11.07.2018 Views

Családi Kör, 2018. július 12.

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

Független vajdasági hetilap, 2018. július 12.

XXIX. évfolyam, 28. szám, 100 dinár

Ideiglenes helyett végleges nyugdíjvégzés

Biztosítással megelőzhető a fejfájás

Állástájékoztatóinkon mindent megtudhatsz július 19-én!

10:00 – Magyarkanizsa, Civil iroda, Kistemplom utca 6.

12:00 – Zenta, Archimedesz oktatóközpont, Árpád utca 9.

14:00 – Ada, Adica Sportközpont

15:00 – Óbecse, Városi Színház Kreatív Központja

(egykori Libero kávézó), Gerber utca 2.

Óvodapedagógusok

nyári

továbbképzése

A Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok

Egyesülete az idén is megszervezi

nyári továbbképzését, melynek

jellemzője, hogy mindig egy magyar

szórványterületen rendezik meg, az

idén Fejértelepre (Šušara) esett a választás,

ahol a Szent László-plébánia felújított

vendégházában tartják július 30-

tól augusztus 3-ig. Indulás szervezetten

autóbusszal. Az előadók: Prof. dr. H. Tóth

István (Budapest–Prága), a neveléstudomány

kandidátusa, Körmőczi Katalin,

az Óvodai Nevelés főszerkesztője, Szécsi

Viktória, a gyermeknéptáncok kiváló

oktatója, dr. Szőke Anna, az óvodai mesemondás

szakembere.

Jelentkezni a 024/730-430-as vagy

a 063/890-35-90-es számon, illetve a

szoketanna@gmail.com címen lehet.

Független hetilap

Szeretné, hogy Vajdaság minden pontjára eljusson

terméke, cége, szolgáltatása jó híre?

Válassza a legnagyobb példányszámú

vajdasági magyar hetilapot!

HIRDESSEN A CSALÁDI KÖRBEN!

Hívjon bennünket a 064/470-44-99-es telefonszámon,

vagy írjon az info@csaladikor.com e-mail-címre.

Kószó Attila

Ivan V. Lalić

Fal

(Melissa 6.)

Ez itt a fal, Melissa, s a kert a fal mögött van,

és a kertben a méhraj, mely a testedből rajzik,

és nincs kapu a falon, de néha alábuknak

az égből valami torz madarak, és a látás

mögött szunnyadó álom beléért homlokunknak

a halál színeivel rőt csőrüket meresztik;

Melissa, kenyér az álmom, s bévül te magad, mint

kenyérben rózsa-bél, és ott, ahol nem vagy, köd van

s a járókelők mit sem sejtve a halál ádáz

madarairól, jámbor edényeik megtöltik

(Ó, tévedés hatalma!) egyszerű földi jókkal;

sikoltásom pengéje a falba beletör, s míg

egy rettenetes madár a vállamra telepszik,

a kerted fala nekem, Melissa, siratófal.

(1963)

Ács Károly fordítása

Államnemzeti liberalizmus

és nemzetállami

demokrácia

„A kisebbségi politikai szervezetre belpolitikai színtéren leselkedő

másik veszély a túlintézményesülés. Ez azzal a veszéllyel

jár, hogy maga a szervezet apparátusa elkezdi élni öncélú életét

és harcol a fennmaradásáért. A politikai szervezet sorsától már

egy sereg ember egzisztenciája is függ, s ezek nyomást gyakorolnak

a politikai vezetésre is, amely a hatalom felé is anyagilag

zsarolhatóvá válik. Így valójában könnyen kialakulhat a látszattevékenységgel

foglalkozó látszatintézmények rendszere. […]

Ugyanilyen következményekkel jár az is, ha a politikai szervezet

igyekszik beintegrálni a kisebbségi intézményrendszer egészét,

tehát elsősorban a művelődési, tájékoztatási, oktatási intézményeket.

[…] Mindemellett a centralizációs folyamatok túl sok

részletkérdésben követelik meg az egységes álláspontot, ami a

kisebbségi társadalom belső pluralizálódását akadályozva kedvező

talajt jelenthet a megosztási kísérleteknek.”

VÉKÁS János (VMDK Hírmondó, 1993. november 13.)

Borítónkon Révész Róbert fotója látható

2018. július 12. 3

TARTALOM

Irány az uszoda! De melyik? (2.)

Fiú vagyok-e, vagy lány?

Ideiglenes helyett végleges

nyugdíjvégzés

Bemutatjuk az adai, az óbecsei, a temerini

és az újvidéki uszodákat, valamint

a bácspetrőci Petroland aquaparkot,

amely a legnagyobb és legkorszerűbb

élményfürdő az országban. (8–9. oldal)

Egyre több olyan gyermek van, aki

még nem tudja eldönteni, férfi-e, vagy

nő. Egy 11 éves, egyelőre leánygyermek

arról számolt be, mennyire örül annak,

hogy már szedhet speciális készítményeket,

amelyek segítségével később érheti

őt el a serdülőkor, így van ideje eldönteni,

mi is lesz. (10. oldal)

A tervek szerint az év végéig módosítják

a nyugdíjbiztosítási törvényt. Az

ideiglenes nyugdíjvégzés időtartamát

legtöbb három évre korlátozzák. Jelenleg

az alap mindaddig nem ad ki végleges

nyugdíjvégzést, amíg nem teljes a

szolgálati időre és járulékbefizetésre vonatkozó

dokumentáció. (11. oldal)

Paripám csodaszép pejkó…

Biztosítással megelőzhető a fejfájás

Tragikus sorsú zentai patikáriusok

A magánjellegű méntelep önellátó,

a 16 lovat pedig etetni, almozni kell

mindennap. Ez egyik alapfeltétele annak,

hogy a lovasiskola megszakítás

nélkül működhessen, mert a faluban

nagy az érdeklődés a lovassport iránt.

(12–13. oldal)

A biztosító akkor fizet, ha a Szerbiai

Hidrometeorológiai Intézet hivatalosan

is viharnak nyilvánítja az időjárási jelenséget.

Azután kaphatnak kártérítést

azok a biztosítással rendelkezők, akiknek

kárt okozott az erős szél. (16–17. oldal)

Heiszler Aurél belehalt egy meggondolatlan

balatoni fürdőzésen begyűjtött

tüdőgyulladásba, Glücksthál Mórt pedig

a második világháborúban hurcolták el

Auschwitzba, ahol a holokauszt ártatlan

áldozata lett – Mindkét eset 1944-ben

történt (46–47. oldal)

Egypercesek.................................................................................................6–7

Közélet: Kanizsa Feszt – fiatalok szórakoztatása

vagy titkos támogatási csatornák?................................................... 14

Közélet: Ezért is kínos dolog a nacionalizmus................................... 15

Múltidéző:

Forradalom… vagy netán ellenforradalom.................................. 18

Hétköznap(ló): Görbe a tükröm, magam is az vagyok.................... 20

Irodalom: Gilbert Edit.................................................................................. 21

Gyerekszoba............................................................................................22–23

Vendégségben Aracson, Bajsán, Bajmokon,

Muzslyán, Kanizsamonostoron ...........................................19, 24–25

Ötletsarok: Mit tehetünk el télire, és hogyan?................................... 26

Tárca: Történelmet írni és olvasni........................................................... 27

A vállalkozó nő.......................................................................................28–29

Jegyzet: A teremtő ember (1.).................................................................. 30

Tájház épül a Híressoron............................................................................ 31

Fejtörő..............................................................................................................32

Kisrejtvény...................................................................................................... 33

Óriásrejtvény...........................................................................................34–35

Horoszkóp és kvíz......................................................................................... 36

Horogra akadva: Ketten Szászpa ellen (2.) ......................................... 37

Kert: Júliusi tennivalók a kertben........................................................... 38

Sport: A hajrá................................................................................................. 39

Nem a gólya hozza:

Ezeket a teákat igyuk, ha babát szeretnénk.................................. 40

Az orvos válaszol: Nem megy az orrfújás............................................ 41

Képhistóriák............................................................................................42–43

Családi hirdető.......................................................................................44–45

Humor.......................................................................................................48–49

Konyha: Zöldbabos finomságok......................................................50–51

Tv-műsor...................................................................................................52–65

Impresszum....................................................................................................66

4 2018. július 12.

PANNONANIZÁLÓ BALKÁNAÁN

Kit érdekelsz, vajdasági magyar?

Miért nem írsz? – kérdezte tőlem az egyik barátom a minap a Dombos Festen sörözgetés

közben. Válaszoltam persze, ott és akkor, valamit, s ezzel nem is tettünk pontot

a téma végére, de a mellemnek szegezett – vagy mondhatnám úgy is: mellbevágó –

kérdés arra ösztökélt, hogy írásban is összefoglaljam a választ, mert a válasz persze

sokkal komplexebb, mint egy hirtelenjében eldadogott szóbeli magyarázat, és nyilván

annál is komplexebb, mint ahogyan azt itt, három flekken össze lehet foglalni.

Kezdjük azzal, hogy ez nem is igaz: hiszen

írok! Épp most, például, ráadásul rendszeresen,

havonta közlök egy publicisztikát,

igyekezvén közéleti témákat találni, amelyeket

viszonylag fogyasztható és könnyed

stílusban próbálok tálalni.

De persze ezt a barátom is nagyon jól

tudja, tudom, hogy tudja, és tudom, hogy

tudja, hogy tudom, hogy tudja. A kérdésnek

mégis így van csak értelme, mert így van éle.

„Ajd’, brate, ne szarjál!” – a stílusát ismerve

körülbelül ez lett volna a reakciója, ha megpróbálok

az előző bekezdésben fogalmazva

válaszolni. Hiszen a kérdés, mindketten tudtuk,

arra vonatkozott, hogy miért nem írok:

– oknyomozó cikket a vajdasági magyar

politikai, gazdasági, intézményi struktúrák

működéséről;

– mélyelemzést a kisebbségi jogok érvényesítését

befolyásoló szabályozó

mechanizmusokról;

– átfogó, tényekkel és racionális érvekkel

alátámasztott kritikát vajdasági magyar

közéleti témákban.

Nos, a legfontosabb és legsúlyosabb oka

az, hogy erre mostanság egyszerűen nincs

időm. De ez teljes egészében magánügy,

lépjünk is túl rajta, hiszen senkit sem érdekel,

ócska kifogás, stb. És valóban nem ez az

egyedüli ok.

Fölmerült az is bennem, hogy – mégis

hova? Maradt-e még olyan médiafelület

Vajdaságban, amely szívesen lehozna/le

merne hozni a felsorolt három műfajba/tematikába

sorolható írást? A válasz: igen. Van

még ilyen, de nem túlzok, ha azt mondom:

egy kézen meg lehet őket számolni. Persze

fizetni a cikkért nem fognak, vagy ha igen,

valami mizerábilis összeget, ami egyáltalán

nem őket minősíti, de a befektetett munka

szempontjából vizsgálva a dolgot azért erősen

megingatja még a legnagyobb időmilliomosokat

is eltökéltségükben.

Persze miért gondolkodnék föltétlenül vajdasági

médiafelületben? Hiszen például Magyarországon,

netalán Romániában vagy

Szlovákiában talán akadna még olyan Soros-bérenc,

pénzzel kitömött, civil-migránssimogató-idegenszívű

stb. médium, amely

a magamfajta (hadd ne ismételjem meg az

iménti jelzőket) újságíró cikkét szíves örömest

lehozná, és még szolidan fizetne is érte. Nos,

a szomorú valóság az, hogy a vajdasági magyarság

ügyei, egyáltalán, ez az egyre zsugorodó,

befolyását mindinkább veszítő közösség

nem annyira attraktív, hogy önkörén

kívül bárkit is érdekelnének a vele összefüggésbe

hozható, „marginális” problémák. Legfeljebb

akkor vagyunk érdekesek, ha valamilyen

globális kontextusba ágyazódunk, ha az

ügyeinknek van „határon átnyúló” vonatkozása.

Mindez még inkább elmondható a hazai,

szerb nyelvű médiatérről: csak akkor vagyunk

„fogyasztható” téma, ha országos vagy

esetleg interkulturális kontextusban vagyunk

„tálalva”. De nem kárhoztatom ezért ezeket

a mérsékelten érdeklődő magyarországi és

szerbiai médiafogyasztókat, akik még így is

bámulatos nyitottságot mutatnak irántunk

országuk médiafogyasztói átlagához viszonyítva.

Ez egyszerűen így természetes. Miért

is érdekelné őket egy kétszázezer fős nemzeti

közösség kisebbségi önkormányzatának működési

anomáliáit analizáló cikk például?

De van egy sokkal nyomasztóbb kérdésem:

vajon érdekelne-e egy ilyen cikk bárkit

is? „Én biztos elolvasnám, faszi” – mondta

volna erre a barátom, de mivel nagyon

jól tudta (és tudta, hogy tudom stb.), hogy

a kérdésnek csak így van értelme, mert így

van éle, azonban sokkal mélyebb jelentést

rejt, ezért inkább csöndben maradt.

Hiszen a kérdés, mindketten tudtuk, arra

vonatkozott, hogy vajon:

– lenne-e egy ilyen cikknek kritikai

visszhangja;

– kialakulna-e a cikk nyomán konstruktív

párbeszéd, disputa;

– volna-e a cikkben szereplő állításoknak

politikai vagy jogi következménye (és

itt nem a szerző/médium bíróság elé

citálására gondolok).

Az egzakt módon semmivel sem alátámasztható,

ám tapasztalatilag megalapozott

sejtésem az, hogy – nem.

Manapság csak a vitriolos kritikának van

piaca, az odamondogatós publicisztika az,

amely képes még valamilyen reakciót kiváltani

akár a vajdasági magyar közéletben is.

Én nem tartom ördögtől valónak ezt a műfajt

sem. Minden tábornak szüksége van a

pozitív visszacsatolásra, olykor jól tud esni

az embernek egy, a saját elképzeléseit megerősítő,

élesebb, nem kiegyensúlyozott, nem

köntörfalazó véleményt olvasni. A baj, szerintem,

az, hogy szinte már csak ez maradt.

Még egyes oknyomozó műhelyekbe is beszüremkedett

ez a „kétbites” attitűd, pedig

oda aztán tényleg nem volna szabad beengedni

a tendenciózusságot.

Összefoglalva tehát: nem írok, mert nincs

időm, de ha lenne, akkor sem volna kifizetődő,

és/vagy nem tartana érdeklődésre számot.

Marad a remény, hogy a fenti paraméterek

közül valami időközben megváltozik, vagy én

változtatok a hozzáállásomon, mindenféle paraméter

dacára.

PRESSBURGER Csaba

2018. július 12. 5

EGYPERCESEK

Orbán: Magyarország déli határa

védve van

Máshonnan nézzük a világot, így másképpen

is látjuk, de szoros együttműködésre

törekszünk Németországgal – mondta

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben, miután

megbeszélést folytatott Angela Merkel

német kancellárral.

A kormányfő a múlt csütörtöki közös sajtótájékoztatón

kiemelte: a véleménykülönbségek

nem akadályozhatnak abban,

hogy keressék az együttműködés lehetőségét.

Kijelentette: készen áll az együttműködésre

ezen a területen is a német kancellárral.

Magyarország déli határa védve van,

onnan migránsok nem érkezhetnek Németországba

és Ausztriába sem, és „a határt

védve tartjuk a jövőben is” – közölte.

Fontos és helyes, hogy Magyarország

védi európai uniós (EU-) külső határát, de

nem szabad megfeledkezni az „Európa lelkét

jelentő humanitásról” – mondta Angela

Merkel német kancellár, majd kiemelte,

hogy a magyar kormányfővel intenzív tárgyalást

folytattak, amelyen világossá vált,

hogy a migráció területén egy sor kérdésben

egyeznek az álláspontok, de vannak

véleménykülönbségek is. Erre lehetett is

számítani – jegyezte meg.

Németország és Magyarország egyetért

a külső uniós határ védelmének fontosságában,

és együttműködik a Frontex EU-s

határ- és partvédelmi szervezet tevékenységét

illetően. Az is közös meggyőződés,

hogy a menekülteknek lehetőleg a hazájuk

közelében kell segítséget nyújtani, és küzdeni

kell a menekülésre kényszerítő okok

felszámolásáért, a többi között az afrikai országok

fejlődését támogató, még formálódó

„Marshall-terv” révén.

A migráció „belső dimenzióit” tekintve

azonban nézetkülönbségek jellemzik a

két kormány viszonyát. Németország szerint

ugyanis a külső határok védelme nem

jelenthet bezárkózást, és az Európa alapját

jelentő humanitás miatt nem szabad megfeledkezni

arról, hogy „emberek érkeznek

hozzánk” – mondta Angela Merkel az MTI

beszámolója szerint.

A magyar miniszterelnök kitért arra: Magyarország

óriási terhet vesz le Németország

válláról azzal, hogy megakadályozta,

hogy bárki a törvények megkerülésével

lépjen Magyarország területére. Magyarország

álláspontja a migráció tekintetében

évek óta változatlan, és ezt mindig őszintén,

egyenesen el is mondta – közölte. Emlékeztetett:

Magyarország azért épített kerítést

a déli határára, hogy visszanyerje az

ellenőrzést a saját területe felett. A kormányfő

hangsúlyozta: jogi természetű vita

van kibontakozóban arról, hogy nem Magyarország

az első belépési pont az Európai

Unió területére, hanem leginkább Görögország.

Ezért Magyarország szerint Németországnak

Görögországba kell visszaküldenie

az embereket, és „készen állunk megvitatni

ezt a hosszú vitát” – fűzte hozzá.

Jövőre kezdődhet az Újvidék–

Szabadka-vasútvonal korszerűsítése

Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedésügyi

és infrastrukturális kérdésekkel

megbízott miniszter szombaton Szófiában

írta alá azt a szerződést, amely a Belgrád–

Budapest-gyorsvasút harmadik szakaszának

kiépítésére vonatkozik. A megállapodás

az Újvidék és Szabadka közötti szakasz

megépítésére vonatkozik, értéke pedig 943

millió euró.

– A Belgrád–Budapest-gyorsvasút kiépítése

pillanatnyilag a legfontosabb és a

legértékesebb infrastrukturális beruházás

Szerbiában és a régióban egyaránt. A munkálatok

már megkezdődtek a Belgrád–Újvidék

közötti szakaszon, orosz és kínai cégek

építik a vasutat. Mától aláírt szerződésünk

van a fennmaradt 108,1 kilométerre is: az

Újvidék–Szabadka-szakaszon a munkálatok

2019-ben kezdődhetnek – mondta a

miniszter.

Zorana Mihajlović kiemelte: a vasúti 10-

es közlekedési folyosó korszerűsítése révén

lehetővé válik a vasúti teherszállítás mértékének

növelése, így Szerbia valóban tranzitországgá

válhat a vasúti szállításban.

A miniszter elmondta, hogy a megállapodás

megkötését megelőzően a kínai

partnerekkel majdnem egy évig folytattak

intenzív tárgyalásokat, és sikerült Szerbia

számára kedvező feltételekben megállapodni.

„Szerbia megerősítette, hogy Kína

legfontosabb partnere vagyunk az infrastrukturális

beruházásokat illetően, és hiszem,

hogy ez a projekt példaértékű lesz

más térségbeli kínai beruházások számára

is” – mondta Mihajlović.

Az Újvidék–Szabadka-vasútvonal korszerűsítési

munkálatait a China Railway International

és a China Communications

Construction Company – CCCC konzorciuma

végzi.

Joksimović: Semmi sem veszélyezteti

a vízummentességet

– Szerbiának szándékában áll összehangolnia

vízumpolitikáját az európai uniós

tagság eléréséig Brüsszellel, mert az

nagyobb biztonságot jelentene polgárai

számára – jelentette ki Jadranka Joksimović,

az EU-integrációs ügyekkel megbízott

miniszter.

– Hiszem, hogy semmi oka annak, hogy

vízummentességünk veszélyeztetett legyen

– mondta Jadranka Joksimović a Kurirnak

arra a kérdésre, hogy fenyeget-e az

uniós vízummentesség megvonása amiatt,

mert Szerbia egyes államok számára megszüntette

a vízumkényszert, ami megnövelte

a migránsok számát az Európai Unió

tagállamaiban.

A miniszter elmondta: az uniós tagállamok

figyelemmel kísérik azon állampolgárok

mozgását, akik vízummentesen érkeznek

az EU-ba, s ezt teszi Szerbia is, amely a

Frontex tagjaival együtt nagyon felelősségteljesen

ellenőrzi a helyzetet és a repterekre

érkező utasokat.

– Szerbia 2015-ben, a menekültválság

csúcsán is megmutatta, hogy felelősségteljesen

viszonyul az EU államaihoz, valamint

saját polgáraihoz is, hiszen tiszteletben tartotta

a határellenőrzés során a megkötött

megállapodásokat, és részt vett a közös

megoldások felkutatásában, illetve végrehajtásában.

Tagjelölt államként a mi érdekünk

is, hogy ezt a gondot a legmegfelelőbb

módon lehessen rendezni – mondta

Joksimović.

Januárban szabadulhat

Magda Marinko Magyarországon

Jövő januárban szabadulhat az 1995-

ben életfogytiglanra ítélt szabadkai sorozatgyilkos,

Magda Marinko, akit 1994. január

28-án fogtak el a magyar rendőrök.

Az ítélet szerint 25 év elteltével vizsgálható

felül a feltételes szabadlábra helyezése.

6 2018. július 12.

Marinko ugyan a magyar büntetés-végrehajtástól

megszabadulhat, de nem kerülne

szabadlábra: azonnal átkerülne Szerbiába,

ahol negyven év fegyház vár rá ugyancsak

sorozatgyilkosságért.

Szerbiában a szabadkai halálkommandó

tagjaként elkövetett öt gyilkosságért halálra

ítélték, de az országban 2001-ben megszűnt

a halálbüntetés, így Magda Marinkóra

fegyház vár, 96 évesen szabadulhat, ha

megéri.

A szabadkai Magdát 1994. január 28-án

fogták el, miután becsalták a kecskeméti

kapitányságra útlevél-ellenőrzés miatt. A

férfi ekkor nekiugrott az őt beidéző rendőrtisztnek,

és megpróbált az ablakon kiugorva

kitörni, ám három rendőr segítségével

leteperték.

Magda szerb társaival 1993. december

19-én Kecskeméten az otthonukban

gyilkolta meg H. A. vállalkozót és feleségét,

valamint egy szerb férfit, a vendégüket.

Orosházán 1994. január 5-én végezték

ki a korábban eltűnt Farkas Helga egyik

nőrokonát.

A családapát elcsalták otthonról, majd

az asszonyt zsineggel megfojtották, előtte

a két gyermekét megbilincselve bezárták

a szobájukba. A szegedi cukrászt, Z. Nagy

Bálintot, valamint feleségét, 16 és 10 éves

gyermekét 1994. január 23-án ölték meg. A

család meggyilkolását nem tudták rábizonyítani

Magdáékra, akik ebben az időszakban

Palicson és Szabadkán nyolc embert

végeztek ki.

Húsz újfajta drog a szerbiai

kábítószerpiacon

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter

jelentette be a kábítószer-elleni küzdelemért

újonnan alakult bizottság első ülésének

megtartását. Elmondta, ezen az ülésen

a minisztérium illetékesei mellett pszichológusok,

pszichiáterek is részt vesznek, és

együtt próbálnak megoldást találni a kábítószer-használat

megelőzésére az iskolákban.

Lončar a Szerbiai RTV-nek azt nyilatkozta,

hogy 360-féle kábítószert tartanak nyilván,

de a nemzetközi intézmények az elmúlt hat

hónapban 20 új szert fedeztek fel.

– Mindezt azért tesszük, mert a drog,

amely bejön az országba, nagyon veszélyes.

Mindössze egy vagy két tabletta is halálos

lehet – figyelmeztetett Lončar.

A kormány új bizottságának célja, hogy

minél szélesebb körben megismertessék

az embereket a kábítószer használatának

veszélyeivel.

Az egyik javaslat szerint a középiskolás

diákokat olyan központokba vinnék látogatásra,

ahol függőket kezelnek. Emellett

a tervek szerint a szórakozóhelyen

dolgozókat kiképeznék, hogyan kell elsősegélyben

részesíteniük a bajba kerülteket,

mert ennek köszönhetően életeket

menthetnek.

– Meg akarjuk mutatni a gyerekeknek,

hogy ahhoz, hogy bekerüljenek egy társaságba,

és elfogadják őket, nem kell kábítószerhez

nyúlniuk – mondta a miniszter,

majd hozzátette, meg kell tanítani a gyerekekkel,

hogy ha ismernek olyat, aki kábítószert

árul vagy használ, akkor azt fel kell jelenteniük

a rendőrségen.

Az elmúlt egy hónapban négy fiatal veszítette

életét kábítószer-használat miatt

Szerbiában.

Száztizenegy kamerát szerelnek

a parlament épületébe

Szinte minden sarokba kerül térfigyelő

kamera a szerbiai parlament épületében

– írja a Novosti. Összesen 111 kamerát helyeznek

el, amelyek az épület belterét, valamint

a környéket is figyelik majd.

Ennek köszönhetően a jövőben nem ismétlődhetnek

meg hasonló események,

mint néhány hónappal ezelőtt, amikor Vojislav

Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke

azt mondta, hogy a parlament épületének

előterében megtaposta a horvát

zászlót, ami miatt az akkor Szerbiában tartózkodó

horvát küldöttség megszakította

látogatását. A mai napig nem derült ki,

hogy Šešelj valóban megtette-e, amivel

dicsekedett.

EGYPERCESEK

A szerbiai parlament közbeszerzési pályázatot

hirdetett, amelyben keresi a legalkalmasabb

kivitelezőt arra, hogy az épületbe

76, a homlokzatra pedig további 23

kamerát szereljen.

Hat kamera figyeli majd a bejáratot, további

négy kamera pedig panorámaképeket

készít majd a környékről. Két olyan kamerát

is felszerelnek, amelyeket különösen

nehéz megrongálni. A tervek szerint július

folyamán választják majd ki a legolcsóbb

ajánlattevőt. Augusztus folyamán

felszerelik ezeket a kamerákat, illetve képzést

szerveznek a parlamentben dolgozóknak,

hogyan kell ezeket a kamerákat

használniuk.

Palicsról Svájcba költözik a jegesmedve

Azt követően, hogy a palicsi jegesmedvét

egy magyarországi állatkertbe szállították,

mert egészségi állapota miatt már

nem tudott itt maradni, egy új maci érkezett

a Palicsi Állatkertbe. A Napa névre

hallgató jegesmedve talán az utolsó cirkuszi

medve az országban, és két évvel ezelőtt

került Palicsra, nagyon rossz egészségi

állapotban. Éveken keresztül szörnyű

körülmények között, egy egészen kicsi ketrecben

tartották, amelynek vasrácsait folyamatosan

rágta, emiatt pedig teljesen

tönkrementek a fogai. Palicsi tartózkodása

idején végig ezekből a traumákból próbált

felépülni.

Most a Négy Mancs Alapítvány speciális

kombijával Svájcba szállítják. Napa új

otthona az Alpok lábánál lévő Arosa medverezervátum

lesz, ahová további négy új

lakó érkezik az idén. Napa azért kerül rezervátumba,

mert egy olyan medve, amely

életének nagy részét fogságban töltötte,

soha sem tudná feltalálni magát egyedül, a

szabadban.

A rezervátumban számos állat él, amelyeket

a látogatók láthatnak is, de egyidejűleg

nem zavarják a szabadságukat.

HÍRFORRÁSUNK:

2018. július 12. 7

RIPORT

Irány az uszoda! De melyik? (2.)

Sokat beszélnek mostanában becsapott turistákról, például olyanokról,

akiknek a nyaralásra megspórolt pénzével meglépett az utazási

iroda tulajdonosa. Az idén nyáron azonban már hallhattunk

olyan beszámolókat is, hogy habár a nyaralóknak sikerült elutazniuk

Görögországba, az ottani nyaralást a csapadékos idő tönkretette.

Cikkünkben megmutatjuk, hogyan lehet víz mellett kikapcsolódni

úgy, hogy az ne kerüljön sokba, ne kelljen a pénzünket az utazási

irodáktól félteni, sőt még utazni se kelljen túl messzire. Múlt

héten már bemutattuk a magyarkanizsai, pacséri, szabadkai és zentai

fürdőzési lehetőségeket. Ma pedig megnézzük az adai, óbecsei,

temerini és újvidéki uszodák kínálatát, és bemutatjuk a bácspetrőci

Petroland aquaparkot, amely a legnagyobb és legkorszerűbb élményfürdő

az országban.

és három kisebb, továbbá egy fedett medence is található. Ezeket

geotermális vízzel töltik fel, amely a kis medencékben legalább

harminc Celsius-fokos, az olimpiai medencét pedig szükség

szerint legfeljebb huszonhét fokosra melegítik. A víz minőségét

napközben többször is ellenőrzik. Amennyiben az időjárás megengedi,

akkor a szokásos nyitvatartás mellett este tíz és hajnali

két óra között éjszakai fürdőzést is szerveznek. Az odalátogatók

nemcsak a medencéket, hanem a homokos sportpályát is

igénybe vehetik, és amennyiben megéheznek, két étterem kínálata

közül választhatnak. Az autóval érkezők az utcán parkolhatják

le járműveiket.

Ada

Az Adica Sport- és Üdültetési Központ a Tisza folyó mellett, körülbelül

egy kilométerre található Ada központjától. Van itt egy

nagy, olimpiai medence, gyermekmedence (egy csúszdával), valamint

még egy medence is, amely három csúszdával felszerelt, s

amelyben a víz mélysége 120 cm. Az üzemeltető külön odafigyel a

medencék környékére: ezt igazolják a tiszta járdák, a pompázó virágoskertek,

a füves felületek a hűvösben, az egzotikus növényekkel

övezett szökőkút, a látogatók pihenésére szolgáló asztalok, padok,

és nem utolsósorban a természetes anyagokból készült gyermekjátékok.

Mindezek mellett a látogatók az uszoda területén található

kávézókat és éttermeket is felkereshetik.

ÓBECSÉN NAPKÖZBEN TÖBBSZÖR IS ELLENŐRZIK A VÍZ MINŐSÉGÉT

Fürdőbelépő

ára (felnőtt)

Családi jegy Ingyenes Nyitvatartás

150 dinár 450 dinár 7 éves kor alatt 9–19 óra

Cím: Óbecse, Mladost sportközpont, Jovan J. Zmaj utca 105.,

telefonszám: 021/691-34-63

Temerin

Fürdőbelépő

ára (felnőtt)

ADÁN A HÁROM CSÚSZDÁVAL FELSZERELT MEDENCE IS

ÓRIÁSI NÉPSZERŰSÉGNEK ÖRVEN

Gyerekek

(14 éves korig)

és nyugdíjasok

Óbecse

Ingyenes

Nyitvatartás

300 dinár 220 dinár 5 éves kor alatt 9–19 óra

Cím: Ada, Jovan J. Zmaj utca 25/B, telefon: 024/854-770

Az óbecsei uszodát a fürdőidény kezdete előtt nemcsak kinézetre

újították fel, hanem a szükséges higiéniai és technikai jellegű

munkálatokat is elvégezték, hogy a fürdőhely egészségügyi

szempontból biztonságos legyen. A komplexumban egy olimpiai

A temerini fürdőközpont a sportcsarnok közvetlen közelében

található, a Petar Kočić Általános Iskola, valamint a Lukijan Mušicki

Technikai Iskola szomszédságában. Közel húszezer négyzetméter

területen fekszik a komplexum, amely három medencét foglal magában:

egy olimpiai méretűt (50×25 m), amelyet a település vízellátó

rendszeréből töltenek fel, valamint két termálmedencét, melyeknek

dimenziói 16×8 m, illetve 12×8 m. Ez utóbbiakat a 600 méter

mélyről feltörő termálvízzel töltik fel, melynek hőmérséklete a forrásnál

37 Celsius-fok. Ez a víz ásványi anyagokban gazdag, jódot és

különféle kénvegyületeket tartalmaz, ami alapján a gyógyhatású vizek

közé sorolják. Hatékonyan gyógyítja a reumatikus betegségeket,

a degeneratív és bőrbetegségeket, valamint elősegíti a sebek

gyógyulását. Azok, akik megéheznek vagy megszomjaznak, három

büfé kínálatából válogathatnak, az étel- és itallapon különböző üdítőitalok,

gyorséttermi ételek, rostonsültek, fagylalt és édesség is

szerepel.

8 2018. július 12.

RIPORT

a www.petroland.rs címen olvashatunk. Hétköznap olcsóbb a belépés,

az alábbi táblázat a hétvégi árakat tartalmazza:

Fürdőbelépő

ára (felnőtt)

Gyerekek,

egyetemisták

és nyugdíjasok

Ingyenes

Nyitvatartás

1200 dinár 800 dinár

90 centinél alacsonyabb

gyerekek

számára

10–19 óra

Cím: Bácspetrőc, Újvidéki út sz. n., telefon: 060/830-22-18

TEMERINBEN A KISEBB MEDENCÉKET 600 MÉTER MÉLYRŐL FELTÖRŐ

TERMÁLVÍZZEL TÖLTIK FEL, MELYEKNEK HŐMÉRSÉKLETE A FORRÁSNÁL

37 CELSIUS-FOK

Fürdőbelépő

ára (felnőtt)

Gyerekek

(15 éves korig)

és nyugdíjasok

Bácspetrőc

Ingyenes

Nyitvatartás

200 dinár 120 dinár nem 10–19 óra

Cím: Temerin, Népfront utca 80.

Újvidék

A tartományi székvárosban számos uszoda közül válogathatunk,

hogyha nem szeretnénk a Dunában fürdeni. Ezek teljes kínálatát

és árjegyzékét helyszűke miatt nem tudjuk ismertetni, de mindenképpen

említést érdemel a Vajdasági Sport- és Üzletközpont

(SPENS), valamint a vásár közelében lévő uszoda, ahol nyitott medencék

várják a felfrissülni vágyókat.

SPENS

Fürdőbelépő

ára (felnőtt)

Gyerekek

(12 éves korig)

és nyugdíjasok

Ingyenes

Nyitvatartás

250 dinár 150 dinár nem

Hajnalban,

napközben és

éjszaka, több

terminusban

Cím: Újvidék, Sutjeska u. 2., telefon: 021/488-22-22

Vásártéri Sportközpont

Fürdőbelépő

ára (felnőtt)

Gyerekek

(12 éves korig)

és nyugdíjasok

Ingyenes

Nyitvatartás

250 dinár 150 dinár nem 10.00–18.30

Cím: Újvidék, Hajduk Veljko u. 11., telefon: 021/421-441

A PETROLAND ÉLMÉNYFÜRDŐ A LEGNAGYOBB

ÉS LEGKORSZERŰBB AZ ORSZÁGBAN

Újvidéktől huszonöt kilométerre északnyugat irányban található

Bácspetrőc. Egy szlovákiai befektetőnek köszönhetően itt épült

ki a térség legnagyobb élményfürdője. A Petroland medencéit

egy nyolcszáz méteres termálkút negyven Celsius-fokos vize táplálja,

ami a hűvösebb évszakokban is lehetővé teszi a fürdőzést. A

komplexumban a többi között hullámmedence, relaxációs medencék,

gyermekmedencék és nyolc vízi csúszda van. A sport szerelmesei

a füves, homokos és műgyepes sportpályákon focizhatnak,

röplabdázhatnak és kosárlabdázhatnak, de a pályákon fitneszeszközök

is találhatók. A fürdő vendégei négy, nyugágyakkal és napernyőkkel

felszerelt strand közül válogathatnak, melyeken úgy érezhetik

magukat, mintha csak a tengerparton vagy egy vad folyó

mellett üdülnének. A Petroland élményfürdőben külön gyermekparadicsom

van, ahol a kicsiket csúszdák, csobogók és játszóterek

várják. Azok a családok, amelyek több napot szeretnének Bácspetrőcön

eltölteni, az élményfürdő közelében számos apartman

közül válogathatnak. A teljes kínálatról az élményfürdő honlapján,

AZ ÚJVIDÉKI VÁSÁR ÉS A KLINIKAI KÖZPONT KÖZÖTTI UTCÁBAN

TALÁLHATÓ A VÁSÁRTÉRI SPORTKÖZPONT USZODÁJA

Újvidéken az alábbi fedett medencék is igen közkedveltek: Park

szálloda, Újvidéki vásár u. 35.; Slana Bara, Szentendrei út 106/B;

Sole Mio szálloda, Szentendrei út 165.

TÓTH Imre

2018. július 12. 9

OKTATÁS

Hálatlan dolog megöregedni, hiszen

a korosodó embernek

megannyi gondja-baja mellett

cipelnie kell a mögötte hagyott

évtizedek mindenféle tapasztalatát. A tapasztalatot

régen komoly iránytűnek vélték

a világ szövevényes dolgai közötti eligazodásban,

nemkülönben jelentős tőkének

számított, amelyet hol itt, hol ott jól lehetett

kamatoztatni. A koros emberek ugyanis

a birtokukban lévő rengeteg tapasztalat

okán egyúttal „bölcsek” is voltak. Tanácsot

lehetett kérni tőlük a való világ mindenféle

buktatóinak elkerülésében. És persze

egy részük osztotta is a tanácsokat bőkezűen.

A még bölcsebbek pedig hallgattak.

Az persze nem biztos, hogy ettől ama bizonyos

akadályokat bárki is sikerrel vehette.

De ilyesmiről nem beszélt

senki. Legfeljebb amennyit a

közmondás rögzített a köztudatban,

hogy igazán tanulni

minden ember csak a saját kárán

tud. Tanács ide vagy oda.

Mára ez a tapasztalat inkább

nyűg, mintsem haszonnal forgatható

tőke. Ennek alapján –

legalábbis magamra nézve –

követendő szabályul tűzöm ki,

hogy a múltbéli dolgokat, legyen

bár velük kapcsolatban

bármilyen szilárd meggyőződésem,

legfeljebb tényként

közlöm. Nem szánok nekik

semmilyen, főleg nem „bezzeg

a mi időnkben”-jellegű

üzenetet.

Mindezek után jöjjön, ami

azért nem maradhat ki.

A bába vélelme

Hajdan külön fiú- és leányiskolák működtek.

Egymástól szigorúan elszigetelve. Olyannyira,

hogy később, amikor az illetékesek

belátták, hogy ebből a szegregálásból senkinek

semmilyen haszna nem származik, és

kezdetét vette a koedukált oktatás, komoly

gondot jelentett, hogy nem volt elkülönített

illemhely. Az pedig kínos helyzetnek

számít még ma is.

Persze időben azért nem kell túl távolra

menni, nyilván még napjainkban is vannak

(egyházi, alapítványi vagy magán-) iskolák,

amelyek csak az egyik vagy a másik

(biológiai) nemhez tartozó diákokat fogadják

be. Amíg végképp el nem jön ezeknek is

az alkonya.

Mert lassan avíttá kezd válni, ha valaki

férfiban és nőben gondolkodik. Igaz,

mindenkinek az anyakönyvi kivonatában

Fiú vagyok-e, vagy lány?

benne áll, hogy születésekor férfinak vagy

nőnek találták-e. Ezt a mára végképp összetetté

fejlődött kérdést a bába egyszerű ránézéssel

ellentmondást nem tűrő egyértelműséggel

megállapította.

Nemkülönben a regrutagatyák takarásába

könyörtelenül bepillantó sorozóbizottság

egyetlen nőnemű tagja, a sorozóorvos

is. Nem kis traumát okozva egyes szemérmesebb

vagy csak magukat annak mutató

újoncoknak.

Akkor ugyanis még nem volt hatályban

az antidiszkriminációs jog egyik alaptétele,

amely kimondja: „Mindenkinek joga van szabadon

és önállóan kinyilvánítania szexuális

irányultságát.” A bába és a sorozóorvos minden

kétséget kizáró, ám igazából csupán külső

jegyeken alapuló vélelme ellenében is.

Fiúk, lányok és egyebek

Egyik tréfálkozásra hajlamos tanárkolléga

szokta használni az alcímben szereplő

bizarr felsorolást. Akár megszólításként

is. Igaz, hogy benne foglaltatik az LGBT szereprepertoár

elfogadásának ténye, ám valaki

egyszer felróhatja majd neki, hogy nem

pontosít. Ehelyett lekicsinylő módon az

„egyebek” kategóriájába sorolja a… Szóval

a többieket.

Róluk a 2017-ben beharangozott, óvodától

az érettségiig alkalmazni rendelt, de heves

polémiát kiváltó, így hirtelen visszavont

tantervi újdonság, a nemi nevelés programcsomagja

révén kellett volna nemcsak átfogó

ismereteket, de megfelelő szemléletet

is elsajátítania a jelenkor emberének. Korra,

nemre és egyebekre való tekintet nélkül.

Különösképp arról, hogy „a nemiség és

a nemi identitás nem állandósult, hanem

dinamikus kategóriák, ezért folyamatosan

újra kellene értékelnünk a saját álláspontjainkat.

Így az is alapkövetelmény, hogy elfogadjuk

a különbözőségeket, és legyünk nyitottak

az emberi szexualitás kérdésében”.

És adjunk pubertásgátló oltást

Egyre népszerűbb a „transzgender-injekció”

Nagy-Britanniában – adta hírül az egyik

internetes portál. Egy 2011 óta érvényben

lévő jogszabály alapján a szigetországban

nagyjából háromszáz transzgender diáknak

engedélyezhetik azt, hogy olyan szerekkel

tömjék magukat tele, melyek segítségével

késleltethetik a pubertást. A statisztikák szerint

évente negyedével növekszik azon gyermeket

(és szüleik) száma, akik

igényt tartanak rá, hogy egy

speciális klinikán megkapják

a hormonblokkolót, amelynek

segítségével késleltethető

az elsődleges nemi jellegek

kialakulása, úgymint a testszőrzet

vagy a mellek növekedése

és a hang mélyülése.

A fokozott érdeklődés kiváltója,

hogy egyre több olyan

gyermek van, aki még nem

tudja eldönteni, férfi-e, vagy

nő. Egy 11 éves, egyelőre leánygyermek

például arról számolt

be, mennyire örül annak,

hogy már szedhet speciális

készítményeket, amelyek segítségével

később érheti őt el

a serdülőkor, így van ideje eldönteni,

mi is lesz. „A legfontosabb

számomra a gyerekem

boldogsága, nem erőltethetem

rá, hogy megfeleljen a nemi követelményeknek”

– nyilatkozta a gyermek szülője.

A cikk bemutat egy másik kamaszt is, aki

bár fiúnak született, lányként éli az életét,

ehhez pedig a szülei mellett még az általános

iskolája is örömmel asszisztál. „Lánynak

érzem magam, nem akarok szakállat

növeszteni. Havonta kapok pubertásgátló

injekciót. Bárki kérdezi, azt mondom, hogy

transzgender vagyok.”

Az újdonságnak most mindenki örül,

mert ez a szokás. Az érintettek még gyerekek.

Igaz, pár év múlva ők is felnőnek, sőt

egyszer majd meg is öregednek. A saját tapasztalataik

nyűgével együtt. A majdani új

nemzedék pedig szintén a saját tapasztalatai

alapján alakítja majd az életét.

A megosztott illemhelyek szükségessége

azonban előbb-utóbb átértékelésre szorul.

BERETKA Ferenc

Illusztráció

10 2018. július 12.

Ideiglenes helyett végleges

nyugdíjvégzés

HINTASZÉK

A tervek szerint az év végéig módosítják a nyugdíjbiztosítási törvényt.

Az ideiglenes nyugdíjvégzés időtartamát legtöbb három évre

korlátozzák. Az érvényben levő jogszabály szerint az alap mindaddig

nem ad ki végleges nyugdíjvégzést, amíg nem teljes a szolgálati

időre és járulékbefizetésre vonatkozó dokumentáció. Gyakori eset,

hogy a nyugdíjas csak évek múlva kap végleges nyugdíjat, amely

gyakran kisebb az ideiglenesnél. Ilyenkor a különbözetet visszaköveteli

az alap. Ha több évig tart az ideiglenesség, nagyobb összeg

is felhalmozódhat. Ilyenkor megállapodhat a törlesztés módjáról és

időtartamáról. Legtöbb esetben 5-10 ezer dinárról van szó, de több

százezer dinárt is visszakövetelhet a biztosító.

Ha a járandóság kisebb a véglegesnél, a nyugdíjas a végzés utáni

első kifizetéskor egy összegben megkapja a pénzt. Az újítással a

törvényalkotónak az a célja, hogy minimálisra csökkentse az ideiglenes

nyugdíjvégzések számát és az érintettek kötelezettségét a

hiányzó dokumentumok beszerzésében. A módosítások kidolgozásával

megbízott munkacsoport megoldást keres arra is, milyen

módszerrel rendezzék a jelenlegi ideiglenes nyugdíjvégzéseket, hogyan

számolják el az utolsó szolgálati évet a köztársasági átlagbérre

vonatkozó adatok nélkül. (A friss nyugdíjasok 85 százaléka emiatt

kap először ideiglenes végzést.)

Automatikusan törölhetik a biztosítottat

Módosíthatják az önálló járulékfizetésre vonatkozó rendelkezést

is. Ha a parlament elfogadja a módosítást, azokat a személyeket, akik

a nyugdíjtörvény 15. cikke alapján fizetik a járulékot, és hat hónapig

nem tesznek eleget kötelezettségüknek, automatikusan törlik a biztosítottak

névjegyzékéből. Jelenleg csak a kijelentkezés után szűnik meg

a biztosításuk. Ha a folyó hónap 15-éig nem fizetik be az előző havi járulékot,

az alap járulékadósságnak könyveli el, és kamattal terheli.

Előrehozott öregségi nyugdíj

Egyelőre csak ígéret van a rendelkezés módosítására. Több ezren

vannak, akik 65 éves koruk előtt mentek nyugdíjba, és emiatt életük

végéig minden hiányzó hónapra levonják ellátmányuk 0,34 százalékát.

Az Önálló Szakszervezeti Szövetség másfél évvel ezelőtt kezdeményezte,

hogy csak 65 éves korig csökkentsék a járandóságot.

Emlékeztetésként: tavaly májusban Aleksandar Vučić (akkor még kormányfőként)

bejelentette – a legnagyobb bér- és nyugdíjemelésen

kívül –, hogy 65 éves kor felett megszűnik a levonás. A szaktárcát Aleksandar

Vulin vezette, aki megerősítette, hogy a kormányfő utasítására

a témát – a földművesnyugdíjak problémájával együtt – napirendre

tűzik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon.

Vulin a nyár végére jelezte a megoldást. Nem lett belőle semmi!

Az idén áprilisban a Zoran Đorđević vezette szakminisztérium

közleményben cáfolta, hogy a kormány az említett büntető levonás

eltörlésére készül. Azt üzente, hogy nincs alapja az érvényben levő

törvény módosításának. Az esetleges változtatásról idejében tájékoztatják

a közvéleményt.

A kormánynak nem sietős

Nyilvánvaló, hogy nem sietős a kormánynak a döntés, hiszen

a büntető levonásnak köszönhetően havonta 1,7 milliárd dinár

marad a büdzsében. Ez éves szinten kb. 20,4 milliárd dinár!

Némi reményt adnak az utóbbi napok eseményei. Siniša Mali pénzügyminiszter

megbeszélést tartott a szociális-gazdasági tanácscsal

a jövőbeni fokozottabb együttműködésről. (A testületben a

két reprezentatív szakszervezetnek, a Függetlenség Ágazati Szakszervezetnek

és a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének

is van képviselője.) A pénzügyminiszter szerint a tanácsnak ezentúl

nemcsak tanácsadó szerepe lesz, hanem részt vesz a költségvetés

és mintegy 40 törvény kidolgozásában is. Mint ismeretes, az említett

szakszervezetek továbbra is erélyesen követelik az előrehozott

öregségi nyugdíjjal kapcsolatos büntető levonás módosítását. (A

módosítás valószínűleg az IMF beleegyezésétől függ.)

A kormány nyitása a gazdasági-szociális tanács felé nem véletlen.

Június elején Genfben, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet bizottságának

konferenciáján Ljubisav Orbović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek

Szövetségének elnöke (a szociális-gazdasági tanács tagja) a

szociális párbeszéd hiányára hívta fel a figyelmet. A kormány a tanács

mellőzésével, egyeztetés nélkül küldi a parlamentbe a törvényjavaslatokat,

és ezzel megszegi a háromoldalú egyeztetésre vonatkozó

nemzetközi egyezmény 144. cikkét – mondta Orbović. (A Nemzetközi

Munkaügyi Szervezet minden olyan tagországa, amely ratifikálja

az egyezményt, vállalja, hogy hatékony konzultációt folytat a kormány,

a munkaadók és a munkavállalók képviselői között.)

TAKÁCS Magda

A küzdelemnek még nincs vége!

A Nyugdíjasok Szakszervezetének kiáltványa

Az érdekvédelmi szervezet folytatja a küzdelmet azoknak

a jogoknak a visszaállításáért, amelyekkel a nyugdíjasok 2014

júniusa előtt rendelkeztek. Követeli a nyugdíjbiztosítási alaptörvény

tiszteletben tartását, az évi kétszeri összehangolást a

kiskereskedelmi árakkal és a nyugdíjalap igazgatótanácsa öszszetételének

módosítását. Megengedhetetlennek tartja, hogy

az ország pénzügyi problémáját a nyugdíjasoktól elvett tulajdonnal

oldják meg. A szakszervezet rendelkezésére álló minden

eszközzel, önállóan, más szakszervezetek, civil szervezetek

és az Nyugdíjas és Idős Emberek Európai Szövetsége (FERPA)

támogatásával harcol a nyugdíjcsökkentési törvénnyel elvett

nyugdíjrész kamatos visszafizetéséért, az időközben elhunytak

hozzátartozóinak kártalanításáért, valamint azért, hogy az

emelésbe számítsák bele a 2014-től napjainkig elmaradt összehangolást.

A szakszervezet felrója Ana Brnabić kormányfőnek,

hogy nem válaszolt Carla Cantonénak, a FERPA főtitkárának

a kérdésére, hogy mikor szüntetik meg a nyugdíjcsökkentési

jogszabályt, és hogyan kártalanítják a nyugdíjasokat. A nyugdíjas-szakszervezet

folytatja a Nyugdíjalaptól Strasbourgig elnevezésű

akcióját, és a tisztségviselők bejelentései ellenére nem

áll el a bírósági perektől. A nyugdíjasok többé nem hisznek

senkinek, az alkotmánybíróságnak és más összeomlott intézményeknek.

Az érdekszervezet nem ismeri el az alap igazgatótanácsának

határozatát, amellyel a gyógyfürdőket átengedte

a kormánynak. A gyanús telefonos megbeszéléseken azok

döntöttek, akiket előzőleg a kormány nevezett ki. Előbb-utóbb

ezért valakinek felelnie kell! – olvasható a kiáltványban, amelynek

üzenete: a küzdelemnek még nincs vége!

2018. július 12. 11

RIPORT

Paripám csodaszép pejkó…

Beugrottunk a kishegyesi lovasiskolába

Régen volt, igaz se tán, amikor apám még a „Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta”

népdalt énekelgette anyámnak, de az „Almás vasderes szőre van a lovamnak” címűt

is sokszor dudorászta, ha éppen az istállóban ténfergett. Vasderes? Pej? Fakó? Ráró?

– már el is felejtettem, melyik kifejezés milyen szőrű pacit jelent, hiszen a több évtizedes

városi lét sok mindent kitörölt az emlékeimből.

Most a faluszéli házunk mellett naponta

hallhatom a lópaták dobogását.

(Hogyisne! Pulijaim

még a dűlőutak végéről kiszimatolják

őket, s vad csaholással jelzik a jövevényeket.)

Árgus szemekkel figyelem a nyeregben

ülőket, és egy kicsit irigylem is őket.

Hétköznapokon Cékus Árpád és fiatalabb lánya,

Noémi jártatják lovaikat, hétvégeken pedig

egy egész kis csapat – az idősebbik lány,

Cékus Lenke lovagol ki a határba a tanítványaival,

úgymond, terepi leckére.

A lónak hátul nincs szeme

Vizsgaidőszak lévén könnyen utolérem

Lenkét, gondolom, de a valóság rám cáfol: a

megbeszélt időpontban senkit sem lelek a tágas

portán, mert aki „élt és mozgott”, mindenki

kirohant a takarmányt menteni a nagy zuhatag

elől. Létfontosságú akció volt, hiszen

a magánjellegű méntelep önellátó, a 16 lovat

pedig etetni, almozni kell mindennap. Ez

egyik alapfeltétele annak, hogy a lovasiskola

megszakítás nélkül működhessen, mert a faluban

nagy az érdeklődés a lovassport iránt.

Cékus Lenke eltökélt szándéka pedig, hogy

mind lovasként, mind pedig edzőként magas

szakmai szintre emelje a saját szerepét ebben.

Jelenleg két gyermekcsoporttal foglalkozik:

VASÁRNAP DÉLUTÁN A KISISKOLÁSOKKAL

– A NYÁRI ZÁPOR UTÁN TUDÁSFRISSÍTÉS

szombaton az óvodás korosztályúakkal, vasárnap

délután pedig a kisiskolásokkal. Ők még

csak hobbiból ismerkednek négylábú barátaikkal.

Az ennél idősebb és rátermett tanítványaival

már egyénileg foglalkozik, akárcsak a

leendő terep-, illetve hátaslovasokkal-sportolókkal,

valamint azokkal az érdeklődőkkel,

akik a lovasterápia okán keresik fel. Évente

egyszer-kétszer megfordulnak itt a topolyai

Bethesda és a bácsfeketehegyi Izida civil szervezetek

ápoltjai is. A testileg-szellemileg sérült

fiatalok felüdülnek, feltöltődnek az ilyen

rendkívüli kirándulások után. Természetesen

a különös kaland is lázba hozza őket, de

főképpen a lovakból áradó nyugalom, belső

harmónia, kiegyensúlyozottság, odaadás

nyújt nekik felejthetetlen pillanatokat.

VASS TIBOR

– Nem vagyok diplomázott terapeuta, még

magam is csak tanulok, keresem az utam, de

most már legalább tudom, mit akarok. Először

az újvidéki állatorvosi egyetem hallgatója

voltam, de két év után rájöttem, nem ott a

helyem. Aztán tengtem-lengtem itthon egy

darabig, versenyeken és különféle lovas rendezvényeken

vettem részt, mígnem a szüleim

kész tények elé állítottak: vagy beiratkozom

valamilyen egyetemre, vagy fel is út, le is út –

kezdi göngyölíteni a beszédfonalat Cékus Lenke.

– Hosszas tanakodás után végül a szabadkai

óvóképzőre esett a választásom, s most

már elmondhatom, nem bántam meg, mert

gyermeklélektanból, pedagógiából, módszertanból

olyan útravalót kapok, amelyet később

hasznosítok/hasznosíthatok majd a lovasiskolában.

Igaz, azt hajtogatja a húgom, hogy nagyon

értek a gyerekek nyelvén, türelmes és figyelmes

vagyok, de véleményem szerint ezek

csak olyan alapok, amelyekre tovább építhetek.

Szeretném teljesen elsajátítani a hippoterápiát,

vagyis a lovas gyógytornakezelés

fortélyait, amely segít(het) a koordinációs és

egyensúlyzavarokban, továbbá egyes mozgásszervi

és izombetegségekben szenvedőknek.

Ám mint tudjuk, a lovaglásnak pszichoterápiás

gyógyhatása is van. Jelenleg hozzám

is jár foglalkozásra egy autista gyermek, és az

édesanyja elmondása szerint nagyon jót tesz

neki a lovakkal való bensőséges kapcsolat.

– A fiam, Dávid, autista. Sokat hallottam és

olvastam a lovasterápia hasznosságáról, feltételeztem,

hogy jót tenne neki is, csak az volt

a kérdés, hogy vajon ő is így gondolja-e. Két

évvel ezelőtt, nyáron Lenkéék nyílt napot tartottak

a lovasiskolában. Elmentünk megnézni,

és kipróbáltuk a lovaglást is. Kiderült, hogy

Dávid nem fél, és attól kezdve heti rendszerességgel

lovagol. Első alkalommal beleszeretett

Sonjába, és azóta ő lett Dávid terápiás

lova. A lovaglás jól hat az idegrendszerére,

nyugodtabb és magabiztosabb lett tőle, nagyon

szép ember-ló barátság alakult ki. A

foglalkozások játékosan zajlanak, a gyerek a

ló hátán ülve különböző tornagyakorlatokat

végez, csipeszeket rakosgat, labdázik… Lenke

találékonysága határtalan – nyilatkozott

az anyuka, Szilágyi Gabriella.

– Egy hatéves hiperaktív kislány, mielőtt

hozzám kezdett volna járni – folytatja Lenke

–, odahaza sok problémát okozott, szinte

kezelhetetlen volt. Nálam viszont alig szólal

meg, nem lovagol ugyan, de nagyon figyel.

Visszahúzódik, rajzol, a kifestő füzetével babrál,

míg a többiek nyeregben vannak, esetleg

néha-néha válaszol egy-egy feltett kérdésemre,

amikor az elméleti tananyagot ismételjük.

De az eltelt három esztendőben valamiképp

szocializálódott, és otthon is kiegyensúlyozottabb,

higgadtabb lett. Talpraesett, logikus

gondolkodású, jó problémamegoldó és megfigyelő

képességgel rendelkező gyermek.

GÁL TÍMEA

Jól hallottam, elméleti tudást is szereznek

itt a kis lovasok?

– Természetesen. Azzal kezdem az oktatást,

hogy elmondom nekik, mi a ló. Állat, bizony,

és nem bicikli, amit előkapunk valahonnan,

és ledobjuk valahová. A ló nem eszköz,

hanem élőlény. A társunk, akit tisztelni kell,

12 2018. július 12.

SZILÁGYI DÁVID FELADATMEGOLDÁS KÖZBEN

– NYEREGBEN

hiszen minden szeszélyünket, rigolyánkat eltűri.

Egy másik nagy igazság: a ló sosem vétkes,

mindig a lovas a hibás, hiszen mi irányítjuk

őt, és nem fordítva. Tehát meg kell tanulnunk

a vele való viselkedés és bánásmód alapszabályait.

Ehhez meg fontos ismernünk a testi felépítését,

az igényeit, a jellemét. Azt például,

hogy a közelében nem kiabálunk, visongunk,

ugrándozunk, hadonászunk… Nem nézünk

a szemébe, hanem a homlokára vagy az orrára.

Mindig szólunk hozzá, mielőtt megközelítjük.

Kezünkkel az oldalát simogatva kerüljük

meg a farát, mert hátul nincs szeme… Természetesen

ugyanígy megtanuljuk a lovasfelszerelések

neveit, alkalmazását, akárcsak a ló és a

szerszámok tisztántartását is. Ezt követi csak a

gyakorlati útmutatás, de az igazi iskola mindig

a terep, ahol az adott helyzet megmutatja,

mennyire érti meg egymást a ló és a lovas.

A póniktól a hátaslovakig

Rég ámultam-bámultam így, mint valami

törpe az óriások világában. Pedig kisiskolások

és nagylányok vettek körül. Meg négy iskolaló.

Meg számtalan kíváncsiskodó liba. A

„grundon” (egy kitaposott körkörös úton a karám

egyik szegletében) a mester, Lenke vezette

hosszú kantáron az egyik paripát, s oktatta

a nyeregben ülő kislányt a ló elindítására,

ügetésre való sarkalására, a helyes testtartásra.

Ugyanakkor a karám hátsó szegletében a

gyakorlottabb nagylányok vezetgették a másik

három lovat, a nyeregben ülők pedig különféle

bemelegítő gyakorlatokat végeztek

Gál Lídia utasításai alapján. Megint hárman a

kerítésnek dőlve, csendben várták, hogy rájuk

kerüljön a sor. De jött az égi háború, nyakunkba

szakadt a zápor, s mindannyian a fedett teraszra

kényszerültünk. Míg a libák nagy szárnycsattogással-gágogással

keresték óljukat, a

lovak irigylésre méltó nyugalommal tűrték a

dörgést-villámlást. Emelem kalapom Marcus,

Bohóc, Sonja és Curo előtt, akik rezzenéstelen

fapofával (akarom mondani: lópofával) hallgatták

végig az aznapi tananyagot.

– Két éve járok ide heti rendszerességgel

lovagolni, egyéni órákat kapok Lenkétől, de

mivel átvettem már a tereplovaglás ábécéjét,

gyakran a határban kapom az igazi leckéket.

Megtörtént az első esésem is, afféle keresztelő,

amikor Sonja egy előre nem látható traktorkeréknyomban

megbotlott, és én átbucskáztam

a fején. Nem sérültem meg, de emlékezetes

marad a dolog, annál is inkább, mert Sonja ekkor

mutatta meg nekem, mennyire jó barátom.

Megvárta, hogy felálljak, aztán, miután

megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok, ő is

felegyenesedett. Nagyon ragaszkodunk egymáshoz.

Már amikor megjelenek a kapuban,

észleli a jöttemet, s az ő öröme engem is átjár.

A lovak nagy szerelmeim, remélem egyszer jó

lovassportoló válik belőlem – mondja Gál Lídia,

a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző

Kar mesterképzős hallgatója.

A kishegyesi Vass Tibor középiskolás, de

már ott sertepertél a lovasiskolában mint

kisegítő. Marcus kantárját fogja éppen. Egy

éve rendszeresen vesz órákat Lenkétől, bár

még most sem igen hiszi el, hogy mindez

megtörtént vele.

– Anyukám beszélt rá, hogy próbáljam

meg ezt a fajta kikapcsolódást, mert eléggé

begubóztam otthon a szobámba. Unatkoztam,

komputereztem. Nem nagy hévvel lendültem

neki, mert féltem a lovaktól. Mégiscsak

féltonnás állatok! Aztán patájuk van, harapni

is tudnak stb., stb. Úgy kezdtem edzeni, mint

most ezek a kis nebulók. Lenke köröztette velem

Marcust, míg meg nem tanultam az alapvető

dolgokat, és a három lépéstípust: a járást,

az ügetést, a vágtát. Meg sok más egyebet.

Lenke kiváló oktató! Emellett imádja a lovakat,

és mivel ő maga 15 éve foglalkozik velük,

meg tudja osztani a tapasztalatait. Nagyon hálás

vagyok anyukámnak az ötletért, mert egy

nagy közösség tagja lettem, s ez újabb célokat

ad az életemnek. Egyszer majd saját lovat szeretnék…

– meséli lelkesen Tibor.

CÉKUS LENKE A KISHEGYESI

LOVAS FELVONULÁSON

Ezt hangoztatta annak idején Cékus Lenke

is, de szülei először nem vették komolyan,

ugyanis még alig nőtt ki a földből. Dédapja

földműves volt, s amikor elhalálozott, lovait fiára,

vagyis a Cékus nagytatára hagyta, aki nem

tudott mit kezdeni velük. Adta-vette őket,

rIPORT

ahogy épp a sors hozta. Egyszer aztán egy kisebb

termetű kanca került a házhoz, Dáma,

aki egy kerekesszékes kisfiú terápiás lova volt

valamikor. Kiképzett, higgadt teremtés, aki az

5-6 éves Lenke mindenféle csínytevéseit eltűrte.

Végül Cékus mama ötletére pónilovak kerültek

a házhoz, udvari díszként, csakhogy az

unokák, Lenke és Noémi nagy örömüket lelték

bennük, s így a nagytata is beadta a derekát.

Különféle lovas mesefilmeket és könyveket

vásárolt a lányoknak, és megtanította őket

a voltizs lovaglás fortélyaira.

A TOPOLYAI BETHESDA SZERETETSZOLGÁLAT

VÉDENCEI ISMERKEDNEK A LOVAGLÁSSAL

– A voltizsheveder valójában egy kapaszkodásra

alkalmas bőrszíj. Még szőrén ülik meg

a lovat, de már van mibe fogódzkodni. Ennek

segítségével már mindenféle mutatványokat

csinálhattunk a pónik hátán. A tatám mindezen

fellelkesült, és megalakította az Aranypatkó

pónilovasklubot, ahol Butterer Lajos bácsi

oktatgatott bennünket és még néhány hasonló

korú gyerkőcöt. Aztán egyszer csak kinőttem

a pónikat. Míg a többiek gyakoroltak, én a

karám kerítésén lóbálva a lábaimat szomorúan

áhítoztam egy igazi, nagy ló után (ekkor már

túl voltam az első, Kátai-féle lovastáboromon

is). Apám kikötése az volt, hogy kitűnő nyolcadikos

bizonyítványt hozzak haza, de szerencsére

karácsonyra megkönyörültek rajtam,

és megkaptam Sonját. Nyolcadikosként már

vele mentem az első távlovagló versenyemre.

2013-ban részt vettünk a Vajdasági Vágtán.

A magyarkanizsai akadályversenyen elsők lettünk,

a ludasi lovas felvonuláson tavaly a legszebb

kanca díjat kapta meg. Végiggürcöltük

a bácskai túra kilométereit, és rendszeresen

felvonulunk a kishegyesi falubúcsún a lovas

díszmenetben. Mindketten együtt fejlődtünk

az évek során. Sokat segítettek ebben magyarországi

oktatóim: Pataki Kata, Kappel Edit, Fáskerti

Sára és Tászler Melinda.

Mire ez az írás megjelenik, Cékus Lenke

talán már túl lesz az általa szervezett idei lovastáborokon

is, amelyek valószínűleg megerősítik

abban, hogy kitartson célkitűzése

mellett – óvónői diplomáján túl megszerezze

majdan a hivatásos lovasedző és lovasterapeuta-kiképzést

is.

Kísérje útját szerencse!

M. KREKITY Olga

2018. július 12. 13

KÖZÉLET

Kanizsa Feszt – fiatalok szórakoztatása

vagy titkos támogatási csatornák?

Hetek óta azt akarták belénk sulykolni a kézi irányítású délvidéki/vajdasági magyar

médiumok a bejelentőjükben, hogy az idei, VI. Kanizsa Feszt a délvidéki magyar fiatalok

legnagyobb bulija lesz. Ahogy közeledett a rendezvény kezdete, ezek a kijelentések

(bejelentések) egyre „puhultak”, a kezdet előtt pár nappal már azt hallhattuk

(láthattuk), nemsokára kezdetét veszi Magyarkanizsa egyik legnagyobb bulija.

Mivel kíváncsi voltam, hogyan

zajlottak le a rendezvények,

mert a Pannon RTV adásain kívül

szinte sehol sem találkoztam

részletekbe menő tudósításokkal, ott

meg olyan adatokkal szembesülhettem,

amelyeket a rendezvényre ellátogatott fiatalok

nem tudtak megerősíteni, kénytelen

voltam a Kanizsa Feszt Facebook-oldaláról 1

tájékozódni, hiszen azon megjelentettek

egy-egy rövid összefoglalót minden napról.

A nulladik napról szóló beszámolót többször

is átnéztem, mert a híradásban hallott

„több mint 200 fiatal bulizott” tényt sehol

sem láttam, helyette nagyvonalúan arra

következtethettem, az úgynevezett nagyszínpad

előtt valamivel több mint 50 fiatal

csápolt. A többi napról készült videó-öszszefoglalókat

átnézve megállapíthattam,

az első napon majdnem 200, a második napon

több mind 200, míg a zárónapon talán

300 szórakozó fiatal látható. Mivel még

arra is felhívták a figyelmet a bejelentések,

hogy napközben is jól fogják magukat érezni

a fiatalok, tudniuk kell, mit is mutattak a

felvételek. A vásártérre kihelyeztek egymás

mellé két, 5–10 éves gyermekeknek szánt

műanyag medencét, amelyeket feltöltöttek

vízzel. A napközben ott ténfergő minden

egyes fiatal elférhetett volna ezekben,

de – a látottak alapján – úgy tűnik, nem

mindenkit vonzott az ilyen felüdülés. A filmeken

felfedeztem még egy több tíz méter

hosszúságú műanyag szőnyeget. Kezdetben

nem értettem, mit keres itt, de miután

meglocsolták vízzel, megcsodálhattam azt

is, milyen magas szintre fejlesztették a táborlakók

a fenéken és a hason csúszást, így

kiosztottam a szervezőknek egy piros pontot

a sporttevékenységek biztosításáért.

A rendezvény második napján tartották

meg a Közösségi Napnak elnevezett kerek

asztal (nélküli) -beszélgetést, ahol az anyaországi

vendégek mellett megjelentek a

község mindentudó tisztségviselői, az újságírók,

na meg a szervezők közül néhány

fiatal. Puskás Károly felvételeit 1 nézegetve,

azt tudom megállapítani, összesen voltak

vagy 20-an, 30-an.

1

https://www.facebook.com/kanizsafeszt/?ref=br_rs

2

http://kanizsafeszt.com

De mindez nem lényeges! Sokkal fontosabb,

hogy a Kanizsa Fesztet pont akkor

tartották, amikor a Kátai-tanyán találkoztak

a délvidéki magyar fiatalok képviselői,

Kishegyesen elkezdődött a Dombos Fest,

sőt Hajdújáráson, a Róka-tanyán is öszszegyűltek

a környezetvédelem ifjú szerelmesei.

A rendezvény szervezői a gyakorlatban

bebizonyították önmaguknak

és másoknak is, nem kell nekünk dr. Hevesi

Krisztina és dr. Csernus Imre, mivel

úgysem érdekli a fiatalokat a problémáikhoz

való tudományos hozzáállás, megfelel

az is, hogy a Közösségi Napon tátott

szájjal hallgathatták – több, azt mondják,

nagyon velős felszólalás mellett – Bayer

Zsolt érdekfeszítő előadását (monológját)

a megnyitón megjelent, önmagukat

politikusnak nevező emberkék és más kilátogatók,

mivel a fiatalok igencsak kis

számban képviseltették magukat. Bebizonyítottak

mást is, amit röviden így összegezhetek:

mit nekünk színvonalas nép- és

könnyűzene, a harmad- vagy negyedrendű

előadók (sajnos, művészeknek még a

legnagyobb jóindulattal sem nevezhetem

őket), a kiöregedett DJ-k produkciói kellenek

a magyarkanizsai és környékbeli fiataloknak,

mindez kielégíti az igényeiket (lehet,

hogy úgy kellett volna fogalmaznom,

igénytelenségüket).

Beszélnem kell még a pénzről is. Ahhoz

pedig illene tudni, ki szervezte meg a rendezvényt,

és honnan szerezte a bulihoz

szükséges pénzt. A bennem felmerült kérdésekre

a válaszok nagyon egyszerűeknek

tűntek! De miért is nem azok?

Szervező: titok.

Finanszírozók:

– közpénzekből támogatók, Szerbia:

a) Magyarkanizsa önkormányzata,

b) Vajdaság Autonóm Tartomány Oktatási,

Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti

Kisebbségi – Nemzeti Közösségi

Titkársága,

c) közösségi forrásokból fenntartott vagy

támogatott médiumok (Pannon RTV,

Magyar Szó, Info TV, Panda Rádió, Tiszapart

TV, Képes Ifjúság, Új Kanizsai Újság);

– közpénzekből támogatók, Magyarország:

a) Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai

Államtitkárság,

b) Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.,

c) Földművelésügyi Minisztérium,

d) Hungarikum Bizottság,

e) Atomerőmű, Magyar Villamos Művek,

f) DAM – Fiatalok a Dél-alföldi Médiában

Alapítvány;

– magánvállalatok, Szerbia:

a) Tisacoop,

b) Sat-Trakt,

c) Alarm Systems,

d) Budweiser,

e) Tuborg,

f) Lav.

Mindenkinek illene tudnia, hogy Szerbiában

a közpénzekkel való támogatás módja

úgy törvényes, ha azok felhasználója pályázatot

ír ki a támogatások odaítéléséről,

a pályázatra pedig az ismert szervezetek

(mondjuk: civilek) benyújtják a kérelmüket

az adott célt leíró vázlatos programmal

együtt. Ezután az illetékes bizottság

megtárgyalja, majd javaslatot tesz a kiíró

felelősének, kinek és mekkora összegben

ítéljen meg támogatást. Ezért mertem

arra gondolni, megnézem a pályázatokra

jóváhagyott támogatások összegét, utána

pedig azok ismeretében megállapíthatom,

mennyibe is került a rendezvény. Mivel

egyetlenegy pályázaton sem találtam

a Kanizsa Feszt megszervezésére benyújtott

kérelmet, de ugyanígy nem volt beadvány

az anyaországi pályázatokon sem,

arra kellett következtetnem (ha már a Kanizsa

Feszt honlapjáról 2 írtam le a támogatók

listáját), létezik mind nálunk, mind

az anyaországban valamiféle titkos támogatási

csatorna, amely segítségével egyes

szervezetek vagy egyének – ki tudja, milyen

módon – hozzáférhetnek az ott átcsorgó

eszközökhöz.

Nem tagadom, jól esne, ha valamiféleképpen

mások is hozzáférhetnének ezekhez

a pénzekhez, ha másért nem, mert

nekem is van egy-két, mindenki számára

elfogadható elképzelésem, például: megrendezhetnénk

végre a Lakodalmas Zenészek

Világkupáját, hiszen Oromhegyesen

is működik négy ilyen jellegű zenekar,

esetleg tudományos tanácskozást is szervezhetnénk

A papsajt fogyasztásának hatása

a nemzeti önazonosság kialakulására

témára, de a többit nem vagyok hajlandó

közzétenni, mert akkor lenyúlnák világmegváltó

ötleteimet!

BALLA Lajos

14 2018. július 12.

KöZÉLET

Ezért is kínos dolog a nacionalizmus

A dinári férfiak, tulajdonképpen ők tettek bennünket tönkre, minden boldogtalanságunknak

ők a forrásai, az érzelmileg sekélyes nagyfaterok, akiknek elképesztő

érzékük van ahhoz, hogy mi illik és mi nem illik, akik mindig nagyon figyelnek arra,

hogy mit mond majd a világ, s akik tartós félelemben élnek, attól tartva, hogy valaki

a kocsmában vagy a tekepályán kineveti őket.

Időről időre egy-egy ilyen zakkant alakkal

megesik, hogy a fia meleg lesz, vagy a

lánya beleszeret egy szerb nemzetiségűbe,

s aztán ő ezt a fiút vagy ezt a lányt, aki az

ő értelmezésében nem tiszteli őt, kihajítja

a házból, és ahogyan azt mondani szokás,

örökre keresztet vet rá. S noha utóbb többnyire

mindennek jó vége lesz, az a homoszexuális

fiú köztiszteletben álló orvos vagy

zenész lesz, a szerb vő pedig szorgalmas

és felelősségteljes, szerető férj és gyengéd

apja a három csodálatos gyermeknek, az

öreg egyszerűen nem hajlandó szóba állni

velük. A szerencsétlenje némán viseli szörnyű

terhét. A dühből, büszkeségből, dacból,

bánatból és a remegő, kétségbeesett

szeretetből összeállt hatalmas, kemény kő

nyomja a mellkasát óriási, nehéz sziklaként,

éveken át morzsolja a bordáit, s végül össze

is nyomja. Egyedül, magányosan hal meg az

ember, saját hülyesége miatt, szerettei nélkül,

csak azért, mert félt mások rosszindulatától

és gúnyolódásától.

Körülbelül tizenegy évvel ezelőtt egy

ilyen sors a lapok hasábjain is megjelent.

A rendőrség eljött kihallgatni egy Antét, az

egyébként példás gazdát, a jólelkű, barátságos

férfit, akit egyébként még kedveltek

is a Zadar melletti Islam Latinski nevű szülőfalujában,

most meg azzal fenyegetőzött,

hogy elvágja a saját lánya torkát, mert egy

olyan fiúba habarodott bele, akinek az apját

Jovónak hívják. És Ante nem hallgatott

a jó szóra, sehogyan sem lehetett lecsitítani.

Arra készült, hogy késsel végez Antoniájával,

ahogyan azt Ábrahám tette Izsákkal.

A különbség csak annyi volt, hogy Ábrahámot

a mennyből érkező hang állította meg,

Antét pedig a vizsgálóbíró, aki előzetesbe

helyezte a tanúk meghallgatásának idejére.

Reméljük, hogy a szerencsétlen időközben

észhez tért, s haragja is elpárolgott.

Ha előbb nem, hát legalább múlt vasárnap

este, a falusi vendéglőben, amikor a körülötte

lévő sokaság veszettül ünnepelte Danijel

Subašić kapust, aki három tizenegyest

fogott meg, és ezzel bevédte Horvátországot

a nyolc legjobb válogatott közé a labdarúgó-világbajnokságon.

Reméljük, hogy

akkor, aznap este mindazoknak az alkoholistáknak,

az aljanépeknek, akik valaha kinevették

őt, és a háta mögött mindenfélének

elmondták, most büszkén kiáltotta

oda: „Ő az én vejem! Nézzétek, bolondok! Ő

az én vejem!”

A döntőben... Na jó, a nyolcaddöntőben

egy kínos történet boldog, szinte meseszerű

fordulatot vett. Talán nem kell magyaráznom,

hogy milyen borzalmas lehetett

az élete olyasvalakinek, mint Danijel Subašićnak

Zadarban a múlt század végén.

Még kisfiú volt, talán csak akkora, hogy a

szobája ablakából kilesve láthassa, amikor

’91 májusában a megvadult, eszét vesztett

csőcselék lenn az utcán kirakatokat tör be,

és kirabolja az üzleteket, amelyeknek szerb

tulajdonosa volt. Szeptemberben iskolába

indult, elsőbe, ahol a nagy- és kisbetűk, az

egyszerű számtani műveletek mellett megtanulta

azt is, hogy ő a felelős a városra hulló

gránátokért, mert az ellenség, amely a

környező falvakból lövi a települést, valami

érthetetlen, számára mindmáig ismeretlen

módon valahogy az ő vére. Éjszakánként

robbanások ringatták álomba, s olyan

emberek házát aknázták alá, akiknek az apját,

ahogyan az övét is, Jovónak vagy Milutinnak,

vagy Dušannak, vagy Urošnak, vagy

Svetozarnak hívták.

Tulajdonképpen a háború után sem lett

jobb a helyzet. Noha kétségtelenül volt tehetsége

a labdarúgáshoz, a legényke kínkeservesen

jutott csak előbbre az életben.

Danijel Subašićnak időnként úgy tűnt,

hogy kétszeresen is bizonyítania kell, többet,

mint másoknak, s ha sikerült is bizonyítania,

a pénzéhes menedzser lenyúlta tőle

megérdemelt fizetését, tisztességtelenebbül

lopta meg, mint bármely másik, szerencsésebb

játékost, akinek az apját, tudom is

én, Krešimirnek, Domagojnak vagy Hrvojénak

neveztek. Végül még a barátnőjének

az apja sem akarta elfogadni őt, és halálos

bűnnel fenyegetett, ha lánya mégis hozzámegy.

Egy tökéletesen ártatlan, zöld mezben

játszó kapusra hullott vissza mindaz,

aminek egyébként Slobodan Miloševićre és

Ratko Mladićra kellett volna hullania, ha akkoriban

elkapták volna őket.

S végül, százhúsz percnyi meddő mecscselés

után, amelyet csapata vívott Dánia

válogatottjával az oroszországi világbajnokság

nyolcaddöntőjében, Danijel Subašić

kivédett három tizenegyest. Ekkor,

mintha parancsszóra tennék, mindenki

egyként ugrott talpra, és ordított fel extázisában.

Akik szétverték és kirabolták a szerb

üzleteket a Kalelargán, most boldogan ölelkeztek

össze, és ugráltak azokkal, akik aláaknázták

a szerb házakat Bokanjacban.

„Ő az én vejem!” – kiáltotta oda az Islam

Latinski-i lévő vendéglőben apósa, Ante.

„Bravó!” – kiáltott a menedzser is, aki soha

nem bocsátotta meg Danijel Subašićnak,

hogy nem volt hajlandó ingyen focizni.

Horvátország-szerte ünnepeltek a

HDZ-hívők, a szélsőjobbosok, az usztasák,

a tisztelendő anyák, a prostituáltak, az Agrokor

csődbizottsága, az énekes Mladen Grdović

és az imádott Brankicája, a Fashion

Guru és Lucija Lugomer, a legismertebb

duci manöken, mindenki üvöltött boldogságában

egy eszelős pillanatban, amikor a

több mint ötszázezer bejegyzett honvédő

mellett a horvát hazát egy szerb védte meg.

DANIJEL SUBAŠIĆ KIVÉDETT HÁROM

TIZENEGYEST. EKKOR, MINTHA PARANCSSZÓRA

TENNÉK, MINDENKI EGYKÉNT UGROTT TALPRA,

ÉS ORDÍTOTT FEL EXTÁZISÁBAN

Történjék bármi az oroszországi labdarúgó-világbajnokság

végéig, számomra ezek

után, őszintén, mindegy is már. Mert az,

hogy Subašić kivédett három tizenegyest,

már önmagában is egy hatalmas, történelmi

győzelem, amely könnyeket csal az ember

szemébe, a humanizmus győzelme a

gyűlölet és a hülyeség felett. És nem is lett

volna minderre jobb alkalom, hiszen a labdarúgó-világbajnokság,

a zászlóival, himnuszaival,

szívre szorított tenyereivel és a

hadiszínekben pompázó arcokkal, elsőrendű

nacionalista esemény. A nacionalizmus

a tömeget valószínűleg sokkal inkább lázba

hozza, mint a játékosok ügyessége. A

piros-fehér kis kockáknak sokkal nagyobb

szerepük van a sör- és chipseladás újabb

rekorddöntéseiben, mint Modrić cseleinek

és Rebić kapáslövéseinek. A vér és a föld

ezen elviselhetetlen eszelősségében Danijel

Subašićra volt szükségünk, és arra, hogy

párducként vetődjön oldalra, és szögletre

üsse ki a labdát, hogy megfellebbezhetetlenül

bebizonyítsa: a nacionalizmus mint

olyan, szar dolog.

Ante TOMIĆ

(Jutarnji list, 2018. július 7.)

Kocsányos Pálma fordítása

2018. július 12. 15

RIPORT

Biztosítással megelőzhető a fejfájás

Országszerte nagy károkat okozott a június végi vihar. Elsősorban egyes épületekben

keletkezett kár, de személyautók is megrongálódtak. Az ingatlantulajdonosok

közül sokaknak van biztosítása, személyautóra viszont, főleg ha a jármű már korosabb,

kevesen kötnek cascót. A jármű kötelező biztosítása pedig a természeti csapásokra

nem vonatkozik.

Arról, hogy a biztosított lakások,

családi házak esetében mekkora

kár keletkezett, ilyenkor mi a teendő,

és mire kell egy új biztosítás

megkötésekor odafigyelni, Kádár Krisztiánt,

a DDOR biztosítóintézet szabadkai

munkatársát kérdeztük.

Hány kárbejelentés érkezett a vihar

miatt?

– Sok, de pontos számot még nem lehet

tudni. Sokan nem is akartak rögtön

hétfőn bejelentést tenni, mert úgy gondolták,

hogy sokat kell majd várniuk. A

biztosító akkor fizet, ha a Szerbiai Hidrometeorológiai

Intézet hivatalosan is viharnak

nyilvánítja az időjárási jelenséget.

Azután kaphatnak kártérítést azok a biztosítással

rendelkezők, akiknek kárt okozott

az erős szél, miután mi az intézettől

megkapjuk a hivatalos dokumentumot

arról, hogy a városra vihar sújtott le. Évente

átlagban két-három olyan szélkár fordul

elő, amelyet a biztosítók elismernek.

Most még nem érkezett meg a hivatalos

papír, de minden bizonnyal viharnak minősítik

az akkori időjárást, hiszen a szél

sok fát is kidöntött.

Az ügyfeleiknek milyen kára keletkezett?

– Ablakok törtek be, ereszcsatornákat,

tetőszerkezeteket, illetve tetőelemeket

tépett le a szél. Az is előfordulhat, hogy

külső tárgyak, például fák vagy a szomszéd

ház tetejének egy része ráesik a mi

biztosítottunk ingatlanára. Ha a szélvihart

vagy a jégverést esőzés is követi, és a

megrongálódott tetőszerkezet miatt beázás

történik, akkor a festés költségeit is

megtéríti a biztosító, nemcsak a foltok,

hanem a helyiség teljes festését. Vannak,

akik attól tartanak, hogy a biztosító nem

fizet majd, ha csak egy-két négyzetméteres

a folt, emiatt nem is jelentik be a kárt.

Be kell jelenteni. Akkor viszont nem fizet

a biztosító, ha például egy alagsori garázst

vagy pincét önt el a víz, mert ez egy

karbantartási kategória – úgy kellett volna

megépíteni a helyiséget, hogy ilyesmi

ne fordulhasson elő. Garázsra, pincékre

nem is lehet biztosítást kötni. Ha azonban

a pincében lakórész is van, arra lehet külön

biztosítást kötni, de ez az alapbiztosításban

nincs benne.

Mi volt a legdurvább eset a legutóbbi

viharban?

– Az egyik ügyfelemnek egy nagy fa állt

az udvarában, amely a viharban kicsavarodott,

és ráesett az épületre. Szó szerint lyukat

ütött a tetőszerkezeten. Sok esetben

azonban olyan tetőszerkezeti károk vannak,

hogy a szél megbolygatja a tetőt, lefújja,

összetöri a cserepeket. Emiatt lehetnek

beázások, ami külön probléma. Sok helyre

nem tudok személyesen kimenni, a kárfelbecslőnk,

aki építészmérnök, járja a terepet.

Tudomásom van egy esetről, hogy

a tulajdonos nem biztosította az épületet,

és a háza tetejének a felét levitte a szél. Ő

most szeretne biztosítást kötni, hogy a jövőben

egy ehhez hasonló eset miatt ne fájjon

a feje.

Három dologra kell nagyon odafigyelni

Mire kell ügyelni, ha valaki biztosítást

köt?

– Személy szerint én nemcsak az üzletet

látom abban, amit csinálok, hanem meg vagyok

győződve arról, hogy segítek az embereknek.

Nem fogok a jutalék miatt valamit

mindenáron biztosítani. Előfordul, hogy

KÁDÁR KRISZTIÁN:

NEM CSAK A JUTALÉK MIATT CSINÁLOM,

SEGÍTENI SZERETNÉK AZ EMBEREKNEK

egyes biztosítók gyanúsan alacsony árakkal

jelennek meg a piacon, de az ajánlatuk

csak részinformációkat tartalmaz. Aki az ingatlanát

– házát, lakását – szeretné biztosítani,

először is győződjön meg arról, hogy

az mekkora értékre van felbecsülve. Nem

lehet a 40 négyzetméteres lakást és a 240

négyzetméteres házat is két- vagy hárommillió

dinárra biztosítani. Erre nagyon oda

kell figyelni, főleg, ha nagyobb, értékesebb

ingatlanunk van. Természetesen nem a piaci

értéket kell nézni, mert az változhat, hanem

az építészetit. Más a piaci értéke egy

száz négyzetméteres háznak, ha Szabadka

külvárosában található, és más, ha Belgrád

központjában. Azért fontos az építészeti

érték, mert ha a ház leég, akkor az anyag

ugyanannyiba kerül mindenhol. Például ha

egy száz négyzetméteres ház porig égne,

szerintem minimum 4-5 millió dinárra kellene

hogy biztosítva legyen. De ha csak

3 millióra biztosítják, akkor az később kihat

a kártérítés összegére. Ha a kárfelbecslő

törvényszéki szakértőként megállapítja a

4 milliós kárt, de az épület csak a teljes értékének

a 75 százalékára van biztosítva, akkor

a kár 75 százalékát fogják kifizetni. Például

egy 100 ezer dináros kár esetén csak 75 ezer

dinár kártérítést kaphatunk.

Vannak-e más buktatók is?

– Nagyon fontos leellenőrizni, és ha a kötvényen

nem szerepel, akkor megkérdezni,

hogy mi a helyzet az épület elöregedésével.

Egy húszéves ingatlan már amortizálódott,

mind az épület, mind a vezetékrendszer

(áram, víz…). A biztosító akkor téríti meg új

értéken a kárt, ha az értékkövetés is szerepel

a biztosításban. Ha a biztosítási összeg

nem tartalmazza az értékkövetést, akkor további

összeget vonnak le a kártérítésből. Ez

egy régi épületnél akár 20-30 százalékot is

jelenthet. Az előbbi példát folytatva, ha a

százezerből az alulbiztosítás miatt levonnak

25 százalékot, és az amortizáció miatt még

30-cal csökkentik, akkor már ötvenezer körül

járunk. Tehát a biztosítási kötvényen

fontos, hogy megjelenjen az értékkövetés

részleges károk esetére.

És ez még nem minden. Igaz?

– Az ügyfélnek feltétlenül meg kell kérdeznie

a biztosítót, hogy a biztosítás tartalmaz-e

önrészt a jövőbeni károk esetében.

Ezt sok biztosító mélyen elhallgatja.

Csak akkor derül ki, amikor már megtörtént

a kárbejelentés. Ha például az ingatlan

alul van biztosítva, levonják az amortizációból

eredő összeget, és kár esetén még önrész

is van, akkor oda juthat, a már említett

százezer dináros példán, hogy a végén csak

húszezer dinár kártérítést kap. Tehát ezt a

három dolgot feltétlenül meg kell kérdezni.

16 2018. július 12.

Nem mindegy, mi képezi

a biztosítás tárgyát

Mit érdemes egy biztosítási kötvénybe

belefoglalni?

– A tűz és az elemi csapások legtöbbször

benne vannak. Az elemi csapások közül

pedig nem az összes, ami a világban

előfordulhat, hanem tételesen meg van

határozva, hogy melyek: jégeső, szélvihar,

villámcsapás, repülő tárgyak becsapódása

az épületbe és egyéb manifesztációs

károk. A földrengést pedig külön kategóriaként

lehet választani, de ez nem

nagyon érdekli az embereket, mert elég

drága, és a környéken nincs is nagy kockázata.

Választható még a betörés és

rablás elleni biztosítás, amelyet legtöbb

esetben belefoglalunk a biztosításba. Ez

esetben csak a zárt főépületekről beszélünk,

udvarról, mellékhelyiségekről nem.

Itt két kategória van: az egyik a betörés

miatt a nyílászárókban okozott kár, mert

sok esetben ez a legnagyobb. A másik,

ha ellopnak valamit a klasszikus háztartási

eszközök közül. Az ügyfél szól a rendőrségnek,

a biztosító a jelentést a rendőrségtől

hivatalból kéri ki, de az ügyfél

is bejelenti a biztosítónál a kárt. Továbbá

ajánlatos a biztosításba még belefoglalni

a csőtöréses és vízkiömléses károkat, illetve

a villany-, hő- es vízvezetékek komplett

biztosítását is.

Egyszerű ügyintézés,

törvényes határidő

Kár esetén mi az ügyintézés menete,

és mennyi időn belül jut az ügyfél a

pénzéhez?

– Az ügyfelek általában azt hívják fel,

akivel a biztosítást kötötték. De személyesen

is be lehet jönni, és kárbejelentést

tenni a biztosítótársaság ügyfélszolgálatánál.

Nagyon szerencsés, hogy nálunk

a kárfelbecslők helyben vannak, és nem

kell őket más városokból hívni. A kárfelbecslőnek

ilyenkor kötelessége mihamarabb

kimenni a helyszínre, ott fényképes

dokumentációt készít, és felméri, mekkora

a teljes kár. Időközben az ügyfél kitölti

a kárbejelentő űrlapot, ami nem egy bonyolult

dolog. Miután megtörténik a kárfelbecslés,

és átadták a bejelentőt, kiszámolják

a kártérítés összegét. Fontos

hangsúlyozni, hogy a biztosító az anyagra

és a mesterre is középkategóriás árat

számol. Amikor elkészül a kártérítési öszszegre

vonatkozó javaslat, akkor ennek

át kell mennie egy úgynevezett likvidatúrán.

Ennek során hagyják jóvá az illetékesek

a kártérítési összeg kifizetését.

Amikor ez megvan, a likvidátor postán

értesítést küld az ügyfélnek arról, hogy

milyen döntés született. Ebben a kártérítés

összege is szerepel, valamint a likvidáció

dátuma. A törvény kötelezi a biztosítót,

hogy ettől a dátumtól számítva

tizenöt munkanapon belül kifizesse a kártérítést.

Ez nem készpénzben zajlik, mint

régen, hanem az ügyfél bankszámlájára.

Tehát a kárbejelentéstől számítva a kifizetés

körülbelül egy hónapon belül megtörténik.

Egyébként komolyabb és öszszetettebb

kár esetén szoktuk ajánlani az

ügyfeleknek, hogy ők is kérjenek meg egy

szakembert, hogy az állítson össze egy

nem hivatalos költségvetést a kárról, mert

ezzel meggyorsíthatják a kárfelbecslő

A közterületen keletkezett

károkért is lehet

kártérítést igényelni

Szabadkán a kettes számú postától

a vasútállomás felé vezető út mentén

galagonyafák állnak, azonban a sorból a

mai napig két fa hiányzik. Ezek néhány

évvel ezelőtt egy viharban dőltek ki, és

ráestek Dukai Lehel autójára. A károsult

akkoriban a vasúton dolgozott, autóját

a vasútállomás parkolójában hagyta, és

elutazott egy szakmai továbbképzésre.

Időközben Szabadkán egy vihar söpört

végig, amely kicsavarta a fákat, és nemcsak

Dukai autóját törte totálkárosra, de

a vasútállomás kerítésében is komoly

kárt okozott. Dukai levelet írt a polgármesternek,

de a kártérítésre vonatkozó

RIPORT

munkáját. Lopás esetében hosszabb az

ügyintézés, de azért, mert olyankor a rendőrségi

jelentésre is várni kell.

Előfordulhat, hogy a biztosító elutasítja

a kárterítési kérelmet?

– Igen. Például, ha valaki bejelent egy

beázást, de nem volt se vihar, se szél, csak

eső, akkor azt a biztosító nem fizeti ki, mert

a beázás azért történt, mert nincs karbantartva

a tető. Ez könnyen alátámasztható,

ha például egy nagyobb eső után az ezer

biztosított ügyfélből például csak egy-kettő

jelentkezik. Akkor nyilván eleve nem volt

megfelelő a tető…

TÓTH Imre

kérelmét elutasították. Ezután ügyvédet

fogadott, az felvilágosította, hogy a várost,

illetve a közterület fenntartásáért

felelős céget, a Köztisztasági és Parkosítási

Kommunális Közvállalatot kell perelni,

mivel a közterületen található fák

a város illetékességébe tartoznak, azok

karbantartása pedig a közvállalat feladata.

Az ügy másfél-két évig tartott, törvényszéki

szakértő becsülte fel a kárt,

amit a rendőrség is kivizsgált és jegyzőkönyvezett.

Habár a város igyekezett

a felelősség alól kibújni, végül is tíz tárgyalás

után Dukai megnyerte a pert, és

megkapta a kártérítést.

2018. július 12. 17

MÚLTIDÉZŐ

1968 – A szabadság ígérete

Forradalom… vagy netán

ellenforradalom

Keleti nézetek a nyugati történésekről

1968 értelmezése soha nem volt egyhangú,

és ma is heves viták tárgya. A kérdés

az, miként alakultak ki azok a folyamatok,

amelyek alaposan átformálták – úgy keleten,

mint nyugaton – a mindennapi életet,

a politikát, sőt még a tudományok egyes területeit

is.

Heller Ágnes filozófus nemrég a Nyitott

Műhelyben beszélt a ’68-as eszmékről. Felvetette

a kérdést, hogy valóban forradalom

volt-e világszerte 1968-ban. Szerinte

erről lehet vitatkozni, de arról már kevésbé,

hogy mindenképpen új korszak kezdődött

akkor a modern gondolkodásban, az emberi

kapcsolatokban, a bolygó erőforrásaihoz

való viszonyulásban és a hithez való viszonyban

is. Új értelmezései születtek meg

a szabadságnak, az alapvető emberi jogoknak,

és mindez új energiát szabadított fel az

emberekben.

Ebben az új korszakban, hangoztatta

Heller Ágnes, „[a] hippik, a szexuális forradalom,

a kábítószer-fogyasztás mint ifjúsági

divat, de a jeans és a hangosítón keresztül

fogyasztott zene is mind amerikai újbaloldali

találmányok voltak, ahogy az volt a diákparticipáció

is. De az amerikai újbaloldal

hőse mégis a frankfurti iskolához tartozó

Herbert Marcuse volt, akinek Egydimenziós

ember című könyve bestsellerként járta

ORBÁN VIKTOR 2007-ES PROGRAMELŐDJE, NICOLAS SARKOZY

AZ AZÓTA KIVÉGZETT MOAMMER KADHAFI LÍBIAI DIKTÁTORRAL:

A VOLT FRANCIA ELNÖKÖT 2018 MÁRCIUSÁBAN LETARTÓZTATTÁK,

ÉS VÁD ALÁ HELYEZTÉK, AMELY SZERINT ELNÖKI KAMPÁNYÁT

KADHAFI FINANSZÍROZTA

be a világot. Marcuse elmarasztalta a munkásosztályt

a forradalom elárulásáért, és új

forradalmi erőként az ifjúságot meg a harmadik

világot jelölte meg, és meghirdette

az elidegenedésmentes társadalom gyors

eljövetelét… De ezek az újítások ’68-ban

még nem szivárogtak át Magyarországra.”

A „fogyasztói szocializmus” előszelei

azonban már akkor is belengedezték Magyarországot

mint a „szocialista tábor” addigra

legvidámabb „barakkját” – de erről

majd a jövő héten szólunk részletesebben.

Egyelőre maradjunk még a nyugati történések

értékelésénél, és lássunk egy egészen

másfajta megközelítést a közelmúlt

Kelet-Európájából, aminek alapján a nyugati

’68-as események nemhogy nem pozitív

fényben tűnnek fel, hanem egyenesen minden

mai rossznak a kiindulópontjává, „ellenforradalommá”

válnak.

Orbán Viktor 2007-es tusnádfürdői elmélkedéséről

van szó, amelyben azt fejtegette,

hogy 1968-ban kulturális ellenforradalom

kerítette hatalmába Nyugat-Európát.

Az ellenzéki Orbán akkor már a következő

tavaszi választási győzelem biztos tudatában

vázolta fel ideológiai eszmerendszerét,

amelyet négy fogalom köré épített:

nemzeti, demokrata, versenypárti, szociális.

(A négy eszméből nyolc év kormányzása

alatt kizárólag az első

maradt: a másodikat

egy szájbarágott

népakaratra cserélték

fel; a harmadikban

minden versenyt

a hatalom csatlósai

nyernek; a negyediknél

pedig elég arra

rámutatni, hogy míg

2007-ben a magyarok

7 százaléka élt relatív

szegénységben,

addig 2012-ben ez

már 17 százalék volt,

az OECD kutatása

szerint.)

challenges.fr

Orbán bevallottan

a két hónappal korábban

francia elnökké

avanzsáló (azóta

pénzügyi botrányba

keveredve vád alá

helyezett), apai ágon magyar Nicolas Sarközy

hasonló gondolatmenetére alapozta

Európa „alkonyának” beharangozását, ami

szerinte „egy új politikai és szellemi korszak”

kezdete is egyben:

„1968-ban tehát a politika alapját, egyfajta

mélyrétegét jelentő kulturális forradalom

vagy ellenforradalom zajlott le, amely

sikerrel végződött, és majd 40 éven keresztül

a hátterét adta az európai politikának.

[…] Ez a kulturális ellenforradalom […] azt a

célt tűzte ki maga elé, hogy a szabadság útjába

álló akadályokat le kell bontani. […] a

’68-asok azt a társadalmi programot hirdették

meg, hogy a teljes egyéni szabadsághoz

nem elegendő a politikai vagy társadalmi

elnyomás alól felszabadulni, a teljes

egyéni szabadság kiteljesedéséhez meg

kell szabadítani az egyént a közösségi természetű

kötelékeitől. Ha úgy tetszik, meg

kell szabadítani az embert a vele született

tulajdonságaitól.”

Innen (Orbán szavai szerint is) tekervényes

út vezetett a mindent a nemzetnek –

és annak vezérének – alárendelő politikai

akcióhoz, amit az akkori kormány bírálata

végett még úgy kommunikált, hogy „[a]

magyar politika lehetne európai kitekintésű,

lehetne nagy ívű, lehetne érzékeny és

nyitott.” Lehetne, lehetett volna – de az elmúlt

nyolc évben éppen az ellenkezője lett.

Murai András kommunikációkutató

szerint1968 ellenforradalmivá minősítése

„csak egyféle értékrendszert fogad el helyesnek,

és mindent, ami ettől eltér, támadásként

értelmez. Ha a kultúrát társadalmi

normarendszerek együttesének tekintjük,

és ha ezen belül valaki a család, a nemzet

és a vallás hármasát tartja etalonnak, akkor

ehhez képest ’68 valóban ezek támadásának

jegyében is szerveződött. Pontosabban

ezek hagyományos, egyeduralkodó

formái ellen. S ’68 a tekintélyelvűség-ellenességet

is szimbolizálja, ami épp szemben

áll egy erősen centralizált állami, társadalmi

berendezkedéssel”. Orbán 2007-es víziója

azóta meg is valósult Magyarországon

az erősen centralizált állam kialakításával és

minden politikai hatalom egyetlen kézbe

való összpontosításával.

(Jövő heti számunkban:

1968 Magyarországon)

MESSMANN István

18 2018. július 12.

FESTIVITrÁzS

Összejövetel az ezeréves aracsi

pusztatemplom árnyékában

A

bajsai Hagyományos Magyar Íjkészítők Egyesületének

tagjai – Kókity Attila, Mamuzsity Mihály és Szukola István

– résztvevői voltak a középkort megidéző nemzetközi

pikniknek, amelyre látogatók érkeztek Vajdaságból,

Magyarországról és Romániából. Az aracsi pusztatemplom

első írásos említése 1256-ból való, a romjait kukoricatáblák és

búzamezők veszik körül Törökbecse határában. A Délvidék egyik

legkorábbi építészeti emléke, a magyarság gyülekezőhelye.

A BAJSAI ÍJKÉSZÍTŐK CSAPATA

A KÖZÉPKORI HAGYOMÁNYOK FELELEVENÍTÉSE ARACSON

Az emléknapon a romfalak csodálatos helyszínén Utcai Róbert

csantavéri plébános celebrálta a szentmisét. A közös összejövetelre

a résztvevők magukkal hozták a fogyasztásra szánt enniés

innivalót. Negyvenhárom csapat főzött hagyományos népi

ételeket bográcsban. A megemlékezést a helyi Aracs-95 Polgárok

Egyesülete, az Idegenforgalmi Szervezet, valamint a tápióbicskei

Szabadtűzi Lovagrend szervezte. Gazdag, látványos

program várta a mintegy ezer odalátogatót: íjászkodás, lovaglás,

portyázás és csatajelenetek felelevenítése. A temesváriak

jurtát állítottak, amit sokan megcsodáltak. A bajsai íjkészítők

kiállított munkáit érdeklődéssel szemlélték, és hallgatták az ismertetőt

az íjkészítés csínjáról-bínjáról. Az Aracs nevet a délvidéki

magyarság közéleti szereplőinek adományozandó díj és

egy folyóirat viseli.

BORÚS Margit

2018. július 12. 19

HÉTKÖZNAP(LÓ)

Görbe a tükröm, magam is az vagyok

Az ördöggel cimborálva

Egy filmben hangzik el:

– Az Isten mindenkinek ad annyit, amenynyit

jónak lát. Aki ennél többre vágyik, annak

az ördöggel kell cimborálnia.

Talán van bibliai megfelelője Máté evangéliumában:

„Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit

együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?!

Ezeket a pogányok keresik. Mert

a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre

szükségetek van.”

Elnézem a politikai vezéreinket. Mind a

hirtelen meggazdagodást hajszolja. Mindenekfölött

és mindenek (főleg

a népérdek) előtt. Amíg hatalmon

vannak, erkölcsösnek tartják

azt saját javukra kihasználni.

Ezért már nagymértékben

az ördöggel kell cimborálniuk.

Segít nekik. Nem az ördögét

lopják el, hanem a miénket.

Lucifernek nem kerül pénzébe,

hogy biztassa és segítse őket.

Megy ez, megyeget, de csupán

a halál órájáig. Akkor sem az

ördöggel, sem velünk, hanem Istennel

kell elszámolniuk. Amiért

eladták a lelküket az olyan javak

megszerzéséért, amelyeket

nem vihetnek magukkal.

A belügyminiszteré legyen

az egészségügy is!

Megette a franc azt a rendszert, ahol az

államvezetőség számára a tárgyak fontosabbak

az embereknél! Szerbiában ez a

tárgy a személygépkocsi.

A belügyminisztérium kitalálta, hogy az

öreg kocsikat évente kétszer kell műszaki

vizsgára vinni. Ott alaposan átnézik, s gyógyításra

küldik a járgányokat. Erről egyelőre

lemondtak.

A belügyminisztérium kitalálta, hogy júliustól

a kocsik műszaki vizsgájának (évente

egyszer) legalább fél óráig kell tartania,

az autókat tisztán kell vinni átnézésre, négy

fényképet készítenek róluk, megvizsgálják

minden porcikájukat. Ezért vélhetően 3000

dinárt kell fizetni. Attól függetlenül, hogy

a közlekedési baleseteknek mindössze 1-2

százalékát okozza műszakilag hibás jármű.

(Ez éppen olyan badarság, mint a fényszórók

használatát kötelezővé tenni nappal

a lakott területen.)

Van egy egetverő javaslatom: az egészségügy

irányítását bízzuk a belügyminisztériumra!

Most az általános orvosoknak

legfeljebb 10 percük jut egy betegre, s abból

is a fele fölösleges (értsd: hülye) papírmunka.

Előírnák, hogy az orvoshoz tisztára

mosakodva lehet csak menni.

Javaslatom értelmében az egészségügyi

belügyminiszter elrendelné: minden polgárt

évente legalább egyszer alapos vizsgálatra

kell fogni, amely legkevesebb fél óráig

tart. Készüljön az emberről is legalább 4 felvétel:

röntgen (autónál: rozsdásodás felmérése),

a szívműködéséről EKG (autónál: motorműködés

és kipufogógáz-termelés), a feje

állapotáról EEG-felvétel (autónál: fékrendszer),

vérvizsga laboratóriumi eredménye

(autónál: a belső vezetékek elhasználtsága).

NOVÁK MIHÁLY ILLUSZTRÁCIÓJA

Ez a vegyes miniszter előírná, hogy bármilyen

műszaki meghibásodás (értsd: emberi

betegség) észlelésénél nem hetek, hónapok

múlva, hanem azonnal mesterhez,

azaz orvoshoz kelljen és lehessen fordulni.

Sorban állás és várólista nélkül. Késedelmeskedésnél

az autó balesetet okozhat – az

ember pedig meghalhat.

Most ott tartunk, hogy az emberi halál

kockázata kevésbé fontos, mint a korhadni

kezdő autóbádog vagy a nem tökéletesen

fogó autófék. Az emberek műszaki ellenőrzése

nem kötelező.

Szerbia az ilyen „csodák” országa, ezért

nem lehet csodálatos…

Lebőgnék tanulatlan újságíróként

Az egyik vajdasági magyar szerkesztőség

fiatal újságírókat keres. Első feltétel: bármilyen

egyetemi végzettség. Előbbre való

mindennél. A hivatás szereteténél, az íráskészségnél,

a helyes nyelvtudásnál.

Az egyetemi végzettség istenítése ellen

hőbörgök. Vajdaságban a legjobb magyar

újságíróknak legfeljebb középiskolai végzettsége

volt. Nem pályázati felhívásra jelentkeztek.

Írtak, törekedtek, bizonyították,

hogy pontosan újságírók szeretnének lenni,

s erre van tehetségük, akaratuk. Nem az iskolai

végzettségüket nézték.

Akkor még fontos volt az olvasó. Olyan

cikket kellett írni, amelyért az emberek

megveszik az újságot. Az újságíróknak olvasóik

és tekintélyük volt. Nem az iskolai végzettségükkel

szerezték. A legkevésbé azzal!

A sok múltbéli tapasztalatot miért söprik

le az asztalról a mai sajtóvezérek? Nem

kell nekik jó újságíró. (Minek ahhoz a kis

példányszámhoz?)

A vajdasági magyar sajtó fénykorában

az általános vagy középiskolát végzettek

voltak a legolvasottabbak. Mindenütt: a

7 Napban, a Magyar Szóban, az Újvidéki Rádióban,

a Dolgozókban, a Szabadkai

Rádióban. Ám volt nekik

szorgalmuk, szerették az

újságírást, és nem diplomával,

hanem szívvel írtak.

Az utóbbi 50 év legsikeresebb

(és nyilván utolérhetetlen)

főszerkesztője Petkovics

Kálmán volt. Megalapozta és

fejlesztette a legnagyobb példányszámú

lapot (7 Nap), tudott

nevelni, szerkesztőségi

műhelyt üzemeltetni,

merészen politizálni az újságban

– és képzeljék, „alacsony”

iskolai végzettsége ellenére kiváló

szociográfiai könyveket írt!

A Csantavéren született kovácsinas, aki csupán

hat elemit végzett, a Dolgozók hetilap

újságírója lett – mindössze tizennyolc évesen.

Újvidéken kétéves gyorstalpaló politikai

főiskolára járt, és diplomázott. Az újságírásra

született, tehetsége volt hozzá, és folyamatosan

művelte, képezte magát. Nem az egyetemi

(olykor száraz és főleg az újságírás számára

gyakran haszontalan) tudománnyal – az élet

savával, borsával és a magyar irodalommal.

Akkor volt utoljára jó vajdasági magyar

újságírásunk, amikor még nem az iskolai

végzettség és pártszolgaság volt a mérce,

hanem a tehetség és szorgalom. Elsirathatjuk.

Soha sem tér vissza.

Valaha sokadmagammal igen olvasott

cikkeket tudtunk írni. Legfeljebb inasiskolai

vagy középiskolai végzettséggel. Csak

a saját környezetemből említsem Brenner

Jánost, Németh Jánost, Burkus Valériát,

Mészáros Zakariást, Kolozsi Tibort, Orosz

Ibolyát, Biacsi Antalt, Dévavári Zoltánt, Komáromi

Ákost, Dudás Károlyt, és sorolhatnám

a 7 Nap aranykorának neveit (elnézést

kérek a nem említettektől). A mai feltételek

mellett egyikünk sem lehetne újságíró.

Ide jutottunk. Szomorú. Nyilván csupán

nekem. Vagy mindannyian isszuk a levét?

MISKOLCZI József

http://novakmihaly.gportal.hu

20 2018. július 12.

Gilbert Edit

Oroszországban

IRODALOM

Moszkva, ahol nemrég jártam,

elégedettnek tűnik. Beépültek

foghíjai, sima térkövek

borítják már ott is a belvárosi

közterek nagy részét. Eltűntek a gyönyörű

faházak, de visszaépültek régi kolostorok,

templomok. Nagy kihagyásokkal

vissza-visszatérek ebbe a városba, ahol tíz

éve a felhőkarcoló-negyedre csodálkoztam

rá, most pedig azt kutattam magamban: mi

hiányzik, miért is nem ismerek rá az érzésre,

hogy itt éltem valamikor fél évet. Egyszer

csak beugrott: ezek már rendezett utcák,

folyton söprik őket. Eltüntették a járdákról

az újságospavilonokat, a mindenfélét:

kvászt, szókot, pelmenyit árusító bódékat.

Az a pezsgő kinti élet, amely néhány évtizede

oly jellemző volt rá, alaposan megváltozott.

Az európai nagyvárosokéhoz hasonló

konszolidált utcakép fogad bennünket már:

térzene, kiülős, teraszos vendéglátóhelyek,

ilyen-olyan kis mutatványok, reklámakciók.

Hol vannak már azok a kioszkok,

amelyekre kézírással plakátolták ki, mikor

mi a műsor, s amelyekben színházjegyet

árultak, ráadásul árukapcsolással. A kapósakat:

a népszerű előadásokra, híres színházakba

szólókat a kevésbé keresettekkel

párosítva együtt adták csak el. Nem volt különösebben

drága egyik sem, ez a felár az

enyhén szólva nem felkapott helyeket hozta

helyzetbe: ha már megvettük, oda is elmentünk.

A szubkultúra tereit, az alternatív

szórakozóhelyeket már nem olyan könnyű

megtalálni, s mára jóval kevesebb is van belőlük:

ez nem az a kor. Most is nyújtogatnak

felénk cetliket, de nem ezekre az izgalmas

eseményekre és színterekre hívnak azokon

bennünket. Mindenesetre Moszkvában is

igaz, mint mindenhol a világon, hogy nagy

áldás a helyiekkel, de legalábbis egy ideje

már ott lakókkal sétálgatni, programot

szervezni velük, ha tehetjük. Így jutottam el

a varázslatosan kedves, tárgyakkal telezsúfolt

retró étterembe Petrovicshoz, aki szeret

bennünket, ez áll az étlapjukon, s akinél

a számlát óvodások búcsúmeghívójában

hozzák ki. Elképesztő intézmény, másképpen,

a Zsidó Múzeum és Toleranciaközpont

is, amely a Garázs nevű (és még korábban

valóban garázsként is működő) művészeti

központból épült át. Nehéz megtalálni,

nagyon védik, csillog-villog, s a vécékagyló

ülőkéjét is melegítik benne. Egy változatosan

strukturált és szintezett, különleges

modernista üveg-betonépület kiállításokkal,

előadótermekkel, könyvtárral, könyvesbolttal,

avantgárd kutatóközponttal.

Volt ám azért valami, ami tökéletesen viszszaröpített

az időben, a nyolcvanas évek

elejére. Egy esztrádműsor a futball vb-re lázasan

készülő Luzsnyiki stadion óriási koncerttermében.

A konferencia szünetében

nyomott a kezembe két jegyet rá egy ismeretlen

szakszervezeti aktivista. Tavaszköszöntő

műsort tartottak együttesekkel,

szólistákkal, konferansziékkal; musicalbetétekkel

és populárisra, stilizáltan eklektikusra

maszkírozott néptánccal. A bő háromórás

műsor teljes egészében megtörténhetett

volna harminc évvel ezelőtt is. A technika

sem hozta azt, amit ma tudna. Némi fények

villództak, s szörnyű volt a hangosítás, érzelmes,

giccses slágerek kavalkádja közt egészséget,

szép tavaszt és sok-sok szerelmet

kívánó, a nőket éltető és dicsőítő műsorvezetőkkel,

lelkesen ringatózó, főleg női közönséggel

– s csak néha egy-egy önreflexív,

művészi erejű produkcióval. Élesen elvált ez

a múltidézés, pontosabban ez a náluk soha

nem romló konzervéletérzés az utcai, aluljárókban

játszó bandák zenei hangulatától.

Színházi életük gazdag, s ahogy éttermeik

is teli vannak, sőt, előre le kell foglalni

a helyeket, a színházakban sem látni sok

üres széket. Pedig tízezer forint egy színházjegy.

Csodás online foglalórendszerük van,

ahogy annyi másra is: például taxit lehet így

rendelni. Azonnal visszajeleznek, s mindenre,

az árra, útvonalra kiterjedő információt

küldenek e-mailben a sofőr nevével, telefonszámával.

Három színházukba jutottam

el: az egykor oly híres Tagankába, a Művész

Színházba és a Szovremennyikbe. A Taganka,

bár már nem a régi, egykori legendás

személyiségeinek, Viszockijnak és Ljubimovnak

a varázsa valahogy él benne, és felpezsdíti

tevékenységét a jelenben is. Itt ért

olyan színházi közösségi élmény, amilyen a

másik kettő, igencsak elit teátrumban nem

(a másodikban egy korrekt, de steril Woody

Allen-feldolgozást láttam, a harmadikban

Osztrovszkijt, a hatalmas színpad piciny

kockájába pakolva az előadást a darab

idejének háromnegyedében, ami mindig

dühít). A Taganka kis pincetermében éppen

Vampilov Idősebb testvér című, jól ismert

darabját játszották, s az előadás úgy

vált interaktívvá, hogy nem szándékozták

azzá tenni. Hatalmas vihar tombolt kint, s

egyszer csak elment az áram, kialudtak a fények.

Semmit nem lehetett látni. A közönség

tagjai erre egy emberként bekapcsolták

mobiltelefonjukon a világító funkciót, s

egy röpke „akkor így folytjuk?” kérdés után a

színészek tovább játszottak tíz percig az általunk

csiholt fényben, amikor is visszatért

minden az eredeti kerékvágásba, immár azzal

a többlettel, amelyet ez a közösségi alkotás

és részvétel tett hozzá a produkcióhoz.

Az öröm, az indiántánc a tapsrendben

is megnyilvánult: bolondoztak, ünnepeltek

bennünket is a játszók.

Moszkva arculata, infrastruktúrája, életvitele

egyre jobban hasonlít már Európáéra,

az oroszok büszkék magukra, és szomorkodnak,

Európa miért bánik velük rosszul.

Nem értik, nem akarják érteni, mi velük a

baj, miért nem fogadják el őket igazán, az

ő útjukat. Beszélgetőtársaim többsége nem

érzékelte azt a demokratikus deficitet sem,

amely politikájukból ered.

2018. július 12. 21

gyerekszoba

A csiga egyszer elhatározta, hogy meglátogatja

rokonait. Nem tudom, hogy a nagynénjét

vagy az unokaöccsét akarta felkeresni,

de hát ez mindegy. A baj az volt, hogy a

csigarokonság nagyon messze lakott, kilenc

réten és három erdőn keresztül vezetett

hozzá az út. Ezt megjárni pedig egy csigaélet

is kevés. Három nap és három éjjel törte

a fejét a rokonszerető csiga, hogyan mehetne

el mégis. Végül is elindult, de még nem a

rokonaihoz, hanem az erdő polgármesteréhez,

a farkashoz.

Ez az út is fél napig tartott, pedig csak

egy tisztást kellett megmásznia. Mikor odaért,

nagy tisztelettel kidugta fejét a házából,

és így szólt:

– Nagy az én kérésem, polgármester úr!

Szeretnék elmenni a harmadik erdőben

lakó rokonaimhoz, de hát hogy is indulhatnék

én el olyan hosszú útra. Arra kérlek, add

kölcsön a nyuszifogatot. Talán még meg is

hálálhatom jóságodat.

– Ugyan már, mivel hálálhatnád meg? –

nevetett a farkas. De mert tréfás kedvében

volt, így folytatta:

– Nem bánom, kölcsönadom a nyuszifogatot,

ha előbb versenyt futsz velem a

Zelk Zoltán

Versenyfutás

tisztás végéig. Ha hamarabb érsz oda, mint

én, akkor annyit kocsikázhatsz, ahányszor

csak jólesik…

No hiszen, hogy ő versenyt fusson a farkassal…

Nem is látja ő már soha rokonait!

Nagy búsan útra kelt hát, estére haza is ért,

és szomorúan mesélte a feleségének, hogy

milyen csúfot tett vele a farkas.

– Nahát, ha csak ez a baj, akkor sose búsulj!

– felelte a felesége. – Versenyt fogsz

futni a farkassal, és le is győzöd!

A csiga azt hitte, hogy megbolondult a

felesége, de hamarosan kiderült, hogy épp

ellenkezőleg, több esze van, mit valamenynyi

csigának, farkasnak együttvéve.

– Ide hallgass! Én már holnap hajnalban

elindulok, elbújok a tisztás túlsó felén,

s amikor a farkas odaért, elkiáltom magam:

– Hopp, én már itt vagyok! – Úgysem tud

megkülönböztetni minket, és azt fogja hinni,

hogy te vagy az…

A csiga annyira megörült a ravasz tervnek,

hogy egy szentjánosbogarat szalasztott

rögtön a farkashoz, azzal üzente, hogy

reggel kiáll a versenyfutásra.

Így is történt. Reggel már ott állott a farkas

és a csiga a tisztás elején.

– Egy, kettő, három, indulhatunk! – kiáltott

a csiga, és úgy nekirugaszkodott, mintha

meg sem akarna állni a világ végéig. A

farkasnak se kellett több, nem nézett ő semerre,

csak szedte a lábait, és nekivágott a

tisztásnak. De mielőtt a tisztás végére ért

volna, már megszólalt a csiga felesége:

– Hopp, én már itt vagyok!

– No de ilyet – dörmögött a farkas –,

hogy te előbb ideértél. Biztosan nagyon

lassan szedtem a lábaimat. Szaladjunk most

visszafelé, és ha megint te győzöl, akkor

nemcsak a nyuszifogatot, hanem a polgármesterséget

is neked adom.

A csiga felesége persze nem kérette magát,

ő is úgy tett, mint aki futni készül, aztán

elbújt egy lapu alá. A farkas pedig futott lóhalálában,

de hiába, mert a tisztás másik felén

már ott kiáltozott a csiga:

– Hopp, én már itt vagyok!

Így lett a csiga az erdő polgármestere,

és így lett az övé az erdő híres nyuszifogata

is. Meg is látogatta még aznap a rokonait,

a feleségét is magával vitte, és az egész csigarokonság

a rászedett farkason nevetett.

De úgy nevettek, hogy majdnem kiestek a

házukból…!

22 2018. július 12.

Egyensúlyban

Ezen a képen két kombinált mérleget látsz, amelyen minden

egyensúlyban van, egy-egy alakzat ugyanakkora súlyú

mindkét mérlegen. Meg tudod-e állapítani az egyes

alakzatok súlyát, ha úgy vesszük, hogy a mérlegek karjainak

és az összekötő madzagoknak nincs súlya? A mérlegek

összsúlyát a karikában tüntettük fel.

gyerekszoba

Hogyan lesz a késből

bot és a rostból hajó?

Megtudod, ha ügyesen válaszolsz kérdéseinkre, úgy, hogy

minden következő szó csak egy betűvel térjen el az előtte

levőtől, az eltérő betű pedig a színes négyzetbe kerüljön.

A juh hímje

Történelmi időszak

A hegy leve

Ruhafoszlány

Futók startja

Autót vezet

2018. július 12. 23

VENDÉGSÉGBEN

Bajsa

Nemzetközi Etno-tábor

Az Etno Hagyományápoló Kézművesek

Köre XV. alkalommal rendezte

meg a Sár utcai Etnoházban

a kézművestábort, amelynek egy

héten keresztül mintegy 80 látogatója volt,

akik több generációhoz tartoztak. A szervezők

Szuhankó Ruzsena, a kör elnöke és Szuhankó

Sándor voltak, valamint a lelkes Etno

tagsága. A kézművesség iránt érdeklődők

Kokrehel Andrea, Lakatosné Marika, Lévay

Zsófia, Oroszi Ibolya, Pető Piroska, Simity Veronika,

Vaszlavik István és Vaszlavik Mária. A

foglalkozások szünetében a gyerekek nagy

örömére megismerkedtek a kürtőskalács sütésével,

és a programban minden délután

szerepelt játék, népdaléneklés, valamint

néptánc is, oktatójuk Dóra Fruzsina, a budapesti

Hagyományok Háza munkatársa volt.

MOBILTELEFON-TARTÓT IS KÉSZÍTETTEK

A TÁBORBAN

a helybelieken kívül Békéscsabáról, Budapestről,

Kúláról, Oroszlámosról, Szabadkáról,

Szegedről, Topolyáról, Tornyosról és Törökfaluból

érkeztek. Az idén a hímzők az

egyetemes magyar motivumkincs felvidéki,

A KIÁLLÍTÁS RENDEZÉSE

trencséni paraszt- és úri hímzésével ismerkedtek

meg. A tábor részvevői érdeklődésüknek

megfelelően választhattak a

munkaformák közül. Lehetőségük nyílt a

karmantyúfán vagy a szövőkereten való szövésre,

gyöngyfűzésre, sógyurmázásra, a quillingtechnika

megismerésére, bőrdíszművességre,

nemezelésre és a kukoricacsuhéval

való munkára. Kiváló vendég- és helybeli oktatók

igyekeztek megismertetni a jelenlevőkkel

a kézművesség minden csínját-bínját,

köztük volt: Agyva Erzsébet, Bognár

Ilona, Dóra Fruzsina, Kocsis Szabolcski Éva,

NÉPTÁNCBEMUTATÓ AZ ETNO

SZABADTÉRI SZÍNPADÁN

Az utolsó nap kiállították a hét folyamán készült

alkotásokat. A tábor munkáját a Magyar

Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő

Zrt., valamint Topolya község önkormányzata

és a bajsai helyi közösség támogatta.

BORÚS Margit

A RÉSZTVEVŐK CSOPORTKÉPE

24 2018. július 12.

Bajmok

Itthon otthonról

Ezzel a címmel mutatkozott be Bácsalmás város szombaton a bajmoki

Dózsa György MMK-ban. A klubteremtől kezdve a nagy udvaron

át bácsalmásiak nyújtotta szolgáltatások és állásbörze, barátságos,

kedves és türelmes vendégek fogadták a helyieket és

környékbelieket. Kezdeményezésükről Németh Balázs, Bácsalmás

polgármestere így nyilatkozott:

– Bácsalmás több mint hétezer lélekszámú járási székhely, kisváros.

Néhány kilométerre vagyunk Bajmoktól, és ez motivált bennünket,

hogy jobban megismertessük magunkat a határ túloldalán is.

Igyekeztünk egy teljes képet adni arról, mi minden található Bácsalmáson,

valamint a településen működő cégek is bemutatkoztak, állásbörzét

tartottak. Az a bajmoki, aki elmegy Győrbe vagy Ausztriába,

lehet, hogy kéthetente vagy havonta jár csak haza, sőt az is lehet,

hogy hosszabb távon kiköltözik, és ez Bajmoknak nem jó. Viszont

ha viszonylag egy jól kereső állást talál valaki Bácsalmáson, csak 18

kilométerre lesz Bajmoktól, és a munka végeztével húsz-huszonöt

perc alatt otthon van, így nap mint nap együtt lehet a családjával.

A Bácsalmási Mentők az idén a hatvanéves fennállását ünnepli, a

standján vérnyomás-, vércukorszint- és véroxigénszint-mérést végeztek.

A polgárok megkóstolhatták a Bácsalmási Finomságok hagyományos

és új ízvilágát, illetve vásárolhattak is a termékekből. A cégek

munkalehetőségei iránt nagy számban érdeklődtek a munkakeresők.

M. I.

VENDÉGSÉGBEN

Kanizsamonostor

Jubilál a néptánctábor

Kétszáznegyvenöt fiatal vendégeskedik a bánáti Kanizsamonostoron

a gyermek- és ifjúsági néptánctáborban, amely az idén immár

huszadik alkalommal kerül megrendezésre. A pénteken kezdődött

tábor résztvevői a következő vajdasági településekről

érkeztek: Ada, Csóka, Kelebia, Ludas, Padé, Temerin, Tornyos, Tiszaszentmiklós,

Törökkanizsa, Zenta és Kanizsamonostor. A rendezvény

nemzetközi jellegű, hiszen öten Magyarországról, ketten a

szomszédos határ menti romániai faluból, Valkányból, egy vendég

pedig a spanyolországi Cuevas de Reyllo településről jött. A néptáncot

három páros oktatja: Varga Viola és Gazsó Tibor „Somi”, Baji

Endre és Kornélia, valamint Patyerek Csaba és Réka. Az éneket Tóth

Rozália tanítja, a talpalávalót a Fokos zenekar húzza, a játékokért

pedig Jegercsik Erika felel. A néptánc- és népzene tanulása mellett

a gyermekek kézműves-foglalkozásokon – gyöngyfűzés, nemezelés,

papírfestés és képzőművészet –, valamint csapatjátékokban és

ügyességi versenyeken is részt vesznek. A tábor szombaton zárul.

T. I.

SOKAN ÉRDEKLŐDTEK A BÁCSALMÁSI MUNKA IRÁNT

Muzslya

Lakodalom volt a mi utcánkban

A címet nem a régi magyar nótából kölcsönöztük, csak szeretnénk

valamiképpen néhány szóban megemlékezni a régi szokásokról

– nemrég lakodalmat tartottak Muzslyán. Az idők folyamán

rengeteget változtak a lakodalmi szokások. Nem is olyan régen

hozzátartozóimmal még a város szívében laktam saját családi házamban,

a kényszer azonban rávitt arra, hogy mégis kiköltözzünk

Muzslyára. Azóta eljárt felettünk az idő. 2008 augusztusában a

szomszédságban Égetőék lakodalomra készülődtek. Mi is hivatalosak

voltunk a lakodalomba, még ma is féltve őrzöm a meghívót.

Szombaton tartották meg az esküvőt a helybeli Mária Szent Neve

plébániatemplomban, majd innen a vendégsereg a helybeli községházára

vonult át, a polgári szertartásra. A család a sok-sok vendég

jelenléte miatt kint az utcán, sátorban bonyolította le a lakodalmat,

le is volt zárva az utca. A menyasszony vendégeit pedig a

menyasszonyi háznál fogadták, ők ott ünnepeltek.

Azóta már tíz esztendő telt el, és tudomásom szerint ez volt az

utolsó hagyományos lakodalom a faluban. A tíz év alatt a régi szokásokhoz

képest nagyon megváltozott a lakodalmak megtartása:

Némethné Légrády Kinga

A KANIZSAMONOSTORI TÁBOR RÉSZTVEVŐINEK EGY CSOPORTJA

Nemrég már csak a délutáni órákban lett zajos a muzslyai nagyutca,

amikor a helybeli Cocktail Band a vendégeket otthonról a helybeli

nyugdíjasok otthonába kísérte zeneszóval.

Ahogy említettem is, kihalt az a hagyomány, hogy a vőlegényi

és a menyasszonyi ház külön-külön a saját családi házában fogadja

a vendégeket, és ott tartja meg a lakodalmat. Ma már kibérelik az

ifjúsági otthont vagy a nyugdíjasok klubját, s ott mulatnak. Az egykori

szokásokat idézte, hogy Ispánovity András és Rebeka lakodalmában

a vendégek egész éjjel magyar zenére mulattak.

PRÉCZ István

A ZENÉSZEK MÁR A SZÜLŐI HÁZNÁL GONDOSKODTAK A JÓ HANGULATRÓL

Révész Róbert

2018. július 12. 25

ÖTLETSAROK

Mit tehetünk el télire, és hogyan?

Még nyár van, és ritkán gondolunk az őszre meg a télre, a

zord hidegekre, a csúszós utakra, a rövid nappalokra, a fűtéssel

kapcsolatos gondokra és a vitaminhiány következtében fellépő

náthás, köhögős, influenzás hónapokra.

Most és a következő hetekben a kertek bőséges választékot

kínálnak olyan gyümölcsökből, zöldségfélékből és egyéb terményekből,

amelyekkel érdemes a spájzok polcait feltölteni,

hogy a barátságtalanul zord késő őszi és téli hónapok étrendjét

gazdagabbá, változatosabbá és egészségesebbé tegyük.

Mindenekelőtt érdemes megjegyezni egy általánosan kötelező

szabályt, amely valamennyi tárolási módra érvényes: feldolgozásra,

tárolásra csak jól kifejlett, friss és egészséges terményt

használjunk fel! Beteg, sérült, penészes, töredezett,

fonnyadt zöldséget, gyümölcsöt nem lehet tetszetős és kellemes

zamatú termékké nemesíteni – írja a balintgazda.hu.

1. Valamennyi gyümölcsből kiváló dzsemet, lekvárt készíthetünk,

de a magyar hagyományok a legfontosabbnak a szilvalekvárt

tartják. Ezt a vidéki háztartásokban még mindig nagy

üstökben főzik, a városi háziasszonyok azonban a konyhai tűzhelyen

is kiváló ízű és állagú lekvárt állíthatnak elő. A jelenleg

termelt fajták közül lekvárfőzésre a besztercei, az olasz kék és a

stanley alkalmasak.

2. Kedvelt téli csemege a befőtt, amely szintén a legtöbb

gyümölcsből (barackból, körtéből, almából, birsből stb.)

előállítható.

3. Fontos, télre való készítmény a paradicsomlé, amely levesek

és főzelékek, valamint ételízesítők és ivólevek alapanyaga.

Erre a célra érdemes a régi, jól bevált és betegségeknek ellenálló,

nagy, húsos, leves gyümölcsű fajták termelését is felújítani.

4. Igen gyakori tartósítási eljárás a zöldségfélék (uborka, apró

dinnye, cukkini, paradicsom stb.) savanyítása, de ne idegenkedjünk

a fejes káposzta házi savanyításától sem, mert a finoman

„meggyalult ” és erjesztéssel készített savanyú káposzta a legízletesebb

és legegészségesebb ételalapanyagok egyike.

5. Az egyik legősibb tartósítási módszer a borkészítés, amelynek

nálunk évezredes hagyományai vannak. A szakszerűen erjesztett

„gazdabor” minden termelő szeme fénye, ezért nem kell

lemondani a kistermelői borászkodásról, de a családi kertekben

ajánlatos minél több étkezési szőlőt is termeszteni, mert ezeknek

a szép, egészséges fürtjei fagymentes helyen felaggatva a

tél végéig eltarthatók.

6. A gyümölcsös- és a szőlőskertekben sokféle terményből

lehet cefrét gyűjteni és a kierjedt anyagból pálinkát főzni.

7. Kiváló (és sajnálatosan keveset folytatott) tartósítási eljárás

a gyümölcsök, a zöldségfélék, a gyógy- és fűszernövények

aszalása, pedig ez a legősibb és a legegészségesebb tartósítási

módszerek egyike. Aszalvány nagyon sokféle terményből készülhet,

de legkedveltebb a gyümölcsből (szilva, kajszi, meggy,

birs stb.) készített; ritkábban aszalnak zöldségféléket (pl. vöröshagymát),

pedig ez is igen gazdaságos lenne!

8. A lepárlás módszerét jószerivel csak a levendulatermesztők

alkalmazzák, akik a növény levágott virágaiból olajat állítanak

elő.

9. A tartósítási módszerek közé tartozik az aromás növények

(gyógy-, fűszer- és illatanyagokat tartalmazó részeinek) szárítása,

amely szellős, árnyékos helyen felaggatott kötegekben

történik.

10. És ide illik még egy fontos teendő: a vetőmagvak gyűjtése.

Számos olyan kerti növényt termelünk, amelynek a jól beérett

magvait érdemes leszedni, a szennyeződésektől és az idegen

magvaktól megtisztítani és a következő tavaszig betárolni.

Ezzel értékes, régi és jól bevált zöldség- és virágfajtákat őrizhetünk

meg a magunk és az utókor számára, nem is beszélve

az ezzel elérhető megtakarításról. Arra azonban ügyelnünk kell,

hogy a hibrid származású növények magtermését ne használjuk

fel vetésre, mert ezekből nem várhatunk az anyanövényhez

hasonló termést.

26 2018. július 12.

Történelmet írni és olvasni

Illene tudni és ismerni a hivatalos állami

ünnepek listáját és jelentőségüket,

de nemrégiben egy nyilvános utcai televíziós

körkérdésben sajnos azt kellett

tapasztalni, hogy 10 megkérdezett járókelő

közül csak 2-3 tudta, hogy milyen hivatalos

állami ünnepről volt szó azon a napon.

Közben az is kiderült, hogy nemcsak a győzelmeket,

hanem a vereségeket is lehet ünnepelni.

Példa erre a rigómezei csata, illetve

hőseinek az ünneplése, akik életüket adták

a török elleni küzdelemben a szabadságért.

A szabadság 500 év múlva meg is valósult.

Szerencsére a mohácsi vészt, illetve csatát

nem ünneplik ilyen hangosan. Mindezt

azért mondom előzetesen, mert a jelek szerint

nekünk, vajdaságiaknak egy újabb állami

ünneppel kell megbarátkoznunk. Ez pedig

november 25-e lesz – 100 évvel ezelőtt,

1918-ban ezen a napon Újvidéken, egy nagy

általános népgyűlésen 757 képviselő elhatározta,

hogy Vajdaság Szerbiához csatlakozik.

Én különben azon a véleményen vagyok,

hogy a történelmet tulajdonképpen nem

csinálják, hanem írják. Mégpedig általában

a hatalmi rendszerek ízlése szerint. Most azt

is megjegyezhetnénk, hogy az újabb kori

történelmet szinte lehetetlen hamisítani,

különösen a 20. századtól kezdve, hiszen a

tényeket már film, televízió, videó, internet,

elektronika, biometria és egyéb hasonló

vívmányok őrzik. És mégis. Egy-két évtized

alatt mégis minden megváltozhat. A szabadságból

demokrácia lesz, a munkáshatalomból

magánosított kapitalizmus. Nem

beszélve arról, hogy a menő politikusok

játszva letagadják vagy elhallgatják azt,

amit néhány évvel előbb mondtak. Pedig

bizonyíték is van, hanggal, képpel.

Éppen ezért kellene figyelmesen közeledni

ehhez a legújabb vajdasági állami ünnephez

is, annak ünnepléséhez, hogy 100

évvel ezelőtt 757 küldött a tartomány sorsáról

döntött Újvidéken. A meghívó szerint

a gyűlésen jelen voltak a szerbek, horvátok,

bunyevácok, szlovákok, ruszinok és

más nemzetek képviselői. Érdemes elmondani

mindjárt itt, hogy 1992-ben Szerbia újraszületése

és a véres délszláv testvérháború

idején Újvidéken emléktáblát lepleztek

le, amely azonban már csak a szerbeket és

a bunyevácokat említi, a többi szlávokkal

együtt. Itt már nincs sem horvát, sem szlovák,

sem ruszin. A történelmi döntés kapcsán

más itt élő nemzeteket nem is említenek.

Pedig az 1920-as adatok szerint abban

az időben itt, Vajdaság területén 371 ezer

magyar, 335 ezer német és 130 ezer horvát

TÁRCA

is élt, de a nagy népgyűlésen csak egy magyar,

hat német és két horvát képviselő vett

részt. Tehát 9 képviselő az 578 szerb ellenében,

noha a magyar–német–horvát összlétszám

majdnem 840 ezer volt, a szerbeké

pedig 533 ezer. Mindezt csak azért részleteztem,

hogy megállapíthassuk: egy hasonló

arányokon alapuló koszovói parlament döntését

az elszakadásról ma nem ismerjük el.

Ha jól emlékszem, egyik ellenzéki politikusunk

jegyezte meg, hogy abban az időben

még nem is létezett Vajdaság. Esetleg

Dunai bánság, Délvidék, Baranya, Bácska,

Bánát. Az igazi Vajdaságot Tito és a partizánok

hozták, majd az 1974-ben még saját

alkotmányt is kapott. Az is érdekes lenne,

illetve lesz, hogy miként szervezik meg

az emlegetett népszavazást Koszovóról.

Szavazni fog-e a másfél milliónyi koszovói

albán is, vagy Szerbia népe dönt

demokratikusan?

Sajnos az is tény, hogy utólag mindent

meg lehet magyarázni, mégpedig a legmegfelelőbb

módon. Például ily módon

az éhségsztrájkot is humánus cselekedetté

nyilváníthatjuk. Mert tulajdonképpen

azért éheznek, hogy több élelem maradjon

a szegényeknek.

NAGY Nándor

Depresszió

Ezt, a képen látható barakknegyedet, lakótelepet hivatalosan

is Depressziónak nevezik Újvidéken (tartományi székváros). Az

elnevezés fedi a valóságot, hiszen a depresszió nyomott hangulatot,

levert lelki állapotot jelent – ami kétségkívül vonatkozhat

a barakkokban lakókra.

Pedig nem így indult a ’70-es ’80-as években. Az ideiglenes

barakknegyedben Újvidék és Vajdaság egyik legnagyobb építőipari

vállalatának, kombinátjának dolgozói kaptak szállást.

Akik közben tízezer számra építették a lakásokat a hatalmi rezsim

alkalmazottjainak és azoknak, akiknek volt pénzük, vagy

vállalták egy kölcsön 20-30 éves törlesztését. A barakkokban

lakó munkásoknak arra már nem volt idejük, sem erejük, hogy

saját maguknak is építsenek lakást.

Több mint három évtized után is az ideiglenes barakkokban

élnek. Vigasztalódhatnak azzal, hogy most már egészen előkelő

helyen: Újvidéken, az Európa sugárút és a jó nevű Dusán cár utca

találkozásánál. A lokáció nagyszerű, de a városnak és a beruházóknak

arra már nincs pénze, hogy lakásokat biztosítsanak a lebontandó

barakkok lakóinak. Marad az igazság: aki másnak lakást

épít, az barakkokban marad.

A másik kép gyönyörű épülete alig 500 méterre található a barakkoktól,

a Dusán cár utcában. Szépsége mellett még az is érdekes,

hogy legalább öt éve készen és üresen áll! Tulajdonosa befektette

pénzét ebbe az ingatlanba. Azzal az egészséges logikával,

hogy nem kér kenyeret. Esetleg csak elvette – mások kenyerét.

N. N.

2018. július 12. 27

A vállalkozó nő

Tudta Ön, hogy a Szerbiában élő nők több mint felének, 53,7%-ának nincs munkája?

A Családi Kör, saját lehetőségeihez mérten, most rajtuk póbál segíteni. Most

induló sorozatunkban olyan nőket mutatunk be, akik mertek elindulni az önálló

vállalkozás útján, és sikeresnek bizonyultak ezen a téren, illetve olyan szakértőket

szólaltatunk meg, akik tanácsaikkal, válaszaikkal segíthetnek ezen az úton. A témával

kapcsolatos kérdéseiket feltehetik e-mailben (info@csaladikor.com), hagyományos

levélben (Családi Kör szerkesztősége, Fő tér 3/II/III/23., 24400 Zenta), illetve

Facebook-profilunkon is.

Reggel van. Még ki sem nyitottam a

szemem, de a fejemben már sok minden

motoszkál.

A mai feladatok: elsősorban a család,

az egyik gyereknek ma ellenőrzője van,

a másik szülinapra megy, a harmadikat

„csak” a bölcsibe kell elvinni. Az ebéd kész,

csak kenyeret kell venni, és egy kis salátát.

A férjem ma nem tud segíteni, külföldi

munkatársait fogadja. Családi feladatok ellenőrizve,

rendben.

És a cégemben? Egy gyors megbeszélés

a munkatársakkal, az egyik ügyfél jön, a másikhoz

nekem kell mennem. Ja, és ma fizetés!

Az egyik számlán ennyi pénz van, a másikon

annyi… elég lesz.

Kinyitom a szemem. Kezdődik egy új

nap. Egy a sok közül. Vállalkozó asszony vagyok,

ez a valóságom.

Így néz ki egy vállalkozó asszony hétköznapi

ébredése.

Természetesen a vállalkozó asszony

csak fokozatosan válik azzá. Mondjuk, az

elején „csak” anyuka, majd később úgy

gondolja, a gyerekek már elég nagyok ahhoz,

hogy ő is megpróbáljon érvényesülni

más téren is. Vagy épp fordítva: az iskola

után azonnal elkezdett vállalkozni, és a

család később jött. De bárhogyan is kezdődött,

egy vállalkozni vágyó asszonynak sok

mindent kell tudnia, ha érvényesülni szeretne

a gazdasági életben.

Persze ettől még férfiak is olvashatják az

ebben a rovatban megjelenő cikkeket, sok

hasznos információt kaphat mindenki –

nemtől függetlenül.

Most kezdődő cikksorozatunk írásaiban

ki fogunk térni olyan témákra, amelyek

nagyon fontosak egy vállalkozás

elindításához, illetve annak fennmaradásához.

A témákat kezdetben mi választjuk

ki, de őszintén remélem, hogy hamarosan

érkeznek az olvasói kérdések is, és azok

megválaszolásával segíthetünk egy-egy

(női) vállalkozást sikerre vinni.

Ezernyi kérdés

Mostani témánk a vállalkozás gazdasági

formái Szerbiában.

Minden vállalkozás születésének a körülményei

eltérnek egymástól. De mi az,

amit egy vállalkozó asszonynak mindenképpen

szem előtt kell tartania, mielőtt elkezdi

a nagy utazást? Van néhány kérdés,

amelyre ajánlott – vagy inkább kötelező –

hangosan vagy írásban válaszolni.

Mi a vállalkozás célja, az Ön célja? Erre

válaszolva határozzuk meg az ötleteket,

termékeket, szolgáltatásokat.

Mit szeretnének elérni? Mekkora a felvevőpiac?

Ki az, aki megveszi? Kik a vevők?

Miért érdekli őket, az ötlet/termék/szolgáltatás?

Mi az új az ötletükben? Mi az, ami

különlegessé teszi azt?

Kik a vetélytársak? A konkurenciát mindig

fel kell térképezni. És erre a kérdésre

nem szabad azt válaszolni, hogy ilyen

nem létezik. Valamilyen vetélytárs mindig

létezik.

Mit is jelent az, hogy gazdaságilag érvényesülni?

Szerintem azt, hogy a hónap

28 2018. július 12.

végén tudjam, mennyit fog a vállalkozásom

pénzügyileg lendíteni a családi

költségvetésen.

Hogyan érhetem ezt el? Szerintem csak

alapos tervezéssel. Már az elején tisztán

kell látnunk, hogy a vállalkozásnak milyen

pénzügyi vonzatai lesznek, vagyis ajánlott

a bevételek és a ráfordítások hozzávetőleges

tervezése. Ez azért fontos, hogy ne

történhessék meg, hogy mondjuk, a vállalkozásunk

elindítása gazdaságilag megalapozott,

mégsem tud önfenntartóvá válni.

Bevételeinket úgy tervezzük meg, hogy

elképzeljük a vállalkozásunkat, és annak

termékeit, szolgáltatásait, majd azok menynyiségét

és árát.

Természetesen a vállalkozásunk pénzügyi

kötelezettségeit is reálisan fel kell mérnünk.

A ráfordítások feloszthatók azokra,

amelyek nem függnek a vállalkozási formától

(például anyagköltségek vagy az igénybe

vett szolgáltatások költsége), és azokra,

amelyek függnek a vállalkozási formától

(pl. személyi jellegű költségek éves szinten,

adók nagysága és fajtái).

Vállalkozási formák Szerbiában

Nagyon fontos kérdés, hogy amikor a

vállalkozói ötlet megért bennünk, megadjuk

a következő kérdésre is a választ: Milyen

formában indíthatom a vállalkozásom?

1. Vállalkozói formában

Ezt a formát is három fajtára oszthatjuk:

átalányadót fizető vállalkozó, személyi

jövedelmet kifizető vállalkozó, vagy pedig

az adóhivatal által a valós bevételre kirótt

adót és járulékokat fizető vállalkozó.

2. A gazdasági társaság különböző

formái:

– A közkereseti társaság (Ortačko društvo)

– A közkereseti társaság létesítésére irányuló

társasági szerződéssel a társaság tagjai

arra vállalnak kötelezettséget, hogy korlátlan

és egyetemleges felelősségük mellett

üzletszerű közös gazdasági tevékenységet

folytatnak, és az ehhez szükséges vagyoni

hozzájárulást a társaság rendelkezésére bocsátják.

Tehát a közkereseti társaság jogi személyiség

nélküli gazdasági társaság.

– A betéti társaság (Komanditno društvo)

– A közös (legalább kéttagú) vállalat

olyan gazdasági társaság, amely kötelezettségeiért

elsősorban vagyonával felel. Ha a

vállalat vagyona nem fedi a tartozásokat,

egy tag a vállalat teljes tartozásaiért felel, a

másik pedig csak a be nem fizetett törzsbetét

összegéig. Az alapításánál ezeket a szerepeket

meg kell határozni: ki felel csak a törzsbetét

összegéig, és ki a teljes vagyonával.

– A korlátolt felelősségű társaság –

kft. (Društvo sa ograničenom odgovornošću

– DOO vagy d.o.o.) – A korlátolt

felelősségű társaság olyan gazdasági társaság,

amely előre meghatározott öszszegű

törzsbetétekből álló törzstőkével

(jegyzett tőke) alakul, és amelynél a tag

kötelezettsége a társasággal szemben

csak a törzsbetétének szolgáltatására és a

társasági szerződésben esetleg megállapított

egyéb vagyoni hozzájárulás szolgáltatására

terjed ki. A társaság kötelezettségeiért

a tag nem felel.

– A részvénytársaság – rt. (Akcionarsko

društvo – AD vagy a.d.) – A részvénytársaság

olyan gazdasági társaság, amely

előre meghatározott számú és névértékű

részvényekből álló alaptőkével (jegyzett

tőkével) alakul, és amelynél a tag (részvényes)

kötelezettsége a társasággal szemben

a részvény névértékének vagy kibocsátási

értékének szolgáltatására terjed ki.

A részvénytársaság kötelezettségeiért a

részvényes nem felel.

3. Vagy pedig mezőgazdasági termelőként.

A következő cikkekben részletesen tárgyaljuk

majd ezeket a formákat, azok

előnyeit és hátrányait.

DOBRANIĆ Aranka

pénzügyi tanácsadó

Sorozatunk a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi

Titkárság támogatásával valósul meg. A támogatott médiatartalmakban megjelenő

álláspontok és vélemények nem feltétlenül tükrözik a projektumot támogató titkárság

álláspontját.

2018. július 12. 29

JEGYZET

A

mai oktatási reformok is ennek

az elképzelésnek alárendelve

születnek, és terjednek a világon

több-kevesebb sikerrel.

Ugyan még mindig a természettudományi

tantárgyak dominálnak, de a kooperációs

tanulás, a projektoktatás, a problémafelvető

tanítás és az egyéb módszerek,

technikák mind azt a célt szolgálják, hogy

a mai fiatalokból együttműködő, ám egyedien

gondolkodó társadalmi lényeket neveljenek.

Pontosabban szólva a teremtő

ember kinevelése a cél, aki annál inkább a

mai vásárlói világ foglya kell hogy maradjon,

mert különben nem felel meg az általános

hatalmi elvárásoknak.

Az ember már az őskor óta teremt. Ezzel

az erejével tűnt ki a környezetéből. Sok

ezer év elteltével egy külön világot alkotott

magának, amely részben virtuálissá

vált, és ahol jelenleg már nem a természeti

törvények uralkodnak döntően. Ebben

a modern világban az emberi közösségek

különféle, mesterségesen gerjesztett

szabályok és törvények szövevényében

élnek, amelyet mostanság igen gyakran

mátrixnak neveznek. Ilyenné teremtette

magának az ember a világot: ez a mostani

A teremtő ember (1.)

Amíg a XVIII. századi első ipari forradalom óta az emberre mint mechanikai elveken

ténykedő élőlényre tekintettek, akinek úgy kell működnie, mint egy gépnek, addig

ez a gondolkodás manapság a vállalkozók világában már elavultnak számít. Az információs

forradalom és a robotika térhódítása óta az emberi lény már nem tud és

nem is akar a gépekkel versenybe szállni. Ezért fontos ma a piacvezető, profitorientált

munkaadók körében olyan munkaerőre szert tenni, aki újító kedvű, alkotó, ötletgazdag,

bevállalós és rugalmas egyéniség, aki a felsorolt tulajdonságaival fogja

továbblendíteni az adott vállalkozást, ha megfelelően motiválják.

alkotása, amelyet bármikor átalakíthat, újraépíthet.

Minden emberi lény részese és

teremtője a mai életmódnak, legyen az

akár a művészeti, a politikai élet, a tudományos,

a virtuális lét, vagy a demokratikusnak

beállított társadalom, a szociális

viszonyok világa. Minden egyén a jelenkori

körülményeinek a formálója, vagy úgy,

hogy alakítja őket, vagy úgy, hogy elszenvedi

az életét, mert erre szocializálódott,

ilyennek nevelték. Azok, akik nem akarnak,

nem mernek beleszólni a dolgokba,

a döntésekbe, azok pont ezzel a hozzáállásukkal

építik ilyenné a világot, úgy, hogy

lemondanak a saját teremtő akaratukról, a

felelősségükről.

A teremtés alatt azt értjük, hogy mi magunk

alakítjuk a saját világunkat. Persze a

körülmények is formálják az életünket, de

az erre való reakcióinkkal magunk teremtjük

meg a saját reális, mindennapi valóságunkat.

A teremtés folyamatosan zajlik,

működik, akár hiszünk benne, akár nem.

Ha tudatában vagyunk a saját teremtőerőnknek,

ha nem, akkor is működik. Ha

tetszik, ha nem, folyamatosan teremtjük

önmagunk körül a világot. Az is teremtés,

ha a sorsra, az Istenre, a körülményekre,

a törvényekre, a szüleinkre, a házastársunkra,

a gyerekeinkre, a neveltetésünkre

hárítjuk át a felelősségünket, ha mindig

másra hivatkozunk életkörülményeink jó

vagy rossz alakulásában.

Az ember három területen tud teremteni.

Először is a testi erejével úgy formálja

a világot, ahogy akarja. Másodszor a

lélek szintjén teremthet érzelmeket. Például:

amíg egyesek a fociért rajongnak, és

vele kapcsolatosan teremtenek különféle

érzelmeket, addig másokat teljesen hidegen

hagyja a téma. A rajongók pedig attól

függően, hogy a csapatuk milyen eredményt

ért el, a diadalittasság és a harag

közötti lehetőségek széles választékán át

teremthetnek magukban bármilyen érzelmet.

Az emberek harmadik teremtési lehetősége

a szellemi szinten, a gondolatok

területén megy végbe. A filozófia, az irodalom,

a művészetek, a legegyszerűbb ötletek

is gondolatok formájában születtek

meg először.

Amíg a gyermekekben ott pezseg a teremtőerő,

addig felnőttkorra sok emberben

elveszik ugyanez a képesség. Ennek

a legfőbb oka a különféle átvett, kialakult,

elfogadott és alkalmazott meggyőződéseinkben

gyökerezik. Minden embernek

van saját meggyőződése, amely a tapasztalataiból,

a neveltetéséből, az élethelyzetéből

és sok más körülményből alakult

ki az élete folyamán. Minél idősebbek vagyunk,

annál több van belőlük. A meggyőződéseink,

a beidegződéseink, a rutinjaink

határozzák meg a teremtőerőnkbe

vetett hitünket. Ha sok van belőlük, annál

korlátoltabbak vagyunk, annál nehézkesebb

a gondolkodásunk, annál szűkebb

a látókörünk, és annál kevésbé vagyunk

vevők az újra. Mindannyian ismerünk fiatalos

öregeket és agg fiatalokat. A fiatalos

öregek pont attól vállalkozó kedvűek,

hogy nem szűkült be a gondolkodásmódjuk,

hiszen nem fogadják el a berögződéseket,

amelyek korlátoznák őket. Ilyenek

meggyőződések például: ezt már ilyen

korban nem illik, nem szokták; a többiek

majd megszólnak; ehhez már túl öreg vagyok;

ha eddig nem csináltam, akkor most

már minek; a fiataloké a világ, stb. Sajnos

rengeteg ilyen életvezetési elképzelés létezik

az életünkben. Ilyenek a következők

is: ezt mindig így csináltuk; lehet ennél

még rosszabb is; az élet teli van küzdelemmel;

csak mások kára árán lehet valaki

sikeres; a pénz nem boldogít; a pénz és a

szerelem nem jár együtt. Hosszasan lehetne

sorolni őket.

(Folytatjuk)

WILHELM József

30 2018. július 12.

Tájház épül a Híressoron

Zenta községben található a Híressor,

ahol valamikor sok tanya állt,

de ezekből mára már alig néhány

maradt. A Tornyosról Felsőhegy

felé vezető útról egy dűlőút vezet Kalmár

László tanyájára, ahol a tulajdonos hagyományos

módszerrel épít házat – az épület

főleg a városi emberek számára válhat majd

remek kiránduló- és pihenőhellyé.

A tanyán hatalmas fák adnak védelmet

a nyári nap sugaraitól, árnyékuk alatt Kalmár

László saját kezűleg készített kerti bútorain

lehet kipihenni az építkezés okozta

fáradalmakat.

Elmondta, hogy a katonaság után gépjárművezetőként

dolgozott. Szabadkán

a Dinamotransban volt sofőr, majd Ljubljanában

a városi buszt is vezette. László

még élénken emlékszik arra, hogy Szabadkán

valamikor villamos is közlekedett,

de megszüntették. Szerinte kár volna, ha

a vajdasági tanyavilág is eltűnne, feledésbe

merülne. Ezért kezdett hozzá a tájház

építéséhez.

KÖzÉLET

hasonló tárgyakat, amennyiben valaki felkínálja

nekik. Az építkezéshez viszont szükség

van régi típusú nyílászárókra, ajtókra,

ablakokra.

„Ha valaki elbontott egy régi parasztházat,

és a bontásból használható állapotban

megmaradtak a nyílászárók, mi igényt tartunk

rájuk” – mondta. Azt is elárulta, hogyan

készül a vert falú ház:

„Ugyanúgy ki kell ásni az alapot, legalább

nyolcvan centi mélységűre. Mivel a

fal ötven centi széles lesz, nyolcvan centi

széles alapra kerül. Az alap és a fal is vályogból

készül, ezt megfelelő nedvesség

mellett tízcentinként kell összedöngölni.

Ehhez két szerszámot használunk, döngölőfát

és bunkót. A falverő istrángot (a

kötél, amellyel a zsaluban lévő deszkákat

feszítik meg) a csantavéri kötélkészítő

mestertől rendeltük. Ahol a földszint

lesz, oda két sor téglát és szigetelést tettünk.

A belmagasságot háromméteresre

KALMÁR LÁSZLÓ:

A FALVERŐ ISTRÁNGOT A CSANTAVÉRI

KÖTÉLKÉSZÍTŐ MESTERTŐL RENDELTÜK

A Kalmár család eleinte bérelte, majd

meg is vásárolta a festői környezetben lévő

tanyát, így az már 1955 óta a család tulajdonában

van. László itt töltötte gyermekkorát,

iskolába is innen járt. Szülei annak

idején mezőgazdaságból éltek: fejős teheneket,

hízókat neveltek, és dohányt termesztettek.

László úgy döntött, megmenti

a tanyát, a jelenleg ott található két régebbi

főépület és a nagyobb fészer mellé hagyományos

technikával felépít egy új vert

falú házat, ebben két szoba, egy nagy, ötven

személy befogadására alkalmas társalgó

és egy konyha lesz. Az épületben egy

kemence is helyet kap majd.

A szabadkai villamos sorsára

juthatnak a vajdasági tanyák

„A környékben legalább húsz tanyát lebontottak,

amit nagyon sajnálok. Valahogy

meg kellene őrizni a tanyákat az utókor

számára. Ezért is gondoltam, hogy hozzáfogok,

és hagyományos technikával, úgy,

ahogy az őseink száz évvel ezelőtt dolgoztak,

felépítem ezt a vert falú épületet” – magyarázta

Kalmár László, aki tervének ismertetése

közben életéről is mesélt.

A VÁLYOGOT MEGFELELŐ NEDVESSÉG MELLETT

TÍZCENTINKÉNT KELL ÖSSZEDÖNGÖLNI

„A gondolat már több éve megfogant,

de tavaly kezdtük építeni, leraktuk az alapokat,

és elkezdtük felhúzni a falakat. A

nagy forróság és szárazság miatt szüneteltettük

a munkát, most viszont, mivel sok

csapadék esett, és nedves a föld, úgy gondoltam,

hogy folytatjuk az építkezést. Topolyán,

ahol jelenleg élek, van egy ismerősöm,

aki már korábban is épített ehhez

hasonlókat, ő vezeti az építkezést. Csak

kétkezi munkásból van hiány” – részletezte

a tulajdonos, aki az építkezést önerőből

végzi, de figyelemmel kíséri a vissza nem

térítendő pályázatokat is.

Szükség van régi bútorokra,

nyílászárókra és cserépre

Kalmárék számos régi paraszti szerszámot,

szekeret és más régiséget is megőriztek,

kiállítják majd őket, ha felépül a tájház.

Szívesen fogadnak azonban ezekhez

AHOGY RÉGEN, MOST SEM KELL MESSZIRE

MENNI ÉPÍTŐANYAGÉRT, HISZEN NÉHÁNY

ÁSÓNYOM MÉLYSÉGBEN MÁR MEGFELELŐ

ANYAG TALÁLHATÓ

terveztük. A plafont gerendásra csináljuk:

nagygerendával, gerendával, és deszkával,

amelyet majd lesarazunk. A tetőt régi fajta

kis cserép, úgynevezett bibercserép fogja

borítani.” Ha valakinek van felesleges ilyen

cserepe, azt is szívesen fogadják, tette hozzá

Kalmár László.

TÓTH Imre

Ingyenes nyári tábor a kalandvágyó

és vállalkozó kedvűeknek

A Kalmár család tábort rendez július 16-tól, ahová várják az olyan vállalkozó kedvű

személyeket, akik szeretnék megtanulni a régi házépítési technikát, egyúttal segítenének

az építkezésben is. Az elszállásolás hozott sátorban, hálózsákban, illetve a tanyán

lévő épületekben, igazi tanyasi körülmények között, szalmabálákon történik. Az ivóvizet,

bográcsban főtt ételt a házigazdák biztosítják. Az érdeklődők a 063/516-522-es

telefonszámon kaphatnak tájékoztatást.

2018. július 12. 31

FEJTörŐ

A rovat támogatója:

Sakkrovat

5. számú feladvány

Dr. Talabér László

Magyar Sakkélet, 1979, II. díj

8

7

6

5

4

3

2

1

Világos:

Kh7, Be8, Fa7, Fe6,

Hb5, Hc4, gy: d2,

d5, e2, f2, g3 (11)

Sötét:

Ke4, Vb8, Fa1, Fd7,

Hd3, Hf3, gy: f6,

g5, h4 (9)

Matt három lépésben.

A B C D E F G H

A helyes megfejtést beküldők között könyvet sorsolunk ki.

Beküldési határidő: július 20.

Cím: Családi Kör szerkesztősége, Fő tér 3/II/III/23, 24400 Zenta,

vagy info@csaladikor.com.

A borítékra írják rá: Sakkrovat.

A 4. feladvány helyes megfejtése: 1. Fb1! (1. -, Fg2 2. Bxe2; 1. -, Fh3 2. Bc1;

1. -, d5 2. Fa5; 1. -, f3 2. Fe4; 1. -, g4 2. Hxf4)

A szerencse Molnár Gábor Rolandnak kedvezett.

Sudoku

Kezdőknek Haladóknak Mestereknek

32 2018. július 12.

Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó biztosítja.

kisrejtvény

Pablo Neruda (1904. július 12. – 1973. szeptember 23.) chilei származású író

2018. július 12. 33

Óriásrejtvény

Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó biztosítja.

34 2018. július 12.

E rejtvény megfejtői között egy könyvet sorsolunk ki.

A két héttel ezelőtti számban megjelent rejtvények helyes megfejtését a 44. oldalon közöljük.

2018. július 12. 35

Műveltségi

teszt

1. Mi a campa?

A) tibetiek nemzeti eledele

B) egyetemi terület

C) csuklyás köpeny

2. A felsorolt országok közül melyiknek

a zászlójában nincs csillag?

A) Vietnám

B) Indonézia

C) Szíria

3. Melyik nem volt szent állat az ókori

Egyiptomban?

A) macska

B) teve

C) bika

4. Az alábbi színésznők közül kiről neveztek

el Budapesten színházat?

A) Gobbi Hilda

B) Dajka Margit

C) Ruttkai Éva

5. Melyik város nevezetessége a Trevi

kút?

A) Róma

B) Velence

C) Firenze

6. Ki volt Hébé?

A) a föld termékenységének istennője

B) a varázslás, a boszorkányság, a sötétség

istennője

C) az ifjúság istennője

7. Milyen sportot űzött Erkel Ferenc?

A) vitorlázott

B) neves sakkozó volt

C) versenykerékpározott

8. Két éve, 2016. július 14-én hunyt el

Esterházy Péter író. Hány gyermeket

hagyott maga után?

A) 1

B) 3

C) 4

9. Melyik magyar íróra ragadt a „nagy

magyar mesemondó” jelző?

A) Márai Sándor

B) Jókai Mór

C) Mikszáth Kálmán

10. Kinek a meggyilkolása indított el

széles antifasiszta mozgalmat Mussolini

diktatúrája ellen?

A) Gramsci

B) Togliatti

C) Matteotti

Megfejtések:

1A, 2B, 3B, 4C, 5A, 6C, 7B, 8C, 9B, 10C

He­ti ho­rosz­kóp

Kos

(már­ci­us 21. – április 20.)

Sürgősen át kell gondolnia a

kiadásait, lemondania néhány

berögzült szokásáról, hogy helyükre léphessen

valami új, ami többszörösen megtérül.

Olyan romantikus kapcsolata kezdődhet,

amelyben egy őszinte, mély barátság

alakul át szerelemmé.

Bi­ka

(áp­ri­lis 21. – május 20.)

Azt hiszi, hogy a héten mindenki

morcos ön körül, pedig valójában

mindenki azon igyekezik, hogy palástolja

az érzelmeit. A merev arcok, komor

tekintetek mögött pont annyi érzelem és

pont annyi vidámság bujkál, mint önben.

Ik­rek

(má­jus 21. – június 21.)

Valamilyen félreértés árnyékolja

a hetet. Rengeteg lehetősége

van egy ilyen helyzetben, és semmiképpen

sem áldozata ennek a helyzetnek.

Megteheti például azt, hogy minden érintettel

leül beszélni. Kölcsönügyletbe most

ne kezdjen!

Rák

(jú­ni­us 22. – július 22.)

Azt hiszi, hogy mindenki pontosan

megérti félszavakból is,

de félő, hogy a héten nem lesz ennyire egyszerű

a helyzet. Még mindig csak várja az

igazit, de nem jön? Egyszer csak betoppan,

leveszi a lábáról, ön pedig mást nem is tehet,

mint hogy hagyja magát.

Orosz­lán

(jú­li­us 23. – augusztus 23.)

Bármibe kezd bele a héten, az

sikerülni fog. Megsokszorozódik

az esély arra, hogy siker és megbecsülés

vegye körbe napjait, sőt, akár még feljebb is

törhet, legyen szó tanulásról, karrierről vagy

akár az anyagiakról.

Szűz

(au­gusz­tus 24. – szeptember 23.)

Ne legyen bizonytalan, éljen az

adódó alkalommal! Épp itt az

ideje, hogy a szürkeséget, szomorúságot

mélyre ássa. Nézze a dolgok jó oldalát! Próbálja

meg megtalálni az arany középutat!

Mér­leg

(szep­tem­ber 24. – október 23.)

Egész héten a nyugalom, a béke

és a harmónia fog dominálni ön

körül. Kell ennél több? Ez a békesség szinte

már zavaró lesz, hiszen semmi nem billenti

ki nyugalmából. Az elmúlt időszakban voltak

nehéz helyzetek, szituációk.

Skor­pió

(ok­tó­ber 24. – november 22.)

Egy olyan lehetőség kerül ön

elé, amely megváltoztatja véleményét

a jó dolgokról. Figyeljen a belső

hangra, higgye el, időben fog jelezni, mikor

jött el a megfelelő idő a cselekvésre! Amire

egész évben vágyakozott, most teljesülhet.

Nyi­las

(no­vem­ber 23. – december 21.)

Gyorsan megoldhatja a felmerülő

problémákat, sőt, segítsen

másoknak is, ha van rá mód. Figyeljen

az emberekre, ők majd viszonozni fogják

ezt köszönettel és hálával. Bátran kérdezzen,

ha útmutatásra van szüksége. Segítsen

annak, aki önhöz fordul tanácsért.

Bak

(de­cem­ber 22. – január 20.)

Számos aggodalom és kétség

kavarhatja fel ön körül az állóvizet.

A jó hír az, hogy amilyen gyorsan feltűnnek

ezek a problémák, olyan gyorsan

nyomuk is vész. Gond nélkül mennek majd

a dolgok, és a régen félbe maradt ügyek is

megoldhatóvá válnak.

Víz­ön­tő

(ja­nu­ár 21. – február 20.)

Bármennyire is próbál korrekt

és tisztességes lenni másokkal

szemben, a héten mégis félresikeredhet a

kommunikációja. Emiatt kezdetben érdekes

helyzetekbe kerül, de szerencsére rövidesen

rendbe tudja majd tenni a dolgokat.

Ha­lak

(feb­ru­ár 21. – március 20.)

Új hét, új ötletek, sőt, még a változás

szele is megérinti! Jókorát

fordulhat önnel a világ, mert hirtelen sok

megoldandó feladata lesz. A figyelem önre

irányul, ezért nagyon fontos, hogy feladatait

teljes odaadással végezze.

36 2018. július 12.

HOROGRA AKADVA

Ketten Szászpa ellen (2.)

Amikor a hónap elején Csabával és Lacival horgászni indultunk

a magyarországi Szászpára, nem is sejtettem, hogy európai

leckét kapok természetvédelemből. Azt már megtapasztaltam,

hogy a magántavakon nagyobb rend van, mint a természetes

„közvizeken”, annak azonban, amit ott láttam, például kellene

szolgálnia minden vízgazdának és horgásznak.

A Szászpa Horgásztóra egyáltalán nem könnyű bejutni. A pecásoknak

sok szabályt kell betartaniuk, és a megszokottól eltérő halfogási

viselkedésmódot követel meg tőlük az üzemeltető, ezért csak

a már ott horgászó ügyfelek ajánlására lehet bekerülni. Mivel Baté

Laci a magyarországi horgászismerősei révén már megismerkedett

ezzel a vízzel és a tógazda követelményeivel, ezért barátjának, Dusnoki

Csabának is lehetővé tette az ottani pecatúrát.

horgászott, ezért arra is buzdították, hogy a parti nádas elé dobjon, de

ezt az ötletet is elvetette. Rendre kisebb halakat fogott, de egy idő után

beérett a kosaras és becsúzlizott etetés, és megjelentek a nagy testű

halak a horgai körül. Előbb tíz kilón felüli pontyokat akasztott, amelyeket

a karcsú feederbottal nagyon élvezetes kifárasztani és parthoz

húzni. Sajnos egy idő után nem tudtuk megmérni a halakat, mert a

sok nagy testű ponty és tokhal után a mérleg felmondta a szolgálatot.

KETTEN A MENNYORSZÁG KAPUJÁBAN

Csak állami horgászengedéllyel rendelkezők jelentkezhetnek,

amivel eleve kizárták, hogy a halfogást csak távolról ismerők szerencsétlenkedjenek

a parton. Az engedélyt bemenetelkor elveszik, és a

lefoglalt hely számát viselő polcrekeszbe helyezik. Egyedül nem horgászhat

senki, csak párosan lehet kiülni a partra. Mint minden ottani

rendelkezésnek, ennek is megvan az oka, ugyanis az ottani halak igen

termetesek, és szükség van kiemelésüknél a segítségre. Nagy hal fárasztásakor

a segítő kiveszi a szákolást zavaró többi botot. A másik ok

pedig az, hogy igen gyakran egyszerre van kapás két bevetett szereléken

is, amit többször is tapasztaltam az ottani tartózkodásom alatt.

Szászpai kalandunkról való beszámolóm első részében már bemutattam

Laci sikeres szákolásait, most Csaba halfogásait ecsetelném.

Azt már említettem, hogy ő vitt bennünket erre a szép kirándulásra.

Tette ezt annak ellenére, hogy mezőgazdász létére majd egész

éjszaka búzát aratott, mert esőt jeleztek a következő napra. Tovább

is kint maradt volna a mezőn, de az arató-cséplő gépből kifogyott az

üzemanyag, így egy-két órát még tudott aludni. A fáradtság meg is

látszott rajta, hiszen délelőtt néhányszor el is szunyókált a parton. Az

alvás nem ment a halfogás kárára, mert a fütyülős kapásjelzők még a

legmélyebb álomból is felébresztik az embert.

Amíg a többiek a bojlis pontyfogást részesítették előnyben, addig

Csaba a feederbotos technikát alkalmazta, kapásjelzővel kiegészítve.

Valamivel lassabban indult a halfogás nála, ezért társai többször

ellátták különféle jó tanácsokkal, de ő nem fogadta meg őket, és továbbra

is kis méretű lebegő bojlikkal próbálkozott. Mivel szélső helyen

CSABA ELŐBB SZÉP PONTYOKAT FOGOTT

A szászpai horgászatnál a hab a tortán az akár 30 kiló súlyt is elérő

tokok kifogása. Mivel környékünkön ilyen halakat nem nevelnek

a tavakban, ezért külön vonzerőt képviselnek a kalandvágyó pecások

számára. Már az expedíció minden tagja délig megfogta a maga

tokját, Csabának ez addig nem sikerült. Már késő délutánra járt, amikor

egy ilyen porcos hal, amely az eddigi tapasztalatok szerint a part

mentén szeret körözni, a barátunk által etetett hely körül kezdte mutogatni

farokuszonyát. Néhány perc múlva sivítva szólalt meg Csaba

kapásjelzője, és kezdetét vette egy elég hosszúra sikeredett fárasztás.

Percek múlva emelkedett fel a hal a felszínre, és mindannyiunk

örömére kiderült, hogy tok akadt fel a pici csalin. A felszerelés érzékenysége

miatt további percek múltak el addig az alkalomig, amikor

már biztonságosan bele lehet csúsztatni a halat az erre kiképzett,

megnedvesített, merev fogantyúkkal ellátott ponyvába. Ezzel a tokkal

Csaba „egyenlített”, és az ő összfogása is hasonlóan alakult, mint a

többieké, habár eltérően horgászott társaitól.

A VÉGÉN TOKOT IS SIKERÜLT SZÁKOLNIA

Kifáradva, élményekkel gazdagodva hagytuk magunk mögött a

szászpai tavat. Míg Csaba és Laci a horgászatot elemezték, én a tó

szépségének, a víz körüli rendnek, az egészséges és hibátlan halaknak

örültem leginkább.

HUZSVÁR József

2018. július 12. 37

KERT

Júliusi tennivalók a kertben

1. A tátikákat és a többi elnyílt virágokat

le kell csipkedni virágzás után, hogy elősegítsük

a második növekedést.

2. Nyessük meg és trágyázzuk a szarkalábat

és a lángvirágot, hogy másodjára is

kivirágozzanak.

3. Számos növény könnyen szaporítható

bujtással. A vasfű, kecskerágó, borostyán

és kúszórózsa csupán néhány olyan

növény, amely gyökerezni fog, ha a hajtásokat

jól rögzítettük, és jól befedtük

talajjal.

4. Legjobb, ha egy éles metszőollóval

vagy késsel levágjuk a virágokat, elkerülve

így azt, hogy kárt tegyünk a fejlődő

növényben. A ferde vágás nagyobb

nedvszívó felületet biztosít a vízben, és

megakadályozza, hogy a szár alapja a váza

aljára „feküdjön „ . A legjobb, ha egy vödör

vízzel megyünk virágot szedni a kertbe,

nem pedig kosárral.

5. Válasszuk szét és ültessük át a szakállas

íriszt, felhasználva a rizómák erős végeit.

A régi középső részt dobjuk el. Vágjuk

vissza a leveleket kb. 15 cm-re.

6. A magas virágokat karózni kell, hogy

a szél ne tehessen bennük kárt. Használjunk

olyan karót, amely elég nagy ahhoz,

hogy megtámassza a növényt, de

ne legyen túl szembetűnő. Használjunk

puha zsinórt vagy sodort madzagot a

megkötéshez.

7. A barnás vagy szürkés foltot a gyepen

okozhatja a fűnyíró tompa vagy helytelenül

beállított pengéje, amely nem vágja,

hanem tépi a füvet, úgyhogy nem árt időnként

leellenőrizni a fűnyíró gépünket.

8. Tároljuk a növényvédő szereket biztonságos

helyen, az eredeti csomagolásukban,

elzárva a gyerekek és háziállatok

elől. Használjuk óvatosan a rovarirtó szereket

a kertben, elolvasva a címkéket és

követve a rajta leírt utasításokat. A figyelmeztetések

és óvintézkedések a mi védelmünket

szolgálják.

9. Egyes növényvédő szereknél több napot

kell várni az utolsó permetezés és a betakarítás

között. Olvassuk el és kövessük

az összes utasítást, mielőtt alkalmaznánk

a növényekre. Használat előtt alaposan

mossunk meg minden terméket.

10. Védekezzünk a szúnyogok ellen, kiiktatva

minden fölösleges vízforrást (a pangó

víz a szúnyogok kedvenc gyülekezőhelye).

11. A kert kb. 2,5 cm esőt vagy vizet igényel

minden héten. A kora reggel a legjobb

időszak a locsoláshoz. Az esti öntözés azért

nem a legmegfelelőbb, mert az egész éjszakára

nedvesen maradt levelek hajlamosabbak

a gombabetegségekre. Talajtakarással

csökkenthetjük a vízveszteséget, és javíthatjuk

a termést.

12. Az őszi saláta, retek, sárgarépa, cékla,

fehérrépa, kelkáposzta és spenót betakarításához

vessük el a magokat július végén,

augusztus elején.

13. Ültessük folyamatosan az olyan növényeket,

mint a bab vagy csemegekukorica,

hogy folyamatosan szüretelhessünk,

amíg le nem esik az első hó. Egy kis kert is

nagy mennyiségű zöldségeket termelhet,

ha egész nyáron ültetünk bele.

14. Ellenőrizzük a zöldségek és virágok

talajának nedvességtartalmát. Ahogy

emelkedik a hőmérséklet, néhány növénynek

napi két locsolásra is szüksége lehet.

15. Próbáljunk rovarevő madarakat

vonzani a kertbe, erre a legegyszerűbb, ha

friss vizet teszünk ki a számukra.

38 2018. július 12.

Valószínűleg kevesen tippeltek

volna így, de a fogadóirodák

(lesznek) a megmondhatói, kik

éreztek rá erre a négy nemzeti

válogatottra. Amolyan titkos esélyesnek

számítottak ugyan a franciák, az angolok, a

belgák és (talán) a horvátok is, de hogy éppen

ők jutnak el az utolsó négy meccsig, azt

bizonyára csak néhányan gondolták.

A csillagok

Az egyetlen vagy csupán egy-két kiemelkedő

képességű játékosra építő válogatottak

egyértelműen leszerepeltek – állapíthatják

meg a sportágat szerető szakemberek

és laikusok. Bizonyítást nyert

a régi igazság, amely szerint

zongoracipelők is kellenek a

művészi zongorázáshoz. Magyarán:

Argentína játéka csak

Messi formájától vagy hangulatától

függ, ahogy Lengyelországé

Lewandowskiétól, Dániáé

Eriksenétől, vagy Uruguay

szereplése csupán Suarez és

Cavani teljesítményének függvénye.

Neymar, a brazilok csillaga

hosszabb sérülést követően

tért vissza a pályára, de

Coutinho és Marcelo segítsége

is kevésnek bizonyult a belgák

elleni nyolcaddöntőben. Hasonlóan jártak

a németek meg a portugálok, de Spanyolország

is. Ez utóbbi válogatottját nyilván a

szövetségi kapitány váratlan menesztése is

megzavarta, így nem sikerült jól Andrés Iniesta

búcsúja a spanyol nemzeti csapattól.

Régi igazság, hogy a futball – csapatjáték.

A múlt század második felében amolyan

receptnek számított a magyar aranycsapat

a három biztos ponttal: Grosics a

kapuban, Bozsik a fedezetsorban és Puskás

elöl. A többieket amolyan vízhordóknak tekintették

a szakértők, még Kocsist meg Hidegkútit

és Cíbort meg Budait, vagy Lantost

és Palotást is. A hetvenes évek német

válogatottjában ott volt Mayer a kapuban,

a védelemben Beckenbauer, a csatársorban

pedig Gerd Müller. Az akkori holland csodacsapatban

sem csupán Cruyff volt a csillag.

A mostani csillaghullás azért is elgondolkodtató,

mert teljesen felborult a papírforma.

Megfontolandó ismételten a futballisták

terhelhetősége, hiszen klubjaikban

egyre több meccset játszanak, szinte heti

két mérkőzéssel a lábukban érkeznek hat

A hajrá

Ki gondolta volna egy hónappal ezelőtt, hogy a világbajnoki labdarúgótorna

véghajrájába csak európai csapatok jutnak be? Ki gondolta volna, hogy Németország

és Lengyelország válogatottjait a legjobb 16 között sem találjuk?

hónap után a válogatottba, ahol pedig nagy

az elvárás velük szemben. Mindenképp oda

kellene erre a körülményre figyelni, még ha

a szakemberek nem is csupán ebben látják

a sikertelenség legfőbb okait.

A horvátok

Az idősebbek emlékeznek arra az időszakra,

amikor Mario Mandžukić még a zágrábi

Dinamóban játszott, és csak elvétve

láthattuk a saját térfelén. Most védekezik

is, vannak kitűnő átadásai, helyzetbe hozza

csatártársait. Vonatkozik ez szinte a teljes

horvát válogatottra. Az lehet a magyarázat,

hogy egységes csapattá kovácsolta

a kiváló egyéni képességekkel rendelkező

futballistákat a fiatal szövetségi kapitány. A

mindössze 51 éves Zlatko Dalić elérte azt,

ami elődeinek nem sikerült, mintha a négy

sport

testőr közismert jelszavát valósítaná meg a

„sakktáblás” mezben játszó gárda.

Ehhez hasonló jeleket mutatnak az angolok,

a belgák és a franciák is. Esetükben

is a csapatszellem és a csapatjáték dominál,

és így talán már érthetőbb, hogy miért éppen

ez a négy európai nemzeti válogatott

jutott el az elődöntőkig. Nem sikerült ez a

házigazda oroszoknak, de a braziloknak, a

svédeknek és Uruguay legjobbjainak sem.

Más kérdés, hogy ki lesz a két elődöntő

két győztese, és ki játszik szombaton a

bronzéremért. Mindegyik válogatottnak

vannak sérültjei, hiszen az előző öt-öt mérkőzés

azért sokat kivett az amúgy edzett

férfiemberekből. A horvátok itt hátrányban

vannak, hiszen a két előző összecsapást is

csak hosszabbítások után, az idegölő büntetőrúgásokkal

tudták megnyerni.

Tény azonban, hogy az 1998-as franciaországi

világbajnoki torna után

(elvileg) ismét összejöhet egy

francia–horvát összecsapás.

Húsz évvel ezelőtt az elődöntőben

a házigazda gallok diadalmaskodtak,

most viszont

(esetleg) a döntőben vághatnak

vissza a horvátok.

A harmadik helyért szombaton

16 órától mérkőznek az elődöntők

vesztesei a szentpétervári

Kresztovszkij stadionban,

míg a döntő vasárnap 17 órai

kezdettel kerül sorra Moszkvában.

Megtörténhet, hogy e

meccsek egyikén viszontlátjuk

a világbajnokság legsikeresebb szerb résztvevőit,

Milorad Mažić játékvezetőt és segítőit,

Milovan Ristićet és Dalibor Đurđevićet…

(németh)

Rajt a nemzetközi kupákban

Ma este Újvidéken és Nišben, de a montenegrói Nikšić városában is tesztelhető a

szerbiai klubfoci állapota. Ismeretlen északír és máltai ellenfeleket kapott a Spartacus

és a Radnički, az idősebbek pedig talán emlékeznek még a Sutjeska nevű egykori

egyesületre, amely most a mindössze 600 ezer lakosú ország nemzeti bajnokságában

vitézkedik. A Crvena zvezda tegnap esti ellenfeléről aztán végképp semmit sem

tudni, hiszen a balti országok csapatai a néhai Szovjetunió részeként nem szerepelhettek

a nemzetközi porondon.

Alighanem már most, az első előselejtező fordulóban pontos látleletet kapnak a

sportág szerelmesei arról, hogy mit ér az itteni foci Európában. Ha az országos válogatott

szereplése a világbajnoki tornán nem volt egyértelműen vészjelzés, akkor az

első osztályban focizó egyesületek további bukdácsolása feltehetően már az lehetne.

Ha bárki odafigyel…

A krónikus nézőhiány miatt az Újvidéken játszó szabadkai csapat vezetői ingyen

szállítják és léptetik be az érdeklődőket. Jó lenne, ha a maroknyi randalírozó mellett

józan és sportbarát néző is jelentkezne.

2018. július 12. 39

NEM A GÓLYA HOZZA

Ezeket a teákat igyuk,

ha babát szeretnénk

Cickafark

Palástfű

Barátcserje

Málnalevél

Az éhgyomorra fogyasztott

cickafarkteára sok nő esküszik,

ugyanis olyan hatóanyagokat is

tartalmaz, amelyek segítik a normál

tüszőérést, a sárgatesthormon

termelődését. Lehetőleg

mesterséges édesítőszer és cukor

nélkül igyuk, mert azok befolyásolhatják

a progeszteronszintünket,

továbbá fontos, hogy

csakis az ovuláció előtti időszakba

fogyasszuk! A cickafarktea az

egész szervezetre kifejtett kedvező

hatása és a lelki sebek, tüskék

gyógyírjaként szintén szolgálja

a babaprojekt sikerességét.

A cickafark mellett a palástfűtea

a legnépszerűbb a babára

vágyó nők körében, főleg azoknál,

akiknek rendszertelen a

menstruációs ciklusuk, illetve

azoknál, akik peteérési problémákkal

küzdenek. Fogyasztása

kifejezetten ajánlott azoknak,

akik szeretnének teherbe esni,

ugyanis segíti a méhnyálkahártya

felépítését, erősíti a méhet,

és jó hatással van a beágyazódásra

is. Teáját naponta kétszer

fogyasszuk az ovuláció után!

A barátcserje segítségével

hamar szabályossá válhat a hóbortos

menstruációs ciklus, így

könnyebben ki lehet számolni

az ovulációs időszakot. Jó hatással

van továbbá a sárgatest zavarára,

valamint csökkenti a magas

prolaktinszintet is, amely a peteérési

zavarokért felelős. Egész

ciklus alatt szedhető, és a kellemetlen

alhasi görcsöket is eredményesen

mérsékli. Ha esetleg

nem szeretjük az ízét, tabletta

formájában is fogyaszthatjuk. A

nőkre gyakorolt áldásos hatásait

a modern orvostudomány kísérleteinek

eredményei is igazolták.

A málnának sokan csak a gyümölcsét

fogyasztják, pedig a levele

is értékes elixír, hiszen remek

méregtelenítő, ami a többi

között segíti a teherbeesést. Leggyakrabban

palástfűvel együtt

alkalmazzák, de önmagában is

fogyasztható. Napi két deci málnalevéltea

javíthatja a fogamzás

esélyét, mivel segíti a peteérést

és a beágyazódást, valamint javítja

a petesejt minőségét. Kedvező

hatással van gyermekláncfűleveles

teakeverék komponenseként

az inzulinháztartásra, melynek

optimalizálása szintén növeli

a teherbeesés esélyét.

Partnerünk: babamama.rs

A tökéletes szülinapi zsúr – 5 ötlet, hogy jó legyen a buli

Íme 5 remek, költségkímélő ötlet, hogy

tökéletes szülinapi zsúrja legyen minden

gyermeknek.

1. Válassz egy vezető témát és színt

A témaválasztással már egy csapásra

nyert ügyed lehet, ha a gyermeked kedvenc

rajzfilmhőse köré építed fel a szülinapját. Ettől

még nem kell az egész házat beöltöztetni

Jégvarázsba, inkább csak válassz ki egy fókuszpontot

erre a célra. Mivel gyerekekről van

szó, ezért a süteményes asztalt javasoljuk leginkább.

A fő téma mindenhol visszaköszönhet

aztán, színeiben a dekorációban, ezekben

már mellőzhetjük a rajzfilmfigurákat.

2. A kis részletekben rejlik a siker

A gyermeked odavan például a macikért,

bármekkoráért és bármilyenért. Vagy a nyuszikért.

Esetleg a kismadarakért. Kerüljön hát

mindenre a kedvenc állatából, még a sütik tetejét

is díszítsd pár macival, nyuszival vagy madárkával.

A legegyszerűbb muffin is rögtön

szülinapivá varázsolható ezzel a kis trükkel.

3. Kalandozz az Etsyn!

A legjobb hely, ha kreatív ötletekre van

szükség, márpedig egy szülinaphoz rengeteg

ötlet szükséges. Nem feltétlenül kell felvásárolnod

a fél Etsy-piacot, inkább csak kutakodj

olyan ötletek után, amelyeket a saját

szinteden fel tudsz használni a gyerek szülinapi

dekorációjához. A kis ültetőkártyáktól

kezdve az apró kiegészítő dekorációig találsz

mindenre jó megoldást itt.

4. Emelvényeket mindenhova

A látvány mindenekfelett. Most szó szerint

mindenek felett, ugyanis ha azt szeretnéd,

hogy leessen minden vendég álla a tálalástól,

akkor érdemes emelvényre rakni az

ételeket. Minden süti, nasi, szendvics kerüljön

emelvényre úgy, hogy középen legyen a

legmagasabb pont, és onnan szimmetrikusan

egyre lejjebb a többi étel. Középre természetesen

a torta kerüljön majd. Nem kell

ehhez semmit se vásárolni, szép csomagolópapírba

becsomagolt cipősdobozokkal is

megoldható ez az ötlet.

5. Ne feledkezz meg a lufikról!

Mert lufi szülinapra márpedig kell. Akármilyen

színű, alakú, nagyságú, mintájú jöhet,

a lufinál nincs jobb szülinapi dekoráció.

Ha semmi mással nem dekorálsz, csak lufikkal,

akkor is pompás szülinapot rendezhetsz.

Ha pedig még konfettivel is megtöltöd a

lufikat, akkor aztán tényleg te leszel a legjobb

buliszervező a gyermeked szemében.

40 2018. július 12.

Nem megy az orrfújás

AZ ORVOS VÁLASZOL

Kedves Ilona doktornő!

Nem betegséggel fordulok Önhöz, vagyis

csak félig az, inkább tanácsra lenne szükségem.

A fiam elmúlt hároméves, de még

nem tudja kifújni az orrát. Ezért orrszívót

használunk, amit annyira nem kedvel, de

nincs más megoldás.

Azt szeretném kérdezni, hogyan tudnánk

megtanítani az orrfújásra, van-e valamilyen

praktika erre? Az is érdekelne, hogy

amennyiben ez nem sikerül, akkor az, hogy

például úton nem tudjuk kiszívni az orrát,

mert nincs nálunk az orrszívó, milyen káros

hatással lehet rá. Vagyis mennyire fontos,

hogy mielőbb megtanulja kifújni az orrát,

vagy hogy kiszívjuk neki?

Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Anikó!

Az orr a légutak kezdeti része. Az orrüreg

részt vesz a légzési, szaglási, védekezési

(melegíti, nedvesíti és szűri a levegőt) és a

hangképzési feladatokban.

A nátha az orrüreg nyálkahártyájának

egyik leggyakoribb megbetegedése. A

„megfázás” jellemzői: láz, fokozott nyákelválasztás,

orrfolyás, az orrlégzés akadályozottsága,

orrdugulás, torokfájás, köhögés,

fejfájás, rossz közérzet, a szem kötőhártyájának

gyulladása, az elülső nyaki nyirokcsomók

megnagyobbodása, és főként vírusok

okozzák (rhinovírus, adenovírus). A vírusoknak

nagyon sokféle szerotípusa van, és mivel

a kialakult védettség különböző szintű

és idejű, ezért sokszor lehetünk náthásak. A

statisztikai adatok azt mutatják: 6 éves kor

alatt átlagosan legalább 6 megfázása van

évente egy gyermeknek (a téli hónapokban

havonta 1-1), és átlagosan 10-12 napig tart.

A gyermekek fogékonyak a betegségekkel

szemben, és ez normális, mert így tanul az

immunrendszerük.

Enyhe betegségről van szó, és a tüneti

kezelés elegendő. Fontos a bő folyadékbevitel

(jó meleg tea/húsleves) és a párásító

használata a szobában. Legfontosabb

azonban a képződött váladék eltávolítása

az orrüregből, „tengervizes” sóoldatos orrspré

használatával és orrszívással (nagyobb

korban orrfújással), minél gyakrabban. Ezzel

megelőzhető a szövődmények, az arcüreggyulladás,

a fülkürthurut, az alsó légúti

fertőzések kialakulása. A kisgyermekek hároméves

korukban kezdik el tanulni az orrfújást,

és 5-6 évesen már a többségük jól

végzi ezt a feladatot. Míg ez nem alakul ki,

addig orrszívó készülékeket kell használni

az orrüreg tisztítására. Hasznos az előzőleg

használt fiziológiás sóoldat, amely fellazítja

a sűrű váladékot. Az orrnyálkahártya-öszszehúzó

orrspréket csak jelentős orrdugulás

esetén ajánlott alkalmazni a panaszok enyhítésére.

Az orrkidugító készítményeket hatéves

kor felett engedélyezi a hazai gyógyszerügynökség,

de ez országonként változó

(az amerikai szakmai szervezetek 12 éves

kor alatt nem ajánlják). Az orrspré sokkal

jobb, mint az orrcsepp, amely a garatba lecsorog,

lenyelve felszívódik, túladagoláshoz

és mérgezéshez, mellékhatáshoz vezethet,

különösen a néhány éves gyermekeknél. Az

orrdugulást megszüntető készítményekkel

történő kezelés időtartama 5-7 nap, mert

ezt követően ellenkező hatást váltanak ki

(rhinitis medicamentosa).

Hogyan tehetik fel a kérdéseiket?

Kérdéseikkel megkereshetnek bennünket a net-doki@szabadmagyarszo.com

címen vagy az alábbi postacímen: Fő utca 3/II/III/23, 24400 Zenta. Kérjük, a borítékon

tüntessék fel: Net-doki. A kérdésük végére írják oda, hogy vállalják-e a vezetéknevük

és/vagy a keresztnevük közzétételét, vagy csak a jeligét tüntessük fel. Kérdésük szerkesztett

változatát megjelentetjük lapunk valamely következő számában az orvos válaszával

együtt, valamint a Szabad Magyar Szó hírportál Net-doki rovatában is.

Akik válaszolnak

Dr. Bezzegh Éva Szabadkán született, ott járt

gimnáziumba, majd Budapesten végzett. Húsz

évig a szabadkai kórházban dolgozott, Belgrádban

szakosodott, Zágrábban pszichoterápiát,

Pesten pszichodrámát tanult. Pszichiáterként

dolgozott magyarországi kórházakban, az országos

pszichoterápiás intézetben, a Thalassa

Házban és magánrendelésben. A pszichiátriai

betegségek gyógyításában a biológiai terápiától

az autogén tréningig, a pszichoterápiás kezelésig,

valamint életvezetési tanácsadásig sokféle

egyéni és csoportmódszert gyakorol. Több

magyar orvosportál pszichiátere, a szegedi

mentálhigiénés posztgraduális képzés tanára.

Az orrfújást, mint minden mást is, meg kell

tanítani a gyermeknek, természetesen játékosan

és észrevétlenül. Az asztalra helyezett

tollpihén, papírhajón, papírmadárkán vagy a

felakasztott lufin mutassuk meg, hogyan lehet

azt megmozdítani az orrunkból kifújt levegővel.

Az orrfújás elsajátítása után jöhet az

egyik, majd a másik orrlyuk befogása, ahogy

majd azt egy zsebkendővel a nátha esetén

is tennie kell. Legyünk türelmesek, és ne feledjük,

szorgalmas gyakorlás esetén is három-négy

évesen tanulja meg egyedül kifújni

az orrát a gyermekünk!

Üdvözlettel, Ilona

Dr. Bende Ilona 1967-ben született Zentán,

a zombori egészségügyi középiskola elvégzése

után,1993-ban szerzett általános orvosi oklevelet,

majd 2006-ban tett szakorvosi vizsgát gyermekgyógyászatból

a belgrádi Orvostudományi

Egyetemen. A Magyarkanizsai Egészségházban

8 évig dolgozott, majd 12 évet töltött Törökkanizsán,

ahol igazgató tanácsnokként is tevékenykedett.

2013-tól Csókán a község gyermekeinek

gyógyításáról és egészségmegóvásáról

gondoskodik.

2018. július 12. 41

KÉPHISTÓRIÁK

Igen, egészen egyszerűen csak ennyi:

Emberek a képen – nem is kell, felesleges is

volna más címet adni ennek a fotónak.

A felvétel szereplőinek persze nevük is

van. Madarassy-Beck Marcell, Wolf Emil,

Weiner Samu és Somogyi Károly. Négy férfi

látható képünkön: befolyásos zsidók a kistarcsai

internálótáborban – ahogyan alakjukat

A magyar-zsidó történelem szerelmesei

nevű Facebook-oldal szerkesztői (akiktől

mai felvételünk is származik) írták róluk. A

fotóhoz tartozó leírásban hozzátették még,

hogy a náci Otto Adolf Eichmann (1906–

1962) német SS-főtiszt, SS-Obersturmbannführer

(vagyis alezredes, ugye…) hetvennégy

esztendővel ezelőtt egyáltalán nem

nyugodott bele a magyarországi deportálások

1944. június végi leállításába, ezért tervet

készített az internálótáborok rabjainak

kiszállítására. „Július 19-én a svábhegyi főhadiszállására

rendelte a Zsidó Tanács tagjait,

és megbeszélés ürügyén egész nap ott

tartotta őket. Közben Franz Novak SS-századosnak,

Eichmann vasúti szakértőjének vezetésével

magyar és német egységek Baky

[László, akkoriban belügyi államtitkár] parancsára

hivatkozva betörtek a kistarcsai táborba,

gyorsan összeszedtek 1220 zsidót és

vagonokba zsúfolták őket. Mire este a Zsidó

Tanács tagjait Eichmann elengedte, a

deportáltak már túl voltak a határon. Ezzel

azonban a »törvénytelen« deportálások

még nem értek véget. Hasonló módszerrel

július 24-én a sárvári internálótáborból

újabb 1500 zsidót ragadtak el. A két akció

eredményeként újabb 2720 magyar zsidó

érkezett Auschwitz-Birkenauba.”

Emberek a képen

Eichmann tulajdonképpen trükközéssel,

fondorlattal elraboltatta a zsidókat

az internálótáborokból (amelyek létezése,

felállítása, működtetése, és igen, a hivatalos

szervek általi intézményesítése

persze már egyébként sem volt emberbarátiként,

humánusként elfogadtatható

intézkedés…), így tehát Madarassy-Beck

Marcell, Wolf Emil, Weiner Samu és Somogyi

Károly sorsa is – sok-sok társával

együtt – tragikusan megpecsételődött.

Nézem most ezt az archív felvételt, virít

szereplőinek mellkasán, a szíve felett a

sárga, itt persze fekete-fehér, de eredetiben

sárga Dávid-csillag, arcuk, tekintetük

megkeményedett, mintha szándékosan

ódzkodnának attól, hogy pillantásuk bármit

is kifejezzen. Nem árulják el fájdalmukat,

főleg a fogvatartóiknak, az elrablóiknak,

a leendő gyilkosaiknak nem… Mert

nyilvánvalónak tűnik az is, hogy a felvétel

elkészítésének pillanatában – akármilyen

befolyásosnak is mondja őket az

utókor – már sejthették, hogy nincs menekvés,

hogy milyen sors, milyen beteljesedés

vár rájuk. S legfeljebb csak a reményt

éltethették bennük a deportálások

leállításáról őket szinte el sem érő hírek,

kósza híresztelések… Pillantásukból még

így, csaknem hét és fél évtized távlatából

sem olvashatók ki a gondolataik, de az elkeseredettségük,

a félelmük sem. Az igazi

szembesülést sejthetjük ilyennek; amelyben

már nincs tagadás, nincs beletörődés

– csak a tények vannak. Öncélúan. Csakis

önmagukért. Minden és mindenki, de legfőképp

a józan ész ellenében…

A Facebook-csoport szerkesztői valóban

szerények, alig árulnak el magukról

bármit is, neveket nem is találunk az impresszumukban,

röviden csak így fogalmaznak:

„Az oldal a magyar-zsidó történelmet

kedvelők számára készült.” No bummm…

Ez itt csak ennyi. Nem tudom, nehéz lenne

eldönteni, hogy mennyire lehet ezt a

történelmet annyira szeretni, hogy az már

„szerelmességnek” minősüljön. Mert ha

odafigyelünk rá, és érdeklődéssel olvassuk,

időt és energiát áldozunk arra, hogy

az eseménysorok folyamatosan, mintegy

„aktuálisan” jelen legyenek a jelenünkben,

a kollektív emlékezetünkben, vagyis kimenekítsük

a történeteket a rájuk leselkedő

feledésből – ahogyan az internáltakat

nem sikerült kimenekíteni a táborokból

Eichmann emberei elől –, akkor méltósággal

legfeljebb tisztelni és tiszteletben tartani

lehet. És persze az sem kevés. Főleg az

a része, amely a méltóságot illeti…

Ez itt csak ennyi. Ahogy nekik – Madarassy-Beck

Marcellnek, Wolf Emilnek, Weiner

Samunak és Somogyi Károlynak – sem

nagyon maradt az adott pillanatban más,

csak a reménykedés, a szembesülésnek a

lemondással és beletörődéssel semmiben

sem rokon és sohasem párosítható reménye,

úgy nekünk is csak ennyi marad: Emberek

a képen.

Emberek, akiknek az akkor már nem

is csak sejthető, de viszonylag jól, szinte

teljes bizonyossággal meghatározható

további sorsa fogalmazódott meg a

kifejezéstelen arcon és tekintetben. Nyugodjanak

békében!

Felsorakoztatott embereket látunk a

képen (s szinte érezzük is a kompozícióban

az egyenruhás vezénylő tiszt vagy

csak mezei kiskatona, holmi pöffeszkedő

kápó jelenlétét…), a felvétel legfőbb

meghatározója mégis az űr: az, ami itt maradt,

ránk hagyományozódott nem is csak

négyük, hanem az 1944-es események

teljessége után, az áldozatok számának

szédületes sokasodásával, mintha stréberként

vagy túllihegett szervilizmustól

telve, alázattal és teljes meghunyászkodással

szolgálta volna ki a kor (a korszellem…)

az erőre kapott, elhatalmasodó ostobaságot

és aljasságot.

Emberek a képen. A legkevesebb, hogy

a nevüket – Madarassy-Beck Marcell,

Wolf Emil, Weiner Samu és Somogyi Károly

– feljegyezzük. Mert így, hetvennégy

esztendő távlatából már csak a nevek és

ezek a tekintetek tölthetik be az űrt, amelyet

az utódok nemzedékei óhatatlanul is

megörököltek.

SZABÓ PALÓCZ Attila

42 2018. július 12.

KÉPHISTÓRIÁK

Még egyszer a Prohászka Jánosok

sokaságáról

A felismerhetetlenségig elmaszkírozott magyar színész

csak a történet végkifejletében tűnik fel a Star Trek pilótafilmjében,

és akkor is nehéz azonosítani őt

„Nyilvánvalóan a tudományos elismertsége

eredményeként hívták meg a Műegyetemre

tanszékvezető professzornak a Villamosipari

Anyagtechnológia Tanszékre, 1964-ben. Ezt

a tanszéket 1986-ig vezette, egyetemi tanárként

pedig 1990-ig dolgozott a Gépészmérnöki

Karon” – így emlékezett a honlapján publikált

nekrológban a Budapesti Műszaki és

Gazdaságtudományi Egyetem 2012. október

26-án, az akkor elhunyt Prohászka János gépészmérnökre,

akadémikusra (1920–2012),

akiről – az azonos nevű labdarúgó (1934–

2012) és a mai képünkön jelmezben, elmaszkírozva

látható színművész (1919–1974)

mellett – nemrég már meséltem is sorozatunkban

(A sok-sok Prohászka János közt eltévelyedve,

Családi Kör, 2018. február 8.). Hat

évvel ezelőtt azt írták: „Meghatározó tudományos

vezetője és példaképe volt a budapesti

és a miskolci műszaki egyetem gépészmérnöki

karán még ma is dolgozó számos

egyetemi oktatónak és kutatónak. Az 1960-as

évek elejétől 2001-ig írt tankönyvei még ma is

nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a gépészmérnök

és a villamosmérnök egyetemi

hallgatók számára az anyagtechnológiai alapok

megismerésében. Tudományos alkotói

és egyetemi oktatói szemléletére rendkívül

erős hatást gyakorolt az 1966–67-ben, az első

Ford-ösztöndíjasok egyikeként az USA-ban,

a Harvard Egyetemen vendégprofesszorként

eltöltött időszak. A fizikai és a mechanikai

metallurgia olyan kiválóságaival dolgozott

együtt, mint Bruce Chalmers, David Turnbull,

Morris Cohen, John Werner Cahn. A röntgendiffraciós

vizsgálatok vezetője volt ebben a kitűnő

kutatócsoportban. 1970-ben választották

a MTA levelező tagjává, majd 1982-ben a

MTA rendes tagja lett. Akadémiai székfoglaló

előadásai az anyagtechnológiai gondolkodás

fontos szintézisei voltak: Közepes hőmérsékleten

igénybevett fémes szerkezeti anyagok

mechanikai tulajdonságainak várható fejlődése,

illetve Anyagminőség és termodinamikai

bizonytalanság címen tartotta ezeket.

Tanszékvezetői feladata mellett 1971 és

1977 között igazgatóhelyettese, 1977-től

1986-ig igazgatója volt a Mechanikai Tech-

nológiai és Anyagszerkezettani Intézetnek,

valamint 1977-től 1995-ig a tanszéken működő

akadémiai, Fémtechnológiai Kutatócsoportnak.

Teljes aktivitású kutató professzorként

végzett munkáját e kutatócsoportban

fejezte be 2005-ben.” 1 Nyugodjék békében!

Két névrokonával együtt…

Mint korábban már jeleztem is, a laikusok

számára jó kis technikai halandzsa lehetne

akár ez is… Nemde? Nyilvánvaló tény azonban,

hogy egy olyan nagyszerű szakember,

mint amilyen az itt méltatott Prohászka János

gépészmérnök, akadémikus volt, mindenképp

az Enterprise csillaghajó akármelyik

legénységének méltó és megbecsült tagja

lehetett volna. Akármelyik sorozatban…

Illetve akármelyik sorozatnak a valóságra

leképezett változatában…

Nagy hasznát vették volna az egymást

váltó kapitányok, Pike-tól Kirkön át Picard-ig

vagy Janewayig!

No de ettől is – meg persze még sok

minden mástól is – függetlenül, a Star Trek

című amerikai tévésorozat 1964-ben forgatott

pilótafilmjét Robert Butler rendezte.

Írta: Gene Roddenberry (s ő volt a producer

is egyben…); a zenéjét szerezte: Alexander

„Sandy” Mair Courage Jr. (1919–2008). De

ebben az epizódban még egyáltalán nem

beszéltek az úgynevezett csillagidőről a szereplők.

(Az ott, kérem tisztelettel, még egy

egészen más, egészen mainak tűnő időszámítás

volt…) A főcím és a zene is nagyban

eltér(t) attól, amit a későbbiekben megszokhattunk,

és ami a Star Trek egyik legfontosabb

meghatározójává, jellegzetességévé

vált az időközben eltelt évtizedekben.

A pilótafilm legelején az Enterprise űrhajó

iszonytató trükksebességgel érkezik

a messzi távolból, a csillagok közül, emberi

léptékkel még ma is felmérhetetlen (akkoriban

meg pláne!) messzeségből… Meszszeségben.

Valahol a csillagidő rejtekében,

de még mindenképpen az úgynevezett

Alfa kvadránsban. A magyar szinkronhang

alámondásos felkonferálása szerint: „Magyar

hangok: Forgács Péter, Mics Ildikó, R.

Kárpáti Péter, Bajza Viktória, Vizy György. A

kísérlet.” Közben pedig már az űrhajó hídját

látjuk, Pike kapitány a központi helyen,

a parancsnoki székben ülve figyeli a körülötte

zajló eseményeket, az előtte lévő hatalmas,

falnyi képernyőre koncentrál. Ekkor

persze a tévékészülékek (manapság meg

inkább már a számítógép-monitorok…)

előtt ülve még nem tudjuk, nem tudhatjuk,

de aggasztó jeleket fogott a legényég,

amely egyelőre még csak nem is sejti, hogy

honnan és kitől. Spock parancsnok valami

értelmezhetetlen ok miatt körbe-körbe

szaladgál, ránéz egyik-másik kijelzőre,

számítógépre (ahogyan 1964-ben egyáltalán

elképzelhették az eljövendő idők fejlett

technikáját…), majd a megfelelő pillanatban,

a jelenetben elvárt időpontban megáll

Pike és Egyes között.

A felismerhetetlenségig elmaszkírozott

magyar színész, Prohászka János pedig csak

jóval később tűnik fel a Star Trek pilótafilmjében,

és akkor is nehéz azonosítani őt – mint

ahogy azt a mellékelt felvételünk is igazolja.

Úgy gondolom azonban, hogy ennek

ellenére is méltán lehetünk büszkék arra,

hogy egy magyar szereplője is volt ennek a

hányattatott sorsú epizódnak.

(szpray)

1

A nekrológ teljes szövegváltozata, további adatokkal és részletekkel kiegészítve, szakmai igényességgel összefoglalva, hat esztendő távlatából még ma is

elérhető az interneten a következő címen: https://www.bme.hu/node/389 – alkalomadtán, ha számítógép mellé keveredünk, mindenképp érdemes fellapozni,

ajánlom hát mindenkinek!…

2018. július 12. 43

CSALÁDI HIRDETŐ

INGATLAN

Eladó Szabadkán egy 48 négyzetméteres,

parkettás, gázfűtéses lakás,

kis pincerésszel, garázzsal,

továbbá 2 villanykályha és egy

majdnem 100 éves szobabútor.

Telefonszám: 060/078-34-43

Eladó Zentán egy 37 négyzetméteres

egyszobás lakás (szoba,

konyha, fürdőszoba). Gajeva

utca 43/6. Telefonszám:

063/194-78-26, 065/371-93-04

Szabadkán, a Bajai és a Halasi út

közelében egy 120 négyzetméteres

ötszobás ház eladó. Az utcában

gáz- és szennyvízhálózat

is van. Telefonszám: 024/535-563,

062/489-174

KIADÓ

Szabadkán, a központban középiskolásoknak,

egyetemistáknak,

munkásoknak kiadó egy bútorozott

egyszobás lakás (konyha, fürdőszoba,

internethasználattal).

Bérleti díj: 60-65 euró/fő. Telefon:

024/783-694, 062/978-56-97

Szabadkán, a Műszaki Szakfőiskola

közelében összkomfortos

házban kétágyas, tágas szoba,

konyhahasználattal kiadó tanulóknak,

egyetemistáknak.

ADSL, CATV van. Telefonszám:

063/719-76-10

EGYÉB

Őrizze meg férfiasságát! Segítünk!

Telefonszám: 063/125-92-54

Rokkantkocsi, decubitus elleni

matrac, Roho párna, kádba

emelő szerkezet, járóka, mankó,

négylábú bot, szobai WC,

magasító, masszírozó, gumilepedő,

bükkfa ágy, háromkerekű

minikerékpárok. Tel.:

024/852-078, 063/837-23-35

SZOLGÁLTATÁS

Az egyedüli olyan kezelés Vajdaságban,

amelyet mindenki megtanulhat

és alkalmazhat is élete

jobbá tételéhez; betegség –

egészség, pénztelenség – bőség

stb. Bővebb információért hívja a

060/530-43-00-ás telefonszámot.

APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY

2018/28.

Az alábbi adatok nem jelennek meg a lapban.

A hirdető nyilvántartására szolgáló adatok:

Név, cím:

Aláírás:

Személyi szám (a törvényben előirányzott esetekben, pl. szolgáltatás,

áruforgalmazás, foglalkoztatás,

pénzkölcsön, sport– és vadászfegyver):

Ezek az adatok jelennek meg a lapban.

A hirdetés szövege (20 szóig):

Telefonszám vagy jelige:

A hirdetésről szóló 2016. évi törvény (Szerb Köztársaság Hivatalos

Közlönye, 6/2016) értelmében a szerkesztőség nem jelenteti meg

azokat a hirdetéseket, amelyek nincsenek összhangban az említett

törvénnyel, illetve azokat a hirdetéseket, amelyeknek feladói

a nyilvántartási adataikat nem tüntették fel!

A CSALÁDI KÖR 26. számában megjelent

keresztrejtvényeinek a megfejtése:

KISREJTVÉNY:

Úgyszólván kétszer születünk meg, egyszer létezni, másodszor

élni.

ÓRIÁSREJTVÉNY:

1. Sajnálom jó ember, egy vérrög miatt amputálni kell a fejét.

2. Van egy féltestvérem. Másik apa? Cápatámadás!

3. Nos, a te korodban én sem hittem a reinkarnációban.

A 27. számban, a gyerekoldalon megjelent keresztrejtvény

helyes megfejtései:

Betűfűzés – Ronaldo, Messi, Neymar

Lapzártánkig ismét számos helyes megfejtés érkezett

keresztrejtvényeinkre.

A helyes megfejtéseket beküldték: Anemari Karh Domonkos

(Törökkanizsa), Bóni Edit (Bezdán), Drobina Dóra (Bezdán),

Drobina Julianna (Bezdán), Esztelecki László (Óbecse),

Kajári Beatrix (Szabadka), Koroknay Károly (Temerin), Kószó

Mária (Szabadka), Molnár Mária (Bajmok), Papacsek Mária

(Kúla), Nacsa Ferenc (Óbecse), Stiglity Mária (Újvidék), Surányi

Szilvia (Zenta), Szűcs József (Muzslya), Takács Mária (Szabadka),

Trivić Mária (Szabadka), Vígi Valéria (Óbecse).

Könyvjutalmat nyert: Drobina Dóra (Bezdán).

Rejtvényeinket Ábel István és Kéménczy György készíti.

Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó

biztosítja. A könyveket minden hónap végén postázzuk a

nyerteseknek.

Ott, ahol zúg az a négy folyó,

ötnapos nyári barangolás Erdélyben

és a székelyek szent

hegyén, a Hargitán. Telefonszám:

063/848-30-70

Kínálatom: kávénézés, kártyavetés,

rontás levétele, átok feloldása,

szerelmi problémák megoldása,

párkapcsolat összehozása. Telefonszám:

061/250-63-92

Idős házaspár vagy személy eltartását,

ápolását vállaljuk a saját

házunkban. Telefonszám:

064/515-62-12

TÁRSKERESŐ

Nő keres férfit

67 éves, elvált asszony komoly

kapcsolat céljából ismerkedne

hozzá illő férfival. Kocsival rendelkezők

előnyben. Törökkanizsa környéke.

Telefon: 064/482-11-28

42 éves temerini anyuka ismerkedne

olyan férfival, aki elfogadná

a gyerekeit is. Csak komoly

jelentkezőket hívását fogadja

a következő számon:

063/760-53-92

Férfi keres nőt

75 éves sütni, főzni tudó, okleveles

jogász ismerkedne falun élő

hölggyel házasság céljából. Hobbija

a barkácsolás. Telefonszám:

063/199-11-85

Komoly, megbízható, 37 éves

férfi olyan lányok, nők jelentkezését

várja, akik baráti, intim,

esetleg komoly kapcsolatot

szeretnének Szabadka és

Topolya környékén. Puszi :) Telefonszám:

065/622-14-98

Magas, 48 éves, jól szituált, gyengébben

halló férfi nála fiatalabb

lány, mama jelentkezését várja,

csakis komoly szándékkal. SMS:

065/663-91-31

62 éves, magányos özvegyember

házasság céljából 45–70 év

közötti hölgyekkel ismerkedne.

Csak telefonhívásokat fogad.

Tel.: 063/189-04-48

Ausztriában élő és dolgozó, nem

italozó és nem dohányzó fiú vagyok.

Komoly kapcsolat reményében

ezúton szeretnék megismerkedni

komoly szándékú, legfeljebb

35 éves nővel. Telefonszám:

+43/660/384-35-25

44 2018. július 12.

Olyan 55–61 éves, csinos hölgyet

keresek, aki férjhez szeretne

menni. 66 éves vagyok. Telefonszám/SMS:

063/836-58-52

38 éves, elvált, jóképű fiatalember

egy fiatalos nőt szeretne

megismerni. Küldhet SMS-t. Tel.:

065/672-72-17

HIRDETŐINK FIGYELMÉBE!

KEDVES HIRDETŐINK!

A hirdetéseket a 24 400 Zenta, Fő tér 3/II/III/23 címre várjuk,

a befizetéseket pedig a 265-2420310000438-89-es

számlaszámra. A befizetéslapot csatolják a szelvényhez.

A Családi Körben egy apróhirdetés ára 2017. szeptember

MEGEMLÉKEZÉS

Hat hete, hogy itt hagytál váratlanul bennünket.

1-jétől kezdve 100 dinár. Ugyanakkor jelentős kedvezményeket

vezettünk be azok számára, akik több ízben

is szeretnék megjelentetni ugyanazt a hirdetést. Kétszeri

megjelenés esetén az ár 150, négyszeri megjelenés esetén

pedig 300 dinár. A gyászjelentés és a megemlékezés

800 dinárba kerül, a gratuláció pedig 600 dinárba. Köszönjük

olvasóink megértését!

Felhívás

családkonferenciára

A Kiss Lajos Néprajzi Társaság konferenciát hirdet A vajdasági

magyar családok átalakulása a szocialista Jugoszláviában 1945 és

1990 között címmel.

A vajdasági magyar néprajztudományban nem jelentkezett

önálló kutatásként a magyar családok átalakulását feltáró

kutatás. Egymástól elszigetelve találkozhatunk kisebb tanulmányokban

különböző megközelítésekkel, de kevésbé váltak

elemzés tárgyává. E megfontolásokból kiindulva a Kiss Lajos

Néprajzi Társaság azt a célkitűzést fogalmazta meg, hogy találkozási

alkalmat teremt mindazoknak a kutatóknak, akik e témát

tudományosan körüljárják, bemutatják és megjelentetésre

a KLNT rendelkezésére bocsátják.

Szűkebb és tágabb témaajánlatok: A szocializmus hatása a hagyományos

családi életformára. Modernizáció vagy valami más?

Értékváltások. A szocialista ipar felemelkedése és hatása. A szocialista

kispolgárosodás. Hogyan jutott kifejezésre a felfelé törekvés?

Az egykézés – és hasonlók.

A konferencia nyitott, bármely más rokon tudományterületről

várják a jelentkezőket.

A konferencia tervezett időpontja:

november 10. Helyszíne: Topolya, Művelődési Ház

A jelentkezési lapnak tartalmaznia kell a jelentkező nevét, foglalkozását,

munkahelyét, postai és e-mail-címét, az előadás címét, valamint

az előadás ezer leütésnél nem hosszabb tartalmi kivonatát.

Jelentkezési határidő:

szeptember 15.

Jelentkezni a következő címre kell:

Kiss Lajos Néprajzi Társaság, 24321 Kishegyes, József Attila u. 39.

vagy: szoketanna@gmail.com

BÁLINT ZOLTÁN

(1952–2018)

Mindig itt vagy velünk,

mégis oly távol, csak mi tudjuk,

menyire hiányzol,

legjobban az fáj,

hogy nem is búcsúztál.

Drága unokád, Leon, aki mindened volt; lányod, Csilla;

vejed, Attila; fiad, Andor; édesanyád, Margit; öcséd, Csaba;

sógornőd, Nelli; valamint családjuk; az osztálytársaid,

a rokonság, a szomszédság és ismerőseid.

Kúla, 2018. július 12.

KURIÓZUMKVÍZ

Jé, ki hitte volna!

A feltüntetett eszközök közül a rajzszög (A) tartozik a tűfajták

közé. Valaminek (leggyakrabban papírnak vagy szövetnek) szilárd

felülethez (deszkalaphoz, rajztáblához, hirdetőtáblához stb.) való

rögzítésére szolgál. A tűrésze rövid, a fejrésze pedig magas vagy

széles és lapos. A többi eszköz nem számít tűnek: A jancsiszög apró,

hegyes vasszög, félgömb alakú, rovátkolt feje van; és főleg bakancs

talpába szokták verni. A patkószög (vagy patkószeg) patkó rögzítésére

való, a feje csonka gúlához hasonlít. A cipőtalp vagy csizmatalp

felerősítésére használt faszögnek, illetve a fejétől lefelé egyenletesen

vékonyodó, fémből való szögnek az egyik neve talpszög.

Megfejtést küldött: Apró Szilvia (Szabadka), Bóni István (Bezdán),

Drobina Dóra (Bezdán), Drobina Julianna (Bezdán), Esztelecki

László (Óbecse), Ördög Magdolna (Óbecse), Puskás János (Zenta),

Sóti Erzsébet (Magyarkanizsa), Tokodi György (Péterréve).

Könyvjutalomban részesül: Tokodi György, 21226 Péterréve,

Maxim Gorkij u. 15.

Melyik kínai tartományban épült fel a német Neuschwanstein

kastély hasonmása?

A) Jünnan B) Kuangtung

C) Liaoning D) Hunan

A megoldást július 18-áig lehet elküldeni címemre (24430 Ada,

Karađorđe u. 101., címkód: 448166).

MOLNÁR CSIKÓS László

2018. július 12. 45

RiPORT

Tragikus sorsú zentai patikáriusok

Heiszler Aurél belehalt egy meggondolatlan balatoni fürdőzésen begyűjtött

tüdőgyulladásba, Glücksthál Mórt pedig a második világháborúban hurcolták el

Auschwitzba, ahol a holokauszt ártatlan áldozata lett – Mindkét eset 1944-ben történt

Már a 19. században sem kedvelték a különféle vállalkozók a konkurenciát, így aztán

azon sem kell meglepődnünk, hogy a zentai gyógyszerészek is meg akarták védeni

a monopolhelyzetüket, ellehetetleníteni az újabb és újabb vetélytársak feltűnését

és működését: Zenta második patikáját 1884-ben nyitották meg, addig hatvanhat

éven át mindössze egy gyógyszertár működött a városban, ugyanis a Heiszler család

valóban minden eszközzel igyekezett megőrizni a monopolhelyzetét – mesélte lapunknak

a zentai, de már hosszabb ideje Budapesten élő Laufer Tamás, akit az idén

márciusban és áprilisban úgy mutattunk be a Családi Kör olvasóinak, mint afféle különcöt,

akinek gyűjtőként egy igen speciális, különleges szakterülete van.

Ő

ugyanis a régi zentai gyógyszertárak

kellékeit, eszközeit, szerszámait,

felszereléseit – emléktárgyait

– igyekszik összeszedni, megmenteni

az enyészettől, hogy megőrizze múltunk

fontos és izgalmas darabkáit. Legutóbb

a második világháború előtti Zenta kiemelkedő

patikárius családja, a Heiszler-dinasztia

történetét elevenítettük fel. Elmondtuk akkor

azt is, hogy Franciscus Heizler 1826-ban

vásárolta meg a Fekete Sas Gyógyszertárat,

aztán utódai, leszármazottai négy nemzedéken

át vitték tovább. Ezen a ponton vesszük

fel most ismét a fonalat, vagyis innen folytatjuk

történetünket. Az ő történetüket…

A városban hogyan ismerték a Heiszler

családot?

– A Heiszlerek bőkezű adományozók voltak,

segítették a szegény sorsú gyerekeket.

A zentai gyógyszertáron kívül az övéké volt

a helyi szikvízgyár is, valamint budapesti

érdekeltségekkel is rendelkeztek, gyógyszertárak

és illatszertárak adásvételével és

bérbeadásával is foglalkoztak. Készítményeik

egy részét más, a többi között budapesti

gyógyszertárak is árusították. Gróf Tisza István

miniszterelnök egy alkalommal személyesen

rendelt száz csomagot a Heiszler-mixtum

porból, amelyet különösen nagyra

becsült. A keverék kiváló fejfájás elleni, illetve

fájdalomcsillapító szer volt, amelyből a

tízadagos kiszerelés két koronába került.

Heiszler I. Ferencről tudjuk, hogy főbíró

is volt Zentán. A jótékonykodás mellett az

utódai is részt vettek a közéletben?

– Igen. A zentai Takarék-Hitel Részvénytársaság

vezetősége Heiszler III. Ferencet

választotta meg igazgatójának, de ő ugyancsak

tevékenykedett az Athléticai Clubban

és a Korcsolyázó Egyletben is. Azonban kevés

családhoz kegyes a sors évszázadokon

keresztül, így aztán Heiszler IV. Ferenc, miután

1914-ben elvégezte a gyógyszerészeti

tanulmányait, az első világháborúban életét

vesztette a fronton. Huszonegy éves

volt akkor.

HERMANN LAJOS „ANGYAL” GYÓGYSZERTÁRA, ZENTA – DE NEM TUDHATJUK,

HOGY MIT TÁROLT EBBEN A DOBOZKÁBAN A BUZGÓ PATIKÁRIUS

A BÁNFFY GYÓGYSZERTÁRBÓL SZÁRMAZIK

EZ A DESZTILLÁLT VIZES ÜVEG:

FORMÁBA FÚJT, CSISZOLT, HÁMOZOTT,

ZOMÁNCOZOTT KARTUSSAL KÉSZÜLT,

DE A BETŰK ÍRÁSMÓDJA MÁR NEM A RÉGI

TÍPUSÚ, HANEM SIMA NYOMTATOTT

(LAUFER TAMÁS GYŰJTEMÉNYÉBŐL)

Végzetes balatoni fürdőzés

Heiszler IV. Ferenc halála után mi lett a

gyógyszertárral?

– A Fekete Sas Patika vezetését az öccse,

Aurél vette át, aki sportolt, evezett, teniszezett

és vadászott. Céllövészetben többször

is jugoszláv bajnok volt, valamint 1933-ban

az Európa-bajnokságon csapatversenyben

arany-, egyéniben pedig bronzérmet szerzett.

Mutsy Menyhért gyógyszerésszel és

Huszágh Nándor ügyvéddel közösen ő alapította

a Zentai Vadászegyesületet. Heiszler

Aurél egy balatonfüredi agyaggalamblövő

versenyen kimelegedve megfürdött a

tóban, és tüdőgyulladást kapott, a betegség

ágynak döntötte, és 1944. január 29-én elhunyt.

Feleségét nem sokkal később a nyilasok

hurcolták el.

A Heiszler-gyógyszertárból milyen tárgyi

emlékeket sikerült felkutatni?

– Mivel a gyógyszertár csaknem százharminc

évig működött, ennyi idő alatt megszámlálhatatlan

mennyiségű eszközt használtak

és bocsátottak ki. Ennek a gyűjtők

csak örülnek, a Zentai Történelmi Levéltáron

és a Zentai Városi Múzeumon kívül

magángyűjteményekben is előfordulnak

tárgyi emlékek a Fekete Sas Patikából.

46 2018. július 12.

EBBEN A DOBOZBAN TÁROLTÁK

A GYÓGYSZERTÁR BÉLYEGZŐIT:

ELŐBB FELTÉTELEZHETŐEN BÁNFFY GYULÁÉIT,

MAJD PEDIG BÁNFFY BOLDIZSÁRÉIT

(LAUFER TAMÁS GYŰJTEMÉNYÉBŐL)

Gyűjteményemben porüvegek, fatégelyek,

egy kézzel festett tejüveg kiöntő, valamint

szódásüvegek találhatóak.

A zentai Angyal

Heiszlerék sokáig monopolhelyzetben

voltak városunkban, és ezt a kedvezményezett

helyzetüket csak a 19. század végén

veszítették el… Hogy találták fel magukat

patikáriusaink a versenyhelyzetben,

a konkurenciaharcban?

– Zenta második patikáját 1884-ben nyitották

meg, addig hatvanhat éven át mindössze

egy gyógyszertár működött a városban,

ugyanis a Heiszler család valóban minden eszközzel

igyekezett megőrizni a monopolhelyzetét.

Nem örültek a konkurenciának, ezért

akadályozták is annak kialakulását… A második

patikát Mutsy Menyhért alapította Városi

Gyógyszertár néven, a Posta utca 12. szám

alatti épületben, a Tűzoltólaktanya mellett.

Ez 1949-ig működött, utána népgyógyszertár

lett belőle, majd sokáig mezőgazdasági

patika állt a helyén. Mutsy Menyhért Zentán

született, Budapesten végezte tanulmányait,

a gyógyszertárat 1897-ig vezette. Ő is vállalt

közéleti szerepet, aktívan részt vett például a

zentai gimnázium megalapításában is.

Mutsyéknál nem alakult ki olyan családi

hagyomány, mint Heiszleréknél?

– Csak részben. Mutsy Menyhért halála

után ugyanis bérlők vették át a gyógyszertár

LAUFER TAMÁS A NAGYANYJÁVAL, RÁCZ

SZABÓ, SZÜLETETT FODOR ERZSÉBET

EMÍLIÁVAL (1924–2017) EGY NÉHÁNY ÉVVEL

EZELŐTTI, MINDENSZENTEKI VIRÁGÁRUSÍTÁS

ALAKALMÁVAL A ZENTAI PIACON.

A NAGYMAMA MÉG BIZONYÁRA EMLÉKEZETT

A RÉGI GYÓGYSZERÉSZEK TÖBBSÉGÉRE…

vezetését, 1897 és 1909 között Mezei Elek,

majd 1916-ig Glücksthál Zoltán üzemeltette.

Mutsy Boldizsár, Menyhért fia, 1916-ban

„vette vissza” a patika irányítását, miután a

kolozsvári egyetemen gyógyszerész oklevelet

szerzett. Sajnos, nem tudta hosszabb

időn át vezetni vagy akár felfuttatni a patikáját,

mert két évvel később, huszonhat éves

korában elhunyt.

A halála után mi lett a patikával?

– A gyógyszertárat ismét bérlők vették át:

Hoffmann Ernő, Glücksthál Mór, Csornai Richárd,

Salamon Zoltán, Kolofon Károly, majd

Hermann Lajos. Csornai is szenvedélyesen

vadászott, agyaggalamblövő versenyeken

vett részt, valamint amatőr ornitológus

is volt. Évtizedekkel a halála után Szabadkán

szakmai szervezetet neveztek el róla, az

1987-ben alapított Csornai Richárd Ökológusok

Társasága ma is működik, tavaly ünnepelte

fennállásának harmincéves jubileumát.

Hermann Lajos 1935-ben vásárolta meg

a patikát, és Angyal Gyógyszertár néven egészen

1949-ig működtette. Ekkor hozták létre

a helyén az V. számú Népgyógyszertárat.

GLÜCKSTHÁL ZOLTÁN LEVELEZŐLAPRA

NYOMTATOTT HIRDETÉSE

(LAUFER TAMÁS GYŰJTEMÉNYÉBŐL)

A Fekete Sas Patikával kapcsolatban

említettük gróf Tisza István nevét és a

Heiszler-dinasztia országos hírnevét. Ennek

a második gyógyszertárnak is voltak

hasonló sikerei?

– A patika a bécsi OLLA gumigyár termékeit

is forgalmazta, ezt 1912-ben megjelent

újsághirdetésekből tudjuk: „OLLA bebizonyított

legjobb hygienikus gummi-különlegesség.

Kedvelt minőségek: 1203. sz. tucatja 6 korona,

1204. sz. super finom, tucatja 8 korona.”

Gyűjteményemben egy kis méretű doboz található

„Hermann Lajos »Angyal« gyógyszertára,

Zenta” felirattal, azt azonban nem lehet

tudni, hogy ez mit tartalmazhatott, ugyanis

a felirat többi része lekopott. Annyi biztos,

hogy édesapám a garázsunkban ebben a dobozban

tartotta a permetezőgépek fúvókáit.

A patikából a gázkamrába

Meddig tartott a két gyógyszertár, vagyis

a patikáriusok marakodása, versengése?

– A harmadik gyógyszertárat Chyzer Kálmán

nyitotta meg Zentán, Isteni Gondviselés

néven, 1894-ben, a Főtér és az Adai utca

sarkán lévő épületben. Könnyen hihető a

RIPORT

RÉSZLET GLÜCKSTHÁL ZOLTÁN ÁRJEGYZÉKÉBŐL

(LAUFER TAMÁS GYŰJTEMÉNYÉBŐL)

feltételezés, hogy a korábban egymással

szembenálló első két vetélytárs gyógyszertár

tulajdonosai békét kötöttek, és összefogtak

a harmadikkal szemben. A korabeli városvezetőség

a zentai városi kórház szükségleteire

ugyanis egyformán adott megrendeléseket

mindkét patikáriusnak gyógyszerekre

és segédeszközökre. Chyzer gyógyszerészmagiszter

pedig hiába nyújtotta be sorozatos

kérvényeit, hogy ő is szállíthasson, ezeket

mind elutasították. Elsősorban azért, mert

nem tudta sokáig fenntartani a vállalkozását,

és két évvel a nyitás után, 1896-ban megvált

gyógyszertárától.

Lehet, hogy ő eladta, de a gyógyszertára

nem zárt be… Az új tulajdonos talán bízhatott

abban, hogy ő majd könnyebben boldogul

a konkurenciaharcban, és sikerül végre

a városvezetőség kegyeibe férkőznie?

– Nem, ebben ő sem volt sokkal sikeresebb…

Az üzlethelyiséget Vojislav Jovanović

vette meg, aki Szerémségben született, Karlócán,

tanulmányait pedig Bécsben végezte,

majd Zentán telepedett le. Az új tulajdonos

vezetése alatt sem kapott jóváhagyást

a gyógyszertár a várostól, hogy gyógyszereket

szállíthasson a kórháznak. A felmerülő és

részben ebből is adódó anyagi nehézségek ellenére

Jovanović 1929-ig vezette gyógyszertárát.

Patikájában munkatársként dolgozott

1926 és 1929 között Huszágh László gyógyszerész,

később ő nyitotta meg a város ötödik

gyógyszertárát. Jovanović után Glücksthál

Mór gyógyszerész vezette tovább a gyógyszertárat

egészen 1944-ig, amikor Auschwitzba

hurcolták, és a holokauszt áldozatává vált.

SZABÓ PALÓCZ Attila

2018. július 12. 47

humor

Idézetek iskolai

dolgozatokból (II.)

– Sok régi kőzetben megtalálhatóak

az őskori halak lábnyomai.

– A középkorban a várakat katakombákkal

lőtték.

– Kanada területe egyenlő Európa

lakosságával.

– Toldi a csónak felé indult, mikor a

cseh vitéz elővette a kardját, és majdnem

lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban

észrevette a fondorlatos tervet.

– Szulimánt a szigeti ostromnál megölték,

ezért egyelőre felhagyott azzal

a szándékával, hogy Magyarországot

meghódítsa.

– Kolumbusz háromszor indult útnak,

bár a második útján meghalt.

– Az őserdő olyan terület, ahova emberi

kéz még nem tette be a lábát.

– És akkor a költő megírta a Szundi

két apródja című verset.

– Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték

meg.

– Egyiptom őslakói a múmiák.

– A Magna Charta Libertatum kimondta,

hogy ugyanazért a bűnért

senkit nem lehet kétszer megölni.

– A kutatók az őshazában megtaláltak

az ősmagyarok hátrahagyott

részeit.

– A Bibliát Guttenberg találta fel.

– Anonymus III. Béla névtelen jegyese

volt.

– A XVIII. századi főurak palotakertjei

tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal.

– A baktériumokról: Van mikroszkopikus,

ami kicsit nagyobb, mint

ami mikroszkóppal látható.

– Villon fő műve az Ótestamentum.

– II. József, a vaskalapos király Mária

és Terézia fia volt.

– A fecske egy költöző madár. Olyan,

mint a gólya, csak sokkal kisebb, és

nem hasonlít rá.

– Barbarossa seregében kitört a pestis,

amely elől maga a császár is

csak álruhában tudott menekülni.

– Ady Boncza Bertalant vette feleségül.

– Bombay éghajlata olyan egészségtelen,

hogy lakosai máshol laknak.

– A kőolajat kövekből sajtolták.

– Eötvös József többek között Budán

született.

– Csapadékfajta: lisztharmat.

– A cápa jellemzése: Embert nem eszik,

de nem lehet benne bízni!

48 2018. július 12.

TOLATUNK

Rosszul belátható parkolóhelyről szeretne

kiállni egy férfi, ezért megkéri a szőke feleségét,

hogy segítsen neki. A nő kiáll az út

szélére.

– Jön autó? – kérdi a férfi.

– Nem! – feleli az asszony.

Majd, amikor a férfi elkezdi a tolatást,

hozzáteszi:

– …csak egy marha nagy kamion…

TELEFON

A diák felhívja éjfélkor a tanárát.

– Tanár úr, alszik már?

– Igen. Miért?!

– Mert én még tanulok!!!

SZALTÓ

Egy turista fotózza Magyarország jellegzetességeit.

Egyszer csak meglát egy kapáló

paraszt bácsit, aki hirtelen eldobja a kapát,

és csinál egy tripla szaltót. Nagyon szeretné

filmre venni ezt az érdekes szokást a turista,

hát odamegy, és megszólítja az öreget:

– Bácsi! 100 dollárt adok, ha felvehetem

az előbbi produkcióját!

– Nem, fiam, nem lehet!

– 200 dollár!

– Nem, fiam, nem lehet!

– De bácsi, gondolja meg, 500 dollárt

adok!

– Ide figyeljen, fiam! Nincs az a pénz,

amiért én még egyszer tökön vágom magam

a kapával!

RÉGI SZÉP IDŐK

Nagyapó állandóan a régi szép időket

emlegette, különösen azért, mert olcsóbb

volt az élet. Így sóhajtozott:

„Amikor kisgyerek voltam, anyám elküldött

a boltba, és két vekni kenyeret, 6 almát,

egy szál kolbászt, két liter tejet és még újságot

is tudtam venni, összesen 10 dinárból!”

Majd hozzátette: „Ez ma már lehetetlen,

azok a fránya kamerák mindenütt ott

vannak!”

LOCSOLÓS

Lány a friss udvarlójához:

– Ugye, te nem fogsz engem húsvéthétfőn

szódásüveggel vagy vödörrel meglocsolni?

Vagy netán szagos kölnivel? Mert

minden évben ezt kell elviselnem!

– Ne aggódj, kincsem, eszem ágában

sincs ilyesmi. Erre a célra mi ott a tűzoltóságnál

a fecskendőt használjuk.

KOPOG

– Miért kopog a fapapucs?

– Mert nem éri el a csengőt.

A PÉNZTÁRNÁL

Ma láttam egy fickót a boltban, akinek

olyan fogsora volt, hogy amikor elvigyorodott,

a pénztárgép vonalkódolvasója beolvasta

mint akciós edénykészletet.

MÓRICKA ÉS AMERIKA

Tanárnő:

– Móricka, itt van ez a térkép. Mutasd meg

rajta Amerikát!

Móricka:

– Tessék, itt van!

Tanárnő:

– Na, osztály, azt tudjátok, ki fedezte fel

Amerikát?

Osztály:

– Móricka!

PIACON

Egy vásárló érdeklődik a piacon:

– Mondja, miért árul maga folyton csak

zöld almát?

– Mert a kéket senki sem veszi meg.

MOZIBAN

Egy vadidegen érdeklődik a moziteremben:

– Elnézést! Épp munkát keresek, és hallottam,

hogy itt volna is számomra egy állás.

Ez tényleg igaz?

– Sajnos, ön téved. Itt csak ülés van.

LÓERŐ

– Drágám, szeretnél egyszer egy hatalmas,

sok-sok lóerős autóban utazni, amelyet

nem kell vezetni, mert sofőr ül a volánnál?

– Igen, ez nagyszerű lenne!

– Akkor gyere, szálljunk fel a buszra!

BARKOCHBA

Két székely barkochbázik. Azt kérdezi az

egyik:

– Fogalom?

Két hét szünet…

– Igen.

Újabb néhány hét…

– Rákérdezek: empiriokriticizmus.

– Honnan tudtad?

– Volt időm gondolkozni.

SPENÓT

– Doktor úr, a kisfiam folyton falhoz vágja

a spenótot. Mit tegyünk?

– Hm… Vegyenek zöld tapétát.

CSODA

Egy sétálgató öregurat megszólítottak az

utcán:

– Mondja, bátyám! Nem látott erre egy

énekelő tehenet?

– Sajnos nem.

– És egy bicikliző macskát?

– Azt sem, sajnos.

– No és egy lilára festett hajú réti boglárkát?

– Biz’ isten, azt sem.

– Na, akkor ma sem történt semmi csoda

– mondta a kutya, és továbbrepült.

FŐNÖK

Egy gyerek megállítja járőröző rendőrt,

és kérdi:

– Rendőr bácsi, lehetne belőlem is rendőr?

– Hát, az attól függ, kisfiam. Milyen iskolát

végeztél?

– 4 általánost.

– Üdvözlöm köztünk, főnök!

KANNIBÁL

Kovács hazaérkezik az afrikai útjáról, s a

barátai elárasztják kérdésekkel:

– Hogy érezted magad a kannibálok

között?

– Ó, roppant barátságos emberek. Mindjárt

az első nap ott akartak tartani ebédre.

ÖDÖNKE ÉS A LIBA

Biológiaórán a tanárnő kérdi Ödönkét:

– Ödönke, mije van a libának?

– Szeme!

– Ödönke, és még mije van a libának?

– Másik szeme!

– Ödönke! Mivel takaróztok otthon, ha

hideg van?

– Párnával!

– És Ödönke, mi van a párnában?

– Toll!

– Tehát akkor Ödönke, mije van a libának?

– Szeme!

BEVONULÁSON

Tartalékos bevonuláson sorban szólították

az embereket. Az első szólított Drács

Ferenc volt, aki nem jelentkezett. A főtörzs

hátratette a lapját, és mindenki „parancs"

felkiáltással jelentkezett. Egy ember maradt

a végén, illetve egy papír, amikor lezajlott a

következő dialógus:

– Drács Ferenc!

Semmi.

– Hol van Drács Ferenc?

Semmi.

– Magát hogy hívják?

– Dr. Ács Ferenc!

FELÚJÍTÁS

– Képzeld, kibővítettük a lakásunkat!

– Tényleg? És hogyan?

– Lekapartuk a tapétát!

AZ ELSŐ GYEREK

Egy szőke férfi hívja a mentőket:

– Jöjjenek gyorsan, a feleségem mindjárt

szülni fog, már 10 perces fájásai vannak!

– Az első gyerek? – kérdezi az ügyeletes.

– Nem, én a férje vagyok!

ABSZOLÚT VÉKONY

– Milyen az abszolút vékony talpú cipő?

– Amelyben ha rálépsz egy pénzérmére,

meg tudod mondani, hogy fej vagy írás!

ITTAS

Vádlott:

– Bíró úr, én nem részeg voltam, csak ittas.

Bíró:

– Ebben az esetben nem egy hónapra

ítélem el, csak harminc napra.

SPÓROLÓS

Skót gyerek izzadtságtól csuromvizesen

ér haza, és boldogan újságolja az apjának:

– Apu! Képzeld el, spóroltam egy penynyt,

mert hazafelé futottam a villamos után!

Erre az apa dühösen rákiált:

– Látod, milyen hülye vagy, édes fiam! Ha

a busz után futsz, kettőt spórolhattál volna.

BMW

A főnököm ma egy vadiúj BMW-vel jött

be. Amint észrevette az irigykedő pillantásomat,

így szólt:

– Ne keseredj el, fiam, gondolj arra, hogy

ha az eddiginél még keményebben dolgozol,

még több túlórát vállalsz be, akkor elképzelhető,

hogy hamarosan egy ennél

sokkal szebb, sokkal nagyobb autó boldog

tulajdonosa leszek.

KÍVÁNSÁGOK

Kovács úr a minisztériumi irodájában üldögélt,

amikor megjelent előtte egy dzsinn:

– Kedves gazdám, teljesítem három kívánságod!

– mondta.

– Egy jó hideg sört kérek – mosolyodott

el Kovács úr.

Az asztalán azonnal megjelent egy gyöngyöző

üveg. Miközben lassan kortyolgatta

sörét, Kovács rájött, hogy komolyabban kell

vennie ezt a dolgot, hiszen már csak két kívánsága

maradt.

– Egy trópusi szigeten akarok lenni, egy

rakás gyönyörű nővel, akik ellenállhatatlannak

találnak engem! – mondta.

Puff, egy szép homokos tengerparton találta

magát, körbevéve egy csomó fürdőruhás

szépséggel, akik le se vették a szemüket

róla.

– Ez az! – kiáltotta Kovács úr. – Végül azt

kívánom, hogy soha többé ne kelljen dolgoznom!

Puff! Egy szempillantás alatt ott találta

magát a régi, megszokott minisztériumi

irodájában…

ŐRÜLET

humor

– Mibe őrült bele a hétfejű sárkány?

– Megpróbálta elfújni a gyertyákat a szülinapi

tortáján.

VIDÉKI BORBÉLYNÁL

Vidékre megy tárgyalni a miniszter,

amikor eszébe jut, hogy elfelejtett megborotválkozni.

Gondolja, egy tárgyaláson nem illik szőrösen

megjelenni.

Elmegy hát egy fodrászüzletbe, és kérdi

a borbélytól:

– Mondja! Ismer maga engem?

– Nem uram, nem ismerem.

– Rendben! Akkor borotváljon meg!

2018. július 12. 49

KONYHA

KISOKOS

Gabonafélék 3.

Árpa:

A szervezetre hűtő hatást

gyakorol az alacsony

foszfortartalma miatt, ezért

elsősorban nyári fogyasztásra

javasolt. B1-, B2-, B5-,

B6-, E-vitamint, fehérjét, keményítőt,

rostot tartalmaz.

Jótékony hatással van a koleszterinszintre,

enyhíti a

belek gyulladásait. Csak hántoltan használható, mert a korpája

kellemetlen a beleknek.

Zab:

Nagy fehérje- és rosttartalomú.

Gátolja a

gyulladást, kivédi az érfal

sérülését, gátolja a

vérlemezkék érfalra tapadását,

csökkenti a

magas vérnyomást és a

koleszterinszintet. B5-vitamint,

folsavat, magnéziumot, vasat tartalmaz. Erősíti az immunrendszert,

csökkenti a fáradékonyságot, regenerálja az

idegeket, élénkíti az idegrendszert. A népi gyógyászatban a

női termékenységre, idegesség és görcsök esetén is használták.

Könnyen emészthető, ezért gyerekeknek, időseknek, valamint

gyomor-, és bélbetegségben szenvedőknek is ajánlott.

Jódtartalma segíti a pajzsmirigy működését, szilíciumtartalma

fénylővé teszi a szemet és a hajat.

Bulgur (tört búza):

A bulgur évezredek

óta fontos szerepet

játszik a közel-keleti

táplálkozásban.

Készítése során a lehántolt

búzaszemeket

először megpárolják,

majd megfelelő

méretűre összetörik. A töret mérete alapján a finomszemcséstől

a durvábbon át a fél- és egészmagosig a bulgur számos

fajtáját használják változatos ételek elkészítéséhez. A

bulgur a teljes gabonaszemet tartalmazza, a rostban gazdag

bulgurkorpát és a tápláló, antioxidánsokban gazdag csírát is

(ami a fehér lisztből és a fehér rizsből hiányzik), ezért táplálkozásbiológiai

értéke nagyon magas. Rosttartalmat az őrlési

fok is befolyásolja: minél durvább a szemcse, annál kedvezőbb

a hatása, a szénhidrátok annál lassabban szívódnak

fel, és a glikémiás indexe is alacsonyabb. Magas rosttartalmának

köszönhetően sokáig telítettségérzetet biztosít, segíti

a bélmozgást, megelőzi a székrekedést. A bulgur B-vitaminban,

folsavban, foszforban, magnéziumban, káliumban,

vasban gazdag. Magas folsavtartalma miatt kismamáknak is

előnyös a fogyasztása.

Zöldbabos

finomságok

Rakott zöldbab magyarosan

Hozzávalók / 6 adag:

– 1 kg zöldbab (vágott)

– 3 ek. napraforgóolaj

– 1 közepes db vöröshagyma

– 25 dkg lecsó (vagy 2 paprika és 2 paradicsom)

– 0,5 kg darált sertéshús

– 2 teáskanál füstölt pirospaprika

– 1 bögre rizs

– só ízlés szerint

– bors ízlés szerint

– 4 dl tejföl

– 20 dkg sajt

– 3 dl víz

Elkészítése:

A vágott zöldbabot puhára főzzük sós vízben.

A vöröshagymát megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk. Kevés

olajon dinszteljük, majd hozzáadjuk a fél üveg lecsót. Ízesítjük sóval,

borssal, pirospaprikával. Pár percig hagyjuk, hadd rotyogjon,

majd hozzáadjuk az 50-60 dkg darált húst. Felöntjük kb. 1 dl vízzel.

Puhára főzzük , mintha pörköltet készítenénk.

Kb. fél óra főzés elég, utána hozzáadjuk az 1 bögre rizst, és felöntjük

még annyi vízzel, hogy ellepje. Folyamatosan kevergetjük

lassú tűzön, mert könnyen leéghet. Előfordulhat, hogy a víz kevés

lesz, arra figyeljünk, hogy ha még kemény a rizs, akkor egy pici vizet

még adjunk hozzá. Addig főzzük, amíg a rizs kb. 90%-ban megfő.

Vegyünk egy 20×30-as tepsit. A zöldbabot megfelezzük, az

egyik felét elegyengetjük a tepsi alján. Erre rétegezzük a lecsós

darált húsos pörköltünket, majd újabb adag zöldbabbal borítjuk

be. Ha a pörköltünk elég szaftos, több olajat nem is kell

hozzáadnunk.

A tetejét jól megöntözzük tejföllel, ha a tejföl nagyon sűrű, kicsit

hígíthatjuk tejjel. Majd a tetejét bőven megszórjuk sajttal. 200

fokon kb. 45-60 percet sütjük, addig, amíg a sajt aranysárgára nem

pirul a tetején.

50 2018. július 12.

Hozzávalók / 6 adag:

– 45 dkg zöldbab

– só ízlés szerint

– bors ízlés szerint

– 2 csipet szerecsendió

– 2 csipet chili

– 2 dl főzőtejszín

– 2 db tojás (nagy)

Zöldbabos köret

Elkészítése:

A zöldbabot 3 percig sós vízben forraljuk, majd leöblítjük hideg

víz alatt, hogy megálljon a puhulása. Egy tepsibe öntjük, elegyengetjük,

hogy egyenletesen legyen mindenütt.

A tejszínt a tojással és a fűszerekkel alaposan felverjük, és a zöldbabra

öntjük.

150 fokra előmelegített sütőben hőlégkeverésen 15-20 perc

alatt megsütjük (még finom lágy legyen a tojásos tejszín).

Zöldbab télire

Hozzávalók / 3 adag:

– 3 kg zöldbab

– 4 l víz (amennyi ellepi)

– 5 ek. ecet (ízlés szerint [20%-os])

– 2 teáskanál só

–1 csipet cukor

Elkészítése:

Az üvegeket célszerű előző nap

kimosni és hagyni megszáradni. A zöldbabot mosás, majd a két végének

a levágása után 2-3 cm-es darabokra vagdossuk. Annyi hideg

vizet engedünk rá, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a sót.

Az üvegeket a fedéllel együtt tepsibe pakoljuk, majd 100 fokon

(gyenge hőmérsékleten) sterilizáljuk a sütőben 15 percig. Amíg az

üveg a sütőben áll, a babot kb. 4 percig forraljuk, majd lé nélkül a

forró üvegekbe szedjük.

A levet ízesítjük ecettel, majd egy csipet cukorral. Felforraljuk, és

forrón minden üveget teleszedünk. Lezárjuk.

Egy magasabb falú edénybe vagy tepsi aljára újságpapírt teszünk,

erre rakjuk az üvegeket. Vizet engedünk rá, annyit, hogy

a benne lévő üvegeknek a háromnegyed részéig érjen, majd az

edényt melegíteni kezdjük. Amikor az üvegek körül lévő folyadék

forrni (gyöngyözni) kezd, onnantól számítjuk a csírátlanítási időt,

ami 10 perc.

A szükséges gőzölési idő letelte után a lángot elzárjuk, az edényt

takaróval, pléddel letakarjuk, és így hagyjuk kihűlni másnapig.

Majd a végleges, hűvös helyre tesszük.

IRMA KONYHÁJA

Ismét édesség

Igen, diétázva abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy

az édesítőszereknek hála élvezhetjük az édes ízt, és mindenféle

következmény nélkül bűnözhetünk. Valóban így lenne?

Ha 100 év kellett ahhoz, hogy a cukor káros hatásait felfedezzük,

és foglalkozzunk velük, akkor mennyi kell, hogy elteljen,

mire majd a mesterséges édesítőszerekkel kezdenek

foglalkozni a kutatók? Az egészséges zsírszegénység mítosza

pár évtizeddel rövidebb ideig tartott, viszont mint minden

másnak, ennek is a hívei igen fafejűen ragaszkodnak

hozzá, zsíros és cukros ételeket tömve magukba, és sajnos

másokba is. Ne ringassuk magunkat illúziókba: ami mesterséges,

nem biztos, hogy jó, sőt, szinte biztos, hogy van jobb

és egészséges megoldás is.

Édesítőszer: melyik édesítőszer az, amelyért szinte semmit

sem kell tennünk, mások állítják elő, de nem emberek,

és mi csak tartjuk a markunkat (egy edényt), amelybe szépen

belefolyik? Természetesen, nem ennyire egyszerű egy

pergetés, de a mézről van szó. Nem egy üres cukor, nemcsak

szénhidrát, hanem rengeteg fontos ásványi anyag, vitamin

van benne, és egészséges. Nem nagyon, nem kicsit

egészséges, hanem egészséges. Ezzel a csodával készítek

süteményt, amely gyermekeknél nem okoz felpörgést, hisztériás

viselkedést, szemtelenséget és minden mást, amit a

hatalmas adag cukor okoz, amely az édességekben található.

És természetesen csak igazi, házi mézet szabad használni,

amely megkristályosodik, mivel az az igazi méz természetes

folyamata.

Keto Bounty Irma módra – mézzel

KONYHA

Piskóta:

– 4 tojás

– 40 g méz

– pici só

– 40 g mandula

– 15 g kakaópor

– 15 g útifűmaghéj

– 3 evőkanál

kókuszzsír

(vaj is lehet)

Krém:

– 200 g tejszín

– 40 g méz

– 100 g kókuszreszelék

Csokoládéöntet:

– 2 evőkanál kakaópor

– 50 g vaj

– 1 teáskanál méz

– egy pici víz

A 4 tojást felverjük a mézzel, picit megsózzuk, majd pedig

hozzáadjuk a száraz hozzávalókat összekeverve, és végül a

felolvasztott kókuszzsírt. 160 fokon sütjük hőlégkeveréses sütőben,

180 fokon alsó-felső sütésen.

A tejszínt felverjük, hozzáadjuk a mézet és a kókuszreszeléket,

majd a kihűlt piskótára kenjük.

A csokoládéöntet hozzávalóit megolvasztjuk, és miután kihűlt,

ráöntjük a süteményre.

2018. július 12. 51

péntek, július 13.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó,

sporthírek, agrárhírek,

közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:10 Dinótalpak – sor.

16:35 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

16:55 Loopdidoo – sor.

17:10 A Büszke Birtok

oroszlán őrsége – sor.

17:35 Szófia hercegnő – sor.

18:00 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

18:20 Goldie és Mackó – sor.

18:45 Kody kalandjai – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Wissper – sor.

19:45 Sziklaszirti mesék

19:55 Chuggington

pályaudvar – sor.

20:05 Matrica – Négyzetgyök

20:15 Ki ez a lány? – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt! –

magazinműsor

22:40 Odaát – sor.

23:25 Akvárium Stage Pass

0:25 Zorro – sor.

1:15 Melissa és Joey – sor.

M3

11:00 Híradó

11:15 Vészhelyzet – sor.

12:05 Öregberény – sor.

13:30 Gilbert Bécaud

Budapesten

14:45 Tánczenei koktél

15:05 Hazárd megye lordjai

16:00 A pampák királya

17:00 Híradó

17:15 Bűvölet – dráma

18:15 Família Kft. – sor.

19:20 Vészhelyzet – sor.

20:10 Öregberény – sor.

21:10 Hatholdas rózsakert

22:25 Vidám negyedóra

22:40 A nagymama

0:40 A Kisasszony – sor.

M5

8:40 Kincsesládánk

9:10 Mutasd meg, hol élsz!

9:50 Jó tudni! – sor.

10:50 OJD Irodalom és könyv

26 percben

11:30 Kal Penn a nagy

számok örvényében

12:00 Írókorzó

12:30 Rejtélyes XX. század –

Kun Miklós műsora

13:00 Kisállatok rejtélyes

világa – sor.

14:00 Ki mer ma?

14:10 Új idők új dalai

14:40 Szólalj meg!

15:25 Igenis, Miniszterelnök

Úr! – sor.

16:00 Felsős

16:30 KulTÚRA

16:35 Mindenki Akadémiája

17:10 Jó tudni! – sor.

18:10 Tudomány minden

napra

18:20 KulTÚRA

18:25 Ön is tudja

19:00 Vers mindenkinek

19:06 Kulturális híradó

19:35 Kal Penn a nagy

számok örvényében

20:05 KulTÚRA

20:10 Tengerek, városok,

emberek

20:55 A természet magyar

fotósai – sor.

21:10 Előszó

21:15 Rosszemberek – dráma

22:55 Esti kérdés

23:25 Nyár 2018

23:50 Tengerek, városok,

emberek

0:40 Mindenki Akadémiája

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Topshop

10:00 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Walker, a texasi kopó

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Victoria, a rabszolgák

megmentője – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A hegyi doktor – sor.

20:00 Pénzt vagy éveket!

21:25 Ezek megőrültek!

22:45 XXX – akciófilm

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:20 Muzsika TV

12:50 Story Extra

13:20 Fókusz

13:55 Éjjel-nappal Budapest

15:10 Szulejmán – sor.

16:20 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL híradó

19:05 Fókusz

19:40 Barátok közt – sor.

20:20 Éjjel-nappal Budapest

21:35 Mélytengeri pokol

23:45 RTL híradó

0:15 Frászkarika – vígjáték

RTL II

7:00 Tom és Jerry – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A Konyhafőnök VIP

11:50 Oltári csajok

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:45 A gyanú árnyékában

14:45 Showder Klub

15:50 Tom és Jerry – sor.

16:20 Oltári csajok

A K23-as televízió daljegyzéke július 15-re

1. Tavaszi álmok idején – Miskolci Diána, 2. Boldog születésnapot – Halász Judith, 3. Deresedő

hajszálaid – Tűri Antal, 4. Egy hangulat; Ne nézzen úgy rám; Ne sírj anyám; Orgonavirág;

Ott fogsz majd sírni; Egy vallomás – Szimpla trió, 5. Eladom a bőrkabátom; Úgy szeretem a

rányimat; Jaj de sukár ez a roma leány – Azzuro, 6. Honvágy – Miskolci Diána, 7. Hogyha ír

majd Édesanyám – Expresso, 8. Fagyban kozepében a télnek; Szép asszonnyal mulatok én;

Sűrűn esik az eső – Lila orgona, 9. Hétre ma várom a Nemzetinél; Legyen a Horváth kertben

Budán; Jaj cica – Kikindai betyárok, 10. Homokóra – Eridanus, 11. Csak egy szép álom voltál

– Expresso, 12. Ha szívedbe zárnál – Kotroba Júlia, 13. Lehoznám néked a csillagokat is az

égről – Szimpla trió, 14. Kérlek Uram – Magyar Rózsa, 15. Lőre, lőre; Fodrozik a Tisza vize;

Kiskendő, nagykendő; Most kezdődik a tánc – Délibáb együttes, 16. Mért múlik el minden

ami szép – Solymosi Szilveszter, 17. Isten éltesse anyám – Diószegi Irén, 18. Millió rózsaszál

– Bosznai Szűcs Krisztianna, 19. Múlnak a gyermekévek – Ihász Gábor, 20. Nem az a fontos

az ember hány éves – Solymosi Szilveszter, 21. Piros pezsgő – Atlantik, 22. Ráncos szárú

a csizmám; A palicsi fenyves erdő; Édesanyám csak egy a kérésem – Expresso, 23. Kék

pettyes rakott szoknya; Lenn a délibábos Hortobágyon – Csantavéri ifik, 24. Szép asszonnyal

mulatok én; Cigánysoron nem merek eljárni – Eridanus, 25. Szeressük egymást gyerekek –

Szimpla trió, 26. Nem csak a húszéveseké a világ – Nefelejts

17:20 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 RTLII Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 A Madagaszkár

pingvinjei – sor.

23:30 Anyák gyöngye – sor.

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Életkerék

7:15 Öt kontinens

7:40 Magyarország finom

8:00 Balatoni nyár 2018

9:55 Kisvárosi doktor – sor.

10:50 A múlt árnyékában

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jamie vidéki konyhája

13:25 Honfoglaló

14:15 Univerzum – sor.

15:10 A múlt árnyékában

16:15 Erdészház Falkenauban

17:10 A hegyi doktor – sor.

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:30 Honfoglaló

20:20 Botrány a

birodalomban – dráma

22:16 Fanny és Alexander –

dráma

0:00 Fábry

DUNA WORLD

6:25 Kék bolygó

6:45 Élő egyház

7:10 Gasztroangyal – sor.

8:05 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:35 Katolikus krónika

9:05 Isten kezében

9:35 Tálentum – sor.

10:10 Magyar Krónika

10:40 Nagyok – sor.

11:10 Angol nyelvű hírek

11:20 A gyáva – dráma

12:50 V4 híradó

13:00 Híradó

13:20 Életkerék

13:50 Öt kontinens

14:25 Család-barát válogatás

15:25 Balatoni nyár 2018

17:20 Balatoni utazás – sor.

17:55 Gasztroangyal – sor.

18:55 Itthon vagy!

19:25 Hazajáró

20:00 Mosoly a javából

21:00 Híradó

21:25 V4 híradó

21:35 Honfoglaló

22:30 Hacktion – sor.

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:25 Tudomány minden

napra

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Doll és Em – sorozat

9:45 Art-erija – magazin

10:00 Hírek

10:10 Kulináris műsor

10:25 Dokumentumsorozat

10:47 Rajzfilmek

11:05 Dosztojevszkij

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Paletta (román)

13:00 Wallander – sorozat

13:45 Art-erija – magazin

14:00 Hírek

14:05 Globálisan

14:31 Dokumentumműsor

15:00 Agrárhírek

15:20 Tíz kultúra mögött

15:45 Dokumentumműsor

16:10 Doll és Em – sorozat

16:48 Szomszédok története

17:00 Híradó

17:20 Tájékoztató műsor

17:50 Képeslapok

19:02 Animációs sorozat

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Wallander – sorozat

21:00 5kazanje –

szórakoztató műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art-erija – magazin

22:45 Az éjszaka ritmusa

23:35 Éjszakai nyári hétvégi

mozi

1:05 Ratkájék büszkesége

VAJDASÁG 2

6:10 5kazanje –

szórakoztató műsor

7:00 Rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Jó estét, Vajdaság

(magyar)

8:30 Magyar nyelvű műsor

9:00 Jó estét, Vajdaság

(ruszin)

10:30 Ruszin nyelvű műsor

11:00 Ukrajnai panoráma

11:30 Tíz kultúra mögött

11:55 Vajdaság hív

12:20 Fogyasztói riport

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Rajzfilm (magyar)

13:18 Archívumunkból

(magyar)

13:45 Ipartörténet –

dokumentumsorozat

14:10 Gyermekműsor

14:55 Horgászat

15:20 Dokumentumműsor

15:45 Globálisan

16:10 Paletta (román)

17:00 Román zenés műsor

rtv

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Metszetek

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szórakoztató zene

16:35 A szezon fazonja

19:00 Esti mulató

22:00 Slágerparádé

23:05 Kis éji zene

17:30 Gyöngyök (román)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Szlovák nyelvű műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság

(szlovák)

21:30 Szlovák nyelvű

műsorok

22:30 Vajdaság hív

22:55 Grantchester – sorozat

23:40 Bon…ton

PANNON TV

7:00 Srpski Ekran

7:30 Mesél a Pannon

8:00 A szabadkai

Szentháromság-szobor

8:30 Élő egyház

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív –

vendég: Kocsis

Enikő, táncművész,

néptáncpedagógus,

Fitos Dezső,

táncművész,

néptáncpedagógus

9:30 A természet nyomában

10:05 Hrvatska kronika

10:30 Drávatáj

11:05 Kárpát Expressz

11:30 Természetvédelem

határok nélkül –

Tiszavirágzás

12:00 Beszéltek Miaul?

12:30 Szubjektív

13:00 A természet nyomában

13:30 Bringás Brigantik

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:25 Pécsi Kör

14:55 Kincsesládánk –

Bezdán

16:00 Szubjektív – vendég:

Márton Róbert,

gépjárművezető-oktató

16:30 Srpski Ekran

17:00 Közel-kép – középkori

piknik az aracsi

pusztatemplomnál

52 2018. július 12.

tv péntek, július 13.

17:30 Híradó

18:05 Vajdaság dűlőin –

Tavankút, 2/1. rész

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Jövőprojekt

19:30 Közel-kép – gyermeknéptáncfesztivál

Magyarkanizsán

20:00 Híradó

20:35 Béres József életútja

21:25 Szerelmes földrajz

22:00 Híradó

22:35 Srpski Ekran

23:05 Pécsi Kör

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:05 Jobb élet – sorozat

9:55 Gyanús személyek

10:40 Gasztronomád –

szórakoztató műsor

11:00 Iskolazáró ünnepség

11:35 Velvet – sorozat

13:00 Híradó

13:45 Az én szép Szerbiám

14:20 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

15:10 Ez Szerbia

16:00 Sebesült sas – sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Sebesült sas – sorozat

21:00 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

22:00 Váltságdíj – film

23:55 Híradó

0:40 Beck ellenőr – sorozat

BELGRÁD 2

5:40 Zenés műsor

6:25 Kirakócska – vetélkedő

6:44 Dokumentumműsor

6:49 Vallási naptár

7:00 Tudományos műsor

7:30 Kocka, kocka,

kockácskar

8:00 Rajzfilmek

9:56 Kis napló –

gyermekműsor

10:05 Ottó a rinocérosz

– film

11:25 Iskolai műsor

11:55 Tudományos műsor

12:25 Olasz operacsillagok –

zenés műsor

13:10 Tudományos műsor

13:35 Ökológiai szótár

13:40 Ökológiai műsor

14:05 Kis napló –

gyermekműsor

14:10 Nemzeti Múzeum, az

idők tanúja

14:15 Beck ellenőr – sorozat

16:00 A híd – sorozat

17:00 Progon – jugoszláv film

18:40 Tudományos műsor

19:05 Falusi tudomány

19:30 Tudomány 50

20:00 Francia vadon –

dokumentumfilm

20:55 Nemzeti Múzeum, az

idők tanúja

21:00 A híd – sorozat

22:00 Kulturális műsor

22:30 Tudományos műsor

23:20 Nišville jazz fesztivál

0:00 Tenisz – Wimbledon

HORVÁT 1

6:40 TV-naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Schwarzwald klinika

11:10 A megismételhetetlen

raktárak

11:42 TV-naptár

12:23 A szerelem törvénye –

telenovella

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 Az éjszaka királynője –

telenovella

14:45 Bonton

14:50 Merülj velünk

15:00 Kisvárosi gyilkosságok

16:43 TV-naptár

18:00 Merülj velünk

18:12 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Grace – Monaco

csillaga – amerikaifrancia

film

21:50 Megcsalás – sorozat

22:50 Híradó

23:27 Gyilkos elmék – sorozat

0:12 Kisvárosi gyilkosságok

1:52 Agora – spanyol film

HORVÁT 2

5:50 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

11:05 Hölgyek paradicsoma

– sorozat

11:50 Step Up 3D – amerikai

film

13:40 Csillagos karácsony –

kanadai film

15:10 Martha Stewart

főzőiskolája

15:35 Tégláról téglára

– Bryk átrendez –

dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:45 Tenisz – Wimbledon

17:35 Ugyanabban az

edényben

18:25 Stipe vendégségben –

sorozat

19:02 T-Rex expressz –

rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Sherlock – sorozat

21:40 Piszkos üzlet – sorozat

22:32 Nap, tenger és átverés –

szórakoztató műsor

23:00 Nap, tenger és átverés –

szórakoztató műsor

23:30 A gyakornok – sorozat

0:30 Bitange i princeze –

horvát sorozat

1:00 Graham Norton és

vendégek – talk-show

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Klinika

13:05 Amit csak a madár lát –

dokumentumfilm

14:30 Célfotó

15:05 Összművész

16:25 Kultúrklub Major

Melindával

16:35 Kitekintő

17:05 Újranyitott akták

17:30 Zöld világ – sor.

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Informátor

21:00 Hírek

21:05 Troll

22:35 Jobboldali Budapest

23:00 Hírek

23:05 Labdarúgó VB 2018

0:00 Hírek

0:05 Napi aktuális

HÍR TV

Híradó: 12:00, 15:00, 17:00,

18:30, 20:00, 22:00

12:30 Európai híradó

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Tantusz

17:30 Sznobjektív

19:00 Egyenesen Plusz 1.

20:30 Egyenesen Plusz 2.

21:00 Privátszféra

22:30 Alinda

23:30 Peron

0:00 Egyenesen Plusz

1:30 Vetítő

COOL

9:00 Gyilkos ügyek – sor.

10:40 Vészhelyzet – sor.

11:35 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:25 Cobra 11 – sor.

16:25 Született detektívek

18:15 Gyilkos ügyek – sor.

20:05 A mentalista – sor.

21:00 Dr. Csont – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Időről időre – sor.

0:00 A mentalista – sor.

1:00 Dr. Csont – sor.

TV4

6:30 Hope Klinika – sor.

7:30 Gyilkos sorok – sor.

9:40 A titkok könyvtára

10:40 Anya, az állatorvos

11:45 A hosszú út hazáig

12:45 Extrém tortacsodák

13:20 Ha szólít a szív – sor.

14:20 A titkok könyvtára

15:20 Anya, az állatorvos

16:25 Extrém tortacsodák

17:00 Ha szólít a szív – sor.

18:00 A hosszú út hazáig

19:00 Murdoch rejtélyei – sor.

21:00 Az oroszlán télen –

dráma

22:50 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

0:50 A szomszéd főztje…

VIASAT3

6:35 Jóbarátok – sor.

8:25 Agymenők – sor.

9:15 Szívek szállodája – sor.

11:10 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:10 Castle – sor.

16:10 A mentalista – sor.

18:10 Castle – sor.

19:10 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:05 Agymenők – sor.

21:00 A múmia visszatér –

kalandfilm

23:30 Amerikai Pite 7.: A

szerelem bibliája –

vígjáték

1:30 A mentalista – sor.

ATV

12:30 Fórum

13:30 Ékszer TV

15:30 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:00 Egyenes beszéd

21:00 ATV Híradó

21:30 AradiVarga Show

22:15 Dumakabaré

22:50 Világhíradó

23:10 Hazahúzó

0:00 700-as klub

0:25 KultúrTipp

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Az alkukirály – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 Monumentális

történelem – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 Mérnöki műtárgyak

13:00 Aranyláz Alaszkában

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Ausztrál kamionosok

18:00 Lakásnepperek – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Goblin Works Garage

21:00 Megszállott szerelők

22:00 Illegális gyorsulási

versenyek: Memphis

23:00 Amcsi benzinfalók

0:00 Amcsi benzinfalók

1:00 A Föld rejtélyes oldala

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

11:00 Kokainreptér Kolumbia

12:00 Jeges pokol

Norvégiában – sor.

13:00 1917: Egy év, két

forradalom

14:00 Bűnügyek újratöltve

15:00 Maradona

16:00 Légikatasztrófák – sor.

18:00 Gyáróriások – sor.

19:00 Nincs visszaút

20:00 Észak-Korea szívében

21:00 Kim Dzsongun: Egy

nem hivatalos portré

22:00 Apokalipszis: Sztálin

23:00 Hitler harca a sajtóval

0:00 Az SS – Rúnák titka

TV PAPRIKA

16:00 Itália ízei Antonio

Passarellivel

16:30 Terítéken

Lengyelország

17:00 Három pasi egy

konyhában

17:30 Jamie egyszerű és gyors

kajái – reality show

18:00 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

19:00 Európa késsel-villával

19:30 Nicola konyhája

20:00 Julius 22 perces kajái

20:30 Hugh mesterhármasa

21:00 Jamie Oliver: Otthonos

ízek – sor.

22:00 Anthony Bourdain –

Nem séfnek való vidék

22:50 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

23:50 Itália ízei Antonio

Passarellivel

0:20 Sweet Boy – sor.

0:35 Terítéken

Lengyelország

HBO

6:00 Újraszámlálás – dráma

7:55 Felvétel indul

8:25 Gólyák – animációs

film

9:55 Kuzinom, Rachel –

dráma

11:40 Szörny Rt. – animációs

film

13:15 A segítség – dráma

15:40 Vörös kutya – vígjáték

17:10 Filmek és sztárok –

magazinműsor

17:40 Logan – Farkas –

akciófilm

20:00 A szolgálólány meséje

21:00 Válaszcsapás – sor.

21:50 Farkasok az ajtónál

23:05 HHhH – Himmler

agyát Heydrichnek

hívják – akciófilm

1:05 Fekete pillangó –

thriller

FILM+

9:20 Most jövök a falvédőről

11:20 Rabló-pandúr –

vígjáték

13:25 A medál – vígjáték

15:10 Borotvaélen – krimi

17:10 Veszélyzóna –

akciófilm

19:10 Joker – dráma

21:00 Riddick – sci-fi

23:25 Autómata – sci-fi

1:30 Lockout – A titok nyitja

– sci-fi

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:00 Labdarúgás: New York

City FC – Montreal

Impact

6:00 Kerékpár

7:00 Formula-E – New York

7:30 Superbike – vb.

8:00 Sportok – WATTS

8:30 Kerékpár – Tour de

France

10:05 Labdarúgás: New York

City FC – Montreal

Impact

11:00 Kerékpár – Tour de

France

17:45 Formula-E – New York

18:15 Superbike – vb.

19:00 Kerékpár – Tour de

France

20:00 Labdarúgás: New York

City FC – Montreal

Impact

21:00 Kerékpár – Tour de

France

22:05 Formula-E – New York

22:35 Autóverseny –

Portugália

23:10 Sportok – WATTS

23:30 Kerékpár

1:30 Formula-E – New York

2:00 Superbike – vb.

EUROSPORT 2

3:00 Superbike – Knockhill

4:15 Sportok – WATTS

5:00 Kerékpár

6:00 Motokrossz – vb.

6:30 Superbike – Knockhill

7:00 Kerékpár

8:30 Superbike – Knockhill

10:00 Kerékpár – Tour de

France

11:00 Atlétika – Svájc

11:45 Tenisz – Wimbledon

14:00 Tenisz – Wimbledon

20:00 Tenisz – Wimbledon

21:30 Superbike – vb.

22:00 Kerékpár – Tour de

France

23:30 Sziklaugrás – Bilbao

0:30 Labdarúgás: New York

City FC – Montreal

Impact

1:30 Kerékpár

M4 SPORT

8:45 Strandkézilabda

magazin

9:00 Szabadidő magazin

9:30 Pecatúra magazin

14:10 Startfejes magazin

14:45 Gillette World Sport

15:15 M4 Sport stúdió

15:30 Kajak – Kenu

16:15 M4 Sport stúdió

16:30 Labdarúgás – UEFA

Európa-liga selejtező

18:30 Sporthíradó

18:40 Góóól!2

19:45 M4 Sport stúdió

20:00 Kézilabda közvetítés

21:30 M4 Sport stúdió

21:45 Boxutca magazin

22:15 Sporthíradó

2:25 Kézilabda közvetítés

2018. július 12. 53

szombat, július 14.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

14:50 A herceg medvebőrben

15:50 Mickey egér játszótere

16:15 Dr. Plüssi – sor.

16:40 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

17:00 Jake és Sohaország

kalózai – sor.

17:25 Miles a jövőből – sor.

17:50 Vampirina – sor.

18:15 Röplabdázó

csodakutya – vígjáték

19:40 Peppa malac – sor.

19:45 Tickety Toc – sor.

20:15 Ki ez a lány? – sor.

21:05 Én vagyok itt! –

magazinműsor

22:45 MR2 Szimfonik+ a

Müpából

0:10 Akvárium Stage Pass

M3

11:00 Híradó

11:15 Koffer – Kedvcsináló

Kul(t)túrák Külföldön

11:45 Leg…leg…leg…

12:25 Hatholdas rózsakert

13:40 Derrick – sor.

15:55 Mókatár

16:10 Szeszélyes évszakok

17:00 Híradó

17:15 Tarka kockák

17:30 Bruhaha

18:30 Róza néni elintézi

19:30 Slágertévé

20:30 Szerelem a Hohensteinkastélyban

– sor.

21:25 A Forsyte Saga – sor.

22:25 Egy este Tolnay Klárival

23:45 Derrick – sor.

M5

9:00 Atlantisz gyermekei –

Vízi cirkusz a Fővárosi

Nagycirkuszban

10:00 Hétvégi belépő

12:00 Novum – sor.

12:30 Mesterember

13:20 Világörökségek kívülbelül

– sor.

15:10 KulTÚRA

15:15 Hazajáró –

magazinműsor

15:45 Rejtélyes XX. század –

Kun Miklós műsora

16:25 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

16:55 KulTÚRA

17:00 Madarat tolláról – sor.

54 2018. július 12.

17:25 Európa kék szalagja, a

Duna – sor.

17:55 KulTÚRA

18:00 Pannónia Anno

– Fejezetek egy

filmstúdió történetéből

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:35 Nagyok – sor.

19:55 M5 Lexikon

20:10 Magyar Krónika

20:40 Előszó

20:45 Morgan Freeman: A

féreglyukon át – sor.

21:35 Így működik a

Világegyetem – sor.

22:30 Hangvilla

23:05 Nyár 2018

23:30 Madarat tolláról – sor.

0:00 Európa kék szalagja, a

Duna – sor.

TV2

7:20 Maci Laci – sor.

7:50 Tom és Jerry – sor.

8:50 Hupikék törpikék – sor.

9:50 Trendmánia

10:20 Babavilág

10:55 Az Év Pasija

11:25 Konyhatündér –

Marton Adrival

12:00 Poggyász

12:30 Pénz beszél

13:05 Gyilkos sorok – sor.

14:10 Magánürügy – vígjáték

16:20 Vuk

18:00 Tények

18:55 Hogyan veszítsünk el

egy pasit 10 nap alatt

– vígjáték

21:25 Anyám nyakán –

vígjáték

23:30 Az átok – horror

1:55 Az indíték – sor.

RTL KLUB

6:30 Kölyökklub

9:15 Lifestyle

9:50 Teleshop

10:45 Pacsi!

11:15 Autogram

11:50 Édesítő

12:20 Új csaj – sor.

12:50 Döglött akták – sor.

13:50 A szállító – sor.

15:00 Hadak útján – dráma

18:00 RTL híradó

18:55 1 perc és nyersz!

20:10 A hihetetlen család –

animációs film

22:30 Törvényre törve –

akciófilm

0:30 A professzor –

akciófilm

RTL II

7:00 Ízek szerelmese

8:30 Autogram

9:00 KölyökKalauz

9:30 Tom és Jerry – sor.

10:00 Ausztrál expressz – sor.

11:00 A szállító – sor.

13:00 Modern Hamupipőke

– Ha a cipő passzol –

családi film

15:00 The Fashion Hero –

Hétköznapi manökenek

16:00 A gyanú árnyékában

20:00 Bérgyilkosék – vígjáték

22:00 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

23:00 Everly – Gyönyörű és

veszélyes – akciófilm

0:45 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

DUNA

6:45 Térkép

7:10 Szerelmes földrajz

7:40 Magyarország finom

8:00 Balatoni nyár 2018

9:55 Bringás Brigantik – sor.

10:30 Hurrá, nyaralunk! – sor.

11:20 Ízőrzők – sor.

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

13:00 Tappancs, a

mesterdetektív –

kalandfilm

13:55 A remény vágtája –

kalandfilm

15:30 Fekete gyémántok

17:00 Gasztroangyal – sor.

18:00 Híradó

18:35 Szerencse Szombat

19:35 Én, a séf – vígjáték

21:05 Fanny és Alexander –

dráma

22:35 Tóth János – sor.

23:35 Napóleon és Josephine

1:10 Napok, évek, századok

DUNA WORLD

6:15 Itthon vagy!

6:40 Életkor

7:05 Hogy volt!?

8:00 Német nyelvű hírek

8:10 Orosz nyelvű hírek

8:15 Kínai nyelvű hírek

8:30 Gasztroangyal – sor.

9:30 Tálentum – sor.

10:05 Rejtélyes XX. század –

Kun Miklós műsora

10:35 Öt kontinens

11:05 Angol nyelvű hírek

11:25 Férjet keresek

12:50 V4 híradó

13:00 Híradó

13:20 MMA portrésorozat

14:15 OJD Irodalom és könyv

26 percben

14:50 Balatoni nyár 2018

16:50 Hétvégi belépő

18:50 Térkép

19:20 Ízőrzők – sor.

20:00 Dokuzóna – Válogatás

a nemzetiségi filmekből

21:00 Híradó

21:25 V4 híradó

21:35 Nyáron egyszerű

23:20 Tóth János – sor.

23:50 Kulturális híradó

0:25 Opera Café

VAJDASÁG 1

7:00 Animációs sorozat

8:00 Gyermekműsorok

10:00 Hírek

10:05 Grant kapitány

gyermekei –

gyermekjátékfilm

11:50 Bánáti képeslapok

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Oktatóműsor

12:35 Öko-egyensúly

12:50 Fogyasztói riport

13:05 Vallási műsor

13:30 Egy fedél alatt

14:00 Az ön RTV-je

14:27 5kazanje –

szórakoztató műsor

15:25 Játékfilm

17:00 Híradó

17:25 Vadásztanácsok

18:00 A világ közepe

18:25 Bánáti képeslapok

18:30 Nehéz munka

19:00 Dokumentumműsor

19:30 Híradó

20:05 Grantchester – sorozat

21:00 Szórakoztató műsor

21:30 Világítótorony –

dokumentumműsor

22:00 Vajdasági híradó

22:30 Sas – játékfilm

0:00 Éjszakai nyári hétvégi

mozi: Várandósok

világa

1:45 Vadásztanácsok

VAJDASÁG 2

6:00 Cigány zenés műsor

6:30 Paletta – nemzetiségi

összeállítás

9:00 Román zenés műsor

9:30 Jó estét, Vajdaság

(szlovák)

11:00 Paletta (szlovák)

11:50 Paletta (magyar)

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Glóbusz – külpolitikai

műsor (magyar)

13:40 Napjaink

14:30 Fókuszban (magyar)

15:10 Észak-Amerika –

dokumentumsorozat

(magyar)

16:00 Magazinműsor (ruszin)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Üzleti siker (magyar)

20:00 Jó estét, Vajdaság

(magyar)

21:00 Kulturális műsor

(magyar)

21:30 Vendégem (magyar)

22:00 Harminc éves a

Cirkalom táncegyüttes

(magyar)

22:30 Állami munka

23:10 Az ön RTV-je

23:35 Horgászat

PANNON TV

7:00 Élő egyház

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Kertszépítők

8:30 Jövőprojekt

8:55 Kalamáris

9:00 Közel-kép – középkori

piknik az aracsi

pusztatemplomnál

9:30 Szegedi Közélet

10:30 A természet nyomában

11:00 Tenyerünkön a világ

– Skandinávia –

Stockholm

11:30 Jó formában

12:00 Szubjektív

12:30 Székely konyha

13:00 Körút – közéleti és

kulturális magazin

14:00 Kalamáris

14:05 Közel-kép – gyermeknéptáncfesztivál

Magyarkanizsán

14:30 A természet nyomában

15:00 Szerelmes földrajz

15:30 Polgár – Kisebbségek

Szerbiában

16:00 Paskó atya konyhája –

Vajdaság ízei

16:30 Jövőprojekt

17:00 Szubjektív – vendég:

Havas Judit,

előadóművész,

Magyarország

17:30 Híradó

18:00 Tenyerünkön a világ –

Skandinávia – Helsinki

– Oslo

18:30 Elfeledett népek – a

rénszarvas követői

18:55 Kalamáris

19:00 Zöld járőrség – S.O.S.

Adria

19:30 Mesél a Pannon

20:00 Híradó

20:35 Szombat esti koncert

– „A Dohány utcától

a Broadwayig” –

Harmadik Szabadkai

Kántorkoncert

22:10 Híradó

22:45 Szubjektív – vendég:

Havas Judit,

előadóművész,

Magyarország

23:05 .eu – magazinműsor

23:25 Egy nap a világ –

Madeira – magyar

útifilm-sorozat

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:06 Szórakoztató műsor

11:00 Vadászat és halászat

11:30 Aranyalma

12:00 Hírek

12:05 Gyermekműsorok

12:31 Iskolai műsorok

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 10:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggeli műsor

8:05 A reménység hangja

9:00 Szól a rádió

12:05 Szórakoztató zene

13:00 Metszetek (ism.)

14:03 Csak a szépre

emlékezem

15:35 Portré

16:35 Sportszombat

17:35 Térerő

19:00 Beszélgessünk (ism.)

19:30 Szórakoztató zene

20:05 Kifigyelő – ifjúsági

műsor

22:00 Hangjáték

23:05 A komolyzene

gyöngyszemei

13:00 Híradó

13:30 Gasztronomád –

szórakoztató műsor

13:50 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

14:40 Hírek

14:50 Sebesült sas – sorozat

15:50 Labdarúgó vb: a 3.

helyért

17:55 Zenés műsor

18:30 Négyzet alakú kör –

dokumentumműsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Sebesült sas – sorozat

21:00 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

22:00 Joker – film

23:40 Hírek

23:45 Hideg bőr – film

BELGRÁD 2

5:30 Zenés műsor

6:29 Kirakócska – vetélkedő

6:49 Dokumentumműsor

6:54 Vallási naptár

7:05 Tudás-hatalom

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

10:40 Mezőgazdasági műsor

11:10 Dokumentumműsor

11:35 Kisebbségi műsor

12:00 Engedjétek meg… –

dokumentumműsor

12:30 Állampolgár

13:00 Tudásstúdió

14:00 Vadászat

14:45 Tenisz – Wimbledon

16:35 Obećana zemlja – film

18:20 Vízilabda Eb.: Szerbia–

Németország

19:40 Zenés műsor

tv szombat, július 14.

20:35 Diplomácia – film

22:00 Gomorra – sorozat

22:55 TV-színház

0:40 Zenés műsor

HORVÁT 1

6:53 TV-naptár

7:05 Klasszika mundi: Cseh

este – Waldbuhne

2016. (2. rész)

8:05 Fehér comanche –

spanyol westernfilm

9:30 Jó reggelt, Horvátország

10:00 Hírek

10:10 Jó reggelt, Horvátország

11:10 Házi kedvencek

11:42 TV-naptár

12:00 Hírek

12:25 Az ég őrei

13:15 Biztonságosan a

közlekedésben

13:45 Új szomszédok: szoba

kilátással – holland

dokumentumfilm

14:10 Prizma –

multinacionális

magazin

15:00 Véletlen csere –

amerikai film

16:25 Fogyasztói kód

16:41 TV-naptár

17:00 Hírek

17:20 Kisebbségi mozaik

17:42 Fedezzük fel

Horvátországot:

Čakovec (1. rész)

19:00 Hírek

19:47 A nap témája

19:59 Lottó

20:05 A pap gyermekei –

horvát film

21:40 A Pula filmfesztivál

megnyitója

22:30 Híradó

23:07 A 40 éves szűz –

amerikai film

1:02 The Paperboy –

amerikai film

HORVÁT 2

5:50 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

10:30 (Re)kreáció

11:00 I Segreti di Borgo Larici

– olasz drámasorozat

11:50 Kertész

12:20 A brit kert titkos

története

13:15 Lídia konyhája

13:50 Sherlock – sorozat

15:30 Labdarúgó vb. –

stúdióbeszélgetés

15:50 Labdarúgó vb.

- a 3. helyért

17:50 Labdarúgó vb. –

stúdióbeszélgetés

18:30 Labdarúgó vb. –

összefoglalók

18:45 Nina Badrić – élő

koncert

20:05 Kalandorok – sorozat

21:00 Tenisz – Wimbledon

22:23 Hatalmi játékok – sor.

23:59 Graham Norton és

vendégek – talk-show

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Hazai vadász

13:05 Magyarok

14:05 Angard

15:05 Háttér-kép

16:30 Jobboldali Budapest –

magazinműsor

17:05 Tegnapi történelem

17:30 Heti terror

18:05 Informátor

18:30 1x1 – sor.

19:05 Asztaltársaság

20:35 Echo-világ

21:00 Hírek

21:05 Civil kör

22:35 Célfotó

23:00 Hírek

23:05 Amit csak a madár lát –

dokumentumfilm

0:00 Hírek

0:05 Összművész

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

12:30 Felfedező

13:00 Egyenesen ráadás 1.

14:00 Szamizdat

15:30 Tantusz

17:30 Privátszféra –

magazinműsor

19:00 Célpont

20:00 Panaszkönyv

21:00 Riasztás

22:30 Napról napra

23:00 Sznobjektív

0:00 Panaszkönyv

COOL

9:00 A Madagaszkár

pingvinjei – sor.

10:30 Az ember, aki ismerte

a végtelent – dráma

12:35 A hidegsebész – sor.

14:25 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

16:15 Ízlések és pofonok –

vígjáték

18:20 Bolondok aranya –

kalandfilm

20:30 Narnia Krónikái – Az

oroszlán, a boszorkány

és a ruhásszekrény –

kalandfilm

23:10 Az éhezők viadala: A

kiválasztott – 1. rész –

kalandfilm

1:25 Az ember, aki ismerte

a végtelent – dráma

TV4

6:55 Anne – sor.

7:35 Lassie – sor.

9:25 A dzsungel könyve

10:55 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

12:00 Garázsvásári

rejtélyek: Az esküvői

ruha – dráma

14:00 A szerelem illata

16:00 A sors keze – dráma

18:00 Nyomozás Velencében

20:00 Poirot: Cipruskoporsó

– krimi

22:15 Észak és Dél nővérei

23:30 Míg a halál el nem

választ – krimi

1:25 Poirot: Cipruskoporsó

– krimi

VIASAT3

6:10 Jóbarátok – sor.

8:00 Ausztrál mesterszakács

10:25 Sütimester

13:00 Az elveszett ereklyék

fosztogatói – sor.

15:00 Időutazók – sor.

16:00 Vissza a jövőbe –

kalandfilm

18:25 A múmia visszatér –

kalandfilm

21:00 Halálosabb iramban –

akciófilm

23:00 Hivatali patkányok –

vígjáték

0:50 Az elveszett ereklyék

fosztogatói – sor.

ATV

12:10 Titkos dosszié – sor.

12:55 Vlog hotel

13:00 Kőbánya híradó

13:30 Fő az egészség

14:00 Hívj és nyerj

16:05 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 Fórum

18:45 ATV Híradó

19:00 Civil a pályán

20:10 Sas kabaré

22:10 KrizShow

23:10 Hazahúzó

23:55 ATV Híradó

0:25 Magyarország

építészete

0:35 Vidám vasárnap

DISCOVERY

6:00 Extrém vasútvonalak

Ausztráliában – sor.

7:00 Extrém vasútvonalak

Alaszkában – sor.

8:00 Klasszikus autók

nyomában – sor.

9:00 Angliai raktárvadászok

10:00 Az alkukirály – sor.

11:00 Mérnöki csodák – sor.

13:00 Aranyláz Alaszkában:

Parker útja – sor.

14:00 Óriásvonatok – sor.

15:00 Extrém vasútvonalak

Ausztráliában – sor.

16:00 Extrém vasútvonalak

Alaszkában – sor.

17:00 Jimmy de Ville: a gépek

szerelmese – sor.

18:00 Állítólag…

mítoszirtókat keresünk!

19:00 Állítólag… – sor.

20:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

21:00 Aranyláz Alaszkában:

Parker útja – sor.

22:00 Ausztrál kamionosok

23:00 Gyilkos vidék – sor.

0:00 Escobar milliói – sor.

1:00 Rendőrök

testkamerával

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Dr. Pol állatklinikája

8:00 Antarktisz – sor.

10:00 Szerelmem, Kína

11:00 Volt egyszer egy bolygó

13:00 Föld születik – 4,5

milliárd év egyenes

adásban

15:00 Lecsapolt óceán: A

kalózváros titkai

16:00 Atlantisz nyomában

17:00 Kína a magasból – sor.

18:00 Különleges építmények

19:00 Amerika nemzeti

parkjai – sor.

20:00 Átvilágított történelem

21:00 Volt egyszer egy bolygó

23:00 Utazás a Föld

középpontjába

1:00 Fidel Castro: az

elveszett akták

TV PAPRIKA

16:00 Édes nagyik, finom

sütik – sor.

16:30 Havas Dóra: Álmaim

cukrászdája

17:00 A szakács, ha világgá

megy

17:30 Gyorsan, finomat

18:00 Éhes motorosok –

Laktató fogások

19:00 Három éhes jóbarát

20:00 Lyndey és Herbie

lakomái – sor.

20:30 Szafarikonyha

21:00 River Cottage

Ausztrália – sor.

22:00 Terítéken

Lengyelország

22:30 Toszkána ízei

23:00 Finomságok Simon

Hopkinson konyhájából

0:00 Olasz városok, olasz

ízek – sor.

0:30 Fűszerek a kertből

0:36 Feltétlenül, feltéttel

HBO

6:00 Életem legkedvesebb

esküvője

7:30 Disney rövidfilmek

8:05 Szörny egyetem –

animációs film

9:50 Thor: Ragnarök –

akciófilm

12:05 Hideghegy – dráma

14:40 Ó, anyám! – vígjáték

16:10 A hazafiak napja –

dráma

18:25 Egy ropi naplója –

vígjáték

20:00 Keleti nyugalom

– Marigold Hotel –

vígjáték

22:05 Thor: Ragnarök –

akciófilm

0:15 Pszichiáter a világ

ellen – dráma

FILM+

9:15 Rabló-pandúr –

vígjáték

11:20 A medál – vígjáték

13:05 Gagyi lovag – vígjáték

14:55 Pluto Nash – Hold

volt, hol nem volt… –

vígjáték

16:45 Több a sokknál –

vígjáték

18:50 Rendőrakadémia 6. –

vígjáték

20:30 A Gyűrűk Ura – A

Gyűrű Szövetsége –

kalandfilm

23:55 A hazafi – kalandfilm

3:05 Érzelmek háborúja –

dráma

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:00 Autóverseny –

Portugália

5:30 Formula-E – New York

6:00 Kerékpár – Tour de

France

7:00 Superbike – vb.

7:30 Labdarúgás: New York

City FC – Montreal

Impact

8:35 Kerékpár – Tour de

France

9:30 Autóverseny –

Portugália

10:00 Formula-E – New York

10:30 Kerékpár – Tour de

France

16:00 Superbike – vb.

17:00 Formula-E – New York

18:30 Autóverseny –

Szlovákia

19:40 Eurosport 1 hírek

19:45 Kerékpár – Tour de

France

20:45 Formula-E – New York

22:45 Eurosport 1 hírek

22:50 Lovaglás –

Franciaország

0:30 Kerékpár – Tour de

France

1:30 Autóverseny –

Szlovákia

2:15 Formula-E – New York

EUROSPORT 2

3:00 Superbike – vb.

5:00 Kerékpár – Tour de

France

6:00 Sziklaugrás – Bilbao

7:00 Kerékpár – Tour de

France

8:30 Superbike – vb.

9:30 Kerékpár – Tour de

France

10:30 Motokrossz – vb.

12:00 Formula-E – New York

12:30 Superbike – vb.

14:00 Tenisz – Wimbledon

15:00 Tenisz – Wimbledon

17:15 Sportok – WATTS

17:30 Lovaglás –

Franciaország

19:30 Sportok – WATTS

19:45 Formula-E – New York

20:30 Autóverseny –

Szlovákia

21:10 Eurosport 2 hírek

21:15 Kerékpár – Tour de

France

23:15 Formula-E – New York

0:00 Autóverseny –

Szlovákia

0:45 Formula-E – New York

1:30 Kerékpár – Tour de

France

M4 SPORT

7:15 Góóól!2

8:15 Bringasport magazin

8:35 Szabadidő magazin

11:10 Skipper magazin

11:45 M4 Sport stúdió

12:00 Kajak – Kenu

12:45 M4 Sport stúdió

12:55 WTCR

13:30 DTM

14:30 Gillette World Sport

15:00 M4 Sport stúdió

16:00 2018 Labdarúgó vb.

17:50 M4 Sport stúdió

18:30 Góóól!2

20:05 Sporthíradó

20:20 Kézilabda közvetítés

22:05 M4 Sport stúdió

22:15 Vízilabda

23:25 M4 Sport stúdió

23:45 Sporthíradó

0:00 WTCR

Az Adai Rádió daljegyzéke július 15-re

1. Máté Ottília – Ott ahol zúg az a négy folyó, 2. Dóry József – Gyöngyvirágos kiskertemben,

3. Kotroba Júlia – Legények, legények, 4. Bokor János – Minden veréb csiripeli, 5. Farkas Rozália

– Mint galamb a tiszta búzát, 6. Gergely Róbert – Egy perc az élet, 7. Koós János – Mi együtt

sírunk, 8. Varga Magdolna – Kedves anyám, 9. Komár László – Meg van írva a csillagokban,

10. Alma Együttes – Khumba dal, 11. Kacsamesék főcimdal, 12. MintaPinty Zenekar – Akinek

a kedve dacos, 13. Pocahontas – Ezer színnel kápráztat a szél, 14. Tarzan – Gyermekember,

15. Tompeti és Barátai – Állati Afrika, 16. Iszkiri Zenekar – Apa-dal, 17. Pálma Együttes –

Sarkon van a házam, 18. 100 Folk Celsius – Boldog születésnapot, 19. Sláger Tibó – Szerelem az

első pillantásra, 20. Magyar Rózsa – Szép város Kolozsvár, 21. Nefelejcs – Szeged felől jön egy

dalos pacsirta, 22. Topolyai Napsugár – Vőlegénycsárdás, 23. Dupla Kávé – Harcolj a szépért,

24. MC Hawer – Pedró kocsmájában, 25. Bunyós Pityu – Asszonyom küldök Önnek száz rózsát,

26. Horváth Tamás – Meggyfa, 27. Margaret Island – Napfény, 28. Bye Alex és Slepp x Lotfi

Begi – Bababo, 29. Magna Cum Laude – Volna-e kedved? 30. New Level Empire – Szerteszét

2018. július 12. 55

vasárnap, július 15.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

14:50 A csengő-bongó fácska

15:50 Mickey egér játszótere

16:20 Dr. Plüssi – sor.

16:40 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

17:05 Jake és Sohaország

kalózai – sor.

17:30 Miles a jövőből – sor.

17:50 Vampirina – sor.

18:15 Izzie nyomában –

animációs film

19:35 Sam, a tűzoltó – sor.

19:45 Tickety Toc – sor.

20:15 Ki ez a lány? – sor.

21:05 Filmklub

21:10 Négy szülő és egy

gyerek – vígjáték

23:05 Farsang

23:45 Who Do You Think You

Are? – sor.

0:50 Europe In Concert

M3

11:00 Híradó

11:15 Zene, zene, zene

12:15 Délután 5-kor – vígjáték

13:10 Családi ágy – vígjáték

13:50 Derrick – sor.

16:00 Kató néni kabaréja

56 2018. július 12.

17:00 Híradó

17:15 A Forsyte Saga – sor.

18:15 Szerelem a Hohensteinkastélyban

– sor.

19:15 Szeszélyes évszakok

20:10 Csendes otthon –

vígjáték

21:40 Kedves hazug – dráma

23:10 "Ajándék volt minden

perc és óra…"

23:35 Derrick – sor.

M5

9:00 Atlantisz gyermekei –

Vízi cirkusz a Fővárosi

Nagycirkuszban

10:00 Hétvégi belépő

12:00 Mindenki Akadémiája

12:30 MMA portrésorozat

13:20 Világörökségek kívülbelül

– sor.

15:10 KulTÚRA

15:15 Kincskereső

15:45 Opera Café

16:25 OJD Irodalom és könyv

26 percben

16:55 KulTÚRA

17:00 Hotel Tatu

18:00 KulTÚRA

18:04 Pásztorének

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:35 Új idők új dalai

20:00 M5 Lexikon

20:15 Büszkeség és balítélet

21:15 Előszó

21:20 Love and Lemons

– Az igaz szerelem

receptje – vígjáték

23:00 Nyár 2018

23:30 Hotel Tatu

0:30 Pásztorének

TV2

7:20 Maci Laci – sor.

8:05 Tom és Jerry – sor.

9:05 Hupikék törpikék – sor.

10:05 Tűsarok

10:40 Az Építkezők

11:10 Több mint TestŐr

11:45 Super Car

12:15 Ötletgazdag

12:50 Design műhely

13:20 Éjjel-nappal szülők

13:50 Gyilkos sorok – sor.

14:55 Doktor House – sor.

15:55 Tucatjával olcsóbb –

vígjáték

18:00 Tények

18:55 Shrek – animációs film

20:50 Az ötödik elem –

vígjáték

23:30 Az idegen – akciófilm

RTL KLUB

6:30 Kölyökklub

9:30 Teleshop

10:20 Muzsika TV

10:45 Magyarország legszebb

városai

11:20 Itthon nyaralunk!

Hajdúszoboszlói nyár

11:50 Az Év Hotele

12:20 Szívek doktora – sor.

13:25 Prom: A végzős buli –

vígjáték

15:35 A negyedik – sci-fi

18:00 RTL híradó

18:55 Cobra 11 – sor.

20:05 A varázslótanonc –

akciófilm

22:20 A szellemlovas:

A bosszú ereje –

akciófilm

A Szabadkai Magyar Rádió daljegyzéke július 15-re

1. Expresso: Sárga a rigó, sárga a csikó, 2. Dolly Roll: Végleg a szívügyem maradtál, 3. Atlantic:

Zöld szalagos a kalapom; Aranyeső; Megtanultam ürgézni, 4. Barna együttes: Budapesti

vigadóban, 5. Bezdan együttes: Szép asszonynak kurizálok, 6. Máté Péter: Kell, hogy várj,

7. Hofi Géza: Ne sírj kislány, 8. The Platters: Only you (Csak te), 9. Csantavéri Lila Orgona:

Halljátok cigányok; Valamit súgok magának; Szép asszonnyal mulatok, 10. Laza Duó: Boldog

születésnapot, 11. Kikindai Hajnal: Fagyban közepében; Jaj, de nagyon régen volt, 12. Szűcs

Judit: Nincs rajtad kívül senki sem, 13. Révész: Szerbiában megfújták a trombitát, 14. Poór

Péter: Gratulálok, 15. Eridanus: Baj van, nagy baj; Nem zörög a haraszt; Aki a babáját, 16. Sógor

együttes: Vörös bort ittam az este, 17. Zoltán Erika: Szeretem őt, 18. Tresnyeváci Ászok: Nagy a

feje búsuljon a ló; Sárga a rigó, 19. Pataky Attila: Medöglött a bíró lova, 20. Brian Hyland: Sealed

with a kiss (Csókkal-szeretettel küldve), 21. Kovács Kati: Vangelis 1492, 22. Szivárvány: Gyere

be a szívembe, 23. Republic: Ha még egyszer láthatnám, 24. Inci: Zöldre festett, 25. Első Emelet:

Boldog névnapot, 26. II. Félidő: Isten veled kisfalum, 27. Jóbarátok: A gőzösnek a kereke;

Kantinosné angyalom, 28. Szécsi Pál: Két összeillő ember, 29. Horváth István: Cigánydalok,

30. Záray–Vámosi: Köszönet a boldog évekért, 31. Jocker együttes: Csárdáscsokor, 32. Szikora

Róbert: Te meg én, 33. ANT: Száz hold földes csárdás, 34. Cserháti Zsuzsa és Horváth Attila:

Nárciszok virulnak, 35. Bangó Margit: Vodka dal, 36. Aranyeső: Hej, cigányok; Szánom, bánom;

Haragszik az édesanyám, 37. Korda György: Virágeső, 38. Aranykalász: Nem szeretem a babot;

Roma csávó, 39. Harangozó Teréz: Azok a szép napok, 40. Kikindai Betyárok: Ide gyere cigány;

Kiskertemben kinyílott a jácint, 41. Koncz Zsuzsa: Ég és föld között, 42. Doroszlói Veteránok:

Fodrozik a Tisza vize; Kukorica, csalán; Úgy még sose volt, 43. Edda Művek: Éjjel érkezem,

44. Kikindai Kurunczi: Szólj csak csalogány; Nincs szebb lány, a magyar lánynál, 45. Komár

László: Ma éjjel itt maradok nálad, 46. Kikindai Vidám Fiúk: Járomszög; Elment a Lidi néni;

Kicsi nékem ez a ház, 47. V-Tech: Homokba írt szerelem, 48. Szatmári Dáridó: Ez a csinos barna

kislány, 49. 3+2 együttes: Ráérünk még, korán van hazamenni, 50. Csantavéri Lila Orgona:

Országúton hosszú a jegenyesor; Nem jó mindig; Hajlik a rózsafa,

RTL II

6:00 Ausztrál expressz – sor.

7:00 A szállító – sor.

8:40 Modern Hamupipőke

– Ha a cipő passzol –

családi film

10:40 Jane Eyre – dráma

13:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

18:00 Bérgyilkosék – vígjáték

20:00 Szerelmünk lapjai

22:30 Ízlések és pofonok –

vígjáték

0:35 Szerelmünk lapjai

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Balatoni nyár 2018

8:05 Isten kezében

8:30 Kereszt-Tények

8:40 Katolikus krónika

9:05 "Így szól az Úr!"

9:15 Rome Reports –

Vatikáni híradó

9:40 Útmutató

10:05 Új nemzedék

10:35 Evangélikus magazin

11:00 Az utódok reménysége

11:30 Önkéntesek

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jó ebédhez szól a nóta

13:20 Univerzum – sor.

14:15 Tárlatvezetés

Portugáliában – sor.

14:45 Rex Rómában – sor.

15:40 Fekete gyémántok

17:00 Hogy volt!?

18:00 Híradó

18:35 Brown atya – sor.

19:30 Hölgyválasz – vígjáték

21:20 Út a mennyországba

– dráma

22:55 Csak Isten bocsáthat

meg – thriller

0:30 A világörökség kincsei

DUNA WORLD

6:25 Esély – magazinműsor

6:45 Kárpát Expressz

7:10 Lengyelország

7:35 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

8:05 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:35 L… mint Latabár

9:25 Tálentum – sor.

9:55 Magyar Krónika

10:25 Térkép –

magazinműsor

10:55 Angol nyelvű hírek

11:10 Nyáron egyszerű

12:50 V4 híradó

13:00 Híradó

13:20 Nagyok – sor.

13:50 Másutt – a Korda

testvérek

14:50 Új idők új dalai

15:25 Balatoni nyár 2018

16:50 Hétvégi belépő

18:55 Öt kontinens –

magazinműsor

19:25 Hazajáró –

magazinműsor

20:00 Gasztroangyal – sor.

21:00 Híradó

21:25 V4 híradó

21:35 És az ég a vízre

ráhajolt…

dokumentumfilm

Kolonics Györgyről

23:00 Hogy volt!?

0:00 Kulturális híradó

0:30 Kincskereső

VAJDASÁG 1

7:00 Vallási naptár

8:00 Gyermekműsorok

10:00 Hírek

10:05 Agromozaik

11:00 Jó munka

11:30 Oktatóműsor

12:00 Hírek hallássérültek

részére

12:05 Életet az éveknek –

szórakoztató műsor

13:00 A világ közepe

13:30 Akadémikus

14:00 Tabloid – szórakoztató

műsor

14:55 Bánáti képeslapok

15:00 Latin szerető – film

17:00 Híradó

17:25 A körülöttünk levő

világ

17:50 Bon…ton – zenés

műsor

18:30 Képeslapok az Exitre

19:00 Az Exit ritmusa

19:30 Híradó

20:05 Grantchester – sorozat

21:00 Felállás

21:30 Horgászat

22:00 Vajdasági híradó

22:30 Bánáti képeslapok

22:34 Sport krónika

22:54 A palicsi filmfesztivál

krónikája

23:19 Egy veszedelmes

viszony – film

VAJDASÁG 2

6:10 Családi magazinműsor

(román)

7:40 Üzleti siker (magyar)

8:10 Jó estét, Vajdaság

(magyar)

9:10 Kulturális műsor

(magyar)

9:40 Észak-Amerika

10:30 Szlovák nyelvű

műsorok

12:00 TV magazin (román)

13:00 Barázda

13:30 Visszapillantó (magyar)

14:00 Durindo 2018 (magyar)

14:30 Egy fedél alatt

15:00 Magazinműsor (roma)

16:00 Egyenesen (horvát)

16:30 Világítótorony (horvát)

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 10:00, 14:00,

16:30, 23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 18:30,

21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggeli műsor

8:05 Vallási műsor

9:00 Szórakoztató zene

10:05 Gyermekhangjáték

11:00 Muzsikaszójókívánság

12:10 Faluműsor

13:00 Muzsikaszójókívánság

14:00 Sport, zene, derű

17:00 Zeneparti

18:00 Világutazó

19:00 Portré (ism.)

20:00 Koncertre fel

22:05 Libegő (ism.)

23:05 Csak a szépre

emlékezem (ism.)

17:00 Ukrajnai panoráma

17:30 Spektrum (bunyevác)

18:00 Macedón nap

18:30 Archívumunkból

(magyar)

19:00 Híradó

19:30 Barázda

20:00 TV magazin (ruszin)

21:00 Családi magazinműsor

(szlovák)

22:30 Egy fedél alatt

23:00 Zenés műsor

PANNON TV

7:00 Isten kezében

7:30 Mesél a Pannon –

gyermekműsor

8:00 Székelyföldi

Legendárium – A

Likaskő – rajzfilm

8:30 Jó formában

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív – vendég:

Havas Judit,

előadóművész,

Magyarország

9:30 A természet nyomában

10:05 Kincsesládánk –

Nyékinca, Herkóca és

Platics

11:30 Jövőprojekt

12:00 Pécsi Kör

12:30 Látogató

13:00 .eu – magazinműsor

13:30 A természet nyomában

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 A muzslyai Emmausz

Kollégium

15:00 Kincsesládánk – Rábé,

Majdány

16:00 Zöld járőrség – S.O.S.

Adria

16:30 Jó formában

tv vasárnap, július 15.

17:00 Közel-kép – IX.

Mosolytenger

Gyermekfesztivál

Zentán

17:30 Híradó

18:05 Egy nap a világ –

Madeira – magyar

útifilm-sorozat

18:30 Székelyföldi

Legendárium – A

Likaskő – rajzfilm

18:55 Kalamáris

19:00 Közel-kép – Temerini

Babfesztivál

19:30 Mesél a Pannon –

gyermekműsor

20:00 Híradó

20:35 A természetfilm

magyar találmány?

– magyar

ismeretterjesztő film

21:30 Szubjektív

22:00 Híradó

22:35 A Szabadkai

Népszínház Szerb

Társulatának előadása

– Ptičice (Kismadarak)

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:06 Szórakoztató műsor

11:00 Tudás-hatalom

12:00 Hírek

12:30 Szórakoztató műsor

13:10 Óra

14:00 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

14:55 Hírek

15:05 Sebesült sas – sorozat

16:00 Hírek

16:05 Orosz mese –

sportműsor

16:50 Labdarúgó vb: döntő

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Sebesült sas – sorozat

21:00 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

22:00 60 izgalmas televíziós

év – szórakoztató

műsor

23:30 Híradó

23:50 A szépség és a

szörnyeteg – sorozat

BELGRÁD 2

5:40 Zenés műsor

7:23 Kirakócska – vetélkedő

7:43 Dokumentumműsor

7:50 Vallási naptár

8:00 Rajzfilmek

9:56 Ifjúsági sportjátékok

10:10 E-TV –

dokumentumműsor

10:35 Aranyalma

11:05 Középkori utak –

kulturális műsor

11:30 Szerbia vallási mozaikja

12:10 Profil és profit –

dokumentumműsor

12:35 Kultúrműsor

13:00 Az élet minden színe

13:25 Tudományos műsor

13:50 Vadászat

14:45 Tenisz – Wimbledon

16:30 Vízilabda Eb.: Szerbia–

Oroszország

16:30 Nemzeti Múzeum, az

idők tanúja

17:30 Drug predsednik

centarfor – jugoszláv

film

18:55 Közös lakás – film

20:40 Leto je krivo za sve

– film

22:00 Gomorra – sorozat

23:00 Vad fantázia – film

HORVÁT 1

6:20 Fedezzük fel

Horvátországot:

Čakovec (1. rész)

7:39 TV-naptár

7:55 Mókás arc – amerikai

film

9:40 Biblia

9:50 Vallási műsor

10:00 Siverić: mise

11:07 Pozitívan

11:40 TV Naptár

12:00 Hírek

12:30 A föld gyümölcse

13:20 Rijeka: tenger

14:00 Vasárnap kettőkor

15:00 Tenisz – Wimbledon

19:00 Hírek

19:47 A nap témája

20:00 Lottó

20:05 Horvátország nagyjai

(1. rész): Stjepan Radić

21:05 Fiú – sorozat

22:00 Történet Istenről

Morgan Freemannel

22:55 Hírek

23:32 Mókás arc – amerikai

film

1:27 Vasárnap kettőkor

HORVÁT 2

6:05 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

9:45 Luka és barátai

10:15 Poirot – sorozat

12:05 Fione Cairns

fantasztikus kalácsai

13:05 Állatorvosi történetek –

dokumentumsorozat

13:30 Fekete vasárnap –

amerikai film

16:00 Labdarúgó vb. –

stúdióbeszélgetés

16:50 Labdarúgó vb. –

döntő

18:50 Labdarúgó vb. –

stúdióbeszélgetés

19:30 Labdarúgó vb. –

összefoglalók

19:45 Zenés műsor

20:05 Downton Abbey –

sorozat

21:00 Halál a hídon –

amerikai film

22:45 Vízilabda Eb.:

Horvátország–

Franciaország

23:55 A gyakornok – sorozat

0:55 Graham Norton és

vendégek – talk-show

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00

19:00, 20:00, 22:00

12:30 A munkavállalók világa

13:05 Építészet XXI.

13:30 Élő örökség

14:05 Keménymag

15:05 Troll

16:30 Klinika

17:05 Plusz-mínusz

17:30 Számla

18:05 Echo mérleg

19:05 Kettesben Szabó

Anettel

20:35 Echo Magyarország

21:00 Hírek

21:05 Bayer show

22:35 Olümposz

23:00 Hírek

23:05 Tiszta mozdulatok

0:00 Hírek

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

12:30 Napról napra

13:00 Egyenesen ráadás 2.

14:00 Alinda

15:30 Tantusz

17:30 Célpont

19:00 Szabadfogás

20:00 Sznobjektív

21:00 Nem gyenge

22:30 Hírvilág

23:00 Riasztás

0:00 Vetítő

COOL

9:00 A Madagaszkár

pingvinjei – sor.

10:55 A hidegsebész – sor.

12:45 A zöld íjász – sor.

13:45 Az éhezők viadala: A

kiválasztott – 1. rész –

kalandfilm

16:00 Bolondok aranya –

kalandfilm

18:10 Narnia Krónikái – Az

oroszlán, a boszorkány

és a ruhásszekrény –

kalandfilm

20:50 Szemfényvesztők –

akciófilm

23:00 Dr. Csont – sor.

0:00 Amnézia – thriller

1:45 Dr. Csont – sor.

TV4

7:00 Anne – sor.

8:10 Lassie – sor.

9:40 A dzsungel könyve

11:05 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

12:00 Nyomozás Velencében

14:00 A sors keze – dráma

16:00 A szerelem illata

18:00 Nyomozás Velencében

20:00 Gyilkosság

meghirdetve – krimi

22:15 Míg a halál el nem

választ – krimi

0:15 Észak és Dél nővérei

1:30 Gyilkosság meghirdetve

– krimi

VIASAT3

6:05 Jóbarátok – sor.

7:25 Az elveszett ereklyék

fosztogatói – sor.

9:20 Amerikai mesterszakács

11:15 Castle – sor.

12:20 CSI: A helyszínelők

14:20 Vissza a jövőbe –

kalandfilm

16:45 Medicine Man –

kalandfilm

18:50 Halálosabb iramban

– akciófilm

21:00 Ünneprontók ünnepe –

vígjáték

23:25 Dermesztő

szenvedélyek – thriller

ATV

11:00 Vidám vasárnap

13:30 700-as klub

14:00 Hívj és nyerj

16:05 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 Fórum

18:45 ATV Híradó

19:00 Heti Napló Sváby

Andrással

20:10 #Bochkor

21:10 Esti Frizbi Hajdú

Péterrel

22:45 ATV Híradó

23:10 Hazahúzó

23:55 Titkos dosszié – sor.

DISCOVERY

6:00 Hogyan csinálják?

7:00 Klasszikus autók

nyomában – sor.

8:00 Dallasi autónepperek

9:00 Hogyan készült?

Álomautók – sor.

10:00 X-Machines – A

szupergépek – sor.

11:00 A brit kincsvadász

12:00 Túlélőpár-baj – sor.

13:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

14:00 Autókereskedők – sor.

15:00 Mennyit ér az autóm?

16:00 Megszállott szerelők

17:00 Kamionos krónikák

18:00 Az alaszkai vadon

gyermekei – sor.

19:00 Országúti életmentők

20:00 Teleszkóp

21:00 Amcsi motorok – sor.

22:00 Így működik a

Világegyetem – sor.

23:00 A világűr ezer arca

0:00 Jimmy de Ville: a gépek

szerelmese – sor.

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Dr. Pol állatklinikája

8:00 Volt egyszer egy bolygó

10:00 Amerika nemzeti

parkjai – sor.

11:00 Maradona

12:00 Vinnie Jones: Az orosz

meló – sor.

13:00 Az ember a név mögött

14:00 Bűnügyek újratöltve

15:00 Extrém foci

Oroszországban

16:00 Vad édenkert

17:00 Japán: Ég és föld között

18:00 Dzsingisz kán tiltott sírja

19:00 Végig a kínai Nagy

Falon

20:00 Kína a magasból – sor.

21:00 Japán: Ég és föld között

22:00 Kim Dzsongun: Egy

nem hivatalos portré

23:00 Észak-Korea, a nagy

illúzió

0:00 LA 92 – A Rodney King

TV PAPRIKA

16:00 Édes nagyik, finom

sütik – sor.

16:30 Havas Dóra: Álmaim

cukrászdája

17:00 A szakács, ha világgá

megy

17:30 Gyorsan, finomat

18:00 Éhes motorosok –

Laktató fogások

19:00 Mediterrán ízek Yotam

Ottolenghi-vel

20:00 Lyndey és Herbie

lakomái – sor.

20:30 Szafarikonyha

21:00 River Cottage

Ausztrália – sor.

22:00 Terítéken

Lengyelország

22:30 Toszkána ízei

23:00 Finomságok Simon

Hopkinson konyhájából

0:00 Olasz városok, olasz

ízek – sor.

HBO

6:00 Szerelem sokadik

látásra – vígjáték

7:45 Keleti nyugalom

– Marigold Hotel –

vígjáték

9:50 Repcsik: A

mentőalakulat –

animációs film

11:20 John Carter – akciófilm

13:30 Susi és Tekergő –

animációs film

14:50 Öldöklő szerelem –

thriller

16:30 Batman Superman

ellen – Az igazság

hajnala – akciófilm

19:00 Aranyélet – sor.

20:00 Wonder Woman –

akciófilm

22:25 Alien: Covenant – sci-fi

0:30 Az egészség ellenszere

– thriller

FILM+

9:00 A kék elefánt –

animációs film

10:10 Gagyi lovag – vígjáték

11:40 Pluto Nash – Hold

volt, hol nem volt… –

vígjáték

13:30 Több a sokknál –

vígjáték

15:30 Rendőrakadémia 6. –

vígjáték

17:10 A Gyűrűk Ura – A

Gyűrű Szövetsége –

kalandfilm

20:30 Sherlock Holmes –

akciófilm

23:00 Riddick – sci-fi

1:20 A hazafi – kalandfilm

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:00 Formula-E – New York

5:45 Sportok – WATTS

6:00 Kerékpár

7:00 Formula-E – New York

7:45 Superbike – vb.

8:30 Kerékpár

10:00 Formula-E – New York

10:45 Autóverseny –

Szlovákia

12:25 Kerékpár – Tour de

France

16:30 Formula-E – New York

18:00 Autóverseny

19:00 Kerékpár

20:05 Formula-E – New York

22:15 Autóverseny

22:45 Kerékpár

0:00 Labdarúgás:

Los Angeles FC –

Portland Timbers

EUROSPORT 2

3:00 Formula-E – New York

3:45 Sportok – WATTS

4:15 Autóverseny

5:00 Kerékpár

6:00 Formula-E – New York

6:45 Sportok – WATTS

7:00 Kerékpár

8:30 Formula-E – New York

9:15 Autóverseny

10:00 Kerékpár

11:30 Formula-E – New York

12:15 Sportok – WATTS

13:15 Formula-E – New York

14:00 Tenisz – Wimbledon

15:00 Tenisz – Wimbledon

18:15 Kerékpár

19:00 Formula-E – New York

20:00 Sportok – WATTS

20:15 Labdarúgás:

Atlanta United –

Seattle Sounders FC

22:30 Sportok – WATTS

23:15 Formula-E – New York

0:00 Kerékpár

1:00 Formula-E – New York

1:45 Kerékpár

M4 SPORT

7:00 Foci vb.. röviden

7:35 Vízilabda

9:00 kisBAJNOK magazin

9:25 Jövünk!

11:00 2018 Labdarúgó vb.

13:00 Startfejes magazin

13:25 Foci vb.. röviden

13:45 M4 Sport stúdió

14:00 Vízilabda Eb.

15:10 M4 Sport stúdió

17:00 2018 Labdarúgó vb.

18:50 M4 Sport stúdió

20:05 Sporthíradó

20:30 Vízilabda Eb.

21:45 Sporthíradó

22:00 Góóól

23:00 WTCR

23:45 DTM

0:50 2018 Labdarúgó vb.

2018. július 12. 57

hétfő, július 16.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:10 Dinótalpak – sor.

16:35 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

16:55 Loopdidoo – sor.

17:10 A Büszke Birtok

oroszlán őrsége – sor.

17:35 Szófia hercegnő – sor.

18:00 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

18:20 Goldie és Mackó – sor.

18:45 Kody kalandjai – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Wissper – sor.

19:45 Sziklaszirti mesék

19:55 Chuggington

pályaudvar – sor.

20:05 Matrica – Hevül a

vegyület – sor.

20:15 Ki ez a lány? – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt!

22:40 Akusztik

23:45 Az A38 Hajó színpadán

0:45 Zorro – sor.

1:35 Melissa és Joey – sor.

M3

11:00 Híradó

11:15 Vészhelyzet – sor.

12:05 Öregberény – sor.

13:10 Tánczenei koktél

13:35 Csendes otthon –

vígjáték

15:10 Hazárd megye lordjai

16:00 A pampák királya

17:00 Híradó

17:15 Bűvölet – dráma

18:15 Família Kft. – sor.

19:15 Vészhelyzet – sor.

20:05 Öregberény – sor.

21:20 Áloműzők

22:30 Vastyúk is talál szeget

23:05 Örömzene

23:50 Krétarajz

1:15 A Kisasszony – sor.

M5

8:40 Írókorzó

9:10 Kisállatok rejtélyes

világa – sor.

10:05 Jó tudni! – sor.

11:05 Hangvilla

11:30 Kal Penn a nagy

számok örvényében

12:00 Kincsesládánk

12:30 Novum – sor.

13:00 Mutasd meg, hol élsz!

13:30 Hogyan készült? – sor.

58 2018. július 12.

14:00 Ki mer ma?

14:10 Új idők új dalai

14:40 Szólalj meg!

15:25 Igenis, Miniszterelnök

Úr! – sor.

16:00 Felsős

16:30 KulTÚRA

16:35 Mindenki Akadémiája

17:10 Jó tudni! – sor.

18:10 Tudomány minden

napra

18:20 KulTÚRA

18:25 Ön is tudja

19:00 Vers mindenkinek

19:01 Kulturális híradó

19:25 M5 Lexikon

19:35 Kal Penn a nagy

számok örvényében

20:05 KulTÚRA

20:10 Tengerek, városok,

emberek

20:55 A természet magyar

fotósai – sor.

21:10 Előszó

21:15 Az Armel Opera

Festival bemutatja:

Astor Piazzola: Maria

de Buenos Aires

23:00 Esti kérdés

23:30 Nyár 2018

23:55 Tengerek, városok,

emberek

0:50 Mindenki Akadémiája

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Topshop

10:00 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Walker, a texasi kopó

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Victoria, a rabszolgák

megmentője – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

20:00 Pénzt vagy éveket!

21:55 Ezek megőrültek!

23:20 Fegyvernepper –

dráma

1:55 Tények Extra

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:20 Nevelésből elégséges

12:50 Story Extra

13:20 Fókusz

13:55 Éjjel-nappal Budapest

15:10 Szulejmán – sor.

16:20 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL híradó

19:05 Fókusz

19:40 Barátok közt – sor.

20:20 Éjjel-nappal Budapest

21:30 Dr. Csont – sor.

22:35 A specialista – sor.

23:45 RTL híradó

0:15 A zöld íjász – sor.

RTL II

7:00 Tom és Jerry – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A Konyhafőnök VIP

11:50 Oltári csajok

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:45 A gyanú árnyékában

14:45 Showder Klub

15:50 Tom és Jerry – sor.

16:20 Oltári csajok

17:20 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 RTLII Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 A Madagaszkár

pingvinjei – sor.

23:30 Anyák gyöngye – sor.

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

1:00 A gyanú árnyékában

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Roma Magazin

7:10 Domovina –

magazinműsor

7:40 Magyarország finom

8:00 Balatoni nyár 2018

9:55 Kisvárosi doktor – sor.

10:50 A múlt árnyékában

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jamie vidéki konyhája

13:25 Honfoglaló

14:20 A dunavirág

mentőakció

15:15 A múlt árnyékában

16:15 Erdészház Falkenauban

17:10 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:30 Honfoglaló

20:25 Tommy és Tuppence

forró nyomon – sor.

21:30 Kártyavár – sor.

22:20 Kenó

22:30 NCIS – Tengerészeti

helyszínelők – sor.

23:20 Fábry

0:45 Ridikül

DUNA WORLD

6:25 Világ

6:50 Summa

7:20 Gasztroangyal – sor.

8:15 Német nyelvű hírek

8:25 Orosz nyelvű hírek

8:30 Kínai nyelvű hírek

8:45 Önkéntesek –

magazinműsor

9:20 Az utódok reménysége

10:00 Magyar Krónika

10:30 Nagyok – sor.

11:00 Angol nyelvű hírek

11:20 Budapesti mesék

12:50 V4 híradó

13:00 Híradó

13:20 Roma Magazin

13:50 Domovina –

magazinműsor

14:25 Család-barát válogatás

15:25 Balatoni nyár 2018

17:20 Balatoni utazás – sor.

18:00 Gasztroangyal – sor.

19:00 Itthon vagy! –

magazinműsor

19:30 Hazajáró

20:00 Mosolytár

21:00 Híradó

21:25 V4 híradó

21:35 Honfoglaló

22:30 Hacktion – sor.

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:30 Tudomány minden

napra

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Doll és Em – sorozat

9:50 Szomszédok története

10:00 Hírek

10:10 Kulináris műsor

10:20 Bryan mester –

dokumentumsorozat

10:42 Rajzfilmek

11:05 Agromozaik

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Paletta (roma)

12:35 Paletta (macedón)

13:00 Wallander – sorozat

13:50 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 Jó erőnlétben

14:31 Szlavónia, Baranya és

Nyugat-Szerémség

krónikái

15:00 Agrárhíradó

15:15 Felállás

15:30 Bizniszmonitor

15:56 Doll és Em – sorozat

17:00 Híradó

17:20 Ipartörténet –

dokumentumsorozat

17:45 Szomszédok története

17:50 Képeslapok az Exitre

19:00 Az Exit ritmusa

19:30 Híradó

20:05 Wallander – sorozat

20:50 Állami munka

21:00 Zenés műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 A palicsi filmfesztivál

krónikája

23:00 A vadászat – film

0:50 Ratkájék büszkesége –

sorozat

VAJDASÁG 2

6:34 Srpski ekran

7:00 Rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Barázda

8:00 Visszapillantó

8:30 Kulturális műsor

(magyar)

9:00 Családi magazinműsor

(szlovák)

10:30 Spektrum (bunyevác)

11:00 Vallási naptár

11:55 Luča – montenegrói

műsor

12:15 Fogyasztói riport

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Rajzfilm (magyar)

13:18 Utazás Balaton

környékén (magyar)

13:45 Ipartörténet

14:10 Gyermekműsor

14:34 Srpski ekran

15:00 Akadémikus

15:25 Jó erőnlétben

15:51 Romológia – roma

ifjúsági műsor

16:20 Paletta (roma)

16:45 Paletta (macedón)

17:10 Egyenesen (horvát)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:30 Glóbusz

20:00 Napjaink

21:00 Magyar nyelvű ifjúsági

műsor

21:30 TV sport (magyar)

21:50 Alcatraz –

dokumentumfilm

22:33 A világ közepe –

szórakoztató műsor

22:58 Színház a csillagok alatt

– művészeti műsor

23:23 Valami több

23:48 Női dolgok

PANNON TV

7:00 Jövőprojekt

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Szubjektív

8:30 A muzslyai Emmausz

Kollégium

8:55 Kalamáris

9:00 Közel-kép

9:30 Kertszépítők

10:05 Slovenski utrinki

10:30 Tenyerünkön a világ –

Skandinávia – Helsinki

– Oslo

11:00 Polgár – kisebbségek

Szerbiában

11:30 Székely konyha

12:00 Magyarország nemzeti

parkjai

12:30 Szubjektív

13:00 A természet nyomában

13:30 Bringás Brigantik

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Drávatáj

15:00 Szegedi Közélet

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Délelőtti mozaik

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szórakoztató zene

16:35 Vándorének

17:35 Ritmusbox

19:00 Hangrobbanás

20:05 Délelőtti mozaik

(ism.)

22:00 Zenemánia

23:05 Kis éji zene

16:00 Zöld járőrség –

Fehértemplom

– veszélyes

hulladékanyagok

körúton!

16:30 Székely Konyha

17:00 Közel-kép

17:30 Híradó

18:05 Térkép

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 A monarchia

hajóroncsai – a Streiter

történet – magyar

ismeretterjesztő

filmsorozat

19:30 Közel-kép

20:00 Híradó

20:35 Anđeo čuvar –

Őrangyal – jugoszláv

krimi magyar

felirattal

22:10 Híradó

22:45 Térkép

23:15 Jazznight – Berki

Tamás Band

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:05 Jobb élet – hazai

sorozat

9:55 Gyanús személyek –

sorozat

10:40 Velvet – sorozat

12:00 Híradó

12:25 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

13:10 Trinaesti jul –

jugoszláv film

15:15 Ez Szerbia

16:00 Sebesült sas – hazai

sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Tájékoztató műsor

tv hétfő, július 16.

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Sebesült sas – sorozat

21:05 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

22:00 Az utolsó akcióhős – film

0:10 Híradó

0:55 Beck ellenőr – sorozat

BELGRÁD 2

5:42 Zenés műsor

6:24 Kirakócska – vetélkedő

6:47 Dokumentumműsor

6:52 Vallási naptár

7:03 A szerb régészet

története

7:30 Kocka, kocka,

kockácska

8:00 Rajzfilmek

10:00 Ahol a vörös páfrány

nő – film

11:25 Kis napló

11:30 Én, mi és mások 3 –

iskolai műsor

11:55 Az élet minden színe –

oktatóműsor

12:25 Az RTS szimfonikus

zenekara

13:05 A tudomány mozgásban

13:30 Kis napló

13:40 Beck ellenőr – sorozat

15:15 A híd – sorozat

16:15 Zajednički stan –

jugoszláv film

18:00 Zenés műsor

18:30 Uszonyos úszóverseny

és szabadtüdős

búvárkodás

20:20 Vízilabda Eb.: Szerbia–

Románia

21:40 Drámai hétfő ciklus:

„Száműzetés” – James

Joyce – TV film

23:00 Krzysztof Kieslowski

ciklus: Dekalog 5 – film

0:05 A szépség és a

szörnyeteg – sorozat

HORVÁT 1

6:40 TV-naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Schwarzwald klinika

11:10 65+: Választások –

dokumentumsorozat

11:42 TV-naptár

12:23 A szerelem törvénye –

telenovella

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 A föld gyümölcse

14:50 Merülj velünk

15:00 Kisvárosi gyilkosságok

– sorozat

16:43 TV-naptár

17:16 Bonton

17:25 TV Bingo

18:12 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Hölgyek paradicsoma

– sorozat

21:00 Fekete-fehér világ –

sorozat

21:55 Nyíltan

22:45 Híradó

23:22 Bates Motel – sorozat

0:07 Gyilkos elmék – sorozat

0:52 Kisvárosi gyilkosságok

– sorozat

HORVÁT 2

6:00 Szó és élet

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

10:55 Rövid

dokumentumfilm

11:00 Downton Abbey –

sorozat

11:55 Step Up 4:

Forradalom –

amerikai film

13:32 Martha Stewart

főzőiskolája

14:00 Labdarúgó vb. – döntő

16:00 Körzeti híradó

16:45 Zenés műsor

16:55 Vízilabda Eb.:

Horvátország–

Hollandia

18:10 Tenisz – Umag

19:30 POPROCK.HR

20:05 Gyalog a Himalájára –

dokumentumsorozat

21:00 Labdarúgó vb. – gólok

22:30 Tenisz – Wimbledon

23:35 A fegyverek szava –

amerikai film

1:50 Bitange i princeze –

horvát sorozat

2:20 Graham Norton és

vendégek – talk-show

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 1x1 – sor.

13:05 Látókör

13:30 Klinika –

magazinműsor

14:30 Célfotó

15:05 Kettesben

Szabó Anettel –

magazinműsor

16:25 Kultúrklub Major

Melindával –

magazinműsor

16:35 Jövőálló

17:05 Informátor

17:30 Hosszabbítás

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Heti terror

21:00 Hírek

21:05 Sajtóklub –

magazinműsor

22:35 Tegnapi történelem

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

0:00 Hírek

0:05 Bayer show

HÍR TV

Híradó: 12:00, 15:00, 17:00,

18:30, 20:00, 22:00

12:30 Napról napra

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Tantusz

17:30 Panaszkönyv

19:00 Egyenesen

20:30 Egyenesen

21:00 Szamizdat

22:30 Sznobjektív

23:30 Peron

0:00 Egyenesen

COOL

9:00 Gyilkos ügyek – sor.

10:40 Vészhelyzet – sor.

11:35 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:25 Cobra 11 – sor.

16:25 Született detektívek

18:15 Gyilkos ügyek – sor.

20:05 Dr. Csont – sor.

21:00 A specialista – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Volt egyszer két

Németország – sor.

0:00 Dr. Csont – sor.

TV4

6:30 Hope Klinika – sor.

7:30 Gyilkos sorok – sor.

9:40 A titkok könyvtára

10:40 Anya, az állatorvos

11:45 A hosszú út hazáig

12:45 Extrém tortacsodák

13:20 Ha szólít a szív – sor.

14:20 A titkok könyvtára

15:20 Anya, az állatorvos

16:25 Extrém tortacsodák

17:00 Ha szólít a szív – sor.

18:00 A hosszú út hazáig

19:00 Murdoch rejtélyei – sor.

21:00 Egyéjszakás kaland –

dráma

23:05 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

1:05 A szomszéd főztje…

VIASAT3

6:30 Jóbarátok – sor.

8:25 Agymenők – sor.

9:15 Szívek szállodája – sor.

11:10 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:10 Castle – sor.

16:10 A mentalista – sor.

18:10 Castle – sor.

19:10 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:05 Agymenők – sor.

21:00 Időutazók – sor.

22:00 Ünneprontók ünnepe

– vígjáték

0:25 A mentalista – sor.

ATV

12:30 Fórum

13:30 Ékszer TV

15:30 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:00 Egyenes beszéd

21:00 ATV Híradó

21:30 Columbo – krimi

22:50 Világhíradó

23:10 Hazahúzó

0:00 700-as klub

0:25 Magyarország

építészete

DISCOVERY

6:00 Hogyan csinálják?

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Az alkukirály – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 Monumentális

történelem – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 Mérnöki műtárgyak

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Alaszka, a legvégső

határ – sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Ausztrál kamionosok

18:00 Lakásnepperek – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Csupasz túlélők:

bajnokok versenye

21:00 Csupasz túlélők – sor.

22:00 Ausztrál kamionosok

23:00 Országúti életmentők

0:00 Amcsi benzinfalók

1:00 A Föld rejtélyes oldala

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

11:00 Kokainreptér Kolumbia

12:00 Jeges pokol

Norvégiában – sor.

13:00 Hitler és Churchill: a

Sas és az Oroszlán –

dokumentumfilm

15:00 Beépülve Észak

Koreában

16:00 Meghökkentő Tajvan

17:00 Légikatasztrófák – sor.

18:00 Gyáróriások – sor.

19:00 Diktátorok kézikönyve

20:00 Jeges pokol

Norvégiában – sor.

21:00 Légikatasztrófák – sor.

22:00 Vinnie Jones: Az orosz

meló – sor.

23:00 Oroszország titkos aktái

0:00 Cenzúra nélkül – sor.

1:00 1917: Egy év, két

forradalom

TV PAPRIKA

16:00 Itália ízei Antonio

Passarellivel

16:30 Terítéken

Lengyelország

17:00 Három pasi egy

konyhában

17:30 Jamie egyszerű és gyors

kajái – reality show

18:00 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

19:00 Európa késsel-villával

19:30 Nicola konyhája

20:00 Julius 22 perces kajái

20:30 Hugh mesterhármasa

21:00 Jamie és Jimmy konyhai

csatái – sor.

22:00 Anthony Bourdain –

Nem séfnek való vidék

22:50 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

23:50 Itália ízei Antonio

Passarellivel

0:20 Sweet Boy – sor.

0:35 Terítéken

Lengyelország

HBO

6:00 A legelő hősei –

animációs film

7:15 Ifjú Sheldon – sor.

8:15 Beatriz, mint vendég

9:35 Batman Superman

ellen – Az igazság

hajnala – akciófilm

12:00 Az élet habzsolva jó –

vígjáték

13:35 Jupiter holdja – dráma

15:40 Felvétel indul

16:05 Wonder Woman –

akciófilm

18:25 Váratlan szépség –

dráma

20:00 Éles tárgyak – sor.

21:00 Utódlás – sor.

22:00 Suicide Squad –

Öngyilkos osztag –

akciófilm

0:00 Taplógáz: Ricky Bobby

legendája – vígjáték

1:50 A fiúk nem sírnak –

dráma

FILM+

9:00 A Maharadzsa lánya

12:35 Tetthely – A

megállíthatatlan –

krimi

14:25 A lázadó – kalandfilm

16:35 Sherlock Holmes –

akciófilm

19:00 Úszó erőd – akciófilm

21:00 Csapda – akciófilm

23:15 Rocky IV. – dráma

1:05 Dom Hemingway –

vígjáték

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:00 Formula-E – New York

6:00 Kerékpár

7:00 Formula-E – New York

8:35 Kerékpár – Tour de

France

10:00 Autóverseny

10:30 Formula-E – New York

11:00 Olimpiai játékok

14:00 Labdarúgás:

Los Angeles FC –

Portland Timbers

15:30 Autóverseny –

Szlovákia

16:15 Formula-E – New York

17:00 Kerékpár – Tour de

France

17:30 Labdarúgás: Los

Angeles FC – Portland

Timbers

19:00 Kerékpár

19:30 Olimpiai játékok

20:45 Kerékpár

21:15 Formula-E – New York

22:30 Labdarúgás:

Los Angeles FC –

Portland Timbers

23:35 Sportok – WATTS

23:45 Kerékpár – Tour de

France

0:15 Olimpiai játékok

1:15 Sportok – WATTS

1:30 Labdarúgás: Los

Angeles FC – Portland

Timbers

EUROSPORT 2

3:00 Formula-E – New York

4:30 Autóverseny

5:00 Kerékpár

6:00 Formula-E – New York

7:00 Kerékpár

8:30 Autóverseny –

Szlovákia

9:15 Formula-E – New York

10:00 Kerékpár – Tour de

France

11:00 Autóverseny –

Szlovákia

11:45 Formula-E – New York

12:30 Kerékpár – Tour de

France

14:00 Autóverseny –

Szlovákia

14:45 Formula-E – New York

15:30 Olimpiai játékok

18:00 Kerékpár – Tour de

France

18:30 Formula-E – New York

19:30 Labdarúgás: Los

Angeles FC – Portland

Timbers

21:00 Labdarúgás: Los

Angeles FC – Portland

Timbers

22:00 Kerékpár – Tour de

France

22:30 Formula-E – New York

0:00 Autóverseny –

Szlovákia

0:45 Sportok – WATTS

1:00 Kerékpár – Tour de

France

1:30 Sportok – WATTS

2:00 Formula-E – New York

M4 SPORT

6:30 Gillette World Sport

7:00 Foci vb.. röviden

7:35 Góóól

8:35 Vízilabda

9:50 Foci vb.. röviden

10:10 Strandkézilabda

magazin

10:30 Skipper magazin

12:10 Jövünk!

12:40 Foci vb.. röviden

13:00 2018 Labdarúgó vb.

15:00 M4 Sport stúdió

15:30 Vízilabda

16:40 M4 Sport stúdió

17:15 DTM

18:30 Vízilabda Európabajnokság

19:45 Sporthíradó

19:55 Vízilabda Európabajnokság

21:25 2018 Labdarúgó vb.

23:30 Vízilabda

0:55 DTM

2018. július 12. 59

kedd, július 17.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:10 Dinótalpak – sor.

16:35 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

16:55 Loopdidoo – sor.

17:10 A Büszke Birtok

oroszlán őrsége – sor.

17:35 Szófia hercegnő – sor.

18:00 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

18:20 Goldie és Mackó – sor.

18:45 Kody kalandjai – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Wissper – sor.

19:45 Sziklaszirti mesék

19:55 Chuggington

pályaudvar – sor.

20:05 Matrica – Igaz vagy

hamis? – sor.

20:15 Ki ez a lány? – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt! –

magazinműsor

22:40 Odaát – sor.

23:25 Kulisszák mögött – az

A38-as hajón

0:20 Zorro – sor.

M3

11:00 Híradó

11:15 Vészhelyzet – sor.

12:05 Öregberény – sor.

13:25 Áloműzők

14:30 Vastyúk is talál szeget

15:10 Hazárd megye lordjai

16:00 A pampák királya

17:00 Híradó

17:15 Bűvölet – dráma

18:15 Família Kft. – sor.

19:20 Vészhelyzet – sor.

20:10 Öregberény – sor.

21:25 Csináljuk a Fesztivált!

22:20 Kovács Kati jubileumi

koncert

23:30 Századfordító

magyarok – sor.

0:25 A Kisasszony – sor.

M5

8:40 Kincsesládánk

9:10 Mutasd meg, hol élsz!

9:50 Jó tudni! – sor.

10:50 Nagyok – sor.

11:30 Kal Penn a nagy

számok örvényében

12:00 A Szent Jupát

kalandjai – Vitorlással

a Föld körül –

dokumentumfilm

13:00 Mutasd meg, hol élsz!

13:30 Hogyan készült? – sor.

13:50 M5 Lexikon

14:00 Ki mer ma?

14:10 Új idők új dalai –

animációs film

14:40 Szólalj meg!

15:25 Igenis, Miniszterelnök

Úr! – sor.

16:00 Felsős

16:30 KulTÚRA

16:35 Mindenki Akadémiája

17:10 Jó tudni! – sor.

18:10 Tudomány minden

napra

18:20 KulTÚRA

18:25 Ön is tudja

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:25 M5 Lexikon

19:35 Kal Penn a nagy

számok örvényében

20:05 KulTÚRA

20:10 Tengerek, városok,

emberek

20:55 A természet magyar

fotósai – sor.

21:10 Előszó

21:15 Turgenyev – Brian

Friel: Apák és fiúk

– A székesfehérvári

Vörösmarty Színház

előadása

0:15 Esti kérdés

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Topshop

10:00 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Walker, a texasi kopó

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Victoria, a rabszolgák

megmentője – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

20:00 Pénzt vagy éveket!

21:25 Ezek megőrültek!

22:50 NCIS – Tengerészeti

helyszínelők – sor.

23:50 A szökés – sor.

0:55 Tények Extra

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:20 Pacsi!

12:50 Story Extra

13:20 Fókusz

13:55 Éjjel-nappal Budapest

15:10 Szulejmán – sor.

16:20 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL híradó

19:05 Fókusz

19:40 Barátok közt – sor.

20:20 Éjjel-nappal Budapest

21:30 Szemfényvesztők – sor.

23:35 RTL híradó

0:05 A zöld íjász – sor.

RTL II

7:00 Tom és Jerry – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A Konyhafőnök VIP

11:50 Oltári csajok

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:45 A gyanú árnyékában

14:45 Showder Klub

15:50 Tom és Jerry – sor.

16:20 Oltári csajok

17:20 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 RTLII Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 A Madagaszkár

pingvinjei – sor.

23:30 Anyák gyöngye – sor.

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

1:00 A gyanú árnyékában

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Srpski Ekran

7:10 Unser Bildschirm

7:40 Magyarország finom

8:00 Balatoni nyár 2018

10:00 Kisvárosi doktor – sor.

10:55 A múlt árnyékában

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jamie vidéki konyhája

13:25 Honfoglaló

14:20 Az utolsó édenkertek

15:10 A múlt árnyékában

16:15 Erdészház Falkenauban

17:10 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:30 Honfoglaló

20:25 Önök kérték best of

21:25 A kalandor és a lady

22:10 Kenó

22:20 Laura rejtélyei – sor.

23:10 A Bagi Nacsa Show

0:10 Ridikül

DUNA WORLD

6:25 Család'18

6:50 Magyar gazda

7:15 Gasztroangyal – sor.

8:15 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:30 Kínai nyelvű hírek

8:45 Evangélikus magazin

9:15 Rome Reports –

Vatikáni híradó

9:50 Tálentum – sor.

10:25 Magyar Krónika

10:55 Nagyok – sor.

11:25 Angol nyelvű hírek

11:35 Oszlopos Simeon –

dráma

12:50 V4 híradó

13:00 Híradó

13:20 Srpski Ekran

13:50 Unser Bildschirm

14:25 Család-barát válogatás

– magazinműsor

15:25 Balatoni nyár 2018

17:20 Balatoni utazás – sor.

17:55 Gasztroangyal – sor.

18:55 Itthon vagy!

19:25 Hazajáró

20:00 Banán, pumpa, kurbli –

L'art pour l'art Társulat

21:00 Híradó

21:25 V4 híradó

21:35 Honfoglaló

22:30 Hacktion – sor.

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:25 Tudomány minden

napra

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Doll és Em – sorozat

9:48 Szomszédok története

10:00 Hírek

10:10 Kulináris műsor

10:25 Bryan mester –

dokumentumsorozat

10:47 Gyermekműsorok

11:05 Életet az éveknek

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Paletta (szlovák)

13:00 Wallander – sorozat

13:45 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 Euró áttekintés

14:31 Egészségügyi műsor

15:00 Agrárhíradó

15:15 Egy fedél alatt

15:41 Szórakoztató műsor

16:07 Doll és Em – sorozat

17:00 Híradó

17:20 Ipartörténet –

dokumentumsorozat

17:45 Szomszédok története

17:50 Képeslapok

19:02 Gyermekműsor

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Wallander – sorozat

21:00 Dosztojevszkij –

sorozat

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 A palicsi filmfesztivál

krónikája

23:00 Tíz kultúra mögött –

művészeti műsor

23:25 Dokumentumműsor

23:50 Felállás

0:15 Ratkájék büszkesége

VAJDASÁG 2

6:05 Tudás hatalom –

mezőgazdasági műsor

7:00 Rajzfilm (magyar)

7:05 Konyhácska

7:30 TV sport (magyar)

7:50 Harminc éves a

Cirkalom táncegyüttes

(magyar)

8:20 Utazás a Balaton

környékén (magyar)

8:50 Egyenesen (horvát)

9:20 Világítótorony (horvát)

9:50 Macedón nap

10:20 Oktatóműsor

10:45 Vadásztanácsok

11:10 A világ közepe

11:35 A világ körülöttünk

12:00 Öko-egyensúly

12:15 Jó munka –

dokumentumműsor

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Rajzfilm (magyar)

13:18 Tini-fesztivál (magyar)

13:45 Dokumentumsorozat –

Ipartörténet

14:10 Gyermekműsorok

15:00 Luča – montenegrói

műsor

15:20 A világ körülöttünk

15:45 Euró áttekintés

16:10 Paletta (szlovák)

17:00 Szlovák nyelvű

műsorok

17:30 Rajzfilm (magyar)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Cigányzene

20:00 Jó estét, Vajdaság

(roma)

21:30 TV magazin (roma)

22:30 Játékfilm

0:00 Zenés műsor

PANNON TV

7:00 Jó formában

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Közel-kép

8:30 Szubjektív

8:55 Kalamáris

9:00 A 2017-es palicsi

tudósítói találkozón

bemutatott alkotások

9:30 .eu – magazinműsor

10:05 Roma Magazin

10:30 Jövőprojekt

11:00 Székely konyha

11:30 Beszéltek Miaul? –

gyermekműsor

12:00 Vajdaság dűlőin –

Tavankút, 2/1. rész

12:30 Szubjektív

13:00 A természet nyomában

13:30 Bringás Brigantik

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:25 Látogató

14:55 Körút – közéleti és

kulturális magazin

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Faluműsor (ism.)

10:05 Heti gazdasági figyelő

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szempont

16:35 Hit, vallás, hitvallás

17:45 Nyelvművelő jegyzet

18:00 Beszélgessünk

19:00 Gyöngykaláris

20:05 Heti gazdasági figyelő

(ism.)

22:00 Balkán mix

23:05 Kis éji zene

16:00 Élő egyház

16:30 Paskó atya konyhája –

Vajdaság ízei

17:00 Szubjektív

17:30 Híradó

18:05 Srpski Ekran

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Közel-kép

19:30 Szubjektív

20:00 Híradó

20:35 Forog a kamera

– Kisfalu – a

Lendvai Tévéstúdió

dokumentumfilmje

21:30 Közel-kép

22:00 Híradó

22:35 Kincsesládánk – Rábé,

Majdány

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:05 Jobb élet – hazai

sorozat

9:55 Gyanús személyek –

sorozat

10:40 Velvet – sorozat

12:00 Híradó

12:15 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

13:05 Veliki transport –

jugoszláv film

15:20 Ez Szerbia

16:05 Sebesült sas – hazai

sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

60 2018. július 12.

tv kedd, július 17.

19:30 Híradó

20:05 Sebesült sas – hazai

sorozat

21:05 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

22:00 Drón – film

23:40 Híradó

0:25 Beck ellenőr – sorozat

BELGRÁD 2

5:36 Zenés műsor

6:22 Kirakócska – vetélkedő

6:45 Dokumentumműsor

6:50 Vallási naptár

7:01 A szerb régészet

története –

tudományos műsor

7:30 Kocka, kocka,

kockácska – iskolai

műsor

8:00 Rajzfilmek

10:00 Zoey és Max – film

11:25 Kis napló –

gyermekműsor

11:30 Én, mi és mások 3 –

iskolai műsor

11:55 Környezet és egészség –

ökológiai műsor

12:20 Magyar Nemzeti

Cigányzenekar – zenés

műsor

12:55 Szerbia kulturális

öröksége – tudományos

műsor

13:20 Ökológiai műsor

13:45 Kis napló –

gyermekműsor

13:50 Beck ellenőr – sorozat

15:20 Vízilabda Eb.:

Magyarország–Szerbia

16:40 Klasszikus

világirodalom ciklus:

„Száműzetés” – James

Joyce – TV film

18:00 Egyenesen a holnapba

– dokumentumműsor

18:30 Uszonyos úszóverseny

és szabadtüdős

búvárkodás

20:30 Kína – kínai

dokumentumfilm

21:25 A híd – sorozat

22:30 Toszkána –

dokumentumműsor

23:20 Gomorra – sorozat

0:05 Zenés műsor

HORVÁT 1

6:40 TV-naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Schwarzwald klinika –

sorozat

11:10 Dokumentumsorozat

11:42 TV-naptár

12:23 A szerelem törvénye –

telenovella

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 Az éjszaka királynője –

telenovella

14:45 Biztonságosan a

közlekedésben

14:50 Merülj velünk

15:00 Kisvárosi gyilkosságok

16:43 TV-naptár

17:16 Biztonságosan a

közlekedésben

17:25 Marko Bijač –

beszélgető műsor

18:00 Merülj velünk

18:12 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Hölgyek paradicsoma

– sorozat

21:00 Fekete-fehér világ –

sorozat

22:00 Nyíltan

22:50 Híradó

23:27 Bates Motel – sorozat

0:12 Gyilkos elmék – sorozat

0:57 Kisvárosi gyilkosságok

HORVÁT 2

5:50 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

10:55 Hölgyek paradicsoma

– sorozat

11:45 Lelkük rajta –

amerikai film

13:25 Martha Stewart

főzőiskolája

13:55 Vízilabda Eb.:

Horvátország–

Görögország

15:15 Tégláról téglára

– Bryk átrendez –

dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:45 Stipe vendégségben –

sorozat

17:15 Tenisz – Umag

19:30 POPROCK.HR

20:05 Aranyláz művelet –

dokumentumsorozat

21:00 Mr. Holmes – angolamerikai

film

22:45 Az adakozó –

amerikai film

0:25 Bitange i princeze –

horvát sorozat

0:55 Graham Norton és

vendégek – talk-show

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Trend – magazinműsor

13:05 Civil kör

14:30 Hosszabbítás

15:05 Bayer show

16:25 Kultúrklub Major

Melindával –

magazinműsor

16:35 Zöld világ – sor.

17:05 1x1 – sor.

17:30 Látókör

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Razzia –

magazinműsor

21:00 Hírek

21:05 Keménymag

22:35 Plusz-mínusz

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

0:00 Hírek

0:05 Jobboldali Budapest –

magazinműsor

HÍR TV

Híradó: 12:00, 15:00, 17:00,

18:30, 20:00, 22:00

12:30 Hírvilág

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Tantusz

17:30 Szamizdat

19:00 Egyenesen

20:30 Egyenesen

21:00 Riasztás

22:30 Privátszféra –

magazinműsor

23:30 Peron

0:00 Egyenesen

1:30 Vetítő

COOL

9:00 Gyilkos ügyek – sor.

10:40 Vészhelyzet – sor.

11:35 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:25 Cobra 11 – sor.

16:25 Született detektívek –

sorozat

18:15 Gyilkos ügyek – sor.

20:05 Dr. Csont – sor.

21:00 Válótársak – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 CSI: A helyszínelők –

sorozat

0:00 Dr. Csont – sor.

1:00 Gyilkos elmék – sor.

TV4

6:30 Hope Klinika – sor.

7:30 Gyilkos sorok – sor.

9:40 A titkok könyvtára –

sorozat

10:40 Anya, az állatorvos –

sorozat

11:45 A hosszú út hazáig –

sorozat

12:45 Extrém tortacsodák

13:20 Ha szólít a szív – sor.

14:20 A titkok könyvtára –

sorozat

15:20 Anya, az állatorvos –

sorozat

16:25 Extrém tortacsodák

17:00 Ha szólít a szív – sor.

18:00 A hosszú út hazáig –

sorozat

19:00 Murdoch rejtélyei – sor.

21:00 Esküvő újratöltve

22:50 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

0:45 A szomszéd főztje…

VIASAT3

6:35 Jóbarátok – sor.

8:25 Agymenők – sor.

9:15 Szívek szállodája – sor.

11:10 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:10 Castle – sor.

16:10 A mentalista – sor.

18:10 Castle – sor.

19:10 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:05 Agymenők – sor.

21:00 CSI: A helyszínelők –

sorozat

23:00 Időutazók – sor.

0:00 A mentalista – sor.

ATV

12:30 Fórum

13:30 Ékszer TV

15:30 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:00 Egyenes beszéd

21:00 ATV Híradó

21:30 Columbo – krimi

22:50 Világhíradó

23:10 Hazahúzó

0:00 700-as klub

0:25 Vlog hotel

0:30 Vidám vasárnap

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Az alkukirály – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 Monumentális

történelem – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 Mérnöki műtárgyak

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Alaszka, a legvégső

határ – sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Ausztrál kamionosok

18:00 Lakásnepperek – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Hogyan készült:

Újrahasznosítva – sor.

21:00 Mérnöki csodák – sor.

22:00 Szórakoztató tudomány

22:30 Mi történt ezután?

23:00 Jimmy de Ville: a gépek

szerelmese – sor.

0:00 Amcsi benzinfalók

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

11:00 Kokainreptér Kolumbia

12:00 Jeges pokol

Norvégiában – sor.

13:00 Hitler bajnokai

15:00 Jeges pokol

Norvégiában – sor.

16:00 Légikatasztrófák – sor.

18:00 Különleges építmények

19:00 Diktátorok kézikönyve

20:00 Volt egyszer egy bolygó

21:00 A Hitlerjugend –

dokumentumfilm

23:00 Das Reich – Hitler

rettegett halálbrigádja

0:00 Az igazi becstelen

brigantyk

TV PAPRIKA

16:00 Itália ízei Antonio

Passarellivel

16:30 Terítéken

Lengyelország

17:00 Három pasi egy

konyhában

17:30 Jamie egyszerű és gyors

kajái – reality show

18:00 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

19:00 Európa késsel-villával

19:30 Nicola konyhája

20:00 Julius 22 perces kajái

20:30 Hugh mesterhármasa

21:00 Jamie és Jimmy konyhai

csatái – sor.

22:00 Anthony Bourdain –

Nem séfnek való vidék

22:50 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

23:50 Itália ízei Antonio

Passarellivel

0:20 Sweet Boy – sor.

HBO

6:00 Vörös kutya – vígjáték

7:30 Váratlan szépség –

dráma

9:05 Filmek és sztárok –

magazinműsor

9:30 Neveletlen hercegnő

– vígjáték

11:25 Suicide Squad –

Öngyilkos osztag –

akciófilm

13:30 Thor – akciófilm

15:25 Utódlás – sor.

16:30 John Oliver-show az

elmúlt hét híreiről

17:10 Megszállottak viadala

– sorozat

18:00 Robin Williams: egy

komikus portréja –

dokumentumfilm

20:00 Krypton – sor.

20:45 A viszony – sor.

21:50 A fegyvertelen katona

– dráma

0:10 A gonosz odabent vár

FILM+

9:10 A Maharadzsa lánya

11:00 Tetthely – A

megállíthatatlan –

krimi

12:55 Veszélyes meló –

akciófilm

14:40 Csapda – akciófilm

16:50 Úszó erőd – akciófilm

18:50 Szemfényvesztők –

akciófilm

21:00 3 nap a halálig –

akciófilm

23:20 Gunman – akciófilm

1:30 A Lyon-i banda –

thriller

EUROSPORT 1

3:00 Formula-E – New York

3:30 Kerékpár

4:00 Olimpiai játékok

5:00 Formula-E – New York

5:30 Kerékpár – Tour de

France

6:00 Labdarúgás:

Los Angeles FC –

Portland Timbers

8:30 Kerékpár – Tour de

France

9:00 Formula-E – New York

10:30 Kerékpár – Tour de

France

18:45 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

19:15 Lovaglás

19:45 Olimpiai játékok

20:45 Sportok – WATTS

21:00 Kerékpár – Tour de

France

22:00 Formula-E – New York

23:00 Autóverseny –

Szlovákia

23:35 Kerékpár – Tour de

France

EUROSPORT 2

3:00 Kerékpár – Tour de

France

3:30 Autóverseny –

Szlovákia

4:00 Kerékpár – Tour de

France

5:30 Autóverseny –

Szlovákia

6:00 Kerékpár – Tour de

France

7:30 Formula-E – New York

8:30 Autóverseny –

Szlovákia

9:30 Kerékpár – Tour de

France

10:30 Formula-E – New York

11:30 Kerékpár – Tour de

France

12:30 Formula-E – New York

14:00 Olimpiai játékok

16:30 Labdarúgás: Atlanta

United – Seattle

Sounders FC

17:30 Labdarúgás: Los

Angeles FC – Portland

Timbers

18:45 Kerékpár – Tour de

France

20:55 Eurosport 2 hírek

21:00 Labdarúgás: Atlanta

United – Seattle

Sounders FC

22:00 Kerékpár – Tour de

France

23:30 Labdarúgás: Atlanta

United – Seattle

Sounders FC

0:55 Eurosport 2 hírek

1:00 Autóverseny –

Szlovákia

1:30 Kerékpár – Tour de

France

M4 SPORT

8:00 2018 Labdarúgó vb.

14:00 Jövünk!

14:30 Hungaroring magazin

15:00 M4 Sport stúdió

15:30 Vízilabda

16:40 M4 Sport stúdió

17:10 Fradi Tv

17:45 M4 Sport stúdió

18:00 Labdarúgó Európa-Liga

selejtező

19:50 M4 Sport stúdió

20:15 UEFA Bajnokok Ligája

22:05 M4 Sport stúdió

22:30 Sporthíradó

22:45 2018 Labdarúgó vb.

0:40 Hungaroring magazin

2018. július 12. 61

szerda, július 18.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:10 Dinótalpak – sor.

16:35 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

16:55 Loopdidoo – sor.

17:10 A Büszke Birtok

oroszlán őrsége – sor.

17:35 Szófia hercegnő – sor.

18:00 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

18:20 Goldie és Mackó – sor.

18:45 Kody kalandjai – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Wissper – sor.

19:45 Sziklaszirti mesék

19:55 Chuggington

pályaudvar – sor.

20:05 Matrica – Lássuk a

medvét! – sor.

20:15 Ki ez a lány? – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt! –

magazinműsor

22:40 Odaát – sor.

23:25 Az A38 Hajó színpadán

0:25 Zorro – sor.

M3

11:00 Híradó

11:15 Vészhelyzet – sor.

12:05 Öregberény – sor.

13:20 Századfordító

magyarok – sor.

14:15 Zene, zene, zene

15:10 Hazárd megye lordjai

16:00 A pampák királya

17:00 Híradó

17:15 Bűvölet – dráma

18:15 Família Kft. – sor.

19:20 Vészhelyzet – sor.

20:05 Öregberény – sor.

21:25 KRÉM (Showhivatal)

22:25 Kató néni kabaréja

23:25 Kincsestár

0:55 A Kisasszony – sor.

M5

8:40 Szerelmes földrajz

9:10 Mutasd meg, hol élsz!

9:50 Jó tudni! – sor.

10:50 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

11:30 Kal Penn a nagy

számok örvényében

12:00 Látlelet a Földről –

dokumentumfilm

12:30 Magyar Krónika

13:00 Mutasd meg, hol élsz!

13:30 Hogyan készült? – sor.

14:00 Ki mer ma?

14:10 Új idők új dalai

14:40 Szólalj meg!

15:25 Igenis, Miniszterelnök

Úr! – sor.

16:00 Felsős

16:30 KulTÚRA

16:35 Mindenki Akadémiája

17:10 Jó tudni! – sor.

18:10 Tudomány minden

napra

18:20 KulTÚRA

18:25 Ön is tudja

19:00 Vers mindenkinek

19:01 Kulturális híradó

19:35 Kal Penn a nagy

számok örvényében

20:05 KulTÚRA

20:10 A nindzsák legendája

21:10 Előszó

21:15 Budavári Palotakoncert

2014

22:15 Esti kérdés

22:45 Déli-Georgia, a

pingvinek városa

23:45 Nyár 2018

0:10 Mindenki Akadémiája

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Topshop

10:00 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Walker, a texasi kopó

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Victoria, a rabszolgák

megmentője – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

20:00 Pénzt vagy éveket!

21:25 Ezek megőrültek!

22:50 Az utolsó emberig –

akciófilm

0:45 Tények Extra

1:10 Fegyvernepper – dráma

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:20 Lifestyle

12:50 Story Extra

13:20 Fókusz

13:55 Éjjel-nappal Budapest

15:10 Szulejmán – sor.

16:20 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL híradó

19:05 Fókusz

19:40 Barátok közt – sor.

20:20 Éjjel-nappal Budapest

21:30 Privát kopók – sor.

22:30 Szulejmán – sor.

23:40 RTL híradó

0:10 A zöld íjász – sor.

RTL II

7:00 Tom és Jerry – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A Konyhafőnök VIP

11:50 Oltári csajok

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:45 A gyanú árnyékában

14:45 Showder Klub

15:50 Tom és Jerry – sor.

16:20 Oltári csajok

17:20 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 RTLII Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 A Madagaszkár

pingvinjei – sor.

23:30 Anyák gyöngye – sor.

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

1:00 A gyanú árnyékában

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Hrvatska kronika

7:10 Ecranul Nostru

7:40 Magyarország finom

8:00 Balatoni nyár 2018

9:55 Kisvárosi doktor – sor.

10:50 A múlt árnyékában

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jamie vidéki konyhája

13:25 Honfoglaló

14:20 Az utolsó édenkertek

15:15 A múlt árnyékában

16:15 Erdészház Falkenauban

17:10 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:30 Honfoglaló

20:25 Skandináv lottó

sorsolás

20:35 Réztábla a kapu alatt

22:20 Doctor Foster – sor.

23:15 Kenó

23:25 Csak színház és más

semmi – sor.

0:25 Fábry

DUNA WORLD

6:25 Magyar gazda

6:50 Kék bolygó –

magazinműsor

7:15 Gasztroangyal – sor.

8:10 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:25 Kínai nyelvű hírek

8:40 Rome Reports –

Vatikáni híradó

9:10 Új nemzedék –

magazinműsor

9:45 Tálentum – sor.

10:20 Magyar Krónika

10:50 Nagyok – sor.

11:20 Angol nyelvű hírek

11:45 Muslicák a liftben

12:50 V4 híradó

13:00 Híradó

13:20 Hrvatska kronika

13:50 Ecranul Nostru

14:25 Család-barát válogatás

– magazinműsor

15:25 Balatoni nyár 2018

17:20 Balatoni utazás – sor.

18:00 Gasztroangyal – sor.

19:00 Itthon vagy! –

magazinműsor

19:25 Hazajáró –

magazinműsor

20:00 Nevetni kell, ennyi az

egész

21:00 Híradó

21:25 V4 híradó

21:35 Honfoglaló

22:25 Hacktion – sor.

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:25 Tudomány minden

napra

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság!

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Doll és Em – sorozat

9:50 Szomszédok története

10:00 Hírek

10:10 Kulináris műsor

10:22 Bryan mester –

dokumentumsorozat

10:44 Rajzfilmek

11:05 Dosztojevszkij –

sorozat

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Paletta (ruszin)

12:50 Paletta (horvát)

13:00 Wallander – sorozat

13:45 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 A jövő kirakata

14:31 Jó munka

15:00 Agrárhíradó

15:15 Tíz kultúra mögöttművészeti

műsor

15:41 A világ közepe

16:07 Doll és Em – sorozat

17:00 Híradó

17:20 Ipartörténet –

dokumentumsorozat

17:50 Képeslapok

19:02 Gyermekműsor

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Wallander – sorozat

21:00 Dosztojevszkij –

sorozat

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 A palicsi filmfesztivál

krónikája

23:00 A lázadás kora:

Michael Kohlhaas

legendája – film

0:56 Ratkájék büszkesége

VAJDASÁG 2

6:05 Agromozaik

7:00 Rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Glóbusz (magyar)

8:00 Napjaink

9:00 Jó estét, Vajdaság

(roma)

10:30 Cigányzene

11:00 TV magazin (roma)

12:00 Romológia – roma

ifjúsági műsor

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Rajzfilm (magyar)

13:18 TV sport (magyar)

13:38 Dokumentumsorozat –

Ipartörténet

14:00 Gyermekműsorok

14:55 Női dolgok –

szórakoztató műsor

15:20 Nehéz munka

15:45 A jövő kirakata

16:10 Paletta (ruszin)

16:50 Ruszin nyelvű műsorok

17:30 Paletta (horvát)

17:45 TV-híradó –

nemzetiségi összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Román zenés műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság

(román)

21:30 TV magazin (román)

22:25 Német gyárak

22:51 5kazanje

23:41 Luča – montenegrói

műsor

PANNON TV

7:00 Térkép

7:30 Mesél a Pannon –

gyermekműsor

8:00 Zöld járőrség –

Fehértemplom

– veszélyes

hulladékanyagok

körúton!

8:35 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Hát (m)ilyenek az

állatok… – magyar

rajzfilm

10:05 Unser Bildschirm

10:30 Pécsi Kör

11:00 Diagnózis

11:30 Elfeledett népek – a

rénszarvas követői

12:00 Szerelmes földrajz

12:30 Szubjektív

13:00 A természet nyomában

13:30 Bringás Brigantik

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:25 Székely konyha

14:55 Kincsesládánk –

Nyékinca, Herkóca és

Platics

16:00 A muzslyai Emmausz

Kollégium

16:30 Térkép

rtv

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Hangadó szerda

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szórakoztató zene

16:35 Ráadás

17:35 Libegő

19:00 Nefelejcs

20:05 Hangadó szerda

(ism.)

22:00 Jazz óra

23:05 Kis éji zene

17:00 Közel-kép

17:30 Híradó

18:05 Kárpát Expressz

18:30 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Diagnózis

19:30 Közel-kép

20:00 Híradó

20:35 Népzene és világzene

– Folk Music Fest

2018 – Danubia

Tamburazenekar

21:30 Kárpát Expressz

22:00 Híradó

22:35 Jövőprojekt

23:05 Magyarország nemzeti

parkjai

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:00 Jobb élet – sorozat

9:55 Gyanús személyek –

sorozat

10:45 Velvet – sorozat

12:00 Híradó

12:45 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

13:40 Kraljevski voz – film

15:10 Ez Szerbia

16:05 Sebesült sas – sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Sebesült sas – hazai

sorozat

21:05 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

22:00 Időzített bomba – sor.

23:35 Híradó

0:20 Beck ellenőr – sorozat

62 2018. július 12.

tv szerda, július 18.

BELGRÁD 2

4:54 Zenés műsor

6:21 Kirakócska – vetélkedő

6:43 Dokumentumműsor

6:49 Vallási naptár

7:00 A szerb régészet

története

7:32 Kocka, kocka,

kockácska – iskolai

műsor

8:00 Rajzfilmek

10:00 A róka és a gyerek

– film

11:35 Kis napló –

gyermekműsor

11:45 Én, mi és mások 3 –

iskolai műsor

12:15 Tudásháza –

oktatműsor

12:45 Családi körök –

tudományos műsor

13:10 Nemzeti Múzeum, az

idők tanúja

13:15 Kis napló –

gyermekműsor

13:25 Beck ellenőr – sorozat

15:00 A híd – sorozat

16:05 Veliki transport –

jugoszláv film

18:20 Vízilabda:

Oroszország–Szerbia

19:40 Uszonyos úszóverseny

és szabadtüdős

búvárkodás

20:30 Mindent vagy semmit

– dokumentumfilm

22:05 A híd – sorozat

23:10 Zenés műsor

0:05 Bunt – zenés műsor

0:35 Gomorra – sorozat

HORVÁT 1

6:40 TV-naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Schwarzwald klinika –

sorozat

11:10 Kertosztályozás –

dokumentumsorozat

11:42 TV-naptár

12:23 A szerelem törvénye –

telenovella

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 Az éjszaka királynője –

telenovella

14:45 Bonton

14:50 Merülj velünk

15:00 Kisvárosi gyilkosságok

16:43 TV-naptár

17:25 Marin Čilić –

beszélgető műsor

18:00 Merülj velünk

18:12 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

19:59 Lottó

20:05 Hölgyek paradicsoma

– sorozat

21:00 Fekete-fehér világ –

sorozat

22:00 Nyíltan

22:50 Híradó

23:27 Bates Motel – sorozat

0:12 Gyilkos elmék

0:57 Kisvárosi gyilkosságok

HORVÁT 2

5:50 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

10:55 Vízilabda Eb.:

Horvátország–

Törökország

12:20 Martha Stewart

főzőiskolája

12:50 Tégláról téglára

– Bryk átrendez –

dokumentumsorozat

13:10 Hölgyek paradicsoma

– sorozat

13:55 Mr. Holmes – angolamerikai

film

15:35 Tégláról téglára

– Bryk átrendez –

dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:45 Stipe vendégségben –

sorozat

17:15 Tenisz – Umag

19:30 POPROCK.HR

20:05 Szuperszülők az

állatvilágban –

dokumentumsorozat

21:00 Utasok – amerikaikanadai

film

22:35 Kereszttűzben –

amerikai film

0:25 Bitange i princeze –

horvát sorozat

0:55 Graham Norton és

vendégek – talk-show

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 A munkavállalók világa

– magazinműsor

13:05 Sajtóklub –

magazinműsor

14:30 Olümposz –

magazinműsor

15:05 Építészet XXI.

15:30 Élő örökség

16:25 Kultúrklub Major

Melindával –

magazinműsor

16:35 Látókör

17:05 Heti terror

17:30 Jövőálló

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Klinika –

magazinműsor

21:00 Hírek

21:05 Angard

22:35 Számla –

magazinműsor

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

0:00 Hírek

0:05 Plusz-mínusz

HÍR TV

Híradó: 12:00, 15:00, 17:00,

18:30, 20:00, 22:00

12:30 Ázsia

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Tantusz

17:30 Riasztás

19:00 Egyenesen

20:30 Egyenesen

21:00 Nem gyenge

22:30 Szamizdat

23:30 Peron

0:00 Egyenesen

1:30 Vetítő

COOL

9:00 Gyilkos ügyek – sor.

10:40 Vészhelyzet – sor.

11:35 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:25 Cobra 11 – sor.

16:25 Született detektívek

18:15 Gyilkos ügyek – sor.

20:05 Dr. Csont – sor.

21:00 Válótársak – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Döglött akták – sor.

0:00 Dr. Csont – sor.

1:00 Gyilkos elmék – sor.

TV4

6:30 Hope Klinika – sor.

7:30 Gyilkos sorok – sor.

9:40 A titkok könyvtára

10:40 Anya, az állatorvos

11:45 A hosszú út hazáig

12:45 Extrém tortacsodák

13:20 Ha szólít a szív – sor.

14:20 A titkok könyvtára

15:20 Anya, az állatorvos

16:25 Extrém tortacsodák

17:00 Ha szólít a szív – sor.

18:00 A hosszú út hazáig

19:00 Murdoch rejtélyei – sor.

21:00 Szemfényvesztés –

krimi

23:15 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

0:15 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

1:15 A szomszéd főztje…

VIASAT3

6:30 Jóbarátok – sor.

8:30 Agymenők – sor.

9:15 Szívek szállodája – sor.

11:10 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:10 Castle – sor.

16:10 A mentalista – sor.

18:10 Castle – sor.

19:10 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:05 Agymenők – sor.

21:00 Pitch Black – 22 évente

sötétség – thriller

23:10 CSI: A helyszínelők –

sorozat

0:05 CSI: A helyszínelők –

sorozat

1:05 A mentalista – sor.

ATV

12:30 Fórum

13:30 Ékszer TV –

magazinműsor

15:30 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:00 Egyenes beszéd

21:00 ATV Híradó

21:30 Columbo – krimi

22:50 Világhíradó

23:10 Hazahúzó

0:00 700-as klub

0:25 Magyarország

építészete –

magazinműsor

0:30 Egyenes beszéd

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Az alkukirály – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 Monumentális

történelem – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 Mérnöki műtárgyak

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Alaszka, a legvégső

határ – sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Ausztrál kamionosok

18:00 Lakásnepperek – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Gyűjtögetők – sor.

21:00 Aszfaltcowboyok – sor.

22:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

23:00 Halálos fogás – sor.

0:00 Amcsi benzinfalók

1:00 A Föld rejtélyes oldala

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

11:00 Kokainreptér Kolumbia

– sorozat

12:00 Jeges pokol

Norvégiában – sor.

13:00 A Hitlerjugend –

dokumentumfilm

15:00 Volt egyszer egy bolygó

16:00 Légikatasztrófák – sor.

18:00 Gyáróriások – sor.

19:00 Diktátorok kézikönyve

20:00 Ázsia évszázada

22:00 Zsarnokok

23:00 A Harmadik Birodalom

titkai – sor.

0:00 Nyers történelem

1:00 Szökés a náci

haláltáborból

TV PAPRIKA

16:00 Itália ízei Antonio

Passarellivel

16:30 Terítéken

Lengyelország

17:00 Három pasi egy

konyhában – reality

show

17:30 Jamie egyszerű és gyors

kajái – reality show

18:00 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

19:00 Európa késsel-villával

19:30 Nicola konyhája

20:00 Julius 22 perces kajái

20:30 Hugh mesterhármasa

21:00 Jamie és Jimmy konyhai

csatái – sor.

22:00 Anthony Bourdain –

Nem séfnek való vidék

22:50 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

23:50 Itália ízei Antonio

Passarellivel

0:20 Sweet Boy – sor.

0:35 Terítéken

Lengyelország

HBO

6:00 Párizs még várhat –

vígjáték

7:35 Aludj csak, én

álmodom – vígjáték

9:20 A hazafiak napja –

dráma

11:35 Jackie – dráma

13:15 A Robinson család titka

– animációs film

14:50 Thor: Sötét világ –

akciófilm

16:40 A törvény nevében –

sorozat

18:30 Fűfoltok – dráma

20:00 Wonder Woman –

akciófilm

22:20 Éles tárgyak – sor.

23:25 A szolgálólány meséje

– sorozat

0:25 Kínzó közelség –

thriller

FILM+

9:10 Én és a hercegem 3. :

Királyi mézeshetek –

vígjáték

11:00 Én és a hercegem

4. – Elefántkaland –

vígjáték

12:50 A lázadó – kalandfilm

15:00 Az akciócsoport –

akciófilm

16:50 Összeláncolva – dráma

18:45 3 nap a halálig –

akciófilm

21:00 Ismeretlen férfi –

akciófilm

23:20 Behálózva – dráma

1:10 Ca$h – A visszajáró –

vígjáték

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár – Tour de

France

7:00 Formula-E – New York

8:00 Autóverseny –

Szlovákia

8:30 Kerékpár – Tour de

France

9:50 Olimpiai játékok

10:00 Formula-E – New York

11:00 Olimpiai játékok

12:30 Sportok – WATTS

12:45 Kerékpár – Tour de

France

17:45 Autóverseny –

Szlovákia

18:15 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

18:45 Sportok – WATTS

19:00 Kerékpár – Tour de

France

20:00 Eurosport 1 hírek

20:05 Formula-E – New York

21:00 Kerékpár – Tour de

France

21:55 Olimpiai játékok

22:00 Autóverseny –

Szlovákia

22:30 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

23:00 Sportok – WATTS

23:25 Eurosport 1 hírek

23:35 Kerékpár – Tour de

France

1:30 Formula-E – New York

2:30 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

EUROSPORT 2

3:00 Autóverseny –

Szlovákia

3:30 Kerékpár – Tour de

France

14:00 Labdarúgás: Atlanta

United – Seattle

Sounders FC

15:30 Labdarúgás: Los

Angeles FC – Portland

Timbers

17:00 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

17:30 Formula-E – New York

18:15 Kerékpár – Tour de

France

19:00 Autóverseny –

Szlovákia

19:30 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

20:00 Kerékpár – Tour de

France

20:55 Eurosport 2 hírek

21:00 Autóverseny –

Szlovákia

21:30 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

22:00 Kerékpár – Tour de

France

23:30 Autóverseny –

Szlovákia

0:00 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

0:25 Eurosport 2 hírek

0:30 Formula-E – New York

1:30 Kerékpár – Tour de

France

M4 SPORT

7:55 UEFA Bajnokok Ligája

9:55 2018 Labdarúgó vb.

12:00 Hungaroring magazin

12:35 Fradi Tv

14:10 2018 Labdarúgó vb.

16:10 Vízilabda

17:35 Bringasport magazin

17:55 Gillette World Sport

2018

18:30 Vízilabda Európabajnokság

19:45 Sporthíradó

20:00 M4 Sport stúdió

20:30 Vízilabda

21:40 M4 Sport stúdió

22:15 Sporthíradó

22:30 UEFA Bajnokok Ligája

0:30 2018 Labdarúgó vb.

2018. július 12. 63

csütörtök, július 19.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:10 Dinótalpak – sor.

16:35 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

16:55 Loopdidoo – sor.

17:10 A Büszke Birtok

oroszlán őrsége – sor.

17:35 Szófia hercegnő – sor.

18:00 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

18:20 Goldie és Mackó – sor.

18:45 Kody kalandjai – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Wissper – sor.

19:45 Sziklaszirti mesék

19:55 Chuggington

pályaudvar – sor.

20:05 Matrica – Négyzetgyök

20:15 Ki ez a lány? – sor.

21:05 Holnap tali! – sor.

21:30 Én vagyok itt! –

magazinműsor

22:40 Odaát – sor.

23:25 Kulisszák mögött – az

A38-as hajón

M3

11:00 Híradó

11:15 Vészhelyzet – sor.

12:05 Öregberény – sor.

13:20 KRÉM (Showhivatal)

14:20 Koffer – Kedvcsináló

Kul(t)túrák Külföldön

14:55 Tarka kockák

15:10 Hazárd megye lordjai

16:00 A pampák királya

17:00 Híradó

17:15 Bűvölet – dráma

18:15 Família Kft. – sor.

19:20 Vészhelyzet – sor.

20:10 Öregberény – sor.

21:30 Szemembe nézz…! –

Összeállítás régi rádió

operettekből

22:15 Egy kicsit másképp…

– Örökzöldek a 100

Tagú Cigányzenekar

előadásában

22:50 eMeRTon 1996.

– a Magyar Rádió

Rt. díjkiosztó

gálahangversenye

23:55 Operafejedelmek

M5

8:40 Látlelet a Földről –

dokumentumfilm

9:10 Mutasd meg, hol élsz!

9:50 Jó tudni! – sor.

10:50 Opera Café

11:30 Kal Penn a nagy

számok örvényében

12:00 Kincsesládánk

12:30 Mesterember

13:00 Mutasd meg, hol élsz!

13:30 Hogyan készült? – sor.

14:00 Ki mer ma?

14:10 Új idők új dalai

14:40 Szólalj meg!

15:25 Igenis, Miniszterelnök

Úr! – sor.

16:00 Felsős

16:30 KulTÚRA

16:35 Mindenki Akadémiája

17:10 Jó tudni! – sor.

18:10 Tudomány minden

napra

18:20 KulTÚRA

18:25 Ön is tudja

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:35 Kal Penn a nagy

számok örvényében

20:05 KulTÚRA

20:10 Hokkaido

madártávlatból

21:10 Előszó

21:15 Hasta la Vista! – dráma

23:10 Esti kérdés

23:45 Nyár 2018

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Topshop

10:00 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Walker, a texasi kopó

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Victoria, a rabszolgák

megmentője – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

20:00 Pénzt vagy éveket!

21:40 Ezek megőrültek!

23:20 NCIS – Tengerészeti

helyszínelők – sor.

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:20 Édesítő

12:50 Story Extra

13:20 Fókusz

13:55 Éjjel-nappal Budapest

15:10 Szulejmán – sor.

16:20 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL híradó

19:05 Fókusz

19:40 Barátok közt – sor.

20:20 Éjjel-nappal Budapest

21:30 Doktor Murphy – sor.

23:35 RTL híradó

RTL II

7:00 Tom és Jerry – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A Konyhafőnök VIP

11:50 Oltári csajok

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:45 A gyanú árnyékában

14:45 Showder Klub

15:50 Tom és Jerry – sor.

16:20 Oltári csajok

17:20 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 RTLII Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 A Madagaszkár

pingvinjei – sor.

23:30 Anyák gyöngye – sor.

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Rondó

7:10 Kvartett

7:40 Magyarország finom

8:00 Balatoni nyár 2018

9:55 Kisvárosi doktor – sor.

10:55 A múlt árnyékában

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jamie vidéki konyhája

13:15 Honfoglaló

14:05 Az apróságok

csodavilága

Újvidéki Rádió – Muzsikaszó, jókívánság, július 22-re

1. Ez a legény most kezd nékem tetszeni (Nagykanász Magdolna), 2. Az eke a földet…–

csárdáscsokor (Kurunczi zenekar), 3. Látod édesanyám (Csiszár István), 4. Tinálatok esküvő

lesz (Molnár József ), 5. Délvidéki kis faluban (Kozma Inci), 6. Messze van a szülőfalum

(Barabás Sándor), 7. Születésed ünnepnapján (Dunai Kavicsok), 8. Nekünk találkozni kellett

(Harangozó Teri), 9. Esküvő (Magyarock zenekar), 10. Ketten az úton (Záray Márta és Vámosi

János), 11. Lehoznám néked a csillagokat is az égről (Poór Péter), 12. Sok boldog névnapot

(Németh Tamás), 13. Próbálj meg lazítani (Hofi Géza), 14. Meseautó (Auth Csilla és Szolnoki

Péter), 15. Mit hoz a sorsunk (Aradszky László), 16. Ez a legszebb ünnep (Mikes Éva)

15:00 A múlt árnyékában

16:05 Erdészház Falkenauban

16:55 Szerencse Híradó

17:10 A hegyi doktor – sor.

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:30 Honfoglaló

20:25 Tóth János – sor.

21:00 Ki nevel a végén? –

vígjáték

22:45 A Bagi Nacsa Show

23:45 Ridikül

DUNA WORLD

6:20 Kárpát Expressz

6:45 Forint, fillér

7:10 Gasztroangyal – sor.

8:05 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:35 Útmutató –

dokumentumfilm

9:05 "Így szól az Úr!"

9:15 Kereszt-Tények

9:25 Biblia és irodalom

9:45 Tálentum – sor.

10:20 Magyar Krónika

10:50 Nagyok – sor.

11:20 Angol nyelvű hírek

11:35 Asszonyok

12:50 V4 híradó

13:00 Híradó

13:20 Rondó

13:50 Kvartett

14:25 Család-barát válogatás

15:25 Balatoni nyár 2018

17:20 Balatoni utazás – sor.

18:00 Gasztroangyal – sor.

18:55 Itthon vagy!

19:25 Hazajáró

20:00 Szenes Iván

emlékkoncert 2017.

21:00 Híradó

21:25 V4 híradó

21:35 Honfoglaló

22:30 Hacktion – sor.

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:30 Tudomány minden

napra

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Doll és Em – sorozat

9:50 Szomszédok története

10:00 Hírek

10:10 Kulináris műsor

10:24 Bryan mester –

dokumentumsorozat

10:46 Gyermekműsorok

11:05 Dosztojevszkij –

sorozat

12:00 Hírek hallássérültek

részére

12:10 Paletta (magyar)

13:00 Wallander – sorozat

13:45 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 Moto-show

14:31 Érdemes tudni –

tudományos műsor

15:00 Agrárhíradó

15:15 Bon… ton

15:40 Srpski ekran

16:06 Város a tengerparton –

sorozat

17:00 TV híradó

17:20 Ipartörténet –

dokumentumsorozat

17:50 Képeslapok

19:02 Gyermekműsor

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Wallander – sorozat

21:00 Dosztojevszkij – sor.

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 A palicsi filmfesztivál

krónikája

23:00 Tíz kultúra mögött

23:25 Női dolgok –

szórakoztató műsor

23:50 Dokumentumműsor

0:15 Ratkájék büszkesége

0:56 Az éjszaka ritmusa

VAJDASÁG 2

6:34 Jó munka

7:00 Rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Vendégem (magyar)

8:00 Archívumunkból

(magyar)

8:30 Durindo 2018

9:00 Jó estét, Vajdaság

(román)

10:30 Román zenés műsor

11:00 Öko-egyensúly

11:15 Egy fedél alatt

11:45 Horgászat

12:10 Szlavónia, Baranya és

Nyugat-Szerémség

krónikái

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Rajzfilm (magyar)

13:18 Harminc éves a

Cirkalom táncegyüttes

13:45 Ipartörténet

14:10 Gyermekműsorok

14:55 Valami több

15:20 Egészségügyi műsor

15:45 Moto-show

16:10 Paletta (magyar)

17:00 Medikus

17:45 TV híradó –

nemzetiségi összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Ruszin nyelvű műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság

(ruszin)

21:30 TV magazin (ruszin)

22:25 Szlavónia, Baranya és

Nyugat-Szerémség

krónikái

22:55 Grantchester – sorozat

23:40 Egészségügyi műsor

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Szórakoztató zene

10:05 Egészségügyi műsor

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Heti klasszikus

16:35 Mesejáték

17:35 Szórakoztató zene

18:00 Durindó

19:00 Magyarnóták,

csárdások, népzene

20:05 Egészségügyi műsor

(ism.)

22:00 Pop paletta

23:05 Kis éji zene

PANNON TV

7:00 Kárpát Expressz

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Székely konyha

8:30 Diagnózis

8:55 Kalamáris

9:00 Közel-kép

9:30 Magyarország nemzeti

parkjai

10:05 Ecranul Nostru

10:30 Szerelmes földrajz

11:00 Térkép

11:30 Látogató

12:00 Jövőprojekt

12:30 Szubjektív

13:00 A természet nyomában

13:30 „Ahonnan elindultam”

– Batta György

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Drávatáj

15:00 .eu – magazinműsor

15:30 Kertszépítők

16:00 Jó formában

16:30 Kárpát Expressz

17:00 Szubjektív

17:30 Híradó

18:05 Szerelmes földrajz

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Isten kezében

19:30 Szubjektív

20:00 Híradó

20:35 Egy nap a világ –

London – magyar

útifilm-sorozat

21:00 Kötél a mélyben –

dokumentumfilm

22:00 Híradó

22:35 Jó formában

23:05 Népzene és

világzene – Danubia

Tamburazenekar

64 2018. július 12.

tv csütörtök, július 19.

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:00 Jobb élet – hazai sor.

10:05 Gyanús személyek –

sorozat

10:55 Velvet – sorozat

12:15 Híradó

12:55 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

13:45 Amikor hallod a

harangokat – film

15:20 Ez Szerbia

16:05 Sebesült sas – hazai

sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Sebesült sas – hazai

sorozat

21:00 Selo gori, a baba se

češlja – hazai sorozat

22:00 A kilencedik régió

– film

23:40 Híradó

0:25 Beck ellenőr

BELGRÁD 2

4:58 Zenés műsor

6:16 Kirakócska – vetélkedő

6:38 Dokumentumműsor

6:43 Vallási naptár

6:54 Régészeti nyár –

tudományos műsor

7:30 Kocka, kocka,

kockácska – iskolai

műsor

8:00 Rajzfilmek

10:00 Tizenkét boldog kutya

– film

11:45 Kis napló –

gyermekműsor

11:50 Én, mi és mások 3 –

iskolai műsor

12:20 Ökológiai műsor

12:45 Zenés műsor

13:20 Tudomány 50

13:45 Nemzeti Múzeum,

az idők tanúja –

tudományos műsor

13:50 Kis napló –

gyermekműsor

13:55 Beck ellenőr – sorozat

15:25 A híd – sorozat

16:30 Kraljevski voz –

jugoszláv film

18:00 Vadászat és halászat

18:30 Uszonyos úszóverseny

és szabadtüdős

búvárkodás

20:30 Mozaik

20:40 Nemzeti Múzeum, az

idők tanúja

20:45 A híd – sorozat

21:50 Vízilabda Eb.: Szerbia–

Spanyolország

23:10 Rejtett életképek:

Leonardo da Vinci

0:05 Zenés műsor

HORVÁT 1

6:40 TV-naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Schwarzwald klinika

11:10 Kulturális műsor

11:42 TV-naptár

12:23 A szerelem törvénye

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 Az éjszaka királynője –

telenovella

15:00 Kisvárosi gyilkosságok

16:43 TV-naptár

17:25 Sara Kolak – beszélgető

műsor

18:00 Merülj velünk

18:12 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:00 Lottó

20:05 Hölgyek paradicsoma

21:00 Fekete-fehér világ – sor.

22:00 Nyíltan

22:50 Híradó

23:27 Bates Motel – sorozat

0:12 Gyilkos elmék – sorozat

0:57 Kisvárosi gyilkosságok

HORVÁT 2

5:50 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

10:55 Dokumentumfilm

11:05 Hölgyek paradicsoma

– sorozat

11:55 Utasok – amerikai

film

13:30 Veszélyes varjak –

német film

15:10 Martha Stewart

főzőiskolája

15:35 Tégláról téglára – Bryk

átrendez

16:00 Körzeti híradó

16:45 Stipe vendégségben

17:15 Tenisz – Umag

19:30 POPROCK.HR

20:05 Az elefántcsalád és én –

dokumentumfilm

21:00 Államérdek –

amerikai film

23:00 A gyilkos bennem –

amerikai film

0:50 Bitange i princeze –

horvát sorozat

1:20 Graham Norton és

vendégek – talk-show

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Tájkép

13:05 Tegnapi történelem

13:30 Plusz-mínusz

14:30 Heti terror

15:05 Asztaltársaság

16:25 Kultúrklub Major

Melindával

16:35 Trend – magazinműsor

17:05 Razzia

17:30 Kitekintő

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Terc

21:00 Hírek

21:05 Háttér-kép

22:35 Újranyitott akták

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

HÍR TV

Híradó: 12:00, 15:00, 17:00,

18:30, 20:00, 22:00

12:30 Magyar exodus – sor.

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Tantusz

17:30 Nem gyenge

19:00 Egyenesen

20:30 Egyenesen

21:00 Sznobjektív

22:30 Kép-regény

23:30 Peron

0:00 Egyenesen

COOL

9:00 Gyilkos ügyek – sor.

10:40 Vészhelyzet – sor.

11:35 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:25 Cobra 11 – sor.

16:25 Született detektívek

18:15 Gyilkos ügyek – sor.

20:05 Dr. Csont – sor.

21:00 Válótársak – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Foglalkozásuk:

Amerikai – sor.

TV4

6:30 Hope Klinika – sor.

7:30 Gyilkos sorok – sor.

9:40 A titkok könyvtára

10:40 Anya, az állatorvos

11:45 A hosszú út hazáig

12:45 Extrém tortacsodák

13:20 Ha szólít a szív – sor.

14:20 A titkok könyvtára

15:20 Anya, az állatorvos

16:25 Extrém tortacsodák

17:00 Ha szólít a szív – sor.

18:00 A hosszú út hazáig

19:00 Murdoch rejtélyei – sor.

21:00 Alice – sor.

23:00 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

VIASAT3

6:30 Jóbarátok – sor.

8:30 Agymenők – sor.

9:15 Szívek szállodája – sor.

11:10 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:10 Castle – sor.

16:10 A mentalista – sor.

18:10 Castle – sor.

19:10 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:05 Agymenők – sor.

21:00 Riddick – A sötétség

krónikája – sci-fi

23:25 Pitch Black – 22 évente

sötétség – thriller

ATV

12:30 Fórum

13:30 Ékszer TV

15:30 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:00 Egyenes beszéd

21:00 ATV Híradó

21:30 Telefonbox

22:00 KrizShow

22:50 Világhíradó

23:10 Hazahúzó

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Az alkukirály – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 Monumentális

történelem – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 Mérnöki műtárgyak

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Alaszka, a legvégső

határ – sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Ausztrál kamionosok

18:00 Lakásnepperek – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

21:00 A fagyott arany átka

22:00 Halálos fogás – sor.

23:00 Extrém vasútvonalak

Alaszkában – sor.

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

11:00 Kokainreptér Kolumbia

12:00 Jeges pokol

Norvégiában – sor.

13:00 Hitler utolsó éve

15:00 Ázsia évszázada

16:00 Légikatasztrófák – sor.

18:00 Gyáróriások – sor.

19:00 Diktátorok kézikönyve

20:00 A következő egymillió

év

21:00 Volt egyszer egy bolygó

22:00 A második világháború

– belülről – sor.

TV PAPRIKA

16:00 Itália ízei Antonio

Passarellivel

16:30 Terítéken

Lengyelország

17:00 Három pasi egy

konyhában

17:30 Jamie egyszerű és gyors

kajái – reality show

18:00 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

19:00 Európa késsel-villával

19:30 Nicola konyhája

20:00 Julius 22 perces kajái

20:30 Hugh mesterhármasa

21:00 Jamie és Jimmy konyhai

csatái – sor.

22:00 Anthony Bourdain –

Nem séfnek való vidék

22:50 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

23:50 Itália ízei Antonio

Passarellivel

HBO

6:00 21 – Las Vegas

ostroma – dráma

8:00 Felvétel indul –

magazinműsor

8:30 Keleti nyugalom

– Marigold Hotel –

vígjáték

10:30 Wonder Woman –

akciófilm

12:50 Éjféli látomás – dráma

14:40 Vigyázz, kész, szörf! –

animációs film

16:05 Karib-tenger kalózai:

Salazar bosszúja –

kalandfilm

18:15 A biznisz – vígjáték

19:15 A főszerep – sor.

20:00 Szegény gazdagok

21:35 Búvárszenvedély –

dokumentumfilm

23:00 Aranyélet – sor.

FILM+

9:20 Én és a hercegem

4. – Elefántkaland –

vígjáték

11:10 Túl nagy család –

dráma

13:20 Az akciócsoport –

akciófilm

15:10 Behálózva – dráma

17:00 Ismeretlen férfi –

akciófilm

19:10 Poseidon

21:00 Támadás a Fehér Ház

ellen 2. – London

ostroma – akciófilm

23:00 November Man –

akciófilm

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:00 Formula-E – New York

6:00 Kerékpár

7:00 Autóverseny

7:30 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

8:00 Sportok – WATTS

8:30 Kerékpár

10:00 Autóverseny

10:30 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

11:00 Kerékpár – Tour de

France

18:15 Formula-E – New York

19:15 Kerékpár

20:10 Eurosport 1 hírek

20:15 Sportok – WATTS

20:30 Autóverseny

21:00 Kerékpár

22:00 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

22:30 Autóverseny

23:00 Sportok – WATTS

23:35 Kerékpár – Tour de

France

1:30 Labdarúgás – MLSösszefoglaló

2:00 Autóverseny

2:30 Sportok – WATTS

EUROSPORT 2

3:00 Formula-E – New York

4:00 Autóverseny –

Szlovákia

4:30 Sportok – WATTS

5:00 Kerékpár – Tour de

France

6:00 Formula-E – New York

7:00 Kerékpár – Tour de

France

8:30 Formula-E – New York

9:30 Autóverseny –

Szlovákia

10:00 Kerékpár – Tour de

France

11:00 Formula-E – New York

12:00 Autóverseny –

Szlovákia

12:30 Sportok – WATTS

13:30 Olimpiai játékok

16:00 Formula-E – New York

17:00 Autóverseny –

Szlovákia

17:30 Labdarúgás: Atlanta

United – Seattle

Sounders FC

19:00 Autóverseny –

Szlovákia

19:30 Formula-E – New York

20:15 Kerékpár – Tour de

France

21:10 Eurosport 2 hírek

21:15 Formula-E – New York

22:15 Kerékpár – Tour de

France

23:30 Formula-E – New York

0:25 Eurosport 2 hírek

0:30 Labdarúgás:

Los Angeles FC –

Portland Timbers

1:30 Kerékpár – Tour de

France

M4 SPORT

7:55 Vízilabda

9:25 UEFA Bajnokok Ligája

11:25 Fradi Tv

11:55 Hungaroring magazin

12:30 Pecatúra magazin

14:00 Vívó magazin

14:35 Két váll magazin

15:05 Strandkézilabda

magazin

15:25 Napos Oldal – DVTK

magazin

16:00 M4 Sport stúdió

18:10 UEFA Európa Liga

20:00 M4 Sport stúdió

20:30 Vízilabda Európabajnokság

21:45 M4 Sport stúdió

22:15 Sporthíradó

Tévénézőink figyelmébe!

A tévéadók fenntartják maguknak

a műsorváltoztatás jogát!

2018. július 12. 65

Támogasson

bennünket!

Fizessen elő a Családi Körre!

Útmutató a befizetőlap kitöltéséhez:

www.csaladikor.com

info@csaladikor.com

Családi Kör független hetilap

Kiadó:

Sajtószabadság Alapítvány

Igazgató:

Kókai Péter

Főszerkesztő:

Tőke János

Szerkesztőség:

Tóth Imre, Vígi Zoltán, Vígi Zsoldos Zsaklina

Állandó munkatársak:

Balla Lajos, Bence Erika, Beretka Ferenc,

Bővíz László, Gara Kata, Huzsvár József,

Kontra Ferenc, Molnár Csikós László,

Nagy Nándor, Németh János, Radics Viktória,

Szabó Palócz Attila, Takács Magda,

Tómó Margaréta

Megjegyzés: A befizető személy adataihoz (uplatilac)

saját nevét és lakcímét írja be.

A fizetendő összeg (iznos) mezőbe írja be

a megfelelő összeget.

Tehát:

egyéves előfizetés esetén 4800,00 dinárt,

hat hónapos előfizetésnél 2400,00 dinárt,

három hónap esetén pedig 1200,00 dinárt.

A hivatkozási szám mezőbe (poziv na broj) a telefonszámát

írja be, amelyen el tudjuk Önt érni, ilyen formában:

024/xxx-xxx.

Folyószámlaszám: 265-2420310000438-89

AKCIÓ!

HA EGY ÉVRE ELŐFIZET, EGY HÓNAPOT INGYEN ADUNK!

A Családi Kör előfizetésének árjegyzéke

2017. július 1-től:

1 évre 4800 dinár,

6 hónapra 2400 dinár,

3 hónapra 1200 dinár.

Hívjon bennünket, fizessen elő, hogy házhoz érkezzen

a család magazinja!

Tel: 061/664-30-11

e-mail: info@csaladikor.com

Tudósítóink:

Bálizs Géza, Borús Margit, Csekity Erzsébet,

Farkas Mónika, Medvecki Sándor,

Molnár Ildikó, Simon Julianna, Varga Zoltán

Lektor, korrektor:

Burány Katalin, Kulhanek Edina

Tördelés és grafikai előkészítés:

Kószó Attila, Mák János

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

24400 Zenta, Fő tér 3/II/III/23

Tel: 064/470-44-99

A szerkesztőség munkaideje:

hétfő–péntek: 10.00–14.00

Terjesztőosztály:

061/664-30-11

Előfizetési díj:

három hónapra 1200 dinár,

hat hónapra 2400 dinár,

egy évre 4800 dinár,

külföldre egész évre az európai országokba

24 000 dinár, a tengerentúli országokba

26 500 dinár.

Az előfizetés összegét a következő folyószámlára

kell befizetni: 265-2420310000438-89

Kéziratokat nem őrzünk meg

és nem küldünk vissza.

Egyes szám ára 100 dinár.

Folyószámlaszám: 265-2420310000438-89

Nyomda: Rotografika

A keresztrejtvény helyes megfejtését,

recepteket, apróhirdetéseket és

minden egyéb küldeményt, levelet

a következő címre várunk:

Családi Kör szerkesztősége,

Fő tér 3/II/III/23, 24400 Zenta.

CIP - Каталогизација у публикацији

Библиотека Матице српске, Нови Сад

64+659.3

CSALÁDI Kör : független hetilap / fő- és felelős

szerkesztő Tőke János. - 1. évf. 1. sz. (1990) - . -

Zenta: Sajtószabadság Alapítvány, 1990- . - Ilustr.

; 30 cm

Nedeljno. - Je nastavak: Dolgozók = ISSN 0416-2277

ISSN 0353-9121 = Családi Kör

COBISS.SR-ID 19630082

66 2018. július 12. 5.

Fűtés, hűtés és melegvíz-előállítás!

Mindezt a legolcsóbb módon!

AKÁR

70%-kal

OLCSÓBB

FŰTÉS

A hőszivattyúkat az energiaforrásuk alapján

feloszthatjuk víz-víz és levegő-víz készülékekre. A

levegő-víz hőszivattyúk a működéshez szükséges

energiát a külső környezet levegőjéből vonják el

kútfúrás nélkül. A víz-víz hőszivattyúk

egy fúrott kútból nyert víz

hőenergiájának a felhasználásával

télen fűtik, nyáron pedig hűtik otthonát,

miközben akár meleg vizet is

termelhetnek. A hőszivattyút bármilyen

meglévő fűtőrendszerre rá lehet csatlakoztatni!

Fűtse otthonát gondtalanul!

A fúrott kutat

felhasználhatja másra is,

locsolásra, autómosásra…

Több mint 35 éve

Önökért!

Felejtse el a magas számlákat!

Kérjen ingyenes ajánlatot!

Befektetése hamar megtérül!

Bárhova telepíthető levegő-víz hőszivattyú

Nem kell hozzá kútvíz!

Átlag COP 4,8

BESTERMOFRIGO KFT

Zenta, Zabos József 8.

Tel: 024/817-104

Mob: 063/11-20-325

ÚJDONSÁG A PIACON!

frigo@sksyu.net

www.bes.rs

Következő

számunkban

Hegedűszólam

Két vizsga között egy

zenei futam a kishegyesi

Dudás Virág Ervin

hegedűjátékossal

Kezdődik

a Tanyaszínház körútja

Július 21-én

Bácsfeketehegyen mutatják

be az idei előadásukat,

amelynek címe:

Pé’z hova mész?

Július 19-től keresse

az újságárusoknál!

Független hetilap

Szeretné, hogy Vajdaság minden pontjára eljusson

terméke, cége, szolgáltatása jó híre?

Válassza a legnagyobb példányszámú

vajdasági magyar hetilapot!

HIRDESSEN A CSALÁDI KÖRBEN!

Hívjon bennünket a 064/470-44-99-es telefonszámon,

vagy írjon az info@csaladikor.com e-mail-címre.

Egyre többen gondolják úgy, hogy szívesen

megosztanák kedvenc képeiket a Családi Kör olvasóival.

Ezen a héten Márton Ida képeiből készítettünk

egy összeállítást. Aki a fényképek láttán kedvet kapott

a fotózáshoz, és szeretné a felvételeit viszontlátni

a Családi Körben, az ne habozzon, küldje el a fotókat

az info@csaladikor.com címre. Előfizetéses akciónk

továbbra is tart, a részletekért lapozzon vissza egyet

az újságban.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!