Családi Kör, 2019. február 28.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Független vajdasági hetilap, 2019. február 28.

XXX. évfolyam, 9. szám, 100 dinár

Szenci Attila: Szeretnénk a fiatalokat itthon tartani

Gazdag Ág: Holtverseny az első helyen

Életterünk, a kert

Orom: A hely, ahol nem lehet unatkozni
FELHÍVÁS

XII. Petőfi Sándor

szavalóverseny

Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési

Központ meghirdeti a XII. Petőfi

Sándor szavalóversenyt, amelyet 2019.

március 30-án tart meg. A versenyre az

általános és középiskolások, valamint az

egyetemisták nevezhetnek be – bármely

magyar költő versével.

A bejelentkezéshez ki kell tölteni a

jelentkezési lapot, amely beszerezhető

az iskolák osztálytanítóinál és magyartanárainál,

illetve igényelhető a központ

irodájában személyesen vagy elektronikus

postán (Újvidék, József Attila u. 16.,

petofime@hotmail.com).

Bővebb információk a 021/474-06-97-

es telefonszámon kaphatók.

Jelentkezési határidő: március 25.

Független hetilap

Szeretné, hogy Vajdaság minden pontjára eljusson

terméke, cége, szolgáltatása jó híre?

Válassza a legnagyobb példányszámú

vajdasági magyar hetilapot!

HIRDESSEN A CSALÁDI KÖRBEN!

Hívjon bennünket a 064/470-44-99-es telefonszámon,

vagy írjon az info@csaladikor.com e-mail-címre.
Sólyom

Balázs

A sánta őz

Rég elmaradva

nyugszik a hóban

páratlan paták

hűséges nyoma.

Előtte az őrs

már hátra se néz.

Utánuk baktat,

bár lépni nehéz.

Minden levél a

terrort zengi.

Minden fában a

vadászt lesi.

Dülöngve meghajol, és

a jeget nyalja.

Föloldaná nekik,

pedig ő is szomjas.

Éhes vad vonyít

az ég felé mögötte.

Riaszt az őz, bőg

feléjük; Nem hallják meg.

Sánta őz vagy egészséges,

ha farkasnak ugrik,

hogy a kicsinyt védje,

így is, úgy is egy a vége.

Ez minden teremtő

kötelezettsége.

Kószó Attila

Nagylelkűen teljesítették egy rákbeteg kisfiú kívánságát. Hát

lehetett nemet mondani? Nem, bizonyára nem. De mi lehet egy

nagybeteg gyermek kívánsága? Bizonyosan az a leghőbb vágya,

hogy az államelnökkel fényképezkedjen? Nem véletlenül az,

hogy meggyógyuljon és hazamehessen a szüleihez, testvéreihez,

folytathassa tanulmányait, egyszer majd munkát kapjon, családot

alapítson és boldogságban élje életét? Hogy ne lássa szülei

szemében a könnyet, mert nem tudják hazavinni, és a félelmet,

hogy nem tudnak időben annyi pénzt összekunyerálni jóakaró

emberektől, hogy külföldön meggyógyíttassák őt? Hogy ne fecskendők

legyenek a játékszerei, hanem az óvodás pajtásai? Hogy

ne legyenek fájdalmai, hogy ne sírja minden éjjel álomba magát?

Szerintem ezeket a kívánságokat kellene teljesítenie minden jóakaró,

épeszű felnőttnek. Főleg azoknak, akiknek hatalmában áll

pénzekről és azok felhasználásának módjáról dönteni. Egy gyermek

kívánsága, hogy szülei boldogok és egészségesek legyenek,

ne csak a munkát, a pénzt hajszolják, amit egyre nehezebb

Kívánságok

Borítónkon Mezei Erzsébet alkotása látható

előteremteni, pedig azt állítják, soha nem volt még ilyen magas

az életszínvonal Szerbiában. Hogy ne csak azt hallja, hogy nincs,

hogy legyen türelemmel.

Nem hiszem, hogy bármelyikünk kívánsága az lenne, hogy

politikusaink saját ingó pozíciójuk megerősítése érdekében már

a következő választásokra készülve a mi pénzünkön kampányolják

végig az országot. Azon a pénzen, amin mi a gyermekeinket

vagy éppen saját magunkat gyógyíttatnánk, hogy minél tovább

tudjunk szeretteink támaszai lenni. Az lenne a feladatuk, biztosítsák

minden egyes polgár számára a megfelelő egészségügyi

ellátást, és ők maguk ne veszélyeztessék direkt vagy indirekt a

gyógyulásukat.

Egy kisgyermek kívánságának pedig mindenekelőtt annak

kellene lennie, hogy ne ismerjen fel egyetlen politikust sem. Erről

viszont nekünk, felnőtteknek kellene gondoskodnunk.

VÍGI ZSOLDOS Zsaklina

2019. február 28. 3
tartalom

Jelentős változtatás előtt

a nyugdíjbiztosítás?

Állítsák le a minivízerőművek

építését!

A vajdasági magyarságnak

nincs vesztegetni való ideje

Szerbiában a szegénységnek két kategóriája

van: az abszolút és a relatív

szegénység. Az első csoportba tartozók

havi jövedelme 2017-ben 12 045 dinárnál

kisebb volt (a lakosság 7,2 százaléka

tartozott ebbe a csoportba). A relatív

szegénységi küszöb 15 600 dinár volt.

(11. oldal)

A minivízerőművek építése nem kerülte

el Vajdaságot sem. A Néra folyót, az

egyedüli hegyi folyót, amelyet a síkság

nem tudott lelassítani, veszélyeztetheti

az a vízerőmű, amelyet Fehértemplomnál

(Bela Crkva), a Jaruga csatornáján

építenek, figyelmeztetnek az ökológusok.

(8–9. oldal)

Látjuk azt is, mekkora nyomás alatt áll

a Vajdasági Rádió és Televízió, és mekkora

problémával küzdenek az ott dolgozó újságírók.

Ha ehhez hozzáadjuk a pártpolitika

befolyását, amit láthatunk az újságok

címoldalain, egy nagyon szürke kép tárul

elénk, amikor a vajdasági magyar médiahelyzetről

beszélünk. (12–13. oldal)

„Szeretnénk a fiatalokat

itthon tartani”

A zentai fiúk

Itt nem lehet unatkozni

A DotLab vezetője a huszonhárom éves

Szenci Attila, aki már néhány hónappal az

informatikus-mérnöki oklevél megszerzését

megelőzően vállalkozó lett. Az okosépület-automatizáló

rendszereit a cég

elsősorban szállodák számára fejleszti,

melyeknek teljes körű informatikai megoldást

kínál. (16–17. oldal)

Évek óta ott van már a szerbiai tenisz

élvonalában, de az igazi siker váratott

magára. Most, 23 évesen robbant be

végérvényesen a földkerekség legjobb

játékosai közé, hiszen immár 37. a teniszezők

világranglistáján. Szerencse is

kellett, persze, hogy a riói tornán a döntőbe

jusson, és ott – sérülten – diadalmaskodjon.

(39. oldal)

Egy ilyen kicsi faluban, mint Orom,

nagyon szép feladat a művelődésszervezés.

Több mint húsz éve vagyok a

művelődési egyesület elnöke, és ennyi

ideje dolgozom tanítóként az iskolában

is, és nekem mindig is fontos volt, hogy

együtt tudjunk minél színesebb programokat

megvalósítani. (46–47. oldal)

Egypercesek. ............................................... 6–7

Oktatás: Elsős lesz a gyerek .................................. 10

Közélet: Hogyan döntsünk a végén?. ......................... 14

Külföld: Van a jó migráns meg a rossz migráns ................ 15

Holtverseny az első helyen. ...............................18–19

Asztalizene: TD – a zárójel bezárul ............................ 20

Irodalom – Greguss Erdélyi Hermina: Húsz év. ................ 21

Gyerekszoba. .............................................22–23

Vendégségben Bajsán, Bajmokon, Nagybecskereken,

Zentán, Doroszlón .................................... 24–25, 45

Ötletsarok: Naprendszer és virágoskert a farmeren............ 26

Jegyzet: Mi lesz ennek a vége?................................ 27

A hónap könyve: Az ismeretlenül ismerős táj. ................. 28

Életterünk, a kert . ........................................... 29

A régi Hollywood nem adja magát . .......................... 30

Gurulunk: Kezdő sofőrök két, illetve négy évig ................ 31

Fejtörő . ..................................................... 32

Kisrejtvény . ................................................. 33

Óriásrejtvény .............................................34–35

Horoszkóp és kvíz. ........................................... 36

Horogra akadva: Februári tavasz ............................. 37

Képhistóriák: Őszinte barátok tiszta tábora ................... 38

Nem a gólya hozza: Rákkeltő anyag jelenlétét mérik

az oktatási intézményekben.................................. 40

Az orvos válaszol: Bepirosodott bőr . ......................... 41

Buksi – Sajtótörténeti feljegyzések . .......................42–43

Családi hirdető. ...........................................44–45

Humor . ..................................................48–49

Konyha: Télbúcsúztató ebédek ............................50–51

Tv-műsor. ................................................52–65

Impresszum ................................................. 66

Rövid távú időjárás-előrejelzés ............................... 68

4 2019. február 28.
Nagyböjt – előkészületi

idő húsvétra

A bűnbánat és a megtérés ideje

A liturgikus év nagyböjtnek nevezett ideje hamvazószerdával kezdődik, és nagyszombattal

ér véget, 46 napot foglal magába. De ha az első hat vasárnapot leszámítjuk,

negyven hétköznap és a virágvasárnap képezi. A Szentírásban a negyvenes

szám sok alkalommal fordul elő: Jézus 40 napot böjtölt a pusztában, 40 napig tartott

a vízözön, a nép 40 évig vándorolt, Mózes 40 napot volt a Sínai-hegyen, Jónás

40 türelmi napot hirdetett a niniveieknek... Ez a negyven nap vagy év mindig valamiféleképpen

össze van kötve a böjttel.

Nagyböjt mindenekelőtt előkészületi

idő húsvét ünnepére,

Jézus Krisztus feltámadásának

megünneplésére. Lényegében

ez előkészület a mi örök életünkre és a mi

feltámadásunkra is. Ezért nagyböjt kezdő

napján, hamvazószerdán az egyház a liturgiában

két felhívást intéz a hívekhez: „Emlékezzél

ember, hogy porból lettél és visszatérsz

a porba!” az egyik felhívás, a másik pedig:

„Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban!”

Ez a két felhívás kifejezi ennek

az időszaknak a lényegét és jelentőségét a

keresztény ember életében.

Az első felhívás: „Emlékezzél, ember,

hogy porból lettél és visszatérsz a porba!”,

vagy ahogyan az újabb liturgikus könyvek

mondják: „Emlékezz, ember, hogy por vagy és

porrá leszel!” elménkbe idézi földi létünk és

életünk legbiztosabb valóságát, azt, hogy

meghalunk. Bármennyire is menekülnénk

vagy menekülünk ettől a valóságtól, még

ha rá sem gondolunk, minden pillanattal

közelebb vagyunk a halálhoz.

Lehet az ember erős, szép, egészséges,

bölcs, gazdag, rendelkezhet nagy hírnévvel,

vagy beteg, szegény, elhagyatott, előbb

vagy utóbb szembe kell néznie a halál valóságával.

Ez a tudat nagyon zavarja földi

boldogságunkat, ezért sokan a halált tartják

jogosan az ember legnagyobb ellenségének.

Sokak számára a halál a puszta elmúlást

jelenti. Mi, emberek itt a földön csak

átutazók vagyunk, vagy vallásosan mondva

zarándokok a „bölcsőtől a sírig”, a születéstől

a halálig.

Szent Pál mondja: „Tudjuk ugyanis, hogyha

földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakóházat:

örök hajlékot a mennyben, amit nem

emberkéz épített.” (2 Kor 5,1) Földi műveinkből,

dolgainkból nem viszünk magunkkal

semmit, csak jócselekedeteink tanúskodnak

mellettünk. Pedig mennyit fáradozunk

sok minden miatt, amíg a földön élünk!

Mindent itt kell hagynunk, mindentől meg

kell válnunk. Amilyen gyámoltalanul és

semmi nélkül jövünk erre a világra, épp úgy

kell innen távoznunk is.

Amióta ember él a földön, azóta minden

időben a halál problémáját szerette volna

megoldani. Ezen törték és törik a fejüket a

filozófusok, tudósok, de az egyszerű emberek

is. Egyesek azt állítják, hogy az ember

hírneve túléli a halált, de az is idővel

feledésbe merül, sok ember nem is szerez

magának hírnevet. Mások azt állítják: az

ember utódaiban éli túl a halált. Az utódok

sem hálásak minden alkalommal, azok is elfelejtenek.

Vannak, akik a nagy vagyonban

látják a halál feletti győzelmet. Az ilyenek

a legméltóbbak a szánalomra, mert temethetnek

a földbe vagy márványsírba, mindaz

egyre megy. Amilyen üres kézzel léptünk a

világba, olyannal távozunk is. Ezért az ember

számára borzalmas a halál, félünk és

rettegünk tőle.

A LÉLEK EREJÉVEL

Ennek ellenére nekünk, keresztényeknek

mégis van reményünk, mert van hitünk,

mert hisszük, hogy Jézus Krisztus legyőzte

a halált. Krisztus az egyetlen, aki a halál

problémáját megoldotta, mert húsvét hajnalán

élve tért vissza a holtak közül. Jézus

Krisztus előttünk járta az élet útját, értünk

szenvedett, kiitta a legborzasztóbb szenvedés

poharát, mint egy utolsó gonosztevő,

megalázva, keresztre feszítve halt meg.

De Ő él, mi ezt hisszük, legyőzte a halált,

feltámadott, mint győztes tért vissza a halál

honából. Ezzel minden ember számára

felragyogtatta az örök élet és a feltámadás

reményét.

Jézus feltámadása ad hitelt a tanításának.

Mi, keresztények nem vagyunk holt

ember tanítványai és követői, mi az élő

Krisztusé vagyunk. Tanítása szerint az örök

élet és feltámadás kétféle lehet: dicsőséges

vagy kárhozott. Az emberi szív dicsőségre,

boldogságra vágyik, főképp a hosszan tartó,

örök boldogságra, arra a hazára vágyik

az ember, amelyről Szent Pál mondja: „Szem

nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl

nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik

szeretik őt.” (1 Kor 6,9)

Hogy ezt elérjük, az egyház hozzánk intézi

a másik felhívást is: „Tartsatok bűnbánatot,

és higgyetek az Evangéliumban!” Az

evangélium szó örömhírt jelent. Örömhírt,

mert a krisztusi tanítás megoldja az ember

létproblémáját: megmutatja életünk értelmét

és célját, megpróbál feleletet adni a

szenvedésre, földi zarándokutunk nehézségei

között reményt ad, és a halálban nem

az elmúlást mutatja, hanem az átlépést az

időből az örökkévalóságba.

Bűnbánatot tartani annyi, mint megtérni.

Mi is a megtérés? Levetni a régi embert

vétkes szokásaival, és keresztény emberhez

méltó életet élni, megélni az istengyermekséget.

Egyszóval: Isten felé fordulni.

A keresztség szentségében Isten gyermekei

lettünk, a mennyország örökösei,

testünk és lelkünk a Szentlélek temploma

lett, és az egyház tagjai lettünk. Sokszor úgy

viselkedünk, mint a „tékozló fiú”. Kivesszük

részünket az örökségből, eltékozoljuk Isten

megszentelő kegyelmét, a bűn és a gonoszság

útján mélyre süllyedünk. A bűnbánat

és a megtérés visszavezet minket az „atyai

házba”, ahol tárt karokkal vár bennünket a

mennyei Atya, aki megbocsát és ünnepi lakomát

rendez számunkra. A kegyelem által

megerősít, hogy kitartóak legyünk a jóban.

Az előttünk álló nagyböjti alkalom lehet

az utolsó is a megtérésre, az Isten felé való

fordulásra. Ez alkalmas idő, ezek az üdvösség

napjai. Alkalom arra, hogy több jót tegyünk,

többet imádkozzunk, buzgóbban

gyakoroljuk az irgalmasság lelki és testi

cselekedeteit. Alkalom, hogy erősítsük akaratunkat

a lemondásokkal – a böjttel.

A mai ember számára a böjt eléggé idegen

fogalom. Ma a diéta az, amit mindenki

megért, amit sokan alkalmaznak, mert féltik

az egészségüket. Helyes félteni az egészségünket,

de ez legtöbbször önző szeretetből

ered. Az igazi böjtöt is szeretetből kell

alkalmazni, csak nem egoista szeretetből,

hanem Isten és embertársunk iránti szeretetből.

Ha Isten vagy embertárs iránti szeretetből

lemond az ember valamiről, azzal

erősíti akaratát, hogy az értelem uralkodjon

a test felett, ne a test az értelem felett.

FISER János

2019. február 28. 5
egypercesek

Kinevezték az MNT bizottságainak

elnökeit és tagjait

A Magyar Nemzeti Tanács múlt heti,

negyedik rendes ülésén kinevezték a bizottságok

elnökeit és tagjait. Az Oktatási

Bizottság élére Baráth Gábor Gergelyt, a

szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola

történelemtanárát nevezték ki. A Kulturális

Bizottság elnöke Sárközi István, a kishegyesi

KKT titkára, a Feketics Művelődési Egyesület

elnöke lett. A Tájékoztatási Bizottságot

ezentúl Kozma Zoltán, a Pannon RTV műsorigazgatója

vezeti, ifj. Kovács Károly okleveles

jogászt pedig a Magyar Nemzeti Tanács

Hivatalos Nyelv- és Íráshasználati Bizottságának

élére választották meg.

Betörtek a szabadkai

kórház kápolnájába

Egy hét leforgása alatt kétszer is betörtek

a Szabadkai Közkórház kápolnájába – adta

hírül Facebook-oldalán Dragan Muharem

katolikus lelkész. „Ez alkalommal a hangosítást

lopták el. A közelmúltban a Szent

Rókus-plébánián jártak a tolvajok. Nyilvánvaló,

hogy a szabadkai templomokat vették

célba” – írta a lelkész.

Nyugdíjba vonult Buda Hajnalka

Negyvenkét munkaév után nyugdíjba vonult

Buda Hajnalka, a Vajdasági RTV szerkesztő-újságírója.

Jelenlegi és volt munkatársai

szerdán búcsúztak el tőle, adta hírül a médiaház.

Buda Hajnalka szerint a négy évtized

nem kevés, de csupán egy pillanatnak tűnik.

Az újságírói szakmát, úgymond, ajándékba

kapta, és ez jelenti az életét: „Nagyon nagy

örömmel gondolok vissza minden egyes

évre, minden egyes pillanatra. Még azokra

is, amelyek nehezek voltak, hiszen azok arra

sarkalltak, hogy még jobban, még nagyobb

pannonrtv.com

odaadással dolgozzam, és azt hiszem, hogy

ez a legfontosabb: nem számolni a túlórákat,

az itt, a vágószobában vagy a terepen töltött

perceket, hanem mindent jól átgondoltan és

átérezve, a szórakoztató témákat örömmel

prezentálni, a napi politikai témákat pedig

hitelesen” – nyilatkozta az újságírónő a búcsúztató

ünnepségen. Buda Hajnalka immár

nyugdíjasként továbbra is részt vesz a Deutsche

Minuten című német nyelvű rádiós

és televíziós műsor készítésében, valamint

egyengeti a fiatal újságírók útját.

A választói névjegyzéket

összekapcsolták a halotti anyakönyvvel

Az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati

Minisztérium február 19-től kezdve lehetővé

tette a halotti anyakönyv és az egységes

választói névjegyzék elektronikus összekapcsolását

– közölte a Tanjug hírügynökség.

Az a cél, hogy a választói névjegyzék a

lehető legmagasabb szinten naprakész,

szabályos és pontos legyen – jelentette ki

Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati

miniszter. „A megbízott hivatalnokok

napi szinten kezelik majd az egységes

választói névjegyzéket, mindennap

megkapják a halotti anyakönyvbe bevezetett

személyekkel kapcsolatos információt,

és hivatalból azonnali hatállyal végzést

hoznak ezen személyek névjegyzékből való

törléséről” – magyarázta a tárcavezető.

Hamarosan bekapcsolják a rendszerbe

a házassági anyakönyvet is, ami a vezetéknév-változás,

illetve a válások miatt fontos,

és ezek az adatok is automatikusan bejegyzésre

kerülnek majd a névjegyzékbe – közölte

az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati

Minisztérium.

Sérülnek az emberi jogok Szerbiában

Egyre inkább sérülnek Szerbiában az emberek

jogai – derült ki a belgrádi Emberi Jogi

Központ 2018-as évre vonatkozó most közzétett

jelentéséből – tudósít az N1 Televízió.

A jelentés rámutat, hogy az intézmények

egyre inkább elveszítik függetlenségüket,

sérül a magánszféra sérthetetlenségéhez

való jog és csorbul a sajtó szabadsága. A

központ jelentésében külön kiemelték azt,

hogy a munka- és szociális vonatkozású új

törvényeket minden eddiginél alacsonyabb

színvonalon alkotják meg, melyekkel megsértik

a polgárok munkához és szociális támogatáshoz

való jogát.

Megalakult a Polgári Demokrata Fórum

Aleksandar Olenik, Miloš Marković, Zoran

Vuletić és Rade Veljanovski, a Szabad

Polgárok Mozgalmát elhagyó közismert

személyek Polgári Demokrata Fórum (szerbül:

Građanski demokratski forum, GDF)

néven alakítottak múlt pénteken új politikai

szervezetet – adta hírül a Beta hírügynökség.

Rade Veljanovski (a képen) a

Politika napilapnak azt nyilatkozta, hogy

„egy igazságon alapuló politikai alternatíva

jött létre olyan személyekből, akik még

nem voltak hatalmon”. Veljanovski leszögezte,

hogy a GDF a jövőben a hasonlóan

gondolkodó politikai szervezetekkel kíván

együttműködni, és azt is hozzátette, hogy

arról nincs tudomása, hogy Saša Janković,

az SZPM volt elnöke csatlakozik-e majd

hozzájuk. A Szabad Polgárok Mozgalmának

volt tagjai azt követően döntöttek

egy új politikai szervezet megalapításáról,

hogy a tisztújító közgyűlésen Sergej Trifunović

színművészt választották meg a

mozgalom új elnökévé.

Az egészségügyi nővérek

szerint Vučić félrebeszél!

Az egészségügyi nővérek és technikusok

országos szakszervezetének elnöke,

Radica Ilić azt mondta, valósággal felizzott

a telefonja, miután Aleksandar Vučić

szerb elnök egy tévéműsorban azt mondta,

hogy a főiskolai végzettségű nővérek

fizetése 54.775 dinár, középiskolával pedig

50.446 dinárt keresnek. „Nem tudom, ki tájékoztatja

az elnököt, de az adatok köszönőviszonyban

sincsenek a valósággal. Azt

hiszem, valaki téves információkat adott

neki, és nem merik közölni vele, hogy a

helyzet igazából mennyire súlyos” – jelentette

ki a Danas napilapnak a szakszervezeti

vezető. Radica Ilić ismertette: az elsődleges

egészségügyi ellátásban dolgozó

nővérek harminc év munkatapasztalattal

is legfeljebb 38 ezer dinárt keresnek, a főiskolai

végzettséggel rendelkező nővérek

bére pedig az összes kiegészítéssel együtt

sem haladja meg az 51 ezer dinárt. A szakszervezet

elnöke rámutatott, az elemzésekből

kiderült, hogy a nővérek reálbére

euróban számolva harminc százalékkal

kevesebb, mint 2009-ben volt.

Medija Centar / mc.rs

6 2019. február 28.
Megszült Ana Brnabić élettársa

egypercesek

Berlinbe utaznak a bolyaisok

blic.rs

Ana Brnabić szerb kormányfő élettársa,

Milica Đurđić múlt szerdán Belgrádban

megszülte kisbabáját – adta hírül a Blic napilap.

Milica Đurđić egy kisfiúnak adott életet,

a szülés pedig rendben zajlott – tudta

meg a kormányfő kabinetjétől a belgrádi

lap. A Blic azt is közölte, hogy az újszülött az

Igor nevet kapta.

Július elsejétől csökken a

roamingdíj a Balkánon

Rasim Ljajić kereskedelmi, idegenforgalmi

és távközlési miniszter kijelentette, hogy

2021-ben eltörlik a roamingdíjat a Balkánon. A

térség országainak lakói azonban már idén július

elsejétől olcsóbban kezdeményezhetnek

roaminghívásokat, közölte a Tanjug hírügynökség.

Az erre vonatkozó egyezmény szövegét

már teljes egészében összehangolták az

érintettek, a dokumentumot pedig áprilisban

Belgrádban írják alá. „Az egyezmény szerint

roamingban a percdíj nem haladhatja meg a

0,19 eurót, egy SMS ára legfeljebb 0,06 euró

lehet, az internethasználatért pedig megabyte-onként

0,20 eurót kell fizetni. Tehát ettől

csak olcsóbb lehet, az árak semmiképpen

sem lehetnek magasabbak. A polgárok pedig

már ebben az átmeneti időszakban is jelentős

összegeket spórolhatnak meg” – mondta

a miniszter. Szerbia, Bosznia, Montenegró és

Macedónia még 2014-ben kezdte csökkenteni

a roamingdíjak árát. Arra a kérdésre, hogy

az Európai Unió országai irányába is eltörlik-e

majd a roamingdíjat, Rasim Ljajić úgy fogalmazott,

hogy „ez egy hosszabb történet”.

Nem engedik ki a börtönből

Magda Marinkót

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási

bírája kedden hozott végzésével

nem engedélyezte Magda Marinko feltételes

szabadságra bocsátását. Magda Marinkót

a Legfelsőbb Bíróság előre kitervelten,

nyereségvágyból, több emberen, különös

kegyetlenséggel elkövetett emberölés

bűntette és lőfegyverrel és lőszerrel való

visszaélés bűntette miatt sújtotta életfogytig

tartó szabadságvesztéssel, amelyből

legkorábban 25 év letöltése után bocsátható

feltételes szabadságra – írja a hvg.hu. A

bíróság a feltételes szabadságra bocsátást

Hatalmas sikert ért el a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

csapata a Telekom Srbija, az m:tel Crna Gora és az m:tel BiH által meghirdetett regionális

app kihívás pályázatán. A zentaiak nemrég megnyerték a szerbiai versenyt, és

múlt héten a regionális bajnokságon is elsők lettek, így ők képviselik majd a régiót a

berlini IDTechEx Show-n! A zentai csapatot Horváth István, Barsi Ádám, Hugyik Kornél

és Acsai Hermina alkották, a mentoraik pedig Kőrösi Gábor és Esztelecki Péter voltak.

mellőző döntésekor figyelembe vette az

elítéltet fogva tartó büntetés-végrehajtási

intézet véleményét, a rendelkezésre álló

egyéb iratokat, és meghallgatta Marinkót a

későbbi életvezetésével kapcsolatos szándékáról.

A büntetés-végrehajtási bíró megállapította,

hogy tekintettel az elítélt által

elkövetett bűncselekmény jellegére, a büntetés-végrehajtási

intézetben tanúsított

magatartására, illetve arra, hogy semmiféle

megbánást nem tanúsít, nyilvánvalóan

nem vonható le az a következtetés, hogy a

kiszabott büntetés célja további szabadságelvonás

nélkül is elérhető.

Európában korlátozzák majd az

új autók menetsebességét

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács

(ETSC) azzal a javaslattal állt elő, hogy korlátozzák

minden olyan új autó menetsebességét,

amit az Európai Unió területén értékesítenek.

Az Európai Parlament képviselői

elfogadták ezt a javaslatot, így az új szabályozás

három éven belül életbe lép, közölte

az Auto Express magazin. A blokkolót, mely

az Intelligens Sebességtámogatás (Intelligent

Speed Assistance – ISA) elnevezést viseli

majd, olyan szoftver működteti, amely

a táblafelismerő rendszer és a GPS-adatok

alapján szabja meg egy-egy adott útszakaszon

a megengedett sebességet, és ez

alapján korlátozza a jármű teljesítményét és

sebességét, hogy ezzel akadályozzák meg a

gyorshajtást. Az ETSC úgy gondolja, hogy

az intézkedés hatására harminc százalékkal

csökken majd a közlekedési balesetek

száma, és a bevezetéstől számított tizenöt

éven belül huszonötezer ember életét menti

majd meg.

HÍRFORRÁSUNK:

2019. február 28. 7
KÖRNYEZETVÉDELEM

Az ökológusok figyelmeztetnek

Állítsák le a minivízerőművek építését!

Az ökológiai aktivisták, de mindenekelőtt

a Védjük meg a Stara

planina folyóit mozgalom felemelték

a hangjukat a minivízerőművek

építése miatt, mert azokat a természet

gyilkosainak tekintik! Szerbiában

több mint 800 minivízerőmű építését tervezik,

eddig már mintegy kilencvenet helyeztek

üzembe.

Az ökológusok követelik, hogy minimum

két évig tartó teljes körű szakmai elemzést

végezzenek el az eddig felépített és az építés

fázisában levő derivációs minivízerőművek

folyókra és élővilágra ható negatív

befolyásáról. Ugyanakkor követelik azt is,

hogy végezzék el azt a szakmai elemzést is,

amely a szerbiai polgárok számára betekintést

nyújt az objektív adatokba arról, hogy a

minivízerőművek mennyire járulnak hozzá

Szerbia elektroenergetikai stabilitásához.

A minivízerőművek építése nem kerülte

el Vajdaságot sem. A Néra folyót, az egyedüli

hegyi folyót, amelyet a síkság nem

tudott lelassítani, veszélyeztetheti az a vízerőmű,

amelyet Fehértemplomnál (Bela

Crkva), a Jaruga csatornáján építenek, figyelmeztetnek

az ökológusok. A Néra folyó

egyébként a Szerbia és Románia közötti

határként ismert: 131 kilométer hosszú és a

Dunába torkollik, ahonnan a đerdapi szurdok

kezdődik.

A Néra kanyonja nemzeti park, és állami

védelem alatt áll. Abszolút védelmet és

megőrzést érdemel a jövő generációi számára.

A Hidro Sporea Živojin társaság a médiának

azt mondta, hogy ezt a vízerőművet

befejezték, és tavasszal elkezd dolgozni, akkorra

várják az engedélyt. A minivízerőmű

a Kusics (Kusić) falu melletti csatornában

épült, és úgy tervezték, hogy a víz egy részét

a Néra folyóból merítse. A befektető

azon terveit, hogy az áramot tavasszal elkezdje

termelni, eddig a vízügyi engedély

hiánya akadályozza, illetve az a tény, hogy

a romániai oldal nem adja a beleegyezését.

A Románia Vizei Közvállalat kijelentette,

hogy nincs szándékukban a beleegyezésüket

adni, mert az elvégzett tanulmány kimutatja,

hogy a Néra folyóból elvett vízzel a

folyó vízhozama 50 százalékkal csökken, és

ez tönkreteszi mind a folyót, mind környezetének

növény- és állatvilágát.

Veszélyben a Néra, az egyetlen vajdasági hegyi folyó

Az ország több városában szervezett politikai tüntetésekhez csatlakozott a nemrég

Belgrádban megtartott Nem adjuk a folyóinkat mottó néven futó tüntetés is. Több

ezer polgár és ökológiai szervezeti tag követelte, hogy azonnal állítsák le a minivízerőművek

építését.

8 2019. február 28.

Ha a vizet átirányítanák a csatornába, a

Néra tíz kilométer hosszan kiszáradna. Kusics

falu folyó nélkül maradna, mint ahogy

Fehértemplomnak is megszűnne a városi

strandja. Ha beindul a minivízerőmű, akkor

pótolhatatlan kárt szenved a növény- és

állatvilág – állítják az ökológusok. Habár a

Néra élővilága nem teljesen feltérképezett,

létezik a számottevő veszélyeztetett fajról

kiadvány. Ezek közé tartozik többfajta

pisztráng, mintegy 40 fajta csikóhal, de itt

fészkel a fehérfarkú rétisas, a gyepi béka,

a homoki vipera (az egyetlen kígyófajta

Vajdaságban)...

Az Aurora civil szervezet gyanúsnak

találja annak az építési engedélynek a

létjogosultságát, amit a község kiadott a

befektetőnek.

Az egyetemisták és a fiatal kutatók is

bekapcsolódtak a minivízerőművek káros

hatásainak nyilvánosságra hozatalát célzó

akcióba. A Terenac nevű folyóiratban az

újvidéki Természettudományi és Matematikai

Tanszék Josif Pančić nevét viselő Biológusok

és Ökológusok Tudományos Kutató

A NÉRA FOLYÓ VAJDASÁGBAN – VAJON MEDDIG LESZ ILYEN, MIKOR ÉPÜL ITT IS EGY MINIVÍZERŐMŰ?

Társaságának legfontosabb témája a minivízerőművek

építését vette górcső alá.

Miért rosszak a minivízerőművek? A

Terenac összegzi Ratko Ristić, a belgrádi

Erdészeti Egyetem dékánjának és sok szakembernek

a gondolatait, néhány példán

keresztül kifejezve többek között idézi: „A

minivízerőművek hozzájárulása Szerbia

Előbb az engedély, csak utána

a környezetei hatás felmérése!

„A nem teljes, részleges építési engedély megszerzése, valamint az engedély nélküli

munkálatok kiterjesztése megengedhetetlen! A legnagyobb probléma az olyan

építkezés, ahol nem történt meg az élő környezetre, a növény- és állatvilágra, az emberekre

gyakorolt hatás felbecsülése. Nem lehet építkezni úgy, hogy az előre kiadott

engedélyeket nem előzte meg a szakemberek elemzése, ugyanis, ha ez így történik,

akkor ezzel ellehetetlenítik, hogy a nyilvánosság is reagáljon és időben megakadályozza

a munkálatokat! Ilyen eset szinte elképzelhetetlen a rendezett országokban”

– mondja Zvezdan Kalmar, a Társulás az Ökológiáért és a Fenntartható Fejlődésért

(CEKOR) elnöke.
KÖRNYEZETVÉDELEM

EGY SZERBIAI FOLYÓ, AMELYEN MÁR MEGÉPÜLT A MINIVÍZERŐMŰ

Energiabehozatal?

A Minivízerőművek Egyesületéből azt állítják, hogy Szerbiában

az utóbbi 10 évben kiépített és a most épülő minivízerőművek

is összhangban állnak az érvényes törvényekkel és

szabályokkal, amelyek megfelelnek az EU törvényeinek. Az illetékes

minisztériumok és állami vállalatok beleegyezésüket

adták a minivízerőművek kiépítéséhez az építési és más szükséges

engedélyek megadásának folyamatában. Ők azt állítják,

hogy a minivízerőművek nélkül Szerbia kénytelen lesz az energiát

importálni.

A FOLYÓ AZ ÉLET – ÁLL A MOLINÓN

elektroenergetikai rendszeréhez kifejezetten kevés, a folyóra meg

annak környezetére való hatása pedig egyenesen katasztrofális, a

folyó teljes megszüntetését okozza.

A minivízerőművekből termelt áram többszörösen drágább, és

mi mindannyian fizetjük ezt a villanyszámla külön tételében (kiváltságos

villanyenergia-termelők díja). A Szerbiai Villanygazdaság

magasabb áron veszi tőlük a villanyenergiát, a reguláris és a kiváltságos

ár közötti különbséget pedig az állampolgárok fizetik... a helyiek

pedig örökre elveszítik a folyót, és csak a száraz folyómeder

marad, valamint a csövek...”

Branislava OPRANOVIĆ (fordította: Molnár Ildikó)

SZERBIÁBAN TÖBB MINT 800 MINIVÍZERŐMŰ ÉPÍTÉSÉT TERVEZIK,

EDDIG MÁR MINTEGY KILENCVENET HELYEZTEK ÜZEMBE

NEM ADJUNK A FOLYÓINKAT, ÉS KÉSZ! – HIRDETI

A FELIRAT A BELGRÁDI TÜNTETÉSEN

„SZERBIA, VIGYÁZZ A FOLYÓIDRA!”

2019. február 28. 9
oktatás

Iratkozzunk, vagy ne?

A téli szünidő végeztével, de ha előbb

nem, március-április folyamán a sajtóban

meg szokott jelenni egy-egy rövid hír arról,

hogy megkezdődött az elsősök iratkozása

az általános iskolákba. A hír nem ritkán az

illetékes minisztériumtól származik.

A közelmúltban – olvasói megkeresésre

– a Szabad Magyar Szó portálon is megjelent

egy írás, amely igyekszik megnyugtatni

a szülőket, hogy nem kell fejvesztve rohanniuk

beíratni óvodás gyermeküket az iskolába,

van még rá idejük jócskán, attól függetlenül,

hogy az egyik helyi önkormányzat

erre vonatkozó, szűkszavú, de szigorú felszólítást

küldött ki a szülőknek.

Köztudott, hogy az általános iskola mindenki

számára kötelező, így természetesen

semmi ok nincs az aggodalomra, ha netán

valaki késlekedne is e fontos feladattal. Egyetlen

iskolaérett gyermek sem marad az utcán.

Mégis jobb, ha az iskola által megadott határidőn

belül minden elsőst beíratnak, mert így

elkerülhető a későbbi várakozás, kapkodás,

időzavar. Mi az alábbiakban megpróbáljuk

összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat,

amikhez a szülőknek sem árt igazodni.

Nyilvántartásból vagy anélkül

Az iskolába iratkozás kérdését két jogszabály

rendezi. Az oktatási és nevelési

rendszer alapjairól szóló törvény és az alapfokú

oktatásról és nevelésről szóló törvény.

Mindkét törvény a helyi önkormányzatok

feladatkörébe utalja, hogy nyilvántartást vezessenek

az iskolakötelessé vált tanulókról,

10 2019. február 28.

Elsős lesz a gyerek

sőt újabban azt is, hogy tájékoztassák a szülőket,

illetve a gyerek más jogi képviselőjét

arról, hogy gyermekeiknek a következő tanévben

általános iskolába kell indulniuk.

Tapasztalataink szerint az önkormányzatok

bizonyos hányada e törvényes kötelezettséget

félvállról veszi, és nem igazán

vezet megbízható nyilvántartás az összes

diákról, akik a folyó évben betöltik hat és

fél éves korukat, tehát be kell íratni őket az

első osztályba. Az óvoda utolsó éve ugyan

kötelező iskola-előkészítő (lenne), ám főleg

az érzékeny szociális csoportokba tartozó

gyermekek jelentős hányada ebben nem

vesz részt. Így értelemszerűen nem szerepelnek

azokon a listákon sem, amelyek az

iskolákba eljutnak.

A tankötelessé vált, de a közoktatási

rendszerben eddig nem szereplő gyermekek

„becserkészése” így az iskolákra hárul,

és korántsem egyszerű feladat. A rendszer

peremén kallódókra vonatkozó, amennyire-annyira

használható adatokkal legfeljebb

a védőnői szolgálat rendelkezik. Feltéve

persze, hogy valamennyi újszülött gyermek

részesült valamilyen ellátásban. Ám

számos esetben szembesülünk vele, hogy

a kapott lakcímen nem az lakik, akit keresnek,

nem úgy hívják a gyermeket, mások a

szülei stb., így – ad absurdum – még a 21.

század első negyedében is akadhat olyan

gyermek, akit nem sikerül beiskolázni.

Szabad iskolaválasztás,

és ami mögötte van

A közoktatási szabályok alapelvei közé

tartozik a szabad iskolaválasztás joga, ami

a szülő számára elvi lehetőség. Gyakorlattá

is válhat, de csak bizonyos jogszabályi

feltételek teljesítése esetén. Napjainkban,

amikor az iskolák elkeseredett küzdelmet

folytatnak minden egyes gyermek megkaparintásáért,

ezeket az egyébként szigorú

feltételeket rendre felrúgják.

A kérdés rendezetlensége és a szabad

iskolaválasztás lezser értelmezése okán néhol

traumatikus állapotok alakultak ki annak

ellenére, hogy a jogszabály egyértelmű.

A helyi önkormányzatok kötelesek kijelölni

a településeken működő iskolák beiskolázási

területét (područje škole), és az iskola

köteles befogadni mindazokat a gyereket,

akik ezen a területen élnek. Szülői kérelemre

egy-egy iskola más iskolák területén élő

gyermeket is beiskolázhat, amennyiben van

az osztályokban fennmaradó hely és megfelelő

szakkáder. Ám ezt a szülőnek kellő

időben, legkésőbb folyó év február elsejéig

kérelmeznie kell, a befogadó iskolának pedig

az összes körülmény mérlegelése után

április 30-áig válaszolnia kell a kérelemre. A

válasz elvileg lehet igenlő, de elutasító is.

Tehát a szabad iskolaválasztás korántsem

feltétlen jog. Sem a szülők számára, sem az

iskoláknak nem ad hivatkozási alapot új, kisebb

létszámú, észszerűtlen és/vagy pluszköltséggel

járó tagozatok megnyitásához.

A fenti bekezdésben rejlik a kulcsa annak

a mindinkább elmérgesedő vitának,

nem ritkán elvtelen kampányolásnak, a

gyermekek mindenáron való elhappolásának,

amelynek több településen is tanúi

voltunk/vagyunk (lásd: Érted? Érted! CSK,

2018/10. sz.), és aminek következtében

szétforgácsolódik az egyébként is fogyatkozó

diáklétszám, az iskolák pedig igyekeznek

„mindent megtenni” (értsd: a legképtelenebb

kapcsolati, politikai és egyéb kiskapukat

megtalálni), hogy a jogszabályokban

rögzített létszámnál kevesebbel is osztályt

indíthassanak akár úgy is, hogy ezáltal ellehetetlenítik

a szomszédos intézményt. Így

az elmúlt hetekben taglalt óbecseihez hasonló

állapotok alakulnak ki, főképp a magyar

tannyelvű tagozatokban. (Mellékesen:

Óbecsén a legvitatottabb módon kampányoló

iskolában pl. jelenleg nyolc magyar

tagozat közül csak egyetlenegyben van

meg a törvényes létszám!)

Annyit a szülőknek is jó tudni: ha eddig

nem választottak iskolát gyermeküknek, marad

a lakóhelyük szerinti. Mivel lejárt a törvényes

határidő, bármilyen mézesmázos ígéretekkel

kampányol is bármelyik iskola, másik

intézmény területéről csak jogellenesen tud

befogadni diákot. Ettől függetlenül minden

elsőst mindenütt szeretettel várnak.

BERETKA Ferenc
Jelentős változtatás előtt

a nyugdíjbiztosítás?

A felosztó-kirovó helyett újraelosztó rendszerünk lehet

hintaszék

Február 12-én a köztársasági kabinetben bemutatták a harmadik nemzeti jelentést

a társadalmi befogadásról és a szegénység csökkentéséről a 2014-től 2017-ig terjedő

időszakra vonatkozóan. A dokumentum svájci támogatással készült, a prezentáción

részt vett a svájci nagykövet is. Ana Brnabić kabinetvezető úgy fogalmazott,

hogy Szerbiában sikerült felszámolni a szegénység szélsőséges formáit, és csökkenteni

a szegénység kockázati rátáját.

Sem a kormánynak, sem a Köztársasági

Statisztikai Intézetnek nincsenek adatai a

jelenlegi mélyszegénységről. Ana Brnabić

állítását a Világbank statisztikájára és metodológiájára

építette. A Világbank legutóbbi

hozzáférhető adatai 2015-ös keltezésűek.

Szerbiában a szegénységnek két kategóriája

van: az abszolút és a relatív szegénység.

Az első csoportba tartozók havi jövedelme

2017-ben 12 045 dinárnál kisebb

volt (a lakosság 7,2 százaléka tartozott ebbe

a csoportba). A relatív szegénységi küszöb

15 600 dinár volt. (Az EU-s országok közül

csak Romániát előzzük meg.) 2014-

ben és 2015-ben a szegénységi kockázati

ráta 25,4 százalék, 2016-ban 25,5,

2017-ben pedig 25,7 százalék volt. Az

adatok cáfolják a kormányfő állítását,

hogy Szerbiában sikerült felszámolni

a mélyszegénységet. A jelentés áttekintést

ad a társadalmi befogadás

és a szegénység csökkentése szempontjából

releváns jogi, stratégiai és

intézményi keretrendszerről, az aktuális

helyzetről, áttekinti a végrehajtott

intézkedéseket és döntéseket. A 370

oldalas jelentés 23 oldalon foglalkozik

a nyugdíjjak tárgykörével. Főbb

megállapításai: két alapvető irányzat

kapcsolódik a nyugdíjrendszerhez. Az

első: 2014-ben az ideiglenes nyugdíjcsökkentési

törvény meghozatalával módosították

a biztosítási rendszer fő célját (a bismarcki

típusú rendszert), amely szavatolta

az aktív korban elért életszínvonal legalább

egy részének megőrzését nyugdíjasként –

járulékfizetéstől és szolgálati időtől függő

nyugdíj –, és a Beveridge-rendszerhez közelítettek.

(A rendszer lényege, hogy az állam

minimális nyugdíjjövedelmet biztosít mindenkinek,

és az ehhez szükséges összeget

az adókból fedezi. A kifizetett nyugdíj semmilyen

kapcsolatban nincs azokkal az adókkal,

amelyeket a nyugdíjas aktív élete során

az államnak befizetett. Az adózás mértékét

az adópolitika határozza meg, a minimális

jövedelmek és a nyugdíjak nagyságát pedig

azok az elvek és tervek szabják meg,

amelyeket az adott időpontban a társadalmat

képviselő intézmények elfogadnak.)

A nyugdíjrendszer céljának és lényegének

ilyen jelentős változtatása előtt szükség lett

volna átfogó elemzésre és nyilvános vitára

az előnyökről és a hátrányokról.

Egyik alapvető probléma az átmeneti

(tranzíciós) költség, amelyet a nyugdíjasok

egy része már fizet, és a nyugdíjcsökkentési

mód állandósulása esetén érzékenyen

érinti a magasabb jövedelmű és hosszabb

munkatapasztalattal rendelkező jelenlegi

alkalmazottakat is. Külön téma, hogy

MÉG MINDIG SOK A NYUGDÍJ NÉLKÜLI IDŐS EMBER

csorbítani lehet-e a szerzett jogokat, vagy

elfogadható, hogy csak a jövőbeni nemzedékekre

háruljon a költség, azokra, akiknek

előzetesen bejelentették? Van-e harmadik

lehetőség? Kérdéses, hogy az átmeneti

költség – megoldásként – egyáltalán elfogadható-e.

Melyek a két rendszer előnyei

és hátrányai? Milyen alternatív megtakarítási

lehetőségeik vannak az időseknek?

– sorakoznak a problémák és kérdések a

jelentésben, amely kitér a nyugdíjrendszer

2005 óta tartó bizonytalanságára, amelyet

főként a gyakran változó indexálás – összehangolás

– idézett elő. A különféle összehangolási

formák egészében soha nem keltek

életre. A problémát tetézte a nyugdíjak

indexálásának áthelyezése a költségvetési

rendszerügyi törvénybe. A módosítás után

a nyugdíjjogot a nyugdíjbiztosítási törvényen

kívül több jogi aktus, kormányrendelet,

kormányhatározat szabályozza, ami

nincs összhangban a biztosítási alaptörvénnyel

és a nyugdíjrendszer következetes

rendezésével.

A nyugdíjrendszernek pozitív szerepe

van az idősek szegénysége megelőzésében.

Elemzések szerint a nyugdíjasok szegénységi

rátája alacsonyabb, mint a teljes népességé,

abszolút és relatív értelemben is.

A Szerb Köztársaságban a nyugdíjkiadások

jelentősen csökkentek, és megközelítik

a költségvetési jogszabályban előírt 11

százalékot. Csökken a büdzsétámogatás is.

A nyugdíjrendszer fő problémája továbbra

is a bevétel növelése (magas munkanélküliség,

szürke- és feketegazdaság, a járulék

megfizettetése, a minimálbérre való bejelentés

stb.) A jelentés kimondja: világosan

meg kell határozni a nyugdíjrendszer

fejlesztésének jövőbeni irányát. Tartós

marad-e a meglevő, hagyományos

Bismarck-keretrendszer, vagy a Beveridge-modellel

váltják fel? Ha marad

a felosztó-kirovó rendszer, tárgykörét

kizárólag a nyugdíjbiztosítási alaptörvénynek

kell szabályoznia. Határozni

kell az általános pontérték indexálási

módjáról, a nyugdíjtól való esetleges

szétválasztásáról úgy, hogy az ne

veszélyeztesse a biztosítási rendszer

fenntarthatóságát. A 62 százalékos helyettesítési

ráta (teljes szolgálati idővel,

mindvégig köztársasági átlagbérrel, a

nyugdíj az utolsó kereset kb. 62 százaléka)

az elfogadhatóság határán van,

további csökkenésének megállításához az

általános pontértéket (az alapnyugdíj meghatározásában

van szerepe) a reálbér növekedéshez

kell igazítani. Ugyanakkor a nyugdíjkiadások

miatt és a biztosítási rendszer

fenntarthatósága szempontjából elfogadhatatlan

a juttatás bérekkel való összehangolása.

Kiegyensúlyozott megoldásra van

szükség, amelyet alapos elemzésnek kell

megelőznie. Felül kell vizsgálni az időskori

minimális jövedelem biztosítására vonatkozó

meglevő intézkedéseket és a kisnyugdíjasok

egyszeri segélyezését. Szem előtt kell

tartani, hogy még mindig sok a nyugdíj nélküli

idős ember. Középtávú megoldás lehet

a szociális nyugdíjak bevezetése – olvasható

a jelentésben.

TAKÁCS Magda

jugmedia.rs

2019. február 28. 11
MÉDIA

Szerbia felsorakozott Tanzánia

és Venezuela mögé

Az elmúlt két évben hatvanhét újságíró elleni támadást regisztráltak Szerbiában –

Pártpolitikai befolyás, beszűkült médiatér jellemzi a vajdasági magyar újságírást

Február elején adta közre a Freedom

House a jelentését, amelyben leminősítik

Szerbiát, többé nem „szabad” ország,

csak „részlegesen szabad”. Egyes emberi

jogokkal foglalkozó civil szervezetek

szerint erre vészjelzésként kell tekintenünk,

hiszen az osztályzást végző független

szervezet munkájában ritkán fordul

elő, hogy egy országot leminősítsen.

A

Freedom House nevű független

szervezet 1973 óta készít éves jelentéseket

a világ összes országáról

az ott meglévő polgári és politikai

szabadságjogokat illetően. A kapott eredmények

alapján az országokat három csoportba

sorolja: „nem szabad”, „részlegesen szabad”,

„szabad”. Az előző évben, 2018-ban Szerbia

még szabad országnak számított. A minősítést

végző független szervezet indoklásában

kiemeli, hogy Szerbia azért veszítette el a titulust,

mert a választási rendszer rosszul működik,

a kormány és a hozzá tartozó médiumok

tulajdonképpen a törvényekkel összhangban

gyakorolnak nyomást a független újságírókra.

„Aleksandar Vučić teljhatalmat élvez, ami

egyáltalán nincs összhangban a pozíciójával,

és amely egyben ellentmond az alkotmányban

meghatározott feladatainak is” – írják az

indoklásban. Szerbia jegyzi az egy év alatt

történt legnagyobb zuhanást is az elérhető

pontok tekintetében. 2014-ig az ország adatai

felfelé, azóta pedig lefelé ívelnek, így mostanra

Tanzánia és Venezuela mögé sorakozott fel

az ország a demokrácia tekintetében.

Előrehozott választásokkal

való fenyegetődzés

Aleksandar Vučić legutóbbi, pár órával cikkünk

megírása előtt tett nyilatkozata alapján

még nem tudni bizonyosan, mikor lesznek az

előrehozott választások, de „hamarosan sor

fog azokra kerülni”. Csáky Zselyke, a Freedom

House európai, valamint eurázsiai országainak

vezető elemzője a Szabad Európának

nyilatkozva elmondta, az állandó fenyegetődzés

az előrehozott választásokkal a polgárok

egyfajta sakkban tartása, és visszaélés a

hatalommal. „Az egyik óriási probléma, amit a

gyakorlatban tapasztaltunk, azok az előrehozott

választások, vagyis az azokkal való fenyegetődzés,

mint politikai praxis. Ez igen nagy

gond, hiszen a választások menetének regulárisnak

kellene lennie, és a tisztségviselők

nem élhetnek azokkal vissza saját pozíciójuk

erősítésének érdekében”. A független szervezet

jelentése kiemelten foglalkozik a 2018-as

belgrádi helyhatósági választásokkal, valamint

a fővárosi polgármester-választással. „Fő

problémaként rámutattunk az objektivitást

nélkülöző tájékoztatásra, valamint a közpénzekkel

való visszaélésekre a hatalmi párt által

annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak

a választókra – ezek szerepeltek a helyi

és a nemzetközi megfigyelők jelentéseiben.

Emellett aggályaik voltak a szavazatvásárlások

és más szabálytalanságok miatt”. A Freedom

House jelentése kitér arra, hogy Szerbiában

a hatalom egy ideje egyetlen kézben összpontosul,

és sokszor nem egyértelmű, hogy

az állam első embere milyen pozícióban tesz

bizonyos dolgokat. „Az aktuális államelnöknek

teljhatalma van. Ez a fajta perszonalizációja

és központosítása a hatalomnak végzetes

a demokráciára és az átláthatóságra”.

Rágyújtották az újságíróra a házat

– szabadlábon védekezhetnek

A Szerbiai Újságírók Független Egyesülete

(NUNS) adatai alapján az elmúlt két évben 67

esetben ért támadás szerbiai újságírót, és csak

négy esetben lett a nyomozásnak eredménye.

E cikk megírásával egy időben született meg

a döntés, szabadlábon védekezhet az a két

személy, Aleksandar Marinković és Igor Novaković,

akiket azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtották

Milan Jovanović vrčini újságíró házát.

Grocka község polgármesterét, Dragoljub

Simonovićot viszont még fogva tartják, akit

azzal vádolnak, hogy megrendelte az újságíró

házának felgyújtását. 2018. december 12-én

éjjel a most szabadlábra helyezett Marinković

két darab Molotov-koktélt dobott Jovanović

családi házának garázsára. A tűz átterjedt az

egész épületre, az újságírót a felesége mentette

ki. Az esetet megelőzően felgyújtották

az újságíró autóját, majd az újságíró házának

felgyújtását követően három nappal ismeretlen

tettesek betörtek abba a lakásba is, ahol

a család ideiglenesen meghúzta magát. Ez

egyébként a legdurvább abból a 67 jelentett

esetből, ami az elmúlt két évben történt. Az

újságíró „bűne” az volt, hogy foglalkozott a helyi

hatalmasok visszaéléseivel.

A vajdasági magyarságnak nincs vesztegetni való ideje

12 2019. február 28.

Pártpolitikai befolyás, beszűkült médiatér,

megállíthatatlan elvándorlás – így jellemzi

Sinkovics Norbert, az Újvidéki Bölcsészettudományi

Kar Média Tanszékének tanársegédje

a vajdasági magyar újságírást a Családi

Körnek.

– Olyanfajta megnyilvánulások, mint

amilyenek Szerbia más részein történnek

egyes újságírókkal, hogy felgyújtják a házát,

betörnek hozzá, nem történik a vajdasági

magyar újságírókkal. Legalábbis én nem

tudok ilyenről, hogy valamely vajdasági

magyar újságírónak az utóbbi időben Molotov-koktélt

dobtak volna a házára, vagy

felgyújtották volna az autóját vagy megverték

volna. De a vajdasági magyar újságírás,

abból kiindulva, hogy kisebbségi közösségről

beszélünk, eleve nehezebb helyzetben

van, mint a szerb sajtó. Ha egy újságírót a

vajdasági magyarság körében megbélyegeznek

vagy munka nélkül marad, akkor

sokkal kisebb a lehetősége arra, hogy egy

másik magyar nyelvű vajdasági médiumban

munkát kapjon.

Hozzáteszi, azelőtt sem volt sokkal jobb

a helyzet, mielőtt az utóbbi időben megkezdődtek

volna a független újságírók elleni támadások.

Szerinte egy teljesen kusza állapot

uralja azt a médiateret, ahonnan a vajdasági

magyarság tájékozódhat.

– A média jogi állását tekintve egy nagyon

rossz privatizációs hullám után vagyunk, ami

gyakorlatilag megfojtotta a kisebb médiumokat,

és ez különösen érezhető Vajdaság azon

területein, ahol a vajdasági magyarság nagy

hányada él. Látjuk azt is, mekkora nyomás

alatt áll a Vajdasági Rádió és Televízió, és mekkora

problémával küzdenek az ott dolgozó

újságírók. Ha ehhez hozzáadjuk a pártpolitika

befolyását, amit láthatunk az újságok címoldalain,

így a Magyar Szó vagy más médium

esetében, egy nagyon szürke kép tárul elénk,

amikor a vajdasági magyar médiahelyzetről

beszélünk. Azt gondolom, hogy a legfőbb

probléma az, hogy sikerült olyan szintre hoz-
MÉDIA

MILAN JOVANOVIĆ VRČINI ÚJSÁGÍRÓ

HÁZÁNAK FELGYÚJTÁSÁVAL GROCKA KÖZSÉG

POLGÁRMESTERÉT, DRAGOLJUB SIMONOVIĆOT

VÁDOLJÁK. AZ ÚJSÁGÍRÓ RETTEG ATTÓL,

MI TÖRTÉNNE, HA SZABADLÁBRA HELYEZNÉK

A SZERB HALADÓ PÁRT TISZTSÉGVISELŐJÉT

Perica Gunjić (Cenzolovka)

A 2019-es év kezdete óta szinte mindennapos

eset az, hogy újságírókat, civil szervezetek

képviselőit, de egész médiaházat

is halállal fenyegetnek. Dragan Janjićot, a

Beta hírügynökség főszerkesztőjét a „Srbija

naša zemlja“ Facebook-profilon keresztül

fenyegették meg halálosan február 10-én,

ugyanarról a profilról, amelyről Nedim Sejdinovićot,

a Vajdasági Újságírók Független

Egyesületének elnökét is több alkalommal

tavaly és az idei évben is. A közösségi oldalon

a halálos fenyegetések mellett minden

alkalommal nyilvános lincselésre is felhívják

a hasonló gondolkodásúakat. Nem kímélték

a niši Južne vesti internetes hírportál

újságírói gárdáját sem, több alkalommal

is halálosan megfenyegették őket, többek

között, hogy „vigyázzanak, amikor a járdára

lépnek”; sem az N1-es televízió munkatársait

(akiket az államelnök folyamatosan

„külföldi bérenceknek” titulál) és családjaikat,

akiket azzal fenyegettek, hogy az elsők

között robbantják fel a televízió épületét.

Ebben az esetben a rendőrség őrizetbe vett

egy 70 éves Nova Pazova-i férfit, akit a fenyegető

levél írásával vádolnak.

A 67 esetbe nem számolták bele, hiszen

az elmúlt hétvégén történt, hogy a Pancsovai

televízió Nenad Živković helyi újságírót

nyilvánosan árulónak, szeparatistának, léhűtőnek,

hazugnak és „ganénak” titulálta, mert

beszédet mondott a város főterén az Egy az

ötmillióból tiltakozó megnyilvánuláson.

Halálos fenyegetések évek óta

felelősségre vonás nélkül

Milan Jovanović újságíró az N1 televíziónak

a napokban azt nyilatkozta, még mindig

félelemben él, hiszen tisztában van azzal,

hogy előbb vagy utóbb szabadlábra helyezik

a gyújtogatás megrendelőjét is, aki formálisan

még mindig Grocka polgármestere és a

Szerb Haladó Párt tisztségviselője.

Nedim Sejdinović, a Vajdasági Újságírók

Független Egyesületének (NDNV) elnöke

2017 óta kap halálos fenyegetéseket, amikor

megkezdődtek a diktatúraellenes tiltakozó

tüntetések. Fenyegetik halállal, kitoloncolással,

megsemmisítéssel, és válogatott sértésekkel

illetik. Sejdinović szerint a megfélemlítések

egyre agresszívebbek és brutálisabbak,

az állami szervek tétlensége pedig arról

árulkodik, hogy szervezett támadásokról van

szó. „Arra, hogy az állam milyen felkészülten

reagál a fenyegetésekre, jó példa az én esetem

is, senkit sem vettek őrizetbe és ítéltek

el azokért a halálos fenyegetésekért, amelyeket

nekem szántak.” A Vajdasági Újságírók

Független Egyesületének álláspontja szerint

„látható, hogy az ilyen támadások az újságírók,

a hatalmi struktúra kritikusai, a szabad

közbeszéd és a demokratikus értékek szószólói

ellen az aktuális hatalom »palástja

alatt« történnek, mert évekre visszamenőleg

a hatalom képviselői nemcsak jó szemmel

nézik ezeket a történéseket, de nem ritkán

saját nyilvános beszédükkel, tetteikkel tudatosan

gerjesztik azokat. Érthető, hogy a

jogállamiság és a sajtószabadság nem áll a

szerbiai politikai hatalom érdekében, de az

állami intézményeknek kötelessége az alkotmány

és a hatályos törvények alapján eljárni.

Kimaradt reakciójuk közvetlen támadás a demokratikus

rend ellen, és ajtót nyit az anarchia

felé” – áll a szervezet egyik közleményében,

amelyben az újságírók elleni folyamatos

támadásokra hívják fel a közvélemény

figyelmét.

Milan Antonijević, a szerbiai Nyílt Társadalom

Alapítvány végrehajtó igazgatója szerint

a Freedom House jelentését vészjelzésként

kell felfogni, hiszen az osztályzást végző független

szervezet munkájában ritkán fordul

elő, hogy egy országot leminősítsen. A Danas

napilapnak adott interjújában kitér arra, hogy

a „társadalomban olyan légkört kell teremteni,

amely rámutat, hogy a változások igenis

lehetségesek, a médiumokban, az igazságszolgáltatásban,

a hatalom felosztásában

uralkodó helyzet javítható, és ehhez járul hozzá

a Freedom House jelentése. Nincs dialógus

a parlamentben, az intézményekben, a médiumok

nagyobb hányadában, így a »dialógus«

jogosan az utcákra vonul” – véli Antonijević.

Csáky Zselyke, a Freedom House vezető

elemzője is aggodalmát fejezte ki a szerbiai újságírókat

ért verbális fenyegetések, valamint

fizikai leszámolások miatt. „Az a légkör, amelyben

a hatalmon lévő emberek újságírókat

fenyegetnek meg, árulónak nevezik és azzal

vádolják őket, hogy külföldi hatalmaknak dolgoznak,

öncenzúrához vezet, és akadályozza

a független, szabad újságírást”. Az elemző szerint

nemcsak az ad okot aggodalomra, hogy

a független újságírókat halálosan megfenyegetik,

hanem az is, hogy a fenyegetéseket, az

erőszakot nem szankcionálják. „Az újságírók

elleni erőszak sokszor nem von maga után

büntetést, egyes bírósági eljárások pedig túl

sokáig tartanak, az elkövetők túl enyhe büntetésben

részesülnek a bűntényhez képest.

Az első dolog, amit a kormány megtehet,

hogy ezek az eljárások legyenek függetlenek,

és hacsak lehetséges, az elkövetők nyerjék el

büntetésüket” – üzeni a Freedom House vezető

elemzője.

VÍGI ZSOLDOS Zsaklina

nunk a médiatér beszűkülését, hogy a kritikus

hangnem vagy az a fajta egészséges kritika,

amely nélkül nehezen lehet elképzelni

szabad sajtót, gyakorlatilag mára szinte

teljesen megszűnt a vajdasági magyarság

körében. Nem vagy nagyon kis hányadban

elérhetőek azok a platformok, médiumok,

amelyek egészséges viszonyt ápolnak a politikai

elittel, és a társadalmi problémákkal is

úgy foglalkoznak, hogy nem félnek rákérdezni,

miért van valami valahol úgy, ahogy

van. Úgy vélem, ebből nagyon kevés van, és

főleg online formában érhető el a vajdasági

magyarság számára.

Sinkovics szerint a másik óriási a probléma

az elvándorlás. Nemcsak a potenciális médiafogyasztók

vándorolnak el, hanem az újságírók

utánpótlásai is.

SINKOVICS NORBERT:

HA EGY ÚJSÁGÍRÓT

A VAJDASÁGI

MAGYARSÁG KÖRÉBEN

MEGBÉLYEGEZNEK

VAGY MUNKA NÉLKÜL

MARAD, AKKOR SOKKAL

KISEBB A LEHETŐSÉGE

ARRA, HOGY EGY MÁSIK

MAGYAR NYELVŰ

VAJDASÁGI MÉDIUMBAN

MUNKÁT KAPJON

– A fiatal káderek, a fiatal újságírók alkalmazása,

még ha ideális is lenne a helyzet a

médiában, akkor is nehezen menne, hiszen

sokan elmentek és el fognak menni. Ha ezt

a két dolgok összevetjük, egy beszűkült médiateret

és a rohamos elvándorlást, én nem

tudok nagyon optimista lenni. Úgy vélem,

hogy nincs vesztegetni való ideje a

vajdasági magyarságnak. Nincs vesztegetni

való ideje a vajdasági magyar sajtónak

sem. Meg kell értenünk, hogy ha

nincs médiaszabadság, vagy ha nagyon

korlátozott és ellenőrzött médiatérben

kell mozognunk, az senkinek sem, így

a politikai elitnek sem hozhat semmi

jót hosszú távon. Egy olyan társadalmi

légkörben kell dolgoznunk, amelyben

gyakorlatilag nem ismerik el, és minden

eszközt bevetnek a többszólamúság ellen.

Az a fajta szemlélet, hogy csak akkor lehet jó

nekünk, ha egy álláspontot képvisel mindenki

a közösségben, az egész egyszerűen nem

demokrácia. Gyakorlatilag ez az, amit a Freedom

House is közvetít a jelentésében – húzza

alá Sinkovics.

2019. február 28. 13
KÖZÉLET

Hogyan döntsünk a végén?

Egy hét alatt annyi téma összegyűlt, hogy olyasmit kell tennem, amit eddig még

soha. Kiválasztok két témát, megkísérlem őket úgy feldolgozni, hogy valamiféle következtetést

is levonhassak, de az olvasóra hárul, hogy továbbgondolja, sőt, értelmezze

– már, ha lehet olyasvalamit is tenni – azokat.

Decentralizáció

Nem tudom, emlékeznek-e nemzeti

közösségünk majd 30 év alatt megfogalmazott

(az adott pillanatban történelminek

kinevezett) jelentős dokumentumaira?

Ha nem, akkor azokat megtalálhatják,

ha nem is mindet, de az 1990-től az Ideiglenes

Magyar Nemzeti Tanács megalakításáig

a http://adatbank.transindex.

ro/inchtm.php?akod=160 honlapon. Elegendő

ezeket csak átlapozni, és rájövünk,

mindezek a decentralizálást feltételezték,

hiszen szinte mindegyikben nem is egy

helyen lehetett olvasni az önrendelkezésről,

az autonómiáról és sok hasonló

fogalomról. És mi történt a tavalyi évben?

Szerbia Nemzetgyűlése 2018. június 22-

én elfogadta a helyi önkormányzatokról

szóló törvény módosítását és kiegészítését.

Ezekkel együtt a régiből megmaradtat

egységes szerkezetbe foglalták, ami itt

található: https://www.paragraf.rs/propisi_download/zakon_o_lokalnoj_samoupravi.pdf.

Most a következmény, hogy

minden önkormányzat (község) köteles

ezzel összehangolni saját alapszabályát,

páldául Magyarkanizsa község e hetekben

teszi ezt meg. Én csak egy-két példát

ragadok ki, ezek pedig nem a decentralizációról

szólnak, hanem a Vajdaság, a

városok meg a községek helyzetéről és

jogköréről. Részletesebben a helyi közösségekkel

foglalkozom, hiszen még az

önigazgatás hajnalán, a titói Jugoszláviában

azért hozták őket létre, hogy az ott

lakók maguk döntsenek minden olyan

kisközösségi kérdésben, amely meghatározza

életüket, mindennapjaikat. Eddig

a polgárok kezdeményezhették azok

létrehozását, esetleg megszüntetését, a

kezdeményezésről pedig népszavazáson

kellett dönteni. Az új törvényi rendelkezés

szerint ilyen változás következett be:

ha az adott település vagy településrész

összes választópolgárának tíz százaléka

kezdeményezi a létrehozást vagy megszüntetést,

akkor a község képviselő-testületének

kell erről döntenie egyszerű

többséggel. Sarkosítva mindezt akár így

egyszerűsíthetjük: találjon a hatalmon

levő párt egy településen vagy településrészen

tíz százalék elégedetlen polgárt,

az aktivistáik írassanak alá velük egy előre

megfogalmazott kezdeményezést (persze,

valamit valamiért), a többit a községi

hatalom (hiszen a testületben megvan az

egyszerű többségük) gyorsan megoldja,

létrehozhat vagy (esetünkben ez lehet

a fontosabb) megszüntethet egy helyi

közösséget, leválthatja a helyi közösség

választott szerveit, na meg sok minden

egyebet is megtehet, hiába hőbörögne az

adott (mondjuk) falu választópolgárainak

kilencven százaléka! Van azonban ennél

is rosszabb. A pályázatokon a helyi közösségek

önállóan nem vehetnek részt, hogy

ne terheljék őket ilyen dolgokkal, megteszi

helyettük a község! Igaz, már több

mint egy éve Szerbiában, azon belül pedig

a Vajdaságban nem is írnak ki pályázatokat

a helyi közösségek számára, hiszen

csak az önkormányzatok jelentkezhetnek.

De nehogy azt higgyék, majd kiírnak egy

népszavazást helyi járulék bevezetésére,

hogy megoldják a pénzügyi gondjaikat!

Még ezt is csak az önkormányzat teheti

meg mind az egész területére, mind pedig

kisebb területi egységekre (azaz még

a helyi közösségek részére is). Emellett

a helyi közösségek csak költségvetési

számlával rendelkezhetnek, de ha sikerül

a helyi járulék bevezetése, a megszavazott

és befizetett pénz is csak a községi

költségvetés számlájára kerülhet.

Különben a VMSZ képviselői (a koalíciós

szerződés alapján) ezt a törvénynek

nevezett valamit simán megszavazták.

Érdemes lenne képviselőinknek elolvasni

nemzeti közösségünk minden alapvető

dokumentumát, na meg a Helyi Önkormányzatok

Európai Chartájáról szóló,

1985. október 15-én Strasbourgban kelt

egyezményt is (Szerbia is aláírta, majd

Szerbia Hivatalos Közlönyének 70/2007-

es számában ki is hirdettek). Ha mindezeket

ismerik, akkor szándékosan szavaztak

nemzeti közösségünk és az itt élő magyar

nemzetiségű polgáraink érdekei ellen, ha

meg ezekről a dokumentumokról még

nincs tudomásuk, akkor nagyobb a probléma,

ugyanis a tudatlanság senkit sem

ment fel a felelősség alól!

Házasságról, szülőkről, gyerekekről

Oromhegyesen a hétvégén megtartották

a XXXI. Gazdag Ág Hagyományápoló

Vetélkedőt (netán Szemlét? – ugyanis a

szervezők képtelenek állandó névvel illetni

a rendezvényt, az évről évre változik). A

téma az Ásó, kapa, nagyharang volt. Úgy

tűnik, sem az oromhegyesiek, sem pedig

a kilenc vendégcsapat nem akar haladni

a korral! Senki nem úgy írta le/mondta

ki, hogy az 1. házasulandó felet összeeskették

a 2. házasulandó féllel, mindenki

ragaszkodott a vőlegény és menyasszony

elnevezéshez, de ami még bosszantóbb,

a születendő gyermeknek emlegették az

anyját és az apját, ahelyett, hogy felvilágosult

módon álltak volna a kérdéshez,

és kimondták volna a trendit: a gyereknek

van 1. és 2. szülője. Szerintem az általam

említett elnevezések használatával elkerülhették

volna, hogy a rendezvény sértő

legyen az össznépesség majd egy százalékát

kitevő, LMBT betűszóval jellemezhető,

nem konvencionális nemi identitással

rendelkező polgártársaink számára. Én

még tovább mennék. Elfelejtjük, hogy a

polgártársaink közül majd 0,5% törpenövésű

(most ne menjünk bele a részletekbe,

hogy kromoszóma-, esetleg génhiba

okozta-e az állapotukat, illetve lehetnek

még „virágemberek” – Homo floresiensisek

–, azaz hobbitok leszármazottai),

de szintén ugyanannyi a nagyon magas

egyének száma. Nekik nincsenek jogaik?

Mennyivel szebb lenne, ha bevezetnénk

a 150–190 cm magasságú egyénekre,

hogy azok átlagos, az ettől alacsonyabbak

lehetnének az átlagon aluli, míg a magasabbak

az átlagon felüli magasságú emberek.

Hát még mondatba foglalva milyen

szépen szólna, például: Az átlagon felüli

magasságú 1. szülőnek és az átlagos magasságú

2. szülőnek valami csoda folytán

megszületett az átlagon aluli magasságú

gyermeke, akinek nemi identitását nem

jegyezhetik be mindaddig, amíg nagykorúságát

követően nem dönt arról, hogy

az 1., a 2., esetleg a 3. csoportba tartozónak

vallja magát. Sajnos, mind az olvasók,

mind pedig nemzeti közösségünk tagjai

leragadtak a múlt sötét mocsarában, számukra

le kell írni, hogy az 1. csoport a férfi,

a 2. csoport a nő, a 3. csoport pedig a nem

meghatározható nemi identitású személy

(népnyelven: b..i, m..eg, le..bi, bi-, transz-,

habár vannak olyan településeink, ahol az

állatokra alkalmazott csíra szót használják

összességében az ilyen emberekre).

Feltehetik a kérdést, mi köti össze e két

kiragadott példát, hiszen egyik Szerbiára,

a másik pedig a fejlett nyugati liberális államokra

vonatkozik. Szerintem csak enynyi:

tragikomikus. Már csak arról kell döntenünk,

sírjunk vagy röhögjünk!

BALLA Lajos

14 2019. február 28.
Van a jó migráns meg a rossz migráns

Hajlamosak vagyunk kevéssé figyelni arra, ami látszólag távol van tőlünk, úgy vagyunk

vele, hogy éppenséggel nem a mi dolgunk, hát mit törődjünk vele. Természetes

emberi magatartásnak is tekinthetjük ezt a hozzáállást, persze csak addig, amíg

nem mi magunk szembesülünk a bajjal – olyankor a legkevesebb, amit elvárunk, az

az érdeklődő együttérzés mások részéről irányunkba.

Éppen ezért gondoljuk úgy, hogy

érdemes lenne, ha csak fél szemmel

is, de odalesni, hogy mi is történik

Dél-Amerikában, pontosabban

a polgárháború szélén egyensúlyozó

Venezuelában.

A dél-amerikai államban évek óta nagyon

súlyos alkotmányos, politikai és gazdasági

válság van. A kőolajban gazdag ország

sokáig a jólét egyik szimbóluma volt,

a múlt század közepén ezért is vált a szegényebb

európai országok polgárai számára

vonzó migrációs célponttá. Magyarok is

telepedtek le Venezuelában, szép számban,

elsősorban a második világháború és az

ötvenhatos forradalom és szabadságharc

leverése után. Közösségük mintegy ötezer

fősre volt tehető, ami a harmincmilliós országban

elhanyagolható lélekszámnak

számított.

A nemzetközi olajválság azonban Venezuelát

is megviselte, ráadásul a gazdaságpolitikát

irányító kormányzat is hibát hibára

halmozott, egyre inkább elharapódzott a

korrupció, egyre többen szegényedtek el,

egyre nagyobb lett a zűrzavar, olyannyira,

hogy 1992-ben két jelentős, de sikertelen

puccskísérlet is volt az országban: az egyikben

egy korábbi ejtőernyős tiszt, Hugo

Chávez megkísérelte megdönteni az akkori

kormányt, mert nem tetszettek neki az elnök

szigorú gazdasági intézkedései. Chávez

akkor még börtönbe került, de 1998-ban

már elnökké választották. Nem volt az sem

egy nyugodt időszak a csőd szélére sodort

Venezuela életében, de amikor az ő halála

után a korábbi külügyminisztere, Nicolás

Maduro került az ország élére, akkor vált

igazán katasztrofálissá a helyzet. Az egykor

jómódú országban mindennapos lett az

éhezés, a kormány nem képes fenntartani a

közrendet, mindenütt fosztogatók rabolják

ki a polgárokat, csak tavaly az infláció 1,7

millió százalékos volt, milliók menekülnek

el az országból.

A helyzet az idén eszkalálódott igazán,

amikor január 10-én Maduro meg akarta

kezdeni a második ciklusát: százezres tüntetések

igyekeztek ezt megakadályozni. A

parlament elnöke, Juan Guaidó az egyik

demonstráción önmagát kiáltotta ki ideiglenes

elnöknek, és új, demokratikus választások

kiírására tett ígéretet. Guaidót

egyesek az Amerikai Egyesült Államok

bábjának tartják, mások elismerték ideiglenes

elnöknek. Moszkva ugyanakkor Maduro

mellett áll.

Guaidó hetek óta igyekszik elérni, hogy

az éhező, gyógyszerhiánnyal küszködő Venezuelába

segélyszállítmányok érkezzenek,

ezt azonban Maduro akadályozza. A múlt

héten, pénteken a venezuelai–kolumbiai

határon lévő Cúcutában több mint háromszázezer

ember vett részt a Venezuela Aid

Live címet viselő koncerten, amely délelőtt

FELGYÚJTOTT SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNY A VENEZUELAI

URENÁBAN 2019. FEBRUÁR 23-ÁN

tizenegytől este fél hétig tartott. Másnap,

szombaton Guaidóék megpróbáltak több

mint hatszáz tonnányi adományt átvinni

a határon az éhezőknek. Maduro, aki szerint

semmi szükség a segélyre, katonákat

küldött a határra, zavargások törtek ki, a

fegyveresek könnygázzal és vízágyúval oszlatták

a tömeget, az pedig Molotov-koktélokkal

és kövekkel válaszolt… Ketten meghaltak,

aztán másnap még ketten, a segélyt

szállító teherautókat pedig Maduro katonái

felgyújtották…

A határra utaztak a venezuelai ellenzéki

parlamenti képviselők egy autóbuszkonvojjal

– a konvojt fegyveresek rabolták ki.

Na, ebből a Venezuelából érkezett eddig

mintegy háromszáz menekült Magyarországra.

A magyar kormány hathatós támogatásával.

Nagyon helyesen, jegyezzük

meg gyorsan. Csak az a kérdés, hogy miért

titokban. Ugyanis a magyar kormány, noha

valóban példaértékű gesztust tett, ezt igyekezett

nem verni nagydobra, mi több, a

menekülteket is arra kérték az illetékesek,

hogy ne beszéljenek senkinek arról, hogyan

érkeztek több százan Venezuelából

Magyarországra.

Az Index közölt egy cikket a minap arról

– több független forrásra hivatkozva –,

hogy a magyar állam eddig mintegy háromszáz

menekült számára biztosított ingyen

repjegyet Budapestre, legalább egy

évig ingyen lakást, integrációs programot,

ingyenes magyar és angol nyelvtanfolyammal,

letelepedési papírokat, amelyekkel érkezésük

után néhány hónappal már legálisan

dolgozhatnak.

Úgy, ahogyan az a menekülteket segítő

nagykönyvben meg van írva. És mindehhez

egyetlen feltételnek kellett eleget tenni:

nevezetesen, hogy a potenciális menekültek

bizonyítani tudják, hogy legalább egy

felmenőjük magyar volt. Volt, aki az éhezés

elől menekült, más a barátját

látta szenvedni a rendőrségi

brutalitás következtében;

volt, aki a rendőrök által elkövetett

gyilkosságokat nem

tudta tovább elviselni. És a

Magyarországra érkezettek

többsége nem beszél magyarul,

talán már a szülei sem

beszéltek – a kormány képviselői

mégis azt állítják, hogy

magyarok.

„Kikérjük magunknak,

Magyar Hang

KÜLFÖLD

hogy a liberális sajtó lemigránsozza

a venezuelai magyarokat.

Ők nem migránsok”

– jelentette ki Semjén

Zsolt kormányfőhelyettes.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető

miniszter pedig sajtótájékoztatón azt

mondta az ügyről: „Magyarokról beszélünk,

a magyarokat nem tekintjük migránsnak.”

Pedig igazából annak kellene tekinteni.

Csak vissza kellene adni a szó eredeti jelentését.

Ugyanis a migráns alapvetően nem

más, mint a hazáját (önként vagy kényszerből)

elhagyó, más országba költöző ember.

A menekült is migráns. Aki elmenekül az

éhezés és a borzalmak elől. Venezuelából is,

ahogy annyi más országból is. És a magyar

kormány ezúttal pontosan olyan segítséget

nyújt nekik, mint ami miatt a civil szervezeteket

különadóval sújtja, és pellengérre

állítja.

Nem kellett volna átértelmezni a szavak

jelentését. És nem kellett volna gyűlöletessé

tenni mindent, ami más, lett légyen szó

nyelvről, bőrszínről, kultúráról vagy bármiről.

Akkor most nem kellene a spanyolul beszélő,

latin jellegzetességekkel bíró venezuelaiakat

magyarnak hazudni. Lehetnének

csak segítségre szoruló menekültek. És Magyarország

büszkén vállalhatná, hogy segít

a rászorulókon.

KOCSÁNYOS Pálma

2019. február 28. 15
INTERJÚ

Az okosépület-automatizáló

rendszereit a cég elsősorban

szállodák számára fejleszti, melyeknek

teljes körű informatikai

megoldást kínál, ugyanakkor ezek az eszközök

minden olyan épületben alkalmazhatók,

ahol az energiagazdálkodást, illetve

az energiamegtakarítást menedzselni

kell.

– Ez úgy működik, hogy nemcsak a szobákba,

hanem minden helyiségbe beszerelünk

egy vezérlőt, ami a beléptetést, a hűtés-fűtést

vagy például a világítást vezérli.

A rendszer figyeli a szobahőfok állapotát,

és ha, mondjuk, valaki kinyitja az ablakot,

akkor, hogy ne fűtse az udvart, lekapcsolja

a fűtést. Ha nem tartózkodik bent senki, akkor

lekapcsolja a lámpát, és ezáltal energiát

takarít meg. Ezzel együtt csökken a károsanyag-kibocsátás

és minden, ami vele jár.

Persze nem utolsósorban az épület üzemeltetési

költségei azok, amelyek ennek

köszönhetően csökkennek. A felhasználók

okostelefonjuk vagy táblagépük segítségével

vezérelhetik a helységeket – magyarázta

Szenci Attila.

Az öntözőrendszertől az

épületvezérlésig

Melyik piacra dolgoztok?

– Az eddigi legnagyobb projektünk Topolyához

köthető, mi fejlesztettük ki a fociakadémia

rendszerét, ami a teljes épületet

automatizálta. Természetesen a fő piac,

amit szeretnénk megcélozni, az a nagyvilág.

Jelenleg Magyarországon próbálunk

érvényesülni, de a nem túl távoli cél az,

hogy betörjünk a tengerentúli piacra is.

Azon dolgozunk, hogy terjeszkedjünk.

Rendszereink leginkább az irodaházak,

esetleg a lakóépületek számára lehetnek

hasznosak. A családi házakban viszont

nem annyira, mert az okosotthont nem mi

találtuk fel, arra már létezik sokféle megoldás,

amivel nem tudnánk versenybe

szállni. Viszont amin mi dolgozunk, ennek

a piaca szabadabb éppen azért, mert a

szállodáknak, irodaházaknak az okosotthon

által kínált megoldások nem annyira

felelnek meg.

„Szeretnénk a fiatalokat

itthon tartani”

A DotLab cég okosépületeket automatizáló rendszereket fejleszt. A vállalat munkatársai

fejlesztik az ehhez szükséges hardvereket, a szoftver többi részét, mint

például a felhasználói interfészt pedig egy testvércég készíti. Mindkét vállalkozás

ugyanabban az épületben van Szabadkán, a Korzón. A DotLab vezetője a huszonhárom

éves Szenci Attila, aki már néhány hónappal az informatikus-mérnöki oklevél

megszerzését megelőzően vállalkozó lett.

16 2019. február 28.

Hogyan jött létre ez a vállalkozás?

– Még a főiskolán az egyik barátommal

azon gondolkodtunk, hogy mit csináljunk,

és még nem volt konkrét ötletünk, de tudtuk,

hogy szeretünk hardvert fejleszteni és

cinezgetni. Akkor már ismertük a szabadkai

Studio Present cég tulajdonosát, de nem

tudtuk egymásról, hogy ki mivel foglalkozik.

Egy véletlen beszélgetés során említettük

neki, hogy szeretnénk csinálni egy okos-öntözőrendszert,

és megtetszett neki az ötlet.

Ő volt az, aki két évvel ezelőtt finanszírozott

nekünk egy startupot, hogy meginduljunk.

Cége egyébként a felettünk lévő emeleten

van. Így kezdtük el, időközben rájöttünk,

hogy sokkal jobb piaca van az épületautomatizálásnak,

miközben a fő koncepció

ugyanaz: vannak szenzorok, amelyek adatait

be kell gyűjteni, feldolgozni, és van egy

rendszer, ami azt kapcsolgatja. A DotLab

egyik alapító tagját azóta másfelé vitte a

sors, én viszont itt maradtam. Így most én

vagyok a vállalkozás egyik tulajdonosa, a

Studio Present cég pedig a másik tulajdonos.

A Studio Presentben egyébként közel

harminc programozó dolgozik, ők írják a

szoftvert azokhoz a rendszerekhez, amiket

mi gyártunk.

Hány embert foglalkoztatsz?

– Pillanatnyilag kollégámmal, Igumanović

Dejannal ketten vagyunk teljes munkaidőben,

de állandóan jönnek a hallgatók.

Van egy ösztöndíjasunk, Surányi Bence, aki

egyébként zentai, de itt tanul Szabadkán, a

főiskolán. Amikor ideje van, bejön. Van még

egy hallgató, szeretnénk, hogy majd itt dolgozzon.

Igyekszünk ezzel is áthidalni a diplomás

munkanélkülieket érintő rést, hogy

nincs elég munkatapasztalatuk, ami miatt

nehezen találnak munkát, és akkor is csak

próbaidőre.

„A szoftvert nem tudod megfogni,

de a hardver kézzelfogható”

Mikor fedezted fel magadban a technika

és az informatika iránti vonzódást?

– Ez egy nagyon érdekes történet. Négyvagy

ötéves lehettem, és nekem a tévén

a teletext volt a legérdekesebb, de nem

tudtam megfejteni, hogy az hogy működik.

Állandóan nyaggattam a szüleimet és

a nagybátyámat, mert betegesen kíváncsi

voltam a működésére, de nem tudták elmagyarázni.

Amikor hatéves voltam, indult

Szabadkán egy informatikai tanfolyam

iskoláskor előtti gyerek számára, és oda

beírattak, mert látták a szüleim, hogy ez

az, ami engem érdekel. Hét éven keresztül

oda jártam, és azután hagytam abba, amikorra

már nem maradt olyan tanfolyam,

amit ne hallgattam volna végig. Később a

műszaki középiskolába iratkoztam számítógép-elektrotechnikus

szakra. Utána pedig

a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolára jártam,

ahol műszaki informatikát tanultam. Mindig

is ez érdekelt, soha nem akartam mással

foglalkozni.

A programozás és a cinezgetés azért

nem ugyanaz. Ez utóbbival hogy kerültél

kapcsolatba?

– A szak, amire középiskolában jártam,

hibrid volt, félig elektrotechnikai, félig számítógépes.

A suliban is voltak érdekes projektek,

da azok annyira nem ragadták meg

a fantáziámat. Otthon viszont készítettem

VU-métert, ami a zene hangerejét mérte, és

diszkófényt is csináltam. Mindig is örömmel

töltött el, amikor egy marék alkatrészből

olyat alkottam, ami működik. Az alkotás

öröme elég erős volt. A hardverben az tetszik,

hogy azt a kezedbe tudod venni! Ezzel

ellentétben egy szoftvertermék nem igazán

kézzelfogható. Hiába legnagyobb vállalat a

Facebook vagy a Google, mégsem tudod

megfogni, mondhatni, hogy az csak egy

eszmei dolog.

Kísérletezni szeretsz?

– Igen, csak mostanában nem igazán van

rá időm. De igyekszem naprakész lenni a

technológiákban, ami úgy néz ki, hogy csináljuk

a munkánkat, és havonta egy-két napot

vagy egy teljes hétvégét arra szánunk,

hogy kipróbáljunk olyan új dolgokat, amikkel

a termékeinket fejleszthetjük. Próbáljuk

egyre jobbá tenni azt, amit csinálunk. És

nemcsak a hardvert. Az épületmenedzselő

szoftvert is igyekszünk fejleszteni, hatékonyabbá

tenni.

Jól tanulni jó biznisz!

Milyen megfontolásból ad ösztöndíjat

a cég?

– A főiskolán nagyon gyorsan rájöttem

arra, hogy jól tanulni egy nagyon jó biznisz,

és állandóan hajtottam magam, hogy

minden ösztöndíjat megszerezzek. Elég

szépen bezsebeltem a városi, az állami
és az MNT-s ösztöndíjakat, ez nekem nagyon

sokat segített. Szinte a teljes pénzt

ilyen elektronikai kütyükre költöttem el.

Úgy látom, hogy ez egy mindenki számára

nyerő dolog, hogy mi kapunk egy hűséges

kollégát, akiről tudjuk, hogy jó, csinálja

és szereti. Mert nálunk az a fő koncepció,

hogy nem elvárás, hogy valaki a legjobb

legyen, hanem a hozzáállás az, amit díjazunk.

Hiszen ha valaki valamit szeret, azt

úgyis megtanulja és csinálni fogja, viszont

hiába tudja valaki jól, ha nem szereti csinálni.

Főleg ebben a szakmában, hiába

INTERJÚ

Ti is a Scrum módszert alkalmazzátok?

– Persze, az agilis fejlesztést. A nagyobb

projekteket nem is nagyon lehet másképpen

menedzselni. A módszer legalább

annyit számít, mint a szaktudás. Ebben a

szakmában sokszor olyan hibákba ütközünk,

amelyek az idő és a munka beosztását

érintik. Ha egy projektet jól menedzselnek,

akkor lehet, hogy fele annyi idő alatt meg

lehet csinálni. Egyébként, amikor azt mondom,

hogy mi, akkor ez alatt mindkét céget,

a DotLabot és a Studio Presentet is értem.

Például tavaly voltunk a Tarán draftingolni,

SZENCI ATTILA: ÖRÖMMEL TÖLT EL, HA EGY MARÉK ALKATRÉSZBŐL OLYAT ALKOTOK, AMI MŰKÖDIK!

keresnek jól a programozók, ha valaki nem

szereti, akkor képtelen ezt csinálni. De ha

valakin látjuk, hogy akarja és szereti, akkor

csak idő kérdése, hogy jó legyen.

Bővül-e a vállalkozás?

– Persze. Már épül az új irodaházunk a

Zombori úton. Üzlettársunk a projekt egyik

fő vezetője. Ennek az a lényege, hogy a

szabadkai IT-cégek nagy része majd odaköltözik.

Jelenlegi irodánkban már nem is

tudnánk hová tenni több embert, de az év

végéig szeretnénk megduplázni a létszámot.

Állandóan kutatjuk az új projekteket,

nincs megállás! Én azt vallom magamról,

hogy én vagyok itt, Vajdaságban a legnagyobb

kivándorlásellenes személy. Rosszul

viselem, hogy a legtöbb barátom, ismerősöm

kiment, mert itthon nincs munka,

nincs pénz. Próbálom bebizonyítani, és próbálok

teremteni, alkotni olyan munkahelyeket,

ahová az emberek örömmel jönnek.

Ez a fő vízióm, és az üzlettársaimé is – akik

már tizenpár éve ezt csinálják –, hogy olyan

munkahelyeket hozzunk létre, ahol az emberek

jól érzik magukat. Például rugalmas a

munkaidő, gyakran van csapatépítés, és az

emberek nem úgy jönnek munkába, hogy

„jaj, már megint hétfő van”, hanem mindenki

vidám, mindenki mosolyog és szereti

azt, amit csinál. Az ösztöndíjjal is próbáljuk

a főiskolásokat ide becsalni, és szeretnénk

azt elérni, hogy ne menjenek el külföldre.

Munka szempontjából igyekszünk olyan

vagy hasonlóan jó körülményeket teremteni,

mint ami máshol van.

a költségeket a cég állta. Havonta egyszer

Mórahalomra járunk fürdeni, decemberben

pedig a Zvonko Bogdan-pincészetben

rendeztünk egy karácsonyi-újévi bulit. Már

tervben vannak nagyobb kiruccanások is. A

lényeg, hogy jól érezzük magunkat! Ez érződik,

és nem azért, mert itt mi vagyunk, de

a cégünkhöz kifejezetten jó bejönni, mert

itt mindenki pozitív. Szerintem ez nagyon

fontos!

TÓTH Imre

2019. február 28. 17
HAGYOMÁNYAINK

XXXI. Gazdag Ág – Oromhegyes

Holtverseny az első helyen

A

Gazdag Ág hagyományőrző és

-ápoló rendezvényt már 31. alkalommal

szervezték meg Oromhegyesen.

A rendezvényt az ötven

éven felüliek vetélkedőjeként tartják

számon. Megálmodója Bajusz Teréz volt, aki

sajnos már nincs az élők sorában.

Koncz Lázár, a rendezvény főszervezője

eseménymegnyitó beszéde után kezdetét

vette a vetélkedő, amelynek témája idén a

házasság volt.

A vetélkedőn részt vevő tíz település

(Adorján, Oromhegyes, Horgos, Orom, Völgyes,

Magyarkanizsa, Martonos, Kispiac,

Törökkanizsa, Tornyos) csapata mind odaadással

és rengeteg belefektetett munkával

készült a megmérettetésre. Kiderült, hogy

a legtöbb csapat már a kezdetektől fogva

versenyez, és nem is igazán a győzelem

hajtja őket, hanem hogy tisztelettel emlékezzenek

vissza a múltra.

A megkérdezett csapatok közül mindegyik

úgy szerezte be a kiállításhoz szükséges,

témájukhoz kapcsolódó tárgyakat,

hogy körbejárták a településüket, és kölcsönkérték

az idősebbektől azokat. Nemcsak

értékes tárgyakkal tértek haza, hanem

különböző történetekkel is, amelyeket beleszőhettek

a beszámolójukba, vagy amelyeket

előadhattak anekdotaként. A tornyosi

előadó például egy házasságon kívül

született gyermek szerepébe bújva adta elő

egyes szám első személyben a kijelölt témát,

amit a zsűri is kiemelkedőnek értékelt.

Előfordult, hogy a rég elfeledett holmik a

saját padlásukról kerültek elő, nem is voltak

tudatában annak, milyen kincseket tároltak.

Völgyes csapattagjai például otthonról hozott

régi képeket aggattak ki, könyveket hoztak, és

előkerült egy hagyományos járóka is.

A csapatok igyekeztek régi receptek szerinti

ételeket készíteni, amit a közönség is

megkóstolhatott.

A vetélkedő többfordulós volt, első körben

beszámolót adtak elő a számukra előre

meghatározott, a házasság témakörét

érintő résztémából, és ehhez kapcsolódó

népdalt énekeltek, majd a szünet után

anekdoták bemutatása következett, amelyeket

a saját településükön történt eseményekből,

történetekből merítettek. Mindegyik

érdekesen megoldott, kellően hosszú

színpadi előadás volt. Harmadik feladatként

helyet kaptak a villámkérdések, melyekkel

könnyen bezsebelhettek a résztvevők pár

pontot. Ezek után a kiállítást is pontozta a

háromtagú zsűri (Szerda András, Nagy Abonyi

Ágnes, Burány Katalin), és többek között

megjegyezték, hogy jó megoldás a régi és a

mai házasságok közötti különbséget használni

szemléltetésként.

Az összegyűjtött pontok között a végelszámolásnál

nem volt nagy eltérés, olyanynyira,

hogy idén két győztest is hirdettek:

Orom és Magyarkanizsa azonos pontszámmal

osztozott az első helyen. A győztes csapatok

képviselői elmondták, egyikük sem

számított a győzelemre, csak reménykedtek

benne. A megosztott díj így fél évig az egyik

csapatnál lesz, majd ünnepélyes körülmények

között átadják azt a másik csapatnak.

RADULOV Krisztina

A KIÁLLÍTOTT TÁRGYAK KÖZÖTT SOK ÉRDEKESSÉGET FEDEZTEK

FEL AZ ÉRDEKLŐDŐK – SZERDA ANDRÁS ÉRTÉKELÉS KÖZBEN

A MARTONOSIAK ASZTALA – TÉMÁJUK AZ ÖZVEGYI SORS VOLT,

AMELYET A HÁTTÉRBEN KIFÜGGESZTETT HAGYOMÁNYOS EREDETI

NŐI MENYASSZONYI, MENYECSKE- ÉS GYÁSZRUHÁVAL ÉRZÉKELTETTEK

A VILLÁMKÉRDÉSEKRE IGAZ VAGY HAMIS FELIRATÚ LAPPAL LEHETETT VÁLASZOLNI

A MARTONOSIAK ELŐADÁS KÖZBEN – A GYÁSZOLÓ

ÖZVEGY ÉS A HALOTTÖLTÖZTETŐK ANEKDOTÁJA

18 2019. február 28.
HAGYOMÁNYAINK

A MEGNYITÓ HAGYOMÁNYOS RÉSZE – A CSAPATOK A BOLDOGASSZONY ANYÁNK CÍMŰ

RÉGI MAGYAR HIMNUSZ KÖZÖS ÉNEKLÉSÉVEL VONULNAK A SZÍNPADRA

A RÉSZTVEVŐ CSAPATOK A SZÍNPADON KAPNAK HELYET

A MAGYARKANIZSAIAK ELŐADÁSA

– A FÉLRELÉPŐ, DE VISSZAÓVAKODÓ FÉRJ „KISÖPRÉSE”

AZ ADORJÁNI CSAPAT VÁLASZTOTT NÉPDALÁNAK ELŐADÁSA

CITERAKÍSÉRET MELLETT

TELT HÁZ AZ OROMHEGYESI FALUHÁZBAN

2019. február 28. 19
asztalizene

TD – a zárójel bezárul

Két monogram van, amelyet az irodalmilag

művelt, fogyatkozó magyarság

nálunk is azonnal azonosítani

tud. Az egyik az EP: Esterházy

Péter, született Budapesten 1950. április

14-én, meghalt ugyanott 2016. július 14-én.

A másik a TD: Tandori Dezső, született 1938.

december 8-án Budapesten, meghalt 2019.

február 13-án abban a budai bérházban,

ahol született. A két legnagyobb magyar író

ment el közülünk. Mindketten szinte a haláluk

órájáig írtak.

El voltak halmozva díjakkal, nem tartoztak

a meg nem értett zsenik közé. Életművük

időtálló és terjedelmes. Óriási hatást

gyakoroltak a velük egykorú meg a fiatal

írókra. Mindketten nehezen fordíthatók,

mert a magyar nyelvvel csodákat műveltek,

és be vannak ágyazva fő- és hajszálgyökereikkel

a magyar valóságba. Elkötelezett

magyarok voltak úgy a szocializmusban,

mint a rendszerváltás után, azaz hittek az

irodalomban. Világirodalmi kontextusban

gondolkodtak, és abban léteznek – jelen

időben kell beszélni róluk, mert a magyar

nyelvterületen, az anyanyelvünkben tovább

élnek.

Tandori rengeteget írt, több mint száz

önálló kötet és megszámlálhatatlanul sok

műfordítás őrzi összetéveszthetetlen keze

vonását. Angolból és németből virtuózan

fordított, a próza és a líra minden műfajában

otthonos volt, de drámákat is írt, gyerekirodalmat

is, irodalmi esszéi pedig az

élvonalba tartoznak. Álneveken is publikált,

ezek játékos nevek, anagrammák, Nat

Roid írta az intellektuális krimiket, Hc. G. S.

Solenard pedig a fantasztikus regényeket.

Utolsó, a halála előtt nem sokkal megjelent

20 2019. február 28.

könyve, a Nincs beszédülés javarészt rajzokból

áll, firkantásokból, ezt az általa kitalált

műfajt, az irodalmi krokikat (melyek gyakran

olyanok, mint a képrejtvények) az utolsó

napig szeretettel űzte. Sosem tért át a

számítógépre, az egész opusát mechanikus

és villanyírógépen kocogta végig, és

filctollal rajzolt.

Budán, a Lánchíd utcában élt a feleségével,

Tandori Ágnessel, aki nemcsak a fordításokba

segített bele, hanem a verébnevelésbe

is. Mert ők ketten nem gyerekeket

neveltek, hanem verebeket. 1977-ben találták

meg az első sérült verebeket, és aztán

még sokat, együtt éltek velük a kétszobás

lakásukban, egy évtizedig nem utaztak

emiatt sehová. Szpérónak hívták a „kulcsverebet”,

akiről rengeteg vers és prózai mű

szól, köztük vaskos regények, a verébgondozás

ugyanis egyúttal irodalmi munka

volt, a madártartás művészetté vált. Sok

veréb és poszáta, zöldike röpköd az életműben:

Pipi, Poszi, Tili, Samu, Éliás, Totyi... Ilyen

nincs, gondolhatja az olvasó – és valóban,

TD csak egy volt – van –, s a művészete teljesen

egyedi. Tandori zseni volt, és bármiről

tudhatott volna verseket és regényeket írni,

azonban ez lett a sorsa, vagy ezt választották:

a beteg verebeket, s azok őt. Az egyik

vak volt, a másik sánta, de voltak olyan fiókák

is, akiket meggyógyítottak. És akiket

eltemettek.

Tandori nem szimbolikusan szerette a

madarakat, hanem éjt nappallá téve, konkrétan,

hiszen a verebek miatt hajnali négykor

keltek, röptették, etették, itatták őket.

Miután Szpéró – akivel mély kapcsolatuk

alakult ki – meghalt, Tandori utazni kezdett,

a kilencvenes években bejárta Európa

nagyvárosait, s mindenütt a lóversenypályákat

kereste, mert kitanulta a lófogadást,

ebből lett meg az útravalója (ha nyert), és

aztán sok művet szentelt a lovaknak, lóversenyeknek.

Ez az életszakasza is átment

irodalomba. A versenylovaknak köztudomásúlag

különleges nevük van, és a költő a

fantázianevekkel játszott el sokáig, de a versenyzést,

az állati létet mint filozófiai témát

is alaposan megforgatta.

Tandori a magyar irodalom legműveltebb

íróinak egyike, aki fejből idézte a kedves

költőit, és fel is fedezett háttérbe szorult,

elfeledett szerzőket, így például Szép

Ernőt. Verselemzéseit az irodalomtudósok

megirigyelhetik; fantasztikusan értett a költészethez.

Igazán költői életet élt: abból is

vers lett, ahogy etette a madarakat, ahogy

ment le tyúkhúrt szedni a parkba vagy

bevásárolni, ahogy járta Budapest és más

nagyvárosok utcáit. Hiperérzékeny ember

volt, és angyali humorral megáldott – ő az,

aki a közéletben soha senkit nem bántott,

noha a nézetei radikálisak voltak.

Van egy nagyon szép verse, amelynek ez

a címe: (1938–) [sic!]. Ebben arról ír dallamos

versformában, hogy Velencében egy Grand

Canal-parti kávéházban teázik, nézelődik,

madárcsicsergést hall, és észre se veszi,

hogy elmúlott az idő, és közeleg a záróra.

A csónakokról eszébe jut Illyés Gyula Kháron

ladikján című verse. Az első versszakot

akkor fogjuk megérteni, ha elképzeljük a

velencei gondolákat, és ha a vers címét is

látjuk: „Itt egyensúlyozok / egy gondolatjelen,

/ nem kérdés: »Átérek-e valahára...«! /

Egy hídfő már amott / olyan szilárdan áll. /

(»Várhatsz, zárójelem!«) / Beülök egy Canal

/ Grande-parti teára.”

Hát most, nyolcvanéves korában, bezárult

a zárójel. Ezentúl nem ő gondolkodik,

hanem mi fogunk gondolkodni róla. Én már

régóta folyton azon kapom magam, hogy

a verebekről TD jut eszembe. Ezután még

intenzívebben így lesz, mert a sors furcsa

iróniája, hogy a nagy költők a haláluk után

szebben dalolnak. A költő csak a verseiben

él, nap mint nap forgatni kell majd a könyveit,

habár nem könnyű őt olvasni (Tolnai

Ottó az ő nevét is belefoglalhatta volna

Nem könnyű című híres költeményébe). Sok

a nyelvi furfang meg a csavaros gondolat

nála, a szójátékok és nyelvjátékok mestere

TD, és a költői nyelvtana is bonyolult.

Mondhatni, hogy ő a második nagy magyar

nyelvújító. Külön intézet tanulmányozhatná

a munkásságát, de ő nem sokat adott

az intézményekre, többet ért neki egy szál

madárka dala, mint egy konferencia. Daloljanak

neki az égiek!

RADICS Viktória
Greguss Erdélyi Hermina

Húsz év

irodalom

Húsz éve, 1999 januárjában hivatalosan

is leszerződtem a szabadkai

Népszínház Magyar Társulatához.

Fiatal, kicsit „világot

járt” színésznőként, tele ambíciókkal, elvárásokkal.

A társulat akkori tagjai szeretettel

fogadtak maguk közé, én pedig, félretéve a

kalandor és a szabadúszó szerepét, lehorgonyoztam.

Örömmel, hiszen mégiscsak a

szülővárosomban lehettem színésznő.

Húsz év egy színház, egy társulat, egy

színész életében rengeteg fordulatot és

hullámvölgyet jelent. Kihívásokat és kudarcokat,

jó és kevésbé jó évadokat, kreatív és

szárnyaló munkafolyamatokat, ugyanakkor

fájdalmas és frusztráló, lélekbe markoló

igazságtalanságokat. Ezek így általánosságban

talán minden színházra jellemző

jelenségek. A társulat időközben bővült,

néhányan elmentek, többen maradtunk,

és akik maradtunk, a lelkes hozzánk csatlakozó

fiatalokkal együtt lassan egy erős

társulattá formálódtunk. Igaz, a körülmények

sem kíméltek bennünket. Elvesztettük

a színházunkat, átköltöztettek bennünket

egy valamikori moziterembe, majd kitettek

egy gyárépületbe, igaz, csak amíg próbálunk.

Aztán egy olyan időszak következett,

amikor már csak egymásra számíthattunk.

Kiálltunk egymás mellett és egymásért. És

ez a mai napig így van. Azon ritka (ez színházi

berkekben igen szokatlan jelenség)

emberek egyike lehetek, akinek a munkatársai

a barátai is egyben, akinek a társulata

a második családja.

Szívesen gondolok vissza a jó öreg színházépületben

eltöltött időkre. A síkos, a

léptek alatt kikopott márványlépcsőkre, az

öreg falakra, a hosszú, kígyózó folyosókra, az

irodákra, a próbatermekre. A színészbüfére,

ahol a próba előtt megittuk a reggeli kávénkat,

ahová, ha éppen nem is próbáltunk, beugrottunk

jöttünkben-mentünkben, mert

ott mindig volt valaki a magyar vagy a szerb

társulatból, és le lehetett ülni egy kávéra.

Ahol az esti próbák után még leültünk megbeszélni

az aznapi élményeket, problémáinkat,

aggályainkat a darabbal, szereppel kapcsolatban.

Ahol társasági életet élhettünk,

és kreatív vagy csak egyszerű, hétköznapi

gondolatokat oszthattunk meg egymással.

A tágas öltözőkre. A fehér, sárga fényekkel

körbefuttatott sminkasztalokra.

A színházszagra. Ami megfoghatatlan és

felejthetetlen. Amilyen csak a színházakban

van. Ami, ha az ember belépett, mindenütt

ott volt, és az otthon biztonságának érzését

keltette.

Aztán a kétezres évek derekán ennek

vége lett. Átmentünk a moziterembe, később

a gyárba, amit mindenki csak csipkegyárként

emleget. De bármennyire is szép

vagy kellemes asszociációkat is ébreszt

az emberben a „csipke” szó, a valósághoz

semmi köze. Omladozó falak. Úgy az irodákban,

mint a gyárcsarnokban. Mert mi

egy lepukkant, fekvő L alakú fűtetlen gyárcsarnokot

kaptunk próbateremnek, de az

L-nek csak a rövidebb, alsó szárát, a felső,

hosszabb szárában még működött valamilyen

orsózóüzem. Jobb híján vastag függönyanyaggal

választották le számunkra a

„próbatermet”, úgymond, mi is nyugodtan

dolgozhatunk. A próbák a zaj, illetve a hideg

viszonylatában zajlottak. Ha orsóztak,

mi leálltunk, aztán átszóltunk a függönyön,

hogy most kicsit dolgoznánk, s ők álltak le.

Az egész orsózás amúgy is a végét járta,

hisz a valamikori gyár utolsó napjai voltak

ezek, aztán kimúlt az egész. Egy nap elmentek.

A hideg időszakban szintén ez volt a

játékszabály. Egy hatalmas és hangos „fűtő

valami”-t kaptunk: a gyárépület lepukkant

és futurisztikus hangulatába teljesen beleillő

propelleres fémdobozt. Tehát: ha nem

fűtöttünk vele, próbáltunk ugyan, de dideregve.

Ha fűteni kezdtünk, a zaj miatt le kellett

állni. Kínlódós. Átmeneti időszak volt,

de csináltuk.

A próba előtti kávézások, teázások is

kissé más szokást vettek. Az ember fogta

a csészéjét, átfutott vele a próbateremből

az udvaron át az irodák épületébe, mert

ott volt meleg víz. Vagyis egyáltalán víz. És

mosdó. Meg toalett.

Ez a mai napig, 12 éve így van. Persze azóta

születtek „megoldások”. Lett valamiféle

fűtőrendszer. Csendes. Lett valamiféle izoláló

fal is a valamikori elválasztófüggöny helyén.

Büféről egy ideig álmodoztunk, aztán

leszoktunk a gondolatáról is. Valaki egyszer

keserű humorral kiírta a folyosóra, hogy

„Büfé“. Igyekszem nem kávézni próba előtt,

vagy termoszpohárban viszek egy kicsit,

de nem túl sokat, és vizet is csak módjával

iszom, nehogy a próbaszünetben futnom

kelljen át az udvaron a mosdóba. Igen, és

ha más dolgom nincs valahol próba előtt

vagy után, munkaruhában járok próbára.

Mert egyszerűen nincs gusztusom átöltözni

abban a teremben.

Mostanára sikerült teljesen megundorodnom

a próbahelyünktől, a gyárépülettől.

A falakba beivódott fémes piszoktól

és annak szagától. A folyosón évtizedek

óta lifegő fekete és egyre hízó pókhálóktól.

Az omladozó falaktól. És amikor belépek

ebbe a bűzös lépcsőházba színházat,

előadást csinálni, elszorul a gyomrom.

De akkor a lépcsőforduló után meglátom

őket, a barátaimat, akikkel együtt próbálok,

ahogy sapkában, kesztyűben álldogálnak

ugyanezen a folyosón kávésbögrét

szorongatva kezükben, és ha kedvet

annyira nem is, de erőt kapok. Odaállok

én is. Sapkában, kesztyűben, csészével.

Fújjuk a füstöt, szürcsöljük a kávét együtt.

Jóban, rosszban.

2019. február 28. 21

Baráth Attila
gyerekszoba

Amikor a tél megérkezett, erdőn-mezőn

dermesztő lett a csend. Mindenki behúzódott

előle, ki odúba, ki kuckóba.

Ez a tél nagyon goromba legény volt,

befagyasztotta a vizeket, hóbatyuját jól

kirázta, aztán ráérősen végigdőlt a kopár

lankákon, és akkorát fújt, hogy a gyengébb

madarak lefordultak a faágról.

Ínséges idő köszöntött az erdő, mező népére.

Mindent beborított a hideg hótakaró.

Csak az ökörszem dala és a cinegék csettegése

tartotta ébren a reményt, hogy lesz

még újra kikelet.

Mindenki dideregve tűrt, és várta, hogy

majd csak cihelődni fog ez a mogorva tél is,

mint a többi tette. Nyújtózik egyet, megcsikorgatja

a fogát, azután odébbáll, és csupa

kis ezüsttócsa marad a lépte nyomán, mint

megannyi villogó víztükör, amelyekben

már a fiatal tavasz nézegetheti kék szemét.

Így álmodoztak egymáshoz bújva a fázós

kis állatok, egészen addig, amíg egy nyúl

körül nem szaladt a rettenetes hírrel:

– Nem megy el a tél! Itt marad örökre!

Támadt erre nagy ijedelem!

– Kitől hallottad ezt, ugrifüles? – faggatták

a nyulat.

– Magától a téltől! Éppen a fülemet hegyeztem

a dombon, amikor nagyot sóhajtott,

és azt mondta: „Hej de jól érzem magam

ezen a tájon! Sose megyek el innen!”

– Jaj nekünk! Éhen veszünk! – remegtek

a nyulak.

– Tennünk kell valamit! Mivel lehetne

távozásra bírni ezt a dermesztő, hideg

hatalmat?

Fésűs Éva

Télkergető hóvirág

Bars Sári

Tavaszköszöntő

Csivitel a sok veréb:

Télúrfiból már elég!

Zord Február, tova fuss,

Jöjj el hamar, Március

Zsenge lánya, Napsugár!

Kicsi és nagy téged vár.

Arany hajad terítsd szét,

Zöldüljön ki minden rét.

Bontsál szirmot Hóvirág,

Hadd szépüljön a világ.

Fiúk, lányok táncba fognak,

Tavasz, tavasz lesz, már holnap!

– Bízzátok csak ránk! – mondták a farkasok.

– Majd mi elkergetjük. Addig üvöltünk

a fülébe, míg világgá nem szalad.

Minden este olyan hangversenyt rendeztek,

hogy zengett tőle a téli táj.

Hanem a tél meg se moccant, sőt, hogy

ne hallja a farkaszenebonát, még vastagabb

hótakarót húzott a fejére. Az éktelen

lármára felriadtak a medvék.

– Nektek is befellegzett, mackó bácsik!

Sose láttok többé lépesmézet, mert nem

megy el a tél! – szólt a nyúl.

Több se kellett a medvéknek! Pozdorjává

zúzzák a tél sok-sok drága jégkristályát, akkor

biztosan elszalad – gondolták.

Felmásztak a dombra, onnan görgették

a hatalmas kődarabokat a tó meg a patak

jegére. Csörömpölt, recsegett, ropogott a

jég. Ám a tél csak mérgesebb lett, és a fogát

csikorgatta.

– Forduljunk a szelekhez! – tanácsolta a

róka.

– Kérjük meg, hogy hordják el ezt a sok

havat.

A szelek összefogtak, kavarogtak, végigsepertek

a tájon, de annyi volt a hó, hogy

ha egyik helyről elhordták, a másik helyen

annál több lett.

A konok télnek a föld alá is híre ment.

Lent a mélyben Földanyóka féltve ringatta,

csitítgatta a kis hagymabölcsőben szunynyadó

virágait:

– Csicsíja, babája! Aludjatok még, ki ne

hajtsatok! Nem akar elmenni a tél.

– Nem akar?... No, azt szeretném én látni!

– csendült meg egy vékony hang a homályban,

és úgy, amint volt, egy szál fehér

ingecskében kipattant a bölcsőjéből Földanyó

icipici leánykája, a hóvirág.

– Azonnal bújj vissza, mert megfázol! –

parancsolt rá Földanyó.

– Dehogyis bújok, dehogyis fázom! Ne

félj, anyókám, majd én elkergetem azt a

makacs vén telet.

– Te? – hüledezett Földanyó. – Hiszen az

a farkasüvöltéstől, medvék erejétől, szelek

ostromától sem ijedt meg, hát hogy képzeled,

hogy megállhatsz előtte?

– Így ni! – mondta a kis virág, és már bújt

is kifelé elszántan a hideg rögök között, a fagyon

át, a havon át, minden erejével.

Amint átdugta fejecskéjét a hótakarón,

vidáman felkacagott:

– Jó napot, tél bácsi! Hát te még itt vagy?

– No, nézd csak! – ráncolta össze zúzmarás

szemöldökét a tél. – Hogy mertél a szemem

elé kerülni?

– Hiszen itt a tavasz! – csilingelt a hóvirág.

– De úgy látszik, csakugyan igaz, amit

rólad beszélnek!

– Mit beszélnek rólam, te incifinci?

A hóvirág felágaskodott, és huncutkodva

súgta:

– Azt, hogy el akarod adni jégvirágaidat

a tavasznak!

– Hűűű! Micsoda hazugság! – bömbölt

nagyot jeges haraggal a tél. – Egy szó sem

igaz belőle!

– Hát akkor miért raktad ki őket minden

kirakatüvegre?

– Tüstént leszedem valamennyit! – kiabált

a tél, és meg is tette.

– No, de az a jégcsapcsengettyű mégiscsak

eladó, ugye? – csacsogott tovább a

hóvirág.

– Egy sem eladó! – förmedt rá a tél, és

mérgében azokat is leszaggatta.

– Hát akkor a hó!... Legalább abból hagyj

nekünk! Tavasz tündér szeretne megmosdani

benne, hogy üdébb legyen tőle.

– Egy maroknyit se hagyok! – vicsorgott

dühében a tél, és máris söpört bele mindent

a batyujába.

A hóvirág rámosolygott:

– Azért még nem kell haragudnod, hiszen

anélkül is olyan szép a tavasz! Ha nem

hiszed, várd meg, itt jön a nyomodban!

– Micsoda? Azért sem várom meg! Látni

sem akarom!

Vállára lendítette a batyuját, és átlépett

a dombon.

Boldog ujjongás támadt erdőn, mezőn:

– Oda nézzetek! Mégiscsak elmegy a tél!

Túljárt az eszén egy bátor kis hóvirág!

Az erdő széle pedig egy szempillantás

alatt telis-tele lett Földanyó üde, fehér ruhás

leánykáival:

„Telet kergetünk,

tavaszt hirdetünk,

Ébredj fel nagyvilág,

higgy nekünk,

higgy nekünk!...”

22 2019. február 28.
gyerekszoba

Ügyeskedj!

Tavaszváró hóvirág

Anyagok: gyurma (akár só-liszt gyurma is), színes papír,

tökmag, drót.

A tökmagok szimbolizálják a virág szirmait, ezeket szurkáljuk

bele egy kis darabka gyurmába. A virág szára egy

ívesre hajlított drótdarab, a levelek pedig színes papírból

készülnek. A drótra rögzítsük a gyurmás virágfejet, majd a

levelekkel együtt állítsuk a növényt egy gyurmatalapzatba.

(Forrás: szinesotletek.blog.hu)

Hóvirág

vattakorongból

Szükséges hozzá egy kartonpapír háttérnek, pár darab

zöld szívószál és korongvatták. A képen látható módon

kivágjuk a hóvirágokat, és felragasztjuk a kartonpapírra a

szívószállal.

Színezd ki a virágcsokrot!

Először írd be a hiányzó számokat, majd színezd ki a mezőket:

sárgával 1–5-ig;

lilával 6–10-ig;

nararancssárgával 11–15-ig;

pirossal 16–20-ig;

zölddel 21–25-ig.

2019. február 28. 23
vendégségben

Új padló, kályha és népviseleti ruhák

Éves közgyűlést tartottak a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központban

A bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési

Központ immár a felújított padlózatú

klubteremben tartotta meg éves közgyűlését,

amelyet a harmincegy megjelent tag az

új kályha ontotta kellemes melegben hallgathatott

végig. A munkaelnökség tagjai:

Szakács József, Hegedűs József és Halász

Tibor, a jegyzőkönyvvezető Mojzes Lívia, a

jegyzőkönyv-hitelesítő pedig Kollár Krisztián.

Elsőként Bálint Lukács Mónika elnök

asszony beszélt a múlt év sikeres pályázatáról,

megköszönte a vezetőség önfeláldozó

önkéntes munkáját. Hangsúlyozta, első a

család és a munka, az önkéntes művelődési

tevékenység pedig csak ezután jöhet.

Elmondta, a klubterem felújítása főképp

önerőből történt, a munkaakciót vállaló önkénteseknek

köszönhetően. Hozzátette, a

polgárok erkölcsi támogatására nagy szükség

mutatkozik, mindenkit várnak a munkaakciókra,

ahogyan a rendezvényekre is.

Pándzsity Eleonóra költségvetési beszámolójában

elmondta, hogy stabil, pozitív

évet zárhatnak le, és lehetőségek adódtak

az újabb pályázatokra. A szülők rendszeresen

fizették a szakcsoportok munkájához

való hozzájárulást a művelődési központban

aktív gyerekeik után. 2017-ben a Csoóri

Sándor Alapítványtól a népzenei és népdaloktatásra

kapott pénzből kisebb hangszórót,

népviselethez méteranyagot, cipőt és

tükröt vettek. A népviseletek elkészültek, a

tükrök pedig majd a táncosok próbáit segítik.

Sikeresen megvalósították a mondaolvasó

versenyt. A Magyar Nemzeti Tanácstól

érkezett pályázati pénz jelentős részét a

klubteremben felállított kályha megvásárlására

költötték el, a tartományi oktatási

titkárság támogatásával tüzelőfát vásároltak,

valamint nyomtatót és kisebb technikai

eszközöket. A Bethlen Gábor Alapítványtól

kapott pénzből is tüzelőfát szándékoznak

vásárolni. A beszámoló alapján a pénzügyi

elszámolást időben elkészítették.

Lukács Krisztina a központ által szervezett

rendezvényekről szólt: a magyar történelmi

megemlékezésekről, különböző

ünnepekről, keresztény vallási ünnepekről,

bálokról, vendégszereplésekről és vendégfellépők

bajmoki szerepléséről. E szorgos,

termékeny év után most már a tél elűzésére

készülnek farsangi mulatsággal, amelyre

március 2-án kerül sor.

Kollár Márta a szakcsoportok tevékenységét

vázolta fel: a két gyermeknéptáncscsoport,

valamint a Búzavirág vegyes kar, a

Gombolyító népdalkör és a Kispacsirta leánykar

szorgalmas próbáinak köszönhetően

méltón szerepelt sok ünnepségen, versenyeken

is. Lukács Krisztina több alkalommal kézműves-foglalkozást

tartott a gyerekeknek.

Cindel Attila, a Hagyományápoló és

Kegyeleti Bizottság elnöke a pozitív költségvetési

beszámoló után kiemelte, hogy

2019-ben a Helytörténeti Társaság 10. évi

gyűlése Bajmokon lesz, ott, ahol a társaság

megalakult. Az akácfai kivégzések 75. évfordulója

alkalmából az áldozatok emlékére

fényképekből és rövid életrajzokból álló kiállítást

szándékoznak nyitni, ehhez kérik az

érintett rokonság segítségét. Pénzes Endre,

a központ mindenese fellelkesült a sikeres

munkaakcióktól, és reméli, hogy a konyha is

új padlózatot kap az idei év során.

MOLNÁR Ildikó

NAGYBECSKEREK

Az újvidéki LIKUM tagjainak

kiállítása

TOPOLYA KÖZSÉG

Szabadkán

vendégeskedtek

AZ ÚJVIDÉKI LIKUM KÉPZŐMŰVÉSZETI CSOPORT TAGJAI

Nagybecskereken a Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben a vezetőség igyekszik minél

színesebbé tenni a Béga-parti magyarság mindennapi életét. Ennek eredménye, hogy

múlt szerdán a Petőfi Magyar Művelődési Egyesület részeként tevékenykedő ART Klub

képzőművészeti szakcsoport, amelynek vezetője Meleghy Zsuzsanna, megszervezte a

LIKUM, az újvidéki amatőr festőket tömörítő szervezet kiállítását, amelyen az érdeklődők

húsz székvárosi festő műveit tekinthették meg.

PRÉCZ István

A BAJSAI VENDÉGEK

A közelmúltban Bajsa, Pannónia, Topolya

és Tomislavci települések 48 nyugdíjasa

részt vett a Vitarelax Kft. tízéves fennállása

alkalmából megrendezett ünnepségen. Az

összejövetelre a Spartacus közösségi házban

került sor. A Paradiso márkanév alatt ismert

cég vásárlással egybekötött termékbemutatót

tartott, ágyneműket és ortopédiai termékeket

vehettek a jelenlévők. A találkozó

társalgással és közös ebéddel végződött.

BORÚS Margit

24 2019. február 28.
DOROSZLÓ

Brasnyó Antal alkotóművészete

A múlt héten rendezték meg Zentán a

III. Teátrum Neked! elnevezésű színházi

fesztivált. A Magyar Teátrumi Társaság és a

Zentai Magyar Kamaraszínház ingyenes rendezvénysorozata

a délelőtti órákban gyerekeknek,

az esti órákban pedig felnőtteknek

szóló programokkal várta a közönséget.

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság

titkára elmondta, hogy a fesztivál célja,

hogy olyan előadásokat tudjanak elhozni

Zentára, amelyek érdekesek, izgalmasak, és

nem titkoltan a közösség összekovácsolását

szolgálják.

A fesztivált a Cserhalmi György életútjáról

szóló beszélgetéssel nyitották

meg, amelyen elhangoztak történetek

színházról, filmről, kulisszatitkokról. A

rendezvény második napján mutatta

be a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata

a legújabb előadását, a Szóló szőlő,

mosolygó alma, csengő barack című

zenés mesejátékot. Az előadást Krizsán

Szilvia, az Újvidéki Színház színésznője

rendezte, aki szerint a népmese jelentősége

nem változott az évek során.

– Biztos vagyok benne, hogy ezer évvel

ezelőtt nem szerepelt Szent Péter egy mesében,

de nem szerepelt benne valószínűleg

a malom sem, vagy a szántás, vagy a

kártyázás. Tehát nyilván a korok rárakódtak

a mesékre, de a gyűjtés pillanata után már

nem igazán lehet őket variálni. Onnantól

kezdve azt mondjuk, hogy „ahogy ez be lett

gyűjtve, azt úgy kell, és nem nyúlhatunk

hozzá”. Szerintem ezzel az a baj, hogy már

nem jelenik meg benne például a traktor.

Tehát a mobiltelefonig el sem tud jutni a

népmese. A legnagyobb értéke az ezer év

alatt mégis az, hogy a mese az minden kort

túlél, mert mindig aktuális marad – fejtette

ki Krizsán Szilvia.

Az előadásban néhány szereplő bábok

által elevenedik meg a nézők előtt. A Zentai

Magyar Kamaraszínház társulatából Szilágyi

Áron elmondta, hogy a színművészeti akadémiai

tanulmányai során volt alkalma találkozni

bábokkal, valamint egy képzésnek

köszönhetően sikerült betekintést nyernie

a bábszakma rejtelmeibe is:

– Teljesen más így „játszani”, mivel az érzelmeket

át kell vinni a bábra. Ezalatt azt értem,

hogy amikor egyszerre van színpadon

a báb és a bábot mozgató színész, akkor ne

a színészen látszódjanak az érzelmek. Amikor

pedig csak a báb látszódik, olyankor a

színész leginkább a hangjára és a báb gesztusainak

a kinagyítására tud támaszkodni.

Az előadás díszlete, jelmezei és a bábok

Janovics Erika keze munkáját dicsérik. A zenéket

Krizsán Szilvia és Hanák Rigó Ildikó

válogatta, amelyeket később a Fokos zenekar

játszott fel.

A

kultúra a lét megismerésének fontos szelete, művelése

pedig az emberi kiteljesedéshez vezető szükséges állapot.

Értelmesen létezni annyit jelent, hogy önmagunknál

valami fontosabbat, sajátságosabbat, különlegesebbet

teremtünk. Ezt nevezzük művészetnek. Az egyszerű emberek

ritkán pillanthatnak bele az alkotók életébe, a művészet születésének

pillanataiba. Pedig ez meghatározó élmény lehet a befogadó

közönségnek és a művésznek egyaránt, hiszen ez a kölcsönösség

vezet a kiegészüléshez, a teljességhez, amely minden ember elemi

igénye.

Nagyon fontos és jó dolog az, ha valaki kinyitja a saját, belső,

élet- és alkotóművészi világát, és megengedi, hogy mások is betekinthessenek

ebbe, ugyanis kölcsönhatások nélkül nincs művészet,

fejlődés. Miskolci Renato dokumentumfilmje egy ilyen lehetőséget

teremtett a magyar közösségnek, nézőknek. Filmjében Brasnyó Antal

népzenész alkotóművészetét tárja elénk. A rendező egyben a

film operatőre, vágója is volt.

Február 23-án került sor Doroszlón, a helyi Móricz Zsigmond

MME, a DISZ Ifjúsági Szervezet és a Kuckó Gyermeksarok közös

szervezésében a Csendben lelt öröm című film vetítésére. A doroszlói

nézők egy igencsak elgondolkodtató világba mélyedhettek

bele. A dokumentumfilm megtekintése után Lennert Móger Tímea

költőnő beszélgetett az alkotókkal, a többi között a csendről, amely

az alkotás egyik alapfeltétele. Szó volt az ösztönösség és a tudatosság

közötti egyensúlyról is. A közönség megtudhatta, hogy a film

a Lakiteleki Filmszemlén két díjat is kapott. Az estet Brasnyó Antal

egy minikoncerttel zárta.

A műsor kísérőrendezvényeként az egybegyűltek megtekinthették

Stock János fényképeit is.

WILHELM József

ZENTA

Kivetítőn is követték az előadásokat

JELENET A SZÓLÓ SZŐLŐ, MOSOLYGÓ ALMA, CSENGŐ

BARACK CÍMŰ ZENÉS MESEJÁTÉKBÓL

vendégségben

A második napot Pindroch Csaba és Verebes

Linda zárták, Peter Quilter kortárs angol

szerző komédiájával, a Mr. és Mrs.-szel. A darab

öt különböző jelenetből áll – azaz öt férfi

és öt nő története elevenedik meg a színpadon.

Az előadás előtt a két művész színjátszó

foglalkozást tartott, amelyen részt vettek a

Zentai Magyar Kamaraszínház diákszínjátszói.

A harmadik napon a Fővárosi Nagycirkusz

Férfi és nő című előadását láthatta a

közönség. Az előadásban különlegesen öszszefonódott

az artistaművészet a

színművészettel, versek és dalok

kíséretében. A produkció során

Radnóti Miklós Szerelmi ciklusának

néhány részletébe pillanthatott be

a közönség.

A Békéscsabai Jókai Színház

Hajnalban, délben, este című

előadását szombat este nézhették

meg a színházkedvelők. Az

egyetlen nap alatt játszódó történetben

a szereplők eljutottak

a megismerkedéstől egészen az

eljegyzésig, bejárva közben a

párkapcsolatok minden stációját.

A fesztivál a budapesti Nemzeti Színház

Fodrásznő című előadásával zárult, amely

minden korosztály érzékeny rétegét képes

volt megszólítani, részvétre és életének újragondolására

késztetni.

A fesztivál sikerességét az is bizonyítja,

hogy az ingyenes előadásokra minden

jegyet elkapkodtak, s a nagy érdeklődés

miatt a Zentai Magyar Kamaraszínház kamaratermében

kivetítőről, élő adásban is

követhették a produkciókat a nézők.

BODNÁR Lonetta

2019. február 28. 25
ÖTLETSAROK

Naprendszer és virágoskert

a farmeren

2019-ben a hímzett farmerek is viszszatérnek

a divatba. Egy virágcsokorral

hímzett Gucci-farmerért több mint

nyolcszáz eurót is elkérnek. Szerencsére

nem kell ennyi pénzt kiadni ahhoz, hogy

divatos farmert viseljünk. Valószínűleg

minden vajdasági háztartásban valaki

tud még hímezni, jó lenne, ha ezt a tudást

a fiatal lányok is elsajátítanák. Erre

éppen jól jön, hogy az új farmerdivat a

hímzett.

Ha igazán menő szeretnél lenni a suliban,

és nem tudsz hímezni, kérd meg a nagymamádat

vagy az édesanyádat, hogy díszítse

fel a farmernadrágod vagy a kabátod. A lényeg,

hogy egyedi legyen. Még mindig divatosak

a ruházaton a naprendszer elemei,

a csillagjegyek, de éppolyan menő lehet,

ha apró földi eprekkel vagy cseresznyékkel,

filigrán virágszálakkal, esetleg egy kaktuszszal

dobjátok fel a megunhatatlan farmert.

Az apró minta jól mutat a hátsó zsebeken

vagy éppen az elülső zsebek alatti részen.

A farmerkabát hátát, gallérját vagy éppen a

vállrészét lehet hímzéssel díszíteni.

Nézd meg a képeken, hogy akár egy

aprócska kis minta is mennyire feldobja az

összképet! Ha magad nem tudsz hímezni,

akkor figyeld meg, amíg anyukád vagy a

nagymamád csinálja, és próbáld ki magad

is egy kiselejtezett farmeren. Kérd meg

őket, hogy segítsenek elsajátítani az öltéseket.

Meglátod, nem is olyan nehéz a hímzés,

és hihetetlen élmény az alkotás. Egy kis

gyakorlás után a következő farmeredet akár

te magad is kidíszítheted.

26 2019. február 28.
Mi lesz ennek a vége?

tárca

Kezdem azt hinni, hogy valóban

nincsenek lehetetlenek. Például

ki mert még csak gondolni is arra,

hogy Szerbia egyszer majd a régió

vezető országa lesz – valamiben? Egy

olyan régióban, amelyre a nacionalizmus

és a korrupció jellemző. Ha a régió országai

alatt Szerbia mellett Horvátországot,

Boszniát, Montenegrót, Albániát, Koszovót

és Macedóniát értjük. Amelyekben máról

holnapra a tömeggyilkosból néphős lehet,

és ugyanaz a személy egyik régiós országban

néphős, a másikban körözött bűnöző

és tömeggyilkos.

Ezek különben politikai képtelenségek

és logikátlanságok, melyeket végeredményben

meg is értünk, hiszen ismerjük a

balkáni népek politikáját és általában a politikát.

Legjobb esetben legyintünk, és jót

gondolunk. De sajnos vannak olyan logikátlanságok

is, amelyek miatt valóban boszszankodunk.

Értetlenül álltunk például egy

utóbbi és nem mindennapi jelenség előtt.

Az történt ugyanis, hogy itt nálunk, Szerbiában

a krumpli és a hagyma drágább volt,

mint a banán. Azon pedig csak mosolygunk,

hogy a valamikori nemzeti eledelt, a

babot külföldről hozzuk be. Nem vagyunk

képesek itthon megtermelni – amikor a kínaiak

a Hold túlsó, sötét oldalán már karfiolt

termesztenek.

Okkal tehetnénk fel tehát azt a kérdést is,

hogy: mi lesz ennek a vége? Amikor évente

30-40 ezer fiatal szakember és munkaerő

hagyja el az országot, ráadásul évről évre

mind kevesebb kis elsőst iratunk be az iskolába.

A lényeg az, hogy elfogyunk és éhezünk. A

bölcs államvezetőség számára azonban a jelen

helyzetben is fontosabbak az előrehozott

rendkívüli választások. A migránskérdésre és

-problémára oda sem figyelünk, noha már mi

is részesei vagyunk. Olyan értelemben, hogy

elmegy tőlünk a munkaerő a jobban fizető

Nyugat-Európába, ahová az afrikai és ázsiai

migránsok is igyekeznek.

Ezeknek a problémája azonban sokkal

összetettebb és veszélyesebb is, hiszen

milliókról, tizen-egynéhány millióról van

szó, közöttük rengeteg a szakképzetlen,

sok a nő, és még több a gyermek, akiket

még 10-15 évig kell képezni és tanítani,

hogy dolgozhassanak is a kenyeret kínáló

Európának.

NAGY Nándor

Sorompó az Európa sugárúton

Közel kétezer vasúti átjáró nincs kellően biztosítva Szerbiában,

amire néhány friss és tragikus eset is figyelmeztetett. Az

egyik ilyen, amikor egy vonat összeütközött egy autóbusszal. A

balesetben többen életüket vesztették, közöttük iskolába utazó

diákok is voltak. Talán a gyorsvasút építése miatt hanyagoltuk el

ezeket a vasúti átjárókat, az viszont érthetetlen, hogy gyakran

ott is állnak sorompók, ahol nincs akkora szükség rájuk.

Például Újvidéken, a szép és nagystílű Európa sugárúton.

Mindössze egy vágányról van szó, amely a hatvan évvel ezelőtt

áthelyezett vasútállomás után maradt itt. Én naponta minimum

kétszer elhaladok a sugárúti sorompó mellett, de évente átlagban

csak kétszer-háromszor láttam leeresztve, amikor rendszerint

két mozdony tolta egymást, vagy ketten egy vagont. A fűvel

benőtt sínpár a valamikori fűtőházat köti össze az új pályaudvarral,

amely immár mintegy hatvan éve üzemel.

A sínpárt korszerű sorompó védi, mellette egy (ugyancsak korszerű)

bakterház, amelyben nem is olyan régen még több váltásban

ügyeleteskedtek. Ebben a nagy sorompóhiányban talán át lehetne

helyezni egy veszélyesebb és nagyobb forgalmú átjáróhoz. A síneket

pedig felszedni és ócskavasként értékesíteni. Vagy felajánlani a

Zenta és Szabadka közötti vasúti pálya felújításához.

Nem beszélve arról, hogy ez az Európa sugárút előtti sorompó

kellemetlen gondolatokat is ébreszt bennünk.

N. N.

2019. február 28. 27
A HÓNAP KÖNYVE

Az ismeretlenül ismerős táj

Szegedi-Szabó Béla: Balzsam. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2018

Az elmúlt hónapokban a kezem

ügyébe került egy könyv, aminek

hatására diszkrét honvágy vert

bennem tanyát. Vittem magammal

ezt a honvágyat mindenhová: munkába,

boltba és szülői értekezletre. Végül azon

kaptam magam, hogy álmomban egy különös,

ismeretlen tájon bolyongok, amely

így ismeretlenül is az otthonom. A szél az

oromparti gyógyvíz kénes illatát hozza,

amerre a szem ellát, mindenhol mozdulatlanság,

mégis érezni az élet sosem szűnő

pulzálását.

Szegedi-Szabó Béla legutóbbi, Balzsam

című regénye egy olyan vidéket mutat be,

amely minden rögével, színével, madárhangjával

magához csalogatja az olvasót.

Ugyanakkor a térképen aligha lelnénk –

sajgó hiányunk a tér egy nem létező pontjára

mutat. Többek között ezért is döntöttem

úgy, hogy ezúttal erről a kötetről írok.

A „Csecs-tó fölött húzódó orompart

dombján megülő, névtelen falu”, amelyet

Balzsam Simon alapított megsüvegelendő

atyai szorgalommal, talán éppen illegalitása

és misztikus volta miatt keltheti fel a távolról

érkező utazók érdeklődését. Olyan,

akár a shakespeare-i erdő, amelybe belépve

mindenki föladja korábbi önmagát,

illetve személyiségének új attribútumait

ismerheti meg. Ez történik Jolivet atyával,

aki az óbudai káptalan megbízásából

látogat ide ellenőrizni a birtokhatárokat,

és végül az Istenbe vetett bizonyosságát

kikezdi a test bűnös gyengesége. De metamorfózison

esik át a Varu névre hallgató

csavargó is. Ő áldozatként érkezik, de elkövetőként

hagyja el a helyet – irigységből

ugyanis katonákat toboroz, akikkel együtt

felgyújtja a falut. Mindez azonban odébb

van még.

A különleges települést megannyi furcsa

figura népesíti be: a félszemű pelikán körmét

ápolgatva létről és nemlétről filozofáló

Murcia Saturnius doktor, lánya, a néma Murcia

Klára, aki a falu megsemmisülésének éjszakáján

az égbe emelkedik, az ugyancsak

néma hármas ikrek, akik folyvást varrnak,

és még a lehulló faleveleket is egymáshoz

fércelik, a lakosok nevét egy végeláthatatlan

hosszúságú csipketerítőbe horgoló

Nikodémusz Piroska, a földevővé vált, de

később ezzel a különös szokásával felhagyó

Balzsam Ede, vagy a Raguzából idetelepült

Tara Mavra, aki minden férfinak a segítségére

tudott lenni valahogyan.

És a különleges alakokhoz természetesen

nem mindennapi történetek is társulnak,

amelyeket sok esetben át- meg átsző

28 2019. február 28.

az irodalom meghatározó alapanyagaként

is felfogható erotika, na és persze a bibliai

utalások. A szemfülesebb olvasó könnyen

rájöhet, hogy itt nagyjából mindennek van

bibliai előképe, kezdve attól, hogy a mű

jellemzően a könyvek könyvéből származó

nevekkel operál (Simon, Péter, Jakab, Magdaléna,

Nikodémus), de gyakoriak benne a

vallási szimbólumok is, mint például a pelikán,

amelyről Szent Ágoston a szenvedő

Krisztus jelképeként ír. Ám ennek ellenére

a falu lakossága mégsem tekinthető vallásosnak,

mi több, gyanakodva fogadják az

Úr felkent emberét, Jolivet atyát. Az csak később

derül ki, hogy ő jelenti a legkevesebb

problémát a közösség számára.

A helység élete Balzsam Simon távozásával

borul fel igazán, aki ugyan korábban

is csak testileg volt jelen, lélekben mindig

máshol járt (a művészete alapanyagául

szolgáló legkülönlegesebb köveket kutatta).

Mégis tény, hogy ő jelentette a faluközösségnek

a bizonyosságot és a védelmet

minden újjal, gyanússal szemben. Arra pedig

vajmi kevés esély mutatkozott, hogy

felfedezzék Simon valódi küldetését. Szobrászati

tanulmányainak egyetlen célja az

volt, hogy megmentsen minden arcot az

örökkévalóságnak.

A lakókat láthatóan megviselte a vezető

hiánya: az egyik fia, Ede ennek hatására vált

földevővé, a másiknak, Jakabnak eszét vette

a szerelem, a néma ikrek pedig egy időre abbahagyták

a varrást. Ezért is döntötték el végül,

hogy szimbolikusan eltemetik a legidősebb

Balzsamot, az elhantolt üres meggyfa

koporsót azonban kivetette magából a

föld, ezáltal világossá vált, hogy a „feltámadás”

még várat magára.

Az elbeszélő-krónikás – akit most rendkívül

szakmaiatlanul azonosítanék Szegedi-Szabóval

– kivételes írói rátermettségét

mutatja, hogy a regény tragikus végkifejlete

lassan, apró lépésenként, szinte észrevétlenül

bontakozik ki a látszólag széttartó történetekből.

A konfliktusok gyökere, előképe

olykor elejtett félmondatokból rajzolódik

ki. (Érdemes ezért fokozott figyelemmel

olvasni a könyvet.) Erre tipikus példa, ahogyan

a gyüttment Varu és a településsel

együtt lélegző Murcia Saturnius világlátása

ütközik egymással. Előbbi egy helyütt

kijelenti, „[n]em érdemes olyan dolgokkal

foglalkozni, amik láthatatlanok”, míg

néhány oldallal később azt olvashatjuk,

„[cs]ak a láthatatlan dolgokért érdemes

élni, gondolta egy szép napon Murcia Saturnius,

miközben az alvó pelikán körmét

tisztogatta”. Ezekből a mondatokból az is

kiderül, hogy míg Varu a gyakorlatias döntések

és az anyagias világ mindenhatóságának

híve, addig a nevenincs falu lakói

inkább befelé élnek, és a láthatatlan erők

összjátékára bízzák sorsukat. Példának talán

elég is itt ennyi, meghagynám a további

nyomozás örömét a kíváncsi olvasónak.

Említést érdemelnek azok az ételleírások

is, amelyek a szerző táplálkozástörténeti

jártasságára utalnak. Az ízlésesen

elkészített füstölt halak, az egyszerűségükben

is nagyszerű korpaételek, vagy „a

tönkölylisztben megforgatott, apró keszegekből

álló, könnyű vacsora” említése egy

újabb, csodálatra méltó arcát mutatja meg

ennek a régen letűnt világnak.

Végezetül visszakanyarodnék egy másodpercre

a kötet védőborítóján is megjelenő

pelikánhoz. Annál is inkább, mert

könnyen lehet, hogy ő ennek a történetnek

a valódi főszereplője. A bibliai értelmezésből

kiindulva talán nem más, mint

maga az Isten, aki az emberi gondoskodás

teremtette biztonságból figyeli a történetek

alakulását, és hallgatással dönt a falu

lakóinak sorsáról.

Bárhogyan is legyen, Szegedi-Szabó Bélának

egy rendkívül olvasmányos, kultúr- és

művelődéstörténeti adalékokban gazdag

regényt köszönhetünk. De mindenekelőtt

azt, hogy megmutatta nekünk ezt az ismeretlenségében

is ismerős tájat, amely a részünk,

s amelynek mi a részei vagyunk.

BARLOG Károly
Lejla kertje

Életterünk, a kert

kert

Randovics Lejla, a „kerteszű”! Ez vagyok én röviden. A kertben

és a kertészkedésben találtam meg a lényeget, önmagamat.

Itt a gondolataim rendeződnek, az energiák

feltöltenek, az embernek rendelt környezetben egész,

egészséges vagyok. Elsősorban a saját egyhektáros birodalmamban

tevékenykedem, de kertem kerítésén túl is szívesen aktívkodok

spontán fa- és magoncültető akciókkal elhanyagolt területeken, a

„határban”.

Kertem egy hektáron terül el, mondhatni, ez egy ideális területnagyság,

bár néha túl soknak tűnik, amikor tavasszal kapálni kell,

máskor meg kevésnek, amikor a számtalan ötlet megvalósításának

kell a hely. Sokaknak egy hektár óriásinak tűnik, pedig higgyék

el, ez egy ideális családi birtoknagyság, melyen így helyet kaphat

virágoskert, zöldségeskert, gyümölcskert, erdőkert, kicsi gabonamező,

minitó és egy „vad” növényes sarok is, ahol az nő, ami csak

akar. Mindenkinek nem lehet pontosan ekkora kertje, de amekkora

rendeltetésére áll, az nem véletlen, azt használja. Nekem ennyi

rendeltetett, mert talán meg kell mutatnom ezzel, hogy mennyire

teljes tud lenni benne az ember, mennyi-mennyi tanulságot és

szépséget kap „csak úgy” az egyén, a család. Manapság a kertet is

valamiképp reklámozni kell, trendivé kell tenni, az ember szeme elé

kell „rakni”, hogy figyelmet kapjon. Be kell hozni a mindennapokba,

pedig igazából a kert is egy alapélettér a családnak, hiszen a család

mindennapjai a kertben folynak. A kertészkedés a mai felfogásban

nem egy pozitív előjelű „dolog”, pedig a legnemesebb munka a világon,

tanít, formál, egyensúlyban tart, gyógyít.

Kezdődhet a bemelegítés

Randovics Lejla oromhegyesi kertjéről a Családi Kör 2017.

október 5-ei számában olvashattak olvasóink Török Erika tollából.

Lejla virágoskertjét 2016-ban a Moja lepa bašta című szakmai

folyóirat által meghirdetett versenyen Szerbia legszebb

kertjének választották. A zsűri a kert egyszerűségét, gazdagságát,

gondozottságát, áttekinthetőségét méltatta, amelyben

tulajdonosa kreativitása és jó ízlése tükröződött. A továbbiakban

Lejla hetente ír nekünk gyönyörű kertjéről, és tanácsokat

ad azoknak, akik hozzá hasonlóan a növények szerelmesei.

Február második felében, amikor kapunk egy kis előtavasz-ízelítőt

az időjárástól, akkor ezt tekintsük ajándéknak, és használjuk ki

ezt az időt egy kis kertészkedéshez. Ez valamiféle bemelegítés, mert

decemberben, januárban tényleg nincs mit tenni a kertben, legfeljebb

benne sétálgatva tervezgetni a következő időszak munkáit.

Valljuk be, a téli időszakban elszokunk az intenzív kerti munkáktól,

a kezünk is „elpuhul”, és amikor tavasszal nekiállunk a kerti teendőknek,

bizony megfájdul a hátunk, hamar elfáradunk és hólyagok

jelennek meg a tenyerünkön, ami elszokott az ásó nyelétől, a

gereblyétől, a metszőollótól és a többi különféle kerti szerszámtól.

Pont erre jó tehát a februári előtavasz, hogy bejárassuk magunkat

a kerti szezonra.

Ilyenkor már érzem a tavasz illatát, nem látszik még semmi sem

a kerten, de ott készülődik az ősrobbanás a föld felszíne alatt.

Mivel nagy kertem van, így minden napra jut/jutna munka, ha

azt az időjárás és a föld is engedi. Legfőképp a föld nedvességtartalmától

függ az, hogy érdemes-e kertészkedni. Tavaly úgy jártam,

hogy a nedves talaj ellenére átültettem és tőosztottam néhány

nagy termetű évelőt, persze jól összetapostam a talajt, és az tömörödötté,

keménnyé vált. Több kárt csináltam, mint hasznot, és

mindezt azért, hogy előrébb legyek a munkákkal. Ami nem megy,

azt nem kell erőltetni – ez a tanulság.

Van több olyan növényem, amit ún. előneveldébe ültettem el,

hogy ott megerősödjön (2-3évig), és közben azt is ki tudom találni,

hogy hol legyen majd a végleges helyük.

Négy atlaszcédrust (Cedrus atlantica), amit négy éve vettem, alig

voltak 60 cm magasak, ültettem most a kiszemelt végleges helyükre.

Most 2 méteresek, és ahhoz, hogy sikeresen átültessem őket,

nagy földlabdával kell felvenni, és tekintélyes méretű ültetőgödröt

kell nekik ásni.

Minél nagyobb termetű fát ültetünk, annál kisebb a sikeres eredés

esélye, így a még kis termetű fák ültetése nagyobb sikert hozhat,

és hamar (2 év) alatt behozzák a méretbeli lemaradásukat a

„nagyokhoz” képest – ezt már tapasztaltam is.

A februári jó időben el- és átültethetünk fákat, örökzöldeket,

cserjéket, és erre rügypattanásig van időnk még.

Itt van az ideje az elszáradt növényi szárak, fák visszametszésének,

díszfüvek, bukszusok, sövények nyírásának, formálásának.

Egyszóval a tavaszi nagytakarításnak a kertben is, hogy legyen hely

a friss, zsenge hajtásoknak.

RANDOVICS Lejla

2019. február 28. 29
FILM

A régi Hollywood nem adja magát

Az idei Oscar-díj-átadót nézve az embernek akaratlanul

is korunk sorozatkedvelőinek közkedvelt tevékenysége,

a sorozatdarálás jutott az eszébe. A díjátadó szervezői

és a díjakat kiosztó csillagok ugyanis annyira

tartották magukat a filmrajongók által is még kibírható és elviselhető

háromórás műsoridőhöz, hogy a nézőnek az az érzése

támadt, hogy a Los Angeles-i Dolby Színházban a függöny mögött

egy, az egyik kezében stopperórával, a másikban pedig egy

sokkolóval ügyelő illető vizslatta, hogy ne lépje túl senki sem

a számára előírt időkeretet. Az aranyszobrocskák átadásának a

gyorsaságát még az is megnövelte, hogy a sokéves hagyománynyal

ellentétben az idén nem volt műsorvezetője a ceremóniának.

Ilyesmi pontosan harminc évvel ezelőtt történt meg az

Amerikai Filmakadémia díjkiosztóján, s ez akkor minden idők

egyik legrosszabb Oscar-gáláját eredményezte. Szerencsére ez

az ideiről nem mondható el, de azért az elkövetkezőkben nem

ártana, ha valaki egy kicsit színesebbé tenné az így kicsit monotonná

vált díjkiosztást, amely ugyan nem volt mentes a meglepetésektől,

de azért nem is történtek akkora durranások, mint

amekkorákra az írás szerzője is titokban vágyott. A régi, kicsit

talán túlzottan merev Hollywood ugyanis egyelőre még ellenáll

az új idők szelének. Így a Marvel égisze alatt gyártott szuperprodukciót,

a Fekete Párduc című filmet és Alfonsó Cuarón Roma

című mexikói, idegen nyelvű filmdrámáját is hiába jelölték a

legjobb filmnek járó aranyszobrocskára, ebben a kategóriában

mindkét alkotás hoppon maradt.

A díjazottak

Legjobb film: Zöld könyv

Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Roma)

Legjobb férfi főszereplő: Rami Malek (Bohém rapszódia)

Legjobb női főszereplő: Olivia Colman (A kedvenc)

Legjobb férfi mellékszereplő: Mahershala Ali (Zöld könyv)

Legjobb női mellékszereplő: Regina King (If Beale Street

Could Talk)

Legjobb eredeti forgatókönyv: Zöld könyv (Nick Vallelonga,

Brian Currie, Peter Farrelly)

Legjobb adaptált forgatókönyv: BlackKklansman – Csuklyások

(Charlie Wachtel & David Rabinowitz and Kevin Willmott &

Spike Lee)

Legjobb operatőr: Roma

Legjobb vágás: Bohém rapszódia (John Ottman)

Legjobb látványtervezés/díszlet: Fekete Párduc

Legjobb jelmeztervezés: Fekete Párduc

Legjobb hangtervezés: Bohém rapszódia

Legjobb hangkeverés: Bohém rapszódia

Legjobb vizuális effektusok: Az első ember

Legjobb smink: Alelnök

Legjobb eredeti filmzene: Ludwig Göransson (Fekete Párduc)

Legjobb eredeti betétdal: Shallow (Csillag születik – Lady

Gaga, Mark Ronson, Anthony Rossomando, Andrew Wyatt és

Benjamin Rice)

Legjobb animációs film: Pókember – Irány a Pókverzum

Legjobb animációs rövidfilm: Bao (Domee Shi)

Legjobb rövidfilm: Skin

Legjobb dokumentumfilm: Free Solo

Legjobb rövid dokumentumfilm: Period. End of Sentence.

Legjobb idegen nyelvű film: Roma (Mexikó)

Ehelyett a legjobb filmnek járó díjat a Zöld könyv érdemelte ki.

A filmakadémia döntése egyfajta meglepetést is okozott, mivel az

alkotás fogadtatása – annak ellenére, hogy a díjszezonban elismerésekre

tett szert – eléggé megosztott volt, s kisebb botrányok is

kísérték a film bemutatását. A többi között a film alapjául szolgáló

igaz történet érintettjei szerint a cselekménye tele van ferdítésekkel

és hazugságokkal. Peter Farrelly filmje amolyan road movie,

amelyben a Viggo Mortensen és Mahershala Ali (a legjobb férfi

mellékszerepért őt is díjazták, no meg a legjobb eredeti forgatókönyvért

is) által alakított főhősök autóval keresztülszelik a múlt

század hatvanas éveinek Amerikáját, közben pedig egy tanmesét

kapunk a rasszizmusról, sztereotípiákról, és arról, hogy a szeretet

legyőzi a különbözőségeket.

A Zöld könyv a ’90-es évek szívmelengető filmjeit idézi, amelyeket

ma is kellemes szórakozás elővenni, amolyan „Miss Daisy, csak

fordítva” – jegyezte meg az egyik magyarországi blogger a filmről

írt kritikájában. Éppen erre utal a velejéig csalódott Spike Lee is, akinek

a Csuklyások című filmjét úgyszintén jelölték a legjobb alkotások

mezőnyében, de mindössze a legjobb adaptált forgatókönyvért

járó díjat kapta meg. Az afroamerikai rendező ugyanis annyira

felháborodott, hogy nem az ő, úgyszintén remek alkotása nyert a

top kategóriában, hogy majdnem kiviharzott a díjkiosztó helyszínéről.

Miután a biztonsági őrök visszavezették, a csalódott filmrendező

azt nyilatkozta a jelen lévő újságíróknak, hogy minden alkalommal

veszít, amikor valaki autózik valakivel, de legalább megváltoztatták

az ülésrendet. Leet ugyanis 1990-ben a Szemet szemért

című filmjéért is jelölték, de egyetlenegy díjat sem vihetett haza, az

„autókázós” Miss Daisy sofőrje viszont több elismerést is bezsebelt.

Az ülésrend megváltozatása alatt meg azt értette, hogy míg a Miss

Daisy egy fehér idős hölgy és színes bőrű sofőrje történetét meséli

el, a Zöld könyv ennek a „fordítottja”.

Rami Malek egyiptomi származású amerikai színésznek a Bohém

rapszódiában nyújtott legjobb férfi főszerepért járó Oscarját már

mindenki előre elkönyvelte. Freddie Mercurynak, a Queen legendás

énekesének az életét enyhén szólva is megszelídítve bemutató

Bohém rapszódia ezenkívül a legjobb vágás, hangtervezés és

hangkeverés kategóriájában aranyozódott be. Az angol zenekar a

díjkiosztó elején Adam Lamberttel kiegészítve egy rövid válogatást

is bemutatott a ma már örökzöldnek tekinthető slágereiből. Az est

talán legmeglepőbb pillanata a legjobb női főszereplő díjának a

kiosztása volt, mert legtöbben arra számítottak, hogy Glenn Close

a The Wife című filmben alakított szerepéért végre-valahára megkapja

az Oscar-díjat, de ehelyett a filmakadémia Olivia Colmant díjazta

A kedvenc című filmben nyújtott alakításáért. Így Close-nak a

hetedik Oscar-jelölését sem sikerült aranyra váltania.

Ezzel szemben a legjobb betétdalnak járó elismerés kiosztása a

papírforma szerint alakult, s Lady Gaga Shalow című, a Csillag születik

c. filmben elhangzó szerzeménye kapott szobrocskát.

Az idén egyetlenegy magyar alkotás sem szerepelt a jelöltek között.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje, Milorad Krstić Ruben

Brandt, a gyűjtő c. egész estés animációja és Tóth Barnabás Susotázs

c. rövidfilmje sem került a jelöltek legszűkebb listájára. Némi

vigasztalást egyedül a legjobb dokumentumfilmért járó Oscar-díj

nyújthat a csalódottaknak, Elizabeth Chai Vasarhelyi, a dokumentumfilm

társrendezője ugyanis magyar származású. A film Alex

Honnold sziklamászó merész vállalkozását, az El Capitan sziklafal

megmászását tárja elénk. Holmond a világ első sziklamászója, aki

kötél nélkül mászott fel a 900 méter magas sziklafalra. A Mászókötél

nélkül (Free Solo) c. dokumentumfilmet március 17-én este tíz

órakor a National Geographic is levetíti.

MAKAI Ákos

30 2019. február 28.
Kezdő sofőrök két, illetve négy évig

Áprilistól a próbajogosítvány nem egy évre szól

GURULUNK

Új szabályok vonatkoznak majd azokra, akik április 3. után kapják kézhez a próbajogosítványukat,

vagyis ez után a dátum után tesznek sikeres autóvizsgát: az

újdonsült vezetők, függetlenül attól, hogy hány évesek, legalább két és legfeljebb

négy éven át úgynevezett kezdő sofőrök státusba kerülnek. Ennek az időtartalma

attól függ, hogy hány évesen szerezték meg a jogosítványt.

A

Közlekedésbiztonságról szóló

törvény 182. szakasza szerint

azoknak, akik betöltötték a 19.

életévüket, április 3. után két évre

szól majd a próbajogosítványuk, akik azonban

elmúltak 17 évesek, de még nem töltötték

be a tizenkilencet, azoknak huszonegy

éves korukig lesz próbajogosítványuk,

vagyis lesz olyan is, akinek négy éven át

kell majd betartania azokat a szabályokat,

amelyek a kezdő sofőrökre vonatkoznak.

Ez a szabály egyedül azokra a szakközépiskolásokra

nem érvényes, akik járművezetői

szakirányra járnak, s akik tanulmányaik során

C és CE kategóriákra is megszerezik az

engedélyt. Az ő esetükben április 3. után is

egy évre szól majd a próbajogosítvány.

Fontos kiemelni, hogy akik április 3.,

vagyis az új szabályok életbe lépése előtt

szerzik meg a vezetői engedélyt, azokra

még a régi szabály vonatkoznak, vagyis egy

év után szűnik meg a próbajogosítványuk,

és megkapják a rendes vezetői engedélyt,

s onnantól kezdve már nem lesznek rájuk

érvényesek a szigorítások.

Az a kiskorú sofőr, akinek próbajogosítványa

van, B kategóriás engedéllyel csak

akkor vezethet, ha mellette egy olyan személy

ül, aki legalább öt évvel ezelőtt szerezte

meg a vezetői engedélyét.

A próbajogosítvánnyal rendelkező

személy:

– Nem szállíthat háromnál több utast,

beleértve azt is, aki felügyeli őt vezetés

közben;

– Autóúton nem mehet 110 kilométer/

óránál gyorsabban;

– Autópályán nem mehet 90 kilométer/

óránál gyorsabban;

– A többi út esetében a megengedett

sebesség 90 százalékával közlekedhet

(vagyis ha a városban 50 kilométer/órával

lehet haladni, akkor neki 45-tel kell

mennie);

– Nem vezethet autót abban az esetben,

ha alkoholt ivott – zéró tolerancia –, ha ezt

mégis megteszi, akkor 0,5 ezrelék alatti véralkoholszint

esetén 10 000 dináros büntetéssel

számolhat;

– Nem vezethet 23 és 6 óra között. Ha

ezt nem tartja be, akkor 10 000 és 20 000 dinár

közötti büntetéssel sújthatják, valamint

hat büntetőpontot is kap, s legalább három

hónapra bevonják a jogosítványát;

– A vezetés alatt nem használhat telefont,

még bluetooth vagy más jellegű kihangosítót

se, valamint más, kommunikációra

alkalmas eszközt sem (büntetés: 10 000

dinár);

– Nem vezethet olyan autót, amelynek a

motorja 80 kW-nál, vagyis 109 lóerőnél

nagyobb. Ezalól azonban van egy kivétel:

abban az esetben, ha valamelyik családtagja

ott ül mellette, és felügyeli a vezetését,

akkor ülhet 109 lóerőnél nagyobb motorral

rendelkező autó volánja mögé.

Az új szabályok a jelen állás szerint április

3-ától érvényesek, feltéve, hogy időközben

nem történik valami változás. Az új közlekedési

törvény 2018. április 3-án lépett életbe,

azonban a próbajogosítványokról szóló

rész alkalmazását egy évvel elhalasztották.

Mozdulatokkal is vezérelhető multimédiás rendszer

A Mercedes-Benz megkezdi Kecskeméten az új CLA Coupé gyártását

A Mercedes-Benz megkezdi a CLA Coupé második generációjának

gyártását, elődjéhez hasonlóan kizárólagosan Kecskeméten

– tájékoztatta a német autógyártó az MTI-t. A kecskeméti

gyárban eddig több mint 750 ezer első generációs CLA

és CLA Shooting Brake gördült le a gyártósorokról – olvasható

a közleményben. Az új Mercedes-Benz CLA Coupé számos

technológiai újítást tartalmaz. Különleges opcióként az MBUX

(Mercedes-Benz User Experience) multimédia-rendszer már

nem csupán beszédvezérléssel működtethető, hanem a mozdulatokat

is felismeri. A CLA-hoz első ízben érhető el a különböző

forgalmi helyzetek esetén a részben autonóm vezetés.

Az új kompaktautó-modellek gyártásának elindítását komoly

előkészületek előzték meg: megépült az új karosszériaüzem,

ahol az újgenerációs modellekhez készülő ajtók és motorház-,

illetve csomagtartófedelek gyártása úgynevezett flexcellákban

történik. A cellák moduláris, cserélhető elemeinek köszönhetően

a lehető legrövidebb időn belül végrehajtható a gyártott

modellek közötti váltás. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg

mintegy 4700 munkatársat foglalkoztat. Első modellként

2012-ben a B osztály gördült le a szalagról Kecskeméten, ezt

követte 2013-ban a négyajtós kompakt CLA, majd 2015-ben a

CLA Shooting Brake. A két utóbbi modellt kizárólag itt gyártják

az egész világ piacaira. 2018 májusa óta a termékpalettát az új

A MBUX (MERCEDES-BENZ USER EXPERIENCE) MULTIMÉDIA-

RENDSZER MÁR NEM CSUPÁN BESZÉDVEZÉRLÉSSEL

MŰKÖDTETHETŐ, HANEM A MOZDULATOKAT IS FELISMERI

A osztály egészíti ki. A Mercedes 2017-ben több mint 190 ezer

autót gyártott magyarországi üzemében.

A társaság tavaly megkezdte a már meglévő mellett egy új

autógyár építését is Kecskeméten. A beruházás egymilliárd euróból

valósul meg, és több mint 2500 új munkahelyet teremt. Az új

gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul el.

2019. február 28. 31
fejtörő

Plusz egy poén

Helyezze el a felsorolt szavakat, betűcsoportokat – kettő kivételével

– az ábrában! A két megmaradt szóból az alábbi vicc poénját állíthatja

össze.

Sudoku

A lány lelkesedve suttogja a fiú fülébe:

– Szerelmem, terhes vagyok! Mit szeretnél, hogy mi legyen?

___ ___! (a fiú válaszát lásd a rejtvényben!)

Haladóknak Kezdőknek

Kétbetűsek: KR, LA, LE, NA, OZ, ÖB, ŐS, PÚ, UL, ZA.

Hárombetűsek: AGA, ALI, ATI, BAZ, BŐL, DOT, EAN, IGA, LEA, LOE,

MRZ, PET, RÍM, SAD, UFI.

Négybetűsek: ÉLET, IGAL, INNA, INOG, IRAT, ÓBER, ORRA, RIGÓ, SÍEL,

TAEL, TANA, TETT.

Ötbetűsek: ALANY, ANAND, DADUS, EBOLA, FALKA, ILOKI, INARI, MI-

ÉRT, SPRŐD, TÁRNA.

Hatbetűsek: ACETON, ELSEJE, FELVET, ITATÁS, KROTON, NÁGARI,

ÓRABÉR, OZORAI, TIENEN.

Hétbetűsek: ADELINA, AMORPHA, ÁPRILIS, ELÉTEDD, FILOTAK, IRKA-

LAP, KANADAI, LECÉLOZ, ÖNERŐRE.

Nyolcbetűsek: AKADOZVA, BEREZINA, ILONAHAL, ODATALÁL, PON-

TOKRA, ROBOTOLT.

Kilencbetűsek: ABAMOSLÉK, FOTOFLOOD, GÚNYTEREM, IDOMTA-

LAN, PALATINUS.

Tizenhárom betűsek: KANADABALZSAM, POLARIZÁLÓDIK.

Mestereknek

32 2019. február 28.
Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó biztosítja.

kisrejtvény

2019. február 28. 33
Óriásrejtvény

Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó biztosítja.

34 2019. február 28.
E rejtvény megfejtői között egy könyvet sorsolunk ki.

A két héttel ezelőtti számban megjelent rejtvények helyes megfejtését a 44. oldalon közöljük.

2019. február 28. 35
Műveltségi

teszt

1. Melyik növény nem létezik?

A) Eperfa

B) Eperhere

C) Eperveronika

D) Epergyöngyike

2. Mi a süvöltő?

A) Ruhadarab

B) Madár

C) Süvegöltő tű

D) Filmgyári kellék

3. Ki festette a Krumplievők című

festményt?

A) Millet

B) Gauguin

C) Munkácsy Mihály

D) Vincent Van Gogh

4. Melyik országból származik a

fondü?

A) Svájc

B) India

C) Japán

D) Anglia

5. Mi az ómen?

A) Szerencse

B) Intő jel

C) Lelki gyakorlat

D) Római elöljáró

6. Hány óra telik el az apály és a dagály

között?

A) 12

B) 24

C) 48

D) 6

7. Ki volt Josephine Baker?

A) Revütáncosnő

B) Divattervező

C) Írónő

D) Festőnő

8. Ki írta az Erdély című regénytrilógiát?

A) Jókai Mór

B) Tamási Áron

C) Móricz Zsigmond

D) Mikszáth Kálmán

Megfejtések: 1C, 2B, 3D, 4A, 5B, 6D, 7A,

8C

Heti horoszkóp

Kos

(már ci us 21. – április 20.)

Ha meg akarja értetni magát

a feletteseivel, legyen udvarias

és megértő, próbáljon úgy érvelni,

hogy beleéli magát a másik helyzetébe.

Meglátja, ezzel el fogja érni a célját, nem

úgy az erőfitogtatással és a különböző

ravaszkodásokkal.

Bi ka

(áp ri lis 21. – május 20.)

Tartózkodjon ezen a héten a

nagy horderejű döntésektől,

mert az új érzelmek miatt most átmenetileg

cserben hagyta józan ítélőképessége. Ez vonatkozik

a szakmai dolgokra, de a szerelemre

is egyaránt. A szándékok még nem egyértelműek,

ezért nem kötelezze el magát.

Ik rek

(má jus 21. – június 21.)

Komoly és hosszú távú terveit

feltétlenül tudatnia kell a feletteseivel,

hogy komolyan vegyék érvényesülési

szándékait. Önbizalmán is sokat lendítene,

ha végre elismernék, észrevennék,

hogy milyen keményen dolgozik a céljaiért.

Rák

(jú ni us 22. – július 22.)

Kerülje a konfliktushelyzeteket,

és próbáljon meg minél

higgadtabban reagálni a szokatlan helyzetekben.

Ez főleg a munkahelyére lesz

érvényes a héten, de nem árt otthon sem

higgadtabban viselkedni. Ha valamit nem

tud megoldani, kérjen segítséget.

Orosz lán

(jú li us 23. – augusztus 23.)

Felébredt önben a változás

iránti vágy. Nem fér a bőrébe,

de nem csak a tavasz közeledte miatt forr

a vére. Igazi változásokat akar eszközölni a

munkája terén, mert elégedetlen a mostani

helyzetével. Ragadjon meg minden kínálkozó

lehetőséget.

Szűz

(au gusz tus 24. – szeptember 23.)

Remek ötletek, előnyös üzleti

ajánlatok jellemzik az előttünk

álló hetet. Új utak keresésére is kiválóan

alkalmas a mostani időszak, minden lépése

szerencsés. Olyan régi félreértéseket is

tisztázhat, melyekből eddig nem jöhetett

volna ki szerencsésen.

Mér leg

(szep tem ber 24. – október 23.)

Romantikus időszak vár a

Mérlegekre. A munkahelyén

higgadt és kimért, sőt lehet, hogy túlságosan

is az, a szerelmi életében viszont pont

az ellenkező jellemző Önre, csak úgy izzik

a vágytól, nem fér a bőrébe. Őrizze meg a

józanságát.

Skor pió

(ok tó ber 24. – november 22.)

Nincs semmi rossz abban, ha

kimondja, valamire szüksége

van. Az ön vágyait csakis ön ismeri, most

viszont úgy látszik, talált valakit, akiről úgy

véli, gondolatolvasó. Pedig nem az, csak

egy hullámhosszon mozognak.

Nyi las

(no vem ber 23. – december 21.)

A sors ebben az időszakban

olyan új lehetőségeket kínál,

amelyeket kár lenne elszalasztani. Legyen

kész a változásra és a változtatásra, hiszen

megérett rá az idő. A szerelem a levegőben

van, és ezt ön is egyre inkább érzi már.

Bak

(de cem ber 22. – január 20.)

Minden mást csinálna most,

csak nem a munkahelyén vesztegetné

az idejét. Meg kell tanulnia végre

rendet tenni a vállalásai között, különben

elaprózza energiáit. Ha egyszer nekikezdett

egy fontosabb feladatnak, nem szabad

félbehagynia.

Víz ön tő

(ja nu ár 21. – február 20.)

Szerteágazó tervei és elkötelezettségei

miatt most óvatosan

kell beosztania a pénzét. Nem minden úgy

megy a héten, ahogyan eltervezte, de ahelyett,

hogy idegeskedik és bosszankodik,

értékelje azokat a dolgokat, amelyek jól

működnek.

Ha lak

(feb ru ár 21. – március 20.)

Érdemes ezekben a napokban

bővíteni érdeklődési körét,

mert most szinte issza magába az új információkat.

Most sokkal könnyebben elsajátíthat

új képességeket is, ezért fontos, hogy

amikor csak teheti, tegye próbára magát,

keresse a kihívásokat!

36 2019. február 28.
Februári tavasz

horogra akadva

Az idén csak hálásak lehetünk a természetnek, hogy elkerültük a kemény telek

okozta kényszerpihenőt. Egészen év végéig nem fagytak be a vizek, és az új évet is

horgászattal kezdhettük. November óta a ragadozó halakat kíséreltük meg horogra

csalogatni, de biztosan mostanára már sok sporttársam várja a keszegek és pontyok

„ébredését”.

Február közepén még helyenként

hártyás volt a tó a szélmentes részen,

de mindig lehetett akkora szabad

vízfelületet találni, hogy kényelmesen

bedobhassam a szerelékeimet. A kis

kerti tavamban még maradt egy tucatnyi

apró ezüstkárász, ezekkel kíséreltem meg

csukát és süllőt fogni. Miközben lestem a

kapásjelzőim mozdulását, többször is megfigyeltem,

hogy a csendes vízfelszínen kis

küszök villantották meg ezüstös testüket.

Éppen azon morfondíroztam, hogy ha már

ezek az apróságok mozgolódnak, akkor a

keszegek is bizonyára előmerészkednek a

vízfenék rejtett mélyedéseiből, amikor a

félszigeten egy horgász feeder botos horgászatba

kezdett.

TÉLI FEEDEREZÉS

FEBRUÁRI KESZEGEK

A hűvös reggel után délre egészen 10

Celsius-fokig melegedett a levegő (ezt nem

a hőmérő mutatta, hanem a telefonom időjárásjelző

programja), a süllők aznap nem

mutattak nagy érdeklődést a halszeleteim

iránt. Az én botjaim mozdulatlanul pihentek,

de a félsziget csücskében horgászó

halat fárasztott, majd miután az lemaradt

a horgáról, dühösen hadonászni kezdett a

karjaival. Mivel időm megengedte, elsétáltam

megnézni, hogy mi történt. A fiatalember

elmondta, hogy egy bőven tíz kiló

fölötti pontyot fárasztott, de az leakadt a hideg

időben használatos kisebb méretű horogról.

Azt is megtudtam, hogy már dévérkeszeget

is fogott a csemegekukoricával.

Miután visszatértem a helyemre, és elhelyezkedtem

a székemben, emberünk ismét

görbülő bottal viaskodott leendő zsákmányával.

Mire odaértem, már a halbölcsőben

pihegett egy 5 kiló körüli pikkelyes potyka.

Fényképezés után új barátom visszaengedte

a halát, én meg a történtek hatására

megfogadtam, hogy legközelebb már a rezgőspicces

botjaimat hozom magammal.

Néhány nap múlva még jobban felmelegedett

az idő, és kicsalogatott ismét egy

kellemes tavaszi horgászatra. Összeszedtem

a tavaly őszről megmaradt, hideg vízre való

etetőanyagomat, felszerelkeztem a megfelelő

csalikkal, és elfoglaltam a félszigeten levő

helyet. Először pontyot kíséreltem meg fogni,

változtattam az etetőanyagokon és a csalikon,

de néhány apróbb rezdülésén kívül nem

volt jelentősebb kapásom. Ilyenkor a hideg

vizekben még érzékenyebben kapnak a halak,

ezért elkezdtem finomítani a szereléket.

Érzékenyebb spiccet szereltem a botokra, vékonyabb

előkére kisebb horgokat kötöttem,

de nem akadt érdeklődő. Végigpróbáltam az

összes édes bojlimat (állítólag ilyenkor ez a

nyerő), tettem fel ananászos, epres, málnás,

szilvás ízesítésűt, sárga, narancs és piros színben

is, de a pontyoknak egyik sem tetszett.

Kombináltam a csontikat mézes meg ananászos

kukoricával és fagyasztott csemegekukoricával

is. Minden kísérletezésem hiábavalónak

bizonyult, úgy látszik, aznap a pikkelyesek

másfelé jártak. A lehűlt vizekben a halak

nem szívesen változtatnak helyet, főleg meszszebbről

nehéz odacsalogatni a testesebb

pikkelyeseket. Ilyenkor célszerű megkeresni

őket, hiszen ha egy óra hosszáig nincs kapás,

akkor nem érdemes ott tovább várni.

MOZGOLÓDNAK A PONTYOK IS

Délre már 17 fokra melegedett a levegő,

sorra lekívánkoztak rólam a meleg ruhadarabok.

Olyan kellemes volt az idő, hogy

nem is érdekelt különösebben a halfogás,

elég ajándék volt a természetben lenni. Az

utolsó órában elővettem a legrövidebb,

„kisügyesnek” becézett botomat, a könynyű

etetőkosár alá keszeghorgot kötöttem,

és csonticsokorral megtűzve küldtem be a

fűzfa vízre hajló ágai alá. Néhány perc múlva,

rázós kapás után behajlott a botvég, és

kifogtam az idei első dévéremet. Ettől kezdve

szinte ötpercenként jelentkezett egyegy

15-20 dekás keszeg, persze kezdetben

élveztem az érzékeny pálcám görbülését,

de a hetedik hal után már elégnek találtam

a zsákmányt egy ebédrevalónak. Nem

nagyon szeretem a halat, de a tiszta vízből

való tavaszi keszegek primőrnek számítanak.

A szépséghibája ezeknek a horgászatoknak

az, hogy a kellemes pecázás és az

ízletes ebéd elfogyasztása között van egy

kevésbé szívet melengető munka, ez pedig

az uszonyosok megtisztítása. Még szerencse,

hogy csak igen ritkán viszek haza halat,

mert akkora ellenszenvvel fogok hozzá

minden alkalommal a zsákmány feldolgozásához,

hogy az már felér egy kivégzéssel.

Tudom, hogy ez a februári tavasz csak

előleg, mert szinte minden évben utána

még néhányszor visszajön a tél, de így

sokkal elviselhetőbb a pecátlan holtszezon.

Meg ilyenkor, télidőben sokkal jobban

esik a ropogós sült keszeg, főleg ha a

pénzfeldobásnál a nejemnek ítéli a végzet

a halpucolást.

HUZSVÁR József

2019. február 28. 37
KÉPHISTÓRIÁK

Őszinte barátok tiszta tábora

Az „elvekért merni, s ha kell, szenvedni” is tudni kell – állította egykor Kossuth

Ferencz, a Függetlenség című lap 1896-os indulását köszöntve

38 2019. február 28.

Azok után, hogy az 1887. október

30-án megjelent utolsó számával

megszűnt, vagyis eltűnt a polcokról

a magyar sajtótörténet első

Függetlenség című lapja, amely addigra

már nyolc éven át összesen kétszázkilencvenhat

alkalommal került az olvasók elé,

kilenc éven át nem volt ilyen vagy hasonló

nevű kiadvány az éledező, s egyre markánsabban

magára találó magyar nyelvű

lappiacon. Az első, vagyis 1879-

es ilyen című lapalapítás történetét

néhány kézenfekvő részletében

felvillantottuk már rovatunkban

néhány héttel ezelőtt (Páger Antal,

a katona, a fekete föld fekete szikláin.

Családi Kör, 2019. február 7.),

annyit azonban talán még hozzá

lehetne/kellene tennünk az akkor

elmondottakhoz, hogy a Függetlenség

újságcímként aztán 1896-

ban támadt fel újra Budapesten, a

VI. kerületi Mozsár utcában az év

végén, karácsonyra, december 25-

én Székely Béla főszerkesztésével.

Százhuszonhárom esztendeje immár

ennek is…

A lap beköszöntő írását – a bevett

szokástól és a hagyománytól

eltérően – mégsem a főszerkesztő,

hanem Kossuth Ferencz, Kossuth

Lajos idősebb fia, a politikus és

országgyűlési képviselő, apja öszszegyűjtött

műveinek szerkesztője

jegyezte: „Egy uj harcos jelenik

meg a küzdtéren; friss erővel, harckedvvel,

elhatározással, éles fegyverekkel,

jó páncéllal. Sisakja nyílt,

mert hangosan bevallja jelszavát;

e jelszó a mi táborunké, e jelszó a

miénk! Függetlenség e jelszó, mely

az uj paizsba vésve, lelkesíti az ifjú

harcra kész érkezőt; s a régi tábor üdvözli,

s a tábor előtt állva, üdvözlöm én is, mert

elhiszem, hogy vele egy hü uj harcost nyerünk.

Ismerjük őt már, elveiért egy egész

szerkesztőség kivált a megszokott viszonyból

és átadta magát a bizonytalanságnak.

E szerkesztőség tehát elvekért merni, s ha

kell, szenvedni tud; ily emberek kellenek nekünk!

Táborunkhoz szegődsz, te uj harcos!

Tudd meg, hogy itt nincs jutalom más, mint

a mit szivedben megtalálsz, mikor fáradtan

az éjnek közepén nyugalomra térsz, és érzed,

hogy ugy cselekedtél, mint férfi s mint

honfiu!” Egy ilyen lelkes beköszöntő után

ez a lap aztán két évet élt… Az újság egyegy

lapszáma három koronába került a fővárosban,

négybe vidéken, mert akkoriban

még érzékelhető volt az árképzésben is, ha

messzebbre, távolabbra kellett szállítani,

vagyis a postázási díjakat is beépítették az

árképzésbe. Manapság ilyesmivel már legfeljebb

csak a külföldre szóló előfizetések

esetében találkozhatunk, s akkor is hasonló

okok miatt…

„Tudd meg, hogy itt küzdened kell és

sokszor majd olyanok is nyilaznak rád, kiket

testvéreidnek hittél és akik nem türhetik,

hogy az ellent te verjed le, és nem ők.

Tudd meg, hogy itt meredek, tövises uton

jársz, melyet nem világit be más, mint reménysugár,

mely még messze láthatáron

alig piroslik, alig virrad; és te járni fogsz,

szenvedni fogsz, ha kell, panasz nélkül, keserüség

nélkül, sőt lelkesedéssel, mert hazádért

küzdesz, a szabadságért szenvedsz,

a népjogért és népjólétért lelkesedéssel! De

tudd meg azt is, hogy az a tábor, amelyhez

szegődsz, az őszinte barátok tiszta tábora.

Itt nincs versengés, nincs irigykedés, nincs

fétékenység, nincs gyanusitás, nincs rágalmazás.

A fegyverek is tiszták, s a sisakoknak

mindig nyiltan kell állni és orozva sujtani

ellenfelet vagy barátot köztünk nem szabad.

Nem is fogod ezt tenni te soha, és velünk

fogsz jönni a kötelesség rendes utján!

Ez óhajunk, ez kívánságunk, így fogadunk

be téged keresztes hadunkba, mely hitért

küzd, mely a haza jövöjét tárja fel, a nemzet

örök életét szerzi meg! Légy üdvözölve

és jer velünk!” – írta hát

a Függetlenségnek (ennek az

1896-ban indult Függetlenségnek…)

a legelső számához készült

beköszöntőjében Kossuth

Ferencz.

A későbbiekben még két,

hosszabb-rövidebb életű, Függetlenség

címmel kiadott újság

színesítette a magyar sajtótörténetet

1933-ig, az újabb hoszszabb

életű lapalapításig. Az

első összesen három évfolyamot

élt meg 1903 és 1905 között, a

második pedig egy teljes esztendeig

sem tudott fennmaradni

1910-ben… Majd pedig következett

Gömbös Gyula azonos

címen elkövetett 1933-as lapalapítása,

amelyről már szóltunk

rovatunkban, s amely szégyent

hozott erre az újságnévre. Ez a

kiadvány ugyanis távolról sem

képviselte azt a nemes szellemiséget,

amely Kossuth Ferencz

fent idézett soraiból sugárzott.

A mai képünkként kiválasztott

fotóval, a kolozsvári egyetemisták

2005-ös, az IGEN-ek

jegyében megtartott villámcsődületén

készült felvétellel,

amelyet most mutatunk be olvasóinknak,

mi sokkal inkább az 1896-os

Függetlenség című lapalapításra „bólintunk

rá”, amelyet az ifjabb Kossuth is üdvözölt az

újság számára készült beköszöntő soraival.

A fotó egy – első pillantásra – egyszerűnek

tűnő jelenetet örökített meg, emberek állnak

az utcán és beszélgetnek, a kezükben

különböző hétköznapi tárgyak, s az arcok is

elárulják, hogy a hangulat vidám, kellemes,

pont amilyen jókedvűnek ennek a flashmobnak

a szervezők elképzelése, vagyis az

eredeti szándéka szerint lennie is kellett. S

ami miatt ennyi év után is érdemes emlékeznünk,

sőt, emlékeztetnünk is rá…

(szpray)
Az elmúlt hétvége a vajdasági magyar sportban három fiatalemberről

szólt, akik a Tisza mentéről, Zenta városából indultak,

és eljutottak a világhírnévig. Ki-ki a saját sportágában. Ha

ezt a várost eddig nem is nagyon merték a sportok és sportolók

városának nevezni, most már büszkén kimondhatják:

Korpa István, Törtei József és a többiek után, íme, beért az

újabb nemzedék, ismét emlegetik Zentát a világban.

Györe László

GYÖRE LÁSZLÓ A RIÓI TORNAGYŐZELEM UTÁNI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN

Évek óta ott van már a szerbiai tenisz élvonalában, a válogatottban

is bemutatkozhatott, de az igazi siker váratott magára. Most,

23 évesen robbant be végérvényesen a földkerekség legjobb játékosai

közé, hiszen immár 37. a teniszezők világranglistáján. Szerencse

is kellett, persze, hogy a riói tornán a döntőbe jusson, és ott

– sérülten – diadalmaskodjon. Két játszmában győzte le tehetséges

fiatal kanadai ellenfelét, Auger-Aliassime-t. Róla szintén hallunk

majd még a jövőben. Az ATP 500-as torna kiemelkedő versenynek

számít, bár ez még nem Wimbledon vagy a Roland Garros. Ellenfele

az elődöntőben, a szlovén–brit Bedene feladta a meccset, így

pihenten várhatta a vasárnapi finálét. A világhálón eközben megjelent

egy nyilatkozat, amely szerint „…itt állok 23 évesen, hét éve

halt meg édesanyám, édesapám pedig két hónapja távozott…”. Ekkor

tudtuk meg, milyen családi tragédiák sújtották a szimpatikus,

hallgatag zentai fiatalembert, akinek szülővárosában igazi edzési

feltételei sem voltak, Szabadkán tréningezett. Rióban most közel

négyszázezer dollárral lett gazdagabb, de ennél is fontosabb az

előrelépés. Az a tény, hogy nem állt meg a fejlődésben, hogy képes

volt az említett körülmények ellenére, sérülten is helytállni a döntőben.

Akkor is, amikor a második játszma elején ellenfele vezetett,

adogatását is elveszítette, és már-már elmenni látszott a hajó.

Na és még valami: a vasárnap esti döntő előtt elmondta: szülei

emlékének szenteli ezt a meccset, mert mindent nekik, leánytestvérének

és barátnőjének köszönhet. Megismételte ezt, meghatódottan,

a győzelem után is.

Az egyik magyar sportcsatornán végre Györe (és nem „Gyere”)

Lászlónak nevezték a riporterek, akik jelezték: új teniszcsillag

született.

A zentai fiúk

rioopen.com

Nemes Viktor és Máté

sport

Nemesék ikerfiai már számos világsiker birtokában utazhattak egy

hete Győrbe, a Magyar Nagydíjra, amely Polyák Imre Emlékverseny

név alatt futott, így tisztelegve az egykori kiváló birkózó emléke előtt.

Viktor, a legutóbbi világbajnokság ezüstérmese a 77 kilogrammosok

kategóriájában aranyat nyert, Máté pedig (a tíz kilóval könnyebb

kötöttfogású birkózók mezőnyében) bronzérmet szerzett. Most is

csendben készültek erre a megmérettetésre, az immár egyetlen hazai

sportlap is alig írt róluk. Aztán robbant a hír, hiszen a sikert már

nem lehet elhallgatni. Mi több, nagyobb figyelmet érdemel a ZSNY

ligás futballista ízületével kapcsolatos orvosi véleménynél is. Különösen

a jövő évi olimpia kapcsán fontos ez a két eredmény, hiszen a

kvóta megszerzése minden sportoló álma, így már ma is a tokiói versenyekre

kell összpontosítani. A részvételi jog megszerzése mellett a

komoly felkészülés alapozhatja meg az annyira áhított sikert.

A Nemes fivérek egyaránt 23-23 indulóval együtt érkeztek Győrbe,

aztán a sorsolás meg a meccsek után immár érmekkel térhetnek haza.

Tovább öregbítve a zentai birkózás hírnevét, ismételten a városra irányítva

a sportbarátok figyelmét. Mert a Tisza partján kiváló birkózókat

nevelnek, Vukov, Kaszap, Kopasz, Törtei, Zörgő és a többiek mellett ma

is erős csapattal vannak jelen a szerbiai és a nemzetközi birkózósportban.

Akkor is, ha egy-egy birkózó más városok klubjaiban versenyez,

mivel a mai élsportban ma már – kár lenne tagadni – fontos szerepe

van a pénznek. Logikus és természetes folyamat eredménye ez, és

talán azt is ki kell mondani, hogy Zenta városa és gazdasága ma már

nem képes olyan támogatást nyújtani élsportolóinak és egyesületeiknek,

mint évtizedekkel ezelőtt. Nem az ünneprontás szándékával, csupán

a kép teljességére törekedve állapítjuk meg ezt a tényt.

Mert ünnepelni szabad és kell is ezt a három muskétást, akik újfent

bizonyították: él a zentai sport.

(németh)

Kepa, az engedetlen

Tavaly a világ legdrágább kapusaként került Spanyolországból

Angliába, 80 millió eurót fizetett érte a Chelsea. Nem bánták

meg az üzletet, mivel a fiatal kapus kiválóan teljesített, megbízható

hálóőrnek bizonyult. Csapatának sikerei és kudarcai sem

rajta múltak, a bajok okait máshol kell keresni. A kiváló játékosanyaggal,

neves edzővel rendelkező együttes rosszabb szereplése

esetén a profi fociban általában az edzőt szokás meneszteni.

Londonban is ezt rebesgetik már egy ideje, fogytán a türelem

az olasz mesterrel, Maurizio Sarrival szemben. Jött aztán

vasárnap a Ligakupa döntője, a Manchester City elleni meccs,

amely – egy időre – mindent helyrehozhatott volna, de az öszszecsapáson

nem született gól. A kétszer 15 perces hosszabbításban

sem, de a büntetőrúgások előtt Sarri edző szeretett

volna kapust cserélni. Az addig kétszer is görcsöt kapott Kepa,

azaz Kepa Arrizabalaga Revuelta azonban nem jött le a pályáról.

A bilbaói sztárkapus megtagadta az engedelmességét edzőjének,

aminek (ilyen a hivatásosok világa) súlyos következményei

lesznek. Komoly pénzbüntetés várhat rá, de az is lehet, hogy az

edző távozik, akinek amúgy is kifelé állt a rúdja.

A példátlan cselekedet szankcionálása – bárhogy dönt is a Chelsea

vezetősége – mindenképpen figyelmet érdemel. Akár precedensértékű

is lehet, mivel a büntetőrúgások a manchesterieknek

hozták meg a sikert. A látványos engedetlenség miatt azonban sok

millió focibarát gazdagodott egy szokatlan élménnyel.

2019. február 28. 39
nem a gólya hozza

Rákkeltő anyag jelenlétét mérik

az oktatási intézményekben

A héten több mint ezer iskolában és iskoláskor előtti intézményben helyeztek el

beltéri radonkoncentráció mérésére használatos detektort Szerbia-szerte.

A dohányzás után a radon a tüdőrák második leggyakoribb okozója.

Hétfő óta több mint ezer iskolába

és iskoláskor előtti intézménybe

szereltek fel radonkoncentráció

mérésére szolgáló

detektort, így folytatódik Szerbiában a

radonkoncentráció mérése az Oktatásügyi

Minisztérium és a szerbiai Nukleáris Biztonsági

Igazgatóság szervezésében a

Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (International

Atomic Energy Agency) projektjének

keretében.

Ötezer radonkoncentráció mérésére

használatos detektorra biztosított pénzeszközöket

a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség,

a tervek szerint március elsejéig

minden detektort felszerelnek majd, és

megkezdődik a három hónapig tartó mérési

folyamat. A begyűjtött mérési adatokat

Svédországban dolgozzák fel. Az adatokat

az Oktatásügyi Minisztérium és a szerbiai

Nukleáris Biztonsági Igazgatóság együtt

fogja prezentálni.

Három évvel ezelőtt 6000 lakásban

és családi otthonban helyeztek el Szerbia-szerte

beltéri radonkoncentráció mérésére

használatos detektort. Az ily módon

begyűjtött adatok alapján megállapították,

hogy a legnagyobb hányadban a radonkoncentráció

a törvénnyel szabályozott

mértéken belül helyezkedett el.

A dohányzás után a radon a tüdőrák második

leggyakoribb okozója. Az esetek 3–14

százaléka vezethető vissza erre a gázra az

adott ország természeti viszonyaitól függően.

Bizonyos körülmények között a földben

keletkezett radon nagy mennyiségben be

tud jutni a lakások beltéri levegőjébe is, és

komoly egészségügyi kockázatot okozhat.

A radon jelenlétét radioaktivitása miatt

könnyen ki lehet mutatni.

Túlzásba visszük

a fogkrém használatát

Az Ausztrál Fogorvosok Egyesülete

(Australian Dental Association) szerint a

felnőttek és a gyerekek is jóval több fogkrémet

használnak fogmosás közben,

mint kellene. Egy február elején publikál

kutatás eredménye ez, amelyben azt is

jelzik, hogy éppen a fluor(id) miatt illene

óvatosabban adagolni a pasztát. A fogorvosok

egyesülete azt ajánlja, hogy 18

hónapos kor alatt ne tegyünk a gyermek

fogkeféjére fogkrémet. Később is csak

egy rizsszemnyit. Hétéves kortól már

többet is lehet, de a borsónál nagyobb

mennyiség még akkor se kerüljön a fogkefére,

főleg a fluoridos készítményekből.

A szakemberek arra intenek, hogy a felnőttek

se vigyék túlzásba a fogkrém használatát,

a borsószemnyi adag számukra is

elegendő. Az említett tanulmány szerint

a túlzott fluoridmennyiség dentális fluorózist

okozhat, aminek következtében a

fogzománc érdesebbé, törékenyebbé válik,

de a fogak el is színeződhetnek miatta.

Zárt helyiségekben a radonsugárzást gyakori

szellőztetéssel és korszerű tervezéssel

lehet csökkenteni. Sok európai országban

nyilvántartják azokat a területeket, amelyeken

magas a természetes radonsugárzás. A

WHO ajánlásában szerepel, hogy a lakószobákat

gyakran kell szellőztetni, különösen télen,

mert olyankor a hideg miatt zárva tartott ablakok

mellett megnő a radonszint.

Nézzünk körül otthonunkban is

Egy múlt héten publikált tanulmány szerint

a műanyag padlóval borított vagy lángmentesítő

anyagokkal kezelt bútorokkal felszerelt

otthonokban élő gyerekek vérében és

vizeletében jóval magasabb a potenciálisan

ártalmas, félig illékony szerves vegyületek

(SVOC) koncentrációja, mint azon társaiknál,

akiknek otthonában nincsenek ilyen anyagok

– állapították meg az amerikai Duke Egyetem

kutatói. Az eredmények szerint továbbá azon

gyerekek vizeletében, akiknek otthonában

mindenhol vinilpadló van, 15-ször magasabb

volt a benzil-butil-ftalát (BBP) származékainak

koncentrációja, mint azon társaiknál, akiknek

egyáltalán nincs vinilpadló az otthonában. A

kisgyerekek sokkal jobban ki vannak téve a

háztartási porban megtalálható vegyi anyagoknak,

mert idejük nagy részét a négy fal

között töltik.

A felsorolt káros anyagok több betegséggel

hozhatók összefüggésbe, így különböző

légzési problémákkal, bőrirritációval, mielóma

multiplexszel (rosszindulatú daganatos

betegség), reprodukciós problémákkal, az

idegrendszer fejlődési rendellenességével,

az elhízással és pajzsmirigyproblémákkal.

40 2019. február 28.
Éveken át megmaradnak

a mézben

a neonikotinoidok

Bizonyos neonikotinoidok akár 40 hónapon

át is stabilak maradnak a mézben, nem

esnek szét – derül ki a svájci Neuenburgi

Egyetem kutatásából. Ezeknek a növényvédő

szereknek a hosszan tartó stabilitása

veszélyt jelenthet a méhek és az emberek

egészségére.

„Az emberi fogyasztáshoz megengedett

maximális mennyiség grammonként

50 ezer pikogramm, miközben már a 100

pikogramm grammonkénti koncentráció

is veszélyezteti a méhek és más, az ember

számára hasznos rovarok egészségét” – közölte

Edward Mitchell, az Environmental

Pollution című szakfolyóiratban megjelent

tanulmány egyik szerzője.

Hozzátette: ez a nagyon kis mennyiség a

méhek agyának több milliárdnyi molekulájának

felel meg. „Ha ezek az anyagok a nektárral

a méhkaptárba kerülnek, az azt jeleni,

hogy a királynővel együtt az egész kolónia

egész életében idegmérgek hatásainak van

kitéve” – mondta el Blaise Mulhauser, a neuenburgi

botanikus kert igazgatója.

A neonikotinoidok akkor váltak népszerűvé,

amikor a kártékony rovarok ellenállóvá

váltak más vegyületekkel szemben,

így mára ezek lettek a világ legszélesebb

körben használt rovarirtó szerei. Általában

nem a levelekre permetezik az anyagot,

hanem bevonják vele a magokat, így védelmet

nyújt a talajban élő kórokozók ellen.

Később a csíra magába szívja a növényvédő

szert, így a növény védelmet nyer a rovarok

ellen. A neonikotinoid azonban bejut a pollenbe

és a nektárba is, így veszélynek teszi

ki a beporzókat is.

Laboratóriumi körülmények között a

szer kis dózisban többek közt tájékozódási

zavart okozott a méheknél. Ez alapján a

szakértők feltételezték, hogy a növényvédő

szerek szerepet játszanak a mézkészítő méhek

számának visszaesésében. Az Európai

Unió ezért elővigyázatosságból 2013-ban

moratóriumot rendelt el a neonikotinoid

három típusának használatára repcén és

más virágzó haszonnövényeken, amelyek

vonzzák a méheket.

Bepirosodott bőr

Kedves Doktornő!

Nekem olyan problémám lenne lassan már

egy hónapja, hogy a farpofák között, pontosabban

a vágatban érzek kellemetlen érzést,

a bőr bepirosodott, néha mintha viszketne

egy picit, fájna, de ezenfelül semmilyen elváltozást

nem látok, tapasztalok. Próbáltam

már Sudocremmel, illetve Neogranormonnal

kenegetni, addig, amíg a kenőcs ott van, a panaszok

elmúlnak, de ahogy szárazon, szabadon

hagynám, újból érzem. Köszönöm előre

is a válaszát. Egy huszonhat éves nő

Akik válaszolnak

Dr. Bezzegh Éva Szabadkán született, ott járt gimnáziumba,

majd Budapesten végzett. Húsz évig a szabadkai

kórházban dolgozott, Belgrádban szakosodott, Zágrábban

pszichoterápiát, Pesten pszichodrámát tanult.

Pszichiáterként dolgozott magyarországi kórházakban,

az országos pszichoterápiás intézetben, a Thalassa Házban

és magánrendelésben. A pszichiátriai betegségek

gyógyításában a biológiai terápiától az autogén tréningig,

a pszichoterápiás kezelésig, valamint életvezetési

tanácsadásig sokféle egyéni és csoportmódszert gyakorol.

Több magyar orvosportál pszichiátere, a szegedi

mentálhigiénés posztgraduális képzés tanára.

az orvos válaszol

Kedves kérdező!

Megértem, ha ilyen kellemetlen helyen

levő panasz miatt megpróbál a neten

kérdezősködni, mielőtt orvoshoz menne,

de vélhetőleg nem tudja elkerülni, hogy

megmutassa magát orvosnak. Én is arra

tippelnék, hogy valamilyen gyulladásos

folyamatról van szó, amin a tüneti gyulladáscsökkentő

krémek esetleg átmenetileg

segítenek, de láthatóan ez nem elég

a megoldáshoz. A helyi bőrgyulladás,

elmérgesedő pattanás, begyulladt pici

hámsérülés ugyanúgy okozhatja, mint

példáúl begyulladt dermoid cysta vagy

akár aranyér, esetleg valamilyen bélben

élősködő, de ezek csak találgatások...

Hasznos lenne felkeresni a háziorvosát és

vizsgálatot kérni, remélhetőleg lesz valami

hatékony terápia a bajára.

Üdvözlettel, Éva

Hogyan tehetik fel a kérdéseiket?

Kérdéseikkel megkereshetnek bennünket a net-doki@szabadmagyarszo.com címen

vagy az alábbi postacímen: Fő utca 3/II/III/23, 24400 Zenta. Kérjük, a borítékon

tüntessék fel: Net-doki. A kérdésük végére írják oda, hogy vállalják-e a vezetéknevük

és/vagy a keresztnevük közzétételét, vagy csak a jeligét tüntessük fel. Kérdésük szerkesztett

változatát megjelentetjük lapunk valamely következő számában az orvos válaszával

együtt, valamint a Szabad Magyar Szó hírportál Net-doki rovatában is.

Dr. Bende Ilona 1967-ben született Zentán, a zombori

egészségügyi középiskola elvégzése után,1993-

ban szerzett általános orvosi oklevelet, majd 2006-

ban tett szakorvosi vizsgát gyermekgyógyászatból a

belgrádi Orvostudományi Egyetemen. A Magyarkanizsai

Egészségházban 8 évig dolgozott, majd 12 évet

töltött Törökkanizsán, ahol igazgató tanácsnokként

is tevékenykedett. 2013-tól Csókán a község gyermekeinek

gyógyításáról és egészségmegóvásáról

gondoskodik.

2019. február 28. 41
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Szemfüles Sanyi kalandjai

A gondba borult arcú halászok és az ötvenes-hatvanas évek legendás vajdasági

magyar gyermeklapjának 1958-as oldalszámbővítése – Volt egyszer egy Buksi! (31.)

„SZEMFÜLES Sanyi két hét távollét után először jött iskolába. Tanítás után padszomszédja

Kerekes Karcsi váratlanul felkiáltott, úgy hogy az egész osztály felfigyelt” – ezek

voltak Kovács Sztrikó Zoltán regényének, A Lábfülesek bolygóján című, akkor még nem

egységes műként, hanem hetente megjelenő sorozatban publikált alkotásának a nyitósorai,

amelyeket 1958. május 29-én olvashattak először a Buksi című legendás vajdasági

magyar gyermeklap kis rajongói az újság sorrendben huszonharmadik számában.

„– Tedd bolonddá az öregapádat! Engem

nem ültetsz fel” – így kiáltott fel a nyitójelenetben

(amely egy iskolai osztályteremben

játszódik…) a regény cselekménye szerint

Kerekes Karcsi.

„– Mondjátok el veszekedés nélkül, nyugodtan,

hogy miről van szó – indítványozta

csendesen Sári az első padból.

– Sanyi azt állítja, hogy csak egy hétig volt

beteg, és az ezt megelőző héten magánszorgalomból

egy új bolygót fedezett fel, amelyről

eddig nem tudtak a tudósok – magyarázta

felindultan Karcsi. – De mondd el magad,

hadd nevessenek ki a többiek is – tette hozzá.

– Rendben van – állt fel a padból Sanyi. – Elmondom

akkor is, ha nem vesztek komolyan.

Magánrakétámon a Holdra akartam utazni és

csak egymillió kilométer távolságban, tehát

mintegy 25 holdtávolságnyira a Földtől ébredtem

fel” – így kezdte hát csodálatos kalandjainak

históriáját az elbeszélő. Kovács Sztrikó

Zoltán (1912–1985) – a Bogdánfi Sándornak

(1912–1987), a Buksi című gyermeklap főszerkesztőjének

a felkérésére írt – regényének a

címe azonban ekkor még az volt, hogy Kalandozás

a Lábfülesek bolygóján; a mű címe

csak később, az 1961-es kötet megjelenésekor

változott át a ma ismert rövidebb, egyszerűbb

változatára: A Lábfülesek bolygóján. További

eltérés a könyvben publikált változathoz

képest, hogy az 1983-as második kiadás nem

tartalmazza ezt, az osztályteremben játszódó

nyitójelenetet. A regény ebben a változatában

(mint sorozatunk előző részében a múlt héten

már láthattuk is…) a Megkerült a kulcs című

második fejezettel kezdődik… Vajon miért? –

tehetnénk fel ma, hatvanegy (vagy a második

kiadáshoz viszonyítva „csupán” harminchat…)

esztendő távlatából.

Az 1957. december 26-án indult Buksi

című gyermeklap első harminchat száma tizenhat

oldalon jelent meg, amelynek a fele,

vagyis nyolc oldala volt színes.

Az utolsó, akkor még tizenhat oldalas kiadás

1958. augusztus 28-án került a trafikokba

és a kis rajongók kezébe, valamint a szüleik,

nagyszüleik, dédszüleik, ükszüleik (ha még

éltek akkor…) és más felnőtt vagy éppenséggel

másod-harmad-negyed-ötöd… -virágzásukat

élő nyugdíjasok, aggastyánok, de mindenképp

örökifjú olvasók polcára-asztalára.

S ugyanez az augusztus 28-i lapszám közölte

a Kalandozás a Lábfülesek bolygóján című

regény befejező részét is. Nagyjából három

hónapig, május végétől augusztus végéig tartott

tehát ez a sorozat a lapban.

A Buksi következő, sorrendben harminchetedik

lapszáma 1958. szeptember 4-én jelent

meg, immár huszonnégy oldalon, amelyből

ugyancsak nyolc volt színes, tehát a terjedelem

bővítésénél az olcsóbb megoldást választották,

és „csak” a fekete-fehér újságoldalak

számát növelték meg. Folytatásos regényként

ekkor indult a lapban az orosz Alekszandr

Romanovics Beljajev (1884–1942) műve, Az

örök kenyér: „A kisebbfajta halászbárka lassan

én vagyok

Tizennégykezesben, vagyis hét Kárpát-medencei

magyar költő – Bogdán

József, Duma-István András, Horváth

Sándor, Király László, Nagy Zoltán Mihály,

Szente B. Levente és Szabó Palócz

Attila – közös verse

én kárpátaljai magyar vagyok

én csángó magyar vagyok

én erdélyi magyar vagyok

én délvidéki magyar vagyok

én felvidéki magyar vagyok

én vagyok

(Szabad Magyar Szó, 2017. március 28.)

úszott Fer sziget felé, amely az Északi-tenger

északi fríz szigetcsoportjához tartozik. Őszi

este. Hideg északi szél fröcskölte a halászokra

a jéghideg vízcseppeket. A halászat gyengén

sikerült és a halászok hidegtől elkékült arca

gondba borult.

– Az idén korán beáll a tél – mondta egy

öreg halász az orrát dörzsölve.

– Igen, úgy látszik, úgy lesz – felelte egy fiatal,

majd kis hallgatás után folytatta: – Karlnak

ismét ellopták a hálóját, mégpedig az új hálót.

Egyszerre valamennyien felélénkültek.

Szidni kezdték azt az ismeretlent, aki közöttük

lopásra vetemedett.

– Én azt hiszem, hogy ez Hans műve –

mondta határozottan a fiatal halász.

– Hans? Mit ki nem találsz! – mondogatták

meglepetten a többiek.”

(Folytatjuk)

SZABÓ PALÓCZ Attila

A LÁBFÜLESEK BOLYGÓJÁN CÍMŰ REGÉNY SOROZATKÉNT VALÓ PUBLIKÁLÁSÁNAK ÁLLANDÓ FEJLÉCE ELŐSZÖR 1958. MÁJUS 29-ÉN

JELENT MEG A BUKSI CÍMŰ GYERMEKLAP HUSZONHARMADIK SZÁMÁBAN; EZ A TÖRTÉNET AZNAP KEZDŐDÖTT EL…

42 2019. február 28.
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

A BUKSI NEGYVENHATODIK SZÁMÁBAN, 1958. NOVEMBER 6-ÁN JELENT MEG VAKARCS ÉS TÁRSAI TÖRTÉNETÉNEK FOLYTATÁSA

2019. február 28. 43
CSALÁDI HIRDETŐ

INGATLAN

Újvidéken az egyetemi város közelében

(10–15 perc gyalog) egy

2,5 szobás lakás kiadó 2–4 diáknak.

Telefonszám: 063/702-89-

96

Pacséron eladó 4 szobás ház

a központban, közel az iskolához

és óvodához, bármilyen

üzlet megnyitására alkalmas.

Telefonszám: 064/140-04-56,

063/221-786

Eladó egy 120 négyzetméteres

lakterületű ház Óbecsén, iskola,

óvoda, egészségház és piac közelében,

900 négyzetméteres

telken. Telefonszám: 069/691-

178

Zentán, a Tóparton eladó

egy családi ház kisebb telken,

pincével, garázzsal, központi

fűtéssel. Telefonszám:

063/762-78-33

JÁRMŰ

Eladó Opel Astra 2.0 dti karaván,

2001-es évjárat, 2019. március

9-ig regisztrálva, 268 000

km, új téli/nyári gumik, garanciális

bluetoothos rádió, garanciális

új akkumulátor, nagyszerviz,

ABS, klíma, tempomat.

Ára: 1700 euró. Telefonszám:

063/862-03-39

EGYÉB

Eladók császárfa (pavlovnija)

csemeték, 150 din/db. Átvehető

személyesen, vagy futárszolgálattal

küldöm. Telefonszám:

061/260-50-24

Tavaszi lemosó permetezéshez

a gyümölcsösben nélkülözhetetlen

a mészkénlé gomba-

és rovarölő szer, sokkal

hatásosabb, mint a réz gombaölő

szerek. 150 din/liter. Telefonszám:

063/742-90-62

APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY

2019/9.

Az alábbi adatok nem jelennek meg a lapban.

A hirdető nyilvántartására szolgáló adatok:

Név, cím:

Aláírás:

Személyi szám (a törvényben előirányzott esetekben, pl. szolgáltatás,

áruforgalmazás, foglalkoztatás, pénzkölcsön, sport- és vadászfegyver):

Ezek az adatok jelennek meg a lapban.

A hirdetés szövege (20 szóig):

Telefonszám vagy jelige:

A hirdetésről szóló 2016. évi törvény (Szerb Köztársaság Hivatalos

Közlönye, 6/2016) értelmében a szerkesztőség nem jelenteti meg

azokat a hirdetéseket, amelyek nincsenek összhangban az említett

törvénnyel, illetve azokat a hirdetéseket, amelyeknek feladói

a nyilvántartási adataikat nem tüntették fel!

Házi gabonamalmok teljes kiőrlésű

liszt készítéséhez. Elektromos

és kézi, két új modell, 150

mm-es malomkővel, minden

gabona- és gyógynövény őrlésére

alkalmasak. Telefonszám:

063/531-374.

Eladó 200 x 160-as matrac.

Telefonszám: 024/543-584

Őrizze meg férfiasságát (potenciáját)

gyógyszer nélkül. Telefonszám:

063/125-92-54, 2019life@

gmail.com

SZOLGÁLTATÁS

Idős vagy beteg személy eltartását,

ápolását vállaljuk a saját házunkban.

Telefonszám: 063/745-

36-29

Idős személyek ápolását és

gondozását vállalom saját

házamban. Telefonszám:

065/402-82-16

Elmúlt az idő feletted? Idős vagy,

esetleg beteg? Nincs, aki gondozzon,

ápoljon? Fordulj hozzám

bizalommal! Telefonszám:

062/155-99-49

Zarándoklat Csíksomlyóra erdélyi

körúttal egybekötve. 1.

Pápai látogatás – június 1.,

2. Fogadalmi pünkösdi búcsú

– június 8. Telefonszám:

063/848-30-70

Jósolok kávéból, kártyából is leszedem

a rontás. Segítek minden

bajon. Jelentkezzetek bizalommal!

Telefonszám: 061/160-

40-77

A CSALÁDI KÖR 7. számában megjelent

keresztrejtvények megfejtése:

Kisrejtvény:

Annak a valószínűsége, hogy a vajas kenyér a vajas felére

essen, egyenesen arányos a szőnyeg árával.

Óriásrejtvény:

1. Kérsz egy pohár vizet?

2. Kaphatnék egy aszpirint?

3. Sajnálom, be kell fejeznem, mert valaki kopog az ajtón.

4. Miért kell olyan nagy ügyet csinálni egy tavalyi balesetből?

A gyerekoldalon közölt feladvány megfejtése:

Görkorcsolya és kellékei – 6 + 5 x 2 = 16

Lapzártánkig ismét számos helyes megfejtés érkezett

keresztrejtvényeinkre!

A helyes megfejtéseket beküldték: Anemari Karh Domonkos

(Törökkanizsa), Balog Nándor (Zenta), Berec Frigyes

(Orom), Blazsanyik Géza (Szenttamás), Bóni Edit (Bezdán), Boros

Renáta (Nagybecskerek), Drobina Dóra (Bezdán), Drobina

Julianna (Bezdán), Erős Anna (Csonoplya), Esztelecki László

(Óbecse), Horvát József (Bezdán), Horvát Katalin (Bezdán),

Izsák Béla (Paripás), Kácsor Katalin (Temerin), Kajári Beatrix

(Szabadka), Kajári Mihály (Szabadka), Koroknay Károly (Temerin),

Kovacsik Julianna (Szabadka), Lassú Teréz (Tornyos),

Losonc Judit (Magyarkanizsa), Molnár Ibolya (Padé), Mucsi

Gabriella (Péterréve), Papacsek Mária (Kúla), Rozinka István

(Bácskossuthfalva), Surányi Szilvia (Zenta), Szabó Etelka (Hajdújárás),

Szöllősi László (Zenta), Szűcs József (Muzslya), Takács

Mária (Szabadka), Trivić Mária (Szabadka), Tunić Verona (Magyarkanizsa),

Vígi Valéria (Óbecse), Zabos Edit (Zentagunaras).

Könyvjutalmat nyert: Blazsanyik Géza (Szenttamás).

Rejtvényeinket Ábel István és Kéménczy György készíti.

Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó

biztosítja. A könyveket minden hónap végén postázzuk a

nyerteseknek.

44 2019. február 28.
Jósolok kávéból, kártyából is

leszedem a rontást, segítek

minden bajon, jelentkezzetek

bizalommal! Telefonszám:

061/160-40-77

TÁRSKERESŐ

Nő keres férfit

67 éves magányos nő vagyok,

és szeretnék korombeli, szintén

magányos férfit találni élettársnak.

Szélhámosok kíméljenek!

Telefonszám: 062/787-309

Férfi keres nőt

176/78/55 éves férfi ismerkedne

nem molett hölggyel barátkozás,

intim kapcsolat céljából.

SMS: 064/269-31-92

65 éves, nyugdíjas férfi őszinte

társat keres. Telefonszám:

069/312-05-30

‘60-as éveiben járó magányos fiatalember

megismerkedne komoly

kapcsolat reményében

szerény, házias hölggyel. Horgos,

Magyarkanizsa, Zenta és

környéke előnyben. Telefonszám:

062/119-09-78

52 éves férfi hölgyekkel ismerkedne.

Telefonszám:

063/750-21-09

63 éves egyedül élő özvegyember

olyan 50–65 év közötti hölgyek

társaságát keresi, akik személyesen

fel is keresik. Csak hívásokat

fogad! Telefonszám:

063/774-03-61

Egyedülálló férfi komoly kapcsolat

reményében ismerkedne

legfeljebb 35 éves nőkkel.

Iskolai végzettség nem számít.

Előny a 21-es, 23-as körzet.

Szélhámosok kíméljenek. Telefonszám:

+43/660/191-07-81

178/75/52 éves férfi komoly

kapcsolat céljából ismerkedne

magányos nővel Topolya, Szabadka,

Zenta, Magyarkanizsa

környékről. Lehet SMS: 063/758-

27-99

168/75/71 éves magyarkanizsai

nyugdíjas özvegyember

független, 65–70 éves hölgygyel

ismerkedne, Tisza mente

– Magyarkanizsa, Horgos

előny. Kicsit nálad – kicsit nálam.

Telefonszám: 063/863-

87-92

Szabadkai, diplomás, szabad,

pozitív életvitelű, komoly felfogású,

sportos testalkatú, 64

éves férfi rendezett anyagiakkal

keresi 52–62 éves élettársát,

aki iskolázott, igényli a tartalmas

életvitelt, turizmust. Jelige:

egyedül

Gáláns, kulturált férfi támogatna

laza kapcsi céljából

modern felfogású hölgyet.

Diszkréció! Telefonszám:

062/963-83-47

Asszonyom! Ha szabadkai,

alacsony, 65 év feletti, független,

szabad hölgy, valószínű

szeretné megtalálni

azt a kulturált (szerény, de

nem buta), belevaló kedves

férfit, kinek jelmondata: “Tavaszi

álmok idején”. Telefonszám:024/520-039

Magas, jóképű, 40 éves férfi

ismerkedne idősebb hölgyekkel

intim kapcsolat céljából.

Telefonszám: 065/663-

86-73

37 éves férfi megismerkedne

egy 28–37 éves nővel komoly

kapcsolat reményében Szabadkáról

és környékéről. Telefonszám:

064/533-16-40

HIRDETŐINK FIGYELMÉBE!

Egy apróhirdetés ára 100 dinár. Kétszeri megjelenés esetén

az ár 150, négyszeri megjelenés esetén pedig 300

dinár. A gyászjelentés és a megemlékezés esetében egy

hasáb egy centi 100 dinárba kerül, a gratuláció pedig

600 dinár. Szabadkán gyászjelentések és köszönetnyilvánítások

leadhatók a Funero üzletében, Karađorđe (Halasi)

út 2.

A hirdetéseket a 24 400 Zenta, Fő tér 3/II/III/23 címre

várjuk, a befizetéseket pedig a 265-2420310000438-

89-es számlaszámra. A befizetéslapot csatolják a

szelvényhez.

31 éves legény saját lakással

rendelkezik. Ismerkedne 25–

38 éves lánnyal, egycsaládos

anyával Szenttamás környékéről.

Telefonszám: 068/417-

17-12

Egy fiú keresi párját. SMS:

063/164-38-21

37 éves, jóképű szabadkai fiatalember

ismerkedne nővel

intim kapcsolat céljából. Telefonszám:

065/672-72-17

BAJMOK

Megemlékezés a

kaponyai csatáról

Az 1848/49-as szabadságharc és forradalom alatt lezajlott kaponyai

csata tiszteletére március 10-ére megemlékezést szervez

a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központ és a Hagyományápoló

és kegyeleti bizottság.

A program:

14 óra – Töröky Pál

sírjának megkoszorúzása

a paprenyacsai

temetőben

15 óra – Megemlékezés

a kaponyai

emlékműnél

16 óra – Előadás az

1848/49-es forradalomról

és szabadságharcról,

valamint a kaponyai

csatáról a központ klubtermében

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! A koszorúzási

szándékukat kérjük, előre jelezzék a 064/4914016-os mobilszámon,

vagy a dgymmkhkb@gmail.com e-mail-címen.

KURIÓZUMKVÍZ

Jé, ki hitte volna!

Emona Ljubljana (C.) római kori elődje volt. A teljes neve Colonia

Iulia Aemona. Abban az időben létesítették, amikor az első században,

14-15-ben a rómaiak behatoltak a Balkánra. Nem Pannónia

provinciához tartozott, mint korábban hitték, hanem közvetlenül

a római államhoz, ennek a legkeletibb városa volt. A hun hódítás

idején, 452 körül megsemmisült. Azon a területen, ahol a rómaiak

légióállomást építettek, illírek és kelták éltek. Emona fontos megállóhely

volt az Aquileia és az Arrabona (ma Győr) közti úton. Magnus

Maximus római trónbitorló a Keletrómai Birodalom haderőitől

Emona mellett szenvedett vereséget 388-ban.

Megfejtést küldött: Bakos Norbert (Törökbecse), Bóni Edit (Bezdán),

Czini Zoltán (Nagybecskerek), Drobina Dóra (Bezdán), Drobina

Julianna (Bezdán), Esztelecki László (Óbecse), Kószó Mária (Szabadka),

Ördög Magdolna (Óbecse), Puskás János (Zenta), Tokodi

György (Péterréve).

Könyvjutalomban részesül: Drobina Julianna, 25270 Bezdán,

Rodina u. 22/a

Mi a neve a fényképészetben a látens kép ellentétének?

A) Képzetes kép B) Lágy kép

C) Árnyalatos kép D) Látható kép

A megoldást március 6-áig lehet elküldeni a címemre (24430

Ada, Karađorđe u. 101., címkód: 448166).

MOLNÁR CSIKÓS László

2019. február 28. 45
VAJDASÁG

OROM

Itt nem lehet unatkozni

Programok és iskolai élet Oromon – Az okoseszközök használata felkelti a mai

gyerekek érdeklődését, és könnyebben tanulnak általa

Télen a közös adventi gyertyagyújtás, tavasszal és ősszel a

nemzeti ünnepek, nyáron a különféle táborok, a világtalálkozó,

majd a Malomfesztivál az, amely összekovácsolja a falut.

Oromon nem múlik el hétvége úgy, hogy ne történjen valami:

ha más nem, akkor a helyi idősek jönnek össze egy teadélutánra.

Kádár Judit, a helyi Petőfi Sándor Magyar Művelődési

Egyesület vezetője, a helyi iskola tanítónője azt mondja,

sikerül összefogással, együtt megvalósítani ezeket a rendezvényeket,

de hozzáteszi, úgy érzi, hogy az ország nagyon nehéz

helyzetben van, és vigyázni kell a közösségre.

– Egy ilyen kicsi faluban, mint Orom, nagyon szép feladat a művelődésszervezés.

Több mint húsz éve vagyok a művelődési egyesület

elnöke, és ennyi ideje dolgozom tanítóként az iskolában is,

és nekem mindig is fontos volt, hogy összekapcsoljam az oktatási

intézményt, a falu vezetőségét, a művelődési egyesületet, hogy

együtt tudjunk minél színesebb programokat megvalósítani. Az iskolában

úgyszintén nagyon lényeges dolog az, hogy a gyerekeket

a magyar nyelv megőrzésére neveljük. Színházi előadásokra viszszük

őket, vendégelőadásokat is láthatnak, és ezáltal is jobb kedvűek

és műveltebbek lesznek a gyerekek.

A művelődési egyesület és az iskola szervezésében mindig

történik valami újdonság. Az ünnepek idején például hatalmas

adventi koszorút készítenek a falu központjában.

– A hatalmas adventi koszorú ötlete tőlem származik. Mindenki

összefogott, a szülők, a gyerekek, az iskola, óvoda, a

helyi civil szervezetek és a helyi közösség az elkészítésében.

Mindig időt kell szánni az előkészítésére és minden héten a

gyertyagyújtásra is. Az ünnepi hangulat mindig az utolsó gyertyagyújtás

alkalmával teremtődik meg, ez pedig varázslatossá

teszi az ünnepet. Adott volt a környezet, mert van egy szép

parkunk, és itt nagyon jó helye van a koszorúnak, amelyet

ajándékdobozokkal díszítünk fel. Aztán jön a farsang, ahol az

iskolások és az óvodások is fellépnek, mondókákkal és énekekkel

készülnek a gyerekek, és kurjongatnak a faluban. A faluban

nagyon sok rendezvényt tartunk egész évben, szinte egymást

érik az események, és igyekszünk úgy megszervezni őket, hogy

minden korosztálynak érdekesek legyenek.

Sándor Heidi (10 éves): Kedvenc tantárgyam a magyar és a

torna. Sok verset tanulunk, és nekem ez nagyon izgalmas, mesemondó

versenyre is megyünk. Sok versenyen jártam már,

az iskolában. A kedvenc költőm Arany János, Petőfi Sándor és

Romhányi József.

KÁDÁR JUDIT: AZ ÓRÁN KIVETÍTŐT ÉS KÜLÖNFÉLE ESZKÖZÖKET

HASZNÁLUNK, DE A GYEREKEK AZ OKOSTELEFONJAIKAT

IS SEGÍTSÉGÜL HÍVHATJÁK, KÉPEKET KÉSZÍTHETNEK,

VÉGÜL PEDIG PREZENTÁCIÓT ÁLLÍTANAK ÖSSZE

SÁNDOR HEIDI TUKACS PIROSKA TANÍTÓNŐVEL

AZ ADVENTI KOSZORÚ A FALU KÖZPONTJÁBAN

46 2019. február 28.
VAJDASÁG

FARSANGI FELVONULÁS

Mennyire különböznek a falusi gyerekek a városiaktól a modern

technika, az okoseszközök használatában, és mennyire

tud alkalmazkodni az iskola az igényeikhez?

– Nem különböznek e téren egyáltalán. Az iskolánk jól felszerelt,

nagyon sok technikai eszközt kaptunk, mi is állandóan járunk

továbbképzésekre, hogy a gyerekeknek mindig érdekesen tudjuk

előadni. Rengeteg szemléltető eszközt használunk, ami nagyon leköti

a gyerekek figyelmét, de a tanár részéről sok energiát igényel.

Örülünk is neki, hogy a technika betört az iskolába, de félelmeink is

vannak, mert nem tudjuk, hogy hol a határ. Nagyon nagy lépésekkel

haladunk előre, és igyekszünk eleget tenni a gyerekek igényeinek

is, de próbálunk nem átesni a ló túloldalára.

Az idei iskolaévtől az elsős diákok egy új tantárgyat is tanulnak,

amely a projektóra elnevezést kapta. Hogyan zajlik Oromon

egy ilyen óra a gyakorlatban?

– Az órán kivetítőt és különféle eszközöket használunk, de a gyerekek

az okostelefonjaikat is segítségül hívhatják, képeket készíthetnek,

végül pedig prezentációt állítanak össze. Például karácsony

környékén a szeretet volt a téma, együtt készítettünk mézeskalácsot,

koszorút, fát díszítettünk, könyvet, füzetet is használtunk, a szülőket,

segédszemélyzetet, pedagógusokat is bevontuk, tehát minden jelen

volt. Ennek a tantárgynak a keretében tulajdonképpen egy egész napot

vagy tematikus hetet is tarthatunk. Most vettük az évszakokat,

télen pedig az állatok gondozását, mindenkit bevonunk, tájékoztatjuk

a szülőket, felépítjük a projektet együtt, mindenkinek megvan a

feladata. Bodzaszörpöt is készítünk: ennek keretében kutatómunkát

is végzünk, bodzát szedünk, majd végül elkészítjük, és megszervezzük

a kóstolását. Ez arra nagyon jó, amit valójában mindig csináltunk,

hogy egy órán mindenkit bevonunk. A gyerekek megtanulják, hogy

nem egyedül, elzárkózva kell egy-egy feladatot elvégezni, hanem

közösségi lényként, megtanulnak kommunikálni, együtt problémákat

megoldani és létrehozni valamit, ami jó és szép.

A PROJEKTÓRA AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL, KÖZÖS

PROBLÉMAMEGOLDÁSRÓL SZÓL

Mi a legnagyobb kihívás a tanító számára a mindennapokban?

– A példaképen Winkler Márta, a Kincskereső Iskola megalapítója,

akinek az egyik sokat idézett mondata úgy szól, hogy: „Kinek fészek,

kinek kaloda.” Én arra törekszem, hogy fészek legyen az iskola.

Fontos a humor, a jókedv, a pedagógus személyisége csodákra

képes.

– A gyerekek nagyon szeretnivalók, nagyon sokszor fáradt a tanár,

és úgy érzi, hogy nehéz nap előtt áll. De meglátja a csillogó,

tudásra éhes szemeket, és ez feledteti a fáradtságot. Értük, a diákokért

mindent meg kell tennünk, habár az országunk nagyon nehéz

helyzetben van, és mindennap cipeljük ezt a terhet. A tanár maga

is egy törékeny lélek, akit minden oldalról bírálat ér. Vigyáznunk kell

a gyerekekre és magunkra is.

TÓMÓ Margaréta

FALUNAPI FELLÉPÉS

Papp Izolda (13 éves): Igazából minden tantárgyat szeretek,

a természettudományokat, a zene és a torna is közel áll

hozzám. A műszaki versenyeket szeretem a legjobban, ezeken

már eredményeket is értem el. Szerintem izgalmasabb az óra,

ha a modern technikát is használjuk. Az iskolában is sok szemléltető

eszköz van most már, a képeket, a videót megnézve

könnyebb megjegyezni a tanulnivalót, így nem kell bemagolni.

Nagyon jó ide járni, mindenkit ismerünk, közel állunk egymáshoz.

Mindig történik valami, nem unatkozunk, van kórus

is, fellépések, megemlékezések, érdekes és színes a közösségi

élet itt, Oromon.

2019. február 28. 47
humor

KAMPÓ

ÓHAJ

FOGORVOS

– Miért tart a szőke nő a kocsija hátsó

ülésén egy ruhaakasztót?

– Ha véletlenül bezárná az autóba a kulcsot,

legyen mivel kifeszíteni a zárat.

A világ legrövidebb könyvei (2.)

– Drágám – mondja egy férfi a betegágyon

–, ígérd meg, hogy ha meghalok, nem

adod össze magad egy másik férfival.

– Ígérem, szívem. De mi legyen, ha életben

maradsz?

Michael Jackson: Élet plasztikai sebészet nélkül

Igényes és szellemes reklámfilmek a magyar televíziókban

Buster Keaton: Mimika

Lázadó hárfaművészek – Emlékezetes hangszerösszetörések és -felgyújtások

Az APEH Fan Club névsora

A szarvasgomba szerepe a kórházi étkeztetésben

Autósok magázva történő beszólásai konfliktusos forgalmi helyzetekben

A Hold flórája és faunája

Doppingbotrányok sakktornákon

Franz Kafka: Vidám mesék

Németország: Nyertes világháborúk

Roberto Carlos: Kedvenc fodrászaim

Sikeres filozófia-előadások Fradi-drukkereknek

Életveszélyes, extrém hobbik sorozat: Az origami

Báthory Erzsébet: Nem vagyok szadista!

Glenn Miller: A háború vége

Drakula gróf: Fokhagymás ételek

Rendhagyó igék ragozása az eszperantóban

Mary Shelley: Könyvsikereim a Frankenstein után

Tömegkatasztrófák Magyarország baseballstadionjaiban

Káin: Testvéri szeretet

Stevie Wonder: Szerelem első látásra

Calista Flockhart: Kedvenc ételeim

A kreatív fénymásolás kézikönyve

Giordano Bruno: Meggyőzési technikák

Mesés borravalók – Skóciai vendéglátósok beszámolói

Brigitte Bardot: Vadászélmények

Claudia Schiffer: Hogyan érvényesüljünk pusztán az eszünkkel?

A kellemes hangú fogfúrók márkalistája

Nagy hollandiai lavinakatasztrófák

A magyar labdarúgás dicsőséges pillanatai a ’90-es években

A kommunizmus vívmányai Kelet-Európában

József Attila: Kiegyensúlyozott, gondtalan gyermekkorom

Diogenész: A klausztrofóbiáról

Don Juan: A monogámiáról

Rettegett Iván: Az apai szeretet

Zrínyi Miklós: A vadkan domesztikálása

Hogyan neveljünk óriásbonszait?

Sziklamászás a gerontológiában

Győztes magyar szabadságharcok

Latin–magyar turistaszótár

Zrínyi Miklós – Szondi György: Mikor észszerű a kapituláció?

Jegesmedve-tenyésztés az Egyenlítő tájékán

James Dean: Hogyan vezessünk biztonságosan?

Mahatma Gandhi – Martin Luther King: Az erőszak szükségességéről

Sikertörténetek – A Sztriptíz Rádió

Nudistastrandokon tetten ért zsebtolvajok

Tárgyilagos bulvárlapok

Potenciacsökkentő tabletták hirdetése spamekkel

R2-D2: Aranyköpések

Az NBA kapuslegendái

A futballtörténelem legszebb öngólörömei

A világtörténelem leghírhedtebb könyvdílerei és legelvetemültebb olvasójegy-hamisítói

Híres amőbaidomárok

George Orwell: Optimizmus

Bill Gates: Szegényen, de büszkén

A fiatal fogorvos közli a beteggel:

– Sajnos, uram, ezt a lyukas fogat ki kell

húznom.

– És mennyibe fog az kerülni, doktor úr?

– Nos, mivel még csak kezdő fogász vagyok,

hát legyen ezer dinár óránként.

ÉKSZER

– Hol a fenében vagy?! – hívja fel a feleség

dühösen a férjét.

– Drágám, ne legyél már ilyen ingerült –

mondja a férj. – Emlékszel arra a kis ékszerboltra,

amit a múltkor láttunk? Tudod, ahol

kinézted azt a nyakláncot, és én mondtam,

hogy egyszer majd megkapod tőlem.

– Ó, emlékszem – mosolyodik el a feleség

megenyhülve.

– Na, szóval van mellette egy jó kis kocsma,

ott vagyok éppen!

GÁZOLÁS

Miután elütött egy gyalogost, az autó továbbmegy

még 10 métert. A sofőr megáll,

kidugja a fejét az ablakon, és ezt ordítja:

– Légy figyelmesebb!

A gyalogos rémülten felkel, és

megkérdezi:

– Miért, tolatni fogsz?

HORGÁSZAT

Pistike és az apja hazaérnek a közös horgászás

után, a gyerek zokogva megy az

anyjához.

– Mi történt, kisfiam? – kérdezi az anya.

– Fogtunk apával egy hatalmas pontyot,

és amikor megpróbáltam kihúzni, elszakadt

a damil, és elúszott a hal.

– Semmi baj, Pistike, egy ilyen nagyfiú

nem sír ezért, hanem inkább legyint, és nevet

egy nagyot.

– Hát ez az, pont azt csináltam!

SZOLGÁLATI TITOK

Beszélget az amerikai, az orosz és a magyar

titkos ügynök, a téma, hogy ki tudja

jobban megtartani a szolgálati titkot.

– Én a nejemmel egy irodában dolgozom,

ő nem tudja, mit csinálok, én sem tudom,

mit csinál, de nem is érdekel – mondja

az amerikai.

– Az semmi... Én egy íróasztalnál dolgozom

a feleségemmel! Nem tudja, mivel foglalkozom,

és nem is érdekli, én sem tudom,

ő mit csinál, de nem is érdekel – kontráz rá

az orosz.

A magyar erre nagyot legyint:

– Ugyan már... Én egyedül dolgozom

egy irodában! Nem tudom, mit csinálok, de

nem is érdekel.

48 2019. február 28.
VÁLASZTÁS

Öreg székely bemegy a boltba cigarettát

venni. Nézi a dobozokon illusztrált képeket,

az egyiken az impotenciáról, a másikon

meddőségről stb. szólókat. Vakargatja a fejét,

majd kér:

– Nekem abból adjon, legyen szíves,

amelyik halálos tüdőrákot okoz!

LEGYEK

Matekórán kérdezi a tanító néni a

gyerekektől:

– Ha az asztalon van tíz légy, és egyet

agyonütök, akkor hány légy marad az

asztalon?

Móricka jelentkezik:

– Egy marad, a döglött.

HALÁLNEM

humor

Három rendőrt halálra ítélnek. A bíró kihirdeti

a végrendet:

– Három kivégzési lehetőség közül lehet

választani. Golyó, kötél vagy villamosszék.

Jön az első:

– A villanytól félek, a kötél nem méltó

hozzám, én a golyót választom.

Kiviszik, sortűz, meghal. Jön a második:

– A kötél fájdalmas, a golyó nem méltó

hozzám, legyen a villamosszék!

Rákapcsolják, semmi. Megbütykölik,

még egyszer rákapcsolják, szintén semmi.

A harmadik sikertelen kísérlet után az elítéltet

szabadon kell engedni, de annyi ideje

marad, hogy odaszóljon társának, hogy a

villamosszékben nincs áram. Következik a

harmadik:

– A golyótól irtózom, a villamosszékben

nincs áram, tehát marad a kötél.

IMA

Egy újságíró Jeruzsálembe utazik, szobát

vesz ki egy házban, és az ablaka éppen a

Siratófalra néz. A férfi megfigyeli, hogy egy

öreg zsidó mindennap ott van a falnál, órákig

imádkozik, majd hazamegy. Az újságíró

egyszer odamegy hozzá, bemutatkozik, és

megkérdezi:

– Elárulná, kérem, hogy mióta jár ide, és

hogy miért imádkozik?

– Én, fiam, már 25 éve rendszeresen idejárok.

Reggel eljövök, imádkozom a világbékéért,

és hogy az emberek szeressék egymást.

Aztán délben hazamegyek, iszom egy

teát, majd újra visszajövök, és délután azért

imádkozom, hogy ne legyenek járványok a

Földön.

Az újságíró csodálkozik:

– És hogy érzi magát 25 évnyi folyamatos

imádkozás után?

Az öreg bánatosan felel:

– Olyan érzés ez, mintha a falnak

beszélnék.

BÚCSÚ

A skót fiú búcsúzik az egyetemi

évfolyamtársaitól:

– Isten áldjon benneteket, nekem itt kell

hagynom az iskolát.

– De miért? – kérdezik tőle.

– Mert az apám örökölt egy rossz faliórát,

és most azt akarja, hogy órásmester legyek.

OLAJ

Pistikének mondja az anyukája:

– Kisfiam, felhoznád az olajat a pincéből?

– Persze, anyu, de hol találom?

– Fent a polcon egy vegyszeres dobozban,

amire az van írva, hogy ecet. Azért

előtte szagold meg, nehogy benzin legyen

benne!

GYEREKEK

Feleség telefonál:

– A gyerekek szeretnék, ha elvinnéd

őket a hétvégén bowlingozni, utána meg

moziba.

– Á, most kicsit le vagyunk égve – mondja

a férj. – Mindkettő túl drága lenne, csak az

egyiket vállalom most be.

– Igazad van, akkor melyik legyen?

– Mondjuk..., Dávid!

GÖDÖR

A rendőrkapitány végignéz a kapitányság

udvarán.

– Micsoda szemétdomb van itt! Azonnal

ássanak egy gödröt, és hányják bele az öszszes

szemetet!

– De, kapitány úr, mi legyen a földdel,

amit kiszedünk a gödörből?

– Micsoda hülye kérdés! Hát ássanak

olyan nagy gödröt, hogy a föld is

beleférjen!

PARTVIS

Az emeleten lakó Kovács úrnak öt szép

gyermeke van. Az alatta lakó Szabó úrnak

viszont egy sincs.

Egy nap Szabó elkapja Kovácsot a

lépcsőházban:

– Drága szomszéd úr, árulja el a titkát!

Mi is régóta szeretnék gyereket, de sehogy

sem sikerül. Maga biztosan meg tudja mondani,

mit tegyek.

– Hát persze, mi sem egyszerűbb annál.

Nem kell hozzá más, mint egy kád meleg

víz, egy kis kölni és egy partvis.

– Megmagyarázná?

– Persze. Szépen kiöltözteti őnagyságát,

és elviszi vacsorázni. Egy kis bor, pezsgő,

tánc...

– És? – kérdi mohón Szabó.

– Hazajönnek, megtölti a kádat meleg

vízzel, levetkőzteti a kedves feleségét,

megfürdeti.

– És aztán?

– Megtörölgeti, itt-ott bekölnizi, hogy

mindenütt jó illatos legyen.

– Jó, de minek a partvis?

– Azzal felkopog nekem, hogy jöhetek!

2019. február 28. 49
KONYHa

Télbúcsúztató ebédek

Káposztás krumplis egytál

Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta, 1

pár parasztkolbász, 1 kg burgonya, 1 fej vöröshagyma,

őrölt kömény, magyaros fűszerkeverék,

10 szelet bacon szalonna.

A káposztát jól átmossuk, és apróbb darabokra

vágjuk. A kolbászt felkarikázzuk, a

burgonyát vékony szeletekre vagdossuk.

Egy serpenyőben egy kevés zsírt hevítünk,

a hagymát megpirítjuk pár karika kolbásszal,

és rátesszük a káposztát. Ízesítjük,

és kb. fél óráig pároljuk.

A burgonyát, a káposztát és a kolbászt

összeforgatjuk, és egy tűzálló tálba terítjük.

Kb. 1 dl vizet öntünk rá, és a tetejét kirakjuk

a szalonnacsíkokkal.

Alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben

kb. 50 percig sütjük, majd a fóliát eltávolítjuk,

és egy kicsit megpirítjuk a tetejét.

Vöröslencse-leves túrógombóccal

Hozzávalók a leveshez: 25 dkg vörös lencse,

1 közepes fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma,

3 dkg sűrített paradicsom, 1 db leveskocka

(erőleves), só, őrölt bors ízlés szerint.

A túrógombóchoz: 1 db tojás, 3 evőkanál

búzadara, 15 dkg tehéntúró, só ízlés szerint.

A tálaláshoz: 4 db újhagyma (zöld szára

felvágva vagy snidling).

A hagymát kockára vágjuk, a fokhagymát

áttörjük. A lencse felét kb. 1 liter vízben

feltesszük főni a leveskockával, a kockára

vágott hagymával, az áttört fokhagymával

és a paradicsompürével. 10 perc forralás

után hozzáadjuk a lencse második felét

(az első adag így a végére szétfő – ez sűríti

a levest), ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A

vége felé belefőzzük a túrógombócokat a

levesbe.

A túrógombóc elkészítése: A tojást egy tálba

ütjük, hozzákeverjük a darát, megsózzuk,

és fél órán át duzzadni hagyjuk, majd alaposan

elkeverjük benne a túrót. Vizes kézzel kis,

diónyi gombócokat formálunk. A gombócokat

egyszerre adjuk a leveshez. Felforraljuk a

levest a gombócokkal, majd tálaljuk.

Betyáros rakott káposzta

Hozzávalók: 80 dkg savanyú káposzta,

80 dkg oldalas, 40 dkg házi kolbász, 20 dkg

szalonna, őrölt feketebors, só.

A szalonnából kakastaréjt szeletelünk,

egy tepsi aljára helyezzük egy részét, beborítjuk

az átmosott savanyú káposztával,

ráhelyezzük az oldalast, a karikára vágott

Irma konyhája

A böjt hatásai (1. rész)

A nagyböjti időszak közeledtével az

évi nagytakarítás ideje jön el, nemcsak a

házban, hanem testünkben is. Hogyan

tehetünk a legtöbbet magunkért? Úgy,

hogy nem eszünk. Tettem már említést

dr. Jason Fungról, aki viccből kezdett a böjtölésbe,

majd rájött, hogy a kórházakban

műtétek és vizsgálatok előtt alkalmazzák

a böjtölést, és senkinek sincs tőle baja.

Az egy és fél évvel ezelőtti epeműtétem

előtt, amikor szénhidrátban gazdag ételeket

kaptam a kórházban, hiszen azok nem

terhelik az epét, óriási görcseim lettek, és

ahelyett, hogy hallgattak volna rám, és

szénhidrátban szegény ételeket hoztak

volna nekem, inkább nem kaptam enni

pár napig. Számomra ez nagyon furcsa

volt, hiszen akkoriban fogalmam sem volt

a böjtről, és azt hittem, majd ellenőriznek,

vagy többször néznek be hozzám, de

semmi sem történt. Nem is foglalkoztak

velem, még a vérnyomásom is ritkábban

mérték, mint előtte. Hogy mi történt?

Semmi! Semmi olyan, amire számítottam,

viszont nem tudtam magammal mit

kezdeni. Infúziót már nem kaptam, sétálhattam,

de ez kevés volt. Tele voltam

energiával. A műtét előtti délutánon a

kórházi szobában guggolásokat, fekvőtámaszokat

végeztem, mert egyszerűen

mozognom kellett. Nem tudtam, mi van

velem, de muszáj volt mozognom, pedig

már hármadik napja nem ettem. Mostanra

értettem meg, hogy miért történt mindez.

Ezzel szemben mit tapasztalunk, amikor

eszünk? Sok esetben fel sem bírunk állni,

és még a nadrágövet is kijjebb kell csatolni.

További információ: berta-irma.com

Fánk almaszósszal

Hozzávalók: 300 gramm mozzarella

vagy túró, 200 gramm darált mandula, 4

tojás, 2 teáskanál házi méz, zsír a sütéshez,

3 alma.

Elkészítés: A tésztát készíthetjük turmixgépben,

vagy kézi mixerrel is. Ha mozzarellát

használunk és kézi mixert, akkor a

mozzarellát törjük össze krumplitörővel.

A mozzarellát vagy a túrót keverjük össze

a tojással és egy teáskanál mézzel (vagy

turmixoljuk össze – ha turmixolunk, akkor

utána öntsük másik tálba). Adjuk hozzá a

darált mandulát, és keverjük simára. Ha

nagyon folyós a tésztánk, adjunk még

hozzá mandulát. Bő zsírban süssük, mert

sok zsírt szív magába. Nagyon laktató.

Az almaszószhoz vágjuk apró darabokra

az almát, vagy reszeljük le, és egy pici

vízzel pároljuk meg. Kevergessük állandóan,

nehogy odaégjen. Amikor elfőtt a leve,

vegyük le a tűzhelyről, és hagyjuk kicsit elhűlni.

Amikor már nem forró, adjunk hozzá

egy teáskanál mézet.

A mozzarellásnak jobb lett az állaga, de

mindkettő finom volt.

50 2019. február 28.
házi kolbászt, megszórjuk sóval, őrölt

fekete borssal, és betakarjuk a megmaradt

szalonnával. Középmeleg sütőben

megsütjük.

Káposztás harcsa tejföllel

Hozzávalók: 80 dkg savanyú káposzta,

40 dkg afrikai harcsa vagy más szálka nélküli

hal, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma,

10 dkg szalonna, 1 evőkanál zsír,

2 evőkanál pirospaprika, só, őrölt bors, 1

teáskanál egész kömény, 2 db babérlevél, a

tálaláshoz: 2 dl meleg tejföl.

Egy lábosban feltesszük melegedni a

zsírt, beledobjuk a kockára vágott szalonnát,

kisütjük, de nem tepertőre. Kivesszük

a zsírból, és félretesszük. A kockára vágott

hagymát a hátramaradt zsíron megdinszteljük,

majd rányomunk egy gerezd fokhagymát,

megszórjuk pirospaprikával, majd rárakjuk

a savanyú káposztát, és elkeverjük.

Sózzuk, borsozzuk, felöntjük annyi vízzel,

amennyi bőven ellepi. Köménymaggal és

babérlevéllel ízesítjük. Lassú tűzön kb. 40

percig főzzük.

Amíg fő a káposzta, addig előkészítjük

a harcsát. Felkockázzuk, megsózzuk, megborsozzuk,

1 gerezd fokhagymát nyomunk

rá, megszórjuk a maradék pirospaprikával,

és állni hagyjuk. Amikor a káposzta félpuha,

belerakjuk a befűszerezett harcsát, és

együtt kb. 10 percig főzzük, vagy addig,

amíg a hal megpuhul. Tejföllel tálaljuk, melléhalmozzuk

a sült szalonnát.

Savanyú káposztás bableves

füstölt hússal

Hozzávalók: 1 db vöröshagyma, 3 ek.

napraforgó olaj, 30 dkg savanyú káposzta,

20 dkg füstölt-főtt tarja, 25 dkg fejtett bab,

4 db babérlevél, 4 gerezd fokhagyma, 1

nagy db sárgarépa, 1 nagy db fehérrépa, só

ízlés szerint, bors ízlés szerint (frissen őrölt),

30 dkg burgonya, 2 l víz, 1,5 dl tejföl.

A babot előző éjszaka beáztatjuk. Felhasználás

előtt leöntjük a levét. Az apróra

kockázott hagymát megdinszteljük az olajon,

hozzáadjuk a savanyú káposztát és a

felkockázott füstölt húst. Dinszteljük, majd

felöntjük 1,5-2 l vízzel, hozzáadjuk a babot,

a babérleveleket, a zúzott fokhagymát, a

hámozott, darabolt répákat, sózzuk, borsozzuk.

Egy óra főzés után hozzáadjuk az

apróra kockázott krumplit is, és további 25-

30 percet forraljuk, míg a krumpli megpuhul.

Tejföllel kínáljuk.

KONYHa

Rakott krumpli darált hússal

Hozzávalók: 1 kg krumpli, 1 fej vöröshagyma,

egy kevés olaj, 50 dkg darált hús,

só, őrölt bors, 2 dl tejszín, 2 dl tejföl, 20 dkg

sajt, 6 szelet bacon, margarin.

A krumplit megmossuk, és héjában megfőzzük,

majd ha kihűlt, meghámozzuk.

Az apróra vágott vöröshagymát olajon

üvegesre pároljuk, és hozzáadjuk a darált

húst, majd fehéredésig sütjük. Sózzuk, borsozzuk.

A tejszínt és a tejfölt elkeverjük,

ráöntjük a húsra, és 10-15 percig főzzük.

Egy tűzálló edényt egy kevés margarinnal

vagy olajjal kikenünk. A krumplit karikára

szeleteljük, és rétegezve leterítjük a

tepsibe a darált hússal, a rétegek közé reszelt

sajtot szórunk. A tetejére krumplit és

baconszeleteket teszünk, és megszórjuk a

maradék reszelt sajttal.

Sütőtökös-mákos

Hozzávalók: 1 kg sütőtök, 30 dkg darált

mák, 1 citrom, 1 narancs, 1 csipet só, 2-3

teáskanál méz, 30 dkg tejföl, 1 csomag

vaníliás cukor, 10 dkg kristálycukor, 1 teáskanál

sütőpor, 1 dl étolaj, 12 db réteslap, 5

dkg keksz, margarin a kenéshez.

A sütőtököt megmossuk, kimagozzuk,

majd lereszeljük egy tálba. Hozzákeverjük

a mákot, a megmosott citrom és narancs

lereszelt héját és kifacsart levét, a sót, a

mézet. Egy másik tálban simára keverjük

a tejfölt, a kétféle cukrot, a sütőport és az

olajat.

1 db réteslapot egy nedves konyharuhára

terítünk. Megkenjük egy kevés tejfölös

krémmel, és ráteszünk még egy lapot.

A rétegzést addig ismételjük, míg négy

rétegünk nem lesz.

Az egyik hosszabb oldalt egy csíkban

megszórjuk egy kevés morzsásra tört

keksszel, majd megkenjük a rétest a tökös

krémmel, és feltekerjük.

A maradék hozzávalókból ugyanígy elkészítünk

még két rétest. Tepsibe rakjuk,

és megkenjük az olvasztott margarinnal.

180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt aranybarnára

sütjük.

Rétesek

Csokis

Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 20 dkg

csokoládé, 15 dkg tört babapiskóta, 5 evőkanál

barna cukor, 4 dl tej, 1 csomag vaníliás

cukor, 1 evőkanál rum, tört mandula,

dió vagy mogyoró ízlés szerint, margarin

a kenéshez.

A babapiskótát egy zacskóba tesszük,

majd egy sodrófával kisebb-nagyobb

darabokra tördeljük, úgy, hogy többször

átgörgetjük rajta. Ugyanezt elvégezzük a

csokoládéval is. Az összetört babapiskótát

és csokit egy tálba rakjuk, hozzáadjuk a

cukrot, a tejet, a rumot, a vaníliás cukrot

és a mandulát, majd összekeverjük.

Három réteslapot egymásra helyezünk,

bekenjük olvasztott margarinnal, megtöltjük

a töltelék 1/3 részével, és feltekerjük.

Ezt a műveletet megismételve három

rétesrudat készítünk.

A tetejét is megkenjük olvasztott margarinnal,

megszurkáljuk, és előmelegített

sütőben 180 fokon 25-30 percig sütjük.

Porcukorral meghintve tálaljuk.

Meggyes-tejberizses

Hozzávalók: 4 dl tej, 2 dl víz, 15 dkg

rizs, 6 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliás

cukor, 15 dkg magozott, lecsöpögtetett

meggy, 5 db réteslap, 5 dkg margarin.

A tejberizshez a rizst hideg víz alatt átöblítjük,

majd közepes lángon, fedő alatt,

2 dl vízben elkezdjük főzni. Ha felforrt,

akkor felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a cukrokat,

majd, már fedő nélkül, folyamatos

kevergetés mellett, addig főzzük, amíg

besűrűsödik a tejberizs, és a rizsszemek

megpuhulnak. A tűzről levéve szobahőmérsékletűre

hűtjük, és elkeverjük benne

a magozott, lecsöpögtetett meggyet.

A réteslapokat egyenként megkenjük az

olvasztott margarinnal, összesen ötöt rétegezünk

egymásra. Az alsó 1/3 részre kanalazzuk

a kihűlt tölteléket, egyenletesen eloszlatjuk,

majd szorosan feltekerjük. A záródási

felülettel lefelé, egy sütőpapírral bélelt

sütőtálcára tesszük, és 180 fokos sütőben,

15 perc alatt aranybarnára, készre sütjük.

2019. február 28. 51
péntek, március 1.

rtv

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek,

sorozatok

12:00 Vakáción a Mézga

család

12:30 Tashi

12:55 M2 matricák

13:00 Franklin

13:20 Hollócska, a kis

rosszcsont

13:35 Rubi Szivárványiában

14:00 Richard Scarry Teszvesz

városa

14:25 Charley az iskolában

14:35 Chuggington

pályaudvar

15:00 Kókusz Kokó, a kis

sárkány

15:25 Moncsicsik

15:45 Kalózka és Kapitány

kalandjai

16:00 Gyerekversek

16:03 Hetedhét kaland

16:15 Bubbi Guppik

16:35 Rubi Szivárványiában

17:05 Miles a jövőből

17:25 Mickey egér játszótere

17:50 Jake és Sohaország

kalózai

18:15 Szófia hercegnő

18:40 ALVINNN!!!

és a mókusok

19:05 Chuggington

pályaudvar

19:25 Super Wings

19:35 Charley az iskolában

20:05 M2 matricák

20:15 Tuti gimi

21:05 Született szinglik

21:25 Én vagyok itt!

22:40 Odaát

23:25 Akvárium Stage Pass

52 2019. február 28.

M3

7:00 Híradó

7:20 Kerekek és lépések

8:05 A palota ékköve

9:05 Vészhelyzet

9:55 Angyalbőrben

11:00 Híradó

11:15 A Silla királyság ékköve

12:25 Nyári kaland

13:20 A megbízható úriember

14:55 Kató néni kabaréja

15:50 A palota ékköve

17:00 Híradó

17:15 A Silla királyság ékköve

18:25 Vészhelyzet

19:15 Lehetetlen?

20:10 Angyalbőrben

21:05 Ötcsillagos találkozások –

magazinműsor

21:40 Don Carlos

0:40 Kincsestár

M5

7:05 M5 Híradó

7:45 Ez itt a kérdés...

8:35 Univerzum

9:35 Kult'30 - Az értékes félóra

10:10 Vad vidékek - Mexikó

11:10 A világ madártávlatból

11:40 Európa kék szalagja, a

Duna

12:15 Az idő örvényében

13:20 OJD Irodalom és könyv

26 percben

14:00 Érettségi

14:35 Szólalj meg!

15:20 Mutasd meg, hol élsz!

15:50 Felsős

16:20 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok

16:55 Ön is tudja? - műveltségi

vetélkedő

17:30 Kult'30 - Az értékes félóra

18:05 Vad vidékek - Mexikó

19:00 A világ madártávlatból

19:25 Vers mindenkinek

19:35 Univerzum

20:30 M5 Híradó

21:00 Ez itt a kérdés...

21:50 A tizedes meg a többiek

– vígjáték

23:45 Kult'30 - Az értékes félóra

TV2

6:15 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem

13:35 Walker, a texasi kopó

15:40 Marimar

16:45 Cennet

18:00 Tények

19:00 Exatlon Hungary

21:20 Páncélba zárt szellem –

akciófilm

23:30 Tények Extra

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

12:10 Lifestyle –

magazinműsor

12:40 Páratlan páros

13:40 Drága örökösök

14:45 Castle

16:50 Elif - A szeretet útján

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz – magazinműsor

19:55 Drága örökösök

21:00 Barátok közt

21:35 Doktor Murphy

23:45 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

0:20 Gyertek át!

RTL II

7:00 Kungfu Panda - A

rendkívüliség legendája

8:00 Vészhelyzet

10:00 Vacsoracsata

12:00 Az első millióm története

13:00 Segítség, bajban vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-nappal Budapest

17:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-nappal Budapest

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye

A K23-as televízió daljegyzéke március 3-ára

1. Jó bort iszom, Molnárlegény koromban, Rámás csizmát visel a babám – Révész, 2.

Az én anyámnak nincs selyem ruhája, Kicsiny falum – Azzuro együttes, 3. A kanyargós

Tisza partján – Solymosi Szilveszter, 4. Boldog születésnapot – Halász Judith – animáció

gyerekeknek, 5. Gyöngyhajú lány – Szimpla trió, 6. Buzát vittem őrölni, A pincének

nincs ablaka, Ha fáj, ha bánt az élet – Expresso, 7. Egy két évvel ötven felett – Máté

György, 8. Félteni kell – Bosznai Szűcs Krisztianna, 9. Ha föl megyek – Adorjáni

asszonykórus, 10. Gyere, táncolj cigánylány, Aranyeső, Szeretlek, szeretlek – Csantavéri

ifik, 11. Hajmási Péter Hajmási Pál, A jányok a jányok, János legyen – Eridanus, 12. Szép

Vajdaság – Expresso, 13. Nem azért szeretlek, Megdöglött a bíró lova, A cigányok úgy

élnek – Doroszloi Ujra Együtt, 14. Nem akar a feleségem szeretni, Rózsák gyöngyvirágok,

Egerbe – Csókai cimborák, 15. Magány nélkül - Atlantik, 16. Káposzta káposzta,

Halljátok ti szabadkai cigányok, Egy két csók – Azzuro, 17. Ha bűn, hogy várok rád –

Délibáb együttes, 18. Leégett a juhász, Még azt mondják a faluban – Aranykalász együttes,

19. Lőre lőre cudar lőre, Meguntam az életemet, Megérett a Csongorádi cseresznye

- Marinkov Gavrilo, 20. Hull a sok levél – Tópartiak, 21.Leszállt a csendes éj – Bokor

János, 22. Édesanyám – Magyar Rózsa, 23. Csak azt akarom kérni - Kikindai betyárok

DUNA

7:15 Öt kontinens

7:45 Ridikül

8:45 Mámoros szerelem

9:30 A vidéki doktor – dráma

10:25 Család-barát –

magazinműsor

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Kulináris kalandozások a

világ körül

13:25 Honfoglaló

14:20 Végtelen szerelem

15:15 Hat nővér

16:10 Rex felügyelő

17:05 Ridikül

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:30 Honfoglaló

20:25 Szerelem és barátság –

vígjáték

22:00 Kenó

22:05 Sötétkék égbolt –

dráma

0:00 Hogy volt!?

DUNA WORLD

7:15 Gasztroangyal

8:10 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:25 Kínai nyelvű hírek

8:35 Isten kezében

9:05 Katolikus krónika

9:30 Hajnali gondolatok

9:40 A NAGYOK

10:10 Mindenki Akadémiája

10:40 Új idők új dalai

11:10 Angol nyelvű hírek

11:25 A megoldás

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 P'amende

13:50 Öt kontinens

14:20 Család-barát

15:55 Kárpát Expressz

16:20 Multiverzum

16:45 Kincskereső –

dokumentumfilm

17:20 Ízőrzők

17:55 Gasztroangyal

18:55 Szerelmes földrajz

19:25 Hagyaték

20:00 Önök kérték!

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:35 Honfoglaló

23:25 M5 Híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:27 Faces 006

8:29 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm

8:35 Sportglóbusz

8:40 Állami munka

8:49 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:07 Életet az éveknek

10:02 Tabloid

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(román)

11:55 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:08 A sajtó és én –

tájékoztató műsor

13:00 Globálisan

13:26 NS örökké – miniatúra

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Te döntesz

14:00 Hírek

14:05 Becsület és tisztelet

– sorozat

15:00 Agrárhíradó

15:23 Szomszédok története

15:30 Tíz kultúra mögött –

kulturális műsor

16:00 Vajdasággal

16:30 Vajdasági sport

17:00 Híradó

17:30 Tájékoztató műsor

18:00 Újvidéki képeslapok

18:25 Pomeri se s mesta –

hazai humoros sorozat

18:50 Faces

18:53 Kurbla – ifjúsági műsor

19:05 Gyermeknapló

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Becsület és tisztelet

– sorozat

20:51 Szomszédok története

21:00 5kazanje – szórakoztató

műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija – kulturális

magazin

22:47 Fruška gora kincsei

23:00 Több, mint testvér –

játékfilm

0:58 Együtt fél kettőkor

VAJDASÁG 2

7:00 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Jó estét, Vajdaság

(magyar)

8:30 Aranykor (magyar)

9:00 Jó estét, Vajdaság (ruszin)

10:30 Ukrán nyelvű műsor

11:00 Ukrajnai panoráma

11:30 Tíz kultúra mögött –

kulturális műsor

11:55 Szomszédok története

11:55 Vajdaság hív –

dokumentumműsor

12:20 Fogyasztói riport

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Archívumunkból

(magyar)

13:40 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

13:45 Gyermekműsor

13:55 Macedón nap

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Metszetek

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szivárvány

16:35 A szezon fazonja

19:00 Esti mulató

22:00 Slágerparádé

23:05 Kis éji zene

14:25 Ukrajna hét

természeti csodája –

dokumentumfilm

14:55 Horgászat

15:20 A nyertesek unalmasak –

dokumentumműsor

15:45 Globálisan

16:10 Paletta-kollázsműsor

(román)

17:00 Rajzolj nekem egy mesét

- rajzfilm (román)

17:10 Román zenés műsor

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Szlovák nyelvű műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság

(szlovák)

21:00 Szlovák nyelvű műsorok

22:30 Vajdaság hív –

dokumentumműsor

22:55 Grantchester – sorozat

23:40 Bon.....ton

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

8:00 Szerezz egy trófeát!

8:30 Élő egyház

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív - Vendég:

Pálffy Ilona, elnök,

Nemzeti Választási Iroda,

Magyarország

9:30 Vitrázs - kultúrkörkép

- Ifjúsági Népzenei

Találkozó Hajdújáráson

10:05 Hrvatska kronika

10:30 Gazdatúra

11:00 Kárpát Expressz

11:30 A természet titkai

- dokumentumfilmsorozat

12:00 Pannon Gazda

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:20 Pécsi Kör
tv péntek, március 1.

14:45 Kincsesládánk - Adahatár

16:00 Szubjektív

16:30 Srpski Ekran

17:00 Közel-kép - Teátrum

Neked! színházi fesztivál

Zentán

17:30 Híradó

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

19:00 Pannon Gazda

19:30 Közel-kép

20:00 Híradó

20:35 Cápák a keresőmben -

ismeretterjesztő film

21:25 Szerelmes földrajz

22:00 Híradó

22:35 Közügyek – hírháttér

(ism.)

23:25 Hrvatska kronika

23:55 Pannon Gazda

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

8:30 Reggeli műsor

11:00 Hírek

11:05 Složna braća – jugoszláv

sorozat

12:00 Híradó

12:45 Én szép Szerbiám

13:15 Arany ötlet –

dokumentumműsor

13:45 Ubistvo na svirep i

podmukao način i

iz niskih pobuda –

jugoszláv film

15:10 Ez Szerbia

16:00 Bela lađa – sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Mit csináltok? -

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül – tájékoztató

műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Bela lađa – sorozat

20:55 Tamarával akcióban

21:55 A Wall Street farkasa –

amerikai film

0:55 Híradó

BELGRÁD 2

7:04 Öko-karaván

7:34 Mi volt, mikor volt –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

9:47 Kis napló –

gyermekműsor

10:00 Iskolai műsor

10:25 Tudományos műsor

10:55 Trezor

11:55 Art Link 2016: Az RTS

szimfonikus zenekara –

zenés műsor

12:40 Iskolai műsor

13:05 Ökológia szótár

13:10 Edu global – ökológiai

műsor

13:35 Kis napló –

gyermekműsor

13:40 Óra

14:30 A viszony – sorozat

15:30 Sherlock és Watson – sor.

16:15 Smrt gospodina Goluže

– jugoszláv film

17:45 Oktatóműsorok

18:45 Lajmet

18:50 Tudásstúdió –

tudományos műsor

19:55 Atlétika, élő

23:00 Sherlock és Watson –

sorozat

23:45 47. Nemzetközi

filmfesztivál

0:15 Tamburás feszt: Dženan

Lončarević

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Szelek szárnyán – sor.

11:10 Szó és élet

11:42 TV-naptár

12:25 Birodalom – telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:00 Normális élet

15:00 Jó napot, Horvátország

15:45 Don Matteo – sorozat

16:43 TV-naptár

17:20 Nálunk,

Horvátországban

18:20 'ko te šiša – sorozat

19:47 A nap témája

20:05 Szellemíró – am. film

22:15 Híradó

22:49 Frekvencia – am. film

0:44 Vérmes négyes – sorozat

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

10:30 Iskolai óra

11:05 Tanítsd meg ezt az én

kedvencemnek is

11:35 McLeod lányai – sorozat

12:30 A vidéki palota

13:30 The Brittany Murphy

Story – amerikai film

15:10 A Nílus partján –

dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:40 Tengeri emlősök –

mélytengeri mélységek

– dokumentumfilm

17:35 Bolond ház – sorozat

18:15 Körték és almák

19:03 T-Rex Expressz –

rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Tíz kicsi katona –

sorozat

21:30 Glasgow: Atlétika, élő

23:00 Kleopátra keresése –

dokumentumfilm

0:00 Esküdt ellenségek (UK)

– sorozat

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

10:10 Olümposz –

magazinműsor

10:35 Jövőálló

11:10 Háttér-kép

12:30 Trend – magazinműsor

13:10 Brüsszel

13:35 V4 - Európa jövője

14:25 Kultúrklub Major

Melindával

14:35 Célfotó

15:05 Kárpátaljai tragédia –

dokumentumfilm

16:35 Jó reggelt extra

17:10 Razzia – magazinműsor

17:35 Zöld világ – sor.

18:30 Építők

19:05 Napi aktuális

20:35 Informátor

21:10 Troll

22:35 Őszintén

23:10 Napi aktuális

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

10:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:00 Vetítő

12:30 Globál – magazinműsor

13:00 Kép-regény

14:30 Paletta

15:30 Lapzárta

16:00 Magyarország élőben

17:30 Európai híradó –

magazinműsor

18:00 Csörte

19:30 Főhős

20:30 Lapzárta Extra

21:00 Péntek 9

23:00 Ikon

COOL

9:00 112 - Életmentők

9:30 Monk - A flúgos

nyomozó

10:30 Vészhelyzet

11:30 Medicopter 117

- A légimentők

13:30 Cobra 11

16:30 Gyilkos ügyek

18:30 Monk - A flúgos

nyomozó

20:30 A mi kis falunk

22:30 Gyilkos elmék

0:30 Rejtjelek

TV4

6:25 Kisvárosi doktor

7:30 Gyilkos sorok

9:35 A Midsomer

gyilkosságok

11:45 Inga Lindström: Lobogó

tüzek

13:40 Álomhotel

15:35 Doc Martin

16:45 Álomhotel

18:45 Kisvárosi doktor

19:55 Doc Martin

21:00 A pálya csúcsán –

dráma

23:50 Murdoch rejtélyei

VIASAT3

6:30 Jóbarátok

8:20 Agymenők

9:10 Szívek szállodája

11:05 Szellemekkel suttogó

12:05 Castle

14:05 Döglött akták

16:05 Castle

18:05 A mentalista

20:00 Amerikai mesterszakács

21:00 Éjsötét árnyék – vígjáték

23:20 Underworld – akciófilm

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:15 Egyenes beszéd

20:30 Jakupcsek plusz

21:25 AradiVarga Show

22:15 Dumakabaré

23:00 Hazahúzó

DISCOVERY

10:00 Aszfaltcowboyok

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Alaszka, a legvégső határ

13:00 Az igazi prémvadászok

14:00 Expedíció az ismeretlenbe

15:00 Amcsi benzinfalók

16:00 Száműzöttek műhelye

17:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan készül?

19:00 Expedíció az

ismeretlenbe

20:00 Amcsi motorok

21:00 Bad Chad: az őrült

autómágus

22:00 Illegális gyorsulási

versenyek: Memphis

23:00 Monumentális

történelem

NATIONAL

GEOGRAPHIC

10:00 Gyáróriások

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák

14:00 Sziklás-hegység: Sínek a

pokolba

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 A Harmadik Birodalom

építményei: Amerika

háborúja

21:00 Az ember a név mögött

22:00 Hajóroncsmentők

23:00 Az SS - Rúnák titka –

dokumentumfilm

TV PAPRIKA

9:00 Kalandozások

Amerikában

10:00 Bisztrókaják

10:30 Jamie és Jimmy konyhai

csatái

11:30 Michael konyhája

12:00 Nick Stellino konyhája

12:30 Martha Stewart

13:00 Mediterrán ízek Yotam

Ottolenghi-vel

14:00 A boldogság útjain

14:30 Egy sima, egy fordított

15:00 A boldogság receptjei

Marketával és Honzával

15:20 Bisztrókaják

15:50 A szakács, ha világgá

megy

16:20 Nigellissima

16:55 Gyorsan, egyszerűen,

bajorul

17:30 Martha Stewart -

Sütivilág

18:00 Anna Olson házi

süteményei

18:30 Csokimennyország

19:00 A boldogság útjain

19:30 Édes nagyik, finom sütik

20:00 Jamie és Jimmy konyhai

csatái

21:00 Gordon Ramsay

21:30 Raymond Blanc - Titkok

a konyhából

22:05 Gyorsan, egyszerűen,

bajorul

22:40 Gordon, Gino és Fred

útra kel

23:40 A szakács, ha világgá

megy

HBO

8:40 Alexandra Pelosi -

Kényelmetlen kérdések

nyomában

9:35 Szörny Rt.

11:10 Jumanji - Vár a

dzsungel – vígjáték

13:10 Dínó – animációs film

14:35 A lélek útja – dráma

15:55 Villámtolvaj - Percy

Jackson és az olimposziak

– kalandfilm

17:55 Filmek és sztárok

18:25 Nyúl Péter

20:00 Képmás – sor.

21:45 Charlie angyalai: Teljes

gázzal – vígjáték

23:30 Az éjszaka törvénye

– krimi

FILM+

9:00 Egyszemélyes

kommandó – akciófilm

10:45 Winnetou - Az Ezüst-tó

kincse – kalandfilm

12:40 Winnetou - Az utolsó

csata

15:10 Stratton – akciófilm

16:55 Golyózápor – akciófilm

18:40 Egyiptom istenei – film

21:00 I. e. 10 000 – kalandfilm

23:00 A becsület lovagjai –

akciófilm

ARENA SPORT 1

7:00 ABS Show

7:30 Dream teams

8:00 Műugrás

10:00 FIFA Football

10:30 Hírek

11:00 Dream teams

11:30 Labdarúgás:

AEK–Atromitos

13:15 Labdarúgás:

Zürich–Kriens

15:00 Labdarúgás:

Valencia–Betis

17:00 Labdarúgás: Szerb

Szuperliga (előzetes)

18:00 Labdarúgás:

Mačva–Rad

20:00 Labdarúgás:

Olasz bajnokság

(előzetes)

20:30 Labdarúgás:

Cagliari–Inter

22:55 Hírek

23:30 Vízilabda: Crvena

zvezda–Primorac

1:00 Labdarúgás:

Argentin bajnokság

EUROSPORT 1

6:30 Síugrás - Világbajnokság

7:30 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

8:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

9:00 Kerékpár - UAE Tour

10:00 Síugrás - Világbajnokság

11:00 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

12:00 Sífutás - FIS

Világbajnokság

15:30 Síugrás - Világbajnokság

18:15 Sportok

18:30 Pályakerékpár

Világbajnokság

22:15 Kerékpár - UAE Tour

23:15 Sífutás - FIS

Világbajnokság

0:00 Síugrás - Világbajnokság

EUROSPORT 2

6:30 Kerékpár - UAE Tour

7:30 Síugrás - Világbajnokság

8:30 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

9:00 Sífutás - FIS

Világbajnokság

10:00 Pályakerékpár

Világbajnokság

10:45 Atlétika

12:00 Kerékpár - UAE Tour

14:00 Atlétika

14:45 Síugrás - Világbajnokság

15:30 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

16:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

17:15 Kerékpár - UAE Tour

18:15 Sífutás - FIS

Világbajnokság

19:00 Atlétika

19:45 Atlétika

23:00 Kerékpár - UAE Tour

0:00 Pályakerékpár

Világbajnokság

M4 SPORT

6:30 Sporthíradó

7:30 Labdarúgó közvetítés

9:30 Napos Oldal - DVTK

magazin

10:30 Lendület magazin

11:00 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

14:25 Startfejes magazin

14:55 Kosárlabda közvetítés

17:00 Sporthíradó

17:15 Puskás Akadémia

magazin

17:45 M4 Sport stúdió

18:00 Kosárlabda közvetítés

20:00 Irány Madrid!

20:45 Játékoskijáró

21:30 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

23:05 Kosárlabda közvetítés

1:05 Röpte magazin

2019. február 28. 53
szombat, március 2.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek,

sorozatok

12:10 Dóra, a felfedező

12:35 M2 matricák

12:40 Gyerekversek

12:45 Pom Pom meséi

12:50 Kormos mesék

13:00 Roger, az űrjárőr

13:25 Tündéri

keresztszülők

13:45 Nicky, Ricky, Dicky és

Dawn

14:15 A kis sárkány

kalandjai

14:30 Bo, az örökmozgó

14:50 Ezerszőr

15:50 Barátaim: Tigris és

Micimackó

16:15 Mickey és az

autóversenyzők

16:40 Dr. Plüssi

17:00 A Büszke Birtok

oroszlán őrsége

17:25 Rajzfilmek,

sorozatok

20:05 Bob, a mester

20:15 Violetta – sorozat

21:05 Én vagyok itt!

22:45 No Limit

23:50 Akvárium Stage Pass

M3

7:00 Híradó

7:20 Kincsestár

8:45 Vakáció!

- Dolly Roll koncert

9:50 Az 1848/49-es

magyar forradalom

és szabadságharc

emlékhelyei

11:00 Híradó

11:20 Pódium

12:05 Retrock

12:15 Három kívánság

14:15 Írók, színésznők

és más csirkefogók

15:40 Vers mindenkinek

15:50 Szeszélyes

évszakok

17:00 Híradó

17:15 Tarka kockák

17:30 Slágertévé

18:30 "Ugye nem felejtesz

el?" - összeállítás Fényes

Szabolcs dalaiból

19:05 Képviselő úr

20:10 A hetedik pecsét –

dráma

21:55 Földi kacaj

23:20 Amerikai cigaretta

54 2019. február 28.

M5

7:05 M5 Híradó

7:40 Vers mindenkinek

7:45 Ez itt a kérdés...

8:35 Szent István Vándorlás

- Az Országos

Kéktúra mentén –

dokumentumfilm

9:00 Budapest természeti

értékei

9:30 Kult'30 - Az értékes félóra

10:00 Másfélmillió lépés

Magyarországon - 32 év

múlva

11:00 Színe-java

12:00 Mindenki Akadémiája

13:00 Novum

13:30 Vadregényes Olaszország

- Az Alpoktól Toszkánáig

14:25 Vadregényes Olaszország:

Szardíniától Abruzzóig

15:15 Szerelmes földrajz

15:45 Multiverzum

16:20 Rejtélyes XX. század -

Kun Miklós műsora

16:55 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

17:25 A NAGYOK

17:55 Magyar Krónika

18:30 A gyapjas mamutok titka

– dokumentumfilm

19:55 Vers mindenkinek

20:05 Semmelweis arca

20:30 M5 Híradó

21:00 Huszka Jenő - Martos

Ferenc: Lili bárónő

23:40 Vers mindenkinek

23:45 Multiverzum

TV2

6:00 Astro-Világ

7:05 TV2 animáció

10:00 Trendmánia

10:30 Babavilág

11:05 Techguru

11:35 #KandászMamik -

Szülőszoba és minden,

ami család

12:10 Poggyász

12:40 Szépítők

13:15 Csapdába csalva

13:50 Mr. Popper pingvinjei

– vígjáték

15:50 Charly, majom a

családban

16:55 Alex felügyelő

18:00 Tények

18:55 Krokodil Dundee 2. –

kalandfilm

21:25 A hét mesterlövész

0:20 Watchmen: Az őrzők –

akciófilm

RTL KLUB

6:40 Kölyökklub

9:10 Mickey egér

9:15 Infinity Nado

9:45 KölyökKalauz

10:20 Teleshop

11:15 A semmi közepén

11:45 Brandmánia

12:20 Autogram

12:55 A simlis és a szende

13:55 Doktor Murphy

16:05 Lilo és Stitch - A

csillagkutya – animációs

film

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

18:55 Fókusz Plusz –

magazinműsor

20:00 A Tanár

21:15 Hogyan legyünk

szinglik? – vígjáték

23:35 Menyasszony kerestetik

– vígjáték

RTL II

7:00 Robin Hood legújabb

kalandjai

8:00 Ausztrál expressz

10:00 Hazug csajok társasága

11:50 Anyák gyöngye

12:20 A lekoptathatatlan –

vígjáték

14:10 Éjjel-nappal Budapest

20:00 Showder Klub

22:00 Csak a testeden át! –

vígjáték

0:00 A lekoptathatatlan –

vígjáték

DUNA

7:15 Hazajáró

7:50 Nálatok laknak állatok?

8:50 Noé barátai

9:25 Divat & dizájn

10:25 Család-barát –

magazinműsor

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:45 Doc Martin

13:35 Háború és béke

15:10 Macskajáték – dráma

17:00 Gasztroangyal

18:00 Híradó

18:35 Szerencse Szombat

19:30 Csak színház és más

semmi

20:30 Szürke bagoly – dráma

22:25 Kenó

22:35 Garni-zóna – dráma

0:40 Fábry

DUNA WORLD

7:10 Hogy volt!?

8:05 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:35 Gasztroangyal

9:40 A NAGYOK

10:10 Rejtélyes XX. század -

Kun Miklós műsora

10:45 Öt kontinens –

magazinműsor

11:15 Angol nyelvű hírek

11:35 Méltóságos kisasszony

– vígjáték

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 MMA portrésorozat

14:20 Család-barát –

magazinműsor

15:50 OJD Irodalom és könyv

26 percben

16:20 Amerikában jártunk -

Mestersége címere...

A világhírű magyarok

16:55 Kosárlabda közvetítés

18:55 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

22:05 Fábry

23:25 Tóth János

23:55 M5 Híradó

VAJDASÁG 1

7:00 Vajdasági sport

7:25 Sportglóbusz

7:30 Gyermekműsorok

10:00 Hírek

10:05 Mennyire ismerjük

egymást? - kvíz

11:00 Szent Száva temploma

Belgrádban –

dokumentumműsor

11:53 Bánáti képeslapok

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Zöld óra – oktatóműsor

12:35 Öko-egyensúly

12:50 Fogyasztói riport

13:05 Egy fedél alatt

13:30 Külföld – tájékoztató

műsor

14:00 Az ön RTV-je

14:30 5kazanje – szórakoztató

műsor

15:25 A szerelem konyhája –

film

17:00 Híradó

17:30 Dokumentum –

tájékoztató műsor

18:00 Vadásztanácsok

18:25 Bánáti képeslapok

18:30 Valami több

19:00 Dokumentumműsor

19:30 Híradó

20:05 A remény rabjai – film

22:00 Vajdasági híradó

22:30 A remény rabjai – film

(folytatás)

22:56 Grantchester – sorozat

23:42 A bőr, amelyben élek –

játékfilm

VAJDASÁG 2

6:30 Paletta – nemzetiségi

összeállítás

9:00 Román zenés műsor

9:30 Jó estét, Vajdaság

(szlovák)

10:30 Szlovák nyelvű műsor

11:00 Paletta-kollázsműsor

(szlovák)

11:50 Paletta-kollázsműsor

(magyar)

12:40 Konyhácska (magyar)

13:00 Hírek

13:10 Glóbusz – külpolitikai

műsor (magyar)

13:40 Napjaink (magyar)

14:30 Fókuszban (magyar)

15:10 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

15:30 Gyermekműsor (magyar

felirattal)

16:00 Halló, TV – családi

magazinműsor (magyar)

17:30 Falusi emberek

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Aranykor (magyar)

20:00 Jó estét Vajdaság

(magyar)

21:00 Kulturális műsor

(magyar)

21:30 Látogatóban (magyar)

22:00 Zenés műsor (magyar)

22:30 Állami munka

23:10 Az ön RTV-je

23:35 Horgászat

PANNON TV

7:00 Élő egyház

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok - Türr

István

8:30 Magyar Világ (ism.)

8:55 Kalamáris

9:00 Közel-kép - Teátrum

Neked! színházi fesztivál

Zentán

9:30 Szegedi Közélet

10:30 Pannon Gazda

11:00 Tenyerünkön a világ -

Peru, 2/2. rész

11:30 Ahajt és Itthon

12:00 Szubjektív

12:30 Székely konyha

13:00 Körút

14:00 Kalamáris

14:05 Közel-kép

14:30 Isten kezében

15:00 Szerelmes földrajz

15:30 Polgár

16:00 Pannon Gazda

16:30 Jó formában

17:00 Szubjektív - Vendég:

Németh Mátyás,

fotóriporter

17:30 Híradó

18:00 Tenyerünkön a világ -

Bolívia

18:30 Elfeledett népek

- A kamayurák az

Amazon földjén

18:55 Kalamáris

19:00 Természetvédelem

határok nélkül

19:30 Mesél a Pannon

20:00 Híradó

20:35 Kincsesládánk - Kispiac

22:00 Híradó

22:35 Szubjektív - Vendég:

Németh Mátyás,

fotóriporter

23:00 Srpski Ekran

23:30 Pécsi Kör

0:00 Vitrázs - kultúrkörkép

- Történetek mélyén

címmel tartottak

beszélgetős estet Hász

Róberttel Szabadkán

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 10:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggeli műsor

8:05 A reménység hangja

9:00 Visszhang

9:00 Szól a rádió

12:05 Objektív

13:00 Metszetek (ism.)

14:03 Csak a szépre

emlékezem

15:35 Portré

16:35 Sportszombat

17:35 Térerő

19:00 Kerek perec–

szórakoztató műsor

19:30 Beszélgessünk (ism.)

20:05 Kifigyelő – ifjúsági

műsor

22:00 Hangjáték

23:05 A komolyzene

gyöngyszemei

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

9:05 Šarenica – szórakoztató

műsor

11:00 Tamarával akcióban

12:00 Hírek

12:05 Gyermekműsor

12:30 Iskolai műsorok

13:00 Hírek

13:30 Lice i potpetice –

szórakoztató műsor

14:00 TV arcok – szórakoztató

műsor

14:50 Hírek

15:00 Népzenés műsor

16:00 Hírek

16:03 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

17:00 Éjszaka a sürgősségin

17:30 Üldözés – kvíz

18:30 Négyzet alakú kör

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

20:55 Gorčilo – hazai film

22:40 Hírek

22:45 Vak végzet – film

0:15 Népzenés műsor

BELGRÁD 2

7:05 Tudás-hatalom

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

10:30 Mezőgazdasági műsor

11:00 Hely nekünk -

dokumentumműsor

11:30 Kisebbségi műsor
tv szombat, március 2.

12:00 Engedjétek meg... -

dokumentumműsor

12:30 Állampolgár –

tájékoztató műsor

13:00 Tudásstúdió –

tudományos műsor

14:00 Keresztül a féregjáraton

Morgan Freemannel –

tudományos sorozat

14:45 Bajnokok születése –

sportműsor

15:15 Ökológiai műsorok

15:45 Szemfényvesztés – filmes

műsor

16:15 47. Nemzetközi

filmfesztivál – filmes

műsor

16:55 Kézilabda:

Metaloplastika–

Kikinda, élő

18:35 A szerb sport jövője –

sportműsor

18:55 Atlétika, élő

22:00 Áradás – sorozat

22:50 A sport világa –

sportműsor

23:05 TV-színház

HORVÁT 1

7:00 Klasszika mundi – zenés

műsor

8:00 Klasszikus western

ciklus: A vad és az

ártatlan – amerikai film

9:30 Jó reggelt, Horvátország

10:00 Hírek

10:10 Jó reggelt, Horvátország

11:10 Házi kedvencek

11:42 TV-naptár

12:00 Hírek

12:25 A béke veteránjai

13:13 Megváltoztatjuk a világot

– dokumentumfilm

14:07 Lélekben együtt

14:42 Prizma – multinacionális

magazin

15:30 Közlekedési balesetek

elemzése

16:00 Egészséges élet –

támogatott műsor

16:30 Fogyasztói kód

17:00 Hírek

17:20 Kisebbségi mozaik

17:40 Fedezzük fel

Horvátországot

19:00 Hírek

19:47 A nap témája

19:59 Lottó

20:05 Éneklő csillagok (1/8)

21:35 Nagy Sándor, a hódító

– német-amerikaifrancia

film

0:30 Híradó

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

9:25 Jelenko – gyermeksor.

9:55 Remek-djelo ili zlodjelo?

– dokumentumsorozat

10:50 Kertész

11:25 Monty Don és a

paradicsomi kertek

12:30 Város, part, sétány

13:40 Auto Market

14:15 Senna – dok.-film

16:00 Körzeti híradó

16:30 Nők bizalmasan

17:25 Kosárlabda, PH – 15.

forduló: Šibenik–Splita

19:00 Zenés műsor

19:15 Glasgow: Atlétika, élő

21:50 Túlélés a vadonban

22:40 Vikingek – sorozat

23:30 Fargo – sorozat

0:20 Bates Motel - Psycho a

kezdetektől – sorozat

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

10:10 Építők

10:35 Zöld világ – sor.

11:10 A nyolcas

12:30 Hazai vadász

13:10 Magyarok

14:10 Keménymag

15:10 Troll

16:25 Ételem értelme –

dokumentumfilm

16:35 Heti terror

17:10 Tegnapi történelem

17:35 Brüsszel

18:10 Informátor

18:35 Őszintén

19:10 Háttér-kép

20:35 Klinika – magazinműsor

21:10 Civil kör

22:35 Echo-világ –

magazinműsor

23:05 Haditudósító –

dokumentumfilm

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

10:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:00 Garázs

11:30 Felfedező

12:30 Ázsia

13:00 Péntek 9

14:30 Paletta plusz 1.

15:30 Lapzárta Extra

16:00 Magyarország élőben

extra

17:30 Mi lett vele?

18:00 Főhős

19:30 Napról napra

20:00 Panaszkönyv –

magazinműsor

21:00 Riasztás –

magazinműsor

22:30 Napról napra

23:00 Szabadfogás

COOL

9:00 Frédi és Béni, avagy a két

kőkorszaki szaki – sor.

10:30 Megőrjít a csaj –

vígjáték

12:20 A mentalista – sor.

16:10 Szerelem kölcsönbe –

vígjáték

18:20 Neveletlen hercegnő 2.

- Eljegyzés a palotában

– vígjáték

20:30 A szív bajnokai – dráma

23:00 A (sz)ex az oka

mindennek – vígjáték

TV4

6:30 Kisvárosi doktor

7:40 Gyilkos sorok

9:40 Az álomhajó - Rio de

Janeiro

11:45 Parányi varázslat

13:40 Álomhajó

15:40 Murdoch rejtélyei

16:45 Brokenwood titkai –

dráma

18:45 Kisvárosi doktor

19:50 Óceánparti románc

21:45 Elfelejtett gonosz

23:40 Brokenwood titkai –

dráma

VIASAT3

6:25 Jóbarátok

8:10 Agymenők

9:10 Amerikai

mesterszakács

12:05 Az elveszett ereklyék

fosztogatói

14:10 Szellemekkel suttogó

15:10 Castle

16:15 A hírek szerelmesei –

dráma

18:55 10 dolog, amit utálok

benned – vígjáték

21:00 Bűbáj – vígjáték

23:15 Underworld: Evolúció

– akciófilm

ATV

6:35 Új mezőgazdasági

magazin

7:10 ATV START

8:40 START plusz

9:15 Egyenes beszéd

10:20 Global 3000 –

magazinműsor

10:55 Élő építészet - 100 híres

épület a világból

11:00 Ékszer TV

12:20 Életre fel – reality show

12:55 Kőbánya híradó

13:25 Fő az egészség

14:00 Ékszer TV –

magazinműsor

16:45 Egyenes beszéd kontra

17:30 ATV Híradó

17:55 Dumakabaré

18:40 ATV Híradó

19:00 Civil a pályán

20:00 Sas kabaré

22:00 KrizShow

23:00 Hazahúzó

DISCOVERY

8:00 Angliai raktárvadászok

10:00 Monumentális

történelem

11:00 Mérnöki csodák

12:00 Mérnöki műtárgyak

14:00 Jimmy de Ville: a gépek

szerelmese

15:00 Hogyan készült:

Újrahasznosítva

17:00 Romok kincskeresői

18:00 Gyűjtögetők

19:00 Csomagcsaták

20:00 Aranyláz Alaszkában

21:00 Alaszka, a legvégső határ

22:00 Expedíció az

ismeretlenbe

23:00 A Föld rejtélyes oldala

NATIONAL

GEOGRAPHIC

8:00 Utazás a Föld

középpontjába

10:00 A legnagyobb élőlény

11:00 Tárcsázza Cesar Millant!

13:00 Tényleg így készül?!

15:00 Volt egyszer egy bolygó

16:00 Szaturnusz:

A gyűrűkön belül

17:00 A Hubble kozmikus

utazása –

dokumentumfilm

18:00 Törzsutas a világ végén:

Kína – dokumentumfilm

19:00 Az antik világ építészeti

remekei

20:00 Lecsapolt óceán

22:00 General Magic

0:00 Szekta-szökevények –

dokumentumfilm

TV PAPRIKA

9:00 Pepe egészséges

konyhája

10:00 Alma Obregon

desszertjei

11:00 Jamie lefőzi

Olaszországot

12:00 Jamie egyszerű és gyors

kajái

12:30 Az angol vidék konyhája

13:40 India fűszeres ízei

14:10 Elő a fűszerekkel

14:45 Apró falatok Hugh-val

15:00 Így etesd a családodat!

15:40 Receptdaráló Desszert

Angélával

16:00 Alma Obregon

desszertjei

17:00 Pepe egészséges konyhája

18:00 Párizs sokszínű ízei

18:40 Wang wokja

19:00 Éhes motorosok

mediterrán kalandjai

20:00 Nemesi lakomák

21:00 Apró falatok Hugh-val

21:15 India fűszeres ízei

21:45 Jamie lefőzi Olaszországot

22:45 Jamie egyszerű és gyors

kajái

23:15 Az angol vidék konyhája

HBO

7:40 Kalózok! - A kétballábas

banda – animációs film

9:05 Szerelmes SMS – vígjáték

10:50 Churchill háborúja –

dráma

12:30 Micimackó és a Zelefánt

– animációs film

13:40 Pókember

– akciófilm

15:40 Háborúra készülve

17:15 A LEGO Ninjago-film –

animációs film

19:00 Aranyhaj: Az Örökkön

Örökké Előtt –

animációs film

20:00 A sziget – akciófilm

22:15 Escobar – dráma

0:20 A vadász imája –

akciófilm

FILM+

9:00 Winnetou - Az utolsó

csata

11:20 Dennis, a komisz

karácsonya – vígjáték

13:05 Filofax, avagy a sors

könyve – vígjáték

15:15 Csonthülye 2.

- Csapás a múltból –

vígjáték

17:15 Spárta a köbön

– vígjáték

18:50 I. e. 10 000 –

kalandfilm

20:50 Perzsia hercege

- Az idő homokja –

kalandfilm

23:00 Jelek – dráma

1:10 Nagymenők

ARENA SPORT 1

7:00 WRC

7:30 Dream teams

8:00 Műugrás

10:00 KOTV Weekly

10:30 Hírek

11:00 Labdarúgás:

Bordeaux–Montpellier

13:00 Labdarúgás:

Titograd–Zeta

15:00 Labdarúgás:

Empoli–Parma

18:00 Labdarúgás:

Crvena zvezda–

Partizan

20:30 Labdarúgás:

Lazio–Roma

22:55 Hírek

23:30 Labdarúgás: Crvena

zvezda–Partizan

1:30 FIFA Football

2:00 Labdarúgás:

LA Galaxy–Chicago

Fire

Az Adai Rádió daljegyzéke március 3-ára

EUROSPORT 1

6:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

7:30 Síugrás - Világbajnokság

8:15 Alpesi sí Világkupa

10:00 Sífutás - FIS

Világbajnokság

10:30 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

12:00 Sífutás - FIS

Világbajnokság

14:15 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

15:45 Síugrás - Világbajnokság

18:00 Pályakerékpár

Világbajnokság

20:20 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

21:00 Kerékpározás

22:00 Kerékpár - UAE Tour

23:00 Lovaglás

0:25 Eurosport Hírek

EUROSPORT 2

6:30 Kerékpár - UAE Tour

7:30 Atlétika

9:45 Alpesi sí Világkupa

11:30 Kerékpár - UAE Tour

14:15 Kerékpár

17:00 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

17:30 Atlétika

20:20 Síugrás - Világbajnokság

21:30 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

22:00 Sífutás - FIS

Világbajnokság

23:00 Kerékpár - UAE Tour

0:00 Kerékpár

M4 SPORT

7:50 Bringasport magazin

8:10 Szabadidő magazin

8:40 Építők

9:10 Kékek

9:40 UTE Tv

10:10 Irány Madrid!

11:00 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

14:00 Játékoskijáró

15:00 Vízilabda közvetítés

16:10 M4 Sport stúdió

17:00 Labdarúgó közvetítés

19:30 Labdarúgó közvetítés

21:15 M4 Sport stúdió

21:30 Góóól

22:50 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

0:10 Kosárlabda közvetítés

1. Csiszár László – Messze van a kicsiny falum, 2. Boros Jolán – Megáradt a patak,

3. Koós János – Halljátok cigányok, 4. Gyulai Erzsébet – Boldog névnapot, 5.

Marczis Demeter – Erdő mélyén kakukk madár, 6. Kovács Kati – Egy hamvas arcú

kisgyerek, 7. Hungária – Csavard fel a szőnyeget, 8. Koncz Zsuzsa – Két karomban,

9. Republic – A mosoly az arcodon, 10. LGT – Álomarcú lány, 11. Oroszlánkirály

– Egyek vagyunk, 12. Vaiana – Ez itt a boldogság, 13. Bogyó és Babóca főcímdal,

14. Apacuka Zenekar – Habos kakó, 15. 100 Folk Celsius – Mik Manó meséi, 16.

Nefeljecs – Egy kicsi ház van a domb tetején, 17. Betli Duo – Legyen a Horvát

kertben Budán, 18. Adai Vándor – Pista gyere ki, 19. Varga Róbert – Nyitva van a

százados úr ablaka, 20. Tollas Gyurka – Horgász dal, 21. Lagzi Lajcsi – Lehoznám

neked a csillagokat, 22. Tiszavirág TZK – Nagy a feje búsuljon a ló, 23. Pataky Attila

– Van egy szőke asszony, 24. A Játékkészítő – Képzeld el és megkapod, 25. Ákos

– Ébredj mellettem, 26. Baker Street – Te lettél, 27. Rúzsa Magdi – Bátor dal, 28.

Caramel - Szeretlek, 29. Compact Disco – Te meg Én, 30. Depresszió – Kettőből egy

2019. február 28. 55
vasárnap, március 3.

rtv

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek,

sorozatok

12:10 Dóra, a felfedező

12:35 M2 matricák

12:40 Gyerekversek

12:45 Pom Pom meséi

12:50 Kormos mesék

13:00 Kemy, a felfedező

13:25 Tündéri keresztszülők

13:45 Nicky, Ricky, Dicky és

Dawn

14:15 A kis sárkány

kalandjai

14:30 Bo, az örökmozgó

14:50 Grimm meséiből:

Hófehérke

15:50 Barátaim: Tigris és

Micimackó

16:15 Mickey és az

autóversenyzők

16:40 Dr. Plüssi

17:00 Rajzfilmek,

sorozatok

20:00 Bob, a mester

21:05 Filmklub

21:10 Elemi szerelem

– dráma

23:00 Kötelék, avagy a rab

és a börtönőr

23:45 Az ígéret földje

56 2019. február 28.

M3

7:00 Híradó

7:20 Főtér

8:15 Most a Buday!

8:45 Retrock

8:55 Három kívánság

11:00 Híradó

11:15 Zene, zene, zene

12:15 Arany páva

13:15 Férfi és nő - Karinthy

Frigyes írásaiból

14:35 Múltidéző

14:40 Mókatár

15:10 Zenés TV Színház

17:00 Híradó

17:15 A hetedik pecsét – film

19:00 Szeszélyes évszakok

19:50 Madárkák

21:10 II.Richárd

22:45 Császárlátogatás – film

0:20 Századfordító magyarok

M5

7:05 M5 Híradó

7:35 Evangélium

8:10 SzépMűvészet

8:35 Látlelet a Földről

9:30 Mesterember

10:00 Másfélmillió lépés

Magyarországon

- 32 év múlva

11:00 Színe-java

12:00 Mindenki Akadémiája

13:00 MMA portrésorozat

14:00 A Magyar Nemzeti

Táncegyüttes előadásai

15:15 Mesterember

15:45 SzépMűvészet

16:20 Opera Café

16:55 OJD Irodalom és könyv

26 percben

17:30 Andre Rieu - Üdvözlet a

világomban

18:30 Az apróságok csodavilága

19:20 Vers mindenkinek

19:30 Beregszász 25

20:05 A siklósi vár

20:30 M5 Híradó

21:00 Háry Estély

23:10 Vers mindenkinek

23:12 Opera Café

23:45 M5 Híradó

TV2

7:05 TV2 animáció

10:20 Tűsarok

10:55 Több mint TestŐr

11:25 Super Car

12:00 Ötletgazdag

12:30 Csapdába csalva

13:05 Ripost – magazinműsor

13:40 Hárman az

örökkévalóságnak –

dráma

15:50 Charly, majom a

családban

16:55 Alex felügyelő

18:00 Tények

18:55 Baywatch – vígjáték

21:25 Red 2. – vígjáték

23:55 A kínai kapcsolat

RTL KLUB

6:30 Kölyökklub

8:25 Mickey egér

8:30 Infinity Nado

9:05 Noé Kedvencei

9:35 Teleshop

10:35 A Muzsika TV bemutatja

11:00 Lifestyle

11:30 Kalandozó

12:05 XXI. század - a legendák

velünk élnek

A Szabadkai Magyar Rádió daljegyzéke március 3-ára

1. Dinasztia zenekar: Asszony, asszony, Csongrád felé, Lidi néni, 2. Bangó Margit: Csak

rád gondolok, 3. Csákányi László: Van, aki vár, 4. Inci és a Non Stop: Pénztárcámnak

üres a belseje, 5. Csárdáskirálynő, operett részlet: A lányok, a lányok, a lányok angyalok,

6. Korda György: A nap kapujában, 7. Barbra Streisand: Woman in love (Szerelmes

asszony), 8. 3+2 együttes: Hortobágy, te híres Hortobágy, 9. Aradszky László: Mit hoz

a sorsunk, 10. Alma együttes: Ma van a szülinapom, 11. Kikindai Vidám Fiúk: Elég

volt a legényélet, Szép a babám, 12. Toldy Mária: Rövid az élet, 13. Emberek: Mama,

14. Bálint és a Nefelejts együttes: Ezt a kerek erdőt, 15. Korda György: Találkozás, 16.

100 Folk Celsius: Miki Manó meséi, 17. Rozmaring együttes: Kiskendőm négy sarka,

Réten, réten, Halljátok cigányok, 18. Auth Csilla és Szolnoki Péter: Meseautó, 19. Bon

Bon: Soha nem mondtam el, 20. Szatmári Dáridó: Porzik, porzik, 21. Zámbó Jimmy:

Egyszer megjavulok én, 22. Aranyalma: Messze sodort engemet, 23. Szűcs Judit: Mit

tegyek, hogy érezd, 24. Atlantic: Zöld szalagos a kalapom, Aranyeső, Piros lett, 25.

Császár Előd: Boldog névnapot, 26. Al Martino: Spanish eyes (Spanyol szemek), 27.

Csantavéri Ifik: Jaj, de magas, Ezt a kerek erdőt, A cigányok sátora, 28. Zoltán Erika:

Szeretem őt, 29. Jacobi Viktor: Kettecskén , 30. Aranykalász: Sarkon van, Gólya, gólya,

Ablakomban három, 31. Ihász Gábor: Elszáll a gondom, 32. Hungária: Várni rád egy

éjen át, 33. Bezdán együttes: Szép asszonynak kurizálok, 34. Szécsi Pál: Talán sok év

után, 35. Záray-Vámosi: Tangó egyveleg, 36. Doroszlói Veteránok: Réten, réten, Ritka

búza, Kék a búzavirág, 37. Payer András: Minden ember szerelmes lesz egyszer, 38.

Pataky: Édesanyám, te jó asszony, 39. Huszka Jenő (Erzsébet c. operett): Délibábos

Hortobágyon, 40. Presser Gábor: Nagy utazás, 41. Révész: Eladom a bőrkabátom, 42.

Apostol: Okosabban kéne élni, 43. Máté Péter: Azért vannak a jóbarátok, 44. Lui: Ez

a szerelem végtelen, 45. Eridanus: Baj van, nagy baj, Nem zörög a haraszt, 46. Koncz

Zsuzsa: Rohan az idő, 47. Kikindai Hajnal: Este későn, reggel korán, Szél viszi messze,

48. Demjén Ferenc: Hogyan tudnék élni nélküled, 49. Komár László: Marina, 50.

Csantavéri Lila Orgona: Országúton hosszú a jegenyesor

12:35 Házon kívül

13:10 A simlis és a szende

14:20 A Tanár

15:40 Tintaszív – kalandfilm

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

18:55 Star Wars: Baljós

árnyak – sci-fi

21:50 Robotzsaru – sci-fi

0:10 Portré – riportműsor

RTL II

6:30 Ausztrál expressz

8:30 Jane Eyre – dráma

10:50 Fiam nélkül soha – film

13:00 Segítség, bajban vagyok!

18:00 Csak a testeden át! –

vígjáték

20:00 Szerelem és más drogok

– vígjáték

22:15 Szerelem kölcsönbe –

vígjáték

0:20 Fiam nélkül soha – film

DUNA

7:45 Isten kezében

8:15 Kereszt-Tények

8:25 Katolikus krónika

8:50 "Így szól az Úr!"

9:00 Vatikáni híradó

9:25 A sokszínű vallás

9:35 Kérdések a Bibliában

9:55 Református ifjúsági

műsor

10:05 Evangélikus ifjúsági

műsor

10:15 Görögkatolikus ifjúsági

műsor - Úton-útfélen

10:25 Református magazin

10:50 Vallás és szabadság

11:00 Római katolikus

szentmise

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jó ebédhez szól a nóta

13:25 Ízőrzők

14:05 Ringstraße - A bécsi

körút története

15:05 Napfény a jégen – film

16:30 Hogy volt!?

17:25 Borbás Marcsi

szakácskönyve

18:00 Híradó

18:35 Őrangyal

19:30 Magyarország, szeretlek!

21:00 Összeesküvés-elmélet

– thriller

23:10 Kenó

23:20 A végső visszaszámlálás

– sci-fi

DUNA WORLD

7:10 Multiverzum

7:40 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

8:10 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:35 Önök kérték!

9:30 A NAGYOK

10:00 Magyar Krónika

10:25 Térkép – magazinműsor

10:55 Angol nyelvű hírek

11:05 Életjel – dráma

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 A NAGYOK

13:50 Varázscsepp

14:50 Szent István Vándorlás

- Az Országos Kéktúra

mentén

15:20 Budapest természeti

értékei

15:50 Látlelet a Földről

16:55 Színe-java

17:50 Erdélyi történetek

18:30 Világörökség

Portugáliában

18:55 Öt kontinens

19:25 Szerelmes földrajz

20:00 Gasztroangyal

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 A sárvári ménesgazda

22:35 Hogy volt!?

23:30 M5 Híradó

VAJDASÁG 1

7:00 Vallási naptár

8:00 Rajzolj nekem egy mesét

8:15 Gyermekműsorok

10:00 Hírek

10:00 Barázda –

mezőgazdasági műsor

11:00 Visszatérés a falura

11:30 Katedra mögött

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:03 Időjárás-előrejelzés

12:05 Életet az éveknek –

szórakoztató műsor

13:00 Zöld óra

13:30 Akadémikus – ifjúsági

műsor

14:00 Tabloid

14:55 Bánáti képeslapok

15:00 Mustre – vasárnap

délután

16:30 Halászat

17:00 Híradó

17:30 A körülöttünk levő világ

18:00 Fruška gora kincsei

18:15 Bon...ton...

18:40 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 A gyerekek jól vannak

– film

21:47 Bánáti képeslapok

22:00 Vajdasági híradó

22:30 Roko – sorozat

23:22 Sportkrónika

23:47 A remény rabjai – film

VAJDASÁG 2

6:10 Halló, TV – családi

magazinműsor (magyar)

7:40 Aranykor (magyar)

8:10 Jó estét Vajdaság

(magyar)

9:10 Kulturális magazin

(magyar)

9:40 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 10:00, 14:00,

16:30, 23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 18:30,

21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggeli műsor

8:05 Vallási műsor

9:00 Objektív (ism.)

10:05 Gyermekhangjáték

11:00 Muzsikaszójókívánság

12:10 Faluműsor

13:00 Muzsikaszójókívánság

14:00 Sport, zene, derű

17.00 Kerek perec (ism.)

17:30 Zeneparti

18:00 Világutazó

19:00 Portré (ism.)

20:00 Koncertre fel

22:05 Libegő (ism.)

23:05 Csak a szépre

emlékezem (ism.)

10:00 Gyermekműsor

10:30 Szlovák nyelvű műsorok

12:00 TV magazin (román)

13:00 Barázda (magyar)

13:30 Visszapillantó (magyar)

14:00 Durindó 2018/6

(magyar)

14:30 Egy fedél alatt

15:00 Vasárnapi magazin

(roma)

16:00 Közvetlenül (horvát)

16:30 Világítótorony (horvát)

17:00 Ukrajnai panoráma

17:30 Spektrum (bunyevác)

18:00 Macedón nap

18:30 Okostojás (magyar)

19:00 Híradó

19:30 Barázda – (magyar)

20:00 Ružin vrt – ruszin dalos

fesztivál, élő

22:15 Rusini – zenés műsor

22:30 Egy fedél alatt

23:00 Zenés műsor

PANNON TV

7:00 Isten kezében

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok

- Görgei Artúr

8:30 Jó formában

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív - Vendég:

Németh Mátyás,

fotóriporter

9:30 Kincsesládánk - Kispiac

11:00 Vitrázs - kultúrkörkép -

Szóló szőlő, mosolygó

alma, csengő barack

- a Zentai Magyar

Kamaraszínház

bemutatója

11:30 Szerezz egy trófeát!
tv vasárnap, március 3.

12:00 Gazdatúra

12:30 Látogató

13:00 Pécsi Kör

13:30 .eu (ism.)

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:20 Kárpát Expressz

14:45 Kincsesládánk - Kispiac

16:00 Természetvédelem

határok nélkül -

Sólyomtelep Csóka

közelében

16:30 Jövőprojekt

17:00 Közel-kép - Városnapot

ünnepelt Zombor

17:30 Híradó

18:05 Vitrázs – kultúrkörkép

18:30 Check in

18:55 Kalamáris

19:00 Közel-kép - Családi Nap

Budapesten

19:30 Mesél a Pannon

20:00 Híradó

20:35 Munkácsy Mihály

életútja, 2/1. rész

21:30 Vitrázs – kultúrkörkép -

Teátrumi napok Zentán

22:00 Híradó

22:35 A Vajdasági Magyar

Amatőr Színjátszók

XXIII: Találkozója,

Nagykikinda - Petőfi

Sándor: A helység

kalapácsa (A galgahévízi

Csikótojás Társulat

vendégelőadása)

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

9:05 Šarenica – szórakoztató

műsor

11:00 Tudás-hatalom

12:00 Híradó

12:30 A balkáni utcákon –

szórakoztató műsor

13:10 Óra

14:00 RTS iroda – szórakoztató

műsor

15:00 Hírek

15:10 Vidékem konyhája

16:00 Hírek

16:03 Bela lađa – sorozat

17:00 Legszebb népdalok

18:27 Teljesen természetes

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Bela lađa – sorozat

21:00 Beovizija 2019, döntő,

élő

23:30 Híradó

23:50 Vikingek – sorozat

0:35 Szemfényvesztés – filmes

műsor

BELGRÁD 2

7:24 Kirakócska – vetélkedő

7:45 Dátum

7:50 Vallási naptár

8:00 Rajzfilmek

10:00 E-TV

10:30 Aranyalma

11:00 Dokumentumfilm

11:30 Szerbia vallási mozaikja

12:10 Profil és profit

12:35 Kulturális műsor

13:00 Az élet minden színe

13:25 Tudományos műsor

14:00 Európa-liga magazin

14:30 Bajnokok ligája magazin

15:00 Ökológiai műsor

15:15 Ökológiai szótár

15:20 Edu global

15:50 Mira Adanja Polak –

exkluzív

16:25 Röplabda, miniliga:

Železničar–Vizura, élő

18:55 Atlétika, élő

22:15 Áradás – sorozat

23:05 47. Nemzetközi

filmfesztivál 2019

23:35 Black Sabbath – film

HORVÁT 1

7:23 TV-naptár

7:37 Piszkos osztag –

amerikai film

9:48 Biblia

9:58 Sveti Juraj na Bregu: Mise

11:08 Pozitívan

11:40 TV-naptár

12:00 Hírek

12:30 A föld gyümölcsei

13:25 Rijeka: tenger

14:00 Vasárnap kettőkor

15:04 Béke és jó – sorozat

15:32 Nyerj, veszíts vagy

szeress – amerikai film

17:00 Híradó

17:20 Les Petits Meurtres

d'Agatha Christie -

Meurtre a la kermesse

– francia film

19:00 Híradó

19:47 A nap témája

20:00 Lottó

20:05 'Ko te šiša – sorozat

20:40 Élő műemlékek:

Lovak nyomában

Horvátországban

21:40 Hatvanas évek

22:25 Hírek

23:05 Piszkos osztag –

amerikai film

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

8:30 Luka és barátai

9:00 Horváth

gyermekfesztivál 2018

10:30 Dr. Blake rejtélyes esetei

– sorozat

11:25 Külföldi játéksorozat

12:00 Lidija konyhája

12:30 Jó, jobb, legjobb... angol

cukrász

13:30 Foglaljon helyet, kitűnő

14:00 (Re)kreáció

14:27 Klub 7

15:25 Túlélés a vadonban

16:25 Labdarúgás magazin

16:55 Kézilabda: Pick

Szeged–PPD Zagreb,

élő

18:30 Molokai 3-tól 5-ig –

dokumentumfilm

19:00 Glasglow: Atlétika, élő

21:55 Külföldi sorozat

22:50 Graham Norton és

vendégek – talk-show

23:40 Freedom – George

Michael – dok.-film

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

10:10 Célfotó

10:35 Trend – magazinműsor

11:10 Látókör

11:35 Jövőálló

12:30 Reviczkyvel az Erdőben

13:10 Építészet XXI.

13:35 Élő örökség

14:10 Angard

15:10 Civil kör

16:25 Ételem értelme

16:35 Sajtóklub 2.0 - Az új

generáció

17:10 V4 - Európa jövője

17:35 Klinika – magazinműsor

18:10 Troll

19:10 A nyolcas

20:35 Őszintén

21:10 Bayer show

22:35 Echo Magyarország

23:05 Hazatérők –

dokumentumfilm

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

10:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:00 Panaszkönyv

12:30 Mi lett vele?

13:00 Csörte

14:30 Paletta plusz 2.

15:30 Napról napra

16:00 Magyarország élőben

extra

17:30 Európai híradó

18:00 Panaszkönyv

19:30 Hírvilág

20:00 Szabadfogás

21:00 Péntek 9

22:30 Hírvilág

23:00 Vetítő

COOL

9:00 Frédi és Béni, avagy a két

kőkorszaki szaki – sor.

10:30 Tűsarok nyomozó – sor.

11:25 A zöld íjász – sor.

12:25 A jó pasi – vígjáték

14:15 Veronica Mars – sor.

16:20 Neveletlen hercegnő

2. - Eljegyzés a palotában

– vígjáték

18:30 A szív bajnokai – dráma

21:00 Hivatali karácsony –

vígjáték

23:00 Dr. Csont – sor.

TV4

6:35 Kisvárosi doktor

7:45 Gyilkos sorok

9:45 Az álomhajó

- Egy indián nyár

11:45 Parányi varázslat

13:45 Az álomhajó - Egy

indián nyár

15:40 Murdoch rejtélyei

16:45 Brokenwood titkai –

dráma

18:45 Kisvárosi doktor

19:50 Ennivaló a csaj –

vígjáték

21:50 Hétmérföldes szerelem

– vígjáték

23:55 Brokenwood titkai –

dráma

VIASAT3

6:10 Jóbarátok

8:00 Agymenők

8:55 Amerikai mesterszakács

10:45 Trendközelben –

magazinműsor

11:10 Az elveszett ereklyék

fosztogatói

12:10 New Amsterdam

14:15 10 dolog, amit utálok

benned – vígjáték

16:25 Bűbáj – vígjáték

18:35 Éjsötét árnyék – vígjáték

21:00 Szörny egyetem –

animációs film

23:10 Kalandférgek 2.

- Öbölből vödörbe –

vígjáték

ATV

7:10 ATV START

8:25 START plusz

8:55 KultúrTipp

9:00 Superbook

9:40 Ékszer TV

10:40 Élő építészet - 100 híres

épület a világból

11:00 Vidám vasárnap

13:00 700-as klub

13:30 Ékszer TV

16:00 Életre fel – reality show

16:30 MI - Mesterséges

Intelligencia

16:55 Newsroom

17:30 ATV Híradó

17:55 AradiVarga Show

18:40 ATV Híradó

19:00 Heti Napló Sváby

Andrással – riportműsor

20:25 #Bochkor

21:50 Best of Jakupcsek

23:00 Hazahúzó

DISCOVERY

11:00 A brit kincsvadász

12:00 Romok kincskeresői

13:00 Angliai raktárvadászok

14:00 Richard Rawlings:

Garázsrehab

15:00 Autókereskedők

16:00 Illegális gyorsulási

versenyek: Memphis

17:00 Aranyláz Alaszkában

18:00 Spanyol határvadászok

19:00 Csomagcsaták

20:00 A nindzsa kihívás

21:00 Ed Stafford: A

végső erőpróba –

dokumentumfilm

22:00 Expedíció az

ismeretlenbe

23:00 NASA - Lezáratlan akták

– vígjáték

NATIONAL

GEOGRAPHIC

9:00 Rejtélyes ősi építészet

10:00 Egyiptom elveszett

kincsei

11:00 Tényleg így készül?!

13:00 Tárcsázza Cesar Millant!

15:00 Dr. Pol állatklinikája

16:00 Gyáróriások

18:00 Húsvét-sziget: Egy

civilizáció bukása

19:00 Atlantisz nyomában

20:00 Stonehenge - a

rejtély megoldódik –

dokumentumfilm

21:00 Egyiptom

elveszett kincsei –

dokumentumfilm

22:00 Misszió a Naphoz

23:00 Utunk a Marsra a

SpaceX-szel

TV PAPRIKA

9:00 Pepe egészséges konyhája

10:00 Alma Obregon desszertjei

11:00 Jamie lefőzi Olaszországot

12:00 Jamie egyszerű és gyors

kajái

12:30 Az angol vidék konyhája

13:40 India fűszeres ízei

14:10 Elő a fűszerekkel

14:45 Apró falatok Hugh-val

15:00 Jakubiak konyhájából

szeretettel

15:30 Receptdaráló Desszert

Angélával

16:00 Alma Obregon desszertjei

16:30 A csokoládé királynője

17:00 Pepe egészséges konyhája

18:00 Párizs sokszínű ízei

18:40 Wang wokja

19:00 Guy tengerparti kajái

20:00 Nemesi lakomák

21:00 Apró falatok Hugh-val

21:15 India fűszeres ízei

21:45 Jamie lefőzi Olaszországot

22:45 Jamie egyszerű és gyors

kajái

23:15 Az angol vidék konyhája

HBO

7:25 Rokonlelkek – vígjáték

8:50 Aranyhaj: Az Örökkön

Örökké Előtt

9:50 Száguldó bomba –

akciófilm

11:30 Hasonmás – akciófilm

13:00 Warm Springs – dráma

15:00 Vörös kutya - A

kezdetek – vígjáték

16:30 Fel – animációs film

18:05 Hegyek között

20:00 Solo: Egy Star Warstörténet

– sci-fi

22:15 A törvény nevében – sor.

23:20 Hurrikán meló –

akciófilm

FILM+

9:00 Dennis, a komisz

karácsonya – vígjáték

10:30 Filofax, avagy a sors

könyve – vígjáték

12:45 Csonthülye 2. - Csapás a

múltból – vígjáték

14:45 Spárta a köbön –

vígjáték

16:20 Perzsia hercege - Az idő

homokja – kalandfilm

18:40 ...és megint dühbe

jövünk – vígjáték

21:00 Másnaposok 3. – vígjáték

23:00 Lángelmék – vígjáték

0:50 Vámpíros film – vígjáték

ARENA SPORT 1

7:00 Labdarúgás:

Melbourne City–Perth

Glory

9:00 Kézilabda:

Odense–Köbenhavn

10:30 Hírek

11:00 Kézilabda:

Vardar–Montpellier

12:30 Kosárlabda: Morabanc

Andorra–Real Madrid

15:00 Labdarúgás:

Bačka–Zemun

18:00 Kosárlabda: Crvena

zvezda–Partizan

20:30 Labdarúgás:

Napoli–Juventus

22:55 Hírek

23:30 Labdarúgás: BL-magazin

0:00 Labdarúgás: DC

United–Atlanta United

EUROSPORT 1

6:30 Kerékpározás

7:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

8:15 Alpesi sí Világkupa

10:00 Kerékpározás

10:45 Alpesi sí Világkupa

12:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

15:15 Kerékpározás

18:00 Alpesi sí Világkupa

19:00 Pályakerékpár

Világbajnokság

20:00 Sífutás - FIS

Világbajnokság

21:30 Alpesi sí Világkupa

23:30 Síugrás - Világbajnokság

0:30 Kerékpározás

EUROSPORT 2

6:30 Alpesi síelés - Universiade

8:30 Kerékpár - UAE Tour

9:30 Sífutás - Universiade

10:45 Atlétika

14:30 Pályakerékpár

Világbajnokság

17:00 Motokrossz

18:45 Sífutás - FIS

Világbajnokság

20:15 Alpesi sí Világkupa

21:15 Kerékpár

22:00 Motokrossz

23:30 Alpesi sí Világkupa

0:25 Eurosport Hírek

0:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

M4 SPORT

6:35 Kosárlabda közvetítés

8:35 Múlt és Jelen

9:10 Jövünk!

9:40 Góóól

11:00 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

14:25 UEFA Bajnokok Ligája

magazin

14:55 Irány Madrid!

16:00 Labdarúgó közvetítés

18:00 Góóól!2

19:15 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

22:15 Labdarúgó közvetítés

0:15 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

2019. február 28. 57
hétfő, március 4.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:00 Vakáción

a Mézga család

12:25 Tashi

12:50 M2 matricák

12:55 Franklin

13:20 Hollócska, a kis

rosszcsont

13:35 Rubi Szivárványiában

14:00 Richard Scarry Tesz-vesz

városa

14:25 Charley az iskolában

14:35 Chuggington pályaudvar

15:00 Kókusz Kokó, a kis

sárkány

15:25 Moncsicsik

15:45 Kalózka és Kapitány

kalandjai

16:00 Gyerekversek

16:02 Hetedhét kaland

16:15 Bubbi Guppik

16:35 Rubi Szivárványiában

17:05 Miles a jövőből

17:25 Mickey egér játszótere

17:50 Jake és Sohaország

kalózai

18:15 Szófia hercegnő

18:40 ALVINNN!!!

és a mókusok

19:05 Chuggington pályaudvar

19:25 Super Wings

- A szárnyalók

19:35 Charley az iskolában

19:50 Luna Petunia

20:05 M2 matricák

20:15 Tuti gimi

21:05 Született szinglik

21:25 Én vagyok itt!

22:40 Akusztik

23:50 Az A38 Hajó színpadán

M3

7:00 Híradó

7:20 Kerekek és lépések

8:05 A palota ékköve

9:10 Vészhelyzet

10:00 Angyalbőrben

11:00 Híradó

11:15 A Silla királyság ékköve

12:25 Amerikai cigaretta

13:35 Madárkák

14:55 Lehetetlen?

15:50 A palota ékköve

17:00 Híradó

17:15 A Silla királyság ékköve

18:25 Vészhelyzet

19:15 Humort hozunkviszünk

20:05 Angyalbőrben

21:10 Moliere: A nők iskolája

22:35 Rögtön jövök!

58 2019. február 28.

23:30 Az 1848/49-es

magyar forradalom

és szabadságharc

emlékhelyei

M5

7:05 M5 Híradó

7:40 MMA portrésorozat

8:35 Univerzum

9:35 Multiverzum

10:10 Vad vidékek - Mexikó

11:10 A világ madártávlatból

11:40 Az utazó

12:15 Evangélium

12:45 Rejtélyes XX. század -

Kun Miklós műsora

13:20 Mesterember

13:45 A Magyar Nemzeti

Táncegyüttes előadásai

werk

14:00 Érettségi

14:35 Szólalj meg!

15:20 Mutasd meg, hol élsz!

15:50 Felsős

16:20 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok

16:55 Ön is tudja? - műveltségi

vetélkedő

17:30 Kult'30 - Az értékes félóra

18:00 Született lázadók

19:00 A világ madártávlatból

19:25 Vers mindenkinek

19:30 Univerzum

20:30 M5 Híradó

21:00 Ez itt a kérdés...

22:00 Egykoron harcosok

voltak – dráma

23:45 Vers mindenkinek

23:50 Kult'30 - Az értékes félóra

TV2

6:15 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem

13:35 Walker, a texasi kopó

15:40 Marimar

16:45 Cennet

18:00 Tények

19:00 Exatlon Hungary

21:30 Pénzt vagy éveket!

22:55 Baywatch – vígjáték

1:25 Tények Extra

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

12:00 A semmi közepén

12:30 Fókusz Plusz –

magazinműsor

13:40 Drága örökösök

14:45 Castle

16:50 Elif - A szeretet útján

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz – magazinműsor

19:55 Drága örökösök

21:00 Barátok közt

21:35 Cápák között

22:40 Isten veled,

Magyarország!

0:05 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

RTL II

7:00 Kungfu Panda - A

rendkívüliség legendája

8:00 Vészhelyzet

10:00 Vacsoracsata

12:00 Az első millióm története

13:00 Segítség, bajban vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-nappal Budapest

17:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-nappal Budapest

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye

DUNA

7:15 Domovina –

magazinműsor

7:45 Ridikül

8:40 Mámoros szerelem

9:30 A vidéki doktor – dráma

10:25 Család-barát –

magazinműsor

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Kulináris kalandozások a

világ körül

13:25 Honfoglaló

14:20 Végtelen szerelem

15:10 Hat nővér

16:10 Rex felügyelő

17:05 Ridikül

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:20 Hej Páva 2019

19:30 Honfoglaló

20:25 Kékfény –

magazinműsor

21:25 A legendák hivatala

22:15 Kenó

22:25 1890

23:45 Alpesi nyomozók

0:35 Hogy volt!?

DUNA WORLD

7:15 Gasztroangyal

8:10 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:25 Kínai nyelvű hírek

8:40 Tanúságtevők

9:10 Rome Reports - Vatikáni

híradó

9:40 A NAGYOK

10:15 Mindenki Akadémiája

10:45 Új idők új dalai

11:15 Angol nyelvű hírek

11:35 Cafe Moszkva (Csak egy

éjszakára)

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:15 Roma Magazin –

magazinműsor

13:45 Domovina –

magazinműsor

14:15 Család-barát –

magazinműsor

15:50 Életkor

16:15 Ízőrzők

16:45 Öt kontinens –

magazinműsor

17:20 Ízőrzők

17:55 Gasztroangyal

18:55 Szerelmes földrajz

19:25 Hagyaték

20:00 Hogy volt!?

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:35 A vörös ár –

dokumentumfilm

23:35 M5 Híradó

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:26 Faces 007

8:28 Rajzolj nekem egy mesét

8:35 Szomszédok története

8:40 Állami munka

8:49 Gyermekhíradó

9:00 Hírek

9:07 Mustre

10:37 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(roma)

11:30 Paletta-kollázsműsor

(macedón)

11:55 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:08 5kazanje – szórakoztató

műsor

13:00 Jó erőnlétben

13:26 NS örökké – miniatúra

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Te döntesz

14:00 Hírek

14:05 Becsület és tisztelet

– sorozat

15:00 Agrárhíradó

15:23 Szomszédok története

15:30 Magyar nyelvű műsor

(szerb felirattal)

16:00 Vajdasággal

16:30 Bizniszmonitor

17:00 Híradó

17:20 Tájékoztató műsor

18:00 Újvidéki képeslapok

18:25 Pomeri se s mesta –

hazai humoros sorozat

18:50 Gyermekműsorok

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Becsület és tisztelet

– sorozat

21:00 Dokumentumműsor

21:25 A világ közepe

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija – kulturális

magazin

22:47 Valami több

23:12 Felelősség

– játékfilm

VAJDASÁG 2

7:00 Rajzolj nekem egy mesét

- rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Barázda (magyar)

8:00 Visszapillantó (magyar)

8:30 Kulturális magazin

(magyar)

9:00 Ružin vrt – ruszin dalos

fesztivál

10:30 Spektrum (bunyevác)

11:00 Vallási naptár

11:55 Luča – montenegrói

műsor

12:15 Fogyasztói riport

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Kié ez a tanya? (magyar)

13:40 Rajzolj nekem egy mesét

- rajzfilm (magyar)

13:45 Gyermekműsor

14:10 Dokumentumműsor

14:34 Srpski ekran

15:00 Akadémikus –

fiataloknak szóló műsor

15:25 Jó erőnlétben

15:51 Romológia – roma

ifjúsági műsor

16:20 Paletta (roma)

16:45 Paletta (macedón)

17:10 Közvetlenül (horvát)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Glóbusz – külpolitikai

műsor (magyar)

20:00 Napjaink (magyar)

21:00 Magyar nyelvű ifjúsági

műsor

21:30 TV sport (magyar)

22:00 Iraki Odüsszeia –

dokumentumfilm

0:42 Srpski ekran

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

8:00 Szubjektív

8:30 Pannon Gazda

8:55 Kalamáris

9:00 Közel-kép

9:30 Gazdatúra

10:05 Slovenski utrinki

10:30 Tenyerünkön a világ -

Bolívia

11:00 Polgár

11:30 Székely konyha

12:00 Látogató

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Magyar Világ

15:00 Szegedi Közélet

16:00 Szubjektív

16:30 A természet titkai

17:00 Sporthétfő

17:30 Híradó

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Délelőtti mozaik

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Közös nevezőn

16:35 Vándorének

17:35 Ritmusbox

19:00 Hangrobbanás

20:05 Délelőtti mozaik

(ism.)

22:00 Zenemánia

23:05 Kis éji zene

19:00 Vitrázs – kultúrkörkép

- Michael Bowring

fotókiállítása Szabadkán

19:30 Sporthétfő

20:00 Híradó

20:35 Šest dana Juna - Hat nap

júniusban - jugoszláv

dráma magyar felirattal

22:10 Híradó

22:50 Közügyek – hírháttér

(ism.)

23:35 Slovenski utrinki

0:05 Jazznight - Studio 11 feat:

Billy Cobham & Tony

Lakatos

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

8:30 Reggeli műsor

11:00 Hírek

11:05 Složna braća – sorozat

12:00 Híradó

12:30 Gasztronomád –

szórakoztató műsor

12:45 Vadászat és halászat

13:15 Négyzet alakú kör –

dokumentumműsor

13:45 Zlatna praćka – jugoszláv

film

15:15 Ez Szerbia

16:05 Bela lađa – sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Mit csináltok? -

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül – tájékoztató

műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

21:00 Üldözés – kvíz

22:00 Az én generációm –

sorozat

22:30 Híradó
tv hétfő, március 4.

23:15 Autoportré – kulturális

műsor

23:15 A viszony – sorozat

BELGRÁD 2

7:04 Öko-karaván –

tudományos műsor

7:32 Mi volt, mikor volt –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek

9:47 Kis napló –

gyermekműsor

10:00 Én, mi és mások – iskolai

műsor

10:30 Az élet minden színe –

oktatóműsor

11:00 Trezor

12:00 Zenés műsor

12:45 Én, mi és mások – iskolai

műsor

13:15 Tudomány mozgásban –

tudományos műsor

13:40 Kis napló –

gyermekműsor

13:50 Tamarával akcióban –

szórakoztató műsor

14:50 A viszony – sorozat

15:55 Sherlock és Watson –

sorozat

16:40 Ubistvo na podmukao

i svirep način iz niskih

pobuda – jugoszláv film

18:00 47. Nemzetközi

filmfesztivál 2019 –

filmes műsor

18:30 A szerb gazdaság –

dokumentumműsor

19:00 Lajmet – albán nyelvű

hírek

19:05 TV háló –

dokumentumműsor

19:40 Kontraindikovano –

dokumentumfilm

21:00 Drámahétfő: Anton

Pavlovič Čehov

ciklus - „Roman sa

kontrabasom” – TV film

21:45 Premier filmek: Eva –

film

23:25 Vikingek – sorozat

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Szelek szárnyán – sorozat

11:10 A harmadik kor

11:35 Bonton

11:42 TV-naptár

12:25 Birodalom – telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:05 A föld gyümölcsei

15:00 Jó napot, Horvátország

15:45 Don Matteo – sorozat

16:43 TV-naptár

17:20 Nálunk, Horvátországban

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Az utolsó veterán –

dokumentumsorozat

21:00 Fekete-fehér világ –

sorozat

22:00 Nyíltan

22:50 Híradó

23:25 Romano Bolković –

beszélgető műsor

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

10:30 Iskolai óra

11:05 Foglaljon helyet, kitűnő

11:35 McLeod lányai – sorozat

12:30 A vidéki palotában – sor.

13:45 Őrmester a családban –

amerikai film

15:10 Utazz okosan! –

dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:40 Szürke sólyom: Az egek

ura – dokumentumfilm

17:35 Auto Market

18:05 Rövid dokumentumfilm

18:20 TV Bingó

19:00 T-Rex Expressz –

rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Stadion

21:00 A nő aranyban – angol

film

22:50 Gyilkos elmék – sorozat

23:45 Tai-Pan – amerikai film

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

10:10 Civil kör

11:10 Magyarok

12:30 Echo Magyarország

13:10 Troll

14:25 Kultúrklub Major

Melindával

14:35 Építők

15:10 A nyolcas

16:35 Jó reggelt extra

17:10 Informátor

17:35 Magyar Világ

18:30 Hosszabbítás

19:05 Napi aktuális

20:35 Heti terror

21:10 Sajtóklub –

magazinműsor

22:35 Tegnapi történelem

23:10 Napi aktuális

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

10:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:00 Vetítő

12:30 Európai híradó –

magazinműsor

13:00 Ikon

14:30 Paletta

15:30 Lapzárta Extra

16:00 Magyarország élőben

extra

17:30 Napról napra

18:00 Péntek 9

19:30 Magyarország élőben

20:30 Lapzárta

21:00 Főhős

23:00 Magyarország élőben

COOL

9:00 112 - Életmentők – sor.

9:30 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

10:30 Vészhelyzet – sor.

11:30 Medicopter 117

- A légimentők – sor.

13:30 Cobra 11 – sor.

16:30 Gyilkos ügyek – sor.

18:30 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

20:30 Doktor Murphy – sor.

22:30 A mi kis falunk – sor.

23:30 Gyilkos elmék – sor.

TV4

6:25 Kisvárosi doktor – sor.

7:30 Gyilkos sorok – sor.

9:35 A Midsomer

gyilkosságok – sor.

11:45 Inga Lindström: A Siján

tavi álom

13:40 Álomhotel – sor.

15:35 Doc Martin – sor.

16:45 Álomhotel – sor.

18:45 Kisvárosi doktor – sor.

19:55 Doc Martin – sor.

21:00 Poirot történetei -

Randevú a halállal

– krimi

23:00 Murdoch rejtélyei – sor.

VIASAT3

6:30 Jóbarátok – sor.

8:20 Agymenők – sor.

9:10 Szívek szállodája – sor.

11:05 Szellemekkel suttogó

– sor.

12:05 Castle – sor.

14:05 Döglött akták – sor.

16:05 Castle – sor.

18:05 A mentalista – sor.

20:00 Amerikai mesterszakács

21:00 New Amsterdam – sor.

23:00 Underworld: Evolúció

– akciófilm

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV –

magazinműsor

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV –

magazinműsor

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

19:00 500 - az ország géniusza

20:00 Jakupcsek plusz

21:00 Egyenes beszéd

22:15 ATV Híradó

22:45 Világhíradó

23:00 Hazahúzó

DISCOVERY

6:25 Autókereskedők

7:15 Amcsi benzinfalók

8:05 Angliai

raktárvadászok

8:30 Csomagcsaták

9:30 Hogyan készül?

10:00 Aszfaltcowboyok

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Alaszka, a legvégső határ

13:00 Az igazi prémvadászok

14:00 Expedíció az

ismeretlenbe

15:00 Amcsi benzinfalók

16:00 Száműzöttek műhelye

17:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan készül?

19:00 Expedíció az

ismeretlenbe

20:00 Az önkéntes számkivetett

- a világ körül –

magazinműsor

21:00 Ed Stafford: A

végső erőpróba –

dokumentumfilm

22:00 A nindzsa kihívás

23:00 Monumentális

történelem

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Tárcsázza

Cesar Millant!

10:00 Gyáróriások

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák

14:00 Sziklás-hegység: Sínek a

pokolba

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 A Harmadik Birodalom

építményei: Amerika

háborúja

21:00 Légikatasztrófák

22:00 Bekasztlizva külföldön

23:00 Apokalipszis: az első

világháború

TV PAPRIKA

9:00 Anna Olson házi

süteményei

9:30 Csokimennyország

10:00 Bisztrókaják

10:30 Jamie és Jimmy konyhai

csatái

11:30 Michael konyhája

12:00 Nick Stellino konyhája

12:30 Martha Stewart -

Sütivilág

13:00 Gordon, Gino és Fred

útra kel

14:00 A boldogság útjain

14:30 Marketa a piacon

15:00 A boldogság receptjei

Marketával és Honzával

15:20 Bisztrókaják

15:50 A szakács, ha világgá

megy

16:20 Otthon, Nigellánál

16:55 Gyorsan, egyszerűen,

bajorul

17:30 Martha Stewart -

Sütivilág

18:00 Anna Olson házi

süteményei

18:30 Csokimennyország

19:00 A boldogság útjain

19:30 Dóra a piacon

20:00 John Torode: A Közel-

Kelet ízei

20:30 John Torode: Ázsia ízei

21:00 Gordon Ramsay - Családi

körben

21:30 Raymond Blanc - Titkok

a konyhából

22:40 Gordon, Gino és Fred

útra kel

23:40 A szakács, ha világgá

megy

HBO

7:30 Az ifjú Sheldon

7:50 Modern Család

8:10 A semmi közepén

8:40 Fel – animációs film

10:20 Hegyek között

12:15 Karácsony a kastélyban

13:45 A Lego kaland

15:30 Felvétel indul

16:00 Solo: Egy Star Warstörténet

– sci-fi

18:15 Szörny egyetem

20:00 Én vagyok az éjszaka

21:00 Megborulva – vígjáték

21:30 Fekete hétfő

22:00 Brexit - Háborúban

mindent szabad – film

23:40 7 vérfagyasztó nap –

krimi

FILM+

9:30 Veronica Mars

11:40 Hoki-koki – vígjáték

13:25 Lángelmék – vígjáték

15:15 Big Game - A nagyvad –

akciófilm

16:55 Jelek – dráma

19:00 The Expendables

- A feláldozhatók –

akciófilm

21:00 Amerikai mesterlövész

– dráma

23:40 Hivatali karácsony –

vígjáték

ARENA SPORT 1

7:00 FIFA Football

7:30 Kézilabda:

Vardar–Montpellier

9:00 Kosárlabda:

Cibona–Mega Bemax

10:30 Hírek

11:00 Dream teams

11:30 Labdarúgás:

BL-magazin

12:00 Labdarúgás: Caen–PSG

14:00 Labdarúgás:

Lazio–Roma

16:00 Labdarúgás: Crvena

zvezda–Partizan

18:00 Kosárlabda:

FMP–Petrol Olimpija

20:00 A kosárban

21:00 Kosárlabda:

Budućnost–Zadar

22:55 Hírek

23:30 Labdarúgás:

Olasz bajnokság

(összefoglaló)

0:15 Labdarúgás:

Francia bajnokság

(összefoglaló)

1:00 NCAA:

Syracuse–Virginia

EUROSPORT 1

7:00 Kerékpár - Kuurne-

Brussels-Kuurne

8:00 Biatlon: Universiade

9:30 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

11:00 Biatlon: Universiade

11:45 Sífutás - Universiade

12:15 Alpesi síelés - Universiade

13:00 Kerékpár - Kuurne-

Brussels-Kuurne

14:00 Pályakerékpár

Világbajnokság

15:30 Kerékpár - UAE Tour

16:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

17:15 Biatlon: Universiade

18:00 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

19:00 Cselgáncs - Grand Slam

Torna

19:30 Északi Összetett Síelés -

Világbajnokság

19:50 Eurosport Hírek

19:55 Snooker - The Players

Championship

23:35 Pályakerékpár

Világbajnokság

1:00 Cselgáncs - Grand Slam

Torna

EUROSPORT 2

7:00 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

9:00 Pályakerékpár

Világbajnokság

10:00 Kerékpár - Kuurne-

Brussels-Kuurne

11:00 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

13:00 Pályakerékpár

Világbajnokság

14:00 Sífutás - FIS

Világbajnokság

15:00 Motokrossz -

Világbajnokság

16:00 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

18:00 Kerékpár - Kuurne-

Brussels-Kuurne

19:00 Motokrossz -

Világbajnokság

20:00 Pályakerékpár

Világbajnokság

21:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

23:00 Cselgáncs - Grand Slam

Torna

23:30 Motokrossz -

Világbajnokság

M4 SPORT

6:30 Sporthíradó

7:35 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

9:00 Góóól!2

10:00 Sporthíradó

10:30 Labdarúgó közvetítés

12:30 UEFA Bajnokok Ligája

magazin

13:00 Sporthíradó

13:30 UTE Tv

14:00 Startfejes magazin

14:30 Jövünk!

15:00 Labdarúgó közvetítés

17:00 Sporthíradó

17:10 UEFA Bajnokok Ligája

magazin

17:45 M4 Sport stúdió

18:00 Jégkorong közvetítés

20:05 M4 Sport stúdió

20:30 Kézilabda magazin

21:30 Kosárlabda magazin

22:30 Sporthíradó

23:00 Jégkorong közvetítés

1:20 Fedettpályás Atlétikai

Európa-bajnokság

2019. február 28. 59
kedd, március 5.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:00 Vakáción a Mézga család

12:25 Tashi

12:50 M2 matricák

12:55 Dóra, a felfedező

13:20 Hollócska, a kis

rosszcsont

13:35 Rubi Szivárványiában

14:00 Richard Scarry Tesz-vesz

városa

14:25 Charley az iskolában

14:35 Chuggington pályaudvar

15:00 Kókusz Kokó, a kis

sárkány

15:25 Moncsicsik

15:45 Kalózka és Kapitány

kalandjai

16:00 Gyerekversek

16:03 Hetedhét kaland

16:15 Bubbi Guppik

16:35 Rubi Szivárványiában

17:05 Miles a jövőből

17:25 Mickey egér játszótere

17:50 Jake és Sohaország

kalózai

18:15 Szófia hercegnő

18:40 ALVINNN!!! és a

mókusok

19:05 Chuggington pályaudvar

19:25 Super Wings

- A szárnyalók

19:35 Charley az iskolában

19:50 Luna Petunia

20:05 M2 matricák

20:15 Tuti gimi

21:05 Született szinglik

21:25 Én vagyok itt!

22:40 Odaát

23:30 Kulisszák mögött

- az A38-as hajón

M3

7:00 Híradó

7:20 Kerekek és lépések

8:05 A palota ékköve

9:10 Vészhelyzet

9:55 Angyalbőrben

11:00 Híradó

11:15 A Silla királyság ékköve

12:25 Rögtön jövök!

13:25 Moliere: A nők iskolája

14:50 Humort hozunkviszünk

15:35 Mókatár

15:50 A palota ékköve

17:00 Híradó

17:15 A Silla királyság ékköve

18:25 Vészhelyzet

19:15 Operett.hu

20:10 Angyalbőrben

21:15 Zsaruvér és csigavér

– krimi

22:20 Utak – dráma

23:35 Színházat játszunk

M5

7:05 M5 Híradó

7:40 Vers mindenkinek

7:45 Ez itt a kérdés...

8:35 Univerzum

9:35 Kult'30 - Az értékes

félóra

10:05 Született lázadók

11:10 A világ madártávlatból

11:40 Balatoni utazás

12:15 Novum

12:45 SzépMűvészet

13:20 Szerelmes földrajz

14:00 Érettségi

14:35 Szólalj meg!

15:20 Mutasd meg, hol élsz!

15:50 Felsős

16:20 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok

16:55 Ön is tudja? -

műveltségi vetélkedő

17:30 Kult'30 - Az értékes

félóra

18:00 Született lázadók

19:00 A világ madártávlatból

19:25 Vers mindenkinek

19:35 Univerzum

20:30 M5 Híradó

21:00 Ez itt a kérdés...

21:50 Székely János: Caligula

helytartója - A

zalaegerszegi Hevesi

Sándor Színház

előadása

23:15 Vers mindenkinek

23:20 Kult'30 - Az értékes

félóra

23:55 M5 Híradó

TV2

6:15 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem

13:35 Walker, a texasi kopó

15:40 Marimar

16:45 Cennet

18:00 Tények

19:00 Exatlon Hungary

21:30 Pénzt vagy éveket!

22:55 Columbo – krimi

0:30 Tények Extra

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

12:00 Noé Kedvencei

12:30 Cápák között

13:40 Drága örökösök

14:45 Castle

16:50 Elif - A szeretet útján

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz –

magazinműsor

19:55 Drága örökösök

21:00 Barátok közt

21:35 Alvilág

22:55 Házon kívül –

riportműsor

23:25 XXI. század - a

legendák velünk élnek

23:55 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

RTL II

7:00 Kungfu Panda - A

rendkívüliség legendája

8:00 Vészhelyzet

10:00 Vacsoracsata

12:00 Az első millióm

története

13:00 Segítség, bajban

vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-nappal Budapest

17:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-nappal Budapest

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye

DUNA

7:15 Unser Bildschirm

7:50 Ridikül

8:45 Mámoros szerelem

9:35 A vidéki doktor –

dráma

10:25 Család-barát –

magazinműsor

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:55 Kulináris kalandozások

a világ körül

13:30 Honfoglaló

14:20 Végtelen szerelem

15:15 Hat nővér

16:10 Rex felügyelő

17:05 Ridikül

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:20 Hej Páva 2019

19:30 Honfoglaló

20:25 Önök kérték!

21:25 Diagnózis

22:05 Kenó

22:15 Velvet Divatház

23:05 Magyarország,

szeretlek!

0:40 Hogy volt!?

DUNA WORLD

7:15 Gasztroangyal

8:10 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:25 Kínai nyelvű hírek

8:40 Református ifjúsági

műsor

8:45 Református magazin

9:15 Evangélikus ifjúsági

műsor

9:20 Görögkatolikus ifjúsági

műsor - Úton-útfélen

9:40 A NAGYOK

10:15 Mindenki Akadémiája

10:45 Új idők új dalai

11:20 Angol nyelvű hírek

11:35 Aranyóra

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:15 Srpski Ekran

13:40 Unser Bildschirm

14:10 Család-barát –

magazinműsor

15:40 Család'19

16:05 Szerelmes földrajz

16:30 Térkép –

magazinműsor

17:00 Útravaló

17:20 Ízőrzők

17:55 Gasztroangyal

18:55 Szerelmes földrajz

19:30 Hagyaték

20:00 Szerepcsere

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:35 Honfoglaló

23:25 M5 Híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:27 Faces 008

8:29 Rajzolj nekem egy

mesét - rajzfilm

8:35 Sportglóbusz

8:40 Állami munka

8:50 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:07 Felelősség –

dokumentumfilm

10:30 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(szlovák)

11:55 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Dokumentumműsor

12:35 A világ közepe

13:00 Euró áttekintés

13:26 NS örökké – miniatúra

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Te döntesz

14:00 Hírek

14:05 Becsület és tisztelet

– sorozat

15:00 Agrárhíradó

15:23 Szomszédok története

15:30 Nehéz munka

16:00 Vajdasággal

16:30 Egészség plusz

17:00 Híradó

17:20 Tájékoztató műsor

18:00 Újvidéki képeslapok

18:25 Pomeri se s mesta –

hazai humoros sorozat

18:50 Gyermekműsorok

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Becsület és tisztelet

– sorozat

21:00 Zenés műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija – kulturális

magazin

22:47 Tíz kultúra mögött –

művészeti műsor

23:12 Bon...ton

23:37 Dokumentum

0:02 Az éjszaka ritmusa

VAJDASÁG 2

7:00 Rajzolj nekem egy

mesét - rajzfilm

(magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 TV sport (magyar)

8:00 Magyar nyelvű zenés

műsor

8:30 Kié ez a tanya?

(magyar)

9:00 Közvetlenül (horvát)

9:25 Világítótorony (horvát)

9:50 Macedón nap

10:20 Vadásztanácsok

10:45 Zöld óra – oktatóműsor

11:10 Dokumentumműsor

11:35 A körülöttünk levő világ

12:00 Öko-egyensúly

12:15 Visszatérés a falura –

dokumentumműsor

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Balaton TV (magyar)

13:40 Rajzolj nekem egy

mesét - rajzfilm

(magyar)

13:45 Gyermekműsor

14:10 Spektrum (bunyevác)

14:40 Szomszédok története

14:45 Fruška gora kincsei

15:00 Luča – montenegrói

műsor

15:20 A körülöttünk levő világ

15:45 Euró áttekintés

16:10 Paletta (szlovák)

17:00 Rajzolj nekem egy

mesét - rajzfilm

(szlovák)

17:10 Szlovák nyelvű műsor

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Cigányzene

20:00 Jó estét, Vajdaság

(roma)

21:30 TV magazin (roma)

22:30 Családi kapcsolatok –

játékfilm

0:16 Zenés műsor

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

8:00 Közel-kép

8:30 Szubjektív

8:55 Kalamáris

9:00 Sporthétfő (ism.)

9:30 .eu (ism.) -

magazinműsor

10:05 Roma Magazin

rtv

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Faluműsor (ism.)

10:05 Heti gazdasági figyelő

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szempont

16:35 Hit, vallás, hitvallás

17:45 Nyelvművelő jegyzet

18:00 Beszélgessünk

19:00 Gyöngykaláris

20:05 Heti gazdasági figyelő

(ism.)

22:00 Balkán mix

23:05 Kis éji zene

10:30 Ahajt és Itthon

11:00 A természet titkai

11:30 Sporthétfő (ism.)

12:00 Vitrázs – kultúrkörkép

- Király Ernő

zeneszerző századik

születésnapja

alkalmából tartott

koncertet az Ansamble

Studio6 zenekar

Belgrádban

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:25 Látogató

14:55 Körút

16:00 Élő egyház

16:30 Szerezz egy trófeát!

17:00 Szubjektív

17:30 Híradó

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

19:00 Közel-kép

19:30 Szubjektív

20:00 Híradó

20:35 Szabadonczok -

magyar tévéfilm

21:40 Közel-kép

22:05 Híradó

22:40 Közügyek – hírháttér

(ism.)

23:30 Roma Magazin

0:00 Kincsesládánk - Kispiac

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

8:30 Reggeli műsor

11:00 Hírek

11:05 Složna braća – jugoszláv

sorozat

60 2019. február 28.
tv kedd, március 5.

12:00 Híradó

12:30 Az én generációm –

sorozat

13:00 Aranyalma –

dokumentumműsor

13:30 Put oko sveta –

jugoszláv film

15:15 Ez Szerbia

16:00 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

17:00 Híradó

17:20 Mit csináltok? -

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

magazinműsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

21:00 Kérdőív – tájékoztató

műsor

22:00 Az én generációm – sor.

22:30 Híradó

23:15 A viszony – sorozat

BELGRÁD 2

6:57 Öko-karaván – ökológiai

műsor

7:28 Mi volt, mikor volt –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

9:57 Kis napló –

gyermekműsor

10:00 Jelírás – iskolai műsor

10:13 Irodalmi blokk – iskolai

műsor

10:20 Ökológiai műsor

11:00 Trezor

12:00 Andreas Scholl és Edin

Karamazov – zenés

műsor

13:00 Jelírás – iskolai műsor

13:13 Irodalmi blokk – iskolai

műsor

13:20 Ökológiai műsor

13:45 Kis napló –

gyermekműsor

14:00 Tudás-hatalom –

dokumentumműsor

15:00 A viszony – sorozat

16:05 Anton Pavlovič Čehov

ciklus - „Roman sa

kontrabasom” – TV film

16:50 Zlatna praćka – jugoszláv

film

18:20 Közlekedési folyosók –

dokumentumműsor

18:50 Lajmet – hírek albán

nyelven

18:55 Kulturális műsor

19:25 Autoportré – kulturális

műsor

20:00 Kína – kínai

dokumentumfilm

21:00 Sherlock és Watson –

sorozat

21:45 Keresztül a féregjáraton

Morgan Freemannel –

tudományos sorozat

22:30 Borderland Soundtrack –

zenés műsor

23:05 Áradás – sorozat

23:55 Nišville 2018 – zenés

műsor

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Szelek szárnyán –

sorozat

11:10 A haza hangja

11:35 Tájékoztató műsor

11:42 TV-naptár

12:25 Birodalom – telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:05 Tudományos körök

14:30 Egészséges élet

15:00 Jó napot, Horvátország

15:45 Don Matteo – sorozat

16:44 TV-naptár

17:20 Nálunk, Horvátországban

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 A filmjükben

21:00 The Weirdest Weather

in the Universe –

dokumentumfilm

22:00 Nyíltan

22:50 Híradó

23:25 Horvátország 5-re

0:15 Don Matteo – sorozat

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

10:30 Iskolai óra

11:05 (Re)kreáció

11:35 McLeod lányai – sorozat

12:30 A vidéki palotában – sor.

13:45 Reszkessetek,

merénylők! – am. film

15:10 Utazz okosan! –

dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:40 The Secret Life of Springs

– dokumentumfilm

17:35 Bolond ház – sorozat

18:15 Körték és almák

19:00 T-Rex Expressz –

rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Milliárdok nyomában –

sorozat

21:00 Szerelem és más

drogok – amerikai film

22:55 Gyilkos elmék – sorozat

23:50 Kóma – amerikai film

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

10:10 Háttér-kép

11:10 Sajtóklub

12:30 Jövőálló

13:10 Civil kör

14:25 Kultúrklub Major

Melindával

14:35 Hosszabbítás

15:10 Magyarok

16:35 Jó reggelt extra

17:10 Kitekintő

17:35 Látókör

18:30 Kiegyenlítő

19:05 Napi aktuális

20:35 Razzia – magazinműsor

21:10 Keménymag

22:35 Újranyitott akták –

magazinműsor

23:10 Napi aktuális

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

10:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:00 Vetítő

12:30 Soroló – magazinműsor

13:00 Panaszkönyv

14:30 Paletta

15:30 Lapzárta

16:00 Magyarország élőben

17:30 Hírvilág

18:00 Főhős

19:30 Magyarország élőben

20:30 Lapzárta

21:00 Riasztás

23:00 Magyarország élőben

COOL

9:00 112 - Életmentők

9:30 Monk - A flúgos

nyomozó

10:30 Vészhelyzet

11:30 Medicopter 117

- A légimentők

13:30 Cobra 11

16:30 Gyilkos ügyek

18:30 Monk - A flúgos

nyomozó

20:30 Halálos fegyver

22:30 A mi kis falunk

23:30 Gyilkos elmék

TV4

6:25 Kisvárosi doktor

7:30 Gyilkos sorok

9:35 A Midsomer

gyilkosságok

11:45 Inga Lindström: Második

esély

13:40 Álomhotel

15:35 Doc Martin

16:45 Álomhotel

18:45 Kisvárosi doktor

19:55 Doc Martin

21:00 Miss Marple - Nemezis

– krimi

23:00 Murdoch rejtélyei

VIASAT3

6:30 Jóbarátok

8:20 Agymenők

9:10 Szívek szállodája

11:05 Szellemekkel suttogó

12:05 Castle

14:05 Döglött akták

16:05 Castle

18:05 A mentalista

20:00 Amerikai mesterszakács

21:00 Csendes holtág – dráma

22:55 New Amsterdam

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

19:00 500 - az ország géniusza

20:00 Jakupcsek plusz

21:00 Egyenes beszéd

22:15 ATV Híradó

22:45 Világhíradó

23:00 Hazahúzó

DISCOVERY

9:30 Hogyan készül?

10:00 Aszfaltcowboyok

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Alaszka, a legvégső határ

13:00 Az igazi prémvadászok

14:00 Expedíció az

ismeretlenbe

15:00 Amcsi benzinfalók

16:00 Száműzöttek műhelye

17:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan készül?

19:00 Expedíció az

ismeretlenbe

20:00 Ifjú mítoszrombolók

21:00 Hogyan csinálják?

22:00 Dízeltesók - videólesen

23:00 Monumentális

történelem

NATIONAL

GEOGRAPHIC

9:00 Tárcsázza Cesar Millant!

10:00 Gyáróriások

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák

14:00 Sziklás-hegység: Sínek a

pokolba

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 A Harmadik Birodalom

építményei: Amerika

háborúja

21:00 Hitler titokzatos

háborúja Amerikában –

dokumentumfilm

22:00 A Harmadik Birodalom

építményei

23:00 Apokalipszis: az első

világháború

TV PAPRIKA

9:00 Anna Olson házi

süteményei

9:30 Csokimennyország

10:00 Bisztrókaják

10:30 John Torode: A Közel-

Kelet ízei

11:00 John Torode: Ázsia ízei

11:30 Michael konyhája

12:00 Nick Stellino konyhája

12:30 Martha Stewart -

Sütivilág

13:00 Gordon, Gino és Fred

útra kel

14:00 A boldogság útjain

14:30 Marketa a piacon

15:00 A boldogság receptjei

Marketával és Honzával

15:20 Bisztrókaják

15:50 A szakács, ha világgá

megy

16:20 Otthon, Nigellánál

16:55 Gyorsan, egyszerűen,

bajorul

17:30 Martha Stewart -

Sütivilág

18:00 Anna Olson házi

süteményei

18:30 Csokimennyország

19:00 A boldogság útjain

19:30 Dóra a piacon

20:00 A Közel-Kelet ízei

20:30 John Torode: Ázsia ízei

21:00 Szafarikonyha

21:30 Raymond Blanc

22:40 Gordon, Gino és Fred

útra kel

23:40 A szakács, ha világgá

megy

HBO

7:45 Disney rövidfilmek

8:20 Hook – kalandfilm

10:45 Apavadászat – vígjáték

12:40 Szerelmes karácsony

14:10 Brexit - Háborúban

mindent szabad – dráma

15:45 Megborulva – vígjáték

16:15 Fekete hétfő

16:45 John Oliver-show az

elmúlt hét híreiről

17:20 Borg/McEnroe – dráma

19:10 Szirén

20:00 Legacies - A sötétség

öröksége

20:45 Orgyilkos osztály

21:35 A móló

22:30 A törvény nevében

23:40 Mad Max - A harag útja

– akciófilm

FILM+

9:10 Apokalipszis - Az ítélet

napja – sci-fi

11:10 Vikingek csatája – sci-fi

12:55 Big Game - A nagyvad

– akciófilm

14:45 Esti vonat (Éjszakai járat)

– dráma

16:25 Tűzfal – thriller

18:40 ...és megint dühbe jövünk

– vígjáték

21:00 Az utca királyai – film

23:10 Másnaposok 3. – vígjáték

ARENA SPORT 1

7:00 Mobil auto

7:30 Kézilabda:

Stuttgart–Göppingen

9:00 Kosárlabda:

FMP–Olimpija

10:30 Hírek

11:00 Dream teams

11:30 Kézilabda: BL-magazin

12:00 Labdarúgás:

Marseille–St. Etienne

14:00 Labdarúgás:

Napoli–Juventus

16:00 A kosárban

17:00 Košarka: Nizhny

Novgorod–Umana

Reyer Venezia

19:00 Labdarúgás: Olasz

bajnokság (összefoglaló)

19:30 Labdarúgás: BL-magazin

21:00 Labdarúgás:

Real Madrid–Ajax

23:15 Labdarúgás:

BL-összefoglaló

23:55 Hírek

0:30 Labdarúgás: Borussia

(D)–Tottenham

2:30 Labdarúgás: DC United–

Atlanta United

4:30 NHL: Montreal–Los

Angeles

EUROSPORT 1

6:30 Snooker - The Players

Championship

8:30 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

9:30 Alpesi síelés - Universiade

10:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

12:00 Snooker - The Players

Championship

14:00 Cselgáncs - Grand Slam

Torna

14:30 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

15:30 Kerékpározás

17:30 Gyeplabda - Pro League

17:35 Sífutás - FIS

Világbajnokság

19:00 Síugrás - Világbajnokság

19:55 Snooker - The Players

Championship

23:35 Autóverseny

0:00 FIA Formula-E

Bajnokság

EUROSPORT 2

7:00 Motokrossz -

Világbajnokság

7:30 Pályakerékpár

Világbajnokság

9:00 Fallabda

10:00 Cselgáncs - Grand Slam

Torna

10:30 Motokrossz -

Világbajnokság

11:30 Alpesi síelés - Universiade

12:15 Sífutás - FIS

Világbajnokság

13:30 Cselgáncs - Grand Slam

Torna

13:55 Snooker - The Players

Championship

17:30 Motokrossz -

Világbajnokság

18:00 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

20:00 Sífutás - FIS

Világbajnokság

21:15 Alpesi síelés - Universiade

22:00 Alpesi sí Világkupa

23:00 Kerékpár

M4 SPORT

6:30 Sporthíradó

7:30 Kosárlabda magazin

8:30 Kézilabda magazin

9:30 UTE Tv

10:00 Sporthíradó

10:30 Labdarúgó közvetítés

12:30 Röpte magazin

13:00 Sporthíradó

13:30 Startfejes magazin

14:00 Asztalitenisz magazin

14:30 Hajime magazin

15:00 Labdarúgó közvetítés

17:15 Hungaroring magazin

17:45 Fradi Tv

18:30 Vízilabda közvetítés

21:00 UEFA Bajnokok Ligája

22:50 M4 Sport stúdió

23:15 UEFA Bajnokok Ligája

összefoglaló

0:15 Labdarúgó közvetítés

2019. február 28. 61
szerda, március 6.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek,

sorozatok

12:00 Vakáción a Mézga család

12:25 Tashi

12:50 M2 matricák

12:55 Dóra, a felfedező

13:20 Hollócska, a kis

rosszcsont

13:35 Rubi Szivárványiában

14:00 Richard Scarry Teszvesz

városa

14:25 Charley az iskolában

14:35 Chuggington pályaudvar

15:00 Kókusz Kokó, a kis

sárkány

15:25 Moncsicsik

15:45 Kalózka és Kapitány

kalandjai

16:00 Gyerekversek

16:02 Hetedhét kaland

16:15 Bubbi Guppik

16:35 Rubi Szivárványiában

17:05 Miles a jövőből

17:25 Mickey egér játszótere

17:50 Jake és Sohaország

kalózai

18:15 Szófia hercegnő

18:40 ALVINNN!!! és a

mókusok

19:05 Chuggington

pályaudvar

19:25 Super Wings

19:35 Charley az iskolában

19:50 Luna Petunia

20:05 M2 matricák

20:15 Tuti gimi

21:05 Született szinglik

21:25 Én vagyok itt!

22:40 Odaát

23:30 Az A38 Hajó színpadán

M3

7:00 Híradó

7:20 Kerekek és lépések

8:05 A palota ékköve

9:10 Vészhelyzet

9:55 Angyalbőrben

11:00 Híradó

11:15 A Silla királyság ékköve

12:25 Zsaruvér és csigavér

– krimi

13:30 Utak – dráma

14:45 Múltidéző

14:55 Operett.hu

15:50 A palota ékköve

17:00 Híradó

17:15 A Silla királyság ékköve

18:20 Vészhelyzet

19:10 Bruhaha

20:10 Angyalbőrben

62 2019. február 28.

21:20 Zsaruvér és Csigavér

II.: Több tonna kámfor

– krimi

22:25 Halász doktor

23:15 Zene, zene, zene

M5

7:05 M5 Híradó

7:40 Vers mindenkinek

7:45 Ez itt a kérdés...

8:35 Univerzum

9:25 Kult'30 - Az értékes

félóra

10:05 Született lázadók

11:10 A világ madártávlatból

11:40 Reviczkyvel az Erdőben

12:15 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

12:45 MMA portrésorozat

14:00 Érettségi

14:35 Szólalj meg!

15:20 Mutasd meg, hol élsz!

15:50 Felsős

16:20 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok

16:55 Ön is tudja? -

műveltségi vetélkedő

17:30 Kult'30 - Az értékes

félóra

18:00 Született lázadók

19:00 A világ madártávlatból

19:25 Vers mindenkinek

19:35 "Ha elfogy a víz"

- Nulladik nap

Fokvárosban –

dokumentumfilm

20:30 M5 Híradó

21:00 Ez itt a kérdés...

21:50 MüpArt Classic

23:40 Vers mindenkinek

23:45 Kult'30 - Az értékes

félóra

TV2

6:15 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem

13:35 Walker, a texasi kopó

15:40 Marimar

16:45 Cennet

18:00 Tények

19:00 Exatlon Hungary

21:30 Pénzt vagy éveket!

22:55 Columbo – krimi

0:30 Tények Extra

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

12:00 KölyökKalauz

12:30 Isten veled,

Magyarország!

13:40 Drága örökösök

14:45 Castle

16:50 Elif - A szeretet útján

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz –

magazinműsor

19:55 Drága örökösök

21:00 Barátok közt

21:35 Toplista

22:50 Halálos fegyver

23:50 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

RTL II

7:00 Kungfu Panda - A

rendkívüliség legendája

8:00 Vészhelyzet

10:00 Vacsoracsata

12:00 Az első millióm

története

13:00 Segítség, bajban

vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-nappal Budapest

17:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-nappal Budapest

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye

DUNA

7:15 Ecranul Nostru

7:50 Ridikül

8:45 Mámoros szerelem

9:35 A vidéki doktor –

dráma

10:25 Család-barát –

magazinműsor

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Kulináris kalandozások

a világ körül

13:30 Honfoglaló

14:25 Végtelen szerelem

15:15 Hat nővér

16:10 Rex felügyelő

17:05 Ridikül

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:20 Hej Páva 2019

19:30 Honfoglaló

20:25 Skandináv lottó

sorsolás

20:35 A mi kis állatkertünk

21:40 A becsület ideje

22:25 Kenó

22:35 Függelék – dráma

0:25 Kékfény

DUNA WORLD

7:15 Gasztroangyal

8:15 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:30 Kínai nyelvű hírek

8:40 Rome Reports -

Vatikáni híradó

9:05 Isten kezében

9:45 A NAGYOK

10:15 Mindenki Akadémiája

10:50 Új idők új dalai

11:20 Angol nyelvű hírek

11:35 Postaláda

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:15 Hrvatska kronika

13:45 Ecranul Nostru

14:15 Család-barát –

magazinműsor

15:50 Magyar gazda

16:15 Noé barátai

16:45 Novum

17:20 Ízőrzők

17:55 Gasztroangyal

18:55 Szerelmes földrajz

19:30 Magyarország,

szeretlek!

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:35 Honfoglaló

23:25 M5 Híradó

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság!

8:27 Faces 009

8:29 Rajzolj nekem egy

mesét – rajzfilm

8:35 Sportglóbusz

8:40 Állami munka

8:50 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:07 Barázda –

mezőgazdasági műsor

10:00 Visszatérés a falura

10:25 Fogyasztói riport

10:40 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(ruszin)

11:45 Paletta-kollázsműsor

(horvát)

11:55 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:08 Zenés műsor

13:00 A jövő kirakata

13:26 NS örökké – miniatúra

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Te döntesz

14:00 Hírek

14:05 Becsület és tisztelet

– sorozat

15:00 Agrárhíradó

15:23 Szomszédok története

15:30 Tíz kultúra mögött –

művészeti műsor

16:00 Vajdasággal

16:30 A gazdaság tudománya

17:00 Híradó

17:20 Tájékoztató műsor

18:00 Újvidéki képeslapok

18:25 Pomeri se s mesta –

hazai humoros sorozat

18:50 Gyermekműsorok

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:00 Becsület és tisztelet

– sorozat

20:50 Állami munka

21:00 Szembesítés –

tájékoztató műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija – kulturális

magazin

22:48 Állami munka

23:00 Félelem X – játékfilm

0:27 Együtt fél kettőkor

VAJDASÁG 2

7:00 Rajzolj nekem egy

mesét – rajzfilm

(magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Glóbusz (magyar)

8:00 Napjaink

9:00 Jó estét, Vajdaság

(roma)

10:30 Cigány zenés műsor

11:00 TV magazin (roma)

12:00 Romológia (roma)

12:30 Falusi emberek

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 TV sport (magyar)

13:40 Rajzolj nekem egy

mesét – rajzfilm

(magyar)

13:45 Gyermekműsor

14:00 Világítótorony (horvát)

14:25 Német gyárak

14:55 A világ közepe

15:20 Ukrajna 7 csodája

(szerb felirattal)

15:45 A jövő kirakata

16:10 Paletta (ruszin)

16:50 Rajzolj nekem egy

mesét – rajzfilm

(ruszin)

17:00 Ukrán nyelvű műsor

17:30 Paletta (horvát)

17:45 TV-híradó –

nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Román zenés műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság

(román)

21:30 TV magazin (román)

22:25 Német gyárak

22:51 5kazanje

23:41 Luča - montenegrói

műsor

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

8:00 Vitrázs – kultúrkörkép

- Teátrumi napok

Zentán

8:30 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Pannon Gazda

10:05 Unser Bildschirm

10:30 Pécsi Kör

11:00 Magyar Világ (ism.)

11:30 Elfeledett népek

- A kamayurák az

Amazon földjén

12:00 Szerelmes földrajz

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

rtv

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Hangadó szerda

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Beszédtéma

16:35 Ráadás

17:35 Libegő

19:00 Nefelejcs

20:05 Hangadó szerda

(ism.)

22:00 Jazz óra

23:05 Kis éji zene

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Székely konyha

15:00 A természet titkai

15:30 Srpski Ekran

16:00 Gazdatúra

16:30 Térkép

17:00 Közel-kép

17:30 Híradó

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

19:00 Jó formában

19:30 Közel-kép

20:00 Híradó

20:35 Népzene és világzene -

Butterfly Effect

21:30 Kárpát Expressz

22:00 Híradó

22:35 Közügyek – hírháttér

(ism.)

23:25 Unser Bildschirm

23:55 Térkép

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

8:30 Reggeli műsor

10:00 Hírek

10:05 Reggeli műsor

10:55 Složna braća –

jugoszláv sorozat

12:00 Híradó

12:45 Az én generációm –

sorozat

13:15 Állampolgár –

tájékoztató műsor

13:45 Gospođa ministarka –

jugoszláv film

15:15 Ez Szerbia

16:00 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Mit csináltok? -

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül
tv szerda, március 6.

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:00 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

20:58 Labdarúgás:

Bajnokok ligája, PSG–

Manchester United,

élő

23:05 Az én generációm –

sorozat

23:35 Híradó

0:20 Labdarúgás: Bajnokok

ligája, áttekintés

BELGRÁD 2

7:08 Öko-karaván –

ökológiai műsor

7:36 Mi volt, mikor volt –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

9:49 Kis napló –

gyermekműsor

10:00 Olvasás-engedélyezve –

iskolai műsor

10:30 Tudomány 2018 –

oktatóműsor

11:00 Trezor

12:00 Az RTS szimfonikus

zenekara – zenés

műsor

12:55 Olvasás-engedélyezve –

iskolai műsor

13:20 A múlt árnyékából: 33

válasz – tudományos

műsor

13:45 Kis napló –

gyermekműsor

13:55 Üldözés – kvíz

14:50 A viszony – sorozat

15:55 Sherlock és Watson –

sorozat

16:40 Put oko sveta –

jugoszláv film

18:25 A világban –

dokumentumműsor

18:55 Lajmet – hírek albán

nyelven

19:00 Dokumentumműsor

19:30 Kim Dzsongil

bemutatja –

dokumentumfilm

21:05 Sherlock és Watson –

sorozat

21:50 Kultúrközpont –

kulturális műsor

22:50 Bunt – zenés műsor

23:20 Áradás – sorozat

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Szelek szárnyán – sor.

11:10 Öko-zóna

11:35 Bonton

11:42 TV-naptár

12:25 Birodalom –

telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:05 Fogyasztói kód

14:30 Kitekintés –

horvátok Bosznia és

Hercegovinában

15:00 Jó napot, Horvátország

15:50 Don Matteo – sorozat

16:43 TV-naptár

17:20 Nálunk,

Horvátországban

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

19:59 Lottó

20:05 Kulturális műsor

20:36 Cronovatori – horvát

dokumentumsorozat

21:06 Megváltoztatjuk

a világot –

dokumentumfilm

22:05 Nyíltan

22:55 Híradó

23:27 Vérmes négyes – sor.

23:47 Don Matteo – sorozat

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

10:30 Iskolai óra

11:05 Luka és barátai

11:35 McLeod lányai – sor.

12:30 A vidéki palotában –

dokumentumsorozat

13:35 Vad préri rózsa –

amerikai film

15:10 Utazz okosan! –

dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:40 A forrás rejtett

titka: Etosha –

dokumentumsorozat

17:35 Bolond ház – humoros

sorozat

18:15 Körték és almák

19:00 T-Rex Expressz –

rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:00 Labdarúgás, Bajnokok

ligája – beszélgetés

20:45 Labdarúgás, BL:

PSG–Manchester

United, élő

22:50 Labdarúgás, Bajnokok

ligája – beszélgetés és

összefoglalók

23:40 A nap birodalma –

amerikai film

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

10:10 A nyolcas

11:10 Keménymag

12:30 Látókör

13:10 Sajtóklub –

magazinműsor

14:25 Kultúrklub Major

Melindával –

magazinműsor

14:35 Kiegyenlítő

15:10 Építészet XXI.

15:35 Élő örökség

16:35 Jó reggelt extra

17:10 Zöld világ – sor.

17:35 Jövőálló

18:30 Papp László ökölvívó

gála

19:05 Napi aktuális

20:35 V4 - Európa jövője

21:10 Angard

22:35 Sajtóklub 2.0 - Az új

generáció

23:10 Napi aktuális

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

10:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:00 Vetítő

12:30 Hírvilág

13:00 Kép-regény

14:30 Paletta

15:30 Lapzárta

16:00 Magyarország élőben

17:30 Ázsia

18:00 Riasztás

19:30 Magyarország élőben

20:30 Lapzárta

21:00 Szabadfogás

23:00 Magyarország élőben

COOL

9:00 112 - Életmentők

9:30 Monk - A flúgos

nyomozó

10:30 Vészhelyzet

11:30 Medicopter 117

- A légimentők

13:30 Cobra 11

16:30 Gyilkos ügyek

18:30 Monk - A flúgos

nyomozó

20:30 Dr. Csont

22:30 Gyilkos elmék

TV4

6:25 Kisvárosi doktor

7:30 Gyilkos sorok

9:35 A Midsomer

gyilkosságok

11:45 Inga Lindström: Greta

esküvője

13:40 Álomhotel

15:35 Doc Martin

16:45 Álomhotel

18:45 Kisvárosi doktor

19:55 Doc Martin

21:00 A Midsomer

gyilkosságok

23:00 Murdoch rejtélyei

VIASAT3

6:30 Jóbarátok

8:20 Agymenők

9:10 Szívek szállodája

11:05 Szellemekkel suttogó

12:05 Castle

14:05 Döglött akták

16:05 Castle

18:05 A mentalista

20:00 Amerikai mesterszakács

21:00 A végső állomás –

akciófilm

22:30 Csendes holtág – dráma

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

19:00 500 - az ország géniusza

20:00 Jakupcsek plusz

21:00 Egyenes beszéd

22:15 ATV Híradó

22:45 Világhíradó

23:00 Hazahúzó

DISCOVERY

8:05 Angliai raktárvadászok

8:30 Csomagcsaták

9:30 Hogyan készül?

10:00 Aszfaltcowboyok

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Alaszka, a legvégső határ

13:00 Az igazi prémvadászok

14:00 Expedíció az

ismeretlenbe

15:00 Amcsi benzinfalók

16:00 Száműzöttek műhelye

17:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan készül?

19:00 Expedíció az

ismeretlenbe

20:00 Gyűjtögetők

21:00 Aranyláz Alaszkában

22:00 Cefrekirályok

23:00 Monumentális

történelem

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Tárcsázza

Cesar Millant!

10:00 Gyáróriások

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák

14:00 Sziklás-hegység: Sínek a

pokolba

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 A Harmadik Birodalom

építményei: Amerika

háborúja

21:00 Sziklás-hegység: Sínek a

pokolba

22:00 Lángköpő sárkány:

a somme-i csata

titkos fegyvere –

dokumentumfilm

23:00 Apokalipszis: az első

világháború

TV PAPRIKA

9:00 Anna Olson házi

süteményei

9:30 Csokimennyország

10:00 Bisztrókaják

10:30 John Torode: A Közel-

Kelet ízei

11:00 John Torode: Ázsia ízei

11:30 Michael konyhája

12:00 Nick Stellino konyhája

12:30 Martha Stewart -

Sütivilág

13:00 Gordon, Gino és Fred

útra kel

14:00 A boldogság útjain

14:30 Marketa a piacon

15:00 Paprika Pékség

15:20 Bisztrókaják

15:50 A szakács, ha világgá

megy

16:20 Otthon, Nigellánál

16:55 Gyorsan, egyszerűen,

bajorul

17:30 Martha Stewart -

Sütivilág

18:00 Anna Olson házi

süteményei

18:30 Csokimennyország

19:00 A boldogság útjain

19:30 Dóra a piacon

20:00 John Torode: A Közel-

Kelet ízei

20:30 John Torode: Ázsia ízei

21:00 Szafarikonyha

21:30 Jamie 15 perces kajái

22:30 Rick Stein - Mexikói

kiruccanás

23:40 A szakács, ha világgá

megy

HBO

7:40 Borg/McEnroe – dráma

9:30 Bemutató karácsonyra

11:00 Disney rövidfilmek

11:35 Időcsavar – fantasztikus

film

13:25 Arthur király - A kard

legendája – kalandfilm

15:35 Mondj egy mesét

16:20 A szolgálólány meséje

18:10 Űrvihar

20:00 Solo: Egy Star Warstörténet

– sci-fi

22:15 Én vagyok az éjszaka

23:10 Középiskolás szerető

– dráma

FILM+

9:15 Vikingek csatája – sci-fi

11:10 Maigret csapdát állít

– krimi

13:10 Esti vonat (Éjszakai járat)

– dráma

14:50 Tetthely - Egy személyes

ügy – krimi

16:50 Az utca királyai –

akciófilm

19:00 Lángoló jég – akciófilm

21:00 3 nap a halálig –

akciófilm

23:20 Amerikai mesterlövész

– dráma

ARENA SPORT 1

7:00 Labdarúgás: Belga

bajnokság (összefoglaló)

7:30 Kézilabda: Vojvodina–

Nexe

9:00 Kosárlabda: Crvena

zvezda–Partizan

10:30 Hírek

11:00 Labdarúgás: Crvena

zvezda–Partizan

13:00 Labdarúgás: Real

Madrid–Ajax

15:00 Labdarúgás: Szerb

Szuperliga (előzetes)

16:00 Labdarúgás:

Mladost–C. zvezda

18:00 Labdarúgás: Partizan–

Radnički

21:00 Labdarúgás: Porto–

Roma

23:15 Labdarúgás:

BL-összefoglaló

23:55 Hírek

1:00 FIFA Football

1:30 NHL: Washington–

Philadelphia

EUROSPORT 1

6:30 Snooker - The Players

Championship

8:00 Biatlon: Universiade

9:45 Sífutás - Universiade

10:45 Cselgáncs - Grand Slam

Torna

11:15 FIA Formula-E

Bajnokság

11:45 Sportok

12:30 Gyeplabda

12:35 Snooker - The Players

Championship

17:30 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

18:30 FIA Formula-E

Bajnokság

19:00 Biatlon: Universiade

19:45 Sportok

19:50 Eurosport Hírek

19:55 Snooker - The Players

Championship

23:35 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

0:25 Gyeplabda

EUROSPORT 2

6:30 Sífutás - FIS

Világbajnokság

8:00 Motokrossz -

Világbajnokság

8:30 FIA Formula-E

Bajnokság

9:00 Alpesi sí Világkupa

10:00 Autóverseny

10:30 Kerékpár

12:00 Fallabda

13:00 Sífutás - Universiade

14:00 FIA Formula-E

Bajnokság

14:30 Kerékpár

16:00 Biatlon: Universiade

17:30 Sífutás - Universiade

18:00 FIA Formula-E

Bajnokság

18:30 Kerékpár

20:00 Atlétika - Fedettpályás

Európa-bajnokság

21:30 Motokrossz -

Világbajnokság

22:35 Biatlon: Universiade

23:30 Sífutás - Universiade

0:25 Eurosport Hírek

M4 SPORT

6:30 Sporthíradó

7:30 Vízilabda közvetítés

9:00 UEFA Bajnokok Ligája

összefoglaló

10:00 Sporthíradó

10:30 UEFA Bajnokok Ligája

12:30 Jövünk!

13:00 Sporthíradó

13:30 Hungaroring magazin

14:00 UEFA Bajnokok Ligája

összefoglaló

15:00 Labdarúgó közvetítés

17:00 Sporthíradó

17:15 Fradi Tv

18:00 Kézilabda közvetítés

19:35 M4 Sport stúdió

21:00 UEFA Bajnokok Ligája

22:50 M4 Sport stúdió

23:15 UEFA Bajnokok Ligája

összefoglaló

0:15 Labdarúgó közvetítés

2019. február 28. 63
csütörtök, március 7.

rtv

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:00 Vakáción a Mézga család

12:25 Tashi

12:55 Dóra, a felfedező

13:20 Hollócska, a kis

rosszcsont

13:35 Rubi Szivárványiában

14:00 Richard Scarry Tesz-vesz

városa

14:35 Chuggington pályaudvar

15:00 Kókusz Kokó, a kis

sárkány

15:25 Moncsicsik

15:45 Kalózka és Kapitány

kalandjai

16:02 Hetedhét kaland

16:15 Bubbi Guppik

16:35 Rubi Szivárványiában

17:05 Miles a jövőből

17:25 Mickey egér játszótere

17:50 Jake és Sohaország

kalózai

18:15 Szófia hercegnő

18:40 ALVINNN!!!

és a mókusok

19:05 Chuggington pályaudvar

19:25 Super Wings

19:35 Charley az iskolában

20:05 M2 matricák

20:15 Tuti gimi

21:05 KiberMa –

magazinműsor

21:25 Én vagyok itt!

22:40 Odaát

23:30 Kulisszák mögött

- az A38 Hajón

M3

7:00 Híradó

7:20 Kerekek és lépések

8:00 A palota ékköve

9:05 Vészhelyzet

9:50 Angyalbőrben

11:00 Híradó

11:15 A Silla királyság ékköve

12:20 Zsaruvér és Csigavér

II.: Több tonna kámfor

– krimi

13:25 Halász doktor

64 2019. február 28.

14:15 Irodalmi képeskönyv

14:55 Bruhaha

15:50 A palota ékköve

17:00 Híradó

17:15 A Silla királyság ékköve

18:20 Vészhelyzet

19:10 Kató néni kabaréja

20:05 Angyalbőrben

21:10 Zsaruvér és csigavér –

vígjáték

22:10 Megtörtént bűnügyek

23:20 Arany páva

M5

7:05 M5 Híradó

7:40 Vers mindenkinek

7:45 Ez itt a kérdés...

8:35 "Ha elfogy a víz"

- Nulladik nap

Fokvárosban –

dokumentumfilm

9:30 Kult'30 - Az értékes félóra

10:10 Született lázadók

11:10 A világ madártávlatból

11:40 Madarat tolláról

12:15 Opera Café

12:50 Multiverzum

13:20 Magyar Krónika –

magazinműsor

14:00 Érettségi

14:35 Szólalj meg!

15:20 Mutasd meg, hol élsz!

15:50 Felsős

16:20 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok

16:55 Ön is tudja? - műveltségi

vetélkedő

17:30 Kult'30 - Az értékes félóra

18:05 A kutyák titkos élete

19:00 A világ madártávlatból

19:25 Vers mindenkinek

19:35 Univerzum

20:30 M5 Híradó

21:00 Ez itt a kérdés...

21:50 Párizs, Texas – dráma

TV2

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem

13:35 Walker, a texasi kopó

15:40 Marimar

16:45 Cennet

18:00 Tények

19:00 Exatlon Hungary

21:30 Pénzt vagy éveket!

22:55 Columbo – krimi

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

12:15 A semmi közepén

13:40 Drága örökösök

14:45 Castle

16:50 Elif - A szeretet útján

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz – magazinműsor

19:55 Drága örökösök

21:00 Barátok közt

21:35 Gyertek át!

22:50 Páratlan páros

23:50 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

RTL II

7:00 Kungfu Panda - A

rendkívüliség legendája

8:00 Vészhelyzet

10:00 Vacsoracsata

12:00 Az első millióm története

13:00 Segítség, bajban

vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-nappal Budapest

17:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-nappal Budapest

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye

DUNA

7:15 Alpok-Duna-Adria

7:50 Ridikül

8:45 Mámoros szerelem

9:30 A vidéki doktor – dráma

10:25 Család-barát –

magazinműsor

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:45 Kulináris kalandozások a

világ körül

13:20 Honfoglaló

14:10 Végtelen szerelem

14:55 Hat nővér

15:55 Rex felügyelő

16:45 Szerencse Híradó

17:05 Ridikül

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője –

dráma

19:20 Hej Páva 2019

19:30 Honfoglaló

Újvidéki Rádió – Muzsikaszó, jókívánság, március 10-ére

1. Úgy még sosem volt; Kiskertemben kinyílott a jácint (Mezei Mónika), 2. Messze

túl a Tiszán; Házunk előtt bólogató akácfa (Máté György), 3. Csak úgy mondom

magának (Koósz Zsófia), 4. Kertes ház; Szép a rózsám nincs hibája (Barabás

Sándor), 5. Rózsafa bólogat (Nagykanász Magdolna), 6. Száz szál piros rózsát

(Madaras Gábor), 7. Felragyogott a mennybolton (Bangó Margit), 8. Én gyönyörűségem

(Berkes János), 9. Maradj most és mindörökre (Liska János), 10. Mesélj a

nőkről (Janka Béla és Berényi Bezzegh György), 11. Csak a nőkön nem fog az idő

(Tolnay Klári), 12. Muskátlis ablakok (Fekete Imre), 13. Hull a sok levél (Németh

Rudolf), 14. 24000 csók (Berki Klára), 15. Jaj cica! (Kriston Ákos és Orosz Tímea)

20:25 Bagi-Nacsa Orfeuma

21:25 Tóth János

21:55 Ki nevel a végén? –

vígjáték

23:35 Kenó

23:45 Sztracsatella

DUNA WORLD

7:10 Útravaló

7:25 Gasztroangyal

8:20 Német nyelvű hírek

8:30 Orosz nyelvű hírek

8:35 Kínai nyelvű hírek

8:50 A sokszínű vallás

9:05 Kérdések a Bibliában

9:20 Kereszt-Tények

9:25 "Így szól az Úr!"

9:35 Vallás és szabadság

9:50 A NAGYOK

10:20 Mindenki Akadémiája

10:50 Új idők új dalai

11:20 Angol nyelvű hírek

11:35 Hal négyesben

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:15 Slovenski utrinki

13:45 Alpok-Duna-Adria

14:15 Család-barát –

magazinműsor

15:50 Kék bolygó

16:15 Opera Café

16:45 Magyar Krónika –

magazinműsor

17:20 Ízőrzők

17:55 Gasztroangyal

18:55 Szerelmes földrajz

19:25 Hagyaték

20:00 Szenes Iván írta

Andreával

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:35 Honfoglaló

23:25 M5 Híradó

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:26 Faces 010

8:29 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm

8:35 Sportglóbusz

8:40 Állami munka

8:50 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:07 Félelem X – játékfilm

10:34 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(magyar)

11:55 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:08 Szembesítés –

tájékoztató műsor

13:00 Kattintson a megfelelőre

13:24 NS örökké – miniatúra

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Te döntesz

14:00 Hírek

14:05 Becsület és tisztelet

– sorozat

15:00 Agrárhíradó

15:23 Szomszédok története

15:30 Érdemes tudni –

tudományos műsor

16:00 Vajdasággal

16:30 Srpski ekran

17:00 TV híradó

17:20 Tájékoztató műsor

18:00 Újvidéki képeslapok

18:25 Pomeri se s mesta –

hazai sorozat

18:50 Gyermekműsorok

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

19:55 Becsület és tisztelet

– sorozat

20:44 Szomszédok története

20:49 Állami munka

21:00 A sajtó és én –

tájékoztató műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija – kulturális

magazin

22:47 Tíz kultúra mögött –

művészeti műsor

23:12 Dokumentumműsor

23:37 Az éjszaka ritmusa –

zenés műsor

0:27 Együtt fél kettőkor

VAJDASÁG 2

7:00 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 A látogatóban (magyar)

8:00 Okostojás (magyar)

8:30 Durindó 2018/5

(magyar)

9:00 Jó estét, Vajdaság

(román)

10:30 Román zenés műsor

11:00 Egy fedél alatt

11:25 Öko-egyensúly

11:40 Szomszédok története

11:45 Halászat

12:10 Magyar nyelvű műsor

(szerb felirattal)

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Magyar nyelvű zenés

műsor

13:40 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

13:45 Gyermekműsor

14:00 Visszatérés a falura

14:25 Zöld óra – oktatóműsor

14:55 Valami több

15:20 Egészség plusz

15:45 Kattintson a megfelelőre

16:10 Paletta-kollázsműsor

(magyar)

17:00 Medikus (magyar)

17:30 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

17:45 TV híradó – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Gyermekvilág (ruszin)

20:00 Jó estét, Vajdaság (ruszin)

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Közös nevezőn (ism.)

10:05 Egészségügyi műsor

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 A siker arca

16.00 Heti klasszikus

16:35 Mesejáték

17:35 Horizont

18:00 Durindó

19:00 Magyarnóták,

csárdások, népzene

20:05 Egészségügyi műsor

(ism.)

22:00 Pop paletta

23:05 Kis éji zene

21:30 Ružin vrt – ruszin dalos

fesztivál

22:25 Magyar nyelvű műsor

(szerb felirattal)

22:55 Grantchester – sorozat

23:40 Egészség plusz

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

8:00 Székely konyha

8:30 Jó formában

8:55 Kalamáris

9:00 Közel-kép

9:30 Check in

10:05 Ecranul Nostru

10:30 Szerelmes földrajz

11:00 Térkép

11:30 Látogató

12:00 Jövőprojekt

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

(ism.)

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Drávatáj

15:00 .eu (ism.) -

magazinműsor

15:30 Magyar Világ (ism.)

16:00 Ahajt és Itthon

16:30 Kárpát Expressz

17:00 Szubjektív

17:30 Híradó

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

19:00 Hitünk

19:30 Szubjektív

20:00 Híradó

20:35 Gyurika - Egy pólós

vallomása - magyar

dokumentumfilm

21:30 Közel-kép

22:00 Híradó
tv csütörtök, március 7.

22:35 Közügyek – hírháttér

(ism.)

23:25 Ecranul Nostru

23:55 Népzene és világzene -

Butterfly Effect

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

8:30 Reggeli műsor

10:00 Hírek

10:05 Reggeli műsor

11:00 Složna braća – jugoszláv

sorozat

12:00 Híradó

12:45 Az én generációm –

sorozat

13:15 Szakemberek –

dokumentumműsor

13:45 Pop Ćira i pop Spira –

jugoszláv film

15:15 Ez Szerbia

16:00 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Mit csináltok? -

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

magazinműsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

19:55 Bela lađa – jugoszláv

sorozat

20:58 Labdarúgás: Európaliga,

Chelsea–Dinamo,

élő

22:50 Az én generációm –

sorozat

23:20 Hírek

0:05 A viszony – sorozat

BELGRÁD 2

7:08 Öko-karaván – ökológiai

műsor

7:37 Mi volt, mikor volt –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

9:45 Kis napló –

gyermekműsor

9:55 Diákok a nagy

háborúban – iskolai

műsor

10:25 Ökológiai műsorok

10:55 Trezor

11:55 Belgrádi

filharmonikusok

12:45 Diákok a nagy

háborúban – iskolai

műsor

13:10 Mit adott nekünk

a technológia –

tudományos műsor

13:35 Kis napló –

gyermekműsor

13:40 TV arcok – szórakoztató

műsor

14:30 A viszony – sorozat

15:45 Sherlock és Watson –

sorozat

16:30 Gospođa ministarka –

jugoszláv film

18:10 Edu global – ökológiai

műsor

18:40 Dokumentumműsor

19:10 Lajmet – hírek albán

nyelven

19:15 Vadászat és halászat

20:00 Balkán (2/13) –

dokumentumsorozat

21:00 Sherlock és Watson –

sorozat

21:45 Premier filmek: Eközben

Párizsban – film

23:55 Tamburás feszt 2018 –

zenés műsor

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Szelek szárnyán – sorozat

11:10 Kulturális műsor

11:42 TV-naptár

12:25 Birodalom – telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:00 Horvátország az én

választásom

14:30 Prométheusz

15:00 Jó napot, Horvátország

15:49 Don Matteo – sorozat

16:44 TV-naptár

17:20 Nálunk, Horvátországban

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:00 Lottó

20:05 Kód

21:00 Impulzus

22:00 Nyíltan

22:50 Híradó

23:25 Vérmes négyes – sor.

23:45 Don Matteo – sorozat

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

10:30 Iskolai óra

11:05 Pozitívan

11:35 McLeod lányai – sorozat

12:30 Nem mondjuk el a

menyasszonynak – sor.

13:40 Hogyan ne jegyezd el –

amerikai film

15:10 Utazz okosan! –

dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:40 A forrás rejtett titka –

dokumentumfilm

17:35 Bolond ház – sorozat

18:15 Körték és almák

19:00 T-Rex Expressz –

rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Klub 7

21:00 Kenjac – horvát film

22:35 Gyilkos elmék – sorozat

23:30 Viszem a bankot –

amerikai film

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

10:10 Kiegyenlítő

10:35 Sajtóklub 2.0 - Az új

generáció

11:10 Angard

12:30 Klinika – magazinműsor

13:10 Tegnapi történelem

13:35 Heti terror

14:25 Kultúrklub Major

Melindával

14:35 Papp László ökölvívó gála

15:05 Haditudósító –

dokumentumfilm

16:35 Jó reggelt extra

17:10 Trend – magazinműsor

17:35 Kitekintő

18:30 Célfotó

19:05 Napi aktuális

20:35 Brüsszel

21:10 Háttér-kép

22:35 Razzia – magazinműsor

23:10 Napi aktuális

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

10:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:00 Vetítő

12:30 Ázsia

13:00 Kép-regény

14:30 Paletta

15:30 Lapzárta

16:00 Magyarország élőben

17:30 Globál – magazinműsor

18:00 Szabadfogás

19:30 Magyarország élőben

20:30 Lapzárta

21:00 Csörte

23:00 Magyarország élőben

COOL

9:00 112 - Életmentők

9:30 Monk - A flúgos

nyomozó

10:30 Vészhelyzet

11:30 Medicopter 117

- A légimentők

13:30 Cobra 11

16:30 Gyilkos ügyek

18:30 Monk - A flúgos

nyomozó

20:30 Dr. Csont

22:30 Gyilkos elmék

TV4

6:25 Kisvárosi doktor

7:30 Gyilkos sorok

9:35 A Midsomer

gyilkosságok

11:45 Inga Lindström:

A hamis vőlegény

13:40 Álomhotel

15:35 Doc Martin

16:45 Álomhotel

18:45 Kisvárosi doktor

19:55 Doc Martin

21:00 A Midsomer

gyilkosságok

23:00 Murdoch rejtélyei

VIASAT3

6:30 Jóbarátok

8:20 Agymenők

9:10 Szívek szállodája

11:05 Castle

13:05 A mentalista

15:05 Döglött akták

16:05 Castle

18:05 A mentalista

20:00 Amerikai mesterszakács

21:00 Barátok babával –

vígjáték

23:20 A végső állomás –

akciófilm

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

19:00 500 - az ország géniusza

20:00 Jakupcsek plusz

21:00 Egyenes beszéd

22:15 ATV Híradó

22:45 Világhíradó

23:00 Hazahúzó

DISCOVERY

9:30 Hogyan készül?

10:00 Aszfaltcowboyok

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Alaszka, a legvégső határ

13:00 Az igazi prémvadászok

14:00 Expedíció az

ismeretlenbe

15:00 Amcsi benzinfalók:

Autósmozi

16:00 Száműzöttek műhelye

17:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan készül?

19:00 Expedíció az

ismeretlenbe

20:00 Aranyláz Alaszkában -

vad vizeken

21:00 Aranyláz Alaszkában

22:00 Az alaszkai vadon

gyermekei

23:00 Monumentális

történelem

NATIONAL

GEOGRAPHIC

9:00 Tárcsázza Cesar Millant!

10:00 Gyáróriások

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák

14:00 Garázs varázs

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 A Harmadik Birodalom

építményei: Amerika

háborúja

21:00 A Plútó vonzásában

22:00 Szaturnusz: A gyűrűkön

belül

23:00 Apokalipszis: a második

világháború

TV PAPRIKA

9:00 Anna Olson házi

süteményei

9:30 Csokimennyország

10:00 Bisztrókaják

10:30 John Torode: A Közel-

Kelet ízei

11:00 John Torode: Ázsia ízei

11:30 Michael konyhája

12:00 Nick Stellino konyhája

12:30 Martha Stewart -

Sütivilág

13:00 Jamie 15 perces kajái

14:00 A boldogság útjain

14:30 Marketa a piacon

15:00 Paprika Pékség

15:20 Bisztrókaják

15:50 A szakács, ha világgá

megy

16:20 Otthon, Nigellánál

16:55 Gyorsan, egyszerűen,

bajorul

17:30 Martha Stewart -

Sütivilág

18:00 Anna Olson házi

süteményei

18:30 Csokimennyország

19:00 A boldogság útjain

19:30 Dóra a piacon

20:00 A Közel-Kelet ízei

20:30 John Torode: Ázsia ízei

21:00 Szafarikonyha

21:30 Jamie 15 perces kajái

22:30 Rick Stein - Mexikói

kiruccanás

23:40 A szakács, ha világgá

megy

HBO

8:15 Nyúl Péter

9:45 Disney rövidfilmek

10:15 Jumanji - Vár a

dzsungel – vígjáték

12:15 Solo: Egy Star Warstörténet

– sci-fi

14:30 Az ördög Pradát visel

– vígjáték

16:20 Kszi, Simon – dráma

18:10 Modern Család

18:35 Az ifjú Sheldon

19:00 Luther

20:00 Zoe

21:45 Áldozat – dok.-film

23:05 Rokonlelkek – vígjáték

FILM+

9:00 Maigret csapdát állít –

krimi

10:45 Maigret és a kicsi

Albert – krimi

12:45 Tetthely - Egy személyes

ügy – krimi

14:45 Tetthely -

A megállíthatatlan –

krimi

16:45 Lángoló jég – akciófilm

18:45 3 nap a halálig – film

21:00 The Expendables 2 -

A feláldozhatók 2 – film

23:00 Végső állomás 5. –

horror

ARENA SPORT 1

7:00 FIFA Football

7:30 Kézilabda:

Tatran–Metalurg

9:00 Kosárlabda: Neptunas

Klaipeda–Hapoel Bank

10:30 Hírek

11:00 Dream teams

11:30 FIFA Football

12:00 WRC

12:30 Labdarúgás: Mladost–

Crvena zvezda

14:30 Labdarúgás:

Porto–Roma

16:30 ABS Show

17:00 Labdarúgás: Szerb

Szuperliga (összefoglaló)

18:25 Labdarúgás: Európa-liga

18:55 Labdarúgás:

Arsenal–Rennais

21:00 Labdarúgás:

Napoli–Salzburg

22:55 Hírek

23:30 Labdarúgás: Európa-liga

(összefoglaló)

EUROSPORT 1

6:30 Snooker - The Players

Championship

8:00 Biatlon: Universiade

9:00 Alpesi síelés - Universiade

9:45 Műkorcsolya

11:30 Biatlon: Universiade

12:00 Alpesi síelés - Universiade

12:45 Műkorcsolya

14:30 Biatlon: Universiade

15:00 FIA Formula-E

Bajnokság

15:30 Sportok

16:00 Biatlon - Világbajnokság

17:45 Sportok

18:10 Biatlon: Universiade

18:45 Snooker - The Players

Championship

23:35 Biatlon - Világbajnokság

EUROSPORT 2

6:00 Alpesi sí Világkupa

8:00 Kerékpár

9:30 Síugrás - Világbajnokság

11:00 FIA Formula-E

Bajnokság

11:30 Alpesi sí Világkupa

12:30 Kerékpár

13:55 Snooker - The Players

Championship

17:30 Watts

18:15 Műkorcsolya

20:15 Biatlon - Világbajnokság

21:15 Watts

22:00 Motokrossz -

Világbajnokság

23:05 Műkorcsolya

M4 SPORT

6:30 Sporthíradó

7:30 Fradi Tv

8:15 Kézilabda közvetítés

10:00 Sporthíradó

10:30 UEFA Bajnokok Ligája

12:30 Hajime magazin

13:00 Sporthíradó

13:30 UEFA Bajnokok Ligája

összefoglaló

14:30 Pecatúra magazin

15:00 Labdarúgó közvetítés

17:15 DVSC Tv

17:45 UEFA Bajnokok Ligája

20:00 Röplabda közvetítés

21:45 M4 Sport stúdió

22:00 Jégkorong magazin

23:00 UEFA Bajnokok Ligája

Tévénézőink figyelmébe!

A tévéadók fenntartják maguknak

a műsorváltoztatás jogát!

2019. február 28. 65
Támogasson

bennünket!

Fizessen elő a Családi Körre!

Útmutató a befizetőlap kitöltéséhez:

www.csaladikor.com

info@csaladikor.com

Családi Kör független hetilap

Kiadó:

Sajtószabadság Alapítvány

Igazgató:

Kókai Péter

Főszerkesztő:

Tőke János

Szerkesztőség:

Tóth Imre, Vígi Zoltán, Vígi Zsoldos Zsaklina

Állandó munkatársak:

Balla Lajos, Bence Erika, Beretka Ferenc,

Huzsvár József, Kontra Ferenc,

Molnár Csikós László, Nagy Nándor,

Németh János, Radics Viktória,

Szabó Palócz Attila, Takács Magda,

Tómó Margaréta

Megjegyzés: A befizető személy adataihoz (uplatilac)

saját nevét és lakcímét írja be.

A fizetendő összeg (iznos) mezőbe írja be

a megfelelő összeget.

Tehát:

egyéves előfizetés esetén 4800,00 dinárt,

hat hónapos előfizetésnél 2400,00 dinárt,

három hónap esetén pedig 1200,00 dinárt.

A hivatkozási szám mezőbe (poziv na broj) a telefonszámát írja be,

amelyen el tudjuk Önt érni, ilyen formában:

0xx/xxx-xxx.

Folyószámlaszám: 265-2420310000438-89

AKCIÓ!

HA EGY ÉVRE ELŐFIZET, EGY HÓNAPOT INGYEN ADUNK!

A Családi Kör előfizetésének árjegyzéke

2017. július 1-től:

1 évre 4800 dinár,

6 hónapra 2400 dinár,

3 hónapra 1200 dinár.

Hívjon bennünket, fizessen elő, hogy házhoz érkezzen

a család magazinja!

Tel: 061/664-30-11

e-mail: info@csaladikor.com

Tudósítóhálózatunk

működését az

Államigazgatási és

Helyi Önkormányzati

Minisztérium támogatja

Tudósítóink:

Bálizs Géza, Borús Margit, Csekity Erzsébet,

Farkas Mónika, Medvecki Sándor,

Molnár Ildikó, Simon Julianna, Varga Zoltán

Lektor, korrektor:

Burány Katalin, Kulhanek Edina

Tördelés és grafikai előkészítés:

Dévai Irén, Kószó Attila

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

24400 Zenta, Fő tér 3/II/III/23

Tel: 064/470-44-99

A szerkesztőség munkaideje:

hétfő–péntek: 10.00–14.00

Terjesztőosztály:

061/664-30-11

Előfizetési díj:

három hónapra 1200 dinár,

hat hónapra 2400 dinár,

egy évre 4800 dinár,

külföldre egész évre az európai országokba

24 000 dinár, a tengerentúli országokba

26 500 dinár.

Az előfizetés összegét a következő folyószámlára

kell befizetni: 265-2420310000438-89

Kéziratokat nem őrzünk meg

és nem küldünk vissza.

Egyes szám ára 100 dinár.

Folyószámlaszám: 265-2420310000438-89

Nyomda: Rotografika

A keresztrejtvény helyes megfejtését,

recepteket, apróhirdetéseket és

minden egyéb küldeményt, levelet

a következő címre várunk:

Családi Kör szerkesztősége,

Fő tér 3/II/III/23, 24400 Zenta.

CIP - Каталогизација у публикацији

Библиотека Матице српске, Нови Сад

64+659.3

CSALÁDI Kör : független hetilap / fő- és felelős

szerkesztő Tőke János. - 1. évf. 1. sz. (1990) - . -

Zenta: Sajtószabadság Alapítvány, 1990- . - Ilustr.

; 30 cm

Nedeljno. - Je nastavak: Dolgozók = ISSN 0416-2277

ISSN 0353-9121 = Családi Kör

COBISS.SR-ID 19630082

66 2019. február 28.
MAGYARORSZÁGI MUNKÁRA

VÍZVEZETÉK-, FŰTÉS-, LÉGTECHNIKA-,

CSŐSZERELŐKET KERESÜNK.

KERESETI LEHETŐSÉG HAVI

700-tól 1200 EURÓIG, A SZÁLLÁS

BIZTOSÍTOTT.

Érdeklődni: +36-30-268-3292

E-mail-elérhetőség: konig@chello.hu

Következő számunkban

Kétéves a Zentai

baba-mama klub

Közösség, ahol mindent tudnak az

anyatejes táplálásról, megértik, mit

jelent egy átvirrasztott éjszaka, egy

gyerekosztályon eltöltött hét

Egy hatalomtechnikai elmélet

hatása az életünkre

Miért kell birkatudatra süllyeszteni

azokat, akik kiesnek a termelésből,

vagy be sem kerülnek a gépezetbe?

Március 7-től keresse

az újságárusoknál!
RÖVID TÁVÚ IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS

A második héten lehet esőre számítani

1 4 7 10 13 16 19 22 25 28 31

20

15

10

max.

5

0

min.

-5

-10

Maximális nappali hőmérséklet 14 órakor

Minimális hajnali hőmérséklet 3 órakor

Az év harmadik hónapjában az első hét vége, valamint a második hét – a meteorológusok szerint – esősnek ígérkezik. Március elején

a nappali legmagasabb hőmérséklet 9-10 Celsius-fok körül alakul, a legalacsonyabb pedig egy és két Celsius-fok lesz. A hónap közepe

felé nyolc fokra csökken a legmagasabb nappali hőmérséklet, de a felhők mögül egyre többször kandikál majd ki a nap, s ennek köszönhetően

a maximális hőmérséklet 14-15 Celsius fok körül alakul, s a hónap vége felé már a 16 fokot is elérheti. A reggelek viszont az egész

hónap során hűvösek lesznek. (Az AccuWeather adatai alapján)

NŐNAPI ELŐFIZETÉSI AKCIÓ

Lepje meg kedvesét, édesanyját, lányát vagy egyik női rokonát

egyéves Családi Kör-előfizetéssel!

Ha egy évre előfizet:

EGY HÓNAPOT INGYEN ADUNK és

EGY ÖSSZEHAJTHATÓ BEVÁSÁRLÓTÁSKÁT KAP AJÁNDÉKBA

Az akció március 7-ig érvényes.

Az előfizetéssel kapcsolatos tudnivalókat a 66. oldalon találja. Bővebb

információ: 061/664-30-11