07.03.2018 Views

Családi Kör, 2018. március 8.

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Független vajdasági hetilap, 2018. március 8.

XXIX. évfolyam, 10. szám, 100 dinár

Jó nőnek lenni nehéz, de nem lehetetlen…

Minél kisebb a falu, annál kedvesebbek az emberek

Dolgozzon Magyarországon, a régió

egyik legnagyobb munkaerő-közvetítőjével,

a Dologidő Kft.-vel. Munkalehetőségek

akár nyolcosztályos végzettséggel

is. Korszerű munkakörnyezetben

dolgozhat, tisztességes bérért, megfelelő

feltételek mellett, és előmeneteli

lehetőség is van.

LEGFRISSEBB AJÁNLATUNK:

TARGONCÁS-RAKTÁROS MUNKA-

LEHETŐSÉG KECSKEMÉTEN

Raktározással, logisztikával foglalkozó

kecskeméti partnerünknél targoncás

anyagmozgatói munkalehetőség nyílt

vajdasági munkavállalók részére.

Munkafeladat:

– anyagmozgatás a világ egyik

legnagyobb autógyára területén,

Kecskeméten

– targoncával, békával és kézzel történő

anyagmozgatás, raktározás

Elvárások:

– targoncavezetői tapasztalat

– OKJ-s targoncavezetői vizsga előny

– minimum általános iskolai

végzettség

– munkarend: 3 műszak

– lehetséges szerb állampolgársággal

is dolgozni

– a magyar nyelv tökéletes ismerete

Amit kínálunk:

– szakmai és anyagi segítség a szükséges

vizsga elvégzésében, engedély

megszerzésében

– bruttó 202 000 Ft alapbér

– 18–6 óráig 30% pótlék

– nettó 20 000 Ft cafeteria próbaidőt

követően

– ingyenes szállás családi házakban,

kétágyas szobákban

TOVÁBBI AJÁNLATAINK:

A SZERB ÁLLAMPOLGÁRSÁG SEM AKADÁLY!

OPERÁTOR (ÖSSZESZERELŐ)

ÉS CNC-GÉPKEZELŐI MUNKA

KECSKEMÉTEN

Partnerünk, a németországi központú,

fékrendszereket gyártó vállalat Kecskeméten

operátori munkakörbe várja a

jelentkezőket.

Elvárások:

– az összeszerelői munka esetében

legalább általános iskolai, a gépkezelői

munkához szakközépiskolai

végzettség

– monotónia tűrése

Munkafeladatok:

– fékrendszer elemeinek kézi

összeszerelése

– fékelemek gépi csiszolása

– nem gyártósori munka

Amit kínálunk:

– ingyenes meleg étel

– ingyenes szállás

– havi egy hazautazás

Mi nem árulunk zsákbamacskát, éppen

ezért az érdeklődőknek lehetőségük

van részt venni ingyenes gyárlátogatáson.

Ez alkalommal a vállalatvezetők

részletes tájékoztatást adnak, megtekinthető

az üzemcsarnok, a munkavégzés

folyamata.

PÉKIPARI, ÉLEMISZERIPARI MUNKA

KECSKEMÉTEN

Ismeri Erős Pistát és társait? Most az e

termékcsaládot gyártó vezető magyarországi

élelmiszeripari vállalatnál dolgozhat

Kecskeméten, akár 8 osztályos

végzettséggel is.

Partnerünk pékeket, élelmiszeripari

dolgozókat alkalmazna Vajdaság

területéről.

Elvárások:

– 8 osztályos vagy élelmiszeripari középiskolai

végzettség

– 1-2 év munkatapasztalat

DOLOGIDŐ – JÓ MUNKÁT KÍNÁLUNK!

Amit kínálunk:

– pótlékok: délutáni 20%, éjszakai

40%, túlóra 50%

– cafeteria: 5000 Ft/ hó, emellett évente

két alkalommal (karácsony és húsvét

előtt) 20 000-20 000 Ft, valamint termékekből

összeállított ajándékcsomag

– lakhatás biztosítása

– 13. havi fizetés: egy ledolgozott

munkaév után

CO-HEGESZTŐI MUNKA

TISZAKÉCSKÉN

Tiszakécskén, az országhatártól 120

kilométerre, partnercégünk CO-hegesztőket

alkalmazna Vajdaság területéről.

Elvárások:

– szakközépiskola vagy 8 általános

iskolai végzettség

– hegesztésben szerzett munkatapasztalat

– próbahegesztés

Amit kínálunk:

– bruttó órabér 2200 forintig

– 18.00–22.00 óráig 30% pótlék

– SZÉP-kártya – 12 000 Ft

LAKATOS MUNKALEHETŐSÉG

TISZAKÉCSKÉN

Tiszakécskén, az országhatártól 120

kilométerre, partnercégünk lakatosokat

alkalmazna Vajdaság területéről.

Elvárások:

– szakközépiskolai végzettség

– műszaki rajz olvasása

– próbamunka

Amit kínálunk:

– bruttó órabér 2000 forintig

– 18.00–22.00 óráig 30% pótlék

– SZÉP-kártya – 12 000 Ft

További ajánlatainkért és bővebb

információkért írjon a serbia@dologido.hu

e-mail-címre, illetve hívja a

+381 64 486-82-22-es telefonszámot.

Dsida Jenő

Arany és kék

szavakkal

Miképpen boltíves,

pókhálós vén terem

zugában álmodó

középkori barát,

ki lemosdotta rég

a földi vágy sarát

s félig már fent lebeg

a tiszta étheren,

ül roppant asztalánál,

mely könyvekkel teli

s a nagybetűk közébe

kis képecskéket ékel,

Madonnát fest örökké

arannyal s égi kékkel,

mígnem szelíd mosollyal

lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is

lámpásom esteli,

halavány fénye mellett

megörökítni, drága

arany és kék szavakkal

csak Téged festeni,

míg ujjam el nem szárad,

mint romló fának ága,

s le nem lankad fejem

a béke isteni

ölébe, én Szerelmem,

világ legszebb Virága.

Kószó Attila

Nőnapon nőkről – nemcsak nőknek

Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő

mást akar – a férfi nőt – a nő férfit. (Karinthy Frigyes)

Minő csodás kevercse rossz s nemesnek

A nő, méregből s mézből összeszűrve.

Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,

Míg bűne a koré, mely szülte őt. (Madách Imre)

Egy nő mindenben kételkedik, amit mondasz, kivéve, ha őt dicséred.

(Elbert Hubbard)

Egy nő haja szála többet ér,

Mint száz pár szarvasmarha. (James Howell)

A nőknek a boldogság a költészetük, ahogy a szép ruha a díszük.

(Honoré de Balzac)

Az igazság az, hogy magamnak írok. Vagy a nőnek, aki minden

férfiban benne lakozik. Azért írok, hogy megértsem énem női felét.

(Paulo Coelho)

Egy nő még akkor is emlékszik az első csókra, amikor a férfi már

az utolsót is elfelejtette. (George Bernard Shaw)

A legtöbb nő nem az erős támadásnak esik áldozatul, hanem a

gyönge ellenállásnak. (Móra Ferenc)

Egy asszony képes egyetlen mosollyal elfátyolozni az arcát. (Kahlil

Gibran)

Egy nő nem minden férfi mellett ugyanaz a nő. (Anatole France)

Az igazi nővé váláshoz nem egy kulcs, hanem egy zárkombináció

kell. (Marie Clarence)

Egy baba úgy vonzza a csajokat, mint egy végkiárusítás. (Született

feleségek c. film)

Ahogy az emberi test nem test lélek nélkül, a ház sem ház aszszony

nélkül. (Gárdonyi Géza)

A nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van,

de ha szólnak, általában baj van. (Bödőcs Tibor)

A női ösztönök hamarabb találkoznak, és hamarabb jutnak

egyezségre, mint a férfiak értelme. (Victor Hugo)

A nő őriz: ő a hagyomány, mint ahogy a férfi a haladás. Márpedig,

ha e két nem nélkül nincs sem család, sem emberiség, akkor e két

erő nélkül nincs történelem. (Henri-Frédéric Amiel)

Ritka az a helyzet, amelyet egy csinos nő segítségével ne lehetne

megoldani. (Louis Zamperini)

A férfi alkot, a nő ihlet. (Linn Ullmann)

Borítónkon Révész Róbert fotója látható

A fiúk megnőnek, a lányok felnőnek. (Patrick James Rothfuss)

A nőknek semmihez nincs nagyobb affinitásuk, mint a megfoghatatlan,

misztikus, metafizikai reménykedéshez. (Mártonffy

András)

Az asszonyokban mindig több van egy unciával a lelki spirituszból,

mint a férfiakban. (Krúdy Gyula)

Nőnek kor nem árt; a megszokás

Örök varázsát nem koptatja el. (William Shakespeare)

Az igazi férfinak egy nő nem csupán a szeretője, nemcsak a gyermekeinek

anyja, hanem az ő Anyaistennője, aki emberré formálta

őt a szinte semmiből. (Müller Péter)

A nőnek, aki nem használ parfümöt, nincs jövője. (Coco Chanel)

A férfi azt hiszi, hogy ő választja az asszonyt, pedig majdnem

mindig az asszony választja a férfit. (Paul Géraldy)

A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem

megérez, nem tud, hanem megsejt. (Csáth Géza)

A nő, aki nagy dolgokra inspirál minket, gyakran ugyanaz, mint

aki megakadályoz bennünket a megvalósításukban. (Alexandre

Dumas)

Nevetni vagy pedig könnyezni; az mindegy az asszonyoknál. (Katona

József)

A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy

semmi értelme. (Rejtő Jenő)

Nő férfival csak ebben a sorrendben lehet jóban: először pajtása,

aztán szeretője, végül csak barátja. (Anton Pavlovics Csehov)

2018. március 8. 3

tartalom

Jó nőnek lenni nehéz, de

nem lehetetlen…

Tánc és karrier Dubajban

Elbutulunk az okoseszközeinktől!

Nőnap van. Akárhogy is, rajtam múlik,

mit kezdek vele. Elháríthatom a virágot,

a köszöntést, de örömmel el is fogadhatom.

Felfedezhetem és megmutathatom

magamban a Nőt, örülve, ha más is felfedezi,

vagy nem tudva, mit kezdjek vele,

elrejthetem. (28. oldal)

A temerini Aladics (interneten, sajtóban,

versenyeken: Aladic) János egyéni elhatározásból,

saját szervezésben érkezett

Dubajba hét évvel ezelőtt. Bő egy évvel

később már saját vállalkozását menedzseli,

és azt csinálja, amit a legjobban

szeret: táncol. (13. oldal)

Azok a gyerekek, akik túl hamar és túl

sokat töltenek valamilyen képernyő előtt,

nem tudnak úgy játszani, és a mozgáskultúrájuk

is kevésbé fejlett, egy játszótéren

is ügyetlenebbek, mert nekik érdekesebb

az, hogy órákon át nyomkodjanak

két ujjal egy eszközt. (40. oldal)

Minél kisebb a falu, annál

kedvesebbek az emberek

A világ közepe

Az első negyedévben

nem várható döntés

Két női buszsofőr mesélte el a nem mindennapi

történetét, azt, miért választották

ezt a munkát, s azt is, hogy milyen

nehézségekkel kell szembenézniük, s

könnyebb-e a dolguk, mint férfi kollégáiknak.

(8–9. oldal)

Kezdetben a vallás és az iskola szorosan

összefüggött, ugyanis az oktatást

kántortanítók végezték, és anyanyelven

tanítottak, kit magyarul, kit szlovákul. A

faluban 1952-ig magyar, szerb és szlovák

hatosztályos iskolarendszer működött.

(30–31. oldal)

Dobrivoje Vidojević egyike annak a 376

polgárnak, akik 2015. január 5-én alkotmányjogi

panaszt nyújtottak be a nyugdíjkifizetés

ideiglenes módjára vonatkozó

törvényre vonatkozóan. (11. oldal)

Egypercesek. ................................................................................ 6-7

Oktatás: Érzékenység vagy képmutatás?..................................... 10

Interjú: Nőként a nagyvilágban.................................................... 12

Közélet: Népi bölcsességek aktualitása ....................................... 14

Magyarország: Az ország veje...................................................... 15

Zene: Magyar alternatív pop és Love Szabadkán!....................... 16

Múltidéző: Az új magyar gazdasági mechanizmus..................... 17

Hétköznap(ló): Ettől legyen jókedvünk?...................................... 18

Fesztivitrázs: Társ az esküvőszervezésben ................................... 19

Helyi vagy világjelenség az elvándorlás, a migráció? (1.)............ 20

Irodalom: Barcsi Tamás................................................................. 21

Gyerekszoba ........................................................................... 22–23

Vendégségben Bajmokon, Bajsán, Nagybecskereken .......... 24–25

Ötletsarok: Húsvéti dekoráció – egyszerűen, olcsón................... 26

Tárca: Sírjunk vagy nevessünk?.................................................... 27

Képhistóriák: Ünnepeljük a nőt!................................................... 29

Fejtörő........................................................................................... 32

Kisrejtvény .................................................................................... 33

Óriásrejtvény........................................................................... 34–35

Horoszkóp és kvíz......................................................................... 36

Horogra akadva: Akinek a világháló a mestere ........................... 37

Gurulunk: Hatszor annyi külföldről behozott használt autó,

mint eladott új.............................................................................. 38

Sport: Eperjesi László esete.......................................................... 39

Az orvos válaszol: A kínzó nyiroködéma...................................... 41

Sajtótörténeti feljegyzések..................................................... 42–43

Családi hirdető........................................................................ 44–45

Utazás: Kihívásokra várva....................................................... 46–47

Humor..................................................................................... 48–49

Konyha: Slow cooking, avagy a lassú főzés............................ 50–51

Tv-műsor................................................................................. 52–65

Impresszum .................................................................................. 66

4 2018. március 8.

A szegény újságíró kivonul

a civilizációból

Jubileumi tizenöt évvel ezelőtt kezdtem hivatásszerűen újságírással foglalkozni. Ez

alatt az idő alatt számtalanszor hallottam idősebb kollégáktól, hogy „aki egyszer

belekóstol ebbe a szakmába, az többé nem szabadulhat tőle, az mindörökké az újságírás

rabja marad”. Én ezt egyetlen pillanatig sem éreztem így.

Amit érzek és tudok, hogy bármikor

képes volnék váltani, és valami

egészen mással foglalkozni.

Igaz, az elmúlt 15 év során is csináltam

én mindenfélét, de valahogy mégis

minden foglalatosságom a szó tágabb értelmében

vett újságíráshoz kapcsolódott

vagy vele volt rokonítható: tudósítottam,

riportoztam, interjúztam, elemeztem,

publicisztikát, kritikát, recenziót írtam,

újságot, műsort, folyóiratot, könyvet, online

felületeket szerkesztettem,

a legkülönfélébb szövegeket

fordítottam. És mégsem gondolom,

hogy az „újságírás rabja”

volnék.

Bármikor elérkezhet az a pillanat,

amikor azt mondom: ennyi

volt! Ennek oka lehet számtalan:

csömör, kaland, kényszer, egy

kecsegtető ajánlat. Könnyen fog

menni. És most tényleg nem ironizálok.

Persze az is lehet, hogy

ez a pillanat sohasem következik be, mint

ahogy az sem zárható ki, hogy bekövetkezik,

de valamikor mégis visszatérek az újságíráshoz.

Meglátjuk.

Néhány hónappal ezelőtt kitaláltam egy

új esti mesét, amely a szegény újságíróról

szólt. Azóta a lányaim minden este az új

mesefigura kalandjairól akarnak hallani.

Annyit sikerült náluk kialkudnom, hogy

csak minden másnap kelljen új mesével

előállnom. A 15 éves jubileumom apropóján

ezennel közreadok egy témába vágó

epizódot. A címe: A szegény újságíró kivonul

a civilizációból.

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon

is túl, valahol Szerbiában, élt egyszer

egy szegény újságíró.

Ez az újságíró olyan sokat dolgozott,

hogy egy napon úgy érezte: kész, ezt nem

lehet így tovább csinálni! Olyan csömört érzett

a hivatása iránt, hogy még fölkelni sem

volt kedve, noha aznap is három eseményről

kellett volna tudósítania, és ezenfelül

még egy interjú is várt rá.

Arra az elhatározásra jutott, hogy azonnali

hatállyal fölmond, de nem csak fölmond:

elhagyja a várost, a környéket, kivonul

a civilizációból, és remeteként él tovább

egy erdei barlangban.

– Kész, Béla, azonnali hatállyal fölmondok.

Kiégtem. Elegem van az újságírásból,

elegem van a civilizációból! Nem fogtok

hallani felőlem többé – mondta az őt cinikusan

méregető főnökének.

– Jól van, kolléga, te tudod. De aztán

óvakodj a vaddisznóktól meg a hét törpétől!

– mondta neki búcsúzásképpen a

főszerkesztő.

A szegény újságíró még aznap összecsomagolta

a legszükségesebb tárgyakat egy

bőröndbe, és megindult gyalog hetedhét

országon át, az Üveghegy irányába, mígnem

egy kerek erdőhöz nem ért. Ott aztán

kinézett magának egy barlangot, meggyőződött

róla, hogy nem lakik-e már ott valaki

vagy valami, majd miután üresnek találta,

beköltözött.

Napokig kizárólag bogyókon élt, mire

rájött, hogy a tücskök-bogarak sokkal finomabbak

és táplálóbbak, mint a vega koszt.

Amikor épp nem élelem után kutatott,

naphosszat csak heverészett, olvasgatott,

szemlélődött. Végre boldognak tudhatta

magát.

Teltek-múltak a napok, és a szegény újságíró

egyre inkább úgy érezte, hiányzik

neki valami, de nem tudott rájönni, hogy

mi. Olyan sok mindent látott, tapasztalt az

erdőben, minden percét élvezte a természetben

töltött időnek, de valahogy mégsem

stimmelt valami.

Egy napon, amikor gombászni indult,

fölfigyelt három házikóra: az egyik szalmából,

a másik fából, a harmadik kőből épült.

„Házak” – gondolta. „Vajon kik lakhatnak

bennük?” A kérdésére azonban csakhamar

választ kapott, amikor egyszeriben egy vérfagyasztó

thriller önkéntelen szemlélőjévé

Pannonanizáló Balkánaán

vált. Ugyanis a szalmaház ajtaja előtt egy

hatalmas ordas farkast pillantott meg, aki

imigyen rikácsolt:

– Kismalac, kismalac, engedj be!

– Nem engedlek, hó van a kenderbe’! –

szólalt meg határozott, ámde elcsukló hangon

az ablakból leskelődő kismalac.

– Ha nem engedsz be, szétfújom a házadat!

– fenyegetőzött a farkas, és meg sem

várva a választ, már teli tüdőből fújta is a

gyenge szerkezetű tákolmányt, ami pár másodperc

alatt semmivé vált. Az imént még

leselkedő kismalac egy hirtelen ugrással a

kőháznál termett, ahová egy szempillantás

alatt bebocsátást is nyert.

A szegény újságíró dermedten nézte végig

a jelenetet a közeli tölgyfa

mögül, és a telefonjához kapott,

amit a városban használt utoljára,

de még mindig a farzsebében

hordozott, maga sem tudta, miért.

Ekkor azonban hirtelen megértette,

mi is hiányzott neki. Hát

az, hogy országgal-világgal megossza,

amit lát, amit tapasztal.

Szerencsére a Telenornak volt

az erdő szélén adótornya, így

volt megfelelő térerő is. Azonnal

„tárcsázni” kezdte egykori főnökét.

– Bélám, nincs most időm elmagyarázni,

hogy mi van, muszáj leadnom egy tudósítást,

szenzációs sztori, add a gépírónőt, diktálnom

kell.

– Jól van, kolléga, de azt tudod, hogy

létszámstop van, úgyhogy ne is álmodj

róla, hogy újra fölveszünk állandó

munkaviszonyba.

– Bánom is én, megvan itt mindenem,

nem kell a mocskos pénzetek, csak add már

a Gizikét!

Mivel kimondta a bűvös mondatot – tudniillik,

hogy hajlandó ingyen is tudósítani –

a főszerkesztő immár nem látta semmi akadályát

annak, hogy kapcsolja a daktilográfus

szakmunkatársat. A szegény újságíró

pedig részletesen beszámolt a történtekről,

hogy az ordas miként fújt el két erdei házikót,

miként menekültek meg mégis a malacok,

és végül hogyan jártak túl a farkas

eszén.

Ettől a naptól kezdve a szegény újságíró

rendszeresen tudósított az erdő eseményeiről

egykori lapjának, amely a médiapiacon

egyedüliként rendelkezett erdei tudósítóval,

ráadásul az egész nem került neki

semmibe, leszámítva a szegény újságíró

telefonszámláját.

PRESSBURGER Csaba

2018. március 8. 5

egypercesek

Oscar-díj: Nem sikerült a triplázás

A magyar filmeseknek nem sikerült zsinórban

harmadszor is Oscar-díjat nyerniük.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről filmjét a chilei

Una mujer fantástica című alkotás győzte le.

Az Amerikai Filmakadémia idei, sorrendben

90. díjkiosztóján Guillermo del Toro (a

felvételen) A víz érintése című alkotása bizonyult

a legjobbnak. A mexikói származású

filmest a legjobb rendezésért is díjazták,

de a hidegháborús fantáziafilmet a legjobb

filmzenéért (Alexandre Desplat) és a legjobb

látványtervezésért/díszletért is Oscar-díjjal

jutalmazták.

A legjobb női főszerepért járó Oscart

a Három óriásplakát Ebbing határában c.

filmben (Three Billboards Outside Ebbing,

Missouri) nyújtott alakításáért Frances Mc-

Dormand kapta, míg a legjobb férfi főszerepért

Gary Oldmant díjazták a Legsötétebb

óra (Darkest Hour) című filmben nyújtott

alakításáért. A legjobb férfi mellékszereplő

kategóriában Sam Rockwell kapta meg az

aranyszobrocskát (Három óriásplakát Ebbing

határában), a legjobb női mellékszerepért

járó díjat pedig Allison Janney (Én,

Tonya) vehette át.

A legjobb eredeti forgatókönyvért Jordan

Peele-nek, a Tűnj el! (Get Out), a legjobb adaptált

forgatókönyvért pedig James Ivorynak,

a Szólíts a neveden! (Call Me by Your Name)

című alkotás írójának ítélték oda az Oscart.

Christopher Nolan Dunkirk című filmje

három kategóriában – a legjobb vágás, a legjobb

hangvágás és a legjobb hangkeverés –

bizonyult a legjobbnak, a Szárnyas fejvadász

2049 (Blade Runner 2049) című sci-finek pedig

a legjobb operatőrnek (Roger Deakins)

és a legjobb vizuális effektusokért járó Oscart

sikerült megszereznie. Az egész estés animációs

filmek mezőnyében a Pixar Coco című

alkotása nyert, s úgyszintén ez az animációs

film érdemelte ki a legjobb betétdalért járó

Oscar-díjat is. A rövid animációs filmek kategóriájában

pedig Glen Keane és Kobe Bryant,

egykori NBA kosárlabdázó és olimpikon Dear

Basketball című filmjét díjazták.

A haladók nyertek Belgrádban

Mindössze négy párt, illetve koalíció lépte

át a választási küszöböt a belgrádi helyhatósági

választásokon. Aleksandar Vučić

listája meggyőző fölénybe került Sevojnóban,

Aranđelovacon és Borban is a vasárnap

megtartott voksolásokon.

A Városi Választási Bizottság végleges adatai

szerint Belgrádban a Szerb Haladó Párt,

vagyis az Aleksandar Vučić köztársásági elnök

nevével fémjelzett listára a választáson részt

vevő polgárok 44,9 százaléka szavazott – 366

461 szavazatot szerzett a lista. A voksok 18,93

százalékát szerezték meg Dragan Đilasék,

9,01 százaléknyi szavazat jutott Aleksandar

Šapić listájának, valamint 6,13 százalék a szocialisták

által vezetett koalíciónak. Rajtuk kívül

senki más nem érte el a választási küszöböt.

A 110 fős fővárosi parlamentben ezen

adatok szerint a következőképp oszlanak el

a mandátumok: az SZHP 64 – abszolút többséget

szerezve –, Đilasék 26, Šapić listája 12,

míg a szocialisták 8 mandátumhoz jutottak.

Az IPSOS mérése szerint a részvételi

arány 51,3 százalékos volt. Összesen 24 lista

közül választhatott az 1 606 693 szavazásra

jogosult polgár.

A Demokrata Párt megalakulása óta

először nem jutott be a belgrádi városi

parlamentbe.

Az ellenzéki pártok szerint a választásokat

számos rendellenesség kísérte.

Hátrányos helyzetű magyarokat segítő

program indul a Kárpát-medencében

Hátrányos helyzetű magyarok felzárkózását

segítő programot indít a Kárpát-medencében

az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

(Emet) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

(MMSZ) több mint 900 millió

forintos európai uniós támogatásból – jelentették

be pénteken Budapesten.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára

a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy

az országhatáron belüli segítséghez hasonlóan

szeretnék támogatni a hátrányos helyzetű

magyarokat az országhatáron kívül is.

A projekt keretében a tervek szerint 13

ezer magyarországi és határon túli hátrányos

helyzetű magyar emberhez jutnak majd el –

közölte az államtitkár, aki úgy fogalmazott:

„Bízunk benne, hogy ez sok embernek a szegénység

ördögi köréből való kitörést jelenti.”

Kiemelte: egyszerre szociális és nemzetpolitikai

cél, hogy minden határon túli magyarnak

is „megadjuk az emberhez méltó

élet lehetőségét”.

Tanjug

Kozma Imre, az MMSZ elnöke azt mondta,

véleménye szerint a program alkalmas arra,

hogy csökkenjenek az egyenlőtlenségek.

Lőrincz Norbert, a projekt szakmai vezetője

közölte: a program három évig tart.

A közreadott sajtóanyag szerint a konzorciumvezető

MMSZ és a konzorciumi

partner Emet projektje 911 millió forintos

uniós támogatásból valósul meg a Széchenyi

2020 program keretében. A projekt jó

gyakorlatok megosztásával, az együttműködés

erősítésével, továbbá konkrét társadalmi

problémák enyhítésével járul hozzá

az egyenlőtlenségek felszámolásához a

Kárpát-medencében.

A leghátrányosabb helyzetű területeken,

telepi környezetben élőknek a szükségleteikhez

igazodó speciális szolgáltatások

állnak majd rendelkezésre, hogy hosszú távon

esélyt kaphassanak a jobb életminőség

elérésére.

A rendőrök parancsot kaptak, hogy

minél több büntetést írjanak ki

A Szerbiai Rendőrök Szakszervezete közölte,

hogy a közlekedési rendőrök országszerte

azt a parancsot kapták a rendőrparancsnokaiktól,

hogy minél több közlekedési

szabálysértést írjanak ki.

A közlekedési rendőröknek egy előre

meghatározott normát kell teljesíteniük, s

ez valamennyi rendőrállomásra érvényes,

kivéve Belgrádot, ahol minden bizonnyal a

helyhatósági választások miatt nem határozták

meg a normát – olvasható a közleményben,

amely arról is beszámol, hogy a

legnehezebb helyzetben a jagodinai rendőrök

vannak, ahol egy közlekedési rendőrnek

a munkaideje alatt 15 szabálysértést

kell kiírnia.

A Szerbiai Rendőrök Szakszervezete

szerint a normarendszernek az oka,

hogy Jagodinán üres az önkormányzat

kasszája, s a közlekedési szabálysértésekből

befolyt összegek az egyik módja

annak, hogy feltöltsék az önkormányzatok,

illetve az állam kasszáját is, ugyanis

a büntetés összegének 70 százalékát az

állam kapja, 30 százaléka pedig megmarad

a községnek, azzal, hogy ez utóbbi a

befolyt összeg felét át kell, hogy utalja a

helyi rendőrállomásnak.

6 2018. március 8.

A szakszervezet szerint azonban ez elég

ritkán történik meg, s emiatt legtöbbször

a rendőrök veszik a papírt a nyomtatóba,

vásárolják a nyomtatóba a tonert, illetve az

elemlámpát.

A szakszervezet felszólította a közlekedési

rendőröket, hogy ne vegyenek részt ebben

az „akcióban”, s csakis a törvény szerint

járjanak el, ne pedig a polgárokat terheljék

külön kiadásokkal csak azért, mert egyes

községi vezetők felelőtlenül viseltetnek a

lakosok pénze iránt.

Korrupció gyanúja miatt tartóztatták

le a radiológiai osztály vezetőjét

A korrupcióellenes küzdelem jegyében

lefolytatott akció során letartóztatták a belgrádi

Katonai Orvostudományi Akadémia

(VMA) radiológiai osztályának vezetőjét,

akit azzal gyanúsítanak, hogy hivatali helyzetével

visszaélve több mint másfél millió

dinár (azaz több mint 12 700 euró) jogtalan

jövedelemre tett szert.

A szerb védelmi minisztérium közölte,

hogy letartóztattak egy alezredesi rangot

viselő orvost, aki huzamosabb időn keresztül

élt vissza hivatali pozíciójával, nevének

kezdőbetűi pedig B. R.

A Katonai Orvostudományi Akadémián

tapasztalható korrupció visszaszorítása érdekében

több hónapon keresztül gyűjtötték

az információkat és a bizonyítékokat.

Az akció során több személy is a hatóságok

látókörébe került, gyanúsítottként azonban

B. R.-t vették őrizetbe, és kihallgatták.

Az akciót a katonai-biztonsági ügynökség,

a belgrádi felsőfokú ügyészség és a

katonai rendőrség közösen bonyolította le.

Közleményükben hozzáteszik, hogy a

gyanúsított ellen az eljárást a felsőfokú

ügyészségen újonnan alakított korrupcióellenes

osztály fogja levezetni.

Nem mindenki örült

Vonának Kolozsváron

A Jobbik elnöke szombaton egynapos

erdélyi látogatásra utazott Erdélybe: Marosvásárhelyen

és Székelyudvarhelyen

lakossági fórumokon ismertette a Jobbik

választási programját, azon belül is főleg a

határon túli magyarokkal kapcsolatos álláspontját.

Mindkét városban kihasználta az

alkalmat arra is, hogy támogatói aláírásokat

gyűjtsön a kisebbségvédelmi Minority SafePack,

valamint a kelet-európai bérek felzárkóztatására

vonatkozó bérunió európai

polgári kezdeményezéshez.

Kolozsvári sajtótájékoztatóján Vona

Gábor hangsúlyozta: ha pártja kormányra

kerül, az Orbán-kormány minden pozitív

nemzetpolitikai intézkedését meg fogja

őrizni. Mindig támogatta és ezután is

támogatni fogja a kettős állampolgárok

szavazati jogát, támogatni fogja a határon

túli magyarok oktatási, kulturális, gazdasági,

egyházi szervezeteit és intézményeit.

Át fogják azonban alakítani a budapesti

kormány és a határon túli szervezetek viszonyát.

Úgy vélte: az Orbán-kormány függőségi

helyzetbe taszította az erdélyi magyar

szervezeteket, és uralkodik fölöttük. A

Jobbik ezzel szemben partnerséget ajánl,

és átláthatóbbá tenné a határon túli támogatások

rendszerét.

Vonát nem látta mindenki szívesen Erdélyben,

mégis sikerült neki párbeszédet

kialakítania a helyiekkel: a politikust egy

marosvásárhelyi utcai fórumon egyesek „Allah

akbar” kiáltással fogadták, mások úgy

vélekedtek, feszültséget kelt a jelenlétével.

Többen a Fidesz iránti elkötelezettségüket

hangoztatták, mások viszont a Jobbik

néppártosodását kifogásolták. Egy résztvevő

harminc üveggyöngyöt adott Vona

Gábornak arra utalva, hogy a Jobbik egyik

politikusa szerint az erdélyi magyarok szavazatát

üveggyöngyökkel vásárolta meg a

Fidesz.

Az MTI tudósítása szerint Vona Gábornak

végül sikerült párbeszédet kialakítania a jelenlévőkkel,

elmondta, hogy a Jobbik nem

kívánja lebontani a kerítést és beengedni a

bevándorlókat Magyarországra.

Nyomatékosította, hogy pártja támogatja

az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit,

és ha hatalomra jut, megpróbálja nemzetközi

szinten is ismertté tenni az erdélyi

magyarok törekvéseit.

Csík Mónika a legjobb novellista

Kihirdette az Arany János-emlékévre kiírt

vers- és novellapályázatának eredményeit a

Magyar Írószövetség. A vers kategóriában

az első helyezett Simon Adri, a második Kiss

Judit Ágnes, a harmadik helyezett Zsille Gábor

lett.

Novella kategóriában a zsűri a Szabadkán

élő Csík Mónika pályamunkáját ítélte a

legjobbnak.

A második helyezett Décsy Eszter lett,

a harmadik helyet pedig Nagy Koppány

Zsolt szerezte meg alkotásával. A Magyar

Írószövetség a pénteki díjkiosztóval zárta

az Arany János születésének kétszázadik

évfordulóját ünneplő emlékévhez kapcsolódó

programsorozatát.

egypercesek

Koszorúzás Bajmokon

A bajmoki Dózsa György MMK és a Hagyományápoló és Kegyeleti Bizottság értesíti a

polgárokat, hogy március 11-én, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc alatt lezajlott

kaponyai csata tiszteletére megemlékezést szervez. Délután kettőkor Töröky Pál sírját

koszorúzzák meg a paprenyacsai temetőben, három órától pedig megemlékezés lesz a

kaponyai emlékműnél.

Mindkét kategória első helyezettjei háromszázezer,

a második díjjal kitüntetettek

kétszázezer, a harmadik helyezettek pedig

százezer forintos pénzjutalomban részesültek.

A pályázatra tizenkét novella és húsz

vers érkezett, az alkotásokat Rózsássy Barbara

József Attila-díjas költő, Erős Kinga kritikus,

szerkesztő és Szentmártoni János, a

szervezet elnöke bírálta el.

A negyvenötödik életévüket még be

nem töltött alkotók részére kiírt pályázat

célja a magyar irodalom egyik legnagyobb

alkotója, Arany János megidézése volt hommage,

pastiche vagy egyéb lírai műfajban,

illetve fordulatos novellákban. A pályázatra

a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága,

a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila

Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Szlovákiai

Magyar Írók Társasága és a Kovács Vilmos

Irodalmi Társaság tagjai küldhettek be

munkákat, tematikai megkötés nélkül.

Előzetesben a pap és a hitoktató

A čačaki bíróság harmincnapos előzetes

letartóztatásba helyezte a požegai Milan Jorodović

(41) papot és Zoran Marinković (43)

egykori hitoktatót kábítószer árusítása miatt.

A két férfit Čačak melletti Mrčajevci faluban

tartóztatták le, miután az autóban,

amelyben utaztak, a rendőrség 27 kilogramm

kábítószert talált. A nyomozás kiderítette,

hogy a letartóztatás pillanatában

Jordović nem viselt papi öltözéket, míg Marinković

női ruhában volt.

HÍRFORRÁSUNK:

2018. március 8. 7

interjú

Minél kisebb a falu, annál

kedvesebbek az emberek

A férfias munkát végző nők kétszeresen kapják vissza a jót

Interjúalanyaimmal múlt héten, a lassan mögöttünk álló tél utolsó, ám legkeményebb

napjaiban beszélgettem. Fontosnak tartom hangsúlyozni ezt, hiszen egyfelől

ritkán történik meg, ha a tél szinte az elejétől a végéig nagyon enyhe, majd február

utolsó és március első napjaiban mínusz húsz fok társaságában vastag hótakaró érkezik,

másfelől viszont beszélgetőtársaim munkáját nagymértékben befolyásolja

az időjárás, hiszen buszvezetőként dolgoznak a szabadkai Subotica-trans utasforgalmi

vállalatban. Így, habár az interjú a nőnap alkalmából készül, a beszélgetés

során elkerülhetetlenül szóba kerültek az éppen aktuális útviszonyok is.

Pešić Brankának gyerekként édesapja

– aki mechanikus, bádogos,

lakatos és mozdonyvezető volt –

műhelyében kellett megdolgozni

a zsebpénzéért. Felnőttként is sok férfias

dologhoz ért: ha kell, villanyt szerel, vagy

a laminát padlót is le tudja rakni. Ennek

ellenére nem az a típus, akit lekötne egy

monoton gyári munka egy gép mellett. Városi

lány létére kamiont, traktort és – a kombájnt

kivéve – gyakorlatilag mindenféle

szárazföldi járművet hajtott már, és ezzel

a falun élőket is megdöbbentette. Tíz éve

buszvezető, és nem is tudna magának más

munkát elképzelni.

Hogyan lett buszsofőr?

– Vegyészeti középiskolát fejeztem, de

rendőr szeretettem volna lenni, csak addigra

beszüntették a női rendőrök képzését.

Édesapámmal, aki mozdonyt vezetett,

többször mentem Vinkovciig meg vissza, de

az unalmas volt, mert találkoztunk tíz vasúti

forgalmistával, és ennyi. Senkit nem láttam,

és engem sem látott senki. Ezért esett a választásom

olyan járműre, ahol kommunikálni

lehet az emberekkel.

Néhány éve leépítések voltak a vállalatban,

és azóta nincs a buszokon jegykezelő.

Ez mennyire nehezítette meg a

munkát?

„Majd jöttök velem Kelebiáig!”

„Amikor iskolajáratot vezetek, akkor időnként rá kell szólni a gyerekekre, mert rendetlenkednek.

A mikićevói járaton elég volt csak leoltani a lámpákat, és azt a legkisebb

gyereket, aki a legcsintalanabb volt, odahívtam magam mellé, hogy fogja a kapaszkodót.

De például az 1-es buszon nagyon rosszak voltak a gyerekek. Feleslegesen

nyomkodták a leszállást jelző gombot. Azt mondtam nekik: ha még egyszer valaki

megnyomja a gombot, de nem akar leszállni, akkor végigjönnek velem Kelebiáig, és

csak visszafelé engedem ki őket. Onnantól kezdve jól viselkedtek. Előfordult olyan is,

hogy egy felnőtt utas nem akart fizetni. Ilyenkor azt mondom, hogy leállítjuk a buszt,

és nem megyünk tovább. Azután már nekem nem kell semmit tennem, a többi utas

helyettem lincseli meg az illetőt. Nem kell veszekednem senkivel. Az utasok szeretnek,

sokszor kapok tőlük cukorkát, kalácsot vagy virágot.” – nyilatkozta Pešić Branka.

– Néha fárasztóbb volt dolgozni, amikor

hátul egy jegykezelő fityókázott, össze-viszsza

nyitogatta az ajtókat, az utasok pedig

tőlem kérték a visszajárót. A jegykezelők

hiánya nem nehezítette meg a munkát, és

így most minden a saját felelősségem, mert

előtte még ő is az én gondom volt. Viszont

ezt a ránk ruházott munkát is jutalmazni

kellene. Rengeteg az adminisztratív feladat,

ami miatt nagy rajtunk a nyomás, ez pedig

elrontja az ember jókedvét. De én például

vezetés közben a Showder Klub műsorait

hallgatom, utoljára például Bach Szilvia humorista

Jolika és az autóvezetés című előadása

szólt. Az ugyanis megengedett, hogy

az egyik fülben fülhallgató legyen. Vezetem

a buszt és nevetek: nem tudom, ilyenkor

mit gondolnak az utasok, de ez eltereli a figyelmet

a gondokról.

Van-e különbség a különböző járatok

utasai között?

– Nagyon bánt az, amikor a 16-os buszt

vezetem, és az emeletes épületekben lakó

kicicomázott nők csak úgy odadobják elém

a pénzt. Ezzel szemben a 6-os vagy az 1-es

buszon, ahol a legszegényebb emberek

közlekednek, mindig „Jó reggelt!”-tel vagy

„Jó napot!”-tal köszönnek. Nekem sem esik

nehezemre hatszázszor mondani, hogy

Jó napot! De amikor úgy mennek el mellettem,

mint egy kutya mellett, akkor az

elrontja a napomat. Olyankor beteszem a

fülembe a fülhallgatót, és hallgatom a humoros

műsorokat.

PEŠIĆ BRANKA: VEZETÉS KÖZBEN A SHOWDER

KLUB MŰSORAIT HALLGATOM, UTOLJÁRA

PÉLDÁUL BACH SZILVIA HUMORISTA JOLIKA

ÉS AZ AUTÓVEZETÉS CÍMŰ ELŐADÁSA SZÓLT

Munkája során szokott-e találkozni

előítéletekkel?

– A baráti köröm büszke rám. Persze, viccek

mindig elhangzanak, ahogyan a szőke

nőkről, úgy a női sofőrökről is. De ezt nem

veszem komolyan. Be lehet hozzám vagy az

Erzsihez ülni a buszba, és tapasztalhatják,

hogy egyenletesen vezetjük a járművet. Én

például kikerülöm az összes csatornalefolyót.

Néhányan erre nem vigyáznak. De a mi

buszunk emiatt csak ritkán megy javításra.

Amikor sorok voltak Kelebián, én akkor is

mindig elmentem a határig, a férfiak pedig

nem. Az utasok tudták, hogy amikor én vezetem

a buszt – akár tél volt, akár nyár –, ott

leszek pontosan a kaszárnyánál is, a Solidnál

is. Ez a férfi kollégák esetében már nem

volt ennyire biztos.

8 2018. március 8.

Hány órakor kel reggel egy buszvezető?

– Ha autóval megyek munkába, akkor

3.30-kor, ha a fél négykor induló éjszakai

járattal megyek, ami összeszedi az munkatársakat,

akkor kettőkor kelek, de olyankor

a busszal végigpásztázom egész Szabadkát,

mire fél ötre beérek a munkahelyre. A munkaidő

4.25-kor vagy 4.40-kor kezdődik, de

előfordul, hogy háromnyegyed tíztől estig

kell dolgozni. Hat munka- és egy szabadnapunk

van. A végállomásokon eltöltött szünetekkel

együtt a nyolc óra munkát 12-14

óra alatt dolgozzuk le, de így is csak hét óra

ötven percet számolnak el.

A városi közlekedésben milyen problémákat

tapasztal?

– Ha például meglátjuk az autó rendszámán,

hogy az valamelyik környező kisebb

községekből való, akkor már sejtjük, hogy

gond lesz. Például indokolatlanul lassabban

mennek, hirtelen befékeznek, vagy jobbra

indexelnek, de aztán balra fordulnak. Látszik,

hogy elveszettek, őket folyamatosan

szemmel kell tartani. A kerékpárosokkal és

a gyalogosokkal is baj van. Bennünket még

úgy tanítottak, hogy először nézzél szét,

és ha biztonságos, akkor mehetsz át az átkelőn.

Mostanában pedig úgy tanítják a fiatalságot,

hogy amint lerakta a lábát a zebrára,

neki van elsőbbsége. Az mindegy neki,

hogy te csak egy méterre vagy az átkelőtől.

A kerékpárosok pedig, akármelyik mellékutcából

jönnek ki, azt gondolják, övék

az az egy méter. Egy idegbajos autós pedig

összeverte az egyik kollégánk üvegét.

Sokszor az autósok nem engednek ki bennünket

a megállóból, pedig úgy tanultuk a

KRESZ-ben, hogy ki kell engedni a buszt.

Tizennégy tonnát még üresen is nagyon

nehéz megállítani a csúszós úton

Škrbić Erzsébet családi hagyományt követve

lett buszvezető. Édesapja is buszsofőr

volt, akivel gyerekkorától kezdve utazgatott,

és ez nagyon megtetszett neki. Habár

szülei ennek nem örültek, mivel lány, ezért

egészségügyi szakmát tanult, de végül

mégis buszvezető lett belőle.

Ezek szerint már a szülők részéről is

volt egy sugallat, hogy lány létére ne válasszon

férfias szakmát?

– Apukám azt mondta, hogy ha fiú lennék,

akkor sem ajánlaná ezt. Biztosan azért,

mert ő is kitapasztalta ennek minden rossz

oldalát. De végül beletörődtek. Azért szeretem

ezt a munkát, mert egyedül hozhatom

a döntéseket, de sok negatív oldala is van.

Nő létemre a kollégák is egészen máshogy

viszonyulnak hozzám. Persze, ehhez hozzátartozik,

hogy ha elvállaltál egy férfias munkát,

akkor ne húzd ki magad alóla, mert nő

vagy. Amit a fiúk megcsinálnak, azt te is

próbáld megcsinálni, és akkor kétszeresen

Azok a régi „szép” idők

Időnként nemcsak járművezető, hanem mechanikus is?

– Igen. De most már csak a kisebb hibákat kell elhárítani, mert az újabb buszokban

számítógép van, ehhez nem elég egy darab drót és egy csavarhúzó, mint a régi buszoknál.

Például, amikor az ajtó beragad, vagy a gép nem akarja felnyomni a levegőt.

Ilyen esetekben, amikor a szelep befagy, egy egyszerű papírral a jármű alá gyújtanak.

Régebben előfordult, hogy elszakadt a gázbowden - ahogy felénk mondják, a szajla -,

és olyan is, hogy az egyik sofőr elől nyomta a kuplungot, a másik egy drót segítségével

hátul váltott, de az új buszokkal már nincs ilyen – mondta Škrbić Erzsébet.

kapod vissza a jót. Bármi segítség kell, mindig

ott vannak. Az utasok is máshogy viszonyulnak

hozzánk, kedvesebbek velünk. De

talán mi, női sofőrök is kevésbé vagyunk

idegesek, mint a fiúk. A rendőrökkel is jó a

tapasztalatom. Az, hogy nő vagyok, ilyen

előnyökkel jár, és könnyebben veszem az

akadályokat, mint a férfiak.

ŠKRBIĆ ERZSÉBET: SZÍVESEN ODAADNÁM

A VOLÁNT EGY NAPRA AZOKNAK, AKIK A

VÁROSHÁZÁN ÜLNEK, HOGY PRÓBÁLJÁK KI,

MILYEN VEZETNI AZ UTAKON, MELYEKRŐL

NINCS ELTAKARÍTVA A VASTAG HÓTAKARÓ

interjú

Mit néznek a rendőrök egy utasforgalmi

közvállalat járművének

ellenőrzésekor?

– Helyben nem szoktak ellenőrizni, de

amikor másik városba utazunk, akkor előfordul

a közúti ellenőrzés. A rendőrök a tachográfkorongról

ellenőrzik, hogy mennyit

vezettem, mennyit pihentem. Az autóbusz

papírjait is ellenőrzik, valamint a tűzoltókészüléket.

Ez teljes mértékben a sofőr felelőssége.

Ha ezek nincsenek rendben, akkor

reggel nem szabad a járművel útra kelni. Ha

indulok, pontosan tudnom kell – akár különjáratról,

akár városi, rendes járatról van

szó –, mely dokumentumok azok, amelyeknek

a buszban kell lenniük.

Az utasokkal kapcsolatban tapasztalt-e

hasonlót, mint kolléganője?

– Minél távolabb élnek az utasok Szabadka

központjától, annál kedvesebbek.

Nagyon ritkán dolgozom a városi járatokon,

inkább a külvárosiakon vezetek: Nagyfény,

Csantavér, Magyarkanizsa, Tavankút, Bajmok

stb. Minél kisebb a falu, annál kedvesebbek

az emberek. Számukra nem jelent

gondot, ha pár percet késik a busz. A városban

ez már egészen máshogy működik.

Milyen volt átvészelni a tél utolsó, de

annál keményebb napjait?

– Nehezen gyulladnak a buszok a hidegben,

de ilyenkor mindenki megy és teszi a

dolgát, hogy lefedjük a járatokat, amennyire

csak lehetséges. Ilyen esetekben a maximális

teljesítményt nyújtja mindenki. Amikor

indulunk, a buszok az elsők, és amikor

kitapossuk a havat, akkor a kerékpárosok

azon a nyomvonalon haladnak. Én nagyon

szeretném megkérni őket, hogy biciklivel

ne menjenek ott, inkább menjenek gyalog,

mert a tizennégy tonnát még üresen is nagyon

nehéz megállítani a csúszós úton. Elhiszem,

hogy nincs pénze az embereknek,

de a saját érdekükben jobban tennék, ha vigyáznának.

A „nyári” autósok lassítják a forgalmat,

miattuk tumultus keletkezik. A sort

ilyenkor kikerülni sem lehet. A téli szolgálat

munkája is katasztrofális, én szívesen odaadnám

a volánt egy napra azoknak, akik a

városházán ülnek, hogy próbálják ki, milyen

vezetni az utakon, melyekről nincs eltakarítva

a vastag hótakaró.

Van két lánya, ők folyatják-e a „férfias”

családi hagyományt?

– Mindkét lányom dolgozik, az egyik

óvónő, a másik a rendőrségen állt munkába.

A fiatalabbik, úgy látszik, örökölte a géneket,

és férfias szakmát választott. Ők már

szinte ebbe születtek bele, megszokták,

hogy a férjem is sofőr, és előfordult, hogy

azt mondták a tanító néninek, hogy sem

apu, sem anyu nem tud jönni a szülőértekezletre,

mert most épp egyik sincs az országban.

Nekik mindig is természetes volt,

hogy férfias munkát végzek.

TÓTH Imre

2018. március 8. 9

oktatás

Érzékenység vagy képmutatás?

A kóbor eb védett, a nemes vad préda

Egyik ismerősömet munkába jövet megharapta

az utcán egy kóbor kutya.

Az eset korántsem egyedi, rengeteg

hasonlóról hallani nap mint nap. Az iskolaudvart

a nyáron sűrű drótkerítéssel kellett

átjárhatatlanná tenni, hogy az utcán

ólálkodó kóbor kutyafalkáktól megvédjük

a diákokat. A gazdátlan vagy utcára vetett

egykori házi kedvencek tömegével árasztják

el nemcsak a nagyvárosok, de a kisebb

települések köztereit is, és ösztönállatként,

a természet parancsát követve rendületlen

szaporodnak, így a gondok és a lakosságra

leselkedő veszélyek lassan kezelhetetlenné

válnak. A külföldi támogatásból indított

állatvédő programok nemigen bizonyultak

fenntarthatónak, részben azért, mert

néhol már a kezdetkor jócskán lenyúltak a

pénzekből, részben pedig, mert ami még

esetleg érkezik, abból kevés marad a mára

jócskán kinőtt menhelyek működtetésére.

Az önkormányzatok lehetőségeit viszont

kimerítik a komoly összegre rúgó kártérítések.

Egy-egy kutyaharapásért jobb ügyvéd

akár hat számjegyű kártérítést be tud

vasalni az objektív felelősséggel terhelt

helyi hatóságtól, olyannyira, hogy egyrészt

ügyvédi „szakterületté” kezd válni a kóbor

ebek okozta sérelmek peresítése, másrészt

a biztosító társaságok egyre nehezebben

vállalnak felelősségbiztosítást az ilyen károk

rendezésére.

És míg korábban évtizedeken át hatékonyan

kezelték a problémát a vadásztársaságok,

addig mára az állatvédők által istápolt,

főképp befogásra, esetleg ivartalanításra

10 2018. március 8.

korlátozott zoohigiéniai szolgálat (valaha

sintér!) tehetetlen. Az állatvédők pedig

rendíthetetlenek.

Csupáncsak az nem bántja őket, ha nemes

vadat öl le az ember. Egy szelíd őzgida,

réten futkosó vadnyúl vagy csattogó szárnyú

fácánkakas elejtése siker, egy kapitális

őzbaké valóságos diadal.

A kár és a haszon mezsgyéi pedig egyre

keskenyednek.

Botránnyá duzzadt a biológia

szakkör munkája

A magyarországi sajtó botrányos hírként

közölte: élő állatokat boncoltak a keszthelyi

gimnazisták biológia-szakkörön. A sajtó

és az állatvédők össztüzének hatására

a kísérleteket vezető szaktanár távozott

munkahelyéről, de utóbbiak étvágya nem

csitul. Egyik hangadójuk nyilatkozta: „Mind

jogilag, mind etikailag elítélendőnek tartjuk

a középiskolában történteket, a konkrét

cselekményt végző tanáron túl felmerülhet

a közvetlen felettes, vagyis az igazgató, valamint

a tankerületi igazgatási szervezet

felelőssége is, hiszen egy tanrendben futó,

intézményesített állatkínzásról van szó.”

A biológia oktatása során a szemléltetésnek

és a kísérletezésnek egyik, gyakran

alkalmazott, szakmai szempontból rendkívül

fontos, számos humán- és állategészségügyi

pályára készülő diák számára nélkülözhetetlen

módszere a viviszekció, azaz

az élő állatokon végzett, tudományos vagy

kísérleti jellegű boncolás. A taneszközellátó

cégek kínálatában korábban rendszeresen

szerepelt a viasztálca, szike, olló, csipesz,

különféle terpesztők és a zoológia oktatásának

egyéb, nélkülözhetetlen eszközei,

miként a biológia-szakköri munka, sőt a

tanulmányi versenyek egyik legnagyobb

kihívást jelentő része volt maga a boncolás

is, leginkább altatásban lévő élő állatokon,

hiszen a szervműködés egyébként hogyan

lenne szemléltethető.

Szike és báránysült

Magam két műtéten estem át eddig, de

rajtam kívül ezrek és ezrek akár többször is.

A kamanci szívkórház műtőiben reggel

héttől akár este nyolcig váltják egymást a

szívsebészek, hogy életeket mentsenek. És

ezen felül jönnek a sürgős esetek. Halasztható

beavatkozásra akár hetekig, hónapokig

is várni kell, hogy sorra kerüljön a rászoruló

- és vár mindenki türelmesen, akár

katéterezni kell, és maga is egy monitoron

figyelheti, ahogyan finom műszerekkel matatnak

a koszorúereiben, akár invazív, nyílt

szíven végzett műtétre szorul, amelyek számát,

összetettségét és eredményességét

tekintve nemzetközi hírnevet szerzett magának

a tarcal-hegyi intézmény.

De a végtelenségig sorolhatnánk a nélkülözhetetlen

műtéti beavatkozásokat,

amelyekre kivétel nélkül az emberélet jobbítása

céljából kerül sor, például a legtöbb

csecsemő világra jöttéhez is kisebb-nagyobb

műtéti beavatkozásra van szükség.

Sokan viszont egy sima foghúzástól,

tyúkszemkivágástól is rettegünk.

Vajon merné-e vállalni valaki, akár a buzgó

állatvédők közül is, hogy olyan sebész

szikéje alá kerüljön, aki soha korábban nem

boncolt élő állatot? Nemigen? Akkor most

hogyan is állunk a keszthelyi és hasonló

esetekkel?

Egy dologban egyetértünk: az öncélú

állatkínzás minden további nélkül elítélendő

dolog, viszont méltatlan összemosni az

oktatási, tudományos, szakmai célból, pozitív

közösségi érdekből szakszerűen végzett

kísérletekkel.

És miközben a kedves állatbarátokkal

együtt jóízűen szürcsöljük a páratlan ízű fácánlevest,

vagy falatozunk egy jókora adag

omlós báránysültből, nem árt eszünkbe

idézni, hogy az elénk tálalt finomságok sem

végelgyengülésben elhullott jószágokból

készültek. Ilyetén a biológia-szakkörön történtek

felett érzett hamis aggodalmaink farizeusi

magatartássá minősülnek át, meg egy,

az oktatási intézményrendszer irányában sajnálatosan

terjedő bizalmatlansággá, amely

kész kétségbe vonni a szakmaiságot, és rablót

kiáltani ott is, ahol annak nyoma sincs.

BERETKA Ferenc

A közelmúltban írtunk róla, hogy Dragutin

Draganjac, a Katonai Nyugdíjasok Egyesületének

elnöke (a szervezet a Szerbiai Nyugdíjas

Szövetség kollektív tagja) a közérdekű információhoz

való szabad hozzáférésről szóló

törvényre hivatkozva február 9-én tájékoztatást

kért az Alkotmánybíróságtól a 2016.

április 25-én átadott beadványuk sorsáról.

Az egyesület indítványozta a nyugdíjkifizetés

ideiglenes módjára vonatkozó jogszabály

alkotmányosságának felülvizsgálását. A bíróság

honlapján a tárgy jogállásával kapcsolatos

információ szerint az Alkotmánybíróság

Nagytanácsának tavaly februárban, illetve

márciusban kellett volna megvitatnia a kezdeményezést.

Az egyesület arra kért választ,

hogy megtörtént-e, és ha nem, mikorra várható?

Az Alkotmánybíróság válaszát február

26-án kapták meg. E szerint a Nagytanács a

jelzett időpontokban nem foglalkozott az

üggyel, de a tárgy nyilvántartási számot (IU3-

351/2015.) kapott. A bíróság munkatervében

az idei első negyedévet (január-március) jelölte

meg a kezdeményezés megvitatásának

időpontjául - olvasható az Alkotmánybíróság

válaszában. Dobrivoje Vidojević egyike annak

a 376 polgárnak, akik 2015. január 5-én alkotmányjogi

panaszt nyújtottak be a Nyugdíjkifizetés

ideiglenes módjára vonatkozó törvényre

vonatkozóan. A beadvány besorolási kódja

Alig léptünk be a márciusba, az államelnök

és néhány miniszter (a pénzügyi tárca vezetője

egyelőre nem nyilatkozik) a tavalyihoz hasonló,

reális alapú, minden eddiginél nagyobb

nyugdíjemelést helyezett kilátásba. Nem ám

az év végén, hanem jóval előbb, mert – ahogy

Zoran Đorđević szociális és munkaügyi miniszter

fogalmazott – az államkassza januári

bevétele a várnál jóval nagyobb, az első hónapban

a tervezettnél nagyobb a járulékbevétel,

és a költségvetésből kevesebb pénz kell

a nyugdíjak kifizetésére. Ha ez a tendencia

folytatódik, a félévi mérleg megvonása után

korrigálják, emelik a közalkalmazotti béreket

meg a nyugdíjakat. (Egy szóval sem említette

a törvényes nyugdíjak visszaállítását!) Azt is

mondta, hogy 2014-ben lényegen megváltozott

a kormány viszonyulása a polgárokhoz,

a legidősebbekhez és a fogyatékkal élőkhöz.

hintaszék

Az alkotmányjogi panaszokról az első

negyedévben nem várható döntés

Az Alkotmánybíróság március végéig napirendre tűzi a nyugdíjcsökkentési

törvény alkotmányosságának felülvizsgálatára vonatkozó kezdeményezést?

2017. szeptember 6-ig UŽ-2/2015 volt, de az

említett dátumot és iktatószámot technikai

okokra hivatkozva a bíróság UŽ-7603/2017-re

módosította. ( A panasztevő feltételezi, hogy

másik bíró vette át a tárgyat, a 2010 áprilisában

kinevezett dr. Goran P. Ilićet bízták meg

vele, akinek idő kell ahhoz, hogy „megismerkedjen”

a beadványokkal. Vidojević feltevése

szerint ezért kapott új jelzést a 378 összevont

alkotmányos panasz.) Ugyancsak a közérdekű

információhoz való szabad hozzáférésre vonatkozó

törvényre hivatkozva azt tudakolta,

hogy a bíróság melyik negyedévre tervezi a

döntéshozatalt.

Az Alkotmánybíróság február 22-ei válaszában

az áll, hogy a konkrét tárgy nem szerepel

a 2018. január-márciusi munkatervében. A

bíróság két válasza látszatra ellentmond egymásnak.

Azért látszatra, mert különbség van

az eljárásban az alkotmányjogi panasz és az

alkotmányos felülvizsgálati indítvány között.

A nyugdíjcsökkentési törvény alkotmányosságának

vagy jogszerűségének értékelésére

irányuló eljárást a bíróság csak a meghatalmazott

javaslattevő (állami szerv, nemzetgyűlés,

kormány, képviselők) kezdeményezésére

indíthatja el, de a testület – a bírák többségi

szavazatával - önállóan is. A kérdéses törvény

kapcsán egyetlen illetékes állami szerv,

intézmény sem indított eljárást. Az alkotmányosság

és törvényesség felülbírálatát jogi

és magánszemély is kezdeményezheti. A

nyugdíjcsökkentési törvény esetében a kormány

tanácsadó testülete, a korrupcióellenes

tanács, a nyugdíjasok és katonai nyugdíjasok

szakszervezetei, a Tartományi Nyugdíjas

Szövetség stb. is beadta alkotmányjogi felülvizsgálati

kérelmét. Ebben az esetben az

eljárás a következő: a bíróság megvizsgálja

a kérelmeket, és vagy elfogadja, vagy elveti

azokat. Ha elfogadja, határozatot hoz az

eljárás megindításáról. A vizsgálódás során

az általános jogi aktus (törvény) szerzőjének

kérelmére az Alkotmánybíróság a határozat

meghozatala előtt megszakíthatja a folyamatot

lehetőséget adva a törvényhozónak, hogy

meghatározott időn belül megszüntesse a

megállapított alkotmány- vagy jogellenességet.

Ha nem teszi meg, a bíróság folytatja az

eljárást. Ha az Alkotmánybíróság megállapítja,

hogy a nyugdíjkifizetés ideiglenes módjára

vonatkozó törvény nincs összhangban az

alapokmánnyal, a nemzetközi jog általánosan

elfogadott szabályaival, a ratifikált nemzetközi

megállapodásokkal, a törvény vagy vitatott

rendelkezései a bírósági határozatnak a Hivatalos

Lapban való megjelenése után érvényét

veszíti. A döntésnek nincs visszamenőleges

hatálya!

TAKÁCS Magda

A kormány idősek iránti társadalmi

felelősségéről - miniszteri alulnézetből

„Aleksandar Vučić bátor döntésének és a

nyugdíjasok bizalmának köszönhetően

– akik felismerték a reformok szükségességét

– Szerbia túl van a legnehezebb perióduson,

de a reformokat folytatni kell - fogalmazott

Zoran Đorđević. Az ígérgetőkhöz csatlakozott

Rasim Ljajić idegenforgalmi, kereskedelmi

és telekommunikációs (néhai munkaügyi)

miniszter is. Azt mondta, a kabinet évről

évre emelni kívánja a nyugdíjakat. Tisztában

van vele, hogy a nyugdíjasok legnagyobb

problémája az anyagi helyzetük, az egészségügyi

szolgáltatásokhoz való hozzáférés és a

társadalomba való beilleszkedés. Azonban

nincs reális szociálpolitika nagy beruházások

és erős gazdaság nélkül. Minden más csak

szociális segély, amit a nyugdíjasok elutasítanak.

Legkevesebb, amit az állam értük tehet,

hogy az önkormányzatokkal együttműködve

nyugdíjas klubokat nyit, hogy hasznosan

és kellemesen eltöltsék idejüket - véli Rasim

Ljajić.

(U.I. Olvasóinkra bízzuk a prioritási sorrend

felállítását, és annak eldöntését, hogy az új

nyugdíjasklubok megnyitásával csökkennek-e

az idősek gondjai. Felvetődik a kérdés, hogy a

kormány részéről nem volna-e okosabb a kecsegtető

gazdasági és pénzügyi eredmények

okán visszaállítani a 2014 novembere előtti

törvényes nyugdíjakat és összehangolást, még

mielőtt megkezdődnének a tömeges hazai és

nemzetközi bírósági perek.)

T.M.

A februári dolgozói nyugdíj első részét

a bankok (hivatalosan) 10-étől fizetik,

a postások 11-étől kézbesítik.

2018. március 8. 11

INTERJÚ

Természetesen nem minden területen,

hiszen sokféle helyzetet különböztethetünk

meg, ám ha kiemelhetnénk

egyet, véleményem

szerint az első és legfontosabb az a munkavállalás

világában való megkülönböztetés.

Ugyanis, még mindig ez az a terület, ahol

szinte elviselhetetlen, megbotránkoztató,

és nem tekinthető normálisnak, ha egy nő

nem egy teljesen átlagos szakmát vagy hivatást

választ magának. Épp ezért választottam

e témával kapcsolatban Bontovics

Virágot, a tóthfalusi származású, 22 éves,

gyönyörű, okos, független nőt beszélgetőtársnak,

ugyanis hivatását tekintve egy pályakezdő

modell.

Mit gondolsz, ma még mindig él az a

tévhit, mely szerint ha egy nő nem egy

átlagos szakmát/hivatást választ magának,

akkor az elfogadhatatlan? Esetedben

ez azért folytonosan aktuális kérdés,

mert ugyebár a modellkedés irányába

kacsintgatsz.

– Véleményem szerint ma már teljesen

elfogadhatónak kellene lennie, ha egy nő

nem egy átlagos szakmát választ magának.

Ugyanis a mai nők sokkal karrieristábbak

az élet minden területén, és bátran állítom,

hogy képesek teljesen megállni a helyüket,

így aztán azt kell mondanom, tapasztalataim

szerint – és nagy örömömre – a modellkedés

ma már egy teljesen elfogadható

szakma.

Te miért tartod fontosnak, hogy egyenrangú

felek legyenek a nők a férfiakkal?

– Azért, mert ma már képes ugyanolyan

családfenntartó lenni a nő is, mint egy

férfi. Ők is mindent megtesznek a biztos

jövő érdekében. Csak ezt még mindig kevesen

ismerik el.

Nőként a nagyvilágban

Már a 19. és a 20. század is nagymértékben hangos volt azoktól a nőktől, akik az

egyenjogúságért folytattak harcot. És bár értek el sikereket, mégis úgy látom, hogy

ma a világban még mindig erősen jelen van a nők elnyomása.

BONTOVICS VIRÁG: MÉG NEM SIKERÜLT LEGYŐZNÖM

A LÁMPALÁZAT A KIFUTÓN

Virág már gyermekkorában is vonzónak találta

ezt a világot, izgalmas volt számára a sok

szép ruha, a csillogás és az azzal járó extravagáns

stílus, és nem utolsósorban a világ bejárásának

lehetősége is a szeme előtt lebegett.

Majd, amikor az a lehetőség mutatkozott előtte,

hogy megvalósítsa terveit, egyértelműen

EGY JÓ NŐ LEGYEN CÉLTUDATOS,

HATÁROZOTT ÉS CSALÁDCENTRIKUS,

DE A LEGFONTOSABB, HOGY SZERESSE

ÖNMAGÁT ÉS A SAJÁT KIS KÖRNYEZETÉT

belevágott. Elmondása alapján sok mindent

feladott annak érdekében, hogy megfeleljen

e hivatás feltételeinek, viszont azt gondolja,

hogy még egyáltalán nem áll készen arra,

hogy egyszerre feláldozza az egész életét.

Mi az, ami motivál?

– Egyelőre a tapasztalatszerzés, a kapcsolatok

kiépítése, és az, hogy olyan körökben

mozoghatok, ahol az emberek többségének

ugyanazok a céljai, mint nekem.

Ez pedig nem más, mint hogy egyedül képes

legyek megállni a saját lábamon, és

hogy egy biztos jövőt teremtsek magamnak

és később a családomnak. Azzal szeretnék

foglalkozni, amit örömmel csinálok, és

ez egyértelműen a szépségiparban

található meg,

de érdekel a televíziós

műsorvezető szerepe is, illetve

az egyéb, médiához

kapcsolódó munkák.

Leküzdhető az izgalom

a színpadra lépéskor,

míg a felvonulás tart?

– Nekem még nem sikerült

legyőznöm a lámpalázat

a kifutón. Lehet,

hogy kívülről egyszerű dolognak

tűnik, hiszen csak

fel kell vonulni, előre nézni

felemelt fővel, ám bennem

mégis akad olyankor

egyfajta kis félelem, ami leginkább amiatt

van, hogy például nehogy rosszul lépjek

le akár már a lépcsőn, hogy a magassarkú

lehetőleg a lábamon maradjon, és legfőképp,

hogy ezek a gondolatok ne zökkentsenek

ki abból, hogy határozottan és mindent

beleadva vonuljak végig. Ha valamit

csinálok, azt szeretem tökéletesen csinálni,

s ezért bennem állandóan van egyfajta

megfelelési kényszer… Folyamatosan dolgoznom

kell azon, hogy koncentrálni tudjak

a pillanatra, és hogy ott, akkor semmi

mással ne foglalkozzam.

Véleményed szerint milyen a jó nő?

– Szerintem egy jó nő legyen ápolt, foglalkozzon

magával, sportoljon és figyeljen

az egészségére a táplálkozás területén is.

Egy jó nő legyen céltudatos, határozott és

családcentrikus, de a legfontosabb, hogy

szeresse önmagát és a saját kis környezetét

is, amiben mindennapjait megéli. Én is erősen

figyelek a felsoroltakra, és nekem egyáltalán

nem mindegy, hogy hogyan lépek ki

az utcára. Szeretem megélni a nőiességemet,

ki is használom, és élvezem is.

A MAI NŐK SOKKAL KARRIERISTÁBBAK

AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN

Sok Virágra, vagyis hozzá hasonló nőre lenne

szüksége a mai világnak: határozott, tisztán

látó, és egyáltalán nem hagyja, hogy bármi

megakadályozza abban, hogy elérje a céljait, és

olyan pályára lépjen, amely nem megszokott.

Minden nő a maga módján értékes, és olyan jó

lenne, ha a félelmeket elengedve minden nő ezt

az értékét bátorsággal ki is használná.

PÓSA Tamara

12 2018. március 8.

Tánc és karrier Dubajban

A temerini Aladics János az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb

városában lett vállalkozó és sikeres versenyző

Dubaj a rekordok, a világszenzációk és az elképesztő luxus városa.

Csaknem hárommilliós lakosságának több mint nyolcvan

százalékát vendégmunkások – zömmel fizikai munkát végző indiaiak,

pakisztániak, bangladesiek és filippínók – teszik ki.

A

világ egyik leggyorsabban fejlődő városában sokra tartják

a képzett európai munkaerőt: az öreg kontinensről

érkező orvosok, ápolók, informatikusok, mérnökök, banki

vagy gazdasági szakemberek, nyelvtanárok és pedagógusok

mellett a fodrászok, sminkesek, manikűrösök, baristák,

recepciósok és eladók is szépen boldogulhatnak itt. Az Egyesült

Arab Emírségek legnépesebb

városában persze a legkényelmesebb

egy nemzetközi multicég

alkalmazottjaként munkát

vállalni, mert az előtt, aki

egyéni elhatározásból, saját

szervezésben vág neki a városnak,

sokkal rögösebb út áll.

A temerini Aladics (interneten,

sajtóban, versenyeken:

Aladic) János éppen így:

egyéni elhatározásból, saját

szervezésben érkezett Dubajba

hét évvel ezelőtt. Bő egy

évvel később már saját vállalkozását

menedzseli, és azt csinálja,

amit a legjobban szeret:

táncol.

– Hétévesen kezdtem el

ALADICS JÁNOS, A HÁTTÉRBEN DUBAJ

társastáncot tanulni egy kis

temerini tánciskolában. Jól

ment a mozgás, élveztem, hogy sikerem van, ezért idővel már Újvidékre

jártam egy komolyabb táncstúdióba. Szerbiában sajnos nem

túl népszerű a tánc, szerény fejlődési és karrierlehetőségeket kínál,

és a táncolás inkább viszi, mint hozza a pénzt – mesél a kezdetekről

János.

A klasszikus balettet, jazzbalettet, kortárs balettet és akrobatikát

is tanuló fiatalember amatőr versenyzőként egy országos

showtánc bajnoki címmel és egy Európa-bajnokságról második

JÁNOS ÉS YANA A SAJÁT TÁNCSTÚDIÓJUKBAN

EGY SZELFI SANGHAJBAN

helyezéssel is büszkélkedhet.

Újvidéken és Temerinben tanított,

táncolt a Szerb Nemzeti

Színházban is, de álma, hogy

saját stúdiója legyen, és meg

is éljen a tánc oktatásából és

a fellépésekből, itthon puszta

álom maradt.

– Tornatanárnak készültem,

de a tanulmányaim végére

Dubaj tett pontot. Az akkori

barátnőm légiutas-kísérőként

kapott ott munkát, így én is felhagytam

itthon mindennel, és

2010-ben kimentem vele. Egy

héten belül már egy kolumbiai

tánctársulatnál dolgoztam

showtáncosként. Néhány hónap

múlva egy amerikai táncstúdióhoz

szegődtem, ahol

jobb feltételeket kínáltak, és ott ismerkedtem meg orosz származású

párommal, Yanával, akivel három évvel ezelőtt összeházasodtunk,

és profi latin-amerikai táncversenyeken veszünk részt. Egy év

sem telt el, és a feleségem üzletasszony nővérének a támogatásával

2011-ben megnyitottuk a saját táncstúdiónkat, ahol több szerbiai és

vajdasági munkatársunk is van: tanítunk, privát társastáncórákat tartunk

itt dolgozó külföldieknek, show-kat csinálunk és versenyzünk.

Megérte kitartani a tánc mellett, mert ma már abból élek, amit szeretek

csinálni. Az már csak hab a tortán, hogy rátaláltam a páromra is,

akit ugyanaz a szenvedély hajt, ami engem – mondja János.

A fiatalember szülei és a húga

Temerinben élnek, János évente

kétszer-háromszor hazalátogat,

és minden évben vendégül

is látja őket Dubajban.

Bár most boldog és elégedett

az életével, hosszú távon nem

ebben a világvárosban képzeli

el a jövőjét.

– Nem itt fogunk nyugdíjba

vonulni. Nem arról van szó,

hogy nem szeretem Dubajt,

és nem szeretnék hálátlannak

sem tűnni, hiszen megbecsülik

a munkámat, de nagyon hiányzik

a családom és az otthoni

mentalitás. A gyerekeinket már

nem itt szeretnénk felnevelni,

interjú

A HÁZASPÁR A VERSENYEK

MIATT SOKAT UTAZIK

a terveink szerint ők majd a saját nyelvi és kulturális közegükben

fognak felnőni, mert én a gyerekeimmel nem angolul szeretnék beszélgetni

– állítja János határozottan.

A házaspár most a jövőjéért táncol, és sokat dolgozik. A kevés

szabadidejükben táncolni nem, legfeljebb moziba vagy sétálni

mennek el a tengerpartra. Mindketten azt csinálják, amit a legjobban

szeretnek, és ebből jól meg is élnek. Azt remélik, az itt szerzett

tőkével és tudással pár év múlva már otthon, Szerbiában is boldogulást

hoz számukra közös szenvedélyük, a tánc.

TÖRÖK Erika

2018. március 8. 13

közélet

Népi bölcsességek aktualitása

A

hétvégén tartották Oromhegyesen a XXX. Gazdag Ág

Hagyományápoló Vetélkedőt, a témája a szerelem volt.

Mivel ezen a rendezvényen évről évre a már lassan feledésbe

merülő hagyományokat elevenítik fel, belegondoltam,

tudok-e találni a témához kapcsolható szólásokat, közmondásokat,

esetleg frappáns anekdotákat. Hiába törtem a fejemet

– valószínűen a napi politika hatására –, mindig más témánál

kötöttem ki. Így ezeket gyűjtöttem csokorba, magam is meglepődtem,

hogy mindennapjainkat milyen szépen meg lehet magyarázni

a több száz éves népi bölcsességekkel.

Meghalt Mátyás (király), oda az igazság

Lehet, hogy mindenkit meglepett, hogy Szabadka város képviselő-testülete

egyhangú döntéssel jóváhagyta a jubileumi év tiszteletére

az egész alakos Mátyás-szobor állítását. Csakhogy jött mindjárt

a propaganda: a szoborállítás költségeit egy itt élő (magyar)

vállalkozó állja. Történelmi tény, hogy Corvin Mátyást életében keménykezű

uralkodónak ismerték, aki kíméletlenül megadóztatott

mindenkit, hogy megteremtse az erős állam gazdasági alapját, ami

miatt szinte senki sem szerette.

Azt állítják, hogy halála után lett

népszerű az egyszerű emberek

körében, mert utódja, II. Ulászló

uralkodása alatt megszűnt a jól

szervezett állam, kiürült a kincstár,

így visszasírták Mátyás királyt.

Gondoljunk csak Zenta esetére,

hiszen nagy valószínűséggel van

igazságalapja az egyszerű emberek

által így megfogalmazottnak:

II. Ulászló egy tál lencséért szabad

királyi városi rangra emelte a Tisza

partján átkelőhelyként létező

települést.

MÁTYÁS KIRÁLYT

ÁBRÁZOLÓ DOMBORMŰ

De maradjunk a szobornál.

Nagyon sokan úgy vélekednek,

hogy semmi sem igazolja, hogy a

Corvin Mátyás utcában kell elhelyezni az igazságos király szobrát,

habár az egyik argumentum az utca neve, míg a másik, hogy az utcában

található épületek többsége pont az adományozó vállalkozó

tulajdonában van.

Segíts magadon, az Isten is megsegít

Az interneten ráleltem egy képre, amit nagyon sokan felhasználtak,

így fogalmam sincs, ez honnan is eredhet. De nem is ez a

lényeg. Pillanatnyi helyzetünkhöz ez a legtalálóbb, hiszen már

mindnyájan tudjuk: a fiatalok és a középkorúak, ahogy az illetékesek

mondják, divatból külföldre vándorolnak, így itthon főleg az

idősebbek maradtak. Télen a lefényképezett megoldást kell ajánlani

az itthon maradottaknak, az önkormányzatainkban hatalmon

levők meg úgy segíthetnek, hogy az ábrázolt eszközt elkészíttetik

sorozatgyártásban (nagy a valószínűsége, hogy az anyaország is

támogatni fogja az eszköz előállítását, így sok minden mást is le

lehet majd ezekből a pénzekből fedni), majd szétosztják a rászorultaknak.

Mivel tél után a tavasz, majd a nyár, de az ősz is ide fog érni,

akár pályázatot is ki lehetne írni, az akkor majd jelentkező problémák

egyszerű eszközökkel való megoldása céljából. A siker szavatolt,

ha másért nem, az akció lebonyolításáért – könnyen lehet

– dőlni fog a pénz!

TÉLI SEGÍTSÉG AZ ITTHON MARADT IDŐS POLGÁROKNAK

A TEMPLOM, AHOL ELFÉR MINTEGY 250 BIRKA

Fejétől bűzlik a hal.

Vak vezet világtalant.

Vak vezér verembe vezet.

Kevély koldus, tudatlan pap, félénk katona, ostoba vezér.

Amilyen a pásztor, olyan a nyája.

Ha a pásztor rühes, nem csoda, ha megkoszosodik a nyája.

Minden pásztor(gyerek) tarsolyában hordja a marsallbotot.

Minden rossz pásztornak van jó kifogása.

Tudja a pásztor, ha az idő változik.

Ehhez a kilenc közmondáshoz nem fűzök magyarázatot, mivel hiszem,

mindenki megérti őket. Azzal is megvádolhatnak, a válogatást

hátsó szándékkal végeztem. Megengedem, hogy ezt higgyék, habár

a népi bölcsességek lényege pont az, hogy nemcsak az azokban

foglalt tények az igazak, hanem általánosítva is érvényesek minden

hasonló helyzetre. Meglehet, sokan nem fogják ezt a magyarázatot

elfogadni, úgy állnak majd a kérdéshez, mint Városy Gyula kalocsai

érsek, amikor a falualapító és templomépítő ifj. Tóth József 1909-ben,

a templom elkészültekor meglátogatta, hogy felkérje az új tóthfalusi

templom felszentelésére. A Tóth család – tény, hogy földbirtokosoknak

számítottak, de állattenyésztéssel, juhászattal is foglalkoztak –

mindent a saját valóságához viszonyított, így ifj. Tóth József, aki még

országgyűlési képviselő is volt, az érsek kérdésére, hogy mekkora az

újonnan felépített templom, nagyon egyszerű választ adott: Elfér abban

úgy 250 birka! Az egyház tanítása szerint az embereket hiába

nevezik Isten bárányainak, a templomot már nem Magyarországon,

hanem a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban, ifj. Tóth József halála

után, 1925 márciusában szentelték fel.

BALLA Lajos

14 2018. március 8.

Ennek az alapvetően helyi jelentőségű

voksolásnak épp Orbán Viktor kormányfő

tulajdonított kiemelt jelentőséget, amikor

azt mondta, hogy a hódmezővásárhelyi

megmérettetés egy „parlamenti előválasztásként

működött”.

A sokat emlegetett hódmezővásárhelyi

polgármester-választás úgy zárult, hogy

az ellenzéki jelölt egy ország döbbenetére

legyőzte a kormánypárt favoritját, s tette

mindezt egy olyan városban,

ahol a többpártrendszer

bevezetése óta a Fidesz vagy

a KDNP irányít. Az okok elemzésébe

túlságosan belemenni

most nem szeretnénk, anynyi

azonban bizonyos, hogy

a nem kormányzati szereplők

mindegyike kiemeli, hogy az

Elios-ügynek nagy szerepe

volt a végeredményben.

Egy nagyon különös, szövevényes

ügyről van szó,

amelyet teljes egészében ismertetni

bőven meghaladná

nemcsak ennek a cikknek,

de az egész lapnak a terjedelmét

is. A lényege az, hogy az

Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF

még tavaly ősszel letett a magyar kormány

asztalára egy két éven át készített jelentést,

amely meglehetősen egyértelműen arra

utal, hogy az Elios nevű cég úgy nyerte meg

sorra az önkormányzatoknak a közvilágítás

korszerűsítésére kiírt pályázatait, hogy

ezen a cégen kívül gyakorlatilag más nem is

nyerhetett. Ez pedig igencsak nagymértékben

sérti a versenyhez való jogot, arról nem

is beszélve, hogy egyrészt a cégtulajdonosoknak

a várhatónál jóval nagyobb profitot

hozott, másrészt az unió adófizetőinek jóval

több pénzébe került, mint az olyan közbeszerzések,

amelyeket az előírásoknak megfelelően

folytatnak le.

Az Elios ügyében a helyzet annyival bonyolultabb,

hogy a cég pontosan tudta,

milyenek lesznek a közbeszerzési kiírások

követelményei, amikor az egyes önkormányzatok

még azt sem tudták, hogy szeretnék

korszerűsíteni az utcák világítását…

Az OLAF-vizsgálat eredményéről először

január közepén az amerikai gazdasági napilap,

a The Wall Street Journal számolt be.

Az ország veje

Noha már egy bő hét eltelt azóta, hogy lezajlott az időközi hódmezővásárhelyi polgármester-választás,

a magyar közéletet még mindig ez a voksolás, pontosabban

annak végeredménye tartja lázban: kormánypárt és ellenzék, politikusok és politológusok,

újságírók és az utca embere analizálja, részletezi, hogyan és miért lett

az, ami, s mit, mikor és hogyan kell tenni (vagy nem tenni) annak érdekében, hogy

ugyanaz vagy egészen más legyen a végeredmény a közelgő magyarországi országgyűlési

választáson.

Mint írták, az OLAF az Elios Innovatív Zrt. által

2011 és 2015 között elnyert, uniós finanszírozású

közbeszerzéseknél talált csalásra

utaló jeleket.

Az OLAF, amely azt ellenőrzi, hogy az

uniós tagállamok mennyire szabályosan

költik el a brüsszeli támogatásokat, összesen

harmincöt közbeszerzési projektet vizsgált,

és arra jutott, hogy legalább tizenhét

esetben szervezett csalás következtében

AZ OLAF ÁLTAL VIZSGÁLT IDŐSZAK EGY RÉSZÉBEN AZ ELIOS TULAJDONOSA

TIBORCZ ISTVÁN, A MINISZTERELNÖK VEJE VOLT

nyerte el az Elios a munkákat. Ezért Magyarországtól

az Európai Bizottság akár tizenhárommilliárd

forintot is visszakövetelhet. Ez

nagyjából durván 43,7 millió eurót jelent.

Nem, nem tévedünk: negyvenhárommillió

eurót. Ami azért, akárhogy számoljunk is,

nagyon-nagyon sok pénz.

Persze az OLAF nem hozhat döntéseket,

csak javasolhatja a magyar hatóságoknak,

hogy vizsgálják már meg ezeket az ügyeket

– ahogyan azt történt például a 4-es metró

építésekor elkövetett visszaéléseket feltáró

jelentés esetében is.

Az ellenzéki pártok összefogtak, és

egyenként próbálják meg kikövetelni minden

egyes érintett önkormányzattól az Elios-aktákat,

ami meglehetősen nehézkesen

halad – de halad. A dokumentumokból kirajzolódó

modell szerint az önkormányzatok

közbeszerzési kiírásainak feltételrendszere

mindig olyan volt, hogy azon csak az

Elios nyerhetett, s hogy még véletlenül se

kerüljön porszem a gépezetbe, az önkormányzatok

a pályázat-előkészítésbe olyan

céget vontak be, amelynek tulajdonosa egy

MAGYARORSZÁG

darabig az Elios résztulajdonosa volt. Sőt:

mivel mindig több pályázónak kellett jelentkezni

egy-egy kiírásra, az Elios még a

„versenytársakat” is biztosította, akik esetenként

nem is tudtak arról, hogy egyáltalán

pályáztak. De mindig ugyanannyival, öt

és hét százalékkal nagyobb áron kínálták a

munkavégzést, mint az Elios…

És hogy mindez miért fontos? Egyetlen

dolog miatt: nevezetesen azért, mert az

OLAF által vizsgált időszak egy részében az

Elios tulajdonosa Tiborcz István volt, Orbán

Viktor legidősebb lányának a férje, aki csak

2015-ben adta el érdekeltségét. Így aztán

már érthető is, hogy az ellenzék miért igyekszik

minél többet foglalkozni az üggyel. Hiszen

a kormányfő vejét gyanúsítják csalással,

méghozzá nagyon nagy értékű csalással.

Az Elios közleményt adott

ki, amely szerint a cég iránt

mutatkozó „felfokozott érdeklődés

politikai indíttatású,

és bizonyos érdekkörök

politikai ambícióit hivatottak

elősegíteni”. Egyes kormánytagok

szerint az OLAF beavatkozott

a választási kampányba

– ennek az állításnak

viszont némileg ellentmond,

hogy a testület már tavaly

ősszel megküldte jelentését

Budapestnek.

S hogy mindehhez mégis

mi köze van Hódmezővásárhelynek?

Nagyon egyszerű:

Tiborcz István és a város akkori

polgármestere közösen ötlötte ki, hogy

korszerűsítené a közvilágítást a településen,

ahogy ezt az akkori polgármester, ma

kancelláriaminiszter Lázár János meg is erősítette.

Az Elios akkor még egy icike-picike

cég volt, és a várostól nagy-nagy kedvezményeket

kapott a munkálatokhoz. Viszont

a hódmezővásárhelyi projekt megvalósítása

után Magyarországon már csak ennek a

cégnek voltak olyan referenciái, amelyekkel

eredményesen tudott pályázni minden más

város közbeszerzésén. Gyakorlatilag tehát

az Elios cég és az Elios-ügy is Hódmezővásárhelyen

született.

Vélhetően sokkal egyszerűbb lenne, ha a

kormány egyszerűen közzétenné a bonyolult,

az átlagember számára átláthatatlan

és követhetetlen ügyről készült jelentést,

amely vélhetően nem sokakat érdekelne

ténylegesen, egyelőre mégsem teszi. Így

azonban marad a bizonytalanság, meg annak

a gyanúja, hogy valami még sincs teljesen

rendben ezzel az üggyel, ha már

titkolják.

KOCSÁNYOS Pálma

2018. március 8. 15

zene

A

szabadkai Progressive Egyesület

sikerrel pályázott a Nemzeti Kulturális

Alapnál, és nyert támogatást

a Hangfoglaló Könnyűzenei

Támogató Program keretében, aminek köszönhetően

a Klein house

/ social bar & art galleryben

sikeres szólókoncertet

tartott Pély Barna, és a

jazz-punk-experimentális

zene tudósai, azaz a Tudósok

zenekar koncertjét is

élénk érdeklődéssel fogadta

a közönség.

Gyulai Zsolt, a Klein

house közösségi ház és

galéria vezetője lapunknak

nyilatkozva elmondta:

az NKA pályázatán nyert

támogatásból egy májusig

tartó koncertsorozatot sikerült

megszervezni, melynek

egyik fő attrakciója

várhatóan a Péterfy Bori &

Love Band koncertje lesz

jövő szombaton, március

17-én. De a tavasszal olyan

előadók is megfordulnak

majd a Klein house-ban,

mint például Kamilka és a

Pesti Sikk, Tompos Kátya,

Szeder, Csaba Toth Bagi

Balkan Union, továbbá

más neves dzsessz és experimentális

zenei formációk.

A Nemzeti Kulturális

Alapnál már negyedik éve

fut egy, a könnyűzene népszerűsítését

támogató program,

mely a közelmúlttól a

Hangfoglaló nevet viseli, és

amelynek keretében az alap

eddig 2,7 milliárd forintot

osztott ki. A programban

induló előadókat, klubokat,

előzenekarokat támogattak,

de pályázatot írtak ki például

menedzsmentképzésre,

zenei oktatásra, jogdíjfizetésre is. A program

pénzelése az úgynevezett üres adathordozók

(pl. memóriakártyák, külső adattárolók, tabletek)

után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő

összegének 25 százalékából történik. A Progressive

Egyesület tavaly jelentkezett a határon

túli klubok számára kiírt pályázatra. A pályázat

értelmében februártól májusig tíz magyarországi

könnyűzenei előadónak szerveznek

koncertet Szabadkán, melyeknek a Klein

house / social bar & art gallery ad otthont.

16 2018. március 8.

Kezemben chardonnay

Magyar alternatív pop és Love Szabadkán!

GYULAI ZSOLT A KONCERTBELÉPŐKKEL

„Ez volt az első kiírás, amely a külhoni

régiók klubjait is bekapcsolja a programba,

és Vajdaságból a Klein house volt az

egyedüli klub, amely nyert a pályázaton. A

támogatás összege kétmillió forint, amelyből

a fellépők tiszteletdíjának egy részét

fedezzük. A további kiadásokat, például

az útiköltséget, a hangosítást, az arculati

elemek elkészítését stb. a belépőjegyek

árából, illetve önerőből biztosítjuk majd.

A koncertek tehát belépőjegyesek lesznek,

ami eddig nem volt jellemző a Klein

house-ban megtartott programokra, de ez

egyrészt elvárás a pályáztató részéről, másrészt

két év távlatából mi magunk is látjuk

azt, hogy ingyenes koncertekkel nem tartható

fenn a tartalomszolgáltatás” – nyilatkozta

Gyulai.

A Progressive Egyesületet Gyurkovics

Virág vezeti, aki elmondta: az egyesület

célja civil szervezeti hátteret biztosítani a

kulturális programok megszervezéséhez,

elsősorban

a Klein house / social bar

& art galleryben létrejövő

események számára.

A Klein house két éve

működik, azóta számos

konceretnek, könyvbemutatónak,

kiállításnak és

egyéb művelődési vagy

épp társadalmi szempontból

fontos rendezvénynek

adott otthont. Fennállásának

rövid időtartama alatt

kivívta a közönség figyelmét,

és a művészi beállítottságú

egyének szívesen

látogatják. A programok

lebonyolítását, a fellépők

költségeit (útiköltség, szállítási

költség, fellépti díj,

hangosítás, szóróanyag

stb.) ez ideig külön források

nélkül, a résztvevők vagy

épp a házigazdák biztosították

önerőből.

„Ezeket az eddigi költségeket,

illetve egy részüket

a Progressive Egyesület pályázati

úton kívánja lefedni

a jövőben. A Klein house és

a Progressive Egyesület egy

együttműködési megállapodást

kötött, amelynek értelmében

a klub díjmentesen

bocsátja rendelkezésre

a terét az egyesület számára,

cserébe a pályázati procedúrát

ez utóbbi fogja lebonyolítani.

A Hangfoglaló

Programon kívül nyertünk

egy másik pályázaton is egy

kiállítás létrehozására, ami

szintén ebben az évben fog megvalósulni” –

ecsetelte Gyurkovics Virág.

Péterfy Bori és a Love Band (Péterfy Bori,

Tövisházi Ambrus, Drapos Gergely, Pápai

István, Gáspár Gergely és Nagy István) koncertje

március 17-én 21 órakor kezdődik.

Belépőjegyek a Klein house-ban március

15-ig 500 dináros áron vásárolhatók meg,

ezután a koncert napjáig 600 dinárért lehet

majd jegyet váltani.

TÓTH Imre

1968 – A szabadság ígérete

Az új magyar gazdasági mechanizmus

A

60-as évek szelleme nem állt

meg Párizsban, Nyugat-Berlinben

vagy Genfben, hanem Budapestre

is kiterjedt, ahol akkoriban

életbe lépett az „új gazdasági mechanizmus”.

A 60-as években az akkori szocialista

országokban a tervgazdaság nem hozta

meg az elvárt eredményeket, a gazdaság

hanyatlott, és ezért félő volt, hogy a nyugati

politikai, illetve diákzavargások átüthetnek

keletre is. Ezért volt ott szükség gazdasági

reformokra, hogy a tervgazdaság működését

racionálisabbá tegyék, piacgazdaságnak

látszó reformokat vezessenek be, és

ezáltal növeljék a gazdaság hatékonyságát.

Ebben Magyarországnak vezető szerep jutott:

a szocialista országok közül itt vezették

be elsőként az új gazdasági reformot, amit

„új gazdasági mechanizmus”-nak neveztek.

Az új gazdasági reform bevezetésének

előkészületei már 1960-ban elkezdődtek, és

1964 végen az MSZMP Központi Bizottsága

határozatot fogadott el a gazdasági mechanizmus

kritikai felülvizsgálatára. A reform

alapelveit 1966 novemberében fogadták el,

de végleges formáját csak 1968. január 1-én

vezették be. A döntést illetően meghatározó

jelentőségűnek bizonyult Kádár János

támogatása, habár Kádár nem volt igazából

reformpárti, és ügyelt arra, hogy annak

bevezetése ne sértse alapvetően a szovjet

rendszer politikai alapjait.

Ez a reform három területen hozott lényeges

változtatásokat:

– csökkent a központi tervezés szerepe,

és nőtt a vállalatok önállósága a termelés és

a beruházások terén,

– liberálizálódtak az árak, ami azt jelentette,

hogy a hatóságilag rögzített árak mellett

néhány termék ára a piaci keresetnek

megfelelően alakulhatott,

– a központilag meghatározott bérrendszert

egy flexibilisebb – ugyan szűk korlátok

közé szorított – vállalati szabályok váltották

fel.

Ám ez a modell nem hozta meg az elvárt

eredményeket. A változatlanul elsőbbséget

élvező népgazdasági tervek teljesítése

elnyomta az üzleti racionalitást és a fogyasztói

igényeket. Ezenkívül a folytatódó

állami támogatások rendszere és a mesterséges

árfolyamok továbbra is eltorzították

a világpiaci árakat. Az is kiderült, hogy a

vállalatok önállósága nem hoz eredményt,

ha hiányoznak a szükséges pénzforrások,

az elegendő forgótőke. Persze, olyan világhírű

szakemberek, mint Kornai János, nem

A kutyából nem lett szalonna

hittek a gazdasági reformok sikerében a

párturalom és az állami tulajdon dominanciája

mellett, azt állítva, hogy „kutyából

nem lesz szalonna”, míg más közgazdászok

(Antal László, Tardos Márton, Bácskai Tamás

és Pulai Miklós) újabb és újabb reformokat

sürgettek. Problematikus maradt a

tulajdonformák meghirdetett egyenjogúsága

is, mivel a „szocialista”, azaz állami és

szövetkezeti tulajdon továbbra is elsőbbséget

élvezett a magánszektorral szemben.

Sokan, köztük Várhegyi Éva is, aki

nemrég az „Illúziók bűvöletében” című, az

Élet és Irodalomban megjelent cikkében

részletesen foglalkozik az 1968-as gazdasági

reform sikertelenségével, azt javasolták,

hogy a tőkepiaci intézmények újjászületésével

volna észszerűbb a gazdálkodást

növeszteni, de ennek a javaslatnak a megvalósítása

sokáig váratott magára. Így például

a váltó intézménye csak a 80-as évek

közepén jelent meg.

múltidéző

AZ ÚJ GAZDASÁGI MECHANIZMUST ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁKAT NYERS REZSŐ, AZ

MSZMP KB GAZDASÁGPOLITIKAI OSZTÁLYÁNAK TITKÁRA KOORDINÁLTA

Az új gazdasági reform elősegítéséhez a

vállalati jog átalakítása is szükségessé vált, de

a reformok ezen a téren is késtek. A Sárközy

Tamás professzor vezetésével alkotott társasági

törvény modern volt ugyan, mert átvette

a legkorszerűbb társadalmi jogi fogalmakat

és eljárásokat, de megtartotta a szocialista tulajdonviszonyok

legfőbb vonásait és az állami

vállalatok vezető szerepét, amelyek viszont a

pártállam politikai befolyását továbbra is biztosították.

Az állam gazdasági életre gyakorolt

erős befolyása tehát folytatódott, és egészen

a rendszerváltásig tartott. A rendszerváltást

előkészítő pártok közül elsőnek a Szabad

Demokraták Szövetsége szorgalmazta 1989-

ben a „magántulajdonon alapuló modern

piacgazdaság” megteremtését, mert hisz ”a

gazdaság motorja mégis a magántőke”.

Összegzés: A jó szándék nem elegendő.

A sikerhez nem a politikai hatalom megerősítése

szükséges, hanem gazdasági ráció.

MESSMANN István

2018. március 8. 17

Belgrádiak Belgrádról

Veljko Lalić, a belgrádi Nedeljnik hetilap

főszerkesztője írja lapjában: „Nehéz

beismerni, de Belgrád már régen nem világváros.

Mert mi jellemzi a világvárost? Tülekedés,

de az nálunk már nincs! Különféle

kultúrák – ez meg pláne nincs. A művelődési

élet kihalt, a múzeumok nem működnek.

…Belgrád valaha jugoszláv város volt. Akárcsak

a Zvezda focicsapata. Nincs már nagy

ország, nincs már nagy Belgrád sem.”

Božo Koprivica író, dramaturg, s nem

mellékesen a NIN-díj zsűrijének elnöke nyilatkozta

a Danas napilapban: „A hatalomnak

fogalma sincs semmiről. Nem jár vásárokba

és áruházakba, mérkőzésekre; nem jár színházba.

Belgrád soha sem volt primitívebb.”

A belgrádiak mondják önmagukról. Elhiszem

nekik.

Szabadkáról, Újvidékről és még nagyon

sok szerbiai városról miként vélekednek a

helybeliek?

A fogyatkozás furcsa jelei

A magyarok elköltözésének furcsa

jeleivel találkozunk.

Az Újvidéki Rádió gazdasági

műsorában panaszkodik a libatenyésztő.

Csökkent a kereslet, mert

akiknek szokásuk ludat enni –

azok mind kevesebben vannak.

Szabadkán tavalyig rengeteg

karácsonyfaárus volt. Most alig

néhány, s azok is a kis forgalomra

panaszkodnak. A nagyszülők

vásárolnak, csupán néhány ágat.

Nincsenek itt az unokák, akiknek

érdemes nagy fát állítani. A gyerekek

szülei sincsenek itt. Ők sem

vesznek már itt nagy karácsonyfát.

Pláne gyökerest nem. Mert kénytelenek

voltak kitépni saját gyökereiket.

A polgármesterség tündöklése

és beragadása

Az élő világban, ami megszületik, az általában

fejlődik. Jó irányba. Azt hittem, hogy

a demokráciával szintén így van. A jó bor

mintájára: minél öregebb, annál jobb.

Szerbia valami más.

Amikor 2000-ben győzött a magát demokratikusnak

nevező ellenzék, elindult

egy ígéretes népbarát politika. Olyan törvény

született, hogy a polgármestert többé

nem a pártok választják, hanem a nép! Nem

függ majd a községi képviselő-testületek

ilyen-olyan (általában beteges) pártkoalícióitól!

Egyben óriási törvényes hatáskört

18 2018. március 8.

Ettől legyen jókedvünk?

(szinte teljhatalmat) biztosítottak a polgármesternek.

Miért ne? Ha már a nép közvetlenül

választja, majd igyekszik a népért

cselekedni. 2004-ben voltak az első ilyen

választások. Sok községben a választópolgárok

keresztbe tettek a pártakaratnak!

Sejthetik: a szerbiai (magát demokratikusnak

nevező) hatalom első intézkedése

volt, hogy megszüntette a közvetlen polgármester-választást!

Így most a helyi önkormányzati

szavazáskor fogalmunk sincs,

ki lesz a polgármester. Az, akit az uralkodó

koalíció megválaszt, aki nem a népnek, hanem

csupán, főleg és kizárólag a pártjának

(konkrétabban: pártelnökének) tartozik

felelősséggel. A polgárokat pedig a két

választás között levegőnek nézik!

Igen ám, de a demokratikus választások

megszűntével párhuzamosan szándékosan

„elfelejtették” megnyírbálni a polgármesterek

hatáskörét, hatalmát, ezáltal a községi

képviselő-testületek szerepe nevetségesre

korlátozódott. Csak az kerülhet napirendre,

amit a polgármester akar, s úgy, ahogyan ő

NOVÁK MIHÁLY ILLUSZTRÁCIÓJA

kívánja. Ennek issza a levét minden község

lakossága. A pártérdek és pártpolitika uralkodik

az önkormányzatiság fölött.

Bármilyen gyenge, bármennyire alkalmatlan

a polgármester – az a fontos, hogy

pártelnökének tetsszen!

A régebbi törvényekben még olvashattuk,

hogy a választópolgárok 10 vagy 20

százaléka kezdeményezheti a rendkívüli

helyhatósági választások kiírását. Törölte

a „demokrácia”. A pártpolitikusok (éppen az

elmondottak miatt) veszélyesnek találták.

Bármi történjen egy községben – a szavazópolgároknak

nincs jogi lehetőségük a rendkívüli

választásokat kérni. Netán kikényszeríteni.

Párturalom, és pont!

A demokrácia tehát (Szerbiában) nem

olyan, mint a természet teremtményei. Megszületik,

de nem fejlődik, hanem mutánssá

válik. Miért csodálkozunk, hogy a tehetetlenségre

ítélt, a hatalom kénye-kedvének kiszolgáltatott

polgár még szavazni sem akar?

Lehetőség volt? Talán…

Azt hittem, hogy a választás előtti kampányban

Orbán Viktor, azaz Magyarország

vezetése tesz egy hasznos lépést a vajdasági

magyar szavazók megnyeréséért.

Asztalhoz ülteti mindegyik itteni magyar

politikai tényezőt. Beszélgessenek. Esetleg

gondolkodjanak el: miként alkalmazkodnak

a megfogyatkozott magyarság helyzetéhez.

Milyen érdekképviseletet vélnek hatékonynak.

Jó lett volna az itteni magyarságnak.

Egyben szavazásra buzdító.

Első lépésként például meghívhatták volna

a Kárpát-medencei Magyar Képviselők

Fórumára Csonka Áron (a VMDK elnöke)

és Elvegyi Ákos tartományi képviselőket.

Mert magyarok és képviselők. (Azok után,

hogy a VMSZ képviselőjelöltje Belgrádban

a Szerb Haladó Párt listáján indul

– nagyon suta a magyarázat, hogy

ez a két magyar ember nem „tiszta

magyar” listán került a tartományi

parlamentbe.)

Orbán Viktornak nem kellett

ez a vajdasági politikai siker. Ő

tudja jobban.

Orbán Viktor nem kíván minden

magyar ember miniszterelnöke

lenni. (Sőt! Nagyon kiválogatja a

magyarokat minden anyaországon

kívüli országból.) Nem kívánja,

hogy a barátai legyünk. Inkább és

kizárólag azok, akik a Szerb Haladó

Pártot minden magyarellenes

dologban kiszolgálják. Megszólalni

sem mernek a magyar érdekekért.

(Legfrissebb: a szabadkai hatalom

által kinevezett korrupcióellenes bizottságban

egyetlen magyar sincs. Az „egységbontó”

tanácsnok fölszólítására, hogy ehhez mit szólnak

a VMSZ jelen levő tanácsnokai – némák

maradtak. Akár korábban, amikor a szabadkai

önkormányzat által kinevezett számtalan

bizottságba, igazgatóbizottságba alig, vagy

egyáltalán nem került magyar ember.)

Ennek tükrében, értelemszerűen és a

kölcsönösség alapján mi, másként gondolkodók

(a nem létező egység megbontói)

nem tartjuk Orbán Viktort annak, akinek

szeretné. Magyarországot szeretjük, nem

őt. A kettő nem ugyanaz.

Marad minden a régiben. Aki túléli, majd

mesél róla. Mindannyian legyünk jók,

mindhalálig.

MISKOLCZI József

http://novakmihaly.gportal.hu

Társ az esküvőszervezésben

Amikor belevágunk az esküvőszervezésbe, nem is gondoljuk,

mennyi mindent kell észben tartanunk. Elárulom: sokkal többet,

mint hinnénk. Viszont ez mégsem egy lehetetlen küldetés, főleg

ma, amikor minden irányból kaphatunk segítséget. És itt elsősorban

nem az emberi tényezőre gondolok. Természetesen jól jön a

segítség, de az egész eseménynek mégis egy ember fejében kell

összeállnia. Van, aki ragaszkodik a papírhoz, füzetet nyit a teendőknek,

vagy egyéb papíralapú segédanyagokat használ, neki javasoljuk

a következő néhány oldalas kinyomtatható kiegészítőt: https://

www.urban-eve.hu/2014/04/02/nyomtathato-eskuvoi-tervezo/.

A papíroknak, füzeteknek az a hibájuk, hogy a legfontosabb pillanatban

épp a másik táskánkban találhatóak, viszont az okostelefonunk

mindig velünk van. Miért ne segíthetné az esküvőszervezést

is? Az alkalmazások áruházában számtalan esküvői applikációt

találhatunk, legyen szó a különböző visszaszámláló programokról,

az esküvői dekoráció, torta, ruha vagy frizura kiválasztásában segítő

appokról, vagy épp a teljes tervezést megkönnyítő komplex segédekről.

Van olyan is, amely segítségével meghívót készíthetünk,

vagy éppen kapcsolatot tarthatunk a vendégekkel.

Ugyan nem konkrétan esküvőszervezésről szól, de kiválóan alkalmazható

a Trello nevű program, amely számítógépről és mobilról

is használható egyaránt. Főleg akkor hasznos, ha többen részt

veszünk az előkészületekben, így mindenki látja, hogyan is állnak

a dolgok. De erre egyébként a Google Drive közösen szerkeszthető

dokumentumai is alkalmasak lehetnek.

Segítenek, ha tudnak

Egy éve működik a Magyar Mozgalom karitatív csoportja

FESTIVITrÁzS

Tavaly február 24-én tartották meg az első ruhaosztást

a Magyar Mozgalom irodájában. A karitatív

csoport vezetője, Tóth Ervin, aki az MM újfalusi csoportjának

a koordinátora, lapunknak nyilatkozva

elmondta: a jótékonysági akciót eredetileg a helyi

közösség épületében szerették volna megszervezni,

de ezt az illetékesek nem hagyták jóvá, ezért az

első ruhaosztást a Magyar Mozgalom központi irodájában

bonyolították le. Ervin végső soron hálás,

amiért a helyi közösségben elutasították, mert ha

ez nem történik meg, akkor a karitatív tevékenység

valószínűleg soha nem lesz olyan nagyszabású,

mint amilyenné az elmúlt egy év során vált.

Szabadkán az MM központi irodájában minden

hónap utolsó péntekén van ruhaosztás, amiből

eddig tizenegy valósult meg, hármat szerveztek

Peščara helyi közösségben és további hármat

Bajmokon.

A karitatív tevékenység időközben más akciókkal

is bővült: a ruhák mellett a rászorulókat bútorral és

háztartási berendezésekkel is igyekeznek segíteni.

– Olyan otthonokban jártam, ahol nem volt fűtés,

egyes helyeken még plafon sem, és éjszaka

nem volt mivel betakarni a gyerekeket. Ilyen körülmények

között élő családokon próbáltunk segíteni,

ők pedig a legnagyobb szeretettel fogadták az adományt.

Akinek ágy kellett, annak ágyat vittünk, akinek

takaró, annak takarót, vagy épen mosógépet,

szekrényt, és még sorolhatnánk – mondja Ervin.

RUHAOSZTÁS A PEŠČARA HELYI KÖZÖSSÉGBEN. JÁVOR PÁL ÖNKORMÁNYZATI

TANÁCSNOK (BALRÓL) ÉS SEDLAK IGOR, AZ MM HELYI KOORDINÁTORA

2018. március 8. 19

Helyi vagy világjelenség az

elvándorlás, a migráció? (1.)

A vajdasági magyarság elvándorlásának folyamata mélyen érint szinte mindenkit.

A kérdés nyugodt és politikamentes megvitatása a problémához kapcsolódó emberi

érzelmek miatt megrekedni látszik. Jelenleg ott tart a labdaadogatás, hogy

mennyien maradtunk még, mekkora az elvándorlás mértéke?

Egy-két lépés is megfogalmazódott

több oldalról annak érdekében,

hogy hogyan csökkentsék a távozók

számát, de ez még nem a megoldás!

És az anyaországi „pénzinjekció” ellenére

is folytatódik minden. Ebből is látszik,

hogy ennél mélyrehatóbban kell kezelni az

ügyet. Először az elvándorlás többkomponensű

okait kellene felfedni, majd ehhez

viszonyítva meghatározni a megfelelő stratégiai

lépéseket. Bár az alábbiakból kiderül,

nem helyi jellegű jelenségről van szó, és

többnyire mindenütt csak a „felületi kezelést”

alkalmazzák a felgyülemlő gondok

megoldásánál.

Írásomban a személyes véleményemet

szeretném kifejteni, hiszen történelemtanárként

és nem szakemberként foglalkozom

a témával, vagyis nem folytattam felméréseket

ez irányban. Először azt szeretném

letisztázni, hogy mi is a migráció, és kit

tekinthetünk migránsnak? A szótárakban

található definíciók szerint migráció alatt

a népesség ideiglenes vagy tartós helyváltoztatását

értjük. Az ENSZ által kiadott leírás

alapján mindazokat a személyeket, akik

három hónapnál hosszabb ideig a lakóhelyüktől,

szülőföldjüktől távol tartózkodnak,

azokat migránsoknak tekinthetjük. Persze,

20 2018. március 8.

nem sorolandók ide a turisták, az egészségügyi

okok miatt más országokban és az üzleti

úton idegenben tartózkodók.

Elvándorlás, kivándorlás mindig is létezett.

A tudomány szerint az ősember Afrikából

kiindulva népesítette be a világot. Ez

volt az első nagy népmozgás. Közismert,

hogy 375-ben a hunok betörésével vette

kezdetét Európában a nagy népvándorlás

kora, továbbá az is, hogy 1820 és 1930 között

mintegy 55 millió európai vándorolt

ki Észak- és Dél-Amerikába, Ausztráliába

vagy az akkori gyarmati országokba. A kérdés

az, hogy ez miért történt? Mi indította

el ezeket a hatalmas mozgásokat? A történelmi

tények ismeretében legtöbbször

természeti csapások, például szárazságok,

A VILÁG ÖSSZLAKOSSÁGÁNAK MINTEGY 3,5% SZÁMÍT MIGRÁNSNAK

földrengések, árvizek vagy pedig háborúk

álltak a migráció hátterében. Gyakori ok

volt a kivándorlók másmilyen vallási, politikai

szemlélete is. A jobb élet reményének

a lehetősége is elvándorlásra csábította az

embereket. A külső tényezők, vagyis a szükség

hozta migráció mellett ismerünk példákat

az uralkodók által foganatosított tudatos

telepítésekről is. Most azonban nem a

történelmi háttérrel szeretnék foglalkozni.

A mai migrációk mögött részben egy új világszemlélet

is áll. Korszakunk jelmondata a

mobilitás, a mozgékonyság, a rugalmasság!

Az alább közölt adatok tükrében nyilvánvalóvá

válik, hogy mire gondolok.

Az interneten böngészve különböző

adatokat találtam azzal kapcsolatban, hogy

jelenleg mekkora a Föld össz migránsainak

száma. A különféle becslések és statisztikák

között jókora különbségek vannak. A

számadatok a százmilliótól a kétszázhúszmillióig

változtak. A világ összlakosságának

mintegy 3,5% számít migránsnak. Az adatokat

részletesebben böngészve, a migránsokat

különböző csoportokba sorolták. Az

egyik csoportosítás szerint vannak véglegesen

külföldre távozó, ingázó és a státuszukra

váró migránsok. Egy másik csoportosítás

szerint vannak a saját országukon belül menekült

helyzetben élők és külföldre menekültek

is. A különböző kategóriák használata

is azt mutatja, hogy a kutatók más-más

meghatározásokat alkalmazva állítanak föl

becsléseket, statisztikai adatokat, a migránsokról

szóló definíció

ugyanis túl tág. Ebből

adódnak a különböző

számadatok. Amit viszont

több portálon is hasonló

módon találtam, az a

következő felosztás volt.

Az el- és kivándorlók kb.

egyharmadát a politikai

menekültek alkotják, akik

háborúk, vallási, nemzeti,

faji stb. üldözések áldozatai.

A migránsok másik

harmadát a gazdasági

menekültek teszik ki, akik

a munkanélküliség, az eladósodás

miatt vagy az

éghajlati viszonyok megváltozása

következtében

hagyják el szülőföldjüket.

Az harmadik harmadot

azok a magasan szakképzett

vagy hiányszakmát

folytató személyek (pl.

egészségügyesek) és családtagjaik alkotják,

akik a még jobb bér, nagyobb kihívások,

jobb munkakörülmények, a kedvezőbb érvényesülés

és a társadalmi megbecsülés reményében

távoznak el otthonról. Ők azok,

akik a modern világ „folyamatos mozgásban

élni” divatja vagy munkakörülményei

miatt állandóan költözködnek. Számarányuk

a következő években a becslések szerint

egyre inkább növekedni fog.

(Folytatjuk)

WILHELM József

Barcsi Tamás

A felszínesség kegyetlensége 1

A nem tudatos kegyetlenség a hétköznapokban

leginkább a felszínességre vezethető

vissza, arra, hogy nem vagyunk kellőképpen

tekintettel a velünk kapcsolatba kerülő

ember érzéséire, vágyaira, egyéni érzékenységeire.

A hétköznapi tudatos kegyetlenség

valamelyik változata esetén is sokszor

nehéz belátni azt, hogy szükségtelen sérelemokozás

történt, de ha valaki rávilágít a

figyelmetlenségből eredő kegyetlenségek

problematikusságára, általában értetlenséget

vált ki. Hiszen ilyenkor „senki sem akart

rosszat”, „csak egy vicc volt”, a másik „feleslegesen

csinál ügyet olyasmiből, amiből

nem kellene”. Nyilván az elvárható figyelem

mértéke függ attól is, hogy milyen jellegű

kapcsolatban vagyunk az adott egyénnel,

de olykor éppen arra nem figyelünk eléggé,

aki a legközelebb áll hozzánk, mert őt már

megszoktuk, és úgy gondoljuk, hogy ismerjük.

A figyelmetlenségből eredő kegyetlenség

esetén nem kellően értjük meg a másikat,

és ebből adódóan éppúgy okozhatunk

fájdalmas lelki sérüléseket, mintha szándékosan

akarnánk megalázni valakit.

Gyakran előfordul a hétköznapokban,

hogy a másikat ugyan nem tekintjük idegennek,

de nem is akarjuk mélyebben

megismerni őt, ezért a másik lényegében

ismeretlen marad számunkra. A felszínesség

kegyetlenségéről van szó akkor, amikor

egyáltalán nem vagy tévesen érzékeljük a

másik érzéseit, vágyait, azt, hogy mit vár tőlünk,

nem vesszük észre az élettörténetéből,

adott helyzetéből adódó egyedi sajátosságokat,

ebből következően nem megfelelően

bánunk vele, megtagadjuk tőle az elismerést

(a gondoskodást, teljesítményének

értékelését), ezzel megnehezíthetjük, vagy

akár megakadályozhatjuk azt, hogy pozitív

módon viszonyuljon önmagához. Nem

akarunk tudatosan ártani, mégis súlyos

sérelmeket okozhatunk neki felszínességünkkel.

A családi, baráti, szerelmi kapcsolatokban

gyakoriak az ilyen sérelmek. Kádár

Erzsébet Kegyetlenség című elbeszélésének

témája ez a fajta kegyetlenség: Máriát apja

és annak új menyasszonya meg akarja óvni

a világ kegyetlenségével való szembesüléstől,

miközben ők, nem tudatosan, meglehetősen

kegyetlenül bánnak a lánnyal. A felszínesség

kegyetlenségének változatai az

elbeszélésben: az ajándéknak szánt könyv

(az Ezeregyéjszaka) figyelmetlen kiválasztása,

az eladó első ajánlatának elfogadása; a

találkozóról való késés; a szigorú intézetben

nevelkedő Mária előtt a tervezett firenzei

nászútjukról beszélgetnek a látogatók, és a

jelenlétében úgy utalnak rá, mintha ott sem

lenne, az intézetben tanító rokon „vakarcsnak”

nevezi őt; és végül az ajándék könyv

visszavétele, arra hivatkozva, hogy az tele

van kegyetlen történetekkel, Mária számára

viszont a könyv hármuk összetartozását

szimbolizálja (látogatói persze később arról

is megfeledkeznek, hogy vegyenek helyette

egy másikat). Szabó Magda családtörténeteiből

számos példát hozhatnánk a meg

nem értés, a nem jól értés kegyetlenségére

(érdekes ebből a szempontból pl. a Régimódi

történet, a Mózes egy, huszonkettő, A

Danaida). Részletes elemzésekre ezen a

helyen nincs mód, de a generációs ellentétekkel

foglalkozó Mózesből vett idézet

jól megmutatja, mire is gondolok a felszínesség

kegyetlensége kapcsán: „Ha valaha

fel tudnád vagy fel tudtad volna fogni, nekem

mennyire más fontos, mint amit te el

tudsz képzelni, de nincs fantáziád, nem is

volt soha.” – gondolja az egyik szereplő az

apjáról. Hogy ne csak a családi viszonyok

területéről legyen példa, A Danaida művelt,

de meglehetősen gyáva gimnáziumi tanára

a cigány balladákról ír értekezést, de amikor

cigány gyerekekkel találkozik a városban,

inkább átmegy az utca egyik oldaláról a

irodalom

másikra, mert attól retteg, hogy „valamelyik

meg találja érinteni a kabátját”.

Egy sértő tréfa vagy a köszönés elmulasztásának

hátterében ott lehet az idegengyűlölet:

amikor pl. egy sértő roma viccet

mesélnek el egy roma ember jelenlétében;

az üdvözlés elmaradása kifejezheti az idegennek

tartott másik megvetését, ez még

hatásosabb, ha előzetes és tisztelettudó üdvözlést

nem fogad valaki („számomra nem

létezel”). Az említett viselkedések fakadhatnak

szadizmusból: a tréfacsináló, illetve

a köszönés elmulasztója szándékosan fájdalmat

akar okozni a másiknak „csak úgy”,

és ezt élvezi. Azonban sokszor ezekben az

esetekben a felszínesség kegyetlenségéről

van szó. A tréfálkozó nincs tekintettel a

másik érzékenységére, aktuális életproblémájára,

a köszönés elmulasztója úgy véli,

hogy a másik úgysem vette észre, vagy már

nem is emlékszik rá, esetleg azt várja, hogy

előbb őt üdvözöljék. Na persze, a legjobb

az lenne, ha egy olyan világban élnénk,

amelyben a rutinszerű „jó napot” valóban

azt jelenti, hogy „jó napot”: egy ilyen képzeletbeli

világ felé repülnek el a film végén a

Csoda Milánóban szegényei („Verso un regno

dove buongiorno vuol dire veramente

buongiorno.”).

1 A kegyetlenség problémájával, megvalósulási módjaival részletesen foglalkozom a Változatok a kegyetlenségre. Filozófiai vázlat a civilizáció és az embertelenség néhány

összefüggéséről I-II. című írásomban (lásd a Nagyerdei Almanach online is hozzáférhető 2017-es 1. és 2. számát)

2018. március 8. 21

gyerekszoba

Amikor még tündérek is éltek az emberek között, az emberek

is tündérek voltak egy kicsit. Így aztán mindenféle

csodák estek meg velük. Néha szomjúságot oltó forrássá

változtak, néha szakadék fölött átívelő híddá.

Néha meg egyszerűen csak emberek voltak, s ez talán a legszebb

csoda, ami emberrel megeshet a földön. A bűvös erejű kő

története is e körül forog. Egy erdei tündér őrizte a bűvös erejű

követ. Nagy hatalmú kő volt, az egyetlen az egész világon.

Így érthető, hogy a tündér jobban vigyázott rá, mint a szeme

világára. Aranyfonálra fűzve a nyakában hordta, egy pillanatra

sem vált meg tőle, még az ágyát őrző fiatal nyírfáknak sem

engedte megérinteni, hiába könyörögtek érte

zsendülő leveleikről igazgyöngy könynyeket

hullatva. A tündér a fejét rázta:

nem, nem. Inkább szépséges

lányokká változtatlak benneteket,

ha akarjátok, csak a

kövemet ne kérjétek. De

a nyírfák nem akartak

szépséges lányokká

változni. A követ

ugyan nem kérték

többé, ám azóta

minden tavasszal

sírnak, amikor kibontják

leveleiket,

csupa könynyes

ragyogás

tőlük az erdő.

A kő bűvös

ereje pedig abban

állt, hogy aki

ember a szíve helyére

tette, egyszerre

szép lett, jó,

erős és okos. De nem

közönségesen szép,

jó, erős és okos. Szépsége

kiapadhatatlan kút lett,

amiből teli pohárral merített

a csúnyáknak, jósága a gonoszokért

nőtt emberfelettivé, ereje a gyengékért,

esze az együgyűkért.

– Próbáljuk ki – mondta egyszer az egyik tündér,

amikor épp valamennyien unatkoztak. – Hátha valami jó szórakozás

kerekedik belőle.

– Én nem hiszek a kő bűvös erejében – mondta egy másik tündér.

– Ismerem az embert, ismerem önzését, nincs az a hatalom,

ami azt legyőzné. Mihelyst van valamije, ami a másiknak nincs, gőgössé,

fukarrá változik.

– Fogadjunk, hogy a kövemnek van ilyen hatalma. És most

azonnal be is bizonyítom – tüzesedett neki a követ őrző tündér.

– Hozzatok ide valakit, akárkit, egy embert, s próbáljuk ki rajta. A

tündérek szétfutottak, térültek-fordultak, s máris ott álltak egy fiatal

lánnyal.

– Akarsz szép lenni? Szebb, mint bárki más a földön? Akarsz-e jó

lenni, jobb a többieknél? Erősebb és okosabb?

– Igen – mondta a lány. – Mit kell érte tennem?

Kovács Magda

Mese a bűvös erejű kőről

– Semmit. Csak add ide a szíved, hogy a helyére tegyem ezt a követ,

s abban a pillanatban szebb leszel, jobb, erősebb és okosabb,

mint a többi ember.

A lány kivette a szívét, a tündér pedig leoldozta nyakából a bűvös

erejű követ, és a lány szíve helyére tette.

– Mit érzel? – kérdezte tőle azon nyomban.

– Hogy szép vagyok. Szebb, mint más. Hogy jó vagyok. Jobb,

mint más. Hogy erős vagyok. Erősebb, mint más. Hogy okos vagyok.

Okosabb, mint más.

– Mit érzel még? – kérdezte újra a tündér.

– Ezenkívül semmit – mondta a lány furcsa, üres hangon.

– Az lehetetlen. Érezned kell még valami mást is

– erősködött a tündér.

– Fázom. Itt belül – mutatott bizonytalanul

a lány arrafelé, ahol a

szíve helyén most a kő volt.

– Majd mindjárt kipróbáljuk.

Hozzatok ide egy csúnya,

egy gonosz, egy

gyönge és egy együgyű

embert. Aztán

vezessétek őket szépen

sorban a lány

elé – rendelkezett

a tündér. Amikor

a lány meglátta

a csúnya embert,

felsikoltott, és eltakarta

a szemét.

– Vigyétek innen!

Látni sem

bírom! – kiáltotta.

Amikor elé vezették

a gonosz embert,

ájtatos hangon,

szemét forgatva kérte

a tündéreket, hogy

zárják a gonosz embert

börtönbe. A gyönge embert

eltaszította, az együgyűt

kinevette.

– Nem értem – mondta a tündér zavartan

nézelődve körbe –, mi történhetett?

BALÁZSY GÉZA RAJZA

– Ostoba – szólalt meg ekkor egy vénséges vén

tündér, aki eddig oldalról nézte a többiek játékát. – Dobd el a

követ, s add vissza a lánynak az egyetlen igaz hatalmat, ami mindent

legyőz a földön, az emberi önzéstől a halálig: add vissza a szívét.

A tündér átcserélte a követ a lány szívére. A lány abban a pillanatban

visszaszürkült egyszerű emberi teremtménnyé. Nem volt

többé szebb, jobb, okosabb és erősebb, mint más, de a szemében

delejes erejű fény gyulladt. Sorban ránézett a csúnya, a gonosz, a

gyönge s az együgyű emberre. Rájuk mosolygott.

– Ezentúl mindig veletek maradok – mondta, s a hangjában melegség

bujkált. A tündérnek pedig ezt mondta:

– Köszönöm.

A tündér persze nem értette, miért boldog most egyszerre a

lány. De hát csak tündér volt. Káprázat. A szíve helyén drágakő. Így

mit sem tudott a titkok titkáról – az emberi szívről.

22 2018. március 8.

Lóugrásban

Ha a bal felső sarokból elindulva a lóugrás szabályait

betartva összeolvasod a betűket, egy magyar közmondást

kapsz!

gyerekszoba

Hogyan lesz

a hatból tíz?

Egyrészt ügyesen válaszolj kérdéseinkre, másrészt

minden következő szó csak egy betűvel térhet el az

előtte levőtől, és csakis

a színes négyzetben.

Kezdj sudokuzni! (3.)

Folytatjuk sudokutanfolyamunkat, immár nehezítve, hat számmal. Az alábbiakban három sudokut látsz, melyeket egymástól függetlenül,

külön-külön kell megoldani. Töltsd ki az üres mezőket úgy, hogy az 1, 2, 3, 4, 5, 6 számok minden sorban, minden oszlopban és minden

piros téglalapban egyszer szerepeljenek! Mindegyiknek csak egy lehetséges megoldása van. Könnyítésül mindenhol beszíneztük azt a

területet, amellyel szerintünk érdemes kezdened.

2018. március 8. 23

vendégségben

Két pályázata már nyert a Dózsának

A

március elején megtartott bajmoki Dózsa György MMK

évi közgyűlésén Bálint L. Mónika elnök asszony köszöntötte

a megjelenteket. Pándzsity Eleonóra vezetőségi

tag elmondta, hogy az idén eddig huszonkilenc teljes

évi, valamint négy félévi tagsági díjat fizettek be, a gyerekek szakcsoportonként

500 dinárt fizetnek havonta. Beszámolt a tavalyi

tiszteletdíj-kiadásokról, majd a központ fenntartási költségeiről,

ami tavaly 282 000 dinárt tett ki. A pénzbevételi listát is felolvasta,

ami a föld- és terembérletből származik, ez 337 000 dinár.

A JELENLEVŐK EGYIK…

BÁLINT LUKÁCS MÓNIKA (ÁLL) ÉS MOJZES LÍVIA

Czindel Attila, a Hagyományápoló és Kegyeleti Bizottság elnöke

elmondta, hogy jelenleg 18 tagjuk van.

– Megemlékezünk a régi történelmi eseményekről, előadást

szervezünk, helytörténettel foglalkozunk, és amennyire tőlünk telik,

kutatunk is. Rendszeres önkéntes munkánkhoz hozzátartozik

az Akácfa Emléktemető és a kaponyai emlékmű karbantartása. Az

idén tervezzük a régi tárgyak kiállítását, valamint előadásokat a középkori

Bajmokról, a kaponyai ásatásról és egyes történelmi évfordulókkal

kapcsolatban.

… ÉS MÁSIK RÉSZE

HALÁSZ TIBOR, SZAKÁCS JÓZSEF ÉS HEGEDŰS JÓZSEF,

AZ ÜLÉST VEZETŐ BIZOTTSÁG TAGJAI

Lukács Krisztina szépen, hosszan és tartalmasan beszámolt a

tavaly megvalósított programokról, ünnepi fellépésekről, vendégszereplésekről

a fellépők felsorolásával együtt, amiből látszik, hogy

szorgos és minőségi munka folyik a szervezetben. Kollár Márta pár

mondatban a szakcsoportokat jellemezte.

Pénzes Endre mindenes reméli, hogy mostantól pályázhatnak

karbantartási célokra is, ugyanis a nyílászárók nemcsak a régi, hanem

az új épületen is elavultak, a klubterem deszkapadlóját cserélni

kell. Szakács József emlékezett, hogy az 1990-es évek elején

kalákában betonoztak az udvarban, az idén nyáron is összefoghatnának!

Mojzes Katalin utalt férje, Mojzes Antal lankadatlan támogatáskeresésére

a központ egykori elnökeként. Hegedűs József

örömmel nyugtázta, hogy színvonalas munka folyik a központban,

a most regnáló vezetőség a helyzet magaslatán áll. Ajánlotta, hogy

ne legyen politikai viták színtere a Dózsa, mert ez a központ mindenkié!

Bende Zsolt atya egy mišićevói férfi nemes tettét említette

meg, aki kivilágíttatta a kaponyai emlékművet.

Lukács Ervin felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy régi tárgyaikat

vegyék számba, mint lehetséges kiállítási tárgyakat. Pándzsity

Eleonórától azt is megtudhatták a jelenlevők, hogy a központ két

magyarországi pályázata sikeres volt, és két újabbat is beadnak

majd. Pecka Adrianna, a Dózsában táncoló két kislány édesanyja

elégedettségét fejezte ki, és a többi szülőt is arra buzdította, hogy

ismerjék fel az adott jó foglalkozási lehetőséget, és küldjék, hozzák

gyerekeiket a Dózsába. A tagok köszönik a Dózsában tevékenykedők

áldozatos, önkéntes munkáját.

A teljesség igénye nélküli beszámolómat, Bálint L. Mónika elnök

kívánságával fejezem: „Az is nagy segítség, ha a rendezvényeinket

látogatják! És kérjük, kövessék a Facebook-oldalunkat is.”

Március 11-én szeretettel várnak mindenkit a kaponyai emlékműnél

az 1848/1849-es szabadságharc és forradalom emlékére

szervezett megemlékezésre.

MOLNÁR Ildikó

24 2018. március 8.

Nemzetközi pálinkamustra Bajsán

A hétvégén XVII. alkalommal tartottak kisüstifesztivált a faluházban

a Kadarka Szőlészek, Gyümölcsészek és Kertészek

Egyesülete szervezésében mintegy 60 megjelent részvételével.

A 115 pálinkaminta a helybelieken kívül Csantavérről, Cservenkáról,

Inđijáról, Karlócáról, Kelebiáról, Kerényről, Kishegyesről,

Kiszácsról, Nagykanizsáról, Istenáldásról, Őrszállásról, Pannóniáról,

Sztapárról, Topolyáról, Szabadkáról, Szivácról és Zentagunarasról

érkezett. A minősítést követően 46 minta arany fokozatot,

46 ezüstöt, míg 19 bronz fokozatot kapott Az eredményt

a Kadarka Egyesület elnöke, Mengyán Károly és alelnöke, Polák

Janko hirdette ki. A legkiválóbb, arany minősítésű nedűért serleget

kapott a zentagunarasi Sipos Attila birsalma-, a topolyai

Tóth-György Attila vegyes, és a cservenkai Mile Miljuš körtepálinkája.

Az összejövetel szakmai társalgással, tapasztalatcserével

folytatódott, a jóízű vacsora pedig Huszár András és Szabó Vendel

szakácsok főztjét dicséri.

BORÚS Margit

Az újvidéki Ružica Škorić tárlata

Nagybecskereken

A szerző

vendégségben

gimnáziumot Vinkovcin, az egyetemet pedig Eszéken fejeztem be.

Újvidéken élek, s Karlócán a szerbhorvát nyelvet tanítom. Szabadidőmben

versírással foglalkozom, hét éve pedig, ahogy leültem a

festőállvány elé, elkezdtem vászonra olajfestékkel festeni. Legkedvesebb

alkotásaim témái a csendéletek, a virágok, a természet,

melyek most itt is láthatóak, s a képeken eredeti élénk színekben

örökítem meg ezeket. Mostanában próbálkozom egy újabb technikával,

meleg viaszban szeretném az ötleteimet megörökíteni”.

A nagybecskereki Ružica Škorić negyedik önálló tárlata, és eddig

hét közös tárlaton vett részt. A kiállítás a nagybecskereki magyar

művelődési egyesület Art klubja és az újvidéki LIKUM kortárs

festők egyesülete közös gondozásának és együttműködésének az

eredménye.

PRÉCZ István

Ingenium Iskola a

tehetségekért

BALRÓL JOBBRA: BUKOVICS ÉVA, A PETŐFI MME TITKÁRNŐJE, RUŽICA

ŠKORIĆ FESTŐMŰVÉSZ ÉS MELEGHY ZSUZSANNA, AZ ART KLUB VEZETŐJE

A nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület és képzőművészeti

szakcsoportjának vezetője, Meleghy Zsuzsanna is

igyekszik minél színesebbé tenni a még itt élő magyarság szürke

hétköznapjait. A Magyar Házban - ahogyan örököltük e kifejezést

őseinktől, mivel még az 1880-as években így nyílt meg ez az épület

- a munkatársak megpróbálják összehozni a magyar nemzetiségű

lakosságot, természetesen minden másajkú és nemzetiségű

lakossal együtt. Egy korábbi újságcikk azt a kérdést tette fel, kié

a nagybecskereki Petőfi, s erre a kérdésre tökéletesen felel az az

esemény, amelyet nemrég rendeztek meg a nagybecskereki Magyar

Házban, ugyanis a Petőfi mindenkié, aki csak számon tartja

ezt a kis közösséget, s fontosnak gondolja a magyar ajkúak tevékenységét

és összetartását szomszédaival, de más városokban

élők számára is nyitva áll az intézmény ajtaja.

A múlt héten nyílt meg a székvárosi Ružica Škorić képzőművészeti

tárlata a Petőfiben.

A kiállítás napján beszélgettem a képzőművésszel, aki elmondta:

„Dalmát születésű vagyok, Zadar tőszomszédságában, Karina

helységben születtem 1958-ban, de már az általános iskolát és a

Az InGenium Alapítvány a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziummal

együttműködve tehetségfejlesztő programot indít Ingenium

Iskola néven az általános iskolás diákok részére. A programok

3 korcsoportban, 4 területen zajlanak:

Matematika: 3-4., 5-6. és 7. osztályosok számára

Informatika: 5-6. és 7-8. osztályos tanulók számára

Fizika: 7-8. osztályosok számára

Kémia: 7-8. osztályos tanulók számára

Az első foglalkozás március 10-én 9 órától a Bolyai TGK épületében,

a matematika és kémia területen indul. A további részletes

tájékoztató, illetve órarend megtalálható az alapítvány honlapján,

az http://ingenium.rs oldalon.

Jelentkezni és érdeklődni pedig a 024/816-666 telefonszámon

lehet.

A program minden résztvevő számára ingyenes.

2018. március 8. 25

ÖTLETSAROK

Húsvéti dekoráció –

egyszerűen, olcsón

Előfordulhat, hogy az idén a hó alól kell majd kikotorniuk az elrejtett

színes tojásokat a gyerekeknek, és az is, hogy a fészek elkészítéséhez

szükséges füvet is magunknak kell majd otthon elkészítenünk,

de attól még a húsvét a legnagyobb keresztény ünnep, és

talán a legfinomabb illatú is, hiszen magában hordozza a tavaszt

is. Ezúttal olyan ötletekkel kedveskedünk, amelyek szinte minimális

pénzráfordítással megvalósíthatók, és színessé varázsolják majd a

lakunkat, annak ellenére, hogy kinn még tombol a tél.

Virágcsokor répával

Egy átlátszó, szélesebb szájú virágvázát megtöltünk répával,

teletöltjük vízzel, és tavaszi virágot teszünk bele. Ha a nárciszaink

nem bújnak ki húsvétig – aminek nagy az esélye –, a virágokat a

piacon vagy virágüzletben is beszerezhetjük.

Tojástartó tojáshéjakkal

4. Rügyező ágak

Ha filléres ötletekkel szeretnénk feldobni a lakást húsvétkor, akkor

ne feledkezzünk meg a rügyező ágakról sem. Ha van kertünk,

akkor vágjunk le pár ágat, vagy piacon vásároljunk be bimbós galylyakból,

és rendezzük őket egy szép vázába. Az ágakra akaszthatunk

kis tojásokat, nyuszi- vagy csibefigurákat is.

Szépen kidekorálható egy egyszerű tojástartó – így a felhasznált

tojások héját sem kell a szemétbe dobnunk. Alaposan mossuk meg

őket, helyezzük bele a tartóba, tegyünk bele mécseseket. Az, hogy

körülötte hogyan dekorálunk, csak a mi fantáziánkon múlik.

3. Húsvét kívül-belül

A tavaszi dekoráció már a bejárati ajtónkon kezdődhet: készítsünk

koszorút aranyesőágakból, a kör közepére pedig lógassunk be egy

festett fatojást. A húsvéti ajtódíszek közül egy kézzel varrt nyuszi is

jópofa lehet, de akár virágos matricákkal is dekorálhatjuk az ajtónkat.

5. Virágdíszes kiegészítők

A húsvéti kreatív ötletek segítenek feldobni a lakásunkat, és jó

hangulatot varázsolnak már az ünnep előtti hetekben is. Érdemes

ezért a függönyöket, asztalterítőket is lecserélnünk vidám színekre,

virágmintás anyagokra. Nem baj, ha nem kifejezetten húsvéti mintás

dolgokat teszünk ki, a tavaszi ünnepre a sok szép, élénk szín

ugyanúgy emlékeztet, mint egy nyuszi- vagy csibeforma.

6. Minikertet is készíthetünk húsvétra. Töltsünk meg földdel egy

virágládát, és ültessünk bele nárciszt, gyöngyvirágot, igazi tavaszi

szépségeket. A virágok közé tehetünk hímes tojást vagy kis húsvéti

figurákat. Az így elkészített kertecske az ablakban, a teraszon, de

akár a konyhaasztal mellett is jól mutat majd.

Forrás: lovegrowswild.com, mermagblog.com, balkongaz.

reblog.hu

26 2018. március 8.

Demokratikus jogainkra valóban

nem panaszkodhatunk, hiszen

magunk dönthetjük el, szinte

mindennap, hogy sírjunk vagy

nevessünk, esetleg bosszankodjunk. Ebben

nagyon sokat segít a sajtó, amely igyekszik

tudósítani bennünket a kormány, a

miniszterek, a politikusok, a pártvezérek,

nem utolsósorban pedig az államfő munkájáról

és az ezzel kapcsolatos eseményekről.

Ezeket a híreket hallva, olvasva valóban

magunk dönthetünk, hogy melyiket olvassuk

és higgyük el, melyiken nevessünk

vagy melyiken sírjunk. Azt is tapasztalhatjuk

azonban, hogy mind több az olyan hír,

amelyen csak bosszankodva lehet nevetni.

Itt van mindjárt egy verseci példa. A

dél-bánáti város képviselő-testületének

ülésén elhangzott egy javaslat, hogy minden

évben szenteljenek egy napot a város

nagy szülöttjének, Jovan Sterija Popović író

és drámaíró emlékének. Csupán egyetlen

napról és megemlékezésről lenne szó. No

és most kell eldönteni, hogy nevetünk vagy

megdöbbenünk, mert a javaslatot elvetette

a verseci képviselő-testület! Tudni kell, hogy

Versecen a Szerb Haladó Párt van hatalmon

a városi parlamentben, és e párt képviselői

szavazták le a kezdeményezett Sterija-emléknapot.

Erre viszont két magyarázat lehetséges.

A hatalmi párt vagy azért vetette

el a javaslatot, mert az ellenzék képviselője

terjesztette be, vagy azért, mert nem tudta,

hogy ki volt Jovan Sterija Popović, és hogy

Versecen született.

Az újvidékiek már megszokták, de azért

még néha bosszankodva mosolyognak, ha

az új városközi autóbusz-állomás kerül szóba.

Érdekessége az, hogy immár egy évtizede

teljesen készen áll, de még egyetlen autóbuszt

sem fogadott. Napsütötte peronjait

nyáron a fecskék élvezik. Ha komolyan veszszük,

akkor bizony erre egy kicsit sok volt a

beruházott mintegy 30 millió euró, azon pedig

végképp nem illene nevetni, hogy az évtizedes

tétlenkedés legalább 100 millió eurós

veszteséget hozott, és hogy a 2006-ban aláírt

szerződés alapján Újvidék város már többmilliós

kártérítést fizetett ki a polgárok pénzéből

a beruházó újgazdag vállalkozónak és

tulajdonosnak. Ennek ellenére legyünk optimisták,

és vigasztalódjunk azzal, hogy ha az

újvidékiek nem használják az új városközi

buszállomást, akkor tovább fennmarad. Sőt,

idegenforgalmi érdekességként mutogathatnánk

a külföldi turistáknak, akik autóbuszszal

érkeznének, de az új állomást csak távolról

nézhetnék és fényképezhetnék.

De horvát szomszédaink sem unatkozhatnak,

és nagyszerűen szórakozhatnak

az Agrokor gazdasági és kereskedelmi

Sírjunk vagy nevessünk?

nagyvállalat csődbe jutásán. Esetleg boszszankodhatnak

is, ha meghallják, hogy a tanácsadó

szakértők havi bére 100 ezer euró

körül mozog, a nagyvállalat talpra állításának

megszervezéséért 3,4 millió eurót, sőt

ezenfelül még félmillió euró jutalmat kérnek

a sikeres munkáért. Egy másik külföldi szakértő

heti bére 120 ezer euró lett volna, plusz

még másfél millió járna a végén a sikeres tanácsadásért.

Tehát Horvátországban is van

min mosolyogni, esetleg bosszankodni. A

politikusok pedig azt mondják, hogy a helyzet

tragikus, de nem súlyos…

TÁRCA

Persze másként is lehet viszonyulni az

élethez, a mozgalmas mindennapokhoz.

Egy londoni sörözőben eredeti módon

igyekeznek áthidalni a gazdasági válságot.

Az, aki a belépés előtt a ruhatárban leadja

az okostelefonját, húszszázalékos kedvezményt

kap ételre, italra. A tulaj meg van

győződve arról, hogy mobiltelefon nélkül

a söröző vendégek többet beszélgetnek,

iszogatnak, és tovább maradnak, többet

költenek. És okkal vallhatják, hogy: a legnagyobb

öröm – a söröm.

NAGY Nándor

Rácsos kapu, rácsos hotel

Újvidék legszűkebb központjában áll a képen látható új szálloda, és valószínűleg

ezért is viseli a Centar nevet. Összesen 51 szobával és 110 ággyal rendelkezik (egy

szoba 60-70 euró/éjszaka). Maga az épület azért érdekes, mert sokaknak tetszik és sokaknak

nem. Azt mondják, túl modern, nem illik a város (a tartományi székváros) központjába,

noha átellenben az új színház még modernebb épülete. Lehet, hogy utódaink

egyszer még majd büszkék lesznek rá.

Jelenleg számunkra talán érdekesebb az, hogy tulajdonosa a húsfeldolgozó iparban

nagy név. Vágóhídjai, sertésfarmjai és több ezer hektár földje van. A szálloda tehát

csak hobbi, vagy talán szenvedély, mert azt hallottuk, hogy a tulaj mostanában a

belgrádi Slavija szállodára alkuszik, de Belgrád központjában egy új és többcsillagos

hotelt is akar építeni. Ő legalább tudja, hogy nemcsak jóllakni, hanem lakni is kell!

N. N.

2018. március 8. 27

GYÖKEREK ÉS SZÁRNYAK

Széchenyi után szabadon:

A

legnagyobb magyar gondolata

jutott eszembe, amikor nőnap

kapcsán azon kezdtem gondolkodni,

milyen is nőnek lenni. Ő

mondta egykor, hogy „jó magyarnak lenni

igen nehéz, de nem lehetetlen”.

A múltkori írásom után többen jelezték,

hogy tényleg mennyi baja is van magával

egy nőnek. Hogy sokan mennyire kevéssé

vagyunk hálásak a remek adottságainkért,

és mennyire felnagyítjuk a hibákat. Hogy

mennyire elégedetlenek vagyunk magunkkal,

és kritikusak másokkal. És hogy azért jó

tudni, hogy ez mással is így van. Jó tudni,

de nem hiszem, hogy azért jó, hogy

megkönnyebbülten elbújjunk a

sorsközösség nyújtotta fedezékbe,

hanem inkább azért, hogy tudatosodjon

bennünk a dolog, aztán

megérjen a változásra.

Élvezettel figyelem a környezetemet,

és látom, mennyire mások

vagyunk. Például férfiak és nők.

Bár nyilván nincs teljesen igazunk,

nőként sokan és sokszor gondoljuk

azt, hogy mennyivel egyszerűbb a

férfiak élete, mert egy átlag férfi

egyszerű, mint a faék, kielégíti a

szükségleteit, és nem bonyolítja

túl a dolgokat. Legfőbb célja, hogy

jól érezze magát, és ez általában sikerül

is neki, mert a boldogságához

nem szükségeltetik feszes has és

hibátlan frizura, szőrtelen vádli, divatos

cipő, kencék és ékszerek. Nem

keresgéli elkeseredetten a kulcsát a

feneketlen táskájában, mert minden

szükséges holmija belefér a zsebébe,

és reggelente csukott szemmel

két perc alatt is fel tud öltözni. Elég,

ha egy hajszállal szebb az ördögnél,

nem kell a külseje miatt görcsölnie,

és nem is teszi, nem méricskéli magát a többi

férfihoz, úgy jó, ahogy van, és látszólag nem

különösebben zavarja, ha bárki megjegyzést

tesz a külsejére.

A nő persze bonyolultabb, ebben mindenki

egyetért. Ahogy abban is, hogy (bár

nyilván van kivétel, de) szereti túlpszihologizálni

az életét, hogy maximalista, elégedetlen

és kiszámíthatatlan. Tetszeni akar,

megfelelni a fél világnak, de leginkább saját

magának. Ha reggel, vagy amikor épp nem

érzi jól magát a bőrében – és ez viszonylag

gyakran előfordul –, azt mondja valaki,

28 2018. március 8.

Jó nőnek lenni nehéz,

de nem lehetetlen…

hogy „de szép vagy!”, tuti, rávágja, hogy „jajj,

ne má’, pocsékul nézek ki!” Viszont egy apró

megjegyzés a „kerek popsira” már kiveri a

biztosítékot: „Ugye! Tudtam, hogy kövérnek

tartasz!” Mert az biztos, hogy jobban nézek

ki, mint az a „másik”, mégsem mutogatom

magam, de ha „olyan” lábam lenne, biztosan

nem vennék fel rövid szoknyát, és nem is értem,

mégis mit esznek „azon” a nőn a férfiak.

Lehet, hogy pont azt, hogy az „olyan”

lába nem zavarja, és önfeledten táncol,

hogy kibékült a teltebb alakjával, és nem

savanyú arccal számolgatja a kalóriákat, hanem

keveset, de jóízűen eszik. Lehet, hogy

pont azt, hogy sugárzó mosollyal köszöni

meg a bókot, és hogy nem feszeng a kócos

haja vagy az összegyűrődött ruhája miatt

(amit a férfi amúgy sem vesz észre). Lehet,

hogy azért vonzó, mert nem kritizál mindig

valakit vagy valamit, hanem örül annak, ami

van, és helyén kezeli a kritikát.

Mert az egészséges önértékelés vonzó!

Ha elhiszem, hogy – a szó nemes értelmében

– jó nő vagyok, mások is hamarabb

elhiszik rólam. És ha elhiszem, hogy (elméletben)

nőnek lenni jó, egyszer csak

jó lesz nőnek lenni (a gyakorlatban is)!

Mert az, hogy nő vagyok, egy adottság, egy

állapot. Nem lehetetlen, de szerintem fölösleges

küzdeni ellene. Küzdeni ebben az

esetben is azért érdemes – megint csak szerintem

–, hogy a lehető legtöbbet hozzam

ki a helyzetből, hogy ne csak nő, hanem Nő

legyek. Ne csak biológiailag, hanem klasszikus

értelemben is. Gyengeségében is erős,

szépséghibáival együtt is ragyogó…

Mert nőnek lenni igenis jó! Akkor is jó,

ha néhány férfi ismerősömet megkérdezve,

hogy szerintük miért jó nőnek lenni, azt az

egybehangzó választ kaptam, hogy (talán

az anyaságon túl) fogalmuk sincs. Akkor is,

ha – például a női táska mélységeiben

kotorászva, vagy a „piros betűs”

napok környékén – időnként

megfogadom, hogy legközelebb

csakis férfinak születek. Akkor is,

ha tudom, hogy a férfiak még mindig

többet keresnek ugyanazért a

munkáért, és akkor is, ha eszembe

jutnak a klasszikus sztereotípiák a

női és férfi feladatokról. Persze, tehetek

azért, hogy kiegyenlítődjenek

a dolgok. Például rendet rakhatok

a fejemben. Mert ha a lázas emancipációban

ügyesen bebizonyítom,

hogy én is érek annyit, mint egy férfi,

ha megmutatom, hogy tulajdonképpen

senkire nincs szükségem,

akkor ne csodálkozzak, hogy a férfi

nehezebben látja meg bennem a

nőt, magában pedig a férfit.

Nőnap van. Sokak szerint nem

igazi, hanem mondvacsinált ünnep.

Akárhogy is, rajtam múlik,

mit kezdek vele. Elháríthatom a

virágot, a köszöntést, de örömmel

el is fogadhatom. Felfedezhetem

és megmutathatom magamban

a Nőt, örülve, ha más is felfedezi,

vagy nem tudva, mit kezdjek vele, elrejthetem.

Örülhetek annak, ami van, vagy

elégedetlenkedhetek…

Így, a tavasz illatát, az újjászületés ígéretét

érezve, könnyebb észrevenni, mennyire

jó élni, hogy milyen jó embernek lenni!

Könnyebb a napsütésben, rügyfakadásban,

madárdalban mosolyogni, és szépnek

látni a világot, benne pedig ragyogónak,

igazi nőnek érezni magamat is! Felfedezni

és megélni, hogy milyen nagyszerű nőnek

lenni. Még ha néha kétségkívül nehéz is…

GARA Kata

Fernand Toussaint alkotása

Ünnepeljük a nőt!

képhistóriák

II. Henrik herceg leánya, Gizella, Passau szülötte, a térítés nagy

munkájában is odaadó partnere volt első királyunknak

„Benczúr Gyula képe ragyogó színekben

örökíti meg azt a történelmi tévedést,

amint Adalbert püspök az ifjú Vajkot – a

passaui egyház védőszentjéről – Istvánnak

kereszteli; hiszen Szent István szülei, Géza

és Sarolta 974 táján vették föl a keresztséget,

István tehát már kereszténynek született

(977 táján). Adalbert püspök pedig

csak 993-ban járt először Magyarországon”

– írta hetvennégy esztendeje a Magyar

Nők Lapja című kiadvány 1944. augusztus

20-án megjelent számában Tamás Tihamér.

A lap ugyanis – amely jogfolytonossági

szempontból semmilyen szinten sem

elődje a ma ugyanezzel a névvel, ám a Magyar

előtagjától megfosztva, lecsupaszítva

megjelenő periodikának – Szent István

király feleségét, Gizellát emelte aznap, a

sorrendben hatodik évfolyamában, a huszonnégyes

számának címlapjára. Gizella

királyné emléke előtt tisztelgett hát a vezércikk

szerzője, Tamás Tihamér is, amikor

úgy fogalmazott: „Valószínűleg a prágai

püspök örök érdeme azonban az, hogy

Géza vezér figyelmét a bajor udvarra felhívta,

nemcsak a keresztény hit terjesztése

érdekében, de István nősülésével kapcsolatban

is. És már 995-ben fényes kísérettel

Bajorországba megy István, hogy nejéül

hozza haza II. Henrik herceg leányát, Gizellát,

Passau szülöttét, aki a térítés nagy

munkájában olyan odaadó munkatársa

volt első királyunknak.” A havonta háromszor

megjelenő Magyar Nők Lapja szerkesztője

ebben az időszakban Papp Jenő

(1891–1967), a kor neves írója, újságírója

volt, a szerkesztőség Budapesten, a Ferenciek

terén működött, a hetes szám alatt,

második emelet, hatos ajtó.

Az előfizetési díj Magyarországon egy

évre negyvennyolc pengőt tett ki, de

külföldön – a postaköltségek miatt – drágábban

adták a lapot: „Németországban,

Svájcban és Olaszországban: egész évre

60 pengő, fél évre 30 pengő, negyed

évre 15 pengő.” A budapesti szerkesztőség

mellett fiók-kiadóhivatalok működtek

Kolozsváron, Miskolcon, Szegeden és

Újvidéken.

Ezzel a címmel egyébként több hoszszabb-rövidebb

életű lapalapítási próbálkozást

is jegyez a sajtótörténetünk, az

elsőt rögtön a kiegyezés után – s akkor is

a Magyar előtag nélkül –, 1871-ből. Ennek

a kiadványnak a szerkesztője Egloffstein

Amália volt, csak hát őt a következő évben

Bécsbe hívták egy női szervezet vezetőjének.

S távozásával a lap is megszűnt. A

harmincas évek végén indult, nevében a

Magyar előtagot is büszkén hirdető periodika

elsősorban divattal, kézimunkával,

háztartási kérdésekkel foglalkozott, de jelentős

szépirodalmi rovatot is működtetett

rangos szerzőkkel, s habár nem politizált,

de a társadalmi kérdésekre is nyitott volt.

Így történhetett meg, hogy éppen a lap arculatából

adódóan Szent István napján is a

mellette álló nőt ünnepelte. S hetvennégy

esztendő távlatából immár nyugodtan kimondhatjuk,

hogy tette ezt teljes joggal. S

ha a hatása alatt ma-holnap mi is egy kicsit

Gizella királynéra is gondolunk, ezzel az ő

emléke előtt is tisztelgünk. Hiszen igazán

megérdemli!

SZABÓ PALÓCZ Attila

2018. március 8. 29

RIPORTPÁLYÁZAT

Ma már nem kell olyan értelemben

száguldó riporternek lenni,

mint régen, az elektronika

világában pillanatok alatt körbejárható

a föld. Nem mentem túl messzire

a szlovák kissebségről tervezett írásom

kapcsán, csak Bajsáig.

Bajsa közigazgatásilag több évszázada

a szomszédos, mindössze öt kilométerre

lévő Topolya községhez tartozik. A

lakosság főfoglalkozása a földművelés és

állattenyésztés volt. Helyben most is kevesen

állnak alkalmazásban, a környező

településeken dolgoznak. Mint ahogy

más falvakra jellemző, itt is létszámcsökkenést

mutat a lakosság száma. A fiatalok

már a továbbtanulás céljából is utazni

vagy elköltözni kényszerülnek, aztán a

munkalehetőség hiánya miatt nem térnek

vissza, maradnak a városokban, ahol

tanultak, vagy sok esetben külföldön keresik

a boldogulásukat.

Minden szlovák beszél magyarul

Kalandosan indult a kirándulásom, ám

mindenképpen látni akartam a falut, izgultam,

mert tájékozódni is elfelejtettem

már. Aggódtam, miként fogadják majd a

kíváncsi idegent, de megnyugtatóan tapasztaltam

- amikor találomra felhívtam

valakit a telefonkönyvből, és érdeklődtem

-, hogy tanácsot kaptam, kikkel beszéljek,

csupa kedves embert ismerhettem

meg, és megnyugtattak, hogy Bajsán

minden szlovák beszél magyarul. Talán

azért is ennyire barátságosak az itt élő

népek, mert az évszázadok alatt valamelyest

keveredtek a kultúrák, szokások, valószínűleg

a nemzetek habitusa is alkalmazkodott

egymáshoz.

Köztudott, hogy Bajsán három nemzet

él békésen egymás mellett, bár nyelvükben,

kultúrájukban, történelmükben

különböztek, és vallásilag is megosztottak

voltak. A magyarok katolikusok, a

szerbek pravoszlávok, a szlovákok pedig

evangélikusok.

A falu őséről, Bajsáról, mely a Bácsér

partján húzódott meg, 1543-ból találták

az első feljegyzést, onnantól használatos

a Bajsa elnevezés. Bács-ér volt a ma

Krivajának nevezett patak neve, így szerepel

ez falum, Pacsér történetében is.

A két falu a folyóval kötődik egymáshoz,

A világ közepe

Télen, amikor minden kopár, még sosem jártam Bajsán. Valamikor nagyon régen

voltam ott nyáron, mikor szép zöld lombokban pompáztak a fák. Egy bajsai ismerősöm

mondotta volt nekem, hogy „Bajsa a világ közepe”, ezért is választottam ezt írásom

címéül. Persze, ellenkezésképpen azt válaszoltam, hogy tévedés, mert én úgy

gondolom, mindenkinek ott a világ közepe, ahol él.

hiszen a Krivaja Pacséron ered. 1740 után

már pusztaságként emlegetik ezt a vidéket.

Bajsa újratelepítése 1751-ben vette

kezdetét, akkor érkeztek az első telepesek

a Felvidékről, evangélikus szlovákok Nyitra,

Tencsén és Pozsony vármegyéből, de

1764-ben is érkeztek evangélikus családok

a Felvidékről, valamint Nógrád és Békés

vármegyéből. A kezdetekkor alig 500

lakos élt 80 házban, de a századfordulóra,

1900-ra a feljegyzések szerint 663 házban

3755-en éltek.

A polgármester, Lackovity Károly tájékoztatott

a jelenlegi létszámról, a falu

mintegy 2000 lelket számlál. Mintegy kétszázra

tehető a szlovákok száma, ez az

össz lakosság tíz százalékát teszi ki. A szerbek

mintegy húsz százalékban vannak, a

többséget a magyar ajkú lakosság alkotja

több mint 65%-ban, más nemzetiségűnek

elenyésző százalékban vallják magukat.

1823-1824 között épült fel az evangélikus

templom a hívek adományából. Érdekessége,

hogy a toronyóra mutatói fordítva

működnek, a nagymutató az órát, a kicsi

pedig a percet mutatja. Az orgonát 1865-

ben szegedi mester készítette. Régebben

a tetőn a reformátusok szimbóluma

is megtalálható volt, de a felújítás után nem

került vissza. Az oltáron szlovák nyelvű

A SZLOVÁK SZOBA

felirat olvasható: Bohijest nase utot'iste

a sile… (Isten a mi erősségünk és menedékünk).

Idővel a reformátusok is beleolvadtak

az evangélikus hitközösségbe,

a magyar többségű lakosság és a vegyes

házasságok hozzájárultak a szlovák nyelvhasználat

elhagyásához, így ma egyre kevesebben

beszélik a szlovák nyelvet.

Az evangélikus lelkésznő, Dolinszky

Márta érdeklődésemre elmondta, hogy

a kezdetektől kétnyelvű volt a gyülekezet,

magyar és szlovák. Napjainkban már

a magyar nyelv dominál. Havi szinten egy

alkalommal tartanak szlovák nyelvű istentiszteletet

gyér látogatottság mellett.

A hitoktatás is csak magyar nyelven folyik,

ebből adódóan a konfirmálás is magyarul

zajlik. Csupán temetésen fordul

elő elvétve, hogy az elhunytat szlovákul

is kell búcsúztatni.

2016-ban jelent meg Borús Margit –

Vuletin Milivoj „Az iskola” című háromnyelvű

könyve. A szlovák nyelvű szövegfordításban

az evangélikus lelkésznő

működött közre.

Borús Margittól megtudtam, hogy a

könyv létrejöttét óriási kutatómunka előzte

meg, amit még a férjével, Borús Sándorral

kezdtek, aki időközben elhunyt, így ő

már a könyv szerkesztésében nem vehetett

részt. A könyv kimerítő részletességgel

dolgozza fel az iskola történetét, de

olvashatunk benne a falu történetéről is.

Magam is felhasználtam segítségül, hogy

minél pontosabb, hitelesebb képet alkothassak

Bajsáról és a szlovákságról.

30 2018. március 8.

Negyvenhárom éve szűnt meg

a szlovák nyelvű oktatás

Kezdetben a vallás és az iskola szorosan

összefüggött, ugyanis az oktatást kántortanítók

végezték, és anyanyelven tanítottak,

kit magyarul, kit szlovákul. A faluban

1952-ig magyar, szerb és szlovák hatosztályos

iskolarendszer működött. Később a

nyolcosztályos rendszerben is folyt szlovák

nyelvű tanítás, de a tanulók létszáma

évről évre egyre inkább csökkent.

– 1975-ben tanulóhiány miatt megszűnt

a szlovák nyelvű oktatás – erősítette

meg Borús Margit, aki maga is a helyi

iskolában tanított. Ma már nyugdíjas.

A későbbiekben igény szerint még külön

foglalkozásokon tartottak anyanyelvápolási

órákat, de mára az is megszűnt.

– Ma már nem nagyon találni olyan

embert, aki szlovákul tudna nyilatkozni –

jegyezte meg dr. Tóth Isaszegi Sándor, ő

volt a falu orvosa nyugdíjazásáig.

A kis közösségű falvakban, mint Bajsán

is, mindenki ismer mindenkit, a témával

kapcsolatban bárkivel beszéltem, a doktor

úrhoz irányított, ő a munkája kapcsán még

inkább ismert, és tudják róla, hogy egyike

azoknak, aki mindent tudnak Bajsáról és a

szlovákságról. A faluban élő három nemzetnek

a hagyományápolás keretein belül

úgynevezett „etnoszobát” rendeztek be,

a szlovákoké Tóth Isaszegi édesanyjának

házában kapott helyet. A beszélgetésünkből

kiderült még egy érdekes kötődés a

falum és Bajsa között, ugyanis a doktor

nagynénje Pacséron a postán volt alkalmazásban,

így sokat vendégeskedett nála

gyermekkorában. A postáskisasszonyként

dolgozó Đurec Erzsébet nyugdíjazása

után visszaköltözött falujába, Bajsára,

és ott élt 1990-ben bekövetkezett haláláig.

Magam is emlékszem rá, ugyanis gyakran

visszajárt Pacsérra látogatóba.

Gyerekszületéskor ajándék

helyett főzés

A szlovákság ma már nyelvében kevésbé,

de öntudatában annál erősebben

él. Erre ad bizonyítékot az a tény is, hogy

még egy-egy ünnepségen, rendezvényen

részt vesznek. Nem működik ugyan

sem szlovák énekkar, sem tánccsoport,

de öltözéküket, viseletüket rendszeresen

bemutatják. Erről Ocsenás Erzsébet, akit

Ibolya néniként ismernek a faluban, tudja

a legtöbbet mesélni, hiszen ő segít a

lányok népviseletbe öltöztetésénél. Iskoláskorában

a tánccsoport tagja volt, Topolyáról

egy szemléről második díjjal tértek

haza. Mikor az otthonát kerestem, a

két úriember, aki útbaigazított, hirtelen

nem is tudta, kit keresek. – Csak Ibolya

néni lehet! – magyarázták később.

Szívesen elevenítette fel emlékeit,

örömmel hallgattam lenyűgöző történeteit.

Ő még szlovák nyelven kezdte az

iskolát, negyedik osztályig volt szlovák

nyelvű tanítás, aztán pedig magyar iskolába

járt.

– Nehéz volt átállni – emlékezett. – Főleg

a számtanóra volt nehéz, mert a szorzótáblát

szlovákul tudtam.

Elmondta, hogy a Bajsára települt szlovákok

népviseletének színe a kék, és mindenben,

ágyneműn, sőt bútorokon is

megmutatkozott a kék szín. A párnák széle

a szlovákoknál kék, a magyaroknál piros,

a szerbeknél sárga.

– Hozták magukkal a növényt – egészítette

ki a lánya, Veronika – amiből a kék

színt nyerték.

– A szlovákok fő eledele a kruplička,

amit zemičkenek is neveztek – mesélte

Ibolya néni, akit az engedélyével szólíthattam

így –, és a káposzta volt. A kedvelt

édesség a herovka, azt minden alkalomra

készítette, lakodalomra is.

Nálunk ez leginkább a csöröge néven

ismert süteményre hasonlíthat. A vékonyra

nyújtott tésztát kisebb darabokra

vágták, bevagdosták, és merőkanálhoz

hasonló lyukacsos formában, bő forró

zsírban kisütötték, végül porcukorba forgatták.

Végeredményként hólabdaszerű

finom édességet kaptak.

A szlovák menyasszony fekete ruhában

esküdött, amit utána máskor is felvehetett.

A hangsúly a gyönyörű nagy fejdíszen

A riportpályázat az Államigazgatási

és Helyi Önkormányzati Minisztérium

támogatásával valósul meg.

BAJSA MADÁRTÁVLATBÓL

RIPORTPÁLYÁZAT

és fátylon volt. A fiatal párról készült képet

szokás szerint a fejdísszel, fátyollal és vőlegényvirággal

együtt keretezték be.

Mikor kisbaba született, nem ajándékot

adtak, hanem főztek. A lakomát szigorúan

nagy, keményített szalvétákban vitték,

szakszerűen bekötve az edényt, kosarat

nem használtak erre a célra - az egyikben

a levest és főtt húst, a másikban a sülteket,

befőttet és édességet, ami a herovka volt.

A bőséges komatálat sosem egy személy

vitte, legalább ketten mentek.

Elhallgattam volna még a múltról szóló

érdekes történeteket, melyek nemcsak

a szlovák anyanyelvűeknek, hanem más

nemzetek számára is értéket jelentenek.

Bajsa életében mindig nagy szerepe

volt a három nemzetnek és a vallásosságnak.

A falu jelképévé vált, hogy templomaik

egymás mellett sorakoznak a központban.

A 2001-ben megalkotott új

címer is erről tanúskodik, melyet a helybéli

születésű, művészi tehetségű Preradović

Stefan alkotott meg. A címeren a

három templomtorony jelképezi a magyar,

szerb és szlovák etnikumot.

Kerestem Bajsán egy kisebbséget, egy

nemzetet, a szlovákságot, találtam egy

gazdag kultúrájú népet, mely nyelvében

már alig él, mégis büszkék származásukra.

Felnézek rájuk! Ha ebből a szempontból

nézem, az ide települt nemzetek ezt a „földet”

választották maguknak, gyermekeiknek,

otthonuknak, hazájuknak… Leszármazottaik

sorsából láthatjuk, hogy már itt

vannak a gyökereik, múltjuk, temetőik, akkor

pedig nekik mindenképpen Bajsa a világ

közepe!

GÁSPÁR Mária

2018. március 8. 31

fejtörő

Plusz egy poén

Sudoku

Kezdőknek

Helyezze el a felsorolt szavakat, betűcsoportokat – négy kivételével

– az ábrában! A szokásos könnyítés most elmarad, az olvasóra

bízzuk, találjon kiindulópontot. A négy megmaradt szóból az

alábbi vicc poénját állíthatja össze.

Bemegy a skót az önkormányzathoz, mert nevet szeretne változtatni.

Megkérdi tőle a tisztviselő:

– Miért szeretné megváltoztatni a nevét?

– ___ ___ ___ ___ ! (a folytatást lásd a rejtvényben!)

Kétbetűsek: ÉI, KA, LÁ, TA, TI, ZA.

Hárombetűsek: BÓR, EGY, ERC, ERŐ, IDI, ÍKC, ILA, LEÓ, LKA, LOS, NŐK,

ORO, RAN, STO.

Négybetűsek: ALAG, ATID, AVAT, BORZ, EDAV, ERŐS, KOSZ, LALI, PISA,

TERV.

Ötbetűsek: ÁTESŐ, ATTAK, AVALA, DOBOZ, ÍRREL, KOLOP, NÁDAS,

SÁRIG, SIROV, ÜKAPA, ZSIRO.

Hatbetűsek: ADIDAS, AKORDA, EMANÁL, EVOKÁL, LAKOTT, LEMART,

RABOLT, SZELET, TRAVEL, VALLAT.

Hétbetűsek: EKEVASA, EMELETI, KAMAZOK, KILÓGAT, MALACKA, MÁ-

SIKON, NEMCSAK, SMETANA, SZOBROK, VILLOGÓ.

Nyolcbetűsek: ALÁZKODÓ, AMERIKAI, APOSTOLI, BOLOPASA, LERAK-

LAK, SZÁRADÁS, TALÁLTAM.

Kilencbetűsek: ÁTDARABOL, ELSZAVALT, NÉVJEGYET, TELEPÜLÉS,

TRAKTOROS, VÁLOGATTA.

Tizenhárom betűsek: ASIVATAGIRÓKA, TANITATIKARAM.

KURIÓUZMKVÍZ

Jé, ki hitte

volna!

A Tisza menti települések közül Zentán (B.) van legrégebb

óta áramellátás, mégpedig 1895 óta. Adát és Óbecsét 1913-

ban látták el villanyárammal, Törökkanizsát pedig 1915-ben.

Még a XIX. században kapott áramot Ópazova (1893), Nagybecskerek

(1895), Szabadka (1896), Palics (1897) és Versec

(1897). Néhány jelentősebb vajdasági települést később

villamosítottak: Zombor (1905), Nagykikinda (1906), Verbász

(1908), Kúla (1908), Apatin (1909), Újvidék (1910), Kevevára

(1913), Mitrovica (1913), Ruma (1913), Inđija (1917).

Zimony, amely jelenleg Belgrád városrésze, 1901-ben kapott

villanyáramot.

Megfejtésével jelentkezett: Apró Szilvia (Szabadka), Bóni

István (Bezdán), Drobina Dóra (Bezdán), Drobina Julianna

(Bezdán), Esztelecki Péter (Óbecse), Ördög Magdolna

(Óbecse).

Könyvjutalmat kap: Bóni István, 25270 Bezdán, Nova u. 12.

Késve érkezett meg a szabadkai Apró Szilviának az előző feladatra

vonatkozó megfejtése.

Melyik magyarországi megyében a legnagyobb a 30

vagy több igazolatlan órát hiányzó középiskolás tanulók

százalékaránya?

A) Borsod-Abaúj-Zemplén

B) Győr-Moson-Sopron

C) Jász-Nagykun-Szolnok

D) Szabolcs-Szatmár-Bereg

A megoldást március 14-éig lehet elküldeni címemre

(24430 Ada, Karađorđe u. 101., címkód: 448166).

MOLNÁR CSIKÓS László

32 2018. március 8.

Nyereményeinket az Életjel Kiadó biztosítja.

kisrejtvény

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta minden év március 8-án tartanak. A

nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel

szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt.

2018. március 8. 33

Óriásrejtvény

Nyereményeinket az Életjel Kiadó biztosítja.

34 2018. március 8.

E rejtvény megfejtői között egy könyvet sorsolunk ki.

A két héttel ezelőtti számban megjelent rejtvények helyes megfejtését a 44. oldalon közöljük.

2018. március 8. 35

Műveltségi teszt

1. Március 1-jén volt hatvanéves

Bertrand Piccard svájci pszichiáter, aki

elsőként repülte körbe a Földet léghajóval

leszállás nélkül, majd ugyanezt

megtette napelemes repülőgéppel is.

Mi volt ennek a gépnek a neve?

A) Solar Impulse 2

B) Tarzan & Jane

C) Solar Power

2. A várakozások szerint akár hatszázezer

dollárt is adhat egy elvetemült

rajongó a csaknem negyedszázada

halott filmsztár, James Dean piros

dzsekijéért, amelyet a Haragban a világban

című filmben viselt, s amelyet

február végén bocsátottak árverésre

Amerikában. Hány filmet forgatott életében

a fiatalon elhunyt James Dean?

A) hármat

B) negyvenkettőt

C) huszonkettőt

3. A helyén marad és újra megszólalhat

az úgynevezett Hitler-harang a

németországi Herxheim am Berg protestáns

templomában – így döntött a

falu önkormányzata. Miért akarták eltávolítani

a templomból a harangot?

A) mert évtizedek óta a Kacsatánc

dallamát kongatja, és ez már idegesítette

a falubelieket

B) mert ez is a Soros-terv része volt

C) mert egy horogkereszt díszíti, és

egy Hitler-idézet olvasható rajta

4. Ki rendezte az 1963-ban készült

Kleopátra című amerikai filmet

Elizabeth Taylor és Richard Burton

főszereplésével?

A) Roman Polanski

B) Joseph L. Mankiewicz

C) Miloš Forman

5. Egy japán gyűjtő évtizedek óta

elveszettnek hitt Monet-képét találták

meg 2016-ban a párizsi Louvreban,

s most visszaküldték Japánba

– jelentette be a múlt héten a tokiói

Nyugati Művészet Múzeuma. Mi volt

a festő keresztneve?

A) Jean-Paul

B) François

C) Claude

6. A 2017-es Arany János-emlékév

alkalmából számtalan helyen

turnézott a Kaláka együttes Tokiótól

Zentán át egészen Indiáig. Hol

tartotta meg a jubileumi évet lezáró

koncertjét március 2-án a zenekar?

A) Balmazújvárosban

B) Budapesten

C) Temerinben

Megfejtések: 1A, 2A, 3C, 4B, 5C, 6B

Heti horoszkóp

Kos

(már ci us 21. – április 20.)

Jól érzi magát a munkahelyén,

bár elképzelhető, hogy többet

törődik a friss hírekkel, mint a feladataival.

Lazábban veszi a teendőket, de szerencsére

ezt senki sem veszi észre. Ügyeljen arra,

hogy azért a munkájából is elkészüljön valamennyi

a munkaidő végére.

Bi ka

(áp ri lis 21. – május 20.)

Nagyon temperamentumos

hangulatban van, sokkal intenzívebbek

az energiái, mint ahogyan azt

megszokhatta. Figyeljen arra, hogy ne vigye

túlzásba a dolgot, hiszen a többieknek elege

lehet abból, hogy utasításokat osztogat.

Ik rek

(má jus 21. – június 21.)

A magánéletében sor kerülhet

arra, hogy kedvesével közösen

menjenek szórakozni. Tegyék meg ezt a napokban,

hiszen később nem biztos, hogy

ráérnek majd. Kedvesének nagyon sokat

jelent, ha törődik vele.

Rák

(jú ni us 22. – július 22.)

Figyeljen arra, hogy mit mond

a munkahelyén, hiszen minden

szavának jelentősége lehet! A szerelmi életben

nagyon kíváncsi lesz a napokban, ami

könnyen sarkallhatja arra, hogy új szerelmi

viszonyt keressen magának.

Orosz lán

(jú li us 23. – augusztus 23.)

Jellemző lehet, hogy vitás helyzetekben

lesz része, s ez igaz lehet

a munkahelyére, de a magánéletére is.

Nem sikerül egymásra hangolódnia kedvesével

sem, hiszen valójában nem is vágyik a

nagy beszélgetésekre.

Szűz

(au gusz tus 24. – szeptember 23.)

Tele van energiával, s még másokat

is fel tud tölteni erővel.

Megvan a képessége ahhoz, hogy sikerrel

vegye az akadályokat, ám kommunikációjának

minőségére jobban kellene ügyelnie

– fogalmazzon diplomatikusan otthon és

munkahelyén is!

Mér leg

(szep tem ber 24. – október 23.)

Mozgalmas napok elé néz, sok

megbeszélnivalója lesz a munkatársaival,

feletteseivel. Figyeljen arra,

hogy a mondandója világos legyen, ne adjon

esélyt a félreértéseknek, hiszen ezek feleslegesen

bonyolítanák meg az életét.

Skor pió

(ok tó ber 24. – november 22.)

Nagyon találékony és kommunikatív

a munkahelyén, remek

ötletei születhetnek. Igaz, kicsit fél attól,

hogy esetleg nem fogadják el a véleményét,

vagy akár bírálják a gondolatait. Félelme

alaptalan, mutassa meg igazi tehetségét!

Nyi las

(no vem ber 23. – december 21.)

Nyitottabb lehet a világ felé.

Munkahelyén most elmondhatja

a véleményét, s beszélhet az igényeiről

is. Ennek köszönhetően sokkal jobbá

válhatnak a munkakörülményei. A magánéletben

azonban nem ennyire sikeres a

kedvesével folytatott párbeszédben.

Bak

(de cem ber 22. – január 20.)

Kicsit figyelmetlenebbé, szétszórttá

válhat a munkahelyén,

ami önre egyáltalán nem jellemző. Igaz lehet,

hogy többet beszél, mint kellene, ráadásul

nem is nagyon gondolja végig a mondandóját.

Próbáljon meg összeszedettebben kommunikálni,

így elkerülheti a félreértéseket!

Víz ön tő

(ja nu ár 21. – február 20.)

Azt tapasztalja, hogy jóval nehézkesebb

lehet a napokban,

sehogyan sem tudja visszaszerezni a rugalmasságát.

A magánéletben viszont nagyon

mozgékony hangulatban van, szívesen vesz

részt családi programokban.

Ha lak

(feb ru ár 21. – március 20.)

Az élete a következő napokban az

örömteli kapcsolatokról szólhat, s

ebbe még az is belefér, hogy lehetőségeket is

kap új barátságokra vagy éppen új szerelemre.

Ha új szerelem köszönt be az életébe, akkor

biztos, hogy nagyon szenvedélyes lesz, s egyben

nagyon sok tanulságot hordoz majd.

36 2018. március 8.

Akinek a világháló a mestere

A tavalyi évben több pontyfogó versenyen vettem részt, ahol

főleg a match és feeder technikás módszerek voltak engedélyezettek.

Ezeken a találkozókon felkeltette figyelmemet

Szalma Adrián, aki rendszerint dobogós helyezéseket ért el

céltudatos, kigyakorlott, szinte hibátlan horgászattal.

horogra akadva

Bevallom, engem is a divat rángatott bele a nagyhalas horgászatba,

sok évig az úszós versenyek kötötték le figyelmemet,

de később a magánhalastavak nagytestű lakói „elcsábítottak”.

Szinte semmit sem tudtam ezeknek a „behemótoknak”

a kifogásáról, ilyen őszülő üstökkel pedig ódzkodtam a

mesterek mögé állva ellesni a turpisságokat. Azt gyanítottam, hogy

ifjú sporttársam valamelyik bajnoktól tanulta ki a mesterséget. Miután

megismerkedtem a 22 éves palicsi fiatalemberrel, elmondta,

hogy kisgyerekként édesapjával járta a közeli csatornákat, és akkor

tanulta meg a keszeghorgászat alapjait. Azután csak jóval később,

16-17 éves korában vette kezébe a nagyhalas felszerelést. Az úszós

módszerről gyorsan bojlis szerelékekre váltott, de a világhálót böngészve

egy ennél is érdekesebb halfogó módszert talált, mégpedig

a feeder technikát. Belevetette magát ennek a horgászatnak

AZ EGYIK LEGSZEBB ZSÁKMÁNY

FEEDEREZÉS KÖZBEN A SZÖGI-RANCSON

a tanulmányozásába, elolvasott mindent, ami róla szólt, a neten

megnézte a témában elérhető összes videót, majd a tanultakat sok

gyakorlással építette be halfogási technikájába.

Azt igen furcsállottam, hogy a jóvágású fiú akkor kezdett komolyabban

horgászattal foglalkozni, amikor a kortársai a nagykorúvá

válásuk küszöbén rendszerint éppen hogy abbahagyják azt, egyéb

„sellők” kifogásának ürügyén. Igaz, Adrián is sokszor álmosan érkezett

a vasárnap reggeli találkozókra, de ez nem volt negatív hatással

az eredményeire.

A gépésztechnikus fiatalember a munkájából eredő elfoglaltsága

miatt csak hétvégeken tud kijutni a vizek partjára, szerencséjére

a szülei nem nehezményezik, hogy lemarad a vasárnapi ebédekről.

Nyáron azért néha munka után is kilátogat kedvenc tavaira kipróbálni

valamilyen új etetőanyagot vagy csalit, de nemcsak kedvtelésből,

hanem kötelességből is, mivel a magyarországi Carp Friend

Baits (CFB) cég teszthorgásza lett.

A magánhalastavakat kedveli, mert ezeken a helyeken rend van,

tiszta környezet, és nem utolsósorban ezek elég nagy halállománynyal

rendelkeznek. A közeli Bagoly tanya, a Majkin salaš és Szögi-rancs

tavain horgászik, ahol több 12-14 kilós pontyot és amurt

zsákmányolt már, de egy 16 kilón felüli halat is sikerült szákba terelnie.

A legtöbb halat a Szögi-rancs mestertornáján fogta, ekkor 74

kilót mérlegelt, és ezzel megnyerte a versenysorozatot, ahol egyébként

kétszer lett első, kétszer második, és szintén kétszer ő fogta a

legnagyobb halat.

Adrián annyit elárult, hogy a CFB etetőanyag- és csalikínálatából

leginkább a Monster Fish Method Mixet, amelyik enyhén

szólva egy büdös, halas keverék, és a Red Cell édes-csípős ízű

etetőanyagot használja. A csalik ízesítése változó, de mindig

5-10 mm-es süllyedő vagy Ghost pop-up („vérző”, lebegő) bojlikat

használ.

Amikor a horgászathoz való hozzáállásáról faggattam, elmondta,

hogy nem a nagy halak kifogását tartja a leglényegesebbnek,

hanem a vízparti kellemes élményeket, magát a sport izgalmát,

örömét. Ezenkívül a halakkal való kíméletes bánásmód fontosságát

hangsúlyozta. Maga szakáll nélküli, kisméretű horgokat használ,

kifogott nemes ellenfeleit apró lyukú merítőhálóval emeli ki,

és kímélő nedves halbölcsőbe helyezi. A versenyeken rendszerint

Adrián a legfiatalabb, jó volna, ha sok hozzá hasonló fiatal horgászszal

találkozhatnánk a vízpartokon, akkor nem kellene féltenünk a

horgászsport jövőjét.

HUZSVÁR József

A MESTERTORNA EREDMÉNYHIRDETÉSÉN

2018. március 8. 37

GURULUNK

Hatszor annyi külföldről behozott

használt autó, mint eladott új

Szerbia még igencsak le van maradva az európai országok színvonalától, legalábbis

ez derül ki a 2017-ben eladott új, illetve a behozott használt autók számából. Az országba

mintegy hatszor annyi használt autót hoztak be, mint amennyi újat eladtak.

A használtautó-piacon a legnépszerűbb márka továbbra is a Volkswagen és az Opel,

vagyis a német járművek, utána a franciák – Peugeot és Renault – következnek.

A

belügyminisztérium adatait a

Smart Plus Research cég dolgozta

fel, s az elemzései szerint

Szerbiában az újautó-eladások,

valamint az importált autók száma is növekedett

az előző évhez képest.

Évjárat szerinti eladások

Év

Eladott

1980 és korábbi 32

1981–1985 19

1986–1990 48

1911–1995 68

1996–2000 3391

2001–2005 73 251

2006–2010 32 495

2011–2015 14 251

Tavaly az országban 26 879 új személygépkocsit

adtak el, ami 15,54 százalékkal

több, mint 2016-ban. A szakértők szerint az új

autók eladása évről évre növekszik, azonban

még nagyon messze van a gazdasági válság

előtti, 2008-as eladástól, ugyanis abban

az évben Szerbiában mintegy 60 000 új autó

talált gazdára. A használtautó-piac viszont

virágzik, amit az is alátámaszt, hogy tavaly

158 462 használt személygépkocsit hoztak

be az országba, ami mintegy 26 százalékkal

több, mint a 2016-os eredmény, amikor

117 413 autó érkezett Szerbiába külföldről.

A HASZNÁLTAUTÓ-PIAC VIRÁGZIK: TAVALY 158 462 HASZNÁLT

SZEMÉLYGÉPKOCSIT HOZTAK BE SZERBIÁBA

Miloš Petrović, a külföldről behozott új

gépjárművek és alkatrészek egyesületének

elnöke az Auto Bild szerbiai kiadásának elmondta,

aggodalomra ad okot, hogy a tavaly

behozott autók közül mintegy 100 000 személygépkocsi

Euro 3-as besorolású, s ezeknek

az autóknak a gyártása 2000-ben kezdődött.

Ez azt is jelenti, hogy a behozott autók

között már több tízezer olyan van, amely 15

évnél idősebb, ez pedig a környezetszennyezés

szempontjából igencsak problémás.

A legkeresettebb márkák

Márka

Eladott

Volkswagen 24 895

Opel 19 919

Peugeot 16 833

Renault 15 434

Fiat 12 400

A legeladottabb típusok

Típus

Eladott

VW Golf 8397

Renault Megane 6137

VW Passat 5387

Fiat Punto 4622

Peugeot 307 4617

Petrović szerint már csak Szerbia engedi

meg magának azt, hogy 18 éves autókat is

be lehessen hozni az országba.

„Viszonyításképpen

csak egy példa: míg Montenegróban

csak az Euro

5-ös és annál magasabb

besorolású használt autókat

lehet importálni, addig

nálunk az Euro 3-as

besorolású autók is behozhatók.

Az új autók esetében

Szerbia megköveteli

az Euro 6-os besorolást,

míg a használt autók közül

azok is importálhatók,

amelyeket 2000-ben gyártottak.

A behozatali autók

esetében az Euro 4-es

besorolás kellene hogy

legyen az elfogadható. Rendet kell tenni

a behozatali autók piacán, máskülönben

Európa szemete és szennyezői Szerbiában

kötnek ki” – mondta Petrović.

Ami az eladott használt autókat illeti, az

első helyen továbbra is a Volkswagen Golf

áll, amelyből 8397-et adtak el tavaly, majd

következik a Renault Megane, a Volkswagen

Passat és a Fiat Punto. Ami aggodalomra

ad okot, hogy a használt autók 60

százaléka 12–16 éves. Érdekes, hogy az eladott

használt autók esetében 81 221 gépkocsi

dízelüzemű, 39 498 pedig benzines.

„Az új autóknak 63 százaléka Belgrádban

kel el, azonban a használtautó-piacon

már nem ilyen az arány, ugyanis ott minden

negyedik autónak a tulajdonosa fővárosi”

– nyilatkozta Goran Ristić, a Smart

Plus Research ügynökség képviselője.

Ami az árakat illeti, a Moj auto honlap

munkatársai szerint a Golf népszerűsége

továbbra is töretlen, s Szerbiában az emberek

nagy része azt hiszi, a Golf sosem

megy tönkre, szinte örök életű.

„Éppen emiatt a Golf nagyon jól tartja

az árát, talán még a reálisnál is jobban,

ugyanis egy Golf 3-as agy Golf 4-es ára továbbra

is 3000 euró felett van. Az Opelek

közül az Astra és a Corsa a legnépszerűbb”

– mondták az autókereskedéssel foglalkozó

honlap munkatársai.

Jól indult az év

Az idén januárban 1669 új autót helyeztek

forgalomba Szerbiában, ami 20,3 százalékkal

(vagyis 312 darabbal) több, mint

tavaly ugyanebben az időszakban. Ez jó

jel, annál is inkább, ha a 2015-ös eredményt

vesszük alapul, ugyanis ahhoz képest

51,7 százalékkal nőtt a forgalomba

helyezett új autók száma. Az 1669 új

autó azonban még mindig kevesebb mint

a fele a 2008 januárjában eladott számnak,

akkor ugyanis 3794 új autó talált gazdára.

Az év első hónapja egyértelműen

a Škodáé volt, amely 301 személygépkocsit

adott el, második helyen a Fiat szerepel

129, harmadikon pedig a Volkswagen

112-vel. A további sorrend: 4. Renault 89,

5. Ford 85, 6. Dacia 78, 7. Opel 71, 8. Hyundai

69, 9. Toyota 60…

Új autók eladása januárban

2015 2016 2017 2018

1120 1365 1387 1669

38 2018. március 8.

Eperjesi László esete

sport

Sokadszor is fel kellett lapoznom Táborosi

László zentai sporttörténész

könyvét, amelyben az ottani atlétika

125 évét dolgozza fel, egyesületek,

sportágak, sportolók hihetetlenül gazdag

felsorolásával és dokumentálásával, hogy

rábukkanjak Eperjesi László nevére. Megvallom,

saját szégyenem, hogy eddig nem

hallottam róla, pedig ott volt a Tisza-parti

város atlétikai életében, országos válogatottként

egy kicsit a világot is beutazta

társaival, öregbítve Zenta városának

hírnevét.

A dobóatléta

Ivana aranya

A nagybecskereki Ivana Španović fényképét

látva nekem – talán bocsánatos bűn

– az a fránya biztosítótű jut az eszembe. A

mifelénk „ziherejsztűnek” „zihernádlinak”

is nevezett, adott esetekben és élethelyzetekben

rendkívül fontos eszköz, amely

egyszer már aranyérmébe került a szerbiai

atlétának. Felengedett ugyanis ez a

tű, és a hátára erősített rajtszám lebegni

kezdett, így ugrásának távolságára is komolyan

kihatott. Sokan elátkozták akkor

ezt a tűt, mások a szertárost, a segédedzőt

hibáztatták, Ivana azonban úgy volt ezzel,

hogy talán igazságtalanság érte, de majd

a következő versenyen jobban odafigyelnek

erre az apróságra - ő és edzője is.

Elképesztően gazdag sportélete volt

(és részben még ma is van) Zentának.

Hihetetlen az a sok fiatal sportolói pálya,

amely kirajzolódik Táborosi könyvéből.

Eperjesi László csak egy a rendkívül tehetséges

Tisza menti srácok közül, aki a

lelkes és képzett szakemberek keze alatt

bajnok lehetett. Vajdaságban, Szerbiában

és Jugoszláviában is az élvonalba küzdötte

fel magát, aztán fia, az ifjabbik László

harmadik helyet szerzett a Balkán-bajnokságon

kalapácsvetésben. Ez 2002-ben történt,

amikor alighanem Kis Jugoszláviának

nevezték az országot, és Eperjesiék már

Magyarországon éltek. Tíz évvel korábban,

1992-ben költöztek Szegedre, és egy interjúból

megtudtuk, hogy a dobóatléta, aki

ekkor már edzőként dolgozott, nem az akkortájt

oly gyakori katonai behívók, hanem

a kilátástalanság, a nincstelenség miatt

hagyta el Zentát. Két évig nem is volt szorosabb

kapcsolata a sporttal, holott az volt

addig az élete.

Dobóatléta volt, ahogy edzőként is maradt

az atlétikának ennél a részénél. A gerelyhajítók,

a súlylökők, a kalapácsvetők, a

A ZENTAI EPERJESI LÁSZLÓ ÉS TANÍTVÁNYA, AZ ELSŐ

MAGYAR ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOK, MÁRTON ANITA

diszkoszvetők mestere. Maga is próbálkozott

ezekkel a szerekkel, de futóként is jegyzik

a nevét. Alighanem a csapatszellem lehetett

a zentai sportolók, különösen pedig

az atléták igazi titka: ki-ki a maga számában

igyekezett a legjobban teljesíteni. A múlt

IVANA ŠPANOVIĆ NAGY VERSENYEKEN

NYERT TIZEDIK ÉRME EGY VB-ARANY LETT

Eljött ez a verseny, a Birminghamben vasárnap befejeződött terematlétikai világbajnokság.

Most nem leffegett a rajtszám, Ivana 6,96 méteres ugrásával győzött, és

eddigi kilenc, különböző világversenyeken szerzett érme mellé immár a világbajnoki

aranyat is begyűjtötte. Akár a kitartás, a következetes munka diadalának is nevezhető

ez a siker, és nyilván most már Moszkva, a két év múlva ott megrendezésre kerülő

olimpiai távolugró torna a következő állomás. Neki és edzőjének, Goran Obradovićnak

nyilván az olimpiai aranyérem megszerzése lehet a legfontosabb célkitűzés az

elkövetkező időszakban.

század második felében, a hatvanas évektől

kezdve Zenta volt a Magyar Szó Kupa

elnevezésű nemzetközi atlétikai versenyek

házigazdája. Még 2000 után is rendeztek

ilyen viadalt a népkerti pályákon, hogy aztán

szép csendben elhaljon ez a csodaszép

hagyományokkal rendelkező, rangos verseny

is. Igaz, kisebb lett az ország, kevesebb

a pénz, elhasználódtak a pályák, elfogytak a

támogatók. A lelkes sportmunkások, edzők

is megöregedtek, elhaltak.

A világbajnok edzője

Eperjesi László Szegeden, kétévi kihagyást

követően ismét találkozott szerelmével,

az atlétikával. Már Zentán is oktatta

a fiatalokat, hogy aztán északabbra költözve,

de még mindig a Tisza partján folytassa

az edzői munkát. Számos jó dobóatléta

került ki a kezei közül, a legsikeresebb

azonban kétségtelenül Márton Anita, a

súlylökés újdonsült (fedett pályás) világbajnoka,

akit még kislányként mutattak

be neki. Adottságaira azonnal felfigyelt

ugyan, de – mint nyilatkozta – lassan ért

be a hosszú távra tervezett munka. Sokan

bírálták is ezért, ő azonban elviselte a sok

kritikát: kitartott elképzelései, programja

mellett. Jött aztán Rio, Anita bronzérme a

súlylökők mezőnyében. Ez már világszerte

is jegyzett olimpiai sikerként Eperjesi Lászlóra,

az edzőre is ráirányította a figyelmet.

Tavaly nyáron elsőként kapta meg új hazájában

az Ormai Lászlóról elnevezett díjat,

de munkáját és szakértelmét nyolc évvel

korábban Zenta városa is elismerte.

Szegeden időközben egyre nehezebbek

lettek a munkafeltételek, így Eperjesi és tanítványa

is átigazolt: a Békéscsabai Atlétikai

Club által nyújtott feltételek jelentették

számukra az esélyt a továbblépésre. És itt

jött be a képbe Birmingham, Márton Anita

sikere, a magyar atlétika első világbajnoki

aranyérme. Eperjesi edző azonban most

sem áll meg, első nyilatkozatában máris jelezte:

bízik abban, hogy a következő olimpiai

játékokon arany lesz a riói bronzból.

Nem rosszmájúságból írom le, hogy Birminghamben

Márton Anita 19,62 méterrel

nyert a női súlylökésben, míg a Szerbiát

képviselő Asmir Kolašinac a férfiak között

15-ik, azaz utolsó előtti lett 19,34 méteres

dobásával.

Eszem ágában sincs „hazahívni” Eperjes

Lászlót, csupán megjegyzem, hogy hozzá

hasonló szakemberre talán szülőhazájában

is szükség lehetne.

A zentaiak pedig joggal büszkék Eperjesi

Lászlóra, aki a földijük.

NÉMETH János

2018. március 8. 39

nem a gólya hozza

Elbutulunk az okoseszközeinktől –

nem csak mi, a gyerekeink is!

Önöknél naponta hány órán át van bekapcsolva a televízió? Mennyit használja a

szülő, és mennyit a gyerek az okostelefonját, táblagépét, számítógépét? Amennyiben

ezek használata meghaladja a napi fél-egy órát, baj van, vagy ha még nincs, baj

lehet. Dudás Zita logopédus azt mondja, az okoseszközök túlzott használata az emberi

kapcsolatok elsivárosodásához vezet, valódi tevékenységeink sérülnek, illetve

sérülhet a beszéd értése, használata is.

- Amikor megfogan a magzat, már kapcsolatban,

interakcióban vagyunk vele. Így születik

meg a gyermek beleágyazottan a családba.

Ha reagálunk a jelzéseire, akkor ő is megtanul

úgy kommunikálni, hogy végül mi is értjük őt.

A beszédfejlődés a kapcsolatban történik, és

abban az esetben, hogyha már egy egészen

kicsi gyerek - egy-két éves mondjuk - gyakran

tart a kezében táblagépet vagy okostelefont,

vagy nagyon sokat ül a televízió előtt, s

valamilyen idegen nyelvű rajzfilmeket néz,

gyakran a kapcsolat is sérül. A gyermek nem

figyel a nevére, a szülő beszédére, nem anynyira

kommunikatív, az apróbb utasításokat

elengedi a füle mellett. Nem jobb a helyzet

az okoseszköz esetében sem, mert abból folyamatosan

jön az ingeráradat, és könnyebb

vele kommunikálni, felismerni az összefüggéseket,

mint az emberi kapcsolatokban. Ez

egy extrém helyzet, de kicsi gyermekeknek

semmiképp se adjunk okoseszközt a kezébe.

És az is fontos, hogy mi se használjuk ezeket

az ő jelenlétében, igyekezzünk akkor használni

azokat, amikor nincs ott, amikor a munkahelyen

vagyunk, mert neki az a példaértékű,

amit mi csinálunk.

A kapcsolatokon kívül mi az, amire

kihat még az okoseszközök túlzott

használata?

- Figyeljük meg, hogy egy három-négy

éves gyermek hogyan játszik a valódi játékokkal.

Babát öltöztet, etet, autózik, istállót

épít - milyen fantáziával talál ki játékot?

Mindez attól függ, hogy a szülő mennyit ül

kezdetben mellette, és mennyit játszik vele.

Nem tudatosan ugyan, de tanítjuk játszani,

azzal, hogy ott ülünk mellette, és játszunk

vele. Egyre kreatívabb lesz, a fantáziája

meglódul, és csodás játékokat tud kitalálni.

Ezeknek a gyerekeknek a fejlődéséhez

nagyon fontos a mindennapi intenzív mozgás.

Azok a gyerekek, akik túl hamar és túl

sokat töltenek valamilyen képernyő előtt,

A MAI GYEREKEK ANNYIRA HOZZÁSZOKTAK A GYORSAN, KÖNNYEN

ÉRKEZŐ INGEREKHEZ, HOGY SOKSZOR A NAGYMAMÁK SZOMORÚAN

MONDJÁK: „EGY SÉTA VELEM A PARKBAN MÁR TÚL UNALMAS.”

nem tudnak úgy játszani, és a mozgáskultúrájuk

is kevésbé fejlett, egy játszótéren

is ügyetlenebbek, mert nekik érdekesebb

az, hogy órákon át nyomkodjanak két ujjal

egy eszközt, mint hogy gyurmázzanak vagy

felmásszanak egy fára. Ami még ezeknél

a gyerekeknél nem fejlődik annyira, az az

önkiszolgálás. Például nem tudják felhúzni

a zoknijukat, mert ahhoz türelem, kitartás,

tíz ujj, mozgáskoordináció kell, és az nehéz

nekik. A pötyögtetett játékban állandóan

csak haladnak, újabb és újabb ingerek jönnek,

majd kiderül, hogy nem tudnak még

villával enni, mert azt gyakorolni kell. Ennek

a rovására játszanak túl sokat, amennyiben

korlátlanul használják ezeket a játékokat.

Amennyiben egészen kicsi korban a

gyermek kezébe kerül az okoseszköz, és

ezáltal sivárodik a kapcsolat, kihat ez a

beszédfejlődésre is?

- A beszéd akkor alakul ki, ha a gyermek

arra néz, aki beszél hozzá, és a másik is ránéz.

A száját látva, a hangját tisztán hallva egyre

tisztább lesz a beszédpercepciója. Amennyiben

ez másképp történik, vagyis az anyuka

is már egy háttérzajból szól a gyermekhez,

szól a tévé, vagy ő is éppen egy videót néz

a táblagépén, és a gyermek mellette szintén,

majd valamit odaszól, arra a gyermek

vagy felfigyel, vagy nem. Ilyenkor könnyebb

is neki elengedni a füle mellett, amit hallott.

Nagyon fontos, hogy megteremtsük a valódi

kommunikáció feltételeit. Ez pedig az, hogy

amennyiben kicsi gyermekünk van, akkor

legyen egy technikai csend. És úgy játszunk,

hogy figyeljünk a szemkontaktusra. Ez nagyon

jól tud működni a szülő és a gyermek

között. Viszont vannak olyan gyerekek, akiken

látszik, hogy soha nem beszélgetnek

velük. Nagyon sokáig pöszén beszélnek

- ötéves koron túli gyermekekről beszélek

- diszgrammatikus mondatokat használnak,

mintha ez nem lenne fontos. A vizuális

ingerek teljesen lefoglalják őket, viszont a

beszéd, mintha már nem lenne annyira fontos.

Azt látom, hogy a mai világban ez reális

veszély. Este mindenképpen – és ebből nem

kellene engednünk – élőszóban kapjon mesét

a gyermek, akár fejből vagy könyvből. Az

a gyermek, akinek mindennap mesélnek,

évekkel előzheti meg a társait az iskolában

szókincsben, fantáziában, gondolkodásban.

Amennyiben ezek után felismertük,

hogy nálunk gond van, hogyan fogjunk

a leszoktatáshoz?

– Hozzunk egy szabályt, hogy ennyit lehet,

és többet nem, ebből ne engedjünk.

Illetve játék közben, mesenézés közben se

hagyjuk egyedül a gyermeket, hanem később

beszéljük meg vele, és ezzel is segíthetjük

feldolgozni azt, amit közben látott.

Ez azért nehéz, mert ez valódi függőséget

okoz, ingeréhséget. Annyira hozzászoktak

ezek a gyerekek a gyorsan, könnyen érkező

ingerekhez, hogy sokszor a nagymamák

szomorúan mondják: „egy séta velem a

parkban már túl unalmas”. Vagy egy vasárnapi

ebéd, amikor együtt vagyunk, beszélgetünk,

a gyerekeknek már ingerszegény,

ha hozzászoktak a túl gyorsan változó ingerekhez.

Ez sajnos olyan, mint a függőségről

való leszokás. Nehéz lesz végigvinni, de

fontos, hogy olyan tevékenységeket végezzünk,

amelyek örömet okoznak a gyereknek:

közös horgászást vagy könyvnézést,

sétát. Illetve játszani, játszani, játszani! És:

magunkat is szoktassuk le, az időt inkább

együtt töltsük. Olyan élményeket nyújtsunk

az okoseszközök helyett, amelyek örömet

okoznak mindkettőnknek.

TÓMÓ Margaréta

40 2018. március 8.

A kínzó nyiroködéma

az orvos válaszol

Nem szeretném sajnáltatni magam, csak

nagyon örülnék, ha megoldást tudnának

javasolni, hogy képes legyek mozogni, és

ezáltal ellátni magamat. Szeretném az orvosok

segítségét kérni, mivel 1998 óta a

debreceni klinikára járok a reumatológiai

osztályra. Ott a kezelések sorozatai javították

az állapotomat, olyannyira, hogy képes

vagyok ellátni magamat, azonban egyre

csúnyábbak lettek a lábaim. Akkor a reumatológiai

osztályról átirányítottak a rehabilitációs

osztályra, s a vizsgálatok után kiderült,

hogy nyiroködémám van.

Ezt itthon kezelem, saját magam, időközönként

szépen begyógyul, aztán egy idő

után megint kiújul.

Amennyiben valaki segítséget tudna

nyújtani, hogy merre induljak el a problémámmal,

kihez forduljak, azt nagyon szépen

megköszönném. Annyit még hozzátennék,

hogy minden olyan speciális fásli és

gézpólya, illetve gézfásli a rendelkezésemre

áll, amelyet a klinika és a házi orvosom írnak

ki. Nem szeretek kórházban feküdni, jobban

érzem magam otthon.

Tisztelettel, K. I.

Kedves Kérdező!

Nagyon megrendítő volt olvasni hosszú,

részletes és elkeseredettségében, izgalmában

többször is elküldött levelét – ennek

egy rövidebb verzióját osztjuk meg az olvasókkal.

Nyilván sokat szenved a betegsége

miatt, amely 20 éve kínozza. Megértem,

hogy csak erre tud gondolni, és a lehető kezelésekkel

szeretne tisztába jönni. Levelének

egy része felhívást is tartalmaz azoknak

a személyeknek és orvosoknak, akik esetleg

segíteni tudnának, hasonló betegeket kezeltek

vagy ismertek. Mintha valami csodában

reménykedne, hogy valaki – az online

tér végtelensége, határtalansága folytán –,

bárhonnan a világból, ahol olvasnak magyarul,

tudna segíteni.

Méltányolva nehéz helyzetét igyekszem

válaszolni levelére, bár sem bőrgyógyász,

sem reumatológus, sem lymphoedemához

értő szakember sajnos nem vagyok,

az újság pedig teret biztosít levelének és a

válasznak. Megjegyzem, a kevesebb sokszor

több, tapasztalataim szerint a 10 sornál

hosszabb kérdéseket sem az olvasók, sem

a szakemberek nem olvassák türelemmel

végig…

A lymphoedema vagy nyiroködéma

gyakori tünet, amely akkor alakul ki, ha a

nyirokrendszer nem tudja elszállítani a nyirokköteles

anyag- és folyadékmennyiséget

a szövetekből. A tünet a klinikai kép alapján

könnyen diagnosztizálható, és az állapot

Akik válaszolnak

Dr. Bezzegh Éva Szabadkán született, ott járt gimnáziumba,

majd Budapesten végzett. Húsz évig a szabadkai

kórházban dolgozott, Belgrádban szakosodott, Zágrábban

pszichoterápiát, Pesten pszichodrámát tanult.

Pszichiáterként dolgozott magyarországi kórházakban,

az országos pszichoterápiás intézetben, a Thalassa Házban

és magánrendelésben. A pszichiátriai betegségek

gyógyításában a biológiai terápiától az autogén tréningig,

a pszichoterápiás kezelésig, valamint életvezetési

tanácsadásig sokféle egyéni és csoportmódszert gyakorol.

Több magyar orvosportál pszichiátere, a szegedi

mentálhigiénés posztgraduális képzés tanára.

kezelhető. A nyiroködémás beteg megőrizheti

munkaképességét, és súlyosabb esetekben

is önellátó maradhat.

Kezelés nélkül a nyiroködéma munkaképtelenséghez,

majd mozgáskorlátozottsághoz

vezethet, sokszor szövődmények

alakulnak ki, melyek kezelése költséges,

sokszor kórházi ellátást igényel, és akár az

életet is veszélyezteti.

A lymphoedemára jellemző a kéz és lábfej

cipószerű megvastagodása, az ödéma

az ujjbenyomatot csak a korai stádiumban

tartja, a bőr fényes, feszes, később megvastagodik.

A diagnózis a klinikai kép alapján

is viszonylag könnyen felállítható, a kezelés

a stádiumtól és a kísérőbetegségektől,

szövődményektől függően már nem olyan

egyszerű. Bőrgyógyász, belgyógyász, háziorvos,

fizikoterápiás szakember, külön

nyirokmasszázsra specializálódott szakemberek

segítik a gyógyítást. A végtagokon

kialakuló sebek, felülfertőzések (orbánc, ekcéma,

nyirokcsorgás, nyirokértágulat, nyirokérdaganat)

megnehezítik a kezelést és

a mozgást is. Egy idő után rendszeres kezelésekre,

karbantartásra lesz szükség, amely

jó esetben ambuláns módon, de gyakran

csak kórházban valósítható meg, a mobilis

ödéma megszűnte után az orvosi gyógyharisnya

viselése elengedhetetlen.

A háziorvosnak igen fontos szerep jut,

hogy gondozza a beteget, ellenőrizze a kezelést,

észlelje az esetleges szövődményt,

ha lehetséges, kapcsolatot tartson a kezelést

végző szakintézettel.

Bár a konkrét gyógyulás receptjét nem

tudtam hozni, reményeim szerint a téma

nyilvánosságra kerülésével sikerült ráirányítani

a figyelmet erre a betegségre.

Üdvözlettel, Éva

Hogyan tehetik fel a kérdéseiket?

Kérdéseikkel megkereshetnek bennünket a net-doki@szabadmagyarszo.com címen

vagy az alábbi postacímen: Fő utca 3/II/III/23, 24400 Zenta. Kérjük, a borítékon

tüntessék fel: Net-doki. A kérdésük végére írják oda, hogy vállalják-e a vezetéknevük

és/vagy a keresztnevük közzétételét, vagy csak a jeligét tüntessük fel. Kérdésük szerkesztett

változatát megjelentetjük lapunk valamely következő számában az orvos válaszával

együtt, valamint a Szabad Magyar Szó hírportál Net-doki rovatában is.

Dr. Bende Ilona 1967-ben született Zentán, a zombori

egészségügyi középiskola elvégzése után,1993-

ban szerzett általános orvosi oklevelet, majd 2006-

ban tett szakorvosi vizsgát gyermekgyógyászatból a

belgrádi Orvostudományi Egyetemen. A Magyarkanizsai

Egészségházban 8 évig dolgozott, majd 12 évet

töltött Törökkanizsán, ahol igazgató tanácsnokként

is tevékenykedett. 2013-tól Csókán a község gyermekeinek

gyógyításáról és egészségmegóvásáról

gondoskodik.

2018. március 8. 41

sajtótörténeti feljegyzések

Senki sem látott a hihetetlen dolgok

mélységeibe (6.)

Nyakig benne vagyunk a háborúban – avagy feljegyzések

a Szabad Magyar Szó versrovatának jubileumához

„Kimasíroztunk az állomásra, vagonokba raktak bennünket, megjelent Radojka is

egy hosszú-hosszú levéllel a kezében, melyet bőgve adott át nekem, a vonat lassan

elindult velünk valamerre. Olvasva a levelet, könnyek szöktek a szemembe, és

ezalatt Bihać lassan eltűnt a messzeségben” – írta a szabadkai Életjel Kiadó gondozásában

1996-ban megjelent, Elmúlt bizony a régi szép idő… című visszaemlékezés-kötetének

Kitört a háború című fejezetében Pataki László, a vajdasági magyar

színjátszás legendás alakja, a Pataki-gyűrű díj névadója. Nos, igen, 1941. április

6-án térségünket, vagyis az akkori királyi Jugoszláviát is elérte a második világégés,

s a szerzőt épp egyenruhában találta…

Pataki László sietve hozzátette még:

„Még egyszer volt azonban alkalmam

Bihaćon lennem.” A szerző két

versét gyors egymásutánban adtuk

közre a Szabad Magyar Szó versrovatában:

Edmund Spenser

Homokba írtam

kedvesem nevét

Homokba írtam kedvesem nevét,

de jött a hullám s rajzom elsöpörte:

leírtam újra minden betűjét,

de jött a dagály s munkám eltörölte.

Hiú ember, hiú vágy – szólt pörölve

a lány – megfogni a pillanatot,

hisz magam is így omlok egykor össze

és nevemmel együtt elpusztulok.

Tévedsz! – felelte: – híred élni fog,

ami porba hal, az csak földi lom,

szépséged a dalaimban lobog

s dicső neved a mennybe fölírom.

S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,

örökké él s örökké megujul.

A SZABAD MAGYAR SZÓ ILLUSZTRÁCIÓJA

EDMUND SPENSER HOMOKBA ÍRTAM

KEDVESEM NEVÉT CÍMŰ VERSÉHEZ

Szabó Lőrinc fordítása

(Szabad Magyar Szó, 2017. március 8.)

tavaly május 5-én a Félelem és rémület,

másnap pedig a Barátok címűt. Mint sorozatunk

előző részében a múlt héten már

jeleztük is, az ő nevét azért nem említettük

azoknak a más művészeti ágakban ismertté

vált művészeknek és egyéb közéleti személyiségeknek

a névsorában, akik ugyan nem

költészetükről híresültek el, de pályafutásuk

során mégis megírtak és publikáltak néhány

verset is, mert Pataki László, aki annak

idején tanárom volt az újvidéki Művészeti

Akadémián, nemcsak színésznek, de költőnek

is tartotta magát. Tőle tehát ez nem tekinthető

akkora különlegességnek, annyira

szokatlannak, mint, mondjuk, Szent II. János

Pál pápától vagy Kalkuttai Szent Teréztől.

Hiszen rendszeresen publikált különböző

folyóiratokban, sőt, könyve is megjelent.

Amikor elsőéves egyetemistaként, színinövendékként

az egyik mesterségóránkon

„bevallottam neki”, hogy engem sem

csakis és kizárólag a színház érdekel, hanem

jómagam is írok és publikálok verseket, Pataki

tanár úr nagyot nevetve, de fenyegető

hangsúllyal mondta:

– A költők szerint jó színész, a színészek

szerint jó költő…

Nagy valószínűséggel a saját tapasztalataira

alapozva mondta ezt akkor, 1989

őszén, utalva talán arra is – s részben figyelmeztető

szándékkal is az ifjonc tanítványának

–, hogy aki ilyen, művészeti értelemben

véve kettős életet él, vagyis több területen

is aktív, azt igazából egyik közege sem ismeri

el igazán, egyik közege sem fogadja

be teljesen; mert mindig ahhoz a másikhoz

sorolja. A költők a színészek közé, a színészek

pedig a költőkhöz…

Akármennyire is figyelmeztetni akart

azonban akkor ő engem ezzel (vagy

sem…), mindenképp hozzá kell tennünk,

hogy Pataki Lászlót nagyon is elfogadta és

megbecsülte a színházi közösség – akárcsak

a közönség –, és pályatársai nemcsak

színművészként, de rendezőként is igen

nagyra tartották. Irodalmi megítélése azonban

nem ennyire egyértelmű, ma már csak

kevesek emlékeznek ilyen jellegű munkásságára

(s még kevesebben vannak, akik

olvasták is műveit…), de talán épp azzal is

hozzájárulhattunk életművének újbóli, ismételt

felfedezéséhez, hogy verseit a Szabad

Magyar Szó versrovatában közöltük,

vagyis sok-sok esztendő múltával – leporolva!

– újra az olvasók elé tártuk.

Tény azonban, hogy figyelmeztető szavaival

1989 őszén a kettős pálya felvállalásától

engem nem sikerült eltántorítania…

Lássuk hát akkor most azt is, hogyan keveredett

vissza Pataki László 1941 áprilisában

még egyszer a boszniai Bihaćra, vagyis

némileg magyarosabb írásmódban, Bihácsra:

„Már a Stara Pazova melletti Golubinci

nevű faluban táboroztunk, mikor az ezredparancsnok

magához rendelt és tudatta

velem, hogy a tiszti kar úgy döntött, engem

küldenek vissza Bihaćra az ezred zsoldjáért.

(Fejenként havi tíz dinárt kaptunk.) Menetlevél,

futártáska, oldalfegyver és irány

Bihać! Úgy éreztem, mintha hazaindultam

volna. Csak egy órát tartózkodhattam ott,

azonnal kikísértek az állomásra és máris

indulhattam Golubincibe. Az út Vinkovcinál

ágazott el Belgrád (tehát Karlóca) felé.

Várva a csatlakozást, egyszer csak befutott

a Szabadkáról érkező vonat, melyről egy riadt

embertömeg, pánikba esett csordához

hasonló áradat zúdult, tódult ki verekedve

az állomás előtti térre. Mindenféle értelmetlennek

látszó holmit cipeltek, bölcsőt,

kanárit kalitkában, ágyneműt, egy asszony

csecsemőt az egyik, bilit a másik kezében,

káromkodás, zűrzavar, lökdösődés, ordítozás,

melyből lassan-lassan kihámoztam,

hogy nyakig benne vagyunk a háborúban.

Egy-két repülő húzott el felettünk, hörögve

és mélyrepülésben, mire mindenki a földre

vagy a másikra vetette magát. Én egy mély

árokba ugrottam, melybe kábeleket készültek

lefektetni. Itt, a gödörben döntöttem el,

hogy nem Belgrádnak, hanem Szabadkának

veszem az utam. Még egyszer találkozni

akarok az enyéimmel.

Így is történt.” (Pataki László: Elmúlt bizony

a régi szép idő…, Életjel, Szabadka,

1996)

(Folytatjuk)

SZABÓ PALÓCZ Attila

42 2018. március 8.

sajtótörténeti feljegyzések

ARANY JÁNOS: A WALESI BÁRDOK – CSORDÁS DÁNIEL KÉPREGÉNYE (2. RÉSZ) – A NYUGDÍJASOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 2016 NOVEMBERÉBEN

INDÍTOTTA EL MAGYARORSZÁGON AZ ÉLETBEN MARADNÁNAK CÍMŰ KAMPÁNYÁT, AMELYBEN A FELKÉRT RAJZOLÓK OLYAN MAGYAR KÖLTŐK MŰVEI

ALAPJÁN KÉSZÍTETTEK KÉPREGÉNYEKET, AKIK VÍRUSOS TÜDŐGYULLADÁSBAN HALTAK MEG – TOVÁBBI RÉSZLETEK: ELETBENMARADNANAK.HU

2018. március 8. 43

CSALÁDI HIRDETŐ

EGYÉB

Eladók 200 literes műanyag és

fémhordók (nyitott és zárt), 700

és 1000 literes műanyag tartály

kieresztő csappal fémkeretben,

palettán, valamint disznóitató.

Házhoz szállítás lehetséges. Telefonszám:

063/773-43-10

Tavaszi lemosó permetezéshez

a gyümölcsösben ideális

a mészkénlé. A biotermesztésben

nélkülözhetetlen gombaés

rovarölő szer. 150 din/liter.

Mobil: 063/742-90-62

Jó állapotban lévő Delicia 96

basszusos, 11 regiszteres, zongorabillentyűs

harmonika eladó

vagy elcserélhető, ára 350 euró.

Telefonszám: 065/448-43-12

Eladó ház Torontálvásárhely

központjához közel, 47,5 ár területtel,

IMT–542 traktor, eke, ekekapa,

Rau kombi, méhészkocsi

kaptárnak és egy 1984-es, 3 ajtós,

Ford Escort (1600 köbcentis).

Telefonszám: 063/716-49-17

Rokkantkocsi, decubitus elleni

matrac, Roho párna, kádba

emelő szerkezet, járóka, mankó,

négylábú bot, szobai WC, magasító,

masszírozó, gumilepedő,

bükkfa ágy, háromkerekű minikerékpárok.

Tel.: 024/852-078,

063/837-23-35

SZOLGÁLTATÁS

Idős házaspár vagy személy eltartását,

ápolását vállaljuk saját

házunkban (Martonos). Tel.:

064/515-62-12

Bármibe kezd, nincs meg a

remélt eredmény (egészség,

anyagi befektetés)? Családi

csetepaték ok nélkül? Váratlan

veszteség érte? Jelentkezzen,

és segítek kiszabadulni

a mókuskerékből. Telefonszám:

064/125-84-28

Kínálatom kávénézés, kártyavetés,

rontás levétele, átok feloldása,

szerelmi problémák megoldása.

Tel.: 061/250-63-92, Katica

APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY

2018/10.

Az alábbi adatok nem jelennek meg a lapban.

A hirdető nyilvántartására szolgáló adatok:

Név, cím:

Aláírás:

Személyi szám (a törvényben előirányzott esetekben, pl. szolgáltatás,

áruforgalmazás, foglalkoztatás,

pénzkölcsön, sport- és vadászfegyver):

Ezek az adatok jelennek meg a lapban.

A hirdetés szövege (20 szóig):

Telefonszám vagy jelige:

A hirdetésről szóló 2016. évi törvény (Szerb Köztársaság Hivatalos

Közlönye, 6/2016) értelmében a szerkesztőség nem jelenteti meg

azokat a hirdetéseket, amelyek nincsenek összhangban az említett

törvénnyel, illetve azokat a hirdetéseket, amelyeknek feladói

a nyilvántartási adataikat nem tüntették fel!

Látnok és jós Zenta központjában.

Fekete mágia, rontás

és átok levétele. Párkapcsolati,

szerelmi és családi problémák

megoldása. Diszkréció

biztosított Glóriánál. Tel.:

063/729-81-44

Család nélküli 60 évesek vagyunk.

Eltartanánk és ápolnánk

zentai lakásunkban egy őszinte

és becsületes hölgyet, aki nem

szereti a magányt, tiszteletre és

meleg otthonra vágyik. A többit

személyesen. Telefonszám:

069/812-63-52

Zarándoklat a csíksomlyói

búcsúra erdélyi körúttal egybekötve,

valamint nyári kirándulások

Erdélyben és Székelyföldön.

Telefonszám:

063/848-30-70

Jóslás, átok és rontás levételét

végzem. Feloldom a negatív

blokkot. Forduljon bizalommal

Viktóriához, Zentán, közel a központhoz.

Diszkréció biztosítva.

Tel.: 062/818-41-34

A CSALÁDI KÖR 8. számában megjelent

keresztrejtvényeinek a megfejtése:

KISREJTVÉNY: Lehetetlen a világot Isten és a Biblia nélkül

jól kormányozni.

ÓRIÁSREJTVÉNY:

Papucsban tilos a húsra állni!

Béla, nem láttad a főnököt?

Íme, mi kell a napi édességadag elkészítéséhez!

Jól van az úgy, majd kikerüli.

A 9. számban a gyerekoldalon közölt feladványok helyes

megfejtése:

Fogyasszunk több gyümölcsöt – 29

Keresd a különbséget – D

Kezdj sudokuzni:

3 2 4 1 3 4 1 2 1 3 2 4 3 2 4 1

4 1 3 2 1 2 3 4 2 4 1 3 4 1 3 2

2 4 1 3 2 3 4 1 4 2 3 1 2 4 1 3

1 3 2 4 4 1 2 3 3 1 4 2 1 3 2 4

Lapzártánkig ismét számos helyes megfejtés érkezett

keresztrejtvényeinkre!

A helyes megfejtéseket beküldték: Anemari Karh Domonkos

(Törökkanizsa), Bajszár Béla (Bácskossuthfalva), Bálint

Rudolf (Oromhegyes), Diósi Katalin (Doroszló), Drobina Dóra

(Bezdán), Drobina Julianna (Bezdán), Erős Anna (Csonoplya),

Esztelecki László (Óbecse), Horváth Katalin (Bezdán), Horváth

Tibor (Szenttamás), Hubert Éva (Zenta), Kajári Beatrix (Szabadka),

Kajári Mihály (Szabadka), Kiss Piroska (Újvidék), Konc Andrea

(Óbecse), Koroknay Károly (Temerin), Kószó Mária (Szabadka),

Losonc Judit (Magyarkanizsa), Molnár Mária (Bezdán),

Papacsek Mária (Kúla), Pletikoszity Dolores (Csantavér), Rácz

Gábor (Ada), Surányi Szilvia (Zenta), Szabó Bernadett (Horgos),

Szabó Etelka (Hajdújárás), Szenn Antal (Bácskertes), Szöllősi

László (Zenta), Szűcs József (Muzslya), Takács Mária (Szabadka),

Tóth Anasztázia (Kavilló), Trivić Mária (Szabadka).

Könyvjutalmat nyert: Erős Anna (Csonoplya).

Rejtvényeinket Ábel István és Kéménczy György készíti.

Nyereményeinket az Életjel Kiadó biztosítja.

44 2018. március 8.

IN MEMORIAM

Vérnyomásmérők (higanyos,

digitális, manométeres), cukorszintmérők

és inhalátorok

javítását vállalom. Telefonszám:

064/652-20-36

TÁRSKERESŐ

Nő keres férfit

Nyugdíjas asszony megismerkedne

jóvágású 78-80 éves, komoly

özvegyemberrel Szabadkáról

és környékéről, aki élettársa

lehetne. Nehéz a magány.

Csak hívást fogadok. Telefonszám:

062/899-49-71

173/85/60 éves zentai özvegy,

családtalan hölgy keresi

élete párját 165 cm-nél

magasabb, 58–65 éves korú,

őszinte, kommunikatív, jólelkű,

magára és környezetére

igényes, nőtisztelő, cigarettázó

(esetleg nem zavarja

a cigaretta füstje) zenét,

táncot kedvelő férfi személyében.

Lehet külföldön dolgozó

vagy nyugdíjas. Nemzetisége

nem számít. Éljünk

egymásért. Kezdetben szeretném,

ha nálam találnál otthonra,

később megbeszélés

szerint. Csak hívást fogadok.

Tel.: 069/791-329

Férfi keres nőt

Meguntam a magányt. Szeretnék

egy 75–78 éves korú barátnőt,

aki hozzám költözne. Szélhámosok

kíméljenek! Telefon:

021/691-9071

175/84/54 éves szabadkai

nős férfi diszkrét kapcsolatra

ismerkedne csinos nőies

nővel. Bemutatkozó SMS-t

várok, visszahívlak. Telefonszám:

063/717-99-79

Keresek egy 18–40 éves, ápolt,

jó alakú, gyengédséget, szeretet

igénylő nőt, aki szereti, ha odafigyelnek

álmaira, vágyaira. Merj

írni egy 48 éves, jól szituált, vezető

állást betöltő fiatalembernek.

Telefonszám: 064/551-86-57

36 éves férfi szeretne megismerkedni

egy 30–36 év közötti

komoly szándékú nővel

Szabadkáról vagy környékéről.

Telefonszám: 065/646-

71-48

30–45 év közötti hölgyekkel ismerkednék,

akik szeretik a falut.

Jelige: Boldogság

Magas, jóképű, 40 éves férfi

ismerkedne idősebb hölgyekkel,

intim kapcsolat céljából.

Tel.: 065/663-86-73

HIRDETŐINK FIGYELMÉBE!

A Családi Körben egy apróhirdetés ára 2017. szeptember

1-jétől kezdve 100 dinár. Ugyanakkor jelentős kedvezményeket

vezettünk be azok számára, akik több ízben

is szeretnék megjelentetni ugyanazt a hirdetést. Kétszeri

megjelenés esetén az ár 150, négyszeri megjelenés esetén

pedig 300 dinár. A gyászjelentés és a megemlékezés

800 dinárba kerül, a gratuláció pedig 600 dinárba. Köszönjük

olvasóink megértését!

A hirdetéseket a 24 400 Zenta, Fő tér 3/II/III/23 címre

várjuk, a befizetéseket pedig a 265-2420310000438-

89-es számlaszámra. A befizetéslapot csatolják a

szelvényhez.

Svédországban élő, 77 éves,

egészséges ember szeretne egy

hozzá illő hölggyel ismerkedni.

Tel.: 0046/73-525-11-79

180/88/68 éves férfi vagyok.

60–68 éves, 170–185 cm magas,

elvált, szabad, hűséges

nővel szeretnék ismerkedni,

együtt élni Adán vagy környékén.

Tel.: 062/150-28-37

48 éves, észak-bánáti, vidám,

természetszerető, jól szituált, de

gyengébben halló férfi nála fiatalabb

nők jelentkezését várja.

Csakis SMS-ekre válaszolok. Tel.:

065/663-91-31

45 éves, elvált férfi komoly

hölgy jelentkezését várja komoly

kapcsolat céljából. Tel.:

062/891-35-26

CSERNIK KÁROLY

nyugalmazott bíró

(1937–2014)

Nagyon szeretünk: Erzsébet, Árpád, Berci, Mónika

Topolya–Palicsfürdő, 2018. március 8.

47 éves, erős testalkatú, családias,

szeretni tudó, elvált apuka

vagyok. Keresem élettársam

egy 38–50 éves korú szabadkai,

komoly szándékú, kedves nő

vagy anyuka személyében. Tel.:

069/029-57-53

64 éves, magányos, özvegy,

nyugdíjas, 168 cm magas, fekete

hajú férfi vagyok. Nem

iszom, nem dohányzom.

Olyan 58–68 éves, komoly

szándékú hölgyet keresek

(Zentától Óbecséig), aki közös

szimpátia esetén hozzám

költözne. Tel.: 064/472-65-89

35 éves, elvált, egyetemi végzettségű

férfi ismerkedne 26–35 éves

magányos vagy hasonló sorsú újvidéki

hölggyel komoly kapcsolat

céljából. Tel.: 061/250-95-07

XI. Petőfi Sándor

szavalóverseny

Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ meghirdeti

a XI. Petőfi Sándor szavalóversenyt, amelyet április 14-én szervez

meg.

A versenyre az általános iskolások, középiskolások, valamint az

egyetemisták bármely magyar költő versével nevezhetnek be.

Benevezés: A bejelentkezéshez ki kell tölteni a jelentkezési lapot,

amely beszerezhető az iskolák osztálytanítóinál és magyartanárainál,

illetve igényelhető a központ irodájában személyesen

vagy elektronikus postán (Újvidék, József Attila u. 16., petofime@

hotmail.com), valamint letölthető a https://goo.gl/wFd8GS címről.

Bővebb információ a 021/474-06-97-es telefonszámon kapható.

Jelentkezési határidő: április 10. (kedd)

Kérjük a felkészítő tanárokat, hogy tartsák tiszteletben a benevezési

határidőt, mert a későbbi benevezéseket nem tudjuk

elfogadni!

2018. március 8. 45

utazás

Kihívásokra várva

Mindig vonzott az ismeretlen: az utazás, a különböző kultúrák,

a nyelvek, a történelem… a világ. Látok egy képet egy

helyről a világ valamelyik pontján, és tudom, érzem, hogy

még dolgom lesz vele, egyszer még ott fogok állni, magával

ragad majd a történelemi atmoszférája, az emlékét pedig

örökké a szívemben fogom őrizni.

Egyelőre főleg itthon, Magyarországon utazom sokat a

családommal, ugyanis majdnem minden hétvégén kirándulunk.

Zomborban születtem, egyéves koromban költöztünk

Budapestre, így el sem tudom képzelni az életemet

utazás, az autó jól ismert zúgása és a hasonló, mégis oly különböző

világok közötti váltás nélkül. Ahogy az évek teltek, a családunk egyre

kisebb lett, egyre kevesebbet jártunk haza, az egyik otthonunkba.

A főhadiszállásunk áthelyeződött Budapestre és környékére,

viszont az a sok idő és energia, amelyet a hétvégi zombori utazásokba

fektettünk, felszabadult, hirtelen nem is tudtunk mit kezdeni

vele. Azután szép lassan elkezdtek kialakulni a kirándulásaink, a

vágy, hogy új vagy már ismert tájakat, várakat, kilátókat látogassunk

meg, kicsit kiszabaduljunk a hétköznapok monotonitásából

a természetbe. Fényképezzünk és ihletet, élményeket gyűjtsünk,

amelyekből a közeli és távolabbi jövő folyamán töltekezhetünk.

Vannak napok, amikor egy erdei úton sétálunk, máskor meg régi

kastélyok parkjaiban vagy egy tó körül, vagy épp hegyet mászunk,

várromokat látogatunk, kilátókat hódítunk meg. Most a kedvenceimből

hoztam egy-egy emléktöredéket, ízelítőt:

TIHANY MINDIG REJT VALAMI ÚJAT

Spartacus-ösvény

A Spartacus-ösvény a Pilisben, Visegrád közelében található. Ha

becsukom a szemem, az őszi levelek zizegése, a szél susogása, a

patakok csobogása és a sült pisztráng íze egy élénk, szétválaszthatatlan

képpé áll össze az emlékezetemben.

Somoskő vára

Somoskő egyik fele még Magyarországon, a másik fele viszont

már Szlovákiában van. Egy váron belül utazhatok nemcsak időben,

hanem térben is. Nagyon erősen megérint Trianon és a történelem

szele a vár romjai közt barangolva, két országon át. Ha pedig megunnánk

a várat, páratlan szépségű bazaltorgonákban gyönyörködhetünk

a várfal alatt.

A SPARTACUS-ÖSVÉNY – AZ ŐSZI LEVELEK ZIZEGÉSE,

A SZÉL SUSOGÁSA, A PATAKOK CSOBOGÁSA

Boldogkő vára

SOMOSKŐ EGYIK FELE MÉG MAGYARORSZÁGON, A

MÁSIK FELE VISZONT MÁR SZLOVÁKIÁBAN VAN

Tihany és környéke

Az évek során az egyik kedvenc kirándulóhelyünkké vált. „Tihany

mindig jó ötlet” – mondaná Anyu. Tihany minden egyes alkalommal

bebizonyítja, hogy nem lehet elég jól ismerni egy helyet. Évek óta

járunk már oda, de csak az idén fedeztük fel a kedvenc részemet:

egy túrautat a Sajkodi-öböl fölött, ahonnan a kilátás pont olyan,

mintha a Balaton egy végtelen tenger lenne. Tihanyhoz családi lángosozások,

mély beszélgetések, gyönyörű kilátások emléke köt.

46 2018. március 8.

Azt hiszem,

mindenféle túlzás

nélkül állíthatom,

hogy Boldogkő

várának kis tornya

– a tornyot a várral

összekötő híddal

együtt – az első pillanattól

kezdve a

titkos kedvencem.

Érzem, hogy nem

utoljára sétáltam

a falai közt. Ráadásul,

Borsod-Abaúj-Zemplén

megyében

még sok,

felfedezésre váró

vár található.

BOLDOGKŐ VÁRA, AZ EGYIK TITKOS KEDVENC

Kőszeg és környéke

Ilona-völgyi vízesés

utazás

Kőszeg városában először egy tábor keretei között jártam, majd

pár évvel később a családnak is megmutattam a kedvenc magyarországi

kisvárosomat: a Csónakázó-tó, a főtér, a vár, az apró becsületkasszák

és a közeli erdőben való séta őket is elvarázsolta, nem

csak engem. Kőszegnek van egy varázsa, amely magával ragad.

Talán annak a régi harangszónak a hatása ez, amely 1532-ből viszszaköszön

a történelmen keresztül.

Ez a kirándulás arra tanított meg, hogy az úton mindig vannak

nehézségek. Sár van és hideg, mégis gyönyörű a kilátás, az élmény,

a hideggel pedig együtt jár a hó és a didergés… A végén azonban,

ha elég kitartóak vagyunk, csoda vár ránk: Magyarország legnagyobb

természetes vízesése.

ILONA-VÖLGYI VÍZESÉS – NINCS ENNÉL NAGYOBB

TERMÉSZETES VÍZESÉS MAGYARORSZÁGON

Kékestető

KŐSZEGNEK VAN EGY VARÁZSA, AMELY MAGÁVAL RAGAD

Nógrádi vár

A nógrádi várnál eddig kétszer jártam, és mindkétszer elvarázsolt.

Először térdig érő hóban hódítottuk meg a várfalakat, másodszorra

pedig részletesebben szemügyre vettük, hol, milyen

veszélyes helyeken, várfalakon mászkáltunk a fehér rengetegben.

Elképesztő élményt nyújtott, mintha nem ugyanaz a hely lett volna.

Egész télen arra vágytam, hogy hó essen… Olyan igazi, nagy, fehér,

mindent belepő hó. Így amikor egy decemberi hétvégén megláttam,

hogy havazott a Mátrában, nem volt mit tenni, oda kellett

menni. Egy délután a hóban: ahol a hó a fehér, a kék és a sárga minden

színében pompázik, és csak a szél halk susogását lehet hallani

– azt hiszem, ez az, amire a lelkem a hó fogalma alatt vágyott…

A HÓFÖDTE NÓGRÁDI VÁR

Hegyestű

Régóta dédelgetett álmom vált valóra, amikor a Hegyestű magas,

régi vulkanikus falai alatt állhattam – akkorának éreztem magam,

mint egy borsószem. Ámulatba ejtő, hogy valaha a helyén

aktív vulkán állt, és társaival folyamatosan alakította a Balaton látképét

olyanná, amilyennek mi ismerjük.

KÉKESTETŐ – AHOL A HÓ A FEHÉR, A KÉK ÉS A SÁRGA MINDEN SZÍNÉBEN

POMPÁZIK, ÉS CSAK A SZÉL HALK SUSOGÁSÁT LEHET HALLANI

A kirándulásaink nem csupán azért fontosak számomra, mert kiszakadhatok

a szürke hétköznapokból, hanem azért is, mert általuk

megismerhetem a hazámat, történelmét, a saját szememmel láthatom,

milyen is a hollókői vár, hallhatom, milyen a kőszegi harang

hangja, vagy megtapasztalhatom, milyen magasan van a Kékestető,

ez pedig a tanulásban, a jövőm kialakításában is nagy segítség.

Emellett hatalmas ajándéknak érzem azt is, hogy a családommal

tapasztalhatom meg ezeket az élményeket, közösen fedezzük fel

önmagunkat, hazánkat, a világot, és megtanuljuk, bármi is történik

kint a nagyvilágban, mi hárman akkor is együtt haladunk az úton,

várakat, kilátókat és kihívásokat keresve.

REZNICSEK Éva

2018. március 8. 47

humor

NŐNAPI VICC

Férj nőnap alkalmával a feleségéhez:

– Ma ünnep van, pihenj! Nem kell semmit

csinálnod. Még mosogatnod sem kell!

Majd elmosogatsz holnap.

MOSZATOK

Moszatok napoznak a tengerparton. Az

egyik megkérdezi a másiktól:

– Mondja, maga is moszat?

– Nem, én csóró vagyok, én magam

moszok!

VILLAMOSON VICCET MESÉLNI

A Rákosi-rendszerben zsúfolt villamoson

utaznak az utasok. Két barát unatkozik, az

egyik a másiknak politikai vicceket mesél.

– Tudod, mi a különbség Kína és Magyarország

között?

– Nem – mondja a másik.

– Míg Kína a mosoly országa, addig az,

ami itt van, tiszta röhej.

Egy harmadik férfi, aki mellettük áll, és

hallgatja a vicceket, megszólal:

– Tudja, hogy mi a különbség a villamos

és maga közt?

– Nem – mondja a férfi.

– A villamos továbbmegy, maga pedig

velem jön.

HALDOKLIK A SKÓT

Haldoklik a skót, halálos ágyához hívatja

a rokonságot, és kérdi tőlük:

– Itt vagy, édes fiam?

– Itt vagyok, édesapám.

– Itt vagy, drága feleségem?

– Igen édesem, itt vagyok!

– Itt vagy, drága húgom?

– Itt vagyok, bátyám.

– Mindenki itt van?

– Igen – válaszolja a rokonság.

– Akkor miért ég kint a villany?

A SZÉKELY LOVA

Székely bácsi sakkozik a lovával. Ezt látva

átszól a szomszéd:

– A csudába! Magának ilyen okos lova van?

Mire a székely gúnyosan:

– Még hogy ez okos?! 3:1-re vezetek.

FUTAM UTÁN

A versenyló a futam után bemegy a

kocsmába:

– Kérek egy vödör DAB sört!

Megissza, majd kér még egy vödör DAB

sört. Miután végzett vele, azt mondja:

– Megéheztem, kérek egy adag szénát!

Mire a csapos rémülten:

– Abrak a dabra?

48 2018. március 8.

KOROM

Hazamegy a rendőr munkából, és kikormolja

a kályhát.

Kimegy az udvarra, és a vödör kormot

magára önti.

Odamegy a felesége, és megkérdezi:

– Mit csinálsz, te szerencsétlen?

– Te ebbe ne szólj bele, asszony! Apám

azt mondta, hogy nagykoromban okos

leszek!

TANÁRNŐ A BÍRÓSÁGON

Egy nő az autójával átmegy a piros lámpán.

Bíróságra kerül az ügy, a tárgyaláson

kérdi a bíró:

– Foglalkozása?

– Tanárnő vagyok – mondja az elkövető.

A bírónak felcsillan a szeme:

– Tudja hölgyem, évek óta várok arra,

hogy egy tanárnő üljön a vádlottak padján.

Odafordul a teremszolgákhoz:

– Hozzanak be egy táblát, pár kiló krétát,

a vádlott pedig írja fel 100-szor a táblára,

hogy: „Többet nem megyek át a piros

lámpán!”

KESELYŰ

– Mi a különbség egy ügyvéd és egy keselyű

között?

– A keselyű megvárja, amíg meghalsz...

VEZÉRIGAZGATÓ

A vezérigazgató aggódik egyik fiatal kollégája

miatt, aki délben egy időre mindig

eltűnik a munkahelyről. Elhatározza, hogy

utánajár, és magánnyomozót fogad.

A nyomozó annak rendje-módja szerint

követi a megfigyelendő személyt, mikor

délben elhagyja az épületet. Másnap a vezérigazgató

szobájába siet, hogy beszámoljon

a tapasztaltakról:

– Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta

az épületet, majd elhajtott a kocsijával

a házához. Megebédelt az otthonában,

majd szeretkezett a feleségével. Ezután elszívott

néhányat a kiváló minőségű szivarjai

közül. Végül visszatért a munkába.

– Akkor semmi gond, végül is ezt az ebédidejében

megteheti. Én meg már valami

rossztól féltem...

– Öööö... uram, megengedi, hogy

tegezzem?

– Hát... Persze, miért is ne?

– Akkor hadd mondjam el ismét. Kovács

úr a szokásos módon délben elhagyta az

épületet, majd elhajtott a kocsiddal a házadhoz.

Megebédelt az otthonodban, majd

szeretkezett a feleségeddel. Ezután elszívott

néhányat a kiváló minőségű szivarjaid

közül. Végül visszatért a munkába…

VISELKEDÉSPSZICHOLÓGUS

Az étterem annyira zsúfolt, hogy egy vacsorázni

betérő férfi, más lehetőség híján,

odalép egy magányosan ülő hölgyhöz, és

udvariasan megkérdezi, volna-e az asztalnál

szabad hely.

– Pimasz disznó! – ordít válaszul a hölgy.

– Hogy én lefeküdjek magával? Soha!

Mindenki a férfit nézi, aki vörös képpel

odébb kullog, és letelepszik a bárpult mellé.

Némi idő elteltével a hölgy felkel az asztaltól,

és odamegy a megszégyenített férfihoz.

– Ne haragudjon rám. Viselkedéspszichológus

vagyok, az imént csak egy tesztet

csináltam. Kíváncsi voltam, hogyan reagál

egy férfi az ilyen inzultusra.

A férfi hirtelen elordítja magát:

– Micsoda? Hogy fizessek ötezer forintot

egy éjszakáért? Hát mit képzelsz magadról,

anyukám?

POÉNOS EMBERKE

Megy egy bamba pali az utcán, és hirtelen

odalép egy buszmegállóban várakozóhoz:

– Maga véletlenül nem a Váradi Tamás?

– Nem, nem én vagyok!

Odalép a következő utashoz, aki történetesen

egy poénos emberke.

– Maga véletlenül nem a Váradi Tamás?

– De, én vagyok az!

Emberünk szó nélkül nekiesik, összeviszsza

veri. Jönnek a mentők, bekötözik, hordágyra

fektetik. Amikor teszik be a mentőautóba,

hirtelen felül a hordágyon, és így

szól:

– Hehehe! Nem is én vagyok a Váradi

Tamás!

Szülők által tett

megfigyelések

1. Minél később fekszel le, a gyerekek

másnap annál korábban ébrednek fel.

2. Ahhoz, hogy egy gyerek tiszta legyen,

valami másnak kell bekoszolódnia.

3. A játékok bármekkora teret képesek

kitölteni.

4. Minél nehezebb egy ételt elkészíteni,

a gyereknek annál kevésbé fog ízleni.

5. Egyedül a te gyereked nem tud viselkedni.

6. Ha egy cipő éppen jó méretű, akkor

ez a legdrágább darab az egész cipőboltban.

7. A legbiztosabb módja annak, hogy

gyereked valamit megtegyen, ha megtiltod

neki.

8. A legjobb falatok mindig a szőnyegen

végzik.

9. Amint kiérsz az autópályára, a gyereknek

egyből WC-re kell mennie.

10. Egy gyerek számára mindig az a

legvonzóbb, amitől baja eshet.

humor

MOGYORÓS CSOKI

– Mi a különbség a férfi és a mogyorós

csoki között?

– A csoki nem vakargatja örökké a

mogyoróit!

UTOLSÓ MONDATOK:

– Jaj, de aranyos ez a vaddisznó!

– Lehetetlen, hogy ez a drót a fázis.

– Dobd már ide, légy szíves, a fejszét!

– Kamikazeoktatáson: – Figyeljetek, mert

csak egyszer mutatom meg!

– Hé, emberek! Valaki elhagyta a

kézigránátját!

– Nem úgy van az, Sztálin elvtárs!

MUNKAHELYI MESE

Ült a varjú az ágon, és nem csinált semmit.

Arra ment a nyuszika, és megkérdezte

a varjútól:

– Varjú koma, nem zavarna, ha én is leülnék

ide az árnyékba, és egész nap semmit

se csinálnék?

– Engem ugyan nem. Ülj csak le, és lazíts

te is! – mondta a varjú.

A nyuszika így is tett. Leült az árnyékba,

és nem csinált semmit egész nap.

Délután aztán arra járt a róka, meglátta a

lazító nyuszit, és megette.

És a tanulság?

Ahhoz, hogy egész nap csak lazsálhass,

nagyon magasan kell ülnöd.

SZERENCSÉTLEN KAMIONSOFŐR

Egy középkorú férfi ül szomorúan a bárban,

előtte egy nap pohár ital, amelyhez láthatóan

még hozzá sem nyúlt. Egy idő múlva

odamegy hozzá egy nagydarab, kövér

kamionsofőr, és felkapja a poharat, majd

mind megissza. Erre a szerencsétlen fickó

elsírja magát. A kamionos megsajnálja:

– Ne haragudj, öregem, ez csak tréfa volt.

Rendelek neked egy másikat...

Mire a másik tovább keseregve:

– Nem kell, nem azért sírok... Reggel késve

érkeztem be a munkahelyemre, mire kirúgtak.

Aztán megyek vissza a parkolóba, a kocsimat

ellopták. Nagy nehezen hazamegyek,

erre ott találom a feleségem egy másik férfival

az ágyban. Na ekkor határoztam el, hogy

itt öngyilkos leszek. Erre maga idejön, és mit

csinál? Megissza a mérgezett sörömet!

TEHÉN

Székely bácsi stoppol az út szélén a

tehenével.

Éppen arra jön egy mercis pofa, és megáll.

– Merre, bácsi?

– Csak ide az első faluba.

– Üljön be, a tehenét pedig kösse hátra.

A mercis elindul úgy 40 km/h sebességgel,

hátrapillant a tehénre, mely csak bandukol

a kocsi után.

A mercis most már 120 km/h-ás sebességgel

halad.

Hátrapillant, és megdöbbenve észleli,

hogy a tehén kocog, míg a kocsi 120-szal

halad.

Felidegeskedik erre a mercis, és maximális

gázzal vagy 200-zal kezd repeszteni.

Visszapillant, és látja, hogy a tehén lógatja a

nyelvét. Mondja is a székely bácsinak, hogy

lóg a tehén nyelve!

– Jaja, a tehenem mindig így jelez, amikor

előzni akar!

RENDŐRKUTYA

– Te, az én kutyám szerintem nagyon jó

rendőrkutya lenne!

– Miért? Jó a szimata és fegyelmezett?

– Nem! Szereti a fánkot, és tökhülye.

JÓ HALLÁS

– Szólt valamit, Jean?

– Nem szóltam, uram.

– Akkor jól hallottam!

HÁROM ALMA

A matektanárnő megkérdezi a gyerekeket:

– Mi lesz akkor, ha van 3 almád, és a testvéred

megeszik belőle kettőt?

Móricka felteszi a kezét, és válaszol:

– Nagy verekedés!

PÉNZ

– Jean, elég a pénzünk hó végéig?

– Csak ha meggyújtom, uram.

2018. március 8. 49

KONYHa

Slow cooking, avagy a lassú főzés

A

lassan főtt ételek a válság idején egyre divatosabbak

lesznek, olcsóbb húsokból, fonnyadtabb zöldségekből

készülhet első osztályú fogás, amire közben nem is

kell nagyon odafigyelni, ráadásul nagyon egészséges.

Az edényünk legyen lehetőleg vaslábos, ha ilyenünk nincs, akkor

sima lábos vagy Pataki-tál is megteszi. Szükségünk lesz egy olyan

sütőre, amelyen szabályozni tudjuk a hőmérsékletet. A lassú főzés

ugyanis valójában 80-90, de maximum 100-130 fokon való sütést

jelent. Húsokból jöhetnek a marha és a sertés kevésbé „értékes” részei,

bélszínt vagy szüzet ilyen célra használni barbárság lenne. A

hús ne legyen túl száraz, a száraz húsok maradjanak meg hirtelen

sütésre vagy grillezésre. Használjunk gyökérzöldségeket! A fehérrépa,

a sárgarépa vagy a cékla mind nagyon jók erre a célra: jól átveszik

a hús ízét és fordítva is. Fűszerezzünk bátran! Ezek az ételek

nem a könnyű kategóriába tartoznak, ezért elbírják a „testesebb”

fűszereket is: a kakukkfüvet, rozmaringot, zsályát, római köményt,

koriandert. Ne használjunk ételízesítőt! Ne hagyjuk ki az alkoholt!

A különböző borok jól passzolnak a lassú főzéshez. Kacsához, kakashoz,

marhához és sertéshez használjunk vörösbort, csirkéhez,

bárányhoz pedig fehéret. A gyorsabban elkészülő alapanyagokat

(például gomba, zöldborsó) csak a végén tegyük bele! Használjunk

hüvelyeseket! A babot, a lencsét, a sárgaborsót és a csicseriborsót

az isten is arra teremtette, hogy vaslábosban, lassan főjenek meg.

Bolognai ragu sütve

Sertésragu füstölt paprikával és olívabogyóval

Hozzávalók:

– 0,5 kg sertéscomb vagy -lapocka

– 1 fej lila hagyma

– 1 gerezd fokhagyma

– 10 dkg chorizo vagy valamilyen karakteres füstölt kolbász

– 1 teáskanál füstölt paprika

– 40 dkg paradicsomkonzerv (darabolt)

– 300 ml csirkealaplé

– 20 dkg csicseriborsó (konzerv)

– 1 citrom reszelt héja és leve

– 1 csokor petrezselyem

– 1 evőkanál vaj

– só, bors

Hozzávalók 6 személyre:

– 500 g darált sertéshús

– 500 g darált marhahús

– 4 ek. olívaolaj

– 2 fej hagyma

– 4 gerezd fokhagyma

– 150 g bacon

– 2 konzerv darabolt paradicsom

– 2 tubus sűrített paradicsom

– 400 ml testes vörösbor

– 1 csokor friss bazsalikom

– 2 teáskanál oregánó

Elkészítése: A kolbászt felkarikázzuk, kisütjük a zsírját, hozzáadjuk

a vajat, majd ebbe dobjuk bele a hagymákat, ezután a felkockázott

sertést. Kérgesre pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, és hozzáadjuk a

füstölt paprikát, majd ráöntjük az alaplevet és a paradicsomot. 130

fokos sütőbe tesszük, és 1 órán keresztül sütjük, utána rádobjuk az

olívabogyót és a csicseriborsót, majd újabb egyórányi sütés következik.

A végén hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, a citrom levét és az

aprított petrezselymet. Rizzsel tálaljuk, de kuszkusszal, sőt kenyérrel

se rossz.

Bárányragu

Hozzávalók 6 adaghoz:

– 1 kg bárányhús (felsőcomb csonttal együtt)

– 1 db chili

Elkészítése: A szalonnát felkockázzuk vagy ledaráljuk, mi a darálásra

esküszünk, ugyanis akkor a ragu egynemű lesz, és nem

lesznek nagyobb szalonnakockák. A kisült zsírhoz hozzáadjuk az

olívaolajat, majd rádobjuk a hagymát és a fokhagymát. Ha üvegesre

pirult, mehet rá a hús is, de csak addig, hogy épp kifehéredjen.

Sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal fűszerezzük, majd felöntjük

a borral. Átkeverjük, ezután hozzáöntjük a darabolt paradicsomot

és a sűrített paradicsomot. Majd 2 óra hosszára 140 fokos

sütőbe tesszük. Közben, aki elég lelkes, csinálhat házi tésztát, hogy

az elkészült ragut azzal tálalja.

50 2018. március 8.

KONYHa

– 1 kk. kakukkfű

– 1 kk. majoránna

– 0,5 tk. szárított zsálya (1 kk.)

– 0,5 tk. szárított petrezselyem (1 kk.)

– 1 kk. oregánó

– 1 kk. bors

– 3 db közepes vöröshagyma

– 2 gerezd fokhagyma

– 40 dkg burgonya

– 3 db közepes paradicsom

– 1,5 l forró víz

Elkészítése: A bárány csontját kivágjuk, és 1 liter forró vízzel

a lassú főzőbe (slow cooker) helyezzük. Rászórjuk a fűszereket.

Magas hőfokozatra állítjuk egy órára. A chili szárát levágjuk, kimagozzuk,

apró darabokra vágjuk. A csontos léhez adjuk. A bárányhúst

2 cm × 2 cm-es kockákra vágjuk. Egy wokban vagy serpenyőben

a saját levében 5 perc alatt kisütjük. Így magába zárja

a zamatát és a levét, nem szárad ki. A slow cookerba tesszük.

A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, félbevágjuk, majd

felszeljük. A bárány kisült zsírjában üvegesre pároljuk, majd a

bárányhúshoz adjuk, elkeverjük. A burgonyákat meghámozzuk,

felkockázzuk, a slow cookerba helyezzük. Elkeverjük. A paradicsomokat

cikkekre vágjuk, a bárányhoz adjuk. Feltöltjük annyi

forró vízzel, amennyi ellepi. Egy órán át magas hőfokon főzzük,

utána 3 órán át alacsonyon. Ha alacsony hőfokon 8-10 órán át

hagyjuk főni, úgy is tökéletes lesz.

Húsvéti előkészületek 1.

Így lesz tökéletes a sonka

1. A zsíros réteget hagyjuk rajta, ez akadályozza meg, hogy a

sonka kiszáradjon.

2. Főzés előtt jól mossuk meg a sonkát!

3. A sonkát lassú tűzön főzzük, a főzőlevének nem szabad nagyon

forrnia. Akkor lesz igazán finom a sonka, ha a főzővíz lassan

forr, és nem lobog, inkább csak gyöngyözik. Ne tegyünk fedőt a

fazékra.

4. A főzővízbe tegyünk hagymát, ha szeretjük, kevés fokhagymát,

borsot és babérlevelet. Sót ne adjunk hozzá, mert maga a

sonka is elég sós.

5. A sonkát annyi óráig főzzük, ahány kiló.

6. Ha megpuhult, hagyjuk meghűlni a levében. Semmiképpen

se hagyjuk a levegőn kihűlni a sonkát, mert akkor kiszárad

és megkeményedik. Csak akkor szeleteljük fel, ha már teljesen

lehűlt és megdermedt.

7. Miután kihűlt, tegyük át egy tálra, majd a hűtőbe. Ha a sonka

mellé szánt kemény tojásokat a sonkalében főzzük meg, különleges,

enyhén füstölt zamatot kapnak, és még jobban illenek

a sonkához! Így azonban a festék nem fogja befogni a tojásokat,

mivel a sonka bevonja egy zsírréteggel őket.

4. Ha kötözött sonkát vettünk, a hálót a főzés után távolítsuk

el, legkésőbb akkor, amikor a húst a hűtőbe tesszük, mert teljesen

hidegen, szeleteléskor nehezebb dolgunk lesz.

5. A főtt sonkát a hűtőbe esetleg vizes ruhába csavarva is betehetjük,

de a legjobb, ha hagyjuk szabadon állni – így is sokáig

fogyasztható marad. Semmiképp se tegyük zárt dobozba vagy

csomagoljuk be légmentesen alufóliába, mert úgy hamarabb

megromlik.

+1 Pihekönnyű húsvéti sajttorta

Hozzávalók:

– 3 tojás

– 12 dkg fehér csokoládé (készülhet tejcsokival, étcsokival is,

csak akkor nem lesz ilyen gyönyörű hófehér)

– 12 dkg natúr krémsajt (pl. Philadelphia)

Extra tippek:

1. Érdemes a sonka levéből valamennyit félreraknunk (amelyben

nem főzünk tojást), húsvét után ebből bablevest, sóletet készíthetünk.

Mélyhűtőben fél évig eláll.

2. Nemcsak finom íze lesz, de sokkal könnyebben emészthető

a sonka, ha egy kevés kurkumával is fűszerezzük! Így elkerülhetjük

a haspuffadást, kellemetlen teltségérzést.

3. Ha nincs időnk beáztatni a sonkát, öntsünk egy kis ecetet a

főzővízbe, ez kiveszi a sót belőle. Az áztatást azonban azért sem

érdemes kihagynunk, mert így omlósabb, puhább lesz a hús.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk. A csokoládét egy tálkába

tördeljük, és gőz felett felolvasztjuk. Hozzákeverjük a krémsajtot,

elkeverjük. Levesszük a tűzről, elkeverjük benne a tojássárgákat

is. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. Először 2 evőkanálnyi

habbal fellazítjuk a csokis keveréket, majd két részletben

óvatosan beleforgatjuk a maradék tojáshabot is.

A sütőt 170 fokra előmelegítjük. Egy kisebb sütőformát kibélelünk

sütőpapírral, és a masszát belesimítjuk. Vízgőzben sütjük

először 170 fokon 15 percet, majd 160 fokra mérsékelve újabb 15

percet. Végül a kikapcsolt sütőben hagyjuk pihenni még 15 percet.

Ezután kivesszük, és hagyjuk teljesen kihűlni. Tálaláskor meghinthetjük

porcukorral.

Forrás: nlcafe.hu, cookta.hu

2018. március 8. 51

péntek, március 9.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó,

sporthírek, agrárhírek,

közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:35 A dzsungel könyve

16:55 Szuper Négyes – sor.

17:10 Mickey egér játszótere

17:35 Dr. Plüssi – sor.

18:00 Jake és Sohaország

kalózai – sor.

18:20 Miles a jövőből – sor.

18:45 Leo, az ifjú vadőr – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky – sor.

19:40 Éliás, a kis mentőhajó

20:00 Matrica – Négyzetgyök

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt

22:35 Zsaruvér – sor.

23:25 Akvárium Stage Pass

0:25 Lola – sor.

M3

11:00 Híradó

11:10 Időjárás-jelentés

11:15 Bűvölet – dráma

12:15 Zenés TV Színház

13:30 Unokáink is látni fogják

14:05 Koffer – Kedvcsináló

Kul(t)túrák Külföldön

14:35 Wurlitzer

15:05 Apropó – riportműsor

15:55 A pampák királya – sor.

16:50 Vers mindenkinek

17:00 Híradó

17:10 Időjárás-jelentés

17:15 Halálbiztos diagnózis

18:10 T.J. Hooker – sor.

19:25 Família Kft. – sor.

20:25 Telepódium

21:35 Antonius és Gugyerák

23:00 Zenés TV Színház

0:50 A homok titkai – sor.

M5

8:40 Természetfilmesek és

egyéb állatfajták

9:10 Mutasd meg, hol élsz!

9:50 Élet az észak-amerikai

vadonban – sor.

10:50 OJD Irodalom és könyv

26 percben

11:25 Hogyan készült? – sor.

12:00 Fejezetek Magyarország

közlekedéstörténetéből

12:30 Történelemformáló

asszonyok

13:20 M5 Lexikon

13:35 Ki mer ma?

13:50 Érettségi 2018

52 2018. március 8.

14:20 Szólalj meg!

15:10 Tengerek, városok,

emberek

16:00 Felsős

16:35 Mindenki Akadémiája

17:10 Élet az észak-amerikai

vadonban – sor.

18:10 Tudományos Híradó

18:25 Ön is tudja

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:35 Hogyan készült? – sor.

20:10 A világ tetején – A

Tibeti-fennsík – sor.

21:10 Előszó

21:15 Szerelmesfilm – dráma

23:20 Esti kérdés

23:50 A világ tetején – A

Tibeti-fennsík – sor.

0:45 Mindenki Akadémiája

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Hívj és nyerj

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Csapdába csalva – sor.

13:05 A Piramis

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Álmodj velem! – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A Piramis

20:50 Áll az alku

22:05 Drágám, add az életed!

23:25 Tények Extra

23:50 B13 – Az Ultimátum

– sci-fi

1:55 Különvélemény – sor.

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:05 Fókusz

12:35 ÉletmódKalauz

13:10 Anyám borogass (A

semmi közepén/

Családom és egyéb

emberfajták) – sor.

13:40 Éjjel-nappal Budapest

14:55 A Fal

16:15 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL Híradó

19:05 Fókusz

19:35 A Fal

20:55 Barátok közt – sor.

21:35 Éjjel-nappal Budapest

22:50 Végjáték – vígjáték

0:30 RTL Híradó

1:00 Magyarul Balóval

RTL II

7:00 Hupikék törpikék – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A narancsvidék – sor.

11:00 Hazug csajok társasága

11:55 Gyilkos ügyek – sor.

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:50 A gyanú árnyékában

14:50 Showder Klub

15:55 Barátok közt – sor.

16:30 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

17:30 A gyanú árnyékában

18:30 Showder Klub

19:30 Oltári csajok

21:30 RTL II Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 Barátok közt – sor.

23:30 Az élet csajos oldala

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

DUNA

6:00 Híradó

6:40 Kenó

6:45 Életkerék

7:15 Öt kontinens

7:50 Ridikül

8:45 Elfeledett szerelem

9:30 Mámoros szerelem

10:25 Család-barát

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jamie 15 perces kajái

13:35 Honfoglaló

14:25 Mámoros szerelem

15:15 A vidéki doktor –

dráma

16:10 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

17:00 Ridikül

18:00 Híradó

18:35 Végtelen szerelem

19:30 Honfoglaló

20:25 A pénz boldogít –

vígjáték

22:20 Kenó

22:25 Viking vakáció –

vígjáték

0:00 Túlélés vagy

népszolgálat? – sor.

1:00 Határtalanul magyar

DUNA WORLD

6:25 Iskolapad

6:50 Élő egyház

7:15 Gasztroangyal – sor.

8:10 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:25 Kínai nyelvű hírek

8:40 Isten kezében

9:10 Katolikus krónika

9:35 Tálentum – sor.

10:10 MMA-portrék

11:05 Angol nyelvű hírek

11:20 Buborékok

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 Kosár – magazinműsor

13:45 Rúzs és selyem –

magazinműsor

14:15 A rejtélyes XX. század

14:45 Család-barát –

magazinműsor

16:25 Életkerék

16:55 Öt kontinens

17:25 Ízőrzők – sor.

18:05 Gasztroangyal – sor.

19:00 Itthon vagy!

19:25 Hazajáró

20:00 Önök kérték!

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:35 Honfoglaló

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:25 Tudományos Híradó

0:45 Az én '56-om – sor.

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Velvet divatház – sor.

9:45 Art-erija – magazin

10:00 Hírek

10:10 Katy a szakács –

kulináris műsor

10:24 Brajan mester – sorozat

10:46 Rajzfilm

11:05 Tájékoztató műsor

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:05 Globálisan

12:31 RTV a vásáron

13:00 Copper – A törvény ára

13:45 Ne siess

13:50 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 Paletta – kollázsműsor

(román)

15:00 Agrárhírek

15:20 Kulturális műsor

15:45 Egészségmozaik

16:10 Sorozat

16:48 Szomszédok története

17:00 Hírek

17:20 Politbiro – tájékoztató

műsor

17:50 Vajdaságon át

18:20 Újvidéki képeslapok

19:02 Rajzfilm

19:15 Állami munka

19:30 Hírek

20:05 Copper – A törvény ára

21:00 5kazanje

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art-erija – magazin

22:45 Vajdasági sport

23:10 Az éjszaka ritmusa

0:00 Ratkájék büszkesége

VAJDASÁG 2

6:10 5kazanje

7:00 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

7:08 Konyhácska (magyar)

7:30 A szépség arca (magyar)

8:00 Kölcsönkért bolygó

(magyar)

8:30 Üzleti siker (magyar)

9:00 Jó estét, Vajdaság

(ruszin)

10:30 Ruszin nyelvű műsor

11:00 Ukrajnai panoráma

11:30 Kulturális műsor

11:55 Érdemes tudni –

oktatóműsor

12:20 Fogyasztói riport

12:40 Konyhácska (magyar)

13:00 Hírek (magyar)

13:10 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

13:18 Okostojás (magyar)

13:45 Gyermekműsor

14:15 Velvet divatház – sor.

14:55 Horgászat

15:20 Dokumentumműsor

15:45 Globálisan

16:10 Paletta – kollázsműsor

(román)

17:00 Román zenés műsor

17:30 Román nyelvű műsor

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó (magyar)

19:30 Szlovák nyelvű

műsorok

22:30 Érdemes tudni –

oktatóműsor

22:55 Csendes Don – sorozat

23:40 Bon…TON

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

8:00 A zombori Magyar

Polgári Kaszinó

8:30 Élő egyház

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív – vendég:

Pély Barna, zenész,

Magyarország

9:30 Vitrázs – kultúrkörkép

– Szilasi-emléknap

Muzslyán

10:05 Hrvatska kronika

– horvát nyelvű

nemzetiségi magazin

10:30 Drávatáj –

horvátországi magyar

magazinműsor

11:00 Kárpát Expressz

11:30 Természetvédelem

határok nélkül –

túzokszámlálás

Mokrinnál

12:00 Pannon Gazda –

Szegfűtermesztés

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:20 Pécsi Kör – kulturális

magazin

14:45 Kincsesládánk –

Törökbecse

16:00 Szubjektív

16:30 Srpski Ekran – szerb

nyelvű nemzetiségi

magazin

17:00 Közel-kép – Teátrum

neked! – Zentai

Teátrumi Napok

17:30 Híradó

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Metszetek

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szivárvány

16:35 A szezon fazonja

19:00 Esti mulató

22:00 Slágerparádé

23:05 Kis éji zene

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

19:00 Pannon Gazda –

őshonos állattenyésztés

– aktuális agrárhírek

19:30 Pannon Gazda

Plusz – Delta Agrar

napraforgóhibridek

20:00 Híradó

20:35 Budapesti

vadon – magyar

ismeretterjesztő film

21:35 Közel-kép – Teátrum

neked! – Zentai

Teátrumi Napok

22:00 Híradó

22:35 Közügyek – hírháttér

23:25 Pannon Gazda –

őshonos állattenyésztés

23:45 Pécsi Kör – kulturális

magazin

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Az Obrenović dinasztia

vége – hazai sorozat

10:05 A dolgok állása

12:00 Hírek

12:45 NCSI: Los Angeles

13:30 A kör területe

14:00 Apokalipszis – első

világháború

15:00 Ez Szerbia

15:45 Gasztronomád

16:00 Montevideo, bog te

video – hazai sorozat

16:50 Kulturális műsor

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Hírek

20:05 Montevideo, bog te

video – hazai sorozat

21:00 Tamarával akcióban

22:00 Fekete és fehér – film

0:05 Híradó

tv péntek, március 9.

BELGRÁD 2

6:29 Kirakócska – vetélkedő

6:54 Vallási naptár

7:05 Szerbiai falu küszöbe:

Gračanica

7:35 Nyél nélküli seprű –

iskolai műsör

8:00 Rajzfilmek

9:55 Kis napló

10:05 A kor szelleme, az

ifjúság forrása – iskolai

műsor

10:30 Oktatóműsor

11:00 Az én országomat a szív

választja

11:30 Kulturális műsor

11:45 Jurij Bašmet és a

moszkvai szólisták –

zenés műsor

12:30 Az én szép Szerbiám

13:05 Trezor

14:00 Hazám konyhája

15:00 A kor szelleme, az

ifjúság forrása – iskolai

műsör

15:25 Ökológiai szótár

15:30 Ökológiai műsor

15:55 Kis napló

16:00 Twin Peaks – sorozat

16:50 Kulturális műsor

16:55 RTS művészeti kolónia

17:10 Arany város: Zlatibor –

dokumentumműsor

17:35 Labdarúgás: EL

18:30 Szerb kémiai egyesület

120 éve

19:00 Tudomány a falun: kert

föld nélkül

19:25 Tudomány 50

20:00 A tudás stúdiója –

oktatóműsor

20:55 Kulturális műsor

21:00 Twin Peaks – sorozat

23:10 Anatómia óra

23:55 Tudományos műsor

0:40 Jazz világnapja: Irena

Blagojević

HORVÁT 1

6:40 TV-naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Betty’s Diagnose

11:10 Szó és élet

11:42 TV Naptár

12:20 Klinika

12:25 Szeress mindörökké

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 Normális élet

15:00 Jó napot, Horvátország

15:50 Dr. Blake – sorozat

16:43 TV Naptár

17:20 Nálunk idehaza

18:10 Daj pet(ak)!

19:47 A nap témája

20:05 Hanna – Gyilkos

természet – film

22:00 A 20. század nagy

szerelmei: Egy világ vége

22:55 Híradó

23:30 Horvátország ötösre

0:20 Scott és Bailey –

sorozat

1:05 Dr. Blake – sorozat

HORVÁT 2

5:50 Körzeti Híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

9:30 Mesemondó

10:00 Gyermeksorozat

10:30 Ifjúsági sorozat

11:05 McLeod lányai

11:55 Paralimpia

záróünnepség

14:02 Dokumentumfilm

14:15 Legszebb kertek

15:10 Nagy Orosz folyók:

Jenisej

16:00 Körzeti Híradó

16:45 Megyünk északra

Goran Milićtyel

17:35 Ugyanabban az

edényben

18:25 Stipe vendégségben

19:02 Matt Hatter történetei

– rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 George Gently

inspektor – sorozat

21:40 Ray Donovan – sorozat

22:35 Byzantium – film

0:30 Stipe vendégségben

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Klinika

13:05 Bayer show

14:30 Célfotó

15:05 Összművész

16:30 Kitekintő

17:05 Építők

17:30 Zöld világ – sor.

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Informátor

21:00 Hírek

21:05 Troll

22:35 Jobboldali Budapest

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

0:00 Hírek

HÍR TV

Híradó: 10:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:00, 20:00,

22:00

12:30 BBC Our World

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Lapzárta

16:00 Tantusz

17:30 Európai híradó

19:00 Egyenesen

20:30 Célpont

21:00 Privátszféra

23:00 Alinda

0:00 Lapzárta

COOL

9:00 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

9:55 Gyilkos ügyek – sor.

10:50 Vészhelyzet – sor.

11:45 Castle – sor.

12:40 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:35 Cobra 11 – sor.

15:30 CSI: New York-i

helyszínelők – sor.

16:25 A hidegsebész – sor.

17:20 Gyilkos ügyek – sor.

18:15 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

19:10 Castle – sor.

20:05 A mentalista – sor.

21:00 X-akták – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Kapcsolat – sor.

0:00 X-akták – sor.

1:00 Gyilkos hajsza – sor.

STORY4

6:15 A dzsungel könyve

6:45 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

7:15 Az utolsó zsaru – sor.

8:20 Gyilkos sorok – sor.

10:30 Downton Abbey – sor.

11:30 Született feleségek

13:30 Hope Klinika – sor.

15:35 Felújít-lak – sor.

17:45 Az utolsó zsaru – sor.

18:50 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

23:10 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

VIASAT3

6:35 Will és Grace – sor.

7:30 Jóbarátok – sor.

8:20 Agymenők – sor.

9:10 Szívek szállodája – sor.

11:10 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:05 Castle – sor.

16:05 A mentalista – sor.

18:05 Castle – sor.

19:05 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:00 Agymenők – sor.

21:00 Szex és New York –

vígjáték

23:55 Julie & Julia – Két nő,

egy recept – dráma

2:15 A mentalista – sor.

ATV

12:25 Start plusz

13:00 Laci bácsi konyhája

13:30 700-as klub

16:05 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 Egyenes beszéd

20:35 AradiVarga Show

21:30 ATV Híradó

21:55 Kabarépéntek

22:40 Bankvilág

23:15 Hazahúzó

0:00 Egészségpercek

0:05 ATV Híradó

0:25 Egyenes beszéd

1:45 AradiVarga Show

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Lakásnepperek – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 X-Machines – A

szupergépek – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 A gépek felemelkedése

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Aszfaltcowboyok – sor.

18:00 Raktárvadászok – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Carspotting

21:00 Amcsi benzinfalók

22:00 Illegális gyorsulási

versenyek – sor.

23:00 Száműzöttek műhelye

0:00 Mi történt ezután?

0:30 Bakik a Föld körül

1:00 Ne próbáld ki otthon!

2:00 Carspotting

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

8:00 Vadak szigete

(Szabadok szigete)

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

10:00 Országút a pokolba

11:00 Dr. Pol állatklinikája

13:00 Út Normandiáig –

sorozat

15:00 Pedig jó ötletnek tűnt

16:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

17:00 A Harmadik Birodalom

építményei – sor.

18:00 Légikatasztrófák – sor.

20:00 Pedig jó ötletnek tűnt

21:00 Parancsnokok és

katonák – sor.

22:00 Élet a fronton

23:00 A náci párt

felemelkedése – sor.

0:00 A náci párt

felemelkedése – sor.

1:00 Parancsnokok és

katonák – sor.

2:00 Élet a fronton

TV PAPRIKA

16:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

17:00 Baromfi újratöltve

17:30 Lyndey titkos sütivilága

18:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

19:15 Tomasz Deker

desszertjei

19:45 Receptdaráló

20:00 Dóra a piacon

20:30 A világ késsel-villával

21:00 Éhes motorosok –

Laktató fogások

22:00 Sütünk, tesó? (Azok a

csodálatos pékfiúk)

23:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

0:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

1:00 Baromfi újratöltve

1:30 Lyndey titkos sütivilága

2:00 Fűszerek a kertből

HBO

6:00 Toy Story 3. –

animációs film

7:40 A Karib-tenger kalózai:

Ismeretlen vizeken –

kalandfilm

9:55 Felvétel indul! –

magazinműsor

10:25 Kedves öcsém, facsiga

11:50 Könyvek és szerelem

2. – dráma

13:15 A pofátlan – vígjáték

14:50 Középiskolás szerető –

dráma

16:20 Tíz kicsi katona – krimi

17:50 Filmek és sztárok –

magazinműsor

18:20 Bébi úr – animációs

film

20:00 Képmás – sor.

21:00 Rellik – sor.

22:00 Timothy Green különös

élete – dráma

23:45 Darabokban – dráma

1:25 A megoldóember –

dráma

FILM+

9:10 Karatés védőangyal –

akciófilm

11:20 Modern muskétások –

akciófilm

13:00 Az angyalok is esznek

babot – vígjáték

15:25 A herceg – thriller

17:10 Órák – dráma

19:00 Pompeji – kalandfilm

21:00 A titánok haragja –

kalandfilm

23:00 John Wick – akciófilm

1:00 Skalpvadászat –

akciófilm

2:50 A herceg – thriller

ARENA SPORT 1

7:00 ABS Show

7:30 Kézilabda: Nexe–Celje

9:00 Kosárlabda: Zrinjski–

Primorska

10:30 MaxBet hírek

11:00 X Ganes Aspen

12:00 Labdarúgás:

Liverpool–Porto

13:45 Labdarúgás: Lazio–

Dinamo Kijev

15:30 Labdarúgás: Út

Oroszországba (18. rész)

16:00 Labdarúgás:

Vojvodina–C. Zvezda

18:00 Labdarúgás:

BL-magazin

18:30 Kvíz

19:00 Labdarúgás:

Szerb Szuperliga

(összefoglaló)

20:15 Labdarúgás: Olasz

bajnokság (előzetes)

20:45 Labdarúgás: Roma–

Torino

22:55 MaxBet hírek

23:30 Soy football

(dokumentumfilm)

0:00 Labdarúgás:

BL-összefoglaló

1:00 NHL: Detroit–

Columbus

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:30 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – MLS

összefoglaló

6:00 Biatlon – világkupa

7:00 Sífutás – világkupa

8:00 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – MLS

összefoglaló

8:30 Kerékpár –

Franciaország

9:30 Biatlon – világkupa

10:45 Alpesi sí – világkupa

12:00 Biatlon – világkupa

13:15 Alpesi sí – világkupa

15:00 Sportok – WATTS

15:15 Kerékpár

17:45 Biatlon – világkupa

19:15 Síugrás – világkupa

20:25 Eurosport 1 hírek

20:30 Alpesi sí – világkupa

21:00 Kerékpár

23:00 Biatlon – világkupa

0:30 Eurosport 1 hírek

0:35 Alpesi sí – világkupa

1:30 Biatlon – világkupa

EUROSPORT 2

3:00 Kerékpár

5:00 Sífutás – világkupa

6:00 Szabadstílusú

motokrossz

7:00 Biatlon – világkupa

8:00 Snooker

14:00 Kerékpár –

Olaszország

16:30 Snooker – Gibraltár

20:00 Labdarúgás: Bundesliga

20:30 Labdarúgás:

Bundesliga – Mainz –

Schalke 04

22:25 Eurosport 2 hírek

22:30 FIFA labdarúgás

23:00 Kerékpár –

Franciaország

0:15 Kerékpár –

Olaszország

1:25 Eurosport 2 hírek

1:30 Síugrás – világkupa

2:30 Alpesi sí – világkupa

M4 SPORT

7:00 M4 Sportreggeli

7:50 Jégkorong közvetítés

10:15 M4 Sportreggeli

11:05 Jégkorong magazin

11:30 Bringasport magazin

11:50 Jövünk!

12:25 Pecatúra magazin

12:55 Röplabda közvetítés

16:00 Labdarúgó Bajnokok

Ligája 2018

18:00 Startfejes magazin

18:30 Sporthíradó

18:45 M4 Sport stúdió

19:00 Kosárlabda közvetítés

20:45 M4 Sport stúdió

21:00 Játékoskijáró

22:00 Sporthíradó

22:15 Labdarúgó közvetítés

0:15 Vízilabda közvetítés

1:35 Labdarúgó közvetítés

3:25 Startfejes magazin

3:50 Játékoskijáró

2018. március 8. 53

szombat, március 10.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

14:50 A három toll

15:50 Cili seriff és a

Vadnyugat – sor.

16:15 Szófia hercegnő – sor.

16:40 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

17:00 A Büszke Birtok

oroszlán őrsége – sor.

17:25 Goldie és Mackó – sor.

17:50 Vampirina – sor.

18:15 Cápa csali – animációs

film

19:30 Átjáró Másvárosba

19:40 Volt egyszer egy kertész

19:45 Helen sulija – sor.

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Én vagyok itt

22:45 MR2 Akusztik+ a

Müpából

0:00 Akvárium Stage Pass

1:00 Eszelős szivatás –

vígjáték

M3

11:00 Híradó

11:15 Koffer – Kedvcsináló

Kul(t)túrák Külföldön

11:50 Leg…leg…leg…

12:25 Vidám elefántkór –

vígjáték

13:50 Starsky és Hutch – sor.

15:40 Mókatár

16:00 Új Szeszélyes Évszakok

16:50 Vasárnapi vers

17:00 Híradó

17:10 Időjárás-jelentés

17:15 Egymillió fontos

hangjegy

17:40 TV2 kabarészínháza

18:20 A hivatásos szűz

19:40 Retrock

19:50 Házasságszédelgő

20:50 A Forsyte Saga – sor.

21:50 Szombat este

23:25 Starsky és Hutch – sor.

M5

9:00 Ismerd meg!

10:00 Hétvégi belépő

12:00 Mindenki Akadémiája

12:30 Novum – sor.

13:00 Mesterember

13:30 Tengerek, városok,

emberek

15:15 Hazajáró

15:45 A rejtélyes XX. század

16:25 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

54 2018. március 8.

17:00 A nagy kékség

varázsára

18:00 "Egy barázdát én is

vontam..."

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:35 Nagyok – sor.

20:00 M5 Lexikon

20:10 Magyar Krónika

20:40 Előszó

20:45 Bohémélet

22:45 Miért

23:15 A nagy kékség

varázsára

0:05 Kulturális híradó

0:35 Tengerek, városok,

emberek

1:20 Mesterember

1:50 Bohémélet

TV2

7:00 Maci Laci a világűrben

7:30 Tom és Jerry vidám

kalandjai – sor.

8:30 Frédi és Béni, avagy a

két kőkorszakiszaki

9:00 Hupikék törpikék – sor.

10:05 Trendmánia

10:35 Babavilág

11:10 TechGuru

11:40 Falforgatók

12:15 Poggyász

12:45 SzÉpítők

13:20 Ne folytassa, felség! –

vígjáték

15:25 Isten megbocsát, én

nem! – vígjáték

18:00 Tények

18:55 Az elvarázsolt dollár –

vígjáték

21:00 Vejedre ütök – vígjáték

23:35 iSteve – vígjáték

1:15 A férjem védelmében

RTL KLUB

7:25 Kölyökklub

9:40 KölyökKalauz

10:15 Teleshop

11:10 Brandmánia

11:45 KarrierZóna

12:20 Autogram

12:50 Édesítő

13:30 Nevelésből elégséges

14:00 Taxi – sor.

15:15 Lenyűgöző

teremtmények –

fantasztikus film

18:00 RTL Híradó

18:55 Fókusz Plusz

20:00 A mi kis falunk – sor.

21:05 Kiút nélkül – akciófilm

23:25 Szalmakutyák – thriller

1:45 Lopakodók:

Újratöltve – akciófilm

RTL II

7:00 A nagy ízválasztó

8:00 Lifestyle

8:30 Autogram

9:00 Hupikék törpikék – sor.

10:00 Volt egyszer két

Németország – sor.

10:55 Robin Hood legújabb

kalandjai – sor.

12:45 A zűr bajjal jár –

vígjáték

15:00 A gyanú árnyékában

20:00 Bérgyilkosék – vígjáték

22:00 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

23:00 Amnézia – thriller

0:45 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Térkép

7:15 Szerelmes földrajz

7:50 Rúzs és selyem

8:20 Ízőrzők – sor.

9:00 Noé barátai – Minden,

ami állat – sor.

9:30 Robbie, a fóka – sor.

10:25 Család-barát

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Bringás Brigantik – sor.

13:20 Peru, Chile – sor.

13:45 A remény vágtája –

kalandfilm

15:20 Emberek a havason –

dráma

17:00 Gasztroangyal – sor.

18:00 Híradó

18:35 SzerencseSzombat

19:30 Csak színház és más

semmi – sor.

20:30 Made in Hungaria –

vígjáték

22:25 Kenó

22:30 A pénz színe – dráma

0:35 Önök kérték!

DUNA WORLD

6:20 Itthon vagy!

6:45 Életkor

7:10 Hogy volt!?

8:05 Német nyelvű hírek

8:10 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:35 Gasztroangyal – sor.

9:30 Tálentum – sor.

10:05 A rejtélyes XX. század

10:35 Öt kontinens

11:05 Angol nyelvű hírek

11:20 Ágrólszakadt úrilány

– vígjáték

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 MMA-portrék

14:20 OJD Irodalom és könyv

26 percben

14:50 Család-barát

16:25 Új idők, új dalai

16:55 Hétvégi belépő

18:50 Térkép

19:25 Ízőrzők: Hosszúhetény

20:00 Dokuzóna – Válogatás

a Palicsi Televíziós

Szemle díjazott

alkotásaiból

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 A Bagi Nacsa Show

22:35 Tóth János – sor.

23:10 Kulturális híradó

23:40 Opera Café

0:10 Evangélium

VAJDASÁG 1

7:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

10:00 Hírek

10:05 Došlo doba da se ljubav

proba – hazai film

11:32 Öko-egyensúly

11:50 Bánáti képeslapok

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:05 Oktatóműsor

12:30 RTV a vásáron

13:05 Informatív műsor

13:30 Egy fedél alatt

14:00 Az ön RTV-je

14:30 5kazanje

15:25 A szerelem arca – film

17:00 Hírek

17:25 Szórakoztató műsor

18:00 A világ közepe

18:30 Nehéz munka

19:00 Dokumentumműsor

19:30 Hírek

20:05 Csendes Don – sorozat

21:00 Ismerd meg a várost:

Luzern

21:27 A világ az én helyem

22:00 Vajdasági hírek

22:30 A holló – film

VAJDASÁG 2

6:00 Cigányzene

6:30 Paletta – kollázsműsor

9:00 Román zenés műsor

9:30 Jó estét, Vajdaság

(szlovák)

11:00 Paletta – kollázsműsor

12:40 Konyhácska (magyar)

13:00 Hírek (magyar)

13:10 Glóbusz (magyar)

13:40 Napjaink (magyar)

14:40 Ifjúsági műsor (magyar)

15:10 A leghalálosabb állatok:

Afrika

16:00 Rózsakert – ruszin

zenei fesztivál

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó (magyar)

19:30 Üzleti siker (magyar)

20:00 Jó estét, Vajdaság

21:00 Kulturális magazin

21:30 Aranyjubileum

22:00 Dalolt költészet

fesztiválja (magyar)

22:30 Állami munka

23:10 Az ön RTV-je

23:35 Horgászat

PANNON TV

7:00 Élő egyház

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok –

Bartók Béla

8:30 Jövőprojekt

8:55 Kalamáris

9:00 Közel-kép – Zentai

Teátrumi Napok

9:30 Szegedi Közélet

10:30 Pannon Gazda

11:00 Tenyerünkön a világ –

Costa Rica és Panama

11:30 Jó formában

12:00 Szubjektív

12:30 Székely konyha

13:00 Magyar Világ

13:30 Pécsi Kör

13:55 Kalamárisl

14:00 Közel-kép

14:30 A zombori Magyar

Polgári Kaszinó

15:00 Szerelmes földrajz

15:30 Polgár – kisebbségek

Szerbiában

16:00 Pannon Gazda Plusz

16:30 Jövőprojekt

17:00 Szubjektív – vendég:

Pénovácz Antal,

néprajzkutató

17:30 Híradó

18:00 Tenyerünkön a világ –

Karibi hajóút

18:30 Elfeledett népek – A

mendek fekete

menyasszonyai

18:55 Kalamáris

19:00 Zöld járőrség – GMO

– Kérjék ki az emberek

véleményét is!

19:30 Mesél a Pannon: A

fecske meg a szalmaszál

20:00 Híradó

20:35 Szombat esti koncert –

a Sin Seekas együttes

22:00 Híradó

22:35 Szubjektív – vendég:

Pénovácz Antal,

néprajzkutató

23:00 .eu – magazinműsor

23:25 Vitrázs – kultúrkörkép

– Teátrumi Napok

Zentán

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:06 Szórakoztató műsor

11:00 Tamarával akcióban

12:00 Hírek

12:05 Kék madár

12:31 Szellőztetés 3

12:45 Upsz! Bajban vagyok

13:00 Híradó

13:30 TV arcok

14:15 Szórakoztató műsor

15:00 Hírek

15:10 Gorčilo – hazai sorozat

16:00 Hírek

16:03 Gasztronomád

16:18 Színház a családban:

Orchideák Patagóniából

17:00 Sürgősségi központ

17:30 Vedd el a számlát és

nyerj

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 10:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggeli műsor

8:05 A reménység hangja

9:00 Visszhang

9:30 Szól a rádió

12:05 Objektív

13:00 Metszetek (ism.)

14:03 Csak a szépre

emlékezem

15:35 Portré

16:35 Sportszombat

17:35 Térerő

19:00 Kerek-perec

19:30 Szórakoztató zene

20:05 Kifigyelő – ifjúsági

műsor

22:00 Hangjáték

23:05 A komolyzene

gyöngyszemei

18:30 A kör területe

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Hírek

20:05 Pet – sorozat

21:00 Gorčilo – hazai sorozat

21:50 O pokojniku sve

najlepše – hazai film

23:40 Kíméletlen bosszú

– film

1:15 Sürgősségi központ

BELGRÁD 2

6:29 Kirakócska – vetélkedő

6:54 Vallási naptár

7:05 Tudás-hatalom –

dokumentumműsor

8:00 Rajzfilmek

9:54 Gyermekműsorok

10:30 Az élelem földje

11:00 Dokumentum műsor

11:30 Szerbia a vonalban –

magazinműsor

12:00 Engedjétek meg…

12:30 Állampolgár

13:00 A tudás stúdiója

14:00 Út Oroszországig –

iskolai műsor

14:25 Szerbia sport jövője

15:00 Ökológiai műsor

15:30 Szemfényvesztők

16:00 Vad angyalok – film

17:30 Imitator – film

19:00 Csodálatos kutyák

19:45 Rejtett kamera

20:10 Harcosnő – film

22:00 Twin Peaks – sorozat

22:50 Sportvilág

23:05 TV színház: Egon Savin

– „Tako je moralo biti”

0:50 Belgrádi jazz-fesztivál

2:00 Vad angyalok – film

tv szombat, március 10.

HORVÁT 1

6:46 TV Naptár

6:58 Klasszika mundi: a

Berlini Filharmónia

koncertje Berlinben,

2014.

7:50 Catlow – westernfilm

9:30 Jó reggelt, Horvátország

10:00 Hírek

10:10 Jó reggelt, Horvátország

11:10 Házi kedvencek

11:42 TV-naptár

12:00 Hírek

12:25 A béke veteránjai

13:15 Biztonságosan a

közlekedésben

13:45 Lelki kihívások

14:20 Prizma

15:10 Alkalmazások világa

15:40 Egészséges élet

16:05 Bonton

16:15 Fogyasztói kód

16:43 TV-naptár

17:00 Hírek

17:20 Kisebbségi mozaik

17:40 Fedezzük fel

Horvátországot: Lobor

19:00 Hírek

19:47 A nap témája

19:59 Lottó

20:05 Ötéves jegyesség –

film

22:16 Hírek

22:51 A lehetetlen – film

0:46 A kilencedik légió

– film

HORVÁT 2

5:50 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

9:00 Mesemondó

9:30 Glee – Sztárok leszünk!

10:25 Lídia konyhája

10:55 Sí világ-kupa

12:10 Dokumentumfilm

12:30 Város, part, sétány

13:30 Popcorn

13:50 Auto Market Magazin

14:25 George Gently

inspektor – sorozat

16:00 Körzeti Híradó

16:30 Gyermeksorozat

17:00 Kosárlabda: KK

Vrijednosnice Osijek –

KK Split

19:00 Majko stara – Matko

Jelavić koncert

20:05 Vad nyugat: Nyugtalan

partok

20:55 Kenediék bizalmasan:

Imázs

21:40 Szent folyók Simon

Reevvel: Gangesz

22:35 Trónok Harca – sorozat

23:25 Angel from Hell

23:55 I want my wife back

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Hazai Vadász

13:05 Magyarok

14:05 Angard

15:05 Háttér-kép

16:30 Jobboldali Budapest

17:05 Tegnapi történelem

17:30 Heti terror

18:05 Informátor

18:30 Terc

19:05 Asztaltársaság

20:35 Echo-világ

21:00 Hírek

21:05 Civil kör

22:35 Célfotó

23:00 Hírek

23:05 Szamár-sziget rabjai

0:00 Hírek

HÍR TV

Híradó: 7:00, 10:00, 12:00,

15:00, 17:00, 19:00,

22:00

12:30 Felfedező

13:00 Főszerkesztők klubja

14:00 Elmúlt nyolc év

15:30 Lapzárta

16:00 Sznobjektív

17:30 Napról napra

18:00 Privátszféra

19:30 Célpont

20:00 Panaszkönyv

21:00 Riasztás

22:30 Látótér

23:00 Szabadfogás

0:00 Panaszkönyv

COOL

9:00 Tom és Jerry – sor.

11:00 Az élet Prada nélkül –

vígjáték

13:00 A hidegsebész – sor.

15:00 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

17:00 Nicsak, ki beszél! –

vígjáték

18:50 Alvin és a mókusok 3. –

vígjáték

20:30 Harry Potter és a

Halál ereklyéi I. rész –

kalandfilm

23:15 Lenyűgöző

teremtmények –

fantasztikus film

STORY4

6:55 Anne a Zöldormú

Házból – sor.

7:55 Lassie – sor.

9:20 A dzsungel könyve

10:55 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

12:00 Hope Klinika – sor.

13:00 Heartland – sor.

14:00 Gyilkosság baráti

körben: A halál hiú

arca – sor.

16:00 Hope Klinika – sor.

17:00 Heartland – sor.

18:00 Gyilkosság baráti

körben – sor.

20:00 Agatha Christie's Poirot

22:15 Észak és Dél nővérei

2:20 Agatha Christie's Poirot

VIASAT3

6:20 Will és Grace – sor.

6:40 Jóbarátok – sor.

7:40 Amerikai

mesterszakács

9:25 Lucifer – sor.

10:30 Egy nap a világ – sor.

11:00 Az elveszett ereklyék

fosztogatói – sor.

13:05 Csont nélkül – sor.

14:05 Castle – sor.

15:05 Marvel's Runaways

16:20 Két hét múlva örökké –

vígjáték

18:25 Sztárom a párom –

vígjáték

21:00 Szex és New York 2. –

vígjáték

2:40 Az elveszett ereklyék

fosztogatói – sor.

ATV

12:05 Columbo – krimi

13:30 Bankvilág

16:05 Kőbánya Híradó

16:30 Fő az egészség

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 Fórum

18:30 ATV Híradó

18:55 Időjárás-jelentés

19:00 Civil a pályán

20:10 Sas kabaré

22:10 KrizShow

23:10 Hazahúzó

23:55 Columbo – krimi

1:35 Magyarország

építészete

DISCOVERY

6:00 Kamionos krónikák

7:00 Óriás hajók építői – sor.

8:00 Klasszikus autók

nyomában – sor.

9:00 Angliai raktárvadászok

10:00 Lakásnepperek – sor.

11:00 Mérnöki műtárgyak

13:00 Aranyláz Alaszkában:

Parker útja – sor.

14:00 Országúti életmentők

15:00 Extrém vasútvonalak

Alaszkában – sor.

16:00 Félbehagyott mérnöki

megoldások – sor.

17:00 Állítólag...

mítoszirtókat keresünk!

18:00 Carspotting

19:00 Kamionosok – sor.

20:00 Extrém vasútvonalak

Ausztráliában – sor.

21:00 Országúti életmentők

22:00 Aszfaltcowboyok – sor.

23:00 Rotterdam: kikötői

melók

0:00 Halálsugár – Tesla

rejtélyes aktái

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 A következő egymillió

év – sorozat

7:00 Szélsőséges

világegyetem – sor.

8:00 Dr. Pol állatklinikája

10:00 Kincses hajó a Selyem

úton

11:00 Pusztuló jelen, vészes

jövő – sor.

12:00 Az ember nyomában

Morgan Freemannel

13:00 Isten nyomában

Morgan Freemannel

14:00 Pedig jó ötletnek tűnt

15:00 Légikatasztrófák – sor.

16:00 Hitler és Churchill: a

Sas és az Oroszlán

18:00 Elveszett maja városok

nyomában

19:00 Világörökségek kívülbelül

– sor.

20:00 Beépülve Észak-

Koreában

21:00 Pokol Szíriában:

élet az Iszlám Állam

árnyékában

23:00 Élet a fronton

0:00 Parancsnokok és

katonák – sor.

TV PAPRIKA

16:00 Martha Stewart –

Sütivilág – sor.

16:30 Alma Obregon

desszertjei

17:00 Miss Dahl finomságai

17:30 Toszkána ízei

18:00 Jamie és Jimmy konyhai

csatái – sor.

19:00 Rick Stein hosszú

hétvégéi – reality show

20:00 Andy és Ben felfalja

Ausztráliát

20:30 Nicola konyhája

21:00 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

22:00 Így etesd a családodat!

22:15 Piknik – sor.

22:30 Egyszerűen olaszul

23:00 Éhes motorosok – Tyúk

vagy tojás

0:00 Rick Stein hosszú

hétvégéi – reality show

HBO

6:00 A családi birtok –

dráma

7:35 Hupikék törpikék – Az

elveszett falu

9:05 Oscar, a csimpánz –

dokumentumfilm

10:25 Gyakorlati apaképzés

12:00 Timothy Green különös

élete – dráma

13:40 Robotok – animációs

film

15:10 A zátony – dráma

16:35 Norman – dráma

18:35 Vigyázz, kész, szörf!

20:00 Iskolából a börtönbe

– feljegyzések a

frontvonalról

21:35 Testről és Lélekről

23:30 A góré – dráma

1:30 Egy perc csendben –

dráma

FILM+

9:00 Az angyalok is esznek

babot – vígjáték

11:15 Marslakó a mostohám

– vígjáték

13:20 A szentfazék – vígjáték

15:25 Maci Laci – animációs

film

16:55 Gagyi mami – Mint két

tojás – vígjáték

19:00 Állj, vagy jövök! –

vígjáték

21:00 Mad Max – A harag

útja – akciófilm

23:20 A titánok haragja –

kalandfilm

1:10 Kopp-kopp – horror

ARENA SPORT 1

7:00 FIFA Football

7:30 Kézilabda: Rhein-

Neckar Löwen–

Göppingen

9:00 Kosárlabda: Borac–

Vršac

10:30 MaxBet hírek

11:00 Labdarúgás: Olasz

bajnokság (előzetes)

12:00 Futsal: Barcelona

Lassa–Jaén P. Interior

14:00 Kézilabda: Rosztov-

Don–CSM Bucuresti

16:00 Labdarúgás:

Čukarički–Partizan

18:00 WRC Mexico: Live

Stage 1

19:00 Kosárlabda:

Cedevita–Partizan

21:00 Labdarúgás: Argentin

bajnokság

22:55 MaxBet hírek

0:00 NCAA: Big 12

Championship

2:30 NCAA: ACC

Championship

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:30 FIFA labdarúgás

6:00 Alpesi sí – világkupa

7:30 Biatlon – világkupa

8:35 Kerékpár

9:15 Alpesi sí – világkupa

13:30 Kerékpár

16:30 Biatlon – világkupa

17:15 Síugrás – világkupa

18:45 Sífutás – világkupa

19:55 Eurosport 1 hírek

20:05 Biatlon – világkupa

21:00 Kerékpár

23:00 Síugrás – világkupa

0:35 Alpesi sí – világkupa

EUROSPORT 2

3:00 Kerékpár

5:00 Alpesi sí – világkupa

6:00 Biatlon – világkupa

7:30 Alpesi sí – világkupa

8:45 Síugrás – világkupa

9:45 Északi összetett –

világkupa

11:00 Snooker – Gibraltár

13:30 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – MLS

összefoglaló

14:00 Labdarúgás: Bundesliga

– Mainz – Schalke 04

15:15 Labdarúgás:

Bundesliga –

Bayern München –

Hamburger SV

17:30 Labdarúgás: Bundesliga

– Hoffenheim –

Wolfsburg

18:30 Labdarúgás:

Bundesliga – Bayer

Leverkusen –

Mönchengladbach

20:30 Snooker – Gibraltár

21:30 Gyorskorcsolya – vb.

23:00 Snowboard – világkupa

0:00 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – Chicago

Fire Soccer Club –

Kansas City Chiefs

M4 SPORT

6:45 Kosárlabda közvetítés

8:45 Fradi Tv

9:15 Startfejes magazin

9:50 Szabadidő magazin

10:25 Játékoskijáró

11:30 Labdarúgás: BL – 2018

13:30 Építők

14:00 M4 Sport stúdió

14:30 Labdarúgó közvetítés

16:15 M4 Sport stúdió

17:00 Kézilabda közvetítés

18:30 M4 Sport stúdió

19:30 Labdarúgó közvetítés

21:15 M4 Sport stúdió

21:30 Góóól

22:50 Sporthíradó

23:05 Kézilabda közvetítés

0:45 Kosárlabda közvetítés

Az Adai Rádió daljegyzéke március 11-re

1. Kotroba Júlia – Születésed ünnepnapján, 2. Kikindai Betyárok – Csillogó szép aranygyűrű,

3. Bokor János – Tiszta fehér oltár, 4. Palló Imre – Daru madár útnak indul, 5. Atlantic –

Nyugdíjas dal, 6. Horthy Miki – Évforduló, 7. Aradszky László – A labda száll, 8. Zorán

– Kell ott fenn egy ország, 9. Bergendy – Iskolatáska, 10. Halász Judit – Kire ütött ez a gyerek,

11. Lilly Baba – Cuppanós nagy puszi, 12. Wolf Kati – Vuk dala, 13. En-An –Mit tanulnak

az iskolában a gyerekek, 14. Tresnyeváci Ászok – Hét pettyes katicabogár, 15. Kaczor Ferenc –

Letépnék minden orgonát, 16. Kikindai Vidám Fiúk – Akkor szép a magyar lány, 17. Adai

Vándor – Férjhez megyek anyám, 18. ANT – Esik eső, sáros lett a nagyutca, 19. Hetes Fogat

– Rámás csizmám, 20. Kikindai Hajnal – Ennek a lánynak csókos az ajka, 21. Pirosi Piros –

Juhász kutyák ugatnak, 22. Dáridó – Haragszik az édesanyám , 23. Atlantic – Nem loptam én

életemben, 24. Fehér Galamb – Hétre ma várom, 25. Balázs Pali – Veled leélném az életem,

26. Zséda – Mindhalálig mellettem, 27. Romantic – Szeretem őt, 28. Baby Gabi – Soha ne add fel

az álmaidat, 29. Homonyik Sándor – Szeress úgy, hogy elhiggyem, 30. LL. Junior – Összetart a dal

2018. március 8. 55

vasárnap, március 11.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

14:50 A hat jó barát – Hatan a

világ ellen

15:50 Cili seriff és a

Vadnyugat – sor.

16:15 Szófia hercegnő – sor.

16:40 Barátaim: Tigris és

Micimackó – sor.

17:00 A Büszke Birtok

oroszlán őrsége – sor.

17:25 Goldie és Mackó – sor.

17:50 Vampirina – sor.

18:15 Cápacsali 2: Mentsük

meg a zátonyt! –

animációs film

19:35 Átjáró Másvárosba

19:40 Kortárs gyerekversek és

dalok – sor.

19:45 Helen sulija – sor.

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Filmklub

21:10 Egy szerelem

gasztronómiája

23:15 Lauretta

23:45 Mit gondolsz, ki vagy?

0:50 Europe In Concert

1:45 Egy szerelem

gasztronómiája

56 2018. március 8.

M3

11:00 Híradó

11:15 Zenebutik

12:15 Családi kör – sor.

13:20 Halhatatlanok Társulata

14:10 Starsky és Hutch – sor.

16:00 Öt kicsi indián

16:50 Arany János emlékére

17:00 Híradó

17:15 A Forsyte Saga – sor.

18:15 Valahol Európa

19:15 Új Szeszélyes Évszakok

20:15 Hungária koncert

21:50 A császár parancsára

– dráma

23:30 Apropó – riportműsor

M5

9:00 Ismerd meg!

10:00 Hétvégi belépő

12:00 Mindenki Akadémiája

12:30 MMA-portrék

13:30 Tengerek, városok,

emberek

15:15 Folkudvar

15:45 Opera Café

16:25 OJD Irodalom és könyv

26 percben

17:00 Ég és jég között

18:25 A kőbaltás ember –

Érdi medvevadászok

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:35 Új idők, új dalai

20:00 M5 Lexikon

20:15 A hiúság vására – sor.

21:10 Előszó

21:15 A misszió – dráma

23:25 Ég és jég között

TV2

7:00 Maci Laci a világűrben

7:30 Tom és Jerry vidám

kalandjai – sor.

8:00 Félelem és Röffentés –

animációs film

8:05 Tom és Jerry: A

karateőr – animációs

film

8:25 Hupikék törpikék – sor.

9:30 Sportlegendák

10:05 Tűsarok

10:35 Több mint TestŐr

11:10 Super Car

11:40 Ötletgazdag

12:15 Dr. Magyar

12:45 Gyilkos sorok – sor.

13:50 Doktor House – sor.

14:50 Az elvarázsolt dollár

– vígjáték

16:50 Hello Hollywood –

Návai Anikóval

17:25 Ripost

18:00 Tények

18:55 Libabőr – kalandfilm

21:00 A csúf igazság –

vígjáték

23:00 A szerelem börtönében

– thriller

RTL KLUB

6:55 Kölyökklub

9:40 Teleshop

10:35 Muzsika TV

11:05 ÉletmódKalauz

11:40 Lakásleckék

12:10 Havazin

12:50 XXI. század – a

legendák velünk élnek

A Szabadkai Magyar Rádió daljegyzéke március 11-re

1. Révész együttes: Egy jó prímás; Őszi szellő; Háborog a Balaton, 2. Bálint és a Nefelejts: Ezt a

kerek erdőt, 3. II. Félidő: Te vagy a csillagom az égen, 4. Ullman Mónika: Írtam a bátyámnak

egy dalt, 5. Kishegyesi Hangulat: A cigányok úgy élnek; Vedlik a pulikutya, 6. ANT: Még azt

mondják, 7. Fehér Orgona zenekar: Gyere ide rózsám; Áll ma a lakodalom, 8. Kovács Kati:

A régi ház körül, 9. Poór Péter: Te meg én, 10. Halász Judit: Boldog születésnapot, 11. Koncz

Zsuzsa: Mama kérlek, 12. Aranykalász: Van két lovam; Nincs énnékem száz hold földem;

Kanizsai bírónak, 13. Eridanus: A babám fekete romalány; Fényes a cipőm, 14. Komár László:

Marina, 15. 3+2 együttes: Két lakat őrzi az ajtót, 16. Horthy Miki: Te tudod mi kell nekem,

17. Gyöngyhalász :Egy szál rózsa, 18. Inci és Nótafa: Kinn a csantavéri határban, 19. Koós

János: Akit szeretnek a lányok, 20. Atlantic: Házunk előtt vén diófa; Házasodom nemsokára

édesanyám; Országúton, 21. Korda György: Téged tőlem már nem vehetnek el, 22. Magyar

Rózsa: Hajmási Péter; A lányok, a lányok; Te rongyos élet, 23. Fiesta: Hozzám tartozol,

24. Lagzi Lajcsi: Vidám óbudai mix, 25. Császár Előd: Boldog névnapot, 26. Kikindai

Betyárok: Ezt a kislányt csakugyan; Nem fúj a szél nem forog, 27. Dankó Szilvia: Hazamegyek,

28. Sógor együttes: Túl a Tiszán faragnak az ácsok, 29. Záray-Vámosi: Csiripelő madarak,

30. Kikindai Vidám Fiúk: Kék az orgona virág; Áttáncolom az éjszakát; Kelj fel anyám,

31. Biszák Júlia: Mindig az a perc, a legszebb perc, 32. Topolyai Napsugár: Paprika, só; Ötszáz

csókért, 33. Szenttamási Betyárok: Kukorékol a kiskakas; Kis kút, kerekes kút, 34. Aranyeső:

Aranyeső, Rózsát tűzök a hajamba, 35. Kaczor Ferenc: Bocsáss meg kérlek, 36. Kikindai

Regruták: Szeretem a szeretőmet csudára; A szeretőm Dunántúli, 37. Csantavéri Ifik: Minek

a szőke énnékem; Szép a rózsám; Most kezdődik a tánc, 38. Kothencz Lali: Boldog szülők dala,

39. Szécsi Pál: Két összeillő ember, 40. Kikindai Kurunci: Majd, ha nékem sok pénzem lesz;

Szép asszonynak, 41. Ihász Gábor: Elsöpri a szél a falevelet, 42. Doroszlói Veteránok: Nem

zörög a haraszt; Megérett a csongorádi, 43. Szivárvány: Göndör a haja; Jaj, de nagyon régen

volt; Csak egy liter kadarka, 44. Kovács Erzsi: Veled is megtörténhet egyszer, 45. Hetes Fogat:

Én vagyok a falu rossza, 46. Kikindai Hajnal: Azt hallottam picike babám; Gyere ide rózsám,

47. Csókai Cimborák: Tűzpiros virág, 48. Pataky Attila: Vörös bort ittam az este, 49. Máté György:

Búcsú csárdás, 50. Csantavéri Lila Orgona: Oroszország hegyaljában; Budapesti vigadóban

13:20 Házon kívül

13:55 Ultrakopó – kalandfilm

15:35 Dumb és Dumber –

Dilibogyók – vígjáték

18:00 RTL Híradó

18:55 Bosszúállók – akciófilm

21:55 A mestergyilkos –

Feltámadás – akciófilm

0:00 Portré – riportműsor

RTL II

7:00 Robin Hood legújabb

kalandjai – sor.

8:40 A zűr bajjal jár –

vígjáték

11:00 A Vaslady

13:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

18:00 Nicsak, ki beszél! –

vígjáték

20:00 A cipőbűvölő – vígjáték

22:00 Bérgyilkosék – vígjáték

23:55 Lopott szavak – dráma

1:45 A Vaslady

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Gasztroangyal – sor.

7:45 Isten kezében

8:15 Kereszt-Tények

8:25 Katolikus krónika

8:55 "Így szól az Úr!"

9:05 Rome Reports –

Vatikáni híradó

9:30 Református riportok

10:00 Új nemzedék

10:30 Unitárius magazin

11:05 Evangélikus riportok

11:30 Tanúságtevők

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:45 Jó ebédhez szól a nóta

13:15 A művészet templomai

– Firenze és az Uffizi

képtár

14:45 Hit, erkölcs és hűség

– A Magyar Corvin –

lánc kitüntetettjei

15:20 Halálos csók

17:00 Hogy volt!?

18:00 Híradó

18:35 Alpesi őrjárat – sor.

19:45 Magyarország,

szeretlek!

21:20 Őrület – thriller

23:20 Pénz beszél – thriller

1:30 A Bagi Nacsa Show

DUNA WORLD

6:25 Esély – magazinműsor

6:50 Summa

7:15 Peru, Chile – sor.

7:45 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

8:15 Német nyelvű hírek

8:30 Kínai nyelvű hírek

8:40 Önök kérték!

9:40 Tálentum – sor.

10:15 Noé barátai – Minden,

ami állat – sor.

10:45 Térkép

11:15 Angol nyelvű hírek

11:25 Édes ellenfél – vígjáték

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 Nagyok – sor.

13:55 Fibulák és fabulák

– avagy leletek a

régészetről – sor.

14:50 Ismerd meg!

16:50 Hétvégi belépő

18:55 Öt kontinens

19:25 Hazajáró

20:00 Gasztroangyal – sor.

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Keletről jött emberek –

A kunok

22:35 Hogy volt!?

23:30 Kulturális híradó

0:00 Hit, erkölcs és hűség

– A Magyar Corvin –

lánc kitüntetettjei

VAJDASÁG 1

7:00 Vallási műsor

8:00 Gyermekműsorok,

rajzfilmek

10:00 Hírek

10:05 Agrármozaik

11:00 Jó munka

11:30 Oktatóműsor

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:05 Életet az éveknek

13:00 Felsorakoztatás

13:30 RTV a vásáron

14:00 Tabloid

14:55 Bánáti képeslapok

15:00 Vasárnap délután

17:00 Híradó

17:25 A világ körülöttünk

17:50 Bon…TON

18:15 Valami több

18:40 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Csendes Don – sorozat

21:00 Írunk-e díjnyertes

könyveket?

21:30 Horgászat

22:00 Vajdasági híradó

22:30 Bánáti képeslapok

22:35 Sportkrónika

22:55 Wild Blood – film

VAJDASÁG 2

6:10 Rózsakert – ruszin

zenés fesztivál

7:40 Üzleti siker (magyar)

8:10 Jó estét, Vajdaság

9:10 Magazinműsor

(magyar)

9:40 A leghalálosabb állatok:

Afrika

10:30 Szlovák nyelvű

műsorok

12:00 TV magazin (román)

13:00 Barázda (magyar)

13:30 Visszapillantó (magyar)

14:00 Durindo 2017.

14:30 Egy fedél alatt

15:00 Magazinműsor (roma)

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 10:00, 14:00,

16:30, 23:00

Híradó: 7:00, 12:00, 18:30,

21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggeli műsor

8:05 Vallási műsor

9:00 Objektív (ism.)

10:05 Gyermekhangjáték

11:00 Muzsikaszójókívánság

12:10 Faluműsor

13:00 Muzsikaszójókívánság

14:00 Sport, zene, derű

17:00 Kerek perec (ism.)

17:30 Zeneparti

18:00 Világutazó

19:00 Portré (ism.)

20:00 Koncertre fel

22:05 Libegő (ism.)l

23:05 Csak a szépre

emlékezem (ism.)

16:00 Egyenesen (horvát)

16:30 Világítótorony (horvát)

17:00 Ukrajnai panoráma

17:30 Spektrum (bunyevác)

18:00 Makedón nap

18:30 Bordás Győző műsora

19:00 Híradó (magyar)

19:30 Barázda (magyar)

20:00 TV magazin (ruszin)

21:00 Teleklub (román)

22:30 Egy fedél alatt –

műsor az európai

integrációkról

23:00 Zenés műsor

PANNON TV

7:00 Isten kezében

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Magyar Történelmi

Arcképcsarnok –

Serédi Jusztinián

8:30 Jó formában

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív – vendég:

Pénovácz Antal,

néprajzkutató

9:30 Kincsesládánk –

Nagybecskerek, Muzslya

10:30 Közel-kép

11:00 Vitrázs – kultúrkörkép

11:30 Jövőprojekt

12:00 Hitünk – vallási műsor

12:30 Látogató

13:00 Pécsi Kör

13:30 .eu – magazinműsor

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:25 Pannon Gazda

14:50 Kincsesládánk –

Törökbecse

16:00 Zöld járőrség

16:30 Jó formában

17:00 Közel-kép

tv vasárnap, március 11.

17:30 Híradó

18:05 Vitrázs – kultúrkörkép

18:30 A zombori magyar

Polgári Kaszinó

18:55 Kalamáris

19:00 Közel-kép

19:30 Mesél a Pannon: Fázó

rókafiak

20:00 Híradó

20:35 Bábuk az

univerzumban

21:30 Vitrázs – kultúrkörkép

22:00 Híradó

22:35 A Szabadkai

Népszínház Magyar

Társulatának előadása

– Safe House

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:06 Szórakoztató műsor

11:00 Tudás hatalom

12:00 Hírek

12:30 Balkáni utcán

14:00 RTS rendelő

15:00 Hírek

15:10 Hazám konyhája 3

16:00 Hírek

16:05 Nemanjići – rađanje

Kraljevine – sorozat

17:00 60 legszebb népzene

18:27 Teljesen természetesen

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Hírek

20:05 Nemanjići – rađanje

Kraljevine – sorozat

21:00 A bérgyilkos – film

23:05 Hírek

23:25 Fargo 3 – sorozat

BELGRÁD 2

07:27 Kirakócska – vetélkedő

07:45 Dokumentumműsor

7:50 Vallási naptár

8:00 Rajzfilmek

10:00 E- TV

10:30 Aranyalma

11:00 Dokumentumműsor

(jelbeszéd)

11:30 Szerbia vallási mozaik

12:10 Profil és profit

12:35 Roma kultúra és

tradíció

13:00 Az élet minden színe

13:30 Szerbia kulturális

öröksége – Tara

nemzeti park

14:00 FIFA-magazin

14:25 BL-magazin

14:55 Ökológiai szótár

15:00 Ökológiai műsor

15:30 Mira Adanja Polak –

Exkluzív

16:00 Suncokreti – film

17:40 Rejtett kamera

17:55 Kézilabda: Partizan –

Obilić

19:35 Izland – oktatóműsor

20:30 Tragovi crne devojke

– film

22:00 Twin Peaks – sorozat

22:50 The Vatican Tapes

– film

HORVÁT 1

7:49 TV-naptár

8:05 The Front Page – film

9:48 Biblia

9:58 Donji Lapac: mise

11:07 Pozitívan

11:40 TV-naptár

12:00 Hírek

12:30 A föld gyümölcse

13:25 Pula: tenger

14:00 Vasárnap kettőkor

15:05 Béke és jó

15:40 Atlantik: az élet

áramlata

16:30 Biztonságosan a

közlekedésben

16:35 Bonton

16:43 TV Naptár

17:00 Hírek

17:30 Parányi varázslat –

Bűbáj – film

19:00 Hírek

19:47 A nap témája

20:00 Lottó

20:05 Ko te šiša – sorozat

20:40 A siker misztikuma:

Zrinka Cvitešić

21:40 Eredet – az emberiség

történelme: A

civilizáció szikrája

22:35 Hírek

23:15 Poket Money – film

HORVÁT 2

6:05 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

9:00 Rontó Ralph –

animációs film

10:40 Dokumentumfilm

10:55 Sí világ-kupa

12:10 Luka és barátai

12:35 (Re)kreáció

13:05 Brit cukrász

14:05 Index

14:35 Kertészet

15:09 „A” oldal

17:24 BL-magazin

17:51 Ivan Zak – koncert

19:03 Útikalauz: 48 óra

Bécsben

19:30 Garázs

20:05 Poldark – sorozat

21:04 Visszatérés a jövőbe

– film

23:01 Graham Norton és

vendégek – talk-show

23:51 Dubioza kolektiv –

zenés dokumentumfilm

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 A munkavállalók világa

13:05 Építészet XXI.

13:30 Élő örökség

14:05 Keménymag

15:05 Troll

16:30 Klinika

17:05 Plusz-mínusz

17:30 Számla

18:05 Echo mérleg

19:05 Kettesben Szabó

Anettel

20:35 Echo Magyarország

21:00 Hírek

21:05 Bayer show

22:35 Olümposz

23:00 Hírek

23:05 A két gróf Andrássy

Gyula

HÍR TV

Híradó: 7:00, 10:00, 12:00,

15:00, 17:00, 19:00,

22:00

12:30 BBC Travel Show

13:00 Csörte

14:00 Alinda

15:30 Napról napra

16:00 Szabadfogás

17:30 Látótér

18:00 Riasztás

19:30 Hírvilág

20:00 Sznobjektív

21:00 Elmúlt nyolc év

22:30 Célpont

23:00 Privátszféra

COOL

9:00 Tom és Jerry újabb

kalandjai – sor.

9:20 Tom és Jerry – sor.

11:00 A hidegsebész – sor.

12:50 Lenyűgöző

teremtmények –

fantasztikus film

15:10 Alvin és a mókusok 3. –

vígjáték

16:50 Harry Potter és a

Halál ereklyéi I. rész –

kalandfilm

19:35 Szemfényvesztők 2 –

akciófilm

22:00 Dr. Csont – sor.

23:00 Újra együtt – dráma

1:00 A zöld íjász – sor.

STORY4

6:55 Anne a Zöldormú

Házból – sor.

7:55 Lassie – sor.

9:20 A dzsungel könyve

10:55 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

12:00 Hope Klinika – sor.

13:00 Heartland – sor.

14:00 Gyilkosság baráti

körben – sor.

16:00 Hope Klinika – sor.

17:00 Heartland – sor.

18:00 Gyilkosság baráti

körben – sor.

20:00 Miss Marple: Rejtély az

Antillákon – krimi

1:15 Észak és Dél nővérei

VIASAT3

6:20 Will és Grace – sor.

6:45 Jóbarátok – sor.

7:10 Ausztrál mesterszakács

9:10 Trendközelben

9:45 Lucifer – sor.

10:45 Szeplőtelen Jane – sor.

12:40 Castle – sor.

13:40 Julie & Julia – Két nő,

egy recept – dráma

16:10 Sztárom a párom –

vígjáték

18:40 Mindörökké Batman

– akciófilm

21:00 Next – A holnap a

múlté – akciófilm

22:55 Szex és New York 2. –

vígjáték

ATV

11:00 Vidám vasárnap

13:30 700-as klub

16:05 KrizShow

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 Szavazz rám!

18:30 ATV Híradó

19:00 Heti Napló Sváby

Andrással

20:10 #Bochkor

21:10 Esti Frizbi Hajdú

Péterrel

22:45 ATV Híradó

23:10 Hazahúzó

23:55 Columbo – krimi

DISCOVERY

7:00 Klasszikus autók

nyomában – sor.

8:00 Kanadai

raktárárverések – sor.

9:00 Hogyan készült?

Álomautók – sor.

9:30 Brit autónepperek

10:00 X-Machines – A

szupergépek – sor.

11:00 A brit kincsvadász

12:00 Ed Stafford:

Hátrahagyva – sor.

13:00 Az önkéntes

számkivetett – A világ

körül – magazinműsor

14:00 Autókereskedők – sor.

15:00 Amcsi benzinfalók

16:00 Aranyláz Alaszkában –

Vad vizeken

17:00 Ausztrál kamionosok

18:00 Az Ördög-kanyon

aranya – sor.

19:00 Az alaszkai vadon

gyermekei – sor.

20:00 Halálsugár – Tesla

rejtélyes aktái

21:00 A sötét rengeteg

bűnözői – sor.

22:00 Rendőrök

testkamerával

23:00 A világűr ezer arca

0:00 Hihetetlen mérnöki

baklövések –

helyrehozva – sor.

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Pusztuló jelen, vészes

jövő – sor.

8:00 Dr. Pol állatklinikája

10:00 Világörökségek kívülbelül

– sor.

11:00 Elveszett maja városok

nyomában

12:00 A jövő városa, Asztana

13:00 A második Pineng híd

14:00 Pedig jó ötletnek tűnt

14:30 Diana: Saját szavaimmal

17:00 Az ókori Egyiptom

őrzői – sor.

18:00 Atlantisz nyomában

19:00 A Himalája titokzatos

múmiái

20:00 Szingapúr óriáskereke

21:00 Alagútfúrók: Malajzia

22:00 Élet a fronton

23:00 Bekasztlizva külföldön

0:00 Nők fegyőrruhában

TV PAPRIKA

16:00 Martha Stewart –

Sütivilág – sor.

16:30 Alma Obregon

desszertjei

17:00 Finoman egészséges,

egészségesen finom

17:30 Ariana perzsa konyhája

18:00 Jamie és Jimmy konyhai

csatái – sor.

19:00 Rick Stein hosszú

hétvégéi – reality show

20:00 Andy és Ben felfalja

Ausztráliát

20:30 Nicola konyhája

21:00 James Martin:

Kalandozások

Franciaországban

22:00 Így etesd a családodat!

22:15 Piknik – sor.

22:30 Egyszerűen olaszul

23:00 Éhes motorosok – Tyúk

vagy tojás

0:00 Bódi Margó ízvilága

HBO

6:00 Karácsony kis

szépséghibával –

vígjáték

7:35 A tűzből nincs kiút –

akciófilm

9:30 Vigyázz, kész, szörf!

11:00 Egy perc csendben –

dráma

12:35 Amélia – Kalandok

szárnyán

14:25 A sushi árnyékos

oldalán – dráma

16:15 Inferno – thriller

18:15 Élet

20:00 Megan Leavey

22:00 Itt és most – sor.

23:05 Virsliparti – vígjáték

0:40 Dr. Halál

FILM+

9:00 Marslakó a mostohám

– vígjáték

11:05 A szentfazék – vígjáték

13:15 Maci Laci – animációs

film

14:45 Gagyi mami – Mint két

tojás – vígjáték

16:50 Állj, vagy jövök! –

vígjáték

18:40 A szellemlovas 2.

– A bosszú ereje –

akciófilm

20:30 A sötét lovag –

akciófilm

23:25 Pompeji – kalandfilm

1:25 A holló – thriller

ARENA SPORT 1

7:00 Labdarúgás: Verona–

Chievo

9:00 Kosárlabda: Cedevita–

Partizan

10:30 MaxBet hírek

11:00 Kézilabda: Győri Audi

ETO–Krim Mercator

13:00 Labdarúgás:

Rangers–Celtic

16:00 Labdarúgás: Crvena

Zvezda–Napredak

18:30 Kosárlabda:

Barcelona–Real

Madrid

21:00 Labdarúgás: Inter–

Napoli

22:55 MaxBet hírek

0:00 NHL: NY Islanders–

Calgary

2:20 Futsal: Barcelona Lassa–

Jaén P. Interior

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:30 Sífutás – világkupa

6:00 Alpesi sí – világkupa

7:30 Biatlon – világkupa

8:35 Kerékpár

9:30 Alpesi sí – világkupa

12:00 Sífutás – világkupa

13:30 Biatlon – világkupa

14:15 Síugrás – világkupa

16:15 Kerékpár

18:00 Biatlon – világkupa

19:00 Síugrás – világkupa

19:45 Snooker – Gibraltár

22:00 Kerékpár

23:35 Gyorskorcsolya – vb.

1:30 Síugrás – világkupa

EUROSPORT 2

3:00 Kerékpár – Olaszország

5:00 Alpesi sí – világkupa

6:00 Biatlon – világkupa

7:00 Alpesi sí – világkupa

8:30 Crashed Ice – sorozat

9:45 Snooker – Gibraltár

12:00 Snowboard – világkupa

12:45 Alpesi sí – világkupa

13:45 Kerékpár –

Franciaország

15:15 Labdarúgás:

Bundesliga –

Stuttgart – Leipzig

17:30 FIFA labdarúgás

18:00 Labdarúgás:

Bundesliga

– Dortmund –

Eintracht Frankfurt

20:00 Labdarúgás: Bundesliga

21:15 Crashed Ice – sorozat

22:00 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – New York

City FC – Los Angeles

Galaxy

M4 SPORT

6:35 Kézilabda közvetítés

8:25 Jövünk!

8:55 kisBAJNOK magazin

9:25 Múlt és Jelen

10:00 Góóól

11:25 Labdarúgó közvetítés

13:25 UEFA BL magazin

14:00 Labdarúgó közvetítés

16:00 Kézilabda közvetítés

17:35 M4 Sport stúdió

17:45 Jégkorong – EBEL

19:50 M4 Sport stúdió

20:15 Góóól!2

21:15 Sporthíradó

21:30 Labdarúgó közvetítés

23:30 Szabadidő magazin

2018. március 8. 57

hétfő, március 12.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:35 A dzsungel könyve

16:55 Szuper Négyes – sor.

17:10 Mickey egér játszótere

17:35 Dr. Plüssi – sor.

18:00 Jake és Sohaország

kalózai – sor.

18:20 Miles a jövőből – sor.

18:45 Leo, az ifjú vadőr – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky – sor.

19:40 Éliás, a kis mentőhajó

20:05 Matrica – Igaz vagy

hamis? – sor.

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt

22:40 Akusztik

23:40 Az A38 Hajó színpadán

0:35 Lola – sor.

M3

11:00 Híradó

11:15 T.J. Hooker – sor.

13:00 A hivatásos szűz

14:20 A császár parancsára

– dráma

15:55 A pampák királya – sor.

16:50 Vers mindenkinek

17:00 Híradó

17:15 Halálbiztos diagnózis

18:10 T.J. Hooker – sor.

19:00 Família Kft. – sor.

22:50 A TV Zenei Klubja

23:50 Olvasólámpa

0:40 A homok titkai – sor.

M5

8:40 Fejezetek Magyarország

közlekedéstörténetéből

9:10 Történelemformáló

asszonyok

10:05 Élet az észak-amerikai

vadonban – sor.

10:50 Miért

11:25 Hogyan készült? – sor.

12:00 Az utazó

12:30 Mutasd meg, hol élsz!

13:05 Nagy számok örvénye –

13:35 Ki mer ma?

13:50 Érettségi 2018

14:20 Szólalj meg!

15:10 Tengerek, városok,

emberek

16:00 Felsős

16:35 Mindenki Akadémiája

17:10 Élet az észak-amerikai

vadonban – sor.

18:10 Tudományos Híradó

18:25 Ön is tudja

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:30 M5 Lexikon

19:35 Hogyan készült? – sor.

20:10 A világ tetején – A

Tibeti-fennsík – sor.

21:10 Előszó

21:15 Giuseppe Verdi:

Nabucco

23:25 Esti kérdés

0:00 A világ tetején – A

Tibeti-fennsík – sor.

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Hívj és nyerj

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Csapdába csalva – sor.

13:05 A Piramis

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Álmodj velem! – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A Piramis

20:50 Áll az alku

22:05 Drágám, add az életed!

23:25 Tények Extra

2:30 Bűnös Chicago – sor.

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:05 Fókusz

12:30 Édesítő

13:10 Anyám borogass (A

semmi közepén/

Családom és egyéb

emberfajták) – sor.

13:40 Éjjel-nappal Budapest

14:50 A Fal

16:15 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL Híradó

19:10 Fókusz

19:40 A Fal

21:05 Barátok közt – sor.

21:45 Éjjel-nappal Budapest

22:55 CSI: A helyszínelők

0:00 RTL Híradó

0:30 Magyarul Balóval

RTL II

7:00 Hupikék törpikék – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A narancsvidék – sor.

11:00 Hazug csajok társasága

11:55 Gyilkos ügyek – sor.

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:50 A gyanú árnyékában

14:50 Showder Klub

15:55 Barátok közt – sor.

16:30 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

17:30 A gyanú árnyékában

18:30 Showder Klub

19:30 Oltári csajok

21:30 RTL II Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 Barátok közt – sor.

23:30 Az élet csajos oldala

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

DUNA

6:00 Híradó

6:45 Roma magazin

7:15 Domovina

7:50 Ridikül

8:45 Elfeledett szerelem

9:35 Mámoros szerelem

10:25 Család-barát

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

13:00 Jamie 15 perces kajái

13:30 Honfoglaló

14:25 Mámoros szerelem

15:15 A vidéki doktor –

dráma

16:05 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

17:00 Ridikül

18:00 Híradó

18:40 Végtelen szerelem

19:35 Honfoglaló

20:30 Kékfény

21:30 Kártyavár – sor.

22:25 NCIS – Tengerészeti

helyszínelők – sor.

23:10 Agatha Raisin – sor.

0:05 Marslakó a Tündér

utcából – Temesi

Ferenc portré

DUNA WORLD

6:25 Világ

6:50 Summa

7:15 Gasztroangyal – sor.

8:15 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:30 Kínai nyelvű hírek

8:40 Evangélikus riportok

9:10 Rome Reports –

Vatikáni híradó

9:40 Tálentum – sor.

10:10 MMA-portrék

11:05 Angol nyelvű hírek

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 Életkor

14:20 Öt kontinens –

magazinműsor

14:50 Család-barát –

magazinműsor

16:30 Roma Magazin –

magazinműsor

17:00 Domovina –

magazinműsor

17:35 Ízőrzők – sor.

18:10 Gasztroangyal – sor.

19:05 Itthon vagy! –

magazinműsor

19:25 Hazajáró –

magazinműsor

20:00 Hogy volt!?

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:35 Honfoglaló

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:25 Tudományos Híradó

0:40 Az én '56-om – sor.

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Sorozat

9:45 Art-erija – magazin

10:00 Hírek

10:10 Katy a szakács –

kulináris műsor

10:21 Brajan mester – sorozat

10:43 Rajzfilm

11:05 Agrármozaik

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:05 Szlavónia, Baranya és

Nyugat-Szerémség

krónikája

12:31 RTV a vásáron

13:00 Copper – A törvény ára

13:45 Ne siess

13:50 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 Paletta – kollázsműsor

15:00 Agrárhírek

15:20 Felsorakoztatás

15:45 Biznisz monitor

16:10 Sorozat

16:48 Szomszédok története

17:00 Hírek

17:20 Tájékoztató műsor

17:50 Vajdaságon át

18:20 Újvidéki képeslapok

19:02 Rajzfilm

19:15 Állami munka

19:30 Hírek

20:05 Copper – A törvény ára

21:00 Zenés műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art-erija – kulturális

magazin

22:45 Dermesztő rémület

– film

0:26 Ratkájék büszkesége

VAJDASÁG 2

6:34 Srpski ekran – az MTV

műsora szerb nyelven

7:00 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

7:05 Konyhácska (magyar)

7:30 Barázda –

mezőgazdasági műsor

8:00 Visszapillantó (horvát)

8:30 Magazinműsor

(magyar)

9:00 Teleklub (román)

10:30 Spektrum (bunyevác)

11:00 Vallási műsor

11:55 Luča – montenegrói

műsor

12:15 Fogyasztói riport

12:40 Konyhácska (magyar)

13:00 Hírek (magyar)

13:10 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

13:18 Ipari felfedezések

13:41 Gyermekműsor

14:15 Sorozat

15:00 Akadémikus

15:25 Jó kondícióban

15:51 Romológia – ifjúsági

műsor (roma)

16:20 Paletta – kollázsműsor

17:10 Egyenesen (horvát)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó (magyar)

19:30 Glóbusz – külpolitikai

műsor (magyar)

20:00 Napjaink (magyar)

20:50 Fókuszban (magyar)

21:30 TV sport (magyar)

22:00 Történetek Mekongról

22:43 A világ közepe

23:08 Kulturális műsor

23:33 Valami több

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

8:00 Szubjektív

8:30 Pannon Gazda

8:55 Kalamáris

9:00 Közel-kép

9:30 Fejezetek Magyarország

közlekedéstörténetéből

10:05 Slovenski utrinki

– szlovén nyelvű

nemzetiségi magazin

10:30 Tenyerünkön a világ –

Karibi hajóút

11:00 Polgár – kisebbségek

Szerbiában

11:30 Székely konyha

12:00 Pannon Gazda

Plusz – Delta Agrar

napraforgóhibridek

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Magyar Világ – erdélyi

magyar magazinműsor

15:00 Szegedi Közélet

16:00 Szubjektív

16:30 Tájoló – szerbiai útifilm

17:00 Sporthétfő

17:30 Híradó

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

19:00 Vitrázs – kultúrkörkép

– Topolyán

koncertezett a Folk

Embassy zenekar

19:30 Sporthétfő

20:00 Híradó

20:35 Buđenje iz mrtvih –

Holtak feltámadása

– szerb-montenegrói

filmdráma magyar

felirattal

22:50 Híradó

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Délelőtti mozaik

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Közös nevezőn

16:35 Vándorének

17:35 Ritmusbox

19:00 Hangrobbanás

20:05 Délelőtti mozaik

(ism.)

22:00 Zenemánia

23:05 Kis éji zene

23:25 Közügyek – hírháttér

0:15 Térkép – Integrációs

magazinműsor

0:40 Jazznight – Harcsa

Veronika Kvartett,

2/2. rész

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 reggeli híradó

9:00 Az Obrenović dinasztia

vége – hazai sorozat

10:00 A dolgok állása

12:00 Hírek

12:30 Gasztronomád

12:45 NCSI: Los Angeles

13:30 Dokumentumműsor

14:00 Vadászat és horgászat

14:30 Szomszédok 4 – sor.

15:00 Ez Szerbia

16:05 Montevideo, bog te

video – hazai sorozat

17:00 Vajdasági hírek

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Hírek

20:05 Montevideo, bog te

video – hazai sorozat

21:00 Üldözés – kvíz

22:00 Szomszédok 4 – sor.

22:30 Hírek

23:15 Autóportré – kulturális

műsor

23:45 NCSI: Los Angeles

BELGRÁD 2

6:25 Kirakócska – vetélkedő

6:43 Dokumentumműsor

6:49 Vallási naptár

7:00 Szerbiai falu küszöbe:

Brod

7:30 Nyél nélküli seprű –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek

58 2018. március 8.

tv hétfő, március 12.

9:55 Kis napló–

gyermekműsor

10:05 Én, mi és mások 3 –

iskolai műsor

10:30 Az élet minden színe

11:00 Balkáni utcán

11:35 Belgrádi

Zeneművészeti Kar

80 éve

12:30 Az élelem földje

13:00 Trezor

14:00 Tamarával akcióban

15.00 Én, mi és mások –

iskolai műsor

15:27 120 éves a Szerbiai

vegyészek társulata –

tudományos műsor

15:50 Kis napló –

gyermekműsor

16:00 Twin Peaks – sorozat

18:30 Szuper anyukák –

dokumentumműsor

19:00 TV hálózat

19:30 Mérték a zenéhez

20:00 Dokumentumfilm

22:00 Dráma hétfőn

– „Šumanović –

komedija umetnika”

23:25 Podzemna železnica

– film

23:50 Prva ljubav – film

0:40 Fargo 3 – sorozat

HORVÁT 1

6:40 TV Naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Betty’s Diagnose –

sorozat

11:10 Harmadik kor

11:35 Biztonságosan a

közlekedésben

11:42 TV-naptár

12:20 Klinika

12:25 Szeress mindörökké

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 A föld gyümölcse

15:00 Jó napot, Horvátország

15:50 Dr. Blake – sorozat

16:43 TV-naptár

17:20 Nálunk idehaza

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 A maffia története

21:00 Nyugodj békében 3 –

sorozat

22:04 Nyíltan

22:54 Híradó

23:29 Romano Bolković – 1

az 1-re – talk-show

0:09 Dr. Blake – sorozat

HORVÁT 2

5:52 Szó és élet

6:22 Kulturális hírek

6:32 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

9:00 Tanóra

9:30 Mesemondó

10:00 Gyermeksorozat

10:30 Oroszlánbarlang –

ifjúsági sorozat

11:05 Index

11:35 McLeod lányai

12:30 Legszebb kertek

13:30 Garage Sale Mystery

– film

15:00 Nagy Orosz folyók: Don

– dokumentumsorozat

16:00 Körzeti Híradó

16:45 Cápa a felszín alatt –

dokumentumfilm

17:40 City Folk

18:05 Dokumentumműsor

18:20 TV Bingo

19:00 Matt Hatter történetei

– rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Stadion

21:00 Tökéletes anyák – film

22:50 Gyilkos elmék – sorozat

23:45 Brooklyn 99 – sorozat

0:15 Napfényes Philadelphia

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Kitekintő –

magazinműsor

13:05 Napirend előtti

felszólalások

14:30 Építők

15:05 A két gróf Andrássy

Gyula

16:25 Kultúrklub Major

Melindával

16:35 Jövőálló

17:05 Informátor

17:30 Hosszabbítás

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Heti terror

21:00 Hírek

21:05 Sajtóklub

22:35 Tegnapi történelem

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

0:00 Hírek

0:05 Heti terror

0:30 Újranyitott akták –

magazinműsor

1:00 Hazahúzó

HÍR TV

Híradó: 10:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:00, 20:00,

22:00

12:30 Európai híradó

13:00 Egyenesen ráadás

14:00 Látótér

14:30 Peron

15:30 Célpont

16:00 Tantusz

17:30 Hírvilág

19:00 Egyenesen

20:30 Egyenesen

21:00 Főszerkesztők klubja

23:00 Sznobjektív

0:00 Lapzárta

0:30 Egyenesen

2:00 Látótér

COOL

9:00 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

9:55 Gyilkos ügyek – sor.

10:50 Vészhelyzet – sor.

11:45 CSI: New York-i

helyszínelők – sor.

12:40 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:35 Cobra 11 – sor.

15:30 CSI: New York-i

helyszínelők – sor.

16:25 A hidegsebész – sor.

17:20 Gyilkos ügyek – sor.

18:15 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

19:10 Castle – sor.

20:05 A mentalista – sor.

21:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 X-akták – sor.

0:00 Rejtjelek – sor.

1:00 X-akták – sor.

2:00 Gyilkos elmék – sor.

STORY4

6:25 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

6:50 Az utolsó zsaru – sor.

7:50 Gyilkos sorok – sor.

10:00 Downton Abbey – sor.

11:30 Született feleségek

13:30 Hope Klinika – sor.

15:35 Felújít-lak – sor.

17:45 Az utolsó zsaru – sor.

18:50 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

22:45 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

2:00 Bostoni halottkémek

VIASAT3

6:35 Will és Grace – sor.

7:25 Jóbarátok – sor.

8:20 Agymenők – sor.

9:15 Szívek szállodája – sor.

11:10 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:05 Castle – sor.

16:05 A mentalista – sor.

18:05 Castle – sor.

19:05 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:00 Agymenők – sor.

23:00 Next – A holnap a

múlté – akciófilm

0:55 A mentalista – sor.

2:35 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

ATV

12:25 Start plusz

13:00 Laci bácsi konyhája

13:30 700-as klub

16:05 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 Egyenes beszéd

20:35 Csatt

21:30 ATV Híradó

21:55 Heti Napló Sváby

Andrással

22:55 Világhíradó

23:15 Hazahúzó

0:00 Magyarország

építészete

0:05 ATV Híradó

0:25 Egyenes beszéd

1:45 Csatt

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Lakásnepperek – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 X-Machines – A

szupergépek – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 A gépek felemelkedése

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Aszfaltcowboyok –

sorozat

18:00 Raktárvadászok – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 A farmmentők – sor.

21:00 Extrém vasútvonalak

Ausztráliában – sor.

22:00 Escobar milliói – sor.

23:00 Az Amazonas sötét

titkai

0:00 Mi történt ezután?

0:30 Bakik a Föld körül –

reality show

1:00 Ne próbáld ki otthon!

2:00 A farmmentők – sor.

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

8:00 Vadak szigete

(Szabadok szigete)

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

10:00 Országút a pokolba

11:00 Dr. Pol állatklinikája

13:00 Tábornokok a

harcmezőn – sor.

15:00 Pedig jó ötletnek tűnt

16:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

17:00 A Harmadik Birodalom

építményei – sor.

18:00 Légikatasztrófák – sor.

20:00 Pedig jó ötletnek tűnt–

sorozat

21:00 Légikatasztrófák – sor.

22:00 Parancsnokok és

katonák – sor.

23:00 Hitler népirtó gépezete

0:00 A Harmadik Birodalom

titkai – sor.

1:00 Mussolini és Hitler:

közel, mégis távol

TV PAPRIKA

16:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

17:00 Baromfi újratöltve

17:30 Lyndey titkos sütivilága

18:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

19:15 Tomasz Deker

desszertjei

19:45 Receptdaráló

20:00 Dóra a piacon – reality

show

20:30 A világ késsel-villával

21:00 Éhes motorosok

– Laktató fogások –

reality show

22:00 Sütünk, tesó? (Azok a

csodálatos pékfiúk)

23:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

0:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

1:00 Baromfi újratöltve

1:30 Lyndey titkos sütivilága

2:00 Fűszerek a kertből

HBO

6:00 A sushi árnyékos

oldalán – dráma

7:45 Inferno – thriller

9:45 Élet

11:30 Lilo és Stitch – A

csillagkutya –

animációs film

12:55 Kegyetlen játékok –

thriller

14:30 Britannia – sor.

15:20 Modern család – sor.

15:45 Felvétel indul! –

magazinműsor

16:15 Megan Leavey

18:10 xXx: Újra akcióban –

akciófilm

20:00 Itt és most – sor.

21:00 Transformers: Az utolsó

lovag – sci-fi

23:35 Motel 2. – horror

1:10 A Kísértet – dráma

FILM+

14:25 A szellemlovas 2.

– A bosszú ereje –

akciófilm

16:15 A sötét lovag –

akciófilm

23:00 Mad Max – A harag

útja – akciófilm

ARENA SPORT 1

7:00 FIFA Football

7:30 Kézilabda:

Magdeburg–Kiel

9:00 Kosárlabda: Mega

Bemax–Igokea

10:30 MaxBet hírek

11:00 Red bull magazin

12:00 Labdarúgás: Inter–

Napoli

14:00 Labdarúgás: Arsenal–

Watford

15:30 Labdarúgás: Út

Oroszországba

16:00 Labdarúgás:

BL-összefoglaló

17:00 Labdarúgás:

Francia bajnokság

(összefoglaló)

17:30 Labdarúgás:

Olasz bajnokság

(összefoglaló)

18:00 Kosárlabda: Crvena

Zvezda–Cibona

20:00 A kosárban

21:00 Labdarúgás:

Szerb Szuperliga

(összefoglaló)

22:55 MaxBet hírek

23:30 Mobil Auto

1:00 NHL: Winnipeg–

Washington

2:20 Labdarúgás: MFK

Karvina–Sparta Praha

EUROSPORT 1

3:00 Kerékpár

5:15 Snooker – Gibraltár

7:00 Síugrás – világkupa

8:30 Biatlon – világkupa

9:30 Alpesi sí – világkupa

10:30 Gyorskorcsolya – vb.

12:00 Síugrás – világkupa

13:00 Kerékpár –

Olaszország

16:30 Biatlon – világkupa

17:15 Síugrás – világkupa

18:30 Biatlon – világkupa

19:00 Sífutás – világkupa

19:55 Eurosport 1 hírek

20:00 Kerékpár – Olaszország

21:00 Síugrás – világkupa

22:00 Snooker – Gibraltár

23:45 Eurosport 1 hírek

23:50 Sportok – WATTS

0:05 Biatlon – világkupa

0:30 Kerékpár – Olaszország

1:30 Síugrás – világkupa

2:30 Biatlon – világkupa

EUROSPORT 2

3:00 Snooker – Gibraltár

4:30 Gyorskorcsolya – vb.

5:30 Síugrás – világkupa

7:00 Snowboard – világkupa

8:00 Kerékpár

9:45 Alpesi sí – világkupa

10:45 Biatlon – világkupa

11:45 Snooker – Gibraltár

13:00 Crashed Ice – sorozat

14:00 Síugrás – világkupa

15:30 Gyorskorcsolya – vb.

16:30 Biatlon – világkupa

17:00 Biatlon – világkupa

17:30 Kerékpár – Olaszország

18:30 FIFA labdarúgás

19:00 Labdarúgás: Bundesliga

20:15 Labdarúgás:

Bundesliga – Werder

Bremen – FC Köln

22:25 Eurosport 2 hírek

22:30 FIFA labdarúgás

22:45 Síugrás – világkupa

23:45 Snooker – Gibraltár

0:55 Eurosport 2 hírek

1:00 Biatlon – világkupa

2:00 Kerékpár – Olaszország

M4 SPORT

7:00 M4 Sportreggeli

7:50 Labdarúgó közvetítés

9:50 M4 Sportreggeli

10:35 Kézilabda közvetítés

12:20 UEFA BL magazin

12:50 Góóól

13:50 Jövünk!

14:25 Startfejes magazin

14:55 Múlt és Jelen

16:30 Kosárlabda magazin

17:30 Kézilabda magazin

18:30 Sport7fő

19:30 Sporthíradó

19:45 M4 Sport stúdió

20:00 Jégkorong közvetítés

22:05 M4 Sport stúdió

22:30 Sporthíradó

22:45 Kézilabda magazin

23:45 Kézilabda közvetítés

1:30 Szabadidő magazin

2:00 Jégkorong közvetítés

2018. március 8. 59

kedd, március 13.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:35 A dzsungel könyve

16:55 Szuper Négyes – sor.

17:10 Mickey egér játszótere

17:35 Dr. Plüssi – sor.

18:00 Jake és Sohaország

kalózai – sor.

18:20 Miles a jövőből – sor.

18:45 Leo, az ifjú vadőr – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky – sor.

19:40 Éliás, a kis mentőhajó

20:05 Matrica – Triangulum

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt

22:35 Zsaruvér – sor.

23:25 Kulisszák mögött – az

A38-as hajón

0:20 Lola – sor.

1:15 Melissa és Joey – sor.

1:35 Én vagyok itt

M3

11:00 Híradó

11:10 Időjárás-jelentés

11:15 T.J. Hooker – sor.

12:10 A szabadság fővárosa

– 1848

14:05 Hungária koncert

15:45 A pampák királya – sor.

16:40 Arany János emlékére

17:00 Híradó

17:10 Időjárás-jelentés

17:15 Halálbiztos diagnózis

18:15 T.J. Hooker – sor.

19:05 Família Kft. – sor.

20:05 Az Angol Királynő

23:20 Századfordító

magyarok – sor.

0:20 A homok titkai – sor.

1:30 Bartók bemutatók

nyomában – sor.

M5

8:40 Az utazó

9:10 Mutasd meg, hol élsz!

9:50 Élet az észak-amerikai

vadonban – sor.

10:50 Nagyok – sor.

11:25 Hogyan készült? – sor.

12:00 Magyar Krónika –

magazinműsor

12:30 Mutasd meg, hol élsz!

13:05 Nagy számok örvénye

13:35 Ki mer ma?

13:50 Érettségi 2018

14:20 Szólalj meg!

15:05 Franciaország

vad világa –

dokumentumfilm

16:00 Felsős

16:25 M5 Lexikon

16:35 Mindenki Akadémiája

18:10 Tudományos Híradó

18:25 Ön is tudja –

műveltségi vetélkedő

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:25 M5 Lexikon

19:35 Hogyan készült? – sor.

20:10 A világ tetején – A

Tibeti-fennsík – sor.

21:10 Előszó

23:10 Esti kérdés

23:45 A világ tetején – A

Tibeti-fennsík – sor.

0:35 Mindenki Akadémiája

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Hívj és nyerj

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Csapdába csalva – sor.

13:05 A Piramis

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Álmodj velem! – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A Piramis

20:50 Áll az alku

22:05 Drágám, add az életed!

23:25 Tények Extra

23:50 NCIS – Tengerészeti

helyszínelők – sor.

0:50 Lángoló Chicago – sor.

1:50 Backstrom nyomozó

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:05 Fókusz –

magazinműsor

12:30 KölyökKalauz

13:10 Anyám borogass (A

semmi közepén/

Családom és egyéb

emberfajták) – sor.

13:40 Éjjel-nappal Budapest

14:50 A Fal

16:15 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL Híradó

19:10 Fókusz

19:40 A Fal

21:05 Barátok közt – sor.

21:45 Éjjel-nappal Budapest

22:55 Házon kívül –

riportműsor

23:30 XXI. század – a

legendák velünk élnek

0:00 RTL Híradó

0:30 Magyarul Balóval

1:10 KarrierZóna

1:45 A védelmező – dráma

RTL II

7:00 Hupikék törpikék – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A narancsvidék – sor.

11:00 Hazug csajok társasága

11:55 Gyilkos ügyek – sor.

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:50 A gyanú árnyékában

14:50 Showder Klub

15:55 Barátok közt – sor.

16:30 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

17:30 A gyanú árnyékában

18:30 Showder Klub

19:30 Oltári csajok

21:30 RTL II Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 Barátok közt – sor.

23:30 Az élet csajos oldala

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

1:00 A gyanú árnyékában

DUNA

6:00 Híradó

6:40 Kenó

6:45 Srpski Ekran

7:20 Unser Bildschirm

7:50 Ridikül

8:45 Elfeledett szerelem

9:30 Mámoros szerelem

10:25 Család-barát –

magazinműsor

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

13:00 Jamie 15 perces kajái

13:30 Honfoglaló

14:25 Mámoros szerelem

15:15 A vidéki doktor –

dráma

16:05 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

17:00 Ridikül

18:00 Híradó

18:40 Végtelen szerelem

19:35 Honfoglaló

20:30 Önök kérték!

21:30 Velvet Divatház – sor.

22:15 Kenó

22:25 Laura rejtélyei – sor.

0:50 Nagyok – sor.

DUNA WORLD

6:25 Család'18

6:50 Magyar gazda

7:15 Gasztroangyal – sor.

8:15 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:30 Kínai nyelvű hírek

8:45 Unitárius magazin

9:15 Református riportok

9:50 Tálentum – sor.

10:25 MMA-portrék

11:20 Angol nyelvű hírek

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 Család'18

13:45 Hazajáró –

magazinműsor

14:15 Térkép –

magazinműsor

14:45 Család-barát –

magazinműsor

16:15 Srpski Ekran

16:45 Unser Bildschirm

17:15 Útravaló

17:35 Ízőrzők – sor.

18:10 Gasztroangyal – sor.

19:05 Itthon vagy! –

magazinműsor

19:25 Hazajáró –

magazinműsor

20:00 Arany 200 –

Válogatás az emlékév

eseményeiből

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:30 Honfoglaló

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:25 Tudományos Híradó

0:35 Az én '56-om – sor.

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Sorozat

9:45 Art-erija – kulturális

magazin

10:00 Hírek

10:10 Katy a szakács –

kulináris műsor

10:23 Brajan mester – sorozat

10:45 Rajzfilm

11:05 Életet az éveknek

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Paletta – kollázsműsor

(szlovák)

13:00 Copper – A törvény ára

– sorozat

13:45 Ne siess

13:50 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 Euró áttekintés

14:31 Egészségügyi műsor

15:00 Agrárhírek –

mezőgazdasági műsor

15:20 Egy fedél alatt –

műsor az európai

integrációkról

15:45 Gazdaságtudomány

16:10 Sorozat

16:48 Szomszédok története

– sorozat

17:00 Hírek

17:20 Tájékoztató műsor

17:50 Vajdaságon át

18:20 Újvidéki képeslapok

19:02 Rajzfilm

19:15 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Copper – A törvény ára

– sorozat

21:00 Kikapcsolva

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági híradó

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art-erija – kulturális

magazin

22:45 Kulturális műsor

23:10 Dokumentumműsor

23:35 Dokumentum –

tájékoztató műsor

0:00 Ratkájék büszkesége –

sorozat

0:46 Az éjszaka ritmusa

VAJDASÁG 2

6:05 Tudás hatalom –

mezőgazdasági műsor

7:00 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

7:05 Konyhácska (magyar)

7:30 TV sport (magyar)

8:00 Dalolt költészet

fesztiválja (magyar)

8:30 Ipari felfedezések –

dokumentumműsor

8:55 Egyenesen (horvát)

9:25 Világítótorony (horvát)

9:50 Makedón nap

10:20 Oktatóműsor

10:45 A világ közepe

11:10 Szórakoztató műsor

11:35 A világ körülöttünk

12:00 Öko-egyensúly

12:15 Jó munka –

dokumentumműsor

12:40 Konyhácska (magyar)

13:00 Hírek (magyar)

13:10 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

13:18 Durindo 2016

13:45 Gyere velem a

napközibe –

gyermekműsor

14:15 Sorozat

15:00 Luča – montenegrói

műsor

15:20 A világ körülöttünk

15:45 Euró áttekintés

16:10 Paletta – kollázsműsor

(szlovák)

17:00 Szlovák nyelvű

műsorok

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó (magyar)

19:30 Cigányzene

20:00 Jó estét, Vajdaság

(roma)

21:30 TV-magazin (roma)

22:30 Álom –

dokumentumfilm

23:50 Zenés műsor

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

8:00 Közel-kép

8:30 Szubjektív

8:55 Kalamáris

9:00 Sporthétfő

9:30 .eu – magazinműsor

10:05 Roma magazin

10:30 Jövőprojekt

11:00 Tájoló – szerbiai útifilm

11:30 Sporthétfő

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Faluműsor (ism.)

10:05 Heti gazdasági figyelő

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szempont

16:35 Hit, vallás, hitvallás

17:45 Nyelvművelő jegyzet

18:00 Beszélgessünk

19:00 Gyöngykaláris

20:05 Heti gazdasági figyelő

(ism.)

22:00 Balkán mix

23.05 Kis éji zene

12:00 Vitrázs – kultúrkörkép

– The End – a

szabadkai Kosztolányi

Dezső Színház

bemutatója

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Látogató – erdélyi

magyar magazinműsor

15:00 Szerelmes földrajz

15:30 Székely konyha

16:00 Hitünk – vallási műsor

16:30 Teljesen természetes

17:00 Szubjektív

17:30 Híradó

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

19:00 Közel-kép

19:30 Szubjektív

20:00 Híradó

20:35 Fekete krónika –

A tüzes bíróság

és a louduni

ördöghajsza – magyar

dokumentumfilm

sorozat

21:35 Közel-kép

22:00 Híradó

22:35 Közügyek – hírháttér

23:20 Kincsesládánk –

Nagybecskerek,

Muzslya

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Az Obrenović dinasztia

vége – hazai sorozat

10:00 A dolgok állása

12:00 Hírek

12:45 NCSI: Los Angeles

60 2018. március 8.

tv kedd, március 13.

13:30 Állampolgár –

tájékoztató műsor

14:00 Aranyalma

14:30 Szomszédok 4 – sor.

15:00 Ez Szerbia.

16:05 Montevideo, bog te

video – hazai sorozat

17:00 Vajdasági hírek

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Hírek

20:05 Montevideo, bog te

video – hazai sorozat

21:05 Kérdőjel – tájékoztató

műsor

22:00 Szomszédok 2 – sor.

22:30 Hírek

23:15 NCSI: Los Angeles

0:00 Hírek

BELGRÁD 2

6:29 Kirakócska

6:52 Vallási naptár

7:03 Szerbia falu küszöbe

– Brod

7:34 Nyél nélküli seprű –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek

9:55 Kis napló

10:05 Holnap majd én –

iskolai műsor

10:30 Ökológiai műsor

11:00 SAT

11:45 Kemal Gekić – Bach és

Liszt – zenés műsor

12:30 Nyomok –

dokumentumműsor

13:00 Trezor

14:00 Tudás – hatalom

15:00 Holnap majd én –

iskolai műsor

15:25 Ökológiai műsor

15:55 Kis napló –

gyermekműsor.

16:00 „Šumanović –

komedija umetnika”-

filmciklus

17:25 Sport műsor

17:50 Garavi Sokak – zenés

műsor

18:45 Az élet és a szabványok

– dokumentumműsor

19:10 Kulturális műsor

20:05 Kína – sorozat

21:00 Határok nélkül

21:55 Szerb gazdaság

22:25 Twin Peaks – sorozat

23:25 Femi Kuti – zenés

műsor

HORVÁT 1

6:40 TV-naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Betty’s Diagnose –

sorozat

11:10 A haza hangja

11:35 Informatív

11:42 TV Naptár

12:20 Klinika

12:25 Szeress mindörökké

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 Tudományos körök

14:25 Egészséges élet

15:00 Jó napot, Horvátország

15:50 Dr. Blake – sorozat

16:43 TV-naptár

17:20 Nálunk idehaza

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Saját filmben – talkshow

21:00 Álmok a jövőről: A jövő

közlekedése

22:00 Nyíltan

22:50 Híradó

23:25 Scott és Bailey –

sorozat

0:10 Dr. Blake – sorozat

1:00 Don Matteo – sorozat

HORVÁT 2

5:42 Körzeti híradó

6:32 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

9:00 Tanóra

9:30 Mesemondó

10:00 Gyermeksorozat

10:30 Oroszlánbarlang –

ifjúsági sorozat

11:05 (Re)kreáció

11:35 McLeod lányai

12:25 Legszebb kertek

13:35 Kutyavilág – film

15:10 Országok – emberek –

kalandok: Izland

16:00 Körzeti híradó

16:45 Dehesa –

dokumentumfilm

17:40 Ugyanabban az

edényben

18:25 Stipe vendégségben

19:00 Matt Hatter történetei

– rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Koktél-bár

21:00 Flörti dancing – film

22:40 Gyilkos elmék – sorozat

23:30 Brooklyn 99 – sorozat

23:55 Stipe vendégségbensorozat

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Trend – magazinműsor

13:05 Civil kör

14:30 Hosszabbítás

15:05 Kettesben Szabó

Anettel

16:25 Kultúrklub Major

Melindával

16:35 Zöld világ – sor.

17:05 Újranyitott akták

17:30 Látókör

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Razzia

21:00 Hírek

21:05 Keménymag

22:35 Plusz-mínusz

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

0:00 Hírek

0:05 Jobboldali Budapest

0:30 Klinika

1:00 Hazahúzó

HÍR TV

Híradó: 10:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:00, 20:00,

22:00

12:30 Hírvilág

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Lapzárta

16:00 Tantusz

17:30 Ázsia

19:00 Egyenesen

20:30 Egyenesen

21:00 Riasztás

23:00 Alinda

0:00 Lapzárta

COOL

9:00 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

9:55 Gyilkos ügyek – sor.

10:50 Vészhelyzet – sor.

11:45 Castle – sor.

12:40 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:35 Cobra 11 – sor.

15:30 CSI: New York-i

helyszínelők – sor.

16:25 A hidegsebész – sor.

17:20 Gyilkos ügyek – sor.

18:15 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

19:10 Castle – sor.

20:05 A mentalista – sor.

21:00 Dr. Csont – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 CSI: A helyszínelők

0:00 A mentalista – sor.

STORY4

6:15 A dzsungel könyve

6:45 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

7:15 Az utolsó zsaru – sor.

8:20 Gyilkos sorok – sor.

10:30 Downton Abbey – sor.

11:30 Született feleségek

13:30 Hope Klinika – sor.

15:35 Felújít-lak – sor.

17:45 Az utolsó zsaru – sor.

18:50 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

23:25 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

VIASAT3

6:35 Will és Grace – sor.

7:25 Jóbarátok – sor.

8:20 Agymenők – sor.

9:15 Szívek szállodája – sor.

11:10 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:05 Castle – sor.

16:05 A mentalista – sor.

18:05 Castle – sor.

19:05 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:00 Agymenők – sor.

21:00 Lucifer – sor.

22:55 Marvel's Runaways

2:00 A mentalista – sor.

ATV

12:25 Start plusz

13:00 Laci bácsi konyhája

13:30 700-as klub

14:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

16:05 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 Egyenes beszéd

20:35 Csatt

21:30 ATV Híradó

21:55 #Bochkor

22:55 Világhíradó

23:15 Hazahúzó

0:05 ATV Híradó

0:25 Vidám vasárnap

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Lakásnepperek – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 X-Machines – A

szupergépek – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 A gépek felemelkedése

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Kamionosok – sor.

18:00 Raktárvadászok – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Monumentális

történelem – sor.

21:00 Hogyan készült:

Újrahasznosítva – sor.

22:00 Hogyan készült? – sor.

23:00 Da Vinci masinái – sor.

0:00 Mi történt ezután?

0:30 Bakik a Föld körül

1:00 Ne próbáld ki otthon!

2:00 Monumentális

történelem – sor.

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

8:00 Vadak szigete

(Szabadok szigete)

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

10:00 Országút a pokolba

11:00 Dr. Pol állatklinikája

13:00 Tábornokok a

harcmezőn – sor.

15:00 Pedig jó ötletnek tűnt

16:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

17:00 A Harmadik Birodalom

építményei – sor.

18:00 Légikatasztrófák – sor.

20:00 Pedig jó ötletnek tűnt

21:00 Japán titkos fegyvere –

dokumentumfilm

22:00 Evolution of Evil

23:00 Hitler népirtó gépezete

0:00 Hitler, a beteg –

dokumentumfilm

1:00 Japán titkos fegyvere –

dokumentumfilm

2:00 Evolution of Evil

TV PAPRIKA

16:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

17:00 Baromfi újratöltve

17:30 Lyndey titkos sütivilága

18:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

19:15 Tomasz Deker

desszertjei

19:45 Receptdaráló

20:00 Dóra a piacon

20:30 A világ késsel-villával

21:00 Éhes motorosok –

Laktató fogások

22:00 Sütünk, tesó?

23:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

0:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

HBO

6:00 Kegyetlen játékok –

thriller

7:40 xXx: Újra akcióban –

akciófilm

9:25 Hannah kisüti:

Desszertnek

gyilkosság – dráma

10:50 Transformers: Az utolsó

lovag – sci-fi

13:20 Bébi úr – animációs

film

15:00 A pofátlan – vígjáték

16:35 Itt és most – sor.

17:40 John Oliver-show az

elmúlt hét híreiről

18:15 Darabokban – dráma

20:00 Britannia – sor.

20:50 Az Árnyak – sor.

22:50 A góré – dráma

0:50 Tökéletes egészség –

dráma

FILM+

15:05 A cipőbűvölő – vígjáték

16:55 Tekken – akciófilm

18:35 Szemfényvesztők 2 –

akciófilm

ARENA SPORT 1

7:00 Labdarúgás:

Arsenal 360

7:30 Labdarúgás: Arsenal

World

9:00 Kosárlabda: Mornar–

MZT Skopje

10:30 MaxBet hírek

11:00 Red bull magazin

12:00 Labdarúgás: Juventus–

Udinese

13:45 Labdarúgás: Rangers–

Celtic

15:30 Labdarúgás: Út

Oroszországba

16:00 Labdarúgás:

Čukarički–Partizan

18:00 Kosárlabda:

Beşiktaş–Bayreuth

20:45 Labdarúgás: Roma–

Sahtar Donyeck

23:00 Labdarúgás:

BL-összefoglaló

23:40 MaxBet hírek

0:10 Labdarúgás:

Manchester United–

Sevilla

EUROSPORT 1

3:00 Snooker – Gibraltár

4:30 Kerékpár – Olaszország

6:00 Síugrás – világkupa

7:00 Sífutás – világkupa

7:30 Biatlon – világkupa

8:30 Snooker – Gibraltár

10:00 Asztalitenisz

11:00 Olimpiai Játékok

13:00 Kerékpár –

Olaszország

16:30 Síugrás – világkupa

18:45 Sportok – WATTS

19:00 FIFA labdarúgás

19:30 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – MLS

összefoglaló

20:05 Kerékpár – Olaszország

21:00 Síugrás – világkupa

22:15 Motorsport

22:30 Formula-E – előzetes

23:00 Biatlon – világkupa

23:30 FIFA labdarúgás

0:00 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – MLS

összefoglaló

0:30 Kerékpár – Olaszország

1:30 Snooker – Gibraltár

EUROSPORT 2

3:00 Síugrás – világkupa

4:00 Snowboard – világkupa

5:00 Alpesi sí – világkupa

6:00 Biatlon – világkupa

6:30 Gyorskorcsolya – vb.

7:30 Kerékpár – Olaszország

8:30 Síugrás – világkupa

10:00 Snooker – Gibraltár

11:30 Snowboard – világkupa

12:15 Biatlon – világkupa

13:15 Északi összetett –

világkupa

14:30 Biatlon – világkupa

15:00 Északi összetett –

világkupa

16:30 Snooker – Gibraltár

18:00 Kerékpár – Olaszország

19:00 Síugrás – világkupa

20:35 Snooker – Gibraltár

22:00 FIFA labdarúgás

22:30 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – MLS

összefoglaló

23:00 Síugrás – világkupa

0:30 Biatlon – világkupa

M4 SPORT

7:00 M4 Sportreggeli

7:50 Labdarúgó közvetítés

9:50 M4 Sportreggeli

10:35 Kosárlabda magazin

11:35 Sport7fő

12:40 Labdarúgó közvetítés

14:45 Szabadidő magazin

15:20 Hungaroring magazin

16:55 Fradi Tv

17:25 Sporthíradó

17:45 M4 Sport stúdió

18:00 Labdarúgó közvetítés

19:45 M4 Sport stúdió

20:45 Labdarúgás: BL – 2018

22:35 M4 Sport stúdió

23:00 UEFA Bajnokok Ligája

összefoglaló

0:05 Jégkorong közvetítés

2:10 Labdarúgó közvetítés

2018. március 8. 61

szerda, március 14.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

16:35 A dzsungel könyve

16:55 Szuper Négyes – sor.

17:10 Mickey egér játszótere

17:35 Dr. Plüssi – sor.

18:00 Jake és Sohaország

kalózai – sor.

18:20 Miles a jövőből – sor.

18:45 Leo, az ifjú vadőr – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky – sor.

19:40 Éliás, a kis mentőhajó

20:05 Matrica – Hevül a

vegyület – sor.

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt

22:35 Zsaruvér – sor.

23:25 Az A38 Hajó színpadán

0:25 Lola – sor.

1:15 Melissa és Joey – sor.

1:35 Én vagyok itt

M3

11:00 Híradó

11:10 Időjárás-jelentés

11:15 T.J. Hooker – sor.

12:10 Az Angol Királynő

14:25 Képes nóták

14:55 Zenebutik

15:55 A pampák királya – sor.

16:50 Arany János emlékére

17:00 Híradó

17:10 Időjárás-jelentés

17:15 Halálbiztos diagnózis

18:05 T.J. Hooker – sor.

19:00 Família Kft. – sor.

21:35 A magyar dal

atyja – Emlékezés

Egressy Bénire –

dokumentumfilm

22:25 A szabadság fővárosa

– 1848

23:05 Telefere

0:20 A homok titkai – sor.

1:35 Arborétumok,

gyűjteményes kertek

M5

8:40 Hazajáró –

magazinműsor

9:10 Mutasd meg, hol élsz!

10:50 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

11:25 Hogyan készült? – sor.

12:00 Lengyelország

12:30 Mítoszok és legendák

62 2018. március 8.

13:05 Nagy számok örvénye

13:35 Ki mer ma?

13:50 Érettségi 2018

14:20 Szólalj meg!

15:05 Franciaország

vad világa –

dokumentumfilm

16:00 Felsős

16:35 Mindenki Akadémiája

18:10 Tudományos Híradó

18:25 Ön is tudja –

műveltségi vetélkedő

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:35 Hogyan készült? – sor.

20:10 Az utolsó édenkertek

21:10 Előszó

21:15 MüpArt Classic

23:35 Esti kérdés

0:10 Az utolsó édenkertek

1:00 Mindenki Akadémiája

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Hívj és nyerj

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Csapdába csalva – sor.

13:05 A Piramis

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Álmodj velem! – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

19:00 A Piramis

20:50 Áll az alku

22:05 Drágám, add az életed!

23:25 Tények Extra

1:45 Az indíték – sor.

RTL KLUB

7:15 Reggeli

9:20 Asztro-Show

10:25 Top Shop

12:05 Fókusz

12:30 Havazin

13:10 Anyám borogass (A

semmi közepén/

Családom és egyéb

emberfajták) – sor.

13:40 Éjjel-nappal Budapest

14:50 A Fal

16:15 Story Extra

16:50 Elif – A szeretet útján

18:00 RTL Híradó

19:10 Fókusz

19:40 A Fal

21:05 Barátok közt – sor.

21:45 Éjjel-nappal Budapest

22:55 Szulejmán – sor.

0:05 RTL Híradó

0:35 Magyarul Balóval

1:15 Szép kis nap! – vígjáték

RTL II

7:00 Hupikék törpikék – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A narancsvidék – sor.

11:00 Hazug csajok társasága

11:55 Gyilkos ügyek – sor.

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:50 A gyanú árnyékában

14:50 Showder Klub

15:55 Barátok közt – sor.

16:30 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

17:30 A gyanú árnyékában

18:30 Showder Klub

19:30 Oltári csajok

21:30 RTL II Híradó

22:00 Showder Klub

23:00 Barátok közt – sor.

23:30 Az élet csajos oldala

0:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

1:00 A gyanú árnyékában

DUNA

6:00 Híradó

6:40 Kenó

6:50 Hrvatska kronika

7:20 Ecranul nostru

7:50 Ridikül

8:50 Elfeledett szerelem

9:35 Mámoros szerelem

10:25 Család-barát –

magazinműsor

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

13:00 Jamie 15 perces kajái

13:30 Honfoglaló

14:25 Mámoros szerelem

15:15 A vidéki doktor –

dráma

16:10 A hegyi doktor – Újra

rendel – sor.

17:00 Ridikül

18:00 Híradó

18:40 Végtelen szerelem

19:35 Honfoglaló

20:30 Skandináv lottó

sorsolás

20:40 Hölgyek öröme – sor.

21:40 Arisztokraták – sor.

22:30 Kenó

22:45 Gyerekek

0:35 A rejtélyes XX. század

1:10 Határtalanul magyar

DUNA WORLD

6:25 Kárpát Expressz

6:50 Kék bolygó –

dokumentumfilm

7:15 Gasztroangyal – sor.

8:15 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:30 Kínai nyelvű hírek

8:45 Rome Reports –

Vatikáni híradó

9:15 Isten kezében

9:50 Tálentum – sor.

10:25 Portré Sebő Ferencről –

Este a Gyimesbe' jártam

11:25 Angol nyelvű hírek

11:40 A nőuralom

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 Magyar gazda

13:45 Noé barátai – Minden,

ami állat – sor.

14:15 Novum – sor.

14:50 Család-barát –

magazinműsor

16:25 Hrvatska kronika

16:55 Ecranul nostru

17:30 Ízőrzők – sor.

18:05 Gasztroangyal – sor.

19:05 Itthon vagy!

19:30 Magyarország,

szeretlek!

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:35 Honfoglaló

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

0:25 Tudományos Híradó

0:45 Az én '56-om – sor.

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Sorozat

9:45 Art-erija – kulturális

magazin

10:00 Hírek

10:10 Katy a szakács –

kulináris műsor

10:22 Brajan mester – sorozat

10:44 Rajzfilm

11:05 Kikapcsolva

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Paletta – kollázsműsor

– nemzetiségi

összeállítás

13:00 Copper – A törvény ára

– sorozat

13:45 Ne siess

13:50 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 A jövő kirakata

14:31 Jó munka –

dokumentumműsor

15:00 Agrárhírek –

mezőgazdasági műsor

15:20 Kulturális műsor

15:45 A világ közepe

16:10 Sorozat

16:48 Szomszédok története

– sorozat

17:00 Hírek

17:20 Tájékoztató műsor

17:50 Vajdaságon át

18:20 Újvidéki képeslapok

19:02 Rajzfilm

19:15 Állami munka

19:30 Hírek

20:05 Copper – A törvény ára

– sorozat

21:00 Szembesítés –

tájékoztató műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art-erija – kulturális

magazin

22:45 The Factory – film

0:24 Ratkájék büszkesége

VAJDASÁG 2

6:05 Agrármozaik –

mezőgazdasági műsor

7:00 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

7:08 Konyhácska (magyar)

7:30 Glóbusz – külpolitikai

műsor (magyar)

8:00 Napjaink (magyar)

9:00 Jó estét, Vajdaság

(roma)

10:30 Cigányzene

11:00 TV magazin (roma)

12:00 Romológia – ifjúsági

műsor (roma)

12:30 Szomszédok története

– sorozat

12:40 Konyhácska (magyar)

13:00 Hírek (magyar)

13:10 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

13:18 TV sport (magyar)

13:48 Gyermekműsor

14:15 Sorozat

14:55 Női magazinműsor

15:20 Nehéz munka

15:45 A jövő kirakata

16:10 Paletta – kollázsműsor

(ruszin)

16:50 Ruszin nyelvű műsorok

17:30 Paletta – kollázsműsor

(horvát)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó (magyar)

19:30 Román zenés műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság

(román)

21:30 TV magazin (román)

22:25 Német gyárak

22:50 5kazanje –

szórakoztató műsor

23:40 Luča – montenegrói

műsor

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

8:00 Vitrázs – kultúrkörkép

– Topolyán

koncertezett a Folk

Embassy zenekar

8:30 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Pannon Gazda –

őshonos állattenyésztés

10:05 Unser Bildschirm

– német nyelvű

nemzetiségi magazin

10:30 Pécsi Kör – kulturális

magazin

11:00 Teljesen természetes

– szórakoztató

dokumentumműsor

11:30 Elfeledett népek – A

mendek fekete

menyasszonyai

12:00 Szerelmes földrajz

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

13:55 Kalamáris

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Hangadó szerda

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Beszédtéma

16:35 Ráadás

17:35 Libegő

19:00 Nefelejcs

20:05 Hangadó szerda

(ism.)

22.00 Jazz óra

23.05 Kis éji zene

14:00 Közel-kép

14:30 Székely konyha

15:00 Kincsesládánk –

Nagybecskerek,

Muzslya

16:00 A zombori Magyar

Polgári Kaszinó

16:30 Térkép – integrációs

magazinműsor

17:00 Közel-kép

17:30 Híradó

18:05 Közügyek – hírháttér

18:55 Kalamáris

19:00 Diagnózis – regionális

egészségügyi magazin

19:30 Közel-kép

20:00 Híradó

20:35 Népzene és világzene –

XI. Kukorica Fesztivál

Magyarkanizsán

22:05 Híradó

22:40 Közügyek – hírháttér

23:25 Vitrázs- kultúrkörkép –

The End – a szabadkai

Kosztolányi Dezső

Színház bemutatója

23:45 Szubjektív

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Visszatérnek a gólyák

– sorozat

10:20 A dolgok állása

12:00 Hírek

12:45 NCSI: Los Angeles

13:30 60 legszebb népzene

14:45 A kör területe –

dokumentumműsor

15:15 Ez Szerbia

16:05 Gasztronomád

16:20 Színház a családban –

hazai sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

tv szerda, március 14.

18:25 Tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Hírek

20:05 Labdarúgás: BL

20:40 Labdarúgás: BL –

Barcelona – Chelsea

22:38 Labdarúgás: BL

23:50 NCSI: Los Angeles

0:45 Hírek

BELGRÁD 2

6:25 Kirakócska -vetélkedő

6:49 Vallási naptár

7:00 Oktató műsor

7:33 Nyél nélküli seprű –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek

9:55 Kis napló –

gyermekműsor

10:05 Lépésről lépésre –

matematika

10:23 Iskolai műsor

10:31 Talaj nélküli kert –

tudományos műsor

11:00 Út Oroszországba –

iskolai műsor

11:25 BL-magazin

11:50 RTS szimfonikus

zenekara – Gabrijel

Fore – rekviem

12:30 E-TV

13:00 Trezor

14:00 Üldözés – kvíz

15:00 Iskolai műsor

15:50 Kis napló –

gyermekműsor

16:00 Határok nélkül – sor.

16:55 Dokumentumműsor

18:20 Vízilabda: BL –

Partizan – Hannover

20:00 Kulturális központ

21:00 Határok nélkül – sor.

21:55 Bunt – zenés műsor

22:25 Twin Peaks – sorozat

23:55 Kerber – zenés műsor

HORVÁT 1

6:40 TV Naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Betty’s Diagnose –

sorozat

11:10 Öko- övezet

11:35 Bonton

11:42 TV Naptár

12:20 Klinika

12:25 Szeress mindörökké

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 Fogyasztói kód

14:25 Tekintet a határon túlra

– horvátok BiH-ban

15:00 Jó napot, Horvátország

15:50 Dr. Blake – sorozat

16:43 TV-naptár

17:20 Nálunk idehaza

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

19:59 Lottó

20:05 Változtassuk a világot:

Yitzhak Rabin: a béke

harcosa

20:58 Dhruv Baker:

Horvátországból

szeretettel – Pula/

Vodnjan

21:25 Fél óra kultúra

22:00 Nyíltan

22:50 Hírek

23:25 Scott és Bailey –

sorozat

0:10 Dr. Blake – sorozat

1:00 Don Matteo – sorozat

HORVÁT 2

6:00 Téli olimpia: Alpesi sí

7:35 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

9:00 Tanóra

9:30 Mesemondó

10:00 Gyermeksorozat

10:25 Sí világ-kupa

13:25 Tigrisszem – film

15:00 Országok – emberekkalandok:

Új kínai

selyemút

16:00 Körzeti Híradó

16:45 Történet a

cibetmacskáról –

dokumentumfilm

17:40 Ugyanabban az

edényben

18:25 Stipe vendégségben

19:00 Matt Hatter történetei

– rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Labdarúgás: BL

23:20 Brooklyn 99 – sorozat

23:40 Stipe vendégségben

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 A munkavállalók világa

13:05 Sajtóklub

14:30 Olümposz –

magazinműsor

15:05 Építészet XXI.

15:30 Élő örökség

16:25 Kultúrklub Major

Melindával

16:35 Látókör

17:05 Heti terror

17:30 Jövőálló

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Klinika

21:00 Hírek

21:05 Angard

22:35 Számla

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

0:00 Hírek

0:05 Plusz-mínusz

0:30 Razzia

1:00 Hazahúzó

HÍR TV

Híradó: 10:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:00, 20:00,

22:00

12:30 Ázsia

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Lapzárta

16:00 Tantusz

17:30 Globál

19:00 Egyenesen

20:30 Egyenesen

21:00 Szabadfogás

23:00 Elmúlt nyolc év

0:00 Lapzárta

0:30 Egyenesen

2:00 Vetítő

COOL

9:00 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

9:55 Gyilkos ügyek – sor.

10:50 Vészhelyzet – sor.

11:45 Castle – sor.

12:40 Medicopter 117 – A

légimentők – sor.

13:35 Cobra 11 – sor.

15:30 CSI: New York-i

helyszínelők – sor.

16:25 A hidegsebész – sor.

17:20 Gyilkos ügyek – sor.

18:15 CSI: Miami

helyszínelők – sor.

19:10 Castle – sor.

20:05 A mentalista – sor.

21:00 Dr. Csont – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Döglött akták – sor.

0:00 A mentalista – sor.

1:00 Dr. Csont – sor.

STORY4

6:15 A dzsungel könyve

6:45 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

7:15 Az utolsó zsaru – sor.

8:20 Gyilkos sorok – sor.

10:30 Downton Abbey – sor.

11:30 Született feleségek

13:30 Hope Klinika – sor.

15:35 Felújít-lak – sor.

17:45 Az utolsó zsaru – sor.

18:50 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

21:00 Fergeteges forgatás –

vígjáték

23:00 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

0:00 Fergeteges forgatás –

vígjáték

2:00 Bostoni halottkémek

VIASAT3

6:35 Will és Grace – sor.

7:25 Jóbarátok – sor.

8:30 Agymenők – sor.

9:20 Szívek szállodája – sor.

11:15 A mentalista – sor.

13:10 Monk – Flúgos

nyomozó – sor.

15:05 Castle – sor.

16:05 A mentalista – sor.

18:05 Castle – sor.

19:05 Két pasi – meg egy

kicsi – sor.

20:00 Agymenők – sor.

23:15 Lucifer – sor.

0:10 Lucifer – sor.

1:10 A mentalista – sor.

ATV

12:25 Start plusz

13:00 Laci bácsi konyhája

13:30 700-as klub

14:00 Televíziós vásárlási

műsorablak

16:05 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 Egyenes beszéd

20:40 Húzós – magazinműsor

21:30 ATV Híradó

21:55 Szavazz rám!

22:55 Világhíradó

23:15 Hazahúzó

0:00 Magyarország

építészete

0:05 ATV Híradó

0:25 Egyenes beszéd

1:45 Húzós – magazinműsor

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Lakásnepperek – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 X-Machines – A

szupergépek – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 A gépek felemelkedése

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Kamionosok – sor.

18:00 Raktárvadászok – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Extrém vasútvonalak

Ausztráliában – sor.

21:00 Ausztrál kamionosok

22:00 Aranyláz Alaszkában

23:00 Az alaszkai vadon

gyermekei – sor.

0:00 Mi történt ezután?

0:30 Bakik a Föld körül –

reality show

1:00 Ne próbáld ki otthon!

2:00 Extrém vasútvonalak

Ausztráliában – sor.

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

8:00 Vadak szigete

(Szabadok szigete)

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

10:00 Országút a pokolba

11:00 Dr. Pol állatklinikája

13:00 Tábornokok a

harcmezőn – sor.

15:00 Pedig jó ötletnek tűnt

16:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

17:00 A Harmadik Birodalom

építményei – sor.

18:00 Légikatasztrófák – sor.

20:00 Pedig jó ötletnek tűnt

21:00 Winston Churchill, a

Giant in the Century –

dokumentumfilm

22:00 Hitler és a nők

23:00 Hitler népirtó gépezete

0:00 Szökés a náci

haláltáborból –

dokumentumfilm

1:00 Winston Churchill, a

Giant in the Century

2:00 Hitler és a nők

TV PAPRIKA

16:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

17:00 Baromfi újratöltve

17:30 Lyndey titkos sütivilága

18:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

19:15 Tomasz Deker

desszertjei

19:45 Receptdaráló

20:00 Dóra a piacon

20:30 A világ késsel-villával

21:00 Éhes motorosok –

Laktató fogások

22:00 Sütünk, tesó?

23:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

0:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

1:00 Baromfi újratöltve

1:30 Lyndey titkos sütivilága

HBO

6:00 Bébi úr – animációs

film

7:35 Disney rövidfilmek

8:05 Jackie

9:45 Darabokban – dráma

11:25 Hé, haver, hol a kocsim?

– vígjáték

12:45 Gyakorlati apaképzés

14:25 Nyomasztó múlt –

dráma

16:10 Fargo – sor.

17:55 A narancs inges férfi

20:00 Megan Leavey

22:00 Itt és most – sor.

23:05 Meglopni egy tolvajt

(Száz év megbocsájtás)

– krimi

0:40 A remény bajnoka

3:00 Sziklaszilárd fegyelem

FILM+

15:20 Vak végzet – akciófilm

21:00 A tűzben edzett férfi –

akciófilm

ARENA SPORT 1

7:00 Labdarúgás:

Belga bajnokság

(összefoglaló)

7:30 Kézilabda: Celje–

Vojvodina

9:00 Kosárlabda: Dynamic–

Vršac

10:30 MaxBet hírek

11:00 Red bull magazin

12:00 WRC Mexico

13:00 Labdarúgás: Mačva–

Crvena Zvezda

15:30 Labdarúgás: Javor–

Partizan

18:00 Labdarúgás:

Beşiktaş–Bayern

München

20:30 Kosérlabda: Tenerife–

Murcia

22:30 Kosárlabda: Spanyol

liga (összefoglaló)

22:55 MaxBet hírek

23:30 Labdarúgás:

BL-összefoglaló

0:00 WRC Mexico

1:45 Labdarúgás: Atletico-

MG–Figueirense

EUROSPORT 1

3:00 Síugrás – világkupa

4:30 Kerékpár – Olaszország

6:00 Biatlon – világkupa

7:00 Síugrás – világkupa

8:30 Biatlon – világkupa

9:00 Olimpiai Játékok

10:00 Alpesi sí – világkupa

13:15 Olimpiai Játékok

14:15 Alpesi sí – világkupa

15:00 Kerékpár – Belgium

17:00 FIFA labdarúgás

17:15 Síugrás – világkupa

18:35 Alpesi sí – világkupa

20:30 Síugrás – világkupa

21:30 Olimpiai Játékok

0:35 Sportok – WATTS

0:45 Kerékpár – Belgium

1:30 Síugrás – világkupa

2:30 FIFA labdarúgás

EUROSPORT 2

3:00 Biatlon – világkupa

4:00 FIFA labdarúgás

4:30 Snooker – Gibraltár

6:00 Síugrás – világkupa

7:00 Biatlon – világkupa

7:30 Kerékpár – Olaszország

8:30 Snooker – Gibraltár

9:30 Síugrás – világkupa

10:30 Szabadstílusú

motokrossz

11:30 Formula-E – előzetes

12:00 Sportok – WATTS

12:15 Északi összetett –

világkupa

14:00 Síugrás – világkupa

15:30 Északi összetett –

világkupa

16:45 Alpesi sí – világkupa

18:30 Kerékpár – Belgium

19:30 Síugrás – világkupa

20:30 Északi összetett –

világkupa

21:00 Alpesi sí – világkupa

22:30 FIFA labdarúgás

23:00 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – MLS

összefoglaló

23:30 Síugrás – világkupa

0:30 FIFA labdarúgás

1:05 Alpesi sí – világkupa

M4 SPORT

7:00 M4 Sportreggeli

7:50 Labdarúgó közvetítés

9:50 M4 Sportreggeli

10:40 Kerékpártúra magazin

11:10 Labdarúgás: BL – 2018

13:10 Labdarúgó közvetítés

15:15 Női labdarúgó magazin

15:45 M4 Sport stúdió

16:00 Labdarúgó közvetítés

17:45 M4 Sport stúdió

18:00 Sporthíradó

18:15 M4 Sport stúdió

18:30 Férfi vízilabda

BL-sorozat 2018

19:40 M4 Sport stúdió

20:45 Labdarúgás: BL – 2018

22:30 M4 Sport stúdió

23:00 UEFA Bajnokok Ligája

összefoglaló

0:05 Kézilabda közvetítés

1:45 Férfi vízilabda

BL-sorozat 2018

2018. március 8. 63

csütörtök, március 15.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

8:50 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési

hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

15:05 A dzsungel könyve

15:25 Szuper Négyes – sor.

16:55 Gyerekversek

16:56 Hetedhét kaland

17:10 Mickey egér játszótere

17:35 Dr. Plüssi – sor.

18:00 Jake és Sohaország

kalózai – sor.

18:20 Miles a jövőből – sor.

18:45 Leo, az ifjú vadőr – sor.

19:10 ALVINNN!!! és a

mókusok – sor.

19:35 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky – sor.

19:40 Éliás, a kis mentőhajó

20:05 Matrica – Négyzetgyök

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Melissa és Joey – sor.

21:25 Én vagyok itt

22:35 East – A nagy

életműkoncert

23:45 Kulisszák mögött – az

A38-as hajón

M3

11:00 Híradó

11:10 Időjárás-jelentés

11:15 T.J. Hooker – sor.

12:10 Ez az Ő napja

(március 15.)

13:45 Retrock

13:55 A magyar dal

atyja – Emlékezés

Egressy Bénire –

dokumentumfilm

14:45 Retrock

14:50 Valahol Európa

15:45 A pampák királya – sor.

16:40 Arany János emlékére

16:50 Nemzeti dal-Petőfi

Sándor-Tolcsvay László

17:00 Híradó

17:10 Időjárás-jelentés

17:15 Halálbiztos diagnózis

– sorozat

18:10 T.J. Hooker – sor.

19:00 Família Kft. – sor.

64 2018. március 8.

22:50 Tolcsvay & Tolcsvay

Óriáskoncert

a Budapest

Sportcsarnokban

1994. március 15-én

M5

8:40 Lengyelország

9:10 Mítoszok és legendák

10:50 Opera Café

11:25 Hogyan készült? – sor.

12:00 Természetfilmesek és

egyéb állatfajták

12:30 Mítoszok és legendák

13:05 Nagy számok örvénye

13:35 Ki mer ma?

13:50 Érettségi 2018

14:20 Szólalj meg!

15:05 Franciaország

vad világa –

dokumentumfilm

16:00 Felsős

16:25 M5 Lexikon

16:35 Mindenki Akadémiája

18:10 Tudományos Híradó

18:25 Ön is tudja –

műveltségi vetélkedő

19:00 Vers mindenkinek

19:03 Kulturális híradó

19:35 Hogyan készült? – sor.

20:10 Az utolsó édenkertek

21:10 Előszó a filmhez

23:25 Esti kérdés

TV2

6:20 Mokka

6:25 Tények Reggel

6:55 Mokka

8:50 Hívj és nyerj

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Csapdába csalva – sor.

13:05 A Piramis

14:40 A betolakodó – sor.

15:45 Álmodj velem! – sor.

16:50 Feriha – sor.

18:00 Tények

18:55 A Piramis

20:45 Áll az alku

22:00 Drágám, add az életed!

23:20 Lara Croft: Tomb

Raider – akciófilm

RTL KLUB

6:50 Kölyökklub

9:25 A Robinson család titka

11:25 Fehér agyar

13:45 Vén csontok

15:45 Hupikék törpikék

18:00 RTL Híradó

18:55 Oscar

21:15 Kellékfeleség

23:45 RTL Híradó

0:20 30 perc vagy annyi se

RTL II

7:00 Hupikék törpikék – sor.

8:00 Vészhelyzet – sor.

9:00 Vacsoracsata

10:00 A narancsvidék – sor.

11:00 Hazug csajok társasága

11:55 Gyilkos ügyek – sor.

12:50 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

13:50 A gyanú árnyékában

14:50 Showder Klub

15:55 Barátok közt – sor.

16:30 Az élet csajos oldala

17:00 Segítség, bajban

vagyok! – sor.

17:55 A gyanú árnyékában

18:50 Showder Klub

20:50 UEFA Európa Liga

23:30 UEFA Európa Liga

összefoglaló

DUNA

6:00 Híradó

6:40 Kenó

6:45 Rondó –

magazinműsor

7:45 Ridikül

8:45 "A haza minden előtt" –

ünnepi műsor

9:00 A nemzeti lobogó

ünnepélyes felvonása

9:30 "A haza minden előtt" –

ünnepi műsor

11:00 Csalódások és

győzelmek tavasza

– Az 1849-es tavaszi

hadjárat

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

13:15 Képek, könyvek, levelek

– Negyvennyolcas

relikviák gyűjtői

13:45 "A haza minden előtt" –

ünnepi műsor

14:00 Ünnepi megemlékezés

a Kossuth téren

15:20 "A haza minden előtt" –

ünnepi műsor

15:50 Elpusztítani mindent

– Az ismeretlen

polgárháború 1848/49

16:45 Szerencse Híradó

18:00 Híradó

20:10 Honfoglaló

22:55 Kenó

Újvidéki Rádió – Muzsikaszó, jókívánság, március 18-ra

1. Az a rendes iparos – csárdáscsokor (Pataky Attila), 2. Tudod-e koma; Barna kislány

kötője; Ihajla ezt a kislányt (Sárgarigó), 3. Ünnepi nótával (Takács Béla), 4. Hideg sincsen

mégis befagyott a tó (Ada-moholi asszonykórus), 5. Szeretnék még egyszer én is haza menni

(Boross István), 6. Piros betűs ünnep (Kovács Apollónia és Bokor János), 7. Köszönöm a

hűségedet (Solymosi Szilveszter), 8. Boldog névnapot (Gyulai Erzsébet), 9. Szirmok illatán

(Janza Kata és Pintér Tibor), 10. Virágoskert az én szívem (Junior), 11. Egy szál harangvirág

(Szécsi Pál), 12. Szép jázminom, rólad álmodom (Kapusi Lídia), 13. Nyugdíjas dal (Atlantik),

14. Születésnap (Neoton Família)

DUNA WORLD

6:25 Forint, fillér

6:50 Útravaló

7:10 Gasztroangyal – sor.

8:10 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:25 Kínai nyelvű hírek

8:35 A sokszínű vallás

8:50 Kérdések a Bibliában

9:05 Kereszt-Tények

9:15 "Így szól az Úr!"

9:25 Biblia és irodalom

9:45 Tálentum – sor.

10:20 MMA-portrék

11:20 Angol nyelvű hírek

11:30 Bözsi és a többiek – sor.

12:50 V4 Híradó

13:00 Híradó

13:20 Kék bolygó –

dokumentumfilm

13:45 Opera Café

14:15 Magyar Krónika –

magazinműsor

14:50 Család-barát –

magazinműsor

16:25 Slovenski Utrinki

16:55 Alpok-Duna-Adria

17:30 Ízőrzők – sor.

18:05 Gasztroangyal – sor.

19:05 Itthon vagy!

19:25 Hazajáró –

magazinműsor

20:00 Örökzöldek a

Józsefvárosból Szenes

Iván Emlékkoncert

21:00 Híradó

21:25 V4 Híradó

21:35 Ridikül

22:30 Honfoglaló

23:25 Kulturális híradó

23:55 Mindenki Akadémiája

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:45 Sportglóbusz

8:50 Állami munka

9:00 Hírek

9:05 Sorozat

9:45 Art-erija – kulturális

magazin

10:00 Hírek

10:10 Katy a szakács –

kulináris műsor

10:22 Brajan mester – sorozat

10:44 Rajzfilm

11:05 Szembesítés –

tájékoztató műsor

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:10 Paletta-kollázsműsor

(magyar)

13:00 Copper – A törvény ára

– sorozat

13:45 Ne siess

13:50 Állami munka

14:00 Hírek

14:05 Moto-show

14:31 Vajdaság hív –

dokumentumműsor

15:00 Agrárhírek

15:20 Bon…TON

15:45 Srpski ekran – az MTV

műsora szerb nyelven

16:10 Sorozat

16:48 Szomszédok története

17:00 Hírek

17:20 Tájékoztató műsor

17:50 Vajdaságon át

18:20 Újvidéki képeslapok

19:02 Rajzfilm

19:15 Állami munka

19:30 Hírek

20:05 Copper – A törvény ára

21:00 Tájékoztató műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art-erija – kulturális

magazin

22:45 Kulturális műsor

23:10 Női szórakoztató

magazinműsor

23:35 Vajdasági rock’n roll

mese

0:00 Ratkájék büszkesége

0:44 Az éjszaka ritmusa

VAJDASÁG 2

6:34 Jó munka –

dokumentumműsor

7:00 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

7:08 Konyhácska (magyar)

7:30 Aranyjubileum

8:00 Bordás Győző

műsora(magyar)

8:30 Durindo 2017.

9:00 Jó estét, Vajdaság

(román)

10:30 Román zenés műsor

11:00 Öko-egyensúly

11:15 Gazdaságtudomány

11:40 Szomszédok története

11:45 Horgászat

12:10 Szlavónia, Baranya és

Nyugat-Szerémség

krónikája

12:40 Konyhácska (magyar)

13:00 Hírek (magyar)

13:10 A 20. század 100

képben (magyar felirat)

13:18 Dalolt költészet

fesztiválja (magyar)

13:45 Gyermekműsorok

14:15 Sorozat

14:55 Valami több

15:20 Egészségügyi műsor

15:45 Moto-show

16:10 Paletta – kollázsműsor

(magyar)

17:00 1848. március 15.

– megemlékezés a

forradalomra (magyar)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó (magyar)

19:30 Ruszin nyelvű műsorok

22:25 Szlavónia, Baranya és

Nyugat-Szerémség

krónikája

22:55 Csendes Don – sorozat

23:40 Egészségügyi műsor

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Közös nevezőn (ism.)

10:05 Egészségügyi műsor

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 A siker arca

16:00 Heti klasszikus

16:35 Mesejáték

17:35 Horizont

18:00 Durindó

19:00 Magyarnóták,

csárdások, népzene

20:00 Egészségügyi műsor

(ism.)

22.00 Pop paletta

23.05 Kis éji zene

PANNON TV

7:00 Közügyek – hírháttér

8:00 Székely konyha –

főzőműsor

8:30 Diagnózis – regionális

egészségügyi magazin

8:55 Kalamáris – versek,

prózai alkotások

vajdasági gyerekektől

9:00 Magyarország

nemzeti lobogójának

ünnepélyes felvonása

a budapesti Kossuth

téren – a magyar

közmédia közvetítése

9:30 Pannon Gazda

Plusz – Delta Agrar

napraforgóhibridek

10:05 Ecranul Nostru

– román nyelvű

nemzetiségi magazin

10:30 Szerelmes földrajz

11:00 Térkép – integrációs

magazin

11:30 Látogató – erdélyi

magyar magazinműsor

12:00 Jövőprojekt –

tudományos magazin

12:30 Szubjektív

13:00 Közügyek – hírháttér

13:55 Kalamáris – versek,

prózai alkotások

vajdasági gyerekektől

14:00 Orbán Viktor magyar

miniszterelnök ünnepi

beszéde – a magyar

közmédia közvetítése

14:30 Drávatáj –

horvátországi magyar

magazinműsor

15:00 .eu – magazinműsor az

uniós hétköznapokról

tv csütörtök, március 15.

15:30 Magyar Világ – erdélyi

magyar magazinműsor

16:00 Diagnózis – regionális

egészségügyi magazin

16:30 Kárpát Expressz

17:00 Szubjektív

17:30 Híradó

18:00 Az 1848/49-es

magyar forradalom

és szabadságharc

szabadkai központi

ünnepsége – élő

közvetítés a szabadkai

Jadran Színpadról

19:00 Közügyek – hírháttér

20:00 Híradó

20:35 A Vajdasági

magyar Képtár – a

Pannon Televízió

dokumentumfilmje

21:00 Szamár-sziget

rabjai – magyar

dokumentumfilm

22:00 Híradó

22:40 Az 1848/49-es

magyar forradalom

és szabadságharc

szabadkai központi

ünnepsége – a Pannon

RTV felvétele

23:40 Közügyek – hírháttér

0:30 Népzene és világzene –

XI. Kukorica Fesztivál

Magyarkanizsán

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

06:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:05 Visszatérnek a gólyák

– sorozat

10:00 A dolgok állása

12:00 Hírek

12:45 NCSI: Los Angeles

13:30 Az én földemet

a szív választja –

dokumentumműsor

14:00 Az én szép Szerbiám

– riport

14:30 Szomszédok 4 – – sor.

15:00 Ez Szerbia

16:00 Montevideo, bog te

video – hazai sorozat

17:00 Vajdasági hírek

17:20 Tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Tájékoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Hírek

20:01 Montevideo, bog te

video – hazai sorozat

21:00 Labdarúgás: EL –

Arsenal – Milan

23:00 Szomszédok 4 – sor.

23:30 Hírek

0:15 NCSI: Los Angeles

1:00 Hírek

BELGRÁD 2

6:25 Kirakócska – vetélkedő

6:49 Vallási naptár

7:00 Oktató műsor

7:30 Nyél nélküli seprű –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek

9:55 Kis napló –

gyermekműsor

10:05 Élet-út-kereszteződés

4 – iskolai műsor

10:30 Ökológiai műsor

11:00 RTS rendelő

11:55 Stefan Milenković és a

fiatal virtuózok – zenés

műsor

12:30 TV hálózat

13:00 Trezor

14:00 Szórakoztató műsor

15:00 Élet-út-kereszteződés

4 – iskolai műsor

15:25 Tudományos műsor

15:50 Kis napló –

gyermekműsor

16:00 Határok nélkül –

sorozat

17:25 Vadászat és horgászat

17:55 Röplabda

20:00 Apokalipszis – első

világháború

21:00 Határok nélkül –

sorozat

22:00 Chronic – film

0:20 Zenés műsor

HORVÁT 1

6:40 TV-naptár

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Betty’s Diagnose –

sorozat

11:10 Kulturális műsor

11:42 TV Naptár

12:20 Klinika

12:25 Szeress mindörökké –

telenovella

13:10 Dr. Óz – talk-show

14:00 Biztonságosan a

közlekedésben

14:25 Prométheusz

15:00 Jó napot, Horvátország

15:50 Dr. Blake – sorozat

16:43 TV-naptár

17:20 Nálunk idehaza

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Kód – kvíz

20:55 Volt egyszer két

Németország – sorozat

21:45 Finanszírozó

22:00 Nyíltan

22:50 Hírek

23:25 Scott és Bailey –

sorozat

0:10 Dr. Blake – sorozat

1:00 Don Matteo – sorozat

HORVÁT 2

5:42 Körzeti Hírek

6:32 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

9:00 Tanóra

9:30 Mesemondó

10:00 Gyermeksorozat

10:25 Sí világ-kupa

13:05 Pozitívan

13:35 Az én titokzatos

testvérem – film

15:10 Országok – emberek –

kalandok: Gleccserek és

fjordok között – hajóval

Patagóniában

16:00 Körzeti Hírek

16:45 Téli olimpia: alpesi sí

17:50 Ugyanabban az

edényben

18:25 Stipe vendégségben –

sorozat

19:10 Matt Hatter történetei

– rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Nők bizalmasan

21:00 Labdarúgás: BL

23:20 Brooklyn 99 – sorozat

23:45 Stipe vendégségben –

sorozat

ECHO TV

Hírek: 10:00, 11:00, 12:00,

13:00, 14:00, 15:00,

16:00, 17:00, 18:00,

19:00, 20:00, 22:00

12:30 Tájkép

14:30 Tegnapi történelem

15:05 Asztaltársaság

16:25 Kultúrklub Major

Melindával

16:35 Trend – magazinműsor

17:05 Razzia –

magazinműsor

17:30 Kitekintő –

magazinműsor

18:25 Tudakozó

19:05 Napi aktuális

20:35 Terc

21:00 Hírek

21:05 Háttér-kép

22:35 Újranyitott akták –

magazinműsor

23:00 Hírek

23:05 Napi aktuális

HÍR TV

Híradó: 10:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:00, 20:00,

22:00

12:30 Globál

13:00 Egyenesen

14:30 Peron

15:30 Lapzárta

16:00 Tantusz

17:30 BBC Our World

19:00 Egyenesen

20:30 Egyenesen

21:00 Csörte

22:00 Híradó (Hír TV)

23:00 Szabadfogás

COOL

6:00 Televíziós vásárlás

9:00 Szerelem második

látásra – dráma

STORY4

6:15 A dzsungel könyve

6:45 H2O: Egy vízcsepp

elég – sor.

7:15 Az utolsó zsaru – sor.

8:20 Gyilkos sorok – sor.

10:30 Downton Abbey – sor.

11:30 Született feleségek

13:30 Hope Klinika – sor.

15:35 Felújít-lak – sor.

17:45 Az utolsó zsaru – sor.

18:50 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

23:10 Esküdt ellenségek:

Bűnös szándék – sor.

VIASAT3

6:35 Will és Grace – sor.

7:25 Jóbarátok – sor.

8:30 Agymenők – sor.

9:25 Szívek szállodája – sor.

15:45 Mi a manó – vígjáték

20:00 Agymenők – sor.

ATV

12:25 Start plusz

13:00 Laci bácsi konyhája

13:30 700-as klub

16:05 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 Egyenes beszéd

20:35 Dumakabaré

21:30 ATV Híradó

21:55 KrizShow

22:55 Világhíradó

23:15 Hazahúzó

DISCOVERY

6:25 Amcsi benzinfalók

7:15 Túlélőpár-baj – sor.

8:05 Licitvadászok – sor.

8:30 Lakásnepperek – sor.

9:00 Raktárvadászok – sor.

9:30 Angliai raktárvadászok

10:00 X-Machines – A

szupergépek – sor.

11:00 Hogyan készült? – sor.

11:30 Hogyan csinálják?

12:00 A gépek felemelkedése

13:00 Aranyláz Alaszkában

14:00 Aranyláz a Beringtengeren

– sor.

15:00 Az igazi prémvadászok

16:00 Autókereskedők – sor.

17:00 Kamionosok – sor.

18:00 Raktárvadászok – sor.

18:30 Angliai raktárvadászok

19:00 Hogyan készült? – sor.

19:30 Hogyan csinálják?

20:00 Aranyláz Alaszkában

21:00 Aranyláz Alaszkában

22:00 Extrém vasútvonalak

Ausztráliában – sor.

23:00 Kamionosok

NATIONAL

GEOGRAPHIC

6:00 Légikatasztrófák – sor.

7:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

8:00 Vadak szigete

(Szabadok szigete)

9:00 Pedig jó ötletnek tűnt

10:00 Országút a pokolba –

USA – sor.

11:00 Dr. Pol állatklinikája

13:00 Hitler utolsó éve –

dokumentumfilm

15:00 Pedig jó ötletnek tűnt

16:00 Nagy, nagyobb,

legnagyobb – sor.

17:00 A Harmadik Birodalom

építményei – sor.

18:00 Légikatasztrófák – sor.

20:00 Pedig jó ötletnek tűnt

21:00 A következő egymillió

év – sorozat

22:00 Hadak útján – Az első

világháború lovai

23:00 Apokalipszis: A verduni

csata

TV PAPRIKA

16:00 James Martin – Otthon

a konyhában – sor.

17:00 A boldogság receptjei

17:30 Lyndey titkos sütivilága

18:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

19:15 Tomasz Deker

desszertjei

19:45 Receptdaráló

20:00 Dóra a piacon

20:30 A világ késsel-villával

21:00 Éhes motorosok –

Laktató fogások

22:00 Sütünk, tesó? (Azok a

csodálatos pékfiúk)

23:00 Rick Stein – Velencétől

Isztambulig

HBO

6:00 Gyakorlati apaképzés

7:35 Nyomasztó múlt –

dráma

9:20 Disney rövidfilmek

9:50 A narancs inges férfi

11:50 Megan Leavey

13:45 A szeretet könyve –

dráma

15:30 Hemingway és

Gellhorn – dráma

18:05 A párok titkos élete

19:10 Túloldal – sor.

20:00 Anyu listája – dráma

21:45 Szám a dédnagyapa

karján

22:10 Közúti ellenőrzés

22:50 Baywatch – vígjáték

FILM+

10:45 Hippolyt – vígjáték

12:45 A medál – vígjáték

17:15 Vigyázz, kész, szörf! –

animációs film

21:00 John Wick: 2. felvonás

– thriller

23:20 A tűzben edzett férfi –

akciófilm

ARENA SPORT 1

7:00 Labdarúgás:

Brazil bajnokság

(összefoglaló)

8:00 Labdarúgás:

Francia bajnokság

(összefoglaló)

9:00 Kosárlabda: Banvit–

Nanterre 92

10:30 MaxBet hírek

11:00 Red bull magazin

12:00 Labdarúgás: Javor–

Partizan

14:30 Labdarúgás: Beşiktaş–

Bayern München

16:30 Labdarúgás: Út

Oroszországba

17:00 Kosárlabda: NCAAliga

19:00 ABS Show

21:45 Labdarúgás:

BL-összefoglaló

22:55 MaxBet hírek

23:30 Labdarúgás: Európaliga

(összefoglaló)

4:30 Labdarúgás: Atletico-

MG–Figueirense

EUROSPORT 1

3:00 Síugrás – világkupa

4:00 FIFA labdarúgás

4:30 Kerékpár – Belgium

6:00 Alpesi sí – világkupa

7:30 Síugrás – világkupa

8:30 Motorsport

8:45 Kerékpár – Belgium

9:15 Alpesi sí – világkupa

11:30 Biatlon – világkupa

13:15 Alpesi sí – világkupa

14:15 Biatlon – világkupa

16:00 Síugrás – világkupa

18:45 Biatlon – világkupa

20:45 Síugrás – világkupa

22:00 Biatlon – világkupa

23:35 Síugrás – világkupa

1:00 FIFA labdarúgás

1:30 Alpesi sí – világkupa

EUROSPORT 2

3:00 Alpesi sí – világkupa

4:00 Labdarúgás: amerikai

bajnokság – MLS

összefoglaló

4:30 FIFA labdarúgás

5:00 Alpesi sí – világkupa

6:00 Síugrás – világkupa

7:00 Északi összetett –

világkupa

7:30 Kerékpár – Belgium

8:30 Formula-E – előzetes

9:00 Szabadstílusú

motokrossz

10:00 Kerékpár – Belgium

11:15 Északi összetett –

világkupa

11:45 Alpesi sí – világkupa

13:45 Síugrás – világkupa

14:45 Olimpiai Játékok

16:45 Biatlon – világkupa

18:45 Északi összetett –

világkupa

19:15 Síugrás – világkupa

20:45 Alpesi sí – világkupa

22:15 Északi összetett –

világkupa

22:45 Síugrás – világkupa

23:45 Biatlon – világkupa

1:50 Síugrás – világkupa

M4 SPORT

6:55 Kézilabda közvetítés

8:40 Fradi Tv

9:15 Hungaroring magazin

9:45 Labdarúgó Bajnokok

Ligája 2018

11:50 Labdarúgó közvetítés

17:00 Vívó magazin

17:30 Pecatúra magazin

18:05 Napos oldal magazin

18:35 Kézilabda közvetítés

20:25 Labdarúgó Bajnokok

Ligája 2018

Tévénézőink figyelmébe!

A tévéadók fenntartják maguknak

a műsorváltoztatás jogát!

2018. március 8. 65

Támogasson

bennünket!

Fizessen elő a Családi Körre!

Útmutató a befizetőlap kitöltéséhez:

www.csaladikor.com

info@csaladikor.com

Családi Kör független hetilap

Kiadó:

Sajtószabadság Alapítvány

Igazgató:

Kókai Péter

Főszerkesztő:

Tőke János

Szerkesztőség:

Tóth Imre, Vígi Zoltán, Vígi Zsoldos Zsaklina

Állandó munkatársak:

Balla Lajos, Bence Erika, Beretka Ferenc,

Bővíz László, Gara Kata, Huzsvár József,

Kontra Ferenc, Molnár Csikós László,

Nagy Nándor, Németh János, Radics Viktória,

Szabó Palócz Attila, Takács Magda,

Tómó Margaréta

Megjegyzés: A befizető személy adataihoz (uplatilac)

saját nevét és lakcímét írja be.

A fizetendő összeg (iznos) mezőbe írja be

a megfelelő összeget.

Tehát:

egyéves előfizetés esetén 4800,00 dinárt,

hat hónapos előfizetésnél 2400,00 dinárt,

három hónap esetén pedig 1200,00 dinárt.

A hivatkozási szám mezőbe (poziv na broj) a telefonszámát

írja be, amelyen el tudjuk Önt érni, ilyen formában:

024/xxx-xxx.

Folyószámlaszám: 265-2420310000438-89

AKCIÓ!

HA EGY ÉVRE ELŐFIZET, EGY HÓNAPOT INGYEN ADUNK!

A Családi Kör előfizetésének árjegyzéke

2017. július 1-től:

1 évre 4800 dinár,

6 hónapra 2400 dinár,

3 hónapra 1200 dinár.

Hívjon bennünket, fizessen elő, hogy házhoz érkezzen

a család magazinja!

Tel: 061/664-30-11

e-mail: info@csaladikor.com

Tudósítóink:

Bálizs Géza, Borús Margit, Csekity Erzsébet,

Farkas Mónika, Medvecki Sándor,

Molnár Ildikó, Simon Julianna, Varga Zoltán

Lektor, korrektor:

Burány Katalin, Kulhanek Edina

Tördelés és grafikai előkészítés:

Kószó Attila, Mák János

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

24400 Zenta, Fő tér 3/II/III/23

Tel: 064/470-44-99

A szerkesztőség munkaideje:

hétfő–péntek: 10.00–14.00

Terjesztőosztály:

061/664-30-11

Előfizetési díj:

három hónapra 1200 dinár,

hat hónapra 2400 dinár,

egy évre 4800 dinár,

külföldre egész évre az európai országokba

24 000 dinár, a tengerentúli országokba

26 500 dinár.

Az előfizetés összegét a következő folyószámlára

kell befizetni: 265-2420310000438-89

Kéziratokat nem őrzünk meg

és nem küldünk vissza.

Egyes szám ára 100 dinár.

Folyószámlaszám: 265-2420310000438-89

Nyomda: Rotografika

A keresztrejtvény helyes megfejtését,

recepteket, apróhirdetéseket és

minden egyéb küldeményt, levelet

a következő címre várunk:

Családi Kör szerkesztősége,

Fő tér 3/II/III/23, 24400 Zenta.

CIP - Каталогизација у публикацији

Библиотека Матице српске, Нови Сад

64+659.3

CSALÁDI Kör : független hetilap / fő- és felelős

szerkesztő Tőke János. - 1. évf. 1. sz. (1990) - . -

Zenta: Sajtószabadság Alapítvány, 1990- . - Ilustr.

; 30 cm

Nedeljno. - Je nastavak: Dolgozók = ISSN 0416-2277

ISSN 0353-9121 = Családi Kör

COBISS.SR-ID 19630082

66 2018. március 8.

Következő számunkban

Beszerzési osztályvezető munkakör

betöltésére keresünk munkatársat. Pályakezdők jelentkezését is várjuk!

Ha valóban ezzel szeretnél foglalkozni, akkor mi valóban meg tudjuk tanítani

neked ezt a vezetői hivatást.

Munkavégzés helye: Ada

Amit kínálunk:

• komoly karrierlehetőség

• egy új életpálya vezetőként

• versenyképes fizetés és juttatások

• családias, segítőkész környezet

• vidám, összeszokott csapat

• minőségi termékek

Feladatok:

• beszerzési folyamatok koordinálása és levezetése

• kimutatások és elemzések készítése

• műszaki fejlesztési feladatok

Elvárások:

• felsőfokú gépészeti végzettség

• B kategóriás jogosítvány, vezetési gyakorlat

• jó kommunikáció írásban és szóban

• kiváló szervezési készség

• jó problémamegoldó készség

• szorgalmas, jó hozzáállás

• szerb nyelv magas szintű ismerete

• angol középszintű nyelvtudás

Előnyök:

• német nyelvtudás

A szakmai önéletrajzokat és motivációs leveleket az office@t-1.rs

címre várjuk legkésőbb 2018. március 16-ig.

Március 15. – Mit kíván

a magyar nemzet?

Nosztalgikus riport egy

nemzetközi születésnapi buliról

– Volt egy hely, ahol évtizedeken

át töretlenül élt és él

a testvériség-egység

Vajdaság kérdése csak és

kizárólag vajdasági

– Interjú Branislava Kostićtyal,

a Vajdasági Klub vezetőjével

Március 15-től keresse

az újságárusoknál!

PÁLYÁZAT

Óvónőt

keresnek

Maradékra

A Maradéki Református Egyházközség

pályázatot ír ki óvónői állásra magyar

nyelvű óvodába, állandó munkaviszonyba.

Lakhatási lehetőséget biztosítunk

Maradékon. A jelentkezéseket március

28-ig várjuk. A részletekről a következő

elérhetőségeken lehet érdeklődni: Halász

Dániel lelkipásztor: 063/817-70-52,

maradekref@gmail.com.

Független hetilap

Szeretné, hogy Vajdaság minden pontjára eljusson

terméke, cége, szolgáltatása jó híre?

Válassza a legnagyobb példányszámú

vajdasági magyar hetilapot!

HIRDESSEN A CSALÁDI KÖRBEN!

Hívjon bennünket a 065/998-93-89-es telefonszámon,

vagy írjon az info@csaladikor.com e-mail-címre.

Egyre többen gondolják úgy, hogy szívesen megosztanák kedvenc képeiket a

Családi Kör olvasóival. Ezen a héten Dobos Dominika képeiből készítettünk egy

összeállítást. Aki a fényképek láttán kedvet kapott a fotózáshoz, és szeretné a

felvételeit viszontlátni a Családi Körben, az ne habozzon, küldje el a fotókat az

info@csaladikor.com címre. Előfizetéses akciónk továbbra is tart,

a részletekért lapozzon vissza egyet az újságban.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!