nygondolat_201707-08

orító<br />

2017. július-augusztus<br />

| 1

---

KULTURÁLIS SZALON<br />

Hegyesi Károlyné (Rozali), lapunk<br />

külföldi tudósítójának Hawaiion<br />

készült fotóiból válogattunk… (2.rész)<br />

Hawaii<br />

Hawaii (hawaii nyelven<br />

Moku’āina o Hawai’i) az<br />

Amerikai Egyesült Államok<br />

egyik exklávé tagállama.<br />

(a másik Alaszka.)<br />

Az 50. tagállam,<br />

amely 1959. augusztus<br />

21-e óta az ország része.<br />

Földrajzilag elkülönül<br />

az ország törzsterületétől,<br />

de még az amerikai<br />

kontinenstől is, és lényegében<br />

egy Polinéziához<br />

(Óceánia) tartozó<br />

szigetcsoport a Csendes-óceánon.<br />

Fővárosa<br />

és egyben legnagyobb<br />

települése Honolulu.<br />

Változatos természeti<br />

környezete, meleg trópusi<br />

éghajlata, nyilvános<br />

strandokban való<br />

bősége és aktív vulkánjai<br />

miatt a turisták,<br />

szörfösök, biológusok<br />

és vulkanológusok számára<br />

egyaránt népszerű<br />

célpont. Barack Obama,<br />

az Egyesült Államok<br />

előző elnöke, fiatal kora<br />

nagy részét itt töltötte.<br />

A Hawaii szót a proto-polinéziai<br />

Sawaiki<br />

szóból származtatják,<br />

melynek jelentése<br />

„anyaföld”. A szó más<br />

polinéziai nyelvekben is<br />

megtalálható, úgy mint<br />

a maori Hawaiki, a rarotongai<br />

Avaiki, és a szamoai<br />

Savaii. Polinézia<br />

más területein Hawaii<br />

az alvilág vagy az őshaza<br />

neve, de Hawaiion<br />

nincs jelentése.<br />

Forrás: Wikipédia<br />

Szent Patrik<br />

felvonulás a<br />

szállodánk<br />

előtt<br />

A naplemente<br />

itt mindig<br />

szép...<br />

A Hawaii<br />

-szigetek egyik<br />

jellegzetességével,<br />

a virágfűzérrel<br />

a nyakamban.<br />

Az oldal összeállításánál<br />

Szabó<br />

Tibor unokaöcsém<br />

segédkezett.<br />

Egy<br />

pillanatnyi<br />

nyugalom<br />

2 | 2017. július-augusztus

---

A Főszerkesztő<br />

postájából<br />

Idézet<br />

„Elég egyet ütni, de azt a<br />

szeg fejére kell.”<br />

Mesterházi Lajos<br />

„Nincs halálos érv a<br />

maradásra, csak a találkozásra<br />

s a kalandra.”<br />

Sándor József<br />

Csoóri Sándor<br />

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent<br />

szeretik, azoknak minden javukra<br />

szolgál, azoknak, akiket elhatározása<br />

szerint elhívott.”<br />

Pál Levele a Rómaiakhoz 8, 28.<br />

Sándor József<br />

Tudósítás Pápáról, a<br />

Szeretet Jegyében<br />

A Pápa és Környéke Zsidó Kulturális<br />

Hagyományőrző Egyesület,<br />

Schmidt Orsolya elnök szervezésével,<br />

rendezésében, a Pápán lévő két zsidó<br />

temető meglátogatására invitálta a<br />

város Tisztelt Lakosságát, mégpedig<br />

azzal a nemes, és itt Pápán mindig<br />

meglévő céllal, hogy a különböző felekezetek,<br />

még jobban megismerjék egymás<br />

hitét, kultúráját, s így szeretetteli<br />

békében éljék mindennapjaikat.<br />

Óh, az Édenben történt bukás óta<br />

jött be a halál az emberiség történetébe,<br />

mert Isten Törvénye így szól:<br />

„A bűn zsoldja a halál…” Isten eredeti<br />

tervében nem szerepelt a halál!<br />

Jelenleg a Föld egy nagy temető, de<br />

hála az Örökkévaló Mindenhatónak,<br />

hogy Szent Ígéretében Olvasható Ama<br />

Nagy Helyreállítás és a halál eltörlése!<br />

A mélylélektan a szívekből sokszor felszínre<br />

hozza ezt! Így aztán 2017. június<br />

13-án délután örömmel írhatom, hogy<br />

nagyszámú érdeklődővel, a helynek és<br />

alkalomnak való kegyelettel megtörtént<br />

a tervezett látogatás! Schmidt Orsolya<br />

az összejött Vendégeket szeretettel<br />

és tisztelettel köszöntötte, s utalt a<br />

program nemes céljaira! Ezt követően<br />

Politzer Sándor elnökségi tag ismertette<br />

a Mózesi Rendtartás szerinti zsidó<br />

KULTURÁLIS SZALON<br />

Régi meccseink<br />

1965. febr. 10.<br />

Nyíregyházi Spartacus –<br />

Nyíregyházi Munkás<br />

5:2 (3:0)<br />

Nyíregyháza, Stadion, 300 néző<br />

Vezette: Móré János<br />

MUNKÁS: Kulimár, (Andrási),<br />

– Ágoston, (Krasznai II.), Molnár,<br />

Vargha, – Szász, Pintér, – Szloboda,<br />

(Karafa), Gelics, Szalai, Pál, Bálint<br />

Góllövők: Aranyi (2) Kovacsics,<br />

Papp, Balogh, ill. Szalai, Szloboda<br />

Barátságos mérkőzés<br />

temetkezési szabályokat, amelyeknek<br />

mind Ó-Szövetségi eredete van! A séta<br />

közben a szemlélődők előtt, főleg a<br />

héber feliratokból nyilvánvalóvá vált,<br />

hogy az Elhunytak hittek a Feltámadásban!!<br />

Az Örökkévaló Mindenható Élő Isten<br />

Igéje, úgy az Ó, mint az Új-Szövetségben<br />

félreérthetetlenül tanítja ezt!<br />

„Én Vagyok Ábrahám Istene, Izsák<br />

Istene és Jákob Istene.<br />

Az Isten nem a holtak Istene, hanem<br />

az élőké.” 2. Mózes 3,6. valamint<br />

Máté 22,32.<br />

Sok más hely is megerősíti a Feltámadás<br />

teljes bizonyosságát a Bibliában!<br />

Érdekesség a temetők felirataiban: „Itt<br />

nyugszik…”- a keresztény/ keresztyén<br />

temetőkből, „ Itt van elrejtve…”- a zsidó<br />

temetőkben.<br />

A temetők fegyelmezett látogatása<br />

végén, Schmidt Orsolya elnöknő megköszönte<br />

a Látogatók jelenlétét, az itt<br />

tapasztalható együttérzést, s mindenki<br />

szeméből érződött, hogy a látogatás<br />

elérte célját! Így most én, de hiszem,<br />

hogy nagyon sokan kiáltanának bele<br />

az egész világ szívébe, hogy a Feltámadás<br />

teljes bizonyosságának tudatában,<br />

ami a Szent Szellemtől Fogant<br />

Úr Jézus Krisztusnak, mint Isten Bárányának<br />

Feltámadásával történelmi<br />

tényévé lett, hogy élő reménységet<br />

adjunk, hogy mindenki, mindenhol<br />

békében, szeretetben várja a világon<br />

Ama Istentől Megígért Nagy Napot!<br />

Óh, Dicsőség az Örökkévaló Mindenható<br />

Istennek!<br />

NYÍRSÉGI GONDOLAT<br />

Lant és Toll díjas (MÚK)<br />

független nonprofit közösségi magazin.<br />

Megjelenik: kéthónap összevontan.<br />

Lapalapító, főszerkesztő:<br />

Kulimár János<br />

A Szerkesztőbizottság vezetője:<br />

Szűcs Veronika<br />

A Szerkesztőbizottság:<br />

Kozma László Sándor (Polgárőrség)<br />

Sándor József (Pápa), Hit-rovat<br />

Dr. Hargitai János (Sport rovat)<br />

Sári Katalin (Régióvezető-dél)<br />

Herman Piroska (Régióvezető-nyugat)<br />

Munkatársak:<br />

Kulimár Edit (Nyíregyháza)<br />

Gulyás Terézia (Vácrátót)<br />

Fekete Zsuzsanna (Kiskunhalas)<br />

E. Nagy István (Fehérgyarmat)<br />

Sepsi Sándor (Tiszavasvári)<br />

Kiadó:<br />

Kulimár János<br />

Szerkesztőség:<br />

4400 Nyíregyháza, Ószőlő u. 116.<br />

Telefon:<br />

0620/961-2510<br />

E-mail:<br />

fuggetlengondolat@gmail.com<br />

Tördelőszerkesztő:<br />

Palicz Tamás<br />

Szedés:<br />

Kulimár Attila,<br />

Fekete Sándor, Herman Piroska<br />

Nyomda:<br />

Fodor irodagép<br />

4400 Nyíregyháza, Derkovits u 132.<br />

ISSN 2060-5463<br />

A megjelent írások tartalmáért<br />

illetve a plágiumért a szerzők<br />

felelősek. A közölt írások<br />

tartalmával a szerkesztőség nem<br />

minden esetben ért egyet.<br />

Honoráriumot nem tudunk fizetni.<br />

2017. július-augusztus<br />

| 3

---

KULTURÁLIS SZALON<br />

Gulyás Terézia<br />

Kirándulás<br />

a Dobsina-i<br />

jégbarlangba<br />

Egy alkalommal rokoni látogatással<br />

egybekötve, a Dobsina-i jégbarlangot<br />

kerestük fel, amely a vele azonos<br />

nevű város határában, - a 972<br />

méter magas Éleskő hegy mellett -<br />

lévő Ducsa hegy oldalában található.<br />

Ez a kincs a világ egyik legszebb<br />

természeti csodája! Még álmunkban<br />

sem láthatunk ennél szebbet.<br />

A bejárata szűk és keskeny, lejtősen<br />

tart lefelé - s miközben ereszkedünk<br />

alá, útközben kisebb, nagyobb kamrákat,<br />

folyosókat látunk, amelyekben<br />

óriási, egymásra fagyott jégtömbök,<br />

jégfalak vannak. Ezek a lenyűgöző<br />

szépségű jég-alakzatok „légbuborékokat”<br />

tartalmaznak. E csodás látványtól<br />

csak ámultunk, - szinte megszólalni<br />

sem tudtunk. A keskeny bejárattól<br />

18 lépcső vezet a Jégterembe, amely<br />

mintegy 120 m hosszú, 50–60 m széles<br />

és 10–11 m magas lehet. Az aljzatát<br />

sima jég borítja, boltozatát pedig sokezer<br />

csillogó jégkristály alkotja. A köztes<br />

térben pedig olyan lélegzetelállító<br />

jégképződményekben gyönyörködhettünk,<br />

mint a kút, az oltár, a három<br />

hatalmas (3 méter átmérőjű) jégoszlop.<br />

Innen továbbhaladva egy 80 m<br />

hosszú, 15 m széles és 22 m magas folyosón<br />

jutottunk el a barlang egy másik<br />

ágába. Itt szembetaláltuk magunkat<br />

egy csúcsíves boltozatú, kápolnát<br />

ábrázoló képződménnyel. Egyébként<br />

ez a hely volt a Jégbarlang legszárazabb<br />

és leghidegebb része.<br />

Itt láthattuk még a Lucifer nevű<br />

jégtuskót, aztán egy csodálatos jégfüggönyt<br />

valamint egy üvegoszlopot. De<br />

nem ámuldozhattunk a végtelenségig,<br />

mert mennünk kellett tovább. Innen<br />

kb. 150 lépcsőn át feljutottunk a „kis<br />

jégterembe”.<br />

Örömmel tapasztaltuk, hogy mindenfelé<br />

gondozott utak fogadtak, és<br />

minden nehézség, zavaró körülmény<br />

vagy hátráltató veszélyérzet nélkül<br />

tudtuk megcsodálni a föld mélyében<br />

rejlő szépségeket. A túra két órát vett<br />

igénybe, és amikor visszaértünk a felszínre,<br />

bizony jól esett a nap melege<br />

elgémberedett tagjainknak.<br />

Akinek nem volt még szerencséje<br />

meglátogatni a Dobsina-i Jégbarlangot,<br />

ezúton is ajánlom, hogy szánjon<br />

rá időt, mert nem remélt szépségekben<br />

lesz része!<br />

Tisztelt Főszerkesztő Úr,<br />

Kedves János!<br />

Szeretettel köszöntöm és tiszta<br />

szívből kívánok jó egészséget Önnek,<br />

munkatársainak és a Magazin szerzői<br />

gárdájának.<br />

Szeretném közölni, hogy 2017.<br />

április 23.-án a „Szavak, csodálatos<br />

szavak” nemzetközi versírói pályázaton<br />

„Elismerő Oklevelet” kaptam az<br />

MTA. Könyvtár és Információs Központtól<br />

(Budapest), - Prof. Dr. Monok<br />

István főigazgató és Nagy Gabriella<br />

elnök aláírásával.<br />

Nagyon meglepett ez a dolog, és<br />

természetesen örömmel fogadtam,<br />

hogy egy nemzetközi megmérettetésben,<br />

nagy számú pályázó közül ilyen<br />

szintű elismerésben részesültek beküldött<br />

verseim (4 db).<br />

Megemlítem még, hogy korábban<br />

is volt (2000. decemberében) „Ősszel<br />

is nyílik még virág” címmel vers és<br />

prózaíró pályázat kiírva, a Tatabányai<br />

Kertvárosi Bányász Művelődési<br />

Otthon által, ahová szintén pályáztam.<br />

Örömömre itt is díjazták beküldött<br />

pályamunkáimat, és a négy<br />

tagú zsűri „Kiváló Pályamunkáért<br />

Emléklapban” részesített.<br />

Sajnos betegségem miatt egyik alkalommal<br />

sem tudtam megjelenni<br />

az eredményhirdetésen. Mostanában<br />

már olyan az egészségi állapotom,<br />

hogy nehezen telnek napjaim, de ha<br />

egy kis ihlet fog el, papírra vetem gondolataimat<br />

és küldöm önöknek. Ezek<br />

a szép gondolatok és egykori emlékek<br />

éltetnek az egyhangú hétköznapokban,<br />

amelyet igyekszem megörökíteni.<br />

Kedves János! Nemes lelkülete, hivatásszeretete<br />

sokunk életét színessé<br />

teszi. Kívánok és bizton mondhatom,<br />

hogy még sokan kívánnak önnek további<br />

sikeres éveket!<br />

Tisztelő szeretettel: Gulyás Terézia<br />

(Vácrátót), 2017. 06. 19.<br />

Kedves Terézia!<br />

Szerkesztőségünk és Alkotóink nevében<br />

gratulálok a pályázatokon való sikeres<br />

szerepléshez! További szép éveket és töretlen<br />

alkotókedvet kívánok:<br />

Kulimár János Főszerkesztő<br />

Dr. Ötvös László (Debrecen) versei<br />

Fohász a betegágyon<br />

Hálát adok Atyám<br />

nagy kegyelmedért,<br />

hogy megajándékoztál<br />

a Bibliával, Könyveddel.<br />

A Kijelentéssel, üzeneteddel,<br />

a hatással, Lelkeddel...<br />

gyógyítottál szeretettel!<br />

Fogadd hálámat<br />

Fiad érdeméért,<br />

irgalmas Lelkeddel<br />

karod öleléséért,<br />

ugy 1egyen...ámen!<br />

Gyógyház és titkai<br />

Sorház, gyógyház ablakán kinézek.<br />

Családos fák nékem integetnek…<br />

Betegágyon műtétre gondolok;<br />

Az egyik fa, a másikhoz sutyorog!<br />

Gondolatomban az életek összetolódtak,<br />

Egyik meghalt, mások gyógyultan távoztak<br />

Az ágyon a titkokról meditálok,<br />

Boldog társak az ÉLETRŐL szóljatok!<br />

Műtét utáni gondolatok<br />

Az ősi hagyományt<br />

a gyarmatok elhagyták!<br />

A nyugati rendet<br />

átvenni nem tudták...<br />

Magyar földre léptek,<br />

segítséget kérnek...<br />

Urunk Jézus, segíts meg!<br />

Szerénység, jó szándék<br />

- Böjté Csaba atyámfiának -<br />

Isten tanított meg<br />

az ingujjat feltűrni,<br />

elektromos szennyet a<br />

karról letörölni...<br />

Öreg béres karácsonykor<br />

tiszta almot hint az állatok alá...<br />

Hétköznap is ezt teszi,<br />

hogy az embereknek legyen<br />

jó példává...<br />

Emberként hozta<br />

Isten erejét!<br />

Szerénységben<br />

jött rejtett Dicsőség!<br />

Emberként hozza<br />

Isten erejét...<br />

Jó szándékkal<br />

jön rejtett Dicsőség!<br />

János 1:14<br />

Debrecen, 2005. december 26.<br />

4 | 2017. július-augusztus

---

Vallomások<br />

- Janikám, Tündikém! -<br />

Janikám!<br />

Kék szemű Barcs-i „ srác” -<br />

lehet igaz se volt:<br />

Egy büszke nyári szél,<br />

hozzám sodort?!<br />

Tündikém!<br />

Szép Tündérem, az<br />

élet igaz regény: -<br />

S boldogan talált Rád,<br />

„a volt Barcsi Legény.”<br />

Janikám!<br />

Az enyém lettél<br />

még életemben: -<br />

S ezt sosem tudnám<br />

kimondani szebben.<br />

Tündikém!<br />

Kísérjed sorsom,<br />

Te tündéri álmom: -<br />

S maradj nekem,<br />

beteljesült világom!<br />

Szigethalom, 2016. 09. 23<br />

Szabó Tünde és Barcs János<br />

Szabó Tünde<br />

A költészet szárnyán<br />

Versednek mélységét,<br />

csak az érezheti,<br />

ki gondolat-szárnyán,<br />

véled együtt éli.<br />

Vakon lát gyöngycseppet,<br />

harmatos reggelen: -<br />

s narancs-Nap sugarát,<br />

fénycsillámos egen.<br />

Kúszó bárányfelhőt,<br />

képzelet mennyboltján: -<br />

S élet vitorlását<br />

sorstengernek habján.<br />

Álmodva új reményt,<br />

virágzóbb holnapot.<br />

Élettel s halállal<br />

vívja a sors-harcot!<br />

(Debrecen, 2015. okt.29.)<br />

2017. július-augusztus<br />

KULTURÁLIS SZALON<br />

Barcs János<br />

Szabó Tünde<br />

Irodalmi Díja<br />

„Az élet csak egy pillanat.<br />

De ez a pillanat elég,<br />

hogy örökkévaló dolgokat<br />

cselekedjünk.”<br />

Ernest Bersot<br />

Nekem születtél<br />

Isten áldott Tündérem, Te Drága,<br />

Nekem születtél erre a világra.<br />

Isten éltessen e szép nyári napon -:<br />

Örökéletű légy, szívemből akarom…<br />

Tündérem; ezen aranyozott napon,<br />

Tiszta szerelmedet megkaphatom:<br />

Tündikém! Szívemből megszerettelek,<br />

Leborulok eléd: mint éghez a hegyek…<br />

Megtalált Téged, legőszintébb társad:<br />

Legyen minden napunk ünnep, - vasárnap.<br />

Isten éltessen, - maradjál hű társam:<br />

Mi nem hihetünk -: örök-elmúlásban.<br />

Szép szívű szerelmem, áldottak vagyunk: -<br />

S ez nekünk maradjon örök vagyonunk!<br />

Parnasszuson is egymás mellett ülünk:<br />

Mert lelki köpenyt soha nem cserélünk!<br />

Szigethalom. 2015. május 25.<br />

Móra László festménye Barcs Jánosról<br />

Szabó Tünde (Debrecen)<br />

Léghajóval - lét szigetre<br />

Januári szikra-fényben<br />

suhanunk mi kéz a kézben<br />

áldott szívek léghajóján<br />

fellegek kék óceánján.<br />

Csalfa szellő repíts tovább!<br />

Tavasztündér ott lesben áll,<br />

hegyek közé, hol színvilág,<br />

hófödte csúcs „bazalt virág.”<br />

Zöldüljön ki égi határ,<br />

mosolyogjon Nap-lány sugár!<br />

Harmatcsengő csilingeljen:<br />

sarjadzó fű közelében,<br />

nyüzsögjön sok fürge bogár,<br />

derűt csalva kettőnk arcán!<br />

Vígan ébred a természet,<br />

s lelkünk dala újra éled.<br />

Leszállunk majd Sors-szigetre,<br />

küzdő partok mezsgyéjére,<br />

ahol a lét arannyá lesz,<br />

Béke Ura gazdaggá tesz!<br />

(Debrecen, 2015. 01. 17.)<br />

Lászki Erzsébet<br />

Bíztató<br />

Barcs Jánosnak szeretettel<br />

Járj örök ifjúság üde füvén.<br />

Arcodat ne árnyékolja felhő.<br />

Nevess jót azon, ki azt mondja: vén.<br />

Egyszer talán majd ő is felnő.<br />

Öleld a múltat, csókold az árnyát.<br />

Engedd szabadon a csikó-jelent.<br />

Vezessen utad halk zene szárnyán,<br />

Te vagy a tetterő, a történelem.<br />

Te mindig ég és föld között éltél.<br />

Emelt a szerelem, versed, a dal.<br />

Földre szállni sem volt soha kétség,<br />

s mindenütt győzelem várt, diadal.<br />

A könnyeket hagyd a gyengéknek.<br />

Délcegen most is kihúzod magad.<br />

Vers, dalok, lelked pajzsa: védnek.<br />

Idő nincs, mondják,<br />

minden bennünk halad.<br />

| 5

---

KULTURÁLIS SZALON<br />

Magyar Kultúra lovagjainak<br />

nemzetközi találkozója<br />

2017. május 27-28-29 - Csillebérc<br />

Idén – a megszokottól eltérően –<br />

nem Tihanyban, vagy Aranyosapátiban<br />

került megrendezésre a találkozó,<br />

hanem Budapesten, a csillebérci ifjúsági<br />

táborban. A több holdnyi, ősfás környezet,<br />

a jó levegő és az épp folyó vetélkedők<br />

ifjúsága kellemes keretet adott a<br />

rendezvényhez. Szinte azt is mondhatnánk,<br />

hogy most többen jöttek el külföldről,<br />

mint határainkon belülről.<br />

Nick Ferenc, a Magyar Kultúra<br />

Lovagrendjének alapító elnöke a<br />

folyamatosan érkező vendégeket köszöntötte<br />

és ültette le az ősfákkal körülvett,<br />

kerti asztalokhoz, ahol üdítővel,<br />

harapnivalóval és házi pálinkával<br />

kínált minket. Az első napon az egyetemes<br />

kultúra lovagjainak bemutatása<br />

és bemutatkozása zajlott. Többen<br />

is érkeztek, akik a májusban lezajlott<br />

Panoráma Világklub „Határtalan öszszefogás<br />

értékeinkért” program miatt<br />

hosszabbították meg itt tartózkodásukat<br />

és jöttek le a Lovagok Nemzetközi<br />

Találkozójára is. A Magyar Világtalálkozó<br />

2017. május 14-21-ig tartott,<br />

amely programsorozatával érintette<br />

Aranyosapátit, a Magyar Kultúra Lovagrendjének<br />

székhelyét, Aranyosszigetet<br />

is.<br />

Csillebércen először Dr. Tanka<br />

László előadását hallgattuk, aki a 20<br />

éve alakult, 5 földrészen hidat épített<br />

Panoráma Világklub elnöke, 95 ország<br />

hálózatát és 200 társklubot fog össze.<br />

Filmvetítéssel egybekötött előadásában<br />

hangsúlyozta, hogy a szellemi<br />

kincs a kapcsolati tőke, az egyetemes<br />

kultúra része a határokon átívelő<br />

együttműködés. Hogy ez mennyire<br />

fontos, az is mutatja, hogy a májusi Világtalálkozó<br />

Aranyosapátiban (is) zajlott,<br />

ahol George Pataki amerikai kormányzó<br />

nagyapja született. Dr. Tanka<br />

László egy magyar-angol nyelvű, zenei<br />

bejátszást is bemutatott, melyet a világon<br />

mindenhol szívesen hallgatnak.<br />

Témája a külföldre távozott fiatalok<br />

visszahívása hazájukba, amely szereti<br />

és hiányolja őket.<br />

Ehhez kapcsolódott Nick Ferenc<br />

beszámolója a Reformáció 500 éves,<br />

jubileumi ünnepségéről a Négyes<br />

Határmenti Találkozóról. Ez a Falvak<br />

Kultúrájáért Alapítvány, a Panoráma<br />

Világklub, valamint a Partiumi Szatmár<br />

Református Egyházmegye rendezésében<br />

zajlott és házigazdája Nick<br />

Ferenc, a Magyar Kultúra Lovagrend<br />

alapítója volt. A révaranyosi református<br />

templomban négy ország egyházi<br />

képviselői vettek részt. Közös békeüzenetet<br />

is fogalmaztak meg a világ<br />

magyarságához.<br />

Következő előadónk Dr. Bokor<br />

Balázs, Los Angeles-i főkonzul, aki<br />

nagykövet volt Szíriában, Libanonban,<br />

Marokkóban, összesen 76 országban<br />

dolgozott. Elmondta nekünk, hogy<br />

gyorsan változó világunkban menynyire<br />

fontos a migráció kapcsán az<br />

integráció. A globalizáció világában<br />

azonban jobban meg kell becsülni<br />

saját értékeinket. Pl. Los Angelesben<br />

élő magyarok most ünnepelték Szörényi<br />

Éva színművész születésének<br />

100. évfordulóját. Unokája már ugyan<br />

angol nyelven, de magyar szívvel beszélt<br />

nagyanyja művészetéről. Hollywoodban<br />

nagyon sok magyar él, (pl.<br />

Czukor, Korda, stb.) az újkori filmipar<br />

megalapítói, akik tudták, hogy meg<br />

kell becsülni saját értékeinket. Az integráció<br />

mellett megtartották magyarságukat,<br />

ezért értékeket őriztek meg.<br />

Örömmel hallgattuk Béres György,<br />

Bécsben élő, 89 éves magyar plébános<br />

érdekes beszámolóját. 60 éve az osztrák<br />

fővárosban él, de hazai gyökereit<br />

folyamatosan ápolja. Minden héten<br />

kedden a budapesti Ferences templomban<br />

misézik, megalapítója és szervezője<br />

a gregorián kórusoknak. Megtudtuk,<br />

hogy a „gregorián” szó imát,<br />

éneket, latin nyelvet és közös éneklést<br />

jelent. Több „skólát” alapított, amelyek<br />

Európa különböző egyházi intézményeiben<br />

működnek. Az internet segíti<br />

a speciális zene terjedését, de sorvasztja<br />

is a gregorián zenét: a hagyományos<br />

egyházi zene már átalakulóban van. A<br />

hazai gregorián tanítását Sapszon Ferenc<br />

támogatja.<br />

Az előadás sorozatnak különleges<br />

színfoltja volt Szliman Ahmed Mauritániából.<br />

Magyar nyelvtudását sok<br />

évtizeddel ezelőtt szerezte, amikor a<br />

rendszerváltás előtt igen sok afrikai,<br />

ázsiai, közel-keleti fiatal tanult nálunk,<br />

ő is itt végezte az egyetemet. Elmondta,<br />

hogy jómaga az Európa Afrikáért<br />

Egyesület elnöke, más Afrikai és Arab<br />

kapcsolatok vezetőségének tagja, a Panoráma<br />

Világklub társelnöke. E csodálatos<br />

pályafutás előzménye, hogy<br />

édesapja még egy sivatagi pásztor nép<br />

törzsfőnöke volt, de Ő már – elmondása<br />

szerint – érzi és érti Petőfi költészetét.<br />

Olvasmányai között található Ady,<br />

József Attila és példaképe Kossuth<br />

Lajos. Az első tiszteletbeli magyar kitűntetést<br />

Szliman Ahmed kapta. Kedves<br />

szófordulatával, humorával mindenkit<br />

elbűvölt, amikor belekortyolva<br />

a hazai almapálinkába, azt mondta:<br />

„Allah most nem néz ide!” (Az arabok<br />

ugyanis vallásuk szerint nem ihatnak<br />

alkoholt). Büszke rá, hogy ismeri és<br />

terjesztheti a magyar kultúrát.<br />

A második nap a többi lovagtárs<br />

személyes bemutatkozásával kezdődött.<br />

Elsőnek Kovács Ferenc, aki 2009<br />

óta az Egyetemes Kultúra Lovagja,<br />

Norvégiából érkezett. 15 éve méri<br />

fel az idős, magyar művészek életútját<br />

„Előttünk jártak” címmel. Norvég<br />

nyelvű könyvek magyarra fordításával<br />

és forgalmazásával foglalkozik. Az Osló-i<br />

egyetem mérnöke, idegen nyelvű<br />

könyvtárak támogatója.<br />

Ukrajnából, Rahóról érkezett<br />

Nejzsmann Emma, az ottani Magyar<br />

Társaság elnöke, a Női Egylet megalapítója,<br />

Ukrán-Magyar Információs<br />

Központ elnöke, kórus és tánccsoportok<br />

működésének összefogó ereje. Itt<br />

működik általa a „vasárnapi iskola”<br />

amely a környéki falvakból is foglalkozik<br />

a gyermekek magyar nyelvű tanításával,<br />

de a magyar felnőtt oktatást<br />

is felvállalták. Mivel egy generáció, a<br />

mostani szülők beszélt anyanyelve a<br />

politikai szorítások miatt kiesett, a<br />

jelenlegi gyermekeket a „nagymamák<br />

nyelvén” próbálják visszatanítani a<br />

szórvány vidékeken.<br />

Udo Zigler és felesége, Katalin 25<br />

éve foglalkoznak nemzetközi kulturális<br />

kommunikációval. Magyar vonatkozású<br />

munkájukban a magyar-német<br />

kapcsolatok ápolása, magyar polgármesterek<br />

és egyéb tisztségviselők kölcsönös<br />

kapcsolattartása, vendégsége is<br />

szerepel.<br />

Stancsics Erzsébet<br />

-folytatjuk<br />

6 | 2017. július-augusztus

---

KULTURÁLIS SZALON<br />

Nagy Zsuzsa Izraeli tudósítónk képes küldeménye<br />

Masszáda - kis unokám az<br />

amerikai barátjával<br />

A fotó 2017. március 11.- én készült, az Izraeli Arad nevű<br />

város közelében (Southern District, Izrael)<br />

Kapernaum<br />

Near Rosh Hanikra<br />

A Nyírségi Gondolat című Magazint szeretettel üdvözli Uwe and<br />

Christa Seyfert Izraelből. (A fotókat beküldte: Sándor József Pápáról.)<br />

Nagy Zsuzsa fenti fotóit feltöltötte:<br />

Szilvia Levi<br />

Bakony<br />

Császár Mihály festményei<br />

Hegyek<br />

2017. július-augusztus<br />

| 7

---

Sándor József<br />

A Szent Cél Kulcsa<br />

Jn. 15,15.<br />

Barátom! Bárki vagy,<br />

A Krisztushit Kulcsát,<br />

Az Ige Zárjába téve,<br />

Isten Kinyitja neked,<br />

Ami jót elrejtett génjeidbe!<br />

Szíved kamráiban pedig,<br />

Ma Isten fia a Világosságod,<br />

Látod majd lelki szemeiddel,<br />

A neked elkészített lehetőségeket,<br />

S teszed azt az Úrtól kapott Erővel!<br />

Óh, s ha valóság lesz ez,<br />

Válik az Mennyei Kinccsé, s<br />

Az Égi Bank megőrzi azt,<br />

Mikorra Jő hamar a Vőlegény, s<br />

Örökre a Mennybe Ragadtatsz.<br />

Juhász Pál<br />

A létezés közönye<br />

Az alkonyat fáin csüngnek a kételyek,<br />

Áhítatott morzsoló cserebogarak.<br />

A mosdatlan szó, életemből kiszalad,<br />

Megcsáklyázott hajó a gondolat.<br />

A kiscserkész magányán lovagolok,<br />

Felkap az alattomos déli áramlat.<br />

Büszkén, a jéghegyek csúcsán alszom,<br />

Ágyába fektet a nem létező álomasszony.<br />

Durvább a létezés közönye, mint a halál?<br />

Birtokló vásznainkban megpihen a test.<br />

A lélek, sorvadó madárként tévelyeg,<br />

A verőfényben sem látjuk meg, amit érdemes.<br />

Parádsasvár, 2017. február 2.<br />

Demeter Sándor (Nyíregyháza)<br />

Pőre fák, mint...<br />

A pőre fák, mint fantom állnak,<br />

az égre emelik csontváz ágaik,<br />

az erdőn néhány elhagyott kóbor eb,<br />

a köd lepte fák közt vadul csahol-nyi,<br />

a táj halvány, szürke, s benne zajt hallani,<br />

lassan száll a sápadozó holdkorong.<br />

Ő magányos, minthogyha fázna a térben,<br />

s a világra lebámul, kimerülten,<br />

a kopár táj felett búsan tovább ballag.<br />

A fákon a jeges szél zúgva nyargal,<br />

s madarak ülnek fagyott lábakkal,<br />

a pőre gallyakon ón-kérgű legyező<br />

és szürke ködleple ül a tájon<br />

a reggel fénye még nem jő,<br />

csak köd gomolyog fenn az ágon.<br />

2015.02.22.<br />

KULTURÁLIS SZALON<br />

Varga Györgyné Bárány Ágota<br />

Mottó. Máté 7, 13-14<br />

Fiataloknak<br />

szük-keskeny<br />

Már ifjan jó és kell<br />

a korlát, szabályok,<br />

szűk kapu, keskeny út;<br />

EGYENES, ne rézsút!<br />

Tágas kapu - széles út<br />

ne tévesszen téged;<br />

veszedelembe visz,<br />

elveszted a lelked!<br />

Ne a tömeg, a trend<br />

vezesse az élted.<br />

Isten szent Igéje<br />

a zsinórmértéked!<br />

Válasszad ezt, kérlek.<br />

Meglátod mily szép lesz;<br />

Lelked gazdagodik<br />

az ÉLET tiéd lesz!<br />

Tövis közt is rózsás;<br />

ami nehéz, szép lesz;<br />

öröm és boldogság:<br />

KEGYELMÉBŐL élhetsz!<br />

Isten óv, veled jár,<br />

nem lesz csalódásod.<br />

Amit Ő megígért -<br />

ÁLDÁSÁT MEGLÁTOD!<br />

Írtam a Szentháromság Istent<br />

dicsőítő költők XIV. Országos<br />

Találkozójára, 2017. évre.<br />

Pápa, 2016. 12.07<br />

Csorvási Kata<br />

Elalvás előtt<br />

Mackó mama mancsod<br />

tedd a fejecskémre<br />

takard be pocakom<br />

ne fázzon estére.<br />

Brummogj nekem mesét<br />

a málnabokorról –<br />

lépes-mézes sütit<br />

adj egyet a polcról.<br />

S míg az elalvás<br />

sütidből majszolok,<br />

szívemből örülök<br />

hogy a bocsod vagyok.<br />

Juhász Pál versei<br />

Palkó csodája<br />

(Fényesi Krisztinához)<br />

Feldúlt vágyakozással, örömödre várok.<br />

Tetteim vers-zenéjét hallgatom. – Fázok’<br />

Jössz, szerényen, Palkó csodájává változva,<br />

Örömkönnyeim csodájától szipogva.<br />

A szeretet oltára előtt félve megállunk,<br />

Emberek hiányát, - lelkeket számlálunk.<br />

Angyali hajad karzatában kapaszkodok’<br />

Szíved ütemét verik, a csend-dobok.<br />

Egy verőér örökre összekapcsol minket,<br />

Néha melegít, néha fájón lüktet.<br />

Nem szakad el, elkísér a tátongó sírig,<br />

Virágok nyílnak a szent utunkon végig.<br />

Parádsasvár, 2017. január 24.<br />

Alvajáró vagyok<br />

Alvajáró vagyok, ne keltsetek fel,<br />

A rejtelmes éjszaka gyengéden átölel.<br />

Lábam vágyaimmal együtt mozog,<br />

Édesanyám a mennyben zokog.<br />

Alvajáró vagyok, ne keltsetek fel,<br />

Ajándék-lépésem, riadtan rám lel.<br />

Ujjaim hegyén vonakodik az érzés,<br />

Felejthetetlen volt, az utolsó lépés.<br />

Alvajáró vagyok, ne keltsetek fel,<br />

Életem az éjszakával ne múljon el.<br />

Kezemmel kitapintom emlékeim útját,<br />

Elhagyom szenvedéseim múltját.<br />

Alvajáró vagyok, ne keltsetek fel,<br />

Az utolsó hajnal csendje rám lehel.<br />

Belépek a kiolthatatlan fénybe,<br />

S lebegek, a kristálytiszta térbe’.<br />

Parádsasvár, 2017. január 25.<br />

Sóhaj szilánkok<br />

Sóhaj szilánkok fúródnak lelkedbe,<br />

fájdalmad jeges mosolyába nézek.<br />

elköszönő érzelmeidtől félek,<br />

halálomat dédelgeted öledbe<br />

Megszületni belőled, erre vágytam,<br />

kebled halmán életemre ébredni.<br />

Angyal arcodat démonként tisztelni,<br />

szépségedet nem bírta el a vállam.<br />

A gyönyörök kertjében sorvadok el,<br />

kezed nem rázza le a vágy gyümölcsét,<br />

méhek hordják össze epéd permetét.<br />

Vérszegény szavamra senki nem felel,<br />

lelkem libabőrös vásznát teríted, -<br />

magad, lelkem keresztjére feszíted.<br />

Parádsasvár, 2017. január 31.<br />

8 | 2017. július-augusztus

---

KULTURÁLIS SZALON<br />

Dr. Sándor József<br />

Veronai tragédia<br />

Kétezer-tizenhét tele<br />

Tragikus hírekkel tele<br />

Hólavinák, fagyhalálok<br />

Rengették meg a világot.<br />

Traumákkal teli korszak<br />

Kijutott a magyaroknak<br />

Veronai tragédia<br />

Nemzeti gyász, letargia.<br />

Öreg bolygónk fáradt, fülledt<br />

Idén jégkorszakba süllyedt<br />

Ott túl hosszan megrekedve<br />

Zimankóját ránk lehelte.<br />

Őselemek összecsapva<br />

Zuhantak egy kis csapatra<br />

Zsúfolásig megtelt járgány<br />

Fáklyaként lángolt a sztrádán.<br />

Sítúrából hazafelé<br />

Diák sereg balesete<br />

Valahol a Pó-síkságon<br />

Karambol egy hajnaltájon.<br />

Mint Titanic a jéghegynek<br />

Hídpillérrel úgy ütköztek<br />

Szörnyű robaj rázott testet<br />

Lomha jármű megfeneklett.<br />

Félálomban, néma csöndben<br />

Fáradtságtól elpilledten<br />

A veszélyről mit sem sejtve<br />

Bóbiskoltak szenderegve.<br />

Nagy reccsenés töré csendet<br />

Riadalom vágott rendet<br />

Úrrá lett a pánik rögtön<br />

Bekapcsolt az életösztön.<br />

Menekülés néma jelszó<br />

Láng-füst együtt már borzasztó<br />

Élet-Haláltusa leckét<br />

Tizenhatan elszenvedték.<br />

Bakanccsal bezúzott ablak<br />

Menekülő utat adtak<br />

A London-i<br />

2017. július-augusztus<br />

Sürgősségi vészkijárat<br />

Ha az ajtók lángban állnak.<br />

Szerencsések kimerülve<br />

Fulladozva, megsérülve<br />

Buszuk poklát hátrahagyva<br />

Vánszorogtak ki a placcra.<br />

Mint a megperzselt madarak<br />

Diákok és ősz-tanarak<br />

Égő kinzó-kamra fényben<br />

Hűsöltek a hideg fényben.<br />

Balesetről rossz hírfoszlány<br />

Száguld éter hullámhosszán<br />

Döbbenet a médiában -<br />

Katasztrófa Veronában.<br />

Szülők, testvér rokonsággal<br />

Fohászkodnak néma gyásszal<br />

Kétkedésben forr a bánat<br />

Odaveszett egy családtag.<br />

Hiány terhe szívük nyomja<br />

Pszichológus orvosolja<br />

Sokkolóvá vált szörnyület<br />

Elzokogták már könnyüket.<br />

Élet-Halálharc hatalma<br />

Tudás fáján nem ért alma<br />

Megszakadt élet-stádium<br />

Csonka Merse gimnázium.<br />

Eltelnek majd évtizedek<br />

Lassan hegednek a sebek<br />

Emlékfa gyökere erős<br />

A nagy bajban nincs felelős…<br />

Veronai halálkanyar<br />

Lángmartalék tizenhatan<br />

Huszon felül a sebesült<br />

Halál torkával szembesült.<br />

Anonim hősei a sorsnak<br />

Nemzeti gyászban osztoznak<br />

Tanarak és tinédzserek<br />

Mondjunk értük rekviemet…<br />

Gyöngyös, 2017. január 25-27.<br />

6:3-ra emlékezve<br />

Az Aranycsapat fotója (Dr. Sándor József megőrzött sportemlékeiből)<br />

Sárközy Vendel Gergely<br />

Géniusz<br />

Már kisgyermek koromban megfigyeltem,<br />

apám hogyan ülteti (el) a fát.<br />

Mindig nagyon vonzódtam a zöld<br />

természethez, ezért nagyon megfigyeltem<br />

a növények szaporítását: gyarapítását.<br />

Sőt ezek oltását, szemzését is eltanultam<br />

a szakkönyvekből. Mivel sok<br />

ilyet tudhatok magaménak; elmondhatom,<br />

hogy tettem valamit a természet<br />

fennmaradásáért.<br />

És ez a tevékenység nem zárta ki az<br />

irodalommal való fáradhatatlan, lendületes<br />

tevékenységemet sem; (Úgy<br />

tudom a tízedik kötetemnél járok.)<br />

Most vissza kell gondolnom a régi<br />

időkre:<br />

Anyám az uborkamag fajfenntartását<br />

szorgalmazta, apám a „ tökök”<br />

magjait tette el, amelyekkel biztosította<br />

– jövő évre is - a fajta fennmaradását.<br />

A következő tavaszon figyeltem,<br />

hogy szüleim hogyan készítik a fészkeket<br />

a kiválasztott magvaknak, hogy<br />

belehelyezzék azokat.<br />

Megjelölték negyven centis nádszálakkal,<br />

hogy hol is fog „kiemelkedni.”<br />

Géniusz.<br />

Megfelelően, jól el kell készíteni a<br />

fészkeket, tehát úgymond „egészséges”<br />

fészekre, humusz-dús ágyazásra<br />

van szükség. De a magnak is genetikailag<br />

kifogástalannak és egészségesnek<br />

kell lennie.<br />

És ez az emberi lénynél is így igaz.<br />

Csak az embernél - amely világos<br />

megítélés szerint - ha mindketten<br />

egészségesek, az eltérő korkülönbség<br />

nem annyira okoz gondot, mert ha<br />

azonos korúak, de betegek, itt egészséges<br />

utód nem lehet.<br />

A tudomány szerint, az idős szülőknek<br />

is lehet egy utódjuk és az zseniális<br />

szellemi képességű lesz: ZSENI!<br />

Az egy „ zseni” szükséges még nagy<br />

korkülönbséggel is, azért, hogy az udvaron<br />

elkoptatott söprűvel a munkát a<br />

jogos „udvaronc” vegye át.<br />

- Nem pedig valamilyen illetéktelen,<br />

aki méltatlan a „söprűre.”<br />

(Itt jut eszembe, hogy az effajta<br />

munkához is jót tesz a kultúra, hogy<br />

jól „söpörjön” a söprű. Már tizenhét<br />

éves kiskorúságomban kultúrotthon<br />

ügyvezető voltam, részfizetésért.)<br />

2013. szeptember 8.<br />

| 9

---

KULTURÁLIS SZALON<br />

Sárközi Árpád versei<br />

Munkatársaimnak<br />

Verseimet nem én írom,<br />

barátaim. Ti fogalmazzátok!<br />

Csak teremtő eszközötök vagyok,<br />

kitartó, hűséges társatok,<br />

ebben a viharzásban!<br />

Dióhéjban<br />

Zónafizetés,<br />

zónapörkölt,<br />

zónaszerelem,<br />

zónaélet.<br />

Bővített ragozás<br />

Én vagyok! Valóban vagyok még?<br />

Te vagy! Belém csípsz, tehát vagy!<br />

Ő van! De minek?<br />

Mi vagyunk! A jövő karátja.<br />

Ti vagytok! A peremen!<br />

Ők vannak!<br />

Mert Floridából írtak üdvözlőlapot!<br />

Napfényből, fellegekből<br />

Napfényből\ fellegekből kevert<br />

égbolt alatt<br />

még sorban állok<br />

egy kis örömért.<br />

Nem reménytelen.<br />

Felnyújtom kezem<br />

s felhőtlen éggel<br />

libbenek haza.<br />

Ha mondják nevem:<br />

Sárközi Árpád!<br />

- Jelen!<br />

Élet:<br />

oly rég<br />

készülődöm belőled<br />

s leckéd<br />

kívülről fújom!<br />

Kulcsár Attila (Nyíregyháza)<br />

Hangversenykörút<br />

A hadművész karmester úr<br />

világkörüli útján<br />

sikert sikerre halmoz<br />

az Isten is marsallbotot<br />

szánt pálcaként kezébe.<br />

A régi nagy hangversenyek<br />

a háborúk koncertjein<br />

is bérletes közönség<br />

- még légnyomástól vájt fülű -<br />

hogy volt hogy volt - bravózza<br />

s pompás akusztikájú<br />

táblás fővárosban<br />

a nagy Maestró sorban<br />

díszsortüzet vezényel.<br />

Párizs ezer puskára<br />

most komponált<br />

szimfóniára tapsolt<br />

Bécsben ötszáz géppisztolyos<br />

ratája pitzigatót<br />

szólt oly feledhetetlenül<br />

Moszkvában száz mozsárra<br />

írt largó tételével<br />

gyöngy-könnyeket vezényelt<br />

a hallgatók szemébe<br />

az Ismerős Katona<br />

osztatlan tiszteletére<br />

Athénben lágy görögtűz<br />

interpretált petárda<br />

sokkolta hallgatóság<br />

tapsolta ráadásra -<br />

a tűzzel játszani -<br />

például Boszniában…<br />

Külpolitikai hír<br />

Ma délután félötkor<br />

a Getsemáné kert<br />

nemzetközi repülőtérre<br />

Jézus Nazarénus<br />

Rex Judeórum<br />

szentek kíséretében<br />

kormánygép nélkül<br />

simán leszállt.<br />

Fogadására Júdás<br />

Iskariótes<br />

a főcsokolnok úr<br />

Kajafás főminiszter<br />

és Pontius Pilátus<br />

helytartósága<br />

a dísz-cuppantásra megjelent.<br />

A vendéglő király<br />

elléphetett<br />

a díszegyenruhás<br />

légionáriusok<br />

feszes sorfalai előtt<br />

akik vállhoz vetett<br />

s előre s z e g e z e t t<br />

keresztjeikkel<br />

fegyelmezetten<br />

tisztelegtek.<br />

Mégis -<br />

baljós előítéletek dacára<br />

a tárgyaló felek<br />

a hit-vitás kérdéseket<br />

békés úton<br />

elrendezték:<br />

ecce homo-homo sapiens.<br />

Haiku<br />

Magyarul lusta<br />

Olyan akarnok<br />

Aki semmit tevésben<br />

Akar maradni (186)<br />

Alvajáró<br />

Alva járatlan<br />

leléptem a tetőről<br />

fel se ébredtem (187)<br />

Hortobágyon<br />

Szürke marha az<br />

is, akinek nincs szarva<br />

de szilaj magyar (188)<br />

Életérzés II.<br />

Kétségbe estem<br />

ejtőzök egy kicsit még<br />

míg feldob a vég (189)<br />

Éjfélkor<br />

Éjfélkor kísért<br />

másnap határán lenni<br />

~ visszafordulhatsz (190)<br />

Az oldalon szereplők fotói<br />

Zsibongó piacok<br />

Zsibongó piacok mélyéről<br />

kihallom a tenyércsapkodást.<br />

Bőrömre megy a licitálás.<br />

Milyen alku záloga vagyok?<br />

Majd az alkunál kiderül!<br />

Sárközi Árpád<br />

Kulcsár Attila<br />

10 | 2017. július-augusztus

---

KULTURÁLIS SZALON<br />

Péter Éva (Budapest)<br />

Boldogság keresése<br />

Akik szeretnek, azokból merítünk erőt,<br />

Köszönjük meg, hogy velünk szemben jótevők.<br />

Ahogy korosodunk, előjönnek az emlékek, álmok,<br />

Mi az utolsó percig a boldogára vágyunk.<br />

Minden perc oly rövid, az elmúláshoz vezet,<br />

Ezért hozzon néked minden perc örömet.<br />

Ne sürgesd az időt, rohan az magától,<br />

Találkoznod kell még, a földi boldogsággal.<br />

Ahogy múlik az idő, sok-sok emlék kísér,<br />

Nem hagy el minket, soha sem a remény.<br />

Szívünkben őrizzük sok szép nap örömét,<br />

S reméljük, még élvezhetjük a Nap fényes melegét.<br />

Ha a boldogság fénye betölti szívünket,<br />

Boldogan élhetjük hátralévő életünket.<br />

Szeretteink emléke kísér majd utunkon,<br />

S boldog szívvel távozunk, hozzájuk egy napon.<br />

Tőkés Istvánné (Budapest)<br />

Szoboszlói helyzetkép<br />

Nyugalom szigete az őszi Szoboszló,<br />

Néptelen utcákon csendben menni oly jó!<br />

Csak a medencékben zajlik vidám élet, -<br />

A gyógyulni vágyók reményekkel élnek.<br />

Csobban a gyógyforrás meggyőző erővel,<br />

Megadón tűröm: ázó fejtetővel.<br />

Tíz napot töltök itt; szállásom kitűnő,<br />

Gondoskodik erről Kiss-Kocsis Enikő.<br />

A félpanzióról már nem is beszélve,<br />

Patkó ételbárban van sok mindenféle…<br />

Előzékeny „gárda” tartja ott a frontot,<br />

Mindent előteremt, amit vendég gondolt!<br />

Jövőre - ha lehet - ismét ide térek,<br />

Ahol megbecsülik az összes vendéget.<br />

Munkájukhoz szívből minden jót kívánunk,<br />

Terjesztem ezentúl: csak ide „ irányulj”!<br />

(Több éven keresztül a<br />

Kiss-Kocsis panzióba tértünk vissza!)<br />

Lovassy Gézáné (Hajdúszoboszló)<br />

Régi bál<br />

(2.rész)<br />

2017. július-augusztus<br />

Amikor a sorfal végére értek, felkértek<br />

egy fiút és egy leányt és így táncoltak<br />

visszafele.<br />

Ezután a zenekar játszott egy tangót<br />

és ez idő alatt feltűzhettük a fiúknak a<br />

zsebkendőt. Amelyik fiú felkért, fordultunk<br />

egy párat és mondtam neki,<br />

gyerek adok neked zsebkendőt. Odamentünk<br />

anyukámhoz és a kiskosárból<br />

feltűztem egy zsebkendőt. A fiú a<br />

zsebébe nyúlt és adott csokoládét, vagy<br />

édességet. Egyik, másik fiúnak 14 zsebkendő<br />

is volt az öltönyére tűzve.<br />

Később volt egy fél órás szünet. Ekkor<br />

evett, ivott, aki akart és megkínáltuk<br />

a házaspár tanítónkat, a szülőket<br />

és a zenészeket. Este 11 óráig tartott a<br />

záróműsor.<br />

Ettől kezdve mehettünk vasárnaponként<br />

a bálba „a nagyok” közé. Ennek<br />

már mindenki örült. De hova siettünk!?<br />

A mai ésszel lassítanánk bizony<br />

az időt.<br />

Amikor következő alkalommal<br />

mentünk a bálba, a pénztárnál már várt<br />

az egyik táncos fiú. Mondta, hogy már<br />

megváltotta a belépőt és várt bennünket.<br />

Úgy mondtuk, beváltott bennünket<br />

a bálba. Anyukám megköszönte. Ez<br />

a fiú már gondoskodott anyukámnak<br />

székről, hogy jó helyről tudja figyelni a<br />

lányát. Ilyenkor az első tánc azé a fiúé<br />

volt, aki beváltott. Mivel a tánciskolából<br />

már sok ismerőse volt mindenkinek,<br />

így a fiúk télen szerveztek szánkózást.<br />

Akinek volt lova, befogta a nagy<br />

szán elé és jöttek a házakhoz, szedték<br />

fel a lányokat, jó pár kört tettek a faluban<br />

és ugyanúgy sorban hazavitték<br />

őket a szánkózás végeztével. Így telt el<br />

a tél. Vasárnap bál, hétköznap munka.<br />

Anyukám csuhé szatyrot font. Nagymamám<br />

a rokkán szőtt. Készítettünk<br />

szőtt kosarat, lábtörlőt, fakanál tartót<br />

és egyebeket. Én pedig cérnából horgoltam<br />

csipketerítőt. Majd jött a tavasz<br />

és a húsvét. Az ismert táncosok jöttek<br />

locsolkodni.<br />

Nyáron mindenki dolgozott és őszszel<br />

újra kezdődött a báli szezon: az<br />

udvarlás a szerelem és ekkor még<br />

17-18 éves korunkban mentünk férjhez.<br />

Én tavasszal Debrecenbe jártam<br />

gyors-és gépírótanfolyamra, amelyet<br />

a későbbi munkahelyemen jól tudtam<br />

hasznosítani.<br />

A díszzsebkendőkből még a mai napig<br />

meg van néhány darab. Jó időnként<br />

elővenni, megnézegetni és elmerengeni<br />

azon, hogy igen volt egy bál, volt<br />

egy tánc, volt egy szerelem, volt egyszer<br />

egy esküvő.<br />

Most van két gyermekem, öt unokám,<br />

két dédunokám. És ha kiteszem a<br />

zsebkendőket, szinte hallom a vasutas<br />

zenekar dalát.<br />

„Csak a szépre emlékezem<br />

Az első boldog nyárra.<br />

Két csillag a két szemeden<br />

Fénylett az éjszakában”.<br />

Hajdúszoboszló, 2017.01.20.<br />

-vége<br />

Mezei csokor a<br />

búzakereszten<br />

Püspökladányban a 60 évvel ezelőtti<br />

falunktól igen messze volt a tanyánk,<br />

amíg kidöcögtünk a lovas szekérrel. Ezt<br />

a 18 km-t még nagyon sokan megtették,<br />

akiknek arra volt a földjük. Ahogy<br />

kiértünk a faluból mentünk a nagy síkságon<br />

a széles szikes mezőn és csak a<br />

porfelhőből lelhetett látni, hogy valaki<br />

közeledik felénk. Jöttek mentek a lovas<br />

vagy tehénfogatos szekerek. Amikor<br />

egymás mellé értek a szekéren ülő gazdák<br />

kalap emeléssel köszöntötték egymást.<br />

Mostani szememmel nézve festői<br />

volt a táj. Egyszer-egyszer kirajzolódott<br />

a tájból egy kis cserepes tanya nyárfákkal<br />

és gémeskúttal. A másik oldalra<br />

nézve pedig egy távolabbi falu tornya.<br />

A szekéren üldögélve időnként kérdezgettem<br />

hol járunk most? Haladtunk a<br />

különböző nevezetű földek mellett,<br />

melyet a népnyelv valamilyen oknál<br />

fogva így nevezett el.<br />

Körgát, Naményalja, Sárgagát, Lusztik,<br />

28-as Rét, Kerektiszta. Mindenütt<br />

végig szép vetések voltak, amelyek már<br />

megnőttek, mivel nyár volt. Mi Kerektisztába<br />

igyekeztünk.<br />

Az út mellett szemet gyönyörködtető<br />

hatalmas ringó szőke búzatáblák és<br />

kukorica, zab, napraforgó, kender, repce,<br />

répatábla és dinnyeföld. Sok volt a<br />

tanya akkor 1959-ben itt az Alföldön.<br />

A gazdák már készültek az aratásra. Mi<br />

is megérkeztünk a tanyára. Ilyenkor távolt<br />

voltunk 5-6 napot.<br />

<br />

Lovassy Gézáné<br />

-folytatjuk<br />

| 11

---

Kiss László (Nyíregyháza) versei<br />

Pokoli (7)<br />

Embertelen külsőm mögött<br />

emberi alázat,<br />

nem válthat meg már az Isten,<br />

sem holt szó, sem gyalázat.<br />

Négyszer kopog majd az ajtón,<br />

ki ajándékom hozza,<br />

megment majd a dohos pince,<br />

kinek lelkem volt a fogja.<br />

Imám lesz a megváltásom,<br />

penész szürke tükre,<br />

fáradtságom izzadtsága:<br />

őszinte és büszke.<br />

Legyek az, mi volt<br />

Legyek rút alakzat,<br />

tipródó nincstelen fémtest,<br />

emelkedjek magaslatként,<br />

mint akiről épp fest.<br />

Tekergőzve ajkaidra,<br />

az éppenséget féltve,<br />

hogy késznek érezzelek:<br />

nyíljon mind egészre.<br />

Szakíts le ágadként,<br />

ha már édesnek képzel,<br />

kóstolgass kéjittasan,<br />

és köpj el szerte széllel.<br />

Legyek sok, de soha<br />

nem elég semmire,<br />

nézz rám csak úgy,<br />

mint soha még senkire.<br />

Ébreszd vágyaimat,<br />

majd ölj meg vakon ésszel,<br />

ne hallgass, hol szív terem,<br />

hol visszhangozva térdel.<br />

Ne legyen alkuvás,<br />

ne legyen sajnálatom tükre,<br />

úgy vesd arcomat<br />

a megrontó küszöbre.<br />

Ajtajad nyíljon,<br />

ablakod kitörve a szélben,<br />

minden vacsoránál<br />

maradékból éljen.<br />

KULTURÁLIS SZALON<br />

Szavaimnak darabjai<br />

akadjanak meg torkán,<br />

én legyek gyertyája<br />

minden egyes tortán.<br />

Átlépni<br />

Az talán még nem fájhat,<br />

ha őszintén érezlek,<br />

az talán még soha nem lehet elég korai,<br />

ha alkonyként ébresztlek.<br />

Abból talán még építhetünk,<br />

ha egyszer romboltunk is porrá,<br />

úgy talán nem remeghet meg kezed sem,<br />

ha mindkét kezem fogná.<br />

Kilépve alkonyba,<br />

némi apró neszre,<br />

hogy végre rád ismerjek,<br />

mint ember az emberre.<br />

Ne csak dobálozzak<br />

szertelennek látszva,<br />

tudjak veled élni,<br />

úgy magamtól eljátszva.<br />

Arccal le...<br />

Gőg és nyomorúság<br />

béklyó alatt fekve,<br />

angyalokat játszva,<br />

rút poklot teremtve.<br />

Hosszú idők sorján<br />

kapargatja bőszen,<br />

ingatag Isten fia<br />

leborul a mélyben.<br />

Lentebb alá társul,<br />

ördög karja rándul,<br />

embertelen testén<br />

vérmes köteg tágul.<br />

Asszonya vagy égnek,<br />

ezer vak reménynek,<br />

sötét hatalmaknak,<br />

gyilkos szenvedélynek.<br />

Aztán majd a hajnal,<br />

az a vérrel áldott,<br />

elborítja földjét,<br />

hol ember Istent játszott.<br />

Trázsi Éva versei<br />

Elsőszülött unokámnak,<br />

Flórának<br />

Csillagösvényen ki jártál,<br />

angyalként e földre szálltál.<br />

Nekünk értél, nekünk nyíltál,<br />

világodba minket hívtál.<br />

Pocaklakók piciny hőse,<br />

tündérkertek királynője,<br />

végre megmutattad magad:<br />

kezed, lábad, hátad, hasad.<br />

Tél lett mire megszülettél,<br />

utad hópelyhek követték.<br />

Még a szél is azt suttogta:<br />

megérkezett Balogh Flóra.<br />

Formás fejed sötét selyme,<br />

reá tapadt tág szemekre,<br />

és követte vezényszóra,<br />

arcod pírja, nyíló rózsa.<br />

Te felsírtál, nem haboztál,<br />

január négy hőse voltál:<br />

súlyoddal és termeteddel,<br />

világmegváltó lényeddel.<br />

Ó, nevednek bongó hangja,<br />

a szép tavaszt csalogatja...<br />

Otthonodban, két karomban,<br />

megáldalak, Balogh Flóra!<br />

2017.01.07.<br />

Szeretnék...<br />

Szeretnék én madár lenni,<br />

Vállaidon megpihenni.<br />

Csakis neked énekelni,<br />

Életedbe napfényt vinni.<br />

Szeretnék én könnycsepp lenni,<br />

Az arcodon legördülni.<br />

Két mosoly közt elidőzni,<br />

Közben örömtáncot járni.<br />

Szeretnék én csillag lenni,<br />

Szemeidben tündökölni.<br />

Ablakodon beragyogni,<br />

Reád édes álmot szórni.<br />

Szeretnék az álmod lenni,<br />

Tőled édes csókot csenni.<br />

Vágyakozva rád hajolni,<br />

Izzó tűzben veled égni.<br />

2016.03.14.<br />

12 | 2017. július-augusztus

---

RECENZIÓ –<br />

Tóth-Hekkel Arany:<br />

A Hetvenkedő idő című<br />

válogatott verseket tartalmazó<br />

kötetéről. (1968-2016)<br />

Egy költő, amikor már „hetvenkedik”<br />

vele az idő, akkor számot<br />

vet a hét évtizedes útról, annak küzdelmeiről,<br />

örömeiről, bánatairól, sikereiről<br />

és kudarcairól. Így tesz bölcsen<br />

Tóth-Hekkel Arany is.<br />

Mivel volt szerencsém megismerni,<br />

világra segíteni első kötetét, amely<br />

„Vándorutam piramisa” címmel jelent<br />

meg 2014-ben, így ismerem érzelemvilágát,<br />

stílusát, gondolatait, álmait,<br />

szenvedéseit. E kötet egyedülálló, mert<br />

a világban szerencsét próbáló, főként<br />

bébiszitterként dolgozó lányok és aszszonyok<br />

küzdelmeit: keserveit, apró<br />

örömeit, és kiszolgáltatottságát mutatja<br />

be saját sorsán keresztül, amelyet az<br />

itthoni nincstelenség, kilátástalanság<br />

és az eladósodás kényszerített ki.<br />

A mostani, „HETVENKEDŐ IDŐ”<br />

című kötetében az 1968-2016 között<br />

írt verseiből ad egy válogatást olvasóinak.<br />

XI fejezetbe tagolva adja közkinccsé<br />

életének sok, sok rezdülését,<br />

szól a lélek vívódásairól és szól a körülötte<br />

zajló, változó világról.<br />

A költő a kötet elején a szülői ház, a<br />

szülők, nagyszülők életét, a gyermekkor,<br />

a karácsonyok, az elsőáldozás idilli<br />

szépségét mutatja be.<br />

Bár szegénység volt, mégis boldog<br />

gyermekkor elevenül fel a sorokban,<br />

költői képekben.<br />

A táj, a természet, az állatok közelsége,<br />

a szegényes játékok széppé<br />

tettek mindent, csak a szülőknek,<br />

nagyszülőknek kellett „robotolni” a<br />

mindennapi kenyérért. Sok helyütt az<br />

országban szinte a nagyszülőkre hárult<br />

a gyermeknevelés öröme és kínja.<br />

Fájdalmas szépséggel emlékezik meg<br />

róluk.<br />

második fejezetben a Hetvenkedő<br />

idő sok kedves emlékét<br />

A<br />

tárja elénk a költő, melynek során szól<br />

gyermekeiről, és a gyermeknevelésben<br />

magára maradásról. Ám szólt arról is,<br />

hogy a sok munka, a sok tanulás bilincsben<br />

tartotta testét-lelkét és rombolta<br />

egészségét. Sokszor számolta az<br />

évek múlását és reménykedett, hogy<br />

megéri az ötvenedik, hatvanadik, hetvenedik<br />

évét is...<br />

2017. július-augusztus<br />

KULTURÁLIS SZALON<br />

A következő fejezetben már a gyermekeiben<br />

való öröm, azok növekedése<br />

és felnőtté válása, a család és az anyaság<br />

összetartó ereje, a betegségből való felépülés,<br />

az újabb és újabb unokák megszületése<br />

színezi az olykor boldog és<br />

olykor fájdalmas, meditatív csöndjeit.<br />

Írt egy szép „krúdys hangulatú” verset<br />

is.<br />

A költő „Visszanéztem” ciklusban<br />

emlékezik az első amerikai útjára, amikor<br />

a „vándorok védőszentje” Szent<br />

Kristóf vigyázta. Sokat ingázott New<br />

York és Székesfehérvár között. Nehéz<br />

volt leküzdeni a honvágyat és a pénztelenséget.<br />

Amikor Amerikában volt, akkor<br />

haza vágyott szeretteihez, amikor meg<br />

itthon volt, akkor a pénz miatt New<br />

Yorkba kívánkozott. E kettősség között<br />

örlődött sokáig.<br />

Itthon mentsvárat a gyermeki múlt<br />

színhelye, Seregélyes, valamint Székesfehérvár<br />

adott, aki „lányává fogadta”.<br />

Megemlékezik több ismerőséről,<br />

köztük a nemrég elhunyt Ihász-Kovács<br />

Éva költőről és fiáról Bornemisza Attila<br />

költőről is.<br />

Aztán a következőkben az ifjúkori<br />

szerelmes ábrándozásokról,<br />

a kiteljesülésről, valamint a szerelem<br />

gyötrő-fájdalmas szépségeiről ír szép<br />

lírai hangon, dallamos sorokban...<br />

Peregnek az évek, sokasodnak a<br />

küzdelmek és a sebek, a költőnek is<br />

egyre többször eszébe jut édesanyja. A<br />

szép hangú, váltakozó stílusu és formájú<br />

lírai verseit a „Szólítlak anyám” című<br />

fejezetben szedte csokorba. Azt veszi<br />

észre magán, hogy az idő múlásával<br />

külsőleg és lélekben is egyre jobban hasonlít<br />

édesanyjához.<br />

A „Csendes ima” fejezetben a csend,<br />

a meditáció és a művészetek, főként a<br />

festészet szívgyógyító, nyugtató hatalmáról<br />

ír. A színek a lelkét mindig<br />

feltöltik, és örömmel hódol gyermekkorában<br />

dédelgetett vágya megvalósulásának:<br />

- a festészetnek.<br />

„Színekkel mulatok” írja e ciklus<br />

záró versében.<br />

Aki falun született, élte gyermekkorát,<br />

amikor is a lélek feltöltődik a<br />

felnőttkori küzdelmekre, az szereti a<br />

természetet, az ember legfontosabb barátját<br />

és vigasztalóját.<br />

Ezekről az élményekről, a természet<br />

csodálatáról, az évszakokról, mint „szerelmeiről”<br />

kivételes szépséggel ír. Hiába<br />

él sok éve városban, a falu varázsa nem<br />

engedi el.<br />

Ahogy „Fut az idő, fut”, úgy egyre<br />

több hatások érik a szerzőt, szaporodnak<br />

a szomorúságok, és látja, hogy<br />

az országban is egyre több a gond, a<br />

nincstelenség, a kilátástalanság. Ősi<br />

dicsőségünk a homályba fullad, „Megfakult<br />

zászlónk”-at szaggatja a szél. A<br />

költő nem leli helyét, mégis szereti e<br />

sorsverte kicsi hazát, és reménykedik a<br />

szebb jövőben is.<br />

A kor lenyomatát - a nyomorúság<br />

terjedését, az egymás megértésének<br />

hiányát, az ellenségeskedést, a modern<br />

népvándorlást írja meg a költő a X. fejezetében<br />

és figyelmeztet: „Vigyázz Európa!”<br />

kötetet egy szép, díjnyertes<br />

szonettkoszorú zárja.<br />

A<br />

Tóth-Hekkel Arany 70 felé közeledve,<br />

egy érzelmekben gazdag kötettel lepte<br />

meg önmagát és olvasóit. Megmutatta<br />

költői tudományát, a szavak szépségét,<br />

zengését modern és népies ihletésű verseiben<br />

egyaránt.<br />

Bizonyára nyitott szívekre találnak<br />

gondolatai.<br />

Budapest, 2016. április hó<br />

Király Lajos<br />

költő, író, műfordító<br />

Pásztor Gergely versei<br />

Isteni sóhaj<br />

Látszólagos nehézségek,<br />

Amelyek megkeserítik életedet,<br />

Ám ne hagyd,<br />

Hogy a gondok rajtad<br />

felülemelkedjenek,<br />

Mert isteni sugallatra<br />

Életed tovább kell élned!<br />

Tedd meg!<br />

Tedd meg, amíg megteheted,<br />

Lázasan igyekezz,<br />

S az utat magad<br />

mögött felperzseled,<br />

Isteni fényben ragyogsz,<br />

Amitől szikrázóan tündökölsz,<br />

Hinned kell, hogy a Csodát<br />

A Teremtő Benned rejtette el!<br />

| 13

---

KULTURÁLIS SZALON<br />

Debrei Éva (Karácsond)<br />

Kabaré<br />

Humorra éhező közönség várja<br />

a színpadra lépők poénzáporát.<br />

Tornyosuló gondját múlatja<br />

egy vidám kabaréesten át.<br />

Hacsek és Sajó sziporkázik most,<br />

majd másik humorista lép színre.<br />

Zsúfolt nézőtér kacagástól hangos,<br />

sorra érkezik a nézők kedvence.<br />

Színfalak mögött megy a kuncogás,<br />

komoly arccal kibírni nem lehet,<br />

nagysikerű, vidám előadás.<br />

Szívvel-lélekkel játszanak a színészek,<br />

őket hát sűrűn vastapssal jutalmazzák.<br />

Lélekszabadító, gondűző mulatság.<br />

A Világ Pódiumain<br />

Lucius Annaeus<br />

Seneca Maior<br />

Seneca Lucius Annaeus<br />

Maior (i.e. 55 - i.sz. 39.)<br />

Római szónok, filozófus, a<br />

hasonnevű SENECA apja.<br />

Hispániai lovagrendi családból<br />

származott. Feleségétől<br />

Helvétiától 3 fia született.<br />

Augustus császár uralma alatt hosszabb időt töltött Rómában,<br />

ahol a legjobb szónokokat hallgatta. Így tanult Kr.<br />

előtt 43 után Marullus és Arellius Fuscus iskolájában. Hispániába<br />

visszatérve, öregkorában állította össze szónoklattani<br />

példatárait a „vitabeszédek 10.” című könyvében.<br />

Ez képzelt esetekre rögtönzött bírósági beszédeket tartalmazó<br />

példatár. A császárság elején a szónoklás a közéleti<br />

tettből „vértelen irodalommá” vált.<br />

Forrás: Wikipédia<br />

Alázatos fűz<br />

Kulimár János<br />

Debrei Éva festményei<br />

A vándor estéje<br />

Rubin-nő<br />

Országjáráson<br />

„Őszi este volt, messze<br />

túl háborgott a tenger,<br />

Darabokra hullt az ég<br />

a szemhatáron.<br />

Lidércek lángját<br />

látta a vándor,<br />

és baljós csend ült<br />

a vámpír-tanyákon.”<br />

(részlet)<br />

Szűcs<br />

Veronika<br />

Lovassy Gézáné festménye: Dimbes dombos táj<br />

Emlékek a szerkesztőség fotóalbumából...<br />

14 | 2017. július-augusztus

---

Dr. Dolinay Tamás<br />

orvos – író Forgácsaim 4 című kötetéből közlünk<br />

folyamatosan. A kötet illusztrációit Szabó Tibor festőművész<br />

– grafikus készítette.<br />

Advent<br />

Jön a tél a hosszú estékkel, a<br />

varázslatos éjszakákkal, a misztikus<br />

- mámoros egyedüllétekkel,<br />

az apró örömökkel, a nagy<br />

vágyakozásokkal.<br />

Jön a tél, a nagy takarító, a<br />

nagy szemfényvesztő. Leplet<br />

Szabó Tibor - terít a sárga levelekre, a pusztuló<br />

avarra, a fák csupasz, horgas<br />

Önarckép<br />

ujjú ágaira, a felpezsdült szerelmekre, a friss bánatokra,<br />

a szűnni nem akaró acsarkodásokra.<br />

December a tisztulás hava, a számvetésé, a megmérettetésé<br />

és a felkészülésé.<br />

Advent: a szent idő, készülődés a karácsony ünnepére,<br />

a megváltó megérkezésére. A várakozás, a reménykedés<br />

ideje.<br />

Látom naponta az anyókát, áll a börtön kapu előtt,<br />

kéri a bebocsátást, beszélőre, nap mint nap. Az ügyeletes<br />

tiszt nem érti - de néni, megalázta magát, elvette a<br />

pénzét, mindenéből kiforgatta. Most is csak kér és kér.<br />

Tiszt úr én vagyok a hibás, rosszul szerettem, higygyen<br />

nekem, ez egy jó gyerek. És kéri, könyörgi a bebocsátást.<br />

Ez szent idő, a várakozás, a megbocsátás ideje. Ahogy<br />

III. Ince pápa mondja: az Advent Krisztus négyféle eljövetelét<br />

jelképezi, megjelenik a test felhőjében, a kegyelem<br />

harmóniájában, a halál tusájában és az ítélet tüzében.<br />

A lány készülődik, szombatra várja a fiút, biztos,<br />

hogy hazajön - mondja - én az ilyesmit megérzem. Még<br />

a dédanyjától hallotta, hogy a harangkötélből csenjen<br />

el egy foszlányit, fűzze a hajába, farsangkor biztos<br />

lánykérés lesz belőle. Kimegy a vonathoz, szaggatja<br />

vékony kabátját a szél. Pontosan érkezik, percet sem<br />

késik. Ketten jönnek, összebújva, nevetve, észre sem<br />

veszik.<br />

Nem baj, mondja, kiveszi hajából a kenderszálat. -<br />

Jó lesz az még, s annyi könny hull a tenyerébe, hogy<br />

mosakodni lehetne vele.<br />

Nem baj.<br />

Araszol az idő, harmadik-negyedik gyertya lángja<br />

lobban a koszorúban.<br />

Hiszek benne, hogy együtt leszünk, a szeretet, a bizalom,<br />

mint egy hatalmas fuvallat összetereli a családot.<br />

Máraival együtt mondom, hogy sok ünnepet megélhetsz<br />

és mégis, mintha még mindig várnál valamire.<br />

Azt hiszem, szeretetre vágyom, pedig kapni nem lehet,<br />

azt adni kell, az a módja. Ez az igazi beteljesülés.<br />

„Nem időpont, vagy időszak a Karácsony, hanem<br />

lelkiállapot. Békességben, jóakaratúan és könyörületesen<br />

élni - ez a Karácsony igazi szelleme.”<br />

<br />

(Calvin Coolidge)<br />

KULTURÁLIS SZALON<br />

Honvári Erzsébet Irodalmi<br />

hagyatékáról rendelkezés<br />

A költőnő irodalmi hagyatékát a Nagykállói Irodalmi<br />

Múzeumra hagyja halála után, ahonnan ígéretet kapott<br />

annak megőrzésére, A lírai, meleg hangú és vallásos illetve<br />

gyermekverseiről országosan ismert szerző gazdag<br />

irodalmi pályát tudhat maga mögött. Munkásságát<br />

több, mint 1300 vers, 70 próza és 11 önálló kötet őrzi,<br />

valamint az a 125 hozzá írt levél, amely hűen tükrözi a<br />

közte és az olvasók közti kapcsolatot.<br />

Honvári Erzsébet (Nyíregyháza)<br />

Megrendülten<br />

- A kétszeres Kossuth-díjas Jókai Anna emlékére –<br />

Most hallom, hogy elhunytál, drága Anna!<br />

És a hír igen-igen megrendített.<br />

Ó, Jaj!<br />

Ki hirdeti nekünk ezután Istent?!<br />

Minden kedves szavad Belőle áradt…<br />

Nem ismerünk nagyobb tudóst Tenálad.<br />

Mindig azt mondtad: Te tudod az Istent…!<br />

Neki köszönheted díjaidat, s Mindent.<br />

Belőle éltél itt és majd Odaát.<br />

Magaddal vitted azt a sok-sok csodát…<br />

Egykor kezedbe, - tollat is Ő adott.<br />

Akik Téged olvasnak, - MIND boldogok.<br />

Ahogyan boldog voltál Te is VELE!<br />

Dupla Kossuth-díjad, Kettőtök Érdeme!<br />

Nem önmagadat mutogattad, - csak ŐT.<br />

Ő készített Neked ÖRÖK, SZÉP JÖVŐT,<br />

És olyat, ami soha nem múlik el!<br />

Betöltött VÉGLEG Örök Szeretettel!<br />

Ahogyan éltél, - úgy fogadott Téged.<br />

Benne találtál Örök Békességet.<br />

„Szíved fel se fogta”…, amit elnyertél.<br />

Folytasd szép munkád az Égieknél…!<br />

Karjaiba ölelt Krisztus Istenünk…<br />

Örök hűséged, itt hagytad nekünk.<br />

Mi el nem feledünk Téged, - soha már!<br />

Világítson Neked Ő, - a Szent Király!<br />

Íródott 2017. június 26-án, Jókai Anna halálhírére.<br />

Örök emlékül, Szeretettel:<br />

Csorvási Kata<br />

Mackó sirató<br />

Ez a világ egyik fele, az meg ott a vége,<br />

annak ottan se eleje, se alja, se széle.<br />

Én vagyok itt a közepén ezért látok mindent,<br />

csak azt tudnám, hol a mackóm, nálatok se nincsen?<br />

Nem tudom, hogy hova tettem, az előbb még megvolt,<br />

volt a nyakán egy kék szalag, száján meg egy meggy-folt.<br />

Akkor kerülhetett oda, mikor megetettem,<br />

nem akarta mind megenni, ezért beletömtem.<br />

Lehet, hogy most megsértődött, utálja a meggyet?<br />

Világgá ment? Hol keressem? Mondjatok csak egyet!<br />

Nem fogom a fülét húzni, tekergetni körbe,<br />

megígérem, hogy jó leszek, csak már visszajönne!<br />

Ha a világ másik felén egyszer megtalálod,<br />

Mondd meg neki, hogy hiányzik, mert ő a barátom.<br />

2017. július-augusztus<br />

| 15

---

Csorba Tibor (Békéscsaba) versei<br />

Mészvesztő<br />

Kocsi mésszel - ha megázik,<br />

de hosszú az út hazáig!<br />

Sityereg, sutyorog a mész,<br />

füstölög, gőzölög az ész.<br />

Meszes vándor ül a bakon,<br />

ostorozik a lovakon.<br />

Hunyorog, nyihereg a ló,<br />

buzorog, megered a szó.<br />

Fut a szekér, kotyog a lőcs –<br />

iramodik, megfog a görcs.<br />

Csámborog, csömpörög a zaj,<br />

somforog, sündörög a baj.<br />

Szakad az ég, ver a zápor –<br />

pépül a kő, kőre ráforr.<br />

Imbolyog, kanyarog az út,<br />

nyöszörög, nyiszorog a rúd.<br />

Hol van a csűr, hol egy pajta?<br />

Gyí, te Fakó, Rigó rajta!<br />

Kidagad, megszakad az ér,<br />

kifakul, elpirul a vér.<br />

Csak a patak, csak a meder!<br />

Szomjas a mész, egyre vedel.<br />

Hömpölyög, habzsolog az ár,<br />

hajladozik benne a halál.<br />

Belerobban, belegázol:<br />

„Ázzál ronggyá, ha már ázol -<br />

fortyogjál, zubogjál te kő!”<br />

Serceg a csont, a hús lefő:<br />

péppé foszlik a két lova,<br />

vándor is úgy: szét és tova…<br />

Szörcsög, lefetyel a Sátán –<br />

mésztej csobolyog a száján…<br />

2016.04.25.<br />

Plagiza<br />

Mikor az utcán átmegy a kedvetlen,<br />

azt hiszi, bújával ő az egyetlen.<br />

Ha galambok verebekhez ülnek,<br />

a másság kényszerével szembesülnek.<br />

Szürke szamár szeme villan a ködben –<br />

fel-feldobott kő néha tovaröppen.<br />

KULTURÁLIS SZALON<br />

Dinnyehéjat bámulni a vén Dunán –<br />

száz évre nyúló búsongó délután.<br />

Aki hol volt, hol nem volt a világon –<br />

kis teste vacog egy arasznyi ágon.<br />

Ha nem szeretnél párnák közt halni meg,<br />

köpd ki a mérget, mielőtt hatni kezd!<br />

Vonz a holt költők örök társasága –<br />

férkőzz be mindnek egy-egy zárt sorába...<br />

2016.04.22.<br />

Ha tanítanék<br />

az ékes magyar nyelv lenne<br />

csupán minden eszközöm –<br />

amin a vendég üdvözöl<br />

és ha elmegy, elköszön.<br />

Hisz rég tudott: az egyszeregy<br />

a nyelvünk titka, kódja,<br />

hogy magyarul összeadni<br />

a számtan ritka módja.<br />

Ha tanítanék<br />

elmondanám, hogy magyarnak<br />

lenni áldott irgalom,<br />

s Himnuszt sírva bent magamban<br />

fájdalmunkat ringatom<br />

Mert nem termőbb a föld sehol:<br />

vértől dús a szent kalász,<br />

s belőle sült friss kenyérnél<br />

ízesebbet nem találsz.<br />

Ha tanítanék<br />

megmutatnám ősi titkok<br />

hegyekbe bújt rejtekét –<br />

kezdetektől mint vigyázta<br />

nemzedékről nemzedék.<br />

Kövekbe rótt imáinkat,<br />

útjaink térképeit.<br />

Királyaink égi vágyát<br />

és az ellen vétkeit.<br />

Ha tanítanék<br />

könyörögnék a szívekhez:<br />

őrizzék a pentatont –<br />

gesztenyefák alatt a sírt,<br />

s csillagokban fent a hont.<br />

Pásztor Gergely<br />

Szemben az árral<br />

Szüntelenül kutatom,<br />

Mivel tehetném jobbá sorsom,<br />

Azon túl, hogy<br />

embertársaimat szolgálom,<br />

Felszínre kell hoznom,<br />

Mindazt a rejtett jót,<br />

Amit másokkal megosztva<br />

Hajózom el arra az útra,<br />

Mi szembe megy az árral,<br />

Hogy szép emléket állítsak<br />

a világnak fényárral!<br />

Trázsi Éva (Tiszafüred)<br />

Olyannak szeress<br />

amilyen vagyok<br />

Szeress, ki tudja lesznek-e holnapok,<br />

az égről már tűnik a szivárvány.<br />

Olyannak szeress amilyen vagyok:<br />

hol csiszolt, hol csiszolatlan márvány.<br />

Ne akarj engem megváltoztatni;<br />

Fogadj el olyannak amilyen vagyok!<br />

Rám nem lehet semmivel se hatni,<br />

megváltozni én már nem akarok.<br />

Hisz én vagyok a lüktető tavasz,<br />

a benned rügyet bontó kikelet.<br />

Meglehet, a tavasz olykor ravasz,<br />

ám erről kedves én nem tehetek.<br />

Vagyok szerelemtől izzó nyár is:<br />

szomjad oltó, gyümölcsöt érlelő;<br />

És trillázó énekes madár is:<br />

lombos fák helyett öledbe fészkelő.<br />

Van, hogy villám vagyok fenn az égen;<br />

Éppen kitörni készülő vihar.<br />

Isten se tart engem akkor féken:<br />

amerre járok jég és zivatar.<br />

Ám aranysárga színét az ősznek,<br />

kedvesem, csak neked köszönhetem.<br />

De félek, hogy nem látszanál hősnek<br />

ha kettőnkről kellene döntened.<br />

Nem jó, hogy én itt és Te ott messze:<br />

az egyedüllét börtönébe zár;<br />

S lehet, hogy egy jégvirágos este,<br />

a vágyak kihűlt lepedője vár.<br />

Ha titkos féreg foga rág az almán,<br />

Éva vágya túlnő Isten hatalmán.<br />

Karóval indulni a másvilágra –<br />

hetykén ráinteni a nászvirágra.<br />

Kufároknak ne higgyenek:<br />

ne vigyen, ki nem hozott!<br />

Hazug szavaktól óvjanak<br />

iskolát és templomot.<br />

2016.04.20.<br />

Jöjj hát és szeress, fogynak a napok!<br />

Az égről már tűnik a szivárvány...<br />

Szeress olyannak amilyen vagyok:<br />

hol csiszolt, hol csiszolatlan márvány.<br />

2014.09.05.<br />

16 | 2017. július-augusztus

---

TÁRSASÁGI KULTURÁLIS SZALON<br />

Hajdúböszörmény a festők városa<br />

(56. rész)<br />

Sántha Antal<br />

bővített kötetének<br />

borítója<br />

2017. július-augusztus<br />

Sántha Antal Hajdúböszörmény<br />

szülötte.<br />

Mint gyüjtő és lokálpatrióta<br />

kutató munkája során<br />

katalógusban rögzítette<br />

városának több mint<br />

százéves festészet történetét<br />

az alkotók fotójával<br />

és rövid szakmai életrajzával.<br />

A 71 fő festő és<br />

grafikus munkáiból álló<br />

alkotásokat 2016-ban<br />

gyűjteményes kiállításon<br />

mutatta be Hajdúböszörményben.<br />

Lapunk- mivel<br />

Sántha Antal vállakozását<br />

országosan is<br />

példaértékűnek és követendőnek<br />

tartja, - ezért<br />

a következő számaiban<br />

folyamatosan bemutatja<br />

a gyűjteményt és az alkotókat.<br />

Gyenes István versei a Rónákon át c. kötetből<br />

Gyenes István Tudom, versei anyám, fáj most nagyon, Rónákon át c. kötetből<br />

Anyámnak<br />

Anyám, emlékszel - rég volt –<br />

rég volt, mikor világra teremtettél,<br />

emlődből etetgettél - emlékszel?<br />

Bölcsőm ide-oda lökted,<br />

altatódalt énekelted.<br />

Vigyáztál rám, a fiadra,<br />

életemre, s magadra.<br />

Hogyha sírtam, tejet adtál,<br />

beteg voltam, gyógyítottál.<br />

Anyám Te voltál,<br />

ki életet adtál.<br />

Hogy ily nagyra növekedtem,<br />

s évek múltán cseperedtem,<br />

rossz is jó is voltam<br />

Hozzád, szereteted egy volt hozzám.<br />

Anyám, Te voltál,<br />

ki életet adtál.<br />

hogy a fiad távol vagyon.<br />

Ne félts, hiszen jó helyem van,<br />

a világon minden megvan.<br />

Tudod, mikor bevonultam,<br />

bátor, erős fiad voltam.<br />

Szólt a haza, fegyvert kaptam,<br />

s a félelmet odaadtam.<br />

Most kiáltok, előre, ki a határ mentére!<br />

Bátran őrzöm hazámat,<br />

drága szülőanyámat.<br />

Anyám élj és boldog legyél,<br />

fiad őrt áll a határ mentén.<br />

Fegyvert erős kézzel fogja, Anyám,<br />

nem hagylak el soha!<br />

Muray Róbert - Szalonka<br />

Cs. Gyenes Emese - Virág<br />

(A Mátra című vershez) (Az Anyámnak című vershez)<br />

Mátra<br />

Hegyek — völgyek<br />

mi minden nekem<br />

örök valóság<br />

itt az élet<br />

napfényes mámor ül<br />

borostás arcomra<br />

mikor csúcsáról a<br />

messzi távolba nézek.<br />

Fenyvesek - ősfák közt<br />

vadak - madarak élnek<br />

patakok vizében<br />

pisztrángok szöknek<br />

cserkésző útjait a<br />

vadász járja<br />

áprilisi fényben<br />

szalonkára várva.<br />

Nekem a Mátra<br />

nem a Föld háta<br />

Ő éltető remény a<br />

szeretet lángja<br />

ki évszakokban a<br />

hűségek atyja<br />

fényében - színében<br />

az anyait adja<br />

Cs. Gyenes Emese<br />

Gyenes István<br />

Muray Róbert<br />

| 17

---

Hetényi György versei<br />

A kilencvenedik<br />

telem, nekem!<br />

Téli szürke alkonyon,<br />

Szél fúvását hallgatom.<br />

Csukva van az ablakom;<br />

S én a múltról álmodom.<br />

Szél süvít a fák felett,<br />

Otthagy csendben engemet.<br />

Azért, mert én vén vagyok!<br />

Hiszi, hogy emlékeim vakok?<br />

Emlékemmel útra kél;<br />

Csak a vén hársfám beszél.<br />

És ha újra lesz tavasz,<br />

Ég alja se lesz magas.<br />

Kilenctized évem az;<br />

Melyben Isten irgalmas.<br />

Vezet tovább utamon.<br />

Világit a csillagom,<br />

Aranybetűs sorokon:<br />

Verseimet írhatom.<br />

2013. december 25.<br />

Balda Mihályné, Kotroczó Magdolna<br />

„Alkotó évek munkái”<br />

című kiállítására<br />

Balda Mihályné, Kotroczó Magda.<br />

Művészi munkái kirakva:<br />

Itt ünnepi díszben!<br />

Mint a népmesékben:<br />

Hallgatva néznek reánk,<br />

A kivarrott ruhacsodák,<br />

-Ezen a kiállításon.<br />

Igen! Ő egy iparművész!<br />

Míg otthonában csak kertész.<br />

Szereti a virágot;<br />

Melyet már gyermekkorában is ápolt,<br />

Akkor, a polgári iskolában:<br />

Rajzolva tanulta imába,<br />

-Varrásnak a művészetét.<br />

Azóta alkot és tanít.<br />

Népművészi útra tekint.<br />

Bárhol is a szakkörön:<br />

Tanítani neki öröm!<br />

Népi munkái művészetén:<br />

Szép városa él a szívén, -<br />

- És a békési táj világa.<br />

Köszöntünk Téged Magdolna!<br />

Ölel, a kovácsházi haza.<br />

A lakói nagyon szeretnek:<br />

Így kívánnak hosszú életet!<br />

Mezőkovácsháza, 2013. április 20.<br />

TÁRSASÁGI SZALON<br />

Monda Margit (Kiskunhalas) versei<br />

Játék<br />

Játszani hív ma az élet<br />

Mondd, játszani jössz-e velem<br />

Csábítón, csalfán nyújtja a kártyát<br />

Ámde a lapokat én keverem.<br />

Gyere kérlek, ülj ide szembe<br />

Osztom a lapokat, figyeld kezem<br />

Tiéd az ász, de enyém az adu<br />

Legyőznöd engem lehetetlen.<br />

Szemembe nézz, ne pillants félre,<br />

Csalni és lesni nem illdomos<br />

Támaszkodj a józan logikára<br />

Mert a lapok forgása folytonos.<br />

Járnak a lapok körbe-körbe<br />

S felcsillan előtted a remény<br />

Már azt hiszed nyertél, ámde mégse<br />

Játék csak, ám a valóság kemény.<br />

Kevered jobbra, kevered balra,<br />

Új lapot húzol, majd ledobod<br />

Csak ne izgulj! Nagy-nagy nyugalommal<br />

Vizsgáld át újra minden lapod!<br />

Forogjon agyad, vetítsd előre<br />

Vajon a másik mire készül<br />

Gondosan számíts ki minden lépést<br />

Így szerzel tapasztalatot nyereségül.<br />

Játék az élet, s játszani öröm<br />

Ha hittel és igazán teszed azt<br />

Olykor-olykor ne félj kockáztatni<br />

Mert ki mer, az babért arat.<br />

Sokat játszottam, gyermeki hittel<br />

Voltam alázatos, de becstelen nem<br />

De bárhogy csábított a lehetőség<br />

Az asztal fölött volt mindig kezem.<br />

Játszani hívott engem az élet<br />

Kihívásként fogadtam a pillanatot<br />

Sokszor hittem, na most veszítek<br />

De az utolsó percben győzni hagyott.<br />

Örök a játék, sosem ér véget<br />

Csak néha egy kicsit abbamarad<br />

Hogy újult erővel, töretlen hittel<br />

Győzni tanulj és ne hagyd magad!<br />

A Szív óhaja<br />

Szeretnélek vendégül látni,<br />

Szívemben a béke szigetén,<br />

Csendesen mellém ültetnélek,<br />

S te kíváncsian fordulnál felém.<br />

Mutatnék neked sok-sok csodát,<br />

Mit sehol másutt nem láthat szem<br />

Felfedném szívem egyetlen titkát,<br />

Gyere kérlek, tarts hát velem.<br />

Legféltettebb kincsem tenném eléd,<br />

Mi nem más, mint a szeretet,<br />

Belőle bőven meríthetnél,<br />

S nem rabolnád meg szívemet.<br />

Csordultig töltöm neked majd<br />

A jóság szépmívű poharát<br />

Gyere, ülj mellém kedves,<br />

Fogyassz el velem egy vacsorát.<br />

Jó gazda módjára melléd ülnék,<br />

Mi fogyóban van, újratölteném.<br />

S hálásan köszönném meg néked,<br />

Ha szerető vendégem lennél.<br />

S ha úgy érzed, mindaz, mit kaptál,<br />

Pihenni késztetne tégedet,<br />

Szeretet-szirmokkal behintett<br />

Nyughelyül kínálnám szívemet.<br />

S a legszebb álmot hinteném szemedre,<br />

Mely valaha létezett,<br />

Mit szebbre nem festhetne<br />

Sem ecset, sem képzelet.<br />

Nem siettetném ébredésed,<br />

Szívemmel takarnám szívedet,<br />

És szeretnélek itt tartani<br />

Az idők végezetéig tégedet!<br />

Dombrádi István<br />

Kiskocsma lett az iskolám<br />

Kint még alig sötétedik :–<br />

S a butykosom üresedik.<br />

Jaj, hogy tart ki éjfélig?<br />

Éjféli tizenkettőig?!<br />

Őszi fáim búsan állnak,<br />

engemet oly régen láttak!<br />

Kiskocsma lett az iskolám<br />

s eredmény a részeg-imám!<br />

Bor-csókos esti időben,<br />

töltik a bort kocsma-hőben!<br />

Poharamba hatszor-hétszer,<br />

de ezután még tizenkétszer!<br />

Számba sűrűn bort eresztek,<br />

tüzes-borom, úgy szeretlek!<br />

Üres pohár szúrja szemem :–<br />

De telten már megemelem!<br />

18 | 2017. július-augusztus

---

Dombrádi István versei<br />

Vörösbor<br />

Boroknak mindenese<br />

Mindenségnek ménese :–<br />

Fejemben szól vér-zene<br />

Jókedv a szekerese.<br />

Örök borok vöröse<br />

Telt pohárból szeretve<br />

Oly sűrűn jutsz eszembe.<br />

Kellesz reggel és este!<br />

Egyszerre kancsó fele<br />

Mehet gyorsan lefele.<br />

Jó vörösbor lenyelve<br />

S futhat a bú elfele!<br />

Velem azt bor ne tegye<br />

Amíg a hordó tele :–<br />

Borból nekem ne lenne?<br />

Kerüljön dús vérembe!<br />

Jó vörösbor szeretve<br />

Száraz ajkam ötlete :–<br />

Legjobb a bor beöntve<br />

S szállok Istent keresve :–<br />

Töltsön észt a fejembe<br />

S vigye lábam előre.<br />

Nincs a fejem ellene :–<br />

Induljak más pincébe!<br />

2015. november 11.<br />

Torkom bor-molnár<br />

Torkom röndös bor-molnár,<br />

„ÖRLI A BORT” nem tud mást!<br />

Szeretem-e lét formát,<br />

garatra hűs bor hordást.<br />

Teendőm mi volna más?<br />

Benyelem pincék borát<br />

s mondom: Nekem sosem árt!<br />

Szemem csillog, ha bort lát–,<br />

megemelek telt kupát<br />

s beborozván dúdolám:<br />

Veres bor, te nagy betyár :–<br />

Önként lettél a szolgám.<br />

Engem holtomig szolgálj!<br />

S ha berúgok ne sajnálj!<br />

Torkom folyvást bor-molnár,<br />

„ÖRLI A BORT” nem tud mást!<br />

Hejnye a rézangyalát:<br />

Veres bort ittam jócskán.<br />

Trillázok, mint hegedű<br />

s virulok, mint zsenge fű.<br />

Hétszer emeltem kupát,<br />

elázott a bor-molnár!<br />

2016. február 24.<br />

2017. július-augusztus<br />

TÁRSASÁGI SZALON<br />

Barna József<br />

III. Villanás<br />

1956.<br />

A Száll. Rak. (Szállítmányozási Raktározás)<br />

barakktáborában éltünk, - egyszerűbben<br />

az Ezres-barakk -, amikor az általános<br />

iskola negyedik osztályát kezdtem<br />

1956 őszén. Sztálinvárost abban az időben<br />

tulajdonképpen az új lakótelep, a kolónia<br />

jelentette és a hozzá csatlakozó munkás<br />

peremterületek – Déli-város, Radar, Ezres-barakk.<br />

Na és persze Dunapentele a<br />

mai Óváros, amit akkoriban egyszerűen,<br />

„a falu”-nak hívtunk. A városban még<br />

csak két általános iskola működött. A<br />

„10-es” vagyis a Móricz Zsigmond és a<br />

„20-as”, a Vasvári Pál. Természetesen volt<br />

harmadik is, de az csak a faluban a Római<br />

Katolikus templom és a Felszaba „Dúlás”<br />

kocsma között elhelyezkedő, régi falusi<br />

iskola volt, akkor is, ma is Szórád Mártonról,<br />

Pentele forradalmár szülöttjéről elnevezve.<br />

Én a 10-esbe jártam, ami a Duna<br />

magas, vadregényes löszpartjához közel<br />

épült a kis-Vasmű út mögött, a Kilián<br />

György úttal szemben.<br />

Naponta hosszú kilométereket gyalogoltunk<br />

a srácokkal az iskoláig és viszsza.<br />

Hol a mai Papírgyári útnak nevezett<br />

betonút mellett a Vasmű főkapu előtt a<br />

Sztalin útig, hol meg csak úgy a Radaron<br />

át, keresztül erdőn, hegyen-völgyön, Vidám<br />

Parkon. Ilyenkor a Sikló elején, a<br />

Sztálinvárosi Kohász NB-s (általában másodosztályú)<br />

csapatának központi futballpályája<br />

mellett, a Vidám Park bejáratánál,<br />

a híres-hírhedt Kék Egér csehó környékén<br />

jutottunk a városba. Ezt az utat nem is tudom<br />

miért, de valahogy az egész csapat<br />

jobban szerette. Amikor a legális betonutat<br />

választottuk, mindenáldott nap szembe<br />

jött velünk egy<br />

idősödő, lenin-szakállas,<br />

pipából füstölgő,<br />

komótos kis ember.<br />

Pontos volt, mint<br />

a svájci órák. Találkozásaink<br />

helyéből<br />

mindig tudtam – sietünk,<br />

vagy késésben<br />

vagyunk. Nagy Imre bá, - az öreg baszki<br />

-, mert így becézték kollégái, szavajárása<br />

után, később művezetőm lett egy időre a<br />

Volánnál.<br />

Szép volt a szeptember, kellemes az<br />

október. Mi gyerekek nagyokat csavaroghattunk.<br />

Én bizony nem éreztem semminek,<br />

sem az előszelét, sem a forgószelét,<br />

pedig a Sztalin út közepén (ma Vasmű<br />

út) végig, nem csak a téglával megrakott<br />

vonatok jártak el az OTI fehér épülete<br />

előtt egészen az Irodaházig, de az északi<br />

szél is végig fújta a vakolatlan házak vörös<br />

téglaporát. Aztán egy, október végi estén<br />

azt látom otthon, hogy Apám és a szomszéd<br />

Vass Péter bácsi idegesen hajolnak a<br />

fekete fémdobozba zárt Néprádió fölé. A<br />

rádióban híreket mondtak, felolvastak,<br />

idegesen és ünnepélyesen beszéltek, utána<br />

indulókat játszottak, majd csak az éter sercegett.<br />

Később durrogás zaja szűrődött ki<br />

a Kossuth adón, mert akkoriban még csak<br />

Kossuth és Petőfi adó volt.<br />

– Lőnek, – mondta Apám, amire a<br />

szomszéd nagy komolyan rábólintott. Cigarettáztak.<br />

Abból is Kossuthot szívtak.<br />

1956. Október 23-a volt a forradalom-ellenforradalom<br />

napja. Budapesten. A mi<br />

városunkban még másnap, 24-én is tanítás<br />

volt. De még a rákövetkező napon, 25-<br />

én is iskolába mentünk. Emlékezetem szerint<br />

24-e, vagy 25-e reggelén a Vasmű út<br />

és az Építők út kereszteződése előtt láttunk<br />

egy kb. 100-150 fős csoportot jönni velünk<br />

szembe, - Munkát, kenyeret, Rákosira kötelet-,<br />

kiabálták bátran, és rendezetlenül<br />

vonultak tovább a VASMŰ főbejárata felé.<br />

Akkor már mindenfelé röpcédulák fehérlettek,<br />

- Le Rákosival, Független Magyarországot,<br />

Oroszok menjetek haza! – olvastuk.<br />

Másnap nem mehettünk iskolába,<br />

aminek persze mi gyerekek nagyon örültünk.<br />

Csak azt nem értettem, hogy Apám<br />

miért tűnt el néhány napra, és Anyám<br />

miért sírt, amikor civil fegyveresek érdeklődtek<br />

Apám holléte után. Később<br />

tudtam meg, hogy a neve szerepelt azon<br />

az állítólagos 100-as listán, amelynek alapján<br />

a kommunistákat gyűjtötték össze és a<br />

Vasmű főépülete alatti pincében tartották<br />

fogva őket. November 4-én már az alábbi<br />

igazolással járt a gyárba dolgozni.<br />

Monoton őszi esőként összefolynak<br />

bennem a napok. Még októberben történt,<br />

hogy összegyűltek az 1000-es barakk<br />

lakói és a valahonnan odakeveredett önjelölt,<br />

vagy küldött szónok biztatására ledöntötték<br />

a kocsma és az étterem közti kis<br />

ligetben díszelgő Sztálin szobrot.<br />

-folytatjuk<br />

| 19

---

Tímár Gábor (Budapest)<br />

Szent György<br />

lovag legendája<br />

A szentföldi harcok végén,<br />

Túl sok volt már a szaracén.<br />

Az imádság nem volt elég,<br />

Elbukott a keresztesség.<br />

Júdeának nincs királya,<br />

Szaladin nyert, s lett szultánja.<br />

*<br />

Kenti György, bár jó lovag volt,<br />

Idejében ellovagolt.<br />

Talján földön hazafelé,<br />

Elért egy szép város elé.<br />

Ponte Oro volt a neve,<br />

Ettől jött meg Gyuri kedve.<br />

Fáradt volt már Gyuri lova,<br />

Istállója hívogatta.<br />

Gyuri ott jó szállást kapott,<br />

Kocsmájában iszogatott.<br />

Ponte Oro gazdag város,<br />

Lakossága búbánatos.<br />

Megkérdezte, mi a nagy baj,<br />

Sárkányölés volt az óhaj.<br />

„Ki a sárkány fejét veszi,<br />

Ezer arany jár majd neki.”<br />

Gyuri bizony sóher lovag,<br />

S jól jönne az ezer arany.<br />

Kérdezte a polgárokat:<br />

„Mit vétett e szörnyű alak?”<br />

„Minden hónap első napján,<br />

Adunk neki szép szűz leányt,<br />

Ha nem tesszük, fúj majd lángot,<br />

S leégeti a fél várost.”<br />

Kérdi Gyuri: „Hol találom?<br />

Pallosommal, majd levágom.”<br />

„Hűvös barlang hegy tetején,<br />

Sárkány lakja, izma kemény.”<br />

*<br />

Barlang előtt Gyuri megállt,<br />

Kihúzta hát kedvenc kardját.<br />

Belülről jő sárkány hangja:<br />

„Mit akarsz te emberfia?”<br />

Beszédem van veled sárkány,<br />

Arra kérnek, legyél vegán.”<br />

„Ezért akarsz most megölni?<br />

Tán jobb lenne egyezkedni.<br />

Jöjj be lovag, találkozzunk,<br />

Előbb igyunk, majd harcoljunk.”<br />

„Sárkány, a bort meg nem vetem,<br />

A vöröset be szeretem.”<br />

Barlangnak hűs, nagy termében,<br />

Hétfejű állt harcra készen.<br />

Gyuri látta, nincs itt mese,<br />

Ez a párbaj lesz a veszte.<br />

„Az lesz a jó, ha tárgyalunk,<br />

Így tán élve maradhatunk.”<br />

Szólt a sárkány: ”Jól van lovag,<br />

Mondjad, hogyan szólítsalak.”<br />

„Gyuri vagyok, angol, Kentből,<br />

Most jöttem meg Izraelből.”<br />

„Ősi nevem büszke Kármán,<br />

Kitenyésztett, nemes sárkány.”<br />

Gyuri szusszant, majd leültek,<br />

Vörös nedűt szürcsölgettek.<br />

„Azt beszélik lépten-nyomon,<br />

Ponte Orot megsarcolod.”<br />

„Sárkányoknak húst kell enni,<br />

Vaddisznóra itt nem lelni.<br />

Talján marha kemény fajta,<br />

Eltörik egy sárkány foga.<br />

Csirke, bárány kicsi állat,<br />

Ebből jót nem vacsorázhatsz.”<br />

„Megértelek, kedves Kármán,<br />

Bár szűzlányból nagy a hiány.”<br />

„Hidd el nekem vitéz lovag,<br />

Az emberhús hamar rohad.<br />

Gyomorbajos könnyen leszek,<br />

Szódabikát kell, hogy egyek.”<br />

Inkább ennék jó friss szarvast,<br />

Itt nem lehet lelni vadat.”<br />

„Figyelj akkor rám, öregem,<br />

Elmegyünk mi innen ketten.<br />

Elviszlek a vén Bakonyba,<br />

Vadászhatsz ott ős vadonban.<br />

Van ott őz meg szarvas tokány,<br />

Jót fogsz enni kedves Kármán.”<br />

„Okos fiú vagy te Gyuri,<br />

Meglásd fiam, lesz jó muri.<br />

Nem disznóláb, itt a kezem,<br />

Testvérem lész Gyuri nekem.”<br />

*<br />

Másnap reggel elindultak,<br />

Útközben jót vadászgattak.<br />

Megérkeztek vén Bakonyba,<br />

Szállást leltek azon nyomban.<br />

Útjuk végén pihengettek,<br />

Végül Gyuri felvetette:<br />

„Sajnos, vissza kell most mennem,<br />

Elkérhetem jogos pénzem”.<br />

Kármán sárkány nagyot nézett,<br />

„Hogy megöljél, pénzt ígértek?”<br />

„Sok aranyat, jó valutát.”<br />

„Te bevetted ezt a dumát?”<br />

„Csak egy sóher lovag vagyok,<br />

Éhségtől a szemem kopog.<br />

Zsoldom immár nem fizették,<br />

Csődbe ment a keresztesség.”<br />

„Jól van Gyuri, segíthetek,<br />

Jogos pénzed felvehessed.”.<br />

„Köszi szépen, kedves Kármán.<br />

Mit tegyek, hogy kapjak dohányt?”<br />

„Gyurikám, hát hazudj nekik.<br />

„Kitalálunk majd valamit.<br />

Sárkányügyem eredményes,<br />

Elűztelek, ez végleges.”<br />

„Nem lesz elég, nem fizetnek,<br />

Hamis népek, rossz emberek.”<br />

Búbánatos Gyuri kérdi:<br />

„Hát akkor mit kéne tenni?”<br />

„Adok neked sárkányfejet.”<br />

„No és azt te honnan veszed?”.<br />

Kármán szusszant, s így folytatta:<br />

„Sok fej miatt vagyok bajba.<br />

Hatos fejem rég bedöglött,<br />

Sárkány doki csak hümmögött.<br />

Legjobb lenne amputálni,<br />

Jobban tudnék szundikálni.”<br />

„Ha kibírod a fájdalmat,<br />

Levághatom egy nyakadat.”<br />

„Nem hiszem, hogy nagyon fájna,<br />

Elhalt már az aortája,<br />

Ha levágod, hálás leszek,<br />

Doktor úrnak nem fizetek”.<br />

Gyuri fogta kedvenc kardját,<br />

Lecsapta az egyik nyakát.<br />

*<br />

Harmad napon indul reggel,<br />

Tarsolyában sárkányfejjel.<br />

„Remélem, nem boncolgatják,<br />

Valódinak elfogadják”.<br />

Ponte Oro jól fogadta,<br />

Zászlóerdőt lobogtatta.<br />

Sárkányfejért jött az ezres,<br />

Minden nőnek Gyuri kedves.<br />

Elbúcsúzott, hajóra szállt,<br />

Zöld Kent felé vett ő irányt.<br />

*<br />

Pár nap múlva jött a pápa,<br />

Ponte Orot hogy megáldja.<br />

Városatyák nem fizettek,<br />

Szentatya meg elképedett.<br />

Városatyák kijelentik:<br />

„Helybéli szent kerestetik!”<br />

Vatikán dönt, s mert pénzéhes,<br />

Jó aranyért erre képes.<br />

Sárkányölő lett az új szent,<br />

Szent György, aki várost megment.<br />

*<br />

A dolognak nincs még vége,<br />

Szent lett Gyuri életében.<br />

Nem tudta meg soha senki,<br />

Szent György csak egy kenti dzsentri.<br />

Britek kértek védőszentet,<br />

S György lovagban megegyeztek.<br />

Gyuri meghalt százévesen,<br />

Gyászba borult Kentben minden.<br />

Siratták őt gyermekei,<br />

Elhagyott, bús kedvesei.<br />

*<br />

Mennyországnak kapujában,<br />

Várt a pápa rezignáltan.<br />

„Te vagy talán az egyetlen,<br />

Akit élve szentté tettem.”<br />

„Köszi szépen,” mondta Gyuri,<br />

„Könnyebb lesz így mennybe jutni.”<br />

Angoloknak védőszentje,<br />

Angyalkáknak fő kedvence.<br />

Amit kért, mind megadatott,<br />

S Britannia uralkodott.<br />

Csak a pápák nem szeretik,<br />

Szentek közül töröltetik.<br />

De az angol kemény fajta,<br />

Védőszentjét fel nem adja.<br />

20 | 2017. július-augusztus

---

Kis Ferencné Elő Mária (Kiskunhalas)<br />

Albert Ferenc (Budapest) versei<br />

Herédi Károlyné (Kiskunhalas)<br />

Az én hősöm<br />

Én őt csodálom, a nagy életművészt,<br />

Kit az élet kényszerített a csodákra.<br />

Bármily helyzetben is megállta a helyét.<br />

Törékeny testtel bátran megvívott a világgal.<br />

Nem tudta, kivel küzd, de tette ezt izzadásig.<br />

Reményvesztetten, de mégis folyton<br />

reménykedve.<br />

Várta, hogy élete lesz még szebb, jobb, más is!<br />

Hitte, olyat ő nem tett, hogy ezt érdemelje.<br />

Bízott, hogy egyszer még visszakapja társát:<br />

A párját, szerelmét, szíve-lelke másik felét.<br />

Nem egyedül kell cipelni roskadozó hátán<br />

A szürke, sötét élet nehéz terheit.<br />

Hogy ki volt ő, ki nem önszántából lett hős?<br />

Az én szememben biztos legnagyobb!<br />

Az édesanyám! – ki másnak csak gyenge nő,<br />

De nekem a hősöm, a példaképem,<br />

fénylő csillagom.<br />

2017. május 29.<br />

A másik hősöm<br />

Ki volt az én másik hősöm,<br />

Aki éppúgy áldozat,<br />

Mint az a többi sok ezer,<br />

Ki a háború vértanújaként<br />

Családjától mindörökre elszakadt?<br />

Kinek szíve – biztos tudom –<br />

Mikor utolsót dobbant,<br />

Itt volt – távol, messze tőlünk,<br />

Ide szállt a gondolat.<br />

S családjánál mindörökre ott maradt.<br />

Hiába volt idegen föld teste befogadója,<br />

Lelke itt volt és van köztünk.<br />

Ide vágyott, e hazába<br />

És közöttünk mindörökre itt marad.<br />

Édesapám! Másik hősöm!<br />

Ki volt hát az áldozat?<br />

Ő, vagy kiket árvákká tett<br />

az értelmetlen gondolat?<br />

És közöttünk mindörökre<br />

csak az emléke marad?<br />

Ne legyen több véráldozat!<br />

Ne hulljon több család szét!<br />

Apa, anya, gyerek szíve<br />

Sose fájjon mások miatt, egymásért.<br />

Teremtsük és őrizzük meg<br />

Mindörökre a békét!<br />

2017. július-augusztus<br />

Kora-nyári idill<br />

Illatos felhőben úszik a hajnal,<br />

és balzsamos parfümben fürdőzik a hárs;<br />

harmatcsepp flörtöl egy rózsabokorral,<br />

míg várja a Nap, tündöklő sugarát.<br />

Rigónak dalára ébred a reggel,<br />

a felkelő Napnak zeng ez a trilla;<br />

kis gerle a párját felhőtlen kedvvel,<br />

dalba fogant szóval fészkére hívja.<br />

Az égi mező selymes kék bársonyán<br />

kis bárányfelhők, ma vígan legelésznek;<br />

virágaim szirma, mint földi szivárvány,<br />

kaláris füzére e színes kertemnek.<br />

Lesem ez idillt, szerény alázattal,<br />

míg kortyolom kávém, ölel az erkély;<br />

lelkemben csendül egy régi, régi dal,<br />

s lángol szívemben az örök szenvedély.<br />

Szemtelen legyecske<br />

Egyik este,<br />

mikor jött a naplemente,<br />

nyitott ablakon át<br />

betornázta magát<br />

egy szemtelen legyecske.<br />

Gyengén hallottam<br />

halk szárnycsapkodását,<br />

űztem hajtottam, de minek?<br />

A gaz, galádul kinevetett;<br />

karomról arcomra szállt,<br />

nem adva meg magát.<br />

Harapott csípett,<br />

teljesen felidegesített,<br />

s én rágtam a kefét;<br />

ily szemtelen apróság<br />

hogy megkeseríti<br />

az ember nyugodt életét,<br />

döntöttem ebből elég.<br />

Hathatós tervet kreáltam,<br />

ne zabálja a hátam,<br />

vizes cukorra csaltam,<br />

megbűnhődött, - lecsaptam.<br />

Szüret<br />

Fényszellő<br />

Fényszellő suhan át a légen,<br />

virágok illatoznak a réten.<br />

Rét illata áradozik széjjel,<br />

még érződik, minden éjjel.<br />

Fű, fa, virág mind illatozik,<br />

a természet gazdagsága sokasodik.<br />

Szellő szárnyán sodorja a szél,<br />

s nem tudni miről mesél.<br />

Tüneményes a növények élete,<br />

különlegességük természetessége.<br />

Olyan, mint egy mesés világ.<br />

Körül ölel bennünket, mint a valóság.<br />

Fényszellő átsuhan az égen,<br />

átszelve a mindenségen.<br />

Fényszellő átszeli az eget,<br />

átoson, átsuhan, s úgy integet.<br />

Arcomat simogatja,<br />

testemet megnyugtatja.<br />

Megnyugvást ad lelkemnek,<br />

s a távolba elmerengek.<br />

Hír kereng az őszben: - újból itt a szüret;<br />

s lásd, mint rég, ma is csupa vigalom.<br />

Homokon, s a hegyen,<br />

mikor mézes nektár cseppen,<br />

vesszőkön feszengő fürtök,<br />

létől duzzadó édes szőlőszemek<br />

kiáltanak: - gyertek!<br />

Akkor itt az ideje a szüretnek.<br />

Búcsút inthetünk a tikkasztó nyárnak;<br />

a levelek, rőt színben pompáznak.<br />

Tőkék volt magányán<br />

felhőtlen, derűs kacaj száll,<br />

s dús fürtök hizlalják a legények puttonyát.<br />

Napestig jókedv, be nem áll a száj,<br />

nóta, vicc-özön és terefere;<br />

hogy nem fájdul bele az embernek feje?<br />

Pihenés helyett jő este a vigasság;<br />

kezdetét veszi vidám szüreti bál;<br />

táncmulatság bővén, a lábak, amíg bírják.<br />

Perdül, fordul az idő, s véle az indiánnyár,<br />

a leány, s legény is vidám táncot jár.<br />

Távozik a búbánat, a harag megbékél,<br />

mostantól, csak a must forrong<br />

az ódon pincék, hűvös szentélyén.<br />

| 21

---

A történet 1. része a 2016. szeptember-októberi<br />

lapszámunk 20. oldalán<br />

jelent meg. A nagyszerűen megírt történetet<br />

most örömmel folytatjuk.<br />

Jártó Róza írása<br />

Kovács József<br />

2.rész<br />

TÁRSASÁGI SZALON<br />

- Kovács József vagyok, a pirityi Önkormányzattól<br />

jöttem és Te? - kérdezte.<br />

- Jó ismerőst látni. Így öltönybe is helyes<br />

vagy - nevetett a nő.<br />

- Van valahol foglalt helyed, ha nincs,<br />

maradjunk együtt, akár a szekciókra is<br />

egyformán iratkozhatunk fel. Persze ha<br />

nincs jobb programod - mosolygott József.<br />

Az éjszakát együtt töltötték. Reggel<br />

együtt mentek reggelizni. A nő kedvesen<br />

kiöntötte a kávét és a cukrot is bele téve<br />

megkavarta. Így nyújtotta át neki. Mintha<br />

mindig is ezt tette volna. Talán ez a<br />

mozdulat volt, amikor érezte József, hogy<br />

végérvényesen szerelmes lett. A nap többi<br />

részére nem is emlékszik. Csak arra, hogy<br />

Éva ott volt vele, hogy mellette ült, hogy<br />

a pad alatt fogta a kezét, és hogy többet<br />

néztek egymásra, mint az előadóra. Három<br />

hónap múlva meg volt az esküvő.<br />

Másfél évre pedig a kisfiúk is megszületett.<br />

Sikerült egy telket vásárolniuk közel a<br />

városhoz, igaz közel a Gödörhöz is, a cigánytelephez.<br />

A ház felépült, az udvart is<br />

rendezték az évek során. Szerettek itt lakni.<br />

Csend volt, Jó levegő, és mégis közel<br />

a város központjához. A Gödör is lassan<br />

felszámolódott.<br />

Már csak pár vityilló, háznak alig<br />

mondható valami állt a telepen. Igaz az<br />

egyik a szomszédságukban. Azt József is<br />

elismerte, hogy a házacska a körülményekhez<br />

képest rendezett volt. Évente<br />

többször meszelve, az udvaron kis virágágyas.<br />

A kert felásva és veteményezve,<br />

annak ellenére, hogy feltöltött területi<br />

kemény, agyagos volt a föld. A szomszédban,<br />

ahogy nőttek a gyerekek úgy<br />

fogta be az apjuk dolgozni őket. A lányok<br />

mostak, főztek, takarítottak. A fiúk ástak,<br />

kapáltak, házat javítottak. Szigorú volt az<br />

apa, ezt el kellett ismerni Józsefnek is. És<br />

igazán takarosak, a körülményekhez képest<br />

is.<br />

Ősszel vette meg a rotakapát. Felrotálta<br />

az egész udvart, a felső réteget elvitte az<br />

utánfutóval a komposztálóba. Új földet<br />

hozatott rá, elsimította, tömítette és fűmaggal<br />

beszórta. Megelégedve nézett végig<br />

a birodalmán. Átnézve a szomszédba<br />

látta, hogy a szomszéd a két fiúval ássa a<br />

kertet. Szótlanul, a munkára figyelve. Az<br />

apa megállt, zsebkendőt vett elő és megtörölte<br />

a homlokát. József akkor rájött,<br />

hogy nehéz, nagyon nehéz munkát végeznek<br />

a szomszédban. Nem is gondolkodva<br />

mit tesz, átköszönt.<br />

- Jó napot szomszéd úr. Nem kemény<br />

a föld? - kérdezte.<br />

A szomszéd felnézett. El kellett telni<br />

pár pillanatnak, míg rájött, hogy hozzá<br />

szóltak.<br />

- Hát nem puha. Még jó, hogy az ásó<br />

nem görbül meg - szólt mosolyt erőtetve<br />

az arcára.<br />

- Géppel, rotával, nem könnyebb lenne<br />

- folytatta József a beszélgetést.<br />

Végül is a rotát átvitte József, a hoszszabbítót<br />

a saját házába dugta be a konnektorba.<br />

A két fiú félre állt, kíváncsian<br />

nézték apjukat és a szomszédot, ahogy<br />

egymást segítve, igazgatva a gépet pár óra<br />

alatt felrotálta a kertet. A felső réteget itt<br />

is összegereblyézték. József az utánfutóval<br />

a ház elé állt, és talicskával kihordták a<br />

földet. Ekkor már tudta, hogy a szomszédot<br />

is Józsefnek hívják. Több fordulóval<br />

hordták el a komposztálóba. Visszafele,<br />

meg friss és szép feketeföldet hoztak. Míg<br />

ő és druszája’ odavolt, addig a két fiú elterítette<br />

a földet. Az anya, meg a két lány<br />

is kijött a házból. Friss kaláccsal kínálták<br />

a visszatérőket. Addigra Éva is hazatért a<br />

látogatásból, ahova a gyerek is vele ment.<br />

Átöltöztek és ők is átmentek a szomszédba,<br />

először óvatosan szétnézni, aztán már<br />

segíteni. Ezen a pár órán többet megtudtak<br />

egymásról, mint az eltelt tizenkét év<br />

alatt. József meglepődött, hogy a család<br />

csupán a családi pótlékból, és a családfő<br />

esetenkénti napszámmal keresett pénzéből<br />

él. Pedig az apa asztalos szakmunkás.<br />

A gyerekek se rossz tanulók. A fiúknál<br />

alig van kettes osztályzat, a lányoknál is<br />

csak elvétve volt hármas az ellenőrzőben.<br />

Nem sok időre a kerti munka után a<br />

Faiparhoz hívták be Józsefet. Munkát<br />

ajánlottak. Minimálbérrel. Persze a próbaidőt<br />

is kikötötték. A cég egy aranykezű<br />

szakembert kapott a személyével. Az<br />

asszony meg Évának segédkezett, mivel<br />

ikreket vártak és veszélyeztettet terhes<br />

lett. A szomszéd a két keresettel jól gazdálkodva<br />

szépen rendbe tettette a házát,<br />

melléképületet is építve a portára.<br />

Közben az idő is elszállt, a gyerekek is<br />

felnőttek. A kis Jocóból József lett, mérnök<br />

úr. A szomszéd fiúk egyikéből vasutas,<br />

a másikból asztalos. A lányok meg<br />

tanultak. A nagyobbik ápolónő lett a kisebbik,<br />

elvégezve a főiskolát, közgazdász.<br />

A Kovács család kis ünnepséget tartott,<br />

mivel Jocó munkát kapott a városnál.<br />

Akkor jött át a szomszéd kisebbik lánya.<br />

Frissen sült buktát hozott. A két fiatal<br />

örült egymásnak, elbeszélgettek a sorsuk<br />

alakulásáról. Örültek egymás sikerének.<br />

Karácsony közeledtével Jocó egyre<br />

többször maradt ki. Egyre többször fordult<br />

elő, hogy nem töltötte az estét és<br />

éjszakát otthon. A szülők eleinte kérdezgették,<br />

de mert nem kaptak választ, abba<br />

hagyták a kérdezgetést. Úgy gondolták,<br />

ha itt lesz az ideje a gyerek elmondja. De<br />

nem mondta. Több hónap után hazatért.<br />

Reggel elment a munkába. Este haza.<br />

Evett, fürdött és bevonult a szobájába.<br />

Éva és József nem faggatta. Tudták ez már<br />

egy férfi bánata, egy férfi szomorúsága.<br />

Sokat fogyott pár hónap alatt. A szomszédék<br />

is elmaradtak. Pedig lett volna miről<br />

beszélni, hisz ha nem is mondták, azt<br />

látni lehetett, hogy a kisebbik lány hasa<br />

egyre nő. Férj meg sehol.<br />

Az áprilisi szeszélyes idő megbetegítette<br />

Jocót. Orvost kellett hívni, mert a<br />

lázat nem tudta a két szülő szeretete sem<br />

levinni. Akkor csengettek. A szomszédék<br />

kisebbik lánya állt az ajtóban. Kezét a pocakjára<br />

téve érdeklődött Jocó hogyléte<br />

felől. Éva csak állt, arcán megdöbbenés<br />

tükröződött.<br />

- Jocó az apa - kiáltott fel.<br />

Igazából a válasz már nem is volt titok.<br />

A lány szemébe nézve, tudta azt. Egy dolog<br />

járt csak az eszében.<br />

- Vajon mit szól ehhez, József - nézett<br />

szomorúan a lányra, Valikára.<br />

Átölelve a lány vállát, leültette az asztal<br />

mellé. Elindult a lépcsőhöz, hogy felmegy<br />

Jocó szobájába. De arra már nem került<br />

sor, mert a gyerek épp indult lefele. A két<br />

gyerek nézte egymást. Szinte egyszerre<br />

kérdezték<br />

- Szeretsz?<br />

- Szeretsz?<br />

- Menjetek Jocó szobájába, van mit<br />

beszélni - küldte Éva a fiatalokat az emeletre.<br />

Felvéve a telefont, bepötyögtette József<br />

számát. Még be se fejezte az eseményt, József<br />

nevetését hallotta a vonal végén.<br />

- Na, végre. Már azt hittem nekem kell<br />

közéjük csapni.<br />

- Te tudtad? - kérdezte elhűlve Éva.<br />

- Te is tudtad, csak mint nő homokba<br />

dugtad a fejed. Kis-szívem, csak nem<br />

gondoltad komolyan, hogy hagyom,<br />

hogy az unokám ne az én térdemen lovagoljon<br />

először. Te! Nagymami - kacagott<br />

József a telefonba. <br />

-vége<br />

22 | 2017. július-augusztus

---

Demeter Sándor (Nyíregyháza) versei<br />

Együtt az úton.<br />

Ábránd<br />

Párom pillantása verssoraim mellett<br />

Itt hozzáír, ott néhány ritmust elvet,<br />

Örül, ha tetszést, rímet benne lát<br />

Ő egyetlen társam az úton,<br />

A verssorokat ihlettel írom<br />

S a pillantása a soraim mellett<br />

Gondolataival követi az enyémet,<br />

Szépsége oly megindító: „ellenállva<br />

a lét” uralmát, ékes szóra váltja,<br />

Mely sose bánt, mert mindig van határa.<br />

Bolyongtam, mint gyerek a Nyírerdőn<br />

Sok fának tövén dőltem el hanyatt,<br />

Pilláim közt mesés világra láttam,<br />

Ő a fák közül az álmomban belépett<br />

Kicsinyke lábon s csöpp lábujjhegyen,<br />

Mellém ért s nézett rám szerelmesen.<br />

„Óh, gyönyörűbb lény nála soha nem volt”<br />

Akár egy angyal, kit a kéklő mennybolt<br />

Ily szelíd, fénylő arccal elbocsát<br />

Olyan lágyan, mint selyem omlott haja<br />

S néztem arany szín vállára és nyakára,<br />

Kezünket fogva az úton mentünk együtt.<br />

2009.07.05.<br />

Mégis rám talált...<br />

Egymagam vívtam ezernyi felleggel,<br />

szétrombolt vágyaimmal, ábrándos képekkel.<br />

Egymagam vívtam örök életemmel,<br />

„Vágyó” csókokkal, s hamis képekkel.<br />

Nem lelve semmit sajgó szívemmel,<br />

nem látva senkit bezárult létemmel,<br />

nem kérve semmit riadt értelemmel,<br />

nem várva sorsom könnyű perceit,<br />

nem hívva társakat, nem viselve semmit,<br />

nem érezve földit és nem kérve mennyeit.<br />

Valaki mégis rám talált,<br />

életemre árassza<br />

igaz szeretetének szíve sugarát,<br />

minden eljövő holnapot.<br />

Mély sötétség a táj fölött<br />

Mély sötétség a táj fölött,<br />

kapaszkodik az éji köd,<br />

és már a város szendereg,<br />

alszik, mulat, sír vagy szeret?<br />

Dúdol a szél egy dallamot,<br />

játszva sodor egy szalagot,<br />

az ablakban egy ember ül,<br />

szeme a sötétbe merül,<br />

magában csöndben mostohán,<br />

körötte sűrű égi köd,<br />

mely némán hömpölyög...<br />

s az ember benne ücsörög.<br />

Ma oly sötét körül a táj,<br />

megaláztatni ó de fáj,<br />

az ember én csak én vagyok<br />

s az ember én csak én leszek!<br />

2017. július-augusztus<br />

TÁRSASÁGI SZALON<br />

Hetényi György<br />

Két kis háziállat<br />

kalandja<br />

Fölmászott a nyúl a fára!<br />

Egy kis macska ment utána.<br />

Ott ugráltak, ágról-ágra:<br />

Zöld levelek dallamára.<br />

Majd egy másik fára mentek.<br />

Egy keveset ott pihentek.<br />

De, amint majd széjjelnéztek;<br />

Egy mókusnak volt ott fészek.<br />

Mókusnak volt az a fája.<br />

Ott élt minden kis családja.<br />

Madár se volt ott leszállva!<br />

Mert a mókus tollát rázta.<br />

Most is felemelte farkát.<br />

Megrázta a lombok alját.<br />

Két kis állat látta kárát,<br />

Mert eltörte fának ágát.<br />

Mindjárt leestek a fáról!<br />

Alig látszottak a sárból.<br />

Nyüszítés lett, s jaj sírásból;<br />

Végül kutya ugatásból.<br />

Bodri kutya mindezt látta.<br />

Odaugrott végállásba.<br />

Két kis állat fejét nyalta.<br />

Simon gazdit, gyorsan hívta.<br />

Máris ott volt Simon gyerek.<br />

Oltalma volt gyors és kerek.<br />

Segítettek a gyógyszerek;<br />

Máris minden lett szép, remek.<br />

Meggyógyult a két kis állat.<br />

Fára többet nincsen járat.<br />

Mókus család ott ugrálhat,<br />

Bodri ugat éjjel százat.<br />

Mezőkovácsháza, 2017.<br />

Fülöp Benjáminné<br />

Kettős látás<br />

Asztal alól kandikálok<br />

hű de sok lábat látok!<br />

De asztal alja térséges,<br />

odadőlni kétséges.<br />

Pincérből is kettőt látok,<br />

haza így majd hogy találok?<br />

Dülöngélek – bólogatok,<br />

ha még egy jó italt kapok<br />

már rózsaszín világban vagyok.<br />

Táncolok és kurjongatok,<br />

haj de jó kedvemben vagyok!<br />

Haza így majd hogy találok?<br />

Az áldóját, itt maradok!<br />

Honvári Erzsébet (Nyíregyháza)<br />

Ha éreznétek<br />

Ó, ha éreznétek, azt a boldogságot,<br />

Melyet itt a földön - soha nem találtok.<br />

Olyan szeretetet, olyan Békességet,<br />

Melyek birtokában Hozzá majd felértek…<br />

Hányszor éreztem már a Szeretetlángot,<br />

Amit egykor Nála, végleg megtalálok.<br />

Minden öröm-perccel az Életre készít, -<br />

S, hogy méltó legyek rá, - Önmagához szépít.<br />

Valahányszor lelkemre kísértő támadt,<br />

Fölragyogott bennem, s elűzte az árnyat!<br />

Igaz szeretetet itt nem találsz soha.<br />

Inkább összetör – a kísértés ostora.<br />

Ha Krisztusban élsz, el nem szakíthat senki!<br />

Mélységből a fényre, - csak Ő tud emelni…<br />

Akár az Úristen, - maga a Szeretet.<br />

Lépj az útjára, hogy szoríthassa kezed!<br />

Övé a keskeny ÚT, amely legbiztosabb,<br />

És, aki ezen jár, - nincs nála Boldogabb!<br />

Amit Ő ígért egykor, Örök Életet -<br />

Ha Vele egyesülsz, egykor majd elnyered…!<br />

Ne higgy azoknak, kik váratlan rád rontanak!<br />

Nem akarnak mást, - Tőle elszakítsanak.<br />

De, ha a testedben a Szent Lélek lakik, -<br />

Nem született meg, ki összetör, elvakít!<br />

Irtsd ki hát magadból, a nem Tőle valót!<br />

Édesen elringat, mint CÉLBA ÉRT HAJÓT...!<br />

2017. július 3.<br />

Sárközi Vendel Gergely<br />

„ Nem, nem, soha:”<br />

József Attila<br />

Ének<br />

(Június „4”-re)<br />

Nem várjuk; s elérkezik<br />

június 4. - , a fekete ünnep!<br />

- Ezt az ünnepet ellenezve<br />

tűrik (el) az emberek.<br />

Megszabdalták hazánkat,<br />

a „hóhér” orvosok! Vért szomjúhozón.<br />

De az áldozatok porából,<br />

virág tenger virul az Óceánból!<br />

Ezek a virágok egybe-hangzón<br />

kiáltják az igazságot…<br />

- Amikor fénylik fölöttünk<br />

a Nap és a csillagok.<br />

2017. június. 1.<br />

| 23

---

TÁRSASÁGI SZALON<br />

Ízinger Andrásné, Etelka (Remshalden, Németország)<br />

„Ki mint vet, úgy arat...”<br />

Így, aratás idején ezzel az évszázados népi tapasztalattal<br />

tudom bemutatni újdonsült Vendéglátóimat, a Fenyvesi házaspárt,<br />

akik közül a Feleség az 1946-os sváb kitelepítés, a<br />

Férj az ’ 56-os évek viharaiban, mint idegenbe szakadt magyarok<br />

találtak egymásra.<br />

Nemsokára népes magyar társaságban találom magam,<br />

és a Fenyvesi házaspár körül az egymáshoz tartozást érezzük.<br />

Fázós lelkünk átmelegszik, és arcunkon olyan derű ragyog,<br />

mint kúszó fellegek mögül kibúvó napsugár.<br />

„Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet kitágul……<br />

rezg, s ha kinyúlik a kéz,<br />

A Nap arany almáját a tenyeredben érzed.”<br />

(Tóth Árpád- A tavaszi napsugár)<br />

Fenyvesiné, Etyek díszpolgára és tudósítónk Etelka<br />

Életük fölött mindig ott tündökölt a magyar zászló. Magam<br />

is így találtam rájuk, a Falunap forgatagában, mindnyájunk<br />

nagy örömére. A közismert festőművész, Fritz Gönner<br />

kíséretében ajánló levelem még a kalocsai hímzésű mellényem,<br />

és puszta érdeklődésem a magyar lobogó iránt.Három<br />

évnyi Németországi barangolásom alatt ők az első magyarok,<br />

akik barátsággal üdvözölnek. Én azonnal otthonosan éreztem<br />

magam társaságukban, mintha rég nem látott nagynénémhez<br />

érkeztem volna.Telefonszámot kapok, hogy segítségemre<br />

lehessenek, ha valami gondom adódik.<br />

A gondom az, hogy a legszebb német borvidéken, és a<br />

legjobb német társaságban is vágyom a magyar szó után. Így<br />

van ezzel Marika Néni, és János bácsi is. A lángos sütéssel<br />

úgy gyűjtik maguk köré a magyarokat, és minden más nemzetiséget<br />

is, mint kotló a csibéit.<br />

Marika Néniék számára is édes a magyar szó, hiszen nem<br />

engedték elhalványulni az anyaországgal a kapcsolatukat. A<br />

szülőfalu, Etyek és Remshalden közötti partner kapcsolaton<br />

keresztül cserélik ki értékeiket, megtartani és gazdagítani kívánják<br />

mindkét közösséget.<br />

Az elismerés nem marad el, hiszen Etyek díszpolgári címmel<br />

tüntette ki Fenyvesi Jánosné lokálpatrióta munkálkodását,<br />

aki méltóan képviseli Magyarországot is ősi hazájában,<br />

Németország-Baden-Württemberg széles határában.<br />

„Ki mint vet, úgy arat” – gondolok újra a régi közmondásra,<br />

mikor a szép otthonukat ékesítő, elismerő oklevél előtt<br />

állhatok.<br />

A remshaldeni szőlőhegyek Etyek emlékeit idézik…..<br />

Tallózás - N. Pethő Ilona gyűjteményéből<br />

Bálint Veronika<br />

emléket mesél<br />

Németh Tímea<br />

előadás közben<br />

Pető Emerencia, a Pécsi Zsolnay<br />

Családról olvas fel<br />

24 | 2017. július-augusztus

---

FESTŐÁLLVÁNY<br />

Tóth-Hekkel Arany:<br />

grafika<br />

Ujfalussy István festménye: A Beregszász-i Főiskola<br />

Pócsai András festménye:<br />

László Mihály bácsi<br />

Ujfalussy István kiállításának megnyitóján, az Orosházi Városi Galériában: balról<br />

Horváth János festőművész, a kiállító festőművész és Szálassyné Gnadig Katalin<br />

Pócsai András alkotása:<br />

Szalmakalapos férfi<br />

2017. július-augusztus<br />

Kovács István (Máriapócs) verse<br />

| 25

---

Molnár Ágnes<br />

(Gyulaháza)<br />

Bagoly<br />

Béni és<br />

az új erdész (13. rész)<br />

Másnap az uraság tajtékzott a dühtől,<br />

amikor megtudta a hírt.<br />

- Megkettőzni az őrséget! Megkettőzni<br />

az őrséget! - kiabálta.<br />

Megkettőzték az őrséget, de a rókával<br />

nem bántak el. Minden éjjel vitt el<br />

szárnyasokat addig, míg a szárnyasok<br />

el nem fogytak.<br />

Az uraság elhatározta, hogy ha törik,<br />

ha szakad, megfogja a rókát és<br />

megöli.<br />

Ravaszdinak viszont több esze volt,<br />

mint az uraságnak. Ravaszdi ugyanis<br />

addig mesterkedett, míg az uraság kíséretét<br />

el nem zavarta, és mikor már<br />

senki sem volt az uraság mellett, elé<br />

állt. Végre hogy látlak, te gazember! –<br />

mondta a róka.<br />

Az uraság rémülten nézett a rókára.<br />

Megölted a családomat és a barátaimat,<br />

s ezért most megfizetsz! - Azzal<br />

rávetette magát az uraságra, és jól helyben<br />

hagyta. Az uraság védekezett, de a<br />

róka erősebb volt.<br />

Az uraság vérző fejjel menekült el a<br />

helyszínről. A róka egy darabig üldözte<br />

még, de aztán megállt.<br />

Megkeresem a kísérőket, - gondolta.<br />

Elindult hát, hogy megtalálja a kíséretet,<br />

de azok nem voltak sehol.<br />

Kiderült, hogy a kíséret fejvesztve<br />

elmenekült. Az uraság ezt követően<br />

egy darabig még harcolt a rókával, de<br />

a róka legyőzte őt.<br />

Egy ideig az uraság még a házban<br />

lakott, de aztán elment, senki sem tudta<br />

hova. A házát borostyán nőtte be, és<br />

a legenda fennmaradt a bátor rókáról,<br />

aki legyőzte a dölyfös uraságot.<br />

Hallgattam a gyönyörű mesét, és<br />

majdnem elsírtam magam. Néztem a<br />

többieket és láttam, hogy Kubik Kira<br />

sírt. Figyeltem őket, és – bár mindenki<br />

próbálta visszafogni magát, hogy ne<br />

sírjon, - senkinek sem sikerült. Zokogott<br />

az egész osztály. Ránéztem a tanár<br />

nénire, és még ő is sírt. Ekkor már én<br />

sem bírtam tovább.<br />

Addig sírtunk, míg ki nem csengettek.<br />

A tanár néni azt mondta, hogy a<br />

következő órára meg kell tanulni kívülről<br />

a mesét. Hogy tanuljuk meg a<br />

mesét, amikor még hallgatni is szívfájdító?<br />

- kérdezte Róka Rita, kétségbeesetten.<br />

Ritának igaza van, gondoltam, és<br />

elkezdtem röpködni. Ahogy röpködtem,<br />

az jutott eszembe, amit apukám<br />

mondott nékem: Ne feledd Bénikém,<br />

hogy mindannyian egyformák vagyunk.<br />

Különbözőek, s mégis egyformák.<br />

Néztem a gyerekeket, és tudtam,<br />

hogy apukámnak igaza van. Újra becsengettek,<br />

újabb óra kezdődött. Ez az<br />

óra számtan volt. A számok világában<br />

mindig szerettem bolyongani, és ezért<br />

vártam az órát. Tanár bácsi bejött az<br />

osztályba, és így szólt: gyerekek, most<br />

felmérőt fogunk írni.<br />

Aztán kiosztotta a feladatlapot, s azt<br />

mondta, hogy fogjatok hozzá.<br />

A feladatok könnyűek voltak, és én<br />

ennek örültem. Sikerülni fog a felmérő!<br />

Sikerülni fog a felmérő! – gondoltam.<br />

Óra végére mindenki megírta.<br />

Újra kicsengettek, és mindenki<br />

megkönnyebbült.<br />

A szünetben megmozgattuk magunkat.<br />

Mikor becsengettek és bementünk<br />

az osztályba, megszólalt a<br />

tűzriadó jelzése. Mindenki kivonult az<br />

osztályból.<br />

Az elsősök rettegve kérdezgették:<br />

hol a tűz, hol a tűz!?<br />

Nincs tűz, ez csak gyakorlat volt, -<br />

mondta az igazgató bácsi.<br />

Vége volt a gyakorlatnak, kezdődött<br />

az utolsó óra.<br />

Ez ének óra volt, amitől kicsit tartottam.<br />

Pacsirta Palkó és Pacsirta Peti<br />

viszont örömmel várta az énekórát.<br />

Tanár néni bejött az osztályba, és egy<br />

olyan balladát énekelt el nekünk, ami<br />

az erdőről, és az erdő állatairól szólt.<br />

Magunkénak éreztük a balladát, mert<br />

rólunk szólt.<br />

Ahogy tanár néni énekelt, hallottuk,<br />

hogy valaki sir. Néztem erre, néztem<br />

arra, de nem láttam senkit.<br />

Felnéztem az égre, és láttam Pacsirta<br />

Panka anyukáját. Tele lett a szívem<br />

fájdalommal, és én is sírni kezdtem.<br />

Elfordultam, hogy senki se lássa, hogy<br />

sírok. Nehezen tudtam abbahagyni.<br />

Ahogy megfordultam, láttam, hogy<br />

mindenki sir.<br />

Tanár néni, ahogy énekelte a balladát,<br />

a szemeiből folytak a könnyek.<br />

Nem mertem ránézni, mert attól<br />

féltem, hogy újra sírni fogok.<br />

Mire elénekelte a balladát, vége is<br />

lett az órának.<br />

- folytatjuk<br />

Mindenki<br />

világítson a<br />

maga helyén<br />

(7.rész)<br />

Sári<br />

Katalinnal<br />

beszélget<br />

F. Nagy József<br />

„Minden tudás<br />

akkor bír való<br />

beccsel, ha cselekvésre<br />

képessé tesz.”<br />

„Cselekedni Sári Katalin<br />

kell, hogy több legyen az okos, a munkát<br />

és a tanulást szerető, szülőt tisztelő,<br />

kulturáltan szórakozó, a hazáért, társadalomért<br />

felelősséget érző fiatal” – vallotta<br />

mindig F. Nagy József mint ember<br />

és mint pedagógus. A Kiskunhalason<br />

megjelenő Műhely Napló című lapban<br />

1990-ben megjelent írásában arról ír,<br />

hogyan valósította meg ezt az eszmét<br />

a gyakorlatban. Írását a Földművelési<br />

Minisztérium Szakoktatási Főosztálya<br />

elismerésben részesítette. Ebből válogattam<br />

részleteket , hogy bemutassam<br />

őt, a PEDAGÓGUST.<br />

„A tanárképzőn döbbentem rá,<br />

hogy a tanár nem elhívott, hanem<br />

elhivatott napszámosa a nemzetnek.<br />

Megvilágosodott előttem a roppant<br />

feladat: embert nevelni, olyat, aki tud,<br />

aki akar. Ehhez kellek én, nekem is<br />

kell tüzet vivőnek lenni, lámpásnak a<br />

derengésben, gátnak a romlás, a lejtőre<br />

csúszás útján.”<br />

„Pedagógus pályafutásomat a Kisvárdai<br />

Mezőgazdasági Technikumban<br />

kezdtem 1952-ben. Az iskolának<br />

csak a negyedik osztálya működött,<br />

az is felszámolás előtt állott. A szakoktatási<br />

főhatóság úgy döntött:<br />

kipróbál, s ha nem felelek meg mehetek.<br />

Az 1956-ban visszakapott káderlapok<br />

erről a szándékról később<br />

felvilágosítottak. Ugyanis én voltam a<br />

népi származású narodnyik, a vulgáris<br />

marxista, a hivatalos tekintélyeket<br />

megkérdőjelező, az új szovjet agrobiológia<br />

irányelveit el nem fogadó.<br />

Nyíltan ellenem azért nem léptek fel,<br />

mert én voltam egyedül a tanárképző<br />

mezítlábas parasztja.<br />

„Minden tudás akkor bír való becscsel,<br />

ha cselekvésre képessé tesz.” – írta<br />

Pethe Ferenc híres mezőgazdász.<br />

26 | 2017. július-augusztus

---

Ezt a tömör igazságot választottam<br />

oktató nevelő munkám vezérfonalának.<br />

Ezt írták tanulóim füzeteik legelső<br />

oldalára 35 évig, ugyanis ennyi időt<br />

dolgoztam ezen a csodálatos pályán.<br />

Kisvárdán nyomban megbíztak a<br />

gyakorlati képzés vezetésével. A senki<br />

földje volt itt, amelyet emésztett a<br />

muhar, a gaz. Mert a gyerek nem szeret<br />

dolgozni, azért jár iskolába, mert<br />

a szülei elküldték. Hideg van, meleg<br />

van, jég, hó esik, hajnalban kell felkelni,<br />

büdösek a tehenek, lovak, birkák,<br />

disznók. Rám bízták a mezőgazdasági<br />

géptan tanítását is. Bemutatásra nem<br />

üzemelő gépeket adtak, amikbe lelket<br />

önteni művészetnek, valóságos csodatettnek<br />

számított.<br />

A gyakorlati oktatás rendje heti<br />

egynapos (6 óra) osztálygyakorlatokból,<br />

hetességből (egy hétig dolgozott a<br />

beosztott tanuló az állattenyésztésben,<br />

növénytermesztésben, gépműhelyben)<br />

tavaszi-őszi 2-2 hetes és nyári 4 hetes<br />

gyakorlatokból jött össze. Mindezeket<br />

én szerveztem, végeztem az előkészítést,<br />

bemutatást, begyakoroltatást,<br />

osztályozást. Természetesen a gazdaság<br />

szakembereinek árgus tekintetétől<br />

kísérve. Munkakörömet mégis szerettem.<br />

A diákok velem örültek, ha sikerült<br />

egy bedöglött gépet kijavítani.<br />

Büszkék voltak, ha 4-est, 5-öst kaptak<br />

a gyakorlati munkájuk értékeléseként.<br />

Csak élesben voltam hajlandó a<br />

tanulókkal dolgozni. A termelési tevékenység,<br />

végtermék alapján fizetést<br />

kaptak tanítványaim. Gyűlt a pénz az<br />

osztálypénztárba. A tudás cselekvésre<br />

képessé tette a tanulókat, s még anyagilag<br />

is boldogultak. A gazdaság dolgozói<br />

gyakran tőlük kérdezték, hogyan<br />

kell ezt vagy azt a gépet beállítani. A<br />

lenézett gyakorlat felértékelődött.<br />

Az év letelt. Az iskolát felszámolták.<br />

Engem azzal vádoltak, hogy népszerűséget<br />

hajszolok az ifjúság körében, s<br />

elküldtek.”<br />

- Mi történt ezután? Hová helyezték?<br />

1952-ben feleségül vettem B . Éva<br />

putnoki leányt, akit még Debrecenben<br />

gyakorló tanár koromban ismertem<br />

meg. Mivel templomban esküdtünk, a<br />

Földművelésügyi Minisztérium szigorú<br />

megrovásban részesített és áthelyezett<br />

az Abaújszántói Mezőgazdasági Technikumba.<br />

Szigorú felügyelet alatt dolgozhattam,<br />

lakást nem kaptunk. Feleségem<br />

sem vállalhatott munkát, ráadásul<br />

áldott állapotba került. -folytatjuk<br />

2017. július-augusztus<br />

Soltész Katalin:<br />

Japán, a felkelő nap országa<br />

Ezután már nagyon<br />

időszerű volt,<br />

hogy a szálláshelyünket<br />

keressük<br />

meg, amely Tokió<br />

Takanawa negyedében<br />

(a Shinagawa<br />

vasútállomás közelében)<br />

egy hatalmas épületegyüttesben<br />

volt található. Jó lett volna már<br />

pihenni, de célszerűnek bizonyult a<br />

gyorsabb – 8 óra időeltolódás miatti<br />

- átállás érdekében a helyi idő szerint<br />

nyugovóra térni. Éppen ezért, együtt<br />

a 28 fős csoport - idegenvezetőnk segítségével<br />

- elmentünk a környékkel<br />

ismerkedni és igény szerint már egy<br />

helyi „kocsmában” megvacsorázni.<br />

Másnap az igazán bőséges reggeli<br />

után már indultunk is Tokió, a 12 millió<br />

lelket számláló metropolisz nevezetességeinek<br />

felfedezésére. Utunkat a<br />

Meiji szentélynél kezdtük. A szentélyt<br />

ciprusból készült hatalmas „toriin”<br />

áthaladva közelíthettük meg. 1920-<br />

ban építették a császár és felesége<br />

tiszteletére. A mai formájában látható<br />

épületet 1958-ban építették újjá, mert<br />

1945-ben egy légi bombázás során elpusztult.<br />

A szentélyt az újévi ünnepek<br />

idején tömegesen keresik fel az emberek.<br />

Az udvarában esküvőre készültek,<br />

mert több kimonós hölggyel találkoztunk.<br />

( Ünnepi alkalmakkor gyakorta<br />

veszik fel a hölgyek a kimonót. Nekem<br />

nem tűnik kényelmes viseletnek. )<br />

Kis buszos városnézés során pillantottam<br />

meg az 1964-es olimpiára épült<br />

és különleges formájú úszóstadiont,<br />

amiről az akkori levelezőtársam, Yasuo<br />

Ogawa még képeslapot is küldött.<br />

Közben megérkeztünk a császári palota<br />

előtti térre. Egy nagyon szép lovas<br />

szobor nyerte meg a tetszésemet, de<br />

sajnos nem emlékszem a történetére.<br />

Lassan sétáltunk a császári palota<br />

felé, amely egy gyönyörű parkban van<br />

és közben a teret körülvevő hatalmas<br />

modern 25-30 emeletes irodaházakat<br />

is szemügyre vettem. Szinte furcsa<br />

Tokióban ez a tér, amely mintha terv<br />

szerint épült volna - ugyanis a városra<br />

a tervszerű építkezés nem éppen jellemző<br />

- , és a háttérben feltűnt a tokiói<br />

(4.rész)<br />

„Eiffel-torony”. Néhány fotó készítése<br />

után irány Tokió legrégebbi és legnépszerűbb<br />

buddhista temploma, az Asakusa-templom.<br />

Feltűnő volt nemcsak<br />

a látogatók, hanem az apró ajándék<br />

boltok sokasága. Legszebb mégis a<br />

sétányt övező virágzó cseresznyefák<br />

voltak.<br />

Délutáni programunk: sétahajózás<br />

a Sumida folyón, amely mély nyomot<br />

nem hagyott bennem. Említésre méltó<br />

talán, hogy a folyón egyetlen szép híd<br />

sem volt, de Japán leghíresebb – magyarul<br />

talán epigramma, mint műfaj<br />

- költőjének mellszobra azért felfedezhető<br />

volt a folyóparton.<br />

Délelőtt csak megpillantható volt,<br />

most valósággá vált. Felmentünk a<br />

párizsi Eiffel-torony mintájára épült<br />

Tokió-torony 150 m magasságban<br />

lévő teraszára. Innen a város látványa<br />

lenyűgöző, mert hihetetlenül nagy kiterjedésű.<br />

A sok felhőkarcoló között<br />

tiszta időben még a Fuji is látható. Ez<br />

most nem sikerült.<br />

Esti programunk: séta a Ginzán,<br />

Tokió központjában. Itt fedeztük fel a<br />

tőlem nagyon idegen kabuki színház<br />

épületét is. A gazdag üzletek kivilágítva<br />

impozáns látványt nyújtottak. A<br />

kirakatok gyönyörűen rendezettek. A<br />

kifogástalan „tálaláshoz” óriási érzékük<br />

van.<br />

Újabb napunk néhányunkat már<br />

hajnalok-hajnalán a halpiacon talált.<br />

Érdemes volt felkelni, mert „halárverést”<br />

nem igen láthat másutt az ember.<br />

Furcsa látvány a sok – 65 °C fokra<br />

lehűtött, százszámra egymás mellé<br />

kirakott tonhalat látni, amelyeket a<br />

kereskedők a farok részénél megnyitott<br />

„évgyűrűk” alapján minősítenek<br />

megvételre. Ez az „évgyűrű” - tényleg<br />

hasonlít a fáéhoz – igazából a hal zsírosságát<br />

mutatja.<br />

A mai napon egész napos kirándulásra<br />

készültünk a hegyek között fekvő<br />

kis városba, Nikkóba és a körülötte<br />

lévő nemzeti parkba. Sajnos az eső<br />

vigasztalanul esni kezdett, és szinte<br />

egész napunkat végig kísérte. Sőt, még<br />

a nap folyamán hógolyózásra is sort<br />

keríthettünk.<br />

-folytatjuk<br />

| 27

---

Schvalm Rózsa (Nagyvázsony) versei<br />

Őszbe dermedt hajnalon<br />

Őszbe dermedt hajnalon,<br />

Fehér fényű Nap ragyog.<br />

Földig érő ezüstköd,<br />

forró nyarat száműzött.<br />

Szellő száguld lábnyomán,<br />

Oszlik már a ködhomály.<br />

Fények, árnyak játszanak,<br />

színről – színre váltanak.<br />

Smaragd sárgul aranylón,<br />

rezdül a fa meghajlón.<br />

Sátrát bontja könnyezve,<br />

mezét búsan levetve.<br />

Árván tekint az égre,<br />

reszket hideg télt félve.<br />

Szánja őt a magasság,<br />

pehely szőttest kap az ág..<br />

(2012-07-19)<br />

Elfogyott a nyárnak könnye<br />

Elfogyott a nyárnak könnye,<br />

mosolyogva lép az őszbe.<br />

Indián mezt ölt magára,<br />

sugarat tűz fényhajába.<br />

Édesíti szőlő levét,<br />

aranyozza fák levelét.<br />

Egy kicsit még itt időzik,<br />

éjszakánként elrejtőzik.<br />

Kedves vendég, marasztalnám,<br />

de nem hallja fecskék dalát.<br />

Maradása nincsen tovább,<br />

kézbe veszi vándorbotját.<br />

(2014-<strong>08</strong>-23)<br />

Csendesek lettek a hajnalok<br />

Csendesek lettek a hajnalok,<br />

búsongva kósza szél andalog.<br />

Ömlik a földre záporözön,<br />

patak szalad az utcakövön.<br />

Félben a szüret, alma a fán,<br />

napsugár, törj át ború falán!<br />

(2014-<strong>08</strong>-28)<br />

Őszi szél<br />

Bolyong az őszi szél a fák között,<br />

hegedű húrján bús a nótája.<br />

Ágaktól a lomb könnyezve köszön,<br />

hulló levelek búcsú románca.<br />

Életem fája is őszbe hajolt,<br />

mint falevelek hullnak az évek.<br />

Rajta vajh’ mennyi még, nem kutatom,<br />

ellenáll a törzs viharnak szélnek.<br />

(2013-10-16)<br />

Kocsán Éva (Miskolc)<br />

„1956”<br />

12 éves szemmel<br />

(3. rész)<br />

Innentől megvolt a program. Anyu<br />

bontotta a libát, mi meg körülálltuk és<br />

lestük, milyen is az. Ennek a libának köszönhettük<br />

és nem csak mi, hanem a ház<br />

lakóiból, gyerekeiből többen, hogy a következő<br />

időszakra néha hús is jutott a bableves<br />

mellé.<br />

Közben kintről nagyon zűrös hangok<br />

jöttek. Apu rohangászott, azt mondta:<br />

leszedi az ablakszárnyakat, hogy ne<br />

törjenek ki a hatalmas üvegek. Komoly<br />

lövöldözéseket lehetett hallani. Aztán<br />

csak bejött Apu, leült egy kicsit, nézett<br />

bennünket. Azt mondta: az oroszok a<br />

hadiszállásukat a lakásunk ablakaival<br />

szemben lévő Astoria szállodában rendezték<br />

be. Semmi képpen se menjetek be<br />

a szobákba, még az ajtók felé sem! - kötötte<br />

a lelkünkre.<br />

Már egyetemista voltam és a nagy ruhásszekrényben<br />

kerestem valamit, amikor<br />

a kezembe került Apu régi kék csíkos köntöse.<br />

Hát ez meg mit keres itt, már régen<br />

nem hordta Apu. Ahogy kivettem, furcsa<br />

hibákat láttam rajta. Jobban megnézve, a<br />

két elején fura szakadások voltak. Rögvest<br />

megkérdeztem Anyut, mit jelent ez. Drága<br />

jó, szelíd Édesanyám megijedt, elpirult,<br />

majd leült mellém.<br />

- Tudod, ’56-ban, amikor apád le akarta<br />

akasztani az ablakokat, hogy ne törjenek<br />

az üvegek. Emlékszel?<br />

- Emlékszem, de végül is nem tudta leemelni.<br />

- Hát igen, odament az első ablakhoz<br />

és szemből, a szállodából rálőttek egy sorozatot.<br />

Csodával határos módon öt lövedék<br />

haladt át a kitárt köntösén, de őt egyetlen<br />

karcolás se érte. Nem mondtuk, nem<br />

akartunk megijeszteni benneteket, de azóta<br />

őrzöm a köntöst, ami bizonyítja, hogy a<br />

Jó Isten vigyázott ránk.<br />

Késő délutánra felerősödtek a lövöldözések.<br />

A szenes pincék közötti<br />

folyósóra menekült le az összes lakó.<br />

Órákig támasztottuk egymást a szűk folyóson.<br />

Levegőhöz alig jutottunk. Éjszakára<br />

valamelyes enyhültek a robbanások,<br />

lövések hangjai. Ki-ki felosont, hogy valahol<br />

vízszintesbe tehesse magát. Mi is<br />

felmentünk a hátsó csigalépcsőn. Apu<br />

az ágyakról óvatosan lelopkodta a lószőr<br />

matracokat. Egymás mellé fektette a védett<br />

konyhában, hogy azon aludhassunk<br />

egy kicsit. Közben a szembe szomszédunk<br />

reszketve nyitott be hozzánk három<br />

fiacskájával, hogy két nagy ágyúlövést<br />

kapott a lakásuk, a szobáik teljesen<br />

lakhatatlanok. Igen a saroklakás nagyon<br />

könnyű célpont lehetett. De miért? Senki<br />

nem volt ott? Így ők is átjöttek hozzánk<br />

gyerekeikkel és sorban fekve egymás<br />

mellett mindannyian a konyhában feküdtünk<br />

le.<br />

De most jut eszembe, Anyuék hol feküdtek,<br />

mert oda, csak mi gyerekek fértünk<br />

el?<br />

Jellemző a kor viszonyaira, hogy a ház<br />

lakóit ez a szorult helyzet hozta össze. Mi<br />

1952-ben költöztünk oda, amikor édesapámat<br />

Pestre helyezték át dolgozni, és eddig<br />

az időpontig, a régi lakók, csak hűvös<br />

távolságtartással üdvözöltek bennünket,<br />

ha összefutottunk.<br />

Aztán volt néhány szorongásban telt<br />

nap, amiről csak néhány kép maradt meg<br />

bennem.<br />

Több emelet magas fáklya<br />

Azt a hírt hallottuk, hogy a Ferenciek<br />

terén kinyitott egy bolt, hát elindultunk<br />

Anyuval valamit venni. Szép napsütéses<br />

délelőtt volt. Ahogy kiléptünk a ház<br />

kapuján, rögtön észrevettem, hogy a kis<br />

édességboltnak be van törve a kirakata,<br />

sőt az egész romokban, kirámolva. Rémes<br />

volt. „Most már nem tudnék csokit<br />

venni”. Futott át rajtam. Óvatosan körül-körül<br />

nézve kanyarodtunk a Kossuth<br />

Lajos utcába. Te jó uram mit csinálnak?<br />

A 3. emeletről, meg minden honnan dobálnak<br />

ki mindenfélét. Az utca közepén<br />

már hegyekben álltak a holmik: rádiók,<br />

lemezek, könyvek, meg minden mozdítható.<br />

A házunk melletti szomszéd épület<br />

a Kossuth Lajos utcai oldalon, a Szovjet<br />

Kultúra Háza volt. Onnan dobáltak ki<br />

válogatás nélkül mindent. Félelmetes<br />

volt. Átmentünk az Astoria oldalára,<br />

ott siettünk tovább a Ferenciek tere felé.<br />

Útközben láttunk karszalagos embereket,<br />

kivágott címerű zászlóval, de be kell<br />

valljam, tanácstalan rémület uralkodott<br />

érzéseinken.<br />

Leérve a bolthoz óriási tömeg volt,<br />

végtelen sorban állás. Az utcán is árultak,<br />

de mit? Mi az a sárga? Valami gyümölcs?<br />

Október végén? Nagyon közel<br />

nem lehetett menni, Anyu azt mondta,<br />

citrom, vagy narancs lesz. Az mi? Meg<br />

kell nézni! Akkor láttam először életemben<br />

déli gyümölcsöt.<br />

<br />

-folytatjuk<br />

28 | 2017. július-augusztus

---

Váradiné Vastag Györgyi versei<br />

Éjjeli repülés<br />

Lovam hova repít tova?<br />

Suhan velem, mint még soha!<br />

Üveghegyen átrepülünk,<br />

tükröződik táltos röptünk.<br />

Könnyű szívvel, esti léggel<br />

csodálatos égzenével<br />

közeledő sötétséggel,<br />

repülünk egy álomképpel.<br />

Lemenő nap hídján vágtat,<br />

messze repít a varázslat.<br />

Messsze, messze, az egekbe,<br />

csillag-erdőrengetegbe.<br />

Átsuhanunk a Tejúton,<br />

átbújunk egy alagúton.<br />

Nagy Medve integet nekünk,<br />

holnap ő is jöhet velünk?<br />

Sarkcsillagnak fényessége<br />

égi világ ékessége.<br />

Esthajnalig ontja ránk<br />

csillagporos mosolyát.<br />

Így nézünk mi szerteszéjjel,<br />

csillagerdős fénylő éjjel.<br />

Csillagerdő, holdsugár,<br />

Táltosom hazatalál.<br />

Légy olyan,<br />

mint egy ablak!<br />

Légy olyan, mint egy ablak,<br />

légy nyitott a világra!<br />

Engedd be a meleget,<br />

a Nap ne süssön hiába!<br />

Légy olyan, mint egy ablak:<br />

csukd össze szárnyaidat,<br />

hogyha védened kell<br />

legszentebb álmaidat!<br />

Légy olyan, mint egy ablak,<br />

a friss levegőt engedd be!<br />

Virágillat, lelkesedés<br />

áramoljon szívedbe!<br />

Légy olyan, mint egy ablak,<br />

adj rálátást a dolgokra,<br />

s új kilátást, ha bárki szíve<br />

belül nagyon zokogna.<br />

Légy olyan, mint egy ablak,<br />

a fényt engedd át magadon!<br />

S add tovább, hogy jusson<br />

másoknak is gazdagon!<br />

Tisztelet<br />

Tisztelet - talán e szó<br />

mindenkinek mást jelent:<br />

Van olyan, ki zordon<br />

tekintélyt ért alatta,<br />

s azt várja, hogy a másik<br />

fülét, farkát behúzza.<br />

Ha saját maga tökéletes,<br />

hisz’ védi őt a vakfoltja,<br />

elvárja, hogy a tiszteletet<br />

mindenáron megkapja.<br />

Van, ki jogos büntetésként<br />

éli meg, ha nem kapja,<br />

s önfeladva búslakodik,<br />

ha a másik goromba.<br />

Van olyan, ki méricskéli:<br />

hogyha tőled nem kaptam,<br />

várd csak azt ki, mikor egyszer<br />

te leszel majd alattam!<br />

Van olyan is, ki úgy találja,<br />

a felnőttnek jár csak tisztelet.<br />

Talán azt hiszi, hogy a gyerek<br />

később mindent elfelejt.<br />

Van olyan is, ki úgy hiszi,<br />

hogy ki kell azt érdemelni.<br />

S annak nem jár, aki egyszer<br />

a hitelét elveszti.<br />

A tisztelet belül kezdődik,<br />

és magadat akkor tiszteled,<br />

hogyha belső értékrended<br />

szerint éled életed!<br />

Tudd, hogy mit érsz: ne a másik<br />

adja azt meg, hogy ki vagy<br />

- megfelelés-rabszolgává<br />

ne silányítsd magadat!<br />

Ha neked az ember, az cél,<br />

s nem alázod eszközzé,<br />

úgy magadat is felemeled:<br />

nem válsz érdekemberré.<br />

Vágyunk rá, hogy megkapjuk,<br />

hogy értékünket megtarthassuk.<br />

Az emberség a vizsga tárgya,<br />

de tanít az élet iskolája.<br />

Vántsa Zoltán (Debrecen) versei<br />

Be vagyunk programozva<br />

Sugárzunk az önbizalomtól...<br />

gyakran elfog az indulat...<br />

pedig jól tudjuk, hogy az Élet,<br />

egy cérnaszál, egy pillanat !<br />

És egy szivárvány-színű álom,<br />

mely a ködben – semmivé lesz.<br />

Sorsod nem fogod elkerülni !<br />

Az Ember – akármit is tesz...<br />

Emberiség! Vigyázz!<br />

Nagyra-törő álmainkat<br />

Űrhajókba rejtjük el.<br />

Kevés a Föld – sok az Ember –<br />

Egyszer költözködni kell !<br />

Nem számít, hogy hova, merre.<br />

Elég nagy az Űrvilág...<br />

Ám mielőtt oda-érnél –<br />

Elpusztulsz – mint satnya ág !<br />

Árván maradtam<br />

/: A ladányi őszelőben :/<br />

Még érzem a Nyár ízét<br />

a platánok között.<br />

És fáj, hogy ez a Nyár,<br />

már tőlem elszökött…<br />

Számon érzem csókjait<br />

és azt, hogy átölel –<br />

bár a fán egy gerlepár<br />

a gyászdalt búgja el.<br />

Fáj, hogy itt hagyott árván<br />

mert most is SZERETEM!<br />

Ladányi Nyár kérlek,<br />

hogy maradj meg NEKEM!<br />

Kérdőjelek között<br />

Mennyi van hátra? Nem tudom.<br />

Gyakran magamat is unom.<br />

Miért kell ennyit élni még?<br />

Elrabolhatna rég a vég.<br />

Hiszen amit eddig tettem –<br />

Elfeledtem – eltemettem.<br />

Gondolom nincs szükség Reám.<br />

Panaszra nem nyitom a szám.<br />

Csupán csak morfondírozok…<br />

A Nyárra is téli fényt hozok!<br />

Hát ezért éljek még évekig?<br />

És szóljak lélektől lélekig?<br />

Tudom, már nem figyelnek Rám.<br />

Hamisan szól a trombitám!<br />

Nincs lélek – itt a pénz az úr.<br />

Áldását adta rá az Úr?!<br />

2017. július-augusztus<br />

| 29

---

Fülöp Benjáminné<br />

Utolsó útravaló…<br />

Ha majd nem leszek köztetek,<br />

általatok, bennetek örökre ott vagyok<br />

bárhol legyek is vigyázok rátok<br />

veletek maradok.<br />

Ti, mint mindig továbbra is<br />

jó testvérek legyetek, egymásba<br />

kapaszkodjatok, s egymáson segítsetek!<br />

Szeressétek egymást, s egymás támaszai<br />

legyetek!<br />

Örök mementóként mondom még nektek:<br />

nem haltam meg itt vagyok köztetek,<br />

csak megpihenni tért elfáradt szívem,<br />

és simogató dolgos két kezem.<br />

Ha érezni, látni akartok,<br />

figyeljétek a lanyha szellőt,<br />

s a csillagos ég magasát.<br />

Nézlek onnan titeket, vigyázok rátok<br />

S ti nézzetek sűrűn vissza rám!<br />

TÁRSASÁGI SZALON<br />

Fülöp Benjáminné<br />

Idézetek szép<br />

versekből...<br />

„Mert nem az a halál,<br />

mikor a szív megáll,<br />

nem, ha a test fölött<br />

kopognak a rögök,<br />

de amikor egy eszme.<br />

az törik cserepekre,<br />

amikor egy hit vérzik el,<br />

s hitetlen mégis élni kell.”<br />

Lakatos István<br />

„Szeret a szél, a tenger<br />

és a Montblanc,<br />

szeret a dörgő<br />

naprendszer az égen,<br />

de senki nem szeret úgy<br />

téged, mint<br />

én, - kívánva, vágyva,<br />

féltve és vénen.”<br />

(Harsányi Lajos)<br />

Válaszlevelek<br />

Mikes<br />

Kelemennek<br />

A jövőben folytatásokban közöljük<br />

Hartai Jánosnak Mikes Kelemenhez<br />

írt leveleit, melyekben a 300 évvel<br />

ezelőtt élt kedves ősének üzen, akit lélekben<br />

rokonának érez.<br />

XV. levél<br />

Kedves Kelemen!<br />

„Másszor többet.”<br />

Ezekkel a szavakkal fejezted be formailag<br />

rövid, de tartalmilag talán leggazdagabb<br />

leveled. A drinápolyi júliusi<br />

hőségben nem nyithatod ki a lakhelyed<br />

ablakát, mert nagyon magasan van és<br />

különben nem is nyitható. Ez téged<br />

nagyon bosszanthat, legalább annyira,<br />

mint a törököt az, ha valaki ránéz a feleségére.<br />

Ezek a törökök tudnak valamit,<br />

talán azt, hogy egy szemvillanás is elég<br />

lehet az életen át tartó szerelemhez. A<br />

magasra tett ablak elzárja az asszonyt<br />

a szerelmi „veszélytől” és nyugalmat<br />

ad neki gyermekei nevelésében. Mint<br />

írod: „Franciaország az asszonyok paradicsoma<br />

és a lovak purgatóriuma,<br />

Törökország pedig a lovak paradicsoma<br />

és az asszonyok purgatóriuma.”<br />

A török nők helyzete olyan „kilátástalan”,<br />

hogy még a plafonhoz közeli<br />

ablakon sem láthatnak ki, hacsak nem<br />

engedélyezi a férjük a létra használatát.<br />

Jó neked Kelemen, hogy fiatal<br />

vagy, még csak 28 éves és még előtted<br />

a jövő. Nekem is jó, hogy öreg vagyok,<br />

mert annyi élményem van és volt, hogy<br />

mindenről valami eszembe jut. A török<br />

nők helyzetéről most az jutott eszembe,<br />

hogy egyszer, úgy 30 éve a Bécsben<br />

élő egyiptomi származású arabnál,<br />

Mahmudnál ebédeltem. Mahmud barátságos,<br />

alacsony, kövér, németül jól<br />

beszélő ember volt. Hárman érkeztünk<br />

hozzá, egy férfi, egy nő és én. Nagy szeretettel<br />

fogadtak minket ő is és a rendkívül<br />

csinos, magas, jól öltözött, művelt,<br />

éppen gyermeket váró felesége is.<br />

Meglepetten láttuk, hogy négy személyre<br />

van terítve az asztal, azaz mi<br />

hárman és Mahmud az asztalnál ültünk,<br />

a csinos osztrák nő, Mahmudné<br />

pedig a sarokban áll és egy<br />

tányérból ette a bablevest.<br />

Természetesen azonnal<br />

észleltük, hogy itt arab<br />

szokásról van szó, nem<br />

akartuk a házigazdát felesleges<br />

kérdésekkel zavarba<br />

hozni, hanem tudomásul<br />

vettük, hogy a velünk érkezett<br />

nőt európainak, a<br />

feleséget pedig már arabnak tekintette<br />

a házigazda. Nem tudhatom a feleség,<br />

külön és állva étkezésének okát és nem<br />

is kutatom, de talán az asztal alatt öszszeérhető<br />

lábak is szerepet játszhattak a<br />

szokás kialakításában.<br />

Lehet, hogy a nők jobban szeretik a<br />

purgatóriumot, mint a paradicsomot,<br />

ha nem is mind, de Mahmudné biztosan.<br />

Leveledet várva: Hannes<br />

Budapest, 2015. december 25.<br />

XVI. levél<br />

Kedves Kelemen!<br />

Köszönöm Drinápolyban 1718. augusztus<br />

15.-én írt leveled. Tudod miért<br />

kell már megint költöznötök? Mert a<br />

passzarováci békekötésnél a ti sorsotokról<br />

is döntés született. Az 1718. július<br />

21.-én Passzarovácban megkötött<br />

béke hírét három hét múlva kaptátok<br />

meg, pedig Passzarovác nincs is olyan<br />

túl messze Drinápolytól. A fenébe is,<br />

van ennek a Passzarovácnak becsületes<br />

magyar neve is, mégpedig Pozsevác, ha<br />

még szóba kerül inkább ezt használom.<br />

Virmont gróf az osztrákok képviselője<br />

a kiadatásotokat kérte a törököktől, de<br />

Ibrahim, tudod a kalmakányból<br />

lett fővezér nem<br />

adott ki titeket. Ezek az<br />

osztrákok még mindig<br />

félnek tőletek és jobbnak<br />

látták, ha már a kiadatást<br />

nem sikerült nekik elérni,<br />

hogy távolabb legyenek<br />

tőletek, vagyis azt<br />

kérték, hogy ti Törökország<br />

belsejébe kerüljetek.<br />

Ezért kell nektek ismét csomagolni,<br />

szekérre rakni a holmit és elindulni egy<br />

több napig tartó útra Konstantinápoly<br />

felé. Írod, hogy Forgács úr is veletek<br />

megy, ennek nagyon örülök, de utána<br />

kell néznem, hogy miért éppen Forgács<br />

urat említed az útitársaid közül és<br />

a többi ötven bujdosóról semmit sem<br />

szólsz.<br />

Üdvózlettel Hannes<br />

Budapest, 2016. január 14.<br />

30 | 2017. július-augusztus

---

TÁRSASÁGI SZALON<br />

Társasági élet<br />

Vélemény a<br />

Vallomások című<br />

antológiáról<br />

Kedves Szerkesztőbizottság!<br />

Szerkesztőségünk Hajdu Joli festő-író<br />

tagunknál tett látogatása során betekintést<br />

nyert a festménygyűjteménybe. Egyik alkotását<br />

most olvasóinknak is bemutatjuk.<br />

Megkaptam a „Vallomások”-at és csak gratulálni lehet<br />

ehhez a minőségi kivitelhez! Az antológiával szemben az<br />

egyik legfontosabb követelmény az, hogy ne legyen unalmas,<br />

legyen változatos, élvezhető, olvasmányos! Ez a könyv ezen<br />

kritériumoknak – felső fokon – minden tekintetben megfelel<br />

! Ez az én véleményem!<br />

Nagyon jó a szerkesztés,<br />

sok kép és illusztráció gazdagítja<br />

a tartalmat, mely a<br />

sporttörténettől kezdve a<br />

klasszikus írókig, költőkig –<br />

a jelen kor irodalmát is széles<br />

skálával felölelve – gazdagíthatja<br />

az olvasót! Még<br />

egyszer szívből gratulálok<br />

munkátokhoz !<br />

Elmondható az antológiáról,<br />

hogy „Ez jó mulatság,<br />

férfi munka volt”. Büszkék<br />

lehettek erre a kötetre is!<br />

<br />

<br />

Vántsa Zoltán A kötet borítója<br />

Szilvási Erzsébet a<br />

barátnőjénél ebéd után.<br />

Az első személyes találkozás. A. Túri Zsuzsa Baranyi Ferenc<br />

Kossuth-díjas költővel a 2017. júniusi, Vörösmarti téri könyvhéten.<br />

2017. július-augusztus<br />

| 31

---

TÁRSASÁGI SZALON<br />

Nepál, az ezer templom országa<br />

A Himalája, földünk leghatalmasabb<br />

hegylánca mindig is mágikus erővel<br />

vonzott. Külön szerencsémnek tartom,<br />

hogy háromszor is eljutottam a „hó otthonába”,<br />

hiszen szó szerint ezt jelenti a<br />

2500 km hosszan húzódó óriáshegység<br />

szanszkrit eredetű neve.<br />

Már legelső ottjártamkor elvarázsolt<br />

Nepál, az „ezer templom országa”. Már<br />

ez is elárulja, milyen fontos szerepet<br />

tölt be a vallás Nepál életében. Nem<br />

véletlenül, hisz itt található Lumbini,<br />

a történelmi Buddha (Gautama Sziddhártha,<br />

i. e. 563-483) szülőhelye és a<br />

Katmandu-völgy, mely a Himalája legfőbb<br />

kulturális és szakrális központja.<br />

(Mindkettő világörökség, 1978 óta!) A<br />

völgyben fekszik Katmandu, Patan és<br />

Bhaktapur, valamint a hatalmas Bodnáth<br />

és Szvajambhúnáth sztúpák, s<br />

azok buddhista központjai.<br />

Szvajambhúnath-sztúpa<br />

században volt a művészetkedvelő Malla-királyok<br />

székvárosa. A fazekasok terén<br />

Bhairava vérszín-festékkel leöntött<br />

szörnyű szentélyét, a Taurnadhi-téren a<br />

háromemeletes, háromfedelű Bhairabnath-<br />

és az ötemeletes, ötfedeles Nyatapola-templomokat<br />

vehettem szemügyre.<br />

(Előbbi az 1600-as években, utóbbi<br />

17<strong>08</strong>-ban épült.)<br />

A világhírű Nyatapolát 33 magas<br />

lépcsőn lehet megközelíteni, a lépcsősort<br />

pedig mitikus szörnyek őrzik. A<br />

szép, fehérlő Fasidega-templom mellett<br />

értem el a bhadgaoni főtérre. Itt áll az<br />

55 ablakos palota, az 1400-as évek ele-<br />

Katmandu, a királyi palota udvara<br />

Katmanduba Új-Delhiből, a nepáli<br />

királyi légitársasággal érkeztem.<br />

A meglehetősen bűzös, ám szentnek<br />

tartott – s a Gangeszbe torkolló – Bagmati-folyó<br />

hídján átkelve az ősi múltba<br />

csöppentem. Ettől kezdve az időtlenség,<br />

az érintetlen keleti középkor szinte<br />

tapintható volt. Lelkesen fotóztam<br />

a Bhimszen-templomot, a városnak is<br />

nevet adó ezeréves fatemplomot, a Kasta<br />

Mandapot és a fantasztikus főteret.<br />

Itt könyököl ki templomának ablakán<br />

Siva és Párváti, s itt van a királyi palota<br />

is. A következő tér igazi műemlék-rezervátum:<br />

ez a Hanuman Dhoka…<br />

Pratap Malla király oszlopon ülő szobrával<br />

kezdődik, Dzsaganath Mandir<br />

hatalmas, faragott támfás templomával<br />

folytatódik, s a királyi palotát őrző Hanumán<br />

szörnyűséges, véráztatta szobrával<br />

ér véget. Dél felől a Szűz Kumari,<br />

az Élő Istennő palotája áll. Ő a rettenetes<br />

Káli istennő reinkarnációja, aki addig<br />

van jelen a kiválasztott kislányban,<br />

míg vért nem veszít (azaz, míg baleset<br />

nem éri, vagy a pubertáskort el nem<br />

éri). Kumarit meg is látogathattam, aki<br />

az emeleti ablakból vetette rám áldó<br />

pillantását. A királyi palotába is bemehettem,<br />

hosszan fotózhattam udvarait,<br />

majd - a múzeum megtekintése után<br />

– fölkaptattam a Basantpur-toronyba,<br />

melynek kilencedik szintjéről csodás<br />

kilátás nyílt Katmandu templomaira,<br />

festői óvárosára, a távoli sztúpákkal koronázott<br />

dombokra s a ködlő Himalájára.<br />

Az egyik délelőtt fölkapaszkodtam<br />

a Szvajambhúnath dombjára is. Ez a<br />

buddhizmus egyik legrégebbi zarándokhelye,<br />

2500 éves! Hatalmas, hófehér,<br />

félgömbalakú sztúpája a világmindenséget<br />

jelképezi… Körötte oltárok,<br />

szentélyek sora, imamalmok százaival.<br />

Fölkerestem hatalmas Buddha-szobrát,<br />

néztem-lestem a szertartásokat, ittam a<br />

füstölők illatát, a zenék monoton ütemét,<br />

az imamalmok surrogását.<br />

Nepál másik híres városa Bhaktapur<br />

(Bhadgáon), mely a XIV-XVIII.<br />

Badgaon, a Nyatapola-templom<br />

32 | 2017. július-augusztus

---

TÁRSASÁGI SZALON<br />

jén Jaksa Malla király építtette. Előtte<br />

a királyszobros oszlop magasodik. Az<br />

aranykapun belépve belső udvarára<br />

jutottam, ahol a dúsan faragott kapuk,<br />

ablakkeretek varázslatos világa és a<br />

királynők egykori fürdője várt. Vizét<br />

a mitikus Nága kígyó száján át kapta.<br />

A főtéren áll - több templom közt - a<br />

Taledzsu-harang, melynek hangjával<br />

búcsúzhattam el a szépségét félezer éve<br />

őrző Bhaktapurtól.<br />

Patan főteréről azt írta egy orientalista,<br />

hogy „a legfestőibb épületegyüttes<br />

ilyen kis helyen, mely képes kifejezni a<br />

keleti ember áhítatosságát és büszkeségét”.<br />

És valóban: nyugati oldalán tíz<br />

templom sorakozik, indiai és nepáli<br />

stílusúak egyaránt. Egy oszlopon pedig<br />

Narendra Malla király szobra trónol.<br />

A tér keleti oldalán az 1600-as évek<br />

közepén emelt patani királyi palota<br />

húzódik. Négyfedeles palotatemploma<br />

Taledzsué, a királyi védőistennőé. A palota<br />

előtt hindu istenek szobrai állnak<br />

őrt: Hanuman (majom), Ganésa (elefánt),<br />

Naraszimha (oroszlán alakban).<br />

Patan leghíresebb és legszebb buddhista<br />

kolostora a legendás Aranytemplomé.<br />

A XII. században alapították, mai<br />

képét az 1600-as években kapta. A kolostorudvaron<br />

körbefutó kerengőből<br />

a sokemeletes Aranytemplomra látni.<br />

Falai sejtelmesen fénylettek, az aranylemezek<br />

alkonyi fényeket vertek vissza.<br />

Másnap, s harmadnap már ismerősként<br />

üdvözöltek. Reggelente várt egy<br />

fiatal szerzetes, aki isteni világfilozófiákról<br />

mesélt: a dombra igyekvő vándor<br />

metafórával. A negyedik nap leplének<br />

egy darabját nekem adta – ajándékul!<br />

Mintha egy hétig tartott volna minden<br />

hajnal!<br />

Alkonyodott már, amikor a Boudha-nath<br />

sztúpához zarándokolhattam<br />

el… Ez az egyike a világ két legnagyobb<br />

sztúpájának! Körötte imazászlók százai<br />

lengenek. Még az esti órákban is<br />

érkeznek a zarándokok, hogy imáikat<br />

mormolva kerüljék körbe a gigantikus<br />

építményt. Harangot kondítottam, imamalmot<br />

pörgettem, majd felkaptattam<br />

a sztúpa gerincére, ahonnan már a lenyugvó<br />

nap utolsó sugaraiba burkolózott<br />

városra láttam.<br />

Nepálnak van két természeti világöröksége<br />

is, az 1962-ben alapított,<br />

gazdag vadállományáról híres Csitván<br />

és a Himalájában fekvő Szagarmatha<br />

Nemzeti Park. Utóbbit 1976-ban hozták<br />

létre, hogy megóvják a Mount Everest<br />

körüli területet a hegymászók okozta<br />

károktól. A hegyekből, gleccserekből<br />

és mély völgyekből álló terület magába<br />

foglalja a világ legmagasabb hegycsúcsát,<br />

valamint több hétezrest is. A park<br />

hegyei geológiailag fiatalnak tekinthetők,<br />

akkor alakultak ki, amikor az<br />

indiai szubkontinens összeütközött az<br />

eurázsiai lemezzel. A földmozgások jelenleg<br />

is tartanak, ennek következtében<br />

a hegység évente három centiméterrel<br />

emelkedik. Hegyoldalba vájt utakon,<br />

teraszos völgyek és szakadékok fölött<br />

érkeztem meg Nagarkotba, majd onnan<br />

2300 méter magasba kapaszkodtunk föl.<br />

Innen serpa vezetőnkkel egy nagy hegyi<br />

túrát tettünk, s megcsodáltuk a felhőkből<br />

elő-elővillanó fenséges Djordzse<br />

Lakpát, a 6998 méteres hegyóriást is.<br />

Magát a Csomolungmát azonban már a<br />

repülőgépről fotózhattam! Azóta – hála<br />

az Égieknek - már többször is…<br />

Sipos László<br />

ICOMOS<br />

Dr. Gábor Éva<br />

Amerikai élményeim<br />

Floridai anzix – 4.<br />

Barátaim, akik 40 évvel ezelőtt érkeztek Amerikába, határozottan<br />

állítják, hogy az egyik legjobb amerikai találmány a hétvégi<br />

garage sale, magyarul a garázsból való kiárusítás. Ilyenkor<br />

az emberek kinyitják a garázsukat, kiteszik a fölösleges tárgyaikat<br />

az útra, fűre. Előzőleg beáraznak mindent, feltáblázzák a<br />

hozzájuk vezető országutakat és kis sámlin ülve várják a vevőket.<br />

Barátnőm bevallotta, hogy ruháit, edényeit, könyveit, a gyerekek<br />

minden játékát így szerezte be. Aztán, ha valaki megkérdezte,<br />

honnan való ez vagy az a szép ruha, kabát, vagy pulcsi,<br />

amit éppen viselt, mindig valamelyik luxus áruházat említett,<br />

ami egyébként a tárgyak eredetét tekintve akár igaz is lehetett.<br />

A férjem is nagyon szeretett így vásárolni. Ő elektromérnök<br />

volt és Corodini néven ismert hivatásos bűvész. Mindent meg<br />

tudott javítani.<br />

Mindig talált valamilyen csodaszerkezetet, amely ha nem<br />

működött ugyan, vagy esetleg nem is tudta, mi az, de otthon<br />

kitalálta, megjavította. A lakásunk egy idő után megtelt ezekkel<br />

a kincsekkel.<br />

Nem szerettem soha vásárolni. Ha néha el is mentem, megvártam<br />

a férjemet az autóban.<br />

- Nem kell több. Elég volt, minek ide még több holmi, így<br />

is alig férünk el. Kiszorulunk a saját lakásunkból, - mérgelődtem.<br />

Míg egyszer aztán valóban vége lett a vásárlásnak.<br />

Meghalt a férjem és én itt maradtam egyedül.<br />

Egyedül egy megtöltött lakásban.<br />

És most mit csinálhatok?<br />

Fogom a kis sámlit, felnyitom a garázst, kiülök a ház elé és<br />

várom az embereket.<br />

Balog Árpád családi fotóinak gyűjteményéből<br />

2017. július-augusztus<br />

Kikötői nyugalom<br />

| 33

---

Köszöntjük új tagunkat,<br />

Papp Ferencet<br />

TÁRSASÁGI SZALON<br />

Magamról<br />

Foglalkozásom: Nyugdíjas előadóművész.<br />

Születtem Kecskeméten, 1953. október<br />

1-jén.<br />

Általános iskolában két évig Buda Ferenc<br />

volt az irodalomtanárunk. 1975 óta magyar<br />

költők (Antalfy István, Buda Ferenc, Pilinszky<br />

János, Devecseri Gábor, Keresztury Dezső<br />

és Garai Gábor) verseinek megzenésítésével<br />

foglalkoztam. Gitáron játszom. Közreműködöm<br />

kiállítások, irodalmi rendezvények<br />

szervezésében, lebonyolításában.<br />

Megjelent CD-nk: Három lepke címmel,<br />

2006-ban. (Artisjus kiadó). A BKM-i Írók és<br />

Költők Baráti Köre örökös tagja, az Irodalmi<br />

Kávézó Klub tagja és szereplője vagyok.<br />

A megzenésített verseket óvodákban, általános-<br />

és középiskolákban, idősek otthonaiban,<br />

egyházak rendezvényein mutatom be.<br />

Önálló estjeimen saját verseimet is előadom.<br />

Az alábbiakban pedig következzen Papp<br />

Ferenc egyik verse:<br />

Pacsirta<br />

Lágy, meleg sugaraival<br />

szirmokat melenget<br />

a tavaszi nap.<br />

Csukódó ablaküveg<br />

csillogón villan,<br />

kék égen felhők<br />

fodrozódnak<br />

s közülük<br />

pacsirta dala szól.<br />

Hosszan.<br />

Hosszan.<br />

Lenn a földön,<br />

barázdák közt<br />

párja megbújva<br />

csendben várja,<br />

megáll a dal hirtelen.<br />

S kőként zuhan<br />

alá, az égnek<br />

hűséges dalnoka:<br />

a mezei pacsirta.<br />

2014. december 7.<br />

Országjárás: Hortobágy és Újfehértó<br />

Patakiné Ilona<br />

Hortobágyi lakása kertjében<br />

Patakiné Szalóky Ilona vendégei voltunk Hortobágyon:<br />

Szűcs Veronika, Kulimár János, Fekete Sándor<br />

Az Újfehértói fotókat Szűcs Veronika készítette.<br />

34 | 2017. július-augusztus

---

A. Túri Zsuzsa versei<br />

Szilvási Erzsébet (Ibrány-Debrecen)<br />

Tőkés Istvánné<br />

Tűztündér<br />

Légben lengő láng a lány,<br />

ringó, sejtelmes talány,<br />

narancs, piros, sárga folt,<br />

kit irígyen néz a Hold,<br />

ajka vörös, vére forr,<br />

poharában régi bor,<br />

táncol az ablak mögött,<br />

bent a dallam, kint a köd,<br />

függöny lebben hangtalan,<br />

az éjnek száz karja van,<br />

forró, ingó láng a lány,<br />

hazug, csalfa céda tán,<br />

szépséget teremt a tánc,<br />

leolvad a régi lánc,<br />

gyertyák között lép buján<br />

át az álmok kapuján,<br />

mezítlábasan pörög,<br />

áldott mosolya örök,<br />

ragyog, hajlik, újra él<br />

kint téli dalt fúj a szél,<br />

keze áttetsző kehely,<br />

szállingózó hópehely,<br />

kígyózó árny is a test,<br />

mit az est a falra fest,<br />

arctalan, pimasz, merész<br />

bársony köntöse nehéz,<br />

szökken, fordul fényesen,<br />

villogó tűz-mécsesem,<br />

s túl szikrázó éveken<br />

már csak kintről nézhetem.<br />

2016.<br />

Nélküled<br />

Féltem, mi lesz nélküled,<br />

Milyen lesz az élet,<br />

Ezer szóval fogtalak,<br />

De ma már nem félek.<br />

Erősödtem általad,<br />

Mint fán gyönge ága,<br />

Erős szívemben kinyílt<br />

A csönd jégvirága.<br />

Te csak menj, ha hív az út,<br />

Közmegegyezésre,<br />

Ha majd egyszer visszajössz,<br />

Én itt leszek,<br />

Vagy mégse ...<br />

2010.<br />

2017. július-augusztus<br />

Valahol távol<br />

Életem megkopott húrját pengetem,<br />

Magányosan, álmaim nem kergetem.<br />

Bár az ősz mély nyomot hagyott,<br />

Vágyakozó szívvel várom a holnapot.<br />

Mert itt a tavasz, fények, örömök,<br />

A csend hangja nem mindig közönyös,<br />

Lehunyom a szemem, úgy hallgatom én.<br />

A bezárt ablakon kopogtat a szél,<br />

Ilyenkor a múltra emlékezem,<br />

Mikor Édesanyám még fogta a kezem.<br />

Mert a lábnyomom, ha ködbe is veszett,<br />

Emlékek kísérnek, mindig engemet.<br />

De tud a szív sokszor vidámabb is lenni,<br />

Szeretettel nagyon, nagyon meg tud telni.<br />

Osztogatni kell azt, nálam úgysem marad,<br />

Ajándékba, ingyen, - Istentől kapom azt,<br />

Nekem ez mindenkor erőt ad, nyújt vigaszt !<br />

Sz.E. 03.017.<br />

Vannak…<br />

Vannak boldog könnyek,vannak fájó mosolyok,<br />

Ki tudja melyik a könnyebb,arra már nem gondolok,<br />

A feledés eltemet mindent,megfakul a szív, a lélek,<br />

Szeretetlen ez a világ,de azért csak benne élek.<br />

Tova futnak a felhők is,az azúrkék tiszta égen<br />

Néha segít a szellő is szétkergetni,ahogy nézem,<br />

Ragyogó nap ,örömöt ad,simogat jó melegével,<br />

Távolodó bárányfelhők ,mutatják az utat nékem.<br />

Tavaszodik, kint a kertben,a hó lassan olvadni kezd,<br />

Hosszú volt ez a tél nagyon, ami rossz volt,felejtsük el,<br />

Ki tudja mit hoz a holnap,mosolyt e vagy könnyet akar,<br />

Ha fájó lesz az a mosoly,a könny majd mindent eltakar.<br />

A. Túri Zsuzsa (Genf, Svájc)<br />

Szerelem<br />

Szívemet szögekkel verted a keresztre,<br />

Alvadt vérbe zártál mát és holnapot…<br />

Mondd, miért tartasz még lándzsát a kezedbe’,<br />

Miért takarod előlem a Napot?<br />

Sötétkék árnyékok, tűként szúró fények,<br />

Végtelennek tűnő nyűtt hétköznapok,<br />

Kereszten, árnyékban torzak a remények,<br />

Kicsorbult, hűlt szívem halkabban dobog…<br />

Sötétkék szemeid hazug sugarában<br />

Sár, bogáncs és hamu fedi a fejem,<br />

Áttetsző hálón át, megrepedt világban<br />

Torkomon elakadt szó a szerelem.<br />

2001.<br />

Haiku<br />

Vágyakozás<br />

Ünnep közeleg<br />

Dicsőn megtartom Veled<br />

Fantasztikus lesz!<br />

Tűnődés<br />

Töröm a fejem<br />

Tehetek-e valamit,<br />

Változást érzek…<br />

Gyógyír<br />

Fürdőbe megyek<br />

Porckopást radírozok<br />

Elmém is fényes…<br />

Tavaszváró 1.<br />

Tavaszt remélek<br />

Kankalinokat lesek<br />

Éberebb leszek!<br />

Rejtély<br />

Van-e valami<br />

Ami tompulást felold<br />

Hiába kérdem<br />

Fiatalság<br />

Van-e szebb látvány<br />

mint esküvői szertartás<br />

szerelmes párja?<br />

Tavaszváró 2.<br />

Zengő madárdal<br />

Új köntösbe váltó fák<br />

Változást hozzák<br />

Álmatlanság<br />

Álmatlan éjjel<br />

Könyvlapokat forgatok<br />

Ölelj magadhoz!<br />

| 35

---

Bodnár Balázs (Ajka) versei<br />

Ahány virág van a világon<br />

A csillagokat nem hozhatom le neked az égről,<br />

A napot sem adhatom neked, - nekem nincs napom,<br />

De mesélhetek sok szépet, az igaz szerelemről ,<br />

És neked ajánlom életem, s világomat is neked adom.<br />

Ahány virág van a világon...<br />

Mind leszedném neked, kedvesem,<br />

S mikor megcsókolnál, csüngve a nyakamon,<br />

Neked adnám, a sok illatos virágot, szerelmem.<br />

Ahány szerelmes ének létezik a földön,<br />

Mind elénekelném neked, édesem<br />

S a rádióban ahány szerelmes dal özön,<br />

A gitáromon mind eljátszanám, számodra, - életem...<br />

Mikor az este leszáll, s a hold az égen fénylik,<br />

Mi ketten, együtt lennénk egy orgonafa alatt,<br />

S a világon ahány szerelmes vers létezik,<br />

Mind elszavalnám, - csóklova édes ajkadat.<br />

Ahány virág pompázva-díszeleg a világon,<br />

Annyi csókot, az ajkadra én felszegezek,<br />

S mindezt azért teszem, hogy egy napon,<br />

Szívből el hidd, hogy: Én nagyon sz e r e t l e k !<br />

Álmodtam magamnak egy csajt<br />

Én is mint minden fiatal srác<br />

Szép csajokról álmodoztam...<br />

De egy nap csodálatos dolog történt,<br />

Álmomban tündérországban voltam.<br />

Az egyik csillagos, nyári éjszakán,<br />

Mikor a holdfény az ablakomon<br />

Bekukucskált, hamar elaludtam ám,<br />

S álmodtam magamnak egy csajt.<br />

Igen, egy nagyon szép, gyönyörű csajt,<br />

Olyan tündérien szép volt, hogy mindenkinek<br />

Csak káprázott volna a szeme, szépségétől,<br />

Nekem is majdnem elvette fényét a szememnek.<br />

Álmodtam magamnak egy csajt...,<br />

De nem csak egy csoda-szépet,<br />

Hanem egy rendes és helyes csajt,<br />

S éreztem, hogy álmomban nyertem...<br />

Szeretném, hogy továbbra is szerencsém legyen<br />

A megálmodott csinos kis kedves csajt<br />

A valóságban is minél hamarább megleljem.<br />

Anélkül, hogy csináljak valami bajt...<br />

Hm... megtudtam milyen csaj kell a szívemnek,<br />

Már van egy ideálom és az hajt...<br />

Habár az egész csak álom volt, én örvendek,<br />

Hogy... álmodtam magamnak egy csajt.<br />

Hoksza Mihály versei<br />

Létezem<br />

Némán tűri lelkem e kínzó hallgatást,<br />

s némán takarja könnyem e létező vallomást!<br />

Bárcsak ne lenne ezer és ezernyi gondolat,<br />

ami súly most a lelkemen, s fokozza kínomat!<br />

Csak hallgatok, s próbálom érezni mindazt,<br />

mit tőled vétlen kaphatok, s nem vétkezem.<br />

De minden lopott percben tekintetem a tiéd,<br />

mert éretted születtem e földre, s létezem!<br />

Most megtört a csend, pedig ajkam szótalan<br />

üvölti egész testem a világnak, - pedig hangtalan!<br />

Szólok hozzád, s gyengéden simogatlak csendesen,<br />

kívánd meg érintésem, s adj még erőt kedvesem!<br />

Már későre jár, csak behunyom szemem -<br />

könnyed lesz az álmom, s boldogabb a szívem!<br />

Elringat a gondolat, hogy holnap is némán szólhatok,<br />

csak érezned kell, mit ily módon néked adhatok!<br />

Kimondatlan szavak<br />

Miket elrontottam szavakkal s tettekkel<br />

s nap mint nap hadakozom az érzelmekkel<br />

mind ezt már helyre nem hozhatom<br />

de mondhatom, sajnálom.<br />

Görcsös kéz mi írja-e sorokat neked kedvesem<br />

talán furcsa ez a vallomás még én nekem<br />

mind ezt már helyre nem hozhatom<br />

de mondhatom, sajnálom.<br />

Nincs oly nap hogy nem gondolnék arra a pillanatra<br />

csókod s ölelésed örökre rabul ejtett<br />

mind ezt már helyre nem hozhatom<br />

de mondhatom, sajnálom.<br />

Hiányzik és igénylem folyton folyvást jelenléted<br />

tested minden rezzenését s vele a léted<br />

mind ezt már helyre nem hozhatom<br />

de mondhatom, sajnálom.<br />

Nem kellene ily szenvedéllyel nekem ragaszkodni<br />

s nem kellene hozzád mégis kapaszkodni<br />

mind ezt már helyre nem hozhatom<br />

de mondhatom, sajnálom.<br />

S most behunyom szemem hideg ágyamban<br />

és gondolatban is üzenetet küldök neked<br />

mind ezt már helyre nem hozhatom<br />

de mondhatom, sajnálom...<br />

Az út vége<br />

Nincs már cél, és nincs már szó<br />

ami tovább lépéshez kell, mert élni jó.<br />

Nincs már menedék, és nincs már lét<br />

nincs már fájdalom mentes nap, és hét.<br />

Nem kell az étel, és nem kell a szánalom<br />

nem kell a víz, mivel szomjamat olthatom.<br />

Van megállásra mód, s van még egy megoldás<br />

van még előttem valami, mint egy állomás.<br />

Csak még egy utolsó erő, csak meg kell lépnem<br />

nem akarom a fájdalmat már, s tovább ne égjen.<br />

Ne legyen már létem e földön, s ne legyen többet nyár<br />

vonatom lassan kifut, indulnom kell már.<br />

Nem nézek hátra többet, s többé az ég sem kék<br />

nem kérek több tavaszt, mert már ez sem szép.<br />

Nincs már e földön semmi, mi nékem boldogságot hozna<br />

nem lesz már semmim sem, csak egy fekete ponyva.<br />

36 | 2017. július-augusztus

---

Maróti Dezső (Harkakötöny) versei<br />

Ma élő dalnok vagyok<br />

Vajh mi végre írjak én még?<br />

Vajh kihez is szólhat dalom?<br />

Mint egy őrült szélkiáltó<br />

Talán pusztába kiáltozom?<br />

Lehet hogy gyenge még a hangom?...<br />

Vagy elnyomják, nem is hallhatod...<br />

Vers menj, mard a rozsdát!<br />

Mert alatta nemes fém ragyog...<br />

Tudom, hogy nem lehet túlragyogni<br />

A magasan fénylő csillagot<br />

Nem lehet már túlzengeni<br />

A sok hősült dalnokot.<br />

De hazámért Tiborc a lelkem<br />

Árpád népéhez szólnak a dalok!<br />

Ezen az Istenadta úton<br />

Ha olykor sírva is, de:<br />

MA ÉLŐ DALNOK VAGYOK!<br />

Tudjátok…<br />

Tudjátok ahogy múlanak az évek<br />

engem már zavarnak a fények...<br />

Gyanús ahol minden csillog ragyog<br />

Igaz én csak egy maszatos népi költő vagyok<br />

Becsüld a hazát magyar!<br />

Becsüld a hazát magyar!<br />

Itt szentek vére hullt<br />

Minden talpalatti föld titkot őriz<br />

s ráfigyel a múlt<br />

Mint farkas a vermét<br />

ha tele van kölyökkel<br />

Védjük úgy nemzetünket<br />

foggal és körömmel<br />

Óh Kossuthok, Petőfik<br />

Aranyok, vitézek, hősök<br />

Istennek, hazának oly<br />

kedves magyar ősök<br />

Küldjetek égi jelt, erőt,<br />

mit Isten küldene<br />

Mely bírna a honfi gőggel<br />

S jóra intene!<br />

Becsüld a hazát magyar!<br />

Itt szentek vére hullt<br />

Minden talpalatnyi föld<br />

titkot őriz, s rád figyel a múlt<br />

Halott porán a reménynek<br />

Latba vetve magam s létem<br />

lelkemben tört mondatok<br />

cikáznak mint a fények<br />

halott porán a reménynek<br />

Ha a békesség…<br />

Ha a békesség gyertyája ragyogna<br />

minden áldott háznál<br />

Talán még szebb lenne<br />

és jobb lenne a jónál<br />

2017. július-augusztus<br />

Mráz Erzsébet Irma versei<br />

Ebben a világban!<br />

Megcsillan a napfény<br />

Az ablakon,<br />

Melegét érzem<br />

Az arcomon.<br />

A tél lehelete<br />

Még hideg,<br />

De mögötte már<br />

A tavasz integet.<br />

Kibújt a hóvirág,<br />

Fürdik a napfényben,<br />

Megbillenti kis fejét<br />

A száguldó szélben.<br />

Rügy pattan az ágon,<br />

Korán jött egy kicsit,<br />

Most megismerheti<br />

A tél örömeit.<br />

Didereg az ágon,<br />

Vacog kicsi teste,<br />

A delet jól bírja,<br />

Csak ne lenne este!<br />

Tűrnie kell a hideget,<br />

Ellenállni bátran!<br />

Mindenkinek harcolni kell<br />

Ebben a világban!<br />

Az egerem…<br />

Nekem is van kis állatom,<br />

Háta szürke, teste kecses,<br />

Mondhatnám, hogy tökéletes,<br />

Kezemben boldogan tartom.<br />

Belesimul tenyerembe,<br />

Farkincája a falig ér,<br />

Állatkám, bizony, egy egér,<br />

Szinte izzik kicsi szeme.<br />

Elég, hogyha megérintem,<br />

Végzi dolgát szorgalmasan,<br />

Odaadóan, pontosan,<br />

Tudja, hogy nagyon szeretem.<br />

Hasznos jószág, meg kell hagyni,<br />

A világot elém hozza,<br />

Nem okoz csalódást soha,<br />

Az egerem, optikai!<br />

Jó néha visszajönni!<br />

Jó néha visszajönni,<br />

Csupán csak néhány percre,<br />

Járni a régi úton,<br />

Mint akkor, sok-sok éve.<br />

Hallgatni a madárdalt,<br />

Hinni, nekem énekel,<br />

Lehet, hogy ez nem így van,<br />

De engem nem érdekel.<br />

Hagyni, hogy borzolja hajam,<br />

Játékosan fújja a szél,<br />

Libegtesse könnyű szoknyám,<br />

Mi egész a bokámig ér.<br />

Megállni a kis ház előtt,<br />

Felidézni emléket, múltat.<br />

Én látom a régi kertet,<br />

Te azt látod, a házak újak.<br />

Látok hodályt, gémes kutat,<br />

Istállót és málnás kertet,<br />

Míg te látod, két ház épült,<br />

Hatalmas volt ez a telek.<br />

Látom nagyapám kezét,<br />

Reszket, harcol a levesér’,<br />

Maradjon a kanálban,<br />

Mire majd a szájához ér.<br />

Hallom nagyanyám hangját,<br />

Jóságos, érzem, hogy szeret,<br />

Ő sosem haragudott,<br />

Elfelejteni nem lehet.<br />

Megkondul a harang,<br />

Visszahoz a mába,<br />

Már indulok tovább,<br />

Mintha valaki várna.<br />

Zúg a harang,<br />

A temetőig jön velem,<br />

Majd elhalkul,<br />

Lassan elnémul teljesen.<br />

Tompán puffannak lépteim,<br />

Alatta szétfolyik a homok,<br />

Nyugalom van körülöttem,<br />

Jó, nagyon jó, hogy itthon vagyok.<br />

Jó hazajönni néha,<br />

Rövid időre is, akár,<br />

Szél nyargal a fák között,<br />

Övé s enyém e sík határ.<br />

| 37

---

Ambrus József<br />

Menyus<br />

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Főtörzsőrmester és szolgálatvezető<br />

volt. Vezénylési tervet készített, (a<br />

feljebbvalóiét is,) felügyelte a raktárt,<br />

intézte a beszerzéseket, selejtezést,<br />

mosatást, tisztacserét és még<br />

nagyon sok mindent, több évtizede,<br />

ugyanazon a helyen. Mindenkit ismert,<br />

mindenhova bejáratos volt.<br />

Megjelenése, mozgása roppant katonás.<br />

Rendkívül jól bánt a karddal,<br />

nem úgy, mint a tisztek többsége.<br />

Díszelgéseken az ezred csapatzászló<br />

kísérője. Érdekesség, hogy az ezred<br />

parancsnoka egykoron, sorkatonaként,<br />

az ő beosztottja volt. Fordult a<br />

kocka, de a kölcsönös tisztelet megmaradt.<br />

Marcona külseje csavaros<br />

észt, higgadt gondolkodást leplezett.<br />

Egy csendes nyári este, az ezred<br />

ügyeletes tisztje (aki köztudottan,<br />

munkaidőn kívül, „Isten után az első”,)<br />

ellenőrzést tartott a századánál. No,<br />

nem a szokásos módon, s ez okozott<br />

némi galibát. Nem sokkal a takarodó<br />

után, egyedül, a fal mellett lopakodva,<br />

katonához illően cserkészte be a<br />

leendő áldozatokat. A folyosóra lépve,<br />

a szájára tett ujjával intett csendet<br />

a meglepett naposnak. Nem ő volt a<br />

célpont. A századparancsnoki irodából<br />

kiszűrődő fényt látva, nagyobb<br />

fogásban bízott. Előhúzta a szolgálati<br />

pisztolyát, majd ahogy a filmekben<br />

látni, az ajtót belökve előreugrott és<br />

elkiáltotta magát. „Kezeket fel!” A<br />

meglepett társaság csak úgy, ülve,<br />

felkapta a kezeit, a bennük lévő kártyalapokkal<br />

együtt. Kínos csend, az<br />

őrnagy arcán diadalittas vigyor. „Senki<br />

nem mozdul!” A szekrényhez lépve<br />

kihúzott egy mappát és belepillantott.<br />

Valószínűleg megfordult a fejében,<br />

hogy most nagyobb vadat is leteríthet,<br />

mint ezek a pitiáner kártyások.<br />

Ez már a századparancsnok szintje.<br />

Az ébersége, feszes szolgálatellátása<br />

növelheti egy soron kívüli előléptetés<br />

esélyét, B. századost meg amúgy sem<br />

igen kedvelte. Fogta az iratokat és szó<br />

nélkül távozott.<br />

Az irodának „fa lakattal”, pecsétviasszal<br />

kellett volna lezárva lenni,<br />

senki nem tartózkodhatott volna<br />

bent. Nem derült ki, mit vitt el, de<br />

nyilván valamilyen „titkos” kategóriába<br />

tartozót, mert a helyzethez illően,<br />

az lehet a kezében az ütőkártya. Persze,<br />

nem valami országos jelentőségű<br />

titokra kell gondolni! Évek alatt alig<br />

változó kiképzési tervre, vezénylésre,<br />

amelyből megtudható, ki, mikor lesz<br />

szolgálatban, a századnévsorra vagy<br />

ezekhez hasonlóra. Mert ugye, az „ellenségnek”<br />

rendkívül megkönnyíti a<br />

dolgát, ha tudja, hogy nem szerdán<br />

ássák a lövészárkot, hanem csütörtökön,<br />

a századügyeletes pedig nem Kis<br />

Péter, hanem Nagy Pál lesz. Nem beszélve<br />

arról, ha még az is tudomására<br />

jut, hogy kedden a harmadik szakasz<br />

biztosítja a laktanyaőrséget. Kész katasztrófa...<br />

Ezzel együtt, persze nagy<br />

volt a baj. A szolgálati szabályzat<br />

egyértelműen határozza meg a dolgokat.<br />

A „T”-vel megjelölt anyag titkos,<br />

függetlenül attól, mit tartalmaz, tehát<br />

annak megfelelően kell kezelni.<br />

Reggel, a századügyeletes kötelessége<br />

volt jelenteni, ami most nagyon<br />

kellemetlenné vált. Hatszor<br />

kellett volna elmondania a történetet<br />

(az elsőként érkező tiszthelyettesnek,<br />

tisztnek, a szolgálatvezetőnek, a saját<br />

szakaszparancsnokának, a századparancsnok<br />

helyettesének és a századparancsnoknak),<br />

de egyszer sem jutott a<br />

végére. Felbolydult a méhkas. Sápadt<br />

arcok, kérdések tömkelege. „Mikor?<br />

Hol? Meddig? Kik voltak? Nem vették<br />

észre? Aludtak? Pia volt? Mit vitt el?<br />

Hol volt a napos, az ügyeletes? Nem<br />

figyelmeztették? Fogdában vannak?<br />

Ki tudja még?”... Mindenki mindenkit<br />

letolt, kibúvót keresett...<br />

Megérkezett B. százados. A gyülekezetet<br />

látva, rögtön tudta, hogy<br />

valami nem stimmel. Már a lépcsőfordulónál<br />

harsogta. „Ne cifrázza!<br />

Jelentsen!” Az ügyeletes ismét hozzáfogott.<br />

Kissé zavarosan, de elmondta<br />

a lényeget. A parancsnok közbeszólásait<br />

és arcának pigmentálódását látva,<br />

a jelentés végére mindenki elsunnyogott<br />

onnan. Teljesen kikelt magából.<br />

Az egyébként köpködő, parasztozó<br />

stílusából kizökkenve ordított.<br />

„Ezek nem katonák!... Brigantik!...<br />

Fegyelmezetlen csürhe!... Egy rühes<br />

banda!... De majd én megfegyelmezem<br />

őket!... Hol vannak a parancsnokaik?!!!...<br />

Erre tanították őket?!...<br />

Miért nem rúgták szét a valagukat?!...<br />

Azonnal jelentkezzenek nálam a bitangokkal<br />

együtt!... Az összes rajparancsnok,<br />

szakaszparancsnok kihallgatásra!...<br />

Azonnal!!!... Süketek, vagy<br />

nem értik?!... Mindet megfenyítem!...<br />

Lecsukatom!!!... Aki pátyolgatja őket,<br />

az bűnrészes!... Nem fogok senki helyett<br />

a börtönbe kerülni!... Engem<br />

ilyen senkiháziak nem tehetnek tönkre!!!...<br />

Belszolgálat!!!... Ügyeletes, naposok<br />

hozzám!... Maguk meg mit<br />

csináltak?!... Vakargatták a seggüket,<br />

vagy beálltak kibicelni?!... Tartották<br />

a markukat az apróért?!... Jelentsék,<br />

ne csak tátogjanak!... Összejátszottak<br />

velük!... Cinkosok!... Hogy néznek<br />

ki?!... Szerelvényt igazíts!... Ez nem<br />

szolgálat, ez egy rakás szar!.. Még az<br />

se, mert az legalább kemény. Katonaruhába<br />

bújtatott fos!... A saját parancsnokukat<br />

nem veszik észre! Mit<br />

csinálnak, ha az ellenség jön?!!!...<br />

Lottyadt pöcsök, nem harcosok... Hol<br />

az írnok?! Az a gengszter, a főbűnös!<br />

Megbilincselve hozzák ide! Kitaposom<br />

a belét!”... Következett még egy<br />

sor, nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel<br />

tarkított mondat, de a folyosón<br />

megjelentek a „kártyások” a feletteseikkel.<br />

Tekintélyét demonstrálandóan az<br />

irodájába vonult és berendelte őket.<br />

Csakhogy nem fértek be, annyian<br />

voltak. Ez még inkább felbosszantotta.<br />

Kizavarta a rajparancsnokokat, a<br />

többiek kétoldalt felsorakoztak. Az<br />

arca a vörös és a lila közötti színtartományban<br />

ingázott. Kereste a szavakat<br />

a következő fejezethez, de ekkor<br />

megjelent Menyus. Letett az asztalra<br />

egy pisztolyt és csak annyit mondott.<br />

„Tessék, itt van...” Az előbbi szederjes<br />

arc falfehérré vált. Rádöbbenhetett,<br />

hogy itt már az előbbieknél sokkal<br />

súlyosabb dologról van szó. Valósággal<br />

felbődült. „Mindenki kifelé!!!...”<br />

A megszólítottak rosszat sejtve menekültek,<br />

még az ajtót sem csukták<br />

be, de ez akkor már senkit nem érdekelt.<br />

„Mi ez,Menyus?! – Az EÜTI (ezredügyeletes<br />

tiszt) pisztolya -- Te elloptad<br />

a szolgálati fegyverét?! -- (A<br />

fegyverlopásért vagy jogtalan birtoklásért,<br />

alapesetben is több éves börtön<br />

járt, ráadásul szolgálatban lévő<br />

személy sérelmére... Hajaj!...) – Dehogy<br />

loptam! Telefonálj neki, hogy<br />

itt hagyta! – Mégis, hogy képzeled?!<br />

– Azt mondtam, telefonálj! – Azt már<br />

nem! – Miért nem? -- A hadbíróságra<br />

küld! Börtönben fogunk elrohadni,<br />

mind a ketten!!! -- Micsoda? A saját<br />

pisztolyával lövöm le! – Jaj-jaj, Menyus!<br />

Még nagyobb bajt hozol ránk!<br />

– Értsd már meg!!!... Nagyobb szarban<br />

van, mint mi!... >>><br />

38 | 2017. július-augusztus

---

Gondold végig!... Meg tudja magyarázni,<br />

hogy szolgálat közben elhagyta?!<br />

– Menyus! Menyus! Az Isten<br />

áldjon meg! Te akcióztál! Engem<br />

ne rángass bele! Hívd föl te! – Eh!<br />

A büdös francba! Mindig, mindent<br />

nekem kell csinálni!”<br />

Morgott még valamit, aztán viszszazökkent<br />

a megszokott kerékvágásba.<br />

Füléhez emelte a kagylót,<br />

tárcsázott. Az írnok vehette fel,<br />

mert kis szünetekkel a következőket<br />

lehetett hallani. „Szólj a főnöködnek,<br />

hogy sürgős!”... Katonásan<br />

kihúzta magát, határozott hangon<br />

ismét megszólalt. „Őrnagy elvtárs,<br />

V. Menyhért főtörzsőrmester jelentkezem!”...<br />

„Jelentem, találtunk<br />

valamit.”... „Úgy gondolom, tudnia<br />

kell róla, mert az ön szolgálati ideje<br />

alatt történt.”... „Nem szeretném,<br />

ha a jelentésünkben különbözőképpen<br />

szerepelne. A száma: PA.....” ...<br />

Itt hosszabb szünet, majd... „Van ott<br />

valami papír, amit meg én szeretnék<br />

elhozni!”... „Akkor az éjjel, esemény<br />

nem történt?”... „Értettem, azonnal<br />

indulok!”... A hóna alá csapott egy<br />

üres mappát és gyors léptekkel elindult.<br />

Pár perc múlva telivel tért viszsza.<br />

Letette az asztalra, majd ennyit<br />

mondott. „No, Sándor, ezt megúsztuk.<br />

De most már hallgassunk, mint<br />

az a bizonyos dolog a fűben.”<br />

Az ügy lezárult, nem emlegették<br />

többé, fenyítés sem történt. Igaz, az<br />

érintettek a következő hónapokban<br />

folyamatosan adták a szolgálatot, a<br />

laktanyát meg csak a terepfoglalkozások<br />

alkalmával hagyták el, de hát<br />

a szolgálat vezénylés kérdése, a jutalom<br />

pedig csupán adható...<br />

Az eset utáni nap reggelén, a<br />

szolgálatvezető egy üveg márkás<br />

konyakot talált az asztalán, amiről<br />

természetesen senki nem tudott<br />

semmit. Valamit viszont érdemes<br />

végiggondolni, mert az eset felér egy<br />

helyzettanulmánnyal...<br />

Szerencsés nemzedék vagyunk,<br />

elkerültük a háborút. Ha ebben a<br />

szituációban mindenki a saját bőrét<br />

próbálta menteni, bármi áron,<br />

mit tettek volna éles helyzetben?<br />

Vajon ott, mi jelentett volna nagyobb<br />

veszélyt: az ellenség vagy a<br />

saját feletteseink? Hiszen az egész<br />

századnál csak egyetlen tiszthelyettes<br />

szíve és esze volt a helyén, aki<br />

tudta, mit kell tenni... A MENYUS!<br />

Palotás, 2017-07-11.<br />

2017. július-augusztus<br />

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Dr. Ferencz Krisztián<br />

Úgy szeretnélek<br />

Úgy szeretnélek<br />

Ahogy még senki sem szeretett<br />

Forró nyári éjszakákon<br />

Suttognám a nevedet.<br />

Ha felnéznék az égre<br />

A szemeidet látnám<br />

S repülnék hozzád<br />

Egy angyal arany szárnyán.<br />

Úgy szeretnélek<br />

Ahogy még senki sem szeretett<br />

Magas hegyek csúcsán<br />

Cirógatnám a kezedet.<br />

Ha a tisztáson végigjárnék<br />

Érezném selymes arcodat<br />

Az összes madárdalból<br />

Megtalálnám a hangodat.<br />

Úgy szeretnélek<br />

Ahogy még senki nem szeretett.<br />

Sosem felejteném el<br />

Csillogó szép szemedet.<br />

Ha egy padon ülök<br />

S magam előtt látlak<br />

Színarannyal festem meg<br />

Mesebeli orcádat.<br />

Festek egy nagy mosolyt<br />

Ajkaidra éppen<br />

Te vidáman csillogsz<br />

Ez örök csodás képen.<br />

S ahogy a szívemben a szerető lélek<br />

Magába vési e tiszta szép emléket<br />

Én úgy szeretnélek!<br />

Van egy hazám<br />

Van egy hazám, ahol élek<br />

Itt fogantak szép emlékek<br />

Van egy ország, ahol vagyok<br />

Körülöttem kicsik, s nagyok<br />

A madarak, a bokrok, a fák<br />

Együtt jelentik e szép hazát.<br />

Van egy hazám, ahol élek<br />

Itt másként gyúlnak fel a fények<br />

A méhek is másként szállnak<br />

Más színe van az ibolyának.<br />

Máshogy szól a kakas reggel<br />

Tele bájjal, szeretettel.<br />

Van egy hazám, ahol élek<br />

Itt hallgattam szép meséket<br />

Virágoznak rímek, ragok<br />

Büszke vagyok, hogy magyar vagyok!<br />

És ha a friss levegőt belélegzem<br />

Érzem, hogy több, s erősebb lettem.<br />

Van egy hazám, ahol élek<br />

S ha elmegyek, én visszatérek<br />

Visszatérek zajban, titokban<br />

Itt a szívem is másként dobban.<br />

Ha kivetnek és eldobnak<br />

Én ezt a földet érzem jobbnak.<br />

Hisz Ki megszült, sírig édesanyám<br />

Én itt születtem és ez a Hazám.<br />

Kecskemét, 2011. február 27.<br />

Fekete Zsuzsanna (Kiskunhalas)<br />

versei<br />

Barátaimhoz<br />

Oly jó, hogy vagytok nekem<br />

Nélkületek üres lenne az életem!<br />

Hisz, egyedül élek,<br />

De panaszra semmi okom<br />

Nem hajtom búra kócos fejem<br />

Mert Ti mindennap<br />

Itt vagytok nekem!<br />

Van aki reggel jelentkezik,<br />

Van aki délben, vagy este<br />

De pár sort mindennap<br />

Írtok nekem, a komputeren !<br />

Kérdezitek, hogy vagyok.<br />

S én vissza kérdezek,<br />

E mindennapos beszélgetések<br />

Jelentik az életet nekem !<br />

Kedves Barátaim !<br />

Kik, bárhol éltek<br />

Magyarországon, vagy<br />

Távoli Földrészeken,<br />

Köszönöm hogy gondoltok reám,<br />

Köszönöm, hogy vagytok nekem !<br />

Kiskunhalas, 2017. július 10.<br />

Emlékezem<br />

Nyár este volt, -<br />

Ültünk a Tó partján<br />

Csendben, némán.<br />

Meg sem fogtad a kezem.<br />

Így ültünk egymás mellett<br />

Nagyokat hallgatva bele<br />

A langyos nyári estbe.<br />

Mindketten tudtuk, ez a vége!<br />

Nincs tovább!<br />

Az utolsó cseppel betelt<br />

A képzeletbeli pohár<br />

Tudtam, a szíved<br />

Másért dobog,<br />

Tudtam a távolság mindent<br />

felemészt.<br />

Tudtam hogy búcsúzni jöttél<br />

hozzám,<br />

Ezért repültél oly sok órát<br />

Hogy ezt ki mond nekem!<br />

Nem akartad levélben megírni,<br />

Így tisztességes ez.<br />

Mindent csak személyesen,<br />

Bele a szemeimbe,<br />

Bele az arcomba egyenest.<br />

Bele! Bele!<br />

Az arcomba vágni<br />

Ennyi év után.<br />

Már nem szeretlek Téged<br />

Nem Te érted -<br />

másért dobog a szívem!<br />

2017. július 1.<br />

| 39

---

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Köszöntjük a Magazinunkban<br />

először publikáló<br />

Komáromi<br />

János költőt,<br />

szerkesztőt<br />

Komáromi János<br />

Öntelt szonett<br />

Lassan elporlad, mint földre hullt levél,<br />

eltűnik, mint a virág-illatú szél.<br />

Mint harmat cseppen le fűszálak hegyén,<br />

zuhan és csendes sóhajjal véget ér.<br />

Egy pillanatnyi zavar csupán a lét<br />

a mindenség kavargó kék tengerén?<br />

Azután elsimít mindent a remény...<br />

visszatér lassan a nyugalom belém.<br />

Ami megmarad belőlem örökre,<br />

változást hoz megszülető körökbe.<br />

Gazdagabb lesz az ismétlődő idő,<br />

elmosódik a múlt, jelen és jövő.<br />

Micsoda öntelt gondolatok ezek...<br />

...de amíg így hiszek, addig létezek.<br />

Versem a honlapomon:<br />

http://www.verselo.gportal.hu/gindex.php…<br />

Kálló Edit Tímea (Zsombó)<br />

Ajándék<br />

Az vagy nekem, mint holdfénynek a csillagok,<br />

Szeretettel ölelve eggyé válva ragyoghatok!<br />

Minden szereteted érzem a lényemben,<br />

Szívem minden pillanatot ott rejtett el.<br />

Köszönöm, hogy aznap eljöttél, nem fáradtál érte,<br />

Megismerjem csodás valód, - szívem kérte.<br />

Immár boldogabb vagyok, mert veled több lettem,<br />

Általad is gyarapodott, és szebb lett az életem!<br />

A Vallomások című<br />

Antológiából vettük át…<br />

Fülöp Benjáminné (Kiskumajsa)<br />

Villás farkú fecske madár<br />

Te gyönyörűséges, szépséges, kedves isten madárkája.<br />

„Eresz alatt fecskefészek, fecske madár sírva nézlek”, ha látnék a könynyeimtől.<br />

Főleg akkor és ott. A család nagyon szerette a fecskéket, és az úgy<br />

látszott, kölcsönös. Mind elmentek és visszajöttek a drága kedves „molnár-fecskék”.<br />

Ez a fajta honos errefelé. Elmenéskor és érkezéskor mindig<br />

beköszöntek. Körberepültek a konyhában.<br />

Volt olyan is, hogy háromszor költöttek egy nyáron. Nagyon jól érezték<br />

magukat az istállóban, annak gerendáira rakott fészkükben. E helyen<br />

sok rovar szálldos, ami kiváló táplálék a madaraknak. Jól felerősödve<br />

vághattak neki a hosszú-hosszú távolságnak.<br />

Nagyon gondosan készülődnek neki az útnak. Edzenek, kiülnek a villanydrótokra<br />

„csiripelni”. Egyik alkalommal egy ilyen út előtt a két szülő<br />

fecskepár többször is berepült a konyhába. Közel jöttek, visszamentek,<br />

ismét jöttek és ez már úgy tűnt nem a szokásos búcsúzás. Hát mi? Már<br />

feltűnő! Berepülés, kirepülés. Figyelni kezdtük őket. Mindig visszamentek<br />

a fészkükhöz, és különös hangot adva szálldostak ott. Óvatosan<br />

odamentünk a fészekhez, benne egy kisfecske volt, szinte kipányvázva!<br />

Valahogy a lábára rátekeredett egy erősebb szénaszál. Ott feküdt holtan.<br />

Már semmit nem tehettünk érte, az életéért.<br />

„Fecske madár sírva nézlek”, te már el sem repülsz, vissza sem jössz.<br />

A kertben a rózsabokor alá temettük. Ő már örökre itt maradt.<br />

S a rózsabokor ezen a nyáron még sokkal szebben virágzott. Aki ránézett,<br />

mintha szólna hozzá.<br />

„Egy rózsaszál” egyszer volt kisfecskéről beszél.<br />

Ismét Jelentkezik Szántó Ilona…<br />

A Mátészalkán született és ma is ott élő költőnő a korábbi években<br />

többször szerepelt folyóiratunkban és állandó résztvevője az Antológiáknak.<br />

Legutóbb a Vallomások című kötetben olvashattuk verseit. Most<br />

az ott - kedvező fogadtatású - összeállításából válogattunk.<br />

Szántó Ilona<br />

Helyem keresve<br />

Összekuszálódott előttem sok minden.<br />

Idegen vagyok, vagy e világ idegen?<br />

Tán csak az idővel nincs valami rendben?<br />

Lehet túl korán, vagy túl későn születtem?<br />

Vallomás<br />

Úgy vártam rád,<br />

hogy visszatérj,<br />

életem alkonyán<br />

Te légy a fény!<br />

Válladra borulva<br />

vallomást tegyek,<br />

legnagyobb szerelmem<br />

Te voltál nekem!<br />

Szántó Ilona<br />

második párjával<br />

Rejtett vallomás<br />

Kabátzseb mélyén,<br />

egy fecnin,<br />

összegyűrt álom,<br />

széttépett vallomás...<br />

Mióta kuporog,<br />

melengeti kezem.<br />

- Eddig jutott levelem.<br />

Árnyék utamon,<br />

egy régi szerelem.<br />

A csalódás völgyén<br />

ha túljutok,<br />

összegyűrt álmom -<br />

eldobom.<br />

Akkor is konokul kísér,<br />

kabátzseb mélyén,<br />

egy fecnin;<br />

mint homályba tűnő<br />

kísértet - :<br />

40 | 2017. július-augusztus

---

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Kati néni fertályoskocsija Székesfehérváron<br />

Habsburg Frigyes szobra Mosonmagyaróváron<br />

Fekete Sándor fotói<br />

Boór János fotóján: Pincei hangulat<br />

Boór János fotója - Régiségek<br />

Tordai Rozália (Székelyszenterzsébet)<br />

fotóján: A Segesvári óratorony<br />

E. Nagy István<br />

Haza csak egy van<br />

Bármerre jársz is a nagyvilágban, - bármilyen csodás<br />

helyeken, - rövidebb vagy hosszabb idő után ráébredsz<br />

arra, hogy „haza csak egy van” és sehol a világon nem érzed<br />

olyan biztonságban magad, mint szülőhazádban, esetünkben<br />

Magyarországon!<br />

„Hogy milyen szép és gyönyörű ez az ország, csak akkor<br />

jöttem rá, amikor több évtizeddel ezelőtt az államokba<br />

költöztünk családunkkal, - Kanadába - mondja a már sok<br />

helységet, várost és községet meglátogató Judit, mert ez lett<br />

a legújabb hobbija, hogy egy évben egyszer hazajön távoli<br />

„hazájából”, és felfedező útra indul az országban. A sors<br />

különös szeszélye folytán, az idén a szatmári térség kisközségeire<br />

esett a választása. Elmondása szerint régebben volt<br />

már Szatmárcsekén is, most a kölcsei templom keltette fel a<br />

figyelmét, és ha már erre járt, betévedt a „balladás” Penyigére<br />

is, ahol Kormány Margit tanítónő, muzeológus és helytörténész-írónő<br />

fogadta, és elénekelte neki a híres balladát, majd<br />

könyvei ajándékozásával tette feledhetetlenné ezt a csodás<br />

napot. Hiszem, hogy mindkettőjüknek is az volt!<br />

Majd ellátogatott a szintén híres „Lekvárdába” és megtekintette<br />

Kőrösi Miklósné vállalkozását, az ízek birodalmát, és<br />

a helyi temetőben, a kilenc kislány kopjafáit is! Kérdésemre,<br />

hogy tetszett-e neki a vidékünk, és mit tapasztalt a községekben,<br />

így válaszolt; - „mióta nyugdíjba mentem, minden évben<br />

hazalátogattam, és továbbra is szeretném ezt tenni. Imádom<br />

ezeket a kis községeket, meghitt, nyugalmas, tündéri kis<br />

2017. július-augusztus<br />

falvak, az emberek egyszerűek, kedvesek, közvetlenek. Margitka<br />

mindkét könyvét elolvastam már, és nagyon tetszettek.<br />

Egy kedves, intelligens hölgyet ismertem meg benne, és csak<br />

gratulálni tudok a könyveiért! Azóta voltam Kölcsén is, ott is<br />

gyönyörű volt a kis református templom. Ezeket a kis református<br />

templomokat különben is nagyon szeretem, képes vagyok<br />

5-6 órát utazni Nyíregyházáról busszal, vagy vonattal,<br />

hogy láthassam őket.<br />

Továbbá szeretek még szépirodalmi könyveket olvasni,<br />

kertészkedni - már ha van hol - mert a virágokat nagyon<br />

szeretem. Keresztrejtvény fejtés, zene, színház, és a két gyönyörű<br />

cicámban való gyönyörködés aranyozza be életemet.”<br />

Fehérgyarmat, 2017.augusztus. 02.<br />

Margit és Judit, - a két honfitárs megtalálta egymást!<br />

| 41

---

Színház az<br />

egész világ,<br />

avagy fotókkal<br />

a Föld körül<br />

Ezzel a címmel nyílik meg a VI-<br />

DOR Fesztivál keretében, a Móricz<br />

Zsigmond Színház kiállítótermeiben<br />

Sipos László fotókiállítása.<br />

– Az itt szereplő huszonnyolc hatalmas<br />

fotográfia öt földrész huszonöt<br />

országából való. A képválogatást<br />

pedig a VIDOR-on eddig bemutatott<br />

darabok címei ihlették. Ezzel egy időben<br />

Vásárosnaményban, majd pedig<br />

Debrecenben, az Akadémiai Bizottság<br />

(DAB) székházában nyílik kiállításom,<br />

szíriai műemlékfotóimból<br />

– nyilatkozta magazinunknak Sipos<br />

László.<br />

Ibán gyermekek (Malajzia)<br />

Palmyra<br />

Kohán József (Dunavarsány) versei<br />

Hallgatni tanulok<br />

Hallgatni tanulok őszi alkonyattól,<br />

őszi alkonyatban hajladozó lombtól.<br />

Őszi ködben, őszi csöndben<br />

néma hangot várok:<br />

agyamban a gondolatok<br />

már csak kósza álmok…<br />

Mi atyánk, ki vagy a<br />

mennyekben...<br />

Add meg nékünk mindennapi<br />

kenyerünket,<br />

hogy csillapítsuk<br />

éhségünket!<br />

Add meg nékünk mindennapi<br />

gondolatunk,<br />

hogy munkát kapjon<br />

mohó agyunk!<br />

Add meg nékünk mindennapi<br />

szerelmünket,<br />

hogy díszíthessük<br />

életünket!<br />

Egyedül is veled<br />

Magamnak való csodák<br />

csöndjében virrasztok,<br />

kívül is belül is<br />

oszlik a homály:<br />

Fényesen megjelensz,<br />

és adod a vigaszt, hogy<br />

nem lehet ez másképp<br />

többé soha már…<br />

Álom az élet<br />

Álom az élet,<br />

s élte a legszebb annak már,<br />

ki a végtelen éjre<br />

lehunyta szemét…<br />

Suscipe me, Domine!<br />

Suscipe me, Domine!<br />

Suscipe me, Terra!<br />

(Megy az ember akkor is,<br />

hogyha nem akarja!)<br />

Köszöntjük új<br />

tagunkat,<br />

Bánki Benit (Pécs)<br />

jelzőlámpaláz<br />

a pirosnál megtorpanok.<br />

a sárgánál rád gondolok.<br />

a zöldnél messze rohanok.<br />

hát hogy vagyok? sehogy vagyok.<br />

a világ nélkülem mozog.<br />

én gyászosan megindulok.<br />

tudom, mi is egymás<br />

jelzőlámpáiként<br />

gyúlunk ki, majd váltunk<br />

át egy másik színre.<br />

én maradnék veled<br />

párhuzamos lámpa,<br />

hogy egymást követve<br />

jelezzük, menni kell.<br />

te félsz piros és zöld<br />

lenni, én csak tőled<br />

félek, hisz sárgánál<br />

készülünk indulni.<br />

majd begyűjtöd összes<br />

együtt elszórt fényünk,<br />

én magammal viszem<br />

áramszüneteink.<br />

mert együtt vezettük<br />

ismeretlen kanyar<br />

felé azokat, kik<br />

megálltak fényünknél.<br />

hogy elbotlunk egymás<br />

tiltásánál, bennünk<br />

lekapcsolhatatlan<br />

fényünk indokolja.<br />

a pirosnál arra várok.<br />

a sárgánál rád gondolok.<br />

a zöldnél utánad futok.<br />

a pirosnál felsóhajtasz.<br />

a sárgánál félő arc vagy.<br />

a zöldnél világítasz.<br />

42 | 2017. július-augusztus

---

Dinók Zoltán (Kecskemét)<br />

A meggátolt<br />

öngyilkosság<br />

Az osztályban nagy volt a csend,<br />

mindenki el volt foglalva. Bálint<br />

azonban úgy észlelte, hogy Ernő<br />

nem érzi jól magát. Mi járhat a fejében?<br />

– gondolta. Csak ült a székben<br />

s egyfolytában forgolódott. De<br />

ha nem érzi jól magát, akkor miért<br />

nem jelzi?<br />

Nem, itt másról lehet szó. Mintha<br />

valamire készülne.<br />

Aztán Ernő egyszer csak kikéredzkedett<br />

a WC-re. Alig telt<br />

el egy perc s Bálint is kérte, hogy<br />

kimehessen. Ahogy kiért, azt látta,<br />

hogy a mosdó helyiségben lévő<br />

Ernő egy borotvapengét nézeget.<br />

Bálint habozás nélkül cselekedett,<br />

és elvette tőle. Félig háttal állt neki<br />

az osztálytársa, így könnyen ki<br />

tudta csavarni a kezéből a pengét.<br />

De közben őt is elfogta a rémület, s<br />

alig tért magához.<br />

– Teljesen megőrültél? – kérdezte.<br />

– Hagyj engem!<br />

– De hát mi bajod van? – folytatta<br />

lihegve Bálint.<br />

- Elegem van az életből!<br />

– Nekem meg belőled! Itt akartál<br />

öngyilkos lenni? Másra nem is<br />

gondolsz? Itt akartál vérben fagyva<br />

elterülni?<br />

- Ernő hallgatott. Bálint a pengét<br />

eltette.<br />

– Még egyszer kérdezem: miért<br />

akartad ezt tenni?<br />

– Az apám szigorú velem!<br />

– Na ezt majd megbeszéljük!<br />

Most azonban vissza kéne’ mennünk<br />

a terembe, hiszen már biztos<br />

hiányolnak minket!<br />

Aztán hírtelen a tanár úr pár<br />

diákkal megjelenik a WC-ajtóban.<br />

– Mit csináltok ti itt?<br />

– Semmit. Csak rosszul volt<br />

Ernő. De már jól van, – mondta<br />

Bálint cinikus hangsúllyal, Ernő<br />

vállát meglökve.<br />

– Biztos jól vagy már Ernő? –<br />

kérdezte a tanár.<br />

– Igen. Persze. Semmi bajom.<br />

– Az órának már vége. Készüljetek<br />

a következőre. Ernő, te meg<br />

2017. július-augusztus<br />

menj orvoshoz! Vagy segíts magadon,<br />

hogy a Jóisten is megsegítsen!<br />

Aztán a diákok egy csoportba<br />

tömörülve mentek a másik tanterembe.<br />

Robi, Bálint legjobb barátja<br />

menet közben megkérdezte:<br />

– Mi baja volt Ernőnek? Hiszen<br />

nem szokott betegeskedni!<br />

– Á… semmi különös. Múló<br />

rosszullét.<br />

– De honnan tudtad, hogy roszszul<br />

lesz? Hiszen utánamentél!<br />

– Megérzés.<br />

Majd az egyik pillanatban, mikor<br />

Bálint nyújtózkodott egyet,<br />

hogy mozgásban legyen ellustult<br />

karja, Robi észreveszi a zsilettpengét<br />

Bálint zsebében. Hírtelen<br />

kezdett rájönni az igazságra. Bálint<br />

hazudott neki. Nem rosszul<br />

volt Ernő, hanem öngyilkos akart<br />

lenni. Ugyanis Ernő, ha egészséges<br />

is volt, mindig sokat beszélt nekik<br />

halálról, meg a kábítószerezésről.<br />

– Megvédte barátját! Micsoda<br />

jelenet zajlódhatott le kettejük<br />

közt! – gondolta.<br />

Rögtön elmesélte a barátainak,<br />

akik tovább adták az osztály minden<br />

egyes tagjának. Közben Ernő<br />

visszakérte Bálinttól a pengét, -<br />

aki átadta neki.<br />

– Remélem nem vették észre<br />

nálad?<br />

– Már hogy vették volna észre!<br />

Másnap, ahogy éppen együtt<br />

lép be az első órára Bálint és Ernő<br />

az osztályba, – Robi néhány tanulótársával<br />

együtt elkiáltotta magát:<br />

– Milyen érdekes az öngyilkos<br />

rosszullét!<br />

Mind a ketten meglepődtek. Az<br />

osztály harsogott, és eléggé faragatlan<br />

módon nevetett. Ernő szétpukkadt<br />

a méregtől. A matek óra<br />

után azonnal odament Bálinthoz<br />

és azt kérdezte:<br />

– Miért nem vigyáztál a pengére?<br />

– Én vigyáztam, csak…<br />

– Csak, mi? Te balek…<br />

– Ne haragudj rám! De legközelebb<br />

nem mentelek meg! Ezen<br />

gondolkodj!<br />

Ernő valóban megilletődött.<br />

Nagyot sóhajtott. Hiszen örült,<br />

hogy él… Majd csendben bocsánatot<br />

kért a legjobb haverjától.<br />

Megnyugodott a szíve s ment a következő<br />

órára, de bizony lehajtott<br />

fejjel…<br />

Komlóssy Tímea (Nyíregyháza) versei<br />

Nem lesz többé<br />

Nem lesz többé világosság a sötét fejekben,<br />

ha benn a keserűségtől elborul az elme.<br />

Nem lesz többé szeretet a szívekben,<br />

ha folyamatos sértés éri ebben az életben.<br />

Nem lesz többé bátorság, remény a lelkekben,<br />

ha még több csalódás jön az életben.<br />

Rohan az idő<br />

„üres járat”<br />

Folyton rohanunk, egymás mellett elmegyünk,<br />

a másikhoz nincs már egy szép szavunk,<br />

becsukott szemmel réges-rég már rossz<br />

úton haladunk.<br />

Üres fejjel, üres szívvel élünk, nincs semmi<br />

meghatározó élményünk.<br />

Szürkék, egyhangúak a napok, az idő<br />

mellettünk elrohan,<br />

néha felnézve látjuk, meg kellene már egy<br />

kicsit állnunk.<br />

Tarisznya<br />

Súlya az idő múlásával egyre nő,<br />

hogy cipeld, kell hozzá nagy lelkierő.<br />

Van benne rossz emlék, tanulságos bölcsesség,<br />

siker-élmény, örömkönnyek,<br />

jó és rossz közt oszlik meg a terhed,<br />

úgy érzed: hol nehezebb, hol könnyebb,<br />

de ezt a tarisznyát életed végéig kell cipelned.<br />

Az, amit életed elején kapsz, egy „alap készlet”,<br />

tartalmát magadnak kell, hogy kiegészítsed!<br />

Legyen benne mindenféle és bőséges útravaló,<br />

ha jól beosztod, neked lesz jó, lehet akár<br />

sorsfordító.<br />

A sors ritkán igazságos<br />

A sors ritkán igazságos,<br />

hagyja, hogy a gonosz uralja a világot.<br />

Mikor vehetjük kezünkbe saját életünk,<br />

mikor jön el az az idő,<br />

hogy nem más dirigál nekünk.<br />

Nem mások, mondják meg, miként<br />

osszuk be, időnk, pénzünk, energiánk,<br />

s az úton merre menjünk tovább.<br />

Dinók Zoltán<br />

Komlóssy Tímea<br />

| 43

---

Dr. Katona Sándor Díszpolgári Címe<br />

A tudósítást küldte: E. Nagy István Nábrádról<br />

Tisztelt Vendégeink!<br />

Kedves Nábrádiak!<br />

Úgy gondolom, hogy mai elüzletiesedett,<br />

hamis értékeket felvonultató<br />

világunkban fontos, hogy olyan példaképeket<br />

állítsunk, akik egy életen át vitt<br />

kitartó szorgalommal végezték munkájukat.<br />

Fontos, hogy legyenek előttünk olyan<br />

életpályák, amelyek azt tanítják, hogy a<br />

tehetségnek, a szorgalomnak és a becsületnek<br />

meg van a maga jussa. És ez a juss<br />

nem feltétlenül az anyagiakban, hanem<br />

az annál fontosabb, erkölcsi megbecsülésben<br />

ölt testet. Fontos, hogy a felnövekvő<br />

nemzedék egy olyan országban nőjön<br />

fel, ahol becsülete van a kitartó munkának,<br />

a szorgalomnak, a szellemi és lelki<br />

értékeknek. Olyan életutakat mutassunk<br />

fel a fiataloknak,<br />

amelyek<br />

nem a könynyen<br />

szerzett<br />

és gyorsan elillanó<br />

hírnévről<br />

szólnak, hanem<br />

a tudásról és a<br />

tehetségről, a<br />

teljesítményről.<br />

Ezen a mai<br />

napon Nábrád<br />

Napján szeretnénk<br />

egy ilyen példaképet állítani valamennyiünk<br />

elé, és szeretnénk számára a<br />

Nábrád Díszpolgára címet adományozni.<br />

A képviselőtestület döntése alapján ezt a<br />

címet Dr. Katona Sándor főorvos úr kapja<br />

meg.<br />

Dr Katona Sándor 1930-ban Jánkon<br />

született. Az orvosi pályára szerető édesanyja<br />

bíztatta a kitűnő tanuló jó eszű fiát.<br />

A kitűnő bizonyítvány jutalmát élete első<br />

őzbakjának elejtése jelentette, 1944 áprilisában,<br />

tizennégy éves korában. Innen<br />

ered a vadászat mai napig tartó szeretete.<br />

A középiskolát két országban járta ki:<br />

1940-től 44-ig a Szatmárnémeti Királyi<br />

Katolikus Főgimnáziumban, utána a<br />

debreceni piaristáknál tanult, majd Mátészalkán<br />

érettségizett. 1950-től Debrecenben<br />

készül az orvosi hivatásra, ahol<br />

a sport iránti szeretet is töretlen marad,<br />

egészen az NB I –es futball karrierig jut.<br />

Szamos parti kis falunkba, Nábrádra,<br />

1956. szeptember 15-én érkezett, ahol 23<br />

évet töltött. Ezek alatt az évek alatt lelkiismeretes<br />

háziorvosa volt Nábrádnak,<br />

Kérsemjénnek és Panyolának. Futballcsapatot<br />

hozott létre és vállán vitte a nábrádi<br />

sportéletet. 1969-től betölti a járási tisztiorvosi<br />

tisztet is. Dr. Katona Sándor ekkor<br />

költözött be Nábrádról, s lett fehérgyarmati<br />

lakos. 1969 őszétől nemcsak körzeti<br />

orvos, hanem járási tiszti főorvos is volt,<br />

így módja nyílott arra, hogy orvosokat,<br />

szakembereket hozzon az akkor igen<br />

szegényes vidékre. Nem is tétlenkedett<br />

egyetlen percet sem. Négy új általános,<br />

négy fogászati körzet létesítését, három<br />

gyermekorvos letelepítését és három<br />

gyógyszertár megnyitását köszönheti<br />

neki azokból az időkből a régió. Tizenegy<br />

új védőnői körzet és a négy helyen megszervezett<br />

hétvégi ügyelet bővíti még az<br />

amúgy sem rövid listát. A szakma mellett<br />

változatlan szerelme<br />

maradt a<br />

futball is. 1981-<br />

től üzemorvos<br />

– mai nevén foglalkozás-egészségügyi<br />

orvosként<br />

dolgozott,<br />

illetve még ma is<br />

magánorvosként<br />

praktizál.<br />

Megmaradt a<br />

harmadik szenvedély<br />

is, a vadászat.<br />

Az 1962-ben, a Margitszigeten megrendezett<br />

Koronglövő VB első helyezettje<br />

volt. Ezen a versenyen kapott medáljával<br />

egyenértékűnek tartja a Nimród érmét,<br />

a vadászember számára a legnagyobb<br />

elismerést. Az árvíz alatt elpusztult vadállomány<br />

pótlására, szerte az országból,<br />

800 élő nyulat és 30 őzet hozatott. Ezzel<br />

megteremtette az elismerten kiemelkedő<br />

minőségű őzállomány alapjait.<br />

A közelmúltban sikerült elejtenie<br />

élete hatvanadik szarvasbikáját, s azzal<br />

mintegy megkoronázva életének vadászattal<br />

összefüggő élményeit.<br />

Feleségét, több mint hat évtizeddel<br />

ezelőtt vezette a debreceni Nagytemplom<br />

oltára elé. Életem legnagyobb ajándékának<br />

tartom, hogy feleségemmel egymásra<br />

találtunk – mondta egy korábbi<br />

riportban.<br />

(...)<br />

Engedje meg doktor úr, hogy most mi<br />

is kifejezzük szeretetünket, és hálánkat<br />

azzal, hogy átadjuk Nábrád díszpolgári<br />

címét, s ezzel Önt örökös nábrádivá fogadjuk.<br />

Szívből kívánjuk valamennyien, hogy<br />

még nagyon sokáig gyógyíthasson, vadászhasson,<br />

örülhessen az unokáknak, a<br />

dédunokáknak drága feleségével együtt<br />

ebben a mostan szellemi és testi frissességében.<br />

Most tisztelettel kérem vegye át polgármester<br />

asszonytól a díszpolgári oklevelet<br />

és az emlékplakettet!<br />

Szarkáné, Orosz Marianna<br />

a nábrádi Bornemisza Géza<br />

Általános Iskola igazgatónője<br />

Tisztelt Nábrádiak,<br />

Kedves Vendégeink!<br />

Nagyon sok szeretettel köszöntöm<br />

Önöket az Önkormányzat és a Képviselő-testület<br />

nevében ezen az örömteli<br />

napon, Nábrád Napján!<br />

Az ünnepélyes megnyitón elhangzott<br />

vers utolsó két sora mély érzéseket ébresztett<br />

bennem, süt belőle a falu szeretet.<br />

„Ide kell hoznunk a nagy világot,<br />

Ide kell hoznunk mindent ami szép,<br />

ami jó, ami nemes és ami érdemes.”<br />

Nábrád az a hely, ahol gyermekkorom<br />

és ifjúkorom töltöttem, ahol nagyszüleim<br />

és szüleim éltek, élnek, ahol minden<br />

utca, ház, telítve van számomra a<br />

legszemélyesebb emlékekkel, ahol az emberek<br />

arca ablakaikból úgy dereng felém<br />

mintha a testvéremet látnám. Boldogságunk<br />

kulcsa a saját kezünkben van, gondolatainkban<br />

és tetteinkben gyökerezik!<br />

Mindenkinek hozzá kell tenni valamit<br />

képességei és tudása szerint az egyéni<br />

és közös boldogulásunkhoz. Úgy érzem,<br />

mindenki hozzá is teszi a magáét nem<br />

csekély mértékben.<br />

„Csak az tudja, hogy meddig mentünk,<br />

aki azt látta, hogy honnan indultunk<br />

el.” – írta Jókai Mór.<br />

Azt gondolom az itt jelenlévők tudják,<br />

honnan indultunk el. Azt is tudják,<br />

hogy meddig mentünk. De még messzire<br />

kell jutnunk, együtt, karöltve, egymást<br />

segítve, hogy megvalósíthassuk azt amit<br />

célul tűztünk ki magunk elé. Igazi közösség<br />

csak ott jön létre, ahol az emberek<br />

rejtélyes módon szeretik egymást, vagyis<br />

barátok. Ez véleményem szerint velünk<br />

44 | 2017. július-augusztus

---

is megtörtént a sportpályán igazi közösségi élet látható.<br />

Egy székely szólás szerint: „Ha napod nincs, szerencséd se<br />

legyen.”<br />

Csavarjunk egyet ezen: Most már van nekünk is Nábrádiaknak<br />

egy napunk, hát adja Isten, hogy legyen szerencsénk<br />

is hozzá!<br />

Szóljon ez a nap a békességről, vidámságról emlékezzünk<br />

majd vissza rá úgy, hogy tényleg ez volt Nábrád Napja,<br />

jól érezte magát Nábrád apraja – nagyja. Találkozzunk<br />

ugyan itt, ugyan ekkor egy év múlva!<br />

Mielőtt átadnám a szót, szeretném megköszönni a mögöttem<br />

álló kedves vendégeinknek, hogy elfogadták a meghívásunkat.<br />

Továbbá szeretnék köszöntet mondani:<br />

Támogatóinknak, előadóinknak, közreműködőinknek,<br />

segítőinknek, és mindazoknak akik bármilyen módon<br />

hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez.<br />

Ezen gondolatok menetén kívánok mindenkinek a mai<br />

napra jó szórakozást! Érezzék jól magukat és érezzük jól<br />

magunkat egymással!<br />

Dánné Pásztor Szilvia<br />

Nábrád község polgármester asszonya<br />

Baranyi Ferenc Kossuthdíjas<br />

költő ajánlása A. Túri<br />

Zsuzsa TŰZTÜNDÉRTÁNC<br />

című kötetének hátoldalán<br />

(közös fotó a 31. oldalon)<br />

A költő – még ha művelt is – nem föltétlenül a verseiben<br />

akar okos lenni. Azokban érzelmeinek, indulatainak<br />

enged szabad folyást elsősorban. Nem valamiféle természetfölötti<br />

lény, nem próféta, mégcsak nem is néptribunus<br />

– épp olyan esendő ember, mint az őt körülvevő köznapi<br />

figurák, csak éppen az átlagosnál érzékenyebb idegrendszerrel<br />

megáldva (vagy megverve), amely antennaként<br />

működik: felfogja belső kozmoszunk jeleit, rejtett üzeneteit<br />

– és szavakba önti azokat. Nem mindegy persze, hogy<br />

milyen szavakba. Egy olasz pályatársam azt fejtegette egy<br />

konferencián, hogy a költő a leghasználatosabb eszközt, a<br />

szót használja, melynél kevés van, mit jobban elkoptattak,<br />

mellyel jobban visszaéltek volna a mindennapi életben.<br />

A. Túri Zsuzsa nem törekszik szokatlan, kreált kifejezésekkel,<br />

erőltetett stílusforradalommal hökkenteni, feltűnést<br />

kelteni. Egyszerűen csak színt vall. Őszintén, keresetlen<br />

egyszerűséggel. S ettől a póztalan, magától értetődő<br />

kitárulkozástól a leghasználatosabb szavak is újcsillogást<br />

kapnak verseiben. Persze, azért megmutatja itt-ott, hogy<br />

nyelvi, formai bravúrokra is képes, csak hát nem ez az elsődleges<br />

célja. A mesterség fölényes birtoklása sosem teszi<br />

őt mesterkéltté, mindig magávalragadó a természetessége.<br />

Nem ismerem személyesen, de már előző kötetével besorolt<br />

legkedvesebb kortárs költőim közé. Új verseskönyve<br />

is oázis a költészetet megcsúfoló, cinikus hókusz-pókuszok<br />

sivatagában, amelyekkel tele van a legtöbb irodalmi<br />

orgánum manapság. A. Túri Zsuzsa versei nem mérgezik<br />

a lelket, hanem erősítik annak immunrendszerét.<br />

Baranyi Ferenc<br />

2017. július-augusztus<br />

Te vagy a minden!<br />

Te vagy a báj,<br />

a leírhatatlan gyönyörűség.<br />

Te vagy a tűz,<br />

kitől felolvad a jég.<br />

Te vagy a szó,<br />

önmagad vagy a szeretet.<br />

Te vagy a fény,<br />

ami a sötétben követ.<br />

Te vagy a könny,<br />

mi arcomon csillan.<br />

Te vagy a rejtély,<br />

minden titkos pillanatban.<br />

Te vagy a béke,<br />

amitől a harag megszűnik.<br />

Te vagy az élet,<br />

ami veled szebbnek tűnik.<br />

Te vagy a csönd,<br />

s az idő múlása.<br />

Te vagy a minden,<br />

és szívem utolsó dobbanása.<br />

Sepsi Sándor versei<br />

Versekben létezem<br />

A vers olyan, mint az ékszer,<br />

a lelkemben hordozom.<br />

S ha rám tör az alkotási kényszer,<br />

írok, s nem alkuszom.<br />

Nem adom senkinek a lelkemet,<br />

a versekben létezem..<br />

Az írásra tettem fel az életemet.<br />

Szólj, ha ezzel vétkezem!<br />

Minden álmom, s vágyam<br />

sorok közé rejtve.<br />

Már meg van vetve halálos ágyam,<br />

s a múltam versekbe temetve.<br />

Amikor írnom kell<br />

Mocorog agyamban számtalan gondolat,<br />

amit papírra kéne vetnem,<br />

ám néha nincs hozzá kedvem,<br />

s várom, hogy jöjjön egy fordulat,<br />

ebben a mostani szürke létemben,<br />

amelytől tán jobb lesz a kedvem is,<br />

s a képzelet egy álomvilágba visz,<br />

s az álmaimról mesélek neked verseimben.<br />

Olykor fojtogat számtalan felgyülemlett érzés,<br />

s kopogtatnak szívem bezárt ajtaján,<br />

és lelkem megsebzett, törékeny falán,<br />

innentől kezdve nincs több kérdés,<br />

hogy valóban írnom kell-e,<br />

s a szavak kizúdulnak tollam hegyéből,<br />

mint hömpölygő tenger a medréből,<br />

s a kavargó érzéseimet öntöm versekbe.<br />

Csak egy perc az élet!<br />

Csak egy perc az élet,<br />

álmok szárnyán suhanó.<br />

Mindnyájunkra vár a végzet,<br />

s elröpül, akár a pillangó,<br />

elröpül az élet!<br />

Csak egy pillanat az élet,<br />

s a vágyainkkal elillan,<br />

mielőtt meglátjuk a sötétséget<br />

oly sok emlék felvillan,<br />

s elröpül az élet!<br />

Csak egy szemhunyás az élet,<br />

így múlik el minden,<br />

ám ha becsüljük a szépet,<br />

csak nevetünk majd a végen,<br />

s röpülhet az élet!<br />

| 45

---

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Szabó László István (Nyíregyháza)<br />

Így lett még egy házunk<br />

Apám mesélte, hogy a tanyánktól messze vót a legelőnk,<br />

messzire kellett vinni az állatokat legelni, oszt<br />

nem akarták kitenni a jószágot minden este meg reggel<br />

annak a nagy tortúrának, hogy be meg ki hajtják, ezért<br />

éjszakára is kint maradt a jószág, de akkor a pásztornak<br />

is kint kellett maradnia. De mivel édesapám még csak 10 éves vót, a nagyapával<br />

együtt mentek legeltetni. A legelőnk végében vót egy kis akácerdő, meg<br />

egy kis tó, amit benőtt már a nád.<br />

Egy hatalmas eperfa állott a mezőn, az alatt hűsöltünk. Apám hozott magával<br />

egy baltát önvédelemre. Ennek aztán még komoly hasznát vettük a későbbiekben.<br />

Kegyetlen meleg vót a mezőn, meg a szél is fújt, oszt nekiláttunk<br />

kunyhót építeni. A közelben vágtunk nádat, összekötöztük, oszt a kévéket öszszetámasztottuk<br />

és kész lett a kunyhó. Így árnyékban vótunk, oszt a szél se ért,<br />

meg az eső se. Igen ám, de a pusztában néha olyan szélvihar kerekedett, hogy<br />

elfújta egyben a kunyhónkat. Úgy döntöttünk a következőt megerősítjük. A<br />

közeli fásból vastag akácfákat vágtunk ki, oszt úgy 3 x 3 m-es kalyibát csináltunk.<br />

A négy sarkára leástuk az akácoszlopokat, a tetején kicsit vékonyabb<br />

akácrúddal összecsapoltuk és egy szilárd keretet kaptunk. Az oszlopok közé<br />

vékonyabb akác azsagokat vertünk le és befontuk fűzfavesszővel. A közeli füzesből<br />

vágtunk fűzfavesszőket, úgy egy ujjnyi vastagokat, hogy erős legyen. A<br />

zöld fűzfavessző hajlékony volt, de amikor kiszáradt nem volt ember, aki meg<br />

tudta volna bontani. Stabil nyeregfedél került rá és keresztbe torokgerenda jó<br />

fajta akácból, alá állószék, amin stabilan nyugodott a tető. A közeli nádasból<br />

nádat gyűjtöttünk és zsuppba kötöttük, az került fel a tetejére. Mivel a szél<br />

ősszel elég hideg volt, ezért úgy döntöttünk, az oldalát belülről sárral betapasztjuk,<br />

hogy szélvédett legyen.<br />

A mázolást kívülről is elvégeztük tehéntrágyával. A kunyhó végén egy külső<br />

kéményt raktunk, belülre meg egy egyszerű tűzhelyet, ahol meg tudtuk<br />

melegíteni az ételt, illetve meleget adott, ha kellett. A tűzhely keretét hasított<br />

akácfából készítettük, oszt sárral beöntöttük, majd kiégettük, és kész vót a tűzhely.<br />

Amikor az asszony kijött, nem akart hinni a szemének. Honnan lett itt<br />

ez a palota, mikor tavasszal még csak egy csőszkunyhó vót. Addig meddig<br />

tódoztuk-fódoztuk amíg egy kis ház nem lett belőle. Akkor körbe kerítettük<br />

a portát, - középen az eperfával és a házzal, hogy udvara legyen. A másik<br />

éven ástunk az udvaron egy kutat, így lett egy gémeskutunk is, a ház elé akácfából<br />

oszlopokat ástunk le és csak hamar kész lett előtte a tornác is. Annyira<br />

kiterebélyesedett, hogy az egész család szekérrel járt ki, mert tengerit, tököt<br />

vetettünk. A sikeren felbuzdulva, csak hamar készült az állatoknak is fedett<br />

hely éjszakára. Vékony hosszú akác azsagokkal körbezártuk a legelő állatokat,<br />

így nem kellett mindig felügyelni rájuk, persze a munkálkodásunknak az lett<br />

a következménye, hogy a kis akácos igen csak megritkult, mert még tüzelőt is<br />

abból vágtunk.<br />

Az udvarba ültettünk meggyfát meg diófát is, a másik felében pedig konyhakert<br />

lett. Jó lecke vót ez a nyár édesapámnak, aki pár hónap alatt megtanulta,<br />

hogy a találékony paraszt ember a semmiből is tud házat építeni. Hát így<br />

lett a pusztában még egy házunk, - Isten kegyelméből.<br />

Humor<br />

Pistike bőg, mikor az anyja hazaér.<br />

Kérdezi, mi a baj?<br />

- Az apu kétszer is megvert.<br />

- Miért?<br />

- Megmutattam az ellenőrzőt.<br />

- És?<br />

- Tele volt egyessel, kettessel.<br />

- Ezt megértem, de miért vert meg<br />

másodszor is?<br />

- Mert kiderült, hogy az ő gyerekkori<br />

bizonyítványát mutattam meg.<br />

***<br />

Miért kell a nőnek inkább szépnek,<br />

mint okosnak lennie?<br />

Mert a férfiak inkább látnak, mint<br />

gondolkoznak.<br />

Szántai Sándor (Budapest) versei<br />

Háborgó világ<br />

Ki a magyar?<br />

Sokféle nép lakja szép hazámat:<br />

egyik így zajong, másik meg amúgy…<br />

Végül is nem tudják, merre az út?<br />

Van, ki zászlót lobogtat nagy széllel<br />

s apját-anyját is tagadja. Miért?<br />

Mert dolgoztak, éltek valamiért?<br />

Van, ki ezer évre visszatekint,<br />

poros-rögös úton poroszkálna,<br />

hogy miként teljesülhetne álma…<br />

Aki halkabban szól, messzebbre lát!<br />

Őt a háttér izgatja, de nagyon:<br />

Hol nyílnak ajtók s hol az alkalom?<br />

És vannak a rafinált lelkűek:<br />

Sóhajtgatnak, bajuk egyre nagyobb.<br />

Értük nem szólhatnak a harangok?<br />

Sokakat megszállt a pénz ördöge,<br />

bankokba rejtik. Nekik az minden!<br />

(Jaj, sokaknak ezredannyi sincsen!)<br />

Kelet is ránk borult és nyugat is,<br />

mindig reméltünk, tűrtünk rabigát,<br />

de nem igen változik a világ.<br />

Sokféle nép lakja szép hazámat<br />

és végül is – mondd – ki hát a magyar?<br />

Mind, ki önmagának csak jót akar?<br />

Észak Árnyai<br />

Mindenkit cudar probléma emészt<br />

általunk hamis mosolyok ágán,<br />

mert pangó húron feszül az élet<br />

cincog bedobott hírek hallatán.<br />

A Citadellán szavak hangzottak:<br />

népünk harcát idézve s átmosva.<br />

Hányszor éltük meg észak árnyait<br />

voltunk legyőzve és éltünk szorongva.<br />

Azért mégis emeljük fejünket,<br />

a tört utakon életre kelve<br />

magunkba fojtott, de nyitott daccal<br />

tenni akarásra vagyunk ítélve.<br />

Adj Uram erőt további létre!<br />

Mozduljon lovag s köznapi ember,<br />

folyók, völgyek, dombok magaslatán<br />

legyen szívünk telve szeretettel.<br />

Kraszna, Szamos vizével is táplált<br />

örök, nagy bővizű folyónk, Tisza<br />

emlékek garmadáját éltető<br />

szülőföldünk, gyönyörűséges haza!<br />

46 | 2017. július-augusztus

---

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Hudák Rudolf (Napkor)<br />

Elmélkedés a<br />

múltról és jövőről…<br />

„Soha ne felejtsd el, hogy honnan jöttél,<br />

és miért csináltad magadnak azt a zűrzavart,<br />

amiből most szabadulni akarsz.”<br />

<br />

(P. P.)<br />

Sokan vannak közöttünk, akik keresik:<br />

„mi végből is vagyunk a Földön?”<br />

A lehetséges válaszok között ott találjuk<br />

a következőket is, többek között: azért,<br />

hogy valamilyen fontos dolgot tegyünk<br />

a világért, - vagy egyszerűen csak<br />

azért, hogy „híres emberek” legyünk.<br />

Bár a kettő együtt is elképzelhető.<br />

És ebből egyenesen adódik egy újabb<br />

fontos kérdés: „Honnan tudhatod, hogy<br />

van-e még dolgod a Földön?” - Hát abból,<br />

hogy élsz.<br />

Amire sok ember már nem gondol,<br />

vagy nem jut az eszébe<br />

Amióta az embereknek eszük van<br />

és gondolkodnak, illetve nyelvük van,<br />

Balassa Jenő (Dombóvár)<br />

Szoros kapu, keskeny út<br />

- és tudnak beszélni, - azóta keresnek<br />

maguknak „felettük” álló uralkodókat,<br />

vagy Isteneket.<br />

Krisztus előtt 3 – 2 ezerben Egyiptom<br />

volt a világ vezető hatalma, s uralkodóik,<br />

a fáraók isteneknek vallották<br />

magukat, illetve alattvalóik is annak<br />

tartották őket. Ezért is emeltettek a<br />

maguk számára monumentális piramisokat,<br />

mert hittek a feltámadásukban. A<br />

piramisokon naponta 10 ezer ember is<br />

dolgozott, s némelyiket 15 – 30 éven át<br />

építették a rabszolgák, köztük számosan<br />

a zsidók közül. De rajtuk kívül még<br />

nagyon sok istenük volt az itt élőknek,<br />

azonban Ámon volt az Istenek királya.<br />

Görögországban tizenkét Olümposzi<br />

Istent tiszteltek, ám számos alvilági,<br />

és egyéb isteneik is voltak.<br />

Így volt ez abban az időben Rómában<br />

is, sőt az egész világon. És ebből<br />

a nagyon sok istenből mindegyiknek<br />

tulajdonítottak valami jelentőséget.<br />

Valamivel mind foglalkozott, valami<br />

feladata mindőjüknek volt, stb. Sok<br />

időbe telne felsorolni az ókori összes<br />

Istent. Róluk mára sok könyvben olvashatunk...<br />

Varázslatos világ sok gyönyörűsége, szépséges, titkos vonzó lüktetése<br />

Mind, mind hívnak és várnak, hogy add oda magadat sok-sok szép csodának.<br />

De vigyázz, - mert a fény árnyat lenget, s a túl szabad élet talán halálba kerget.<br />

A zsidók egy Istenben kezdtek hinni<br />

évezredekkel ezelőtt<br />

Jézus születése előtt 1503-ban, - az<br />

„Isten sugallata által” - Mózes elkezdte<br />

Isten igéjének írását. Zsidó írástudók<br />

megírtak 39 Szent könyvet, - amelyet<br />

Ószövetségnek neveznek a Bibliában.<br />

A zsidók a Szent könyveket 1600 éven<br />

keresztül írták. Akkor kezdték, amikor<br />

Egyiptom volt a legnagyobb hatalom, és<br />

akkor fejezték be, amikor Róma uralta a<br />

világot.<br />

A nagyhatalmú Univerzum Istene,<br />

a mi Földünkre küldte el a fiát, - Jézus<br />

Krisztust, - aki: Szentlélektől fogantatott,<br />

Szűz Máriától született. Ő valóságos Isten,<br />

valóságos ember, valóságos test és<br />

vér, aki miérettünk, a keresztény emberekért<br />

feláldozta magát, keresztre feszítették,<br />

meghalt, de harmadnapon feltámadt<br />

és felment a Mennybe az Atyához és ott<br />

ül a jobbján.<br />

Apostolok, evangélisták, és keresztény<br />

emberek, - Jézus Krisztus tanítása által -<br />

megírtak 27 Szent könyvet. János apostol<br />

utolsó könyvét Krisztus születése utáni<br />

98-ik évben írta. <br />

-folytatjuk<br />

Az oldalon<br />

szereplők fotói<br />

Maradj inkább ott, azokkal, akiknek szívében szent ige dobban, s a Lélek lüktet,<br />

Hogy el ne induljanak bűnös utakra, - amerre mindig hazudó gonosz Sátán kerget.<br />

S örülj teremtő Atyádnak, s az Ő szent Fiának, ki életét adta érted, hogy legyen élted.<br />

Keresd a Lélek erejét, s ahogyan az megmutatja az Ige erejét, úgy válaszd te is utadat,<br />

Mint akit a kegyelem megtart, őriz, s az Isten szent országa felé fordítja arcodat, lábadat.<br />

Mert ha múlandó javakért, örömökért, gyönyörökért eladod lelkedet, nyugtodat nem leled.<br />

Lehet, hogy megnyernéd az egész világot, kivívva magadnak nagyságot, és sok barátot,<br />

De, ha az Úr színe előtt megjelensz ítéletre, majd semmit sem hozhatsz föl mentségedre.<br />

Mert mások verejtékén szerzett kincseid, mint bűnöd bilincsei, lesznek örök tűz kilincsei.<br />

Hudák Rudolf<br />

Inkább hallgass Teremtődre, aki Egyszülött Fiát odaadta, hogy ne juss bűnre, kárhozatra,<br />

Hanem fogadd be Jézust, légy a követője, hogy rád ragyoghasson mennynek örök fénye.<br />

Hogy hit, remény, igazság, szeretet, békesség legyenek, mik utadon folyton vezessenek.<br />

S ha jó vagy és igaz felebarátoddal, és segíted őt, ha nehéz az élete, veled lesz Isten ereje.<br />

S ha majd téged szorongat szűkség, nyomorúság, csüggedés, - Istentől megjön a segítség.<br />

Mert a kegyelem és az irgalom, mint Istentől kapott szent, éltető hatalom, ott lesz utadon.<br />

Engedj hát az irgalom szavának, fordíts hátat a bűnök útjának, azok örök halálba visznek,<br />

Mert csak Istentől kaphatsz tiszta, igaz, szent mennyei kincset, melyek örök életre visznek<br />

Tiszta szív, hűség és alázat és igaz szeretet, melyekkel másokat is Istenhez vezethetsz.<br />

Oda segítve Őt az igazság útjára, ahol az IGE és a LÉLEK, mint Isten szent adománya<br />

Szabják meg útjait, s nem fárad hiába, mert öröm, fény, békesség lesz léptei nyomában.<br />

S ha egykor eljön az ítélet napja, Jézus Krisztus Isten Szent Fia, majd magához fogadja.<br />

Balassa Jenő<br />

2017. július-augusztus<br />

| 47

---

Köszöntjük új tagunkat,<br />

Gulyás Lászlót…<br />

Mai számunkban ezzel a kedves<br />

versével köszöntjük a Nyírségi<br />

Gondolat alkotógárdájának új<br />

tagját, Gulyás Lászlót, aki ezt<br />

megelőzően már bemutatkozott<br />

az általunk közelmúltban<br />

kiadott Vallomások című antológiában<br />

is.<br />

Gulyás László (Monor)<br />

A dal....<br />

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Aranyosi Ervin<br />

Hattyú a vízen…<br />

Legyen tiéd a pillanat varázsa,<br />

érintse szíved szépség és csoda!<br />

Kívánd, hogy egyszer részed legyen benne!<br />

Akard, és vágyad vezessen el oda!<br />

Csodálkozz rá, és szívd mélyen magadba,<br />

az élmény tegye szebbé életed!<br />

Erőt adjon, s reményt megújulásra,<br />

hogy álmaid nappal is élheted!<br />

Az ember néha találkozik csodákkal,<br />

Most egy kismadár dala lepett meg<br />

Mivel a zongora mindig kéznél van<br />

Hát megnyitottam, hátha szépet hall<br />

a természet, mely ablakom előtt zöldell<br />

Gulyás László a<br />

pódiumon (balról)<br />

Tudom én jól, hogy kezem könnyű,<br />

repül a billentyűk felett<br />

Nem adott a Jóisten mindenkinek ilyen kezet<br />

Végigfuttattam hát néhány kádenciát<br />

S éreztem, nem követtem el hibát<br />

Csakhogy valaki szebb futamokat tudott<br />

Hallgattam megbűvölten, Na lássuk!<br />

Szépen megcifráztam, szinte követhetetlenül<br />

S mosolyogtam magamban legbelül<br />

Ámde a fa ágán egy piciny madár mosolyoghatott<br />

Dalát szárnyára engedte, s rám úgy hatott,<br />

hogy hinni sem mertem a csodás futamot<br />

Isten dalolt maroknyi piciny testben<br />

S bármit tettem, közel sem értem e csodás muzsikáshoz<br />

Mint ahogy ember nem érhet fel az égi csodákhoz.<br />

Csató Tamás festőművész-tagunk remekművéhez<br />

Aranyosi Ervin írt hozzá méltó verset.<br />

Asperján György<br />

Matt nosztalgia<br />

Átdereng lelkemen a matt nosztalgia,<br />

az a halvány öröm, amikor csak te voltál<br />

sápadt üdvösségem, számra tódult ima,<br />

szép zsolozsma, ahogy csókomtól fuldokoltál.<br />

Öröknek látszott az a kamasz pillanat,<br />

ahogy feszült, ezüst halként villant a tested,<br />

s megvesztek a hársak érted, mikor magad<br />

kitakartad, értve, örök vággyal kereslek.<br />

Valóságod sejtés volt a mindent szabad<br />

karolásban, fülledt, zavaros szép szavakban,<br />

s hitbe ágyazva: minden mindig így marad,<br />

mert a vágy, szerelem nem csonkul, halhatatlan.<br />

Bíró Tamás festménye: Karnevál a Zrinyi Ilona utcán<br />

Idős ezüst emlék lettél, s nem fájsz soha,<br />

lépeget az idő, s te kavarulva benne,<br />

lepedőt lobogtat a szél, száll a csoda,<br />

fehér csönd zokog fel eldadogott nevedre.<br />

48 | 2017. július-augusztus

---

RÉPÁSI MÁRIA OLDALA<br />

Vers mindenkinek<br />

Fordítsd el fejed miközben leülsz<br />

Olvasd el és rögtön rá jössz<br />

Nem butaságok e versnek sorai<br />

Talán el is fogsz rajta gondolkodni<br />

Olvasás közben megérinti lelked<br />

S akkor sebesebben ver kicsi szíved<br />

Ajkad remegve mondja ki<br />

Higiénia fontos, jó lesz vigyázni<br />

Így cselekedj mindig míg élsz<br />

Gond nélkül, könnyedén „elmész”<br />

Ílyen sorokkal a szívedben, amely<br />

Életet, erőt és reményt ad neked<br />

Noha titokban elhíreszteled<br />

Itt van egy vers a WC falán<br />

Azt megtanulva boldog leszel talán.<br />

Vietnami partizánok<br />

Még tart a harc Vietnam földjén<br />

Még támad az amerikai sereg<br />

De fegyvert fogva, védi a hazát<br />

Sok ezernyi partizán sereg<br />

De még szórják a gyilkos bombát<br />

Washington vadász - gépei<br />

Menekülve fut asszony, gyerek ezernyi<br />

Partizánok lövik a vadász gépeket<br />

Védve a hazát, népet, a nemzetet<br />

S egyszer vége lesz e gyilkos háborúnak<br />

Szabad lesz a Vietnami nép<br />

Megteremtik a békét az erőt<br />

És a rég várt boldog jövőt<br />

(A vers a háború idején íródott)<br />

Névnapra<br />

Tizenhatodik neved napján<br />

Nyári napsugárral<br />

Nevet rám az arcod<br />

Hallgatva zongorádat<br />

Reménységgel figyelem a hangod<br />

Játékod a szívem mélyén<br />

Boldogságtól rakott fészket<br />

Amit titkon nagyon féltek<br />

Kislányom a neved napján<br />

Játszd el úgy mint mindig<br />

A legkedvesebb nótám<br />

Dalod el lányom halkan csöndesen<br />

Legyen boldog az életed<br />

Ne feled el soha őt<br />

Ő sem feled soha téged<br />

A te szerető testvéred<br />

2017. július-augusztus<br />

Mai ifjúság<br />

A mai ifjúság nem olyan mint régen<br />

Ma tanulhat mindenki okosan, szerényen<br />

Nem úgy mint 1948-ban az akkori ifjúság<br />

Ők nem tanulhattak, szegények voltak<br />

Örültek ha egy nap egyszer jól lakhattak<br />

Nekik más volt a dolguk, fegyvert kellett fogni<br />

Védeni a hazát s értünk harcolni<br />

Megtettek mindent, hogy mi gondtalanul éljünk<br />

Ó ifjú generáció példát kell mutatnunk<br />

Hogy mi igen jól tanulunk<br />

Tanulnunk kell értük is, ha ők már nem tudtak<br />

Így mutatunk utat az utánunk jövő ifjú kornak<br />

Cirmus a ravasz<br />

Csend van a ház körül, csend van a házban<br />

Csak egy cica dorombol magában<br />

Patkán alussza, megszokott álmát<br />

Mert jóízűen megette a tejfölös tésztát<br />

Haza jön és meglátja a gazda<br />

Hogy tejfölös a macska bajusza<br />

Mérgében felkapja a suhogó pálcát<br />

Megveri és kidobja a drágát<br />

Mind ezt én könnyezve nézem<br />

Egy nagyot kiáltok, mert szegénykét féltem<br />

Jaj kis micuskám, mit tettél te drága<br />

Látod, látod eltört rajtad a pálca<br />

Ezt már csak úgy teheted jóvá<br />

Egeret fogsz s elviszed, de hová?<br />

Elviszed a gazdád lábához<br />

Meglásd a büntetés alól feloldoz<br />

Boldog leszel míg csak élsz<br />

Mert többé a gazda rád sem néz.<br />

A kijelölt pályán<br />

KISZ titkárok<br />

Vannak csak jelen<br />

Fejlesztik tudásukat<br />

Kommunista elven<br />

Már csak egy nap van hátra<br />

A két hosszú hétből<br />

Megtanulták szépen sorba’<br />

Mi egy titkár feladata<br />

Utolsó nap<br />

Összegyűlnek szépen<br />

Vörös zászló leng<br />

Odafenn a szélben<br />

Vidáman vesznek<br />

Egymástól búcsút<br />

Míg el nem jön<br />

A jövő Balatoni út.<br />

( Ez a vers a Kádár rendszer<br />

idején íródott)<br />

Továbbképzés<br />

Kora reggel ébred a tábor<br />

A nap is fölkelt a látóhatáron<br />

Igyekszik bejárni útját<br />

Földre szórni millió sugarát<br />

S ha letekint, látja:<br />

KISZ-isták táboroznak<br />

A Balaton partján<br />

Reggeli tornájukat végzik<br />

Zeneszó<br />

Mikor zenét hallok<br />

Mindig nyári ízt érzek<br />

Olykor a bánattól<br />

Soha sem félek<br />

Szárnyaló muzsikán<br />

A napsugár táncol<br />

Látom ablakomból, -<br />

Elhallgatnám százszor<br />

| 49

---

Lévai Tibor (Zalaegerszeg) versei<br />

Betánia<br />

Jézust Betániában<br />

házába fogadta Márta, különös<br />

jelentőséget<br />

nem tanúsított iránta.<br />

Mária lábainál ülve<br />

hallgatta beszédét, fontosnak tartotta<br />

szavát, és jelenlétét.<br />

Egyre több a Márták száma, akiket<br />

nem érdekel, hogy az Úr a világban van,<br />

s vajon miért jött el?<br />

Hallani Róla nem akarnak,<br />

nem veszik igénybe,<br />

kerülik, félnek<br />

behívni Őt életükbe.<br />

Tanácsát nem kérik, mellőzik, nincs Rá<br />

szükség, pedig a Gondviselőtől naponta kell<br />

a segítség. Életünk nem független,<br />

az Úr kezében vagyunk, Nélküle jót tenni<br />

soha, sehol nem tudunk.<br />

Az első hely Őt illeti,<br />

szeresd teljes szíveddel,<br />

Őt követni kell,<br />

szolgáld boldog örömmel! Helyét nem<br />

foglalhatja el földi, - olyan nincs,<br />

szívedben ne legyen más csak Ő,<br />

az égi kincs.<br />

Márta hibázott,<br />

Jézustól el akarta vonni Máriát.<br />

Nincs pedig fontosabb<br />

mint hallgatni az Úr szavát.<br />

Máriával válasszuk a szükséges<br />

jobbik részt,<br />

jó döntést hozol, ha a bűnt<br />

elhagyod és megtérsz.<br />

Az Úr csatornái...<br />

Tömegtájékoztatás csatornái lehangolóak,<br />

sok esetben gátlástalanul rombolnak.<br />

Műsorok színvonala megszégyenítő,<br />

szemet, fület, lelket, jó erkölcsöt sértő.<br />

Megnyomorított, haldokló nemzet engedi,<br />

mert züllött társadalma nem áll ellen neki.<br />

Jó érzésű ember nem nézheti tétlen,<br />

a rosszat jóval kell legyőzni minden esetben.<br />

Tiltakozik, megszólal a lélek, tovább ne,<br />

ez a sötétség hatalma, az ördög e világ istene.<br />

Mi az Úr két lábon járó csatornái vagyunk,<br />

beszédünkért, tetteinkért felelősséggel tartozunk.<br />

Kötelességünk ismerni, és ismertetni az Evangéliumot,<br />

ez a legbölcsebb és legalapvetőbb dolog.<br />

Krisztusból táplálkozunk, Aki az Ige,<br />

azt visszük, adjuk tovább, ami van a szívbe.<br />

Mi az Úr csatornái igazságot szólunk,<br />

Istenhez a Megváltó, és a megváltás által jutunk.<br />

Kutasi Horváth Katalin<br />

Kőlelkesülés<br />

Réges-régi kövek… Formás kis saroképület<br />

alkotóelemei. Szép, íves ablakokon át<br />

levegőznek a mögöttük sóhajtozó termek.<br />

Mennyi emlék császkál ennek az ódonná avult építménynek a<br />

folyosóin! S mennyi szellem kísért falai közt nyughatatlanul,<br />

mert köztük ragadt, vagy vissza-visszatér erőtlenül, s bár tudja,<br />

hogy semmi keresnivalója nem lehet itt, mégis egyre és újra bolyong,<br />

majd szétfoszlik, újra megtestesül és próbálkozik, keres,<br />

nem fogadja el a puszta, rideg tényeket…<br />

Azt hittem, az érzéketlen kavicsok tudomásul vették a történteket.<br />

Azt hittem, hogy lezárták a múltat, hisz nem köthetik<br />

őket az érzelmek, egyszerűen csak a jelen közömbös kiszolgálói,<br />

így aztán némán és lelketlenül állnak a falak, hisz jól egymásra<br />

halmozták szilárdköveit, és gondolkodás nélkül szolgálják új<br />

birtokosait. S azt gondoltam, hogy ennyi év után én is belenyugodtam<br />

a történtekbe, enyhült az elnyomott fájdalom, hisz az<br />

idő begyógyítja a sebeket, s annak idején minden követ megmozgattunk,<br />

hogy ezek között a kövek között maradhassunk, s<br />

egyáltalán: hogy megmaradhassunk…<br />

Sok kéznek még a kő is enged…* De nem mindig. Kőből<br />

volt a hatalmasok szíve. Sok kéz ragadott tollat az ügy érdekében,<br />

sok kéz kopogtatott az illetékesek ajtajain, sok kéz szorult<br />

ökölbe – hasztalanul. Nem engedtek ezeknek a hol könyörgésre<br />

kulcsolódó, hol hevesen gesztikuláló kezeknek a kőszívek.<br />

Ellenben sok kéz kopogtatott türelmetlenül a tollával, sok kéz<br />

pötyögött unottan a laptopokon, sok kéz tartott meg bóbiskolásra<br />

hajló fejeket, miközben a napirendi pontokat tárgyalták.<br />

Ezek a kezek automatikusan nyúltak a szavazógombokhoz, gondolkodás<br />

nélkül nyomták meg, minden érzelmet, józan észt kizárva,<br />

csupán a diktált pillanatnyi gazdaságosság nevében. Egy<br />

mozdulattal semmisítettek meg hagyományokat, eredményeket,<br />

létjogosultságot. Másra kellett ez az épület.<br />

Nemrég kicsit közelebb keveredtem ezekhez a régi kövekhez,<br />

íves ablakokhoz, s a mögöttük hagyott emlékeimhez. Kikerülni<br />

sem tudtam volna, arra vezetett az utam. Mintha hallottam volna<br />

a recsegő – a csengő – hangját, majd mintha hallottam volna<br />

egyik-másik kollégám lelkes magyarázatát. Váratlanul, mélyről<br />

tört fel belőlem valami. Nem, nem egyszerűen csak egy sóhaj,<br />

több volt ez annál, s közben kibuggyant… Melegség lepte el arcom,<br />

nem tudtam, nem is akartam elrejteni, elkenni. Azt hittem,<br />

lezártam magamban életemnek ide kötődő szakaszát. Azt<br />

hittem, átléptem rajta. De üzentek a kövek, a mögöttük megbúvó<br />

szellemek.<br />

Mert ezek a kövek bizony érzéssel bírnak. Engedtek az egykori<br />

kezek érintésének, átvették a szívek rezgéseit. Nem tudtak<br />

hűvösen ellenállni. Átlelkesültek. Kizártak mögülük, de ők bármikor<br />

visszafogadnak. Megelevenednek, üzennek, békítenek, és<br />

sokszor magam is ezeken az ódon folyosókon kóborlok, érzem<br />

a kövek lüktetését.<br />

*Gárdonyi Géza<br />

50 | 2017. július-augusztus

---

Hajdók Zsóka<br />

(Kiskunhalas)<br />

ISTEN SZÍVE<br />

képekben<br />

Római levél 1:20<br />

„Az Ő – Isten – láthatatlan<br />

tulajdonságai világosan látszanak a VILÁG TEREM-<br />

TÉSÉTŐL fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetőek<br />

az Ő ÖRÖK HATALMA.”<br />

Krón. II. 16:9.<br />

Mert JEHOVA szemei bejárják az egész FÖLDET, hogy<br />

megmutassa EREJÉT azokért, akiknek teljes a SZÍV-ük iránta.<br />

(Károli Gáspár ford.)<br />

Mert az ÚR szemei forognak az egész Földön, hogy hatalmát<br />

megmutassa azokhoz, akik Ő hozzá teljes SZÍVVEL<br />

ragaszkodnak...<br />

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

1. kép Gizike barátnőm udvarában a szívvirággal. Őrhegyen<br />

a kis falucskámban Anna néni udvarában volt ehhez<br />

hasonló, ám talán nagyobb bokor virág. Óvodás korú lehettem,<br />

de mikor az nyílt, én mindig megálltam a kerítés előtt és<br />

bámultam a kis szíveket. Mi így hívtuk, hogy JÉZUS SZIVE<br />

virág. Édesanyám is, Anna néni is azt mondták, hogy Jézus<br />

SZÍVE mindenkié, most felnőtt korban értettem meg, hogy<br />

Jézus SZÍVE mindenkié, aki keresi őt.<br />

Jer. 12:3<br />

Ó, Jehova, te jól ismersz. Látsz engem, megvizsgáltad SZÍ-<br />

VEMET, és látod, hogy egységben van veled.<br />

Lukács: 6:45<br />

A jó ember jót hoz elő SZÍVÉNEK jó kincséből.<br />

Jer. 31:33<br />

Törvényemet bensőjükbe helyezem, és a SZÍVÜKBE<br />

írom. Én Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek, - ez<br />

Jehova kijelentése.<br />

Jer. 32:41<br />

És örvendezek bennük, ha jót cselekedhetem velök és<br />

biztosan beplántálhatom őket e földbe, teljes szívvel és teljes<br />

lélekkel.<br />

Jer 32: 39<br />

És adok nékik egy SZÍVET és UTAT, hogy mindenkor<br />

ENGEM féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az Ő fiaiknak<br />

ő utánuk.<br />

Írhatnék még nagyon-nagyon sok IGÉT, mely a SZÍV-re<br />

utal, hogy milyen is a szívünk. Én teljes szívvel imádom Jehovát,<br />

és szemei figyelnek engem, és SZÍVÉT nagyon sokszor<br />

megmutatja nékem.<br />

Most neked is megmutatom KÉPEKBEN.<br />

2017. július-augusztus<br />

2.kép<br />

Kaptunk egy kis kóstolót a Fiaméktól egyik este. Reggel<br />

korán keltem, megsütöttem a sütőben. Kirakom reggelinek,<br />

mellé szelem a friss kenyeret és lám Teremtő Istenünk szíve<br />

benne van.<br />

3. kép<br />

Már nagyon<br />

régóta tehéntejet<br />

hoznak nekem<br />

az egyik tanyáról.<br />

Míg anyósom<br />

élt, addig<br />

nagyon finom<br />

túrós réteseket,<br />

mákos kalácsokat<br />

sütött. Én<br />

nem nagyon értem<br />

ezeket a régi<br />

kelt kalácsokat,<br />

de a túrót én készítem.<br />

Így van<br />

a 4-5 liter tejből,<br />

édes tej - de<br />

így nem ihatom,<br />

mint gyerekkorban<br />

sajtárból fejés<br />

után - aztán<br />

ha kell tejszín,<br />

aztán aludttej igazi régi köcsögbe altatva, aztán van túró, a<br />

lecsurgott leve pedig a tejsavó, amit inni szoktam. Így sokféleképpen<br />

felhasználom. Esszük tejfölös túrónak, hagymával,<br />

palacsintába - ha van kedvem sütni - ha már egy kicsit<br />

savanykás akkor tojással, liszttel elkeverem, vízben kifőzöm,<br />

akkor már túrógombóc prézlivel, fahéjjal.<br />

Persze nagy tudomány az, hogy igazi jó íze legyen. Nagyon<br />

igyekeztem, este ruhába kötöttem, lecsurgott, volt tejsavó<br />

és túró, jó kilónyi, És szeleteltem reggelire és SZÍV alakja<br />

lett, amikor a tányérra került.<br />

| 51

---

SÁNDOR JÓZSEF<br />

(Pápa)<br />

Szerkesztő bizottsági<br />

tagunk írásai<br />

A Világegyetem<br />

Világítótornya<br />

Jn.3,16.<br />

Ott fenn a Golgotán!<br />

Ott fenn a kereszten!<br />

Szent Névsorolvasás Volt<br />

A Messiás Szívében,<br />

Két-ezrede Nagypénteken!<br />

Az Édentől a Nagy-Fehér Trónig,<br />

Elvonult az emberiség serege!<br />

Minden egyes emberért, Érted is,<br />

Kifizette a bűnadósság rettentő árát,<br />

Krisztus Jézus Egy-Egy Gyémánt Vércseppje!<br />

„Elvégeztetett!” Megismételhetetlen, Örök<br />

E szent Vérrel Írt Valóság!<br />

Óh, hát Te ember, emberiség!<br />

Eljutott-e már szívedbe, elmédbe,<br />

E Ma még Istentől Felkínált Igazság?<br />

Óh, mert Arimátiai József sírjában,<br />

Isten Örömkönnye Szent Fiára Cseppent!<br />

Transzcendens Találkozás Volt - Szent Titok!<br />

Dicsőség Istennek, Krisztus Feltámadott!<br />

Most hát már a juhok Örökre Szabadok!<br />

A Menyegzői asztalok megterítve!<br />

Az Elragadtatásra, Szent Nászra előkészítve!<br />

Alleluja! Az Éjféli Kiáltás Várható!<br />

Barátaim! Van-é Olaj a lámpátokban?<br />

Isten Parancsára várnak az Angyalok!<br />

„Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem<br />

törődünk ily nagy idvességgel?”<br />

Zsid. 2,3/A<br />

Óh, Jel.22,17. Hozsanna! Maranatha!<br />

Szeretettel!<br />

2017. Nagypéntekjén! S D G<br />

Az Úr Krisztus<br />

Logosz Laboratóriumában<br />

A Szent Írás „Lakmusz Papírját”,<br />

Isten a szívekben vizsgálja!<br />

Üdvös az, vagy kárhozatba vivő?<br />

Megmutatja a vizsgált hite „pH”- ja.<br />

Óh, de Ma még:<br />

Máté Evangéliuma 7,7.<br />

Ébredjetek!<br />

Óh, Van Egy Ajtó,<br />

Mely Nyitva Kétezer éve!<br />

Örök Üdvöt Nyer<br />

Bárki Azon Belépve!<br />

Krisztus Isten Szent Szíve<br />

E Szentséges Bejárat!<br />

Drága Vérrel Hintetett<br />

Útja Eme Örök Boldogságnak!<br />

Szegény az én tollam<br />

Mindazt leírni, ecsetelni,<br />

Amiről tudnának tanúskodni<br />

Gecsemáné fái s a Golgota kövei!<br />

Isten Ma még Szent Fiáért<br />

Ott Kitárt Karral Vár!<br />

Ma még a Feltámadottért,<br />

Bárkit Befogad E Sziklavár!<br />

Ám a Szelíd Hívó Szót<br />

Nemsokára Ítélet Váltja fel!<br />

Az elutasítókra jő a Bárány Haragja,<br />

Jaj, Mely nem hasonlítható semmivel!<br />

S D G<br />

Óh, Maranatha!<br />

A szemeink előtt<br />

teljesedik…<br />

A gonoszság kabátot vett magának,<br />

A szeretet, jóság kabátját!<br />

Ám alighogy felvette;<br />

Árasztotta a szabadosság szagát!<br />

Oly bódító illat ez mindenhol,<br />

Mely erkölcsi részegséget okoz!<br />

Bátran szólják a hazug trágárságot,<br />

S ez minden brutalitást csak fokoz!<br />

Óh, Barátaim, Embertársaim!<br />

Nemzeteket öl a hazug gyűlölet!<br />

Ne feledjétek! Ne feledjétek!<br />

Az el nem kerülhető Istenítéletet!<br />

Íródott 2017-ben<br />

Ébresztőnek Szeretettel!<br />

Az Élet Harcosa<br />

Kozmikus Szimfóniája<br />

Hatalmas, csodálatos dallam<br />

Érlelődött Isten Szívében,<br />

S valósággá lett e Szimfónia<br />

A Kozmoszban, mint Szférák Zenéje!<br />

A galaxisok s minden engedelmeskedett<br />

Az Örökkévaló, Mindenható Karmesternek<br />

Végtelen örömmel, dicsőítéssel<br />

A Szent-Háromság Istennek!<br />

Óh, de jaj, jaj, a Sátán<br />

Iriggyé lett E Csodától!<br />

Gonoszul fellázadt,<br />

S eltelt önmagától!<br />

Évát s Ádámot is<br />

Óh, jaj, elbuktatta!<br />

A bűntől, disszonáns lett<br />

E csodálatos Szimfónia!<br />

Ám nem szűnt meg<br />

A Karmester Vezényelni!<br />

Óh, de közben-közben<br />

Hulltak Szent Könnyei!<br />

Sok-sok figyelmeztető ütem után<br />

Passióvá lett a Szimfónia, s<br />

A Karmester Intésére, Szent Fia,<br />

Messiásként Jött, mint Isten Báránya!<br />

Beleremegett a Kozmosz, Midőn A Fiú<br />

A Golgotán Kiáltotta: „Elvégeztetett!”<br />

Zokogott-Zokogott A Karmester!<br />

Krisztus Az Igazságnak Eleget Tett!<br />

Mindezek után Krisztus Feltámadott,<br />

Ő A Mindenség Örök Ura!<br />

Amit Isten Kijelentett a Bibliában;<br />

Mind bekövetkezik, minden Prófécia!<br />

Isten A Karnagy, Ma is Int!<br />

Te is benne vagy a Zenekarában!<br />

Életed, hogy muzsikál, hogy zenél?<br />

Nem vagy disszonanciában?<br />

Óh, mert már a Záróakkordok Szólnak!<br />

A Gyülekezet Elragadtatik!<br />

Az Úrban haltak feltámadnak,<br />

S őket az Angyalok Mennybe viszik!<br />

Most hát Te bárki vagy is,<br />

Engedelmeskedj a Nagy Karmesternek!<br />

Ő A Szent-Háromság Örök Isten!<br />

Légy dicsőítője Kozmikus Zenéjének!<br />

Kadenciát is kell Neked játszanod!<br />

Mindezt szíved húrjaival!<br />

Áldva A Mindenható Istent,<br />

Várván Az Úr Jézust énekelve imádattal.<br />

<br />

Ámen és Ámen! Óh, Maranatha!<br />

S D G<br />

52 | 2017. július-augusztus

---

Szabó Márton-Vasi Szabó<br />

János (Szombathely)<br />

Meseregény<br />

(13. rész)<br />

Út észak felé<br />

Hideg, szeles időben hagyták el<br />

Csalavár északi kapuját a vándorok.<br />

Pöklencs prüszkölve húzta össze magán<br />

a köpönyegét, a medve is lesunyt<br />

fejjel lépdelt. Két napos út állt előttük,<br />

nyílt síkságon, se fa, se bokor nem törte<br />

meg egyhangúságát. Éjszaka a fogyó<br />

hold ellenére fagyosan szikráztak a<br />

csillagok. Tüzet gyújtani nem tudtak,<br />

nem volt miből. Barnabás, hogy megtörje<br />

a csöndet, a fogadóban történt<br />

eseményt taglalta: miért kötözködtek<br />

vele azok a barnamedvék? A kutya<br />

fölkapta fejét, pofája vigyorba torzult:<br />

- Biztos, a mackólány miatt orroltak<br />

meg rád, mareskall uram! Komolyan,<br />

Cseledzen mesterrel az indulás előtt<br />

váltottam pár szót róluk, nem szeretem,<br />

ha a pusztán lepnek meg a zsiványok;<br />

ő úgy tudta, dióligeti házalók<br />

voltak, üstfoltozók, gabonakupecek.<br />

– Sejthettem volna, Irgumburgum<br />

Bendegúz medvéi! Ha ezt tudom,<br />

betöröm a kobakjukat! – dühöngött<br />

Barnabás.<br />

– Vagy ők a tiédet. Megkapták a<br />

magukét, higgadj le! Messzi járunk<br />

Núciától, ide nem ér el Bendegúz<br />

mancsa. Jobban tartok a kihűléstől,<br />

ami hamar utolér minket, ha rövidesen<br />

nem találunk tűzifának valót – a<br />

foxi bánatosan pislogott a pofájából<br />

eregetett párán át.<br />

Másnap didergető hajnal után<br />

folytatták útjukat, hiába sütött ki a<br />

nap, nem volt sok ereje sugarának, a<br />

keleti szél átfújt még a mareskall vastag<br />

irháján is. Alkonytájban néhány<br />

lecsépelt levelű bokor került elébük,<br />

ám a tüze nem sok meleget adott, hamar<br />

elhamvadt, hamisan süvöltött fülükbe<br />

egész éjjel a szélfuvola.<br />

Harmadnap a rőtre vált pusztából<br />

görbe törzsű, szabálytalan koronájú<br />

fa magasodott ki. Ahogy közeledtek,<br />

látták: nem is annyira sudár, inkább<br />

közepes méretű. Levélzete még nem<br />

hullt le, arasznyi gömböcskék sárgálltak<br />

elő a barnászöld lombkoronából.<br />

Pöklencs elégedett pillantással lépett<br />

2017. július-augusztus<br />

Vasi Szabó János<br />

Szabó Márton<br />

a repedezett, pikkelyes szürke kérgű<br />

törzséhez.<br />

- Jó hír mareskall uram, e fácska<br />

jelzője a következő, remélem könynyebb<br />

útszakasznak.<br />

Barnabás kíváncsian szakított<br />

le egy nagyobb, napos oldalán piros<br />

gyümölcsöt. Roppant a kemény hús,<br />

ahogy belé harapott, és a medve képe<br />

rögvest fincsorgóvá vált. A foxi teli<br />

pofával nevetett: - Elfeledtem mondani,<br />

de a vadóka íze bizony fanyar,<br />

még érett állapotban is. Ahová most<br />

tartunk, Kalvafalván kitűnő mártást,<br />

lekvárt, kompótot, bort, sőt híres párlatot<br />

is készítenek belőle.<br />

- Akkor siessünk, Pöklencs! – ám<br />

ha a medve azt gondolta, hamarosan<br />

feltűnnek az említett település házai,<br />

csalódnia kellett, az út mentén sarjerdő<br />

nőtt. Mivel rozsdás levélzetét épp<br />

csak kezdte hullatni, legalább az északi<br />

szél nem járt át rajta könnyedén.<br />

A fák ritkásan álltak, hisz a vadalma<br />

kedveli a fényt. Az őszi nap lefolyt a<br />

rövid gallyak levélpamacsai közt, okkerszínű<br />

fénytócsákban gyűlt össze a<br />

ritkás avar jódbarna felületén. A látványtól<br />

felvidult szívük. Derűsebben<br />

tartott tovább a menetelés. Éjszaka az<br />

erdő közepén végre nagy tüzet gyújtottak,<br />

s az illatosan égő almafa melengető<br />

lángja mellett szunyókáltak<br />

hajnalhasadtáig.<br />

Másnap az almaerdő fái szálas<br />

füvű síkságnak adtak teret, keletről<br />

végeláthatatlan-hosszú vonulat nyomult<br />

északnak, nem volt magas, tompa<br />

taraján átbukva a kelő nap a hideg<br />

reggeli párát a tenger fölé hajtotta.<br />

Muflondombok nyúltak a messzi<br />

távolban, védve a part e szűk sávját a<br />

rómelzeni alföld jeges téli fuvallatától.<br />

Nyugatról a nagy víz nedves levegője<br />

enyhébb éghajlatot biztosított a dúsan<br />

zöldellő part menti lapályon. Az útról<br />

jól látszott a galambszürke kőből épült<br />

halászfalu, Barnabás kíváncsian szagolt<br />

bele a hűvös, sós levegőbe. A foxi<br />

botjával a település felé intett.<br />

-folytatjuk<br />

Tisztelettel küldöm ezt a kis írást,<br />

amely visszaemlékezés gyermekkorom<br />

boldog idejére, arra a kicsiny<br />

falura, ahol édesanyám született,<br />

és ahol gyermekkorom nyarait töltöttem.<br />

Ma is szeretettel emlékszem<br />

vissza az ott töltött időre. A témát<br />

az adta, hogy a község 650 éves, ebből<br />

az alkalomból rendeznek ott egy<br />

nagyszabású ünnepséget, amelyre az<br />

onnan elszármazottakat, illetve családtagjaikat<br />

is hívják. Ez a község a<br />

Bakony szívében terül el, Pápa mellett.<br />

Békás<br />

Van egy hely, messze a bakonyi vidéken,<br />

melyről édesanyám oly sokat<br />

mesélt nékem. Ez a hely egy kicsiny<br />

falu, Békás, ahol két testvérével született<br />

édesanyám réges-régen. Ott nőtt<br />

fel, s ott járt elemi iskolába, majd pedig<br />

polgáriba Pápára. Utána visszakerült<br />

Békásra, egy egyszemélyes postahivatalba.<br />

Ott élt és dolgozott még<br />

tíz évig, aztán férjhez ment, s eljött jó<br />

messzire, Kiskunhalasig. Én hamarosan,<br />

az öcsém később, megszülettünk.<br />

Nagyon sok év telt el azóta, s én még<br />

mindig szeretettel emlékszem viszsza<br />

azokra a boldog nyarakra, amikor<br />

nyaralni mentünk nagyszüleinkhez<br />

Békásra. Emlékszem a régi kacsaúsztatóra,<br />

arra a piciny tavacskára, ahol<br />

nagypapám itatta a kacsákat. Azok<br />

vidáman lubickoltak, én boldogan<br />

néztem őket, s közben kacagva szaladgáltam.<br />

Esténként kiültünk a kertbe<br />

a tornácra, a régi kis ház udvarára, s<br />

hallgattuk, hogy az út közepén hazaballagó<br />

teheneknek milyen dallamosan<br />

cseng a kolomp a nyakában. Nagypapám<br />

vajmester volt, sokat mesélt a<br />

régi szép időkről. Szavait még most is<br />

szívesen emlegetem. Nagymamám tanított<br />

meg imádkozni, sütni, főzni. Ők<br />

voltak nekem a minden. Mint ahogy<br />

ez a kis falu, amely egy ékszerdoboz<br />

eldugva a Dunántúl szívében. S az a<br />

szép grófi kastély, amelyben egykor<br />

rég a Vécsey család lakott, még mindig<br />

ott áll a régi helyén, méltóságteljesen, s<br />

a régmúltról regél egy titkos dallamot.<br />

A kicsiny templomocskát, amely ma<br />

is ott áll a temető előtt, hova oly sokat<br />

jártunk nagyszüleimmel a vasárnapi<br />

misére - nem feledem soha. Elmúlt<br />

már régen az a sok szép nyár, s a nagyszüleim<br />

sem élnek már. Én azonban<br />

még most is boldogan emlékszem<br />

vissza e csodás mesére, amely valóság<br />

volt gyermekkorom boldog idejében.<br />

2017. február 8.<br />

Molnár Erzsébet<br />

| 53

---

Hajdu Joli versei<br />

Elmentél<br />

Mentél fel a magasba<br />

Végtelen-járt utadra.<br />

Hagyott-világ csodafénye<br />

Világított messzeségbe.<br />

Kértem, vigyél magaddal<br />

De nem értelek hangommal.<br />

Fájó testem vonszolva<br />

Kapaszkodtam homokba.<br />

Kapaszkodó vérző kezem,<br />

Erő-hagyott fájó szívem<br />

Cserbenhagyta testemet<br />

Mélybe zárta lelkemet.<br />

Te... Én... Érted<br />

Szomorú szemedbe zártad terhedet<br />

Örök bánatodba bezártad lelkedet.<br />

Ezerszer bezárva, ezerszer feszítve<br />

Szomorú szememmel téged keresve...<br />

Ezerszer csókolva, ezerszer ölelve<br />

Ezer év keserve elszáll örökre...<br />

Emlékek<br />

Örömök, bánatok mieink maradnak,<br />

Melyek a múltunkkal új színeket kapnak.<br />

Komlóssy Tímea (Nyíregyháza) versei<br />

Ritkaságszámban<br />

Vannak még köztünk emberek,<br />

kik nem felejtették el, honnan indultak,<br />

mire a csúcsra felértek,<br />

ők se mindig fényűzésben éltek.<br />

Felvállalják múltjukat, büszkék arra,<br />

hogy a göröngyös úton elérték a céljukat.<br />

Vannak, kik a sikerhez kaptak szárnyakat,<br />

hogy magasan szálljanak,<br />

mégis köztünk a földön járnak,<br />

nem sodorják el őket a túl nagy vágyak.<br />

Számítanak ők ma ritkaságnak.<br />

Elfogadnak, nem bírálnak,<br />

nem lesik minden kis hibádat.<br />

Nem néznek le, mindig melletted állnak.<br />

d) a polgárőr által személyről készített<br />

képfelvételek az adott eseményhez kapcsolódóan<br />

csak az eljárásra jogosult hatóságnak,<br />

annak kifejezett kérésére adhatók<br />

át. A képfelvétel bizonyítékként való<br />

felhasználása is nyilvánosságra hozásnak<br />

minősül, de ez már a hatóság jogköre.<br />

110. A polgárőrök által készített azon<br />

felvételeket, amelyeket nem használhatnak<br />

fel, az adatvédelmi szabályok figyelembevételével<br />

a képrögzítő eszköz<br />

sajátosságainak megfelelő módon haladéktalanul<br />

meg kell semmisíteni, vagy<br />

törölni kell.<br />

Személy- és tárgyleírás készítése<br />

111. A személyleírás az emberre jellemző<br />

külső megjelenési jegyek rögzítése<br />

annak érdekében, hogy a későbbi azonosítás<br />

biztosítható legyen.<br />

112. A személyleírás készítése során<br />

a polgárőr a következő jellemzőket rögzítse:<br />

- neme (férfi/nő), származása (európai,<br />

afrikai, arab stb.);<br />

- kora, magassága, testsúlya, testalkata;<br />

- bőrszíne (fehér, kreol, fekete stb.);<br />

- haja (szín, sűrűség, hullámos, sima, jellegzetes<br />

frizura stb.);<br />

- szeme (szín, méret, jelleg);<br />

- orra (nagy, kicsi, pisze, széles stb.);<br />

- füle (fejhez simuló, elálló, kicsi, nagy);<br />

-- álla (szögletes, kerek, kiugró stb.);<br />

- arc jellegzetessége (markáns, ráncos,<br />

csontos, forradásos, anyajegye van stb.);<br />

- bajusza, szakálla (színe, formája stb.);<br />

- testtartása (egyenes, hajlott, görbe stb.);<br />

- mozgása (rendezett, sánta, bizonytalan,<br />

csoszogó, darabos stb.);<br />

- testrészek jellegzetességei (kéz-, lábcsonkolás,<br />

sérülés, forradás, tetoválás,<br />

anyajegy stb.);<br />

- beszédmódja (akcentus, beszédhiba,<br />

hanghordozás stb.);<br />

- megszólítása (hogyan szólították társai,<br />

neve, gúnyneve);<br />

- viselkedése (nyugodt, határozott, ideges,<br />

agresszív, türelmetlen stb.);<br />

- egyéb szokások (jobb- vagy balkezes,<br />

tartás, kényszeredett mozgások, krákogás,<br />

pislogás, dohányzás stb.);<br />

- a ruházatnak és a nála lévő tárgyaknak<br />

Kozma László Sándor<br />

A következő lapszámainkban folytatásokban<br />

közöljük az Országos Polgárőr Szövetség<br />

SZOLGÁLATI SZABÁLYZATÁ-nak<br />

tartalmát (21. rész)<br />

a pontos leírása (színe, minősége, stílusa,<br />

jellegzetessége);<br />

- milyen tárgyakat, eszközöket tartott<br />

magánál (táska, hátizsák, csomag, fegyver,<br />

szerszám, álarc stb.).<br />

Adatvédelem és titoktartás<br />

113. A polgárőrök adatvédelmi és titoktartási<br />

kötelezettségei:<br />

a) a polgárőrök illetéktelen személynek<br />

és szervnek nem adhatnak tájékoztatást<br />

olyan tényekről, amelyek a szolgálati<br />

tevékenység során jutottak tudomásukra,<br />

és kiszolgáltatásuk az állam, az együttműködő<br />

szerv, a polgárőrség vagy az<br />

állampolgár számára hátrányos, illetve<br />

jogellenesen előnyös következményekkel<br />

járna;<br />

b) a polgárőr kötelezettsége, hogy a<br />

szolgálatok helyzetéről, a feladatok végrehajtásáról,<br />

zavarairól, beavatkozást<br />

igénylő eseményekről tájékoztatást adjon<br />

a szervezet szerinti közvetlen felügyeletet,<br />

irányítást gyakorló vezető részére;<br />

c) magasabb szintű, vagy az együttműködő<br />

hatóság vezetőjének megkeresésére<br />

a polgárőrök kötelesek a tevékenységi<br />

körükbe tartozó feladatokról a<br />

tájékoztatást megadni, és erről a szervezeti<br />

felépítés szerinti közvetlen vezetőnek<br />

soron kívül beszámolni.<br />

VI. fejezet A polgárőr<br />

szolgálat tervezése,<br />

szervezése, nyilvántartása,<br />

beszámoló készítése<br />

A polgárőr tevékenység tervezése<br />

114. A polgárőr egyesületek a területükön<br />

végzendő polgárőr tevékenységet,<br />

annak területei szerint éves munkatervben<br />

rögzítsék. A munkaterv tartalmazza<br />

a polgárőr mozgalom célkitűzéseinek<br />

megvalósítása érdekében végrehajtandó<br />

feladatokat, azok felelőseit, a határidőket,<br />

valamint a rendezvények tervét. A munkaterv<br />

egy példányát legkésőbb a tárgyévet<br />

megelőző hónap 15-éig tájékoztatás<br />

érdekében a területi szövetségnek küldjék<br />

meg.<br />

-folyt.<br />

54 | 2017. július-augusztus

---

Hajdu Joli versei<br />

Álomkép<br />

Fény villant az úton, fogta kezemet.<br />

Vezetett hozzád, kérted erőmet.<br />

Gyógyultál nevemmel, vártál türelemmel<br />

Fény mikor köt össze égő szerelemmel.<br />

Jöttél messzeségből, sötét éj ködéből<br />

Tártad karodat megújult erődből.<br />

Fény villant mögötted szentjánosbogárként<br />

Csilingelve röppent szökőkút hangjaként.<br />

Mutattad boldogan, hogy odalenn a mélyben<br />

Emberek fürödnek virág özönében.<br />

Hívtad te is társad fényben megfürödni,<br />

Színes rét ölében boldogságot kérni.<br />

Ott álltál a szirten biztonságot nyújtva<br />

- Csak karod kell megfognom s érezhetek újra!-<br />

De hirtelen sötét lett - elröppent az álom.<br />

Most már csak azt várom: éljem újra álmom...<br />

Szerelem - közhelyek<br />

A szerelem vak ...mily szerencse:<br />

mi lenne, ha szeme lenne?<br />

Ha szerelemben szépet lelnénk,<br />

halálunkig mit keresnénk?!<br />

Molnár Erzsébet<br />

Édes hazám<br />

Mikor a templomban a harangok megkondulnak,<br />

Szívet megrengetve, a békéért is szólnak.<br />

Egy szebb jövőért, egy jobb holnapért,<br />

Játszanak egy erőteljes dallamot, mindenkiért.<br />

Imára is hív a harang hangja,<br />

Dörgedezve zengi:<br />

Imádkozzatok a magyar hazáért ma!<br />

Ez a haza oly csodás és mesés,<br />

Ám mennyien nem fedezték még fel<br />

Igazi szépségét.<br />

A lankás dombjait, a kecses hegyeit,<br />

Amelyek királynőkként emelkednek ki a tájból<br />

Még ma is.<br />

Így adva tudtul a népnek,<br />

Ne nézzetek csak úgy keresztül<br />

E magyar vidéken!<br />

Hisz ez a föld történelmet rejt,<br />

Több ezer éve,<br />

Itt minden rög ismerősként köszönt téged.<br />

Csendben titkot rejt a múlt,<br />

A budai, a szigetvári vár,<br />

S még megannyi sok szép kastély.<br />

Ez a jelen is, nem csupán csak a múlt.<br />

Hát fedezd fel hazádat,<br />

Barangold be azt a sok szép történelmi tájat,<br />

Amely segít felfedezni azt, hogy<br />

Igaz magyar vagy.<br />

S mikor hallod, hogy a harangok<br />

Újra megkondulnak,<br />

Gondolj akkor arra, hogy<br />

Hazánkért is szólnak.<br />

2017. július-augusztus<br />

2017. január 28.<br />

N. Pető ’ Szigethy Ilona<br />

(Szigethalom)<br />

Haikuk I.<br />

Fázom a nyárban<br />

Vágyom a tegnap<br />

színtelen melegségét.<br />

Temetek múltat.<br />

Magány<br />

Félem a jövőm;<br />

Pendülő szívhúromon<br />

csend ül: Mementó.<br />

Mementó móri!<br />

Emlékez(z)em rá!<br />

Vad rianása döbbent.<br />

Naplómnak (Kinek is?!) írok.<br />

In memoriam!<br />

Némán fájdalom<br />

kínban fürdeti lelkem.<br />

Kezemben virág.<br />

Őszikék<br />

Reppenő (sz)árnyak<br />

verdeső gondolatom.<br />

Szorít a szívem.<br />

Fekete Zsuzsanna<br />

Esőre várva.<br />

Rekkenő a hőség,<br />

Eső kellene !<br />

Kókadoznak a fűszálak<br />

a réten.<br />

Sárgulnak a falevelek,<br />

Égnek a nap hevétöl.<br />

A csatorna partján<br />

Magányos vadkörtefa,<br />

Rajta piciny gyümölcsei,<br />

Fonnyadnak-aszalódnak.<br />

A fa alatt pezseg az élet.<br />

Még reggel kilencet sem<br />

Mutat az óra,<br />

De, a tehéncsorda<br />

Tülekedve keres magának<br />

Némi árnyékot a fa alatt!<br />

A gulyás izzadtan kémleli<br />

az eget, s lám<br />

A távoli horizonton megjelenik<br />

Egy gomoly felhő.<br />

Nem lesz ebböl esö!<br />

Félhangon beszél a gulyás<br />

Csak úgy magának mondja.<br />

Észre sem veszi<br />

Közben a fa alatt<br />

Új élet születik<br />

A csordából egy tehén<br />

Életet ad magzatának.<br />

Köszöntjük új tagunkat,<br />

Virtyó Nellit!<br />

2017. július 7.<br />

Budapesten 2001. május 7-én<br />

születtem és itt is élek az édesanyukámmal.<br />

Jelenleg a Hunfalvy János<br />

Közgazdasági Szakközépiskolába<br />

járok. Egyre jobban érdekel<br />

az irodalom és a későbbiekben is<br />

szeretnék ebben a körben foglalatoskodni.<br />

Tervezem a Károli Gáspár Református<br />

Egyetemen folytatni a<br />

tanulmányaimat. Kedvenceim a<br />

realista írók és költők, de az ókori<br />

költészet is magával tud ragadni.<br />

Az írásaimmal a generációmhoz<br />

szólnék, de bárki megláthatja benne azt, amit én átadni gondoltam.<br />

A későbbiekben szeretnék folyamatosan jelentkezni írásaimmal.<br />

Legközelebb egy novellával.<br />

| 55

---

E. Nagy István (Fehérgyarmat)<br />

- A Nemzeti Megbékélés egyik kezdeményezője -<br />

„Édesapám emlékének tartoztam ezzel, aki végig hitt a Szocializmus magasabbrendűségében!”<br />

Ami a lelket megmérgezi (13. rész)<br />

A rendszerváltás<br />

hajnalán...<br />

- visszaemlékeztem édesanyám szavaira, aki oly<br />

sokszor mondogatta, hogy fiam mindent kipróbálhatsz,<br />

de a politikát hagyd ki az életedből, látod apád is mivé<br />

lett, már csak árnyéka önmagának! Apám viszont azt<br />

mondta: „ha mégis a politika hálójába keverednél, egyet<br />

soha ne feledj el, azt hogy honnan is jöttünk, honnan<br />

tornázta fel népünk, családunk magát, milyen feneketlen<br />

mélyből és sötétségből! És ha megkérhetlek, mindig az<br />

elnyomottak oldalán törj lándzsát, mert bár biztos nem<br />

kapsz babérkoszorút érte, de a becsületed, - becsületünk -<br />

megmarad, és az mindennél többet ér a számunkra!”<br />

Az úgynevezett „rendszerváltás” a fehérgyarmati<br />

„IMI”-ben ért, hol betanított motorszerelőként voltam<br />

nyilvántartva. Előtte 12 évig a mátészalkai MOM - ban<br />

tevékenykedtem. mint betanított esztergályos, vízóraszerelő.<br />

Amikor az egyik vezetőnk azt találta mondani<br />

1989. novemberében, „hogy a kiváló dolgozókat Ő már<br />

nem tünteti ki a múlt rendszer csökevényeivel. - a vörös<br />

csillagra gondolt - hirtelen eszembe jutottak jó apám<br />

egykori szavai, - véleménye: - „fiam, már nem mindenki<br />

az, aminek mutatja magát! Sok lett a képmutató, elvtelen<br />

karrierista körünkben, és abból a „800 ezerből” jó ha 100<br />

ezer az elvhű párttagok száma. Ezek az újak, már csak az<br />

eredményeinket mondják a magukénak, díszelegnek azzal,<br />

amihez nekik semmi, de semmi közük nem volt, csak<br />

élvezték a rendszer minden előnyét!”<br />

Magamról annyit, hogy 1981-től voltam az MSZMP<br />

tagja, még a mátészalkai MOM alapszervezetében lettem<br />

azzá! Hívtak, és én mentem, önként!. Az „előnyöm” az<br />

volt belőle, hogy többet és jobban kellett dolgoznom,<br />

mint annak előtte, holott már akkor is az elsők között<br />

voltam a munkavégzésben. (Kijelenthetem, hogy nagyon<br />

szép és felejthetetlen éveket töltöttem ott el, a szocialista<br />

brigádmozgalomban, brigádvezető helyettes és kiváló<br />

dolgozó is voltam!)<br />

S mivel 1991-ben, az előttem lévő KB. tag, az MSZMP<br />

XIV. kongresszusán egy nagyszerű előadással rukkolt elő,<br />

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

már a FIDESZ „agyagba döngölő”<br />

politikája ellen, de később megijedve<br />

saját szavaitól, úgy eltűnt mint „Kossuth a ködben”, én<br />

léptem a helyére az átmeneti időkre. Számos cikkem<br />

jelent meg akkor különböző újságokban, jórészt a Kelet-<br />

Magyarországban, és már akkor is arról írtam, hogy ne<br />

jobb és baloldalazzanak, ne becsméreljék egymást, hanem<br />

keressék együttesen a kivezető utat a válságból!<br />

Munkálkodásom idején, a Pirofán a mátészalkai<br />

MOM gyáregység forgácsló részlegében<br />

Nyílt Levél Thürmer Gyulának<br />

Mivel mondanivalóm süket fülekre talált, 1994-ben<br />

kiváltam a KB - ból, de előtte egy nyílt levelet írtam a párt<br />

elnökének, Thürmer Gyula elvtársnak, mely megjelent<br />

a párt megyei lapjában, a „Munkáséletben”! Ezeket az<br />

információkat azért terjesztem a „KÖZ” elé, hogy életutam<br />

tiszta legyen minden olvasóm előtt, és ezúttal azt is<br />

lássák, hogy mindig a „Nemzeti Megbékélés” érdekében<br />

tevékenykedtem, és ezt a célomat napjainkban sem adtam<br />

fel! Mert szerintem a valós demokrácia lényege az, hogy<br />

minden náció, eszmei vonulat, retorziómentesen tudja<br />

képviseltetni magát az országgyűlésben!<br />

Fehérgyarmat, 2017. július 31.<br />

56 | 2017. július-augusztus

---

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

2017. július-augusztus<br />

Vass Veronika (MENADEL)<br />

Mondom a magamét…<br />

- A magányosság útvesztői -<br />

A napokban beugrott a gondolataimban, hogy az elmúlt években mit is jelentett<br />

nekem az, hogy egyedül éltem, s élek máig is.<br />

Amikor rászabadul az emberre az önállóság, sokféle inger éri. Szabad lesz attól a<br />

nyűgtől, amit már nem bírt elviselni. Kezd önmaga valódi tudására ébredni, elkezd<br />

a saját feje szerint gondolkodni, valódi öntudatára ébred. Ugyanakkor rászakad egy<br />

sereg saját gond, amit máskor segítséggel oldott meg, annak minden nyűgét, baját is a<br />

nyakába kell most vennie, a vízakna megnyitásától kezdve, ami a halálos veszélyekhez<br />

volt hasonlatos korábbi lakhelyén, egy bányász-településen. Ott, ahol az ajtón nem volt<br />

zár, s éjjel a kutyája, Boldizsár őrködött egész pirkadatig a lámpafény alatt. Ahol senki<br />

nem érdeklődött utána...<br />

Istenem, pedig de jó volt a kiskert, a csend, a madárcsicsergés hajnalonként, s egész<br />

napi tevékenység a saját terve szerint, gyümölcslekvárt főzött be, délutánonként pedig<br />

kiment Boldizsárral a rétre az aranyló alkonyatban, - lefeküdt a fűbe és nézte az eget,<br />

virágot szedett. Este kiállt a tornácra, és kedvenc költőjének verseit olvasta.<br />

Éjjel kicsit félt, hogy benéznek az ablakon vagy bejönnek az ajtón. A kutyájában<br />

azonban bizakodott. Hajnali négykor pontosan kakasszóra ébredt, ami eleinte idegesítette,<br />

mivel korábbi lakhelyén, a városban ilyet nem hallott.<br />

Aztán elkerült a Balaton déli részére. Gyönyörű vidék. Kilenchónapnyi bentlakás<br />

várt rá, egy kispatak csodálatos, zubogó vize, tajtékai , a sportpálya friss gyepszőnyege.<br />

Minden délután kiült a padra, a kutyus ott hevert mellette. Egy hatalmas akácfa alatt<br />

nyugalmat leltek a meleg elől. Télen pedig a hatalmas cserépkályha fényét nézték s a<br />

szikraparazsakat, ahogy pattogtak ki, mint a fejből a gondolatok szikrái. Az impulzivitás<br />

mindent megmozgatott a fejében. S ekkor jöttek elő az első apró jelek, amit nagyon<br />

akkor még nem észlelt.<br />

Nem észlelt, mert élvezte az önfeledt szabadságot! Hogy teljesen elmélyült a gondolataiban,<br />

hogy a saját feje osztotta az elfojtott gondolatokat! A természettel hasonlította<br />

össze az emberi természetet, s azt, hogy a természet mindig megoldja önmaga megrázkódtatásait,<br />

a fenyőfákat rázza a szél, belekapaszkodik a gallyakba, s tépázza le róluk a<br />

rárakódott hóköpenyt, s mégis ottmarad a helyén, akkor is, amikor kitombolta magát<br />

a vihar.<br />

Ellenben az ember erre képtelen! Az ember elmenekül a vihar elől, mert nem tudja<br />

és nem akarja így megoldani. A virágzás pedig nincs kataklizma nélkül. Szinte megmámorosodott<br />

attól a rengeteg emlékképtől, ami előjött, - személyisége rejtegetett titkait,<br />

összefüggéseit kezdte felhozni a mélyből.<br />

Közben a valóság is átalakult benne, mert elvesztette valódi kapcsolatait az emberekkel,<br />

volt úgy, hogy csupán 3-4 ember ment el naponta a kapuja előtt.<br />

Ugyan néhány emberrel szót váltott, mikor elment tejért, tojásért egy asszonyhoz,<br />

vagy amikor busszal elment bevásárolni egy közeli városba.<br />

De mégis igazán boldog akkor volt, amikor hazaért, - mert tudta, a kutyája várja őt.<br />

Azonban éjjelente különös neszezésre ébredt. A társalgó külső részében lépéseket<br />

hallott... Meg puffanásokat, rohangászásokat a padláson. Igaz, amíg égett a tűz, és bámulta<br />

a fényét, addig nyugalomban volt, de alig várta, hogy pattanjon egy szikra, azonnal<br />

odafigyelt arra a gondolatra, ami akkor épp foglalkoztatta, s elkezdte szántani a<br />

sorokat. Itt kezdődött... A fantáziája meglódult, s amit akkor gondolt, azt igaznak vélte.<br />

Így távolodott el egyre jobban a valóságtól, s ha tudta volna, hogy ez az elme egyfajta<br />

játéka, amely minden gondolatát valóságnak és igazságnak véli, nem keveredett<br />

volna bele a saját kelepcéjébe. Komolyan vette, hogy amit gondol, az igaz. Úgy látta az<br />

embereket, ahogy ő gondolta, pedig a másik véleményét előtte nem kérte ki, csak önkényes,<br />

maga általi igazságok mentén fogalmazott. De hogyan is lehetett volna másképp,<br />

amikor úgy élt, mint egy számkivetett?! Ebből később igen kellemetlen visszajelzései<br />

következtek, mert a realitással elvesztette a kapcsolatot, s önmaga börtönéből ugyan<br />

kiszabadult, de közben eltörött a rabmadár szárnya, s már nem tudott repülni.<br />

Így vagyunk, amikor magunkra maradunk.<br />

Kis ideig öröm, szabadság, aztán az elképzelt valóságot véljük igazságnak,<br />

ami pedig sajnos, olykor veszedelembe sodorhat.<br />

Tata, 2017. február 20.<br />

Kiss Sarolta versei<br />

Erőforrás<br />

Gyökereim mélyről jöttek<br />

Anyaföldbe jól beültek<br />

Kapaszkodnak, elágaznak<br />

egyre újabb hajtást hoznak<br />

Ágaim a fényre törnek<br />

Erőt adnak a jövőnek<br />

Leveleim évszak-váltva<br />

színesednek egyre - másra<br />

Jó lenne, ha szeretnétek!<br />

Versem fáját öntöznétek<br />

Terebélyes lombom alatt<br />

táncolnak a magyar szavak<br />

Velük kedved derül,<br />

már nem vagy egyedül!<br />

Anyanyelvünk<br />

Anyanyelvünk édes méze<br />

Duruzsoló szélben<br />

Ezer üzenetet küld<br />

Sok-sok levélben<br />

20<strong>08</strong>. november 7.<br />

Játszadoznak<br />

Felhőt kerget a Napocska<br />

Játszadoznak szórakozva<br />

Egyszer alul,<br />

máskor felül –<br />

Viccelődnek velünk<br />

Velünk<br />

20<strong>08</strong>. november 17.<br />

Csigavár<br />

Csiga – csiga - csigavár<br />

Sok kis csiga ide jár<br />

Csúsznak, másznak, hahotáznak<br />

Időnként a falra másznak<br />

Jó nagyokat nevetnek<br />

Így szaladnak a percek<br />

20<strong>08</strong>. augusztus 15.<br />

Csábítás<br />

Macskabálban, macskabálban<br />

milyen sok szép<br />

macskalány van!<br />

Fehér, cirmos, foltos, szürke<br />

kandúr szívet melengetve<br />

riszál<br />

Egész éjjel áll a bál<br />

Köröttük víg szerenád száll<br />

Cilike hogy teszi - veszi<br />

ezer kandúr dorombol neki<br />

Bájosan tipegve -<br />

szempilláját leejtve<br />

kacsint a sok lány<br />

Ezer kandúr szívén<br />

szerelem orgonál<br />

| 57

---

Rajcsányiné<br />

Herczegh Rózsa<br />

Szép és jó a nagycsalád. Hat testvér családjánál,<br />

Időnként események sora vár!<br />

Összejön a rokonság…van kinek, minek örülni már!<br />

A képen csak öcsém hiányzik…ő tőlünk messzebb lakik.<br />

A képen az öt leány és édesanyánk, ki fentről vigyáz reánk.<br />

(Időrendi sorrendben: Herczegh Rózsa, Valéria, (János),<br />

Angyal, Gyöngyi és Ilonka. Köztünk anyukánk. Családot<br />

alapított, megházasodott két húgomnak fiai: Tamás János,<br />

és Németh László keresztfiaim.<br />

CSALÁDI OLDAL<br />

Történések a közelmúltban...<br />

Tamás János és Fekete Éva esküvője az<br />

Etyeki Katolikus templomban<br />

Az öt leány és édesanyánk<br />

Németh<br />

László<br />

és Kiss<br />

Gabriella<br />

esküvője<br />

Dányban<br />

Boldog születésnapot! Örömteli<br />

családi esemény, hogy Misi és<br />

Zsolti iker unokáim betöltötték<br />

a 29. életévüket. Isten éltessen<br />

benneteket, drága unokáim!<br />

A SZENT ISTVÁN bazilikában<br />

volt 2017.<strong>08</strong>.06-án<br />

vasárnap Herczegh Ilona húgom<br />

5. fiú unokájának, Erik<br />

Donátnak a keresztelője.<br />

Tavaly ilyen tájban ugyanitt<br />

volt Olivér… és előzőekben,<br />

Sebestyén nevű unokáinak is<br />

a keresztelője<br />

Rajcsányi Katalin unokám, három éven<br />

keresztül folyamatosan megnyerte az<br />

Angol nyelv-versenyt!<br />

Egyszerre két aranyat nyert úszásban is.<br />

Boldizsár a bajnok úszásban.<br />

Hajrá Honvéd, hajrá Boldizsár!<br />

Zsolt unokám, a futballkapus - (Dunavarsány)<br />

Pest megye déli csoport<br />

58 | 2017. július-augusztus

---

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Zenei rovat<br />

29. szám<br />

Altató<br />

Derkováts Gyula<br />

(Békéscsaba)<br />

Egy érdekes emlék minden szülő számára kis gyermeke altatása. Gyakran magam<br />

voltam az elsőszülött leányom altatója. Miután zenét tanultam, ismertem néhány altató<br />

dalt. Ilyen volt Csajkovszkijtól „Szép csillagos az ég, elszenderült a rét, ezüstös fényét<br />

hinti-i rád a holdsugár”. Vagy Mozart „Aludj, a-aludj, édes, ke-edve-es gyermekem”. Vagy<br />

a lágy trombitaszó a takarodóhoz: tá tá-á, tá-ti-tá-á, ti-ti-ti…<br />

De mindez semmi ahhoz képest, hogy „Lehunyja sok szemét a ház” vagy „Lábára<br />

lehajtja fejét, alszik a bogár a darázs, vele alszik a zümmögés…” ennél csodásabb,<br />

gyerekfantáziát megmozgató képet el sem lehet képzelni. Ezt az örökbecsű verset<br />

nagyon sokszor meg kellett ismételnem az altató apuka szerepében.<br />

József Attila Altató verse nemrég újra eszembe jutott, és azok a szeretet-érzések<br />

támadtak fel bennem újra, amelyeket hajdanában éreztem. De magam sem tudom<br />

hogyan, dúdolgatni kezdtem egy furcsa dallammal, és életre kelt bennem egy új zenei<br />

költemény, amely jól követi a vers ritmusát. Igen ám, de hét versszak zenében nem lehet<br />

hétszer ugyanaz, mert az lapossá teszi a verset. Ezért egy három versszakos egységben,<br />

kétszer ismétlődik a zenei motívum, és a hetedik versszak pedig a kivétel lett. A gyermek<br />

álomba ringatásához zeneileg a keringő ütem a legsikeresebb. Az, hogy az anyuka hangja<br />

szoprán, az teljesen nyilvánvaló, és ennek a szép kicsengéséhez az f-moll hangnemben<br />

való éneklés a nyugodtságot, lágyságot jelképezi. A versszakok közötti parányi játékosan<br />

díszített zenei átmenet nem lezárja, hanem mindig feloldja az előző gondolatot és egyben<br />

a következő versszak indításához vezet.<br />

Az egyszerűség kedvéért a szóló dallam aláfestése zongorával történik, de a<br />

bevezetésben, az intermezzókban, a befejezésben a zongora főszereplővé válik.<br />

Hagyományunkhoz híven a zenei műfajunk: Örökbecsűek/Dallamokkal ölelt rímek,<br />

a kotta szerint énekelhető, de itt az ének helyett szavalatot hallunk.<br />

Kellemes meghallgatást és szép álmukhoz való hozzájárulásunkat fogadják szeretettel<br />

Róza és Gyula<br />

Elérhetőségek:<br />

https://youtu.be/oLhY99rBKKk<br />

http://www.julius-joszolgalat.com/zene-letoltes/altato/<br />

http://www.julius-joszolgalat.com/hallgasd-meg/altato/<br />

http://www.julius-joszolgalat.com/szep-zenek-versek-videon/altato/<br />

http://orokbecsuek.blogspot.com/2017/05/altato.html<br />

Jártó Róza<br />

(Orosháza)<br />

Boór János (Dunaújváros)<br />

Falusi hangulat (9.)<br />

(Elbeszélés rímekben)<br />

Falu végén áll egy ház,<br />

abban lakik a kondás.<br />

Van neki egy kutyája<br />

s tűzről pattant babája.<br />

Mikor a nyáj legelész,<br />

a babája félrenéz.<br />

Látja ő a fűszerest,<br />

meg a vándor ószerest.<br />

Egyszer a nyáj beteg lett,<br />

s még ott volt a fűszeres.<br />

Hazajött a kondása,<br />

meg a mérges kutyája.<br />

Lett is aztán perpatvar,<br />

repült a kés haraggal.<br />

A menyecske penderült,<br />

a fűszeres elterült.<br />

Most is élnek boldogan,<br />

a vendég már elmaradt.<br />

Nem jön ám a fűszeres,<br />

meg a vándor ószeres.<br />

Dunaújváros,<br />

2000. szeptember 28 .<br />

Rajcsányiné Herczegh Rózsa<br />

Salánki Sándorné<br />

Felidézlek...<br />

Jézussal élni<br />

Gondolatban felidézlek,<br />

látlak, nézlek, megérintlek.<br />

Pillanatra itt vagy nekem,<br />

átölel a szeretetem.<br />

Rózsaillat száll a széllel,<br />

szikrát szóró jókedvemmel.<br />

Virágok közt andalogva,<br />

boldogsággal karonfogva.<br />

Míg életre kelsz, elteszlek.<br />

Szívem rejtekén őrizlek.<br />

Mosoly sétál vágyaimon,<br />

életre kelj, azt akarom!<br />

2017. július-augusztus<br />

Csepel, 2017. augusztus<br />

Nincs nagyobb szeretet, mint Jézussal élni.<br />

Olvasni a Szent bibliát, abból táplálkozni.<br />

Szeret engem az Úr! - kérdezni sem merem.<br />

Szent igédben benne van, fogod a kezem.<br />

Légy mindig velünk, drága Jézusunk.<br />

érezzük szereteted, várjuk eljöveteled.<br />

Járunk a Te templomidba szerető Urunk,<br />

látjuk, tapasztaljuk, mily gyarlók is vagyunk.<br />

Értjük szereteted, igéd által üzeneted.<br />

Jer, Várunk Téged mindenható Urunk,<br />

tölts be végtelen kegyelmeddel,<br />

ragyogjon ránk fényességed Jézus Krisztusunk.<br />

Áldás Békesség! Istené a dicsőség!<br />

Debrecen, 2017. augusztus 6.<br />

Modern templom:<br />

Boór János miniatűr alkotása<br />

| 59

---

N. Pető ’Szigethy Ilona<br />

(Szigethalom Csepel-sziget)<br />

Gyakorta utazom…<br />

A BKV. Vágóhíd és Ráckeve közötti<br />

HÉV vonalán…<br />

Amint egészségem engedi,<br />

utazom Budapestre és<br />

vissza, természetesen.<br />

Közel egy óra az út, melyet<br />

a HÉV-vel teszek meg, kétszer.<br />

Időm van olvasni, írni,<br />

fotókat nézegetni,<br />

tervezgetni, újra élni vagy<br />

csak átértékelni az adott napok –<br />

általában hasznossá tévő -<br />

eseményeit, eredményeit.<br />

Így született e szabad vers is,<br />

bevezetőül a legtöbbször<br />

rendszeres, ám, más - más<br />

helyszínen megtartott -<br />

havonkénti, irodalmi -, s<br />

művészeti találkozóinkhoz.<br />

Ezúton (is) köszöntöm<br />

a BKV. vezetőségét,<br />

s a HÉV-en munkálkodó<br />

kalauzokat, vonatvezetőket,<br />

s a BKV. más-más járatain<br />

tevékenykedő embertársaimat,<br />

abban a reményben,<br />

hogy még számos éven át<br />

utazhatom, s találkozhatom velük!<br />

(Szigethalom, 2006.20-22.)<br />

Szigethalom felé a HÉV-en<br />

( Akrosztichonban)<br />

Az Aloe Vera Termékcsalád<br />

egészségemre kiható<br />

eredményességét(is) köszönve!<br />

A Hév „ döcög” Szigethalom felé.<br />

Lehunyva szemem, máris az álom<br />

Országában érzem magam, s nem<br />

Egyedül, hanem mindazokkal, akik<br />

szintén, az Aloé Vera<br />

Termék családnak(is)<br />

köszönhetik egészségüket.<br />

Valószerűtlen még ez az álom, s<br />

Elengedhetetlen hozzá a teljes<br />

Rá(!) koncentrálás,<br />

Ami tudom, már nem késik soká,<br />

s az Ígéretes(ebb) jövőben<br />

élhetem minden napjaim. -<br />

Egészségesen, sikeresen,<br />

boldog, elégedett<br />

családommal karöltve.<br />

- Úgy legyen!<br />

Kőhalminé Anikó (Püspökladány)<br />

Mostani összeállításomban van egy új<br />

versforma. Legalább is nekem új. Én még<br />

most írtam ilyet először. A neve Apeva.<br />

Nyomtatásban az első négy apeva<br />

2016 tavaszán jelent meg Szimeonov Todor<br />

Most, valamikor c. kötetében.<br />

Az apeva 2016-ban Magyarországon<br />

született. Felépítésére jellemző, hogy öt<br />

sort tartalmaz, a sorokban pedig rendre<br />

1, 2, 3, 4 és 5, tehát összesen 15 szótag<br />

található. Az apeva nem tartalmaz címet.<br />

Hasonlít a haikura.<br />

Üdvözlettel. Anikó<br />

5 Apeva<br />

Várd<br />

Keresd<br />

Találd meg<br />

Mire már más<br />

rég nem emlékszik !<br />

Oh<br />

Te bús<br />

Ébredés<br />

Szállj most tova<br />

Jöjj oh jöjj víg nap!<br />

Higgy,<br />

Remélj,<br />

Szerethess.<br />

Boldog ember<br />

Majd csak így lehetsz!<br />

Adj<br />

Teret,<br />

hogy mások<br />

Szeressenek,<br />

Amilyen te vagy!<br />

Hit,<br />

Remény,<br />

Szeretet.<br />

E három szó,<br />

Kísérje léted!<br />

Emlékezés;... –<br />

bűvös;... -<br />

Varázshatalmú szó<br />

Mely megszépít,<br />

megaranyoz mindent<br />

És elhiteti velünk,<br />

hogy a jelen sohasem<br />

ér fel azzal,<br />

amit a múlt adott<br />

Múltam mögöttem;... -<br />

Jelenben élek;... -<br />

A jövőt formálom;... -<br />

A Természet világa.<br />

- Szeretet;... -<br />

Óh;... - Te<br />

pompázatos<br />

csodás természet<br />

Szíveket lelkeket<br />

kápráztató világ<br />

Fényben tündöklő<br />

szikrázó gyémántja<br />

kebledhez ölelő<br />

reményt adó karok<br />

Áraszt nyugalmat<br />

Áldást-Ragyogást<br />

mit együtt él át;... -<br />

a Poéta alkotás.<br />

Szeretlek hazám;…<br />

- Magyarország!<br />

Panni vágya;... -<br />

(Gyermekori versem)<br />

Bársony réten<br />

nyílik a sok virág,<br />

Kicsi Panni<br />

táncikál<br />

Bársony réten<br />

gyereksereg<br />

bukfencezik;.. -<br />

szaladgál.<br />

Kicsi Panni<br />

nézi őket,<br />

s közben;.. -<br />

ő is táncikál.<br />

De jó lenne!;.. -<br />

nagynak lenni<br />

gondolja most<br />

Panni ezt<br />

Ám még szalad<br />

anyja ölébe,<br />

ki óvja őt kedvesen!<br />

Álomvilág;... -<br />

Álmodtam egy világot;...<br />

- gyermekkor<br />

szülte gondolat<br />

betűk, szavak, sorok;...<br />

- vagy vers<br />

peregnek a mondatok<br />

Sodor;...<br />

- és<br />

magával ragad<br />

a Poéta álma.<br />

60 | 2017. július-augusztus

---

Kálló Edit Tímea (Zsombó)<br />

Értékek<br />

Itt ülök csendben és a kertet kémlelem,<br />

Gondolkodom, milyen az igaz szerelem.<br />

Mit ad meg nekem? Ő maga a béke,<br />

Szívemnek nyugalma, lelkemnek éke.<br />

Szemeimben tükröződnek a gondolataim,<br />

Elárulják mind, az óvott, édes vágyaim.<br />

Tekintek előre, ám jön a nagy csalódás,<br />

Hova tűnt, - hova bújt el a boldogság?<br />

Bármennyire fáj és szívemben szaggat,<br />

Mindig ott marad minden egyes pillanat.<br />

Én kedvesem, arcod, mosolyod megérintett,<br />

Lelkemnek minden részét melengette a szeretet.<br />

Oly annyira rabja vagyok a szerelem érzésének,<br />

Álmaim, vágyaim, imáim hosszasan kérlelnek.<br />

Oh, Te könyörületesség, - légy hozzám irgalmas,<br />

Magányos szívemre szerető szívet borogass.<br />

Megbocsájtás minden percben a barátom,<br />

Mert tudom, eljön az idő, s az én álmom.<br />

Nem haragszom, hogy ilyen sokat várok,<br />

Hiszem egyszer én is beteljesedést találok.<br />

Elfogadás, az lett az egyik kincsem,<br />

Nagyobb kincs, mit valaha is reméltem.<br />

Égi áldás ez, mit csak kaphatunk,<br />

Elfogadva, - mindent megbocsájthatunk.<br />

Péter Éva<br />

A ’66-os Táncdal fesztivál<br />

1966-ban volt az első Táncdal fesztivál,<br />

Énekesnő akart lenni majdnem minden magyar lány.<br />

A fesztivál dalait így hát énekeltük óraszám,<br />

A Zalatnay Cini dalok nagy hatással voltak rám.<br />

Édesanyja által mi a szobájába kerültünk,<br />

Barátnőmmel üzenetet együtt közvetítettünk.<br />

Hadd várjuk meg Cinit, - kértük az Édesanyját,<br />

Ő kedvesen mosolygott, és barackkal kínált.<br />

Mikor Cini belépett, én rögtön elhatároztam,<br />

Énekelni én is gyorsan megtaníttatom magam.<br />

Hofmann tanár úr, a drága pallérozott engemet,<br />

Fél év múlva a sztárokkal, már fel is léptetett.<br />

A sorsnak hálás vagyok, hogy összehozott Vele,<br />

De a sok taps és a siker nem lett az ő érdeme.<br />

Az ORI műsorában olyan sokszor felléptem,<br />

Zalatnay Cinivel is jó barátságba kerültem.<br />

50 éve énekelek, volt sok boldog, szép órám,<br />

A jó hangulat és a sok taps sokszor eljutott hozzám.<br />

Sok híresség szeretett, és dolgozott is velem,<br />

Általuk is színesebbé válhatott az életem!<br />

Kohán József<br />

Amikor rádöbbensz,<br />

hogy kedvesednek<br />

nemcsak<br />

lelke van...<br />

Piros vér a<br />

piros tintám,<br />

másabb színnel<br />

hogy írhatnám<br />

azt, ami most -<br />

bennem tombol,<br />

s magány-várat<br />

földig rombol,<br />

azt a vihart<br />

ide le!<br />

Ideje<br />

nincs<br />

megnyugodni,<br />

bármit gondol<br />

az ékes agy;<br />

ha vágy tombol,<br />

nincs menekvés -<br />

hogy bírhatnám<br />

ésszel győzni,<br />

ki mint villám<br />

felgyújtotta<br />

mindenem!<br />

Kutasi Horváth Katalin<br />

Zöld szemüvegen át<br />

Zöld, zöld, kékeszöld, jellegzetes<br />

tengerzöld! Ilyen színű foltok találhatók<br />

a csörgő réce szeme körül. Nézem,<br />

ahogy ráérősen, bölcsen úszik,<br />

s hamarosan már együtt hasítom a<br />

vizet vele, miközben beleolvadok a<br />

lagúnák élénk hidegzöldjébe, s ott lebegek<br />

a nyugodt öböl védelmében háborítatlanul,<br />

elzárkózva a rideg világ<br />

valóságától. Nemcsak üdülést, kikapcsolódást<br />

keresek az Adrián, hanem<br />

zöld utat régmúlt alakok végtelenített<br />

lélekvizein, Jókai regényszínterein, a<br />

remény fodrozódásában.<br />

Mellesleg az előbb szállt be mellém<br />

Szabó Lőrinc, és most együtt hajózunk<br />

végig az Adria keleti partja mentén.<br />

Egyszerre utazunk, párhuzamos<br />

idősíkokon, 90 év eltolódással. Engem<br />

is megragad Trieszt, s a sirályok<br />

könnyedségével repdesek a Miramare<br />

kastély épülete körül, melynek minden<br />

ablaka a tengerre néz. Élvezem a<br />

mesterien gondozott pázsit gyönyörű<br />

2017. július-augusztus<br />

zöldjét, a fák, a bokrok élénk üdeségét.<br />

A klorofill uralja a környéket. Mintha<br />

az újjászületés kristályát birtokolnám.<br />

Mesés időutazásban van részem, pár<br />

pillanatra olyan, mintha Óz Smaragdvárosában<br />

lépdelnék.<br />

Habsburg Miksa főherceg szemével<br />

nézem a mohás sziklákat, a pálmákat<br />

a teraszon, majd a többi fát a parkban,<br />

melynek vastag törzse megcsavarodik,<br />

s ahogy átsüt lombjaikon a nap,<br />

ezüstös zöldre váltanak. De mielőtt<br />

képzeletem az Olajfák hegyére repítene,<br />

vagy akár csak a gazdagon terített<br />

asztalhoz ülnék én is Erzsébet királyné<br />

és Sarolta hercegnő közé a kastély<br />

étkezőjében, s egyszerre nyúlnánk az<br />

olívazöld bogyók után, mégis inkább<br />

a türkizben játszó tengeren érkezem<br />

meg Velencébe, s a patinás, megzöldült<br />

bronz szobrokban gyönyörködöm.<br />

Nem fogyasztottam abszintot, nem<br />

a zöld tündér ¬- vagy inkább ördög<br />

- tágítja tudatomat, nem ez kelti impresszióimat.<br />

A mámor a Canal Grande<br />

felől árad, a gondolákkal együtt úszik<br />

be képzeletembe, időtlenné vált, végtelenített<br />

benyomásaimba. A meseváros<br />

utcái amúgy sem a megszokottak,<br />

hisz a házak lábát a tenger vize nyaldossa,<br />

ráadásul valószerűtlenül élénk<br />

színekben csillog és tükröződik minden.<br />

Néhol mintha arzén áradna szét,<br />

de a középkorból ránk tekintő méregkeverők<br />

mögött mintha Marco Polo<br />

tűnne fel. Az utazó szemében pedig<br />

meglátom Ceylont, s a sziget örökzöld<br />

teacserjéit. A tea levelei közül gondos,<br />

szakértő kezek bukkannak elő.<br />

Valójában a Miramare parkjában<br />

szorgoskodó kertészek formázzák a<br />

díszbokrokat, kicsit arrébb pedig a<br />

növények között egy mesterséges tó<br />

bújik meg, melynek vizén halványzöld<br />

fények vibrálnak. Egy vadkacsapár<br />

néz velem szembe, s bevallom, megbabonáz<br />

a hím réce fejének, nyakának<br />

bársonyos zöldje, s mire a belefeledkező<br />

szemlélődés közben eljutnék a<br />

szárnyai között megbújó hasonló árnyalatú<br />

tollakhoz, újra indul a múltbéli<br />

kalandozás, megelevenedik bennem<br />

a platánfa álma, s Adyval együtt<br />

talán a Nap húgára, a zöld szemű lány<br />

igézetére várok…<br />

| 61

---

Kiskunhalas<br />

városa-szívünk<br />

közepe!<br />

Most nem Izraelből üzenek, hanem<br />

szeretett városomból HALASRÓL.<br />

Két hónapig Budapesten tartózkodtunk,<br />

de első utunk délre, Halasra vezetett.<br />

Tudniillik januárban megláttuk<br />

az interneten, hogy egyik régi kollegánk<br />

találkozót hirdetett a K.A.G.<br />

(KISKUNHALASI ÁLLAMI GAZ-<br />

DASÁG volt munkatársai részére. A<br />

dátum július elseje volt. Természetesen<br />

jelentkeztünk és tartottuk a kapcsolatot,<br />

míg megérkeztünk Pestre.<br />

30 éve sajnos már nincs Állami<br />

Gazdaság, és mi, akik szívvel, lélekkel<br />

dolgoztunk ott, - szerteszét kerültünk<br />

a nagyvilágba. Az egykor működtetett<br />

éttermem is bezárt, de ennyi év után<br />

itt volt az alkalom, hogy ha rövid időre<br />

is, de ismét találkozhassunk, láthassuk<br />

egymást, beszélgethessünk arról,<br />

hogy mi történt az eltelt 30 év alatt.<br />

Végül 320-an jöttünk össze - ami<br />

nagy boldogság, öröm volt. Csak úgy<br />

sugárzott mindenki, hisz az emlékek<br />

szépek voltak, akkor voltunk fiatalok,<br />

sikeresek, dolgosak. Nagy élet folyt a<br />

gazdaságon belül, - mert a munka<br />

mellett rendezvények, esküvők, szórakozási<br />

és üdülési lehetőségek sora<br />

volt.<br />

Mára mindnyájunk felett eljárt az<br />

idő, de nagyon jó volt ismét együtt<br />

lenni és emlékezni. Riportot is készítettek<br />

velünk a Halas TV részére,<br />

amely majd az archív felvételekkel<br />

fog megjelenni. Reméljük, hogy megérjük<br />

a következő találkozót is, mert<br />

most ott hagytunk a szívünkből is egy<br />

kicsit.<br />

Abban is bízunk, hogy ha ebben<br />

a kiadványban megjelenik a cikkem,<br />

lesz talán halasi lakos, aki szintén ott<br />

volt velünk ezen a jeles napon, és örül,<br />

hogy itt olvashat erről.<br />

Ebben a cikkben szeretnénk megköszönni<br />

a szervezőknek, - főleg Verának<br />

- azt az áldozatos munkát, amit<br />

értünk tettek.<br />

Nagy Zsuzsa és<br />

László Izraelből<br />

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Hoksza Mihály versei<br />

Vágy<br />

Tiltott gyümölcs a legédesebb<br />

s mi számomra kedvesebb<br />

nap mint nap így megkívánni<br />

miközben egyre nedvesebb!<br />

Szikrázó napsütésben<br />

csak csillogva huncutkodik vélem<br />

még ha jeges tél is lenne<br />

izzik már a vérem!<br />

Hűtöm magam gondolatban<br />

ösztönöm még hajthatatlan<br />

de a világ egy izzó katlan<br />

most benned úgy elégnék!<br />

Érezni vérvörös ajkad édes ízét<br />

s szíved minden dobbanását<br />

karjaidban megpihenve<br />

legyen így kerek e világ!<br />

Érezni tested rezdülését<br />

s utat engedni az ösztöni vágynak<br />

mi gyönyört ad még a természet<br />

de szembe megy az árnak!<br />

Vágyakozás mi harcra késztet<br />

és küzdök érette míg élek<br />

s ha veszítenék a harcban<br />

büszkén halnék érted!<br />

Nem kell szó mi engem éltet<br />

se dicsfény se kegyelem<br />

csak egy harcos férfi vagyok<br />

és a vágy a fegyverem!<br />

Idézet szép<br />

versekből...<br />

-sorozat-<br />

Mary Elizabeth Frye<br />

Ne jöjj el sírva síromig<br />

(részlet)<br />

„Ne jöjj el sírva síromig,<br />

Nem fekszem itt, nem alszom itt;<br />

Ezer fúvó szélben lakom<br />

Gyémánt vagyok fénylő havon,<br />

Érő kalászon nyári napfény,<br />

Szelíd esőcske őszi estén,<br />

Ott vagyok a reggeli csendben,<br />

A könnyed napi sietségben,<br />

Fejed fölött körző madár,<br />

Csillagfény sötét éjszakán”<br />

Péter Éva<br />

Új nemzedék<br />

„Mi végre vagyunk itt a földön?”<br />

Megszületett az emberiség új nemzedéke,<br />

Furcsán nézünk némelyek külsejére.<br />

Tetováltan, eltorzult arccal közlekednek,<br />

Fátyolos szemekkel, céltalan merengnek.<br />

Hova tűnt a helye az értelemnek,<br />

Üres fejjel, bambán csak lődörögnek?<br />

Mástól várják mindig a megoldást, hogy<br />

Hogyan tovább, - nem tudják a folytatást.<br />

A hit és a szeretet érintetlen,<br />

A gőg és a kapzsiság van célkereszten.<br />

Míg éhségük csillapítása határtalan,<br />

Viselkedésük sok esetben modortalan.<br />

Az élőlényekbe láthatóan ész is szorult…,<br />

Az emberiség agya meg sokaknál eltompult?<br />

Ölnek akkor is, ha nem éhesek, -<br />

Ez lesz a veszte az emberiségnek.<br />

Szidják a Teremtőt, unos-untalan,<br />

Így nem lesz az életük boldog és gondtalan.<br />

Nélküle a bajok meg nem oldódhatnak,<br />

A segítsége nélkül, magányba maradhatnak.<br />

Belső tartás nélkül az ember nem ember,<br />

Csak egy bolyongó, lélektelen szörny-szellem.<br />

Mindenre csak bólint, akarata nincsen,<br />

Céltalanul lődörög, itt e földi létben.<br />

Fölfelé tekints, a fény arra van,<br />

Minden emberi lénynek feladata van.<br />

Ki nem látja meg küldetésének okát,<br />

Eltékozolja ez által az Úr végső akaratát.<br />

Kovács István (Máriapócs)<br />

Megérett a kertekben Jonatán<br />

Megérett a kertekben jonatán,<br />

Énekelve szedi azt sok szép kislány.<br />

Gyenge szellő ringatja a faágat,<br />

Meglibbenti a rózsás kis szoknyákat.<br />

Szedő lányok nagyon szépek csinosak,<br />

Legényekre sokszor rá mosolyognak.<br />

Énekelnek, mint a dalos pacsirta,<br />

Az orcájuk piros, mint a szép alma.<br />

Lányok között nehéz az almát szedni,<br />

Mert a kislány mindig a legényt nézi.<br />

Folyton kérdi ki lesz majd a babája,<br />

Kivel mulat szombat este a bálba.<br />

Almát szedni egyszer én is elmentem,<br />

Egy kislányra nagyon sokszor ránéztem.<br />

Addig néztem a csillogó szemébe,<br />

Megigézett rabja lettem örökre.<br />

62 | 2017. július-augusztus

---

Ha az ember áthalad Fertőszentmiklóson<br />

egyszerűen nem tudja kihagyni,<br />

hogy be ne térjen erre a gyönyörű<br />

farmra.<br />

KÖZÖSSÉGI SZALON<br />

Ismét a Fertőszentmiklósi Vadfarmon jártunk!<br />

- Ifj. Gergácz Ottó tulajdonossal Locsmándi Anita beszélgetett -<br />

Már aki tudja, hogy hol van, igaz<br />

nem épp a központban helyezkedik el, de<br />

érdemes megkeresni. A szőlőhegyen meseszép<br />

környezetben van ez az oázis! Az<br />

utat több tábla nyíllal is jelzi.<br />

Érkezésünkkor ifj. Gergácz Ottó, a<br />

tulajdonos fogadott minket, aki épp a<br />

tanyán munkálkodott. Mint elmondta,<br />

itt mindig akad tennivaló, főként hogy<br />

munka mellett hobbiként csinálja teljesen<br />

egyedül az állattartást és a szőlőtermesztést.<br />

Törpe kecskék, kecskék, Csüngőhasú<br />

malacok, kacsák, bárányok, rackajuhok,<br />

pónik, szamár, galambok, stb. laknak<br />

itt.<br />

A vakáció beköszöntével egyre több<br />

család, gyermek jön látogatni, ez mindig<br />

nagyon nagy örömmel tölt el, -<br />

mondta Ottó.<br />

Mindig próbálom új állatokkal bővíteni<br />

a tanyát, most van egy kis vadmalacom,<br />

és hála az égnek nemrég születtek<br />

kis kecskék is, amelyek nagyon<br />

kézhez szokottak, szeretik a simogatást,<br />

az embereket, - folytatta a tulajdonos.<br />

Őszinte véleményem, hogy én még<br />

életemben nem találkoztam olyan emberrel,<br />

aki ennyire szívből csinálja amit<br />

csinál! Lenyűgöző az állatok iránti szeretete.<br />

A kérdésemre, hogy mégis miért csinálja<br />

ezt, a következő választ kaptam:<br />

„Amikor látom, hogy az ide látogatok<br />

mosolyognak, örömmel tölti el őket<br />

a hétköznapokból való kiszakadás, és<br />

gratulálnak, akkor úgy érzem, megérte.<br />

Pontosan, hogy miért csinálom, azt én<br />

sem tudom, csak azt, hogy nem tudnám<br />

nem csinálni! Így Teljes az életem!”<br />

Csak ajánlani tudom, aki tervezi,<br />

hogy Győr-Moson-Sopron megyébe érkezik,<br />

semmiképp ne hagyja ki ezt a látnivalót!<br />

Vadfarm - Fertőszentmiklós -<br />

ifj. Gergácz Ottó: 06 30 378-7991<br />

Bánki Beni (Pécs)<br />

Élet szeme<br />

Az élet szeme mindent lát,<br />

hát bújtassuk el önmagunk.<br />

Elhelyezlek, mint antennát:<br />

sugározd, ahogy meghalunk.<br />

Az élet szeme mindent lát,<br />

s ha az egyikre megvakul,<br />

rejtsük el a sok kisded bájt,<br />

csak rejtsük el gyanútlanul!<br />

Az élet szeme mindent lát,<br />

jaj, óvjuk meg a verseim:<br />

szívódjanak fel bőrön át,<br />

időzzünk jövő tervein!<br />

Az élet szeme mindent lát,<br />

sebaj, dobd le a maszkodat!<br />

Az élet így még hibernált,<br />

ha tüzet gyújtunk, kiolvad.<br />

2017. július-augusztus<br />

| 63

---

64 | 2017. július-augusztus