Ünnep

2023.12.26. 17:00

Szent család a faluközpontban

A településen élő fafaragó, Szakonyi Sándor két évvel ezelőtti, a Szent Családot ábrázoló alkotása ma is akkori szépségében díszíti a faluközpontot. Az életnagyságú szobrot a templom előtt helyezte el az alkotó.

Tóth B. Zsuzsa

Szakonyi Sándor alkotása

Forrás: családi

Szakonyi Sándor alkotása
Forrás: családi

Szakonyi Sándornak már számos köztéri szobra látható a település központjában, munkái a helyi értéktárba is bekerültek. A település értékeit bemutató egykori Bogyay-kastélyban nyitott Zalahalápi Értéktár épületében ugyancsak látható több munkája. A templom és a művelődési ház környékén pedig egy hangulatos séta alkalmával sorra megnézheti bárki a mamutfenyő emlékművet, amelyet a település szimbólumává is vált mamutfenyő törzséből faragott.  A park dísze a Visszatérés a bagolyvárba című szobra, a Trombitások című fafaragás, a Haláp, az óriáslány legendája, a Park őrzője, valamint a Madáretető, a Mackós pad és asztal című alkotás. A Gólyák című szobor a Zalahalápi Nagycsaládos Egyesület kérésére készült, és a helyben született gyermekek előtt tiszteleg. A legkisebbek kedvelik a Hajós homokozót, a Tóparti látomás című szobrot, amelyre akár fel is mászhatnak. A templom előtti park látványossága a tó, amelynek kialakításában és gondozásában oroszlánrészt vállalt Szakonyi Sándor.  Amint a közterületek rendben tartásában, virágosításában ugyancsak, feleségével, Majával együtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában