KULT

Robert Rodrigueznek le kéne szoknia arról, hogy a fiaival együtt készít filmet – Ilyen lett a Kémkölykök: Armageddon

Robert Rodriguez továbbra is elég jóban van a filmstúdiókkal (most épp a Netflixszel), mivel még mindig adnak neki egy csomó pénzt ahhoz, hogy a vasárnapi családi ebéd közbeni beszélgetéseiből filmet forgasson a nagyközönségnek. Akár akarjuk, akár nem…

Link másolása

Az 1992-es El Mariachi – A zenész című első filmjéért az akkor 23-24 éves Robert Rodriguez beállt "kísérleti patkánynak": egy koleszterincsökkentő gyógyszer tesztelésére használták őt. Napi 100 dollárt fizettek neki egy hónapon át, a forgatókönyv nagy részét pedig a laboratóriumba zárva írta. Végül összeszedett 7000 dollárt, és leforgatta a rendezői-írói-operatőri-vágói-produceri (tehát nagyjából mindent ő csinált) debütálását, amellyel közönségdíjat nyert a Sundance-en és Deauville-ban, a legnagyobb független díjkiosztón (Independent Spirit Awards) pedig a legjobb első film díját kapta, ráadásul bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, mivel az El Mariachi lett a legalacsonyabb költségvetésű film, ami egymillió dolláros bevételt ért el az Egyesült Államokban. Elhivatott filmes, kétségtelen.

Ezután pedig vállára emelte őt a szakma, és egy 1994-es tévéfilm (Roadracers) után újra elkészíthette az El Mariachit, csak nagyobb költségvetésből, ami Desperado (1995) címmel instant kultfilm lett.

Rodriguez pedig gőzerőre kapcsolt: Négy szoba (1995), Alkonyattól pirkadatig (1996), Faculty – Az invázium (1998), ő lett az új hollywoodi fenegyerek, aki extraalacsony büdzséből csodákra képes. Majd sokak szerint az új évezredben megbuggyant…

Az addig kizárólag felnőtt nézőkre fazonírozott remekei után ugyanis 2001-ben előállt a Kémkölykökkel, egy családi akcióvígjátékkal, amely nem igazán viselte magán az addig megszokott stílusjegyeit. Az akkorra már többszörös édesapa (aki konzisztensen nem megszokott és r betűvel kezdődő neveket ad a gyerekeinek: Rocket, Racer, Rebel, Rogue, Rhiannon) ugyanis szeretett volna egy filmmel kedveskedni a saját és egyben a világ srácainak. Sőt, rögvest egy trilógiát forgatott le, mivel a második rész, Az elveszett álmok szigete 2002-ben, a harmadik, a Game Over pedig 2003-ban már a vásznakra is került.

Anyagilag amúgy szépen fialtak ezek a filmek, a Rodriguez-rajongók azonban nem értették, miért ilyen infantilis és felejthető semmiségekre fecsérli az idejét valami újabb menőség helyett.

Rendezőnk monyója persze akkor még megvolt, így két családi hülyeség közt (pl. a 2005-ös Cápasrác és Lávalány kalandjainak sztorija a 8 éves fia, Racer agyából pattant ki, de a 2009-es Csodakavicsot sem köszönjük meg) azért rendre előrukkolt egy-egy ütős, vérbeli Rodriguez-mókával (Sin City – 2005, Terrorbolygó – 2007, Machete – 2010).

Azonban, ahogy azt most tárgyalt filmünk is alátámasztja, valahogy képtelen elengedni a családjával közös munkát. A Kémkölykök-univerzum ugyanis tovább bővült. A 2011-es, szintén vállalhatatlan negyedik rész, A világ minden ideje, valamint 2020-as rettenete, a Mindenkiből lehet hős után ugyanis Rodriguez úgy döntött, rebootolja a Kémkölyköket Armageddon alcímmel, a Cortez családból (Antonio Banderas, Carla Gugino, Alexa Vega, Daryl Sabara) így Tango-Torrez lett (Zachary Levi, Gina Rodriguez, Connor Esterson, Everly Carganilla), és persze igazodunk a 2020-as évek elvárásaihoz.

A sztori tehát alapjaiban ugyanaz, mint 22 évvel ezelőtt: a szülők titkolják gyermekeik elől kémkedő szakmájukat, ám legújabb ügyük kapcsán mindketten foglyul esnek (ezúttal egy videójáték-gyáros techguru a ludas, aki Tango-Torrezék saját fejlesztésű kódja, az Armageddon ellopásával és felhasználásval szeretné a saját játékát felhekkelni a világ összes digitális eszközére – igen, ez a célja és nem több), így a mit sem sejtő, de természetesen rendkívül talpraesett gyerkőcöknek kell őt megmenteniük a rengeteg, rájuk szabott kémkütyük segedelmével.

A Kémkölykök: Armageddon természetesen teljesen felesleges, semmi olyan nincs benne, amit ne láttunk volna már akár a franchise során többször, ám azt azért hozzá kell tenni (öröm az ürömben), hogy ez a film már nem annyira ciki, mint az eddigiek.

A jótól, a kreatívtól, a szórakoztatótól azért még mindig messze áll, de az tán kijelenthető, hogy a franchise eddigi legjobbja. Igazán kínos pillanatokból legalábbis nem sok akad. Ez is valami.

Főként a film első fele számít kellemes meglepetésnek, legalábbis a Kémkölykök-univerzumon belül, egész ötletes és még némi működő humorral is átitatott képsorok peregnek előttünk. A gyerekek fantáziáját mindazonáltal megmozgathatja az a sok kütyü, amelyekkel Tony és Patty, a két új kémporonty veszi fel a harcot a gaz videójátékosokkal.

S hoppá, ez utóbbi kapcsán egy kis nevelőcélzat is beficcent a sztoriba: a digitális eszközök bújása ma már elengedhetetlen, és a modern XXI. században enélkül boldogulni természetesen lehetetlen, ugyanakkor túlzásokba sem szabad esni.

A gyerekek videójátékos tudásukkal kerekednek felül a felnőtteken (az egyetlen, amihez ők nem értenek, vagy nem annyira), hiszen ma már előbb tanulnak meg iPadezni, mint beszélni, de ez nem minden, a család számára a való életben együtt eltöltött minőségi idő továbbra is a legfontosabb és persze felülmúlhatatlan. Szóval, ha bármiféle mélységet is kutatnánk a csontvázakkal és robotokkal vívott csatáktól és a képernyőről leugró CGI-hátterektől hemzsegő történetben, az ez lenne.

[caption id="attachment_2084984" align="aligncenter" width="2560"] Spy Kids: Armageddon. (L-R) Everly Carganilla as Patty Torrez and Connor Esterson as Tony Torrez in Spy Kids: Armageddon. Cr. Netflix ©2023[/caption]

Robert Rodrigueznek mindenesetre ideje lenne felhagynia ezekkel a családi szösszeneteivel (az Armageddont is immár 26 esztendős, Racer nevű fiával együtt írta, s a 24 éves Rebel volt a társzeneszerző), és olyan produkciókra koncentrálnia, amelyekkel anno kiérdemelte azt a bizonyos „fenegyerek” jelzőt. Persze lehet, hogy azóta elveszítette a monyóját… Sajnálnánk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: