Harmincöt évvel a csernobili katasztrófa után egy fényképész felkutatta az elhagyatott csernobili zóna második világháborús emlékműveit. Mint mondja: "A háborúban több helyi halt meg, mint az atomkatasztrófában".
Két fontos dolgot vitt magával Darmon Richter, amikor három barátjával együtt elindult Csernobilba 2018 nyarán: egy térképet a szovjet időkből, amin szerepeltek a II. világháborús emlékművek és egy láncfűrészt.
Richter, a brit születésű fényképész és író, azt mondta a Szabad Európának, hogy “ a térképen jelölt utak közül sok már nem is létezik, mert vagy le vannak zárva, vagy megette őket az idő vasfoga. Volt olyan falu is, amit teljesen elzárt a külvilágtól, hogy az oda vezető utat eltorlaszolták a kidőlt fák.”
A láncfűrész beizzítása után a kis csapat utat vágott magának az elhagyatott település felé. A falu közelében Richter már lencsevégre kaphatott egy, az ukrán-belarusz sugárszennyezett, elzárt zónában fennmaradt II. világháborús emlékművet. A fotósnak az elmúlt nyolc év alatt igazi küdetésévé vált, hogy felkutassa és lefotózza a megrendítő emlékműveket. Számos képét megosztotta a Szabad Európával.
Richter azt mondja, az ukrán hatóságok évente egyszer beengedik a régi lakosokat a zónába, hogy visszalátogassanak az elveszett falvakba.
“A húsvétot követő hétvégén eljönnek korábbi otthonukba, felkeresik az emlékműveket, templomokat, szeretteik sírjait. Kihasználják a lehetőséget, és rendbeteszik ezeket, hoznak virágot is.”
A fotós beszámolója alapján "különös, mégis gyönyörű az a kép, ahogy áthajtasz a kietlen falun, az omladozó házak mellett, és aztán a központban találsz egy szépen gondozott emlékművet, körülötte pázsittal, a lábánál virágokkal.”
Richter arról számol be, hogy a térképén feltüntetett emlékművek közül soknak nyoma veszett a lábazatról. Az 1986-os katasztrófa után fosztogatások voltak a zónában, és néhány háborús emlékmű értékes fémből készült.
A pilóta kilétére később fény derült, mert nemrégiben a következő plakett került ki: “ifjabb Safar Abutalibogli Kurbanov hadnagy: 1923-1943”.
Pasha Osidach a partizán csapatok hírvivője volt a náci megszállás alatt Csernobil környékén. A lány állítólag mindig hosszú, fonott hajába rejtette a fontos üzeneteket. 1943-ban lebukott. A nácik megkínozták, majd élve eltemették. 21 éves volt.
Nem minden emlékművet tartanak karban a zónában, magától értetődő okokból.
Még ma is az egyik legradioaktívabb helyszín a bolygón.
2005-ben az ukrán költő, Lina Kostenko azt írta a szoborról: "Tovstyy Lisben van egy fiatal fiú két fa között. Tűz ütött ki, és a fák is megégtek, az emlékmű olyan forró lett, hogy szétnyílt a mellkasánál... mint egy háborúban... Találtunk egy régi kannát, megtöltöttük vízzel, szedtünk bele kicsi, fehér virágokat, és otthagytuk őket a katonának.”
Richter azt nyilatkozta a Szabad Európának, hogy az emlékművek felkutatása segített neki megérteni a Csernobilt övező erdők történetét. “A háborúban több helyi halt meg, mint az atomkatasztrófában. Szerintem sokan nincsenek is tisztában azzal, milyen háborús veszteségek érték az ittenieket. Ha valaki meghallja, hogy Csernobil, csak az 1986-os katasztrófa jut az eszébe. Pedig előtte is már nagyon sok mindenen átmentek a helyiek. Ezek a művek erre emlékeztetnek.”
Két idősebb nő jött oda Richterhez, amíg ő ezt az emlékművet fényképezte. Az 1986-os evakuálás után visszatértek a faluba. A fotós azt mondja, “észrevették, hogy érdekelnek az emlékművek, és rögtön megosztották velem saját, személyes élményeiket is az emlékműveken látható eseményekről. Mindketten fiatal lányok voltak még a náci megszállás idején.”
Idegenvezetővel is el lehet jutni a helyszínek többségére, ahol Richter a képeit készítette, de nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért csak néhány hely szerepel a kalauzokban. “Csernobil akkora kiterjedésű, mint egy egész ország, és a legtöbb turista csak egy-két napot akar itt tölteni," mondja a fotós. "Ezért természetesen ők a nagyobb, ikonikusabb helyszíneket keresik fel mint például az atomerőművet vagy a hűtőtornyokat... Közben ezen az óriási területen szétszórva található tucatnyi faluba alig látogat el valaki. Nem azért, mintha nem lehetne oda menni, hanem mert az utazási irodák azt feltételezik, hogy nem elég érdekesek a turisták számára, a turisták viszont nem fogják megkérni őket, hogy hadd menjenek oda, mert nem is tudnak a létezésükről!"
Richter azt reméli ettől a projekttől, hogy “ha sikerül arcot tenni ezeknek az elveszett falvaknak a neveihez, az segíthet, hogy megtudjuk, Csernobil több annál, mint ahol az atomreaktor 1986-ban felrobbant".
Darmon Richter beszámolója alapján írta: Amos Chapple