Visszaemlékezések a kolhozból

1
Forrás
Visszaemlékezések a kolhozból
MÁJUS 8. HÉTFŐ Az erdő – ami inkább 200 hektáros facsoport – elborítja az egész dombot.
Védett, azért maradt meg. Másképp már régen nem lenne. 99%-ban erdei fenyő. Alatta fű nő,
már látni az idei zöld hajtásokat. A szélen élő fák alacsonyak, ágaik hatalmas lombsátrat
borítanák az aljnövényekre. Beljebb egyre magasabbak, elérik a 35–40 métert. Legtöbb
egyenes, mint a nád! A sűrűbb, belső részen alig van rajtuk gally. Sok madár, szálldos
mindenfelé. Már megjöttek a seregélyek. Itt is, akár Irkutszkban, sok a seregély. Minden
háznak, van: egy-két seregélydúca. Mindig van lakójuk. Elérem, a domb alját. Egyenesen
megy az út a hídhoz.
Átmegyek, jön velem szembe két fiatal lány. Nézik a folyót, zavarosan rohan nyugat felé. A
dombot megkerülve, 5 km, északnak fordul. A domb után ömlik a Cséty folyóba. Ez a
Tyuhtetka. A környék lapos területei víz alatt állnak. A kertek többsége víz alatt van. A
dombon meg nyáron állandó lehet a szárazság. A községbe egész télen és nyáron lajttal
szállítják a vizet. Aki nem tudja magának felvinni, az fizet érte. Ha van miből. 3 kilométer az
út a község széléig. Mellékút csak a folyó mellett volt, innen végig az út mellett, vannak a
házak, mögöttük a kert. Sok helyén még szántás sincs a ház mögött, azok biztosan nemrég
építették házaikat. Már a községen túl járok. Vissza azon az úton, amin tegnap jöttem. Van két
út a kolhozba, de az egyik, a közelebbi kanyargós, azt mondta Gyomkó, menjek inkább a
messzebbik úton, az elfordul, vagyis leágazik és egyenesen vezet a kolhozba. A falu neve:
Puzanovo. A 12-es kilométernél kell jobbra fordulni és onnan 3 kilométerre van a falu.
Keressem a kolhozelnököt. Mondta a nevét, de elfelejtettem. Nem az volt akkor a gondom,
hogy neveket jegyezzek meg! Kisebb-nagyobb lejtők, de az út nagyjából egyenes. Sík vidék,
messze Bogatol után látszanak a magasabb hegyek. Szürkéskék homályba burkolózva. Az idő
párás, Nap nem süt. Kissé szomorkás a táj, de a hangulatom is olyan. Éppen összeillik! A
tegnapi 45 kilométer, a lehetetlen helyzet, az éjszakai rossz alvás, az éhség, már kimerített.
Lassan, kényelmesen haladok. 15 kilométer, 4 órát szánok rá. Egy órára odaérek! Elértem a
nagy lejtőhöz. 50 méteres lehet. Alján kis patak folyik. Nyáron száraz, csak olvadáskor van
benne víz. Most fél méteres rohanó patak hordja a törmeléket. A híd 5 méter széles. A lejtő
mindkét oldalán sok faág és törmelék jelzi, hogy télen gépkocsik másztak fel a síkos dombra,
néha csak ágak segítségével.
[…]
Az első ház jobb oldalon, hatalmas, erős kerítése van. Vaskapuja! Ilyen nincs is több a
telepen. Az udvarában néhány hatalmas fenyő. A fák még az erdőből maradtak itt, amit
meghagytak az építéskor. A kerítésén kívül sok fa. 10 méterre meg a kolhoz kerítése, ami a
falut veszi körül.
[…]
Elérek egy elágazást, balra megy egy út, én meg kis lejtőn megyek tovább. Három ház van
még a kereszteződés után, az utolsó raktár, tehát a második az elnök háza. Szokványos, nem
régi épület, rönkökből. Itt sincs egy kőépület sem. Az út felől van a bejárata, kopogok. Már
nyitja is az ajtót. Látom, ez az az ember, akit láttam a lovon. Feketehajú, feketebajuszú, kissé
szögletes arcú, kunokra hasonlító 40-es férfi, Magyarországon is elkelne szép férfinak.
Csizmája fényes, mintha ünnepelni készülne. De holnap ünnep is lesz! Betessékel, bemutatja

2
a feleségét. Az ő neve: Uszkov Nikolaj Grigorjevics. A kolhoz elnöke. Fia szintén Nikolaj, 12
éves. Lánya, Zoja, l0 éves.
[…]
Tyuhtet járás sok falujába vitték száműzötteket. Volt kihez feleségül menni. De Puzanovóba
nem jutott egy sem. A tyuhtéti járás déli része Tyuhtet előtt a legjobb és leggazdagabb
földekkel rendelkezett. De csak l0%-a a járás területének. Viszont itt volt s szántó
egynegyede! A leggazdagabb kolhoz a puzánovói Szvetlij Puty. [19]49-ben egy kiló gabonát
adtak egy munkaegységre!1
A szomszédos Oszkarovkán csak 30 dekát! De még a közepes
kolhozok sem adtak többet, mint 70–80 dekát! Azt is szemetes gabonából! Mire kitisztítottak,
alig maradt valami! Nedves is volt. Tehát a száműzötteket oda vitték, ahol a munkájuk után
nem kellett sokat fizetni, de elvégezték a kiszabott mennyiséget. Ha nem végezte el, nem
kapta meg a kiszabott fejadagot. Az a száműzöttnek járt, levonták a keresetéből. Ha az az év
végén nem tett ki annyit, amennyit előlegként megkapott, akkor átvitték a következő évre. így
a kolhozt nem hagyhatta el semmi címen. De kapott háztáji földet, ha nőtlen volt, negyed
hektárt. Ha nős, fel hektárt, a felesége is dolgozott. Abba vethetett krumplit, negyed hektáron
termett 35 mázsa. Jó évben 50 is. Tehát abból vehetett ruhát, lábbelit, ha kevés gabonát
kapott, azt is vehetett a tyuhtéti piacon. De vethetett egy részére árpát, az érik be
leghamarabb.2
Nos, ott a nők – hiszen sok özvegy, vőlegény nélkül marad lány – férjhez nem mehetett az
egyedülálló férfiakhoz. Nem kellett semmilyen engedély. Kijelentették, hogy holnaptól együtt
élnek, kész! Az idős bennszülött családok legtöbbje sosem volt hivatalosan egybeírva! Tehát
nem voltak megesküdve! Igaz, őket még a pópa adta össze.
Puzanovónak l02 házából [19]41 és [19]50 között nyolcat elbontottak, kettőt raktárnak
használtak. 92 volt lakott. Ez 92 családot jelentett. De 24 házban egyáltalán nem volt
férfinemű! Még gyerek sem! A háborúban sok szibirják halt meg a férfiak közül! Puzanovó
52 személyt vesztett! Egy fél lábbal, egy fél kézzel jött vissza a frontról: Az elesettek közül
kettő nő volt! Az 52 nem mind halt meg. Volt, aki elhagyta a feleségét és háborús bajtársnőjét
vette el, vagy csak nála maradt. Néhányan el is váltak. De ez Puzanovónak akkor is veszteség
volt! A leszerelt nőtlen katonák közül 3 maradt a kolhozban, a többiek – néhányan voltak
csupán – máshol telepedtek le. Akkor folyt Königsberg3
betelepítése is. De a szibériai városok
is várták a sofőröket, egyéb szak és betanított munkásokat.
1
A mezőgazdasági termelőszövetkezetekben minden tagnak meghatározott munkaegységet kellett teljesíteni, a
különböző munkafolyamatok más és más munkaegységet értek. Majd a tagok a szövetkezet egy évben
keletkezett javadalma után – az összegyűjtött munkaegységeket alapul véve – kaptak pénzbeli és terménybeli
fizetséget.
2
Magyarországon az 1959. évi 7. sz. törvény határozta meg, hogy ki kaphatott háztájit, a szerint minden önálló
háztartással rendelkező tsz-tag, aki egy meghatározott mennyiségű munkaegységet teljesített, háztáji gazdaság
fenntartására vált jogosulttá. Ennek területe maximálisan egy katasztrális hold lehetett, s eleinte az állatlétszámot
is korlátozták. Míg az 1960-as években a háztájit csak átmeneti és kényszerű engedménynek tekintette a
hivatalos gazdaságpolitika, addig a következő évtized folyamán nemcsak fennmaradt, hanem tovább növekedett.
Eközben a jellege is átalakult: önellátóból árutermelővé vált. A háztájira bővebben lásd MOLNÁR JÓZSEF: „A”
háztáji. Magyarország agrártörténete. Szerk. OROSZ ISTVÁN–FÜR LAJOS–ROMÁNY PÁL. Bp., Mezőgazda Kiadó,
1996. 631–643. A Szovjetunióban a háztáji nagyságát az 1935-ös kolhoz mintaalapszabályban rögzítették,
az 0,25 hektár (2500 m²) és 0,5 hektár (5000 m²) között lehetett. A tényleges nagyságról a kolhoztagok és a
helyi hatóság döntöttek. Az előírást nem mindenhol tartották be, sok túlzottan ügybuzgó hivatalnok ugyanis még
ekkora magángazdaságként kezelt földterületet is sokallta, emiatt volt olyan régió, ahol csökkentették a háztáji
nagyságát. A Szovjetunióbeli háztájira bővebben lásd: SHEILA FITZPATRICK: Stalin’s Peasants. Resistance &
Survival in the Russian Village after Collectivization. Oxford University Press, New York–Oxford, 1994. 134–
136.
3
Kalinyingrád az egykori Kelet-Poroszország központjának mai neve, Mihail Ivanovics Kalinyin, a korábbi
szovjet államfő után, német neve Königsberg. Kelet-Poroszország a második világháború végén a szovjet

3
[…]
Önszántából senki sem akart menni Szibériába élni, dolgozni. A leszerelt katonák 90%-a se
ment vissza a kolhozba dolgozni. A lányok nem tehettek semmit. A munkát el kellett végezni.
Tervteljesítési kényszer volt.4
A gabonát, húst, bőrt, tejet, vajat, tojást, szóval minden
mezőgazdasági terméket meg kellett termelni. Csak úgy lehetett ellátni a városépítőket?
Erdőirtókat? Szállítást, ipartelepítőket stb. Hogy a nők ne hagyhassák el – de felnőttek se – a
kolhozt, nem kaptak személyi igazolványt. Anélkül pedig sehová sem lehetett menni. Az első
igazoltatáskor elfogják, elítélik. Ha a kolhoztag el akart utazni a bátyjához l00 kilométerre,
akkor be kellett adnia egy kérelmet a kolhoz vezetőségének. A legközelebbi gyűlésen –
minden hónapban volt – megtárgyalták. Ha olyan időszakra adta be a kérelmét, mikor nem
volt vetés, aratás, kaszálás, mehetett, sosem akadályozták meg. Ellenkező esetben kérték, adja
be máskorra a kérelmét. Halálesetben lehetett azonnal menni, kapott pénzt előlegbe,
útiköltségre. Pénzt egyébként nem kaptak sosem. Csak terményt. A háztájiból kellett
kigazdálkodni a pénzt, bármire. Azoknak, akiknek férje, fia, lánya elhunyt a háború
következtében, adtak állandó havi járandóságot. A gyermekes anyák kapták a családi
pótlékot, függetlenül attól, van-e férje, vagy nincs. Tartásdíjat kevesen kaptak. Egyről tudtam
meg.
[…]
Miután Uszkovval kezet fogtunk, bemutatta a feleségét, gyerekeit, azokat kiküldte játszani.
Senki sem járt az utcán, ők is elmentek valamelyik ismerősükhöz. Leültettek az asztal mellé,
az ablak elé. Érdeklődtek, hogy értem ide, mikor indultam? Mit mondtak nekem a
rendőrségen? Semmit se mondtak, csak ezt a levelet adta ide az őrnagy, amit már átadtam.
Abban se volt semmi más, mint egy cetli néhány sorral. Azt már tudták, hogy magyar.
vagyok, de úgy tettek, mintha csak most értesültek volna az érkezésemről. Uszkov igyekezett
előttem olyan embernek feltűnni, aki nagyon is megérti a sorsomat, átéli a viszontagságaimat.
De egyúttal európainak is igyekezett mutatkozni. Mint mondta, harcolt Magyarországon is,
Lengyelországból jutottak odáig. Szerencsés volt, néhány kisebb sebesü1éssel egy könnyebb
légnyomáson kívül semmi baja sem esett! Megúszta, mondta, de sok bajtársa ottmaradt! Ezt a
kolhozt is lefejezte a háború. Alig maradt férfi a faluban.
[…]
Uszkovot a januári közgyűlésen választották meg elnöknek. Addig Mihail Azsarov volt az
elnök. Előtte Karpenko Nikolaj volt az elnök. Egy szezont mindössze, itt ritkán volt két évig
egy személy az elnök. Előtte Karpenko Nikolaj volt elnök. Nem vitték el katonának,
tüdőbetegség miatt. Ezért lehetett ő több évig elnök. Liza Potapovát váltotta fel, ő volt az
egyetlen női elnök. A férje után választották meg. Bevonult a férje katonának, tiszt volt, ott
megismerkedett sebesülése alatt egy orvosnővel, a háború után együtt maradtak, Lizának
birodalom részévé vált – ma Oroszországhoz tartozik, a szovjet állam megszűnése óta területe nem kapcsolódik
közvetlenül az ország többi részéhez. Az új területen a szovjetek megkezdték saját gazdasági, társadalmi és
politikai berendezkedésük kiépítését, ami azzal is járt, hogy a háborúban elpusztult, a hadiesemények és a
szovjet csapatok elől elmenekült németek helyére, illetve a szovjet hatalom által végrehajtott német kitelepítés
miatt elnéptelenedett területre a Szovjetunió belső részéről telepítettek, toboroztak embereket.
4
A beszolgáltatás a mezőgazdasági javak állami összegyűjtése (a mezőgazdasági termékeket igen nyomott áron
felvásárolta az állam) és újraosztása, mely révén jelentős jövedelemátcsoportosítást is végre lehet hajtani a
mezőgazdaságból más ágazatok részére. A beszolgáltatás alkalmazása nem csak az államszocialista
rendszerekhez köthető, alkalmazták a háborús és polgárháborús viszonyok közepette is.

4
tartásdíjat fizetett. Potapova az egyetlen nő, aki Puzanovóban tartásdíjat kapott. Két gyereke –
Kolja és Lida – iskolások. Kolja negyedikes, 11 éves. Lida hetedikes. Tizenötödikben van.
Potapova lóháton, korbáccsal járt a földekre. Szörnyű volt a munkafegyelem! A lopás! Hiszen
mindent a frontnak! jelszóval mindent el is vittek. Lopták zsebben a gabonát, itták a kifejt
tejet. Enni kellett, gyerekek is voltak, férfiak meg csak nyomorékok! A tüdő és
gyomorbajosok! Akiket semmire sem lehetett használni a fronton. De a földeken és
bokrokban érvényesülni akartak. Volt is jelentkező bőven, hiszen iszonyatos volt a férfihiány!
De nekik a legjobbak kellettek! Olyanok, mint Potapova! De ő végigvágott a tolakodón,
megtanulták, hogy Liza nem eladó egy ölelésért. Kibírja a háború végéig! És kibírta. A férje
csak egy hétig volt Puzanovóban. Elbúcsúzott tőlük és elutazott néhány száz kilométerre, ott
várta egy orvosnő meg egy faluszovjeti elnöki szék.
[…]
MÁJUS 9., KEDD. Ma van a győzelem napja!5
Mindenki ünnepel! De ünnepnek semmi jele.
Reggeli után Uszkovval szaunába – bánya – megyünk. A fia is velünk tart. Itt nem szokás
hétköznap szaunázni. Íratlan szabály, hogy a nők és kisgyerekek pénteken, a férfiak
szombaton mennek a szaunába. Én az elnevezést sem ismertem. De indulunk máris. Kapok
egy kivájt, dagasztóteknőhöz hasonló 70 centis faedényt, egy törülközőt háziszőttesből. Egy
kis köteg leveles, száraz nyírfavessző-csokrot. Nem tudom, minek ez, de mindenki viszi, a
hóna alatt. Uszkov büszkén mondja, az ő szaunájuk a legújabb, tavaly ősszel lett kész. Addig
a szomszédokhoz jártak. Alig van ház szauna nélkül. A háború azonban elvitte a férfiak felét,
a fiatalok meg elmentek katonának, hogy sose jöjjenek vissza. Így maradt a sok nő. Ők meg
egy szaunát befűtenek pénteken, 4–5 családnak elég egy hordó víz. Szombaton náluk nincs
kinek fűteni! De nem szombaton fürödnek. Ez az íratlan törvény. Nekik pénteken kell fürödni,
mert nők! Eszükbe sem jutna, hogy szombaton fűtsék, be a szaunát. Más meg fürdik
szombaton. Először a férfiak, utána a nők és gyerekek. A családosoknál.
[…]
Elfoglalom a helyem a nagy óvatosan – és úgy, mint ők, csapkodni kezdem magam a
virgáccsal! Azt hittem, az első ütések – ez nálam simogatásnak sikerült – leszaggatják a
bőrömet! De csak csapkodni kell. A csokor forró, beleteszem a hideg vízbe. Szól Uszkov, ha
forró, öntsem le a bögrével, ne a hordóba nyomjam. Erre leöntöm, – a hátamra is egy keveset,
így mindjárt jobb. Csak lenne már vége, mert nehezen lélegzek! Mióta bejöttünk, fele levegőn
élek! Hisz parázsforró! De már én is ott ülök az első lépcsőn, behúzott fejjel, minél
kevesebbet szívni a fenti, még forróbb levegőből! Úgy izzadok, mintha 45 fokos lázam lenne!
Fél kilót biztosan leadtam bár eléggé, sovány voltam! Lemostuk egymás hátát szappannal.
Leöblítettük magunkat vízzel és kimentünk, az előtérbe. Felöltöztünk, befejeztem első
szaunázásomat, amit nem hittem, hogy túlélek.
[…]
Puzanovo a Bogatolból jövő út bal oldalán terül el. Közel 10 000 hektáron gazdálkodnak,
kétharmada szántó. A falu 4 kilométerre van az úttól. A kapun bemenve végig lehet menni a
folyóig. Az út kétharmadánál egy kis utca, a Szadovaja ágazik el jobbra, tovább menve, balra
van egy mellékutca, a Zabalüjevka. A Szadovaja – kert – utca 15 háza kétoldalt épült ki. Az
utolsó házak kertjeiben még van néhány fenyő a régi erdő maradványából. Az utcák végén
5
A második világháború európai részének befejező napja.

5
mindenhol kapuk vannak. A főutca két-, a mellékutcákon egyszárnyúak. Csak a folyó felől
nincs kapu, ott a természetes kerítés a folyó. A Zabalüjevka utcát a volt első – bevándorolt –
családról neveztek el. A falut meg Puzanóvról. Az volt a múlt század végén az első család,
ami véglegesen letelepedett több családdal, ő volt a legtekintélyesebb közülük, azért is róla
nevezték el a telepet. Volt néhány faház már a falu l0 kilométeres körzetében, de azok később
sem költöztek be a faluba. A gyermekeik már ott építettek maguknak házat, falusiak lettek. A
tanya környékén kiirtották az erdőt. Művelni kezdték. A fából lett ház, istálló, erős kerítés,
ami még a farkasok ellen is védett. Némelyik még megvolt, akár egy erőd! Bizony, mint
mesélték, voltak rablók is. Ellenük kellett a fegyver is. Minden háznál tartottak fegyvert. A
tanya környékét a gazdájáról nevezték el. A dűlők neve most is az ő nevüket viseli. De a
tanyák egy részét elbontották és bevitték a faluba. Faházat egy hét alatt – ha nem kell cserélni
rönköket – fel lehet építeni. Mára csak néhány tanya maradt, azokat csak vetéskor,
betakarításkor használják. Hogy a traktorosoknak és egyéb dolgozóknak ne kelljen minden
nap bemenni 8–10 kilométerre a faluba. A lovakat is beteszik éjjelre az istállóba, de ha van
mit legelni – általában van – akkor kipányvázzák, és egész éjjel legelhet. Abrakot csak
vetéskor, a vetőmag szállításakor, és betakarításakor kapnak. Egyébként szénán, vagy legelőn
élnek. Minden brigádnak van egy Kultsztánja, Kulsztánnak ejtik. Kultúrnaja Sztanyica. Olyan
szállás, ahol van rádió, tisztálkodási lehetőség, éjjeli alvás és étkezési lehetőség. Ha többen
vannak, akik egyszerre veszik igénybe, főznek nekik. A szakácsnő egyúttal takarít is.
Egyébként ezek a szállások lakatlanok. A Zabalüjevka sík utca egy darabig, jobbra van két
épület. Egyikben a tanító lakik, a másik az iskola. Onnan lejtő vezet a folyóhoz. Az utca
továbbhalad egyenesen 50 métert, ott egy nagyobb tér volt, ott állt a templom. Leégett már
régen. Csak néhány üszkös cölöpcsonk látszik ki a fűből. Síkra van egyengetve. A rossz
nyelvek szerint felgyújtották. De ki tudja azt már? Ki merné tudni? A harangláb most is áll, de
csak a kisharang van meg, a nagyot elvitték a háborúba. A kisharangot sem használják: Ha tűz
vagy egyéb veszély törne a falura, akkor szólaltatnák meg. Erre még nem volt példa.
A templom után lejtősen halad, az utca a folyóig. Fahíd vezet át, 5-6 [m] széles. Nemrég
újították fel. Karfái is újak. Emelkedő vezet fel, balra a híd előtt és után is csak faházak
vannak. Átérve, jobb oldalt mindössze 3 ház áll. Egyik kerítésén belül 4 hatalmas fenyő. A
többiek előtt kisebb fák és bokrok nőnek. Baloldalon a folyó előtt 4, utána 16 ház áll. Egymás
mellett, vagy némelyik 50–100 méteres távolságra. Az üres házhelyek némelyikén állt ház, de
a család elköltözött máshová, vagy a házat eladták és elszállították a városba. Kihalt a
tulajdonosa a háborúban, vagy a hátramaradottak költöztek össze. Minden ház mögött
hatalmas kertek. Lehántolt fenyő, vagy nyárfákkal bekerítve. A jószág sem tud kimenni, se
idegen állat bejönni. Nem tesz kárt a veteményben. Itt már ritka a farkas. Kiirtották. Az utca
enyhén emelkedik a falu végéig, a kapun kívül is még egy jó darabon. A bal oldali ház új,
most fejezték be ősszel, a kemencét is a télen égették ki. Egy idős asszony lakik benne, a fia
rendőrtiszt, főhadnagy a tyuhtéti rendőrkapitányságon. Babajev a neve. Orosz, de a neve után
délinek gondolnám. Gondolom, másnak nehezebb lenne itt új házat építenie! Mert nem olcsó
mulatság. Igaz, a kolhoz támogatásával nem drága. A rendőri fizetésből egy év alatt lehet szép
házat építeni. Ebben a kolhozban egy jó munkás keresete a rendőri keresetnek a tizedét se éri
el. Csak a háztájiból tartják fenn magukat. Pedig ez a legjobbak közül való kolhoz.
[…]
Uszkovval megyünk a Zabalüjevkán, át a hídon, a harmadik ház Volkováé, balra. Végig
emelkedő az utca. A kertek – Volkováé is – az utca felől egészen a kert végénél lévő
erdősávig, enyhén emelkednék.
A háznál kiskapu, kinyitja, és bemegyünk. Jobbra fordulunk, benyitunk. Megyek utána. Egy
kis előtér, jobbra ajtó a raktárba. Egy másik ajtón be, ott a konyha. Már várnak minket! Az

6
asztal mellől idős néni – Volkova – áll fel. Unokái, Lida és Alexandra oldalt állnak. Bemutat
engem a családnak, – ők még bemutatkoznak. Vagyis Volkova meghajol, kezével egy félkört
ír, le. Isten hozta! – mondja! A két unokát is ő mutatja be, a kis Lida úgy belepirul, hogy
szólni sem bírt! Ebben a házban régen, nem járt férfi vendég! Alexandra – Sura, ahogy itt a
lánynak a becenevét mondják – kis ideig még áll, aztán kimegy. Az öregasszony meg leültet.
Étellel kínál mindkettőnket, de szabadkozunk, ebédeltünk, köszönjük. Nem voltam éhes sem.
Uszkov elmondja még egyszer Volkovának, hogy mit kapok. Azt ad, amit akar, de a kolhoz
nekem minden hónapban ad 15 kiló gabonát, napi fél liter tejet. Azt Volkova leírhatja a
beadási kötelezettségéből. Azon kívül negyed munkaegységet is tőlem átírnak neki, a szállás,
mosás, főzés fejében. Nekem jár negyed hektár kert, abba azt vetek, amit akarok. A
vetőmagot adhatják ők is, én meg a terményből visszaadom. Azzal Uszkov elment, én meg ott
maradtam. Csomagom, egyéb holmim, pénzem semmi! Ülök a padon, Volkova már előtte
beszélt Uszkovval, hiszen napokkal ezelőtt tudtak már rólam! Csak én nem sejtettem semmit!
Megmutatja, hol fogok aludni. A szoba a bejárattól jobbra van. Egy másik – azt nem
használják – balra. Fele akkora, de az volt a felnőttek hálószobája. Az én fekhelyem az ajtón
bemenve balra, az ablak mellett van. A keskeny oldala van az ajtónál és az ablaknál. Fejtől
van az ablak. Surka a másik ágyon fekszik, annak az oldala a fal mellett van, az ajtó másik,
jobb oldalán. A szobának 3 ablaka van, egy szemben az ajtóval. A másik az én ablakom
mellett. Tehát Sura ágya az én ágyamra merőlegesen volt. Éppen ráláttam, ha benne feküdt.
Mostanában rendezték át.
A konyha 4x5-ös. A szoba 4x4-es. A kisszoba – használaton kívüli raktár – négyszer két és
feles. Az udvarban istálló. Udvar, elkerítve a kerttől. A tyúkok – l0 darab volt – az istállóban
élnek. Ott teleltek ki.
A szobában egy hatalmas fikusz foglalja el a bal sarkot. Mennyezetig ér. Több gallya vissza
van hajtva. 4 négyzetméteres helyet foglal el. Itt mind den lakásban van fikusz! Némelyik már
30 évesnél is idősebb! Még a cárok alatt dugványozták! Ez Volcsiha – így nevezik őt a
szomszédok – fiatal korától van a lakásban. Volk-farkas, volcsiha-nőstényfarkas.
A jobb falon a két ablak mellett két 50x80-as szentkép. A templom égésekor hozták ki,
minden szentképet meg tudtak menteni, ő kettőt kapott: megőrzésre. A többit elosztották a
puzanovóiaknál. Szűz Mária a Kisdeddel, a másik meg Jézus, a köntösét mellén szétnyitja,
látszik a sugárzó szíve. Rendben tartja. Fényes, tiszta a kerete is. A falra vannak akasztva. A
ház 50 éves, rönkökből van, már lehetne rajta valamit javítani, de nincs férfi a háznál, így
minden bajos.
[…]
Fogalmam sincs, mi lesz itt velem? Meddig kell itt lennem? Egyáltalán miért hoztak ide?
Hiszen nem igaz, hogy ha el akartak volna engedni, nem tehették volna meg a lágerben. Itt
valami nagy disznóság történt, de nem tudom elhárítani, sem meggátolni. Ha férfi lenne a
háznál, akkor még csak el lennénk valahogy. Mennénk együtt dolgozni.
Vajon meddig kell itt lennem? 1-2-3-hónapig? És miért? Minek nekem kert? Félek a jövőtől!
Innen levelet sem írhatok. Hogy adhatnék hírt magamról? Otthon nem tudják, hogy lágerben
voltam. Azt sem, hogy most miért nem adok magamról életjelt! Bizonytalan jövő,
kilátástalanság, kedvetlenség vesz rajtam erőt. Mennyivel lesz itt jobb, mint a lágerben volt?
[…]
MÁJUS 10., SZERDA. Világos van, Surka még fekszik, tán alszik is! Volkova a konyhában
tesz-vesz. Ég a tűz, hallani a ropogását. Fával tüzel a faluban mindenki. Az ingyen van,
szénnel meg nem is lehetne a kemencédben fűteni. Az utca csendes. A teheneket még nem

7
hajtják ki, nincs még legelnivaló fű. Alig látszik ki az idei sarj. A nyírfák már rügyeznek. A
nyír barkái is lógnak az ágakon. Érzik mindenhol a tavasz illata, de ez még nem az igazi.
Apró virágok nyílnak minden. Pár nap múlva már elborít mindent a virág és az illat! Hirtelen
jön a tavasz. Két hétig tart. Az alatt kinő a levél, kivirágzik minden. A méhek és egyéb
bogarak ellepik a földet és a fákat. Az ablakból ellátni a patakon túlra. Sűrű bozótos – bokros
árterület mindenfelé – fák csak egy kilométerre látszanak. Ott sűrű erdő van. Sík terület, alig
magasabb a folyó szintjénél 5 méterrel.
Nem kelek fel, mit is csinálnék? Egyáltalán, mit fogok itt csinálni? A láger után ez szokatlan.
Ott tudtam, holnap mi lesz a dolgom! Itt semmi sem biztos! Majd ha dolgozni fogunk, rend
lesz. De meddig kell itt lennem? Ha már az elnök kertet emlegetett, akkor 3–4 hónapot is
számítani lehet! Mi tarthat olyan sokáig? Miért nem intézik el hamarabb? A pénzemet mikor
kapom meg? A ruhatáram is silány. Csak munkaruhám van – igaz, minden új. A magas szárú
cipőm nemrég kaptam. Fehérneműm egy váltás sincs. Csak ami rajtam van! Ki ad nekem itt
valamit? Hiszen dolgozni fogok, de abból csak a betakarítás után lesz pénz! Akkorra már nem
szeretnék itt lenni. Nem tudok tervezni, előre gondolkodni. Célt tűzni magam elé. Lógok a
levegőben! Se kint, se bent! Nem rendelkezem, magammal.
[…]
Délig senki sem keresett. Akkor jött a brigádvezető, Azsarov Mihail. Szép férfi! Középszőke,
magas, eres kék szemmel. Bemutatkozik, ő lesz a brigádvezetőm. Még nincs munka, még
néhány nap és megkezdődnek a tavaszi munkálatok. Először csak a falu környékén, az
állattartó telepeken lesz munka. Fel kell ásni egy 3 méteres sávot a fák között, hogy a tavalyi
fű maradéka meg ne gyújtsa a fából készült istállókat és ólakat. A fák között nem lehet
szántani sem lóval, sem traktorral. Kézi eszközökkel kell a száraz füvet beforgatni a földbe
annyira, hogy esetleges tüzek esetén ne terjedjen el a láng. De ez is csak 15-től lesz. Addig
ismerkedjek a faluval, menjek barátkozni. Bármelyik házba bemehetek, mindenki tud rólam,
szívesen látnak mindenhol. Ha akarok, kezdhetek náluk. A gyerekek most otthon vannak. A
lányok is! – tette hozzá nyomatékkal! Vagy csak nekem tűnt úgy?
[…]
MÁJUS 12. PÉNTEK. Tegnap sem történt említésre méltó esemény. Volt néhány látogató, én
ki se mentem az udvaron kívül sehová, WC az istálló! A sarokba járt minden tagja a
családnak. Van egy régi, oldalra dőlt faépítmény, valaha az volt a WC, de mára már
belesüppedt a földbe és oldalra dőlt. Meg kéne csinálni, vagy másikat építeni. Erre egyelőre
nem gondolok. Kimennék, elcsavarognék, de még él bennem a lágerek bezártsága, a dróttól
való félelem.
[…]
Ha történetesen Maruszja Zjablicova házába kerülök, minden bizonnyal ő talált volna
lehetőséget arra, hogy közel férkőzzön hozzám, hiszen 22 éves, már semmire sem váró,
vénlánynak számított a faluban. Ők voltak a legmódosabbak közül valók, a nagybátyja a
párttitkár, a bolt vezetése is az ő kezükben volt. Arról, hogy a faluban bolt is van, még akkor
sem tudtam, mikor elkerültem Puzanovóból. Nekem pénzem sem érkezésemkor, sem
távozásomkor nem volt. Így a boltban sem volt keresnivalóm. De nem is tudtam a létezéséről.
Reggel korán – 5-kor – indultam munkába, télen meg sötétben. Mikor láttam volna, hogy
megy valaki a boltba? Egyébként a bolt is Maruszjáék házában volt, csak. abban nem laktak.
A boltot tőlük bérelte, vagyis az- állami szektornak adták ki bérbe.

8
Velem egymagasságú, egyenes tartású, szőkésbarna hajú, szürkéskék szemű lány volt. A falu
legszebb lányaként tartották számon. Minden lány elismerte az ő fölényét szépségben.
Öltözködni is ő öltözködött a legszebben. Sok holmija volt a határon túlról. Még a háború
alatti és utáni csomagokból kapta. Hoztak is neki leszereléskor mindent. Minden katona és
tiszt küldhetett haza csomagot, havonta egy súlyhatárig. Hát, amit lehetett küldték.
Hadizsákmányként. Így mondták! Egy csomó habselyem holmit is küldtek. Itt viszont nem
volt megfelelő szappan, nem lehetett kapni, ezért a fürdésnél keletkezett hamut tették a vízbe,
abból készítették a lúgot a mosáshoz. Néha mi is azzal mostunk fejet. Az kieszi a tetveket, ha
vannak, de a fejbőrt is kisebesíti. Hát azzal kimosták a habselyem bugyikat, hálóingeket, el is
lehetett dobni! Szétette a lúg! Mondták is, hogy szépek az európai holmik, de nem szabad
kimosni, mert nem tartósak, az első mosásnál szétmennek! Egy lány megmutatta, milyen inget
kapott ő is, de nem meri kimosni. Persze mindent egyszerre mosnak, viszik a patakhoz, ott
kimossák, de előtte kiáztatják lúgban. Néha olyan erős, hogy kimarja a szemet, ha
belefröccsen. Megmutattam neki, hogy pipereszappannal ki lehet mosni. De akkor nem volt
pipereszappan, most meg már alig van habselyem ing, bugyi! Ezt máshol, másoktól is
hallottam. Nem ismerték itt a finom dolgokat. Az öregek azok még emlékeztek a cári időkből
sok mindenre, de az itt született fiatalok, 30 év alattiak, már csak a szovjet által termelt árut
ismerték. Azok minősége meg – pláne a háború alatt és után – silány minőségű volt. Igaz, ami
kitűnő minőségben készült, azt ide nem szállították.
[…]
Tehát én nem Maruszjához, hanem Surához kerültem! Neki viszont semmi esélye sem volt
nálam! Nem is igyekezett egy cseppet sem. Senkivel sem barátkozott a fiúk közül. Pedig
voltak 18 évesek is néhányan. Készültek bevonulni. Már négyen tudták, hogy ősszel
bevonulnak! Egyikük sem volt nős.
[…]
Hogy Volkova miért adott nekem többet, mint ami járt? Uszkov miért csak annyit írt ki,
amennyit kiírt? Nem tudom, kik határozták meg a fejadagomat egy napra. Gondolhatták, hogy
amit kiírtak, az nem elég! Sem a fél kiló gabona, mert ha kenyeret sütnek belőle, az sem lesz
több mint a lágerminimum! Igaz, itt nem lopnak el belőle! Meg a minőség is jobb, kevesebb
vízzel készítik el. De azon kívül semmi? Később húst is kiírtak. Azt sem kellett a beadáskor
kiírnia. 3 kilót egy hónapra. Ez volt a fejadagom! Vagyis, azért tettek lányos házhoz, hogy ne
kelljen keresgélnem a megélhetéshez a hozzávalót, helyben megkapok mindent, csak éljek
össze Surával! Erre ment ki az egész elhelyezésem. Ki lettem szolgáltatva a
körülményeimnek!
[…]
A kolhozban sok állatot tartottak, mert tervezve volt az állam által. De ott állatot tartani, télre,
ahol fűteni kell, fával, és nincs a közelben elegendő anyag, nem célszerű! A kolhoznak 6-12
kilométerre kell mennie fát vágni! Tüzelőnek! A munkaerő korlátozott. Fizetés nincs.
Szállítóeszköz kevés. Gépkocsi kettő volt, ottmaradt a fronton. Eddig még nem vehettek,
hiszen nincs rá pénz! Ökrökkel szállítanak a lovak mellett. Az lassú. Egyre távolabbról kell a
tűzifát szállítani. Csak a saját területen van ingyen fa. De néhol már jelképes összeget fizetni
kell. A fizetés is csak jelképes. Vagyis, arra sem telik! A traktorokkal a gépállomás

9
rendelkezik.6
Ha kell, onnan kell bérelni. Pénzt kell átutalni. A kenyér 2,20. Egy mázsa
búzáért 5,00-öt kap a kolhoz. A piacon Tyuhtétban egy pud – 16 kiló – vízimalomban őrült
lisztért 45–50-et kellett fizetni. Elmegy egy munkásnő – vagy ritkán munkás – fáért. Kivágja,
felrakja, visszacammog az ökörrel vagy lóval, 11–12 óra. Télen egy fuvart kell szállítania,
mert nem szabad a lovakat túlterhelni. Nincsenek istállóban. Zabot csak a tavaszi munkák
megkezdése előtt egy héttel kapnak. Abból is kevés van. 9 után jön fel a Nap, 3-kor sötét van.
A december és január így telik el. Naponta így is legkevesebb 5 szánnal kell fát szállítani,
azon kívül, amit a tagok már ősszel előkészítettek téli fűtésre. Mert csak vizes fával nehéz jó
meleget csinálni! Egy fuvar szállítással együtt 0,75 munkaegység. Legjobb esetben is fél kiló
gabona! De van kolhoz, ahol 35 deka! Tehát nem lenne szabad állatot tartani! Csak annyit,
amennyi a saját részre kell. Akinek lehetősége van, tartson többet. Lássa el szénával,
meleggel, szállítással. A többletet úgyis leadná a piacnak. De akkor mit osztana el az állam?
Ha több állatot tartanék a saját gazdaságomban, megemelik sokkal többre az adót. Egy tehenet
kell tartanom, hiszen tejet, vajat le kell adnom minden évben − egy megállapított
mennyiséget. Egy bőrt is, tehát kell egy borjút is nevelnem. Ha nem lesz borjú, hiszen
előfordul, akkor meg kell vennem a bőrt. A tehén, ha megdöglik, ritkán ilyen is van, akkor a
kolhoz ad, borjúja volt, de ezt megint fizetni kell. Egyedülállóak nem mindig tartanak tehenet.
Volt olyan asszony, özvegy, két gyerekkel, nem volt tehene. A leadást mással kellett pótolnia.
Bármivel, amit le kellett adnia.
[…]
Megérkeztünk a telepre. Mindenki ott volt, csak mi és egy fiatalasszony késett. A többiek már
dolgoztak. Kapákkal és ásókkal forgatták a füvet, a száraz tavalyi gazt a föld alá. Nem kell
mélyen beásni, a lényeg, hogy esetleges tűz esetén ne terjedjen át a tűz a száraz növényzeten a
faépületekre. Mi is nekiláttunk. Csináltuk ezt a játéknak ezt a játéknak tűnő tevékenységet, 8
órakor evés. Aki akart, evett. Mi Surával otthon ettünk, de mások sem dolgoztak addig, amíg
a többiek ettek. Utána ebédig sokat haladtunk.
A nők énekeltek, szép, ismert és ismeretlen dalokat. Messziről szintén énekszó hallatszott…
Mire eljött az ebédidő, már látni lehetett a másik brigádot. Ott is csak nők dolgoztak. Ebben a
brigádban is csak én voltam férfi. Nekem adtak munkát, mert dolgoznom kell a
fejadagelőlegért! Ebédhez készülődtünk. Megittam a tejet, kevés kenyeret ettem hozzá.
Hamar befejeztem. Ültem a sok nő között, 15-en voltak. Annyi a másik brigád is. A lányok
néznek, nem is titkolják, tetszem nekik. Az asszonyok bíztatják őket, szeressenek belém!
Egyszer csak odajön a másik brigádból négy fiatal megtermett nő, felkapnak, kezem-lábam a
levegőben, elvittek a másik brigádhoz! Ott már le volt egy terítőre rakva mindenféle étel.
Egyél, fogyassz a mi ebédünkből, ha már a saját brigádod lányai nem vendégeltek meg! Tej,
főtt tojás, pogácsák, kolbász, túró, hagyma, savanyú káposzta. Szóval az, amit ők is esznek. A
mi lányaink meg jönnek. Kérnek vissza! De nem engednek, sőt, délután helyettem is dolgozni
fognak! Szemrehányást tesznek a brigádnak, egy fiú van a brigádban, mégis dolgoztatják,
ahelyett, hogy megbecsülnék.
[…]
6
A kolhozok nem tarthattak tulajdonukban gépet, a mezőgazdasági gépmunka az az állami gépállomások
feladata volt. A Szovjetunióban a gép- és traktorállomások felállításáról 1929-ben született határozat. (Lásd
ehhez SZAKÁCS SÁNDOR: A Szovjetunió mezőgazdasága (1917–1939). Agrártörténeti Szemle. 1979. 1–2. sz. 95–
141. 132.) Magyarországon 1948-ban alakították ki a gépállomásokat. (ESTÓK JÁNOS–GUNST PÉTER–FEHÉR
GYÖRGY–VARGA ZSUZSANNA: Agrárvilág Magyarországon 1848–2002. Argumentum Kiadó–Magyar
Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2003. 292.) A két ország gépállomásainak sorsát illetően alapvető különbség volt,
hogy azok a Szovjetunióban jóval tovább működtek, mint idehaza. Magyarországon ugyanis 1956 után
fokozatosan felszámolták azokat, s engedélyezték a téeszek számára a saját géppark vásárlását.

10
Délután négyig dolgozunk, másnapra be lesz fejezve. Elindultunk a falu felé. Én nem sietek,
Sura a barátnőivel megy. Nem az úton, hanem az erdőn keresztül megyek. El nem tévedek,
hiszen egy irányban lehet csak menni, a kapu irányába. Csak ott lehet a faluba bemenni. Vagy
100 méterre az úttól haladok, egyedül. Szerették volna, ha velük megyek, de inkább egyedül
maradtam, így nem kell beszélgetnem. Hiszen sok szót értek, de nőkkel mégis kevés a
szókincsem! Ez nem láger, hogy káromkodással kipótolom! – ha nincs megfelelő szavam
arra, amit mondani akarok.
[…]
MÁJUS 13., SZOMBAT. Reggel nem késünk el. Sokan baktatunk szerszámokkal a telep felé.
Férfi ma sincs egy sem rajtam kívül. Úgy látszik, nők között fogok dolgozni! Ebédkor mind a
két brigád hozza az ennivalót! Egy-egy falatot eszem a felkínált ételekből, nem illik
visszautasítani. Tudják, hogy ennivalóm sincs, csak az, amit a kolhoz ad. Meg Volkova. Ez a
kiszolgáltatott állapot meddig tarthat? Semmi esélyem arra, hogy változtassak. Ha csak
sürgősen meg nem nősülök! Ha este Surával fekszem le, ezt a falu tudomásul veszi,
megoldottnak látják a problémát! Mert addig, amíg ez nem történik meg, én egy állandó
probléma leszek a faluban! A semmiből nem lehet megélni! Segítséget sehonnan sem
várhatok! Ha csak el nem küldik a lágeri pénzem!7
Fradkin őrnagy azt mondta, hivatalból is megkérik a pénzt, de én is megírtam a kérelmet.
Csak lenne már belőle valami! Vennék egy váltás fehérneműt! Itt szinte mindenki
háziszőttesben jár! A kolhoz veti a lent, kendert. Kévékbe kötik, szárítják, egy részét kiosztják
a munkaegységre. A többi megy Oszkarovkába, a lengyárba. Ott feldolgozzák, nem kevés
embernek adva fizetést, amíg tart a szezon. Az állami vállalat fizeti a béreket, a kolhoz adja a
munkásokat. Egy részét munkaegységben, egy részét készpénzben kapják meg.
[…]
MÁJUS 14., VASÁRNAP. Vasárnap hívnak a fiúk Karpenkóéktól, menjünk sétálni,
megmutatják a környéket. Elindultunk. Szemben velünk lakik egy kislány, Zina. Vékony,
platinaszőke, hosszú hajú, kecses teremtés. 45 kiló, ha van. Elüt a többi testesebb lánytól.
Orra kissé hosszúkás, arisztokratikus. Szempillái hosszúak, szemöldöke ívelt, arca
természetes pírral ég. Szemei kékes-szürkések, nézése határozott. 16 éves, most tudtam meg,
hozzánk csatlakozott, jön velünk, ha engedjük.
[…]
Zina elmondja, hogy szülei Novoszibirszkben vannak, két éve, hogy ő a nagynénjénél lakik.
Most nem jár iskolába, hét évet járt Novoszibirszkben. Dolgozik, mint a többiek, ha a szülei
elviszik újra magukhoz, tanulni fog tovább. Törékeny alakja elüt a falusi lányok telt
formájától!
Zina klasszikusan szép! A bőre fehér, szinte kékes az alatta futó erektől, orra arisztokratikus!
Kezei, ujjai hosszúak, zongorázni kell ilyen ujjakkal. Ezt mind elmondom neki, hálásan néz
rám. Érzem, itt valami titok lappang, de nem merem megkérdezni! Elszoktam a
kérdezősködéstől. Pedig mindent meg akarok tudni, de kell egy kis idő, míg újra kérdezni
merek. Aki kérdez, az gyanús! Ezt megtanultam hamar! Amit mondanak, szó nélkül teljesítsd,
nem a te dolgod, hogy gondolkozzál! Élj úgy, ahogy akarják! Nem tudod? Megtanítjuk! Nem
7
A szerző a lágerben egy idő után kapott némi pénzt, de abból – elmondása szerint – sokat levontak ilyen-olyan
jogcímen, pl. a mosásra, a fűtésre, a takarítás, az őrzésre.

11
akarod? Kényszerítünk! Ezt itt szó szerint kell venni! Aki ezt nem tartja be, annak vége! A
kolhoz drótnélküli láger, de a határait ne próbáld meg átlépni! Akkor a drótkerítéses lágerbe
kerülsz!
Zinának nem csak az orra volt más, mint kellene, nem fitos, hanem egyenes, de keskeny
arcához a szemei is nagyok voltak. Ilyen szemekkel meg lehetne hódítani az egész világot. De
Zinának volt egy nagyon nagy hátránya a többiekkel szemben. Szülei – később tudtam meg –
lágerben vannak! Több évre ítélve, politikaiak! Azért kellett neki a „nagynénjéhez” költöznie.
Mindenüket elkobozták, tehát neki semmi esélye sem volt arra, hogy itt férjhez mehessen.
Még ha kétszer annyi is a fiú, mint amennyi van, őt akkor is hátrasorolnák!
[…]
MÁJUS 15. HÉTFŐ. Ma kimentek a traktorok, kezdődik a tavaszi szántás. Ahol szárazabb,
mint a fennsíkokon, lehet szántani. Szombaton megjöttek a gépállomásról a traktorok. Viktor
Hramihin is traktoron dolgozik. Kívüle még 4 traktoros van a faluban, vagyis van több, de 3
lánctalpas, egy körmös dolgozik Puzanovóban.8
A rozsot már ősszel elvetették. A föld nagy
részét is felszántották. Most kultivátorral fellazítják, utána vetnek. Három traktoros segíti a
munkát a járásból. Így 3 lánctalpas és egy körmös szánthat. Egy darabot 3 lánctalpas fogott
be, a teljesítményünket egy lapon vezetik. A többiek különböző helyeken szántanak. Kell két-
három nap, mire beindul a rendes munka. A talaj mindenhol nagyon nedves még.
Mi meg a gabonaraktárban dolgozunk. Tisztítani, tisztítani, csávázni kell a vetőmagot. A
raktár egy nagy, 3x10-es épületből áll. Padlása nincs, felül szellőző ablakok vannak, rengeteg
galamb száll ki-be. Vagy ötvenen repkednek. Mennyit ettek meg a tél folyamán a gabonából?
Itt teleltek át! Ugyanolyanok, mint a pestiek! Vagy a velenceiek! Kicsi a világ!
[…]
A gabonatáblák 98%-ban újra valamilyen gabonával lettek bevetve. 10 hektár krumpli, 10
hektár kender, 4 hektár tarlórépa. Semmi egyéb. Igaz, 3 hektár borsó is van néha. Most nincs.
Nincs lehetőség vetésforgóra. Trágyát sem visznek a földekre. A háztáji kertek a ház mellett
vannak. Fél hektár, esetleg egy hektár. Ha a családban 2–3 munkás van, mindegyiknek jár a
háztáji. Így a megélhetés alapja a háztájiból kerül ki. A saját tehén trágyáját kihordják a
kertbe. A háztájit csak kertnek nevezik. Mind be van kerítve vastag fiatal rönkökkel.
[…]
A tenyésztelep trágyahalmait csak a folyóig viszik. Itt a meder meredeken eső lejtőn érhető el.
Ott leszórják, majd évek alatt feltöltődik egy darab. Akkor arrább viszik a trágyát. Lehetne
kiszórni a földekre, de ahhoz lovak, szánok, esetleg kocsik, munkaegységek ezrei, munkások
kellenének. Az őszi szántás és trágyahordás, betakarítás egyszerre történik.
[…]
8
A lánctalpas traktor fémből (acélból) készült lánctalpakkal rendelkezett, a lánctalp a rossz talajviszonyok miatti
könnyebb közlekedést segítette elő. A lánctalpas traktortípust az 1960-as évektől kezdve elkezdték kiszorítani a
gumikeréken futó traktorok. A körmös traktor elnevezését a hátsó, acélból készült kerekekre szerelhető
acélkörmök miatt kapta (a körmök az abroncson keresztbe futottak), azok a jobb kapaszkodást szolgálták; közúti
közlekedéskor azok levehetők voltak, esetleg védőborítás került rájuk. A körmös traktortípus az 1900-as évek
elejétől kezdődően terjedt el, az 1950-es évekre már elavultnak számított.

12
Mióta megszűnt a magángazdálkodás, nem trágyázták a földeket. A trágya a 10–15 méteres
vastagságban egész a folyóig leérve összenyomódik, fekete, éghető anyagot hoz létre. Ha
meggyullad, nem lehet eloltani, mert mélyen a felszín alatt ég. Füstje megkeseríti az emberek
életét heteken keresztül!
[…]
Este Azsarov bejelenti, hogy holnap a lányával, Surával ketten fogunk vetőgéphez magot
szállítani. Sura mindent megmutat, megtanít befogni, hiszen már megmondta, hogy befogni
sem tudok! Még a szerszámok neveit sem ismerem! De miért nem lehet két lóval szállítani?
Hiszen úgyis gyalog fogok a tyelega9
mellett menni, helyettem 60 kiló magot rakok a kocsira.
Eleinte ketten megyünk, ha már nekem is megy, mehetek külön! Majd Sura beszól értem. Ők
a faluból kivezető úton, felettünk laknak. Egy az utca, csak ők négy házzal és két telekkel
kijjebb laknak. 250 méterre tőlünk.
A szobatársnőm, Sura is szállította a magot, vagy harmincan voltunk beosztva. Ki
messzebbre, ki közelebbre vitte a vetőgépekhez. Aki messzebbre vitte, annak jobb volt, nem
kellett, csak két fuvart vinnie. Aki közelbe vitte, annak 3–5 fuvarja is volt egy nap. Igaz,
annak a felrakásáért zsákba szedéséért is külön fizettek. Vagyis írták az egységet. Közeli
utakon így mindenféleképpen többet lehetett dolgozni, így keresni is.
Hogy miért nem a mi Suránkhoz osztott be Azsarov? Mert volt esze! Az ő Surája – a göndör
Lida húga – százszorszép volt a 15 éves lányok között!
[…]
Sura erős testű, dereka keskeny, csípője széles, válla alig szélesebb a derekánál! De ahogy a
zsákokat felrakta a kocsira, azt látni kellett! Semmivel sem maradt el tőlem! Megemelte,
feltette, majd újra. Mintha tollpárna lett volna! Csintalan mosoly bujkál állandóan a
szemében. Talán otthon a mama kioktatta, vagy már ilyennek született? Hiszen Lida is
hasonlít rá.
A víz 30 centire mélyült, a fűtől nem lehetett látni, milyen az út. A talaj még lágy volt, elakadt
a kocsi. Surát leemeltem a kocsiról, kivittem 10 méterre, letettem a fűre. Egyenkint kihordtam
a zsákok felét, ötöt, a többivel már elbír a kis ló. Felraktuk, indulunk tovább. Kértem Surát, ne
üljön fel, hiszen a ló nem bírja a sárban húzni a kocsit. De ő azt mondta, innen már jó út lesz,
felülhetünk mindketten. És már fent is volt, előrehúzta a térdét, rátette a kezét összekulcsolva,
ráhajtotta a fejét és nézett. Egyforma magasak voltunk, de ő valamivel súlyosabb volt nálam.
Holnap lemérem magam, meg őt is. Csak ne látnám a fehérneműjét! Ráadásul, hogy látja,
nézem, hátrafekszik, a combjai teljesen kilátszanak! Formás sima bőrű, szép teremtés! Ha
most leveszem a kocsiról, akkor holnap már vele lehetek, míg akarok! De hiszen még gyerek!
Biztosra ment az apja! Ha a háznál nem kellett Sura, akkor az ő Surája talán kelleni fog! Azért
tett össze vele, kiöltöztették, tán meg is magyarázta az anyja, mit hogyan tegyen? Mondja,
elmegy a bokorba, mindjárt jön. Erre én is kihasználtam a lehetőséget, és elvégzem a dolgom,
pillanat az egész, csak egy kis bokor mellé állok. Vagy két perc múlva jön. Úgy néz rám, mint
egy elveszett gyerekre. Szinte félek a szemétől! Benne a kérdés: hát nem kellek? Haladunk
szótlanul. Elkezdek énekelni. Rég nem énekeltem! Budapest, Budapest! Álmaim királya,
Budapest! Miért ez jutott eszembe? – ma sem tudom! Szép ének, szerettem mindig, mikor
nagyfilmek előtt a mozikban ezt a kisfilmet vetítették. Hiszen pestinek éreztem magam. Sura
hallgatta. Mikor abbahagytam, kérte, énekeljem el még egyszer! Elénekeltem.
9
Lóvontatású, négykerekű szállítójármű (kordé), melyet főként teherfuvarozására használtak Oroszországban,
illetve később a Szovjetunióban.

13
Mikor leemeltem a kocsiról, átfogta a nyakam, utána állt mellettem és nem engedett el.
Elnézett mellettem, de állt, én meg majd felrobbantam! Pillanatokig tartott csak! Féltem ettől
a kislánytól, mert nagylány! Féltem magamtól, mert nem akartam senkivel kikezdeni. Az a
véget jelentette volna számomra. Menekülni kellene, de hová? Mi lesz itt velem?
Végre megérkeztünk. Vagy 200 hektáros fennsík. Elég száraz, már vet a gép, tett néhány kört.
Tele vetőgéppel jöttek ki a raktárból. Ez a kolhoz legtávolabbi területe. Utána már Lazarevka
van, a föld is oda tartozik. Surával lerakjuk a magot, de mondja a traktoros, hogy a két
vetőgépben van már annyi hely, önthetjük egyenesen a gépbe.
Visszaindultunk. Mindketten ülünk a kocsin. Surának énekelgetek, pesti nótákat, slágereket.
Neki minden tetszik.
Kérte a bal kezem, jósolni fog! Itt miden nő tud jósolni! Nézi, nézi, de nem mond semmit. Mit
látsz? Sok mindent? Igen, mondja vidáman. Ha tudná, mennyire vágyom rá! De nekem itt
senkivel sem szabad jóban lennem! Nem akarok megnősülni! Hiába lenne akármelyikőtök
velem, nekem nem szabad itt elköteleznem magam! Vajon meddig fogom én ezt kibírni?
[…]
Kezdem összeszedni magam, 60 kiló vagyok! Tehát magamra szedtem valamennyit. Sura 70
kiló! Olyan magas, mint én!
[…]
Egész jól megértem már az ökröt. Reggel kiabálom a nevét, jön, bedugja a fejét a szerszámba,
a hámba, indulunk. Sosem terhelem túl, de el kell vinnie annyit, mint a nagyoknak. Legfeljebb
egy fordulóval többet csinálunk. Dolgozhatnék kevesebbet is, de így el vagyok foglalva, nem
kell arra gondolnom, hogy mi is lesz velem! Így is sokat jár rajta az eszem! Miért nincs itt
még a pénzem? Miért nem kapok semmi értesítést sehonnan? Írtam egy levelet a lágerbe
Makarovnak,10
egy hete, várom a választ. Megírtam, hogy nem engedtek haza, nincs még
iratom sem. Azt el kell várnom Moszkvából, meg a pénzemet sem küldték el. Ha tud, nézzen
ott utána, mi van a járandóságommal! Kapott-e levelet Magyarországról. Én innen egyelőre
nem írok, hiszen készülök haza.
[…]
Híztam hat kilót, amióta itt vagyok. Bárhová megyek, kínálnak valamivel. Pedig rengeteget
dolgozom. Minden 10 napban kiírják az irodában, ki mennyi munkaegységet szerzett.
Májusban 26 munkaegységem lett, fél hónap alatt. Surának 27. Azsarov Surájának 23. Ebben
a hónapban lesz 65–70 egységem. Keveseknek lesz annyi! Már könnyebben emelem fel a
zsákokat, még ha 60 kiló van benne, akkor is.
[…]
JÚNIUS 21., SZERDA. Ma zabot vetünk. Már csak mi dolgozunk. A többi traktort bevitték
javításra a gépállomásra, Tyuhtétba. Holnap befejezzük. 22 hektár az egész. Mondom nekik,
ebből sem lesz már semmi! Hiszen ma 22 van, és a nyár, vagyis az év közepe! Holnaptól már
rövidülnek a napok.
Még június elején, mikor a kertek alatt vetettek, egyik délután mondja Azsarov, már munka
után, de még világosban, vinnék még egy fuvar vetőmagot – búzát – a kertek alá, a kerítés
10
Valentin Mihajlovics Makarov, Gúth Zoltán lágerbeli barátja, tisztként dezertált a szovjet hadseregből
Budapesten, de elfogták, s 25 éves büntetést kapott hazaárulásért. Jól beszélt magyarul, a felesége is magyar volt.

14
mellé. Korán reggel kell a kezdéshez. Vittem a kocsit a magtárhoz, feltettünk néhány zsákkal.
Mondja Azsarov, elég, öt zsákkal már lehet kezdeni. Az egy vetőgéppel sincs, de ha elég, hát
elég. Miért ne vihetnék többet, ha lehet? Hiszen az ökör még három zsákkal elvisz este is.
Nekem is egy tizeddel több lenne a munkaegységem!
Reggel aztán odairányítanak egy fuvarral. Hát a traktoros vár, beöntjük a gépbe, indul.
Mondom Azsarovnak, eltűnt az éjjel a búza! Mind az öt zsák! Éppen az ő kertjük alá rakatta.
Akkor jöttem rá, miért kellett nekem 250 kilót kivinni! Az bement a saját lábán Azsarov
házába! Mondta is, hogy ne szóljak senkinek, majd én is iszom a szamagonból.11
Vagyis ital
lesz belőle! Egy kis kalács is a maradékból! Egy megszervezett lopás! De mindenki tudta,
tehát sokan fognak inni belőle. Vajon hány zsákkal loptak el a vetőmagból, míg tartott a
vetés? Hiszen éjjel-nappal vetettek! Aki akart, haza is vihetett belőle. Éjjel senkit sem
ellenőriztek. Igaz, nappal se!
Lazarevkában egy vetőgépben eső miatt benne hagyták a rozsot. Egy fiú, aki éppen akkor
szerelt le a katonaságtól, nősülni készült. A menyasszonyával elvittek a gépből egy mázsányi
rozsot. Szamagonkának. Megtudták! Okosabban kellett volna megszervezni. A lány, mint
felbujtó, 20, a fiú 18 évet kapott! Éppen két évvel azelőtt, hogy én idekerültem. De a nép élni
akar, és megszerzi magának a karéj kenyeret! Ott, ahol lehet!
JÚNIUS 23., PÉNTEK. Kaptam levelet Valentintől. Arra kér, ha hazakerülök, menjek el M.
úrhoz. Kérjem meg őket, hogy a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül küldjön a ruhájából
egy csomaggal. Egyébként nem írt levelet senkinek. Ha akarom, nekem ír. De már elutazom,
nem kapom meg. A pénzemről nem tud informálni. Hogyan tudnék írni haza?
[…]
Tegnap befejeztük a zab vetését. Ezzel vége a tavaszi munkáknak, lehet a háztájival
foglalkozni. A kertek már fel vannak szántva. A répa, káposzta el van vetve, petrezselymet
nem láttam, se zellert. Itt még nem ismerik. Vagy ha ismerték, most nem vetik. Trágyából
nagy ágyasokat készítenek, félméterenként vödörnyi lyukakba földet hordanak, abba vetik az
uborka magját. Üveggel, edénnyel, átlátszó dolgokkal letakarják. Júniusban még elfagyhat.
Egyik nap 25 fok meleg, másnap 5 fok fagy éjjel! Jön egy kis északi szél, elviszi az uborkát,
ha nincs lefedve.
[…]
A faluban sok ismerősöm van már. Főleg nők, ők többen vannak. Katyja Putyincova jön
velem szemben. Int, levelem van! Hát Olga12
levelét küldte utánam a lágerből a cenzor! Ennyi
idő után! 6 hétig volt nála! Még ma írok Olgának! A követnek is! Két borítékot kérek.
[…]
Este áthívott Babajeva. Tőlünk a negyedik házban lakott, egyedül. Férje meghalt a fronton,
’43-ban. A fia rendőr Tyuhtétban. Hadnagy. Holnap vendégségbe jön. Jó ebédet készít,
meghívta Uszkovot is. Nekem akarnak olyan keresztelőfélét csinálni, mert a lányok nem
tudják kimondani a Zoltánt! Keresnek egy nevet, ami nekem megfelel és orosz. Iszunk rá
egyet és lesz kimondható nevem! Egy fülemüle, nekem mindegy! Eljövök! Ebédre.
11
Házi főzésű vodka.
12
Barkaszi Olga, Gúth Zoltán kárpátaljai ismerőse, levelezőpartnere. A visszaemlékezés írója a lágerből az ő
segítségével tudott levelezni a szüleivel, testvéreivel A levelet ismerősök átjuttatták a szovjet−magyar határon,
majd már magyar területen postára adták.

15
[…]
Délben elmentem Babajevához. Uszkov nemsoká utánam érkezett Azsarovval. Babajev már
akkor ért ide, mikor kiszedték a levest. Öten ültünk az asztal körül. Nagy ház, szoba, konyha.
Mindkét helyiség 4x5-ös. Egy része a konyhának kamra lesz, de még nincs elkerítve.
Babajev bemutatkozik. Ugyanolyan kék egyenruhája van, mint az őrnagynak. Édesanyja
üveget tesz az asztalra. Szamagonka, de a fia hozott a járásból egy üveg vodkát, Oszobaja
Moszkovszkaját. Először abból töltött egy pohárral mindenkinek. Éppen öten voltunk.
Babajiha is megitta az első pohárral. Egy-egy deci jutott mindenkinek. Leves, finom ízű,
húsleves, utána egy pohár szamagonka. Mielőtt ittunk, mondja Uszkov, hogy keressünk olyan
keresztnevet, ami hasonlít a Zoltánhoz, de orosz! Én nem tudom, milyen nevek vannak, ők
sorolják. Nekem mindegy, hiszen csak itt fognak az új keresztnevemen szólítani. Izoszim!
Ebben maradtunk. Annak a becézése Zonyja. Zonyka! Hát legyek Zonya!
[…]
JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK. Reggel minden lány és 6 fiú a vízimalomhoz lett kirendelve. Ott
eléggé sóderos a homok, onnan kell az útjavításhoz szállítani a kavicsot minden évben, mikor
a tavaszi munkák befejeződnek. A Szelszovjet kolhozai közösen javítják az utakat. Csak a
Bogatol−Tyuhtet útra vonatkozik a javítás. A többi út a kolhozok kezelésében van. Az a saját
földjüknek számít, tehát ők javítják, ha kell. Az állami utat, állami pénzen kell karban tartani.
A fuvardíjat is az állam fizeti. A kitermelt sóderért is fizet az állam. Persze nem kell sok
pénzre gondolni. De az út járhatóságát minden körülmények között biztosítani kellene, így az
állam is jól jár, meg a kolhoz is jó utakon közlekedik.
JÚNIUS 30., PÉNTEK. Este korán végeztem, még csak nyolc óra, de reggel hattól elég volt.
Vacsora után megírom a leveleket. Lida figyeli, hogy írom a latin betűket. Mondja, ők is
tanulták a latin betűket, mindet ismeri. Olvassa, amit írok, csak a kiejtése nem stimmel. Azért
meg lehetne érteni. Megdicsérem, ragyog az arca. Sokkal szebb lesz, mint a nővére. Már
látszanak a jelei nőiességének. Itt-ott domborodik.
A három levél két órát vett igénybe. A követségre nem sokat írtam. Két évre voltam ítélve,
letelt, nem adtak semmi iratot, hitegetnek, hogy majd megkapom. Kérem, adják tudtomra,
mikor kapok útlevelet, útiköltséget, mert a pénzemet sem kaptam meg. Várom a sürgős
intézkedést. Eddig azért nem írtam, mert hitegettek, azt mondták hamar kapok iratokat és
mehetek haza. Várom a választ! Megírtam a szüleim címét, kértem értesítsék őket is.
Olgának leírtam mindazt, ami velem történt. Kértem írja meg a Feri címét, írjon ő is.
Szüleimnek is írtam Magyarországra. Másnap Volkova elvitte Zjablicova Kátyának, holnap
elviszi Lazarevóba. Ezzel megtettem mindent, ami a körülményeimhez képest megtehettem.
[…]
Este mozi! A kultúrházban lesz a filmvetítés. Keskenyfilmes aggregát szolgáltatja az áramot.
A kultúrház is nagy lakás volt, két szobáját egybebontották, az lett a kultúrház. Épül az új
kolhoziroda is. A falu férfinépe már egy hónapja azon munkálkodik. Szállítják a fákat a védett
erdőből. Van még 10, azokat holnap nekünk kell beszállítani a kolhozudvarra, vagyis a főutca
Uszkovék portájával szembeni telekre. Ott is volt egy ház, de elbontották. A helyén lesz az új
kolhoziroda. 4 sor rönk már egybe van faragva, az ötödik készül. A sok rönk szerteszét hever,
lányok-asszonyok hántják a kérgét, hogy hamarabb kiszáradjon, könnyebb legyen faragni.

16
JÚLIUS 7., PÉNTEK. A tegnapi mozi nem ért semmit, valami hadizsákmány film, már
egyszer volt a faluban. Én nem is néztem végig, teljesen élvezhetetlen volt. Karcolásokkal
teli, recsegő hanggal. A harmadik résznél hazamentem, lefeküdtem. Pedig a lányok táncoltak
is még utána, dörömböltek a csizmák.
[…]
JÚLIUS 8., SZOMBAT. Ma újra a járásba kell mennem, üzemanyagot hozok, és a
tejcsarnokba is kell egy hordó benzin. Reggel először kikocsizom a traktorokhoz, felteszem a
hordót. Után be a faluba, Tászjához. Az udvarra megyünk, hatalmas udvar. Körös-körül ólak,
istállók. Egy tehene van, borjas. Négy disznó, kettő már két mázsánál is nehezebb! Egy fialni
fog. Mindent megmutat. Egy külön épületben van a tejszeparáló. Most is jár, már behozták a
reggeli tejet. Télen mindent megfagyasztanak, akkor csak havonta kell beszállítani. A tej is
kevesebb meg a lakosság is készül november 7-re, újévre, karácsonyra. Itt az ünnepek a
pravoszláv naptár szerint tartatnak, később van minden, mint a katolikusoknál. De nem
hivatalos a karácsony, csak a nép ünnepli félhivatalosan. Eddig nem vettem észre, hogy a
népesség különösebben vallásos lenne. Néha jön vendégségbe valamelyik öregasszony
Volkovához. A szobában lévő szentképek felé vetnek három keresztet, de csak úgy,
kutyafuttában. Aztán trécselnek egy darabig, elmennek. Néha ő is vendégeskedik. Nő már a
krumpli, kilátszanak a levelek. Nemsoká kapálni kell. Ez a téma!
Tászja megkínál egy pohár szamagonnal. Ha sietek, időben lesz ebéd. A kocsis, aki hozza az
üzemanyagot, mindig nála ebédel. Hát, igyekezni fogok! Mekkora egy monstrum ez a nő! De
formás, csak minden olyan nagy rajta! A mellei meg a legnagyobban az egész faluban! Talán
éppen ezért nem foglalkoznak vele a falu férfiai! No, a feleségek is odafigyelnek rájuk! Lenne
csetepaté, mert ezek a lányok, ha egyszer már sikerült férjhez menniük, igyekeznek a családi
fészket megmenteni. Azért is szülnek azonnal gyereket! Meg azért, mert az jön magától. Itt
még egy gumit is probléma lenne venni, meg pénz sincs rá! A férfiaknak meg a gyerek után
járó pénz mindig készpénz! Az jár az anya jogán. Úgy is hívják, hogy anyasági segély.
Elméletileg a kolhoz pénzt is fizet, de az mindig levonásba megy az adóba. Vagyis a kolhoz
csak annyi pénzt kap, amennyi az üzemanyagra és az adóra kell! Azt sem kézhez adják,
hanem számlán utalják át a vállalatoknak, ahonnan az üzemanyagot kapják. Van, ahol az
aratás végére alig marad gabona. Ott aztán éhezik a nép! Mert addig egy szem gabonát sem
lehet kiadni a tagságnak, amíg a fele beszolgáltatás a terület után be nem lett szállítva a
központi magtárba, Bogatolba.
[…]
Elmentem Azsarovhoz, kérdeztem, mehetek-e Oszkarovkába? Ott él egy magyar fiú,
szeretnék vele találkozni. Semmi akadálya, de szóljak az elnöknek is. Elmentem Uszkovhoz.
Adott egy papírt, lepecsételte, hogy én a Szvetlüj Puty kolhoz dolgozója vagyok, engedéllyel
tartózkodom egy napot látogatás céljából Oszkarovkán. Ha kérik, meg kell mutatnom.
[…]
Napok óta valami furcsa zsongás van a faluban. A férfiak, ha összejönnek, mindjárt súgnak-
búgnak! Megyünk a frontra! Hallom néha, nagy nevetve kiabálják egymásnak, elváláskor.
Csak ma tudtam meg, hogy kitört a koreai háború! Hát, ha kitört, kitört! Az messze van, mi
meg itt vagyunk. Én meg szeretnék minél hamarabb otthon lenni. De miért nem válaszol a
követség?

17
[…]
Kis patakon kellett átmenni, hídja se nagy, nem férne el rajta 10 táncos sem. Az első nőt
meglátom, alig vannak az utcán. Vizet visz két vödörrel a hordófával. Kérdem, merre lakik
Somogyi Sztyepan? Nem hiszi, hogy otthon van, mindig a könyvtárba jár. De a házat
megmutatja.
Vagy 50 ház látszik, nem tudom, a falu mekkora lehet, dombos utcák, több is. Kopárabb, mint
Puzanovo. A házak szegényesebbek.
Bemegyek, kutya rohan ugatva felém. Kijön egy magas lány, piros mintás ruhában, térdig
mezítláb. Puzanovóban egy lányt sem láttam mezítláb! Elzavarja a kutyát, de az csak jön
felém. Simogassam meg, mindjárt elhallgat. Elcsendesedik, de nem megy el mellőlem. Bejön
a lakásba is, leül mellém. Már meg is barátkozott! A lány áll, kérdi, kit keresek? Mondom,
Sztyepant. A Somodit? Igen, én is magyar vagyok, Puzanovóból jöttem át, látogatóba. Jön
nemsoká, a könyvtárban van. Jó neki, nálunk még könyvtár sincs. Vagy van? Csak én nem
kérdeztem? Ha visszamegyek, kérek könyvet. Ott is kell lennie könyvnek.
[…]
A mama elküldi a lányát Pistáért. Már ebéd is elmúlt, vasárnap van, illene itt lennie. Mindig
annál a Kátyánál van! Itt ez a szép lány, ő meg azzal a banyával hál! Pedig csak azzal tudja
megfogni, hogy az öccse a főhadnagy a nyomozóknál Tyuhtétban, és az majd elintézi neki,
hogy odaköltözhessenek! Elment, mi meg itt maradtunk ketten!
Udvarolni kezdek, kipróbálom, amit Puzanovóban csak elképzelni merek! Itt nincs
kötelezettségem, mondhatok bókokat is. El is pirul, mikor dicsérem az alakját! Á, mondja,
nekem nincs jó alakom, se szép nem vagyok. Csak a 16 évesek a szépek! Én meg már 22
múltam! Nekünk csak a Jézuska hozhat valakit! Ha van kedvem, jöjjek át máskor is! Itt lesz
Sztyepan, elbeszélgetünk. Nem ígérem meg, lehet, nemsokára hazautazom!
Végre megjön – sietve – Pista. Bemutatkozom, ő is mondja, Somogyi István.
Székesfehérvárról. 26-ban született, besorozták a Hunyadi páncélosokhoz, de a harmadik
bevetésnél fogságba kerültek. Leventék voltak, önként kellett jelentkezni, de muszáj volt. 45-
ben került ki fogságba. Péknek tanult, a lágerben is pék volt. A huszadik születésnapját az
Urálban töltötte. 48 tavaszán leltárt készítettek, hiányzott 600 kiló liszt. Ő is kapott 5 évet,
most ide száműzték 5 évre. Mondom, hogy én írtam haza, de innen még nem kaptam választ.
Arról, hogy a lágerből írtam, nem mondtam semmit. Ő még sehová sem írt. Mondom, hogy
írtam a követségre, várom a választ. Már meg kellett volna kapnom. A fizetést sem küldték
utánam a lágerből. Azt is várom. Egyébként hogy megy itt a sora? Kátyáról nem kérdezem,
hívom, ha van ideje, jöjjön át hozzám, Puzanovóba.
[…]
JÚLIUS 11., KEDD. Ma csak délig dolgoztam, a szárítót építettük. Ott volt egy kis munkám.
Van építő brigád. Itt mindenki tud ácsolni. Fából épül minden. A tető, fal, mennyezet, padló.
Egy szeg nélkül felépítenek egy házat, vagyis faszeggel épül itt minden. Az őseiktől tanulták.
[…]
Vajon mikor indulhatok? Írok megint a követségre. Odaadom egy sofőrnek, az Bogatolban
elviszi a postára, feladja ajánlva. Lehet, hogy a lazarevói posta el sem küldte! Hiszen ki van
adva nekik, hogy kik azok a személyek, akiknek a leveleit nem lehet, csak cenzúrázva
elküldeni. Tehát először Zyuhtétba viszik, ott elolvassák, de magyarul ott senki sem tud.

18
Eldobják, vagy beteszik egy dossziéba és kész. Tászja13
férje mondja, neki ott van egy
unokahúga. Postás. De otthonról sem kapok levelet. Magyarországra sem küldték el? Olga is
késik a válasszal. Mikor benyitok Volkovához, már adja is a kezembe a levelet. Azt hitte,
Magyarországról kaptam! Csak meg kellett volna néznie a bélyeget, láthatta volna, hogy
orosz bélyeg! De honnan tudná, hogy nálunk milyen bélyeg van? Azt hinné, mindenhol orosz
a bélyeg. Ő mást nem ismer. Lida olvassa, de rosszul, kétszer is elolvastatom vele, mire megy.
Szüleim is írtak, azt is elküldte. Holnap válaszolok! Jól vannak, kérik Istent, segítsen meg, ha
már ott akarok élni!14
Náluk nincs semmi különös esemény. Irén nővérem a buszhoz megy,15
mert férjhez fog menni egy sofőrhöz. Semmit sem írnak arról, hogy ott mi van! Én meg
semmit sem kérdezek. Nem tudom, Magyarországon változott-e valami. Mi van Európában?
Koreában folyt a háború, én azt sem tudtam, ki miért harcol ott! Itt a felnőttek beszéltek néha
Koreáról, de velem nem tárgyaltak politikáról. Itt még ifjúság voltam, semmi politika! A
sajátjaikkal sem törődtek, nemhogy velem tárgyaltak volna ilyesmiről!
[…]
JÚLIUS 16., VASÁRNAP. Ma is megyünk dolgozni. Megyünk kazlazni a szénát. Reggel már
mindenki elment, nekem senki se szólt be. 4 órakor indultak. Most fél 5. Gyorsan eszem,
kimosom a szemem sarkát, elrakom az ebédet és indulok. Volkova mondja, hogy itt hagyták a
lovat, üljek rá, azzal fogok dolgozni. Se egy takaró, se semmi! Hogy a fenébe lovagoljak?
Már elfelejtettem, hogy jártam a lágerben a lóval! Kettővel is! Ez is egy kimustrált katonaló.
Az elvittek helyett kapták, van 15 éves is, de még jól bírja magát. Csak a gerince igen
ékalakú. Sovány egy kicsit. Az aratásnál majd felhízik. Akkor adnak minden napra 3 kiló
zabot, most a kaszálógéppel dolgozó lovak kapnak két kilót. Ezek meg füvet esznek. Igaz, dús
és vegyes füvet legelnek, de ez is csak fű. Kikötöm a kötőféket, felmászok a kerítés mellett a
hátára, már el is indul, de hamar vágtatni kezd! Megy a többiek után. Sehogy sem tudom
csillapítani! Már kint is járunk a kapun túl. Még jó, hogy senki sem lát, de vágtázó lovon jobb
ülni, mint galoppozón. Csak akkor, ha van nyereg, mert 4 kilométer után már kikezdte a
fenekem! A gatyám háziszőttes, jó erős, csak kissé durva! Mire 6 kilométert megtettem, ki is
sebesedett. Lejött a két fenékpofáról a bőr 5–5 centire! De máshol is kikezdte. Nem volt
kedvem sem ülni, sem állni! Mondom Azsarovnak – most ő is velünk dolgozik – mi történt!
Hát legyek már itt estig, teszek-veszek valamit, utána bemegyek a felcsernőhöz, ad rá valami
kenőcsöt. Délben már tizedszer igazítom a kisgatyát, mert mindig odaragad a sebre,
nedvedzik. Még jó, hogy nem vérzik! Az eleven húsba ragad a gyolcs. Este már kocsira ülve
vitetem magam, nem ülök arra a dögre! Ha lassan jött volna, most nem lennék nyomorék!
Mert az lettem. Bekente a fenekem a lány valamivel, de mondta, hogy a munkakezdés előtt
megint jöjjek el. Szégyelltem, mert le kellett tolni térdig a gatyát, széttenni a lábamat és úgy
kente be a sebemet mindkét farpofánál. Mindenemet láthatta hátulról! Fiatal lány volt, tán 20
éves. De reggel menni kellett, mert nem lett semmivel sem jobb, harmadnap is bekente, este
már nem mentem. Addigra jobb lett. Ezalatt nem sokat lendítettem a munkán, de senki sem
tudta meg, mi történt a fenekemmel! Ha csak Azsarov el nem mondta, de senki sem szólt róla.
A fene gondolta volna, hogy csődör – herélt volt – úgy nekiiramodik! Be akarta hozni a
lemaradást. Én el se találtam volna, de ment a szag után. A ló társas lény, keresi a többieket.
13
Gúth Zoltán falubeli ismerőse.
14
Gúth Zoltán szülei, testvérei nem tudtak a lágerbeli időkről és a kikerülés körülményeiről, azokat Gúth Zoltán
a cenzúrától és retorziótól tartva nem írta meg nekik. Rokonai úgy tudták, a jobb boldogulás végett ment ki a
Szovjetunióba.
15
Gúth Zoltán nővére házasságáig szintén a BSZKRT-nál, majd annak egyik utódjánál a Fővárosi Villamos
Vasútnál dolgozott.

19
[…]
AUGUSZTUS 1., KEDD. Vasziljev16
házát szétszedték. Napokkal előtte kihordtak mindent a
házból a pajtába, udvarra. Szerencsére jó az idő. Az ablakok készen várják, hogy a helyükre
kerüljenek. Vagy húszan férfiak, de nők is sürögnek a portán. A moha kupacokba rakva várja
a sorsát.17
Az ablakok-ajtók festés alatt vannak. Én is megyek, pedig nem hívtak. Csak úgy
odaténfergek, mintha véletlenül kerülnék oda! Bemegyek az udvarra. Meglát Vasziljev, már
hozza is a poharat, finom a szamagonkája. 100 litert főztek, van még 70! A moha is elitta a 10
litert, a meg a rönk szállítása is, nem beszélve a kifaragásáról. Vasziljev is teszi a dolgát. Jó
ács ő is. Én meg iszok, eszem pár falatot. Megyek, nézem az asszonyokat. Ketten is festik az
ablakot. Az ecsetek újak, Bogatolból hozták őket. Elveszem az egyiktől, elkezdek festeni.
Egyet lefestek, egy óra alatt, szárnyakkal együtt! A tokja is kész, olyan, mintha az üzletből
hozták volna ki! Igaz, még egy sor elkelne rajta. Fehér volt eddig is, 5 év alatt elsárgult. Nézi
az asszony, látja, hogy jól festek. Kéri, hogy még egy ajtót is fessek le. Azt már én kezdem,
kicsit hígítok a festéken. Jobban oszlik, szebb lesz. Mondom, hogy kétszer kell festeni,
tartósabb, szebb lesz. Van festék, de kész lesz két nap múlva? Hat ajtó és hat ablak, két
kisablak. A bejárati a hetedik, az barna lesz. Kész lesz, majd dolgozok sötétedésig. Aznap
egyszer mind kész lett, a nők az ablakokat, én a szárnyakat és az ajtókat festettem. Egyedül
többet festettem, mint ők ketten! Este tábortűz az udvaron. Két tűz körül ülünk 22-en. Ketten
harmonikáznak, lányuk, Nágya meg balalajkán játszik. Szépen tudja pengetni. A fiatalok
néhányan lemennek a hídra, mi itt mulatunk. Iszom néhány pohárral, fél litert megittam, de
már a fejembe szállt. Ülök és énekelem, amit hallottam tőlük és a dallamára emlékezem. Estig
elkészült az alap és a megszámozott rönkök már a közelbe vannak görgetve, holnap fel kell
rakni az utolsó gerendát is. Holnapután a tetőszerkezetet. Minden készen van, csak szerelni
kell. A tető fedele is deszkából készül. Duplán rakják, átfedéssel. A széleken kimélyítenek
egy kétcentis mélyedést, abban folyik le az esővíz. Ha aláfolyik valamennyi, a második alsó
sorról szintén lefolyik, nem kerülhet víz a padlásra. Fényes sárgás a rönk, pár év eltelik, míg
szürke lesz.
[…]
AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK. MA járják a határt a vezetőségi tagok. Meg kell állapítani,
mikor, hol lehet kezdeni az aratást! Holnap reggel kezdhetik a rozs aratását az asszonyok.
Kézi sarlóval, kaszával a férfiak!
[…]
Sokat jelent a kolhoznak, ha kézzel vágják le vagy lovas kévekötővel, mert akkor nem kell
fizetni a gépállomásnak. A munkaegység meg alig ér valamit. Így megspórolnak egy kis
összeget. Még a 70 éves asszonyok is vágják, ki mennyit bír. Igaz, azt csak véletlenül vettem
észre, hogy kimorzsolnak egy kilónyit, bele a szumkába, a vászonzacskóba, viszik haza a
rozsot. De az is kell, van, aki a szép kalászokat teszi a szumkába, mindig. Otthon aztán
kidörzsölik. A nép roppant leleményes. Egy kiló naponta, de az a legjobb minőségű. Egy
hónap alatt két pud! Ha ketten-hárman vannak egy családból, az már egy mázsa is lehet! Sura
és Volkova együtt vágják. De még előlem is dugták, pedig tőlem aztán nem kellett volna
tartaniuk. Lida meg kidörzsölte. Tudta ezt a kolhozban mindenki! De szemet hunytak, hiszen
sokuknak már nem volt tavalyi gabonájuk.
16
Gúth Zoltán egy falubeli ismerőse.
17
A mohát szigetelésre használták, a rönkök közötti réseket töltötték ki vele.

20
[…]
AUGUSZTUS 11., PÉNTEK. Ma érkeznek a kombájnok a gépállomásról. Három vontatott
„Szevernüj” traktorral együtt, három magánjáró. Egy még jön egy hét múlva. Az egyik
kombájn vezetője és traktorosa német, egy magánjáró kombájnosa szintén német. Most látok
először kombájnokat. A tavalyiak jönnek, egy kivételével már dolgoztak itt. Tavaly 6 volt,
idén 7 lesz. Jobb a termés és 100 hektárral több a vetés is. Egy nagy, rossz rétet kituskóztak, a
bokrokat is kivágták még az ősszel. Nyertek 100 hektárt. Először lett bevetve. Jó termés
ígérkezik ott is, hiszen szűzföld!
A német idősebb férfi, a neve Schulmeister, a másik Keller. A fiatalabb alig 32 éves. Az
idősebbik közel 50. Ismerik őket a kolhozban. Mindketten jó kombájnosok. Schulmeister volt
tavaly a járási bajnok az aratásban. Igaz, azért is tették őket Puzanovóba, mert itt a legjobb és
a legnagyobb a terület. Itt lehet jól és sokat aratni.
[…]
Négy napja a szállításnál dolgozom. Bogatolba szállítjuk a gabonát. Teherautóval. Főleg
rozsot. Egyenesen a szérűről, olyan tiszta. Az átvevők mind nők, csak kint, a területen vannak
férfiak. Néha órákat kell várni, sok fuvar áll előttünk. Addig az átvevő helyiségének a falát
meg profilból telerajzolom egyenes orrú fejekkel, nőivel. Ezek legalább európai vonásokkal
rendelkeznek. Igaz, szépek ők a pisze orrukkal is!
[…]
Tegnap is leadtuk volna a rozsot, de mi a tisztítatlanból rakodtunk! A másikból kellett volna
rakodni. A sofőr meg villámgyorsan kihasználta a helyzetet. Nekem is adott 20 rubelt. Vettem
rajta egy váltás fehérneműt. Otthon azt mondtam, maradt még annyi pénzem a lisztből. Nem
mondtam senkinek, mennyiért adtam el, azt sem, mit mennyiért vettem. Ámultam, mennyit
ellopnak a termésből! Az állatokat tilos volt etetni gabonával. Ki tudja ellenőrizni! Mindenki
viszi haza a kis gabonát, naponta. Mindenkit nem lehet megmotozni. Senkit sem néztek meg.
Mindenki tudja a kolhozban, hogy csak az az övé, amit hazavisz. Ezt a vezetőség is tudja. Ők
se maradnak ki a lopásból, csak ők finomabban viszik. Én is vittem Azsarovnak a sok rozsot!
A raktáros, Suljatyev mindig ittas. Viszik neki a szamagont. A sofőrök meg a vodkát.
Uszkovot ritkán látom, mindig úton vagyok. Viszek magammal kenyeret, sokszor csak azt
eszem egész nap. Eszembe jutott tegnap az augusztusi tűzijáték Budán. Mikor fogok én
tűzijátékot látni? De megint nem jött levél Moszkvából, se otthonról. Ezek nem írtak sehova,
törvénytelenül itt tartanak, én meg semmit sem tehetek. Ha vége az aratásnak, megkapom a
pénzem, a részem, kifizetem Volkováékat, elmegyek Bogatolba és ott megtudom, mi a
tennivalóm! Itt senki sem fog nekem segíteni!
***
Terjedelmi okok miatt e helyütt lezárom a visszaemlékezést, annyit azonban hozzáfűzök
zárásként, hogy Gúth Zoltán idővel beilleszkedett a kolhoz világába (Surával nem, egy másik
nővel viszont lett kapcsolata, össze is költözött vele), de az ott tartózkodást sosem gondolta
tartósnak. Végső célja mindig is a hazajutás volt, ám addig sem akart a kolhozban maradni.
Mindezek azonban hosszú időn keresztül csak vágyak maradtak, hiszen a visszaemlékezés
szerzőjének a kolhozból való távozásra nem volt sok lehetősége, így a nyár után az ősz és a tél
nagy részét is a kolhozban töltötte, onnan való távozása – mint a záró szövegrészben is

21
olvasható – egészen 1951 márciusáig húzódott. A hazatérésre pedig még évekig, 1954-ig
kellett várnia.
***
1951. MÁRCIUS 14. SZERDA. Ma kaptam levelet [Somogyi – K. Cs.] Pistától. Azonnal
mehetek [az Ivanovkán folyó fairtásra – K. Cs.]! Este elmondom Lizának,18
mi a szándékom!
Egy szóval sem tartóztatott. Tudta ő már régen, hogy nem akarok itt maradni! Csak későbbre
gondolt. Ezt meg is mondta. Várhattam volna tavaszig. De ő nem tart vissza. Így másnap
indulok, reggel megyek is. Felkeléskor elbúcsúzom Koljától,19
ő is nagyon készül az iskolába.
Könnyes a szeme, nagyon megkedveltük egymást. Liza elővette a régi buslátomat.20
Az újat
már el is tette! Vagy úgy! Tehát csak ennyire kellettem neki! Éppen ideje, hogy itt hagyom! A
telet átvészeltem nála. Még csak túl se terheltük egymást! Az egészsége semmit se romlott, az
arca se javult! Hiába akart kivilágosodni! Potapiha csak annyit mondott: Indulj, Zonyja,
találsz te magadnak egy fiatal lányt is! Minek kötnéd le magad Lizához! Jó, hogy itt voltál!
Megkedveltelek, de jön a tavasz, indulj! Isten vezessen utadon! Ezzel elbúcsúztam.
Beszóltam Uszkovhoz, mutatom a levelet. Ami ledolgozott egységem van, adjon érte valami
pénzt. Én lemondok róla. Adott 20 rubelt. Én meg aláírtam, hogy felveheti a részemet. 31
egység! Két pud gabona! 70–80 rubel! De Uszkovnak sem esik az égből a pénz. Ha lesz
valami többlet, jöjjek el, odaadja. Most ennyit tud adni előlegképpen! Elköszönök, kezet
fogunk. Izószim Alekszandrovics! Én kedveltem magát! Szeretném, ha nem említene minket
rossz szóval! Látom, nem a szavak embere! Őt is megcsapta Európa szele, de ez a szél semmi
jót nem hozott! Be kell fognia a száját! Senkinek – saját magának se – mondhatja el az igazat!
Azt, hogy másképpen is lehetne élni! De ez a rendszer nem engedi! Itt élned és halnod kell!
Ha beledöglesz, akkor is!
A kapuból még egyszer visszafordultam, megnéztem még egyszer a falut, senki sem járt az
utcán. Egy kis fán varjú forgolódott. Kíváncsian nézett rám, majd újra megfordult. Talán csak
nekem tűnt úgy, hogy ő az egyetlen, akinek mindegy, hova megyek? Elindultam egy új,
ismeretlen élet felé!
18
Liza Potapova, korábbi kolhozelnök, Gúth Zoltán élettársa, lásd korábban.
19
Gúth Zoltán élettársának a fia.
20
Pufajkaszerű, bélelt télikabát.

Visszaemlékezések a kolhozból

Recommended

Recommended

More Related Content

More from National Archives of Hungary

More from National Archives of Hungary (20)

Visszaemlékezések a kolhozból