SlideShare a Scribd company logo
1 of 15
Download to read offline
Brahmarishi Vaszistha

                           Az egység valósága1




A m szövege közvetlenül a tudatunkhoz szól, így olvasásakor ne törekedjünk az azonnali
megértésre, helyette képzeljük ártatlanul magunkat Ráma és Vaszistha helyébe, s lassan és
biztosan haladva engedjük, hogy a tanítás tudati eszenciája lényünk egészét áthathassa. Ennek
érdekében lassan olvassunk, engedjük hogy az egyes szavak érzelmi, képi, értelmi min ségei
ártatlanul, mint amikor mesét olvasunk, megjelenhessenek tudatunkban. Ha valamelyik
összetev nem jelentkezik, ne aggódjunk, haladjunk tovább, s a szöveg többszöri olvasásával
kés bb minden megjelenik majd. Lesznek esetek, amikor a szöveg er teljes hatást fejt ki ránk,
ekkor álljunk meg kicsit, s szemünket lecsukva engedjük, hogy a tudati érték lényünk mélyre
hatolhasson. Ezt feltárva, induljon a Valóság meséje.

Az olvasás elkezdése el tti hálaadás


                                                                                           1
Örökké hálás vagyok a Valóságnak, melyben minden alkotóelem, él és élettelen lény úgy
ragyog, mintha önálló létezéssel bírna, s melybe egy bizonyos létid elteltével minden
visszaolvad.


Örökké hálás vagyok a tudatosságnak, mely forrása a megismerésnek, a megismerés
folyamatának és a megismerés tárgyának - a látó, a látás és a látott látszólagos
hármasságának.

Örök hálám az abszolút Üdvösség óceánjának, mely Élettel tölt el minden olyan lényt, akik
boldogságukat és fejl désüket az Üdvösség óceánjának cseppjeib l merítik.

Óm Tat Szat

Vaszistha szól: Amikor a tudás a megismerés tárgyává válik, tudd, hogy ez a kötöttség. A
felszabadulás akkor jelentkezik, amikor a tudás nem tárgya többé a megismerésnek.

Ráma szól: Hogyan lehetséges a megismerés tárgyaként jelentkez tudás bennünk szunnyadó
szilárd meggy z dését megszüntetni?

Vaszistha szól: A teljes felébredés bekövetkezésekor az értelem homálya végleg elszáll.
Ekkor testet ölthet bennünk a felszabadulás formátlan, csendes valósága.

Ráma szól: Mi légyen az a tökéletes felébredés, tökéletes tudás, melynek segítségével
megszabadulhatunk a kötöttség korlátjaitól?

Vaszistha szól: A tudásnak nem létezik tárgya, melyet meg kellene ismerni. A tudás független
és örök; túl van az elmondhatón és a meghatározhatón. Amikor ezt az igazságot közvetlenül
megéled, el áll a tökéletes felébredés.

Ráma szól: Minek révén születik meg a tudás és a megismerés tárgya közötti
megkülönböztetés? Milyen értelemben használjuk a „tudás” szót?

Vaszistha szól: A tudás vagy dzsjána nem más, mint a teljes felébredés vagy megvilágosodás.
Ehhez a felébredéshez a reá vonatkozó meditáció révén juthatsz el. Az igazság az, hogy nem
létezik semmilyen megkülönböztetés a tudás és a megismerés tárgya között.

Ráma szól: Ha valóban ez az igazság, akkor a tudás, illetve a megismerés tárgyának eme
megtéveszt látványa miként születik meg, s hogyan gyökeresedik meg lényünkben?

Vaszistha szól: Ama félrevezet hitnek köszönhet en, miszerint a tudáson kívül más is
létezik, valami rajta kívüli, mely a megkülönböztetést el idézi. Igazából sem kívül, sem belül
nincs semmi.


                                                                                             2
Ráma szól: Miként fogadhatnánk el eme állítást, miszerint: minden, amit látni vélünk – Én, Te
stb. – az összes alkotóelem, s a létez k végtelen sokasága valójába nem létezik?

Vaszistha szól: A Teremtés kezdetekor valójában sem a kozmikus lény vagy virát, sem a
Világegyetem stb. nem vált létez vé. Vagyis nem született soha semmi, ami a látás tárgyaként
szolgálhatott volna.

Ráma szól: Ez a világ van, volt lesz, hisz minden nap tapasztaljuk. Hogyan is állíthatnák,
hogy sohasem létezett?

Vaszistha szól: Ez a világlátvány éppen annyira valótlan, mint az álomban látott tárgyak, vagy
a délibáb.

Ráma szól: Miként állíthatod, hogy a Teremtés kezdetén semmi sem született, sem én, sem te,
stb.?

Vaszistha szól: Hatás csak az t kiváltó okból eredhet, sohasem fordítva. A Teremtést
megel z kozmikus feloldódás állapota közben csak a csend létezett, mely nem tartalmaz
semmilyen okot a teremtésre.

Ráma szól: Bizonyos vagyok a fel l, hogy a nem született örökkévaló létez a kozmikus
feloldódás közben sem sz nik meg létezni. Miért ne lehetne a teremtés oka?

Vaszistha szól: A hatás csak azt hordozhatja magában, ami az okban is jelen volt. A nem
valós tehát nem válhat valóssá. Az edényb l nem születhet ruhadarab.

Ráma szól: Lehetséges, hogy a kozmikus feloldódás alatt az egész Teremtés, egyfajta finom
állapotban tovább létezik Brahmanban (a Teljességben), a határtalan tudatban, s kés bb ez ölt
testet a következ teremtésben.

Vaszistha szól: Megtapasztalta-e valaki is eme feltevés igazságát, van-e értelme hinni az
ehhez hasonló képzelgésekben?

Ráma szól: Az igazság tudói ebben az állapotban csakis a tiszta, végtelen tudatot tapasztalták.
Természetesen ekkor még a tér sem létezett. A „valós” anyagi világ láthatóan valóban nem
születethetett az ürességb l.

Vaszistha szól: Ha pedig ez az igazság, akkor a három világ sem egyéb, mint tiszta tudat.
Kinek teste maga a tiszta tudat, nem létezik számára sem születés, sem halál.

Ráma szól: Könyörögve kérlek, mond el, miként született e világlátvány?




                                                                                              3
Vaszistha szól: Az ok és okozat hiányában, nincs sem lét, sem nemlét. Akkor miként
születhetett volna meg a „tapasztalás tárgya”? Nem is született: az önvaló gondolja és
tapasztalja meg önmagát, mint a tapasztalás tárgyát. Csak a tudat létezik semmi más.

Ráma szól: A mozdulatlan „tapasztalás tárgya” gondolkodik! Az Úr, minden dolgok látója,
saját tapasztalatának tárgyává válik. Hogyan lehetséges mindez? Vajon megégetheti-e a fa a
tüzet?

Vaszistha szól: A látó nem válhat a tapasztalás tárgyává, hisz az utóbbi nem is létezik.
Valójában a látó mindaz, ami van – a tudat egységes tömege.

Ráma szól: A határtalan tudat tudatos lesz önnön tudatosságáról, mint saját maga tárgyáról, s
ez vezet a világlátvány megjelenéséhez. Miként jön létre a tárgy?

Vaszistha szól: Az ok hiányában valójában semmilyen tárgy sem létezik. Éppen ezért a tudat
örökké szabad, leírhatatlan és értelmezhetetlen.

Ráma szól: Ha ez az igazság, akkor az én-tudat és az ehhez hasonló min ségek miként
születnek? Miért tapasztaljuk a világot?

Vaszistha szól: Az ok hiányában ezek egyike sem létezik. Hol van hát akkor a tapasztalás
tárgya? Ezek az úgymond „teremtett” tárgyak valójában csak a tapasztalás látványai.

Ráma szól: Hogyan jelentkezhet ez a látvány a tiszta tudatosságban, mely ment minden nem
mozgástól, éppen ezért a tárgy tudatosságától is?

Vaszistha szól: Az ok hiányában, Ó Ráma, valójában a látvány sem létezik. Minden mi
létezik, te, én stb. a végtelen csend egysége, semmi más.

Ráma szól: Ó tanítóm, zavarba estem, s nem tudom, mit kérdezhetnék most. Úgy érzem,
teljesen felébredtem vagy megvilágosodtam: mit is kérdezhetnék hát?

Vaszistha szól: Az ok teljes hiányában ne kutasd hát többé a „miért” okát. S ha így teszel,
könnyedén megpihenhetsz a legfels , leírhatatlan valóságban.

Ráma szól: Elfogadom, hogy az ok hiányában a Teremtés, mint olyan, sohasem létezett.
Akkor viszont a tudást és annak tárgyát övez zavar kinek, s miért létezik?

Vaszistha szól: Az ok hiányában, s mivel csak a végtelen béke és csend létezik, a zavar vagy
illúzió sem létezik. Csak azért nem honolsz még ebben a békében, mert nem folytattál
folyamatos elmélyedést eme igazságon.

Ráma szól: Hogyan születik az elmélyedés, és a nem-elmélyedés? Ismét ugyanabba a
csapdába estünk.

                                                                                                4
Vaszistha szól: Az igazság az, hogy a végtelenben nincs semmilyen látvány, vagy látszat. A
tudat végtelensége és megszüntethetetlensége folytán azonban a végs igazságon folytatott
folyamatos elmélyedés képzete mégis megjelenik.

Ráma szól: Ha minden csak végtelen béke, mi értelme a „tanító” és a „tanuló” szóknak,
hogyan keletkezik-e kett sség?

Vaszistha szól: A „tanító” és a „tanuló” valójában nem egyéb, mint a Brahmanban létez
Brahman. A megvilágosodott számára nem létezik sem kötöttség, sem felszabadulás.

Ráma szól: Ha az id , a tér, az anyag, az energia és az összes többi dolog megosztottsága
valóban nem létezik, akkor miként születhetett meg a különböz ség egységének képzete?

Vaszistha szól: Az id , a tér, az anyag, az energia (cselekvés) és a tapasztalás csak a nem-
létez tudatlanságban létezik. Nincs képzet, mi független lenne ett l.

Ráma szól: Ha a „tanító” és a „tanuló” kett ssége nem létezik, akkor mi valójában a
felébredés vagy megvilágosodás?

Vaszistha szól: A felébredés révén eléred a felébredést; s így a „felébredés” képzetét
tökéletesen megérted. Mindez természetesen csak számodra felfogható, s nem számunkra.

Ráma szól: Ha viszont maga a megvilágosodás is az én-érzethez köt dik, akkor már nem
azonos a megvilágosodással. Hogyan létezhet efféle megosztás a tiszta és feloszthatatlan
tudatosságban?

Vaszistha szól: A megvilágosodott világossága maga az öntudatosság. A látszólagos
megkülönböztetés vagy kett sség olyan, mint a szél és annak mozgása.

Ráma szól: Ha tényleg ez az igazság, akkor lehetetlenség elfogadni a megismer , a
megismerés folyamata és a megismerés tárgyaként jelentkez felosztottság létezését, hisz
hogyan is lehetne az óceán és a rajta lév hullám eltér egymástól?

Vaszistha szól: Ha ezt elfogadjuk, akkor a felosztottságban sincs semmi hiba, noha tudjuk,
hogy a valóság az osztatlan tudat egysége.

Ráma szól: Mesterem, kiben jelenik meg az én-érzet, s ki tapasztalja eme világlátványt vagy
képzelgést?

Vaszistha szól: A kötöttség korlátja a tapasztalás tárgyának valóságába vetett
meggy z désb l ered. Elegend tehát annak meglátása, hogy a tárgy nem létezik. Mivel a
tudat képezi mindennek a lényegét, így nem létezik sem a kötöttség, sem a felszabadulás.


                                                                                               5
Ráma szól: A tárgyat a lámpa fénye teszi láthatóvá. Ezt alapul véve mondhatjuk-e azt, hogy a
küls tárgyakat a tudat fénye révén látjuk?

Vaszistha szól: A küls valóság nem rendelkezik semmilyen kiinduló okkal, mely
létrejöttéhez vezetne. Ok nélkül pedig nincs okozat sem. Képzelt tapasztalatról van tehát szó,
semmi másról.

Ráma szól: A rémálom megélésének ideje alatt, akár valóságos, akár nem, szenvedést
tapasztalunk. Ugyanez igaz a világlátványra is. Mivel kerülhet el mindez?

Vaszistha szól: Ugyanúgy, ahogy a rémálomnak és a bel le fakadó szenvedésnek is a
felébredés hozza el a végét, a világlátvány tapasztalatából származó szenvedést a bel le való
felébredés szünteti meg, valamint az, hogy ezt követ en nem köt dünk és vágyunk többé a
világ tárgyaira.

Ráma szól: Miként érheti el valaki boldogsága tárgyát? S eme világ-álom tárgyainak
szilárdsága miként szüntethet meg?

Vaszistha szól: Ha megvizsgálod az „el z ” és az „ezt követ ” állapotát, az anyag szilárdsága
megsz nik. Ha elmélyedsz ama igazságban, hogy mindez olyan akár az álomban, akkor az
anyag szilárdságába vetett hited megsz nik.

Ráma szól: Amikor meggyengül az ilyen típusú hitünk, mit látunk vagy érzékelünk? Miként
sz nik meg a világlátvány érzékelése?

Vaszistha szól: Érzékelés közben a világlátványt olyannak látjuk, mint a leveg be épített
kastélyt vagy egy képet, melyet elmosott az es – elménk mentes a vászanától vagyis az
értelem megszokásaitól.

Ráma szól: Mi történik ezután?

Vaszistha szól: A tisztán képzetként létez világlátvány fokozatosan elhalványul, s
fokozatosan megszabadulunk minden korláttól és megszokástól.

Ráma szól: Tény, hogy a sok életen át történ felelevenítések révén a megszokások mélyen
beégetik magukat lényünkbe: miként szüntethet k hát meg?

Vaszistha szól: Ráébredve az igazságra, hogy a küls valóság és annak anyagi tárgyai egyfajta
torz képzetként léteznek Önvalónkban vagy a végtelen tudatosságban, az anyagi valósághoz
való kötöttségünk (és fordítva) megsz nik, véget vetve ezzel a szamszára vagy újraszületés
körforgásának.

Ráma szól: Mi történik ezután, miként érjük el a békét?


                                                                                                 6
Vaszistha szól: Miután a tárgyak szilárdságának képzete, azzal a törekvéssel együtt, hogy e
képzetet újraélesszük, megsz nt, a világba vetett minden bizalmunk megsz nik.

Ráma szól: Ha a világlátvány a gyermek elméjében megfogant képzethez hasonlóan létezik
csupán, megsz nése miért nem okoz fájdalmat és szenvedést?

Vaszistha szól: Vajon érzünk-e szenvedést akkor, ha egy képzelt tárgyat elvesztünk? Éppen
ezért mindaddig, míg elménk gondolatokkal, képzetekkel és észlelésekkel teli, kutassuk
folyamatosan természetük lényegét.

Ráma szól: Mi az elme (csittam), miként lehet kifürkészni természetét, s milyen el nnyel
járhat mindez?

Vaszistha szól: A tárgyként önmagáról tudatos tudatosságot nevezzük elmének.
Természetének kifürkészése pedig nem más, mint amit most teszel. Ennek révén az értelem
szokásmintáit végleg megszüntetheted.

Ráma szól: Hogyan lehet az ételem szokásmintáit megszüntetve elérni a nirvánát?

Vaszistha szól: A tárgy és az értelem szokásmintái valójában nem léteznek. Vagyis maga az
elme sem létezik.

Ráma szól: Miként lehetséges ez, hisz tapasztaljuk létezését?

Vaszistha szól: A világ valójába másként fest, mint ahogy a tudatlanok látják: mindaz, amit a
megvilágosodott valóságként érzékel, leírhatatlan.

Ráma szól: Milyen a tudatlan érzékelése? És miért leírhatatlan mindez a megvilágosodott
néz pontjából?

Vaszistha szól: A tudatlan úgy tekint a világra, mint aminek kezdete és vége van. A
megvilágosodott semmit sem érzékel, hisz soha semmi nem teremt dött, vagyis nem létezik
semmi.

Ráma szól: De mégis tapasztaljuk létezését?

Vaszistha szól: Ezek a tapasztalatok ugyanolyanok, mint az álombéli világ tárgyai, melyek
szintén nem léteznek.

Ráma szól: Az álomvilág tárgyait azért tapasztaljuk, mert az éber tudatban korábban már
tapasztaltuk ket.

Vaszistha szól: Ez a két tapasztalat ugyanahhoz a tárgyhoz köthet ?


                                                                                                7
Ráma szól: Az éber tudat okozta elmebéli benyomások vezetnek az álombéli tárgyak
látványához.

Vaszistha szól: Ha valóban ez az igazság, akkor hogyan lehetséges, hogy az álomban
lerombolt ház, reggel felébredve sértetlennek mutatkozik?

Ráma szól: Hát persze, álom közben az éber tudat valósága nem valós többé. Amit akkor
látunk, csak a tudat (Brahman). De miként válhat létez vé az, ami korábban nem létezett?

Vaszistha szól: Valójában a tiszta tudat ragyogása hatja át az id végtelenjét is, azt éreztetve,
mintha már mindez korábban is megtörtént volna. Hiszed vagy nem, ez az igazság.

Ráma szól: Mesterem, miként bújhatunk ki a képzet eme köntöséb l?

Vaszistha szól: Áss a mélyére a következ kérdésnek: Miért t nik a szamszára vagy
létezéslánc valósnak, mikor nincs semmilyen ok, mi létezését életre hívná?

Ráma szól: Az álombéli tárgyak az elmének köszönhetik létüket, tehát az elme anyagából
vannak. A világlátvány esetében is ez az igazság.

Vaszistha szól: Az elme viszont nem különbözik a tiszta tudat csendtömegét l, vagyis csak az
utóbbi létezik.

Ráma szól: Ugyanúgy, ahogy a test sem különbözik az t alkotó végtagoktól, a Világegyetem
sem különbözik Brahmantól.

Vaszistha szól: Vagyis a világot nem teremtette senki, s így azonos az örök Brahmannal
(Teljességgel).

Ráma szól: Most már értem, a világ teremtésének és feloszlásának képzete csupán véletlen
egybeesés, mely az „én vagyok a cselekv ” és az „én vagyok a tapasztaló” képzet illúziójával
párosul.
Mesterem, a világlátvány örökt l fogva a végs valósággal telített, így tehát sohasem született
és sohasem sz nik meg létezni. A világlátvány csupán egy káprázat; ám akár káprázat akár
nem, valójában Brahman, semmi más.

Vaszistha szól: Brahman önmagaként ragyog önmagában a véletlen egybeesés folytán
(akárcsak az érett kókuszdió, ami a reá szálló holló révén a földre hullik), s ez az, amit általa
és benne Teremtésként ismerünk.

Ráma szól: Mesterem, kérlek, mond el, miként ragyog a végtelen tudat a teremtés kezdete
el tt, és a feloszlás után, illetve akkor, mikor megosztott?



                                                                                                    8
Vaszistha szól: Önvalód által tartsd a tudat fényét magadban. A fényt csak valami máshoz
viszonyítva érzékelhetjük. Mivel a kezdetekkor semmilyen kett ség vagy megosztottság nem
létezett, ezért ezt a fényt önmagadon belül tapasztald meg. Ez a fény maga a látó, a látás, és a
látott (tárgy), akárcsak az álombéli tapasztalatokkor. Maga a tudat fénye ragyog a teremtés
kezdete el tt Teremtésként. A tudat egysége ragyog a hármasságban (a megfigyel ben, a
megfigyelésben és a megfigyelés tárgyában), ami a teremtés kezdetekor Teremtésnek látszik.
Ilyen a természete, ragyogva felragyog.

Az álmok és a hallucinációk tapasztalata is ehhez hasonló: ezekben is a tudat fénye ragyog.
Ami kezdet és vég nélküli világként ragyog a térben, a tudat fénye, semmi más. Az
önmagából kiáradó fénye ragyog Teremtésként.

Ez a fény a maga egyszer ségében és természetességben ragyog bennünk,
megvilágosodottakban, anélkül hogy eközben bármiféle felosztottság jelentkezne. A teremtés
kezdetekor azonban még nem létezett a tapasztaló és a tárgy: ez a kett sség egyfajta téves
észlelésként bukkanhatott fel, akárcsak a kígyónak vélt kötél. A kezdetekkor így megjelen
felosztottság észlelése révén tapasztalata tovább folytatódott. Mivel azonban ennek a
felosztottságnak nincs semmilyen oka, így egyértelm , hogy még most is csak a tudat fénye
ragyog mindenben.

Sem éber, sem álom, sem mélyalvás tudat nem létezik. A Teremtés kezdetét l fogva Brahman
(a Teljesség) ragyog mindenhol. Brahman pedig saját testeként tekint erre a Világegyetemre -
amit tehát a világként ismerünk, nem különbözik Brahmantól.


Ráma szól: Ó jaj, mily hosszú ideje bolyongunk ebben a végtelen térben anélkül, hogy
felismertük volna lényegét. Teljesen felébredve és megvilágosodva azonban a világlátvány
káprázata nyomban szertefoszlik. S ekkor nyomban felismerjük az igazságot, miszerint a világ
sohasem létezett, és soha nem is fog ezután sem. Minden mi van, a végtelenként létez tiszta
tudat és béke, semmi más.

Minden, mit tapasztalunk, valójában a legfels bb tudat, amit csak természete helytelen
felfogása miatt észlelünk a létezés láncolatként. A legfels bb lét az, melyet az „Ez más”,
„Ekképpen ragyog”, „Ezek a világok” és „Ezek a hegyek” kijelentések tárgyaként észlelünk.

A teremtés kezdetekor, az élet elkezdésekor a túlvilágon, illetve az álom megjelenésekor csak
a tudat válik önmaga tárgyává, hisz nincs más, mi jelen lenne. Az ehhez hasonló képzetek
megjelenését, „Most a mennyben vagy a pokolban vagyok” az egyén valósnak érzékeli.

Valójában azonban sem a látó, sem a tárgy, sem a teremtés, sem a világ, s t még a tudat sem
létezik; az éber, az álom és a mélyalvás tudat egyáltalán nem létezik. A létezni vélt dolgok
sem léteznek. Ha felkutatjuk a „Miként vált eme valótlan káprázat valósággá” kérdés
mélységét, rájövünk, hogy a kérdésnek semmi értelme, hisz a káprázat vagy illúzió nem lehet


                                                                                                   9
valós. A megtéveszthetetlen tudatban ugyanis nem jelentkezhet semmilyen káprázat. Vagyis a
káprázat látszatának lényegi anyagát is a tudat alkotja.

A káprázat tapasztalatai a megértés hiányaként jelentkeznek, olyan, mint az álombéli halálunk
megélése; mélyére hatolva a valóság természetébe a káprázat szertefoszlik. Olyan ez, mint a
gyermek félelme a szellemekt l, melyek csak elméjében léteznek. Vizsgálódás hiányában az
efféle képzetek mélyen beleágyazódnak lényünkbe, ám ha kifürkésszük mibenlétüket, azonnal
szertefoszlanak.

A kérdés tehát, hogy „A valótlan miként vált valóssá?”, teljességgel értelmetlen; értelme csak
a valóságra, s nem a valótlanra vonatkozó vizsgálódásnak van. Mindaz, mit kutatva nem
észlelünk, valótlan; ha mégis valósnak érzékeljük, akkor káprázattal van dolgunk. Ha egy
adott dolgot a kell mélység vizsgálódás után sem találunk, akkor biztosak lehetünk benne,
hogy valótlan, akárcsak a medd asszony fia.

Ami pedig valótlan, az sohasem létezett. Éppen ezért minden, mit észlelni vélünk, nem egyéb,
mint a fátyol nélküli összefügg tudattömeg. A világként észlelt ragyogás az önmagában
létez legfels bb lét semmi más. Nincs se fény, se sötétség.

A kezdet és vég nélküli valóság, melyet sem az istenek, sem a bölcsek nem ismernek.
Egyedül ennek a fénye ragyog: mi hát a „világ” és mi a „tárgy”? Egyszer is mindenkorra
vessünk véget az egységre és a különböz ségre vonatkozó értelmetlen okoskodásoknak. A
kezdetekkor létez béke változatlan. A teremtés ugyanúgy létezik Brahmanban, a végtelen
tudatban, mint a térben a távolság. Amikor megjelenik a lélekben ez a felismerés, a létezés-
láncolatként ismert szörnyeteg végleg megpihen, még akkor is, ha látszólag tovább is létezik.
A tudatlanság napjának lenyugvásával, a szenvedés forrósága és a létláncolat valóságába
vetett meggy z dés is nyugovóra tér. A tudatlanságtól megszabadulva az igazság ismer je a
születés, halál és öregkor mintázatának részeként a legkülönfélébb cselekvéseket végezve
tovább létezik, noha igazából már nincs jelen.

Nem létezik sem a tudatlanság, sem a káprázat, sem a szenvedés, sem az öröm. A tudás és a
tudatlanság, a boldogság és a fájdalom Brahman, semmi más. A tudás fényében mindenben
felismerszik Brahman; a tudatlanságban pedig nincs semmi, amit nem-Brahmanként
azonosíthatnánk. Megvilágosodtam, s ezzel egyid ben minden értelmetlen gondolatom
elszállt. Békét és nyugalmat találtam. Minden vagyok, a világot pedig tiszta ürességként
érzékelem. A megvilágosodás el tt Brahmant öntudatlanságként éltem, ugyanezt a Brahmant
most, mint öntudatot tapasztalom. Legyen az tudás vagy tudatlanság, ismert vagy ismeretlen,
örökké csak Brahman létezik. Olyan, mint az égbolt, mely egy, s mégis üres, osztatlan ám
mégis kék.

Én vagyok a nirvána. Minden kétségem elszállt. Szabad vagyok. Boldogsággal telve, vagyok,
aki vagyok, akár a végtelen. Minden, s a békében honoló semmi vagyok, örökkön-örökké.
Mindent elértem mi elérhet . A tárgy tapasztalásával felhagytam. Elértem hát az igazi
megvilágosodást, s innen nincs többé vissza út.

                                                                                            10
A megvilágosodott értelem a maga valóságában tapasztal mindent, úgy, ahogy van. A
végtelen tudatban folyamatosan bukkannak fel és t nnek el a világegyetemek. Néhányat
közülük megtapasztal valaki, míg másokat nem. Ki mondhatná hát meg pontosan a számukat?
A szervek és a szervezet közötti megkülönböztetés csak szóbeli és önkényes: ugyanez igaz
Brahmanra és a Teremtésre is. Közülük csak Brahman létezik, a másik nem. Erre ráébredve
megsz nik minden vágyakozás, és a végs béke honába lépünk.

Az ilyen megvilágosodás nem érhet el az értelemmel, sem az értelem nélkül. A
megvilágosodás nem lehet tudatos önmagáról, hisz nem tárgya a tudatosságnak!

A felébredés vagy megvilágosodás önmagától következik be, akárcsak a nap ragyogása
délben. A felébredt egyénben a vágyak megsz nnek és a nirvána a nélkül jelenik meg benne,
hogy vágyna rá. Folyamatosan a meditáció állapotában honol, s állandóan megalapozott saját
valódi természetében, aminek köszönhet en semmit sem kér, és semmit sem utasít vissza.
Olyan akár a lámpa, melynek fénye minden cselekvést megvilágít, miközben maga a lámpa
egyetlen cselekvésben sem veszt rész. Az ilyen egyén él és cselekszik, ám eközben semmit
sem akar.

Amikor mindenben felismerszik a végtelen tudat valósága, a káprázatnak nincs többé helye.
Elt nnek a vágyak, ami tovább fokozza a felébredést és a megvilágosodást, ez utóbbi pedig
még inkább csökkenti vágyakozásainkat. A megvilágosodás jele: a bels vágyak megsz nése.
Ha ez utóbbi nincs jelen, akkor a megvilágosodás még nem érkezett el, s helyette csak
tudálékosság van, ami nem egyéb, mint tudatlanság. A tökéletes megvilágosodásból ered
teljes vágytalanság maga a felszabadulás. Ezt elérve minden szomorúság, fájdalom és
szenvedés véget ér, noha az egyén tovább él.

Az önvalóban id z nek csak az önvaló nyújt boldogságot, annak, kiben minden vágy
megsz nt, és az én-érzet is elhalt, az élet maga lesz az akaratok nélküli tökéletes tisztaság.


Vaszistha szól: Gratulálok Ó Ráma, elérted a megvilágosodást. Szavaid a megvilágosodás
erejével átitatottak. A valótlanság azonnal elt nik, ha nem gondolunk vagy figyelünk rá. Ez a
végs béke és nyugalom, melyet élsz, tudd, ez a felszabadulás és a végs igazság. Az állapot
melyben a megvilágosodott létezik, miközben élni látszik, olyan, mint a szikla belseje,
függetlenül attól, hogy magányosan pihen, vagy különféle cselekvéseket végez. Mi
mindannyian ebben az állapotban élünk, Ó Ráma, noha eközben szerteágazó feladatokat és
munkákat végzünk. Most már te is ebben az állapotban létezel, menj hát és tett a dolgod.

El ször azonban mond el nekem, miként ébredtél rá, hogy ez a világ, noha valóságosnak
látszik, igazából nem is létezik?




                                                                                                 11
Ráma szól: Ezt a világot már a kezdetekkor sem teremtette senki. Miként létezhetne akkor
most? Nincs semmilyen oka, mely létét el idézhetné, ok nélkül pedig nincs okozat. A
változás az adott állapot elt nését és egy újabb állapot megjelenést jelenti. A változatlan
valóságra azonban ez nem igaz. Ha a valóságot Brahmanban létez káprázat-tapasztalatnak
tételezzük fel, akkor nem is lehet más, mint káprázat. Álmunkban egy másodperc egy egész
életnek t nik: ugyanez igaz a világlátványra is, ahol az id múlását a Nap és a Hold
mozgásából észleljük. A végtelen tudatban megjelenik a Teremtés képzete, a vele járó tér, id ,
stb., kiegészít kkel együtt.

Vagy tekintsük az egészet valósnak. Nos, akkor a valótlan miként t nhet létez nek? Vagy az
is lehet, hogy nincs sem valótlan, sem valós. Ami van, az van. Minden létez oly áttetsz akár
az égbolt, teljes akár a szikla közepe és csendes, nyugodt, mint egy k darab. Ilyen a
Teremetés is. A Teremtés a végtelen tudatban létezik, mely minden gondolat és képzet
valósága is egyben, ezek együtt alkotják a finomtestet, ami tehát ugyancsak a tudat, semmi
egyéb. A „testben” megjelen tiszta észlelést vagy éberséget érzékeljük Teremtésként, vagyis
a Teremtés Brahman maga.

Vaszistha szól: Miért ne tételezhetnénk fel azt, hogy ugyanúgy, ahogy a mag tekinthet a
csíra okának, a Teremtésnek is Brahman az oka?

Ráma szól: A magban látható csírát nem csírának látjuk, hanem magnak, vagyis a csíra is
mag. Ehhez hasonlóan, a Brahmanban létez világ is csak Brahman, s nem pedig a világ,
Brahman pedig nem változó. Mivel Brahman változatlan és alak nélküli, ezért nem fogadható
el az a nézet, miszerint a világ Brahmanból ered, hisz a világ változó és formákkal teli. Az
elképzelés, miszerint a világ olyan, akár egy álombéli történés, mely valami módon anyaggá
lett, szintén elfogadhatatlan, hisz az álmot önmagán belül tapasztaljuk. Az éber és az
álomvilág két különálló sík, az álombéli oroszlánt, lehetetlen az éber tudat puskájával lel ni.
Vagyis a Teremtést nem tekinthetjük álomból keletkez nek sem. Az álom tárgyai a tudatunk
formái, ehhez hasonlóan az éber tudat tapasztalatainak tárgyai is a határtalan tudat formái.

Ó Mesterem, teljesen tiszta most már el ttem, hogy az önvaló ismerete túl van a szavak
b völetes valóságán. A kérdés akkor viszont az, miként valósítható meg ez az állapot a
szentiratok ellentmondó tanításain keresztül? Ha a szentiratok nem segíthetnek az önvaló
megismerésében, akkor mi céllal íródtak, mi a hasznuk? Kérlek, mond hát el, vajon az önvaló
ismerete követi-e, és összhangban van-e a Tanítók utasításaival, illetve a szentiratok
tanulmányozásával?

Vaszistha szól: Teljesen igazad van, Ó Ráma, hisz a szentiratok tanulmányozása nem
tekinthet az önvaló megismerése okának. A szentiratok különféle kijelentésekkel vannak
tele, míg a legfels lét leírhatatlan. A kérdésedre válaszolva azonban elmesélem most neked,
hogy az önvaló ismerete miként került kapcsolatba a szentiratok tanulmányozásával.

Egy bizonyos falu lakóit folyamatos szerencsétlenségek sújtották már egy jó ideje. A
szörny ségek és szegénység közepette minden eszközt megragadtak, hogy mindennapi

                                                                                             12
betev jüket megkeressék. Ezért aztán elhatározták, hogy a közeli erd ben összegy jtik az
elszáradt fadarabokat, s az árából fedezik majd élelmüket.

Így éltek hát ezután nap, mint nap. A fagy jtés közepette sok értékes drágakövet is találtak,
melyek hol rejtve, hol szabadon hevertek. Voltak tehát a faluban olyanok, akik köveket,
mások szantálfát, megint mások pedig gyümölcsöket, de olyanok is, akik továbbra is csak
értéktelen t zifát találtak. Akik szerencsések voltak, és drágakövekre bukkantak, azonnal
megszabadultak a szegénység gyötrelmeit l.

A keresgélés és fagy jtögetés közben egy nap rátaláltak a Bölcsek Kövére, arra a csodatév
k re, mely minden vágyat beteljesít. A k segítségével mindent megkaptak, amire a falu
lakóinak szüksége volt, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. T zifáért indultak az elején, s
végül a Bölcsek Kövére bukkantak.

A mesében szerepl falu lakói, a Földön él embereket példázza. Az emberiség a tudatlanság
legnagyobb szegénységét l és az ebb l ered nyomorúságától szenved. A mesében szerepl
erd a Tanítót és a szentiratokat példázza. A falu lakói a szükségleteik kielégítése miatt
mentek az erd be, s ugyan ezen okból fordul az ember Tanítójához, illetve a szentiratokhoz is.
A Tanító és a szentirat utasításait követve azonban egy bizonyos id elteltével az ember
értékes dolgokra bukkan. Noha t zifáért indultak, végül a Bölcsek Kövével tértek vissza a
falu lakói is. Ugyanígy, a vágyai kielégítéséért szentiratot tanulmányozó ember végül magát
az Örök igazságot találja meg. Néhány embert a kételkedés vagy a kíváncsiság – Mit
nyerhetek a szentirat tanulmányozásával – késztet a szentirat kézbevételére; mások azzal a
céllal tanulmányozzák, hátha megtalálják a gazdagság és a boldogság forrását; megint
másokat más célok vezérelnek. S ugyanúgy, ahogy a fát gy jtöget emberek is végül
rátaláltak a Bölcsek Kövére, a szentirat tanulmányozói is id vel rábukkannak a Végs
Igazságra. Ezen cselekedetük közepette minden ember a szentek viselkedését követi, akik
mindent az emberiség jólétéért tesznek. Az emberek pedig azt látják, hogy minden szent
csakis a legfels szellemi érték elnyerése miatt tanulmányozza a szentiratokat. Ezért hát k is
ezt teszik.

S ahogyan a falu lakói esetében láttuk, ahol egyesek szantálfát stb. találtak az erd ben,
ugyanígy a szentirat tanulmányozói közül is egyesek boldogságot találnak, mások pénzt,
megint mások pedig a helyes cselekvés szabályait. A szentiratok csak ezzel a három értékkel
foglalkoznak, a leírhatatlan Brahmannal nem, éppen ezért nincs olyan szentirat, melyben err l
olvashatnál.

A végs igazság közvetlen megtapasztalását nem érhetjük el sem a szentiratok
tanulmányozásával, sem a Tanító utasításainak hallgatásával, sem adakozással, s t Isten
imádatával sem. Ez a valóság ugyanis túl van ezeken. Elmondom azonban most neked, hogy
ezek az eszközök, noha nem vezetnek el az önvaló felismeréséhez, miként váltak az önvaló
megtapasztalását célzó formulákká. A szentirat tanulmányozása és utasításai követésével az
elme áttetsz vé válik; s amikor ez megvalósul, a végs igazság, anélkül, hogy akarnánk,
felragyog bennünk. A szentiratok a tudatlanság szattvikus vagy tiszta részét taglalják, ami az

                                                                                                13
elme tisztaságához vezet. Ez a tisztaság pedig elpusztítja a tudatlanság tamaszikus vagy
homályos részét.

Az égbolton felbukkanó Nap, anélkül, hogy különösebben akarná, mégis visszatükröz dik az
óceán felszínén. Ehhez hasonlóan, a keres és a szentirat találkozásakor az igazság id vel
visszatükröz dik a keres ben. A sárral játszó gyerek még több sarat véve kezébe
összedörzsöli tenyerét, mely lehullva megtisztítja a kezét. A szentirat is ekképp tisztítja meg
az elmét, mely így képes visszatükrözni az igazságot.

Az ég telítve van fénnyel, amit azonban csak akkor láthatunk meg, ha valamin visszaver dik.
Ugyanígy, amikor a szentirat találkozik a keres vel, az eredmény megvilágosodást vált ki. Az
örök igazság tehát csak úgy ismerhet fel, ha a Tanító szavait követve mélyen elmerülünk a
szentiratok igazi jelentésének felismerésében, ha sok id t töltünk felébredt egyének
társaságában (szatszánga), valamint önfegyelmet gyakorlunk és az elmét természetesen
lecsendesítjük.

Még egyszer elismétlem neked a legfontosabb tudnivalót, Ó Ráma, kérlek, hallgasd hát
figyelemmel, hisz az igazság folyamatos ismétlését l még a legbutább ember is
megvilágosodhat.

A csend kiegyensúlyozott állapotában id zve élj a világban, és meglásd ez az állapot a
legnagyobb áldással és vigasszal ajándékoz majd meg. Ez a legnagyobb gazdagság mivel
rendelkezhetsz, és jó szerencsét is ett l remélhetsz. Az egyensúly segíti a tisztaság
növekedését benned, amit minden más erény természeténél fogva követni fog majd. A világ
összes áldása és vagyona semmit sem ér a bels egyensúlyhoz képest. Kevesen vannak
olyanok, kik ebben az egyensúlyban élik életüket, akik mindenkire barátként tekintetnek.

A kiegyensúlyozottság állapotában a szomorúság boldogság, a halál pedig új élet.
Kifejezhetetlen nagysággal bír az, ki mentes a diadalmámortól és a búskomorságtól, aki
természetesen teszi a dolgát, akkor és azzal, amivel épp szükséges, aki mindent annak lát,
ami. A barátok, a rokonok, az ellenséges és a királyok tökéletesen megbíznak abban, ki
természetesen él. Természetesen élve, az ember, még ha mérges is, akkor sem bánt meg
senkit. Az emberek megtapsolják azért, amit tesz, azt eszik, amit , még akkor is, ha legy z
vagy megfedd épp valakit – hisz közben meg rzi bels egyensúlyát. Megtapsolják mindenért,
amit most, vagy a régmúltban tett, akár jó akár rossz volt az, mit elkövetett.

A bels béke egyensúlyában megalapozott ember nem tapasztal kétségbeesést, sem akkor, ha
nagy boldogság, sem akkor, ha nagy szerencsétlenség éri.

Még az istenek is meghajolnak az el tt, aki a tökéletes bels béke állapotába jutott. Éppen
ezért örökre rizd meg azt, amit most elértél, Ó Ráma, és gondolkodás nélkül tedd a dolgod,
bármilyen helyzetbe sodor is az élet, hisz az élet nem más, mint a Teljesség (Brahman).

Óm, béke, béke

                                                                                             14
Jegyzetek
1 The Supreme Yoga. A new translation of the Yoga Vasistha by Swami Venkatesananda.
Kiadta: The Divine life Society P.O. Shivanandanagar - 249-192 Distt. Theri-Garhwal, U.P.
Himalayas, India. (A feltevések szerint az itt olvasható párbeszéd Brahmarishi Vaszistha és
Ráma között Ráma királysága idején
történt, s Ráma pedig a normál id számítás szerint kb. 20.000 évvel ezel tt élhetett. ”Ráma
korának meghatározásában igen széls séges id pontokat ismerünk. Az shagyomány szerint
Ráma a Trétá-korszakban uralkodott, amely csillagászati számítások alapján durván Kr.e.
kétmillió évvel kezd dött és 867.102-ben fejez dött be. Ezek szerint Ráma nagyságrendileg
1.5-2 millió évvel ezel tt élhetett. Az els pillantásra meghökkent id táv egészen más
fényben t nik fel, ha a NASA idevágó kutatásait is megvizsgáljuk. Srí Lanka már a
történelem el tti korokban, mintegy 1.750.000 évvel ezel tt is emberek lakta terület volt, ami
nagyságrendileg egybevág Ráma történetének fenti datálásával.” Rácz Géza,
www.tirtha.org/hindu )




                                                                                            15

More Related Content

What's hot

Eckhart tolle kísérő
Eckhart tolle    kísérőEckhart tolle    kísérő
Eckhart tolle kísérőManita11
 
Nisargadatta Maharaj - A tudatosság magvai
Nisargadatta Maharaj - A tudatosság magvaiNisargadatta Maharaj - A tudatosság magvai
Nisargadatta Maharaj - A tudatosság magvaiKyara J
 
Eckhart tolle a most hatalma a gyakorlatban
Eckhart tolle   a most hatalma a gyakorlatbanEckhart tolle   a most hatalma a gyakorlatban
Eckhart tolle a most hatalma a gyakorlatbanManita11
 
Interjú Lisa Cairns megvilágosodott spirituális tanítóval
Interjú Lisa Cairns megvilágosodott spirituális tanítóvalInterjú Lisa Cairns megvilágosodott spirituális tanítóval
Interjú Lisa Cairns megvilágosodott spirituális tanítóvalExopolitics Hungary
 
Lusta ember útja a megvilágosodáshoz
Lusta ember útja a megvilágosodáshozLusta ember útja a megvilágosodáshoz
Lusta ember útja a megvilágosodáshozRózsás Áron Csaba
 
Dr. David R.Hawkins - Erő kontra erő (kivonat)
Dr. David R.Hawkins - Erő kontra erő (kivonat)Dr. David R.Hawkins - Erő kontra erő (kivonat)
Dr. David R.Hawkins - Erő kontra erő (kivonat)Rózsás Áron Csaba
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaVarga Csaba
 
Andrew Vernon - A tudatosságon túl
Andrew Vernon - A tudatosságon túlAndrew Vernon - A tudatosságon túl
Andrew Vernon - A tudatosságon túlKyara J
 
Eckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földEckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földRika Farkas
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik részKozma Botond Szilárd
 
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...Nagy Attila (Mihai)
 
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szembenMemoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szembenNagy Attila (Mihai)
 
Vallásos anarchizmus - Van-e a katolicizmusnak misztikája (levél)
Vallásos anarchizmus - Van-e a katolicizmusnak misztikája (levél)Vallásos anarchizmus - Van-e a katolicizmusnak misztikája (levél)
Vallásos anarchizmus - Van-e a katolicizmusnak misztikája (levél)Nagy Attila (Mihai)
 
A tudatosságot megelőzően
A tudatosságot megelőzőenA tudatosságot megelőzően
A tudatosságot megelőzőenKyara Joyce
 
Eckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földEckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földKyara J
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szilárd Kozma
 

What's hot (20)

Eckhart tolle kísérő
Eckhart tolle    kísérőEckhart tolle    kísérő
Eckhart tolle kísérő
 
Nisargadatta Maharaj - A tudatosság magvai
Nisargadatta Maharaj - A tudatosság magvaiNisargadatta Maharaj - A tudatosság magvai
Nisargadatta Maharaj - A tudatosság magvai
 
Eckhart tolle a most hatalma a gyakorlatban
Eckhart tolle   a most hatalma a gyakorlatbanEckhart tolle   a most hatalma a gyakorlatban
Eckhart tolle a most hatalma a gyakorlatban
 
Interjú Lisa Cairns megvilágosodott spirituális tanítóval
Interjú Lisa Cairns megvilágosodott spirituális tanítóvalInterjú Lisa Cairns megvilágosodott spirituális tanítóval
Interjú Lisa Cairns megvilágosodott spirituális tanítóval
 
Lusta ember útja a megvilágosodáshoz
Lusta ember útja a megvilágosodáshozLusta ember útja a megvilágosodáshoz
Lusta ember útja a megvilágosodáshoz
 
Dr. David R.Hawkins - Erő kontra erő (kivonat)
Dr. David R.Hawkins - Erő kontra erő (kivonat)Dr. David R.Hawkins - Erő kontra erő (kivonat)
Dr. David R.Hawkins - Erő kontra erő (kivonat)
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
 
Andrew Vernon - A tudatosságon túl
Andrew Vernon - A tudatosságon túlAndrew Vernon - A tudatosságon túl
Andrew Vernon - A tudatosságon túl
 
Tuba féle idő kivetülés
Tuba féle idő kivetülésTuba féle idő kivetülés
Tuba féle idő kivetülés
 
Eckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földEckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új föld
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
 
Azujfold
AzujfoldAzujfold
Azujfold
 
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szembenMemoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
 
Vallásos anarchizmus - Van-e a katolicizmusnak misztikája (levél)
Vallásos anarchizmus - Van-e a katolicizmusnak misztikája (levél)Vallásos anarchizmus - Van-e a katolicizmusnak misztikája (levél)
Vallásos anarchizmus - Van-e a katolicizmusnak misztikája (levél)
 
A tudatosságot megelőzően
A tudatosságot megelőzőenA tudatosságot megelőzően
A tudatosságot megelőzően
 
Eckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földEckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új föld
 
Testlelekszj
TestlelekszjTestlelekszj
Testlelekszj
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e?
 

Similar to Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága

Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.Nagy Attila (Mihai)
 
A most hatalma
A most hatalmaA most hatalma
A most hatalmaManita11
 
Zselici édenkert projekt - Varga Csaba
Zselici édenkert projekt - Varga CsabaZselici édenkert projekt - Varga Csaba
Zselici édenkert projekt - Varga CsabaVarga Csaba
 
A Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkat
A Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkatA Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkat
A Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkatBalogh László Imre
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalmatiborius01
 
Kozma Szilard asztrologus: Alkímia, A négy alapelem karmája
Kozma Szilard asztrologus: Alkímia,  A négy alapelem karmájaKozma Szilard asztrologus: Alkímia,  A négy alapelem karmája
Kozma Szilard asztrologus: Alkímia, A négy alapelem karmájaKozma Botond Szilárd
 
Andrew Vernon - A tudatosságon túl
Andrew Vernon - A tudatosságon túlAndrew Vernon - A tudatosságon túl
Andrew Vernon - A tudatosságon túlKyara Joyce
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszédKozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszédKozma Botond Szilárd
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Pszeudo zen mondások és tanítások - A dolgos ember kényszeressége, és a miszt...
Pszeudo zen mondások és tanítások - A dolgos ember kényszeressége, és a miszt...Pszeudo zen mondások és tanítások - A dolgos ember kényszeressége, és a miszt...
Pszeudo zen mondások és tanítások - A dolgos ember kényszeressége, és a miszt...Nagy Attila (Mihai)
 
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Botond Szilárd
 
Friedrich nietzsche ecce homo
Friedrich nietzsche ecce homoFriedrich nietzsche ecce homo
Friedrich nietzsche ecce homoAkos8902
 

Similar to Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága (18)

Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
 
A most hatalma
A most hatalmaA most hatalma
A most hatalma
 
Zselici édenkert projekt - Varga Csaba
Zselici édenkert projekt - Varga CsabaZselici édenkert projekt - Varga Csaba
Zselici édenkert projekt - Varga Csaba
 
A Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkat
A Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkatA Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkat
A Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkat
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalma
 
Szabad akarat
Szabad akaratSzabad akarat
Szabad akarat
 
Echkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalmaEchkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalma
 
Kozma Szilard asztrologus: Alkímia, A négy alapelem karmája
Kozma Szilard asztrologus: Alkímia,  A négy alapelem karmájaKozma Szilard asztrologus: Alkímia,  A négy alapelem karmája
Kozma Szilard asztrologus: Alkímia, A négy alapelem karmája
 
Andrew Vernon - A tudatosságon túl
Andrew Vernon - A tudatosságon túlAndrew Vernon - A tudatosságon túl
Andrew Vernon - A tudatosságon túl
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 12 - 2022 sept 18.pdf
 
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszédKozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
 
Pszeudo zen mondások és tanítások - A dolgos ember kényszeressége, és a miszt...
Pszeudo zen mondások és tanítások - A dolgos ember kényszeressége, és a miszt...Pszeudo zen mondások és tanítások - A dolgos ember kényszeressége, és a miszt...
Pszeudo zen mondások és tanítások - A dolgos ember kényszeressége, és a miszt...
 
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
 
Apa és istengyilkoság
Apa  és istengyilkoságApa  és istengyilkoság
Apa és istengyilkoság
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
Friedrich nietzsche ecce homo
Friedrich nietzsche ecce homoFriedrich nietzsche ecce homo
Friedrich nietzsche ecce homo
 

More from Varga Csaba

Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba
 
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba
 
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga CsabaMagyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
Az Információs Kor Új Tudása - Varga CsabaAz Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
Az Információs Kor Új Tudása - Varga CsabaVarga Csaba
 
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaA Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaVarga Csaba
 
A fenntartható társadalom esélye varga csaba
A fenntartható társadalom esélye   varga csabaA fenntartható társadalom esélye   varga csaba
A fenntartható társadalom esélye varga csabaVarga Csaba
 
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaMetafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaVarga Csaba
 
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba
 
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaÚj Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaVarga Csaba
 
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga CsabaTudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga CsabaVarga Csaba
 
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinRészvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinVarga Csaba
 
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaMikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaVarga Csaba
 
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaMetaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaVarga Csaba
 
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaElsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaVarga Csaba
 
Egységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaEgységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaAz, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIAz Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIVarga Csaba
 
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaAz Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaVarga Csaba
 
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaAz e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaVarga Csaba
 
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaÁllam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaVarga Csaba
 

More from Varga Csaba (20)

Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
 
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
 
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga CsabaMagyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
 
Az Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
Az Információs Kor Új Tudása - Varga CsabaAz Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
Az Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
 
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaA Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
 
A fenntartható társadalom esélye varga csaba
A fenntartható társadalom esélye   varga csabaA fenntartható társadalom esélye   varga csaba
A fenntartható társadalom esélye varga csaba
 
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaMetafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
 
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
 
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaÚj Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
 
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga CsabaTudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
 
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinRészvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
 
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaMikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
 
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaMetaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
 
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaElsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
 
Egységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaEgységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga Csaba
 
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaAz, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
 
Az Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIAz Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája II
 
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaAz Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
 
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaAz e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
 
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaÁllam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
 

Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága

  • 1. Brahmarishi Vaszistha Az egység valósága1 A m szövege közvetlenül a tudatunkhoz szól, így olvasásakor ne törekedjünk az azonnali megértésre, helyette képzeljük ártatlanul magunkat Ráma és Vaszistha helyébe, s lassan és biztosan haladva engedjük, hogy a tanítás tudati eszenciája lényünk egészét áthathassa. Ennek érdekében lassan olvassunk, engedjük hogy az egyes szavak érzelmi, képi, értelmi min ségei ártatlanul, mint amikor mesét olvasunk, megjelenhessenek tudatunkban. Ha valamelyik összetev nem jelentkezik, ne aggódjunk, haladjunk tovább, s a szöveg többszöri olvasásával kés bb minden megjelenik majd. Lesznek esetek, amikor a szöveg er teljes hatást fejt ki ránk, ekkor álljunk meg kicsit, s szemünket lecsukva engedjük, hogy a tudati érték lényünk mélyre hatolhasson. Ezt feltárva, induljon a Valóság meséje. Az olvasás elkezdése el tti hálaadás 1
  • 2. Örökké hálás vagyok a Valóságnak, melyben minden alkotóelem, él és élettelen lény úgy ragyog, mintha önálló létezéssel bírna, s melybe egy bizonyos létid elteltével minden visszaolvad. Örökké hálás vagyok a tudatosságnak, mely forrása a megismerésnek, a megismerés folyamatának és a megismerés tárgyának - a látó, a látás és a látott látszólagos hármasságának. Örök hálám az abszolút Üdvösség óceánjának, mely Élettel tölt el minden olyan lényt, akik boldogságukat és fejl désüket az Üdvösség óceánjának cseppjeib l merítik. Óm Tat Szat Vaszistha szól: Amikor a tudás a megismerés tárgyává válik, tudd, hogy ez a kötöttség. A felszabadulás akkor jelentkezik, amikor a tudás nem tárgya többé a megismerésnek. Ráma szól: Hogyan lehetséges a megismerés tárgyaként jelentkez tudás bennünk szunnyadó szilárd meggy z dését megszüntetni? Vaszistha szól: A teljes felébredés bekövetkezésekor az értelem homálya végleg elszáll. Ekkor testet ölthet bennünk a felszabadulás formátlan, csendes valósága. Ráma szól: Mi légyen az a tökéletes felébredés, tökéletes tudás, melynek segítségével megszabadulhatunk a kötöttség korlátjaitól? Vaszistha szól: A tudásnak nem létezik tárgya, melyet meg kellene ismerni. A tudás független és örök; túl van az elmondhatón és a meghatározhatón. Amikor ezt az igazságot közvetlenül megéled, el áll a tökéletes felébredés. Ráma szól: Minek révén születik meg a tudás és a megismerés tárgya közötti megkülönböztetés? Milyen értelemben használjuk a „tudás” szót? Vaszistha szól: A tudás vagy dzsjána nem más, mint a teljes felébredés vagy megvilágosodás. Ehhez a felébredéshez a reá vonatkozó meditáció révén juthatsz el. Az igazság az, hogy nem létezik semmilyen megkülönböztetés a tudás és a megismerés tárgya között. Ráma szól: Ha valóban ez az igazság, akkor a tudás, illetve a megismerés tárgyának eme megtéveszt látványa miként születik meg, s hogyan gyökeresedik meg lényünkben? Vaszistha szól: Ama félrevezet hitnek köszönhet en, miszerint a tudáson kívül más is létezik, valami rajta kívüli, mely a megkülönböztetést el idézi. Igazából sem kívül, sem belül nincs semmi. 2
  • 3. Ráma szól: Miként fogadhatnánk el eme állítást, miszerint: minden, amit látni vélünk – Én, Te stb. – az összes alkotóelem, s a létez k végtelen sokasága valójába nem létezik? Vaszistha szól: A Teremtés kezdetekor valójában sem a kozmikus lény vagy virát, sem a Világegyetem stb. nem vált létez vé. Vagyis nem született soha semmi, ami a látás tárgyaként szolgálhatott volna. Ráma szól: Ez a világ van, volt lesz, hisz minden nap tapasztaljuk. Hogyan is állíthatnák, hogy sohasem létezett? Vaszistha szól: Ez a világlátvány éppen annyira valótlan, mint az álomban látott tárgyak, vagy a délibáb. Ráma szól: Miként állíthatod, hogy a Teremtés kezdetén semmi sem született, sem én, sem te, stb.? Vaszistha szól: Hatás csak az t kiváltó okból eredhet, sohasem fordítva. A Teremtést megel z kozmikus feloldódás állapota közben csak a csend létezett, mely nem tartalmaz semmilyen okot a teremtésre. Ráma szól: Bizonyos vagyok a fel l, hogy a nem született örökkévaló létez a kozmikus feloldódás közben sem sz nik meg létezni. Miért ne lehetne a teremtés oka? Vaszistha szól: A hatás csak azt hordozhatja magában, ami az okban is jelen volt. A nem valós tehát nem válhat valóssá. Az edényb l nem születhet ruhadarab. Ráma szól: Lehetséges, hogy a kozmikus feloldódás alatt az egész Teremtés, egyfajta finom állapotban tovább létezik Brahmanban (a Teljességben), a határtalan tudatban, s kés bb ez ölt testet a következ teremtésben. Vaszistha szól: Megtapasztalta-e valaki is eme feltevés igazságát, van-e értelme hinni az ehhez hasonló képzelgésekben? Ráma szól: Az igazság tudói ebben az állapotban csakis a tiszta, végtelen tudatot tapasztalták. Természetesen ekkor még a tér sem létezett. A „valós” anyagi világ láthatóan valóban nem születethetett az ürességb l. Vaszistha szól: Ha pedig ez az igazság, akkor a három világ sem egyéb, mint tiszta tudat. Kinek teste maga a tiszta tudat, nem létezik számára sem születés, sem halál. Ráma szól: Könyörögve kérlek, mond el, miként született e világlátvány? 3
  • 4. Vaszistha szól: Az ok és okozat hiányában, nincs sem lét, sem nemlét. Akkor miként születhetett volna meg a „tapasztalás tárgya”? Nem is született: az önvaló gondolja és tapasztalja meg önmagát, mint a tapasztalás tárgyát. Csak a tudat létezik semmi más. Ráma szól: A mozdulatlan „tapasztalás tárgya” gondolkodik! Az Úr, minden dolgok látója, saját tapasztalatának tárgyává válik. Hogyan lehetséges mindez? Vajon megégetheti-e a fa a tüzet? Vaszistha szól: A látó nem válhat a tapasztalás tárgyává, hisz az utóbbi nem is létezik. Valójában a látó mindaz, ami van – a tudat egységes tömege. Ráma szól: A határtalan tudat tudatos lesz önnön tudatosságáról, mint saját maga tárgyáról, s ez vezet a világlátvány megjelenéséhez. Miként jön létre a tárgy? Vaszistha szól: Az ok hiányában valójában semmilyen tárgy sem létezik. Éppen ezért a tudat örökké szabad, leírhatatlan és értelmezhetetlen. Ráma szól: Ha ez az igazság, akkor az én-tudat és az ehhez hasonló min ségek miként születnek? Miért tapasztaljuk a világot? Vaszistha szól: Az ok hiányában ezek egyike sem létezik. Hol van hát akkor a tapasztalás tárgya? Ezek az úgymond „teremtett” tárgyak valójában csak a tapasztalás látványai. Ráma szól: Hogyan jelentkezhet ez a látvány a tiszta tudatosságban, mely ment minden nem mozgástól, éppen ezért a tárgy tudatosságától is? Vaszistha szól: Az ok hiányában, Ó Ráma, valójában a látvány sem létezik. Minden mi létezik, te, én stb. a végtelen csend egysége, semmi más. Ráma szól: Ó tanítóm, zavarba estem, s nem tudom, mit kérdezhetnék most. Úgy érzem, teljesen felébredtem vagy megvilágosodtam: mit is kérdezhetnék hát? Vaszistha szól: Az ok teljes hiányában ne kutasd hát többé a „miért” okát. S ha így teszel, könnyedén megpihenhetsz a legfels , leírhatatlan valóságban. Ráma szól: Elfogadom, hogy az ok hiányában a Teremtés, mint olyan, sohasem létezett. Akkor viszont a tudást és annak tárgyát övez zavar kinek, s miért létezik? Vaszistha szól: Az ok hiányában, s mivel csak a végtelen béke és csend létezik, a zavar vagy illúzió sem létezik. Csak azért nem honolsz még ebben a békében, mert nem folytattál folyamatos elmélyedést eme igazságon. Ráma szól: Hogyan születik az elmélyedés, és a nem-elmélyedés? Ismét ugyanabba a csapdába estünk. 4
  • 5. Vaszistha szól: Az igazság az, hogy a végtelenben nincs semmilyen látvány, vagy látszat. A tudat végtelensége és megszüntethetetlensége folytán azonban a végs igazságon folytatott folyamatos elmélyedés képzete mégis megjelenik. Ráma szól: Ha minden csak végtelen béke, mi értelme a „tanító” és a „tanuló” szóknak, hogyan keletkezik-e kett sség? Vaszistha szól: A „tanító” és a „tanuló” valójában nem egyéb, mint a Brahmanban létez Brahman. A megvilágosodott számára nem létezik sem kötöttség, sem felszabadulás. Ráma szól: Ha az id , a tér, az anyag, az energia és az összes többi dolog megosztottsága valóban nem létezik, akkor miként születhetett meg a különböz ség egységének képzete? Vaszistha szól: Az id , a tér, az anyag, az energia (cselekvés) és a tapasztalás csak a nem- létez tudatlanságban létezik. Nincs képzet, mi független lenne ett l. Ráma szól: Ha a „tanító” és a „tanuló” kett ssége nem létezik, akkor mi valójában a felébredés vagy megvilágosodás? Vaszistha szól: A felébredés révén eléred a felébredést; s így a „felébredés” képzetét tökéletesen megérted. Mindez természetesen csak számodra felfogható, s nem számunkra. Ráma szól: Ha viszont maga a megvilágosodás is az én-érzethez köt dik, akkor már nem azonos a megvilágosodással. Hogyan létezhet efféle megosztás a tiszta és feloszthatatlan tudatosságban? Vaszistha szól: A megvilágosodott világossága maga az öntudatosság. A látszólagos megkülönböztetés vagy kett sség olyan, mint a szél és annak mozgása. Ráma szól: Ha tényleg ez az igazság, akkor lehetetlenség elfogadni a megismer , a megismerés folyamata és a megismerés tárgyaként jelentkez felosztottság létezését, hisz hogyan is lehetne az óceán és a rajta lév hullám eltér egymástól? Vaszistha szól: Ha ezt elfogadjuk, akkor a felosztottságban sincs semmi hiba, noha tudjuk, hogy a valóság az osztatlan tudat egysége. Ráma szól: Mesterem, kiben jelenik meg az én-érzet, s ki tapasztalja eme világlátványt vagy képzelgést? Vaszistha szól: A kötöttség korlátja a tapasztalás tárgyának valóságába vetett meggy z désb l ered. Elegend tehát annak meglátása, hogy a tárgy nem létezik. Mivel a tudat képezi mindennek a lényegét, így nem létezik sem a kötöttség, sem a felszabadulás. 5
  • 6. Ráma szól: A tárgyat a lámpa fénye teszi láthatóvá. Ezt alapul véve mondhatjuk-e azt, hogy a küls tárgyakat a tudat fénye révén látjuk? Vaszistha szól: A küls valóság nem rendelkezik semmilyen kiinduló okkal, mely létrejöttéhez vezetne. Ok nélkül pedig nincs okozat sem. Képzelt tapasztalatról van tehát szó, semmi másról. Ráma szól: A rémálom megélésének ideje alatt, akár valóságos, akár nem, szenvedést tapasztalunk. Ugyanez igaz a világlátványra is. Mivel kerülhet el mindez? Vaszistha szól: Ugyanúgy, ahogy a rémálomnak és a bel le fakadó szenvedésnek is a felébredés hozza el a végét, a világlátvány tapasztalatából származó szenvedést a bel le való felébredés szünteti meg, valamint az, hogy ezt követ en nem köt dünk és vágyunk többé a világ tárgyaira. Ráma szól: Miként érheti el valaki boldogsága tárgyát? S eme világ-álom tárgyainak szilárdsága miként szüntethet meg? Vaszistha szól: Ha megvizsgálod az „el z ” és az „ezt követ ” állapotát, az anyag szilárdsága megsz nik. Ha elmélyedsz ama igazságban, hogy mindez olyan akár az álomban, akkor az anyag szilárdságába vetett hited megsz nik. Ráma szól: Amikor meggyengül az ilyen típusú hitünk, mit látunk vagy érzékelünk? Miként sz nik meg a világlátvány érzékelése? Vaszistha szól: Érzékelés közben a világlátványt olyannak látjuk, mint a leveg be épített kastélyt vagy egy képet, melyet elmosott az es – elménk mentes a vászanától vagyis az értelem megszokásaitól. Ráma szól: Mi történik ezután? Vaszistha szól: A tisztán képzetként létez világlátvány fokozatosan elhalványul, s fokozatosan megszabadulunk minden korláttól és megszokástól. Ráma szól: Tény, hogy a sok életen át történ felelevenítések révén a megszokások mélyen beégetik magukat lényünkbe: miként szüntethet k hát meg? Vaszistha szól: Ráébredve az igazságra, hogy a küls valóság és annak anyagi tárgyai egyfajta torz képzetként léteznek Önvalónkban vagy a végtelen tudatosságban, az anyagi valósághoz való kötöttségünk (és fordítva) megsz nik, véget vetve ezzel a szamszára vagy újraszületés körforgásának. Ráma szól: Mi történik ezután, miként érjük el a békét? 6
  • 7. Vaszistha szól: Miután a tárgyak szilárdságának képzete, azzal a törekvéssel együtt, hogy e képzetet újraélesszük, megsz nt, a világba vetett minden bizalmunk megsz nik. Ráma szól: Ha a világlátvány a gyermek elméjében megfogant képzethez hasonlóan létezik csupán, megsz nése miért nem okoz fájdalmat és szenvedést? Vaszistha szól: Vajon érzünk-e szenvedést akkor, ha egy képzelt tárgyat elvesztünk? Éppen ezért mindaddig, míg elménk gondolatokkal, képzetekkel és észlelésekkel teli, kutassuk folyamatosan természetük lényegét. Ráma szól: Mi az elme (csittam), miként lehet kifürkészni természetét, s milyen el nnyel járhat mindez? Vaszistha szól: A tárgyként önmagáról tudatos tudatosságot nevezzük elmének. Természetének kifürkészése pedig nem más, mint amit most teszel. Ennek révén az értelem szokásmintáit végleg megszüntetheted. Ráma szól: Hogyan lehet az ételem szokásmintáit megszüntetve elérni a nirvánát? Vaszistha szól: A tárgy és az értelem szokásmintái valójában nem léteznek. Vagyis maga az elme sem létezik. Ráma szól: Miként lehetséges ez, hisz tapasztaljuk létezését? Vaszistha szól: A világ valójába másként fest, mint ahogy a tudatlanok látják: mindaz, amit a megvilágosodott valóságként érzékel, leírhatatlan. Ráma szól: Milyen a tudatlan érzékelése? És miért leírhatatlan mindez a megvilágosodott néz pontjából? Vaszistha szól: A tudatlan úgy tekint a világra, mint aminek kezdete és vége van. A megvilágosodott semmit sem érzékel, hisz soha semmi nem teremt dött, vagyis nem létezik semmi. Ráma szól: De mégis tapasztaljuk létezését? Vaszistha szól: Ezek a tapasztalatok ugyanolyanok, mint az álombéli világ tárgyai, melyek szintén nem léteznek. Ráma szól: Az álomvilág tárgyait azért tapasztaljuk, mert az éber tudatban korábban már tapasztaltuk ket. Vaszistha szól: Ez a két tapasztalat ugyanahhoz a tárgyhoz köthet ? 7
  • 8. Ráma szól: Az éber tudat okozta elmebéli benyomások vezetnek az álombéli tárgyak látványához. Vaszistha szól: Ha valóban ez az igazság, akkor hogyan lehetséges, hogy az álomban lerombolt ház, reggel felébredve sértetlennek mutatkozik? Ráma szól: Hát persze, álom közben az éber tudat valósága nem valós többé. Amit akkor látunk, csak a tudat (Brahman). De miként válhat létez vé az, ami korábban nem létezett? Vaszistha szól: Valójában a tiszta tudat ragyogása hatja át az id végtelenjét is, azt éreztetve, mintha már mindez korábban is megtörtént volna. Hiszed vagy nem, ez az igazság. Ráma szól: Mesterem, miként bújhatunk ki a képzet eme köntöséb l? Vaszistha szól: Áss a mélyére a következ kérdésnek: Miért t nik a szamszára vagy létezéslánc valósnak, mikor nincs semmilyen ok, mi létezését életre hívná? Ráma szól: Az álombéli tárgyak az elmének köszönhetik létüket, tehát az elme anyagából vannak. A világlátvány esetében is ez az igazság. Vaszistha szól: Az elme viszont nem különbözik a tiszta tudat csendtömegét l, vagyis csak az utóbbi létezik. Ráma szól: Ugyanúgy, ahogy a test sem különbözik az t alkotó végtagoktól, a Világegyetem sem különbözik Brahmantól. Vaszistha szól: Vagyis a világot nem teremtette senki, s így azonos az örök Brahmannal (Teljességgel). Ráma szól: Most már értem, a világ teremtésének és feloszlásának képzete csupán véletlen egybeesés, mely az „én vagyok a cselekv ” és az „én vagyok a tapasztaló” képzet illúziójával párosul. Mesterem, a világlátvány örökt l fogva a végs valósággal telített, így tehát sohasem született és sohasem sz nik meg létezni. A világlátvány csupán egy káprázat; ám akár káprázat akár nem, valójában Brahman, semmi más. Vaszistha szól: Brahman önmagaként ragyog önmagában a véletlen egybeesés folytán (akárcsak az érett kókuszdió, ami a reá szálló holló révén a földre hullik), s ez az, amit általa és benne Teremtésként ismerünk. Ráma szól: Mesterem, kérlek, mond el, miként ragyog a végtelen tudat a teremtés kezdete el tt, és a feloszlás után, illetve akkor, mikor megosztott? 8
  • 9. Vaszistha szól: Önvalód által tartsd a tudat fényét magadban. A fényt csak valami máshoz viszonyítva érzékelhetjük. Mivel a kezdetekkor semmilyen kett ség vagy megosztottság nem létezett, ezért ezt a fényt önmagadon belül tapasztald meg. Ez a fény maga a látó, a látás, és a látott (tárgy), akárcsak az álombéli tapasztalatokkor. Maga a tudat fénye ragyog a teremtés kezdete el tt Teremtésként. A tudat egysége ragyog a hármasságban (a megfigyel ben, a megfigyelésben és a megfigyelés tárgyában), ami a teremtés kezdetekor Teremtésnek látszik. Ilyen a természete, ragyogva felragyog. Az álmok és a hallucinációk tapasztalata is ehhez hasonló: ezekben is a tudat fénye ragyog. Ami kezdet és vég nélküli világként ragyog a térben, a tudat fénye, semmi más. Az önmagából kiáradó fénye ragyog Teremtésként. Ez a fény a maga egyszer ségében és természetességben ragyog bennünk, megvilágosodottakban, anélkül hogy eközben bármiféle felosztottság jelentkezne. A teremtés kezdetekor azonban még nem létezett a tapasztaló és a tárgy: ez a kett sség egyfajta téves észlelésként bukkanhatott fel, akárcsak a kígyónak vélt kötél. A kezdetekkor így megjelen felosztottság észlelése révén tapasztalata tovább folytatódott. Mivel azonban ennek a felosztottságnak nincs semmilyen oka, így egyértelm , hogy még most is csak a tudat fénye ragyog mindenben. Sem éber, sem álom, sem mélyalvás tudat nem létezik. A Teremtés kezdetét l fogva Brahman (a Teljesség) ragyog mindenhol. Brahman pedig saját testeként tekint erre a Világegyetemre - amit tehát a világként ismerünk, nem különbözik Brahmantól. Ráma szól: Ó jaj, mily hosszú ideje bolyongunk ebben a végtelen térben anélkül, hogy felismertük volna lényegét. Teljesen felébredve és megvilágosodva azonban a világlátvány káprázata nyomban szertefoszlik. S ekkor nyomban felismerjük az igazságot, miszerint a világ sohasem létezett, és soha nem is fog ezután sem. Minden mi van, a végtelenként létez tiszta tudat és béke, semmi más. Minden, mit tapasztalunk, valójában a legfels bb tudat, amit csak természete helytelen felfogása miatt észlelünk a létezés láncolatként. A legfels bb lét az, melyet az „Ez más”, „Ekképpen ragyog”, „Ezek a világok” és „Ezek a hegyek” kijelentések tárgyaként észlelünk. A teremtés kezdetekor, az élet elkezdésekor a túlvilágon, illetve az álom megjelenésekor csak a tudat válik önmaga tárgyává, hisz nincs más, mi jelen lenne. Az ehhez hasonló képzetek megjelenését, „Most a mennyben vagy a pokolban vagyok” az egyén valósnak érzékeli. Valójában azonban sem a látó, sem a tárgy, sem a teremtés, sem a világ, s t még a tudat sem létezik; az éber, az álom és a mélyalvás tudat egyáltalán nem létezik. A létezni vélt dolgok sem léteznek. Ha felkutatjuk a „Miként vált eme valótlan káprázat valósággá” kérdés mélységét, rájövünk, hogy a kérdésnek semmi értelme, hisz a káprázat vagy illúzió nem lehet 9
  • 10. valós. A megtéveszthetetlen tudatban ugyanis nem jelentkezhet semmilyen káprázat. Vagyis a káprázat látszatának lényegi anyagát is a tudat alkotja. A káprázat tapasztalatai a megértés hiányaként jelentkeznek, olyan, mint az álombéli halálunk megélése; mélyére hatolva a valóság természetébe a káprázat szertefoszlik. Olyan ez, mint a gyermek félelme a szellemekt l, melyek csak elméjében léteznek. Vizsgálódás hiányában az efféle képzetek mélyen beleágyazódnak lényünkbe, ám ha kifürkésszük mibenlétüket, azonnal szertefoszlanak. A kérdés tehát, hogy „A valótlan miként vált valóssá?”, teljességgel értelmetlen; értelme csak a valóságra, s nem a valótlanra vonatkozó vizsgálódásnak van. Mindaz, mit kutatva nem észlelünk, valótlan; ha mégis valósnak érzékeljük, akkor káprázattal van dolgunk. Ha egy adott dolgot a kell mélység vizsgálódás után sem találunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valótlan, akárcsak a medd asszony fia. Ami pedig valótlan, az sohasem létezett. Éppen ezért minden, mit észlelni vélünk, nem egyéb, mint a fátyol nélküli összefügg tudattömeg. A világként észlelt ragyogás az önmagában létez legfels bb lét semmi más. Nincs se fény, se sötétség. A kezdet és vég nélküli valóság, melyet sem az istenek, sem a bölcsek nem ismernek. Egyedül ennek a fénye ragyog: mi hát a „világ” és mi a „tárgy”? Egyszer is mindenkorra vessünk véget az egységre és a különböz ségre vonatkozó értelmetlen okoskodásoknak. A kezdetekkor létez béke változatlan. A teremtés ugyanúgy létezik Brahmanban, a végtelen tudatban, mint a térben a távolság. Amikor megjelenik a lélekben ez a felismerés, a létezés- láncolatként ismert szörnyeteg végleg megpihen, még akkor is, ha látszólag tovább is létezik. A tudatlanság napjának lenyugvásával, a szenvedés forrósága és a létláncolat valóságába vetett meggy z dés is nyugovóra tér. A tudatlanságtól megszabadulva az igazság ismer je a születés, halál és öregkor mintázatának részeként a legkülönfélébb cselekvéseket végezve tovább létezik, noha igazából már nincs jelen. Nem létezik sem a tudatlanság, sem a káprázat, sem a szenvedés, sem az öröm. A tudás és a tudatlanság, a boldogság és a fájdalom Brahman, semmi más. A tudás fényében mindenben felismerszik Brahman; a tudatlanságban pedig nincs semmi, amit nem-Brahmanként azonosíthatnánk. Megvilágosodtam, s ezzel egyid ben minden értelmetlen gondolatom elszállt. Békét és nyugalmat találtam. Minden vagyok, a világot pedig tiszta ürességként érzékelem. A megvilágosodás el tt Brahmant öntudatlanságként éltem, ugyanezt a Brahmant most, mint öntudatot tapasztalom. Legyen az tudás vagy tudatlanság, ismert vagy ismeretlen, örökké csak Brahman létezik. Olyan, mint az égbolt, mely egy, s mégis üres, osztatlan ám mégis kék. Én vagyok a nirvána. Minden kétségem elszállt. Szabad vagyok. Boldogsággal telve, vagyok, aki vagyok, akár a végtelen. Minden, s a békében honoló semmi vagyok, örökkön-örökké. Mindent elértem mi elérhet . A tárgy tapasztalásával felhagytam. Elértem hát az igazi megvilágosodást, s innen nincs többé vissza út. 10
  • 11. A megvilágosodott értelem a maga valóságában tapasztal mindent, úgy, ahogy van. A végtelen tudatban folyamatosan bukkannak fel és t nnek el a világegyetemek. Néhányat közülük megtapasztal valaki, míg másokat nem. Ki mondhatná hát meg pontosan a számukat? A szervek és a szervezet közötti megkülönböztetés csak szóbeli és önkényes: ugyanez igaz Brahmanra és a Teremtésre is. Közülük csak Brahman létezik, a másik nem. Erre ráébredve megsz nik minden vágyakozás, és a végs béke honába lépünk. Az ilyen megvilágosodás nem érhet el az értelemmel, sem az értelem nélkül. A megvilágosodás nem lehet tudatos önmagáról, hisz nem tárgya a tudatosságnak! A felébredés vagy megvilágosodás önmagától következik be, akárcsak a nap ragyogása délben. A felébredt egyénben a vágyak megsz nnek és a nirvána a nélkül jelenik meg benne, hogy vágyna rá. Folyamatosan a meditáció állapotában honol, s állandóan megalapozott saját valódi természetében, aminek köszönhet en semmit sem kér, és semmit sem utasít vissza. Olyan akár a lámpa, melynek fénye minden cselekvést megvilágít, miközben maga a lámpa egyetlen cselekvésben sem veszt rész. Az ilyen egyén él és cselekszik, ám eközben semmit sem akar. Amikor mindenben felismerszik a végtelen tudat valósága, a káprázatnak nincs többé helye. Elt nnek a vágyak, ami tovább fokozza a felébredést és a megvilágosodást, ez utóbbi pedig még inkább csökkenti vágyakozásainkat. A megvilágosodás jele: a bels vágyak megsz nése. Ha ez utóbbi nincs jelen, akkor a megvilágosodás még nem érkezett el, s helyette csak tudálékosság van, ami nem egyéb, mint tudatlanság. A tökéletes megvilágosodásból ered teljes vágytalanság maga a felszabadulás. Ezt elérve minden szomorúság, fájdalom és szenvedés véget ér, noha az egyén tovább él. Az önvalóban id z nek csak az önvaló nyújt boldogságot, annak, kiben minden vágy megsz nt, és az én-érzet is elhalt, az élet maga lesz az akaratok nélküli tökéletes tisztaság. Vaszistha szól: Gratulálok Ó Ráma, elérted a megvilágosodást. Szavaid a megvilágosodás erejével átitatottak. A valótlanság azonnal elt nik, ha nem gondolunk vagy figyelünk rá. Ez a végs béke és nyugalom, melyet élsz, tudd, ez a felszabadulás és a végs igazság. Az állapot melyben a megvilágosodott létezik, miközben élni látszik, olyan, mint a szikla belseje, függetlenül attól, hogy magányosan pihen, vagy különféle cselekvéseket végez. Mi mindannyian ebben az állapotban élünk, Ó Ráma, noha eközben szerteágazó feladatokat és munkákat végzünk. Most már te is ebben az állapotban létezel, menj hát és tett a dolgod. El ször azonban mond el nekem, miként ébredtél rá, hogy ez a világ, noha valóságosnak látszik, igazából nem is létezik? 11
  • 12. Ráma szól: Ezt a világot már a kezdetekkor sem teremtette senki. Miként létezhetne akkor most? Nincs semmilyen oka, mely létét el idézhetné, ok nélkül pedig nincs okozat. A változás az adott állapot elt nését és egy újabb állapot megjelenést jelenti. A változatlan valóságra azonban ez nem igaz. Ha a valóságot Brahmanban létez káprázat-tapasztalatnak tételezzük fel, akkor nem is lehet más, mint káprázat. Álmunkban egy másodperc egy egész életnek t nik: ugyanez igaz a világlátványra is, ahol az id múlását a Nap és a Hold mozgásából észleljük. A végtelen tudatban megjelenik a Teremtés képzete, a vele járó tér, id , stb., kiegészít kkel együtt. Vagy tekintsük az egészet valósnak. Nos, akkor a valótlan miként t nhet létez nek? Vagy az is lehet, hogy nincs sem valótlan, sem valós. Ami van, az van. Minden létez oly áttetsz akár az égbolt, teljes akár a szikla közepe és csendes, nyugodt, mint egy k darab. Ilyen a Teremetés is. A Teremtés a végtelen tudatban létezik, mely minden gondolat és képzet valósága is egyben, ezek együtt alkotják a finomtestet, ami tehát ugyancsak a tudat, semmi egyéb. A „testben” megjelen tiszta észlelést vagy éberséget érzékeljük Teremtésként, vagyis a Teremtés Brahman maga. Vaszistha szól: Miért ne tételezhetnénk fel azt, hogy ugyanúgy, ahogy a mag tekinthet a csíra okának, a Teremtésnek is Brahman az oka? Ráma szól: A magban látható csírát nem csírának látjuk, hanem magnak, vagyis a csíra is mag. Ehhez hasonlóan, a Brahmanban létez világ is csak Brahman, s nem pedig a világ, Brahman pedig nem változó. Mivel Brahman változatlan és alak nélküli, ezért nem fogadható el az a nézet, miszerint a világ Brahmanból ered, hisz a világ változó és formákkal teli. Az elképzelés, miszerint a világ olyan, akár egy álombéli történés, mely valami módon anyaggá lett, szintén elfogadhatatlan, hisz az álmot önmagán belül tapasztaljuk. Az éber és az álomvilág két különálló sík, az álombéli oroszlánt, lehetetlen az éber tudat puskájával lel ni. Vagyis a Teremtést nem tekinthetjük álomból keletkez nek sem. Az álom tárgyai a tudatunk formái, ehhez hasonlóan az éber tudat tapasztalatainak tárgyai is a határtalan tudat formái. Ó Mesterem, teljesen tiszta most már el ttem, hogy az önvaló ismerete túl van a szavak b völetes valóságán. A kérdés akkor viszont az, miként valósítható meg ez az állapot a szentiratok ellentmondó tanításain keresztül? Ha a szentiratok nem segíthetnek az önvaló megismerésében, akkor mi céllal íródtak, mi a hasznuk? Kérlek, mond hát el, vajon az önvaló ismerete követi-e, és összhangban van-e a Tanítók utasításaival, illetve a szentiratok tanulmányozásával? Vaszistha szól: Teljesen igazad van, Ó Ráma, hisz a szentiratok tanulmányozása nem tekinthet az önvaló megismerése okának. A szentiratok különféle kijelentésekkel vannak tele, míg a legfels lét leírhatatlan. A kérdésedre válaszolva azonban elmesélem most neked, hogy az önvaló ismerete miként került kapcsolatba a szentiratok tanulmányozásával. Egy bizonyos falu lakóit folyamatos szerencsétlenségek sújtották már egy jó ideje. A szörny ségek és szegénység közepette minden eszközt megragadtak, hogy mindennapi 12
  • 13. betev jüket megkeressék. Ezért aztán elhatározták, hogy a közeli erd ben összegy jtik az elszáradt fadarabokat, s az árából fedezik majd élelmüket. Így éltek hát ezután nap, mint nap. A fagy jtés közepette sok értékes drágakövet is találtak, melyek hol rejtve, hol szabadon hevertek. Voltak tehát a faluban olyanok, akik köveket, mások szantálfát, megint mások pedig gyümölcsöket, de olyanok is, akik továbbra is csak értéktelen t zifát találtak. Akik szerencsések voltak, és drágakövekre bukkantak, azonnal megszabadultak a szegénység gyötrelmeit l. A keresgélés és fagy jtögetés közben egy nap rátaláltak a Bölcsek Kövére, arra a csodatév k re, mely minden vágyat beteljesít. A k segítségével mindent megkaptak, amire a falu lakóinak szüksége volt, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. T zifáért indultak az elején, s végül a Bölcsek Kövére bukkantak. A mesében szerepl falu lakói, a Földön él embereket példázza. Az emberiség a tudatlanság legnagyobb szegénységét l és az ebb l ered nyomorúságától szenved. A mesében szerepl erd a Tanítót és a szentiratokat példázza. A falu lakói a szükségleteik kielégítése miatt mentek az erd be, s ugyan ezen okból fordul az ember Tanítójához, illetve a szentiratokhoz is. A Tanító és a szentirat utasításait követve azonban egy bizonyos id elteltével az ember értékes dolgokra bukkan. Noha t zifáért indultak, végül a Bölcsek Kövével tértek vissza a falu lakói is. Ugyanígy, a vágyai kielégítéséért szentiratot tanulmányozó ember végül magát az Örök igazságot találja meg. Néhány embert a kételkedés vagy a kíváncsiság – Mit nyerhetek a szentirat tanulmányozásával – késztet a szentirat kézbevételére; mások azzal a céllal tanulmányozzák, hátha megtalálják a gazdagság és a boldogság forrását; megint másokat más célok vezérelnek. S ugyanúgy, ahogy a fát gy jtöget emberek is végül rátaláltak a Bölcsek Kövére, a szentirat tanulmányozói is id vel rábukkannak a Végs Igazságra. Ezen cselekedetük közepette minden ember a szentek viselkedését követi, akik mindent az emberiség jólétéért tesznek. Az emberek pedig azt látják, hogy minden szent csakis a legfels szellemi érték elnyerése miatt tanulmányozza a szentiratokat. Ezért hát k is ezt teszik. S ahogyan a falu lakói esetében láttuk, ahol egyesek szantálfát stb. találtak az erd ben, ugyanígy a szentirat tanulmányozói közül is egyesek boldogságot találnak, mások pénzt, megint mások pedig a helyes cselekvés szabályait. A szentiratok csak ezzel a három értékkel foglalkoznak, a leírhatatlan Brahmannal nem, éppen ezért nincs olyan szentirat, melyben err l olvashatnál. A végs igazság közvetlen megtapasztalását nem érhetjük el sem a szentiratok tanulmányozásával, sem a Tanító utasításainak hallgatásával, sem adakozással, s t Isten imádatával sem. Ez a valóság ugyanis túl van ezeken. Elmondom azonban most neked, hogy ezek az eszközök, noha nem vezetnek el az önvaló felismeréséhez, miként váltak az önvaló megtapasztalását célzó formulákká. A szentirat tanulmányozása és utasításai követésével az elme áttetsz vé válik; s amikor ez megvalósul, a végs igazság, anélkül, hogy akarnánk, felragyog bennünk. A szentiratok a tudatlanság szattvikus vagy tiszta részét taglalják, ami az 13
  • 14. elme tisztaságához vezet. Ez a tisztaság pedig elpusztítja a tudatlanság tamaszikus vagy homályos részét. Az égbolton felbukkanó Nap, anélkül, hogy különösebben akarná, mégis visszatükröz dik az óceán felszínén. Ehhez hasonlóan, a keres és a szentirat találkozásakor az igazság id vel visszatükröz dik a keres ben. A sárral játszó gyerek még több sarat véve kezébe összedörzsöli tenyerét, mely lehullva megtisztítja a kezét. A szentirat is ekképp tisztítja meg az elmét, mely így képes visszatükrözni az igazságot. Az ég telítve van fénnyel, amit azonban csak akkor láthatunk meg, ha valamin visszaver dik. Ugyanígy, amikor a szentirat találkozik a keres vel, az eredmény megvilágosodást vált ki. Az örök igazság tehát csak úgy ismerhet fel, ha a Tanító szavait követve mélyen elmerülünk a szentiratok igazi jelentésének felismerésében, ha sok id t töltünk felébredt egyének társaságában (szatszánga), valamint önfegyelmet gyakorlunk és az elmét természetesen lecsendesítjük. Még egyszer elismétlem neked a legfontosabb tudnivalót, Ó Ráma, kérlek, hallgasd hát figyelemmel, hisz az igazság folyamatos ismétlését l még a legbutább ember is megvilágosodhat. A csend kiegyensúlyozott állapotában id zve élj a világban, és meglásd ez az állapot a legnagyobb áldással és vigasszal ajándékoz majd meg. Ez a legnagyobb gazdagság mivel rendelkezhetsz, és jó szerencsét is ett l remélhetsz. Az egyensúly segíti a tisztaság növekedését benned, amit minden más erény természeténél fogva követni fog majd. A világ összes áldása és vagyona semmit sem ér a bels egyensúlyhoz képest. Kevesen vannak olyanok, kik ebben az egyensúlyban élik életüket, akik mindenkire barátként tekintetnek. A kiegyensúlyozottság állapotában a szomorúság boldogság, a halál pedig új élet. Kifejezhetetlen nagysággal bír az, ki mentes a diadalmámortól és a búskomorságtól, aki természetesen teszi a dolgát, akkor és azzal, amivel épp szükséges, aki mindent annak lát, ami. A barátok, a rokonok, az ellenséges és a királyok tökéletesen megbíznak abban, ki természetesen él. Természetesen élve, az ember, még ha mérges is, akkor sem bánt meg senkit. Az emberek megtapsolják azért, amit tesz, azt eszik, amit , még akkor is, ha legy z vagy megfedd épp valakit – hisz közben meg rzi bels egyensúlyát. Megtapsolják mindenért, amit most, vagy a régmúltban tett, akár jó akár rossz volt az, mit elkövetett. A bels béke egyensúlyában megalapozott ember nem tapasztal kétségbeesést, sem akkor, ha nagy boldogság, sem akkor, ha nagy szerencsétlenség éri. Még az istenek is meghajolnak az el tt, aki a tökéletes bels béke állapotába jutott. Éppen ezért örökre rizd meg azt, amit most elértél, Ó Ráma, és gondolkodás nélkül tedd a dolgod, bármilyen helyzetbe sodor is az élet, hisz az élet nem más, mint a Teljesség (Brahman). Óm, béke, béke 14
  • 15. Jegyzetek 1 The Supreme Yoga. A new translation of the Yoga Vasistha by Swami Venkatesananda. Kiadta: The Divine life Society P.O. Shivanandanagar - 249-192 Distt. Theri-Garhwal, U.P. Himalayas, India. (A feltevések szerint az itt olvasható párbeszéd Brahmarishi Vaszistha és Ráma között Ráma királysága idején történt, s Ráma pedig a normál id számítás szerint kb. 20.000 évvel ezel tt élhetett. ”Ráma korának meghatározásában igen széls séges id pontokat ismerünk. Az shagyomány szerint Ráma a Trétá-korszakban uralkodott, amely csillagászati számítások alapján durván Kr.e. kétmillió évvel kezd dött és 867.102-ben fejez dött be. Ezek szerint Ráma nagyságrendileg 1.5-2 millió évvel ezel tt élhetett. Az els pillantásra meghökkent id táv egészen más fényben t nik fel, ha a NASA idevágó kutatásait is megvizsgáljuk. Srí Lanka már a történelem el tti korokban, mintegy 1.750.000 évvel ezel tt is emberek lakta terület volt, ami nagyságrendileg egybevág Ráma történetének fenti datálásával.” Rácz Géza, www.tirtha.org/hindu ) 15