Őrülten, mélyen

Alan Rickman
Kossuth (2023 ápr)

Címke: színész, filmművészet, ismeretterjesztő

színészttt filmművészetttt ismeretterjesztőttt
Alan R​ ickman naplói Emma Thompson előszavával
A Harry Potter-filmekből, az Értelem és érzelem moziváltozatából és
az Igazából szerelemből jól ismert Alan Rickman világszerte elismert
színészként, fáradhatatlan politikai aktivistaként és az utazás
szerelmeseként lép elénk a huszonöt éven át saját és mások
szórakoztatására vezetett naplója lapjairól, amely bepillantást enged
a kulisszák mögé és Rickman magánéletébe is.
Alan Rickman máig az egyik legkedveltebb színész a világon,
számos műfajban. Népszerűsége első filmes szerepe, a Drágán add az
életed aljas Hans Grubere óta töretlen, tart Perselus Piton bonyolult
alakjának megformálásán át és még tovább. Méltóságteljes alakja,
sztentori hangja és a valamennyi szerepében megmutatkozó
szellemessége belopja magát a nézők szinte minden korosztályának
a szívébe.
Tehetsége azonban nem csupán a színészetben mutatkozott meg.
A film- és színházrajongók, valamint a memoárok szerelmesei nagy
élvezetet lelhetnek abban az „anekdotikus, leleplező, szellemes,
bennfentes és kifejezetten kendőzetlen” írásmódban, amellyel
Rickman a hétköznapi és a különleges dolgokat elénk tárja.
Megosztja bölcs gondolatait színházi előadásokról, filmekről, a
színjátszás művészetéről, politikáról, barátságokról, szakmai
vállalkozásairól és általában az életről.
Az Őrülten, mélyen egy nagy nyilvánosságnak szánt napló,
amelyet úgy olvashatunk, mintha Rickman egy közeli barátjával
csevegne a jelenlétünkben.
Őrülten, mélyen
ALAN RICKMAN
NAPLÓI
Emma Thompson
előszavával
 ELŐSZÓ
Az Alan halála utáni napokat leginkább az jellemezte, mennyi
színész, költő, zenész, színműíró és rendező akarta kifejezni háláját
mindazért a segítségért, amit nyújtott nekik.
Nemigen ismerek mást ebben a szakmában, aki több feltörekvő
művészt pártfogolt, vagy több nagyszerű művészt beazonosított és
felismert, mielőtt kiválóságuk nyilvánvalóvá vált volna. Az utóbbi
időben bizony elég sokan elárulták, hogy nem volt elég bátorságuk
személyesen köszönetet mondani ezért. Nehezen közelítették meg
Alant.
Az én drága – hála istennek, tényleg ellentmondásos – barátomra
jellemző ellentmondások közül talán ez volt a legérdekesebb:
egyszerre volt rendkívül gondoskodó, és rendíthetetlenül
távolságtartó.
És természetesen egyáltalán nem tartotta távol magát a dolgoktól.
Mindig ijesztően jelen volt. A kifürkészhetetlenség részben
védőpajzs volt számára. Ha bárki odafordult hozzá, és kifejezte
háláját vagy akár csak feltett egy egyszerű kérdést, olyan kedves
fogadtatásban részesült, amelyről azok, akik nem ismerték, nem is
álmodtak volna. És persze nem volt rendíthetetlen nyugalma sem.
Én például egészen elképesztő módon ki tudtam hozni a sodrából.
Olyankor nem kímélt, és ez igen jót tett nekem.
Nagylelkű volt és provokatív. Veszélyes és vicces. Szexi és
androgün. Férfias és különös. Lobbanékony és erőtlen. Finnyás és
lezser.
Folytathatnám a sort. Biztos vagyok benne, hogy mindenki hozzá
tudna még tenni valamit.
Volt benne valami végtelen bölcsesség. Ha magabiztosabb lett
volna, és szóba jöhetett volna számára a korrumpálhatóság,
feltehetően saját vallást alapít. Úgy gondolom, csalhatatlan ízlése
volt, legyen szó kolbászról vagy lakberendezésről.
Nagylelkűsége felülmúlhatatlan volt, és mindig annyi időt
áldozott az emberekre, hogy gyakran eltűnődtem, vajon alszik-e
egyáltalán, vagy jut-e ideje önmagára.
 Alannel kapcsolatban nemigen szokták használni a „vidám” szót.
Amikor azonban igazán jókedvre derült, ő maga volt a megtestesült
vidámság. Először, ahogy a pillanat közeledett, egy kis
visszafogottság érződött benne, aztán hirtelen előrehajolt, felsőteste
elfordult, és széles, pajkos vigyor jelent meg az arcán. Ezt néha
artikulálatlan hahotázás kísérte. Szinte úgy tűnt, mintha maga is
meglepődött volna saját magán. Mindig fontos küldetésemnek
tartottam, hogy ezeket a pillanatokat valahogy előidézzem.
Emlékszem, Imelda Staunton egyszer kis híján megölte Alant,
amikor elmesélte neki azt a szerencsétlen történetet, amelynek
főszereplője az anyám és némi hasis volt. Azelőtt és azután sem
láttam őt soha így nevetni. Egy kicsit olyan volt, mintha figyelném,
amint valaki a szfinxet csiklandozza.
Az egyik karácsonyi partin felakasztottam egy kis fagyöngyöt a
lámpára. Ott tébláboltam alatta, és amikor megfordultam, láttam,
hogy Alan közeledik felém. Reménykedve emeltem fel az állam.
Alan mosolyogva hajolt oda hozzám, majd hirtelen megváltozott az
arckifejezése. A szeme csillogott, az orrlyuka remegni kezdett.
Felemelte a kezét, az arcomhoz nyúlt, és… kirántott az államból egy
hosszú szőrszálat.
– Au! – kiáltottam.
– Szakállkezdemény – felelte, majd átnyújtotta a szőrszálat, és
elsétált.
Alan ilyen volt. Soha nem lehetett tudni, hogy megcsókolja vagy
kiborítja az embert. De mindig alig vártuk, mi következik.
A halállal az a baj, hogy semmi sem következik. Csak az marad,
ami volt, és amiért szomorú szívvel is rendkívül hálás vagyok.
Az utolsó közös élményünk a kórházi szobájában lévő kislámpa
dugójának kicserélése volt. Ez is éppen úgy történt, ahogy minden,
amit valaha közösen csináltunk. Én megpróbáltam – Alan azt
mondta, próbáljam másképp. Próbáltam, nem működött, úgyhogy ő
következett. Én elvesztettem a türelmemet, elvettem tőle, és újra
megpróbáltam, hiába. Mindketten idegesek lettünk. Aztán Alan
szépen, türelmesen újra szétszedte a dugót, és a megfelelő lyukba
dugta a megfelelő drótokat. Én meg belecsavartam a csavarokat.
Panaszkodtunk, milyen hülyeség az egész. Aztán ittunk egy csésze
teát. Legalább fél órát elszöszmötöltünk vele. Később Alan
megjegyezte: „Hát, jó, hogy nem lettem villanyszerelő.”
Nagyon szomorú vagyok, hogy Alan elment, de ez a napló
nagyon sok mindent visszahoz abból, amire emlékszem vele
kapcsolatban – benne van a kedvesség, amiről beszéltem, a
nagylelkűsége, mások támogatása, kíméletlenül kritikus
megnyilvánulásai, intelligenciája, humora.
Alan nagyszerű szövetséges volt. Az életben, a művészetben, a
politikában egyaránt. Minden tekintetben tökéletesen megbíztam
benne.
Mindenekfelett azonban ritka, kivételes emberi lény volt, és
nemigen lesz hozzá hasonló.
Emma Thompson
 BEVEZETŐ
A mozikedvelők először 1988-ban láthatták Alan Rickmant a
Drágán add az életed! című akciófilmben. Negyvenkét éves korában,
hollywoodi mércével mérve aggastyánként kapta meg a német
származású terrorista, Hans Gruber szerepét, aki elfoglal egy Los
Angeles-i felhőkarcolót és túszokat is ejt. Eddig nincs is benne
semmi különös; a filmet szerény várakozás előzte meg, az első
kritikák is vegyesek voltak. Mindez azonban nem akadályozta meg,
hogy elsöprő népszerűségre tegyen szert a moziba járók körében. A
hír szájhagyomány útján terjedt tovább. Bruce Willis egy New York-i
rendőrtisztet alakít a filmben, aki Gruber végzete lesz. A Drágán add
az életed! az egész világon felhívta a figyelmet a tehetséges Mr.
Rickmanre, aki egy pszichopata nemtörődömségét vitte bele a
szerepbe, és ezzel ellopta a show-t. Óriási sikert aratott. Ahogy a
New Yorker egyik kritikusa később megjegyezte, Gruber „kedveli a
szép öltönyöket, magazinokat olvas, és rosszul idézi Plutarkhoszt.
Soha senki nem nézett még ki ilyen zseniálisan unottnak, amikor
kilő egy sorozatot a géppisztolyából, vagy kivégez egy túszt. Mintha
Rickman Gruberében ott lenne az a különös fatalizmus, amely szinte
végig predesztinálja a vesztésre és végül a bekövetkező halálra.”
Lord Byron jegyezte meg egyszer gúnyosan, hogy miután kiadták
a Childe Harold című versét, egy reggel arra ébredt, hogy híres lett.
Ugyanezt mondhatjuk el Alan Rickmanről és a Drágán add az életed!-
ről is. Korábban karrierje Nagy-Britanniához kötötte, jelesül a Royal
Shakespeare Company színésze volt. Itt ért el nagyobb sikereket,
például 1985-ben a Veszedelmes viszonyok című darabban. 1982-ben
már feltűnt a BBC-n is Anthony Trollope Barchester-regényeinek
filmadaptációjában. Tökéletes választás volt a hajbókoló, képmutató,
visszataszító mosolyú Obadiah Slope tiszteletes szerepére, és
bebizonyította, hogy a képernyőn épp annyira otthonosan mozog,
mint a színpadon. A nemzetközi hírnév talán váratott magára, de
kétség sem fért hozzá, hogy előbb-utóbb eléri Alant.
Olyan hanggal áldotta meg a sors, amely még a tőzsdei híreket is
csábítóvá tudta volna tenni, és hipnotikusan nyugodt beszédtempója
alapján is egyértelmű volt, hogy Alannek természet adta tehetsége
van a színészet iránt. Számára ez inkább hivatás, mint szakma volt.
Bosszantották azok, akik lebecsülték a színészetet, és csodálta
azokat, akik az életüket szentelték neki. Ahogy azt naplója is
bizonyítja, a színészet nem csupán eszköz a valóságtól való
elmenekülésre – ami persze önmagában is bámulatos –, hanem kapu
az ember lényegének megértése felé vezető úton.
Eredetileg azonban nem így akarta keresni a kenyerét. Alan
Sydney Patrick Rickman 1946-ban született a londoni Acton nevű
munkásnegyedben négy gyermek közül másodikként – a családban
három fiút és egy lányt neveltek. Apja, Bernard gyári munkás; Alan
nyolcéves volt, amikor meghalt. Ezáltal a család fenntartása és a
gyerekek felnevelése édesanyjára, a telefonközpontosként dolgozó
Margaretre maradt. Alan a helyi általános iskolába járt (Latymer
Upper), ahova Hugh Grant és Mel Smith is.
Rima Hortont tizenhat éves korában ismerte meg, a lány egy
évvel volt fiatalabb nála. Mindketten kedvelték az amatőr
színjátszást. Sok éven át voltak barátok, majd 1970 körül lettek egy
pár, és Alan haláláig együtt maradtak. 2012-ben házasodtak össze.
A középiskola után Alan a Chelsea-i Művészeti és Formatervezési
Főiskolán tanult, majd 1968-ban diplomázott. Néhány évig
tervezőgrafikusként dolgozott, majd elnyert egy ösztöndíjat a Royal
Academy of Dramatic Art (RADA, Királyi Színművészeti Akadémia)
intézetébe. Itt vált az egyik legkiválóbb hallgatóvá, itt dőlt el a sorsa.
Ahogy 1974-ben maga is írta: „A jó színészet mindig akkora erővel
sújt le a közönségre, mint egy jól becélzott bomba – az ember az
adott pillanatban csak a robbanás vagy robbanások szelét érzékeli –,
később aztán felmérheti a károkat, és elgondolkodhat azon, hogy
készül az a bomba.”
Alan repertoárszínházakban dolgozott Sheffieldben,
Birminghamben, Nottinghamben és Glasgow-ban, ahol
tökéletesíthette mesterségbeli tudását és tapasztalatot szerezhetett.
Ez volt számára az élet iskolája, olyan erős alap, amelyre később is
mindig építhetett. Ezenkívül azt is jelentette, hogy amikor sztár lett
belőle, akkor sem veszítette el a kapcsolatot a gyökereivel, és mindig
megmaradt a realitásérzéke. A Drágán add az életed! után
egyfolytában keresték szerepekkel. Először jött a Robin Hood, a
tolvajok fejedelme, amelyben felejthetetlen alakítást nyújtott
Nottingham seriffjeként: „Nincs tovább ingyenkoszt a
nincsteleneknek, nincs többé méltányos bánásmód, és idén nincs
karácsony.”
Mindig figyelt arra, hogy ne skatulyázzák be, különösen ne a
gonosz szerepébe, így következő alakítását – Juliet Stevenson
oldalán – a Szívből, igazán című romantikus komédiában élvezhette a
közönség. Juliet egyike volt azon színésznőknek, akiket Alan közeli
barátként tartott számon. 1995-ben játszott a Várva várt nagy kaland
című filmben (Beryl Bainbridge regényének adaptációjában), majd
az Értelem és érzelem című klasszikus Jane Austen-regény filmes
változatában, amelynek forgatókönyvét Emma Thompson írta. A
Galaxy Quest – Galaktitkos küldetésben – egy azóta kultfilmmé vált
Star Trek-paródiában – földönkívülit játszott, míg a Dogma című
moziban az Isten képviseletében eljáró angyal bőrébe bújt. Alan
sokoldalú színész volt. Szerepeinek sora is ezt bizonyítja:
Raszputyin, Franz Anton Mesmer, Éamon de Valera és Hilly Kristal,
a legendás New York-i punk-rock klub, a CBGB tulajdonosa. Az új
évszázad első évtizedét elsősorban a Harry Potter-filmek töltötték ki,
összesen nyolc rész készült a regénysorozatból. Alan játszotta
Perselus Piton, a híresen mogorva, de gyors észjárású professzor
szerepét, amely eggyé vált a nevével, és amelynek köszönhetően
egyre bővülő rajongótáborának átlagéletkora is csökkent. Amikor a
nyolcéves unokám megtudta, hogy Alan naplóját szerkesztem,
kellőképp – és tőle szokatlan módon – le volt nyűgözve. Ahogy a
napló is mutatja, Alan szívesen tesztelte önmagát, és ritkán
választotta a könnyebbik utat. Magasra tette a lécet, és ha ostobák
kerültek az útjába, jól nevelt maradt – de fogcsikorgatva. Önmagától
is épp olyan sokat követelt, mint másoktól. Példa erre a Nemzeti
Színház 1998-as Antonius és Kleopátrája Helen Mirrennel. Helen a
Nílus igéző királynője, Alan pedig az ő fülig szerelmes,
megrészegített udvarlója volt. Rendezőként is kipróbálta magát.
Sharman Macdonald Téli vendég című munkáját állította színpadra,
majd rendezte a belőle készült filmet is. Ezekre a munkáira volt talán
a legbüszkébb. A My Name Is Rachel Corrie (A nevem Rachel Corrie)
hasonló csúcspont lett a karrierjében. A szöveg a darab címében
szereplő hősnő leveleiből és naplójából készült. Rachelt egy izraeli
páncélozott buldózer taposta halálra, miközben a lány társaival a
palesztin otthonok lerombolása ellen tiltakozott. Az előadást,
amelynek szövegkönyvét Alan Katharine Vinerrel együtt írta meg,
azon az estén „halasztották el”, amelyen játszani kezdték volna New
Yorkban – mivel ráfogták, hogy Izrael-ellenes. A vádat Alan
vehemensen tagadta. A XIV. Lajos (Alan) udvarában dolgozó
kertész (Kate Winslet) története A virág románca című filmben
kevesebb vitát kavart. Ez a mozi hosszú vajúdás után végül 2014-ben
jött ki.
Ha végigtekintünk ezeken a szerepeken, talán úgy
gondolhatnánk, hogy Alan munka iránti elkötelezettsége minden
mást háttérbe szorított. Ez távolról sem igaz. Alan a családját és a
barátait is nagy becsben tartotta, és mindenki tudta, mennyire
kedveli a társaságot, milyen kedves, becsületes és nagylelkű. Ha
bárki megpróbálta volna kifizetni a vacsoraszámlát, Alan gyakran
csak két szóval utasította el az illetőt: „Harry” és „Potter”. Alig volt
nap, amikor ne étteremben vacsorázott volna. Ha nem volt éppen
Londonban, gyakran New Yorkban tartózkodott, ahol lakást
tartottak fenn Rimával. A toszkán Campagnaticóban szintén
otthonosan érezték magukat felújított házukban. Kedvelt
nyaralóhelyük volt Dél-Afrika és a Karib-tenger is. Ha maga épp
nem játszott, Alan szívesen járt a kollégái előadásaira. Szokásává
vált jegyzetelni, majd tanácsot adni a színésznek, amit az
legtöbbször a jobbítás szándékát tisztelve fogadott.
Brian Cox mesélte, hogy amikor 1980-ban Zola Thérèse Raquin
című regényének televíziós adaptációjában játszott, Alan azt mondta
neki egyszer, hogy „meglehetősen lassan reagál a végszavakra”.
Mire Cox így válaszolt: „Alan, van fogalmad róla, mennyi ideig
tartott, amíg ezt elmondtad? És engem hívsz lassúnak?! Te vagy a
mester ebben!” Sok ilyen példa van, de látnunk kell, hogy az
Alanben munkálkodó szeretet is nagy volt. Nem szabad
elfelejtenünk, hogy amikor a naplóban kritikával illeti a barátait,
mindig a szeretet vezérli. Mi több, biztosak lehetünk abban is, hogy
amit leírt, azt mindenkinek a szemébe is mondta.
 Nem tudjuk, miért vezetett naplót. Sokféle naplóformát
ismerünk, és az élet eseményeinek megörökítésére is sokféle ok
létezik. Vannak, akik eget rengetően fontos eseményeket akarnak
rögzíteni, mások inkább a nyilvánvalónak tűnő, hétköznapi
részleteket tartják fontosnak, amelyek jelentősége az idő múlásával
egyenes arányban nő. Nem tudjuk, Alan akarta volna-e, hogy
kiadják a naplóját, de azt igen, hogy kapott felkérést könyvírásra,
amelynek alapját a naplóban rögzített információk nyújthatták
volna. Amit viszont tudunk, hogy amint elkezdte írni a naplót,
függővé vált. 1972 óta tartott magánál noteszt, amelybe a találkozók,
megbeszélések, évfordulók, premierek időpontját és a címeket
jegyezte fel. Ezekből huszonhét maradt meg. 1992-ben sokkal
átfogóbb beszámolókat kezdett vezetni az életéről és a munkájáról –
ehhez a helyi papírboltban vásárolt naplókat, amelyekben naponta
egy oldal állt rendelkezésére. Ezekből 26 van, közülük többet is
gyönyörű színekkel illusztrált. Van még egy másik notesz is,
amelyet az 1970-es évek közepétől az 1980-as évek közepéig vezetett,
és amelybe időnként, ha úgy érezte, beleírt. Az utolsó
naplóbejegyzése 2015. december 12-én született, amikor már tudta,
hogy nem sok van hátra az életéből.
A Őrülten, mélyen körülbelül egymillió karakterből áll. Azt meséli
el, milyen volt a világ egyik legünnepeltebb és legcsodáltabb
színészeként élni közvetlenül a harmadik évezred beköszönte előtt
és után. Vannak benne magaslatok és mélységek, ragyogó és
elmarasztaló kritikák, előadások, amelyek sok örömöt hoztak, és
olyanok is, amelyeken, ami csak létezett, balul sült el. A taps és az
újrázás után Alan rendszerint elvonult a kedvenc éjszakai
törzshelyére. A barátok és a színésztársak között leeresztett, és
végiggondolta az éppen véget ért és a még eljövendő előadásokat.
Amikor ezt a könyvet olvasgatjuk, olyan közel kerülünk hozzá,
amennyire csak lehetséges, és találkozhatunk az igazi Alan
Rickmannel. Nagy megtiszteltetés és kiváltság a társaságában időzni
egy kicsit.
Alan Taylor
 1993

PATRICK CAULFIELD – RICHARD WILSON – TÓVIDÉK –

SUSSEX RÁDIÓ – BERLIN – RIVERSIDE STÚDIÓ –
MESMER – PETER SELLARS ÉS A PERZSÁK, SALZBURG –
NEIL KINNOCK – BÉCS – STEVE REICH – A SZERELEM
HULLÁMHOSSZÁN – BÉCS – MESMER – BERLIN –
MAGYARORSZÁG – PÁRIZS – MŰVÉSZEK
FELVONULÁSA – FELIX-DÍJ – KARIB-TENGER

JÚNIUS 13.
Kellemes, örömteli foglalatosság: ételt készíteni a barátainknak.
Délután 1 óra – Michael G., Christopher{1} és Laura Hampton, Danny
& Leila Webb, Jane és Mark, valamint Rima és Lily.
Kisütött a nap, és kicsődültünk a kertbe.
JÚNIUS 20.
Patrick Caulfield [angol festő] azt mondja, hogy gyűlöli a festést,
de ezzel keresi a kenyerét. „Rettenetes, hogy be kell mennem abba a
kis szobába. Muszáj valamit csinálni. Nem számít, mit. Csak épp
valamit.”
JÚNIUS 21.
Hazaértem, bekapcsoltam a tévét. A BBC 2-es csatornán Pina
Bausch.{2} Erről van szó! (Miután olvastam egy másik cikket a The
Face magazinban a felkapott, fiatal celebekről.) Annyi elegáns,
eltökélt őszinteség van abban a nőben. És Robert Lepage{3} tiszteleg
előtte. Természetesen.
JÚNIUS 23.
12 óra körül Midland Bank, megbeszélés egy esetleges
házvásárlásról. 1 óra körül David Coppard [A. R. könyvelője] –
filmek, adók, megbeszélések, költségek. Hogy tudja megőrizni a
sármját?
4 körül Belinda Lang és [férje] Hugh Fraser – Lily születésnapja.
De Lily beteg. Szemmel láthatóan felbosszantottam Elaine Paige-et{4}
a parlamenti választások napján. Megint a szokásos kegyetlenségem.
JÚNIUS 24.
Befejeztem Christopher Hampton Nostromo című forgatókönyvét.
Hogy lehet azt a könyvet belezsúfolni egy filmbe? Talán van neki…
Nem tudom.
Délelőtt telefonok. Milyen kevés a valódi beszélgetés! Az ember
leginkább csak mozgó célpont a másiknak.
12-kor edzés. Nem vagyok biztos ebben a dologban…
4-kor elvittem Anyát a Goldsborough Apartmentsbe. Bátor lélek.
Úgy érzem, rá akarom beszélni. Feltehetően nem ez az igazi
megoldás.
JÚNIUS 25.
→ Az edzőterem.
Ez kemény munka.
Délután beszéltem Christopherrel a Nostromóról, az Alkony
sugárútról – Andrew Lloyd-Webbernek pár napja könnyes volt a
szeme. „Csúszok 6 hónapot, és elhozom Hal Prince-t.” Trevor Nunn
azt mondja, 30 másodperces dialógus kellene ebbe a jelenetbe.
„Miről?” „Mindegy.”
JÚNIUS 26.
Este 6-kor Coliseum. Macbeth… Az argentin fasizmus és a Dr.
Finlay’s Casebook (Dr. Finlay naplói) [tévésorozat] fura keveréke.
Peter Jonas,{5} David Pountney [operarendező] & Mark Elder
[karnagy] búcsúzik [az Angol Nemzeti Operától]. Erről a világról
nem sokat tudok. A fanatikusan tapsoló toryk között ültem. Jonas
beszédet mondott a művészetekről és a Nemzeti Egészségügyi
Szolgálatról. Éljenezni akartam. A közönség csendben maradt. Az
egyet nem értés csendje.
JÚNIUS 28.
Versenyfutás az idővel. Ebéd előtt forgatókönyv-olvasás
Belindával és Hughval. El voltak keseredve, mert a dadusuk
felmondott, de rá jellemző módon Belinda finom ebédet varázsolt az
asztalra; makulátlan, pontos, bár csak fél 12-kor mondták neki, hogy
nem 1-kor, hanem fél 1-kor van ebéd. Betegeskedett, és járt a
stúdióban is, mégis fantasztikusan nézett ki.
 10:30 A szerelem hullámhosszán – a felénél az az érzésem, hogy
„játszottam ebben a filmben”.{6}
JÚLIUS 1.
Vacsora Richard Wilsonnal – fantasztikus ételek a L’Accentóban.
Van, ami biztos.
Carol Todd{7} telefonált… Lassan alakul a dolog a Riverside-dal.
Roger{8} hívott. Fogalmazzunk úgy, hogy nem túl derűlátó.
JÚLIUS 2.
Hajnali 3:40. Felébredek. Próbálok egy értelmes, megnevezhető
érzést találni, ami miatt álmatlanul hánykolódom. Álmomban
éjszaka botorkáltam végig a folyosón, és a sötétben próbáltam
kitapogatni a környezetet – ajtókat, amelyeknek zárva kellett volna
lenniük.
(Nota bene! ezt meg kell mutatni a legközelebbi
konyhapszichiáternek!)
JÚLIUS 4.
Délelőtt kocsival a Tóvidéken át Ruskin házába.
5 óra körül komppal vissza a tavon át.
6:58 Euston.
Tényleg jó volt újra látni Roger és Charlotte Glossopot{9} és két
csodálatos, kedves gyereküket.
Igazán nagylelkűen, egyszerű és nyitott szívvel állnak a
munkához és az élethez. Semmi álságosság vagy önzés. Felépítettek
egy álmot, és most abban élnek. És másoknak is juttatnak belőle.
Micsoda gyógyító ereje van ennek a héten történt sok suskus után!
JÚLIUS 5.
12 óra Megérkezik Juliet Stevenson{10} – elvesztette a kulcsait,
képtelen volt elérni embereket telefonon stb. –, egyszóval késett,
mint mindig.
De nagyon szórakoztató két ilyen fényes csillaggal dolgozni.
Juliet kocsiját természetesen lelakatolták.
JÚLIUS 6.
3:30 Interjú a sussexi rádiónak – ezért nem akarok többé ilyesmit
csinálni. Valaki, aki „paddynek”{11} hívja az íreket, és úgy gondolja,
hogy a brit színházat az egyszemélyes műsorok mentik meg.
JÚLIUS 8.
3:30 repülés Berlinbe.
A gépen Lance-szel [W. Reynolds, producer] utazom. Wieland
[Schulz-Keil producer] visz el kocsival a szállodába, majd az
étterembe – nem engedhetem ki őket a markomból; addig ütöm a
vasat, amíg alá nem írják.
JÚLIUS 9.
Próba Birgittel [Hutter, jelmeztervező] – angyali teremtés,
azonnal tele van jó ötletekkel. A parókákat és a sminket kell
megnézni.
5:05 repülés Londonba.
7 körül – forgatókönyv Mary Elizabeth Mastrantoniónak és Pat
O’Connornak;{12} de valamilyen különös okból egy hétre elutaztak
Írországba (nemrég értek csak ide).
JÚLIUS 14.
Néha úgy tűnik, meg van írva a csillagokban, hogy egyes napok
nyugalmasak, mások meg őrjítőek.
David reggel 9-kor hoz egy könyvespolcot, és megjavít egy
szekrényt. Steve eljön, hogy megszerelje a lemezjátszót, Janet érkezik
takarítani, Ruby [Wax] pedig azért keres fel, hogy megmutasson pár
kivágott jelenetet. A telefon csak csöng és csöng szakadatlanul.
Nem ma van a Riverside-ebéd? Nem is ebéd, hanem vacsora.
Elolvastam Rudkin{13} forgatókönyvét? Elmehetünk Stroudba? Ki
tud jönni, és ki nem?
Este 8 óra – késő esti vacsora Louise Krakowerrel [filmrendező].
9:50 Idétlen időkig.
Majdnem. Nem éri el Caprát. De megkönnyebbülés.
JÚLIUS 15.
A nap, amelyben utunk a riverside-i kavaráshoz vezetett. És
amelyen este 7 órakor eldőlt az ajánlat sorsa. Jane [Hackworth-
Young] elcseszte, vagy átvert minket, de nagyon. Mi van emögött?
Ha kiderül, hogy Jules Wright keze van a dologban, akkor én verem
át őt minden létező palánkon.{14}
JÚLIUS 16.
 Ami a Riverside-ot illeti, várakozunk. Ahogy a Mesmerre is.
Azt hiszem, Deborah Warnernek{15} van igaza. Csak azt csináld,
amit akarsz, légy különleges, önálló entitás – akkor meghívnak
Salzburgba és Bruno Ganzhoz. 200 statiszta és öt ló a Coriolanusban.
JÚLIUS 18.
Amikor hazaérek, az üzenetrögzítőt meghallgatva arról értesülök,
hogy Jules Wright kapta meg a Riverside-ot, aztán felhív Roger
Spottiswoode, és elmondja a legújabb rémtörténeteket a
Mesmerrel{16} kapcsolatban. Ez valami próbatétel? Mire
következtessen az ember a Riverside-ügyből? Ezt nem mérgesen
kérdezem – még nem vagyok mérges, a düh majd később jön,
amikor megtudunk valami kínosat –, csak le vagyok bénulva attól,
hogy ebben az országban milyen végtelen előnyöket élvez a
középszer.
JÚLIUS 19.
A nap nagy része telefonálgatással telik.
Úgy tűnik, mégiscsak lesz valami a Mesmerből. Küldtek egy
csekket – alá van írva? Rosszul van rajta a nevem? Valami tuti van
vele, ami miatt késni fog a kifizetés.
Jules Wrighté a Riverside, vagy mégsem, vagy mégis? Átvágtak
minket? Talán mégsem. Vajon [ Jane] H.-Y. áruló, vagy maga is csak
a körülmények áldozata? A lényeg az, hogy nem mi kaptuk meg,
habár nem is tudjuk, van-e egyáltalán pénz a működtetésére.
JÚLIUS 20.
Ma talán véget értek a nehézségek, és azt hiszem, itt, a sok szar
közepén ezért hálás vagyok.
Malcolm és Sweet Pea [Thelma Holt asszisztense] nagyon
ügyesen és odafigyelve dolgozott. Megható volt. Ha a szemükbe
mondanám, nevetnének.
Valahogy mostanra végeztünk mindezzel – a sok levéllel,
amelyben név szerint nem szerepel Jules Wright. Aztán Thelma
visszajött, és a helyiség megtelt emberséggel és jókedvvel.
Hazaérve felfedeztem, hogy J. W. ajánlata mindössze 4 oldalas.
„Lezsírozták” – közli Rima azonnal. A magabiztossága időnként
nagyon vicces.
 Fél 11 körül – Billboard Cafe. Juliet [Stevenson], Mary McGwan,
Lindsay Duncan és [a férje] Hilton McRae. Elmondom nekik a napi
tényeket, és ettől erősek és céltudatosak leszünk. Meglátjuk,
meglátjuk, meglátjuk.
A Mesmer karrierje hirtelen repülőrajtot vesz. Faxok,
telefonhívások, ígéretek, igények, folyamodványok. Kérdések.
Válaszok valahogy nincsenek. Ráadásul 50 000 fontot ajánlanak
hetente, ha beszállok a West End Slice of Sat Night{17} című
előadásába. ŐRÜLET, ŐRÜLET, ŐRÜLET.
JÚLIUS 21.
Újabb hívások.
Válaszlevelek írása.
Thelma bekeményített.
A Time Out tovább nyomoz.
Michael Owen{18} kihátrál.
Andreas [A. R. személyi edzője] mutat egy fárasztó új
gyakorlatsort az edzőteremben.
JÚLIUS 22.
Edzés után elviszem Arwent ebédelni – a Café Tempo a King’s
Roadon. Fel sem tűnik, hogy nekem milyen könnyű, neki pedig
milyen nehéz felmenni a lépcsőn. A kép, amikor arccal lefelé hever a
taxi padlóján, sokáig megmarad majd az emlékezetünkben. Hála
istennek Arwen, én és a sofőr is tudtunk ezen nevetni.
JÚLIUS 23.
Napló – fura szerzet. Az embereket a nevük kezdőbetűi alapján
kell emlegetnem. Csak megjegyzem: J. W. = Jules Wright; veszélyes,
manipulatív személy.
JÚLIUS 26.
És a Riverside ügye tovább fortyog a fazékban…
J. W. egyik barátja levelet írt a Standardnek. A gépen megírom a
választ. Ami megmutatja, milyen gyorsan el lehet végezni a dolgot.
Felmerül a lehetősége, hogy láthatom Peter Sellars{19} produkcióját, a
Perzsákat. Váratlan „igen”, néhány telefon, és már kint is vagyok a
táskámmal együtt, és indulok tovább. Salzburgba.
A Heathrow-ra vezető út nagyon jó.
 Aztán jön München és egy hipermodern repülőtér. 100 mérföld
hosszú folyosó, majd egy sofőr. 100 fonttal később megérkezem
Salzburgba, ahol láthatom a Perzsák utolsó fél óráját. Gondolatban
minden másodpercét lefotózom, hogy megmaradjon. Fifi [Fiona
Shaw] is ott van a végén. Mindig örülök, ha találkozunk. Ő maga
egy hatalmas életigenlés.
JÚLIUS 27.
A Festspielhausban megy a Coriolanus. Észvesztő helyszín.
Hildegard{20} modellje teljes – elképesztő méretek. Hirtelen vágyat
érzek rá, hogy játsszak benne. És a 3. sorban ülve úgy is érezzük,
hogy benne vagyunk. 200 statiszta, lovak, lángnyelvek;
monumentális, de kétértelmű is egyszerre. Bruno Ganz az én
emberem. Olyan, mintha nem is színész lenne. A partin
megismerkedem vele. Félénk, udvarias, csendes, apró.
Természetesen. Peter Stein{21} viszont egész más tészta. Ahogy
Deborah is megtapasztalta. Bátor produkció. Gyáva közönség.
JÚLIUS 28.
Deborah és Fiona Shaw magukra találtak. De mégis érezni egy kis
pánikot – vajon mit kezdenek vele? Történetek keringenek arról,
amikor Stein rámenőssége összecsapott Deborah önelégültségével.
Keserves az étel – bratwurst, krumpli, káposzta van ebédre.
Mozart Múzeum – a hangszereken játszó lány úgy tesz, mintha törné
a franciát, aztán meglep minket azzal, hogy mennyire jól beszéli a
nyelvet. És az angolt is.
Fifit és Deborah-t a színházban találtam meg. Teáztunk. F.
aggódott a Hamlet, a filmes karrierje, az ügynökünk és a Nemzeti
Színházban soron következő darabja miatt. Értem, mi táplálja az
aggodalmait, de micsoda elpazarlása ez a benne lévő rendkívüli
energiáinak! A gépen erről és még sok másról beszélgettem
Catherine Bailey-vel. Figyelemre méltó nő. Nem rejti véka alá a
véleményét, ugyanakkor csupa szív ember. Újra otthon. Tényleg
megtörtént ez az egész?
JÚLIUS 29.
Otthon újra a Time Out és az Evening Standard cikkei várnak.
Mind feltöltenek energiával és koncentrációval. Ha minden energiát
át lehetne juttatni a túlsó partra, az nagyszerű lenne. Micsoda
balgaság!
Jurassic Park – mi a fene ez a cselekmény? A dinók szuperek.
Este 8-kor a Lust (Kéj) Denis Lawsonnal. Az 1974-es Lock Up Your
Daughters (Zárjátok el lányaitokat!) jut róla az eszembe. De ezt még
kevésbé rendezték meg.
JÚLIUS 30.
Beszéltem Stephen Tate-tel a The Observertől. Miután újságírókkal
beszélek, mindig kényelmetlenül érzem magam. Egy kicsit azokhoz
a törzsi emberekhez tudom hasonlítani magam, akik nem akarják,
hogy lefényképezzék őket, mert akkor elrabolják a lelküket. De ma
erős a kísértés, hogy összecsapjak a végzettel.
JÚLIUS 31.
Arra ébredtem, hogy álmomban egy távoli házikóba megyünk
Rimával egy hétre nyaralni. Hogy odajussunk, először egy sáros
mezőn át kell elérnünk egy tanyasi házig. Jobbra valamiféle tyúkól
áll. Az a feladatunk, hogy lezavarjuk a tyúkokat arról a matracról,
amin szaladgálnak, aztán lerázzuk, és elvigyük a házikóhoz. Amikor
közelebb megyünk, halljuk, hogy valaki mintha szexelés után
nevetgélne. Bekukucskálunk. A szalmán két 75 év körüli ember
ruhában, a tojások és a tyúkok között heverve vigyorog.
Dolgozom Tara Hugo amerikai énekes-színésszel a New York-i
premierje előtt. Szeretem az ilyen jellegű, átformáló munkákat –
vagy talán azt, hogy egy kiváló tehetségre jobban ráirányíthatom a
reflektorfényt. Mindenesetre az egész rejtély marad előttem. Honnan
jön az intuíció? Valamennyi idővel megszerezhető, de a nagy része
olyan ajándék, amelynek eredete ködbe vész.
AUGUSZTUS 1.
A Riverside-riport megjelenik a The Observerben – az igénytelen
újságírásnak köszönhetően a lényeg sokkal tompább
megfogalmazást kap, mint kellene.
AUGUSZTUS 3.
10:30 Az ICM-be [tehetséggondozó ügynökség] megyek, hogy
aláírjam a szerződés vázlatát. Bárcsak a józan ész vezérelné ezeket a
dolgokat – zavarba jövök, ha arra gondolok, hogy milyen dolgokat
kell megvitatni: mekkora az ember neve, fizetik-e a mosodát, hány
üveg Evian ásványvíz jár és a többi és a többi, a fenébe! Persze, ha
megpróbálnak lehúzni…
Aztán elmegyek Rimával vásárolni a jamaicai útja előtt.
Mindenfélével megetetem, sok kávét iszom, és nagyon jól érezzük
magunkat Knightsbridge-ben.
AUGUSZTUS 5.
Kristin Milward [A. R. régi barátja még a RADA-ról] jön ebédre.
Úgy gondolom, ideje lenne egy drasztikus lépésnek. Ha nincs
csodaszer, akkor talán egy másik országban kellene dolgoznia.
Anglia nem ismeri fel és nem ismeri el a képességeit.
AUGUSZTUS 8.
Otthon megnézem a Kinnock utolsó részét. Neilnek{22} nincs igaza,
amikor kudarcnak érzi. Az ösztöneim azt súgták, hogy veszíteni fog
az április 9-i választáson, de azt is tudom, hogy ebben az országban
mérhetetlen lelki hitványság vert gyökeret, és bár nem mondják ki,
nem hajlandók mások gondjaival foglalkozni. Felborult az
egyensúly, és ennél többet már nem tehetett. A legnagyobb
személyes áldozattal lehetővé tette, hogy mások nyerjenek.
Livingstone,{23} Skinner{24} és a többiek azért tévednek, mert őket
egész életükben annyira felemésztette a politika, hogy nem igazán
érzékelik a valós helyzetet. A profizmusuk miatt elvesztették
kapcsolatukat az ártatlanságukkal.
AUGUSZTUS 9.
Délután 4-kor Thelma irodájában beszélgetünk a Riverside-ról,
mielőtt N. N. megérkezik. A következők vannak jelen: Thelma, én,
Claire, Margaret Heffernan{25} és egy idő múlva Catherine Bailey.
Különböző megközelítési módokat vitatunk meg, és Margaret
mindig kristálytisztán önmaga. Csengetnek, emberek jönnek be,
majd mennek ki, nem is látják egymást, nyilván ez a cél, ha nem is
tervezetten. N. N. alapvetően azt mondja, a miénk lehet a Riverside,
ha támogatás nélkül, névleges bérleti díjért boldogulunk. Ő
könyvelő. A színházi történetek (Thelma!) elmennek a füle mellett.
Egy ponton olyan, mintha egy láthatatlan varázsüst körül szőnénk a
terveinket, amikor Ian McKellen megáll az ajtóban. Thelma azonnal
megnyeri az ügynek, és majdnem túl sokat mond.
AUGUSZTUS 10.
Utazás Bécsbe a jelmezpróbára, és már nem is vitatkozom. Pedig
kellett volna. Kávé és citromtorta egy híres osztrák vagy bécsi
kávézóban.
Vissza Londonba.
AUGUSZTUS 12.
Meglehetősen váratlan és leleplező riport a Riverside ügyében a
Standardben. Lehet, hogy sikerül megegyezni.
3 órakor Rogerrel és Gilliannel{26} beszélek a film
forgatókönyvéről. [Dennis] Potter nem szívesen írja át.
AUGUSZTUS 15.
Egész délután virágágyást készítettem – egyszerű, de hátfájós
öröm.
AUGUSZTUS 16.
7:45 Gormenghast – Lyric Színház.
Csodálatos dolgok vannak benne, de nem véletlen, hogy nem
olvastam a könyvet. Rajongóknak való.
AUGUSZTUS 17.
Délután 3-kor orvoshoz megyek, mert a biztosítás miatt
kivizsgálás kell. Fura, mert pont folyik az orrom. Azt kérdezi, melyik
szerepet választanám, ha tehetném. Erre nincs válasz, mert minden a
forgatókönyvtől függ.
AUGUSZTUS 19.
Peter James [színigazgató] telefonál, szeretne némi megerősítést,
mert holnap lesz a Riverside vezetőségi ülése. Fura, hogy nem
mondhatok el mindent egy régi barátnak.
AUGUSZTUS 20.
9:30 Royal Festival Hall Belinda Langgel és Mary Elizabeth
Mastrantonióval Steve Reich koncertjén. Szinte félek, hogy valami
ezoterikus hülyeség lesz – de kiderül, hogy igazi táplálék a léleknek
több szempontból is. Hány zeneműről mondható el, hogy „valóban
tisztázta számomra a közel-keleti konfliktust”?
 Belinda egy egész listát hozott fejben azokról a dolgokról,
amelyeken gondolkodni fog, ha a koncert rossz lesz.
AUGUSZTUS 21.
8 óra → Lindsay Duncan, Hilton McRae, R. és Robin Ellis,{27}
Caroline Holdaway [tervező] és Fatima[h Namdar, fotós]. Szerintem
nagyon jól éreztük magunkat, mert miután rengeteg finom kaját
megettünk, sokat beszélgettünk, és egyebek mellett hajnali 3-ig
Dylan-dalokat énekeltünk a zongora köré állva.
AUGUSZTUS 22.
A Caprice-ből kisétálva taxit kerestem, és macska-egér játékot
játszottam egy fotóssal, aki nyilvánvalóan „dühös” képet akart
csinálni rólam. De csak a „dühös” tarkómat sikerült lekapnia.
AUGUSZTUS 23.
Délelőtt – William Burdett-Couttsot akarják megtenni a Riverside
művészeti vezetőjének. Beszélni akar velem. De jelen pillanatban –
amíg a vezetőség a helyén van, miről is…?
Pat O’Connor jön át – megint beszéltem Christopher Hamptonnal
a Carringtonról, és tényleg nem tudom, megcsináljam-e, vagy ne.
Este 8-kor Marvin szobája a Hamstead Színházban Allan
Cordunerrel{28} és Daliával.{29} Egy újabb amerikai darab, amely
ragaszkodik hozzá, hogy az ember érezzen valamit. Nem hiszem,
hogy dühre és csalódásra gondoltak. Az agyam tökéletesen lezárt az
élmény hatására. Alison [Steadman] és több más kiváló színész
kompromittálódott a csapnivaló rendezés miatt.
AUGUSZTUS 24.
Délután 1 órakor terasz, ebéd Diana Hawkinsszal és Sue
D’Arcyval a Mesmer sajtója miatt. Azt mondják, ez is szükséges. És
persze megalázó. Nem az ő hibájuk – hogy a színészek árucikkek.
AUGUSZTUS 30.
Reggel 10 körül nem találok taxit, mert [a Notting Hillen] folyik a
karnevál, és lezárások vannak. Kensington Hilton, és a Mesmer első
próbája… A forgatókönyv problémáit még meg kell oldani, de
biztató, hogy Potter milyen gyakran hajszálpontos.
SZEPTEMBER 1.
9:30 Próba.
 Roger legalább tökéletesen világos és érthető. Ha előáll egy
probléma, az egész lényén eluralkodik. És a Mayfairrel{30} meg a
többivel akadnak problémák…
SZEPTEMBER 2.
8:15 Laura Hampton lakása. Pezsgő és piszkos családi ügyekről
szóló történetek. Aztán…
Este 9-kor Norma Heyman [filmproducer]. A szerelem
hullámhosszán partija. Nevek, nevek – Meg Ryan, Nora Ephron, Neil
Jordan, Andrew Birkin,{31} Michael Caine, Alan Bates, Edna O’Brien,
Stephen Frears, Lindsay és Hilton, Jon Robin Baitz.{32}
SZEPTEMBER 5.
2:30 Anya.
Fáradt, és pihenésre van szüksége. De mindig egyensúlyoz. Én
megyek Ausztriába – neki új adapter kell a varrógépébe.
6:10 Repülök Bécsbe. Ritka kellemetlen út. Síró baba = feszült
anyuka. Részeg angol üzletember = mérges stewardess stb. stb.
SZEPTEMBER 6.
Délután 1 órakor meghallgatás a „Kebel” néven emlegetett
szerepre. A háromból két színésznő jelenik meg, és szemmel
láthatóan mindketten megfelelnének az elvárásoknak. Minden
résztvevőnek megalázó a helyzet.
2:30 Rátalálok Simon McBurney-re,{33} Gillian Barge-ra és Richard
O’Brienre. Simon barátja, Johannes elvisz egy csodás túrára a bécsi
kávéházakba. Azt is elmeséli, amikor hét barátja lett öngyilkos
(közülük hárman három egymás utáni temetésen).
SZEPTEMBER 8.
A Mesmer első forgatási napja. Vannak itt szlovákok Pozsonyból
és magyarok is. A stáb német–magyar. Hiányzik, hogy én nem
tudok gorombaságokkal dobálózni. Szerepem a megfigyelésre
korlátozódik. Eltekintve a forgatókönyvről kitartóan folyó
tárgyalásoktól.
SZEPTEMBER 11.
A „Lesújtott” című jelenet próbája a többi színésszel. Osztrákok,
németek és magyarok. Hála istennek a jelenetet egy jobb helyszínre
helyezik át.
Ebéd Johannesszel és Simonnal, majd irány az Annie Leibowitz-
kiállítás – mutatós, amit csinál, de a telefonkönyve még mutatósabb.
Korábbi képei, amelyeken szülők és nagymamák láthatók, sokkal
érdekesebbek. Hundertwasser ezzel szemben csodás építész. A
múzeum és a lakótömb rendkívüli… Hullámzó szinteket hoz létre,
hogy „a lábak dallamát” érzékeltesse.
SZEPTEMBER 12.
A „Lesújtott” jelenet fő napja. Csetepaté a producerekkel, akik
természetesen mindent akarnak semmiért cserébe. Ezúttal az osztrák
színészek lázadnak föl (habár a magyarok éhbérért dolgoznak,
annyira alacsony az életszínvonal náluk). Érdekes, hogy zsarolással
vádolnak meg – kifejtettem, hogy az én fejemre meg már egy tonna
erkölcsi zsarolás zúdult annak érdekében, hogy végezzem a
munkám (arról már nem is beszélve, hogy mind ez idáig ingyen
dolgozom).
Talán úgy tűnik, mintha sötét lenne a hangulat emiatt – de ez
nincs így. A fiúk már csak fiúk maradnak – erről van szó.
A munka kimerítő, de elég jó. Gyanítom, hogy az egyik magyar
sokunknál, ha nem mindannyiunknál messze jobb. Egy biztos,
tökéletesen megoldotta a jelenet nyitányát.
Ebédidőben találkozom Rogerrel, ami kellemetlen emlékeket idéz
fel. „Alant nem lehet rendezni” – Howard Davies.{34}
Vacsora az Iparművészeti Múzeumban. Nyilvánvaló, hogy Roger
Spottiswoode és Amanda Ooms{35} között van valami. Remélem,
hogy a munka rendben folyik majd.
SZEPTEMBER 13.
Csókjelenet.
Nagyon hasonlít egy reklámra – nincs veszély.
És további munka a „Lesújtott” jeleneten. Vannak ebben a
csoportban szenzációs színészek – különösen a magyarok között. Az
angolok egyszerűen nem úgy néznek ki, mint ők. Szinte át
szeretném adni a jelmezem, és azt mondani nekik: Hadd figyeljelek
én titeket!

É
 Érdekes beszélgetés zajlott R. S. és W. S.-K. közreműködésével.
Ők azt mondják: „Nagyszerű! Megvolt ez, ez meg ez.” Mire én:
„Igen, de csak a színészek szintjén.” Nem a „koncentrálásunkkal és a
tudásunkkal” (benne van a szövegben, az isten szerelmére, soha
nem olvassák el?).
SZEPTEMBER 14.
A délután folyamán nem történik semmi, úgyhogy a csetepaté
elkerülhetetlen. Azt akarom, hogy rendezzenek, de ne
panaszkodjanak. (Bár, azt hiszem, rémálom lehetek a sok
„bizonyosságommal”.)
Rima telefonál, hogy elmondja, Harold Innocent{36} meghalt a
hétvégén. Az életem egy darabkája – valahol önzésnek tűnik, de az
vigasztal, hogy nemrég legalább találkoztunk és beszéltünk.
SZEPTEMBER 15.
Behívnak a szabadnapomon… Vita R. S.-sel, amit még mindig
nem értek. A jelenet úgy sikerül, ahogy elképzeltem (többé-kevésbé).
Ez azt jelenti, hogy nem azt kapta, amit szeretett volna, vagy hogy
igazam volt, de nem fejtettem ki rendesen?
SZEPTEMBER 16.
Hosszú jelenet – nagyon kell figyelnem. Az időjárás legalább a
kedvünkben jár, ha már anyagi szempontból semmi biztató nincs. A
nap süt, a szél fúj, és csapó. Egy kicsit tényleg ijesztő. Lehet, hogy
Mesmer maga figyel mindent? Én mindenesetre küzdök azért, hogy
ne tegyem.
SZEPTEMBER 17.
Utolsó nap Bécsben, egyelőre.
Arra kérnek, hogy írjak Julesról [Wright] a Vogue-ba. Nem is
tudom. Mire megy ki a játék? Írásban muszáj nagyon őszintének
lenni. Miért?
Birgit partija – igazán csodálatos ember minden szempontból.
Külsőre, a lelke, az egész mindenség. Csodás ételek. Jó
beszélgetések. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha darazsak,
szúnyogok, madarak és téglafalak vettek volna körül. De hajnali
2:45-kor értem vissza, szóval, biztos jó volt.
 Chris [díszlettervező] azt hitte, 36 éves vagyok. Nem fosztottam
meg egy illúziótól.
SZEPTEMBER 19.
Repülünk Berlinbe. Este 7. Séta a városban… Eltévedünk… Az
ilyen napokon mintha furcsán telne az idő. Az ember várja, hogy
valahova máshova menjen, és amikor odajut, nem tudja, hol van.
SZEPTEMBER 21.
Reggeli Amandával, Gilliannel és Wallace Shawnnal,{37} akivel az
előtérben találkoztunk. Wallace-nek ma este lesz a műsora a Berliner
Ensemble-ban. Nehézkesen, lassan fogalmazva beszél Kelet-
Európáról, arról, hogy az emberek odamennek hozzá a manhattani
utcán, és filmszerepeket ajánlanak neki Amszterdamban, vagy arra
kérik, hogy olvasson el egy forgatókönyvet. Mesél arról, mennyire
rátör a lelkiismeret-furdalás, ha belép az irodájába, mert 1986 óta
hevernek ott forgatókönyvek. Elmondja, hogy ha levelet kell írnia,
elmegy, és vesz egy papírlapot, és hogy soha nem tesz semmit, amit
előre nem tervez el.
SZEPTEMBER 22.
Egyike a nehéz napoknak – egy kicsit túl fárasztó, és végtelenül
stresszes. Mindig meglep, mennyire könnyen átadom magam ennek
az érzésnek ahelyett, hogy küzdenék ellene. A kutya és a papucs
esete. Reggel nehéz jelenetek voltak, mert az egyik színésznek nem
igazán ment jól, R. S. pedig nem igazán akarta megtanítani neki,
mire van szüksége.
Roger azt mondja, Wieland felhívta a londoni megbeszélésről – 23
ügyvéd volt ott, mindet mi fizetjük. Wingate-nek{38} tetszettek a
felvételek. Elégedettek lehetünk, vagy érthető, ha sértőnek érzem,
hogy meg akarta nézni őket, és meg is engedték neki?
Vacsora Gillian Barge-dzsal. Ebben a munkában az okozza az
egyik legnagyobb örömöt, hogy (végre) együtt dolgozhatok vele, és
megismerhetem.
SZEPTEMBER 23.
A mai nap az ördögé. Én is ideges és türelmetlen vagyok. A
fáradtság az egyik ok, és a valódi viták hiánya, ezért tudta tovább
gerjeszteni Simon ma délután.
 A dühöt lokalizálni és láttatni kell.
Időközben a rettegett újságírók, sőt még a stáb sajtósa is
állandóan össze akarják hasonlítani az egyik munkát a másikkal. X
nehezebb volt, mint Y? Nem, X = X, és Y = Y. Ne legyetek lusták.
Ma dühöngtem. A film másik főszereplője{39} valamitől elfáradt,
úgyhogy hamarabb véget értek a próbák. Ismét semmilyen
beszélgetés nincs.
SZEPTEMBER 24.
És ma is folytatódik. Rendkívüli, ahogy a forgatás, mintha életre
kelne, felszippant, magába olvaszt és könnyedén körbetáncol egy
hangulatot, különösen olyat, ami két színész között képződik. Nehéz
jelenet, a rendező iránti düh nem csillapodik. Ezért azt a döntést
hozom, hogy amennyire lehet, kívül maradok mindenen = így tudok
egész nap nyugodt maradni a forgatáson.
Nem helyes, ha egy színésznőt porcelánbabaként kezelnek
ahelyett, hogy profiként bánnának vele.
De egy jelenetet befejezünk, és próbáljuk a következőt. Nehezen
megy. De végül eljutunk valahova. Haladunk.
SZEPTEMBER 27.
A napot egy lépcső tetején töltöm – ledobom Simont [McBurney-
t], vagy lecsúszom a korláton (és elszakítom a nadrágomat).
10 óra Gillian későn végzett, és korán hívják be. Beszélnem kell
valakivel. Ez rabszolgaság (kizsákmányolás). Vacsora Gilliannel és
Jan Rubessel,{40} aki cseh, elbűvölő, és szereti a disznó vicceket.
SZEPTEMBER 28.
Szinte egész nap szabad vagyok. Végigsétálok a
Kurfürstendammon, és veszek egy cipőt (rosszat), majd a
Savignyplatzon egy másikat (jót). Veszek egy kiegészítőt a
villanyborotvámhoz, és németül beszélek közben. Lefényképezek
egy hontalan nőt, aki egy csomó, nejlonzacskóba csomagolt szemét
mellett ül (nem az ő szemete)…
Gillian hívott, amikor visszaért a forgatásról – rendeltünk valamit
a szobaszerviztől, és a szobámban üldögélve Stratfordról és a
stratfordiakról beszélgettünk. (Elmeséli, hogy nem volt képes
lebetűzni az Oidipusz szót egy P. Brook-próbán.)
 SZEPTEMBER 29.
Azt hiszem, ez egy viszonylag vidám forgatási nap volt.
Amanda írt levelet – szívből jövő szavak. Gyors, de őszinte
válasz. Munka után a Paris bár. Gillian, Tom, Roger, Amanda,
Simon.
1. Nehéz napok következnek a forgatókönyv szerint. 2. Az
emberek között különböző erők működnek, amikből kitelne egy
minisorozat. Vagy egy Feydeau-féle komédia.
OKTÓBER 1.
Végül jól megy a munka a forgatáson, de a szőnyeg véres.
Verekedtem, rúgkapáltam és kiabáltam – vagy inkább csak
valamiféle delejes erő csinálta mindezt helyettem – amiatti
tiltakozásként (remélem), hogy arra kértek minket, gondoskodjunk
róla, hogy „működjön” egy effektus. Nem tudom, kinek van igaza,
és kinek nincs. Nehéz eset vagyok. Nem beszélek sokat, és indulatos
tudok lenni. Mások meg fegyelmezetlenek, érzelgősek és
hatásvadászok. De a végén mégis kapunk valami elfogadhatót.
OKTÓBER 2.
Hosszú, nehéz nap. A jelenetet egy világítási trükk köré építették.
Jobb, ha nem is mondok többet.
Amikor megérkeztem a forgatásra, bejelentettem, hogy ma
marionettbábu vagyok. Nagyon-nagyon jól fogok viselkedni.
Ironikus nevetés.
OKTÓBER 3.
Szabadnap.
Gilliannel és Tommal elmentünk megnézni a Zongoraleckét a
Xenonban. A feléig azt gondoltam, hogy egy kicsit túlságosan is
pontosan, szenvtelenül tolmácsolják a forgatókönyvet. De valahogy
mégis bejött. Holly Hunter csodálatos. Mind azok. Ihletet adott, és
(jelenleg) elégtétel is. Irigylem Tom ártatlanságát, amiért utána sírt
az utcán.
OKTÓBER 4.
Este 7-kor felveszem a jegyeket a fél 8-as előadásra: Gépnarancs a
Volksbühnében. Látom, hol lehetnék szőrszálhasogató, de
lenyűgöző a darab. A hangulat feszült a színházban, a színészek
gyakran fizikailag is veszélyben vannak. Többvödörnyi vér, liszt,
víz, akármi hullik alá időről időre. Jól látható a keletnémet árulás
miatti düh.
Mi az ördögöt csinálnának ezek vajon a Lear királlyal vagy az
Otellóval?
OKTÓBER 5.
Ennek a filmnek „Mismásolás” is lehetne a címe. Ki az isten mond
itt igazat??
Folytatódik a jó munka. Ahogy a susmus is. És már annyira
fáraszt.
Interjú a Cinema magazinnak – alaposan próbára tesznek a
válaszok…
OKTÓBER 6.
Egész nap a tükör előtt ülök. Akárhogy bámulom is az arcom
ilyen körülmények között, soha nem látom azt a borzalmat, amit a
fotósoknak sikerül elkapnia. Hogy fogjuk ezt eltűntetni?
Végigsimítom a vonásaimat, keresem a gödröket, a lyukakat és
azokat a vonalakat, amelyek megtörik a simaságot…
A nap végén hisztizés – kénytelen vagyok próba nélkül eljátszani
egy jelenetet, aztán inkább csak engedek az ösztöneimnek, mint
kidolgozom.
OKTÓBER 7.
Mellettünk a Végtelen történetet forgatják – milyen ironikus!
Este 6-kor berlini búcsúbuli.
Jó újra táncolni.
Úgy tűnik, ma rövid mondatokban működöm.
OKTÓBER 9.
Beszéltem Rimával, isten áldja, mindig meg tud nevettetni.
OKTÓBER 10.
8:15 Az utolsó akcióhős.
Úgy mentem oda, hogy nem fogok mindenbe belekötni, de ez egy
bűn rossz film…
OKTÓBER 11.
Néha annyira kötődik az ember érzelmileg egy munkához, hogy
a kötődés hosszú ideig nem múlik el. Aztán a teljes bénulás
következik. Egyfajta idegkimerülés.
Elmentem egy boltba, megkávéztam, üldögéltem a szaunában,
beszéltem vagy inkább hallgattam pár embert telefonon – mindenki
defenzív, mindenki rejtegeti a saját hazugságait.
OKTÓBER 13.
8:15-kor jönnek értem. 9:50-kor repülök Bécsbe, majd kocsival
megyek Magyarországra, Sopronba.
Az új helyzet miatti örömöt beárnyékolják a munkához
kapcsolódó feszültségek és bizonytalanságok – minden napra jut egy
új pénzügyi dráma. Megtudom-e valaha a mélyben rejlő igazságot?
De a város csodálatos, személytelen szépsége lenyűgöz. Tudja, hogy
öröktől fogva itt állt, elviseli a 20. századot, a rá jellemző
kamaszokkal, hátizsákokkal és farmerokkal együtt. Miután egykor
szaténban járt, és annyi masnit látott.
A snooker vicces volt. Miss O. minden szinten úszkál az
önzésben. Mit ér a szabadság és a személyiség, ha alig van
kíváncsiság?
Az utcák csendesek. A csövek furcsa hangokat adnak ki a
szállodában. Egy kutya ugat. Fúj a szél. Hajnali 2 óra, és én teljesen
éber vagyok. Miért kell idióta csatákat vívnom szállodai szobák
miatt?
OKTÓBER 14.
Rosszkor vagyok rossz helyen, és azt a jelenetet, amit egyben
kellene megcsinálni, két részletben sikerül felvenni.
Továbbra sincsenek válaszok, nincs bizonyosság. És ma ennivaló
sincs. A város továbbra is gyönyörű, a szálloda – különösen a
fürdőszoba – a nagymamámnál tett látogatásaimat idézi fel.
Akkoriban persze nem voltak összeillő törülközők. A többiek közül
páran nem ilyen szerencsések. El kellett menniük cipőt venni, amit a
zuhanyzóban hordhatnak.
Mi az ördögről szól ez az év? Arról, hogy rendezni kellene? A
büntetés lassan kezd elszakadni a bűncselekménytől.
OKTÓBER 15.
Hintós jelenet egy kocsissal, aki ma tanult meg hajtani…
 Voltak fergetegesen vidám percek is. Ebéd egy pizzázóban 18.
századi jelmezekben.
OKTÓBER 16.
Floccs! A nap nagy részét arccal a sárban töltöm. Furcsa módja a
pihenésnek.
OKTÓBER 17.
Igazi vasárnap Sopronban. Csendes utcák, templomharangok.
Nem mentem el a kirándulásra – de nagyon jól nevelt voltam és jól
dolgoztam. És elsétáltam a temetőbe. Nagyon megható hely – itt a
család a minden. A szegényebbeknek egyszerű, fából készített
kereszt jut, ami épp annyira megindító, mint a gránittömbök. Sok
nőt láttam. Virágokat ültettek, takarították a sírokat, ápolták az
emlékeiket.
OKTÓBER 18.
Esik. Esik. Esik.
Hideg van. Hideg van. Hideg van.
Kocsik, jéghideg kezek, darus felvételek.
Hideg banánleves az ebéd.
Rövidebbek a napok, hamarabb sötétedik. 6:30-kor megyek haza.
OKTÓBER 19.
Caroline Holdaway és én eljátsszuk a báljelenetet. Hajnali 3-kor
felébredtem, és fél 6-ig vissza se aludtam, amikor is jöttek értem. Az
agy és a száj nem voltak ma jó barátságban. És még esett is. A kocsik
dudáltak, az emberek beszéltek. De azért megcsináltuk – Caroline
végig kifogástalanul viselkedett, és megtartotta a humorérzékét. Én
nem annyira.
Befut Catherine [Bailey] és a BBC [Late Show] csapata. Fura dolog
barátok közt elvegyülni, és közben így dolgozni. Különleges
fegyelmet, de különleges kéréseket is jelent egyszerre.
Az egész bagázs elmegy a Forumba, aztán a Biliárd klubba.
Beszéltem Rogerrel – elképesztő, milyen önző vagyok munka
közben –, Elemérnek{41} is megvan erre a hétre a maga története.
Másoknak pedig a gyenge pontja. Honnan a fenéből veszem ezt a
felháborító magabiztosságot?
OKTÓBER 20.
 Azon gondolkodom, mit mondhatnék az Omnibusról/bármi
másról. A brit színház (színházi intézményrendszer) megfeneklett a
proszcénium mögött. Az esetek többségében képzetlen, okoskodó
fiatal rendezők kezében van, akik tele vannak ambícióval, de se
szívük, se elképzelésük, és akár felfogják, akár nem, a színészeik és a
díszlettervezőik viszik sikerre a dolgokat. Csak prekoncepciók
mentén választanak szereplőket, ezért a színész nem találkozik
valódi kihívással, mert a munkája már a kezdetektől megjósolható.
Ez mindenhol így van. Boldogan felvenném a kesztyűt, ha lenne, aki
odadobná elém. Kevés ember áll készen arra, hogy igazán fontos
kérdéseket tegyen fel nekünk (színészeknek) a nélkül a bizonyosság
nélkül, hogy már előre tudja a választ.
OKTÓBER 21.
A mai nap olyan, mint egy cirkusz. A média miatt.
1. David Nicholson a The Timestól – megnyerő kérdező – a
pupillái különböző méretűek – igazából a vallási mániát akarja
befeketíteni.
2. Murray H. – fotózott. (A képek unalmasak.) Nota bene! –
Snowdon.
3. Valaki a Sight and Sound magazintól kutakodik.
4. A stáb hajtóvadászaton.
Eljátsszuk a jelenetet.
Hangos szóváltás kerekedik abból, hogy a statiszták zsömlét
kapnak ebédre. Este már rendes kaját adnak.
OKTÓBER 22.
Egy amolyan letudós nap, amit Amanda boldogtalansága és
fáradtsága árnyal – Blanche DuBois alakja felrémlik a ködös
távolban.
A BBC 2 stábja csak forgat és forgat. Hajnali 2-ig, amikor is
visszamentünk a biliárdterembe.
OKTÓBER 23.
A Hilton és a Filmbál.
Rettenetes. Az ilyesmi mindig az, kivéve, ha csak úgy nézelődik
az ember. Megtaláltam David Thewlist, és találkoztam Julie
Brownnal{42} (Kőzápor). Oázis egy nagyon zajos sivatagban.
Ú
 Ha valaki kéreti magát, az jól begyakorlott ártatlanság. Úgy
gondolom, jobb, mint belebonyolódni. Egy rémséges nővel
mindenképp.
OKTÓBER 24.
A hátam borzasztóan fáj. A felhalmozódó feszültségben töltött
hét nyomai végül felszínre törnek.
OKTÓBER 25.
Miért álmodtam arról, hogy szombati munkát szerzek magamnak
a Woolworth’s szupermarketnél?
OKTÓBER 26.
Beütött a dívafaktor. De nem a magyar színésznőknél. Ismét
köszönjük a Nyugatnak. A magyarok először teljesítenek. Bármilyen
szervezetlen és időrabló is a folyamat.
Később már mind pihenünk a Forumban – csodálatos
gulyásvacsora, majd egy furcsa éjszakai mulatóban (hat vendég és
egy UV-bikinis lány) az egész kijön. Tényleg soha nem beszéltek
velük (viszont hatalmas akadályokat állítottak fel, és idegeskedtek
egy kicsit – ami amúgy nem jellemző a magyaroknál). De az egész
alapvetően a színészek iránti bizalomról szól, meg arról, hogy nyitott
lehessen az ember – csupa régi téma. Roger valahogy támadásnak
fogja fel. Aztán azt mondja: „Ma este tanultam valamit.” Dühítő, de
rendkívüli a nyitottsága.
OKTÓBER 27.
Aztán az ember rájön, hogy a másik semmire sem emlékszik az
előző estéből.
Virágeső, búcsúzkodás. A virágokat bedobom a kisbuszuk
hátuljába. Sok-sok ölelés, puszik – azok a nők fantasztikusak voltak,
és egyben lehetetlenek is. Az egyik pillanatban átlényegülnek, a
másikban a sminkjüket követelik. „Das ist unmöglich!!”{43}
NOVEMBER 5.
Az utolsó jelenet felvétele rémálommá válik. Megint csak semmi
haladás.
A kitartás és a koncentráció utolsó morzsáit keresgélem.
Ez a stáb fantasztikus. Micsoda nyugalom és támogatás! Reggel
6:30-ra kis csapat leszünk, és a szobát betöltik a megnevezhetetlen
érzelmek. ENNYI, és Mesmer nem szólal meg többé.
NOVEMBER 8.
A forgatás utolsó napja. Keserédes.
Leültem, és megpróbáltam belélegezni az egészet. Beszéltem egy
kicsit, elfelejtettem felállni, és elfelejtettem a tolmácsolást is –
valószínűleg túl rövidre sikeredett.
Rettenetesen megható volt, hogy a stáb minden tagja adott
Amandának virágot. Én a fehér márványlépcső tetején álltam,
miközben ők legyezőszerűen helyezkedtek el odalent. Néha olyan
közel érzem magam ahhoz a lányhoz.
Viszlát. Puszik. Ölelések. Az emberek feltekerik a vezetékeket.
Lecsavarják a lámpákat. Bepakolnak. Puszik. Becsapódó ajtók.
NOVEMBER 9.
Este 6:40-kor indul a repülő Londonba. Most úgy érzem magam,
mintha évezredek óta távol lettem volna.
NOVEMBER 10.
…Chelsea-be, a Westminster kórházba megyek, hogy lássam a
legújabb jövevényt, Ruby harmadik gyermekét. Nehéz elhinni, de
megcsinálta. És most (az a gyerek, akit el akart árvereztetni) itt van,
és szopik. A szoba tele van virággal – valami groteszk ott rejtőzik
Joan Collins orchideás világából a sarokban. Vittem neki egy kész
csirkét. Rávetette magát.
NOVEMBER 11.
PÁRIZS.
Gyönyörűséges nap. Ragyogó, kék égbolt és tiszta, erős napfény.
Kimegyek Versailles-ba – sokat harcoltam, hogy ez a jelenet benne
maradjon a filmben. Furcsa látni, hogy Beatie{44} közeledik felénk,
mint Marie Antoinette, teljes pompában. Roger dühöng/duzzog.
Soha nem akarta, hogy francia színész játssza Lajost – Serge-nek
[Ridoux] tényleg erős akcentusa van. Roger eltöri a BBC
kamerájának a lencsevédőjét… A jelenetet egy csomó turista nézi
végig, a háttérben ágyúk dörögnek… A késő délutáni napfény
különös hangulatot áraszt, majd beköltözünk a L’Abbaye hotelba…
Elmegyek Roniért{45} és Isabelle H[uppert]ért, hogy velünk
vacsorázzanak… Kellemes este. A végén vitatkozunk Rogerrel a
szerepemmel, a munkamódszereimmel és azzal kapcsolatban, vajon
szexeltek-e stb. stb.
NOVEMBER 12.
Újabb gyönyörű nap. Egy kicsit zűrös vagyok, nem tudok
koncentrálni. Sétálgatok, ruhákat veszek Rimának… Eszem egy
szendvicset. Visszamegyek a szállodába, aztán következik egy
hosszú, kimerítő út a repülőtérre – majdnem lekésem a gépet.
NOVEMBER 17.
3 körül Royal Court Színház gyártási megbeszélés. Sokat tanulok
abból, hogy hallgatom ezeket az embereket. A színészek mintha a
West End vágóhídján lennének húsdarabok. A legfőbb témák – a
befektetők (nagyjából ugyanazok, akik jelen vannak), a projekt, a
kockázatok. Hm. Ez a Royal Court.
NOVEMBER 18.
6:45 Planet Hollywood – Juliet játszik David Bailey filmjében
[Who Dealt?]. Bailey igazán megnyerő, még akkor is, amikor a film
gyengélkedik. Szeretnék egyszer dolgozni vele. Tisztára dilis.
NOVEMBER 19.
11 körül Uzsonnaszalon a Waldorfban William Burdett-
Couttsszal, Thelmával és Catherine Bailey-vel. Kifejezetten úgy
éreztem, hogy nem vagyok képes beszélni, mert tökéletesen
elfogadhatatlan hozzáállást láttam. Minden negatív – semmilyen
ajánlat nincs, csak a mi befektetett munkánkra várnak. Miért
tennénk bele energiát?
NOVEMBER 21.
3 körül megpróbáltam megnézni a Napok romjai című filmet.
Elfogytak a jegyek. Helyette egy kellemes órát töltöttem nézelődéssel
a Waterstone-ban.
NOVEMBER 23.
A Victoria Palace-be megyünk egy művészeti felvonulásra, majd
a Parlamenthez, hogy lobbizzunk. A hidegben ácsorgunk Ken
Cranhammel,{46} Sylvestra Le Touzellel,{47} Stephen Daldryval és
Harriet Walterrel. A kamerák pásztázzák az embereket, a Sun úgy
tesz, mintha a Guardian lenne. Gordon Brown kijön és köszön.
Bemegyünk. Miért is nem jöttem már ide korábban? Egy fehér
csokornyakkendős ember odaad egy zöld színű nyomtatványt, amit
ki kell töltenünk. Egy bizottsági szoba felé indulunk. Dennis Skinner
beszél hozzánk – zseniálisan. Az én képviselőm nem elérhető.
Este 7 Nemzeti Színház – Machinal… Egy egyszerre érdekes és
unalmas darab kiváló rendezése, Fifi a porondmester. Van benne pár
rész, amelyet legjobb munkái egyikének neveznék – és pár olyan is,
amit targoncával sem lehetett volna felemelni a lapról.
11 → Sandra és Michael Kamen.{48} Sok sztárt láttam – Annie
Lennoxot, George Harrisont, Eric Claptont. Volt élő zene is.
Rábíztam Rubyra, hogy információt szerezzen Pattie Boydtól…
NOVEMBER 28.
7:30 Royal Court – Max Stafford Clark elmegy. Jól szervezett,
Richard Wilson és Pam Ferris nagyszerű munkát végzett. Tele van jó
dolgokkal, különösen Lesley Sharp{49} monológja a Road (Út) című
filmből. De jó Gary Oldmant színpadon látni!
Utána elkerülhetetlen találkozó Jules Wrighttal, aki talán érthető
módon egy kicsit őrültnek tűnik.
NOVEMBER 29.
Megyek a Savoyba – kamerák, narancsos pezsgő, Tim Spall (hála
istennek). Eszem egy keveset, merészen iszom egy kis fehérbort, a
desszert elolvad. Felrobban a generátor. Várni, várni. Miriam
Margolyes zsidó vicceket mesél. Beszéd – olyan csend van, hogy az
ember a bőrén érzi a nemtetszést. Elmenekülök.
DECEMBER 3.
12:45 Indulás Berlinbe – Felix-díj.
A gépen David Puttnam és Jeremy Thomas [filmproducer] is ott
van. David megmutatja a beszédét. Észre kell venni a lehetőségeket
= az emberek azért mentek el a Jurassic Parkra, mert akartak = ne
csináljunk olyan művészfilmeket, amik nem érnek el a közönséghez.
Amikor azzal érveltem, hogy a művész hallathassa a saját hangját,
süket fülekre találtam. Mondtam neki, hogy készüljön a kifütyülésre.
Este 9 óra – üzeneteket kapok, amelyeket nem értek. A Florianban
vacsorázom Wielanddel – nagy a szíve és gyorsan pörög a nyelve.
Átmegyünk a Mirror Tentbe – egy vicces trió lép fel. Távozáskor
összefutunk Denis Stauntonnal és barátaival, többek között Michael
Radcliffe-fel. Betérünk az utca túloldalán lévő bárba egy tequilára.
Mindenféléről beszélgetünk: Burgessről, Vidalról, Volksbühnéről,
Steinről, a Faustról, Schillerről, Baalról, sőt még Doris Dayről is.
DECEMBER 4.
Az ünnepség olyan volt, mint mindig, soha véget nem érő. Minél
többet jár az ember ilyen helyekre, annál nevetségesebb az egész. A
győzteseknek persze nem, gondolom – alapvető ösztön, amely
mindig megjelenik, ha alkalom van rá.
Ahogy más ösztönök is, a józan ésszel szembemenve. Az embert
egy jól megfontolt „nem”-nek kellene irányítania, de az ördögi
„igen” löki tovább, előre. Evésben, ivásban, szexben.
Hajnali 4 – újra a Florianban, forog körülöttem minden, ahogy
korábban Antonioni, Wim Wenders, Louis Malle, J.-J. Armand,
[Volker] Schlöndorff, Frears stb. stb. is. Otto Sander{50} – új barát.
DECEMBER 6.
6:45 Anya, Pat és Michael taxival érkezik, együtt megyünk a
Prince Edward Színházba. Crazy for You (Megőrülök érted).
Születésnap van, ostoba cselekmény, csodálatos koreográfia,
végtelenül leleményes és egyáltalán nem giccses. Persze egy kicsit
olyan, mint a kínai kaja.
DECEMBER 9.
Ki tudná megírni a mai nap forgatókönyvét?
11:30 Graham Wood érkezik, fényképeket akar készíteni a The
Timesnak. Elbizonytalanodom a képekkel kapcsolatban. Az ember
néha bizakodik a folyamatokban, máskor meg nem.
Ruby is befut – de rosszul sül el. Beszélek, és reménykedem, hogy
fel tudom állítani a tekebábukat anélkül, hogy mindet letarolná.
Emma Thompson telefonál – részt vennék-e egy jótékonysági
előadáson? R[obert] Lindsay beteg. A walesi herceg. Oké.
8 óra St. James-palota, nyakkendőben. Próba a taxiban. Csak
átfutom igazából. Meg kell csinálni. Magabiztosan. A walesi herceg
jó arc szerintem. Rengeteg kísérgetés, engem végül betereltek
valahova, ahol találkozhattam ő királyi felségével. Utálatos dolog.
Savoy Grill Emmával. Könnyű, élvezetes étel egy könnyű,
élvezetes emberrel. Sokat káromkodik. Sokat nevetünk.
 DECEMBER 11.
1:30 Madeleine [Ruby lánya] partija. Smartiest taposnak a
szőnyegbe. A papírkalapokat leverik az apró fejekről. Vita azon, ki
fújja el a gyertyákat. A felnőttek egy kis asztal körül állva nézik az
első bulis gyerekeket, és a sajátjukra emlékeznek. Sok-sok könny és
hiszti, és sok-sok nevetés.
DECEMBER 13.
És most a fasiszták Oroszországban vannak.
Miközben minden kaotikus, én karácsonyi bevásárlást tartok
Rubyval. Ő a mobilján csacsog, a Viktória és Albert Múzeum
kiállításait nézegeti, fülbevalókat próbál, visszateszi őket, vesz egy
Noddy játékot John Simpsonnak, aggódik a felszolgálási díj miatt,
nézegeti a kirakatokat vezetés közben, ebéd alatt pedig rádöbben a
valóságra. Beszélünk arról is, hogy a világ depresszióba süllyedt.
Délután képeslapírás. Furcsa tevékenység, körülbelül 150 van
belőlük, igazi üzenetre nincs idő.
DECEMBER 17.
Reggel 8 óra – különleges küldemény érkezik a Buckingham-
palotából. Oké. De miért reggel 8-kor? (A walesi herceg köszönetet
mond.)
DECEMBER 25.
A karácsony reggele mindig is a kedvencem volt. A nyugalom, a
kávéillat, az ajándékok, a csendes utcák.
12 körül Anya, Michael, Sheila, John, Sarah és Amy{51} jön át, és
kezdetét veszi a pulykapánik. A hőmérsékletet fel-le csavargatják, és
végül a madár három és fél óra alatt megsül az eredetileg tervezett 5
óra helyett. A pulykapánikot felváltja a krumplipánik. A
zöldségpánik csendben várakozik a sarokban.
Valahogy végül minden az asztalra kerül (kivéve a tökéletesen
feledésbe merült tölteléket), mindent behabzsolunk. És kezdődik az
ajándékozási pánik. Jó lesz? Tetszeni fog? Igen. És még egyszer igen.
Társasjáték. Zaj. A Morecambe and Wise Show is lemegy.
DECEMBER 27.
A központi fűtés totálisan becsődöl. A telefonkönyvből szerzünk
egy szerelőt.
 DECEMBER 30.
3 órát aludtam. Taxi visz minket a Gatwickre, csigalassúsággal.
Jól jön, hogy első osztályra tesznek minket az antiguai járaton.
Tudnom kellett volna, hogy lesz még ennek böjtje.
Ezt a bejegyzést az antiguai repülőtér egyik éttermében írom. A
járatunkat túlfoglalták: egy csapat nyugat-indiai nyugdíjas mindenre
elszántan ült a helyén. Úgyhogy most a csomagjainkkal együtt
elment a gép. „Ez teljesen elfogadhatatlan!”, „Nem, nem akarok
Antiguán maradni ma éjszaka!”. Végül az este 7-kor induló járattal
repülünk St. Kittsre…, majd bezsúfolódunk egy hatüléses gépbe a
Nevisig tartó, tízperces útra. A szálloda medencéje mellett
vacsorázunk. Sok-sok amerikai és bambusz.
A gépen megnéztem a Célkeresztben című filmet. Hihetetlen
Drágán add az életed!-koppintás. Ellenségek telefonon beszélnek
egymással, valaki kiesik a felhőkarcolóból stb. stb.
DECEMBER 31.
Felfedezzük Nevist. Körbekocsikázunk a szigeten. A délutánt egy
nyugágyban töltöm. Forgatókönyv. Szundikálás. Kóla. 7:30-kor
pezsgő a Nagy Házban… Az év végére úgy érzem magam, mintha
néma töltelék lennék egy szendvicsben.
 1994
KARIB-TENGER – MESMER – LOS ANGELES-I
FÖLDRENGÉS – GOLDEN GLOBE – NINAGAVA JUKIO –
ANTHONY SHER – HAROLD INNOCENT
BÚCSÚZTATÁSA – LOS ANGELES – DUBLIN – VÁRVA
VÁRT NAGY KALAND – RADA – EDDIE IZZARD –
MICHAEL NYMAN – NELSON MANDELA – JOHN
SMITH – PÁRIZS – TÉLI VENDÉG – WIMBLEDON –
PÁRIZS – BETTINA JONIC – TOSZKÁNA – A MESMER
MONTREALBAN – DUBLIN – BÉCS – DENNIS POTTER
BÚCSÚZTATÁSA – EDINBURGH ÉS GLASGOW

JANUÁR 1.
Nevis – Karib-tenger.
Szeles az idő, ahogy az újév napján elvárható. Amikor túlságosan
is fúj már a tengerparton, elindulunk ebédet keresni. Charlestown
zárva, lelakatolva, elhagyatva. Az ügető felé menet felveszünk két
tökéletesen közömbös stoppost. A pálya mellett óriási, rozoga lelátó,
a csirkéket ósdi vödröknek tűnő alkalmatosságokban sütik.
„Remélem, jó versenyünk lesz!” – közli a hangosbemondó. Egy 13
éves antiguai zsoké nyeri a második futamot. Rima Lindára akart
fogadni. Nem tette. Nyert. Hilary, a taxisofőr vesz nekünk pár sört.
Egy pasas rájön, hogy soha a büdös életben nem fogok tudni
kitolatni a parkolóhelyről, ezért megcsinálja helyettem a manővert.
A szállodába visszaérve kávézunk és sütit eszünk. Aztán
beszélgetünk Pattersonnal, a főpincérrel, akinek vág az esze, mint a
borotva. Éttermi és tengerparti pletykákat mesél nekünk. Vacsora
Clausnál. Nyugat-indiai éjszaka… A bárban jót beszélgetünk a
szaxofonossal. Jóféle dzsesszt játszik, és valaki a My Wayt kéri tőle.
JANUÁR 2.
Miután az elfaxolt The New York Times némiképp egyedi
keresztrejtvényét letudtam, ideje felfedezőútra indulni… A
Beachcomber bárnak kézzel festett cégére van. Mellette a rémálomba
illő 4 Seasons. Amerika behabzsolt egy újabb kultúrát, és szó szerint
golfpályává alakította át, ahol a vízibicikliző közönség a bárokban és
a grillteraszokon időnként féláron adott italokat fogyaszthat. A buja
növényzetből épphogy csak kilátszó Fort Ashbyben kávézunk, ez
egészen emberi érzés. Megnézzük a naplementét. Rumpuncs,
pálmalevelek, távoli vitorlások sziluettje, barackszínű felhők. Ez a
látvány soha nem okoz csalódást. Homár és steakbarbecue. Egy
rodéziai nővel és a lányával beszélgetünk. Rima álmodozva tűnődik,
vajon találkozunk-e bárkivel, aki balos meggyőződésű? Vacsora alatt
újra kényszerű beszélgetés a „fasisztákkal”. A nőnek tetszik Rima
hangja, és olyan angolokról beszél, akik felnéznek Rommelre.
Német, és fájlalja, hogy ma esett, bár ez azt jelenti, hogy „nagyon jó
napja volt” (értik?). A férfinak sikerül egyszerre frivolnak és
szemérmesnek tűnnie. Amikor korábban a szocializmus jött szóba,
azt mondta: „Bocsánat, úgy tűnik, nem hallom önt – hehehe!”
JANUÁR 3.
Egész nap megy a huzavona, hogy punnyadjunk-e a szállodában,
vagy keljünk útra, és fedezzük fel a valódi szigetet, az embereket, a
meglepetéseket. Én jobban szeretem azt a világot, amelyben Sylvia
divatszalonjai és Muriel ajándékboltjai vannak, mint azt, amelyben
minden sarkon egy 4 Seasons és egy Benetton áll.
JANUÁR 4.
Ezt a napot azzal töltöttük, hogy kergettük a napot, és futottunk
az eső elől. Utána gondunk támadt a slusszkulccsal. A kocsi nem
akart beindulni, egy poros úton álltunk. Hálánk kísérje azt a férfit a
Fort Ashbyben, aki azt mondta (helyesen), hogy el kell fordítani egy
kicsit a kormányt.
Alexander Hamilton Múzeum. Sok mindent megtudtam a
talajerózióról és arról, miért ültetünk fákat. A. H.-ról nem annyira
sokat.
1 óra körül Unello étterem a parton. Patterson mesélt a
legendásan lassú kiszolgálásról. Ami azt illeti, elég gyors volt, de a
pincérnőnek tényleg ki kellett köpnie egy jégkockát, mielőtt felvette
a rendelésünket.
Ma a levelibékák hallgatnak. Vajon tudnak valamit?
JANUÁR 8.
 7:15 Montpelier – kitűnő vacsora. Tökéletes lehetett volna, ha van
nálam egy puska a többi vendég számára. „A kommunizmusnak
természetesen meg kellett buknia.”
JANUÁR 9.
Csomagolás. Tea a Nagy Házban. Indulás a repülőtérre. Sürgés-
forgás. Borravaló kiosztása. Ártatlan káosz. Végül a Carib Air elviszi
Rimát, akinek három órát kell várnia az antiguai repülőtéren.
Egyedül eszem a medence melletti grillteraszon. Furcsa érzés
egyedül enni. Nem sokszor történik meg velem. Búcsú a különleges
személyzettől. Mind egyéniségek. Nem hunyászkodnak meg. A
Nisbet erre büszke lehet, ha már a fürdőszobánkra nem annyira.
JANUÁR 10.
Egyedül ébredek a hatalmas franciaágyban – a szabadság és az
üresség érzése egyszerre.
Reggeli és egy egyedül kitöltött keresztrejtvény. Elképesztő.
Kifizetem a számlát. Filozofikus pillanat, az ember élete lefut a lelki
szemei előtt. Mikor történt meg a váltás, amikortól kifizethetem ezt
az összeget? (Egy nyaralásért.)
Úszom és sétálgatok a tengerparton. Aztán újra a repülőtér… Egy
férfi égszínkék sapkája alatt nevetséges paróka. Egy csapat szexi
holland, alaposan lebarnulva. Óvatosan figyelni a késéseket –
szerencsére nem jelentenek be újabbat… Rohanás a miami géphez.
Vajon felkerültek a csomagok is? Összefutok Leonard Nimoyjal és a
feleségével. Marcia Firesten{52} egy pick-uppal érkezik. Ezt a
pillanatot meg kell jegyeznem, és meg kell tudnom a részleteket a
Sunset Marquis hotelban.
JANUÁR 11.
L. A. – a reggelt a tévé távirányítójával töltöm. A Lorena Bobbitt-
per{53} meglehetősen leköti az ember figyelmét. Elképesztő mind a
tartalma, mind maga a műsor. A világ dolgai folynak tovább, de ez a
per megy mindenhol. Végül megérkezik a kocsi és vele együtt
Marcia is – elmegyünk ebédelni. A kocsi teljesen automata, az
ablakok, a zárak, a gombok is, és persze túl nagy. Az a fajta, amelyik
vezeti önmagát.
 Bolyongás a ruhaboltok és a cipőboltok erdejében – minden, az
utak, a fények, a zaj, a ruhák nagyon furcsának tűnnek a Nevisen
töltött 10 nap után.
JANUÁR 12.
Délután 1 óra – Ian unokatestvérem eljön értem, és körbekalauzol
Los Angeles-i életén. Az új kávézója a Völgyben, a háza, az új
lakberendezési boltja a Beverly Hillsen. Fantasztikus páros – ő és a
felesége, Vilma, és csak jót kívánhatok nekik. Van valami egyszerű
tisztaság és merészség bennük, ami a mai nap fénypontja lett.
Este 8 óra – vacsora a Grillben Judyval [Hoflund, A. R.
menedzsere] és Rogerrel. Holnap megmutatja a filmet, és nagyon
aggódik amiatt, hogy én majd mindent leszólok, de azért mosolyog,
és Judy is pozitív. Igen nehéz bármit is megbeszélni, ha valaki
ennyire defenzív.
JANUÁR 13.
Marcia jön át a Ruby-féle Hello magazinnal – olcsón megúszta a
dolgot.{54}
A Big Time vetítőtermében megnézzük a Mesmer nyers vágását.
Nagyon nehéz nézni. Mindenki más abszolút pozitív – szerintem
nagyon sok munka kell még ahhoz, hogy legyen ritmusa, átjöjjön a
szellemessége és az őrültsége, és hogy a történet is világosabb
legyen. Ahogy kinézek és ahogy hangzom – már túl késő. Meg
vagyok döbbenve, tényleg.
JANUÁR 14.
Továbbra sem tudok aludni a film miatt. Ott kell lennem Rogerrel
a vágószobában. Beszélnem kell vele – ez legalább járható útnak
látszik.
11:30 Megyek az UTA-ba [United Talent Agency], és beszélek
Judyval. Sebezhetőnek érzem magam, ami nem segít a dolgon, de
megpróbálunk nem mellébeszélni, és tényleg elmondani, mit érzünk
és gondolunk a filmmel és a többi projekttel kapcsolatban. Most azt
akarják, hogy maradjak Los Angelesben. Én meg futni akarok a
buszmegállóba. Ennyit arról, hogy „a show-biznisz gyengíti az
elmét”.

Ő
 Tea és támasz Ant Minghellával a szállodában. Ő is hasonló
mentális tavaszi nagytakarításon megy át éppen.
JANUÁR 16.
6 órakor Francine-hoz{55} megyek, hogy megnézzük az ACE-díj-
átadót – pódium, feketébe öltözött emberek a hülye vörös
szalagjukkal jönnek, mennek, jönnek, mennek, jelölések,
bejelentések, bemutatók, köszönőmondatok. Pont, mint az összes
többi.
9 körül – még több feketébe öltözött ember az éttermi partin, amit
a HBO ad. Michael Fuchs{56} – a durvasága megmarad bennem.
Kiefer Sutherland odaköszön, ahogy Brian Dennehy is. K. S. igazán
aranyosnak tűnik.
JANUÁR 17.
Mindjárt 9 óra. Bár az idő mindenféle jelentését elvesztette,
amióta 4:30-kor a világ kizökkent a tengelyéből. Az ágy, a falak, a
szálloda, az utca hosszasan rengett, mintha véget sem akart volna
érni. Furamód egyszerre éreztem totális pánikot és totális nyugalmat
– kapaszkodtam az ágyba (én, ostoba), ami úgy ingott, mint növény
a viharban. Amikor minden elcsendesedett, visszatért a józan ész, és
vele egy időben annak a felismerése is, hogy teljesen kihagyott az
agyam. Eszembe jutottak olyasmik, hogy az ajtókeretbe kell állni,
aztán meg akartam találni a cipőmet. Először meg is találtam, aztán
rájöttem, milyen hülyén néznék ki meztelenül edzőcipőben.
Rátaláltam az alsógatyámra (valahogy kitapogattam) – és furcsa, de
arra figyeltem, hogy fordítva veszem-e fel (ki a francot érdekel?).
Farmer, póló. Aztán bekapcsolt az agyam, és azt gondoltam, el kéne
húznom innen a francba! Négykézláb összekapkodtam a kulcsomat,
némi pénzt, a határidőnaplómat. Az emberek pizsamában, pokrócba
bugyolálva gyülekeztek a szálloda halljában. Végül megtaláltam a
kocsimat az alagsorban, és a mellékutcákon át Francine-hoz
hajtottam, hogy lássam, jól van-e. Visszafelé megálltam egy
szállodában a domboldalon, ahol kávét kínáltak. A nap hátralévő
része elég szürreális volt. A személyzet valahogy folytatta a
munkáját, takarítottak, felszolgáltak, porszívóztak. Ebédre egy
kapucsínót ittam a napsütésben, és fogalmam sem volt, mi lesz.
Eltelt a nap, az emberek csendes feszültségben várták az estét.
JANUÁR 18.
Épp időben ébredtem fel a 3-4 nagyobb utórezgés előtt. Ihaj-
csuhaj! Amikor a tévében nézem az egészet, az a furcsa látvány tárul
elém, hogy a házukat elvesztett emberek általában spanyol ajkú
amerikaiak és munkások, míg a szállodában a szobaszervizben nincs
fennakadás…
JANUÁR 19.
Ma különös nap volt Los Angelesben. Felütötte a fejét valamiféle
tökéletes kimerültség – valószínűleg attól, hogy felfüggesztettem a
normális életműködésemet, mint mindenki más is a városban. A nap
nagy részében a rengésekről szóló híradásokat néztem a tévében.
Végül sikerült egy forgatókönyvre irányítani a figyelmemet. Közben
pár 5.0-ás utórezgés fél másodperc alatt ugrásra kész állapotba hozta
az agyam.
9:15 Le Dome – kávé és bor Pam és Mel Smithszel.{57} Jóbarátom
csípős kedvében van – mint mindig.
Los Angeles lehangol engem.
JANUÁR 21.
9:30 Átbeszéltük a filmet Rogerrel. Még mindig attól félek, hogy
egyszer csak kijózanodik a naivitásából…
Délután 1 óra – Bel Air Hotel (vajon nem túl szép?), ebéd
Christopher Hamptonnal. Dan Day-Lewis izzadva elkocog
mellettünk. Jack és Pat O’Connorról beszélgetünk. Hagyok egy
goromba üzenetet Emma Thompsonnak. Megnézem Christopher
szobáját – a kukkoló ebédje. Folyamatosan változik a kapcsolatom
ezzel a várossal…
JANUÁR 22.
Pingpong a medence mellett Jon Amicivel (nem tudom követni a
szerelmi ügyeit), aztán úszás.
Elmegyek pár ruhaboltba (eléggé kihaltak), hogy vegyek valamit
ma estére. Találtam és vettem is valamit, de nem ma estére.
Indulás a Golden Globe-gálára. Díjátadó és minden, ami ezzel jár.
Igazán vicces beszédek a Seinfeld stábjától…
 JANUÁR 23.
Túl sok szóbeszédet hallani arról, hogy újabb földrengés lesz; túl
sok már az egyedül töltött éjszaka ahhoz, hogy az ember elkergesse
a fejéből ezeket a gondolatokat. Valahogy arra a döntésre jutottam,
hogy felülök egy gépre, és visszarepülök Londonba. Emma is a
gépen van, és jobb helyet szerez. Szóval, még több fecsegés (ez a
legjobb szó rá, de ő könnyeden, melegséggel és szerethető módon
fecseg) és némi zaklatott alvás.
JANUÁR 24.
A legkisebb zajra vagy légörvényre is összerezzenek. Soha nem
tudtam, hogy van ilyen késleltetett cselekvés dolog. Kiengedik a
kerekeket, nyikorog egy szék. Emmával kitaláltunk egy közös
munkát. A megfelelő darab a megfelelő időben, és lehet, hogy mi
magunk leszünk a producerek is. Ami úgy hangzik, mintha egy
mesekönyvből vettük volna, de mindegy, az időeltolódás miatt nem
vagyok magamnál.
Telefonok, kicsomagolás. London fásulttá tesz, függetlenül az
időeltolódás miatti rosszulléttől.
(Kivéve, amikor az emeleten nyikorog egy szék, én pedig azonnal
belekapaszkodom valamibe. Meddig fog ez még tartani?)
JANUÁR 26.
A [Roman] Polańskival folytatott telefonbeszélgetés megerősíti
bennem, micsoda karizmája van, és mennyire intelligens – karizma,
telefonon keresztül! Nem is tudom…
Utálom, amikor a fejem, a lelkem és a vágyaim csak a karrier
körül forognak. A maradék részem úgy lóg céltalanul, mint egy
kilincsre akasztott kabát.
JANUÁR 27.
Ezen a héten itt vannak a kőművesek, vakolnak, glettelnek,
mindenhol kosz van.
Felületes napok. Nem tudok rendesen gondolkodni. Furcsa
ellenállást érzek a telefonálással szemben. Kötelességnek élem meg,
hogy beszélnem kell a barátaimmal.
A mélyben, mint mindig, a határozatlanság rejlik.

É
 És mennyi „nem” van – Bee Holm filmje, a Várva várt nagy kaland,
a Rankin-film, Jack és Sarah, Az ólomkatona{58} megrendezése, a
Nottingham Playhouse vezetése. A sors felemelt kézzel fut körbe-
körbe.
JANUÁR 28.
Este 8 – a Dead Funny (Haláli!) a Hampsteadben.
Több színész rendezőt keres. A szerzőknek nem szabadna a saját
műveiket rendezniük a színházban. Ez is csodálatos lehetne, ha
felvenné a futócipőjét.
Utána vacsora Beatie-vel és Zoëval [Wanamaker]. Az óvatos
lépésekkel nincs baj, de még sokat kellene javítani a dolgokon,
szóval, megkockáztatok pár elég erős javaslatot.
JANUÁR 29.
Délután – Harvey Nichols, születésnapi ajándék Rimának. Túl
késő van, túl éhes vagyok, túl nagy a rohanás.
6 körül meglátogatom Anyát, akinek egyre jobb a szeme. Aztán
haza. Rima kedvenc sorozata, a Casualty (Baleseti sebészet)…
Aztán megnézem a Napok romjait – fantasztikusan megcsinált
film, [Anthony] Hopkins csodálatos benne. Tanulni lehet tőle.
Emmának olyan valakivel kell dolgoznia, aki arra kéri, hogy mélyre
ásson, és ne a felszínt kapargassa.
JANUÁR 30.
Reggel 9 óra. A festők dübörögnek odafent. Tudom, hogy be
akarják fejezni, de mégis…
JANUÁR 31.
Elég vicces: amikor nyomás van rajtam, vagy nekigyürkőzöm a
dolognak, vagy délelőtt a fejemre húzom a takarót, délután pedig
elmegyek vásárolni. Ma – ez utóbbi van. A forgatókönyvek
érintetlenül hevernek.
FEBRUÁR 1.
Kőművesek, por, mosogatógép – javítás, csempézés, glettelés,
por, por, látogatók.
FEBRUÁR 2.
Folytatódik az időeltolódás miatti rosszullét. A test és a lélek
furcsán kibillen, hirtelen elalszik az ember, máskor hajnali ötkor
ébred, és tudom, hogy ez még hetekig eltart. A test büszkén és
kíméletlenül bosszút áll.
Paola Dionisotti{59} hív. Igazi baráti beszélgetés szemben a sok
üres, automatikus beszéddel, ami a kagylóból kiárad.
FEBRUÁR 3.
10:30 Paola eljön értem, és elmegyünk Claphambe, a Peer Gynt
próbatermébe. Nagyszerű érzés látni Ninagava{60} mosolygó arcát,
és a többieket is Thelmával együtt. Nagy szívfájdalom ott állni a
próbateremben, és arra gondolni, mi lenne, ha… Ninagavával
mindketten azt mondjuk: „Legközelebb!”
Délután 4 óra – Stephen Poliakoff elhozza az új filmje vázlatait –
fel-alá sétál, feldob egy narancsot, és fogalma sincs egyik
cselekvéséről sem.
8 körül Louise, Ruby, Ed és Stephen átjön hozzánk Henriettánk
egyik „gyorskonyhás”{61} vacsorájára. Csodás gyorsételek. És egy
gyors este. Ruby nagyon elemében van – sziporkázóan vicces.
FEBRUÁR 5.
Délután 5 óra – utazás Oxfordba Allan Cordunerrel és Judy
Parishsel, hogy megnézzük Rowan Joffé darabját. Viccelődve azt
mondjuk, hogy evezünk a farvizén, amíg tudunk – de lehet, hogy ez
nem is annyira vicces; a darab inkább filmforgatókönyvre hasonlít
(ez lenne Rowan jövője?), de az alapja merész és eredeti, és Rowan
továbbra is elbűvölő.
FEBRUÁR 6.
Még több festék, por és teafőzés.
Rima telefonál. Karambolozott. Megijedek. Semmi baja.
FEBRUÁR 7.
Rima lesántult, de egy darabban van! Hála istennek! Csak ez jön
ki a számon.
6 körül találkozó Mike Newell-lel a Beach Blanket Babylon
étteremben, hogy a Várva várt nagy kalandról beszéljünk.
Tulajdonképpen lehet olyan szép szavakat találni, amelyek a
finanszírozók kedvére való szereposztást igazolják. Nemtom…
Vacsora a koszban, az összetolt bútorok között. Zavaró.
FEBRUÁR 9.
 11:30 Kristin Milward jön át – elmegyünk a Cherriesbe [a helyi
kávézó], hogy elmeneküljünk a porból, a fúrástól és a szagoktól. Hoz
egy kis gyümölcskenyeret, vagyis „nagyon finom sütit”. Még mindig
azt tervezi, hogy elmegy Boszniába. A kóbor lelkekről beszélgetünk.
Megmondom Stephen Poliakoffnak, hogy nem akarom
megcsinálni az új filmjét. Annyira fáraszt már, hogy nemet kell
mondanom. Nem fogja elfogadni ezt a választ.
FEBRUÁR 12.
Ezt a helyet felmosófák, vödrök, tisztítószerek, porolók,
porszívók és izzadság tölti ki.
FEBRUÁR 13.
8:30 Rik és Barbara Mayall{62} házavatója. Hatalmas viktoriánus
ház rengeteg beszögelléssel és zuggal. Vörös lufik és szívek lógnak
mindenhol – egy ponton mintha egy vígjátékot néznék a tévében.
Rik, Ade Edmondson, Ben Elton, Ruby, Jennifer Saunders{63} (Dawn
és Lenny már elment). Mindannyian annyira elemükben vannak
(vagy legalábbis úgy tűnik).
FEBRUÁR 14.
Leesik egy kis hó, és Anglia megbénul. „Nem tudok haladni a
mellékutcákban” – közli jó előre a taxisofőr, hátha be se akarok
szállni. „Csak a Knightsbridge-ig vigyen el” – mondom, ami
megteszi a hatását: ő meghunyászkodik, én meg rohadtul elegáns
vagyok.
Amikor odaérek, Anglia visszavág. Tara Hugóval{64} a Pizza on
the Parkban. Az, hogy nincs világítás, sem erősítés, rendben van, de
hogy zongorista sincs??? A capella próbálunk (bizonyos mértékben
még egyszerűbb is…).
Ebéd a Harvey Nicholsban (a vegetáriánus ételeket kihagyom).
Délután egy kis vásárlás sétálgatással.
8:30 Vissza a P on the P-be. Tara két béta-blokkolót is bevesz, és
egész este késik a ritmussal, de a magánhangzói csodásan lazák.
Máskülönben… briliáns. Hazatérek: sajt, uborka, savanyított
hagyma és válogatott maradékok a hűtőből.
FEBRUÁR 16.
 A kőművesek utolsó kalapácsütései. Elmondhatjuk vajon végre,
hogy „elült a vihar”?
Elolvastam Tony Sher forgatókönyvét – fantasztikus film lehetne
belőle, de ez az ő filmje, és vajon lesz-e hozzá elég pénz, és
meglesznek-e a megfelelő emberek?
Beszéltem Juliettel – mindig olyan könnyű… – Marokkótól
kezdve A halál és a lánykáig mindenről – akár órákon át is könnyedén
elcseveghetnénk (amit ő persze meg is tesz). Hajnali kettőkor teszem
fel a képeket – a döntésképtelenség hullámai után sok apró lyuk
marad a falon.
FEBRUÁR 17.
Beszéltem Tony Sherrel. Jövő héten összejövünk, ami azt jelenti,
hogy muszáj lesz időt találnom arra, hogy újra elolvassam. Amikor
számba veszem a sok igent, nemet és talánt, amit ebben az évben
kimondtam, megáll az eszem. Csupán az ösztöneimre hagyatkozom,
amik borzasztóan elgyengültek, és mások véleményének
megkérdőjelezése téríti el őket.
Ma este hatkor találkozom Stephen P.-vel az új film miatt.
Megpróbálok, amennyire lehet, egyenesen és őszintén beszélni, de
nem vagyok benne egészen biztos, mit is akarok mondani. A
felfogóképességemben pillanatnyilag óriási lyukak tátonganak.
FEBRUÁR 18.
Ivy 12:30 – ebéd Irene-nel, Paul Lyon-Maris-val [A. R. ügynöke]
és Mark Shivasszal [tévéproducer]. Rendezésről, filmgyártásról
beszélgettünk. Az étterem tele van a filmipar szereplőivel, mert
London majmolja Los Angelest. Az ember néha direkt kíván egy
földrengést, kiváltképp a kiválasztott asztalra.
FEBRUÁR 24.
Fel kell kötnöm a gatyámat.
10 órakor próba, és én máris az órát nézem. 11:15-kor taxival a
Covent Gardenbe, onnan Harold [Innocent] búcsúztatására a Szent
Pál-székesegyházba. David G. zseniálisan megszervezte. A
dermesztő hidegben Barbara Leigh-Hunt,{65} Noel Davis{66} és Derek
Jacobi mellett ülök. A székesegyház, hála istennek, tele van, a
búcsúztató tökéletes – vicces, gyönyörű énekek, sok taps. Haroldnak
tetszett volna. John Donne- és Christy Brown-szövegeket olvasok fel
– Harold azt akarta volna, hogy a John Donne-t hangosabban
mondjam.
FEBRUÁR 25.
Este 6-kor a Park Street 47. alatt találkozom Sydney Pollackkal.
Melegszívű, intelligens, elbűvölő. Boldogan írtam alá a pontozott
vonalon.
FEBRUÁR 26.
12:30 Repülök Los Angelesbe. Érkezés 3:40-kor. Elviszem
Amandát [Ooms] a Polka Dotsba és a Moonbeambe egy gyors
vásárlásra – csak pulóverei vannak. Természetesen, ahogy mondani
szokták, akár a budiajtót is magára vehetné, az is jól állna neki.
Indulás a Sunset Marquis-ba – minden erőmmel megpróbálok
ébren maradni. Zuhany, whisky. Eljönnek értem a 8 órás vetítés
előtt. Ismerős arcok, furcsa arcok. A Mesmer már egy szerelmi
történet, és nekem mintha csak egyféle ritmusom, egyféle
hangfekvésem, egyetlen arckifejezésem lenne. Igazán zavarba ejtő,
mi mindent lehet csinálni egy vágószobában… És végső soron
nagyon lehangoló is. Ez hajnali 3:30-kor is ébren tartja az embert.
FEBRUÁR 27.
Reggeli Amandával – sokat rágódom az előző este miatt. Ahogy ő
mondja: az ember tehet néhány apró kritikai megjegyzést, de utána
úgyis csak az üresség marad.
FEBRUÁR 28.
Reggel 10 óra, séta és beszélgetés Rogerrel a tojáshéjjal megszórt
ösvényen. Ő érthető módon defenzív, de nagyon nyitott. Ha
elfojtaná, stb. stb.
MÁRCIUS 1.
11:30 Az UTA irodájában készítek felvételeket Judy Hoflund
társaságában. Gyere be, és köszönj – harmadik verzió. Ilyesmi. De
valahol azon a szalagon ott rejtőzik némi használható anyag is a
Mesmerhez.
MÁRCIUS 2.
Reménytelen telefonbeszélgetés Rogerrel, aki azt gondolja, hogy
én egy bekattant színész vagyok. Nyitottságánál már csak a
makacssága nagyobb.
MÁRCIUS 4.
Reggel 9 – Greg Gorman fényképészhez kell mennem. Egész nap
fotózni fog minket Amandával, Francesszel és Diana és Greg
stábjával. Minden nagyon profi; emberek dolgoznak együtt, hogy
találjanak valamit. És mi találtunk… Csak az a vicc benne, hogy a
munkám kompromittálása miatt növekvő dühöm rányomta a
bélyegét a napomra. Elég furcsa volt újra felvenni azokat a ruhákat.
Vissza a szállodába egy italra – állítólag többen telefonáltak, és
azt tudták meg, hogy kijelentkeztem… Kérdőjelek Judynak… Egy
hosszú limuzin visz ki a reptérre.
Este 9 óra – repülés Londonba.
MÁRCIUS 5.
Délután 4 körül megérkezem, és már készülődhetek is újra, plusz
be kell dobni a szennyest a mosógépbe, és el kell olvasni a
leveleket…
Taxival megyek a Barbicanba Ninagava Peer Gyntjére. Hogy
fogok tudni véleményt alkotni bármiről is ilyen mértékű jet laggel?
Van néhány gyönyörű pillanat, de hiányzik az összhang.
MÁRCIUS 6.
Délután 1 óra – a Belvedere-ben vagyunk: Rima, Ruby, Ed, Mr. és
Mrs. Wax és a gyerekek. A Wax család olyasmi, amit semmilyen
forgatókönyvíró nem tudna megálmodni. Ruby csak nevet
mindenen – jó reklám ez a Prozacnak.
Elmegyünk hozzájuk teára és bútorokat húzogatni.
Belinda telefonál, és kínai kaját kínál. Tökéletes. A darabjáról
szóló horrortörténetek (az időeltolódás miatti rosszulléttel együtt)
hallgatásra kényszerítenek. Rima csodálatos védőbeszéddel
ellensúlyoz, ami a családi élet jó oldalairól szól. Ezért szeretem. A
dolgok egyensúlyba kerülnek.
MÁRCIUS 7.
Reggel 9 óra – kocsival a Heathrow-ra, repülök Dublinba. A gép
10:50-kor indul. Kétszáz fontomba kerül, hogy első osztályra
kerüljek át.
MÁRCIUS 8.
 A Várva várt nagy kaland első napja.
Az egyik legnehezebb jelenetet vesszük előre. Talán nem is olyan
rossz ez így. Ne felejtsem el megtartani az energiám, ami előrelök. A
túl sok idő azt jelenti, hogy túl sokat gondolkodom. Alun Armstrong
és Rita Tushingham már szemmel láthatóan berendezkedett.
Néhány ijesztő, utolsó pillanatokra maradt dolog.
MÁRCIUS 9.
Délután és este a holnapi ágyjeleneteket terveztük meg, és
felvettük az első csókot. Georgina{67} bátor, és nagyon jól
összpontosít, mint mindig. Folyton elfelejtem, hogy még csak 17
éves. Egyáltalán nincs szükség semmilyen engedményre.
Fantasztikus luxus.
Vissza a szállodába egy ásítozós vacsorára. Annyira fáradt
voltam, hogy biztos alvás közben vettem fel a telefont. Már javában
folyt a beszélgetés, amikor rájöttem, hogy Gillain Barge-dzsal
beszélek, és ebédet egyeztetek vele szombatra. Meg kell kérnem
majd, mondja el, milyen volt egy holdkórossal beszélni.
MÁRCIUS 10.
Egész délelőtt kamatyolás (ahogy azt a moziban elképzelik),
párnacsatázás, kifáradás. Az élet biztosan nem másolja a művészetet
– ha bárki ilyen pozitúrában szexelne, abban a másodpercben eltörne
a csuklója.
MÁRCIUS 12.
Másnaposság.
Délután 3-kor motoros lecke. Húsz percig tart, amíg rájövök,
hogy működik a kuplung valamin, ami egy nagy, veszélyes lóra
emlékeztet.
MÁRCIUS 13.
7:40-re jönnek értem. Ki a dokkokhoz. A csodálatos, viharos nap
tökéletes a jelenet számára. Az élet csak akkor lesz nehéz, amikor a
dublőr nem igazán dublőr. Meg akartam menteni a helyzetet, így
esett, hogy megcsúsztam a motorral, és feldagadt a térdem. Később
kétszer arccal érkeztem a vízbe – jeges, és különös módon nagyon
vizes. Plusz sokat kellett futni, és a forgatás intenzitása azt jelenti,
hogy ezt most 9:30-kor írom, és hullafáradt vagyok.
 Még később – hátfájás, térdfájás és tüsszögés…
MÁRCIUS 15.
Vissza a dokkokba, hogy egy újabb démonnal nézhessek szembe
– azzal a rohadt motorbiciklivel! Tuti, hogy van agya, de akarata
egészen biztosan! Elege lett folyamatosan növekvő
magabiztosságomból, és minden különösebb segítség nélkül
magasabb sebességre kapcsolt. Olyan, mint egy elszabadult ló,
amely vágtázni akar.
4:45 Repülök vissza Londonba. Roger jön el a Mesmer
kazettájával. Bele-beletekerve nézem egy órán át. A L’Accentóba
megyünk vacsorázni. Mit is ettem? Csak arra figyeltem, hogy jól el
tudjam magyarázni a szempontjaimat. De ezen a francos betonfalon
nagyon nehéz átjutni.
MÁRCIUS 17.
9:30 Goldcrest [stúdió].
Délután kiegyensúlyozottan tudok dolgozni, de aztán jön a
robbanás: a film kezd átcsapni olcsó romantikus ponyvába.
6:45-kor fejezzük be, és megyek a Riverside-ba: Lucie Cabrol 3 élete.
MÁRCIUS 18.
11 órakor Marcia Firesten és Allan Corduner esküvője.
Sikerült nem nevetnem, elsősorban azért, mert elgondolkodtatott
önmagamról.
Hála istennek vallásos része nem volt, mert akkor tényleg nagyon
kényelmetlenül éreztem volna magam.
Vissza Allanhez pezsgőzni – szerintem majdnem elhiszi ezt az
egészet, de lehet, hogy csak a szép ruhákat élvezi.
MÁRCIUS 20.
Dublin.
A nap a lakókocsiban telik. „Hát, ilyen a forgatás” – mondják
egész nap. 10:15-kor hívnak. Nem használnak. Este 9-kor
elengednek. Olvasni nincs idő. Megpróbálok kevesebbet enni, már
minden nadrágom szűk. Amikor egy újabb feketekávéval a
kezemben megyek vissza a büfékocsiból, Alan Devlin{68} jön szembe.
Alun Armstrong{69} is csatlakozik hozzánk. Mi vagyunk a 3 Alan.
Devlin folyamatosan harcol az alkohollal. Csodásan agresszív elme,
a szeméből sebezhetőség árad. „Nézzetek magatokra, ti ketten! Ilyen
gáz kabátokat hordtok, és mégis nyerők vagytok!”
Később vacsora Rogerrel a Trocaderóban. Könnyed, meleg
hangulat. Mi értelme vitázni? Meg kellett volna kérnem, hadd
nézzem meg a teljes kivágott anyagot.
MÁRCIUS 22.
Egész nap a Gaiety Színház bárjában vagyunk, amely megpróbál
úgy tenni, mintha egy karácsonyi buli helyszíne lenne. Lufik,
szerpentinek, pulykavacsora, forróság, tánc, mesterkélt vidámság.
Kellemesen intim, csevegésre alkalmas hangulat, mivel a színészek
megismerték egymást, tekintve, hogy elég sokáig ültek egymás
mellett az erkélyen. Csak a mi szakmánk teszi ki magát ilyen
kérlelhetetlenül a nyilvánosság vizslató tekintetének.
9:30 Nézem az Oscart… Felváltva vicces és komoly. A saját
ellenségünk vagyunk, amikor ilyen komolyan vesszük magunkat.
Mint a majmok, akik kurkásszák egymást.
MÁRCIUS 25.
Hook kapitány napja. Ahogy Mike Newellnek mondtam, három
ember ténykedik itt – én, Hook kapitány és O’Hara, mindháromnak
más-más a lényege, és az enyém (aki madzagon rángatom a másik
kettőt) a legbizonytalanabb. Így nehézkesen elmozdulunk valami
felé, ami nagyjából biztosnak tűnik. Fantasztikus érzés, ahogy a
„közönség” magabiztossága az enyémmel együtt nő.
MÁRCIUS 27.
…dolgozni vagy téblábolni öt órán át, az itt a kérdés. A
producerek hallgatása néha már nem is a modortalanság, hanem a
gyávaság kategóriájába tartozik. Nem kéne szó nélkül hagyni, hogy
egy este 10-kor befejezett jelenet után reggel 7 óra 15-re hívják az
embert. A bosszúság elszáll, amikor elmegyünk a La Stampába. Bob
Geldof is ott van, aki pont olyan, mint gondoltam – szenvedélyes,
világos, vonzó és (vajon mi más lehetne még…?) részeg.
MÁRCIUS 29.
A BBC forgat egész nap. Beryl Bainbridge is megérkezik.
Rajtakaptak, hogy vele együtt elszunyókáltam. A versengés felütötte
csúnya kis fejét. A karakter (Hook kapitányé) egy kis távolságot
teremt számomra ettől, de öregem, ezeknek a fiatal színészeknek
csak az ambíciójuk marad, amire támaszkodhatnak. Ez pedig szúrós,
kemény párna.
Este megjön Rima is, és ettől jelentősen megnyugszom. Hála
isten, tudunk együtt nevetni. Épp időben jött, hogy lássa Patti Love-
ot{70} Pán Péterként elrepülni. Kihagyhatatlan.
MÁRCIUS 31.
Egész délután Hook kapitánykodás, sőt még az estébe is
belenyúlik. Egy kicsit olyan, mintha lufit pukkasztana ki az ember.
9:30-kor vége → Gate Színház, A sirály második fele – a rendezés
már-már veszélyesen rossz – jó és csodás színészek lebegnek,
lebegnek a semmiben… Patti, Rima és jómagam végül a szállodában
teázunk egyet, és a Díváról [Georgina Cates] beszélgetünk.
ÁPRILIS 1.
Beüt a vírus – kegyetlen torokgyulladás.
Ideje köntösben grasszálni és hívni a szobaszervizt.
Vagy a hallban beülni a sarokba egy kis teával és csirkés
szendvicsekkel.
Vagy tévét nézni és válaszolni a levelekre.
Vagy a földszinti étteremben vacsorázni – „engedményként 2
vendég megoszthat egy fél üveg bort” –, nagypéntek Dublinban.
A Díva is befut – aztán elmegy Judyval…{71}
ÁPRILIS 6.
Az ébresztőóra 5:30-kor szolgálja meg az árát, Rima visszaindul
Londonba. Egyórányi idegeskedés, majd taxi és a dublini reptér…
Vissza a szállodába. Kávé Conor McDermottroe-val.{72} Vásárlás, ír
népzene. Az Olympia. Találkozás Prunella Scalesszel – bonyolult
színésznő, olyasvalaki, aki ráadásul lassan tárulkozik ki. Mintha a
virágszirmokat akarná meggyőzni az ember arról, hogy egy kicsit
jobban nyíljanak ki. Sok magának való ember jött össze ezen a
forgatáson. Ms. Scales, Mike N., a Díva, én…
ÁPRILIS 7.
Ez igazán furcsa nap volt – amikor a hangulat javulása veszélyes
ponthoz ér. Megcsinálom az ellensnittet Prunellával – beleállni egy
közeli felvételbe már-már kínos pózolás.
 ÁPRILIS 8.
A mai produkcióm a következő. Pár lépés felfelé. Megállok.
Megfordulok. Nézek. Elnézek. Néha a legegyszerűbb feladatok miatt
is olajozatlan robotnak érzi magát az ember.
ÁPRILIS 16.
Újabb motorozás.
4:30 Tea a Shelbourne-ben Carolyn Choával{73} és végül Anthony
Minghellával is. A Krokodilok bölcsességéről és a 4E-ről{74}
beszélgetünk, ami az Államokban a toplista élén áll.
Később Fiona Shaw, Denis és mi hárman elmegyünk a Café en
Seine-be (Café Insane,{75} ahogy Denis hívja). Mindenki nagyon jól
érzi magát. Fiona szerint őrültség a részemről, hogy nem akarom
megcsinálni Rudkin filmjét. Ejha!
Vissza a forgatásra. Mindenki a közeli kocsmában van, és
tökrészeg. Dick Pope, az operatőr tajtékzik az elpocsékolt ideje és
tehetsége miatt.
ÁPRILIS 17.
Egész nap várakozó módban vagyok. Ami azt jelenti, hogy hívom
a szobaszervizt, bepakolok, ajándékokat csomagolok egészen
délután 5-ig. Utána megyek a forgatásra a standfotózás miatt. Nem
sok öröm van benne. Nagy a feszültség. Túl sok jó munka, túl kevés
idő – egyes jeleneteket rövidíteni kell, vagy le kell mondani róluk.
Búcsú néhány színésztől – vannak, akik erősítik az emberben a
humort, a melegséget, a szellemességet és a kifejezőkészséget. És
vannak emberek, akiktől mindez lefagy.
ÁPRILIS 18.
Egészen délután 1-ig várakozni kell. Veszek egy kis brandyt Tony
Hopkinsnak. Nota bene! – A sofőröm az, nem Sir Anthony Hopkins.
A Baggot Street nincs messze… miért nem sétálgattam végig rajta
korábban? Ebéd a forgatáson. Utolsó napi hangulat. Nyugodt,
kedves. Beverem a fejem valami gumiba, aztán megyek az
Akváriumba. Jeges víz, búvár, megragadja a bokámat, nyitott szem,
vérző homlok, bámulás. Eltart egy ideig.
Este 9-kor Olivier-díj-átadó. Milyen távolinak tűnik mindez! Irány
a Trocaderóba – az ostoba ötleteket, mondjuk úgy, nem tolerálják.
 A fiatal hősnő a nagynénjével ül a szálloda bárjában. Fecseg, de
azért figyel mindenfelé.
Irány a Trocadero… Joan Berginnel [jelmeztervező], Fifivel és
Conorral. Azt hiszem, végül igazán jól elbeszélgettünk, de Fifi nem
nagyon fogad el kritikát – lehet, hogy igaza van, de vajon lehet-e
bármelyikünk ennyire biztos a dolgában?
ÁPRILIS 19.
10:45-kor repülök Londonba.
Minden fáj. Nem lelkileg. Csak az akváriumos merülés
következménye.
ÁPRILIS 20.
Megérkeznek Dianától a képek Dennis Potternek.
A szokásos, pihenést célzó tevékenységeim egyike, hogy
meglátogatom Judy Daisht [ügynök], és megkérem, juttassa el ő a
képeket. Potterről beszél, aki befejezte a jelenlegi munkáját, és nincs
túl jól. Szeretnék büszke lenni arra, hogy ismerem – csak remélni
tudom, hogy az ereje tudat alatt áthatol a sötétségen. Talán a zene
segít. Azt írtam neki, köszönöm, hogy többet adott, mint a
„tökéletesség halvány érzését”.
ÁPRILIS 22.
8-kor Ruby születésnapi partija.
Boldogan érkezik a nyilvánvaló káosz kellős közepén, oldalán Ed
az ő tökéletesen kiegyensúlyozott nyugalmával. A gyerekek
kinyílnak – vajon azért, mert nagyobb biztonságban érzik magukat?
Jennifer Saunders, Ade Edmondson, Zoë Wanamaker, Joanna
Lumley, Suzanne Bertish,{76} Tira, Henrietta, John Sessions. És a
szokásos késő esti vita…
ÁPRILIS 24.
12:30 Bagel és füstölt lazac Rubynál. Sok gyerek van láb alatt,
valaki karjában vagy a nyakában. Vagy nintendózik – maga a tiszta
belefeledkezés!
Carrie Fisher is ott van, vicces és gyors eszű. Steve megkérdezi
Jennifer S.-től, mit csinál. Ruby nem tudja, mit vegyen fel az esti
BAFTA-ra. Olyasmit, ami közeli képeken is jól mutat, felelem.
ÁPRILIS 25.
 2:30 Picasso.
Észvesztő kiállítás. Fiona Shaw-val sétálunk körbe, és szégyelljük
magunkat szánalmasan jelentéktelen életünk és apró vágyaink miatt.
Olyan, mintha Picasso folyamatosan be lett volna dugva a
konnektorba. Végtelen találékonyság, emberség, szenvedély.
Papíron ezek csak szavak, a kiállítótermekben mindez kézzelfogható.
ÁPRILIS 27.
Reggel 7 óra. Nézem, ahogy Dél-Afrika új zászlókat tesz ki,
átmászik a szögesdróton, és kijön az alagútból.
Délután 1-kor a RADA-ba megyek az aznap esti első programra.
Fiatal színészeket vizslat egy válogatott, papírral és tollal
felfegyverkezett embercsoport. Pipa, kihúz, pipa. 20 év óta nem
voltam ebben az épületben. Hogy telhetett el ennyi idő…? A
Vanbrught förtelmesen átépítették. Ma sziklafalként áll azon a
helyen, ahol egykor színház volt. Lehet, hogy a bizottsági tagsági
tevékenységem sokkal reakciósabb lesz, mint gondoltam?
ÁPRILIS 28.
Felkértek, hogy játsszak Mamet új darabjában, a The
Cryptogramban. Nemet mondtam. A szerep rossznak tűnik. Eddie
Izzardot javaslom. Ezt mindenki helyesli. De meg kell majd győzni –
beszélek vele, és javaslom, hogy olvassuk el a darabot együtt.
Beleegyezik. Úgy érzem magam, mint egy producer. Jó érzés.
Délután 4-kor Stephen Poliakoff jön el, hogy megbeszéljük a
forgatókönyvét. Mármint ő saját magával. Tudom a helyem.
Csendben kell ülnöm, és ki kell várnom a pillanatot, bármikor jön is
el, hogy megszólalhassak. Egy új jelenettel akar visszacsábítani.
ÁPRILIS 29.
Délután 4-kor Peter Barnes{77} és Dilys Laye{78} jön el hozzánk.
Peter felesége, Charlotte szerdán halt meg. Különleges lélek volt –
vibrált, ragyogott, eszelősen védelmező alkat volt. A végén
skizofréniába zuhant. Peter azt mondja, meg akart halni. Nagyon
meg van gyötörve. Minden fontos barátságot nagy becsben kell
tartanom.
órakor Amanda [Ooms] fut be, hogy megnézze a Greg Gorman-
képeket. Ő természetesen gyönyörű mindegyiken, ezért
megengedheti magának, hogy rájuk pillantson.
ÁPRILIS 30.
Dél körül megyek az Abbey Roadra, hogy meghallgassam
Michael Nyman zenéjét, amit a Mesmerhez írt. Roger és Wieland is
ott van. Senki sem mutat be senkit…, de a zene olyan, mint egy
motor.
1:30 Lindsay és Hilton otthonában találkozunk Eddie Izzarddal,
hogy elolvassuk a Cryptogramot. Bob Crowley [díszlet- és
jelmeztervező] is ott van.
10:30 Abbey Road. Az Eurovíziót nézem Nymannel. A sorrend
nagyon élvezetes. Egy hónapja fogadnom kellett volna az ír dalra.{79}
MÁJUS 1.
Felhívom Anyát, és valóságos vásári komédia következik a
taxikkal. Végül ideér, és kellemes délutánt töltünk együtt.
Keresztrejtvényt fejt, mindenféle versenyre jelentkezik, tévét néz. Jól
néz ki, és olyan könnyedén és önállóan szórakoztatja el magát, hogy
én is ellazulok a társaságában. Rima is hazaér a kampánykörútjáról.
Csinálok vacsorát. Anya történeteket mesél a gyerekeiről, és képeket
mutogat.
MÁJUS 3.
Beszélek Lizzel. Látta Párizsban a Mesmert James Ivoryval és
azzal a színésszel [Daniel Mesguich], aki a filmjében{80} fogja
Mesmert játszani. Őszintén megdöbbent a minimális udvariasság
ismételt hiánya.
MÁJUS 4.
Lindsay telefonál, Eddie Izzard elvállalta a munkát!! Úgy érzem,
tényleg sikerült valamit elérnem. Most pedig szurkoljunk a
következő néhány hétben.
MÁJUS 5.
Helyi választások. St. Mary’s Általános Iskola; élénk és energikus
vagyok.
13 óra helyett 12:30 → Az Ivy étteremben ebédelek, az Evening
Standard rendezi Peter Brooknak. Rengeteg híresség van jelen: balról
jobbra, én, Michael Owen, Felicity Kendall, Peter Ustinov, szerkesztő
[Stewart Steven], Mrs. Steven, Tom Stoppard, Deborah Warner,
Oliver Sacks, az egyik betege, Vanessa Redgrave, Sir John Gielgud,
Peter Brook, Trevor Nunn, Fiona Shaw. Ustinov könnyedén
szellemes és vicces – rendkívül részletes sztorikat mesél el arról,
amikor a Ma este improvizálunk című Pirandello-darabot látta.
MÁJUS 6.
A brit választók ma kifejezték elégedetlenségüket a Tory párttal,
mert valaki másra szavaztak. Azok a napok rég elmúltak, amikor
valamiRE szavazunk. A Munkáspárt gyakorlatilag irányítása alá
vonta az ország helyhatóságait, míg a kormány tovább bukdácsol.
MÁJUS 7.
3:30 A Royal Courtba megyek Rimával és Pauline Morannal{81}
Howard Barker Hotel Nightfall című darabjára. Ami engem illet,
tökéletesen átláthatatlan, de (természetesen) nem unalmas és erősen
ironikus. Miért nem értem, mi történt? Kezdek elhülyülni?
MÁJUS 9.
Újra erős álmaim vannak. Tiszta szex. Semmi furcsaság, csak
hamisítatlanul természetes. Videón lenne jó.
Este 9-kor megnézem, ahogy Mandela besétál a Parlamentbe!
MÁJUS 10.
Dél-Afrikának fekete elnöke van, és az ország felszabadult.
Olyan, mintha filmet néznék.
Este 6-kor ital Greg Mosherrel [színházi rendező] és Eddie
Izzarddal. Eddie szemmel láthatóan nagyon élvezi a kihívást.
MÁJUS 11.
Öt órakor hazamegyek, és átöltözöm a Munkáspárt európai
gálavacsorájára. John Smith, Robin Cook, Tony Blair köszön, a
lépcsőn Barbara Castle{82} mellett megyek el. „Ha nyerek a tombolán,
szóljon.” Én tényleg nyertem. 2 könyvet. Sok találkozás, sok beszéd.
Az egész kellemes és felszínes. Gordon Brown felettébb unottnak
tűnik. John Prescott{83} 3500 fontot ígér valamelyik Orwell-regény
első kiadásáért. Ha bárki megemlíti Neilt, hatalmas taps következik.
(Glenys anyja aznap este halt meg.) Smith beszéde a legjobb, amit
valaha tőle hallottam.
Ben Elton gyors és vicces.
 MÁJUS 12.
Meghalt John Smith.{84} Tegnap este beszélgettem vele. Arról
beszélt, milyen lehetetlennek tűnt, hogy átvegyék egy ország
irányítását, de aztán látta Mandelát (ahogy én is), és arra gondolt,
hogy a saját problémái és bizonytalanságai eltörpülnek. A beszéde
tényleg kitűnő volt. Mind tudjuk, milyen nagyszerű vezető lett
volna. Amikor végignézek az emelvényen és a közönség sorain,
Beckettről, Prescottról, Brownról és Blairről csak a tisztasága,
intelligenciája és melegsége jut eszembe.
MÁJUS 13.
Felmerül bennem, miközben a reggeli tévéműsort nézem, benne a
méltatásokkal, próféciákkal és elemzésekkel, hogy a „mit csinál John
Smith?”-műsor erősen összefüggött azzal, hogy a brit média imádja
a negativitást. Minél jobban elrontja John Major, annál erőteljesebbek
a főcímek. John Smith tudása, humora és csendes ereje nem volt
kelendő téma az újságokban, amíg meg nem halt.
Tea Rubyval. Vagy inkább „elolvasnád ezeket a
forgatókönyveket?”.
MÁJUS 14.
Forgatókönyvek. Újabb nemek.
Telefonok.
Levelezés. A pénzkérő megkeresések felhalmozódtak. Az
emberek nem tudják, mit csináljanak.
Esőben megyek a tisztítóba.
Megnézem a vb-döntőt.
Olvasok.
Vacsorát készítek.
Tévét nézek. Roger visszahív. Befejezte a filmet. Nem tud a
párizsi vetítésről. Érthető módon feldühödik. És akkor most mi lesz
ezzel a sagával?
MÁJUS 19.
3:30 Stephen Poliakoff. Nehéz úgy objektívnek maradni, ha egy
terrier mélyeszti a fogait az ember nadrágjába.
MÁJUS 20.
 A tévében nézem John Smith temetését, miközben készülődöm a
fotózásra – az élet különös eseményeket sodor egymás mellé. Az
ünnepélyest és a frivolt. Ez talán a hangulatomra is hatással volt,
mert Andrea Neubauernek, a fotósnak elég sokat kellett várnia, mire
valami életszerű kikerekedett a dologból. Ő is keményen dolgozott.
A szálloda jó helyszín volt – narancssárga ágytakaró és pipacsmintás
tapéta. Sok-sok sötét folyosó.
2:30 Irány a Tower Bridge-hez és a Wharflandhez. Az ajtókról
lepattogzott a festék, a korlátok rozsdásodnak, még egy döglött
patkányt is láttam. Érzem, hogy az arcizmaim lassan engednek, és
egy hosszú nap után sikerül néhány használható fotót készítenie.
MÁJUS 21.
12:30-kor repülés Párizsba. Azonnal megkeressük Irié boltját.
Rima ruhákat válogat, I. is ott van. Bájos és szégyenlős, mint mindig.
A nagy kupac holmit látva szerencsére engedményt ajánl fel.
Sétálgatás Párizsban. Cipőboltok, kávézók – a székek kifelé
vannak fordítva –, ez egy olyan város, ahol nem kell rosszul éreznie
magát az embernek, ha egyedül üldögél egy kávézóban.
MÁJUS 22.
Reggeli – mindig ez a legjobb a szállodákban… Margaret Beckett
nagyon meggyőző a Frost show-műsorban. Rima szerint nem kellene
elmozdítani a párt alelnöki posztjáról.
MÁJUS 23.
Délután 1 óra. A Francia Ház étterme – ebéd Terry Handsszel.{85}
Régebben nyugtalanítónak találtam – ami őt illeti, kudarcaimat a
Royal Shakespeare Companynál annak tudja be, hogy nem voltam
elég dühös, és bátortalan voltam –, van itt összefüggés… Bármit
gondolok is néhány korábbi munkájáról – vizuális túldíszítettség, túl
sok bőr –, szereti a színészeket, és megérti őket.
MÁJUS 24.
Este 8-kor vacsora Rubyval, Shere Hite-tal{86} és Kirsty Langgel{87}
a Neal Street nevű étteremben. Elképesztően utálatos recepciós és
zavaróan figyelmes személyzet. Az étel nagyon jó. Jót beszélgetünk –
Európáról, feminizmusról, és hogy mi lehetne S. H. bordélyának a
neve. (Egy ágyban Hite-tal – az enyém; S. H. Itt Bent Fuvoláz –
Rubyé.)
MÁJUS 30.
8-kor a thai étteremben Dexterrel{88} és Daliával. Meg kell
próbálnom nem belefeledkezni mások problémáiba, mert csak az
lesz az eredménye, hogy leszívják a saját energiáimat is.
JÚNIUS 1.
Délelőtt 11 óra Dexter F. jön át, hogy elvigye a lakáshitel részletét.
Átutalással rendezzük a dolgot, de ez Anglia, szóval nem megy
személyes találkozás nélkül. Ez a felesleges portásmentalitás…
Sharman Macd.{89} és Robin Don [díszlet- és jelmeztervező] eljön
értem, és együtt megyünk a 192-be, hogy beszéljünk a Téli vendégről,
meg arról, hogyan lehetne a glasgow-i Tramwaybe elvinni.
Ellenállok a kísértésnek, hogy túl sokat beszéljek a darabról.
Törékeny, sejtelmes teremtmény.
JÚNIUS 2.
11 körül átjön Ruby.
1-kor fogorvos. Mióta ilyen drága a fogfehérítés? Nem beszélve
arról, hogy fáj. Vagy csak az fáj, hogy lehúztak.
7:30 Ó, azok a szép napok! [Samuel Beckett] a Francia Intézetben.
Angela Pleasence{90} és Peter Bayliss. Angelának volt egy kemény
menete Simone Benmussával,{91} de akármi is az igazság, nem
fordulhat elő, hogy egy ilyen tehetséges színésznő annyira féljen,
hogy ennyire ne hallják meg a hangját. Utána az SW7 tésztabárban
kibeszéljük az egészet. Holnap nekivág. Különben miért csináljuk az
egészet? Milyen remek darab egyébként!
JÚNIUS 3.
A köznapi beszéd költészete – Justin Webb interjúja két második
világháborús veteránnal (június 6. a D-nap 50. évfordulója lesz). A
Breakfast News-ban azt kérdezi tőlük: „Mindig ott van? Ki lehet ezt
verni az ember fejéből?” Ernest azt mondja, nehéz, mert ha az ember
elmegy a temetőbe, ott látja a barátai nevét a sírokon. Ron pedig így
válaszol: „Én szeretek kijárni. Azért akarok odamenni, mert a
legjobb barátom ott van eltemetve. Pont előttem állt, amikor
meghalt.
 Hátrafordult, és azt mondta: »Micsoda nap, Blanco!« Bumm.
Kész, vége. Hát, így volt.”
JÚNIUS 6.
8 körül átmegyek Rubyhoz – főzünk valami tésztafélét. Elmondja
a véleményét – vagyis azt, hogy én végestelen-végig halogatok
dolgokat –, és ez részben igaz is, de nem annyira rossz a helyzet,
mint amit felvázol. Ő beszél, aki a nála gyengébbeknek kiteszi a
szűrét. Tudom, mire akar kilyukadni, de tényleg igaza van abban,
hogy így él?
JÚNIUS 7.
Írok Brian Frielnek – nemet mondok a darabjára.
Délután a helyi háztartási boltban épp spray-t keresek a fekete
legyek ellen, amikor a rádióból hallom, hogy meghalt Dennis Potter.
Azt hiszem, helyeselte volna a dolgok ilyetén egymás mellett állását.
JÚNIUS 9.
7:30 Helen Mirren fény az éjszakában. Turgenyev: Egy hónap
falun. Annyira önzetlen, annyira nem hat rá a futóhomok, amin áll.
JÚNIUS 12.
Csendes, nyugodt nap. Rima vizsgadolgozatokat javít a kertben.
Én téblábolok. Szép az idő.
Végül elolvasom a Meggyőző érvek és a György király
forgatókönyvét. Mindkettőre nemet mondok.
Aztán megnézem az európai uniós választások eredményét. A
Munkáspárt helyeket szerez. Kissé ironikus látvány, amikor Glenys
K. nyer, oldalán Neillel.
Glenys K. és Neil is bejut. 15 éve mondják az embereknek, hogy
nincs azzal baj, ha önző disznó vagy. Most egy kis józan ész is bejön
a képbe, miközben rájövünk, hogy nem lehet így élni, és a hullám
Glenyst és Neilt is partra sodorja. Örülnöm kellene, de
bosszankodom.
JÚNIUS 14.
Roger Sp. telefonál Los Angelesből. A Mesmer-saga tovább
gyűrűzik. Micsoda filiszteusok ezek a Mayfairnél! A Lajos és Marie
A.-jelenet „visszatetsző” a számukra. Hol a szerelmi szál? Nem
látták Dennis Potter nevét a forgatókönyvön?
 JÚNIUS 15.
→ Ebéd a 192-ben, majd virágot küldök Julietnek, aki többnapos
vajúdás után életet adott egy 4,5 kilós kislánynak.
JÚNIUS 20.
Zűrös napok.
Pár telefonhívás a jövőbeni tervekkel kapcsolatban.
Az üzenetrögzítő meghallgatása ahelyett, hogy felvenném a
kagylót.
Wimbledon – első nap.
Végül nem megyek el a Red Fortba (indiai étterem). Egy kicsit
úgy érzem, mintha kihasználnának.
Nyilván nem lehet mindennap így élni, de kell néha egy kis
lélegzetvétel, lehetőség arra, hogy összeszedje magát az ember.
JÚNIUS 25.
Utálatos kis ember a szabóságnál – „Ez nehéz ügy. Miért vesz
olyan zakókat, amiket nem lehet átalakítani? Álljon ide, kérem,
álljon oda, nem, nem oda, eltakarja előlem a fényt. Akkor most maga
akarja megcsinálni az átalakítást?” Válasz: nem, de mindent
egybevetve valaki mást fogok megkérni. Köszönöm.
JÚNIUS 29.
Ha létezik skizofrén nap, akkor ez az volt. Margaret{92} telefonál,
mert Anyát kórházba kellett vinni. Mintha hirtelen egy fagyasztóban
találnám magam. Aztán magamhoz térek. Telefonálok, taxit hívok.
A kocsi elvisz a Hammersmith kórházba. Michael a sürgősségi
osztály várójában vár. Anya egy kis üvegkabinban van,
oxigénmaszkkal az arcán. Nehezen kap levegőt, de amúgy jól van.
Sok kérdés, hosszú várakozás. A szemben fekvő másik nő lánya azt
kérdezi az anyjától, hozhat-e neki valamit. Igen, egy kis mérget,
hangzik a válasz. A jó öreg érzelmi zsarolás mindig jól jön. Végül
Anyát beviszik az egyik kórterembe. A nővérek hihetetlenül
kedvesek és figyelmesek. Persze hogy kaphatja a saját étrendjét. Egy
szelet pirítóst reggelire, egy sonkás szendvicset ebédre, igen, meleg
vacsorát, talán csirkét és sült krumplit. Mindent szépen elrendeznek.
Annyira rendben van, hogy ott tudom hagyni, és eljutok egy
premierre.
 A Cryptogram… Utána kimenekülünk a felhajtásból, és
elmegyünk az Orso étterembe.
JÚLIUS 1.
Délután 1-kor ebéd, Thelmát ünnepeljük, aki megkapta a Brit
Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát. Naplóját kötelező
olvasmánnyá tenném. „Elmentem a színházba Gore Vidallal. Tíz
perc után le akart lépni. Mire én: »Nem mehet el, hiszen híres, és
mindenki észre fogja venni.« »Ó!«, felelte. A szünetben folytattam:
»Látja, mindenki magát bámulja.« Ami nem volt igaz, de végig ott
állt, és mosolyogva bólogatott…”
Vissza a kórházba. Messziről hallom anyám hangját, amint épp
sztorizgat…
JÚLIUS 2.
Martina Navratilovát nézem inkább, nem pedig Tony Kushner
Közeleg az ezredfordulójának{93} délutáni előadását. Tudhattam volna.
Vesztett. Szeretnék találkozni vele – a meccs utáni interjúban arról
beszél, hogy ki akarja találni, mit tehetne „produktív emberi
lényként”. Nem csak egy szerváló, visszaütő fajta.
JÚLIUS 3.
A tegnapi ötlet mára tény lett. Reggel 7-kor megérkezik Marcy
Kahan [színműíró]. Taxi 7:15-re, majd indulás a repülőtérre. A járat
8:30-kor indul Párizsba.
Ebéd a La Closerie des Lilas-ban Susanna S., Isabelle DuBar és
Laurent társaságában. Igazán csodás – kacsa lime-mal és fügével.
Megkóstolom Rima bárányát is – az is megérte, hogy iderepüljünk.
És máris indulás az Odeonba, a délután 3 órás előadásra: Orlando
Isabelle Huppert-rel, rendezte Robert Wilson.{94} Tényleg az egyik
legcsodálatosabb színházi élmény, amelyben valaha részem volt. A
szabad szellem és a technikai professzionalizmus teljes harmóniája.
Utána az öltözőben Isabelle nyílt, elbűvölő, éleslátású és józan,
mint mindig.
Kissé álmos séta a Luxembourg-kertben, kávé, citron pressé,
fagylalt. Repülőtér. Haza.
JÚLIUS 4.

Á
 1:30-kor kocsi jön értem, és Beaconsfieldbe visz. Állami
Filmfőiskola. A nagy ugrás. A Coen testvérek feltételezett hommage-a
Az élet csodaszép, A pénteki barátnő és más filmek előtt. A végén
vontatott, rendezés nélküli utánzat. Tim Robbins meleg és
barátságos a középpontban, Jennifer Jason Leigh briliáns és hűvös
kicsit kijjebb. Erről és sok minden másról is beszélgetünk egy csapat
leendő forgatókönyvíróval, akik az iskolába jelentkeztek. Elég nehéz
a témánál maradni, és nem átsodródni az „és mit szokott
reggelizni?” típusú kérdésekbe. Többnyire sikerül is, de amikor
indulok kifelé, egyikük megkérdezni, hogy tudná eljuttatni Bruce
Willisnek a forgatókönyvét.
JÚLIUS 6.
Délután 3 óra – RADA. 30-egynéhány diák kel hamarosan útra az
anyaméhből. A 14-es teremben most fordítottak a szerepek. Az
arcukon különféle érzések: öröm, elutasítás, szkepticizmus.
Valahogy, ahogy az lenni szokott, a politikára terelődik a szó. És
Hollywoodra. És a színházra. Összességében tetszettek nekem, és
kikristályosodott néhány gondolat bennem, amelyek korábban
nagyon zavarosak voltak.
JÚLIUS 7.
9:30 Indulás Belindához és Hughhoz a Northumberland Place-en
rendezett utcabáljukra. A legfurcsább, Angliára jellemző dolgok. Az
emberek kiviszik az asztalt az utcára, és több tucat ismeretlennel
vacsoráznak együtt, de senki sem mutat be senkit.
JÚLIUS 9.
Este 8 (miután találtam neki ajándékokat a Waterstone
könyvesboltban), megyek Glenys Kinnock születésnapi partijára az
indiai alkirályhoz – nagyszerű, éhezem. Indiai lányokkal táncolok.
Találkozom Ian McKellennel, Michael Foottal, K. es B. Follett-tel,{95}
Harriet Harmannal, Gordon Brownnal stb. Valamikor az est
folyamán láttam, ahogy Michael Foot botjával elsétál a nagyon
feszült Tony Blair mellett, aki bézs színű öltönyben volt. A
Munkáspárt múltja és jelene.
JÚLIUS 14.
 Taxival megyek a RADA-ba, mert 2:30-kor bizottsági gyűlés van.
Az első – Lord A.{96} az elnök. Sir Anthony Hopkins és Sylvia Syms
között ülök.
Utána 4:30-kor éves közgyűlés – rémálom az amerikai
boszorkánnyal – ki is ő? Ez az első ilyen jellegű ülése, de diktál,
parancsolgat, és sokat fecseg. Az emberek elszivárognak. A végén
elmegyek Paullal megnézni a kellékraktárt. Lenyűgöző ember és
szervezettség. Kifelé menet találkozom a banyával. Csúnya jelenet a
járdán. Thatcher, Reagan és Churchill szellemét idézi. Akkor meg
miért idegesít? Miért zavar? Mit lehet arra mondani, hogy „a
diákoknak fizetniük kellene – a kommunizmus halott” stb. stb.? A
végén azt mondja búcsúzóul: „Nőjön fel!” Mire én: „Ébredjen fel!”
És lekési a taxit. Hahaha.
JÚLIUS 15.
7–7:30 A BBC vendégváró szobája, majd Ruby felvétele. Én a
közönség soraiban ülök.
Némi ötletes őrültség közte és Tony Slattery között, és a vendég
némi kevésbé kellemes inzultálása.
Vacsora a Patióban – olyan fáradt vagyok, és olyan sok rossz bort
ittam, hogy feltehetően csupa ökörséget beszéltem a mindig
türelmes Peter Richardsonnak.{97}
JÚLIUS 16.
← És azt is jelenti, hogy másnaposan ébredtem. Még mindig
szédülök, és lógatom a fejem.
JÚLIUS 17.
A foci-világbajnokság döntője már az elejétől kezdve rosszul
alakul – a lelátók nem túl magasak a pasadenai Rose Bowl
stadionban, a játék a grundfocira emlékeztet. Végül az egész
tizenegyesekkel végződik, úgyhogy mégiscsak megvan a kellő
feszültség – de hogy lehet azzal a tudattal élni, hogy az ember
kihagy egy tizenegyest?{98}
JÚLIUS 20.
Néha rögzíteni kellene a telefonhívásokat – Bettina Jonickal{99}
beszéltem ma reggel. Negyvenöt perc alatt a következő témákon
vágtattunk át: Helene Weigel,{100} Lotte Lenya{101} (Weigel
félbeszakította az Ó, azok a szép napok! első előadását, és éneklés
helyett felolvasott egy tanulmányt), Samuel Beckett, külön szoba,
aztán külön bejárat Suzanne-nak, a feleségnek, pedig ő volt az, aki
házalt a Godot-val. Ionescu arról beszél, hogy feldarabolja a feleségét,
mert biztos akar lenni benne, hogy előbb hal meg, mint ő (a nő még
mindig él).
Ilyen történeteket hallgatok a zavaros, kánikulai napokon,
amelyeken amúgy az ajánlott levelek felvétele (Andreas Neubauer
fotói) a történés. Emlékszem az alkalomra, de ki ez a pasas? Amúgy
pedig várom Gerryt, a vízvezeték-szerelőt, aki megjavítja a
nyomáscsökkenést. Túl sok édességet eszem.
JÚLIUS 21.
A Halak jegy szülöttjének hétköznapjai. Egyik énem azt mondja,
nem, ne menj, hiba lenne, a másik pedig vasalja az inget, és rendel
egy taxit. A Mozi 100 programsorozat nyitánya a Mozgókép
Múzeumban, és találkozás Károly herceggel. Juliet, Jeremy Irons,
Richard E. Grant, Joan Plowright, Rita Tushingham, Dickie A., Sir
John Mills. Beszélgetés és ásványvíz. Aztán megérkezik Károly –
végigmegy a félkörön, és hihetetlen, de mindenkinek mond valami
értelmeset. Műsor, majd beszédek, aztán ebéd. Beszélgettem A.
Yentobbal és Colin McCabe-bel.{102}
David Puttman Tony Blair „koronázásáról” érkezik, és azt
mondja, hogy felmerült a nevem azok között, akik a
pártkongresszuson részt vennének egy vitán.
Megyek a kórházba, hogy biztonságos helyre kísérjem Anyát. Jön
Ruby is, és mindenkit megnevettet; Ed, Alan Wanzenberg [Ruby régi
barátja], Jed [Alan partnere] és jómagam elmegyünk a River Caféba.
És egyszer csak a semmiből ott terem Irène Jacob. Rufus Sewell-lel.
Meg egy forgatócsoport. Sok nevetés. Ruby történeteire mindig lehet
számítani. Később beszélek Judy Hoflunddal – terhes. „Ne aggódj –
a múltkor is tíz nap után újra dolgoztam.”
Aggódni? Én?? Ma más dolgok foglalkoztatnak. Jeremy csinálja a
Drágán add az életed! 3.-at. Irène nem csinálta meg a Mesmert. Richard
E. viszont dolgozott a Jack és Sarah-ban. Rufus a Carringtont csinálja
éppen.
AUGUSZTUS 1.
Reggel hirtelen mindent elsöprő energiát érzek. Figyelem, ahogy
valóra váltok dolgokat. Néhány telefonhívással találkozókat rögzítek
az építészekkel, jegyeket rendelek a Nemzetibe, megrendelem és
kiszállíttatom a kerekesszéket, és megszervezem a glyndebourne-i
utazást – mára. Másfél óra alatt összekészülök, és elmegyek a
Victoria pályaudvarra (szmokingban).
Találkozom Fionával és Deborah-val – ők a művészvilág egyik
rettegett párosa. Hildegard is csatlakozik, a vonaton ülünk
Glyndebourne felé. Amikor odaér az ember, a régimódi Angliából
kap ízelítőt: mindenki lelkesen kiteszi az összecsukható székeit,
pokrócát, szendvicseit, pezsgőjét (egy fickó egyedül ül hatalmas
piknikkosarával, egy másik csoport istentelen virágdíszeket is
hozott). Arra gondolok, hogy bármelyik pillanatban feltűnhet valaki
egy géppuskával. A tehenek több csoporthoz is odaballagtak.
A Don Giovanni természetesen tele van csodálatos, izgalmas
ötlettel, de az énekesek olyan messze vannak attól, hogy színészként
megvalósítsák ezeket, hogy aggódom, mivel Deborah képtelen az
önkritikára. Ahogy Fiona is. Ahogy feltehetően én is az lennék, ha
ilyen helyzetbe kerülnék. Voltak kifejezetten kínos részek – a kórus
tánca Az édes életből szerzett ruhákban.
Gyorsan haza. Sietve fürdök.
AUGUSZTUS 10.
4 órát sikerül aludnom. 7:45-re jön a kocsi, és megyünk a
Heathrow repülőtérre. A pisai járat 10:10-kor indul. Vonattal a
városközpontba. Aztán vonattal Grossetóba. Gyönyörű, fallal
körülvett kisváros, munkaszüneti nap, minden zárva, séta a
bezsaluzott ablakok alatt, rövid alvás a szállodában, vacsorakeresés
(ha nyitva van bármi), a nyilvánvalóan évente megrendezett
váltóverseny az óvárosban (a kék csapat nyer), az egész kisváros azt
nézi, családok az utcán, kisgyerekek szaladgálnak, és a kávézókban
beszélgető felnőttek ölében ülnek (még éjfélkor is). A hatodik
érzékünk a nagy, nyitott pizzériához vezet, ahol vörösbort, salátát és
kávét kapunk. Tökéletes.
Az egyik asztalnál egy négyfős család ül. A mama villára szúrt
pizzadarabot fújogat, mielőtt beteszi a kislánya szájába. Körülöttünk
hat-, nyolc-, tízszemélyes asztaltársaságok. Nincs háttérzene, csak
beszélgetés. Minden új vendég elé tiszta, hófehér asztalterítőt
tesznek.
AUGUSZTUS 11.
Reggeli a szobában, majd séta a Café Canducciba, ahol Daliával
találkozunk, aki szalmakalapban, lebarnulva érkezik. Megkeressük
Harriet Cruickshanket [filmproducer] és Duncan MacAskillt
[művész], majd egy rettenetesen drága taxival elmegyünk
Talamonéba (a tengerpartra) sörözni és ebédelni. Taxival vissza a
városba, de kiszállunk, mielőtt a Polizei észrevenné, hogy öt utas ül
a kocsiban. Kis pihenő a szállodában, Dalia elmegy lezuhanyozni, és
megbeszéljük, hogy 7-kor indulunk Castiglionéba. A taxisnak van
egy barátja, akinek van egy hajója, és akkor elkezdődik a varázslat…
Konkrétan a naplementébe hajózunk Elba szigete felé. Ahogy a
nap eltűnik a horizonton, a torony és a sziklák feketébe burkolóznak,
csak a háttér rózsaszín. Az újhold kontúrjai pengeélesek, egy
madárraj tűnik fel a semmiből és üdvözöl minket. Vissza a Darsena
Ristorantéba csodás halra, salátára, lazacra, sült krumplira,
citromsörbetre, kávéra és persze egy kis helyi borra. Rendkívüli este,
amit Giofreddo, a taxisofőr koronáz meg: legalább százhatvannal
repeszt vissza a városba. Tánc a téren. Öregek, fiatalok, szőkék,
kopaszok mind mosolyognak, és éjfélkor is ringatóznak a zene
ritmusára. Nagyon-nagyon különleges órák ezek.
AUGUSZTUS 12.
11:45 – busszal Sienába. Békés, légkondicionált út az autópályán a
képeslapba illő toszkán tájon át ebbe a csodálatos városba. A Piazza
del Campo első pillantásra versenybe szállhatna a római Piazza
Navonával vagy Sydney öbleivel. Barna esernyők alatt ülünk,
miközben a szél felkapja a lovaknak elterített homokot – crostini,
spagetti, pomodoro, saláta, boldogság… Az ablakok és a téglák, a
tető és a fal, a kapuk és a tribünök tökéletes harmóniája. Július 2-án
és augusztus 16-án rendezik a lovasversenyeket, az ember csak
elképzelni tudja a pulzusszám emelkedését. Felmászunk a városháza
tornyába, minden szempontból szédítő élmény. Aztán a Duomo,
mintha egy óriási, vegyes cukorkásdobozban lennénk, majd a San
Domenico. Rohanás, rohanás a buszhoz, ami végül 25 percet késik,
de nem bánjuk, mert a hazafelé vezető út olyan, mint amin Van
Gogh elámult. A lélegzetelállító szó máskor modorosnak tűnhet, de
itt a helyén van. És mindeközben az emberek élik a
mindennapjaikat, látszólag a lehető legegyszerűbb módon. És
beszélnek, beszélnek, beszélnek.
AUGUSZTUS 14.
Saul Zaentzcel{103} és feleségével, Anette-tel ebédelünk náluk. Ott
van még Anthony M., Barbara, Carolyn, Max [Minghelláék fia],
Michael Ondaatje, Judy Daish, Angy, Dalia és Maria B.{104}… Még
több idill, még több étel, még több úszás és sok nevetés. Saul és
Angy nagyon szellemes. Mind felkerekedünk Batignano felé a Don
Giovannira. Dexter is ott van Steve-vel és a kis Jackkel (miután nem
jutottunk be a helyi étterembe). A csillagos ég alatt ülünk… Bejártuk
a kolostort, és most a nézőtéren vagyunk. Ez az előadás
természetesen egészen más, mint Glyndebourne – Maria Bjornson
neve árulkodó – de igazán gazdag és a maga módján élvezhető. Sue
Blane [jelmeztervező] is ott van (valamint Leon Brittan…). Egy
pompás hét egyik fénypontja. Nyaralás… Hajnali fél kettőkor Saul és
Anette visszavisz minket kocsival a szállodába.
Fáradt, de boldog vagyok, és sok gondolatom van Az angol
beteggel kapcsolatban. Időzítés, időzítés. „Éjjel és nappal
fáradozni…”
AUGUSZTUS 16.
Felkelünk, és 9-kor már úton vagyunk. A grossetói állomáson
megtudjuk, hogy a 9:35-ös pisai vonat igazából 9:25-kor ment. Maria
Bjornson és Rachel is ott van egy másik pénztárnál, úgyhogy
beülünk a Café Carducciba. Maria a kiábrándultságról beszél, talán
átmenetileg megkönnyebbül, amíg Daliával dolgozik, és újra része a
folyamatnak. Ugyanaz a régi történet…
 Egy kis séta – egy mellékutcában álló szép, régi üzletben veszek
egy teáskannát, majd vissza a pályaudvarra a 12:38-ashoz. Dalia
rengeteg csomaggal érkezik, esküszöm, semmi közöm ehhez.
Felkászálódunk a vonatra, lekászálódunk Pisában, mindent a
csomagmegőrzőben hagyunk, megnézzük a tornyot, a dómot, a
keresztelőkápolnát. Pisa nagyon zavaros, nem túl kellemes hely.
Közönséges étel, sok borzalmas szuvenír. A katedrális belseje
viszont szédítő (a nap szava). Hány döbbenetes templom van itt?
Pisai reptér → London → sok posta.
AUGUSZTUS 19.
Délután 4 óra Catherine [Bailey] és Rosie jön át, hogy a Mesmer
forgatásáról szóló dokumentumfilmről beszéljünk, amit épp most
néztem meg. Jó, de az egyik jelenetet ki kell venni, hogy én se
piruljak, és a többiek érzéseit is tiszteletben tartsuk. Soha nem
szabad azt mondani, hogy ezt jegyzőkönyvön kívül mondom, mert
valaki úgyis felhasználja egyszer. Több tény kell a filmbe, és
határozottabb nézőpont.
AUGUSZTUS 20.
Néha az az érzésem, hogy lelki szemetes vagyok. A barátság soha
nem szolgálhat ilyen célokat. Meghallgatom a castingproblémákat, a
próbák problémáit, a fotózás problémáit. Van egy pont, ahol a másik
erősebben távozik, én meg ott maradok kizsigerelve és kimerülve.
Ez nem lehet helyes…
AUGUSZTUS 21.
→ Odeon Kensington mozi. Hosszú sor. Alice Pollock{105}
megment minket, és bejutunk a Végső csábításra. Jó kritikák, Linda
Fiorentino stb. stb. Jók az előjelek. De nagyon cinikus, örömtelen,
szégyenteljes munka, ezért úgy döntünk, eljövünk. Egy kávé több
örömöt okoz.
AUGUSZTUS 25.
Délután 1-kor repülés Torontóba.
Csomagolás, telefonok (többek között a pezsgő szellemű Hilary
Heathszel…{106}). A kabátokat és a nadrágokat sikerült otthon
hagynom. Most akkor vagy folyton ügyesen farmerban és pólóban
leszek, vagy még ügyesebben használom az Amex kártyámat.
 AUGUSZTUS 28.
Montreal.
11-kor a Mesmer első vetítése. Telt ház az Imperialban – gyönyörű
mozi – sokszintes, minden vörös bársony. Kiderül, hogy nem
annyira ijesztő franciául beszélnem, mint amennyire gondoltam.
Aztán egész nap interjúk, vagyis küszködés: légy őszinte,
informatív, de fegyelmezett is…
9:30 Második vetítés… Valamennyit az erkélyről néztem belőle.
Azonnal eluralkodik rajtam a depresszió: mennyivel jobb is lehetett
volna…
AUGUSZTUS 29.
Elsétálok a Szépművészeti Múzeumhoz – Lichtenstein és De
Lempicka – hétfő van, a múzeumok zárva. Vigaszként eljátszom a
gondolattal, hogy veszek egy 1200 dolláros zakót. De legyőzöm a
kísértést. Tényleg semmit nem láttam még Montrealból, és az ilyen
apró szórakozások megölik az ember kíváncsiságát. Az ember
izgalomba jön, elveszti a korlátokat, és az sosem szül jót.
A Mesmer fogadtatása rendkívül jó. Felkészülés. Jöhet a második
menet.
5:30 Montreal repülőtér. Charles Dance-szal találkozom – igazán
kedves ember.
SZEPTEMBER 1.
Egy a sok vacak nap közül, amikor az ember azt kérdezi magától:
„Mi a fenét csináltam?”
Ma meghívást kapok a Question Time (Kérdezzetek!) című
műsortól. Leginkább azt mondanám: „Ugye ez egy vicc…?”
SZEPTEMBER 4.
A levelek összesöprése majdnem mindenre gyógyír. Dalia
telefonál – átjön vacsorázni. Kacsa, sült krumpli. Az ember hajlamos
elfelejteni, hogy egy kacsa épp csak elég két embernek.
SZEPTEMBER 5.
Este 8 – Elizabeth és Alessandro Lunardi{107} jön el hozzánk, és
amikor Rima (végre) hazaér a városházáról, elmegyünk az Ivyba.
Finom lakoma. Olaszországról és az olaszokról beszélgetünk. A
Waterloo hídon sétálunk. Hazamegyünk.
 SZEPTEMBER 6.
Korán reggel leveleket írok, mivel hajnali 5-kor felébredtem, mert
nyugtalanító gondolataim támadtak az adóval, a számlákkal, a
felújítással stb. stb. kapcsolatban. (Ó, mit nem adnék egy toszkán
házért, egy pohár borért és némi sajtért!)
Csöng a telefon, Andrasnak [a Mesmer társproducere] hírei
vannak Montrealból, a legjobb színésznek járó díjról. Ez
megmelengeti a szívemet, és a Mayfair Entertainment egyre inkább,
hogy is mondjam csak, megtévesztettnek tűnik.
Ebéd az Il Gallo D’Oro étteremben Hilary Heathszel – igazából
szinte még gyerek, akinek nagy szíve van, és olyan éles
beszélgetőtárs, mint egy rugós bicska.
Később Upper A. 12. szám.{108} Újabb részletek Peterrel [Mischon,
az építész] és Brian D.-vel [vállalkozó]. Le kell lassítanunk ezeket a
pörgő ezreket.
SZEPTEMBER 7.
A falak, amelyek körülöttünk állnak – a tárgyak, amelyekkel
kitöltjük a teret – az életek, amelyeket jellemeznek.
Átvisszük Anyát egy olyan házból, amely tele van zsúfolva
gondosan összegyűjtött bútorokkal, papírlapokkal, magazinokkal,
régi golyóstollakkal, amelyek smirglik és egy teáskanna
társaságában sorakoznak szép rendben – a Chartwell House-ba;
direkt előkelő időseknek építették. Az egész egy szinten helyezkedik
el, és a személyzet szenzációs. Egyszerre érzek bizonyosságot és
lelkiismeret-furdalást – ritka kombináció. Majd meglátjuk.
Az Upper Addison 12. szám egy másik jelenség. Óriási összegek
mentek el apróságokra – egy milliméter itt, egy szegélyléc ott.
A saját otthonom (szerda van, és Janet már járt itt) úgy néz ki,
mint egy forgatási helyszín. Éjszakára otthagyták. Várja a nagy
sztorit. És akkor levél jön Rima apjától, aki egy otthonban lakik.
Elmegyógyintézetnek hívjuk. Meztelenül találták meg a vécében. 9-
kor villanyoltás.
SZEPTEMBER 8.
A nap nagy részét a Chartwell House-ban töltöm. Az életem jól
elkülöníthető részletekből áll. Karrier. Építész. Süllyedés. Más
emberek karrierje, kapcsolatok. Nagyjából ebben a sorrendben. Ma
szinte kizárólag anyámról szólt.
Ott voltam vele ebben az új környezetben, felhívtam az orvost,
megvizsgálta Anya hallását, bebugyoláltam, és a kerekesszékbe
ültetve elvittem egy sétára, hogy megkapjuk a receptet, tehetetlenül
néztem, hogy mije fáj ma, és mennyire dühös emiatt. Nem tudom,
mivé alakulok ilyen körülmények között – a múlt és a jelen egyfajta
alaktalan csomagjává. Úgy kell rávennem magam, hogy felvegyem a
kagylót, és a fenti lista többi elemével is foglalkozzam. A részletek.
Később Eileen [A. R. unokatestvére], a barátja és a két lánya is átjön.
A gyerekkorom részletei elúsznak a szemem előtt: unokatestvérek,
nagynénik, nagybácsik. Aztán megjön Rima, és csendre ítél az est
hátralévő részében. Ez fegyelmezettség, depresszió vagy
kimerültség?
SZEPTEMBER 9.
10:30 De Lane Lea [stúdió]. Nem vagyok a legjobb lelki
állapotban a Várva várt nagy kaland vetítésére. Csak Mike Newell, a
hangmérnök és jómagam. A film mozaikszerű. Összevisszaság,
intenzitás, tele sötét sarkokkal és váratlan, vicces meglepetésekkel,
mint egy padlás. Isten tudja, mit vesz ki majd ebből Amerika – vagy
tudni fogják-e, hogy kell nézni. A közönség sem lehet passzív –
nekik is kell egy kicsit dolgozni az ügyön. Lehetséges, hogy a
kaleidoszkópjelleg miatt nehéz nézni, és talán egy kicsit gyakrabban
lassulhatna le. Akárhogy is, egy csomó jó színészi teljesítmény van
benne – Hughról [Grant], Georgináról vagy magamról nem
mondhatok semmit. Túl sok volt a rivalizálás, netán az emléke még
itt van velem. Ms. Cates viszont csak a saját történetértelmezésében
működik. Nem hallgat semmire, és nem reagál semmire. Pillangó a
saját üvegbúrája alatt, és figyeli magát, ahogy csapkod a szárnyaival.
Kocsival megyek ki a Heathrow-ra, aztán ahogy kell, Dublin
következik. Conor vár a Davenport hotelban. Eszünk valamit, aztán
összefutunk Shelagh Stephensonnal,{109} és iszunk egy Guinnesst a
Davy B-ben.. Aztán elmegyünk a Peacockba, hogy megnézzük
David O’Kerry Asylum, asylum (Menedék, menedék) című darabját –
igazán jó írás, jó a rendezés és jó a színészi játék is.
 SZEPTEMBER 10.
Sokáig alszom, majd bemegyek a városba, hogy találkozzam
Conorral… Sok mindent megtudok az előző esti darabról. A
neurotikus színész, a középszerű színész, a színésznő, aki mindig
rögtön hazamegy…
Repülőtér – boldogság: a hátsó ülések egyikén ülök, és három
helyen is elnyújtózhatok. Taxival megyek a Chartwell House-hoz,
ott találom Rimát és Anyát. Hazamegyek, hogy felkészüljek a Lady
Windermere legyezőjére. Rima, Belinda és én, majd a sorban kissé
odébb Raine Spencer.{110} Csak az jár az eszemben a haját látva,
milyen borzasztóan peches a mögötte ülő pasas.
SZEPTEMBER 12.
3:30 U. A. 12. Van valamiféle kellemetlen hangulat a levegőben.
Lehet is, persze, amikor meglátom, hova ment fel a számla. A
sztratoszférába.
SZEPTEMBER 13.
Hazavisszük Anyát a Chartwell House-ból, és hagyjuk, hogy
elgondolkodjon a további lehetőségekről…
Hazaérve ott találjuk Gillyt, aki a kertben dolgozik – az előkerttel
elnyerte a Lakószövetkezet díját…
Megérkezik Marcia, aztán Rima. Elmegyünk a Lyric
Hammersmith Színházba, megnézzük a Dorian Gray arcképét. Neil
Bartlett első előadása itt, egy lépcső tetején beszélgetünk. Drukkolok
neki, sok sikert kívánok, meg minden, de bármennyire is
próbálkozom, vagy megmarad a színpadon, vagy elszáll a fejünk
fölött. Nem sikerül kapcsolatot teremteni.
SZEPTEMBER 21.
Andreas jön át. Az a szerepem, hogy meghallgassam,
megkérdőjelezzek dolgokat, és kiutat találjak a jelenlegi pokoli
helyzetből. Igen könnyű közhelyekbe csúszni, amikor valaki
olyannal beszél az ember, aki gyászol. Az angolok jól neveltek.
Hosszú éveken át… gyakorolták ezeket a kliséket. De legalább
beszéltünk Brinyről is, arról, hogy érez, és nevettünk is. Végül
túljutottunk a spirituális/filozofikus homokbuckákon, ő pedig
elment egy vodkareklám meghallgatására.
 SZEPTEMBER 25.
Rimával és a mindig kedves Richard Wilsonnal ebédelek a
Connaughtban. Sok régi barát. Az ebéden öltönyt kell viselni, és 35
fontot kell fizetni egy darab halért (meg, gondolom, az ezüst
evőeszközökért, a francia pincérekért, a virágokért és a tölgyfa
burkolatért). A szomszédos asztalnál ülők mintha valamelyik
Wodehouse-regényből csöppentek volna ide – ami azt illeti,
mindenki törzsvendég, kivéve minket. Igazából azt utálom az
italpincérekben, hogy minden korty után újra akarják tölteni az
ember poharát.
SZEPTEMBER 29.
Délelőtt U. A. 12. Megbeszéljük a szegélyléceket.
OKTÓBER 1.
11 körül elmegyek a BOOKS Etc.-be, hogy ajándékot vegyek
Denis Lawsonnak. Robert Evans önéletrajza{111} jó lesz.
OKTÓBER 2.
A vasárnapi lapok előzetest hoznak a holnapi, különleges Late
Show-ról (a tegnapi Guardian már lehúzta).{112} Egyre jobban nő
bennem az érzés, hogy szép csendben kihasználtak. Rá kell
döbbennem, milyen veszélyes, ha a színészek magukról beszélnek
(hacsak nincs amerikai akcentusuk – este Dennis Hopperről szólt
egy egyórás műsor, de nem ugrott rá senki –, de ha angol az ember,
jobb, ha előkészíti a sebtapaszt). De miért kell mindig lekezelni
minket? Soha nem beszélhetünk a munkánkról anélkül, hogy
banalitásokba kelljen csúsznunk?
OKTÓBER 4.
Reggel 7:30 – a telefon máris csörög, kitisztul a fejem…
Ennek eredményeképpen a nap könnyed, egy kicsit kótyagos, de
energikus. Az emberek többsége pozitívan reagál a tegnapi
programra – másképp alakul, mint ahogy az újságok megjósolták.
Este 6 Groucho klub – Peter Richardson és Stephen Fry. Az új
filmről beszélgetünk. Stephen rosszul néz ki – a sajtó rottweilerei
marcangolják. Szinte vérzik.
OKTÓBER 6.
 Tegnap este és ma azon az 5 centi vastag iratanyagon
gondolkodom, ami a Mayfair kifogásait tartalmazza. A legnagyobb
problémájuk, hogy egy ponton „nem jelentek meg a könnyek a
szememben”. Hogy lehet egy ilyen ostobaságot komolyan venni?{113}
Megnéztem az Imagine című filmet, és a többiekkel együtt én is
sírtam egy kicsit a végén. Ahogy az egyik lány fogalmazott: „Velük
együtt nőttünk fel.” Lennon olyan pontos és határozott, különösen
Al Capp-pel és a The New York Times-os nővel szemben. Nincs
semmitmondó válasza. Irigylésre méltó, felnőtt ember.
OKTÓBER 10.
Nehéz napok. Judy azt mondja, hogy december 16-án
kezdődhetnek a Téli vendég próbái. Mindenki izgatott. És én mit
érzek? Mintha kényszerítenének valamire?
1:15 RADA. Bizottsági ülés. Attenborough nagyon különleges
ember. Rendkívül udvarias, a helyiségben folyó legkisebb esemény
sem kerüli el a figyelmét, és elég nyitott ahhoz, hogy felcsigázza a
Nelson Mandela-ötlet. Egy ilyen kínzó napon objektív leckét ad
abból, hogyan élje az ember egyszerre minden irányban az életét.
OKTÓBER 12.
6:30 A 20th Century Fox vetítőterme. A Várva várt nagy kalandot
mutatják be a brit befektetőknek. Csupa olyan ember ül körülöttem,
aki aggódik a saját véleménye miatt. A film túl hosszú, a nyitány
nehéz, és pillanatnyilag nem tudom, van-e olyan közönség, amely
tudná, hogyan kell nézni.
OKTÓBER 13.
1 órakor ebéd a La Fenice-ben Judy Daishsel. A főpincér
hihetetlenül goromba. Átbeszéljük a Dennis Potter-megemlékezés
részleteit. Elég gyorsan összeáll – papíron. Milyen ironikus…
OKTÓBER 14.
Katicabogár, katicabogár a Lumière-ben. Öt perc után összefontam a
karom és felhúztam a szemöldököm. Miről szól ez a film?? Túl
könnyű a szociális ellátórendszert okolni mindenért, és nem hiszem,
hogy minden tényt ismerünk. Crissy Rock{114} együttérzést vált ki,
amit végig tart, tényleg. De, naná, hogy emellett minden más
ostobaságnak tűnik.
 OKTÓBER 15.
8-kor elmegyek Rubyhoz és Edhez, hogy belepillantsak Ruby
Madonnával készített interjújába. De ki beszél a legtöbbet?
Tippeljenek. Végül van néhány vicces pillanat is.
OKTÓBER 16.
Anyához megyek, aki mozdíthatatlan és kiszolgáltatott.
Ez nem olyan nap, amikor az ember pontosan tudja, miről szól az
egész. Csak kötelezettségeket látok, régi ügyeket, és megpróbálok
nem csak a felszínen mozogni. De pontosan honnan is jön majd a
feltöltődés?
OKTÓBER 17.
8:20 Forrest Gump. Megesküdtem, hogy nem megyek el. De
elmentem, és olyan rettenetes volt, mint gondoltam, csak másképp.
Határozottan megpróbáltak nem elmenni az érzelgősség felé, de a
film csak a könnyen emészthető falatokat tömi magába, aztán kiköpi
Vietnámmal és „névtelen vírusokkal” stb. együtt az egészet.
Később a Malabarba megyek, ahol egyszer elfolyt Ruby
magzatvize.
OKTÓBER 18.
4 körül U. A. 12. A számla az egeket veri. Most már tényleg
mérges vagyok. Mi az értelme ennek? Mindenki mást hibáztat, de a
munkát attól még be kell fejezni.
OKTÓBER 20.
Délután 1 óra – ebéd Joyce Nettlesszel a L’Accentóban. Először
dolgozom így egy castingigazgatóval. Nem igazán mozgok
otthonosan ezen a terepen.
Következik a Carrington vetítése – pont az, amit az orvos nem írt
volna elő, az biztos. Olyan, mintha hosszan kirabolnának.
OKTÓBER 21.
Délután U. A. 12. Festékválasztás…, nekem a vérvörös ugrik be
elsőre…
OKTÓBER 23.
Ismét a U. A. 12. Kísérlet valamiféle becslésre.
Odeon West End – a Várva várt nagy kaland vetítése a stábnak és a
szereplőknek. Az ablakon kell bekopogni, hogy beengedjenek. Mike
N. és Philip H[inchcliffe, a producer] hálás, Hilary [Heath] és Ms.
Cates egymás mellett áll. Lehetetlen nem menőnek éreznem magam.
A film persze gyönyörűen mutat a nagy vásznon.
OKTÓBER 24.
U. A. 12. Csempekrízis. Ki? Mennyi? Mikor? Kissé megtépázott
méltósággal átverekszem magam rajta. Lassan alakulnak a színek, és
az egész kezd kinézni valahogy.
OKTÓBER 25.
BÉCS.
Megyek a moziba a Mesmer vetítésére. Nem tudom nézni.
Keresünk egy bárt Rogerrel, aki lehozott az életről a Mayfair
képmutatásáról szóló történetekkel.
OKTÓBER 29.
8:45 – Ponyvaregény. Briliáns és üres. Eredeti és ismétlődő. Mint
amikor az ember egy nagyon-nagyon jó képregényt olvas. Már ha az
ember gengszter akar lenni, persze…
OKTÓBER 31.
Délelőtt a Mayfair jogi nyilatkozataival foglalkozom. Az egész
egy nagy kamu – biztonság a felfedezés helyett.
8 óra → Megyek az Ivyba. Malcolm McLarennel és Michelle
Guishsal [castingigazgató] vacsorázom. Nagyon-nagyon
szórakoztató. SEMMI KAMU!!
NOVEMBER 1.
Reggel 9 órakor Dennis Potter-megemlékezés a St. Jamesben, a
Piccadillyn. Az elején úgy tűnik, Donald Reeves tiszteletes
mindenfajta humorérzék híján van – veszélyes. De mégsem – végül
kiszabadul az igazi énje, és mire a ceremónia véget ér, már teljes
pompájában ragyog. Arra kér minket, hogy újra énekeljük el a Roll
Along Prairie Moon című dalt, mert fog ez jobban is menni. Az
egyórás megemlékezés alatt gyönyörű szavak és dalok hangoznak
el: Pottertől kezdve Hazlitten át, Imelda Staunton elénekli a Rose of
Picardy (Pikárdia rózsái) című dalt, és persze Mozart Kyrie eleisonja.
[Michael] Grade, [Alan] Yentob és Trodd{115} fantasztikusan
humorosak, Grade tudja, hogy bármelyik pillanatban
összeomolhatunk a próbák után, Trodd felidézi, mi foglalkoztatta
Pottert a halállal kapcsolatban. Hogy esetleg Trodd beszél majd a
búcsúztatóján.
NOVEMBER 2.
Újra reggel 9 óra. Ezúttal ügyvédek, asztalok, víz, papírok,
kényszeres mosolyok. A legkényszeresebb az enyém, amikor
belépek és Scorerre{116} nézek.
Rendkívül idegtépő élmény – ami igazolja, hogy jogom van a
forgatókönyvet a magam módján értelmezni –, melyik évtizedben
élünk? Végül a lényem legmélyéről előkotrok egy beszédet, és
sikerül nem öznöm és áznom. Csak remélni tudom, hogy Potter a
röhögés közben segített rajtam odaföntről. A nap többi részét
megalázva és meggyalázva töltöm, és nagyon szomorú vagyok.
Reménykedem benne, hogy a két elmúlt nap szimmetriája
valamilyen magasabb célt szolgál.
NOVEMBER 3.
ICM [tehetséggondozó ügynökség]. Gyorsan elintézek pár dolgot.
Megajándékozom magam a montreali díjjal, miközben megeszem
egy fél szendvicset.
Hazaérve készülök a Téli vendégre – szereplőválogatás,
megbeszélések stb.
NOVEMBER 4.
Dél körül U. A. 12. A hálószoba újra rossz színű. Ezúttal nem az
én hibám.
NOVEMBER 10.
Akasztják a hóhért – fiatal színészeket interjúztatok a Téli
vendéghez. Próbálok nyitottan fordulni feléjük –, nem nehéz, miután
Joyce Nettles sokféle embert hívott össze, és mind annyira
különbözők. Jelenleg csak fél ötletem van arra, kit akarok
kiválasztani.
NOVEMBER 11.
Délután 3 óra – Ruby. Tudhattam volna. Segítséget akart egy új
program pontosításához.
NOVEMBER 12.
7:15 Camden Grand.
 Frissen elkészült beszédemben Tony Blairt mutatom be az
összegyűlteknek. Ideges vagyok, még az utolsó pillanatban is
változtat valamit. Ben Elton csodálatos jelenetet ad elő a „köretről” –
úgy érzem, mi magunk is pontosan azok vagyunk pillanatnyilag.
Blair a beszéde után azonnal elmegy, mert indiai üzletemberekkel
találkozik a parlament alsó házában. „Ugyanaz a beszéd lesz?” –
érdeklődöm szellemesen. „Kellene Önnek egy mentális laptop.”
„Van már egy” – feleli. A beszéde kicsit általános, nem igazán szól
ennek a közönségnek, és kissé maszatolós. Kinnock ezzel szemben
lenyűgöző – úgy fogadják, mint egy hőst. „Isten áldja meg magukat”
– mondja Glenys, aki a végén rajongó csodálattal néz végig a
közönségen. Neil közben félreáll, és a gospelkórussal együtt énekli a
Happy Dayst. Talán Blair az elfogulatlansága miatt lesz jó vezető.
Neil viszont soha nem hagyja otthon a szívét.
NOVEMBER 15.
5:30 Repülés Edinburghba. Scott [Thomas, vágó] jön értem.
Elvisznek a Ifjúsági Színházban [West Lothian] tartott foglalkozásra.
Nagyon kegyetlen dolog gyerekeket válogatni, de találok egy
kifejezetten ígéretes triót… Megiszunk pár italt Scott-tal a szálloda
bárjában, majd a Caledonian hotelba megyek. Luxuskényeztetés és
egy klubszendvics.
NOVEMBER 16.
Vonattal Glasgow-ba…, majd az RSAMD (Skót Királyi
Konzervatórium): egész nap helló, bocsánat, jöjjön be, ez lenne a
történet, mi volt a véleménye, el kellene olvasnia… Az épület
borzasztó – kinek az ötlete volt ez a kongó, kórházszerű hely egy
konzervatórium esetében, ahova az emberek zenét tanulni meg a
hangjukat és a mozgásukat képezni járnak?
Most, hogy ezt írom, ködös emlékek merülnek fel bennem olyan
emberekről, akiknek, úgy tűnt, igazuk van, és akik tehetségesebbek
voltak, mint a többiek. Fordult a kocka. Még inkább ez az érzésem a
nap végén, amikor körülbelül 100 diáknak tartok előadást.
Vonattal vissza, Edinburghba. Teljesen ki vagyok lúgozva. Ez a
sok udvariaskodás.
NOVEMBER 17.
 10:30 Királyi Líceum.
Ők legalább csináltak egy kancsó kávét. Rájövök, hogy ezek a
dolgok sokat számítanak. Ahogy az előzékenység és a nyitottság is.
És semmi kamu. Több tehetség – több kérdés. Onnan több irányba
mehet a dolog.
Ebéd Elizabeth Millbankkel a Traverse kávézóban. Bemutatkozik.
Nagyra becsült színésznő – emlékeztet rá, hogy néhány évvel
korábban beajánlottam Howard Davieshez. Valóban nyitott – mintha
régi barátok lennénk. Ő mutat be aztán Philip Howardnak [az akkori
társigazgató], aki körbevezet ebben a lélegzetelállító új színházban –
Líceum, Usher Hall, Traverse Színház, egy kulturális ív.
6:45 Újabb foglalkozás a W. Lothian Ifjúsági Színházban –
kevésbé sikeres, de Scott nagyon lelkes, majd együtt vacsorázunk
egy thai étteremben a barátnőjével és annak barátjával. A szomszéd
asztalnál ülők sokáig bámulnak, majd végül ráveszik az egyik
barátjukat, telefonáljon az étterembe, és kérdezze meg, én vagyok-e
az. Ezen a ponton már annyira fáradt vagyok, hogy magam is
eltűnődöm rajta…
NOVEMBER 18.
Edinburgh.
Telefonhívás Los Angelesből, egy másik világból –
kizsigerelhetnének még ennél is jobban a DH 3.-ért?
NOVEMBER 20.
Köszönöm annak a részeg éjszakai humorkirálynak, aki átírta a
reggelirendelésemet, és halat és ananászlét küldetett 7:20-kor a 8:30-
as pirítós és kávé helyett…
NOVEMBER 21.
11:45 Az Almeidában találkozom Joyce-szal és Sharmannal. A
skóciai útról beszélünk. Ez nehéz rész – egyfajta istent játszani
mások életével. Maga a döntés is elég nehéz.
Az Evening Standard díjátadóját nézem a tévében. Az elegancia és
a szégyenteljesség közel áll egymáshoz. Igazán szégyenteljes ez a
kedélyeskedés, de ha meg kell lennie, akkor Peter Brook
eleganciájával kell fogadni.
NOVEMBER 23.
 Arwen Holm telefonál, és elmeséli, hogy a Telegraphban megjelent
egy undok kis cikk arról, mennyire komor voltam a helyi
csemegeüzletben.
NOVEMBER 25.
Hálaadás Sandra és Michael Kamennél. Jól jött volna egy
autogramos füzet. Ott volt Kate Bush, Bryan Adams, David Bowie és
Stevie Winwood.
NOVEMBER 26.
9:15 Joyce és egy taxi érkezik. A Heathrow-ra megyünk, a 11 órás
glasgow-i járathoz. Ott pedig az Athenaeum Színházba sietünk
újabb meghallgatásra. Két órán át gyűrjük magunkat Seannal,
Douglasszel, Anthonyval, Andrew-val, Briannel, Daviddel, John-
Ross-szal és Johnnal.{117} Mind csodálatosak, mind különbözők. Én
egy kicsit túl fáradt vagyok ahhoz, hogy megihlessenek, de hála
istennek, Joyce ott van, és biztatja a szülőket. Később Christian
Zanone{118} és a családja jön el, hogy mindent átbeszéljünk.
Ez egy olyan nap, amelyre nem érvényesek a szabályok – az idő
túl gyorsan halad, a nap nagy részét szeretné az ember
visszapörgetni vagy másképp csinálni. De ennyi volt – egy
reményteljes, burjánzó egyveleg.
NOVEMBER 27.
Royal Albert Hall – Elton John és Ray Cooper. Elton tényleg kitölti
azt a nagy teret, amiben, mint kiderült, Ray Cooper segítette, aki úgy
dobol, mint egy álom. De mindkettőjük titka a nyugalom.
DECEMBER 2.
Otthon vacsorázom Lindsayjel, Hiltonnal, Jane-nel, Markkal,
Allennel és Fifivel. Nagyon szétszórtnak érzem magam, de időnként
bele tudok kapcsolódni a beszélgetésbe. És különben is, a helyiség
tele van olyan emberekkel, akik előtt nyugodtan idegösszeomlást is
kaphatna az ember, ami mindig bátorítóan hat rám.
Később egy üveg pezsgő vagy portói – éjfélkor átmegyünk az U.
A. 12.-be. Fifi a fürdőszobában ül.
DECEMBER 4.
7:45 Irány a Curzon West End, az Almeida Színház alapítványi
rendezvénye: Ványa a 42. utcában. Sajnos senki sem mondta, hogy ez
a Mayfair egyik filmje. Scorer kinyújtott karral sétál oda hozzám:
„Valamikor le kellene ülnünk, hogy beszéljünk.”„Miről?” –
kérdezem. „Az igazságról” – feleli ő.
DECEMBER 7.
Este 8 óra, Sandra és Michael Kamen – tényleg hihetetlen:
hegedűk, cselló, fuvola, oboa, hárfa, és végül Nigel Kennedy úgy
tízünknek játszik Bachot és Brahmsot Kamenék nappalijában.
Csodálatos, bűnös élvezet.
DECEMBER 9.
2:30 Michael Kamen – akinek hihetetlen rövid ideig tart a
koncentrálóképessége. Annyira tehetséges, hogy máris befejezi, amit
el sem kezdett, és már unja, mire mi igazából érdeklődni kezdünk.
Nehéz ezt a ritmust megtörni valahol. De csak úgy áradnak belőle a
dallamok.
DECEMBER 11.
Daliával megyünk az U. A. 12.-be. Porszívó, vödrök, felmosófa. A
szemérmetlen ár mellé még alaposan ki is dolgozzuk magunkat.
Aligha állítja helyre az egyensúlyt…
DECEMBER 12.
Taxival a Szent György Színházba, a Téli vendég első próbájára.
Molyolunk a szöveggel, jelenetekkel, információkat gyűjtünk
Johnnak és Anthonynak{119} (akiről ebéd közben kiderül, hogy Frank
Capra, Orson Welles és Tarantino nagy rajongója…). Így megírhatják
az esszéiket és naplóikat.
Délután megérkezik John-Ross és David. Az biztos, hogy négy
különböző vérmérséklet, de úgy tűnik, elég jól illenek egymáshoz.
És miért is nem megyünk el színházba mind, együtt? És miért is
nem nézzük meg végül a Nyomorultakat? Soha nem gondoltam
volna, hogy egyszer megnézem. Meglepő módon százszázalékos
energiával és elkötelezettséggel játsszák. Jó nekik. De mégis – amikor
nézem, ahogy a vörös zászló a 30 fontot fizető, többnemzetiségű
közönség feje fölött leng, az fura látvány.
DECEMBER 13.
Szent György Színház.
 Négy nagyon különböző személyiség bontakozik ki előttem –
egész nap cserélgetem a fiúkat.
John-Ross: Nirvana, Guns N’ Roses, sci-fi, baseballsapka. Szuper
a közvetlensége.
John W. Okos és kedves, 12 évéhez képest különösen. Időnként
szinte ő tűnik a legidősebbnek. Nagyon tehetséges. Született színész.
Nyugodt, tökéletes koncentráció.
Anthony: Az iskolája azt mondja róla, hogy nehéz gyerek. Mikor?
Bonyolult jellem – szereti Caprát, Wellest, és nem könnyű figyelnie,
de csak azért, mert már órák óta ott vagyunk. Csodásan utánozza
Alan Partridge-et.
David: Őt még meg kell nyitni. Egy kicsit zárkózott. Bátor lélek.
Gyenge szívvel van megátkozva. Növekedési problémák. Nagy
tehetség, túl sok tanult technika. Ő fogja összetartani az egészet.
Mindannyian nagyon jó gyerekek.
DECEMBER 18.
3 körül Anyához megyek. A parancsnoki központban ül –
körülötte telefon, levelek, romantikus regények (bár nem mind
szerelmi történet…), keresztrejtvények, különféle albumok…
Mindegyik elérhető távolságban, félkörben elhelyezve. Harcos
ösztönei arra késztetik, hogy dolgoztassa az elméjét. „Nem megyek
át abba a klubba – csupa öreg, folyton káromkodnak.”
DECEMBER 19.
10:30 Első próba a felnőtteknek. Ez lenne az alkalom, amikor
végre mondanom kéne valamit – szerencsére Robin díszletei
önmagukért beszélnek, és ez növeli az önbizalmat. Így aztán fontos
részleteket, formákat, ellentmondásos részleteket keresgélve
átevickélünk a napon. Christian és Arlene{120} – első napjuk
Londonban, senkit sem ismernek. Arlene-t Sharman menti ki a
szállásáról.
Este 6 – Almeida borozó, interjú Duncan Fallowell-lel az
Observertől. Intelligens ember, és sokféle irányból közelít, de persze
mindig adott a negatív nézőpont: nehéz, rebellis, öntörvényű. Ejha!
Később Rima egy keresztrejtvény apropóján részletesen elmeséli a
III. Richárd tartalmát.
 DECEMBER 23.
Nemet mondtam a III. Richárdra. Milyen fura napok ezek!
Karácsonyi vásárlás.
DECEMBER 24.
Michael átjön fél kilencre, eszünk valamit, majd Daliával (aki
11:45-re ér ide) elmegyünk az Mindenszentek templomába, az éjféli
misére – karácsonyi énekek, gyertyák, egy bölcső, egy részeg
valakinek támaszkodva zokog az ajtóban, himnuszok, mint mindig,
túl magas a hangfekvése, és az orgonista egyértelműen 33 ⅓-os
fordulatszámon van. De keretet ad a napnak, és ez jó. Azt akarom,
hogy valami befelé is jöjjön – ne csak folyton a nézegetés,
próbálgatás, reménykedés, nyújtózkodás.
DECEMBER 25.
Hajnali 2-kor jutok ágyba, ami azt jelenti, hogy egy kicsit sietni
kell a fürdéssel, reggelivel és az ajándékok kicsomagolásával, mielőtt
David 12-kor megérkezik. De ez a kedvenc időszakom karácsony
napján – csak kettesben, és hasonlóképpen élvezni a dolgokat.
Egymást kiegészítő ritmusban. És ez ebédig, sőt közben is
folytatódik – Chris{121} szenzációsan szervez! Habár minél több
alkohol fogy, annál több feszültség tör felszínre, annál jobban
érzékelhető, hogy közeleg a borzalmas robbanás a kertvárosi
színpadon. A családok véletlenszerűsége…, emberekből testvérek
lesznek, hozzájuk kapcsolódnak mások és gyerekek, aztán egyetlen
napon összeterelődnek egy helyiségbe, hogy jól érezzék magukat. És
mi jól is érezzük magunkat – sok-sok egyszerű szeretet érzékelhető,
amely összekeveredik az egyéb érzelmekkel, amiket magunkkal
hordozunk. Végül – mi ketten újra otthon vagyunk, és iszunk egy
teát. Minden jó, ha…
DECEMBER 31.
Eltelt egy év…, és mennyi minden történt: földrengés,
Mesmeritus, Potter búcsúztatása, Várva várt nagy kaland, Tara Hugo
és Eddie Izzard unszolása, az Upper Addison utcai ház újjászületése,
növési fájdalmak, de a Krokodilok bölcsessége és a Richardson/Fry-féle
forgatókönyv mintha tényleg kezdene testet ölteni, Don Giovanni,
Párizs, Olaszország, RADA-bizottság. És a Téli vendég átível az
É
éveken. És persze ennél sokkal jelentősebb dolgok – Mandela,
Ruanda, Smith, Blair. De várakozással nézünk a jövőbe.
 1995
LEEDS, TÉLI VENDÉG – SALT LAKE CITY, VÁRVA VÁRT
NAGY KALAND – DONALD PLEASENCE – LORD
SNOWDON – MESMER – EMMA THOMPSON – STEPHEN
FRY – BERNARDO BERTOLUCCI – ANG LEE – TONY
BLAIR – DAVID BAILEY – ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM –
DUBLIN, MICHAEL COLLINS – DRÁGÁN ADD AZ
ÉLETED! – AZ ÉLET MINDIG DRÁGA –
SZENTPÉTERVÁR/BUDAPEST, RASZPUTYIN – CSALÁDI
KARÁCSONY – NEW YORK

JANUÁR 2.
Reggeli Richardsonékkal. Gyors látogatás a szomszédba, ahol
megnézzük a jellegzetes vidéki konyhát, aztán mindenki
bezsúfolódik a kocsiba, és irány New Abbott és a 12:02-es vonat a
Paddingtonra.
A vasútvonal a dawlishi partok mentén fut, és igazán lenyűgöző
a látvány. Ahogy mondtam este (ld. alább), a fejem tele van olyan
képekkel, amelyek mintha az Ötösfogat című kalandsorozatból
származnának: sziklás part, tengericsillag, rövidnadrág, bot.
Hazaérve séta a környéken. Egy kis utolsó (!) karácsonyi vásárlás.
Talán ma este nyugodtan felkészülhetek az utazásra. De lehet, hogy
nem. Dalia után Julian Sands és Evgenia [a felesége] érkezik, aztán
este négyesben kellemesen elbeszélgetünk a fantasztikus kiszállított
– vagyis inkább beszállított – maláj ételek mellett.
Nagyon későn kerülök ágyba. Meglesz ennek a böjtje…
JANUÁR 3.
Úgy is lett.
7-kor taxi visz a King’s Crossra. 7:50-kor indul a vonat Leedsbe. A
Pullman vagonok ma már olyanok, mint a szállodai folyosók.
A színház tele pozitív érzelmekkel, és jó újra látni a fiúkat. John és
David figyelmes, mint mindig, John-Ross és Anthony egy másik
bolygón jár. A szünet ideje alatt sokat értek, de bőven van min
dolgozni.
 Délután Christian és Arlene. Felragyog az arcuk, amikor
felfedezik az energiát, a feszültséget, az együtt játszás örömét. Sheila
és Sandra{122} csodálatosan dolgozik este. Végre van idő, tér és fény
ahhoz, hogy ilyen részletességgel dolgozzunk.
JANUÁR 4.
10:30 Az épület bejárása.
11:30–12 Végre együtt a társaság, és először olvassuk el a darabot.
Vannak csodálatos részek – a fiúk nyitottak, semmi sem zavarja őket.
Más területek zártak és bonyolultak. De ez majd alakul ezen és a
jövő héten.
Délután 5-kor össznépi megbeszélés és egyeztetés a jelmezekről.
Ezekben a helyzetekben könnyű dönteni – színek, formák.
Este 7-kor Phyllidával [Law] és Siân Thomasszal{123} a
próbateremben. A legjobb fajta részletes karakterépítés.
Elmegyek Sharmannel a Pizza Expressbe vörösborért, sajt nélküli
pizzáért. Sharman rezonanciákat és megbékélési lehetőségeket keres
– olyasmit, amivel egy darabot be lehet fejezni.
JANUÁR 5.
Ma nagyszerűen ment a munka. A fiúkkal kezdtünk – először
átmentünk a jeleneteken, és figyeltem, ahogy John-Ross a
szövegkönyvtől függetlenül új életre kel, David pedig maga mögött
hagyja a jó öreg védőhálókat. Aztán fokozatosan átgyúrtuk a
darabot, első alkalommal tettük össze a jeleneteket – és jelentem,
működik! Még kell egy kicsit drukkolni a zene, a világítás és a hang
miatt, de a darab kinyílik előttünk, és úgy marad egész nap.
Este 7-kor Arlene. Nagyon nyugodt és tehetséges. Kezdi élvezni a
munkát. Christian egy kicsit kevésbé – ami jó dolog.
JANUÁR 7.
Reggel átverekedjük magunkat néhány jeleneten (na, így nem
szabad dolgozni). Sharman boldogtalanul jön mögöttem, amikor
elérkezik a taxi ideje. De elérjük a vonatot – Siân, Sharman és
jómagam cseverészünk és olvasunk a Londonba vezető úton…
Levelek, csekkek, a karácsonyi képeslapok elpakolása,
telefonhívások, mosás.
JANUÁR 8.
 Rubyhoz és Edhez megyünk a karácsonyi ajándékokkal.
Mindenekelőtt Madeleine ékszerdobozával, amelyet megcsókolt, és
magával vitt az ágyba. Ahogy Rima mondta, mindentől függetlenül
talán ez az egyetlen holmija, ami nem műanyagból van.
JANUÁR 9.
7:50 Vonattal Leedsbe. A szemben ülő férfi hasát behorpasztja az
asztal. Egyfolytában eszik: kolbászt, tojást, mindent. „Kaphatnék
még egy kis krumplit?”
10-kor már a fiúkkal vagyok – mind nagyon izgatottak a hétvégi
vásárlások miatt. Napszemüvegeket vettek, meg olyan holmikat,
amikkel megijesztenek, Johnnak pedig a Nyomorultak vaskos
kiadását. „Csak három font volt.”
JANUÁR 10.
Az első szünet nélküli próbán kijönnek a mínuszok és a pluszok
is. Sharman olyan darabot írt, amely tele van összhangzattal,
iróniával, viccekkel, szomorúsággal, amiket a színészek az esetek
többségében csodálatos módon megvilágítanak és megélnek. A gond
csak az, hogy nagyon igényli a saját ritmusát, másfelől pedig a
legsötétebb részeket tizenkét éves gyerekek szájából halljuk, és a
szöveg (technikailag) túlnő rajtuk. Az a kérdés, hogyan tanítsam
meg őket hazudni???
JANUÁR 12.
Sajtótájékoztató – húsz-egynéhány újságíró. Az okosabbak
csendben ülnek, jegyzetelnek, míg az idióták kérdeznek.
JANUÁR 14.
A próbáknak mostanra megvan a szokásos adag csodája, és olyan
részei is akadnak, ahol a tempó lassított felvételhez hasonlít. De
hősiesen viselik, és ha a fiúk egybetartják, és Arlene és Christian is
talál egy kis örömöt benne, akkor nekem csak rendeznem kell, és
nem én vagyok a szociális munkás.
JANUÁR 19.
2:45 Főpróba.
Az első nyilvános főpróba elég jól ment, mindent egybevetve.
David és John-Ross nagyon jól érzi magát. A többiek megteszik, amit
kell. Micsoda szakma ez!
 JANUÁR 20.
Másnap reggel – már nem is akarok semmin sem változtatni.
A hírek szerint a sajtó hétfőn érkezik… Remélem, mindent
hoznak magukkal: agysejteket, érzékelő csápokat, szívet.
2:45 Főpróba. Ami ezen a ponton kissé feleslegesnek tűnik. De
nem John és Anthony esetében. Nehéz már ilyenkor megtartani az
egyensúlyt – vagy nagyon sok ötlet támad, ami miatt újabb próbák
kellenek, vagy csak el kell lökni a csónakot a parttól, aztán lesz, ami
lesz.
Második nyilvános főpróba. Ahogy lenni szokott, a gonosz
manók ott leselkednek, és várják, hol vethetnék meg a lábukat… Van
valami a levegőben, ami ilyenkor összeomlást sejtet. De a közönség
imádja, John és Anthony csodálatos. Amíg a magabiztosság nem
csap át túlzásokba.
JANUÁR 23.
A páholyból néztem az előadást. Többnyire csendesen. Nem
jegyzeteltem. Minden rendben – a közönség hűvös, de nem rideg.
Egy kicsit olyan, mintha premier lenne. Érzem rajtuk, hogy
túlságosan is tisztában vannak az esemény jelentőségével. David
zseniálisan megment egy helyzetet, John-Ross viszont majdnem
behozza a cicákat fél órával korábban, de alapvetően minden
rendben. Megint mind elmegyünk a Pizza Expressbe, hogy
leeresszünk. A négy gyerek tökéletesen beilleszkedett a felnőttek
csapatába – öröm nézni.
JANUÁR 24.
8:30-kor felkelek, hogy elérjem a 10:15-ös dallasi járatot. Kicsit
folyik az orrom, a legfőbb gondom, hogy szerezzek a gépre egy nagy
doboz papír zsebkendőt.
3:45 Dallas → Salt Lake City.
Este 7-kor – Várva várt nagy kaland. 8 perc alatt lezuhanyozom és
átöltözöm. Kocsival megyek a városba, egy 200 férőhelyes moziba…
Utána elég kínos a kérdezz-felelek – már annyira fáradt vagyok,
hogy nem is ismerem fel a szavakat. Végül mexikói kaja a Barking
Frog (Brekegő Béka) nevű étteremben… Olyan, mint egy őrült

É
gyerekzsúr, csak kalapok és lufik nélkül. És egy kissé paranoid is. A
film. A szerepem benne. Ejha!
JANUÁR 25.
A jó hír, hogy elfaxolták a londoni lapokban megjelent kritikákat.
Csodálatosak, ami csodálatos!
Este 9 – Közönséges bűnözők – 10 perc után rájövök, hogy a
forgatókönyv üldözött engem egy ideig. Nagy részét átaludtam.
Olyannak tűnt, mint amivel egy rendező bevési az emberek fejébe a
nevét.{124} Gabriel Byrne-nek nagyon kedves mosolya van. Tim Roth
úgy lóg a székén, mint egy kígyó.
JANUÁR 26.
Reggel 10 óra – nevetséges sajtótájékoztató. Kezd leesni, hogy
Amerikát a Díva kápráztatja el. A Telegraph újra kimutatja apró
méregfogait.
Megtalálom Danny Boyle-t – az arca ragyog: elismerés, ígéret és
beteljesülés látszik rajta.{125}
JANUÁR 30.
Los Angeles.
Este hétkor kocsival a repülőtérre. Naná, hogy megtalálom a The
Observer kritikáját – mi ez? Paranoia? De miért? Tényleg egy képet
sem tudtak betenni, de Michael Ratcliffe előítéleteit igen? Nem
normális már, hogy a kritika egyharmada a fiúk beszédmodoráról és
a behavazott West Yorkshire Playhouse-ról szól…
9:10 Repülés Londonba.
FEBRUÁR 2.
12 – Hosszúra nyúló egyeztetés a jegyzetekről, de muszáj
visszarázni mindent a helyes kerékvágásba.
Ebéd. Próba. 4.05-kor vonat. Úgy érzem magam, mint egy répa a
szardíniásdobozban. Mindenki mobil – telefonálnak, laptopoznak,
banki kivonatokat nézegetnek. Én egy forgatókönyvet olvasok.
Este otthon… Írok Angelának – Donald Pleasence [az apja] ma
halt meg. Ő tanította meg nekem először, hogyan kell előtérbe
kerülni a jelenet közben. Várni kell, amíg a kétfős jelenet másik
színésze hosszabban beszél, aztán meg kell mozdulni a beszéd
közben – akkor téged kell venniük. Gonosz ember. De érzékeny és
kedves is. És zseniális.
FEBRUÁR 4.
Le kell jutnom az edzőterembe.
A Later With Jools Holland (Zeneóra Jools Hollanddel) című
tévéműsorban vagyok. Igazi csemege Johnny Cashsel, June
Carterrel, Carleen Andersonnal, Pops Staplesszel és a Mazzy Starral.
FEBRUÁR 5.
8 óra – A L’Accento Rimával, Dexterrel és Daliával. A vacsora
olyan, mint egy terápiás foglalkozás. Az ember azt reméli, hogy ha
elég gyakran, világosan és hangosan mondja, akkor átjut a védelmen
és a beidegződéseken, mert a mélyben ott van az igazság, amely így
szól: „Én is voltam már ilyen helyzetben.”
FEBRUÁR 7.
Az 1:10-es vonattal Leedsbe… A színházban minden rendben –
attól eltekintve, hogy John-Ross megfázott. De nem panaszkodik.
Sheila vörösre festette a haját: „Csinálnom kellett valamit – minden
este Lily vagyok, amikor lejövök a színpadról.” Gyönyörű előadást
hoznak össze – ez a munka most nagyon ott van. Egyfajta
nosztalgikus ünneplése a shakespeare-i hét kornak.
FEBRUÁR 8.
Különös melankólia telepszik rám. A darabbal kapcsolatban azt
érzem, hogy a munkám a végéhez ért, tényleg. Amit még
csinálhatok, hogy időnként előveszem a porolót, és letörölgetem –
bármilyen más radikálisabb lépés a fiatalság vagy a szokások
határaiba ütközne. Az elme békéjének ez nem tesz túl jót, pláne úgy,
hogy közben sorra utasítok el munkákat.
Emma Thompson telefonál. Oké, találkozom vele.{126}
FEBRUÁR 9.
Snowdon telefonál, hogy meghívjon a Dorchesterbe ebédre, amit
minden évben ad Oliver Messel tiszteletére.{127}
FEBRUÁR 10.
Az üzenetrögzítő szerint a The Mail on Sunday készül lehozni
valamit, ami perbe torkollhat. Ugrasztani kell a jogászokat. Minden
átfut az agyamon.
 FEBRUÁR 11.
Délelőtt 10 óra – Paul Lyon-Maris telefonál. Hát persze hogy a
Mesmer az. Azt állítják, hogy elzárkóztam. Azt állítják, hogy 57
változtatást tettem. Azt állítják, hogy Roger a „zseniális, okoskodó,
hübrisz” szavakat használta. Hadd próbálkozzanak.
A John Lewisnál érdekes holmikat vásároltam: teáskannát,
kenyérpirítót, vasalódeszkát. Mindent elvittem a U. A. 12.-be.
Egyszer kész lesz ez a ház. Egyszer be lesz rendezve. Egyszer jó lesz.
FEBRUÁR 12.
A The Mail on Sunday Mesmerről írt cikke bearanyozza a napot.
Ebéd közben más filmekről beszélgetünk. Nem lehet ez az életem
sommázása. És nem süllyedhetek le a Mayfair szintjére, hogy
toporzékolva panaszkodjak.
FEBRUÁR 13.
Beszéltem Emmával. Most már az „ő emberei” és az „én
embereim” vannak. A jogászok feltűntek a tegnapi sajtóban. Ahogy
Sharman írja – nem tudom. Nem tudom. Nem tudom.
Négy körül elmegyek Anyához. A hallban óriási gépezet uralja a
teret: mobil lépcső.
Ma reggel telefonált Ruby, és előadta a most-jöttem-vissza-az-
utazásról-és-ezt-hallgasd-meg monológját. Többek között beszámolt
arról, hogy meghívta Carrie Fishert, hogy nézze meg a lakókocsiját
(mintha Ms. Fisher nem látott volna még egyet sem). AKI véletlenül
pont a The Sunday Times magazin címlapján van. AKI véletlenül pont
akar magáról egy kiemelt cikket (igen? nem?), AMIBEN van egy
csodálatos Zoë Heller-írás az anyjáról. Ruby, Carrie F. és Zoë H. –
néha nagyon furcsa, hogy az ember élete folyamatosan egy
kétoldalas magazincikk körül forog.
FEBRUÁR 14.
11-kor Lord Snowdonhoz megyek, hogy megnézzem a Mesmerről
készült negatívokat. Elbűvölő ember, és nagyon szeretné
megmutatni legújabb munkáit az e havi Vanity Fairben. Beszél arról
is, mennyire mérges a BBC-re a Sellersről szóló dokumentumfilm{128}
miatt, amiért magánjellegű felvételeket használtak benne róla és
Margit hercegnőről, amiért mindenre rátelepszik a sajtó (ő is látta a
vasárnapi lapot). A filmről készített fotói is jók. Kivéve Amandát –
látszik, mennyire ki volt akadva. Néha egyszerűen csak azt kell
csinálni, amit mondanak az embernek („emelje fel egy kicsit a
kisujját – túl sok – most lejjebb – ez az”).
FEBRUÁR 18.
A mai nap nagy részét szomorúság tölti ki a yorkshire-i sajtóból
kivágott cikkek elolvasása után, amelyeket a West Yorkshire
Playhouse-ból küldtek el nekem. Amit én egyenes beszédnek
vettem, azt ők durvaságnak, megfélemlítőnek stb. stb. nevezik. A
főcímek sziporkáznak: „Szívből, igazán, csak rosszul” stb. stb. stb.
Istenem, csak ne lennének ennyire elfogultak… De talán tanultam
belőle. Mosolyogj és engedd el.
Nézem a Sellersről szóló dokumentumfilmet, és rájövök, hogy
megmagyarázzák és „flúgosnak” tartják ahelyett, hogy arra
figyelnének, amire kell: egyértelmű zsenialitására (különösen, ha a
Strangelove-ra gondolunk) és arra, hogy miből táplálkozik…
FEBRUÁR 21.
Újra egy születésnap. De már nem számolom. Mások viszont
igen. A bátyám képeslapja a többivel együtt érkezik, mint a The Sun
összehajtogatott oldalai – rajta a szokásos évi figyelmeztetések a
csökkenő erőről…, kiemelve, sok felkiáltójellel ellátva.
FEBRUÁR 24.
Nézem a híreket Stephen Fry nagy távozásáról.{129} Ian McK. írt
egy jól megfogalmazott levelet az egyik napilapnak. Amit Stephen
tett, sok szempontból óriási bátorságot kívánt. Emlékszem, hogy
kúsztam fel a színpadra magam is, amikor a késszúrások még
nagyon is fájtak. Nem tudok felidézni semmilyen megtisztelő érzést
vagy méltóságot ezzel kapcsolatban, csak fájdalmat. És ahogy telik
az idő, teljesen elképeszt, hogy az újságok és a kritikusok ilyen
kegyetlenséggel kommentálják az esetet, amit élvezettel tesznek…
Felmerül bennem, hogy ha azt kérdeznék, kivel akarnám átélni a
világvégét, Stephen Fryjal vagy bizonyos színi kritikusokkal – nem
lenne nagy versengés.
FEBRUÁR 28.
 Egy héttel a megfázás után beüt az influenza. Az emberek
gyakran mondogatják, hogy influenzások akkor is, amikor nem
azok. Ez influenza. Fáj a lábam, fáj a szemem, lüktet az agyam.
Ágyban lenni a legjobb. Akárhányszor felkelek, csak támolygok.
Az egész testemen eluralkodik.
Beszélek Duncan Heathszel.{130}
Csevegek Catherine Olimmal.{131}
Egyáltalán nem értem. Mi akar lenni az üzenet?
MÁRCIUS 1.
Hajnalban hányok a sötétben. Reggel is rohanok a vécére… A
testem arra vágyik, hogy egész nap az ágyban maradjak. Meg is
kapja. Janet eljön és kiporszívóz körülöttem.
MÁRCIUS 8.
Kezdetnek: egy leleményes taxisofőr 15 perc késéssel visz az
Almeidába, ahol technikai próba van.
Délután egykor újabb piros lámpák és dugók, majd találkozom
Bernardo Bertoluccival és Celestia Fox castingigazgatóval. Miért is?
A toszkánai filmje{132} ügyében. Bertolucci kedves ember, de látom,
hogy öt másodpercenként mindenféle kis ítélkezések ugranak elő
belőle.
MÁRCIUS 10.
12:30 Christiannel találkozom, és meghallgatom, mivel jelentkezik
a RADA felvételijére. Az egyik Angelo monológja [Szeget szeggel]. Itt
van ő, 17 éves, és azt mondja el, amivel én végeztem a RADA-ban.
Második nyilvános főpróba.
Kiderül, hogy a lassúnak tűnő közönség már egy ideje nagyon is
figyel.
MÁRCIUS 11.
4 órakor délutáni előadás. Végig szorosan követem. Néhány
megjegyzést teszek a végén, majd a bár kezd megtelni: Geraldine
McEwan, Catherine, Dalia, Dexter, Saffron Burrows,{133} Alan
Cumming, Lindsay Duncan, Hilton. Mindenki imádta, kemény
közönség voltak. Jégkrémpapír-hajtogatók, lábrakosgatók, köhögők.
De a végén az ember rájön, hogy a többiek nagyon is figyeltek.
 MÁRCIUS 14.
Este 7 órakor nyilvános főpróba a sajtó képviselőinek.
Senki sem kívánhatott volna ennél jobbat. Valamilyen különleges
módon minden összejött. Minden egyes színész tökéletes formában.
Majdnem teljesen sikerült elrendezni a világítást. A közönség
soraiban barátok ültek.
Utána 95 embernek adtunk vacsorát (legalábbis úgy tűnt). Valaki
azt mondta nekem, úgy érezte, hogy a darab és a közönség ma este
egységet alkotott.
Ami tökéletesen megfelel.
MÁRCIUS 18.
Délután 3-kor találkozó Ang Leevel. Az Érzelem megvan, mi lesz
az Értelemmel? Hogy kell eljátszani, hogy kell leforgatni Brandont,
„az egyetlen erős embert a történetben”. Azt mondtam:
„Megcsinálom, neked csak le kell forgatni.” Kifelé menet
összetalálkozom Imogen Stubbsszal, aki épp befelé tart.
MÁRCIUS 19.
Két újabb jó kritika a Téli vendégről. Hasítunk tovább.
Később, már otthon. Martin Amist nézem – remélem, néha azért
nevet is és lelazul. Rima azt mondja, „férfias könyveket” ír.
MÁRCIUS 23.
A holmim már egy táskában van, kocsi jön értem, hogy a
repülőtérre vigyen. A berlini járat 6:55-kor indul. De jó lenne, ha
ezek a várótermek nem az unatkozóknak és az unalmasoknak
lennének kitalálva! Lehetne egy ajtó, amire azt a feliratot teszik: Csak
Excentrikusok és Furcsák!
MÁRCIUS 24.
A délelőtt gyorsan eltelik. Interjúk a nyomtatott sajtónak és a
rádiónak [a Mesmerről]. Nem vagyok benne biztos, hogy nyerek-e
azzal bármit is, ha harcolok a beskatulyázás ellen. De muszáj
harcolni.
Összességében azonban a nap többé-kevésbé értelmes kérdéseket
hoz, és meglepő módon egy kérdés sem érkezett a korommal vagy a
magánéletemmel kapcsolatban.
 Délután 3-kor vissza a tévéinterjúkhoz. „Mi is egy színész…?”
„Nem hiszem, hogy ez a film nagy siker lesz” (?!?!)
MÁRCIUS 25.
Csendes, álmos út haza.
8:30 Almeida. A társaság egy kissé fáradtnak tűnik. Jól
dolgoznak, de megspórolják az erőfeszítéseket, David veszélyes
módon megint „színészkedni” kezd. A színház tele van, és a
délutáni előadás miatt nagy a meleg. Ez a törékeny, kiszámíthatatlan
darab…, mint pillanatnyilag az életem.
MÁRCIUS 26.
→ És a vita folytatódik. Én vagyok az agresszor. De csak azért
zajongok, hogy ne legyen csend.
8:30 John és Nina Darnton [amerikai újságírók]. Vacsora Tony és
Cherie Blairrel, Jon Snow-val és a feleségével, Helena Kennedyvel,
Iain Hutchisonnal, Hugo Younggal és feleségével, Lucy Waringgel,
Arthur Sulzbergerrel{134} és Gaillel.
Gondolom, ritka eset, mint magasban az oxigén, amikor azt
hallom, hogy Tony Blair Hugo Youngtól{135} kérdezi meg: „Mit
csináljunk?” Jon Snow kétségbeesetten próbál betiltatni rangokat…
Tony Blair nagy benyomást tesz rám, és amikor nyugodt, eltökéltnek
tűnik. Szinte már lazának mondanám – bár nagyon bántotta, hogy ő
volt az egyetlen férfi nyakkendő nélkül. Én hasonlóan éreztem
amiatt, hogy rajtam meg volt – azt gondolta, a szövetségese leszek.
Többet szeretnék beszélgetni Cherie Blairrel – intelligens, de nem
nyomulós. Blairrel a hírességek kihasználásáról beszélünk.
Egyértelműen tiszteli Majort – és messze nem az a bosszúálló fajta.
MÁRCIUS 28.
Hajnali 3 és 6:30 között őrület. Nézem az Oscar-díj-átadót. Az
újabb fajta televíziózás legízléstelenebb, legistentelenebb pillanatai.
A Forrest Gumpot felmagasztalják, a Ponyvaregényt a süllyesztőbe
teszik. Mit jelent ez az egész? Azt, hogy az Akadémia voksolóinak
átlagéletkora legalább 95 év, mondja Judy Hoflund.
Később… az Értelem és érzelem szerződése nagyjából kész van.
Ami megkönnyebbülés.
MÁRCIUS 30.
 Az Oliver Messer-lakosztály a Dorchesterben Lord Snowdon
ebédmeghívására. Pompás nap, pompás lakosztály, pompás erkély.
Először pezsgő, aztán egy jó kis beszélgetés Polly Devlinnel,{136} Joan
Juliet Buckkal,{137} John Wellsszel{138} (improvizált a The [Rory]
Bremner Show-ban) az asztalnál. Az egyik legjobb, amiben részem
volt.
3:30 Smink és jelmezpróba a Sheppertonban. Emma, Imelda
[Staunton], Imogen a lakókocsiban és persze, Kate Winslet – az első
benyomásom az, hogy édes és kemény.
MÁRCIUS 31.
Délután 2 óra – David Bailey. Rendkívül nyitott, kedves, vicces,
sebezhető lélek. Lehet, hogy ezek lesznek az utóbbi idők
legőszintébb képei. Habár ő azt mondja: „Nem szeretek olyan
embereket fotózni, akiket kedvelek…”
ÁPRILIS 1.
10 körül felsétálok a Portobello úti piacra Isabelle-lel [Huppert] –
úgy érzem magam, mintha turista lennék. Ő vett egy fülbevalót,
aztán átmentünk a Conranbe – én ajándékot, ő pedig csészéket és
alátéteket vásárolt.
ÁPRILIS 6.
Dublin.
Este 8-kor ír premier.
Miért volt ilyen sötét? Miért kezdődik ilyen későn?
Úgy érzem magam, mint egy idős államférfi, amikor felolvasom
Mike [Newell] levelét.
10:30 A dublini vár. A pihenőszobában (H[ugh] G[rant]
huncutkodik).
Később → Lillie’s Bordello éjszakai bár. Sötét, hangos és
pihentető.
ÁPRILIS 7.
Reggel 10-kor séta Dublin utcáin, majd 11-re vissza a Shelbourne-
be, ahol – ! – Neil Jordan és Stephen Woolley vár a Michael Collins
című film miatt. Megcsinálom? Le tudok fogyni? Még mi más?
11:25 repülőtér és haza. Később – Almeida. John-Ross – abszolút
piromániás – meggyújt egy gyufát, felloban – kis idő múlva az egész
kosár lángol. De David (majdnem) zavartalanul folytatja – amikor a
lángok már egy méter magasak, elhangzik egy „Jézus”… Végül
Rebecca és a csapata bemegy egy poroltóval.
ÁPRILIS 10.
Délután 1 óra – ebéd a Pelikánban Peter Barnesszal [színműíró].
Olyan, mintha kihúzná az ember a káddugót, és hagyná, hogy az
epe lecsöpögjön valahova alulra. Mielőtt visszarepül Los Angelesbe
újabb „megbeszélésekre”.
ÁPRILIS 12.
11 óra – James Roose-Evans{139} aki interjúkat vesz fel a
könyvhöz, amit Richard Wilsonról ír. Vidám a délelőtt, mert olyan
valakiről beszélhetek, akit szeretek, csodálok, és akinek hatalmas
hálával tartozom. James R.-E. – kedvesség, szellemesség,
intelligencia.
2:15 RADA bizottsági ülés. A lottótámogatás megtárgyalása. Még
több szellemesség és intelligencia, bár ez egyes tagokra nem igaz,
akik a sötét középkorból másztak elő.
ÁPRILIS 16.
10 óra – Megnézem a Meggyőző érvek című filmet. Roger Michell
[rendező] jó munkát végzett, hogy földközelbe húzza, megengedte
viszont, hogy egyes színészek úgy játsszanak, mintha a Portobello
piacon lennének. A ruhák ezt nem engedik meg – Jane Austen
szövege sem. Ő ironikusan ír – a középosztály szerelmi történeteit,
nem pedig társadalmi realizmust. Azt akarom tudni, mi történik
ezeknek az embereknek a szívével és az elméjével, nem pedig, hogy
koszos-e a körmük. De mindezek ellenére jó rendező, mert
egyértelmű, hogy a szeme és a szelleme élénk.
ÁPRILIS 20.
(A Michael Collins szerződése valahol ekkortájt készült el, szóval
vissza Dublinba.)
ÁPRILIS 22.
A ma esti előadáson ott van Richard Wilson, Neil Pearson, Bob
Crowley, Ros March,{140} Sophie Thompson,{141} Fatimah és Caroline
Holdaway. A közönség egy kissé olyan, mintha focimeccsen
lennénk, érmék potyognak, pörög egy üveg, a végén fütty. De
nagyon tetszett nekik.
A Mercurybe megyünk. A fent felsoroltak plusz a stáb. A lehető
legrosszabb felszolgálás – olyan rossz, hogy a pincérnő is nevet. Mi
mást tehetne?
ÁPRILIS 23.
11:30 Anthony és Carolyn Minghellához megyek, hogy
beszéljünk Irène Jacobbal a Krokodilok bölcsességéről. Ma este a
BAFTA-díj-átadóra megy a legcsodálatosabb, világos comme ci
hozzáállással. Ugyanígy vannak fenntartásai a filmbeli szereppel
kapcsolatban is. Egy kicsit alakítani kell. Anthony is aknamező
elején lépked Az angol beteggel. Az irodáikban ülő, pozíciókban lévő
emberek és az ő véleményük.
ÁPRILIS 25.
Kocsi jön értem [a plymouthi állomásra]. Húsz perc után érünk a
helyszínre. Ebédidőben a lakókocsi megtelik. Imogen Stubbs,
Gemma Jones és Emma Thompson – Imogen és Emma teljesen
„austenizálódtak”. Gemma túrabakancsban… A délután a sminkben
telik. Ezt este 7:20-kor írom. Még mindig híre-hamva sincs a sminkes
próbának, amiért jöttem. Valamikor 8 körül végre felállunk, leülünk,
balra nézünk, jobbra nézünk – egy kissé feszült hangulatban, nem
beszélve a kabátról. Kicsit megalázó az egész. Vissza a szállodába.
Egy ital Hugh G.-vel, Imogennel és Kate W.-vel.
ÁPRILIS 26.
9:35 Vonattal vissza Londonba.
A tegnap miatt egy kissé még mindig lehangolt vagyok. Túl sok
energia elmegy a külsőre. Mi a helyzet a tartalommal?
És mi a helyzet a munkakörülmények megteremtésével? Ang, aki
olvas a sorok között, ahhoz van szokva, hogy „vezényelje” a
színészeket, nem pedig táplálja őket.
Hugh G. azt mondja, a „legrosszabb megjegyzések” versenye
folyik. Ez elég jellemző Grantre. De az „ez unalmas volt” kétségkívül
nem segít sokat.
ÁPRILIS 29.

É
 Az utolsó délutáni előadás. Mind a négy fiú itt van. És ez helyes
is. A darab szépen megy le. Miért van az, hogy a délutáni
előadásokon jön ki a legjobb teljesítmény? Gondolom, délután
mindenki lazább.
Este 8 óra – Igazán dicsőséges utolsó előadás, szabadság és újfajta
gondolkodás. Néha nézem, és el sem tudom képzelni, hogy jött ez
létre. A tapsnál mind a hét fiú hatalmas ovációt kap.
MÁJUS 2.
6:15-kor felébredek, ma van az Értelem és érzelem első napja.
A smink és a haj óvatos tárgyalás kérdése – különösen a haj.
Végül a forró hajcsavarók nyernek.
A nap azzal telik, hogy kisétálunk ebből a gyönyörű templomból
Luciana Arrighi{142} nádfedeles pajtája és a zöld mezőn álló
szénaboglyák felé. A közeli kis szállodában teázunk… Kate W.
gyönyörűen néz ki díszes menyasszonyi ruhájában. Emma T.
mindenen rajta tartja a szemét. Harriet W. és jómagam elég nyomik
vagyunk ahhoz, hogy bevalljuk: egyszerűen élvezzük, hogy itt
vagyunk.
Este 8-kor italok várnak minket a bárban – Emma, Imelda, Hugh
[Laurie], Hugh G., Gemma Jones, Harriet, Kate W., Hugh G.
szokásos éles, fanyar, csípős önmagát adja. Vacsora a két Hughval és
Harriettel. A beszélgetés szerencsére elkanyarodik a pletykáktól, és
áttérünk a brit és amerikai filmgyártásra. Túl sok az irónia? Kiderül,
hogy Hugh Laurie az akciófilmek szerelmese. Hugh G.-t inkább a
számok, a díjak és a százalékok érdeklik.
MÁJUS 4.
Kezdek ráérezni Ang stílusára. Felkeresett, hogy beszélgessünk
kicsit. „Mit fogsz csinálni Brandonként?” Csak nagy általánosságban
tudok beszélni erről és megmutatni a lényeget. A végén ő és
mindenki más is boldognak tűnik. Én pedig mehetek Plymouthbe,
hogy elérjem a 6:35-ös londoni vonatot.
Michael Hordern nekrológjait olvasom – felidézem 1978-at,
amikor Stratfordban épp olyan mérges volt, mint én, de egyúttal
kedves, vicces, csélcsap és gyakorlatias is. „Nem vagyok valami
nagy társasági ember.” Vacsora nálunk, Eve [M. H. felesége] mindig
ott vár a színház előtt, Michael azt mondja, hogy a színház a
harmadik helyre szorult a horgászás és a hagymatermesztés mögött.
MÁJUS 5.
7:30 Odeon Hammersmith vagy Labatt Apollo, ahogy mostanság
hívják. Mary Chapin Carpenter. 8:30-kor lép színpadra – ragyogó,
profi. Szőke haja hullámzik a vállán, a gitárok végszóra indulnak.
Talán egyszer-kétszer sikerül elérnie, hogy az idő viszonylagossá
váljon az előadása alatt. Máskülönben elmegy. Könnyedén lép át
egyik dalból a másikba. Később az öltözőjében – hűvös, profi,
érzelemmentes.
MÁJUS 7.
6 körül Anyához megyek. Megnéztem a tényleg borzalmas
győzelemnapi koncertet a Hyde Parkban. A show-biznisz jobbosai…
Ute Lemper újra bebizonyítja, hogy nem Marlene Dietrich. Elaine
[Paige] nem a saját dolgát csinálja, hanem leragad Piafnál. Cliff
Richard azt mondja nekünk: „Ma rájöttem, mennyit köszönhetek
azoknak a bátor férfiaknak és nőknek…”
MÁJUS 10.
Újabb nap, amikor nincs dolgom a forgatáson.
Ebéd ugyanott. Aztán csizma és bricsesz, majd irány az istálló.
Marcus nem a legegyszerűbb ló – egy tank. Egy vonakodó tank.
Minden felülésnek súlya van. Emiatt nagyon fárasztó a lovaglás. Fél
óra után kinyúlok.
MÁJUS 12.
Ismét 7:30-kor ébredek. Újabb nap, amikor nincs dolgom.
Süt a nap. Valami mást csinálnak. Felhők gyülekeznek – valami
mást csinálnak.
Lehet, hogy bérelek egy kocsit. Lejárt a jogosítványom. Marad a
várakozás.
MÁJUS 13.
7-kor jelenésem van – és végre forgatok…
Majd kiderül, hogy a jelenet a túl sok szem, az elhamarkodott
döntések és a manipulációk miatt kész rémálom. Nincs rendesen
átgondolva, így elpocsékolunk egy csomó időt azzal, hogy a lovat
teljesen értelmetlen módon ki kell kötni… Ami egyben azt is jelenti,
hogy a színészi játék megy a levesbe… A nap végén megalázott és
mérges vagyok – de nem mutathatom ki. Lindsay Dorannek
[producer] viszont elmondom. De ez marad a jelenet. Mindörökre.
Így nem lehet dolgozni.
Később Emma partit ad. Átverekszem magam a[z igazi]
depresszión, és táncolok.
MÁJUS 14.
Emma, Gemma, Greg [Wise] és jómagam 3 órás sétára megyünk a
sziklák közé. Ez tényleg fantasztikus volt. Anglia, az én Angliám.
Olyan gyönyörű (itt-ott kempingek, kerti törpék, mini vízesések –
annyira angol!). Kettesével, hármasával, négyesével vagy egyedül
sétálunk… Emma még mindig szeret főnökösködni.
MÁJUS 15.
Nyugtalanító a délelőtt. Először vagyok együtt egy csapat
színésszel és Anggel. Nagyon nyitott minden ötletre, így teret nyer a
bizonytalanság. Elhangoznak javaslatok, lenyugszik és lazul a
jelenet. Végül jól tudunk dolgozni. Ang ízlése állandó vezércsillag.
Késő esti telefonhívás az Egyesült Államokba – a Drágán add az
életed! 3. része. Milyen méltatlan, hogy egy munkát így vissza lehet
öklendezni. Harcolni fogok egy nagy stúdióval? Hát persze hogy
nem. Nincs rá energiám, nem beszélve a pénzről.
MÁJUS 16.
Drágán add az életed! 3. – a sztori sztori folytatódik. Pereskedés
lesz belőle. Nézem A politikus feleségét a 4-es csatornán. Odaszögez a
képernyőhöz – különösen, ha Juliet karaktere elkezd élni. Borzalmas
forgatókönyv, de nagyon élvezhető.
MÁJUS 17.
Ebéd egy kocsma melletti parkolóban. Kiderült, hogy Ang
nagyon szereti az édességet és a desszerteket. Hozok neki egy
hungarocell tálcán 3 süteményt – egy citromhabos kosárkát,
profiterolt és egy banános krémest. Ang a mennyekben érezte
magát. Én három mandarint ettem.
MÁJUS 20.
Reggeli a szállodában Lindsayjel. Az optimistákról és a
pesszimistákról beszélgetünk. És azokról az utakról, amelyeket
maguknak alakítanak ki. Rima kérdő pillantásokat lövell felém.
MÁJUS 22.
Az ellentétek napja. Mint mindig, ma is azon gondolkodom, mit
akar ezzel üzenni az élet.
Brandon a nádasban, Brandon egyedül egy csónakban, a
kutyájával sétálgatva, lovaglás közben – esély arra, hogy megtalálja
a lelki nyugalmát ezeken a különleges helyszíneken. Már így is
eléggé befelé fordulok, majd arra a hírre érek vissza a szállodába,
hogy mi volt Cannes-ban a Carrington – A festőnő szerelmeivel.{143}
Ez lesz vajon karrierem legnagyobb tévedése?
MÁJUS 23.
9:35 – Vonattal Londonba.
Ruby átjön, és elmegyünk az Agadirba vacsorázni. Pont jó hely a
Los Angeles-i történetek meghallgatásához. Ezzel ellentétben nem jó
ahhoz, hogy Ruby elemezze a kettőnk közötti viszonyt. A tanulság
természetesen az, hogy meg kell becsülni a közeli barátokat.
MÁJUS 24.
Meghalt Harold Wilson. A méltatások nagylelkűek mind
mértéküket, mind tartalmukat illetően, és rendkívül emberiek is.
Különösen Barbara Castle-é és Tony Benné (aki arra emlékeztet
minket, hogy Wilson bevonta a baloldalt, semmint félreállította vagy
kiszorította volna – „A madárnak jobb és bal szárnyra is szüksége
van ahhoz, hogy repülni tudjon”, Ian Mikardo{144}). Amit nem
mondanak el, az, hogy amikor mi voltunk tinédzserek 1964-ben,
akkor szép, új világnak éreztük az egészet, és a kormányban briliáns
elmék ültek tele új ötletekkel. Igazi forradalmi hangulat volt. És
ahogy Barbara Castle fogalmazott: „Ha nem mondott volna le, talán
soha nem kellett volna elviselnünk a thatcherizmust.”
MÁJUS 29.
És szinte magától értetődő, hogy J. P. viszi el a pálmát Cannes-
ban. Mi a fene ennek a tanulsága? Hogy többször kellene igent
mondanom. És hogy ne kételkedjek olyan gyakran. Lehet, hogy
nagyon is rossz érveket követve hoztam meg bizonyos döntéseket.
Mindegy – végül is csendes nap lett ebből. Utálom, hogy így
letaglóz valami. De talán addig nem is lesz vége, amíg abba nem
hagyom a borongást és a köntörfalazást.
MÁJUS 31.
[Montacute House, Somerset]
Verőfényes, ragyogó nap.
Különböző jelenetek. Együtt oldjuk meg őket. 3 alkalommal csak
egy beállítással.
Később az élet furcsasága is előjön – a felvételek között Evian
vízzel spriccelnek le, miközben a Nemzeti Örökségvédelem
felügyelői körülállnak.
JÚNIUS 1.
A nap a Christopher Reeve balesetéről{145} szóló rádióriportokkal
kezdődik – hátborzongató, borzalmas, aggasztó. Mindannyian
duplán figyelünk a mai utolsó felvételnél.
Később Gemmával beszállunk a fogatba, és repesztünk, mint a
veszett fene. Utána Mark és én négyszer galoppozunk végig az úton.
Hála istennek, kapaszkodni tudtunk a gyeplőkbe…
Vacsora a szállodában. Az asztalon virágok. Imelda a flúgosokról
sztorizgat, nekünk pedig kicsordul a könnyünk a nevetéstől.
JÚNIUS 2.
Hugh Laurie-val A hal neve: Wanda folytatásáról, a Fészkes
fenevadakról beszélgetünk. Felkérték, de végül úgy döntött, nemet
mond, most pedig kínozza magát és kárörömöt is érez. Ez valahogy
ismerős…
JÚNIUS 3.
Zuhog az eső – tökéletes a maradék jelenet leforgatására.
Greg és én felváltva cipeljük át Kate-et a felázott gyepen. Egy zöld
madzag mutatja, merre kell haladnunk.
Aztán egy kis várakozás. Jó alkalom arra, hogy elkezdjem olvasni
Tim Pat Coogan könyvét, amit de Valeráról{146} írt. Elképesztően jól
megírt és szórakoztató mű.
JÚNIUS 5.
Úgy éreztem ma, hogy két erő feszít – nem állandóan, talán csak
én szeretnék jobban a munkára figyelni amellett, hogy jól érzem itt
magam. Észrevettem, hogy kissé könnyedén bánnak a színészekkel.
A jeleneteket apránként rakják össze ahelyett, hogy először
végignéznénk az egészet.
JÚNIUS 6.
Gemmával vonattal megyünk vissza Londonba.
JÚNIUS 7.
7:45 Az Ambassadorsban Angela Pleasance-szel nézzük meg a
The Killing of Sister George című darabot. Ha esetleg teljesen kiütne
mindent a fejünkből az előadás, a darab címét kivetítik az egyik
függönyre. Igazán rossz munka. És természetesen nincs rendezés
sem. Nem mintha Miriamet [Margolyes] könnyű lenne rendezni…
JÚNIUS 19.
Ez nehéz nap volt. De valahogy éreztem, hogy az lesz. Az
antagonizmus és a negativitás szokás szerint megvetette a lábát,
amihez még hozzájött Emma bőséges és túlzásba vitt, tanító nénis
kioktatása. Nem tudok asszisztálni ehhez. Vagy bármi hasonlóhoz.
Liz Spriggs{147} észrevette a kilógó idegvégződéseimet, és
átkarolta a derekam.
Később elmentünk egy italra pár villanyszerelővel, és ez igazi
öröm volt. Igazán élvezik az életet, és örülnek azoknak az
embereknek, akikkel találkoznak. Nyoma sincs cinizmusnak.
JÚNIUS 20.
Ma egy kicsit szabadabbnak érzem magam. Könnyű szellők
lengedeznek az agyam körül.
JÚNIUS 22.
A Salisbury-katedrális előtti tér szinte lebeg mögöttünk. Megint
ugyanaz történik: a szavak, amelyek a lapokon egyszerűnek tűnnek,
kezelhetetlennek bizonyulnak a forgatáson. Emiatt azonban a
„bocsánat, vehetnénk újra?” típusú szokásos kérdés azt jelenti, hogy
vissza kell állítani a hintókat, a lovakat, a statisztákat, egy egész
hadsereget…
Találtam egy nyomatot a katedrális könyvesboltjában.
Megkezdődik a forgatási ajándék miatti pánik.
És Major „lemond”. „Bátor” lépésnek nevezik. Mivel pont most
olvasom a De Valera-könyvet, én „okosnak”, „ravasznak” és „józan
ítéletre alapozottnak” nevezném.
 JÚNIUS 23.
Újra úgy érzem, hogy kötélen táncolok. A javaslatokat megint
inkább idegesítő akadékoskodásként kezelik. És ez nem a
konfrontáció helye – ha erősködnék, Ang sértett hiúságában
összeomlana, mert a becsületébe gázoltak.
3:23 vonat Londonba.
JÚNIUS 25.
Ezek a vízválasztó napok, amelyektől egy élet függ. Bal? Jobb?
Egyenes? Kanyargós?
Rima úgy dönt, nem jön el a Rendezők Céhének vacsorájára –
egyébként nagyon bölcsen –, ezért Louise Krakowert viszem. Mi a
fenéről szól ez az esemény? A jövőben engedek az ösztöneimnek, és
NEM MEGYEK EL.
Hogy lehet a mozit úgy ünnepelni, hogy [ John] Boorman össze-
vissza fecseg, Zeffirelli nem kommunikál. És így tovább. Amint az
utolsó beszéd is elhangzik, elmenekülünk…
JÚNIUS 26.
7:20-kor kelek, és megyek a Heathrow-ra. Újra Dublin.
Amint kiszállok a kocsiból [Dublinban], ott van Julia Roberts,
felmegyek, és ott van Liam [Neeson] és Aidan [Quinn]. Neil Jordan
néhány perccel később érkezik – mind leülünk, és De Valera
jeleneteiről beszélgetünk. Neil szokásához híven nem fér a bőrébe:
ugrál egyik témáról a másikra, mint egy szöcske.
JÚNIUS 27.
9:45 jön értem valaki, és elvisz a [Michael Collins] irodába
olvasópróbára.
Stephen Rea meleg szíve betölti az egész helyiséget. Mindenütt
csupa nagyszerű arc. Neil felolvassa a színpadi instrukciókat és
jeleket, időnként felkiált, abbahagyja, és a díszletről beszél – nagyon
izgatott ettől az egésztől.
Kicsit rohanni kell a reptérre, hogy elérjem a 2:45-ös gépet.
JÚNIUS 29.
Shepperton… Persze hogy az egész stáb, az újságok, a tévé és
minden csak Hugh Grant ügyével foglalkozik…{148} Mit lehet erre
mondani? Azt kivéve, amit Emmának is mondtam: „Az vessen rá
követ…” Pillanatnyilag úgy gondolom, mindez egyenes
következménye annak a jelenségnek, hogy a világ a lehető
legínyencebb módon felzabálja magát. Annyi újságcikk, annyi
minden más is van, ami miatt aggódnunk kellene…
Úgy érzem, a jeleneteket kipipáltuk… Ang idegesnek tűnik.
Valószínűleg egy ölelésre lenne szüksége. Ahogy Hughnak is.
JÚLIUS 5.
Ruby hív. Carmen du Sautoyjal{149} van – végül eljönnek hozzánk,
és elmegyünk a Café Medbe. Jóféle, őszinte beszélgetés régi
barátokkal a jó öreg mit csinálunk, merre megyünk témáról. De
akkor is oldja a görcsöket…
JÚLIUS 9.
Délután 1 óra. Születésnapi ebéd Richard Wilsonnál… Idilli
helyzet. Ha nem lett volna a vissza-visszatérő düh a „mennyit ittam”
témában. Ez azt jelenti, hogy késő éjjel veszekszünk. Értelmetlen
csöndek.
JÚLIUS 12.
7:45-kor vacsora Barbara és Ken Follett-tel. Ken, mint mindig,
vidám sértegetésekkel kezdi az estét a munkámmal kapcsolatban.
Mintha be lenne programozva, reflexszerűen jön neki. Barbara
nagyon fáradtnak tűnik. (Később bevallja, hogy hajnali 3:30-ig
dolgozott.)
JÚLIUS 19.
A kensingtoni Városháza. Amikor Rima beszél, mindenki
elhallgat. A leendő képviselő…
JÚLIUS 23.
Reggel 9 – csodás lovaglás a gyönyörű vidéki tájban. Kár, hogy a
lovamat Wogannek hívják. De magas, széles, csinos, és amikor
tényleg menni akar, akkor olyan, mint egy 10-es erősségű szélvész.
Hazaérve üzenetek várnak Los Angelesből. A Várva várt nagy
kalandot jól fogadták, de kétségtelenül túl sötét ahhoz, hogy siker
lehessen.
AUGUSZTUS 8.
Dublin. És a Shelbourne hotel. Gyorsan be kell hozni a dolgokat.
Kölcsönzök egy videókamerát, elolvasom a könyveket, belebújok
Dev{150} bőrébe. Remélem.
AUGUSZTUS 9.
8:45-kor jönnek értem. Irány a helyszín. Az O’Connell utca
rekonstrukciója egészen zseniális. Postahivatal, kockakő, a Mansion
House és – ami elég rémisztő – az emelvény, ahonnan Dev beszél.
De minden OKÉ (azt hiszem), és amikor végighajtok az utcán, végre
megkönnyebbülök egy kicsit.
A tömeg óráról órára nő – állítólag 2000 embert már hazaküldtek.
Így csak 2-3000 maradt, és mindenki engem bámul, mivel Neil [
Jordan] bejelenti, hogy a beszédet csináljuk meg először. Azért köt
bele a hajba, a ruhába, az akcentusba és mindenbe is, mert ideges?
Végül mégis boldog, és megcsináljuk. Próba nélkül. Csak úgy,
megcsináljuk. Ami megmagyarázza, miért fáj az amerikai és brit
színészek közötti megkülönböztetés. Első osztályú bánásmód,
másodosztályú bánásmód. Még egyszer nem lesz ilyen. De az
tagadhatatlan, hogy bizsergető érzés.
AUGUSZTUS 10.
10:30 kocsi jön értem, és megyek a forgatásra. Az ír sajtó fotózni
szeretne. Julia Roberts egy kicsit mérges, amiért várnia kell… Ki
kellett volna próbálnia a tegnapi vesszőfutást.
AUGUSZTUS 11.
Ebédidő körül A Legmagasabb Ír Kocsma (sic!). Ha csak úgy
nem. A Legmagasabb? Egy biztos, ez van leginkább telezsúfolva régi
kacatokkal, köztük Devről szóló újságkivágásokkal és egy Viktória
korabeli bilivel is, amit a falra csavaroztak…
AUGUSZTUS 12.
Taxi visz a repülőtérre – a 12:30-assal megyek Corkba. Késés,
várakozás, késlekedés a leszállópálya végén. Végül nagy nehezen
megérkezünk, és piszmogunk, mert megpróbáljuk megtalálni a
bérelt kocsit.
Lélegzetelállítóan szép az út Corkig (és még tovább is). A Brown
pub az utolsó megálló – egy pohár Guinness, aztán az út végén ott
van Belinda Lang. Hogy találtak rá erre a földi Paradicsomra…?
Piknik a fűben, miközben a hegyeket nézzük. Finom vacsora. Túl
sok vörösbor. Homályos tekintet. Ágy.
 AUGUSZTUS 17.
Bolyongás a dublini utcákon – Végig a Dame Streeten a Temple
Bartól a Grafton Streetig, Dawson Street és vissza, kulcsmásolás és a
Brown Thomas áruház – az egész a Greenwich Village-i 6. és 7.
sugárút korabeli látványát idézi.
Vissza a lakásba, lassan a saját képemre formálom… A forgatáson
hajfestés vár… Aztán egy kis ablakpucolás – mindig jót tesz, mert
azonnali és látványos eredménye van. Vacsora. Korai lefekvés.
AUGUSZTUS 18.
Első nap a forgatáson, amikor a többi színész is ott van. A
hangulat alapvetően vidám.
AUGUSZTUS 19.
Várom a tévészerelőt, aki megjavítja a videót, és várom azt is,
hogy Rima megérkezzen… Sétálok a Temple Bar körül, és
fantasztikus sonkát találok egy olasz csemegeboltban.
AUGUSZTUS 20.
Elolvasom a vasárnapi lapokat. A Die Hard 3. – Az élet mindig
drága a hétvégén került a mozikba – akár a 20th Century Foxszal
folytatott „vitáimat” is jellemezhetné.
AUGUSZTUS 21.
Egész nap futni és ugrálni kellett… Ez azért vidám, mert nem kell
szöveget mondani. Egy kis bódultság elkerülhetetlen – amit tovább
erősít, hogy a Whelan’s pubban Sharon Shannon játszik. A hősöm.
Az öröm, ami a lemezeiből árad, semmi ahhoz képest, ami élőben
megtörténik. Az egymás után következő számokra az egész test, az
egész terem ellenállhatatlanul mozog. És én meg is ismerhettem.
Meg is pusziltam. És megkértem, hogy játsszon a forgatás
búcsúbuliján. És ő igent mondott.
Otthon bab és pirítós.
AUGUSZTUS 22.
Kilmainham börtöne.
Két percet töltöttem az egyik cellában, és szorongani kezdtem.
Milyen érzés lehetett? Elég világosan lejön a Last Words című
könyvből, amit a múzeum igazgatója ajándékozott nekem. Mind
büszkén haltak meg. Tudták, mikor jön el az idő, és tudták, mi volt
az értelme. Fura érzés az akkori hősök nyomában járni, lemásolni De
Valera Gonzaga anyának{151} írt levelét (megmondták neki, hogy le
fogják lőni). Olyasmi ez, amiről azt érzem, át kell adnom neki
magam, aztán minden elrendeződik. A rejtett erőknek nagy hatalma
van. A cellájában ülök, és levelet írok Michael Collinsnak. A
porszemek táncolnak a napsugarak között. Az égre vetett egyetlen
pilllantás bizonyára a mindent jelentette.
AUGUSZTUS 23.
Kilmainham és a sekrestye. Benedek atya maga lehetne De
Valera, ha adnánk neki egy szemüveget. Körülöttem az emberek
arról beszélnek, hol legyen a térdhajtás, mindenféle felvetés és
javaslat hallható, miközben megpróbálunk körvonalazni egy
jelenetet és lenyomatot készíteni a viaszba. Nehéz ügy, ráadásul
fájdalmas a megtapasztalás, hogy a fémkulcs szára nagyon gyorsan
vezeti a hőt. Végül valahogy összekalapáljuk a jelenetet. Remélem,
van benne valami értelem, és nem csupán az egóm miatt
ragaszkodtam a premier plánhoz.
AUGUSZTUS 25.
Egész nap a végtelen katakombákban vagyunk eltemetve.
Nagyon kevés lehetőség van a lazább személyes beszélgetésekre…
Egy kis erőfitogtatás is folyik – és az sem segít, hogy a jelenethez
szükséges esküdtek némán figyelnek. Elég nehéz megragadni a
jelenetet, és az sem viszi előbbre a dolgot, hogy többen érezhetően a
jól ismert „mindent azonnal megoldani” attitűdöt veszik fel.
Összpontosítás, elszántság és találékonyság összegyúrva, ez az,
ami végül létrehoz valamit, ami már majdnem olyan, mint az igazi. A
fáradtság végül kiköveteli a magáét, és amint felém fordul a kamera,
a szöveg nehezen kezelhető hamuvá oszlik a számban.
SZEPTEMBER 3.
Készülődés a vasárnapi munkavégzésre – ez maga az
önellentmondás. 10:15-kor jönnek értem, újra barnára festik a hajam,
majd hosszú órákat töltök a lakókocsiban. De legalább ma van az
összírországi hurlingdöntő [a Clare és az Offaly között]; a Clare Dev
csapata lett volna. Fantasztikusan izgalmas játék, na, ez valami
olyasmi, amit Murdoch promotálhat. A Clare 81 év után először
nyer…
A forgatás, meglepő módon, egy bicikliboltban zajlik, így a forgó
kerék lesz a kellék és a metafora (az agyamé, amely pörögve próbál
kapcsolatot teremteni a nyelvemmel). Nem vagyok biztos benne,
hogy nem volt egy kicsit erőltetett, és a titkolózás nem válhat Dev
szokásává, de határozottan volt egy hangulata.
SZEPTEMBER 7.
7:15 Hívás. Mansion House… Egy kis civódás azon, miért
nincsenek ott nők. Markievicz grófnő?{152} Ezt a forgatókönyvet az
előítéletek tartják össze azzal a ténnyel együtt, hogy azokból az
időkből igen kevés megbízható tényanyag maradt fenn, mondja
Neil. Igen sok mindent hallomásból vagy személyes nézőpontból
megvilágítva ismerünk. De azért eljutunk valahova. A felvételek
között szokás szerint félig-meddig sikeres kísérletek történnek arra,
hogy megzabolázzuk Neilt és a későbbi jeleneteket is megvitassuk
vele, vagy legalább mutassunk neki másféle változatokat. De azt
legalább megtudtam, hogy valahol, az idegrendszere egy csücskében
figyel ránk. És amikor elégedett a munkával, akkor az egész ember
ragyog. Amikor a csendes, eltökélt, de visszahúzódó Chris Menges
[vezető operatőr] vállon vereget, az is sokat számít. A nap jól
végződik, és Neil 3-4-szer is elmondja: „Megnézem majd azt a
jelenetet, jó?”
SZEPTEMBER 9.
Repülőtér – 12:45-kor indulás Londonba. Stephen Frears is ott
van…, és hallom, milyen jól szerepel A furgon… Még mindig nem
tudom, mire gondolt, amikor azt mondta, soha nem érti, hogy az
emberek (ebben az esetben színészek vagy konkrétan Chris Menges)
miért akarnak rendezni. Ez azt jelenti, hogy utálja, amit csinál, vagy
mi?
SZEPTEMBER 12.
12:45 Repülés Dublinba.
6:45-kor jönnek értem, éjszakai forgatás a Kilmainhamben. Sandy
Powell [jelmeztervező] készített Devnek egy csinos kabátot és egy
fejfedőt a Lincoln börtönből való szökéséhez. Sok piszmogás a
kulcsokkal, zárakkal és ajtókkal, majd fel kell futni az úton. Hajnali
5-kor már dereng. Stephen Woolley azt mondja, hogy szuper. Ő
olyanféle ember, akinek hiszek (általában keveset beszél).
SZEPTEMBER 19.
1:30-kor jönnek értem. Át a Wicklow-hegységen Glenmalure-be
és egy patak melletti nádfedeles házba. Dev először a „Friss Arcú
Kölyökkel”, vagyis Jonathannel{153} van együtt egy jelenetben, aki
ebben az évben a harmadik filmjét csinálja, fuvolázik, dobol és
furulyázik (kelta népzenét és rockot énekel), épp most tért vissza egy
vietnámi hátizsákos túráról, Egyiptomban arabul tanult, és
természetesen elképesztően jóképű…
Boncolgatjuk a jelenetet. MEGINT nincs egy értelmes
gondolatunk sem. Azt tudjuk ígérni, hogy otthon gondolkodunk
rajta és rugalmasak leszünk, de nincs rá garancia, hogy a pillanat
milyen hangulatot hoz. Ez az egyik élvezetes dolog, ha Neillel
dolgozik az ember. Muszáj teljesíteni. Nem marad nyugton elég
ideig ahhoz, hogy egy normális vitát le lehessen folytatni vele.
Furcsamód ez valahogy felszabadít.
SZEPTEMBER 21.
Este 6-kor jönnek értem.
Egy másik írországi helyszínt foglalunk el a forgatás céljaira: pub
és Hayrick-jelenet. A város egész éjjel fent marad, hogy nézze. Végül
az én felvételemre hajnali 4-kor kerül sor. Talán jó is így. Legalább a
vacogást nem kell eljátszani.
Neil és én elmegyünk a kocsmába egy reggeli italra. 6 óra van.
Lassan a többiek is beszivárognak. Jó esély nyílik rá, hogy
kölcsönösen kinyilvánítsuk: ismét szívesen dolgoznánk együtt. Az
agyam már rég nyugovóra tért, úgyhogy előfordulhat, hogy újra
meg kell ismételnünk a beszélgetést rendes mondatokkal.
Reggel 7-kor kerülök ágyba.
SZEPTEMBER 25.
Vita az egyezményről. A Trinity College olvasótermében – egy
gyönyörű, nyolcszögletű tér, tele remek arcokkal… Dev megtalál
engem, és egész nap velem is marad egészen addig, amíg estefelé
megérkezik a kamera. Rövid megjegyzés Neiltől, mire az egész
hangulat neurotikus és sötét lesz. Ez egy igazán hosszú, magunkra
zártabb nap volt.
Búcsúvacsora a Cooke’sban Aidan Quinn-nel. Rendes beszélgetés
Neillel, majd Natasha Richardsonnal, aki a jól ismert csináljam / ne
csináljam dilemmával küzd.
És persze hívogat a Lillie’s bár. Aztán hajnali 4 óra van. Már
megint.
OKTÓBER 1.
Reggel 9 óra. Csörög a telefon. Úgy érzem, mintha csak 3 óra telt
volna el azóta, hogy lefeküdtem. Még csak 3 óra telt el azóta, hogy
lefeküdtem. Vissza a forgatásra, hogy újra megcsináljunk egy
jelenetet Liammel (kamerán kívül, szemüvegben).
Most készülünk a keddi újraforgatásra. Ennek egyik előnye a
nyugodt vasárnap, amikor csöndesen el lehet gondolkodni a
csomagolásról, meg lehet válaszolni leveleket, és tovább lehet lépni.
OKTÓBER 3.
9:45-kor jönnek értem. Újraforgatunk egy jelenetet Collinsszal –
Liam nélkül: Neil olvassa a szöveget. Chris újra akarta állítani a
fényeket. Jogos. Végül is nem csak a színészek szakmája fontos.
OKTÓBER 4.
Hazaérve hegyekben állnak a levelek, és 24 üzenetem van. Csöng
a telefon, Emma T. Furcsa a hangja – mintha nem lenne karizmája,
ami az ő esetében igencsak értelmezhetetlen. Bárcsak egyszer része
lenne valamilyen ártatlan örömben…
OKTÓBER 9.
Este 7 óra. Il Postino.{154} Cinema Paradiso iskola. A feliratok az
egyik döntő pillanatban eltűntek, ami majdnem tönkretette a filmet.
Nem tudtam úgy átadni magam az élménynek, ahogy gondoltam.
Utána vacsora az olasz étteremben. Elmerengtem azon a
borzalmas lehetőségen, hogy ezentúl mindig étteremben kell ennem.
Nem tudnék. Mindig sokkal jobb egy jó konyhában főzni, és
meghívni az ember barátait.
OKTÓBER 12.
9:30 Kocsival megyek a Goldcrestbe az Értelem és érzelem
utómunkálatai miatt. Jó újra látni Anget és Lindsayt. A hangmérnök
hihetetlenül idegesítő. Színészszakmai megjegyzései is vannak?! „Be
tudna tenni ide egy nevetést, hogy kitöltsük a rést…?”
OKTÓBER 15.
Délelőtti látogatás Anyánál. Hajmeresztő körözés a bolt körül a
kis elektromos kocsijával.
OKTÓBER 16.
Szó sem lehet elegendő alvásról. Felkelés után mindent még
egyszer ellenőrzök, aztán be a kocsiba, és irány a Heathrow. Nem
minden gond nélkül. A kulcsok R. W.-től. A sofőr a 4-es terminálnál
hagy, nem az 1-esnél… De végül fent vagyok a gépen Ian
McKellennel együtt, és jövünk, Szentpétervár! Ian a legjobb útitárs –
vicces, kedves, kíváncsi, és pont annyira ügyetlen, mint én –, a
gyümölcslevét szétlocsolja az ülésen. Ebédet egy másik részen
kapunk.
OKTÓBER 17.
Ma volt a soraim rendezése, plusz déjà vu, mintha a Babelsberg
stúdióban lettem volna. Keveredik ehhez még egy kis jelmezpróba
egy olyan szerephez, amit még nem is ismerek, úgyhogy vissza a
szállodába, hogy összeszedjem magam. Ami a ruhákat illeti, segített,
másban nemigen.
Vacsora előtt Ian meg én betévedtünk egy szupermarketbe, nyet,
minimarketbe, és megvettük azt a grúz bort, ami nagyban felelős
ezért az irkafirkáért.
OKTÓBER 19.
Hozzá fogok-e szokni ezután valaha, hogy reggelire nincs
kaviár??
OKTÓBER 20.
A Raszputyin forgatásának első napja.
A késői kezdés azt jelenti, hogy romlanak a fények, szóval,
ugrunk a hányós jelenetre – már ha az utolsó verziót nem számolom.
A HBO ugyanis susmorog valamit, és jön „még egy” felvétel, amin a
hányás eltűnik az oszlop mögött. Bármennyi szex és erőszak jöhet,
csak a hányást ne lehessen látni.
OKTÓBER 25.
 Reggel 10-re jönnek értem. Nem sikerülnek a felvételek.
[Sedmara] Rutstein felvett 3 dalt – a nap egy része a szöveg
megtanulásával telik. Ebéd közben emlékeztetni kell Freddie{155}
anyját: azért fizetik a fiát, hogy ne panaszkodjon… Végül 6 körül
odajutunk a helyszínre is. „Megvannak az instrukcióink” – mondja
Elemér [Ragályi, operatőr] titokzatosan. De profetikusan is egyben.
Uli [Edel, rendező] is, akit mindig a humorérzék teljes hiánya
fenyeget, egyre gyakrabban tűnik diktátornak. Lehet, hogy kitör a
balhé.
Vissza a szállodába. Diana Quick, James Frain,{156} Peter Jeffrey,
{157} stb. stb. is megérkezett. Együtt vacsorázunk az Imperialban, és

sokat nevetünk. A színészek csodálatos emberek, különlegesek,

viccesek és folyton ledegradálják magukat. Úgyhogy a francba
mindenkivel, aki nem ért egyet.
OKTÓBER 26.
Az első igazi jelenet. Miután Raszputyin először gyógyítja meg
Alekszejt. Az egész a manipulációról, hízelgésről, zaklatásról,
gazsulálásról, akármiről szól. A rendező felé. A forgatáson kívül Uli
sebezhetősége átjön darabos természetén. Munka közben
egyfolytában kiabál, szinte egyáltalán nincs humorérzéke,
udvariasságról nem is hallott, a statisztákat szinte nyájként terelgeti,
a színészekhez pedig így beszél: „Itt fogsz állni, ezt fogod csinálni,
aztán meg ezt.”
Én, persze, minderre úgy reagálok, mint egy elszabadult tank.
Végül kisebb összezörrenés alakul ki, amikor feltesszük „a színészek
is emberek” lemezt. Főképp azért, mert tetszik neki, amit csinálunk,
úgyhogy eljön a pillanat, amikor elmagyarázzuk neki – akárcsak egy
gyereknek –, mi a jó munka záloga. Mennyi megy át belőle? De
legalább a kiabálás abbamarad.
A jó dolog az, hogy Greta [Scacchi] és Ian megőrzi a józanságát és
humorérzékét, miközben én csatába szállok. Sokat fogunk még
nevetni…
OKTÓBER 31.
Iannel van egy jelenetünk. Vannak a forgatókönyvben későn
érkező megjegyzések hozzá – de gyenge, gyáva hangon közli őket
valaki a produceri sarokból.
NOVEMBER 1.
Az Izsák-székesegyházban vagyunk. 35 000 dolláros, csodálatos
helyszín. Szerintem Ulinak fogalma sincs, mit kezdjen vele. Ha
megfelelő, világos instrukciók érkeznének, az nagy nyereség lenne,
de megint csak a kapkodás, a pánik, a bizonytalanság érződik ebben
az utálatos, örömtelen viselkedésben. Ez megint kontraproduktív.
Mindannyian sokkal jobb teljesítményre lennénk képesek, ha
valóban együtt dolgoznánk.
NOVEMBER 2.
Este 6-kor megyek a forgatás helyszínére, hogy 8-kor haza is
küldjenek. Valamikor 10:30 körül úgy érzem, hogy összetűzés
érlelődik. Úgyhogy megyek, és keresek is egyet. Siker. Nick [Gillott,
a producer] és Uli a bárban ül. Fontoskodnak. „Ki vele” – mondják.
Megígérik, hogy lesznek próbák. Halleluja!
NOVEMBER 6.
Ma volt a napja, hogy oroszul énekeltem az orosz stábnak…, és
kitartóan vitatkoztam Ulival. Aki azt várja el, hogy
engedelmeskedjenek neki. Nincs előrelépés. A maga gyerekes
módján nem tud lemondani arról, hogy megállítson minket, ha
kilépünk az általa elképzelt történetből.
NOVEMBER 7.
Uli végre kimondta. Amikor azt kérdeztem, miért nem követ egy
kamera, amikor átvágok a havon, azt mondta: „Miért?” Mire én:
„Jobb lenne az energia.” Mire ő: „Majd elintézem a vágószobában.”
NOVEMBER 8.
A biológiai órám zizeg, újraindul, zúg. Nem tudván, hány óra,
kinyitom a szemem. 8:10-kor írom mindezt. Folyton egy dolog jár a
fejemben tegnap óta: „Miért csinálod ezt a filmet?”
NOVEMBER 9.
A tegnapi erőfeszítések ma fájdalmakat, sérüléseket és
zúzódásokat hoznak. A masszázs és a pezsgőfürdő segít, aztán
vissza a fahídra (konkrétan arra a hídra), ahonnan ledobták
Raszputyint. Mínusz 10 fok elképesztően hideg kesztyű és kabát
nélkül, ezért amennyit csak tudtam, a kocsiban maradtam. Utálom
az utolsó estéket, az utolsó felvételeket, a búcsúzkodást.
Megpróbálom lazára venni – ami nagyon nehéz, tekintve az orosz
stáb túláradó szeretetét. Emiatt aztán azt kívánom, bárcsak tovább
maradhatnánk, és érzékenyebbek lennének a vezetőink.
De a pezsgő és a sütemény kellemessé teszi a búcsúzást, és a
cirkusz utazik tovább. Később… Uli előadást tart Másának és
Olgának [akik hercegnőket játszanak] Oroszország történelméről.
Rohadtul hihetetlen! Szinte egyáltalán nem érdekli a másik emberi
lény…
NOVEMBER 10.
Bécs, repülőtér. 3:15-kor szállt fel a gépünk Szentpétervárról.
Most két órával kevesebb van, és a 7:50-es járatra várunk, amely
Budapestre tart. Teljesen össze vagyok zavarodva, azt sem tudom,
mit csinálok. Ez a munka azzal jár, hogy az egyik pillanatban benne
van az ember valamiben, a következőben pedig eszméletlen távol
kerül tőle. Miért kell mindig az út közepén manővereznem? Ez Colin
Wilson{158} két végzetének borzalmas konvergenciája? Félig bent,
félig kint – lehetetlen felállás, vagy nagyon is eredeti??? Fentieket
Natasha L.{159} borongása idézte elő bennem. Fejünkre hozzuk a
balszerencsét – konkrétan törlik a járatunkat. Két óra múlva a KLM
gépén vagyunk. Megérkezünk Budapestre. Gyönyörű szoba, amely
a Dunára és Budára néz.
NOVEMBER 11.
Kicsit dolgozom a forgatókönyvön. Az a jelenet, amikor Miklós
elmegy a háborúba, teljesen hibás.
Budapest „elesett” – McDonald’s, Burger King, Marks & Spencer.
Nincs meg benne az a hihetetlen szépség, mint Szentpétervárban, de
van valami, ami nyilvánvalóan egyedi volt, csak elsimult. A szálloda
egy kis budapesti Amerika. Importtelefonok, -lámpák, -szekrények
stb. Nehogy már véletlenül az amerikaiak egyszer úgy érezzék, hogy
valahol MÁSHOL vannak.
NOVEMBER 13.
Vannak napok, amikor nemcsak fontos, de szinte jogi értelemben
kötelező is naplót vezetni. A Raszputyin forgatása óta valami baj van
a hallásommal. Ma kértem egy orvost, és elvittek egy specialistához
– nem szakadt ki a dobhártyám, de „akkut hallásvesztés”
mutatkozik a felső regiszterekben. Napi négyórás kezelés (nem
tudom vállalni), vagy vitaminok stb., hogy helyreálljanak a sérült
sejtek – az egész nagyon ijesztő… A producerek szemében némi
pánikot vélek felfedezni…, majd azt a szót hallom: másodvélemény.
NOVEMBER 14.
Ulinak van az az idegesítő szokása, hogy megnézi az ösztönös
reakciódat, aztán ugyanazzal a lendülettel kijavítja, miközben arra
panaszkodik, hogy „túl tiszta”, „túl színpadias” – túl akármilyen az
egész. Azokra az elemes, doboló játék figurákra emlékeztet, amiket
tévéreklámokban lehet látni.
Később a bárban a díszlettervező hasonló panaszokat nevesít –
„olyan jó forgatókönyv volt!” –, megpróbálok rájönni, miért
változott meg. Mikor? Hogyan? A pénzemberek titkos keze.
NOVEMBER 15.
Marisa [hercegnő] jelenete. Randevún elkövetett nemi erőszak,
előtte viszont nők, akik vagy a ruhámat mossák, vagy süteményeket
sütnek nekem, vagy megvarrják az ingeimet… – semmi vélemény,
csak hősimádat. Újra hallani vélem a Mesmer visszhangjait, a
finoman rosszalló arcok mintha a múltból térnének vissza, ahogy a
vállvonogatás is. Reméljük a legjobbakat…
A „forgatás” továbbra is ebben a mederben szerencsétlenkedik
tovább. Joyce-ot [Nettles] kirúgták (Pat után, ami az operatőrök
elleni merénylet), majd Hugh Harlow-t is [főgyártásvezető]. Ők azok
az emberek, akikben BÍZOM – ez vajon véletlen??? Jellemhiba?
Sheila Ruskinnal{160} a történelem leggyorsabb csábítási jelenetét
adjuk elő, majd mire eljövünk a bárból, mindketten eléggé részegek
vagyunk.
NOVEMBER 16.
Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk – cipekedés reggel 8-kor,
kamerák és kábelek mindenhol. Ízlés, ítélet és gondos ruhaválasztás.
NOVEMBER 17.
A nap eleje ígéretes (a zenekar élvezetes – később megtudtam,
hogy az egyik táncos sírt, mert a válla meztelen volt, és meg volt
győződve róla, hogy a férje el fog válni tőle emiatt; Natasha{161}
gyorsan intézkedett, és szerzett néhány kendőt).
Ahogy telik a nap, Uli belelendül, már ami a munkalassítást
illeti… Gyilkos gondolatok járnak a fejemben, amikor lefekszem.
NOVEMBER 20.
Kedvesség. Humor. Perspektíva. Mások tisztelete. A külföldi
nyelvek és szokások ismerete. Herr Director pszichéjéből mindez
többé-kevésbé hiányzik. De a sebezhetősége itt tart ahelyett, hogy a
következő gépen lennék hazafelé.
NOVEMBER 21.
A Marco Polóba megyünk a bandával, plusz Diana Quickkel, aki
szintén iderepült. James F.{162} utoljára van velünk. Saját
színészgenerációjának jellegzetes képviselője. Valahol mélyen ott
van benne a mestersége iránti szeretet, de ami sokkal erősebb és
látványoabb, az a tudása arról, ki kivel és milyen filmet csinál,
mennyi a bevétel, és hogyan mondjuk azt: „Igen? Tényleg?”, hogy
valóban része legyünk egy beszélgetésnek. Vagy hogy elfedje (ismét
csak) eredendő intelligenciáját és kedvességét, ha esetleg ezeket nem
tartanák menő tulajdonságoknak. Köszönjük, Thatcher.
NOVEMBER 22.
1 óra körül megyek a kórházba egy másik hallásvizsgálatra. Kis
javulás, de infúziókat akarnak adni. Naponta egy óra a kórházban –
sok szerencsét az ütemezést készítőknek.
NOVEMBER 24.
Arra ébredtem, hogy sehogy sem fogok tudni dolgozni…
Elmentem a forgatásra, aztán egyenesen vissza az ágyba, és
mindenféle pirulát bevettem… Ez a fajta betegség minden
gondolatot kiűz a fejből – az embernek csak érzései maradnak, azok
is kellemetlenek, kivéve egy bizonyos mértékű megkönnyebbülést,
hogy nyugalom és meleg veszi körül.
NOVEMBER 25.
Ian és John{163} ugrik be, miután 4 órát töltöttek két jelenet
átírásával… Ian később még egyszer visszajön aggódva, és virágot is
hoz. Nagyon nagy szíve van. Greta mesélte tegnap, hogy amikor őt
is meglátogatta, ez hangzott el: „Ugye nem ragaszkodsz hozzá, hogy
az a sok ruha ott heverjen?” „Ugye nem akarod, hogy ez a sok tálca
étel itt maradjon?” Azzal hívta a szobaszervizt, ő maga felakasztotta
a ruhákat, majd kitakarította a fürdőszobát. Greta úgy gondolja, még
a kádat is kisúrolta. Távozóban Ian közölte vele: „Az ember nem
lehet jól odabent, ha itt kint nincs jól, nem igaz?” Az én szobámban
csak egy tálca volt, de az biztos, hogy nálam is alaposan körülnézett.
NOVEMBER 26.
Szörnyen ébredtem…, mit csinál a penicillin? Elfedi a tüneteket?
Ez egy vicc!
Rima persze helyre teszi ezt is a telefonban. „Ha vírus, akkor se
nem segít, se nem árt, de ha baktérium, akkor segít.” Imádom,
amikor ilyen biztos a dolgában.
NOVEMBER 28.
Úgy látszik, a vírus kidühöngte magát, és átadta helyét az
„egyszerre három tüsszögéssel” jellemezhető náthának.
Néztem, ahogy K. Clarke átverekszi magát a büdzsén. Jó, ha
valaki gazdag öregember, sok régi automobilja van, és skót whiskyt
iszik – miért csodálkozunk?
Amikor újraolvasom ennek a naplónak néhány oldalát, olyan
érzésem támad, mintha egy kimerült elme rajzolata lenne.
NOVEMBER 29.
Vissza a munkába… Az akaraterő segítségével megcsinálunk 3
jelenetet (amiből 2-t elsőre, egyetlen felvétellel).
DECEMBER 1.
Megérkezik Rima – könnyű kis barangolás a környéken. Veszünk
egy kézzel készített cipőt. Ajándékok Gretának és talán Iannek.
DECEMBER 2.
Elég magasra csapnak az indulatok ma – vagy ahogy Jenny
fogalmaz: „Ha egyszer nekifeszülsz Ulinak, elképesztő, mennyi
embernek akad hirtelen valami más dolga.” De az a helyzet, hogy
képtelenség szó nélkül elmenni a durvaságai mellett. „Gyorsabban
vigyétek arrébb azt a nőt!” „Az a nő”, akiről beszél, Elena
[Malasevszkaja, aki Olga nagyhercegnőt játssza]. Már az elejétől
fogva velünk van. TANULD MEG A NEVÉT!
DECEMBER 6.
 A poklok pokla! Ezúttal egy vacsorázós jelenet egy olyan
helyiségben, amely tele van tükörrel egy olyan rendezővel, aki NEM
CSINÁLTA MEG A ROHADT HÁZI FELADATÁT! Úgyhogy a ma
reggeli menet szerencsétlenkedéssel telik.
G. S.-nek két sora van, és a nap nagy részét azzal tölti, hogy
megpróbálja felidézni őket egy nagy adag díváskodás közben. Nem
túl kellemes, és nem kelt bennem majd jó emlékeket róla. Különösen
így, hogy van egy csomó szövegem, és folyamatosan alkalmazkodni
kell hozzá. Gyakran eszembe jut a fojtogatás lehetősége.
DECEMBER 7.
10 jelenet leforgatása vár ránk (ha lehetséges lesz)… Figyeltem,
ahogy a gipszből és gumiból készült, a vonásaimat tükröző karaktert
eltemetik (ez nagyon ijesztő látvány), majd később elégetik. Uli félig
viccelődve közölte, hogy alig várta, mikor fekszem bele magam is a
koporsóba, amelynek leszögelik a fedelét (ezután erőltetett nevetés
következik dobermann-stílusban).
DECEMBER 10.
Fel Budára és a várba, ahol helyszíneket nézegetünk… Most újra
látom az egyik legnagyobb problémánkat – Uli mérhetetlen
döntésképtelenségét és a többiek teljes mellőzését. Mindig ingatag
lábakon álló humorérzéke teljesen elhagyja. A filmezés
szemellenzős, megszállottságtól vezérelt tevékenység számára, és
valahogy úgy gondolja, ha másokat is bevon, azzal gyengeséget
mutat. Az is lehet, hogy gyerekkorában csúfolták, zaklatták, vagy
ahogy John C.{164} mondta: németként, fekete zsidó feleséggel
folyton védekezésre kényszerül. De legalább ne kiabálna
mindenkivel. Hazafelé a mit sem sejtő sofőrre rivallt rá, hogy
kapcsolja ki a zenét. Ezért veszekszem vele, de nem szeretem
magamat érte.
DECEMBER 11.
A test és a lélek is nagyon elfáradt. Reggel megcsináltuk a
prostituáltjelenetet Ágnessel,{165} aki kiváló – közben a szokásos,
„lehetnél egy kicsit provokatív” ostobaság folyik…
Később indiai kaja Iannel… Üzenetek érkeznek, az Értelem és
érzelem nagy siker. Érzem, hogy nagyon közelednek az ünnepek.
 DECEMBER 14.
Végre felvettük az utolsó jelenetet is, a vizes talajon kellett
térdelnem egy út mellett, a kutyák veszettül ugattak, és a forgalom
sem állt meg a kedvemért…
Később a szállodában Ian, Greta és jómagam késői vacsorát
rendeltünk a grillbárban. Felfedezek valami ehető ételt az étlapon.
Greta sokáig fent marad. Ian azt mondja: „Semmi baj, holnap úgyis
borzasztóan kell kinéznetek.”
DECEMBER 15.
Ma agyonlőtték a Romanovokat. De előbb elmentem a kórházba –
semmi javulás. A diagnózis ezúttal már tartós károsodást mond ki.
Ezek a szavak borzasztóan lehangolnak.
A búcsúbuli (miután mindent átköltöztettek a szállodába) végül
visszaköltözik a forgatási helyszínre. Szomorú, hogy ilyen rossz
hangulatban kell befejezni a munkát a producerekkel. Később a
szálloda bárjában megpróbálok beszélni Ulival az egész élményről –
ő sziklaszilárdan kitart amellett, hogy briliáns a képzelőereje,
valamint toleráns és megértő a színészekkel. Semmiben sem téved,
sőt a mondandóm közepén még félbe is szakít a szokásos „hol is
van…?”-jával, úgyhogy tökéletesen felesleges elmagyaráznom neki
bármit is.
Másodosztályú, mondja Ian. Idegesítő, mondom én.
DECEMBER 17.
[London]
Rima elballag az Értelem és érzelem bemutató vetítésére. Engem
elborít a nátha és a Raszputyin utáni zavarodottság, és úgy döntök,
otthon maradok. Rima ragyogva tér haza, ami a lehető legnagyobb
elismerés a magamfajta örökös Austen-mániásnak.
DECEMBER 21.
12:30 Garfield Davies [fül-orr-gégész specialista]. Ugyanaz a
diagnózis. Visszafordíthatatlan károsodás. Semmit sem lehet tenni.
A gyógyszerek is hiábavalók lennének. Mintha egy üres papírlapot
bámulnék. Nem igazán tudom felfogni.
DECEMBER 25.
 Ha egyáltalán létezik olyan törvény, amely előírja – vagy esetleg
csak gondoljuk, hogy előírja –, hogy a családoknak egy bizonyos
napon össze kell gyűlniük és jól kell érezniük magukat, azt el kellene
törölni vagy meg kellene semmisíteni.
Ez volt a mélypont.
Az alkohol mindig megoldja a nyelveket, kimondatja az
igazságokat vagy a hazugságokat. Szabaddá tehet és el is pusztíthat.
A szállodában borzalmas ételt szolgáltak fel, és a kiszolgálás is
csapnivaló volt… Minden hideg, órák teltek el a fogások között. Túl
sok idő maradt az ivásra. Régmúlt karácsonyok emlékképei…
Végre szerencsére magunkra maradunk Rimával egy kis hideg
hús, egy üveg bor és a Szerelem a Fehér Házban című film
társaságában. Pont illik a mai naphoz – semmiről sem szól…
DECEMBER 26.
Utazás Rubyhoz és Edhez, ahol – őrület! – kapok egy ölelést
Maxtől. Az elsőt. Nagy boldogságban hagyjuk ott, miközben a Geo-
Game-mel játszik, és átlógunk Helena és Iain partijára. Neil és
Glenys, Jonathan és Kate, Susie Orbach,{166} Claire Rayner,{167}
Alastair Campbell,{168} Jon Snow stb. stb. A szokásos szédítő
sokaság. B. H. küzd az időeltolódással és „losangelesitiszével”, ezért
meg kell menteni és el kell kísérni egy csendesebb szobába. Még
több ital, még több könny. Hirtelen beugrik egy gyerekkori emlék:
kinyitom az ajtót, és ott találom síró nénikémet. Akkor is karácsony
volt. Végül eljutunk az egyetlen valóságos dologhoz – anyám otthon
ül, nincs túl jól, de örül nekünk. Aztán csatlakozunk R.-hez, E.-hez és
B.-hez a Standard nevű helyi indiai étteremben. Miss R. mérges,
csapongva fecseg és okoskodik. Úgy érzem, szétmegy a fejem.
Csomagolás.
DECEMBER 27.
Könnyű, gond nélküli repülés Torontóba.
DECEMBER 29.
Közvetlen járat New Yorkba. Beverly Penberthy{169} testvére vár
minket a repülőtéren, és visz el Rye-ba – valóságos téli csodavilág a
Disney és a Hallmark stílusában… Beverly később vacsorát főz
Martha Clarke-kal,{170} aki extra vendég. Ez a hallás dolog nagy harc
lesz – „kívül maradok” a beszélgetéseken… De aztán az Értelem és
érzelem reklámkampánya miatt is ez történik – nehéz lenne nem
észrevenni, kiről gondolja úgy a Columbia, hogy ő a húzónév.
DECEMBER 30.
Délelőtt az ívelt ablakokon át bámulom a Soundot, sötét ágak
keretezik a látványt, tiszta, kékesszürke és világossárga az égbolt –
és a kissé hajtós elmúlt év eseményein tűnődöm.
Téli vendég / Leeds / Sundance / Los Angeles / Téli vendég –
London / Berlin / vacsora Blairrel / ebéd Snowdonnal / ABA
premier / Értelem és érzelem / Michael Collins / Temple Lane /
Raszputyin / Szentpétervár és Budapest, nem csoda, hogy egy nagy
durranással – és egy kevés nyüszítéssel – kellett végződnie.
A Hudson folyó mentén gördülünk vissza Manhattanbe. Napos,
meleg idő van – mintha tavasz lenne. Örülök, hogy télikabátot és
sálat hoztam…
DECEMBER 31.
Reggeli lustálkodás… Végül elindulunk… Liammel és
Natashával találkozunk, és végül csodás, barátságos, beszélgetős
program lesz belőle. Liam látta a Michael Collinst, és imádja – legyen
neki igaza. Natasha elmesél egy horrortörténetet J. R.-ről, K. B.-ről és
E. T.-ről, és hajnali fél 4-ig cseverészünk.
Át az út túloldalára, Lee Grant{171} lakásába, este 11:45-kor.
Hatalmas szobák, rengeteg ember (köztük G. Paltrow és Brad Pitt)
álldogál, poharak a kézben, mosolyok, csevegés. Marcyval [Kahan],
Pattel [O’Connor], M. E.-vel [Mastrantonio], Dianával, Richarddal és
R.-rel jövünk el, és meglátogatjuk Marcia 3 millió fontot érő
kuckóját.
Lefekvés. Korai ébresztő. Viszlát, 1995.
 1996
DUBLIN – MICHAEL COLLINS – ISABELLE HUPPERT –
TÉLI VENDÉG – ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM – A DUNBLANE-I
MÉSZÁRLÁS – LOS ANGELES – AZ ANGOL BETEG – NEW
YORK – CANNES – FIFE – GLYNDEBOURNE – IAN
McKELLEN – PASADENA – GLASGOW – NEW YORK –
VICTORIA WOOD – FIFE

JANUÁR 15.
Ebéd a Kensington-palotában Hilary Heathszel. Ő és Jonathan
Powell azt akarja, hogy játsszam el mi-is-a-nevét{172} a Rebeccában –
de négyrészes tévéfilm. Úgyhogy azt feleltem, nem tudom vállalni.
Lehet, hogy ugyanúgy vagy akár még jobban is játszol, mint máskor,
de a tévé valahogy lehúzza a dolgot. Hacsak nem egy szitkom
Amerikában (Tom Hanks, Roseanne), mert akkor a tévé felhúzza az
embert. Megoldhatatlan rejtély.
7:30 Üvegfigurák.
Egy másik Sam Mendes-produkció. Mi ennek az embernek a
lényege? Úgy tűnik, számára a színház játszótér vagy magánterápia
helyszíne. Nincs valódi rezonancia – nem érzékelhető a hirtelen
kitörés veszélye. Minden gondosan el van rendezve. Zoë
Wanamaker gondoskodik magáról, de szüksége van kihívásra.
Claire Skinner{173} ezt a kisujjából kirázza. Az egész ott zajlik az
ember szeme előtt, de csak úgy tesz, mintha igazi lenne.
JANUÁR 17.
Vacsora Belindával, Hughval és Francesszel [Barber]. Az este
során annyi részletet tud meg az ember a dolgokról, mintha
megnézné a világhíradót.
Hála akárkinek, hogy én diszkrét vagyok…
Frances tele van életerővel – hatalmas, elsöprő erejű nevetések.
Csak nem szabad neki túl sok történetet elmesélni, mert a repertoárja
már így is túlcsordul.
JANUÁR 18.
Irtózatos másnaposság – fejfájás, hátfájás, nyakfájás. Soha többé.
 JANUÁR 22.
Egyre növekvő szomorúsággal nézem az Értelem és érzelem című
produkciót. Úgy lett megvágva, hogy csak a nők útjára fókuszál – a
férfiak eszetlenek benne. Szomorú – izgatnia kellene minket, hogy
kihez mennek hozzá.
JANUÁR 23.
Természetesen még mindig szomorú vagyok. Van egy határozott
érzésem az Értelem és érzelemmel kapcsolatban: minden sarkosságot
elsimítottak benne, semmilyen különcség nem maradt, és nem
érdekes, mi történik Brandonnal (különösen vele). Összetartjuk a
cselekményt.
JANUÁR 24.
Ebéd Kate Rydinggal a L’Accentóban. Az egyik fülére süket,
úgyhogy elég furcsa látványt nyújthatunk, amikor
fogyatékosságainkat figyelembe véve megpróbálunk optimálisan
elhelyezkedni egymás mellett.
JANUÁR 25.
Vár a Michael Collins.
12:50 → Dublin és az Ardmore stúdió. Neil haja hosszabb, de a
ritmusai nem változtak. Alig kezdi elmesélni az egyik jelenetet,
máris meg akar mutatni egy másikat, vagy beszélni akar róla. Persze,
ez a folyamat nagyon emocionális, értem én. Az ember csak annyit
tehet, hogy túllép rajta. (Miután azt mondták, hogy a film
nagyszerű.) Jók a vágók, úgyhogy egy óra múlva készen is vagyunk.
Neil elvisz minket kocsival Dublinba – úgy vezet, ahogy beszélget: a
váltást, a fékezést és a gázadást egymástól nem elkülönítve műveli.
Iszunk egy Guinnesst a viszontlátás örömére a Shelbourne-ben…
JANUÁR 26.
Indulás a repülőtérre, hogy elérjem a 2:15-ös londoni járatot.
Beszéltem Emmával, nagyon támogatja a Téli vendég, vagy ahogy
az amerikaiak nevezik, A tél vendége megfilmesítésének ötletét. Sîan
Thomas jár a fejemben, amikor ujjaim megérintik a telefonkagylót.
Ilyen tiszta víz, és máris zavarossá vált. De egy kis határozott
őszinteség segíteni fog.
JANUÁR 28.
 Beszéltem Emma T.-vel, és rájövök, hogy a Brit Filmipar megint
fejbe lőtte magát, mert az Értelem és érzelem premierjét a Curzonba
tette… 560 szék az egyik mellékutcában.
JANUÁR 29.
Az egyik percben még filmszerződésekről beszélgetünk, a
másikban hallókészülékekről meg arról, hogyan lehet egy
mechanikus kar segítségével nadrágot felvenni.
Délután átmegyek Anyához és Elsie nénihez. Ki mondta, hogy a
nővérek mindig jól kijönnek egymással? Ennek ellenére lehangoló
nézni azt a végtelen makacsságot és a sok kritizálást. Szerencsére
akadnak könnyedebb pillanatok is, és a humor sem áll távol tőlük.
De alapvetően a makacsság uralja a helyzetet.
Este egyedül otthon. Fontos program: az Evening Standard filmes
díjkiosztó ünnepsége. Thora Hird méltóságteljesen emelkedik ki a
tömegből, és meg is nevettet. Duplán hős.
JANUÁR 31.
Rima születésnapja – a nap az este megszervezésével telik. Az
egész végül a mindig megbízható Ivy kezébe kerül. Most már egy
részét nekem is el kell vállalnom.
FEBRUÁR 1.
Leila Bertrand [castingigazgató] jön át, hogy beszéljünk az And
All 7at Jazz forgatókönyvéről, ami alapvetően London-az-50-es-
években-egy-dominikai-lány-szemén-át irányú. Ő, John Clive{174} és
Thandie Newton bőven elég indok rá, hogy benne legyek. Ebben a
szakaszban az a legnagyobb segítség, ha rendezünk egy
olvasópróbát.
Los Angelesből hírek érkeznek arról, hogy megnézték a
Raszputyint, és tetszett nekik.
Két éjszaka is sokáig fenn maradtam, vagy túl korán keltem, a
fáradtság eluralkodik rajtam, és egyértelmű jelek mutatják, milyen
hatással van mindez a hallásra és a fülzúgásra. Elkeserítő. Ördögi
kör.
FEBRUÁR 3.
Sandra és Michael Kamen. Vacsora Rimával, Bryan Adamsszel és
Cecilie-vel [B. A. barátnője]. Még nagyobb a meglepetés, amikor
kiderül, hogy Bryan egész hétköznapi fickó: az épületek miatt
aggódik, és nem használ drogot. Cecilie top- vagy talán
szupermodell, aki pár éve van a szakmában stb. stb.
Talán hajnali 2 is volt már, amikor Michael eljátszotta nekünk a
legújabb dalát a Jack című (nagyon aggasztó) filmhez. Aztán átgázolt
a Téli vendégen, mint a tavaszi áradás.
FEBRUÁR 4.
Anyához és Elsie nénihez megyek ebéddel. Fura nézni ezt a
szellemi párbajt. Akárhogy is, Anya sokkal egészségesebbnek tűnik.
Feltehetően amiatt, hogy valakit ugráltathat, vagy mert az a ritka
alkalom adódott az életében, hogy ő lehet a középpontban, mint egy
díva. Egy színésznő veszett el benne.
És reménytelenül megható, ahogy a két kerekesszéket tolva
Rimával együtt elmegyünk sétálni a parkba, és mind a négyen
megnézzük, hogyan totyognak a szarkák a naplementében.
FEBRUÁR 6.
Isabelle Huppert. Nagyon könnyű beszélgetni vele, folyton nevet,
és minden apró részletre azonnal odafigyel. És kíváncsi is. Ami nem
éppen angolos. A bátorsága arra késztet, hogy holnap én is franciául
színészkedjek.
FEBRUÁR 7.
7:15 Volpone a Nemzetiben. Gambon csodálatos és igen gonosz.
Kétlem, hogy [Ben] Jonson Kevinnek hívta volna az egyik szolgát…
A produkció kielégítetlenül hagyja az embert – a díszlet forog, a
nyelv pörög, a színészi játék (az esetek többségében) merész, de
marad valami FELTÉRKÉPEZETLEN utána az emberben. Simon
Russell Beale-nek csodás hangszíne van. Bárcsak másképp formálná
az ajkát!
FEBRUÁR 11.
Ahogy közeleg a születésnapom, megszületik bennem egy
nagyon erős vágy arra, hogy átrostáljam a múltat (fényképeket, régi
forgatókönyveket, relikviákat) vagy kidobjam az egészet. Nagyon
felszabadító érzés. Benézek a szekrénybe – vannak-e ott olyan ruhák,
amelyek lehangolnak, ha rájuk pillantok – talán azoktól is meg kéne
szabadulni.
 Nézem Ruby és Roseanne [Barr] műsorát – többnyire nagyon
kellemes, de Rubynak hagynia kéne szóhoz jutni a másikat.
Egyszerűen csak hagynia kéne, hogy nézzük őket.
FEBRUÁR 12.
…szomorú üzenet Alex Sheriffstől.{175}
FEBRUÁR 13.
Ami folytatódik, amikor ma reggel felhívom. Roberta Sheriffs
vasárnap bekerült a St. Mary’s kórházba, és nem volt valószínű,
hogy megéri a reggelt. De még mindig ott van. Nem sokkal ezelőtt
hívták Alexet, hogy percei vannak hátra. Taxiba vágom magam,
hogy ott legyek vele, a lépcsőn találkozunk. Amikor odaérünk a
kórterembe, megtudjuk, hogy Roberta meghalt. Az ágya körül
függönyök, a nővérek együttérzők, de amikor odalépünk az ágyhoz
– nem találok szavakat. Ha nem tudnám, hogy ő az, nem ismerném
fel. Az arcot és a testet elhagyta minden élet. Nem is annyira a halált
érzékeli az embert, hanem azt, hogy mi is az élet, mert annyira
borzasztóan hiányzik belőle. Alex megfésüli Roberta haját, újra és
újra megtörli a száját, a szemét, megcsókolja, és beszél hozzá. Sokkal
gyakorlatiasabb, mint én, aki csupán a képet vésem örökre az
agyamba. Az orvos világosan fogalmaz és türelmes, mert Alex
minden részletet tudni akar. Aztán elmegyünk egy olasz étterembe
ebédelni, és amennyire tudunk, nevetünk. Ami elég jól megy.
Az értékharcok, amiket valahogy mindig meg kell vívnom,
elérték a legmagasabb szintet, mert ma van az Oscar-díj-jelölések
napja. Borítsunk fátylat saját zavaros reakcióimra, és egyszerűen
vacsorázzunk egy jót a L’Accentóban Conor McDermottroe-val (épp
itt tartózkodik).
FEBRUÁR 14.
Emma és Kate kapott jelölést, de Ian és Nicole K. nem. Őrületes.
FEBRUÁR 15.
Este 8 – Hampstead.
Stephen Poliakoff új darabja. Az előtérben Stephen leszólít, és
közli, hogy egyáltalán nem mondhatok megjegyzéseket a
színésznőknek. Hogy is tenném? Mindketten zseniálisak Stephen
eme újabb utazásában, amit veszélyes vizeken tesz, vagy inkább egy
magasba kifeszített kötélen.
FEBRUÁR 18.
12-kor ebéd Isabelle-lel az Ivyban. 34 (?) ember ül a gyönyörű,
ovális asztal körül az emeleten. Olyanféle nap ez, amelytől azt
kívánja az ember, bárcsak soha ne érne véget… Ezenkívül – utólag
visszatekintve – a helyiség tele volt emlékekkel. Különösen olyan
nőkkel, akikkel valaha játszottam. Körülnézek – Juliet, Fiona, Paola,
Harriet, Saskia, Deborah, Beatie, Zoë, Gillian, Anna – nagy
büszkeség ez.
FEBRUÁR 20.
Az Ivy bárjában várok Isabelle-re. Robbantással fenyegetőznek
sokfelé – London törékeny hely lett.
FEBRUÁR 21.
Hajnali 2-kor Judy Hoflund telefonál, hogy elsőként kívánjon
boldog születésnapot.
Az a baj ezzel a foglalkozással, hogy az ember színesben, premier
plánban nézheti végig a saját és a barátai öregedését. Az ember
elfordít egy gombot, és előre- vagy hátracsévéli az időt. Előre talán
túlságosan is gyorsan.
1:15 Ebéd Alastair Little-nél Rubyval és Suzanne Bertishsel. Ruby
kávédarálót és serpenyőket hoz nekem, Suzanne egy kristályt. Jól
kiegészítik ezek ketten egymást – Suzanne az ő gyönyörű
nevetésével és kibillenthetetlen lelkével, Ruby pedig pörög, mint
mindig.
Hazamegyek készülődni.
6:30-ra jön a kocsi, és 6:45-kor már úton is vagyunk a Curzon
Mayfair moziba, ahol az Értelem és érzelem premierje vár – legalább
eltereli a figyelmemet a születésnapomról… Régi barátok új
ruhában, sor Károly herceg előtt (azt mondtam, hogy neki kellett
volna játszania az én szerepemet), aztán irány a film. Szörnyű a
hang, de pár jelenettől eltekintve nagyon szép munka. Vacsora a
Whitehall bankett-termében. A mennyezeten egy gyönyörű Rubens.
Richard W. és Isabelle H. jön velem egy kocsiban. Harriet az
előadása után érkezik. Jocelyn Stevens{176} truppja kiabál nekem:
„Gyerünk! Mondjon valamit! Ő az! Azon a hangon!”
FEBRUÁR 22.
Igazi borzalmas másnap – alváshiány, túl sok bor, megoldatlan
minden. Hosszú, lassú, unalmas, fájdalmas. Tényleg azt érzem, hogy
semmi értelme. Mindenhol csak feszültség – a politikában, a barátok
között. Mi a fene folyik? Talán megfordul a szél, de jelenleg az a
nyomasztó érzés uralkodik el rajtam, hogy az élet csupán röpke
pillanatokat kínál, amikor minden összejön. Máskülönben
egészségesebb test és felnőttesebb elme kellene mindenhez.
Az sem segített, hogy egész nap egyedül voltam. Janet jön
takarítani, csöng a telefon – ügynöki dolgok, jelzálogügyek. De a
tegnapi csillogással szembeni kontraszt miatt mindkettő
értelmetlennek tűnik.
Örülj a jó dolgoknak. Nőj fel végre.
FEBRUÁR 24.
Megnéztem A remény rabjait. Azt kéne mondani róla, hogy
„tökéletes kivitelezés”. Telitalálat. Klasszikus. Bárcsak ne terjedne ki
ez a jelző a börtönlakók makulátlan frizurájára is! Mikor fogja végre
egy rendező megmondani a fodrásznak, hogy NE igazítson el
mindent! Szörnyű, ostoba szokás!
FEBRUÁR 26.
11:15 Kocsi vesz fel némi gyors telefonálgatás, tervezés és
parkolás után. Az első megálló Kristin Milward, aki jön velem
Berlinbe. A Columbia megkért, hogy vegyem át az Arany Medvét.
Ang messze van, Emma rejtőzködik vagy magányra vágyik, de
legalább lehetőségem lesz régi barátokkal találkozni.
Délután 5 – Telefonos interjú egy amerikai magazinnak. És
megírok egy rövid beszédet, amit németül kell elmondanom.
6:30 Christina, Klaus és Christophe [A. R. német barátai] hoz a
szállodába egy üveg pezsgőt, aztán indulunk a díjátadóra.
Felmászok a színpadra, és átveszem az Arany Macit…
MÁRCIUS 3.
Este 8 – A Dorchester. Találkozom és szobaszervizt hívok Susan
Sarandonnal, aki a Ments meg, Uram! című filmet promózza. Susan
gyors gondolkodású – ugyanolyan hangsúlyt fektet mindenre: gond
nélkül vált a politikáról a karrierjére, majd Timre [Robbins, az
élettársa] és a gyerekekre. Melyik másik anya visz el két gyereket
vadvízi evezésre Idahóba?
MÁRCIUS 6.
2:30 Judy Daish irodája. Igazán gyönyörű hely. Tökéletes keret
Judy kedves, arisztokratikus személyiségéhez.
Később befejezem a Téli vendég második vázlatát. Egy kis igazítás,
és talán hipp-hopp, kész is. Igazán nagyon jó kis forgatókönyv lett.
MÁRCIUS 7.
Isabelle-nek kísérő kell a Változások kora premierjére. Hugh Frasert
javaslom, akit ezzel nehéz helyzetbe hozok. De azért elmegy.
MÁRCIUS 9.
Délután 3 – Tommy, délutáni előadás. Lenyűgöző produkció. A
kritikusok acsarkodnak… a kákán is… Ez van.
5:20 A Groucho klubba megyek, ahol beszélek Des McAnuff-fel a
Betti néni{177} című filmjéről, amely – ahogy neki is mondtam – olyan,
mintha összevegyítenénk Feydeau-t és Ibsent. Lehetséges mindez?
De azért jó vele beszélgetni. Ma sikerült egy kicsit kevesebbet elérni.
Kitöltöttem a lehetséges csöndeket. Néha az ember nem tudja annak
a mondatnak a végét, amibe épp belekezdett. Ijesztő.
MÁRCIUS 10.
12:14 Kocsival a Grayshott Parkba [fürdő]. Négy napja vagyok
távol a telefontól és a kőművesektől. Négy napja nem iszom
alkoholt, és kevesebbet eszem. Négy napja rendszeresen tornázom.
Egy 45 perces arcmasszázzsal, krémekkel és maszkkal kezdek.
Amit az orvos is javasolt: elbóbiskoltam, és egy ponton hangos
horkantással halálra rémisztettem a masszőrt.
Még egy kellemes mellékhatás is van: a forgatókönyveket is el
tudom olvasni, és a leveleket is megírom. Halleluja!
MÁRCIUS 11.
9:30 Dietetikus. Mit is mondhatna? Nevetséges az életmódom.
10:15 Gőz.
10:45 Masszázs. És igen! Nem az a divatos, turistáknak való izé.
Ebéd előtt úszás és forró fürdő.
 2:30 Egy óra a teniszpályán, edzővel. Azonnal jobban megy, de az
évek alatt berögzült rossz szokásokat el kell tüntetni. Teljesen
kimerít.
5 óra Kraniális oszteopátia. Egyfajta alvásközeli állapotban
lebegek.
És amikor a végén azt hallom, „most sokkal
kiegyensúlyozottabb” (vagy valami ilyesmit) – tényleg az vagyok.
MÁRCIUS 12.
Az ebéd attól függ, mennyi ételt tudok a tányéromra tenni a
büfénél anélkül, hogy összeesnék az asztalomhoz menet.
5:30 Holisztikus masszázs – annyira közel van a szexhez,
amennyire csak legálisan közel lehet, úgy gondolom. A hölgy
ragaszkodik a teljes meztelenséghez, és olajos kezét nagyon
LASSAN mozgatja.
Két óra múlva ér véget. Ha az a borzalmas New Age relaxációs
zene nem lett volna, és ha nem erősödött volna meg bennem a
kezdeti gyanakvás, hogy ez igazából neki jó, talán élveztem volna.
„Nagyon jó munka ez. Alig várom, hogy megérinthessem azt a sok
meztelen testet.”
Komatikus állapot. És nagyon éhes is vagyok.
MÁRCIUS 13.
A mai napon valahogy minden eltörpül a dunblane-i borzalmak
mellett: egy iskola tornatermében gyerekeket mészároltak le. Csak
délután tudtam meg, így a reflexológiát nem zavarták meg más
gondolatok, de a lebegőkabint igen. Azt hiszem, az agyam egész
végig azért küzdött, hogy ne érezzem mindezt túlzásnak és
önzésnek. Mit ért az alatt, hogy engedjem el magam és ne gondoljak
semmire?
Ha holnap nem járna le az időm, azt hiszem, akkor is elmennék.
Nem tudom, mit szeretnék csinálni, csak valahogy vissza akarok
kapcsolódni a világ folyásába. Nagyra értékelem, hogy ki tudtam
szakadni a mókuskerékből, nem beszélve arról, milyen drága
élmény is volt, és ez különböző összehasonlító vizsgálatokra késztet.
Hogyan aránylik az itt eltöltött hét egy színi hallgató költségeihez,
egy Los Angeles-i kabáthoz vagy Anya kerekesszékéhez stb. stb.
 Az igazság az, hogy a négy nap alatt sokan megsimogattak, de
nem olyanok, akiket szeretek. Odafönt, Skóciában van ma minden
szeretet és minden fájdalmas veszteség.
MÁRCIUS 14.
Ma reggeli tévéműsor. Az egész brit valóság benne van. A 4-es
csatornának sikerül ostoba játékokkal megszakítani a riportokat –
hogy? A BBC száraz és unalmas, a GMTV a helyzethez illően eleven,
de önelégült és ítélkező. Ha azt mondják, hogy a gyilkos „a pokol
tüzén fog égni”, azzal nem segítenek… A gyilkos is volt egyszer
ötéves. Nézzenek rá és a gyerekek fotóira. Mi történik velünk,
miközben eltávolodunk ettől a tökéletes gyermeki ártatlanságtól –
amikor nem ismerjük a gyűlöletet, a rasszizmust, a felelősséget, az
elnyomást? Csak mosolygó arcok – nincsenek a következő fél óra
utánra szóló gondolataik. Miért csak az emberi faj az, amelyik
később fegyvert ragad? Mit teszünk, amivel ilyen szörnyeket
csinálunk magunkból? Vagy ez velünk született agresszió? Bárhogy
is van, a GMTV leegyszerűsítése groteszk.
MÁRCIUS 19.
Reggel 10 óra – indulok a repülőtérre, irány Los Angeles. Ian
McK.-vel és a barátjával, Ridiannel futok össze a pultnál. Így igazán
élvezetes lesz a repülés.
MÁRCIUS 20.
7:15 – Indulás a Raszputyin vetítésére. Épp Alekszejt gyógyítom,
amikor egy hang megszólal mögöttem: „Van itt orvos? Valami baj
történt az előtérben.” Majdnem felálltam, de aztán eszembe jutott,
hogy semmit sem tudok. Fura a hang. Fura a vetítés. Lehet, hogy ott
volt R. Vacsora az Eclipse-ben. Azt hiszem, senki sem tudja igazán,
mit kezdjen ezzel a filmmel. Nem csoda – legalább tizenkét ember
rendezte.
MÁRCIUS 24.
5:15 – Judy jön el a szállodába, hogy együtt menjünk Lindsay
[Doran] és Rodney házába az Értelem és érzelem fogadására. Egy
kicsit olyan, mintha Agatha Christie regényeinek amerikai helyszíne
lenne. Némileg igaz is: a 30-as években épült, és történelmi emlékmű
hatását kelti. Emma és Greg barna és boldog.
 8:30 Martha L. házába megyünk, Susan Sarandon és Tim Robbins
fogadására. Van a szobában, a városban, a levegőben valami egyre
növekvő bizonyosság arról, hogy Susan nyerni fog holnap. Az
Oscarról van szó – nem ez a legjobb alakítása, de ideje lenne. És az
Akadémiának nincs érzéke Tim rendezésének finomságaihoz,
szóval, ő nem fog nyerni.{178}
Délután 2-kor találkozom Iannel, majd Ridiannel együtt megyünk
David Hockney stúdiójába. Valóságos gyár: irodák, mappák,
beosztottak. Bemegyünk a hatalmas stúdióba/kiállítóterembe, D. H.
a kanapén alszik. Úgy érzem, álmodom, miközben a Mulholland
Drive-on álló háza felé utazunk.
Lelkesen csapong az elméje ide-oda, mindent meg akar mutatni, a
terveit, az új elképzeléseit. Polaroid képeket csinál hármunkról,
aztán fénymásolja és kinagyítja őket. Ridian a szerencsés, aki
megkapja a képeket. Süketsége mintha erősödne. A nevetése, az
ébersége, a szín, amelyben szinte úszik ebben a házban.
5:45 Felvesszük Greget a Bel Air hotelban, és együtt megyünk
Judyhoz… A rettenthetetlen estéje ez. Az Entertainment Weekly úgy
gondolta, hogy „az Értelem és érzelem a csúcsra juthat”. Micsoda világ
ez. Utána a Columbia partija. Zaj, fényképezőgépek, étel, ital. A
helyiséget bizonytalan csalódás lengi be. Úgy érzem, nem tartozom
ide. Megérkezik Emma és Kate – zaj, fényképezők, Emma és Katery.
MÁRCIUS 26.
9:30 Reggeli Anthony és Carolyn Minghellával és
menedzsereikkel – Johnnal és Duncannel.
Robert Young váltja fel őket – a tegnap estéről beszélgetünk
(filmje, a Közönséges bűnözők két Oscart nyert).
Bejön Julia Roberts, Susan ünnepi villásreggelijét keresi – a csípője
rendkívül gömbölyű. Kifelé menet összefutok Susannel, aki fáradt, de
nagyon jól van.
MÁRCIUS 27.
Reggel 7 óra, kijelentkezés a szállodából, és indulás a repülőtérre.
Anthony Minghellával repülök San Franciscóba…
Délután megnéztem egy négyórás nyers vágást Az angol betegről.
Abszolút kimerítő, de egyben figyelemre méltó is, ami a
történetmesélést, a témakezelést, a színészi játékot és a felvételeket
illeti. Az egészet. Megerősítette bennem, amit már korábban is
gondoltam, amikor elolvastam a forgatókönyvet: ezt a filmet a
vágószobában csinálják meg.
Amikor hazamegyek, két reakcióm van. Anthony olyan, mint egy
boldog kiskutya a tálkája mellett. Látom, milyen megszállott tud
lenni ez a rendezők gyöngye. Ralph Fiennes, Kristin Scott Thomas,
Willem Dafoe és Juliette Binoche mind csodálatos. Nagyszerű ilyen
intelligens színészi játékot nézni. Nem csak feltűnősködést.
MÁRCIUS 28.
Vissza a ranchre (majdnem szó szerint az). Anthony elhatározza,
hogy rákeres A. R.-re az interneten – 368 találat. Mintha egy
idegenről olvasnék. Különösen, amikor arról írnak, kinek a
szomszédságában lakom, és kinek nem… De többségében jó
szándékú bejegyzésekről van szó. Mintha lenne egy
pomponlányokból álló csapatom, akik mind elszteppelnek az
éjszakába.
ÁPRILIS 9.
7:30 Santa Monica, a Michael Collins próbavetítése. Még mindig
akciófilm, amelyben nincs elég politika. A fiúk saját kis forradalma.
Vajon a robbanások az életben ugyanúgy kiegyenlítődnek, mint a
művészetben? De a munka még nem ért véget, úgyhogy segíteni kell
a történetet. Neil is nagyjából jelen van…, fel-le ugrál a széken. „Van
egy cigid?” „Egyetértesz ezzel?”
ÁPRILIS 11.
Judy felhív, és mesél a Daily Mailben megjelent gyűlölködő
írásról. Ejha!
ÁPRILIS 12.
[London]
Este 8 – Michael Kamen születésnapi bulija…, arról lesz
emlékezetes, hogy találkoztam Sharon Stone-nal – igazán vonzó nő.
A hagyományos értelemben vonzó, olyan, akinek a szemébe nézve
lát mindent az ember. Okos és vicces. Nem csoda, hogy nincs pasija.
ÁPRILIS 14.
 1:15 ebéd az Ivyban: Peter Medak [filmrendező], Julia Migenes
[operaénekes], Louise Krakower [filmproducer], Ruth Myers
[jelmeztervező] és Isabella Rossellini van jelen. Örülök, hogy végre
megismerkedhetek R. kisasszonnyal. A szépsége abból a fajtából
való, amikor az ember elfelejt arra figyelni, amit mond, mert
belefeledkezik az ajkaiba.
ÁPRILIS 28.
New York.
12 – Wyndham hotel.
A napot beárnyékolja a hír, miszerint Diane Bull{179} súlyos beteg
– az élete egy hajszálon függ. Mind eltökélten folytatjuk a munkát,
miközben Jonathan Londonnal beszél. Igazi luxus ezekkel az
emberekkel dolgozni – mindenkinek határozott véleménye van,
mindenki képes arra, hogy leegyszerűsítse a dolgokat, így lassan
teljesen átírjuk a programot. Az viszont aggasztó, hogy nincs benne
elég humor.
7 körül Circo – Tina Brown/New Yorker/Almeida-buli.
Hatalmas tömegnyomor. Az este nagy részében csak az
embertömeg széléig jutok el. Aztán egyszer csak kiürül a terem. Az
amerikaiak ilyenek. Nem úgy, mint mi, angolok, akik hosszasan
bóklászunk körbe-körbe a buli vége után is, csipegetünk az ételből,
és átvizsgáljuk az üres borosüvegeket.
ÁPRILIS 29.
Délután 2 órakor Laura Pels Színház a Broadway és a 45. sugárút
kereszteződésében.
Egy ideig úgy gondoltam, nem érünk végig mindenen –
megtárgyaltuk a lépéseket, aztán lejegyzeteltük őket. Hatra
befejeztük, és elmentünk az öltözőbe.
Már arra sem emlékeztem, ki lép be először. Hozattunk egy
szendvicset.
Natasha Richardson és jómagam átmentünk az út túloldalán lévő
közértbe. Csendben átvergődünk a leírt jegyzeteken. 8-kor előadás.
Az első fele nagyon erőltetett. Nyilvánvalóan. Tovább kutatok. Ki
vagy te? Mi ez az anyag? Ki vagyok én? Hol vagyok? De a közönség
lassan a bizalom mellett dönt, így a második fele könnyebb. Mire a
végére érünk, az egész nagyon különleges és örömteli.
MÁJUS 12.
A 96. cannes-i filmfesztivál.
…Nizza, kocsival a Hotel du Cap-ba Cannes-ba. Nagyon drága
szerzetesi cella… 60 fontért tisztítják ki az ember öltönyét. A taxi,
amivel a Kansas City partijára megyek, 200 frankba kerül. Senki sem
hozott egy italt, de a bűbáj gombot amúgy mindenki benyomta
magán. A végső jutalom az volt, hogy találkoztam Robert
Altmannal. Emberi, meleg, nyitott, vicces. IKON 1. Hajnali 3-kor a
bárban. IKON 2. Mick Jagger.
MÁJUS 13.
Éjfél – Trainspotting. Először megyek fel azon a vörös szőnyegen.
Kivéve, hogy fél órával korábban jöttünk, úgyhogy a hangulat
finoman szólva még nem hágott a tetőfokára. De a lépcső tetején ott
van Lord Grade – megérte. 89 éves, és kint vár éjfélkor, hogy
megnézze a Trainspottingot. És nagyon nagylelkűen osztogatja az
elismeréseket. Ott volt még Damon Albarn, Leonardo DiCaprio, V.
Bottomley{180} és persze Danny Boyle. A film tényleg egy drogreklám.
Annak viszont zseniális.
MÁJUS 25.
9:05 Odeon Kensington. Titkok és hazugságok.
Mintha az ember a saját életét nézné. Azokat a dolgokat, amiket a
nagynénik mondtak vagy csináltak, és amiket az anyák soha nem
felejtettek el, de soha nem beszéltek róla, így az ember csak
csodálkozott, amikor síró rokonokat látott karácsonykor. Tim Spall
csodálatos.
MÁJUS 31.
Este 7 – Covent Garden hotel, felveszem Laura Dernt, onnan
megyünk együtt a Nemzeti Színházba. A darab szerzőjével, Wally
Shawnnal az előtérben találkozunk, majd a színpad mögött és végül
az Ivyban. Mit is mondhatnék? Nem tudom, mi folyt, de az
fantasztikus stílusban és szellemesen történt. Jó volt az Ivyban,
különösen azért, mert afféle csúcspontként Fay Presto{181} a
mennyezeten kártyázott.
 JÚNIUS 2.
9 körül Brian Cox születésnapi partijára megyek a Searcysbe.
Minden valamirevaló színész ott volt (meg egy kisfiú, aki pont úgy
nézett ki, mint Rima).
JÚNIUS 6.
Kora reggeli rekedtség.
10:15 Hallásvizsgálat.
Az idegesség a fejemből a mellkasomba megy át.
Este 7-kor rohanni kell, hogy ne késsek el a Nemzeti Opera fél 8-
as Fideliójáról… Az első felvonás kvartettje az egyik legszebb, amit
valaha hallottam. David Hockney is ott volt, és elmesélt egy viccet
Degas-ról és a telefonról, amit még mindig nem egészen értek.
Később újra az Ivy. Még később – újra Coldrex.
JÚNIUS 9.
12 – David Suchet születésnapi partija… Felkészületlenül ér a
nagyon aranyos High Street, no meg David és Sheila óriási, tökéletes
kertje. A letaglózó melegben piros kockás asztalterítők lebegnek.
2:45 Kínos távozás Duncannel Susan Fleetwood{182}
emlékműsorára, ami szép volt, kivéve, hogy a St. James egocentrikus
plébánosa elrontotta.
JÚNIUS 10.
11 körül megérkezik Sharman, dolgozunk a szövegen és a
jelenetek tempóján.
JÚNIUS 12.
Hajnali 2 körül – Ian McK. hív Los Anglesből. Tele van
mesélnivalóval – például az indiai gururól Goldie Hawn házában.
„Maga Marlborót szív?”
JÚNIUS 14.
Pulóvert és ruhát kell venni Anyának a Marks & Spencerben.
JÚLIUS 7.
Emmával és Phyllidával teázom. Egy kicsit olyan érzésem volt,
mintha vizsgán lennénk. Senki se tehet róla, de egy nagy karriert
akarnak átadni egy kis kiruccanásért cserébe, és neki minden joga
megvan arra, hogy ideges legyen.
 JÚLIUS 11.
8-kor vacsora Michael és Sandra Kamennel. Ruby nagyon
viccesen mesél a párizsi útjáról, amit a Vogue kritikusaként tett az új
kollekció apropóján. 11 nyelven tanulta meg elmondani azt a
mondatot, hogy „Ő meg ki a franc?”, mivel mindig a legjobb helyre
ültették.
JÚLIUS 14.
12 – Richard W. születésnapja. A hatvanadik. Barátok és az ő
szokásos nagylelkűsége. Nagypapának kéne lennie – annyira imádja
a gyerekeket. A parti előtt türelmesen rendezgette a játékokat,
miközben a sajtos falatok elvonultak mellette.
JÚLIUS 15.
Reggel 8-kor repülés Edinburghba.
Vacsora (késői) Anthonyval, Johnnal, John-Ross-szal és Daviddel.
A bárban a szülők hada. Kínai étterem a Líceummal szemben. A fiúk
hirtelen kamaszodtak. John-Rossnak megváltozott a hangja. David
magasabb lett, John 14 évesen úgy néz ki, mintha 18 lenne. Csak
Anthonyban van még meg ugyanaz a pattogó gumilabda odabent
(csak most már több helye van, mivel a fiú húsz centivel magasabb
lett).
Üzenet vár, hogy hívjam fel Rimát. Anya kórházba került. Nem
sokat aludtam.
JÚLIUS 16.
A nap azzal telik, a folyóparti városokat járom. Sok kétkedés
között Anstruther és Pittenweem városa meggyőz arról, hogy
mindez valami egyszerűbbről és tisztábbról szól.
8 körül vacsora… Christian Zanonével. Thai étel. Arról beszél,
hogy tanulás nélkül letette a vizsgáit. Az arcán is vannak apróbb
változások. Azon kapom magam, hogy castingigazgatóként
nézegetem – ez egy kicsit sok, abból nincs elég. De legalább
megtartotta a szelídségét is. Ugyanolyan lelkesedéssel beszél arról,
hogy Malvoliót játssza, és arról, hogy mosogatott egy olaszországi
menekültközpontban.
JÚLIUS 17.
 Irány a Loch Lomond, de aztán elvetem. Tovább a nyugati parton
fekvő helyekre – Largs, Troon, Prestwick, Ayr. De csak magamban
sikítok. Ayrben pokoli forróság van. De Saltcoatsnál volt egy
csodálatos sétaút és fal meg egy furcsa, elhagyatott ház, amit
érdemes megjegyezni.
Lényegében a partvonal jó lehetne, ha a kamerát távol tartjuk a
festői tájtól, és a sziklákra, a sziklafalakra és a világítótoronyra
összpontosítunk. Az írás maga lehetőséget ad erre.
JÚLIUS 19.
1:30 Cheyne Walk, majd tovább Glyndebourne-be Barbara és Ken
Follett-tel. Ken dühös, mert nincs se kocsi, se sofőr, semmi. Nagyon
szereti, ha terv szerint mennek a dolgok. Pezsgő és szendvics a
kocsiban stb.
AUGUSZTUS 3.
Délután 5 – Szent Kolumba-templom, Pont Street, Dusty{183} és
Jessica Hughes esküvője.
A templom első látásra semmi különös, de a végén az
egyszerűség, a nagyszerű kórus, a gyönyörű Mozart-dallamok és
Dusty anyjának képe, aki lágyan eltűnik az Alzheimer-kórban,
miközben egy nővér végig beszél hozzá a ceremónia alatt –
csodálatos élménnyé tette az egészet.
A fogadás a Leighton House-ban volt: Kathy Lette mellett ültem,
aki szemmel láthatóan világbajnok akart lenni flörtölésben.
AUGUSZTUS 11.
1:30 Taxival megyek Ian McKellen folyóparti házába Suzanne
Bertish születésnapjára. Sean{184} is jelen van, borzasztóan fel van
dobva, és nyilvánvalóan az új filmjéről, a Bentről áradozik, Frances
Barber pedig pusztító formában árasztja a chichesteri életről szóló
történeteket – nota bene! – soha ne árulj el neki semmit, ha nem
akarod, hogy úgy terjedjen, mint a pestis! És még ő állította le egy
kézmozdulattal Imogen Stubbst, amikor az így kezdett egy
mondatot: „Szigorúan magunk között legyen mondva…” Úgy
döntöttünk, ez lesz a címe Frances egyszemélyes show-műsorának,
ha már elege lesz, és be akarja fejezni a karrierjét.
SZEPTEMBER 7.
 10:30-ra jönnek értem. 12:15 repülök Los Angelesbe.
Ez valami őrület – 48 óra alatt kell visszaérnem. De valahogy nem
hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennem kell.
SZEPTEMBER 8.
3:30 körül jönnek értem, indulunk Pasadenába.{185} Louise és Judy
feketében. Judy hoz egy üveg Cristalt, akkor úgy tűnt, hogy majd
később kerül rá sor… Megérkezünk, és már tart a banzáj. A
hírességeket várók is leülhetnek, Joan Rivers megkérdezi, hol
csináltattam az öltönyömet… Indul az adás, és megjelenik Oprah.
Beüt az időeltolódás miatti kábaság, a mennyezet forogni kezd
velem, a Cristalhoz kapcsolódó valamilyen ösztön segítségével
megpróbálok felidézni néhány köszönőszót és nevet, aztán Helen
Mirren megnyeri a díjat, majd áramütésszerű érzés, amikor
meghallom a saját nevemet. C[hristine] Baranski aranyban, Cybill
Shepherd vörösben – az első széttárt karokkal, a másik
visszafogottan. Elképesztő homály következik – mindenféle
szobákon vezetnek át, kamerák, mikrofonok, laptopok. Aztán a
fogadás…
SZEPTEMBER 9.
Amikor később beszélek Judyval, rájövök, milyen kis esélyem
volt nyerni.
8:55 (este) – vissza Londonba.
SZEPTEMBER 11.
9:45 kocsival dr. Gaynorhoz.
Úgy néz ki, a biztosítási dokumentumokon a „lehetetlen”
kategóriába kerültem, így alapos kivizsgálás szükséges. Érdekes és
jellemző is egyben, hogy a színészek nem nélkülözhetetlenek.
Később a szcenikai részlegbe megyek. Isten áldja meg őket –
hatalmas molinóval várnak. Folyik a munka; lassan kezd alakulni a
dolog…
SZEPTEMBER 15.
Indulás 7:45-kor → Heathrow majd Glasgow. Felvesszük Seamust
[McGarvey, operatőr], és irány Fife. Azokon az utcákon és sziklákon
sétálunk végig, amelyek a film jégvilágát alkotják majd. Seamusnek
van egy kedvenc szava, mindenre azt mondja, ami lehetőségként
felmerül előtte: „eszement”.
SZEPTEMBER 16.
Tovább Elie-be, ahol Emmára és Phyllidára várunk. Nekem is jó,
hogy itt vannak, és nekik is jó, hogy eltölthetnek egy kis időt
Seamusszel. Persze, mind rögtön belelkesednek, és újra
végigsétálunk mindenhol. Ezúttal alaposabban megvizsgáljuk
belülről a Chocs ’N Things nevű üzletet – ami régi emlékeket idéz fel
bennem. Mintha a gyerekkorom elevenedne meg sokféle házi
készítésű csokoládéval: Jenny’s Boiling, Parma Violets meg azok az
ehető nyakláncok, amiket a nővérem szokott rágcsálni, amíg a végén
már csak egy ragacsos gumi lógott a nyakában és a csuklója körül.
SZEPTEMBER 24.
A RADA-ba megyek, hogy megnézzem a Vanbrugh modell végső
változatát. Bokszkesztyűben mentem be, de úgy tűnik, a kis fehér
dobozban benne vannak a legjobb megoldások, és Bryan Avery
[építész] őszintén hálás volt a közbelépésért.
Rohanás vissza a fotós boltba Alessandro és Elizabeth esküvői
ajándékáért, majd kocsival a 2:45-öshöz Newarkba.
A gépen megnézem az Egy füst alatt – Beindulva című filmet. Íme,
az új hős: az ember, aki kiveszi a műanyag zacskókat a fák közül…
Aztán egy nagyszerű Cracker-epizód – a kamera magabiztos
kezekben van. Napokon belül másodszor ijedek meg.
Vacsora… Neil J[ordan] társaságában. A pillangóember, a
szórópisztoly, a dobozból kiugró krampusz, a szöcske, amelynek
szíve is van.
SZEPTEMBER 25.
New York.
9:45-re a Regencyben kell lennem, ez a buli első napja. Rengeteg
kérdés. Julia Roberts és rendkívül gömbölyű csípője is ott van a
folyosón. A szokásos kérdések, a szokásos elkerülési stratégia –
kicsit olyan érzés, mintha a saját vállamon gubbasztanék.
Ebéd Aidannel és Liammel, akik a film minden tévéreklámját
kielemzik. Michael Collins – a haverfilm.
SZEPTEMBER 26.
 10-kor jönnek értem. A tévébe megyek interjúkat adni, egyenként
hatpercesek. Elképesztő, milyen gyorsan válnak egyformává a
kérdések. Milyen olyan valakit eljátszani, aki élt? Milyen kutatásokat
végzett? Milyen volt Neil/Liam? Aggódott a téma miatt? Mesélje el
Írország történetét! Majd később: „Mit gondol, ki szexis ma a
filmiparban?”
SZEPTEMBER 28.
7 körül érkezem vissza Londonba.
Este 8-kor Victoria Wood – Albert Hall.
Lenyűgöző előadás. Olyan gyorsan tálalja az anyagot, hogy akár
egy egész napos előadás alapja is lehetne, ha egy kicsit lelassítana.
Zseniális, pusztító szöveg a karácsonyról. Meg egy riasztó utalás a
Drágán add az életed!-re 6000 ember előtt.
OKTÓBER 4.
Fife.
8:30-kor vacsora Ross-szal, Lizzel, Seamusszel, Sharmannel,
Arlene-nel, Steve-vel [Clark-Hall, producer] a Balgeddie House-ban.
Most egypár hétig ez lesz az otthonom. Vidéki ház, hatalmas
gyepágyak, fenyőfák, kényelmes, jó étel – de harminc percre van
Elie-től/Pittenweemtől. Ez húzós lesz.
OKTÓBER 6.
A sokáig alvás néha csak a nem mozduló végtagok kérdése.
11:30-kor viszont mozdulni kellett nekik, amikor Arthur [Morrison,
a szállítás vezetője] kitett minket a St. Monannál, ahonnan három
mérföldet kellett még gyalogolni Elie-ig. Lélegzetelállító. Sziklák,
szirtek, partok, lejtők, tágas terek, romok, sőt még egy alagút is. Meg
egy kis pánik, hogy ezeket a helyszíneket mind nem választottuk. De
talán mégsem baj, így visszagondolva. Nehéz eljutni ide, és néha túl
sok a tereptárgy.
Ebéd a jóféle Ship fogadóban, ahol a foltos tőkehal lelóg a
tányérról. Ragacsos karamellás sütemény desszertnek. Hogy élem én
ezt túl?
OKTÓBER 11.
Délelőtt 10-kor hajvágás.
 Douglas Murphy{186} különösen odavan, amiért elveszíti a
„függönyeit”. Bonyolult fiú – koránál jóval fejlettebb a szókincse, a
gondolkodása, az agykapacitása, de csupán annyi feladatot kap,
hogy fején egy kalappal üljön a földön, és „kövér arcát”
(természetesen nem igaz) mutassa.
Délután 4 – vissza az irodába. Megérkezik Emma és Phyllida. Ő
viszont csodásan néz ki az új, rövid hajjal.
OKTÓBER 12.
A Golf hotelban Emma és Phyllida ruhapróbája. Emma az én
pulóveremet nyúlja le a filmhez.
OKTÓBER 14.
6:25 – megszólal az ébresztőóra. A szálloda valamelyik másik
szobájában. Suttogó hangok, nyikorgó padló, távoli vécélehúzás.
Odakint még sötét van. A széles ablakokon kinézve nemcsak
Glenrothes fényeit, hanem az eget is látom – ami ijesztően tiszta.
Seamus minden bizonnyal az ablaktáblához nyomja majd az orrát.
És itt is vagyunk!
Este 11 óra – az indiai vacsora után vissza a szállodába…
Nagyszerű nap – mint az első nap a RADA-ban. Már napok óta
nyugalom van körülöttem – mintha a megfelelő emberek vennének
körül a megfelelő időben. Megcsináltunk pár nagyon jó felvételt,
néhány pedig nem sikerült. A dagály elhajtott minket, az ég pedig
visszacsalogatott.
OKTÓBER 17.
Lehetetlenül napos idő. Csináltunk egy felvételt Emmáról, amint
átmegy a hídon, de minden más értelmetlen lett volna. Némi ráhatás
után azt mondtam, hogy vonuljunk be.
A nap hátralévő részét meglehetősen jó csapatmunka töltötte ki.
Nagyjából 2:30-ig megállás nélkül dolgoztunk, és 6:30-ig a
fürdőszobai jelenet nagy részét meg is csináltuk.
Emma fantasztikusan követi az utasításokat jelenetről jelenetre.
Állj oda, nyisd meg a csapot, ülj le, hallgasd a zenét, sírj…
OKTÓBER 25.
Több ezer méternyi filmszalag vár arra, hogy egy sirály elvegyen
egy darab halat Douglas remegő ujjai közül.
 OKTÓBER 26.
Emma tényleg egy Rolls-Royce. Minden részletet tökéletesen
megcsinál a kamera számára. Minden gondolata tiszta és a helyén
van. Csak annyit kell tenni, hogy a hangja a középső regiszterben
maradjon ahelyett, hogy feljebb menne – azt hiszem, onnan jobban
tudja figyelni magát.
OKTÓBER 30.
A hely csodálatosan mutat – bravó, Seamus. (Az odavezető úton
segítünk felfordítani egy összetört kocsit. „Maga Alan Rickman?”)
OKTÓBER 31.
Az utószinkron gondjai. Megérkezik a dagály. Emma és Phyllida
úgy játssza el a jelenetet, hogy a víz a felvétel közvetlen közelében
csapkodja a partot.
Az ördög bújt belém. Nehezen rejtem véka alá a dühömet a
lehetséges leállások és az időjárás miatti elkerülhetetlen
kompromisszumok miatt.
5 körül. Joan [Bergin] feldíszítette a bárt halloween alkalmából.
Nem voltam bulizós kedvemben, és nem is sikerült jobban lennem.
9-kor lefekszem. Megviselt vagyok, és nem igazán tudok
értelmesen beszélni Sharmannel.
NOVEMBER 1.
Az alvás és a szél elfújta az egészet. E. és Ph. egész nap
nagyszerűen csinálja. Mi a titkuk? Kemények és derűsek.
NOVEMBER 2.
10 körül rátalálok Sharmanre a bárban – igen, várt már… Különös
fázisban van – egyszerre akar jelen lenni és elengedni a dolgot. A
kivágandó részekről reggeli közben megy az alkudozás.
NOVEMBER 6.
Tárgyalás A vasálarcos című filmről. Megint A négy muskétás??
Gondolom, A rettenthetetlen vezérli őket. Lehangoló. A CAA
[Creative Artist Agency] megkérdezte, mikor kezdem a forgatást. És
Clinton újra elnök.
NOVEMBER 15.
Este 9:30 – megérkezik Rima. Mint mindig, a dolgok nagy része
kisimul.
 NOVEMBER 17.
Reggeli a Rusacksban.
Végigsétálunk a Tűzszekerek{187} tengerpartján.
NOVEMBER 18.
Reménytelenül napos idő. Kék, kék égbolt. Jéghideg, de azért kék.
Haszontalan a számunkra. Hacsak Seamus ki nem tudja takarni a
napsütést.
NOVEMBER 19.
Vihar, szélvihar, jégeső. A stáb egész nap odakint…
Átvergődtünk egy csomó jeleneten, és elfogyott egy csomó
sütemény…, a vihar még mindig tombol…, vajon mivel vár minket
Természetanyánk holnap?
NOVEMBER 23.
8:30 – Parti a Rufflets szállodában. Fehér ejtőernyőselyem sátor.
Csodás ételek. Gyertyafény, borostyán, mesebeli fények, zene. Akár
egész éjjel táncoltunk volna, és ezt most, hajnali 4:04-kor írom,
úgyhogy majdnem egész éjjel táncoltunk is…
NOVEMBER 30.
Vissza Pittenweembe a helikopteres jelenetek felvételére.
Kiderül, hogy ez a nap sok más dolog mellett a teljesületlen
kívánságok napja lett. Ha nem lettem volna gyáva, és hamarabb
felszálltam volna a helikopterrel, jobb felvételeket csinálhattunk
volna. Az időzítés is előnyösebb lett volna. Ejha! Amikor végül
tényleg felszálltam, le tudtam lassítani a dolgot, és összeszedettebb
volt minden. Onnantól kezdve olyan volt, mintha egy rendőrös
filmet csinálnánk… Mostanra természetesen a nap is kisütött, plusz
az út is túl keskeny volt ahhoz, hogy meg lehessen fordulni, plusz a
pilótának is vissza kellett érnie Invernessbe délután 3-ig, mert
különben túl sötét lett volna már a leszálláshoz. Csak semmi stressz!
Beállítottuk a kamerát, és reménykedtünk. Aztán búcsút intettünk
Sheilának, aztán 2:50-kor visszaindultunk Pittenweembe. Amikor
odaértünk, Emma végigfutott a mólón, aztán köröztünk, majd
megláttuk Garyt{188} a küszöbön. Aztán fel és el a távolba. Őrültség,
de feldobódtunk.
DECEMBER 2.
 Hosszú jelenetek. Több oldal párbeszéd. Egy kis helyszíni
húzástól rövidebbek és konkrétabbak lettek. Sharman persze utálni
fogja.
DECEMBER 3.
Vacsora Emmával, Greggel, Phyllidával és Seamusszel. A fiatal
újságíró odakint ül és olvas. Gondolom, ez a lány valamikor
egyetemre járt, és tele volt ambícióval.
DECEMBER 4.
Emma utolsó napja. És ami azt illeti, Phyllidáé is. Joan [Bergin] és
Gabriel [O’Brien, jelmez-projektvezető] Elspeth & Frances babákat
készített nekik sok szeretettel. Amikor megmutatták őket, sírás és
hatalmas nevetés tört ki a konyhában.
DECEMBER 6.
Arlene gyönyörű a piros-arany asztalterítőben. De odakint már
mínuszok röpködnek. Ellie azt mondja: „Ha bekapcsoljuk a
melegítőket, nem látjuk a párát, amikor kifújja a levegőt.”
9:35 Az utolsó jelenet Arlene-nel. Az utolsó snitt a forgatáson,
majd 30 másodperc szünet következik a „hangulat” kedvéért.
Érdekes 30 másodperc. Egy pillanatra elgondolkodik az ember: mi a
fene volt ez?
Aztán ölelkezünk, pezsgőt nyitunk, mindezt jéghidegben,
miközben Arlene egy törülközőbe csavarva átsuhan a stúdión.
DECEMBER 7.
Emma telefonált. Én azt mondtam, „rendezned kellene”, ő meg
azt, hogy „először fel kell nőnünk egy kicsitt”. Kitartás – leginkább
erre van most szükség.
Búcsúbuli… Nagyszerű újra látni Douglas Murphyt és Sean
Biggerstaffet.{189}
Nem annyira nagyszerű sarokba szorítva lenni, amikor az ember
szabad akar lenni. De időre végeztünk, és kijöttünk a
költségvetésből. Hajnali 4:30-kor kerülök ágyba. Az lett, ami abban a
könyvben van – Rima megnyugtat.
DECEMBER 11.
Látogatás dr. Gaynornál, hogy megnyugtassam magam, nem
fagytak le az ujjaim (két lábujjamat egyáltalán nem érzem).
 Este 7 – Nicole Farhi karácsonyi partija… David Hare nem is
meglágyult, hanem egyenesen elolvadt a házasságtól, és a szerencsés
krapek most Peruban és Kolumbiában tölti a karácsonyt.
DECEMBER 30.
Anya megint kórházba került.
DECEMBER 31.
Belinda és Hugh jön át szilveszteri vacsorára. Helyes, jó dolog –
régi barátok, akik költöznek. Utoljára ünnepelnek ebben a házban a
szomszédainkként… Lily egyre gyorsabban nő, és problémás
gyerek. Jót eszünk. Jót beszélgetünk. Barátok.
 1997
LOS ANGELES, GOLDEN GLOBE – TILTAKOZÁS A
BELÜGYMINISZTÉRIUMNÁL – LEICESTER – A. R.
ÉDESANYJÁNAK HALÁLA – SCREEN ACTORS GUILD-
DÍJ – ANTHONY MINGHELLA – BAFTA – PETER
MANDELSON – MICHAEL KAMEN – VELENCE – RUBY
WAX – ELSIE NÉNI – RÓMA – VELENCE – DIANA
HERCEGNÉ – ROD STEIGER – BOSTON – CAMDEN,
MAINE – SÖTÉT ÖBÖL – DAVID MAMET – WYOMING –
NEW YORK – EDNA O’BRIEN

JANUÁR 1.
Az új év nem a Karib-tengeren indul. Az ágyban fekve merengek
a lakásról, szekrényajtókat nyitogatok, és molylepke ette lyukakat
találok az öltönyömben.
Az agyam fele a film [Téli vendég] körül forog – legalább a
fejemben próbálom életben tartani a kapcsolatot.
JANUÁR 4.
Az 1:45-ös vonattal megyek Leicesterbe és a kórházba. Anya
mélyen alszik, amikor belépünk a kórterembe. Finoman
felébresztjük, telerakjuk a kisasztalt keksszel és csokoládéval,
nézzük, ahogy varrogat, hallgatjuk a földszinten kiabáló idős nőt,
akit feltehetően átköltöztetnek valahova, pelenkát cserélnek neki,
vagy ki tudja, mi történik a függöny mögött – „Jaj, ne! Mama!
Mama!” Ettől eltekintve minden békés, Anya is nyugodtnak tűnik,
van egy kis arcszíne is.
JANUÁR 6.
6:30 – Az angol beteg… Bravó, Ant! Remélem, mindent megnyersz
ezzel a nagyszerű teljesítménnyel.
JANUÁR 7.
7:30 Babaház. Janet McTeer{190} alakításához hasonlót még nem
láttam életemben. Az első pillanattól kezdve lenyűgöző volt, ahogy
bepörgött a színpadra. Egyetlen másodperce sem szokványos,
egyetlen pillanatig sem hamis, mindig figyel, mindig reagál.
Csodálatos munka.
JANUÁR 17.
Délben a British Airways járatán repülök Los Angelesbe.
Megnéztem a Fújhatjuk! és a Lone Star – Ahol a legendák születnek című
filmet. Két, egymástól fényévekre lévő világ.
JANUÁR 19.
Délután 3-kor kocsival megyek Judyhoz, aztán felvesszük Louise-
t, és indulunk a Golden Globe-ra. Ian McK. nyert, mi is nyertünk, én
is nyertem! Vakuk, beszédek, el nem fogyasztott ételek, Stephen Rea,
Brenda Blethyn, láthatom, hogy Anthony nyeri a legjobb film díját –
hollywoodi felhajtás.
Vannak sötét szobák vagy sátrak is, amelyek tele vannak virággal,
és az emberek ott álldogálnak mellettük. Találkoztam Geoffrey
Rushsal és a feleségével,{191} mindketten egy kicsit feszültnek tűntek.
Azt hiszem, Geoffrey feleségének nincs ínyére, hogy köret legyen.
JANUÁR 23.
Valamikor 12 körül érek haza.
A nap hátralévő részében, miután a gépen elkezdtem olvasni A
járatlan út című könyvet, megpróbálom nem „késleltetni a
jutalmamat”, mint általában. Nem mintha túl sok jutalmam lenne,
amit késleltetni lehetne – a hűtő üres.
De sikerült elegendő mennyiségű élvezetes munkát találnom,
amelynek köszönhetően nem kell leülnöm és a levelezéssel meg a
forgatókönyvekkel bajlódnom.
A könyvnek igaza van – először a nehéz dolgokat kell
megcsinálni, máskülönben túl sok időt vesztegetünk el arra, hogy
megpróbáljuk elkerülni őket.
Hajnali 1-kor még mindig a levelekre válaszolok.
JANUÁR 24.
Délután 1-kor a Téli vendég vetítése. Van jó is, rossz is benne. Még
mindig van egy rossz érzésem, hogy nem jön át igazán az érzelmek
játéka. Vagy ez egyéni ízlés kérdése?
JANUÁR 30.
 Egyike azon napoknak, amikor az ember felváltva érzi magát hol
nagyon is felnőttnek, hol pedig egy kisfiúnak, aki a felnőttekkel teli
szoba egyik sarkában gubbaszt.
Reggel 9 – Channel 4… és az első vetítés a pénzemberek számára.
Többnyire csendben nézzük (én természetesen magamban
elképzelem a megfelelő színeket, zenét stb. stb.). A szürke
szarvasbőr fotelek felől halk nevetés hallatszik. Utána rendkívül
veszélyes csend a liftben. „Igazán nagy hatású” – jegyzi meg Sharon
H. Isten áldja meg érte. Az irodában megtöröm a csendet. „Szóval,
mondjon bármit, amit szeretne.” És mondott.{192} Egész nap a
szilánkokra tört lelkemet rakosgattam össze, de természetesen
rendben van ez így. Most kezdődik a kaland. Légy kitartó és
fáradhatatlan, találd meg a filmet!
JANUÁR 31.
4:30 – A Belügyminisztériumnál csatlakozunk a Chris M., Harold
Pinter, Denis L[awson], Sheila G[ish], Richard W., Frankie de la T.
{193} és több más barát alkotta társasághoz, hogy tiltakozzunk a

rochesteri börtönben élő politikai menekültek fogva tartása ellen –

ők mind éhségsztrájkot kezdtek egyébként. Végül néhány fotós is
arra tévedt. Szétfagytunk.
FEBRUÁR 8.
Leicester. Anya körül infúziós állványok, az arcán oxigénmaszk.
FEBRUÁR 9.
Reggel a szállodában elejétől végig átolvasom az újságokat.
Kórház. Michael, Sheila, David és Chris már ott van. Rima később
érkezik.
Anya meg van róla győződve, hogy az orvos szándékosan
félrekezeli őt és a többi beteget, mert „a toryk vezetője akar lenni”, és
tud Rima politikai ambícióiról… Vicces, de nagyon elkeserítő, ha
arra gondolok, hogy ez az egész a fejében kavarog, és boldogtalanná
teszi.
FEBRUÁR 10.
Anyának nyilvánvalóan rossz éjszakája volt… Az orvos nemigen
reménykedik, és ez a csodálatos lélek lassan elég a szédüléssel és
nehézlégzéssel töltött időszakok alatt.
 FEBRUÁR 11.
Kórház.
Utólag minderről írni szinte lehetetlen. A magasságok, a
mélységek, a zaj és a csend egy végtelen grafikont rajzol ki, amely
egyáltalán nem igazodik a naplóbejegyzések formájához.
Vissza Londonba.
FEBRUÁR 12.
Este 8-kor vonattal Leicesterbe.
A kihalt büfében ténfergés után az éjszakát az egyik kórházi
lakásban töltöm. A 20-as kórteremben lefognak egy férfi beteget, aki
torkaszakadtából üvölti, hogy meg akarják ölni. Tehát itt vagyunk,
mi, testvérek együtt, és Csehszlovákiában érezzük magunkat.
FEBRUÁR 13.
Anyának most vannak békés, éber időszakai is, de ezeket egyre
gyakrabban szakítja félbe a levegőért folytatott küzdelem. Az orvos
morfium adásáról beszél. Aztán meg is teszi. Amivel új felállás
kezdődik. Alvás, remegő szemhéjak. Távolba merengő tekintet.
Ebédidőben kimegyek a helyi boltba (nagyon Poliakoff-szerű,
szélfútta, lehangoló), hogy pár tiszta alsónadrágot és zoknit
szerezzek.
Végül a józan ész arra késztet minket, hogy elmenjünk enni
valamit a Gyngellbe. A Premier Lodge szállodalánchoz tartozik – a
lábam automatikusan a recepcióhoz visz, és mindannyian
bejelentkezünk. Forró zuhany, törülköző, tévé.
Vacsora után visszamegyünk a kórházba. Amikor odaérünk,
Anya épp felébred a morfiumos álomból, a mennyezetet nézi – a
fátyolos tekintet talál ott valami érdekeset a számára. Rémes,
szívfacsaró végignézni.
FEBRUÁR 14.
Sheila születésnapja van – Anya kér egy fotót, amin mind rajta
vagyunk –, hirtelen a polaroid jut csak eszembe. Volt értelme a
tegnapi sétának, ebédidőben elmentem egy Dixon’s mellett.
Megvettem a készüléket, megcsináltuk a fotókat, betettem őket egy
műanyag keretbe, és miután Anya végignézte, ahogy a papírokon
előbújnak az alakok, felállítottuk őket az asztalkára. Sheila megkapja
a polaroidot születésnapi ajándék gyanánt. Ezt az ebédidő alatti
alvás nagyra értékelt nyugalmában írom. A villanyokat lekapcsolják,
a függönyöket behúzzák, csak a kórteremben működő
oxigénmaszkok és porlasztókészülékek egyhangú zúgása és
berregése hallatszik. Anya hol kinyitja, hol becsukja a szemét, a
mellkasa emelkedik és süllyed – és ez az egész egy percről percre
ismétlődő ritmust alakít ki.
Vacsora a Gyngellben – Valentin-nap az étteremben/bárban/a
gyerekeknek kialakított játszósarokban/bárhol. Ilyenfajta
agyszüleményt csak az angolok tudnak kitalálni. A távolból
hallatszó szaxofon és vokál meg a Lady in Red digitális playbackje
gond nélkül összesimul Kenny G.-vel vagy az indiai étellel, amit az
asztalunkra tesznek.
FEBRUÁR 15.
A reggeli egy kicsit civilizáltabb ügy. Kevesen vannak, odakint
süt a nap a gyepre, kávé, tojás, pirítós. Elronthatatlan. Még a nem
tágító sajtós őrület sem rontja el – hogy ugyanis én játszanám a Ki
vagy, doki?-t…
És ismét a kialakult rutin. Egy kis csevegés, mosolygás, céltalan
tekintetek, üldögélünk, olvasgatunk, bemegyünk a közös váróba,
kávézunk, beszélünk a nővérekkel, újra csak üldögélünk. Anya néha
békés, időnként nagyon is nyugtalan. Újra porlasztásban kapja a
gyógyszereket, és újabb injekciók érkeznek. Néha átjut pár kedves
pillanat ezen az egész borzalmon. Tegnap egész nap mosoly ült a
szemében és a szája sarkában. Ma megint körbenézett, és
megszámolt mind a négyünket. A gyerekeit. Ezt mondta. De ma
nagyon keveset beszél. Számol, aztán néz, és végül elalszik.
FEBRUÁR 16.
Utólag írok.
Nem tudunk aludni Rimával.
7:15-kor kopogtatnak – Michael hangjából (de az is lehet, hogy
már a kopogtatásából) tudom, hogy Anya meghalt.
Michael beront a szobába, és vigasztalan, amiért úgy halt meg,
hogy nem voltunk mellette. De akkor is megtörténhetett volna, ha
éppen iszunk egy teát, vagy kint vagyunk a folyosón, esetleg egy
másodpercre elfordulunk valamiért… De persze semmi sem veszi le
rólunk a lelkiismeret-furdalás terhét. Összeszedjük magunkat, és
indulunk a kórházba, ahol már vár minket Joyce nővér. Akkor halt
meg, amikor elfordult egy pillanatra. Anya elfoglalta a teret. Most
már hónapok óta próbálom felkészíteni az agyamat, és most, ahogy
ezeket a sorokat írom, még mindig nem tudom, mennyit fogadtam el
az egészből, de amikor beléptem a függöny mögé, és megláttam
sárgás arcát és mozdulatlan testét, az nem olyasmi volt, amire az
ember bármikor is fel tudna készülni.
FEBRUÁR 17.
11:30 Épp elértem a londoni vonatot. Ezt az utat tényleg
elpróbáltam. Csak ültem, és csendesen olvastam, míg odakint
elsuhantak mellettünk a mezők.
FEBRUÁR 18.
Daviddel és Michaellel elmentünk a temetkezési vállalkozóhoz.
Ezen a napon megpróbáltuk összefogni a sok különálló szálat…,
templom, temető, Kew, lelkész.
Délután 3-kor elmentünk a Kew-ba – gyönyörű helyiség. Újra úgy
érzem, ráerőltetem az ízlésemet egy helyiségnyi emberre, akik
feltehetően halk hangokat és sonkás szendvicset várnak, miközben
én egy vonósnégyest és Gershwint javaslok halas rakottassal.
Gyönyörű nap van, kinyitjuk a pázsitra nyíló, kétszárnyas
üvegajtókat, és minden meg van bocsátva.
Megtaláltam, mit fogok szavalni a szertartáson: a Barry Island{194}
verset. Ha végig tudom mondani…
FEBRUÁR 19.
7:30 David és én elmegyünk John Simmonds tiszteleteshez – a
háza egy metodista pap jellegzetes otthona. Anyáról beszélgetünk,
és megnézzük az új Rivercourt-templomot – valóban szinte
felismerhetetlen. Az ember fiatalságának helyszíne nem tud egy az
egyben visszatérni, mert annyi minden megváltozott. Vagyis
pontosabban annyi mindent megszépítettek.
FEBRUÁR 20.
1:30 Ebéd az Atlanticben. Én csak hallgatok. Az Oscarról van szó.
Például, hogy jövőre is lesz.
 FEBRUÁR 23.
A rózsák, amelyeket Lindsay és Hilton küldött, nagy örömöt
okoztak. A sokféle szín és illat szinte rabul ejti az embert. Azon
kapom magam, hogy megpróbálok minden árnyalatot és harmóniát
az emlékezetembe vésni.
Ui.: Telefonüzenetben értesítenek, hogy elnyertem a SAG díját.
{195} Ezt színészek ítélik oda egymásnak.

FEBRUÁR 25.
Délután 2-re kell menni a Kenyonhoz [temetkezési vállalkozás] a
Rochester Row-ra, a templommal szembe. Ami elég kellemes
meglepetés volt a háttérzenével együtt.
Anya szépen néz ki a ruhájában. Elkészült, és megbékélt a
világgal.
FEBRUÁR 26.
Anya temetése.
Ezek elég sötét és nehéz szavak, vagy azok lehetnének. Igazából a
nap tele volt virágokkal, könnyedséggel, a pázsitra sütő
napsugarakkal, és a Rivercourt-templomban rengeteg nárcisz
pompázott.
Nagy köszönet John Simmonds tiszteletesnek, aki könnyed, de
lényegre törő beszédet mondott, és utána mindenki tudta, miért
voltunk ott.
Minden abszolút Róla szólt. Neki szólt. A fényképe ott állt az
asztalon, a vonósnégyes halkan Portert és Gershwint játszott. Végül
valódi ünneplés következett – az emberek bizonyos értelemben
boldogan mentek haza, kezükben virággal.
Megkaptad a végső tisztességet, Anya. Szeretettel.
MÁRCIUS 19.
11:30 David Aukin és Allon Reich [filmproducerek] a Channel 4-
nál. Tudják, hogy vékony jégen járnak, de ami azt illeti, teszünk pár
jó és hasznos lépést is. Én pedig újabb részeket vágok ki…
MÁRCIUS 20.
Hangmunkálatok Emmával és Phyllidával – ami rémálom
mindkettőjük számára, de szinte soha nem lankadó humorral és
jókedvvel végzik. Fogalmam sincs, hogy csinálják… Emlékszem
mások néhány múltbéli hisztériájára a stúdióban – mikrofonok
csattantak a hangpulton stb. stb.
8:15 Belinda, Hugh és Ruby. Túl sok bor. Megint. És pár ismerős
ház meglátogatása. De ők barátok, akiket szeretek, szóval, nem
számít – néha igazi komikus energia szabadul fel. Ritka, csodálatos.
MÁRCIUS 24.
Hajnali 2 óra, nézem az Oscart.
Ki van ott. Ki nincs. Ki nyer. Kinek kellene nyernie. Kinek nem
kellene. És ki mit visel?
Ant, Saul és Walter{196} – bravó!
MÁRCIUS 26.
Este 7-kor Lear király a Nemzeti Színházban.
Richard Eyre megint mindenütt ott van. Elképzelésem sincs, mi a
célja. Ian Holm csodálatos az apró kis szerepben, de túlságosan
tudatában van annak, mekkora hegyeket másztak meg a többiek.
Inkább a saját dombjaira kellene figyelnie.
ÁPRILIS 4.
2:30-kor vetítés.
Késve kezdődik. Csapnivaló a hang. A zene olyan, mint egy
kokós elkésett gondolatai. A pénzügyesek úgy ülnek a helyükön,
mint a Mount Rushmore szobrai. A poklok pokla.
ÁPRILIS 7.
A dolgok valahogy mégiscsak elkezdenek összeállni (a
vágószobai értelemben). Miért tartott ilyen sokáig, hogy megtaláljam
a szabadságot ezzel a filmmel kapcsolatban? Az az érzésem, hogy
először tökéletesen birtokoltam, most pedig elengedem. Mintha
jojóznék.
ÁPRILIS 9.
Hosszan beszélek telefonon Anthony Minghellával. Visszatért a
valóságba, és valami kocsibiztosítással bajlódik. És szán időt rá,
hogy megerősítse az elszántságomat.
Később átfutom a rajongók leveleit – egy nő azt írja, látta az
Értelem és érzelem című filmemet, és arra kíváncsi, hogy Angliában
még mindig meghajolunk-e, ha belépünk egy szobába.
ÁPRILIS 12.
 Ebéd a Mezzóban.
Észreveszem Andrew-t (a Raszputyinból). Miután integetek neki,
a társasága kényszeredetten mosolyog, odajönnek, én pedig az
utolsó pillanatban észreveszem, hogy Christian Slater is ott van –
ami azt jelenti, hogy Radha B.{197} is velük van. Kifelé menet olyan
nyíltan néz át rajtam, hogy igazából nagyon megdöbbenek.
ÁPRILIS 13.
Old Oak Common Lane 175.{198} David, Michael, Chris és
jómagam nyitogatjuk a fiókokat, nézegetjük a fényképeket, van, amit
selejtezünk, van, amit megtartunk. Semmi olyasmit nem dobunk ki,
amihez valamilyen emlék kötődik. Régi villanykörték,
ajándékkötöző masnik, a születési anyakönyvi kivonatok. Bármerre
néz az ember, egy élet kézzelfogható bizonyítékait látja. Az Anya
zongoravizsgájáról készült tanúsítvány az alsóneműk közé
keveredett; a régi drámaosztályomról készült fotóimat a lépcső alatt
találjuk meg. Egy hihetetlenül megható levél Kevin Costner
feleségének; a magány egyszerű kifejezése. Leültünk a kertben, és
együtt ebédeltünk. Ezek azok a dolgok, amelyekbe kapaszkodni
lehet.
ÁPRILIS 15.
Még sokat kell dolgozni a zenén.
ÁPRILIS 18.
8:30 Roger Graef{199} születésnapi partija.
Beszélgetés, pizza. Helena Kennedy és Iain Hutchinson, Janet
Suzman, Peter Eyre,{200} a BBC emberei, újságírók, Eve Arnold{201}
stb. stb. Nagyon „Blair estéje / Sztálin a trónon” – annyira más, mint
1992-ben. Ha a toryk nyernek, ezúttal senki se lesz csalódott, épp
csak beletörődik, vagy felül egy gépre.
ÁPRILIS 25.
2:30 RADA Tanácsülés. Attenborough, mint mindig,
megdöbbentően tényszerű és határozott. Mi, többiek csak totyogunk
mögötte.
ÁPRILIS 27.
Délután 5-kor Royal Albert Hall – Tarával.
 Bettina Jonic Weillt, Heinét, Brechtet énekel. Bettina saját maga
legnagyobb rajongója – és jogosan. Ritka látvány egy ilyen igazi
művész. Nem kell ahhoz folyékonyan tudni németül, hogy érezze az
ember a kitaszítottság és elidegenedés hangját.
ÁPRILIS 29.
6:15 Kocsi érkezik, irány az Albert Hall és a BAFTA.
Találkoztam Kate Winslettel – nem tudtam megpuszilni, mert
tönkrement volna a sminkje. Diana Ross mögött álltam a díj
átadásánál – de nem állhattam nagyon közel hozzá, mert ráléptem
volna az uszályára. Anthony M.-nek adtam át a díjat. Egy asztalhoz
kerültem Ken Loachcsal, aki megmutatta, hogyan kell kiharcolni a
részesedést úgy, hogy ne is tűnjön harcnak…
ÁPRILIS 30.
8:30 Columbia TriStar – Mike Newell vetítése: Donnie Brasco.
Briliáns rendezés és színészi munka. Mike nagyon jól érezte magát.
MÁJUS 1.
A választások napja. Éget a nap.
10:30 Helena K. és Iainhez megyek.
És kezdődik a buli. Ahogy megtelnek a parlamenti ülések, csak
arra tudok gondolni: „Valaki mondjon köszönetet Neil Kinnocknak.”
Az emberek éljeneznek, nevetnek, van, aki sír. „Nem hiszem el!”{202}
– hangzik mindenfelől kitartóan.
MÁJUS 2.
A legragyogóbb nap.
Virágot küldtem Neilnek, Barbara Follettnek és Peter
Mandelsonnak. Csak az öt évvel ezelőtti napra tudunk gondolni.
Minden annyira más. Végre úgy érzem, lélegzik az ország. Bárcsak
sokáig tartana!
Este 7-kor Peter M. telefonál, és megköszöni a virágokat. Azt
mondja, sírva fakadt, amikor meglátta őket. Megkérdeztem, hogy
érzi magát. „Furcsán.”
MÁJUS 15.
12-kor találkozó Michael Kamennel.
Hála istennek, Scott átjött délután, ő a bíró. Könnyen lehet, hogy
ez a legkeményebb emberi viszony a filmünk vonzáskörében.
Michael zseniális, de olyan ez az egész, mintha el kéne kapni egy
pillangót. Önfejű, szétszórt, végletesen egyéni, ösztönös – és ezeket
váltogatja. Próbálok nyugalmat erőltetni magamra, és Scott
irányítására hagyatkozva végül nagyszerű eredményre jutunk.
Valahol még Michael is örömét leli az egészben. Hazafelé rájövök,
hogy ismeretlen vizeken hajózom. Nem nagyon szokás így dolgozni
– mea culpa.
MÁJUS 16.
8-kor felvesznek, megyek a lutoni repülőtérre, majd Velencébe.
Paul Allen{203} extravagáns világa.
MÁJUS 17.
Reggel 6 óra. Amíg még emlékszem a dolgokra. Idefelé jövet a
repülőn találkoztam Bryan Ferryvel, Mimi Rogersszel, Dave
Stewarttal, Geena Davisszel, Sydney Pollackkal, Jerry Hall-lal,
Siobhan Fahey-vel{204} – igazán különleges hétvége elé nézünk.
Hogy gondolhattam valaha is, hogy nem jövök el? Nemcsak a
legtöbb nagy nevet felvonultató eseményről van szó (tegnap este a
fenti lista kiegészült a következőkkel: Robin Williams, Barbara
Hershey, Michael Keaton, Szeles Mónika, John McEnroe, Albert
Brooks,{205} Jim Brooks,{206} Carrie Fisher, Ruby, Fran Liebowitz,
Michael és Sandra K. stb. stb.).
Ezt most a Londra Palace hotel erkélyén írom reggel 6 órakor.
Végignézek a Canal Grandén, ahogy lágyan, kényelmesen, lassan
életre kel. Ez a hétvége tele lesz kitörölhetetlen képekkel. Tegnap
este a Scuola Grande San Rocco termeiben Tiepolók, Tintorettók
függtek mindenütt, miközben Albinoni és Vivaldi szólt a háttérből.
Vörös bársony és Harry bárja.
MÁJUS 17.
7:30 Pezsgőt hoznak a szobába, de egy kicsit iparkodnunk kell,
hogy elkészüljünk. És elkezdődik. Le a szálloda halljába, aztán ki a
gondolákhoz (még több jégbe hűtött pezsgő). A konvoj kisiklik a
Palazzóra, ahol harsonások, egy tűznyelő és egy táncos üdvözöl
minden érkezőt. A bejáratnál bejelentik az emberek nevét, Paul
Allen és Szeles Mónika üdvözli a vendégeket. Mindenki ragyogóan
néz ki a tollas maszkokban. Az emeleten már elkezdődött a
végtelenített vacsora, egy operaénekes énekel. Santana egy emelettel
feljebb játszik Dave Stewarttal, Noel Reddinggel,{207} John McEnroe,
Paul A. és Harry Shearer{208} a háttércsapat.
Később a bárban Patti Smith énekel nekem.
MÁJUS 18.
12-kor leviszik a táskákat, és egy csónak elszállít minket a
Ciprianiba villásreggelire. John és Di Carling [régi barátok]
felbukkan a hallban – Di születésnapja van. Nagyon adekvát a
körülményekhez képest – Peter Gabriel, Trudie és Sting, Eric Idle,
David Geffen, Barry Diller,{209} Penny Marshall, Laurence Fishburne,
Terry George [egy éjszakai mulató tulajdonosa], Maggie Renzi{210} és
így tovább. Mindenkinek megvan a saját, jól meghatározott imázsa,
amihez ragaszkodik. 4:30-kor beszállunk a csónakba, és indulunk a
repülőtérre. Nizza → London.
MÁJUS 21.
A tisztító felkeresése alkalmas program arra, hogy kitisztuljanak
az ember gondolatai is.
JÚNIUS 6.
Michael zenéje vadul csapong úgy a tónusát, mint a hőfokát és az
érthetőségét tekintve. Újra fel kell majd vennünk.
JÚNIUS 23.
11 körül a Whitfield stúdióba megyek. Újabb huzakodós nap
Michaellel és Steve-vel.
JÚLIUS 2.
12-kor átjön Ruby egy kis forgatókönyves inspirációért – Jennifer
Saunders nem szállítja az árut elég gyorsan. Rubes türelmetlen, mint
mindig, kell neki az EREDMÉNY, soha nem ért semmit abból, hogy
vannak FOLYAMATOK. Máris a Spotlight (Reflektorfény) írói
verzióját lapozgatja.
JÚLIUS 3.
2:30-kor felveszek egy televíziót a Video Cityben, majd
elszállítom Arwen Holmnak a St. Mary’s kórházba. Egy kisebb
szobában találom, épp a frizuráját csinálják – fekszik, és be van
borítva műanyaggal. Csak frissen festett fekete haja látszik. A
folyamat nagy ügyességet kíván a fodrász részéről, aki vidáman
csacsog a kórházi halottasházban végzett munkájáról. „Szeretem –
nem beszélnek vissza.”
JÚLIUS 6.
Hosszan beszélek telefonon Rubyval. Olyan sok az előzmény,
hogy szerintem csak be kellene fogadnunk az egészet, és tovább
kellene lépnünk. Ruby szemmel láthatóan elemezni akar. Nem
hiszem, hogy ez bárhová is vezetne – leszámítva persze hogy a saját
lelkünk felé.
JÚLIUS 10.
Miközben taxit kerestem, belefutottam egy fickóba, aki
reklámkártyákat osztogatott – kiszállnak a kezemből, ő pedig
erőszakosan néz rám, és azt mondja: „Vegye fel őket!” Ezúttal
valami odabent arra késztet, hogy ne vitatkozzam. Elismerem, hogy
én voltam ügyetlen, és hogy nem volt szándékos, aztán csendesen
odébbállok. Tudom, hogy egy másodperc töredékére voltam egy
igazi, durva dulakodástól.
JÚLIUS 14.
Este 7-kor a The Guardian nyári partija a Festival Hallban. Nagyon
látványos. Van egyfajta mattrészegség, amit csak az újságírók
ismernek.
JÚLIUS 29.
A Downing Street 11.-ben Gordon Brown, Chris Smith{211} és Tom
Clarke{212} tisztelgése a filmipar előtt. A szokásos témák… Egy
csodás pillanatban gyorsan körbevezetnek minket a Downing Street
10.-en és 11.-en – a kabinetirodán, az ebédlőn stb., majd elszelelünk.
AUGUSZTUS 3.
3-kor látogatás a St. Mary’s kórházban. Arwen.
AUGUSZTUS 4.
A nap, amelyen az események, a telefonhívások okozta
frusztrációk, valamint a vegytiszta szomorúságok és örömök
egymást váltogatják…, miközben próbálunk valamilyen nyaralást
összehozni, de filmfeliratokat is nézegetünk. David végül elér, és
elmondja, hogy Elsie néni tegnap meghalt. A tegnapi naphoz nincs
értelme bármit is írni – úgy tűnne, mintha valami rossz előérzetem
lett volna. De azt tényleg éreztem, hogy valami nem jó.
AUGUSZTUS 5.
Este 7-kor a Chelsea Mozi. Mr. Bean.
Kétségtelenül rossz helyen ülünk Mel Smithszel és Rowan
Atkinsonnal a hátunk mögött. Erőltetett nevetéseket produkálunk,
hogy azt üzenjük, minden oké. Egy egész zacskó M&M’s cukorkát
megettem.
AUGUSZTUS 13.
Peter Mandelsonnal a küzdelmeiről beszélgettem. Tényleg
lehangoltnak tűnik, a sajtóban sok támadás érte. Én a melegről és a
konyhákról beszélek, de valamiről nem esik szó: fel kellene ismernie,
mennyire magának köszönheti ezt az egészet.
AUGUSZTUS 14.
7:55-kor repülök Rómába.
11:20-kor Claudio felvesz minket, és nyugodtan, gyorsan elvisz
Todiba. 8:30-kor vacsora a szállodában. Végre-valahára. Fél órát
kellett várni az étlapra, majd újabb fél órát az ételekre.
AUGUSZTUS 15.
Autóval Assisibe.
Az orrunkat követve találunk ebédet: pár lépcső lefelé, aztán
végig a sikátoron…
Ebéd után a Assisi Szent Ferenc-bazilika, és a szent életét
ábrázoló, csodálatos Giotto-freskók.
AUGUSZTUS 20.
Róma.
Kikecmeregtünk az ágyból, és fél 9-re a Sixtus-kápolnához álló
sornál voltunk. Már legalább 150 méter embertömeg kígyózott a fal
mentén. De különösebb gond nélkül bejutottunk… Bárcsak lett volna
bátorságom lefeküdni a földre és bámulni a mennyezetet, vagy
valami gurulós kocsira heverni, ahogy talán Michelangelo is tette!
Amikor kisétálunk, úgy érzem magam, mint egy csodálatos emberi
lény.
3:40-kor vissza Londonba.
AUGUSZTUS 26.
 9:30-kor Alastair Morrisszal találkozom a Téli vendég fotózása
miatt. Háromórányi munkáért egy vagyont kap, ráadásul Emma
nem nagyon akarja megcsinálni. Megnézi a képeket, és azonnal arra
mutat, ami a kettő közül tetszik nekem. „Mi a baj ezzel?” Tényleg,
mi is. Alastair elbűvölő, hatékony, és ahogy gondoltam, nem a
megfelelő fotós abban az esetben, ha valaminek frissnek kell lennie,
és tele kell lennie finom rezzenésekkel. Klasszikus és fegyelmezett.
Azt leszámítva, hogy kéne egy kitétel a szerződésbe, nem tudom,
mit csináljak.
AUGUSZTUS 27.
8:45-kor kocsi jön értem, indulás a Heathrow repülőtérre.
Megtalálom Phyllidát és Emmát. Aztán megtaláljuk a velencei
gépet… Vidám repülés, vidám hajóút a Gritti-palotához.
Este 9-kor taxi a Danieli hotelba. Emma egy kicsit vonakodó
kedvében van ma, akarja is, meg nem is, de egy kis gyengéd
rábeszélés után beszáll a vízitaxiba, és eljön Ed és Kevin
vacsorapartijára.
AUGUSZTUS 28.
Délelőtt a Hotel des Bains-ben – sikerül nem felismerni Jane
Campiont, amikor odaköszön. Először azt hiszem, Streep az, csak
rövid hajjal, de aztán eszembe jut, hogy ő Írországban van – de
akkor ki az? A zsűri elnöke, ki más.
Délután 1-kor ebéd a Hotel des Bains medencéje mellett. Arlene, a
fiúk, a szüleik… Jane Campion…
8:30–9-ig Újabb séta a vesztőhely felé. Az estét némiképp
beárnyékolja, amikor Ruth Vitale [filmproducer] mesél a vegyes
kritikákról, valamint az, hogy Ed csak a marketingmegbeszélésekre
tud gondolni.
A film bátortalan, a hang – egy óriási összevisszaság. Teljes
elkeseredésben nézem, megadom magam a sorsnak.
Az este végén eláraszt valami megnevezhetetlen sötétség. A Fine
Line [produkciós cég] máris bizonytalankodik, azt sem tudják, merre
nézzenek – erősödik a jellegzetes „felelősségelhárító” hozzáállás.
Néha annyira gyűlölöm ezt a világot!
AUGUSZTUS 29.
 Alig tudok aludni. Mély szomorúság, mondhatni, depresszió
telepszik rá mindenre. Valami gumikötél kéne, ami kirángat ebből az
állapotból a délutáni interjúkra.
Először 11-kor beszélgetek Judyval és Patrickkel. Valamit
mondani kell A szentfazékra. Mennyi munkát utasíthatok még vissza?
Időközben befutnak a vegyes kritikák, amennyire meg tudom
ítélni. Van, aki érti, van, aki nem. Kezdem átrendezni az agyam.
Újra.
Hónapokat kellene pihennem.
AUGUSZTUS 30.
Ebédidő a Visconti szalonban, a teraszon madarak, a távolban
Velence. Az egész olyan, mint egy groteszk háttér a véget nem érő
kérdésözön és fényképezőgép-csattogtatás mögött. Milyen ijesztő, ha
természetesnek vesszük Velencét.
Amikor hazaérünk, az a hír fogad, hogy Mary Selway{213}
kórházba került, miután kiugrott a helyéről a nemrég kapott
csípőprotézise. Szörnyű fájdalomról és késlekedésről szóló
horrortörténet. Lelkiismeret-furdalásom van – én győztem meg,
hogy jöjjön el.
AUGUSZTUS 31.
A megnevezhetetlen érzés még mindig rajtam van, a csendes
szomorúság átadja helyét a borzalmas megdöbbenésnek, amikor
reggeli közben megérkezik Sean és a családja, és elmondják, hogy
Diana hercegné meghalt. Egy pillanatra azt hittem, valami viccről
vagy szójátékról van szó. Nem – itt, a Gritti-palota teraszán, a
ragyogó napsütésben, a világ kétségkívül egyik leggyönyörűbb
helyén a hír brutális, de igaz.
Emma, Phyllida, Rima és jómagam kábultan megyünk az
Accademiára, de ez a legjobb, amit tehetünk – megnézzük
Carpaccio, Tintoretto, Veronese képeit. Phyllida végül összeomlik.
Az ember soha nem tudja, hányadán áll vele. Mindig mosolyog és
mindig szomorú egyszerre. Mindhárman elmegyünk Maryhez a
kórházba. Mosolyog, az egész teste gipszben van (miután hála
Emma diplomáciai érzékének, átverekedjük magunkat az utálatos
nővéren). Hat ülést kivesznek a hétfői gépről.
 5:30 Csónakkal a repülőtérre, magángép, majd kocsi a Country
House hotelba.
SZEPTEMBER 1.
A szálloda parkja messzire elnyúlik, mindörökre Anglia…, egy
kellemes vidéki kocsmában ebédelünk, lélegzetelállító út
helikopterrel a Heathrow-ra: ismét egy olyan kocsi viszi haza Rimát,
amely korábban Erzsébet királynőé volt. Az Air Canada csupa
kellem.
Az újságok tele vannak a hírrel. Diana képei elárasztják a lapokat,
az utcákon virágszőnyeg. Igaz – kialudt egy fény. Megszületett egy
legenda.
A 4:45-ösből 5:30-as lesz Torontóba. Remélem, kezelni tudom a
következő néhány napot különösebb zaj és hülyeség nélkül.
SZEPTEMBER 2.
Díjak és vetítés. Milyen egyszerű szavak erre az óriási
horrorshow-ra. Már érkezéskor volt valami kaotikus a levegőben.
Aztán elkezdődött a lökdösődés és nyomulás. A fesztiváligazgató
végtelenül udvariatlan (Rod Steiger megerősíti, amikor beszélgetek
vele a színfalak mögött), és tankönyvbe illő, hogyan nem szabad
bemutatni ezt a filmet – nyugtalan közönség, zaj, hangzavar.
SZEPTEMBER 3.
Beszéltem Rubyval – szépen beszélt Dianáról.
A Le Devoir-ban megjelenik egy borzalmas fotó. 9:45-kor indulás
Los Angelesbe.
A gépen Steigerrel beszélgettem. Vagy inkább csak hallgattam őt.
És miért is ne? Bárcsak lett volna egy magnó nálam! Sokat beszél
Brandóról, és hogy először 44 évvel azelőtt találkozott vele egy
montreali kínai étteremben. Meg arról, amikor Brando azt mondta
Val Kilmernek: „Nem tetszik a hangja, nem tetszik az arca, nem
tetszik, ahogy játszik. Maga nem tetszik nekem…” Mesél az élő
tévéfelvételekről és arról az emberről, aki a repülőgépes jelenetben
elfelejtette a szövegét, és azt bökte ki: „Ez az én megállóm, most
leszállok.”
10 000 méter magasan vagyunk, amikor elmeséli, hogy a stúdió
vezetője azt mondta neki: „Tudna déli akcentussal beszélni?” (Forró
éjszakában – Oscar-díjat kapott érte). Igazi kincsesbánya.
SZEPTEMBER 4.
Újra elolvastam A szentfazekat – nyilvánvalóan NEM. Adjatok egy
másik munkát és egy másik zsák pénzt egy másik színésznek. Hol
van ennek az egésznek az értelme? Állítólag a Varietyben megjelent
kritika CSODÁS! Én azt mondanám, irigykedő.
SZEPTEMBER 5.
Roland Joffé és Susi gyönyörű Bel Air-i házában telepszünk le,
hogy megnézzük Diana temetését. Alig beszélünk délelőtt 11 és
délután 5 között. Nem csak utólag gondolom azt, hogy valami
rendkívülit láttunk. Muszáj volt odafigyelni az egymás után sorjázó
képekre. A percenként megszólaló egyetlen harangütés, az emberek
teljes odaadása kortól, nemtől, bőrszíntől függetlenül. Nagyon is oda
kellett figyelni mindenre – meg kellett jegyezni! Erre majd emlékezni
kell! Mire Charles Spencer beszéde következett, már láttuk, ahogy
megfordul a történelem, és a jövő talán átírja önmagát: Vilmos 25
évesen király lesz, az apját pedig eldugják Highgrove-ba a
rózsakertek mögé? Elég látványos és megindító az egész, még Elton
John is elérzékenyül. A taps és a virágdobálás spontán jeleneteket
teremt. Az emberek az apátság körül álldogálnak, a palota nem
akarta elengedni a dolgot. Csodálatos, hogy valaki, aki ilyen
közvetlen, így össze tudta hozni ezeket a lelkeket.
SZEPTEMBER 7.
A Mark hotel, majd vacsora. Coco Pazzo – borzalmas East Side,
halálosan puccos. Paula Poundstone [standupkomikus] átjön egy
Billy Joel-típusú asztaltól, hogy megkérdezze, ki is vagyok…
Elképesztő udvariatlanság, de később a vezető odasúgja, hogy
kifizette a számlánkat.
SZEPTEMBER 9.
Irány Boston, interjúnap. Rendben van, eltekintve attól, hogy
folyton a Drágán add az életed!-ről kérdeznek, és ez végletesen
lehangol. Már látom a kicsavart, zavaros címeket… Drágán add az
életed, balek!
SZEPTEMBER 19.
 Vacsora Liammel, Natashával, John Cleese-zel, Ewan
McGregorral, Eve-vel [a feleségével], George Lucasszal, Miával és
Natasha nővérével, Catherine-nel. Mr. McG. csak magával van
elfoglalva, de mivel olyan, mint egy kisgyerek, ez valahogy nem
visszataszító. De hogy fognak ezek az emberek bármivé is fejlődni
35–40 éves korukra? Ijesztő, mennyire ki kell használniuk a felszínes,
gondtalan és könnyelmű 20-as éveiket.
SZEPTEMBER 22.
8-kor az Orsinóba Michelle Guishsel, vacsora Lindsay Dorannel,
Emmával, Greggel, Kate W.-vel, Imogen S.-szel, Emma J.-vel, Pat
Doyle-lal{214} és végül Trevor Nunn-nal. Az autogramvadászok
vágyálma. Még a pincér is meghallgatást kért. Sokat beszéltünk
arról, ki mit csinál, de mint mindig, a legjobbak Pat történetei voltak.
Ha a királyi családról szóló sztorikat felmondaná egy végtelenített
kazettára, boldog lennék. Trevor egy kicsit zavartan néz rá – hogy
lehet valaki ilyen tehetséges, és fogalmam sincs, kicsoda valójában?
SZEPTEMBER 24.
7:30-kor nem hallottam az ébresztőórát. Lehet, hogy a kocsit is
lekéstem. Telefonok, új kocsi, új időpont. A nedves ruhákat be a
szárítóba. Újragondolás. Újrapakolás… Elfelejtettem, hogy a
Gatwickre csak egy vágányon közlekednek a vonatok, és roppant
lassúak. Tíz perc volt a gép indulásáig, amikor beestem.
Steve Buscemi gyönyörű filmjét, a Bárbajnokokat néztem. A
„játszani benne, és rendezni is” kérdés teljes újragondolása, habár
alapvetően annyira nyugodt és csendes, hogy az ember el is
felejtkezik arról, ki rendez és ki játszik benne. Nagyon inspiráló.
SZEPTEMBER 28.
[Camden, Maine, a Sötét öböl forgatása]
Délután 4 óra. Mindenki átjön olvasni, enni, inni, lófrálni. Egy kis
próba. Az olvasás furcsa, testetlen élmény, minden kapcsolatomat
elveszítem a forgatókönyvvel, és mint az őrült, úgy hazudok
Norman Reedusnek,{215} aki a felénél elbizonytalanodik az egészben.
Gyönyörűen olvas – és nagyon jó lesz. Ahogy tegnap is mondtam,
Pollynak{216} és nekem kell mélyebbre mennünk.
SZEPTEMBER 29.
 Sötét öböl – első nap. Siklunk és csúszkálunk. Az esőben. A
fejekben. Adam [Coleman Howard, a rendező] csupa taps, zaj és
lelkesedés. A szótlanságomat valószínűleg tévesen rosszallásnak
nézi, de a zuhogó esőben ácsorgás elviseléséhez kell némi nyugalom.
Ebéd közben hosszasan beszélgettem N.-nel, akinek érdekes élete
volt. Volt teniszbajnok, egy indián rezervátumban lakott, majd
Tokióban, Spanyolországban és a londoni Tooting Becben élt.
Lenyűgöz a nyitottsága. Bármit el tudna érni ezzel. Hogy a fenébe
értheti meg Los Angeles egyáltalán? Polly is csendes hősiességgel
küzd egész nap. Hogy tudom megszeretni ezt a két embert ilyen
gyorsan? A forgatókönyvet még ki kell porszívózni. A hálószobát
pedig fűteni kellene.
OKTÓBER 4.
Egy erdőben állok, és langyos vízzel spriccelnek. A pizsamám és
a hálóköntösöm csuromvíz. Hideg a reggel. És mert az elmém nincs
a helyén – bár bizonyos értelemben nagyon is ott van, persze –, nem
tudok rendesen belehelyezkedni a jelenetbe. Nagy déjà vu érzés kerít
hatalmába, füstgépekkel, köddel együtt, és nézem az operatőr
elképedését, miközben minden el is tűnik, mielőtt kibontakozhatott
volna. Aztán eljátsszuk a jelenetet, a háttérben minden olyan, mintha
egy háborús filmet forgatnánk.
OKTÓBER 5.
Esik, esik, esik – különösen a fejemben… Végül megnézem Tony
Blair beszédét, amit a konferencián mondott el. Minden ÚJ,
MODERN, MEGREFORMÁLT, MEGVÁLTOZTATOTT. Akárcsak
egy mosóporreklám. A szöveg tele volt jó dolgokkal, de a szónok
ismételte önmagát, és nem hangzott őszintének. Persze, bőségesen
van Blairben őszinteség, de amikor nem él át valódi dühöt vagy
felháborodást, inkább olyan, mint egy iskolás fiú. Az ember csak
meg akarja simogatni a fejét ahelyett, hogy tapsolna neki.
OKTÓBER 6.
Valószínűtlen tény, de Duncan Heath érkezik ebédre New York–
Boston–Portlandből útban hazafelé. Őrület, de azért megható. A The
Confessions (A vallomások) című filmről beszélgetünk, amit, úgy
tűnik, nem én fogok megcsinálni. Nem mondhatnám, hogy nagyon
bánom – egy New York-i zsidónak kell eljátszania. De mi történik a
fejemben – nyugtalanság? Nemtörődömség? Vagy valami új, jobb
dolog? Ahol nem gyötrődöm…
Az igazság persze az, hogy amikor egyetlen dolog ennyire
foglalkoztat, akkor minden egyéb másodlagosnak tűnik. Idióta
dolog.
OKTÓBER 7.
Egész délelőtt a Rotundában ülök – itt forgatjuk az ebédjelenetet.
Maine teljes légypopulációja csatlakozik.
Később a naptejes jelenet. Úgy teszek, mintha tudnám, hogy
működik egy laptop.
OKTÓBER 10.
Kimegyünk az öbölbe, és üvöltözök a motorcsónakban. Az
izgalom autentikus. És majdnem kiborulunk, ugyanis keresztezzük
az operatőr csónakjának hullámait. De mindez a csodás lassúsággal
lemerülő nappal a háttérben (reggel ködben hajóztunk). Aztán a
csónak ráfut egy ágra, felnyög, és a motor leáll. Gyalázat, de vissza
kell vontatni minket a Camdeni-öbölbe. Este 10-ig várom, hogy
megcsináljak egy végül elvetett snittet.
OKTÓBER 11.
Ma a Toronto óta ki nem pihent fáradtság és a csónakos jelenet
késleltetése beüt, és ahogy telik a nap, egyre rondább az egész.
Mindenki azt kérdezgeti, jól vagyok-e, és érzem, hogy az Autentikus
Alakítás nevű állat nyugtalankodik bennem.
Nem egészséges, nem produktív, de elszigetel egy problémát –
konkrétan, hogy neked és annak, akibe szerelmes vagy, nincs közös
jelenetetek, amire hagyatkozhatnátok. Minden csak feltételezés. Ez
nagyon elbizonytalanítja az ember agyát, és a lélek is fuldoklik.
Amikor visszaérünk, ott van Lindsay és Margaret. Isten áldja
őket, kacsát sütöttek csokoládészufléval, és egy kis finom vörösbor is
akadt. Miután éjfélkor lefekszenek, én még elmegyek a
Waterworksbe. Bölcs döntés volt – tánc, beszélgetés, éneklés, nevetés
– sok mindenre gyógyszer, ha nem is mindenre.
OKTÓBER 13.
 A golfozós jelenet. Mintha a fogamat húznák. Frusztráció.
Manőverezés. Adam tele van észrevételekkel, és mindent ellenőrzése
alatt akar tartani. Magamat látom? Ez az, ami pántot von az agyam
köré délután 5-re? Valami furcsa történik, és muszáj megragadni.
Hála istennek Pollyért, az őszinte, gondos lányért, aki felhívott –
lehallgatta valaki ezt a beszélgetést?
OKTÓBER 16.
Miközben ezt írom, lassan forog velem a világ. Egész nap a
csónakban voltunk, álmos, ködös jelenetet játszottunk a ködgépek
hangja mellett. Polly és én nem halljuk egymást. Ő és Norman
bemegy a jeges, sötét vízbe.
OKTÓBER 17.
Az egyik legrosszabb, álmatlanul töltött éjszaka, amire
mostanában emlékszem. Hála istennek a napot egy Mercedesben
töltöm, és a zuhogó eső a szélvédőt áztatja… Lassan valami kevésbé
gyomorszorító érzés borít be, mint egy puha takaró. Bárcsak sokáig
kitartana!
OKTÓBER 18.
A tegnapi borzalmak után a mai egy lazítós gyönyörűség.
Górecki szimfóniájának részletei segítettek összehozni a
bűnjelenetet, és a nap hátralévő részét Polly és én egy hatalmas,
puha ágyban töltjük azt mímelve, hogy alszunk. Csodás ajándék.
Később a Café Mirandában vacsorázunk Pollyval, aztán az
elkerülhetetlen Waterworks. Annyira hangos, de a tánc kiizzasztja
némileg a bort és a csirkét.
Adam olyan, mint egy folyton forrásban lévő edény, amelyben
bugyborékol, majd kifut az élet, a szeretet, az indiszkréció és a
nyíltság pezsgőtablettájával megbolondított folyadék. Csak remélni
tudom, hogy ez a határtalan lelkesedés helyénvaló. És hogy a
kirobbanó hangulatnak mélyebb gyökerei is vannak.
OKTÓBER 20.
Mi a franc ez az álmatlanság – a párna? A matrac? Az egész
fengsuj? Mindegy – délelőtt a házban, várva a végül 2:30-kor érkező
hívásra.
 A konyhában vagyunk, és az első másnap reggeli jelenetet
vesszük fel – cigarettás bűvésztrükk.
Aztán nevetve haza, és egy viszonzott csók.
OKTÓBER 21.
A rettegett 77. jelenet. Tizenhárom oldal szöveg, zaj, egy kis
szoba, és egyre erősödő szívfájdalom. Valahogy sikerül pár
használható felvételt csinálni.
OKTÓBER 22.
A balul elsült nap minden baja visszahullik rám, és hallgatásba
burkolózom. Figyelem magam az értelmetlen cselekvés közben.
Nagyon is hat az emberekre – mind össze vannak zavarodva, én
magam hasonlóképpen. Mindeközben a fájdalom egyre rosszabb.
Most már nem tudom, hogyan kezeljem. A büntetés a verekedés
álcájában érkezik – csupa vágás és zúzódás vagyok. Már látom, mit
jelent az a szó, hogy „bajos”. Miért ilyen megállíthatatlan ez a
romboló erő, miért táplálja ilyen mohón önmagát, miközben
semmiben sem győz? Ez csak egy film.
OKTÓBER 25.
Undok, hideg nap a tengerparton, egy sebtében lepróbált jelenet
bosszúságot okoz az oszd meg és uralkodj elvhez kötődő
módszerekkel kapcsolatban. Walt{217} bokáig áll a vízben. Déjà vu.
Később… vacsora Adammel és Jeff-fel [Roda, producer]… Olyan,
mint egy pókháló, és miután éjfélig táncolunk, következik a mind-
visszavonulunk-a-138-as-szobába című kaland, aminek a vége az,
hogy lekapcsolják a villanyt, és egy csomó test hever az ágyon.
Később kúsztam ki onnan, mint kellett volna…
OKTÓBER 26.
11 óra – Fejfájás, szívtáji fájdalom.
OKTÓBER 27.
Egy nap az esőben. Mint eddig, de még jobban. Rosszabb a kedve
az embernek. Miért nem tudom csak úgy elfogadni? Polly
fantasztikus ebben. Még csak nem is én vagyok a legvizesebb…
OKTÓBER 29.
A nappaliban két homár és egy kartondoboz társaságában. Az
ollóikat gumi fogja össze, vádló tekintettel merednek rám.
 Később kimegyek a teraszra, és beverem a fejem egy túl
alacsonyan lógó harangba. Húsz perccel később úton vagyunk a Pen
Bay kórházba. Az orromon vágás és egy jeges tömlő. És tényleg igaz
– húsz percig tart kitölteni a papírokat, csak utána pillant rá
szakember. Később viszont már rendben van minden: kedvesek és
szakszerűek, megnézik, nincs-e agyrázkódásom, nem szédülök-e,
stb., stb.
OKTÓBER 30.
Nagyon nehéz kódolt nyelven leírni, ami a 105. jelenettel történt.
Sok felvétel készült. Miután eldőlt a frizura és a jelmez kérdése,
alapvetően jól haladtunk vele. Időnként kísértést éreztem, hogy
megálljak a közepén, és megkérdezzem: Ki szórakozik itt kivel – ez
kölcsönös, nem? Az volt? Vagy nem volt az? Sose tudom meg.{218}
NOVEMBER 1.
Miközben ezt írom, a szél tépi a házat, én pedig elmenekültem a
búcsúbuliról. Azt se tudom, ki kire dühös – én mindenesetre egy
kicsit mellőzöttnek érzem magam…
A mai jelenet kemény volt. Nagyrészt épp csak belekezdtünk.
Adam makacssága olyan, mint a kátrány a lépcsőn, akadály, amibe
beleragadunk. Csak egy kis narratívát szeretnék, nem vége-hossza
nincs magyarázkodást.
Végre megvan. A stáb többek között erre a jelenetre is azt mondja,
hogy „csodálatos”.
Már unom a lekezelést, ami puszikkal keveredik. Természetesen
az egész az én szükségleteimről szól. De a francba is! Nagyon sokat
beletettem ebbe a filmbe.
NOVEMBER 2.
Pakolás. Indulás. Kocsi.
7:30-kor vacsora néhány stábtaggal és színésszel a Reidy’sben.
Szükséges, vidám időszak ez. De valahol még mindig nem tudom
letisztázni magamban. A beszédemben elhangzik a „szeretet” szó is.
Később kézfogások, de a legtöbben elbeszéltünk egymás mellett. Azt
hiszem, ezen a ponton feladom. Szédülök.
NOVEMBER 3.
 Az utolsó nap. Az utolsó felvételek. Norman eltűnik, a
repülőtérre megy – a monoklija még mindig megvan. Dörömbölni
kellett az ajtaján, majd meg kellett masszírozni a fejét. Én tovább
sétálgatok épületről épületre, taxiból taxiba szállok, majd végig az
utcákon, fel a lépcsőn, amíg egyszer csak el nem hangzik az
„ennyi!”. Mindenféle vegyes érzelem fog el, mint mindig, csak
ezúttal annyira határeset, éppen hogy csak belefér.
NOVEMBER 13.
[A. R. Los Angelesbe megy a Sötét öböl további jeleneteinek
leforgatása miatt]
A nap, amikor esni kezdett. Ez már az El Niño? Végül az
ütközéses jelenettel kezdünk a mexikói negyed közepén. A
telefondrótokon több pár cipő lóg. Állítólag ez azt jelenti, hogy a
környéken kapható drog – egy cipő: marihuána, két cipő: kokain stb.
NOVEMBER 14.
Egész délelőtt a traileren álló kocsiban ülök. Ostobaság, de vicces
is, és jó hangulat kerekedik. Amíg a gépkocsivezetők úgy nem
döntenek, hogy sztrájkba kezdenek…
NOVEMBER 22.
Ebédidőben Greggel és Emmel a medence körül.
Levetítettük a Téli vendéget a CAA-nél (Kreatív Művészek
Ügynöksége). Elég ijesztő volt, és köszönet a Fine Line-nak az ócska
kópiáért, a rossz beállításért, és azért, hogy nem volt meg a dal. De
azért tetszett nekik (tényleg tetszett), úgyhogy átmentünk a
Goldfingersbe. Zajos, kicsi, sötét, két lány aranyszínűre festve, nem
volt elég kaja, de mindenki hajnali 2:30-ig táncolt és ivott…
Összeomlás…
DECEMBER 4.
Délután 3 óra, és tudom, hogy a National Enquirer/News of the
Worlddel beszéltem, nem a The Guardiannel. Borzalmas, tolakodó,
teljességgel csak a szexuális életemre koncentrál. Amikor később
végiggondolom, még rosszabbnak tűnik.
DECEMBER 6.
2 órakor David, Chris, R. és jómagam kimegyünk a temetőbe. Ma
van Anya születésnapja. Elültettünk pár virághagymát és primulát,
és felakasztottunk egy karácsonyi fagyalkoszorút a sírra.
Aztán Nagyi és Nagyapa sírja. Valamilyen művirág lóg rajta.
Szörnyű. Utána elmentünk D. nénihez és V. bácsihoz teára és
gyümölcstortára. Megnéztük az 50. születésnapi parti fotóit.
DECEMBER 7.
Jean Anderson{219} 90. születésnapi ünnepsége. Egy élő legenda –
még mindig a következő munkáján gondolkodik, még mindig
lovakra fogad. Az ebéd elmarad; a Heathrow-ra menő kocsi 1:30-kor
jön értem.
DECEMBER 8.
Cseng a telefon, és egy hang azt mondja: „David Mamet vagyok.”
Aztán tíz percig magyarázom neki, miért nem fogom elvállalni A
Winslow fiút.{220}
DECEMBER 16.
3:45 Today Show – Jill Rappaport. Úristen, mennyi haj!
DECEMBER 17.
1 órakor ebéd a Trattoria Dell’Arte étteremben. Peter Travers
[filmkritikus].
Jól érezzük magunkat. Nagyon összeszedett és nagylelkű, és
éreztem benne az újságírót, amikor a pletykákra vonatkozó
kérdéseket feltette a szakmaiak közé becsúsztatva. Kifelé menet
észreveszem Laura Dernt az egyik bokszban. Kedves tőle, hogy
„mesterműnek” nevezi a Téli vendéget.
8-kor a Téli vendég vetítése – Ken{221} beszédétől égnek állt a hajam
–, utalások arra, hogy senki sem keresett többet 150 000 dollárnál…
DECEMBER 19.
8:15 – vacsora Erica Jongnál… A helyiség tele szellemes és
feltehetően közönséges emberekkel, akik egész este nagyon
udvariasak voltak.
DECEMBER 21.
8:15 Good Will Hunting.
Végső soron egy kicsit csalódás. Viszont Matt Damon igazán jó
színész. De valahogy olyan érzésem van, mintha a film valamilyen
célt keresne, vagy talán túl sokat is talál. Robin Williams nagyon jó
már az elejétől kezdve.
DECEMBER 25.
Karácsony Wyomingban [ Judy Hoflunddal]. Amikor lejövök az
emeletről, röpködő csomagolópapírok mögé bújt embereket látok,
valamint több kupac Barbie babát és fluoreszkáló műanyagot. Ezek a
lányok annyira el vannak kényeztetve, hogy szavakat se találok rá.
Később Rosemary kiáll középre, és „valamit csinálni” akar. Charlotte
legnagyobb álma mindig is „egy nyalóka” volt.
6:30-kor a vacsora az asztalon van. Megtárgyalom Retóval [a
szakács], hogyan kerüljük ki Judy mániáját a sütő hőmérsékletét
illetően. Megígérte, hogy lesz egy csodás szakácsunk, aztán nem
engedte, hogy ő csinálja a dolgot. Amikor varázsütésre minden
megjelenik a tányérunkon, az étel finom, eredeti, Reto pedig
kimerült.
Később megnézzük A galamb szárnyai című filmet. Válaszként
bennem csak egy kérdőjel van. Kik ezek az emberek? Milyen
terméket reklámoznak?
DECEMBER 26.
Családi ebéd a Calicóban. Reto készen állt arra, hogy főzzön, de
szerintem Judy nem bírja a versenyt. Tényleg őrjítő – az étterem
konyháját is lecsekkolja? Nem. Mit ad a lányoknak reggelire? Kémiai
anyagokkal ízesített, színes „zabpelyhet”? Kávétejszínt. Hazaérve
megnézzük a Kennedy Center díjait. Dylan fekete öltönyben,
csokornyakkendőben. Mi jön még, teszem fel a kérdést magamban,
miközben leül Charlton Heston mellé…?
DECEMBER 27.
New York.
Kivonulás a tucatnyi táskával… A Jackson Hole repülőtér
[Wyoming] sivárnak, drámainak és hófúttának tűnik.
DECEMBER 31.
Edna O’Brienhez megyek a Wyndham hotelba… Edna észrevette
a Pluck U nevű csirkés büfét a 2. sugárúton…
9-kor Nick Hytnerrel találkozom Greenwich Village-i otthonában.
Úgy hívja: „A Ház, Amit Ho Si Minh Épített.”{222} Nagyon
Ú
céltudatos. Lélegzetelállító kilátás Manhattanre. Elképesztő. Úgy
érzem magam, mintha egy magazinban lennék.
11-kor Susan Sarandon és Tim Robbins a 15. utcában… Egy
nagyszerű harmonikás játszik Timmel és egy barátjukkal. Egy másik
idegen az In The Midnight Hour című dalt énekli. Emily Watson és a
férje, Jack kábult az időeltolódás miatt, de eljönnek velünk.
Hajnali 1:15 kor vissza Markhoz. Az este folyamán valaki idézte a
The New Yorker ismertetőjét a Téli vendégről (megvan benne a
művészet sokáig érezhető kisugárzása). „Katasztrofális” – közli
Edna O’B.
 1998
TÉLI VENDÉG – LOS ANGELES – GOLDEN GLOBE –
BRÜSSZEL – TOKIÓ – MIJAKE ISSZEI – DÉL-AFRIKA –
PITTSBURGH, DOGMA – NEW YORK – KEVIN SPACEY –
PITTSBURGH, DOGMA – FRANK SINATRA – LOS
ANGELES – DOGMA – EDDIE IZZARD – CONCORDE –
TOSZKÁNA – ANTONIUS ÉS KLEOPÁTRA – ALASZKA –
HELEN MIRREN – FOKVÁROS

JANUÁR 1.
Edna hívott, és azt mondta, hogy „soha többé” nem iszik – vagy
valami ilyesmit –, és épp egy tál zabkását evett.
JANUÁR 2.
Este 7 – Kennedy repülőtér. British Airways hálóhelyes járat.
Nem.
JANUÁR 5.
Telefonok, telefonok, premierjegyek, barátok, adakozás. Los
Angeles (Golden Globe). Kath Viner{223} – egy kicsit úgy beszél
velem, mintha én interjúvolnám meg őt.
JANUÁR 8.
Este hétkor kocsi visz az Odeon Hammersmithbe (Rimával és
Miranda Richardsonnal). Úgy döntöttem, azonnal megadom a kellő
hangulatot. A mikrofonhoz lépve meglehetősen direkt módon
utaltam a rossz kritikákra. Azt hiszem, ez segített. Mindenesetre a
közönség ellazult, összefogott, és nagyon-nagyon különleges
hangulat alakult ki.
Később elmentünk Belindához. Hajnali 3-kor még mindig beszél
és főz! Tésztát.
JANUÁR 9.
Kezdődik a nyavalygás. New York, jövök már…
JANUÁR 11.
Bizonyos megjegyzéseket pokoli és egyben érthetetlen is volt
olvasni. A többségét elkerültem – a panaszokat lassan előre meg
lehet jósolni. Túl teátrális, nincs új mondanivalója. Mind csak a
negatívumokra fókuszál. Egy sem érti a lényeget. Miért nem merül
fel bennük legalább az, hogy szándékosan nem naturalista, és a film
egy olyan ősi dologról szól, amit újra és újra el kell ismételni?
JANUÁR 15.
12:30 Meglátogatom Pat Doyle-t a tootingi Szt. György
kórházban.{224} Fantasztikus, hogy tudja, mi történik vele –
morfiummal enyhítik a kemoterápia utáni fájdalmat; mindennap
figyelik a fehérvérsejtek számát – fantasztikus. Ennek ellenére vicces
és kíváncsi. Emma is befut, kockás skót sapka van rajta, és polaroid
képeket csinálunk magunkról. Délután 3-kor Nicole Farhi boltjába
megyek a Bond Streetre. Egy öltönnyel, egy cipővel és a Rima
számára vett két másik dologgal a kezemben távozom – potom
pénzért. Vajon kétszer is fel fogom venni ezt az öltönyt?
JANUÁR 16.
10 körül befut Ruby, még fürdőköntösben vagyok, aztán elmegy
croissant-ért. Borzasztó dolgokat mesél a Seychelles-szigetekről és az
apokalipszisről, amit a szüleivel élt át ott.
JANUÁR 17.
10:30 – kocsi → Heathrow → Los Angeles.
JANUÁR 18.
3:30-kor indulok a Golden Globe-ra.
Őrültekháza, a tányérokat olyan gyorsan elviszik, hogy meg se
lehet enni, ami rajtuk van. Nehogy ott legyenek az élő adásban. A
mozicsillagok elképesztően drága ruhákban feszítenek, amiket csak
egyszer vehetnek fel. Mindenki nagy nevekkel dobálózik – ott is,
meg… a CAA partiján is. Gus Van Sant, Matt Damon (elég részeg
voltam, úgyhogy megragadtam a zakója hajtókáját, és közöltem vele,
hogy nagyon… nem is, NAGYON jó színész). Minnie Driver, Lauren
Bacall, Shirley MacLaine (tetszett neki a Téli vendég, ő a hősnőm),
Winona Ryder, Joan Cusack (egymás mellett szorongunk a liftben –
dolgozhatnánk valamikor együtt?), Kevin Kline. Az volt a LEGJOBB,
hogy Alfre Woodard{225} kapott Golden Globe-ot!
JANUÁR 22.
11:30 – vissza Londonba.
JANUÁR 25.
 A South Bank-díjak átadása a tévében. Peter Hall helyesen
mondja, hogy mindkét párt csodálatosan viszonyul a
művészetekhez, amikor ellenzékben van. Igaza van. Nem lesz így jó.
10:27 Az Eurostarral Brüsszelbe. Meg tudnám szokni. Minden
igaz, amit mondanak róla: a sebesség, a hangtalan, puha siklás.
Közvetlenül Brüsszel belvárosába visz. Gyere, Párizs!
Délután 3-kor interjúk. Furcsa, zöld szoba bárral, amely egy
bevásárlóközpontban rejtőzik, és olyan hangulatot áraszt, mint
Leningrád tehetősebb része.
JANUÁR 27.
Miután hajnali 5-kor felébredtem, a nap elnyomott ásításokkal és
ige nélküli mondatokkal kecsegtet. De a reggeli interjúk tele vannak
okos, érdekes kérdéssel. Ettől sokkal könnyebb és könnyedebb az
egész. Ha nem így lenne, akár le is darálhatnám vagy el is
faxolhatnám a hat sztenderd kérdésre adott választ.
Délután újabb interjúk, és lassan araszolunk a Drágán add az
életed! és a Robin Hood felé. Olyanok, mint a fáradt kutyák, akik egy
régi papuccsal játszanak.
Este 7-kor vetítés, ami szuper volt. Még a francia és flamand
feliratokkal eltakart képernyő sem akadályozta meg, hogy átmenjen
az üzenet a vörös ülésekhez. Állva ünnepeltek.
A vetítés után rádióinterjú. A riporter úgy kezdi: „Ön általában
olyan szerepeket játszik…” – ezzel igen közel kerül ahhoz, hogy egy
nyakszorítóval megfojtsam.
10 óra – L’Huîtrière Neillel [Kinnock]… Neil egyszerre tizenkét
témát is képes kitárgyalni, de belefűzi a New Labour-felfogás elleni,
egyre erősödő támadást is. „Ha nem jársz heti háromszor edzésre, ki
vagy rúgva.”
JANUÁR 31.
→ Heathrow → Amszterdam.
FEBRUÁR 1.
→ Tokió.
Furcsa. Amikor kiszállok az amszterdami repülőgépről, ott van a
görög Konstantin király és Anna-Mária királyné. Felszállok a tokiói
repülőre, a király ott van a gépen. Mekkora esélye van ennek?
 FEBRUÁR 2.
Megérkeztem Tokióba.
Este 7-kor vacsora Ninagavával… Mindig nehéz túljutni a
formalitásokon. Ninagava mindig nagyon határozott, és a munkára
koncentrál. Arra kér, hogy játsszak és rendezzek Shakespeare-t.
FEBRUÁR 3.
Egész nap interjúk. Legközelebb nem szükséges 50 perces
interjúkat szervezni. Így nagyon kimerítő. Van valamilyen
lefegyverző csőlátás a japánokkal kapcsolatban – ezek a csendes,
apró emberek felépítették ezt a hatalmas várost, ontják magukból a
termékeket csendben, szüntelenül.
8:30 Vacsora Mijake Isszeijel…{226} Elbűvölő, vicces és nyitott. Ad
egy
könyvet, amelyben a ruháiról készült Irving Penn-fotók vannak.
Hála istennek, elhoztam a Martin Parr-könyvet,{227} habár az első
ösztönös gondolatom, hogy a Damien Hirst-könyvet utaztassam át a
fél világon, jobb lett volna. De ezekben a helyzetekben határozottan
a szándék a fontos.
FEBRUÁR 4.
Nyugtalanító első tévés interjú. „Amikor kimennek a
tengerpartra, az anya és a lánya arckifejezése más, mint amikor
visszajönnek – hogy vette rá őket, hogy megváltoztassák az
arckifejezésüket?”
FEBRUÁR 6.
9:52 A Sinkanszennel megyek Kiotóba. Lövedékvonat – jellemző
név. Olyan gyors, hogy tulajdonképpen enyhe hányingerrel utazik
az ember. Japán képei úgy villannak fel az ablakon túl, mint egyetlen
hatalmas elektromos áramkör 3D-ben. De a vonat gyönyörű. Alig
várom, hogy a brit vasútnak is legyenek elektronikus hirdetőtáblái,
halk, de hallható tájékoztató szövegei és olyan kalauzai, akik
meghajolnak, amikor kimennek a kocsiból.
FEBRUÁR 11.
A nemleges válaszok napja.
Kellemetlen érzések. Csendes depresszió.

Ú
 Újabb ostobaság az Akadémia részéről – a Jégvihar egyetlen
jelölést sem kap, a Fedőneve: Donnie Brasco és a Boogie Nights szinte
semmit.
Nem szabad túlságosan elkeseredni, nem kell már az év elején
erősen bekezdeni.
FEBRUÁR 13.
Délután 3-kor Hazlitt’s, ahol összetalálkozom John Hurttel, aztán
jön a Groucho’s, végül az Atlantic bár.
Taxival megyünk a Habitatbe. Téma: a fürdőszobai szekrények.
Taxival haza. Megnézem a Sötét öböl felvételeit. Nagyon lehangoló…
10 kilóval több, mint lehangoló.
FEBRUÁR 24.
Este 9 – Az Ivy Adammel és Pollyval; a Hello magazinba
tökéletesen illő jelenet – Fergie Elton Johnnal, Jeremy Ironsszal és
Sinead Cusackkel beszélget a terem másik végében. Adam izgatott…
MÁRCIUS 4.
Este 6:30-kor jön a kocsi, 9-kor indul a gépem a Heathrow-ról Dél-
Afrikába.
MÁRCIUS 6.
Ledöntött a nátha, az influenza, akármi. Az élet egy
tévékészülékre és egy szállodai szobára korlátozódik akkor is, ha a
nap és a medence azt kiabálja: Fokváros, Dél-Afrika!
MÁRCIUS 7.
A Téli vendég vetítése 9-kor.
Mintha egy söröspohár alján keresztül nézném. Ilyen
körülmények között nagyon nehéz egy filmnek működnie. A zene
hat zajban? Hát a festmény, ha fáj az ember feje?
MÁRCIUS 8.
10:30 Kérdezz-felelek a Téli vendégről.
Van egy olyan érzésem, hogy az emberek nem igazán tudják, mit
kérdezzenek, mivel nem nagyon tetszett nekik a film. Azért ez nem
mindenkire igaz, ahogy lassan kiderül, de azért elég sokakra igen.
MÁRCIUS 9.
9 körül Drágán add az életed! Tíz éve volt. Még mindig nagy
hatású, sokkal jobb, mint a többi. Igazi energia, tökéletes operatőri
munka, szellemesség és stílus.
MÁRCIUS 10.
9-kor Maszk nélkül.
Ez valami nagyon különleges. Nem csoda, hogy [a zsűri] neki
adta az Edinburgh-i Filmfesztivál fődíját.
MÁRCIUS 14.
6:10 → Johannesburg / 9:15 → London.
Liza Key számos őrült, féktelen útjainak egyike. Egy ponton
minden összeomlik – elvesztjük a kulcsot, a parkolójegyet, a
pénztárcámat. El is tévedünk. Majdnem. Liza egyszer csak
reménykedve megszólal: „Lát valaki egy repülőteret?” De maga az
út szemet gyönyörködtető az Indiai-óceán partján. Egyben persze
megdöbbentő is: a bádogvárosok kartonpapírok és fémhulladék
őrült kollázsai, amiket emberek az otthonaiknak neveznek. A
mocsokban bátran lengedezik egy csomó mosott ruha. Hogy küld az
ember ide levelet? A 300. kunyhó az autópályától balra?!
MÁRCIUS 15.
Ruby és a Spice Girls van a tévében. Mi? Ki? Miért?
MÁRCIUS 17.
11:30 → PITTSBURGH
A gépen A fronton túl című filmet néztem. Különös módon
kívülálló maradok, és nem tud beszippantani. Nem elég titokzatos,
nem elég rideg, nem elég éles. Sima, lassú és barna – vasárnapi mozi.
Kivéve az utolsó perceket. Ott valami egészen monumentális vette
kezdetét.
Egy órára megálltunk Montrealban, aztán folytattuk az utat
Pittsburgh és a William Penn hotel felé. Még mindig hátborzongató
az az alagút.
MÁRCIUS 18.
[A Dogma forgatása]
11-kor jelmezpróba. Főleg Versace. Abigail{228} nyilvánvalóan
nagyon-nagyon jó. Egyszer sem téved sem a szabás, sem az anyag,
sem a forma tekintetében. És hajlandó meghallgatni az embert.
Délután 3 órakor olvasópróba Linda Fiorentinóval. Jayjel is
találkoztam ( Jason Mewes{229}), és olyan hülye voltam, hogy azt
hittem, Kevin asszisztense. Aztán felismertem a Comic Strip –
Képtelen képregényből. Alaposan beletenyereltem. Linda szerint ez
vicces. Ő pont olyan, amilyennek látszik és hangzik – füstös, komor,
laza.
A közepe felé egyszer csak beront Ben Affleck, majd Jason Lee és
még később Matt Damon. A helyiség hirtelen megtelik
baseballsapkával, pukkannak az italos dobozok – víz, jegestea,
akármi –, narancspucolás, csipsz, cigifüst. Kamikaze módban
átugrálunk a forgatókönyvön. Káosz, szabadesés, Linda eltökélten
visszafogja magát…, amit később megvitatunk a Steelyard
étteremben. Itt minden lelassul és kinyílik, és érdekes, nyitott
beszélgetéseket folytathatunk. Mind nagyon okos, vicces és
szenvedélyes emberek. És sebezhetők. Örömmel mondhatom, hogy
ellágyulnak a tekintetek.
MÁRCIUS 19.
9 óra – Kevin Smith elég furcsa stílusban próbál. Úgy nézem, Matt
és Ben fogja az adást, szóval, ha itt így szokás… Egy órán át újságot
olvasgatunk, beszélgetünk, várunk… a reggelire. Nincs semmi
magyarázat, nem próbálnak minket összeterelni. Ezt a műsorszámot
adjuk elő, és próbának hívjuk: felkelsz, középre mész, és
megcsinálod a jeleneteidet. Kevin meg nézi, aztán azt mondja,
„csúcs”, majd a jelenet végén képeket készít a digitális
fényképezőgépével. Jason Lee mindent belead, Linda végtelenül
nyugodt.
3-kor Linda és én következünk. Kevin „előmondja” a szöveget,
minden második sorban felerősíti, majd lehalkítja a hangját. Megvan
ennek is a bája. Ő írta. Ő hallja a szöveg zenéjét.
Vacsora a szobában. Furcsa, kificamodott, zavaros tudatállapot.
Az ember néha úgy érzi magát, mint a tejesüveg, ami nélkül nem
száll fel az a bizonyos otthon készített rakéta. De ez túl negatív
gondolkodásmód lenne, szóval, el vele!
MÁRCIUS 20.
6:45 Irány a pittsburghi repülőtér, 8:05-kor indul a gépem New
Yorkba.
Valamikor 10 körül érkezem a stúdióba, a maszkmester keze alá.
 Lombardy hotel.
MÁRCIUS 21.
2:30 A nagy Lebowski.
Ahogy a cím is sejteti – terjedelmes. Ékszerek a
bonbonosdobozban és más, kevert metaforák.
MÁRCIUS 26.
10:15 Kocsi a New Ark-i repülőtérre a 12:14-es pittsburghi
járathoz. Délután 3-kor jelmezpróba. Szeretnék egy nap alatt ledobni
5 kilót. Szerdáig éhezés.
MÁRCIUS 31.
A forgatás helyszíne. A templom.
George Carlin és a Krisztus haver figurája{230} kirobbanó
formában. Carlin zseniálisan improvizál a statisztákkal. Fel kellett
volna venni. A nap hangulata később visszaköszön, és Gore Vidal
csatlakozik hozzánk Pittsburghben: megnézzük a Bob Robertset.
ÁPRILIS 1.
Reggel fél 8 – indulás a forgatásra, az egész napot egy mexikói
étteremben töltjük.
Egy hatoldalas jelenettel kezdődik a film. Felidézi a Michael
Collins forgatásának első napját. Most megint itt egy pókerarc, csak
ezúttal a memória és a bármiféle formájú szabadság közötti véres
harc is benne van a pakliban. Valahol a két felvétel alatt – az ansnitt
és a közeli közben – voltak pillanatok, amikor beindult a dolog, de
mindig idegesített, hogy nem igazán jön össze a jelenet a két ember
között. Nagyon sok cselekményelemen kell átjutni. Ráadásul
gyorsan.
Kevin szemmel láthatóan boldogságban úszkált a nap végére. Az
órák ilyenkor gyorsan leperegnek. 7:30-kor kezdtünk, este 6-kor
végeztünk.
Lindában ott van ez a zsenialitás, ami szunnyad a figura mélyén,
amit hoz, és amivel mondja a szövegét. Mint egy kitörni készülő
vulkán. Csábító, komor, rekedt; felhúzott szemöldök, grimaszok.
Minden csodálatos, de minden tökéletesen hibás ennél a karakternél.
De nem az én dolgom ilyesmiket mondani. Úgy néz ki, fejlődöm.
ÁPRILIS 3.
 Beszéltem Mike Nicholsszal, aki meghívott a Martha’s Vineyard
nevű szigetre. Természetesen. Boldogan.
2:30-kor kocsi jön értem, megyek a JFK repülőtérre, 5-kor irány a
Heathrow.
ÁPRILIS 6.
8 óra – a Közelebb.
A rendező{231} csapdába ejtette a szereplőket. Ő egyébként a
szerző is egyben. Ugyanaz a régi probléma. Frances Barber arról
beszél, hogy nem tud eltávolodni Patrick jegyzeteitől. És igaza is van
– az ember látja a sorokat az adott oldalon.
Az Ivyba és a Teatróba megyünk. Valakinek ki kellene vizsgálnia
Francest – meg kellene mérni, hogy a nevetés hogyan tesz
egészségessé, mert valaminek hatnia kell benne a sok borral
szemben. Sietősen távozunk a Teatróból, amikor a Daily Mail
megérkezik Caroline Aherne-nel együtt.
ÁPRILIS 11.
Amikor pontosan megtudtam, mennyit kerestem Az áruló csókja
című filmmel, kisebbfajta sokk ért.
ÁPRILIS 13.
Eljő a jeges.
Kevin Spacey egy szörfbajnok megfelelője színészben. Mindenki
más nehézkesnek tűnik mellette. Még akkor is így van ez, ha őt is
körüllengi egy jó adag önelégültség.
ÁPRILIS 19.
Nézem a BAFTA-díj-átadót. Mintha a Marsról nézném. Ahol én
csak marsi nyelven beszélek. De legalább a Titanic üres kézzel ment
haza.
És megint ugyanaz: Sigourney Weavert kivéve a Jégvihar is
hasonlóképpen járt, ami továbbra is igazságtalan, és jól példázza
ezeknek a ceremóniáknak a képtelenségét. A Téli vendég jó
társaságba került. És megmenekült egy vacak díjátadótól, ami
időnként szégyenletes volt minden jelenlévőre nézve.
ÁPRILIS 25.
12:25 → Pittsburgh.
ÁPRILIS 27.
 Délután 1-kor jelmezpróba. Mijake Isszei két darabot küldött –
egy kicsit túl különösek ehhez a filmhez.
4:15 Orvoshoz megyek a gyakori orrvérzés miatt. Kauterizáció –
más néven fájdalom.
8:15 Jeff{232} eljön, hogy újrafesse a hajamat.
ÁPRILIS 30.
Próba. Amelyen Linda 5 sorból kettőre nem emlékszik. Vajon
idefelé nézett csak bele a forgatókönyvbe? Egy sötét, komor helyre
katapultálnak – hallgatok, és utálom, hogy egyedül kell dolgoznom.
Megint. Így aztán hosszúra nyúlik a nap, sok a szövegem, és az
egyik jelenetben 40 kilós szárnyakat és testprotézist viselek. Ez
igazán különleges élmény. Amikor függőlegesen állnak, úgy húzzák
az embert, mint a mágnes, és ahogy telnek a percek, a súly és a
heveder játszani kezd az ember memóriájával. Fájdalom a
koncentráció ellenében. Linda továbbra is elrontja a szövegét. Kevin
észreveszi. És megkérdez engem, van-e valami probléma. Mit lehet
erre mondani?
MÁJUS 1.
Vince{233}és csapata beleprésel a testprotézisbe, és már haladunk
is tovább. Szemből telibe. Mindenki sok képet csinál, amelyek
minden bizonnyal az interneten végzik.
Valaki napközben megemlíti azt a nagyszerű bőrgyógyászt,
akinél Linda volt. Elballagok hozzá 3 órára. Dr. Nancy Nieland[-
Fisher] azonnal közli velem, hogy rosaceám, pikkelysömöröm és
akném van, és ad is recepteket ezekre a betegségekre, amiktől nem
lehet megszabadulni. Nagyszerű.
MÁJUS 5.
Találkozom Alanis Morissette-tel. A sminkkocsiban van,
virágokat tetet a hajába. Fura dolog ez. Megvan a CD-je,{234} ahogy a
fél világnak is. Az a sok szorongás és rock ’n’ roll. Itt meg ez a
csendes, elbűvölő, kedves lány/nő. Sokat várunk, keveset forgatunk.
Közös kocsival megyünk vissza a szállodába.
Munkáról beszélgetünk; mi van most, mi lesz ezután. A
Szomszéd Lány új értelmezést nyer.
MÁJUS 6.
É
 Én és Alanis – komikus duó. Ki gondolta volna? Stan és Pan
élőben…
MÁJUS 7.
A hangulat határozottan megváltozott – Chris Rock megengedi
magának, hogy sokkal sebezhetőbb legyen most, hogy Ben A.
elment. Ez az ördöggel kötött alkuk egyike – elnyomod a
különlegességeidet a bizonyosságok kedvéért; minél többször
lássanak mobillal a kezedben – egészen addig, amíg el nem hangzik
az „és tessék!”.
Mindenféle dolog felszínre kerül – busszal megyünk vissza a
szállodába, és Salma Hayek útközben elmeséli, hogy önkéntes volt
Indiában Teréz anya mellett – ez az elképesztően gyönyörű nő arról
beszél, hogy szart és kukacokat törölgetett egy haldokló nő arcáról,
és megpróbálta távol tartani tőle a legyeket.
Alanis is épp tegnap beszélt arról, hogy járt Indiában.
MÁJUS 8.
Pittsburghről most már örökre a William Penn hotel és a szobám
jut majd eszembe. Nincs kocsi, nincs taxi, és egy olyan filmet
csinálok, amely egy kétes létjogosultságú család megalkotásáról szól.
Az az érzésem, hogy az igény ott van a stábban, de végül mindig
győz a félénkség, amely sajnos arroganciával egyesül. Emiatt a
sebezhetőség láttatása ellehetetlenedik. Nem vagyok ott eleget, hogy
ezt megváltoztassam.
MÁJUS 9.
A szállodába menet egyszer csak belenyilallt a fájdalom a
hátamba. Mintha kést szúrtak volna belém. Tudom, mit jelent
mindez: öt nap fájdalmat. A szárnyak megtették hatásukat.
MÁJUS 10.
Megpróbálom kivonszolni a testemet az ágyból, de ez legalább
olyan nehéz, mint egy matekegyenlet. Lassan felülök, és 8-kor fel tud
venni Ratz, a díszlettervező. Irány a bolhapiac.
MÁJUS 11.
8-kor ébredek, négyórányi alvás után. A hátfájásom annyira
súlyos, hogy hívnak egy gyógymasszőrt. Lehet, hogy ez nem volt
okos lépés. Van egy becsípődött ideg, és a körülötte elhelyezkedő
izmok bekeményedtek, hogy megvédjék.
7:50-kor jönnek értem. Öt perc autózás után meg is érkezünk a
Station étterembe. Lassan minden gondolatomat és mozdulatomat a
fájdalom irányítja. Nem volt jó ötlet hajnali 3:30-ra tenni a közeli
felvételeket, mert az agyam addigra teljesen elszáll. Súgókártyákat
kellett kérnem. Életemben először. De másképp nem jött volna össze
a jelenet, és nagy lett volna az elkeseredés. A fájdalom percről percre
rosszabb. Már az is szörnyű kín, ha fel kell állni.
MÁJUS 12.
Túl nagy a fájdalom. Ma nem tudok forgatni. Felcserélik a
jelenetek sorrendjét… Jön az orvos, és ad gyógyszert a görcsökre és a
fájdalomra. Valaki megmasszíroz. Állva nézem a tévét.
MÁJUS 13.
Be kell mennem a kórházba, hogy megröntgenezzenek.
Szerencsére nincs a csigolyákkal baj, de az izomfájdalmat
csökkentheti egy fűzőszerű dolog (amit egyébként a szárnyakkal
együtt amúgy is viselnem kellett volna).
MÁJUS 15.
A nap, amelyen a fájdalom fokozatosan csökken. De mire egy
kicsit magabiztosabbnak érzed magad, megint jön egy hátbaszúrás.
Takarítás. Csomagolás. Költözés. Megint.
Egész nap Sinatra-dalokat hallgatok a tévében. Még a rettegett
My Wayt is körülöleli az a csodálatos hang, habár a tökéletesen
kiszámíthatatlan tagolás jobban átjön az All The Way vagy az I’ve Got
You Under My Skin című számban. Valaki meghal, és egy ideig
felfogjuk, mennyire nem magától értetődő, hogy létezett.
MÁJUS 16.
11:50-kor indulás New Yorkba.
MÁJUS 20.
Reggel 9-kor repülök Los Angelesbe. Mondrian hotel.
MÁJUS 21.
Reggel 9-kor találkozom Lasse Halströmmel. Kedves ember. Az
Árvák hercegének forgatókönyve nagyon érdekes. Nem sok színészi
munkát igényelne, csak le kellene tudni, miközben a kamera figyel.
 2:15 Kocsi jön, Az áruló csókja utószinkronja. Sebastian [Gutierrez,
a rendező] azt kérdezi, melyiket mondja előbb: a jó, vagy a rossz
hírt? Kiderül, hogy igazából csak rossz hírei vannak. A németek és
Stefan [Simchowitz, a producer] úgy vágták meg a filmet, hogy az
már inkább akciófilmre hasonlít, ami azt jelenti, hogy Emma és én
alig vagyunk benne (legalábbis úgy tűnik). Van, ami nem változik.
MÁJUS 26.
Pittsburgh.
5:40 egyike azon rémálomhoz hasonlító kezdéseknek, amelyek
egész nap büntetnek. Plusz az enyhe, de kitartó fejfájás, amelyet
időnként tüsszögés szakít meg. Pont ez kellett még.
A jelenetnek csilliárd beállítása van, és kora estére, amikor a
fejünk felett elkezdődik a napi rendszerességű légi bemutató,
kifullad. A forgatás a hordozható magnók hangjára megelevenedik.
MÁJUS 30.
Este 6:45-kor megyünk ki a Star Lake auditóriumhoz, hogy a
vízen járós jelenetet megcsináljuk. Ami rendben halad, eltekintve,
hogy előreláthatóan hajnali 3-kor lesz a felvétel, és az agyam lassan
felmondja a szolgálatot. De van egy kis ünnepélyes hangulat, a tó
gyönyörűen ki van világítva, és amikor felkel a nap, búcsúzkodva
pezsgőt iszunk a sminkes kocsiban.
Reggel 7-kor kerülök ágyba.
JÚNIUS 1.
Este 5:50 → New York.
JÚNIUS 4.
8:30 Eddie Izzard-show.
Sokkal nyíltabban politizált, mint korábban bármikor, amikor
láttam, és csodálatosan siklott a témák között a Pol Pot-rezsimtől a
holdra szálláson át a kamaszkorig.
Később a Balthazarba megyek. Eddie farmerban, pólóban és egy
tízcentis magassarkúban van. Kellemes este.
JÚNIUS 5.
Ahogy Catherine mondta ma reggel a telefonban, Eddie egyike
azon embereknek, akik megváltoztatják a világot. A műsor után
őszinte csodálatot érzek Eddie iránt a világos álláspont és a ravasz
megközelítés miatt. Egyszerre provokál és nyugtat, és az ember
szinte hallja a rozsdás elmék csikorgását a nézőtéren.
JÚNIUS 6.
7:30 Kiügyeskedem magam a Concorde-hoz. Hurrá! Ivana Trump
emeli az esemény fényét, mivel előttem ül. Láthatom, amint megnézi
a sajtókivágásokat, kitép belőlük néhány kisebb darabot, átnézi az
úti programját, aztán megható módon hosszasan bámulja a szerettei
fotóját, mielőtt visszatenné őket a tárcájába.
JÚLIUS 20.
7:30 Broadcasting House. Vacsora… Mit is mondhatnák erről?
Hogy biodíszlet voltunk? Hogy lesz-e bármilyen haszna az
egésznek? Michael Frayn volt az egyetlen igazi nehézfiú
intellektuálisan. Richard Eyre nagyon jó volt, ahogy Jonathan{235} is.
Harvey G[oldsmith] beképzelt. Simon Russell Beale és én
ugyanabban reménykedtünk. Simon Curtis [filmrendező] és
Elizabeth{236} azt gondolja, vicces, ha történeteket mesélnek rólam,
amikor a Los Angeles-i földrengéskor pizsamában voltam.
JÚLIUS 21.
RADA bizottsági ülés.
Attenborough borzalmas történeteket mesél arról, hogy
csökkentették a Művészeti Tanács lottófinanszírozását, hogy kettős
játszmát játszanak stb. stb. És következésképpen mélyen belenyúl a
zsebébe, hogy ellensúlyozza mindezt.
JÚLIUS 30.
8-kor vacsora Catherine és David Bailey-vel.
Mindenki ilyen tetőtérről álmodik. Magasan a King’s Cross
pályaudvar fölött, a sínek belefutnak az ívelt bejáratba. Többórányi
potenciális öröm származik abból, hogy a tágas helyiségből
nézegetjük az embereket, amelynek még egy tévés kuckója is van az
egyik sarokban eldugva. Csodás páros. Az ikonikus dolgoktól
eltekintve mindketten nagyon sebezhetők és őszinték.
AUGUSZTUS 3.
SZABADSÁG!
Beszélgettem Helen Mirrennel, aki – mint mindig – melegszívű,
vicces, őszinte, meggyőző, megértő, meggyőző…
 12-kor kocsival a Whiteley’s bevásárlóközpontba (Amex és A&C),
onnan pedig a repülőtérre, mert előreláthatóan 2:10-kor indul a
gépünk Rómába. Végül 4-kor szállt fel. Livia várt minket, és (amint
az kiderült) ez volt tíz éve az első „hosszabb” vezetése. Soha nem
járt még autópályán. Ezért aztán lassan haladunk. Aztán végleg
megállunk. Úgy tűnik, csúnya baleset történt előttünk. Egy
tartálykocsi fordult keresztbe az úton, és úgy néz ki, mint egy
hatalmas, ismeretlen, sérült állat. Végül megtudjuk, hogy a sofőrt
kihúzták a fülkéből, és jól van… 2 órával később a daru felemeli az
egészet a levegőbe – elképesztő költői kép, amint fagyos húsdarabok
hullanak alá az úttestre. Antonioni.{237}
Hajnali 2 óra. Leülünk tésztát és garnélarákot enni, miközben a
tücskök teszik a dolgukat.
AUGUSZTUS 4.
5-kor indulunk Capalbióba. Etruszk falak, keskeny sikátorok,
szinte forgatásra termett helyszín. Vagy a turistáknak, akik úgyis
szétcseszik.
Este 7:30. Ennyi. Megcsinálom. Antonius és Kleopátra. Nemzeti
Színház. Helen M., Sean [Mathias]. Megkönnyebbülés.
AUGUSZTUS 6.
Vidám, csodás nap a tengerparton… Arnold Wesker könyvét
olvasom (The Birth of Shylock and the Death of Zero Mostel). Tudom,
hogy 1976–77-ben írta (ez egy napló), de megdöbbent a hangvétele.
John Dextert{238} isteníti, és minden saját gondolatától és lépésétől el
van ájulva. Külön hangsúlyt kap azon alkalmak száma, amikor nem
fogadták meg a tanácsát. Igen sok energiát fektetett be – szinte mint
rendezőasszisztens –, de elsősorban a színészek lekezelése látszik,
akiket folyamatosan a szereplők neve szerint emleget. Rengeteg
utalás arra, hogy ő és Dexter mennyi megjegyzést tett a próbák alatt.
A színészek cirkuszi állatok – idomíthatók, ostobák, nem képesek
racionális gondolkodásra, csak az ösztöneikre hallgatnak, és őrjítő,
mennyire nem képesek meghallani a szerzők „zenéjét”. Azt is
meglepődve konstatálja, hogy van magánéletük. Viszont
emlékezetes, hogy idézi John Whitingot:{239} „Egy sor éppannyi
értelemmel bír, és nem többel. Éppannyi érzelemmel, és nem
többel… Az igazán nagy színészek önkontrollt gyakorolnak.
Lényeges igazságot adnak a sornak, ami lehetetlenné teszi, hogy
bárhogy másképp értelmezzék azt. Az érzelmet is egyfajta
atmoszférává teszik, amelyben a jelentés szabadon létezhet. A
KISEBB TEHETSÉGŰ SZÍNÉSZEK GYAKRAN PRÓBÁLJÁK
TÚLHUMANIZÁLNI A DOLGOT.”
8:30 Beszéltem Paul Lyon-Maris-val. Van valami a Nemzeti
Színház szerződésével. Körülbelül 100 fontért fogom csinálni az
Antonius és Kleopátrát előadásonként. Mondják meg ezt azoknak az
operaénekeseknek. Patrick Proctor{240} csinálja majd a plakátokat.
AUGUSZTUS 9.
11 körül lemegyünk a tengerpartra. Befejeztem Wesker naplóját.
Ellentmondásos, irracionális, velős, pontos, önámító, őszinte,
öntelt, szeszélyes – és még egy csomó melléknév illik rá.
Összességében nagyon tiszteletlen a színészekkel szemben.
Mindannyiunknak azon kellene munkálkodnunk, hogy „adjunk
valamit másoknak”. Itt pedig túl sok a „magamutogatás”.
AUGUSZTUS 11.
8 körül vacsora Monte Póban. Olyan, mintha Evelyn Waugh
egyik könyvének fejezetében lennénk. Itt vannak Greene-ék.
Graham,{241} Sally és a gyerekeik, Matt (forgatókönyvíró Los
Angelesben), Charlotte (háztartásbeli) és Alexander. A
lélegzetelállító ház minden sarka elegáns ízléssel és különcséggel
van berendezve. Gyertyafényes asztalok, az emeleten diszkó, ahol a
gyerekek egy megvilágított lepedő mögött táncolnak. A szakács 5-
kor lelépett. Kalap, táska, bőrönd meg a többi.
AUGUSZTUS 17.
Az Antonius és Kleopátra első próbája.
Az 1-es próbaterem és egy időutazásra késztető, párnákból
kialakított kör a török szőnyegkollázson. De nem is olyan rossz
dolog Peter Brookra és 1978-ra gondolni, mert Helen és én soha nem
fogunk beleilleni abba az ijesztően hideg térbe, amit Alan Howard és
Glenda Jackson elfoglalt.
Na, mindegy, van pár ismerős arc… és egy csomó ismeretlen,
akinek szintén nagyszerű arca van. Trevor Nunn hatalmas öleléssel
üdvözöl minket, és a színház stábjának gyűrűjében beszédet mond.
Aztán Patsy R.{242} légzőgyakorlatokat csináltat velünk, mielőtt Sean
belekezdene. A nap hátralévő része azzal telik, hogy két ujjal
emelgetjük a szöveggel teleírt lapokat és nézegetjük őket.
Tim Hatley megmutatja a díszletet, David Belugou pedig a
jelmezeket. Megszólal bennem az első vészcsengő. Remélem,
szükségtelenül – de hogy fogjuk ezt az egészet személyessé és nem
monumentálissá tenni aranyszínű falak előtt, ilyen ruhákban?
AUGUSZTUS 19.
5:30 Az első felvonás. Részemről túljátszom…
AUGUSZTUS 20.
Sean gyönyörűen vezeti a próbákat. Őszinte, vicces, tagadja a
szerepe hatalmát. „Nem tudok rendezni, ha nem mutattok valamit”
– meg ehhez hasonlók.
AUGUSZTUS 21.
11:30 Manchester Street 26. és Patrick Proctor. (Hirtelen indok
születik a naplóírásra.) Makulátlan ruházat (papír zsebkendő van a
zsebébe tűrve?). És bármennyire részeg is – márpedig az –, pontosan
tudja, hogy egy Versace nyakkendőt visel. A rajzolás a következő
órából körülbelül tizenöt percet vesz el, a többit nagy adag whiskyk
töltik ki. De akárhányszor leül a támla nélküli székre, gyilkos
tekintetét rám szegezi, a vonalak a bensőjéből kerülnek a
vászonra…, és elképesztők. A maga arisztokratikus módján
ragaszkodik hozzá, hogy együtt ebédeljünk. Az Odinben kerül rá sor
– tele van Peter Langan rajzaival és képeivel. A gyönyörű Laura
Knight, Hockney és szemben – Proctor.
AUGUSZTUS 24.
Foglalkozás Patsyvel, aki körülbelül 20 perc alatt megállapítja a
„kisebb” hangproblémákat. Meglepő – 1. nem jól veszem a levegőt,
és 2. nem iszom elég vizet.
8 órakor Sandrához és Michael Kamenhez megyek, mert
Sandrának születésnapja van. És tekintve, hogy nemrég
aneurizmával műtötték, jó érzés látni, hogy tortát szeletel, kinyitja az
ajtót, ilyesmi. George Harrison is jelen van, megpróbál találni egy
sarkot, egy folyosórészt, bármit, csak nem a helyiség közepét egy –
urambocsá! – partin. Megértem az álláspontját. Nagyon eredetinek
és nyitottnak tűnik.
AUGUSZTUS 25.
Átolvassuk a második felvonást. Valami könnyed és nagyvonalú
érzés uralkodik el rajtunk, Sean elmúlt 10 napos munkája és
módszerei beérnek. Ahogy később mondta, egyszerű, közvetlen és
modern volt.
AUGUSZTUS 26.
Fura érzés, hogy ez a társulat egyre közelebb kerül egymáshoz,
de Helen és én valahogy kívül maradunk. Finbarral{243} együtt.
Elkötelezettek vagyunk, mindenben részt veszünk, de kívülállók
maradunk. Mindenki értse, ahogy akarja.
AUGUSZTUS 27.
9:45 Nincs válasz arra a kérdésre, hogy hol van a taxi. Kivéve,
hogy úgy képzeltem, a színház küld egy kocsit. Haha. Kések –
megint.
Délután belefeledkezünk az Antonius és Kleopátra csodás
mélységeibe. Este körbeülve olvasunk, monoton hangon, leesik az
állam.
Vacsora otthon. Csomagolás.
AUGUSZTUS 28.
ALASZKA!
Alaszkai idő szerint 12-kor megérkezünk a juneau-i repülőtérre.
1:30 Az év meglepetését okozzuk Mary Elizabethnek
[Mastrantonio] a forgatáson…
3:30 Vadvízi evezés. Szél, eső, arról beszélünk, hogyan ne essünk
bele a folyóba – majdnem elbátortalanodtunk, de aztán mégsem, és
ennek örülök.
AUGUSZTUS 30.
7:30-kor italok a Red Saloon kocsmában, majd 8:30-kor vacsora és
alaszkai totemrituálék egy semmiből megtervezett és felépített
emeleti, medence fölötti helyszínen… Belefáradok abba, hogy azt
figyeljem, ki hol ül. Megérkezik Robin Williams – szokás szerint
lefegyverző, félénk, visszafogott, és mindannyiunknak példát mutat.
Sokáig táncolunk, Rima Scrabble-t játszik a bárban.
 AUGUSZTUS 31.
8:30 Ébredés. Csomagolás.
Hosszú búcsúzkodás.
A sok hihetetlen munka, figyelem és törődés után nehéz
elengedni és csak élvezni. Mások megkapták a sorstól ezt az
ajándékot. Ebben az évben a vendéglista a következő volt [Paul
Allen partiján]: Francis Ford Coppola, George Lucas, James
Cameron, Neil Jordan, Jim Sheridan,{244} Terry George, Jeff
Goldblum, Candice Bergen, Annabeth Gish,{245} Ed Begley, Dave
Stewart, Deepak Chopra, John Richmond,{246} Noel Redding, Dan
Aykroyd, Robin Williams, Patti Smith, Jennifer Saunders, Ade
Edmondson, Clare Peploe,{247} Douglas Adams, Quincy Jones, Carrie
Fisher stb. stb. Összevegyítve tudósokkal, építészekkel és belfasti
családtagokkal.
SZEPTEMBER 1.
HAZATÉRÉS ALASZKÁBÓL.
11:30 (sikerült egy kicsit aludnom)… Kocsival haza. Átöltözés.
Indulás a Nemzetibe, érkezés délután 3-kor. Egyből a 3. felvonás
olvasópróbájára. Használd, gondolom magamban, és a lelkesedés
megvan, de a szem gyenge.
SZEPTEMBER 2.
Befejeztük a 4. felvonás munkálatait. Furcsa formák,
összetapadások, szálak jelennek meg az időeltolódás miatti
kábulatban. Néha beszélek, máskor meg hosszasan hallgatok.
Olyannyira így van ez, hogy Helen megkérdezi a maga könnyed,
egyáltalán nem ítélkező modorában, hogy tetszik-e, amit csinálunk,
vagy unalmasnak találom. Szó sincs róla. Csak elveszek abban,
mennyi lehetőséget kínál ez a gyönyörűséges darab. Pontosan így:
„Miként buzog, mit szakadásig hangoztatunk, a szándék!”{248}
SZEPTEMBER 3.
Ebédidő – megnézem Patrick Proctor elkészült munkáját. Úgy
néz ki, mint két 14 éves portréja. Nem is téved nagyot.
SZEPTEMBER 7.
 Az első mozgásos próbanap. Késő délután megint megszólal a
vészcsengő. Sok hét telt el a szöveg részletes megformálásával, és a
mai napon is nagyon jól ment a munka, de nincs igazán meg az az
érzés, hogy elválasztottuk az ocsút a búzától. Szörnyen mesterséges
és rossz szövegmondás. A díszletről kiderül, hogy rémes, ahogy
féltem is tőle, már abból a szempontból, ahogyan lehetőséget ad a
dinamikus be- és kilépésekre.
SZEPTEMBER 8.
Ma jobb. Reggel olyan vagyok, mint a kutya a papuccsal. Érzem
magam körül az új energiákat. Helen, ha nincs más választása,
szólózni kezd. Egyetlen kis javaslat, és egy csapásra átalakul.
Ösztönös zseni.
SZEPTEMBER 17.
Délelőtt átrágjuk magunkat a 4. felvonáson… Sean aggódik ennek
a résznek az áthatolhatatlan líraisága miatt. Arra késztet, hogy
elemezzem a célokat – a konkrét érzéseket, cselekvéseket. A
következő próbán sok minden kitisztul, sokkal egyértelműbbé válik.
Sean papír zsebkendőkben úszik – mint mindig, őszinte önmagához,
és elmondja, mennyire meghatódott. Ez bizonyos értelemben
figyelmeztetés. Nem szabad hátradőlni.
SZEPTEMBER 23.
Nehéz napokon vagyunk túl, dolgozunk a jeleneteken, és a
szöveg borzasztóan korlátok közé szorítja az embert. Így aztán nincs
belső lendület. Így és úgy is feldarabolt szöveget hallgatunk – így
külső lendület sincs.
Az egyetlen megoldás: leállni és tanítani. Nagyon reakciósnak
tűnök, és annak is érzem magam, de ha Shakespeare-t átírják vagy
rosszul mondják, az olyan, mintha kést döfnének az ember
gyomrába. Ha a szövegünk közben gondolkodunk, akkor könnyű.
Vagy legalábbis könnyebb.
6:30 Jelmezpróbák. A mustárszínű velúr kezd kimenni a divatból.
Halleluja! Különben csak testetlen arc lennék.
SZEPTEMBER 28.
A 3. felvonás próbája. Ótejóég!
SZEPTEMBER 29.
 Elkezdjük a 4. felvonást. Egy kicsit előretanulom a szövegemet. A
pánik jele.
SZEPTEMBER 30.
Ó, istenem, valamit változtatni kell.
OKTÓBER 1.
Három óra alvás után próba. Hála istennek, a (valamiféle)
tapasztalat segít, különben már főbe lőttem volna magam.
OKTÓBER 5.
Este 7 óra. Első próba – 1. felvonás.
Sean boldog. Nekem teljes katyvasznak tűnik. Kivéve Helent, aki
szabad, kreatív és szárnyal. A Katia C.-vel{249} töltött délután és az,
hogy egyáltalán nem érti a lényeget, nagyon kimerít.
OKTÓBER 6.
Ezek a kemény napok. Nem azt érzem, hogy eltávolodom a
társaságtól, hanem inkább annyira koncentrálok, hogy nem hallom a
fecsegést.
A Thidias-jelenet az első nagy Waterloo. Csak újra és újra el kell
mondanod ezeket a szavakat, hogy mélyre hatoljon a jelentésük.
OKTÓBER 7.
2:30 Az első teljes próba. Testen kívüli élmény. Tele van
hősködéssel, ostobasággal, társulati dolgokkal, szólózással, hatásos
és hatástalan dolgokkal. De alapnak jó. A holnapihoz. És ürügy arra,
hogy utána a bárban berúgjak.
OKTÓBER 8.
Rettenetes másnaposság.
Délután 3-kor kezdődik a technikai próba. Emlékezetes pillanatok
takarásban, amikor Helen így szól: „Annyira boldog vagyok…
Kislányként csak arról álmodtam, hogy egyszer királynő legyek egy
nagy színházban.”
OKTÓBER 9.
Másnaposság, másképp, de erősen.
A nap halad tovább, a jelmez lassan előtűnik, a karakter
fokozatosan eltűnik; a hajpótlást is felpróbáltam. A többi szereplő
izgatott. Bennem csak kérdőjelek vannak.
 OKTÓBER 10.
Átszáguldunk a szüneten, és máris a második rész következik. A
kérdéseim egyre nagyobbak és sürgetőbbek. Hol a zene? Hol lesz a
történet? Újra és újra: hol a pontosság?
11:30 A bárban. Mindenki jó hangulatban van. Helen és jómagam
csendesen abban reménykedünk, hogy lesz nyilvános főpróba.
OKTÓBER 11.
11-től 7-ig csináljuk a 4. felvonást. A holnap esti nyilvános előadás
gondolatára egyfajta csendes rettegés borul ránk. Most látom először
a páncélt… Miért? Nem lehetett volna megcsinálni a 3. vagy a 4.
héten? Végtére is, ez egy kellék. Holnap egész nap kapkodhatják a
fejüket, mivel mindannyian nagy eséllyel improvizálunk majd egy
nyilvános előadáson csaknem 4 órán keresztül. A zene
kiszámíthatatlan ütemben érkezik. A világosítás szintén meglepetés
lesz a számunkra.
OKTÓBER 12.
7:15-től kezdődően…
1200 ember nézi a nyilvános főpróbát, ami csupán a második
teljes próbája lesz ennek a darabnak. Rendkívüli módon rémisztő. És
ahogy mindig is állítani fogom – romboló hatású. De természetesen
előnyt kell kovácsolnunk belőle.
OKTÓBER 13.
Második előadás.
Fejlődik. És visszafejlődik. De kezdi megtalálni a helyét.
OKTÓBER 14.
Még mindig nagyon ideges vagyok. Olyan nagy ez a darab. És a
színház is.
Később Helennel és Seannal beszélgetek az ajtóban. Sean
sebezhetősége óriási. De akkor mi van? Azt hiszem, a rendezőknek
nem szabadna ezt csinálniuk. Csak bátorítaniuk, kihívást adniuk,
megerősíteniük. Soha nem kereshetnek igazolást a maguk számára.
OKTÓBER 15.
Megérkeznek a gonosz manók.
Csúszkálás a vízen.
Botladozások.
 A kard kiesik a hüvelyéből, és megpördül.
Antonius ma este Eros kardjával öli meg magát.
Pártoló tagok bulija az Olivier bárban. Utána egy túlságosan
sokáig elhúzódó, késői megbeszélés Helennel és pár világosítóval.
OKTÓBER 17.
1:30 Az első délutáni előadás.
Valamikor 6:25 körül Sean bejön, és idegesnek tűnik. Nem szokott
inni, de azon kapom magam, hogy a kezében lévő narancsleves
dobozt nézve próbálok rájönni, milyen hatással van rá a szénsav.
Valamiért támadó hangvételt ütött meg. „Nagyon fájna, ha mutatnál
némi rohadt kis kedvességet?” Megdöbbentem, és megkértem, hogy
ne beszéljen velem ilyen hangon, ő pedig majdnem kiviharzott. Azt
mondtam, hogy mutassa meg a vonatkozó jegyzeteit, ez az első
alkalom, hogy ezt megemlíti, most rakom össze a szerepet stb. stb.
Az esti előadásban előreléptünk, de még most is le vagyok sokkolva,
ahogy felidézem. Lehet, hogy nyaggatták miattam?
Hogy mi van? Ian McK. és Charlotte Cornwell is eljött, és
imádták. Őket is küldte valaki?
OKTÓBER 18.
Viszonylagos nyugalom. Alvás. Újságolvasás. Planet Organic
bolt. Kapucsínó. Kivasalok egy inget. Válaszolok a levelekre.
Vacsorafőzés. Gondolkodás. Gondolkodás. A józan Rima,
szerencsére, velem van.
OKTÓBER 20.
7 órakor előadás a sajtónak.
Szokás szerint minden felpörög. Magas energiaszint, magas
koncentrációs szint, nem olyan szabad érzés, mint kellene.
Később Soho House.
OKTÓBER 21.
Aztán a reggeli csönd, ami azt jelenti, hogy a kritikák nem jók.
Végül meghallom a puhatolózó üzeneteket, és összeáll a kép.
Este 7. Második előadás. Nem könnyű. Semmit nem vitattunk
meg. Ez vajon jó ötlet? Nem hiszem. Az előadás közben csúnyán
megvágom magam, úgyhogy dől belőlem a vér, amíg be nem
ragtapaszozzák.
 OKTÓBER 22.
És újra csak ugyanaz. Mindenki kerül. Nagy a csend. Felháborító,
hogy a Jó/Rossz mennyire meghatározza az emberek
válaszreakcióját – mintha valami klub lenne, ahova vagy van
bejárásod, vagy nincs.
Este 7 óra. A mai előadás tele van jó dolgokkal. És leckékkel. Nem
kell olyan erősen nyomulni. Találj rá dolgokra. Engedd el. Helen
vezet – a legszabadabb lélek.
OKTÓBER 23.
Az érem másik oldala. A fiatal színészek a saját, elszigetelt
ötleteiket játsszák – nincs fogalmuk a helyzetről (vagy a karakterről).
A Thidias-jelenetben kétszer megütöm Edet.{250} Helytelen,
helytelen. De amikor Antonius ennyire dühös és ilyen
nemtörődömséggel szembesül, akkor szinte elkerülhetetlen.
OKTÓBER 25.
Újabb súlyos csend ereszkedik a szürke, sötét napra… Ez már azt
jelentheti, hogy újabb rossz kritikák jelentek meg a sajtóban… OK –
újabb 6 hét következik.
OKTÓBER 26.
Ezek a kemény előadások. Mindenki tudja, mit mondtak. Senki
nem emlegeti. A szünetben azonban (egy erőtlen első rész után) a
társulat küld egy nagyon megható, névtelen üzenetet, amelyben
szeretetükről és lojalitásukról biztosítanak.
Az előadás után bekopog Sean. Nem tudja, milyen érzés lehetett
aznap a színésznek, és amikor mondok erről valamit, azt feleli: „Na,
és én?” Ó, Sean…
OKTÓBER 29.
2:45 Társulati megbeszélés.
Sean elmondja, milyen fontos idők ezek neki.
OKTÓBER 30.
Talán meg kell próbálni elengedni a dolgot. Antonius ezt tenné.
Ne ragaszkodjunk a problémához.
NOVEMBER 4.
Egyszerűen lehetetlennek tűnik. De valahogy mégis megtörténik.
Belinda és Hugh is ott van, és alig akarja elhinni a kritikákat.
 Szédítő fáradtság vesz rajtam erőt. Vannak dolgok, amiket
elengedtem, mások bent ragadtak. Gyors taxiút haza – fortyogó düh
egy telefonhívás miatt, Paola Dionisotti (nem az ő hibája – csak
megfogalmazza a barátok hitetlenségét – ISMÉT).
NOVEMBER 6.
Ez kemény volt. Kezdődő megfázás/influenza/valami üt be. Ami
még rosszabb – irtózatos fáradtság, és a tudat, hogy megvan az ára,
ha kimarad az ember éjszaka.
10:45 Egy kicsit összeszedve magam elmegyek a Langan’s
Brasserie-be… Patrick Proctorral és a barátjával. Ő imádta. Isten áldja
meg érte.
NOVEMBER 10.
Hiba volt megvenni a Time Out magazint…, elfelejtettem, hogy
nyilvánvalóan lesz benne színházi kritika. Mennyire lehet összetörve
az ember?
NOVEMBER 13.
7 óra… Ed megüt, én megrúgom, ő is megrúg, én is megrúgom…
dráma felsőfokon…
NOVEMBER 14.
Reggel 6 óra. Mi ez a pusztító erő bennem, ami miatt fél 6-kor
felébredek, tudván tudva, hogy ma két előadásom lesz? Gonosz és
igazságtalan dolog.
1:30 és 7 óra, közte két óra szünet. Szédülés, ásítás, és végül
körülbelül fél 10-kor kirobbanó energiák. Honnan? Finbar azt hiszi,
hogy sértegetem, amikor azt mondom: „Katona vagy csak…”{251}
Ezek az érzékeny lelkek, akik körül Helen és én olyanok vagyunk,
mint a könyvtámaszok.
NOVEMBER 18.
Helen azt mondja, ideges. Aggódom, hogy elkezd majd kiabálni.
NOVEMBER 19.
Áldott másfél órás alvás valamikor 9 és 10:30 között.
A mai nap a vakuval fényképező nő miatt különleges – három
felvételt készített az első fél órában.
→ Vissza a vállveregetők világába: Danny, Leila, Emily, Tom. De
Arlene nem, mert ő egyértelműen úgy gondolja, teljesen mást
látott… Isten áldja.
NOVEMBER 20.
Hosszú telefonhívás Ian McKellentől. Csupa nahát meg figyelem
meg emlékezés meg megerősítés. Jelenleg egy Noël Coward-darabot
próbál (Present Laughter) „rendező nélkül”.
NOVEMBER 21.
Szántam egy kis időt arra, hogy felidézzem ennek a rendkívüli
évnek az eseményeit. Mintegy 27 repülés… Téli vendég, Japán,
Spanyolország, Dél-Afrika, Dogma, Pittsburgh, Antonius és
Kleopátra…
A béke különös pillanata Toszkánában. Mintha fontos,
vízválasztó év lett volna. Biztos vagyok benne, hogy ez később be is
bizonyosodik.
1:30 Kezdődik a hosszú robotolás… A délutáni előadásban van
valami kötetlenség, ami jó érzést kelt. Később Vivian H.{252} hoz
valami hawaii drámaprofesszort, aki közli, hogy voltak „pillanatok”,
amelyekben „volt potenciál”.
NOVEMBER 26.
Tényleg szükségem van arra, hogy addig aludjak, amíg csak
lehet.
Este 7 óra. Az előadás hol meglódul, hol leül, jó és rossz dolgok is
vannak benne.
11:30 Sheekey’s étterem. Richard Wilson és Anna Massey.
Lehangolóan fagyos hangulat a reakcióik nyomán, különösen a
tegnap este után. Milyen ingatag egy nem szakszerűen rendezett
darab, milyen sok múlik a színészek pillanatnyi energiáján. Mégis
próbálok jó dolgokat megnevezni. Mennyire volt negatív ez az
élmény?
NOVEMBER 28.
…a közönség boldog. Egyre több ember fogalmazza meg: „Miről
beszéltek ezek?”
DECEMBER 1.
1:30 A délutáni előadás átka. Amiből nehéz felépülni.
7 óra, a kitartás próbája. Egyszerre egy jelenet, takarékoskodni
kell az energiával, ahol csak lehet.
 DECEMBER 3.
És az utolsó előadás. Csak hogy még jobb legyen – egy
ellendrukker a közönség soraiból egyszer csak azt kiabálja:
„Hülyeség!”, aztán azt: „Csendet, hölgyeim!”, amikor Helen és én
csókolózunk. A szünetben eltávolítják.
DECEMBER 4.
Reggel 7-kor fekszem le.
12-kor felébredek.
Elmegyek a színházba, hogy kipakoljam az öltözőt. Kiderül, hogy
ez egy kétórás munka.
DECEMBER 7.
Az első este otthon. Vacsorát főzünk, tévét nézünk. Helennek
igaza van – hiányzik Antonius. Vagy az ideálja. A valóság túl durva.
De vannak visszatérő pillanatok. Nagyon sok a védekezés.
DECEMBER 10.
Beszéltem Helennel. Mesél a The Sunday Telegraphban megjelent
gyűlölködő cikkről. Faxot küldök Dominic Lawsonnak [szerkesztő].
DECEMBER 11.
Délelőtt különböző ügyek és megbeszélések: az ICM-mel, Keith
Shillinggel [személyiségi jogokkal foglalkozó ügyvéd], a Nemzeti
Színházzal, Thelmával a Telegraph és a Daily Mail cikkéről. Komplett
hazugságok. Kitaláció. Rosszindulat.
DECEMBER 13.
Délután 3-kor Richard és Ruthie Rogers{253} 25. házassági
évfordulója.
DECEMBER 18.
Conor McDermottroe ugrik be. Elsétálunk a David
Wainwrighthoz – Ruby azt mondta az ajándékáról (egy fémkeretes
tükörről): „Vidd vissza a D. W.-hez, ha nem tetszik.” A D. W. azt
mondja: „Hat hónapja nem volt ilyen nálunk.” Leesik a tantusz. Azt
hiszem, ez a tükör régebben a konyhai kandallója fölött lógott.
DECEMBER 20.
7:30 Lindsay és Hilton.
 Pontosan lehet érzékelni, ki jött el megnézni a darabot, és ki nem.
Érdekes, mennyire számítanak ezek a dolgok.
DECEMBER 22.
Hajnali 4-kor kocsi jön, irány a repülőtér.
6:20-kor száll fel a gép Fokvárosba.
Képtelenség aludni.
Megnézem a Zorrót – kardok és maszkok, de Ms. Zeta-Jones
nagyon figyelemre méltó.
DECEMBER 23.
Reggel 8:15 körül érkezés Fokvárosba.
Taxival megyünk a házhoz.
Szép ház, van medence, a függőágyból egyenesen a Tábla-hegyre
látni. Minden szobában csodálatos kerámiák – az egyik tele van
sétapálcákkal, a konyhában hatalmas balzsamecetes üveg stb. stb.
Azonnal összeütközöm a dohányzóasztallal, és törni-zúzni kezdek.
Mi van velem?
 1999
LOS ANGELES, OSCAR-DÍJ – NEW YORK – LOS ANGELES
– UTAH – CANNES – LOS ANGELES – DAVID HARE –
NEW YORK – LOS ANGELES – GALAXY QUEST –
GALAKTITKOS KÜLDETÉS-VETÍTÉS – NEW YORK –
LONDON

JANUÁR 11.
6:30 Miranda Richardson jön értem – a Camberwell Művészeti
Galériába megyünk Julian Schnabel kiállítására. Ő is ott van, és
mindenkit elbűvöl. A helyiség tele van fekete ruhás fiatalokkal –
senki se nézi a képeket, amelyek óriásiak, és ránk bámulnak.
8:45 Egy ital a Pharmacy nevű bárban.
9:15 Az este igazán menő. A Campden Hill Square-i házban
vannak Schnabelek, egy Bacon, egy Warhol és pár Basquiat. Terry
Gilliam Johnny Depp-pel érkezik. Amikor eljövünk a buliból, Depp
Kate Moss-szal beszélget, aki hirtelen öltött alakot a semmiből. Úgy
érzem magam, mintha egy magazinban sétálgatnék.
MÁRCIUS 15.
12:05 → Repülök Los Angelesbe.
Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés.
MÁRCIUS 16.
9-kor jönnek értem. Gipszlenyomatot kell készíteni a fejemről. A
szakemberek kedvesek, mint mindig, szerényen háttérbe vonulva,
de tökéletes magabiztossággal teszik a dolgukat. Ez a második
alkalom életemben, hogy gipszet vagy ragacsot tesznek a fejemre (a
Raszputyin volt az első). Nagyon kellemetlen élmény. Az embernek
erősen kell győzködnie magát, hogy ne essen pánikba vagy ne
ájuljon el. Nem látok, nem hallok, nem beszélhetek, és nem
mozoghatok.
Az anyag (amit a fogorvosok is használnak) hideg, aztán
melegedni kezd, ahogy szilárdul. A hőmérséklete és az állaga
fokozatosan változik, a világ bezárul előttem.
MÁRCIUS 19.
 8-tól kezdve (9:15-kor érkezünk) Ed Limato{254} partija. Abszolút
24 karátos Hollywood. Faye Dunaway, Warren Beatty, Jack
Nicholson, Madonna, Emily Watson, Holly H., Catherine Z.-J.,
Michael Douglas, Nicolas Cage, Minnie D., Rupert E., Carrie F. stb.
stb.
MÁRCIUS 21.
Délután 4 óra → Dan és Barbara [régi barátok] lát vendégül az
Oscar-díj-átadó tévéműsorára. A rendkívüli hosszúság mellett
belengte valami manipulatív, cinikus őszintétlenség. Az sem segített
a dolgon, hogy túl sokat tudok G. P.-ről.{255} Sok emlék jön elő a Mint
a kámfor, a Pogánytánc stb. kapcsán. Ezekben van valódi színészi
játék, nem úgy, mint a díjakat – gyakran – bezsebelő csilivili
dolgokban.
MÁRCIUS 24.
6:15-kor indulok a 7:55-ös New York-i járathoz. Három perc után
eszembe jut, hogy a zakóim és az ingeim még mindig a 4 Seasons
egyik szekrényében vannak.
MÁRCIUS 25.
6:30 A Közelebb premierje. Ez a nagy különbség Amerika és
London között. A színház előtt kamerák, tévétársaságok, vakuk.
Odabent Judy Dench ül előttem – távolabb Harrison Fordot, Uma
Thurmant, Ethan Hawke-ot, Kate Mosst stb. stb. látom. A produkció
mégsem repül – Patrick nem engedi. Natasha és Rupert Everett
nagyon jó. Anna Friel nagyszerű a színpadon. Ciarán [Hinds] egy
kicsit kiabál. Natasha kicsit eltúlozza a sztárságot az öltözőjére
vonatkozó listával és a celebasztallal a partin. Fentiek közül
többekkel együtt megyek a Café Loupba. Kate M. nagyon aranyos és
sebezhető – Natasha hülyeségeinek áldozata. Lehangoló.
MÁRCIUS 29.
Délután 3-kor találkozó Mike Nicholsszal a Betrayal / The Real
Thingről (Árulás / Az igazi). Lindsay még mindig nem lett lelkesebb,
de hála istennek, világosan fogalmaz ezzel kapcsolatban. Szerdára
megbeszélünk egy olvasópróbát.
MÁRCIUS 31.
 Miközben ma reggel Bobbal beszélgettem, rájöttem, hogy a
kétrészes Betrayal / The Real Thing c. produkciót az off-Broadwayre
szánják. Még mindig van bennem egy kis sóvárgás a Magánélet és a
Broadway után.
Olvasópróba a Gramercy Park Színházban: The Real Thing.
Élveztem, hogy szabadjára engedhettem magam ezzel a szereppel
kapcsolatban. A darabban finom, fájdalmas kis szálak futnak végig.
Lehet, hogy már 1984-ben meg kellett volna csinálnom? Na és most?
Lindsaynek nem tetszik. Mike N.-nek meg nagyon is.
ÁPRILIS 1.
6:15-kor jön értem a kocsi, 8-kor indul a gépem Los Angelesbe.
Rima 4 körül érkezik Londonból. Együtt küszködünk a ház
kütyüivel, különösen az eszement tévés rendszerrel.
ÁPRILIS 3.
Várjuk a medencetisztítót, a műholdas fickót és Laurent, a
takarítót, hogy külön-külön rendbe tegyék az életemet. Elmegyünk a
Sunset plazába is, hogy megnézzük, mit lehetne bérelni. Nagyon
tiszta, mintha skatulyából húzták volna ki, és nagyon lélektelen.
ÁPRILIS 26.
Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés.
5:45-kor jönnek értem. Az ebédlős jelenetet csináljuk.
Elég kemény munka – az sem könnyíti meg a helyzetet, ha senki
se vezeti a kocsit, legyen akár a rendező, akár a főszereplő. Plusz
meg kell küzdeni egy nagy tál százlábúval és piócával, amik – nem
meglepő módon – nem szeretnének a szép kis vizes lakásukban
maradni, inkább összemászkálnák az egész helyszínt.
MÁJUS 6.
3:15-kor jönnek értem → a burbanki repülőtérről 4:45-kor indul a
gépem a utahi Grand Junctionbe, majd onnan kocsival közelítjük
meg a Zöld folyót. A város egyetlen hatalmas kamionpihenő. Több
tucat motel, steakezők, virsli, fagyi, a bárokban sportműsorok
mennek a tévében.
MÁJUS 8.
A munka a Kobold-völgyben folytatódik.
 Bámulatos hely. A szél és a víz lecsiszolta a sziklákat, amik így
leginkább a kínai katonák sírjaira emlékeztetnek. Csak itt
gomba/kobold/péniszformákat látni, amelyek szédítő útvesztőt
alakítanak ki a völgyben – sokkal jobban hasonlít egy bolygószerű
forgatási helyszínhez, mint valódi bolygóhoz. Az „időjárási
viszonyoknak erősen kitett” kifejezés nem is írja le a helyzetet. A nap
és a szél uralkodik errefelé.
MÁJUS 9.
5–7-ig próba a Comfort fogadóban. Ami azt illeti, a „próba” szó
nagyon messze van a valóságtól. A „végszavas monológ” jellemzőbb
lenne.
MÁJUS 10.
6-kor jönnek értem. Egész nap szélben, koszban és vörös porban.
Az érem másik oldala. A nap végén Sam [Rockwell] azt mondja:
„Bocsánat.” „Na, de miért?” „Nem akarom, hogy azt hidd, az
amerikai színészek mind seggek.” Amit, természetesen, nem hiszek.
De Timnek [Allen] tényleg valami perverz módon szüksége van
arra, hogy szurkáljon, ellentmondjon, provokáljon, demoralizáljon –
azt hiszi, hogy vicces (talán) –, ami mindent lelassít, és megzavarja a
koncentrációt. Reakciós gondolataim vannak.
A szél, a por és a nap miatt úgy érzem magam, mint egy vörös
arcú invalidus.
MÁJUS 11.
Ma olyan igazi, csodálatos Anyatermészet-nap van – kék égbolt,
hegyek és SZÉLCSEND. A táj úgy néz ki, mintha egy képeslapból
vágták volna ki.
Tim mégis minden alkalmat megragad, hogy rontson rajta. Végül
annyi dumálás és zaj van, hogy nem hallom a „tessék!”-et, és ellépek
onnan. „Ó, Alannek akadt egy kis problémája.” „Nincs semmilyen
problémám.” „Húú!”
És kétségtelenül elültetnek egy magot, ami ki fog csírázni.
MÁJUS 13.
9 körül Sigourney szobájába megyünk sültcsirkézni Tonyval
[Shalhoub] és Markkal [ Johnson, producer]. Egy kis „politikai”
társalgás, de Mark ettől szemmel láthatóan ideges. (Már eleve ideges
volt, mert Sigourney szobája a Zöld folyó környékének mértékei
szerint valóságos palota.)
MÁJUS 14.
Délután. „Szerintem ez nagyszerű volt.” (Dean){256} „Hát, mesés
összpontosítás.” (én) Bátor szavak voltak, de azonnal csodás hatást
értek el. Ó, ez a bonyolult kémia! A fiatal színészek a pillanatokat és
a közeliket keresik, Tim felváltva bokszoló és vadállat.
MÁJUS 17.
9-kor a Tamariskben Deannel és Jerzyvel{257} nézegetjük a
storyboardot. Dean tényleg laza – bármilyen belső félelme, rettegése
is van, olyan az aurája, mint egy lassú cowboynótáé. Hallgatom,
ahogy beszélnek, és nem érzem a döntés súlyát vagy energiáját. De
némi eredményt mégiscsak elérünk. Talán a film lassan magára talál
úgy is, hogy észre sem vesszük.
MÁJUS 18.
A Salt Lake Citybe induló gép Grand Junctionben száll fel. A
végső cél Los Angeles. Indulás előtt elköszönök Timtől – megható,
hogy azt mondja, hiányozni fogunk neki. „Kötődni kezdtem” – az
utóbbi időben nagy változás történt abban, hogy felismerte, mekkora
térre van szükségünk, és hogy ezt biztosítanunk kell egymásnak.
Őszintén tudtam azt felelni neki, hogy tudom, miről beszél. Azt
hiszem, egy hét múlva már kölcsönösen fogjuk tudni tisztelni
egymást, ami ijesztően nem volt így eleinte.
MÁJUS 23.
Hosszú az út hazáig.{258} 10:30-kor indulás a nizzai repülőtérre,
majd Londonból Los Angelesbe a Virginnel.
MÁJUS 24.
Sigourney reggel csodálja, mennyire képben vagyok. Ahogy
jómagam is… Bár egy kicsit őrjítő, amikor a felborul az ember
alvásritmusa, és több időzónán is átrepül – de legalább a nap egyik
felében képes vagyok a szavakat egymás után tenni. Később a lábam
elhagyja magát.
MÁJUS 26.
 A Kőszörny beszéde. Akárhányszor hagyom, hogy átússzon az
agyamon, vagy ami még rosszabb, a nyelvemen, mindig
mesterkéltnek tűnik, és egyáltalán nem vicces. Valami azonban
megakadályozza, hogy erőltessem, és láss csodát, ha még jobban
ragaszkodom a leírt szöveghez, az mintha működne. Vagyis úgy
tűnik…
MÁJUS 28.
Halleluja! Szabadnap! Ma nem kell felvennem a csirkefejet. És a
csirkefej is szabadnapot tarthat nélkülem.
JÚNIUS 4.
Hawaii nap a forgatáson. Timnek meg kell csinálnia azt a
jelenetet, amely a film egyik motorja. És gyönyörűen el is végzi a
feladatot.
JÚNIUS 6.
Tony-díj. Volt valami zűrzavar az egészben – a lekezelő hangnem
Arthur Millerrel kapcsolatban, a mellébeszélések, és az érzés, hogy
ha lehet, inkább az amerikait választják.
JÚNIUS 8.
Újabb nap az űrhajó folyosóján.
JÚNIUS 9.
Este 8-kor vacsora Mel Smithszel. Az időeltolódás hatása, vagy
illegális szereké? Nehéz megmondani, de jólesik azonnal átadni
magunkat egy régi barátság ismerős melegségének.
JÚNIUS 10.
8:30-kor jönnek értem.
Sokáig kell várni a lakókocsiban. Amit kedvelek – váltogatom a
csatornákat, és puzzle-öket rakok ki.
JÚNIUS 11.
8-kor indulunk.
Ó, istenem. Ezt most hajnali 1:10-kor írom, éjfélkor végeztünk,
miután nagyjából egész nap csak az ösztöneimre hagyatkozhattam.
A lakókocsimban kezdődött Deannel és Timmel. Mondhatni,
tökéletes időpocsékolás, mert Tim összevissza nyavalyog, és végül
visszavágják a pénzét. Tudom, hogy nem adja alább harc nélkül.
Nagy költségvetés. Türelmetlen producerek. A színészek és a
rendező az utolsó pillanatban alakítják át a forgatókönyvet. A nap
nem más, mint tizenkét órás dulakodás. A végén Sigourney eléggé
átlátszó módon úgy manőverez, hogy bekerüljön a snittbe, legyen
saját snittje vagy akármi. Olyan feltűnően csinálja, hogy akár be is
jelenthetné egy hangosbemondón keresztül.
JÚNIUS 14.
Este 7-kor a Buena Vista Social Club. Milyen vidám film. Tökéletes
összedolgozás. Ry Cooder zseniális, a 70-es, 80-as és 90-es éveikben
járó zenészeket fedez fel újra, Wim Wenders pedig felveszi őket.
Lélegzetelállító zene. Lélegzetelállító emberek.
JÚLIUS 8.
Ejha! Még mindig teljes a zűrzavar. Deannel és Sigourney-val
végül a díszletektől távol kötünk ki, és összeférceljük a jelenetet.
Megérkezik Tim, és mintha szögbomba robbant volna. Amikor a por
elül, újra összerakjuk az egészet. Sigourney egyszer csak nekimegy
egy acélrúdnak, és 12 éves kislány lesz belőle. Megható.
SZEPTEMBER 20.
8 körül vacsora Ian McK.-val, Edna O’B.-vel, Suzanne Bertishsel,
Neil Tennanttel, Martin Shermannal{259} és Penny Wiltonnal.{260}
Kellemes, egyszerű este. Ian főz nekünk, majd könyveket és
emléktárgyakat osztogat szét, amelyeket csomagolás közben talált.
Új-Zélandon tölt majd egy évet, és közben felújíttatja a házát.
NOVEMBER 30.
7:30 Mamma Mia.
Jó móka volt, de könnyen szenzációhajhásszá válhat. Egy kis igazi
koreográfia dobna rajta (más, mint az ódivatú tévés varietékból
ismert forgások és csettintések).
Az Ivyban találkozom Lindsayjel. Hősiesen megvár. Mivel
holnap dolgozik. Egy kicsit aggódom miatta – nagyon
szórakozottnak tűnik. Az örökké bátorságot sugalló, gyönyörű külső
mögött kedvetlen lélek rejtőzik.
DECEMBER 4.
Az utóbbi néhány délelőttön David Hare naplójának (Acting Up)
elolvasására loptam perceket. Azt mondja, úgy döntött, nem akarja
utólag megszerkeszteni, de nem tudom, tudja-e, mennyire átlátszóvá
teszi őt ez az egész. Sokkal mélyebbre merül önmagában, mint
bármelyik színész, akit ismerek, de úgy gondolom, ha én naplót
vezetnék arról a döntésemről, hogy színdarabot írok, talán a
párhuzamok közelebb kerülnének. Engem a színészet V. S.
Naipauljának nevez – aki alig képes csinálni a dolgot. Ez
természetesen nem független a ténytől, hogy nem vállaltam el a The
Judas Kisst ( Júdás csókja).{261} Elfelejti, hogy megcsináltam volna, ha
megírta volna az első felvonást. Ugyanakkor továbbra is szeretnék
együtt dolgozni vele. Hűvös modora friss szellő.
DECEMBER 5.
Reggel 9-kor a Heathrow-ra, majd 10:55-kor New Yorkba.
DECEMBER 7.
A lift mellett várakozom a barátaimmal – egyszer csak nem más,
mint Sarah, a yorki hercegné tűnik fel, aki rám néz és felkiált: „Eric!”
Mármint Idle… Fel is kell hívnom Ericet.
DECEMBER 10.
Este 8:30 – Lupa étterem, Thomson Street 170. Kitűnő ételek, jó
borok és jó társaság. Nick Hytner később érkezik, de én az „Edna
O’B. kísérője” szerepben vagyok, úgyhogy hamarabb eljövök, mint
kellene. Edna arra panaszkodik a taxiban, hogy Nicket senki más
nem érdekli magán kívül, és önelégült lett. De hát ez szinte már
járványos.
DECEMBER 17.
LOS ANGELES.
Este 8-kor a Little Door étterem – Marcia, Tim, Dan O’Connor
valamint Barbara, Maggie, Scott és Dexter Fletcher. Seamus
McG[arvey] és Stephen Frears (aki természetesen a vacsora végén
azt mondja: „Adjak pénzt a számlára? Nem – egy sikerfilmben
játszol, ugye?”)… Az általános feltételezés, hogy mindig én fizetem a
számlát, lassan kezd unalmas lenni.
DECEMBER 18.
9–6-ig SAJTÓNAP.
Végeláthatatlan és nehéz. Bár az újságírók nagyon nagylelkűek.
Úgy tűnik, mindenkinek tetszik a film.{262} Kapaszkodjunk ebbe a
gondolatba. Az egyik pillanatban tiszta fej, tíz perccel később
összevissza hadoválás.
DECEMBER 19.
Délután 2-kor vetítés. Valamiért a szörnyű hang miatt nagyon
nehezen jön át a humor. A közönség a végén megvadul, de igazából
soha nem voltak egyben. Természetesen a durva vágómunka sem
segít. Ezúttal újabb kivágott részeket veszek észre.
Este 7-kor vacsora Sigourney-val, Deannel és Jeddel [Rees]. A
jópofa történetek sem segítenek, nehéz a szívem. Hát ez a helyzet.
MEGINT. Annyira unalmas már. El kell engedni. Tovább kell lépni.
Nem szabad azon szorongani, amit nem tudunk megváltoztatni. Túl
sok filmben kell megvívni ugyanazt a csatát. A mélyben a Galaxy
Quest – Galaktitkos küldetésben is van egy olyanfajta ártatlanság, amit
soha nem érthetnek meg.
DECEMBER 20.
Reggel 8-kor → Los Angeles.
10-kor → New York AA [American Airlines].
Lassan jövök rá, hogy átvertek. Megint. Majdnem minden, az
űrhajó vezérlőpultjánál felvett jelenetemet (Alexanderét)
eltávolították, hogy zöld utat adjanak Timnek. És ez nem csak a
hosszúságról szól. Vagy az „űrhajózásról”.
DECEMBER 26.
NEW YORK.
4 körül érkezik Ang Lee a fiaival, Haannal és Masonnel, majd
később csatlakozik hozzájuk Jane, a felesége. Ang továbbra is
(számomra) legendásan nyíltan és egyszerűen kommunikál (jól
nézel ki – jobban, mint amikor az Értelem és érzelmet forgattuk).
Mindent egybevetve nagyon kellemes a nap a Long Island-szorossal
együtt, ahol a lemenő nap gyönyörűen parázslik.
DECEMBER 28.
9:10 → London… Nem vagyunk fáradtak, úgyhogy hajnali 2-ig
molyolgatunk a postával és egyebekkel.
DECEMBER 31.
Hajnali négykor felébredek… Gondolkodom… Egyáltalán ez a
szó illik erre a tevékenységre? Egy Mandela-idézet jut eszembe
(vagy abba, ami a helyén van): „Nehezebb magadat megváltoztatni,
mint a világot.”
Este 8-kor Ian McKellen partija.
Barátok és idegenek.
David Foxxe, Armistead Maupin, Dena Hammerstein.{263} Martin
Sherman. A ház gyönyörűen ki van világítva, és fel is van díszítve.
Fantasztikus ételek és borok. Az utolsó összejövetel, mielőtt
bevonulnak a kőművesek és a festők. Ahogy közeledik az éjfél,
felvesszük a kabátjainkat, és mind felmászunk a háztetőre…
 2000
HARRODS – FIONA SHAW – JANE LAPOTAIRE – PÁRIZS
– OSCAR-NEVEZÉSEK – ANNA MASSEY – ROBIN HOOD:
A TOLVAJOK FEJEDELME – KOPPENHÁGA – HAMBURG
– REEPERBAHN – STING – COMÓI-TÓ – ISMAIL
MERCHANT – SAMUEL BECKETT – AUN SZAN SZU KJI –
DUBLIN – HARRY POTTER-FELKÉRÉS – THE SEARCH
FOR JOHN GISSING – SHARLEEN SPITERI – TOSZKÁNA –
BRUCE WILLIS – J. K. ROWLING – VICTORIA WOOD
KARÁCSONYI MŰSORA – HILLARY CLINTON

JANUÁR 1.
Ránk köszöntött a 2000-es év: a folyó hömpölygött alattunk, egy
dudás játszott a szomszédos erkélyen, és a tűzijáték rakétái
százszámra világították meg az eget a Tower híd, Greenwich és a
dokkok fölött.
6:30-kor érünk haza… Az utcákon érezhetően elcsitult valamitől
az erőszak, mindenütt csak az ünneplés és a figyelmesség jelei
mutatkoztak. Ez a hangulat folytatódik ma bennünk is. Egész nap.
Olyannyira, hogy nem akartunk csinálni semmit.
A Westbourne Grove-on belebotlottam P. Mandelsonba és
Reinaldóba [a partnere]. Csokis jégkrémet eszegetett, és megpróbált
kikölcsönözni egy videót. Tea Mussolinivel.
Csendes vacsora otthon. Habár utólag visszatekintve egy másik
parti jó lett volna…
JANUÁR 2.
Késő délelőtt persze az időzónák miatti kótyagosság, de az
agyamban is zavar van. Az utóbbi időben ez a napló nem annyira
kísérlet, hanem majdnem valaminek az elkerülése lett. Legjobb
esetben is a tények rögzítése. Ha van valamilyen megoldás, ami épp
most kínálkozna, az nem a naplóval mint olyannal kapcsolatos (bár
kétségtelen, hogy azt is érintené). Ki kellene nyújtani a kapcsolatok
határait, meg kellene próbálni nem ennyire sok mindent
kimondatlanul hagyni, le kellene jegyezni akkor, AMIKOR
Ő
GONDOLOM ŐKET – talán ahogy Ian McK. mondja, meg kellene
adnom magam a laptopnak, és azzal együtt az e-mailezésnek.
Bátrabb, kevésbé titokzatos, hagyni kéne, hogy MEGTÖRTÉNJEN.
Megismerhetőbbé válni. Lemetszeni a negatívumokat. Kimondani,
amit gondolok. Érthetőnek és határozottnak lenni.
Délután 2-kor Harriet W. (CBE…!) és Peter [Blythe].{264} Valami
báránysült és karácsonyi puding, sok bor és datolya. Sok szó esik a
régi barátokról, egyszerű örömökről, majd Mandela ráncos, de
kíváncsi és vidám arca zárja a napot (BBC TV).
JANUÁR 6.
8:15-kor Julie-Kate Olivier{265} felvesz → a Globe-ba megyünk, de
útközben Helen Mirrenhez is beugrunk. Szegény Helen. Tegnap két
előadása volt, mi pedig 8:45-kor becsöngetünk hozzá. „Öt perc” –
mondja a hang a kaputelefonban…
Este 6 – Emma, Greg és Gaia Romilly Wise (1 hónapos). Ms. Wise
gyönyörű gyermek, és vérbeli komika. És micsoda szép, kényelmes
házban lakik!
JANUÁR 8.
Többé-kevésbé az egész napot a Harrodsban töltöttem, a
leértékelésen vettem utólagos karácsonyi ajándékokat. Néha
könnyű, néha észvesztően nehéz ügy – különösen, ha hat szatyor
van az ember kezében, amelyből egyet elveszít, elmegy a talált
tárgyak osztályára, visszamegy az áruházba, és egy kézzel próbálja
megnézni a méretet, amit teljesen eltakar az árcédula.
10-kor késői vacsorára indulunk a River Caféba. Vagy legalábbis
azt hisszük. 10:15-kor kellett volna találkoznunk Miranda és David
Younggal [színműíró]. Végül 11-kor érkeznek meg (katasztrofális),
és Simon McBurney is velük van (örömteli). Már korábban
rendeltünk nekik a bizonytalanság miatt, és amikor kihozzák a
számlát, Miranda épp a mosdóban van, David pedig megköszöni,
mielőtt még előhúztam volna a hitelkártyámat. Újra felbosszantom
magam azon, hogy nekem kell állnom a számlát. Nagyon rossz
modorra vall…
JANUÁR 11.
 Este 6-kor telefonál Jacky Cukier,{266} és arra kér, hogy menjek
Párizsba. Január 21-ét javaslom.
JANUÁR 13.
A Wandsworth Bridge Roadra és a lámpaboltba megyek.
Öregem, micsoda elmaradott környék ez. Megpróbálok venni egy
rendes lámpát…
7:30 Nemzeti Színház. Fiona [Shaw] produkciója, a Sartorius úr
házai. Cottesloe. A darab meglehetősen rossz, de Fifi a teljes
Dosztojevszkij/Meyerhold/Moszkvai Művészszínház tárházát
beletette. És jól tette. A darab célközönsége 14–18 éves fiatalok, és
természetesen fel fogja bőszíteni a hagyománytisztelőket. És tényleg,
állítólag volt is valami köpködés a végén. Margaret Drabble is ott
volt Michael Holroyddal, kedvesen és elismerően nyilatkozott az
Antonius és Kleopátráról. „Nagyon emlékeztetett valakire, akit
ismerek…”
JANUÁR 18.
Aludtam. Felébredtem. Olvastam. Hajnali 4-ig. Simon [Callow]
könyve (Love Is Where It Falls), lélegzetelállítóan őszinte. Mindenféle
nehéz, rizikós dologba belemegy. Szédítő a memóriája – én arra sem
emlékszem, mit csináltam tegnap. Persze, Peggy Ramsay{267}
elképesztő szellemi vezér. Arról beszél, hogy nem szabad banálissá
tenni az életet – túl sok ember, étterem, valamint a Krisnamúrti
ihlette magány fogalmáról. Ahol az elme bolyonghat…
JANUÁR 19.
Fülembe jutott, hogy Jane Lapotaire{268} sztrókot kapott. Később
módosították, és ahogy Rima gyanította az összeesésből és az
intenzív osztályból, az igazság az lehet, hogy aneurizmája volt.
Küldtünk üzeneteket, és az ügynökét is hívtuk – nem kaphat
virágot, mert nem igazán szeretné, ha sokan megtudnák.
JANUÁR 23.
1:48 A Eurostarral Párizsba. Taxi visz a Raphael hotelbe.
JANUÁR 24.
1:15-kor Ron és Karen Bowenhez megyek [régi barátok].
Választok egy festményt. Emlékeztetem magam a Vases, words and
stillness (Vázák, szavak és nyugalom) című Robert Graves-versre.
Aztán egy fantasztikus Tavola Calda-beli ebéd, majd irány a
Beaubourg-ba és az időnek szentelt kiállításra. Nehéz elfelejteni a
tehénről forgatott, visszafelé lejátszott filmet → steak stb.
7-kor Isabelle H. és Roni Ch. Iszunk valamit, és először
találkozom Angelóval, a pár kétéves kisfiával.
JANUÁR 25.
10:00-kor taxival a Paris Nordba. 10:15 Kávé Isabelle-lel [Dubar].
11:43 Eurostar → London. Kellemesen bódító élmény. Ebéd, újságok,
egy forgatókönyv, és már vissza is értünk Londonba, mintha csak
Leedsbe ugrottunk volna át. Fura érzés ez egy szigetlakónak. A fél
életünket hajókon és repülőkön töltjük, hogy elmenekülhessünk
innen. Most meg itt van ez a csoda.
JANUÁR 29.
John Lewishoz megyek, és megveszem a TURMIXGÉPET…
8:30 Hamstead. My Best Friend, Tamsin Oglesby darabja. Tamsin
nyilvánvalóan jó darabjának egyértelműen pocsék színpadra állítása.
Nincsenek benne váltások, kevés a humor, végig inkább a
melodráma felé hajlik… Tamsin nyilvánvalóan nem örül ennek az
előadásnak, de tervez egy másikat…
FEBRUÁR 9.
A lépcső kiosztása végül kitermelt egy áldozatot, engem. A
tányérokkal, üvegekkel és poharakkal (mind üres volt) megrakott
tálcával a kezemben… fejjel előre, vagy inkább lábbal előre, végig a
lépcsőn. Később kellemetlen fájdalom a jobb bokámban.
FEBRUÁR 11.
11:53 WATERLOO pályaudvar → PÁRIZS → Rue Guynemer 26.
– Anette és Saul Zaentz lakása St. Germainben.
FEBRUÁR 16.
Olvasom az Oscar-díj-jelöléseket. Megint semminek nincs értelme
– se így, se úgy. A Halálsoron egy rettentően hosszú film. De az most
már nyilvánvaló a számomra, hogy bármilyen nehéz is a téma, a
szavazóknak mindig lehetőséget kell nyújtani rá, hogy örüljenek, és
folytathassák az életüket a film után.
1:30 → Carpeaux-kiállítás a Luxembourg-palota múzeumában.
Amikor végigjárom, a mindent elsöprő viharból, villámlásból,
mennydörgésből és havazásból végül eljutok a kék égig és a
napsütésig.
2:30 Croque monsieur [sonkás-sajtos melegszendvics] a helyi
kávézóban.
7:30-kor jön értünk a kocsi → Ron + Karen → a Champs Elysées-
re a Ripley premierjére. Ez nem egy Halálsoron-típusú mozi. Ez
felkap, és összevissza dobál az elejétől a végéig. Oscar-jelölés
hiányában (vagy csak én képzelem, hogy ez az oka?) a bemutató
csendes, Ant, Matt és a többiek egy kicsit boldogtalannak tűnnek.
11:30 Vacsora a Fouquet-ban a Champs Elysées-n. Az étel elég jó.
A berendezés vörös plüssbársony. Van egy megegyezés arról, hogy
egy színdarab úgy tudja megváltoztatni az életünket, ahogy egy film
soha.
FEBRUÁR 17.
1:30 [Le] Bristol – ebéd Anthony Minghellával, Matt Damonnel,
Carolynnal, Maxszel, Gabriellel{269} és Saul Zaentzcel.
Később – röviden átveszem Maxszel Malvoliót a Nemzeti Ifjúsági
Színház-beli meghallgatására, majd vásárolgatok Carolynnal.
7:20 Amerikai szépség. Ronnak igaza volt – sok film vége túl szépen
van kitalálva, így érezzük, hogy valami foglalkoztat minket, de azért
békében maradunk magunkkal – innen a több Oscar-jelölés.
Mindegy, le a kalappal Sam Mendes előtt. Tele van jó dolgokkal.
FEBRUÁR 23.
11-kor kocsival a Gare du Nord-ra, és 12:19-kor indul a vonat a
Waterloo pályaudvarra.
7:30 Dublin Carol – a Royal Court Színházban. A színház
lenyűgöző. A hagyományőrzés, a felújítás és az újra kitalálás
tökéletes egyensúlya. Az ember kedvet kap, hogy újra játszhasson
ott. A Sloane Square alatti bár nagyon jó ötlet, és tökéletes is lenne,
ha át lehetne jutni onnan a Sloane Square-re, de ez eddig még nem
valósult meg. Majd meglesz. A darabot nehéz követni, mert Brian
[Cox] minden ok nélkül ragaszkodik hozzá, hogy üvöltsön (hacsak
nem azért, mert ellenségeskedés van közte és Trevor Nunn között,
amiről később beszél nekünk).
FEBRUÁR 25.
 7:45 Reggeli Annával [Massey] és Urival [Andres], plusz David
Hare-rel és Nicole Farhival. Újra rájövök, mennyire kedvelem Annát
és Urit. Annát a kifogástalan modoráért, amelyet a legzamatosabb
káromkodásokkal tarkít. Uri pedig maga az ihlet és a követendő
példa. Udvarias, kedves, sebezhető szemek, amelyekből süt a
figyelem, az együttérzés és a teljes odafigyelés, amikor valaki más
kéri a figyelmét. Ő valóban kíváncsi.
FEBRUÁR 27.
4:45 Tea Emmával, Greggel és Phyllidával (gyors), hogy
odaadhassam a ruhát, amit Párizsban vettem Gaiának. Gaiának
máris csodálatos egyénisége van – vicces, mókás, ábrándos lény.
Apropó, toszkán kaland…
A Robin Hood utolsó fél óráját még elcsípjük, amikor hazaérünk. A
BBC 1 adja le ma este. Mennyi víz lefolyt már azóta…
MÁRCIUS 6.
Reggel 9-kor kocsi jön értem, 10:50-kor megy a gépem
KOPPENHÁGÁBA.
Körülbelül délután 2 és 7 között a belvárosi stúdióban dolgozunk
a Segítség, hal lettem!{270} című rajzfilmen.
Este 8-kor vacsora a volt kolostorban. Csodálatos helyszín.
Borzalmas étel.
MÁRCIUS 7.
Kora reggeltől 11-ig gondolkodom, olvasok, szomorkodom.
Végül hajlok a „nem” felé A függöny legördül{271} esetében. Az ötlet és
az emberek jók. Jelenetről jelenetre több munka kell bele. Megértik
ezt vajon? Kétséges.
Délután → Helsingør.{272} Az udvar és az egész vár 3:15-kor
nyitott, és a szél, az eső és a turisták hiánya nagyon különleges
élménnyé tette.
MÁRCIUS 8.
11:15 Pauline Dowd. Harley Street. Még több antibiotikum, még
több kenőcs. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ennek az
egésznek sokkal több köze van a dolgok feladásához, és nem segít
rajta, ha bekenjük ezzel-azzal.
MÁRCIUS 10.
 Brightwell.{273} A fürdőszoba debütálásra, leleplezésre,
megújulásra kész. Ebéd után elmegyünk a barkácsboltba
padlócsempéért, tűzoltó készülékért és füstriasztókért.
MÁRCIUS 12.
12-kor elmegyünk a temetőbe Daviddel és Chrisszel. „Hova tűnt
a sok virág?” (Lehet, hogy valaki meglovasította a virághagymákat?)
MÁRCIUS 14.
9:15-kor értem jönnek, irány a Blue stúdió az Old Compton
Streeten, ahol elkezdjük a Discovery Channel Patagóniáról szóló
filmjének hangfelvételeit. (Patagonia Eco-Challenge)
MÁRCIUS 17.
6:30 John Wark jön el Skóciából a második RADA
meghallgatására. Ahogy Sharman fogalmazott: „igazi színész”. És
igaza van. Nem érzem ugyanazt az idegességet, mint Christian és
Arlene esetében. John tudja, mit akar.
MÁRCIUS 19.
[A Galaxy Quest – Galaktitkos küldetésről]
12-kor indulás a Heathrow-ra, és 2:15-kor megy a gépem
Hamburgba.
Érkezés a Vier Jahreszeitenbe – 4 Seasons –, gyönyörű lakosztály,
a teraszról kilátás nyílik a tóra, két vázában csodálatos,
rozsdanarancs rózsák. Egy kis Veuve Clicquot pezsgő. Mintha egy
képregényben élnénk.
MÁRCIUS 20.
Reggel 9:45-kor smink, majd 10-kor az első interjú. A kérdések
általában sokkal okosabbak, mint amire számítottam.
Megkönnyebbülés – kevésbé fárasztó a dolog, ha a kérdések tényleg
spontán jönnek, nem pedig csak úgy tűnik, mintha. Ebéd a Grill
hotelben, újra üdvözlöm Sigourney-t. Otthon üzenet vár: John
bekerült a RADA-ba. Tehát most már hárman bent vannak [a Téli
vendégből]…
Később elmegyek a híres Reeperbahnban található Babaházba.{274}
Ízléses és ártalmatlan. Amikor a tanga ecsúszik, egy kéz finoman
eltakarja az érzékeny területet. Hihetetlenül jól kigondolt, egymást
követő táncosok, okos megvilágítás, szép testek, középosztálybeli
közönség.
MÁRCIUS 21.
Kezdés reggel 10-kor. És folytatódik egészen 1:15-ig.
Ebéd a kitűnő thai (vagy valami olyasmi) étteremben a
szállodában… 2:50 Vissza a darálóba. És amikor vége, mindig
ugyanaz az érzés marad meg utána. Folyamatos küzdelem, hogy a
hülyeséget elkerülje az ember, ne idegesítse fel, ha beskatulyázzák,
elmondhassa, amit tényleg gondol, stb., stb. Ez mindig teljesen
kimerít, üresnek érzem magam. Elég közel kerülök a
megalázottsághoz. És miközben csinálom, mindig elfelejtem, mi a
haszna.
4:45-kor indulás a hamburgi repülőtérre, 6:10 (körül) száll fel a
gépem Londonba. Lufthansa… Később, már otthon, egy régi naplót
olvasgatok. 20 évvel ezelőtti bejegyzések. Rémisztők. És Sylvia Plath
naplójába is belenézek. Az én régi irományom még a filmezés előtti.
Még az interjúk és az új könyvek előtti korszakból való. Sokkal
kitárulkozóbb. Csak remélni tudom, hogy ha majd újra elolvasom a
90-es években született feljegyzéseket, emlékezni fogok a kódolt
részletekre és a sorok közötti élesebb gondolatokra.
MÁRCIUS 24.
Vacsora a Bearben. Régóta nem láttam mélyhűtött brie sajtot vagy
gombás sztroganoffot. Szinte azt vártam, hogy megszólaljon a
Steeleye Span{275} a hangosban.
MÁRCIUS 28.
Ebéd Karen Moline-nal{276} a Dakotában. Ezúttal dühösebbnek
tűnik az életre. És mint mindig, reménytelenül indiszkrét. Ne adj
isten, hogy valaha is olyan információt adjak ki neki, amit nem
akartam volna továbbadni…
Este 8-kor Sting-koncert a Royal Albert Hallban. Először Nitin
Sawhney. Vagy Knitting Sorbet, ahogy a 9-es ajtónál álló ember
hívja. Komolyan. Mi, Suzanne B.-vel a 25-ös páholyba megyünk,
amit Trudie megtöltött étellel-itallal. Tökéletes vendéglátók, mint
mindig. A koncert (mindkét része) igazán csodálatos. Nagyon
megható a sok himnuszt végighallgatni, amit Sting az évek során írt.
És még Nitin S. újításaira is fogékony.
MÁRCIUS 29.
Este 8. Vacsora Suzanne-nel, Nickyvel és Edna O’B.-vel. Edna egy
jelenség… Sorjáznak a történetei. „Ha Pat Magee{277} most itt lenne –
már meghalt –, de ha itt lenne…”; „Kérdezhetek egy nyilvánvalót
Julietről és Fionáról…?” Nagyon kellemes este. Várom, hogy
megismételjük vidéken…
MÁRCIUS 30.
Megnézem a RADA új épületét… Nem tudok szabadulni attól az
érzéstől, hogy túl sok mindent zsúfoltak bele egy túl kicsi térbe, de
pillanatnyilag még minden szürke beton világítás nélkül, szóval,
igazságtalan lenne spekulálni. Egy ideális világban és egy ideális
épületben a próbatermek nagyobbak, a plafonok magasabbak, a
Vanbrugh színpad pedig mélyebb lenne, stb., stb.
ÁPRILIS 1.
Délelőtt 11-kor London Eye.{278} Másodszor. Akár szokásommá is
válhatna. El tudom képzelni, hogy hamarosan szólóutak is jöhetnek.
ÁPRILIS 5.
11:45 Dr. Pauline Dowd. Ezúttal leginkább arról nevezetes, hogy
találtam egy horoszkópot a váróteremben, amit eltulajdonítottam.
Még a nagytakarítás szót is említi, ami nálam már egy hete a nap
szava. (Tegnap este fejeztem be Karen Kingston zseniális könyvét.
{279})

Almeida – Ünnep / A szoba [Harold Pinter színdarabjai]. Nagyon

élvezetes este, minden szempontból. Először is öröm volt látni
Lindsayt, Susit,{280} Andyt [de la Tour] és Danny Dyert együtt a
színpadon, és mind nagyon viccesek voltak. Különösen az
Ünnepben, és Lindsay az aggodalmai ellenére igenis sikeresen
megcsinálja A szobát. Harold és Antonia{281} is ott vannak, előbbi úgy
érezte, hogy egy kicsit csendesek vagyunk. Nehéz úgy hahotázni, ha
az ember arra gondol, hogy a szerző talán nem helyesli a dolgot.
Még mindig a darabokon gondolkodom, azon, milyen mélyre
mennek. A jó öreg Casale Francóban beszélgettünk utána, amikor
Andy és Susi elmesélte Haroldról, hogy csak az éppen beszélő
színészt instruálta… Ez csak megerősíti a véleményt, hogy a
szerzőnek nem szabad a saját darabját rendeznie.
ÁPRILIS 11.
Este 7-kor egy ital Anna M., Uri A., Eve Black és David Samuel
társaságában, majd vacsora az Assaggiban. Gyakrabban kellene
ilyesmit csinálnunk. Összeterelni egy csapat olyan embert, akiknek
tényleg van beszédtémájuk, aztán főleg hallgatni őket, és élvezni,
ahogy egymásra találnak. David neurokémiával foglalkozik, Uri
fizikus, Eve művészeti vezető és hajótervező, Rima és Anna pedig
valamit tud mindenről. Élveztem a zajt.
ÁPRILIS 12.
→ COMÓI-TÓ.
9:30 Kocsival a Heathrow-ra, repülővel Milánóba, onnan pedig a
tó partján fekvő Villa D’Estébe. A BBDO Reklámügynökség
összejövetele, barátkozás. Isaac Mizrahi{282} és Ismail Merchant már
beszélt. Egy hete rettegek, de most végre megvan az első bekezdés,
majd a repülőn és a kora este folytatott dühös körmölés
eredményeként teleírtam tizenhét oldalt.
Délután 5. Iszunk egyet a bárban Ismail Merchanttel és
asszisztensével, Richarddal. Mindig nagy rejtély volt számomra,
hogy miért is nem dolgoztam soha ezzel a nagyon szerethető
emberrel. Most mindannyian ugyanerre gondolunk.
Vacsora a Grillben. Jó az étel, de ha meg kellene neveznem tíz
dolgot, amit utálok, a túlbuzgó pincérek biztos közte lennének.
Szeretem, ha lassan ürül ki a borospoharam. Közel állok hozzá, hogy
rácsapjak a kezére annak a pincérnek, aki minden egyes korty után
odaugrik, és újratölti a poharamat.
ÁPRILIS 13.
A Regina-teremben a farkasok elé vetem magam. A beszéd,
amelyről azt hittem, legfeljebb 10 percig tart, végül 45 perces lett. Az
ember pontosan érzi a jó és a rossz részeket, és most visszagondolva,
tudom, mely részeket írnám át. Kétlem, hogy a Thatcherre tett
utalások jól sültek el az ügynökség főnökénél, aki benne volt Reagan
újraválasztási csapatában. Peter Souter – a brit részleg vezetője – le
van nyűgözve. „Nem gondolja, hogy dolgozhatna nekünk?” Hm…
ÁPRILIS 21.
Tértisztítás…
Konkrétan a Téli vendég papírjainak átnézése. Az ember nem is
érti. Hogy történt meg ez az egész? Hogyan kezdődött? Mennyi
ember lett részese! Aztán a ködbe veszett.
Este 6 – Az Erin Brockovich – Zűrös természet a Whiteley’sben.
Jó Soderberghnek. Olyan filmet csinált, amely nagy közönséget
vonz, és az első perctől kezdve magával ragadja a nézőt. Sok szép
színészi játékot láthatunk ( Julia Robertset máskülönben mindig
alulértékelik, de ezúttal esélyt kap, hogy megmutassa, mennyire ott
van). Albert Finney és a többiek – kisebb szerepek, amelyeket
zseniálisan oldanak meg – nyilvánvalóan örülnek, hogy egy ilyen
módszeres, figyelmes, a részletekre is figyelő rendezővel
dolgozhatnak. És a téma sem akármi.
MÁJUS 7.
A Takard el a szememet{283} adják a Channel 4-on. Mindenféle
emlékképet felhoz arról a forró nyárról, és a fogadalmamról, hogy
leadok öt kilót. Legalább. A képtelenségek ellenére a film még
mindig jól mutat, és ha mellé tennénk őket, a mai brit filmek
nevetségesnek tűnnének.
MÁJUS 10.
Miranda Richardson látogatott meg ebédidőben Livvel, a bolond
kutyájával. Aki alig tudta türtőztetni magát. És nem is sikerült neki.
20 perc múlva a kert és a ház úgy nézett ki, mint egy rögbipálya…
Egy óráig kerestük az ajtótámaszokat…
3 óra – A Jim Henson-féle arcmaszk. Harmadszor élem át az
érzékeim teljes megszűnését. És mást is: lassan kezd eluralkodni
rajtam a pánik, hogy idejében megtanuljam a szövegemet.
Este 7 – A velencei kalmár a Nemzetiben. Henry Goodman egy
másik bolygón van (általában a legtöbb színészhez képest, de a vele
egy színpadon lévőkhöz képest mindenképp). Minden sor egy testet
öltött gondolat, amely életre kel. Minden sort külön felfedez.
Tanítani lehetne.
 MÁJUS 18.
Reggeli a 106 Baker Streetben. Sara Sugarman{284} is ott ül, később
beszélgetünk. A filmjét [Ízig-vérig Annie Mary] augusztusban
mutatják be – most azon gondolkodik, hogy elköltözik Los
Angelesbe. Ő azon kevesek egyike, aki magával vinné az ambíciói és
az anarchiája keverékét, és betörné Los Angelest, hogy az ő akarata
érvényesüljön.
MÁJUS 22.
Reggel 10:10-kor indulunk Pinewoodba.
Samuel Beckett Játék című darabjának megfilmesítése Kristin Scott
Thomasszal és Juliet Stevensonnal. Anthony Minghella rendez
mindannyiunkat egy nagy olvasztóedényben.
MÁJUS 24.
Reggel 6:10-kor indulok.
Hosszas sminkelés után 8:30-ra a helyszínen vagyok.
Mindannyian rettegünk. De mivel Anthony a) megcsinálta a házi
feladatát, b) érzékeli, mi folyik körülötte – organikussá és
gyümölcsözővé válik a folyamat.
Este 7:45 körül érek haza.
MÁJUS 25.
6:15-kor jönnek értem.
Sokkal kevesebb idegeskedés. 24 óra alatt valódi csapatszellem
alakult ki.
Benoît,{285} az operatőr vigyorog, és a hangmérnök azt mondja:
„Amikor olvastam, nem tudtam, miről van szó, de most úgy
gondolom, fantasztikus.”
Juliet csodálatos. Esténként játszik, és még így is sikerül túltennie
mindenkin. Le a kalappal.
MÁJUS 26.
6:15-kor jönnek értem.
Este 8 körül végzünk. Nagyon különleges alkalom volt.
Feszegettük a határokat; teszteltük az erőforrásainkat egy nagyszerű
szöveggel szemben; tudtuk, hogy egy biztonságos barátság nyugodt
őszinteséget jelent; észrevettük, hogy K. S. T. bizonytalanság vezette
„tartózkodása” hogyan lényegül át csendes magabiztosságba a 3 nap
folyamán. Juliet igazi ereje.
JÚNIUS 2.
Délelőtt 11 – Lyric Színház, Hammersmith, Ruby új show-
műsorának próbája.
JÚNIUS 4.
12:13 Vonattal vissza Londonba [Brightwell-cum-Sotwellből].
Délután 4-kor a Peace Garden-beli koncert próbája a Királyi
Operaházban. Ez is egyike a különleges eseményeknek. Trudie
Styler elég nagy klánt gyűjt maga köré. Amikor megérkezem,
Madonna van a színpadon egy egyiptomi együttessel. Trudie
megpróbál összeszedettnek tűnni, de az idő gyorsan tovatűnik.
Vanessa [Redgrave], Alan Bates, Angharad Rees, Simon Callow,
Lulu, Jimmy Nail, Bryan Adams, Miranda Richardson, táncosok,
énekesek, szerzetesek, kánkántáncosok (Simon kedvenc jelenete,
amikor a szerzetesek nézik a kánkánt). Valahogy ezek az elemek
egyszer csak összeállnak, de 45 perccel később kezdünk. Az estének
(különösen a második felének, az énekeseknek és Vanessának
köszönhetően) vannak csodálatos pillanatai, és a közönség, hála
istennek, élénk és melegszívű – nem az a félelmetes tory párti tömeg,
amelynek nincs egy csepp humorérzéke sem.
A kisminkelt, drága hajkölteményben és ruhában fellépő T. S.
[Trudie Styler] és a sok étel-ital láttán megáll az ember, és
elgondolkodik egy kicsit…
JÚNIUS 5.
Délelőtt 11-kor Emmához és Greghez megyek, ahol Catherine
Olim meg Phyllida is ott van. Nagyon kellemes sétát teszünk
Hampsteadben és a Heathen. Az egyik mellékutcában eszünk egy
szendvicset, majd megnézzük egy ingatlanközvetítő kirakatát (vagy
inkább csak megállunk, amíg Emma bemegy, és részleteket tud meg
pár ingatlanról – ó, itt kellene élned Hampsteadben. Ami azt illeti, a
sok zöld és a város elegáns kuszasága valóban csábító…).
Elmegyünk a felújított Everyman moziba is. Nagyszerű emberek
működtetik, és szuper az erkély is. Kötelező látnivaló.
JÚNIUS 12.
 Otthon maradós este.
JÚNIUS 13.
Délután 5-kor a Lanesborough hotelban találkozom Mike
Binderrel [filmrendező]. Leginkább megpróbálom kitalálni, hogy
festi-e a haját, vagy sem. Miközben egy kedves, határozott,
tiszteletre méltó embert ismerek meg.
JÚNIUS 18.
Este 6 – Az Aun Szan Szu Kji születésnapjára rendezett műsor
próbája a Royal Court Színházban.
7:45-kor a műsor maga. Köszönhetően Philip Hedley{286} zseniális
arányérzékének és szervezésének, valóban élvezetes esemény volt.
Mark Thomas (nagyszerű volt), Richard W., David Hare, Glenda
Jackson, Miriam K[arlin], Tim [West] és Prunella [Scales], Kate
Williams,{287} Fascinating A.;{288} a jive-oló Lindy Hoppers, Glenys és
Neil K., amint együtt szvingel az este elején, Glenys fergeteges
beszéde előtt. Egy csodálatos nő támogat egy másik csodálatos nőt.
JÚNIUS 23.
10:30 Kocsival Wicklow-ba és Anette Carducci{289} forgatására.
JÚNIUS 26.
Reggel 9-kor jönnek értem, és megyek Carlo Manzihoz [jelmezes]
a második próbára.
JÚNIUS 27.
Délután 1-kor próba.
JÚNIUS 30.
9:45 Egy Csecsenföldről szóló dokumentumfilm narrátora
vagyok. Andrej Babickij. Egészen rendkívüli riporter.
JÚLIUS 2.
7-kor jönnek értem. A Gissing{290} első napja.
Ház a mayfairi South Streeten. Ebéd a Berkeley téren. Ki-be
járkálás a bejárati ajtón, miközben a brunei szultán szakácsa
csapkodja az ablakokat, és kiabál, amiért megzavarják a vasárnapját.
Igazából nem hibáztathatjuk ezért. De ahogy Mike mondja, London
tele van excentrikus emberekkel. (Majd meglátod…)
 Sonya{291} nagyon szépen összeteszi ahhoz képest, hogy pénteken
kapta meg a szerepet.
JÚLIUS 11.
9-kor jönnek értem. A mai nap a szteptáncé. Átvitt értelemben
reggel, amikor Sonya a vetkőzős jelenetet csinálja.
Szó szerint pedig délután, egy csomó szteptáncos társaságában,
miközben mi, többiek öltönyben, nyakkendőben,
mandzsettagombokkal felszerelkezve lépünk egymás lábára.
JÚLIUS 13.
Hogy lett a mai nap ilyen fájdalmas? Milyen gyorsan elvesztem a
nyugalmamat! A koncentráció csönddé alakul át, és a végén egy
folyosón állva védem a „tökéletességmániámat” egy küszködő
rendező előtt.
JÚLIUS 26.
7-kor jönnek értem.
Ma volt az a nap, amikor Matthew [Mike Binder játssza] és
Gissing verekszik az irodában – de nem volt rendes próba; a stáb
nézi; nincs kaszkadőr – úgyhogy megsérül a térdem, amit csak
otthon veszek észre, amikor sehogy se tudom behajlítani.
Nota bene! Felajánlottak egy szerepet a Harry Potterben…
AUGUSZTUS 6.
7:45-kor jönnek értem, a 86. jelenet forgatása következik. 5 oldal
tömény horror. Csilliárd beállítás, ugyanaz a szöveg újra és újra. Este
9-re sincs kész. Holnap folytatjuk. De a magas páratartalom és a
fáradtság mellett jutott egy kis vidámság is Caroline-nal
[Holdaway], Juliettel [Stevenson], Owennel [Teale] és Allannel
[Corduner].
AUGUSZTUS 8.
1:30-kor vonattal utazom Stratfordba, hogy megnézzem Mary
McGowant és Sandra Voe-t a IV. Henrik második részében.
Délután 4-kor Maryékhez megyek. Nagyon dühös amiatt, hogy
hirtelen gyengül a fizikuma. Sajnos járókeretre szorul, de
természetesen továbbra is az a nő, aki azt mondta egy részeg
betolakodónak: („A konyhában voltam, nem tudtam aludni, Seamus
Heaney-t olvasgattam.”) „Kér egy bonbont?”
 7:30 Swan Színház. IV. Henrik 2. rész. Elkeserítően középutas
produkció. A fontos pontokat elkenik → Hal reakciója Falstaffra
lehangoló… W. Houston{292} karizmatikus fiatal színész, aki
könnyedén átgázolhatna a hiúság veszélyes vizein.
10:43 Vacsora a Duckban. Egy kis kerekesszékes manipuláció, és
Mary olyan helyen vacsorázhat, amiről – az ő szavaival élve – nem
gondolta, hogy valaha látni fogja.
AUGUSZTUS 11.
12:30 jönnek értem, és megyek az N1 táncstúdióba, hogy táncolni
tanuljak Sharleen{293} videóklipjéhez.
A Gissing búcsúbulija. Chinawhite’s. Ezeket a dolgokat meg kell
szervezni, máskülönben az emberek csak üldögélnek és
nyavalyognak, hogy unalmas. Szomorú, de meg kell nekik mondani,
hogyan kell jól érezniük magukat. Amint kiterelnek az olcsó kis
helyiségből, ahova betettek minket, az egész azonnal fellazul. De ez
a film minden őrült újításával együtt, amelyek esetleg meg is érik a
holnapot, sosem volt a szervezés netovábbja…
AUGUSZTUS 12.
Reggel 8-kor Rima indul a Heathrow-ra, vagyis Toszkánába. És
én mi a francot csinálok még itt?
AUGUSZTUS 15.
Délelőtt beszéltem Paolával, és hallottam Juliet testvéréről.{294}
Mindez azután, hogy Fidelis{295} elmesélte egy drogmámoros,
vérfoltos betörés történetét.
Délután 1 – Nick Kent ugrik be, majd a közeli kocsmában/
étteremben/kerthelyiségben ebédelünk. Utána felmegyünk a
lakásába, amely igazán szép. Nem annyira Kensal Rise, mint inkább
Provence – Jamaicán átszűrve. Telefonhívást kap, hogy a keresztfiát
letartóztatták, mert valakinek a kezéből kitépett egy táskát…
5:30-kor kocsi jön értem, indulok a Southwark híd közelében lévő
parkolóba, ahol elkezdjük a Texas videóklipjét. Fel-alá száguldozunk
a hídon, majd 20 motoros között végigsuhanunk az autópályán.
Végül hajnali séta a brightoni promenádon, és a monumentális
Thistle hotel reggel 8-tól.
 Ui.: Közben beszéltem Judy Hoflunddal a HP-ról [a Harry Potter
rövidítése] és a szokásos tárgyalásos trükkök folynak.
AUGUSZTUS 16.
Sharleen füstölög a hotel miatt (tegnap este egy kondom volt a
szőnyegen…). Rámutatok, hogy ez felkészíti a pénteki
lengyelországi útjára. Napnyugtakor indulunk Beachy Head felé.
AUGUSZTUS 17.
Éjszaka újabb autózás a pályán, végül eljutunk a bordoni
benzinkúthoz (amit korábban nem vettem észre). Hívtam Claire-t és
Amyt, hogy megmondjam, megyünk, de éjfél előtt biztosan nem
érünk oda.
És valóban: 1:30 lett belőle. A Texas együttes többi tagja is
összegyűlt. Tényleg nagyszerű csapat. 14 éve vannak együtt, és még
mindig élvezik egymás társaságát, támogatják egymást.
Egyértelműen Sharleen a motorjuk, de mindig keresi Johnny{296}
ironikus, sebezhető tekintetét.
Hajnali fél 5-től fél 6-ig tangózunk. Nehéz az agyat és a lábat
összekapcsolni.
Vissza Londonba csomagolni és egyáltalán, összekészülni a
repülés előtt.
10:50 → RÓMA → Corrado visz el kocsival Argianóba. Judy
Daish megoldja azt a problémát, hogyan jusson vissza: azt javasolja,
vigye vissza az ő bérelt kocsiját. Perfetto. Nem tudok a Warner Bros.
trükkjeivel foglalkozni. Plusz itt van Cosimo és Paloma{297} partija –
egy tündérkert fényei, vacsora 50 főnek, kórus, Keith énekel, én
Sarah nyomására Berownét{298} mondok (a kötet majdnem a
beszédénél nyílt ki…) – fantasztikus este, csodálatos lelkek, akik
egymásnak énekelnek.
AUGUSZTUS 23.
6:30 Csomag a kocsiba, és irány Sienába, hogy még sötétedés előtt
eljussunk az Il Campóra. A Patio bárba megyünk, ahol este 8 körül
felhívtam Los Angelest, és igent mondtam a HP-re.
9 körül vacsora a Le Loggéban.
Hajnali 3-kor jutunk haza.
AUGUSZTUS 24.
 A medence körül töltjük a napot. Nem igazán érzek semmit a HP-
vel kapcsolatban, és ez eléggé zavar – vagy csak azért van így, mert
épp Martin Amis Experience című könyvét olvasom, amely egy teljes
élet rajza…
AUGUSZTUS 28.
12:30 Elmegyek Conorért a buonconventói állomáson.
Ebéd Montalcinóban. Autóval Montepulcianóba: Ant M.,
Carolyn, Max plusz Sydney Pollack és Bill Horberg [filmproducer].
SZEPTEMBER 5.
A helyi borász S. Palmucci. A hegytetőn a S. Antonio-apátság –
lenyűgöző hely (csaknem legyőzi látványban az ötcsillagos szálloda,
amelyet a közeli, 11. századi kastélyban alakítanak ki…). Csodálatos
borok. Ahogy Palmucci beszél a szőlőszedőkkel, azt önmagában
tanítani kéne.
Este 8-kor vacsora a házban. Csodálatos, friss gnocchi, amit
tegnap vettünk a pékségben.
SZEPTEMBER 6.
Egész nap a medence mellett.
Beszéltem Judyval, folyik az alkudozás… (HP).
A hegyek mögött villámlik.
SZEPTEMBER 10.
Tökéletes nap. Nyugodt, napsütéses. A medencéhez megyünk.
Befejeztem a HP első részét, kezdem a másodikat. Tagadhatatlan…
SZEPTEMBER 11.
Délután 2-kor megjön Romano, és a búcsú olyan gyors és
fájdalommentes, amennyire csak lehet. Ami nem elég gyors és
fájdalommentes. Ez egy teljesen más életstílus. És Sestiék tudják,
hogyan kell a munkát és a szórakozást a lehető legszenvedélyesebb,
lángolóbb, odaadóbb módon összevegyíteni. Élik az életet,
dolgoznak, ünnepelnek. És mindennap újra megalkotják. A
természet irányítása mellett.
SZEPTEMBER 21.
ELINDUL A HARRY P.
10:30 Kocsival az MBA-ba jelmezpróbára és egyeztetésre. A
méreteim egy hónap Olaszország után nem túl kedvezők.
Kóstolgatjuk egymást. Magasabb gallér? Kék anyag? Vékonyabb
ujjak? Aztán irány a Leavesden stúdiók. Chris Columbus [rendező],
David Heyman [producer] és a sminkes részleg vár. Paróka? Orr?
Egyeztetés, majd egyes díszletek és speciális effektusok
megtekintése.
3:05 Heathrow, Los Angeles. Vacsora a Lily’sben, majd vissza a
Peninsula hotelba.
SZEPTEMBER 23.
Díj Bruce Willisnek, American Cinematheque. 12:45-kor ebéd a
Beverly Hilton hotelban, majd próba. Őrületes délután
cipővásárlással.
6:30 Kocsi jön értem és visz a Beverly Hiltonba. Vörös szőnyeges
bevonulás, majd a Zöld terem, Bruce bejön, hogy köszönjön. A
műsor jó, a közönség sokat nevet.
Egy ital a Peninsulában Louise Krakowerrel, Cate Blanchett-tel és
a fodrászával, Mannyvel. Azonnal közös nevezőre kerülünk Miss B.-
vel. Ki tudja, mit hoz a jövő?
SZEPTEMBER 27.
2:45-kor érkezem a Heathrow-ra.
6:30 Autóval Belindához, majd onnan az Empire moziba a
Leicester Square-re. A Billy Elliot premierje. Ez történik akkor,
amikor a terjesztők és a sajtó a film mögé áll… Jamie Bell csodálatos
– egyetlen szentimentális pillanat sincs az előadásában. A film
Stephen Daldry rendezőt mindent patikamérlegen kiszámító
formájában mutatja. Mintha betáplálta volna egy számítógépbe az
összes követelményt és elvárást. Szép lehetett volna, de a
bányászsztrájk cinikus bemutatása csak a hab volt a hamis dolgok
tortáján (a fiú a női ruhában, a hóember, a testvér változása). Az
újságcímek – „A valaha volt legjobb brit film” – egyenesen sértők
Losey-ra, Schlesingerre, Andersonra, Deanre, Powellre és
Pressburgerre, Newellre, Minghellára, McKinnonra és a többiekre
nézve.
OKTÓBER 6.
Az első beszélgetés Joanne Rowlinggal. A testvére veszi fel a
telefont – „Most nincs itthon, hagy üzenetet?” A háttérben vihogás
hallatszik… „Bocsánat!” „Vannak dolgok, amiket csak Piton és maga
tud – nekem tudnom kell…” „Igaza van – hívjon fel holnap; senki
más nem tudja ezeket a dolgokat…”
OKTÓBER 7.
Újra beszéltem Joanne Rowlinggal, aki idegesen ugyan, de egy
kicsit bepillantást engedett Piton hátterébe. Amikor vele beszélek,
úgy érzem, ő megéli ezeket a történeteket, nem csak kitalálja őket.
Lelkesen beszél: „Hát, amikor fiatal volt, ez meg ez meg ez
történt…” – nem pedig: „Így és így akartam…”
OKTÓBER 8.
Délután 2-kor Ruby, Ed és a gyerekek → Harbour klub. Max
egyik barátja jelzi, hogy mi következik. „Maga Piton professzor?”
OKTÓBER 10.
KEZDŐDIK A HARRY POTTER.
8:30 Autóval az MBA-hoz a 9 órás jelmezpróbára.
11-kor Kings X, vonat Newcastle-be, majd kocsival az Alnwick
kastélyba, a (3 órás) sminkes kamerapróbára. Játék az előnyökkel és
a hátrányokkal – a sápadt arc = nagyon öregít; az orrprotézishez
nagyon sok smink kell; stb. Az általános hangulat barátságos, és egy
kissé kaotikus.
7:45 Seannal [Biggerstaff ] és Robbie Coltrane-nel elmegyünk egy
tapasbárba, ahol sok tányér sült finomságot kóstolunk meg. Utána
vissza a szállodába egy kis vörösborra és egy zacskó bonbonra a
minibárból.
Reménytelen…
Még mindig ébren vagyok. Megy a tévé, ezt hajnali 3-kor írom. Az
időeltolódás miatt szenvedek.
Befejeztem Connor McPh. forgatókönyvét (Actors – Színészek).
Nagyon felsőbbséges vígjáték. Nagyon nem korrekt politikailag. A
színészek idióták, és a forgatókönyv tele van a „faszfej” szóval.
OKTÓBER 12.
Délelőtt felhív Judy, ami egy kicsit lelassítja a körforgást. A
pillanatnyi szükségletek, mások kívánságai, végzet, ilyesféle
dolgok…
 12:30 indulok a forgatásra, és összetesszük Pitont. Végül az
eredmény: feszesebb kar, láb, derék, kékebb haj, kontaktlencse
nélkül. A karakter életre kel.
OKTÓBER 13.
10:30-kor indulok. Smink – lehet, hogy kell egy kis válium…
Jelmez…
OKTÓBER 27.
11-kor Angel’s – a Victoria Wood Show próbája.
NOVEMBER 20.
7:30-kor indulás. Victoria Wood karácsonyi műsora.
NOVEMBER 28.
Este 7 – Leila Bertrand, kocsi → Madonna-koncert Sharleen
Spiterivel és Richard Ashworthszel.
Haza, Jim Kennedy hív – ÉS ELCSERÉLTÜK!{299}
NOVEMBER 30.
12:30 Helena K. ad ebédet Mary McAleese, az ír elnök tiszteletére
a British Councilban. A vendégek között ott van Greg Dyke és
Cherie Booth.
DECEMBER 5.
Nézelődés a Harrodsban, hűtővásárlás.
DECEMBER 6.
8-kor Madame Melville a Vaudeville színházban. Kellemes volt.
Finom, ritka fajtája a vígjátéknak, és Richard Nelson, a szerző
gyönyörűen rendezte meg. Irène [ Jacob] csodálatos, és Macaulay
Culkin is nagyon jó választás erre a szerepre, ahogy fogalmaztak.
Később az Orso étterem. Mr. Culkin rendkívül okos, megható,
bátor módon tisztában van saját magával és a helyzetével. „Arra
számítottam, hogy lemészárolnak, szóval, nem volt
vesztenivalóm…”
DECEMBER 7.
12 órakor a W. T. [Westbourne Terrace] 38. szám alá Caroline-nal
[Holdaway].
Ami később meglehetősen traumatikus élménnyé változik nap
közben. Caroline szeme határozottan élesebb, mint az enyém,
úgyhogy mire elmegy, alaposan sikerül lehangolnia.
De persze igaza van – az alapokat mindenképp helyre kell hozni
még a költözés előtt. Az „alapok” az ő értelmezésében egy
kisebbfajta vagyonba fog nekünk kerülni, de majd meglátjuk…
DECEMBER 8.
10 körül az Ivy. Egyre zajosabb ez a hely, az étel egy része hideg,
lehet, hogy a napjai meg vannak számlálva… Jerry Hall és Mick
Jagger is ott van, elbeszélgetünk (ami ilyen zaj mellett igen nehéz),
aztán elmennek.
DECEMBER 11.
Reggel 7-kor jönnek értem. Vissza a Harry P.-hez. A nagyterem
Maggie Smithszel, Zoë Wanamakerrel, Ian Harttal, Richard
Harrisszel – mindegyikük a maga módján édes, vicces lélek. De ez
„pipáljuk ki a felvételt” típusú filmezés – semmi nagy beszéd a
jelenet előtt, vagy hogy mi az elképzelésünk. Lehet, hogy nincs idő…
Lehet… Túl sok ember hozza a döntéseket. Csináltak egy kalapot
Pitonnak. Kalapot? Pitonnak? Szerencsére Chris Columbus szintén
édes, vicces lélek, és az ember tulajdonképpen ki tudja találni, mire
gondol, és mit akar. Ha persze az ember túl messzire megy, akkor
kicsit éles. Szóval, elkészülünk. És minden egész jól néz ki.
DECEMBER 12.
Reménykedem benne, hogy az intenzív gondolkodási folyamatok
átmennek a filmbe is…
DECEMBER 14.
10:30-kor jönnek értem. Roxfort, közös éneklés.
DECEMBER 15.
Továbbra is a nagyteremben dolgozunk. Még több pulyka. Még
több éneklés Roxfortban.
DECEMBER 18.
A troll a vécében nap.
DECEMBER 20.
Elfaxolják a Westbourne Terrace-on lévő ház felújításának becsült
költségeit…
DECEMBER 22.
Otthon maradós este. Csak nem egy influenza közelít?
 Beszéltem Judyval a Harry Potter szerződéséről, ami aláírhatatlan.
DECEMBER 24.
4-től 7-ig Helena K. és Iain H. Reggie N[adelson, amerikai író]
arról mesél, amikor Clintonnal találkozott a Portobello Roadon, és
beszámolt Hillarynek, hol olcsóbb a kasmírholmi. „Mi ketten közös
nyelvet beszélünk”– mondta Hillary. Reggie úgy rohant, mint
„Linford Christie”, hogy találkozzon velük az illető boltban.
12-kor éjféli mise a Mindenszentek templomában.
DECEMBER 25.
3-kor Mary Elizabeth és Pat. Kellemes napot töltünk
O’Connorékkal. Étel, zene, gyerekek… Késő esti gondolataim egy
alkoholmentes hónap körül keringenek…
DECEMBER 29.
7:45-kor Edna O’Brien. Edna kis híján 4 órán keresztül tölti belénk
a sztorikat Beckettről, Pinterről – „Ha találkozom vele hétfőn,
azonnal azt fogja mondani: »Láttad A gondnokot, természetesen« –
»Nem, nem voltam itthon« – »Hát, akkor láttad az Árulást.« Az a baj
az írókkal, hogy fájdalomból írnak. Harold már minden sebét
összehúzta, úgyhogy már csak ezekről az apróbb dolgokról tud
írni.”
DECEMBER 31.
David + Christine plusz a család, mínusz Michael. Minden jól
halad, minden a megfelelő kerékvágásban.
8:30-kor Pam és Mel Smith. Nagyszerű így befejezni egy évet.
Barátok, tűzijáték, aztán Beatles-, Elton John-, Billy Joel-dalokat
énekelünk a zongora körül állva.
 2001
ÚJ OTTHON – HARRY POTTER – JOHN DIAMOND –
NEW YORK – TOM STOPPARD – DUBLIN –
DERWENTWATER ÁLTALÁNOS ISKOLA – SEBASTIAN
BARRY – TOM JONES – MEL SMITH – TOSZKÁNA –
PALIO, SIENA – 9/11 – MARY McGOWAN – MAGÁNÉLET
– LINDSAY DUNCAN – HARRY POTTER-PREMIER – BILL
CLINTON – RIK MAYALL

JANUÁR 1.
A 2000-es év naplójának lezárásakor észreveszem, hogy inkább
jegyzetfüzetté változott időközben, néhány oldal még üresen is
maradt… Jó ez? Rossz? Egyre visszahúzódóbb leszek? Egyre
zártabb?
JANUÁR 4.
ÚJ OTTHON – ELSŐ NAP. ABSZOLVÁLTUK.
Este 6-kor megyünk a Westbourne Terrace 38. alá a kulcsokért.
JANUÁR 5.
Caroline-nal találkozunk. Érzem, ahogy a csekklapok kiszállnak a
csekkfüzetből. Még mindig gyönyörű hely, de javítgatni kell.
JANUÁR 9.
Harry Potter. 10:30-kor jönnek értem. Vissza az iskolába a második
félévre.
FEBRUÁR 2.
7:30 Diploma előtt Jerry Hall-lal.
Fantasztikus nő. A színpadon is érződik színpadon kívüli énjének
melegsége.
FEBRUÁR 7.
Az első riasztó csekk elmegy Caroline-nak. A helyzet emlékeztet
az előző otthonunkra.
FEBRUÁR 13.
11-től várakozás.
Próbák és kezdések. Jövés-menés. Ma nem forgatok, úgyhogy a
mai nap inkább csak sétálással telik Bathban.
 4:45-kor jönnek értem, hogy lepróbáljuk a tantermi jelenetet. Ami
lassan alakot ölt, köszönhetően a tegnapi rövid próbának.
FEBRUÁR 14.
8-kor indulás.
E jelenet miatt bekerülök egy koncentrálást segítő, másokat
kirekesztő zónába, amit felismerek, és ami nem tetszik. Ártatlan
emberek (sminkesek, a kölykök) kerülnek kívülre, akik nem merik
felemelni a hangjukat. Úgy döntöttem, hogy megint felhúzom
magam a lakókocsik miatt. Minden területen ott van ez az angol
osztálykülönbségesdi! Ki akar egyáltalán elgondolkodni ezen?
Jó volt a jelenet? Vagy megint ugyanaz a nóta?
FEBRUÁR 19.
Utolsó nap a HP-vel.
Végül Hedwig, a bagoly végigrepül a nagytermen, és ledobja
Harry ölébe a Nimbusz 2000-et. Dave, az idomár úgy izgult emiatt,
hogy aludni sem tudott. Egyszerű, lenyűgöző dolgok ezek.
MÁRCIUS 4.
John Diamond{300} temetése a Kensal Gardenben.
Helena Kennedy javasolta, hogy jöjjünk el. Amikor odaértünk,
már nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt. Úgy tűnt, egy
nagyon jól körülhatárolható, bár tág baráti kör volt csak jelen.
Nyugodt, szokásos, érzelgősségtől mentes szertartás volt. Amivel
nem azt akarom mondani, hogy ne lett volna borzasztóan megható.
Dominic Lawson{301} részleteket olvasott fel John utolsó leírt
szavaiból, amelyek közül néhány nagyon vicces volt. Amikor arra
utalt, hogyan tették Nigellával azzá egymást, amivé lettek, az mélyre
ment nekem is. Nigella elképesztően gyönyörű volt, mosolygott és
bólogatott, amikor a tömeg elvonult előtte. John barátja, Charles
Elton mesélt a szomorúságról és a vidámságról, amely John utolsó
óráit jellemezte. Odakint egy nő Barbra Streisand- és Frank Sinatra-
dalokat énekelt („people who need people”, „and heaven, I’m in
heaven”). Mintha végszót hallottunk volna, ami miatt John a tolla
után nyúl.
MÁRCIUS 5.
 Ma Ruby és jómagam uraljuk a lapokat (még tegnapról). A
leggyengébb láncszemben én voltam az egyik kérdés – kinek a
hangjára lehet legjobban elaludni –, és idéztek az Ang Leeről szóló
műsorban is. Valami elindult…
MÁRCIUS 28.
NEW YORK.
1:30 La Goulue – Natashával. Az agya olyan, mint egy
állatgyűjtemény: kiscicától a viperáig, és mind nagyon is élénkek.
Bárcsak elveszítené a dühét, de hát ki hibáztatja ezért? Ralph
Fiennesról és a Magánéletről beszél. Amikor visszaérek a szállodába,
üzenetet kapok Londonból, amely épp a Magánélettel kapcsolatos.
Lindsay Duncannel…
MÁRCIUS 29.
6:45 A szerelem mint találmány. Mivel Tom Stoppard ül a folyosó
túloldalán, az időeltolódás és a sötétség egy kicsit aggasztó. Bár
csupán a darab egyharmadát értem, nagyon megindító, és Bob
[Crowley díszlettervező] nagyszerű munkát végzett.
Parti a Hudson Színházban. Ms. Paltrow is begurult…
ÁPRILIS 2.
Reggel 6-kor jönnek értem, a londoni gép 8:25-kor indul.
Körülbelül este 9-kor érek haza.
ÁPRILIS 5.
Az első nagy prémiumkötvény!
ÁPRILIS 26.
10:40 → Dublin.
Rendkívül kellemes lakosztály a Clarence hotelban erkéllyel és a
Liffey-re nyíló, csodálatos kilátással.
Délután Alison Deegannel{302} dolgozunk [A virág románca].
Néha kellemes, néha mintha a fogamat húznák. De Alison
makacssága jogos – miért engedne az ember, amíg meg nem érti?
Időnként át tudunk törni egy előre nem látható, váratlan valamin.
MÁJUS 2.
Délután 4-kor Derwentwater Általános Iskola – micsoda
nosztalgikus utazás! A régi alsó tagozat… Olyan sok minden benne
maradt az emlékek dobozában. Fura, de nem is tűnik kisebbnek.
Miss Kendall aprólékos részleteséggel megmaradt képe a
tanteremben. A jelenléte, a szemüvege, a haja – a szokása, hogy ebéd
után mindig bekente a kezét valamilyen krémmel. Hihetetlen fehér
keze…
MÁJUS 3.
Royal Court Színház. A Gyurma próbája.
Másfél nap erre a 33 jelenetes, 33 karakteres darabra. Vagy hát,
forgatókönyvre.
Valahol a Trainspotting és a Shopping and Fucking között. Csak van
benne szív és önálló szellem. Vaszilij{303} az AIDS sújtotta uráli
iparvidékről származik, ez az ő életéről, az ő városáról, az ő
hazájáról szól – ahol a kedvesség különféle egyszerű
megnyilvánulásait is félreértik és zaklatásnak tartják.
MÁJUS 4.
Délután 4-kor olvasópróba.
Heroikus teljesítmény a színészek részéről telt ház előtt.
MÁJUS 8.
Paul Lyon-Maris elmondja, hogy az Abbey Színháznak /
Sebastian Barrynek közös aggodalma, miszerint ők csak a második
helyen állnak a Magánélet után! Az Abbey ragaszkodik az eredeti
dátumokhoz, ami ütközik a HP 2.-vel, ami viszont nem fogja időben
bejelenteni… Hát, így állunk…
Délután beszélek Sebastian Barryvel, aki egy kicsit lazább, mint
amire számítottam, de természetesen szüksége van a pénzre.
MÁJUS 14.
A rettegett cannes-i utat sikerül elkerülni.
MÁJUS 26.
12 → Hay-on-Wye.
Este 6 körül. Fogadás. Találkozó Germaine Greer újságíróval.
Minden kérdés, minden mondat kínszenvedés. 5 perc után
kimerülök.
8:30 Bill Clinton előadása. Nemzetközi események hazaiakkal
körítve. Bizonyos értelemben csehovi élmény. „Arafat be akarta
vinni a fegyverét a megbeszélésre.” („Ilyesmi soha nem történt” –
motyogja mögöttem Chris Hitchens), és amikor Ian, Clinton
beszélgetőtársa nem az ő szájíze szerint szól, akkor jön a:
„Kérdezzen egyenesen, és akkor egyenes választ fog rá kapni.”
Kivéve, hogy nem ez történt…, különösen, amikor a Közel-Keletről
volt szó. Mindenesetre C. H. korán kiment, hangosan közölve, hogy
„nem marad ital…”
JÚNIUS 1.
Megegyeztünk, hogy fellépek Eddie Izzarddal a vasárnapi
Amnesty-koncerten.
JÚNIUS 3.
Délután 4 óra – Wembley Aréna. Eddie öltözőjébe megyek, aztán
próbálni Vic Reevesszel és Harry Enfielddel (a „Négy yorkshire-i
férfi” című Monty Python-jelenetet adjuk elő). Aztán fel a színpadra,
hogy átfussunk rajta, és amikor először meglátom azt a teret…
7:30 Kezdődik a műsor. Ami fantasztikusan megy. Majdnem 11-ig
kell várnunk. Mintha a vesztőhelyre indulnék, a szövegem gondosan
bele van ragasztva egy The Sunday Times magazinba. A többiek
csodásak és nagyon viccesek. Én halál ideges vagyok. Csak bámulok
rájuk. Később a bárban Tom Jonesszal beszélgetek. Dustin Hoffmant
idézi, aki azt mondta neki: „Egyszer csak kinyitod a szádat, és egy
állat bújik elő belőle.”
JÚNIUS 7.
VÁLASZTÁSOK.
10:45 Jon Snow-hoz megyek. Michael Foot is ott van. Magányos
figura, Parkinson-kórja van, de továbbra is minden nagyon érdekli.
JÚNIUS 8.
Reggel 4-kor kerülök ágyba.
Délután 1-kor Ian McKellen – ebéd a teljesen átalakított Narrow
Street 82.-ben… Ian arról mesél, mennyire szemellenzősek a Nemzeti
Színháznál az új művészeti igazgató személyével kapcsolatban, és
milyen előítéletesek Jude Kellyvel{304} szemben.
JÚNIUS 13.
6:30 Egyszülős Családok ebédje Jo Rowling házában.
Robbie C., Neil Pearson plusz Meera Syal, Kathy Lette és Jo
Rowling maga. Aki a közönség előtt szellemes (naná),
magánemberként pedig melegszívű és sebezhető. A háznak
szüksége lenne egy kis Caroline Holdawayre, hogy be legyen
fejezve.
JÚNIUS 16.
Mel Smith 50. születésnapja. Mégsem. Ahogy érkezésünkkor
kiderítettük, és gyorsan el is rejtettük az ajándékot. Pam 53.
születésnapja van.
Onnantól kezdve a szokásos frenetikus zűrzavar. Tűzijáték, és
Mel Petula Clarkot játszik Richard O’Briennek miközben Hugh
Grant és Patsy Kensit is befut, bár nem voltak meghívva. Pamet,
isten áldja meg, mindez egyáltalán nem zökkenti ki, majd két
másodperccel az érkezésünk után közli: „Felvarrattam az arcomat,
akarjátok látni a képeket?”
JÚLIUS 12.
2:30 RADA Tanács.
Lehet, hogy paranoiás vagyok, de kezdem úgy érezni, mintha
nyomás lenne rajtam. Ki kellene állítanom egy nagyobb összegről
szóló csekket? Nem tudom elmagyarázni nekik, hogy ez lehetetlen,
vagy hogy a kőművesek épp dolgoznak.
JÚLIUS 17.
10 óra Wallingford – kistermelői piac.
Amikor a kisváros főterén kiszállunk a taxiból, meglátunk egy
pörkölődő disznót, serceg a szalonna, szeletelik a sonkát, kínálják az
angol bort – mindez ugyanazon a napon, amelyen a tory párt
vezetőjét választják meg. Azt is tudjuk, hogy folytatják az IDS{305}
által kitaposott utat, és – ahogy mondani szokták – ez különösen
rossz utóízt hagy az ember szájában.
AUGUSZTUS 1.
2:05 British Airways → RÓMA.
AUGUSZTUS 4.
A mai napot a néma téglafalak és zsákutcák jegyzik és uralják.
Habár mindig ugyanaz a nóta, fennáll a súlyos sérülés veszélye.
A Magánélet olvasása sem javít sokat a helyzeten – gyenge, félig
őrült lények ezek.
Medence. Ebéd.
AUGUSZTUS 10.
 A montalcinói piac.
A kávézóban egy apró kis döfés vár a The Guardiantől. Miért van
az, hogy a brit újságírás csak a diadalokat és a tragédiákat ismeri? Mi
a baj a kísérletezéssel, vagy – urambocsá! – a kudarccal? Ez már nem
is káröröm, inkább olyan, mintha a nemzetünk csak a
negatívumokban lelné örömét. Ez a mi nagy nemzeti nyunyókánk.
Mire számítottál? Nem megmondtam? Jól van, jól van; nem fogod
érezni az előnyét; mindent megtettél; semmi baj; vigyázz magadra;
ennyi.
AUGUSZTUS 16.
A palio napja.
Egy óra a medencénél, aztán…
12 óra → SIENA. Ebéd a Le Loggéban… Aztán irány Colombina
(Francesca) és az ő gyönyörű lakása, amelynek óriási ablakai az Il
Campóra néznek, és véletlenül pont a startvonal fölött foglalhatunk
helyet. Fantasztikus kilátás 4:30-tól 7:15-ig, a verseny kezdetéig.
Zenekarok, zászlók, lovak, és a tömeg csak özönlik a Campóra, hogy
értelmet nyer az „emberáradat” kifejezés… Jellemző módon pont a
rajt pillanatáról maradtam le, mert épp a távcsövön át néztem
valamit, de a verseny maga lélegzetelállító látvány. Ahogy az egész
nap is… Vacsora után lementünk a térre egy italra, és nézegettük az
embereket. Aztán a Drago (Sárkány) kerületen át vissza a kocsihoz,
és ezúttal én vezettem hazáig.
AUGUSZTUS 21.
2:30-kor irány Róma.
6:45 → London.
AUGUSZTUS 22.
12-kor üzenet John McGowantől arról, hogy Mary meghalt.
Nagyszerű nő volt. Halála igazán nagy veszteség, mert
kiegyensúlyozott, elhivatott és mindig összeszedett volt. Állandóan
ott volt a keze ügyében egy cigaretta és egy pohár bor, egyszerre
több könyvet is olvasott, tele volt élettel, és utálta, hogy „öreg
roncs”. Számunkra, persze, kortalan volt.
SZEPTEMBER 7.
 7:45 Taxi a Euston pályaudvarra, 8:40-kor indul a vonat
Coventrybe, onnan taxival Stratfordba, majd (végül) a Szent
Gergely-templomba, Mary McGowan temetésére. Amikor odaérünk,
meglátjuk Julietet és Hught, Fifi pedig már odabent van. Gyalázatos
beszéd a lelkész részéről, valamint a szokásos, véget nem érő mise,
de Mary fia, John nagyon szép, tiszta, szívhez szóló gyászbeszédet
mondott.
12:15 Haza Fifivel.
2:30 Próba.
SZEPTEMBER 9.
8-kor Michael és Sandra Kamen Greggel – koreográfia. Valahogy
(igazából Rima kérdez rá) kiderül, hogy Michaelnek szklerózisa van.
SZEPTEMBER 10.
A délután nagyon furcsán alakul. Először Jane L. telefonál, aki
egyfolytában azt kérdezgeti: „Ugye nem vagyok nagyon agresszív?
Meg kell mondanom a kórházban, hogy az vagyok-e.” Gyakorlatilag
egy monológot ad elő arról, milyen rossz barátok vagyunk, tekintve,
hogy min ment/megy keresztül, majd végül köszönés nélkül leteszi
a telefont. Írtam neki egy levelet, és elmondtam benne, hogy igaza
van. Tényleg. De az is igaz, hogy büszkén, de veszélyesen elszigeteli
magát.
A mennyezetről csöpögni kezdett a víz. A fölöttünk lakó (Gilly)
zuhanyzója áztat minket. Jimmy hozott egy felmosót.
SZEPTEMBER 11.
Támadás a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen.
11:30 Próba. Átfutunk az első felvonáson.
Épp készülünk a táncpróbára [Magánélet], amikor megérkeznek
az első hírek New Yorkból. Teljes döbbenet. Az egész próba
tökéletesen értelmetlen és érdektelen lesz, de azért tovább csináljuk,
miközben az agyunk vitustáncot jár.
Végül 7:30-kor érek haza, és csak nézem a tévében újra és újra…,
mintha bele akarnám vésni az elmémbe, a lelkembe, az életembe…
Az a gép úgy ment át azon az épületen, mint kés a vajon.
SZEPTEMBER 14.
 Délelőtt 11-kor 3 perces néma tiszteletadás, amit a Csókolj meg,
Katám! szereplőivel osztunk meg a szomszédos próbateremben.
Vacsora otthon. Újabb tudósításokat nézek. Még mindig
megpróbálok megérteni valamit. Nem tudom figyelmen kívül
hagyni azt a tényt, hogy 4 millióan éheznek Afganisztánban, nem
beszélve az iraki ártatlanokról. Olyan politikai naivitás van az
Egyesült Államokban, hogy elég egyetlen kép az utcán táncoló öt
palesztinról, hogy minden mást elfelejtsenek.
SZEPTEMBER 21.
Este 8-kor első főpróba.
„Ez olyan, mint a főiskolán” – mondja Lindsay a hosszú nap egy
pontján. Valahonnan, valahogyan előhúzza az ember a tartalékait…,
és a végén hatalmas nevetések és taps. Howard [Davies] ragyog a
büszkeségtől, amiért ilyen bátor színészei vannak. Szereti a
színészeket és igazán örül, amikor azt látja, hogy az izmaikat és a
képzelőerejüket feszegetik – hihetetlenül megható, amikor egy
rendező ilyen módon mutatja ki a sebezhetőségét.
SZEPTEMBER 25.
A ma esti közönség szinte vad és már-már rendbontónak
nevezhető. Minden egyes soron nevetni akarnak.
A Sheekey’sben pezsgőt küldünk Nick Hytnernek, már
hivatalosan ő a Nemzeti Színház új főnöke.
SZEPTEMBER 28.
Ez a produkció tele van mindenféle jó dologgal – különösen, ami
a könnyedebb, flörtölősebb Lindsayt illeti.
OKTÓBER 2.
A mai előadás kissé bizarra sikerül. Lindsay fogja Amandát,{306}
és egy ijesztően rossz környékre viszi az első felvonásban. Nem
akarok papolni, de… A 2. felvonás visszazökken a rendes
kerékvágásba. Az a helyzet, hogy ez a darab nem működik, ha nem
beszélünk egymással. Ha az egyikünk előad valami műsorszámot,
egy csapásra mindenféle bajba kerülünk.
OKTÓBER 3.
9:15 Dr. Reidhez megyek, hogy az MRI-felvétel díját kifizesse a
magánbiztosító. Kardiológiai kivizsgálásról és egy faggyúmirigy
eltávolításáról beszélünk.
10:30 Lister kórház, MRI készül Rima térdéről. 10 percet tölt a
gépben, közben az általam választott zenét hallgatja – Breakfast
Baroque.
Premierajándékok vásárlása.
3:30 Próba.
Este 8-kor telt ház. Mindenki megvadul már az első percben. Egy
kicsit már az első mondattól kezdve nehéz irányítani.
OKTÓBER 4.
Előadás a sajtó képviselőinek. Ami, komolyan, olyan jól megy,
ahogy gondoltuk. Howard helyesen figyelmeztetett minket a
premieren észlelhető ridegségre – az emberek vizslatnak, vagy túl
idegesek ahhoz, hogy túl hangosan támogassák a dolgot –, mi pedig
társulatként összekapcsolódunk. AHOGY A DARAB IS. Mindig is
erre vágytam.
OKTÓBER 5.
A telefonok elkerülése érdekében bódult séta (megint nem
aludtam eleget) a Westbourne Terrace 38.-hoz, kezemben kávéval és
egy muffinnal.
Hazaérve elég információ gyűlik össze ahhoz, hogy tudjam,
pillanatnyilag 2–1 az arány – ellene. Istenem, mennyire gyűlölöm a
módszereiket. A kritikák 2/3-a meg van írva, mielőtt belépnének a
színházba.
OKTÓBER 7.
Paul Lyon-Maris felhív, és azt mondja, hogy a kritikák nagyon
jók. Szóval, lezajlik ez a furcsa játék, mi pedig folytathatjuk a
működést, most már hivatalos pecséttel.
OKTÓBER 10.
A mai előadást az első sorban ülő egyik néző eszelős nevetése
fémjelzi… Ostoba, örömtelen hang, amely veszélyesen elnémítja
vagy felhígítja a közönség másik részének reakcióit.
OKTÓBER 21.
Vacsora a Sheekey’sben Annával és Urival, akik igazán
nagylelkűek az előadással kapcsolatban. Tekintve, hogy Anna azt
mondta, utálja ezt a darabot, a karaktereket és amit képviselnek stb.
– ez igazi elismerés. Ráadásul a próbák alatt ez egy meghatározó kép
volt a fejemben… Hogy Anna is megkedvelje…
OKTÓBER 23.
David Heyman felhív, hogy elmondja, mennyire zseniális vagyok
a HP-ben… Otthon különféle faxok érkeznek a sajtóvisszhangról,
ami óriási és elképzelhetetlen. D. H. hívása természetesen csak
véletlen egybeesés…
NOVEMBER 4.
6:30 HARRY POTTER-PREMIER.
A filmet csakis nagy vásznon szabad megnézni. Olyan arányokkal
és mélységekkel rendelkezik, amelyek méltó párjai John Williams
lármás zenéjének. Az utána következő parti a Savoyban sokkal jobb
móka.
NOVEMBER 6.
Harley Street 66., kardiológiai vizsgálatok… Tetszik ez az orvos.
Délután befelé menet elolvasom az Evening Standardet, amely
Howardot, Lindsayt és engem jelöl a díjukra.
NOVEMBER 23.
Este 8-kor előadás. Ami többé-kevésbé problémamentes,
eltekintve az első sorban ülő vad elemektől. Az öltözőm olyan, mint
egy kocsma – Kevin Spacey és a barátja. Előbbi fordítva tette fel a
baseballsapkáját.
NOVEMBER 26.
11:15 Wimpole Street 55. – vérvétel.
11:30 Harley Street 66. – szívmonitor (24 órás).
12:45 Savoy, az Evening Standard díjátadója.
NOVEMBER 27.
Délután 2 – Harvey Street 66. Futógép és ultrahang.
DECEMBER 4.
Délután 2, Harley Street 66. Dr. Rodney Foale (kedvelem) és a
kardiológiai vizsgálatok eredménye. Minden rendben, kivéve, hogy
az egyik vérnyomásérték túl magas. Ami azt jelenti, hogy kevesebb
vörösbort kellene innom késő este.
DECEMBER 5.
 Este 8-kor előadás. Károly és Kamilla is ott van a nézőtéren. A
kígyót Charlesnak hívják, és az első felvonás végig Dianáról szól.
Természetesen…
DECEMBER 15.
A Sheekey’s étterem. Emlékezetes pillanatokkal teli nap…,
ráadásul Bill Clinton odajött az asztalomhoz, hogy köszönjön. Mire
én: „Elnök úr”, ami fontos, nehogy elfelejtsem, hogy tényleg az volt,
nem pedig egy másik színész vagy a főpincér…
DECEMBER 19.
Előadás. Rik Mayall az első perctől kezdve jelentős szerepet
játszik az este alakulásában. Csodálatos, fékezhetetlen, élettel teli
hahotázása vezeti a közönséget, minket pedig megrémiszt. De
visszahozzuk valahogy az estét.
 2002
HARRY POTTER – FOKVÁROS – MIRIAM MARGOLYES –
WESTBOURNE TERRACE – MAGÁNÉLET, NEW YORK –
TONY-DÍJ-JELÖLÉSEK – LIAM NEESON, NATASHA
RICHARDSON, MERYL STREEP – CHARLIE ROSE – CHER –
PAUL NEWMAN, JOANNE WOODWARD – HUGH CRUTTWELL
– IGAZÁBÓL SZERELEM – COLDPLAY – KATRIN CARTLIDGE –
HARRY POTTER: VÉGE? – RÓMA – JOHNNY HALLYDAY – DON
McCULLIN – TRUDIE STYLER ÉS STING

JANUÁR 2.
1:30 Fogorvos. Valami csoda folytán nincs sok minden, pedig
négy éve voltam utoljára.
JANUÁR 8.
2-kor irány Roehamptonba, a Queen Mary kórházba. Hugh
Cruttwellt{307} látogatom meg, aki miatt – mint mindig – az ember
szégyelli, hogy valaha is panaszkodott bármire. A fél oldalára
lebénult, és a látása is romlik, de az agya éles, mint a borotva, a szíve
pedig kedvesebb és nyitottabb, mint valaha. Isten áldja meg.
JANUÁR 9.
2 órakor fogorvos. Fehérítés. Jaj.
4-kor a Harry Potter-jelmez átalakítása. Egy kicsit be kell venni
belőle.
JANUÁR 10.
Vacsora a csodálatos Tony Benn-nel, Melissával, a lányával,
valamint Saffron Burrowszal és Mike Figgisszel. Mike még nem látta
az előadást (valahogy el kellett képzelnie engem egy Noël Coward-
darabban).
JANUÁR 11.
Este 8-kor előadás. Zavar a közönség soraiban – hangoskodás,
zörgés stb. A második felvonás elején elég riasztó a dolog.
Mindketten azt gondoljuk, hogy vagy egy őrült, vagy egy részeg, de
aztán minden elcsendesedik… Később némiképp
megkönnyebbülünk, amikor megtudjuk, hogy egy cukorbetegnek
volt rohama, és a rokonok csipszet gyömöszöltek a szájába.
JANUÁR 14.
Harry Potter 2.
6:50-kor jönnek értem (Piton irodája).
(Ezt persze már vasárnap írom, amikor is hajnali 2-kor még
mindig ébren vagyok.)
Jó mindenkit újra látni, de olyan, mintha álmodnék – mintha nem
ért volna véget az előző menet. És ami azt illeti, nem is ért, és nem is
fog.
Richard Harris influenzás – Maggie Smith végszóra azonnal sálat
köt az arca elé. Napközben kicsit beszélgettünk a Magánéletről, bár
kicsit olyan érzés, mintha idegen tollakkal ékeskednék. „Jaj, milyen
őrült dühös volt benne Bob!{308}” „De azért nagyszerű, igen!”
A nap végére elképesztően kimerülök. Valahogy nem elég egy
óra alvás.
Visszamegyek a szállodába, eszem egy klubszendvicset, némi
csipszet, és iszom egy kis vörösbort. Aztán a Ground Force,{309} és
alvás.
JANUÁR 18.
6:50-re jönnek értem.
A The Guardian lehozza az Olivier-díj jelöléseit. Lindsay (kétszer),
Adam [Godley], Emma [Fielding] és jómagam (plusz Howard)
benne vagyunk, de ezek a dolgok (részben tapasztalatból, részben a
józan ész okán tudom) mindig nagyon lehangolók. Olyan sok terv,
annyi súly a vállon. Hol van Lepage, Deborah W[arner], Fiona?
Akkor ez azt jelenti, hogy nem szabad senkit megsérteni, nem
szabad senkit és semmit megkérdőjelezni, és nem szabad senkit
elszomorítani? A Johnny Mnemonic – A jövő szökevényét sem jelölték…
JANUÁR 21.
9:15-kor jönnek értem → Harry Potter.
Sminkelés, és készen állok. Egy olyan napon, amelyen nem forog
a kamera.
A gomai vulkánkitörésről készült képek után persze igazából
semmi sem számít. Az emberek a halált okozó láván átbotorkálva is
tartanak az otthonuk felé, amely már nem létezik.
JANUÁR 23.
Sharleen Burns estéje, sok dudálás, táncolás, skót szoknya és
minden – Sharleen, Pat Doyle, Bill Forsyth, Ewan McGregor, töltött
bendő, skót málnakrém, amikor megérkezünk Emmával.
JANUÁR 25.
Este 8-kor előadás. Köhögők és tüdőbajosok bosszúja.
JANUÁR 28.
Reggel 8-kor jönnek értem, irány a Paddington pályaudvar.
8:57 → Gloucester.
A helyszínen (vagyis a gloucesteri katedrálisban) felveszünk pár
jelenetet, aztán délután visszamegyünk a szállodába (az embernek
olyan érzése van, mintha a szél minden pillanatban elfújhatná a
sátrat). Emma Watson gyengélkedik, úgyhogy nincs semmi, amit
felvehetnénk.
Este 7-kor lemegyek a bárba, és ott találom az olvasó Maggie
Smitht. Később Ken Branagh is csatlakozik hozzánk, majd miután
ugratjuk Maggie-t Cherrel kapcsolatban, vonyítva röhögünk azon,
milyen volt De Nirót rendezni – vagyis először kiválasztani a
szerepre.{310}
JANUÁR 31.
Rima születésnapja. Régóta nem töltöttük együtt ezt a napot.
FEBRUÁR 2.
Este 8 – Lindsay többször hányt és nagyon sápadt. Késik az
előadás kezdete. A közönség mintha be lenne drogozva.
Utána Kate Winslet és Plaxie nevű barátja…, elmegyünk a
Sheekey’s-be… Azt hiszem, hosszasan, kenetteljesen szónokoltam a
kíváncsiságról. Az este hátralévő részében Kate hirdetett ítéletet
nagyjából mindenről, a volt férjétől kezdve George Bushig.
FEBRUÁR 17.
12-kor David, Chris, Sheila és John – miután kimentek a
temetőbe. Nehéz lenyelnem a mérgemet azzal kapcsolatban, hogy S.
és J. azt hiszi, még mindig nagyjából tízévesek a lányaik. De nem
szólok, bár kéne…
Délután 4-kor előadás.
 Egy nő az első sorban lelkesen zörög az édességével…
FEBRUÁR 20.
Lefoglaltam a fokvárosi utazást.
FEBRUÁR 21.
Az 56. születésnapom. Hogy az ördögben történhetett ez meg?
MÁRCIUS 2.
Délután 3-kor előadás. Jules{311} nehezen tud bármi mást
mondani, mint hogy fura volt az egész. Érthető, de azért szomorú,
hogy Lindsayjel se tud nagylelkűbb lenni. Mi lehet a célja?
MÁRCIUS 3.
Délután 4-kor előadás. Az utolsó Londonban. Nagyszerű, hogy
Hugh [Cruttwell] el tudott jönni. De az előadás sikere egy hajszálon
múlt. Vagy a test vagy a fej volt már szabadságon, vagy csak úgy
elbarangoltak valahova. Mindenestre nem ott voltak, hanem valahol
máshol.
8-kor Sheekey’s. Az étterem meghív egy pezsgőre és egy
vacsorára.
MÁRCIUS 5.
Reggel 7 óra. Cromwell kórház, térdartroszkópia. Amikor ezt
írom, még mindig egy kicsit bódult vagyok az altatás után. Ivor Slee
altatóorvos azt mondta (vagy Peter Braid volt az, a sebész?), hogy
nem fogok emlékezni semmire. Igaz. Az egész mindössze 30
másodpercnek tűnt.
Először Connor, aztán Rima látogatja meg az invalidust.
MÁRCIUS 6.
6-kor felébredtem. A változatosság kedvéért. De az elmúlt 24 óra
nagyon jó volt arra, hogy átrágjam magam néhány forgatókönyvön.
A térdem eléggé fáj, de biztosan javulni fog.
Délelőtt 11 körül bicegve elsántikálok egy taxiig, miután
összeszedtem magam. Az orvosi utasítások egy kicsit
ellentmondásosak: lépjek rá, ne használjak mankót vagy botot,
pihentessem, jegeljem.
MÁRCIUS 8.
Megnéztem a Gosford Parkot. És tessék – a forgatókönyv
tökéletesen megvalósul a vásznon. Kívülállónak éreztem magam.
Talán baj, ha az embert nem igazán érdekli egyik karakter sem. Mert
bármennyire próbálkozik is, Robert Altman nem tudja elérni, hogy a
szolgálók szemén keresztül lássuk a történetet. A felső osztálybeliek
mindig meg fogják akadályozni. Ez a lényeg.
MÁRCIUS 15.
Délután 5 óra → Fokváros.
MÁRCIUS 16.
A napot a teljes kimerülés állapotában töltöttem – különböző
pózokban. Részben álmatlanul, részben neurózisban, részben az
elmúlt vádaskodásokon merengve… De a test tudja, hogy ez A
Pihenés, így boldogan beadja a derekát.
MÁRCIUS 24.
Amikor felébredek, azon gondolkodom, mikor, hol és hogyan
lehetne itt egy házam. Az a tény is kívánatossá teszi a lehetőséget,
hogy elállt a szél, süt a nap, és a nyugodt tenger csábítja az embert.
De talán nem is olyan jó ötlet. Milyen gyakran jutnánk el ide?
Mások használhatnák, persze, de ki vigyázna rá?
Az egyik ház, amit Anna Marie mutat nekünk, Christiaan
Barnardé volt. Nem tudtam, hogy meghalt. Furcsa körbejárni
egykori otthonát – a fiáról és a családjáról készült képek érintetlenek.
Miközben elhajtunk onnan, A. M. szomorú történeteket mesél
válásról, magányról.
MÁRCIUS 26.
A Pringle Bay Bakeryben veszek tejet és újságot, amelyben benne
vannak az Oscar-díjasok is. Az egész egy kicsit visszafogottnak
tűnik. Csoda, hogy Denzel Washington mindenki mást megemlített,
csak önmagát nem – és ennyi. Díjak. Színészeknek. Sok óra ingyenes
tévéjelenlét, és néhány divattervező nyomja a kreációit.
MÁRCIUS 30.
Reggel 8-kor séta a tengerparton. Gyönyörűen sütött a nap,
néhány őrült szörfös már órák óta kint volt a hullámok között.
Sétálók, kutyások. Visszaérve pakoltunk, takarítottunk, reggelit
csináltunk. A verandán szalonnát, tojást és paradicsomot ettünk, és
narancslevet ittunk hozzá, ami a hétvégéről maradt.
 Miközben feltakarítottam a verandát, hirtelen zaj ütötte meg a
fülemet: egy pávián ugrott fel a mellvédre, majd követte őt a többi
családtagja is. Gyorsan becsuktuk az ajtót, és pár perc múlva már az
egész család a szomszédban volt. Szeretném azt hinni, hogy
búcsúzni jöttek, de azt hiszem, mégiscsak a sült szalonna illata volt a
bűnös.
5 óra → Johannesburg.
8:45 → London.
Fel a kviddicstoronyba Miriam Margolyesszal (aki nemsokára a
Brit Birodalom Rendje kitüntetés tulajdonosa lesz, és 10 kilót leadott,
amint azt páratlanul utánozhatatlan stílusában közli velem) és Jason
Isaacsszel – akinek épp most született meg az első gyermeke. A
szokásos, ütemre végzett fejbiccentéses jelenet, de ezúttal gyorsabb,
és ebédre végzünk is. Ami azt is jelenti, hogy eljutok a W. T. 38.-ba.
Vacsorára hazaérek, újabb rendezgetés, észszerűsítés. Rájövök,
mennyi CUCC van körülöttem…
ÁPRILIS 5.
Pakolós nap.
Nigel, Scott és Paul (GB Liners{312}) 8:30-ra érkezik, és azonnal
akcióba lendül. Papírok röpködnek, dobozok kelnek életre egész
nap. Egy életet csomagolunk össze a holnapi ötperces autóútra.
Paul 10 perc múlva azt mondja: „Bocsánat, ha csak bámulok, de le
vagyok nyűgözve.” Eltart egy ideig, amíg megértem. Aztán az is
eltart egy ideig, amíg neki leesik, hogy egy lerongyolódott, koszos és
teljesen átlagos embert bámul.
ÁPRILIS 6.
A KÖLTÖZÉS.
Hogy képes bárki ennyi cuccot felhalmozni? Vagy akar?
Az elkerülhetetlen körbesétálás – 13 év és egy csomó szívet
melengető kép. Egy lakás tele szeretettel, amit nagyon is
viszontszerettünk.
Először alszunk a W. B. 38. alatt. Természetesen ugyanúgy, ahogy
a 44. is megbüntetett az elvetemedett zárakkal stb. az elmúlt pár
napban, most a 38. is próbára tesz minket – nincs fűtés, és egy riasztó
harminc másodpercenként finoman csipog.
 ÁPRILIS 7.
Délután 1 – a család.
Isten áldja meg őket. Egy csepp rossz érzés sincs bennük – csak
mosolyogva körüljárják a házat.
ÁPRILIS 8.
Christchurch, Oxford.
A Harry Potter 2. utolsó napja.
David Heyman azt kérdezi: „Még megy az a darabod?” A
szokásos elbűvölő tudatlansága a részletekkel kapcsolatban. A HP 3.
rendezőjéről beszélgetve kiderül, hogy David Alfonsót{313}
választaná, Chrisnél pedig Ken B. a befutó. Én meg csak ülök, és
nézek ki a fejemből.
ÁPRILIS 9.
Nagyszerű ebben a lakásban ébredni – különösen, ha a riasztó
nem jelez félpercenként.
6-kor potenciális vízözön a mosókonyhában.
7:30 W. T. 38. – Erre inni kell.
ÁPRILIS 11.
1:25 → New York.
A gépen a Mélyvíz című filmet néztem. Minden, ami a Sötét öböl
akart volna lenni. Tilda [Swinton] csodásan összeszedett, és igen
magas szintre emeli a játékát, pedig csak olvasva a forgatókönyv
borzalmas lehetett (a filmezés fantasztikus csodája…). Bizonyos
értelemben a stílus a tartalom fölé kerül, de valamilyen rejtélyes
módon mégis több van benne.
ÁPRILIS 12.
New York.
Rájöttem, hogy egy csomó ruhát Londonban hagytam.
ÁPRILIS 18.
12:30 Megyek a színházba.
7:30 Jelmezes főpróba.{314}
ÁPRILIS 19.
Délután 1 órakor megyek a színházba. Útközben beugrom egy
lakberendezési cikkeket árusító boltba függönyökért, és Lindsaynek
is veszek kis fonott kosarakat. Mint mindig – helytelen prioritások.
Este 8 – első nyilvános főpróba. Mint amikor a gladiátorokat az
oroszlánok elé vetik.
ÁPRILIS 24.
8-kor előadás. Mostantól ez a valóság. NEM… Legalábbis
reméljük. Rossz végszavak és szundikáló közönség (a fele
legalábbis).
ÁPRILIS 27.
Nem érzem valami jól magam. Valami emésztőszervi vírus? Nem
beszélve a térdemről.
ÁPRILIS 28.
Este 6 – PREMIER. Nem könnyű, de az első felvonás elég jónak
tűnik. A második felvonásban kezdtek eltűnni. A harmadikban már
félig otthon voltak, amikor tapsoltak…
Az öltözőben – Mike Nichols, Lauren Bacall, Emma T., Tom
Hanks, Rita Wilson.
ÁPRILIS 29.
Úgy néz ki, a kritikák mind lelkesek, úgyhogy ebben a
szellemben folytatjuk.
MÁJUS 4.
Telnek-múlnak a napok, de mindegyik túl hosszú.
MÁJUS 5.
6:15 Wyndham hotel és egy kis pezsgő Edna O’Briennel, vagy
ahogy Lindsay hívja, a ravasz macskával. Edna ugyanis megpróbálja
megakadályozni, hogy elmenjünk moziba. De nem sikerül neki.
Elszántan beülök a kocsiba, és megyek a 12. utcába: A
zongoratanárnő. Abszolút megalkuvást nem ismerő film, Isabelle
Huppert semmitől sem fél.
MÁJUS 6.
Délelőtt megjelennek a Tony-díj-jelölések, nekünk 6 van. Utálom
ezt az egészet, különösen, mivel Adam és Emma nincs a listán.
Helen ott van, de Ian nincs, stb., stb. Megosztó, zavaró, haszontalan.
MÁJUS 7.
Reggel 6-kor felébredek – merengek, ezt írom meg az előző oldalt
is. Megtalálom Christina tavaly nyári üzenetét.
 Bizalom, továbblépés, átalakulás, isteni védelem, erő, energia,
nem félni az új dolgoktól, nem félni a szeretettől, kapcsolat,
bölcsesség, megérzés, a lelki és testi teremtőerő egyesülése [?].
MÁJUS 18.
Este 8-kor előadás.
Ami után kiderül, hogy Nicole Kidman és Tobey Maguire fél órát
késett. Miért jöttek be?
MÁJUS 19.
6:00 Bill Evans [sajtó/nyilvánosság] hív a győztesek és a
vesztesek nevével.
Este 7 – Café des Artistes Lindsajvel és Bill Evansszel.
9-kor Drama Desk-díjak. A producereink mézesmázosabbak,
mint valaha. Lindsay{315} méltósága érinthetetlen.
Később a Café Lux. Natasha és Liam integet a helyiség
túloldaláról, hogy csatlakozzunk a vesztesek asztalához.
MÁJUS 20.
6:30 Egy fiúról. Az a fajta lehangoló angol film, amelyben az
egyedülálló anyák és az Amnesty munkatársai csúnya, nagy pulcsit
hordó emberek.
MÁJUS 26.
6:30 → Liam és Natasha.
2 óra vezetés után felérünk a csodás házukhoz, ahol együtt
vacsorázunk John [Benjamin] Hickey-vel és Jenniferrel [Carpenter] A
salemi boszorkányokból – ó, és Meryl is ott volt…, mármint Streep.
Akiről kiderül, hogy jó fej és szeret pletykálkodni. De elég nehéz – ki
más néz ki úgy, mint Meryl Streep? Úgyhogy az ember nemigen
tudja levenni róla a szemét…
MÁJUS 27.
Ebéd a teraszon a fiúkkal együtt. Tash a legcsodásabb
háziasszony. Semmit sem felejt el.
Délután 4-kor Dan Day-Lewis is befut, hogy teniszezzen egyet.
JÚNIUS 1.
Délután 2-kor előadás.
Amikor lejövünk a színpadról, ott vár ránk Meryl Streep. Tetszett
neki. Grace nevű lánya is eljött vele. Miután kiosztunk néhány
autogramot, volt egy pillanat, amikor ő várt rám az öltözőmben,
hogy visszamenjek…
JÚNIUS 5.
Reggel 10-kor jönnek értem → Charlie Rose show-műsora. Akiről
kiderül, hogy éppen olyan, amilyennek az ember gondolta – egy jól
hallgató nagy improvizáló. Ez bárhol sikeres lenne.
JÚNIUS 6.
Este 8-kor előadás.
A közönség, ahogy mondani szokás, eleven volt.
JÚNIUS 25.
Cher is eljött ma este. Ez az oka a későbbi kezdésnek.
JÚLIUS 16.
Este 8-kor előadás. Rossz közönség, és persze Paul Newman és
Joanne Woodward is ma jött el…
JÚLIUS 27.
Este 8-kor előadás. Elmondhatatlan fáradtság előtte, utána és
közben is. Kár, mert a közönség ma nagyon jól reagál. Howard
megnézte az első felvonást, és azt mondta, rendben volt. Lindsay
hangja a harmadik felvonásban kezdett visszatérni. De az
antibiotikumok, a személyes problémák és a vége-hangulat kezdi
éreztetni hatását.
AUGUSZTUS 20.
Este 8-kor előadás.
10:30 Paul Newman, Joanne Woodward. Thalia.
Nehéz mást is tenni, mint csodálattal bámulni ezt a rendkívüli,
kedves, minden egótól mentes, nyitott, gyermeki, abszolút
intelligens és kompetens párt.
AUGUSZTUS 24.
Vacsora Ian Holmmal… Ian előadja a részeg cowboyfigurát –
„Oké, anyaszomorítók, ez egy elcseszett…”
AUGUSZTUS 25.
Meghalt Hugh Cruttwell… Azt hiszem, ez nagyon fontos
esemény mindannyiunk számára.
Boldog/szomorú/hatalmas/helyénvaló.
 AUGUSZTUS 26.
9:30-ra fogorvoshoz kell mennem. Délután 2-ig vagyok ott, de
doktor Jeff igazán jó munkát végzett – felül legalábbis
mindenképpen. Az alsó fogsor és a magányos fog problémája örökre
eltűnt.
SZEPTEMBER 1.
A Magánélet utolsó előadása délután 3-kor.
Volt pár ijesztő pillanat, de a közönség megvadult, és Jimmy{316}
feltartott egy táblát ezzel a szöveggel: „Nagyon szeretlek titeket!”
10:30 Café Loup… Egy nyolcszemélyes asztalhoz ültetnek minket
a zongora mellé. Noël Coward kottái is ott voltak. Emma Fielding
kiperdül, és együtt elénekeljük a Someday I’ll Find You című dalt. A
vörösboros mámorban érezzük, hogy VÉGE!
SZEPTEMBER 11.
Úgy döntök, ma már nem repülök haza. Minden olyan gyorsan
történik, és a sietés most tiszteletlenség. A tévéműsor viszonylag
visszafogott, és elviselhetetlenül megható is, amikor személyes
vizekre evez – anyák, apák, gyerekek tartanak a kezükben
fényképeket, miközben az ikertornyok egykori helyén ülnek a
virágok között. A megváltoztathatatlan érzése fog el, amikor a 2800
áldozat nevét felolvassák – rengeteg dél-amerikai, japán, ázsiai és
európai név… Egy év eltelt, és még mindig nem beszélnek róla
megfelelően.
SZEPTEMBER 16.
IGAZÁBÓL SZERELEM – első nap.
SZEPTEMBER 21.
11 Tate Britain – Lucian Freud kiállítása.
Amikor ezeket a nagyszerű festményeket nézem, olyan, mintha
Wagner, Mahler vagy Elgar zenéjét hallgatnám. Hősies, elszigetelt,
közszemlére tett emberek.
SZEPTEMBER 25.
9:45-kor jönnek értem.
Em és jómagam a koncert után. Nehéz, kifinomult, koncentrációt
igénylő dolog. Évezredes probléma: ártatlannak maradni, miközben
az ember feje tele van MINDENFÉLÉVEL.
 Hazafelé veszek egy vécékefét, egy másik üzletben pedig egy
fürdőszobai szemetest. Ilyen az élet, amikor kifordul a sarkából.
SZEPTEMBER 28.
8:30 Danny és Leila.
És ahogy Rima mondja, Danny egyre inkább úgy beszél, mintha a
Daily Mail szócsöve lenne.
OKTÓBER 4.
Greg Wise is ott volt a forgatáson, de esélyünk se volt beszélgetni.
OKTÓBER 13.
Délután 2-kor Édes kamaszkor.
Úgy nézem, ez Ken Loach legújabb lépése a populizmus
irányába, habár Martin Compston nagyon figyelemre méltó ifjú
színész.
OKTÓBER 21.
Este 8-kor Duncan kocsija jön értem, Beatie Edney-ért és Adam
barátnőjéért, Lucyért. Wembley Aréna – Coldplay-koncert. Igazán
nagyszerűek voltak – minden dal olyan, mint egy himnusz, és
hihetetlen látni, hányan tudják a szövegeket. A bárban Gwyneth
Paltrow [később Chris Martin felesége] bemutatkozott (élőben még
gyönyörűbb), aztán a belső szentélyben találkoztunk az együttessel
és Richard Curtisszel is.
OKTÓBER 25.
Brydges Place 2. szám. Boldog-szomorú beszélgetés Rubyval
arról, mennyire irigyli, ha az ember turnézik egy darabbal a
barátaival.
Aztán elmegyünk a Sheekey’shez, hogy találjunk egy taxit, de
leültetnek, és pezsgőt hoznak… Rubyval mindketten érezzük, hogy
változnak az idők. A „show-biznisz” varázsa egyre inkább
elhalványul. Csak a VALÓDI munkalehetőségeket kellene
támogatni.
OKTÓBER 26.
Hajnali 2:30-kor még nem alszom.
Ennek a gyönyörű otthonnak igazi táptalajjá kell válnia,
találkozóhellyé (habár ehhez még nem elég mozgalmas az élet),
úgyhogy be kell lakni, meg kell tölteni pozitív energiával, jó
szellemiséggel, bohémsággal és vidámsággal.
A Conranben próbálunk jó kanapékárpitot találni. Nem sikerül.
NOVEMBER 1.
A nap – ostoba módon – veszekedésbe torkollik a takarítással
kapcsolatban, amit az újfent mindent beborító finom, fehér por idéz
elő. Felmosófej és vödör hajnali 1-kor.
NOVEMBER 10.
Este 7 – Royal Court Színház.
Katrin Cartlidge{317}-emlékműsor. Szívszorítóan megható és
elgondolkodtató (és ÉN mit csinálok ehhez képest?), és valóban úgy
érzi az ember, hogy még itt van köztünk. A bátor, kedves Peter
[Gevisser], K. C. férje énekel; Katrin csodálatos levele a Time Out
magazinnak, amelyben megszid egy újságírót a Vanessa Redgrave-
interjúja miatt.
NOVEMBER 17.
9:10 Kóla, puska, sült krumpli.
Ez a film az ember minden porcikáját megrázza; némán, de
egyáltalán nem hitetlenkedve borzongsz. Minden nagyon is igaz, és
meggyőzők az érvek.
Egy tudatlanságban tartott ország a fegyverekhez fordul a
szabadság nevében. Félelmetes.
NOVEMBER 25.
8:30 Vacsora Ruth és Richard Rogersszel – plusz Edward és
Marianne Saiddal, Daniel Barenboimmal és Elenával, Alan és
Lindsay Rusbridgerrel…
Elkeserítő lenne a megfelelő szó. Said elbűvölő. Barenboim
ijesztő, Rusbridgerben, mint általában, semmilyen kérdés,
kíváncsiság vagy élet nincs. A felesége olyan, mint Mrs. Mole, csupa
ideges mosolygás.
DECEMBER 3.
Belvedere étterem.
Mel Smith 50. születésnapi partija. Pam nélkül. Ami baljós
árnyakat vetít előre.
DECEMBER 4.
 Beszélek Paul Lyon-Maris-vel a HP-ből való kiszállásról, ami
szerinte be fog következni. Most megint itt vagyunk a projektek
ütközésénél.
Ismétlem, hogy nem akarok több HP-t. Hallani se akarnak róla.
DECEMBER 7.
RÓMA.
Délután 3:30-kor az Operába megyünk próbálni Johnny
Hallydayjel{318} és Mel Smithszel, aki végre el tudott jönni a
forgatásról. Mr. Hallyday (nagyon jól emlékszem rá ifjúkorom
párizsi napjaiból) nagyon kedves, és nagyon felvarrták az arcát, de
ez semmi ahhoz képest, ami még vár ránk.
6:30-kor jönnek értem. Operaház – Európai Filmdíj. Polański,
Almodóvar, Wenders, Jeanne Moreau, Ken Loach, Mike Leigh
(akivel egy kocsiban utaztam), és még több tucat elképesztően
gyönyörű olasz színésznő.
Utána vacsora a Palazzo delle Esposizioniban. Mel és Pam is egy
asztalnál ül velünk. Mel egy kicsit csodálkozik azon, hogy nem
méltatták figyelemre a munkáját. Miért? Erősen túlértékelte. Mit
mondhatnék? Az a forgatókönyv katasztrofális volt.
DECEMBER 8.
[Délután] 7:35 → London. Jeremy Irons ott van a váróban.
Örülök, hogy látom, Írországról és a tegnap estéről beszélgettünk.
DECEMBER 11.
8:45 Sabrinával [Guinness] meg egy kocsival megyünk a
Cavendish Place 5. alá Mick Jagger vacsorapartijára.
DECEMBER 16.
Edna O’Brien hív – „Láttad már a Breath of Life-ot?”{319} Már
hallom a felháborodást a hangján, pedig még csak egy kérdést tett
fel. „Nem, még nem.” „Borzasztó volt, azt hittem, hogy… (szünet,
gondolkodik, tapogatózik)… felrobbanok.”
DECEMBER 19.
12 órakor Don McCullin{320} – most portrékat csinál. És különös
módon nagyon szégyenlős, nagyon ideges ember – hihetetlenül
gyengéden beszél születendő gyermekéről – „Mit csinálok? 67 éves
vagyok” – vagy a volt feleségéről – „Mindent elvitt – újra kell
kezdenem mindent – jövő héten megyek a kurdokat fényképezni…,
ez a fény fantasztikus…, még egy tekercs, és már itt se, vagyok…
Elnézést, hogy ilyen sokáig tart…, jövő héten Judy Dench
következik… Nem vagyok valami ügyes a nőkkel…”
DECEMBER 21.
Trudie és Sting karácsonyi partija. Bizánc találkozik
Tündérországgal. Felépítettek egy piros függönyös színházat, ahol
Richard E. Grant felolvasta a ’Twas the Night Before Christmas
(Karácsony előestéje) című verset, Zenaida Yanowsky{321} és Andrew
Muir A diótörőből táncolt el egy részt, a Razumovszkij zenekar az
egyik Brandenburgi versenyt, Vasko Vassilev{322} pedig egy Carmen-
fantáziát adott elő. Mindehhez fantasztikus ételek, borok és Krug
pezsgő társult. De talán a legjobb mégiscsak az volt, hogy
beszélgethettem Elton Johnnal és Daviddel [Furnish] a S.A.F.E. miatt
[kenyai jótékonysági oktatási program művészek bevonásával], és
megszereztem a támogatásukat.
DECEMBER 24.
11:45 Végre eljutok a St. Petersburgh Place-i templomba – a
gyülekezet Fellinit, Francis Bacont és Ken Loachot idézi. De az
orgonista nagyszerű, és a kórus is rendkívül igényes. Valóban
csodásan énekelték az O Come All Ye Faithful kezdetű karácsonyi
éneket.
DECEMBER 30.
12:30 [délelőtt] Megnéztem egy órát a Téli vendégből a Channel 4-
on. Vissza kéne vinni a vágószobába. Elképesztő, hogy a távolság
mennyire kiábrándítja az embert, de lehet, hogy a belső ritmusok
változnak meg, (időnként) túl kevés a bátorság, borzasztó a hang – a
színészi játék azonban gyönyörű.
DECEMBER 31.
A Selfridgesben próbálok még ajándékokat venni. Kisebbfajta
pánik lesz úrrá rajtam.
 2003
MARTIN BASHIR, MICHAEL JACKSON – HARRY POTTER
3. – DANIEL RADCLIFFE – TONY BLAIR – JAMIE
CULLUM – A KIRÁLYI CSALÁD – ANNIE LENNOX –
JOHN McENROE – BORMENTES HÓNAP – PAUL
McCARTNEY – EMMA THOMPSON – LOS ANGELES –
MOS DEF – EGY CSODA TEREMTÉSE – ANTIGUA –
HARVEY WEINSTEIN

FEBRUÁR 6.
Selinának meglepő módon sikerült jegyet szereznie a Los
Angeles-i Rolling Stones-koncertre, és újra figyelmeztet minket a
pekingi eseményekre… mmmm.
Délután 1-kor Freddie Findlay jön ebédre. Most 19 éves. Elég
gyorsan eljutunk a lényegig: drogrehabilitáción vett részt, és most 93
napja tiszta. Az ügynökei otthagyták. Az a szőke, tizenkét éves
fiúcska még ott van a szemében, de egy alkoholista apa és egy
mániás depressziós barátnő a jelene.
FEBRUÁR 8.
Délelőtt 11-kor Phyllida. Későn érkezik, mert rossz címre ment,
aztán fel-alá sétálgatott a Westbourne Terrace-on, és benézett az
ajtókon és ablakokon, amíg el nem jutott a mi házunkig. Még mindig
a földkerekség egyik leggyönyörűbb asszonya.
Martin Bashir dokumentumfilmje Michael Jacksonról. Dicstelen,
öncélú újságírás. Mennyibe kerülhetett? Hasonlítsuk össze Michael
Jackson tetteit azzal a sok millió pederasztáéval és pedofiléval vagy
azzal a több ezer gyerekkel, akik naponta halnak meg AIDS-ben Dél-
Afrikában. Csinálj arról filmet aggódó arccal.
FEBRUÁR 9.
1:30 River Café. Ruthie és Richard Rogers, Andrew Marr és a
felesége, Jackie meg a gyerekek (a legidősebb a Latymer iskolába
jár). Kellemes vasárnap délutáni csevegés (de nem ennyien).
FEBRUÁR 14.
 Reggel 8-kor csörög a telefon, Judy Daish az. Orlando Sesti
meghalt egy spanyolországi autóbalesetben. 22 éves volt. Bizonyos
értelemben úgy érzem, minket is megrövidített az élet, ahogy őt is.
Egyike azoknak, akiket csak messziről figyel az ember – olyan életet
élnek, amire mi csak vágyunk.
Délután folytatódik az őrület. Rima apja is meghal. Nem mintha
váratlan lett volna, 97 éves volt. De az apjuk volt, és az egész
„hortonság” megteremtője.
FEBRUÁR 15.
12-kor – Duke of York Színház.
A menet.{323} Kivéve, hogy nem jutottunk el a színházig, mert
nem volt egy árva taxi sem. Gyalog mentünk le a Piccadillyig…, ott
csatlakoztunk a vonulókhoz. A Hyde Parknál (egymillió embert
láttunk a hátunk mögött) Bruce Kent és Tariq Ali is ott állt a
mikrofonoknál, de Minnie Driver és Tim Robbins jelenléte arra
figyelmeztetett minket, hogy azért a celebek számítanak.
FEBRUÁR 27.
→ Rima apjának temetése Bournemouthban.
MÁRCIUS 9.
Délután 4 – Old Vic/Hugh Cruttwell búcsúztatása.
Hogy megtörtént, az a legfontosabb, az anyag nem érdekes, habár
Greg beszéde csodálatos volt, ahogy Geraldine-é{324} is. Az A Little
Help From My Friends című Beatles-sláger közös éneklése is
maradandó élmény lesz.
MÁRCIUS 13.
6:30-kor jönnek értem – HP 3. Első nap.
ÁPRILIS 3.
Ezek az oldalak semmit sem mondanak a háborúról, de most már
15 mérföldre zajlik Bagdadtól, és azzal fenyegetőznek, hogy vegyi
fegyvereket vetnek be. Úgy tűnik, fordulóponthoz értünk.
Rumsfeldet mindenki gyűlöli. (Bush szemmel láthatóan egyáltalán
nem fontos pillanatnyilag.)
ÁPRILIS 7.
Nem írok túl sokat a háborúról, feltehetően azért, mert nincs élő
ember, akinek hinnék. Blair, na igen, de az ő elképzelései túlságosan
is reményre alapozottak és idealisztikusak. Busht felejtsük el –
nézzük csak meg Rumsfeldet vagy Cheney-t. Mit adnánk el nekik?
Mit vennénk jó szívvel tőlük?
ÁPRILIS 14.
Reggel 7-kor jönnek értem – Harry Potter.
Az asztalos jelenet David Thewlisszel, Michael Gambonnal,
Maggie Smithszel és Warwick Davisszel.
Többnyire mindig ugyanaz. De mi mást is lehetne csinálni
azonkívül, hogy megcsináljuk a felvételeket – egy kórus, 300 gyerek,
1 beszéd. A háttérben olvasnak az emberek.
MÁJUS 2.
8:40-kor jönnek értem.
A folyosós jelenet Daniel Radcliffe-fel.
Most nagyon odafigyel mindenre. Komoly és nagyon koncentrál
– de érezni lehet benne, hogy jó mókának tartja az egészet. Még
mindig nem igazán gondolok rá úgy, mint igazi színészre, de
kétségtelen, hogy rendezni vagy producerkedni fog. És a szülei
olyan szépen, méltóságteljesen támogatják a háttérből. Nem
erőltetnek semmit.
MÁJUS 12.
Délután 1-kor Mark Meylan [beszédtechnika-tanár].
Határozottan vannak új elemek a hangomban. Hallom beszéd,
kiabálás és éneklés közben. Kristin Linklater könyvének címe
nagyon is adekvát – Freeing the Natural Voice (A természetes
beszédhang felszabadítása). Úgy érzem, mintha soha nem
használtam volna a természetes hangomat, és annak a zajnak, amit
az emberek utánozni szoktak, és amely mindig lehangol, semmi
köze hozzám. Eltökélten folytatom.
MÁJUS 17.
Este 6-kor kocsival a Chequersbe… A kapun átlépve igazán
meglegyinti az embert a történelem szele.
7:30-kor érünk oda a 8 órás vacsorára. Már ott találom Ben
Kingsley-t és a feleségét, Peter Haint, Principessa Strozzit és
másokat…, aztán megjön Richard és Judy, majd Tony és Cherie a
hároméves Leóval a karjukon, aki pizsamában van.
 Vacsora 25 személyre. Tony az ajtóban téblábol, hogy
beszélhessen velem. (Csak én voltam az egyetlen ismert kritikus?)
Megemlítettem a S.A.F.E.-et, Rimát a lordok házában és az Államok
feketelistáit – nem rossz négy perc alatt.
Amikor indulunk haza, azt mondom: „Hála istennek, hogy Ön is
ott van azokkal az őrültekkel.{325}” Mire felhúzza a szemöldökét, és
azt feleli: „Igen… ez eléggé… nehéz.” Azzal elhajtunk. T. B. sziluettje
ott marad a főbejáratnál. Kék, kihajtott nyakú ing és piszkosfehér
vászonnadrág van rajta.
MÁJUS 21.
Az estét tökéletesen elrontja, hogy ostoba módon megfogtam egy
serpenyő nyelét, amit előtte 15 percig melegített a tűz. És bár,
amilyen hamar csak tudtam, elejtettem, így is egész este hideg
vízben kellett áztatnom a kezem, éjszakára pedig jeges borogatást
tettem rá.
JÚNIUS 2.
3:30 Kocsival a St. James-palotába, Jamie Cullummel és a
többiekkel próbálunk az esti kabaréra/vacsora utáni szórakoztató
műsorra.
9:35 Színpadon az egész királyi család előtt – 40–50-en is lehetnek.
A műsor jól sikerül – Ronnie Barker és June Whitfield bezsebelte az
estét. A vers és Jamie gyönyörű éneke és játéka szépen illett mellé. A
végén mind bejöttek – egymillió újságoldalon ott lesznek. A
királynő, Fülöp, Károly, Kamilla (két puszi…), András, Anna,
Eduárd, Zsófia, Vilmos, Zara, Peter stb. stb… Nincs is min
csodálkozni… Aztán át a Ritzbe pezsgőzésre.
JÚNIUS 3.
8 óra – A Tate Modern fotókiállítása. Találkoztam Martin Parr-ral
– ő a hősöm.
JÚNIUS 6.
Este 8 – Annie Lennox-koncert. Sadler’s Wells. Az egyik
legcsodásabb hang, az egyik legjobb koncert. A Why a 20. század
egyik himnusza lett. Annie utána csendes, kíváncsi, kedves,
visszafogott…
JÚNIUS 26.
 8:30 Zaika – vacsora Pattynek és John McEnroe-nak Rubyval,
Eddel, Suzanne-nel és Nickyvel.
McEnroe nagyon kedvesen és szeretetteljesen viselkedik Pattyvel
[Smyth, a felesége], másokkal pedig meghatóan önzetlen és
udvarias. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű apa és
fantasztikusan jó barát lehet. Ki hitte volna? Ráadásul ő sem
zárkózik el a pletykák elől – senki sem szereti Rusedskit.
JÚNIUS 28.
Egész nap vagy a kanapén fekszem, vagy a vécén ülök.
Köszönjük, Criterion Brasserie, gondolom én.
Nem beszélve arról, hogy a székeik miatt újra megfájdult a
hátam. Később sem sokat tudok enni, kivéve egy tálka zabkását.
JÚNIUS 29.
Csodával határos módon jobban vagyok.
JÚLIUS 21.
7:15-kor jönnek értem.
Ki a lyukból, harc a képzeletbeli vérfarkasokkal stb. Alfonso
stresszesnek tűnik. Köszönjük, Warner Brothers.
JÚLIUS 27.
1:30 Richard Rogers 70. születésnapja a River Caféban több száz
közeli barát társaságában…
JÚLIUS 30.
Reggel 7-kor jönnek értem. Piton/Lupin, tanterem.
A nap mesésen indult: egy képernyő rázuhant a fejemre. Hirtelen
minden elsötétült, majd egész nap melankolikus voltam. Az a
(meglehetősen ártatlan) megjegyzésem sem segített, hogy „a Warner
Brothers nem fogja díjazni”. Ezt a Leonardo-féle Vérfarkasra
mondtam, amelynek látszik a nemi szerve. Alfonso csendesen
dühöngött, nagyon mérges volt rám. Én persze túlságosan is
kedvelem ahhoz, hogy sokáig hagyjam a dolgot fortyogni, úgyhogy
inkább félrevonulva panaszkodtam, és a végén tisztáztuk a
dolgokat. A szokásos HP-nyomás alatt van, és még ő is tart
kamerapróbákat, mielőtt jönnének a színészek. Ezeket a gyerekeket
is rendezni kell. Nem tudják a szövegüket, Emma [Watson] időnként
úgy beszél, mintha albánokat hallgatnánk. Plusz az én úgynevezett
próbám egy francia fénydublőrrel zajlik…
JÚLIUS 31.
Reggel 7-kor jönnek értem.
Fáradt, feszült és befelé forduló vagyok. Amolyan pitonos. Nem
különösebben hasznos résztvevője egy amúgy kellemes légkörben
folyó forgatásnak.
AUGUSZTUS 11.
8-kor Maria Aitken{326} házába megyek.
Edward Hibbert,{327} Patrick McGrath, Edward St. Aubyn.{328} M.
A. és P. McG. forgatókönyvéről akarunk beszélni (a Some Hope [Van
remény] című regény alapján). Az én álláspontom az volt, hogy
jelenleg van két forgatókönyv – a Less 7an Zero (Fagypont alatt) és a
Gosford Park. Össze lehetne őket gyúrni, de nem a kettőt külön,
egymás után venni. Úgy láttam, mind elég jól fogadták. Készülhet a
második vázlat.
AUGUSZTUS 24.
Autóval Twickenhambe, a Rolling Stones-koncertre. Jagger
elképesztő. Energia, koncentráltság, hang. Minden ismert erőre
rácáfol, amely amúgy a visszavonulás felé húzná.
SZEPTEMBER 10.
Végre sikerül elkezdenem a BORMENTES hónapomat. Otthon
vacsorázunk.
SZEPTEMBER 11.
Érdekes érzés tiszta fejjel ébredni.
8:30 Danny és Leila átjön vacsorára. Ami könnyű és finom volt.
Különösen az elképesztően légies citromsörbet vodkával.
SZEPTEMBER 19.
5:50 Felül semmi a Whiteley’sben.
Többnyire utálom az Alul semmi / Billy Elliot / Csavard be, mint
Beckham típusú Nagy-Britannia-képet, de ez legalább olyan
barátokkal van tele, akik mind nagyszerűek – Helen Mirren, Julie
Walters, Ceals [Celia Imrie], Ros [March], Ciarán [Hinds], Geraldine
[ James] – és a sztorinak is van valami eredetisége. És igaz. Úgyhogy

É
igazi ünneplés lesz belőle. És a rendezés is jobb [Nigel Cole], mint a
fentiek. Letisztult, szellemes, őszinte.
OKTÓBER 2.
6-kor a Royal Court Színházba. Ian R[ickson] irodájában
találkozom Cindy és Craig Corrie-val, Rachel szüleivel. Két
rendkívüli ember. Kedves, okos, figyelmes hallgatóság, kellemes
modor.
OKTÓBER 8.
7-kor megyek a 7:30-as koncertre. George [Harrison] emlékére.
Nagyszerű zene és hihetetlenül megható az egész. Mi Beatles-
dalokban mérjük az életünket, ahogy minden mást is. A fia [Dhani]
az apja kiköpött mása. A férfivécében pacsizom Paul McCartney-val.
OKTÓBER 9.
Ebéd Harry Bárjában Sting lovaggá ütése alkalmából…
Csodálatos Geldof- és Sting-beszéd… Stingé a kitüntetés
elfogadásnak erkölcsi dilemmájáról szólt.
OKTÓBER 10.
9:45-kor indulás, kezdődik az Igazából szerelem miatt szervezett
sajtókerekasztal.
Délután 4 – Golden Square – az Igazából szerelem vetítése. Velem
van Martine McC[utcheon], és még két barátja.
Igazából ő az egyik legjobb dolog ebben a filmben. Természetes,
őszinte, határozott.
OKTÓBER 11.
12:30-ra jönnek értem → Dorchester.
Este 6-kor Emmával megyünk tévéinterjúkra. Nagyon jól nézett
ki, aztán halálra melózta magát, szokás szerint… Egy kis idő után
kezdett valamiféle duettszerű dologra hasonlítani az egész. De
nagyon nehezen engedi át az irányítást. Szerencsére nagyon jó
benne.
OKTÓBER 13.
9:30 → Dorchester.
Valahogy, valamilyen okból Emma még a szokásosnál is jobban
pörög. Az az érzésem támad, mintha az lenne a küldetése, hogy
kompenzálja az én hiányzó… akármimet. Ahogy a nap többi
megaláztatása elérkezett, egyre jobban lehangolódtam. De
természetesen ez is roppant helytelen – a 2 órai mosoly óriási volt,
sőt világraszóló.
OKTÓBER 15.
Délután 5-kor Michael Kamennel találkoztam.
Aki marihuánaködben volt… És miért is ne…{329}
A zenének át kell mennie egy szűrőn, és úgy kell kijönnie, hogy
kapcsolódjon a megfelelő cselekményrészlethez, de dolgozik rajta.
NOVEMBER 3.
8-kor jönnek értem.
10:55-kor indul a gépem New Yorkba. Lowell hotel.
NOVEMBER 7.
11:55 → Los Angeles. Four Seasons hotel.
NOVEMBER 12.
Jimmy Kimmel élő show-műsora.
„Szóval, akkor ez egy amolyan csajos cucc?”
„Nem, inkább olyan tökös.”
Kisípoltak, de már túl vagyunk azon a borzalmon, hogy Toby
Keith elénekelte az American Soldier című számot pár perccel
korábban. Egy standupossal, egy trombitás fiúval és a Red Hot Chili
Peppers együttes egyik tagjával együtt ülök a kanapén. Kicsit
félelmetes.
NOVEMBER 20.
Hugo Young búcsúztatása.
Amiért igazából hálás vagyok. Nagyjából egy óra a Westminster-
katedrálisban, szép szavak, nagyszerű zene és lehetőség arra, hogy
elgondolkodjon az ember Michaelről, Gillyről és Hugóról.
NOVEMBER 22.
7:30 Királyi Zeneakadémia. Michael Kamen búcsúztatása.
Annie Lennox elénekli az All My Trials Lord című számot. David
Gilmour és Brian Adams énekel. A testvérek – Lenny, Paul és
Johnny – beszédet mondanak, én is beszélek. A lányok – Zoë és
Sasha – szintén. És ami még emlékezetesebb, Michael apja is –
olyasmi ez, amit Shakespeare elfelejtett megírni.
NOVEMBER 28.
 Az elmúlt héten teljesen kimerültem, mert egyfajta készenléti
állapotban tartottam magam. Nem volt kiengedésre lehetőség, mert
különös nyomás volt rajtam például azáltal is, hogy két búcsúztatón
is beszéltem. Tegyük még hozzá ehhez az időeltolódás áldásos
hatásait is…
NOVEMBER 29.
Délután 2 óra → Baltimore.
5:55-kor jönnek értem → Harbour Point hotel.
Délután megnézem Az olasz melót. Hogy lássam Mos Defet. Aki
jól játszik. Nagyon is jól.
DECEMBER 1.
Jelmezek [Egy csoda teremtése]. Minden túl nagy.
Délután átolvassuk a forgatókönyvet.
Mos abszolút természetes és nagyon okos, de nem világos,
mennyire tud koncentrálni.
Szobacsere! Hurrá!
DECEMBER 2.
7:30-kor indulás.
A sminkbe megyek a kamerapróba előtt. Amitől egy kicsit
beijedek.
„Több sötétet – hiszen beteg.”
A forgatókönyv finom manipulálása.
DECEMBER 4.
Este 8-kor érek vissza a szállodába, Pam Shriver üzenete vár,
amelyben meghív a Roddick/Blake jótékonysági meccsre ma estére
a „szülővárosába”. Bármikor máskor – de ma ki vagyok ütve.
DECEMBER 8.
Hajnali 4:15-kor jönnek értem.
ELSŐ NAP!
Amiről kiderül, hogy 18 órásra sikeredik, mire visszajutok a
szállodába. Annyira fáj a térdízületem, hogy nem tudok elaludni.
DECEMBER 9.
10:15-kor jönnek értem.
Egy kis beszéd arról, hogy hagyni kell a színészeket próbálni.
Este 11:30-kor érek vissza a szállodába.
 DECEMBER 10.
Robert [Cort], a producer (Central Casting) és jómagam újra
elbeszélgetünk egy kicsit. Ő beszél, én hallgatok, aztán nemet
mondok.
DECEMBER 11.
A végén összeszólalkozunk Joe-val [Sargent, a rendező], mert
abszolút képtelen kifuttatni egy jelenetet anélkül, hogy beleszólna a
mozgásba, tenne valamilyen ostoba megjegyzést, vagy egy kicsit
elmélkedne az üzletről. Természetes, hogy fenyegetve érzi magát, de
én vagyok olyan helyzetben, amiből nem lehet jól kijönni. A
kormányrúdnál pedig Mos van.
DECEMBER 12.
Robert odajön a lakókocsiba, hogy elmondja az egyik monológját.
Gyakran csinálja. A mai éppen arról szólt, hogy mennyire hasonlítok
Rod Steigerhez (mellesleg nagyon temperamentumos), és hogyan
tudna segíteni. Mind nagyon jó meglátás, de nem ragaszkodik
ahhoz, hogy tiszteljék a folyamatokat – akkor meg mi értelme?
DECEMBER 13.
Rettenetesen hideg nap van.
Elsétáltam az öbölnél lévő bevásárlóközpontba, ahol a Barnes &
Noble könyvesboltot kerestem fel. Sokat gondolkoztam, de „a
könyvek nehezek”, úgyhogy inkább a CD-k között néztem körül.
Elvis Costello, Keith Jarrett, Youssou N’Dour, Mos Def.
DECEMBER 15.
Apróságokkal töltött nap.
Újfajta passzivitásom kiteljesedik.
Természetesen a végeredmény valami sokkal unalmasabb, mint
aminek lennie kellene, de az emberek ettől boldogabbak.
Bár azt hiszem, a stáb élvezi a kihívást.
Bob C.{330} fel van dúlva, mert senki más nem értékeli, hogy
elfogták Szaddám Huszeint (republikánus).
DECEMBER 16.
Joe hív, hogy holnap 4:45-kor indulunk, úgyhogy a tervezett
éttermi vacsora ugrott. Helyette Diane Sawyer George és Laura B.-
vel készített interjúját nézem meg. És ez egy elnök. Diane jól csinálta,
egyáltalán nem udvariatlan – de azok az apró szemek elképesztően
össze tudnak szűkülni, és az a kis félmosoly nagyon szép kis
vicsorgássá tud átalakulni. Micsoda apró emberi lény. És a
cápaszerű felesége mellett ebihalnak tűnik.
DECEMBER 19.
11:30-kor jönnek értem – úgy volt, hogy szabadnap lesz.
12 óra Hosszú-hosszú parókavágási procedúra. Ráadásul az
utolsó jelenet teljesen átírt szövegét nyújtják át. Se figyelmeztetés, se
megbeszélés. Tökéletesen eljátszhatatlan, egy olyan bizottság írta,
amelynek fogalmas sincs arról, mi az a csend, sem arról, mit
csinálnak a színészek.
Füstölgök, morgok, majd beszélek Erickel [Hetzel, producer], és
visszatérünk ahhoz, amit kidobtak. Kár, hogy ehhez az kellett, hogy
kimondjam: „Ezeket a szavakat nem ejtem ki a számon.”
DECEMBER 22.
Csodálatos napsütés egész nap, rengeteg külső felvételt tudunk
megcsinálni, ami még lehetetlenségnek tűnt a napi beosztásban. Úgy
sikerült, hogy minden fronton gyorslábú szteppeléssel teljesítettünk.
Az ünnepek előtt mindez sokat javított a társaság hangulatán.
5 körül megérkezett Rima.
DECEMBER 24.
Még több napsütés. Honnan jön?
11-kor kocsival indulunk Washingtonba.
Eső, köd. Ez már inkább hasonlít decemberre.
Amire viszont jó volt a kocsiban üldögélés: úgy érzem,
elérkeztem egy fordulóponthoz. Az elmúlt néhány nap – a két
jelenet átírásával együtt – arról győzött meg, hogy valamikor
adaptálnom kell egy könyvet, és hagynom kell, hogy új dolgok
történjenek velem.
Legyen így 2004-ben.
DECEMBER 27.
4:30 → Dulles repülőtér, reggel 7-kor indul a gép → San Juan.
1:40 → Antigua.
4:30 Végre megérkezünk – Barbara és Ken [Follett] már várnak
minket, és elkísérnek a mesés házukba.
 DECEMBER 28.
Rima és Barbara tökéletesen összeillenek a Scrabble-ben. Rima
megoldotta a Times keresztrejtvényének összes hiányzó kérdését.
7:30 Barbecue-est a szállodában. Köszöntem Harvey
Weinsteinnek, aki nem tűnt túl boldognak attól, hogy felismertem –
vagy csak én képzelem így.
DECEMBER 30.
6:30 Újabb koktélparti – még több hihetetlenül gazdag ember egy
olyan házban, amely a Hollywood Hillsen is állhatna, és amit a
gyógyszeripar millióiból építettek.
 2004
EGY CSODA TEREMTÉSE – BALTIMORE – NEW YORK –
LAUREN BACALL – PÁRIZS – STEPHEN POLIAKOFF –
SOMERSET – JOAN BAKEWELL – ARGENTÍNA – KENYA
– FOKVÁROS – MARY SELWAY – RUFUS WAINWRIGHT
– NEW YORK – HARRY POTTER ÉS AZ AZKABANI
FOGOLY – MIKE NICHOLS – TORONTO – SAINT-TROPEZ
– HARRY POTTER – LOS ANGELES – ALAN BATES –
GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK – MAGGIE
SMITH, MICHAEL GAMBON – BEN KINGSLEY – MY
NAME IS RACHEL CORRIE – AMANPULO

JANUÁR 3.
[az Egy csoda teremtése forgatása]
Baltimore.
Egész napos csellengés.
JANUÁR 4.
5.30-kor jönnek értem, és folytatódik az „első a snitt, második a
színészi játék” őrülete. Az egyik jelenet kizárólag Mosról, egy
vödörről és egy felmosórúdról szólt. Még az operatőri csapat
könyörgése sem hatotta meg Joe-t. Minden egyes felvétel után
négykézláb törölték újra szárazra a padlót.
JANUÁR 8.
Los Angeles.
Élénk álmok. Valamiféle auditóriumban vagyok – vicces –, Rima
és jómagam ugyanabban a sorban ülünk, mint az idősebb Bush és
családja (furcsa, de G. W. nem volt sehol). Az idősebb Bush egyszer
csak különféle társalgási témákat dob be. „OK – mit tudnának
mondani arra, hogy – MARHAHÚS?!” Böködöm Rimát, hogy
beszéljen, de néma csend.
JANUÁR 9.
Los Angeles.
Ó, Los Angelesszel kapcsolatban megváltozott a gondolkodásom.
Még mindig az örök nyaralóhely, de a celebeket sújtó zaklatás
engem is jócskán elért.
JANUÁR 10.
Los Angeles → Baltimore.
Van Los Angelesszel kapcsolatban ez a „mindig ugyanaz” érzés,
ami bizonyos értelemben megnyugtató, de a felszín alatt ott van az
is, hogy ez valami zsigeri dolog, csak a jelennek szól, és mindenki
folyton vizslatja az embert. Vagy valaki? Voltál valaki? Sugárzol-e
bármit egyáltalán? Képes vagy rá? Habár ez körültekintést,
előrelátást és egyfajta intelligenciát jelentene – végül is csak egy állati
reakció –, de nem egy olyan állaté, amelynek van bármiféle
méltósága, vagy tudatában lenne a világban elfoglalt helyének.
Ennek az állatnak idegesen szűkül össze a szeme, nem érzi otthon
magát, és addig marad, amíg megetetik, aztán továbbáll.
JANUÁR 11.
Baltimore.
Folytatódtak a hosszabb csevegéseim Mosszal és Joe-val. Kinézek
az ablakon, és visszamegyek a szállodába csak úgy, sminkben. Este
6-ig várok, hogy visszamenjek az előadótermi jelenet forgatására.
Amelynek este 11-kor lesz vége. Így egy újabb 17 órás nap, és a
végén egy premier plán.
Visszamegyek a szállodába, épp megy egy film [A szajré]
Brandóval, De Niróval és Ed Nortonnal. Érdekes, viszont De Niro
abszolút uralja Nortont, őt pedig abszolút zavarja Brando (de ott volt
egyáltalán Brando?).
Aztán Larry Kingnek volt egy műsora James Deanről. Ő is igazi
volt. Őszinte, kortalan, férfias, nőies. Mindenki imádta.
JANUÁR 17.
Baltimore.
Szabadnap.
Megint elmegyek a Barnes & Noble-ba újabb ajándékokért, és
néhány Jimmy Scott-CD-ért.
JANUÁR 19.
Este 6:15-re megyek a forgatásra. Baltimore gyanús környéke.
Gabrielle{331} nadrágját megfújták a lakókocsijából. Valaki kopogtat
az enyém ajtaján. Egy tízéves gyerek áll odakint, és autogramot
követel.
JANUÁR 29.
Baltimore.
Utolsó nap.
3:30-kor jönnek értem.
És az utolsó négy jeleneten fantasztikusan gyorsan átsuhanunk.
JANUÁR 30.
Baltimore.
7-kor búcsúbuli.
Szörnyű – hangos (értsd: egy szót sem lehet hallani abból, amit
valaki mond, és senki sem táncol, szóval, akkor mi az értelme?).
Szerencsére elég korán értem oda, így volt még egy kis kaja.
FEBRUÁR 2.
New York.
8 óra – DEF POETRY. Supper klub.
Mos HBO-show-jának felvétele. Marcia Firestenen és rajtam kívül
még talán négy fehér bőrű ember ül a közönség soraiban. Olyan volt,
mint egy rockkoncert, csak költészettel…
FEBRUÁR 5.
Délután 1 óra – Nina Darnton.
Te jó ég, lenyugszik valaha, és megvárja, mi történik ahelyett,
hogy mindent elrendezne, ami csak az útjába kerül? Egy esetleges
katasztrófára is több opciója van.
Kettes változat. Kivéve, hogy sokkal számítóbb is. De imádom a
bátorságáért. Bárcsak ne keveredne mindig egy kis
primadonnasággal!
FEBRUÁR 6.
11 – Orso étterem.
Majdnem sikerült elmennem Lauren Bacall mellett, amikor a
vécéből jöttem visszafelé. De a semmivel össze nem téveszthető
hang megállított. Leültem, és meghallgattam az Egyesült
Királyságról/karanténról/kutyákról szóló történeteket.
FEBRUÁR 8.
9 körül érek haza.
 Rima beteg, a felírt gyógyszereket szedi, és elég értelmetlenül
viselkedik.
Körbe-körbe járkálok, ide-oda teszem a tárgyakat, és azon
lamentálok, miért nem maradtam New Yorkban.
FEBRUÁR 17.
Michael Attenborough [színigazgató] minden bizonnyal az egyik
legindiszkrétebb ember, akit ismerek – „Bocs, ha X valakinek a
legjobb barátja, de…” Folyton ezzel jön. És szerintem nem túl jó
ötlet, ha valaki ennyire nyíltan előítéletes a színészekkel szemben, ha
épp történetesen maga is színészként van jelen valahol…
FEBRUÁR 20.
PÁRIZS.
6:30 Indulok a Waterloo pályaudvarra. Az Eurostar 7:30-kor indul
→ PÁRIZS.
FEBRUÁR 21.
Séta és vásárolgatás Mijake Isszei egyik boltjában.
Gaspard de la nuit/Születésnapi vacsora.
Nagyon finom ételek. Nagyon családias, de a Patio tulajdonosa,
Eva adhatna nekik leckét abból, hogyan kell a főnöknek kedélyesen
fel-alá sétálgatnia a birodalmában ahelyett, hogy némán küldene
vészjelzéseket. De végül is, ezt hívják a franciák froideur-nek
[hidegség].
FEBRUÁR 23.
Stephen Poliakoff. Elmegyünk vacsorázni a Cow-ba. Interjút akar
csinálni a Takard el a szemem hamarosan megjelenő DVD-jéhez. Az
agya éppoly éles és ábrándozó, mint mindig. A beszélgetésünknek
nagyon konkrétnak kell lennie, máskülönben egy óvatlan fél
mondatra úgy ráugrik, mint macska a gombolyagra.
FEBRUÁR 26.
4:30 Dr. Choy.
Ki mondja meg (igazából), miért a férfiaknak kell éjszaka
felkelniük pisilni, és miért csak a kisfiúk pisilnek be az ágyba? Ő úgy
gondolja, megtaníthatjuk magunkat arra, hogy megszűnjön ez az
impulzusunk, de nagyon ködös elképzelései vannak arról, hogyan.
FEBRUÁR 27.
 2:30 Oval House, Brixton Road.
Victoria Wood Acorn Antiques című musicalének műhelyelőadása.
Kezdés előtt összefutok Trevor Nunn-nal [rendező] a sarki
kisboltban, és látom, hogy megretten, amikor megtudja, hogy ott
leszek. Miután elment, megérkezett Richard E. Grant. De mint
kiderült, sokat nevettünk, tapsoltunk, és abszolút az ő oldalukon
álltunk. Zseniális építkezés, nagyon vicces műsor, nagyszerű dalok,
csodálatos színészi játék.
FEBRUÁR 29.
Somerset.
Gyönyörű, napos reggel. Átsétálok a mezőkön, végig a kis utakon
a Margery halastóhoz, és betérek a helyi kocsmába egy italra. Utána
Miranda [Richardson] körbevezet a készülő stúdión, és a tervezett tó
helyén. Későn ebédelünk, miután egy család kiválaszt egy kiskutyát,
majd távoznak vele. Egy kicsit idegtépő. Mint amikor
meghallgatáson van az ember.
Basingtonon át vissza Londonba – egyike azoknak a látszólag
soha véget nem érő vasárnapi utazásoknak. De a Yeovil állomás
büféjének emléke ott kísért. Mint valami 1940-es évekbeli filmben.
Hosszú, modern pult, tűz (nem igazi) a kandallóban.
MÁRCIUS 1.
8:30 Aphrodité Rubyval és Eddel.
Nem is tudom – Ruby vesz egy bevásárlókocsit anélkül, hogy
rendesen megnézné. Ed csak lélekben volt jelen – Maddy, a lányuk
otthon maradt, mert fáj a szája az új fogszabályozótól. Ruby
önmagához képest borzasztó sokat ivott, és sírás lett a vége. Azon
kapom magam, hogy nézek, mint a moziban egy olyan helyzetben,
amelyben nem akarok benne lenni.
MÁRCIUS 4.
Délután 3 óra. Stephen Poliakoff – interjú a Takard el a szemem
DVD-jéhez. Nagyon furcsa érzés azt mondani, hogy „Stephen azt
mondta, hogy…”, miközben ott ül velem szemben. És egy kicsit
megdöbbenek, amikor meglepő könnyedséggel (hogy az ő stílusát
idézzem) vált át a Drágán add az életed!-ről szóló pletykákra.
„Elmondtad már korábban is ezeket a történeteket?” – kérdezi a
marketingigazgató remegve.
Kocsival az Olympiára [régiségek piaca]. Vettem 4 széket. És egy
FontanaArte lámpát.
6:45 A Lincoln fogadóban tartják Helena K. könyvbemutatóját (
Just Law). És ha a helyiségben lévő emberek pont azok, akikre
mindenki számíthatott – nos, akkor én nagyon elégedett vagyok,
hogy egyikük lehetek ebben az őrült Nagy-Britanniában.
MÁRCIUS 6.
[RADA-hétvége]
A reggeli foglalkozás 9-kor kezdődik.
Általában véve a hétvége olyan, mintha az emberek igazolást
keresnének azokra a dolgokra, amelyekről már döntöttek. Nem
igazán akarnak önkritikusak lenni. Mások hibáztatása jóval
könnyebb opció.
MÁRCIUS 7.
Délután 1-kor Joan Bakewell ugrik be a bathi fesztiválra menet.
Tökéletes egyensúlyban van benne a kíváncsiság, az anekdotázás, a
diszkréció és az indiszkréció. Gondolom, ezért az, aki, vagyis Joan
Bakewell.
MÁRCIUS 9.
Az idősek otthonába megyek D. nénihez és V. bácsihoz. Amikor
először megpillantom őket, olyan, mintha az elmúlás rituáléját
nézném. A szobájukban vannak, mindketten a karosszékben ülve
alszanak, hófehér az arcuk (a folyosón vizeletszag kísért el az
ajtajukig, és még hosszasan velem maradt). Amikor felébrednek, D.
néni beszél, mint mindig – mennyire szeretnek ott lakni, milyen
csodás a személyzet, de egy kicsit aggódik, mert mindig a maguk
módján fizettek… Felelevenítünk egy-két emléket, és amikor a
múltbéli emberek és helyek felbukkannak az emlékezet mély
kútjából, V. bácsi csendesen sírdogálni kezd.
MÁRCIUS 10.
Indulás Argentínába.
7:15 → Madrid → 11:40 → Buenos Aires.
MÁRCIUS 12.
 Este 9 – Zuhanás a csendbe.{332} Meg kellett csinálniuk a dramatizált
változatot, mert a két fickó maga tökéletesen unalmas. De a képek
fantasztikusak, és a folyamatos döntési helyzetek is lenyűgözők.
MÁRCIUS 14.
10:30 Edzőterem – meg kell szabadulnom az argentin
marhahúskalóriáktól.
MÁRCIUS 17.
Száguldás az esőben, hogy sikerüljön odaérni az auditóriumba,
ahol a brazil filmet vetítik. De olyan mély a víz, hogy nem lehet
kiszállni a taxiból – úgyhogy inkább visszamegyünk a szállodába, és
pakolunk.
MÁRCIUS 18.
Argentína.
Isla Victoria, Nahuel Huapi-tó.
Repülővel Barilochéba – salátaszendvics: feltekert finomság
hússal és mozzarellával, a tetején főtt tojás, egy tálcán aszalt szilva és
disznókebab, plusz csirke egy szelet pirítóson, mindez spenótos
tejszínes sajtmártásban csücsül; még két tekercs, egy zacskó ropogós
tortillacsipsz, sajtos roló és karamellaszósz…
MÁRCIUS 19.
Délelőtt 11-kor lovaglás Marcusszal, az idegenvezetővel,
Mariannával és Paulóval – csak ők laknak rajtunk kívül a
szállodában. A nő utazási ügynök (milyen hasznos), a férfi
mérnök/gazdálkodó Buenos Airesből. Jó, hogy Rima nem jött – neki
túl veszélyes lett volna. Lejtők, ügetés, átugrás vastag ágakon stb. De
egy álom valóra vált. Patagóniai lovaglás.
MÁRCIUS 20.
Délután 1-kor csónakkal megyünk a szárazföldre, aztán onnan
Peñon del Lagóba. Raquel vár ránk, és megkérdezi: „Készen állnak a
túrára?” Most már megértem, mit jelent az, hogy „látni valamit
Barilochéból”. Valóban, minden itt van.
Délután Rima örömmel megy ki a kertbe egy kis madárlesre. Úgy
tűnik, tucatjával vannak itt íbiszek és bíbicek.
MÁRCIUS 21.
 2:30-kor indulunk a barilochei repülőtérre. A mutogatás, a későn
kapcsolás és az „ő az!” új dimenziókba kerül, amikor az egyik
elkövető Caroline Kennedy…{333}
Nota bene! Beszéltünk róla, hogy nem szabad magunkból túl sok
mindent átadni más embereknek és más ügyeknek. Ez az utazás, ez
a magány újra eszembe juttatta, hogy a kreativitáshoz térre és időre
van szükség. Nem pedig arra, hogy mások szeszélyeinek céltáblái
legyünk. Komolyan ki kell takarítani az életünket, és céltudatosabbá
kell válnunk.
MÁRCIUS 22.
Nota bene! Folyt. köv. Pillanatnyilag egyfolytában csörög a
telefon, én pedig mindig felveszem. Zsúfolásig megtelik a naptár
megbeszélt időpontokkal. Tisztábban, világosabban kellene
kihasználni a napot. Ideje fittnek lenni, ideje gondolkodni.
MÁRCIUS 31.
Nota bene! Gyakrabban kellene elutazni – akkor sokkal
tisztábban látja az ember, milyen életet él. Kevesebb ruhát kell
csomagolni. A nehéz bőrönd szörnyűség. Ne csússzunk vissza a régi
szokásainkba. Ha van tervünk, éljünk annak megfelelően.
10:50 A ragyogó napsütésben megyünk a Westbourne Terrace-ra.
Azonnal nyugtalan leszek. Kipakolok, válaszolok az e-mailekre,
vagy csak megnyitom őket, meghallgatom az üzenetrögzítőt. A
londoni élet kimondhatatlan zűrzavara. És az emberek azonnal
darabkákat szeretnének belőled…, úgy figyelnek, mint a héják…, ha
a munkáról kell beszélni, az beszorít, nem pedig felszabadít – mit
jelent ez? Mintha valami szükséges rossz lenne – azon kapom
magam, hogy bosszús vagyok az utószinkron és a HP-vel
kapcsolatos sajtókérések miatt (egyik sem kreatív munka, szóval,
nem meglepő).
ÁPRILIS 12.
Otthon maradós nap. Mi az ördögöt csináltam? Több órán át
néztem ostoba műsorokat a tévében, amelyek valamiért
megnyugtatják az elmét, szemben azzal a többkupacnyi olvasatlan
anyaggal és óriási mennyiségű kihasználatlan aggyal. Ennek véget
kell vetni.
 Miközben folyik a lakásban a munka, muszáj el is venni valamit
amellett, hogy annyi mindent hozzátesz az ember… Ha felelőtlenül
túlságosan komfortossá tesszük, beüt a kábulat. Muszáj egy kis
zordságot beiktatni.
8:45 Rubyval és Eddel a frontvonalban.
Ez furcsa módon komfortzóna számomra. Egyszerre jó és rossz. A
régi barátok azt a teret jelenthetik, amely veszélyesen unalmas, ha
csak sorban elmondjuk, mit csinálunk. Sok az ismerős elem, de sok
minden rejtve marad.
ÁPRILIS 13.
Elmentem úszni az új Egészségklubba. Hála istennek, nincs sok
fény. A medence mellett van a gőz, hazafelé pedig a Starbucks.
Dexter 2-kor beugrik, és az erkélyen ebédelünk. A napsütésben.
Én ingerült voltam, ő pedig megrettent.
7:45 Nemzeti Színház, The Permanent Way (Az állandó út).
David Hare darabja, amelyet Max [Stafford-Clark] rendezett, a
vasút-privatizálásról és az utóbbi évek nagy válságairól szól. A vége
felé az egyik szereplő nevesíti, amit én is érzek egy ideje – „nem
csináljuk jól a közösségi munkát Nagy-Britanniában”. Nem – tudjuk,
hogy adjunk parancsokat másoknak vagy hogyan alázkodjunk meg,
de jó érzéssel dolgozni egymásért, az olyan, mintha a fogunkat
húznák. Kétségtelen, hogy a Daily Mail is ezért létezik – csupa
gyűlölet, csupa irigység, csupa bosszúállás. Bőven elég ahhoz, hogy
az ember összecsomagoljon és odébbálljon.
Később elolvasom Gielgud leveleit. Alig 30 évesek, és ma már
semmi sem olyan, mint akkor. A színészi közösség a teljes zűrzavar
állapotában van. Karrierépítés és megtollasodás – ezek mennek
főleg. Vissza kell térnem a színpadra, és örömöt kell lelnem benne.
ÁPRILIS 16.
Kitalálom a járatokat/transzfereket.{334}
Délután 2-kor az orvosnál beadják a 4 oltást, és felírják a malária
elleni pirulákat. Aztán felvásárolom a fél cipőboltot.
Este 8 – River Cafe. Alan és Lindsay Rusbridger. Alan sokkal
lazább, mint amilyennek eddig ismertem. Lehet, hogy tévedek.
Ruthie vendéglistája ijesztő tud lenni. De mivel figyel a részletekre,
megkér minket, hogy nézzünk rá a legújabb szabályokra, amit a
pincéreknek szedett össze – Pirszing? Nem. Feltűrt ujj? Nem számítt
stb. Megvannak a nyelvhasználatra vonatkozó tiltásaik is. Ilyen
például az „élvezzék!”, a „ti” meg hasonló hülyeségek. Eszembe
jutott az a légiutas-kísérő, aki becketti magasságokban szárnyalt:
„Volna kedve egy italhoz ezen az órán?”
ÁPRILIS 20.
Kenya.
Tegnap este szomorúan borongtam Patsy Pollock
[castingigazgató] hívása után. Könnyek között hagyott üzenetet,
hogy Mary Selway nagyon súlyos beteg – és nincs sok hátra neki. A
csodálatos Mary.
8:30 → Heathrow → 10:25-kor száll fel a gép Nairobiba.
Írtam egy kicsit, olvastam egy kicsit… The sea, the sea (A tenger, a
tenger) [Iris Murdoch regénye]. Őrjítő, tényleg, rendkívül nagy
hatású és nyugtalanító. Percről percre erősödik a veszély, hogy
komikus melodrámává válik.
Autóval a Norfolk hotelba. Ideje kirabolni a minibárt ahelyett,
hogy a szobaszervizt tenné próbára az ember. Így a vacsora egy
diétás kólából, 1 BBQ csipszből és 1 zacskó kesudióból állt. A
további 1 zacskó makadámdió kiesett a versenyből, mert mézes volt.
A tévében néztük a Boston Maratont. A kenyaiak nyertek mindent.
Remélem, ezek az oldalak emlékeztetnek kissé Simon Gray
Smoking Diaries (Füstös naplók) című memoárjára – amikor a vörös
hajú, naplopó-tolvajkodó új jövevényeket ábrázolja, az olyasmi, amit
én konkrétan átéltem.
ÁPRILIS 21.
11:15 → Repülővel Malindiba, a fedélzeten van egy hároméves
gyermek is, aki igazán tudja, hogy kell sírni. Zokog, majd
végtelennek tűnő ideig nem vesz levegőt, aztán körülnéz,
elgondolkodik, és újra belead apait, anyait.
12:20 Nick Reding{335} eljön értem, és indulunk, hogy megtaláljuk
a társulatot és a szállodámat. „50 font éjszakánként jó lesz?” Ilyen
mondatot nem gyakran hallok. Ebédre hal, rizs, majd indulás az
előadásra. A falut akár a Disney is építhette volna. Zenekar, dobok, a
fényképezőtől félő gyerekek. A társulatot vagy ötven ember veszi
körül, sokat nevetnek, és figyelmesen hallgatnak. Több fiatal
lánynak a kistestvére a hátára van kötözve. Fantasztikus előadás egy
nagyon összeszedett színészekből álló társulattól. Később lefutunk a
kikötői út végén álló kávézóba egy hideg sörért, majd vissza a
szállodába zuhanyozni.
ÁPRILIS 23.
Mombasa → Nairobi.
7:45 Először a klinikára, aztán a lakásba, aztán James házához,
aztán büféebédre egy étterembe, aztán jön értünk a kocsi, aztán a
repülőtérre, aztán Nairobiba.
Bármikor máskor derűsen szemlélődve fogadnám mindezt, és
természetesen mindent meg is tettem, hogy pozitívan álljak a
dologhoz, de a redőny már lement, és nem akar felmenni. Idő vagy
valamilyen elementáris erő kell ahhoz, hogy megtörténjen.
Egy kenyai útikönyvet olvasgatok, van benne egy nagyon pontos,
jó leírás Mombasáról. Sokkal barátságosabb, mint az általam eddig
érzékelt Nairobi, ami annyira elcseszett, amennyire várost csak el
lehet cseszni. Geoffrey arról beszél, hogy ha éjszaka vezet valaki
Nairobiba (eleve nem jó ötlet), megesik, hogy szögeket szórnak ki az
útra, hogy a kocsi defektet kapjon. Vagy koldusok tartanak a
karjukban becsomagolt babákat, amik nem is igazi babák. Meg hogy
soha ne húzzuk le az ablakot, és ne beszéljünk a kocsiból
idegenekkel. Haramiafészek.
ÁPRILIS 24.
Nairobi → Johannesburg → Fokváros.
Az útlevél-ellenőrzésnél/bevándorlási hivatalnál/akárminél álló
nő rám néz, és azt mondja: „Maga túl komolynak tűnik színész
létére. Mindig komoly szerepeket kap?” „Nem mindig.” „Akkor
szomorúakat…”
Telefonálok haza – Mary Selway meghalt.
ÁPRILIS 28.
Fokváros.
Ebéd Pearlie Joubert-rel [újságíró] – okos és vicces, mint mindig,
különösen, amikor elmeséli azt a telefonbeszélgetést, amit a brit
biztonsági szolgálattal folytatott a zimbabwei útjával kapcsolatban.
„Mit tenne, ha valaki egy pisztolyt szegezne a fejéhez?”
„Feltartanám a kezem, és azt mondanám neki: »Jó napot, uram,
szeretné, ha leszopnám?«, és ha azt mondja, nem, felkötném a
nyúlcipőt, és vissza se néznék.” „Ez nem vicc, asszonyom.”
ÁPRILIS 29.
A repülőn tovább olvasom Simon Gray naplóját. Nagyon
megható, amikor az apjáról és a testvéréről ír, és nagyon vicces,
amikor a kutyáiról és macskáiról. Az oldalakat átitatja a felesége
iránti szeretettel, jórészt azért, mert csak futólag említi – érzékelhető
a szépsége, a bája és a nevetése.
1:30 Miután eltöltöttem egy kis időt a Hatchards könyvesboltban,
ahol egy hihetetlenül udvarias nő odajött hozzám, és egyszerű,
őszinte, megható szavakkal köszönetet mondott – elmentem a St.
Jamesbe Mary Selway temetésére. Paul Brooke{336} mellett ültem, de
sok más barát is ott volt. Egyszerű, szép szertartás, a templom tele
rózsaszín és fehér pünkösdi rózsával ennek a nagyszerű nőnek a
tiszteletére.
MÁJUS 1.
…üzenet érkezik Sigourney W.-től, amelyben egy New York-i
darab nyári előadásáról beszél…
Ian McK.-vel is beszéltem, aki tegnap este látta a Hamletet,{337} és
megdöbbent a színészi játék általános színvonala miatt. De milyen
őrjítő lehet, ha van az embernek egy foglalkozása, és ott van a sajtó
is, amelynek tagjai előre csorgatják a nyálukat, neked pedig ez az
első alkalom, amikor kiállsz a tömeg elé?
MÁJUS 3.
9:15 A Wolseley étterem Juliet Stevensonnal és Markkal [Shivas].
Nem beszélve Lucian Freudról a szomszéd asztalnál…, valamint
Bob Hoskinsról…, de L. F., az ég szerelmére – a gyönyörűen
megkötött nyakkendőjével.
MÁJUS 6.
Este 9 – Rufus Wainwright a Dingwallsban. Búsborongós lenne a
legjobb szó rá. De nyilvánvalóan élvezi, ahogy kiadja ezeket a
hangokat. Egy mássalhangzó itt, egy mássalhangzó ott, és a szív
meghasad. Amikor utána beszélgettem vele, megdöbbentem, milyen
magas hangon kuncog.
MÁJUS 7.
Micsoda álmok. 1. Joan Collins. Interjút készítek vele egy
magazin számára azokról az időkről, amikor a RADA-ban tanult.
Valami előcsarnokban várok rá, hátulról érkezik, megérinti a
vállamat – megfordulok, nincs kisminkelve, és a haja is őszbe
csavarodik. 2. Paola Dionisotti. Egy darab szürke pamutból varrok
egy kis háromszöget a nadrágjára, amely úgy néz ki, mintha
fanszőrzet lenne, persze nem igazi. Közben arról mesél, milyen
ideges volt, amikor valamelyik külföldi színésznek beszédórákat
próbált adni. Bejön [Richard] Attenborough, és közli, hogy
lemaradtunk valamilyen fontos ebédről.
Szerintem a garnélarák a ludas.
MÁJUS 13.
7:45 The History Boys, Nemzeti Színház.
Alan Bennett új darabja. Nagyszerű kezdés, tele van a diákélettel
és a tanárokkal kapcsolatos emlékekkel. Hálaének a
legexcentrikusabbaknak és a legtehetségesebbeknek. Nem beszélve
azokról a tanárokról, akik meghaltak. Szeretném ezt Ted Steaddel
megnézni. Griffo{338} csodálatos, Frankie [de la Tour] olyan, mint egy
gyújtóbomba. Clive M.{339} pedig tisztára nyalja a tányért.
MÁJUS 14.
New York.
Mostanság ez már szinte rutinszerű – egyáltalán nem
csomagoltam be egy majdnem háromhetes útra – valahol az agyam
egyik hátsó zugában tudom, minek kell tisztának lennie, de a
vasalással nem bajlódom, azt a szállodában is meg tudják csinálni –
ki ez az ember??
1:45 Heathrow. A terminál előtt tömeg. Valamiféle ijedtség.
Anthony M. a becsekkolásnál. Ugyanazzal a géppel jön, azonnal
megnyugszom.
6:45 New York.
Lowell hotel.
MÁJUS 15.
 8-kor Salto Mortale ( Jumpers).
Stoppard ismét halálra untat. Essie Davis igazán odafigyel a
darabra. Simon [Russell Beale]… bárcsak megmondaná neki valaki,
hogy ne legyen már annyira rokonszenves. Olyan, mintha nem
rendező, hanem egy pofon kéne neki.
MÁJUS 18.
Baltimore.
MÁJUS 19.
Baltimore → Los Angeles.
Elképesztően másnapos vagyok. Ennek véget kell vetni. Nem
tántoroghatok így összevissza, a fejem (milyen fej? kinek a feje?) nem
kapcsolódik a nyakamhoz, a lábam önálló életre kelt. Ezért mondják,
hogy az alkohol méreg?
MÁJUS 21.
Los Angeles.
Agyzsibbasztó telefonbeszélgetés, amely során nehéz egy
mondatot megfogalmazni, nem beszélve arról, milyen nehéz bármit
is megérteni. Bizonyos emberek igen szűk nyíláson át nézik a
világot.
Nyisd fel azt az istenverte sisakrostélyt, és a megoldások ott
lesznek a szemed előtt.
A Grove. Az Apple boltja.
Szeretnék egy számítógépet? Mindenki más úgy gondolja.
Miközben ezt írom, szemben velem valaki éppen gépel. Azt hiszem,
jobb nekem a papír és a toll. Nincs szükség zsinórokra.
Beszéltem Stephen Poliakoff-fal. A The Guardian interjút akar
készíteni a Takard el a szemem DVD-je apropóján. Furcsán közel van a
Potter premierjéhez…, azt hiszem, nem.
MÁJUS 22.
Los Angeles → New York.
11:10 → New York.
Lassan úgy írom ezt a naplót, mint egy postagalamb. Van egy
határozott késztetésem az írásra. Lehet, hogy ez a magyarázat a
szövegszerkesztőre.
MÁJUS 23.
 New York.
Délután 4-kor Harry Potter 3. világpremier.
Úgy érkeztem meg a Radio Cityhez, mint annak idején a Beatles
tagjai. Több ezer rajongó sikított és üvöltött, amikor kiszálltunk a
kocsiból, vagy egy kicsit jobban láthatóvá váltunk. Leginkább Daniel
Radcliffe miatt, de mindenkinek jutott belőle. Nem beszélve arról,
hogy 6000 ember elé kellett kivonulni a színpadra.
Alfonso rendkívül jó munkát végzett. Felnőttfilm lett, tele merész
dolgokkal, csak mosolygok és mosolygok. Minden képkocka egy
művész, egy történetmondó kezéhez kötődik. Lenyűgöző effektek,
amik valahogy hozzátartoznak a film életéhez, nem csupán
látványelemek. Később Eleni és Ariel Dorfmannel mentem vissza a
szállodába, aki elképesztő magasságokba emeli az egomániát.
Egyszerűen imád önmaga lenni.
MÁJUS 25.
5:30 Mike Nichols. Felköltöztek egy tetőtéri lakásba – Diane
[Sawyer, M. N. felesége] aludt, amíg hajnali 3-kor fel nem kelt a Good
Morning America miatt. Mike töltött két Bullshotot, és kimentünk a
körkörös erkélyre – NY minden irányban. Ahogy az lenni szokott,
civilizált, sokirányú, szellemes, szenvedélyes beszélgetés volt –
Bushról, az Antonius és Kleopátráról, Pacinóról, Mike új musicaljéről,
Kate Nelliganről{340} – azt hiszem, reményvesztett lett –, Új-
Zélandról… Elegáns szóbeli kalandtúra. Amikor elindultam, azt
mondta: „Ne felejtsd el, mindig te vagy az első.” A szívem
olvadozik.
MÁJUS 26.
11:10 (11:30) → Toronto.
2:15 Ebéd a Pregóban David Cronenberggel. Azt beszélik, a
forgatásain mindig első osztályú a hangulat, és ezt el is hiszem. Báj,
jó humorérzék, hibátlan fogékonyság a részletek iránt. Beszélünk The
sea, the sea-ről (A tenger, a tenger) is, és közös hullámhosszon
vagyunk.
7:30 David Young jön értem, és megnézzük az új házát. Michael
Ondaatje csatlakozik egy-két italra.
MÁJUS 28.
 Toronto → London.
Reggel 6:15 – érkezés a Heathrow-ra.
Hét körül érek haza. Levelek, telefonok, ruhák, e-mailek stb.
Tegnap hallottam David MacDonald{341} temetéséről.
Reggel 10 óra – Kensal Green-i krematórium.
Megfigyelőnek – ha nem is kívülállónak – éreztem magam.
Mindig kicsit ijesztőnek találtam Davidet, és most ott voltak mind: a
hetvenes évek istenségei a felháborító repertoárjukkal és az 50
pennys ülésekkel. Brit színházi legendák, ott kell lennünk. Gyönyörű
zene, egyszerű szertartás, aztán Michelle Guish kocsijával megyünk
a Chelsea Arts klubba. Giles H.{342} egy kicsit elgyötörtnek tűnt…, és
ott volt az édesbús Philip{343} is.
MÁJUS 30.
Délután 5-kor autóval a Leicester Square-re, a Harry Potter
londoni premierjére.
8 óra – sikítozó tömegek (van, aki állítólag hajnali 5 óta
várakozik).
9:30 – Természettudományi Múzeum, parti. Fura, de van egy VIP-
terület, ahova természetesen mindenki be akar jutni, és nem mindenki
tud. Azt hiszem, ez egy kicsit megosztó…
MÁJUS 31.
11 körül Orso. Befelé meglátom Simon Grayt az egyik asztalnál.
Integet üdvözlésképpen. „Mr. Nichols” – mondom, és két percig tart,
mire rájövök… Reggel írok egy levelet…
JÚNIUS 1.
Feladom a levelet Simon Graynek.
8:30 Brian Cox születésnapi partija.
Chateau Brian, ahogy hívják. Habár a hacienda külső
meglehetősen Hollywood Hills-i, jól mutat a Camden Mewson. Lulu
is ott van. Roger és Sue Graefnek végül sikerül hazavinnie, de még
előtte Ian Rickson beszél egy darabról nekem, Frances B.-nek és
Mirandának. Sokszínű este volt.
JÚNIUS 2.
Délelőtt jó ötletnek tűnik összeszedni a lehetőségeket:
 Manchester United Ruined My Life (Manchester United
tönkretette az életem)
Négy utolsó dal
Plague House (Pestisház)
A virág románca
Pas De Trois
Francia mozi
Hósüti
Mrs. Farnsworth
A Royal Court-beli darab????
JÚNIUS 8.
11:30 Mansion House, RADA ebéd – 1:15 (a királynővel).
A fényképeken ténfergő emberek lennének, olyanok, akik hirtelen
öregebbnek néznek ki, vannak, akik kalapban fecserésznek, vörös
egyenruhás, dárdát tartó férfiak (a szemüvegesek némiképp
csalódást keltenek). Egy érzés, hogy vagy elfogadjuk a helyünket
ebben az intézményrendszerben, vagy nem. Vivienne Westwood is
ott volt, az isten szerelmére. A királynő sárgában nevetett Richard
Wilsonra. Dickie A., ujjával a gombon megemlítette a vasárnapi D-
napi ünnepségeket. Nagyon sokat gürizhettek, hogy Donald
Gordont{344} is megnyerjék az ügynek. És leginkább: harminc év
súlya – amikor felnézek a karzatra, ahonnan pólós diákok néznek le
ránk. Egy kis büszkeséget éreztem, hogy egykor én is ott voltam.
JÚNIUS 20.
Hazaérve Lindsay üzenete vár: elment a Dylan-koncertre, nem
tudja, akartam-e én is menni. Akartam volna? Esik az eső, és
melegem van. A tömeg és a sártenger víziója nem javítja a harci
kedvemet. De akartam volna. Visszahívom, de már elindult.
Úgyhogy reménytelen. De aztán megragadom annak a lehetőségét,
hogy visszafelé elhozhatom Adam Duritzot és valamelyik Counting
Crows-tagot… Nagyszerű este volt. És a semmiből…
JÚNIUS 26.
FRANCIAORSZÁG.
Hajnali 5-kor csörög az ébresztőóra.
Kertlocsolás.
 5:45 Az autó.
6:30 A repülőtér.
7:40 (nos, inkább 8:10) Indul a járatunk Nizzába.
Amikor odaérünk, a sofőr szemmel láthatóan rossz címet kapott.
Felhívjuk Natasha Richardsont, megszerezzük a jó címet, és
indulunk az egyórás útra Le Nid du Ducbe…{345} Valóban
lenyűgöző, és van egy csomó könyv arról, milyen menő hely volt a
70-es években.
8:30 → Saint-Tropez. Vacsora egy helyi étteremben az egyik kis
utcában, nem messze a sűrűn lehorgonyzott jachtoktól. Egyik
puccosabb, mint a másik a kávézókkal szembeni öbölben.
Vissza a házba, limoncello, rozé, csoki és társasjáték. Olvastam
egy kicsit Tony Richardson könyvéből.{346} Úgy éreztem, vannak
szép hagyományaink Hockney, Schlesinger, Nicholson és az összes
Redgrave idejéből.
JÚNIUS 27.
Olvasás a lugasban. Stephen Boxer{347} hív telefonon, és elmondja,
hogy Peter Blythe meghalt. Egy ideje már beteg volt, de senki sem
tudta. Szegény Harriet [Walter, P. B. élettársa]. Eleget kapott ebben
az évben. Ebben a szörnyű évben.
Vacsora otthon. Sokat beszélgettünk arról, hogy halnak meg
családtagok és barátok, aztán a teraszon folytatjuk, és hallgatjuk
Richard Harris énekét a Camelotból. Hajnali 3-kor a nap
megkoronázásaképpen beverem a fejem az ajtófélfába, és érzem,
hogy a vér folyik le a homlokomon.
JÚNIUS 28.
Felébredek. A fejem rendben.
Vacsora a házban – bárány és ratatouille. Nagyon finom, mint
mindig. Valamikor a desszert közben N. megemlíti az
ecstasytablettákat, amik nála vannak, és mivel L. és R. elzárkózik, én
tartok vele erre az ismeretlen területre. Eleinte egy kis
bizonytalanság érezhető, de aztán beszélgetünk (Ian McK. is
telefonál), sok érzelem kerül felszínre, a kertben sétálunk,
iszogatunk, még többet beszélgetünk, végül hajnali 3-kor kerülünk
ágyba. Furcsákat érzek, és teljesen éber vagyok. Felgyorsult az
agyam. Ahogy az várható is volt.
JÚNIUS 30.
Újra otthon. Ez tényleg megtörtént? Tényleg ott voltunk azon a
csodálatos helyen – azon a történelmi helyszínen… Hockney,
Proctor, Vanessa. Akik végigélvezték, -nevették és -színészkedték a
70-es és a 80-as éveket Tony Richardson játékmester vezényletével.
JÚLIUS 3.
Daviddel elmegyünk Vic bácsiért, hogy elvigyük Dolly
nénikénkhez, aki kórházba került. Most kevésbé zavart, de
meglehetősen nehezen felejthető kép, amikor két kerekesszéket úgy
kell egymás mellé tolni, hogy megpuszilhassák egymást
búcsúzáskor.
JÚLIUS 11.
Az I’m Sorry I Haven’t a Clue (Elnézést, fogalmam sem volt) utolsó
része ebből az évadból. Ó, jaj.
David telefonál, és azt mondja, hogy Dolly néni nincs valami jól.
JÚLIUS 12.
Délelőtt érkezik a hír: meghalt Dolly néni. És ez most már így
megy. Csak a klisék működnek. Nem sokáig szenvedett…, jobb is
így…, pedig nem, van más módja is, a családi körben, otthon. De
manapság? Nyugodjon békében.
JÚLIUS 20.
Dolly néni temetése.
1:20 Autóval a Buchanan Court otthonhoz.
A család kisebb csoportokban gyülekezik az udvaron, majd az
előcsarnokban, végül az ebédlőben. Egy lassú, feketében előadott
tánc. Senki sem ismeri a lépéseket és a zenét.
3-kor elindul a gyászmenet, miután Vic bácsi is megérkezik
Medeával [Eileen, unokatestvér] az oldalán. Lassan mozog a
járókerettel, megáll, és könnyekben tör ki. Ez a családi szokás.
Hamarosan nevetni fog. A templomban Trevor [Arwen
unokatestvére] egyedül ül, feketébe öltözött, antik görög kórushoz
hasonlító unokahúgainak hadától minél messzebb. Az istentisztelet
őszintének tűnt, ez jó volt. A kocsma átlagos. Családi nap. A
legrosszabb részét sikerült elkerülni.
JÚLIUS 26.
Délután 6:10 – Fahrenheit 9/11.
Nem érdekel, mit mondanak, M. Moore zseniális, és az anyagi
érdekektől vezérelt kötekedők sem vonják el a figyelmet azokról a
visszataszító igazságokról, amelyek végig jelen vannak ebben a
nagyon fontos filmben.
JÚLIUS 31.
Délelőtt 11-kor jönnek értem → chiswicki Városháza. A Vogue
karácsonyi fotózása. Nem egészen tudom, miért és hogyan
mondtam erre igent.
AUGUSZTUS 26.
Elkezdtem kitakarítani azt, amit nevezhetnék sajtó-/PR-
szekrénynek. Tényleg elég lehangoló. Lehetett sejteni, gondolom,
mivel az ember újraolvassa az interjúkat, megnézegeti a
fényképeket, stb. Az lenne igazán bátor dolog, ha kidobnám az
egészet úgy, ahogy van. Azt hiszem, közeledek ehhez a
megoldáshoz. Találni kellene valamiféle lényeget. Pár nagyjából
értelmes mondatot, pár természetes fényképet. Persze, az utóbbi
időben elvégzett selejtezésnek köszönhetően meg is könnyebülök. Ki
kell tartanom.
AUGUSZTUS 29.
Davidddel meglátogatjuk Vic bácsit. A „helló, idegenek!” még
elmegy tőle üdvözlésképpen, aztán viszont összeomlik a
fürdőszobaajtóban. Utána jön-megy, leül, mosolyog, összeomlik.
Egyértelműen mindent ért. Beszélget, alszik, tévét néz, elmegy
ebédelni.
Amikor hazajövünk Daviddel, megnézzük, hogy Amir Khan{348}
nem nyer aranyérmet. Nevetséges feltételezés volt, de hát nincs
ebben semmi újdonság.
SZEPTEMBER 2.
12-kor Sarah Shurety, a fengsuj szakértője. A vezetékneve lehetne
egy új angol főnév is. Az biztos, hogy letaglózott. A tér veszélyesen
ferde – ezt már elég erősen érzem egy ideje én is. Az elemzése
szerint – túl férfias, nincs benne pihenőhely, túl sok a fém és rosszul
folyik a víz.
SZEPTEMBER 14.
Vissza a HP-hez.
7:40 HP. 94. jelenet.
Lehetne egy új ügynökség, Csodálatos statiszták címmel. Tagja
lehetne: Maggie Smith, Michael Gambon, Robert Hardy, Miranda
Richardson, Robbie Coltrane, Frances de la Tour, nem beszélve a
gyerekekről. Megint egy olyan jelenet, amely csak folyik és folyik –
valami történik –, aztán egy csomó csoportmunka következik, és
kevés dialógus.
SZEPTEMBER 15.
HP.
Reggel 7-kor jönnek értem.
Ma az következik, hogy valamilyen bizarr kinézetű folyadékkal
foglalkozunk.
SZEPTEMBER 17.
LOS ANGELES.
SZEPTEMBER 19.
Délután 3-kor Judy is megérkezik. Limuzinnal megyünk a Shrine
auditórium, a 2004-es Emmy-díj-átadóra.{349}
SZEPTEMBER 26.
Este 7 óra – Alan Bates-emlékműsor. Gyönyörű ember, gyönyörű
alkalom. Fantasztikus emlékáradat – Sheila Ballantyne, Malcolm
McDowell, Alan Bennett, Keith Baxter,{350} Eileen Atkins,{351} Frankie
de la T[our], Celia I[mrie] stb. stb. A tehetsége folyamatosan mélyült.
Újra megerősödik bennem, hogy a színészeknek milyen hatalmas
szívük van.
SZEPTEMBER 28.
HP.
7:55-kor jönnek értem.
Rá kell ütnöm Daniel [Radcliffe] hátára és Rupert [Grint] fejére –
biztos, hogy a testi fenyítés kiveri a biztosítékot.
SZEPTEMBER 29.
 7:10-kor jönnek értem.
Vissza a fejbevágósdiba. Bizonyos értelemben érdekes gyakorlattá
válik az egész: az enyhe fizikai bántalmazás elég ahhoz, hogy síri
csend legyen.
OKTÓBER 3.
Ebéd – Kathy Lette és Geoffrey Robertson.{352}
Talán csak Kathy tudta összehozni Bianca Jaggert, John
Mortimert, Kylie és Dannii Minogue-ot, Helena Kennedyt és Fridát
(az ABBA-ból). Joyce Hytner{353} és egy csomó kölyök hozza a
Scrabble-t, és működik. Beszélgetés közben Frida egyszer csak
megszólal: „Magának pikkelysömöre van?” Majd megadja annak a
klinikának a telefonszámát, ahol ismer valakit. Kathy már korábban
említette egy e-mailben, hogy Frida meglehetősen visszahúzódó és
érdekes.
Később elvisszük a hozzánk látogató Sean B[iggerstaffot] egy jó
curryre, majd amikor hazaérünk, az ABBA megy a Channel 4-on.
Felemelt karral énekeljük a slágereket: Dancing Queen, Fernando és
Chiquitita.
OKTÓBER 4.
Másfél nap.
9:30 A Goldcrestben csináljuk a Galaxis útikalauz stopposoknak
utószinkronját (Marvin), amit 1:30-kor fejezünk be. A hangom egy
kicsit dél-londoni, de pillanatnyilag ez van.
OKTÓBER 5.
A Royal Court Színház.
Találkozom Elyse Dodgsonnal [színházi producer] és Katharine
Vinerrel.{354} Katharine már csinált néhány értékes első interjút és
összehasonlítást, de még csak most tanulja, mit jelent a nem lineáris
megközelítés és a nem specifikus határidő fogalma.
OKTÓBER 13.
7:10-kor jönnek értem → HP.
Amikor épp nem forgatunk, kihagyhatatlan beszélgetéseket
folytatok Maggie-vel és Michaellel a Nemzeti Színházban eltöltött
időkről, Olivier-ről, Cowardról, Edith Evansról, aztán mindenféle
másról is, ami épp feljön. „Serena (Ian McK.) játssza a dámát” –
mondja Michael. Először úgy hallom, „Arena játssza a Dámát”.
„Judi?”, kérdezek vissza, de üres tekintettel bámulnak rám. Amikor
kijavítanak, hozzáteszem: „Na, az mindig tele lesz.” „Mivel?” –
kérdezi ártatlanul Maggie.
OKTÓBER 18.
HARRY POTTER.
Két szó. Tökéletesen értelmetlenek. Több alkalommal, különböző
beállítással, aztán kész vagyunk. Őrületes idők ezek.
OKTÓBER 20.
2:30 → Még több üldögélés a nagyteremben. „Melyik kifejezést
használtad?” – kérdezi Maggie. Korábban hívott Zoë. Mit gondolok,
eljátssza-e La Ponciát a Bernarda Alba házában. Nem tudtam túl nagy
lelkesedést tettetni. Zoë azt mondta, eredetileg Maggie-t kérték fel B.
A. szerepére. Maggie többféleképpen reagált: „Nem akarom
eljátszani azt a vén szipirtyót.” Meg: „Hová lettek a könnyed
vígjátékok?” Nekem meg: „Úgy értem, el tudod képzelni, amint azt
mondom: »De hiszen a férfiak már rég elmentek…«”
OKTÓBER 21.
6:30 Peter Mandelson kilép a pártból. Fura elnézést kérni a
távozásért, amikor valaki épp érkezik. Nem látom tisztán, de
leolvasom Andrew Rawnsley{355} szájáról: „Micsoda hét volt.” Geoff
Hoonnak{356} mondja. Sally Greene{357} csípős, mint mindig. Gail
Rebuck{358} még mindig akar egy könyvet.
OKTÓBER 29.
HP.
Reggel 9 – A trófeaterem – amelyet néhány történet után talán
átneveznek Ben Kingsley-teremre, vagy ahogy Duncan Heath
mondja később…, benne lenne a szerződésében, hogy Sir Ben
Kingsley-terem legyen. Mi tesz valakit ezeknek a dolgoknak a
megszállottjává? Iant, Michaelt, Maggie-t, Judit stb. az ilyesmi
egyáltalán nem érdekli. Azt hiszem, a borzasztó bizonytalanság
lehet az oka, hogy őt meg igen.
NOVEMBER 11.
HP.
7:15-kor jönnek értem.
 Dumbledore szobájában Maggie-vel… A szövegem
megtanulhatatlan. Komoly nevetgélés folyik. Plusz Maggie
történeteket mesél a Hölgyek levendulában premierjéről: „Miriam
Margolyes úgy nézett ki, mint egy Sherman tank flitteres ruhában.”
NOVEMBER 15.
Délután 3 – Cutter and Gross [optikusok] Rima szemvizsgálata
miatt, és új szemüveg is kell. Egetverő árak…
Ma felkerültem a Vogue egyik listájára, és kérdés voltam a
University Challenge (Egyetemi kihívás)-ban (fogalmuk se volt).
NOVEMBER 17.
HP.
7:15-re jönnek értem.
Befutás, pálcaszegezés. Drága Ki vagy, doki?-féle móka. Maggie és
Michael tényleg kezd elfáradni attól, mennyi energiát pocsékolnak el
– üdvözlöm őket a klubban.
NOVEMBER 23.
HP.
7:15-kor jönnek értem.
A film egyetlen olyan jelenete, amelyben Harry Potter és Piton
egymással szemben áll, és természetesen átvertek. Először is, a 8 órás
kamerabeállítást dublőrrel csinálják. Miért nem szóltak előtte? –
lényegében próbálunk. Aztán következett a bejelentés, miszerint
nevetséges számú snittben gondolkodnak. Úgyhogy
mindannyiunknak különösen figyelmesnek és koncentráltnak kell
lennünk.
DECEMBER 7.
HP.
7:40-kor jönnek értem.
Nagyterem. A bál… Megpróbálták úgy csinálni, hogy én is
táncoljak. Miért? Kivel? Milyen okból? Jobb lenne, ha Piton ott se
lenne, de ha ez nem lehetséges, akkor egész természetesen csupán
figyelné az eseményeket.
Este 8 – Amikor hazaérek, az Independent hangzatos címekkel
tárgyalja a Rachel Corrie-projektet.{359} Természetesen az az újságíró
a Woman in Film-díj-átadón nem az Independenttől jött, ahogy
állította, hanem a Mailtől.
Később beszéltem Sigourney-val a Mrs. Farnsworthről és a
Hósütiről. Bárcsak elég lenne, hogy mindketten, egymással
egyetértve akarjuk…
DECEMBER 8.
HP.
Két nap telik el azzal, hogy mozdulatlanul állok, kétszer tapsolok,
és figyelem, ahogy a többiek táncolnak.
De a Rachel Corrie-projekttel kapcsolatban jelentős előrelépés
történt ebben a két napban. Olyannyira, hogy a tegnapi susmussal
együtt talán nem is kell olyan sok mindent (ha egyáltalán bármit is)
felhasználnunk a gázai anyagokból. A naplója már így is eléggé
részletes.
DECEMBER 13.
HP. UTOLSÓ NAP?
Reggel 7-kor jönnek értem.
Utolsó jelenet Pedjával,{360} aki durva jellemzésem szerint olyan,
mintha egy kerekeken guruló tálalószekrénnyel kellene dolgoznia az
embernek. Ennek semmi köze hozzá mint emberhez (bonyolult, de
kellemes személy), inkább arról szól, hogy minden adandó
alkalommal beleütközik az emberbe.
Úgy érzem, Mike{361} minden jó szándéka ellenére is elég cudarul
bántak velem ezen a forgatáson. Ő is nyomás alatt van (akárcsak
Alfonso), és minden a beállításokról szól. A jelenetről csak
körülbelül a 4. felvétel után beszélünk. Valami nem változik. Ez van.
2:30 My Name Is Rachel Corrie. Első olvasópróba.
DECEMBER 21.
Heathrow → Hongkong.
2-kor autó a Heathrow-ra.
Ahol megtudjuk, hogy Sanghajba nem megyünk (nincs
vízumunk), de Hongkongba igen. Ez, mint kiderül, még jobb is, mert
onnan négy járat is indul Manilára naponta. Miután egy kicsit ide-
oda téblábolunk a hongkongi repülőtéren…, úgy döntünk,
maradunk éjszakára. Peninsula hotel. Lenyűgöző kilátás a csodálatos
öbölre.
Vacsora a One Peking 28. emeletén… Figyelmeztettek minket a
csípős káposztatekercsre, de nem törődtünk vele. Nekem sikerült
egyet letolnom, Rimának egy felet. Ég a szánk.
DECEMBER 22.
Hongkong → Manila.
DECEMBER 24.
Manila → Amanpulo.
DECEMBER 25.
Amanpulo.
Hajnali 5:20, és már ébren vagyunk? Várjuk a napfelkeltét – teát
készítünk, megnézzük a CNN ismétléseit, felkelünk, mangót eszünk,
kibontjuk az ajándékokat, elmegyünk a klubházba reggelizni, aztán
vissza Casitába, fekszünk a parti nyugágyakon, elmegyünk a
csónakházba, ahol a szomszédos szigeten lakó gyerekek rikító piros,
fehér, sárga és rózsaszín ruhákban táncolnak – mosolyról szó sem
lehet, de a kezük és a lábuk mintha súlytalan lenne. Vissza a
nyugágyra, majd Casita – pedikűr/manikűr a That’s Amore hangjaira
– Dean Martin a karácsonyi ajándék CD-ről. Nagy nehezen elalszom,
és őrült dolgokat álmodom – közben Geoff Dyer jógás könyvét
olvasom – vagy azt már olvastam? Vagy én írtam? Meg kell
kérdeznem tőle. Minden elmosódik. Feltehetően azért, mert ez a
tökéletesség nagyon is vonzó, és nagyon is – megrendezett…
7:30 Pulykavacsora. De csont nélkül, és aszalt szilvával? Dióval?
Töltelék és krumplipüré. Tökéletes.
 2005
AMANPULO – MANILA – MY NAME IS RACHEL CORRIE
– PÁRIZS – SHEILA GISH, DENIS LAWSON – TORONTO –
HÓSÜTI – VANCOUVER – SEATTLE–LOS ANGELES –
ROBBIE WILLIAMS – LONDONI BOMBATÁMADÁS –
CAMPAGNATICO – BARCELONA, A PARFÜM: EGY
GYILKOS TÖRTÉNETE – KEVIN SPACEY – BOOKER-DÍJ –
LOS ANGELES – TOM WAITS – VÁLTSÁG-NOBEL-DÍJ –
MAUREEN LIPMAN – NEW YORK – MÜNCHEN

JANUÁR 1.
AMANPULO.
Végtelen sorban áradnak a cunamiról{362} készült hírek és
riportok a CNN-en és a BBC Worldön. Olyan, mintha megállt volna
az idő. A dátumra pillantva ez eléggé ironikus.
JANUÁR 4.
Manila → Hongkong → New York.
JANUÁR 7.
Ma hallottam, hogy Lord Attenborough a lányát és az unokáját is
elvesztette a cunamiban.
Délután 5-kor elmegyek a hotelba, ahol Sigourney W.-vel
találkozom egy italra.
JANUÁR 9.
New York → London.
9:10 → Heathrow. Vannak előnyei annak, ha felismerik az
embert, főleg, amikor így kísérnek és kényeztetnek. A Virgin
Airlines ágyainak köszönhetően körülbelül 3 órát aludtunk is.
JANUÁR 12.
Előzőleg rendesen felhúztam magam a tényen, hogy a munka{363}
folytatódott a távollétemben és a tudtom nélkül is, de a két változat
összevetése valahogy mégis érdekfeszítő lett.
Ami lesz belőle, remélhetőleg pontos portré, amibe Megan{364}
belehelyezkedhet, és amit a maga képére formálhat.
 JANUÁR 15.
Ezen a héten valamelyik nap Harry herceg elment egy jelmezes
buliba, és olyan inget viselt, amelynek ujján egy horogkereszt volt.
Idióta. De abszolút lehetett sejteni, hogy a bulvárlapok ráugranak a
sztorira, és úgy takarítják ki a címlapokat a szabad hely érdekében,
mintha egy újabb cunami söpört volna végig rajtuk.
JANUÁR 22.
Harrods. A leértékelés utolsó napja. Ideje még több pénzt
elkölteni. Még több ruhát veszünk, de ami még ennél is fontosabb,
egy új kávégépet is.
JANUÁR 25.
11:30 Royal Court.
Végigvesszük a jegyzeteket és az alternatív változatokat. Az most
a feladat, hogy ne veszítsünk a zeneiségből, miközben kialakítunk
egy kis mozgásteret. A Corrie család szemmel láthatóan boldog, úgy
érzik, meg tudtuk ragadni az igazi Rachelt. Ez nagy motiváció.
JANUÁR 27.
5:30 David Hare. Aki szemmel láthatóan a produkcióról beszél
inkább, mint a szövegről, ami bizonyos értelemben megerősít. Jó,
hogy olyan sok kérdése van. Amelyek úgy pörögnek, mint egy
propeller.
JANUÁR 31.
Rima születésnapja.
Délután 1 – Royal Court – Matt Hood jön az Equitytől.{365} A
tagtoborzás problémája, amikor a szakszervezet már nem csak a
tagokat képviseli, és a gazdag színészek megkérdezik: „Miért
fizetem én ezt a pénzt?”
FEBRUÁR 1.
7 óra – Chloe Fremantle munkáinak zárt körű megtekintése.
Curwen képtár. Minden festménye olyan, mint ő maga: tartózkodó,
előzékeny, érzékeny, mindig keres valamit, tele van múlttal, és át
van itatva valamivel, ami kevésbé kézzelfogható, mint a jelen. Alan
Hollinghurst is ott volt. Fogadok, hogy csodálja a képek eleganciáját
és merészségét.
FEBRUÁR 24.
 11-kor Royal Court.
Az első rész 35 perces.
Sok öröm van benne. Azon kapom magam, hogy keresem a
politikai vénámat, és elég nyíltan tudunk is erről az egészről
beszélgetni.
Ebéd.
A második rész – 50 perc.
Gyorsabb lesz, de ez azt is jelenti, hogy az este összesen másfél
órás.
Egyértelműen dolgozni kell ezen, de az első, nagyobb szakasz
ezzel lezárult. Most Megannek kell tanulnia, mielőtt újra
nekikezdünk 7-én. Amikor is a politikai/személyes sík egyensúlya
elsődleges szempont lesz…
FEBRUÁR 27.
PÁRIZS.
Késő délelőtt a Carnavalet Múzeum. Mme de Sévigné szobái…
1:20 Isabelle [Huppert] lakása. Egy csésze tea. Bátor lélek – a
lakását épp festik, megpróbál csomagolni, és délutáni előadása is
lesz.
Délután 3 – Hedda Gabler. A lassúság, a részletek iránti pedantéria,
a globális nézőpont a lokális helyett, minden megvan benne. Olyan
érzés, mintha egy görög sorstragédiát néznék. Isabelle igéző,
kidolgozott és lenyűgöző volt.
MÁRCIUS 4.
12 – Cosimo és Paloma.
Campagnaticóról beszélünk, amely remélhetőleg júniusra kész
lesz. Vissza a csapok és a vécécsészék megvásárlásának világába.
MÁRCIUS 7.
12 – Megkezdődik a munka Megannel.
Nem vagyok a legjobb formámban. És Megan is olyan könnyen
csúszik bele a passzivitásba – kényelmes pozíció –, csak felhúzza az
egyik szemöldökét. De nem adjuk fel, és teszünk pár remek
felfedezést.
MÁRCIUS 9.
 …a bátor, gyönyörű Sheila Gish meghalt. Olyan volt, mint egy
lassú crescendo. De annyira elkeserítően igazságtalan. Lehetetlen
bármiféle értelmet találni benne, kivéve az alázatosságra intő
bátorságot.
MÁRCIUS 13.
5:15 kocsi → Guildhall. Empire-díjak. Csak 5:40-kor esünk be. De
minden rendben. Még nem ültek le, amikor odaértünk. Kevin Smith,
Jennifer, Jason, Matt Damon, Mel és Pam, Helen M. stb. stb. Stephen
Frears – természetesen – ingyenkaja. Beszédet mondtam, átadtam a
díjat Kevinnek. Később elvittem őket a Waterloo hídhoz – öt nap
alatt ez volt az egyetlen dolog, amit láttak Londonból.
MÁRCIUS 16.
Rachel Corrie halálának második évfordulója.
12-kor találkozom a sajtóval a ház előtt, hogy megbeszéljük a
stratégiát és a lehetséges interjúkat.
Próba. Aztán gyertyát gyújtunk Rachel emlékére, és virágokat
teszünk le a fényképe mellé.
MÁRCIUS 22.
Sheila Gish temetése.
12-kor a Szent Mihály-templomba megyünk, a Highgate-re.
A taps akkor kezdődött, amikor Sheila koporsója feltűnt a
folyosón, és napraforgók voltak ráfestve. Az egész teljesen világias
volt, Frankie de la Tour kezdte – „Mondjam: társad, másod a nyári
nap?”{366} Együtt éneklünk B. B. Kinget. Lindsay – csodálatos. És így
folyt az utolsó, hatalmas tapsig.
6 óra – One Aldwich hotel. Az emberek még mindig beszélgetnek
a bárban, amikor odaérek. Aztán néhányan lemegyünk vacsorázni
Denisszel,{367} aki nyugodtnak és figyelmesnek tűnt, de valahogy
egy másik bolygón volt.
MÁRCIUS 27.
Reggel 9 → Toronto.
[a Hósüti miatt]
MÁRCIUS 30.
9-kor jönnek értem, megyünk trambulinozni. Nem meglepő
módon van hozzá tehetségem. Azt hiszem, a magasugrás és a tánc
keveréke. Szintén nem meglepő, hogy – a síeléshez hasonlóan –
élvezem a veszélyét is, és túl gyorsan kezdek túl magasra ugrálni…
12-kor olvasópróba.
ÁPRILIS 3.
10:35 – a próbatermekbe megyünk.
Ezen a napon alapvetően hagyjuk Sigourney-t, hogy kipróbálja a
szárnyait, karját, lábát egészen addig, amíg kénytelen voltam szólni
neki, hogy folyamatosan átírja a forgatókönyvet, amelynek
megírásával épp egy hete bajlódunk. Istenem, miért csinálják ezt
mind folyton? Ez azt jelenti, hogy a csendnek vagy az
elgondolkodásnak nincs semmi értéke – csak megtöltik a levegőt
improvizált szeméttel –, mindig legyen a tiéd a jelenet utolsó sora.
ÁPRILIS 5.
9-kor jönnek értem – trambulinozás. Ehhez hozzá tudnék szokni.
A pillanat, amikor az ember „lebeg”, feltehetően nagyon egészséges.
ÁPRILIS 6.
6:15 Toronto → London.
ÁPRILIS 7.
Négy órát aludtam. Köszönöm, kis fehér pirulák.
7:45 My Name Is Rachel Corrie. Első nyilvános próba. Azon kapom
magam, hogy mentálisan minden jó dolgot kitörlök, és csak arra
figyelek, amivel csinálni kell valamit. De Megan csodálatos, és
sokaknak nagyon tetszik az elvégzett munka. Beleértve egy „igazi
dicséretet” Ednától.
ÁPRILIS 8.
Kath Viner cikke ma jelenik meg a The Guardianben, és az egész
vállalkozás szempontjából nagyon jó. Egy kicsit eltűnődöm, vajon
nem húzódtam-e túlságosan a háttérbe. De ahogy mondani szoktam,
ez az egész Rachelről és a családjáról szól.
3:15 Heathrow → Toronto.
ÁPRILIS 12.
Wawa [egy ontariói település, ahol a Hósütit forgatták].
5:30-kor ébredek.
6:05 Vissza az összetört autóhoz, ahol az a kellemetlen élmény
vár, hogy fejjel lefelé szíjaznak be a járműbe. Ezután hátrafelé
lebukfencezik a kocsi egy domboldalon. Sokk/hányás következik.
Vissza a faházba, fürdő. Vagyis pontosabban: heverés a
zuhanytálcában.
ÁPRILIS 14.
Wawa.
Tegnap este [Londonban] a közönség felállt Megan tiszteletére. Ő
pedig ránézett Craigre és Cindyre, és sírva fakadt.
Beszéltem Iannel [Rickson] a Courtnál. Augusztusban a
földszintre akarja költöztetni a darabot.
Délután 1 óra. Felhívtam Megant az öltözőjében. Látszólag
nyugodt. Felkészült. Büszke. Ügyes kislány!
Délután: Ami a pontosságot illeti, Sigourney-val épp olyan
dolgozni, mintha egy autistával dolgozna az ember. Ahogy
mondtam is neki, a munka arról fog szólni, hogy neki szabadságra
van szüksége – abszolút jogos –, nekem pedig feszültségre a
jelenetben. Nehéz ügy.
ÁPRILIS 15.
Wawa.
5:42. Az a másik személy, aki az agyamban lakik, már felkelt és
fel is öltözött. Metaforikus értelemben, miközben én éppen
megpróbálok visszaaludni. Túl sok mindenen kell gondolkodnom
ahhoz, hogy ne törődjek azzal a másikkal. Úgyhogy villany fel. Toll
a kézbe. A legfőbb merengenivaló, hogy S. W.-nek saját fodrászai és
sminkesei vannak, és ezeket a szolgáltatásokat egy külön erre a célra
kijelölt területen nyújtják neki. Nem hiszem, hogy ez a fajta elitizmus
(amit más körülmények között nevetségesnek találnék) ebben az
esetben hasznos.
ÁPRILIS 18.
Wawa.
Valamikor ebéd körül felhívom Megant az öltözőjében. Szombat
délután nagyon el volt keseredve…, és ha van ennek az előadásnak
jövője, akkor rendesen meg kell fizetni. De a kritikák olyanok, hogy
vétek lenne ennyiben hagyni ezt az előadást, úgyhogy nyomást kell
gyakorolni.
ÁPRILIS 21.
 Wawa.
Egy újabb 14 órás munkanap.
Judy Hoflund hív telefonon, aki a következő hat hetet Angliában
tölti. Az Ahogy tetszik filmváltozatának producere lesz. Most
említette először. Miért találom ezt aggasztónak?
MÁJUS 19.
TORONTO.
8:45-kor jönnek értem.
Alex [A. R. karaktere] és Linda [S. W. karaktere] búcsújának
felvétele a várakozásoknak megfelelően tényszerű és torokszorító
volt. Bizonyos értelemben illett a forgatás hangulatához. Amikor
mindenki ilyen közel kerül a másikhoz, és a legtöbb embert
feltehetően soha többé nem látja. És ez volt a leghihetetlenebb
módon közös élményem másokkal – annak ellenére, hogy sokszor
kerültünk konfliktusba S. W.-vel. Igazi utazás volt.
11 óra A legrosszabb mélypont, amit csak el lehet képzelni. Gina
[Carter, producer] és Jessica [Daniel, producer] közeledik felém, a
stáb mögöttem örömködik, lelkesednek, ők meg azt mondják:
„Meghúzzuk – egy óráig tartana csak a világítás beállítása.” Ha
tisztább fejjel gondolkodtam volna, azt felelem – azt kellett volna
felelnem: „Hazudtok, nem a világításról van szó, hanem a pénzről.”
Ezután morogva, kényszeredetten elballagtunk a búcsúbuliba. Olyan
érzés volt, mint egy félbeszakított közösülés.
JÚNIUS 1.
Vancouver/Tofino.
JÚNIUS 3.
Tofino.
Bálnales. Egyszer sikerült megpillantanom egy szürke bálna
hátát, és láttam, ahogy többször is kifújja a vizet.
Délután vissza a szállodába, ahol Rima madárlesen van. Nézem,
ahogy új szupersztár születik Rafael Nadal személyében, akit
Spanyolországban csak Rafának hívnak. Még a neve is jó mindenre.
8-kor – Shelter [étterem].
Nagyon jó a konyha, finom a vastag tarjaszelet krumplipürén,
mellé spárga és portói mártás kombinációja.
 A naplómban túl sok helyet foglalnak el az ételekről szóló
bejegyzések, és szinte semmi sincs a testedzésről…, és a derékbőség
bizony nem marad állandó…
JÚNIUS 4.
Tofino → Sooke Harbour
JÚNIUS 5.
Sooke → Viktória → Seattle → Olympia.
2:15 Seattle – Cindy és Craig elénk jön. És kezdetét veszi egy
nagyon furcsa utazás olyan jelzőtáblák mellett és utcákon át,
amelyeket jól ismerek, bár még soha nem jártam ott.
JÚNIUS 6.
OLYMPIA.
9:15 Csatangolunk a fából készült tengerparti sétányon, Craig
közeledik felénk. Kávé a víz melletti piacon.
„Hé, maga az a színész fickó?”
Hát, ez aztán a megjelölés.
„Mi? Bocs, nem akartam megsérteni.”
JÚNIUS 7.
Seattle → Laguna.
JÚNIUS 25.
Laguna → Los Angeles.
JÚNIUS 29.
Los Angeles → London.
5:30 Virgin Airlines → London.
Robbie Williams is ott van a gépen, feltehetően ingyen (miért
akarná máskülönben a zűrzavart és a buszpályaudvarhoz illő
hangulatot átélni?). Nyilván a Live 8-koncertre igyekszik.
JÚLIUS 7.
Ezen a napon robbantak a bombák Londonban. A csúcsról a
mélységbe – a tegnapi eufóriából{368} a totál döbbenetbe. Egy busz és
– három? négy? – metróállomás. Több százan megsérültek, jelenleg
37 halott van.
Bushnak van képe „ártatlan emberek meggyilkolásáról” beszélni,
Blair úgy érzi, elő kell vennie a „meg vagyok hatva” hangját. Igazi
tragédia, ahova nézek, de persze megfűszerezve egy jó adag
képmutatással, mint mindig.
A Newsnightban Paxman a régi, unott témákat erőlteti, az összes
ember közül, amennyire én látom, Tony Benntől látunk értelmes
megnyilvánulást.
Egész nap otthon voltunk. Aggódó telefonhívásokra
válaszoltunk, tévét néztünk. És csak bámultunk magunk elé.
JÚLIUS 20.
London → Róma → Campagnatico.
4:30 Paloma és Claudio, Lia és a többiek is ott vannak, és
némiképp csodálkoznak azon, hogy a ház egyáltalán lakható.
Paloma arcán egy fehér festékpötty van. Nagyszerű munkát
végeztek Cosival. Van terasz. Vannak fürdőszobák. Spájz. Egy
felszabadított ház.
JÚLIUS 25.
A többiek elindulnak a strandra. Én maradtam, hogy
összegyűjtsem a munkákat Claudio számára. Még szerencse. Lia
távozóban megjegyzi, hogy nincs áram. Hívom Palomát, hívom
Claudiót, hívom Raimondót – aki eljön, és azt mondja, az ő
munkájához nincs köze. Van telefonkönyv, kiderül, hogy az ENEL-
hez{369} tartozunk – megtalálom az ENEL számát, felhívom őket, 40
perc múlva megérkeznek, elfordítanak egy kapcsolót odakint, és
elmennek. Én továbbra sem értem. OLASZUL TANULOK.
AUGUSZTUS 7.
11-kor Vic bácsi. Aki szemmel láthatóan jól van, de amikor
meglát, azt mondja: „Alan! Istenem, te egyre magasabb vagy…”
AUGUSZTUS 15.
Utazás, amire senki sem jön szívesen. Toronto, Luke Greenblatt
temetése. Indulás előtt üzenet jön Kate-től [Luke édesanyja],
amelyben arra kér, hogy beszéljek majd. A repülőút egy részét
írással töltöttem. Amitől néhány könnycsepp is kicsordult.
AUGUSZTUS 20.
→ Barcelona → A parfüm: Egy gyilkos története.
5 körül Ritz (de viták után most már Palace) hotel.
 Toporzékolhatnékom támad. De a kiabálásnak mindenképp itt
lenne az ideje: „Halló?” Ugyanis senki sincs a recepción, és a
concierge nem mozdult. Amikor egy DVD-t kértem, az volt a válasz:
„Ma nem.” Borzasztó. Magányos kis minibár, korlátozott
szobaszerviz, műszálas párnák.
AUGUSZTUS 21.
Új párnák, további fogasok, DVD-lejátszó érkezik.
AUGUSZTUS 22.
Délután 4 – lovaglóóra.
AUGUSZTUS 23.
A parfüm: Egy gyilkos története – első nap.
AUGUSZTUS 24.
Késő délután jönnek értem. Próbálunk Ben Whishaw-val, és végül
felvesszük a hálószoba-jeleneteket vele és Rachellel [Hurd-Wood].
Tom [Tykwer, a rendező] rendkívül energikus – figyel a részletekre,
lelkes, támogató és halleluja – két [képességes rendező] egymás
után, aki – sebezhető.
Hajnali 5:20-kor érek vissza a szállodába.
AUGUSZTUS 25.
12:30-ig alszom.
4:30-kor jönnek értem.
Tambo, a Nagy Fekete Ló. A lábam túl rövid ahhoz, hogy
bicskamozdulattal felpattanhassak a nyeregbe.
Hajnali 2-kor érek haza.
AUGUSZTUS 26.
Este 7 – Együtt megyünk a forgatásra Rimával és Arlene-nel, akik
hősiesen kitartanak. Hajnali 1 körül vacsorázunk. Én kevésbé
vagyok hősies, tekintve, hogy nagyon fáj a lábam a cipőmben.
Reggel 7-kor érünk vissza a hotelba → sült szalonna és tojás… Az
agyam egyik fele azt mondja: „Maradj fenn – most már felébredtél”,
az értelmesebb fele pedig azt: „Nem, még nem.” Úgyhogy
visszazuhanok az ágyba, és délután 2-ig alszom.
AUGUSZTUS 29.
Délután 3-kor sajtótájékoztató.
„Rachel, milyen érzés ilyen gyönyörűnek lenni?”
 „Alan, milyen illatai vannak Barcelonának?”
SZEPTEMBER 5.
Kezdődik az a hét, amikor a város főterén forgatunk. Amikor
odaérek, végignézem, ahogy 750 ember meztelenre vetkőzik.
8:45 Casa Calvet.
A Calvet-házat Gaudí építette. Az étterem az irodái helyén van.
Nagyon szép – fehér csempe, lakkozott padló, fabokszok, ólomüveg.
Borzalmas étel. Ben (aki az egyszerű ízeket kedveli) egy
megnevezhetetlen kupac tésztát kap tintahaltintában.
SZEPTEMBER 10.
Délután Kevin Spacey hív az öltözőjéből, épp a II. Richárd
technikai próbáját tartják. Arról beszél, mennyire szeretett Trevor
Nunn-nal dolgozni, én meg arról mesélek, hogy átsétáltam egy 750
fős meztelen tömegen, akik éppen közösültek, és kedvem lett volna
előkapni egy fényképezőgépet a jelmezem zsebéből. „Barátkozz
össze a standfotóssal!” – jegyzi meg bölcsen.
Azt szeretnék, hogy játsszak Arthur Miller Resurrection Blues
(Feltámadt blues) című darabjában. Altman rendezné februárban.
Hmmm.
SZEPTEMBER 26.
Navata (Figueres).
10:40-kor jönnek értem, és majdnem a francia határig megyünk.
Gyönyörű a táj…, főleg hegyvidéki lovagláshoz.
Az én lovam persze megijed a háromcentis víztől (legutóbb egy
rács volt a bűnös), úgyhogy minden csúszik, amíg meg nem szokja a
helyzetet.
SZEPTEMBER 30.
Figueres (Navata).
Délután 3 – kocsival a barcelonai repülőtérre.
6:30 → London.
OKTÓBER 3.
Délután 5-kor Ann McFerran jön interjúra – The Sunday Times.
Még mindig húsz évvel ezelőtti dolgokról akarnak beszélni. Vagy
HP, HP, HP.
Meg kéne lepődnöm…?
 OKTÓBER 9.
8-kor vacsora Sebastian Barrynek, Alisonnak, Chrisnek, Rubynak
és Conornak.
A Booker-díj előtt.
Sebastian egyszerre bölcs és kisfiús. „Tedd össze a tenyered,
mintha tapsolni készülnél” – hangzik a kollektív jótanács részünkről.
OKTÓBER 10.
Sebastian nem nyert (de John Banville igen).
OKTÓBER 13.
7:30-kor nyilvános próba. A „katasztrófa” lesújt Meganre az
öltözőjében. Nem sok, de azért van a darabban néhány rejtett
veszély, ha az ember túl sokáig ül a babérjain. A ma este jól példázta,
milyen keményen kell dolgoznia Megannek ebben a darabban. Egy-
két rész elviszi, de a többi tele van ötlettel és képekkel, amiket ki kell
dolgozni, és itt-ott alakítani kell.
OKTÓBER 14.
7-kor nyilvános főpróba a sajtó képviselőinek.
Megan rendkívül ihletett formában van. A színház történetének
egyik legnagyszerűbb előadása. Az egész színház tökéletesen benne
van az eseményekben, Megannek köszönhetően. Hátul álltam,
időnként a közönség feszült arcára néztem. Hat feljegyzést írtam
összesen. Kiengedtem a levegőt.
OKTÓBER 16.
Figueres.
11:15 → Barcelona.
8-kor jönnek értem.
Kínzókamra egy 17. századi kastélyban, ahol egyszerre 30 000
katona is lakhatott. Most egy nagy vizeshordó van benne, amibe
Bent mártogatjuk bele fejjel lefelé. Kiderül, hogy a jelenetben van egy
hang is, amely minden mártogatás előtt elszámol háromig. 1-2-3. Mit
javasolna Sztanyiszlavszkij? Valahogy túljutunk rajta, aztán taps és
búcsúzás Richistől [A. R. karaktere]. Virágok. Lehet, hogy paranoiás
vagyok, de úgy érzékeltem, hogy a virágokat nem túl lelkesen adták
át…
OKTÓBER 17.
 Figueres.
Hajnali 4-kor kerülök ágyba.
8-kor hallom, hogy visszaértek a kocsik a forgatásról.
8:30-kor [este] Búcsúbuli a Spa étteremben, amiről egyébként
kiderült, hogy nagyon jó helyszín. Kikövetelték, hogy mondjak
valamiféle beszédet… Aztán Ben megragadja a mikrofont, és
egyébként helyesen közli: „Senki se figyel, úgyhogy igyunk!”
OKTÓBER 25.
Este 6 – Chelsea College előadóterme.
Interjú/beszélgetés Andrew Marr-ral. Aki zseniálisan hallgat,
erősen figyel, és továbblendíti a dolgot, mielőtt túl mélyen
beleásnám magam egy témába. Az a különös érzésem támad – szinte
kellemesnek mondanám –, hogy egyszerre őszinte és diszkrét.
OKTÓBER 28.
Los Angeles.
1:55 → Los Angeles.
Judy H. és Bianca Jagger is ott van a gépen. Mindketten látták a
darabot tegnap este.
OKTÓBER 29.
7:15 Marcia eljön értem, és megyünk a Kirk Douglas Színházba a
hontalanok javára rendezett jótékonysági eseményre. Alfre
[Woodard], Don Cheadle, Eva Mendes, Morgan Freeman, Marisa
Tomei, Tim Robbins. A zongoránál néhány méterre tőlem Tom
Waits. Már miatta megérte megvenni a jegyet. Nagyon jól
összerakott műsor, és T. W. három dalt is énekelt. A „Waltzing
Matilda” alatt úgy éreztem, mintha lebegnék.
9:30 Három csodás szó – TALÁLKOZTAM TOM WAITS-SZEL.
Akiről kiderül, hogy stílusos, kedves (amit azokból a panaszos
zongoraakkordokból egyébként abszolút sejteni lehet).
OKTÓBER 31.
7:10-kor jönnek értem. Váltság-Nobel-díj. Első nap.
NOVEMBER 3.
Los Angeles.
A Park Plaza hotelba.
„Helló, Lindy,{370} Alan vagyok.”
 Aztán rögtön a szexjelenet az íróasztalon.
Este 7-kor együtt ebédelek/vacsorázom Maryvel [Steenburgen] és
Ted Dansonnal, általános és Amerika-specifikus témákról
beszélgetünk… Mary valódi elismeréssel és szeretettel beszél Bill
Clintonról, és azt mondja, nincs benne semmiféle hiúság, de
szenvedélyes problémamegoldó. Tedet azonnal felismeri mindenki –
egy tanulmány.
NOVEMBER 4.
Három nő leveszi a ruháját, és in flagrante pózokat csinálunk.
„Helló! Nem baj, ha beakasztom a hüvelykujjam a tangádba?”
NOVEMBER 7.
Fax érkezik David Johnsontól [producer], messzemenőkig
támogatja My Name Is Rachel Corrie-t, és idéz Maureen Lipman
cikkéből, ami a The Guardianben jelent meg.
NOVEMBER 8.
A forgatásra menet fogalmazni kezdek egy levelet a kocsiban
Maureen Lipmannek. Nem hiszem, hogy átlaglevél lesz belőle.
NOVEMBER 28.
12:45 Evening Standard színházi díj – ebéd.
Beszéltem Maureen Lipmannel a Rachel Corrie-val kapcsolatos
megjegyzéseiről, amelyeket a The Guardianben tett – most már az az
érzésem, hogy összekeverte a [Royal] Court Színházat a Hackney
Empire-rel.
Brian Friellel mutogatunk egymásnak. ÍRJ–MAJD–NEKEM./
ÍROK–MAJD–NEKED./AKKOR LEGYEN AZ.
NOVEMBER 30.
Theatregoer.com jelölései. Jelölnek minket a legjobb monodráma,
a legjobb dráma és a legjobb rendező kategóriában.
Délután Elyse Dodgson hív, és elmondja, hogy a Rachel Corrie-
darabot jelölték a South Bank Show-díjra – a Mary Stuarttal (Stuart
Mária) és The Philanthropisttal (A filantróp) együtt.
A Standard egyre durvább. Vagy talán cenzúrázzák.
DECEMBER 1.
8:30 Harley Street 149. Justin Vale professzor.
 Végül a június óta összegyűlt orvosi vizsgálatok után megvan a
diagnózis. Prosztataráknak hívják. Justin Vale egyértelmű, és
bizakodó. Az agy, az akarat, minden lezár, mint a befőttesüvegek
fémcsatja. Azt mondja, nem fogok hallani egy szót sem, én feszülten
figyelek, hogy minden szót halljak.
Leülök a recepcióssal, időpontokat egyeztetünk, és biztosítási
ügyeket intézünk. Mintha ködfelhőben lennék.
Attól félek, elnyel a szédülés és a sötétség. Lehet, hogy túl
messzire megy ez a napló.
DECEMBER 2.
Beszélek Jeremy L.-lel, aki hasonló cipőben járt. Csodálatosan
nyugodt és érzékeny.
Az üzenetrögzítőn Jeremy hangja – akarom, hogy átjöjjön?
Jóbarát.
DECEMBER 7.
Egész nap élvezettel téblábolok otthon, fürdőköntösben. Ez az
egész egy nagy végszó – nem kell ennyit rohangálni. De többet kell
futni – már ami a testedzést illeti.
DECEMBER 8.
Délután 3 óra Harley Street 149. MR.
DECEMBER 9.
Kath Viner hív, hogy elmesélje Maureen Lipman „mea culpa”-
bejegyzését a mai The Guardianben. Örülök neki.
DECEMBER 15.
6 óra – végre hírt kapok Justin Vale titkárnőjétől, nincs áttét.
DECEMBER 20.
Este 8 – Sting és Trudie orosz birodalmi partija a régi/új
házukban a Queen Anne’s Gate-en. Odakint lovas hintók (később
körbejártuk a háztömböt)… A kertet hó borította, később pedig
hóvihar volt a St. James Parkban… kaviársarok…
DECEMBER 22.
Lister kórház. Grosvenor-szobák.
Átbeszéljük a lehetőségeket. Egyiktől sem lettem okosabb.
Minden konzulens a saját szakterületének fontosságát hangsúlyozza.
6–9 között Helena és Iain.
 Alastair Campbell élvezi a szabadságot és az életet. Előadtam
neki a kis szövegemet arról, hogyan nem találkoztam még kíváncsi
politikussal – olyannal, aki kérdéseket tesz fel ahelyett, hogy
beszédeket adna elő –, persze, visszatekintve vannak kivételek,
például Neil Kinnock és mostanság Robin Cook jut eszembe.
DECEMBER 23.
…a fűtés megint eltűnt.
DECEMBER 28.
9:30 kocsi → Heathrow → New York.
DECEMBER 30.
Délelőtt 11-kor München [című film].
Olyan, mintha Spielberg már a következő filmjén gondolkodna,
miközben azt forgatja, amit épp nézünk…, így a végeredmény elég
száraz. És a tekintélyes mennyiségű erőfeszítés miatt, amellyel
megpróbál nem ítélkezni, lelketlen lesz a produkció.
 2006
NASHVILLE – HARRY POTTER 5. – BERLIN – HÓSÜTI –
ULLAPOOL – MY NAME IS RACHEL CORRIE – VANESSA
REDGRAVE – LYNN BARBER – LUCIAN FREUD – HARRY
POTTER – RUBY WAX – CAMPAGNATICO – RICHARD
WILSON – NEW YORK – EDINBURGH – HÓSÜTI –
MÜNCHEN – NEW YORK – A PARFÜM: EGY GYILKOS
TÖRTÉNETE – ANDREW MARR – KARÁCSONY
NATASHA RICHARDSONNAL ÉS LIAM NEESONNAL
(MEG MIA FARROW-VAL, BETTE MIDLERREL, MERYL
STREEPPEL, STANLEY TUCCIVAL…)

JANUÁR 4.
Délután 2 → Nashville.
3:30-kor jönnek értem, és elvisznek a Vanderbilt Egyetem
kórházába, ahol az operáció előtt megbeszélés van dr. Jay
Smithszel{371} – nyugodt, összeszedett, érzékeny ember.
JANUÁR 5.
Hajnali 5-kor felébredek.
5:45-kor megyek a kórházba.
6-kor operáció előtti tennivalók.
Olyan, mint egy forgatás. Semmi sem tűnik igazinak.
Semmire sem emlékszem, de sok fájdalomcsillapítót kaptam a
lábadozóban.
Figyelmes, gondoskodó emberek.
Bevisznek a szobámba. David, a legszuperebb ápoló már vár.
Rima is ott van (olvas).
Délután beugrik dr. Smith.
Rima este 9-kor visszamegy a szállodába, de előtte még
mérhetetlen tiszteletlenül megnézzük a Dancing with the Stars
aktuális epizódját.
A nap újdonságai: különböző fájdalomcsillapító testhelyzetek
vagy gyógyszerek, plusz csövek – szemmel láthatóan mindenhol.
JANUÁR 6.
 Az éjszaka nagy részét ébren töltöm.
6:30-kor orvosi vizit. Kezdem érezni a változások hatását.
11-kor érkezik Rima – ebéd, egy kis séta.
Délután Roxy [ápoló] elkíséri Rimát a Targetbe, hogy ételt,
melegítőt stb. vegyen.
JANUÁR 7.
Egész éjjel fáztam. Feszül a hasam.
Csodálatos, mire képes egy séta, és némi türelem a vécén.
Dr. Smith is erre jár, és értelmes, lényegre törő kérdéseket tesz fel
a munkámmal kapcsolatban…, aztán azt mondja, még egy napot
maradjak.
JANUÁR 8.
Reggel 5 – a türelem rózsát terem. Annyi levegő van bennem, ami
elég lenne egy rézfúvós zenekarnak is.
7-kor jönnek az orvosok, majd miután elintézik a katétert és az
infúziót, végül izgatottan a lényegre térnek – „Hogy csinálta azt az
esést a Drágán add az életed! végén?”
Megkapom a zárójelentést → Hermitage hotel egy hétig Nashville
belvárosában. Dr. Smith, az idegenvezetőnk, azt mondja, Graceland
200 mérföldre van (vagyis túl messze), javasolja a Jack Daniel’s
whiskey-üzem meglátogatását. Habár alkoholt nem ihatok, szóval, a
kóstolás szóba se jöhet.
A szálloda tökéletesen alkalmas hely a lábadozásra. Késő délután
sétálgatunk a csendes nashville-i utcákon. Nagyon olyan, mint az
Alphaville-ben. Fura fickó cowboykalapban.
A „Katéter Egyetemnek” új végzőse van.
JANUÁR 13.
Gina faxol – a Hósüti a nyitófilm a Berlini Filmfesztiválon. Aztán
még egy üzenet érkezik – a Theatergoer/whatson.com díjai közül a
My Name Is Rachel Corrie megnyerte a legjobb drámának, a legjobb
rendezőnek és a legjobb monodrámának járó elismerést is. Szóval,
idén január 13. nem balszerencsés.
Szürke, esős nap, úgyhogy egy kávé és egy szendvics után
visszasomfordálunk a szállodába.
Olyan, mintha rejtőzködnénk. Ami, tulajdonképpen, igaz is.
 JANUÁR 16.
7:45 → Vanderbilt.
Dr. Smith kihúzza a maradék csöveket, és letépi a ragtapaszokat.
Mindezt a már védjegyévé vált csendes méltósággal és
bölcsességgel.
JANUÁR 17.
Beszámolok Mr. Smithnek a nagy hírről: ma éjszaka száraz
voltam. Ha felállok és mozgok, az problémás. Ennek ellenére
elégedettnek tűnt, ami azt jelenti, hogy egy csomó csomagot
kidobhatok.
Rima elvégzi a maradék kiszemetelést, ártatlanul lődörög a
nyilvános kukák körül.
3:25 → Nashville-ből a LaGuardiára, majd → Mercer hotel.
JANUÁR 22.
London.
Otthon, egy csomó levél társaságában.
JANUÁR 24.
11:30 David Coppard.
Azt a pikáns infót tudom meg, hogy az átváltási ráta miatt a HP 4.
kevesebbet fizet, mint a HP 3.
JANUÁR 30.
Végül igent mondok a HP 5.-re. Semleges érzések vannak
bennem. A nyerő érv végül az, amely így szól: „Végig kell csinálnod.
Ez a te történeted.” Hozzáteszem a filmenként 7 hetet előíró
záradékhoz.
FEBRUÁR 8.
Beszéltem Andrew Warddal,{372} és véglegesítettük a terveket,
amelyek az ullapooli utazásról szóltak: a nagy születésnapi
elvonulás. Vadregényes táj, régi barátok, akik a mi lakásunkban
jegyezték el egymást, most egyéves a fiuk. Úgy tűnik, mintha ez
lenne a jó karmám. És sok vonatozás. Könyvek és nézelődés.
Plusz – Francine LeFrak telefonál, aki tervezgeti, hogy a My Name
Is Rachel Corrie New Yorkba megy. Ahogy mondtam – megtörténik,
és nem tudom (akarom) megakadályozni. Az Egyesült Államok
harcol a szólásszabadságért, de a cenzúra is fontos, szemmel
láthatóan.
FEBRUÁR 9.
Reggel 7-kor jön a kocsi – majd 8:55-kor → Berlin. Regent hotel (a
volt 4 Seasons) a Bentley-vel (egypár motorháztetőre hajolós képért
cserébe a miénk a berlini tartózkodásunk alatt).
9-kor a Hósüti megnyitja az eseményt. A Berlini Filmfesztivált. És
nagyon jól néz ki a vásznon. Ez a kis csoda kinőtte magát.
Hallgatják, nevetnek, majd hangosan és sokáig tapsolnak. Olyan,
mintha egy félkarú banditára gyöngysort aggatnának.
FEBRUÁR 17.
Felhívom a Royal Courtnál Diane Borgert [vezérigazgató]. David
Johnson hírei szerint Michael Moore adott nekünk 10 000 dollárt, és
a NYTW{373} „egy évvel elhalasztaná” a darab amerikai bemutatóját.
Ez valójában annyit jelent: „Kezdünk beijedni, egy PR-cég sem fog
szóba állni velünk, és nincs annyi vér a pucánkban, hogy egyszerűen
NEMET mondjunk.”
FEBRUÁR 18.
Égnek a telefonvonalak oda-vissza, és a hírt meg kell mondani
Megannak is. Diane összeszedett, Elyse a szokásos módon
szenvedélyes, Megan csodásan nyugodt. David Johnson arról beszél,
hogy előbb jöjjön a West End, utána Amerika, Alyse nyilvánosságra
akarja hozni az egész sztorit, Diane óvatos lépéseket szeretne,
Megan továbbra is erősnek mutatkozik. Ahogy Diane-nek is
mondtam, nem élünk New Yorkban, nem érzékeljük közvetlenül a
nyomást – de egy kis őszinteség senkinek sem ártott volna.
Nevetséges az elhalasztás melletti érvek között a Hamász-kormányt
emlegetni – ki tudná garantálni, milyen lesz a helyzet egy hónap, hat
hónap, egy év vagy tíz év múlva? A gyávaságot régi ruhákba kell
öltöztetni, hogy ne látszódjon. Vagy csak a fasizmusról van szó? Az
biztos, hogy a cenzúra visszatért.
FEBRUÁR 19.
Este 8 – Euston pályaudvar. A Caledonian Sleeperrel megyünk
Invernessbe. Vacsora. Egy pirula, ami körülbelül 2 órán át hat. Az
éjszakát zötyögés és fülsiketítő ébresztők tagolják.
 FEBRUÁR 20.
9:30 – Inverness, fél óra késés. Egy kedves hölgy vár, kocsival
vágunk neki a másfél órás útnak Ullapoolba és a Ceilidh Place nevű
hotelba.
12:30-kor ebéd a szállodában Andrew-val, Kerstinnel és
Carlinnal. Tényleg kedvelem ezt a gyereket.
Autóval megyünk a pihenőhelyre, amely a világítótoronyhoz
vezető vontatóút túlsó végén van, azon a helyen, ahol A. és K.
építkezni szeretne. Szélfútta, csodálatos táj, a stornawayi komp
naponta kétszer jár erre.
Este 6-kor Andrew értünk jön. A házukba megyünk, ahol tengeri
moszatot, haggist, zabot, fehérrépát és krumplit eszünk. Csodálatos
skót ételek. Kerstinnek igaza van a gabonakérdésben. Ne őröld meg,
csak ha már kell. A gyomor nem panaszkodik, ami kellemes
változás.
FEBRUÁR 21.
Születésnap a kelta vadonban.
Andrew elvitt minket a festékboltjába, Martyn Bennettet játszott,
hazavitt minket, elfújtunk pár gyertyát, aztán kirándultunk az
Achiltibuie-ba és a közeli tengerpartra, ahol sétálgattunk és
piknikeztünk.
Este 7 körül vacsora a szállodában… Később csatlakozik hozzánk
Jean Urquhart,{374} a Skót Nemzeti Párt egyik tisztségviselője, és
beszélgetésbe kezdünk. Amikor ágyba kerülök, úgy érzem, a napnak
volt egy előrevivő lendülete – nem csak az érzelgős, hátrafelé
pillantgató kábultság.
FEBRUÁR 27.
Beszélgetés Kath Vinerrrel a The Guardiannél. A Royal Court
semleges akar maradni.
Rachel Corrie senkitől sem függött, csak saját magától. Ez a
cenzúra félelemből fakad. Akár együtt érez vele valaki, akár nem, a
hangja olyan, mint egy ködkürt, és meg kell hallanunk.
FEBRUÁR 28.
És mindenfélék megjelennek az újságokban. „Rickman
kritizálja…” stb. stb. Alapvetően korrekt módon tálalják a helyzetet.
Tim Robbins felhív. Vigyem a darabot Los Angelesbe.
Délután megnézem Kath Viner szövegét a The Guardian holnapi
kommentárjához. Többen is kérnek interjút vagy azt, hogy jelenjek
meg Dimbleby műsorában a hétvégén. Mindenre nemet mondok.
Csináljuk csak meg a darabot, hagyjuk, hogy Rachel Corrie kiálljon
magáért.
MÁRCIUS 2.
Csaknem egész nap telefonálok. Diane-nek a Courtnál, Cindynek
és Craig Corrie-nak, David Johnsonnal…, a PR-os Janine „végzi a
munkáját”, és megpróbál rábeszélni, hogy beszéljek azokkal a
kedves újságírókkal. DE NEM RÓLAM VAN SZÓ, bégetek. DE EL
KELL HOGY ADJUK, bégetnek vissza.
MÁRCIUS 4.
8-kor Lindsay és Hilton.
Odafelé hív Diane. Beszélt Oskar Eustisszel [NYC Public Theater],
aki szenvedélyesen elkötelezett amellett, hogy a darab eljusson New
Yorkba. Ha másért nem, azért, hogy bebizonyosodjon: kisebb
csoportok nem akadályozhatják meg egy előadás bemutatását.
MÁRCIUS 6.
Faxolgatunk a Courttal egymásnak, válaszolunk a NYTW
honlapján. Most azt akarják, hogy a The New York Times is
foglalkozzon vele.
MÁRCIUS 7.
Újabb New York Times-cikk, még mindig engem és a „filmes
kötelezettségeimet” hibáztatja.
MÁRCIUS 8.
David Johnson küld egy faxot, amelyben ékesszólóan kegyelmet
kér Jimnek{375} (NYTW), aki elveszítheti az állását. Ez mindenkit
elkeserítene, és ahogy David mondja – tipikus neokonzervatív lépés
nyugtalanságot kelteni, majd hátralépni, és figyelni a liberálisokat,
ahogy darabokra szaggatják egymást.
Diane… csak azt akarja, hogy Jim ne beszéljen a sajtóval. Én úgy
gondolom, a Court úgysem dolgozna együtt velük. Micsoda
szomorú kalamajka… De ami még ennél is rosszabb lenne, ha New
York polgármestere vagy a főrabbi is beleavatkozna.
 MÁRCIUS 17.
Beszéltem telefonon Urival [Andres]. Sajnálja, hogy a Rachel
Corrie-darab újra téma. Anna [Massey, a felesége] később azt
mondja: „Nyolcvanéves”, és ezt olyan szeretettel és büszkeséggel ejti
ki a száján, hogy elegendő magyarázat, és nincs is szükség további
vitára. Ráadásul Uri orosz zsidó, úgyhogy nem is csodálkozom.
Számára a múlt a jelen.
MÁRCIUS 19.
Olvasom Lynn Barber Vanessa Redgrave-vel készített interjúját.
Mindig ugyanaz a kettősség – épp annyira szól az újságíróról, mint
az interjúalanyról, kivéve, hogy az újságíró vicces, egyenes, éles
szemű, és a végén csak feláll, és elmondja, amit akar a következő
alany előtt. Ugyanakkor le vagyok nyűgözve attól, hogy egyáltalán
nem süketel. De Vanessát nem kéne ennek kitenni. Az ő háta mögött
nagyszerű dolgok sorakoznak. Mi Ms. Barber öröksége?
MÁRCIUS 24.
Hallom magam: beleegyezem, hogy bemegyek a jövő heti 10 órás
BBC 1 hírekbe…, egy nappal azután, hogy nemet mondtam a
hírességek díjugrató show-jára.
MÁRCIUS 26.
Sokkal kevésbé érzem magam magabiztosnak a BBC Newszal
kapcsolatban. Bárkivel éreznek is együtt, negatív nézőpontból
fognak közelíteni, és nekem kell védekeznem egy olyan témában,
amelyet nem kell védeni. És ott van még az internetes szerkesztés
veszélye is.
MÁRCIUS 28.
8 óra – My Name Is Rachel Corrie, első nyilvános próba.
Megan azt mondja, rettegett – az ember sosem tudhatja. A
közönség állva tapsolt a végén.
ÁPRILIS 1.
Ruby taxit hív, hogy találkozzunk Sandra Kamennel, Annie
Lennox-szal és Barbarával a Wolseley-ben. Megnézték az előadást.
És imádták… Szemben Neil Tennant, mögöttünk Lucian Freud. Az
embernek az jár a fejében: „Türelmes modell lennék – ígérem.

Á
VÁLASSZ ENGEM!” Annie csodálatos lélek, erős benne a hajlam
mindenre úgy gondolni, hogy lesz ez még rosszabb is…
ÁPRILIS 6.
Délután megnéztem a Parfümöt. Tom gyönyörű filmet csinált. Az
ember nem ítélkezik Grenouille-lel kapcsolatban (Ben – csodálatos).
Az illat felismerésében a szépség vajon probléma? És kinek a kezében
van a gyeplő?
ÁPRILIS 12.
6:45-kor jönnek értem – HP.
Rájövök, hogy amint felveszem azt a gyűrűt és a jelmezt – valami
történik. Idegenül hat, ha beszélgetek, mosolygok, nyitott vagyok. A
karakter leszűkít, gúzsba köt. Ezek nem jó tulajdonságok egy
forgatáson. Még soha nem voltam ennél kevésbé kommunikatív egy
stábbal. Szerencsére Daniel [Radcliffe] könnyedén és bájosan betölti
ezt a szerepet. És persze a fiatalság erejével.
Pár pillanat otthon – ennyinek tűnik csupán –, mielőtt újra fel kell
kelni.
ÁPRILIS 21.
Reggel 7-kor jönnek értem.
Újra a nagyteremben.
Maggie-vel és Michaellel. Perceken belül hisztérikus nevetés
hangzik fel – a bűnös Imelda Staunton, aki elképesztő történeteket
mesél arról, amikor Steven Seagallal forgatott, és hogy az Oscar-díj-
átadó reggelén összefutott Bonnie Zimmermannal{376} a liftben.
„Szerepelned kell a Diane Arbusról szóló filmemben. Azt a karaktert
játszanád, akinek nincs se keze, se lába.”
ÁPRILIS 24.
Este 11 – Rubyval a Wolseley-ban. Végül sikerült eltántorítanom
valami olcsó sohói csehótól. Ő persze úgy gondolja, hogy a W.
„puccos cucc”. Aztán visszavonja, [és] bevallja, hogy részt vesz a
hírességek díjugrató show-ján. Valami nem változik.
ÁPRILIS 30.
10:25 → New York.
MÁJUS 4
9:30 Hósüti.
 Egy kicsit homályos a kivetítés, de a film szépen mutat, a
közönség csendes vagy felhördül, amikor kell. A vetítés utáni
kérdezz-felelek nyugodt és könnyű – magabiztosságot ad, hogy
valami jó dolgot csináltam.
MÁJUS 5.
…ma beszéltem Rimával. Vesztett a választásokon.{377} De ez
inkább a többiek vesztesége, számára inkább megszabadulás.
MÁJUS 14.
4 órakor – My Name Is Rachel Corrie.
Cindy és Craig is eljött.
Húszperces késéssel kezdődik az előadás. Elektromos hiba,
elsötétülés.
Megan vegytiszta erőket mozgósít – ami talán kapcsolatban van
azzal, hogy Corrie-ék ott ülnek egymás mellett az erkélyen.
Gyönyörű munka.
A The Observer ma arról írt, hogy dicsőséges előadás-sorozat ez –
David{378} nem pont ezeket a szavakat használta a fogadáson…
MÁJUS 21.
Délután 4 – az utolsó londoni előadás. Telt ház. Megan túl
gyorsan kezdett, aztán felvette a saját tempóját, és a vége felé az is
kiderült, miért. A színpad mögött megtudom, hogy az a nő, aki a
vastapsnál kiabált, az egész második felvonás alatt abcúgolt, és
Megan érthető módon ideges volt ettől. Ez már a New York-i jövő
előszele?
MÁJUS 30.
Campagnatico.
Ma volt az a nap, amikor a kertben foglalatoskodtam.
Kiszabadítottam a fügefát a kivi szorításából, és ha már ott voltam,
segítettem a loncnak érvényesülni, és felhívtam a lilaakác figyelmét
arra, ki a főnök…
JÚNIUS 7.
Campagnatico.
Robert Lepage március 22-én levelet küldött az ICM-nek,
mondván, a francia terjesztők nagyobb nevet akarnak a Dragons’
Trilogyban (Sárkány-trilógia). Ez az a pillanat. Én Tom Cruise-ra
gondoltam, de Jay Leno műsorában nagyon kínos volt. Fent, lent,
kint, bent – ki is rigolyás?
JÚNIUS 8.
Campagnatico.
Barkácsolós kedvemben vagyok: lesmirgliztem és lealapoztam
(valami „védőréteggel…?”) a kerti asztalt és a padokat.
A második réteg után már egész jól néznek ki.
JÚNIUS 13.
A Marylebone High Streeten sietősen intézem a
születésnapi/esküvői ajándékokat.
JÚLIUS 9.
12-kor Richard Wilson születésnapi partija… Ian McKellen bátran
és jól beszélt, minden wilsonos dolgot kipipált, aztán Jennie
Stollerrel{379} átadtuk Richardnak az emlékkönyvét.
7-kor a Wolseley-ben találkozom Zoëval [Wanamaker] és Gawn-
nal,{380} aztán a beszélgetés/sztorizás/pletykálkodás/jókedv kellős
közepén megjelent Penny Wilton, szorosan mögötte Antonia F. és
Harold Pinter… Feljön majd a téma? És igen, ráadásul Haroldtól (aki
kisimultnak és változatlanul tiszta gondolkodásúnak tűnik, ráadásul
udvarias és nagylelkű). Ismered a „Demokrácia” című versemet? –
kérdezi, miután szépeket mond a My Name Is Rachel Corrie-ról. Aztán
elmondja nekünk…
Richard és Harold; két zászlóvivő egy napon.
JÚLIUS 24.
New York.
2:35 British Airways → Newark.
A repülőgépen végre el tudom olvasni Tony Judt kiváló cikkét –
The Country 7at Wouldn’t Grow Up (Az ország, amely nem akar
felnőni). Arról ír, hogy Izrael „úgy viselkedik, mint egy kamasz”,
„azt csinálhat, amit akar, a cselekedeteinek nincs következménye, és
hogy halhatatlan”. És ezt még a libanoni borzalmak előtt írta.
AUGUSZTUS 3.
→ Edinburgh.
Hajnali 3 – ébren vagyok az időeltolódás miatt. Tom Courtenay
könyvét olvasom (Dear Tom), amitől újra ifjúkorom konyhájában,
első és hátsó szobájában és mosókonyhájában vagyok – ez vajon
megmagyarázza, hogy élvezem, de egy kicsit kényelmetlenül érzem
magam a mostani környezetemben?
11-kor indul a vonatom a King’s Crossról.
5:55 My Name Is Rachel Corrie. Első nyilvános próba. Josie{381}
hatékonyan és tisztán pipálgatja a teljesítenivalókat.
8-kor Shore bár a Leith negyedben – kb. mindenkivel. Tökéletes
választás.
Később átmegyünk a Prestonfield bárba. Az öröm hangjai
mindenhol körülöttem.
AUGUSZTUS 6.
David Johnson hívott, hogy elmondja, nagyszerű kritikát kaptunk
a Scotsmanben. Ez nyilvánvalóan segít neki.
AUGUSZTUS 9.
6:30 Rima elindul Olaszországba.
AUGUSZTUS 11.
Egyre kevesebb kedvem van ilyenkor Olaszországba menni. A
repülőtereken káosz uralkodik, de ettől függetlenül is sok a stressz, a
rohanás és semmi pihenés. Mindezek mellett nem kezdték el a
kertet…
AUGUSZTUS 12.
Whittington kórház [London].
5-kor Max [Stafford-Clark], az elméje élesebb, mint valaha,
mindenre emlékszik, a szeme felismerhetetlen, a bal oldala lebénult.
De mind cseverésztünk, mintha mi sem történt volna. Remélem, ez
volt a cél. Max élesen kérdezett Corin Redgrave-ről, aztán
beszéltünk Alan Ayckbourn sztrókjáról, de gyorsan továbbléptünk.
AUGUSZTUS 15.
11-kor vonat Edinburghba.
A sors kegyelméből Tom Courtenay könyvét olvastam (be is
fejeztem). Sok közös pontot találtam, bár ő és én két külön világ
vagyunk. És persze hasonlók is. Például: mindketten otthagytuk a
foglalkozásunkat a RADA miatt, azt mondtuk az anyánknak, hogy
ne beszéljen a sajtónak, a rokonok folyamatosan lármáznak, Nagyi,
Nagyapa, nagynénik, nagybácsik, Anya kórházban. Bűntudat. És
mindez az Edinburghba tartó vonaton, ahol a Hósüti vetítése lesz,
holnap pedig a My Name Is Rachel Corrie. De erre a munkára büszke
vagyok. A családom pedig formál engem.
7 órakor a Hósüti vetítése. J. K. Rowling, Neil [Murray, a férje],
Andrew [Ward], Alison [Campbell].
Vacsora a közeli Hamiltonban.
Kérdezz-felelek, aztán a Loft (Brian De Palmával), aztán a
Sheraton bár. Steve Coogan is ott van, végig nagyon kedvelhető és
zseniális. De a vörösbor miatt olyan helyre jutok, ahol sok mondat
lakik, de egyikben sincs ige. Hogy jutottam vissza a szobámba?
AUGUSZTUS 16.
Edinburgh.
Délután 1-kor – Oyster bár [Café Royal]. Mennyire hiányzott ez a
hely annyi éven át! Menedékhely. Roy Hattersley jön be,
mutogatunk és integetünk neki. „Tartod magad, vagy elmerültél a
kétségbeesésben?” „Rosszabb” – felelem. „Minden rendben lesz” –
mondja. Azt hiszem, nagyon brownista.
SZEPTEMBER 7.
München – A parfüm: Egy gyilkos története premierje.
Sajtó… „Mit jelent önnek A parfüm? / Mi a kedvenc illata /
parfümje? / Milyen parfümöt vesz egy nőnek?” stb. stb. stb. stb.
SZEPTEMBER 9.
5:30-kor ébredek.
6-kor taxival a kórházba.
Mint januárban.
Eközben szánalmas viselkedés a Munkáspárt részéről – teljesen
elszakadtak a valóságtól, csak az intézményeikben működnek,
egocentrikusak, keserűek, ostobák, torz gondolkodásúak. Charles
Clarke{382} – soha ne bízz olyan emberben, akinek kétnapos borostája
van, és akinek ennyire ki van párnázva az arca. Blair, természetesen,
elugrik Izraelbe, és úgy tesz, mintha egy kicsit államférfi lenne.
SZEPTEMBER 13.
Rima hazajön Olaszországból.
SZEPTEMBER 19.
Délután 3 óra – A királynő. Whiteley mozi.
É
 Élvezetes bepillantást nyújt, és Helen [Mirren] igazán csodálatos,
de a kutatás csak a bulvár szintjéig megy, nem módszeres, ahol
annak kellett volna lennie. Amikor a királyi család együtt van a St.
James-palotában, úgy tűnik, ezek az emberek kedvelik egymás
társaságát. És az tényleg nem ismert mindenki előtt, hogy őfelsége és
Fülöp külön hálószobában alszik? Gyanítom, hogy az
anyakirálynőnek még 90 éves kora után is nagyobb befolyása volt.
Összességében érdekes mozi, de gyorsan elmúlik a hatása – amiért
kár, mert sok komoly témát jár körül.
SZEPTEMBER 29.
Úgy tűnik, az utóbbi időben egy csomó dologgal hadilábon állok
– RADA, a Pinter-darab, Hósüti, A parfüm vetítése, lehetséges
összezördülések a My Name Is Rachel Corrie kapcsán stb. stb.
MINDEN problémás, vagy rövid úton az lesz. Mi a csudáért van ez
így? Még átvitt értelemben is érezni – Harvey W[einstein]
felháborítóan bánt Sigourney-val. Úgyhogy most meg akarom
büntetni. Nem mintha érzékelné…
11:15 kocsi → Heathrow. TOVÁBBLÉPEK.
OKTÓBER 4.
NEW YORK.
8-kor főpróba.{383}
Producerek, marketingesek, sajtó. Megan messze elmarad a
legjobbjától – fáradtság. Ez legyőzi, negatív és sebezhető tőle.
OKTÓBER 5.
Este 8 – első nyilvános főpróba.
És visszatér a formája. A közönség azonban aggasztóan öreg.
Állva tapsolás szóba se jöhet – túl sokáig tartana, mire felállnak.
OKTÓBER 12.
Váratlanul ér a hír – Rima telefonál, és azt mondja, hogy úton van
a városba a repülőtérről.
OKTÓBER 15.
Este 7 – premier.
Pont olyan jó, mint amire számítani lehetett New York nyomása
alatt. Öltöny, nyakkendő, pénz, befolyás, amerre néz az ember. Az
emberek sokáig álldogálnak az előtérben, és Corrie-ékkal
beszélgetnek.
Később. Balthazar. Ahol Diane Borger céloz arra, hogy a NY
Times-ban „vegyes” lesz a fogadtatás (milyen szörnyű szó). Na,
megint ugyanott vagyunk.{384}
OKTÓBER 16.
…egyetlen kicseszett újság hatalma rányomja bélyegét az egész
napra – a nyomás jól látható Megan arcán.
OKTÓBER 28.
Délután 3 – Bree{385} – első előadás.
Hat percet lecsíp az előadás hosszából, úgyhogy idegesen
mutogatok a helyemről, de a végén feláll a közönség, a fiatalsága és
szellemisége hihetetlenül nagy hatással van másokra.
Rima → Kennedy → London.
NOVEMBER 3.
11:05 Borat. Egy fantasztikusan jó vígjáték – az egész film és a
színészi teljesítmény is, amit az elejétől a végéig zsenialitás jellemez.
NOVEMBER 28.
New York → Toronto.
6:30-kor jönnek értem → Hósüti-premier – a multiplexben.
Roots – fogadás. Egy 58 éves autista nő azt mondja, hogy mindig
próbálja befogni a száját. „Időnként túlságosan vakmerő vagyok.”
DECEMBER 3.
Reggel 6 óra – éber vagyok az időeltolódás miatt, Antonia Quirke
könyvét olvasom: Madame Depardieu and the Beautiful Strangers
(Madame Depardieu és a gyönyörű idegenek). Vidám, gátlástalan
300 oldal. Időnként úgy érezni, mintha egy ötödikes írta volna, aki
elhajítja a hokiütőjét a szobájában, megfogja a tollakkal díszített
naplóját, leveti magát az ágyra és ír, ír, ír.
DECEMBER 5.
A parfüm: Egy gyilkos története premierje.
A film gyönyörű volt, 300 ember ült megbabonázva.
DECEMBER 6.
11:30 Autóval a Pinewood stúdióba.{386}
 Gipszmásolat készül a fejemről, bizarr, mintha élve eltemetnének
– nem tudok köhögni, nem látok, nem tudok beszélni. Az emberek
gipszbe áztatott csíkokat tesznek rám, ami egy idő után borzasztóan
forró lesz. Aztán éneklés. Szerintem Paulnak tetszik, ahogy
visszavágok a hihetetlenül bunkó zongoristának… Kezd kialakulni
egy megfakult csirkefogó képe. Egy kicsit hasonlít Les Pattersonra.
DECEMBER 11.
London klinika. Vérvétel.
Kifelé menet meglátom Andrew Marrt, éppen a mobilján beszél.
Szemmel láthatóan nem izgatja a tény, hogy mankója van, és a jobb
lábát begipszelték. Megvárom, amíg leteszi a telefont. „Biztos unod
már a kérdést, de mi történt?”„Ó, elszakadt az ínszalag, tudod, hol
van a Cavendish Street?” Nem tudtam, minden jót kívántam neki.
Természetesen, amint kiléptem az épületből, balra fordultam, és száz
méter után ott volt a Cavendish Street. Körülnéztem, már elindult
arrafelé.
DECEMBER 13.
50 éves a Royal Court Színház.
Rima később azt mondta, hogy az egész partinak volt egy kis
melankolikus hangulata – igaza lehetett, ráadásul ha a színház
önvizsgálatot tart, az sem igazán ad okot az örömre.
Visszavonultunk a Wolseley-be.
DECEMBER 15.
9:45-kor indulás Pinewoodba. Nagyon rosszkedvű próba (ami
engem illet). Túl korán van, nincs hangom, nem tudom kiénekelni a
magasabb hangokat, de kétségbeesetten ragaszkodom hozzá, hogy
minden rendben lesz…
DECEMBER 17.
9:35 → New York.
Délután 3-kor My Name Is Rachel Corrie. Bree utolsó előadása.
Most uralja a színpadot és a teret. Még mindig hajlamos a következő
mondatra ugrani, még mielőtt megélte volna az előzőt, de csinál
néhány csodálatosan üde dolgot. Mindannyiuk közül éppen ő ment
el Gázába egyedül.
 Este 7-kor Kerry{387} utolsó előadása. Meg kell hagyni, hogy
csodálatos tehetség, és még elég fiatal ahhoz, hogy túlfeszítse magát
– „Mindent beleadok minden egyes mondatba” – végig ez az ember
érzése. De lenyűgöző, és nem marad egyetlen elpocsékolt vagy
kiaknázatlanul maradó szótag sem.
DECEMBER 25.
MILLBROOK, New York állam.
Tash és Liam természetesen legendás vendéglátók… Amikor
kinyitjuk a hálószobaajtót, hogy csináljunk egy reggeli teát, két nagy
zokni vár ránk a kandallón.
DECEMBER 27.
MILLBROOK.
A NY Times lehúzza A parfümöt. A Daily Newsnak tetszett. Nem
csoda, hogy a Dreamworks olyan, mint egy szemérmes portás.
6-kor Tash és Liam partija. Indiai ételek és kitalálósdi Meryl
Streeppel, Bette Midlerrel (rengetegszer nyer…), Mia Farrow-val,
Stanley Tuccival és a feleségével, Katie-vel, Aidan Quinn-nel és
Elizabethtel [Bracco, a felesége], valamint Alan Cordunerrel. Meryl
azt a feladványt kapta, hogy Volver{388} – és a vulvát próbálta
elmutogatni. Ms. Farrow hosszasan, szakértő módon beszélt
Dárfúrról.
Olvasgattam egy igazán kitűnő önsegítő könyvet Neesonék
vécéjében – How To Be Happy, Dammit (Hogyan legyünk boldogok, a
fene vigye el). Volt benne egy csomó jó új évi dolog a félelmekről és
a sémákról. Tényleg folyton ez megy. A sikertől való félelem alakítja
ki a bukás körülményeit. Ennek véget kell vetni. Meg kell szereznem ezt
a könyvet.
 2007
RICHARD WILSON – SWEENEY TODD – RIMA 60.
SZÜLETÉSNAPJA – HAROLD PINTER – GORDON
BROWN – RUFUS WAINWRIGHT – TIMOTHY SPALL –
RICHARD ATTENBOROUGH – JOHNNY DEPP – RUBY
WAX – TONY BLAIR LEMONDÁSA – CAMPAGNATICO –
TBILISZI – AZ UTOLSÓ HARRY POTTER-KÖTET
MEGJELENÉSE – SONOMA, BORBAN AZ IGAZSÁG –
LEONARD COHEN – DANIEL RADCLIFFE – NEW YORK
– BARBARA ÉS KEN FOLLETT – FOKVÁROS

JANUÁR 1.
Hajnali 3:30 körül értünk haza Richard partijáról, amit a
Claridge’s királyi lakosztályában tartott… A mai is olyan, mint a
legtöbb semmire se jó újévi nap, átsétálunk a parkon a vidámpark
felé… A Selfridges-be megyünk (fagylaltgép, most az élvezeteknek
kell élni), majd taxival haza, mert esik az eső. A vidámpark kihívóan
villogtatja a lampionokat, de egy lélek sincs benne. Gyorsan – írni
egy forgatókönyvet, keresni támogatókat, elkezdeni a forgatást.
JANUÁR 3.
9:30 [este] Tricycle mozi. A parfüm vetítése után kérdezz-felelek.
Jól sikerült. A nézőknek tetszett, tele volt a terem, és a kérdések
zöme nemcsak érdekes, hanem érdeklődő is volt.
JANUÁR 4.
3:30 Claridge’s. Rima születésnapi partijának első megbeszélése.
Kijelöltük a február 3-át, és elkezdtük a szervezést.
JANUÁR 5.
10-kor Mark Meylan.
Énekóra. Az alkoholmentes elmúlt 5 nap azt jelenti, hogy nincs
dehidratáció, ami azt jelenti, hogy sokkal rugalmasabbak a
hangszálak…, és a tétel bizonyítva.
JANUÁR 8.
11:40-kor jönnek értem → Pinewood. Az üzenetben az állt, hogy
„felfrissítő” próba. Amikor besétálok a stúdióba, ott van egy egész
kórus. Christopher Lee, Peter Bowles, Anthony Head, Michael
Harbour,{389} Liza Sadovy és (hála istennek!) Tim Spall. Nem
beszélve Stephen Sondheimről.
És – ÉNEKLÉS!
JANUÁR 9.
11:30 Mark Meylan-énekóra.
12:30 → Pinewood.
És a legfontosabb, hogy eléneklem a Pretty Woment Sondheimnek.
Marknak köszönhetően a magas hangok is kijöttek valahogy, és az
időnkénti levegővétel sem tűnt rossz ötletnek. Sondheim beszél a
bíróról [A. R. karaktere], és sokkal jól öltözöttebb figurát ír le, mint
ahogy én gondolom…, én csak a morzsákat, a korpát és a piszkos
körmöket látom. Megszállottság.
JANUÁR 17.
Egy gyors óra eltelt azzal, hogy megcsináltam az ülésrendet
[Rima születésnapi partijára]. Természetesen nem lenne olyan nehéz,
ha az ember a mindenki oda ül, ahova akar elvet követné, de van 1-2
lehetséges ütközőpont, amit jobb elkerülni, ugyebár…
JANUÁR 21.
10:45 Kocsival Sudbury Hillbe Vic bácsihoz. Nem láttam már –
feltehetően – egy éve, és úgy látom, sokkal többet öregedett. Egyszer
csak megkérdezi: „Ismerted a feleségemet?” „Nagyon is jól, Vic
bácsi.” „Borzasztóan hiányzik nekem.”
JANUÁR 26.
SWEENEY TODD-HANGFELVÉTEL.
11:30 A Pretty Women első felvétele. Az új változatot gyönyörűen
énekli Johnny Depp. Tim Burton is itt van. Ahogy – hála istennek! –
Mark is. Plusz Mike és még egy hangmérnök. Mind nagyon
boldognak tűntek. A szokásos önkritikus zárótűz mellett egy kis
euforikus megkönnyebbülést is éreztem.
JANUÁR 31.
Rima születésnapja.
Reggel fürdőköntös, kávé, ajándéknyitogatás.
FEBRUÁR 3.
RIMA SZÜLETÉSNAPI PARTIJA A CLARIDGE’SBEN.
 Délután 3 – Claridge’s. Bejelentkezünk, és segítünk Alexnek és
Lesley-nek, akik úgy dekorálták ki a helyiséget, mintha már tavasz
lenne. Igazán gyönyörű.
6:45 Le a Francia Szalonba. Egy hadseregnyi jóbarát érkezik
lassacskán, mindenki ragyog.
8-kor vacsora. Az étel fantasztikus volt, a kvíz nagyon vicces – az
emberek SMS-ekben/Blackberryn/telefonon társalognak.
Mindenhol mosolygó arcok. És aztán táncoltak. Később Tara, Lesley
és Hilton énekelt. Minden tökéletes volt. Még akkor is, ha két extra
vacsoravendég miatt kisebbfajta pánik fogott el.
Végül, amikor leszedték az asztalokat, 40-egynéhány ember még
a hallban folytatta az iszogatást és a beszélgetést. Hajnali 4-ig. Senki
se akart hazamenni.
FEBRUÁR 4.
10:30-kor reggeli a Claridge’s éttermében.
FEBRUÁR 5.
TISZTELETADÁS HAROLD PINTERNEK A PEN
SZERVEZÉSÉBEN.
5:30 → Windsor, onnan autóval. Bele a sötétségbe, nincs
közvilágítás, és nincsenek útjelzők sem a windsori nagy parkban…
7:30-kor végre megérkezünk a Cumberland Lodge-hoz 20 perc
késéssel. Tajtékzom, Lindsay csodálatosan udvarias tud maradni.
Igaza van, mert a felolvasás 10 perccel később kezdődik, én pedig
még mindig fortyogok. De az anyag végül legyőz, mert zseniális, és
boldogan megvacsorázunk. Harold nagylelkű, kedves, mosolygós és
izgatott, mert a Homecomingot (Hazatérés) csinálja a rádióban. Aztán
rá jellemzően kötekedő, éles beszédet tart Irakról. 6:30-kor a Rules
étterem.
Kathy Lette és Geoffrey Robertson vacsorája Sarah és Gordon
Brownnak… Gordon nagyon nyugodtnak tűnt, és azonnal Rachel
Corrie-ról és Kath Vinerről kérdezett. Sarah volt inkább feszültebb.
De az igaz, hogy vasárnap este senki se szeret már elmenni sehova.
FEBRUÁR 14.
Otthon maradtunk, és a BRIT zenei díjátadót nézzük. Liam
Gallagher nagyszerű rockzenész, de mint ember ostoba fajankó. Kit
érdekelnek a kis hisztijei? – elő kéne bújnia a haja és a szemüvege, az
idétlen menése és a buta durvasága mögül.
FEBRUÁR 19.
Fura érzésem van, mintha az életem egyes darabkái felkerülnének
egy lemezjátszóra. Olyan lemez ez, ami bosszantó, de kedves is az
embernek. Vagy mint az a hörcsögkerék dolog? Nem tudni
pontosan, ki hajtja a másikat?
Az sem javít a helyzeten, hogy úgy érzem, a munka területén egy
kicsit elhasználódtam, a világban pedig lényegtelen a jelenlétem…
Mindez annak ellenére, hogy kedves, nagylelkű telefonokat kapok a
Hósütivel kapcsolatban – ez olyasmi, amire büszke vagyok, és
aminek van értelme. Íme, az egyik fájdalmas paradoxon.
FEBRUÁR 20.
10:45 → Pinewood.
Gyakorolom a borbélyszékből hátraesést.
FEBRUÁR 23.
6:45-kor jönnek értem. Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya.
Az első nap Turpin bíró számára. Tim vidám lélek – egyértelmű
azzal kapcsolatban, amit akar, nagyon összeszedett, de olyan, mint
egy gyerek, tűzijáték a házban. És ott van körünkben többek között
Tim Spall (amikor felteszik rá a „fiatal” parókát, és belenéz a
tükörbe, azt mondja: „Ki ez? Twiggy fiatal korában?”).
FEBRUÁR 25.
7:30 Rufus Wainwright. Palladium.
Csodálatos ünnep. Két és háromnegyed óra intenzív éneklés,
megfűszerezve Martha Wainwrighttal, aki megdöbbentően zseniális
dolgokat adott elő. Kate McGarrigle is lélegzetelállító produkciókat
mutatott be. Rufus a tiszteletadás után némi iróniával könnyít a rá
nehezedő terheken. Valahogy egyáltalán nem mesterkélt. Mint
amikor egy bűvészt néz az ember.
MÁRCIUS 15.
Pinewood.
6:15-kor jönnek értem.
Old Bailey-jelenetek.
 Ami azt az örömöt is jelenti, hogy egész nap Tim Spall-lel lehetek.
Gazdag, mély tehetsége és a hiúság teljes hiánya mellett az ember
érzi, hogy valóban szereti a családját, a hajóját, és végtelenül vicces.
Még a karacsi repülőtéren látott jelzésekről is eszébe jutott valami
bődületes poén.
MÁRCIUS 21.
Értelmetlen cikk a The Guardianben a hollywoodi angol
akcentusról. Engem idéz, amikor állítólag azt mondtam: „Drága
fiam.” Ez a kifejezés soha nem hagyta el a számat. Ezt nevezik
újságírásnak…
MÁRCIUS 26.
Este 8-kor vacsora Rubyval és Eddel.
Ruby holnap megy a palotába mint Kiváló Amerikai. Azt
gondolja, hogy a belső udvaron fog leparkolni. Majd meglátjuk.
MÁRCIUS 27.
És tényleg.
12:30 Dorchester hotel.
Ebéd Dickie Attenboroughnak… Mellette ülök (valaki hibázott,
vagy mert én vagyok a RADA alelnöke?). Az egyik bődületesen
érzéketlen és lényegtelen beszéd után odasúgta nekem: „Ki ez az
ember?” „Frank Carson.{390}” Mire ő feljegyezte a nevét, és vidáman
beleillesztette a beszédébe.
MÁRCIUS 28.
A forgatásra megyek, a Pretty Woment próbáljuk.
Jót beszélgettünk Johnny Depp-pel a lányáról.{391} Megöleltem, és
azt mondtam neki: „Akkor te megjártad a poklok poklát.” Egy kicsit
még beszélt, aztán, mondhatni, kiegyenlítettük a játékteret. Ami
valami valóságosból alakult ki. Jó kezdés volt, mint mindig.
MÁRCIUS 29.
Vidám, összeszedett munkahangulat. Johnny egyáltalán nem él
vissza a hírnevével, elvégezte a házi feladatát, és nyitott az új
ötletekre. Neki magának is vannak bőségesen. Lassan, fokozatosan
megszokjuk az akadályokat, habár van egy, amely komolyabbnak
tűnik – a bőröm tiltakozni kezd, amikor bekenik borotvahabbal,
lemossák, majd újra felkenik 6-7 alkalommal egymás után. Végül a
smink elfedi a vörös foltokat, de még mindig nagyon csíp.
MÁRCIUS 30.
Öröm volt ezt a jelenetet megcsinálni Johnny Depp-pel. Nagyon
összeszedett, és remek a humorérzéke. Ez a legjobb párosítás. Egész
nap pezsgett a hangulat a forgatáson. Bravó, Mr. Sondheim! A dal
nem vesztette el sem a bonyolultságát, sem az egyszerűségét – sem
zeneileg, sem a szövegén keresztül. Ez bizonyosan a zsenialitás jele.
ÁPRILIS 16.
Hajnali 4-kor Rima felkel, és megpróbál halkan kisurranni.
Délután hírek érkeznek Campagnaticóból – kész a szerkezet,
valami betonból, és a fügefának vége.
ÁPRILIS 27.
Pezsgő → Chicago → New York.
A gépen a The New York Times kritikáját olvasom a Hósütiről. Ki
hinné, hogy nincs benne egy humoros elem sem? A kritika műfaja
automatikusan együtt jár az örömtelenséggel és azzal, hogy
képtelenek vagyunk elengedni dolgokat?
MÁJUS 1.
LONDON
Este 7-kor Umu, Bruton Place.
Ruby születésnapi partija.
Ez a három szó…, rengeteg kedvesség, és a PR-os nő azt mondja,
elrendezett mindent. Abszolút átnéz Horatián [Lawson, újságíró],
amíg meg nem említem, hogy ő Nigella testvére, aztán attól félek,
kitekeredik a nyaka. A másik végen: A. A. Gillt Jennifer Saunders
mellé ültették (akit Gill lepocskondiázott). Nem meglepő, hogy
Jennifer nem beszél vele. Ruby saját ismerőseinek listájáról van szó,
kisebb és nagyobb hírességek vannak jelen, de mivel senkit sem
mutattak be egymásnak, csak találgatni lehet a státuszt illetően. A
bizarr ültetés következményeként vannak élénkebb és fagyosabb
területek is az asztalok körül.
MÁJUS 3.
Reggel 7-kor jönnek értem.
 Johnny későn feküdt le, minden csúszik egy kicsit. Csak később ér
ki a forgatásra… A stáb fekete műanyag fal mögött ül papírruhába
bújva, mialatt Johnnyt és engem narancssárga/vörös folyadékkal
spriccelnek le és itatnak át. Valahogy bejut a nadrágomba, a ruhaujj
alá, az ing alá és Johnny arcára. Holnap ugyanez várható.
MÁJUS 9.
Reggel 6-kor jönnek értem.
Az utolsó jelenet. A csatornában fekszem, vért köpök,
megragadom Mrs. Lovettet,{392} miközben ő azt sikoltja: „Dögölj
meg, dögölj meg, te mocsok (vagy valami ilyesmit), dögölj meg!”
Kielégítő, és egy kicsit kevésbé nedves az alsógatyám, mint a
borbély székében.
MÁJUS 10.
Tony Blair beszéde, amelyben lemond – megtakaríthatott volna
egy kis időt, ha egyszerűen kinyomtatja a My Way szövegét.
MÁJUS 18.
Egyedül vagyok otthon. Ami azt jelenti, hogy fogom a létrát,
megpróbálok beverni egy szöget a falba, és nézem, ahogy kétszer
lepattan és eltűnik az aljnövényzetben. Feladom, és visszaviszem a
létrát.
Délután beszélek Adammel a Transylvania Tales (Erdélyi mesék)
szerződéséről, ami felidézi, mennyire lehúzta a Warner Bros. a HP
színészeit. Miért viselkedik az ember ilyen önzetlenül mások
garasoskodó mohósága kedvéért? Persze, miért is kérdezek ilyen
hülyeségeket?
MÁJUS 27.
David és Chris → látogatás Vic bácsinál az otthonban. Sheila és
John már ott van. Hogy tehetnénk ezt kevésbé kötelességszerűvé?
Mert persze körbeülünk és beszélgetünk, miközben Vic bácsi a
lehalkított tévét nézi. Amikor megkérdeztem, hogy van, azt mondta:
„Az utóbbi időben egy kicsit unom a banánt.”
JÚNIUS 4.
Campagnatico.
Reggel megjelennek a munkások a kertben. Végül meghalljuk a
betonkeverő hangját.
 JÚNIUS 5.
Campagnatico.
Cosimo eljön Milánóból, és szokás szerint hősként viselkedik –
mindent elmagyaráz, beszél a kőművesekkel, megpróbálja
megjavítani a számítógépet, a telefont, a nedves konyhafalakat, és a
legnagyobb alázattal megmutatja, milyen határtalanul ízléses és
teljes a kertprojektje. Tekintve hogy nem ismerem a hatóság
földrengésekre vonatkozó előírásait, a terveket egyáltalán nem volt
könnyű engedélyeztetni.
JÚNIUS 11.
Campagnatico → Róma → London.
Délelőtt. Olyan ez, mintha egy kis szállodát vezetne az ember,
amit egyébként mindig is szerettem volna. Takarítás, karbantartás,
ilyesféle alapvető dolgok, és terápiás célokra is jók.
9:20-kor már a gépen vagyok. Újraolvasom a napló bizonyos
részeit. Sok ember, sok hely, evés, ivás. Nem túl sok gondolat,
tervezés, tevékenykedés…
JÚNIUS 14.
Tbiliszi.
2:10 Könyvvásár. Óriási HP-fesztivál. A gyerekek fényképeket
szorongatnak a kezükben, és lefényképeznek minket.
Este 7-kor a királynő születésnapi partija a Marriott hotelban.
Donald{393} skótdudázik, majd angolul és grúz nyelven is beszédet
mond. Később elmegyünk egy folyópartra néző étterembe. Grúz
tánc, Donald újra feltűnik a skótdudájával. Valóságos sztár lett,
tényleg.
JÚLIUS 1.
MA ELKEZDEM AZ EGY HÓNAPOS FOGYÓKÚRÁT.
JÚLIUS 4.
8:30 River Cafe… Ott van még Tessa Jowell, Simon Schama és
Alan Rusbridger is. Ruthie ügyeletben van. Network Central.
„Lesznek még más Harry Potter-regények is?”, kérdezi a The
Guardian szerkesztője. „Az utolsó kötet július végén jön ki – ott lesz a
címlapjukon. Világraszóló esemény.” Ezt válaszolom.
JÚLIUS 6.
 Jo Rowling Jonathan Ross műsorában – azt mondja, két újabb
ember hal meg a HP 7. részében.
JÚLIUS 8.
12:30 Ebéd a Members étteremben. Annabel Croft megosztott
asztalánál. Buggyantott lazac és eper. Nagyon Wimbledon. Egyetlen
ázsiai, munkásosztálybeli vagy fekete arc nem látható közel s távol.
Képzelem, miről folyhatnak a beszélgetések: kertcentrumokról,
árnyékolókról, golfról, a gyerekek iskoláiról, a biztosításokról, az
A40-esről.
Férfi egyes döntő. Jobban szeretem Nadal nyitottságát Federer,
nos, zártságával szemben, de igazából így tökéletes. Mint a jin és
jang.
JÚLIUS 20.
AZ UTOLSÓ HARRY POTTER-KÖTET MEGJELENÉSÉNEK
NAPJA.
Este 11:15 → Tunbridge Wells és a Waterstone’s.
20-30 várakozó emberre számítottam. 300-400 várja, hogy éjfél
legyen. A sor lassan halad. Egy óra ácsorgás után ideje akcióba lépni.
Odalépek egy barátságos biztonsági őrhöz. „Olvasta a regényeket?”
Nem. „Látta a filmeket?” Egyet. „Én játszom bennük.” Ó, igen!
„Kitör a zűrzavar, ha beállok a sorba.”„Szólok a főnöknek.”
(Boltvezető megérkezik.) „Ó! Üdvözlöm!”
JÚLIUS 27.
…befejeztem az utolsó Harry Potter-regényt. Piton hősiesen
meghal, Potter azt meséli róla a gyerekeinek, hogy az egyik
legbátrabb ember volt, akit csak ismert, és a fiát Albus Perselusnak
nevezi el. Az elmúlás igazi rituáléja. Amikor 7 évvel ezelőtt Jo
Rowling megadta azt a kis információt – Piton szerelmes volt Lilybe
–, egyben megadta számomra azt a hajszálat, amibe kapaszkodni
tudtam.
AUGUSZTUS 1.
Végül kedvem támad megnézni a HP 4. részét… Roger Pratt
gyönyörű felvételei és Mike [Newell] embersége. Rima azt mondja,
ez a legösszetettebb a regények közül, és a legnehezebb feladat
filmre vinni. Szóval, minden elismerésem.
 AUGUSZTUS 5.
[A Borban az igazság forgatása]
→ Chicago → San Francisco → Sonoma.
AUGUSZTUS 10.
9:45-re jönnek értem → Montelena pincészet, Napa-völgy.
Délután csendes borkóstolós jelenet Jim Barrett-tel magával
[Montelena tulajdonosa]. Bűbájos ember, aki szeretettel beszél
Steven Spurrierről.{394} Megerősítem a szándékomat, hogy én is
csupán tisztelni fogom S.S.-t – nincs dadogás, és a humorérzék is
megmarad.
Később megismerem S. S. és a KFC valószínűtlen történetét.
AUGUSZTUS 11.
SONOMA.
Újabb nap a Chateau Montelenában. A vezetés leginkább a fékek
mellőzésével történik, aztán tárgyalunk a jelenetekről Bill-lel
[Pullman]. Időnként nem egyszerű a helyzet, mert ahogy helyesen
figyelmeztet, az én szövegem meg van formázva, így fennáll annak a
veszélye, hogy ő beragad. Én viszont arra hivatkozom, hogy én 2
dimenzióban dolgozom, ő pedig 3-ban. Bill afféle gondolkodó
színész, úgyhogy összehozunk valami kompromisszumfélét.
AUGUSZTUS 13.
SONOMA.
Szabadnap.
Délután 4-kor masszázs a gyógyfürdőben. Jó masszőr…, de túl
sokat beszél. Aztán téblábolva bénázunk a végén, felteszem, a
borravaló miatt, amit nem vittem magammal a fürdőköpenyem
zsebében.
AUGUSZTUS 15.
SONOMA.
6:30 Első nap – kóstolás.
Gyönyörű, de nevetséges helyszín – egy 19. századi, tető nélküli
rom. Talán egy régi hordóraktár? Micsoda idióta gondolat 32 fokban
kóstolgatni világhírű borokat.
Ez a logikátlanság ingerlékenységet szül, és egy csomót kell
gondolkoznom a cselekményről. Az élet egy kicsit könnyebb lesz a
6-7 francia színésztől, akik a bírókat játsszák. Mind Los Angelesben
élnek, folyton találkoznak a meghallgatásokon, csodálatosan
szabadon improvizálnak, és nem problémáznak semmin.
AUGUSZTUS 17.
SONOMA.
Az a baj a bizonytalan, szétfolyó narratívával, hogy az agyam
túlpörög, és elvesztem a humorérzékem. Át lehet vészelni vele a
napot, de borzasztóan hat a stáb munkakedvére, és gyanítom,
aláássa Randy [Miller, a rendező] helyzetét. Ilyenkor van az, hogy a
beállítás irányítja a történetet, de történet nélkül nincs a beállításnak
sem ereje, sem mélysége.
AUGUSZTUS 18.
7 körül megérkezik Rima.
AUGUSZTUS 19.
SONOMA.
Reggel 10 óra. Autóval megyünk a városközpontba. Egy
mellékutcában omlettet eszünk, az étterem mellett egy Footcandy
bolt, ahol Jimmy Choot és Manolót is árusítanak. Egy kisebb
szatyornyit veszek belőlük.
AUGUSZTUS 20.
9 körül hívnak be az „Én egy seggfej vagyok” jelenetre… Még
mindig nehezemre esik csacsogni a forgatáson…
AUGUSZTUS 28.
Glen Ellenben van az utolsó két jelenetem. Eliza Szexi Dushku
játssza a Joe nevű pultoslányt. Később a sminkes kocsiban leolvasom
a csípőjén látható tetoválás szövegét: „Vezess gyöngéden, fény.”
„Albániában csináltattam” – közli. „Hála isten, hogy helyesen írták”
– felelem én.
SZEPTEMBER 8.
→ London. Valamikor délután 4 körül érünk haza. 2 órán át
nyitogatom a leveleket, rendszerezem kupacokba a papírokat és
írom a csekkeket.
Pizza. Valamilyen finom grúz bor. Valamilyen borzalmas
tévéműsor. Ágy.
Alvás. Felébredés. Alvás. Felébredés.
 SZEPTEMBER 11.
CAMPAGNATICO.
Cosimo és Michael itt volt ma reggel, úgyhogy mosogatókról,
falakról, korlátokról, növényekről és árnyékolókról beszéltünk. Egy
nap ez mind itt lesz. Továbbra is arról beszélek, hogy jön majd „egy
idős ember, akinek kellenek a korlátok”. Michael végül megkérdezi:
„Ki az az idős személy, aki jön?” „Én” – felelem. „Mire ez a kert kész
lesz.” Jó lesz, ha lesznek itt növények, hogy ne úgy nézzen ki,
mintha Hollywood költözött volna Campagnaticóba.
SZEPTEMBER 13.
CAMPAGNATICO.
…Kathy Van Praag házába megyünk, amelyben minden megvan,
aminek egy olasz házban lennie kell. Plusz a fenntartással és a
házvezetéssel járó nehézségek.
Közben ő és Rima felmegy az emeletre, én pedig magamra
maradok a NY Herald Tribune-nel. Hideg borzalom fut rajtam végig,
amikor meglátom. Anita Roddick neve ki van emelve a
GYÁSZJELENTÉSEK rovatában. Agyvérzés 64 éves korban. A világ
szegényebb lett nélküle.
SZEPTEMBER 30.
8:30 Denis Lawson születésnapi partija.
Mr. Pán Péter. Körülötte egypár Csingiling, sok Mrs. Darling és
néhány Hook kapitány. Nagyon laza kis parti. És Sheila, bár csak
fénykép formájában, szintén jelen van ezen a partin, amit úgy
imádott volna.
OKTÓBER 20.
6-kor Leonard Cohen és Charles Glass{395} beszélget, Cohen a
nézők kérdéseire is válaszol.
Kérdés: Mr. Cohen, megváltoztatná valaha is a címet, mondjuk,
Beteljesülésre?
L. C.: Mit tudna nyújtani a beteljesülés?
OKTÓBER 25.
12:30 RADA üzleti ebéd. Dorchester hotel.
A biztosítási ügynökök, a RADA kórusa, Dickie A. és válogatott
volt diákok éves gyűlése – elég jó az étel, Nicholas Parsons, igaz-
hamis játék, tombola, árverezés.
Dickie kérdezget a Pygmalionról, aztán beszélgetünk az ITV
vulgarizáló hatásáról – felvillanó reklámok, miközben megy a film, a
stáblista olvashatatlan méretűvé nyomorítása stb. stb. – ki tudja,
hova vezet mindez. Mindenki jól érezte magát.
OKTÓBER 30.
Reggel 9-kor Royal Court Bizottság/Tanács.
Erre rábeszéltek. Nem tudok szabadulni az érzéstől: „Mit keresek
én itt?” A RADA-nál van valami, amiért harcolni lehet, itt minden
rózsaszín, tényleg, én pedig elveszítem a függetlenségemet. Hurrá!
Majd meglátjuk. Adok neki egy évet.
NOVEMBER 9.
12-kor énekóra.
Az Uptown, Downtown és a You’ve Got A Friend elnyeri Mark. M.
elismerését. Kiderült, hogy a másik mazochista előttem Daniel
Radcliffe volt, aki azt mondta: „Ez az első háromnapos szabadságom
hét év óta.”
NOVEMBER 25.
SWEENEY TODD-NAPOK.
1:15 A Sweeney Todd vetítése.
Tim zseniális filmet csinált. Johnny vezeti a kocsit, és Helena ül az
anyósülésen. Nagyszerű páros, és Tim nem hátrál meg. Egyszer sem.
Elismerésem a bátorságáért!
NOVEMBER 26.
Egy kis tárgyalás után megegyezünk abban, hogy nem a
hálószobában csináljuk az interjúkat… És elkezdődik a parádé. Az
újságírók többségnek kissé üveges a tekintete. „Meséljen a
borotváról” – mondja az egyik nő. Leginkább őt kéne feldarabolni
vele.
DECEMBER 6.
New York.
1:30-kor ebéd Liammel és Tashsel. 55. utca, ahonnan a piros
lámpák és a közlekedési káosz miatt 15 percet késünk. Az étel
csodálatos, a számla röhejes, mi az isten, de szeretem ezt a két
embert, és ez viszonylag alacsony ár ahhoz képest, hogy nyugodtan
beszélgethetünk. Mármint New Yorkban. De Tashsel mindig van
esély valami kis meglepetésre. Egyszer csak elege lesz ebből a
dologból – rápillant az órájára, és már megy is.
DECEMBER 10.
→ London.
9:30-kor már a Heathrow-n vagyunk.
Otthon. Átnézem a leveleket. Rendelek egy karácsonyfát.
Elmegyek vacsorának valót venni. Végül meg is főzöm. Átveszem a
karácsonyfát. Felteszem az égőket. Az égők 3 perc múlva kialszanak.
Miért? Feldíszítem a fát. Lefekszem.
DECEMBER 16.
10:15 A Wolseley Jane B.-vel, Salman Rushdie-val, Martin
Amisszel, Ian McEwannel és „egy amerikaival”. Amikor az
asztalunkhoz megyünk, Salman feláll, és köszön. Mondom neki,
hogy el kellene nevezni ezt az asztaltársaságot valahogy. Kapásból
azt mondja: „Maradék.”
DECEMBER 17.
7 óra – Ruby rosszkedvű. Bármennyire intelligens, szellemes és
tudatos, néha birkózik az élettel. Mindig találkozik vagy beszél
valakivel telefonon, aki jobb, szórakoztatóbb, hasznosabb, vagy jobb
a státusza. Néha le kell ülni csendesen a régi barátokkal.
DECEMBER 20.
Ma befejeztem Edna O’B. kéziratát [Byronról]. Mintha valamilyen
őrült szépirodalom lenne. Mintha valaki tévedésből összekevert
volna 2-3 sort. Ma este hagyott egy üzenetet, miszerint a kiadója nem
akarja. A kegyetlen valóság, természetesen, byroni.
DECEMBER 24.
Meglátogattam Vic bácsit / vittem neki karácsonyi ajándékot /
csillapítandó a lelkiismeret-furdalást. Ágyban volt, teljesen
felöltözve. Kiugrottam, hogy keressek egy ápolót, és hozzak neki egy
kis teát. Nem volt hajlandó kimenni az ebédlőből, aztán meg nem
akart leülni a székére. Finoman próbálkoztam, azt mondta,
„tiltakozik” – de arra már nem emlékezett, mi ellen. Amikor
eljöttem, a tévét nézte, és teát szürcsölt szívószálon keresztül. Vagyis
elmenekültem.
 11:30 St. James – karácsonyi mise. A prédikációban megjelent
Sztálin mint a gonosz, aki miatt Istenre szükség van. Leginkább a
gyülekezet tagjait figyeltem, és azon gondolkodtam, miért nincs
nekünk egy helyi Waitrose boltunk.
DECEMBER 30.
4-kor Claridge’s. Barbara Follett születésnapi partija.
A szendvicseknek nincs héja. Tea. Pezsgő. Barbara a mikrofonnál.
„Mindjárt elénekeljük a Boldog születésnapot! című dalt, és mindenki
táncolni fog. Remélem.” Ken egy vörös (naná) Jaguart adott neki,
amit a szálloda előtt parkoltak le. Aztán együtt is táncoltak. Mint a
gyerekek. Ez része kettejük végtelen, lefegyverző bájának.
6-kor kocsi → Heathrow.
8:30 → Fokváros.
 2008
DÉL-AFRIKA – SWEENEY TODD… PREMIER – SALT
LAKE CITY – BORBAN AZ IGAZSÁG – SUNDANCE
FILMFESZTIVÁL / BORBAN AZ IGAZSÁG – DORIS
LESSING – HARRY POTTER ÉS A FÉLVÉR HERCEG –
BAFTA – ANTHONY MINGHELLA – RUSSELL BRAND –
TIM BURTON ÉS HELENA BONHAM CARTER –
CAMPAGNATICO – HUMPHREY LYTTELTON –
CAMPAGNATICO – SAN FRANCISCO – BORBAN AZ
IGAZSÁG - PREMIER – ANNE HEARST ÉS JAY
McINERNEY – HITELEZŐK – NEW YORK – LOS ANGELES
– A BRIT BIRODALOM RENDJE / VISSZAUTASÍTÁSOK –
VÁLTSÁG-NOBEL-DÍJ-PREMIER – NEW YORK – HAROLD
PINTER – DANIEL RADCLIFFE

JANUÁR 1.
Fokváros – Camps Bay.
5:30-kor felébredek. A tengerpart még mindig halkan duruzsol.
Kinézek az ablakon, emberek kisebb csoportokban, egész éjjel kint
voltak, némelyikük vizes, mások nem. Visszafekszem, és hála
istennek, el tudok aludni. Többé-kevésbé. A duruzsolás fokozatosan
erősödik 11-ig, és amikor újra kinézek, a fűsáv már zsúfolásig
megtelt családokkal. Mind a városból jöttek ki erre a szabadnapos,
tömeges bulira.
JANUÁR 3.
Pringle Bay.
Reggel 6. Pontban. Ami azt jelenti, hogy hat órán át egyáltalán
nem aludtam. A repüléstől? A szél miatt? (Ami brutális volt.) Az
ételtől? A felszolgáló megesküdött, hogy koffeinmentes kávét adott.
Újévitisz? Az a tény, hogy kihagytam az új év beköszöntének
pillanatát, nem kellene hogy téma vagy gond legyen. Inkább annak a
jele, hogy az életnek nem kell mindig egyfélének lennie, nem
veszhetünk el a rituálékban. Ez például egy a sok gondolat közül,
amit az éjszaka újra meg újra végigpörgettem a fejemben.
12:30-kor megérkezik Ruby, Ed és Max. Ruby sugárzik, miután
felfedezte, hogy a Pringle Bay egy újabb nirvána.
JANUÁR 9.
Pringle Bay → London.
6:30 autóval Fokvárosba. Korán kell menni, mert lezártak
bizonyos utakat.
10:45 Virgin Airlines → London. Helló, pirula. Helló, alvás.
JANUÁR 10.
London – Sweeney Todd… premier.
8:10-kor a gépen vagyok. A kisördög – vagy talán az ADHD-m –
akar venni egy másik naplót, és olyan tollal akarja megírni az utóbbi
tíz nap eseményeit, ami használható. De lehet, hogy csak azért
akarnám, hogy felforrósítsam az új év első hetét, amely számomra a
vécén kezdődött, és a tegnapi óriási erdőtűzzel végződött.
Este 6 → Leicester Square.
Ami teljesen tele volt kamerákkal és mikrofonokkal, az emberek
pedig könyveket, papírlapokat és programfüzeteket nyújtogattak
felém. „Ha süti lenne, milyen ízű lenne?” Odabent találkozom
Johnnyval és Timmel – Helenának és Jimnek már köszöntem odakint
a téren. 7:30-kor a színpadon vagyok. Utána elszökünk vacsorázni a
Sheekey’sbe.
9:15-kor fogadás a Királyi Igazságügyi Palotában, ami szó szerint
király volt.
JANUÁR 14.
Louise Bourgeois-nap.
Tate Modern.
A hétvégén zárják a kiállítást, és minden igaz, amit mondanak
róla. Ő persze nem törődne „velük”. 94 éves korában is dolgozik
még, és egyáltalán nem érdekli a Velencei Biennálé. Annyira kreatív!
A termek összefonódnak és egymásnak feszülnek. Agresszív és
vulgáris egyszerre. Tökéletesen organikus, elkap egy hangulatot,
ugyanakkor nagyon energikus is. Inspiráló.
JANUÁR 15.
 Michael Grandage [rendező/producer] hív, és megkérdezi, nem
akarom-e megrendezni a Hitelezőket – Strindberg drámája – a
Donmarban. A lehetséges rendezők neve között nemigen merülne
fel az én nevem, úgyhogy nyilván Ian McDiarmid{396} javasolt. Újra.
De hát így működik a rendszer. Minden azon múlik, észreveszik-e
az embert.
JANUÁR 16.
6:30 Warner House, a Sweeney Todd vetítése a RADA-ban. A
nagyon gazdag emberek nem úgy reagálnak a történetekre, a
színházra, a filmre, mint a normális emberek. Ez tény. Ők
kevesebbet nevetnek. Kevesebbet adnak maguknak. Kapaszkodnak
abba, amijük van.
JANUÁR 18.
Chicago.
→ Salt Lake City.
A Borban az igazság 8:30-as vetítése. Amelynek – első vetítés
borzalmai ide vagy oda – tagadhatatlanul nagy szíve van.
Határozottan vannak olyan idők, amikor szükség van az ehhez
hasonló filmekre, és a közönség szemmel láthatóan ugyanígy
gondolta.
JANUÁR 19.
Sundance [A Borban az igazság okán].
Interjú Ben Lyonsszal [riporter]…, azt mondanám, az idő 92
százalékában ő beszélt.
JANUÁR 20.
Sundance.
11 körül kimegyünk az előcsarnokba. Fotók és ajándékok a
rádióinterjú után. Fotók és gyors beszélgetések, és egy óra, amit nem
akarok. Rachaelhez{397} kerül. (Később kiderül, hogy 10 000 dollárt
ér.)
2:30 Csodaországban.
Elle Fanning egy kis ösztönlény. Honnan/hogyan tudja, hogy kell
csinálni? A film többi része is sokkal jobb lehetne, ha valaki feltett
volna pár kérdést. Hogy lehet, hogy az igazgató nem vette észre a
próbákat… amikor egy komplett musicalre készültek az iskolában?
 JANUÁR 21.
Sundance.
10-kor Delta bár (civilizált hely), és elnézést kell kérni a 10 000
dolláros óra miatt.
JANUÁR 22.
Park City, Sundance.
Meghalt Heath Ledger. Találkoztunk New Yorkban. Csendes,
zárkózott, és nagyon tehetséges. Egész nap megfeszítve kell
koncentrálni. Filmek, filmsztárok, fesztiválok, interjúk, PR-osok,
jogászok, díjátadó ünnepségek. Ilyesmi.
JANUÁR 23.
Valamikor délután 1 órakor értem haza. És lehetséges, hogy ez az
oldal üresen marad, mert csendes önelemzés folyik. Ha ehhez még
hozzátesszük az időeltolódás miatti rosszullétet és a rosszkedvet, ki
is jön a napi penzum. Délután, este kipakolás, levélolvasás,
papírdarabok kiszemetelése, csendben üldögélés, most pedig
reménykedés egy kis alvásban, miközben az óra ketyeg mellettem.
JANUÁR 24.
A szemlélődés, az önelemzés folytatódik ezekben a napokban.
Úgy érzem, a sekélyes elmék kiszorítanak. Csak az a baj, hogy ők a
véleményformálók.
JANUÁR 28.
A John Lewis áruház. Soha nem volt még ennyire a temploma a…
minek is? Józan észnek; az, ami; nincs túlfűszerezve, nincs
túlparfümözve, és nem hiszem, hogy bárhol is lenne vörös szín az
egész épületben. Minden az értelmes hozzáállást igazolja az élet
díszeihez (rossz szó), kiegészítőihez. Csak serpenyőt akartunk venni.
JANUÁR 30.
6:30 Wallace-gyűjtemény. PEN-tisztelgés Doris Lessing előtt.
Szeretem a jelenlétét – Doris Lessing. Göndör, ősz haja és vörös
bársonyruhája stílusosan elegáns. Mosolyog, de épp csak annyira,
amennyire kell. Juliet Stevenson elkésik, de minden jól alakul végül,
bár nem vagyok benne biztos, hogy ez jó anyag a felolvasáshoz.
FEBRUÁR 4.
HP 6.
 Harry Potter és a Félvér Herceg.
Első nap.
Hála isten, be tudtam gombolni a köpenyt úgy, hogy nem látszik,
melyik varrás feszül.
FEBRUÁR 7.
8:15-kor jönnek értem.
Parkoló. Lesifotósok. A gloucesteri katedrális jéghideg kolostora.
Új munkakapcsolat, ezúttal Tom Feltonnal [Draco Malfoy]. Ennek
az eddig hatrészes eposznak a története, hogy az egyik percben még
ott volt ez a sok kisgyerek…, most meg? Maggie-t a lakókocsijában
találom, nincs valami jól, a francba az egésszel.
FEBRUÁR 10.
9 óra – BAFTA-díj-átadó a tévében. Mivel a Sweeney Todd
(kierőszakoltan) nincs jelen, nincs is értelme az egésznek. Kinek
lehetne panaszkodni? Értelmetlen, hacsak nincs valami
összeesküvés-féle a háttérben. De ezeket az eseményeket évről évre
már-már zavaróan és mesterségesen felfújják. Olyan, mint a
libanyak, csak a színészetben/rendezésben/hasonlókban.
Erőszakkal meg kell tömni, hogy a végén májpástétomot kapjunk.
FEBRUÁR 11.
Maggie azt mondja, nagyon elfárad, majd egy ponton
becsúsztatja a kezét az enyémbe.
FEBRUÁR 12.
Sophie Thompson virágot hozott Maggie-nek – hihetetlen
aranyos tőle (és a testvérétől [Emma] – a Miss Jean Brodie virágzása
óta nagy rajongók).
MÁRCIUS 3.
6:45-kor jönnek értem.
A csillagvizsgáló torony és Dumbledore halála. Furamód mintha
a jelenet nem lenne elég drámai – papíron –, de ez azoknak a
forgatókönyveknek a velejárója, amelyeknek össze kell húzniuk
(zsugorítaniuk) a narratívát. Nem tudunk eleget az egyes karakterek
motivációjáról ahhoz, hogy megértsük a szándékaikat – vagy nem
emlékszünk rá. Vagy nem érdekel minket. Ezért aztán érvelek (ma
sikeresen) amellett, hogy Piton két mondata – „A szavamat adtam.
Megesküdtem.” – zavaró és erőtlen.
„Mondanod kellett?” – kérdezi Rima, amikor hazaérek.
„Nem, de fogadjunk, hogy holnap igen.”
MÁRCIUS 4.
Nyilvánvaló, hogy miután David [Heyman] beleegyezett a
szöveg kivágásába, érthető (?) okokból az egyik felvételnél
mégiscsak azt mondja: „Próbáld csak meg.” Nem tudom, honnan
van rajta ez a nyomás. Nevetséges, de várható volt, és fogadok, hogy
végül bekerül a filmbe.{398}
MÁRCIUS 10.
A „vedd elő a pálcád” sor után Helena Bonham Carter határtalan
jókedvre derül, és lassan végleg elveszítjük… Helen McCrory azt
mondja, retteg, de minden további nélkül beleilleszkedik a káoszba.
Pár szó esik Piton házáról, amit úgy terveztek meg és építettek fel,
hogy semmilyen módon nem utal rá magára.
MÁRCIUS 17.
És vissza a domboldalra. Csontig hatoló hideg, Helena
dekoltázsban…, én kimondom ironikus szövegemet: „Igen. Én
vagyok az. Én vagyok a Félvér Herceg.” Körülbelül száz méterre
vagyunk a rendezői sátortól, úgyhogy 2 felvétel, és már ott sem
vagyunk, az egyiket lángokkal, a másikat anélkül. Az egész egy
megszakított közösülésre emlékeztet.
MÁRCIUS 18.
Délután 2 – vissza a Grove-ba [szálloda]. A névtelen hotelszoba, a
végtelenbe nyúló golfpálya, mintha az ablak alatt kezdődne. Aztán
az 1 órás tévéhíradóban azt mondják: „Az Oscar-díjas rendező… –
az idő lelassul, ahogy az agyam átfut a mentális noteszemen, de nem
sejti – …Anthony Minghella ma meghalt”. Teljességgel
elképzelhetetlen. A kezem a szám elé kapom, mint egy rossz színész.
Beszélek Juliettel, aki magánkívül van… Aztán azt mondják,
menjünk haza. Juliet nyomására elmegyünk a BFI 7:15-ös vetítésére:
Női Szimat Nyomozóiroda. Anthony botswanai filmje. És egyben az
utolsó is – lágy, meseszerű, hitelesen követi a könyvet (szemmel
láthatóan és rá jellemző módon). Semmi köze az igazi Botswanához,
de olyan, mint egy Minghellára jellemző illat, egy jegy, egy kis
apróság.
MÁRCIUS 20.
A hírekben két újabb gyászjelentés – Brian Wilde{399} A bor nem
válik vízzé című komédiából, megelőzve Paul Scofieldet. Az egyik
későbbi híradásban Scofieldet egyáltalán meg sem említik. A
szörnyű idők és a lustaság jele.
MÁRCIUS 27.
6:30-kor jönnek értem.
Egész nap Piton házában Helenával és Helennel. Érdekes a
színházi színésznővel és a filmszínésznővel dolgozni egyszerre.
Mindkettő fantasztikus, de Helennek szüksége van impulzusra, és
ad is, míg Helena teljesen önjáró. Szerintem az se zavarná, ha kínaiul
beszélne hozzá az ember.
ÁPRILIS 5.
Anthony Minghella temetése.
Még most, egy nap múlva is alig tudom felfogni. Először is, az
egész olyan volt, mint egy filmforgatás – nagyon nem valóságos.
Aztán ott van az a 400 ember. Blair és Cherie, Gordon Brown;
amikor körülnézek, egy csomó amerikai és brit közelijét látom
magam körül egy hosszú beállításban. Nem tudom felfogni.
Háromórás (a misével együtt), a homályostól a kristálytisztáig, a
felfoghatatlantól a magától értetődőig, a majdnem kínostól a mélyen
meghatóig. Minden volt. Ant soha nem volt kínos, de a temetés több
szempontból is tükrözte sok különböző oldalát. A státuszról például
határozottan szólt – Renée Zellweger esetében pedig a sztárság
zsákutcájáról.
ÁPRILIS 23.
7:15-kor jönnek értem.
Vissza a HP-fürdőszobába, gumicsizmában, amikor a lábak nem
látszanak a felvételen. Az egész nap hol az egyik, hol a másik snittről
szól. Amikor Dan forogni kezd a saját túlreagálási spiráljában, én
óvatosan a két karakter kölcsönös tiszteletére gondolok, és arra,
hogy az idő mintegy lelassul. Működik. Egy ideig.
ÁPRILIS 25.
 Russell Brand van Jonathan Ross műsorában.
Kedvelem Russellt, de te jó ég, utálom a tettetett naivitást, ami
elkerülhetetlen, amikor a különcség találkozik az ambícióval (lásd
még R. Gervaist). Legyetek már őszinték, ti seggek! Ne adjátok már
elő a „jaj, ki? én?” süketelést!
ÁPRILIS 27.
Délután 1-kor a Priory kórházba megyünk Rubyért.
Hmmm. Szóval ez az… Egy hatalmas, régi, fehér épület. Ruby
épp jön ki, amikor felhajtunk a főbejárat elé.
A Church Roadra megyünk ebédelni a Rivába. Aztán vissza a
Prioryba, körülnézünk. Sárga falak, klausztrofóbia, ételszag, a
szobákban olcsó faszekrények és kis képernyős tévék. Van itt
drámaműhely, önbizalom-erősítés és kézműveskedés (Rubynak?).
De bátran küzd, harcol tovább a gyógyszerbeállításért. Régi
barátokról beszélgetünk, arról, hogy kevesebb barát kellene,
egyszerűbb élet, kisebb ego. Az örök igazság, amit mi-már-mind-
rég-ismerünk.
ÁPRILIS 28.
2:30 David Greig.{400} Azonnal megtalálom a hangot vele, úgy
gondolom. Abszolút közös a hullámhossz – még nem állok készen a
döntésre. Egy kicsit várni kell. Energiára és a próbatermek világának
befogadására.
MÁJUS 1.
VÁLASZTÁSOK LONDONBAN.
8:30-kor ébredek fel, természetesen.
11:30-ig szunyókálok. Kávé a bárban. Autó 12-kor.
Hazamegyünk. Azonnal indulunk is szavazni. Egy kék rozettás nő
ostoba módon a számunkat kéri. „Nem” – csattan föl Rima. „Ó…
nos, sokfélék az emberek…” Amikor kifelé jövünk, újra próbálkozik.
„Remélem, meg tudom győzni önöket, hogy…” Ostoba. Egy
hosszabb, de nyugodt hangvételű, Boris Johnson-ellenes tiráda jön ki
a számon, aminek nyilván a mai The Guardianben megjelenő
mondásom ágyazott meg. A brit szavazók újra bebizonyították,
hogy soha nem valamire szavaznak. „Valaki kritizál minket…,
tagadjuk ki.”
 MÁJUS 3.
Elég meleg van ahhoz, hogy kiüljünk az erkélyre. A kávé és a
szombati The Guardian elveszi a Boris Johnson-rémálom élét.
Rómának fasiszta polgármestere lett, Berlusconi, Sarkozy, McCain
elnök? Bush még ott van, Cameron vágtázik…, Isten segítsen meg
minket.
MÁJUS 9.
8-kor vacsora. Tim Burton és Helena Bonham Carter. 7:30-kor
vesz fel Beatie, és suhanunk Helena/Tim birtokára. Sok fényfüzér, a
kert egy barlang, és majdnem minden helyiség egy játékváros – de
két bámulatosan nyílt tekintetű gyerek is tartozik hozzájuk –,
arcukon a „nem hiszem el, hogy ekkora szerencsém van” kifejezés.
MÁJUS 24.
A Sky News tele van Brown-ellenes propagandával. Milyen
lehangolóak az angolok… Cameront és az ő kis petyhüdt bandáját
érdemlik.
MÁJUS 25.
Campagnatico.
Gyönyörű, békés, napos délután. Amíg nem telefonál Ruby.
Otthonhagyta az útlevelét. Ed elvitte kocsival Stanstedbe, de hat
perccel lekésték a repülőt. Most próbálnak valahogy eljutni Rómába.
Felhívom Melanie-t,{401} aki felkutatja Alessandrót, aki már elindult,
hogy elhozza Rubyt és Marciát Pisából. Úgyhogy megfordul, és
elindul Rómába, felveszi őket, és éjjel 11:30-kor meg is érkeznek.
MÁJUS 26.
Hosszasan beszélgettem Rubyval a Priory kórházról. Bizonyos
értelemben pihenőhely azoknak, akik boldogtalanul józan eszűek,
úgy gondolom.
JÚNIUS 9.
Campagnatico–London.
JÚNIUS 15.
Abszolút öröm. Humphrey Lyttelton volt a vendég a Lemezek a
lakatlan szigeten című programban (ismétlés), amelyet egy nagyszerű
megemlékezés követett. Emlékszem az Apollo Hammersmithben
állva ünnepelték, miután eljátszotta a We’ll Meet Again című számot
a turnéja végén. Amikor meghalt, virágokat hagytak a Mornington
Crescenten,{402} és mindketten sírtunk. Pótolhatatlan.
Telefonhívás Randytől, a Borban az igazság 5 ovációt kapott a
vetítés alatt, én pedig elnyertem a legjobb színésznek járó díjat
Seattle-ben. Nagyszerű hír mindenkinek és a filmnek is.
JÚLIUS 4.
7:45 Black Watch (Fekete őrség). Barbican.
Lélegzetelállító, olyanfajta precizitás, szigorúság és
elkötelezettség, amit annyira vágytam már látni. Színészek, akik úgy
mozognak, mint az atléták/táncosok, zseniális rendezés és díszletek,
és elegendő annyit mondani, hogy „háromszáz évig tartott
létrehozni a hadsereget, de a nyugati hadtörténet legrosszabb
döntéseinek köszönhetően néhány év alatt sikerült lerombolni”.
JÚLIUS 5.
Hajnali 2-kor kerülök ágyba. 4:45-kor kell felkelni. 5-kor indulás a
Heathrow-ra. Meg lehet csinálni.
JÚLIUS 8.
Campagnatico.
Csodálatos toszkán nap, ez az első napunk a majdnem teljesen
kész, dombon álló otthonunkban. Sabrina jön, és a levelekkel babrál.
A babrálás nekem is megy a kertben, a szekrényekben, miközben
Rima olvas…
JÚLIUS 9.
Ilyen napokról álmodozik az ember. Hűvös reggelek, itt-ott ajtók
csapódnak a faluban, ahogy ébrednek az emberek; forró,
mozdulatlan délutánok egy tányér dinnyéből, sonkából, sajtból és
paradicsomból álló ebéd után. Vacsora a pergola alatt, a lemenő nap
fénye lassan szétolvad az égbolton. Olyan, mint egy olcsó regény.
Délután jön egy villanyszerelő, és beköti a hűtőt. Másodpercekkel
később már tele van borral és sörrel, és a konyhaszekrényen van egy
dugóhúzó is.
JÚLIUS 14.
Délelőtt kispiac. Antoniónál szúnyogriasztó, a kávézóban panini
és kapucsínó. Ismernek a faluban és a boltokban is.
JÚLIUS 24.
 San Francisco Dallason át.
JÚLIUS 25.
San Francisco.
Keresgélés: mivel tudná eltakarni vállát a Madame a hűvös
estéken. SAKS. Nincs szerencsénk.
JÚLIUS 26.
Calistoga.
9 órakor a Borban az igazság premierje.
Jól néz ki, és a hang is jó. A fogékony közönségnek tetszik is.
Természetesen. De jogosan. Utána még több bor. Aztán mind
visszamegyünk a szállodába. Még egy kis borért. Egy ponton
csendben elszököm lefeküdni.
JÚLIUS 27.
Calistoga.
9:30 Sehol egy borbély.
11-kor találok egyet → aztán Chateau Montalena – sajtónap…, az
első „betelefonáló” egy nő egyenesen a pokolból, akinek a film
pontosságával van problémája. A telefon eltakarja a csikorgó
fogakat, de rámutatok, hogy nem dokumentumfilmet csináltunk,
stb., stb. Talán azt is javasoltam, hogy lazuljon bele…
JÚLIUS 28.
Calistoga → Los Angeles.
Kerekasztal-beszélgetések az írott sajtóval és a rádióval. A Daily
News és a LA Times képviselőjével négyszemközti. Egyszer csak a
beszélgetés kellős közepén jön a jól ismert dübörgés. Az épület
megremeg, aztán 10 másodperc múlva vége is. 5.4-es földrengés. A
legerősebb 1994 óta.
AUGUSZTUS 1.
8:30-kor jönnek értem.
10.40-ből 12 lett → Newark.
11 körül érünk Anne Hearst (unoka{403}) és Jay McInerney
otthonába.
AUGUSZTUS 2.
Hampton-vidék.
 Reggel 6 óra – egy szarvast látok az Elfújta a szélből ismert ház
előtti gyepen. A zöld növényzet fölött ködpára leng, a nap
megpróbál áttörni a buja lilaakácon. Úszunk a ház előtti
medencében.
Este 8-kor vacsora. Anne H., Jay McI. és a barátaik. Elég gyorsan
nyilvánvalóvá vált, hogy – pfuj! – buzgó demokratákkal vagyunk
körülvéve. Még az is lehetséges volt, hogy megosszuk a mérgünket
pár közel-keleti témával kapcsolatban. Néhány üveg finom bor az
asztalon, és Jay persze el tud bánni velük.
AUGUSZTUS 10.
A 38-as szám bosszúja.
…a víz elárasztotta a mosókonyhát. Bokáig állok a latyakban,
kezemben felmosórúd. Rima telefonon keres egy vízvezeték-
szerelőt, aki kijön vasárnap. A hideg boldogan kúszik felfelé, a Psion
menedzserkalkulátorom megőrült, úgyhogy nincs egy
telefonszámom vagy címem sem. Nehéz nem azt gondolni, hogy ez
a ház dühös ránk valamiért. Mindig ilyesmi történik, amikor
hazajövünk.
AUGUSZTUS 17.
Patti Love{404} és Harriet. A Wolseley.
Patti születésnapja.
Az étterem közepén vagyunk. Harold P. és Antonia a mögöttünk
lévő asztalnál ül. Lucian Freud és a barátai mellettük. Kedves
kicseszett naplóm! Odamentem Haroldhoz, és vidáman
ráköszöntem. „Hogy vagy? De jó, hogy újra találkozunk!” Harold
arról tájékoztat, hogy Simon Gray nemrég halt meg – 38 éve voltak
barátok. „Amerikában voltam” – nyögöm ki. Harold felcsattan, mi
köze ennek mindehhez? Ott nincsenek hírek, mondom (Antonia
ráteszi a kezét Haroldéra). Harold elismeri, hogy ez igaz, aztán
beszélünk a Hitelezőkről és Strindbergről. A földrengés lenyugszik.
Nagyon kedvelem őt.
AUGUSZTUS 25.
Hitelezők. Első nap.
Átolvassuk a darabot. Lefektetünk néhány alapvető szabályt.
Ragaszkodjunk a szöveghez. Figyeljünk rendesen. Mindhárman{405}
jól néznek ki, és jól hangzik, amit mondanak. De világos, hol kell az
irányítás, és hol kellenek nagyobb változtatások.
AUGUSZTUS 27.
Beszéltem Randyvel. A Borban az igazság jól tartja magát… Esetleg
el tudnék-e repülni Chicagóba, Oprah műsorába…
SZEPTEMBER 4.
Először látom a tévében Sarah Palint. Ótejóég! Az amatőrség
istenítése most már elérte az elnök és a választások szintjét.
SZEPTEMBER 6.
Hitelezők.
10:30 Próbaterem.
Összpróba. De azért vannak megállások. Igazából sokkal jobban
ment, mint amit ez a szó jelent. Anna, Owen és Tom elkötelezett,
ahogy a metafora mondja, húsuk és vérük ez a darab. De sok
mindent kell még végiggondolni, fejleszteni, újrapróbálni – igaz, van
még két hetünk.
SZEPTEMBER 10.
1:30 Egyeztető megbeszélés.
Amelyen számomra az volt a legfontosabb megvitatandó téma,
hogyan járul hozzá Germaine Greer a programhoz. Házasságellenes.
Pont, amitől féltem, úgyhogy a sarkamra álltam.
SZEPTEMBER 28.
Megtudtam, hogy Paul Newman meghalt. Csodálatos színész
volt, egy magát előtérbe soha nem toló ember. Tisztelte a családját és
a munkáját. Kedves emlék marad az a vacsora, amelyet Lindsayjel és
vele költöttünk el New Yorkban.
SZEPTEMBER 30.
Hitelezők, sajtóbemutató.
És a kezdetektől fogva rajta voltak. Ahogy szemmel láthatóan a
közönség is. A végén senki sem akart hazamenni, a bár tele volt
csillogó szemű emberekkel, akik valami nagyon különlegeset láttak
ettől a három hőstől.
OKTÓBER 1.
Michael Grandage hív, hogy ami a sajtóban eddig megjelent, csak
dicsérő. Különösen, persze a The Guardianben, ami Owent illeti…
 OKTÓBER 3.
7:30 Hitelezők.
Mi a szart műveltek ezek? Úgy játszották, mintha a Royal
Shakespeare Companynál lettek volna. Sok színészkedés, nagy hang.
Az öltözőben – bűnbánó arcok. Úgy érzem magam, mint Bill
Shankly…{406}
OKTÓBER 5.
A The Observer áldását adja a Hitelezőkre. Bármit írnak is mások, a
darab nagy siker a Donmarban.
OKTÓBER 5.
OBAMA NYERT.
Hajnali 3-kor fekszem le. Mintha csoda történt volna.
Reggel 8-kor újra a tévé előtt ülök. Megtörtént. Az amerikaiak 52
százalékának páratlan képzelőereje van.
NOVEMBER 6.
A Munkáspárt 6700 szavazatkülönbséggel nyer Glenrothesban.
Lehet, hogy Cameron és Obama képét együtt már túl nehéz
megemészteni.
NOVEMBER 17.
Délután 4-kor autóval a Heathrow-ra.
6:30-kor repülök New Yorkba.
NOVEMBER 18.
Hilary Shor [filmproducer] jön értem, és együtt megyünk a
Sunshine Landmark moziba a Milk című film premierjére – Gus Van
Sant filmje Harvey Milkről…
A partit a Bowery hotelban tartották, az autogramgyűjtők
paradicsoma volt… A gazdagok, híresek és befolyásosak akcióban.
Beszéltem Lauren Bacall-lal, Stanley Tuccival, Jeff Goldblummal,
Frances McDormanddel (meg a Coen fivérekkel) és James
Schamusszel.{407} Naomi Watts, Natalie Portman, David Blaine és
Mickey Rourke szintén a vendégek között.
NOVEMBER 25.
Los Angeles.
 Logan 12-kor vesz fel, és megyünk autót bérelni az Enterprise-
hoz. És most jön az, miért kell naplót vezetni. Beszállok a kocsiba,
megpróbálom hátramenetbe tenni, kihajtok a parkolóból, nagyon
érzékeny a gázpedál, úgyhogy meglódulok, nekimegyek (egy kicsit)
az előttem álló autónak, a mögöttem jövő pedig nekem koccan.
Miközben intézzük a papírmunkát, meghallgatom a
telefonüzeneteimet, és megtudom, hogy felterjesztettek a Brit
Birodalom Rendje kitüntetésre…
NOVEMBER 27.
Megírom a köszönöm-de-nem-kérem-köszönöm levelet, ahogy
kell. 4-kor Rhea Perlman és Danny DeVito.
70 barátjuk és családtagjuk gyűlt össze a kiköpött hollywoodi
otthonukban vacsorára. Szoba szoba hátán, kanapé kanapé hátán.
Nagyon laza, nagyon társaságbarát. Mint Rhea és Danny maga. És
ott vannak a nagyon régi barátok és a távolban élő gyerekek is.
Külön öröm volt beszélgetni a csodálatos Arthur Lessackel –
legendás beszédtanár, most 99 éves.
DECEMBER 2.
L. A.
A Váltság-Nobel-díj premierje.
DECEMBER 5.
L. A.
A reggeli csend egyértelműen azt jelenti, hogy a kritikák nem jók.
Már megint.
Azt hiszem, meghatározó és tanulságos lesz, ha majd
visszagondolok erre az útra. Lehetséges úgy időt tölteni ebben a
városban, hogy legalább egy kicsit produktív legyen az ember, ami
együtt jár egy minimális mennyiségű kíváncsisággal? Persze,
nyilván fárasztó már ezt hallgatni.
DECEMBER 8.
L. A.
Délután beszélgetek a minden szempontból összetört Randyvel [a
Váltság-Nobel-díjról]… Mit is mondhatnék? Rossz cím, rossz
marketing, jó film.
DECEMBER 13.
 Szombat New Yorkban. Greenwich Village-ben. A 12. utcában, a
4. utca és a Greenwich sugárút között. Fantasztikus környék. Az
egyik sarkon a Cafe Cluny, a másikon a Cubby Hole. Lesétálok a
sugárúton, ahol a partikellékeket árusító boltok vannak, karácsonyi
füzéreket és hasonlókat veszek. Aztán vissza a Bed Bath &
Beyondhoz a 18. utcáig, a Food Emporiumhoz a 12. utcáig, végül
haza a meleg házba – odakint nagyon hideg van.
DECEMBER 18.
Délután 2-kor megérkezik Rima Londonból.
DECEMBER 23.
Karácsonyi rablóhadjárat. Könyvesbolt, sütibolt, közért, újra
könyvesbolt. Rima elmegy a John Barretthez [szépségszalon]. Nem
feltétlenül ebben a sorrendben. Újabb könyvesbolt.
DECEMBER 24.
Ian Rickson felhív, és elmondja, hogy meghalt Harold Pinter.
Ahogy Antoniának is írtam, az ember valahogy mindig azt gondolta,
hogy örökké fog élni. És tényleg úgy is lesz.
DECEMBER 26.
1:30 Vicky Cristina Barcelona.
A Woman’s Weeklyben hülyeségeket beszél Woody Allen.
12:30 A Box. Amíg várunk a hajnali 1:30-kor kezdődő
kabaréra/revüre/burleszkre, Francesca [Rima testvére] megmutatja
nekünk a mindennel felszerelt vécét (párnázott ülés, lábtartó,
vízszintes kapaszkodó, tükör), ami feltehetően felkészített minket a
meztelen nőimitátor műsorára, aki a hátsójából húzott elő egy
pirulákkal megtöltött gumi óvszert. Olyan kétségbeesetten próbált
hatásos lenni, hogy inkább ártatlan tréfának kellett nevezni.
DECEMBER 29.
Délután 1 órakor ebéd Dan Radcliffe-fel a Cafe Clunyben. Az
egyik pillanatban 12 éves volt, most meg 19. Mikor történt mindez?
Ráadásul érzékeny, okos és világosan beszél. És van egy
háromszobás lakása New Yorkban.
 2009
NEW YORK – OBAMA BEIKTATÁSA – NATASHA
RICHARDSON – JAMES JOYCE-DÍJ, DUBLIN –
CAMPAGNATICO – IAN McKELLEN – EDNA O’BRIEN –
NEIL ÉS GLENYS KINNOCK – HARRY POTTER – LIAM
NEESON – ALAN CUMMING – RUBY WAX – A BEATLES
– HARRY POTTER 7. ELSŐ RÉSZE – RALPH FIENNES –
DUBLIN – JOHN MORTIMER – NEW YORK – A BOX

JANUÁR 3.
New York.
Martha Clarke-hoz megyünk Connecticutba.
11:48 → Harlem Valley – Wingdale.
Martha kijön értünk az állomásra. Először meglátogatjuk Mr.
Greyt, a sérült szemű lovat, a helyi lovakkal suttogót/nővért és a
lányát, aki a HP megszállottja. Aztán megyünk Martha házához. Pár
percet töltöttünk még csak odabent, és én máris ott akartam lakni,
meg akartam szerezni, kölcsön akartam kérni. Arshile Gorky
tervezte a 40-es években, és végtelenül kívánatos hely – vastag
gerendás, galériás, ablakos mennyország… A napot a tűz körül
töltöttem könyvek között. Vacsorára csirke volt, Martha fecsegve
cikázott a szenvedélytől az intrikáig, aztán a küzdéstől vissza a
szenvedélyig.
JANUÁR 5.
New York.
Ebéd Theresa Rebeckkel.{408}
Aki elmeséli a legújabb botrányt, miszerint a rendezők az írók
pénzügyi hozzájárulására tartanak igényt, mivel (ahogy Diane
Borger fogalmazott) „rendbe tették a rossz darabjukat”. Kikúrt
felháborító.
Esetleg ideje lenne, hogy a színészek is kérjenek részesedést a
rendezők juttatásából ugyanezen az alapon.
JANUÁR 9.
New York.
 12-kor a Box. Különleges japán táncos, egy lány…, aki fordított
sztriptízt adott elő – minden testnyílásából ruhákat szedett elő, a
parókájából pedig cipőket. Felejthetetlen. Őrületes időben, hajnali 4-
kor kerülök ágyba.
JANUÁR 14.
London.
Rendezem a holmikat, átrakom a kupacokat, kidobom a sok-sok
borítékot. Hitetlenkedve bámulom az Amex-számlakivonatot.
JANUÁR 20.
Barack Obama beiktatásának napja.
3:30 – Portobello Road, Electric Cinema, Ruthie Rogers-beiktatás
tiszteletére rendezett partija.
Tökéletes módja, hogy az ember mégis ott legyen, ha nem is lehet
ott. Kathy Lette, Ruby W., Danny és Leila, Mariella Frostrup, Eric
Fellner [Working Title], Richard és Sue Eyre, Philippa Yentob [Alan
Yentob felesége], Jemima Khan, Jeremy King [restaurátor], Debra
Hauer [filmproducer], Tessa Jowell.
Valahogy mindannyian annyira meghatódtunk már előre az
egész gondolattól, hogy minden nagyon zökkenőmentesnek tűnt. És
a beszéd nélkülözte a retorikai elemeket, kétségtelenül szándékosan,
de tele volt olyan dolgokkal, amiken el kell gondolkodni. A
prioritásairól szóló utalások is megbizsergették az ember agyát.
JANUÁR 24.
1:30 Scott. Ebéd.
A szomszédos asztalnál érdekes hölgytársaság ebédel. Lynn
Barber, Virginia Ironside, Tracey Emin és még két másik. Nigella
Lawson és Charles Saatchi szintén jelen van, akivel – miközben
elszívott egy cigarettát – odakint beszélgettünk. Jobboldali, jó adag
iróniával megáldva. Természetesen máris összebarátkoztak Rimával.
JANUÁR 26.
8-kor a Wolseley.
Ahogy már annyiszor, Lucian Feud megint ott ül a szomszédos
asztalnál. Az ösztöneim nem hagynak nyugton. 1.) „Hogy
szerezhetnék egy festményt?” vagy 2.) „Fessen le engem!” Bármi,
csak közöm lehessen ehhez az óriási tehetségéhez.
 JANUÁR 31.
Rima születésnapja.
FEBRUÁR 8.
BAFTA-díj-átadó. Ó, te jó ég, még hány díjat osztunk ki
magunknak? A hírek arról szólnak, hogy egész Ausztrália ég, Gáza
pedig romokban hever.
FEBRUÁR 10.
7:30 Damaszkusz. Tricycle [színház].
David Greig darabját a Közel-Keleten tett utazásai inspirálták,
amikor fiatal írókkal dolgozott, és egy egészen másfajta
érzékenységgel találkozott. Fanyar, lágy, de hajlíthatatlan, ahogy
David maga is. Hihetetlenül beletalál a szereposztással, hogy mást
ne mondjak, az egyikük szájából elhangzik az a mondat, hogy
„ukrán transzszexuális zongorista vagyok”, és tökéletesen hihető,
minden szava ütős.
FEBRUÁR 17.
New York.
Este 8. Minetta Lane-hez megyünk, aztán felszedjük Martha
Clarke-ot, Suzanne Bertisht és Stephanie Carlton Smitht [művész] –
miután megvédtük de Valerát Frank McCourtnak a járdán…
FEBRUÁR 20.
Morgan Stanley gyermekkórház, 165. utca.
Meséket olvasunk egy csapat 5–12 évesnek, aztán felkeresünk pár
másik gyereket a kórtermekben. Az infúziós állványok és a
homályos tekintetek láttán kellett egy kis önfegyelem. Fékezhetetlen
vágy ébredt bennem, hogy csak úgy megöleljem őket, csak sajnos
attól féltem, összetörnének.
FEBRUÁR 21.
Születésnapom van, egy újabb, de ezúttal New Yorkban…
FEBRUÁR 22.
Oscar-díj.
Nem történik semmi meglepő, kivéve, hogy Sean Penn nyer, nem
Mickey Rourke. Kate Winslet megkapja az Oscarját{409} – hála
istennek, tekintve, hogy valaki a gyerekei arcát videózza, miközben
kihirdetik a győztest. Ez első hallásra borzalmas ötletnek tűnik, de
aztán – rendben van, miért is ne? Mint mindig, most is zavaró és
értelmetlen és öncélúan túlzó és újra zavaró lesz 3 óra eltelte után.
Nem beszélve arról, milyen közönséges, amikor Queen Latifah az I’ll
Be Seeing You című dalt énekli el Ant, P. Newman, Sydney Pollack és
a többiek kivetített képéhez.
MÁRCIUS 8.
6 órakor BAFTA.
7-kor Mark Shivas-megemlékezés.
Isten tudja, mit szólt volna ehhez, és persze még akkor kellett
volna így megtisztelni, amikor élt.
MÁRCIUS 9.
7:30 Donmar, Be Near Me.
Ian McDiarmid színpadi adaptációja Andrew O’Hagan regénye
alapján. Elégikus, reflektív, bensőséges, elgondolkodtató. Tényleg,
mint Ian maga.
MÁRCIUS 14.
9:30 Wall (Fal) – David Hare.
Színház? Előadás? Örülök, hogy hallottam – elolvashattam volna.
MÁRCIUS 17.
A mai az életem egyik legszomorúbb, legszürreálisabb napja.
Kora reggel Ralph Fiennes hív New Yorkból – nála 7 óra lehet –
„szörnyű hírrel”. Natasha síbalesetet szenvedett Kanadában, és bár
eleinte jól volt, később összeesett. Most kómában van, Liam
odarepült és hazahozza, hogy az emberek elbúcsúzhassanak tőle.
Csak így. Az egész egyetlen egyszerű, kétségbeesett körmondat.
Amikor letettem a telefont, egy órán át egy helyben ültem, aztán
sétáltam. Hagytam üzenetet Liamnek. A nap hátralévő részét
telefonálással töltöttem, lemondtam mindent. Az egész egy nagy
kábulat. Abszolút irreális. Az a páratlan nő, a világ legkedvesebb
vendéglátója. Az élete, a napjai, minden perce megtervezett,
újratervezett, zsúfolt. Energia, elegancia, tehetség, düh, szenvedély,
nagylelkűség, ego, nevetés, füst, intelligencia, bölcsesség,
szarkazmus, móka, sebesség, őszinteség, sebezhetőség, ízlés,
improvizálás, rend. A legnagyobb kacagások közepette is mindig
tudta, hogy kell lennie a dolgoknak. Kivéve most.
 MÁRCIUS 18.
Joanna – Liam és Tash személyi asszisztense – hív, és elmondja,
hogy New York-i idő szerint délután 6-kor engedik elmenni.
Éjfélkor Tash nincs többé. Felfoghatatlan, hogy az a mérhetetlen
erő nem lesz körülöttünk többé. Az állát mindig felvetette, az előző
mondatot még be sem fejezte, de az agya már a következő témát
kereste, nyílt az ajtó, mindig nagyon örült az embernek.
MÁRCIUS 19.
A média egész nap Natasha mosolygó, csevegő képeivel van tele.
Később Liam, Joely [Richardson] és Vanessa [Redgrave] hazatér,
miközben fotósok hada kíséri őket.
Ma volt a Nemzetiben a Paul Scofield-megemlékezés. Nem
tudtam elmenni. Otthon maradtam, és csak tébláboltam. Teljesen
céltalanul.
MÁRCIUS 21.
New York, Connecticut.
6:55 → Rima heroikusan szerzett jegyet az interneten, így
repülünk.
MÁRCIUS 22.
Tash temetése. Kék ég, napsütés.
Tash a koporsóban képekkel és poszterekkel körülvéve. Úgy néz
ki, mintha kirakatban lenne – hihetetlenül ragyogó, kemény és ki
van sminkelve. Ő az, és mégsem ő, ahogy Laura Linney mondta.
Ciarán és Helene, Meryl Streep, Mia Farrow, Ralph F., [ John
Benjamin] Hickey, Aidan Quinn, Joely, Tom H., Vanessa, Lynn
[Redgrave], Ann Roth, Jemma R. és még vagy 50–60 másik ember.
Micheál és Daniel [N. R. fiai] nem félnek mosolyogni a barátaikra, és
hihetetlenül közömbösnek tűnnek. Daniel az egészet „fake-nek”
nevezte. Biztos, hogy később, ha egyedül lesznek, rájuk fog
szakadni. A házban ebédelünk, aztán elmegyünk a gyönyörű kis
templomba – a lesifotósok és tévékamerák mellett rögtön jobbra…
Különösen személyes hangvételű szertartás – Liam csodálatos,
vicces és nyitott, Vanessa felolvas a Téli regéből, Lynnt tanítani
lehetne, gyönyörű, Joely, Carlo (a testvére), Carlo felesége, Jennifer
énekel. Ralph elmond egy verset a napról, Catherine anyja, Grizelda
és Franco egy olasz dalt énekel Vanessával. Később Liam…
mindenkinek elmondta, hogy mivel Tash szervdonornak
jelentkezett, a „szívét, a veséjét, és ha hiszitek, ha nem, a máját”
sikeresen transzplantálták. Az orvos azt mondta, olyan volt a szíve,
mint egy 25 évesé.
MÁRCIUS 23.
Vissza New Yorkba.
Reggel 7 óra. A tegnapi nappal kapcsolatban újra és újra az a
gondolatom támad, hogy Liam rendben lesz. Akármennyire is
szerette Tasht, bizonyára el fogja tudni engedni őt. A tegnapi
búcsúztatón meg is fogalmazta, amit én is sokszor gondoltam már.
„Hogy történt meg ez az egész? Jött ez a nő, és azt mondta: »Jól van,
összeházasodunk. Lesz pár gyerekünk, és akár most bele is
vághatunk.«” Bizonyos értelemben belehúzták a partik, házak és
felelősségek világába. Azt az embert, aki fut a kutyával, és a
folyóparton horgászik. Azt is mondta a temetés után: „De tudod,
akármennyire is sóhajtoztam, ha közölte, hogy elmegyünk
vacsorázni, mindig én jöttem el utoljára. Szóval, tanulékony
voltam.”
MÁRCIUS 27.
Dublin.
1:20-kor jönnek értem, és elvisznek a University College-ba.
2:15 James Joyce-díj. Egy kicsit olyan, mintha egy csomó
orvostanhallgató vizslatná az embert, de érdeklődők voltak, és
nagyon kedvesek.
4:30 Útban Moyne felé, Limerick megyébe.
Pont elég időm volt befejezni az Egy eltitkolt életet.{410} Öregem,
milyen friss lesz a véleményem!
6 körül Sebastian és Alison Knockanannában, az Old Rectory
(Régi parókia) nevű vendégházban.
MÁRCIUS 28.
Késő délelőtt kocsizás, ebéd egy völgybeli kocsmában, séta a
lenyűgöző limericki vidéken. Limerick? Wicklow. Van idő beszélni
Sebastiannel a zseniális könyvről. Úgy kezdődik, mint egy lírai,
elégikus S. Barry, majd tudatosan halad Dickens felé.
 ÁPRILIS 8.
7:30 Plague Over England (Pestis Angliában).
Nicholas de Jongh [drámakritikus] darabja John Gielgud
letartóztatásáról [homoszexualitás okán]. Vannak benne jól megírt
részek, de nem darab. A felénél azt gondoltam, „ez egy tévéfilm”,
aztán a szünetben Neil Bartlett{411} elmondta, hogy megfilmesítik.
Remélhetőleg Mickey F.-fel{412} és Celia Imrie-vel, akik mindketten
nagyszerűen dolgoznak. A kritikák dicsérik. Az ember persze azt
gondolja, naná, hogy dicsérik.
ÁPRILIS 19.
A Dogma ment ma a tévében. Annyit néztem belőle (vagyis olyan
keveset), amennyit csak el tudtam viselni. Miért van az, hogy az
ember munkájának megjelenése olyan messze van attól, amit
csinálni akart?
ÁPRILIS 21.
Pisába és Campagnaticóba megyünk.
ÁPRILIS 23.
Shakespeare születésnapja, jut eszembe hirtelen. Stratfordi
emlékek tűnnek elő, nárciszcsokrok a felvonuláson, és amikor
lekiabáltuk a dél-afrikai nagykövetet.
A költségvetés. Vannak, akik 50 százalék adót fizetnek.
Vacsora előtt rengeteg telefonhívás fut be. Rima befejezi az Egy
eltitkolt életet. „Tudtam, hogy ő volt, már az elején…” Én kifejtem a
lóbabot, levágom a zöldbab végét, megtisztítom a spárgát. R. sütni
való krumplit tesz hozzá, amelynek nagy részét én jótékonyan
leejtem a földre. Még valami meghatározhatatlan hal, és = vacsora.
ÁPRILIS 28.
Ebéd a Pizza Papagenóban, nézzük a pápát, amint a l’aquilai
földrengés helyszínén fogadja az embereket.
MÁJUS 2.
Megnéztük az Il Divo – A megfoghatatlant. Zseniálisan ki van
találva – bosszantó, hogy olyan keveset tudok az olasz
politikatörténetről, de Berlusconi szelleme átjárja az egész filmet
annak ellenére, hogy csak az elején említik meg egyszer röviden.
 MÁJUS 8.
11:30 körül úton vagyunk. Livorno → Pisa → Aeroporto.
Visszaadom az Avisnak a kocsit (karcolás sincs rajta). Reptéri busz.
Messze nyugalmasabb, mint a római élményünk. Aztán jön az
őrület. Gatwick. A déli terminálhoz igyekszünk vonattal, hogy a
városba tartó vonatra szálljunk. Ami nem a Gatwick Express. Amire
a vonaton is lehetne jegyet venni. Az eredmény – potenciális
büntetés a Victorián. Csak a testemen keresztül. Egy kínai család
beáll a taxira váró sor elejére. „Körbe kell menni” – jelezzük
segítőkészen. „Nem érdekes, gyerekkel vagyunk.” A fejemben
megfordul, hogy a babakocsijuk akkora, mint az én bőröndöm.
Ebből vita lesz, figyelmeztetem őket, de akkor észreveszem a
kerekesszékben ülő nőt, akinek a barátja nagy nehezen áttolja őt a
soron. Isten hozott minket Angliában!
MÁJUS 22.
Telefonhívás a Független Tehetség Ügynökségtől.
Felszállnék-e egy magángépre vasárnap, hogy átadjak egy díjat
Cannes-ban? Sajnos partira megyek.
7:30 Godot-ra várva. Royal Színház, Haymarket.
Furcsa, de most látom életemben először a darabot. Ez az előadás
hol lélektelen, hol tele van lélekkel. Nehéz elhinni, hogy két nagyon
híres ember bármire is várna. Egyébként vidáman telik az este.
Őrület, hogy azért kritizálják, mert túlságosan populista. Nagy része
varieté. Ian McKellen tele van csendes csodákkal. Simon Callow
felejthetetlenül vak, Ronald Pickup Luckyja nagyon megható.
MÁJUS 24.
Ian McK. 70 éves.
Egy varázsló. La Clique. Tele van barátokkal. Ahogy Ian
fogalmaz – család. Mindenki ott van gyönyörű, folyóparti házában
ezen a napsütéses májusi estén. David Owen{413} nem volt otthon,
ezért az ő teraszát is elfoglaltuk. Armistead Maupin és Dena
H[ammerstein] csak ezért repült ide.
MÁJUS 25.
7:30 Edna O’Brien. Wolseley.
 Edna nagyon fel van dobva. A darabja (Haunted) nagyon jó
kritikákat kapott… Ma a The Guardian cikkében elárulta, hogy 78
éves – egyszerűen hihetetlen. Vacsora alatt elmeséli afférját David
Owennel, John Fortune-nel{414} és John Freemannel;{415} Dena H.
antipatikus neki; Harold Pinterrel távolságot tart (a Vanity miatt);
Beckett-tel a metrón beszélt, és Elizabeth Bowen{416} azt mondta
neki, hogy „tehetséges és őrült”.
JÚNIUS 7.
Fejfájás, hányás, kimerültség és egy elárasztott fürdőszoba. Rossz
kombináció, és egy csomó mea culpa.
Délután 2 – Nemzeti Színház: a Pinter-megemlékezés próbája.
Ian [Rickson] buddhista, mindenre nyitott énje. „Mit
gondoltok..?” „Vagy gondoljátok, hogy…?” Ragaszkodik hozzá,
hogy alternatívákat kínáljon fel. Nem nagyon értem, miért. Csak
egyszerűen mondja meg, hogy mit akar.
7 órakor előadás.
„Ó, szeretem a színészeket” – mondja Eileen Atkins, amikor
kijövünk. „Csak úgy felmennek, és megcsinálják.” Bizonyos
esetekben zseniálisan. A miénkben – Lindsay és Gina McKee
rendben volt, de én csak küszködtem minden különösebb eredmény
nélkül – tisztában voltam vele, milyen nehéz az anyag, és
bosszantott a nyilvánvaló általánosítás.
JÚNIUS 11.
Nyitott szemmel fekszem. Valahonnan (ki tudja, honnan)
beszereztem egy megfázást.A hírekben természetesen egész nap a
sertésinfluenzáról van szó. „Ne legyél nevetséges! Akkor
kapcsolatban kellett volna lenned bla-bla-bla…” – mondja Rima.
JÚNIUS 21.
Nem kell sehol sem lennem.
Senkivel sem kell találkoznom.
Semmit sem kell csinálnom.
A nap sütött kint egy kicsit.
A levegő hűvös volt.
Rengeteg agyatlan tévéműsort nézhettem.
Megválaszoltam pár levelet.
 Ebédre bárány volt.

A leghosszabb nap…
JÚNIUS 28.
Délután 1-kor ebéd Neil és Glenys K.-val.
James Naughtie és Ellie [a felesége] is ott volt. Röviden
meglátogatott Rachel{417} és Grace, később pedig, teljesen magától,
egy varázslóköpenybe bújt, seprűvel felszerelkezett Joe, Rachel fia,
aki 25 kérdést szegezett nekem a HP-vel kapcsolatban. Ettől a
tökéletesen lefegyverző epizódtól eltekintve csodálatos ebéd volt
(este 7-ig tartott…), és annyi bizalmas dologról beszéltünk, hogy
még mindig szédülök tőle. A Munkáspárt reménytelen. Gordon nem
hajlandó döntéseket hozni, utálja Hazel Blearst,{418} és persze
Mandelsont, Milibandben nem bízik, és (azt hiszem) irigykedve
tiszteli Cameron okosságát. Csodálatos történet [Jeffrey] Archer
Madoff-szerű{419} természetéről (meglepő…) – boldogabb nem is
lehettem volna. Úgy tűnt, Neil örült az ajándékunknak: egy
vadonatúj Spitting Image társasjátékot adtunk neki, többek között
Gorbacsov, Reagan és Thatcher mellett ő is benne van. „Ó, David
Owen beszédet tartott a minap, és minden második szava az volt,
hogy »én«.”
JÚNIUS 29.
Rima 8-kor elutazott Olaszországba.
JÚLIUS 1.
3:30 University College kórház, meglátogatom Miriam Karlint.
Miriam egy lezárt „tárolóban” van, és még mindig mérges, amiért
újraélesztették. Ez irányú dühe azonban hol elmúlik, hol előjön a
többi témával keveredve. Pillanatnyilag Hazel Blears vezeti a listát.
Csípőprotézist kapott, nyombélfekélye és (talán) bélfertőzése is
van, de minden vele kapcsolatos aggodalmat elhessent. Dicsekedni
akar, milyen jól tud már járni, és végtelen számú ügye van, minden
iránt élénken érdeklődik és vicces. Félig halott, de élénkebb, mint
bárki, akit ismerek.
JÚLIUS 2.
 Közben valamikor megszületik végre a HP 7. két részének
szerződése, és az emberek minden nemi szerve épen maradt.
JÚLIUS 3.
Tom Burke. Miről beszéljünk? Hol? Hogyan? Mennyi ideig? Az
általa kivívott tiszteletnek ugyanakkorának kell lennie, mint a
felajánlott munkának. Ezt mindannyian elmondhatjuk.
JÚLIUS 7.
5:15 Irtózatos jégeső és vihar, majd indulni kell a Leicester
Square-re (újabb hatalmas eső) a HP 6. premierjére. Átázott, boldog,
kiabáló tömeg – a hátsó ajtón surranok ki a Lisle Street felől, otthon
pizzát rendelek.
JÚLIUS 9.
HP 6. New York.
Parti a Természettudományi Múzeumban. Az ennivaló és ami
még erősebb, az innivaló utáni vágynál már csak az a vágy erősebb,
hogy a 3 David{420} fejét beleverjem a legközelebbi falba. Értem a
jellemfejlődést és az elegáns effekteket (lenyűgözők), de hol marad a
sztori????
JÚLIUS 11.
6-kor elmegyek Liamhez egy italra. Békésnek tűnik, de érezhető
az óriási űr. Amikor utoljára voltam abban a lakásban, Tash pont ott
ült, ahol most ő.
JÚLIUS 14.
Miközben a Les Éphémères programfüzetét olvasom, átfut az
agyamon, hogy találkoztam Pina Bauschsal, ismerem Ariane
Mnouchkine-t,{421} dolgoztam Ninagavával és Sturuával{422} – ezek a
csodálatos színházi hősök formálták a képzelőerőmet, és
megmutatták számomra, mi minden lehetséges a színházban.
Hirtelen végigfutott rajtam, milyen kiváltságos ember vagyok.
JÚLIUS 19.
Egész nap azt figyelem, mennyire körül vagyok véve papírokkal
– könyvelőktől, bankoktól, villanyszerelőktől, egészségbiztosítóktól,
másféle biztosítóktól, jótékonysági szervezetektől, színházi
bizottságoktól –, és mindben valamilyen programpontok, éves
jelentések, szerződések, számlák vannak. Már roskadozik tőlük a
ház.
A brit nyílt golfbajnokságot háttérként figyelem, közben
pakolgatom, szortírozom a fent említett leveleket… Érdekes, mennyi
túlsúlyos ember nevezi ezt sportnak. Beleütnek egy kis labdába,
átsétálnak egy csodálatos tájon az emelvényeken ülő tömegek előtt,
aztán újra beleütnek egyet a kis labdába.
AUGUSZTUS 24.
HP.
A 3 David bejön a lakókocsimba, le kell nyelnem a felbuggyanni
készülő epét. Nem sikerül túl jól. Megkísérlem egybesűríteni az
összefüggéstelen hablatyot olyan szavakká mint például „folyamat”,
„narratíva”, hátha előbbre tudunk lépni. Az idő majd eldönti – még
ebben a fázisban is.
A jelmezemet nagyon szorosnak érzem.
AUGUSZTUS 27.
Vacsora Rubyval és Eddel.
Ed ki van borulva, mert Maddy egyetemre megy (az első
hétvégén visszajön), és egyértelmű, hogy még mindig színésznő
akar lenni, úgyhogy sok szerencsét, szociológia szak.
SZEPTEMBER 1.
3:30 Tea Miriam K.-vel, Allannel [Corduner] és Juhával [a
házastársa]. Mim alig tudja felemelni a teáskannát, de valahogy
makulátlan a megjelenése – frizurája van, a körmei manikűrözöttek,
süti van az asztalon, tucatnyi téma, amiről beszélgetünk, végtelen
kíváncsiság, mindenütt könyvek és a Radio 4 iránti szeretet. És
valahogy még szexi is – szép emlékei vannak a szerelmeiről. „Soha
nem gondoltam erre – ott volt nekem Mitch{423} és Stanley
Kowalski.”{424} Minden értelemben nemzeti kincs.
SZEPTEMBER 2.
8-kor Alan Cumming a Vaudeville-ben.
Meghatározhatatlan esemény. Alannek kétségkívül van bája, és
sok nagyszerű története, amelyek a legbátrabb és legőszintébb
helyről eredeztethetők. A dalok eredetiek és merészek. De amikor
azt mondja, „eljátssza” őket, azt hiszem, kevesebb játszást várnék (a
mikrofon a premier plán közeli rokona), és egy kicsit több
gondolkodást. Ráadásul az igazi Alan Cummingnek sokkal sötétebb,
határozottabb a lelke, mint amit bevállal, és egy igazi műsor ezt
jobban tükrözné.
SZEPTEMBER 4.
7-kor Ruby – élőben a Prioryból.
A jó hír az, hogy működik. De még nem az igazi, ami azt jelenti,
hogy Ruby ideges, ami pedig azt jelenti, hogy Judithot{425}
bűnbaknak használja. A színpadon.
Katasztrofális. De feltámad, és mérhetetlen bátorsággal és
színészi képességekkel eléri, hogy a közönség ünnepli. Nagyon
bátor, megható műsor, amit egy kicsit még igazítani kell, és akkor jó
lesz. Bár mindig meglehetősen kiszámíthatatlan marad.
SZEPTEMBER 5.
Otthoni nap… 2 Beatles-film (dokumentumfilmek), amitől
nosztalgikus hangulatba kerülünk. De szerencsések vagyunk, hogy
akkor épp ott lehettünk, megvettük a The White Albumot,
meghallgattuk, és tudtuk, hogy épp akkor vásároltunk meg egy örök
klasszikust. Ezek a dalok most már a csontjainkban vannak – a
dallamos bevezető, a kórus és a fejrázások az emlékek és a képek
különleges montázsát hívják elő bennünk – barátokat, bulikat,
szerelmi ügyeket, táncot, testhez tapadó pulcsikat, szoros
trapéznadrágokat, rövid dzsekiket, hegyes orrú cipőket.
SZEPTEMBER 10.
Délután 3-kor David Yates [a HP rendezője]. Valamilyen okból
elvesztettem a HP-ről szóló beszélgetéseknél hasznos tompító
gombot, és miután biztos szemmel észrevettem egy óriási hibát
Piton és Voldemort végső csatajelenetében, nem kerteltem,
egyenesen kimondtam. David Y. azonban pontosan azt csinálja, amit
akar. Valamennyire meghallgat, de igazán makacs. Olyan ember, aki
együttérzőn bólint, és semmilyen feltérképezetlen területre nem
hajlandó elmenni. Vagy legalábbis ilyennek tűnik.
OKTÓBER 5.
HP 7. második rész.
Első nap.
 Hajnali 5-kor ébredek… 5:45-re jönnek értem.
A megfázás/vírus/akármi egész nap kínoz.
Nem tudok beszélni. Természetesen játszani sem. Sajnos
mindkettőt csinálnom kell. Este 8-kor haza. Teljes kimerültség.
OKTÓBER 7.
6:45-kor jönnek értem.
Ralph F. egész nap lenyűgöző. Szabad, fegyelmezett és
tökéletesen Voldemort.
Beszélgetek a forgatáson dolgozó dokumentumfilmes csapattal –
még egy bőrt lehúznak ugyanarról.
OKTÓBER 8.
Minden szövegemet újra fel kell venni. Elég rettenetes első nap
lehetett.
OKTÓBER 9.
Újra felvesszük minden szövegemet… Valami nagyon nem jó…
eltekintve a szörnyűséges szövegtől magától is.
OKTÓBER 15.
James Macdonald [színigazgató] beszél a John Gabriel Borkmanről
[Ibsen-darab] és más lehetőségekről is.
OKTÓBER 16.
Üzenet James Macd.-től, amelyben (komolyan) azt kérdezi, mi a
helyzet Streeppel és Close-zal.
OKTÓBER 30.
Dublin.
8:30 Town bár és grill.
Vacsora Frankkel.{426}
Körüljárjuk a Borkman-témát, de Frank úgy kezeli a társalgási
témákat, mint egy kártyapaklit. Megkeveri, oszt, játszik. És a hozzá
tartozó mókával is, persze. Soha nem annyira komoly, hogy ne
jöhetne bármikor egy kis röhögés.
OKTÓBER 31.
10:45 Kávé James Macd.-vel és Frank McG.-vel.
Szóval, az egésznek az a végeredménye, hogy szeptember 10.
[2010] után megcsináljuk a John Gabriel Borkmant a dublini Abbey
Színházban.
 NOVEMBER 3.
2-kor Carlos Lumière [fotográfus].
Ótejóég! Divatfotózás. Attól félek, olyasmiket veszek fel, ami nem
illik már a koromhoz. Furcsa, mennyire kényelmetlen mostanában
számomra ez az aspektusa a munkának…, kövérnek éreztem
magam.
NOVEMBER 15.
Este 7 John Mortimer-megemlékezés.
És csodálatos – mint mindig –, amikor a színészek megértik a
lehetőségeket, és összehoznak valamit. Valamit, ami csodálatos és
őszinte és megható. Számomra az volt a legjobb, amikor
végignézhettem John Oxford Union-os vitáját Whitehouse-szal{427} és
Longforddal.{428} A beszéde pedig…, nos… Halálos és elbűvölő.
NOVEMBER 16.
7-kor jönnek értem. HP.
Próbáljuk az úgynevezett „Csónakház” jelenetet. Más néven Piton
halála.
Üres színtér David Yatesszel és Ralphfel. David a
legáthatolhatatlanabb keveréke a szelídségnek és a
kérlelhetetlenségnek. Azt szereti, ha elmondhatja a sztorit, hogy kit
játszol benne, mit gondolsz, hol állsz, merre mozogsz, hova ülsz le,
hova nézel. Ralph és én (a csónakházban) szintén kifejtjük a
véleményünket, és látom, hogy David nagy erőfeszítések árán hagy
minket kibontakozni. Kezdünk eljutni egy oxigéndúsabb
környezetbe.
NOVEMBER 17.
11-kor Southwarki katedrális. John Mortimer búcsúztatása.
Szépen összeállított műsor (vajon John azt hinné, lepaktáltunk az
ördöggel, hogy ennyiszer utalunk Istenre? A főájtatos úgy emlegette,
mint Jézus ateistáját). Mindenki szépen eljött, Neil K. mondott egy
olyan beszédet, amely bármilyen színészversenyt lezúzott volna.
NOVEMBER 25.
HP. 6:15-kor jönnek értem.
A fészerbe megyünk…
 Hideg, nedves és huzatos, de a stáb még mérföldekre van,
úgyhogy Ralphfel tovább araszolgatunk a jelenet felé. David Y.
makacs, mint mindig, és ragaszkodik hozzá, hogy V[oldemort]
halálos átokkal öljön meg engem. (Nem is értem, ráadásul az
olvasók haragját is kiváltja ezzel.)
De Ralphfel nagyon jól tudunk dolgozni. Egyenes, őszinte,
találékony és szabad.
Hazaérek, Rima (a szöveg zseniális ismerője) azt mondja: „Nem
ölhet meg halálos átokkal téged. Az egyetlen hatásos varázsige
ugyanis az Avada Kevadra lehetne, de az azonnal öl, és nem tudnád
befejezni a jelenetet.”
NOVEMBER 26.
HP. 6:15-kor jönnek értem.
Egész nap ez a jelenet megy. Különböző beállítások és lencsék.
Piton halála. Csaknem tíz év elteltével. Legalább csak két színész van
jelen… David sérülékeny és nyájas, amikor izgatott. És a jelenet
miatt az. Tökéletes példája annak, mi történhet, ha pár színész fogja
a jelenetet, és dolgozni kezd a sztorival, a térrel és egymással. Stuart
Craig{429} csónakháza egy kicsit ironikussá és örökkévalóvá tette.
Ahogy mondtam is Davidnek – az egész egy kicsit eposzszerű és
japán hangulatú.
DECEMBER 1.
New York.
DECEMBER 2.
Napközben bútorvásárlásra megyünk. Találunk két egyforma
lámpát: az egyik a Wyethben 7200 dollár, a másik a Restoration
Hardware-ben 799.
DECEMBER 3.
Este 8 – A Steady Rain (Heves esőzés). Daniel Craig, Hugh
Jackman és egy darab. Vagy inkább egy sztori a színpadon. Utána
találkozunk az öltözőben… Daniel és Hugh épp 40 000 dollárért
elárverezték izzadt pólóikat (AIDS-alap).
DECEMBER 18.
10 óra – beszélek James Macdonalddel. Először is ajánlat megy
Sinead Cusacknek. Ő Marie Mullenről{430} beszél – én Harrietről
[Walter].
DECEMBER 25.
Lesétálok a High Line-on a 20. utcáig.
DECEMBER 29.
Hihetetlenül hideg van, úgyhogy amikor ebédelni megyünk,
megfordulok, hogy a szél ne az arcomba fújjon. Megbotlok egy fa
körüli kis fémkerítésben, és teljes súlyommal a jobb csuklómra esek.
DECEMBER 30.
11-kor elmegyünk a St. Vincent traumatológiájára.
Megröntgenezik és sínbe teszik a kezemet…, húzódás vagy törés?
Határozottan valami csont.
Délután Eljő a Miele Gázos Embere… Valahol szivárog.
DECEMBER 31.
9-kor Pamela [D’Arc, ingatlanügynök] és Andrew [a férje].
10-kor A Box. Még nagyobb diliház, mint általában – az étel két
óra múlva érkezett meg, a hangszálaink is jelentősen
megterhelődtek, de kompenzálásképpen volt egy fordított sztriptíz,
egy fantasztikus tornász, egy transzvesztita üveggel… Amíg mi
megettük a steakünket, Pamela egy meztelen férfival táncolt.
 2010
NEW YORK – KATE WINSLET – A VIRÁG ROMÁNCA –
SUSAN SARANDON – DÉL-AFRIKA – ATHOL FUGARD –
RUTH ROGERS – MICHAEL GAMBON – A HARRY
POTTER UTOLSÓ NAPJA – NEW YORK, HITELEZŐK –
THE SONG OF LUNCH – CAMPAGNATICO – VOLTERRA
– HARRY POTTER-BÚCSÚBULI – DUBLIN (JOHN GABRIEL
BORKMAN) – LINDSAY DUNCAN – FIONA SHAW –
BRIAN FRIEL – NEW YORK, A VIRÁG ROMÁNCA –
JAMAICA – DAME HARRIET WALTER

JANUÁR 1.
New York.
Hajnali 2:45-kor haza. Ágy. Új napló.
JANUÁR 4.
A mai napon a gázost várom…, megpróbálok tárgyalni az
amerikai egészségügyi szolgálattal – minden azzal a kérdéssel
kezdődik: „Hogy fog fizetni?” A különleges sebészi beavatkozásokat
végző kórházból holnap fognak hívni – mindez egy kínzó, ám
kisebb, visszamaradt fájdalom miatt.
JANUÁR 5.
A St. Vincentbe kell mennem egy hosszan elnyúló ügyben.
„Menjen fel, töltse ki a nyomtatványt.” „Menjen le – 10 dollár lesz –,
jöjjön vissza a nyomtatvánnyal, és vegye át a CD-t.” A
csuklóröntgenem története.
JANUÁR 7.
9:30 Cafe Cluny.
Kávézunk és beszélgetünk Kate Winslettel. A virág románca előlép
és ragyog, a szivárványszínekben pompázó Kate-nek tetszik a
forgatókönyv, úgyhogy csodásan indul.
Később a Neue Galerie-ben Klimttől Kleeig Schielén és
Kokoschkán át.
Aztán a különleges műtéteket végző kórházba. Dr. Hotchkiss
minden fronton megnyugtató.
 JANUÁR 9.
Délután 1 – Susan S[arandon]. Zampa. Kiderül, hogy a szakítást
Susan kezdeményezte, és mint mindig, az ő folyamatos, mindenre
kiterjedő bölcsessége vezérelte. Lehet, hogy Tim másként látja.
JANUÁR 12.
VISSZA A W. T. 38-ba.
Hajnali 3:30-kor (8:30) a repülőgépen egy lassú, de hirtelen (íme,
az időeltolódás-szindróma) elbukkanó gondolat, mely szerint ha
New Yorkban él az ember, akkor a londoni életére egész másképp
néz. Mit tartson meg, mitől szabaduljon meg, mire figyeljen jobban.
Figyelem, ahogy az idő elsiklik, megcsúszik, és két különböző
perspektívából zúdul alá.
10 körül hosszú, kimerítő, dugókkal tarkított út a W. T. 38-ba.
Ahol a kosz és a zűrzavar túlsó végén ott van a fekete szemű,
szomorú Cornelia („reggel 7-re jöttem”).
Óriási a különbség New Yorkkal összehasonlítva. Egyszer csak itt
van egy élet papírkupacokkal, birtoktárgyakkal, CUCCOKKAL.
Azonnal feltámad bennem a vágy, hogy megváltoztassak valamit,
kidobjak valamit, átrendezzek valamit és EGYSZERŰSÍTSEK.
JANUÁR 14.
HP.
6:30-kor jönnek értem. Miután egész éjszaka le sem hunytam a
szemem.
A 305. jelenet.
Újra a fészer…, vagyis Perselus Piton utolsó lélegzete.
A fészerben dermesztő hideg van, a földön latyakos hólé – „bent
hidegebb van, mint kint”, jegyzi meg a sofőröm, Chris. És itt vagyok
Dannel, Emmával és Ruperttel immár 10(?) éve (Emmának épp
szünete van a Brown Egyetemen), a nyakam csupa vér, mert egy
képzeletbeli Nagini{431} szétmarcangolta, ők hárman egy kicsit
lihegnek, és felhúzott szemöldökkel néznek rám. Főleg azért nehéz
felidézni bármelyik konkrét jelenetet az elmúlt évekből, mert
minden döntést a bizottságokban hoznak meg, nem a helyszínen.
Meghallgatjuk, ahogy D. Y. elmondja, mit gondolunk, és miért
(időnként részletesen elmeséli a sztorit…), és bekúszik a képbe egy
kis kreativitásszerű valami.
JANUÁR 17.
2:45 River Cafe.
Csodálatos lehetőség David H. piszkálgatására a fészer, az
ellopott kellékek és amiatt, hogy mi lenne, ha felbukkanna egy
amerikai színész. És hogy nincsenek jelen a producerek stb. stb.
Mindezt azzal provokálta ki, hogy egy bókkal érkezett a Daniellel
felvett jelenetünk kapcsán… Bizonyos emberekkel kapcsolatban
nincs STOP gombom. Különösen, ha egyszerre okosak és ostobák, és
nincs rá szükség.
JANUÁR 20.
James [Macdonald] telefonált. Ajánlatot tett Lindsaynek és
Fionának.
JANUÁR 21.
Ma reggel híre jön, hogy márciusig nem lesz rám szükség a HP
forgatásán.
HATALMAS TÉR KELETKEZIK A FEJEMBEN…
JANUÁR 25.
2:15-kor fogorvosi asszisztens, fogtisztítás.
Az a Szörnyella de Frász-fajta. Ha épp nem vinnyogok az elért
idegek miatt, akkor a nyálcsővel gyűlik meg a bajom, miközben
belefulladok a spray-be. Mindeközben a fogkő-eltávolító szonda
hangját túlkiabálva kérdéseket tesz fel, vagy minielőadásokat tart a
borról, teáról, borsmentáról stb. stb. Legyen már vége!
FEBRUÁR 7.
Antonia F. könyvét{432} olvasom Haroldról, a naplóját a
barátjának hívja. Az enyém és kapcsolatom a sajátommal ennél
gyakran sokkal keserűbb. Kár, és nem helyes, hogy így van. Milyen
jó lett volna, ha találok valami konkrétat és személyeset Tashről…
{433}

FEBRUÁR 12.
FOKVÁROS.
5:30 Autóval a FUGARD SZÍNHÁZBA.
 A District Six nevű városrészben van – egy templom és egy raktár
elegye, Mark [Dornford-May, rendező] tanult a Royal Courttól és a
Young Victől, és gipsz (és szellemek) tapadnak a falakra. Gyönyörű
színház, lenyűgöző próbatermek, lélegzetelállító tető, háttérben az
Asztal-heggyel. A Varázsfuvola lenyűgöző volt, mint mindig.
Egyetlen egomániás sem tűnt fel a színpadon, Athol Fugard
[drámaíró] az épületről és a hazatérő előadókról beszélt utána.
FEBRUÁR 15.
FOKVÁROS → LONDON.
FEBRUÁR 21.
Este 9 – BAFTA a tévében.
Jonathan Rossnak jobb poénokra lenne szüksége. Nem kellene
ennyire kedveznünk az Egyesült Államoknak. Vanessa gyönyörű
volt, de fogalmam sincs, hova akart kilyukadni a beszédével.
FEBRUÁR 25.
6:15-kor Leicester Square. Az Alice Csodaországban premierje.
Esőben. Elég kemény azoknak a rajongóknak, akik órák óta
várakoznak. Aláírás/vaku/vaku. Sorban állás Károly és Kamilla
előtt. Károly: „Még mindig csinálják a Harry Pottert?” Kamilla:
„Régóta nem találkoztunk.” Aztán a film. Abszolút elragadó –
különös és mély és bonyolult és gyönyörű.
FEBRUÁR 26.
7:30 A szerelem örök.
Lloyd-Webber új musicalje (Fantom 2.). Azt hiszem, van benne
egy dallam, amit mindannyian énekelni fogunk, és egy másik, amely
ugyanúgy kezdődik, mint a Szoba kilátással, és persze egypár dögös
női főszereplő is. De hol van a cselekmény?
MÁRCIUS 8.
11-kor Ruthie Rogers.
Átbeszéljük a nekrológot, amit a holnapi temetésen fog
elmondani. Rose Gray{434} huszonöt éven át volt a társa. Ruthie – a
nagy szervező – hirtelen borzasztóan sérülékeny lett. Írt egy
gyönyörű, édesbús beszédet. Nekilátok, légzéstechnikáról és
szövegkiemelőkről beszélek.
3:15 HP, próba Michael Gambonnal.
 Elég gyorsan végzünk. Egyértelmű, mi kell a jelenethez. A
lakókocsiba menet Michael a szövegtanulással és a felejtéssel
kapcsolatos félelmeiről beszél. Aztán elmondja, hogy éppen Az
utolsó tekercset{435} csinálja – mi a baj ezzel a képpel??
MÁRCIUS 10.
Csak én és Michael Gambon egész nap. A betegsége után
törékenyebb, és a tegnapi menet nem volt tréfadolog számára.
Tényleg meggyűlik a baja a szöveggel. A technika segít, és miért is
ne tenné? Soha nem jó, ha csupán memóriazavarról van szó – nincs
pihenés, nincs szabadság, nincs kapcsolódás. Nekem mindenhol fel
lenne írva mindenféle végszó. És különben is, amikor villant egy
kicsit, az könnyed és lenyűgöző.
Michael történetei csodálatosak. Talált a Broadwayn egy állást
(nem fizettek érte), motorbicikli-szerelő lett. ANGOL MOTOROKAT
javított, hogy elűzze a magányt és ne unatkozzon. Egyik este a
Skylightot (Égi fény) játszotta éppen [David Hare darabja], és nem
tudta kinyitni az ajtót, hogy bejusson a színpadra. Valaki lerúgta.
Inkább átmászott rajta.
Rima azt mondja, hogy Ruthie csodálatos volt a temetésen.
Felhívtam, de csak Richard Rogerst értem el. Később Ruthie
visszahívott. Sírt, amikor reggel felolvasta Richardnak, ideges volt a
taxiban, de amikor kiállt, már nyugodt volt. Ügyes lány!
MÁRCIUS 11.
7:45-kor jönnek értem.
Este van Godrick Hollow-ban, Piton bemegy a házba, és
megtalálja Lilyt. Nagyon kell koncentrálni, nagyszerű a stáb, a
hidegben dolgoznak odakint egészen este 9:30-ig. Híre-hamva sincs
egy producernek se, ellenben új mélypontra jutunk az ételt illetően –
marhahúsos bukta, tésztában sült virsli, fehér zsömle másféle
kolbásszal, további fehér kenyér olvasztott sajttal, mind egyenesen a
legolcsóbb pékségből, félig kihűlt, és szégyellnivaló.
MÁRCIUS 12.
Nagyon furcsa dolog – éveken át tartó dühös tartózkodás után
szabadjára engedni Piton érzéseit. Nem vicces, amikor félbeszakítják
a jelenetet (anélkül, hogy egy „bocs” vagy „elnézést” elhangozna).
„Nem baj, ugye?” „De, igen, az.” „Jaj, ne legyél már ilyen!” „Te
kérdezted, hogy nem baj-e.” „Igen, nos, most már rájöttem, hogy
hiba volt.”
MÁRCIUS 22.
6:40-kor jönnek értem.
Piton mint igazgató.
Tekervényes dialógus – monológ – egy kicsit lezsibbaszt.
MÁRCIUS 24–25.
Sok beállítás, sokféle gyereklétszám. Maggie megőrül a
várakozástól.
MÁRCIUS 29.
6:15-kor jönnek értem.
A HARY POTTER UTOLSÓ NAPJA. Elég nehéz elhinni az
egészet. Szerintem még Danielt is megrázta, hogy vége. Úgy tűnt,
mintha mindenütt kamerák lennének (dokumentumfilmesek). „Nos,
milyen érzés?” Mielőtt még érezné az ember, mielőtt az érzésnek
neve lenne. „Magánügy” – mondom. – „És nem osztom meg azzal” –
mutatok a lencsékre – együttérző, empatikus barát reggel, és
zavarban lévő, kotnyeleskedő délután.
Van valami azokban a fémdobozokban, és vége van. Köszönöm,
Jo.
ÁPRILIS 6.
10 órás hírek. Corin{436} meghalt a hétvégén. Ez borzalmasan
igazságtalan – ekkora fájdalom és bánat egy családnak.
ÁPRILIS 7.
[A Hitelezőkről]
Délután 4 óra. Próba. Volt pár lélegzetelállító dolog, különösen
Anna [Chancellor] részéről, aki a szabadság elképesztő szintjeit éri
el. És amikor Tom [Burke] és ő mindent belead, az meglepő módon
pont olyan, mint az életben…
ÁPRILIS 10.
HITELEZŐK – NEW YORK.
11:30 Taxi a Heathrow-ra. „Utáltam magát abban a Hal neve
Wandában” – közli a sofőr.
ÁPRILIS 14.
 Technikai próba. Bárcsak az lenne, és semmi más – egy kicsit
aggódom, hogy Owen [Teale] bepánikol, ráadásul fura elképzelések
kelnek szárnyra a karaktere lágyításáról. De azért tovább dolgozunk
egészen este 11 óráig. A technikai részleg fantasztikus, a színészek
érzik a helyzetet. Miért vagyok meglepve?
ÁPRILIS 15.
Délután 4 óra – első jelmezes főpróba.
Végül Owen is csatlakozik a darabhoz, és ha ez lett volna a
premier, kiegyeznék vele.
ÁPRILIS 16.
7:30 Első nyilvános főpróba.
Ijesztő ez a sok ember – nevetnek. Sokat. Amikor az ember nem is
számít rá. A színészek számára olyan, mintha nyulak ugranának ki a
reflektorfénybe. És beleadják, amit kell. Továbblépünk.
ÁPRILIS 20.
HITELEZŐK – BEMUTATÓ.
7:30-kor előadás.
Ami jól kezdődött, aztán – lehet, hogy csak az én fülemnek – egy
kicsit erőtlen lett. 83 százalékos a szokásos 100-hoz képest.
ÁPRILIS 22.
Az a New York-i dolog. Elragadtatott kritikák és egyfolytában
csöng a telefon.
ÁPRILIS 26.
A vád tanúja.
Vidám banda gyűlik össze, kivéve Uma Thurmant, aki
„orvosnál” van valamilyen csigolyaproblémával.
MÁJUS 1.
Délelőtt Anna telefonál. „Egy kicsit bajban vagyok…” Nem tudott
aludni, hasogat a feje. Mondtam neki, hogy üljön be egy taxiba, és
jöjjön ide.
Felhívtam dr. Barry Kohnt. Melyik kórház? St. Vincent zárva. A
60. és 10. utca sarka – Roosevelt/St. Luke’s. És ez megy egészen
délután 5-ig. Infúzió, vérnyomás, CT, MRI. Semmi komoly, de a
fejfájás nem múlik. Pillanatnyilag ibuprofent tudnak adni, és Anna,
aki biztos benne, hogy ez vírus, hazamegy. A mai előadás elmarad.
 MÁJUS 2.
És ma sem lesz. Anna tegnap éjjel rosszabbul lett, visszament a
kórházba. Meglumbálják, és vírusos agyhártyagyulladást állapítanak
meg. Ami igazából rosszabbul hangzik, mint ami – egy hét lehet
maximum, nincs antibiotikum, csak pihenés és fájdalomcsillapítás.
Miután beszéltünk vele, úgy döntünk, felvesszük Owent, és vonattal
kimegyünk Beverley-be és Rye-ba. Csodás napsütés. Owen fürdött
és csónakázott, mi üldögéltünk és olvastunk, majd korán
megvacsoráztunk a Beverley klubban.
MÁJUS 3.
Amikor hazaérünk, az a hír fogad, hogy Lynn Redgrave is
meghalt. Ez már olyan, mint egy görög sorstragédia. Az a zseniális,
kedves nő.
MÁJUS 6.
11:10 Taxival a 42. utcában lévő Ciprianiba.
A Women Who Care ebédmeghívása.
„Nők, akiknek fontos” – már a bevásárlás, az ebédfőzés és az
arcfelvarrás közben.
Nem, de igazából tényleg, a többi zavaró tevékenység mellett.
Hazaérünk, és a tévében azt mondják, hogy semmi lényeges nem
történt az Egyesült Királyságban. Kivéve, hogy a parlamentet
felfüggesztették, és Gordon vesztett. Egyszer az életben jók voltak a
közvélemény-kutatások, és egyszer az életben Amerika el van
ragadtatva.
MÁJUS 16.
HITELEZŐK UTOLSÓ ELŐADÁS.
Délután 3 – utolsó előadás New Yorkban.
És tényleg, az egyik legjobb előadás, amit valaha összehoztak, jó
pár kiváló, szabad színészi teljesítmény, olyasmi, amit nem sokat
láttam életemben. Olyan volt, mintha az egész közönség állt volna.
JÚNIUS 7.
John Lewis – folytatódik a Nagy Hűtőgép Eposz. És a mai napig
bezárólag nem születik megoldás. Holnap számítógép és centi.
JÚNIUS 10.
Végre vettünk egy hűtőt. 10 nap múlva szállítják ki.
 JÚNIUS 22.
THE SONG OF LUNCH [Az ebéd dala, tévéfilm].
Délután 3-kor Niall [MacCormick, rendező], Christopher [Reid,
író] és Emma.
Megpróbálunk nyugodt, csendes vizekre evezni Em
véleménycunamija közben. Annyira tehetséges – annyira kezében
akarja tartani az irányítást, annyira sebezhető, annyira zárt. Nem
kíváncsi.
JÚNIUS 27.
Tanulom a szöveget a nagy megmérettetés előtt.
JÚNIUS 28.
Nagyon hosszú nap – drukkolok, hogy minden jól menjen a
memóriát illetően. Emma soha nem hibázik – mindig jelen van,
mindig ura a helyzetnek. Később elmondja, hogy bement a
lakókocsijába, és sírt.
JÚNIUS 30.
És most jön a nehezebb rész – lassítva végigrágni a narratívát.
A lábam és a hátam sajog attól, hogy annyi órán át ültem az
asztalnál erősen koncentrálva. Jó, nem mindig erősen. Nagyon sokat
nevettünk ez alatt a két nap alatt. Különösen Ms. T.-vel muszáj
nevetni, mert amikor az én agyam lefagy, akkor ő hasbeszélőket
megszégyenítő szájtartással súg. „Nyújtsd ki a kezed.” „A másikat.”
JÚLIUS 8.
THE SONG OF LUNCH – VÉGE.
6:55-kor jönnek értem.
Kéz, szem, bor, ételrészletek Emmával. Aztán ugyanez velem. A
köszönömök és a viszlátok előtt, ahogy visszalibbennek 1989-be.
Délután 4-kor végzünk. Szép beszéd, egy üveg (nagy palack)
Bollinger ’99 Piertől [Wilkie, producer], aki adhatna pár leckét a HP-
s kollégáinak.
JÚLIUS 12.
OLASZORSZÁG.
CAMPAGNATICO.
JÚLIUS 14.
Reggel 6-kor úszás.
 A levegőnek és a víznek pontosan ugyanaz a hőmérséklete. A
medence és a kert egyik nagy öröme, hogy az ember úszhat
meztelenül. Csak te, a levegő, a felkelő nap és a víz.
JÚLIUS 16.
VOLTERRA.
4 → San Gimignano – és többet – nem – is – megyek. Semmi élet,
csak turistacsapdák és lehangolt arcok.
5 körül érünk Volterrába. Sandra ránk talál a szállodában, és
elvisz a városkába egy minitúrára.
JÚLIUS 17.
VOLTERRA.
Át kell gondolnom, mikor mit fogok csinálni. És meg kell
szereznem a Dante-vers szövegét holnapra.
Este 10-kor az amfiteátrum árnyékában.
A „Színház az egész világ”-ot olvasom (csoda, hogy nem törik el
a bokánk, miközben a sötétben botorkálunk le a lépcsőkön –
Francesca magassarkúban –, hogy lejussunk a színpadra). Aztán,
amennyire meg tudtam ítélni, Simone előadta kedvenc monológját,
Francescát fővilágosítónak használva.
JÚLIUS 28.
Csöpögés, tócsa, büdös.
JÚLIUS 29.
9-kor jön Guido, a vízvezeték-szerelő…
De előbb a 7 órai tea – nem szabad elfelejteni, hogy a mosogatót
úgy kell hagyni, ahogy van – majd befejezem Eugenia Citkowitz
történeteit, mielőtt felveszem, kinyitom és belecsusszanok a
Borkmanbe (ezen az utazáson elolvastam, megemésztettem, és
válaszoltam egy körülbelül 2,5 centiméter magas papírkupacra, ami
nagy teljesítmény). A történetek igazi írások. Minden szót precízen
véstek ki – miből is? – éterből. Éles és szövedéke van. A történetek
pedig – csalafinták, merészek és csábítók.
JÚLIUS 30.
A MÁSNAPI VIHAR.
Reggel 7 – az egyik száraz széken ülök odabent, az ajtónyílásban,
mert nincs áram. A faluban sehol sincs. Egy nagy kupac vizes
törülköző vár a mosógépre, mindenütt gyertyacsonkok, a
hűtőszekrény tartalma a nyitott ajtónak köszönhetően ki-kipislog a
konyhába, tudván, hogy az órái meg vannak számlálva. Vihar utáni
csend.
Este 7–11-ig dühöngött, sasszézott, tarantellát járt, elárasztott
mindent. Fenséges, leleményes, és szó szerint felvillanyozza az
embert. Vagyis pont, hogy nem. Az éjszaka minden huszadik
másodpercben néhány rövid pillanatra nappallá változott. Mi
csupán alázatos szolgái lehettünk, akik megpróbálták
megakadályozni, hogy a ház teljesen beázzon. Egy csésze tea – a
kora reggeli fények – meg a galambok a háztetők cserepein, ostobán,
mint mindig. Feltehetően átaludták az egészet.
JÚLIUS 31.
Az agy – Los Angelesben, vagy valami olyasmi, valami gálaszerű
dolog, kiöltözött színészek – ahogy a közönség is stb. Ez egy álom. A
nyitószám (miután Rubyt követve odamentem egy székhez, de
rájöttem, hogy nem az az enyém, hátramentem, nem engedtem,
hogy egy fiatal, vörös hajú lány megállítson útközben, és leültem). A
közönség jelentős része áll, az emberek kiabálnak és táncolnak. Én
csak figyelek. Egy csapat nagyrészt túlsúlyos nő – mindannyian kék
szaténban – felháborodik, amiért nem vagyok hajlandó táncolni.
Kivonulok, de ott meg egy falka lesifotós vadászik rám. A kezem az
arcom elé kapom, és átvágok rajtuk. Az egyikük nagyon agresszív
lesz, de kreatív módon. Megállok, és mérgesen megengedem, hogy
lefotózzon. A többiek dühösen elmennek. Vége.
AUGUSZTUS 1.
PISA → LONDON.
AUGUSZTUS 4.
Rettenetes felfedezést teszünk a fürdőszobában: nyirkos foltok,
felpúposodott padlólap. Túl párás? Csőtörés? Már soha nem lesz
vége?
AUGUSZTUS 7.
1:45 Taxival a Leavesdenbe, a HP búcsúbulijára.
Szinte minden költséget megspóroltak – legalábbis ami az ételt
illeti. Délután fél 3-ra mindenesetre már alig volt valami. Átmentünk
a Simulatorba és a Twisterbe. (Rohadtul fájdalmas.)
AUGUSZTUS 9.
Megnéztem a The Song of Lunch felvételeit. Nehéz, kellemetlen
érzéseket keltő dolog ez. A film minőségétől eltekintve nagyon nehéz
egy kicsit is objektíven néznie az embernek saját magát.
AUGUSZTUS 10.
A feltételezett diagnózis: csőtörés. Ez azt jelenti, hogy egy
páramentesítő készülék csendesen zümmögve gyűjti össze a vizet
onnan, ahova a cső, isten tudja, mióta kiereszti.
AUGUSZTUS 17.
Kristin Linklaterhez megyek [beszédtechnika-tanár]. És másfél
óra alatt gyorsan átnevel. Ragaszkodni kell az ismétlődő
szerkezetekhez, és nem szabad általánosítani. Kilégzés, belégzés,
nagyszerű, de a torok hátsó részében is érezni kell a hangot, sőt a
nyelvháton végig. Ijesztő dugulás a bal fülemben.
AUGUSZTUS 23.
Reggel 10 – Abbey Színház, Dublin.
Első nap – John Gabriel Borkman.
Az első ember, akit meglátok a próbateremben, Joan Bergin –
akinek szó szerint most szállt le a gépe, az Emmyről jön. Nyert. A
harmadikat.
James nyitóbeszéde után olvasópróba. A ködből lassan
kiemelkedik a hegy.
Tom Pye megmutatja a díszleteket – gyönyörű, hideg, átlátható.
Mindannyian le vagyunk fagyva egy kicsit. Joan jelmezei
gyönyörűek, és ez még csak a szenvedély, az igényesség és az
odafigyelés kezdete.
AUGUSZTUS 24.
Második nap, és előtűnnek a hagyma rétegei. A darab eleje egy
kicsit Beckettre emlékeztet, a tegnap látott jelmezekről kiderül, hogy
túlságosan kidolgozottak, Frank némelyik dialógusa egy kicsit
nehézkes, én megkérdőjelezem a hangsúlyokat, Fi extra kellékekben
látja a megoldást – a darab majd megmondja, mit kell tennünk, és
James szemmel láthatóan csendesen figyel mindent.
 Korán hazaérek. Nem iszom. Egészségesebb étkezés – ez lesz a
mantrám. M&S hívogat.
AUGUSZTUS 29.
Miután egy hétig nem ittam alkoholt, a tegnap esti kiapadhatatlan
üveg ma reggel benyújtja a számlát.
AUGUSZTUS 30.
A gyaloghídon átsétálva (egyenetlen lépcsők) felfelé nézegetek. A
következő pillanatban a földön vagyok, ami kemény és váratlan volt.
A megrázkódtatás egész nap velem marad. Nem beszélve a
lehorzsolt kézről és a (pótolhatatlan) nadrágom jobb térdén
éktelenkedő lyukról. Egész nap érzem az ütés helyét, és persze a
meglepetés és a sebezhetőség erejét is, ami nyilvánvalóan együtt jár
azzal, ha az ember messze elhagyta már a gyerekkorunkra oly
jellemző horzsolások, ütések és karcolások világát.
SZEPTEMBER 1.
Szabadnap.
Az első felvonást csinálják – Lindsay ideges. Fi azt kéri, legyenek
a szobában „holmik” a gyerekkorából.
Lindsay később felhívott, és elmondta, hogy a szoba most úgy
néz ki, mintha egy ószeres lakna benne, de Fi tényleg rácuppant erre,
szóval, reméli, rendben lesz minden.
SZEPTEMBER 5.
7:30 Seamus Heaney. The Abbey (A kolostor).
Csodálatos munka, csodálatos felolvasás. Brian Friel is ott van,
körbevesszük a bárban. Azt mondja, nem ír többet. Mire én: „Írj
nekem valamit, tíz perc elég lesz.” A rövid határidő szemmel
láthatóan étvágygerjesztő hatású volt.
SZEPTEMBER 6.
Egész nap ezzel a rohadtul unalmas hallásproblémával bajlódom.
Minden mélyebb búgás – légkondicionáló, bojler, vonat, egyéb
járművek – olyan, mintha folyamatosan mennydörögne valami a
fejemben. Mintha víz alatt lennék.
Próba… Sok-sok pihizés, igazi munka nem folyik. Egy-egy hang,
attitűd születik meg. Lindsay természetesen az érem másik oldala –
folyamatosan kutat, és őszinte.
 A tegnap esti, Fivel folytatott beszélgetés is ott visszhangzik még
a fülemben, mint egy dobszóló. A víz alatti lét határozottan
lehetséges megoldás.
SZEPTEMBER 8.
Taxi a Beacon kórházba [Dublin].
Elméletben MRI – de a recepción erről nem tudnak semmit. Végül
egy fiatal dél-afrikai nő rám talál, és elvisz egy hallásvizsgálatra (a
bal fülem ugyanolyan, mint a jobb). Aztán újra le a lépcsőn, és
tényleg MRI következik (a fej és a nyak kerül a gépbe – bumm,
bumm, bumm, csatt, csatt). Egyre visszaérek a próbára.
Délután nincs dolgom, ezért nézem Fit, aki felháborítóan
önkényes szárnyalásba kezd. Estig dolgozunk, minden különösebb
eredmény nélkül, kivéve, hogy egy „improvizálással” teret
követelek magamnak, amit azért találtam ki, hogy bizonyítsak
valamit.
SZEPTEMBER 23.
Harmadik felvonás.
És ma egy másik Gunhild{437} van a teremben – nyugodtabb,
jobban odafigyel. Egy kicsit olyan – „Azt akarjátok, hogy semmit se
csináljak? Nesztek.” –, de mégis elkezdődik valami…
SZEPTEMBER 27.
Délután 2 órakor próba. A szöveg most már a test különböző
részeiben lakik. Ez a folyamat része, azt hiszem.
6-kor a 2. felvonás próbája.
Most már ki kell mondani, hogy nagyon kevés energia érkezik
James széke felől. L. és F. szinte már pánikol. A következmény: L.
magába fordul és eltűnik, F. pedig kifelé harcol.
SZEPTEMBER 28.
10 óra. Ténfergő, szorongáskeltő utazás a 3. és 4. felvonáson át, és
most már egyértelmű, James mélységes mély gödör alján ül, és
semmilyen válasz nem érkezik tőle. Végtelen vitákat generál –
tényleg végteleneket –, de összességében nem rendez minket.
SZEPTEMBER 29.
10-kor összpróba.
Talán fontos nap lesz…
 Volt pár borzalom és néhány megvillanás abból, milyen is lehetne
ez az egész.
Utána kemény vita kerekedett azzal kapcsolatban, hogy James
rendezői, irányítói szerepére milyen nagy szükség lenne. Lindsay is
kilépett abból az árnyékból, amit Fi vet mindenhova az
„energiájával” („felhalmozom, amikor úgy érzem, semmi sem
történik”), önkényes viselkedésével, és azzal, hogy egyáltalán nincs
szüksége másik színészre. Mindez összekeveredik a zsenialitásával –
ami időnként megvillan.
Holnap határozottan új nap kezdődik, és érzem, hogy
megtisztultam, mert nem cenzúráztam, amit mondtam. Lehet, hogy
ez összeveszést jelent, lehet, hogy nem. Most már mindegy. És
különben is – mégiscsak felnőtt emberek vagyunk.
OKTÓBER 1.
10:30 Összpróba.
Rajtam kitör a megfázás. Az idegek harca. Lehetetlen csillapítani
a helyzetet. Mindannyiunk szeme elől eltűnik a szöveg. Nem
világos, melyik rész működik, és melyik nem – James mindeközben
vidámnak tűnik.
Este 7-kor visszamegyünk a Spencer Dockba L.-lel és F.-fel –
martinik, vörösbor és őszinteség. Tervezés és továbblépés.
OKTÓBER 4.
…orvoshoz kell mennem, mert ébredés óta minden porcikám
ágyban akar maradni – a 83. arcüreggyulladás, még több
antibiotikum, orrspray, orrcsepp. Mi mást tehetnének?
OKTÓBER 6.
Első nyilvános főpróba.
Megcsináltuk, Ella, megcsináltuk.
OKTÓBER 8.
1:30 Próba.
7:30 Az előadás – és mindenféle színpadi plusz, de jaj –, ezek
rettegett napok. Mindannyiunk számára.
OKTÓBER 9.
Délután 4-kor próba/este 7:30-kor előadás.
 Amelyen úgy gondoltam, eljutottunk valamiféle megegyezéshez
a 3. felvonással kapcsolatban. Estére semmivé foszlott – egy
bohózatot adtunk elő.
Hajnali 2-kor megyünk vissza a lakásba Lindsayjel és Hiltonnal.
Tényleg csak egy beszédtéma merülhet fel.
OKTÓBER 12.
7:30 Előadás.
Mindannyian küzdünk a fáradtsággal. A harmadik felvonás – Fi
improvizál. Az ember nem is vele játszik, inkább vele szemben. Az
életben – csodálatos, nagylelkű, nyitott, derűs erő. A művészetben –
rémálom.
OKTÓBER 13.
7:30 Sajtóbemutató.
Ami, ahogy mondják, úgy ment, ahogy arra számítani lehetett.
OKTÓBER 15.
…James az ajtó körül téblábol, a mosolya féloldalas.
Egyértelműen vegyes a fogadtatás. A sorok között olvasva, a
csendből és a reakciók elmaradásából ítélve (kivéve Joan B.-t, isten
áldja meg érte) a bírálat elsősorban felém irányul. Most úgy érzem
magam, mint egy palimadár. Reméljük, elmúlik az érzés.
OKTÓBER 18.
Rima hazament…
6 körül lehet, hogy fog ez sikerülni?
F. bejön az öltözőmbe – találkozhatunk holnap? –, egy másik
rendezőre van szükségünk – ez nem a Brooklyn Zeneakadémia
színvonala –, lehet, hogy el kell mennem… Szokás szerint nem
párbeszéd folyik, csak egy monológot hallok, és az előadása csak
újabb félelmeket gerjeszt.
OKTÓBER 20.
3-kor Lindsay. Történt némi pozitív előrelépés. A legbátrabb lélek
– némi megfázással.
7:30 Előadás és a 3. felvonás kezd egy kicsit magára találni. Jaj, a
rendező hiánya…, ezen a ponton – bármilyen rendezőé.
OKTÓBER 26.
7:30 A 3. felvonás egy rémálom.
 Az előadás után – James tele van „csodálatos, és a díszlet NY-ban
is működni fog” típusú mondásokkal… Ótejóég!
OKTÓBER 27.
12-kor James, The Bar. Fiach{438} irodája. James úgy néz, mint egy
sebzett vadállat – de hát MI IS AZOK VAGYUNK. Hagyom, hogy a
díszletről beszéljen. Természetesen makacskodni fog.
OKTÓBER 28.
Fi 4-ig nem bukkant fel, úgyhogy semmire sincs idő, kivéve némi
(elsuttogott) megjegyzésre. Az előadás közben – a közönség
elszántan nevet. Volt röhögés és kuncogás, és azt hitték, ott van
vége, hogy „gyerünk…” Felfedeztük a küzdés újabb mélypontjait.
Utána a bárban kiborul a bili, és a Szfinx-mosollyal szemben
feltehetően túl sok igazság hangzik el. Vagy épp nem elég. A
waterlooi csata veresége dereng fel.
OKTÓBER 30.
2:30 1. A 3. felvonás egy vicc.
7:30 2. A 3. felvonás egy vicc.
A napló kedvéért leírom a potenciális forgatókönyvet: L. nem
hajlandó az egyik színésznővel próbálni, miközben egy másikkal
játszik… Talán ebből lesz a dicsőséges, rosszindulatban úszó
győzelem…
OKTÓBER 31.
7-kor Town bár és grill.
Fiach, Lindsay, Fi és jómagam. Fel vagyok készülve a
legrosszabbra – nagyon csúnya is lehetett volna. A hullámok ide-oda
csapdosnak, bizonyos rendezők nevét elvetjük, stb., stb. Mindezt
úgy, hogy mindenkinek nyilvánvaló, mi a helyzet, ahogy azt
felvetettem/kifejtettem, amikor L. és én hazaértünk – Fi menni akar.
Hadd menjen.
NOVEMBER 2.
6 óra, öltöző. Fi „beszélni szeretne a bárban”. Szürke az arca.
7:30 Előadás – ha ezzel az abronccsal a fejem körül meg tudom
csinálni, akkor bárhol meg tudom csinálni.
10:15 Fi – a skizoid – megpróbál az ártatlan fél maradni, azt
akarja, hogy semmiképp se az ő döntése legyen. Egyik sem jön össze
neki. „Fi, holnap el kell mondanod Fiachnak.”
NOVEMBER 3.
7:30 Az előadás és Fi is kisiklott. És bizonyos értelemben én
magam is. Szédülök (szó szerint).
NOVEMBER 4.
5:30 Társulati megbeszélés. Természetesen Fi érkezik utolsónak,
és semmit sem mond. Megmutatom neki a vázlataimat. Azonnal
tervei vannak arra, hogyan alakítsa ki a saját útját… A szünetben azt
mondja Lindsaynek: „Hollywoodból telefonáltak.” Folytatódik a
cirkusz.
NOVEMBER 11.
11-kor próba.
Fi azt akarja, hogy J. G. B. szeresse Gunhildot. Nem tudok mit
hozzáfűzni, kivéve, hogy a szöveget idézem. Vitatkozunk,
szócsatázunk, senki sem olyan erős, hogy megkérdőjelezze őt. A
HÁZASSÁGNAK VÉGE – NAGYON SÖTÉT A HELYZET, ÉS
INNEN INDULUNK… Három-négy(?) óra alvás után nincs bennem
elég akarat, de nem is fogok általánosításoknak behódolni.
7:30 Előadás. És ezt hogy fogom csinálni? Valahogy eljutunk a
végéig.
Megjött Rima.
NOVEMBER 16.
7:30 Előadás.
Egy kicsit ideges vagyok, mert szóltak a végszavak miatt, és
panaszkodtak a pénztárnál. Sokat segítene, ha nem a színpad
hátulján kezdődne a darab, és nem egy sarokba vagy a színpad
mélye felé fordulva kellene végigjátszani a 2. felvonást. És mennyire
nagy segítség lenne az is, ha egy beszélgetést pozitív hangvétellel
kezdenénk. Túl nagy kérés lenne?
NOVEMBER 20.
Délután 2-kor előadás.
Az utóbbi napokban mindig úgy indul a dolog, hogy az ember
egy elképesztően meredek emelkedőre néz fel. Soha nem fogjuk
megmászni – a csúcs soha nem kerül közelebb hozzánk. Aztán
percről percre, sorról sorra mégis.
 7:30 Utolsó előadás az Abbey-ben.
Annak átérzése, hova jut mindez (és hova nem fog soha eljutni)
egyre fontosabbá válik. Lindsay és jómagam fönt vagyunk a hegyen.
10 körül The Bar.
Hatalmas megkönnyebbülés, kiengedés és valódi teljesítmény
érzése. Akármi is van, megcsináltuk, végül csak megcsináltuk.
Teljesen, elkötelezetten.
NOVEMBER 22.
London.
Egész nap ki se teszem a lábam.
Valamikor nap közben Juliettel beszélek telefonon, aki egy kicsit
kimerült és lehangolt – az egész élete egy küzdelem – nincs itt
Hugh{439} (Kanadában van), a gyerekek követelőznek, 50 fölött
nincsenek női szerepek, újra feljön az F. S.-sel átélt rémálom…
Szomorú dolog ez olyan valaki szájából, akiből szinte mindig
kirobbant a nevetés. Ami megdöbbentő (mint mindig, vagy
legalábbis nagyon gyakran), az a más emberek iránti érdeklődés
teljes hiánya (ugyanabban a szakmában).
NOVEMBER 23.
Wimpole Street 55. Orvosi labor. Vérvétel, miközben egy csomó
magazint átlapozok. Többek között a Vogue-ot is, amelyből arról
értesülök, hogy Emma Watson kapott „a producereitől” egy vintage
Rolex órát.
DECEMBER 3.
Indulás New Yorkba.
DECEMBER 6.
Russell Brand nézhetetlen Jay Leno műsorában. Az egyéni stílus
oda, és most csak egy olyan embert látok, aki a karrierje morzsáit
keresgéli – rövidebb haj, pulóver, nyakkendő. Most már csupán
bájosan excentrikus, de nem dilis.
DECEMBER 10.
A virág románca.
9:30 Gyülekeznek a színészek.
10:15 Megérkezik Kate Winslet. Bensőséges és furcsa pillanatok –
19 évesen ismertem meg, és láttam, hogy lett 35.
 10:30 A virág románca. Első olvasópróba.
1 óra Barbuto.
Kate, Gail [Egan, producer], Andrea [Calderwood, producer],
Alison [Deegan, forgatókönyvíró], Rima és jómagam. Még mindig
nehéz kiigazodni Kate-en. Úgy tűnik, egyszerre halad előre és hátra
is.
DECEMBER 19.
Montego-öböl, Jamaica.
A jó öreg American Airlines.
Fél órával később szállunk fel (persze át kell szállnunk majd),
nincsenek magazinok, csak az egyik füldugó működik, az étel
meghatározhatatlan…, őrült rohanás Miamiban. Persze késik…
Nincs légiutaskísérő. A New York-i járatunkon volt… Eljutottunk a
Montego-öbölbe. Megtaláltuk a sofőrt. Elvitt minket a Round Hill
nevű szállodába. Fehér párkányzat, fehér függönyök, fehér
ágynemű, koloniál bútor. Forró fürdő. Egy pohár rum a
holdfényben.
DECEMBER 20.
A semmittevés napja, elmeürítés. Kivéve, hogy felrémlenek a
gépen olvasott forgatókönyv képei – Extremaduran Portraits –,
valamint olvasgatom a Rushdie könyvéből készült kiváló
forgatókönyvet. Az éjfél gyermekei. A szerepről azonban már az elején
tudom, hogy nem rám vár.
DECEMBER 25.
12 órakor lemegyünk a partra, hogy várjuk Télapó 1 órás
érkezését. Csónakkal jön, fekete, fehér szakálla van, és halljuk, ahogy
azt mondja (erős jamaicai akcentussal): „Öregem, de meleg van itt a
ti országotokban!”
Vissza a házba, ajándékbontogatás.
Este 8-kor vacsora. Minden van, kivéve sült krumpli, kelbimbó,
karácsonyi puding, és egy harmadik gyertya, hogy lássuk, mit
eszünk.
DECEMBER 28.
Miami → New York.
Kijelentkezés a szállodából. Mélyeket gondolok a számláról.
 10-re már a repülőtéren vagyunk. Ahol kiderül, hogy az 5:25-
ösből 6:25-ös lett, amiből 7:10-es, amiből az a gép, amelyen nincs
hangosbemondó, és az a gép, amelyen a személyzet már túl régóta
van szolgálatban (immár 8:30 van), le kell cserélni (9:05) (9:30) (9:55).
De így aztán külön teljesítmény volt eljutni a JFK-ra. Amit, sajnos
gyorsan (igazából nagyon lassan) feledtetett a három és fél órás
várakozás a csomagokra. Az ütközetből végül hajnali fél ötkor
tántorogtunk haza. A lakás olyan hideg volt, mint gyerekkorom óta
soha.
DECEMBER 31.
Dame Harriet Walker, ó, te jó ég.
 2011
NEW YORK – JOHN GABRIEL BORKMAN –
MEGSZORÍTÁSOK ELLENI TÜNTETÉS – OLLY DRIVER,
SZEMÉLYI EDZŐ – GYILKOSSÁG – TOM COURTENAY –
DŐL A MONÉ – CAMERON DIAZ – MIRIAM KARLIN –
HARRY POTTER 7. MÁSODIK RÉSZ – ANNA MASSEY –
CAMPAGNATICO – NEW YORK – SEMINAR

JANUÁR 1.
Újra New York Újévkor.
JANUÁR 6.
Brooklyn Zeneakadémia. Első nap. A technikai próba
elkezdődik…, és végül boldog nap lett. A test erőteljesen tiltakozott,
miközben a fej megpróbálta tartani a lépést, és irányítani akart.
Párszor le kellett feküdnöm, de ahogy F., L. és én később
megegyeztünk a Lyonban (a whisky sour koktélok segítettek), a H.
{440} olyan mágikus tér, hogy az ember önkéntelenül is emelkedett,

ihletett hangulatba kerül. A darab és a nyelvezete kezd átjönni.

„Van egy darabunk” – mondja F.
JANUÁR 7.
9:30 BAM. A technikai próba folytatódik a 4. felvonással.
Délután 2-kor jelmezes főpróba, ami szemmel láthatóan jól ment.
Howard Davies [rendező] boldog – mi pedig szabadok és
találékonyak voltunk.
7:30 Első nyilvános főpróba.
A teljes kimerülés körüli állapotban dolgozom, és elfelejtettem
sok vizet inni. Valahogy (mint mindig) elevickéltünk a végéig.
JANUÁR 8.
2. nyilvános főpróba.
Valamilyen rejtélyes fertőzéssel küzdök. Valahol, valahogyan,
valamilyen igazi felfedezések is történtek, és nagyon jó lett az
előadás. Valami különleges történik itt.
JANUÁR 10.
 Késő délután megdöbbentő ajánlat Doug McGrathtól,{441} ami
elgondolkodtat, vajon miért is vannak az embernek ügynökei…
JANUÁR 14.
7:30 Előadás.
A nagy egészet nézve elég nehéz. Érdekes, hogy nem látunk itteni
dolgozókat… Az ember gyalázatos napot él meg egyedül New
Yorkban.
10:15-kor távozás a színházból, majd taxival haza. A Critics
Choice Award díjátadója a tévében – zavarba ejtő, amikor a sok
közül az első, színészeket jutalmazó díjátadó műsort nézem.
Ingyenes tévéműsor vagyunk reklámokkal, amely egy nyomasztóan
újra és újra feltörő, éhes ürességet etet. Nem csoda, hogy a Made in
Hollywoodot{442} szóra sem méltatták.
JANUÁR 18.
7:30 Előadás.
2 telefon is csörög. Az első bűnös még bocsánatot is kér.
A második az első sorban ül, és órákig kutat a táskájában.
JANUÁR 19.
7:30 Előadás.
Úgy érzem, mintha a pokolból esne rám valami vírus. Ami
bizonyos értelemben így is lett, tekintve, hogy a közönség köhög, és
itt vannak a zizegők is. Istenem, ez a vég nélküli harc önmagammal.
JANUÁR 20.
7:30 Előadás.
Izgága közönség, szinte mindenen nevetni akar. Az előadás előtt
megtudtam, hogy panaszkodtak, amiért nem lehetett jól hallani. Úgy
érzem, végigüvöltöttem az estét.
10:15 Caffe e Vino.
Az emberek olyan arcot vágnak, mint akik rossz kritikát olvastak.
JANUÁR 23.
Délután 3-kor előadás.
Bizarr, de a fejemben kinyílik egy tér – amikor a gonosz manókat
és a félelmeket sikerül félresöpörni –, amelyben még talán élvezni is
lehetne ezt a darabot. El kell rejteni a bestiát, nem szabad engedni,
hogy átvegye az uralmat.
 JANUÁR 25.
1:30 Brenda Currin{443} elhozza az Eudora Welty-darabot a
konyhánkba. Igazán csodálatos színésznő, de ennek a darabnak
fizikai identitás kell. Tettem pár javaslatot – egyszerűek, de
alapvetőek.
7:30 Előadás.
Nagyon zajos a közönség, ráadásul igazán nyugtalan („Piton”-
kiáltások is hallatszanak…).
JANUÁR 27.
Hótorlaszok között gyalogoltam haza [a Savoyban elköltött ebéd
után], és annyira megfájdult a hasam, hogy alig értem haza időben.
7:30 Előadás – gyömbértea, jég, víz, mindent bevetek, hogy
lenyugtassam a kitörni készülő zivatart.
Az előadás valahogy mégiscsak erőteljesre sikeredik, Adam
Isaacs [tehetségügynök] áradozik róla. Csak később döbbenek rá,
hogy a saját ügynököm szinte semmit sem mondott a munkámról.
Mi akar ez az egész lenni?
FEBRUÁR 2.
7:30 Előadás.
Előrelátás vagy utólagos bölcsesség – egy ilyen darabot nem
szabadna kétszer játszani ugyanazon a napon. A hang, a test és a
lélek lepusztul, a feladat kilúgozza az ember agyát (memóriáját) és
felemészti a technikáit (nagyon fáradt vagyok). Az egész már csak az
akaraterőn múlik.
FEBRUÁR 4.
7:30 Előadás.
Még mindig itt ólálkodik a fenyegető vírus.
10:30 Caffe e Vino.
Kristin Milward és a barátai. Emlékezetes alkalom, tekintve, hogy
egy közeli barát semmit sem mond addig, amíg el nem indulok.
FEBRUÁR 6.
Délután 3-kor előadás. Az utolsó, és jó is.
7:30 Kék Szalag pékség. Hmm. Nem ezt választottam volna
[búcsúbulinak], de elment. Mindenki ölelkezik és búcsúzkodik. Fi
leül, és az ártatlanságát ecseteli…
 FEBRUÁR 7.
Este 7-kor BAFTA-interjú.
Nem mondom meg nektek, milyen kelléket loptam el, és mit
mondott Jo Rowling.
FEBRUÁR 8.
7-kor taxival a BAM-ba.
A Drágán add az életed! két vetítése. Az egyiken bemutatnak, a
másikon beszélgetés is van. Ki hitte volna? Mindkettő telt házas, a
közönség éljenez, és imádja.
FEBRUÁR 26.
How to Succeed in Business Without Really Trying (Hogyan légy
sikeres az üzletben, anélkül hogy igazán próbálkoznál).
Az első nyilvános főpróbájuk, és fantasztikusan magabiztos az
egész. Dan [Radcliffe] úgy énekel és táncol, mint egy veterán színész.
Még mindig kikapcsol, amikor nem beszél, és bár a tánc szuper, a
lépéseket nem koreografálták meg, szóval, Dan fura csoszogása
látható. Ha megmutatnák neki, azonnal megcsinálná.
MÁRCIUS 2.
Hajnali 1-kor a Box.
Az egyik számban egy nő dallamot fingott bele a mikrofonba.
Természetesen meztelen volt.
MÁRCIUS 8.
11:45 Tisch Iskola.
Rendben volt, kivéve a HP-mániás kérdést és a fiút, aki
megkérdezte, mit olvasok. „Úgy érted, milyen regényeket?” „Igen.”
Semmi sem jutott eszembe. Mindig valamiről olvasok. Vagy
forgatókönyveket. Vagy mintha inkább kerülném az olvasást.
Elhozom az öltönyömet a 14. utcai szuperszabótól, majd
hazamegyek, és kezdődik a maratoni lassúságú pakolás.
A repülőn Roger Waters [Pink Floyd] ül mellettem – kedves,
beszédes, okos.
Délután a szokásos – kiselejtezés, kinyitogatás, kidobálás,
kicsomagolás, kicserélés, kiakasztás.
MÁRCIUS 14.
 Az otthoni nagytakarítás kezdete. Szép? Hasznos? Van olyan
tárgy, amely egy kicsit is lehangoló? A nagy Viktória korabeli
szobákba nagyon sok holmi kell.
MÁRCIUS 18.
11:10/11:30 Dr. Reid.
Vérvétel, aztán tetőtől talpig megvizsgál (szó szerint), és
kikérdezi a panaszokat.
MÁRCIUS 26.
Lindsay eljön értünk – kocsival indulunk a Piccadilly Circusre, a
megszorítások elleni tüntetésre. Egyenesen az EAT-be megyünk
kávéért és szendvicsért, mielőtt lesétálunk a Trafalgárig, és sokáig
várunk az Equity molinójára. A Park Lane-en a Dorchester már túl
soknak bizonyult. Lindsay, Haydn [Gwynne] és mi bementünk
teázni, szendvicset (nem volt héja) és sütit enni, ahogy minden
jóravaló szocialista teszi 4 óra környékén.
MÁRCIUS 28.
Neil Walker a Lister kórházban – szemölcsök, pirosság, foltok,
hámlás ellenőrzése – panaszkodó bőröm topográfiája. Igazi válaszok
nincsenek, ahogy eddig sem voltak. Kenőcs, szteroidok. Rosszabb
lesz, mielőtt javulna. Neki bezzeg nagyon jó bőre van,
konstatálom…
MÁRCIUS 31.
Coq au vint (kakas borban) főztem, mialatt Rima testületi ülésen
volt, és nagyon finom lett. Nem annyira sűrű, és talán az íze is
elmarad a szokásostól – de tavaszias.
ÁPRILIS 6.
10:30 John Gaynor.
Vérnyomásmérés, sztetoszkóp és gyors eszmecsere a show-
bizniszről.
ÁPRILIS 8.
8-kor Olly Driver – AZ EDZŐ.
Kemény, mondják, de korrekt. Egész nap éreztem, hogy
történnek dolgok – a testemben mindenütt kérdőjelek vannak.
ÁPRILIS 11.
8-kor Olly Driver.
 Büntetés, de nem öl meg, és a jótékony hatásokat egész nap
érzem…, a test felébred, örülök, hogy benne vagyok.
ÁPRILIS 14.
Újabb részeket nézek a Gyilkosságból. Az agyam jár közben,
úgyhogy nyilvánvalóan elveszítem a cselekmény fonalát. Rima
természetesen rajta van az ügyön.
ÁPRILIS 18.
8-kor Olly Driver.
…és most már nyomul…
3:30 A Dől a moné olvasópróbája.
Ami sokféleképpen leírható. Cameron Diaz a lényeg – nyitott és
vicces. Colin [Firth] elfogadó, és mint mindig, kíváncsi.
A forgatókönyv? Nem kellene olvasópróbát tartani belőle, mert
leginkább a reakciósnittről, a vágásról és arról szól, hogy egy
bizonyosfajta filmnek állít tisztelgő emléket. Néha vicces, gyakran
meg nem az – csak úgy hangzik, mintha az akarna lenni. Michael
Hoffman rendező nagyon nyitott a változtatásokra, és itt kezdődik a
munka.
7-kor Olly Driver.
Ótejóég! Nem annyira vicces egy éjszakába nyúló este után,
amikor némi jó bor is jelen volt – jóllehet (mint általában) ezúttal is
kiömlött a sztorizgatás közben. De Olly átveri rajtam. Ez nem
történhetne meg, ha nem lenne ott valaki, aki végigcsináltatja
velem…
ÁPRILIS 20.
Michael nagyon bizonytalan a dolgokban. Hezitál rábólintani
valamire, hátha egy másik dolog még jobb lesz – ez egy kicsit
nyugtalanító.
Tom C. bejön beszélgetni – Philip Larkinról, Albert Finney-ről, a
régi kutyájáról, az új kutyájáról, egy bizonyos színésznő iránti
utálatáról (hosszú beszélgetés). 74 éves gyerek rövidnadrágban, és ő
Tom Courtenay, ifjúkorom nagy sztárja.
Megnéztem egy életrajzi filmet Cameronról [Diaz]. Nagyon
hasznos volt. Munkásosztálybeli lány katapultált a modellvilágba,
aztán a filmezésbe, és híres pasijai voltak. Egy pillanatnak tűnik az
egész, de már 20 éve folyik.
ÁPRILIS 23.
Délután – Gyilkosság. Zseniális, megszégyenítő (a brit tévére
nézve).
ÁPRILIS 24.
Újabb epizódot néztünk meg a Gyilkosságból.
Annyira zseniálisan játszik mindenki, a legkisebb szerep is
tökéletesen van megoldva.
Már csak 6 epizód van hátra…
ÁPRILIS 29.
Olly Driver – egyre keményebb.
A királyi esküvő{444} megszállta a házunkat. Cornelia porszívózott
és Keith B. megpucolta az ablakokat, mi utólag lelkesedtünk. Bár ez
egy érdekes fajtájú színház. A casting nagyon fontos, a díszletek
megvannak, minden lehetséges a hülyeségtől a felemelőig.
Forgatókönyv? Értelmezésre vár, és a történelem hoz majd ítéletet.
ÁPRILIS 30.
Átvettük Alisonnal A virág románcának utolsó változatát.
2-kor Waitrose.
Délután befejezzük a Gyilkosságot.
A cselekményt gyakran elvesztettem, de a produkció értékeit
soha, és a színészi teljesítmény is végig szenzációs. Zseniális.
MÁJUS 2.
Mim Karlin. Ebéd a Denville Hallban.{445}
Lehetne írni egy darabot – vagy csak egy epizódot a Kisvárosi
gyilkosságokból, ezt mind eldöntöttük…, színészek, de elveszett, öreg
arcok a kerekesszékekből bámulva. Mim vívja a csatáját, mint
mindig, de most már maga ellen harcol, miközben Svájcért
imádkozik és azért, hogy vége legyen a fájdalomnak. Ki
hibáztathatná ezért? Brian? Barry? 90 fölött is tökéletesen öltözködik
– ing, nyakkendő, zakó, és kávét szolgál fel az összegyűlt klánnak.
„Köszönöm, pincér” – mondom. „Komornyik” – csattan fel
mosolyogva. Dinah Sheridan{446} kezében egy fényképezőgép.
Bizonyítékokat keres arra, mi folyik?
 MÁJUS 7.
8-kor vacsora nálunk.
Kath Viner, Ed Miliband és Justine [a felesége], Miranda
R[ichardson], Henrietta G., Ronan Bennett{447} és Georgina [a
felesége], Rahila és a barátja, Mary.
Miután becsuktuk mögöttük az ajtót és összetakarítottunk –
nagyjából –, hajnali 2 körül teljesen egyszerre azt mondtuk:
„Rémálom.”
Az étel bármilyen csodálatos volt is, 9:30-kor és 10:30-kor került
az asztalra, ami elég késő, de Rahilának pakisztáni idő volt, és ő a
fűszerezést illetően tökéletességmániás. Ed M. türelmesen
viselkedett, figyelembe véve, hogy reggel Andrew Marr műsorában
kellett lennie. Én annyira fáradt és feszült voltam, hogy alig tudtam
beszélgetni.
MÁJUS 9.
Dől a moné. Első nap. Éjszakai forgatás.
3:30-kor felvesznek, Tyringham Hall, Newport Pagnell.
És az éjszakai forgatások rémálma (sajnos nem alvás alatti).
Izmaimba bekúszik a kimerültség, amit súlyosbít, hogy nincs idő
enni, és megint elfelejtek elég vizet inni. Ami azt jelenti, hogy a
szavak pépesednek, és úgy szállnak el a tyringhami mezők fölött.
Hajnali 5:30-kor zuhanok ágyba (a Sárga Veszedelem Szobája).
MÁJUS 10.
10:40-kor ébredek.
12 körül a reggelizőasztal mellett ülök Colinnal, Cameronnal,
Mike- kal [Lobell, producer], Michael H.-dzsel, más producerekkel.
Argentína, zene, film, vonat, dialektusproblémák. Örülök, hogy
ehetek, kávét ihatok és cseveghetek.
Délután karaokeest, amely felejthetetlen lesz…, mivel rácsaptam
a kocsiajtót a bal kezem hüvelykujjára. Már régóta nem éreztem
ilyenfajta fájdalmat. Ájulás kerülget. Most pedig, gondolom, el fog
feketedni.
Michael H. viselkedésében a határozottság és a döntésképtelenség
elképesztően különös keverékét láthatjuk. Egy kicsit nyugtalanító.
Valahol biztos tudja, hogy mit akar.
 MÁJUS 11.
Hurrá. Fekete köröm. Lüktető hüvelykujj. A nadrág
begombolásának új módszereit találom fel.
MÁJUS 15.
Ma egész nap otthon maradtam. Loptam pár sort Rubytól a
holnapi jelenethez.
MÁJUS 16.
5:50-re jönnek értem. De miután 11:30-kor feküdtem le, és 2:30-
kor újra felébredtem, és nem is tudtam elaludni – 5-kor a forgatás
egyik legkeményebb napja elé néztem. Henley körüli dombok –
lehetne akár az angliai Toszkána is –, én és néhány pasas állig
felfegyverkezve, 2 oldal szöveg, sok esés, felkelés, koszos arc, egy
csomó sáros pozíciójel, őrült üvöltözés… Este 6 körül végzünk. Csak
egy forró fürdőre tudok gondolni. A bokámtól a szemöldökömig fáj
mindenem.
MÁJUS 24.
4:20-kor jönnek értem…, vagyis hajnali 4 óra 20 perckor.
A fáradtság és a kevés élelem beüt, különösen az alagsorban
töltött idő után, hiszen az embernek fogalma sincs, milyen napszak
van. A lakókocsim felé menet meglepetésként ért, hogy vannak
olyan emberek, akik kávézókban ebédelnek. Délután 3:30 volt…
MÁJUS 25.
Reggel 6 óra. Felkelek, hogy elintegessem az Olaszországba
induló Rimát.
10-ig visszafekszem.
Már egy kicsit vártam ezeket az aukciós jeleneteket. Aztán a jó
öreg/határozott/döntésképtelen manók színre léptek M. H.-n
keresztül – M. L. pedig ott lihegett mögötte. Az eredmény: egy jó
ötlet feloldódik az erőtlenségben, és az unalmas verziót kell felvenni.
Biztos, ami biztos.
MÁJUS 27.
Két látogatás a hospice-ban – más módja nincs, úgyhogy meg kell
lennie.
Délután 3 – Anna [Massey] – St. Charles.
 Sápadt, nyugodt, gyönyörű – és csak bámul. Keres egy okot, majd
elmés, negatív megjegyzéseket tesz valakire, mint mindig. „Nem
hiszem, hogy M. nagyon kedves ember lenne.” (Azt hittem, hogy
hősként dicsőíti.) De ugyanakkor melegszívű is.
Délután 5 óra – Mim – St. John & St. Elizabeth.
Tökéletes smink (mint akinek megparancsolták), készen áll
bárkinek a fogadására. Beszélget, nevet, habár a sok gyógyszer miatt
félig lehunyva tartja a szemét. Nem nagyon merek túl hamar eljönni.
MÁJUS 31.
6-ra jönnek értem.
Hosszú jelenet a kanapén Sh.{448} irodájában. Én, Cameron,
Colin… Halvány emlékképeim vannak a szövegről, a közelikre
délután kerül sor… Szegény, mentegetőző Michael kap eleget. Hogy
tudnám megzabolázni ezt a távolságtartó, elbizonytalanító attitűdöt?
Nem segít, de kicsikar némi előrehaladást. Például: „Elolvashatnánk
a jelenetet?” Először? – amikor az egész a beállításról szólt.
JÚNIUS 2.
6-ra jönnek értem.
Ma a ruhátlanság napja van.
Nos, hússzínű bugyit fel. És úgy van, ahogy mondják is, egy idő
után az ember észre se veszi. Kivéve ezt az esetet. Én vagyok az
egyetlen, aki félig (7/8-ad részben) meztelen. Volt, amilyen volt, de
köszönet Olly Drivernek – a fogcsikorgatás megérte, még úgy is,
hogy az utolsó héten nem mentem hozzá.
JÚNIUS 3.
Meghalt Mim Karlin. Nemes lélek volt. Soha nem jutott el Svájcba
a Dignitashoz, de méltóság jutott neki így is bőven. Felejthetetlen
pillanatok maradnak meg, amelyekben ott volt az ő emelkedett,
szenvedélyes, de józan szíve.
JÚNIUS 6.
Beszéltem Philip Hedley-vel Mim jövő heti temetéséről. Valami
azt sugallja, hogy emelni kell a szinten – legyen ott valaki az RSC-től
és Malcolm{449} az Equitytől. A megemlékezésen legyenek színészek,
és tegyék, amit szoktak.
JÚNIUS 8.
 Vissza az Ealing stúdióba.
Cameron ismét bebizonyítja, milyen tehetséges komikus:
ösztönös tempó és pontosság. Őszinte és hihető az egész.
JÚNIUS 9.
Olvasom a Kölyköket. Patti Smith arról ír, hogy ő és Mapplethorpe
felváltva mentek be a Whitney múzeumba (nem tudtak 2 jegyet
megvenni). Meg hogy Robert azt mondta: „Egy nap a mi munkáink
lesznek ott.” Én ott ismerkedtem meg vele. Az életmű-kiállításán…
JÚNIUS 11.
Még egy kicsit néztük a Szörnyek keringőjét, és Lady Gaga közli,
hogy a Tisch művészeti iskolába járt. Most már tudom, hogy
komolyan kell őt venni. Mert tanult. Van benne folyamat.
JÚNIUS 12.
7:30 Stanley Tucci és Felicity [Blunt, a partnere].
Örömmel látom, hogy másnak is van pánikrohama a konyhában.
„Nincs elég krumpli, csinálj egy kis polentát!”
JÚNIUS 14.
Mim Karlin.
10 órakor kocsival megyünk Thelmáért, aztán a Golders Green
krematóriumhoz, ahol Philip H., isten áldja meg, mindent kézben
tart. NE ENGEDJENEK BE SENKIT, AKINEK NINCS ITT DOLGA.
Ezt egészen 11:28-ig be is tudta tartatni, de akkor szerintem már
nagy lehetett az elégedetlenkedés odakint. Aztán elkezdődött az
esemény, majd miután elmondtam a „Nap nem éget már…”{450}
kezdetű Shakespeare-szöveget, Philip 20 percen át beszélt…
Valahogy eljutottunk a végére (Helena K., majd Harriet és Christina
Rossetti), habár Jan S.{451} és Richard Digby Day{452} szintén hosszú
perceken át fecsegett (néha félbeszakította őket némi valódi
szellemesség Maureen Lipman és Mim saját levelei jóvoltából,
amelyeket a The Guardiannek írt).
JÚNIUS 25.
Röviden beszéltem Annával és David Hugginsszal.{453} David
úgy érezte, Anna esetleg zavartnak tűnhetett, azt gondolva, hogy Uri
az. Én nem hiszem – de David azt mondja, a nap 90 százalékát
átalussza, és nincsenek fájdalmai. Úgy gondolják, hogy egyszer csak
leáll majd a légzése. A nap nagy részének semmi értelmet nem
tudtam találni, a Glastonbury fesztivált néztem a tévében. A zene,
mint mindig, elvisz valahova máshova. Rumer, Elbow, Coldplay. A
britek a legjobbak.
JÚNIUS 27.
8:30 Olly Driver. És egy rettenetesen gyilkos edzés… Túl későn
feküdtem le tegnap…
JÚLIUS 3.
Tenisz egyes döntő: Nadal Ðoković ellen.
Felejthetetlen élmény. Felejthetetlen ellentét. A főbejárat fölötti
erkélyről nézem, utána ebéd Gloucester hercegnőjének asztalánál. A
rossz ember győzött [Ðoković] – aki győzelemittas és óriási az egója
–, de odajön Björn Borg, és megkéredzi, csinálhatnánk-e képet.
„Viccel?” – motyogtam. John Major azt mondta: „Annyi örömöt
szerzett nekünk.” „Bárcsak én is elmondhatnám ugyanezt Önről!” –,
volt a nyilvánvaló válasz. Volt benne annyi, hogy nevessen.
Otthon. Üzenet Uritól – egy oroszul is – Anna meghalt.
JÚLIUS 4.
Kensington Városháza. Rima képviselő lett, és olyan lázító
beszédet mond, hogy nagyon büszke vagyok rá.
Beszéltem David Hugginsszal. Anna azt kívánta, hogy beszéljek
róla a temetésen. Megpróbálunk találni egy napot, ami nehéz, mert
orosz zsidó lévén Uri azt szeretné, ha minél hamarabb lenne.
JÚLIUS 7.
HP 7. 2. rész.
Véget ér az egész. 1 rész.
A Trafalgarra megyek, ami egy óráig tart.
Amikor odaérek, mindenütt vörös szőnyeget látok. Van kivetítő,
színpad, riporter, és több ezren kiabálnak és kántálnak: „Piton!
Piton! Perselus Piton!” A szőnyeg elkúszik a Leicester Square-re,
ahol este 8-kor kezdődik a vetítés. Nyugtalanítónak találtam, amikor
néztem – a közepén nagyot kell váltania, hogy elmondja Piton
történetét, és a kamera elveszti a fókuszt. A közönség azonban
nagyon boldog. Később Billingsgate. Az emberek továbbra is
boldogok, nem találok (nem hallok) senkit…
 JÚLIUS 8.
12:30 Felveszem Urit, és elviszem ebédelni az Angelusba. Ez a
bonyolult ember el van veszve Anna nélkül, arról beszél, hogy a
hamvasztás miatt ellehetetlenedik a feltámadás; mindig a jobboldali
perspektíva; amúgy érzelmes, és minden érdekli.
JÚLIUS 13.
Két napot töltünk a 125. jelenettel.
Fáradtság és ingerlékenység és időnkénti rosszindulatú
kötekedés.
8-kor vacsora Colinnal [Firth], Stanley-vel és Felicityvel a
Brasserie-ben. Ez egy vidám kis csapat. Sok mindenről tudunk
beszélgetni, nevetgélünk. Colin monológjai szórakoztatók, nyílt
szívről tanúskodnak, Stanley szereti Londont, és itt akar maradni.
JÚLIUS 15.
Kora reggel felkelek, hogy befejezzem Anna búcsúztatóját,
ilyenkor nyugalom van az ebédlőben.
12:30 Nyugat-londoni krematórium, Kensal Garden.
David Hare kint vár, és azt mondja: „Hát, ez Anna – vagy semmi,
vagy a Westminster-apátság.”
2-kor kezdődik a temetés. Nyugodt, rendezett, elegáns. Az elején
felhangzik Mozart, aztán egy ima, utána én, Penny Wilton, a pap és
Schubert. Azt hiszem, legalább 30 percig beszéltem. Szerintem
rendben volt, ahogy Anna mondaná.
JÚLIUS 20.
Dől a moné. Utolsó nap.
Egész nap a Rolls-Royce hátulja.
Cameron a magabiztosság, a bizonyosság és a látszólagos kontroll
remek egyensúlyát produkálja (ami mind a rendezőt, mind a
producert féken tartja), miközben nem igazán végezte el a munkát,
és tekintve az elmúlt hetekben neki jutott mérhetetlen mennyiségű
ide-oda repülgetést az óceánon át, csoda, hogy egyáltalán emlékszik
valamire is a szövegéből. Mindegy, nincs igazi kihívás, és még
megjegyzéseket is kapok arról, hogy nincs kézzelfogható flow a
jeleneteinkben. Gondolom, ez a sztárság lényege, és arról is szól,
hova ment/megy el a pénz.
 JÚLIUS 27.
Az utánozhatatlan Uri holnap Palermóba megy, aztán augusztus
közepén San Diegóba (amikor mi Olaszországban leszünk), de
anélkül megy el, hogy elköszönne. Nem sokat ért az angolságból. A
temetés nehéz volt neki. „Se nyitott koporsó, se utolsó csók –
hamvasztás. Nincs remény a feltámadásra.” Ma hallottam, mennyire
zavarban volt, amikor az emberek nevettek (egyébként jogosan) a
temetésen…
JÚLIUS 30.
9:15 A Drágán add az életed! vetítése [a Somerset House udvarán].
Több ezer elkötelezett rajongó párnákkal, takarókkal, hálózsákokkal
felszerelkezve. A mikrofonnál állva úgy érzem magam, mint egy
rocksztár. Kihagyhatatlan. Tizenöt percet nézek belőle a téren, aztán
vacsora Tom konyhájában. Gyönyörű, és újra láthatjuk, milyen
mesteri alkotás. Minden beállítás a történetet segíti.
AUGUSZTUS 1.
Megnéztem a két dokumentumfilmet [Rupert] Murdochról. A
hősök Nick Davies,{454} Tom Watson,{455} Chris Bryant{456} és Alan
Rusbridger, amiért megengedték, hogy ez valóra váljon. És öregem,
az időzítés…
AUGUSZTUS 7.
Campagnatico.
AUGUSZTUS 11.
Emily Young [szobrász] átjött Batignanóból egy kis sült húsra ás
ratatouille-ra, és mindent megtudhattunk az életéről. Kedvelem, de
egyetlen kérdés se jutott eszébe a miénkről?
AUGUSZTUS 13.
Séta a falu végén – a régi, felállványozott városfalnál. Utána
lebotorkálunk/csúszkálunk az ösvényen, amely a S. Mariához és a
Piazza Dantéhoz visz. Panini és kávé, amiért Claudio fizet.
AUGUSZTUS 17.
7:30 Úszás.
8:30 Pár órás séta a toszkán dombokon/falvakban, köves
ösvények és fák. Meghallgatom Will Hutton összefoglalását a
Murdoch-sagáról – Jeremy Hunt{457} [David] Cameron állását akarja
(én odaláncolnám magam egy korláthoz). Alan R. az igazi hős,
amiért ilyen hosszú ideig elkötelezte magát Nick Davies mellett stb.
stb.
AUGUSZTUS 20.
36 fok van.
AUGUSZTUS 21.
38 fok van.
Mintha egy sütőbe lépne bele az ember, de itt tudják, hogyan kell
megépíteni a házakat. Lehet, hogy a galamboktól lesték el a
trükköket, akik a villanyvezetékekről a fenyőágak közé menekülnek
ezeken a forró napokon.
SZEPTEMBER 3.
A gépen Edna novelláskötetét fejezem be (Saints and Sinners
[Szentek és Bűnösök]). Festi a szavakat, majd elénekli őket. De hála
istennek, az utolsó történet utolsó két sora tökéletes összefoglalót ad
(„Old Wounds” [Régi sebek]): „olyasmi volt…, aminek nincs neve,
mert ha nevet adnánk neki, akkor megfosztanánk az igazságtól.”
Délután 4:10-kor érünk haza. 4:30-ra már le is zuhanyoztam, és
indulok Tom Stoppard partijára, amelyet Chelsea-ben, a Physic
Gardenben tartanak. Ha bombát dobtak volna le ott, a brit színházi
élet színe-java elpusztult volna. Egy pontról el sem mozdultam. De
jó volt, és egy picit félelmetes is. Vacsora a Caraffiniben…, részben
azért is, mert a partin egyáltalán nem jutottam az étel közelébe.
SZEPTEMBER 13.
Indulás New Yorkba.
Hallgattam Adele 21 című albumát. Azt csinálja, amire született.
Nathan és Lewis hozott el a Nyugati 13. utca 321.-be. Lezárták az
utat. A gáztársaság 4 kisteherautója, és a lift nem működik. Két
bőrönddel a 7. emeletre… Ahol nem működik a telefon, a tévé és a
számítógép. A csapból pár csepp barna víz csöpög ki.
SZEPTEMBER 30.
[A Seminar kapcsán]
Öregem, itt most nagyon vissza kellett fognom magam. Adott
négy színész, akik valamilyen oknál fogva nem vizsgálják meg egy
jelenet valóságát, 2 közülük azt próbálgatja, milyen hangokat tudna
kiadni, milyen vokális kifejezőeszközökkel tudna játszani, van egy
rendező, aki nem kérdez, de aki ugyanakkor tele van értelmes
javaslatokkal. Néha eltűnik az egész idegesítő jellege, és eljutunk
valahova, úgyhogy próbálok nyitott maradni, nem ítélkezem, és
bízom mindenkiben…
OKTÓBER 1.
12:40-kor jönnek értem, próba lesz.
Nagyjából ugyanaz. Nem értem.
OKTÓBER 10.
11-kor próba.
Most már tényleg szükség van a szövegtudásra. Ne
vesztegessünk el órákat, perceket, napokat.
OKTÓBER 11.
12 óra – A rovarirtó zseblámpázik. Megvizsgálja a matracokat
(nem talál poloskát), mintákat visz el.
OKTÓBER 12.
11-kor próba. Theresa [Rebeck, színműíró] is jelen van, majd
később elmegy. Nem mond biztató szavakat – öregem, ez az ő
darabja! A liftnél utolérem, és bedobok pár követ az állóvízbe. „Most
már a mi darabunk.”
OKTÓBER 16.
11-kor próba.
Feszült és mérges vagyok, mert később kell csinálnunk az
összpróbát, amikor olyan sok mindent be kell még ágyazni. Istenem,
felháborítóan nagy a nyomás, mutatni, láttatni kell.
Délután 2-kor próba az elejétől a végéig, ami totál káosz, sorok
eltűnnek, nincs semmi formája a dolognak, Hamish{458} csodás
dolgokat csinál, Lily [Rabe] még mindig teljesen szövegfüggő,
Theresa átlapoz oldalakat…, én egyre mérgesebb vagyok.
Végigcsináltuk, de ez minden, amit el lehet mondani róla.
OKTÓBER 20.
11-kor próba.
Hamish végre kifejti, mi zavarja a szöveggel kapcsolatban –
helyesen –, és foglalkozunk vele. Mi tartott ennyi ideig? A félelem?
Mindenki be van zárva a saját zsenialitásába.
Délután újra próba némi összeomlás-közelien ideges pillanattal.
Négy perccel megrövidült a darab – de (csak a napló kedvéért
mondom) még mindig ugyanaz az énközpontú energia, és minden
soron megakadunk, és leginkább ötletem sincs, miről van szó, annyi
kérdés kezdődik hogyannal. És sok, széllel szembe pisilő tehetség,
akit bátorítanak és ünnepelnek.
OKTÓBER 23.
12:30 Folytatódik. Technikai próba, első nap.
Nem aludtam eleget – a csövekben a Niagara-vízesés folyt –,
végül beüt a test és az agy elszakadása.
Mindeközben: a díszlet jól néz ki, a jelmezek szintén, a színház
tökéletes és barátságos, én pedig elkezdem figyelni magam és az
egész helyzetet. Képtelenség megmondani, hol járnak fejben a
többiek. De az is lehet, hogy az egész csak némi praktikusság
kérdése (elég jól éreztük magunkat, amikor együtt ettünk a Joe
Allenben), és a darab feltámad…
OKTÓBER 26.
Este 8-kor sajtó.
Amiről úgy gondoltam, körülbelül 50 ember, de kiderült, hogy
olyan, mintha telt ház lenne. Bátran átverekedtük magunkat. Sok
megerősítő nevetés, és felnőttünk a feladathoz – Lily dolgozott talán
a legjobban. Egy csomó bonyolult pókhálót elfújtunk, és most már
világosabb, mibe kell még munkát fektetni.
OKTÓBER 27.
Első nyilvános próba.
Nagyon ideges vagyok az első belépéstől kezdve végig. A
szokásos démonjaim, amelyekkel harcolok.
OKTÓBER 28.
Este 8-kor előadás.
Még mindig idegeskedek, és amikor egy szó nem jut az eszembe,
az egész közönség eltűnik pár másodpercre.
Amikor hazaérek, minden ostoba aggodalmam – a
komolyabbakkal együtt –, hirtelen eltörpül, amikor Rima előáll a
végső csapással: meghalt Bo Rogers.{459} Pillanatnyilag senki sem
tudja, hogy történt. Régebben mindig csodálkozva bámultam, ahogy
azonnal hangot talál a gyerekekkel, hogy mindenféle ítélkezés távol
állt tőle, és hogy milyen nagy szíve volt. Újra csak bámulok a
semmibe.
OKTÓBER 29.
11-re jönnek értem.
Éjszaka nem igazán aludtam – köszönet a földszinti Reggie-nek,
aki reggel 6-ig nyomta a basszust.
10 körül a Centrale bárba megyek Rimával és Stannel [Tucci].
Stan mindig felváltva tesz csípős és kedves megjegyzéseket, de
most nincs sok mondanivalója az előadásról. Kívülállónak érezte
magát.
Reggie újabb fülsiketítő bulit nyom. Nem nyit ajtót. Nincs
elérhető szállodai szoba. Beveszek egy altatót. Bedugom a
füldugókat. És reménykedem.
OKTÓBER 31.
Vérvétel.
Most gyors, könnyű és egyáltalán nem fáj.
Az előadás előtt. Mit tudnék tenni, hogy ne történjen meg?
Pánikroham? Ájulás? Izzadás? Ismételgessem a sorokat? A karjaim
mázsás súlyúak. Alig kapok levegőt? Koncentráció? Az első rész
nehéz, de később javul.
Hazaérek – egy pár cipő van az ajtó előtt. Ralph F. boldogan
marad vacsorára.
NOVEMBER 5.
Este 8-kor előadás.
Egy újabb gázos kezdéstől eltekintve (ahogy Sam{460} mondja)
őrült siker volt. Közben az agyam és a testem között továbbra is dúl
a harc – a test aludt kicsit a szünetben, úgy gondolta, mára ennyi
volt a dolga. Le is kapcsolta magát az agyról, így megdöbbenve
találta kint magát újra a színpadon.
NOVEMBER 8.
1:30 Patrick Pacheco, LA Times.
A kérdései között ott van a „rosszfiú” és a „gúnyos mosoly”
kifejezés, szóval, nem sok remény van a nagy áttörésre.
 NOVEMBER 11.
8 órakor előadás.
Nem tudom, honnan jött össze ez a közönség, de majdnem
teljesen kezelhetetlenek voltak.
NOVEMBER 17.
Hol ébren voltam, hol elaludtam 11-ig. Két óra körül
visszamentem a lakásba.{461} Egy kicsit pihentebbnek érzem magam,
de még mindig nem vagyok teljesen jól – gyenge a lábam és fáj a
fejem.
Délután 5-re megyek a színházba.
Barry K[ohn] is megérkezik, a sztetoszkópos vizsgálat alapján
folyadékot talál a bal tüdőmben – feltehetően tüdőgyulladás.
Azonnal antibiotikumot kell szednem.
A ma esti előadás – a sajtó képviselőinek – elmarad. Rájövök,
hogy életemben először mondok le előadást. Az indok: „Akut légúti
fertőzés.”
Hazamegyek, vacsora, meleg, tévé, ágy.
NOVEMBER 18.
Hagyom, hogy hasson az antibiotikum. Most már hivatalosan is
tüdőgyulladás, lábon kihordva.
Délután 5-kor bemegyek a színházba.
Kipróbálom a színpadot. A 2. jelenetet próbáljuk a többiekkel.
Zöld lámpa. Drukkoljunk. Imádkozzunk.
Este 8-kor előadás. A hangom nem az igazi, de ettől eltekintve
élettel teli és lendületes előadás.
NOVEMBER 19.
Délután 2-kor előadás. Úgy tűnt, minden jól megy, de a végére
teljesen kimerültem.
Este 8-kor újabb előadás, ami 6-kor, 6:30-kor és 7-kor teljesen
lehetetlennek tűnt. Erőtlen voltam, szédültem, de valahogy
elevickéltem a végéig. Az a baj, hogy a két előadás annyit kivett
belőlem, hogy félő, a test visszaesik, antibiotikum ide vagy oda.
NOVEMBER 20.
6:30-kor premier.
Ami jól ment, már amennyire ezek a dolgok jól tudnak menni.
 NOVEMBER 21.
A NY Times dicséri és fanyalog is. Később megtudom Samtől,
hogy mindenhol másutt áradoznak róla.
NOVEMBER 22.
Este 7-kor előadás.
Vissza a nagyjából normális kerékvágásba. Legalább nem kell
már a bútorokba kapaszkodnom.
NOVEMBER 27.
Délután 3-kor előadás. A közönség egy baseballmeccsről
érkezhetett. Tapsolnak a szövegnek, a belépőnek, a kimenőnek, és
egy emlékezetes pillanatban annak is, aki fingott.
Vagy legalábbis úgy tűnt nekünk, többieknek, akik nem mertünk
egymásra nézni.
DECEMBER 1.
2-re jönnek értem.
Szemész, aki sok fel, le, balra, jobbra, felső sor, alsó sor, vörös,
zöld után azt mondja: „Meglátjuk, rosszabb-e 10 nap múlva, és itt a
retinológus, akihez el kellene mennie…”
Este 7-kor előadás.
Barry Hopkins{462} és barátai azt hitték, 8-kor kezdődik…
Az öltözőben – Anna Wintour, Carolyn (Anna W. minden bájt
nélkülöző lánya és barátai), Suzanne Bertish.
DECEMBER 4.
Az egészségi állapotom hirtelen romlani kezd…, épp időben a
hétvégi előadás előtt…
7:30-kor előadás. Nagyon tompának tűnt a közönség (az előadás
előtt Jeffrey Finn-nel [producer] beszélgettünk erről). Attól fél, hogy
a sajtóban a vígjátékokat/szitkomokat igénytelennek tartják.
DECEMBER 13.
9-kor retinológus. Aki véget nem érően csepegtet pupillatágítót a
szemembe, hogy belevilágíthasson és bekukkanthasson a sarkokba,
majd közölhesse, hogy nincs retinasérülésem vagy -leválásom. Hat
hét múlva vissza kell mennem. A szabó felé megyek haza, és a 13.
utcában felveszem a porszívót.
DECEMBER 14.
 Este 7-kor előadás.
Viszonylag csendes a ház. De a végére, isten áldja meg őket, állva
tapsolnak.
DECEMBER 16.
Este 8-kor előadás.
10-kor Centrale bár.
Robertre, Arlene-re és Chloe Cushmanre [illusztrátor] várunk,
akik úgy döntenek, szinte semmit se mondanak a Seminarról.
Időnként elképesztő az udvariatlanság.
DECEMBER 19.
12:45 Dr. Benjamin Asher, aki kínai gyógynövényeket és D-
vitamint ír fel, valamint valamilyen injekciót, ami valóban azonnal
javítja a gégém állapotát, sőt többé-kevésbé a nyakfájdalmat is
elmulasztja.
DECEMBER 21.
Este 7-kor előadás.
Az első sorban ül valaki, akinek nagyon idegesítő nevetése van.
Ráadásul rosszkor és túl sokszor hahotázik. Nehéz nem csak erre
gondolni előadás közben.
DECEMBER 29.
Elgondolni sem tudom, milyen lesz később olvasni ezt a naplót. A
premier óta nagyjából a betegségek irányítanak mindent.
Volt pár áldásos nap, amikor szabadabbnak érezhettem magam,
de többnyire csak lavíroztam a bajok között, mintha dodzsemben
ülnék.
DECEMBER 30.
Délután 2-kor előadás.
Sokkal jobban érzem magam. Még mindig hozzám van ragasztva
a papír zsebkendős doboz, de legalább nem szédülök. Ez máris jó jel.
Este 8-kor előadás.
A közönség nagyon jól érzi magát. Az irodalmi utalások
kiszállnak az ablakon – de azért vidámak.
DECEMBER 31.
Délután 2-kor előadás.
 Az utolsó jelenet végén már csak kúszom a színpadon. Minden
artériámban, csontomban és testnyílásomban fáradtság lakik.
 2012
NEW YORK – ELIZABETH PURSEY – SEMINAR – BROOKE
SHIELDS – VANESSA REDGRAVE – KEVIN KLINE –
MERYL STREEP – TORONTO – LEONARD COHEN –
SAVANNAH, CBGB – KEENE McRAE – NEW YORK –
NEW ORLEANS – IZSÁK HURRIKÁN – A KOMORNYIK –
JANE FONDA – OPRAH WINFREY – CAMPAGNATICO –
DAVID BAILEY – OBAMA ÚJRAVÁLASZTÁSA – A VIRÁG
ROMÁNCA – MATTHIAS SCHOENAERTS – DŐL A
MONÉ-KRITIKÁK

JANUÁR 3.
11-kor Felhívom Pat Healyt [újságíró] a szombati Times Talkkal
kapcsolatban.
A nap szervezéssel és győzködéssel telik. Mivel Francesca beteg,
úgy gondolom, Rimának még ma el kellene repülnie.
JANUÁR 4.
Délelőtt beszéltem Rimával. Sikerült neki – Francesca még velünk
van – önmagában egy csoda. Rima, Peter [a bátyja] és Melanie
Parker együtt van Oxfordban.
JANUÁR 7.
…e-mail jön Rimától – Francesca meghalt. Nehéz elhinni, hogy
egy ilyen rettenthetetlen lélek feladta. Mindenkinek beszéltem róla,
aki csak meghallgatott. Ritka egyéniség ment most el. Figyeljetek oda.
JANUÁR 10.
Délután 3-kor dr. Asher.
Még több gyógyszer, egy kellemes glutationinjekció, és egy
nagyon jó nyakmasszázs.
Utána kabátot keresek a Bloomingdale’sben. Találtam.
JANUÁR 11.
Este 7-kor előadás.
Most már hányingerré lépett elő. Ennek a produkciónak a
naplóját a The Lancet című orvosi lapnak kellene elküldeni…
 JANUÁR 15.
Megtudom, hogy Elizabeth Pursey is meghalt. Ő, Toshka és
Michael McCallion, Robert Palmer és June Kemp mind olyan
emberek, akik meghatározták az utamat, azt, ami vagyok, amit
csinálok.{463}
JANUÁR 17.
Este 7-kor előadás. Szedett-vedett, vegyes közönség –
nevetőgépek, csendesek, és egy lelkes köhögő. Nem érzem jól
magam – megint – az előadás alatt és utána sem. Brooke Shields azt
mondja: „Köszönöm.” Furcsa ez az egész.
JANUÁR 21.
Éjszaka esett 7 centi hó.
Este 8-kor előadás. Rufus Wainwright is ott volt – és örült.
JANUÁR 24.
Furcsa, érdekes nap ez a mai. Kora reggel híre jön, hogy technikai
Oscar-jelöléseket kapott… a HP. Nem mondom, hogy váratlan volt,
de az ostoba szavazók járnak a fejemben – 1. nem néznek
gyerekfilmeket, 2. nem néznek meg egy Freudról szóló filmet, 3. nem
néznek semmit Shakespeare-től, 4. nem nézik Charlize Theront, aki
egy depressziós nőt játszik, 5. ünneplik a mégoly zseniális
utánzókat… Valami hidegebb és talán hasznosabb dolog szorítja ma
össze a szívemet.
JANUÁR 26.
3:45-kor dr. Asher. Aki ad egy injekciót, és vért vesz. Nézzünk
utána ennek a dolognak.
Este 7-kor előadás. A színházban túl meleg van, stresszelek.
Lassan összerántjuk a közönséget.
FEBRUÁR 2.
Este 7-kor előadás. Borzasztóan érzem Vanessa jelenlétét ma a
házban. Utána ott volt Jeff Goldblum{464} és Janice Honeyman is…
{465}

Este 9-kor az Orso.

Vanessa, mint mindig mindenről szeret beszélgetni, kivéve
önmagát. Szét akarja szálazni a darabot, a saját élményét róla, a
közönséget, Theresát. Közben megpróbálja megfogalmazni, mi nem
tetszett neki – és ez hasznos ebben a pillanatban.
FEBRUÁR 3.
4:15-kor dr. Asher.
Aki tanácstalan. Ahogy mindannyian, nem igaz? Tovább folyik az
egészséges/beteg/egészséges hullámvasút.
FEBRUÁR 13.
Szinte semmit sem csinálok, szabadnap… Van egy
Kuponzsonglőrök című műsor, amely a civilizáció végét jelenti. Az
emberek azzal töltik a napjukat, hogy kuponokat vágnak ki a
magazinokból, aztán elmennek a boltokba, és vásárolnak: 70 doboz
kutyakaját, 30 doboz vitaminos vizet, 80 csomag pelenkát stb.
Mindezt bespájzolják otthon. Hátha. De a lényeg az, hogy jó olcsón
megkapták.
FEBRUÁR 17.
12:30 Taxi → BAM.
1:30 nyilvános főpróba – Prima Donna (Rufus Wainwright).
Érzéki zene, nagyon butuska libretto. Egy csodálatos szoprán
crescendónak az az alcíme: „Hívom a rendőrséget!” Rufus is ott van,
és őrült módon kacag.
FEBRUÁR 23.
Délután 4-kor jönnek értem, és megyünk a Charlie Rose-show-ra.
5:15-kor meg is érkezik. Elhelyezkedünk a kijelölt székeken – hát,
meg van fázva. De fantasztikus ember, a jegyzeteket elfelejti, csak
beszélgetünk. Úgy érzem, órákon át tudnánk folytatni…
FEBRUÁR 26.
Délután 5-kor Maria Aitkenhez és Patrick McGrathhoz megyek.
Csatlakozik Jack Davenport is. A Brooklyn híd közelében, a Pace
Egyetem mellett laknak. Vacsora egy közeli olasz étteremben, hát,
olyan, amilyen… Vicces, elbűvölő, szellemes, kedves hármas.
FEBRUÁR 29.
Este 9 óra – Centrale bár.
David Grausman [zeneszerző], Bob Crowley. Kivéve, hogy Bob
egy hülye, és egy másik asztalnál ült 40 percig („Duplán foglaltam”).

Í
Így nem találkozott Lou Reeddel, aki Kim C[attrall] társaságában jött
el Az ügynök halála után, és úgy beszélt, mint egy színész.
MÁRCIUS 13.
Dr. Cahill üzenetet hagy. Semmi különöset nem lát. De még
mindig ki vagyok ütve.
MÁRCIUS 15.
9-kor a C bár. Kevin Kline-nal.
Az utolsó pillanatban megtett, de bölcs átöltözés, mert Greg
Mosher [rendező] és a társaságában lévő Christa is csatlakozott
hozzánk, aztán egyszer csak ott termett Julia Roberts is a férjével.
MÁRCIUS 29.
A legnagyobb mai esemény az volt, hogy eljött Meryl. Lilynek ez
vészcsengő volt, felmenekült az emeletre.
ÁPRILIS 1.
Utolsó előadás és búcsúbuli. Étel és ital a Glass House Tavernben.
Délután 3-kor előadás. És csodák csodája, eddig ez volt az egyik
legjobb. Eltekintve néhány könnycsepptől… Aztán a taps közben
még több…
ÁPRILIS 28.
11:30-kor kocsival megyek a Westchester-beli South Salembe,
Felicity és Stanley Tuccihoz.
7 körül megérkezik Meryl Streep. „Pont a legjobb helyen vagy” –
mondja. „Épp martiniket csinálok.” Nagyszerű vacsora – nyúlhús és
polenta, és még nagyszerűbb beszélgetés – a világ és minden gondja
–, ami hajnali fél 3-ig teljes erőbedobással folyik. Ms. S. tényleg
természetes őserővel bír. Igazán jól értesült mindenről – még ha nem
is ért egyet az ember az információval –, lát, érez, ért.
MÁJUS 7.
Ma nincsenek megbeszélt programok, ami jó dolog, úgy
tapasztalom. Többször kellene ilyesmit csinálnom.
MÁJUS 13.
TORONTO.
Amikor most eljövök New Yorkból, nehéz lerázni magamról azt
az érzést, hogy egy csendes, de szervezett abúzus áldozata voltam.
Ahogy mindig, most is merem állítani, hogy erősödik ettől az ember,
de pillanatnyilag egészen aprónak érzem magam az elfordított
tekintetektől, míg vannak mások is, akik nagyon alaposan
megnéznek, és összeszorított szájjal mosolyognak.
MÁJUS 14.
Leonard Cohen.
Glenn Gould-díj, Massey Hall.
8:30-kor Leonard Cohen koncertje.
Meglehetősen egyedül érzem magam ennyi zenésszel körülvéve,
de felejthetetlen élmény, amikor felmegyek a színpadra, és úgy
fogadnak, ahogy. A versek tökéletesen működnek, és L. C. szavai
erősen ott voltak a fejemben.
MÁJUS 16.
London.
MÁJUS 17.
Miután 8 hónapon át voltam távol viszonylag egyszerű
környezetben, most rádöbbenek arra a szokásomra, hogy szerezzek,
hozzátegyek oda, ahova nem is szükséges. A nagy selejtezésnek meg
kell kezdődnie.
MÁJUS 27.
Délután egykor Ruby és mások.
Vidám, beszélgetős ebéd a kertben (Ed főzött – Ruby pizsamában
fogadott minket, a hajában száraz festék és ezüstszínű fóliacsíkok).
Sean és Rupert [Everett] olyanok, mint az udvari kommentátorok.
Elegánsak, indiszkrétek, de könyörtelenül őszinték. Kifelé menet
Ruby állítólag megkérdezte a karrierjéről. „Kitartóan kapaszkodom,
hogy visszakerüljek középre” – mondta.
JÚNIUS 3.
A királynő gyémántjubileuma. Vagyis 60 éve koronázták meg. A
nővérem a királynői ruhájában megnyerte a jelmezversenyt.
JÚNIUS 14.
10-kor A RADA bizottsági ülése.
Felháborodás tör ki – már nem először – amiatt, hogy túl sok
esténként a káromkodás. Nem hiszem el, hogy 2012-ben ezt hallom,
de végül is, a helyiség tele van középosztálybeli fehér emberrel, akik
„diverzitásról” beszélnek úgy, hogy Bonnie Greertől eltekintve nincs
más etnikum képviselője a teremben.
JÚNIUS 19.
Végre megérkezik a vízum… Heathrow. Uma Thurmannel
találkozom a váróteremben, és a gépen is együtt megyünk. „El tudsz
vinni hazáig, ugye?” – kérdezi a mindenórás Ms. T.
JÚNIUS 21.
[a CBGB kapcsán]
2:00 → Savannah.
JÚNIUS 24.
11-kor próba.
Öregem, ez a mozi a vágás közben találhat majd magára.
Az olvasópróba olyan, mint maga a film – mintha egy magazint
lapozgatnánk.
JÚNIUS 26.
CBGB.
Nagyrészt az egyik szépséges, régi déli otthonban töltöm a napot,
ahol az őrült tulajdonos megengedte, hogy összetörjünk egy
zongorát a fantasztikus falépcsőjén. A korlátot sikerült elkerülni, de
a szemben lévő falon hatalmas lyuk keletkezett.
JÚLIUS 5.
6:35-kor jönnek értem. CBGB teljes gőzzel.
Elég érdekes látni, ahogy ez a három kölyök kritizálja a Police
Roxanne című számát.
Keene [McRae] (aki Stinget játssza), tökéletes angol akcentussal
beszél, Alabamából származik. Egész nap így beszél egyetlen sor
kedvéért.
JÚLIUS 11.
Arról vált emlékezetessé a nap, hogy J. B.{466} folyamatosan
foglyul ejti a kamerát. Valamikor délután felmikrofonozva jelent
meg egy jelenetben, amelyben nem is volt szövege – oké, de mi
lenne, ha beszélnének a másik három színésszel is?
JÚLIUS 16.
A mai napra találtam egy nyugodtabb pontot, amit Hilly Kristal
[A. R. karaktere] elfoglalhatott. Közeledünk a mozi végét jelentő
felvételhez. Joel [David Moore], Julian [Acosta] és Steven [Achub] –
mint a Ramones együttes tagjai – remek munkát végeztek.
Rima 7 körül érkezik → 8-kor a Garibaldi.
JÚLIUS 17.
Ma a Ramonesnak vége, és megszületik a Talking Heads.
Mindkettő csodás – és a Talkig Heads elképesztően pontos. Ami pár
parókáról egyáltalán nem mondható el…
JÚLIUS 26.
Búcsú a savannah-i forgatástól.
JÚLIUS 30.
Utazás New Yorkba.
AUGUSZTUS 6.
Olimpiai karikák.
Díjugratók!
AUGUSZTUS 22.
7:30 I Sodi.
Stanley Tucci, Fee [Felicity] és Patti Clarkson,{467} akiből úgy
áradnak a bókok, hogy gyanakodni kezdek, vajon hallott-e A virág
románcáról… De túlságosan lefoglaltak a finom ételek, hogy ezen
aggódjak.
AUGUSZTUS 23.
7:30 → New Orleans és a Windsor Court hotel.
AUGUSZTUS 24.
Séta a Royal Streeten – és mintha csak rendelésre érkezett volna –
egy ékszerbolt. Négyköves citringyűrű.{468}
5:15-kor megyek a forgatásra / a lakókocsihoz.
Már odafelé iszonyatos vihar tör ki, a sofőr szinte alig látja a kocsi
elejét. A forgatás nem tud elkezdődni…
AUGUSZTUS 27.
Ma éjjel megérkezett az Izsák hurrikán. Egész délelőtt a híreket
néztem. A többiek elillantak. Úgy gondoljuk, kivárjuk a végét, de
aztán figyelmeztetnek minket, hogy ha elmegy az áram, akkor a
szálloda sem fog működni, úgyhogy a gyártás helyet foglal nekünk
egy atlantai járatra.
 Este 7-kor (7:35) repülünk Atlantába, és a Loews hotelban
szállunk meg. Tésztát eszünk a szemközti étteremben. Mi vagyunk
az egyetlen vendégek. Éjfél van.
AUGUSZTUS 30.
Indulás New Yorkba.
A Delta túltesz magán silányságban – ismét. Miután 25 dollárt
kell fizetni egy kis méretű táskáért Atlantába, most 50-be kerülne a
belépő az első osztályú váróba. NEM.
AUGUSZTUS 31.
10:30 David Glasser egy csokor virággal érkezik. A kocsi odalent
vár. A leggyönyörűbb napsütésben megyünk Brooklynba és a
Courthouse-ba, hogy megtaláljuk David apját (később kiderül, hogy
88 éves). Ő a legbölcsebb, legkedvesebb, legfigyelmesebb ember a
világon. Nem csoda, hogy bíró. És Rimával összeházasodunk. Egy
kicsit olyan, mint amikor az orvos akkor adja be a karodba az
injekciót, amikor egy pillanatra nem figyelsz oda. Aztán mondott
egy viccet, elég jó volt. Visszasétáltunk a Brooklyn hídon át, és
megebédeltünk a Barbutóban. Minden pont úgy történt, ahogy
történnie kellett.
SZEPTEMBER 1.
4:30-kor R. → Kennedy repülőtér, Róma.
SZEPTEMBER 4.
6:10 Rodriguez nyomában Tarával.
Megható, egyszerű dokumentumfilm az „elveszett” énekesről,
Rodriguezről. Minden igaz, amit mondanak – megelőzte a korát, a
zenéje csodálatos, és az önuralma példaértékű.
SZEPTEMBER 8.
1:45 → JFK → vissza New Orleansba.
Este 8-kor a Coquette. Vacsora Hilaryvel [Shor], Leevel{469} és a
családjával, valamint Jane Fondával. Aki, meg kell hogy mondjam,
rendkívül élénk és kíváncsi és szexi. Nem sokat vár arra, hogy
megtudja a családi állapotomat (Miss F. révén). És eléggé érzékeny
is.
SZEPTEMBER 9.
A komornyik.
 8:45-kor jönnek értem → a sminkesek az arcpótláson dolgoznak.
Vagyis, gondolom, ez már maga a próba. Az arcomnak éppen
azon a részén érzem a gumi szorítását, amelyre a legnagyobb
szükségem lenne. Úgyhogy elvetjük, és megpróbálkozunk valami
egyszerűbbel. Jane nagyszerűen néz ki Nancyként [Reagan].
SZEPTEMBER 10.
A komornyik.
Amikor odaérek a helyszínre, a statiszták azt a dolgot csinálják,
amit „ténfergésnek” lehet leginkább nevezni. Lee udvarol nekik,
hogy fontosnak érezzék magukat, Jane érezhetően ideges. Amikor a
lépcső tetején várjuk, hogy bevonuljunk, azt mondom neki: „Nézz
végig rajtunk – egy csapat színész egy csapat színészt játszik, akik
azt játsszák, hogy a Fehér Házban vannak.” Ő ragaszkodik hozzá,
hogy egyformán lépegessünk lefelé a 3 lépcsőfokon, ezért azt
mondja: „Bal lábbal induljunk.” Nem csinálom jól. Feltehetően azért,
mert mindketten irányítani akarunk.
SZEPTEMBER 12.
Jane a hallban van, mögötte nagy fekete árnyak: a mostohalánya
és Carol az Ashé kulturális központból. Jane még mindig odafigyel,
kíváncsi és elfogadó.
A stáb vacsorája, és barátkozás egy csapat random statisztával…
Oprah tévéstábja is ott van, és egy megütközést keltő pillanatban
elutasítom a kérést, hogy Reagan-jelmezben adjak interjút.
Mindenhol a forgatáson készült képek láhatók. Oprah, a Nagy
Csivitelő. A nap kellemes Lee D.-stílusban fejeződik be, amikor
felveszünk egy el nem próbált, összevissza R. R.-t, aki elmondja az
esküt. Senkinek sem ez a legjobb napja… De Lee zokog a végén.
SZEPTEMBER 13.
→ New York.
8:45 Írtam egy (remélhetőleg békítő) üzenetet Oprah-nak…
A gépen. Túlságosan könnyű ráütni a Flixster-gombra, ami elvisz
oda, amit mindenki mást csinál, ami elvezet a Rotten Tomatoeshoz
és ahhoz, hogy az emberek hány százaléka akarja megnézni,
kritikusokhoz, akik látták, és akiknek tetszett vagy nem tetszett.
Kalkuláljuk be Oprah csacsogását, és már azelőtt lesznek
vélemények, hogy a film egyáltalán kijön.
SZEPTEMBER 14.
2:15 Taxival Newarkba.
Az első mondat: „Épp néztem/olvastam egy interjút Oprah-
val…” Az utolsó két nap fáradtsága jön elő, és lassan kezdem
sajnálni, hogy nem fogalmaztam egy kicsit élesebben abban az
üzenetben – ha komoly munkát akarsz végezni, ne csinálj egyszerre
cirkuszt is.
SZEPTEMBER 15.
Amikor megérkezem Campagnaticóba, nyugtalanító felirat fogad.
Angolul van: FERTŐZÖTT TERÜLET. Előtör a paranoiám, ami azt
mondja, ezt a faluban lakó angolok miatt írták ki…
SZEPTEMBER 16.
Rohadt szúnyogok… Minden testrészt szeretnek, és kifogyóban
van a spray. Szégyellem, hogy ennyire megszállott vagyok, de ha
hasznosítanák ezt a mérhetetlen energiát, akár a világ urai is
lehetnének.
SZEPTEMBER 28.
Este 7-kor Stanley és Fee esküvői partija.
Shoreditch House.
Az első jele annak, ami még jön az, amikor meglátom Meryl
Streepet és Tom Cruise-t. Zajos helyiség a tetőtéri medence mögött, a
hely természetesen nagyon ott van. Odakint persze paparazzók.
SZEPTEMBER 29.
3:30 Middle Temple.
Fee és Stan összeházasodik.
Emily és Susannah Blunt mindenkit lenyűgöz a Pie Jesuval, majd
Christina elénekli a Beatles I Will című számát. Fee gyönyörű, mint
mindig, és ragyog. A boldog Stan egy kicsit olyan, mint Stan Laurel.
A hírességek sorában ott van: Meryl S., Colin Firth, Steve
Buscemi, Julianne Moore, Bill Nighy, Oliver Platt,{470} Aidan Quinn,
Tony Shalhoub és Ewan McGregor. A (meglehetősen bizarr) Blunt
testvérek a szórakoztatóiparban is sikeresek lehetének. Az
asztaltársaságunk nem egyszerű, de az étel szenzációs. Vidám,
nevetős, szeretetteljes nap.
OKTÓBER 9.
A Frieze Masters művészeti központba megyek Taylorral,{471} aki
rágódik egy kicsit egy Zurbarán, egy „Madonna a gyermek
Jézussal”-diptichon, egy Lucian Freud és egy Auerbach láttán…
Lehet, hogy végül mindegyiket megvette. A Zurbarán 900 000 font
volt. David Bailey-t is láttam, aki azt mondta, alig ismert meg, olyan
öregnek tűnök.
NOVEMBER 7.
Kora reggel bekapcsolom a tévét. Egy fél másodpercig
meghökkenek – de Obama nyert. Köszönjük, Államok.
NOVEMBER 13.
Elég sokat dolgozom A virág románcán, aztán végül sikerül
elküldeni a futárral Londonba. Még mindig élő, lélegző oldalak.
NOVEMBER 15.
Ma ajánlat érkezik [A virág románcáról], a megbeszéléstől függően
megyek Matthias Schoenaertshez.{472}
NOVEMBER 21.
11:30-kor találkozó Matthias Schoenaertsszel.
Sokkal nyitottabb és mosolygósabb, mint amire számítottam.
Azonnal mellette döntök, fiatalsága minden előnyével és
hátrányával együtt. Az anyukája is eljött vele, akinek sajátos
karizmája van. Beckettet fordít. Rengeteg hülyeséget beszéltem, félig
beteg voltam, de remélem, most már továbbléphetünk.
NOVEMBER 24.
Végül elolvastam a Dől a moné lefikázását a The Guardianben. A
keserű élmények egyetlen dologra tanítanak meg: arra, hogy igenis
túljutsz rajtuk.
DECEMBER 4.
Justin Vale [urológuskonzulens]. Oké. Minden megváltozik. Úgy
érzi, hogy bár aprók az eltérések, azért ezek az értékek{473} figyelmet
érdemelnek.
DECEMBER 5.
 Tea a Ritzben Deborah Meadennel és Lindsay Duncannel.
Elbűvölő asszony. Hihetetlen lelkesedés minden iránt, amit csak
csinál, észrevesz minden apró részletet, nem fecsérel egy percet sem
formalitásokra, és olyan könnyedén beszélgetünk, hogy
természetesen következik belőle az évenkénti újrázás gondolata.
DECEMBER 7.
Délután 1-kor Alliance [egészségközpont], MRI.
Klasszikus vagy relaxáló zenét szeretnék? Relaxálót, legyen
szíves, a klasszikus zene túl sok munkát ad az agynak.
Utána muszáj elmenni a Selfridgesbe, és venni egy teáskannát.
DECEMBER 11.
MRI rendben van. Következik David Landau [onkológus].
Később nézem Simon and Garfunkelt… „Time it was, and what a
time it was.”
DECEMBER 13.
Este 8-kor Jevgenyij{474} partija a Portland Place 88. alatt. Ezt a
lakást megirigyeltem. Széles folyosók, nagy méretű szobák, tökéletes
a John Malkovich-, Ruth Wilson-, Keira Knightley-, Lloyd-Webber-,
Ed Miliban-, Nick Clegg-, Hugh Grant-, Jemima Khan-, Tom
Hollander-, David Frost-, Stephen Fry-, Kristin S.-T.- és Edward St.
Aubyn-félék számára.
DECEMBER 14.
1:15-kor dr. Landau.
Aki lehetőségeket vázol fel, amelyekre nagyon kell figyelni.
Szerencsére ott van nekem Jay Smith, aki leegyszerűsíti a dolgot.
A Selfridgesben veszek karácsonyi kellékeket.
DECEMBER 21.
1:15-kor dr. Landau.
A CT tiszta.
Az ebédidő eseményeit nyugodtan fogadtam, de az idő
összezavarta az agyamat, és estére már csak forgott körbe-körbe.
DECEMBER 22.
Aludni se nagyon könnyű.
Vagy emberekkel találkozni.
12-kor Angelus.
 Nincs igazán étvágyam, de azáltal, hogy a délutánt otthon töltöm,
le tudok nyugodni. Steak van vacsorára, nézzük a paralimpia
megnyitóját. Ez is segít egy kicsit.
DECEMBER 24.
11:30 St. James’s.
Éjféli istentisztelet, vagyis mise, viszonylag kevés karácsonyi dal,
de annál több ülés, felállás, válaszolás és áldozás. Gyertyákat is
tartottunk, de hiába vártuk az ihletet egy olyan ceremóniától,
amelyen egyszer csak oda nem illő utalás hangzott el Bob Dylanre.
Valami az útról/utazásról…
 2013
A VIRÁG ROMÁNCA – RUBY WAX – PÁRIZS – KATE
WINSLET – DEXTER FLETCHER ÉS DALIA
IBELHAUPTAITÉ – RICHARD GRIFFITHS – MARGARET
THATCHER – HELEN McCRORY – STANLEY TUCCI –
CAMPAGNATICO – ANDY MURRAY – MEL SMITH –
VELENCE – EMMA WATSON – NEW YORK, CBGB –
JOHANNESBURG – KARÁCSONY A BOZÓTOSBAN – A
ZAMBÉZIN

JANUÁR 7.
LONDON
Ami húzós. Nem működik a gép, aztán kiderül, hogy nem ittam
elég vizet. Ha helyreáll az egyensúly, akkor már sínen vagyok.
JANUÁR 8.
9:40 – délután 3-ig… vég nélkül vedelem a vizet, várakozunk,
eszem egy szendvicset, aztán végül hazamegyünk, és kihányom az
egészet.
JANUÁR 9.
Javulás. Délelőtt 11-re végzünk. Dr. L[andau] beugrik, és
megcáfolja a vízproblémát.
JANUÁR 11.
Este 6 óra Nota bene! Christopher Hampton. A Jocelyn-
Herbert{475} előadás. Amelyen Chris inkább történeteket mesélt
Jocelynről, de nem tartott előadást. Szerintem nem kapott világos
eligazítást. Nem mintha számítana, szórakoztató volt, mint mindig.
JANUÁR 15.
Délután kifektet a fáradtság. Az biztos, hogy leküzdeni való
akadályokban nem szűkölködünk.
JANUÁR 16.
Befejeztem Phyllida új könyvét.{476} Nagyon ravasz a stílusa –
látszólag mindent odaad, de megtartja a tisztes távolságot. Mélyen
emberi, és persze vicces is. Igazán minőségi stílusban ír a testvéréről.
 JANUÁR 22.
Lehetetlen beszélgetés Alisonnal [A virág románcáról]. Nem sok
forgatókönyvírót ismerek, aki folyamatosan nemet mond mindenre
a rendezőnek, és megússza.
JANUÁR 23.
Most halljuk, hogy Kate Winslet zsonglőrködik egy másik film
dátumaival, és a Film 4 nemet mondott… A Téli vendég korszaka
ehhez képest laza séta volt a virágoskertben…
JANUÁR 24.
Átaludtam a csodás Borgent, hirtelen felébredtem a Question Time
zsibbasztó borzalmaira, majd a rémálmokat keltő The Jonathan Ross
Show-ba néztem bele egy kicsit: Eddie Redmayne-t arra kényszerítik,
hogy úgy viselkedjen, mint egy verklis majom.
JANUÁR 27.
Megnéztem a Kvartett – A nagy négyes című filmet. Maggie
[Smith] és Tom [Courtenay] minden megmozdulása minőségi. Billy
Connolly is nagyszerű munkát végzett, de melyik idősek otthona ez?
Költözzünk be mind oda!
JANUÁR 29.
12:30 Rupert Penry-Jones elbűvölő, könnyed és minden egyéb is,
amire az ember számít vele kapcsolatban, és felidézi, hogy a
Nemzetiben ő játszotta XIV. Lajost a Power (Hatalom) című
darabban. Emlékszem rá, ahogy táncolt – hosszú, nehéz koreográfia
volt –, és nagyon jól csinálta. Szinte bizonyos, hogy jóval többet tud a
korszakról, mint bármelyikünk, de sokkal udvariasabb annál, hogy
ezt ki is mutassa.
FEBRUÁR 4.
A virág románca.
Az első nagyobb megbeszélés.
FEBRUÁR 7.
11-kor Ruby hazaér Los Angelesből, ahol a várakozásaival
ellentétben nagyon is jól érezte magát. Példaként megmutat 2 videót
az iPhone-ján. Az elsőn Carrie Fisher mutatja be azt a fából készült
szerkezetet, amelyet az anyja (D. R.){477} készített, hogy a kutyája
esőben is tudjon pisilni. A másodikon egy Angelyne-utánzatot{478}
láthatunk szőke parókában, neonrózsaszín sztreccsruhában,
focilabda méretű mellekkel. A műsor házigazdája rábeszéli, hogy
ismételje meg a (régi) Playboy-pózokat.
FEBRUÁR 12.
Blenheim lesz Versailles és a clivedeni ebédlő lesz Lajos
versailles-i hálószobája. Gyönyörűek. Francia párkányzat és kertek.
Állványzatot teszünk majd kívülről az ablakok elé. Tökéletes.
FEBRUÁR 19.
E-mailben üzenik, hogy a finanszírozás is rendben van. Taylor
büszke lehet. És boldog.
FEBRUÁR 25.
Délután 2-kor Greek Street. Szereplőválogatás.
Színész beszél színésszel, miközben ő a rendező. Nem valami
kényelmes helyzet, különösen akkor, amikor a szerepek a szöveget
tekintve is kicsik. Hazafelé a taxiban Nina G[old castingigazgató]
arról beszél, mennyire örül, hogy egy színész/rendezővel dolgozhat,
így a lelkiismeret-furdalás súlya egy kicsit csökken. Csak az adott év
Oscar-díj-átadóját nézve lángol fel újra. Ez az, amit én is csinálok, és
mindannyian nagyon komolyan vesszük magunkat. Mert ezt kell
tennünk, miközben a világ szemében, úgy összességében, egyre
kevésbé vagyunk fontosak.
MÁRCIUS 2.
12-kor Ellen Kuras [operatőr].
És itt egy újabb nagyszerű lélek, aki elkötelezi magát a film
mellett. Leültetem, hogy nézze meg a BBC 2 Versailles-ról szóló
filmjét.
7:30 Savoy hotel.
Aukciós vacsora… Park Színház Celia Imrie-vel. Katasztrofális
kezdés. A Mall lezárva, egy oldalsó bejáratnál lyukadok ki; Celia elöl
van. Nincs információ arról, melyik étteremben van foglalásunk, és
nincs egy név sem, akitől érdeklődhetnénk. Végül felbukkannak a
vendégek, Celia és jómagam összetalálkozunk, majd mindketten
átsiklunk, átsuhanunk az estén.
MÁRCIUS 4.
 Eurostar → Párizs.
Jó újra találkozni Kate-tel, örülök, hogy örül Ellennek, és nagyon
jól elbeszélgetünk egészen a párizsi Gare du Nord-ig. Bertrand már
vár minket – pompás busz –, és megyünk is Versailles-ba. Ma nem
sok turista van, így felejthetetlen élményben van részünk: az egész
Tükörterem csak a miénk, és az idegenvezető minden adatot megad,
amire persze nem figyelünk. Lajost 80-an figyelték álmában, 30 éves
kor után nem táncoltak, egyedül aludt, stb., stb.
MÁRCIUS 11.
Este 8-kor Dexter és Dalia.
Dexter új filmje, a Sunshine on Leith (Leithi napsütés) bájos, de
pillanatnyilag még keresi a saját ritmusát és identitását.
Hazafelé megnézem a Gailtől [producer] jött e-maileket
Taylorral{479} kapcsolatban. Inog. Íme, a bizonyíték. Nem szabad
összekeverni a barátságot és a pénzügyeket. Az eset azt is jól
mutatja, hogy a gazdagokat azok irányítgatják, akik belőlük élnek.
MÁRCIUS 14.
7:45-kor jönnek értem → Chenies és a csodálatos kertjei.
A hideg bekúszik az ember testébe ezekben a napokban. Késő
délutánra teljesen kimerülök, a lábam jéghideg, arra vágyom, hogy a
fűtött kocsiban üldögéljek és teát igyak.
MÁRCIUS 17.
1:30 Belinda és Matt Daviddel, Edwarddal és Mirandával.
Közben egyszer csak azon tűnődöm, vajon E. feltesz-e valaha is
egy kérdést, amelyre meg is várja a választ, és csak aztán kérdez még
valamit… Véget nem érő fejtegetés – vajon egy jól kitaposott
ösvényről jön? Noël Cowardtól? Gore Vidaltól? Truman Capote-tól?
MÁRCIUS 18.
Végigmegyünk a forgatókönyvön Kate-tel. És tényleg rászánja az
időt, végiggondol minden kiforratlan ötletet, minden szeszélyes
szót. Ez a finomhangolás. Nem veszíthetjük el a célunkat, hogy
végül is történetmesélésben vagyunk.
MÁRCIUS 25.
Délután 4-kor találkoztam Nick Gasterrel, aki vágni fogja a filmet.
Szerencsére eléggé kedvelem. Nehéz kapcsolat – hónapokat kell
együtt tölteni anélkül, hogy szükségszerűen barátsággá alakuljon a
dolog. Úgy is gondolta, hogy övé lesz a munka, úgyhogy kész
szerencse, hogy jól kijövünk.
MÁRCIUS 28.
Otthon szomorú hír vár Richard Griffithsről. Drága Griffo és a
feledhetetlen emlékek arról, amikor Stratfordban Pyramus volt. Úgy
nevettetett meg 1500 embert könnyekig, hogy szinte semmit sem
csinált. Vagy az Osztályon felül című filmben, azzal a sajátságos
beszédmodorával. Mesteri.
ÁPRILIS 8.
…ma halt meg Margaret Thatcher. Rima nem tudja nézni a
műsort, én ürességet érzek, és csodálkozva látom, mennyi évet
pásztáz végig az ember az emlékein keresztül. Esztelen tömjénezés,
miután valami bizonyossá vált.
ÁPRILIS 15.
A virág románca. Első nap. Chenies.
ÁPRILIS 16.
6:15 → Chenies.
Emlékezetes nap, mert elkezdődött az állványzúzás, és nagy volt
a nevetés, amikor a walkie-talkie-t telefonként akartam használni.
Megérkezett K. W. férje,{480} és kifejezetten érezhető volt a
jelenléte a forgatáson, ami elvonta a figyelmet…
ÁPRILIS 17.
6:15 → Chenies.
Kate nagyon keveset ad önmagából – színészként mindent –, de
nem szán időt arra, hogy megismerje a színésztársait, netán néha
gratuláljon nekik, vagy köszönetet mondjon valamiért. Furcsa ezt
látni. Szándékosan felhúzott egy falat maga köré.
ÁPRILIS 22.
6:25-kor jönnek értem → Ham House.
A dolgozószobába megyek.
Egy meglehetősen kellemetlen nap után írok. Lehet, hogy a szoba
volt túl kicsi, túl sok volt az ember, vagy ilyesmi, de nagyon lassan
indultunk, és bár Kate és Matthias soha nem hibázott, és nem
gyengült a figyelmük sem, alig tudtuk elvégezni, amit mára
terveztünk. Pedig még egy órát túlóráztunk is. Nick Gaster
látogatása sem vitte előbbre az ügyeket, inkább olyan érzés volt,
mint amikor az ember kap egy pohár szoba-hőmérsékletű vizet.
Gondolom, a stílusa miatt.
De a hangulat itt maradt, és most, amikor ezt írom, nehezen
idézek fel bármilyen jó munkát is a mai napon.
ÁPRILIS 26.
A második hét vége.
A gyűjteményes szobában vagyunk Matthiasszal és Helennel
[McCrory]… Helen vad és kiszámíthatatlan, mint mindig, de egy kis
ez, egy kis az, meg lehet szelídíteni (egy kicsit), ha hagyja az ember,
hogy a saját zsenialitása is teret kapjon. Ez azt jelenti, hogy Matthias
rejtélyességével és visszafogottságával együtt nagyon jól sikerül a
felvétel.
ÁPRILIS 30.
Hűha! Ez a nap a kezdetektől fogva pokoli nehéznek tűnt… Amin
az se javított sokat, hogy a színészek nem tudták rendesen a
szövegüket. Furcsa, de ez nem várt fordulat, ami miatt órákat
csúszunk a tervekhez képest.
MÁJUS 7.
A mai ágyjelenet igazán nagyszerű munka volt K. W. és M. S.
közreműködésével.
MÁJUS 12.
12-kor Ian McKellennél bruncholunk, mielőtt hónapokra eltűnne
Új-Zélandon és New Yorkban. Mindig telt ház van, az emberek
örülnek, hogy látják egymást, miközben Ian a tűzhely mellett
szorgoskodik.
MÁJUS 14.
7:45-kor jönnek értem.
Sárfürdő. Esik. A sziklakert [Versailles] úgy néz ki, mintha a
Kurázsi mama díszlete lenne. A maga nemében persze csodálatos.
Steven{481} finoman kezeli a dolgokat, bár néha öngólt lő. Szerencsére
Kate-tel van egy jelenetben, aki bármit és mindent is megold. Az eső
és a sár ellenére haladtunk tovább.
MÁJUS 19.
 Nagyon kellett már egy nap otthon. Forgatókönyveket
lapozgatok. Hibákat keresek… Leszedem a kerti ajtóra rakódott
vízkövet. És a székekre száradt galambpiszkot. Először tudok kiülni
a kertbe egy csésze teával és egy szelet pirított panettonéval.
Marhasültet eszem vacsorára.
MÁJUS 20.
Hatodik hét.
Délután 1-kor Hampton Court.
A mindenségit, ez kemény volt. A lehetőségek megfontolása úgy,
hogy Stanley [Tucci] bent maradjon. Aki azt mondja, hogy egész nap
valami irománnyal volt elfoglalva. Mindig elcsodálkozom azon,
milyen különbözőképpen értelmezik az emberek a szabadság szót.
Az én értelmezésemben abszolút szorosan összekapcsolódik a
fegyelem szóval. Stanley a benne dúló lelkesedéssel azt mondta:
„Megölöd, ha ezt csinálod” (csináld újra, csináld újra, gyorsabban,
könnyedebben). Erre csak azt tudom mondani (nem mondtam, és
nem is mondanám), hogy nem lehet megölni azt, ami nem is él.
MÁJUS 22.
Vihar a sziklakertben. Három csuromvizes színész és egy
szétázott díszlet. Úgy tűnik, ez a hely évekkel ezelőtt szabadtéri
bálterem volt. Most (mű)szél tépi a ponyvát, és (mű)eső ível át a
díszlet fontos (látható) részein. Hamarosan mennydörgést is teszünk
a (mű)villámokhoz.
MÁJUS 29.
10:10 → Cliveden.
A király hálószobája Stanley-vel. Aki nem egészen pontosan tudja
a nem túl sok szövegét… Szégyen, hogy valahol útközben
elvesztette a kíváncsiságát, de istenien érzi magát, most pedig
újranősült, van három gyereke, Londonba költözött, új otthona van.
Miért is izgatná magát a színészet miatt?
JÚNIUS 7.
Ez hivatalosan az utolsó forgatási nap. Kate négy hónapos(?)
terhes, de mindent belead. A nap végére fáradt, de ennek ellenére
hihetetlenül koncentrál. Matthias utolsó napja is ez, és ez az édes,
kérdésekkel teli lélek visszamegy oda, ahonnan jött. A rá váró
számos projekt dicsőségére válik majd.
JÚNIUS 9.
A virág románca – utolsó nap.
Mintha váltófutáson lennék egy futóval. Kate kocsiról kocsira,
asztalra, kádba ugrik. Fények fel, fények le. Au revoir Kate-nek.
Gyorsan és gond nélkül továbblép – teljes elkötelezettség minden
iránt, amiben részt vesz. Ned, a gyerekek, ez a film, a következő
film, a gyerekek reggelije, partik, könyörtelen érzelmi elköteleződés,
könyörtelen érzelmi távolságtartás.
Búcsúbuli. Ami végül vidám alkalom lett. Chiswick House,
nagyszerű helyszín… Ez a hirtelen búcsúzás azoktól az emberektől,
akik beleláttak a fejedbe, a szívedbe, látták a bizonytalanságaidat, a
győzelmeidet, nevettek, bámultak és ásítoztak veled… Csak ez a
fura üresség marad…
JÚNIUS 10.
Hűha! Mintha átment volna rajtam egy gőzmozdony. Az egész
testem sokkos állapotban van. Mi volt ez? Nos, tudom, mi volt, de
azt nem, mennyire tartja magát a test ebben a folyamatos készenléti
állapotban. Azt hiszem, ez a hosszan tartó, fegyelmezett feszültség
természetes következménye. Nem csoda, hogy a bal térdem megadta
magát, és csatlakozott jobb oldali párjához, csak két különböző
fázisban vannak. Megvan a saját fájdalmuk, szabályaik és határaik.
A nyugtalan kimerültség napja. Bármilyen kanapészerű dolgon
elalszom.
Este otthon is vacsorázom, miután a józan ész azt tanácsolta, ne
menjek sehova. Inkább legyen steak és sült krumpli.
JÚNIUS 11.
Campagnatico.
A Via Umberto 26. megnyitotta kapuit és frissen festett szívét, a
nap sütött, lecseréltük a kerti bútorokon lévő és a pergola alatti
párnahuzatokat, kinyitottunk egy üveg fehérbort, és megvártuk,
hogy kinyisson a bolt.
JÚNIUS 14.
Vacsora a Vecchia Olivierában.
 Amikor bemegyünk, a hűséges és zseniális pizzakészítő mutat
nekünk egy asztalt, vagy inkább kitárt karral kínálja a választékot,
mivel mi vagyunk az egyetlen vendégek este 8-kor. Amikor odajön
Cortado, hogy felvegye a rendelést, megkérdezem tőle: „Hogy
mennek a dolgok?” „Minden nehéz.” „És az új kormány?”
„Ugyanolyanok.” Szomorú végigsétálni ezen a kisvároson –
nincsenek asztalok és székek a terecskéken, a boltok zárva vannak.
Mire elindulunk az étteremből, a vendégek száma nyolccal bővül.
JÚNIUS 16.
Felkötöttük az új árnyékolót. Ideiglenes megoldásként
cipőfűzővel.
JÚNIUS 26.
Pisa → London.
Reggel 9. Eltesszük a párnákat, becsomagoljuk a bőröndöket,
kivisszük a szemetet, és már indulunk is Pisa felé.
A repülőn a The Guardiant olvasom, az iPad-verziót. Köszönjük,
Catherine Bennett, és mint mindig, Nancy Banks-Smith (és ha már itt
tartunk, Marina Hyde), amiért kitartóan mártogatjátok tollatokat a
savba, amely Jane Austen vagy Dorothy Parker óta könnyen
rendelkezésre áll. Azt hiszem, ilyen veszélyes ritkasággal a férfiak
nem rendelkeznek. Vagy ki kellene fejleszteniük – tekintve, hogy
mindig az erősebb kutya irányít.
JÚNIUS 27.
Megkezdjük a vágást (A virág románca).
Természetesen csak azt látom, ami rossz. Az a nagy kérdés,
hogyan lehet visszaszerezni némi ártatlanságot – kétségtelenül úgy,
ha van az embernek vér a pucájában ahhoz, hogy megmutassa
másoknak. A főbb vonalak kristálytiszták – Nick az akciódúsabb
jeleneteket jól vágja meg, de nem mindig tudja, hol a jelenet szíve a
beszédesebbek esetében. A délutánt azzal töltjük, hogy ezt
némiképp rendbe tesszük. Estére hullafáradt vagyok.
JÚLIUS 2.
Most úgy érzem, a film önálló életre kelt, én pedig két állapot
között ingadozom – egyrészt azt akarom, hogy valami csoda folytán
holnapra be legyen fejezve, másrészt szeretnék ott ülni 24 órán át
egyhuzamban. De arról fogalmam sincs, hogy fogunk ebből a
filmből levenni még 30 percet. Nem látom, mit tudnánk még kivágni
úgy, hogy a történet ne lássa kárát.
JÚLIUS 6.
12:15 Wimbledon.
Fogadás az ebédlőben egy csapat igazán különleges bajnokkal és
döntőssel – Margaret Court, Billie Jean King, Virginia Wade, Ann
Jones, Angela Mortimer, Martina Navratilova, Martina Hingis,
Maria Bueno, Christine Truman, Jana Novotná, Hana Mandlíková.
Beszélgettem egy kicsit Maria Buenóval, majd később Billie Jean
Kinggel, de a legtöbbet teázás közben Virginia Wade-del…
Természetesen van egy forgatókönyve… De érdekes nő… És
természetesen Billie Jean is az. A másik jutalmam az volt, hogy
Miranda Hart mellett ülhettem – sokat nevettünk azon, hogy az
idióta kommentátorok próbáltak szájról olvasni.
JÚLIUS 7.
Andy Murray megnyeri Wimbledont!!!
12-kor Kristin Linklater.
Brunch.
Okos, mindenre kíváncsi, odafigyelő nő. Ráadásul skót. Így aztán
persze hogy maradt, és megnézte, ahogy ANDY MURRAY
MEGNYERI WIMBLEDONT. Végig majd kiugrott a szívünk a
helyéről, de Murray igazán bátran, fegyelmezetten és pontosan
játszott.
JÚLIUS 18.
1:15 Dr. Landau.
Minden orvosom, és most már a vágóm is – bizonyos értelemben
ő is orvos – lehangolt. Jó dolog ez…?
JÚLIUS 20.
Chris Gull [régi barát] hív. Amint belefog a mondatba: „Hallottad
a hírt?” Szinte tudom, hogy úgy folytatja: „Mel meghalt.” Később
megszereztem Pam címét.
Újabb szívroham, Snoo Wilson{482} temetésének másnapján. Újra
elmegy egy hatalmas tehetség és nagyszerű lélek, néhány Böffen
Tóbiás és Falstaff, akiknek nevetését mindig elhalkítja valami más.
 Este 8 – Griff Rhys Jones.
Igazán gyönyörű otthona van a Fitzroy Square-en. Tele van Mel
kollégáival és barátaival, tökéletes háttér egy csodálatos – nem is
tudom, melyik lenne a jó jelző – embernek és életnek.
AUGUSZTUS 20.
10:30 Vetítés Gailnek, Andreának és Raynek [Cooper, producer].
Egyedül ülök a vágószobában. Csak én és a film. Leginkább arra
fogok emlékezni, hogy meghatódtam. Különösen Kate-en és
Matthiason, amikor a legnyitottabbnak és legsebezhetőbbnek láttam
őket. Világos, hogy választani kell, de miután megkapom Gail és
Andrea megjegyzéseit, a legfontosabb dolgot nem szabad elfelejteni
– nem tudom az ő filmjüket megcsinálni. A filmben minden
összeadódik – információt kell adni a közönségnek, hogy bármit is
érezzen. Imádtam Az élet fáját. Mások utálták. Nincs tökéletes
módszer arra, hogy mindenki egyenként beleszólhasson. Meg kell
hallgatnom őket, meg kell kérdeznem, mit éreznek, de azt nem, hogy
mit akarnak kivágni.
AUGUSZTUS 24.
Egész nap egyedül vagyok otthon, eltekintve, hogy a zuhogó
esőben elkirándultam a Waitrose-ba.
Kiderült, hogy a Thatcher-memoár nagyon érdekes, a volt
miniszterei készségesen elmeséltek mindent. És bosszút is állnak
rajta – nem hallgatott senkire, ölni tudott volna a szemével.
AUGUSZTUS 29.
Este 6-kor hazajön Rima. Többek között a hálószoba sem félig
üres többé.
AUGUSZTUS 30.
Délután 3-kor vetítés saját magunknak.
Ez már keményebb dió. Kezdek több jó és rossz dolgot látni.
Döntések és választások közt egyensúlyozok.
SZEPTEMBER 2.
10 óra – Dean Street.
Körülbelül 2 óra 17 percnél járunk.
SZEPTEMBER 3.
Velence.
 6:45 Taxi → Heathrow.
9:15 → Velence.
A fesztivál recepciója körül téblábolunk vagy fél órán át, mire jön
a kocsi, amely elvisz a csónakhoz, ami elvisz az Excelsior hotelba.
Megindul a fényképezővel felszerelt hordák sáskajárása.
Egy csónakkal gyors szökés Velencébe, ahol a délutánt sétával
töltjük. Fagyizunk, veszünk egy retikült Rima kisasszonynak,
visszamegyünk a szállodába, lepihenünk egy kicsit, újra vízre
szállunk – csodás minden, a vízitaxiban csak mi vagyunk, egyenesen
vacsorázni megyünk.
SZEPTEMBER 4.
10-kor besétálunk a „városba”, jön a sáskaraj. Lemegyünk a
tengerpartra, majd menedéket találunk egy sikátorban.
SZEPTEMBER 5.
Alvás és ébrenlét váltakozik körülbelül 10-ig. Csomagolás. Azzal
a mindent átható érzéssel térünk haza, hogy az egésznek nem sok
jelentősége van, de nagyon komolyan kell venni. A munka örömöt
okoz, de utána mindig jön az ítélkezés, ami leoldja az örömöt, mint
terpentin a festéket.
SZEPTEMBER 13.
7:45 Kathy Lette.
Ó, Kathy…
A vendégek – Barry Humphries, Terry Gilliam, Helena Kennedy,
Ruby és Ed, Ed és Justin Miliband, Benedict Cumberbatch, Jemima
Khan és Salman Rushdie. Az isten szerelmére. Még leírni is kimerítő.
De jót beszélgettem Justine M.-mel (nagy a nyomás), Ed becsületes,
és továbbra is bizakodó. Ihletet ad, még mindig mindenre és
mindenkire kíváncsi.
SZEPTEMBER 16.
10 óra Dean Street.
A BBC küld valamilyen feljegyzéseket. Ahogy Gail mondja,
furcsa, mert olyanok, mintha a forgatókönyvről szólnának, nem
pedig a vágásról. Mindenesetre jó párat amúgy sem lehet figyelembe
venni, mert egy teljesen más filmre vonatkoznak…
 Feszes tempóban haladunk a vágással, tömörítéssel, átrakással. A
BBC egyik figyelemre méltó megjegyzése arra utal, hogy rázzuk fel
egy kicsit a logikai sorrendet. Nehéz megjósolni, hogy ez egyáltalán
lehetséges-e.
SZEPTEMBER 17.
10 óra Dean Street.
Megjegyzések érkeznek Zygitől [Kamasa] a Lionsgate-től.
Öregem, kell egy kis erő ehhez a játékhoz. Azt akarja, hogy minden
Kate-ről és Matthiasról szóljon, lássuk, mi folyik a nő fejében, és
figyeljük, ahogy egymásba szeretnek. Minden más csak a periférián
legyen stb. stb.
Igen, ez tényleg egy szerelmi történet is. Igen, bele kell látnunk a
nő fejébe. De kell lennie kontextusnak is, amibe a történet fővonala
beleillik.
SZEPTEMBER 18.
Este 10 óra The Delaunay. „Van ma itt valaki, akit talán ismer” –
súgja oda a főpincér alig mozgatva a száját, mint egy hasbeszélő. „Ó,
igen? Ki?” „Emma Watson.”
SZEPTEMBER 21.
Az áldott, féltve őrzött, otthon töltött szombat. Kivéve, hogy
elmegyünk élelmiszert vásárolni a Marylebone High Streetre.
Kenyérpirító-javíttatás, mosolygós paradicsomok és halas pite.
SZEPTEMBER 27.
12:30 Harvey Nichols. Ahol szemmel láthatóan csak emberi
pipatisztítóknak árulnak ruhákat.
OKTÓBER 3.
Délelőtt 11-kor Dean Street.
Dolgozunk a filmen.
Az első rész folyamatosan javul. Most már nagyon kellene a zene.
Nick egy nagyobb vágást javasol, amelybe végül beleegyezem, de
amikor rádöbbenek, hogy a történeti és a pszichológiai folyamatba
így hiba kerül, a szokásos választ kapom: „Nem hiszem, hogy az
emberek észreveszik.” Amikor később telefonon beszélünk,
ugyanúgy kőfalba ütközöm. Ez a kapcsolat jelenleg meglehetősen
terhelt.
 OKTÓBER 4.
→ New York, a CBGB premierje.
OKTÓBER 7.
Két órán át tartó telefonos interjúk. Újra meg újra ugyanaz az 5
kérdés.
OKTÓBER 11.
Reggel 6:30 → Heathrow (2 óra alvás után).
Otthon gyors zuhany, majd készülök a Dean Streetre. Épp időben
– Nick Manzi [Lionsgate] megjegyzései érkeznek. Hogy képes
valaki, akit intelligens, okos fickónak tartottam, ilyen értelmetlen,
érzéketlen szart leírni? Felfoghatatlan…
OKTÓBER 16.
Este 7-kor 20th C. Fox mozi. Az első nyilvános vetítés.
Igen, az elején lassúnak tűnik. És nagyon hiányzik a zene. Sok-sok
kérdőjel. De a közönség nagyon figyel.
OKTÓBER 17.
Délelőtt 11-kor találkozó Nickkel. Vagyis inkább 11:30-kor, mire
Andrea és Gail is befut – az előző estével kapcsolatban mást se
hallok, mint hogy milyen jók a számok, és milyen értékelést kaptak a
színészek 1–10-ig. Nekik talán meglepő volt, milyen a fogadtatás az
én oldalamon… Tartottam egy beszédet arról, mennyire nem
érdekel, és hogy az én munkám a manipuláció és az igazság közötti
kényes egyensúly megtalálása, és ha ezt sikerül jól csinálnom, akkor
az azt fogja jelenteni, hogy „jók a számok”, de nem kell a számokkal
túl sokat foglalkozni. Finoman, de határozottan döngettem a fejem a
falba.
OKTÓBER 27.
Később, már otthon, megtudom a hírekből, hogy meghalt Lou
Reed. És eszembe jut az az este New Yorkban, a Centrale bárban,
amikor egy asztalnál ültünk. Amikor olyan ünnepélyesen beszélt a
színházról és a színészetről. Nem zenéről. Nem magáról.
NOVEMBER 2.
12:15 Philomena – Gate Színház.
Borzasztóan idegesítő. Azon az egyébként helyes feltételezésre
alapoznak, hogy Judi nagyszerűsége elviszi a szövegkönyv lazább
kezelését. Miközben nézem, folyton jelentkezni szeretnék, hogy
megkérdezzem: „Bocsánat, de mi a helyzet a… / miért nem csinálta
azt, hogy…?” stb. stb. Utána azonnal el kellett mennünk Jamie
Oliverhez, és egy vagyont költöttünk arra, hogy felépüljünk.
NOVEMBER 6.
A szerda esték már soha nem lesznek olyanok, mint régen, ha
megszűnik a Gogglebox… Miatta kedvelni tudtam a briteket. Amikor
az ember már-már azt gondolja, hogy minden együttérzés és
bajtársiasság kiveszett a világból, akkor ott vannak mind a kanapén,
és tök idegen embereket néznek a tévében.
NOVEMBER 18.
4:40-kor taxi → GPO-torony / a Fülöp-szigetek javára, maratoni
adománygyűjtő műsor, ahol – gyászos idők jele – a telefonvonalakon
olyan lányok lógnak, akik beszélni szeretnének a jelen nem lévő
New Directionnel.{483}
Juliettel ültem és beszélgettem, miközben érkeztek a ritka hívások
azoktól, akik tényleg akartak adakozni. Valahol a 34. emeleten –
Jamie Oliver, Andrew Marr, Stephen Merchant, Nigel Havers, Phill
Jupitus és társai – mindenki azon fáradozik, hogy ellensúlyozza a
New Direction hiányát.
DECEMBER 12.
Reggel 10-kor dr. Landau.
Aki majdnem nálam is boldogabb volt a 0,00-ás értékkel, és azt
mondta, hogy még dr. Reid 0,03-as értéke is azt jelenti, hogy a
dolgok rendben vannak.
DECEMBER 14.
Reggel: éljen a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat.
A baj első jelére telefonálok, és indulunk a St. Mary’sbe – vérvétel,
lehet, hogy valamilyen fertőzés, de a gépezet mozgásba lendül, ami
azt is jelenti, hogy beszélek Justin Vale-lel. Két nappal azután, hogy
minden remek volt.
DECEMBER 16.
7-kor vetítés.
Vue mozi, Fulham Broadway. A mozi a bevásárlóközpontban
van, majdnem a Fulham Broadway metrómegálló fölött.
 A hang szörnyű – a zene túl halk, a hangeffektek túl hangosak, és
az egész visszhangzik. Úgy éreztem, mintha lassú lett volna, de a
közönség nagyon csendes volt, jó értelemben. Odajött Patti Love,
teljesen el volt ragadtatva, és szenvedélyesen bizonygatta, hogy nem
kell felgyorsítani.
DECEMBER 18.
Reggel 9-kor a Lionsgate irodájába.
Úgy tűnik, mindenki tud filmet csinálni, és mindenki képzett
kritikus is.
Mint Dániel az oroszlánbarlangban… Ezeket az erőket valahogy
egyszerre kell elfogadni és visszautasítani.
2:45-kor indulok a 3:30-as megbeszélt időpontra. St. Mary’s
kórház / Lindo-szárny.{484}
Belebújok a hátul nyitott kórházi hálóingbe. Egy félreeső
helyiségbe kísérnek, mielőtt bemennék a műtőbe. Justin Vale
udvarias, mint mindig, és egy képernyőn megmutatja a hólyagom
belsejét… A reggeli bizonytalankodás után a tények és a tennivalók
hiánya egyfajta megkönnyebbülést hoz.
DECEMBER 19.
11 óra Abbey Road.
A Lionsgate „imádja” a filmet, és segíteni akar, hogy a „lehető
legjobb” legyen(?), még több pénzt és időt kínál, hogy bármilyen
erősítés vagy változtatás megvalósulhasson. Egy kicsit össze vagyok
zavarodva, és nem teljesen értem a dolgot. Leegyszerűsítettük és
visszafogtuk magunkat, most meg azzal jönnek, hogy „szaporítsatok
és bővítsetek…” Ez olyan, mintha felfejtenénk egy pulóvert.
Délután 5-kor → Heathrow.
8:40 → Johannesburg.
DECEMBER 20.
10 óra körül → Saxon hotel.
Magas falak, szögesdrót, áram. Idebent medencék, növények és
békesség.
DECEMBER 21.
8:20 → johannesburgi repülőtér.
 Egy vállalkozó kedvű kalandor megmutatja a klinikára vezető
utat, ahol a sárgaláz elleni oltást kell megkapnunk. – „Adja a kéket
(100 rand) – nem, a kéket…” A pirosat kapta…
Aztán a 11:40-essel Maunba megyünk (másfél óra), majd egy
négyülésessel Mombóba a bozótos fölött.
DECEMBER 22.
Hajnali 5 órakor ébredek.
Ma délelőtt egy 300 fős bivalycsordát, rengeteg zsiráfot, sokféle
madarat és egy 2000 éves fát láttunk (ezek mind hirtelen tűntek
elénk, mint derült égből a villámcsapás). Az elefántok is nagyon
közel jöttek ebéd előtt, egy oroszlánfalka aludt a közelben, és egy
csomó keselyű várakozott a fákon – az előző esti bivalyzsákmány
maradványai fölött; a fej és a bordák… És persze egymillió légy
izgatott zümmögése…
DECEMBER 24.
Hajnali 5 – az utolsó mombói kirándulás.
Callumnak [a vezetőjük] röntgenszeme van, és észrevesz öt
napozó vadkutyát. Ilyesmit háromhavonta egyszer lehet látni. Aztán
elkezdődik a nagy hajtóvadászat: hol átvágunk a bozótoson, hol
némán várakozunk az ebéd/vacsora kitartó üldözését figyelve.
DECEMBER 25.
Este 7 – csodálatos karácsonyi meglepetés.
Vacsora a bozótos közepén, egy tisztáson. Marhahús, pulyka,
hatalmas asztal, gyertyafény és a közeli oroszlánüvöltés.
Felejthetetlen… A mexikói pár külön asztalt kért. Aztán még ők is
észrevették, milyen nevetséges ez az elkülönülés ebben a különleges,
közös térben, és durcásan visszajöttek közénk.
DECEMBER 27.
2:30-kor repülünk King’s Poolba.
DECEMBER 28.
…eseménydús órák, kergetjük a vadkutyákat, és végül
megtaláljuk őket, mire befejezik a zsákmányszerzést – egy impalát
vadásztak le. Mire odaértünk, már csak a csontjai maradtak.
Szemmel láthatóan az egész állatot másfél perc alatt felfalták. Aztán
látjuk, ahogy egy oroszlánfalka őrzi a tegnap esti zsákmányt – egy
véres nyakú víziló fekszik mozdulatlanul a fa alatt.
DECEMBER 29.
6-kor ébresztő.
Megyünk, hogy megnézzük a víziló tetemét, és miközben az
oroszlánok nyámmognak, három hiéna vár türelmesen.
DECEMBER 31.
Ötüléses – 1 óra – Kasane. Taxival megyünk a motorcsónakhoz,
majd újabb 45 perces taxiút… a Toka Leyához. A Zambézi szinte ott
hömpölyög az ajtónk előtt.
4:30 – csak ketten vagyunk. Felfelé evezünk a folyón Donalddal, a
csónakossal. Felejthetetlen. Egy és negyed kilométerre a [Viktória-]
vízeséstől ködpára gomolyog. 6:30-kor vissza, gyors zuhany,
átöltözés. Vacsora 7:15-kor. 9-re vége. Totál nyomik vagyunk, egy
üveg pezsgő társaságában visszavonulunk a szobánkba. Viszlát,
2013, viszlát, emlékek!
 2014
ZAMBIA – FOKVÁROS – PHILIP SEYMOUR HOFFMAN –
TONY BENN – BOB HOSKINS – IAN McKELLEN 75.
SZÜLETÉSNAPJA – CAMPAGNATICO – RIK MAYALL –
NEW YORK – HELEN McCRORY – RICHARD
ATTENBOROUGH – A VIRÁG ROMÁNCA, TORONTÓI
PREMIER – AZ ÉLET ÁRA – MIKE NICHOLS – FOKVÁROS

JANUÁR 1.
8-kor Viktória-vízesés.
Nem tudom, mit képzeltem, de nem gondoltam, hogy ennyire
közelinek tűnik, és hogy ilyen erős késztetésem lesz, hogy
beleugorjak. Az agy valamelyik esztelen részében. Az egész
körbefog és beburkol. A hang, a vízpára, a magasság, a szélesség.
Támadás az összes érzékem ellen.
JANUÁR 2.
Johannesburg, majd Fokváros. Pringle Bay.
Godfrey felvesz minket, és elvisz a livingstone-i kirándulásra. Ez
az igazi. Különösen a piac környéke… Az egyik boltban használt
táskákat árulnak. Máskülönben minden második épület úgy néz ki,
mint egy templom, beleértve az Old Capitol mozit is.
11 körül megyünk a repülőtérre. Iszonyú sorban állás, 13:15-kor
indul a gép Johannesburgba. Erőltetett menetben a B terminálra,
17:00-kor szállunk fel Fokváros felé. Liza az indulási váróban van, és
a bátyja kocsijával suhanunk Pringle Bay felé.
Megnéztem Rubyt, jó volt és pörgött a HARDTalk című
műsorban.
JANUÁR 3.
Ebéd. Szunyókálás. Lesétáltunk a kutyákkal a partra, és máris
szedhettük a lábunkat, hogy odaérjünk vacsorára a Hook, Line &
Sinkerbe. Máskülönben magunkra vonjuk Stefan hihetetlenül jól
irányzott haragját a késés miatt. Én mentem be elsőként, hogy
hatástalanítsam a bombát. De csak átmenetileg sikerült. Amint a
többiek is beléptek az ajtón: „Azt hittem, 7:30-at mondtam…” De az
egésznek egy kicsit tettetés szaga van, és csakhamar nekilát, hogy
beborítsa az asztalt a legkülönfélébb tintahalakkal, garnélarákokkal,
kardhalakkal és társaikkal. Amikor indulunk haza, ledobja az
atombombát: valószínűleg most ettünk ott utoljára. Áprilisban
nyugdíjba megy.
JANUÁR 5.
Haza a sok levélhez, a hidegbe, és mindenbe, ami annyira más,
mint ahonnan jövünk. Az ember rájön, hogy a gagyi tévéműsor
bámulása egyfajta 21. századi meditáció. Az elme a semmibe réved,
amely megengedi, hogy ide-oda barangoljon.
JANUÁR 11.
12 év rabszolgaság.
Hm. Nagyszerű film, azt mondják. Megnézném vajon kétszer?
Nem. Mit mond nekünk? Oscar-díjat kellene-e kapnia Chiwetelnek
[Ejiofor]? Nem.{485} Sok jelenete van, aggodalmaskodónak tűnik, és
zihál. Ez vajon elég? [Michael] Fassbender viszont nagyon is jó. Arra
készteti az embert, hogy mindenáron meg akarja érteni őt. Valahogy
mindig a színészeket nézem, nem a sztorit.
JANUÁR 23.
Hazafelé be kell térnem – erre kényszerülök – a Dean Street-i
Tescóba. Micsoda szeméttelep ez az áruházlánc. Amennyire csak
lehet, lecsökkentették az eladók számát, a vásárlók kedvéért, akik
így az önkiszolgáló pénztárakban fizethetnek. Egyfajta
gyümölcskínálat van, és 15 percet kellett várni arra, hogy a kevés
eladó egyike hozzon egy üveg vodkát. Ezt a helyet el fogom kerülni.
Mondhatni, a vacak kormányunk bolti megfelelője.
JANUÁR 26.
Délután 1:30. Taylor Thomson.
Taylor szokásos, eklektikus keveréke tele azzal, ki érkezik
utolsónak (persze hogy Fi), és ki megy el először (Cherie és Tony)…
A kettő között összehangolt társalgás. Tony mintha pajzs mögé bújt
volna, Cherie pedig sebezhetőbbnek tűnik, mint valaha.
JANUÁR 31.
Rima születésnapja.
Este 9-kor a Shedbe megyünk.
 Fiatal, zajos a tömeg, de találnak nekünk egy sarokasztalt, hogy
az éveink összeadott száma ne zavarja a többieket.
FEBRUÁR 2.
A hírekben azt mondják, hogy meghalt Philip Seymour Hoffman.
Ez őszintén megdöbbent. Eltekintve a tehetsége mélységétől és
sokszínűségétől, valamint attól a ténytől, hogy az egész iparágban
vezetőként gondoltunk rá, New Yorkban a szomszédunk is volt.
Egyszer találkoztam vele a BAM-ban, amikor a Borkmant játszottuk –
de láttam reggelizni a 8. sugárúton is. Egyszerre volt hétköznapi és
különleges.
FEBRUÁR 4.
[A virág románca kapcsán]
Otthon töltött nap. És egy újabb olyan, amely csendes
szitkozódással telik a forgalmazók forgatókönyvírásról alkotott
elképzelései miatt. Senki sem mondhatja meg nekik, hogy kell
terjeszteni vagy reklámozni, de az alapvetőn elfogadott elv, hogy ők
viszont tudják, hogy kell forgatókönyvet igazítani. Felismerek egy
ötletet, ha látom vagy hallom. De azt is felismerem, ha valami
pusztán extra zsírt tesz rá egy sovány állatra. Attól csak lassabban
fog mozogni.
FEBRUÁR 7.
Vetítés Ellennek [Kuras, operatőr], Kate-nek és Matthiasnak. És
tetszett nekik a film. Talán igazán tetszett. Habár Kate folyton azzal
kezdte a mondatait „Nem tudnánk itt…?” Vagy: „Miért nem lehet
azt, hogy…?”
FEBRUÁR 17.
5:30 Buckingham-palota.
Elválasztanak Thelmától, mert fel kell sorakoznunk – Angela
Lansbury, Steve McQueen, Jane Horrocks, Lenny Henry, Luke
Treadaway.{486} Jön a királynő. Aki kezet fog velem, és továbbáll.
Ahogy mindig.
Aztán lemegyünk a bálteremben tartott koncertre – hatalmas,
nincsenek mikrofonok, az emberek nem hallanak semmit. Aztán
valaki a fülembe súg: „A cambridge-i hercegné találkozni szeretne
önnel.” Kedves volt, elcsevegtünk. Száz másik emberrel is kellene.
Lehetetlen.
FEBRUÁR 24.
10 óra Dean Street.
Ma érzem, hogy Nick kimerült. Délután rátört a migrén. De
leginkább tisztában volt azzal, hogy ez az Utolsó Nagy Nap, szóval,
mindent megcsinált, amit javasoltam, tudva, hogy holnap reggelig
tovább kell küldeni az anyagot. Azt hiszem, tettünk lépéseket.
Ugyanakkor nehéz elhinni, hogy az utolsó pillanatig nem születnek
meg döntések, és az egyetlen reményünk, hogy megmaradjon,
amink decemberben volt.
FEBRUÁR 26.
7:30 vacsoraparti Patti Love-val otthon. Harriet, Guy [Paul, a
férje], A. L. Kennedy.
Harriet manapság megállíthatatlan – lefegyverző módon –, és
gyakorlatilag képes egyfolytában csak saját magáról beszélni. Még a
születésnapomra is egy olyan könyvet adott, amelyben az ő
fényképe van. Guy elég csendesen viseli – szeretetteljesen nézi a
feleségét, ahogy mindannyian. Harriet viszont befizette Guyt egy
főzőtanfolyamra. (Ő utál főzni. Guy nem főz, de kétségem sincs
felőle, hogy hamarosan fog.)
MÁRCIUS 5.
Ma két epizódot néztünk meg A becsület védelmében című
sorozatból. Kitűnő produkció – tele igazán érdekes, normális
színészekkel. És általában érezni lehet – jó értelemben véve – a
skandináv hatást. Aztán egy gyors kis melodráma, és újra az
Egyesült Királyságban vagyunk. De mindent összevetve jó cucc.
MÁRCIUS 12.
6:45 Latymer iskola, alapítványi gyűjtés.
Valóban úgy éreztem, mintha egy pillanat telt volna el azóta,
hogy 50 évvel ezelőtt ugyanott álltam, az iskola dísztermében. 50 év
telt el azóta, hogy elmondtam a szövegemet, aztán jött a
szégyenteljesen bedobott törülköző. Szent ég! Azonnal
megkedveltem az új igazgatót. Ez a hely olyan, mint egy család. A
kicsempézett, büszkeségekkel telerakott előcsarnok is ezt biztosítja.
Az én dolgom időnként emlékeztetni arra, hogy a pénz nem mindig
az egyetlen szempont.
MÁRCIUS 14.
…meghalt Tony Benn. Ma este a tévében Roy Hattersley méltatta
hosszasan, de még mindig képtelen volt leplezni a neheztelését. Neil
arról beszélt, hogy olyan ember ment el, aki nélkül az élet
szegényebb, az ő útja pedig kétségtelenül könnyebb lett volna.
Emlékszem, egyik este együtt vacsoráztunk Melissával és vele a
Magánélet egyik előadása után. Semmit sem láttam abból, amit R. H.
„hübrisznek” hív, csak kedves érdeklődést és melegséget. És
megtapsolom, ha valakinek van bátorsága.
MÁRCIUS 25.
Kezd újra felemelkedni a film, új ruhák, új haj, új arcok. Lehet,
hogy jót tesz neki, ha így felkavarodik – egy kicsit –, de hogy az
utómunkálatokat fejhez tartott pisztoly mellett kell csinálni, az
továbbra is felháborító. Van a MŰVÉSZET és van a TERMÉK.
MÁRCIUS 30.
1:30 A Savoy.
Kathy Lette és Geoff[rey Robertson].
Az asztal mellől a folyóra látunk. Ezzel a két emberrel mindig jól
el lehet beszélgetni – boldogan forgolódunk a politikai és a vidám
témák körül. Az is kiderül, hogy Geoffrey benne van abban a
kezdeményezésben, amit Stephen Ward{487} rehabilitálása érdekében
indítottak, és hogy Kathy és ő Mandy Rice-Davies barátai.
ÁPRILIS 30.
A Lipsync előcsarnokában ülök, és a recepcióspult mögötti tévé
képernyőjét bámulom. A hangot levették, mindenki beszélget,
eszeget, én az alsó sávban futó hírekben olvasom, hogy meghalt Bob
Hoskins. Drága Bob – olyan közvetlen, meleg és sebezhető volt,
annyira őszinte a tehetségében és a mindennapokban is. Este
felhívtam Patti Love-ot. Először akkor találkoztunk Bobbal, amikor
ők még együtt voltak. Valahogy sikerült olyan dolgokat találnunk,
amiken nevetni tudtunk.
MÁJUS 3.
 Beugrottam körülnézni a Daunt könyvesboltba, és levettem a
polcról Lynn Barber legújabb könyvét.{488} A Nadallal készült
interjúja emlékeztetett rá, hogy egyszerűen csak mondjak nemet (az
interjúban több olyan célzás is volt, amely miatt épphogy csak nem
perelték be rágalmazásért).
MÁJUS 5.
Piros betűs ünnep.
Délután egykor felvétel Sharleen S.-sel és Johnnyval.
Ms. S.-nek nagyon szép háza van – a londoni állatkerttel
szemben. Azután a kertek alatt Johnnyhoz megyünk, hogy
felvegyük a dalt. Szinte a konyhában. Idegeskedés. Egyfajta duett –
Sharleennel?? Nem igazán tudom, hogy tényleg örültek-e. Újabb
példa arra, mennyire haszontalanok az idegek.
MÁJUS 23.
3 óra – Lipsync.
Hála istennek. Voltak döccenők és nehézségek, amelyeket meg
kellett oldani. De megoldottuk őket, és a film készen van.
MÁJUS 24.
2-kor Farkasbőrben.
Nézem, és mintha egy érdekes hibridet láttam volna… Tudom,
hogy színházban vagyok, de úgy hangzik, mint egy rádiójáték, és úgy
néz ki, mint egy színpadon előadott könyv. Úgy nézem, mindenki
más boldog ezzel.
7:30 Holtaknak menete [Hilary Mantel regénye].
Ez már inkább olyan, mint a színház. Lehet, hogy az ütközések
erősebbek voltak, vagy a kihagyások elegánsabbak. Ben Miles
(Cromwell szerepében) is szemmel láthatóan inkább fejlődik, mint
rejtőzködik.
MÁJUS 25.
3-kor Ian McKellen.
A 75. születésnapja alkalmából rendezett parti.
Napsütés, kaviár, a Gormley-szobor kitartóan nézi a folyót, egy
szédületes mágus.
Ednával együtt megyünk haza taxival. Felbecsülhetetlen élmény,
mert elmeséli, hogyan csaptak le féltékenyen a versekre egy ír
követségi rendezvényen Fiona S.-sel és Seamus Heaney-vel.
MÁJUS 31.
Campagnatico.
Még ágyban voltam, amikor Claudio eljött, hogy „megnyesse” az
olajfa tetejét. A felét levágta…
JÚNIUS 5.
Campagnatico.
Én a kertben ülök és rajzolgatok, mialatt Londonban épp vetítik A
virág románcát. Ellentétes cselekvések, mégis összeköthetők, mivel
nézem, ahogy a kezem követi, amit a szemem mond neki, ahogy a
forgatáson, a vágószobában, a fényelésnél, a keverésnél is.
JÚNIUS 8.
Este 10-kor Rima kisasszony nyaggat, lemegyünk a kihalt térre,
majd tovább a Massimo Enotecába egy grappára, és veszünk egy kis
bort is. „Mi újság?” – tesszük fel a kérdést. „Szörnyű!” – hangzik a
nyilvánvaló válasz. Arról beszélünk, hogy írni akarunk valakinek –
és most már tényleg MUSZÁJ lesz. Nevetséges, hogy végig kell
nézni, ahogy így elpusztul egy falu. Az évek alatt a szerelőműhely, a
pékség, a háztartási bolt, a virágos, a borozó. Most pedig a
csemegebolt és a szálloda is.
JÚNIUS 9.
Rik Mayall is elment. Rik – mindig olyan érzékeny volt a
porondmester álarca alatt. De ez most nagyon meglepett. Sokkoló.
Itt ülök a napon, és egyszerűen nem tudom felfogni. Ruby küld egy
válasz-e-mailt: „Ő volt a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam.
A fájdalom, a fájdalom.”
JÚNIUS 10.
Lindsay küld egy e-mailt, melyben azt írja, hogy Kevin Elyot{489}
is elment. Ahogy írja: „De jól csinálta, nem igaz?” Ez jellemző
Lindsayre. Kíméletlenül lényegre törően fogalmaz. Megható, de nem
szentimentális. És Kevin tényleg jól csinálta.
Délután 1-kor Sabrina és Tom Stoppard, vagyis Sir Tom és Lady
Stoppard átjön ebédelni. Ez az első kiruccanásuk házaspárként,
mivel a hétvégén esküdtek. Sabrina nagyon boldog. „Szeretem azt
mondani, hogy »a férjem«.”
 JÚNIUS 11.
8:45-kor Mario, Alessandro helyettese eljön értünk, és elvisz
Pisába. Korábban olvastam egy csomó cuccot Rikkel kapcsolatban.
Volt köztük egy Lynn Barber-féle interjú is 2000-ből, amelyben
zseniálisan be tudta mutatni őt.
A mai The Guardianből megtudhatjuk, hogy a halála éppen olyan
váratlan volt, mint ahogy az energiái is váratlanul és hirtelen törtek
fel.
Drága Rik – annyira kifelé élt, és mégis annyira befelé fordult,
egyszerre volt vad és sebezhető.
JÚNIUS 16.
Délelőtt 11-kor Quo Vadis.
Gail.
Olyan sok sor között kell olvasni. A forgalmazókkal folytatott
beszélgetések tartalmát ki lehet találni. „Úgy gondolják, nem téli
film.” „Talán jobb lenne jövőre.”
JÚNIUS 17.
Barbara [Rick Mayall felesége] hívott. Szeretné, ha mondanék
valamit.
JÚNIUS 19.
Rik temetése.
11:15 Rövid autóút a dittishami templomba. Úristen, milyen
gyönyörű Devon…, ahogy a templom is.
12:15 Barbara és Rosie, Sid és Bonnie{490} is megérkezik, és
elkezdődik a gyönyörű, nagyon személyes búcsúztató. A vége
majdnem komikusra sikeredett, mert a halottaskocsi az emberekkel
együtt nem tudott felmenni a dombra…
A tanya lenyűgöző, Riket egy fölötte lévő domboldalra temették,
ahonnan csodálatos kilátás nyílik a vidékre. Ben Elton, Kevin
McNally{491} és Rik testvére szólt, majd egy Burns-vers hangzott el.
JÚNIUS 25.
New York.
JÚLIUS 2.
11 óra Cafe Cluny.
 Jordan Hoffman [filmkritikus] a Galaktitkos küldetés 15.
évfordulóján azt kutatja, vajon Tim és én jól kijöttünk-e egymással,
vagy ugyanúgy voltunk, mint a karaktereink. Micsoda
meglepetés…, egy nézőpont.
JÚLIUS 19.
A film ott lesz Torontóban [filmfesztivál] – és ma végre hírt kapok
arról is, hogy megkötötték az üzletet. Kate ott lesz. Feltehetően kerti
munkálatokból érkezik, és épp csak végigfut a vörös szőnyegen.
JÚLIUS 20.
München.
Délután 3-kor taxi → JFK. Az előcsarnokban találkozunk Julian
Schnabellel{492} és az asszisztensével, Cattel. Nápolyba utaznak…
Mesél a saját Parfüm-változatáról, amit Bernd E[ichinger, a producer]
„eltemetett”. És meghív minket közös ebédre egy Positano melletti
szigetre.
JÚLIUS 21.
7:15-re Münchenbe érünk, és a Lufthansa várótermében
beszélgetünk Julian S.-sel, aki szemmel láthatóan egyéves fia
rabszolgája. Itt veszi őt fel, és viszi Olaszországba. Nem csoda, hogy
jó dolgokat csinál. Emberi lény. Jeff Koons, Ai Weiwei. Három az
igazság.
Nápolyból körülbelül egyórás út Positano, Le Sirenuse hotel.
JÚLIUS 22.
A szálloda halljában Richard Gere-rel és a fiával találkozunk, aki
meghív egy italra. A viharos tenger miatt késlekedtek, úgyhogy csak
rövid időre futunk össze a hallban… Barátságos, okos és nyitott,
ahogy gondoltam is.
JÚLIUS 23.
Giffoni Filmfesztivál.
3:30… Kérdezz-felelek a fesztivál résztvevőivel. A kérdések
Katarból, Ausztráliából, Dél-Koreából stb. érkeznek. Okosak és
meghatók. A díj úgy néz ki, mint egy hippogriff a HP-ből, átlátszó
műanyag lapon.
JÚLIUS 24.
 Délután 4 körül Taylorral lemegyünk a kikötőbe, beszállunk egy
csónakba, és kievezünk a Parvatihoz – a jachtot a következő két hétre
bérelte ki. Csodálatos utazást teszünk a hatalmas sziklafalak között,
és amikor végül megállunk, visszapillantunk a csillogó Caprira.
Viszont a tengeri időzónában vagyunk, és Taylor nem szólt a séfnek,
hogy készítheti a vacsorát. 10:30-kor eszünk. Nagyon finom, de egy
kicsit nevetséges. Utána visszahajózunk Positanóba, és hajnali 2-kor
kerülünk ágyba.
JÚLIUS 26.
Vissza Londonba.
JÚLIUS 29.
Stanley küld egy e-mailt, nemrég nézte meg a filmet. Nagyon
tetszett neki, nekem viszont az nem tetszett, hogy engem senki se
kérdezett meg. Adamnek{493} is tetszett, és ő udvariasabb volt.
AUGUSZTUS 13.
7:30 Médea. Nemzeti Színház.
Helen McCrory tökéletesen irányítja azt a hatalmas teret, de az
előadásnak halvány fogalma sincs, milyen célt tűzzön ki maga elé. A
távozó Médea nyomában hullanak a levelek – az utolsó felesleges
lépés.
A Delaunay.
Helen megérkezik, elnézést kér a késés miatt. „A rendező [Carrie
Cracknell] először nézte meg a darabot a sajtóbemutató óta. Egy
pillanatra azt hittem, lesznek számomra megjegyzései. Öt héten át
én rendeztem saját magamat.” Ó, te jó ég!
AUGUSZTUS 21.
6:40 Heathrow Express a 8:50-es pisai járathoz.
AUGUSZTUS 24.
Campagnatico.
Arra a hírre érek haza, hogy Dickie Attenborough meghalt. Drága
Dickie.
AUGUSZTUS 27.
Elborzadva nézem A virág románca trailerét. Az egész film két
percbe zsúfolva. A képek alatt más jelenetből odalopott dialógus.
Amikor sokadszor is megnézem, már látom, mi volt a cél, de ha ezt a
változatot látnám, kétlem, hogy elmennék a moziba, hogy
megnézzem. Gail arról számol be, hogy a poszter olyan, mint egy
bonbonosdoboz. Hát, itt tartunk.
AUGUSZTUS 31.
Reggel 10-kor A virág románca.
Vetítés a stábnak és a színészeknek.
Különleges, megnevezhetetlen élmény. Amikor készít valamit az
ember, és azokkal nézi, akik segítettek az elkészítésben. És tudni,
hogy bár támogatnak, nem fognak hazudni.
SZEPTEMBER 3.
Délután 3 óra – orvosi vizsgálat Az élet ára miatt. És meglehetősen
alapos volt. Például: érintse meg a lábujját…
SZEPTEMBER 11.
Megjelentek a kritikák. Jók, rosszak, semlegesek. A szokásos
szorítás a fejben. A szokásos csend a többiek részéről.
SZEPTEMBER 12.
Toronto.
SZEPTEMBER 13.
6:30 Roy Thomson Hall.
Megnézem a filmet.
A végén tapintható a csend és a nevetés azok részéről, akik
figyeltek, 2000 néző áll fel és tapsol hangosan, nagyon sokáig.
Totális, mindent elsöprő elismerés valamiért, ami nagyon közelről
érintette meg őket.
SZEPTEMBER 25.
7:30 Marea Mike Nicholsszal.
Amikor hallgatom, ahogy Mike hálót fon a múlt és a jelen köré, az
önmagában lehetne az élet célja. Rendkívül művelt, kivételesen
bőséges forrásokból merít az utalásokhoz. Mindezt
káromkodásokkal átszőve – páratlan. Beszél Philip S.-H.-ról: „Azt
hiszem, megöltem.” Orson Wellesről: „Annyit mesélt, aztán együtt
vacsoráztunk, imádtam.” Elaine May{494} és Scott Rudin,{495} A mi kis
városunk, Streep és a Mesterkurzus, Tony Kushner, akit megkértek,
hogy játssza el Hamletet (Te jó ég! Ne!) – de hát elképesztő, hogy 83
éves, és mennyi nevet fel tud idézni, sokkal többet, mint amennyit
nem.
OKTÓBER 10.
7:15 → London.
Hallgattam Ed Sheerant és Goldfrappet (Alison). Utóbbi
lényegében bármilyen szavakat énekelhetne. Egyetlen
mássalhangzót sem ejt ki.
OKTÓBER 17.
Londoni Filmfesztivál. West End, Odeon.
5:35 Vörös szőnyeg. „Mi vonzotta ehhez a projekthez?” Legalább
tízszer.
7:45 Megnéztem az utolsó fél órát. Csodálatos figyelem a
moziban. A végén hatalmas taps.
9 körül Union klub. Barátok, akiket komolyan elvarázsolt a film.
OKTÓBER 23.
Délután 1-kor Peter Gregson.{496}
Azt hiszem, Peternek csak a felszíni lénye az, amely nagyon
halkan beszél, és nevet szinte minden kérdés végén; aztán csak megy
tovább, ritkán kérdez vagy hallgat. Azt hiszem, ezeket a zenének
tartja fenn.
OKTÓBER 24.
Nagyon korán ébredek.
Átolvasom Az élet ára forgatókönyvét, és minden jelenetről,
minden pillanatról képeket készítek a fejemben. Némelyik
veszélyesen ismétlődik, de szerintem pillanatnyilag ez a feladat.
Bűvészkedés.
6:30 taxi a Heathrow-ra és a 9:30-as felszállásból 10:20 lesz. Talán
2 és fél órát tudok aludni. De túl sok a légörvény.
OKTÓBER 29.
Fokváros.
Hatalmas, ijesztő problémát jelent az agy és a száj összekötése. A
gépen nem tudtam aludni, felébredtem, másfél óra, felébredtem,
memóriagondok, pánik.
OKTÓBER 30.
 Néha világosság támad, de alapvetően csak a túlélésre van
esélyem, nem az épülésre és gazdagodásra… Nagyon meleg, poros
szoba, szűk, átalakított jelmez. Nincs közelebbi elképzelésem, ki is
vagyok.
NOVEMBER 1.
Vidám utolsó reggel. Gyönyörű fokvárosi napsütés, miközben a
gyarmati időket idéző klubban, majd a Church Square-en, a
semmiből kialakított játékboltban forgatunk. Én nyugodt voltam,
mert a karakter beszédmódja kellett, nem más zsargon. Ha újra lesz
ilyesmi, figyelnem kell, hogy több időt hagyjak rá.
NOVEMBER 5.
London.
Kimerültség. Egész nap. Még az aktuális kedvenc tévéműsoromat
is átaludtam: Grayson Parry: Who Are You?, Channel 4.
NOVEMBER 20.
Meghalt Mike Nichols. Szeptemberben törékenynek tűnt a
vacsorán és az ebéden, de persze elnyűhetetlennek tartottam.
Kétségtelenül így kell lennie, mert nekünk, kisebb halandóknak
szükségünk van arra, hogy az legyen. Találtam egy Meryl Streep-
idézetet: „Ő volt az, aki lángra lobbantotta az emberek álmait.” És
vidáman őrizte is azt a lángot sok emberben.
NOVEMBER 25.
7:30 Gyűjtés Stephen Kinnock{497} számára – Aberavon
támogatására. Olyan jó Glenyst és Neilt látni, és kár, hogy Stephen
még nem rendelkezik azokkal a szónoki képességekkel, mint ők.
Nem elég, ha csak átolvassa az ember a beszédét…
DECEMBER 18.
DÉL-AFRIKA.
Az első strandról a negyedik strandra visszasétálva elhaladunk
egy csomó dolog mellett: divatfotózás, ujjfelhasító kövek, hidegital-
árusok, masszázs a strandsátrak alatt, árnyékban ülő vízimentők,
nyugtalankodó sirályok, aztán újra vissza, minden ugyanaz, csak
fordított sorrendben. De a tenger eközben abszolút tette a dolgát.
Csak egy kis folt vagyunk a szemében.
DECEMBER 31.
 Rekkenő hőség a tengerparton. Elmenekültünk a V&A Waterfront
bevásárlóközpontba, de ez egyike azoknak a napoknak, amikor kint
túl nagy a forróság, bent meg túl meleg van. Egy sör, egy kóla, egy
mandarin.
 2015
DÉL-AFRIKA – GERALDINE McEWAN – PÁRIZS – RUBY
WAX – HELENA KENNEDY – GLASGOW – ZOË
WANAMAKER – MELBOURNE – MIRIAM MARGOLYES –
RICHARD ATTENBOROUGH BÚCSÚZTATÁSA – PRÁGA
– KATH VINER – PÁRIZS – CAMPAGNATICO – NEW
YORK – LOS ANGELES – VÉRVÉTELEK – GOODWOODI
LÓVERSENY – ESÉS – VÉRÁTÖMLESZTÉS – NEW YORK –
HARLEY STREET – LINDSAY DUNCAN ÉS HILTON McRAE

JANUÁR 2.
Mit is ettem tegnap este? Azonkívül, hogy túl sokat.
Gyomorproblémákkal kezdődik az új év.
JANUÁR 4.
Reggel 6 óra – Azt álmodtam, hogy van egy házunk valahol
vidéken…
10-kor jön Bianca, hogy mindhármunkat megmasszírozzon.
Közben elalszom. „Többször kellene feltennie a lábát” – mondja. „A
dagadás miatt?” – kérdezem. „Igen.” „A koleszterincsökkentő miatt
van” – mondom.
Délután 4-kor lemegyünk a tengerpartra – az Indiai-óceán meleg,
de a szél és a hatalmas hullámok kiütik az embert. Inkább csak
sétáltunk, hogy megpillanthassuk a csigaforgató madarakat.
JANUÁR 5.
Szürke égbolt, viharos tenger. Gondolom, ma sem tudunk úszni.
9-kor kávé és croissant. Aztán nekiesünk a bőröndöknek,
megpróbálunk könnyíteni rajtuk. Felejtős.
5:30-kor jön Liza, és kivisz minket a repülőtérre. Balra a
Khayelitsha városrész véget nem érő látványa.
JANUÁR 7.
A Nagy Takarítás kezdete. Eltarthat egy ideig.
Később e-mailek érkeznek A virág románca promóciós körútjának
körülbelüli részleteivel, sajtótájékoztatóival és bemutatóival. Elvben
van idő Ausztráliára és a nyugati partra is, hacsak nem lesz
lelkiismeret-furdalásom, hogy vissza kell jönnöm a dublini
filmfesztiválra.
JANUÁR 11.
3:30-kor meglátogatjuk Geraldine-t [McEwan]. Egy ideig eltart,
amíg megtaláljuk, és akkor is majdnem elmegyünk az ágya mellett.
Döbbenetes látvány, és nagyon furcsa élmény, hogy ez az élénk,
eleven, fiatalos energiákkal megáldott nő ennyire elvesztette az
életerejét. Szürke, alvó alak, szája lefelé görbül álmában. Amikor
Thelma finoman megböki és felébred, rám néz. „Istenem” – mondja,
és jobb kezével megsimogatja az arcomat.
JANUÁR 13.
Következik a szekrénytakarítás. Egy szekrényben a teljes
pályafutásom. Mit tartsak meg, mit dobjak ki? Olyan levelekre
bukkanok, amelyeknek nem kellett volna ilyen sokáig a szekrény
mélyén heverniük. Egy alakot látok – a nagy döntések formálta
alakot, aztán ugrás a sötétbe.
JANUÁR 15.
Rima korán elmegy a Barlbyba.{498} Ma látogat oda a Katalin
hercegné. A megveszekedett republikánus és a hercegné
találkozik…
JANUÁR 23.
Párizs.
Hôtel de l’Abbaye, az elképzelhető legkisebb szobájában lakunk.
De a fürdőszoba tökéletesen van berendezve. És csak pár lépés a
Cherche Midi.
JANUÁR 24.
Reggeli után végigsétálunk a Cherche Midin, és betérünk a Lilith
butikba – még mindig megvan.
JANUÁR 25.
Vissza Londonba. Reggeli előtt egy gyors jegycsere, majd taxi a
Gare du Nord-ra a 12:40-eshez. St. Pancras.
JANUÁR 27.
Este 7-kor Ruby.
Egy kis csirke, krumpli és saláta, plusz az amerikai útjáról szóló
horrortörténet. Azt hiszem, szerette volna a régi időket
feleleveníteni, és feltöltekezni kicsit.
JANUÁR 28.
A Fischer.
Vacsora Helenával és Iainnel. Nagyon sok témánk van, meg kell
ragadni az alkalmat, amikor valaki levegőt vesz, ha szóhoz akar jutni
az ember. De H. és I. életerőtől duzzadó pár, akik teljes életet élnek.
Beleértve Helena karácsonyi vitáját Reggie-vel [Nadelson]. Aki az
igazat megvallva kiprovokálta azt.
JANUÁR 30.
New York.
Már majdnem kiléptünk az ajtón, amikor Thelma telefonált a
hírrel: drága Geraldine meghalt.
JANUÁR 31.
Rima születésnapja.
Ma reggel beszéltem Claudiával és Greggel [G. McE. gyerekei],
valamint Loisszel [az asszisztense]. Aki elmeséli azt a nevetséges
történetet, hogy a beszédterapeuták Geraldine ágya mellett ültek és
hülyeségeket beszéltek. Lois finoman átnyújtotta nekik a telefonját,
rajta a Geraldine-ról készült Wikipédia-szócikkel. A nővér azt
mondta: „Ó, szóval régebben játszott! Ó, a Nemzeti Színházban!”
Geraldine megszólalt: „A kezdetektől fogva.”
FEBRUÁR 3.
9-kor Centrale bárban Lilyvel és Hamishsel. Éjszaka a B. C.-ben.
Jake Gyllenhaal és Ruth Wilson egy asztalnál. Jagger mögöttük ül,
Matthew Broderick nem sokkal Glenn Close előtt érkezik, stb. De mi
négyen magunkban is nagyon jól elvoltunk, köszönjük.
FEBRUÁR 9.
London.
FEBRUÁR 11.
Íróasztal-takarítás.
A vetítés részleteit intézem.
Hír érkezik Ausztráliából, hogy a vetítésre minden jegy elkelt, és
nem akarok-e egy másodikat is tartani.
A Focus [Features forgalmazó] még mindig türelmetlenkedik az
amerikai megjelenés dátumaival kapcsolatban.
 FEBRUÁR 17.
11 óra Sara Sugarman új sheernessi otthonába megyünk. Mintha
egy teljesen más világba csöppennénk. Daruk, régi gyárak,
kémények a széles, lapos kenti tájban, különös házak állnak elszórva
– és akkor egyszer csak hirtelen, egy nagy halom konténer mellett
két gyönyörű, György korabeli sorház. Az egyikben lakik Sara,
hosszú földcsík a kertje, érdekesek a szomszédai – az emeleti
ablakokból a tengerre lehet látni. A walesi festő-mázoló barátai
laknak most ott, csodálatos 18. századi pasztellszínekre festik az
egészet. Fantasztikusan szép. Omlett és sült krumpli a közeli
kocsmában, amelynek saját stégje van a tengerhez. Épp apály van.
FEBRUÁR 18.
Délután 1-kor RADA, a Tanulmányi Bizottság ülése.
Állandóan olyan érzésem van, mintha emlékeztetnem kellene a
többieket arra, hogy 1. színész vagyok, 2. rendező vagyok, 3. magam
is a RADA-ba jártam, következésképpen 4. nincs szükségem
kioktatásra. Ami azt illeti, nekik kellene tőlem megkérdezniük
bizonyos dolgokat. De remélhetően túljutunk ezen.
FEBRUÁR 19.
Reggel 9-kor telefon Ausztráliába.
Milyen messze van, és mégis ugyanazt a hat kérdést teszik fel…
FEBRUÁR 21.
Glasgow-i születésnap.
9-kor Heathrow Express.
11:30 → Glasgow, Blythswood Square hotel, modern, műanyag
elegancia. Gyors ebéd, majd 3-kor borbély, aztán STV-interjú és az
írott sajtó képviselői.
Este 6-kor filmfesztivál – A virág románca.
Gyors bemutatkozás, majd a Two Fat Ladiesbe megyünk Allan
Hunterrel és Corinne Ortonnal.{499} Szép terem, az ételek kicsit
bonyolultak. Vissza a moziba a vetítés utáni kérdezz-felelekre, ami
egész élvezhető volt. A közönség részéről hatalmas szeretet
érezhető.
Vissza a szállodába, ahol Seannal [Biggerstaff ], Alisonnal
[Campbell] és Andrew-val [Muir] találkozunk. Együtt megyünk
vacsorázni a kitűnő Ox and Finch nevű helyre a Sauchiehall Streetre.
Már majdnem összeesem a fáradtságtól, de jó érzés megélni a film
felé irányuló hatalmas szeretetet. És küldtek a konyháról egy
Pavlova-tortát…
FEBRUÁR 23.
A Sheekey’s étterem Zoëval és Gawnnal – öregem, ahogy Zoë
lehajtotta azokat a martiniket, és öregem, ahogy utána nem lehetett
szóhoz jutni tőle! Gawn aggodalmasan nézeget, de nem szól bele,
isten áldja meg érte.
FEBRUÁR 24.
Délután 2-kor Geraldine temetése. Egész nap azt mondogattam –
ami igaz is volt –, hogy még nem dolgoztam fel a halálát. Olyan,
mintha tévedés lenne, hogy mind ott vagyunk és róla beszélünk,
szendvicset eszünk és proseccót iszunk. Még most is így érzem,
amikor ezt írom. Vagy lehet, hogy az van, amit valaki a temetésen
mondott – az ember úgy érzi, hogy az életben bizonyos embereket el
kell engedni…
FEBRUÁR 27.
Meggugliztam Jerome Ehlerst,{500} hogy lássam, miket csinál az
utóbbi időben, hátha összefutunk Ausztráliában. Tavaly
augusztusban meghalt. A magas, sovány, vicces, romantikus
Jerome… Újabb igazságtalanság…
A nap hátralévő részét otthon töltöttük pakolással. Elmentem a
tisztítóba. Halas pite a vacsora. Néztük a Googleboxot és a
Farkasbőrbent. Nem sikerült túl sokat aludni.
FEBRUÁR 28.
Melbourne Szingapúron keresztül.
Kifelé menet elveszek egy Harper’s Bazaart, és a címlapról Kate
bámul rám.
Megnéztem a Térkép a csillagokhoz című filmet, és Julianne Moore,
aki kétségtelenül nagyszerű a Megmaradt Alice-nek című filmben –
zseniális ebben is. Az Akadémia szavazói bizton elő is kapnák a
hányászacskóikat. Cronenberg nem fél semmitől, és inspirál. Ennek
az őrült szakmának az ábrázolása – nem is, az őrült meggyalázása…
Mike Leigh úgy hívja a tetteseket, hogy a tökfilkók. Az ember
miattuk gondol arra, hogy meghátrál, hátralép egy jó nagyot.
MÁRCIUS 2.
Melbourne.
Némi görcsös alvás után végül 11 óra körül felkeltünk. Kávé,
majd a Lonely Planettel a kézben róttuk a melbourne-i utcákat. Ahogy
kell, ebédre meg is érkeztünk a Chin Chin étterembe, ahol nagy
merészen a dzsungel-curryt választottuk – vagyis inkább csak a
felét, mivel a szánk nem bírta tovább a csípős ízt. Utunk
természetesen a folyópartra vezetett, elhaladtunk a Federation
Square mellett (Melbourne-nek csodás energiája, de rettenetes
építészete van), és a 3:30-as komppal felmentünk a Yarrán és vissza.
MÁRCIUS 7.
Délután 4-kor Miriam Margoyles, The Script (A szöveg).
Miriam, aki úgy éli az életét, és úgy beszél a gondolatairól, ahogy
azok megtörténnek. Itt és most. Az előadás nem túl jó. Túl sokat van
távol a partnerétől. Már 43 éve vannak együtt. Izrael megérdemli,
hogy utálják. Mindezt egy utcán megivott kávé közben.
MÁRCIUS 12.
Este 7-kor A virág románca vetítése. Hátulról nézem, a lépcsőn
ülve, és istenem, már megint ugyanaz az érzés – menjünk vissza a
vágószobába! A közönség azonban nagyon kedves, és szemmel
láthatóan jól érzik magukat a kérdezz-felelek közben is, ahol
ugyanaz az öt kérdés merül fel, csak most hosszabban.
MÁRCIUS 15.
Délután 1-kor irány a repülőtér.
4:10 → Szingapúr.
MÁRCIUS 16.
London.
Valamikor hajnali 3 körül megnéztem a Gemma Boveryt. Posy
Simmonds képregényének gyönyörűen kigondolt változata.
Reggel 5-kor szállt le a gép, még sötét volt, amikor 6 körül
hazaértünk. A konyhaasztalon a szokásos kupac, de semmi sem
romlott vagy tört el, hála istennek. Kicsomagoltam, megválaszoltam
a leveleimet, összeállítottam mindazt, amit a sajtó kért.
 MÁRCIUS 17.
12-kor Westminster-apátság.
Richard Attenborough búcsúztatása.
Meglehetősen különleges érzés végigsétálni ennek a
katedrálisnak a közepén. Mindkét oldal tele van emberekkel, el kell
haladni előttük egészen a kórusig és az oltárig, majd helyet kell
találni. Amint később kiderül, Evelyn de Rothschild{501} és Lady
Annabel Goldsmith{502} között. Előbbi senki más személyes terét
nem veszi figyelembe, utóbbi felkötött karral. Bárcsak soványabb
lennék! Thelma szemben ül Judival [Dench] és Fintyvel [ J. D. lánya],
Michael és Shakira Caine, Ken B. tőlem jobbra, az Attenborough
család pedig a kórus helyén. Puttnam viccelt egyedül, Ben K. a
Gandhiból olvasott, mintha ő maga írta volna, én pedig leejtettem az
ültetőkártyámat, amire E. de R. segítőkészen rámutatott. Dickie-nek
tetszett volna a zene és a show-jelleg. A vallási résszel kapcsolatban
nem vagyok biztos. Suchetékkel és Sara Kestelmannel{503} mentünk
ebédelni a Delaunayba.
MÁRCIUS 18.
Reggel 9-kor Stephen Waley-Cohen,{504} aki kissé meglepő módon
felkínálja a RADA elnökségi tisztjét. Az ösztöneim azonnal nemet
mondanak. „Valamilyen nagyobb horderejű ember kell nektek.” „Ne
becsüld alá magad” – mondja ő. Az ellenállás természetesen azért
van bennem, mert nem akarom, hogy elnyeljen a bürokratikus
intézményrendszer.
MÁRCIUS 19.
Prága.
5:30-ra jönnek értem → Heathrow.
7:20-ra Prágában vagyok.
Átsétáltam a Károly hídon, aztán megebédeltem egy étterem
folyóra néző teraszán. A nap többi része homályos, részben a
végtelen számú vakuvillanás miatt a minduntalan felbukkanó
fotósok jóvoltából – képek, amelyek sehova sem kerülnek.
Sajtótájékoztató, tévés interjúk, díjátadó, felvezetőbeszéd kétszer is a
mozikban A virág románca előtt, hátsó szoba (az időeltolódás miatti
komoly rosszullét), parti a lélegzetelállító városházán, és az öröm,
hogy 30 év után találkozhatok J. J. A.-val. Valamint Kim Novakkal –
érdekes és érdeklődő kedvesség. „Együtt játszottunk Jimmy
Stewarttal.”
MÁRCIUS 21.
Hajnali 6-kor kelek. Csomagolás, kávé, iPad és nagyszerű hírek –
Kath Viner lett a The Guardian új főszerkesztője!!! 8-kor reggeli, majd
8:40-kor indulás a repülőtérre. 11-kor megy a londoni gép. Amelyen
a „csinálhatok egy képet?” új mélypontot hoz. A leülni vágyó utasok
feltorlódnak egy olyan ember mögött, aki nem fogadja el a nemet.
Most pedig két ülésen áthajolva csinál egy vigyorgó képet magáról,
és az én dühös fejem is ott van mellette.
MÁRCIUS 22.
Egyfajta belső összeomlás napja. Repülők, időeltolódások és
depresszió keveréke. Utóbbi főleg a kibírhatatlan interjúk miatt,
amelyekben nincs valódi érdeklődés.
MÁRCIUS 24.
Délután 1-kor Goring hotel.
„Hogy találkoztunk?” interjú és fotózás az Independent számára
Helen McCroryval. Helen jókedvű, mint mindig, Ben, a fotós szintén
– habár a sminkes és az újságíró vészharangot kongat a megvilágítás
miatt. Aztán Adam J[acques] is befut, hogy megcsinálja az interjút,
és egyértelműen megvannak az elképzelései. Megpróbál minket
hozzáigazítani a kérdéseihez… Miután végeztünk, lemegyünk a
földszintre egy homáros omlettre.
ÁPRILIS 2.
A kétórás [parlamenti választások] tévés vitaműsort nézem,
amelyben Ednek nem kellett szégyellnie magát, Nicola Sturgeon
viszont jobban jött ki belőle, ahogy arra számítottam is. Ami a
szívén, az a száján.
ÁPRILIS 7.
2:30 Nemzeti Színház.
Tom Stoppard: The Hard Problem (A nehéz probléma).
Egy óra negyven perc a sötétben. Egy – jórészt – fiatalokból álló
szereposztás. Fogalmuk sincs, mit beszélnek, vagy hogy miért,
úgyhogy az érzelmek ki vannak húzva a szövegből, hogy a darab
„érdekes” legyen. Ki okolható mindezért?
ÁPRILIS 10.
Párizs és vissza.
Hajnali 5:40. Végül azt hiszem, hallom az ébresztőt, és tudom,
hogy 6-kor vár lent egy kocsi. Valahogy kész lettem.
8-kor St. Pancras és Lorna Mann, a Lionsgate sajtósa. Eurostar,
Párizs, majd taxival a Hyatt Vendôme hotelba. Egy órám van az
elegáns, bézs színű lakosztályban, amit adtak, aztán érkezik Kelly, a
fodrász. Angolul beszélünk, mert 8 éve él Franciaországban, egy
francia férfihoz ment feleségül, és hiányzik neki London. Azután
tévéinterjúk, ebéd a lelkes és élettel teli Sammy H.-val, a
forgalmazóval. Interjú különböző lapoknak, 4:20-kor van vége.
Tényleg? Miért is maradnék? Lóhalálában a Gare du Nord-ra, és a
6:40-essel haza.
ÁPRILIS 11.
8-kor Dalia és Dexter. Vacsora, ahol Hugh Jackman, Christopher
Walken, Taron Egerton,{505} Iris Berben{506} és Jamie Oliver is ott van.
No, meg egy litván szakács. Jaja. Ez aztán az este…
ÁPRILIS 17.
A kora reggel csendje, amit már oly jól ismerek. Végül Paultól
érkezik valami. Vitatkozunk… Az emberek imádják. A kritikusok –
van, aki el sem megy. Az egyikük – meg merem kockáztatni – már
azelőtt megírta a cikkét, hogy látta volna.
Délután 3 → Broadcasting House. Edith Bowman és James King
[rádiósok]. Interjú Kermode-dal és Mayóval. Két pozitív hang a sok
közül.
8:10 → Curzon, Mayfair. Kérdezz-felelek a vetítés után. „Ez a film
annyira gyönyörű” – hangzik el többször is.
ÁPRILIS 24.
ÚTBAN NEW YORKBA BERLIN ÉS BÉCS UTÁN.
A Concorde várójában téblábolok az 5:05-ös New York-i járatra
várva. Nyilvánvaló, hogy miről tereltem el a figyelmet, mit tettem
félre, mit burkoltam be teljesen – a csendes belső szétmorzsolódás
érzését, amely időnként újra elő-előtör, majd új alakot vesz fel. Miért
is? Nem tudom. Ilyet tudok csinálni [A virág románcát]. Ha
elutasítják, akkor leállok. Persze, ahogy ezt írom, érzem, rossz
válaszokat adok. De valamiféle energiának áramolnia kell felém is,
különben kiüresedek.
ÁPRILIS 25.
7:30 Fehér Ház, tudósítók gálavacsorája.
2000 ember van a Hilton hotelban, de megtalálom Kathet és a
többieket – a The Guardian embereit, Chris Ofilit [művész], David
Tennantet és a feleségét. Obama és Michelle apró pontoknak
látszottak csak onnan, ahol ültünk, de kiválóan meg lehetett figyelni
a népeket. Az al- Dzsazíra emberei rajongóként mutatkoztak be. „Én
is kedvelem magukat.” „Tényleg? Itt mindenki azt hiszi, hogy
terroristák vagyunk.”
Nagyon kellemes asztaltársaság voltunk, annak ellenére is, hogy
senki sem beszélt a nyilvánvalóról – a filmemről.
ÁPRILIS 28.
BAM. Karen Brooks Hopkins{507}-emlékkoncert.
8:30 Igazi és váratlan izgalom, hogy bemutathatom Martha
Wainwrightot és persze Rufust. Duettet énekeltek, amit az anyjuk,
Kate írt, és elképesztően szívmelengető volt. Volt még jó pár remek
táncos, egy hatalmas brooklyni kórus. Paul Simon kivetítőn vett
részt az ünnepségen, és elénekelte a Homeward Bound és a –
számomra épp aktuális – Time It Was [„Bookends” néven ismertebb]
című dalát. Laurie Anderson – szintén kivetítőn – csodálatos
hegedűszólót adott elő. Nagyon szép tisztelgés volt a csodálatos
Karen előtt.
MÁJUS 11.
Reggel 7-kor Paddington.
Ahol – se magyarázat, se bocsánatkérés, csak hátat fordító
forgalomirányítók, egyikük még mosolyog is – nem mennek a
vonatok, majd végül 7:40-kor tudunk elindulni. Kétségbeesve hívjuk
Melanie-t, illetve a British Airwayst, és azt mondják, rendben lesz.
Amikor becsekkoltunk, és lementünk a kapuhoz, öt percünk maradt
még a beszállásig.
 Pisában Mario vár – gyönyörű, napsütéses, forró Pisa – és két óra
csevegés után (főleg ő csevegett) megérkezünk Campagnaticóba.
Ami egyre jobban kezd hasonlítani a Mary Celestére. Vacsora közben
mindketten a naplementét bámuljuk, és annak lehetőségét
mérlegeljük, hogy életünknek ez a része elmúlik. Hmmm.
MÁJUS 14.
Hosszan tartó, kényelmes reggeli után körbesétáljuk a falut.
Megnyitották a sétányt. A domboldalban pihenő traktor mindent
elmond.
MÁJUS 18.
Elmegyünk a városka főterére, hogy üdvözöljük Antoniót, és
hogy villanykörtéket, zseblámpát és citromillatú gyertyát vegyünk.
Egy legyintés a varázspálcával – adjatok nekünk hat hónapot a
faluban, megélénkülhetne a kihalt terasz –, Gabi és Servilio étterme a
téren… és a falu újra élne…
MÁJUS 20.
Csomagolás. Takarítás. Mosogatás. Bepakolás az autóba.
9:30-kor indulás Pisába.
MÁJUS 21.
11:30 Dr. Reid asszisztense egy megafon hangerejével üvölti ki a
nevemet a váróterembe, de amúgy soha nem szúr mellé, és
egyáltalán nem fáj, amikor vért vesz.
MÁJUS 26.
Brüsszel.
12-kor taxi a St. Pancrasra.
Megtalálom Katyt (a Lionsgate képviselője), és megyünk
Brüsszelbe → Amigo hotel. 2-ig interjúk az írott sajtó képviselőinek,
aztán vacsora a forgalmazókkal.
9:20 Indulás a moziba a kérdezz-felelekre. Teljes sötétség, csak
egy spotlámpa világít meg. A közönség hosszan, hangosan üdvözöl
valakit. Engem? Vagy a filmet, amit épp most néztek meg? Hajnali 2-
kor kerülök ágyba.
MÁJUS 27.
Hága és Amszterdam.
MÁJUS 28.
 Amszterdam.
10 óra – a holland sajtó napja. Elég fáradt vagyok, és szóhoz se
jutok, amikor az egyik újságíró a következőt mondja: úgy gondolja,
egyértelmű, hogy a történetet a bankválság allegóriájának
tekintem…
Délután 5-kor Rijksmuseum.
Vermeer tejet öntő asszonya, Rembrandt önarcképe és Titus
portréja az, amely megállásra kényszeríti az embert.
MÁJUS 29.
London.
7:30 Barbican.
Múlt héten Hamlet.
Ma este – Kafka a tengerparton. Megtaláltam Ednát, és mindketten
azt hittük, Kafka-szerű lesz az egész, nem pedig egy Kafka nevű
fiúról fog szólni. Mint mindig, most is vannak elsuhanó, emlékezetes
képek.
A Delaunay Thelmával, Ednával és Seumas Milne-nel (Thelma
unokaöccse{508}).
JÚNIUS 1.
Megnézünk pár elérhető ingatlant a Marylebone, Notting Hill,
Holland Park, Chelsea négyszögben és egy másikat a folyóparton.
Nevetséges, de mindegyik a 3–4 és fél millió fontos kategóriába
tartozik. Ezért vagy azért egyik sem megfelelő. Az egyik, amely a
southwarki ügynökhöz tartozik, a Bermondsey Streeten van (ez volt
a kérésünk), és felejthetetlen. Egy amerikai tőzsdeügynök elköltözött
Monacóba, egy 5 helyiségből álló éjszakai klubot alakított ki. Az
egymás tetején lévő helyiségeket csigalépcső köti össze, a legfelső
szinten biliárdasztal is van, és a teraszon egy pezsgőfürdő
(természetesen). Őrület, akárhova nézek.
JÚNIUS 5.
8:50 Jonathan Mount [ingatlanügynök].
Clerkenwellbe és Shoreditchbe megyünk. Gyönyörű utcák
vannak errefelé – de péntek és szombat este is vissza kell jönni, hogy
lássuk a valóságot is.
JÚNIUS 7.
 New York.
JÚNIUS 8.
9-kor ablaktisztítás.
Inkább ők, mint én, nekik vannak szíjaik, öveik, kampóik, így
biztonságban vannak.
JÚNIUS 9.
12-kor Steve, televízió. Az új távirányítónak köszönhetően
azonnal javul a helyzet, és hagyom, hogy meggyőzzön arról, mi kell
nekünk: egy új DVD-lejátszó és Netflix.
JÚNIUS 16.
Joe Neumaier – Daily News.
Az egyik legokosabb interjú, amelyet valaha adtam. Tényleg jó
kérdések voltak.
JÚNIUS 21.
Los Angeles.
10:15 Taxi a JFK repülőtérre.
Nelson a szép útvonalon vitt minket – a folyó mentén, le
majdnem egészen a Staten Islandig. Egy óráig tart az út, de azt a
New Yorkot láttam, amit még soha. Volt egy olyan
toronyházkomplexum, amely nagyon hasonlított a szovjet
háztömbökhöz.
6-kor A. O. C. étterem. (Ahol az Orso volt régen…) Vacsora
Marcia Firestennel. Miért kell mindennek elromlania? Ehhez az
étteremhez annyi sok boldog emlék kötődik a régi szép időkből, Los
Angeles aranykorából – ebédek, vacsorák, a Beverly Center, Fred
Segal [ruhabutik], napsütés és boldog várakozás. Ma – az étel még
rendben van, a felszolgálás erőszakoskodó, és a vendégek is olyan
megfoghatatlanok.
JÚNIUS 22.
9:30 Los Angeles Times-interjú (Susan Kinggel), majd fotózás a
növények között. Nehéz rávenni, hogy valamilyen új területet
próbáljon felkutatni. Eleve eldöntött mindent…
JÚNIUS 29.
10 óra Sycamore Kitchen.

Ú
 Reggeli, majd Canyon, Mulholland és Santa Monica kocsival. Újra
ismerkedem velük. De a bal vádlim és a talpam nagyon fáj, úgyhogy
nehéz a járás.
7 körül jön értem Marcia → 3, 2, 1 (No) nagyon zajos. Inkább
átmentünk az út túloldalán lévő Mozzába, ahol jó volt az étel és a
Sesti Rosso is. Útközben megemlítettem, hogy fáj a lábam, Marcia
rajta van az ügyön, időpontot kér az ortopéd orvostól, és egyeztet
Barttal.
JÚNIUS 30.
Reggel 10-kor telefon Brazíliába, majd ortopédia, kardiológus,
ultrahang és vérvétel – és igen, vannak vérrögök, bár aprók, a nem
annyira ijesztő vénákban. Azért mégis ijesztő, ha az ember azt hallja,
hogy trombózis, vérrögök és újratervezés…
JÚLIUS 1.
Délután 5-kor LAX-repülőtér.
Vacsora a Qantas/British Airways várójában. 9-kor már a gépen,
és A virág románcát vetítik…, csak hogy emlékeztessenek, honnan
jövök. De egy altató mindenre gyógyír.
JÚLIUS 2.
Körülbelül 5-kor érünk haza, hogy még láthassuk, ahogy Nadal
elveszíti Wimbledont. Szomorú, de a kényszerbetegsége most
tényleg akadályozhatta, különösen olyasvalaki ellen, mint Dustin
Brown, aki ilyen könnyedén játszik, és mondhatni, a képzelőerejét
használja. Annyira szabadnak tűnik, mint akit semmi, de semmi
nem korlátoz.
Amikor megérkeztünk, úgy tűnt, minden rendben van a házban.
De várjunk csak! Igen, a földszinten sípol a füstjelző, és fogalmunk
sincs, miért. Kihívtuk a tűzoltókat. Ki is jöttek, és – úgy gondoltuk –
rendbe hozták a dolgot. Lefekvéshez készülődünk, és újra
megszólal. Leveszem a fedelét, még mindig sípol. Kétszer. Aztán
megadja magát.
JÚLIUS 3.
Időpont a hematológussal. Ez a zűrös napló mára mutatja. Plusz
megnézem Heather Watsont, aki majdnem legenda lett
Wimbledonban (de amúgy is zseniálisan játszott), elemeket keresek
a füstjelzőbe, őrült mennyiségű e-mailt válaszolok meg, és figyelem
az ablakból, hogy egész nap süt a nap, de amikor lefekszünk,
hatalmas vihar kerekedik…
JÚLIUS 6.
Wimbledoni napok. Ami azt jelenti, hogy az ember a kanapéhoz
van szögezve azt gondolván, hogy ha egy pillanatra is elmegy
onnan, akkor Andy Murray következő labdája vonalon kívül lesz.
JÚLIUS 7.
Délután 3-kor St. Mary’s kórház.
Dr. Shlebak megcsinálja a vérvételt és ad egy receptet. Három
hónapig egy másfajta gyógyszert kell szednem mindennap.
Vérhigítót.
JÚLIUS 9.
7:30 Guildhall.
Macsók és macák.
Inkább 7:45-re értünk oda, tekintve, hogy a metrósztrájk miatt
borzasztó káosz alakult ki… De ott voltak az ismerős dallamok,
amelyek mutatták az utat. Utána Marina{509} azt mondta, most már
tudja, hogy soha többé nem akar musicalt csinálni – „Csupa cici és
fogsor.” Ezekkel a fiatal színészekkel viszont a felfokozott valóság, a
szerepek szívtelen eljátszása, a csapatos bemasírozás és kivonulás
az, ami a műfajt jellemzi.
JÚLIUS 13.
2:45 Wellington [kórház].
Utasítás szerint. Vizsgálatok.
JÚLIUS 14.
5:30 Dr. Landau, Harley Street.
Mostantól egy másfajta napló következik.{510}
7:45 36 Phone Calls (36 telefonhívás).{511}
Azonnali figyelemelterelésnek jó. Utána beszélgetés a bárban
Jeremy B.-vel és barátokkal.
Később otthon összeomlás.
JÚLIUS 15.
Szinte egész nap alszom, rövideket álmodom.
 Az e-maileket elhessentem magamtól. Bevegyem a tablettát, ne
vegyem be, beszéljek-e ezzel vagy azzal, megengedjem-e, hogy
beszéljenek másokkal…
JÚLIUS 16.
12-kor Ovington Gardens.
Egy háromteraszos lakás, de olyan érzés, mintha a külváros
bejönne a Brompton Roadra. Nagyon jó, hogy ilyen közel van a
Victoria és Alberthez, a parkhoz meg minden, de tényleg Londont
akarjuk nézni, miközben fuldoklunk…?
JÚLIUS 17.
8:30 Weymouth Street 35. [kórház]
Új arcok, egyik a másik után egész nap. Hála istennek, hogy van
egy kedves, állandó is.
Délután némi hummusz és pár zöldségrudacska – mennyei.
JÚLIUS 19.
Megyünk a Wellingtonba – épp készült a vacsora – „ha esetleg”
ultrahangozásra. Fehér szoba, fehér fények, megpróbáljuk nézni az
Outcast második részét.
Hazamegyünk és megvacsorázunk.
JÚLIUS 20.
Délután 2 óra Harley Street 93.
David Landau bemutatja Tobi (dr.) Arkenaut, akit azonnal
megkedvelek.
JÚLIUS 22.
9:30 Platinum Medical Centre (PMC).{512}
Első kezelés.
JÚLIUS 24.
8-kor Fisher étterem Ron és Karen Bowennel. Négyesben. Jó
választás. Bratwurst (puha borjúhúsból és csirkéből), sauerkraut,
krumplisaláta, retek, uborkasaláta. És két régi jóbarát, akikkel úgy
lehet beszélgetni a múltról, mint a nagy kalandok soráról.
JÚLIUS 26.
12-kor jön Melanie Parker, hogy megkezdje a pakolást. Dobozok
jönnek-mennek. Edenről, a lányáról beszélgetünk, aki autista
(spektrumzavara van), és arról, mennyire okos és leleményes. A
fehér irattartó dobozokban forgatókönyvek, levelek, feljegyzések és
a részvételemmel megvalósult projektek kísérőanyagai vannak.
Minden, amit valaha elképzeltem és kigondoltam, ott van azokban a
dobozokban.
JÚLIUS 29.
Reggel 9 óra PMC.
9:30 Dr. Arkenau.
10 óra – A sarkon várakozó autó nyugodtan és időben visz
minket a goodwoodi lóversenyre, ami egy újabb első az életemben.
A legfőbb oka annak, hogy ott vagyok, hogy átadjam a Sussex
Stakes-kupát – amit a katari sejk elcserél, így én végül a Savoy hotel
igazgatójával együtt adom át a következő verseny díját. Furcsa. De
az ebéd nagyon élvezetes volt.
JÚLIUS 30.
Montagu Square 20.
Újra megnézzük az 1-es számú lakást. Az eltelt hetek után tényleg
ez a tökéletes hely egy gyönyörű tér közepén, mindössze 10 percre a
Marylebone High Streettől. Sok kávézó, egy tisztító, egy zöldséges,
egy őstermelői piac és a Waitrose.
JÚLIUS 31.
A W. T. vágószobává alakul. Magát a szobát vágjuk meg. Minden
fiókot, szekrényt és polcot kisebbíteni, eltárolni vagy elajándékozni
kell. Hely kell az új építőköveknek.
AUGUSZTUS 2.
Cilla Black.{513}
Úgy érzem, mintha együtt nőttünk volna fel. Ő volt a legjobb
közöttünk, közvetlenül a Beatles mellett. Az ösztönei nagyon erősek
voltak. Tudta, hogy sztár, de az önbecsülés mellett mindig ott volt
benne a közvetlenség és az egyszerűség. Jó volt leülni vele Melnél
azon a szombat éjszakán, és azt érezni, bárcsak hamarabb
megismerhettem volna.
AUGUSZTUS 5.
9:30 PMC.
Második kezelés.
 3:30-kor haza. Az ismétlődés azt jelenti, hogy könnyebb az
utóhatás, vagy legalábbis annak kéne lennie, ha a gyógyszerek nem
egymás ellen hatnának.
AUGUSZTUS 6.
Ezeken a napokon megpróbál az ember elevickélni valahogy
estig, miközben normálisan viselkedik, mert ott vannak a kiürítendő
szekrények és a megtöltendő dobozok. Még mindig.
AUGUSZTUS 7.
1:30 Montague Square Caroline-nal [ingatlanügynök]. És igen,
mostantól másképp leszünk Londonban. De Caroline és én együtt
alaposan átgondolunk mindenfélét (nem csinálunk kerti lakot,
viszont mégis felújítjuk a fürdőszobákat, a saját ágyunk éppen jó
lesz, és az emeletre talán kell egy kanapéágy) és így tovább.
AUGUSZTUS 10.
Kiürül egy újabb szekrény. Most már türelmetlenül várom a
kartondobozokat. A lakás kezd hozzászokni ahhoz, hogy átfúj rajta a
szél.
AUGUSZTUS 12.
Horrorisztikus arra gondolni, mennyi cucc gyűlik össze az ember
körül észrevétlenül, ha akkora tárolóhelye van, mint nekünk.
Szekrények, polcok tele szép rendben eltett holmikkal, amelyeket
soha nem nézünk meg.
AUGUSZTUS 13.
Este 7-kor Moorfields szemészeti klinika.
Mr. Mutiq gyors, profi és kedves. Az utóbbi időben tapasztalt
sok-sok fehér villanás a jobb szememben valóban az öregedés
következménye, illetve makuladegeneráció. Azt hiszem, ezt mondta.
Hazamegyünk, és eszünk egy rendes halas pitét.
AUGUSZTUS 14.
Elmegyünk a Harvey Nicholsba. Az élelmiszerrészlegük
reménytelen. Jó tudni. De találtunk Jane-nek egy nagyon jó
kasmírsálat.
7:30 Jane Bertish születésnapja.
30 barát gyűlt össze olyan valakinek a meglepetés
születésnapjára, aki utálta ezt. „Pofákat vágtam?” – kérdezte később.
De az, hogy a barátok összejöttek, jó volt. Amíg le nem estem a
lépcsőn, ki a teraszra, pont, amikor meggyújtották a gyertyákat a
tortán. Ideje hazamenni.
AUGUSZTUS 15.
A tésztából és salátából álló vacsora után megnéztük a Funny
Girlt, amit Rima még nem látott. Amellett, hogy Streisandról megint
eszembe jutott, milyen nagyszerű színésznő, William Wyler
zsenialitása is megragadott – a tempója, a vágásai; egy ujjal, kézzel
vagy csuklóval vezeti a nézőt.
AUGUSZTUS 17.
Újabb dobozok teltek meg, és megszületett a röpke gondolat,
hogy ősidők óta nem néztem bele ezekbe a dolgokba, most pedig
bekerülnek egy dobozba. A hálószoba ablaka alatti kukák csábítóan
üresek. Egyébként folyik a szelektálás, és a mappákat is tömörítjük.
Szóval, talán lesz még egy fázis a raktárban.
AUGUSZTUS 18.
11-kor ügyvédek.
Margaret Lang (hagyatéki specialista) foglalkozik velünk, ő
próbál meg terelgetni minket, hogy a dolgok értelmes formát
öltsenek. (Miután Stephen Wegg-Prosser [ügyvéd] ugyanezt tette a
házvásárlás ügyében…)
AUGUSZTUS 29.
A dolgozószoba úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna,
mindenütt papírlapok hevernek, Rima könnyíteni akarván a súlyon,
folyamatosan tépkedi össze a lapokat.
Odafent nagy levegőt veszünk, majd ugyanez történik minden
megőrzött recepttel. Ami megmarad, rendezett kupacokká alakul át.
Lehet, hogy 12-nél többet is használni fogunk belőlük.
AUGUSZTUS 31.
Este 8-kor Locanda Locatelli.
Évfordulós vacsora.
Gondosan kell kiválasztani az ételt. A tonhalsalátában rágós,
fűszeres tonhal úszkál borlottibab-pürében úszva (akkor még
furább, amikor eszi az ember), és a gidahúsadagból jó néhány
kecskepásztor jól lakott volna. A vendégkört se igen tudnám
meghatározni. De nem volt hangos, a világítás az ételre volt
irányítva, nem az arcunkba, és 5 perc alatt otthon voltunk.
SZEPTEMBER 2.
9:30 PMC.
Nagyon szép e-mail jött A virág románcáról Tom Tykwertől. Egy jó
rendező megérti, hogy mi volt az apró részletek célja. Milyen az a
világ, amelyben megpróbálunk működni?
SZEPTEMBER 3.
Reggel 9 óra. Jönnek az emberek, akik megszerelik a szaunát, és
normalitást hoznak az életünkbe. Szemmel láthatóan minden
rendben van.
A mai napot azzal töltöttem, hogy összeragasztottam Rima
szakácskönyvét, ráadásul próbáltam megfelelő sorrendbe tenni a
lapokat. A káosz folytatódott, amikor megnéztem az egyik budapesti
pályaudvarról érkező pokoli híreket [a menekültekről].
Hasonlóképpen pokoli volt a miniszterelnökünket nézni, amint
megpróbál a brit közvélemény háborgó tengerén evezgetni apró
csónakjában. Nicola Sturgeon természetesen könnyen foglalja el az
erkölcsi magaslatokat, de Cameronnak is ugyanezt kellene tennie.
SZEPTEMBER 7.
8:30 Miközben vártuk, hogy indulhassunk a PMC-be, a padló
egyszer csak felemelkedett, és találkozott velem…{514}
SZEPTEMBER 9.
Wellington kórház.
SZEPTEMBER 15.
Haza.
SZEPTEMBER 17.
2:30 Fizikoterápia.
A nő, aki pontosan tudja, mit csinál, és mindig nevet.
Elhatározom, hogy nagyon komolyan a szemébe nézek,
valahányszor kacag.
SZEPTEMBER 19.
Délután 4 óra – Margaret Heffernan és a férje, Lindsay.
Hoz egy könyvet az Eames fivérekről és egy 40 Sonnets (40
szonett) című verseskötetet. A barátaink nagyon gondoskodók –
kedvesek és előzékenyek.
Este 8 – Ruthie / River Cafe, elvitel.
Újabb gondoskodás Ruthie-tól és a River Cafétól: bárány,
zöldségek, prosciutto, mozzarella és paradicsom, mandulatorta,
citromtorta, málna, füge, borsó és apró szilva.
SZEPTEMBER 21.
12-kor Liz, a beszédterapeuta.
Aki egy kicsit szétszórt és nagyon megértő. Azt mondja, olvassak
többet.
Délután 2-kor Allan Corduner ugrik be némi csokoládéval és
jókedvvel.
SZEPTEMBER 23.
Reggel 9-kor PMC.
3:30 Sara Sugarman.
A napos teraszon ülünk egy kis Ottolenghi csokoládés sütivel és
egy csésze teával, és arról beszélgetünk, hogy Sara boldog
Sheernessben, hogy Galileába készül, és a születésnapja
Isztambulban volt. Az élet ilyen lehetőségeket dob fel, ha kinyújtjuk
a kezünket, és megragadjuk a kínálkozó alkalmakat.
OKTÓBER 2.
7:30 Scott.
Valerie Amos,{515} Forest Whitaker és Waheed Alli.{516}
OKTÓBER 3.
Délután 4-kor tea Ian McKellennel, Frances Barberrel, Sean
M[athias]szal és egy amerikai barátjával.
OKTÓBER 5.
12-kor ismét a Montagu Square.{517}
OKTÓBER 7.
PMC.
OKTÓBER 9.
Délután 5-kor Leila és Danny.
Séta a parkban, kacsák, majd vissza teázni.
OKTÓBER 11.
Séta a mostanra gigászi méretűvé nőtt Waitrose-ba és vissza.
 OKTÓBER 12.
Egy otthon töltött nap.
OKTÓBER 13.
2-kor Arbutus étterem.
Ebéd.
OKTÓBER 21.
PMC.
OKTÓBER 22.
9-kor PMC.
Vérátömlesztés.
7:30-kor Marcia Firesten születésnapja.
OKTÓBER 23.
8-kor Colonoy grill John Harttal.
OKTÓBER 24.
11:30 Sarah, Andy és a gyerekek.
7:30 Dena Hammerstein Rubynál és Ednél.
OKTÓBER 26.
Egész nap otthon.
NOVEMBER 4.
9-kor PMC.
NOVEMBER 5.
Csomagolás holnapra.
NOVEMBER 6.
4-kor → New York.
NOVEMBER 7.
7:30 BAM – Wendy és David{518} show-ja?
NOVEMBER 8.
Reggeli a Standardben [hotel], majd indulás a Whitney
múzeumba – Archibald Motley – csodálatos, élettel teli munkák.
NOVEMBER 23.
11-kor Picasso-szobrok a MoMA-ban.
Délután 2-kor Alan W. és Peter K.
5-kor M. E. [Mastrantonio] és Pat O’C[onnor].
Lefekvés 11-kor.
 NOVEMBER 24.
4:30-kor csörög az óra.
5:30-kor indulás a JFK repülőtérre.
NOVEMBER 25.
9:30 PMC.
NOVEMBER 26.
9:30 Harley Street.
NOVEMBER 27.
Délután 1-kor Chiltern Firehouse Judy Hoflunddal, Tommal,
Charlotte-tal és Rosemaryvel.
NOVEMBER 29.
7:30 Edna – Wolseley étterem.
NOVEMBER 30.
Délután 2-kor RADA.
Felvettük a Glenn Gould-videót.{519}
DECEMBER 9.
9 PMC.
DECEMBER 10.
Reggel 10-kor Devonshire Street 18. [klinika]
DECEMBER 11.
6:30 Siân Thomas.
Conor és Siobhan.
Dean Street 52. [klinika]
DECEMBER 12.
12:30 Shoreditch Városháza.
2:30 Dead Dog in a Suitcase (Halott kutya a bőröndben).{520}
7:30 Lindsay és Hilton.

•••
Alan december 12-én írt bejegyzést utoljára a naplójába, de már
egy ideje egyre gyengébb volt, és egyre kevesebbet írt. Az ősz
folyamán napról napra fáradtabb lett, alig evett, és gyakran érezte
rosszul magát. De ennek ellenére sok mindent csináltunk, ami
korábban is része volt az életünknek. Filmeztünk, színházba
mentünk, találkoztunk a barátainkkal, elmentünk vacsorázni, vagy
otthon szórakoztattuk magunkat. Alan továbbra is dolgozott
valamennyit, habár a filmes projekteket, amelyekben érintett volt, le
kellett mondania.
Sok időt töltött a kanapén ülve, és tévézett – két kedvenc műsora
volt akkoriban, a Don’t Tell the Bride (El ne áruld az arának!) és a
Mondj igent a ruhára.
A novemberi New York-i utunk nagyon fontos volt. Újra ott
lehettünk a lakásunkban, elmehettünk Mike Nichols
emlékműsorára, és találkozhattunk sok jóbaráttal, akik az évek során
olyan sokat jelentettek nekünk. Alan imádta New Yorkot.
Azután az állapota rohamosan romlott. December közepére
egyértelművé vált, hogy a dolgok nagyon rosszul alakulnak.
Gyakran voltak fájdalmai, nagyon legyengült, és sokat aludt.
Mindketten tudtuk, hogy valószínűleg nem évei, hanem csupán
hónapjai vannak hátra, de még mindig reménykedtünk abban, hogy
a kemoterápia hatni fog, és talán stabilizálja a daganatot. Így nem
vetettük el a karácsonyi és szilveszteri terveinket – úgy volt, hogy a
karácsonyt Sara Sugarmannel és másokkal töltjük Sara gyönyörű
sheernessi otthonában. Szilveszterre pedig Norfolkba akartunk
menni.
December 19-én már láttam, hogy Alannek kórházba kell mennie,
de meghívtuk a testvérét, Davidet és a feleségét, Christ aznap
ebédre, és Zoët is megnéztük este egy darabban. Alan, ahogyan
életében soha, akkor sem akarta cserben hagyni a barátait, bár nagy
fájdalmai voltak. Én azonban megbeszéltem az orvosunkkal, hogy
Alannek másnap reggel be kellene mennie a kórházba. Úgy is lett.
Többé nem jött ki onnan. Tudtuk, hogy a karácsonyi terveink
füstbe mentek (aznap sok barát és családtag bement hozzá a
kórházba). Azt hiszem, mindannyian látták, hogy a dolgok
komolyra fordultak. Alan még reménykedett az újévi utazásban, és
szilvesztereste haza is küldött csomagolni, de amikor visszamentem
a két hatalmas bőrönddel, világos volt, hogy szó sem lehet utazásról.
Alan túlságosan gyenge volt hozzá.
A szilvesztereste furcsán alakult. Napközben vele voltam, de
Alan álmos volt, úgyhogy 8-kor hazamentem. Másnap azt mesélte,
hogy 11:50-kor felébredt, és megnézte a tévében a tűzijátékot.
Élete utolsó két hete különlegesen telt. Egyértelmű volt, hogy
haldoklik. Az orvosunk azt mondta, olyan rossz állapotban van,
hogy már karácsony előtt is bekövetkezhetett volna a legrosszabb.
Már semmi más nem maradt, csak hogy csillapítsák a fájdalmát.
Amit meg is tettek.
Az utolsó két hétben Alan szobája valóságos szalonná változott.
Belinda hozott egy kis asztali karácsonyfát, Emma egy állólámpát,
díszpárnákat és egy takarót a kanapéra. Meg egy teatojást is.
Miranda beszerzett egy ablakra szerelhető madáretetőt. Alan engem
arra kért, hogy hozzak be otthonról egy szép asztali lámpát.
Mindennap más barátok jöttek. Alan néha megmondta, kit
szeretne látni. Máskülönben jöttek hívatlanul is. Sokat nevettek
együtt. Alan ágyban feküdt, de mindig ő vitte a szót.
Kedves barátunkkal, Caroline Holdaway belsőépítésszel az új
lakásunk berendezését is megtervezte. „Jobb lesz, ha beteszel egy
nyavalyás macskaajtót is!” – közölte vele. És úgy is lett.
A saját temetését is megtervezte. Ian Ricksont (színházi rendezőt)
bízta meg a kivitelezéssel. Alan döntötte el, hol legyen, ki beszéljen,
és milyen zenéket játsszanak le. Ian és én ott ültünk az ágya mellett,
amikor kiválasztotta, melyik alakításából mutassanak be részleteket.
Olyan emberek vették körül, akik szerették, és január 13-áig
tökéletesen ura volt mindennek, ami körülötte zajlott. De azután
lélekben már messze járt, és 2016. január 14-én, reggel 9:15-kor
meghalt. Ott voltam. Nem voltak fájdalmai. Egyszerűen csak elment.
A diagnózis és a halála között hat hónap telt el. A
hasnyálmirigyrák esetén ez az idő átlagosan három hónap, mert
jelenleg nincsenek diagnosztikus vizsgálatok, és a tünetek egyáltalán
nem jellegzetesek. (Azért lettem a Brit Hasnyálmirigyrák Társaság
vezetőségének tagja, hogy segítsek pénzt gyűjteni a kutatásokra.
Olyan diagnosztikus tesztek kifejlesztése a cél, amelyek talán Alan
életét is megmenthették volna.)
De visszatérve arra a napra, nagyon sok barátja bejött a kórházba:
Ruby, Helena, Emma, Tara, az unokahúga, Sarah, majd mindenki
összegyűlt Ruby házában. Sok-sok barát, megannyi emlék, könnyek
és sok minden más.
 Alant február 3-án hamvasztották, néhány közeli barát és
családtag volt jelen. A búcsúztatásra aznap délután került sor a
London szívében lévő színházi negyedben, a Szent Pál-templomban.
Ian mesés szereposztást készített, J. K. Rowling is eljött. Megan
Dodds előadott egy részletet a My Name Is Rachel Corrie című
darabból. A kiválasztott zene az Uptown Funk és a Take It With Me
volt Tom Waitstől. Alantől csupán Peter Barnes Revolutionary Witness
(Forradalmi szemtanú) című monológjainak egyik részletét idézték
fel. A végén mind együtt énekeltük el a The Sun Ain’t Gonna Shine
Anymore című dalt. Azután a hagyományoknak megfelelően Richard
Syms tiszteletes megkért minket, hogy „még egyszer utoljára állva
tapsoljuk meg” Alant.
Rima Horton
 FÜGGELÉK

A korábbi naplók
Alan Rickman 1974 és 1982 között alkalomszerűen írt naplót,
majd 1993-tól rendszeresebben és részletesebben is, egészen élete
végéig. A következőkben részleteket olvashatnak ezekből a korábbi
naplókból, amelyeket a RADA-ból történő 1974-es diplomázása után
kezdett el írni, és többek között képet kapunk belőlük a
Birminghami repertoárszínháznál, a Bristoli Old Vicnél és a Royal
Shakespeare Companynál végzett munkájáról.
1974 KÖRÜL
A jó színészet mindig akkora erővel sújt le a közönségre, mint egy
jól becélzott bomba – az ember az adott pillanatban csak a robbanás
vagy robbanások szelét érzékeli – később aztán felmérheti a károkat
is, és elgondolkodhat azon, hogy készül a bomba. De ez az analógia
sem jó – a kémia túlságosan változékony ahhoz, hogy
egyenlőségjelet tehetnénk a kettő közé: a színész nagyjából az
egyetlen művész, akinek önmaga a hangszere. És ez a hangszer
nemcsak gyakorlásra és előadásokra való – az életben is használnia
kell; olyan életet kell kialakítania magának, amelyben gyakorolhat
vele, és be is mutathatja azt. És erre is csak ez az egyetlen hangszer
áll rendelkezésére. Menuhin gonggal hív vacsorázni, nem a
Stradivariját használja erre a célra. Az szép fényesen pihen egy
bársonyba csavarva, elzárva. A színész hangszerét időnként etetni
kell, és csúcsforgalomban utazik a metrón. A jó színészet egy
csodával határos esély, a legtörékenyebb együttállása tehetségnek,
hangulatnak, időnek és bizalomnak. Gyakran csak annyival tudunk
előállni, hogy megpróbáljuk megismételni az „egykor úgy
gondoltuk, majdnem sikerült” ködös emlékképeit.
•••
Egyre inkább úgy gondolom, vagy megvan az emberben, vagy
nincs. Amit meg lehet tanulni, az a felismerés képessége, hogy
megvan bennünk, és a vele járó felelősség. Vagy azt, hogyan lehet
legjobban elevickélni nélküle. Ez pedig azon múlik, vajon a tanárban
megvan-e, vagy sincs. A dolog önmagát reprodukálja. Minél több
van belőle, annál többet szerzel, de a pénzzel ellentétben nem tudod,
honnan jött, és ha mégis azt hiszed, hogy tudod, akkor nincs is meg
benned amúgy sem.
MANCHESTER, 1975 MÁRCIUSA
Volt egy pillanat, amikor fennállt a veszélye, hogy az önbizalmam
súlyos vereséget szenved. Valahogy túléltem az élményt, és most itt
állok egy hatalmas, arrogáns erővel. Minden tökéletesen
megerősödött, amiben hiszek, nem is annyira a gyakorlati példákon
keresztül, hanem inkább azok hiánya miatt. Az emberek helyesen
beszélnek, de nem tudják kinyilvánítani, amit akarnak, mert
bármennyire próbálják is, összességében lehetetlen „csinálni” ezt a
dolgot, amiben benne vagyunk most. Sok unalmas, régi dologra van
szükség, mint például alkalmazásra és fegyelemre, hogy bármilyen
értelemben is újítók legyünk – az elégedettség csak vakságot szül.
Végül már nem akarnak látni, mert akkor szembe kellene nézniük a
veszélyekkel, a kockázatokkal, a kihívásokkal, az őszinteséggel, a
bátorsággal és azzal a gyönyörű egyszerűséggel, ami abból jön, ha az
ember átadja magát egy képnek, egy gondolatnak, egy szereplőnek,
egy darabnak és a közönségnek.
•••
A színészek eredendően nem neurotikusabbak, mint bárki más,
de az érzékeik időről időre átesnek egy-két nagytakarításon, majd
így megtisztulva küldik őket vissza a szmogba. Az eredmény:
neurózis. És még ha nem történik is meg ez a fajta nagytakarítás, a
lehetőségeik akkor is közelebb vannak a felszínhez, mint a többi
ember esetében. Az eredmény: neurózis. (Mindezt az ego táplálja,
amely alapvetően amúgy is egy megválaszolatlan mentális
feszültség.)
A legfontosabb táplálék a folyamatos bátorítás.
•••
Az ember órákon át bámulhatja a sorokat, nézegetheti a jelentést
és a szavak közötti összefüggéseket, amelyek át- meg átszövik őket.
De kimondva egy pillanat alatt szétfoszlanak.
•••
 LEICESTER, 1975 AUGUSZTUSA
A beskatulyázás halálos méreg.
A színészet lehet az ember élete, de ennek az életnek elég
gazdagnak kell lennie ahhoz, hogy tápláló legyen.
Küzdeni kell a kísértés ellen, nem szabad eltűnni a saját
tudatalattinkban.
LEICESTER, 1975 DECEMBERE
A színház az egyetlen ÉLŐ módja annak, hogy az ember
kimondja: itt vagy te, itt vagyok én, ezt csináljuk egymással, és ez az,
amit tehetnénk egymásért. Egyszerre ünnep, figyelmeztetés,
emlékeztető és bátorítás. Ezért, ha kell, boltot, bingótermet, palotát
vagy buszmegállót kell csinálnunk belőle. Csak egy erős és
hajlékony keretrendszerre van szükség, amit megfelelő lélekkel és
kurázsival kell megtölteni. Nézzük csak meg, mit kezd egy dobozzal
egy gyerek.
•••
A dolog odabent, ami hajt előre, olyan, mint egy nyílvessző,
amely a bensőmből indul, felnyomakszik a torkomig, majd
továbbmegy az agyig. Mások önbizalomnak hívják – de az nem
mindig volt ott, illetve a kétely, a kérdések, a bizonytalanságok, a
lustaság és hasonlók álcája mögött más-más alakot öltött. A
durvaságoktól és a maszatoktól mostanra talán sikerült
megszabadulni, és felfelé visz a lendület, miközben megpróbálok
valamiféle célpontot találni neki.
SHEFFIELD, 1976. JANUÁR–MÁJUS
Mit mondhatnék ezekről az időkről? Nagyon fontosak. Három
nagy szerep,{521} amely csodás magasságokat és meglehetősen
rémisztő mélységeket csalt elő belőlem. Kell lennie egy alapvetően
helyes valaminek, mert miközben megpróbálom a lehető
legtágabbra nyitni az elmém, a dolgok beigazolódnak vagy fejlődnek
– soha nem változnak (mindig ott leselkedik a kiábrándultság, vagy
ott sündörög a kórság, hogy „ez csak egy munka”).
1976 JÚLIUSA
A csillagjegyem Halak – mindenben Halak vagyok, amit csak
csinálok. Az életem az egyik irányba úszik, a munkám a másikba, és
e kettő mégis ugyanaz a szerzet. A mindig jelen lévő objektivitás – az
„elsőfokú” – felbecsülhetetlen értékkel bír számomra mint színész
számára (legtöbbször a meglepetés hiánya jelenti a legnagyobb
veszélyt, de azt felismerem), ugyanakkor katasztrofális a
kapcsolatokban. Vagy azzal töltöm az időt, hogy az akadályok
elkerülése érdekében egyensúlyozok, vagy görcsösen figyelek,
várok, és ráerőszakolok a másikra valamit. Lesz egyszer olyan is,
hogy csak úgy létezem? Ki teszi ezt a láthatatlan teleobjektíveket a
szemem elé? Segít látni, ugyanakkor vakká is tesz. Azt élvezem a
legjobban, ha valahonnan mélyen legbelülről nevetek. Olyan ez
lassan, mint az elásott kincs.
BIRMINGHAM, 1976 OKTÓBERE
Vasárnap Birminghamben, és egy zavart pillantás oldalra az
ablakból. Két nő kel át az utcán a túloldalon felállított korlátok felé.
Szemben boltok sorakoznak. Sok olyan napot tudok felidézni,
főképp vasárnapokat, amelyeket a nagyszüleim háza körüli utcákon
töltöttem. Alapvetően egyedül, azon a konzervdoboz-rugdosós
módon, amitől egy téglafal megnyugtató vagy éppen fenyegetővé
tud válni – olyan mélyen néz bele az ember, miközben széltében-
hosszában járkál mellette. És bevillan valamiféle felismerés. Kiderül,
hogy az a különös érzés, amelyre emlékszem, mindig ott volt velem,
és nem egyszerűen magány volt, habár mindig „másnak” éreztem
magam. Csak „várakozás” volt. Hogy eljöjjön az, ami most van.
1977. MÁJUS–JÚNIUS
Birmingham–Liverpool–Zürich–Amszterdam–Hága–Rotterdam–
Eindhoven–Köln.
SZEPTEMBER 1., A BRISTOLI OLD VIC SZÍNHÁZ FELÉ A VONATON
Munka közben gondolkodhat az ember néhány ellentétes erőn.
Annak szükséglete, hogy egyszerre kapaszkodjam bele és
engedjem el. A legbelsőbb érzéseknek kívülre kell kerülniük.
•••
Ez a fejem. Gondolkodik, beszél, kedveskedik. Aggodalmaskodik,
nevet, fáj. Száz csodás trükkje van. Büszke vagyok rá.
Ez a testem. Viccesen néz ki. Nem működik jól. Téli ruhákban néz
ki a legjobban. Annyira kevés közöm van hozzá, amennyire csak
emberileg lehetséges. Szerencséje, hogy szükségem van rá: ő hordja
ide- oda a fejemet. Ha nem így lenne, mehetne a levesbe.
BRISTOLI OLD VIC SZÍNHÁZ, 1977 NOVEMBERE
Végül vagy a félelem, vagy valamilyen ismeretlen erő vezetett
ide, amely a dzsungelen át ösvényt vágott előttem, de amúgy
láthatatlan volt. Az itt játszott szerepek egyikéhez sem közelítettem
azzal az állatias örömmel, amelyben benne lehetne az előítéletek
veszélye. Mindig ott van a kínzó objektivitás (és be is fog
bizonyosodni, hogy felbecsülhetetlen volt). Laertes, Übü és Uriah
ismeretlen vidékek, és nem elég hozzájuk csupán a bátor egyedüllét
– útmutató kell, amely érdemesebb utakat, veszélyes terepet kínál.
Isten tudja, mit hoz a következő tíz év, de most mestereket kell
keresnem; a zseniálisakat, a nyitottakat és a kihívásokat hozókat.
Hogy elvigyem hozzájuk az objektivitásomat és az akaratomat, és
hagyjam, hogy fellőjék őket az égbe.
1978 JANUÁRJA
A puszta tény, hogy manapság nagyon nehéz bármit is írni, jelzi,
hogy a Bristolban töltött idők vízválasztónak számítanak. Két
érdekesen szembenálló tulajdonság érezteti hatását. Az első – a
nyaktól lefelé érezhető zsibbadtság, mivel ugyanazt a kifogyott
tartályt csapolja meg az ember – elvakult agresszió. A második –
még ennél is kíméletlenebb eltökéltség, hogy SZÍNÉSZ legyek, nem
pedig valakinek a bábuja, vagy legjobb esetben egy beszélő, sétáló
baba. Én kizárólag a darabot szolgálom (ami természetesen
nagylelkűséget is jelent a színészkollégák, és értő odafigyelést a
rendező irányába), nem pedig valakinek a torz elképzelését, amelyet
a civil személyiségemről alkotott meg.
1978. MÁRCIUS 20.
Ez… az első napom a Royal Shakespeare Companynál – régi
álom. A Eustonra vezető taxiút olyan volt, mintha nézném, ahogy az
életem képei lepörögnek a szemem előtt – jellemző módon majdnem
lekéstem a vonatot, és London csaknem utolsó képe a Stanhope{522}
lett, ahol ez az álom megszületett. Szintén jellemző, hogy az
élménybe máris túl sok kiábrándultság vegyül – és megint magad
vagy. Páncélba öltözve a harc előtt. Aminek van némi köze a
túléléshez, de ennél több van a bátorsághoz, amit egy kis darab
páncél nyújt, és eljön majd a nap, amikor el lehet hajítani. Hurrá! És
helló! Szabad szellem! Valahol Caliban és Ariel között ott van
Ferdinand.

Az Antonius és Kleopátra augusztusi próbái

Különös, hogy ez az oldal üres. Ha végignézem e könyv lapjait az
elmúlt néhány hónap lidércnyomása után, azon tűnődöm, honnan
jött ez az egész. De az, hogy Peter Brookkal dolgozhatom, mindenért
kárpótol, és mindent kristálytisztává tesz. Az üres oldal ugyanaz,
mint amit a RADA-ban töltött első héten éreztem. Ürességében is
bőségesen van benne összezúzott előítélet és visszaszerzett naivitás.
Teret kap a szabadság, hogy megmutassa magát, majd
továbbinduljon.
Napokkal később… most már látom a sebezhetőségét – művész, a
legtisztább értelemben véve, és miután nyolc évig készítette a saját
vásznait, megkérték, hogy használja valaki más színeit, valaki más
időkereteit. Csak nem pánikot érzékelek? Kísértést arra, hogy
kitakarja azokat a színeket, mielőtt a felületet egészen pontosan
behatárolták volna. Talán neki is bátorításra van szüksége.

Október 8., vasárnap, a sajtóbemutató előtt

Minden hasonlóan lehetetlen előadás esetében megvannak a
figyelmen kívül hagyott szükségletekből álló, tátongó szakadékok.
Azonban az az intenzív összpontosítás és erőfeszítés, amire az
elmúlt két hónapban szükség volt, hogy ezt a társulatot és ezt a
darabot összehozza, megfejelve a kedd este elképesztő nyomásával,
egyfajta vakságot eredményezett a darab néhány nagyon fontos
részén. Kiemelten fontosak, mert az elején és a végén vannak.
A fenti tekervényes szöveg abban gyökerezik, amit súlyosan
zavaros állapotként kell megneveznem (beszélgetések Ruby Waxszel
vasárnap késő este). Engedtem, hogy belesüllyedjek egy csaknem
megváltoztathatatlan tompultságba, amelyben az agyam képes rá,
hogy elhagyja a testemet, és teljesen önállóan gondoskodjon
magáról. Nem kínálok magamnak meglepetéseket – a veszélyt
messziről elkerülöm. Az élet a szokások sorozatává vált. A hang
üvölt bennem: „Rázd fel magad!” Ennek legalábbis részben köze
lehet ahhoz is, hogy gondom van a szövegsorok kimondásával – a
szavak nincsenek ott az agyam első területén, nincsenek jelen. A
nosztalgia és az ambíció vegyülete vagyok. A jelen szolgál
kapocsként. Cselekedni kell.
1979. MÁJUS 21.
A munkanélküli-segélyért állók sora a jelen. A számláló 89-en áll,
az enyém 00. Az RSC a múlt. A jövő több arcával vigyorog felém. Én
visszabámulok rá, ökölbe szorítom a kezem, és összefonom a karom.
YOUNG VIC, LONDON, 1979 JÚLIUSA – A DESPERATELY YOURS{523}
UTÁN
Nem hiszem, hogy tudnék csak rendezéssel foglalkozni. Amikor
a premiert nézi az ember, az olyan, mintha piranhák harapdálnák,
miközben a körülötte lévők ügyet se vetnek rá. Se visszajelzés, se
felszabadulás. De ott vannak azok az izmok, amelyek edzésért
kiáltanak.
NOTTINGHAM, 1979 OKTÓBERE – ANTONIO{524}
Folyamatos lidércnyomás. És kiderül, hogy jól jönne egy rendező.
A harmadik szememnek akkorára kellett nőnie, hogy már
semmire sem tud fókuszálni. Az intenzív düh némileg csökkent, és
akadnak pillanatok, amikor „el tudom kapni az energiát az impulzív
kibocsátáskor”, de a bizonytalanságom „éberré” tesz, így elnyomja,
mielőtt igazán útnak indulhatnék. Pillanatnyilag a hátrányokat és a
lehetőségeket látom a legjobban – az elsőből bőven van, ráadásul
közel, a második ködös és távoli.
Közben megvolt a Thérèse Raquin [Zola regénye] – és nagy
megkönnyebbülés, hogy olyan emberek vesznek körül, akik mind
tudják, mit csinálnak.
CITIZENS, GLASGOW, 1980 JANUÁRJA
Új évtized? Még mindig kába vagyok, mert elutasítottam a
munkát, pedig amikor idejöttem, még akartam. De a döntést
ösztöneimre támaszkodva hoztam, ami valamiféle előrelépés. Két
másik munkát is elutasítottam 1. a mentális egészségem iránti
tiszteletből, 2. az önbecsülésem miatt. Egy kicsit egyértelműbben
ismerem fel a jeleket, és engedelmeskedem is nekik. Ebben az
előadásban erősebb megvilágításban látom a jelenlegi akadályaimat
is.
Mindezeket nem szabadna szürke, vizes, láthatatlan ceruzával
írni. Túlságosan is úgy néz ki, mintha elnézést kérnék valamiért.
CRUCIBLE, SHEFFIELD, 1980 FEBRUÁRJA
Az életem injekciókat kap ettől a színháztól mind közvetve, mind
pedig közvetlenül. Jó dolog az optimizmus meleg véráramát érezni.
Miután újraolvastam néhány korábbi oldalt, úgy tűnik, az elmúlt hat
év a zavarodottság és némi színlelés felé tartó utazás volt. Kevesebb
„csomagot” viszek, de már nem vagyok annyira idealista. Ha az
embernek
„karrierje” van, az egyben versengést is jelent. Soha senki nem
dumálta még be magát a célba. Cél? Fejezd be az imponálást, a
mások után futást. Vezess.
THE BUSH, LONDON, 1980 JÚNIUSA – DUSTY HUGHES:
COMMITMENTS (ÁLLÁSFOGLALÁSOK) CÍMŰ DARABJÁNAK PRÓBÁI KÖZBEN
Ez a könyv tele van „sorsdöntő pillanatokkal”. Az ember csak
abban reménykedhet, hogy a ködös emlékek cserébe beágyazták
magukat a tudatalattiba, és hogy az elmúlt néhány hónap
gyümölcsöző volt.
The Devil Himself (Az ördög maga) [Severus Rogue] örömteljes
volt – a tudat színtiszta öröme, hogy a csodálatos alapanyag még
mindig táplálni tudja a képzeletet, ami növelte az előadók közötti
kölcsönös bizalmat (most törékenyebb, mint valaha), és hogy a
csodás varázslatot még mindig létre lehet hozni.
Most a Richard Wilsonnal folytatott munka ad örömöt, aki azt
mondja, „ne játssz”, „viselkedj”, meg még egy csomó minden mást
is. Ezek már régóta csak mormogások voltak a színiiskolás időkből.
KENNEDY REPÜLŐTÉR, 1980 SZEPTEMBERE
Az érzékelés bugyrai feltehetően kiürültek, miközben itt ülök, és
figyelem, ahogy növekszik egy fekély. Milyen sokféleképpen
feltölthetik az embert a különböző látványok és hangok. A New
Yorkban eltöltött idő tükörképe a napló ide vonatkozó lapjának.
Vannak tisztább sorok, de bőven akad kihúzás és átfedés is. Toronto
sok szempontból megkönnyebbülést hozott, más értelemben viszont
emlékeztetett egy régi, félreértett csapdára. De pihenést is jelentett,
és láttam a Niagara-vízesés amerikai oldala fölötti szivárványt –
sárga, műanyag kabátos lények másztak felfelé a rozoga lépcsőkön.
Kennedy repülőtér – élő káosz. Kevésbé civilizált, mint az évekkel
ezelőtti görög kompok. A hangszórók újra és újra ugyanazt a
személyt hívják „az ingyenes piros telefonhoz” – nincs hely a 9:15-ös
járaton – elkeseredés – a reménykedő utasok kérdezik ugyanazokat
a kérdéseket a türelmetlen földi személyzettől, és a végtelenített
háttérzene csak röhög a markába.
1980. DECEMBER 9.
Azt mondják a rádióban, hogy meghalt John Lennon… A múltam
egy darabja ezzel eltűnt. Nem, talán inkább még határozottabban
helyre került. Ha keresed, bár ma például nem is kerestem, az élet
üzen dolgokat. Tegnap este a tévében adtak valamilyen színházi
díjátadót, és én is akartam volna egyet – de foggal-körömmel ki is
akartam szállni. John Lennon halála sokkal nagyobbat üt és
mélyebbre megy. Pillanatnyilag értelmetlennek tűnik – remélem,
nem lesz hiábavaló. (Nem akarom örökké a saját érzelmeimet
figyelni, ahogy most teszem – de neki is ugyanez volt a baja: „Hogy
mehetnék előre, amikor nem tudom, milyen irányba állok?”)
HÁLÓKOCSI A VONATON EDINBURGHBÓL HAZA, 1981. AUGUSZTUS
30–31. – A KARAMAZOV TESTVÉREK
A fentiekből áradó irónia végtelen. Max Stafford-Clarkkal
dolgozom a leírhatatlan próbafolyamat után; újabb introvertáltat
játszom, de a feltartóztathatatlan dühön keresztül szabad utat
engedek az extrovertált énemnek. Végül a brightoni tengerpartok [a
próbák helyszíne] sivár ebédjeinek emléke és a dicshimnuszok ideje
jön el. Lehet, hogy lesz még valami valóságos is ebben a darabban.
Meglátjuk.
FELJEGYZÉSEK OROSZORSZÁGBÓL
Moszkva, szeptember 7., hajnali 1 óra
Egy ilyen úton meg kell ragadni a lehetőségeket. Horrorisztikus
utazás, amelynek 3 órán át kellett volna tartania. Végül vasárnap
hajnali 5-kor kerültünk ágyba. Négykor vacsoráztunk egy zacskóból:
3 tojás, 5 alma, nagyon puha sajt és almadzsem. Ez határozottan
előrevetítette az előttünk álló dolgokat, ahogy a kolbászból és
borsóból álló reggeli be is bizonyította. Sivár a vasárnap este, nincs
mit csinálni, nincs hova menni, nincs kivel beszélni Moszkvában, így
boldogan mentünk el Igor, Tánya és Tánya anyjának (Flóra)
otthonába. Remek étel, bor, konyak, társaság és jó hangulat. Az
egyszerű örömök a legjobbak.

Hétfő este
Kinek kell bármi más, ha hallgathatja Kagarlickijéket? Elmék,
amelyek évek óta csendben fortyognak az asztal körül. Azt mondja,
{525} Brook nem tudja, mit mondjon a világról. „A történelem néha

nehéz, de heroikus, ma pedig nehéz és szégyenteljes.” Borisz{526}

kilenc évet ad Oroszországnak, mielőtt kitermeli a saját Wałęsáját.
{527}

Csütörtök
Állami Művészeti Intézet. Ebben az épületben buzog a kedvesség.
A diákok olyan tökéletesen dolgoznak együtt, hogy a színpad tele
van rezonanciával, visszhanggal és energiával, ilyet egy színész sem
tudna létrehozni. Annyira nyitott az egész, hogy az már szinte sértő,
és valóban nagyon megható. Nagyon más, mint a Moszkvai
Művészszínház. Órákig maradtam volna, de a tény, hogy egyben
turista is vagyok, erős nyomást tett rám, így el kellett mennünk
ebédelni és egy kolostorba is…

Moszkva, Leningrádi pályaudvar – várakozás az éjszakai vonatra

Elbúcsúztunk Lénától, a tolmácsunktól – rendkívüli nő. Fekete
szemű cigány elképesztő felmenőkkel, akik mind látnoki
képességekkel voltak megáldva. Önmagát „hipnotikus, de
magányos” jelzőkkel illeti. Majd közli: „Szükséged van a hűségére és
a türelmére, de ne számíts a teljes szerelmére, azt nem adhatja oda.
Mindig képes lesz gondoskodni magáról. Amikor kegyetlen vagy,
lehet, hogy nem mond semmit, de mindig emlékezni fog mindenre.
Amikor szerelmes leszel, ami gyakran megtörténik, tovább tart, mint
a legtöbb embernél, de gyanakvó és féltékeny vagy a
szerelemben…”
A vonatút kellemes, utálatos, érdekes, vicces, szomorú és
alapvetően nagyon hideg volt. Semmi más nem nagyon számít,
amikor az ember fázik.

Leningrád – a Karamazov előadása után

A „bravók” kevesebbnek tűntek, miután tegnap este a Kirovban
annyit hallottunk… Az Ifjúsági Színházban nagyjából átvettük a
mozgásokat (vasárnap). Nagyon is nyíltan érdeklődtek irántunk,
ami érdekes adalék volt ahhoz a (furcsa?) elszigetelt hangulathoz,
amit máshol tapasztaltunk. A Puskin egy újabb lenyűgöző
színházterem…, majd egy nagyon is formális beszélgetés
következett – az egyik színésznő „spiritualitásról” beszélt, majd este
következetesen ihletett, díszesen becsomagolt előadást nyújtott. Ma
eljött megnézni minket, isten áldja meg érte. Az előadás után egy
pohár vízhez sem tudtunk hozzájutni. „Mondaniuk kellett volna
előre.”

A Dinamo Tbiliszi-focimeccs után

Grúzia nagyon is másmilyen, megvannak a saját hangjai,
látnivalói, illatai. A metróban mérlegelés, mérlegkezelők mérik az
embereket vagy a krumpliszsákokat. A csodálatos Rusztaveli
színpadának közepén állok. Forróság borít el. Kissé bizonytalan
úszás, tekintve a szennyvízelvezetés lehetőségeit. A szálloda nemrég
nyílt meg. A meccsen mindenki újságpapírt terített az ülésre, hogy
kímélje nehezen szerzett ruházatát. A 70 000 néző másfél órán át
együtt rezdült és együtt reagált. Vissza kell majd jönnöm ide, hogy
többet lássak – olyan életformát élnek, amely szemmel láthatóan
helyes egyensúlyt tükröz – nem nyomják agyon őket az épületek – a
paraszti gyökerek megmaradtak, egy Birmingham nagyságú
városban mégis tizenhárom színház van. Ki tudja, mi az igazság, de
ha szemfényvesztés volt, annak is minden percét élveztem.
LONDON, 1981 NOVEMBERE
 Tegnap volt a Karamazov bemutatója a West Enden. Holnap
játsszuk a Bushban – a színészeknek még mindig pszichiáteri
feladatokat is el kell látniuk a rendező miatt. A mi képzelőerőnk az ő
legnagyobb ajándéka – hol itt a fenyegetés?
Istenem, ha a lelked nincs rendben, az elme meglehetősen sötét
sarkokban pörög. Énem egyik fele még nem hagyta el a gyermekkort
– meg kell valahogy találnom, és meg kell mondanom neki, hogy
ideje gyorsan felnőni. Továbbra is a legközelebbi anyaméhben kéne
elfészkelnem magam: kapcsolatokban, barátoknál, a lakásban, az
ágyban. Túlzok, mint mindig, de miután felismertem, hogy mindig
kétfelé haladok egyszerre, emlékeztetnem kell magam arra, hogy a
dolgok megváltoztathatók. Pillanatnyilag (számomra is érthetetlen
módon) az a mindent felülíró kényszer vezet, hogy átöleljem a
kandallópárkányt.
1982 JÚLIUSA
Két nap telt el azóta, hogy hazajöttem Krétáról és Egyiptomból.
Reggel 8 óra – gyönyörű, napos, friss, kék reggel, ami arra
emlékeztet, hogy talán jót tenne ennek a könyvnek, ha az életem
pozitív részének tekinteném. Több oldalt is hosszú fekete vonallal
kellene áthúzni.
Képmelléklet
 Illusztrációk Alan Rickmannaplóiból.
Egyéb jelölés hiányában a képeket a Rima Horton / Alan Rickman Estate
bocsátotta rendelkezésre.

Egy tökéletes nap a parkban.

(2013. június 30.)
Nyaralás a dél-afrikai Pringle Bayben.
(2015. január 3–4.)
„Elbűvölő este” – barátok társaságában.
(2013. augusztus 31.)
A tengerparton Dél-Afrikában.
(2014 szilvesztere)
A „Csónakház” jelenet – más néven „Piton halála” – forgatása, Harry
Potter és a Halál ereklyéi 2. rész.
(2009. november 26.)
Alan az Antonius és Kleopátrában (1988) Helen Mirrennel az Olivier
Színházban
(LANDMARK MEDIA / Alamy Stock Photo)
Alan a Magánélet (2001) egyik jelenetében Lindsay Duncannel az Albery
Színházban.
Copyright © Tristram Kenton
Hans Gruber, a zseniális bűnöző a Drágán add az életed! című filmben
(1988). Ez volt Alan első filmszerepe.
LANDMARK MEDIA / Alamy Stock Photo
Juliet Stevensonnal a Szívből, igazán című filmben (1990).
Photo 12 / Alamy Stock Photo
Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991)
Everett Collection Inc / Alamy Stock Photo
 Várva várt nagy kaland (1995)
Moviestore Collection Ltd / Alamy Stock Photo

É
Értelem és érzelem (1995)
Photo 12 / Alamy Stock Photo
Éamon de Valeraként a Michael Collins című filmben (1996) a
címszerepet játszó Liam Neesonnal
Maximum Film / Alamy Stock Photo
A Dogmában (1999), ahol Alan egy bukott angyalt alakít súlyos szárnyas
jelmezében.
Az Igazából szerelem című romantikus komédiában (2003) Emma
Thompsonnal
LANDMARK MEDIA / Alamy Stock Photo
A sokak által szeretett Perselus Piton szerepében a Harry Potter és a Tűz
Serlege című filmben (2005)
Album / Alamy Stock Photo
A My Name is Rachel Corrie című darab premierjén (2006), amelyet
Alan Katharine Vinerrel közösen írt.
A Patrick Süskind regényéből készült A parfüm: Egy gyilkos története
című filmben (2006).
Pictorial Press Ltd / Alamy Stock Photo
Colin Firtszel a Dől a monéban (2012).
Moviestore Collection Ltd / Alamy Stock Photo
A virág románca (2014) című film forgatásán. Alan nemcsak XIV. Lajos
szerepét játszotta, hanem a filmet is ő rendezte.
Fotók Alan személyes gyűjteményéből.
Kettőn lelki társával, Rima Hortonnal látható A virág románca
forgatásán…

Ő
… illetve egy alaszkai úton. Ők ketten még kamaszként ismerkedtek meg, de
csak 2012-ben házasodtak össze New Yorkban.
 {1} Christopher Hampton (1946–), angol dráma- és forgatókönyvíró, filmrendező és

felesége, Laura.
{2} Német táncművész-koreográfus (1940–2009).
{3} Kanadai színműíró (1957–).
{4} Angol musicalszínésznő.
{5} Brit művészeti menedzser és operaigazgató (1946–2020).
{6} Nem játszott.
{7} Amerikai színésznő.
{8} Roger Spottiswoode (1945–), kanadai-angol filmrendező.
{9} Roger Glossop és felesége, Charlotte Scott, a bownessi Old Laundry Színház

tulajdonosai.
{10} Angol színésznő (1956–).
{11} Idegengyűlöletből fakadó, sértő angol szleng az írekre.
{12} Ír színházi rendező (1943–).
{13} David Rudkin (1936–), angol dráma- és forgatókönyvíró.
{14} 1993 nyarán Alan, Thelma Holt színházi producer és Catherine Bailey

filmproducer, akit még a RADA-ból (Royal Academy of Dramatic Art, színészképző)

ismert, megpróbálta átvenni a pénzügyi nehézségekkel küszködő nyugat-londoni Riverside
stúdió irányítását. Hármuk közül Alan volt a legismertebb, ezért vele foglalkozott a média
az ügy kapcsán. Jules Wright ausztrál színházi befektető, a Women’s Playhouse Trust
vezetője és a Riverside vezetőségének tagja szintén benyújtotta ajánlatát. A Time Out
magazin szerint felajánlották neki a művészeti vezető pozícióját. A Rivergate néven ismertté
vált konfliktus egyre inkább elmérgesedett. Alan és Wright személyesen is találkozott
emiatt 1993. november 28-án. Végül Alan és társai ambiciózus ajánlatát visszadobták,
Wright visszavonta a sajátját, és a Riverside stúdió művészeti központ igazgatójának
William Burdett-Couttst nevezték ki, aki az Edinburgh-i Fringe Fesztiválnak is helyet adó
rendezvényközpont vezetőjeként szerzett ismertséget. Burdett-Coutts huszonhét éven át
maradt ebben a pozícióban.
{15} Angol színházi rendező (1959–).
{16} A Mesmer című filmet Roger Spottiswoode rendezte, a forgatókönyvet Dennis

Potter írta, a film zenéjét Michael Nyman szerezte. A történet egy 18. századi, saját útját járó
orvosról, Franz Anton Mesmerről szól, aki rendhagyó módon az állatok mágnesességét
használta fel a gyógyításban.
 {17} A Slice of Saturday Night (Egy csepp szombat este), a Heather fivérek musicalje.
{18} Az Evening Standard napilap művészeti szerkesztője.
{19} Amerikai színházi rendező (1957–).
{20} Hildegard Bechtler (1951–), német díszlet- és jelmeztervező, Bill Paterson felesége.
{21} Német színházi rendező (1937–).
{22} Neil Kinnock (1942–), a brit munkáspárt jelentős politikusa.
{23} Ken Livingstone (1945–), brit politikus.
{24} Dennis Skinner (1932–), csaknem fél évszázadon át volt a brit parlament tagja.
{25} Amerikai vállalkozó (1955–).
{26} Gillian Barge (1940–2003), angol színésznő Frau Mesmer megformálója az 1994-es

filmben.
{27} Angol színész (1942–).
{28} Angol színész (1950–).
{29} Dalia Ibelhauptaitė (1967–), litván film- és operarendező.
{30} Produkciós iroda.
{31} Angol forgatókönyvíró (1945–).
{32} Amerikai drámaíró (1961–).
{33} Angol színész (1957–).
{34} Angol színházi rendező (1945–2016). Pályafutása elején dolgozott Alan Rickmannel

a Royal Shakespeare Companynál.

{35} Svéd színésznő (1964–).
{36} Angol színész (1933–1993).
{37} Amerikai színész és író (1943–).
{38} Roger Wingate a Mayfair Entertainmenttől, a film egyik támogatója.
{39} Amanda Ooms.
{40} Cseh–kanadai operaénekes és színész (1919–2009).
{41} Ragályi Elemér (1939–2023), operatőr.
{42} Amerikai színésznő (1958–).
{43} „Az lehetetlen!”
{44} Beatie Edney (1962–), angol színésznő.
{45} Ronald Chammah (1951–), libanoni rendező és felesége, Isabelle Huppert (1953–).
{46} Kenneth Cranham (1944–), skót színész.
 {47} Brit színésznő (1958–).
{48} Amerikai zeneszerző (1948–2003) és felesége, Sandra Keenan-Kamen.
{49} Angol színész (1960–).
{50} Német színész (1941–2013).
{51} Michael A. R. öccse, Sheila a nővérük, John az ő férje. Sarah a bátyjuk, David

legidősebb lánya. Amy pedig Sheila és John egyik lánya a kettőből.

{52} Amerikai színésznő (1955–).
{53} A nő levágta a férje péniszét, amíg az aludt.
{54} Az 1994. január 8-ai címlapon Ruby Wax látható a babával: „A dilis komika első

fotói a családjával és az újszülött Marina babával.”

{55} Francine LeFrak (1948–), amerikai színházi producer és filantróp.
{56} A HBO akkori elnöke. Az LA Times szerint úgy vezette a céget, mint egy

tengerészgyalogos-kiképzőtábort. 1995-ben kirúgták.

{57} Angol humorista és filmrendező (1952–2013).
{58} Hans Christian Andersen meséjének (A rendíthetetlen ólomkatona) színpadi

változata.
{59} Olasz–angol színésznő (1946–).
{60} Ninagava Jukio (1935–2016), japán színházi rendező.
{61} Quick Cuisine, Lewis Esson, Henrietta Green és Marie-Pierre Moine szakácskönyve

(1991).
{62} Rik Mayall (1958–2014), angol színész, humorista és a felesége.
{63} Ade Edmondson (1954–), angol színész, humorista, Ben Elton (1959–) angol író,

humorista, Jennifer Saunders (1958–), angol színésznő.

{64} Angol színésznő, énekesnő.
{65} Angol színésznő (1935–).
{66} Angol színész (1927–2002).
{67} Georgina Cates (1975–), angol színésznő.
{68} Ír színész (1948–2011).
{69} Angol színész (1946–).
{70} Brit színésznő (1947–).
{71} Judy Hoflund, A. R. menedzsere.
{72} A Várva várt nagy kaland egyik producere.
 {73} Anthony Minghella felesége.
{74} Négy esküvő és egy temetés.
{75} Szóvicc: az en Seine („Szajnán”, francia) és az insane („őrület”, angol) kifejezéseknek

hasonló a hangzása.
{76} Zoë Wanamaker (1949–), angol színésznő, Joanna Lumley (1946–), brit színésznő,

Suzanne Bertish (1951–), angol színésznő.

{77} Angol színműíró (1931–2004).
{78} Angol színésznő (1934–2009).
{79} „Rock ’n’ Roll Kids” (Paul Harrington és Charlie McGettigan).
{80} Jefferson Párizsban.
{81} Angol színésznő (1947–).
{82} Brit munkáspárti politikus (1910–2002).
{83} Volt brit miniszterelnök-helyettes (1938–).
{84} A brit munkáspárt egykori vezetője (1938–1994).
{85} Angol színházi rendező (1941–2020).
{86} Német szexuális oktató (1942–2020).
{87} Brit újságíró (1962–).
{88} Dexter Fletcher (1966–), brit művész, díszlet- és jelmeztervező.
{89} Sharman Macdonald (1951–), skót író és színész.
{90} Angol színésznő (1941–).
{91} Algériai születésű író és színházi rendező (1931–2000).
{92} A. R. édesanyjának szomszédja.
{93} Tony Kushner: Angyalok Amerikában: Közeleg az ezredforduló.
{94} Amerikai színházi rendező (1941–).
{95} Ken Follett (1949–), brit regényíró és felesége, Barbara Follett (1942–) munkáspárti

politikus.
{96} Richard Attenborough (1923–2014).
{97} Brit rendező (1951–).
{98} Brazília tizenegyesekkel győzte le Olaszországot 3–2-re.
{99} Horvát születésű énekes (1938– 2021).
{100} Német színésznő, Brecht második felesége (1900–1971).
{101} Osztrák énekesnő (1898–1981).
 {102} Angol akadémikus és filmproducer (1949–).
{103} Amerikai filmproducer (1921–2014).
{104} Maria Bjornson (1949–2002), francia díszlet- és jelmeztervező.
{105} Patsy Pollock lánya, castingigazgató.
{106} Angol színésznő (1945–2020).
{107} Olasz–amerikai építész és tervező.
{108} Upper Addison Gardens 12., A. R. lakása a Holland Parkban.
{109} Angol színműíró és színész (1955–).
{110} Barbara Cartland írónő lánya, Diana hercegné mostohaanyja (1929–2015).
{111} The Fat Lady Sang.
{112} A BBC dokumentumfilmje (Truly, Madly, Alan Rickman), amely főképp a

Mesmerről és A. R. addigi karrierjéről szól.

{113} Úgy tűnt, Alan ideális a szerepre, de idővel egyre több probléma merült fel. A

Mayfair Entertainment International, az egyik legnagyobb támogató képviselői

csalódottságuknak adtak hangot, miszerint Alan, egyebek mellett, nem volt kellőképpen
erotikus. Mások ezzel nem értettek egyet: Alan az 1994-es montreali filmfesztiválon elnyerte
a legjobb színésznek járó díjat. Az Atlantic kritikusa ezt mondta: „Nemcsak briliáns, hanem
egyszerűen csodálatos, és szinte a végsőkig vakmerő.” A Mayfair végül visszavonta a
támogatást.
{114} Christine Rock (1958–), angol színésznő.
{115} Kenith Trodd (1936–), brit televíziós producer.
{116} Ian Scorer, a Mayfair Entertainment International alapítója.
{117} A Téli vendég szereplőválogatásának résztvevői.
{118} Skót színész, Alex megformálója.
{119} A Téli vendég színpadi változatának szereplői között jó pár fiatal skót színész is

volt, többek között Christian Zanone, John-Ross Morland, Anthony O’Donnell, David
Evans és John Wark.
{120} Arlene Cockburn skót színésznő, aki Nitát játszotta.
{121} Christine, David felesége.
{122} Sheila Reid (1937–), skót színésznő aki Lilyt játszotta, és Sandra Voe (1936–),

szintén skót színésznő aki Chloét.

{123} Brit színésznő (1953–).
{124} A rendező Bryan Singer volt.
 {125} Nemrég került ugyanis a mozikba a Sekély sírhant című első filmje.
{126} Rickman itt Ang Leere utal.
{127} Angol művész, díszlettervező (1940–1978).
{128} Arena: The Peter Sellers Story (Aréna: A Peter Sellers-sztori) (BBC 2, 1995).
{129} Otthagyta a főszerepet Simon Gray Cellatársak című darabjában, és Belgiumba

szökött.
{130} Brit tehetségkutató (1947–), A. R. pályája kezdetén az ügynöke volt.
{131} A. R. sajtósa.
{132} Lopott szépség (1996).
{133} Brit színésznő és modell (1972–).
{134} Amerikai újságíró (1951–), akkor Gail volt a felesége.
{135} Angol újságíró (1938–2003).
{136} Ír író (1944–).
{137} Amerikai író (1948–).
{138} Angol színész, szatíraíró (1936–1998).
{139} Brit színigazgató (1927–2022). A könyv címe: One Foot on the Stage (Fél lábbal a

színpadon).
{140} Rosalind March, brit színésznő.
{141} Emma Thompson húga, brit színésznő (1962–).
{142} Ausztrál–brazil–olasz látványtervező (1940–).
{143} A filmet nagyon jól fogadták; végül a zsűri különdíját, Jonathan Pryce pedig a

legjobb férfi alakítás díját kapta.

{144} Munkáspárti képviselő (1908–1993).
{145} Amerikai színész (1952–2004), legismertebb szerepe Superman volt;
lovasbalesetben bénult le.
{146} De Valera: Long Fellow, Long Shadow.
{147} Elizabeth Spriggs (1929–2008), angol színésznő.
{148} Los Angelesben letartóztatták egy prostituálttal együtt.
{149} Angol színésznő (1950–).
{150} Éamon de Valera.
{151} Mary Gonzaga Barry anya (1834–1915), ír katolikus nővér.
{152} Ír politikusnő (1868–1927).
 {153} Jonathan Rhys Meyers, aki Michael Collins gyilkosát játssza.
{154} Neruda postása (1994).
{155} Freddie Findlay (1983–), brit színész, aki a tévéfilmben Alekszej cárevicset játssza.
{156} Angol színész (1968–).
{157} Angol színész (1929–1999).
{158} A The Outsider című mű szerzője.
{159} Natasha Landau jelmeztervező.
{160} Sheila Ruskin (1946–), angol színésznő. Marisa hercegnőt játssza. Raszputyin

áldását kéri, aki mielőtt megadná neki, ragaszkodik hozzá, hogy szexeljen vele.
{161} Natasha Gorina, maszkmester.
{162} James Frain (1968–), angol színész.
{163} John Wood (1930–2011), angol színész.
{164} John Cater (1932–2009), angol színész.
{165} Kökényessy Ágnes (1967–), magyar színésznő.
{166} Angol pszichoterapeuta, több könyv szerzője (1946–).
{167} Angol író-újságíró (1931–2010).
{168} Angol újságíró, politikai tanácsadó (1957–).
{169} Amerikai színésznő (1932–).
{170} Amerikai színigazgató és koreográfus (1944–).
{171} Amerikai színésznő, dokumentumfilmes és rendező (az 1920-as évek közepén

született).
{172} Maxim de Winter.
{173} Angol színésznő (1965–).
{174} Angol színész (1933–2012).
{175} Régi barát.
{176} Angol lapkiadó (1932–2014).
{177} McAnuff volt a film rendezője, amely egy Balzac-regény adaptációja.
{178} A legjobb film A rettenthetetlen lett, a legjobb színésznő Susan Sarandon a Ments

meg, Uram!-ban nyújtott alakításáért, a legjobb rendező Mel Gibson szintén A

rettenthetetlenért.
{179} Angol színésznő (1952–2008).
{180} Virginia Bottomley (1948–), az akkori brit kulturális miniszter.
 {181} Brit bűvész (1948–).
{182} Skót színésznő (1944–1995).
{183} Angol színműíró (1947–).
{184} Sean Mathias (1956–), walesi színházi rendező.
{185} A. R. Emmy-díjat kapott a Raszputyinban nyújtott alakításáért.
{186} Skót színész, aki Samet alakítja.
{187} St. Andrews volt a helyszíne a Tűzszekerek című 1981-es filmnek.
{188} Gary Hollywood (1979–), skót színész, aki Alexet játssza.
{189} Skót színész (1983–).
{190} Angol színésznő (1961–).
{191} Jane Menelaus (1959–), ausztrál színésznő.
{192} David Aukin (1942–), a Channel 4 akkori, filmekért felelős igazgatója.
{193} Frances de la Tour (1944–), angol színész.
{194} Idris Davies: Let’s Go to Barry Island.
{195} A Raszputyinért.
{196} Walter Murch (1943–), amerikai vágó, aki Anthony Minghellával és Saul Zaentz-

cel együtt nyert Az angol beteggel.

{197} Radha Blank (1976–), amerikai színésznő.
{198} A. R. édesanyjának háza.
{199} Brit dokumentumfilmes (1936–2000).
{200} Amerikai színész (1942–).
{201} Amerikai fotóriporter (1912–2012).
{202} A Munkáspárt hatalmas győzelmet aratott Tony Blair vezetésével.
{203} A Microsoft egyik alapítója.
{204} Dave Stewart akkori felesége, a Bananarama egyik tagja.
{205} Amerikai színész (1947).
{206} James L. Brooks (1940–), amerikai rendező, producer és forgatókönyvíró.
{207} A Jimi Hendrix Experience basszusgitárosa (1945–2003).
{208} Amerikai színész (1943–).
{209} Amerikai médiamogul (1942–).
{210} Amerikai filmproducer (1951–).
{211} Munkáspárti politikus (1951–), majd kulturális, médiaügyi és sportminiszter.
 {212} Munkáspárti politikus (1941–), majd a filmgyártásért és a turizmusért felelős

miniszter.
{213} Angol castingigazgató (1936–2004).
{214} Skót filmzeneszerző (1953–).
{215} Amerikai színész (1969–).
{216} Polly Walker (1966–), angol színésznő, A. R. filmbeli színésztársa.
{217} Walt Lloyd, operatőr.
{218} A. R. a Norman Reedusszel való filmezésre utal itt.
{219} Angol színésznő (1907–2001).
{220} Mamet írta a forgatókönyvet és rendezte a filmet Terence Rattigan drámájából.
{221} Ken Lipper, producer.
{222} A Miss Saigon sikere miatt.
{223} Katharine Viner (1971–), brit újságíró.
{224} Leukémiával diagnosztizálták.
{225} Amerikai színésznő (1952–).
{226} Japán divattervező (1938–2022).
{227} Angol fotográfus (1952–).
{228} Abigail Murray, jelmeztervező.
{229} Amerikai színész (1974–).
{230} A Dogma egyik jelenetében egy bíboros meg akarja változtatni Jézus Krisztus

imázsát.
{231} Patrick Marber (1964–), angol komikus, színdarabíró, rendező.
{232} Jeffrey A. Rubis, maszkmester.
{233} Vincent J. Guastini (1963–), speciális effektekre specializálódott maszkmester.
{234} Az énekesnő 1995-ben megjelent, Jagged Little Pill című nagylemeze.
{235} Jonathan Kent (1949–), angol színigazgató.
{236} Elizabeth McGovern (1961–), amerikai színésznő, S. C. felesége.
{237} Michelangelo Antonioni (1912–2007), olasz filmrendező, egyik legismertebb műve

a Nagyítás című film.

{238} Angol színigazgató (1925–1990).
{239} Angol színész, drámaíró és író (1917–1963).
{240} Angol festő (1936–2003).
 {241} Graham Greene (1936–2016), brit könyvkiadó.
{242} Patsy Rodenburg (1953–), brit beszédtanár.
{243} Finbar Lynch (1959–), ír színész.
{244} Ír színműíró (1949–).
{245} Amerikai színész (1971–).
{246} Angol divattervező (1960–).
{247} Angol forgatókönyvíró (1942–2021).
{248} Gerard Manley Hopkins A Deutschland hajótörése című verséből. (Weöres Sándor

fordítása)
{249} Katia Caballero Octavia szerepében.
{250} Edward Laurie, Thidias megformálója.
{251} Szász Károly fordítása.
{252} Vivian Heilbron (1944–), skót színésznő.
{253} Richard Rogers brit építész (1933–2021), és felesége, Ruth Rogers (1949–), séf és

étteremtulaj.
{254} Amerikai tehetségkutató ügynök (1936–2010).
{255} Gwyneth Paltrow nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó díjat a Szerelmes

Shakespeare című filmben nyújtott alakításáért.

{256} Dean Parisot (1952–), rendező.
{257} Jerzy Zieliński (1950–), operatőr.
{258} Cannes-ból.
{259} Amerikai drámaíró (1938–).
{260} Penelope Wilton (1946–), angol színésznő.
{261} David Hare darabja Oscar Wilde-ról – nem összetévesztendő Az áruló csókja című

filmmel, amelyben A. R. szerepelt 1998-ban.

{262} Galaktitkos küldetés.
{263} Brit színésznő (1940–), író és producer.
{264} Angol színész (1934–2004).
{265} Angol színésznő (1966–).
{266} Francia rendező és forgatókönyvíró.
{267} Ausztrál születésű brit színházi ügynök (1908–1991).
{268} Angol színésznő (1944–).
 {269} Gabriel Yared (1949–), libanoni–francia zeneszerző A tehetséges Mr. Ripley

filmzenéjéért Oscar-jelölést kapott.

{270} A. R. egy Joe nevű karakternek kölcsönözte a hangját a dán animációs filmben.
{271} 2002-ben jelent meg, Patrick Harkins rendezte, és Peter O’Toole játszott benne.
{272} A Hamlet helyszíne.
{273} Brightwell-cum-Sotwell, falu Oxfordshire-ben. A. R. és Rima itt vett házat Rima

nővérének, Francescának.
{274} Erotikus éjszakai bár Hamburg szórakozónegyedében.
{275} Brit folk-rock együttes.
{276} Amerikai író, újságíró.
{277} Patrick Magee (1922–1982), ír színész.
{278} Óriáskerék.
{279} Tértisztítás és feng shui.
{280} Susan Wooldridge (1950–), brit színésznő.
{281} Antonia Fraser (1932–), brit írónő, Harold Pinter felesége.
{282} Amerikai divattervező.
{283} Stephen Poliakoff 1991-es filmje, melyben A. R. Clive Owennel és Saskia

Reevesszel játszott.
{284} Walesi színésznő (1962–).
{285} Benoît Delhomme (1961–), francia operatőr.
{286} Brit filmrendező (1938–).
{287} Brit színésznő (1941–).
{288} Fascinating Aïda brit zenés-komikus csoport.
{289} Francia filmrendező (1942–).
{290} The Search for John Gissing, rendezte Mike Binder.
{291} Sonya Walger (1974–), brit–amerikai színésznő.
{292} William Houston (1968–), angol színész.
{293} Sharleen Spiteri (1967–), a Texas nevű skót együttes énekese. A szóban forgó klip

az In Demand.
{294} Juliet Stevenson testvére, Johnny autóbalesetben halt meg.
{295} Fidelis Morgan (1962–), angol színésznő.
{296} Johnny McElhone (1963–), basszusgitáros.
 {297} Cosima és Paloma Sesti építészek, akik segítették élhetővé tenni A. R. és Rima

házát Campagnaticóban.
{298} Részlet a Lóvátett lovagokból.
{299} A Westbourne Terrace-on lévő lakásról van szó.
{300} Angol újságíró (1953–2001), Nigella Lawson házastársa.
{301} J. D. sógora.
{302} Ír szerző, nyomatkészítő, Sebastian Barry regényíró felesége.
{303} Vaszilij Szigarjev (1977–), orosz színműíró.
{304} Brit színigazgató (1954–).
{305} Iain Duncan Smith (1954–), 2001–2003 között a Konzervatív Párt elnöke.
{306} L. D. karakterének a neve.
{307} 1965 és 1983 között a RADA igazgatója.
{308} Robert Stephens (1931–1995), angol színész. Maggie Smith férje, akivel 1972-ben

játszotta a Magánélet című darabot.

{309} Brit kertészeti műsor.
{310} A Frankensteinről van szó.
{311} Juliet Stevenson.
{312} Költöztetőcég.
{313} Alfonso Cuarón (1961–), mexikói filmrendező.
{314} A Magánélet című darab a meglehetősen sikeres londoni karrierje után a

Broadwayre került ugyanazzal a szereposztással. A Richard Rodgers Színházban volt a

bemutató április 28-án, majd 127 előadás után szeptember 1-jén vették le a műsorról. A
fogadtatás általában véve lelkes volt, az egyik kritikus „az egyformán nagyszerű Alan
Rickman és Lindsay Duncan” képességeit dicsérte. Utóbbi elnyerte a legjobb női
főszereplőnek járó Tony-díjat, az előadás pedig megkapta a legjobb felújított darabnak
szóló elismerést.
{315} Elnyerte a legjobb női főszereplő díját.
{316} James Nederlander (1922–2016), amerikai színházi producer.
{317} Angol színésznő (1961–2002).
{318} Francia énekes (1943–2017).
{319} David Hare darabja.
{320} Brit háborús fotós (1935–).
 {321} Francia balett-táncosnő (1975–).
{322} Bolgár hegedűművész-karmester (1970–).
{323} Tiltakozás az iraki háború ellen.
{324} Geraldine McEwan (1932–2015), angol színésznő. Hugh Cruttwell felesége.
{325} A Bush-adminisztráció tagjai.
{326} Angol regényíró és színésznő, a szintén író Patrick McGrath felesége.
{327} Brit–amerikai színész (1955–).
{328} Angol író, a Some Hope (Nincs baj / Baj van / Van remény) című regény szerzője.
{329} Michael Kamen szklerózis multiplexben szenvedett, és szívinfarktusban halt meg

2003. november 18-án.

{330} Robert Caswell (1946–2006), ausztrál forgatókönyvíró.
{331} Gabrielle Union (1972–), amerikai színésznő.
{332} 2003-as film két fiatal hegymászóról, Joe Simpsonról (Brendan Mackey) és Simon

Yatesről (Nicholas Aaron), akik az Andokban mászva elvesztették egymást.

{333} John F. Kennedy lánya.
{334} A kenyai útra értve.
{335} Angol színész (1962–).
{336} Angol színész (1944–).
{337} Michael Boyd rendezte, a főszerepet Toby Stephens játszotta.
{338} Richard Griffiths (1947–2013), angol színész.
{339} Clive Merrison (1945–), walesi színész.
{340} Kanadai színésznő (1950–).
{341} Robert David MacDonald (1929–2004), skót színműíró és színigazgató a glasgow-i

Citizens Színháznál.
{342} Giles Havergal (1938–), színigazgató, a Citizens Színházban dolgozott együtt

RDM-mel.
{343} Philip Prowse (1937–), színházi rendező, a Citizens díszlet- és jelmeztervezője.
{344} Dél-afrikai üzletember, támogató.
{345} David Hockney számos festményének háttere.
{346} The Long Distance Runner: A Memoir (A hosszútávfutó: egy memoár).
{347} Angol színész (1950–).
{348} Brit ökölvívó (1986–).
 {349} A. R.-t jelölték a legjobb férfi főszereplő díjára az Egy csoda teremtése című filmben

nyújtott alakításáért. A díjat Al Pacino nyerte.

{350} Walesi színész (1933–).
{351} Angol színésznő (1934–).
{352} Író, akadémikus (1946–), 2017-ig Kathy Lette férje.
{353} Nick Hytner színházi rendező édesanyja.
{354} Vele dolgozott együtt A. R. a My Name Is Rachel Corrie című darabon.
{355} Brit újságíró (1962–).
{356} Munkáspárti politikus, majd külügyminiszter (1953–).
{357} Az Old Vic igazgatója.
{358} A Random House UK főigazgatója.
{359} Lásd a Bevezetőt.
{360} Predrag Bjelac (1962–), cseh–szerb nemzetiségű színész.
{361} Mike Newell (1942–), rendező.
{362} 2004. december 26-án földrengés rázta meg Szumátra nyugati partjait és

Indonéziát, ami után hatalmas hullámok érték el a szárazföldet. Szörnyű pusztítás,

beláthatatlan következmények. A becslések szerint mintegy 227 000 ember vesztette életét
összesen tizennégy országban, amelyek közül a legnagyobb veszteségeket Indonézia,
Malajzia, a Maldív-szigetek, Mianmar, Srí Lanka, a Seychelles-szigetek, Thaiföld és
Szomália szenvedte el. Ez volt a modern kori történelem legnagyobb cunamija.
{363} A My Name Is Rachel Corrie című darabról van szó.
{364} Megan Dodds (1970–), amerikai–brit színésznő, Rachel Corrie karakterének

megformálója.
{365} Az előadóművészek érdekképviseleti szervezete.
{366} Shakespeare: XVIII. szonett (Szabó Lőrinc fordítása).
{367} Denis Lawson (1947–), skót színész-rendező, Sheila Gish férje.
{368} London kapta meg a 2012-es olimpia rendezési jogát.
{369} Olaszországi energiaszolgáltató.
{370} Lindy Booth (1979–), kanadai színésznő.
{371} A. R.-t 2005-ben hosszasan kezelték a prosztatarák egyik agresszív formájával.

Végül az a döntés született, hogy a legjobb megoldás a prosztata eltávolítása lenne, így
Rimával az amerikai Nashville-ben található Vanderbilt Egyetem kórházába utazott, ahol
dr. Joseph ’Jay’ Smith, a terület egyik szaktekintélye végezte el az operációt.
 {372} Egy régi edinburghi barát, akit A. R. a művészeti iskolában ismert meg. Alison

Campbellt vette feleségül.

{373} New York Theatre Workshop (New York-i Színházi Műhely).
{374} A Ceilidh Place akkori tulajdonosa.
{375} James C. Nicola művészeti vezető.
{376} Amerikai irodalomkritikus (1947–), a nőtudományok specialistája.
{377} Kensington és Chelsea városrész helyi választásain.
{378} David Johnson (1960–2020), a My Name Is Rachel Corrie producere.
{379} Brit színésznő (1946–2016).
{380} Gawn Grainger (1937–), brit színész Z. W. férje.
{381} Josie Taylor (1983–), angol színésznő, Rachel Corrie szerepében.
{382} Munkáspárti politikus (1950–), akit nem sokkal korábban rúgtak ki a kormányból.
{383} A My Name Is Rachel Corrie-t a Minetta Lane Színház (off-Broadway) mutatta be, a

producer David Johnson volt.

{384} A The New York Times megállapítása: „Bármilyen oldalon állunk is politikailag,

Ms. Corrie világlátása annyira kificamodott, hogy kénytelen megkérdőjelezni, »hisz-e

alapvetően az emberi jóságban«. Ez sajnos ismerős húrokat penget meg.”
{385} Bree Elrod amerikai színésznő, Rachel Corrie megformálója a délutáni

előadásokon.
{386} Előkészületek a Sweeny Todd, a Fleet Street démoni borbélya forgatására.
{387} Kerry Bishé, beugró színész (Rachel Corrie).
{388} 2006-os spanyol film, Pedro Almodóvar alkotása.
{389} Skót színész (1945–2009).
{390} Észak-ír komikus (1926–2012).
{391} Anorexia nervosában szenvedett.
{392} Helena Bonham Carter játssza.
{393} Donald MacLaren, az akkori grúziai brit nagykövet.
{394} Brit borexportőr és -kereskedő (1941–2021), ő inspirálta a Borban az igazság

megszületését.
{395} Amerikai újságíró (1951–). L. C. könyvéről (Book of Longing [A vágyakozás

könyve]) beszélgettek.
{396} Skót színész, rendező (1944–).
 {397} Rachael Taylor (1984–), ausztrál színésznő.
{398} Nem így lett.
{399} Angol színész (1922–2008).
{400} Skót színműíró (1969–), aki adaptálta August Strindberg Hitelezők című drámáját.
{401} Melanie Parker, A. R. személyi asszisztense.
{402} Londoni metróállomás, illetve a BBC Radio 4 egyik játékának neve.
{403} Randolph Hearst médiamogulé.
{404} Angol színésznő (1947–).
{405} Anna Chancellor, Owen Teale és Tom Burke (A. R. keresztfia).
{406} A Liverpool FC skót menedzsere, aki mindig válogatott káromkodással reagált a

gyenge teljesítményre.
{407} Amerikai forgatókönyvíró (1959–).
{408} Amerikai színműíró (1958–).
{409} A felolvasóért.
{410} Sebastian Barry regénye.
{411} Angol rendező (1958–).
{412} Michael Feast (1946–), angol színész.
{413} Dr. David Owen (1938–), brit politikus, Ian McK. szomszédja.
{414} Angol szatíraíró (1939–2013).
{415} A BBC riportere (1915–2014).
{416} Ír–brit regényíró (1899–1973).
{417} A Kinnock házaspár lánya.
{418} Munkáspárti politikus (1956–).
{419} Bernie Madoff (1938–2021), amerikai szélhámos pénzember.
{420} A Harry Potter producerei: David Heyman, David Yates, David Barron.
{421} A Les Éphémères francia rendezője (1939–).
{422} Robert Sturua (1938–), grúz színigazgató.
{423} Robert Mitchum (1917–1997), amerikai mozicsillag.
{424} Szereplő Tennessee Williams A vágy villamosa című drámájában.
{425} Judith Owen (1959–), walesi énekes-zeneszerző.
{426} Frank McGuinness (1953–), ír szerző, a John Gabriel Borkman átdolgozója.
{427} Mary Whitehouse (1910–2001), brit tanár, konzervatív aktivista.
 {428} Lord Longford (1905–2001), brit főrend és reformer.
{429} A HP díszlettervezője.
{430} Ír színésznő (1953–).
{431} Nagini hosszú, zöld kígyó; a Harry Potterben Voldemort „házi kedvence”.
{432} Must You Go? My Life with Harold Pinter (Menned kell? Életem Harold Pinterrel).
{433} Natasha Richardson.
{434} Brit séf (1939–2010).
{435} Samuel Beckett monodrámája.
{436} Corin Redgrave (1939–2010), angol színész.
{437} Fiona Shaw szerepe.
{438} Fiach Mac Conghail (1964–), 2005–2016-ig az Abbey Színház igazgatója.
{439} Hugh Brody, Juliet Stevenson férje.
{440} Harvey Színház, a Brooklyn Zeneiskola része.
{441} Kanadai színész (1935–).
{442} Sofia Coppola rendezte.
{443} Amerikai színésznő (1946–).
{444} Vilmos herceg és Kate Middleton esküvője.
{445} A szórakoztatóipar időseinek otthona.
{446} Angol színésznő (1920–2012).
{447} Ír regény- és forgatókönyvíró (1956–).
{448} Lord Shabandar, A. R. karaktere a filmben.
{449} Malcolm Sinclair, az Equity akkori elnöke.
{450} William Shakespeare: Cymbeline, 4. felvonás, 2. szín. Lator László fordítása.
{451} Jan Sargent angol rendező és író.
{452} Angol színházi rendező (1938–).
{453} Angol színész (1959–), Anna Massey fia.
{454} Brit oknyomozó újságíró (1953–).
{455} Munkáspárti politikus (1967–).
{456} Munkáspárti politikus (1962–).
{457} Konzervatív politikus, majd a kultúráért, az olimpiáért, a médiáért és sportért

felelős miniszter (1966–).

{458} Hamish Linklater (1976–), amerikai színész.
 {459} Richard és Ruth Rogers fia.
{460} Sam Gold, rendező.
{461} A. R. egy szállodába ment, hogy tudjon valamennyit aludni.
{462} Amerikai színész (1953–).
{463} Az itt megemlített személyek mind tanították A. R.-t a RADA-n.
{464} Ő vette át A. R. szerepét (Leonard).
{465} Dél-afrikai rendező (1949–).
{466} Justin Bartha, (1978–) amerikai színész.
{467} Patricia Clarkson (1959–), amerikai színésznő.
{468} Házasságkötés Rimával.
{469} Lee Daniels, A komornyik rendezője.
{470} Kanadai–amerikai színész (1961–).
{471} Taylor Thomson (1959–), kanadai színésznő és producer, Kenneth Thomson báró

lánya.
{472} Belga színész, filmproducer és graffitiművész (1977–).
{473} A. R. prosztatavizsgálatának eredményei.
{474} Jevgenyij Lebegyev (1980–), orosz oligarcha, aki résztulajdonosa az Independent és

az Evening Standard című lapoknak.

{475} Brit díszlet- és jelmeztervező (1917–2003).
{476} How Many Camels Are There in Holland? Dementia, Ma and Me (Mennyi teve van

Hollandiában? Demencia, Ma és én).

{477} Debbie Reynolds (1932–2016), amerikai színésznő.
{478} Angelyne (1950–), amerikai énekesnő (és jelenség), az 1980-as években volt híres

provokatív pózairól, amelyeket kaliforniai óriásplakátokon lehetett látni.

{479} Thomson, A virág románca finanszírozásával kapcsolatban.
{480} Edward Abel Smith, vagyis Ned Rocknroll.
{481} Steven Waddington (1967–), angol színész.
{482} Angol színműíró és rendező, szintén szívinfarktust kapott (1948–2013).
{483} 2013. november 7-én minden idők legpusztítóbb tájfunja csapott le a Fülöp-

szigetekre. Tacloban városát romokba döntötte, több ezer ember meghalt. A. R. az egyik
olyan híresség volt – a One Direction (nem New Direction) fiúbanda mellett –, akik
nevükkel támogatták a jótékonysági akciót.
 {484} A. R. rutinvizsgálatra ment, hogy lássák, nincs-e tumor a szervezetében.
{485} Nem kapott.
{486} Angol színész (1984–).
{487} Angol csontkovács (1912–1963), a Profumo-ügy kapcsán híresült el, ami a 60-as

évek nagy brit szexbotránya volt.

{488} A Curious Career (Egy érdekes karrier).
{489} Angol színműíró (1951–2014).
{490} Barbara és Rik Mayall gyerekei.
{491} Angol színész (1956–).
{492} Amerikai festő, író és filmrendező (1951–).
{493} Adam James (1972–), angol színész.
{494} Amerikai komikus, rendező, forgatókönyvíró és színész (1932–).
{495} Amerikai filmproducer (1958–).
{496} Csellóművész és zeneszerző (1987–).
{497} Munkáspárti politikus, Glenys és Neil Kinnock fia (1970–).
{498} Általános iskola Kensington északi részén. Rima az iskolaszék elnöke.
{499} A filmfesztivál társigazgatója, illetve akkori producere.
{500} Ausztrál színész, író (1958–2014).
{501} Angol pénzember (1931–2022).
{502} Angol előkelőség (1934–).
{503} Angol színésznő (1944–).
{504} Angol színháztulajdonos-igazgató (1946–).
{505} Walesi színész (1989–).
{506} Német színésznő (1950–).
{507} A Brooklyn Zeneakadémia nyugalmazott igazgatója.
{508} Valamint a The Guardian újságírója és politikai tanácsadó (1958–).
{509} Marina Bye (1993–), Ruby Wax és Ed Bye lánya.
{510} A. R. ekkor tudta meg, hogy hasnyálmirigyrákja van.
{511} Jeremy Brock darabja.
{512} A. R. megkezdte a kemoterápiát. Aggódott amiatt, hogy kihullik a haja, ezért ezt

megelőzendő kapott egy szoros jégsapkát – egy hideg zselével megtöltött sisakszerű holmit.
Végül szükségtelennek bizonyult.
 {513} Angol énekesnő, az előző napon halt meg (1943–2015).
{514} A. R.-nek agyvérzése volt. Rima hívta a mentőket, akik perceken belül

megérkeztek. Először a Univesity College kórházába, majd a National Hospital neurológiai

részlegére vitték. Egy-két napon belül helyreállt az egészsége, visszatért a beszédképessége
is, és el tudott menni a Carluccio étterembe. A közeli barátoknak és a rokonoknak ekkor
mondták meg, milyen súlyos beteg.
{515} Amos bárónő (1954–), a Lordok Házának munkáspárti tagja.
{516} Alli báró (1964–), a Lordok Házának munkáspárti tagja.
{517} Sürgette a Montagu Square-en lévő lakás megvásárlását, és barátjával, Caroline

Holdawayjel nézte meg. Körülbelül hat hónapba telt nyélbe ütni az üzletet; A. R. soha nem
töltött ott egyetlen éjszakát sem.
{518} Wendy Whelan (1967–), amerikai balett-táncos és David Neumann (1965–),

koreográfus.
{519} A. R. volt a Glenn Gould Foundation videójának narrátora.
{520} Carl Grose musicalje, amelyet Mike Shepherd rendezett.
{521} Stephen Poliakoff: The Carnation Gang (A Szegfűbanda), Rex Doyle: Nijinsky

(Nizsinszkij) és Henrik Ibsen: Ha mi, halottak, feltámadunk című darabjában.

{522} Stanhope Színház a Euston Roadon, ahol A. R. 1965-ben fellépett.
{523} Ruby Wax első előadása.
{524} John Marston: Antonio’s Revenge (Antonio bosszúja). A. R. a címszerepet játszotta.
{525} Julij Kagarlickij (1926–2000), orosz kritikus, a moszkvai Állami Színházi Intézet

európai drámával foglalkozó professzora.

{526} Borisz Kagarlickij (1958–), orosz szociológus, másképp gondolkodó.
{527} Lech Wałęsa (1943–), Nobel-békedíjas lengyel politikus, volt lengyel államfő.
 Tartalom

ELŐSZÓ
BEVEZETŐ
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
FÜGGELÉK A korábbi naplók
Képmelléklet