A Római Birodalom Története

A Római Birodalom története, létrejötte, felemelkedése és bukása, szorosan összefüggött
Róma katonai erényeivel. A hadszervezet felépítése, kialakítása szorosan összefüggésben állt

a világbirodalommá növekvő városállam igényeivel és a háttérben zajló társadalmi
változásokkal.
Róma évszázadokon át csupán kicsiny közösség volt, kicsiny háborúkat vívott, gyakorlatilag a
közvetlen szomszédokkal. Az erősebb szomszédok ellen vívott háborúk (pl. etruszkok)
hatékonyabb hadszervezetet igényeltek, így, idővel átveszik, a görög hoplita falanx
alkalmazását. A élőerő biztosítása, szükségessé tette az alsóbb, de vagyonnal rendelkező
néprétegek bevonását is. A hagyomány katonai reformot a rómaiak hatodik királyának
Servius Tulliusnak (Kr. e. 578-534) tulajdonította, aki a felnőtt férfilakósságot vagyoni alapon
négy osztályba sorolta, s ez alapján állapította meg a katonai kötelességet. A katonai
szolgálat kiterjesztése, magával hozza az állampolgári jogok kiterjesztését, lendületet adva a
római köztársaság létrejöttéhez. Az alakzatban harcoló gyalogos katona, szemben az
arisztokratikus katona bátorságot csillogtató erényeivel, a szervezett közösségi erő része.
Nemcsak jogokkal, hanem tulajdonnal is rendelkezik, hiszen a fegyverzetét saját maga
teremti elő. Komoly érdeke fűződik az állam fenntartásához, mivel a folyamatos hódítások
biztosítják a társadalmi státuszát, a zsákmányból való részesedését. A képviseleti
rendszerben megjelenő jogok, a vagyon és a katonai szerepvállalás alapvető elemei a
köztársaság kori Rómának.
A vagyoni osztályok rendszeréhez igazodó katonaság alapegysége a centurio volt. A

centuriákon alapuló katonai beosztásnak az volt az elve, hogy minden vagyoni osztályból két
fajta centuriát állított ki: a 46 év alattiakból (iuniores) a valódi, nyílt mezőn bevethető
csapatokat, a 46-60 év közöttiekből (seniores) pedig háború esetén a várost védő őrséget.
Az I-II. classis 40-40 (2x20-2x20), azaz összesen 80, nehézfegyverzetű gyalogos centuriát; a
III-V. classis 30-30 (2x15-2x15), azaz összesen 90, könnyűfegyverzetű gyalogos centuriát
adott. Ehhez jött még a vagyonosabb királyi cliensek (a későbbi plebeiusok felső rétege) vagy
a gazdag patriciusok közül még 18 lovascenturia.
Ezen kívül Servius Tullius a clienseket is besorozta 5 kisegítő feladatokat ellátó centuriába
osztotta. Így a 80+90+18+5=193 centuria, összesen csaknem 20.000 ember állt
rendelkezésre.
A hadseregreformnak azonban messzemenőbb következményei is voltak, mivel

együtt járt egy új típusú népgyűlés, a comitia centuriata felállításával is, melyen a
most már centuriákba szervezett polgárok – köztük olyanok is, akik, mivel a gentilis
curialis beosztáson kívül estek, eddig nem rendelkeztek politikai jogokkal – együtt
vettek részt a népgyűlésen.
Bár a vagyonosabb rétegek – az egy centuria = egy szavazat elve miatt – itt is
többségben voltak, ugyanis az I-II. osztály centuriái a vagyonos lovag centuriákkal
együtt (összesen 98 centuria a maradék 95-höz képest) le tudták szavazni a
népgyűlés többi részét, mégis a népesség jóval nagyobb arányát képviselte, mint a
comitia curiata.
Mivel azonban a római társadalmon belül nem maradt korlátlanul kizsákmányolható
társadalmi réteg, egyre nagyobb szerepet játszik a hódítás, a zsákmány, a rabszolgaszerzés, a
városállam birodalommá növekedése. A hódítások következménye, különösen a pun
háborúk után, a társadalom vagyoni differenciálódása, ez viszont pont azt a rendszert ássa
alá, amelynek addig a növekedését köszönhette. A Kr.e. második század végén már komoly
problémát jelent a hadiegészítés. Erre megoldást jelentett Marius hadseregreformja (Kr.e.
107), amely eltörli a minimális vagyoni cenzust és megnyitja az utat, a tisztán
zsoldoshadsereg előtt. A sorozást felváltja az önként vállalt katonai szolgálat, amely
lehetőséget biztosít a vagyontalan, vagy földjüket, tulajdonukat vesztett rómaiak számára a
felemelkedésre. A fizetett zsold, a zsákmányból való részesedés, a 16 év szolgálat után járó
veterán föld, szorosabb köteléket, nagyobb elkötelezettséget jelentettek a politikai
befolyással rendelkező hadvezérek iránt. Az ambiciózus katonai vezetők ki is használják a
lehetőséget politikai céljaik elérése érdekében. A köztársasági berendezkedés nem tud
ellenállni a hatalmi koncentrációnak, így létrejön az egyeduralom különleges formája a
principátus rendszere.
Augustus korától kezdve a hadsereg is átalakul. Ezt nevezik az állandó hadsereg időszakának.
A polgárháborús időszak felduzzasztott létszámú hadseregeit leszerelik, maga Augustus is
csak 18 légiót tartott meg az 50-ből. A római hadsereg, jól felszerelt jól képzet professzionális
katonáságból állt. Ettől kezdve csak a császár volt az, akinek hűségesküt tettek, az ő nevében
jártak el a hadsereg parancsnokok is.Távoli határtartományokban állomásoztak, Rómában
csak a testőrgárda, a praetoriánusok tartózkodtak, akik emellett, közfeladatokat is elláttak
(rendőrség, tűzoltóság). A csökkentett méretű haderő, még újabb hódításokra is
elegendőnek mutatkozik a második század elejéig, lényegében önfenntartó, mivel költségeit
fedezi a zsákmány és a hadifoglyokból lett rabszolgák értékesítése. Marius kora óta a
légiókban a legnagyobb változás az első cohors méretében következett be. Az ekkor már
dupla méretű centuriából állt. A legio így 9, egyenkénl 480 fős, illetve 1 darab 800 fős
cohorsból állt, és létszáma az egyéb szolgálattevőkkel együtt 5200 fő körül mozgott.
120 sorállományú légionárius lovas felderítőként és hírvivőként szolgált. Mások „tüzérként"

tevékenykedtek, mivel minden cohors-nak volt egy ballistája (kőhajító), és minden
centuríának volt egy scorpiqa (dárda vagy nyílvető), bár a gyakorlatban egy legio összesen
kb. 50 katapulttal rendelkezett. A légiókat még mindig a római polgárok soraiból toborozták,
de Kr. u. 100 tájára nagy részük már nem itáliai volt. A légiókat ugyanannyi auxiliaris egység
támogatta. A siker záloga a rugalmasság volt.
Egy kisebb rajtaütést a legközelebbi auxiliaris cohors tartóztatott fel. Egy lázadást (például
Boudicca lázadását Britanniában, Kr. u. 60-ban) egy vagy két legio és auxiliarisai is
felszámolhattak. Egy büntető hadjárat, mini amilyet Corbulo vezetett Kr. u. 59-63 között a
párthusok elien, 3-4 légióból állhatott, míg egy totális támadás, mint például Traianus daciai
hadjárata (Kr. u. 101) 8-10 légiót, valamint 50 000 főnyi auxiliaris csapatot, lovast és
szövetségest mozgósíthatott.
A római szárazföldi haderő 30 légióból és ugyanannyi auxiliaris csapatból, összesen 250-300
000 emberből állt. Kr. u. 100 körül már ritkán küldtek ki egy teljes légiót a harctérre, mivel 1
vagy 2 cohorsát rendszerint tábori helyőrségként
A hadsereg létszáma a Severus dinasztia idején kezd emelkedni egészen Dioklecianus illetve
Constantinus koráig. Gyengülő központi hatalom, gyakori polgárháborúk és súlyos
határvidéki problémák jellemezték tehát a késő császárkor problémáit. Diokletianus alatt a
hadsereg létszáma már eléri a 600 ezer főt, amely jelentős terhet jelent már társadalomra.
Feladatuk is részben megváltozott, elsősorban a határvédelemre kell koncentrálniuk.
Megjelennek a határvidéken a megerődített katonai őrhelyek és városok, a sáncok, amelyek
lassítják az egyes betöréseket, de megállítani a belsőbb területekről odaérkező gyorsan
mozgó alakulatok tudják csak. A negyedik században még mindig a római hadsereg, a korszak
legerősebb hadereje. A gótoktól elszenvedett hadrianopolisi vereséget (378) azonban
sohasem tudja kiheverni. A fő ütőerőt még mindig a római gyalogság jelenti, melletük
azonban egyre nagyobb létszámú a főként germán területekről toborzott germán eredetű
lovasság.
A barbárok általában jó és lojális katonák voltak. A barbárok felvétele a hadseregbe

meglehetősen bevett szokásnak tűnik, és alapvetően semmi újdonság sincs benne, hiszen a
principátus alatt az auxilia soraiban szintén harcoltak a provinciákon kívülről származó
katonák. Nagyobb problémát jelentettek a szövetségesként befogadott népek, pl. a gótok,
akik nagyon jól ki tudták játszani egymás ellen a két részre szakadt birodalmat. Az ötödik
században a nyugati birodalomrész súlyos válságba került. Elvesztette a politikai anyagi
képességét egy kellő szinvonalú haderő kiállítására. Ekkor már nemcsak a közkatonaság, de a
tisztikar jelentős része is barbár származású. A hunokkal szemben még megvédik a Nyugat-
Római Birodalmat, de a veszély elmúltával kisajátítják, felosztják annak területét egymás
között.

A Római Birodalom Története

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

A Római Birodalom Története

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A Római Birodalom története, létrejötte, felemelkedése és bukása, szorosan összefüggött

Róma katonai erényeivel. A hadszervezet felépítése, kialakítása szorosan összefüggésben állt

A vagyoni osztályok rendszeréhez igazodó katonaság alapegysége a centurio volt. A

A hadseregreformnak azonban messzemenőbb következményei is voltak, mivel

120 sorállományú légionárius lovas felderítőként és hírvivőként szolgált. Mások „tüzérként"

A barbárok általában jó és lojális katonák voltak. A barbárok felvétele a hadseregbe

You might also like