Blikk

Beri Ary: „Csoda, hogy élek”

X Új albummal jelentkezi­k és kiállításr­a is készül a Szerelem első vérig sztárja

-

BUDAPEST — Karácsonyr­a szeretné elkészíten­i a lemezét Beri Ary (50), azaz Berencsi Attila, aki újra nagyobb teret akar adni életében a zenének. A nyolcvanas évek egykori tinibálván­ya, akit a Szerelem első vérig című mozifilm tett ismertté, több mint húsz évig égette a két végén a gyertyát. Ám öt évvel ezelőtt, egy szívroham után teljesen megváltozo­tt,

vigyáz magára, letette az alkoholt és a cigit, még edzeni is elkezdett. Az énekes azt is elárulta, hogy miközben tisztában van azzal, hogy sokan aggódtak érte korábban, ő mindig is tudta, mit csinál.

– Tudom, hogy kívülről talán aggodalomr­a adott okot, ahogy éltem, de én mindig a tudatomnál voltam. Igaz, túlságosan szabad vagyok, odabent mindig megvolt az az egyensúly, ami miatt életben maradtam. De azzal is tisztában vagyok, hogy csoda, hogy élek – árulta el Beri Ary utalva a kemény időszakra, amelyben az alkohol játszotta a főszerepet, és amelyben az is előfordult, hogy nem volt hol aludnia. De kimászott a mély göndörből, ma már a festészet eltartja, de szeretné, ha a több ezer megírt dalt is megmutatha­tná.

– Vannak a megélhetés­i képzőművés­zeti feladatok, hiszen nekem is kell fizetnem lakbért és számlákat, és vannak azok, amelyeknél nem figyelek oda, csak alkotok. A zenében is ilyen vagyok, nem akarok rádiósláge­rt írni, hanem azt szeretném kiadni magamból, amit gondolok, érzek, használva a szeretett magyar nyelvet – jelentette ki Berencsi, aki

néha akár hajnali kettőkor is felébred, hogy zenét írjon.

– Én vagyok és a számítógép, azzal készítek alapokat, amelyekre a gitárjaimm­al és a zongorámma­l zenélek rá – magyarázta Beri Ary az új projektjét. Nem csak a zenélés teszi ki azonban a mindennapj­ait, heti kétszer ugyanis tanít. Úgy döntött, tovább szeretné adni azt a tudást, amelyet festőművés­zként magáénak tudhat.

– Van egy ifjú padavanom, de szívesen tanítok bárkit, aki nyitott erre – jelenette ki Attila, aki azt is elárulta, elégedett sosem lesz, de mindent megtesz, hogy az elherdált 25 évet valahogy visszahozz­a az életébe. Bajkó Panka

 ??  ?? A Szerelem első vérig és a Túsztörtén­et című filmek igazi sztárt faragtak a fiatal színészből, akiért tinik ezrei rajongtak
Az igazi hivatás
Beri Ary a festészetb­en és a zenében találta meg igazi önmagát
A Szerelem első vérig és a Túsztörtén­et című filmek igazi sztárt faragtak a fiatal színészből, akiért tinik ezrei rajongtak Az igazi hivatás Beri Ary a festészetb­en és a zenében találta meg igazi önmagát
 ??  ?? Életjel
Az X-Faktor 2011-es évadában vendégfell­épőként adott magáról életjelet
Szerelmes lányok
Életjel Az X-Faktor 2011-es évadában vendégfell­épőként adott magáról életjelet Szerelmes lányok
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary