Látványos ünnepségek keltik életre az ókori Egyiptomot
A már több mint 100 millió lakosú Egyiptom mostanában nagyszabású tervekkel és eseményekkel hívja fel magára a figyelmet. A legfontosabb és legdrágább ezek közül nyilvánvalóan az új főváros építése, de az utóbbi időben több jel utal arra is, hogy a 2014 óta hatalmon lévő Abdel-Fattáh esz-Szíszi kulturálisan is újra kívánja pozicionálni országát, és az ókori Egyiptomhoz nyúl vissza, hogy újfajta identitást teremtsen a mai Egyiptomnak.
Két esemény is volt ebben az évben, amelyben a több ezer éves múlt kulturális örökségét mutatták be látványos külsőségek között. Az egyik áprilisban a Fáraók Aranyparádéja, melynek keretében 18 fáraó és négy fáraóné múmiáját költöztették át Kairóban a belvárosban található Egyiptomi Múzeumból az óvárosban újonnan megnyílt Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumába.
November végén pedig a felújított szfinxek útját adták át, amely egykor a Nílus keleti partján a luxori és a karnaki templomegyüttest kötötte össze. Az Újbirodalom idejétől kezdve ezen az úton vonult végig a Nílus áradásának második hónapjában az évenként megrendezett Opet-ünnep alkalmával a színpompás felvonulás, amely a szent bárkát és a benne rejtőzködő thébai triászt (Amon, Mut és Honszu) kísérte. A november végi ceremónián fáraószekerekkel és mintegy 400, fáraónak öltözött fiatallal játszották újra az ókori felvonulást. Az utat bejárta maga az elnök is, ahogy természetesen az április nagyszabású rendezvényen is ott volt.
Az ókori Egyiptom effajta kultuszának nyilvánvaló praktikus és anyagi oka is van: Egyiptom egyik jelentős bevételi forrása az idegenforgalom, ami a koronavírus-járvány alatt súlyos csapást szenvedett: míg 2019-ben még 13 milliárd dolláros volt az ország bevétele a turizmusból, 2020-ban ez 4 milliárd dollárra csökkent. A látványos ünnepségekkel és fejlesztésekkel Egyiptom újra fel kívánja hívni a turisták figyelmét az ország egyedülálló kulturális örökségére.
Nemzetállam kontra civilizációs állam
Azonban esz-Szíszi és a mai Egyiptom számára a fáraók Egyiptoma sokkal többet jelent, mint turistacsalogató és ezzel bevételgeneráló eszközt:
az észak-afrikai arab ország kulturális és ezen keresztül politikai újrapozicionálása zajlik, és ebben a fő hivatkozási pont az, hogy Egyiptom nem egyszerűen egy posztkolonialista arab állam, hanem egy több ezer éves civilizáció örököse.
A fáraók Egyiptomának ilyesfajta kulturális-politikai felhasználása korábban nem volt jellemző. A hidegháború korszakában inkább a pánarab nacionalizmus volt a vezető eszme, legalábbis az Egyiptomot 1956 és 1970 között uraló Gamal Abden-Nasszer elnök idején, akinek az ideológiáját nasszerizmus néven is emlegették, és annak idején jelentős befolyást gyakorolt az arab világra. Utódja, Anvar Szadat leginkább az Izraellel kötött 1979-es békekötéssel hívta fel magára a világ figyelmét, és egy a Nyugattal baráti viszonyban lévő Egyiptomot kívánt megteremteni. A Time magazin 1977-ben az év emberévé választotta, egy évvel később az izraeli miniszterelnökkel, Menáhém Begínnel együtt megkapta a béke Nobel-díjat. 1981-ben azonban éppen az Izraellel való békekötés miatt merényletet követtek el ellene. Utódja a 2011-ben, az arab tavasz során megbuktatott Hoszni Mubarak lett, aki fenntartotta a nyugatbarát irányvonalat, azonban Egyiptom ideológiai pozicionálásával kevésbé törődött.
Az arab tavasz és azt követő zűrös időszak után azonban az új elnök, esz-Szíszi ismét láthatóvá kívánja tenni Egyiptomot a nemzetközi porondon, és ehhez új identitást szeretne adni az országnak. A washingtoni Middle East Institute honlapján megjelent írás szerzője, Mohammed Soliman szerint ez az új identitás Egyiptomnak civilizációs államként való meghatározása lenne.
De mi is az a civilizációs állam? Gideon Rachmannak a Financial Times-ban megjelent 2019-es cikke szerint a civilizációs állam olyan ország, amely arra tart igényt, hogy ne csak egy történelmi területet, egy nyelvet vagy egy nemzetiségi csoportot képviseljen, hanem egy egész civilizációt. Egyre inkább ilyen civilizációs államokként határozzák meg magukat az olyan nagyhatalmak, mint Kína, India, Oroszország vagy Törökország. Ennek a meghatározásnak azonban van egy Nyugat-ellenes, illiberális éle is: eszerint az egyetemes emberi jogok vagy a demokratikus elvek univerzális eszményekké emelése hibás, ugyanis minden civilizációnak olyan politikai intézményekre van szüksége, amely a maga sajátos kultúráját tükrözi. A civilizációs állam szemben áll a nemzetállammal, amely az 1648-as vesztfáliai békerendszerben gyökerező nyugati eszmei-politikai fejlemény.
Csang Vej-vej, aki a nemzetközi kapcsolatok professzora a kínai Fudan Egyetemen, 2011-es, magyarra a Kínai hullám: Egy civilizációs állam felemelkedése címmel fordítható könyvében fejtette ki, hogy a modern Kína azért tud sikeres lenni, mivel hátat fordított a nyugati politikai elveknek, és inkább egy olyan modellt követ, amely saját konfuciánus tradícióin alapul. Indiában a kormányfő, Narendra Modi Bháratíja Dzsanatá Pártja a hindu vallásra épülő indiai civilizáció egyedülállóságát hangsúlyozza, Oroszországban pedig a Putyinhoz közel álló ideológusok, például Alekszandr Dugin filozófus Oroszországot egy sajátos eurázsiai civilizációnak tartják, amely őrzi a maga hagyományos értékeit a hagyományait elvesztő Nyugattal szemben. De hasonló ideológiai tendenciákat figyelhetünk meg Erdogan Törökországában is, ahol erős törekvés van az oszmán-török birodalmi múlt felélesztésére. Ahogy Kínában, Indiában és Oroszországban, úgy Törökországban is a civilizációs ideológia a Nyugat bírálatával kapcsolódik össze.
Egyiptom mint civilizációs állam
Mubarak bukását követően egy rövid időre a Muszlim Testvériség szerezte meg a hatalmat, amely vallási állam megalakítását tűzte ki célul. Csakhogy Mohammed Murszi elnök, a Testvériség tagja alig több mint egy év után megbukott, a 2014-ben hatalomra került esz-Szíszi tábornok pedig ismét a hadseregen alapuló, világi jellegű államot épít, miközben küzd a Sínai-félszigeten működő muszlim szélsőségesekkel és általában a politikai iszlámmal. Esz-Szíszi Nasszer pánarab nacionalizmusát sem vallja, hanem egy Kínához, Indiához vagy Oroszországhoz hasonló civilizációs államot építene. Ezért olyannyira fontos számára a fáraók korának öröksége.
Egyiptom viszonyulása ehhez az örökséghez kettős volt, hiszen az arab hódítás és nyomában az iszlám kultúra teljesen elsöpörte az ókori Egyiptomot, ráadásul a radikális iszlám szerint az óegyiptomi vallás a maga embertestű és állatfejű isteneivel, vagy éppen az állattestű és emberfejű gízai nagy Szfinxszel bálványimádás, és mint ilyen, üldözendő és megsemmisítendő. Az Iszlám Állam, amely számtalan asszír és más ókori műemléket semmisített meg, 2015-ben „halálos ítéletet” mondott ki a Szfinxre és a gízai piramisokra is, amennyiben vallási kötelességnek nevezte azok lerombolását. Esz-Szíszinek az ókori egyiptomi civilizáció kultuszának felélesztésére irányuló igyekezete – gondoljunk erről bármit is – szerencsére gyökeresen szemben áll a radikális iszlám pusztító elveivel.
Az ókori Egyiptom tanulmányozása, az egyiptológia tudománya sokáig nyugati monopóliumnak számított. Az egyiptológia kezdetei Napóleon 1798 és 1801 közötti egyiptomi hadjáratára datálhatók, ekkor találták meg a híres rosette-i követ is, amelynek köszönhetően Jean-François Champollion 1822-ben megfejtette az egyiptomi írást, óriási lökést adva az ókori Egyiptom felfedezésének. Egyiptom aztán 1882 és 1956 között a Brit Birodalom része lett, és csak ezután indulhatott meg a modern arab Egyiptom létrehozása. De az egyiptológia továbbra is nyugati tudomány maradt, az óegyiptomi kultúrát pedig Európa a saját kulturális örökségének tartotta a görög és a római kultúrához való szoros kötődése miatt. Másik oldalról így
egyfajta diszkontinuitás jött létre az ókori és a modern Egyiptom között, amelynek áthidalásán most esz-Szíszi nagy erőkkel dolgozik.
Áprilisban az egyiptomi oktatási minisztérium bejelentette, a következő tanévtől a hieroglifák tanítása bekerül az iskolai tananyagba is.
Ahogy Kína vagy Oroszország esetén, úgy Egyiptomban is van Nyugat-ellenes éle a civilizációs állam építésének. Már csak azért is, mert az emberijog-sértésekkel vádolt esz-Szíszi nem kér a Nyugat demokráciát és jogállamiságot követelő szózataiból. Amelyek azonban nem annyira a nyugati vezetőktől érkeznek, mint inkább a nyugati jogvédőktől, ugyanis az Egyesült Államoknak és a nyugati hatalmaknak szüksége van a régió stabilitásának egyik garanciáját jelentő Egyiptom Izrael-barát politikájának fenntartására, aminek esz-Szíszi a legfőbb garanciája, és ezért nem hozzák szóba a rendszer diktatórikus intézkedéseit. Nem véletlen, hogy miközben az Amerikával szemben eleve ellenséges Oroszország vagy Kína sok emberi jogi kritikát kap nyugatról, ugyanilyen Egyiptomot kevéssé éri. Amerika szimpátiáját jól mutatja, hogy Donald Trump volt amerikai elnök 2019-ben „kedvenc diktátorának” nevezte esz-Szíszit. Bidentől ugyan valószínűleg nem várható ilyen kétes dicséret, de neki sem érdeke pellengérre állítani az egyiptomi elnököt az emberi jogok megsértéséért, még akkor sem, ha Egyiptom egyre inkább közeledik Oroszország és Kína felé is. Ilyen környezetben pedig az egyiptomi elnök nyugodtan építheti a maga új civilizációs államát.
Címlapkép: a szfinxek útjának avatóünnepsége 2021. november 25-én. Forrás: Getty Images
