A párt története
A KKP-t hivatalosan 1921. július 1-jén alapították Sanghajban, tábora gyorsan növekedett, döntően a széles paraszti rétegek körében. Ebben az időszakban lépett színre a párt és később egész Kína legmeghatározóbb alakja, Mao Ce-tung. A KKP a második világháború alatt az akkoriban Kínát kormányzó nacionalistákkal közösen állt ellen a japán megszállóknak, jóllehet a két mozgalom élesen szembenállt egymással. Az ellentétek a világháború befejeztével szinte azonnal kiújultak és polgárháború tört ki a két fél között, amelyből végül a kommunisták kerültek ki győztesen. 1949-ben Mao ünnepélyesen kikiáltotta Pekingben a Kínai Népköztársaságot, amelyet ettől kezdve a KKP vasmarokkal irányított, a nacionalisták pedig Tajvan szigetére menekültek.
A MAO VEZETTE KKP IGYEKEZETT IS MINDEN ESZKÖZZEL MODERNIZÁLNI ÉS NÉHÁNY ÉV ALATT FEJLETT IPARI ORSZÁGGÁ TENNI AZ AKKOR MÉG ALAPVETŐEN MEZŐGAZDASÁGI JELLEGŰ, ELMARADOTT KÍNÁT.
Ezt szolgálta a Nagy ugrás névre keresztelt gazdasági és társadalmi mozgalom. Az átgondolatlan tervek, az erőszakos iparosítás, illetve a mezőgazdaság kollektivizálása miatt azonban végül katasztrófába torkollott a kezdeményezés és a kínai történelem egyik legnagyobb éhínségét idézte elő, amelynek becslések szerint 45 millióan estek áldozatul. Ezt követte a kulturális forradalom, amelynek hivatalos célkitűzése a kínai társadalom burzsoá befolyásoktól való megtisztítása volt, ezzel szemben valójában arra irányult, hogy Mao megerősítse egyeduralmát és leszámoljon a párton belüli ellenfeleivel.
1976-ban azonban meghalt Mao és ez nemcsak a párt, de az egész ország vonatkozásában fontos változásokkal járt. Ami a KKP-t illeti, az ország új vezetője, Teng Hsziao-ping felszámolta az egyszemélyi uralmat és a személyi kultuszt, ezzel szemben pedig kollektív vezetési modellt alakított ki. Ez többek közt azt is jelentette, hogy két ötéves ciklusban maximalizálták a pártfőtitkár és az államelnök mandátumát, akinek ezt követően vissza kell vonulnia, hogy a pártelit saját soraiból új vezetőt válasszon.Ezzel párhuzamosan a KKP elfordult a keményvonalas kommunista gazdaságpolitikától és gazdasági reformok indultak meg az országban, amelyek megalapozták Kína későbbi fellendülését.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a reformok szinte kizárólag a gazdaságra szorítkoztak, politikai értelemben vett átalakítást vagy az ország demokratizálását a KKP-nek nem állt szándékában megvalósítani.
Ezt támasztja alá az 1989-es Tienanmen téri tüntetések véres leverése is. A gazdasági reformok gyümölcse azonban az évtizedek során beérett, Kína pedig mára a világ második legnagyobb gazdaságává vált, amely egyre inkább helyet követel magának a világpolitika alakítói között.
A párt működése
A párt működését tekintve egy piramishoz hasonló struktúrát követ. Papíron a legfontosabb szerve a kongresszus, amely 2300 főből áll és öt évente ülésezik. Itt döntenek hivatalosan a párt irányadó politikájáról, illetve ez a szerv választja ki a Központi Bizottság (KB) tagjait is. A 380 tagú KB már gyakrabban, évente többször ülésezik és fajsúlyosabb tényező a politikai életben. Hatásköre azonban inkább a felsőbb körökből érkező döntések jóváhagyására korlátozódik, így a tényleges hatalom nem itt koncentrálódik. A KB fölött helyezkedik el a nagyjából két tucat személyből álló Politikai Bizottság (PB), amelybe már a párt legszűkebb vezetése tartozik, a legfontosabb kérdések azonban mégsem itt, hanem a PB Állandó Bizottságában dőlnek el.
A párt működésére tehát jellemző, hogy a fontos döntések az Állandó Bizottságban születnek meg, a többi szerv pedig valójában csak ezek jóváhagyására szolgál.
A KKP ráadásul nem csupán egy párt, hanem a teljes kínai berendezkedés alapköve, amely az állam működésének minden aspektusát meghatározza. Jól mutatja ezt, hogy a kínai hadsereg főparancsnoka a KKP főtitkára, aki egyszerre betölti az államelnök tisztségét is. Az ország miniszterelnöke is tagja az Állandó Bizottságnak, a kínai parlament szerepét betöltő Népi Gyűlésben pedig 70 százalékban a KKP delegáltjai ülnek, a maradék helyeken pedig papíron független, de valójában a párthoz köthető szerveződések osztoznak.
A Council on Foreign Relations elemzése szerint a párt hatalma Kínában három alappilléren nyugszik: a személyi állomány ellenőrzésén, a propagandán, illetve a hadseregen.
Nem is meglepő, hogy Kínában a társadalmi felemelkedés egyik fontos eszköze lehet a pártba való belépés, amely azonban nem egyszerű. Évente nagyjából 20 millióan jelentkeznek az összesen több mint 95 millió főt számláló szervezetbe, azonban csak a jelentkezők fele nyer felvételt, amelyet egy hosszas kiválasztási folyamat előz meg.
Egy másik érdekes aspektusa a párt szervezeti átalakulásának a tagok társadalmi megoszlásában figyelhető meg. A KKP hagyományos bázisát jelentő munkás és paraszti rétegek aránya már évek óta látványosan csökkenő tendenciát mutat, ezzel szemben a diplomások aránya magabiztosan növekszik. Ez egyrészt adódik a Kínában az utóbbi években tapasztalt életszínvonal-növekedésből, de a pártvezetés is inkább a diplomásokat helyezi előtérbe a fent említett kiválasztási folyamatok során.
A Financial Times vonatkozó elemzése is rámutat, hogy a KKP mára a munkások és parasztok pártjából a menedzserek és az üzletemberek pártjává vált.
Az új irány
A centenáriumi évforduló megünneplése legalább annyira fontos mérföldkő a KKP jelenlegi vezetőjének, Hszi Csin-pingnek, mint magának a pártnak. A 2012 óta hatalmon lévő főtitkár ugyanis fontos változások elindítója volt az elmúlt években nemcsak a párton belül, de a teljes kínai berendezkedés vonatkozásában is. Hivatalba lépése után több korrupcióellenes kampányt is indított, amellyel sikeresen számolt le politikai ellenfeleivel és betonozta be hatalmát.
Ezt jól mutatja, hogy 2018-ban a KKP kongresszusa kitörölte a kínai alkotmányból azt a passzust, amely két ciklusban korlátozza az államelnök hivatali idejét, az új szabályok szerint tehát Hszi jövőre újra indulhatna a pozícióért.
EZZEL GYAKORLATILAG FELSZÁMOLTÁK AZT A TECHNOKRATA ÉS KOLLEKTÍV VEZETÉSEN ALAPULÓ MODELLT, AMELYET MAO HALÁLA UTÁN ALAKÍTOTTAK KI.
Egyúttal megágyaztak annak, hogy újra az egyszemélyi vezetés határozza meg az ország politikáját. Ekkora hatalom ugyanis Mao Ce-tung óta nem összpontosult egyetlen kínai vezető kezében sem. Az utóbbi években ráadásul a személyi kultuszra hajazó tisztelet kezdte el övezni a pártvezetőt. Téziseit, a Hszi Csin-ping-féle gondolatokat, amelyek szigorú pártfegyelmet és a KKP társadalom feletti uralmát írják elő, ma már országszerte tanítják Kínában.
A párt ezen felül az elmúlt időszakban az üzleti szférára is még inkább kiterjesztette befolyását.
A hatályos szabályok szerint ugyanis minden olyan kínai magáncég esetében, ahol három vagy több KKP-tag dolgozik, kötelező jelleggel pártbizottságot kell alakítani. Jelenleg a kínai magáncégek 73 százalékában rendelkezik ilyen képviselettel a KKP. A párt keze azonban már olyan kínai mamutvállalatokig is elér, mint a Tencent vagy az Alibaba. Jack Ma, az Alibaba alapítója például azután tűnt el három hónapra a nyilvánosság elől, hogy bírálta a kínai hatóságok pénzügyi és technológiai innovációkat érintő gyakorlatát, ezzel pedig kihúzta a gyufát a KKP-nál. Annak ellenére, hogy bocsánatot kért a kijelentéseiért és állítólag önként ajánlott részesedést az államnak cégeiben, a büntetést nem úszta meg. Visszavonták a Ma vezette cégcsoport, az Ant Group tőzsdei bevezetésének engedélyeit, szigorúbb tőkekövetelményeket akasztottak a cég nyakába és utasították őket, hogy változtassák meg működési modelljüket.
EGYES ELEMZŐK FELHÍVJÁK A FIGYELMET ARRA, HOGY a FENTIHEZ HASONLÓ LÉPÉSEK KONTRAPRODUKTÍVAK LEHETNEK, MIVEL A KÍNAI GAZDASÁG KORÁBBAN ÉPPEN A REFORMOKNAK KÖSZÖNHETTE FELLENDÜLÉSÉT, A PÁRT ÁLTAL MOST MEGKÍSÉRELT KÉZI VEZÉRLÉS PEDIG HOSSZÚ TÁVON VISSZAESÉST IDÉZHET ELŐ.
Mindezeken felül Kína Hszi Csin-ping hatalomra kerülése után más terén is jóval asszertívebbé vált. Jól szimbolizálja ezt az „Egy övezet egy út” kezdeményezés, amely beruházási megállapodásokon keresztül igyekszik terjeszteni a kínai befolyást a világban. Emellett az utóbbi években Tajvan és a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tenger környékén is egyre gyakoribbá váltak villongások, amelyek az Egyesült Államokkal is konfrontációkhoz vezettek. A hongkongi önkormányzatiság közelmúltban történt felszámolása, illetve az ujgurok és más kisebbségek elnyomása a nemzetközi kritikák ellenére pedig azt jelzik, hogy a KKP a jövőben sem fogja tűrni, hogy akármilyen indokkal is beleszóljanak a belügyeibe, amelyet a főtitkár centenáriumi ünnepségen elmondott szavai is előrevetítenek:
A kínaiak nem fogják hagyni többé, hogy külföldi erők elnyomják őket. Aki zsarnokoskodni próbál felettünk, 1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba ütközik.
A mai események kétségkívül az ünneplésről szóltak és nem maradhattak el a nagyívű bejelentések sem. Hszi például kiemelte, hogy Kína minden tekintetben elérte a „mérsékelten jómódú társadalom” állapotát, amely a KKP régi ígéretének beteljesülését jelenti. Bár tény, hogy Kína valóban látványosan növelte a társadalom életszínvonalát az utóbbi évtizedekben, a Pekingi Egyetem kutatása alapján kirajzolódik, hogy mély egyenlőtlenségek uralkodnak a társadalmon belül, hiszen a legvagyonosabb 1 százalék birtokolja az ország javainak harmadát, míg az alsó 25 százaléknak csupán 1 százaléknyi vagyon jut.
Nem kérdés azonban, hogy Kína a jövőben egyre meghatározóbb pozíciót fog elfoglalni a világpolitika színpadán és már jó előre bejelentették, hogy 2049-re, a népköztársaság centenáriumi évfordulójára a cél nem más, minthogy Kína egy minden szempontból jómódú, fejlett és erős ország legyen.
ERRE A JELEN ÁLLÁS SZERINT MINDEN ESÉLYE MEGVAN, AZ UTÓBBI ÉVEKBEN TAPASZTALT HATALOMKONCENTRÁCIÓ ÉS A GAZDASÁGI SZEKTOR PÁRT ÁLTALI LEURALÁSA AZONBAN KOMOLY PROBLÉMÁT IS JELENTHET A KÍNAI FEJLŐDÉS JÖVŐJÉRE NÉZVE.
Címlapkép forrása: Lintao Zhang/Getty Images
