17 °C Budapest
teacher school

Döntött a minisztérium: kiderült végre, kérhet-e az iskola „egészséges igazolás”-t a szülőktől

2023. szeptember 7. 13:11

A koronavírus világjárvány felszínre hozott egy problémát, amely korábban is jelen volt az oktatási-nevelési intézményekben, megoldás azonban eddig nem született rá. Amikor egy gyermek beteg és amiatt hiányzik, azt eddig is orvos tudta igazolni, most már azonban rendeletbe foglalták, hogy az intézmény kérésére a gyógyulásról is orvosi igazolást kell vinni. Ezzel végetérhet a huzavona, hogy az iskola igazolást kér a gyógyulásról, azonban az orvos ezt nem állítja ki. A szülők most már hivatkozhatnak az EMMI vonatkozó rendeletére, mely szeptember 1-től lépett érvénybe. 

A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 19. pontja (A gyermek, a tanuló mulasztásával kapcsolatos szabályok) kimondja, hogy "ha a nevelési-oktatási intézmény kérésére a gyermek, tanuló betegség gyanúja miatt orvosi vizsgálaton vesz részt, a szülő vagy a tanuló kérésére ennek megtörténtét" és azt hogy a diák már látogathatja az intézményt, "az orvos igazolja". A rendeletnek ez a pontja idén szeptember 1-jétől lépett érvénybe, ezzel lezárták a vitát a tantestületek, szülők és tanárok között arról, hogy köteles-e az orvos igazolást adni arról, hogy a gyermek meggyógyult, vagy sem és hogy kérhet-e ilyet az iskola.

Az 51. § (1) bekezdése kimondja: "Ha a gyermek, tanuló beteg, az orvos határozza meg, mely időszakban nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt." A vonatkozó rész azt is írja:

Ha a pedagógus megítélése szerint a gyermek, a tanuló beteg, gondoskodik a többi gyermektől, tanulótól való elkülönítéséről, és kiskorú gyermek, tanuló esetén a lehető legrövidebb időn belül értesíti a gyermek, a tanuló szüleit. Az orvosi igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos vagy – ha az orvosi igazolás a betegség befejezését megelőzően került kiállításra – várható időtartamát is

- írja a rendelet, hozzátéve: ha a kollégiumban lakó tanuló hazautaztatása nem oldható meg, az egészséges tanulóktól el kell különíteni.

Arról pedig az (1a) bekezdés rendelkezik, hogy az iskola kérhet "gyógyulási igazolást", amelyet a szülő, gyermek kérésére az orvosnak kell kiállítania. A rendelet szintén szeptember 1-től érvényes bekezdése azt írja: "Ha a nevelési-oktatási intézmény kérésére a gyermek, tanuló betegség gyanúja miatt orvosi vizsgálaton vesz részt, a szülő vagy a tanuló kérésére ennek megtörténtét, valamint – ha a gyermek, tanuló esetében az (1) bekezdés szerintiek nem állnak fent – azt, hogy a gyermek, tanuló a nevelési-oktatási intézményt látogathatja, az orvos igazolja."

Régóta probléma a gyógyulási igazolás

A szezonális járványok már a covid megjelenése előtt is jelentettek problémát az óvodákban, iskolákban. Ha egy gyerek akkor mutatja a betegség jeleit, amikor iskolában van, a pedagógusok értesítik a szülőket, hogy jöjjön a gyerekért. Ezt a dolgozó szülőknek sokszor nehéz megoldaniuk, ebből is szoktak lenni konfliktusok. Az azonban még nagyobb gondot jelentett, hogy az orvos adott időre adta az igazolást, ha pedig ez letelt, sok szülő elküldte a gyereket iskolába, akkor is, ha még nem gyógyult meg. A pedagógusok sokszor visszautasították, hogy a még mindig tüneteket mutató gyereket az egészségesek közé engedjék.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szülők álláspontja ilyen esetekben többnyire az volt, hogy ha az orvos egy hétre adott igazolást, akkor addig otthontartják, viszont utána a gyerek egészségesnek minősül. Illetve sokszor kifogásolják, hogy ne a tanár/óvónő döntse el, hogy a gyermek beteg-e még vagy sem. Ha viszont a pedagógusok orvosi igazolást kértek a gyógyulásról, ezt sokszor az orvosok tagadták meg. Ez már a pandémia előtt is okozott feszültségeket szülők, tanárok, orvosok között, azonban a koronavírus világjárvány végletekig kiélezte ezeket a konfliktusokat.

Amikor egy kis orrfolyás, köhögés jelentősége sokkal nagyobbra nőtt, mint korábban, a szülők, tanárok és orvosok is elkezdték egyre vehemensebben képviselni saját érdekeiket. A háziorvosok túlterheltség okán elutasították a plusz adminisztrációt, a pedagógusok a többi gyerek - és a dolgozók - egészségének védelme érdekében ragaszkodtak az igazoláshoz, és hogy a gyermekek csak tünetmentesen jöjjenek újra közösségbe. A szülők pedig két tűz között voltak, mert falakba ütköztek.

A 2023. szeptember 1-jével érvénybe lépett rendeletmódosítás végre pontot tett ezeknek a vitáknak a végére. Ugyanis a fent idézettek szerint az orvosnak ki kell állítania az igazolást az intézmény kérésére, hogy a gyermek már látogathatja az oktatási-nevelési intézményt, vagyis egészséges. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 31. péntek
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem