A magyar kormány vállalta, hogy 2023 végéig elkészíti és benyújtja a hazai nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálatáról szóló jelentést. Ez úgy tűnik, nem történt meg.
Tegnap éjjel megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amely szabályozza a július elsejétől érvénybe lépő uniós Covid-igazolást. Közben a védettségi applikációt frissítették, így az már tartalmazza már a beadott oltások típusát és a beadás időpontját is.
Az igazolást, amely tartalmazza a beadott oltás típusát és a beadások dátumát az EESZT-ben található információk alapján Magyarországon a kiállító szervtől (Budapest Főváros Kormányhivatala) elektronikus és papír alapú formátumban lehet kérni. Az előbbi az applikációt jelenti, az utóbbi az EESZT-ből letöltött és kinyomtatott papír alapú dokumentumot.
A kiállító szerv a digitális Covid-igazolványt az érintett számára az EESZT-ben rendelkezésre álló adatai alapján állítja ki. A TAJ-számmal rendelkező érintett az uniós digitális Covid-igazolványt az elektronikus azonosítási szolgáltatással történő azonosítást követően mobiltelefonos applikációban, valamint az EESZT portálján letölthető formátumban is kérheti. A papíralapú igazolványt az EESZT Lakossági Portáljáról az érintett saját maga kinyomtathatja.
Ha valaki saját maga a fenti két úton nem tudja elérni az uniós védettségi igazolványát, akkor az érintett a kiállító szervhez személyesen vagy írásban benyújtott kérelme útján is igényelheti. A kérelemnek tartalmaznia kell az érintett természetes személyazonosító adatait, valamint – ha azzal rendelkezik – a TAJ-számát. Ha az érintett TAJ-számmal nem rendelkezik, a kérelemnek tartalmaznia kell az érintett azon, a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványának a számát, amelyet a digitális Covid-igazolványára okot adó, az EUr. szerint a digitális Covid-igazolvány kiállítására alapul szolgáló körülmény egészségügyi ellátása során az egészségügyi szolgáltatónak megadott.
Arról is szól a rendelet, hogy a védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű az újfajta digitális igazolás felmutatása. Az uniós Covid-igazolványról szóló rendelet július 1-jén lép hatályba.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mire használható az uniós igazolvány?
Ennek birtokában elvileg bárki - de elsősorban azok, akik a kisebb fertőzöttséget jelző "zöld" vagy "sárga" területekről érkeztek - nagyrészt szabadon mozoghat a schengeni övezeten belül - pl. Írországban viszont csak július közepétől. Magyarország jelenleg a zöld zónához tartozik.
Az uniós rendelet szerint minden tagország köteles elfogadni az EMA által jóváhagyott vakcinával beoltottak, a fertőzésen átesettek, vagy negatív teszttel rendelkezők igazolásait a belépéshez. Az országonként változhat, hogy a jóváhagyott vakcinákon túl - Pfizer, AstraZeneca, Moderna, Janssen - elfogadnak-e más típusokat is, és hogy mennyi időnek kell eltelnie az oltást követően a szabad belépéshez. Az előírások alól bizonyos kor alatt kaphatnak az EU-állampolgárok felmentést, ez is területenként változik.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak