"Dávid Ibolya érdemben nem cáfolt"

2009. június 18. csütörtök 14:18

Dávid Ibolya, az MDF elnöke érdemben nem cáfolta a Heti Válaszban megjelenteket, mely szerint Herényi Károly az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásának kilátásba helyezésével zsarolta meg a párton belüli vezetőváltást szorgalmazó Almássy Kornél embereit - erről Almássy Kornél független képviselő, volt MDF-es politikus beszélt csütörtökön az MTI-nek.

A képviselő megerősítette a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenteket. Mint mondta, minden úgy történt, ahogy azt a lap írta. A Heti Válasz csütörtökön megjelent cikke szerint "dokumentumok igazolják", hogy a volt frakcióvezető zsarolásra használta a lehallgatási jegyzőkönyvet.

Almássy Kornél hozzátette: örömmel látja, hogy annak egyik szelete, amiről tavaly szeptemberben beszélt, bizonyítást nyert. "Bebizonyosodni látszik az egyik olyan szál, ami megtörtént velem szeptemberben" - fogalmazott.

Mint mondta, látta azt az iratot, melyben leírták neki, mit kell tennie. "Azt követelték tőlem, hogy lépjek vissza azonnal az elnökjelöltségtől, lépjek ki a pártból, adjam vissza a parlamenti mandátumomat, és gyakorlatilag tűnjek el a magyar politikai életből" - sorolta.

"Azért, mert valaki ártatlan báránynak kíván mutatkozni, attól az a valaki még nem egy ártatlan bárány" - mondta a képviselő arra reagálva, hogy Dávid Ibolya csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: "nincs igazságtartalma" a Heti Válasz cikkének. Almássy Kornél szerint Dávid Ibolya szeptember 12-én, egy újságírói kérdésre elismerte, hogy megkeresték őt.

A volt MDF-es képviselő, akit kizártak a pártból, elmondta: Dávid Ibolya indítványára azért nem tudott elindulni az eljárás az UD Zrt. ügyében, mert a fővárosi főügyészség, majd a legfőbb ügyészség is kimondta: nem történt bűncselekmény az ügyben. Az UD Zrt-vel szemben pedig Szilvásy György volt titokminiszter és Laborcz Sandor nem is tett feljelentést - tette hozzá.

Arra, hogy Dávid Ibolya úgy fogalmazott, az Almássy Kornélhoz közel álló Tombor András többször kereste fel az MDF-es politikusok közül például Herényi Károlyt vagy Hock Zoltánt, azt válaszolta: az nem bűncselekmény, ha valaki megkeres valakit, és Tombor András nem akart senkit sem semmire kényszeríteni.

Elmondta: ő és hívei a tisztújítás előtt azt érzékelték, hogy Dávid Ibolyáék nem állnak jól, és ha nem saját elképzeléseik szerint alakul az eredmény számukra, akkor szétszakítják az MDF-frakciót. "Mi ennek akartunk elébe menni azzal, hogy valamilyen ésszerű megoldást találjunk az MDF jövőjét illetően" - tette hozzá Almássy Kornél.

Kép és szöveg: MTI