Ezek a főemlősök olyan ritmusban énekelnek, mint az emberek

Az állati „dallamok" egy kommunikációs rendszer részei

A Current Biology tudományos szaklapban most publikált, új tanulmány szerint a Madagaszkáron honos indri (Indri indri) makik nem csak hangokat képesek kiadni, de a „dalaik" ritmust is mutatnak. A szakemberek úgy gondolják, hogy ezáltal bekerültek az állatvilág egy „válogatott zenei klubjának" a tagjai közé, amely eddig többnyire énekesmadarakból és az emberekből állt.

Ám amit mi általában madár- és bálnaénekként emlegetünk, az valójában egy kommunikációs rendszer része, amely elvezethet bennünket a nyelvhez. Az emberek az egyedüli főemlősök, akik képesek mind a megszerzett vokalizációra (beszédre), mind a zeneiségre, ami felveti a kérdést, hogy ezek a tulajdonságok vajon hogyan alakultak ki, és mennyire kapcsolódnak egymáshoz.

A szakemberek úgy vélik, hogy ezeknek az állatoknak a természetes kommunikációja egyfajta kulcsot rejthet a nyelv eredetéről, különösen azért, mert az emberszabású majmok gyakran gesztikulálnak a végtagjaikkal, kiváltképp a kezükkel. Ez a kommunikációs mód pedig több megközelítés szerint az emberi nyelv evolúciójának egyik fontos kiindulópontja volt.

Madagaszkáron hosszú ideig szent állatként tekintettek az indrire

A muzikalitás vagy zenei hajlam azonban ennél sokkal titokzatosabb. Tegyük fel, hogy más majmokat nem érdeklik annyira a dallamok, ami annál is érdekesebb, mivel az eddigi tudományos kutatások alapján nagyon úgy tűnik, hogy a zene a történelem előtti idők óta az emberi tapasztalat szerves része.

Ezért is olyan lenyűgöző a hegyi esőerdőkben élő indri, egy körülbelül kutyaméretű fekete-fehér főemlős. Az állat végtagjai csaknen egyforma hosszúak, keze-lába nagy, hatalmas hüvelykujja és öregujja a többitől elterpeszthető, hátulsó lábujjainak tövét hártya köti össze. Ennek a nappal aktív fajnak a gégezsákja a hangos kiáltások alkalmával rezonálószervként felfúvódik.

A terjeszkedő emberi népesség miatt az otthonául szolgáló erdőket azonban elkezdték felégetni, hogy helyet biztosítsanak a szántóföldeknek. Az indri sajnos nem képes alkalmazkodni, a felhagyott szántóföldek után felnövő másodlagos erdőkben és bozótosokban nem képes megélni. Emiatt az élettere fokozatosan szűkül. Ma a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolta.

A zene léte biológiailag rejtélyes az életünkben

Még 2016-ban a kutatók azt találták egy terepszemle során, hogy az indrik a „daluk" bizonyos részeit más csoporttagokkal együtt éneklik, így hatékonyan egyfajta kórust alkotnak. A Torinói Egyetem és a Max Planck Pszicholingvisztikai Intézet tudósai most egy lépéssel tovább mentek.

Ez a fajta ritmus olyan hangok közötti intervallumokra vonatkozik, amelyek időtartama pontosan azonos (1:1 ritmus) vagy kétszeres időtartamú (1:2 ritmus). Még akkor is, ha különböző tempóban éneklik, a kategorikus ritmus az, ami lehetővé teszi, hogy a dalok könnyen felismerhetők legyenek.

– magyarázta Chiara de Gregorio, a tanulmány első szerzője a ZME Science online tudományos portálnak. – Tudjuk, hogy az emberi zenei viselkedés néhány „ritmikus univerzalitást" mutat, és ezek egyike a kategorikus ritmusok jelenléte.

Hozzátette: mivel az indrik „dalai" frázisokba rendezett hangjegyekből állnak, szerették volna megérteni, vajon ugyanazokat a kategorikus ritmusokat használják-e, mint az emberek. A szakemberek végül azt tapasztalták, hogy ezeknek az állatoknak a dalai ugyanazokat a kategorikus ritmusokat hordozzák, mint a híres Queen zenekar „We will rock you" című dalának intrója.

Eddig csupán az énekesmadarak mutattak hasonló ritmust

Ahogy arra a most publikált tanulmány is rámutat, ezek az eredmények tizenkét évig tartó, fáradságos terepmunka következtetései, amit a tudósok Madagaszkár esőerdőjében töltöttek. Ez idő alatt a kutatók húsz, harminckilenc egyedből álló indri-csoport „dalait" rögzítették természetes élőhelyükön.

– mesélte Chiara de Gregorio. – Így hát hosszú évekig, minden időjárási körülmény között követtük őket a párás erdőben; néha azon kaptuk magunkat, hogy teljesen átáztunk, ám piócákkal az arcunkon is lecsúsztunk a dombról, miközben a földet sár borította.

A kemény munka végül azonban meghozta a gyümölcsét: Gregorio és munkatársai elegendő adatot gyűjtöttek ahhoz, hogy kimutassák, az indri „daloknak" a ritmikai kategóriái (1:1 és 1:2), valamint úgynevezett „ritardando" ritmusuk (egyes etnikai zenékre jellemző lassított ritmus) volt.

Ahogy a tudósok rámutattak: korábban az egyetlen nem ember, amely ezt a ritmust mutatta, azok az énekesmadarak voltak.

– mondta Gregorio. – Ott van például cirkadián ritmusunk, és a szívverésünknek is sajátos üteme van.

A tudós emellett hangsúlyozta: az indri azon kevés, éneklő főemlősfaj közé tartozik, amelyek dalokkal kommunikálnak. A tervek szerint a további kutatások során a szakemberek azt fogják vizsgálni, hogy más éneklő főemlősök is osztozhatnak-e ebben a ritmikus jellemzőben az emberekkel.