A kihalás ellen folytatnak döbbenetes küzdelmet a zsiráfok

zsiráf_öröklés
Az örökletes tulajdonságok fontosabbak a zsiráfoknál, mint azt korábban gondolták
Vágólapra másolva!
Az emberi tevékenységnek köszönhetően nem egy, hanem rögtön kettő zsiráf alfaj került fel a veszélyeztetett állatok listájára. Ez pedig azt jelenti, hogy az afrikai szavannák impozáns emlőse néhány év alatt a kihalás szélére sodródott.
Vágólapra másolva!

A vörös lista harmadik helyére kerültek

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) legújabb jelentése szerint a zsiráfok száma az elmúlt három évtizedben nem kevesebb, mint 40 százalékkal csökkent. Ennek eredményeként az állatokat feljebb sorolták az unió vörös listáján: a nem fenyegetett kategóriából azonnal kettővel feljebb ugrott a sebezhető fajok közé. És ez még nem minden.

Drámaian csökken az egyedszámuk Forrás: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert

– mutatott rá Dr. Julian Fennessy, az IUCN Különleges Túlélési Bizottságának (Special Survival Commission) társelnöke. – Ezek a zsiráfpopulációk elsősorban Eritrea, Guinea, Burkina Faso, Nigéria, Malawi, Mauritánia és Szenegál vadon élő területein fogyatkoztak meg.

A zsiráfok körülményei egyre drámaibbra fordultak

A zsiráfoknak jelenleg hét alfaja ismert, és valamennyi napi küzdelmet folytat, hogy növelje az egyedszámát és szembeszálljon a veszélyeztető körülményekkel. A világ legmagasabb és legkecsesebb állata szenved az orvvadászattól, a mezőgazdasági terjeszkedéstől, a bányászat miatt és az élőhelyek elvesztése miatt Afrikában.

Az örökletes tulajdonságok fontosabbak a zsiráfoknál, mint azt korábban gondolták Forrás: pexels.com

– mutatott rá Dr. Julian Fennessy. – Talán még a természetvédők is meglepődtek a megdöbbentő adatokon, amelyek azt jelzik, hogy ezek a fenséges állatok lassan a kihalás ellen folytatnak döbbenetes küzdelmet.
A zsiráf-populációk már a tavalyi IUCN jelentésben is kiemelt szerepet kaptak, ám azóta a körülmények még drámaibbra fordultak.

Sürgető a minél gyorsabb megoldás

– hangsúlyozta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió szakembere. – Megdöbbentő, de a jelenleg ismert, kilenc zsiráf alfaj közül három a súlyosan veszélyeztetett kategóriába került.

núbiai zsiráf (G. c. camelopardalis) Forrás: Julian Fennessy

A vörös listán ezután már csak a „vadon kihalt" és a „kihalt" kategória következik. A fenyegetés tehát egyre riasztóbb és súlyosabb.

Afrikában az orvvadászok kedvenc célpontjai közé tartozik az elefánt, az orrszarvú és a zsiráf is.

Utóbbi fejéért és csontjaiért akár 140 amerikai dollárt, tehát közel 40 ezer forintot is fizetnek a fekete piacon. Ám ha a politikai szereplők, a gazdasági társaságok, a civil szféra és a természetvédők nem találnak gyors megoldást a problémára, akkor meglehet, hogy a jövő generációi már csak az állatkertben láthatnak zsiráfokat.