Első koncertjükön egyetlen ember állt a színpad előtt

Random Trip
Vágólapra másolva!
Tízéves születésnapját ünnepli június 6-án a Budapest Parkban a Random Trip. Az évforduló apropóján pedig jó pár világhírű produkció zenésze csatlakozik a magyarokhoz. 
Vágólapra másolva!

Idén 10 éves a Random Trip, és a születésnapot a Budapest Parkban ünneplik június 6-án. A kerek évforduló miatt pedig a legkülönbözőbb műfajok előadói lépnek színpadra és improvizálnak közösen. A magyar élvonalból ott lesz többek között Sena, Tátrai Tibor, Vitáris Iván, Saiid, és MC Kemon is. Mellettük pedig fellépnek olyan világhírű produkciók zenészei, mint a Basement Jaxx vagy a Sigma, de ott lesz még Derrick McKenzie, a Jamiroquai dobosa is.

A korábbi Random Trip-koncert a Budapest Parkban Forrás: Origo

Az este bevezetéseként pedig egy kisebb színpadon open mic jelleggel adogatják majd egymásnak a mikrofont és a hangszereket a random zenészek. A Random Tripet 2009-ben indította útjára Delov Jávor dobos és DJ Q-cee, és az elmúlt 10 évben egy halom magyar és külföldi előadó fordult már meg a bulikon.

Arcok a Random Trip jubileumi bulijáról. A kép jobb alsó sarkában az alapítók: Delov Jávor és (sapkában) DJ Q-cee Forrás: Origo

Delov Jávor a kezdetekről elmondta, „az első fellépésünkkor, 2009. január 27-én, az első félidő elején a közönségünknek csak úgy köszöntünk, hogy szia, mivel összesen egyetlen ember állt érdeklődve a színpad előtt. Aztán az este végére összesen körülbelül 10 embert sikerült megbabonáznunk, akiknek a fele már a következő koncertünkre is eljött, és annak a koncertnek a végére már összesen 25-30-an voltunk. Pár év leforgása alatt tulajdonképpen

hétről hétre sikerült megdupláznunk azon emberek számát, akik nemcsak úgy beestek a koncertünkre,

hanem direkt miattunk, az improvizációért, a spontán örömzenélésért, a szabad és felhőtlen zenei rögtönzésért jöttek el. Megfogalmazhatatlan boldogságot érzünk, hiszen a kezdetekkor álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 10 éves jubileumot fogunk ünnepelni a Budapest Parkban. Rengeteg koncert, utazás, élmény van mögöttünk, amiket közösen éltünk át. Ünnepeljük együtt kerek egy hónap múlva, hogy veletek, a közönségünkkel és a rengeteg zenésszel közösségé, családdá formálódtunk. Nyitott szívvel várunk mindenkit június 6-án.”

A nagyszínpad fellépői

  • Derrick McKenzie (Jamiroquai) - dob
  • Vula Malinga (Basement Jaxx) - ének
  • Brendan Reilly (Basement Jaxx) - ének
  • DTale (Sigma) - ének, konga
  • Sena (Irie Maffia) - ének
  • Tátrai Tibor - gitár
  • Vitáris Iván (Ivan & The Parazol) - ének
  • Saiid - rap
  • MC Kemon (Irie Maffia) - rap
  • Heincz Gábor 'Biga' - ének, gitár
  • Szebényi Dániel (Kowalsky meg a Vega, Electric Shock) - billentyű, ének
  • Cséry Zoltán (Patché, Barabás Lőrinc Quartet) - billentyű
  • Bata István (Sena, Kéknyúl) - basszusgitár
  • Vígh Arnold - basszusgitár
  • DJ Q-Cee (Vinly Warriorz) - lemezjátszó, beatbox
  • Delov Jávor - dob

A koncert további különlegessége egy csak erre az estére felállított kisszínpad, ahol már 18:00-tól indul a minifesztivál: Delov Jávorék a valaha Random Tripen megfordult összes zenészt meghívták egy laza, kötetlen rögtönzésre, így akár több tucat zenész is megfordulhat a rendhagyó helyszínen, felidézve a Random korai éveiből a klubbulik felejthetetlen hangulatát.

A 10 éves évfordulóra a Random Trip többrészes podcasttal készült. A fenti a sorozat első része.