2017.05.24. 09:30
Kelemen Anna és az egyik Depeche Mode tag felidézték afférjukat
A szállodájukba is meghívták az egykori nyuszilányt.
Hétfő este megtelt a Groupama Aréna, ahol a világ egyik leghíresebb és legkülönlegesebb zenekara, a Depeche Mode adott koncertet. Dave Gahanék magyar sztárok tucatjait is kicsalták a Fradi-pályára, UFO Zsolti a feleségével, Kefír a barátnőjével érkezett, a legnagyobb feltűnést azonban Kelemen Anna keltette, aki sosem titkolta, a Depeche egyik legnagyobb rajongója. Vagy csak volt?
A Bors kedd délután kérdezte telefonon Annácskát.
Semmi élet nincs már bennük, azt gondolom, ez már csak a pénzről szól
– fogalmaz Anna.
Egy dolog nem változott: Daveből áradt a szexualitás. Vagy belőle, vagy belőlem, és rá vetítettem ki. Ezt nem tudom már eldönteni. Az biztos, nagyon érzem a tavaszt minden egyes sejtemben
– huncutkodott a szavakkal is.
Martin Gore-t ma már nem tartja vonzónak Anna, szerinte szottyadt lett.
Mint utólag kiderült, Anna így is a kivételezettek között volt: ő ugyanis a koncert után a zenekar hoteljébe volt hivatalos. Azt ugyan lapunknak nem árulta el, ki invitálta meg, de azt nem titkolta, neki is volt oka ünnepelni – írja a lap.
Tízéves történet ez már... Igen, a hír igaz: 2007-ben sikerült először találkoznom a Depeche Mode tagjaival, és közelebbről, mélyebben megismernem egyiküket. Hétfő este erre koccintottunk egy fővárosi hotelben
– vallotta meg a Borsnak Kelemen Anna, majd kérdés nélkül tette hozzá: Martin Gore-ban ma már semmi szexualitást nem találtam. Szottyadt lett! – summázta.
Talán ő volt a szerencsés, akit ágyba vihetett a nyuszilány? Nem volt hajlandó elárulni, azt azonban igen, hogy hol.
A Lánchíddal szemben, egy hotelben találkoztunk. De én már húsz éve is Depeche Mode-rajongó voltam, tisztelem őket annyira, hogy nem akartam ezzel címlapokra kerülni soha. Amúgy is címlapokon vagyok
– legyintett Anna.