„Alonso egy igazi seggfej, ahogy Russell is”

„Ha van jobb ötlet arra, hogy ki segíthetne, örömmel meghallgatom” – Wolff

A melbourne-i dupla kiesés után már több kérdés is felmerült Toto Wolff felelősségével kapcsolatban: a Mercedes sorozatban harmadik szezonjában teljesít gyengén, nem találja meg a kiutat, ugyanazokkal a problémákkal küzd több autóverzió esetén is, elvesztette Lewis Hamiltont, és nagyon nem jó irányba halad az istálló.

Erre tett rá a mostani nullázás, amelyben Hamilton motorhibájának is szerepe volt, így a csapatot egyharmad részben birtokló, egyben azt vezető Wolff is kapott kérdést a saját felelősségével kapcsolatban:

„Résztulajdonosként biztosnak kell lennem abban, hogy pozitív és kreatív dolgot tudok hozzátenni, szóval én lennék az első, aki azt mondja, hogy ha valakinek van jobb ötlete, akkor szóljon, mert az a érdekem, hogy a lehető leghamarabb forduljanak jóra a csapat dolgai” – idézi Wolff szavait az Autosport.

f1-bahrain-thursday-341

„De fizikai problémánk van, nem filozófiai, vagy szervezeti, mert nem vettünk be dilibogyót 2021 óta. Csak nem értjük az autónk működését, míg a múltban mindig értettük” – tette hozzá.

Wolff azt is elmondta, hogy nem érzi úgy, hogy vezetőváltáson kellene gondolkodnia, ami pedig az ő szerepét illeti, az nem olyan egyszerű a résztulajdonosi mivolta miatt: mint mondta, nem mondhatja azt, hogy oké ennyi volt, mert továbbra is érdekelt az üzletben, nem ugorhat ki belőle, jelenleg nincs választása.

„De ha van ötlet arra, hogy ki tudná jobbra fordítani a dolgokat, azt örömmel meghallgatom” – mondta. 

fotó: Ollé Iván

formula.hu