Konferencia-liga-selejtezők: Lovrencsics csapatával játszhat a Puskás Akadémia
Frissítve 18/07/2022 - 15:41 GMT+2
A Puskás Akadémia labdarúgócsapata a horvát Hajduk Splittel találkozik majd a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, ha továbbjut a második körből, míg a Kisvárda Master Good együttese a norvég Molde és a svéd Elfsborg, a MOL Fehérvár FC pedig a moldovai Petrocub és az albán Laci párharcának győztesével játszhat.
Konferencia-liga - A Hajduk Split lehet a Puskás Akadémia következő ellenfele
Az európai szövetség (UEFA) honlapján közvetített hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a harmadik körös párharcokat a Fehérvár otthon, míg a Puskás Akadémia és a Kisvárda idegenben kezdi majd. A mérkőzéseket augusztus 4-én és 11-én játsszák.
A második körben csütörtökön és egy hét múlva a Fehérvár az azeri Gabalával, a Kisvárda a kazah Kajrat Almatival, míg a Puskás Akadémia a portugál Vitória együttesével csap össze.
A Hajduk Splitnek van magyar játékosa, a 44-szeres válogatott Lovrencsics Gergő tavaly július óta futballozik a horvát együttesben.
A Konferencia-liga döntőjét jövő június 7-én rendezik Prágában.
A Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójának párosítása:
Bajnokok ága:
Bajnokok ága:
- Vikingur Reykjavík (izlandi)/The New Saints (walesi)-Lech Poznan (lengyel)/Dinamo Batumi (georgiai)
- FK RFS Riga (lett)-Hibernians FC (máltai)/FC Levadia Tallinn (észt)
- La Fiorita (San Marinó-i)/FC Ballkani (koszovói)-Sutjeska Niksic (montenegrói)/KÍ Klaksvík (feröeri)
- KF Tirana (albán)/HSK Zrinjski (bosnyák)-Tobol (kazah)/Lincoln (gibraltári)
- FC Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)-CFR Cluj (romániai)/Inter Escaldes (andorrai)
Nem bajnokok ága:
- MOL FEHÉRVÁR FC/Gabala (azeri)-Petrocub Hincesti (moldovai)/KF Laci (albán)
- HNK Hajduk Split (horvát)-PUSKÁS AKADÉMIA FC/Vitória FC (portugál)
- Molde FK (norvég)/Elfsborg (svéd)-KISVÁRDA MASTER GOOD/Kajrat Almati (kazah)
- Spartak Trnava (szlovákiai)/Newtown (walesi)-Raków Czestochowa (lengyel)/FK Asztana (kazah)
- KuPS (finn)/Milsami Orhei (moldovai)-FK Liepaja (lett)/Young Boys (svájci)
- Pogon Szczecin (lengyel)/Bröndby (dán)-FC Basel (svájci)/Crusaders Belfast (északír)
- AIK (svéd)/Vorszkla Poltava (ukrán)-Valmiera (lett)/FK Skendija (északmacedón)
- Ararat (örmény)/Paide Linnameeskond (észt)-RSC Anderlecht (belga)
- SJK (finn)/Lilleström (norvég)-Royal Antwerp (belga)/KF Drita (koszovói)
- Sparta Praha (cseh)/Viking Stavanger (norvég)-Motherwell (skót)/Sligo Rovers (ír)
- FK Suduva (litván)/Viborg (dán)-B36 Tórshavn (feröeri)/Tre Fiori (San Marinó-i)
- CSZKA Szófia (bolgár)/Makedonija GP Szkopje (északmacedón)-St. Patrick's Athletic (ír)/Mura (szlovén)
- Breidablik (izlandi)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Istanbul Basaksehir (török)/Makkabi Netanya (izraeli)
- Dundee United FC (skót)-Tuzla City (bosnyák)/AZ (holland)
- Botev Plovdiv (bolgár)/APOEL Nicosia (ciprusi)-Kizilzsar (kazah)/NK Osijek (horvát)
- Zorja Luhanszk (ukrán)-Vllaznia (albán)/Universitatea Craiova (román)
- Víkingur (feröeri)/Dunaszerdahely (szlovákiai)-Szaburtalo Tbiliszi (grúz)/FCSB (román)
- Arisz Limasszol (ciprusi)/Neftci (azeri)-Rapid Wien (osztrák)/Lechia Gdansk (lengyel)
- Koper (szlovén)/FC Vaduz (liechtensteini)-BATE Boriszov (fehérorosz)/Konyaspor (török)
- MFK Ruzomberok (szlovákiai)/Riga FC (lett)-Gil Vicente FC (portugál)
- FC Lugano (svájci)-Hapoel Beer-Seva (izraeli)/Dinamo Minszk (fehérorosz)
- Sepsi OSK (romániai)/Olimpija Ljubljana (szlovén)-NK Rijeka (horvát)/Djurgardens IF (svéd)
- Wolfsberger AC (osztrák)-Gzira United (máltai)/Radnicki(szerb)
- Levszki Szófia (bolgár)/PAOK (görög)-Velez Mostar (bosnyák)/Hamrun Spartans (máltai)
- Zira FK (azeri)/Makkabi Tel-Aviv (izraeli) - Gomel (fehérorosz)/Arisz (görög)
- FC Twente (holland)-Racing Union (luxemburgi)/Cukaricki (szerb)
- St Joseph's FC (gibraltári)/Slavia Praha (cseh)-Panathinaikosz (görög)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés