Mi ez a sok kapus, akik lábbal próbálnak focizni?

Nemrég a Sevilla-Arsenal meccsen Gabriel Jesus húzott egy zseniálisat: az Arsenal csatára hátralépett egy felpasszolt labdáért, az átvételkor irányt váltott, amivel elküldte a nyakában lihegő védőjét egy lelátói limonádéra, majd a hátvédtől megszabadulva kiosztott egy gyönyörű gólpasszt Gabriel Martinellinek. Várhidi Péter a meccs szünetében azt mondta, azt a védőt, aki bedőlt Jesus tervének, azt „pénzbüntetéssel kellene sújtani”.

A kiszólás azért is érdekes, mert sokat elárul arról, hogyan gondolkodnak a fociban szocializálódott szakértők a hibázásról. Másrészt felmerül a kérdés: mi van azokkal a kapusokkal, akik mostanában rengeteget játszanak a lábukkal? Minden hibájuk pénzbüntetést ér?

Ederson, Alisson, Manuel Neuer vagy Marc-André ter Stegen mind-mind olyan kapusok, akik a modern labdarúgást testesítik meg: magasak, erősek, vetődnek és leérnek, de mindezek mellett nemcsak a kezükkel jók, de a lábukkal is. Úgy kezelik a labdát, mintha középpályások lennének és olyan magasra felmerészkednek, hogy akár védőnek is állhatnának. Mi baj lehet?

Baj, az elég sok. Mondjuk elpasszolják magukat, „belecsavarodnak a labdába”, elcselezik magukat és mögöttük már csak egy üres kapu marad. A legérdekesebb, hogy ez nem teljesen újkeletű dolog. Johan Cruyff még az Ajax edzőjeként a 80-as években azt kérte kapusától, Stanley Menzótól, hogy nyugodtan lépjen be a játékba, és az sem gond, ha elront néhány passzt útközben. „Az emberek a nyilvánvaló és kínos hibákkal szeretnek foglalkozni. De mi a rosszabb, ha a kapusod bakizik, vagy ha képtelen feljátszani a labdát és emiatt az egész csapatjátékod megbicsaklik?” – kérdezett vissza Cruyff.

Ahogy arra az elismert szakíró, Jonathan Wilson is rámutatott, az új kapus-faj létrejöttéhez több dolog járult hozzá. Először is az 1992-ben elfogadott szabály, ahol a kapus már nem foghatta meg kézzel a hozzá visszagurított labdát, másodsorban pedig az egyre kimunkáltabb letámadási módszerek, amivel a védekező csapatok a pálya egyre magasabb szegleteiben próbáltak meg labdát szerezni. Ilyen körülmények között egyszerűen szükség volt olyan kapusokra, akik nem jönnek zavarba egy visszatett labdától, és akkor sem kapnak szívrohamot, ha az ellenfél csatára kiengedett körmökkel sprintel feléje.

Mindez viszont hibával jár, ahogy legutóbb a Brighton-Liverpool meccsen is. A 2-2-es eredményből 1-1 gól is kapushibából született, mindkétszer a kapus rosszul mérte fel a helyzetét vagy rosszul passzolt, ami aztán azonnali büntetést ért (igaz, nem pénzben). Wilson szerint ilyen megoldások elképzelhetetlenek voltak 15 évvel ezelőtt, amikor a labdarúgás legrangosabb edzőit még Rafael Beníteznek és José Mourinhónak hívták.

A kritikák kereszttüzében manapság a Manchester United frissen beszerzett kapusa, André Onana áll. Az Intertől vett kapus papíron azt testesíti meg, ami tavaly hiányzott a Unitedből: egy modern kapus, aki a lábbal nem túl gondos David De Gea után új távlatokat nyithat meg a csapatmunkában. Onana viszont többször is belehibázott a játékba, rosszul passzolt, vagy furcsán helyezkedett a gólvonalnál, ami miatt egyesek már visszasírták De Geát is.

Egyrészt De Geával még Luis Enrique sem tudott mit kezdeni a spanyol válogatottban, olyannyira nem, hogy a teljesen más felépítésű Unai Simón lett az első számú kapus. Másrészt a United idén a sérülések miatt szinte nem is tudott két egyforma védelmet felállítani, ami megnehezítette a labdakihozatalok kidolgozását. Onana persze hibázott, ugyanakkor többször is olyan helyzetben találta magát, ahol nem mozogtak elég jól körülötte, ezért rá hárult az a feladat, hogy egymagában megoldja – ilyen helyzetekből születtek a hibák. Erik ten Hag vezetőedző viszont azért akarta a korábbi ajaxos kapusát, mert stílusban el akart térni a tavaly megszokott játéktól. Ennek része volt az is, hogy a fűrészelés közben hullani fog a forgács.

Hasonló dilemmákkal szembesül Mikel Arteta az Arsenalnál, ahol a korábbi kapus, Aaron Ramsdale helyét David Raya vette át. Ramsdale mindig is kiváló volt a hosszú labdák megjátszásásban, a rövidekben ugyanakkor bizonytalanabbnak tűnt, Raya hozzá képest pedig sokkal többször passzol röviden. Viszont Raya is hibázott, hasonlóképp, ahogy Onana.

Arteta ugyanakkor a védelmére kelt: „a hiba a foci része, ezek jöhetnek védőktől, csatároktól és kapusoktól is.” Ahogy mondta, ahhoz, hogy olyan játékot játsszanak, amit ő szeretne, szükség van olyan emberekre, akik képesek ezt megvalósítani. David Raya pedig minden kockázat és hibalehetőség ellenére azt valósítja meg, amit Mikel Arteta szeretne.

Modern kapusnak lenni nemcsak azt jelenti, hogy lábbal ügyes. Azt is sugallja, hogy nekünk, nézőknek és szurkolóknak egy kicsit el kell vonatkoztatnunk a fejünkben kialakult kapus eszményétől, aki csak vetődni képest és bravúrt bravúrra halmoz. Manapság egy lábbal jó kapus óriási hozzáadott érték a mezőnyben.

Az sem baj, ha néha belebakizik. Egyszerűen csak tudni kell élni ezekkel a hibákkal.