Fogházba küldenék Balla Irma fiát
Fogházba küldenék Balla Irma fiát
Debrecen — Az ügyésznő szerint Schönstein Sándor (33) végzett az édesanyjával, Balla Irmával (†57) – ezért Birinyi Ildikó azt kérte, zárják börtönben a szabadlábon védekező fiatalembert.
Ezeket látta már?
Schönstein Sándort Vádolják
Az ügyész gyakorlatilag megismételte a korábbi vádbeszédét, amelyben intelligens, környezete manipulálására hajlamos, egocentrikus, személyiségzavaros és édesanyja magas elvárásainak megfelelni nem tudó fiatalemberként festett le Schönsteint. Aki azért gerjedt gyilkos haragra, mert összeveszett Ballával, aki csak később engedte be a házba, amikor hazaért szalonnasütésről. Birinyi Ildikó szerint a megismételt eljárásban sem keletkezett olyan bizonyíték, amelyben Schönstein ártatlanságát alátámasztaná.
– A büntetőeljárásban nem az ártatlanságot kell bizonyítani, hanem a bűnösséget – reagált Magyar György Schönstein ügyvédje.
A védő szerint, a megismételt eljárás nem hozott újat. A korábbi elsőfokú – Schönsteint 12 év fegyházzal sújtó – ítéletet éppen azért helyezte hatályon kívül a Debreceni Ítélőtábla 2011 márciusában, mert nem találta azt kellően megalapozottnak. Magyar védence felmentését kérte.
Mint megírtuk, Balla Irma 2007-es megölésével a fiát vádolják, pedig D. Lajos beimserte a gyilkosságot, majd visszavonta vallomását.
Cs. K.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Így előzzük meg a fájdalmas húgyúti és veseproblémákat! (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább