Folyami szörnyek nyomába eredt a guyanai dzsungelben a magyar horgász

2022. február 09.

Egy hosszú, több átszállásos út után végre a Föld tüdeje felett repülök egy kisgéppel. Alattam Guyana sűrű dzsungele terül el. A túravezetőmtől megtudom, hogy az országban mindössze 800 ezren élnek, így errefelé az esőerdők 90 százaléka érintetlen. Két óra és végre leszállunk. Itt állhatok a gyermekkori álmom helyszínén. Szó szerint véget ér az utunk az esőerdő lábánál, így egyetlen közlekedési eszközünk maradt, egy motoros csónak. Elindulunk felfelé a folyón, hogy elérjük a dzsungel azon részét, ahol a civilizáció utolsó nyoma áll. A kempingben puritánok a körülmények, de a helyiek ennek ellenére meleg étellel várták csapatunkat. Alig tudok enni az izgatottságtól. Itt, az okostelefonoktól távol, a sértetlen vadvízi rengetegben talán megpillanthatom a környék urát, az arapaima halat.

(A legfrissebb hírek itt)

2022. február 10.

Az Isten háta mögött vagyunk a csapatommal. Egy operatőr, egy túravezető, két segítő és én. Egy újabb három órás úton vagyunk túl. Csak a legszükségesebb holmikat hozhattuk magunkkal: öt darab tábori ágy, egy ponyva és minimális élelmiszer. Az éjszakai táborhelyünket a folyó közepén, egy homokszigeten állítottuk fel. Azt mondják a segítőink, ezen a helyen a legkisebb az esélye annak, hogy megtámadnak minket a vadállatok. Most először érzem, hogy lehetséges áldozat vagyok. A dzsungelben kajmánok, jaguárok, kígyók rejtőznek. Az egyik segítőnk fiát épp az érkezésünk előtt egy héttel marta meg egy mérges kígyó. Tíz percen múlt az élete, az elsősegélynyújtó pont ugyanis a táborhelytől három órára van. Szinte repültek a folyón, hogy a gyermek túlélje a támadást. Megfogalmazódik bennem, hogy akár meg is halhatok?

A rossz gondolatokat gyorsan elhessegetem, mert indulunk tovább arapaimákat keresni. Ez a halfajta az Essequibo folyó csendesebb mellékágaiban érzi jól magát. Hiába tudják a segítők, mely részeket kedvelik, hatalmas a nagy a bejárandó terület. Hogyan fogjuk őket megtalálni és megfogni? Mivel nagy úszóhólyagja tüdőszerű szervvé fejlődött, 15-20 percenként felúszik a víz felszínére. Akkor lesz esélyünk elkapni. Miközben ezen gondolkodom, hirtelen megpillantunk egyet. A levegő megfagyott. Motor azonnal lekapcsol, még egy falevélhez se érhetünk hozzá az evezőinkkel. Ha megijesztjük, a víz felrobban és elmenekül. Már dobótávolságban van. Az adrenalin tombol bennem, a szívem a torkomban dobog. Rádobok és várok. De meddig? Egy perc is örökkévalóságnak tűnik. Követem a segítők instrukcióit, de mindent elrontottam... Elment a nagy fogás!

Nem csüggedünk, megyünk tovább egy másik mellékágba. Szerencsém van, ismét megpillantunk egy óriást. Újra dobok, várok és igen, most a megfelelő pillanatban emelem a botot. Színtiszta őserőt érzek. Test a test elleni küzdelem alakul ki közöttünk, de végül én győzök. Miközben próbáljuk lefotózni, érzem, hogy a hal feje olyan kemény, mint a beton. Könnyedén eltörhetné bármelyik csontomat. Félek, de nem adom fel. A sors kegyes velem és további két példányt sikerül megfognunk.

2022. február 11.

Hosszú éjszakám volt, egy percet sem aludtam a folyó közepén felállított táborhelyen. Este halat sütöttünk, amit egy helyi kajmán is megérzett. Egyenesen a szemembe nézett. Gyorsan biztonságos helyet kerestem, így nem történt baj. Másnap a keresés folytatódik. Reggel még nem is sejtettem, hogy a mai napon életem fogását tartom majd a kezemben. Egy legalább 150 kilós arapaimát. A királyt. Lehet, hogy világrekordot fogtam, de ahhoz, hogy ezt megállapítsák, el kellene szállítani egy ellenőrző pontra. Ilyenről szó sem lehet. Az arapaimát tilos partra vinni, csak a sekély partszéli vízbe húzzuk ki egy fotó erejéig. Pár percig még csodálom. Teste méretei egy kisebb csónakéhoz hasonlóak, a feje pedig akkora, mint egy dézsa. Gyönyörű.

2022. február 15.

A négy további horgásznapunkat harcsák és más, helyi gyakorta veszélyes halak megfogására szenteltük. Az már végképp mindennek a teteje volt, hogy az utolsó fogásunk harcsa helyett egy arapaima volt. Teljesen véletlenül, szokatlan területen fogtuk meg a nőstény példányt, ami majdnem felborította a csónakunkat. Többször is megmutatta magát, mire sikerült becserkészni. Termetes lány volt, több mint 100 kiló feletti. Érintetlen, hibátlan, tökéletes befejezése az utunknak.

43 éve a horgászat megszállottja Gábor

Döme Gábor nyolcéves kora óta, immáron 43 éve a horgászat megszállottja. Kezdetben édesapja nagybátyjával járt országszerte tavakhoz, folyókhoz, de a sporthoz szükséges apró kis trükkökre helyi horgászok tanították meg, amelyet a versenyeken megszerzett tapasztalataival csiszolt tökéletesre. A hosszú évek során szép lassan profi horgásszá vált, világversenyeket nyert, cikkeket írt, filmeket forgatott és horgászboltot nyitott. Ma már legfőbb célja, hogy a jövő generációjának átadja tudását és egyben megtanítsa gyermekeit a halak és a természet tiszteletére. Dél-amerikai útjáról hamarosan film jelenik meg.

(Ez is érdekelheti: Óriási halszörnyet fogtak ki Palotáson)

---

Galéria

---

150 kilós halat fogott egy magyar horgász a dél-amerikai dzsungelben

2022.03.06.

Vissza a cikkhez

---