A kéz amely a bölcsőt ringatja… – 6. Tökéletlen tökéletességben

…a világot is igazgatja.

6. Tökéletlen tökéletességben: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

Vannak azok a pillanatok amikor minden olyan könnyen és észrevétlenül a helyére kerül. Amikor nem kell küzdeni csak engedni az eseményeket kibontakozni. Amikor az ember szelíd szemlélője az eseményeknek valahogy minden magától érthetődő.

Egyik nap a héten mikor hazaértünk kislányom mutatott az ujján egy teljesen észrevehetetlen aprócska kis sebet. Majd kijelentette, hogy ő már pedig most nem mos kezet, mert az fájni fog. Elsőre próbáltam meggyőzni ész érvekkel, hogy hiszen olyan aprócska az a “seb” nem fog az annyira fájni!

De ezt igen rossz néven vette és a vége sírás lett. Ellenállt, befeszült a kis teste és megmakacsolta magát. Abban a pillanatban valami végtelen nyugalom öntött el. Leguggoltam mellé, átöleltem és azt súgtam a fülébe: “Szeretlek!” és csak öleltem. Lassan lassan a sírás alábbhagyott. A karjait a nyakam köré fonta és az ölembe kérezkedett. Így ültünk némán a kád szélén ebben a tökéletlen tökéletességben. Egyszerűen csak jelen abban ami van.

Ez első alkalmak egyike hogy nem próbáltam megváltoztatni, megjavítani, vagy semmissé tenni azt amit érzek, azt amit vélhetőleg a másik érez. És ezzel a láthatatlan belső mozzanattal minden megváltozott.

Eltünt minden rossz érzés. Tér és lehetőség nyílt bennem és benne is.