Gyertyaszentelő Boldogasszony napján az ország számos pontján vehetnek részt Szeretetláng átadáson

Február 2-a, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja a Szeretetlángot szívükbe fogadók nagy ünnepe világszerte. Mutatjuk, hogy mely településeken, helyszíneken vehetnek részt a kapcsolódó programokon.

A Szeretetláng átadás az elköteleződés jele, hogy az Eucharisztia, a bűnbánat az ima és az áldozatvállalás által életünket Jézusba helyezzük, aki maga az Élő Szeretetláng. Általa védelmet nyerünk a gonosz kísértései, támadásai ellen, vagyis a sátán tehetetlenné válik, mintegy megvakul a Szeretetláng erejétől – olvasható a szeretetlang.hu oldalon.

Február 2-án az alábbi helyeken lesz ünnepélyes Szeretetláng átadás. (A szervezők tájékoztatása szerint a helyszínek listája még bővülhet.)

  • Budapesti Szeretetláng-kápolna (1062 Bp., Székely Bertalan u. 25.) 10 órakor rózsafüzér, engesztelő imaóra, családok Szeretetláng-rózsafüzére. Szentmise 12 órakor, bemutatja Erdődy Ferenc atya – ebédszünet – 1420-tól beszámoló – 1500-től Irgalmasság rózsafüzére – 1520-tól Szentségimádás, vezeti Babos Áron atya, majd Szentségi áldás.
  • Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom (1056 Budapest, Március 15. tér) 15 órakor imaóra, 17 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti Dr. Osztie Zoltán plébános atya.
  • Budapest, Clarisseumi Szent István király plébánia (1045 Bp., Árpád út 199.) 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti Márkus Zoltán szalézi atya.
  • Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia templom (1191 Templom tér 21. ). Kezdés 17 órakor. Szentmise 18.00 órakor. Vezeti Forgács Balázs atya.
  • Budapest, kőbányai Szent György templom (X. ker. Sörgyár u. 73a.) 17 órakor Szentmise, majd Szeretetláng átadás; 18 órakor Engesztelő imaóra. Vezeti Cseh Zoltán atya.
  • Budapest, Szent Imre kápolna ( XI.ker., Bartók Béla út 19.) 11 órától imaóra, 12 órakor hálaadó Szentmise Szeretetláng átadással, Szentségi áldással. Vezeti Orbán Mihály atya.
  • Bodajk 930-kor Szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezetik Mórocz Tamás, Horváth József és Oraveczky Attila atya
  • Füzér – 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás; vezeti Tóth Gábor atya
  • Győri Székesegyház 920-tól rózsafüzér; 10 órától Szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti Vaslabán Csaba atya, murakeresztúri plébános. Az eseményt az EWTN Televízió élőben közvetíti.
  • Hollóháza – 1615-kor rózsafüzér; Szentmise 17 órakor, majd Szeretetláng átadás; Vezeti Tóth Gábor atya
  • Keszthely, Magyarok Nagyasszonya templom 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti Tál Zoltán atya
  • Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti Virth József atya
  • Máriagyüdi Kegyhely Bazilika 10-órakor gyertyaszentelés, majd szentmise és Szeretetláng átadás. Vezeti Keresztes Andor atya, a Kegyhely Plébánosa
  • Máriapócsi Nemzeti Kegyhely kezdés 900-kor, 11-től Szentmise, ezt követően Szeretetláng átadás.Vezeti Ivancsó Sándor atya, Molnár József atya.
  • Nagykovácsi – katolikus templom 17 órától rózsafüzér, 18 órától Szentmise Szeretetláng átadással; vezeti Kemenes Gábor atya (A helyszín tömegközlekedéssel megközelíthető Hűvösvölgyből a 63-as busszal a végállomásig.)
  • Petőfiszállás (Petőfiszállás-Pálosszentkút, Tanya 473.) Kezdés 14 órakor, Szentmise 15 órakor, majd Szeretetláng átadás és Szentségimádás. Vezeti Perlaki György atya.
  • Pomáz – Szent István király Templom (Templom tér 8.)
    17.00 órakor imaóra, Szentmise 18.00 órakor Sezretetláng átadással; vezeti Bogda Péter atya
  • Sátoraljaújhely – Szt. István plébánia (Széchenyi tér 10.) 1615-től rózsafüzér; Szentmise 1700 órakor, vezeti Kecskés Attila atya
  • Sopron, Szent Domonkos-templom 1730-kor szentmise, utána Szentségimádás, majd Szeretetláng átadás. Vezeti Mészáros Domonkos OP atya.
  • Szolnok – Vártemplom (Szent István tér 2.) Kezdés 17 órakor, vezeti Hartung Ferenc atya
  • Törökbálint – Szeretetláng kápolna; (Dózsa György u. 46.)
    Február 1-én! délelőtt 9 órától ima, 10 órakor szentmise Szeretetláng átadással. Vezeti Baladincz József atya
  • Tura, Nagyboldogasszony templom 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti Palya János atya

Címlapkép forrása: Facebook/Szeretetláng

Iratkozzon fel hírlevelünkre