Egy királynő tükre – I. Erzsébet: egy mítosz születése

Stróbl Erzsébet a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének docense, kutatási területe az angol reneszánsz kultúrtörténet, I. Erzsébet királynő kultusza, ezzel összefüggésben a női hatalomgyakorlás és az angol udvari kultúra. Ezeken a területeken több magyar, illetve idegen nyelvű kötetben és folyóiratban publikált.[1] Doktori disszertációját I. Erzsébet angol királynő kultusza címmel írta, amelyre a L’Harmattan kiadó gondozásában 2022-ben megjelent monográfiája is épül.

A kötet témája az I. Erzsébet (ur. 1558-1603) körül, már életében, uralkodása alatt kialakult kultusznyelv, amely a mai napig meghatározó jelentőségű mind a történelmi gondolkodásban, mind a köznyelvben és a populáris kultúrában. A mű interdiszciplináris szemlélete, illetve szerteágazó, elsődleges forrásanyaga mélyreható, és a magyar olvasó számára egyedülálló gondolatmenetet, elemzést eredményez. A szerző támaszkodik az I. Erzsébet korából származó tudósításokra, feljegyzésekre, az ekkor születő irodalmi és képzőművészeti alkotásokra, a női hatalomgyakorlással kapcsolatos korabeli elméleti munkákra. Emellett természetesen behatóan feldolgozza a témában született tudományos munkákat is. Elsősorban a nyilvános megjelenések, körmenetek, bevonulások állnak az elemzés középpontjában. Ennek hátterében az áll, hogy Erzsébet kultuszát eleinte, és legfontosabb elemeiben nem központilag alakították ki, hanem az ilyen eseményeken megjelenő új ötletekből és kezdeményezésekből nőtt ki, azaz tulajdonképpen organikusan fejlődött. Így olyan egyedülálló kultusznyelv alakult ki, amely a középkori reprezentációs alapokon nyugodott, de ötvöződött bibliai, antik mitológiai, illetve angol folklorisztikus elemekkel is. A monográfia a kultusznyelv összetettségének megfelelően I. Erzsébet teljes uralkodása, illetve a kiterjedt forrásanyag keretében elemzi ezt a folyamatot.

A fentiek tükrében a mű címe igényelhet magyarázatot, hiszen a címben nem a „kultusz”, hanem a „mítosz” kifejezés szerepel. Bár ez a különbség árnyalatnyinak tűnhet, jelentősége nagy. Az I. Erzsébet életében kialakult kultuszt az utókor nemzeti keletkezésmítosszá emelte, amelyhez így vagy úgy minden korszak viszonyult. Ez a viszonyulás nem minden esetben volt pozitív, I. Erzsébet személye gyakran volt a bírálat tárgya, így az erzsébeti mítosz nem felel meg a kultuszok jellemzőinek, a feltétlen imádatnak és megkérdőjelezhetetlen csodálatnak (9. o.). Az Erzsébet-mítosz alapját a királynő életében, a magasztalásából kifejlődő kultusz adja, a kötet ezt a folyamatot vizsgálja.

A monográfia kilenc fejezetből áll, amely I. Erzsébet londoni bevonulásától, azaz első uralkodói nyilvános szereplésétől kezdve uralkodásának végéig, az intézményesült kultusszal szembeni kritikák kialakulásáig, annak Erzsébet halála utáni tovább éléséig veszi számba a kultuszt, annak mítosszá alakulását. A mű az általánosabb kérdésekkel kezdődik; így a londoni bevonulás jellemzése a kultusznyelv előszeleit mutatja be, ezt követik a női uralkodással, illetve Erzsébet önreprezentációjával foglalkozó fejezetek. Ezt követően kerül sor a kultusznyelv kialakulásának, kiszélesedésének és intézményesülésének bemutatására, a királynő országjárásai mentén, külön fejezetben jellemezve a szűz királynő, illetve az aranykor, az Újvilág királynője klasszikus retorikai elemeit.

A kötet a kultusz formáin túlmenően mély betekintést ad a XVI. század viszonyaiba és I. Erzsébet uralkodásának eseményeibe is. Ez egyrészt a kronologikus felépítésnek köszönhető, azaz a szerző a királynő uralkodásának első napjától az utolsó napokig, sőt, I. Jakab trónra kerülésének időszakáig vizsgálja a kultusznyelv alakulását. Az elemzés részletessége, a széles körűen feldolgozott forrásanyag kézzel fogható képet ad a korszakról. Ezen kívül a szerző érezhetően arra törekszik, hogy az olvasóval ismertesse azokat a történelmi, politikai, katonai eseményeket, amelyek a kultusz kialakulásának hátterében álltak, amelyek a kultusznyelv változásának kontextusát adták.

A XVI. század egyik jelentős politikai kérdése volt a női hatalomgyakorlás. I. Erzsébet uralkodásának első éveiben jelent meg John Knox skót protestáns hitszónok műve,[2] amelyben a női hatalomgyakorlást támadta. I. Erzsébet számára protestáns királynőként ez egy bonyolult helyzetet eredményezett, hiszen a protestantizmus oldaláról érte a női uralkodókat – ezáltal őt is – támadás. Knox művében a női hatalomgyakorlás az isteni renddel összeegyeztethetetlen, érveit a Bibliával és az egyházatyák műveivel támasztotta alá. Az udvar félhivatalos válasza John Aylmer írásában[3] jelent meg, amely szintén a protestantizmus érvrendszerét használta. Aylmer I. Erzsébet uralkodásában az isteni kiválasztottságot láttatta, párhuzamokat vonva bibliai szereplők és a királynő között. Kiemelte továbbá a vegyes kormányzat ideológiáját, azaz, hogy a királyság nem csak az uralkodóból áll, hanem az őt körülvevő tanácsadó testületekből is. Így politikaelméleti, illetve teológiai alapokon szintén alátámasztotta a királynő uralkodását, érveiből a kultusz több ponton merít (39-62. o.)

A kultusznyelv kialakulásának íve az uralkodónő londoni bevonulásával kezdődött, az erzsébeti reprezentáció alappillérei (a nyilvánosság felhasználása politikai célokra, a Tudor-tradíciók kiaknázása, a női hatalomgyakorlás protestáns legitimációja) már itt felismerhetőek voltak. Erzsébet uralkodóként London városának ekkor, a koronázását megelőző napon mutatkozott be. A szerző részletesen leírja az esemény lefolyását, amely a középkori uralkodói bevonulások hagyományos sémáját követte, azonban a korábbi szokásoktól több ponton eltávolodott. Ezek hátterében a Tudor-ház és a női uralkodás legitimációja, illetve a protestantizmus állt. Bár az eseményt maga London városa és nem az uralkodónő belső köre szervezte, mégis fontos szerepet kapott Erzsébet személyes tulajdonsága és viselkedése. A bevonulás során Erzsébet az események lefolyásában többször aktív szerepet vállalt. Ilyen tett volt például a protestáns Biblia átvétele, amelyet követően a kötetet megcsókolta, feltartotta majd magához ölelte. Ezzel, és a hasonló spontán megnyilvánulásokkal nem csak az adott kérdéshez (pl. protestantizmus) való hozzáállását demonstrálta, hanem azt is, hogy az uralkodó megszólítható, nyitott a párbeszédre alattvalóival. Bár a londoni bevonulás uralkodása nagyon korai fázisában zajlott, azaz egységes kultusz kialakulásáról nem lehet beszélni, az itt megjelenő eszközök, képek, Erzsébet reakciója ezekre mindenképpen hosszú távú hatásokkal jártak, a későbbi kultusznyelv alapjait képezték (11-37. o.).

Az intézményesült kultusznyelv kialakulását I. Erzsébet nyári országjárásai segítették elő. Ezeken az eseményeken udvarával városokat, vidéki kastélyokat látogatott végig, amely lehetőséget teremtett a nyilvánosság erejének kihasználására, illetve a kultusz nyelvezetének kiszélesedésére. A kultusznyelv kialakulásának korai szakaszában a fogadó közösségek által szervezett ünnepségekre, köszöntésekre került sor, amelyekben – hasonlóan a londoni bevonulásához – az uralkodónő is aktívan részt vett. 1575-től kezdve a programokról egyre több beszámoló készült, amely egyszerre jelezte a közérdeklődés növekedését és adott lehetőséget a tisztelet egységes nyelvének kialakulására. Így az egy-egy alkalomra megálmodott költői képek, allegóriák hivatkozási alappá váltak, amelyeket a későbbiekben széles körben felhasználtak. Természetesen az egyes köszöntések, az egyes látogatások programjai, súlypontjai eltérőek voltak. Így például az egyetemi városok (Oxford, Cambridge) meglátogatásakor az uralkodónő műveltsége, a teológiai viták vagy a nőuralom protestáns legitimációja kerültek a középpontba. A kultusznyelv kialakulásának ebben a szakaszában azonban talán az 1575-ös év, a kenilworth-i, illetve a woodstock-i látogatások játszották a legfontosabb szerepet. A királynő dicsőítésének nyelvezetét a korszak kiemelkedő költői alakították, a fogadására készült művek a beszámolók hatására széles körben ismertté váltak, költői eszközeik beépültek a korszak irodalmába (97-120. oldal).

A kenilworth-i látogatás programjában az uralkodónő kultuszának több fontos eleme is megjelent. Ilyen volt többek között a vadember-szimbolika keretein belül, a vadság megszelídülésével a királynő természetfölötti erejének bemutatása. Az eseményeken aktuálpolitikai utalások szintén előfordultak, például a Spanyolországgal szembeni katonai kiállásra biztatás, vagy a királynő házasságának kérdése. Ezek az elemek sokszínű költeményekben, színdarabokban jelentek meg, amelyekben helyet kaptak az antik mitológia, az Artúr-legenda, illetve a középkori legendák alakjai, történetei is. A woodstocki-i látogatás hasonlóan kultuszformáló jelentőségű volt, jellegében azonban eltérő. Míg Kenilworth a populáris ünneplés képeit formálta, Woodstock inkább az udvari kultúrára volt hatással, azt vetítette előre. Az eseményre született művek alakították a kultuszt, elősegítették a dicsőítés egységes nyelvének kialakulását, amelyre az allegóriák, túlzások, csodás, meglepő elemek lettek jellemzőek. Itt jelent meg az erzsébeti udvari költészet előképe, az uralkodónőhöz írt, viszonzást nem váró, lovagi jellegű szerelmi költészet (121-157. o.).

1575-től kezdve a kultuszt egyre kevésbé a nyilvános szereplések programjai alakították, a hangsúly az irodalomra, az udvari líra és dráma területére helyeződött. A királynő kultusznyelvezetét talán leginkább meghatározó elem, a Szűz Királynő (The Virgin Queen) motívuma is ezeken a területeken nyerte el kiforrott alakját. Ennek hátterében a királynő korosodása állt, mivel az 1580-as években zajlottak le az utolsó házassági tárgyalások Erzsébet kezéért. Az uralkodói reprezentációban ezért fontos szerepet kapott a hajadonság, amely a független, katolikus vagy más befolyástól mentes uralkodónő, ezáltal ország gondolatát jelentette. Bár a kora újkorban ez az állapot nem számított vonzónak, a kultusznyelv antik mitológiához fordulásával a kor szerzői megtalálták a megfelelő párhuzamokat – az antik istennők és a római legendák szűzi alakjait, közöttük is kiemelkedve Diana istennő alakját. A humanista műveltség és a kor irodalmának fejlődése (pl. egész estés színdarabok) együttesen hozták el a királynő szűziességének dicséretére szolgáló fordulatokat. Ilyen volt többek között Páris ítéletének újratárgyalása, Diana és Venus istennők szembeállítása. A szűzkultusz az angol külpolitikai törekvések tükrében is jelentőséget nyert, Erzsébetet Astraea-val, az igazság szűz istennőjével hozták párhuzamba. A hésziodoszi aranykor-mítosz felhasználásával az erzsébeti kort aranykorként jelenítették meg, ahol a törvények, a béke, az igazság uralkodnak, Erzsébet uralkodása Astraea már az ókorban megjósolt földre való visszatéréseként jelent meg. A kultusznyelv ezen elemében szintén erősen érződik a humanista műveltség hatása, amit az antik istennő, illetve Erzsébet bukolikus költészetben való megjelenítése mutat. A dicsőítésnek ez az iránya jó lehetőséget nyújtott politikai törekvések, kifejezetten a gyarmatosítás propagálására az udvari körök részéről. Így egy humanista birodalmi retorika alakult ki, amelyben a gyarmatosítás jogosságát az erzsébeti aranykorral indokolták, azzal, hogy ez a jobb, igazságosabb rendszer okkal formálhat jogot az Újvilág további területeire. (189-213. o.) A szerző fenti gondolatmenetéhez azonban érdemes hozzátenni, hogy a XVI. században a gyarmatosítás gondolata – különösen a birodalomépítés kontextusában – még nem volt elterjedt, ezáltal a fogalomhasználat kissé anakronisztikus. Bár a felfedezések a korszakban megindultak, Virginia gyarmata is ekkor alakult (1584), a birodalmi gondolat szélesebb körű elterjedése a XVII. század végére tehető.

Erzsébet uralkodásának második felében, az 1580-as, 1590-es évekre az uralkodónő kultusza egyre inkább összefonódott a protestáns angol nemzettudattal, az angol identitás kialakulásával. Nem meglepő tehát, hogy a királynőt éltető ünnepek (kifejezetten november 17-e, trónra lépésének dátuma), amelyek helyi kezdeményezésekből fejlődtek ki, eddigre széles körben elterjedt ünnepnapokká váltak. Erzsébet trónra lépésének ünneplése az egyházi, az udvari és a populáris kultúrában is szerepet kapott. Az uralkodóért tartott hálaadások egyházi hagyománya a korszakban is érvényesült, amelyet az is tetézett, hogy az anglikán egyház feje a királynő volt. Az 1560-as években megjelent prédikációgyűjteményekben fontos szerepet kaptak az uralkodó iránti tiszteletet kifejező, Erzsébet személyes érdemeit hangsúlyozó szövegek. Az 1570-es évek végére pedig a november 17-i ünneplés szertartásrendjét leíró kötet is megjelent. Az udvari kultúra keretei között a lovagi tornák középkori hagyománya adott lehetőséget a királynő megünneplésére, a nyilvánosságban pedig különféle verses és egyéb kiadványok jelentek meg, amik az uralkodó éltetésére szolgáltak. Az 1580-as évek végére a királynő kultuszát a külpolitikai fenyegetettség is formálta, a propaganda jelentősége felértékelődött. A királynő jelképezte a nemzeti összetartozást, a protestáns érdekeket, a Spanyol Armada legyőzése pedig tovább biztosította, sőt bebetonozta ezt a szerepét (212-257. o.).

A Spanyol Armada felett aratott győzelem a kultusznyelv alakulása szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. A kultusz ezt követően mind az ékesség és az összetettség szempontjából, mind pedig a művek hossza szempontjából addig nem látott méreteket öltött. Ehhez a korszakhoz tartozik Edmund Spenser A tündérkirálynő (The Fairie Queene) című eposza, vagy a festészet területéről számos, szimbólumokkal teli, az örökifjú királynőt ábrázoló portré. Ezzel együtt a fokozódó külpolitikai nyomás autokratikusabb tendenciákat hozott magával; a vegyes kormányzat elvei mellett, sőt helyükben, megjelentek az abszolutisztikus monarchiák gondolatai. Bár a királynő kultusza hatalmasra nőtt, a korszak nem volt mentes a kritikus hangoktól, a visszásságoktól. A kultusz szimbólumainak kiforgatásával a királynő személyét, képességeit kérdőjelezték meg. Az időszakban visszatértek az országjárások is, amelyek a külpolitikai feszültség, az összeesküvések miatt az 1580-as években elmaradtak.  Ezek a késői országjárások a mítoszképződés kiindulópontjai voltak, kultusznyelvezetükben a korai országjárásokra utaltak vissza, amelyeket az aktuális politikai helyzet kontextusában értelmeztek. Leggyakrabban Erzsébet természetfölötti erejének, a haza és a lojalitás megjelenítésének képei merültek fel (260-297. o.).

Erzsébet halálát követően az utolsó évek kritikája nosztalgiába fordult át. Az újjáéledő kultusz át-, és tovább értelmezte alakját, megújult érdeklődéssel fordult magánélete iránt, és egy olyan nyelvezetet alakított ki, amely a mai napig uralja az I. Erzsébettel kapcsolatos ábrázolásokat.

A szerző az erzsébeti kultusznyelv fejlődésén keresztül tulajdonképpen a késő középkor és a kora újkor, a reneszánsz uralkodói reprezentációra használt nyelvezetének, az udvari költészetnek az átalakulását mutatja be. I. Erzsébet kultusza szervesen kötődik a kora újkori angol nemzet gondolatához, az uralkodó mibenlétéről születő gondolatokhoz, ezáltal összességében a XVI-XVII. századi Anglia történetéhez. Az I. Erzsébetről szóló magyar nyelvű művek között a kötet mélységében egyedülálló, amely a hazai kultuszkutatásba, annak eredményeihez is illeszkedik. A monográfia az átlagos olvasó számára is érthető, értelmezhető, a szerző a megértést válogatott képanyaggal, táblázatokkal, kronológiával is segíti. Összességében egy olyan mű született, amely tudományos módszertannal és eredményekkel felvértezve, interdiszciplináris módon egészíti ki a hazai olvasók korszakról alkotott képét, az akadémia világából akár a szélesebb olvasóközönség felé is fordulva.

Horváth Eszter Kata

[1] A szerző további műveihez a témában lásd: A Tudor udvari kultúra és az Erzsébet-kultusz. In: Kiss, Attila; Szőnyi, György Endre (szerk.) Az angol irodalom története 2. A kora újkor irodalma az 1480-as évektől az 1640-es évekig. Budapest, Magyarország: Kijárat Kiadó (2020) 496 p. pp. 47-56., 10 p. vagy Az Úr második szolgálóleánya: I. Erzsébet királynő kultusza a kora Jakab-korban. In: Panka, Dániel; Pikli, Natália; Ruttkay, Veronika (szerk.) Kősziklára építve. Built Upon His Rock: Írások Dávidházi Péter tiszteletére. Writings in Honour of Péter Dávidházi. Budapest, Magyarország: ELTE BTK Angol-Amerikai Intézet, Anglisztika Tanszék (2018) 420 p. pp. 359-366., 8 p.

[2] John Knox: The First Blast of the Trumpet Against the Monstrous Regiment of Women (1558)

[3] John Aylmer: An Harborowe for Faithfull & Trewe Subjects Agaynst the Late Blowne Blaste, Concerning the Government of Wemen (1559)

Ezt olvastad?

„Szelíden és szabadon” – hippik a mi szemünkkel – Projekt az általános iskola 8. osztályában

Mint előző projektjeinkben legtöbbször (a projektmódszerről általában, ill. a mi olvasatunkban, valamint  a megvalósítás menetéről korábbi cikkeinkben már írtunk, témaválasztásunk

X