Lassan eltűnik az óriáskerék a Dóm térről

Vasárnap lehetett utoljára felülni az óriáskerékre, amit ezekben a napokban szép lassan lebontanak. Az új 50 méteres, és zárt kabinos kerék rengeteg embert vonzott a Dóm térre. Rácz Attila, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója szerint az ország minden részéről érkeztek látogatók, hogy megnézzék a karácsonyi vásárt, és hogy felüljenek az óriáskerékre.
Iványi Aurél

2023. január 11. 08:38

Lassan eltűnik az óriáskerék a Dóm
térről

Soha ennyi pozitív visszajelzést nem kaptak Rácz Attiláék a vásárral és az óriáskerékkel kapcsolatosan.

 

 

Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, hogy az energiaválság a rendezvényt kevéssé érintette, hiszen csak a szalmalabirintus feletti led égősor fogyasztását kellett kifizetniük, ami kevesebb, mint 100 ezer forint volt. Mind az óriáskerék, mind az árusok maguknak fizették az áramköltséget. A szervezők abban bíznak, hogy idén karácsonykor is visszatérhet a Dóm térre az óriáskerék.

 

Címlapon

mutasd mind