1.4. Milyen madár volt a turul?

Hogy milyen madár lehetett a magyarok ősi turulja, azt mind a mai napig nem sikerült egyértelműen megállapítani. Természetesen a madár „szent” volta nem zárja ki annak lehetőségét, hogy létező, valós megfelelője is legyen. Azt mindenki tudja, hogy a turul valamiféle ragadozó madár, de a fölött már évszázados viták folynak, hogy melyik is lehet ez a madárfajta. Azon a területen, ahol eleink éltek, igen sokféle ragadozó madár élt, és bár sokan próbálkoztak már vele, ez idáig még nem sikerült a madár természetrajzát pontosan megrajzolni.

Őseinknek természetesen nem volt kérdés a madár kiléte. Az évszázados vitákat az okozza, hogy a Turul-dinasztia (egy XVIII. század végi téves elnevezésük szerint: az Árpád-ház) kihalása után a szó politikai és vallási okok miatt érthető módon kikopott a használatból. És mivel az oszmán-török nyelvemlékek is Kr. u. 1400-ban említik utoljára, hosszú időre nem is találkozhatunk vele. A következő néhány évszázad pedig elegendőnek bizonyult a felejtésre. Ismételt színre lépése - a krónikák felbukkanása - után hosszú ideig teljes volt a bizonytalanság, hiszen e kor tudósainak krónikáink szűkszavú szövegein kívül szinte semmilyen kapaszkodójuk sem volt. Csupán annyit tudtak, hogy valamilyen ragadozó madár. Ekkor még nem álltak rendelkezésre a különböző régészeti leletek és írásos anyagok, így nagyon az alapokról kellett újrakezdeni a turul témakör felépítését.

Ezen építkezés közben ez az ősi magyar mondákban szereplő madár sokféle ragadozó madár volt, volt nagy testű sólyom, az altáji sólyom, (Falco cherrug altaicus), volt kerecsensólyom (Falco cherrug), szirti sas (Aquila chrisaetus), héja (Accipiter gentilis), szakállas keselyű (Gypaetus barbarus), vagy éppen a fakó keselyű (Gyps fulvus).

A turul első tudományos magyarázatát Vámbéry Ármin, a keleti tudományok nemzetközi tekintélyű úttörője adta a XIX. század második felében a szó eredet jelentésén keresztül. Vámbéry (eredeti neve: Wamberger Hermann) nagy életcélja a magyar nyelv eredetének felkutatása volt a keleti török népek és nyelvek megismerése révén. Ezen munkája közben Közép-Ázsia nyelvéből, a csatagájból, vagyis a keleti törökök nyelvéből azonosította a „togrul" (turul) szó sólyom (vadászsólyom) jelentését.

A méltán nagy tekintélyű tudós, Herman Ottó úgy gondolta, hogy a magyarok turulja nem lehet más, mint a győztes hadakat követő dögevő madár, a keselyű. Ez az elmélet tetszett honatyáinknak, s a hatalmas madár ábrázolása hálás téma volt művészeinknek is. A megkérdőjelezhetetlen tekintélyű tudós munkásságának értékét ez a tévedése természetesen nem befolyásolja, viszont ez a tévedés számtalan turulszoborról köszön vissza ránk ma is. Ugyan a világháború első évében hunyt el, de véleménye a világháborús szobrok állítása idején (és szobraink jelentős része ekkor született) még meghatározó volt. Ugyanakkor ma már biztosan állíthatjuk, hogy az Atilla és Árpád nemzetségének pajzsát díszítő madár nem lehetett a keselyű. Ez az állítás akkor is megállná a helyét, ha semmi más indokot nem is állítanánk, csak annyit mondanánk, hogy őseink minden bizonnyal nem dögevő madarat, hanem nemes ragadozó madarat választottak jelképül.

Petényi János Salamon, természettudós, zoológus, a magyar madár rendszertan megalkotója munkásságának elején rájött, hogy a ragadozó madarak tudományos megismerése, rendszerezése solymászati ismeretek nélkül elképzelhetetlen. Bár munkássága nem terjedt ki a turul rejtély megoldására, a későbbi kutatók számára a rendszertan megalkotása nagy segítséget jelentett.

A turul témakör első tudományos feldolgozása Vönöczky Shenk Jakab nevéhez fűződik. Szerinte a sólyom szót a honfoglaló magyarság hozta magával és finnugor származását kizárja. A Magyar Madártani Intézet egykori igazgatója hatalmas forrásanyagot dolgozott fel. Szerinte a Turul, a Zongor és a Kerecsen szavakat (együttesen mindhármat) csak a magyarok használták. Az eredeti jelentése mindháromnak egy - egy sólyomfaj. A Zongor szó az idők folyamán változott alakilag, a másik kettő változatlan maradt. Lényegében mindhárom sólymot jelentett. Orosz tudósok kutatásaira is támaszkodva Shenk Jakab a Turult altáji havasi sólyomként, a zongort a kerecsensólyom egy dél-urali változataként határozta meg. A kerecsen eredetileg észak-urali, de ma a Kárpát-medencei sólyom. A zongor alak változott formájából származtatható a Zsombor keresztnév is.

Chernel István neves ornitológus megállapítása szerint alig hibázunk, ha a Turulban a nemes ragadozó madár típusát eszményítő madáralakot látunk, mely a ránk maradt rajzok nyomán valószínűleg sas, fekete sas vagy fekete sólyom lehetett.

Dúcz László tárgyi emlékeken megjelenő madárábrázolások alapján arra jutott, hogy a turul nem lehet más, mint a kerecsensólyom, az a sólyom, melynek fészkelő területe addig tart, ameddig a honvisszafoglaló magyarok jöttek.

Ezt a hosszadalmas vitát a szakemberek még a mai napig sem tudták megnyugtatóan lezárni, bár amióta a solymászat szerepe a kérdés megítélésében megerősödött, azóta már igazán csak az a kérdés, hogy az ázsiai (altáji) havasi sólyom, vagy a nálunk hála Istennek még honos kerecsensólyom volt-e őseink vadászmadara. Ez utóbbi madár előfordulási helye Eurázsiának Mongóliától a Kárpát-medencéig terjedő része. A kerecsensólyom turul azonosság hívei számára az a legfontosabb érv, hogy mi magyarok is addig jöttünk nyugatra, ameddig a kerecsen fészkelési területe terjed, vagyis eddig vezette népünket a szent sólyommadár. Véletlen lenne csupán, hogy ez a büszke madár, az ural-altáji más néven turáni népek ősi szállásterületét választotta élőhelyéül?

A kerecsensólyom nagytestű sólyomfaj, legközelebbi rokona az északi sólyom (Falco rusticolus). A nyílt térségek lakója, a Közép-Európától Közép-Kínáig mindenütt előforduló jellegzetes sztyeppei ragadozó madár fajta. Elsősorban a ligetes erdőkkel, fasorokkal, ürgés legelőkkel tarkított élőhelyeket kedveli. Igen kedvelt vadászmadár régóta.

Viszonylag kis testű madár, de ahol megjelenik, onnan még a nála jóval nagyobb sas is tisztelettel odébb áll. Kiszemelt áldozatát, gyakorta több mint 300 km/órás sebességű zuhanórepüléssel vadássza le. Soha sem öl kedvtelésből, csak táplálkozása céljából! A sólyom jól alkalmazkodik, jól tanítható és kitűnő társ. Őseink fontos és kiemelt vadász „háziállata” volt! Így aztán itt is megerősíthetjük, hogy nagyon igaz, amit a későbbi születésű türk nyelv hasonló hangzású „torgul / turgul” szava hordoz, vagyis, „kiváló tulajdonságú kedvenc ragadozó madár”.

A faj állományát egyébként a legoptimistább becslések is csak mintegy 17 ezer párra teszik a világban, a pesszimisták szerint azonban ez a szám nem éri el a 10 ezret sem. Hazánkban is a kipusztulás szélén volt már a kerecsensólyom, de a megmentésüket célzó program hatására is az 1980-as 13 párról már 200 pár fölé emelkedett a számuk. Különösen kiemelendő ez annak fényében, hogy a Kárpát-medence kivételével mindenhol csökken az állomány. 2011-ben magyar javaslatra az Európai Unióban a lehető legszigorúbb védelem alá helyezték a kerecsensólymot és a kék vércsét.

A pusztai népekről szóló leírásokban, régi solymász könyvekben gyakran feltűnik a turul név. Ezen írások mindegyike felsőfokon szól a turulról. Ez egy olyan kiváló tulajdonságokkal rendelkező solymász madár, mellyel a saját test tömegének a többszörösét meghaladó nagyságú prédát is el lehet ejteni.

Mongol évkönyvekből tudjuk, hogy Dzsingisz kán fiai, Dzsagatáj és Oktáj, turulokkal hattyúkra vadásztak, a kirgiz követek pedig hófehér zongor sólymokat vittek ajándékba, melyet az oroszok krecsetnek hívnak. Más források említik, hogy Timúr Lenk is turulokkal vadászott darvakra. A régi arab solymászkönyvek a solymászmadarak legkiválóbbjaként említik a turult. Volt, hogy uralkodói ajándékként egészen Egyiptomig eljutottak északi vadászsólymok. A szeldzük Mohammed el Bardzsini, aki szintén a „Toghrul"-t tartja a legjobb vadászmadárnak, és mesébe illő teljesítőképességgel ruházza fel. De azt is megállapítja, hogy olyan ritka, hogy még senki nem látta.

A régi évkönyvek, solymászkönyvek, keleti utazók beszámolói alapján tehát olyan kiváló tulajdonságokkal rendelkező sólymot kell keresni a turul meghatározásához, mellyel a saját test tömegének a többszörösét meghaladó nagyságú prédát is el lehet ejteni, illetve ritkasága, különlegessége alkalmassá teszi az uralkodói ajándékozásra. Bogyai Frigyes madarász az alábbiakkal nyújt segítséget a turul meghatározásában: „E sólyomfajt 1892-ben Meizberg írta le először. E ritka sólyom faj a magas Altáj, Szaján, Tien San, Hangaj hegységek 2000 m fölötti arktikus régióiban fészkel Djementjev professzor irodalmi és helyszíni kutatásai is megerősítették Meizberg állításait. Ő rendszertanilag a vadászsólymok közé sorolta be. (falco rusticolus altaicus), mint átmeneti fajt a rárók és a vadászsólymok között. A középkori európai solymász irodalomban mint havasi sólyom szerepel. A hazai és Ny-európai madarászok egy része újabban a rárók közé sorolja ezt a madárfajt. E vitát ma már genetikai vizsgálatokkal el lehetne dönteni." Ezek olyan sólymok, melyek ügyességük, erejük révén képesek a náluknál sokkal nagyobb állatok legyőzésére is. Figyelembe véve népünk és a madár származási helyének azonosságát, ez a turul is megfelelhet a mitikus madárnak.

Az oguzoknál, a híres solymász népnél, akik már Atilla idején is hun fennhatóság alatt éltek, mindegyik törzsnek egy-egy kitűnő solymász madár volt a totemállata, de mindegyiknek más. A vezető törzsé volt a turul. A kán fejedelmi címere a kétfelé nyitott szárnyú turul. Egy másik törzsé volt az általunk kerecsennek nevezett sólyom. Ez arra utal, hogy azok, akik adott helyen és időben ismerték, alkalmazták és szakrális ősként tisztelték, határozott különbséget tettek a kerecsen és a turul között, magyarán a kerecsen nem lehet a turul.

Az ábrázolások a századok alatt nem úgy alakultak, hogy arról pontosan felismerhetővé váljon, hanem éppen ellenkezőleg. A honfoglalás-kori turulábrázolások - eltávolodván a természethűségtől - kifejezetten jelszerűvé váltak, hogy az uralkodóház legitimitását adó több ezer éves gondolatot minél érthetőbben fejezzék ki. Eleink azokat a szójeleket (általánosan ismert sztyeppi hieroglifákat) tették a turulábrázolásokra, amelyek az ősvallásnak az uralkodóház számára legfontosabb gondolatait fejezték ki. Vagyis nem az volt a fontos, hogy a madár milyen fajú, hanem az, hogy Isten küldötte. A turul tehát a dinasztia isteni származásának jele.

Akkor melyik madár is lehetett a magyarok ősi turulja? Azt hiszem ennek ilyenformán nincs is olyan nagy jelentősége. Az, hogy madártanilag melyik madárral azonosítjuk, csupán másodlagos jelentőségű, hiszen a turul önmagában is fogalom. A madár fajáról folytatott eldönthetetlen vita megítélésem szerint csak arra jó, hogy a lényegről terelje el a figyelmet. Akármelyik is volt, a turul volt az egyik legjobb solymászmadár. Ritka, de nem olyan ritka, hogy még senki nem látott volna olyant. Az eszem szerint - ha hinni lehet a régi solymászkönyveknek - inkább ez utóbbi különleges vadászsólyomra voksolnék, szívem szerint pedig mindenképp maradnék a kerecsensólyomnál, hogy az ősi Turulmadár még sokáig szárnyaljon tovább a Kárpát-medencében.