tudati cunami

Avagy a Teremtés egyik kulcsa

Kedves Olvasó!

Amit most a kezedben tartasz… az vélhetően az egér. Viszont amit most olvasni készülsz az nem más, mint talán eddigi életem legkomplexebb és legfontosabb írása… és picit hosszúra is sikeredett. Ezúttal egy olyan rendkívüli, misztikus mentális utazásra invitállak, melynek során felfedem számodra az Univerzum, a Teremtés talán egyik legizgalmasabb kulcsát, tudását, melyet igyekszem a lehető legegyszerűbben és legérthetőbben a földi síkra lehozni, hogy szavakba öltöztetve, embernyelvre transzformáljam. Bízom benne, hogy számodra is épp úgy izgalmas felfedezés lesz ez, mint ahogy számomra is az, amióta csak érik bennem ez a felismerés. Ne aggódj, ha elsőre nem lesz minden érthető. Arra biztatnálak, hogy mindenképp olvasd végig, mert a tudatod számára fontos kulcsok lehetnek a sorok mögött elrejtve… vagy talán nem is annyira rejtve.

Ma hajnalban megszólalt az a bizonyos belső hang és elmém nyitott ajtaján át suttogta az időtlenség, s egyidejűség, avagy az Univerzum Tudatának ideákat teremtő dimenziójának lenyűgöző üzenetét oly frappánsan és „szimplán”, hogy úgy döntöttem, nem várhatok tovább… le kell írnom még melegében. Nem kisebb feladatra vállalkozom, mint hogy megmutassam számodra, mit is jelent valójában az, hogy nincs idő, és ezzel egyetemben, mi az egyidejűség, avagy hogyan lehetséges, hogy minden egyszerre létezik… a Kezdet és a Vég is.

Hangsúlyozom, mint mindig, hogy ezek csupán az én saját tapasztalásaim, meglátásaim, elméleteim, gondolataim, melyek az általam az Univerzummal folytatott intim „társalgás”-oknak megélt momentumok gyümölcsei. Ha sikerült kellően felcsigáznom érdeklődésedet, vágjunk is bele… in medias res, bele a közepébe, hiszen minden pontosan onnan indul ki… majd te is meglátod hamarosan.

Kérlek, fogadd szeretettel és nyílt szívvel, elmével neked szánt „ajándékomat”.

Mostanság a ránk zúdított információ tengerében, ami talán inkább fullasztó, mint sem mentőöv lenne, gyakran hallani, hogy „az idő nem létezik”, „minden egyszerre van” és hasonló hangzatos kifejezéseket. De valahogy senkinek sem sikerült még hitelt érdemlően elmagyaráznia, hogy ezt mégis hogyan kell érteni. Legalábbis én nem találkoztam ilyennel. Mondhatnám, szerencsére. Hiszen akkor kevesebb az esélye, hogy magomban születik meg a varázslatos felismerés ezzel kapcsolatban, avagy hogy én magam töltsem le ezt az Univerzum vég nélküli tudástárából, avagy az idevonatkozó „mappa” tartalmát.

Ami még inkább lenyűgöz ezen kulcs vizsgálatából, megértéséből adódóan, hogy valójában a földi, vagyis a 3. dimenziós, az idő linearitásának illúziójába bezárt anyagvilági életnek is értelmet ad egyben. Úgyhogy leginkább egy samponhoz hasonlíthatnám, amolyan 2-in-1, azaz kettő az egyben. De a viccet félre téve, kezdjük utazásunkat a földtől kissé elrugaszkodva. Készen állsz? Akkor öveket becsatolni… úti célunk nem más, mint az Univerzum Tudata… a Kezdet és a Vég-telenség Teremtő Forrása. 3… 2… 1… 0!

Fáradt, elnehezedett testünket elhagyva, kilépünk a bennünket korlátozó időből, térből, magunk mögött tudva az anyag sűrű és sötét világát, és egy olyan dimenzióba érkezünk, ahol a gondolatok, ideák teremnek és élnek. Különös világ ez. Ugyanis minden létezője egy-egy színkavalkádban úszó gömb. Minden itt található gondolat, eszme egy végtelen potenciállal megáldott energia gömb, azaz a kvantum tudati mező (vagy Isteni mátrix) adott dimenziójának végtelen lehetőségéből, a SEMMIből manifesztálódott VALAMI, ami alacsonyabb dimenziós kivetüléseiben már felvett bizonyos formát, alakot. Mind arra várnak, hogy anyagi formát ölthessenek, vagy már meg is tették azt.

Amikor egy gondolat kifejezésre, megteremtésre kerül, akkor egy ilyen gömb fog megjelenni ebben a világban. Persze ezt is csak akkor „figyelhetjük” így meg, ha szinte megfagyasztjuk az időtlenséget, és az idő keretein belül kukkantunk a kulisszák mögé. Hiszen egyébként minden egyszerre történik és létezik, tehát nem beszélhetnék arról sem, hogy egy-egy gondolat megszületik, mivel már minden lehetséges verzió kifejezésre került, az összes gömb a jelen örök pillanatában már VAN, LÉTEZIK. Engedd meg, hogy épp az érthetőség és vizsgálhatóság kedvéért mégis az idő segítségével mutassam meg, „lelassítva”, hogy mi is történik.

Fontos azt is megérteni, hogy a Teremtésben MINDEN az ideából indul ki és az fog formát ölteni, besűrűsödni és a fizikai síkon kifejezésre kerülni. Legyen az egy Galaxis, egy Naprendszer, egy bolygó, bármely életforma, az egész emberiség, bármely tárgy, bármely esemény, de a „legutolsó” atom is. Természetesen ezeket mind-mind egy-egy tudati gömb reprezentálja a gondolati dimenzión (asztrális világon) túl, mivel a gondolatok már némileg formát ölthetnek az asztrális síkokon. A gömbök különböző szinteken kerülnek kifejezésre, és ami nagyon fontos, FRAKTÁLISAN, egymásba ágyazódnak és emiatt MINDEN MINDENNEL ÖSSZEFÜGG.

Mit is jelent ez? Számomra, az én felfogásom szerint a következőt. Ez az Univerzum, amiben jelen „éber” tudatunkkal most létezünk, a Multiverzumban egy gömb a számos más Univerzum tudati gömbje között (, amelyeknek tudata vélhetően épp a mi egyéni, individualizált eredeti forrásunk). (Ne feledd, már NEM a fizikai síkon vagyunk, hanem az ideák teremtésének dimenziójában!) Induljunk el innen, erről a szintről. Ebben a gömbben sok milliárdnyi kisebb gömb van, melyek az egyes Galaxisok tudati gömbjei, avagy az őket teremtő tudati egységek gondolatainak, ideáinak tárházai. Tehát az Univerzum tudata megannyi szögben és változatban letükröződik, hogy „kibontsa” magát, megismerhesse potenciálját és mindenféle oldalról megtekintse tükörképét. És hogy miért éppen gömb? Erre is van természetesen válaszom.

A gömb az a tökéletes forma (még ha tudati, gondolati gömbről is beszélünk), amely a felszínén keresztül a teljes rajta kívül álló környezetet (kör+én+ezetet!), avagy a SEMMIben rejlő VÉGTELEN potenciált, a felszínén megjelenő tükörképet képes önön belsejébe tükrözni úgy, hogy minden pontja egy bizonyos szögből „látja/tükrözi” a teljes képet, ezért az összes belső „atom”, vagy kisebb gömb látószögeinek összege adja ki a teljes képet. Viszont a gömb KÖZÉPPONTJA EGY AZ EGYBEN visszaadja az EGÉSZ gömb képét, mivel gyakorlatilag egyetlen pontba belesűrűsödik a MINDEN.

És ez egy rendkívül fontos kulcsa mindennek, ezért kérlek, egy picit hagyd ezt a gondolatot ülepedni most. (Most abba nem mennék bele, hogy egy Galaxisnak vagy egy bolygónak vajon mi a célja, mi az eredeti ötlet a megnyilvánulása mögött. Bár ezt sem lehetetlen megfejteni, megérteni, de az egy másik téma, és lássuk be… másik szint is egyben. Ezek mind egyszerű dolgok egyébként. Minden nagyon egyszerű, csak az ember bonyolítja túl. Ezért végtelen nehéz észrevenni, felismerni ezen Univerzális igazságokat… fától az erdőt tipikus esete.)

Ott tartottam, hogy van az EGY gömb, az Univerzum, amelybe sok-sok milliárdnyi kisebb gömb ágyazódik. Talán úgy lehetne ezt leginkább szemléltetni, mint ahogy a megtermékenyített petesejt osztódni kezd (lásd a mellékelt képen).

Ezt az osztódást képzeljük el energetikai, tudati szinten. Egyre több gömb képződik, az időben lelassított megfigyelésünk során az EGY gömbben, amit most legfelsőbb egységnek veszünk a „könnyebb” érthetőség kedvéért. Sorra keletkeznek a Galaxisok ideái. Majd a Galaxisok gömbjei UGYANEZT a folyamatot indítják be, azaz ÖNMEGISMERŐ tudati egységként elkezdik Önmagukat „szögekre” (angle = angel = angyal) osztani, azaz a gömb felszínén át a belsejébe tükrözni gondolataikat. Ennek hatására egyre több Naprendszer gömbje jelenik meg a Galaxis gondolati gömbjében, ezernyi, milliárdnyi. Majd a Naprendszerek gömbjei szintén teremtőik képmására elkezdik Önmagukat osztani és megjelennek a bolygók, holdak gömbjei. Melyek szintén folytatják ezt a fraktális leképezést, aminek eredményeként MINDEN szint valójában MEGEGYEZIK, hiszen mindig a Teremtőjének a KÉPmását tükrözik (egyrészt a Teljes KÉPet, másrészt viszont annak egy bizonyos szögét egyben!), mivel a gömb felszíne a belsejébe tükröz mindent, ami azon kívül van, de mégis más és más köntösben jelenik meg, ami a sokaság végtelen színességét szolgálja.

Egy gondolat erejéig kitérnék arra, hogyan lehet, hogy a gömb egyszerre KÉPmása az EGYnek, de mégis egyben annak egy bizonyos SZÖGét reprezentálja. Ez abból adódik, hogy a gömb felszíne és annak középpontja fogják a tökéletes KÉPmást jelenteni, míg a gömb belsejében megannyi szög szubjektív értelmezésében lesz jelen az Objektív, Transzcendens KÉP, ami az adott tudati egység tudati világosságának, fejlettségének szintjének megfelelő torzítással bír.

Bízom benne, hogy nem vesztettelek el, és eddig azért érthető, hogy a MindÉNsÉG tudatában, annak tudati dimenziójában valójában minden ilyen gömbök egymásba ágyazott halmazaiból áll, melyek aztán kellő tudati fókusz energia koncentráció által a kritikus „tömeget” elérve, az anyagvilági hologramban öltenek testet. Akár Galaxis, akár bolygó, akár egy ember, akár egy esemény formájában. A Teremtés MINDEN szintjén ugyanaz történik. Látod már?

Amit itt az előzőekben néhány bekezdésben megfogalmazni igyekeztem, valójában egyetlen pillanat műve, az Univerzum szintű Tudatnak (Isten) egy gondolata. De mivel ez a gondolat egy gömb, benne rejlik fraktálisan a számtalan megnyilvánulási forma, a különböző tudatszintek evolúciója, önmegismerő folyamatainak végtelensége. Ezt a pillanatot mi itt emberként, akik hidak vagyunk a Felsőbb és Alsóbb teremtési szintek között, évmilliárdoknak tudjuk csak felfogni, értelmezni. És ebből talán már adódik is az idő értelme.

Ha nem tudnánk linearitásában és folyamatként végignézni ezen történéseket, akkor nagyjából egy nagy villanást látnánk az egész teremtésből. Miközben sok-sok milliárd évnyi fejlődés, cikázó utak, tapasztalások eredményét egy időtlen pillanatnak látjuk. De ugyanakkor csapda is a linearitás, mert akadályozza a tudatot abban, hogy felfogja és megértse, az idő és tér őt NEM korlátozza valójában. Mint az előzőekben mondtam, minden szint ugyanaz bizonyos értelemben. Lényegtelen, hogy egy ember gondolatáról van szó, vagy egy Galaxis gondolatáról. UGYANÚGY „teremt”, avagy VONZ mindkettő, hiszen A TEREMTŐ TUDAT KÉPMÁSAI, csak az Univerzális fraktál más szintjein léteznek.

Tehát elegendő az ideáik fizikai síkra hozatalához, ha azt a bizonyos gondolatot a „lelki szemeik” előtt tartják, többször felidézik, melyet a végtelen potenciált rejtő ŰR, a mindent átható, avagy MINDENHATÓ ÚR, az Isteni mátrix aztán megteremtendő célnak fog értelmezni, és beindul a „formaöntés”.

A „lelki szemeink előtt” valójában egy olyan interfész, kapcsolódási pont, melyen keresztül az Univerzum Tudatával vagyunk minden pillanatban kapcsolatban. Számomra ez olyan, mintha a gömb felszínén megjelenne a gondolat képe, ami aztán vég nélküli szögekben befelé tükröződik. Azaz a kivetített kép nem más, mint egy kifejezett SZÁNDÉK, AKARAT, avagy CÉL.

EZÉRT RENDKÍVÜL FONTOS VÉGRE MEGÉRTENÜNK, HOGY MENNYIRE ELENGEDHETETLEN KUSZA GONDOLATAINK, ÉRZELMEINK TUDATOSÍTÁSA, MEGZABOLÁZÁSA!

Hiszen, ha folyton a félelmeimet, problémáimat, a másokat célzó ítéleteimet „vetítem ki”, akkor PONTOSAN AZT FOGOM VISSZAKAPNI, AZAZ ESEMÉNYKÉNT AZOKAT FOGOM BEVONZANI! Hiszen annyit „járatom rajta” az agyam, hogy a kvantum mező célként fogja értelmezni és NEM ÍTÉLI a kivetített gondolatot, érzelmet, hanem prezentálja valamilyen lehetséges formában.

Akkor most már rátérnék az egyidejűség kérdésére ezen a ponton. Mivel a gondolatok, ideák efféle gömbökként léteznek legfelsőbb szintjükön (meglátásom szerint!), ez azt is jelenti, hogy EGYSZERRE terem meg a KEZDETük és VÉGük, valamint a két „pont” közötti VÉGTELEN potenciális út. Leginkább a mellékelt plazma gömbös képhez tudnám ezt talán hasonlítani. A gömb középpontjában van a kezdet, azaz az eredet, vagyis az ÉN JELenem/JelÉNem. Amint valami ötletet, gondolatot táplálok tudati fókuszommal (vagy akár tudtom nélkül), az CÉLként megjelenik a gömb felszínén, mellyel egy időben az összes odavezető potenciális jövő megterem.

A képen a plazma nyalábjai egy-egy elkapott pillanatban mutatnak számos lehetséges utat a gömb felszíne, avagy a CÉL felé. Ezért mondják azt, hogy az embernek csupán a célt kell meghatároznia a szívében, a többit, a HOGYANt már az Univerzumra bízhatjuk, hogy az a végtelen lehetőségből teremtsen nekünk helyzeteket, eseményeket, NE pedig a saját kis korlátolt elképzeléseink alapján próbáljuk már ezt az utat összerakni… ha van egy ilyen Teremtő Tudati mező, ami a rendelkezésünkre áll… szerintem.

Tehát valójában a jelen (célkitűzés) és a jövő (cél) egyszerre létezik. Az ember az idő segítségével tud ezeken a két pont közötti utakon végig menni. Különben teljes örök létezését egyetlen örök pillanatként élné meg, azaz minden fejlődési szintjét, minden tapasztalt útját, megjelenési formáját egyetlen gömbbe sűrítetten.

Mondok egy gyakorlati példát, hogy világosabb legyen. Szeretnék egy új munkát. Amint én ezt „kitalálom” máris létezik az ehhez a gondolathoz tartozó tudati gömb, kezdettel, véggel és a vég nélküli lehetőségekkel, pontosabban, azokra a lehetőségekre KORLÁTOZVA A VÉGTELENT, melyek a valóságomba beléphetnek (hitrendszerem, hozzáállásom, elmebeli programozottságom, korlátaim alapján!). Ez azt jelenti, hogy van egy kiinduló pont, a jelen, amiből a kitűzött cél, azaz VÉGpont felé megteremtődik számomra a végtelen potenciálból bevonzható utak hálózata.

Tehát, ha én új munkát szeretnék, akkor a gömb tartalmazni fog MINDENT, ami lehetséges ezzel az AKARATOMMAL kapcsolatban. VISZONT, és itt jön az izgalmas rész. Hogyan is Teremt a Tudat… minden szinten?

SAJÁT KÉPMÁSÁRA.

Tehát amikor én megteremtem ezt a gömböt, abba azonnal beleteremtem KÉPmásomat is, azaz azokat a korlátaimat, félelmeimet, vagy épp erőteljes pozitívságomat, önhitemet, hitrendszeremet, melyek a jelenemben is folyamatosan ott vannak. Ezért lényegtelen, hogy utazgassunk múlt életekbe például, hiszen MINDEN OTT VAN A JELENBEN VELÜNK ÉS EZEKKEL A CSOMAGOKKAL TEREMTJÜK/VONZZUK A JÖVŐNKET és az odavezető lehetséges utakat… csak látni kéne megtanulni, vagy olvasni az életünk „kivetülő” könyvét.

Mi történik valójában? Amennyiben pozitív, határozott, hittel duzzadó, önmagamat helyesen értékelő, egészséges önbizalommal teremteném ezt az eseményt, akkor a végpont természetesen az, hogy „a számomra legmegfelelőbb, legelőnyösebb, a javamat leginkább szolgáló, jól jövedelmező, tudásomnak leginkább fekvő” állást kapjam meg. Tehát az Univerzum ebben az esetben ezt veszi figyelembe és ez alapján teremti meg a legideálisabb „pályát”, utat a kívánt cél eléréséhez.

Az utamon ez esetben azok az erők szolgálnak, teremtik a kezdet és vég közötti egyes szakaszokat, melyeket a hitem, beállítottságom, örök hangoltságom enged. Akkor most nézzük meg, hogyan befolyásolja majd ez a mi kis gömbünket és annak „életét”, ha tegyük fel, félénk, önbizalom hiánnyal küzdő, önmagamról nem éppen jó véleménnyel rendelkező egyén vagyok. Szerintem, nagyon sokan küzdenek ezzel. Ezért is veszem elő ezt a példát… mondjuk úgy… nekem is van némi rálátásom erre, saját tapasztalásaim révén.

Természetesen már a gondolat kiötlésénél eleve determináltuk a kimenetelt ezzel. Ugyanis ilyen beállítottsággal nem fogom tudni a célomat elérni, mivel az ÖNképem színezi a célt és az odavezető utat. Ha én eleve nem tudom elhinni magamról, hogy egy olyan állást találhatok, ami számomra örömteli, kielégítő és még jól is fizet, jófejek a kollégák, akkor NEM FOGOK ilyet bevonzani. Saját hitem gátol ebben, és NEM az Univerzum szívózik velem.

De még az is lehet, hogy „mákunk” van, és összejön az „álom munka” (mert másképp fog „tanítani” az élet). Felvesznek, elkezded a munkát. Viszont ekkor már egy új gömbben vagy, ami a munka kezdetétől, annak végéig tart. Szerinted mennyi időbe telik majd, hogy ha nem változtatsz akkor sürgősen önmagadon és ÖNképeden, hitrendszereden, hogy összeomoljon a szép álomkép. Aztán majd mondhatod, hogy „áh, túl szép volt, hogy igaz legyen”… igen… ezért nem maradt igaz és valós a számodra. Mivel a hangoltságod, a „színezeted” a célhoz vezető utat folyamatosan befolyásolja és teremti.

Megpróbálom egy más szögből még bemutatni, hogyan működik „gyakorlatban” ez a gömb. Saját tapasztalásomat osztom meg, ezért is tudom elmesélni hitelt érdemlően ezt. Amikor szeretnék valamire „rájönni”, magyarul az Univerzum Tudástárára olyan szinten hangolódni, hogy az a kivetített kérdésemre érdemi és érthető választ adjon, pontosan ugyanilyen gömbben kapom becsomagolva a választ. Tulajdonképpen, így jöttem erre az egészre rá, innen jött a felismerés.

Ezt úgy kell érteni, hogy tegyük fel, szeretném megérteni, hogy egy Galaxis hogyan manifesztálódik az anyagba. (Na, nem épp egy mindennapi téma, de talán érdekes lehet.) Amint megfogalmazom érzésként a szívemben ezt a kérdést, szinte azonnal érkezik rá a válasz. Ami nem egy szó lesz, vagy egy kép, hiszen a Teremtés a gondolatainkhoz gondolati gömböket társít rezonancia alapján, ezért ezek mindig egészek, gömbök, kezdettel, véggel és közte a végtelen potenciállal. Persze ettől még lehet, hogy adott tudati állapotomban, szintemen én csupán egy képet érzékelek ebből, vagy egy hangként interpretálom és csak egy parányi részét tudom e gömbnek az éber tudatomba csempészni.

De az igazán izgalmas nyilván az EGÉSZnek a „felfogása”. Amikor átlátod az adott kérdés minden szögét és EGYként érzékeled, és mindezt egyetlen pillanat alatt. Mert nyilván nem fizikailag látod, hanem valahogy a szíven át egy érzés formájában adódik át. Már ahogy én ezt meg tudom egyáltalán állapítani vagy fogalmazni. Tehát nem kellett órákon, évtizedeken át azon agyalnom, elmém korlátoltságából, könyvekből felszippantott hamis tudásból, hogy vajon mi a Galaxis és miként „terem”, hanem egyszerűen, egyetlen pillanat alatt megviláglott bennem.

Nem, nem azért, mert Superman vagyok, hanem azért, mert jó ajtón kopogtattam, ami MINDENKI számára adva vagyon. Kaptam egy gömböt válaszként, avagy letöltöttem azt a gömböt, annak a másolatát, amit még az Univerzum Tudata teremthetett arra vonatkozóan, hogy mi egy Galaxis és miként működik. Mintha megnyitnál az Univerzum tudástárát rögzítő gigantikus kvantum számítógépen egy fő mappát. Aminek aztán számos almappája van, amiknek szintén számos almappája, és így tovább. De az én kérdésemre leginkább az a mappa szint illett, amiből a választ kaptam.

Tehát ott csücsültem, a kitágított tudatomba belefészkelt gömbbel, és élveztem a válasz isteni egyszerűségét és varázsát… míg nem elkezdtem volna a részleteibe belemenni a gömbnek. Valójában a részleteket is ÉRZÉKELHETTEM volna, mert itt egy a lényeg szerintem… mégpedig az, hogy a tudat kitágult legyen, az elme pedig nyitott. Azaz „kifelé” magába foglalja az EGÉSZt, ne pedig befelé a korlátoltság felé „mutasson”, fókuszáljon.

Tehát NE tűhegy legyen a fókusz, egyetlen pontra koncentrált, hanem a MINDENt próbálja magába engedni. Amint éber tudatomat ráállítottam a gömbre, azaz fókuszt helyeztem belé, hiszen apróbb részletekre szerettem volna rávilágítani, lineáris folyamatában megérteni, tudod mi történt? Zseniális egyébként… mintha szó szerint egy lufi belsejét tűvel próbálnád megvizsgálni. A gömb, azonnal elillant! Kis ideig beletellett visszahozni. De ezáltal értettem meg, hogy miként kell ezeket a gömböket kezelni, értelmezni, tudásukat kiszűrni.

Ha eddig a pontig eljutottál az olvasásban, egyrészt gratulálok, és hogy értékeljem kitartásodat, megajándékozlak még egy intim tapasztalatom rövid összefoglalójával. Csak, hogy érzékeltessem, a gömbök rendszere és azok megértése, átlátása milyen csodákra képes.

„Egyszer én voltam az Univerzum…” akár ezt a címet is adhatnám ennek. Elmondom, hogyan történt. De csak pár szóban, frissítőül. Ezt csak ma tudom már így megfogalmazni, és ehhez is a gömbök segítettek hozzá.

Talán 3 éve történt. Egy e-mailt írtam a páromnak, amiben próbáltam neki érzékeltetni az Univerzum egységét, szintjeit, összefüggéseit (tudom, nem éppen a legromantikusabb szerelmes levél, de mit tegyünk… ez a mássággal jár, na). Ahogy sorra írtam a szavakat, egyre inkább éreztem, hogy magukkal visznek, és már fizikailag nem is éreztem a jelenlétem. Mondhatni teljesen az általam írottak hatása alá kerültem, belelovaltam magam, mint egyfajta transz állapot, így tudnám jellemezni.

Na, nem rázkódtam, nem folyt a nyálam, de belül, valami történt. Aztán amint elkezdtem az atom szintjétől kifelé leírni a szinteket, és hogy azok hogyan fonódnak egymásba, az emberen, a népeken, az emberiségen, a bolygón, a Naprendszeren, a Galaxisokon át egészen az Univerzumot bezárólag, gyakorlatilag a leírtakkal együtt „utaztam” be ezeket a tudati gömb szinteket.

Majd, ahogy „kiértem” az Univerzum gömbjébe, és az utolsó mondat, utolsó szavát leírtam, ami így hangzott: „… minden EGY”, leütöttem az Enter billentyűt… abban a pillanatban EGGYÉ VÁLTAM AZ UNIVERZUMMAL, és életem legintenzívebb, legmegfoghatatlanabb élményével lettem gazdagabb.

Ez az eksztatikus állapot mindössze egyetlen pillanatnak tűnt, mintha azonnal vissza is „zuhantam” volna az emberi testbe. Ettől akkora sokkot kapott egész lényem, hogy körülbelül 10 percig megállíthatatlanul rázkódtam és ömlöttek a könnyeim. De az ÖRÖM és FELSZABADULTSÁG könnyei voltak ezek.

Szinte megmagyarázhatatlan volt ez az érzés. Utána jó ideig nem tértem teljesen magamhoz. Ekkor értettem meg a szavak valódi erejét, energiáját, mágiáját. Hálás vagyok, hogy megélhettem ezt… és ahogy most írom e szavakat, a könnyek ismét előbújtak, és lassan a billentyűzetemet áztatják… talán jobb is, ha most abbahagyom… mielőtt zárlatos lesz a gép.

Itt a vége, de NE fuss el véle, mert tudod jól, hogy ez a kezdet is egyben. Hiszen minden létezik már… egyszerre.

AKKOR MEG MINEK PÁNIKOLNI ÉS A HOLNAPTÓL RETTEGNI?

Kapjuk össze magunkat, és figyeljünk oda, mit vetítünk ki, miféle gondolatokkal bombázzuk szent kijelzőnket!

Ragyogd belső Napodat szíveden át, ki a térbe, hogy ezzel befolyásold tudatosan, hogy életedbe ki és mi tér be!

Bízom benne, hogy ajtók nyíltak meg most számodra is, és fény árad be rajta. Kívánom, hogy életedben alkalmazni tudd az itt leírtakat. Lehet, hogy kell egy kis idő a leülepedéshez, de érdemes elgondolkodni azon, hogy miféle kulcs ez, és miféle zárba való. Mert akkor lesz igazából nagy szolgálatodra.

Szívből áradó szeretettel,

Tudatfodor