Báruch rabbi péntek esténként (2018-2019) a Vasvári Zsinagógában tartott egy előadás sorozatot, ahol a héber betűkről beszélt. Noémi emlékezetből utóbb leírta és közzétette egyenként. Most (eredetileg 2020. október 2-án) itt egyben megtalálható minden, amit érdemes tudni a héber nyelv 22 építőeleméről. Köszönet a rabbinak és Naominak!
Álef
Álef א
A héber ábécé első betűje, számértéke: 1. A nyomtatott álef betű két másik héber betűt foglal magában: kettő jod-ot (י) és egy váv-ot (ו). A felső jod az Örökkévalót, míg az alsó a zsidó népet szimbolizálja. A fentről lefelé tartó vonal, a váv pedig a Tórát jelenti. Az Örökkévalót és a zsidó népet a Tóra köti össze. Tóratanulás és a micvák teljesítése által tudunk Istennel kapcsolatot létesíteni, közelebb kerülni hozzá.
A jod a legkisebb betű a héber ábécében. Felmerül a kérdés, az Örökkévaló miért a legkisebb betűvel van jelölve? Távolságot jelöl a korlátokkal rendelkező ember és a végtelen Isten között, míg a zsidó nép jod-dal való jelölése, arra utal, hogy Isten előtt a helyes magatartás az alázat, ha önmagunkat kicsinek látjuk.
Az álef számértéke 1., mely Isten egyetlen voltát jelöli, míg a betűben megtalálható betűk, a két jod és az egy váv: י 10 + ו 6 + י 10 = 26, mely Isten legszentebb nevének, a tetragrammatonnak számértékével egyezik meg: ה 5 + ו 6 + ה 5 + י 10 = 26.
Tehát az álef az Örökkévaló szimbóluma, ez jól látszik az alábbiakból is:
גולה (golá) száműzetést jelent, míg az álef-et hozzátéve kapjuk a גאולה (göulá) szót, mely a megváltást jelenti.
Ha a galuti létben a zsidó nép Isten dolgait cselekszi, Tórát tanul, micvákat teljesít, akkor eljön a megváltás.
Az álef betű több jelentéssel bír, többek között: אלוף (áluf), mely vezetőt jelent, utal az Örökkévalóra, aki a világ alkotója és fenntartója/vezetője. אולפנא (ulfáná), mint tanítani, tanház, ez szintén Örökkévalóra utal, hogy nem csak létrehozta és vezeti a világot, hanem tanítja is. A Tórájával megtanítja az embert, hogyan kell élnie. Ha a szót visszafelé olvassuk a פלא (pele) „csoda” szót kapjuk meg.
Ezzel a betűvel kezdődik a 10 parancsolat, melyben az Örökkévaló kijelenti saját magát: אנכי (ánochi) – Én vagyok.
Míg a 10 parancsolat álef-fel, a Teremtés könyve, בראשית (Brésit/kezdetben) csak az ábécé második betűjével kezdődik, bet. Miért? Álef-fel kezdődik egy negatív tartalmú szó, az átok ארור (árur) ezért a teremtés első betűje nem lehet, így a második betű a bét kapta ezt a megtiszteltetést, mellyel az áldás szava, aברכה (bráchá) kezdődik.
Bét
Bét בּ ב
A héber ábécé második betűje, számértéke: 2. A bét három vonalból áll: kettő vizszintes és egy függőleges, melyek három égtájat jelölnek. A felső a kelet, a jobb oldali a dél, az alsó pedig a nyugat, hasonlóan a Nap járásához, mely keletről nyugat felé halad. A bal oldali, északi résznél azonban nincs vonal, az teljesen nyitott.
A Teremtés könyve 1:31-2:3. rész, mely a péntek esti kidusnál hangzik el, a mondat befejezése igy szól „…mert aznap beszüntette Isten minden tevékenységét, amellyel teremtett és alkotott” Az utolsó két szó a ברא (bárá / teremtett) és a לעשות (láászot / alkotott). A ברא (bárá / teremtett) kizárólag Istenre vonatkoztatható. A לעשות (láászot / alkotott) viszont nem Istenre utal, hanem az emberre. Igy a bét nyitott volta azt jelöli, hogy a teremtés müve befejezetlen, annak befejezése az ember feladata.
Az észak a zsidó hagyományban a gonoszt szimbolizálja, ahogy Jeremiás könyve 1:14. alatt olvasható: „Észak felől nyilik meg a veszedelem az ország lakóira”, mely jövendölés be is következett, Babilónia észak felől jőve foglalta és pusztitotta el az Első Szentélyt és Judea királyságát.
Az észak nyitott volta, nemcsak a földrajzi értelemben jelenlévő gonoszt, hanem az egyes emberen belül létező valóságot, a jécer hárá-t (a rossz ösztönt) is jelöli. Az egyénnek ezért mindennapos feladata harcolni saját rossz hajlamaival. Napi feladat az én megjobbitása, a tikun, mely hozzájárul a világ megjavitásához.
A bét, mint szó jelentése: ház. Miért teremtette Isten a világot? A Midrás elmondja, hogy az Örökkévaló lakhelyet szeretett volna magának. De mit jelent ez? Odahaza mindenki otthonosan viselkedik, nincs a külvilág által támasztott elvárásoknak kitéve, kényelmesen érezheti magát, nem kell „viselkednie” senki előtt. Isten szintén egy ilyen világot szeretne, ahol együtt, egységben lehet választottjával, a zsidó néppel. Ezért lett a bét a Tóra első szavának első betüje.
A bét-tel kezdődik a teremtés első szava ב-ראש-ית (brésit / kezetben), mely szó gyöke ראש (ros) „fej”-et jelent. Az előtag ב (bét), az utolsó két betű pedig י (jud) és ת (táv), együtt בית (bét / ház). ראש-בית. Kezdetben, mikor az Örökkévaló teremtette a világot vágyakozott תאוה (táává), Ő, Aki a Fej ראש (ros), hogy lakhasson ebben a házban (bét)בית , hogy ez a világ lehessen az otthona. A תאוה (táává / vágyakozni) szó számértéke 412 (táv 400, álef 1, váv 6, hé 5) és ha megnézzük a בית (bét / ház), számértékét szintén 412 kapunk (bét 2, jud 10, táv 400).
Hogyan teheti valaki személyes életét és a világot Isten lakhelyévé? A betű három vonala a világ három pillérére is utal, amelyek: 1. a Tóra, 2. az ima 3. és a jótékonyság (jócselekedetek, a micvák). Mikor valaki imádkozik, Tórát tanul és adományt ad vagy mást micvát teljesít, házat épit az Örökkévaló számára.
Gimel
Gimel ג
A héber ábécé harmadik betűje, számértéke: 3. A ג betű formája az adományozót szimbolizálja. A Talmud szerint gimel és dálet azok kezdőbetűi két szónak: gömol dálim (גמול דלים), vagyis adakozni a szegényeknek. A gimel lába pedig, ami a dálet felé emelkedik egy kicsit, szimbolizálja azt, hogy a gazdag ember fut a szegény után, hogy segithessen rajta.
A gimel két másik betüből áll: egy váv ו, mely az ember, az oldalán a második betű a jud י, mely a láb, valamint az adakozást is jelenti.
Az álefbét következő betüje, a dálet hátat fordit a gimelnek. A szegény is hátat fordit az adományozónak, szimbolizálva, hogy az adakozás legmagasabb foka, amikor az adományozó és az adomonyázott nem ismerik egymást.
A gimel hármasságot jelöl, ami pedig a Tórára utal. Ahogy a Talmud mondja, hogy az Örökkévaló, a hármas Tant (Tóra, Növiim / Próféták, Kötuvim / Szent Iratok) a hármas zsidó népnek (Kohen, Levi, Jiszráél) adta, a harmadik-on keresztül (Mózes harmadik gyermek volt, Miriam és Áron után), a harmadik napon (miután elkülönitették magukat három napon át Mózes parancsára) a harmadik hónapban (Sziván).
A hármas szám képessége összehozni két ellentétes erőt, integrálva azokat. Két realitás Isten és a világ, a szellemi és a fizikai, sok esetben ellentmondanak egymásnak, ezért adatott a Tóra, a harmadik hónapban, mert a hármas számnak van meg az ereje, hogy ötvözze az istenit a földi dolgokkal. Ezt világitja meg az alábbi két történet:
Arisztotelészhez, a hires görög bölcshöz egy napon váratlanul beállitott egyik tanitványa. A tanitvány mesterét hirnevéhez méltatlan élethelyzetben találta. Később a tanitvány kérdőre vonta Arisztót korábbi viselkedéséért. A filozófus azt válaszolta: mikor tanitok filozófiát, bölcseletet, akkor valóban én vagyok a nagy Arisztotelész, de most itt nem Arisztotelész vagyok.
Akiva rabbit rendszeresen vitára invitálta egy római főember. A bölcs rabbi mindig győzött ezen hitviták során. A római feleségét nagyon dühitette a dolog, ezért férje beleegyezésével kitervelte, hogy elcsábitja Akivát. Hivatta a palotába, ahol a gyönyörü hölgy szemérmetlen öltözetben jelent meg előtte. Akiva rabbi három dolgot tett: köpött egyet, nevetett és sirt. A nő megkérdezte mi viselkedésének oka. Akiva rabbi azt válaszolta, kettő okot elmond, egyet nem: az asszony viselkedése késztette köpésre, azért sirt, mert tudta, hogy ez a szépséges nő meghal és az enyészeté lesz szépsége. A nevetés okára később derült fény: a nő férje halála után betért és később Akiva rabbi felesége lett.
A két történet lényege, amig Arisztotelész külön választotta a szellemi dolgokat a fizikaiaktól, addig Akiva rabbinál elválaszthatatlan egységet alkotott. Hiába volt Arisztotelész intellektuálisan rendkivül emelkedett, teste profán maradt. Akiva rabbi azonban a gimel hármassága, a Tóra által tudott hatalmas kisértésben is uralkodni magán.
A gimel több jelentést is hordoz:
– ויגמל / vajigmol – Korah lázadása után Áron vesszője kivirágzott és mandulát érlelt (4Mózes 17:23.).
– ויגמל / vajigámál – elválaszt, „És a gyermek (Izsák) nőtt és elválasztatott” (1Mózes 21:8)
– גמל / gámál – teve
גמלא – arámi: gámlá – híd
Az első két jelentés látszólag ellent mond egymásnak. De ha belegondolunk, miután egy dolog megérett és elválasztatott, nincs szükség a további táplálásra. A teve sivatagi útja elején teleissza magát vizzel, melyet képes elraktározni és hatalmas távolságokat megtenni folyadék nélkül. Mondhatnánk azt is, hogy a teve púpja a híd, ahol elraktározza a folyadékot, lehetségessé téve az ember számára, hogy általa átkeljen a sivatagon. A gimel az adakozót jelöli, aki egyben híd is, lehetőséget ad egy szegénynek a felemelkedésre. A cödáká az igazság/igazságosság szóból származik, utalva arra, hogy az adomány valójában nem is az adományozóé, hanem Istené, Aki azért adta, hogy az adakozó azt tovább adja a rászoruló embertársa felé. Tehát a cödáká az igazságot állitja helyre a világban, integrálva a két valóságot, a szellemit és az anyagit a gimel által.
Dálet
Dálet ד
A héber ábécé negyedik betűje, számértéke: 4. A dálet a szegény embert jelöli. Talmudi kifejezés a gimel és dálet betűre: גומל דלים (gomél dálim): jótevő, aki ad a szegényeknek.
A dálet formája kissé túlnyúlik jobbra, a gimel irányába, mutatva, hogy a szegénynek elérhetővé kell tennie magát az adományozó számára. A dálet a következő betű, a ה / hé felé néz, mely az Örökkévaló betüje. A szegény Istenben bizik első sorban, nem az adományozóban. Ezért van a dálet háttal a gimelnek, illetve azért, hogy ne lássa, hogy kitől kapja az adómányt. A Szentélyben volt egy szoba, amit „csendes szobá”-nak hivtak, ahová csak egyedül volt szabad bemenni. A szobában volt egy nagy doboz, melybe a gazdag berakta adományát, kiment, majd a szegény ment be és kivett belőle szüksége szerint. A gazdag nem látta kié lett az adomány, a szegény nem tudta, hogy kitől kapta.
A dálet második jelentése: delet, ajtó / ajtófélfa. Mi a kapcsolat az ajtófélfa és a szegény között? Jellemzően a szegény kopog a gazdag ajtaján.
Van egy harmadik, haszid interpretáció is. A dálet egy rés-ből (ר) és egy jud-ból (י) áll. Valójában mindkettőn szegényt is jelent: dál és rés. Mi a különbség a dálet és a rés között? A jud. Ha a rés-hez hozzá adunk egy jud-ot dálet-et kapunk. A jud a bitul-t, a teljes önmegadást jelenti az Örökkévaló felé. Ezek szerint a rés szegénysége abból áll, mert távol áll az Istentől.
Az ajtófélen lévő mezuza tartalmazza a Smá ima szakaszait, melynek első jól ismert mondata:
שמע ישראל ה’ אלהינו ה’ אחד (Smá Jiszráél Ádonáj Elohénu Ádonáj echád) „Halljad Izrael, az Örökkévaló Istenünk, az Örökkévaló egy!”
Az אחד (echád) Isten egyedülvalóságára utal. Mi történik, ha a jud eltünik a dáletből? A szó nem egyetlen lesz, hanemאחר (áchér), másik(!), bálvány, hamis isten. Megtörtént eset: egy jómódú zsidó család leánya egyik napról a másikra feladta zsidóságát, más vallások felé kezdett vonzódni. Elkeseredett szülei a lubavicsi rebbéhez fordultak, aki azt tanácsolta, ellenőrizzék a mezuzakát. Az ellenőrzést követően a házban lévő mezuzák teljesen kósernek bizonyultak. A család rabbija és az édesapa értetlenül álltak a helyzet előtt, mialatt a kertben sétálva fel nem fedeztek egy kis melléképületet, melyen szintén volt egy mezuza. Ezen mezuza ellenőrzése után kiderült, hogy a Smá ima első mondatának utolsó szavánál a jud eltünt, igy egy rés lett a dálet-ből! Miután kicserélték a mezuzát, a leány hatalmas változáson ment át: odaállt édesapja elé bánva, mennyire eltávolodott zsidóságától, és végül nem tért át másik vallásra.
A dalet számértéke 4.
A négyes szám utal az ősanyákra (Sára, Rebeka, Ráhel és Lea), a Kabbala négy világára (Ácilut, Briá, Jöcirá, Ászijá), a négy őselemre (tüz, víz, levegő és föld), és a négy pohár borra is, melyet Peszáchkor iszunk.
Mért iszunk négy pohár bort Peszách alkalmával? Mert négy kifejezést használ a szabadulásunkra a Tóra:
..Én vagyok az Örökkévaló és kivezetlek benneteket Egyiptom szenvedései alól és megmentlek titeket rabszolgaságukból és megváltalak titeket kinyújtott karral és nagy itéletekkel. És magamhoz fogadlak benneteket népül és Istenetek leszek (2Mózes 6:6-7.).
Az első három kifejezés Isten által elvégzendő cselekedetre utal, a negyedik kifejezés a zsidók feladata volt: Isten népévé válni, mely a Tóraadással teljesedett be.
A három és a négy különbségét a macesz és a bor is szimbolizálja. A macesznek nincs ize, víz és liszt, melyet a szegény ember kenyerének is hivnak. A kivonuláskor a zsidó nép olyan volt, mint a macesz. A kivonulást követően viszont felemelkedtek, a Tóraadás napja meghozta számukra az örömet. Ezt szimbolizálja a bor.
A három macesz a lehetőséget, míg a négy pohár bor a megvalósulást jelenti.
A férfi és a nő kapcsolatában ugyanez megfigyelhető. Ezért van három ősatya, de négy ősanya. Az ősapák a gimel, akinél meg van a potenciál, az ősanyák a dálet, a megvalósulás, akik megszülték a gyermekeket.
Dálet jelentése először szegény, másodszor ajtó, a harmadik pedig a 30. zsoltárban olvasható: „Dicsérem az Örökkévalót, mert felemelt engem” – dilitani (דליתני). Hogy köthető össze ez a három jelentés? Minden embernek rá kell jönnie, hogy valójában szegény Isten nélkül. Ennek elismerése az ajtó az Örökkévaló kamrájába, s aki oda belép, az Örökkévaló magához emeli.
Hé
Hé ה
A héber ábécé ötödik betűje, számértéke: 5.
Formája
A prágai Lőw rabbi magyarázata szerint a hé betű egy dálet-ből és egy jud-ból áll. A dálet vízszintes vonala a szélességet jelöli, míg a függőleges vonala a magasságot, melyek a fizikai, anyagi világ szimbólumai, a jud pedig az Örökkévaló, a spirituális valóság. A zsidók feladata nem más, mint összhangba hozni a két valóságot a micvák által, a fizikai világ megszentelése.
A haszid felfogás szerint a hé szimbolizálja a gondolatot, beszédet és cselekvést, a lélek három öltözetét. A két hosszabb vonal, a dálet vízszintes vonala jelöli a gondolatot, a függőleges a beszédet, míg a jud, a rövidebb vonal a cselekedetet. A vízszintes és függőleges vonalak azonos hossza a gondolat és a beszéd hasonló voltát mutatja, míg a kicsi, különálló jud pedig azt, hogy a cselekvés általában jóval nagyobb erőfeszítést kíván, ezért gyakorta sokkal kevesebb, mint amit az ember kigondol, vagy beszél.
A Talmud mondja, hogy a hé betű a tösuvá (megtérés) lehetőségét rejti magában. Egyfelől alul nyitott, az embernek szabad akarata van rosszat tenni, lefelé süllyedni, nem állítja meg senki és semmi. Másfelől a hé felül is nyitott volta (ellentétben a ח/het-tel, mely teljesen zárt felül) a kiskapu, lehetőség a visszatérésre az Örökkévaló világába. Kaint figyelmeztette az Örökkévaló: „Hiszen ha helyesen cselekszel, felemelkedel, ha pedig nem helyesen cselekszel, az ajtónál hever a bűn (חטאת / hátát)…” (1Mózes 4:7.). Mindkét betű, a hé és a het, alja, a bűnt (חטאת / hátát) szimbolizálja, a lehetőséget a rosszra, de míg a hé betűnél megvan a visszatérés lehetősége, addig a het-nél ez nem áll fenn.
Ezt illusztrálja a macesz (kovásztalan kenyér מצה / mácá) és a haméc / חמץ (kovász) szavai. Mindkét szóban megtalálható a mem és a cádik, azonban a het és a hé betűk közötti különbség fontos tudnivalót hordoz. A haméc, a het-tel az emberi egót, felfuvalkodottságot jelöli, míg a macesz hé-je, a szerénységet, önzetlenséget, egy olyan embert, aki képes megbánni vétkeit és visszatérni Istenhez. Erre egy öntelt ember nem képes.
Itt kell megjegyezni, hogy a megtérés nem csupán a bűntől való elfordulást jelenti, hanem visszatérést az ember eredeti rendeltetéséhez, belső, isteni lényegéhez. A tösuvá lehetősége még olyan emberre is vonatkozik, aki soha életében nem vétkezett, mint a cádikok. A Zohar elmondja, mikor a Messiás eljön pont a cádikokat veszi majd rá a megtérésre. Miért? Mert rádöbbennek arra, nem számit milyen magas, előkelő spirituális szinten van valaki, a jobbat is lehet még jobbá tenni, tökéletesiteni, egyre közelebb és közelebb kerülni az Örökkévalóhoz.
Jelentése
„És szólt József a néphez: ’Íme, megvettelek benneteket ma és földeteket Fáraó számára, ímhol számotokra (הא לכם / hé láchem) vetőmag, vessétek be a földet.’ ” 1Mózes 47:23.
A hé betű a termékenységet is szimbolizálja. A Kabbala szerint hé betű szimbolizálja az anyaméhet a gyermekkel: a dálet a méhet, míg a jud a gyermeket (ילד / jeled).
Sára ősanya neve Sáráj-ból Sárá lett, hé betűre cserélte a jud-ot az Örökkévaló, ezáltal vált képessé a gyermekszülésre. A négy ősanya közül hármójuk neve tartalmazza a hé betűt: שרה / Sárá, רבקה / Rivká, לאה / Léa, továbbá Jákób két ágyasának nevei is: זלפה / Zilpá és בלהה / Bilhá, míg a negyedik ősanya,רחל / Ráchel nevében, aki eleinte szintén meddő volt, nincs hé. Bilhá nevében kettő hé található, ami segített Ráchelnak és így ő is gyermeket szült.
Gemátria
A hé számértéke 5. A lélek öt szintjét jelöli, melyek: nefes, ruách, nösámá, chájá és jöchidá. Az ötödik, a legmagasabb szint, a jöchidá egyet, egységet jelent. A lélek ezen része tartalmazza azt az isteni szikrát, részecskét, mely minden zsidóban ott van, és amely egyesíti őt az Örökkévalóval. Ez által lehetséges az, hogy az élet adott, kritikus pillanatában, olyan zsidók is képesek feláldozni életüket az Örökkévalóért, akik talán soha életükben nem tartottak egyetlen micvát sem.
Az öt, a megváltás öt poharát is szimbolizálja, melyet Széder este töltünk ki. Az első négyet megisszuk, míg az ötödiket Élijáhu próféta számára otthagyjuk. Élijáhu a megváltásnak és a Messiás eljövetelének az előhírnöke, jöjjön el minél előbb, napjainkban!
Vav
Váv ו
A héber ábécé hatodik betűje, számértéke: 6.
Formáját tekintve egy horoghoz hasonlatos, de csőhöz is hasonlitják, mely összeköti a felsőbb világokat az alsóval.
A hatos szám kapcsolatot jelöl, utalva Ezsaias próféta trónszekér látomására (Jesájá 6:2.), melyben hat szárnyú angyalok jelennek meg, akik szárnyaikkal felszálltak, és az Örökkévaló közvetlen közelébe kerültek.
A hat, a Misna hat rendjét is jelképezi, a folytonos Tóratanulást, amely összeköti az embert az Örökkévalóval.
A teljességet, a világ hat irányát is szimbolizálja.
A zsidók, mikor elhagyták Egyiptomot az Örökkévaló körbevette őket a dicsőség felhőjével hat irányból. Felülről védte fejüket a napszúrástól, talpukat alulról a homok forróságától, továbbá pajzs volt az egyiptomiak nyilai ellen. Ezek a felhők tisztára is mosták a zsidók ruháit. A ruhák csodálatos módon nem használódtak el és a tulajdonos alkatának változásait követte a hosszú vándorlás során.
A hat jelöli azt a hatszázezer felnőtt zsidó férfit, akik elhagyták Egyiptomot. Továbbá a Tórát is szimbolizálja, mert az Jiszráél / י-ש-ר-א-ל mint betüszó megmutatja, hogy a Tóra hatszázezer betűt tartalmaz: יש ששים רבוא אותיות לתורה (Jés sisim ribo otijot láTorá) Ebbe mind a mással- és magánhangzók is beleértendők.
Ha a Tórából egyetlen betű is hiányzik, a tekercs nem használható, nem kóser. Hasonlatos a zsidó nép, bárki hiányzik, bármely más útra tér, az egész nép érzi a veszteséget. Nem lehetünk teljesek addig, amig hitsorosaink távol vannak saját zsidóságuktól.
Másik példa, Egyiptomban a fáraó minden módon meg akarta akadályozni a zsidók szaporodását. Ehhez képest a zsidó házaknál nem volt ritka, hogy hatos ikrek születtek.
A legszentebb isteni névben, a tetragrammatonban, יהוה, a váv középen helyezkedik el. A tetragrammaton betüi különböző spirituális szinteket jelölnek: a jud a chochmá/bölcsesség, a hé a biná/értelem, a váv pedig az érzelmi szférákat, mint a cheszed/kedvesség, a gevurá/szigor, a tiferet/szépség. A váv függőleges vonalán leereszkedve eljutunk az utolsó hé-hez, a legalsó világba, ahol rejtett módon van jelen az Örökkévaló.
A világ hat nap alatt teremtetett. A Tóra első szava a בראשית/ Börésit hat betüből áll. A Tóra első verse hat álef-ot tartalmaz. Az első váv pedig a hatodik szó első betüje.
בְּרֵאשִׁית בָּרָא אֱלֹהִים אֵת הַשָּׁמַיִם וְאֵת הָאָרֶץ
(Böresit bárá Elokim et hásámajim vöet háárec / „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”) 1Mózes 1:1
A teremtés láthatóan a hatos számhoz kapcsolódik. A Talmud szerint az Örökkévaló a világot hatezer éves időtartamra teremtette. Ha megnézzük a teremtés hat napját, mindegyikhez egy évezred párositható, továbbá egy kabbalisztikus attribútum.
Az első nap és évezred, a kedvesség / Cheszed, szeretet attribútumával hozható össze. A teremtés első napján hangzott el a „Legyen világosság!” hiressé vált mondata. Ebben a korban, az emberiség jólétben, egészségben élt, a Bibliából tudjuk, hogy az emberi élettartam rendkivül hosszú, közel ezer év volt, maga Ádám 930 évet élt.
A második évezred, viszont már a szigor / Gövurá „napja” volt. A második napon Isten elválasztotta a felső vizeket az alsóvizektől. Történelmi szempontból a második évezredre esett az Özönviz, melyben Isten itélete nyomán, Noé családját és a bárkába vitt állatokat kivéve, az egész világ elpusztult. Erre az évezredre esik továbbá Bábel tornya épitése elleni isteni beavatkozás, az emberiség nyelvének összezavarása és szétválasztása 70 nyelvre.
A harmadik évezred a szépség és kegy / Tiferet korszaka. A harmadik napon a virágok és más növények teremtettek, a világegyetem minden szinével, pompájával. Történelmi szempontból az egyiptomi kivonulás, majd az ezt követő Tóraadás ideje. A szépség természetesen a Tórát jelöli a pozitiv és negativ micvák harmóniáját.
A negyedik korszak a Necách, a győzelem kora. A negyedik napon két égitest, Nap és Hold lett teremtve, a történelemben pedig az első és második Szentély dicsőséges időszaka volt.
Az ötödik korszak a Hod / elismerés. Az ötödik nap a tengeri élőlények és az ég madarai teremtésének napja. Az ötödik évezredre esik a diaszpóra, a zsidó nép szétszóratásának az ideje. A hod / elismerés, a gálut kinjai közepette is hithü, Istenhez ragaszkodó zsidókat jelöli, akik inkább életüket áldozták, mártirhalált haltak, minthogy hitüket megtagadják, ezzel ismerve el az Örökkévaló egyetlen voltát.
A hatodik évezred, a Jeszod, jelentése alap, épület. A hatodik nap az ember teremtése, a hatodik évezred pedig a Messiás eljövetele és uralkodása.
Jelentése:
A betű nemcsak a formáját tekintve hasonlit egy kampóra, hanem a jelentése is horog/kampó. A kampó két dolgot köt össze, összekapcsolja a spirituálist a fizikaival, ahogy ezt az alábbi történet is mutatja:
Egy hires haszid rebbe, a primisláni reb Méir, a falujához közeli hegy tetején lévő mikvébe járt alámerülni. A haszidok egy hosszú kerülő úton jutottak fel a hegyre a mikvéhez, míg a rebbéjük mindig egy rövid, de egy nagyon csúszós, veszélyes útszakaszon. A haszidok közül senki nem mert a rebbével tartani. Egy zordon téli napon két látogató érkezett a faluba, akik szintén szerettek volna a mikvében alámerülni. Látták, hogy az idős rebbe milyen bátran indul neki és fel is ér a hegytetőre, igy ők is úgy gondolták, jóval fiatalabbak lévén, ez nekik biztos sikerülni fog. Bele is vágtak a rebbe nyomdokain. A két fiatal azonban nagy bajba került, nemhogy nem sikerült a hegy tetejére feljutniuk, hanem súlyos sérüléseket szenvedtek az útjuk során, kimentésüket követően orvosi ellátásra szorultak. Egyikőjük, felépülése után elment a rebbéhez és megkérdezte tőle: hogyan létezik az, hogy neki sikerült a hegyre feljutnia, míg ő és társa ilyen csúnyán pórul jártak. Reb Méir azt felelte neki: „Ha az ember magas helyre van odakötve, fentről nem esik alá.” Ezt jelképezi a váv, az Örökkévalóval való szoros kapcsolatot, melynek alapja a Tóratanulás.
Zájin
Zájin ז
A héber ábécé hetedik betűje, számértéke: 7. A zájin formája egy kardhoz hasonlit, felül a markolata, függőleges vonala a penge. Más interpretáció szerint egy koronát és egy jogart szimbolizál, uralkodást, hatalmat.
A hetes szám a hét hetedik napját, a Szombatot jelenti, továbbá azt, a hétévenkénti ciklust, melyben a hetedik évet, smitá/szombat évnek nevezzük. Izraelben a vallásos földmüvesek ilyenkor parlagon hagyják a földet, mezőgazdasági tevékenységet nem végeznek. Mindez arra emlékeztet bennünket, hogy az Örökkévaló a világot hat nap alatt teremtette a hetedik napon megpihent.
Felmerül a kérdés, a világegyetem végtelen Urának volt-e szüksége a pihenésre, mert belefáradt az alkotásba, vagy egyéb oka volt a szombati munkatilalom parancsolatának? Természetesen az embernek van szüksége pihenésre, nemcsak azért, mert elfárad tevékenységében, hanem, hogy megemlékezzen, sikerei nem kizárólag saját erején, tehetségén múlnak, hanem minden jó dolog, áldás, amit az ember élvez élete során, az Örökkévalótól származik.
A hetes számot több szombati étel héber neve magában rejti: a Szombat megszenteléséhez használt bor, héberül יין / jájin számértéke 10+10+50=70, (7+0=7). A kidus-t követően a kalácsra mondunk áldást, melynek héber neve חלה / chálá, számértéke 8+30+5=43 (4+3=7). Szombati asztal egyik tradicionális étke a hal, héberül דג / dág, számértéke 4+3=7. A halas étel után következhet a leves, héberül מרק / márák, számértéke: 40+200+100=340 (3+4=7). A leves után pedig a hús, héberül בשר / bászár, számértéke 2+300+200=502 (5+0+2=7).
Ahogy már korábban emlitettük a teremtés hét napja megfeleltethető egy-egy évezrednek, igy a Szombat a hetedik évezrednek, mely a Messiás királyságának ideje lesz. A héber időszámitás szerint már a hatodik évezredben vagyunk, most 5779-et irunk. Ha az évezredet elosztjuk a nap 24 órájának analógiájára, akkor kiderül, hogy a világ történetében már Erev Sábát/Szombatot megelőző délutáni időszak van, 12:46-kor. Ahogy a Szombatra készülődni kell, úgy a Messiás eljövetelére is, tesuvá-val/megtéréssel és jó cselekedetekkel.
A Midrás elmondja, amikor Isten teremtette a világot, az isteni jelenlét manifesztálódott a fizikai és spirituális dolgokban egyaránt, az nyilvánvaló volt a földi világban is. Azonban hét súlyos bün fokozatosan eltávolitotta Isten jelenlétét a Földről. Az első bün Ádám és Éva büne volt az Éden kertjében. A második Káin testvérgyilkossága, a harmadik Enós bálványimádása, a negyedik a Vizözön, az ötödik Bábel tornya, a hatodik Szodoma büne, a hetedik az egyiptomiak büne. Ekkor lépett szinre Ábrahám, aki megforditotta ezt a negativ tendenciát, felismerte és hirdette az Örökkévaló egyetlen voltát, ezért a jelenlét ismét kezdett leereszkedni világunkba. A másik két ősatya Izsák, Jákób, valamint leszármazottaik, Levi, Kehat, Ámrám jócselekedeteinek hatására, egészen Mózesig, ez a folyamat folytatódott, tetőpontja a Szinai hegyi Tóraadás volt. A micvák teljesitése által a jelenlét közeledik, a vétkek által pedig távolodik. A messiási korszakban ismét a teljes jelenlétet élvezhetjük majd.
A zájin jelentése korona, de fegyvert, továbbá ellátást (זן / zán) is jelent. Mindhárom jelentés a Szombatra utal. A Szombat a teremtés koronája, a hetedik nap, áldást, ellátást hordoz, mely kihat az egész, elkövetkezendő hetünkre. A Szombat megőrzése által megszerzett áldás pedig fegyver, mellyel képesek vagyunk legyőzni bennünk rejlő rossz ösztönt, a jécer hárá-t. A fent emlitett hetedik milleniumban Jesája próféta hires jövendölése szerint az emberiség fegyverekből mezőgazdasági eszközöket fog késziteni, mert nem lesznek háborúk, béke lesz az egész Földön. (Jesája 2:4.)
Azt pedig, hogy mennyire kell komolyan venni a fentieket, a Szombatra, illetve a Messiás eljövetelére való készülődést, és a hetes szám misztikumát, az alábbi két történet jól példázza:
Mose Iszerelsz rabbi, a RöMÁ, a Sulchán áruch szerzőjének édesapja, jómódú textilkereskedő volt, akinek szokása a szent Szombat bejövetele előtt, pontban déli tizenkettő órakor bezárni az üzletét, hogy maradjon elég ideje mind a lelki, mind a fizikai készülődésre. Egyik napon, tizenkettő óra előtt alig tiz perccel megjelent nála egy gazdag úriember, hosszú listával a kezében. Rendelését szerette volna leadni, ám a kereskedő figyelmeztette, hogy ő pontosan tizenkettő órakor be fogja zárni az üzletét. Elkezdték átnézni a listát, és amikor már csak néhány perc maradt, a kereskedő ismét figyelmeztette a kuncsaftot, pár perc múlva bezár. A gazdag vásárló ezt nem igazán vette komolyan, azonban mikor tizenkettőt ütött az óra, a kereskedő kitessékelte üzletéből, az sem érdekelte, hogy az egész rendelést elveszitette, a hatalmas bevétellel együtt. Mikor rárakta a lakot az üzletajtóra az idegen leleplezte magát előtte, Élijáhu próféta állt előtte álruhában, örömmel gratulálva: Mázl tov! Mázl tov!, amiért kiállta ezt az igazán nagy megpróbáltatást.
Valahol, egy kis eldugott stetel-ben élt egy kétbalkezes, ügyfogyott zsidó, jiddisül: slamazal. Történt egyszer, hogy egy átutazóban lévő lottóügynöktől a falu minden lakója vett lottószelvényeket. Még slamazal-t is sikerült meggyőzniük, próbáljon szerencsét. Slamazal kitöltötte a szelvényt, majd bedobta a nagykalapba a többiekkel együtt. Mindenki legnagyobb meglepetésére slamazal lett a nyertes. Mikor megkérdezték tőle hogyan nyert, azt válaszolta: nagyon egyszerüen, két dologra van szükség a nyeréshez: tudásra és szerencsére. Édesanyám, mondta slamazal, mindig azt tanitotta, a hét a legszerencsésebb szám, mert a Szombatra emlékeztet, és a Smitá-ra, a Szombatévre. Igy arra gondoltam, folytatta, hogy a hétszer hét, a legszentebb számot adja ki, ezért jelöltem be a negyvennyolcat! Az emberek felkiálltottak, mondván hétszer hét az nem negyvennyolc, hanem negyvenkilenc! Igen, mondta slamazal, itt jön a mázál, a szerencse, mivel a matematika sosem volt az erősségem!…
Chet
Chet ח
A héber ábécé nyolcadik betűje, számértéke: 8.
A chet formája, a kabbala szerint, másik két betüből, egy váv-ból és egy zájin-ból áll. A váv tetején egy híd van (chátoteret), mely összeköti a két betüt. A váv a férfit/férjet, míg a zájin a nőt/feleséget jelképezi. A híd kettőjük között Isten.
A chet egy chupá-t (hüpé-t) / esküvői sátrat szimbolizál. Maga a szó, חופה/ chupá, szintén chet-tel kezdődik, jelentése ח-פה = chet po, azaz a chet (az Örökkévaló, a férfi és a nő) itt van. A chet a házasság eszenciája, amikor egy zsidó férfi és egy zsidó nő a chupá alatt házasságot köt, melyben a harmadik, láthatatlan, de jelenlévő „fél” Isten.
A Talmud emliti, mikor egy házaspár tartja a micvákat, Istenfélő életet él, az Örökkévaló jelenléte közöttük van. A férfi szava a héberben az איש/ is, a nőé az אשה / isá. Mindkét szóban közös az álef és a sin betű. Ebből egy újabb héber szólt kapunk, אש/ és, jelentése: tüz. A tüz sok mindent kifejezhet, a közöttük lévő szenvedélyes szerelmet, de parázs, házasságot felemésztő vitákra is utalhat. A férfi és a nő nevében meglévő további betük, a י/ jud és a ה / hé az Örökkévaló egyik nevét rejti magában:יה / JÁ, mely a négybetüs Istennév első két betüje. Ez biztositék arra, Isten ott van egy zsidó házasságban, és az, hogy mennyire hangsúlyos ez a jelenlét, az kizárólag a házasfeleken múlik.
A chet számértéke nyolc. A nyolcas a brit milá / körülmetélés száma, melyet a nyolcadik napon végeznek el. A nyolcas szám a természetfölötti világot, a transzcendenst jelképezi. A természetes világban több dolog a hetes szám köré csoportosul, mint például a hét napjai, vagy Izraelben, a mezőgazdaságban az a hét éves ciklus, melynek hetedik éve a szombatév (a smitáév). A nyolcas azonban egy magasabb szintet képvisel.
Egy Midrás elmondja nekünk, hogy Ábrahám két fia, Izsák és Izmael között vita bontakozott ki a brit milá-jukra vonatkozóan. Izmael azzal dicsekedett, hogy ő a kiválóbb, nem Izsák, mert ő, a körülmetélése idején 13 éves volt, igy szabad elhatározásból tudott dönteni, szeretné-e a beavatkozást. Továbbá, folytatta, ő még mindig emlékszik arra a nevezetes napra, míg Izsák erre bizonyosan nem képes és szabad választása sem volt. Izsák azonban azt válaszolta, nem, ellenkezőleg! Én vagyok a jobb, mert nekem 8 napos koromban volt a brisz, nem 13 évesen. Mit jelenthet ez? A brit / ברית héberül szövetséget jelent két fél között. Természetesen két személy lehet jó barát, társ a jelenben, de ha a jövő úgy hozza, ez változhat, eltávolodhatnak egymástól, sőt, még egymás ellen is fordulhatnak. Akkor más a helyzet, ha szövetséget kötnek, és kölcsönösen biztositják egymást, bármi rossz dolog történik, akkor is kitartanak egymás mellett, hüségesek maradnak egymáshoz. Ez a szövetség, melyet egy zsidó kisbaba megköt az Örökkévalóval nyolc napos korában. Még akkor is, ha később esetleg, felnőttként nem tartja maradéktalanul a micvákat, ne adj’ Isten, eltávolodik a zsidóságtól, a szövetség akkor is érvényben marad. Isten gondot visel róla, segiti az illetőt élete legnehezebb szakaszaiban is. Továbbá, egy vallástalan zsidó élete bármelyik pillanatában tesuvá-t tehet, visszatérhet gyökereihez, az Örökkévalóhoz. Ez a szövetség örökre érvényben marad, mutatva, hogy a zsidó és Isten soha el nem választhatóak. Igy érthető meg az, hogy miért előnyösebb a brisz 8 napos korban való elvégzése, (ahogy a tórai parancsolat elő is irja), mint 13 éves, vagy akármely későbbi korra halasztása. Bár az embernek szabad akarata van, a választás racionalitást tükröz, természetes döntési folyamatot. Ezzel szemben a nyolcad napos brisz az a szint, amely az emberi intellektuson túl mutat, a természetfölötti világgal kapcsol össze.
Ennek analógiájára mondhatjuk, hogy a zsidó nép összeházasodott az Örökkévalóval, mely szintén egy emberi értelmet meghaladó valóság, mely örökre összeköti Istent és az Ő népét.
A chet jelentése חיות / chájut, élet. Az élet természetesen akkor teljes, ha kiteljesitjük Tóratanulással és jócselekedetek gyakorlásával, összekötve bennünket az Örökkévalóval. Az igazi élet végtelen, halhatatlan, nem köti a fizikai világ. A kabbala azt is elmondja, hogy egy zsidó a házassága előtt fél embernek számit. Addig nem lehet teljes, míg meg nem találja a hozzá illő lelki társat (básertje). A házasságban a felek olyan szinten kapcsolódnak Istenhez, ahogy a házasság előtt ez nem lehetséges. Ezért a lelki társ megtalálása felel meg az igazi életnek. Vannak micvák, melyeket csak házasságban lehet megélni. Tudva lévő, a nők fel vannak mentve az időhöz kötött parancsolatok alól, ezért azokat nem áll módjukban gyakorolni. Igy, amikor egy férfi tfilint rak, azt egyúttal a feleségéért, és helyette is teszi, neki is érdemeket szerez általa.
A Talmud azt is elárulja, hogy az Örökkévalónak ugyanolyan „nehéz” két embert összehozni, mint amilyen „nehéz” volt a Nádas tenger szétválasztása az egyiptomi kivonulás idején. Miért? Mert egy fiú és egy lány különböző családból származik, különböző szokásaik vannak. Az emberi természet nehezen hajlitható, ragaszkodik a felvett szokásaihoz, beidegződéseihez, nagyon nehéz azt megváltoztatni. Viszont a házasságban, ahhoz, hogy fennmaradjon, változni kell mindkét félnek, mely az Örökkévaló segitségével lehetséges.
Összefoglalva, a lélek két felének egyesitése a chupá alatt, valamint Isten részvétele a házasságban a micvák gyakorlása által, közösen megszerzett érdemeket és örök életet (chájut) hoz létre.
TET
Tet ט
A héber ábécé kilencedik betűje, számértéke: 9.
A Zohár elmondja: Kezdetben, mikor az Örökkévaló kiválasztotta minden betű párját az álef-bét-ben, a tet mellé a ר / rés lett rendelve. A tet-nek ez nagyon nem tetszett, így lázadozni kezdett, hogy ővele kezdődik a jóság (héberül טוב/tov szava), miért kell neki a gonoszság szavát (רע/ráá) reprezentáló betűvel párban lennie? Az Örökkévaló azt válaszolta neki, pont azért, mert szükség van arra, hogy a rossz mellett ott legyen a jó, továbbá a rosszban is található jó.
A tet két fajta jót szimbolizál: az abszolút, mindenki számára felismerhető jót, melyet senki nem von kétségbe, valamint azt a rejtett jót, amit kevesen vesznek észre, amelyről sokszor csak egy történés végén derül ki, hogy valójában jó.
Talmudi történet: Akiva rabbi utazásai során mindig magával vitt egy szamarat, egy kakast és egy gyertyát. A szamáron utazott, a kakas ébresztette a reggeli imához, a gyertyát pedig az esti Tóratanuláshoz használta. Egyszer, útközben megállt egy városnál, szeretett volna szállást találni, de nem sikerült neki. Kiment a közeli erdőbe és letelepedett. Hirtelen egy szellő elfújta az égő gyertyáját, később egy oroszlán kijött az erdőből és megette a szamarát, végül pedig a kakasát egy dögkeselyű falta fel. Akiva rabbi, aki mesterétől Náchum Is GámZu-tól megtanulta, bármit tesz az Örökkévaló jó, konstatálta a helyzetet, majd nyugodt szívvel álomba merült. Következő reggel rögtön észrevette, hogy banditák jártak a környéken, kifosztották a várost, ahol korábban meg akart szállni, a lakosságot kegyetlenül lemészárolták. A rablók ezt követően az erdő felé vették útjukat, de mivel Akiva rabbit nem vették észre, ő megúszta a történteket ezen furcsa „véletlenek” sorozata által.
Akiva rabbi nagy mestere, Náchum Is GámZu hires volt arról, hogy mindig mondogatta „Gám zu lötová / Ez is a jóra fog fordulni”. Egy napon a rabbi, a római császárhoz készült egy láda drágakővel, mely a zsidó közösség adománya volt az uralkodó számára. Éjszakára megszállt egy fogadóban, ahol ellopták tőle a kincset. A láda tartalmát kicserélték és a drágakövek helyére homokot töltöttek. Folytatta útját a rabbi, míg meg nem érkezett a palotába. A császár elé érve átadta a ládát kifejezve saját és közössége hódolatát. A császár kinyitotta a ládát, meglátta a homokot, elképedt és azonnal kivégzőosztagot rendelt a rabbi számára. Náchum Is GámZu nem izgatta magát, mondván, ez igy is jóra fordul. Hirtelen megjelent egy udvari tanácsadó, aki valójában Élijáhu próféta volt álruhában. Meggyőzte a császárt, hogy a zsidók nem akármilyen homokot küldtek a számára, hanem azt, melyet Ábrahám ősatya használt, mikor négy királlyal háborúzott egyszerre és le is győzte őket sikeresen. Ez egy varázshomok, mondta, mely az ellenség felé szórva lándzsákká és nyilakká változik. A császár hallgatott a tanácsosra és elküldte a láda homokot a frontvonalba ahol épp katonái vívtak egy igen nehéz csatát. A homok csodálatos módon fegyverré változott és a római hadseregek győzelmet arattak. A császár megköszönte Náchum Is GámZu-nak az ajándékot, és kincsekkel megrakottan küldte vissza a rabbit a közösségéhez, biztosítva, bármire lesz szükségük a jövőben a császár készséggel segít megoldani minden problémát. Is GámZu hazafelé ugyanabban a fogadóban szállt meg, ahol elmesélte a történetet a tolvaj fogadósnak. A fogadós vérszemet kapott, rögvest útnak indult Rómába egy láda homokkal, meg is érkezett a császár elé, azonban a császárt annyira felbőszítette arcátlansága, hogy azonnal kivégeztette.
Van azonban egy különbség a két rabbi látásmódja között: Náchum Is GámZu azt mondta, bármi történik, az csak látszólag negatív, az valójában, belső lényegét tekintve, jó. Nem azt mondta, hogy később majd meglátjuk a történések jó oldalát, ha már túl leszünk rajta, ahogy Akiva rabbi esetében. Akiva rabbi elismerte, hogy az állatai elvesztése nem volt jó dolog. De kisebb veszteség volt, mert az élete megmaradt. A jót csak a következő nap látta meg. De a veszteség, amit el kellett szenvednie az rossz volt szemében.
A „Smá” ima első szakaszában található טטפת / totáfot (homlokkötő) szóban, két tet van egymás mellett, mutatva, hogy a fenti két jó sokszor nagyon közel van egymáshoz, egy helyről, az Örökkévalótól származnak.
והיו לטטפת בין עיניך / vöháju lötotáfot bén énechá, vagyis: „…és legyenek homlokkötőül szemeid között!” (5Mózes 6:9.)
Érdekes módon tet-tel kezdődik a rituális tisztaság szava a טהור / táhor, de a rituális tisztátalanságé is, mely a טמא / támé, tumá. Itt is látható az a látszólagos ambivalencia, mely a tet-tel párosul.
A tet formáját tekintve egy edényhez hasonlít, melynek fala befelé ível, magába zárja annak tartalmát. Ez azt tanítja, hogy vannak olyan jó dolgok, melyek egyáltalán nem, vagy alig észlelhetőek a külvilág számára, ilyen a Tóra rejtett értelmezése, mely a cádikoknak/igazaknak adatott.
A kilences szám egy különleges szám a gemátriában. Ha egy számot megszorzunk kilenccel a számjegyek összege kilenc marad: például: 2×9=18 (1+8=9), vagy 3×9=27 (2+7=9), 9×9=81 (8+1=9) stb. Az igazság héber szava az אמת / emet, számértéke 441, melyek összege szintén kilencet tesz ki (4+4+1=9). Ezért a kilences számot az igazság számának szokták nevezni.
JUD
Jud י
A héber ábécé 10. betűje, számértéke: 10.
A jud a legkisebb betű az álef-bét-ben, mely minden héber betűben megtalálható. A láthatatlan Istent és a zsidót egyaránt szimbolizálja.
Lánghoz is hasonlatos, a zsidó lélek lángja, mely az Örökkévaló után sóvárog, hogy egyesülhessen Vele.
Kiírva, יוד / jud azt az utat mutatja, ahogy az Örökkévaló áldását leküldi a földi világba. A jud az isteni erő, a váv által ez az erő leereszkedik, a dálet pedig a természetes világ, ahol megjelenik. Talán ezért kezdődik a papi áldás mindhárom sora jud-dal:
יְבָרֶכְךָ יהוה, וְיִשְׁמְרֶךָ
„Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrködjék fölötted.
יָאֵר יהוה פָּנָיו אֵלֶיךָ, וִיחֻנֶּךָּ
Ragyogtassa az Örökkévaló az Ő arcát reád és legyen hozzád kegyelmes.
יִשָּׂא יהוה פָּנָיו אֵלֶיךָ, וְיָשֵׂם לְךָ שָׁלוֹם
Forditsa az Örökkévaló az Ő arcát feléd és szerezzen neked békét.”
(4Mózes 6:24-26.)
Ami a számértéket illeti, a tet-ig az álef-bét betűi egyjegyű számokat jelölnek, a jud-tól azonban már kétjegyű számokat, jud 10, cháf 20, lámed 30, stb.
A zsidóságban a tízes szám rendkívüli jelentőséggel bír.
Isten a világot Tíz Igével teremtette.
Ádámtól Noéig, valamint Noétól Ábrahámig tíz-tíz nemzetség telt el.
Az egyigptomiakat a kivonuláskor tíz csapással sújtotta az Örökkévaló, míg az izraelitákkal ugyanakkor tíz csoda történt.
Tíz próbát kellett kiállniuk a kiszabadított törzseknek a sivatagban (ahogy Ábrahámnak).
A Tóraadáskor, a Szinai hegyen pedig elhangzott a Tízparancsolat.
A tízes szám a szentség száma. A minjen (jelentése: szám) tíz felnőtt, zsidó férfiból álló közösség, mely az Örökkévaló különleges erejét, jelenlétét hordozza. Ezért bizonyos imák, mint például a Kadis, csak ebben a szent közösségben mondhatók el, de nyilvános Tóraolvasás Tóratekercsből is csak minjenben lehetséges.
A kifjezés (עדה / édá, közösség) a kémek történetében szerepel. Mózes kiküldi a törzsek vezetőit, hogy kémleljék meg az Ígéret Földjét. Tizenketten mennek el, tízen „rossz hírt” hoznak, míg ketten biztosak abban, hogy a földet el lehet foglalni. Ha megnézzük a kémek beszámolóját, látjuk, hogy a rossz hír, igazából realista látásmódot tükröz. A tíz kém azt mondta: az a föld felemészti lakosait. A Kabbala szerint a sivatagban a zsidók Isten teljes ellátását élvezték, nem volt más dolguk, mint a Tóratanulás. Az Ígéret Földjén azonban már más feladataik is adódtak, mely elvonhatta őket a szent kötelességtől. A szépséges ország talán túl materialistává teszi őket, megfeledkeznek az Örökkévalóról. Emiatt aggódhatott a tíz kém. Ez az aggodalom jogosnak tűnhet, azonban Isten akarata mégsem az volt, hogy a zsidó nép a pusztában maradjon egy elvont, spirituális közösségként, hanem az utóbbi, a materiális világba lehozni a szellemit, Tóratanulás és jócselekedetek által.
A jud egyik jelentése zsidó, jiddisül: jid, másik jelentése a héberben יד / jád, vagyis kéz, az Örökkévaló „kezét”, mindenhatóságát szimbolizálja.
Az imakönyvekben az Örökkévaló nevét gyakran két egymás melletti jud / יי jelöli. Két Istennévről van szó: az első jud a négybetüs Istennév (יהוה) első betűje, míg a második jud az אדני / Ádonáj Istennév utolsó betűje. Az első a természetfölötti Istenre utal, míg a második, a világban, a természetben megjelenő isteni erőre. A két jud együtt a spirituális és a természetes realitások harmóniáját tárja elénk.
A jud az Izrael és a Jákob nevekben is benne rejlik:
ישראל / Jiszráél, itt a zsidó nép, akik Izrael fiai: ראש לי / li ros, jelentése: „nekem a fej”, a zsidó, aki Tórát tanul, valamint שר אל / szár Él, jelentése: Isten küldötte, a zsidó, aki micvákat teljesít, feladata van a világban,
יעקב / Jáákov, az עקב / ékev, sarok szóból. A jud itt Isten. A sarok az ember azon része, mely legalul van, a földön áll. Ezért a zsidó feladata a fizikai világban élni és egyesíteni azt a jud-dal az istenivel.
A יהודי / jehudi, zsidó szó legelőször Eszter könyvében szerepel Mordechájjal kapcsolatban (איש יהודי / is jehudi, zsidó férfi). Lehetséges, hogy a szó a הוד / hod, (Istent) elismerni, dicsérni, kifejezésből ered.
Végezetül egy történet: egyszer egy kisdiák hazajött a chéderből, leült apukája mellé, meg akarta neki mutatni mit tanult. Elkezdett felolvasni az egyik szent könyvből, az apuka teljes döbbenetére, ugyanis a fiúcska minden mondat végén kiejtette az Istennevet. Kérdőre vonta, hogy ezt ki tanította neki. A fiú elmesélte, a melámed azt tanította, ahol két pontot lát a szövegben ott Isten nevét ki kell ejteni. Az apuka rögtön rájött, hogy fia valamit félreérthetett, így a következőket mondta neki: ahol két jud-ot látsz egymás mellett, ott valóban ki kell Isten nevét ejteni, mert a két jud olyan két zsidó, akik egymás mellett élnek, segítik egymást, törődnek egymással, ezért Isten velük van. Azonban ahol a két pont egymás fölött van, tilos a Név kiejtése, mert ott a két zsidó nem egymás mellett, hanem egymás fölötti viszonyban áll, versengés, viszály van, ilyen helyen pedig Isten biztosan nincs jelen. A két pont ebben az esetben jelöli a mondat végét.
Cháf, Káf, szóvégi Cháf
Cháf כּ כ ך
A héber ábécé 11. betűje, számértéke: 20.
A huszas szám kétszer tizre osztható fel: az első tiz, a Tiz Ige, mellyel az Örökkévaló a világot teremtette, a második tiz pedig a Tizparancsolat. A húsz, héberül עשרים / eszrim, betűinek számértéke 620 (70+300+200+10+40), ami a korona héber szavának, כתר / keter (20+400+200) számértékével egyezik meg. A korona a Tóra, a zsidó nép koronája, mellyel megajándékozta az Örökkévaló. A Tizparancsolat 620 betűt tartalmaz. A 620 továbbá a 613 tórai-, valamint a hét rabbinikus parancsolat összege. Más felosztásban, a hét, a Noé fiainak adott hét törvény.
A kabbalában az egyik szféra neve Keter, mely az intellektus feletti szintet jelöli. A koronát a fejre teszik, ahol az értelem és az ész lakozik. Felmerül a kérdés, mi lehet nagyobb az értelemnél? Az akarat, héberül רצון / rácon. Az akarat hatékony erő arra, hogy olyan dolgokat érjünk el, mely a természetes ész számára lehetetlennek tűnik. A másik szint az élvezet, héberül, תענוג / táánug. Ha valaki élvezetet talál valamiben, akkor ahhoz ösztönösen vonzódik, mozgósitja értelmét és addig nem nyugszik, míg meg nem szerzi azt a dolgot. A cháf arra tanit, két szint van az intellektus feletti koronában, az akarat és az élvezet, mely két tulajdonság tiz-tiz aspektussal rendelkezik. Tiz szféra néven is ismertek, melyek közül három az érzelmi, a másik hét az érzelmi dimenziókban található.
A Talmud mondja, a Tóra koronája a háláchá (részletes útmutatások a parancsolatok betartásához). Miért? A Tóra célja, hogy az embert a saját intellektusa fölé emelje, megtanitsa az Örökkévaló akaratával összhangban élni, igy az ember részt tud vállalni a világ megjavitásában, tökéletesitésében.
A káf jelentése kanál, rokon a כפף / káfáf, hajlitani szóval. A káf formája egy hajlitott csőre hasonlit, melynek üzenete, az ember hajtsa meg magát a Teremető akarata ellőtt, rendelje alá saját egóját az Örökkévaló szolgálatának. (Ezt az alárendelést nevezzük בטול / bitul-nak.)
A fentiekre világit rá az „Én” kétféle irásmódja a héberben: אני / áni és אנכי / ánochi. Az első verzió az egoista embert jelöli, aki csak és kizárólag saját magát állitja a középpontba, minden róla szól. A második változatban viszont ott a káf, a hajlitott betű, mely már az Istennek alárendelt „Én”-t mutatja, aki képes a micvák odaadó teljesitésére.
A cháf betűnek van egy szóvégi változata, a ך / cháf sofit, ami egyenes és nem hajlitott formájú. Mi a különbség a két irásmód között? A királyi korona két szintjéhez hasonlóan, egy ember, vagy akár egy király személyiségének, külső és belső aspektusát jeleniti meg. A belső az illető viszonya saját énjével, a másik a kapcsolat a külvilággal. Az első, a hajlitott cháf, mely szerint egy király legbelül egyáltalán nem biztos, hogy mindig vágyik erre a szerepre, olykor szeretne inkább egyedül lenni, saját belső világával foglalkozni. Az egyenes cháf azonban a király külső személyét mutatja, a kötelezettségeit, a rárótt feladatokat, mellyel népe felé tartozik. Az egyenes cháf hasonlit a váv betühöz, mely a felső világokból ereszkedik alá, hogy az Örökkévaló áldásait közvetitse.
A Berdicsevi Lévi Jichák mesélte az alábbi történetet: Egyszer egy király eltévedt az erdőben. Az erdő közepén egyszerü parasztokkal találkozott, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogyan találhatna vissza az uralkodó a palotába, mert nem ismerték az oda vezető utat. Végül találkozott egy bölcs emberrel, aki azonnal segitett neki visszatalálni. A király gazdagon megjutalmazta az illetőt. Egy alkalommal a bölcs súlyosan vétett a királyi törvény ellen. A királyt annyira felbőszitette a dolog, hogy a bölcs múltbeli érdemei ellenére sem akart neki kegyelmet adni. A bölcsnek azonban volt egy utolsó kivánsága: a kivégzése előtt azt kérte, hogy felvehesse ugyanazt a ruhát, melyben a királlyal először találkozott és a király is tegyen ugyan igy. A király beleegyezett a bölcs kérésébe. Ahogy az erdőbeli eltévedés jelenetét rekonstruálták, a király szivében azonnal feléledt az irgalom a bölcs felé, aki akkor az életét mentette meg. Igy a király hatálytalanitva a halálos ítéletet, a bölcs embert visszahelyezte a palotába.
A történet hasonlit Isten és a zsidó nép közötti kapcsolathoz. A Tóraadás előtt az Örökkévaló nemzetről-nemzetre járt, kinek adhatná oda a Szent Tant. A népek mind elutasitóan viselkedtek. Egyedül a zsidó nép fogadta örömmel, megigérve, hogy megteszi, majd meghallgatja. A történelem során azonban a zsidó nép többször vétkezett. Ezért minden Ros hásáná alkalmával újra és újra felhangzik a sófár. A sófár a Szinai hegyi Tóraadásra emlékeztet. Megemlékezünk róla, hogyan fogadták el őseink a parancsolatokat, Isten uralmát és ez megbánásra késztet. Az Örökkévaló szintén megemlékezik arról, hogy milyen lelkesen és önzetlenül vette a zsidó nép magára az Ő királyságát. Ezért megbocsájt nekünk és ezért, reményeink szerint, az Élet Könyvébe, egy jó életre kapunk beiratást. A cháf tehát a királyi korona szimbóluma, emlékeztet bennünket, hogy életünk igazi célja a parancsolatok megcselekvése és énünk alárendelése a Legfelsőbb Akarat számára.
LAMED
Lamed ל
A héber ábécé 12. betűje, számértéke: 30.
A lámed formája két másik betűből tevődik össze: egy váv és egy káf.
Az Atyák bölcs tanításai szerint az ember harminc éves korára éri el teljes erejét, érettségét. Ez a Tórából is tudható, ugyanis a sivatagi Szentélysátor körül szolgáló léviták kizárólag harminc és ötven éves kor között teljesíthettek szolgálatot.
Egyfelől ismert, hogy a zsidók a tíz kém bűne miatt voltak kénytelenek negyven évig a sivatagban vándorolni, másfelől azonban felmerül a kérdés, miért kellett vándorolniuk egyik állomásról a másikra, miért nem tartózkodtak egy helyen, viszonylagos kényelemben negyven éven át? A vándorlás tulajdonképpeni célja, büntető jellegén túl, az volt, hogy a zsidók a sivatagot „szépséges kertté” változtassák, behozva az istenit egy puszta, elhagyatott helyre. Ez igaz volt spirituális értelemben, amikor a Frigyládát benne a Tórával, valamint a sivatagi Szentély más kellékeit vitték egyik állomásról a másikra, minden helyen szellemi felemelkedést vonva maguk után. Igaz volt az anyagi világban is, mert a sivatag ezáltal valóban olyanná vált, mint az Éden. A történelem során száműzetésbe kényszerült zsidó nép hosszú gáluti léte hasonlóságot mutat a pusztai vándorlás évtizedeivel. Az Örökkévaló Jelenléte elkísérte a zsidó népet, bármely idegen országba voltak kénytelenek letelepedni. A zsidók mindenütt pozitiv hatással voltak környezetükre, felemelve és gazdagitva a befogadó népek kultúráját. Ez a zsidó lét egyik céljának is betudható. De a Midrás Smuél című könyv azt írja, hogy amikor valaki betölti harmincadik életévét, akkor válik képessé vezetni, tanitani, jó befolyással lenni másokra. Minden, amit addig tesz csupán felkészülés, alapvetés.
A héber ábécé két betűje, az álef és a lámed egyaránt tanitót jelent: אלוף / áluf, מלמד / melámed.
Az álef és a lámed kapcsolata abban is van, hgy az álef formája két jud-ból és egy váv-ból áll (י+י+ו), melyek számértéke huszonhat. A lámed egy káf-ból és egy váv-ból áll (כ+ו), melynek szintén huszonhat a számértéke. A huszonhat a négybetűs Istennév (י+ה+ו+ה), a Tetragrammaton számértéke.
Az álef a kezdeti tanulást jelöli, az elméletet, míg a lámed már a haladó szintet, a gyakorlati tudnivalókat öleli fel. Az álef az Irott Tant (amiben általános alapelvek található), míg a lámed a Szóbeli Tant (amiben gyakorlati útmutatást ad) szimbolizálja.
A lámed káf-ja az ember. Az ember a Kabbala szerint isteni és állati lélekből tevődik össze, mindkettőben tiz-tiz szférája-szintje (széchel és midot / ész és tulajdonság) van, mely együtt húsz, a káf számértéke. A vav Istent jelöli, aki a két lélek között lakozik, és Aki hozzáadja az Ő tiz szféráját, az isteni energiákat, így lesz a húszból harminc, vagyis lamed.
A Zohár szerint a lamed egy égbe nyúló toronyhoz hasonlatos. A lámed váv-ja a szellemit, mely a legfelsőbb szférákban van, jelöli. A váv, hozza le ezt az isteni erőt fentről, a szellemi régiókból a fizikai világba, a káf szintjére, az emberhez közel. A lámed tesz képessé arra, hogy a szellemi dolgokat megtanuljuk a gyakorlatba átültetni.
A lámed jelentése tanulni (ללמוד / lilmod), vagy tanitani (ללמד / löláméd), jiddisben: לערנען / lernen, ugyanaz a szó. A zsidó napi feladata a Tóratanulás. Minden zsidó feladata tanulni és egyben tanítani. Legfőképp a szülőké, akiknek tórai kötelességük gyermekeik tanítása a Tanra és jócselekedetekre. Érdekes, a tanulás parancsa nincs explicite a Tórában. Azt, hogy mindenkinek tanulni kell, egy tórai parancsból vezethető le: „..és jól tanítsd meg ezekre gyermekeidet” (5Mózes 6:7.) Maimonidész magyarázza a fenti versből, azért mert, a gyermekeket tanítani kell, a szülőknek is kötelessége Tórát tanulni. Hogyan lehet egy gyermeket úgy tanítani, ha a szülők nem tanulnak Tórát, nem tudják, mit kell tanitani, vagy épp nem szolgálnak jó példával gyermekeik számára?
Miért volt szükség arra, hogy a Tóratanulás parancsa rejtett módon legyen jelen egy másik tórai parancsolatban?
A lubavicsi Rebbe szerint, amikor valaki Tórát tanul, az egy gyermek szintje lelki értelemben, igy a parancsolat, tanítsd a gyermeked, minden zsidóra vonatkozik. Ezért senki nem mondhatja, én már túl öreg vagyok, sok Tórát tanultam, nincs benne semmi újdonság a számomra. Ellenkezőleg, a Tóra végtelen. Nem számit hányszor olvastad, mindig tud újat mondani. Gyermeki módon kell közeledni hozzá és késznek lenni, hogy új dolgokat vegyen, halljon meg belőle az ember. Az Atyák bölcs tanításaiban olvassuk: Ki a bölcs? Aki mindenkitől tud tanulni. A „mindenki”-ben egy fiatalabb személy is benne van, sokszor még a saját gyermekeink is.
MEM
Mem מ ם
A mem-nek két formája van, a nyitott és a zárt mem. A nyitott mem a kinyilatkoztatott Tórát, míg a zárt mem a Tóra titkait jelöli. Jichák Luria rabbi szerint ma már nagy micva a Tóra titkait nyilvánosságra hozni, mert az eljövendő messiási kor ízeibe kóstolunk bele azok tanulmányozása által.
A mem az anyaméhet is szimbolizálja, héberül רחם / rechem, mely szó zárt mem-mel végződik. A zárt mem a kilenc hónap, mely idő alatt a méh zárva van, a nyílt mem pedig már a világra jött élet.
A mem számértéke negyven.
A negyvenes szám több mindenre utal:
Negyven napon és negyven éjjelen át esett az eső az Özönvíz idején, mígnem teljesen elborította a Földet.
Mózes háromszor negyven napig tartózkodott a Szinai hegyen, hogy átvegye a Tórát és engesztelést szerezzen az aranyborjú bűnéért. Az első negyven nap lehozta a Tórát, a két kőtáblát a Tízparancsolattal, melyet az aranyborjú imádásába merült nép láttán darabokra tört. A következő nap hajnalán Mózes ismét felment a hegyre, hogy könyörögjön Izraelért. Mikor visszatért a táborba, az Örökkévaló ismét szólította, hogy menjen vissza a hegyre, ezúttal az általa vájt két kőtáblával. Mózes a sátra alatt két zafír tömböt talált, melyeket felvitt a hegyre, ahol az Örökkévaló bevéste rájuk a Tízparancsolatot. Tisri 10-én Mózes lejött a hegyről az új két táblával, valamint az Örökkévaló üzenetével, mely szerint megbocsájtott népének.
Másik fontos esemény a Tórában, mely a negyvenes számhoz kapcsolódik, a kémek kiküldése az Ígéret Földjére, szintén negyven napig tartott. A kémek balszerencsés beszámolója folytán a zsidó népnek negyven esztendőt kellett a sivatagban vándorolni.
Negyven szöá továbbá az a minimum egység, amely mennyiségű vizet egy kóser mikvének tartalmaznia kell.
Mit jelent a negyvenes szám? A negyvenes a metamorfózis, átváltozás szimbóluma. Az embrió a méhben negyven nap után éri el felismerhető, emberi formáját. A minimum negyven szöá vizet tartalmazó mikvében történő alámerülés által lehetséges, hogy egy személy tisztátalanságból szentségbe menjen át. Egy betérőnek mikvében kell alámerülnie ahhoz, hogy zsidó lelke teljes egészében beléköltözzön. Az Özönvíz elsősorban nem az Örökkévaló büntetése volt, inkább a megtisztulás, egy új világ/emberiség létrejöttének a lehetősége, mert ahogy a mikve megtisztítja az embert, úgy az Özönvíz is megtisztította az akkori világot. A háromszor negyven napos periódus, melyet Mózes a hegyen töltött, szintén átváltozásokat jelöl. Az első negyven nap a Tóraadás, mely mutatja, mikor egy zsidó Tórát tanul, lehetősége nyílik arra, hogy jobb emberré váljon. A második út az ima, a tfilá volt. Mikor valaki imádkozik, elfordíthatja vele Isten lesújtó ítéletét, ahogy Mózes is tette, hatálytalanítva az Örökkévalónak a zsidó nép eltörlésére vonatkozó végzetes tervét. A harmadik aspektus a megtérés, tesuvá, mely szintén egy átváltozás, mert ha egy ember megbánja a bűneit, nem ugyanaz az ember többé.
A Tóra / תורה, Tfilá / תפילה , Tesuvá /תשובה szavak mindegyike táv-val kezdődik. A tav számértéke 400, vagyis 40×10, mely az Örökkévaló szolgálata a ember 10 kabbalisztikus midot/tulajdonsággal, negyven napon át.
A negyven év, melyet Izrael fiai a sivatagban töltöttek, szintén egyfajta átalakulás volt. A nép többször fellázadt Isten ellen, azonban Mózes közbenjárása és a vándorlások alatt engedelmes, Istenfélő emberekké változtak, képessé váltak a Tóra 613 micvájának megtartására.
A mem jelentése a héber májim מים /, víz szóval rokonítható. A víz az élet egyik legfontosabb eleme: az emberi szervezet nagy része víz, és a Föld jelentős részét is víz borítja. A Tórát, a zsidó hit legfontosabb elemét, szintén vízhez hasonlítják a bölcsek. Egy zsidó legbenső szomjúságát semmi nem elégítheti ki csak a Tóra, semmilyen más idegen kultúra, látszólagos földi örömök. Erről számol be nekünk a Halak és a róka talmudi aggadája: Egyszer egy halacska igyekezett elmenekülni a halász kivetett hálójától. Jött a róka és kérdezte: Kis halacska, mit csinálsz? A hal így válaszolt: A halász megpróbál kihalászni és éppen menekülök. A ravasz róka így felelt: Gyere ki halacska hozzám és én, majd megvédelek! A hal válasza azonban ez volt: Ostoba róka! A vízben még van esélyem, ha azonban elhagyom a vizet, bizonyosan meghalok! A zsidó élet fennmaradásának egyetlen esélye a víz, a Tóra.
Ahogy fent említettük a mem az anyaméhet szimbolizálja. A víz volt szimbolikusan a teremtés méhe, ahonnan a világ kiemelkedett, előbújt. Ezek a vizek a teremtés előtt is léteztek. Ezek a vizek a Tóra, amely által a világ teremtetett. A mikvében alámerülő személy hasonlít ahhoz, mikor a világ előbújt a teremtés méhéből. Kiemelkedve a vízből új embernek számít. A mikve /מקוה szó szintén mem-mel kezdődik.
Van egy szó a Bibliában, ahol egy szóvégi mem a szó közepén található: לםרבה / lömárbé. Ezsaiás 9:7: לםרבה המשרה ולשלום / „Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége”.
Mi ennek a zárt mem-nek a jelentősége? Korábban említettük, hogy a bét betű utal a világ északi részére, ami a gonoszság felé nyitott. A Messiás eljövetelével ez a nyitott rész zárttá válik. A Bét, a Brésit, a Teremtés teljessé lesz és egy zárt mem-mé fog változni. A zárt mem a Tóra titkait szimbolizálja, melyet akkor úgy fognak tanítani és érteni, ahogy ma a Tóra nyilvánvaló dolgait. A Messiás elhozza a száműzetés végét. Ebben a korban fogjuk megérteni a hosszú és keserves gálut miértjeit, bizonnyal választ kapunk majd minden kérdésünkre.
NUN
Nun נ ן
A nun-nak két formája van, a hajlított (כפופה) és a szóvégi, egyenes (פשוטה) nun.
A prágai Lőw rabbi (MáHáRáL) szerint a két nun az istenszolgálat két módját jeleníti meg: félelemmel és szeretettel szolgálni az Örökkévalót. Az első, a hajlított nun, az, aki félelemmel szolgál, a második, az egyenes nun, aki szeretetből teszi ugyanezt. A második ugyan lehet vonzóbb, mert nyitott, nagylelkű személyiségre utal, viszont az első aspektusra is nagy szükség van, mert a micvák szigorú betartása adják az Istenszolgálat keretét.
Más megközelítésből az első nun, az, aki elesett, a náfál / נפל elesni szóból, míg a második, aki kiegyenesedett és felállt.
RáSI szerint, a hajlított nun olyan embert szimbolizál, aki egész életében alázattal szolgálja az Örökkévalót, engedelmes a Tórának, Istennek. Ő az eljövendő világban egyenes lesz, sok jutalmat fog Istentől kapni.
A zsidó hagyomány Mózesről minden emberi nagysága, tudása és tettei ellenére szerénységét emeli ki. Ez igaz Józsuéra, Mózes szellemi utódára is.
Másik, hasonlóan szerény bibliai hős Dávid király, a Zsoltárok könyve „az Örökkévaló szolgájának” nevezi. Továbbá, a híres tanulópár Sámáj és Hilél tanítványai, Bét Sámáj és Bét Hilél, utóbbi tagjai is szerénységükről voltak híresek. Azt mondják, hogy Bét Sámáj intellektuálisan Bét Hilél felett álltok, azonban a háláchá mégis Bét Hilél után megy, mert Bét Hilél alázatosak és kedves személyiségek voltak.
A hagyomány szerint az eljövendő Messiás is egy szerény ember lesz, aki a Tórát ugyanolyan örömmel és alapossággal fogja tanítani az egyszerű embereknek, mint a Tóratudós nagyságoknak.
A nun számértéke 50. Az egyiptomi kivonulás és a Tóraadás között 50 nap telt el. Kérdés, miért mondja a Tóra, hogy számoljunk 50 napot Peszáchtól Sávuotig, máshol pedig „hét hetet” említ, ami ténylegesen csak 49 nap? Az ember saját erejéből csak a 49. szintig tud eljutni, az 50. szintre képtelen. Az 50. szint a legmagasabb spiritualitás, melyet csak az Örökkévaló segítségével lehet elérni.
A zsidó időszámitásban az ötvenedik év a Jobel éve. Jobel alkalmával minden földet Erec Jiszráélben, mely az eredeti tulajdonostól más család tulajdonába került, vissza kellett adni.
Szóvégi nun formája hasonlít a váv-hoz, bár jóval hosszabb. A váv jelképezi, ahogy az Örökkévaló jelenléte, áldásai leérkeznek a felsőbb világokból a mi világunkba. Ezzel szemben a szóvégi nun a hosszúsága miatt a messiási érára utal, mikor a legmélyebb, legsötétebb helyeken is megjelenik majd Isten fénye, dicsősége, nem lesz olyan pontja a világnak, melyben Isten ismerete nyilvánvaló ne lenne.
A nun arámi fordításban halat jelent. A hagyomány ezt Mózesre vonatkoztatja, akit a fáraó lánya, Bátjá, húzott ki a Nílusból. Józsué családneve: bin Nun, egyes feltételezések szerint Mózestől kapta, akinek legkiválóbb, leghűségesebb tanítványa volt.
A nun másik jelentése bár náfli / בר נפלי, elvetélt, elesett. A Midrás azt mondja, hogy Dávid eredetileg vetélésre volt ítélve, úgy volt, nem születik meg. Azért volt képes mégis megszületni, mert az első ember, Ádám 70 évet adott neki a saját életéből. Ádámnak 1000 év volt eredetileg előirányozva, de 70-at odaadott Dávidnak, így csak 930 évet élt, Dávid pedig ezáltal 70 esztendőt. A vetélés nagyon fájdalmas dolog minden érintett számára. Dávid a Messiás előképe a hagyományban. A Messiás képes lesz átérezni a zsidó nép szenvedéseit, így elhozza a gálut/száműzetés végét, a végső megváltás idejét eljövetelével.
A Messiást több néven nevezi a Talmud:
מנחם / Menáchem: vígasztaló, aki beköti népe sebeit, meggyógyítja fájdalmát, visszahozza a száműzötteket és felépíti a Szentélyt.
שילה / Silo, Király, aki uralkodni fog az egész emberiségen, helyreállítja a jogrendet, a zsidók betartják a Tórát, a nemzsidók Noé fiainak hét törvényét.
ינון / Jinon, a halakra utal, akik szaporodnak, jelenti, hogy a világban jólét fog uralkodni, miden jó könnyen elérhető lesz az emberek számára.
חנינא / Chániná, a חן / kegy szóból származik. A Messiás elhozza a végső békét, nyugalmat és harmóniát az egész világra.
Fenti nevek első betűinek sorrendbe állítása kiteszi a משיח / MáSIáCH, Messiás szót.
A Talmud megemlíti, hogy aki álmában látja Chániná-t, az sok-sok csodát fog megtapasztalni élete folyamán, mert a szóban két nun is szerepel. A nun szó csodát is jelent, נס / nész, a két nun נסי נסים / niszé niszim, vagyis nagyon sok csoda.
SZÁMECH
Számech ס
Formáját tekintve, a számech egy zárt kört alkot. A kör, a végtelen szimbóluma, nincs eleje és vége.
A számech kör jellege támogatást jelöl, mint egy gyűrű, amely körbefogja és egybentartja a szukkoti ünnepi csokor, a luláv részeit. A gyűrű a házasság szimbóluma, a két fél egymás iránti elkötelezettségét mutatja. A menyasszony hétszer járja körbe a vőlegényt a hüpe alatt, ezzel mutatva ki elkötelezettségét jövendő férje irányában, míg a vőlegény elkötelezettségét a gyűrű szimbolizálja, melyet a menyasszony ujjára húz. A hasonlat alkalmazható a Tóraadás eseményére is, mikor a zsidó nép frigyet kötött az Örökkévalóval a Szinai hegynél. A zsidó nép elkötelezte magát a Tóra megtartása mellett minden körülmények jözött, míg az Örökkévaló arra vállalt kötelezettséget, hogy gondoskodik választott népéről független attól, hogy milyen spirituális szinten vannak épp.
A számech számértéke 60, és a héber ábécé 15. betűje is egyben. A papi áldás, melyet külföldön csak ünnepek alkalmával, míg Izraelben mindennap hallhatunk, tizenöt szóból és hatvan betűből áll. Mikor a kohén megáldja a közösséget, felemeli és összeilleszti két kezét. A Misna szerint az emberi kéz harminc csontból áll, a két kéz pedig összesen hatvan csontot tesz ki. A papi áldás a számech, a végtelen, végtelen erő és fény közvetítője:
4Mózes 6:24–26:
יְבָרֶכְךָ ה’, וְיִשְׁמְרֶךָ
Jövárechechá Ádonáj vöjismörechá.
Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrködjék fölötted
יָאֵר ה’ פָּנָיו אֵלֶיךָ, וִיחֻנֶּךָּ
Jáér Ádonáj pánáv élechá, vichuneká.
Ragyogtassa az Örökkévaló az Ő arcát reád és legyen hozzád kegyelmes
יִשָּׂא ה’ פָּנָיו אֵלֶיךָ, וְיָשֵׂם לְךָ שָׁלוֹם
Jiszá Ádonáj pánáv élechá, vöjászém löchá sálom.
Fordítsa az Örökkévaló az Ő arcát feléd és szerezzen neked békét.
A háláchá egyik legfontosabb, kóserságra vonatkozó alapelve szintén a hatvanas számhoz kapcsolható: a בטל בשישים / bátél bösisim, vagyis egy hatvanad rész semmissége/érvénytelensége. Ez azt jelenti, például, ha egy húsos ételbe véletlenül belekerül egy csöppnyi tej, amennyiben a tej mennyisége 1/60 rész alatti része a húsos étel mennyiségének, az étel még kóser marad.
A héber אין / ájin szó, jelentése: semmi, hasonló alapelvet mutat: ha a szó betűinek számértékét összeadjuk 61-et kapunk, vagyis egy a hatvanhoz, semmis!
Az Énekek éneke megemlíti, hogy Salamon királyt hatvan őr védte álmában, akik az ágya körül álltak.
A Misnának hatvan traktátusa van.
Az alvás egy hatvanad halál, az álom egy hatvanad prófécia. A tűz egy hatvanad pokol és a mézben egy hatvanad manna rejlik.
A héber ábécé tizenötödik betűjeként a számech különös kapcsolatban áll a házasság fogalmával. A Talmud szerint nem volt nagyobb öröme a zsidó népnek, mint áv hó 15-e öröme. Áv hó 15-én a lányok kimentek a mezőre, körben (számech!) táncoltak, a fiúk pedig feleséget választottak maguknak közülük. Áv hó 15-e a megváltás előszele, mikor eljön a Messiás és felépül a Szentély. A 15. nap minden hónapnak a zenitje, így a zsidó népé, mely a Holdhoz hasonlatos, a 15. nap pedig általában holdtölte. Míg Áv a legszomorúbb hónap a zsidó naptárban, tisá böÁv, a Szentély pusztulása miatt, a hagyomány mégis úgy tartja, hogy Áv 15-e lesz a végső megváltás ünnepe. A legjobb napja az évnek Áv 15., mely olvasható az ábécé tizenötödik betűjének is.
A számech jelentése támogatni. Az Ámidá ima egyik áldásában mondjuk: סומך נופלים / szoméch noflim / támogatja az elesetteket. Nem véletlen, hogy a számech a nun-t követi az ábécében. A nun, aki elesik, így szüksége van a számech-re, aki támogatja, felsegíti.
A számech első két betűje, ס-מ / számech és mem, gyógyszert jelent, ami a fizikai és a lelki egészség helyreállítása miatt is fontos lehet. A סמך / számech három másik szót rejt magában: סלח / szlách / megbocsájtani, מחל / möchál / elnézni, és כפר / kápér, engesztelni. E három szó az alapja a nagyünnepi fohászok jelentős részének.
Fentieket jól példázza egy régi haszid történet: Egy egyszerű zsidó hetekig nagyon beteg volt. Elment a neschizi rebbéhez, reb Mordechához, segítsen rajta, mert a helyi orvos nem tud. A rebbe azt mondta neki, nem a megfelelő orvoshoz mentél. Menj Anipoliba és beszélj az ottani specialistával és meggyógyulsz. A zsidó megfogadta a rebbe tanácsát és elment. Legnagyobb megdöbbenésére a faluban semmilyen orvos nem volt. Végül visszatért a rebbéhez és elpanaszolta neki, hogy nem találta meg az orvost. A rebbe megkérdezte: mit csinálnak Anipoli emberei, ha betegek? A zsidó azt mondta, az Örökkévalóhoz imádkoznak, mert nincs orvosuk. Érted már? – kérdezte a rebbe – Anipoli lakói a leghíresebb és legjobb specialistához mennek gyógyulásért, ha megbetegszenek!
ÁJIN
Ájin ע
Egy nun-ban elhelyezkedő váav együtt kiadják az ájin-t. A nun a szerénységet jelöli, míg a váv a mennyből leereszkedő Tórát. A váv számértéke, a hat, itt a szóbeli Tan száma, a talmudi Misna hat rendje. Akiben meg van a nun szerénysége, az képes a váv egyre magasabb szintjeire eljutni, egészen a Tóra koronájához.
Az ájin jelentése szem. A két szem a látóidegekhez (chiasma opticum) vezeti az impulzusokat. A látóközpont a szem mögött az agyban helyezkedik el. A fejre való tfilint a Tóra parancsa szerint a szemek közé kell helyezni, melyből a hagyomány a haj vonala fölötti részt vezeti le, ami a látóközpont fölötti része.
A Tórában, a közepestől eltérő nagyságú, kis- és nagy betűknek mindig nagy jelentőséget tulajdonít a hagyomány. Ilyen a Smá első szava, melynek utolsó betűje nagy ájin-nal van írva: שמע
A 80. zsoltár 14. versszakában ez olvasható: „…lerágja a vaddisznó az erdőből, s mi a mezőn sürög, legeli…” Az erdő szó, a מיער / mijáár, ájin-ja feljebb található a többi betűnél. RáSI szerint, ha egy zsidó igaz emberként él és Isten akaratát cselekszi, ez az ájin álef-fé változik, így kapjuk a יאר / jöor / folyó szót. Az erdei vaddisznó veszélyes, megtámadhatja az erdőben járókat, míg ha a vaddisznó a folyóba kényszerül, akkor ő lesz vészhelyzetben, nem tud úszni, ezért ártalmatlanná válik.
A mijáár ájin-ja, Ézsau (עשו / Észáv) nevében lévő ájin, és az ő leszármazottaié, עמלק / Amáleké, akik megpróbálták elpusztítani a zsidó népet a pusztai vándorlás során. A haszid filozófia azt mondja, hogy Amálek szellemi utódai mai napig megkísérlik lehűteni a zsidóság lelkesedését, kedvüket szegve az Istenszolgálat iránt. A vers a Tórában (5Mózes 25:18.) található: „hogy rád támadt az úton”, a קרך / korchá szót „lehűteni”-nek is lehet fordítani (héberben a hideg קר / kár). A kabbalisták külön kiemelik, hogy Amálek nemcsak külső tényező, hanem az emberben lakozó jécer hárá / rossz ösztön egyik megjelenési formája is. Ézsau ugyanúgy ismerte a Tóra micváit, ahogy Jákób, csak Ézsau nem vette komolyan azokat. Folyton megpróbált kiskapukat, kifogásokat keresni, hogy kibújhasson a rá vonatkozó kötelezettségek alól, továbbá másokat is lebeszélt a parancsolatok betartásáról. A Smá ájin-ja nagyobb, mert az, Isten uralmának feltétel nélküli elfogadását fejez ki. Egy zsidó képes Ézsau és Amálek ájin-ját a Smá nagy ájin-jává transzformálni, a lelkes és szívből jövő Istenszolgálat által.
Külön érdekesség, hogy a mijáár felfüggesztett ájin-ja a Zsoltárok könyve közepén található. Ehhez hasonlóan, a Tóra közepén (3Mózes 11:42.) szintén egy negatív tartalommal bíró szó, a גחון / gáchon / kígyó szerepel. Mind a függő ájin mögöttes jelentése, mind a kígyó szó, gonosz, végzetes tartalmat tükröz, melyet csak Istenfélő zsidó élettel lehet hatástalanítani, legyőzni.
Az ájin számértéke 70. Az alig tizennyolc esztendős Elázár ben Azárjá rabbi, akit rendkívül fiatal kora ellenére a Szanhedrin elnökének választottak, híres székfoglaló beszédét így kezdi: „Íme, a hetven felé járok [vagyis úgy nézek ki mintha hetven éves lennék], de nem sikerült bebizonyítanom, hogy az egyiptomi kivonulás történetét egész évben [nem csak nappali imában, hanem] esténként is említeni kell, mígnem Ben Zomá a Tóra egyik verséből ezt ki nem következtette: „Egész életed minden napján emlékezz az egyiptomi kivonulás napjára.” Életed napjai alatt a nappalok értendők, egész életed minden napja, ez az éjszakákat is jelenti. Bölcseink pedig így mondták: életed napjai, ez a mi világunkra, egész életed minden napja, pedig a messiási időkre vonatkozik” (Peszáchi Hágádá)
Felmerül két kérdés, Elázár ben Azárjá miért tartotta fontosnak kihangsúlyozni, „úgy nézek ki, mintha hetven éves lennék”, másodszor miért szentelte első tanítását a Smá ima harmadik szakaszának?
Hetvenes szám olyan személyre vonatozik, aki tudja uralni minden érzelmi attribútumát. Ahogy a káf-nál említettük, hét érzelmi tulajdonság van, melyekben tíz-tíz szint van. Mikor valaki képes mind a hetven szinten tökéletességre jutni, képessé válik mások vezetésére, hathatós segítségnyújtásra, továbbá jó példával tud előjárni. A héber Egyiptom szó מצרים / Micrájim határokat, korlátokat is jelent. Egy jó vezető feladata, hogy segítsen az embereknek korlátaikból megszabadulni, felülemelkedni azokon. Ezt hívják az egyiptomi kivonulásra visszautalva, megváltásnak, גאולה / göulá, mely akkor teljesedik be egészében, mikor eljön a Messiás.
A megváltásnak három szintje van: az első, mikor az egyiptomi kivonulásról nappal emlékezünk meg. Ez az, amikor jól mennek a dolgok, minden a helyén van, békében és jólétben él a zsidóság. Történelmileg leginkább az első Szentély időszaka. A második szint, melyre ben Zoma utal: éjjel. A száműzetés, a gálut legsötétebb órái, ahol sokszor sietséggel kell elhagyni az éppen aktuális Egyiptomot egy jobb jövő reményében. Egyik legjobb példa erre Majmonidész, aki a sok üldöztetés miatt pont a korlátok közé, a spirituális sötétség közepébe, Egyiptomba kényszerült menekülni. Erre az volt az ő reakciója, hogy megírta a Misné Torá-t, ami talán a leghíresebb munkájává lett. Ő nemcsak felülemelkedett a határokon, korlátokon, hanem meg is változtatta, átalakította azokat. Végül a harmadik szint, a végső és teljes megváltás, a Messiás eljövetele lesz, mikor is minden, az Istenszolgálatot akadályozó korláttól és akadálytól teljesen szabadokká válunk.
PÉ
Pé פפ
A pé, formáját tekintve, egy szájra emlékeztet, melyben egy fog található. A káf-hoz nagyon hasonlít, abban viszont különbözik, hogy a káf-ból hiányzik a fog.
A fáraó, akinek neve a héberben szintén pé-vel kezdődik, elrendelte a zsidók rabszolgaságba taszítását: „Rajta, bánjunk furfangosan velük, nehogy elszaporodjanak…” (2Mózes 1:10.) A „nehogy” héberül פן / pen. Az Örökkévaló nagyon megharagudott a fáraóra, így képletesen szólva „kiverte a fogait”, ezért a pé-ből, káf lett, a pen-ből pedig כן / kén / igen, vagyis minden tiltás ellenére Izrael fiai tovább szaporodtak!
Áron főpapot halála után, nyolcvanezer Áron nevű férfi kísérte utolsó útjára. Miért kapta mindegyikőjük az Áron nevet? Áron különös figyelmet fordított a beszédre, nagyszerű szónok volt, és szívügye volt az emberek, különösen a házasfelek kibékítése. Mikor ez sikerült, az ezt követően született gyermeket Áronnak nevezeték el, személye iránti hálából.
A nyolcvanas számhoz kapcsolódik továbbá, hogy Mózes 80 éves volt, mikor kivezette a zsidó népet Egyiptomból és még abban az évben átadta nekik a Tórát.
A pé jelentése száj. Egy vezető szájával uralkodik. Egy egyszerű embernek is nagy erő van a beszédében. A beszéddel lehet építeni (ima, pozitív, tórai dolgok beszélése), de lehet rombolni (láson hárá / gonosz nyelv, pletyka) is.
A pé számértéke 80. Az Atyák bölcs tanításaiban (5:22.) olvassuk: „…nyolcvan az aggkoré”.
A Báál Sém Tov szerint minden embernek van aktuális zsoltára a Zsoltárok könyvében, mely megfelel az életkorának. Ha valaki betöltötte a 80 esztendőt, akkor a 81. zsoltárt mondja, melyben a 11. versszakban ez áll: „..aki felhoztalak téged (המעלך / hámáálchá) Egyiptom országából.” Míg a Tórában (2Mózes 20:2.) a הוצאתיך / hocétichá, vagyis a „kihoztalak” van írva. Mi a kapcsolat a két kifejezés között, továbbá egy 81 éves ember és a 81. zsoltár között?
Az Egyiptom szó, korlátozást, szűk helyet jelent. Az Örökkévaló nemcsak kihoz Egyiptomból, hanem felemel, kitörési lehetőséget biztosít a fizikai határok közül, a természetes korlátaink fölé helyez. Az emberi élet természetes határa általában 70-80 év, ahogy azt a 90. zsoltár mondja, az afölötti kor eléréséhez még inkább az Örökkévaló támogatására, ösztönzésére van szükség, így lehet a 81. szintre és afölé jutni, egész az emberi kor végső határáig.
Isten mondta Mózesnek (2Mózes 4:12): „אנכי אהיה עם פיך / Ánochi ehje im pichá / Én a te száddal leszek.” Az „ánochi” szó számértéke 81. Ha egy ember szerény, mint Mózes, és Istenben bízik, akkor beszédének ereje meghaladja a természetes korlátokat és erőforrássá válik más emberek számára, ahogy Mózes esetében történt.
A Berdicsevi Lévi Jichák rabbi a Peszách szó jelentését a következőképp magyarázta:
פה סח / pe/száj–szách/beszéd, vagyis a פסח / peszách, a száj, mely a kivonulás csodáiról beszél, melyeket az Örökkévaló egymaga cselekedett, az ellenkezője pedig egy másik magyarázat szerint:
פה רע / pe/száj–rá/gonosz, vagyis a פרעה / fáráo, a gonosz, rossz szájat szimbolizálja, egy olyan lázadó emberét, mint amilyen a fáraó volt, aki kategorikusan elutasította az Örökkévaló uralmát.
Egy Izraelben megtörtént eset jól példázza, milyen lehetőségek rejlenek a pozitív beszédben: egy tizenöt éves lány egyik reggel felébredt és képtelen volt megszólalni. A szülők kétségbeesetten vitték egyik specialistától a másikig, azonban senki nem tudott rajta segíteni. Egyik útjuk alkalmával találkoztak egy Chábád hasziddal, aki azt tanácsolta nekik, hogy keressék fel a lubavicsi rebbét. Az apa először nagyon ellenkezett, de az édesanya rábeszélésére mégiscsak felkeresték. Az audencia alkalmával a rebbe elbeszélgetett a lánnyal, aki megígérte, hogy ezután csak jó dolgokat fog beszélni, Sábeszről és más szent dolgokról fogja tanítani tanuló társait, barátait. Amikor az ígéret kinyilvánításra került, a lány csodálatos módon ismét képessé vált a beszédre.
CÁDI(K)
Cádik צ
A cádik egy nun-ból és a nun tetején lévő jud-ból áll. A nun itt a héber הונאה / onáá, csalás / megtévesztés szavára utal. Az emberben van egy tévhit arra vonatkozóan, hogy a fizikai világ a teljes igazság és minden boldogság forrása. Azonban a jud, az isteni intellektus, mely a nun-hoz társul, arra tanít, hogy az anyagi világ múlandó és nem a tökéletes jóság helye. Arra ösztönöz, hogy kutassuk ezt a rejtett és mélyebb értelmet, ne elégedjünk meg a felszínes, látszati dolgokkal.
A Zohár megemlíti, hogy amikor Isten teremtette a világot, minden betű megjelent előtte és kérte, hogy a világ teremtése vele kezdődjön. A cádik is megjelent mondván, ő a cádik, az igaz, vele kellene kezdeni a teremtést. Isten azonban azt válaszolta neki: mivel igaz vagy, rejtve kell maradnod, ezért nem kezdhetem a teremtést veled. Kérdés, hogy miért történt így, holott a cádik által tökéletes és szent lehetne a világ, mindenki élhetne boldogan? A válasz, hogy ez túl egyszerű lenne, mert az Örökkévaló akarata az volt, hogy egy tökéletlen fizikai világba szülessünk bele és próbáljuk meg azt tökéletesíteni micvák és jócselekedetek által. A jud-ból jövő isteni erővel, mely eléri a nun-t, ez lehetséges. A cádik-nak ezért rejtve kellett maradnia a teremtés folyamán, hogy mindenki saját maga törekedjen az igazság megismerésére.
A cádik számértéke kilencven. Az atyák bölcs tanításaiban (5:22.) olvassuk: „a kilencven éves görnyedten jár” בן תשעים לשוח / ben tisim lásuách. Fizikai szinten a kilencven éves kor már a gyengeség/végelgyengülés kora. Spirituális vetületében azonban a szerénységet szimbolizálja. Mikor valaki eléri a kilencvenet, még inkább szellemivé válik, alázatossá, meghajol Isten előtt. Többé nem független személyiség, hanem inkább már az Örökkévalóhoz tartozik, vele egyesül, a Midrás Smuél című kommentár szerint a lásuách / לשוח szó azt is jelenti, hogy „folyamatosan imádkozik”. Itt a kapcsolat a cádikval, egy cádik, egy igaz ember, aki folyamatosan imádkozik. Ezért szokás cádikok sírjaihoz ellátogatni, ott imádkozni, kérni a cádik közbenjárást egy fontos dologban. A hagyomány szerint a cádik imájával még arra is képes, hogy megfordítsa Isten nem kedvező akaratát, ahogy azt annakidején Mózes tette.
A cádik jelentése, igaz ember, aki egy vezető, tanító saját generációjából. Minden generációban van egy cádik, kora szellemi vezetője. Haszid körökben a cádik leginkább a Rebbével egyezik meg. A rebbe, a rabbi megfelelője, mely egy mozaikszó: רבי / rábi, vagyis ראש בני ישראל / ros bné Jisráél / Izrael fiainak feje.
A cádik-nak két formája van, a hajlított, ami a szó elei, illetve szóközi, valamint az egyenes, mely a szóvégi változat. Az egyenes cádik a báál tsuvá-t/megtérő/visszatérő szimbolizálja, aki azon dolgozik, hogy javítsa a kapcsolatát az Örökkévalóval, teljes életével visszatérjen hozzá. A hajlított cádik az, aki igaznak született, azonban soha nem érte el a báál tsuvá szintjét. A Bölcsek szerint, még egy tökéletes igaz (cádik gámur) sem képes soha egy báál tsuvá szintjére eljutni.
Hogy létezhet ez, mikor egy báál tsuvá, aki talán nagyon sokat vétkezett, mikor megtér, magasabb szintre jut, mint egy született igaz? Először is, aki már megízlelte a tiltott dolgok örömét, annak nehezebb megállania, hogy ne vétkezzen többé, mert könnyebben kísérthető, ezért nagyobb erőfeszítésre, teljesítményre van szüksége, mint annak, aki soha semmilyen vétket nem követett el. Másik magyarázat szerint, az egykori bűnök micvákká változnak a megtérés folytán. Mások szerint, hatalmas erő szabadul fel egy báál tsuvá-ban mikor megtér, mert a potenciál, mely előzőleg rossz dolgokra volt használva, a megtérés pillanatától jó dolgokra, micvákra lehet fordítani.
A Tánjá-ban benne foglaltatik a válasz a fentiekre, ugyanis, a fizikai világban két nagy terület létezik: a semleges és a tisztátalan. A semleges részhez azok a dolgok tartoznak, melyek felemelhetőek a szentség szintjére, például kóser étel, szombati gyertyák. Viszont vannak dolgok, melyekkel ez nem lehetséges, például: disznóhús, más nem kóser ételek, ezért ezek a dolgok tiltottak, élvezésük bűn. Hogyan lehet a semleges dolgokat felemelni a szentség szintjére? Például ha áldást mondunk egy kóser ételre, és azt nem azért fogyasztjuk el elsősorban, hogy élvezetünk legyen benne, hanem, hogy általa erőt nyerjünk egy micva megcselekvéséhez, így az étel felkerül egy magasabb szellemi kategóriába, magasabb szintre jut.
A Zohár azt tanítja, hogy amikor eljön a Messiás, ráveszi a cádikokat a megtérésre. Ez azt jelenti, hogy a Messiás egy még magasabb elvárás elé állítja azokat az embereket is, akik egész életükben tökéletesen szolgálták az Örökkévalót. Így a hajlított cádik ösztönözve lesz arra, hogy tovább tökéletesítse magát, mely által képes lesz elérni az egyenes cádik, a báál tesuvá szintjét.
Mielőtt egy gyermek megszületik, az égben esküt kell tennie arra vonatkozóan, hogy igaz, jó ember lesz ezen a világon, és semmiképp nem lesz gonosz. Minden egyes embernek meg van a lehetősége arra, hogy igaz emberré váljon. Ha erről valaki folyamatosan megemlékezik élete minden szakaszában, akkor képessé válik a cádik szintjét elérni.
KUF
Kuf ק
A kuf formája a hé-hez hasonlít. Amíg a hé a szentséget szimbolizálja, addig a kuf a klipát, a tisztátalanságot. Mindkét betűnek három vonala van, két függőleges és egy vízszintes. Ez a három vonal ábrázolja a gondolatot, a beszédet és a cselekvést. Azonban, míg ez a három vonal a hé-nél tiszta gondolatokat, szent beszédet és a micvéket jelenti, addig a kuf-nál tisztátalan gondolatokat, világias beszédet és gonosz tetteket szimbolizál. A kuf baloldali vonala lefelé nyúlik, mely olyan illetőre enged következtetni, aki túlmegy a Tóra által megadott határokon, tiltó parancsolatokat szeg meg.
A kuf felső része egy rés, ellentétben a dálet-tal, mely a hé része. Ahogy az előzőekben mondtuk a dálet és a rés közötti különbség a jud, mely a dálet jobb felső sarkában helyezkedik el és az Örökkévalót szimbolizálja. Ezt figyelembe véve a hé szentsége és a kuf tisztátalansága még szembeötlőbb.
A Zohár a kuf-ot és a rés-t a hazugság és a tisztátalanság betűinek nevezi. Ha a kuf-ot és a rés-t egymás mellé helyezzük egy héber szót kapunk, קר / kár / hideg. A hidegség, a tisztátalanság és a halál megfelelője, a meleg teljes ellentéte, mely élet és szenvedély. A hidegség az Istenhez való közelség teljes hiánya, elválasztottság. Ha megfordítjuk a sorrendet és fordítva írjuk le a két betűt, kapunk még egy héber szót: רק / rék / üres. Az 1Mózesben (37:24.) olvassuk: „….a gödör üres volt, nem volt benne víz”. RáSI ezt úgy magyarázza, hogy kígyók és skorpiók voltak a gödörben, bár a Tóra nem említi szó szerint. Miért? RáSI egy kérdéssel válaszol: Nem nyilvánvaló, ha egy gödör üres, akkor nincs benne víz? A tény, hogy a Tóra mégis említi, arra tanít minket, hogy kígyók és skorpiók voltak benne. A Tóra a víz szimbóluma. Tóra nélkül méreg és pusztulás van.
A kuf számértéke 100. Ez szintén a halálra utal. A Talmud megemlíti, hogy Dávid királynak naponta száz katonája pusztult el egy járvány során. Dávid könyörgött az Örökkévalóhoz, melyre az Örökkévaló válasza az volt, hogy napi száz áldás elmondása szükséges ahhoz, hogy hatástalanítva legyen a száz haláleset. A napi száz áldásra egy másik versben is van utalás, ai 5Mózes 10:12-ben: „Mit (mo) kíván az Örökkévaló, a te Istened tőled?” A „mit” szó, héberül מה / mo úgy is olvasható, hogy מאה / méá, vagyis száz. Mit kér az Örökkévaló? A napi száz áldás elmondását! A napi száz áldásban benne van az Ámidá tizenkilenc áldásának napi háromszori elmondása, a reggeli ima további huszonhat áldása, továbbá az esti ima áldásai és az étkezés, különösen a kenyérevés előtti- és utáni áldások, vagy a kézleöntésre elmondott áldás. Így nem nehéz elérni a napi százat. A száz a halált jelenti, azonban ha valaki elmondja a napi száz áldást, ezt a negatív tendenciát hatástalanítani tudja.
A kuf jelentése majom (kof). A majom egy imitátor, utánzó. A kuf szintén utánoz, a hé-t utánozza.
A Zohár elmondja, hogy a világ teremtésekor minden betű megjelent az Örökkévaló előtt és kérte, hogy vele kezdődjön a teremtés. A sin betű is megjelent, azonban az Örökkévaló elutasította, mert a hazugság szava, a שקר / seker vele kezdődik, annak ellenére, hogy a sin a szent betűk közé tartozik. Miért van szükség a kuf-nak és a rés-nek, melyek a tisztátalanság betűi, a sin-re, a szentség egyik betűjére? Mert a hazugság nem áll meg önmagában, valamennyi igazságtartalomra szükség van ahhoz, hogy hihetővé váljon, különben nevetség tárgya lenne.
Az ember feladata a hazugság szavát, a שקר / seker-t egy másik szóvá, a קרש / keres-re, deszka alakítani. A sivatagi Sátorszentély falai deszkákból, קרשים / kerásim, épültek fel. A Tóra elmondja, hogy ezek a deszkák sitim fából készültek. A Midrás felteszi a kérdést, hogy lehet az, hogy a sivatagban a zsidók sitim fát találtak? A válasz, Jákób ősatya előre látta, hogy szükség lesz sitim fákra, ezért mielőtt lement volna Egyiptomba, 210 évvel a kivonulás előtt, elültette őket. Miért pont sitim fát? A שיטים / sitim szó a héberben a שטות / stut / bolondság szavához hasonlít. A Talmud azt állítja, „valaki nem vétkezik anélkül, hogy a bolondság szelleme belé ne költözne”… Más szavakkal, egy zsidó soha nem akar vétkezni Isten ellen, a bolondság szelleme az, ami ráveszi erre.
A Miskán, a sivatagi sátor kapcsán azt is megtanulhatjuk, hogy a bolondság szelleme áttranszformálható az értelem fölötti világ „bolondságává”. Ez azt jelenti, mikor valaki saját korlátain, kényelmén, lehetőségein, a racionalitások felett szolgálja az Örökkévalót, mely olykor a kívülállók számára bolondságnak tűnhet.
A hanukai gyertyák meggyújtásának háláchája erre világít rá: A Talmud azt mondja, akkor kell meggyújtani a hanukai gyertyákat, mikor már besötétedett, és addig van rá lehetőség, amíg az emberek az utcán járnak. Itt a „láb / רגל / regel” kifejezés szerepel. Mi van kinn az utcán, a piacokon? Lábak kavalkádja, sok minden. A kuf egyik vonala a megengedett határokon túlnyúlik, mely a Tóra szintje alatti, tisztátalan világ. A piacok a káosz, zűrzavara helyei, ahol az isteni jelenlét alig található meg. A hazugság helyén ezért a haunkai gyertyák meggyújtásával fény és öröm jelenik meg. Így lehetséges a tisztátalan „láb”-at, a kuf-ot, felemelni a szentség szintjére.
RÉS
Rés ר
A rés egy hajlott embert szimbolizál, egy szegényt. A rés két vonalból áll, egy vízszintes és egy függőleges. Hasonlít a dálet-hoz. A dálet-nál azonban van egy jud a jobb felső sarokban, amely a rés-ből hiányzik. A jud az Örökkévalót, továbbá azt a zsidót szimbolizálja, aki engedelmes a Tórának, aszerint él. A rés két vonala az intellektust és a beszédet jelöli. Mivel nem csatlakozik a jud-hoz, ezért egy egyszerű ember gondolatai és beszéde kizárólag az önkifejezés eszköze, az világias, tisztátalan tartalmakat is hordoz.
Ahogy korábban említettük, a dálet is egy szegényt szimbolizál egyik olvasatában (dálut). A különbség a rés-hez képest az (rás), hogy amíg a dálet-nak adnak alamizsnát, gondoskodik róla a közösség, addig a rés-nek szó szerint semmije nincs. A különbség utalhat egy olyan szegényre is, aki Istenfélően, a Tóra szavai szerint él, aki a dálet, míg a rés egy olyan szegény, aki mit sem törődik az Örökkévalóval, csak a mának él.
A Talmud azt mondja, nincs szegény, hacsak nem az, aki ismeretben, Tóratudásban szegény. A rés távol van Istentől. Telve van negatív gondolatokkal és beszéddel. Ez a szint nem feltétlenül az anyagi helyzetet jelöli, az illető akár nagyon gazdag is lehet. Inkább a spirituális szegénységről van szó, a Talmud szerint az ilyen ember az igazán nincstelen.
A jud az örökkévalóság szimbóluma is egyben. A Talmud azt mondja, az Örökkévaló ezt a világot a hé betűvel, míg az eljövendő világot a jud-dal teremtette. A dálet az a zsidó, aki észben tartja, hogy egyszer eljön az ítélkezés ideje, ezért istenfélő életet él, míg a rés az az ember, aki ezzel nem törődik, mert nem hisz benne.
A rés a dálet tisztátalan ellenpárja. Ha az Örökkévaló egyetlen voltát jelölő, אחד / echád / egyetlen szóban a dálet-et kicseréljük rés-re, akkor az אחר / áchér / másik szót kapjuk helyette, mely hamis istenekre, bálványokra utal. A Midrás szerint, aki bálványt imád világokat dönt romba.
Mikor a bibliai József született, édesanyja, Ráchel azt mondta: „Adjon az Örökkévaló nekem még egy másik fiút.”, vagyis בן אחר / bén áchér (1Mózes 20:24.). A 3. lubavicsi rebbe, a Cemách Cedek szerint minden zsidó feladata megváltoztatni a világot, rábírni egy másik zsidót, aki még áchér-ként él, akit még nem érdekel a zsidó hagyomány, szentség, hogy bén-né, fiúvá válhasson, Isten gyermekévé. Más szóval az áchér-t echád-dá kell transzformálni, egy olyan emberré, aki az egyetlen Istenben hisz, egy Istennel.
A rés számértéke 200. Ha a rés vonalát tovább rajzoljuk egy káf-ot kapunk, mely a כתר / keter (korona) szférájához vezet. Ezáltal a rés felemelkedik a keter szintjére, és ros / ראש / fej lesz belőle. A keter számértéke 20, mely tízzel megszorozva 200-at, vagyis a rés számértékét teszi ki.
A Talmud azt mondja, hogy a rés a gonoszság, רשע / rásá megfelelője, mely egy gonosz emberre utal. Azonban, ha az illető megtér, báál tsuvá lesz, akkor magasabb szintre kerül, mint egy cádik. Ezért ő többet nem lesz, רשע gonosz, hanem ראש, fej lesz belőle. Minden gonosz előtt nyitva áll a lehetőség a megtérésre, hogy a rásá-ból, ros, vagyis fej legyen.
SIN
Sin ש
A sin három függőleges vonalból áll, kinézete koronához hasonlít. A három vonal az intellektust, az érzelmeket, valamint a keter/korona kabbalisztikus szférát, illetve az abban található, előbbiek felett álló szinteket, a rácon/akarat és a táánug/vágy jelöli. A keter számértéke 620. Hatszázhúsz fénysugár, a sin három ágán keresztül ereszkedik le világunkba, melyek a kedvesség, az igazság vagy szigor és a kegyesség.
A hármas felosztás jelölheti továbbá a kabbala intellektuális szintjeit: chochmá, biná, dáát, vagy az érzelmi attribútumokat: cheszed, gvurá, tiferet.
Jelölheti továbbá a három alappillért, melyen a világ nyugszik: Tóra-tanulás, ima és jócselekedetek.
Más felosztásban a három ősatyát szimbolizálja: Ábrahám a cheszed, Izsák a gvurá, míg Jákób a tiferet. Miért Jákób a tiferet? Jákób két ősatyja vonásait ötvözi magában, így teremtve meg a harmóniát, az egyensúlyt. Jákób a Tóratanulás szimbóluma, mert a Tóra tevőleges és tiltó parancsolatokat tartalmaz, melyek harmonikus egységben vannak egymással.
A sin betűnek három különböző formája van: jobb oldali pontozással sin, bal oldali pontozással szin, továbbá van egy néma variánsa, melyet nem ejtünk. A sin a cheszed, a szin a gvurá. A שער szó ezt reprezentálja, mely jobb oldali pontozással sáár/kapu, a nyitottság, jóakarat, pozitív erő, míg baloldali pontozással séár/haj, melyben alig van élet, így a gyengeség szimbóluma. A néma sin megtalálható az egyik törzs, יששכר / Jiszáchár nevében. Izsakárnak volt egy testvére, Zebulon, akivel egyezséget kötött. Míg Izsakár Tórát tanult, addig Zebulon üzletelt, keresményének felét pedig testvérének adta. Izsakár Tóratanulásért járó jutalmának fele részét pedig Zebulon kapta, aki lehetővé tette testvére számára a Tanban való elmélyülést. Az első sin, a hangsúlyos, az aktív résztvevőt jelöli, Izsakárt, aki tanul, míg a néma sin, melyet nem ejtünk, a csendes társat, Zebulont, aki megteremtette testvére számára a tanuláshoz szükséges feltételeket. A jutalom Izsakár névben is benne foglaltatik, ha ketté bontjuk: יש שכר / jés schár, vagyis, van jutalom!
A zsidó ember 613 tórai- és 7 rabbinikus micvát kapott, összesen 620 micva, mely a keter számértékének felel meg. Ha ezt elosztjuk kettővel, akkor 310-et kapunk, mely a két egymással megállapodást kötött testvér jutalma. A יש/jés számértéke szintén 310!
Az előző lubavicsi rebbe szerint Izsakár nevében lévő két sin a kinyilatkoztatott és a rejtett Tórát együtt tartalmazza. A kinyilatkoztatott Tóra az Írott- és a Szóbeli Tan, ami a hangsúlyos sin, mely könnyebben hozzáférhető, megérthető, míg a rejtett Tóra, a misztikus magyarázatok, a kabbala, haszid tanítások, ezek a néma sin, még elmélyültebb tanulmányozást igényelnek.
A sin számértéke 300. A száz önmagában már a tökéletesség száma, száz százalék, ahogy mondják A zsidó hagyományban, ha valaki képes gondolatait, beszédét és tetteit kordában tartani, akkor tökéletes, háromszáz százalékosan is, melyet a sin betű három oszlopa szimbolizál.
A sin-nel kezdődik a שובה / suvá / megtérés, visszatérés szava, mely Jom Kipur kapcsán aktuális leginkább. A כפר / kápér szó számértéke 300. Ha a betűt kiírjuk, שין / sin, számértéke 360 lesz. A héber naptárban 12 hónap, 360 nap van. Egy áltagos héber hónap 30 napból áll, ha ezt 12-vel megszorozzuk 360-at kapunk. Jom Kipur napja egész évünkre kihat.
A tfilinen lévő sin betű három-, vagy négy vonalú. A lubavicsi rebbe szerint a négy vonalas shin, mely a fejre való tfilinen található, a Szövetség Tábláit jelöli, melyekre a parancsolatok be lettek vésve. Továbbá a négy vonal a négy ősanyát, Sára, Rebeka, Lea, Ráhel, jelképezi, míg a három vonalú sin, a három ősatyát, Ábrahám, Izsák, Jákób.
A sin-nek több jelentése is van: fog, változás, visszatérés
A fog (שן / sén) rágásra szolgál, mely cselekedet egy olyan illetőre utal, aki mindent alaposan „megrág”, vigyáz minden lépésére, nagyon óvatos, megfontolt. A fog az erőt is szimbolizálja, egy olyan személyt, akit nem ingatnak meg a körülötte zajló események, minden helyzetben szilárd, megingathatatlan marad.
A másik jelentése, változás, שינוי / sinuj, mely jó irányában kell, hogy történjen. Mikor valaki felismeri, hogy cselekedetei nem helyesek, van lehetősége azokat kijavítani, a helyes irányban megváltozni.
Itt jön a közvetlen kapcsolat a שובה / suvá, visszatérés szavával, mely a három ősatya, Ábrahám, Izsák és Jákób útjához való visszatérést jelenti. Egy zsidóét, aki megörökölte Ábrahám szeretetét, Izsák Istenfélelmét, Jákób kegyességét. Minden zsidó képes visszatérni Istenhez. Ez elvezet bennünket a szintén sin-nel kezdődő, שנה / sáná / év szóhoz, az egyik legjelentősebb zsidó ünnephez, a Ros Hásáná-hoz, melyen kiemelt helye van a változásnak, megtérésnek.
Táv
Táv ת
A héber ábécé huszonkettedik betűje, számértéke: 400.
Formáját tekintve a táv egy dálet-ból és egy nun-ból áll. A két betűt együtt Dán-nak, ד-נ olvassuk. Dán Izrael tizenkét törzsének egyike volt. A Tóra megemliti, hogy Dán hátul, a többi törzs mögött ment a sivatagi vándorlás során és összegyűjtötte, majd visszaadta a törzsek által elhagyott dolgokat.
Kérdezi a Talmud: kit nevezhetünk bolondnak? Aki elhagyja, amit (má/מה) neki adtak. Mélyebb értelmezésben a ’má’ szó az Isten előtti alázatot jelöli. Aki alázatos ezt mondja „Má/Mi vagyok én? Semmi vagyok Isten előtt”. A zsidó lélek forrása Isten. Ha valaki elveszíti alázatos voltát, elhagyja azt, amit adtak neki, elszakad a zsidó szellemiségtől, bolonddá válik. Dán törzsének volt meg a képessége, hogy visszaadja ezt a ’má’-t Izrael számára.
Dán jelentősége a test felépítésének analógiájára is vonatkoztatható. A testnek van feje, kezei és lábai. Első látásra a fej a felsőbbrendű, mert az intellektust hordozza. Azonban a fej képtelen elérni a célját, ha a láb nem viszi oda, ahová szeretné. Dán a zsidó nép lábát szimbolizálja. Az alázatot. A fej sokszor arrogáns, mert az értelem és az irányítás központja. A lábnak nincs meg ez a képessége, egész nap dolgozik, és mégsem kap annyi elismerést, megbecsülést, figyelmet, mint a fej.
A dán szó másik jelentése ítélni, bíráskodni. Egy zsidónak minden cselekedetét meg kell ítélnie, mielőtt bármit tesz, vajon az megfelel-e mind az Irott-, mind a Szóbeli Tan elvárásainak. Nem relativizálhatja a parancsolatok fontosságát, nem válogathat, hogy melyek fontosak, vagy kevésbé fontosak a számára. Dán törzse arra tanít, hogy egy zsidó vesse alá magát az isteni törvényeknek, a Tórának, teljes egészében, annak minden háláchájával, magyarázatával együtt.
Ahogy korábban utaltunk rá, a dálet a szegényt/szegénységet (דל/dál), továbbá emelkedettséget (szó szerint: דליתני/dilitani/felemelt engem, 30. zsoltár) jelenti. A nun, ahogy említettük, a אונאה/onáá/megtévesztés, melynek két fajtája lehet: az egyik, mely fájdalommal és pusztulással végződik. Egy olyan élet, melyben csak a földi élvezetek halmozódtak, megtévesztő, mert a végén szenvedést eredményez. A másik, mikor az ember jutalmat kap szenvedéseiért és felemeltetik. A világ teremtése során az Örökkévaló elrejtette magát. A természet becsapja az embert, mert nem látja a mindenütt jelenlévő Istent. Aki ezt felismeri, és a Tórának szenteli életét, az a végén megkapja örökkévaló jutalmát, az eljövendő világ minden áldását.
A lubavicsi rebbe magyarázata szerint a táv három vonalból áll. Hasonlít a hé-hez, melynek szintén három vonala van. Ezek jelölik a Tóratanulást, az imát és a jócselekedeteket. A táv egy olyan illetőt jelöl, aki tökéletes mindhárom téren.
Mikor Ábrahám 99 éves lett az Örökkévaló megparancsolta neki, hogy metélje körül magát. A körülmetélés az ego eliminálását jelentette. Így lett tökéletes.
Táv=400. A 400-as szám több alkalommal van említve a Tórában. Ábrahám 400 sekelért vette meg Efrontól a Makpela barlangját családi temetkezési helyül. Az Ephron/עפרן név gemátriája 400. Hebron volt az első város, melyet a zsidók megvettek maguknak. A sír, melyet Ábrahám Sárának megvett, négy házaspár temetkezési helyéül szolgál (Ádám és Éva, Ábrahám és Sára, Izsák és Rebeka, valamint Jákób és Lea).
A 400 jelölheti továbbá még a gonoszság négyszáz szintjét, ahogy Ézsau jött Jákób ellen négyszáz emeberrel. A táv lehetőséget biztosít arra, hogy a negatív energiákat pozitívakká változtassuk.
A táv jelentése az igazság, אמת/emet szavával hozható összefüggésbe. Az igazság átfogó, szilárd talajon áll: az álef héber ábécé első, a mem a középső, míg a táv az utolsó betűje. Ezzel szemben a hazugság, a שקר/seker az ábécé egymás utáni betűiből tevődik össze, tehát labilis, nem áll meg könnyen.
A Tízparancsolat első betűje álef, a Misnáé mem, míg a Talmudé táv. Szintén kiadja az emet, igazság szavát.
A Talmud azt mondja, az Örökkévaló kézjegye a teremtett világon az emet. Ahogy minden festőművész dedikálja saját művét, úgy az Örökkévaló is elhelyezte kézjegyét az univerzumon. A Zohár szerint a teremtés utolsó három szava magában rejti Isten keze nyomát:
ברא אלקים לעשות bárá Elokim láászot, ha a három szó utolsó betűit összeolvassuk, ismét megkapjuk az אמת emet szót.
1 thought on “A héber betűk titkai – Oberlander Báruch”
Comments are closed.