20 éve hunyt el Pártos Erzsi, Aase – díjas színésznő, érdemes művész. Rá emlékezünk!
Pártos Erzsi pályájáról néhány sorban:
Pártos Erzsi érdemes művész, Aase-díjas színművész 1907. április 2-án született Budapesten. Az Országos Színészegyesület színiiskoláját 1929-ben végezte el, pályája során tagja volt a Vígszínház, a Nemzeti Színház, a Fővárosi Operettszínház társulatának, egy évadot eltöltött a győri Kisfaludy Színházban, majd 1959-ben ismét a Nemzeti Színház társulatához szegődött, ahonnan 1967-ben vonult nyugdíjba.
Pályájának elején elsősorban vígjátékokban kapott szerepet, később érett karakteralakítások fűződtek a nevéhez. Filmezni 1931-ben kezdett, később a televízió is gyakran foglalkoztatta. Emlékezetes színházi alakításai között volt Csehov Három nővér című drámájában Anfisza dajka, Moliere A nők iskolájában Georgette, Madách Az ember tragédiájában Helena megformálása, Pirandello Csörgősipkájában Fanni megformálása. Játszott többek között a Tavaszi zápor, Az új rokon, az Úrilány szobát keres, az Aranyóra, a Lúdas Matyi, a Két emelet boldogság, a Butaságom története, a Mocorgó, az Alvilági játékok, A fekete macska, a Beszterce ostroma, az Egy gazdag hölgy szeszélye, a Farkasok és bárányok, Eszterkönyv, az Indián tél című filmekben.
Pártos Erzsi 1941-ben könyvet is írt Köszönöm címmel.
“Az egész élet egy harc, és a színház talán még inkább az” – vallotta a színművész. Életfilozófiája egy mondatban: Életben kell maradni!
Szabó G. László szavaival a művészről:
“Soha nem volt nagy színésznő, ezt ő is tudta. De csak azért, mert nem nőtt nagyra. Apró termetű nő volt, fiatalon is olyan öregecske, idős fejjel pedig, de már túl a kilencvenen, kopasz vénasszony. Ez utóbbit ő találta mondani magáról. Ő, Pártos Erzsi, aki a jó színésznél sokkal jobb volt, mert szeretni is tudott, nemcsak játszani. Ez pedig kihatott a játékára. Átitatta azt. Hogy értette és érezte a nézők szívét. Igen, ő olyan színésznő volt.
A szívét adta még az utca emberének is, színes egyéniségét, furfangos elméjét, nem kis bölcsességét hozzátéve. Én a szakma Nemecsek Ernője vagyok – állította magáról.
– Engem majd a halálom után fognak igazán szeretni. Akkor fogják felismerni, hogy ki voltam, amikor már nem leszek. Csakhogy én arra már tudod, mit csinálok, fiacskám? Hát azt! Fentről lefelé!” – írta Szabó G. László az Új Szó emlékezésében.
Forrás: Színház Online, MTI, Új Szó