XXI. Század

„Nem várták tőlem, hogy betiltogassak” – cenzor volt-e Lendvai Ildikó?

Rábai BalázsRábai BalázsBorsody IstvánBorsody István

2022. május 22. 14:33

Lendvai Ildikó azon kevesek közé tartozik, akik már a Kádár-rendszerben is politikai pályán voltak, és a rendszerváltás után is ott maradtak. A XXI. századnak mesélt a felpuhuló kommunista kultúrpolitikában betöltött szerepéről, és arról a „nem volt más hülye” helyzetről is, amikor a kármentés céljával elvállalta a viharvert MSZP vezetését.

Apja színházigazgató volt. Nem értette, hogy lánya miért választja a politikai pályát, de aztán az első parlamenti felszólalása után telefonon azt mondott neki:

na, csak kijön belőled a ripacs vér.

Politikai pályáját azonban még a KISZ-ben kezdte, majd következett az MSZMP Központi Bizottsága, vagyis a legmagasabb döntéshozó testület az állampárt idején, ahol a nyolcvanak évek második felében a kulturális osztály osztályvezető helyettesi posztjáig ívelt a karrierje. Ezt az időszakát sokan cenzori időszaknak tartják, elmondása szerint azonban a „pongyolábbnál is pongyolább” diktatúrában már nem vártak tőle ilyen tevékenységet.  

Lendvai Ildikó sosem volt kormánytag, de a rendszerváltás utáni 25 év egyik legmeghatározóbb szocialista politikusaként dolgozott. Több miniszterelnök kormányzása idején is vezette a szocialisták parlamenti frakcióját, és a pártelnökséget is átvette egy rövid időre a 2010-es választások előtt.

Mondhatnám, ez a „nem volt más hülye” helyzet. Világos volt, hogy valakinek meg kell próbálnia sérült repülőgéppel épségben földet érni. Azt is tudtam, hogy ezzel az én politikai pályafutásomnak vége. Annyiban nem, hogy még képviselő voltam 4 évig, de már akkor sem vállaltam funkciót a képviselőségen túl. Hát, gondoltam, szép volt, valakinek azért csinálni kell. Itt a vége, akkor végigcsinálom ezt a kármentő szerepet. Kármentésnek se sikerült nagyon jól, kármentés az lett volna, ha legalább nincs kétharmad, tehát ha azt sikerült volna megakadályozni. Hogy nem nyerhettünk, azt a hülye is tudta, már bocsánat 

– mesélte a XXI. századnak.

Évtizedeken át volt a híradók egyik főszereplője a napi aktualitások miatt. A XXI. század azért készítette el politikai portréját, mert azon kevesek közé tartozik, akik már a Kádár-rendszerben is politikai pályán voltak, és a rendszerváltás után is ott maradtak. Ráadásul mindkét időszakról szabadon kérdezhette Rábai Balázs, akinek filmjét hétfőn láthatják a késő esti híradó után az RTL Klubon.

A teljes adást ide kattintva nézheti meg.

#XXI. Század#lendvai ildikó#Belföld#politika#mszp#mszmp#aczél györgy

Címlapról ajánljuk