Létrehozva: 2024.01.22.

Mit hoz a Vince nap? Ezt mondja az idei termésről Gere Tamás, villányi borász

A szakember szerint bő termés várható, ráadásul Villányban ma vesszőszentelést is tartanak.

Főleg a borászoknak fontos nap a mai, de aki szereti a hegy levét, annak is érdemes az eget és a fákat kémlelnie. Ma van ugyanis Szent Vince napja, amikor többek között eldőlhet, milyen lesz az idei szőlőtermés és egyúttal a belőle készülő bor.

Szent Vince, Vince nap, vértanú, védőszent, a borászok védőszentje
Szent Vince a szegények, rászorulók és a borászok védőszentje. Fotó: Zvonimir Atletic / Shutterstock

Villányban vesszőszentelés is lesz ma

A népi hagyomány szerint január 22-én, Szent Vince napján, ha napos az idő, akkor jó termés várható, ha ködös, felhős az idő, akkor ősszel a szüret gyengének ígérkezik. Ezen a napon szőlővesszőt vágnak a borászok, melyből megjósolják az adott évi szüretet, mennyire bőséges termés várható. A levágott vesszőket vízben kirügyeztetik és a hajtások, rügyek állásából következtetnek az adott évi termésre. A nap során Szent Vince nevére áldomást isznak, este pedig örömtáncot lejtenek. 

A Ripost megkérdezte a neves villányi borászt, Gere Tamást, hogy náluk tartják-e a hagyományt.

Mi éppen most vágtunk vesszőt, ami nem fagyott el, így bő termésre számítunk. Ha csöpög az eresz, az is jót jelent és ez most délelőtt így van itt nálunk Villányban 

- mondta Gere Tamás, aki hozzátette, hogy január 22-én délután vesszőszentelést is tartanak.

Református és katolikus pap is jön hozzánk, és egy kis harapnivaló, valamint forralt bor kíséretében megszentelik a vesszőket 

- árulta el a borász.

Január 22-én ünnepeljük Szent Vince napját

A Szent Vince egy vértanú volt, aki az Ibériai-félszigeten, Huescában született, valamikor a 3. században. Szülei valószínűleg nemesek voltak. Neve latin eredetű, jelentése Győzedelmes. Szent Valér, Zaragoza püspöke oktatta őt hitre és miden másra is. Diakónussá szentelése után Vince látta el azokat a tennivalókat, amikre püspöke az öregsége és hiányos beszédkészsége miatt már nem volt alkalmas. Amikor Diocletianus császár elrendelte az utolsó nagy keresztényüldözést (303-ban), Valencia helytartója azzal akart tekintélyt szerezni magának, hogy a parancs végrehajtását Valér püspökön és diakónusán, Vincén kezdi. Ezért bilincsbe verve Zaragozából Valenciába vezettette őket, és válogatott módokon kínozni kezdték őket-olvasható a Wikipédián.

Szent Vince a végletekig kitartott a hite mellett

A kínzások következtében Valér püspök hamarosan elhunyt, Vince szenvedéseit azonban a helytartó igyekezett elnyújtani. Végül ős is meghalt, de a temetést megtagadták tőle, a holttestét kidobták a szántóföldre, a kutyáknak és a madaraknak. A legenda szerint ekkor Isten egy nagy hollót küldött, hogy megvédje a tetemet, amit ezért zsákba varrtak, és kövekkel megrakva a tengerbe vetették. A tenger hullámai azonban újra meg újra a partra sodorták a szentet, egészen addig, amíg egy keresztény meg nem találta és illően el nem temette. Szent Vince csontjait a mai napig Valenciában őrzik és Rómában három templom is viseli a nevét.

Nem csak a katolikusok tisztelik Szent Vincét

Szent Vincét főleg a római katolikusok tisztelik, elsősorban Franciaországban, amihez különösen hozzájárulhatott a stólája (tunikája), amit sokáig Franciaországban őriztek. Ennek révén lett Vince többek között a takácsok védőszentje. Franciaországon kívül a keresztény bortermelők Elzászban, Dél-Németországban és Ausztriában is tisztelik. Szent Vince emellett az elnyomás elleni küzdelem szimbóluma, az ő nevéhez kötődik a szegények és rászorulók segítése, de Szent Vince a szőlészek védőszentje is.

Mi köze Szent Vincének a borhoz?

Január 22., vagyis Vince napja különös jelentőséggel bír a boros gazdák életében is. Elsősorban mint időmeghatározó szentre gondoltak, gondolnak Szent Vincére. A mai napig sok nyelven használatos például az a mondás, hogy „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”. Vagyis ha Vince napján száraz az idő, akkor a pincék üresen maradnak. Emellett sokan használják még a „Fényes Vince, tele a pince, Ködös Vince, üres pince” mondást is. Vince szőlész-védőszentségéhez valószínűleg hozzájárulhatott a nevének népies szójátéka is: Vin-Cent annyit tesz, mint százszoros bor.

A bort még XIV. Lajosnak, a francia királynak is felszolgálták. Rajongott érte /
Fényes Vince, tele a pince, Ködös Vince, üres pince-tartja a mondás. Fotó: Martchan

Az ünnepnaphoz társuló hagyományokról

Magyarországon Szent Vince napja a népi hagyományokban fontos szerepet játszanak. A paraszti naptárban Vince napja a tél végét és a tavasz kezdetét jelzi. Ezen a napon gyakran figyelik a madarakat a fákon, hiszen ha a verebek elkezdenek fészket rakni, közeledik a tavasz. Egy másik hiedelem, hogy ha Vincent napján esik a hó, akkor még hosszú lesz a tél, de ha napfényes és tavaszias az idő, akkor a tél hamarosan véget ér. Vince napjához kapcsolódik egy különleges borkóstoló hagyomány is: ezen a napon kóstolják meg az új bort a gazdák és meghívott vendégeik. A szőlősgazdák emellett a metszett “vincevesszők” állapotából jósolják meg a szüret gazdagságát is. Ez annyit tesz, hogy a január 22-én levágott szőlővesszőket üvegbe, melegbe tették, és várták, hogy kihajtson. Ha sok rügy hajtott ki rajta, akkor bőséges termésre, ha nem, akkor kevés borra számítottak abban az évben. A legkedveltebb magyar népszokás pedig az, hogy Vince napján sok bort kell inni, ha azt szeretnék, hogy ősszel bőséges termés legyen. Sok helyen papot is hívnak a szőlőtőkék megáldására, vagy a szőlő négy sarkát borral vagy szentelt vízzel öntözik meg.

Vince-napi hagyományok más országokban

Az egyházi szertartások mellett sok helyen jótékonysági eseményeket, ételosztásokat is szerveznek ezen a napon. Spanyolországban például ünnepi misék, körmenetek és fesztiválok színesítik az ünnepi napot. A hívek gyakran látogatják meg a székesegyházat, ahol Szent Vince sírja található, és virágokkal, gyertyákkal tisztelegnek előtte. A franciaországi Bordeaux-ban hagyományosan kenyéráldozatot tartanak Szent Vince emlékére. A kenyéráldozat során a kenyértészta elkészítését megelőzően imádkoznak azokért, akik élelmiszerhiányban szenvednek, és az elkészült kenyértésztát a szegényeknek osztják szét.

 

origo.hu

Senki sem képes arra a Liverpool sztárjai közül, amire Szoboszlai Dominik

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

mandiner.hu

Ezzel a magyar közmondással nyűgözte le Sulyok Tamást a kínai elnök

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről