promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes fotók kerültek ki Renée Zellwegerről, szinte felismerhetetlen lett a színésznő
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tankolás közben készültek lesifotók a Bridget jones-széria sztárjáról, Renée Zellwegerről.

Renée Zellweger az 1996-os Jerry Maguire - A nagy hátraarc című Tom Cruise filmmel robbant be a köztudatba, onnantól kezdve pedig nem volt megállás számára, mindenki tudta, hogy egyszer gigasztár lesz belőle. Így is lett, és ez a 2001-es Bridget Jones naplója című, nagy sikerű filmnek köszönhető, amiért annak idején Oscar-díjra jelölték – elég ritka ez a romantikus-vígjátékok esetében.

Renée Zellwegernek ezek után nem kellett sokat várnia, hogy megnyerje az Oscar-díjat, hiszen miután a Chicago című musicalért is jelölték, a 2003-as Hideghegy című drámának köszönhetően már bezsebelhette az áhított arany szobrocskát – ezzel pedig mondhatni hivatalossá vált, hogy a csinos színésznőnek végül sikerült meghódítania egész Hollywoodot, mindenki a lábai előtt hevert.

2010 után volt egy nagyjából 6 éves „pihenője” Renée Zellwegernek, így mondhatni teljesen eltűnt, de utána ismét elkezdett aktívkodni, és a 2019-es Judy című életrajzi filmben nyújtott, elképesztő alakításáért elvihette élete második Oscar-díját is – valóban fantasztikus munkát végzett az alkotásban a híresség, aki a legendás Judy Garlandot testesítette meg.

Renée Zellweger most is színészkedik, de már csak ritkábban, sokkal jobban élvezi, hogy együtt lehet az autószerelő szerelmével, Ant Ansteaddel, akivel állítólag nemrég eljegyezték egymást, szóval ezek alapján nagyon szerelmesek, és megtalálták a másikban az igazit.

A minap friss lesifotók kerültek fel az internetre Renée Zellwegerről, akit éppen átlagos, hétköznapi ruhában, tankolás közben kaptak lencsevégre. Eléggé szétszedték őt a kommentelők, hiszen sokak szerint egyenesen felismerhetetlen a felvételeken a világsztár – de persze ő is csak egy ember, kár azért bántani, mert nem úgy néz ki a nap minden egyes percében, mintha éppen az Oscar-gálára készülne.

Itt lehet megnézni az imént említett lesifotókat:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás