Mi most a legkeresettebb használt autó márka?

Hogyan alakul a hazai használt autó piac 2023 végéhez közeledve? Hány használt autót adnak el Magyarországon és mik a legkedveltebb autótípusok 2023-ban?

Mi most a legkeresettebb használt autó márka?

Októberben éves csúcsra futott a használtautó eladások száma

Az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a hazai használtautó-piac: a DataHouse előzetes adatai szerint 73 700 személygépkocsi cserélt gazdát az elmúlt hónapban, ami 8,1 százalékkal haladja meg a tavaly októberi szintet.

Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az előző év hasonló időszakának adataitól, júliustól a piac már felülteljesítő volt 2022 azonos időszakához képest, így megnőtt az esélye a tavalyi csúcs meghaladásának is.

„Egyelőre korai trendfordulóról beszélni, hiszen korábban is rendszeresen előfordult, hogy egy-egy hónap számottevő, egyszeri forgalomnövekedést produkált – hűti a várakozásokat Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

A piacon továbbra is jelen vannak olyan, a keresletet visszafogó tényezők, mint a lakosság jövedelmi helyzete, a csak lassan csökkenő kamatkörnyezet, illetve az újautó-piac továbbra is visszafogott teljesítménye.

Azonban mivel az előző év utolsó két hónapjában igen visszafogott volt a piac forgalma, amennyiben idén nem lesz újabb visszaesés, az idei átírások száma néhány ezerrel akár meg is haladhatja a tavaly beállított 825 ezres rekordértéket.”

Annak magyarázata, hogy a viszonylag gyenge kereslet mellett hogyan tud a használtautó-piac évről évre újabb rekordforgalmat produkálni, a forgalomban lévő személyautók folyamatosan, évente átlagosan 120 ezerrel növekvő számában keresendő. 2023 végére már mintegy 4,2 millió személyautó lesz forgalomban, csaknem 600 ezerrel több, mint 2018 végén.

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 22 százalék volt az aránya az első tíz hónapban.

Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei:

- Opel Astra (5,3%),

- Ford Focus (2,8%)

- Volkswagen Golf (2,7%).

használt autó eladások száma belföldön 2023

A kisautók listáját magasan a:

- Suzuki Swift (4,4%) vezeti, amelyet az

- Opel Corsa (2,1%) és a

- Volkswagen Polo (1,6%) követnek.

A leggyakoribb modellek között a felső-középkategória a:

- Volkswagen Passattal (2,6%),

- a Skoda Octaviával (2,4%) és a

- BMW 3-as szériával (2,3%)

képviselteti magát (ez utóbbi két modell tavalyhoz képest helyet cserélt a gyakorisági listán.)

Miközben a használtautó-piacon 2023 első tíz hónapjában gazdát cserélő 689 900 személyautó mennyisége 1,6 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakában regisztrált 701 000-es értéktől, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 89 300 darab volt, ami 18 százalékkal múlja alul az egy évvel korábban mért 108 900-as értéket.

Mire figyeljünk mindenképp ha használt autót veszünk?

használt autó vásárlása 2024

Használt autó vásárlása során Magyarországon is érdemes számos fontos tényezőre odafigyelni. Íme néhány tanács:

- Ár-érték arány: Az autó árának értékelése mellett nézze meg az autó állapotát, felszereltségét és a megtett kilométereket. Ügyeljen arra, hogy az ár arányban legyen az autóval.

- Megtett kilométerek: Ellenőrizze az autó megtett kilométereit. Az alacsony kilométerek jó jel, de az is lehet, hogy az óra manipulált. A szervizkönyvben található adatok segíthetnek megbizonyosodni az autó valós állapotáról.

- Szervizkönyv: Az autó szervizkönyve nagyon fontos. Ellenőrizze, hogy rendszeresen karbantartották-e az autót, és nézze meg az esetleges javításokat, cseréket.

- Állapotfelmérés: Az autó alapos állapotfelmérése elengedhetetlen. Ellenőrizze az alvázat, a fékeket, a futóművet, az olajat, és nézze meg az esetleges rozsdásodást.

- Gyári alkatrészek: Kérdezze meg az eladót, hogy az autó gyári alkatrészeket használ-e. Utángyártott vagy utángyártott alkatrészek esetén későbbi javítások és karbantartások költségei emelkedhetnek.

- Tulajdoni viszonyok: Ellenőrizze az autó tulajdoni viszonyait. Kérdezze meg az eladótól az autó előző tulajdonosairól, és győződjön meg róla, hogy nincsenek-e tartozások az autóval szemben.

- Tesztvezetés: Mindenképp végezzen tesztvezetést az autóval. Próbálja ki különböző körülmények között, hogy meggyőződjön az autó vezetési tulajdonságairól és esetleges hibáiról.

- Átvizsgálás szakemberrel: Ajánlott egy szakemberrel (autószerelővel vagy autószervizzel) átnézetni az autót. Ők felismerhetik olyan problémákat, amelyeket az átlagos vásárló könnyen elkerülhet.

- Jogszabályoknak való megfelelés: Győződjön meg arról, hogy az autó minden szempontból megfelel a magyar jogszabályoknak, például a kibocsátási normáknak és az érvényes műszaki vizsgának.

- Biztosítás és adók: Tájékozódjon az autóhoz kapcsolódó biztosítási díjakról és az esetleges adókról, például a 2024 évi gépjármű adóról.

Ezek a tanácsok segíthetnek abban, hogy egy megbízható és jó állapotú használt autót válasszon. Ne felejtse el, hogy mindig legyen körültekintő, és ha szükséges, kérjen segítséget egy autószakértőtől vagy megbízható ismerőstől.

Mvm közművek átírása egyszerűen, online

Minden közműszolgáltatót, így az mvm-et is értesíteni kell, amennyiben a felhasználó személyében változás áll be, hiszen a szolgáltatási szerződést ilyenkor módosítani kell, át kell írni az új felhasználó nevére.
2024. 05. 10. 00:31
Megosztás:

Utolsó esély a Solana multichain érméhez, a DOGEVERSE már 13 millió dollárt gyűjtött

Már nincs sok időd megvásárolni a Solana legnagyobb, multichain mém érméjét, a Dogeverse-t. Az egy hónapja tartó előértékesítés hamarosan véget ér.
2024. 05. 10. 00:01
Megosztás:

Az üzemanyagár referenciaértékéhez a szomszédok átlaga lesz mérvadó

A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának referenciaértéke a szomszédos országok üzemanyagárának átlaga lesz - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követő doorstep sajtótájékoztatón.
2024. 05. 09. 23:30
Megosztás:

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.
2024. 05. 09. 23:00
Megosztás:

Május 21-ig van ideje az szja-bevallási tervezetek leadásának

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 09. 22:30
Megosztás:

Az idei rekordév lehet a turizmus számára

Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtöki közleménye szerint az első negyedéves számok alapján rekordév lehet az idei.
2024. 05. 09. 22:00
Megosztás:

Péntektől ismét lehet venni Dunakanyar napijegyet

Ismét megvásárolható péntektől a szezonális Dunakanyar napijegy, amely a MÁV-Volán-csoport térségben közlekedő, illetve a Mahart kijelölt járatain is érvényes lesz - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 05. 09. 21:30
Megosztás:

Pécsre látogat a Zöld életre valók roadshow

Pécsre látogat május 9. és 11. között a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld életre valók komplex e-mobilitási roadshow-ja - közölte az ügynökség az MTI-vel.
2024. 05. 09. 21:00
Megosztás:

Visszaesés jöhet a Toyotánál

A japán autógyártó tegnap hajnalban tette közzé a március végén zárult negyedik üzleti negyedévének eredményeit.
2024. 05. 09. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 09. 20:00
Megosztás:

Egyre csak gyarapodik a Településfásítási Programban elültetett fák száma

Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
2024. 05. 09. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 05. 09. 19:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, a héten negyedszer ért el új rekordot.
2024. 05. 09. 18:30
Megosztás:

Magyarországra érkezik a Goodyear bemutatókamionja, pénteken indul a turné

Európai turnéra indul a Goodyear mobil bemutatóteremként működő kamionja és furgonflottája, hogy megismertesse a földrész fuvarozóival átfogó termék-, megoldás- és szolgáltatáscsomagját. A turné során az abroncsgyártó szakértői kézzelfogható példákkal mutatják be, hogyan tudja javítani a flották hatékonyságát, versenyképességét és fenntarthatóságát a Goodyear Total Mobility csomag. Ez azért is fontos, mert az európai fuvarozók a gumikat nevezték meg az egyik legfontosabb tényezőnek környezetvédelmi céljaik elérésében. A turné három magyarországi állomást tartalmaz, elsőként, pénteken Dunaharasztiba érkeznek a bemutatójárművek.
2024. 05. 09. 18:00
Megosztás:

Mit bizonyíthat a holnap induló magyar gyorsjelentési szezon?

Holnap itthon is beindul a gyorsjelentési szezon, hiszen egyből két nagyágyú is jelent. A négy nagy papírból az első kettő.
2024. 05. 09. 17:30
Megosztás:

Elektromos légitaxit fejlesztenek Rász el-Haimában

Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a RAKTDA magyarországi képviselete.
2024. 05. 09. 17:00
Megosztás:

Közös elképzeléseik vannak Kínának és Szerbiának

Az átfogó stratégiai partnerség elmélyítéséről és megerősítéséről, valamint Szerbia és Kína közös jövőjének építéséről írt alá közös nyilatkozatot szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
2024. 05. 09. 16:30
Megosztás:

Inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken - közölte a Nébih a honlapján szerdán.
2024. 05. 09. 16:00
Megosztás:

Átadták a Warema porfestőüzemét Pécsen

Átadták az elsősorban árnyékolók gyártásával foglalkozó Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. mintegy 3 milliárd forintból épült porfestőüzemét Pécsett szerdán.
2024. 05. 09. 15:30
Megosztás:

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére - tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán az MTI-t.
2024. 05. 09. 15:00
Megosztás: