Jó hírünk van: Újra látogatható a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum

Három hónap kényszerű zárva tartást követően június 20-án, szombaton újra megnyitja kapuit a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria. A járványveszély miatt március közepén zártak be az intézmények, ezt követően csak az online térben találkozhatott a közönség a gyűjteményekkel.

A megnyitást követően a múzeumok állandó kiállításai, valamint a Magyar Nemzeti Galériában az Egymásra hangolva – A Magyar Nemzeti Galéria és a hetvenéves Budapest Bábszínház gyűjteményének találkozása című időszaki tárlat, a Szépművészeti Múzeumban pedig az újranyitásra összeállított Dürer kora című grafikai kamarakiállítás tekinthetőek meg.



A Magyar Nemzeti Galéria hétfő kivételével hétköznap 13 és 18 óra között, hétvégén 10 és 18 óra között, a Szépművészeti Múzeum pedig – szintén hétfő kivételével - 10 órától 18 óráig várja a látogatókat. A múzeum óvintézkedések betartása mellett nyitja meg kapuit, a látogatókat másfél méteres távolság betartására kérik, a múzeumi dolgozók pedig maszkot viselnek a nyitva tartás ideje alatt. Az intézményekben tárlatvesztésekre és kisebb rendezvények megtartására is lehetőség nyílik, megnyílnak a kávézók és a múzeumshopok is. A részletes információkat a múzeum honlapján érhetik el a látogatók.