Polgári Szemle, 17. évf. 4–6. szám, 2021, 372–396., DOI: 10.24307/psz.2021.1225

Összefoglalás

Az ókori Olümpiában több mint egy évezreden át minden negyedik esztendőben megrendezett versenyeket a görögség körében nagy érdeklődés kísérte, s ugyanez érvényes immár világszerte a 125 éves jubileumához elérkezett újkori olimpiai játékokra is. Az olimpiai bajnoki cím megszerzése mindig is nagy dicsőséget jelentett, szűkebb pátriájukban életre szóló elismeréssel övezve a diadalmaskodó sportolókat. Magyarország a játékok újjászületése óta részese az olimpiai mozgalomnak. Nemzetünk sportolói két kivétellel valamennyi újkori nyári és téli olimpián képviselték hazánkat, és a nyári játékokról egy alkalommal sem tértek vissza elsőség nélkül, legutóbb pedig megszületett az első magyar aranyérmes helyezés a téli olimpiák történetében is. A magyar olimpikonok kezdetektől fogva figyelemre méltó teljesítményt nyújtanak a játékokon. Ennek köszönhetően Magyarország a különböző statisztikák, értékelések tanúsága szerint igazi „sportnemzetként” őrzi helyét a világ élvonalában, a leggazdagabb eredménylistával büszkélkedő országok között. Ezt igazolja az idén Tokióban megrendezett olimpia hat aranyérmes és ezzel együtt húsz dobogós magyar helyezése is.

A tanulmány célja, hogy a Tokióban elért magyar sikerek kapcsán rövid áttekintést nyújtson az olimpiák történetének egyes releváns vonatkozásairól, a magyar sportolók olimpiai sikereiről. A tanulmány más részről azt vizsgálja, hogy milyen mozgástere van az olimpiai eredmények értékelésének és elemzésének, beleértve a dinamikus megközelítéseket és a nemzetközi összevetéseket is.

Kulcsszavak: Olümpia, olimpizmus, olimpiai játékok, olimpikonok, magyar csapat, bajnoki cím, aranyérem, érmes helyezések

Hungary’s Olympic Successes

Summary

The games that took place in the ancient city of Olympia every four years for over a millennium held great interest for the people of Greece, and the same is true for the modern Olympics, which have recently celebrated their125th anniversary The title of Olympic champion has always commanded great respect, granting victorious athletes lifelong recognition in their homeland. Hungary has been a part of the Olympic Movement since the revival of the Games. Our athletes have represented our nation at every Summer and Winter Olympic Games except for two, and they never returned without victories from the Summer Games. Not too long ago, the first Hungarian gold medal was won in the history of the Winter Olympics. The performance of Hungarian Olympians has always been remarkable. As a result, statistics and assessments show that Hungary is a real sports nation, among countries that boast the best results. This has been demonstrated by the six gold medals and altogether twenty podium finishes achieved in Tokyo. With the recent successes at the Tokyo Olympics in mind, the purpose of this paper is to provide a brief overview of certain relevant aspects of the history of the Olympics and the success achieved by Hungarian athletes throughout the years. It also aims to examine the room for manoeuvre of the evaluation and analysis of the Olympic results, including dynamic approaches and comparisons with international results.

Keywords: Olympia, Olympism, Olympic Games, Olympians, Hungarian team, championship, gold medal, podium finishes

A 2020. évi tokiói nyári olimpia 2021-ben

A 2021-es év egyik leginkább várt eseménye a nyári olimpia volt, amelynek megrendezését sok kétely, aggodalom kísérte. Polémiák közepette és szigorú intézkedések mellett 2021. július 23-án végül fellobbanhatott Tokióban az olimpiai láng, és megkezdődhettek a küzdelmek. Pontosabban folytatódtak, mert az utóbbi olimpiákon kialakult gyakorlat szerint már az ünnepélyes megnyitót megelőzően sor került az olimpiai program néhány eseményére, így immár hagyományosan labdarúgómérkőzésekre. A XXXII. nyári olimpiai játékok mindenképpen rendhagyó módon illeszkedtek be az olimpiák sorába, történetébe. Mint ismeretes, a világ sportjának legnagyobb rendezvényét egy évvel korábban, 2020-ban kellett volna megtartani, de az akkori járványügyi helyzet miatt ezt nem lehetett vállalni, s a játékok egy évvel történő halasztásáról született döntés. Ilyen az olimpiák történetében még nem fordult elő, és megrendezésük szigorúan négyéves ritmusát eddig semmi nem törte meg, kivéve azt a váltást, amikor két téli olimpia megrendezése között csak két esztendő telt el, ezáltal megteremtve annak lehetőségét, hogy az addig azonos években megtartott téli és nyári versenyek a továbbiakban jó értelemben „kerüljék egymást”.

Az alapelv ugyanis ez idáig megkérdőjelezhetetlenül az volt, hogy olimpiák elmaradhatnak, de a jó előre odaítélt megrendezésüket halasztani nem lehet. A kijelölt nyári olimpiák sorából eddig három maradt el, az első világháború miatt a 1916-ban Berlinbe tervezett játékok, a második világégés következtében pedig az 1940. évi olimpia, amelynek helyszíne eredetileg éppen Tokió lett volna, majd Helsinki, illetve a négy évvel későbbre, Londonnak odaítélt XIII. sorszámú játékok.

Fontos szabály, hogy a nyári játékok sorának számozása az elmaradt játékokra vonatkozóan is megmarad. Ez azt is jelentette, hogy a mostani, végül is sikeresen lezajlott tokiói olimpia a XXXII. sorszámot viselte, de ténylegesen a huszonkilencedik megrendezett nyári olimpia volt. Az első alkalommal 1924-ben megrendezett téli játékok közül eddig kettő maradt el (1940-ben és 1944-ben), amelyek azonban sorszámot sem kaptak. A meghiúsult tokiói olimpia évében a téli játékok rendezője szintén japán város, Szapporo lett volna, majd a svájci St. Moritz kapta meg a rendezés jogát, amely egy újabb döntéssel a bajor Garmisch Partenkirchenre szállt át. Végül a három jelölt közül ekkor egyik sem rendezhette meg a versenyeket, bár ezt később ketten is (St. Moritz 1948-ban, Szapporo 1972-ben) pótolhatták, „Garmisch” pedig a svájciakhoz hasonlóan előzőleg (1936-ban) már fogadhatta a téli olimpiát. Az 1944-es téli helyszín várományosa, az olasz Cortina d’ Ampezzo volt, ahol ténylegesen csak tizenkét évvel később kerülhetett sor olimpiai versenyekre, s a városkának hét évtized múltán Milánóval közös rendezőként erre újra lehetőség lesz (Horváth, 2021).

Az olimpiai játékok tavalyi halasztása nem érinti a továbbiak időpontját, ütemezését. A következő nyári olimpiára ily módon három év múlva kerül sor Párizsban, majd Los Angeles már az eredeti ritmus szerint négy esztendővel később következik. Ezekre az időkre már remélhetőleg helyre áll a „világ rendje”, a járvánnyal való világméretű küzdelemben.

Az egy éves kivárás sajnos nem hozott olyan változásokat, amelyek az olimpia megrendezését a megszokott módon az infrastruktúrában és a lebonyolítás módjában persze egyre fejlődve tették volna lehetővé. A versenyek gyakorlatilag zárt kapuk mögött zajlottak, az olimpikonoknak szigorú járványügyi előírásokhoz kellett igazodniuk, s mindez érezhetően rányomta a bélyegét az olimpiai játékok hangulatára. Az előbbiek ellenére elmondható, hogy a második tokiói olimpia amely megőrizte 2020-as évjáratát más volt, mint a többi, de a maga nehézségeivel, sajátosságaival együtt, beleértve a külsőségeket is, mégis bevonult a kiemelkedő játékok sorába.

Különböző aspektusokból nem egyszer felmerül, hogy mitől olimpia egy olimpia? Es ez a kérdés talán most különösen jogos volt. A nézők a stadionokból, csarnokokból, uszodákból ugyan nagyon hiányoztak, de a távolból figyelemmel kísérhették a küzdelmeket. A versenyek, amelyek akár csak korábban esetenként most is rendkívül kiélezettek voltak, tiszteletreméltó teljesítményekkel, eredményekkel, sőt, rekordokkal zárultak. A tokiói olimpián most is csodálni lehetett a nagy egyéniségeket, az esélyek valóra váltását, vagy éppen a nagy meglepetéseket. Az érmek ugyan ezúttal különös módon, saját kezűleg kerültek a legjobbak nyakába, de mint mindig most is fényesen csillogtak. Az olimpia, majd ezt követően a paralimpia Japánban és világszerte a sport nagy ünnepe volt. Mindebből kivették részüket a magyar küldöttség tagjai is. Olimpiai csapatunk sportolói a küzdelmekben méltóan képviselték hazánkat, miközben hat olimpiai bajnoki címet, 14 további érmes helyezést, valamint 156 ún. olimpiai pontot szereztek. Ez bármely megközelítésben, a múltunk, az olimpiai hagyományaink, a nemzetközi mezőny vagy a várakozások tükrében is kiemelkedő teljesítmény, Magyarország számára nagy elismerést jelent.

Az olimpiai játékok bölcsője és újjászületése – magyarokkal

Az újkori olimpiai mozgalomba a kezdetektől fogva bekapcsolódtak a magyarok is. A modern játékok születésnapja pontosan ismert, 1894. június 23-án a párizsi Sorbonne-on, az amatőrség kérdésének szentelt konferencián fogadták el a résztvevők a francia Pierre de Coubertin javaslatát az ókori olimpiák felújításáról, és egyben döntöttek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megalakításáról. Az olimpiai eszme újjászületése kétségkívül elsősorban a francia bárónak és pedagógusnak köszönhető, de támogatói és követői között ott találjuk a magyar Kemény Ferencet is, aki helyet kapott a NOB-ban, és 1907-ig tevékenykedett a testületben (Kertész Vad, 2009).

Magyarország kezdetektől kivívott rangját az olimpiai mozgalomban mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az Athénba tervezett első olimpia megrendezésével kapcsolatban tapasztalt bizonytalanságok idején Budapest is felmerült a millenniumi ünnepségekbe illeszkedő lehetséges helyszínként. Kemény Ferencnek, a NOB tagjaként fontos szerepe volt abban is, hogy a párizsi döntést jó egy évvel követően, 1895. december 19-én létrejött, és Berzeviczy Albert elnökletével megkezdte munkáját a Magyar Olimpiai Bizottság (Takács, 2012).

A coubertini gondolat az ókori eszményekhez és modellhez nyúlt vissza, ami nem volt előzmények nélküli. Az antik olimpiai eszmét a reneszánsz hozta újra felszínre, majd a századok során egyre gyakrabban jelentek meg utalások, sőt tanulmányok a dicső múltról, és nem egy helyen így Angliában, de Görögországban is rendszeresen lokális versenyeket tartottak olimpiai jelzővel (Szabó, 2012). Helyi, regionális játékok napjainkban is léteznek, de ezek nem jelentenek igazi riválist az olimpiai játékoknak, sőt több is a NOB védnöksége alatt áll (Szikora, 2021). Ismeretes, hogy az ókori Olümpia mintaadó rendezvényei is a hozzá hasonló jellegű kultikus versenyek köréből emelkedtek ki, amelyek közül a delphoi (püthói), a nemeai és az iszthmoszi játékok feltétlenül kiemelést érdemelnek (Mező, 1929; Keresztényi, 1980; Kertész, 2008) ). Az olimpiák felújításának a XIX. században kétségkívül az ókori helyszínek régészeti feltárása adta a legnagyobb lökést. Az 1875-től 1881-ig tartó ásatások a német Ernst Curtius vezetésével zajlottak (Takács, 2012).

Az olimpiai gondolat említéséről Magyarországon a Kisvárdai János professzor 1490-ben tartott sárospataki előadásáról készült jegyzetek alapján van legrégebbi dokumentum, amelyet diákja, Szakai László későbbi esztergomi érsek hagyott az utókorra, és „Szalkai-kódex” néven vált ismertté. A későbbi korokból is több olimpiával kapcsolatos mű maradt ránk, amelyeknek szerzői közül feltétlenül említést kell tenni Berzsenyi Dánielről, aki az ókori modell gyakorlati megvalósítását is szorgalmazta. Ez utóbbira később talán a legjobb példát Vermes Lajos testnevelő szolgáltatta, aki a Szabadka melletti szűkebb pátriájában a XIX. század közepén „palicsi olimpiákat” rendezett (Szabó, 2012; Takács, 2017b).

Ami az etalonnak számító ókori játékokat illeti, kezdetei több tudós szerző szerint is a „ködös múlt homályába” vesznek. Az első biztos időpontként a Kr. e. 776 tekintendő, mivel ebből az évből ismert az első feljegyzett bajnok, a stadionfutó Koroibosz neve, s ettől kezdve számították később a görögök a négyéves olimpiai ciklusokat. Ezt megelőző fix dátum még a Kr. e. 884, amikor a hagyomány szerint az éliszi király, Iphitosz, a szomszédos Piszatisz uralkodója Kleoszthenész és a spártai törvényhozó, Lükurgosz úgy döntöttek, hogy Zeusz tiszteletére négy évente megrendezik az olümpiai versenyjátékokat (Kertész, 2008, 2021).

Az ókori olimpiák történetének végét az ezzel foglalkozó művek leginkább éppen a Zeusz-kultusz betiltásától számítják, amely I. Theodosius kelet-római császár uralkodásához kapcsolódott, aki egyik verzió szerint betiltotta az olümpiai versenyeket is. Számos forrás a Kr. u. 393-at rendeli ehhez (Takács, 2017a). Az újabb kutatások és a publikációk viszont inkább a Kr. u. 408 és 450 között hatalmon lévő II. Theodosiushoz kötik az olümpiai játékok végzetét és végét, aki leromboltatta a pogány templomokat, s ez minden bizonnyal az olümpiai Szent Liget mellett, az ókori Stadionban és más létesítményekben megrendezett versenyek befejeződését is jelentette (Kertész, 2008, 2021). Már korábban ismertté váltak azonban olyan kutatási eredmények, amelyek szerint az olümpiai játékok még egy ideig más helyszínen folytatódtak (Keresztényi, 1962, 1980). Tény viszont, hogy Olümpiát ezekben az időkben (a Kr. u. VI. században különös erősséggel) földrengések sújtották, valamint áradások áldozata lett, mint az is, hogy ezzel együtt az ókori olimpiák legalább 1000 éves történetéről beszélhetünk (M. I. Finley H. W Pleket,1980).

Pierre de Coubertin kezdeményezése az ókori mintát több tekintetben modernizálta. így az állandó helyszín helyett a megrendezés jogát „globalizálta”, újabb és újabb lehetőséget kínálva az ezt vállaló, ezért versengő városoknak. Első alkalommal azonban az olimpia görög földön maradt, 1896 áprilisában Athén várta az olimpikonokat (K. Georgiadis, 2003), ahová 13 országból meg is érkeztek. Köztük a magyar küldöttség, amely kiváló úszónk, Hajós Alfréd két bajnoki címének és más szép eredményeknek köszönhetően megkezdte hazánk sportolóinak azóta is sikeres olimpiai szereplését.

Az újkori olimpiai játékok fejlődése

Az újjászületést jelentő első újkori olimpiát követő időszakról dióhéjban csak annyit, hogy a játékok sora „gyermekbetegségektől” kezdve a növekedés szépségein és nehézségein keresztül, a lendületes és problémás korszakokon át, magában hordozta egy sikeres fejlődéstörténet minden velejáróját (Gallov, 2008, 2011; Keresztényi,1980). Az olimpiák lebonyolításának változásait, a versenyeket és a külsőségeket az előbbiek alapján lehet szakaszokra bontani (Maraniss, 2008; Preuss, 2015; Printz,1989). Az egyes szerzők az újkori olimpiák történetének periódusait és inflexiós pontjait többféle megközelítésben jelölik meg, amelyek részletesebb tárgyalása meghaladja e tanulmány kereteit. Az 1900-as évek első három olimpiája, kezdve Párizzsal, a világkiállítások árnyékában zajlott, a francia főváros versenyeire és különösen a St. Louis-ra illik a „zűrzavaros” jelző. Négy évvel később, 1908-ban az angolok igyekeztek a két rendezvényt különválasztani. Ennek köszönhetően olimpiai hangulat és „igazi” olimpiai stadion fogadta a sportolókat a Temze-parti városban. Meg kell említeni, hogy a következő, stockholmi olimpiára való készülődés közben, 1910-ben jelent meg Pierre de Coubertin nagy hatású „Une Olympie moderne” című munkája. Az 1912. évben rendben és a kor igényeinek megfelelően lezajlott játékok után nyolc év szünet következett, majd az olimpiák története újabb szakaszának lezárását sajnos egy újabb világháborúhoz köthetjük.

A múlt század húszas-harmincas éveiben sokban gazdagodott az újkori olimpizmus. 1920-ban Antwerpenben megjelent az ötkarikás zászló, négy év múlva Párizsban vált véglegessé és ismertté az olimpiák jelmondata: Citius, Altius, Fortius, amely éppen Tokióban egészült ki egy újabb nagyon fontos szóval:„Together, azaz „Communiter”. (A négy szó közismert magyar jelentése pedig „Gyorsabban, Magasabban, Erősebben Együtt”.) A párizsi fővárosban olimpiai falut nyitottak, igaz ez még egy barakknegyed volt, amelynek kapuján azonban a „Village Olympique” díszlett. Ezt az elhelyezést messze felülmúlta nyolc évvel később Los Angeles 700 kényelmes háza. Itt tértek át a rendezés tizenhat napos rendjére is. Olimpiai lángot először 1928-ban Amszterdamban gyújtottak, a berlini stadionba többek között Magyarországon keresztül már Olümpiából érkezett a grandiózusra hangszerelt esemény megnyitójára (Kertész Vad, 2009).

A második világháborút követő olimpiák és ezt a számok is igazolják kiegyensúlyozott fejlődést mutattak, komoly zökkenőkkel. Különösen érvényes volt ez a távoli Melbourne-ben 1956-ban rendezett (a lovas versenyek erejéig Stockholmmal megosztott) versenyekre. A római és az 1964-es tokiói olimpiák ideje joggal nevezhető a technika váltás időszakának (Maraniss, 2008), amikor a játékok szó szerint is új pályára kerültek. A mélypontot ekkor az olimpiai mozgalom szempontjából a terrortámadással sújtott müncheni játékok jelentették. A rendezés és az infrastruktúra finanszírozási gondjaival küzdő Montreal esete már a nyolcvanas évek elejének hullámvölgyét is előrevetítette, amikor politikai tényezők is nyomasztólag hatottak a rendezőkre (Moszkva, Los Angeles másodszor) és az egész olimpiai mozgalomra. Szöul 1988-ban a kilábalás reményét hozta, amelynek jegyében a rendezők azóta is törekszenek a „minden idők legjobb” olimpiáját létrehozni... A fogalom tartalmához a reformokat kezdeményező Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2014. december 8-9-én Monte Carlóban elfogadott „Oympic Agenda 2020” című dokumentuma kívánt iránymutatást adni. Az anyag címében is megjelölt esztendőben azonban új kihívásokkal kellett szembenézni, amelyek hatására a nyári játékok kényszerű halasztásáról született döntés. A kezelhetőnek ítélt járványügyi helyzetben a tokiói olimpiát rendhagyó módon egy év késéssel meg lehetett nyitni, s végül emlékezetes rendezvényre, versenyekre került sor Japánban.

A téli játékok története a nyárinál jó negyedszázaddal később, 1924-ben indult a francia Chamonix-ban rendezett versenyek átminősítésével. A havas és jeges események ettől kezdve a nyári játékokkal azonos években zajlottak, egészen a kilencvenes évekig, amikor egy ritmusváltással eltávolodtak egymástól. Ily módon Lillehammertől kezdve minden második évre jut egy nyári vagy téli olimpia. (A norvég városban 1994-ben megrendezett téli olimpia az 1992. évi albertville-i játékokat követte.) Utóbbiak történetében is voltak zökkenők, a háború miatti elmaradások, lemondások, szerényebb vagy éppen különleges feltételek közepette megrendezett versenyek. Mindezek felkeltették és fenntartották a sportszerető világ érdeklődését, amely napjainkban a 2022-re tervezett pekingi téli olimpiára fókuszál. Mint ismeretes, a következő téli olimpiai játékokat a kínai fővárosban rendezik 2022. február 4. és 20. között. Ezzel Peking lesz az első olyan helyszín, amely nyári és téli játékoknak egyaránt otthont ad.¹

Magyarok az olimpiákon

A magyar csapat az immár 125 éves múlttal rendelkező újkori olimpiák közül mindössze kettőn nem vett részt. Az 1920-ban megrendezett antwerpeni olimpiára vesztes központi hatalomként Magyarország nem kapott meghívást, 1984-ben viszont politikai megfontolásból, több nemzettel együtt, távol maradt a Los Angeles-i nyári játékokról. A magyar olimpiai küldöttség egyik nyári olimpiáról sem tért vissza bajnoki cím nélkül, a csúcsot a Helsinkiben 1952-ben elért 16 elsőség jelenti. Magyarország minden téli olimpián részt vett, olimpiai bajnokokkal azonban csak a legutóbbi versenyek óta büszkélkedhetünk, a rövidpályás gyorskorcsolya váltó tagjainak személyében.

Minden olimpiai siker és részvétel, megannyi történet, amelyek nem férnek bele egy rövid írás kereteibe. Az eredménylista megtalálható a Magyar Olimpiai Bizottság Magyarok az Olimpiai Játékokon 1896-2016 című hivatalos kiadványában (Aján et al., 2016), amely a következő év elején jelenik meg ismét, kiegészülve a legutóbbi olimpiák magyar sikereivel. A magyar sportolók nyári és téi olimpiákon elért helyezéseit a később következő táblázatok foglalják össze. Az olimpiákon az aranyérmes helyezés közkeletűen a bajnoki cím, az aranyérmek száma pedig a kommunikációban és a publikációkban a megszerzett elsőségek szinonimája. Teljesen elfogadott ezért az a megfogalmazás, mely szerint a magyar olimpikonok az eddigi nyári és téli játékokon összesen 183 aranyérmet, valamint 158 ezüstöt és 181 bronzot szereztek.

A dobogón a párosok, csapatok mindegyik tagja megkapja a saját érmét, ezért az ilyen győzelmek esetén a ténylegesen átvett medálok száma többszöröse lehet az elsőség gyanánt vagy dobogós helyezésként számba vett és kommunikált (egy) aranynál, ezüstnél vagy bronznál. A Millenáris Parkban 2021. július 21-én „Világraszóló Bajnokaink” címmel megnyitott és október 10-én zárt olimpiatörténeti kiállításon a bajnokok falán 302 arckép volt interaktív módon elérhető. Az addigi olimpiai aranyérmes magyar sportolók száma a tokiói olimpián bővült, mivel Kopasz Bálint, Lőrincz Tamás, Milák Kristóf, Tótka Sándor, valamint a kajakos hölgyek közül Baranyi Dóra és Kárász Anna nyakába először került, míg Csipes Tamara, illetve Kozák Danuta (korábban ötször is), valamint Szilágyi Áron (Londonban és Rióban egyaránt) már megismerhették ezt az élményt. Ezek szerint az eddigi magyar olimpiai aranyérmesek száma együttesen háromszáznyolc. „Pengés” vetélkedők rögtön közbeszólnának, hogy az első athéni olimpia záróünnepségén minden olimpiai győztes jutalomban részesült, diplomát, valamint ezüst- vagy rézérmeket (aranyat nem) és egy olajágat kaptak (Szabó, 2012). A statisztikák azonban mindezt természetesen aranyérmet érő elismerésként tartják nyilván.

Az olimpiák 308 magyar bajnoka közül 165 sajnos már nem él, 143-an viszont itthon vagy távolabb velünk töltik mindennapjaikat. A tornában ötszörös aranyérmes Keleti Ágnes a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, és 101. életévében is aktív és vidám résztvevője a különböző rendezvényeknek. A legifjabb magyar olimpiai győztes a Tokióban is „berobbant” úszónk, Milák Kristóf, a maga 21 évével, míg az érmesek körében az ugyanott kiváló teljesítményt nyújtó húszesztendős Magyari Alda a legfiatalabb, aki kapusként nagyban hozzájárult a női vízilabdacsapat bronzérmes helyezéséhez (www. mob.hu).

A táblázatok alapján első ránézésre kirajzolódnak azok a tendenciák, amelyek a magyar olimpiai sikereket jellemezték, s ezt az ábrák is megerősítik. A magyarok által elért dobogós helyezések száma egészen Amszterdamig tíz vagy annál kevesebb volt, sportolóink kezdetben olimpiánként jellemzően két-három aranyérmes pozícióval gazdagították a magyar sikereket.

Az aranyérmek számát tekintve a II. világháború előtti csúcsot (Berlin) tizenkét évvel később Londonban sikerült „beállítani”, majd következett a mindent felülmúló helsinki tizenhat, amely azóta is kiemelkedik a magyar olimpiai győzelmeket illusztráló grafikonokon.

Szikár statisztikai megközelítésben az 1945-öt követően megrendezett olimpiákon a magyarok átlagban 8,2 aranyat nyertek. A szélsőértékek egyike a pekingi 3, a másik az említett 16. Érdekes módon nyolcas a sorban középső érték (a medián) is, s leggyakrabban nyolc magyar aranyéremmel zárultak az elmúlt majd’ 75 év olimpiái. Ez azt sugallhatja, hogy mi magyarok olimpiánként nyolc aranyra vagyunk „kvadrálva”? Egyáltalán nem. Az olimpiák története mindeddig azt igazolta, hogy „természetrajzukba”, szépségükbe az esélyek, álmok valóra válása és meghiúsulása egyaránt beletartozik. Éppen ezért még az sem irreális várakozás, hogy a magyarok teljesítménye egyszer majd a helsinki diadalt is felülmúlja. A magyar érmek számát tekintve is Helsinki a listavezető (42), amelyet München (35), illetve „holtversenyben” Mexikóváros és Moszkva (32-32) követ. Az elvárásoknál és értékeléseknél arra is figyelemmel kell lenni, hogy az olimpiai mozgalom kisugárzása egyre szélesedik. (Jól illusztrálják ezt a táblázatok és a kapcsolódó ábrák). A nyári olimpiákon résztvevő országok száma kisebb zökkenőkkel jó ideig folyamatosan és dinamikusan növekedett.

A résztvevő országok száma az első athéni olimpiát követő 1900. évi párizsi játékokra megduplázódott (13-ról 26-ra nőtt), Berlinben már megközelítette az ötvenet (49), s 1948-ban Londonban meg is haladta azt (59). Száznál több nemzet sportolói először 1968-ban Mexikóvárosban vettek részt az olimpián, s az országok száma már a kétezres években, görög földön haladta meg a kétszázat (Athén: 202 ország), és azóta e szám felett is maradt. (Az olimpián Tokióban is ott volt a menekült státuszú sportolók csapata.)

A Chamonix-ban rendezett téli versenyek 16 ország sportolóival zajlottak, a téli olimpiákon résztvevők küldöttségek száma hat évtizeddel később, 1984-ben Szarajevóban közelítette meg az ötvenet (49), négy év múlva Calgaryban pedig már félszáz feletti (57) volt. A négy legutóbbi olimpián már nyolcvan vagy annál több ország vett részt, számuk Phjongcshangban (92) már a százat kezdte közelíteni.

Az első újkori olimpián 245 versenyző vett részt. Az olimpián versengő sportolók száma már Párizsban túllépte az ezret (1 225 fő), ami tizenkét év alatt, Stockholmra megduplázódott (2 547 olimpikon). Ötezer fölé a játékok fejlődésének egyik inflexiós pontját jelentő római olimpián került a sportolói létszám, a tízezret pedig 1996-ban Atlantában (10 306 fő) haladta meg először. Az újkori játékok százéves jubileumán rendezett olimpiát követően a létszám 11 ezer körül „stabilizálódott”, Tokióban pedig újra kezdte közelíteni a 12 ezret. A résztvevő sportolók számának dinamikus növekedése összefüggésben van az országok körének bővülésével, az olimpiák gazdagodó programjával, amely új sportágak, versenyszámok megjelenésével járt együtt, s ezek között egyre magasabb a hölgyeknek, újabban pedig vegyes csapatoknak megrendezett olimpiai küzdelmek aránya.

Tokióban rendeztek első alkalommal versenyeket gördeszkázásban, karatéban, sportmászásban és szörfözésben, de újdonság volt a 3x3-as kosárlabda, a freestyle BMX is. A résztvevők számának kordában tartását szolgálja a kvalifikációs rendszer alkalmazása, az olimpiák programjának visszatérő felülvizsgálata (pl. egyes versenyszámok elhagyása vagy körforgás-szerű megrendezése). A program lezajlott „karcsúsításához” sorolható az ún. mesterséges helyezések megszüntetése (Nagy, 2020), mivel korábban előfordult, hogy egy teljesítménnyel két olimpiai helyezést (egyéniben és csapatban a csapattagok egyéni eredményeinek pontszámának, egyéni helyezési számának stb. egyszerű összeadásával) el lehetett érni, például öttusában, tornában.

A téli olimpián résztvevők száma már a második alkalommal (St. Moritz, 1928) megközelítette az ötszázat, az ezret 1964-ben Innsbruckban lépte túl (1 186 fő), kétezernél többen először az 1998-ban Naganóban rendezett téli játékokon vettek részt (2 177 fő), a legutóbbi phjongcshangi téli olimpián versenyzők száma pedig a háromezret közelítette (2 833 fő). Az előzetes várakozások szerint a pekingi téli olimpián hozzávetőlegesen 85 ország 2 900 sportolója méri majd össze erejét, tudását 2022 februárjában (www.mob.hu).

A magyar sportolóknak bővülő lehetőségek mellett, de egyre nagyobb konkurencia közepette kell helytállniuk az olimpiákon. Az 1896. évi athéni olimpián résztevő magyar küldöttség hét tagja közül öten dobogós helyezést értek el. Mint ismert, első bajnokunk két elsőséget tudhatott magáénak úszásban. Az 1904-ben St. Louisba utazó négy magyar olimpikon közül három pontot érő helyezéssel tért vissza. Ezúttal Halmay Zoltán szerzett úszásban két bajnoki címet. Hasonló arányok a későbbi olimpiák nagyobb magyar delegációitól természetesen nem voltak elvárhatóak. A magyar sportolók létszáma már a stockholmi olimpián meghaladta a száz főt, később hat olimpiai helyszínen kétszáznál több olimpikon képviselte Magyarországot (Berlin, München, Moszkva, Barcelona, Atlanta, Athén). Nem sokkal maradt el ettől a tokiói magyar csapat, amelyben az olimpián résztvevő női versenyzőink létszáma (93 fő) először haladta meg a férfiakét (82 fő). A téli olimpiai játékokon ez többször is előfordult.

A téli olimpiákra általában szerény létszámú magyar küldöttség utazott. A magyar olimpikonok legnépesebb delegációja az 1964. évi innsbrucki játékokokon vett részt. Igaz, ekkor a jégkorongtornára is kijutott a magyar csapat. Nyolc évvel később Szapporoban mindössze egy versenyző, a műkorcsolyázó Almássy Zsuzsa képviselte Magyarországot, s pontszerző (5.) helyezést ért el. A legutóbbi, phjongcshangi magyar team 19 tagja 15 olimpiai pontot gyűjtött, s végre „megtört a jég”. A huszonharmadik téli olimpiáról aranyéremmel térhettek vissza a sportolóink, a rövidpályás gyorskorcsolyázás férfi váltójának sikere következtében, a darabszámot tekintve nem is eggyel.

²

³

⁴

A téli olimpiák sportágainak száma az adatok szerint viszonylag stabil, miközben a résztvevők és a versenyszámok köre dinamikusan bővül. Ennek oka abban keresendő, hogy a szakanyagok, statisztikák néhány hagyományos sportág-csoportba sorolják a versenyszámokat, a program belső struktúrája viszont szélesedik. Ebből következik, hogy több forrás is 15 sportágra/szakágra bontja a versenyeket.

Az olimpiai sikerek értéke, értékelése

Először is, az olimpiai sikerek értékének felvezetésénél nem lehet elfeledkezni a klasszikus kijelentésről, mely szerint az olimpián nem (annyira) a győzelem, hanem a részvétel fontos. Az idézett gondolatot nem egyszer az újkori olimpiák atyjának, Pierre de Coubertinnek tulajdonítják, akitől a modern játékok kapcsán valóban sok alapvetés származik, de a szóban forgó tétel nem tőle hangzott el először, hanem 1908. július 19-én, az akkori olimpia idején, a londoni Szent Pál Katedrálisban Ethelbert Talbot pennsylvaniai püspöktől. A fáma szerint azonban pár nap múlva maga a NOB elnöke is használta az egyházfőnek az utókorra szállóigeként megmaradt e megfogalmazását. Nem vitatható, hogy az olimpiai sportágat választó fiataloknak leghőbb vágya lehet, hogy részt vehessenek a világ legnagyobb sporteseményén, képviselve hazájukat, érezve és átérezve annak nagyszerűségét, hangulatát.

Az olimpiai játékok középpontjában azonban mégis csak a küzdelem és a versengés áll, és „győzni az olimpián”, az ezt megélők szerint mással össze nem hasonlítható élmény, mint ahogyan a nemzetünk képviseltében versenyzők sikeréért való szurkolás is az, történjen az akár a helyszínen, akár távolból, a képernyők előtt vagy bármely más módon. Az olimpiai sikerek egyértelműen mérhetőek olimpiai bajnoki címekben, érmekben, helyezésekben vagy „egyszerűen” csak a résztvevők kiváló, másokat vagy korábbi saját magukat felülmúló teljesítményében. Egy-egy sportoló esetében a legnagyszerűbb eredmény az olimpiai bajnoki cím, de az aranyérmek száma a legfőbb mutatója az egyes nemzetek sportolói olimpiai szereplésének is. Nagyon komoly rangja van minden dobogós helyezéseknek, szépen csillognak az ezüst- vagy bronzérmek is, s elismerést érdemelnek a „nem érmes” kiváló teljesítmények.

Az előbbiekből következően az olimpiai sikereket jellemzően a bajnoki címekben, aranyérmekben, az érmek számában mérjük. Ebben fejeződnek ki az előzetes várakozások, majd az aranyérmek és a további medálok száma áll az utólagos elemzések, értékelések fókuszában. A két mérőszámmal („Hány aranyat/érmet nyerünk, szereztünk?”) hasonlítják jellemzően össze a versenyzők, szakemberek és szurkolók a tényleges eredményeket az előzetes esélylatolgatással, elvárásokkal, mások, más nemzetek olimpiai teljesítményével vagy korábbi időszakokkal.

Közben a jó helyezésekről sem lehet elfeledkezni, amelyek közül a „pontszerző” pozíciók a dobogóson kívül hagyományosan a 4-6. helyek bírnak legnagyobb értékkel. Az olimpiákon a nemzetek, az egyes országok sportolóinak delegációi között a teljes teljesítményt illetően hivatalos verseny ugyan nincs, az elért első helyek számát, az éremtáblázaton elfoglalt helyet mégis számon tartják, kiegészülve egy olyan nem hivatalos pontversennyel, táblázattal, amely a különböző sportágakban elért helyezéseket számítja át és összesíti, és ezzel a módszerrel rangsorolja az országokat. A pontszerző helyek értéke a jelenleg szélesebb körben alkalmazott táblázatokban: az I. hely: 7, a II.: 5, a III.: 4, a IV: 3, az V: 2, és végül a VI.: 1 pont. A felsorolt pontszámok „megállapodás” alapján használatosak. Más nagyságrendeket és más különbségeket rendelve az egyes helyezésekhez, matematikailag az összesített pontszámok is módosulhatnak, de a rangsorolást az elvégzett próbaszámítások alapján érdemben általában nem befolyásolják. Csak egy példa, ha az első helyet 7 ponttal szemben 10-zel ismernék el (van ilyen verzió), a legutóbbi tokiói olimpia ponttáblázatának első huszonöt helyén csak három változás (helycsere) történne, amelyek Magyarország 13. pozícióját nem érintenék.

A „nem hivatalos” olimpiai ponttáblázat a kommunikációban és a publikációkban a tapasztalatok szerint egyre inkább visszaszorul, és inkább az éremtáblázattal vetik össze az egyes országok olimpiai küldöttségeinek teljesítményét. Ismeretes, hogy az éremtáblázat logikája szerint a rangsort elsődlegesen az aranyérmek száma határozza meg, egyenlőség esetén az ezüstérmek száma dönt, és ugyanez érvényes az ezüstök és bronzok viszonylatában.

A magyar sportolók küldöttsége a nyári olimpiai játokok éremtáblázatán, illetve nem hivatalos pontversenyében több alkalommal is előkelő helyen végzett. Ilyen szempontból is a helsinki olimpia jelentette a csúcsot, amikor mindkét ranglistán a harmadik helyen szerepelt Magyarország. A magyar küldöttség „dobogós” helyezést ért még el a berlini olimpia éremtáblázatán, s az 1952. évivel együtt 1948 és 1988 között hat olyan olimpia volt, amikor az éremtáblázaton és az olimpiai pontok szerint egyaránt az első hat hely valamelyikén lehetett megtalálni nemzetünket. A szóban forgó rangsorokban az utóbbi olimpiákon is a legjobbak (az első húsz) között végeztek a magyarok, de jórészt az olimpia mezőny kiteljesedése miatt a korábbiaknál valamivel szerényebb helyezéseket elérve.

Az olimpiák programjának, valamint a résztvevők számának bővülésével, és ezzel összefüggésben a konkurencia erősödésével egyre inkább előtérbe kerültek az eredmények komplexebb elemzésének, értékelésének módszerei, amelyek az egyes országok teljesítményének bemutatásánál több ismérve is támaszkodtak. Ide sorolhatók elsősorban olyan fajlagos mutatók, mint az adott országok lakosságára (pl. egy millió főre) jutó olimpiai bajnoki címek, érmek vagy „olimpiai pontok” számának alakulása, vagy gazdasági mutatók bevonása az elemzésekbe (pl. az egy főre jutó GDP mértékének korrelációja a számokban kifejezett olimpiai eredményekkel). A vizsgálódások nem egyszer valamely minta alapján, az országok, résztvevők meghatározott csoportjaiban (pl. földrajzi régiók, olimpiai hagyományaik szerint kategorizálva) veszik górcső alá az egyes országok eredményességét. Magyarország az előbbi megközelítések mindegyikében jó helyen található, az egy (vagy éppen egymillió) főre jutó olimpiai sikerek alapján pedig az élenjárók között keresendő.

A lakosságarányos olimpiai sikerek tekintetében alig van mást nemzet, amely megelőzi hazánkat, és ez érvényes az újkori olimpiák eddigi történetére, egészen a legutóbbi időkig. Kétségkívül ez alapvetően a nyári olimpiákra igaz, mivel a téli sportok nagy hagyományokkal rendelkező nemzetei szorgalmasan gyűjtögetik havon és jégen az érmeket és helyezéseket. Ebből következően a nyári és téli olimpiákon elért első helyeket együttesen számításba véve a nagy sporthagyományokkal bíró, hasonló lélekszámú Svédország, valamint a jelenleg Magyarország lakosságának alig több mint felét kitevő népességgel bíró Norvégia előttünk van, ami az előbbiekből következően a fajlagos adatokra is érvényes. Csak a nyári olimpiák alapján azonban a bajnoki címeket és az érmek számát tekintve is megelőzzük a két északi országot.

Ami a legutóbbi tokiói szereplést illeti, Magyarország küldöttsége az éremtáblázat 15. helyén, a ponttáblán pedig a 13. helyen zárta a versenyeket. Az olimpián résztvevő országok közül egy tucatnyi köztünk hazánk esetében érte el, vagy haladta meg az egymillió főre eső érem száma a kettőt, s az egymillió főre jutó bajnoki címek számát illetően is az első húszban biztosított helyet a hat aranyérem. Mindez azt jelenti, hogy a lakosság számára vetített eredmények listájában eddig kivívott pozíciót az adatok szerint sikerült megőrizni, bár eddig a hazai pálya előnyével az olimpiák során a magyar sportolóknak még nem volt módjuk élni...

A népességszám tükrében végzett elemzések érzékenyek a szélső értékekre, igy egy-egy kis lélekszámú állam versenyzőinek akár egy-egy sikere is az élre repítheti olimpikonjait. Jó példa erre is Tokió, ahol például San Marino küldöttsége az olimpiák történetében először szerzett érmet, sőt egyszerre hármat (1 ezüst, 2 bronz, sportlövészetben, illetve birkózásban), ami nagyon magas fajlagos teljesítmény a jó harmincezres lakosságszám alapján. Érdekes összevetésekre nyújt alkalmat egy olyan elemzés, hogy egy-egy olimpián a résztvevő küldöttségnek az elérhető a bajnoki címek, az aranyérmek/érmek vagy nem hivatalos pontok milyen arányát sikerül megszerezni. Az elérhető pontok a versenyszámok alapján kiszámíthatók. A számonkénti 22 (7+5+4+3+2+1) pont alkalmazásánál azonban ügyelni kell arra, hogy nem mindegyiknél lehet azonosan figyelembe venni valamennyi helyezést, például azért, mert a harmadik-negyedik helyek sorsát nem döntik el. Ilyenkor két bronzérmes van, negyedik helyezett viszont nincs. A Tokióban megrendezett 339 versenyszám (Nemzeti Sport, 2021) eredményhirdetésekor a férfi magasugrás két győztesének holtversenye miatt 340 bajnok (egyén vagy csapat) állhatott a dobogó legfelső fokára, s így eggyel kevesebb, 338 lett a második helyezettek száma. A bronzérmesek között is volt egy holtverseny (női talajtorna), a küzdősportokban pedig jellemzően 2-2 bronzérem talált gazdára (birkózásban 18, cselgáncsban 15, karatéban 8, ökölvívásban 13, taekwondoban pedig 8 versenyszámban.) A harmadik helyezettek, azaz bronzérmesek, száma Tokióban az előbbiek következtében 402 volt.

Ezzel a módszerrel értékelve a magyarok tokiói szereplését, az olimpián végül is az összes bajnoki címnek közel 2%-át (1,8%-át), illetve az érmek beleértve az aranyakat hasonló részét szerezték meg, és nagyjából a „minden ötvenedik” érvényes az összes olimpiai pontszámból való részesedésre is. A megszerzett medálok számának százalékos arányaival kiegészített éremtáblázat első hat helyezettjének adataiból kitűnik, hogy a Tójkióban megszerezhető érmek (érmes helyezések) több mint egytizedét az Egyesült Államok versenyzői nyerték meg. Kína sportolóinak teljesítménye is közelített az összes érmek 10%-ához, s a kiegyensúlyozottabb éremgyűjteményüknek köszönhetően ilyen megközelítésben az Orosz csapat és Nagy-Britannia is megelőzte az éremtáblán előttük lévő Japánt. Az olimpiai bajnoki címeket illetően az Egyesült Államok és Kína sportolói „fej-fej mellett” haladtak, s az „aranytermésből” mindkét küldöttség részesedése végül meghaladta a 11%-ot. A 0,3 százalékpontos (11,5%-11,2%) különbség egyetlen aranyérem eltérésből (39-38) adódik, az Egyesült Államok javára.

Az éremtábla 1-6. helyét elfoglaló delegációk együttesen az aranyérmek közel felét (48,0%-át), a második helyek 42,3%-át, míg a bronzok egyharmadát (33,6%-át), így az érmes helyezések 40,9%-át tudhatják magukénak.

Az előbbi számsorok az olimpiai család tagjai érmekben mért eredményességének erős koncentrációját jelzik, az érmek színe szerinti arányok ugyanakkor a dobogós helyezést elérő országok körének szélesedésére is utalnak. Ezt támasztja alá az éremtábla 1-25. helyezett országainak együttes teljesítménye is, mely szerint az érmek háromnegyedét (74,9%-át) szerezték meg, a bajnoki címekből viszont 80,9% volt a részesedésük. A szóban forgó módszer erénye, hogy az összes megszerezhető érem tükrében alkalmas a koncentráció mérésére, ugyanakkor százalékos arányok/ hányadok pontos megállapításához finomításra szorul. A versenyszámok jelentős részében ugyanis a szabályok szerint még elméletileg sincs mód arra, hogy egy-egy nemzetet egynél több induló képviseljen, azaz hét pontnál többet érjenek el. Tipikusan ide sorolhatók például sok más mellett a csapatok részvételével zajló labdajátékok, bár az újkori játékok „hajnalán” rendezett olimpiák erre is nyújtottak kivételeket (Miller, 2003).

Az előbbiek azt igazolják, hogy az olimpiai eredmények vizsgálata sem nélkülözheti az összetettebb, sajátos megközelítéseket, az egymással releváns módon összevethető információk alkalmazását. Jó példát nyújtott az előzőekre egy Nemzeti Sportban megjelent elemzés, amely a közép-európai országok körében értékelte a tokiói olimpiai szereplést (Nemzeti Sport, 2021), a számok tükrében rámutatva Magyarország hagyományosan kiemelkedő teljesítményére, amellyel őrzi kivívott vezető helyét a térségben.

Az olimpiai szereplés végső soron az egyes olimpikonok esetében is értékelhető szikár módon, bajnoki címeik érmeik, pontszerző helyezéseik alapján. Minél közelebb kerül az elemzés az adott sportolóhoz, annál jobban kiegészülhetnek az előbbi klasszikus mennyiségi ismérvek minőségi elemekkel, a versenyző személyiségének jegyeivel, felkészülésének körülményeivel, hátterével stb.

Ami a magyar olimpikonok egyéni éremtáblázatot illeti, Tokió a legjobbak körében annyiban hozott változást, hogy Kozák Danuta a kajak négyesben elért sikerével bekerült a hatszoros magyar olimpiai bajnokok körébe, Kárpáti Rudolf és Kovács Pál társaságába.

Az egyéni teljesítmények értékelésénél figyelemmel kell lenni arra is, hogy az olimpiai éremgyűjtésnek sportáganként, illetve versenyszámonként eltérőek a lehetőségei. A labdajátékokban a csapat tagjainak olimpiánként egy-egy érem megszerzésére van lehetőségük. Hasonló mondható el az egyéni számok jelentős részére is, így például az ökölvívásra, súlyemelésre vagy éppen a vitorlázásra. Nem véletlen, hogy a tanulmány megszületésének idején az olimpiák hőseinek tiszteletére rendezett konferencia interaktív programjában (www.mob.hu, 2021) a résztvevők számos olyan olimpikont is megjelöltek a legnagyobb egyéniségek között, akik az előbbi névsorban nem szerepelnek vagy nem is szereztek bajnoki címet, de más teljesítményükkel, egyéniségükkel kitűntek az olimpiák magyar résztvevői közül. (Többek között az egyaránt háromszoros aranyérmes kiválóságok, az öttusázó Balczó András és a vízilabdázó dr. Kárpáti György, továbbá a labdarúgó Palotai Károly, valamint Puskás Ferenc, a kalapácsvető Zsivótzky Gyula és az 1984-es olimpiára kvalifikáló, de oda el nem jutó női kosárlabdacsapat is szerepelt a hősökre benyújtott szavazólapokon.)

Számos következtetés vonható le az olimpiai sikerek sportágankénti vizsgálata alapján is. Egyes országoknak, nemzeteknek vannak kifejezetten sikeres olimpiai sportágai, versenyszámai és ez alól szerencsére Magyarország sem kivétel. A férfi kardvívásban évtizedeken át csak magyar siker született csapatban és egyéniben is, hármas olimpiai sorozatot produkált Egerszegi Krisztina kétszáz háton, Kozák Danuta (eddig) a kajak négyesekben ülve, Papp „Laci” ökölvívásban, a párbajtőrcsapat 1964-től 1972-ig, a férfi vízilabdacsapat 2000-től 2008-ig. Tokióban Szilágyi Áron is feliratkozott a triplázók közé, és még előtte a pálya (Nemzeti Sport, 2021), Gerevich Aladár ötvenegyedik évében járt, amikor kardvívásban a hetedik aranyérmét Rómában megszerezte. A fiatalabb érdeklődők számára talán meglepő, hogy az olimpiák férfi labdarúgótornái éremtáblázatának élén Magyarország áll három első hellyel (1952, 1964, 1968), valamint egy-egy másodikkal (1972) és harmadikkal (1960).

A következő táblázat tanúsága szerint a magyar sportolók (beleértve a művészeti versenyeket is) eddig kereken tizenöt sportágban szereztek olimpiai aranyérme/ke/t, harminc sportágban értek el érmes helyezés/eke/t. Ezekből mindössze egy, a korcsolyázás tartozik a téli olimpiák programjába. A táblázatban felsoroltaknak szinte mindegyike valamilyen szempontból sikersportágnak minősíthető. Itt lehet utalni pl. a vízilabdázók kilenc diadalára. E vizes sportág huszonnyolc megrendezett olimpia programján szerepelt, de egy alkalommal (1904-ben) a torna mindössze egy csapat részvételével „zajlott”. Az előbbiekből következik, hogy a férfi pólósok küzdelmei az olimpiák egyharmadán magyar elsőséggel zárultak. A vívásból, úszásból és kajak-kenuból szerzett aranyérmes helyezések (95) az összes magyar olimpiai bajnoki cím (183) több mint felét (51,9%-át) teszik ki, s magas a részesedésük (1781 pont, azaz 45,9%) a magyar sportolók által elért olimpiai pontokból is. Ezt illusztrálják az 5. és 6. ábrák is.

A tokiói ezüstérmes helyezések közül kettőt-kettőt a kajak-kenu és az úszás versenyszámaiban szerezték a magyar sportolók, egyet-egyet pedig birkózásban, vívásban és az olimpiák története során először vitorlázásban (Berecz Zsombor). Az egy-egy bronzérmes helyet hozó kajak-kenu és vívás mellé „belépett” a cselgáncs, a karate és az öttusa, továbbá vízilabdában a férfi és a női csapat is a dobogó harmadik helyére állhatott. A pontszerzők közé a 4-6. helyek alapján „feliratkozott” még a kerékpározás, a sportlövészet és a taekwondo. így olimpikonjaink összességében egy tucat sportágban gyűjtötték össze a 42 pontszerző helyezés alapján a 156 olimpiai pontot. A legutóbbi téli olimpián a magyar sportolók kizárólag rövidpályás gyorskorcsolyázásban értek el pontszerző helyezést, mégpedig ötöt. Ebből egy az érmes hely, de az aranyat ért a férfi 5000 méteres váltó tagjainak (Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor), s az első téli olimpiai bajnokságot jelentette ez a siker Magyarországnak (Amler, 2018).

Következhet Peking!

Összegzés

Az ókori görögök által az emberiségre hagyott egyik legnagyszerűbb „találmány” az OLIMPIA. A négyévente kétéves „csúsztatással” sorra kerülő nyári, illetve téli játékok még azokat is megmozgatják, akik nem tartoznak a sportrajongók közé. Az olimpiák megnyitásának közeledtével egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés a közbeszédben, a sajtóban, de hivatalosan is , hogy hány aranyat, hány érmet várhatunk, a versenyek alatt pedig nap mint nap sokak számolják, miként valósultak meg a várakozások, az álmok. Ilyenkor újra meg újra latolgatni lehet az esélyes versenyzők, csapatok sikereinek valószínűségét, mindig számítva kellemes meglepetésekre is. Majd minden lezajlott versenyszám és mérkőzés után következhet az értékelés!

Az olimpián szereplő magyar delegációk eredményessége egyéni számokban indulók és csapatok teljesítményéből áll össze. A kitűzött célok megvalósulásának értékeléséhez, más országok, nemzetek szereplésével történő összevetéséhez hatékony módszerekre van szükség. Az „érmekben való” gondolkodásból adódóan országok, küldöttségek összehasonlításához kézenfekvő az éremtáblázatok használata, fel-feltűnik azonban a nem hivatalos „pontverseny”, amely az egyes nemzetek (küldöttségek) által elért helyezéseket konvertálja egyetlen pontértékkel kifejezhető adattá, s ezáltal képezi alapját az olimpián résztvevő országok által nyújtott teljesítmények rangsorolásának. Magyarország mindkét megközelítésben Tokióban is az élenjárók közé tartozott, s különösen érvényes ez akkor, ha újabb ismérvként az egyes országok lakosságának számát is bevonja az értékelés.

Az olimpiai eredmények elemzési módszereinek mélyebb vizsgálata alapján a tanulmány arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a komplex értékelésekhez olyan modelleket indokolt használni, amelyek az említett mennyiségi kategóriák mellett sportszakmai, társadalmi, gazdasági hatásokat számba véve jutnak el megfelelő következtetésekhez. A rendszeres elemzések folyamatosan támaszt nyújthatnak a magyar olimpikonok eredményességének megítéléséhez, illetve megerősítéséhez, s egyben hozzájárulhatnak a mindenkori olimpiai felkészüléshez, a magyar sportolók újabb sikereihez is.

A jövőképet illetően záruljon a tanulmány Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének a Pekingbe induló olimpiai láng meggyújtásakor megfogalmazott gondolatával, mely szerint törékeny világunkban az olimpiai játékok mindig hidat képeznek, illetve sohasem emelnek falakat (www.mob.hu, 2021).