Ugrás a tartalomra

Sok bort kell inni Szent Vince napján

2019.01.22
18:53
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Szent Vince napja az év első boros, termésjósló ünnepe. A népi bölcsesség szerint ekkor sok bort kell inni, így a borászok egyik pincéből a másikba járva kóstolják egymás borait és áldomást mondanak.

Szent Vince napján a hagyománytisztelő borászok a lemetszett vesszőket üvegbe teszik, és melegen tartva várják, hogy kihajtsanak. Ha sok rügy hajt ki, akkor bőségesen lesz bor, ha nem, akkor szomjúhozás várható.

Elek Zoltán temerini borász szerint a szőlővesszők egyelőre egészségesek: „Ilyenkor metsszük meg, meg megnézzük, milyen állapotban van, hogy állnak a rügyek, hogy milyen termésre számíthatunk ebben az évben, ugye. Hát ez most nagyon sok mindentől függ, ez az időváltozás, nagyon sok minden függ attól, hogy lesz majd.”

Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince! - tartja a népi bölcsesség. Amennyiben tehát január 22-én olvad a hó, illetve szép napos idő van, akkor jó bortermést remélhetünk, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósolhatunk.

Idén Szent Vince napjára igencsak behavazott, így a gazdák csak annak a népi jóslatnak a megvalósulásában reménykedhetnek, ami szerint akkor lesz bőséges a szőlőtermés, ha ezen a napon jó sok bort iszunk. Egészségünkre!

A temerini szőlőskertben jelenleg 3500 tőkét ápol a 17 éves tapasztalattal rendelkező borász, aki szerint Vajdaságban manapság csak az igazán elszánt kistermelők tudnak fennmaradni. Elek Zoltán, borász, Temerin: „Nehéz munkaerőt találni, aki segítene, vagy csinálná, azt nagyon nehéz. Be kell a gazdának is állni, ha még bír.”

A temerini borász kitartása meghozta gyümölcsét, ugyanis a Nemzetközi Vince-napi Borversenyen elnyerte a legjobb temerini szőlőből termelt bor elismerést.

Szent Vince napja
bor
szőlő
termés
metszés
Elek Zoltán

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.