Szabó Lászlóval, egy tapasztalt méhésszel, a Budapesti Méhész Egyesület nyugalmazott titkárával beszélgettem, aki méhcsaládjaival együtt az óbudai Táborhegyen él.

Hogyan kezdett el méhészkedni?

Leányfalun volt egy jó hírű úriember, akitől édesapám 1941-ben kapott egy rajt, és elkezdett vele dolgozni. Ő hentes és mészáros volt, tehát újdonság volt számára. Lassan gyarapodott a családszám, akkoriban úgynevezett fél mézteres rakodó kaptárakat lehetett kapni, amivel nagyon sok probléma és küszködés volt. Amikor egy fél kannányi méze volt a családnak, akkor már nagyon boldogok voltunk, hogy micsoda méztermésünk volt. Mikor a bátyámmal és az öcsémmel nagyobbak lettünk, akkor mi is elkezdtünk méhészkedni. Én 1953-ban, 10 évesen. Nyáron kertészetekben dolgoztam, jeget hordtam a jégveremből, és az összekuporgatott pénzemből vettem egy pár kaptárt. Ebben az időben a méhészeti életben nagy pezsdülés volt, az állam is támogatta ezt a tevékenységet, különböző szövetkezetek jöttek létre. Kaptam az édesapámtól egy családot azzal, hogy amit ebből kitermelek, az az enyém. Ezzel ő persze segítséget is kapott, mert akkor már 15-20 családja volt. Volt, amelyik kaptárostul 50-60 kilós volt. Ekkor már vándoroltunk egy Csepel teherautóval, mert ha azon a területen, ahol a méhek élnek, nincs élelem, éppen nem virágzik semmi, akkor olyan helyre kell vinni őket, ahol vannak ilyen virágzó növények. Később az édesapám testvére és az én testvérem is elkezdett méhészkedni. Amikor az egész család méhészkedett, mind a négyen, akkor három teherautónyi állománnyal tudtunk vándorolni. Egymásnak segítve a munkaerő kérdését is megoldottuk. Amikor a rendszerváltás környékén megszűnt a munkahelyem – az eredeti szakmám szerint villamosmérnök vagyok, rádiófejlesztésekkel foglalkoztam, találmányokat szabadalmaztattam –, úgy döntöttem, hogy a méhészetből fogok megélni. Szakmailag komolyan elkezdtem képezni magam, elmélyedtem a szakirodalomban, kiállításokra és előadásokra jártam.

Egy időben foglalkoztam a mesterséges megtermékenyítéssel, hibrid méhekkel is. Persze kudarcok is voltak. Akkoriban arzént használtak gyümölcspermetezésre.

Egyik évben nagyon jól fejlődtek a családok, még a fát is el fogják hordani! – mondta apám. Másnap láttuk, hogy nagy baj van, lepermetezték a méheinket. 

Honnan tudta, hogyan kell méhészkedni? Hogy lehetett akkoriban megtanulni?

A méhészetnek nagyon jó a szakirodalma. Angliában van egy külön könyvtár is a méhészeti szakkönyveknek. A méhészeti tevékenységet általában írástudók végezték: papok, lelkészek, főurak. Nagyon sok újítás papoktól származott, például egy lengyel pap készített először olyan kaptárt, amelyben a keretek kivehetők voltak. Ugyan volt szakirodalom, de nem volt elérhető az egyszerű méhészek számára. 1953-ban indította el Örösi Pál Zoltán a Méhészet című lapot, ami nagy áttörés volt. Ennek hatására egyre inkább a nagyboconádi fekvőkaptár kezdett elterjedni.

Mivel bátorítaná a kezdő méhészeket?

A méz már sokezer éve is az emberiséghez hozzátartozott. Ezért régen a méh egy mélyen tisztelt állat volt, nagy becsülete volt. Manapság inkább termelőeszközként tekintenek rá. Nem tudom elfogadni, ha egy méhészt csak a profit érdekli. Szükség van olyan fiatal méhészekre, akik nem így gondolkodnak. A mi időnkben a méh az ember számára Isten által adott eszköz és áldás volt. A méhek hasznossága többrétű, mert egyrészt hozzák a mézet, amit ők nektárból állítanak elő a saját enzimeik segítségével és sűrítéssel. Másrészt egy méh egy óra alatt többszáz köbméter levegőt képes cirkuláltatni. Fantasztikus az is, hogy milyen mennyiségű vizet képesek behordani a kaptárba egy év alatt. Egy átlagos évben 50 kiló mézet és 70-80 kiló virágport hordanak be, ami az utódok nevelése miatt fontos.

A méhek gazdasági tevékenységének csak töredéke a méz termelése, ennek körülbelül nyolc-tízszerese az, amit a mezőgazdaságban beporzással hajtanak végre. Az Egyesült Államokban a méhészek jövedelme főleg ebből a beporzást kompenzáló díjból áll. Bizonyos növények, például a mandula akkora területen terem, amit a környéken tartózkodó méhek nem tudnának beporozni, ezért méhészeknek kell odaszállítaniuk a családjaikat. Sajnos ennek az is a következménye, hogy a permetezés következtében sok méh elpusztul, amivel számol is a méhész. Kínában már akkora a probléma, hogy a méhek kipusztulása miatt az emberek ecsettel porozzák be a növényeket. Nagyon különleges teremtés a méh, mert nagyon rövid ideig él, nyári időszakban, amikor nagy a fizikai terhelésük, 5-6 hétig élnek csupán. Nem csak a mézgyűjtés, de az utódok nevelése is nagyon igénybe veszi őket, mert a saját szervezetük energiaforrásait élik fel hozzá. Ugyanakkor a téli időszakban 5-6 hónapig is élnek, de ehhez a szervezetük is teljesen átalakul. A méhészkedés egy olyan tevékenység, ami által olyan értéket mentünk, ami amúgy teljesen elveszne. Ezenkívül olyan konstruktív tevékenység, ami az ember kreativitását igényli és frissen tartja az elméjét.

A méhész elgondol valamit, kiterveli, megpróbálja megvalósítani, utána elemzi, hogy milyen eredménnyel járt, megpróbál javítani rajta.

Mit szeret a legjobban a méhészkedésben?

Elbűvölik az embert. Méhek mellett lenni, tanulmányozni az életüket, gyönyörködni bennük egy különleges élmény, ez adja a méhészet szépségét. Persze jó, ha mellette meg tudunk élni belőle, és különböző színű, illatú, zamatú mézeket tudunk pergetni. Számomra nagyobb érték, élmény az életük szemlélése. 69 éve csinálom ezt, és még ma is Isten áldásának tekintem. Én vallásos ember vagyok, a fő olvasmányom a Biblia. A méhekben is Isten teremtő erejét lehet megtapasztalni: Isten hatalmát, szeretetét, bölcsességét tapasztalom, és azt a csodálatos működést, amit a méhekbe teremtett. A méhanya többszáz feromonjával irányítja  a méhcsaládot. Ott nem demokrácia van, hanem teokrácia, az Isten által megteremtett rendszer működik. Minden év más. Minden évnek más az időjárása, más a növények virágzása, de a gépezetben a méhek nagyon fontos szerepet játszanak. Isten komplex világot teremtett, és ennek fontos részei a méhek. Azt hiszem, Einsteinnek tulajdonítják azt a gondolatot, hogy ha a méhek kilpusztulnak, az emberiségnek csak néhány éve marad hátra. 

Mi volt a legnagyobb nehézség, amit tapasztalt ezalatt az idő alatt?

Néhány éve olyan mértékű atkafertőzés szabadult el a méhészetemben, hogy az összes családom elpusztult. Manapság a méhekre a legnagyobb veszélyt a varroa atka és az általuk terjesztett vírusok jelentik. Hatalmas probléma a klímaváltozás, ráadásul ez a két tényező össze is függ. Hatalmas probléma a mezőgazdaságban használt vegyszerek kártétele és problémát jelent, hogy a nagyon kis és a nagyon nagy méhészetek érdekei közel sem azonosak. 

Hogyan került Óbudára, milyen itt méhészkedni?

A feleségem lakott a környéken. 1982-ben építettem fel ezt a házat. Utána már itt is próbálkoztam, idehoztam 3-4 családot, és meglepve tapasztaltam, hogy tökéletes, folyamatos méhlegelő van itt. Budapesten a 10 emeletes házak között rengeteg parkban lévő fa van, néhány méhészeti szempontból is értékes. Érdekes volt, hogy amikor az első tavaszi napon kirepülnek a méhek, már akkor virágporral térnek vissza. Tudniillik a házak között megszorul a meleg és az ott lévő fák hamarabb kezdenek el virágozni.  A kertekben rengeteg gyümölcsfa van. Az első a mandula, egyszer, egy olyan évben, amikor megfelelő volt az időjárás, még mandulamézem is volt. Nagyon jó minőségű és nagy mennyiségű virágport képesek hordani a tölgyről. Még az akác virágzása előtt nagyon jól mézelő fa a virágos kőris és a vadgesztenye. Ezt onnan tudom, hogy vöröses-barnás színű virágport hordanak róla. Mások elvándorolnak, én meg anélkül, hogy kimozdultam volna, folyamatos hordásom volt.

Figyelem a virgázásokat, tudatosan méhészkedek. Igyekszem elkülöníteni a különböző fajta mézeket.

Az akác eléggé fagyérzékeny, de arról is tudok pergetni. Egy hétre rá kezdődik a bálványfa. Az elszórtan jelenlévő körülbelül száz  bálványfa óriási mennyiséget ad. Igaz, a virágzása néha összecsúszik a hárssal. A somkóró is remekül mézel. A vadon lévő lucerna rendkívül büdös, de finom mézet ad. A szolidágó, ezüstfű vagy olajfának kellemes bódító illata van. Jól mézel a japánakác, az íze pontosan megegyezik az akácéval, igaz kicsit sötétebb. De ehhez szükséges a 35-38 fokos huzamosabb ideig tartó meleg. Három helyen voltak méheim, de ez a legjobb terület a méhészkedésre. Ez a sokféleség vidéken nem jellemző. Egyik pergetést követi a másik. Volt olyan év, amikor nyolc különböző fajta mézet pergettem. Itt, a harmadik kerületben helyi adottság, hogy így, ilyen sorrendben követik egymást a virgázások. Szerintem nem reménytelen Budapesten méheket tartani.

Az utóbbi időben a városvezetés rájött a méhek fontosságára, és kísérletet tett a méhek városi életének könnyebbé tételére. Ennek ellenére kezdő méhészként folyamatosan a hatóságok ellenállásába ütközöm. Mit gondol erről?

Szerintem ez elsősorban politikai kommunikációs ügy. Nem igazán a méhekről és még kevésbé a méhészekről szól. A városi rét mint méhlegelő szép gondolat, de a méheknek a nyári időszakban folyamatos táplálékra van szükségük, ezt ezek a területek nem látják el. Inkább jól mézelő fákat kellene telepíteni, vagy legalábbis nem kivágni őket. Ilyenek a bálványfa, a vadgesztenye, a hárs, az akác, a japánakác, a somkóró és a kőris.

A méheknek ezenkívül vízre is szükségük van. Illetve a 70-es években Magyarországon is megjelent a varroa atka, ami hatalmas problémát jelent. Ezt az atkát Koreából hurcolták be, valószínűleg egzotikus gyümölcsimporttal. A Koreában őshonos méhek képesek védekezni ellenük, de a nálunk élő krajnai méhek (apis mellifera carnica) nem, mindenképpen szükség van a méhész beavatkozására, különben az egész terület elfertőződhet, egyéb betegségekről nem is beszélve. Tehát ezt kontrollálatlanul hagyva a hatóságok által telepített méhlegelő nemcsak hogy nem éri el a célját, de még a meglévő méhészetekre is veszélyes lehet. Ezzel együtt ezek a területek segíthetnek egyéb beporzókon, poszméheken.

Az elutasítás okaként én főleg azzal találkozom, hogy tartanak a konfliktusoktól.

Nagy a tudatlanság, aminek következtében az emberek félnek a méhektől. A méhek nem vadak, nem olyanok mint a darazsak. Csak bizonyos helyzetben okoznak kellemetlenséget, például ha elállják a röpülési útjaikat. De képzeljük ezt el saját szemszögünkből. Egy 70-80 kilós ember a testsúlyának a felét-háromnegyed részét hordja a hátán egy zsákban, nagy sebességgel, mondjuk 20 km/órával közlekedik. Bizonyára nem fog örülni annak, ha valami az útját állja, mert nyilván nem tud megállni. Ugyanez van a méheknél is. Ezen kívül egy-két nap van egy évben, bizonyos növények virágzásakor, amikor a méhek agresszívebbek. A repce virágzásakor bizonyítottan, de én úgy veszem észre, a körte virágzásakor is. A méhszúrás sokkal kevésbé okoz az emberben dagadást és fájdalmat, mint a darázsé.

Az a lényeg, hogy a méhméregnek ne legyen ideje beszívódni, rögtön ki kell kaparni a fullánkját, mert az a szúrás után még 10-15 másodpercig pumpálja a méregzsákban található méhmérget.

Alá tudja támasztani hogy a méhméregnek vannak pozitív hatásai is?

Mondják, hogy reuma ellen jó. Édesapám 94 éves koráig méhészkedett és borzalmasan reumás volt. A méhméreg összetétele és hatása nem igazán lett kutatva. Biztos hogy valami hatása van. Az tény, hogy fokozza a nyirokmirigyek tevékenységét, vérbőséget okoz és a szívritmusra is hatással van. Fontos, hogy ne hergeljük a méheket szúrásra, mert míg nekünk csak kellemetlenség, nekik végzetes. Ráadásul, ha egy méh kiengedi a mérgét, a többi megérzi ezt és a segítségére siet. Ezért fontos a védőruha használata. Védőfelszerelés nélkül méhészkedni nem bátorság, hanem felelőtlenség.

Hogyan hat a klímaváltozás a méhekre?

Ez egy nagyon bonyolult kérdés, mert rengeteg aspektusa van. Ha csak egyet kell kiemelni, azt mondanám, hogy nagy probléma, hogy télen gyakran megy fel olyan magasra a hőmérséklet, hogy a méhek kirepülhetnek a kaptárból. A méhek télen nem “alszanak”. Egy úgynevezett telelőfürtben, egymást melegítve, életfunkcióikat a minmálisra csökkentve vészelik át a telet. Ekkor a kaptárban annyi méz van, ami pont elegendő tavaszig, az első nektáradó növények virágzásáig. Amikor télen annyira meleg van, hogy kirepülnek, a telelőfürt felbomlik, elkezdik fokozottan felélni a téli mézkészletüket. De amikor kirepülnek a csalogató napsugarak hatására, kinn már nincs elég meleg, ezért ledermednek, megfagynak, elpusztulnak. Ha még elég meleg is lenne, akkor sem találnának élelmet.

Tóth Erzsébet írja: „Egyenrangú, bátor nő volt, nem akármilyen férfiak mellett: Nagy László, Kondor Béla, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Ágh István és a nagy előd, Kassák Lajos alkották többnyire társaságát.
Szép volt a csibészhercegnő a költőkirály mellett, kiegészítették egymást. Szécsi Margit nyersebb, vagányabb verseket írt, mint Nagy László, ő a külvárosból jött, munkás ősökkel. […] Bár József Attila, Kondor (a költő!) és főleg Kassák hatása tagadhatatlan, életműve második részében már tisztán szól az összetéveszthetetlen Szécsi Margit-hang.” (Vagány csillagon)

Buda Ferenc olvasata is hasonló fényt derít Szécsi alakjára:
„Életének s a nemrég múltba hanyatló lázfoltos XX. század második felében kiteljesedő költészetének elsődleges színtere a külváros, amelyet kívüle s előtte egyedül József Attila emelt ilyen magaslatokba. […] Minden tekintetben méltó párja ez a költészet a vele holtig társ Nagy Lászlóénak.” (Szécsi Margit laudációja)

S egy harmadik költőtárs verses hódolata ugyancsak a vad ünnepek létezési övezetében ismer rá Szécsi Margit nagyságára:

„De ha te szóltál,
visszatért minden tűzvész, gyöngédség,
minden álom,
vissza a házba.

[…]

De te csak mosolyogsz,
mint a szavaktól eltiltott árva.”
(Csoóri Sándor: Szobor és jácint. Szécsi Margit emlékezetére)

Szécsi verseinek beszélője mítoszi sugalmakból, hiedelmes képzetekből származtatja önazonosságát. A pátoszos versnyelvi magatartás – ez a gyönyörű-barbár szakralitás – akárha nagyszabású végletekre szerződött volna, mintegy „vérben, füstben, nehéz aranyban.” (Ó, szomorúság földjei) állandósítva kilétét. Néhány emlékezetesen parázs példa, szinte találomra: 

„Minden vérerem ideköt.
Szórakozik velem szilaj
emlékezet: energia
a daru síró láncaival.” (Kikötő)

„Csodálatossá formált az élet,
az én nagyuram. […] …és az én lelkem a Mindenség lelke,
és az én tagjaim mint a tiétek.” (Páva a tűzfalon)

„Úgy néztem magamra mindig,
ahogy csodára nézni illik,
csodára, az ember fiára,
kezeire, nyírott hajára.” (Úgy néztem)

„Valami énekel bennem
zokogva és tanítva.” (Bicskám és szívem kinyitva)

„Se oroszlán, se olajág,
se cifra mező
címeremben Uram, Uram,
se pénz, se erő,
de én hálok a világgal,
nem énvelem ő.” (Címer)

„Írok: leírom a tajtékos oltárt,
írok a nőről, aki a vizen járt,
írok magamnak, aki vagyok, annak,
írok magamnak, fekete hajamnak.” (Tengerre nézve)

„Akár a szellem-koponyák
égvén rideg, foszforos lázban
lakatlan óriáscsigák
vándorolnak a vízmosásban” (Akár a szellem-koponyák).

„Szerelemben élteti túl az ember magát” (Levél) – olvassuk a megváltó szentenciát, s a „jőjj szeretni mindörökre” (Tánc) csalogató szenvedélye és a „szerelmese csóknak és bornak” (Most ülök, várok) kacér önarcképe is eszünkbe jut. A „lápon villó kikötő” (Most ülök, várok) gyönyörű túlvilágos képzete csillogja körül az

„Én, Szécsi Margit,
szerelmese csóknak és bornak” (uo.)

bemutatkozó invencióját. A szerelmes én–te viszony identitást teremtő-megtartó hatalmáról vissza-visszatérően közölnek mennyei hírt verssorok:

„Jaj nem én – te hogy vagy?
én nem is vagyok,
jégvirágos kocsmaajtó
rózsája vagyok.
[…] Tüzes száj a szesz,
számra rátapad,
elfojtja az érted-fogant
imádságokat.” (Fohász)

„Csak az élt, aki szeretett.
Csak az létezett, akit láttak,
kit a Szerelem Csillaga
magáravállalt.” (Szent Búborék)

Szakrális erény itt az öndefiníció harcos ártatlansága is:

„rajtunk még a szabadság szépsége” (Az elveszett Éden)

„Keserű igazságomért
kellett a fényben hálnom.” (Várom)

„Születtem: arany sapka volt
a fejemen.
Gondoltam: előtted leveszem.” (Születtem)

„Hurcolom hajdani fejem,
mint a gyaur főt a török,
ifjú főt, európait.” (Fegyverrel)

Ars poetica és hommage folyton át- s átjár egymásba:

„Csak az ének az enyém” (Éjfél, Pest)

„kellesz hangnak a némák
körmenetéhez” (Vonzás. Nagy Lászlónak).

Mindannyiunkra tartozók a transzcendenciát érintő konfessziók:

„a legnagyobb realitás
az öröklődő látomás” (Az 1935-ös üveghattyú)

„az öröklétben úgy hiszek,
mintha nem volnék földi.” (Ember éneke)

Jellemző mód túlnani dimenziókba kéredzkedik itt a nyelv mindahány mozdulata:

„Csönddé-feltámadott világ:
feltörünk a mennyei résen,
delelünk még éjfélben is
ha eljő fölemelkedésem.
S nem lesz fogyatkozás a fényben.” (Engesztelő)

„Felfoghatatlan – de megfogható
Hogy lovaink fehérek mint a hó
S egész éjjel noha ganajlanak
Reggel szügyig gyémántban állanak
Hogy a lét mocska még lebírható
Ló és lovász fehérek mint a hó” (Felfoghatatlan)

Feltűnő a kalózmotívum beszédes lázongása több helyütt – gyermekkori mitológiákat és kalandor metafizikát közölve hévvel-lélekkel:

„Egy pulóver elindul
megérint fekete ujja
Szél fújja szívem fújja
kalóz voltam hallelúja” (a Szent Búborék című kötet mottóverse)

„Jámbor vagyok, mert lehetek,
mert ihatok, mert ehetek,
mert baljós égi jelemet
leütöttem a porba.
Ha az a csillag megered,
újból világgá mehetek,
megveri zúgó fejemet
a fekete vitorla.” (Kalóz-dal)

„Rongyszállító-kocsik málhái,
öröklét kudarcai, vásznak,
gyerekkor kalóz zászlai,
eresz alatt dagadó vásznak,
alattatok a jövőbe úgy úszunk,
hogy elmúlunk, elfogy a ház,
s kiköti röptünket az alázat.” (Vásznak)

„Verd meg Uram az Igével-dekorált Pusztulás Vásznát,
az óriás kalóz-vitorlát szaggasd meg Uram.” (Piros kabátban)

S úgyszólván feledhetetlen a rímek történelmet is, Bibliát is ismerő, karcos eleganciája:

„Így úsztak a Cézár elé
hatalmukat új habra róni
a lágy Földközi-tengeren
Kleopátra aranyhajói.” (Fácánok)

„Ismered-e a napos partot
a felborult szikla-harangot
a csontok-bontok szakadékát
hová Ádám szöktette Évát” (Haladék)

„Ki közeleg a világos szélben?
Kitől fényes a világi lejtő?
Ki irányul az én életemre,
érc-tengelyen lombosult delejtű!
S bizony JÖVEND, noha ácsorogva.
Minden levél: villámló borotva! […]
Rázokogsz az elrohandó húsra,
ifjúságunk, tövises ezüstfa.” (Tövises)

Az alanyi státusz fölnagyítása mai vers érzékünknek szokatlan poétikai gesztus. A hatvanas–hetvenes évek látomásos népiessége, vallomásos-képviseleti lírája (Illyés Gyula, Nagy László, Juhász Ferenc) ma nem eleven hagyomány. (Szécsi és Nagy lírája is talán csak Sebő Ferenc kongeniális megzenésítéseiben.) Szécsi Margit – „a világ női vagánya” (A kivirágzott kéz) – ma, úgy sejthetjük, kevesek fontos költője; akinek szellemi vonatkozási pontjai (Kassák Lajos, Kondor Béla, Nagy László) ugyancsak rejtező tradíciók szószólói. Mindennek okait legteljesebben Tolcsvai Nagy Gábor kitűnő Nagy László-monográfiája (1998) lajstromozta. Kitérve a samanisztikus tudatmód, a kétpólusú világlátás, a tragikus létérzet, a monologikus és reflektálatlan versbeszéd s a hovatovább Isten nélküli transzcendencia hatástörténeti dilemmáira. Ám értelmezői távlatot nyerhetünk, ha igazítunk optikánkon, s úgy tekintünk a Szécsi-œuvre-re is: nem az életrajzi én van itt felnövesztve, hanem (1) a nyelv alanya (jószerével a nyelv maga tehát); (2) a modern ember mint olyan (aki újdonatúj archetípussá válva kap arcot, hangot a versekben); (3) az isteni én (a mindenben s mindenkiben ott rejtező Önvaló). (A 2-es ponthoz korszerű adalék lehet, ha megfontoljuk: a nőiség lírai önreflexiói Szécsinél a feminista vagy gender szempontú olvasatok számára is jelentéses élménnyel szolgálhatnának!) Ezzel nyelvi-poétikai, szociális-kompassiós és gondolati-spirituális síkon is közelebb kerülhetünk a Nagy László – Szécsi Margit-féle verstudat távlataihoz. Így válik alkalmasint nemcsak érthetővé, de megélhetővé is ez az ünnepi identitás…

*

Verses életművével párhuzamosan erőteljes, költői próza teljesedik ki Szécsinél – melyben líraiság és gondolatiság egymást föltételezi. A Tenger véled! című posztumusz prózagyűjtemény (Holnap Kiadó, Budapest, 2008) szellemtani szempontból is tanulságos híradás egy esztétikai gondolkodás természetéről. A cím a költő jellegzetesen komoly szójátéka: a végrendelet anagrammája. Népies-archaikus ethosz és látomásos indulatok egyfelől, (neo)avantgárd formanyelv, illetőleg a tudományok tiszteletére építő, felvilágosult európaiság másfelől. A Szécsi Margit-i eszmélet körülvonja tekintetét a horizonton, hogy befelé találjon utakat. Ez lírai életművéből kisejthető, prózai reflexióiból megtudható. Különböző írásaiban Kondorról s Nagy Lászlóról szólván is „a mindenség magyarul” szinopszist fogalmazza meg Szécsi. Kicsiny erőfeszítésünkbe sem kerül visszaírni rá e szép határozós szerkezetet.

*

Harminc esztendő már elégséges távlatot biztosít ahhoz, hogy rálássunk egy életműre. De kortárs literatúránk eltekint Szécsi Margittól. Nem henye rosszhiszeműségből: a mágiás világkép, a népköltészeti ihletettség, a neoavantgárd tónusok mind olyan jellemzők, melyek Szécsi nyelvművészetét alapjaiban határozták meg, de az időszerű irodalmi korszellemnek nem releváns részei. Ma más kor beszél más nyelvet; az újabb költőnemzedékek jellemzően nem Juhász Ferenchez, Nagy Lászlóhoz, Szécsi Margithoz vagy Csoóri Sándorhoz fordulnak inspirációért. S a feledhetetlen elfeledettek névsorát hosszan rajzolhatnánk tovább. Ráadásul a kánoni emlékezet kapacitása is véges: képtelenség volna minden jelentős alkotó minden jelentős művét folytonosan tanulmányok, szemináriumok vagy konferenciák tárgyaként elevenen tartani, vagy egyszerűen csak kiadni, elolvasni, megbeszélni.

És, mi tűrés-tagadás, érdemi adalék lehet mindehhez a magánéleti háttér. Ismerünk példát irodalomtörténetünkből arra, hogy a házastársi összetartozás a méltányos kritikai figyelmet akadályozta. Kosztolányi mellett Harmos (Görög) Ilona prózája, Babits társaságában Török Sophie versei nem kaptak elég levegőt; Weöres Sándor ikonikus nagysága még ma is árnyékba borítja Károlyi Amy nem kevésbé jelentős költészetét. Ritkább eset a saját jogon fölmagasló Nemes Nagy Ágnesé (Lengyel Balázs oldalán) vagy Szabó Magdáé (Szobotka Tibor társaként). Öröm, hogy ma az egyensúlyos viszonyok látszanak jellemzőbbnek, gondoljunk például Balla Zsófia és Báthori Csaba vagy Szabó T. Anna és Dragomán György szövetségére. Szécsi Margit munkásságát, attól tartok, még mindig sokan hajlamosak kizárólagosan a férje, Nagy László versei felől megközelíteni. 

*

Magam sem voltam mindig rendszeres és elkötelezett Szécsi-olvasó: az ember ízlése nem idomul rögtön és egyszerre minden nagysághoz. A népies alaktantól, a vallomásos beszédmódtól, a neoavantgárd formatechnikától és a szürrealista képiségtől bizonyára elszoktattak a kortárs poétikák. Ma már azonban jólesik időről időre visszatérnem Szécsi Margithoz, rácsodálkozva „a pestszentlőrinci csibész dalkirálynő” karcos vagányságára, álomi gyöngédségére, látomásos leleményeire. Láttam-látom, hogy e teljességekkel kacérkodó poézist mely részleteiben csábítja el a könnyedebb megoldások kockázata – de egészében lenyűgözőnek találom a Szécsi Margit-i szellemi hagyatékot. Kincsnek, mely türelmesen vár fölfedezőire.

Nemcsak egy színésznő életében fontosak az arányok!

Azokban az országokban, ahol szigorú vallási előírások határozzák meg a nő társadalmi szerepét, a viselkedését, az öltözködését és életének minden apró rezdülését, ott nehéz arányokról beszélni. De az európai kultúrkörben, ahol elvben – hangsúlyozom, elvben –, a nő egyenrangú és szabad, ott érdemes azokat szemügyre venni. Itt is érdekes a férfiak bizonytalan viszonya Afroditéhez, Vénuszhoz, na meg Szent Johannához, vagy Szűz Máriához. 

Hogyan viszonyulnak a trubadúrok költeményei, az európai irodalom gyönyörű szerelmes versei, regényei a rengeteg családon belüli erőszakhoz, a nők férfiakkal egyenlőtlen bérezéséhez, és a sok mellőzéshez, háttérbe szorításhoz, amit napjainkban is gyakorolnak a demokráciát egyébként tűzön-vízen át védő férfiak. Nem is beszélve azokról az úgynevezett egyszerű emberekről, akik nőnapon ünnepséget szerveznek, majd azon kellőképpen berúgva odahaza megverik az asszonyt.

Nézzük, mik nálunk az aktuális elvárások a női szerepről. 

Hogy a szélsőségekkel kezdjem, az egyik oldalon kivörösödött arccal kiabálják az emancipáció bajnokai: „Ne legyél házi rabszolga! Legyen állásod! A hivatásoddal foglalkozz, meg a társadalommal! Nem kell feltétlenül házasságban élned, de ha abban élsz, akkor se végezd egyedül a házi feladatokat. A férjednek a mosogatástól a gyereknevelésig mindenben egyenlő részt kell vállalnia! De ha te vagy értékesebb a társadalom számára, akkor vállalja ő a házi feladatok nagyobb részét.” 

A másik oldalon ugyanilyen elszántan és agresszívan kiabálják: „Kinder, Küche, Kirche – Gyerek, Konyha, Templom! Ez az asszony dolga. A házad úrnője légy! Tartsd magad távol a külvilágtól, azt bízzad férjedre, uradra és parancsolódra!” 

Egyik oldalon se hajlandók tudomásul venni, hogy egyéniségtől, családi tapasztalatoktól, adottságoktól függően, vannak nők, akik az egyik és vannak nők, akik a másik modellnek szeretnének megfelelni. 

Nekem az a véleményem, hogy a legfontosabb a döntés szabadsága, hogy minden nő azt a szerepet választhassa, amelyikre vágyik, és ezeket a szerepeket ne kívülről erőltesse rájuk a társadalom. Hagyja meg nekik a szerepválasztás jogát. És ami legalább ilyen fontos, a férfiaknak is a párválasztás jogát. Hiszen a férfiak is, különböző adottságaiktól függően, más és más fajta párral szeretnének élni. 

Létezik egy harmadik nőtípus is, aki mind a két feladatnak szeretne megfelelni, tehát kitűnő színésznő, remek orvos, de gyerekei vannak, jól főz, és gondoskodik a családjáról. Itt már döntők az arányok, hogy melyik feladatnak milyen arányban tud megfelelni. Mert világos a helyzete annak, aki azt mondja, hogy nekem élet a színház, én éjjel-nappal ott akarok lenni, én a tudományomnak élek, és minden perc hiányzik, amit nem a találmányommal töltök, vagy aki azt képviseli, hogy nekem pedig csak a lakóhelyem tisztasága, a gyerekeim nevelése és a férjemről való gondoskodás a fontos.

Mind a két álláspont tiszteletre méltó! Európában hagyni kéne, hogy mind a két típus úgy éljen, ahogy akar. 

De a harmadik. Aki „ezt is azt is”? Bevallom, nekem ez az ideálom. Neki komplikáltabb, terhesebb, áldozatosabb az élete, de mindenképpen teljesebb és gazdagabb. Neki kell a segítség a családtól és a társadalomtól, hogy meg tudja találni a megfelelő arányokat, a családja és a hivatása között.

Kedvenc zenei előírásom: Allegro Maestoso – Gyorsan, Vidáman és Méltóságteljesen! – is!

TOP 5:

Július 8, Péntek – 19:00 ÓBUDAI NYÁR Horváth Tamás koncert
Horváth Tamás Sztárban Sztár győztes, Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntős, talán nincs olyan az országban, aki Meggyfa című dalát ne ismerné. Most Óbuda Főterén együtt énekelhetjük vele az ismerős dallamokat.

Július 9, Szombat – 18:00 KOBUCI Szabó Balázs Bandája – Budapest / Kobuci Kert
Az ellenállhatatlan multiinstrumentalista énekes, Szabó Balázs és bandája állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak és kluboknak, koncertjeik mindig igazán különleges élményt nyújtanak és rendre telt házasak. Most ismét a Kobuci kertben muzsikálnak egy nagyot, lesz tánc és vigasság a csillagos ég alatt, idén utoljára!

Július 12, Kedd – 19:00 MKVMÚZEUM A modern Fiume születése 1868 – 1918
Hogyan lett Fiume egykor Európa 10. legforgalmasabb kikötője? Hogyan jött létre a modern város? Ezekre a kérdésekre választ kaphatunk a Fiume Városi Múzeumban, a “A modern Fiume születése, 1868 – 1918” című kiállításon. Ahol több mint 200 műalkotást mutatunk majd be két múzeumszinten, 600 négyzetméteren.

Július 13, Szerda – 19:00 ESERNYŐS A Babel Arts bemutatja: Quartetto Areasud koncert az Esernyősben
Szórakoztató, könnyed, táncolós koncert – egy forró dél-olaszországi fuvallat az Esernyősben!
A koncert végén a táncos lábú publikum egy pörgős szicíliai tarantellát is megtanulhat a Vivi Budapest olasz kulturális egyesület vezetésével.

Július 14, Csütörtök – 20:00 KOBUCI FRENK @ KOBUCI
Frenk stílusát nehéz lenne behatárolni. Nem egyszerűen rock&roll, ennél jóval több: egyszerre érzelmes és dögös, sanzonos és populáris. Zenéjében felfedezhető pár ismerős hatás, de sikeresen vegyítve ezeket, saját stílust tudott kialakítani, amely a koncerteken is visszaköszön. A Régebbi szerzemények mellett az ősszel megjelenő új lemez dalaiból is ízelítőt ad a zenekar.

Heti Bontás:

Július 8, Péntek:
18:00 ESERNYŐS A 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékének kiállításmegnyitója
18:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Hölgyválasz: Közönségtalálkozó Fábián Jankával
19:00 FELLINI Kiss Flóra és Tóth Mátyás
19:00 ÓBUDAI NYÁR Horváth Tamás koncert
19:30 KOBUCI ДEVA Live // hari_drama // Kobuci
22:00 KOBUCI DJ Infragandhi // KOBUCI

Július 9, Szombat:
8:00 RÓMAI Nyári piacozás, baracközön, lángosozás, édesburgonya leves a Rómain!
10:00 ÓBUDAI NYÁR Anyakivan közönségtalálkozó
15:00 NEMZETI GALÉRIA Guided Tour | Monet, Gauguin, Pissarro in the Gallery
18:00 KOBUCI Szabó Balázs Bandája – Budapest / Kobuci Kert
18:00 AURÓRA ֎ Kama Rave ֎
20:00 BEM MOZI Csillagok között / Interstellar

Július 10, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
12:00 KOBUCI Fülesbagoly Tehetségkutató – Budapest 2022
17:00 GÓLYA Fesztivál sakk
19:00 A38 Syberia (CAT), TÖRZS // A38 Tetőterasz

Július 11, Hétfő:
8:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Napközis Tábor 4. hét
8:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Kreatív varró tábor gyerekeknek
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Világörökség tábor (JÚL. 11., 9:00 – JÚL. 15., 16:00)
13:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Kamasz Tábor 4. hét

Július 12, Kedd:
19:00 MKVMÚZEUM A modern Fiume születése 1868 – 1918
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
19:00 KOBUCI Nasip Kısmet & Tariqa

Július 13, Szerda:
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ha szerda, akkor ÓKK
16:00 GOLDBERGER MÚZEUM GOLDBERGER-GALAXIS – Tárlatvezetés, az Óbudai Nyár keretében
19:00 ESERNYŐS A Babel Arts bemutatja: Quartetto Areasud koncert az Esernyősben
20:00 KOBUCI Szarka Gyula 60 – Születésnapi életműkoncert // KOBUCI

Július 14, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Elefánt X, vendég: Analog Balaton – Budapest Park
20:00 BUDAPEST ARÉNA Kiss koncert 2022 – Budapest Aréna
20:00 KOBUCI FRENK @ KOBUCI

TOP 5

július 2, szombat Sportnap a Békásmegyeri Piac és Közösségi Téren

Békás bajnokai kerestetnek! Streetball- és csocsóbajnokság fergeteges nyereményekkel!

július 3, vasárnap Lupa Beach nap

Nincs Óbudai Nyár közös Lupa Beach-nap és felhőtlen strandolás nélkül. Egész napos ingyenes strandolás a Lupán III. kerületi lakosoknak, július 3-án vasárnap.

július 5, kedd Bogárművek: picikről kicsiknek Ezüsthegyi Könyvtár

Játékos ismerkedés a rovarok világával. Az első foglalkozás bogaras alapozó a hétpettyes katicabogárral. Ajánlott korosztály: 5-8 évesek.

július 7, csütörtök Az „ördögi festék” – A kékfestés titkai Óbudán – múzeumi délelőtt gyerekeknek Goldberger Textilipari Gyűjtemény

Mi fán terem a módli? Mi köze a Kisvakondnak a textilgyártáshoz? Kiderítjük, miért is ördögi az a bizonyos kék festék, miközben megismerjük a Goldberger család történetét. Készítünk textiltáskát, nyomdázunk és elmerülünk a színek és minták világában, a Goldberger Textilipari Gyűjtemény programján.

július 7, csütörtök A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR KONCERTJE Óbudai Társaskör 

A zenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Fél évszázados működésük során – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével – nemzetközi hírnévre tett szert. 2016 óta Tfirst Péter koncertmesteri irányítása mellett, ragaszkodva a megszokott magas szintű művészi interpretációhoz és az elismerten egyedi „Liszt Ferenc Kamarazenekaros” hangzáshoz, folytatódott a zenekar nagyívű szereplése itthon és a nagyvilágban. 2020 januárjától Várdai István világhírű csellóművész művészeti igazgatóként kapcsolódott be a zenekar szakmai felkészítésébe és művészi koncepciójának kialakításába.

HETI BONTÁS

július 1, péntek

16:30 TÁRLATVEZETÉS: Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa Szépművészeti Múzeum

19:00 Chet’s Mood Trio @ Fellini

20:00 Spencer Hill Magic Band // KOBUCI

21:00 Ingyenes Kertmozi júliusban is a Budapest Gardenben

július 2, szombat

08:00 Sportnap a Békásmegyeri Piac és Közösségi Téren

20:15 Erik Sumo @ Kobuci Kert

július 3, vasárnap

09:00 Lupa Beach nap

11:00 Leggiero szaxofonkvartett // Zenélő Budapest – Szépművészeti Múzeum

10:00 Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben

20:00 Kaláka együttes // KOBUCI

július 4,  hétfő

18:00 Jóga Jordán Adéllal – Budapest Park #ParkFlow

július 5, kedd

17:00 Nyári móka 2. Óbudai Platán Könyvtár

10:00 Bogárművek: picikről kicsiknek Ezüsthegyi Könyvtár

19:00 Keep Swinging a Gardenben!

19:30 Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint // Veni // KOBUCI

július 6, szerda

10:00 Ha szerda, akkor ÓKK

16:00 Rejtőzködő templomaink, kolostoraink – Régészeti séta, az Óbudai Nyár keretében Óbudai Múzeum

18:00 Borszerda | CSONTVÁRY – GULÁCSY Magyar Nemzeti Galéria

19: 00 Terasz Live – Hangácsi Márton Esernyős

20:00 Little G Weevil Band // KOBUCI

július 7, csütörtök

09:00 Az „ördögi festék” – A kékfestés titkai Óbudán – múzeumi délelőtt gyerekeknek Goldberger Textilipari Gyűjtemény

18:00 PikNik Mozi – Óbuda

18:00 Helytörténeti séta Kaszásdűlőn Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft

19:00 KOBUCI Táncház // Magos Együttes // Csürrentő Együttes

20:00 A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR KONCERTJE Óbudai Társaskör 

20:30 Piknik Mozi – Kincsem

A Vasas SC női röplabdaszakosztályának megalakulása a XIII. kerületi klub bázisától elkülönülten ment végbe 1981-ben, amikor az angyalföldiek átvették a Nehézipari Minisztérium megszűnése miatt támogatóját vesztett, bajnoki címvédő, Folyondár utcában játszó NIM SE működtetését. Mindezzel igen komoly örökséget vettek a nyakukba, ugyanis a NIM SE máig a legtöbb (tizenegy) magyar bajnoki címmel rendelkező hazai női röplabdacsapat, amely sikerei csúcsán, 1971-79 között sorozatban kilencszer nyerte meg a magyar bajnokságot, 1973-ban pedig eddigi egyetlen magyar együttesként hódította el a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK). 

A hagyományokhoz a Vasasnál igyekeztek nagyon hamar hűek maradni, hiszen rögtön az átvétel évében, majd 1983-ban is Magyar Kupa győztesek lettek, de az első bajnoki címükre 1989-ig várni kellett. A ’89-es sikert egy nagyon fiatal, légiósok nélküli kerettel, saját nevelésű játékosokból építkezve érték el, amit ’90-ben, ’91-ben újabb Magyar Kupa aranyérmek követtek. Ekkor még kevesen gondolhatták, hogy a következő elsőségekhez majdnem másfél évtizednek kell eltelnie. Ugyanakkor erre az időszakra esik a klub legnagyobb nemzetközi sikere, amit csak 2019-ben tudott felülmúlni a Békéscsaba: 1996-ban bejutottak a második számú európai kupasorozat (CEV Kupa) négyes döntőjébe, ahol negyedik helyen végeztek. ’95-től a csapat neve új támogatója miatt Vasas SC-Budai Téglára változott, majd a 2002/03-as szezontól kibővült az Óbuda névvel is, tekintve, hogy a III. kerület önkormányzata szintén beszállt a helyi együttes szponzorálásba. Azóta néhány szponzor- és névváltáson átesve ők képviselik az állandóságot, a 2012/13-as kiírástól egyedüliként, Vasas Óbuda néven. A kapcsolat szorosabbá tételében hatalmas szerepet játszott Fördős László korábbi szakosztály-igazgató, akit Óbuda-Békásmegyer önkormányzata a kerületért végzett munkásságáért 2013-ban Pro Óbuda díjjal tüntetett ki.

Az aranyérmek nélküli hosszú időszak 2005-ben duplán véget ért, mert a bajnokságot és a kupát is megnyerték.

A győzelmekben elévülhetetlen érdemeket szerzett a másodedzői pozícióból előrelépett, új edzésmódszereket meghonosító Jókay Zoltán, akivel egy sikerkorszak vette kezdetét, és egészen 2018-ig irányította a gárdát. Távozásáig további három bajnoki címet és hét kupagyőzelmet értek el, összességében az itt töltött tizennégy szezonjából tizenkétszer voltak bajnoki dobogósok és ugyanennyiszer kupadöntősök. Helyére a lengyel Jakub Głuszak érkezett, s vele együtt új impulzusok is, melyekkel meg sem álltak a 2018/19-es bajnoki címig, illetve a 2019/20-as kupagyőzelemig. Előbbi indulási jogot biztosított számukra a Bajnokok Ligája selejtezőjére, amit 2019-ben sikerrel abszolváltak, így tizenöt év elteltével jutott ismét magyar csapat a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára, amire 2022-től, azaz idéntől már nem kell selejteznie a hazai bajnokság (Extraliga) győztesének. A Vasas Óbuda jelen pillanatban hatszoros magyar bajnok és tizennégyszeres kupagyőztes. 2017-ben a felnőtt együttes működtetését az újonnan alapított Vasas Röplabda Kft. vette át, de az utánpótlás korosztályok maradtak az anyaklub, a Vasas SC keretein belül.

A röplabdacsapat aktuális helyzetéről sok érdekességet tudhatunk meg Kovács Gábor technikai vezetőtől, aki tizenöt éve szurkolóként kezdte Vasas Óbudás „pályafutását”, és öt éve nevezték ki mostani pozíciójába. Elmondása alapján az együttes fő támogatója, egyben többségi tulajdonosa Jámbor János vállalkozó, aki cégei révén biztosítja a működéshez szükséges anyagi feltételeket. Mellette a III. kerület önkormányzata is növekvő mértékben segíti a szakosztályt, ám ők elsősorban az utánpótlást. A felnőtt keretét tizenöt játékos alkotja, közülük öten idegenlégiósok: egy-egy amerikai, japán, azerbajdzsáni, szlovák és ukrán. A tíz magyar játékosból nyolcan már voltak magyar felnőtt válogatottak, jelenleg öten a szűkebb, hárman a bővebb keret tagjai. Legszorosabb óbudai kötődéssel a Vihar utcai általános iskolába járt Fábián Fanny, valamint a 22 éves, kilencszeres nagyválogatott, Kerék utcában érettségizett Juhár Dalma rendelkezik, ők mindketten saját nevelésűek. Külföldi játékosokat a 2015/16-os szezontól foglalkoztatnak, a keret minőségének és így eredményességének növelése céljából. Kiválasztásukat komoly elemzőmunka előzi meg, ami a mérkőzéseikről készült videofelvételek tanulmányozásától a szakmai és emberi feltérképezésükig mindenre kiterjed, majd az anyagi lehetőségek tükrében a vezetőedző és az ügyvezető közösen döntenek az igazolásról.

Igyekeznek olyan játékosállományt kialakítani, hogy a külföldi húzójátékosok, a magyar kulcsemberek és a beépítendő fiatalok aránya ideális legyen.

A klub a légiósok, továbbá a nem a fővárosban vagy környékén lakók számára lakást bérel, melyek a Kolosy tér és a Vörösvári út között helyezkednek el. A lányokat rendszeresen látni lehet a Folyondár utca szemközti oldalán lévő Lashka Tésztaműhelyben, ahol gyakran költik el ebédjüket vagy vacsorájukat.

A jelen pillanatban is futó 2021/22-es szezonra a görög Giannis Athanasopoulos személyében komoly nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró, német bajnok és kupagyőztes edzővel sikerült hároméves megállapodást kötniük. Bajnoki harmadikként a CEV Kupában indulhattak (itt végül 17-dikek lettek), és neveztek a Közép-európai Ligába (MEVZA), ahol két-két szlovén, horvát, egy osztrák klubot megelőzve, a döntőben az esélyesebb Calcit Kamnikot Bécsben felülmúlva megszerezték történetük első nemzetközi trófeáját. A hazai bajnokság alapszakaszát tizennégy meccs lejátszása után, nyolc együttesből a második helyen fejezték be, míg a Magyar Kupát megnyerték, a döntőben a Balatonfüred felett diadalmaskodva. A bajnoki rájátszásban három győzelemig tart egy párharc, aminek ha az első körét (a negyeddöntőt) sikerrel veszik az MTK-val szemben, akkor a négybe kerüléssel már elérik az előzetes célkitűzést. Aktuális formájuk alapján azonban ennél szebb eredmény elérésében is joggal bizakodhatnak, az aranyéremhez minden bizonnyal a Békéscsaba legyőzésén keresztül vezet az út.

A felnőtt csapat hazai meccseit és edzéseit a Folyondár utcai sportlétesítmény 700 főt befogadni képes nagy csarnokában rendezik, melynek teljes újjáépítése és esetleges bővítése évek óta tervben van, a klubnál pedig bíznak abban, hogy hamarosan megkapják az ehhez szükséges állami hozzájárulást. A sportlétesítmény tehermentesítésére 2020-ban adták át a 200 fős lelátóval rendelkező kis csarnokot, elsősorban az utánpótlás korosztályok kiszolgálásra, melyek folyamatosan szállítják a különböző színű érmeket a szakosztálynak. Hat korosztályban indítanak csapatot, általában többet is egyszerre, a 2020/21-es szezonban közülük az U17, U15, U13 bajnok lett. Hét III. kerületi általános iskolával állnak szerződéses viszonyban, ahol a röplabdaoktatás szakmai kereteit ők biztosítják, ezek a következők: Aquincum, Csillaghegyi, Fodros utcai, Kerék utcai, Krúdy Gyula, Újlaki és Zipernowsky. Az iskolákkal való kapcsolat kialakításában és a Vasas sikeres utánpótlás nevelő klubbá tételében kiemelendő Vihar Levente neve, akinek emlékét nemzetközi utánpótlás torna őrzi.

Kovács Gábor részletezte, kik és mennyien alkotják a Vasas Óbuda szurkolótáborát: a hazai meccseikre általában 150-200 néző látogat ki, de a bajnoki címről döntő mérkőzéseken többször előfordult már a teljes teltház is, azaz olyan helyzet, amikor nem tudtak minden érdeklődőt beengedni a csarnokba. Szurkolóik döntő többsége angyalföldi kötődésű Vasas szurkoló, de minden bizonnyal szép számmal vannak olyanok is, akik óbudaiként szorítanak az együttesnek és járnak ki a meccseikre.

Egy dologban azonban biztos: most már sem saját maga, sem a szurkolók nem nagyon tudnák elképzelni a csapat nevét Óbuda nélkül.

Milovits Júlia fiatalon felért a sportág magyar csúcsára, hiszen 2008-ban a tizennyolcadik életévét alig betöltve lett bajnok a Vasas Óbuda felnőtt együttesével, majd 2012-ben – immár csapatkapitányaként – ismételten bajnokságot nyert, ezután újabb kihívásokat keresve külföldre igazolt. 2011-ben mutatkozhatott be a magyar felnőtt válogatottban, ahol rövidesen első számú feladóként számoltak vele.

A Kerék utcai iskola honlapját böngészve bukkantam rá, hogy ott tanultál, következésképp biztosan kötődsz a III. kerülethez, de jól gondolom, hogy ennél szorosabb a kapcsolat?

Jól! Ugyan a főváros pesti oldalán születtem, ám kétéves koromban, 1992-ben átköltöztünk a budai oldalra, egészen pontosan egy kaszásdűlői négyemeletes panelbe, ahol 2012-ig laktam a szüleimmel. A sok parkosított zöldterület és a Hajógyári-sziget közelsége miatt élményt jelentett errefelé gyerekeskedni. Ahogy a kérdésből már kiderült: iskolai tanulmányaimat a Kerék utcában kezdtem 1996-ban, és a gimnáziummal együtt összesen tizenhárom tanévig, azaz 2009-ig voltam a tanulója – ekkor érettségiztem. A mozgásigényem levezetésére kezdetben úsztam és szertornáztam, azonban a baráti társaság, valamint maga a játék miatt hamar elkezdtem érdeklődni a csapatsportok iránt, az osztályunkból sokan kosaraztak, kézilabdáztak, röplabdáztak. Bár a humán tárgyak, a művészetek, a zene mindig is érdekeltek, a sport azért tűnt számomra jó iránynak, mert nagyon szerettem játszani. Ugyanakkor a tanulást sem hanyagoltam el, amit bizonyít, hogy „jó tanuló, jó sportoló” elismerésben is részesültem. Hogy miként esett végül a röplabdára a választás? Egyrészt a korosztályomban mindig is a magasak közé tartoztam, másrészt a testnevelő tanárunk az óráinkon látottakból reálisan meg tudta ítélni, majd meg is mondta nekünk, hogy ki miben lehet jó, harmadrészt számomra fontos szempontot jelentett az ellenféllel való testi kontakt és a folyamatos fizikai harc hiánya. Körülbelül tízéves lehettem, amikor elkezdtem a sportágat: heti kétszer, tanítás után átgyalogoltunk a Zápor utcai iskola tornatermébe, ahová kezdetben még kísértek bennünket, később pedig már saját magunk mentünk a csapattársakkal. Itt a Vasas röplabdaszakosztályának nevelőedzői foglalkoztak velünk, tőlük sajátítottuk el az alapokat. Közülük is szeretném kiemelni Vinnai Ildikó nevét.

Mikor kezdett el tudatosulni benned, hogy ebből akár még komolyabb karrier, megélhetési forrás is válhat?

Nem is tudom, talán amikor 16 évesen behívtak a junior válogatottba. Őszintén szólva, addig a játék szeretetéért meg a társaságért csináltam, és annak ellenére, hogy több tornán is kaptam valamilyen különdíjat, nem alakult ki bennem konkrét kép arról, hogy valójában tehetséges vagyok-e vagy sem. Sokáig úgymond csak sodródtam az eseményekkel: a játék, a barátnők, az utazások, a társasági élet, a klubélet volt számomra a lényeg, és istenigazából 18-20 évesen kristályosodott ki előttem, hogy ebből még tényleg lehet „valami”. Ez a felismerés viszont hamar egyértelművé tette, a sport és a tanulás között előbb-utóbb döntenem kell, mert két lovat nem lehet egy fenékkel megülni. Ahogyan a Vasas korosztályos ranglétráján haladtam felfelé, és közelítettem a felnőtteket, úgy lettek a körülmények is egyre komolyabbak, a Zápor utca helyett már a Folyondár utcában edzettünk, illetve a heti edzéseink száma is fokozatosan emelkedett. A 2006/2007-es szezon kezdetekor ifjúsági korúként már a juniorok között játszottam, amikor egyszerre sokan elszerződtek a felnőtt csapatból, és a helyükre részben saját nevelésű fiatalokat, köztük engem is felhívott Jókay Zoltán vezetőedző. 16-17 évesen a felnőttek közé bekerülve nyilván időbe telt, míg felvettem a ritmust és elbírtam a megnövekedett terhelést, így az elején még csak edzettem velük, majd idővel egy-egy játékra, később már egy-egy komplett szettre is becseréltek. A második szezonom végén bajnokságot nyertünk, de ebből a címből értelemszerűen kevésbé vettem ki a részem, mint a négy évvel későbbiből, amikor már a csapat kapitányaként lettem ismételten aranyérmes, továbbá a Magyar Kupát is elhódítottuk. A korosztályos válogatottakban nagyjából 14-15 éves korom óta szerepeltem, a felnőtteknél 2011-ben, Szombathelyen, Görögország ellen mutatkozhattam be, a Savaria Kupán. Azon a nyáron az Európa Ligában négy-négy-négy meccset játszottunk Izraellel, Bulgáriával és Csehországgal, melyeken négyszer sikerült győznünk.

Akkoriban még nagyon mások voltak a körülmények a válogatott körül, mint napjainkban, ahogyan azt sem lehetett előre látni, hogy a következő Európa-bajnokságok rendszeres részvevői leszünk.

A 2012-es bajnoki cím után távoztál a Vasas Óbudától, és a Bajnokok Ligájában szereplő belgrádi Crvena Zvezdához igazoltál. Hogyan jött a lehetőség?

A 2012-es Európa Liga mezőnye az előző nyárinál jóval erősebb együttesekből állt (Spanyolország, Szerbia, Románia), nem is nyertünk egy meccset sem, de nekem kifejezetten jól ment a játék, mégis váratlanul ért, amikor az egyik forduló után a Crvena Zvezda megkeresett, hogy igazoljak hozzájuk. Óriási dolognak számított, hogy egy jóval fejlettebb röplabda-kultúrájú országból – melynek női és férfi válogatottja is egy évvel korábban Európa-bajnok lett – az egyik patinás élcsapat érdeklődik irántam. A Vasast mindenképpen elhagytam volna, mert kezdtem a dolgokba belefásulni, új kihívásokra, impulzusokra vágytam, tovább szerettem volna fejlődni, egy magasabb tudásszintet elérni, amire csak egy erősebb bajnokságban nyílt lehetőségem. Gyorsan kellett döntenem a szerbek ajánlata és egy amerikai ösztöndíj között, én pedig a tanulás melletti játék helyett a profi karriert választottam. Belgrádba költözésemmel az otthonitól sok mindenben eltérő közegbe csöppentem, és az ELTE TÁTK-án 2009-ben megkezdett szociológia tanulmányaimat is lényegében szüneteltetnem kellett. A Zvezdánál mondhatni világszínvonalúak, ám nagyon katonásak voltak a körülmények, ég és föld az otthoni viszonyokhoz képest. Az edzőnk, Ratko Pavličević azt mondta, hogy az ideigazolásom olyan, mintha egy játékost gyémántok közt görgetnének, vagyis nagy esély, de meg kell hozzá keményedni. Hagyományaiknak megfelelően nagyon fiatal keretet raktak össze a klubnál – 22 évesen én számítottam a legidősebbnek –, amivel első évemben megnyertük a szerb bajnokságot és a kupát is. Második évemre megtettek csapatkapitánynak, majd meghívót kaptam a szerb válogatottba, azonban a bemutatkozásom sportdiplomáciai okokból kifolyólag végül nem valósult meg. A Zvezdánál töltött három szezonom alatt mindhárom nemzetközi kupában egyszer-egyszer szerepeltünk.

Mennyire okozott nehézséget megszokni az új közeget?

A játék színvonalához sokkal könnyebben fel tudtam nőni, mint amire előzetesen számítottam. Engem a pályafutásom alatt mindig is a fejlődés, a változás igénye, a határaim feszegetése vitt előre, amihez kellő játékkedv, hozzáállás, munkamorál párosult. Mindez nagyon sokat segített, és szerintem a szerbek ezt értékelték bennem igazán, nehézséget az jelentett, hogy évente csak párszor, rövid időre tudtam hazautazni, valamint kezdetben el kell sajátítanom a szerb nyelvet. A magyar válogatottban való részvételt – amely mindig is megtiszteltetést jelentett számomra – lemondtam, és 2013 júliusában egy románok elleni meccsen léptem utoljára pályára a nemzeti együttesben. 2015 nyarán ismét váltottam, a játékoskeretből „kiöregedve”, a menedzserem segítségével újabb szintlépési lehetőséget keresve eligazoltam Belgrádból, hogy a jóval erősebb lengyel bajnokságba, azon belül is a Beszkidekben található Muszynához szerződjek, ahol a hazaiakon kívül három szerb csapattársam volt.

Az ötezer fős lengyel kisváros igazán festői helyen fekszik, de elég éles váltást jelentett Belgrád nyüzsgéséhez képest, itt tényleg csak az edzésekre meg a meccsekre kellett koncentrálnunk.

A bajnokságban 6., a kupában 3. helyen zártunk, nemzetközileg a CEV Kupában szerepeltünk. Mivel a szezon befejeztével az egyik fő szponzorunk visszalépett, kevesebb forrás maradt a klub működtetésére, így a légiósok fizetésére is, ami ahhoz vezetett, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Pont kapóra jött, hogy a CSM București edzőjével ellenfélként már ismertük egymást, és szeretett volna leigazolni, úgyhogy Bukarestben kötöttem ki, ahol egy tucatnyian voltunk légiósok. Sajnos nem alakultak túl jól a további események, mert a csapaton belül komoly belső konfliktus jött létre, az edzőt szezon közben menesztették, mindezek eredményeként a számunkra csalódást keltő második helyen fejeztük be a 2016/17-es román bajnokságot. Itt érkezett el életemben az a pont, amikor nagyon át kellett gondolnom a lehetőségeimet, és döntenem sportpályafutásom jövőjéről.

És hogyan döntöttél?

Bár imádtam röplabdázni, és nem is kerestem rosszul vele, 27 évesen átértékeltem a prioritásokat, mert tudtam, hogy maximum még pár jó évem lehet hátra, és utána is meg kell majd élnem valamiből, amit lehetőség szerint szintén teljes szívvel és odaadással végezhetek. Szóval befejeztem a profi sportot, a tanulás irányába fordultam, elkezdtem érdeklődni az anatómia, élettan, az emberi test és a sport kapcsolatával foglalkozó tudományok iránt. Elvégeztem több, ezekről szóló nemzetközi szintű képzést, melyekkel az volt a célom, hogy megértsem, az eltelt másfél évtizedben milyen folyamatok játszódtak le bennem, milyen változásokon mentem keresztül annak érdekében, hogy az élsporthoz szükséges teljesítményt napról napra hozni tudjam. Lenyűgözőnek tartom, hogy a gondos felkészítésnek és szakértelemnek köszönhetően egész profi pályafutásom alatt a komoly igénybevétel ellenére sem sérültem meg. Ezek az élmények döntően formálták a sport pályafutásom utáni érdeklődésemet, a tanulmányaimra támaszkodva pedig arra törekszem, hogy minél jobban megismerjem azokat a fiziológiai folyamatokat, edzői technikákat, módszereket, amelyek révén egy sportoló biztonságban, a sérülés minimális esélye mellett tud versenyezni. Különböző specializációkkal személyi edzői képesítéseket szereztem, így most egyszerre vagyok korrektív tréner, pilates oktató, Bowen alkalmazó és mozgásterapeuta. Jelenleg egy I. kerületi mozgásstúdióban dolgozom heti húsz órában, de sok időt töltök a foglalkozásokra való felkészüléssel, mert igyekszem a megszerzett tudásomat maximálisan a páciensek javára fordítani. 30 évesen újrakezdtem a szociológiai tanulmányokat is, a TÁTK-n elvégzett tárgyaimat sikerült elfogadtatnom a békásmegyeri Milton Friedman Egyetemmel, ezért most már a szakdolgozatomat írom egészségmagatartás témában. Mióta 2017-ben hazajöttem, újra Kaszásdűlőn élek, nem messze a szüleimtől, de szinte az egész rokonság a kerületben él, így nem okoz gondot a velük való kapcsolattartás. Mindig arra törekszem, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és most szerencsére jól érzem magam benne!

Miért érezted feladatodnak óvodavezetőként, hogy azonnal segítségére siessetek az országunkba érkező menekülteknek?

Amikor elhangzott a drámai bejelentés, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, tudtam, hogy reagálni kell. Augusztusban vettem át az Óbudai Meseerdő Óvoda vezetését, megpróbáltam felmérni a kollektíva tagjait, hogy mi az a plusz, ami bennük rejlik, ami miatt a mi csapatunkban fontos szerepet kaphat. Csapatban gondolkodom, annak ellenére, hogy sokan vagyunk: öt épület dolgozóit fogom össze. A Meggyfa utcai épületben dolgozó pedagógiai asszisztens kolléga, Anikó tudta, hogy hétvégén is nyugodtan kereshet, ha bármi fontos dolgot szeretne megosztani velem,. Felhívott, és elmondta, hogy a Semmelweis Egyetemen FB csoportjában talált egy felhívást, hogyan tudnánk segíteni az ukrajnai menekülteknek. Azért volt számunkra tökéletes választás ez a lehetőség, mert kifejezetten a kisgyerekek megsegítésére fókuszált, arra a korosztályra, akiket mi szólítunk meg a mindennapokban, akikkel együtt dolgozunk.

Amikor gyerekek és kisgyermekes családok vannak bajban, akkor az ember nem hetizál, hanem próbál azonnal reagálni.

Már szombaton elkezdtük szervezni a gyűjtést. Értesítettem a többi kollégámat is, hiszen az nyilván nem fordulhat elő, hogy ők nem tudnak erről az akcióról és mindenki rácsodálkozik hétfőn, hogy mi történik itt. Nagyon jó tapasztalat volt, hogy az összes kolléga azonnal szerepet vállalt. Fontos szempont volt a szervezésnél, hogy ez nem mehet a munkánk rovására, azaz a hozzánk járó családok gyerekeit ugyanolyan ellátásban kell részesíteni, mint eddig, az óvodai nevelés pont úgy működik tovább, ahogy szokott, nem befolyásolja azt az adománygyűjtés. A kerület többi intézménye szintén bekapcsolódott az akcióba, de azon túl, hogy elsőként indítottuk az adománygyűjtést, hozzánk az egész kerületből bárki hozhatott adományt, azaz nem “csak” a saját családjainknak hirdettük meg a gyűjtést, hanem a lakosságnak is. Ezért nagyon át kellett gondolnunk az egész akciót. Például úgy közelítsék meg a külső belépők is az adománygyűjtő tereket, hogy a gyerekek ebből semmit ne érzékeljenek. Kerestünk olyan helyiséget, ahol zavartalanul működhetett az adománygyűjtő pont, az odavezető utat kitábláztuk, hogy aki bejön, az célirányosan tudjon menni. Az óvodatitkártól kezdve a dajkán keresztül mindenki ezen dolgozott. Azokat a csoportszobákat, amelyekben most szüneteltetés van, bevontuk, és ott gyűjtöttük össze és válogattuk szét az adományokat, ami azért volt szükséges, mert sok esetben nem tudtuk, hogy mi van a csomagokban. A dajka nénik sokat segítettek ebben is, akinek volt egy szabad órája, vagy épp munkaidő után a beérkezett csomagokat szelektálták, és hatalmas zsákokba, dobozokba rendezték. Nagyon ügyeltünk arra, hogy ezek tényleg jól összeszedett csomagok legyenek, és ez rengeteg háttérmunkát igényelt. Aminek nagyon örültem, hogy akárhányszor mentem bármelyik épületbe, mindig jó hangulatú csapatmunkaként élték meg a kollégák a feladatot, nem kényszerként. Nem mondom, hogy péntekre nem fáradtak el, de ebben az ügyben együtt dobbant a szíve a csapatnak.

A lakosság hogyan reagált a felhívásra?

A lakossági összefogás is szívmelengető volt. Volt olyan idős néni a környékről, aki mindennap megjelent, pedig nehezen, járókerettel tudott csak közlekedni, és hozta az aznapi bevásárlást, amit a menekülteknek szánt. Rengeteg pozitív tapasztalatot gyűjtöttünk. Azt éreztük, hogy megmozdult a kerület. Az egyesített bölcsődék is csatlakoztak hozzánk és mindenhonnan fogadtak adományokat. A szülők is maximálisan együttműködők voltak.

Számomra fontos szempont, bármilyen programról is beszélünk, hogy mi a családokkal együttműködünk, ez a vesszőparipám: amit csak lehet, azt családdal csináljuk.

Fantasztikus volt, hogy elment az irodám előtt egy anyuka, és tényleg csak bekiabált, hogy babakocsit lehet hozni? Másnap be is állítottak egy csodaszép babakocsival, amitől eddig nem volt szívük megválni, és aminek remélem, hogy valaki, valahol nagyon örül.

Mennyi adomány érkezett hozzátok? Kik voltak a legaktívabbak a gyűjtés során?

Első körben a nők. A kollégáimmal anyák vagyunk mindannyian, és ha a háború miatt menekülő gyermeket lát az ember, összeszorul a torka. Az óvodában kisgyerekekkel foglalkozunk, nagyon közeli ez az egész történet, talán ezért is hatványozottabban működik az a fajta érzékenység, amit a családok felé tanúsítunk. A mozgató rugó és a közös pont az anyák és nők tenni akarása volt. Nem kicsinyítve az apukák és a férfiak segítségét, hiszen csapatmunka volt, mindenki kivette belőle a részét. Augusztus óta vagyok az intézmény élén, eddig a kollégáim nem ismerhettek még meg, talán most már érzik azt, hogy az előző vezetőhöz, Csillához nagyon hasonló karakter vagyok. Rengeteget beszélgetek vele mind a mai napig, nagyon jó a kapcsolatunk. Ő adott az intézménynek egy irányvonalat, azt az ívet, elképzelést viszem tovább, amit a Csilla elkezdett. Nem vagyunk egyformák, teljesen más a személyiségünk, de biztos vagyok benne, ha még ő lett volna itt a vezető, ez az adománygyűjtés ugyanúgy megtörténik. Nagyon fontos kihangsúlyoznom, hogy ez egy picike szelete volt a tevékenységünknek, nem ez a legfontosabb feladatunk, hanem a ránk bízott kisgyerekek gondozása.

A Covid miatt nem volt rizikós megnyitni az intézményeket?

Ez nagyon fontos dilemma volt. Pontosan azon a héten járt le az egyik csoportban a karantén. Az egy dolog, hogy megvolt a lelkesedés, kollégák támogatták a jó ügyet, de nekem nagy volt a felelősségem abban, hogy hogyan kezeljük járványügyileg a helyzetet. Aulákba, előtérbe gyűjtöttünk, onnan hordták be a kollégáim az adományokat. Gyerekek ebből nem láttak, nem érzékeltek semmit, az ő nyugalmukat nem lehet megzavarni, és a fertőzésveszélyt is minimálisra szorítottuk. Rengeteget fertőtlenítettünk, és közben szerencsénk is voltunk, hiszen épp lecsendesedett a járvány.

Kezdődik a beiratkozás, jönnek az új ovisok!

Igen, az óvodai beiratkozás előtt állunk, nagyon várjuk a kicsiket, az új családokat, rendkívül lelkes vagyok ebben, biztosan csupa olyan család jelentkezik hozzánk, akikkel öröm lesz a következő három-négy év, és újabb együttműködésen alapuló kapcsolatot lehet kialakítani.

Hiszek abban, ha az ember nyitottan közelít a hozzánk érkező családokhoz, akkor tudni fogják, hogy elérhetőek vagyunk, érezni fogják, hogy mindig kiállunk egymásért.

Fontos, hogy a szülők részéről is jó érzés legyen, ha ők is becsatlakoznak, támogatják az óvodát. És nem anyagiakra, sokkal inkább jelenlétre gondolok.

Ovis gyerek szülőjeként nyugodtan mondhatom, hogy hihetetlen jó érzés, ha bepillanthatunk a gyerekünk ovis mindennapjaiba, amire a covid alatt nem volt lehetőség.

Ettől mi is szenvedtünk, ránk is óriási terhet rótt. A közös tevékenységek borzasztóan hiányoztak a mi életünkből is. Ráadásul mi minden egyes programra készültünk, az oviban ugyanúgy megvoltak a karácsonyi készülődések, bízva abban, hogy hátha be tudjuk engedni a szülőket. Aztán az utolsó pillanatban jött a lezárás, nekünk pedig muszáj betartani járványügyi intézkedéseket, hiszen a gyerekek, a dolgozók, a szülők egészsége fontosabb. Természetesen értjük, hogy szükség volt a korlátozásra, de mégis ott van az a rossz érzés, hogy a szülők kívül rekedtek.  Pedig nekünk pedagógusoknak is jó látni, érezni azt, hogy a szülő tudja, hogy a gyereke jó helyen van, jól érzi magát. Nagyon fontos az óvodapedagógusokkal is a személyes kapcsolat.  Talán most már megkönnyebbülünk egy kicsit, nagyon pozitívan várjuk a jövőt. 

TOP 5

Óbudai Nyár nyitókoncert – Óbudai Danubia Zenekar Óbudai Nyár

Különleges zenei élményben lesz része az Óbudai Nyár 2022 nyitóeseményére látogatóknak. Az Óbudai Danubia Zenekar csodálatos élményt kínáló “Magyar zene?” Cigány zene?” című koncertjén Brahms, Kodály, Ott Rezső műveit, id. Sárközy Lajos és zenekara és Peresztegi Attila tenor interpretálja Hámori Máté vezényletével.

Nemzetiségi nap Fő tér Óbudai Nyár

Először Óbudán! Tíz nemzetiség művészei fergeteges folklór műsorral, hagyományos ételeikkel várnak bennünket, hogy még közelebb kerülhessünk kultúrájukhoz, közös kultúránkhoz. 

18.00 órától a Váradi Botos Café koncertje zárja az eseményt.

Múzeumok Éjszakája

Az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szombatján, június 25-én rendezik meg – immár huszadik alkalommal. Ebben az évben a kiállítóterek és gyűjtemények újra teljes erőbedobással koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel készülnek arra, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a varázslatos nyárestét. A programhoz Óbuda múzeumai is csatlakoztak, részletes programok a heti bontásban olvashatóak.

Óbudai Búcsú Fő tér Óbudai Nyár

Óbuda egyik leghíresebb eseménye volt a főplébánia-templom védőszentjeinek búcsúja Szent Péter és Pál napján. Eredetileg a templom körüli területen rendezték, a szokásos árusokkal, sramlizene, mézeskalácsos, ringlispíl csábította az ifjabbakat és az idősebbeket egyaránt. Idén is várunak mindenkit Óbuda híres búcsújára.

NAGY ZENÉSZEK, NAGY SZERELMEK #Debussy – Bősze Ádám előadássorozata

A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek.

Wagner, Mendelssohn, Puccini, Mozart, Brahms, Schumann, Britten, Liszt, Mahler és Beethoven – lehetnének ezek akár a főszereplők nevei is, de most csupán vezetéknevek, hiszen az általuk legvonzóbbnak tartott hölgyeken és férfiakon keresztül mutatja be Bősze Ádám a zenerajongók által oly kedvelt komponisták néha egyáltalán nem vonzó tulajdonságait.

HETI BONTÁS: 

június 24, péntek

16:00 MESTERSÉGE: GRAFIKUS 120 éve született Gönczi Gebhardt Tibor • kiállításmegnyitó

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

18:00 VADÁSZY DOMONKOS ZONGORA KONCERTJE Az ERANUS Támogatásokat Szervező Alapítvány javára Óbudai Társaskör

18:00 Óbudai Nyár nyitókoncert – Óbudai Danubia Zenekar Óbudai Nyár

18:00 Piknik Mozi – Mamma Mia! Fő tér Óbudai Nyár

19:00 Petruska @ Fellini Fellini Római Kultúrbisztró

20:00 Sub Bass Monster // KOBUCI KOBUCI

június 25, szombat

10:00 Helytelenek Társulat bábelőadás Fő tér Óbudai Nyár

11:00 Nemzetiségi nap Fő tér Óbudai Nyár

16:00 Múzeumok Éjszakája az Óbudai Múzeumban Óbudai Múzeum

16:00 Múzeumok Éjszakája az MKVM-ben Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

16:00 Múzeumok Éjszakája a Goldbergerben

16:30 Múzeumok Éjszakája az Aquincumi Múzeumban Aquincumi Múzeum

17:00 Múzeumok Éjszakája a Vasarely Múzeumban Vasarely Múzeum Budapest

18:00 NÖVÉNYCSERE a Múzeumok Éjszakáján Budapest Galéria

19:00 PASO // Kobuci // 06.25.

20:00 TÁRLATVEZETÉS a Múzeumok Éjszakáján Budapest Galéria 

június 26, vasárnap

10:00 Óbudai Búcsú Fő tér Óbudai Nyár

13:00 Óbudai Nyár – Játék az Esernyőssel– Társasjáték a Mit Játsszunk? Vlog csapatával Esernyős

16:00 Ami kimaradt…!!! díszlet, jelmez, báb, kiállítás tárlatvezetés az Esernyős Galériában

20:00 Másik János: Törd szét bennem ezt a készet (szóló-est) // KOBUCI

június 27, hétfő

18:00 Írók a korona alatt Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság – Óbudai Társaskör

19:30  Kontraszt LEMEZBEMUTATÓ // KOBUCI // vendég: Mester Csaba és barátai

június 28, kedd

20:00 MITSOURA koncert – KOBUCI Kert

június 29, szerda

19:00 FISCHER ANNIE EMLÉKKONCERT – Fischer Annie-ösztöndíjasok koncertje Óbudai Társaskör

19:00 Kéknyúl // Kobuci Kert

június 30, csütörtök

19:00 NAGY ZENÉSZEK, NAGY SZERELMEK #Debussy – Bősze Ádám előadássorozata Óbudai Társaskör 

19:30 Dánielfy Gergő és az Utazók + Maszkura és a Tücsökraj // KOBUCI Kert

Mikor döntötte el, hogy a régmúlt megismerésének szenteli az életét?

Képzelje, soha eszembe nem jutott, hogy régész legyek! Erdélyből származom, gimnazista koromban kerültem Budapestre. Érettségi után egy könyvkiadónál kezdtem dolgozni, s beiratkoztam az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem-művészettörténet szakára. Ez sokáig a családomban sem tudatosult, hiszen minden nap munkába jártam. Egy vasárnapi ebéd alkalmával, amikor a dolog kiderült, meg kellett ígérnem Pista bácsinak – édesanyám nagybátyjának, aki numizmatikusként a kolozsvári egyetem professzora volt –, hogy egyik órájára feltétlenül bemegyek. Az igazat megvallva, halálosan untam.

Ahhoz, hogy az ember tandíjmentességet kapjon, elő volt írva, milyen vizsgákat kell letennie. Így kellett levizsgáznom ókorból másodév közepén, karácsony előtt, Alföldi András professzor úrnál. Rettentő szigorú ember volt, s én, aki minden nap délután ötig dolgoztam, egyetlen előadására tudtam csak bemenni. Nagyon megbotránkozhatott ezen, mert egy teljes órán át faggatott. Az volt a szerencsém, hogy akkoriban már nagyon érdekelt az ókor, és rengeteg klasszikus auktort olvastam, ami meglepte. Markomba nyomott hat tucat könyvet, s elmondta, mit jegyzeteljek ki a karácsonyi szünetben az akkor készülő könyvéhez. Amikor kinn, a folyosón a meglepetésből magamhoz tértem, letettem a könyvkupacot, amelynek legtetején ott hevert az indexem. Kinyitottam, és a vizsga minősítéséhez az volt beírva: „igen jeles”. Azt hittem, eltévesztette! Ráadásul a könyvek között volt angol, svéd és holland nyelvű is, s mivel ezeket a nyelveket nem beszéltem, gondoltam, visszaadom azokat. Bekopogtam, megszólítottam, de ő fel sem nézett. Megint megszólítottam, most már hangosabban, mire rám mordult: „Kisasszony, kérem ne kiabáljon, nem vagyok süket!” Mondtam, hogy a francia, olasz és német irodalommal nem lesz gondom, köszönöm szépen, de a többit visszahoztam. Ő azonban közölte, hogy feltalálták a szótárt, s ezzel részéről el is volt intézve. Végül mondtam, talán tévedni tetszett, mert az van az indexembe írva, hogy „igen jeles”. Erre – rá nagyon jellemző módon – rám nézett, és azt felelte: „Kisasszony, jegyezze meg, én sosem tévedek!”

Jól gondolom, hogy az ókor iránti érdeklődése egyenes úton vezette Óbudára?

Nem igazán. Egy ünnep alkalmával jártam először az aquincumi romterületen, Nagy Lajos professzor úr tartott itt egy kis bemutatót. Gyönyörű, hangulatos nap volt, melynek végén beültünk egy pohár borra a Krempl-malomba. Egész más világ volt még! A múzeumot a háborúban lebombázták, és csak 1947-ben nyitották meg újra. Abban az évben doktoráltam, s a vidéki múzeumok anyagában bekövetkezett háborús pusztítást kezdtem fölmérni. Mikor aztán férjhez mentem, nem tudtam tovább vállalni az állandó utazást. Egy esztergályos üzembe kerültem, ahol karácsonyfadíszeket és húsvéti ajándékokat festettem, amivel egyrészt sokkal jobban kerestem, másrészt otthon tudtam csinálni. Ám 1950-ben mindazokat, akiknek nem volt munkakönyvük, a dunaújvárosi erőmű építkezéséhez vitték dolgozni. A családom nagyon megijedt, hiszen a fiam éppen egyéves volt. Egyfolytában hívtak viszont az Aquincumi Múzeumba, ahol akkoriban egyáltalán nem volt régész.

A kollegám, aki onnan ment át a Nemzeti Múzeumba, közölte velem, hogy nagy ásatásokhoz embert keresnek Óbudára, de ne ijedjek meg, ha az íróasztalomon reggel a kakas kukorékol, és a székem mellett – ha szerencsém van – majd a bárány ül, de az is lehet, hogy a kecske.

Jót nevettem rajta. Aztán kimentem, és láttam, hogy a kakas pontosan ott ült az íróasztalon, a szék mellett a kecske, és bárányok legeltek mindenütt a romkertben.

Ami ma már elképzelhetetlen…

Mindig sok bajom volt azzal, hogy hogyan lehetne rendben tartani ezt a területet. Régen voltak még olyan környékbeli lakosok, akik boldogok voltak, ha az ember hagyta, hogy a füvet ingyen lekaszálják és elvigyék az állatoknak, a száraz gallyakat meg fűteni. A romokra nem lehet rámenni géppel, ez kézi munka, ami mind több gondot okozott. Algériában, ahol néhány hónapig egy nagy ásatást vezettem, láttam, milyen gyönyörűen néznek ki az ottani romok, és nem tudtam, hogyan érik ezt el. Aztán egyszer szemtanúja voltam, amikor jöttek a pásztorok a birkanyájjal, és lelegeltették az egész romterületet. Ott értettem meg, mekkora hibát követtem el, amikor annyi energiával és fáradsággal kiűztem a birkákat meg a kecskéket a múzeumból…

Nem sokkal azután, hogy ide került, megkezdődött Óbuda nagy újjáépítési korszaka. Mi volt az első jelentősebb munkája?

Az óbudai hajógyár is szovjet tulajdonba került, ahogyan minden valamirevaló magyar gyár, jóvátételben dolgozott a II. világháború után. Felújították, hogy hajókat építsen a Szovjetunió számára. Alatta húzódott viszont a hajdani Római Birodalom egyetlen olyan épülete, Pannónia császári helytartójának rezidenciája és hivatala, melynek minden helyiségéből fönnmaradt valami: falfestmények, mozaikok, stukkók, szobrok, használati tárgyak. Az ásatások 1950−56 között folytak, s a feltárt leletek valamennyi helyiség funkciójára fényt derítettek. Mindezekkel ma bármikor be lehetne rendezni ezt a több mint száz helyiséges római épületet. Akkoriban csak annyit lehetett elérni, hogy kimentsünk mindent, amit lehet. Az apróbb leleteket a múzeumba szállítottuk, a mozaikokat és falfestményeket az óbudai zsinagógában tárolták. Előkerült egy szentély, tizenegy feliratos oltárkővel, melyekből kiderült, hogy minden helytartónak hűségnyilatkozatot kellett tennie szolgálatba léptekor. Mindez ott áll kőbe vésve, névvel ellátva. Hihetetlenül értékes, egyedülálló történelmi dokumentum. Meg kellett azonban állnunk, mert nem engedélyezték a további ásatásokat. Született egy határozat, mely szerint a feltárt 130×120 méteres terület védett, tehát arra építkezni nem szabad. A római épület falai déli irányban tovább folytatódtak, de ott mi már nem dolgozhattunk. Egyik része fölött ott állott az úgynevezett „goromba kovácsok műhelye”. Ez egy, az 1850-es években épült hatalmas munkacsarnok volt, ami nem volt alapozva, tehát a padló alatt folytatható lett volna az ásatás…

Milyen volt a kapcsolatuk a gyár szovjet irányítóival?

Az irodai tennivalókat főként lengyel hölgyek végezték. Ők a háború alatt nálunk bújtatott menekültek közül kerültek ki, s minthogy oroszok által megszállt területről származtak, természetesen nagyon jól beszéltek oroszul. Igazgatónk, aki meggyőződéses pártember volt, sose merte magát előttük exponálni, egyszerűen nem mert bemenni az irodába, hogy az oroszokkal alkudozzon. Jól tudtak viszont e lengyel hölgyek franciául is, így aztán a folyamatosan fölmerülő vitás ügyekben én jártam el mindig. Kiderült, hogy a hajógyárba rendelt orosz mérnökök és szakemberek részére két lakóházat építenek a Kiscelli utcai posta mellett. A terveknek megfelelően megkezdték az alapozást, ott is előkerültek a római kori maradványok: két igen jó állapotban fennmaradt fürdő és vendégfogadó romjai.

Szerencsére a gyárat igazgató orosz főmérnök, akinek magának is ott lett később lakása, annyira lelkes volt és érdeklődő, hogy meg tudtam győzni az új lakóépület átterveztetésének szükségességéről. Sikerült azt is elérnünk, hogy a főváros kifizesse a különbözetet.

Így Pfannl Egon építészmérnök – aki roppant tehetséges tervező volt –, 1950-ben módosíthatta az épület tervrajzát. 1952-ben folyt az ásatás, egy évvel később kialakítottuk a romkertet, és 1954 tavaszán megnyílhatott a Táborvárosi Múzeum, az épület alagsorában az így megmentett kádfürdővel. Pfannl Egon zsenialitását dicséri, hogy ez volt az első olyan megoldás Magyarországon, amikor a védőépület nem ült rá úgy a romokra, hogy azokat teljesen kiszakította volna környezetükből.

A hatvanas években egy különleges kezdeményezés, az ún. Interstudex-ásatások keretében kezdődik meg a polgárváros titkainak feltárása. Mit jelent ez, és hogyan született az ötlet?

A főváros 1966-ban engedélyt adott a Dózsa Sportklubnak stadion létesítésére. A tervek szerint e stadion a római polgárváros nyugati területén épült volna fel. Hiába bizonygattuk, hogy ott is értékes romok lehetnek, hiszen a város falait már a múlt században ismerték, a légi felvételeken is jól látszott, és meg is lehetett ásni. Végül kaptunk egy néhány hetes „bizonyítási időt”. Miután itthon nincs annyi régész hallgató, a Műegyetemmel és hat külföldi egyetemmel olyan szerződést kötöttünk, hogy elfogadták, ha harmadéves építészmérnök hallgatóik nálunk töltötték el hat hetes gyakorlatukat. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a tanulmányi átlag alapján kellett végül válogatnunk. Minden ország csapata tizenkét főből állt, részükre az amfiteátrum mellett fölhúztunk egy ideiglenes lakóépületet. Már az első évben be lehetett bizonyítani, hogy a romok ott vannak. Előtte ugyanis hiába jött ki a száz tagú hatósági szemle, a rendőrségtől a tűzoltóságig mindenki, ahogy az elő volt írva, mert körülnéztek és nem láttak mást, mint egy szép búzamezőt vagy zabföldet. Ezzel aztán mindent le is lehetett állítani. A tábor viszont nagyon jól sikerült: egy hónapon át ástak a hallgatók, föltárták a romokat, majd két hét alatt felmérték, megrajzolták, és ideiglenesen le is konzerválták. Esténként beszélgetéseket, műsorokat szerveztünk az amfiteátrumban. Hosszú huzavona vette ezután kezdetét, minthogy a területet ki kellett vonni a mezőgazdasági művelésből, ami annak ellenére sem volt könnyű, hogy az Óbuda TSZ örömmel támogatta, hiszen ezen az ócska, köves talajon mindig is rossz volt a termés.

Úgy tudom, egyszer még a polgárvárosi amfiteátrum is veszélybe került…

Egy téli napon azt vettük észre, hogy a honvédség bontja az amfiteátrum falait, a köveket teherautóra pakolja, és viszi a közeli vasúthoz. Hajnóczy professzorral kirohantunk, levertünk pár karót, és szögesdróttal nagy hamarjában körülkerítettük a területet, hogy megakadályozzuk. Kiderült, hogy valamelyik orosz laktanya építéséhez vitték a köveket. Ugyanígy tűntek el a föld színéről Aquincum akkor még magasan álló falai a középkorban, hiszen az ókori romok a világ legolcsóbb és legkényelmesebb kőbányái voltak. Ezt az „építőanyagot” most még számlázni is lehetett!

A hetvenes években még intenzívebb időszak következett, hiszen megindult az új lakótelepek építése a Flórián tér körzetében…

Olyan döbbenetes mértékű munka vette kezdetét, hogy 1973-tól minden erőnket oda kellett összpontosítanunk. Óbuda mint ásatási terület, egyszeriben annyira kusza lett, hogy az Akadémia egyetlen ásatási engedélyt adott csak ki, ami az én nevemre szólt. A kollégáimat felháborította ez a helyzet, amire soha korábban nem volt példa, és én magam sem akartam elvállalni. Nyugdíjba akartam menni arra való hivatkozással, hogy korábban volt egy balesetem. Végül azonban hosszas alkudozások után belementem a dologba. Máig hálás vagyok munkatársaim szolidaritásáért, hiszen soha egyetlen olyan pont nem volt, ahol ne ütköztünk volna össze valakikkel, miután lehetetlen összeegyeztetni egy építkezés és egy régészeti ásatás munkamódszerét. Pontos táblázatokban rögzítették az előzetes terveket, hogy mikor, kik, melyik területen dolgoznak. Természetesen ez már a legelső napon fel is borult, hiszen vagy a beton, vagy az emelődaru nem érkezett meg a kívánt helyre. Az embereket rögtön átirányították egy másik területre, ahol viszont mi még nem is jártunk. S valahogyan azt is ki kellett ügyeskednünk, hogy a leletmentésen túl a mi kutatási céljaink is teljesülhessenek.

Mi volt a legfontosabb kutatási cél ezen a területen?

A tudományos tervnek, amit Óbudán teljesíteni szerettem volna, abban állt a lényege, hogy keressük meg a római légióstábor helyét, mert rengeteg mindennek ez a kulcsa. Ez sikerült is, ám sok mindent, ami ezzel járt volna, már nem tudtam elérni. Nagyon szerettem volna, hogy a légióstábor és a katonaváros emlékei külön múzeumba kerüljenek Óbudán, a polgárvárosi leletek pedig maradjanak a jelenlegi múzeumban, a külső Szentendrei úton. Az Aquincumi Múzeum több mint százéves. Kuzsinszky Bálint, aki létesítette, minden feljegyzésében leírta, hogy ez csak egy kiállítóhely, ami restaurálásra, kutatásra nem alkalmas. Megszerezte a Károlyi-palotát, ám hamarosan azt is kinőttük. Éveken át rengeteg éjszakát beleöltünk abba az Országos Műemléki Felügyelőségnél és a Műszaki Egyetemen dolgozó kollégáimmal, hogy olyan épületegyütteseket jelöljünk ki, melyeket feltétlenül meg kell menteni.

Természetesen elsőként bontották le a legértékesebb részeket, s azokból, amiket manapság úgy dédelgetünk, bár a legkevésbé értékes épületek, még most is mennyi érdekesség derül ki. Gondoljunk a Kolosy tér és Bécsi út között található kis házsorokra.

Saját ásatási irodámat is azért költöztettem át néhány évenként újabb lebontandó épületekbe, hogy legalább azokat meg lehessen tartani egy darabig. Mindig abban bíztam, hogy egyszer létrejöhet egy múzeum, ám vagy éppen a saját vezetésünk nem támogatta, vagy más, sokkal ügyesebb személyek megelőztek minket. Ezért tartom kivételes képességű embernek Zsigmond Attilát, aki a Lajos utca 158. szám alatti épületet megszerezte előlünk a Budapest Galéria számára, s ez legalább máig dísze maradt Óbudának.

Régi kérdés, örök talány, hogy miért is ezen a területen kellett lakótelepeket felépíteni, ahol az értékes ókori romok létezése régóta tudható volt…

Az volt a koncepció alapja, hogy minél több lakást lehessen közművesített területen elhelyezni. Azért nem a Bécsi út külső területein található üres mezőkön építkeztek, mert azokat közművesíteni kellett volna. S hogy mennyire volt ez szakmailag megalapozott? Vannak olyan felvételeink, melyeken látszanak a római kori vezetékes folyóvízzel ellátott WC-k, felettük meg a kis fabudi, ami akkor még minden óbudai házhoz hozzátartozott. Ilyen volt tehát ennek a területnek a közművesítése még 1960 táján is, és ezért nem értettem soha, miért nem lehetett a lakótelepet kicsit kijjebb építeni.

A közvélemény számára talán a légiótábor központi épületének, a princípiának a fölrobbantása volt a leginkább felháborító eset. Mit lehetett ezzel a helyzettel kezdeni?

Sajnos abban a cirkuszban már csak annyit lehetett elérni, hogy az épület három pontját megmentsük. Úgy okoskodtam, hogy ebből a három pontból, amíg világ a világ, bármikor vissza lehet szerkeszteni ezt a négyszög alaprajzú parancsnoki épületet, amit az egész Római Birodalom területén szabvány alaprajz szerint építettek. Ez ugyanis nem pusztán egy díszkapuzat volt, hanem itt volt a tábor legesleglényegesebb alappontja, a groma. Ezen egy függő ónnal jelezték azt a pontot, ahonnan nemcsak a tábor területét lehetett visszamérni, hanem a provincián belüli távolságokat is. A három megmentett falcsonk közül egy sarokrész a presszó területére került. Az első húsvét alkalmával egy aranyos, hatalmas méretű csokoládé nyuszi üldögélt a római fal tetején, a fülén egy óriási piros masnival. Karácsonykor karácsonyfa került rá, végül aztán italállványként végezte. Mindegyikről csináltam fényképet. Ma már semmi nem látszik belőle, de remélem, hogy valahol, valami falak mögött megvannak még ezek a romok…

Fölmerül az emberben, vajon mennyi titkot őriz még Óbuda földje?

Hosszú időn át az volt a vezérelv, hogy ha nem tudjuk gondozni a romokat, hagyjuk inkább a föld alatt őket. Hiába. Számtalan visszatemetett romot tartunk nyilván úgynevezett műemléki topográfiákban, de ezek között legalább öt vagy hat olyan van, amelyik megszűnt anélkül, hogy bárki észrevette volna. Egy ekkora városban, mint Budapest, manapság iszonyatos mennyiségű földmunka folyik állandóan, és olyan technológiákkal, hogy föld alatt nyomnak át csöveket. Engedélyhez van ugyan kötve, hogy hol visznek keresztül egy gázcsövet, mégsem állíthatunk őröket minden egyes rom mellé. Óbuda egy régész számára munkaterület, és biztos, hogy az ember életének munkahelyén eltöltött része nem kevesebb, mint a családjával eltöltött idő. Különösen, hogy voltak olyan időszakok a nagy állami beruházások idején, az új lakótelepek földmunkáinál, amikor az egy karácsonyestét kivéve, még télen is minden nap kinn dolgozott az ember.

Érdekel, hogyan viszonyultak a környékbeli lakosok az intenzív ásatási munkákhoz?

Miután mindig őrületes tempóban kellett az embernek hajtania a csapatot és önmagát, a közvélemény tájékoztatására sose jutott idő. Persze pénzünk sem lett volna rá, hiszen ez nálunk nem szokás. Pedig olyan, nagy volumenű várostörténeti ásatásról volt szó, amely óriási dokumentációs anyagot szolgáltatott a Pannónia-kutatáshoz és az egész Római Birodalom történetéhez. Például Londonban a City átalakítási és modernizálási munkálatai alatt a mi feltárásainkkal egy időben azt csinálták, hogy az ásatási területet azonnal körülkerítették állványokkal, galériával, odavitték az iskolásokat és az érdeklődőket, s mindenki belépti díjat fizetett, hogy láthassa, mi történik. Elmondták, miért folyik a munka, mi az értéke, s mi újat fog hozzátenni Anglia történetéhez. Tájékoztatták tehát a környékbelieket, akiknek azért mégiscsak kellemetlen, hogy kerülgetniük kell a különböző árkokat. Ha volna annyi százasom, ahány dologgal, a tintatartótól kezdve a legkülönbözőbb tárgyakig, megdobáltak bennünket Óbudán az első időszakokban, akkor most egészen jól állnék anyagilag.

Az emberek dühösek voltak, úgy tudták, hogy a régészek miatt nem halad elég gyorsan az új építkezés, és tájékoztatás híján mindezért a múzeumot okolták, persze többnyire igaztalanul.

Elkötelezett régészként azt sem lehetett könnyű megélnie, ami a Flórián téri aluljáróval történt néhány év elteltével.

Mindegyik kis szabadtéri múzeumunkkal ugyanaz a probléma. Miután 1984-ben megnyitottuk az aluljárót, egyetlen idelátogató külföldi kollégánk sem hitt a szemének, mondván: hogyan mertük így, berendezve átadni a forgalomnak. Elmondták, hogy náluk réges-régen összetörtek, összefirkáltak volna minden üveget és magyarázó táblát. Olyan jó érzés volt tudni, hogy ez nálunk nem fordulhat elő. Néhány évre rá aztán itthon is teljesen kilátástalanná vált a helyzet. Meg kell élnem, hogy visszájára fordulnak az akkori legkorszerűbb műemléki megoldásaink. 

Ha ma visszagondol az Óbudán végrehajtott sok évtizedes régészeti munkájára, a sikerekre és kudarcokra, mit mutat a mérleg?

Sok szerencsével sikerült évtizedek leletmentéseit úgy irányítani, hogy láthatóvá váltak Óbudán, az Árpád hídi felüljáró körzetében és Pesten, az Erzsébet híd mellett a római kori települések romjai. Ma tehát a modern város szívében, kis romkertekben álló ókori emlékek jelzik Buda és Pest kétezer éves történelmi városmagját. Hazánkban a régészet mint szakma a reformkorban indult útjára. Magyarország nemcsak szembesülni akart a saját történetével, hanem önállóan úgy állni ki Európa elé, hogy 2000 éves múltját fölmutatja. A cél ugyanis az volt, hogy Európa bennünk ne a kultúrátlanul-szervezetlenül érkezett lovasnépet lássa, hanem azt a népet, mely saját értékeibe olvasztotta a hajdanvolt ókori birodalom tovább élő hagyatékát. Ha ebből csak morzsákat mentünk is meg, már csináltunk valamit. Erre tettem fel az életem.

Dr. Póczy Klára 85 éves korában, 2008-ban hunyt el.

Mikor kezdődött a kapcsolatod a Múzeummal?

2000-ben jöttem ide, ahogy befejeztem az egyetemet. Korábban is dolgoztam itt: elsősorban Zsidi Paula ásatásain, egy korábbi feltárás anyagából írtam a szakdolgozatomat, már a diplomaírás közben is itt dolgoztam, és ez így is maradt. Római kori városszerkezet, várostörténet, ipar, kereskedelem – ezek a témakörök érdekelnek, ezekről publikálok, a doktorimat is ebből írtam. Elsősorban a római kor régészete, az ásatások, az ezzel kapcsolatos leletek feldolgozása az, ami tudományosan közel áll hozzám, de mindjárt a legelején nyilvánvaló volt, hogy egy múzeum nem csak erről szól.

Ha egy régészeti kutatóintézetbe megy az ember dolgozni, ott valóban a tudománynak élhet, de egy múzeum ennél többet kíván.

A korábbi vezetők is tudták ezt, és minden szempontból magas szinten irányították az intézményt. Gondolok itt Póczy Klárára vagy Zsidi Paulára, akik nagyon jó kutatók voltak, és ezzel együtt jól tudtak kommunikálni a látogatókkal is. Így nekünk is természetes volt, hogy nemcsak tudományos munkát végzünk, hanem az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztő, tudásátadó feladatokat is ellátjuk. Már a kezdetek kezdetén bekapcsolódtam a tárlatvezetésekbe, és lassan megtanultam, hogy egészen másképp kell a látogatókkal és a tudományos világban kommunikálni.

Ha más témáról lenne szó, azt mondanám, hogy kevesebb latin kifejezést kell használni, de itt…

Az ember próbál közérthetően magyarázni, olyan párhuzamokat és analógiákat hozni, hogy megértse az átlagember, de ez nem jelenti azt, hogy nem bújtatunk el benne latin kifejezéseket – pontosan azért, mert ennek van egy oktatási funkciója is. Amikor azt mondom, hogy egy római kori piac – aminek szép latin neve, macellum ismerős lehet az olvasónak, mert legutóbb az Anzikszban pont erről írtam –, az ókor bevásárló központja, akkor az azért hasznos, mert ez így megragad a látogatókban. Tehát érdemes a mai korral olyan párhuzamokat találni, amik segítik azt, hogy a tőlünk viszonylag távol lévő kultúrát is megértsék és befogadják. Összességében a múzeum tudásátadó funkciójával könnyen tudok azonosulni, mind a mai napig sok tárlatvezetést vállalok. 

A pandémia elején azt láttuk, hogy belekezdtél egy videós bejelentkezés-sorozatba. Mik a tapasztalatok? Érdemes folytatni, szerves részévé válik a múzeum működésének a járvány elmúltával is?

Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés volt, nemcsak én voltam benne, hanem több régész, közművelődési kolléga is csinált hasonló jellegű videókat. Arra jöttünk rá, hogy pótolnunk kell azt a személyes jelenlétet, ami a pandémia miatt megszűnt. Ezek jellemzően ásatási bejelentkezések voltak: miközben a múzeum megítélése nagyon pozitív, amit sikerült hosszú, szívós munkával elérni, addig a régészeti ásatásokról még mindig az a többségi vélemény, hogy ez felesleges úri passzió, csak hátráltatják az építkezéseket.

Pontosan az ilyen bejelentkezések tudják egy kicsit közelebb hozni az érdeklődőkhöz azt, hogy mit is csinálunk igazából, mi értelme van a régészetnek.

Mit adnak nekünk a rómaiak? Szándékosan jelen időbe tettem a klasszikus, Brian életéből származó kérdést: mi az értelme foglalkozni a rómaiakkal ma, 2022-ben?

Képesek voltak nemcsak a Földközi-tenger medencéjét, hanem gyakorlatilag szinte egész Európát egy államba szervezni. Egészen elképesztő képességük, amiből ma is tanulhatunk: következetesen és profin tudtak szervezni. Fontos, hogy az a fajta technikai felkészültség és a közigazgatás profi megszervezése, ami jellemezte őket, ne merüljön feledésbe. Beszélhetünk a jogrendjükről, ami a mai napig alapja az európai jogrendnek. A városi kultúra kialakulása, a városszerkezet, a városépítési elvek kialakulása Európában a nevükhöz fűződik. Amikor ezeket kutatjuk, akkor egyrészt a társtudományoknak is adunk információt, tudást, másrészt a városi ember, az állampolgár tudatosabb gondolkodásához, identitásához is hozzájárulhatunk.

Amikor ránézünk a római romokra, akkor többnyire a fehér, lepusztult követ látjuk. Amikor te ránézel, nemcsak ezt látod, hanem felépül a fejedben, hogyan nézett ki, mi miért van a helyén: a muzeológusok, tárlatvezetők abban segítenek a látogatóknak, hogy nekik is kialakuljon egy kép, ami több, mint a fehér romok. El lehet egyáltalán valahogy mondani, hogyan nézett ki ez a város?

Pontosan ez a feladata a múzeumnak és a közönségkapcsolati munkatársaknak, hogy azt, amit romnak lát a látogató, esetleg egy értelmezhetetlen labirintusnak, mi élővé tudjuk változtatni számukra.
Minden vezetésen az első kérdések egyike szokott lenni, hogy miért nem építünk vissza, miért nem rekonstruálunk jobban.

Több oka is van ennek, ha ezeket végiggondoljuk, máris jobban belelátunk a régészet-muzeológia munkájába.

A legegyszerűbb válasz az, hogy nehéz visszaépíteni valamit, amiből csak ennyi van, hiszen azt sem tudjuk néha, hol az ajtó, nemhogy az ablak, vagy egyáltalán meddig tart egy ház. A rómaiak háromszáz éven át össze-vissza építették, átépítették, összevonták, szétszedték az épületeiket; ahhoz, hogy pontosan meg lehessen határozni, hogy egy ház meddig tart, milyen fázisai vannak, hogyan nézett ki, egy-egy házra öt-tíz évet rá kéne szánni az életünkből, ami sajnos nem kivitelezhető. Az is probléma, hogy mivel egy házat sokszor átépítettek, el kéne tudni dönteni, melyik verziót akarjuk ebből bemutatni. Vagy csináljunk egy olyan kevercset, ami soha nem is létezett? Nem mindegy, hogy egy területnek a római kor kezdeti időszakának megfelelő állapotát mutatjuk be, vagy a végét, mert a kettő között nagy különbség van. 

Van még egy bökkenő: azoknak a házaknak, amiknek csak a romjait látjuk, soha nem is voltak teljesen kőből. Sok esetben csak a lábazatok készültek kőből, a felmenő falaik vályogtéglából voltak, amit festettek, tehát nem nagyon lehetett azt látni, hogy miből vannak. Ezek többnyire egyszerű sátortetős, kicsi ablakkal ellátott épületek. 

Azért – felismerve a látogatói igényt és hogy érzékeltetni tudjuk ezt az összetett problémát – próbálunk több mindent rekonstruálni, egyrészt fizikálisan pár épületet a romkertben, például a Festőházunk is ilyen, másrészt virtuálisan. De nem áll szándékunkban visszaépíteni az egész várost, mert ha felépítünk valamit, ott egyrészt soha többé nem tudunk kutatni, másrészt olyasvalamit építenénk, ami jó eséllyel abban a formában sohasem létezett.  Márpedig mi rendszeresen ásunk újra épületeket és nagyon érdekes dolgokat szoktunk találni, sok új információval gazdagítva tudásunkat Aquincumról. Magam például ástam már két kolléga után ugyanazt a területet a polgárváros területén, az egyik kolléga a XIX. század végén, a másik 1944-ben, én pedig 2004-ben. És noha mindkét elődöm a maga korában nagyon profinak számított, jómagam sokkal több új információt nyerhettem abból a néhány helyiségből: nem azért, mert ők kevésbé felkészültek, vagy ügyetlenebbek lettek volna, hanem mert egész más módszerekkel dolgozunk. Ha ide most felépítünk valamit, akkor a jövő generáció nem fog tudni hozzányúlni, pedig lehet, nálunk sokkal okosabb, felkészültebb régészek lesznek, lehet, hogy már 10-15 év múlva – tehát a kutatás számára is nyitva kell hagyni ezeket a részeket. Ezek a romok nem a saját tulajdonunk, hanem közös kulturális örökségünk, nem megújuló energiaforrás. Amire lehetőség szerint úgy kell vigyáznunk, hogy úgy adjuk tovább, ahogyan megkaptuk. Azért jók a virtuális rekonstrukciók, mert azokat lehet változtatni az új kutatási eredmények alapján.

Egyre kevésbé állnak meg önállóan a kiállítások, egyre kevésbé lesz a jövőben hagyományos, statikus múzeumlátogatás.

Egyre több rendezvény lesz és élményszerű bemutatás, ami élővé teszi azokat a tárgyakat és városrészeket, ahol vagyunk, erre mindenképp lehet számítani, ahogy a virtuális rekonstrukciók előtérbe kerülésére is. Anyagi és más okokból ez utóbbi a legegyszerűbb módszer, és nem is annyira kihelyezett képernyők formájában, inkább saját telefonon vagy a bejáratnál kapott kis tableten egy applikáción: amit kint romként lát, azt látja felépítve. Az az applikáció, amit a mostani pályázat keretében fejlesztettünk a Kórház utcára és a Nagyszombat utcai amfiteátrumra, már ezt a tendenciát mutatja. 

A mai világban ötven évbe több társadalmi és építészeti stílusváltás is belefér.  A rómaiaknál a technika nem változott ilyen gyorsan, de ötven év még ott is elképesztő változásokat hozott, például közben volt egy háború…

Volt, hogy komplett táborokat helyeztek át. A Flórián téri katonai tábor, ami nagyjából az I. század legvégétől a III. század végéig ugyanazon a helyen állt, azért egy picit mindig mozgott. Először fa-földkonstrukciós tábor volt, nem kőből építették fel, aztán az egészet eltolták, más formája lett, elkezdtek bele barakkokat építeni, de ezeket már kő alapokon, és állandóan átalakították. Például a Kórház utcai kapu sokkal későbbi korszakát mutatja be a tábornak, mint a Flórián tér többi része. Aztán az egész tábort úgy, ahogy van, elhagyták és kiköltöztek a Duna-partra, és a Szentlélek tér környékére felhúztak egy másik tábort, amiből persze semmit nem látunk, mert föld alatt van az egész, mindössze az Aquincum Hotel parkolójában láthatjuk bemutatva a déli erődfal egy szakaszát.

Később ezt a korábbi tábort, amit majdnem háromszáz évig használtak, meghagyták hátországnak. Ami most a Fürdőmúzeum, eredetileg a tábor nagyobbik fürdője volt. De miután innen a tábor kiköltöziött a Duna-partra, a hátramaradt fürdőt átépítették, és valószínűleg palotaként működött tovább, mert közben a szigeti helytartói palotából kiköltöztették a helytartót az állandó áradások miatt.

A rómaiak úgy építettek át, hogy az előző házat alaposan visszabontották. Nem ez volt a szándékuk, de alaposan megnehezítették ezzel a régészek dolgát.

Az Aquincumi múzeum működésének kiemelt időszaka a Florália ünnep. Hogy alakult ez így? Mennyire kreált vagy mennyire létező hagyományhoz kötődik?

A rómaiaknak folyamatosan voltak ünnepei, gyakorlatilag az év teljes időszakában a különböző, főként a mezőgazdasági tevékenységekhez kapcsolódó ünnepeket tartották, illetve a különböző harci cselekmények, a kürtök megtisztításától az első hadüzenet küldésén át a háborúk lezárásáig mindent meg lehetett ünnepelni, és mindent meg is ünnepeltek. Sok vallási ünnep is volt, természetesen a megannyi istennek és istennőnek szentelve. Az, hogy Aquincumban a Florália lett híres, annak több oka van. A múzeum több mint harminc évvel ezelőtt indította el, teljesen egyedülálló módon azt a kezdeményezést, hogy érdemes visszahozni az eredeti római ünnepköröket. A múzeum szerette volna a hétköznapi római életet is bemutatni, ehhez az ünnepek erős segítségnek bizonyultak. Ennek köszönhetően került előtérbe a Florália is, ez egy látványos tavaszünnep volt a rómaiaknál játékokkal, felvonulásokkal, ami több napig is eltartott. Ez az, ami nálunk összefüggött minden évben a múzeumi évad nyitányával, mert a múzeum télen zárva volt. Mi mindig arra törekedtünk és egyre szigorúbban törekszünk ma is arra, hogy ez ne valami búcsú vagy kommersz fesztivál, hanem kimondottan a római korra koncentráló, témakörhöz kapcsolódó eseményeket bemutató rendezvény legyen. Nálunk nincs mézeskalács szív, meg kakasos nyalóka, igyekszünk autentikusak lenni.

Azért gatyát fel lehet venni a tóga alá?

Azt azért fel lehet, de tóga, vagy tunica legyen. Az autentikussághoz tartoznak az áldozati szertartások, a hagyományőrzők jelentős és komoly részvétele a munkában, az általuk szervezett gladiátorjátékok, katonai felvonulások. A Florália mára nemzetközi hírű fesztivállá nőtte ki magát, sok külföldi látogatót is vonz, akik kifejezetten ezért jönnek Aquincumba. A Florália sikerén felbuzdulva más római és helyi ünnepet is bekapcsoltunk a múzeumi működésbe: a téli napfordulóhoz kapcsolódó Saturnáliát, vagy a Samhaint, a kelta halloween megünneplését, korábban a Vinaliát, a római borünnepet. Élmény, élvezet és tudásátadás kapcsolódik őssze az ókori ünnepek felelevenítésekor, és pont ezt szeretnénk elérni Aquincumban.

Azt gyanítom, hogy a múzeummal szemben, a Szentendrei út túloldalán, ahol most az a susnyás van, ott is lennének romok, ott folytatódna a város.

A Szentendrei út, ami többé-kevésbé a római úton fut, nagyjából felezi a várost: a másik oldalon is voltak már feltárások, sok talajradaros felmérést végeztünk. Pontosan tudjuk, hol vannak az utcák, az épületek, a városfal, ismert a másik oldal is. Hogy azt mikor lehet feltárni, vagy bevonni a múzeumi tevékenységbe, az jó kérdés, nyilván azt is a régészeti park részévé lehetne tenni, de nem látom realitását annak, hogy a következő 20-30 évben ebből bármi megvalósuljon.

Egyébként mi úgy gondoljuk, hogy nagyon jó helyen vannak a romok a föld alatt, kell a jövő generációnak is hagyni kutatni valót.

Több javaslattal is éltem – eddig nem nagyon talált meghallgatásra –, így például azzal, hogy nagyon jó közparkot is lehetne csinálni ott: egy olyan tematikus parkot, amelyben kirajzolható a római utak, utcák útvonala, kihelyezhetők a környékre magyarázó táblák, hogy mi minden van a lábunk alatt.

Az utóbbi évtizedekben három női igazgatója volt ennek az intézménynek. Szerinted ez meglátszik?

Nem vagyok feminista, nem hiszem, hogy ezen múlik bármi is. Voltak ennek a múzeumnak férfi vezetői is, akik tényleg életüket és vérüket adták Aquincumért. Kuzsinszky Bálint gründolta össze egyáltalán a múzeumot, ha ő nincs, akkor ma nincs a fővárosnak önálló régészeti múzeuma. Ő kellett ahhoz is, hogy az Aquincumi Múzeum egyáltalán megépüljön. Kétségtelen, hogy az utóbbi időszakban sokkal több női régész van a szakmában, mint férfi.
Inkább arról tudok beszélni, hogy milyen jó csapata van a múzeumnak, és ez mennyire inspiráló közeg tud lenni. Mondok egy példát: van egy villanyszerelőnk, aki annyira szívügyének érzi a múzeumot, hogy kitalálta és meg is valósította, hogyan tudnánk a római lakóházban műtüzet rekonstruálni, hogy az profi legyen. Senki nem kérte erre, teljesen magától találta ki, és tele van további ötletekkel. De ez vonatkozik a régész kollégákra is, meg a közönségszolgálati munkatársakra is, mindig jönnek az ötleteikkel, nyilván ezeket mindig megbeszéljük, de nekem nem kell nógatni őket. Arra is büszke vagyok, hogy az ötletgazdagság nem megy a profi munka rovására, ugyanakkor szervezésben is nagyon jók vagyunk. Lehet, hogy tényleg tanultunk valamit a rómaiaktól?

1. Nyári Móka 1. Óbudai Platán Könyvtár – Óbudai Platán Könyvtár

Meglepetés mesékkel, mondókákkal, kreatív és ügyességi játékokkal várják az 5-8 éves gyerekeket háromalkalmas foglalkozás-sorozaton! Az első alkalom témája: A KÖNYVTÁR. Bármelyik alkalmon külön-külön is részt lehet venni. 

1. AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR SZÜLETÉSNAPI KONCERTJE Óbudai Társaskör

Az Anima Musicae Kamarazenekar 2010. június 20-án tartotta bemutatkozó hangversenyét az Óbudai Társaskörben. Az azóta számos nemzetközi sikert is elért együttes minden évben itt ünnepli születésnapját. A zenekar repertoárja rendkívül színes mind stílusok, mind műfajok tekintetében, amit ezeken a születésnapi alkalmakon igyekeznek is megmutatni.

1. Kobuci Táncház // Fanfara Complexa // Kalász Banda 

A koncerten a Kollár-Klemencz Kamarazenekar hangolja rá a közönséget a walzer és a mars ritmusára, majd fellép a könyvbemutatón már bemutatkozó, újhartyáni Sváb Parti Zenekar, hogy megmutassák zenei kapcsolódásaikat és az Öreg Banda örökségét. Zene az erdőből, sramli Újhartyánból, sör, fröccs és jókedv Óbudáról.

1. Terasz Live – A Bence kalandjai Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.

Bence dalain keresztül egy sajátos hangzásokkal, kifejező képekkel teli, álomszerű világba csöppenünk, ahol régi és új költők versei éppúgy teret kapnak, mint a szerző saját szövegei. A szó legjobb értelmében andalító, néhol kifejezetten melankolikus, néhol pedig játékosan vidám zene egy őszinte lenyomat a zenész gondolatairól.

1. Cinema Musica S01E04: Jackie Brown Fellini Római Kultúrbisztró

Quentin Tarantino filmjei legendásak, és ehhez a melléjük válogatott zenei paletta is jócskán hozzájárul. Hétfő délutáni filmzenei szekció a mester ’97-es művét teszi fel a lejátszóra, olyan kultikus hangokat szólaltatva meg, mint Bill Withers, Johnny Cash, Bobby Womack, vagy a The Brothers Jhonson.

június 19, vasárnap

11:45 TÁRLATVEZETÉS: Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa Szépművészeti Múzeum 

16:00 Országos Beatles Találkozó 2022 (Paul McCartney 80) – Kobuci The Bits

17:00 Lidokain Klub – Naga, Peter Bernath, Zvezda Beta – A38 orrterasz

18:00 Szalóki Ági és a Budapesti Vonósok Budapesti Vonósok/Budapest Strings Óbudai Társaskör

június 20, hétfő

17:00 Cinema Musica S01E04: Jackie Brown Fellini Római Kultúrbisztró

19:00 AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR SZÜLETÉSNAPI KONCERTJE Óbudai Társaskör

június 21, kedd

14:00 Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) 

17:00 BackTwoBack Stop Thinking – A38 Hajó

17:00 Nyári Móka 1. Óbudai Platán Könyvtár – Óbudai Platán Könyvtár

19:00 Borvirág Borklub Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

20:00 Petőfi Klub: Hajógyár x A38 / Bocskor Bíborka portrébeszélgetés / Magashegyi Underground minikoncert

20:00 Dresch Húros Quartet // KOBUCI KOBUCI

június 22, szerda

11:00 Amikor a filmek még némák voltak | Tárlatvezetés gyerekeknek az Art deco-kiállításban

Magyar Nemzeti Galéria

17:00 HØT SPØT 2022 / Every Wednesday / A38

18:00 ​​Terasz Live – A Bence kalandjai Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.

18:00 Mazsike Díjátadó Magyar Zsidó Kulturális Egyesület – Óbudai Társaskör

20:00 Kollár-Klemencz Kamarazenekar Öreg Banda estje – KOBUCI

június 23, csütörtök

17:00 Fine Selection #124 ● Negyednégy ● A38 Bow Terrace bedroom 

19:00 KYIV NON OBJECTIVE space and belonging Vasarely Múzeum Budapest

19:00 Kobuci Táncház // Fanfara Complexa // Kalász Banda KOBUCI

21:00 Esernyős Kertmozi – Annette

Idén úgy fest, hogy az emberiséggel ellentétben a tavasz legalább rendesen viselkedik, és nem késik heteket, mint tavaly. Persze ettől még lehet aggódva figyelni a hirtelen pattanó rügyeket és magunkban elsiratni az őszi kökényszüretet, vagy túl korán nekiindulni a bozótosnak, és elkeseredve legyinteni, hogy most is kimarad a kucsmagomba-szezon, pedig csak türelemmel kéne lenni – de az ugye nincs.
Vannak viszont azok a zöldek, amik valahogy megérzik a gyűjtögető életmódot folytató embert (a továbbiakban GYÉFE) belülről feszítő halk hisztériát és megnyugtatásul akkor is kibújnak az avar alól, ha még előfordul havas eső és csúf tavaszi november. Aztán jön az április vége- május és a GYÉFE elfelejti a hisztit – ha másért nem, azért, mert addigra felélte az első néhány adag friss pitypangsörét. 

A következőkben azokat a – viszonylag könnyen felismerhető – korai növényeket veszem sorra, amelyek még a szamócaszezon előtt csillapíthatják a klorofill iránti pusztító éhséget és gyűjtögetési vágy okozta mohóságot. Előre szólok, hogy nem mind lesz igazán finom – valamit valamiért –, de azért az őzsalátát ezúttal is meghagyjuk az őzeknek! 

Elő a salátástálat!
Méghozzá a leginstakompatibilisebbet, mert tényleg nagyon menő lesz! Persze, ha nem szánsz egy egész napot a gyűjtögetésre, akkor muszáj lesz valami alap hozzá, amit a piacon lehet venni – mondjuk madársaláta vagy fejes saláta, ha már lehet valahol találni. A rukkola finom dolog, de ebben a keverékben elnyomná az összes többi összetevő ízét. A jégsaláta persze adná magát, de sajnos én utálom – életemben talán kétszer sikerült olyat kóstolnom, aminek nem volt hipóíze.
Kezdjük a legegyszerűbbel: a csalánt mindenki megismeri, még pici korában is. Ha másként nem megy, hát nyúljunk bele, onnantól egyértelmű lesz a helyzet. Jó, én mondjuk perverz vagyok ilyen szempontból, de kifejezetten szeretem nyersen a zsenge leveleit: a száj nyálkahártyája letompítja a csaláncsípés okozta égő bizsergést, de azért rendesen érzi az ember, hogy él, úgyhogy csak módjával használjuk, inkább csak fűszernek. Annak viszont nagyon vicces.
A salátaboglárka minden más előtt kibújik az avarból: kicsi, fényes, szív alakú levelei vannak és nincs különösebb íze – de legalább rossz sincs. A salátánk tömegnövelőjének tökéletes. Összekeverni egyrészt az ibolya leveleivel lehet, de ebben az esetben nincs semmi gond, mert azok is ehetőek. A mocsári gólyahírtől viszont különböztessük meg – a formájuk ugyanolyan, csak a gólyahír sokkal nagyobb és mérgez, de cserébe keserű és csípős is az íze. Biztos, ami biztos, a salátaboglárkát inkább gyűjtsük száraz helyen: ha cuppogós a talaj, nagyobb valószínűséggel futottunk bele inkább gólyahírbe.
A medvehagymát szintén mindenki ismeri – ha másként nem, akkor kisiparinak mondott pogácsák fűszereként. A híradások minden tavasszal felkapják, hogy milyen könnyű összekeverni a gyöngyvirággal, amit hosszú évek óta képtelen vagyok megérteni: a medvehagymának olyan intenzív fokhagymaillata van, hogy összetéveszthetetlen egy szinte szagtalan másik levéllel. Ráadásul nagyon ritka, hogy ugyanazon a helyen élnének – bár előfordul, pláne kiskertekben. Ezt is inkább csak fél-egy maréknyi mennyiségben keverjük a salátába, különben napokig fokhagymaszagunk lesz.

A szamócalevél viszont jöhet bármilyen mennyiségben: mindegy, hogy csattogó vagy erdei szamóca, a levele frissen és szárítva is nagyon finom. A jellegzetes (most minden botanikus takarja el a szemét, mert nem ezek a valódi szakkifejezések, csak így plasztikusabb a leírás) cakkozott széle és a bordázottsága miatt nehéz mellényúlni és mást szedni helyette. Tényleg pont úgy néznek ki a levelek, mint a klasszikus eperé (ami szakszóval pedig szamóca, de hagyjuk). 
A következő, csodaszerként tisztelt tömegnövelő lehet a porcsin: ez az a vastagszárú, kúszónövényként növő gizgaz, ami még a Hungária körúton is kinő a járdaszegélyek repedéseiben. Természetesen ne onnan szedjük össze, de ha már belebotlunk, ott ne hagyjuk: szív- és érrendszeri problémák megelőzésére használják, öregedésgátló hatását vizsgálják,  és még finom is. Figyelem, közeli rokona, a porcsinrózsa vagy közismertebb nevén a kukacvirág csak dísznövény és nem ehető!
Haladóknak nagy szeretettel ajánlom a podagrafüvet és a barabolyt is, mert mindkettő különleges, fűszeres ízű zöldfűszer, ami a lelőhelyein tömegesen fordul elő, de annyira hasonlítanak az összes többi, bokrosan növő általános erdei talajtakaró növényre, hogy a meghatározásukra írásban nem tennék kísérletet. Ha valaki kíváncsi és elszánt, egy rendesen működő növényhatározó applikációval induljon neki a terepnek, és csodákban lesz része – de előre ezekért nem vállalnám a felelősséget.
A kóstolgatással is óvatosan bánjunk: olyan növény azért nagyon kevés van Magyarországon, mint az Éhezők Viadalának éjfürtje, azaz amiből egy picikét a szájunkba véve, aztán gondosan kiköpködve súlyos mérgezést kapnánk, de azért előfordulhatnak. A gombák között meg aztán pláne! De a sima zöld levelek is okozhatnak igen kellemetlen meglepetéseket: mondjuk ha valaki óvatlanul megcsócsálja egy kontyvirág gyönyörű levelét, az egy jó fél órán keresztül köpködni fog: a magas oxálsavtartalma először teljesen lezsibbasztja, aztán hosszú ideig csípi-marja a száját. 

Töltsük fel a fűszerespolcot!
Ha már eleget próbálgattuk, hogy milyen lehet őzikének vagy vadnyúlnak lenni, és már a fülünkön jön ki a porcsin, de túlságosan rákapunk a gyűjtögetésre, van megoldás! A tavaszi zöldek között szerencsére egy csomó olyan növény is van, ami szárítva is megőrzi az aromáját, így nyugodtan űzhet tovább minket a vadászszenvedély.
A legelső dolog, ami kibújik a levelek alól és ehető, az a zamatos turbolya. A levelei nagyon hasonlítanak a petrezselyemhez, csak élénkebb zöldek és tapintásra puhábbak, megdörzsölve pedig erős ánizs illatot árasztanak. A franciák odavannak érte, olyannyira, hogy a bouquet Garni egyik alapösszetevője, de az ánizs íze miatt ne húslevesbe próbáljuk ki először. Tavasz közepére térd- vagy combmagasságúra nő, így szinte sarlóval lehet szedni, de a gyakorlatlanabbak figyeljenek oda, mert a kinézete alapján viszonylag könnyű összekeverni az erősen mérgező bürökkel (igen, AZ a bürök, amivel Szókratészt kivégezték), de amíg a zamatos turbolya ánizs illatú és pihe-puha, addig a bürök szívósabb, szögletesebb a szára és büdös egérszaga van. A zamatos turbolya frissen a legfinomabb, tehát bátran tehetjük a fenti salátába is, de könnyedén szárítható, száradás után pedig jól morzsolható.
Az összes fűszernövény szárításkor arra figyeljünk, hogy jól szellőző helyre teregessük ki őket, de úgy, hogy ne érje őket közvetlen napfény, és csak akkor tegyük el jól záródó üvegbe, amikor már tényleg zörgősre száradtak. Akkor pedig alaposan nyomkodjuk le, hogy minél kevesebb levegő maradjon köztük: így egy jó évig biztosan megőrzik zamatukat.
A medvehagyma leveleit is könnyű szárítani és később felhasználni, ám előtte érdemes kivágni belőlük a középső eret (a szakértőktől ismételten elnézést…), mert azok törhetetlen, szívós bottá száradnak. Fagyasztani viszont nem érdemes: a sejtfalai összeroncsolódnak, és kiolvasztás után szomorú trutyi lesz belőle.
A kakukkfűről már az előző részekben és számos más helyen is hosszú ódákat zengtem, mégse elég soha belőle: a vadhúsoktól a leveseken keresztül a desszertekig és az ülőfürdőkig mindenbe IS kell belőle! A tavasz végére hatalmas párnákban nő és buján lila virágokat hoz, amik talán finomabbak, mint maguk a levelek. Szárításkor viszont kalkuláljuk bele az óriási pepecselést vagy béküljünk ki a száraival: ha nem morzsoljuk le róluk rendesen a leveleket, ami elég idegőrlő munka, akkor pici, szúrós botok lesznek belőlük. Ezekre ráharapni nem annyira kellemes, viszont könnyű őket kipiszkálni az ételekből. Éppen ezért ijesztő belegondolni, hogy mi lehet a zacskós, bolti kakukkfűben: abban ugyanis nincsenek botocskák.

Haladó GYÉFEknek szintén nagy szeretettel ajánlom a szagos mügét: főleg desszertekbe illő, különleges aromájú fűszernövény, ami úgy működik, mint a tárkony: száradás után jóval intenzívebb lesz az íze, mint frissen. Felismerni azonban nem egyszerű, mert galajféléről van szó, amiből viszont annyi van, mint égen a csillag, és nagyon, de nagyon hasonlítanak egymásra. Egyik sem mérgező, legalábbis háztartási méretekben, de az ízük erősen különbözik egymástól – és hát, fogalmazzunk úgy, hogy ízlés kérdése…

Amit mindenképpen hagyjunk a helyén
A mérgező és/vagy más módon bosszút álló növényekkel eleget riogattam a fentiekben, van azonban egy másik kategória is: a védett növények. Ezek nem véletlenül azok és nem véletlenül lehet igen borsos számlát kapni miattuk az erdésztől vagy a mezőőrtől, ha összefutunk velük egy csokorral a kezünkben: még ha egy-egy helyen tömegesen is fordulnak elő, tényleg nagyon aggódni kell a hosszútávú jövőjükért.
A tavasziak közül három H-t emelnék ki, amelyekbe elég könnyű belefutni: a hunyor már tél végén, de tényleg, a legcudarabb fagyokban képes virágozni. Szerintem lenyűgözően szép és különleges, mert a szirmai majdnem olyan zöldek, mint a levelei, legalábbis az illatos hunyornak. Az ország déli részein élnek egészen sötét virágú változatai is, de bármelyiket is találjuk meg, fozózzuk körbe, posztoljuk ki, de még csak véletlenül se nyúljunk hozzá, olyan kevés van belőle!
A hóvirágot mindenki felismeri, és évente tömegek zarándokolnak köztük fotózkodni a nagyobb mezőkre – és ez így is van jól. Ma már a legtöbb kertészetben kaphatóak nemesített változatai, úgyhogy tavaszhozónak inkább azt ültessük az ablak elé: a hóvirág esetében virágot lopni igenis bűn.
A tavaszi hérics szintén hatalmas párnákban képes nőni a sanyarúbb réteken és harsánysárga színével messziről integet, hogy „Gyere, telepíts át a sziklakertbe!” – de ne hallgassunk rá: valószínűleg nem élné túl, ráadásul egy évtizede még annyira kevés volt belőle a természetes élőhelyein, hogy körbe kellett táncolni egy-egy szálat, ha kinyílt. 

Gyűjtögető életmódot folytatni tehát nagyon jó, egészséges és nemcsak vitaminnal, hanem sikerélménnyel és friss levegővel is feltölti az embert – de az alapvető óvatosságon kívül a másik alapszabályt is érdemes betartani a saját, jól felfogott érdekünkben: egy élőhelyről egy növényfélének maximum a 30%-át gyűjtsük be, különben jövőre nem biztos, hogy lesz belőle.

„… a legrégebbi cukrászda a városrészben. A Vörösvári útra néző sorház árkádja alatti icipici üzlet annyira szűk, hogy a betérőknek komolyan be kell húzniuk a hasukat sorban állás közben, hogy kiengedjék a sütivel megrakottan távozókat, mégis mindenki testközelből ismeri a környéken. A szűkösség természetesen itt is annak köszönhető, hogy a nagy részt a cukrászüzem foglalja el, hiszen helyben készül minden.

A tulajdonos ugyanitt kezdett cukrásztanulóként 14 évesen (bár nem ebben az üzlethelyiségben, hiszen az régebbi, mint az épület) és 1982 óta vezeti a cukrászdát a saját nevén. A legfőbb specialitásaik a télen-nyáron elérhető bejgli, az óriási adag piték és a soklapos krémes, amit csak hétvégén készítenek, de ezért aztán tényleg verekedni (na jó, decensen könyökölni) is képesek a környékbeliek. A klasszikus recepteken nem hajlandók változtatni, és bár vannak mentes sütijeik is, ez csak annak köszönhető, hogy a törzsvendégeik közül többen abba a korba értek, amikor az orvos már eltiltotta őket a kedvenceiktől, de a cukrászdába járástól nem tudta eltiltani őket.

Az is biztosítékot jelent, hogy az ott dolgozók egytől egyig meghatóan büszkék az intézményre.”

Be kell vallanom, hogy már akkor zavarban voltam, amikor először tárcsáztam a cukrászda telefonszámát: a cég nevét ugyanis kötőjellel írják. Mint amikor mondjuk egy Zoltán Gábort kell megszólítani egy email-cím alapján…. De a tulajdonos tündéri személyisége hamar eloszlatta a zavaromat:

valóban a szerb eredetű Danica a keresztneve, ami Hajnalcsillagot jelent, bár a kollégái a második nevén, Marika néninek szólítják.

Szintén furcsa volt, hogy én, aki ahhoz vagyok szokva, hogy borászokkal, hatalmas tartályok és gépek között, erjesztőterekben téblábolva csacsogok, egy budakalászi címet kaptam, mert azt az egyetlen hetet sikerült kifognom, amikor a legendás, egész évben, a hét minden napján nyitva tartó cukrászdát be kellett zárni néhány napra, mert a teljes vízvezetékrendszerét cserélték éppen. Ez csak abból a szempontból fontos részlet, ahogy Danica reagált rá: ahelyett, hogy – teljesen jogosan – a nehézségeket sorolta volna, hogy mivel jár, ha egy cukrászüzem teljes padlózatát felbontják egy méter mélyen a csatornáig, ő hálát adott, hogy milyen embereket ismerhet meg, hogy végignézte, milyen pokoli munkát végeznek mennyire gyorsan és szervezetten, és sietett, hogy a pici üzemet a hétfő reggeli munkakezdéstől számítva vasárnap már újra kinyithassák. 

Danica valóban 14 évesen kezdett tanulóként Brüll Béla akkori cukrászdájában. A Vörösvári úti nagy házak helyén akkor még sokkal kisebbek álltak. A sínek egyik oldalán, a szuterénben volt a cukrászüzem: kézben, a villamossíneken hordák át a süteményekkel megrakott tálcákat a másik oldalra, a Körte utca sarkán álló cukrászdába. „Nehéz volt persze, de nagyon szerettem. Emlékszem, hogy mennyi krémes fogyott, hogy hányan álltak sorba az üzlet előtt: akkoriban rajtunk kívül volt a Veres, a Szolvik, Phőm, a Felszabadulás Mozi mellett a Vincze, a Kincses, meg a Balázs – és ennyi. Ma pedig minden sarkon cukrászda áll.
Édesapám kovácsmester volt, de egy betegség miatt hamar abba kellett hagynia a szakmáját, és nehéz helyzetbe kerültünk, ami akkoriban egyáltalán nem számított ritkaságnak. Hatan laktunk egy szobában, amikor anyámtól azt a tanácsot kaptam: „Fiam, olyan helyre menj dolgozni, ahol tudsz enni!” Így kerültem Brüll Béla bácsihoz tanulónak, ahová tizennégyen jelentkeztünk egyetlen helyre, és végül engem választottak. Azon kívül, hogy hamar megszerettem a szakmát, nagy megtiszteltetésnek éreztem, és nagyon meg akartam felelni. Ez a bizonyítási vágy később sem múlt el: valószínűleg ennek köszönhető a mai Koch-Danica.

A férjemmel 15 éves korunkban ismerkedtünk meg a vendéglátóipari iskolában: bár ő nem cukrász, mindent együtt építettünk, és mivel ő is a vendéglátásban dolgozik, megértette, hogy ez a szakma mivel jár.

Először egy szuterénlakásban laktunk, egy bútorraktár mellett, a Bécsi úton: ott született meg az első lányunk. 25 literes kannákban hordtuk haza a meleg vizet, és volt, hogy télen a szellőzőnyíláson át hullott a kádba a hó – mégis úgy szerettük, hogy a kislányom sokáig visszavágyott oda. Békásmegyeren a 10. emeleti lakásba született meg a második lányunk – akkor annak a lakásnak örültem úgy, mint semmi másnak. Végül, 30 éve fel tudtuk építeni ezt a házat…” – meséli Danica, én pedig ismét zavarba jövök, mert elcsuklik a hangja. Az otthonuk valóban gyönyörű, nagyszerű ízléssel berendezett, és nagyon illik Danicához, ám semmiféle hivalkodó luxust nem tudok felfedezni benne. „A mai napig, ahányszor hazajövök, elérzékenyülök, hogy hogyan érdemeltem ezt meg” – magyarázza Danica, pedig addigra már számomra is teljesen világos: rengeteg munkával.
„Napi 14-16 órát dolgoztunk, ami persze nagyon sok lemondással jár. Szombat-vasárnapi ebédekhez soha nem tudtunk leülni, a hajnali kelés magától értetődött, közben pedig össze kéne fogni a családot – ez nyilván nagyon nehéz és konfliktusokat is szül, pláne, ha egy nő dolgozik ennyit. Hiszen akkor is a munkán jár az esze, ha éppen nincs bent. Ez nyilván sokaknak ismerős helyzet, és szerencsére a férjem is ismeri ezt a szakmát, én pedig nagyon szeretem. És csak teljes erőbedobással tudom végezni: ha valamit csinálunk, akkor vagy csináljuk, vagy ne, de csinálgatni szerintem nem lehet.
Emlékszem, Brüll Béla bácsi fiai kivándoroltak Ausztráliába, és amikor a feleségével elutaztak hozzájuk, rám bízták az üzletet. Ezt akkora megtiszteltetésnek éreztem, hogy mindenáron meg akartam felelni az elismerésnek, mindent megtettem, hogy minél nagyobb bevételt hozzon az üzlet, amíg nincsenek itthon, repkedtem a büszkeségtől. Valószínűleg innen is fakadt, hogy amikor átadták az üzletet, engem választottak ki: nem örökségül kaptam, de rám hagyták. 1982-ben egymillió forint szinte felfoghatatlanul sok pénz volt, de volt egy barátunk, aki adott kölcsön – csak úgy szóra, mert ismert minket. Béla bácsi pedig részletfizetést engedett és még az autóját is átadta, hogy tudjuk vinni az üzletet. Pedig volt olyan cukrász, aki 1.400.000 forintot kínált érte.”  

Persze nem minden cukormázas a Koch-Danica és a cukrász szakma körül sem: az üzlet a mai napig egy nagyjából 30 négyzetméteres vendégtérből és egy összesen ötven négyzetméteres üzemből áll, ahol van egy fagylaltkonyha, egy sütőterület és egy raktár. Kilencen dolgoznak benne, ám mivel a cukrászda szabadnap nélkül van nyitva, nincsenek bent mindig mindannyian – valószínűleg el se férnének.

Danicán és a lányain kívül vannak olyan kollégáik, akik 10-15 éve dolgoznak velük, és mindig van egy tanuló is.

„Ebből a szempontból kevésbé rózsás ma a helyzet. Országos szakmai elnökként például sokszor vizsgáztattam az OKJ-s rendszerben tanult diákokat, és bizony előfordult, hogy egy-egy eredményhez nem voltam hajlandó adni a nevem. Mostanában is volt egy kislány nálunk, aki ügyes volt, kedves, szeretett dolgozni, de nem tudott számolni és mérni, nem tudta, mennyi 7 és fél meg 7 és fél – hát mit kezdjek vele? Sajnos nem kezdhetem elölről, az alsó tagozattól az alapokat. Nem beszélve az ún. hobbicukrászokról: ha kinyitom a közösségi oldalakat, látom, hogy heti 40 alkalmi tortát tett fel, a saját konyhájából… volt olyan jelentkezőm, aki ezt még el is mesélte, majd hozzátette, hogy milyen aranyos a három kutyája, akik még a lakásában élnek… Ez viszont egy komoly szakma, az üzemnek pedig nagyon szigorú előírásoknak kell megfelelnie!”

Bár a magyar vendéglátás és gasztronómia az utóbbi 20-25 évben nagyot fejlődött és nagy nyilvánosságot kapott, ez a cukrászatban egy kicsit lassabban indult be. Mára azonban felzárkózott: a cukrászok lassan ugyanakkora „rocksztárok”, mint a séfek. Ez köszönhető például az Év Fagylaltja versenynek, a Dobos József-díjnak vagy az Ország Tortája-kezdeményezésnek, amiből több is Danica nevéhez fűződik. „Az Év Fagylaltja verseny szervezéséből is számomra azok voltak a legemlékezetesebb pillanatok, amikor egy hozzá kapcsolódó gyerekrajz-pályázat nyerteseinek személyesen vittem el Hencidára több száz gombóc nyereményfagyit, vagy máskor kiderült, hogy a nyertes kerekesszékben ül, azért nem tudott eljönni a díjátadóra, így neki is hűtőládában vittem ki a nyereményét – az a hatalmas öröm, amit az arcukon láttam, sokkal többet adott, mint a szakmai elismerés. A Dobos-díj esetében pedig szakmabeliekkel látogattuk végig a jelentkező cukrászdákat, hogy hol és miként ápolják a hagyományt, mennyire tartják be az eredeti, autentikus recepteket, alapanyagokat – ez eredménytől függetlenül a szakma összetartásának segített sokat.”
„Persze mi sem vagyunk hibátlanok, de a 40 év alatt talán két olyan emberrel találkoztam, akivel nem sikerült dűlőre jutni.

Ha valamiben hibázunk, azt megpróbáljuk kijavítani, vagy kárpótolni valahogy a vendéget: ez nem pénz kérdése, hanem hozzáállásé.

Ha valamiben nincs igazam, akkor elismerem és nem ragaszkodom a magam álláspontjához körömszakadtáig, hanem megpróbálok mindig a vendég fejével gondolkodni. Így az én lelkiismeretem is tiszta, és ő is jó érzéssel távozik. Éppen ezért nem szeretem és nem is szoktam meghallgatni, ha valaki egy másik cukrászdát szid nekem: tudom, hogy másnap máshol valószínűleg rólunk mond ugyanilyeneket…
Ahol kilenc ember dolgozik, ott óhatatlanul előfordulnak hibák, sokszor pedig az alapanyagon is múlik. Hiába rendelünk heti két-háromszor alapanyagot, mert nagyon kicsi a raktár, így is előfordult, hogy avas diót kaptunk, ami csak a végeredmény kóstolásakor derült ki. Ilyenkor az egész tétel menthetetlen. Vagy sütés után derült ki, hogy a zabkeksz túl kemény lett – eladhatatlanul kemény, valószínűleg a liszt miatt, ám tele volt dióval, aszalt gyümölcsökkel, mindenféle finomsággal. Ledaráltuk, a lányom készített hozzá egy málnás-pisztáciás krémet, és olyan slágertorta lett belőle, hogy hónapok óta külön azért sütünk zabkekszet, hogy ledaráljuk!
Most azon gondolkozom, hogy hogyan ünnepeljük meg márciusban az üzlet születésnapját: valamit vissza szeretnék adni a vendégeknek abból a rengeteg szeretetből, amit tőlük kaptunk az évek során.” 

Az egész beszélgetésből végül ugyanaz a kép rajzolódott ki, mint a legelején, csak árnyaltabban: Koch Danica és a Koch-Danica sikere rengeteg munkából, bizalomból, feltétlen ember- és vendégszeretetből és még több munkából áll össze. Szívből kívánunk boldog 40. születésnapot Óbuda kedvenc cukrászdájának!

A több mint 100 juharlevelű platánt a Gázgyár tisztviselőinek épített lakóteleppel egyidőben, 1905-ben telepítették a sétány mindkét oldalára egymástól 10-13 méteres távolságra. A csemeték hamar megeredtek, és mára – az arra sétálók, kocogók, futók, kutyasétáltatók legnagyobb örömére – szemet gyönyörködtető zöld lombsátrat alkotnak. 

A közönséges vagy juharlevelű platán (Platanus acerifolia), 20-30 m magasra is megnövő, széles koronájú fa. A semmilyen más fafajjal össze nem téveszthető platánfa jellegzetessége a barna, vagy világos sárgászöld sima, esetleg göcsörtös kéreg, amiről gyakran különböző árnyalatú barna lemezdarabok potyognak le. A termős virágokból gömb alakú terméscsoportok fejlődnek, ezek egész télen a fán maradnak, csak tavasszal hullanak le, és szóródnak szét a szélben. Már a 17. század óta kedvelt díszfa, sorfa, hiszen jól tolerálja a városi levegőt, fagytűrése miatt elterjedési területén túl is megél.

Jól tűri a metszést, visszavágást. Lombkoronája sok fényt enged át. Kedveli a jó vízellátottságú talajt és a meleg fekvést.

Engedve erdész kíváncsiságomnak, néhány éve a fasor egyedeinek 1/3-át megmértem, elsősorban a mellmagassági (vagyis az 1,3 méter magasságban mért) átmérő érdekelt. Ez az érték 0,89-től 1,25 méterig változott, az átlag 1,04-es értékre jött ki. Ugyancsak megmértem az első ágörv magasságát, ami 2,5 és 4 méter között változott. Egy kis matek után kiszámítható a fatömeg, ami 2,2 és 5,1 m3 közötti értéket adott, vagyis kivágnánk a fákat, ilyen méretű rönköt kaphatnánk.

A fasor az 1980-ban végrehajtott koronakorrekció, visszavágás hatására jó egészségi állapotban van, a viharok jelentős kárt nem okoztak. Ezt a műveletet sokan csonkolásnak gondolják, de a további fejlődés, és az egészség megtartása érdekében elengedhetetlen kertészeti beavatkozás. A kiszáradt faegyedeket folyamatosan pótolták.

A keleti oldalon lévő fák az aszimmetrikus növekedés miatt a Duna felé dőlnek. Néhány fa a tövében már korhadt, ezért célszerű volna egy egészségügyi felmérés.

Nemrégiben a fizetős parkolási övezetet kiterjesztették erre a területre is, ennek megfelelően alig látni gépkocsikat parkolni errefelé. Az ott lakók autói saját garázsokban pihennek. Érdemes több évszakban is arra sétálni, mesélni a gyerekeknek, unokáknak a platánfáról, és gyönyörködni Óbuda-Békásmegyer egyik természeti szépségében! A fényképezőgépet ne hagyjuk otthon!

TOP 5

Június 10, Péntek – 18:00 ESERNYŐS Körhinta Filmfesztivál – Törőcsik Mari emlékére (JÚN. 10., 18:00 – JÚN. 11., 23:45)
A Körhinta Filmfesztivál hagyományteremtő céllal először kerül megrendezésre Óbudán, melynek keretében a magyar filmművészet egy- egy meghatározó alakjával foglalkozik az Esernyős. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a fesztivál Törőcsik Marinak állít emléket, és bár minden róla fog szólni, mégsem az emlékezés, hanem a különleges egyéniségének megismerése a cél.

Június 10, Péntek – 19:00 FELLINI TRIO ARRABAL KONCERT
A Trio Arrabal 3 éve alakult a Cabaret Medrano zenekar két frontembere közreműködésével. A műsor gerince az argentin tangó, de beleférnek Tom Waits karcos balladái, Nino Rota zenéi és Cabaret Medrano dalai akusztikus verzióban.

Június 12, Vasárnap – 16:00 KISCELLI MÚZEUM Csizek Gabriella & Somosi Rita / kurátori tárlatvezetés @ ??????????
Az experimentális vagy kísérleti fotográfia a megszokottól eltérő anyagokkal és eljárásokkal dolgozik, izgalmas felületeket, vizuális effekteket, új jelentésbeli tartalmakat létrehozva. A fotó médiumára való reflektálással, a fotográfia hagyományos funkciójának megkérdőjelezésével az experimentális fotó tekinthető a legváltozatosabb területnek.

Június 12, Vasárnap – 19:30 KOBUCI Balaton: Ady-est és Balaton-koncert // KOBUCI
A Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes különleges, két részből álló estje a Kobuci kertben. A műsor első felében Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes előadásában. Az est második felében olyan Balaton számokat játszik a zenekar különleges hangszerelésben, amelyeket ritkán adnak elő, illetve más köntösbe öltöztetve kerülnek színpadra a dalok.

Június 14, Kedd – 18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Platán Pódium Könyvbemutató: Gazda Albert-Leningrád
A Margó-díjra jelölt Leningrád című könyv bemutatóján Gazda Albert újságíró-szerzővel Vass Norbert író-irodalmár beszélget, többek között arról, hogy milyen volt felnőni Kárpátalján a hetvenes és a nyolcvanas években, illetve milyen dolgok, események voltak hatással egy határon túl élő magyar fiúra. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Heti Bontás:

Június 10, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI KÖZPONT Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Tapasztalás – Hegedűs Endre festőművész kiállításának megnyitója
18:00 ESERNYŐS Körhinta Filmfesztivál – Törőcsik Mari emlékére (JÚN. 10., 18:00 – JÚN. 11., 23:45)
19:00 FELLINI TRIO ARRABAL KONCERT

Június 11, Szombat:
8:00 RÓMAI Nyárköszöntő piac a Rómain frissen sült lángossal és sült kolbásszal!
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI KÖZPONT “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
15:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK – Bérczi Zsófia (kiállító-tervező) tárlatvezetése
15:00 ESERNYŐS Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól
17:00 KISCELLI MÚZEUM Metamorfózis / kortárstánc @ EXPERIMENT

Június 12, Vasárnap:
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI KÖZPONT Mesés hétvégék – A szivárványvíz csodája
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
16:00 KISCELLI MÚZEUM Csizek Gabriella & Somosi Rita / kurátori tárlatvezetés @ ?????????
19:30 KOBUCI Balaton: Ady-est és Balaton-koncert // KOBUCI

Június 13, Hétfő:
19:00 MANYI KULTURÁLIS MŰHELY Kelet-Nyugati Alkotóműhely: Tóték (a Manyiban)
19:00 GÓLYA FOLKOCSMA az AZTA! zenekarral a TETŐTERASZON // 06.13.
19:30 MÜPA René Pape dalestje

Június 14, Kedd:
18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Platán Pódium Könyvbemutató: Gazda Albert-Leningrád
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
19:00 KOBUCI Napfonat // Szeder // KOBUCI

Június 15, Szerda:
10:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Jávor hajnalai
18:00 PUSKÁS ARÉNA Red Hot Chili Peppers | Budapest 2022
19:00 KOBUCI Esti-pesti swing Budán – mini swing fesztivál
20:00 ESERNYŐS NAKED koncert az Esernyősben

Június 16, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM VERS+KÉP
18:00 MÜPA Wagner: A Rajna kincse
19:00 KOBUCI Ripoff Raskolnikov Band vendég: Delta Bastards // KOBUCI
22:00 BUDAPEST PARK Lidocain Night – Budapest Park

2017-ben lettél a Magvető Kiadó főszerkesztője. Mennyire volt küzdelmes az elmúlt öt év?

Az ember megpróbál felnőni egy ilyen feladathoz, állandóan tanulni. A könyvkiadásban is egyre több nő kerül látható pozícióba, de igazából ez már évtizedek óta egy nőies szakma, mint a legtöbb kiszolgáló szakma, csak a nők eddig a háttérben maradtak. Szüntelen tanulási folyamatban vagyok, a rendszer egészét szeretném átlátni a háttérben húzódó gazdasági és kereskedelmi környezettel együtt, miközben ez a környezet folyamatosan változik.

A Magvető nagy múltú kiadó jelentős szerzőgárdával. Úgy kell folyamatosan változni, hogy közben az állandóságot is képviseljük.

Mindeközben folyamatos a verseny a fiatal szerzőkért, a fiatalok felfedezéséért, figyelni kell azt is, hogy a trendek hogyan változnak. Például mikor érdemes elindítani egy sorozatot, mikor nem. Fontos az is, hogy a döntések nálunk, a Magvetőben mindig közös szerkesztőségi gondolkodás eredményeképp születnek.

Hogy kerülhet valaki a Magvető szerzői gárdájába?

Bizonyos szempontból egyre könnyebben, és éppen ezért egyre nehezebben. 10-15 évvel ezelőtt még kevésbé könnyen lehetett első könyvvel megjelenni a Magvetőnél, vagy bármely más nagyobb kiadónál, de közben megváltozott az irodalmi szocializáció intézményrendszere. Például megszűntek a József Attila Kör JAK-füzetei. A hagyományos szocializációs lépcsők különböző okok miatt megszűntek.  A pályakezdők is egyre türelmetlenebbek, hamarabb akarnak megjelentetni könyveket, ráadásul nemcsak a pályakezdők szeretnének bekerülni egy-egy nagyobb kiadóhoz, hanem a kiadók között is elkezdődött a verseny, hogy ki szerzi meg a lehető leghamarabb a legtehetségesebb pályakezdőt. Abból a szempontból könnyebb, hogy semmi mást nem kell tenni, mint írni egy minden vitán felül álló kéziratot, és azt el kell küldeni. Ilyen az én praxisomban is volt, semmit nem tudtam még az illetőről, nem olvastam még folyóiratban sem, és küldött egy olyan regénykéziratot, ami az első mondatnál világossá tette, hogy jó lesz, és a többi mondat is jó volt. Ő Fehér Boldizsár, és a regénye később meg is kapta a Margó-díjat. De gyakoribb, hogy mivel a szerkesztők állandóan figyelik a folyóiratokat, ott figyelnek fel egy izgalmas hangra.

Nagyságrendileg mennyi kéziratot kaptok?

Többet, mint amennyit lelkiismeretesen át tudunk nézni. A nagy számok miatt azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy valamit nem fogunk észrevenni.  Évente körülbelül 70-80 új címünk van, és a Magvetőben öten vagyunk szerkesztők. Mi még mindig műhelyéként tudunk dolgozni, de ennek a műhelyi működésnek a határán vagyunk, és törekszünk is arra, hogy ez megmaradjon.

Mit gondolsz arról, hogy egyre többen kis kiadónál, saját pénzből jelentetik meg az első regényüket. Szerinted van értelme?

Nyugat-Európában a self-publishingnek inkább van kultúrája, ott az egésznek jobb az akusztikája. Nálunk még mindig az a helyzet, és nem is véletlenül, hogy egy kiadónál megjelenni minőségi garancia. Kereskedelmi szempontból is jobb helyzetből indul egy kiadónál megjelent könyv, és a kritikai keringésbe is könnyebben bejut.

Vannak számomra olyan rokonszenvesebb megnyilvánulásai is a self-publisingnek, amikor transzparens az, hogy mit ad az ember, szöveget, pénzt, anyagi hozzájárulást, és ezért cserébe mit kap.

Nagyon sok könyv jelenik meg, kisebb példányszámban. Mégis, a Magvetőnek van egy állandó olvasótábora, amelyik a kiadó könyveit keresi. Mennyire tudjátok bővíteni ezt a kört

A szépirodalom egyszerre legitimációs és túltermelési válságban van. Egyre több cím jelenik meg egyre kevesebb példányszámban, egyre nagyobb a kínálat, de ez egyre kevesebbekhez ér el, a szépirodalom társadalmi legitimációja nem magától értetődő. Viszont mégiscsak van egy olyan fix réteg, ami nem mond le erről. Magyarországon is azt lehet látni, hogy a könyvpiac egyik húzóágazata a gyerekirodalom. A gyerekkönyveken spórolunk utoljára. Olvasásszociológiailag az az érdekes, hogy mikor veszítjük el az olvasókat. Azt látom, hogy sokkal több gyerek van, akiben ott van a potenciális olvasó, és a kihívás az, hogy ezt fiatal olvasóként meg tudják-e őrizni. Mi kiadóként nagyon sok mindent csinálhatunk, de azért az az igazság, hogy elsősorban az a feladatunk, hogy könyveket adjunk ki. Ez egy nagyon banális megállapítás, de hosszú időbe telt, mire rájöttem, hogy ennek mi az igazi súlya. Az, hogy nem más a munkánk. Ez azért nem magától értetődő, mert megváltozott az egész társadalmi közeg a kiadón kívül. A kiadónak egy csomó plusz feladatot is el kell látnia, át kell vállalnia. Az elmúlt években a kulturális sajtó meggyengült, a fórumai megfogyatkoztak, egy idő után részben át kellett venni a kulturális tartalomszolgáltatást. De nagyon fontos mindig észben tartanunk, hogy ez csak eszköz és nem cél.

Mi volt az utolsó katartikus olvasmányélményed?

Egy ausztrál könyvet, Charlotte Wood Hétvége című regényét olvasom, ami három idős barátnő története, a női öregedéssel kapcsolatos, nagyon fanyar humorú számvetés. Izgalmas, hogy egy szomorú témáról hogy tud ilyen könnyedén beszélni az író.

Szerzőként és szerkesztőként hogy látod a női írók helyzetét? Sokkoló megfigyelésem volt, ahogy végignéztem a könyvespolcomon, hogy az elmúlt hónapokban szinte csak férfi szerzőktől olvastam könyveket.

A női írók ellentmondásos helyzetét irodalomtörténeti távlatból érdemes igazán megfigyelni. Menyhért Anna írt erről egy nagyon izgalmas könyvet, aki azt mondja, ha megnézzük, hogy egy-egy irodalomtörténeti korban mennyien írnak nők és férfiak, akkor azt látjuk, hogy bár persze mindenféle társadalmi okok miatt a férfiak többen vannak/voltak, de nem annyival többen, mint ahogy emlékszünk rájuk. Inkább az a helyzet, hogy minden időszakban van valamennyi női szerző, csak elfelejtjük őket. Ez egy sokkal kellemetlenebb belátás. Nem olyan egyszerű a helyzet. Lehet, hogy manapság sokkal több nő ír, mint a közelmúltban, de a kérdés az, hogy fogunk-e rájuk emlékezni 30-40 év múlva. Ugyanis a tizenkilencedik században és a huszadik század első felében is volt egy csomó nő Kaffka Margiton kívül, akik egész egyszerűen kihullottak az emlékezetünkből. Az angolszász világban erőteljesebb az átrendeződés, de nekik van egy nagyon erős hagyományuk is, amire támaszkodni lehet.
Ez a probléma egy méhkas. Ismerek olyan szerzőket, akik azt gondolják, hogy nincs itt semmi látnivaló, és sértőnek találják, hogy ha írónőnek vagy költőnőnek nevezik őket, mert az irodalomnak nincs neme, és mindenféleképpen csak a minőség számít. Ismerek olyan szerzőket is, akik azt gondolják, hogy igenis kell egy közös mozgalmi fellépés ahhoz, hogy átrendeződjenek a dolgok. Én erről a kérdésről sokat gondolkoztam, és fogalmam sincs, mi az álláspontom.

A Körkép antológiába minden évben a legjobb novellákat válogatjuk be a folyóiratokból, ilyenkor például a válogatás közben szoktam alkalmazni a kvótarendszert. Szerintem a kvóta egy hatékony eszköz, és nem tartom egy ördögtől való, vagy minőségtől távoli szempontnak.

A kvóta nem a múltnak szól, nem is a jelennek, hanem a jövőnek, azaz prevenció erre figyelni. Az üvegplafon nem kiadói szinten választja el a férfiakat és a nőket egymástól. A pályakezdőknél sokkal kiegyenlítettebbek a nemi arányok. Aztán ha több könyve van egy szerzőnek, úgy látjuk, hogy könnyebben marad a pályán, az, aki férfi, és ha megnézzük, ki az, akit már díjakkal is elismertek, ott teljes mértékben átbillen a férfiak javára a mérleg, ott már nincs ez a kiegyenlítettség. Ezeknek inkább irodalomszociológiai okai vannak. Egy kiadó eszközei korlátozottak ilyen szempontból: ahol valóban ki lehetne egyensúlyozni a dolgokat, az a rendszer elején van: elég bátornak érzi-e magát egy nő ahhoz, hogy az írással fejezze ki magát, mennyi bátorítást, figyelmet, visszacsatolást tud kapni. A díjaknál is lehet erre figyelni, vagy az irodalom rendszerének más szektoraiban. Mondok egy példát: a Magvetőnek van egy Klasszikusok sorozata, amiben József Attila, Radnóti Miklós, Pilinszky János válogatott verseit adjuk ki, ez egy folyamatos törekvés arra, hogy a nagy klasszikusok állandóan hozzáférhetőek legyenek. Egy ilyen vállalkozásnál hiába vagyunk feministák, hiába tennénk bele nőket, mert ez arról szól, hogy az irodalmi klasszikusokat tegyük elérhetővé, attól, hogy mi beletennénk a klasszikusok sorozatba egy nőt, attól nem lenne irodalmi klasszikus. Viszont olyan friss válogatásokban tudunk alakítani, mint a Körkép vagy a Szép versek, ahol törekszünk minél több női szerző beválogatására, és bár az arány nem fele-fele, de harminc százalékot el szoktunk érni a női szerzőkkel. Arra is figyelünk, hogy a könyvheti kínálatban ne csak férfiak jelenjenek meg. De ezek a szempontok mindig kiegészítők, nem lehetnek kizárólagosak.

Nincs szerepkonfliktusod amiatt, hogy szerző és szerkesztő is vagy?

Igazából nem a szerkesztői vagy szerzői munka között van szerepkonfliktus, hanem a szerzői szerepen belül – erre jöttem rá az elmúlt években. Szerkesztőnek lenni világos munka, azt a társadalom meg a saját szempontjaim szerint is  sokkal jobban el tudom magyarázni, hogy mit jelent szerkeszteni. Az a polgári időbe jobban beilleszthető feladat. Bizonyos szempontból minden szerzőnek kell tudni szerkesztenie is saját magát, de nem véletlen, hogy nem lehet a szerző és a szerkesztő ugyanaz a személy. Sokszor a szerkesztés nem is szaktudást igényel, hanem csak annyit, hogy te legyél az a külső szem, ami meglát valamit, amikor a szerző már nem lát rá arra, amit csinál.

Szerzőnek lenni egy nagyon zavarba ejtő, meg merném kockáztatni, kicsit szégyenteljes állapot, ami önmagában nagyon nehéz, teljesen függetlenül attól, hogy egyébként mi az ember foglalkozása.

Ezt kifejtenéd kicsit bővebben?

Kilenc éves a fiam, akivel két évet töltöttem otthon GyES-en. Makón nőttem fel és Szegeden voltam egyetemista. Amikor megismertem a későbbi férjemet, rögtön Óbudára költöztem, hiszen ő tősgyökeres óbudai. Igazából a környékhez való kapcsolatom pont a GyES-en töltött két év alatt erősödött meg. Mára nekem is ez lett az otthonos közegem. Sokan számolnak be arról, hogy van egy GyES betegség, amikor úgy érzed, hogy el vagy zárva a világtól, én erre is készültem, aztán egészen mást tapasztaltam. Az óvodai játszótereken összebarátkoztunk nagyon sok családdal, rengeteget segítettünk egymásnak, sok időt töltöttünk együtt. Az a közösség hozott minket össze, hogy egyforma idős gyermekeink voltak, és otthon voltunk, nem dolgoztunk. Addig mindig bölcsészek között, bölcsész munkát végeztem, itt viszont belekerültem egy olyan közegbe, amelyikben nem ez volt az uralkodó, egész más közösségteremtő erő volt. Kinyílt a világ, ahogy elkezdtem más típusú emberekkel is beszélgetni. Nagyon tanulságos volt ez az időszak munka szempontból is, mert rájöttem, hogy egy csomó olyan dologra is rá lehet kérdezni, amire egyébként nem szoktunk. Például egy ilyen játszótéri helyzetben nagyon könnyű elmondani, hogy te szerkesztőként dolgozol egy kiadóban, az egy elmondható mondat.

Az, hogy verseket írsz, az nem egy elmondható mondat. Nem ezzel mutatkozik be az ember a homokozó szélén, és nem is éreztem erre késztetést.

De egy idő után lebuktam, és az egyik anyuka megkérdezte tőlem, hogy én ezt miért csinálom. Nagyon kemény pillanat volt, mert egy könyvbemutató beszélgetésen ezt soha nem kérdezzük meg. Mert nem illik, meg úgyis tudjuk a választ, és én nagyon hálás vagyok ennek a helyzetnek, hogy nekem lett szegezve ez a kérdés, mert ez az a kérdés, amit mindenkinek fel kell magának egyszer tennie.

Mit válaszoltál?

Nagyon sokat gondolkoztam, végül azt válaszoltam, hogy azért, hogy könnyebb legyen, és ezt körülbelül így is gondolom. Azt gondolom, hogy az írás, meg a versírás kiterjesztett kommunikáció. Teljesen hétköznapi tapasztalat, hogy egész egyszerűen nem tudunk egymással beszélgetni. Nem tudunk egymással megvitatni dolgokat, mert nem alkalmas rá a nyelv, félreértjük egymást, pontatlanul fogalmazunk. A vers, az írás, az olvasás, az egy nagyon koncentrált kommunikáció, amikor nem lehet félrebeszélni. Ebből a szempontból érdekel engem íróként is és olvasóként is. Nyilván ez az egész motorja annak, hogy én miért gondolom fontosnak, vagy mi miért gondoljuk fontosnak, akik könyveket készítünk, a kiadói munkát. Az előbb te is rákérdeztél, hogy hogyan kell a könyveket népszerűsíteni, és ilyenkor mindig van bennem egy kétszívűség, hogy de hát miért is kell nekem egy másik nyelvre és más kommunikációs formára lefordítani ezt. Hiszen én azért vagyok a könyvek között, mert azt gondolom, hogy ez a fajta kommunikáció felcserélhetetlen, vagy ez mással pótolhatatlan, sokkal intenzívebb megszólalási mód, hogy magunkról, a világról, a kapcsolatainkról valamit elmondjunk.

Ahogy Karinthy írja az Előszó című versében, hogy „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. Ez az a motor, ami az egészet mozgatja.

Lehet, hogy ezért is fordultál a versek felé a prózák világából, mert ez még közvetlenebb kommunikáció?

Egyrészt valószínűleg az az oka, amit az elején kérdeztél a szerkesztésről. Az ember szerkesztőként megtanul nagyon sokat húzni, ez az egyik legfőbb eszköze, és egy idő után az ember annyit húz magának a saját szövegeiből, hogy vers terjedelmű dolgok maradnak. Szerintem más élethelyzet és munkabeosztás kell a vershez, mint a prózához, az én jelenlegi élethelyzetem és időbeosztásom alkalmasabbá tesz a versírásra.

A legújabb kötetedben több közéleti témát feszegető vers is van, ami a korábbiakban nem volt ennyire jellemző a költészetedre.

Szerintem az is megváltozott, hogy mit tartunk az életünkben közéleti témának. Tíz éve a Magvetőnél megjelentettünk egy könyvet, aminek az volt a címe, hogy Édes hazám, közéleti versek antológiája volt, Bárány Tibor válogatta. Nagyon érdekes visszanézni 10 év után ezt az akkor érvényes válogatást, mert az a helyzet, hogy szerintem most egész más versek is bekerülnének. Ma a női hétköznapi témák is társadalmi közéleti témának vannak gondolva, nem függetlenül a társadalmi nemekkel kapcsolatos vitáktól vagy a láthatatlan munka rehabilitációjától. Egész egyszerűen arra gondolok, hogy az otthonülő nő tíz éve egy hétköznapi téma volt, ma már társadalmi téma lett. Igazából ezeknek a kategóriáknak is változik a halmaza. Ezért nem érzem azt feltétlenül, hogy én egy közéleti szerző lennék, az ember mindig arról ír, amiről van hétköznapi tapasztalata, de hogy ez mennyire látszik a társadalom számára, az folyamatosan változik. Most éppen látszik.

Amikor az Anna visszafordult olvastam, úgy éreztem, hogy egy általad létrehozott erős női kör része vagyok. Szerinted is léteznek ezek a körök?

Jó lenne, hogyha így lenne. Nagyon jó tendenciának tartom, hogy egyre több önismereti irodalomterápiás csoport van mostanában, akik kortárs verseket olvasnak. Nagyon izgalmasnak tartom ezt. Időnként kapok leveleket, hogy engedélyt kérnek, hogy a verseimet használhassák ezekben a csoportokban, amin mindig meglepődöm, mert szerintem erre nem kell engedélyt kérni, ez nem az a jogi helyzet. De örülök neki, mert ezáltal tudom, hogy használva van az a vers, és ezt sokkal fontosabbnak tartom, mintha bármilyen kritika születik róla valamilyen újságban. Ezek szerintem nagyon jó irányok.

Min dolgozol most?

Verseken folyamatosan, körülbelül már egy új kötet anyaga összeállt. Azon gondolkozom, dolgozom egy ideje, hogy ezeket a verseket hogyan lehetne úgy kötetté rendezni, hogy a kötet egy hozzáadott érték legyen. Arra törekszem, hogy egy verseskönyv ne csak egymás utáni versek sora legyen, plusz kellően más is legyen, mint amiket eddig csináltam. A pakolgatások fázisában vagyok.

Egykék

Sokasodtunk, de elfogytunk közben,
előttünk egyetlen út maradt.
Egyetlen ösvényt világított meg
lábunk előtt a pirkadat.

Egyetlen utat, mögöttünk kettő,
mindegyik út mögött még kettő,
mögöttünk több száz, belénk torkollott,
nem volt ez könnyű, se rettentő.

Testvéreink a saját anyáink,
hozzájuk mérjük saját hibáink,
és végül majd, ha a nap letel,
rólunk is lehull a nagy lepel.

Lelepleződünk, hogy egyedül voltunk,
pedig nem voltunk magányosak.
Sokasodtunk, de elfogytunk közben,
homokká zúztuk az átkokat.

Képek

Mi van, ha mégis kiderül,
hogy a képeknek volt igazuk.
Hogy a félelmünk hiába volt közös,
mégis elválasztott minket.
Hogy a küzdelem, amivel javulni akartunk,
nem volt telesen hiábavaló.
Mi van, ha mégis kiderül,
hogy a mosolyunk őszinte volt.

Mert eltartott kezekkel indultunk útnak,
hogy távol tartsuk a sötétséget,
hogy a testünkkel verjük vissza a fényt,
hogy a testünkkel vessünk árnyat –
mi van, ha mégis kiderül,
a képek tudták a választ.
A soha el nem készült képek,
a tőlünk függetlenül létezők.

A kutyám három hete lebénult. Kint találtunk rá az utcán, amikor egyik este hazaértünk egy vendégségből. Billegve, bicegve jött vissza a kertbe, másnap csak a mellső lábát tudta mozgatni, aztán pár nappal később már azt sem. Rohantunk vele a helyi orvoshoz, aztán be az Állatorvosi Egyetemre, volt röntgen, CT, vérvétel, nem találtak semmit, de a kutya nem tudott lábra állni. Kézben vittem be a vizsgálatokra, bekéredzkedtem az egyetemi parkolóba is, és olyan esdekelve néztem a portásra, mintha csecsemővel lennék. Szőrös, fekete pamacs ez a kisbaba, nem gondoltam volna, hogy közel az ötvenhez lesz egy negyedik gyerekem is.

Aztán jött otthon a többi, pelenkázás, masszírozás naponta legalább háromszor, forgatás, hogy ne alakuljon ki felfekvés, majd újabb fordulatként egy hét ápolás után megérkezett a hólyaghurut, véres pisi, a kutya nem akar inni, pisilni meg nem tud. Cumisüveg helyett fecskendőből itatom naponta ötször-hatszor, rohanok ismét kétnaponta az orvoshoz, hogy bódításban megpisiltessék. 

Sosem voltam az a típus, aki elolvad egy kiskutya látványától, még gyerektől is csak most, hogy már az enyéim nagyok lettek, és kezdem elfelejteni azt a sok év keserves küzdelmet a saját időmért.

Most viszont nincs más választás, itt van, csak rám, ránk számíthat, és megérdemli a gondoskodást, hűségesen vigyázza az életünket tizenegy éve. Babaillat nélkül is ápolni kell ezt a fekete, göndör, szőrös kis testet, aki egész nap csak hever a párnáján. A szemében mély szomorúság ül, ha beszélek hozzá. Azon tűnődöm, vajon mi zajlik benne, ahogy telnek a semmivel a napjai. Vajon elképzeli-e, egyszer még megugatja a szomszédot a kerítésnél, reménykedik-e még valamiben, vagy már itt hagyna mindent? Tud egyáltalán remélni? 

Az orvosok azért bíztatnak, a kutya lábra fog állni, talán megmérgezték, amíg kint volt az utcán, de igazából nem tudják a betegség okát. Csak tornáztatni, etetni, itatni, kell, naponta többször is, hordani ki a kertbe, kézben, ha a szükségét akarja intézni. Mert ebben különbözik a csecsemőtől, hiába nem jár, hiába nem tud beszélni, szemérmes, akárcsak egy felnőtt. Nem akarja előttünk csinálni, nem akar a lakás közepére piszkítani, addig ugat, vonít, amíg ki nem visszük. 

Visszük is, nemcsak oda, hanem most már fizioterápiára is, mert anélkül elsorvadnak az izmok a bénulástól, az állandó fekvéstől, hogy csak hason kúszva tud néhány centit mozdulni. 

És szerencsénk van, mert hiába lakunk vidéken, van itt helyben, aki ezt csinálja, az orvos adja meg a számát, kedves, meleg hang szól bele a telefonba, amikor hívom. Igen, már beszélt a kutyusról a doktor úrral, nagyon tele van a következő hetekre, de azért megoldja, és már ad is egy időpontot másnapra. Majd rögtön jelzi, hosszú folyamat lesz, akár hetekig is eltart, mire a kutya lábra tud állni. 

Megyünk is másnap, fehér kavicsok ropognak a lábunk alatt az udvaron. Az orvosi rendelő mögötti hátsó kertben romos ház áll, ide kopogunk be, ölemben a piros törölközőbe bugyolált fekete, szőrös kis csomaggal. 

Terebélyes nő nyit ajtót. A tornateremben hideg van, a padlón vastag szőnyeg, rajta laticel, a sarokban kék, zöld, sárga labdák különféle méretben. A nő fürgén leül a földre terpeszülésben, kéri, hogy tegyem elé a kutyát. Gyengéden simogatni kezdi, vastag ujjai puha párnák, végigzongorázik minden egyes porcikáján, közben hol hozzám, hol az állathoz beszél. 

– Ez a kutya még járni fog. Elég jó állapotban vannak az ízületek, az izmok – nyugtat engem, aztán duruzsolja ismét a kutya nevét, és odateszi a kezét az orrához. 

– Nekem is van egy, ő porckorongsérvtől bénult le, de mégis meggyógyult – fordul ismét hozzám, miközben átmozgat, végignéz minden egyes porcikát. 

Csak akkor komorodik el, amikor pittyen a telefonja, valaki nagyon akarhat tőle valamit, mert több üzenete is jön a kezelés alatt. De nem nézi meg, ki keresi, az arcára újra mosolyt erőltet, és elmondja az otthoni tornát. Közben arról is mesél, mennyi mindent csinál a főállásán kívül. A fizioterápia is csak hobbi a sok más munka mellett. 

Lenyűgöz az energiája, a hangjából áradó melegség, az alapossága. A kezelés végén még arra is megkér, hogy küldjem el neki e-mail-en a kutyáról készült CT-t. 

Felírnám a nevét, de amikor kimondja, nem értek belőle semmit. Nem lepődik meg, fürgén felpattan a földről, és egy polchoz lép, a kezembe nyom egy névjegykártyát. 

– Szláv név? – kérdezem, ahogy próbálom kibetűzni. 

– Olyasmi – mondja, és ismét elkomorodik. – Ukrán. 

Az én arcomról is lefagy a mosoly, de fogalmam sincs mit mondhatnék. Eszembe jut egy ismerősöm Facebook-posztja, aki néhány pontban megfogalmazta, mit ne kérdezzünk a háborúban érintettektől. A konkrétumokra nem, csak arra emlékszem, hogy egy csomó olyan dolog is lehet bántó, amit egyáltalán nem annak szánunk. 

Állok vele szemben némán. Ő gyorsan megnézi az üzeneteit, újabb és újabb értesítéseket kap, az arca tele van aggodalommal. Aztán elintézzük még a szükséges dolgokat, de már ott lebeg a fejünk felett valami más is, ami hirtelen rátelepedett erre a pici, lerobbant házra az udvar végén, ebben a szürke, isten háta mögötti városban, ahol soha nem történik semmi. És persze nem történhet most sem, hiszen ha becsukom az internetet, kikapcsolom a tévét, a rádiót, akkor nincs ez az egész. A szétlőtt házak, a kétségbeesett nők, a zokogó gyerekek csak a képernyőn léteznek.

Most mégis itt van, pofátlanul besurrant ebbe a jelentéktelen hátsó udvarba. 

Összeszorul a torkom, ahogy veszem a kabátom, aztán az ölembe kapom a kutyát is. 

– Viszünk mi is, amit tudunk – mondom, és előveszem a táskámból a papírt, amire felírtam, mit fogunk a helyi gyűjtésre adni. – Mit tehetnénk még? 

Lesüti a szemét, majd megsimogatja a kutyát, hosszan, gyengéden cirógatja. 

Mesélj kérlek a kezdetekről, milyen iskolákba jártál, hol tanultál rajzolni, és mikor dőlt el, hogy képzőművész  leszel?

Máramarosszigeten születtem, Orosházán nőttem fel, és már kicsi gyerekként is vonzottak a színek, a festés, otthon szerettem nézegetni a művészeti albumokat, miközben azt gondoltam, hogy milyen jó lehet festőnek lenni, hiszen ők egész életüket az alkotásnak szentelhetik. Jó emlékek fűznek az általános iskolai és a gimnáziumi rajztanáraimhoz, de a pályaválasztás tekintetében még nem mertem teljes mellszélességgel felvállalni a képzőművészeti utat a bizonytalansága miatt. Azóta persze tudom, hogy biztonság tulajdonképpen nem létezik, de ehhez végig kellett járni az eddigieket.

Először az ELTE-n művészettörténetet, majd japanológiát tanultam, az itt tanult elméleti alapok nagyban gazdagítják a festészetemet.

Az egyetem  alatt már eljártam művészeti iskolákba, először a Ferenczy István Vizuális Műhelybe, majd a NaN-art Rajztanoda és Grafikai Műhelybe, ahol Nagy Gábornál tanulhattam festészeti technikákat, és kaptam sok szemléletbeli tudást, közben pedig alkalmazott grafikát és illusztrációkészítést is tanultam.

A japanológiát végül doktori képzésig vittem, doktori témaként a modern kori japán művészettel, a Meidzsi-kori fametszetekkel kezdtem el foglalkozni. Ezzel párhuzamosan egy saját tanulási utat is kijelöltem az alkotói praxishoz, amelynek során elkezdtem alaposan mindennek utánanézni, célzottabban kiállításokra járni, és felkészülni erre a pályára.

Hogy jött Japán? Mennyi időt töltöttél ott, és milyen hatással volt a művészetedre?

A japán írásrendszer és a kalligráfia kezdett el vonzani, úgy is mondhatjuk, hogy először kalandvágyból iratkoztam be a japán szakra, ami aztán sokkal többet adott, mint először gondoltam. 

Sok időt voltam Japánban, egy-egy tanévet töltöttem először Tokióban, majd Oszakában, és részt vettem több nyári továbbképzésen is. Ezek mind tanulmányutak voltak, a legnagyobb hatású a legutolsó egy éves út volt, amikor japán művészetet kutattam szerte Japánban, rengeteg múzeumban és kiállításon jártam, világlátást formáló élmény volt.

Persze a művészetemre is nagy hatást gyakorolt a japán esztétika, és kicsit tágabb értelemben a japánok vizualitása és művészethez való viszonya. 

Formai szempontból talán szembeötlő a képeimen megjelenő síkszerűség, aszimmetria, a körvonalak, valamint az aranyfólia használata is innen eredeztethető, de használok, parafrazeálok japán motívumokat és számomra meghatározó japán modern alkotásokat is.

Ennél még fontosabb a zen buddhizmus, és az az alapgondolat, hogy alkotás közben nem elsősorban a természetet akarjuk visszaadni, hanem  azt a belső energiát, ami mindennel egy, azt a lassú felismerést, hogy a művészeti médium egy eszköz, hogy a tudattal lehessen foglalkozni. Így talán a létrejövő alkotásoknak is lehet olyan belső energiájuk, amely magasabb szintre emelik a nézőjüket. Megfordítva pedig szintén nagy hatású zen gondolat, hogy minden cselekedet és az élet minden pillanata lehet művészet. 

A témáid között nagy jelentőséggel bírnak a nők, az őket körülvevő szimbolikus tárgyak, sztereotípiák, társadalmi szerepvállalásuk. Mesélnél arról, miért tartod fontosnak ezeket a témákat megjeleníteni?

Úgy gondolom, hogy azzal kell foglalkozni, ami indulatot vált ki belőlem, és sokáig erős indulatok voltak bennem a nőknek az élet sok területén jelentkező rendszerszintű beszorítottságával kapcsolatban.

Ilyen értelemben feminsta alkotónak is lehet nevezni engem, úgy tartom, mindenki feminista, aki egyetért azzal a gondolattal, hogy a nőket ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férfiakat.

A festészetemben ez úgy jelentkezik, hogy női karaktereket használok, a munkáimban bizonyos kérdések női szempontú, feminista olvasatát adom amellett, hogy a képeimnek univerzális értelme is van. Fontos témáim voltak az évek során a sisterhood, azaz a női testvériesség, a nőket érintő szépségmítoszok és más sajátos női tapasztalások.

Szándékom szerint a munkáimban van egy állásfoglalás, ami hol erősebben, hol kevésbé erősen jelenik meg, de nem szeretném, ha a túlzott definiálás elvenné az élményt, hogy mindenki magának fejtse meg a képek különböző rétegeit.

Mesélnél a címlap festményről?

A kép  címe Happiness is a decision/ A boldogság döntés, 2018-as vegyes technikájú alkotás.

Gyakran tematizálom a boldogság- és szabadságkeresést, a saját életemben és a képeimben is azt kutatom, hogy milyen módon lehet megélni a  félelmek és elvárások nélküli legnagyobb szabadságot nőként ebben a társadalomban, a mai korban, vagy egyszerűen csak emberként.

Mint a legtöbb képemen, homogén, síkszerű háttérben tűnnek fel az alakok,  a konkrét, hétköznapi és olykor nagyon személyes jelenetek így időtlen térbe kerülnek, egyre inkább úgy érzem, hogy épp ezek a felületek adják a kép lényegét: a nem látható valóság, a dolgok mögötti állandóság leképezését a múlékony hétköznapi jelenségekkel szemben. A felhasznált fotó egy régi, talált kép, ezek felhasználása szintén nagyon jellemző az alkotói folyamatomra, amik a képeken mindig memento moriként is működnek.

Ez az alkotás a keresésem egyik fontos állomásának fizikai lenyomata, amit először A létezés könnyűsége című kiállításomon állítottam ki a Barabás Villa Galériában.

A kiállítás kapcsán megkeresett a BÁV Aukciósház, és a legnagyobb meglepetésemre nemcsak bekerült az éves decemberi kortárs árverésre, de kimagasló eredményt is ért el, amit több más aukciós szereplés követett.

Mesélnél a főbb kiállításaidról, a Godot Galériával való kapcsolatodról?

A legutolsó japán utamról visszatérve sok hirtelen változás történt az életemben, amik hatására eldöntöttem, hogy itt az ideje hivatásként is a képzőművészettel foglalkozni. Ezzel egyidőben pedig elkezdtek olyan visszajelzések érkezni, hogy lehet helyem itt. 

2016-ban nyílt az első önálló kiállításom Girls just wanna have fun címmel a Barabás Villa Galériában, a felkérésért máig nagyon hálás vagyok a galéria vezetőinek. Ebben az évben kaptam először meghívást a Miszla Art művésztelepre, Tiry Péterrel és az egész társasággal való találkozás nagyot formált rajtam, ide sokadik éve nagy örömmel járok az azóta szintén biztos pontnak számító mezőszemerei Godot művésztelep mellett . Szintén ebben az évben vettem részt először a Godot Galéria első művészeti vásárán, ahol különdíjas lettem, amivel a következő évben nyíló Aranyélet című önálló kiállítás jött. A következő évben újra lehetőséget kaptam a már említett A létezés könnyűsége című tárlat megrendezésére a Barabás Villa Galériában. 2018-ban megkaptam a Godot Young Generation Art Fair fődíját, ezzel pedig 2020-ban megrendezhettem a Godot Galériában a Do you have a choice? című negyedik önálló kiállításomat. 

2018 óta a Godot Labor művészkollektívájának a tagja vagyok, ami egy kiemekedően inspiráló közösség, második éve nyílik például évente a Kollabor című közös nagy kiállításunk a GICA / Godot Labor izgalmas tereiben.

Min dolgozol most? 

Idén áprilisban önálló kiállításom lesz a Godot Laborban, szeretnék egy teljesen úgy anyagot bemutatni, így most ezen dolgozom. A női szempont és a szabadság megéléseinek szintjei foglalkoztatnak folyamatosan, nagyon érdekel ezen belül még a kortárs spiritualitás, és hogy milyen összefüggések tárhatóak fel nők előretörésével az élet számos területén, amivel együtt sok, sztereotipuksan nőinek tartott minőség is magasabb rangot kapott. Szeretnék az olaj és hímzett képek mellett hangsúlyosabban más technikájú munkákat is bemutatni, nagyon izgalmas textillel, műgyantával, ipari anyagokkal dolgozni.

Hogyan lesz valaki színésznőként egyszer csak természetvédő aktivista?

Régi vágyam volt, de az is egyértelmű, hogy a pandémia miatt jött el éppen most az ideje. Többször voltam evezni a Tiszán, és csak néztem, ahogy szigetekben hullámzik a folyón a műanyaghulladék – engem ez teljesen kikészített. Ott minden évben szerveznek PET palack gyűjtő akciót, amiben már jó ideje szerettem volna részt venni, de mindig előadásom vagy próbám volt, így nem jött össze. Amikor a pandémia elkezdődött, néhány kolléganőmmel együtt csatlakoztunk egy nemzetközi kezdeményezéshez, aminek az volt a szlogenje, hogy ne térjünk vissza a „normálishoz”, próbáljunk meg következtetéseket levonni abból, ami történt.

Összehoztunk egy csoportot – felhasználva az ismertségünket, végülis színésznőkről van szó – azzal a céllal, hogy a csoporttal elmegyünk kirándulni, beszélgetünk a természetvédelemről, az ott élő állatokról.

És itt jön képbe a Greenpeace? 

Tulajdonképpen igen, de valójában a fecskékkel kezdődött az egész. Vidéken járva azt láttam, hogy az egyik helyen felújították a régi kultúrházat, és az eresz alól az összes fecskefészket leverték, a madarak pedig örökre eltűntek. Elkezdtünk hát szervezni a kolléganőimmel egy kirándulást, aminek a témája a veszélyeztetett, védett madarak voltak, többek között a fecskék is.  Arra gondoltunk, hogy a Madártani Intézettől meghívunk két szakértőt, hogy az erdőben, kirándulás közben meséljenek nekünk ezekről a madarakról. Ebben kértük a Greenpeace segítségét, és elég gyorsan nagyon jó kapcsolatba kerültünk. Ettől kezdve szinte automatikussá vált, hogy minden ilyen témában beszélünk egymással, egyeztetünk. Nyáron például volt egy nagy akció a tavak védelmében, a Greenpeace a helyi civilekkel összefogva szervezett tüntetést, és nem is volt kérdés, hogy megyünk: mind a négy tónál tiltakoztunk, ott volt Földes Eszter, Für Anikó és én.  (a Fertő tónál, a Balatonnál, a Velencei-tónál és a tatai Öreg-tónál demonstráltak a természetromboló nagyberuházások ellen – a szerk. ). Most éppen a fertői beruházás a legégetőbb téma, úgyhogy azon dolgozunk.

Rengeteget játszik, most is hamarosan színpadra lép „Az ajtó” című darabban. Az előadások mellett hogy fér bele mindez az életébe? 

Amikor a Greenpeace elkezd egy nagyobb akciót szervezni – mint például a múlt heti útlezárást a fertői építkezésnél –, akkor rögtön egyeztetünk, és megnézzük, hogy melyik az a nap, amikor tudok csatlakozni az akcióhoz. Most legutóbb például, rögtön az esti előadás után mentem le a Fertő tóhoz, és tényleg nagyon hideg volt hajnalban, és nagyon keveset is aludtam. Nem tudtam, hogy meddig fog tartani a tiltakozás, mi lesz a vége? Szerencsére este nem volt előadásom, erre azért figyeltünk. De nem volt kérdés, hogy mennem kell!

Most már tudatosan úgy tervezem az életem, hogy ezek a nagyon fontos dolgok teret kapjanak, és a Greenpeace beleférjen.

Nem hagyhatom abba, a Fertő tó most már az enyém is, most már túlságosan közel van ahhoz, hogy elengedjem. Ráadásul ott vannak azok a helybéli emberek, akikkel találkoztam, akik átélték, hogy a saját kezükkel, saját költségükön kellett lebontaniuk a házaikat. Ezek olyan torokszorító történetek, amiket az ember nem felejt el soha.  Egyébként én nem a fejlődés ellen tiltakozom, szó sincs róla! Eszembe nem jutna azt mondani, hogy itt ne épüljön egy új szálloda, egy új játszótér, vagy strand. De hogy mekkora és hogy pontosan hova kerül, na az nem mindegy! Nem lehetne úgy építeni, hogy ez a gyönyörű táj ne sérüljön? Hiszen azért akarunk odamenni, mert a tó csodálatos, és ott van ez a páratlan élővilág… Kikotorni a tavat, hogy legyen egy többszáz hajóból álló kikötő ebben a rendkívül sekély tóban? Miért? Ez nem folytatódhat így!

Melyik volt a legemlékezetesebb zöld akció eddig? 

Mindig a legutolsó, de egyszer például áteveztünk Ausztriából a tavon, amikor éppen lebontatták azokat az emblematikus egyedi cölöpházakat, amikről beszéltem. A fecskék fészekrakási időszakában történt mindez, és hálóval körbevették a házakat, nehogy odafészkeljenek a madarak.

Mi pedig odaeveztünk és letépkedtük a hálókat, szóval elkövettünk, azt hiszem, valami polgári engedetlenséget. 

Veszélyesnek hangzik. Mi történik ha, elkapják?

Akkor üldögélek az őrsön, amíg felveszik az adataimat. Nem aggódom. Teljesen biztonságban érzem magam a Greenpeace-nél. Tapasztalt emberek dolgoznak ott, tudják, hogy mit csinálnak, minden akció alaposan elő van készítve. Felelőtlen dolgokat nem terveznek. Én soha életemben nem mentem bele olyanba, ahol nem éreztem azt, hogy bízom a másikban. És hát ott van a cél, ami motivál.

Most mi a cél? 

Hogy álljon le ez a beruházás a Fertőnél, és ebben a formában ne épüljön fel a komplexum. Bőven van terület valahol felhúzni egy szállodát, de nem a tó partján kellene építkezni, úgy, hogy lebetonozzák a tópartot. Ezt egyszerűen nem lehet! Ez egy természetvédelmi terület, amit nem szabad lebetonozni! A hajókikötőről meg le kellene mondani és kész.

A Fertő tó vize enyhén sós és rendkívül sekély, nem lehet édesvízzel feltölteni, mert akkor az ottani élővilág komolyan sérül.

Szóval nem lehet megállni, tiltakozni és mondani kell, mondani kell! Minél több embernek szólni, hogy nézzetek oda, mi történik! Ez itt fontos, ugyan nem váltható pénzre, de a Fertő tó hatalmas értékünk, vigyázni kell rá! És közben reménykedni kell, hogy győz a józan ész, reménykedni kell, hogy nem csak a helybéliek fognak tiltakozni.

A remény mellett, mi kell még ahhoz, hogy ne adja fel az ember? Kitartás, bátorság? 

Nem szoktam túl mérlegelni a dolgokat, nem szoktam sakkozni a lehetőségekkel, hogy lenne jó nekem, milyen veszély leselkedik rám és hol… Ez hiányzik belőlem. Van bennem viszont egy adag bátorság, vagy vakmerőség, vagy hülyeség – mindegy hogyan nevezzük, mindez együtt, és csak megyek előre. És most pont egy olyan helyzetben vagyunk, amihez ez kell. 

Budapesten született, most Óbudán él.  Igazi városi lánynak gondolná az ember, mégis rendkívül erősen kötődik a vidékhez, a természethez.

Nemcsak, hogy pesti, hanem belvárosi, ötödik kerületi lány vagyok. Kicsiként azt gondoltam, nem is lehet az ötödik kerületen kívül sehol máshol élni. Viszont imádom az állatokat!

Gyerekkoromban minden kóbor macskát hazavittem a szüleim legnagyobb örömére – a harmadik emeleten laktunk –, madarakat vittem, kutyákat hurcolásztam haza.

Volt egy olyan időszak az életünkben, amikor volt egy kutyám, éppen szült a macskám, tehát kölykök is voltak, volt egy nyulam, egy kakasom, hazavittem egy sündisznót és aztán Hódmezővásárhelyen találtam egy csókafiókát a templom falába kapaszkodva, hát hazavittem őt is. Ezen a ponton mondta azt az apukám, hogy na akkor most költözöl, az összes állatoddal együtt! Én meg azt gondoltam, hogy ha újraszületek, akkor Cousteau kapitány akarok lenni, vagy David Attenborough. Rettenetesen tetszettek nekem ezek az életutak, és nagyon érdekelt mindig, hogy ezek az emberek hogyan áldozzák az egész életüket arra, hogy valamilyen élőhelyet, vagy állatfajt megmentsenek.

Ehhez azért kell némi elszántság…

Elég elszánt vagyok, ez a természetem jó és egyben rossz oldala is. Három éves koromban megharapott egy kutya. Ezek után a legtöbb gyereknek valószínűleg egy életre elmenne a kedve a kutyáktól. Még vérzett a szám, de már azért sírtam, hogy nem utazhatok egy csónakban a kiskutyával. Engem tényleg nem lehetett eltántorítani! És persze most is vannak kutyáim, mindig is voltak. Ha elutazom, csakis olyan helyre megyek, ahova kutyával lehet menni, ahol nekik is jó.

Milyen kutyái vannak? 

Amilyeneket éppen találok. Most éppen az egyik egy staffordshire-szerűség, a másik egy beagle-szerűség, de volt már négy kutyám is egyszerre. Mindig jön szembe valamilyen, úgyhogy hazaviszem.

A fiamon is azt látom egyébként, hogy teljesen mindegy számára, hogy kutya vagy ló vagy liba, pillanatok alatt tud kapcsolatot teremteni az állatokkal.

Ő gyakran jár színházba?

Persze, muszáj neki! Ugyan nem lett belőle extrém nagy rajongó, de szeret színházba járni. Főleg engem néz meg különböző helyszíneken. De nincs túl sok ideje, mert sokat dolgozik. 

Úgy tűnik, a merészség egyféle családi örökség, hiszen Máté kaszkadőrként dolgozik. Nem szokott aggódni érte? 

Ha az embernek kaszkadőr lesz a gyereke, akkor el kell döntenie, hogy mostantól rettegésben él, vagy bízik abban, hogy a gyereke tudja, mit csinál. Hogy mindenre felkészül, hogy megbízható, hogy alapos. Persze attól még le kell ugrania egy 24 méter magas szikláról, de azért azt is tudom, hogy nagyon komoly és profi csapat van mögötte. Igazából én nagyon örülök annak, hogy megtalálta és azt csinálja, amit szeret. Muszáj őt elengedni, nem lehet ott nyafizni, hogy jaj most mi lesz vele! A fiamnak azt kell látnia, hogy az anyukám megbízik bennem, és tudja, hogy jól fogom csinálni.

Ön leugrana egy 24 méter magas szikláról? 

Nem hiszem, de az biztos, hogy igazi vízimádó vagyok. Apukám, aki hatvan éven keresztül járt a Lukács uszodába télen-nyáron, már nagyon pici koromban megtanított úszni. Én nem szeretek csak úgy besétálni a tóba, én fejest akarok ugrani! Apukám is mindig fejest ugrott…

TOP 5:

Május 27, Péntek – 19:00 FELLINI Petra & Gábor & Fellini
Péntek esti jazz óra, osztályfőnökök: Pákai Petra (ének) és Udvarhelyi Gábor (gitár).
A tananyag kellemes hangulatból, napágyban kikapcsból, és néhány behűtött italból épül fel. Házi feladatnak mindenki hazavihet néhány jó emléket.

Május 28, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Parasztolimpia a Budapest Gardenben
Vegyetek részt Parasztolimpiánk szórakoztató játékain, egyetek-igyatok finomságainkból. Lesznek édességek, ínyencségek, gyerekprogramok és sport.
Próbáljátok ki magatokat különböző ügyességi és erősségi feladatokban 11.00-tól!

Május 28, Szombat – 10:30 AQUINCUMI MÚZEUM BFZ zenei vásár és családi nap
Ingyenes zenei családi nap a Fesztiválzenekarral! 11-től óránként kezdődnek a gyerekeknek és felnőtteknek is szóló zenei programok, emellett kézműves foglalkozásokkal, néptánccal, játékokkal várja az Aquincumi múzeum gyerekeiket, unokáikat!

Június 2, Csütörtök – 19:00 Óbudai Anziksz Anziksz-est 

Június 2, Csütörtök – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA NÖVÉNYEK ORSZÁGA
A kiállítás kiindulópontja, hogy az elmúlt években a pandémia hatására mennyiben változott meg a gondoskodáshoz való viszonyunk. Azt vizsgálva, hogy a törődésnek milyen apró, akár láthatatlan megnyilvánulásai lehetnek, valamint, hogy ez miként terjedhet ki a körülöttünk lévő nem-emberi világra, a kiállítás fókuszába a növények kerültek.

Heti Bontás:

Május 27, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 ÓBUDAI MÚZEUM Rejtőzködő templomaink, kolostoraink – Régészeti séta Óbudán a RÉGÉSZET NAPJA alkalmából
16:00 KASSÁK MÚZEUM Költőnők egymás között – Karafiáth Orsolya szubjektív tárlatvezetése
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Traffic Jam Klub
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Dalos találkozó
19:00 FELLINI Petra & Gábor & Fellini
20:00 KOBUCI Besh o droM // KOBUCI

Május 28, Szombat:
8:00 RÓMAI Gyereknapi falusi játszóház és piacozás a Rómain!
10:00 3KÓBUDA Gyereknap
10:00 BUDAPEST GARDEN Bográcsfőző verseny a Budapest Gardenben!
10:00 BUDAPEST GARDEN Parasztolimpia a Budapest Gardenben
10:00 DANUBIA III. Kalandra fül! Fesztivál programok (MÁJ. 28., 10:00 – MÁJ. 29., 19:00)
10:30 AQUINCUMI MÚZEUM BFZ zenei vásár és családi nap
12:00 BUDAPEST GARDEN Dreher Bitter Humorzsák a Budapest Gardenben
13:00 MKVMÚZEUM Vexillológiai Nap
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
16:00 VASARELY MÚZEUM Érintési pontok – Kettősségek Vasarely műveiben
16:00 3KÓBUDA Gyereknapi Hangszersimogató koncert
17:15 VASARELY MÚZEUM Finisszázs

Május 29, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Gyereknap a Budapest Gardenben
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Gyereknapi elvarázsolt játszóház az Egyboglya Alapítvány alkotóival
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:30 KOBUCI Paár Julcsi – Hangoló: Kerekerdő // KOBUCI
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangaló – Morfomán Testmaszkok
18:00 FELLINI Fellini Special: Bye Bye Doyleh!

Május 30, Hétfő:
10:00 KASSÁK MÚZEUM SZAKMAI NAP A KASSÁK MÚZEUMBAN
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT A társfüggőség – Pszichológiai előadás
18:00 BUDAPEST PARK Nick Mason’s Saucerful Of Secrets – Budapest Park

Május 31, Kedd:
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 KOBUCI Iskolateremtők III. // Kőbányai Zenei Stúdió // Ferenczi György // MattSet // KOBUCI
22:00 TRAFÓ HOUSE Hodworks & Dollár Papa Gyermekei: Kabaré

Június 1, Szerda:
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Szabaduló Szombat: Észlelés // Nyílt Bemutató Óra
20:00 KOBUCI Romano Drom: ‘Mangaipo’-kéretés (koncept-koncert) // KOBUCI
21:00 BUDAPEST GARDEN Ingyenes Kertmozi a Budapest Gardenben

Június 2, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST GALÉRIA NÖVÉNYEK ORSZÁGA

19:00 Óbudai Anziksz Anziksz-est 

19:00 KOBUCI Fran Palermo • Kobuci
21:00 BEM MOZI Három óriásplakát Ebbing határában / Three Billboards Outside Ebbing, Missouri

Mióta élsz Óbudán?

A családom több generáció óta itt él. A szüleim és a nagyszüleim is itt születtek. Fenn laktak, a hegyen életük végéig. Gyerekeim az óbudai német nemzetiségi iskolába jártak. Én júniusban születtem a Folyamőr utcai „Hat-házban”. Miután lebontották, januárban a Szőlő utcába költöztünk, ahová pólyában hoztak át, itt is nőttem fel. A hajógyári óvodába jártam, mert anyukám ott dolgozott. Ide jártam a Zápor utcai Általános Iskolába is (ma Óbudai Nagy László Általános Iskola), ami meghatározó volt számomra. Mai napig fel tudom mondani ábécé sorrendben az osztálynévsort. Színvonalas iskola volt, összetartó volt a közösség, nem csak a mi osztályunk, hanem az egész évfolyam.

Milyen hatással volt erre a közösségre az, ami történt veled?

A legtöbben tapintatosan, de tudtomra adták, hogy mellettem állnak. Volt valaki, aki ápolónő lett, ő felajánlotta, hogy bármiben segít, mivel tudta, hogy ez egy komoly sérülés. Az első iskolai szerelmem vitaminokat hozott. Volt az ismerősöknek egy másik része, akik nehezen tudták elfogadni, hogy az elkövető az az ember, aki. Ráadásul az elkövető létrehozott egy Facebook-csoportot, amin keresztül befolyásolni akarta a közvéleményt. Nagyon sok iskolatársamat megkeresték. Ez annyira széleskörű volt, hogy – ha jól tudom – még hozzád is eljutott. Ekkor még folyt a nyomozás, mégis arra sarkallták az embereket, hogy foglaljanak állást, az akkor már gyanúsított mellett. Ez a presszió az eljárás bizonyos pontjain, például a jogerős ítélet meghozatalakor fokozódott. Az apja a mai napig vezet egy erősen zaklató blogot. Az első négy hónapban annyira súlyos állapotban voltam, hogy nem tudtam ezzel foglalkozni. Egy steril ágyon feküdtem meztelenül, szenvedtem a morfium mellékhatásaitól, a páromnak pelenkáznia kellett, a gyerekeket elköltöztették, teljesen el voltam szigetelve.

Gyakori, hogy az áldozatot teszik felelőssé…

A közös ismerősöket felkavarta, nem csak a személye, de maga a cselekedet brutalitása és precíz megtervezése is. Amikor nem mentem be dolgozni, a környezetemben mindenki tudta, hogy valami baj történt, és hogy ki állhat emögött. Egyértelmű volt mindenki számára, aki velem a zaklatást végigélte, hogy a bűncselekmény ennek az egyenes folytatása volt. A kívülállókban persze keltett disszonanciát. A kollégáiban, osztálytársakban, akik viszonylag jól ismerték, mégsem vették észre, hogy ilyenre lenne képes. A jogerős bírósági ítélet kimondta, hogy nem csupán a cselekedete, hanem a személye is különösen veszélyes a társadalomra. Ezt nehéz lehet feldolgozni azoknak, akiknek másik oldalát mutatta. Maguk a jogalkalmazók sem tudtak ezzel a helyzettel mit kezdeni, hogy ott van öltönyben egy orvos, egy kórházigazgató, keresztény ember, prominens személyek a rokonai és minden jót elmondhatnánk róla. Ez a kétkedés,csodálkozás az egész jogi procedúrát végigkísérte. Ezzel szemben engem megpróbáltak rosszéletű nőnek beállítani, aki házas emberrel kezdett – mintha egy kapcsolat csak egy emberen múlna. A sztereotípiák mindent áthatottak. Az egészből az lehet a tanulság, hogy a környezetünkből bárki lehet bántalmazó, attól függetlenül, hogy milyen rendes embernek tűnik kívülről. Az emberekből teljesen irreális reakciókat váltott ki ez a bűncselekmény, annyira sokkolta őket. Egy rendőrség által elrendelt pszichológiai vizsgálat során megkérdezték tőlem, hogy hányszor voltam egyszerre több férfivel. Ott ültem katéterrel, meggyalázva a nőiességemben, lúggal szétmaratva, és próbáltam a kérdést felfogni. Megpróbálsz megfelelni és próbálsz válaszolni, de egyszerűen nem érted, mire akar kilyukadni ezzel a kérdéssel, miért tartozik ez a bűncselekményhez? Volt, hogy egy nőgyógyász megkérdezte, mit tettem én az elkövetővel, hogy ezt csinálta velem? Visszakérdeztem, hogy szerinte mi tenné indokolttá, hogy valaki mással ezt tegye? Mondjuk ő legalább bocsánatot kért ezért a kérdéséért később.

Hogyan viselkedett veled a sajtó?

Az ügy elején nem én voltam érdekes számukra, hanem az elkövető, valamint az ügy brutalitása. Én mindaddig nem fordultam a nyilvánossághoz, amíg az ügyészség a nyomozás megszüntetéséről, valamint a bizonyítékok 30 napon belüli megszüntetéséről határozott. Úgy döntöttünk, felvállaljuk a nyilvánosságot, mert nincs más lehetőségünk. Bármilyen furcsa, az elején a legtöbbet a bulvárújságoknak köszönhettem, akik mindig tiszteletben tartották azt, hogy a cikkek csak úgy jelenhetnek meg, ha a jogi képviselőmnek előtte megküldik. Érdekes, hogy ahogy haladtunk előre az időben, folyamatosan szűntek meg azok az újságok, amelyeket az ügy érdekelt, akik figyelték az ügy menetét. Kicsit féltünk, hogy a végére marad-e újság, ami beszámol majd az ítéletről.

Van vagy volt benned félelem?

Amikor feküdtem a steril ágyon, annyira nagy fájdalmaim voltak, hogy arra gondoltam, jobb lett volna, ha inkább megöl. A biztonságérzetem is zéró lett. Rendőri védelem alatt voltam hat évig, ami nem adott valódi biztonságérzetet. A rendőrség próbálta megtenni a tőlük telhetőt, de sajnos nincs protokoll erre… sem. Ez amolyan házi őrizetszerűnek volt mondható. Mindig be kellett jelentenem, hova, kivel, mikor megyek, mikor érek haza stb. Mindeközben pedig az elkövető szabadon, mindenféle kényszerintézkedés nélkül mászkálhatott, külföldre járkált. Őt nem korlátozták semmiben, még akkor sem, amikor másodfokon 9 év börtönbüntetésre ítélték. 

Honnan volt meg benned a bátorság, hogy ebbe az egészbe így beleálltál?

Borzalmas állapotban voltam, nagyon erős fájdalmakkal. Nem tudtam alapvető biológiai funkciókat ellátni. Ekkor kaptam meg az ügyészségi megszüntető határozatot, ami tele volt áldozathibáztató mondatokkal, mint például hogy én nem ismertem föl, az alibijét egy hamis tanúra alapozták, akit egyébként azóta el is ítéltek hamis tanúzásért, valamint hamis tanúzásra felbujtásért. Azt kellett eldöntenem, hogy vagy így fogok élni – és holnap eljön és újra megteszi, mert nincs következménye annak, amit velem tett, és talán még durvább dolgot tesz –, vagy felvállalom a nyilvánosságot. Annyira hazug és igazságtalan volt ez a megszüntető határozat, hogy ez adta az egyik legnagyobb erőt a fellebbezéshez. Persze akkor még nem tudtam, hogy mivel fog ez járni, tudtam, hogy hatással lesz a szeretteimre is az, hogy az újságokban leszek. Nem gondolom, hogy mindenkinek lehet azt tanácsolni, hogy merj kiállni, mert pontosan tudom, hogyan kínoz meg a rendszer, hogyan hurcolnak meg, főleg egy nőt. Egyre inkább úgy gondolom, hogy akik ki tudnak állni, egy Makai Viki, egy Orosz Bernadett és én, akik tudnak beszélni, akik ezt meg tudják tenni, azoknak ki kell állni azok helyett is, akik némák maradnak. Bátorítást lehet adni, de ezt nem lehet mindenkitől elvárni.

Szerinted te miért tudtál kiállni?

Egyrészt neveltetés kérdése, másrészt bennem megvan a szükséges ellenállás és igazságérzet. És mellettem volt egy társ és egy család, akik teljes mellszélességgel kiálltak mellettem. Nem mondom, hogy nem voltak borzasztó mélypontok, de az sosem fordult meg a fejemben, hogy nem viszem végig az ügyemet. Ez az ügy majdnem tíz évig tartott és mindenünket elvette. A karácsonyokat, a születésnapokat, az ünnepeket, az anyukámmal való utolsó időszakot, aki közben elhunyt. Mindenünket felemésztette. Tíz év nagyon sok idő, azalatt felnő egy gyerek.

Nemrég olvastam egy nőbarát településtervezésről szóló tanulmányt, aminek az volt a fő mondanivalója, hogy a városokat lényegében a férfiak kényelmére tervezték. Az egyik ilyen sokszor emlegetett példa, hogy a nők több időt töltenek és gyakrabban használják a mosdót, ráadásul ők azok, akik a gyerekeket is el kell lássák ezeken a helyeken. Mégis ugyanannyi női mosdó van, mint férfi, ami végeredményben azt jelenti, hogy a nőknek kevesebb jut. Azon gondolkodtam, hogy a panelházak lépcsőházai, folyósói itt, Óbudán is – ellentétben a gangos házakkal – olyanok, hogy a bejárattól a lakásig úgy jut el az ember, hogy nem lát rá senki, és ettől van egyfajta félelemérzetem.

Látod, most elmondtál valamit, amit sokan nem értenek. Mi el is költöztünk a korábbi lakásunkból, mert én soha többet nem tudnék ilyen lakásban élni, amiben hátat kell fordítsak egy zárt lépcsőháznak ahhoz, hogy bezárjam a lakásajtót. Nekem biztonságérzetet ad, hogy ha kilépek a lakásból, a szomszédok rám látnak. De az is fontos, hogy legyen üveg az ajtón, hogy lássam, hogy ha valaki áll előtte. Egyáltalán, nekem hosszú ideig egy ajtón belépni is problémát jelentett. A költözés másik oka az volt, hogy fájdalmas volt az emlékekkel szembesülni. Mert nemcsak a bűncselekmény történt ott, nemcsak a bűncselekmény helyszíne volt a fürdőszoba, hanem később a kötözések is a házi szakápoló által, ami borzalmas fájdalommal járt, morfium alapú fájdalomcsillapítót kellett szednem.

Fahidi Éva, holokauszt-túlélő mondta, hogy ő nem képes olyan lakásban élni, aminek nincs hátsó kijárata.

Igen, olvastam Edith Eva Eger könyvét, az „A Döntés”-t. Sokat segített nekem a feldolgozásban.  Az én esetemben volt az egyik oldalon egy doktor, egy kórházigazgató, aki minden alkalommal úgy ült ott öltönyben, nyakkendőben, mintha csak egy igazgatósági ülésen lenne, nem a vádlottak padján. Velem meg úgy viselkedtek, mintha ott se lennék. Egy díszlet voltam a saját peremben. Nekem papírom van arról, hogy intézményi abúzus ért. Az, hogy magamra hagyott a rendszer, sokkal jobban fáj már, mint a bűncselekmény. És nem tudom, hogy valaha újra fogok-e tudni bízni a jogrendszerben. Becsapva érzem magam. Én abban a hitben éltem, mint mindenki más, hogy van egy rendőrség, aki nyomoz, van egy ügyészség, aki vádat emel és van egy bíróság, aki majd ítéletet hoz. Sajnos ezt most már nem így látom. Megjelent a sajtóban, hogy egyedül nevelem a két gyerekemet. Ennek ellenére a kutyát nem érdekelte, hogy mi történik a két gyerekkel, amíg az anyjuk bepelenkázva, bemorfiumozva fekszik. Hogy van-e ennivalójuk? El tudnak-e menni iskolába? Bepelenkázva elmehettem kihallgatásra, ahol leengedhettem a katétert a férfi WC-be. Ezt tudta adni a rendszer.

Szerinted fel lehet bármilyen tekintetben készülnie egy nőnek arra, hogy nagyobb biztonságban legyen? Kellene ezt mondjuk oktatni?

Mindenféleképpen. Nagyon fontos lenne elsajátítani azt a képességet, hogy a zaklató személyiséget felismerjük. Ha én ezt tudom, akkor abban a súlyos négy hónapos zaklatási időszakban feljelentést tettem volna. Ha kimentek volna hozzá a rendőrök, az talán megszakíthatta volna azt a folyamatot, ami ide vezetett. Kihozhatta volna az elkövetőt abból az örvényből, amit csak a bosszúállás elégíthetett ki. Már az iskolában oktatni kellene, hogy hol van az a pont, ami már nem elfogadható, például ha nem veszi valaki tudomásul a szakítás tényét. Ráadásul a zaklatók látszólag nagyon kedvesek, mindig csak megbeszélni szeretnék a dolgot, ha az századszorra van is. Nincs még egy utolsó megbeszélés. Naponta tízszer hívott, ilyenkor nem szabad felvenni a telefont. Meg kell tanulni, hogy mi az a “no contact”, amit a zaklató személyiséggel szemben kell alkalmazni. A hatóságoknak is, bíróknak, nyomozóknak és igazságügyi szakértőknek is kellene érzékenyítő tréningeket tartani, például arról, hogy egy bűncselekmény áldozatával hogyan kommunikáljanak. Ez a hatóságok érdeke is lenne, hisz az áldozati tanú nagyon fontos egy ügyben. Fontos, hogy a bántalmazott biztonságban érezze magát, a legjobb tudása szerint tanúskodjon, ezzel segítve a hatóságok munkáját. 

Lezártnak tekinted ezt az ügyet?

Jogilag talán, de lelkileg, testileg ezt sosem lehet lezárni. A hosszan elnyúló jogi hercehurca miatt még megkezdeni se tudtam a feldolgozását. Napi szinten beszélünk erről. Ezt nem lehet feldolgozni soha, meg kell tanulni együtt élni vele. Az áldozatok sosem felejtik el a bántalmazás által átélt traumát. Kilenc helyreállító műtétem volt. Indiában a savtámadás a bosszú bevett formája, amennyiben a támadó szexuális közeledését vagy házassági ajánlatát visszautasítják. Az ilyen sérülések okozása mindig bosszú, hogy örökre ottmaradjon a nyoma. Ezek stigmák. 

Tartasz attól, mi fog történni, ha szabadul?

Egyáltalán nem érdekel. Én nem érzek iránta sem haragot, sem gyűlöletet, teljesen indifferens személy számomra. Ő egy bűnöző, akit a jogrendszer elítélt, nem velem volt dolga, hanem a jogrendszerrel. Nekem semmi közöm hozzá. Már akkor sem volt hozzá semmi közöm, amikor a bűncselekményt elkövette velem szemben. Egy dolgot akartam – megszabadulni tőle. Erre tíz éve vele foglalkozom, mert a jogrendszer rákényszerített.

Nem akartál jó messzire elköltözni innen?

Nem. Én menjek el? Miért? Én nem csináltam semmit. Egy bűncselekmény áldozata lettem, amiről nem tehettem. Bárki, bármikor, bárhol bűncselekmény áldozatává válhat. A sérüléseimet is azért vállaltam fel, mert nekem nincs szégyellnivalóm. Szégyellnivalója csak az elkövetőnek van, aki ezt tette.

Jól tudom, hogy közben pályát módosítottál?

Nem egészen. Szociális intézményben dolgoztam eddig is, csak most másik kerületben. A párom beiratott egy OKJ-s manikűr tanfolyamra, mert nem tudtam kikapcsolni és azt kérte a pszichológus, hogy találjak valami hobbit, ami kikapcsol. Így most járnak hozzám körmözni, főleg ismerősök, a lányom barátnői. Ők tudják, hogy ki vagyok, sokat tudok velük beszélgetni. Ez is egy nagyon jó terápia. Nekem segít, ha beszélhetek róla. Nekem a csoportterápia is jobban működött, mint a személyes. A feldolgozás szempontjából fontos kapaszkodni egymásba, és tudni, hogy nem vagy egyedül. Orosz Bernadettel és Makai Vikivel is tartjuk a kapcsolatot, ott vagyunk egymásnak. Dolgozom egy dokumentumregényen Mérő Verával, ami  idén tavasszal jelenik meg. Szeretném, hogy a könyv elolvasásakor a bántalmazottak azt érezzék, hogy nincsenek egyedül. Hogy közelebb tudjam hozni az embereket egy áldozathoz, hogy átérezhessék, mit jelent áldozatnak lenni. Talán így kevesebb lesz majd az áldozathibáztatás is. Az emberek el sem tudják képzelni, min mennek keresztül egy ilyen trauma során az áldozatok és a hozzátartozóik. Másrészt pedig szeretném a rendszerszintű hibákra felhívni a figyelmet, hogy változás legyen az áldozatokhoz való hozzáállásban. Engem bánt, hogy minden nap úgy fekszem le, hogy tudom, épp ma Magyarországon egy áldozatot ugyanúgy meghurcol a rendszer, mint ahogyan engem. 

Gondoltál arra, hogy ha nem nőnek születsz akkor ez nem történik meg veled?

Nem. Azokat az örömöket, amik nőként értek, ez a bűncselekmény nem tudja annulálni. Szeretek öltözködni, kifesteni magam, csinosnak lenni. Más kérdés, hogy a bűncselekmény után annyira sérült a nőiségem, hogy amikor a munkahelyemen felköszöntöttek nőnap alkalmából, elsírtam magam, hogy az elszenvedett bűncselekmény ellenére is engem nőnek tekintenek. Ezt nem tudta elvenni. Külön figyeltem arra is, hogy a tárgyalásokon ápoltan jelenjek meg. És az állapotomhoz képest kihozzam a külsőmből a maximumot. Voltak, akik azt tanácsolták, hogy keltsem egy nyomorult nő benyomását, de én erről hallani sem akartam. Tudom, hogy az volt a célja, hogy elvegye a nőiességem, de nem érte el.

Mi volt az első dolog, amit csináltatok, mikor már elkezdtél gyógyulni?

Nekem nagy vágyam volt eljutni Prágába. A párom a bűncselekmény előtti napon vette meg a jegyeket. Úgyhogy amikor már jobban voltam, kenőcsökkel felszerelkezve elutaztunk. És ott kiderült, hogy nem tudok pisilni, úgyhogy kórházba kellett mennünk és hazajönni. Úgyhogy ennyi volt az első nyaralásunk. Amikor a kórházból kijöttem, aznap volt az amfiteátrumban az Árpád Gimnázium tradicionális fáklyás ballagása. Egy kicsit ki tudtunk menni, de alig bírtam járni, mert akkor még rajtam volt a bőrátültetés donor felületén a kötés. Én is az Árpád Gimnáziumba jártam, esti tagozatra munka mellett a dolgozók gimnáziumába. Utána pedig a Pamutnyomóban dolgoztam, itt, Óbudán. Úgyhogy a tanulmányaim is, az első munkahelyem is Óbudához kötnek.

A bűncselekmény alatt melletted volt a kutyád. Lehet, hogy furcsa kérdés, de ő hogy van?

Traumatizálva. A kutya ott volt, amikor a bűncselekmény alatt engem az elkövető hurcolt a lakásban, a fürdőszobában a kádba tett, ott követte el a bűncselekményt, a lúggal leöntést. Akkor vettük észre, hogy baj van, amikor egyszer a fiam játszott velem és felemelt, és akkor a kutya stresszes állapotba került. Ha akár viccből jajgatok, akkor is odajön megvédeni. Sajnos nem tudom egyedül sétáltatni a bűncselekmény óta. Egy yorki-tacskó keverék, de ha nincs mellettem a párom, akkor séta közben mindenkit megtámad, aki a közelembe jön, legyen az kutya vagy ember. A kedvenc időtöltésem a kutyasétáltatás volt, de sajnos ez is a trauma része, hogy ezt sem tudom már megélni olyan önfeledten, mint a bűncselekmény előtt. Ezért külön jártam pszichológushoz is, sajnos, nem sok eredménnyel. Elmentem egy kutyakiképzőhöz is, aki azt állapította meg, hogy nem a kutyával van baj, hanem velem, mert én félek, nem érzem magam biztonságban, ilyenkor falkavezér szerepet vesz fel. Volt párkapcsolati problémánk is abból, ha nem veszem fel azonnal a telefont, ha nem tudnak elérni. A reggelek a legrosszabbak. Az emberek általában este félnek, én reggel. Akkor történt a bűncselekmény, ami megváltoztatta az életemet, és már sohasem lesz olyan, mint volt, vagy mint amilyen lehetett volna. 

Amennyiben Önnek vagy bárkinek a környezetében segítségre van szüksége, forduljon az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálathoz!

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat elsőrendű célja, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak, és szükség esetén gondoskodjon az elhelyezésükről.

A Telefonszolgálat állandó elérhetőséget biztosít minden bajba jutott és azonnali segítséget kérő embernek a nap minden órájában, az ország egész területén és külföldön, rendelkezésre áll mindenki számára, akinek szüksége van rá.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában Magyarországról ingyenesen elérhető a következő telefonszámon és e-mail címen:

+36 80 20 55 20

okit@csalad.hu

https://okit.hu/

Hogy kezdődött az együttműködés az Esernyőssel?

Czveiber Barbara, az Esernyős kulturális szervezője keresett meg, hogy szeretnének együtt dolgozni velünk, ami önmagában nagyon megtisztelő és örömteli volt. Miután megnéztem a teret, úgy gondoltam, hogy a két előadás, amit tervezünk, meg tud valósulni a kamarateremben és a kiállítótérben.

Előtte volt kapcsolatod a kerülettel?

Pomázon élek, a HÉV a legerősebb kapocs a kerülethez, Óbuda a városba vezető út. 2021 elején úgy alakult az élet, hogy muszáj volt a színházi világon kívül is munkát vállalni, olyat, ami teljesen kiránt a karanténos-járványos lemerevedésből, nem csupán pénzügyileg, hanem szellemileg és lelkileg is: azóta a békásmegyeri gyermekotthonban dolgozom gyermekfelügyelői munkakörben. A szeptemberi színházi újraindulással áldozatot is kellett hoznom; a gyermekotthoni munkavégzés mellett nem tudtam volna a futó darabjainkban tovább játszani, ezért átadtam az összes szerepemet Ivanics Tamás színművésznek. 

Visszatérve az óbudai színházhoz, mikor láthatjuk a darabokat?

Egyelőre egyeztetés alatt áll mindkét színdarab. A tervek szerint a Dogville bemutatója tavasszal, az Arcoké pedig pár hónappal később lesz. A Dogville főszereplőjét, Grace-t Eke Angéla fogja alakítani, és mivel egy átiratról van szó, az eredetiben Grace apja, de nálunk Grace anyja szerepel, aki Fullajtár Andrea lesz. Az Arcok két női főszereplője Balsai Móni és Ténai Petra lesznek.

Beszéljünk külön a két darabról. Miért pont a Dogville-t választottad?

Ez nem egy most született előadásterv, ez egy másfél évvel ezelőtti bemutató lett volna, de az előző évadunk szinte teljesen kimaradt. Az már nem releváns, hogy ezt miért akartam megcsinálni: most már csupán érdekesség, hogy milyen gondolatai voltak az embernek békeidőben. Viszont a koronavírus után is megmaradt a rendezői szándék, úgy érzem, kiállta az idő próbáját ez a történet. Alapvetően azzal foglalkoztam, hogy a menedék és az oltalom hogyan változik át a rabság, a kitaszítottság, a kiszolgáltatottság helyszínévé, és hogy a benne szereplő emberek a befogadás és az elfogadás jegyében hogyan válnak előítéletessé, és hogyan fordítják el a segítő szándékukat a másiktól. Sok-sok jelenet és tetőpont kiéleződött a koronavírus által. Januárban szeretnénk elkezdeni a próbafolyamatot, mivel karácsonyra – a szerző-dramaturg Kerékgyártó Yvonne és Abai-Szabó Tamás dramaturg gyakornok segítségével – elkészülünk a szövegkönyvvel. Ilyenkor, amikor megvan a helyszín, a térhez igazítjuk a megszólalásokat.

Érdekes, hogy a Dogville eredetileg film, színházi elemekkel és most visszakerül a színházba.

Mindenféleképpen van egy kamaradarab jellege, de azt ne felejtsük el, hogy a szerző, Christian Lollike a filmforgatókönyvből színpadi verziót is írt, és mi ezt használjuk. Szerintem ez egy nagyon elegáns gondolat volt a film írójától.

Két borzasztóan megrázó, traumatizáló film van, ami nagy hatással volt rám. Az egyik a Visszafordíthatatlan, a másik pedig a Dogville, ami után az utcára még sötétedés előtt sem szívesen léptem ki. Nyilvánvalóan másképp hatnak ezek a részek férfiakra és nőkre, hogyan kezeled ezt te az adaptációtokban?

Ez a kárhozat földje, amiről beszélsz. Hogyan válnak kapcsolatok, ismeretségek egyszerűen a legkegyetlenebb módozattal halálos kimenetelűvé. Egy lány nővé válása, egy ember felnőtté válása ebben a közösségben milyen áldozatokkal jár az önbecsapás és az önmegvalósítás katasztrófájában. A főszereplőnő önbecsapással próbálja meg önmagát megvalósítani, új életet kezdeni. Azt szeretem, ha a megrázó hatás a néző fejében történik.

Két tetőpontja van a darabnak, ami az „utcára nem lépnék” hangulatot kiváltja, de én szeretném a néző fantáziáját használva ezt elérni, nem pedig a földre dobva, naturálisan bemutatva valamit.

Térjünk rá az Arcokra. Ez egy kevésbé ismert mű, szemben a Dogville-lel. Mennyiben kell másképp hozzányúlni?

Valóban, az Arcok nem John Cassavetes legismertebb műve. Bennem már két éve megszületett a gondolat, hogy foglalkozni szeretnék vele. Nyugodt szívvel nyúltam vissza hozzá, mert minél beljebb megyek a témában, egyre erősödik bennem a rendezői elképzelés. Nagyon szerettem volna egy kifejezetten a társulatra adaptált kanavász darabot. Szeretném megtartani a történet vázát, és a jeleneteket a próbák során úgy kialakítani, hogy tudjuk, miről szól, tudjuk honnan hová tart, de nem szó szerint vesszük a filmforgatókönyvben elhangzott dialógusokat és monológokat, hanem csak az érzeteket használjuk, és a társulat színészei ennek megfelelően fogalmazzák újra a szövegeket. Ehhez szerző-dramaturgnak Karafiáth Orsolyát kértem fel, mert ez olyan, mintha élőben kellene szerkeszteni egy szövegkönyvet, és azt hiszem, hogy ehhez Orsolya idegrendszerére van szükségem. Novemberben kezdjük az adaptációt, március végén pedig elkezdjük az olvasópróbát.

Hogyan gondolkodsz a helyszínhez való alkalmazkodásról?

Ez a legmegnyugtatóbb alkotói tevékenységek egyike. A szereposztást követően a színészekre fogalmazom az adott szerepet. Néha meg kell küzdenie a színésznek bizonyos értelemben a szereppel, néha telitalálatként kapja meg. 

A tér-adaptáció már az olvasópróbán formába önti a színésznek a darabot. Eke Angéla szokta mondani, hogy rögtön képekben kezdi el látni a színművész az adott jelenetet.

Úgyhogy érdekes módon nemcsak az alkotónak ad egy nagyon inspiratív biztonságot már a próba előtti időszakban, hanem a színész is rögtön látja, hogy hol történik az adott jelenet. A szövegkönyvben, mint egy állóképes koreográfiát, leírom a képeket. Ezt megelőzően, amikor befotózom a teret, elküldöm a színészeknek is a térfotókat, így már az elején bekapcsolom őket.  Számomra akkor áll igazán össze a szövegkönyv finomítása, amikor már tudjuk, hogy hol játsszuk a darabot.

Arra emlékszel, hogy amikor először találkoztál ezekkel a darabokkal, milyen hatást váltottak ki belőled?

Érdekes, mert előfordulhat, hogy nagyon csekély ez a kiindulópont ahhoz képest, amivé később válnak majd. De megpróbálom ezt a csekély hangulatot átadni. A Dogville-lel való találkozásom évekkel ezelőtt történt. A filmanyagot néztem meg, mert kifejezetten a filmrendező érdekelt, hogy a zsenialitás hogyan emészti fel az embert, legalábbis ez volt az érzetem Lars von Trier kapcsán, ezért kezdtem el végignézni az életművét. Rengeteg interjút megnéztem és elolvastam vele, mert nagyon érdekelt, hogy hogyan bánik az idegrendszerével, hogyan használja ki, hogyan ápolja. Ez érdekelt a meglévő alkotásain túl. Az Arcok egy barátibb találkozás még kamaszkoromban.

Tizenöt évesen kezdtem el Bergman-filmeket nézni, és körülbelül tizennyolc évesen érkezett Bódy Gábor és Cassavetes.

Az Arcok kifejezetten a kamaradarab jellege miatt jutott eszembe, elsősorban a társulati működés megmozgatására, mert nincs kifejezetten egy kiválasztott főszereplő, hanem egymásnak mellérendelve vannak a szereplők, és minden szereplő ugyanolyan fontos.

Egy rendező szempontjából mik az előnyei és mik a hátrányai annak, hogy egy társulatot is vezetni kell. Nagyon sok munka lehet egy friss társulattal. Miért érezted úgy, hogy a nyakadba kell venned a szervezés és a társulatvezetés nyűgét is?

Annyira nem vagyunk friss társulat. Mert ugyan csak 2018-ban váltunk alapítvánnyá, de Trojka fantázianéven 2013 óra készítünk darabokat. Úgymond 2013 és 2018 között kellett valahogy megmaradnunk. De ez mindenképp egy választás, a közösségben való hosszú távú létezésnek a választása. Azzal nem tudok azonosulni, hogy nyűg lenne. Az élet számtalan feladatát tekinthetjük nagyszerű ajándéknak és gyötrelmes nyűgnek. Szerintem ez döntés kérdése, hogy miben van a szíved, és hol van az eszed.

Ez a másfél éves szünet mennyire viselte meg a társulatot, mint közösséget?

Vízválasztó volt. Amikor egy működés teljesen leáll, utána nagyon kockázatos az újraépítkezés folyamata, a tempója, a dinamikája. Ebben az volt a nehéz, hogy nem tudta senki előre, hogy egy másfél éves leállásra kell felkészülni, hanem folyamatosan alakult, hogy ez meddig tart, és folyamatosan alakult az az elképzelés, hogy mikor lehet újraindulni. Ez volt benne a legnehezebb, hogy nem lehetett tervezni. Semmivé vált a tervezés jól kialakított tematikája. Pusztán ottmaradtunk egymásnak, amitől megerősödtek a kapcsolatok, de meg is cibált minket ez a vihar.

És ne felejtsük el, hogy közben megszületett két csodálatos kisgyermek, a „Trojka-babák”. Gryllus Dorka második fiúgyermekét, Nagy Dóra pedig első lánygyermekét hozta világra.

Közben megcsináltátok a Dekameront online formában. Voltak kétségeid a formátummal kapcsolatban?

Egy évvel ezelőtt, június 11-én volt a bemutatója. Ezt a felkérést átbeszéltem a koproducerekkel, Lakatos Márkkal és Szijj Andrással, és úgy láttuk, nagy butaság lett volna visszahőkölni tőle. Nem tudtuk, hogy mifelé megyünk, nem tudtuk, hogy ezzel a vírussal hogyan megyünk tovább. Volt egy kísérleti alkotói felület, tehát a kihívás előttünk volt. Lehetetlen, hogy egy kihívás előtti ajtót magunkra zárunk. Ez lehetetlenség. Mindenféleképpen ki kellett próbálni, abban az időben, amikor a felkérés történt.

Elégedett vagy a végeredménnyel?

Ez nem az elégedettségről szól. Ez arról szól, amit a mai napig mondok, hogy ÉLÜNK. A fogalmak finom, vagy akár drasztikus változáson is mennek át, belőlem ez jött ki, hogy a legfontosabb, hogy élünk és itt vagyunk.

Félve kérdezem meg, de fel vagytok-e készülve arra az esetre, ha mégis még egyszer beütne a ménkű?

Tavaly nyolcszor vagy kilencszer változtattuk meg az évadtervet Rácz Ancsi művészeti titkárral. Tudva azt, hogy ez mit okoz, nem készítettünk variánsokat. Feleslegesnek tartom. Egy nagyon különös dolgot tanított meg nekünk a koronavírus. Ezt nagyon nehéz megfogalmazni: olyasmi, mintha kötetlenül és felelőtlenül improvizálna az ember, dacolva egy monstrum maga előtt tolásával. Nem lehet úgy tervezni, ahogy régen csináltuk, hogy szilárd sziklaként megcsináltuk az évadtervet. Ez nincs. Olyan, mintha ez a sziklaszilárdság vízszerű lenne. Folyamatosan változó, alakuló erő – mint a víz. 

Főként a figyelem és a megértés hiányáról beszélgettünk, és arról, van-e ennek köze ahhoz, hogy nőként nehezebb az irodalomban érvényesülni. Egy férfi író neve még mindig komolyabban, meggyőzőbben cseng, sokszor nagyobb súlyt tulajdonítunk egy férfi szavának, ami nem mellékes szempont, ha írott szóval dolgozunk. Ezen kívül ott van az oktatás, hogy miről és kikről tanulunk, mennyi írónő kerül be a tankönyvekbe (gyakorlatilag Szabó Magdát kivéve senki), és ez ismét hat az olvasói elvárásokra (a nők biztosan nem olyan jók), és hat azoknak a nőknek az önképére is, akik szeretnének írni (biztosan nem leszek elég jó).

Kérdés az is, hogy milyen nőfigurák szerepelnek az olvasmányainkban, mennyire jellemző az önmagát feladó nő képe, akik ott vannak valahol a történetek hátterében lesajnálva, megmosolyogva. Ezen nőnek fel generációk, ha még olvasnak egyáltalán magyar irodalmat. 

Érdekes, sőt bizarr ellentmondás, hogy miközben dőlnek ránk a feminizmus által is megihletett jobbnál jobb külföldi művek, amik itthon is népszerűek, a magyar olvasó még mindig alig szisszen fel, ha a magyar író könyvében oly gyakori ostoba, szexuális tárgynak használt női szereplőkről olvas. És ha ne adj isten, valaki szóvá teszi, hogy talán ideje lenne már nem a Jókai-féle nőképet erősíteni a fiatalokban, akkor politikai és társadalmi hajtóvadászat indul ellene, miszerint ő egy személyben el akarja törölni a magyar kulturális hagyományokat. 

Nem egyszerű ilyen érzelmileg felpaprikázott közegben szakmai kérdésekről gondolkodni, mert akkor még nem említettük azt a problémát, hogy mennyien tartják – irodalmi berkekben is – a feminizmust diktatórikus ideológiának, ami a művészetbe begyűrűzve olyan szörnyszülötteket hoz majd létre, mint annak idején a szocialista realizmus. „Minden izmus veszélyes a művészet szabadságára”, harsogják magyar írók és szerkesztők (politikai tábortól függetlenül), elijesztve sok női szerzőt attól, hogy végig tudja gondolni, „szabad”-e az írásai tárgyává tenni a saját életével, a női szerepeivel kapcsolatos problémákat. Holott milyen más kérdésekről írhatna hitelesen az író, mint amiket ő maga is fontosnak tart? (Csak halkan jegyzem meg, ha minden „izmus” egyenlő a diktatúrával, akkor mi van az impresszionista, kubista, szürrealista alkotásokkal? Azok is mind csapnivaló művek lennének? Aligha hinném.)

Pedig felesleges farkast kiáltani ott, ahol nincs. Akárki akármit tesz, a feminizmus nagy mértékben áthatja a modern gondolkodást és művészetet, hozott létre nagyszerű és persze csapnivaló műveket is. Sokszor alig észrevehetően van jelen, mint például az Alul semmi című filmben, amit ráadásul nem is nők készítettek. Hiába forgatták 25 éve, még mindig nagyon frissnek hat a humora és a benne szereplő csodálatos, egyszerre különleges és hétköznapi figurák miatt. 

A történet a feminizmus egyik alapvetéséből, a saját testünkhöz való viszonyból indul ki, megfordítva a kérdést: mi van akkor, ha férfiak kényszerülnek arra, hogy a testükből éljenek, ők kerülnek vizslató tekintetek reflektorfényébe, és minden porcikájukat olyan szigorú bírálat érheti, mint ahogy ez a legtöbb nővel nap mint nap megesik. A filmet Simon Beaufoy írta, Peter Cattaneo rendezte, a stáblistán csak férfineveket látok, ami azért fontos, mert jelzi, nem csak nők, hanem férfiak is képesek önmagukra és a világra egy másik szemüvegen keresztül nézni, és ebből friss szemléletű művek születhetnek. 

De hogy nőket is említsek, Zadie Smith, Elif Shafak, Margaret Atwood vagy Elena Ferrante műveire is erősen hatott a feminizmus. Ferrante Nápolyi regények című tetralógiája két lány életét kíséri végig a gyerekkortól a halálig. Egyetlen percig sem hat didaktikusnak ez a nők sorsa iránti mély empátiával megírt történet, amely nem véletlenül lett ekkora világsiker. 

Nőknek és férfiaknak egyaránt tanulni kell ezt a szemléletet, vagyis azt, hogyan tudjuk az esendő, hibáikkal együtt létező nőket legalább annyi empátiával, mégis hitelesen ábrázolni, mint adott esetben a férfiakat. Mert nem erre áll rá a szemünk, a nőkkel eleve kritikusabbak vagyunk, és ez a hozzáállás meghatározza azt is, milyen figurák szerepelnek az adott kultúra műalkotásaiban.

Sem olvasóként, sem íróként nem egyszerű a hátunk mögött hagyni az előítéleteket, pedig ez szükséges ahhoz, hogy elmondjunk valami hiteleset erről a korról, a változóban lévő emberi kapcsolatokról, a családról, a társadalomról.

És mindez, hogy jön ahhoz a bizonyos autóúthoz? Úgy, hogy ennek az új szemléletnek a kialakulásához kell egy játszótér, egy alkotói közösség, vagy ha ez így túlzás, egy találkozási pont a hasonló értékrendet valló írók számára. Az alkotás még az írók esetében sem lehet teljesen elszigetelt tevékenység. Kell hozzá sok-sok kérdés, közös gondolkodás és viták, és kell hozzá a közönség is. 

Így született a Ms. Columbo Live! című sorozat, ennek az autóútnak a nyomán, amely két éve fut már hol online, hol offline a Jedermann Kávézóban szervezőtársaimmal, Gáspár-Singer Annával és Szécsi Noémivel. És többek között ennek köszönhetően született meg a SZÍN nevű női érdekvédelmi fórum a Szépírók Társaságán belül, hogy több lehetőséget és nagyobb elismertséget vívjon ki a női szerzők számára.

A Mély levegő című regényedben felbukkannak óbudai helyszínek, mint a Filatorigát és a Rómaifürdő, a történet azonban nem ad pontosabb támpontot a helyszínekről. Csak nem Óbudán játszódik a regény?

A történet pontos helye tényleg ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy a főhős, Vera felmegy a hegyre. Hogy ez Óbuda hegyvidéki része, vagy egy budai helyszín, az nem derül ki. Egy olvasóm Vera lakását például a Pasaréti út környékén képzelte el. Az viszont tény, hogy az óbudai múltam hatással volt a regényre.

Itt születtem, itt éltem huszonkét évig, a nagyszüleim az Akácfa utcában laktak, a nagynéném a Miklós téren.

A nagyapám a Hajógyári-szigeten volt kazánkovács, a nagymamám és a dédanyám is a Szentlélek térre jártak iskolába, az Óbudai Gimnázium elődintézményeibe. Nálunk a családi ebédeknél Óbuda mindig szóba került.

Milyen emlékek fűznek a városrészhez?

A Margit Kórházban születtem, a Kiscelli utcában laktunk, oda is jártam óvodába. Később aztán a Kolosy tér fölötti környékre költöztünk, aztán jött a Mókus utcai Leövey Klára Általános Iskola, ahol ének-zenét tanultam. Volt külön zenei felvételi, amelyen az énekhangot és a ritmusérzéket is nézték, az osztályunk ebből a szempontból válogatott csapat volt. Az itt töltött nyolc év 1986-tól 1994-ig meghatározó volt, a legjobb barátnőimet és a férjemet, Apáti Ádám zenészt is itt ismertem meg.

Az iskolában milyen hangszeren játszottál?

Mivel édesapám zongorahangoló volt, és a lakásunkban mindig volt zongora, ezért nem volt kérdés, hogy ezt választom. A hegedű jött még szóba, de azzal ijesztgettek, hogyha játszani kezdek rajta, akkor kancsal leszek. A zongorát viszont fél év után meguntam, ráadásul kiderült, hogy nem vagyok benne annyira ügyes.

Így aztán mégis a hegedűt választottam. És bár nem lettem hegedűművész, csodálatos élményeket köszönhetek a zenének.

Az Aelia Sabina Zeneiskola ifjúsági vonószenekarában játszottam évekig. Részben itt ismertem meg a legjobb barátnőimet, akikkel később többek közt Olaszországban és Spanyolországban utcazenéltünk, és akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyunk. A Mókus nyolc éve után aztán elhagytam Óbudát, az Arany János Gimnáziumba jártam, a Sas hegyre.

Óbuda később még szerepet játszott az életedben?

Tizennyolc évesen visszatértem, amikor az egykori Varga Rajzfilmstúdióban dolgoztam a Raktár utcában mint fázisrajzoló. Igaz, nem tanultam se a Képzőművészeti, se az Iparművészeti Egyetemen, rajzolni szerettem. Az ötlet anyukám barátnőjétől jött, aki mondta, hogy bedobtak hozzájuk egy szórólapot, amelyen az állt, hogy a Varga Stúdió rajzolókat keres. Anyukám kérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni, mire mondtam, hogy persze. Akkoriban amúgy is ráértem, mivel elsőre nem vettek fel az ELTE-re művészettörténet szakra, így felszabadult egy évem. A stúdiónál elvégeztem egy rajztanfolyamot, aztán fázisrajzoló lettem. 

Miért döntöttél a rajzolás mellett?

Amikor először láttam a Házibuli című filmet, nagyon megfogott, hogy Vic (Sophie Marceau) anyukája rajzfilmrajzolóként dolgozik.

Ahogy láttam a lámpafénynél az asztalon rajzolni, éreztem, hogy ezt egyszer nekem is ki kell próbálnom.

A Varga Stúdióban a Baby Blues, a Sheeep (sic!) és a Kipper című amerikai rajzfilmekben dolgoztam. Akkor jöttem el, amikor a stúdió elkezdte a Mr. Bean animációs sorozatot.

Beszéljünk a regényedről. A történet főhőse, az éppen a férjétől válni akaró Vera egy eléggé nemtörődöm anya, amit a családja előtt sem rejt véka alá. Nemcsak a lakásában nem akar rendet rakni, de olykor semmi kedve sincs a gyerekeivel foglalkozni. Mennyire mintáztad magadról?

Ez a kérdés az olvasókat is eléggé érdekli. A rendrakás terén Vera és én nagyon különbözünk. Én alapvetően rendszerető vagyok, bár ma reggel éppen nem fest jól a lakás. Vannak viszont olyan életesemények, amiket kölcsönadtam Verának, de ő máshogy gondolkodik és máshogy viselkedik mint én, olyan dolgokat is megcsinál, amit én nem tennék. Egyébként mindegyik karakter részben én vagyok. Benne vagyok a férjben, Péterben is, és ott vagyok Vera apjában. Ő például szeret mindenben takarékoskodni. Egy nap, otthon, amikor elkezdtem lejjebb tekerni a termosztátot, a férjem meg is jegyezte, hogy kezdek olyan lenni, mint a könyvben Vera apja.

A regényben a szereplők több oldala is megmutatkozik: a férjről megtudjuk például, hogy gondoskodó a gyerekeivel. 

Nem így terveztem. Nyolc évvel ezelőtt, az írás kezdetekor Péter még egyértelműen rosszabb karakter volt, Vera pedig egyértelműen jobb. Aztán, ahogy haladtam a történettel, éreztem, hogy Verát muszáj lesz „elrontanom”, Péterhez meg hozzá kell tennem valami jót is. Persze nem akartam erkölcstankönyvet írni. Ahogy a szereplők tulajdonságait sem akartam patikamérlegen kiegyensúlyozni. A sztori sem lehetett teljesen objektív. Mégiscsak Vera, egy válni készülő anya szemszögén keresztül látjuk benne a világot. Az egyes szám első személyben beszélő szereplő alapból egy megbízhatatlan narrátor. Szerettem volna érzékeltetni, hogy amit Vera mond, az nem biztos, hogy úgy van a valóságban.

Ezt maga is fejtegeti a könyvben: „Ki tudja, hol az igazság? Ha levetítenék előttünk a történéseket, vajon ugyanazt látnánk, amit elmondtam?”.

Milyenek az olvasói visszajelzések?

Nagyon vegyesek. Az olvasók általában együttéreznek Verával, sajnálják, hogy bántalmazták. De aztán sokaknál eljön egy kritikus pillanat. Valakinél ott, amikor Vera az új pasijával elkezd kokainozni. Másnak már az bosszantó, hogy Vera kimondja, idegesítik a gyerekei, szeretne egyedül lenni, és néha nehéznek érzi az anyaságot. A legtöbb embernél az veri ki a biztosítékot, amikor Vera indulatos lesz, és megrázza az egyik gyerekét. Persze, íróként tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen szóval átírható egy jelenet. Más lett volna, ha Vera egy pofont ad a gyerekének. Vagy ha a kokain helyett füvezik, vagy alkoholizál. Máris máshogy viszonyulnánk hozzá. Ezeket meg is írtam egy-egy korábbi verzióban, aztán elvetettem.

Milyen variációk léteztek Vera alakjára?

Próbálkoztam sok mindennel. Vera először egy nagyon gazdag családból származott, a szülei pedig elhanyagolták. Volt olyan változat is, amelyben az anyja nagyon depresszív volt. Ezeket aztán elhagytam. Nem tetszettek, a sztori sem volt elég erős. Nem jöttek úgy a mondatok. Szóval inkább a főhősből indultam ki.

Nehezen találtam meg Vera hangját, de amikor ez megtörtént, akkor írta magát a könyv. A főhős magától cselekedett, így voltak olyan jelenetek, amiket nekem is nehéz volt leírni.

A többi női karakter esetében mi volt a szándékod?

Vera anyja eredetileg egy rosszkedvű, nehezen elérhető szülő volt, de valahogy nem kedveltem, „kiugrott” a szövegből. Ezért aztán változtattam rajta, erősebb lett a kapcsolódása Vera apjához, akivel ketten egy komikus párt alkotnak. A főhős barátnőjét, Andit pedig az olvasók egy része úgy értelmezte, hogy ő valójában Vera szuperegója, a felettes énje, hiszen mindig ő próbálja jobb útra téríteni. Tetszett ez a gondolat, hisz amikor a két barátnő beszél, az olyan mintha Vera saját magával vitatkozna. Andi alakját amúgy tíz barátnőmből gyúrtam össze. Igaz, a könyvben nem tudunk meg róla sokat. Azt tudjuk csak, hogy Portugáliában él, de azt nem tudjuk, hogy mit dolgozik, hogy mi van a pasijával. De szerintem ez nem gond. Nem akartam a mellékszereplőkről túl sok infót adni. Ha minden apróságot megírok, akkor ez egy másik regény lenne, egy lényegesen nagyobb. Én azonban csak Verára akartam koncentrálni, az ő fejében lenni, az ő gondolatait bemutatni. 

A történetben szó esik Szent Ritáról, a középkori szentről, aki a lehetetlen ügyek védőszentje. Hogy látod: vannak az életben olyan ügyek, amiket lehetetlen megoldani? 

Azért nehéz erre válaszolni, mert egy komplikált ügy esetében a kérdés lényegében az, hogy mi számít megoldásnak. Az, hogy csak az egyik fél jár jól? Mert azt egyes esetekben meg lehet oldani. De ha mindkettő jól akar járni, akkor lesznek érdekellentétek, ami miatt az ügy megoldatlan marad. Szent Ritának egyébként a házassághoz köthető történetei vannak, lehet, ebből a szempontból lett ő a lehetetlen ügyek védőszentje.

Te katolikus vagy. Vera hogyan áll a hit kérdéséhez?

Nem áll biztos alapon, de nincs ezen mit csodálkozni, hisz egy bántalmazó kapcsolat után az ember sok mindent megkérdőjelez.

Ugyanúgy, ahogy az anyaságban, a nőiségben, az alkotásban, Vera ebben a kérdésben is még keresi a helyét. Hogy mit talál, mire jut, arra a könyv már nem ad választ.

Engem viszont nagyon érdekel ez a téma, a következő regényem részben erről is fog szólni. Az istenkeresésről és a csodavárásról, a profán és a szakrális világ találkozásáról.

Az is Óbudán fog játszódni?

Nem, ez már Pesten, a belvárosban. A harmadik könyvben viszont azt tervezem, hogy visszatérek Óbudára. Ez egy családregény lesz, reményeim szerint igazi vaskos könyv, két helyszínen játszódik majd, a másik Chicago lesz.

Mustra

TOP 5:

Május 20, Péntek – 20:00 KOBUCI Kaukázus live | KOBUCI Kert
A Petőfi zenei díjas Kaukázus zenekar és vendégei a budapesti KOBUCI Kertben köszönti a nyarat és az idei koncert szezont! A régi nagy slágerek mellett felcsendülnek a közelmúlt közismert és méltán népszerű dallamai mellett a zenekar LUX című új albumán található dalok is, köztük az idén januárban megjelent RoadMovie videoklip dala, az Ez a Te Magyarországod”, és ki tudja még, mi minden…

Május 21, Szombat – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MÁJ. 21., 10:00 – MÁJ. 22., 22:00)
Két év kihagyás után végre visszatért a szabadba a Múzeumok Majálisa!
A kétnapos majális fantasztikus hangulattal, napközben gyerekprogramokkal, ingyenes tárlatvezetésekkel, változatos gasztro élményekkel, WAMP dizájn vásárral, este pedig koncertekkel várja a látogatókat! A majális alatt a Magyar Nemzeti Múzeumba a belépés és a tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes.

Május 21, Szombat – 17:00 KISCELLI MÚZEUM JazzaJ @ EXPERIMENT – BPF 2022
Az improvizatív zenei performanszokra szakosodott JazzaJ immár egy évtizede ad közös teret a legkülönfélébb irányzatok felől érkező zenészeknek. Minden esemény egyedi, a zenészek összeállítása sosem ismétlődik. Az „EXPERIMENT – Kísérleti fotográfia a kortárs magyar fotóművészetben” című kiállításhoz kapcsolódóan az improvizáció témáját a kiállítótérben megjelenő vizualitás ihleti.

Május 25, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai est – Szeretlek, mégsem szeretlek? Beszélgetés Herczeg Szonjával
„A szeretetéhség és az egó vezérel minden emberi cselekedetet. A legnagyobb gondolkodóktól kezdve az alattam lakó szomszédon át boldog-boldogtalannak csak az számít, hogy szeressék és elismerjék. Koldulsz érte, megalázkodsz, és neked ez jó” – írja Szeretlek, mégsem szeretlek című új kisregényében Herczeg Szonja, amelyben egy pszichés problémák útvesztőiben bolyongó harmincas lány terápiáját kísérhetjük nyomon, miközben akarva-akaratlanul is azon gondolkodunk, kire is süti rá a társadalom a „beteg” stigmáját.

Május 26, Csütörtök – 20:00 ESERNYŐS Esernyős kertmozi – Ruben Brandt, a Gyűjtő
Különös rablássorozat rázza meg a világ leghíresebb múzeumait: egy rejtélyes bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket. Hiába minden óvintézkedés, semmi sem akadályozhatja meg a Gyűjtőt és csapatát az újabb festmények ellopásában, de vajon a Gyűjtő utol érheti álmait?

Heti Bontás:

Május 20, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Móka Műhely-Pörgő, kattogó játékok
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Így szeresd jól!
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Toronyban fül fülel – Dylan Thomas – est
19:00 FELLINI Nóvé Soma szólóestje a Felliniben
20:00 KOBUCI Kaukázus live | KOBUCI Kert

Május 21, Szombat:
8:00 RÓMAI Májusi örömünnep, piacozás a Rómain, lángossal, sült kolbásszal!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Kutya és gazdi-Best Dog Kutyaközpont
10:00 BUDAPEST GARDEN 1. Országos Scott találkozó és tesztnap Óbudán
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MÁJ. 21., 10:00 – MÁJ. 22., 22:00)
15:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Családi ÖKO-délután a Csobánka téren
17:00 KISCELLI MÚZEUM JazzaJ @ EXPERIMENT – BPF 2022
19:00 KOBUCI SOLD OUT! – ANALOG BALATON // vendég: Superflake@Kobuci Kert

Május 22, Vasárnap:
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Gyereknap
10:00 BUDAPEST GARDEN 1. Országos Scott találkozó és tesztnap Óbudán
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
19:00 DANUBIA SZERETET KONCERT a békéért, Ukrajnáért, Kárpátaljáért

Május 23, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Az ókori kínai vallásbölcselet üzenetei a lelki egészség és harmónia jegyében
20:00 MÜPA Faludy György
20:00 TRAFÓ HOUSE Grotesque Gymnastics: A kudarc anatómiája

Május 24, Kedd:
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
19:00 BUDAPEST GARDEN Keep Swinging a Gardenben!
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
20:00 KOBUCI Iskolateremtők II. // Borbély Mihály és Tanítványai // KOBUCI

Május 25, Szerda:
19:00 ESERNYŐS Irodalmi-Pszichológiai est – Szeretlek, mégsem szeretlek? Beszélgetés Herczeg Szonjával
19:00 KOBUCI IAN SIEGAL presents the B.L.U.E.S.- KOBUCI
19:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Online előadások – Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa

Május 26, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Kollázs kaland. Egy eredeti Kassák-mű közvetlen közelről
19:00 KOBUCI KOBUCI Táncház // Üsztürü // Szigony Együttes
20:00 ESERNYŐS Esernyős kertmozi – Ruben Brandt, a Gyűjtő

Miközben szegény Orosz anyácskánk honvédő háborúját vívja a vérgőzös agresszor Ukrajnával szemben, egy hazaáruló, orosz zongoraművész, bizonyos Alekszej Ljubimov, a barátja, az ukrán Valentin Szilvesztrov darabjait játszotta egy koncerten. Ez elég szép. Az is szép, csak kissé máshogyan, hogy némi idő után topogott mellette két rezignált rendőr, de olyan egyenruhás, igazi rendőrök integettek, hogy mindenki tüstént menjen a picsába, senki se mozdult, az idős mester is játszott tovább, na, mondd már, majd lelőnek a barmok, egészen addig zongorázott, amíg a partitúra végére nem ért. Köszönöm szépen, kis meghajlás. 

Taps. 

Ováció. 

Csak azért számoltam be erről a közjátékról, mert biztosan nagyon szeretted volna ezt a jelenetet, a szabadság egy kivételes epizódja volt. Ma, a születésnapodon van a magyar próza napja, és mi írók, nyilvánvalóan nem tudtunk volna kitalálni ilyet, ehhez hasonlót – Örkényen kívül, mondjuk –, a próza mindig alárendelt szerepet játszik a lehetségessel, csak mert a próza leírás, elbeszélés, történet, valaminő cselekmény, gyülevész gondolatok játszótere, ilyen, olyan, amolyan, az élet pedig van (ergo: szeret), tehát a lehetetlent, a legnagyobb képtelenséget is eljátssza és megképezi, ha arra támad kedve. Beküldök a mondatok közé két szegénylegény rendőrt. Csak semmi szegénylegény. A múltkor nem ők verték ki Jelena Rubikova aktivista szemét? Kenyereskocsiban vernek, mint Sztálin idejében, ügyes. 

Nem tudom, kinek jutott az eszébe, hogy legyen itt egy Esterházy-megálló egy hónapra legalább, de pompás ötlet volt, szerintem, írónak megállót adni, különösen Hév-jármű vonalán rendkívül elmés elgondolás. Sokkal elmésebb, mint egy szoborállítás. Észrevették már, hogy minden második magyar szobor, Kibédi Ervinre hasonlít, a többi meg az öreg Gózon Gyulára vagy Ruttkai Évára? És jobb a megálló a köztéri parknál is, bemegy az ember az aktatáskával, hogy megszámolja a pénzét, vagy a gyerekével, hogy letapossák a füvet és szétszórják a túrórudis papírt, és már el is felejti, hol van. A megálló jobb a térnél is vagy az utcánál. Egy megálló azért a legjobb ajándék az írónak, mert az, akit elneveztek, mindig velünk marad, míg mi ott álldogálunk, várunk, fázunk, hőgutát kapunk, eszünkbe jut a spanyolviaszk, a világ legszebb regényötlete, a választási végeredmény, mindegy, itt leszel velünk, nem tudom, hogy bírtad volna-e ezt, de szerintem igen. Az én megállóm, mondanád. A tiéd, igen.

Meddig utazol?

Az Esterházy-ig. Aha.

Hol szállsz le?

Az Esterházynál. 

A fenébe, hát nem túlmentem és az Esterházynál kellett volna leszállni?

Na, idefigyelj te ribanc, láttalak az Esterházy megállóban, az Elekes ott fogdosott, te meg kacarásztál, mint a becsípett nádi rigó, csöcsörészett, te meg vihogtál, épp mentem Szentendrére F. Zámbó kiállításra, ne is tagadd, elválok, nem, te fogsz elválni, na jó, még utoljára megbocsátok. Elekes vagy én? Miért pont abban a megállóban?! Miért, te idióta, a Szentlélek tér jobb lett volna? 

A kisgimnazisták is itt csókolják meg egymást először, és te érdeklődve, akár egy kismacska halálát, nézed őket, mire a lány, te, ez a szemüveges tag bámul bennünket, tényleg, de ki ez, Móricz Zsigmond?, nem, nem, inkább ő írta a Himnuszt. Na, üsd már be a Google-ba, Esterházy Márton huszonkilencszeres válogatott labdarúgó, a brazilok ellen… bingó.

Marika néni itt tölt ki egy öttalálatos lottószelvényt, míg nem jön a szerelvény, öt prímszám, apukám, utal majd a lányai, az unokái, a rokonok, a barátnők rosszallása ellenére megállód fölújítására.

Kérem szépen, ez itt egy meleg, esővédő megálló. Itt fog tanyát verni Kovács T. Tamás, rokkantnyugdíjas hajléktalan, kedves felesége a váláskor kisemmizte, megérdemelte, fölnéz rád, na, jól van Péter, ha szarni kell, kimegyek, csak ne essen. Rendben bátyám, megköszönöm. Szól a rádió. Mit hallgatsz, bátyám? Valami Dés. Ja, persze, a Laci. Fújja. 

Továbbá, már meg ne haragudjál, de az Emma. Emma Bovary, férjezett, francia asszony, a világ egyik legismertebb hölgye, a kilátástalanság és az unalom gyászhőse. Itt, ezen a padon fog ülni már órák óta, és amikor jön az utolsó békásmegyeri szerelvény… Nem, Emma, kérlek szépen, ne csináld, Emma, hallod, azonnal tessék visszaülni, istenem egy békásmegyeri gyorssal, ülj le, megbeszéljük, kielemezzük, van megoldás, van kiút, lehet még mit tenni. Paff. Nem lehet. 

Bovaryné is én v.

Szép megálló, jól is néz ki, tényleg, csak le ne rombolják az ukránok, el ne lopja, Soros sugallatára a dög Zelenszkij, képes rá, megmondták, nem volt jogász se, lop. Jönnek majd suhancok, újnácik, kedves, rendes, hitben megfehérült, éppen csak fölzaklatott honfitársak, fognak fújni, önteni, köpni, satöbbi. Országunkat ismerjük, na, mondd, már, a szív dolgai titkosabb ügymenetek. Vagy ott vagy, ahol vagy igazán, ott nem tudnak bántani. Oda nem ér el semmiféle szennyeződés. 

Egy megálló.

Jönnek és mennek, várnak, fölszállnak, leszállnak, hazamennek, világgá mennek innen. És ezt most nem azért mondom, csak eszembe jutott, amit a doktornőm mondott, hogy a hasnyálmirigy olyan, mint egy nagy vasúti csomópont, jön-megy rajta minden. 

A minden azt jelenti, hogy az is, ami van, meg az is, ami nincsen. A minden azt jelenti, hogy meghaltál, de mégsem. A minden azt jelenti, hogy vagy, és hogy vigyázva van rád, és még azt is, hogy te is vigyázol magadra. Úgy csináltad végig. Úgy éltél. Úgy éltél, hogy ez a vigyázás megmaradt, gerinc, ízlés, közvetlenség, tapintat, szigor, egyebek. Kevesen tudják ezt. Elég nagy, elég kivételes truváj, Ha erre járok, intek majd, integetek. De lehet, hogy le is szállok hozzád, elfecsegni ezt, azt, mint a mondat. 

(A MÁV-HÉV Zrt. és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat együttműködésében április 14-én, Esterházy Péter születésnapján, egyúttal a magyar próza napján az író portréjával készült szabadtéri képzőművészeti alkotás átadására írt kisbeszéd, elhangzott a Római Fürdő HÉV-megállójában tartott ünnepségen. Megjelent 2022,04.22-én az Élet és Irodalomban.)

TOP 5

Május 13, Péntek – 19:00 MKVMÚZEUM Resti Kornél irodalmi időutazó zenés-verses korhelykedései
Resti Kornél irodalmi időutazó korhelykedései – azaz: kortól és helytől független álmokfutásának megmuzsikált versekkel feszegetett keretei – az áldásos Átok-város lírai legendáriumának örökkévalóságába terelgetik a tesztelt közönséget! A bohém krónikás Kornélról (avagy Kornélküliről) elnevezett ‘eredetimegjelöléssel ellátott’ és ‘utasellátó’ zenekar ezúttal Krúdy Gyula óbudai hajnalainak, illetve Ady Endre éjszakáinak kapatos történeteit idézi meg, de feltűnik még megannyi kortytárs költő és vendéglátóiparkodó is e képzeletbeli söntésnél: Kosztolányi Dezsőtől Weöres Sándorig.

Május 13, Péntek – 19:00 FELLINI Szefárd trió
Nincs is jobb péntek 13.-án, mint elűzni a balszerencsét egy kis szefárd tradicionális zene (Az Ibériai-félszigeten a 15. századig élt spanyol zsidók zenéje szorosan összefonódik az általuk évszázadokon keresztül életben tartott nyelvükkel, a ladinóval.) újra értelmezve basszusklarinéttal, gitárral, énekkel és dobokkal.

Május 14, Szombat – 14:00 3KÓBUDA Kutyapiknik
A Kuyabarát.hu –val együttműködve érdekes programokkal, hasznos tanácsadással, kutyás kiállítókkal várja a 3K Kasszásdűlői Kulturális Központ a rendezvényre látogató kutyabarátokat és négylábú társaikat.

Május 14, Szombat – 20:30 KOBUCI Moszkva tér – filmvetítés // KOBUCI
Az egy egész generáció életérzését kifejező mozi a rendszerváltás idején, 1989-ben játszódik. Az éppen érettségiző főhősöknek a legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a politikai változásokat figyeljék, hiszen most kezdődik számukra a nagybetűs Élet… A négy főszereplő, Petya, Kigler, Rojál és Csömör kalandjai (majdnem) mindent elmondanak az akkori fővárosról és arról az életérzésről, ami valaha a miénk is volt!

Május 19, Csütörtök – 20:00 KOBUCI Budapest Bár // KOBUCI
A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője.

Heti Bontás:

Május 13, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egészség és szenvedély – Borkóstoló és könyvismertető
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Klímatudatos kertek
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Óbudai Művésztanárok kiállítása
19:00 MKVMÚZEUM Resti Kornél irodalmi időutazó zenés-verses korhelykedései
19:00 ESERNYŐS Maszkura és Tasnádi Bence estje
19:00 FELLINI Szefárd trió
19:00 DANUBIA Dichterliebe – A tizenkét óriás
19:00 KOBUCI Müller Péter Sziámi AndFriends 10 MP Sziámi 70 @ Kobuci

Május 14, Szombat:
8:00 RÓMAI Májusi csodás piacozás és lángos majszolás a Rómain!
14:00 3KÓBUDA Kutyapiknik
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
20:30 KOBUCI Moszkva tér – filmvetítés // KOBUCI
22:00 KOBUCI DJ Infragandhi // KOBUCI

Május 15, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés hétvége – A Madarak és fák napja alkalmából: Madarak, fák, kosarak
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Mazsola és Tádé
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos Görög táncház

Május 16, Hétfő:
8:00 KOBUCI Budapest Bár / KOBUCI / RÁADÁSNAP
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Asszertív kommunikáció – Pszichológiai előadás május 16.
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat

Május 17, Kedd:
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Szabaduló Szombat: Észlelés // Nyílt Bemutató Óra
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Zorba, a görög
20:00 KOBUCI Lukács Miklós Cimbiózis // KOBUCI

Május 18, Szerda:
10:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nyitott házasság
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Méhviaszos kendő: Öko-kreatív klub
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
19:30 KOBUCI ISKOLATEREMTŐK I. // ÁGOSTON BÉLA ÉS TANÍTVÁNYOK, BARÁTOK, SZÜLINAP

Május 19, Csütörtök:
17:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI: SKIN CALENDAR ZÁRÓESEMÉNYEK
18:00 KASSÁK MÚZEUM ASSZONY: főz varr mos ápol
19:00 3KÓBUDA Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe
19:00 ESERNYŐS Babel Night Chile az Esernyősben: Subhira Quintet + Golosa la Orquesta koncert
20:00 KOBUCI Budapest Bár // KOBUCI

A Mély levegő című regényedben felbukkannak óbudai helyszínek, mint a Filatorigát és a Rómaifürdő, a történet azonban nem ad pontosabb támpontot a helyszínekről. Csak nem Óbudán játszódik a regény?

A történet pontos helye tényleg ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy a főhős, Vera felmegy a hegyre. Hogy ez Óbuda hegyvidéki része, vagy egy budai helyszín, az nem derül ki. Egy olvasóm Vera lakását például a Pasaréti út környékén képzelte el. Az viszont tény, hogy az óbudai múltam hatással volt a regényre. Itt születtem, itt éltem huszonkét évig, a nagyszüleim az Akácfa utcában laktak, a nagynéném a Miklós téren. A nagyapám a Hajógyári-szigeten volt kazánkovács, a nagymamám és a dédanyám is a Szentlélek térre jártak iskolába, az Óbudai Gimnázium elődintézményeibe. Nálunk a családi ebédeknél Óbuda mindig szóba került.

Milyen emlékek fűznek a városrészhez?

A Margit Kórházban születtem, a Kiscelli utcában laktunk, oda is jártam óvodába. Később aztán a Kolosy tér fölötti környékre költöztünk, aztán jött a Mókus utcai Leövey Klára Általános Iskola, ahol ének-zenét tanultam. Volt külön zenei felvételi, amelyen az énekhangot és a ritmusérzéket is nézték, az osztályunk ebből a szempontból válogatott csapat volt. Az itt töltött nyolc év 1986-tól 1994-ig meghatározó volt, a legjobb barátnőimet és a férjemet, Apáti Ádám zenészt is itt ismertem meg.

Az iskolában milyen hangszeren játszottál?

Mivel édesapám zongorahangoló volt, és a lakásunkban mindig volt zongora, ezért nem volt kérdés, hogy ezt választom. A hegedű jött még szóba, de azzal ijesztgettek, hogyha játszani kezdek rajta, akkor kancsal leszek. A zongorát viszont fél év után meguntam, ráadásul kiderült, hogy nem vagyok benne annyira ügyes. Így aztán mégis a hegedűt választottam. És bár nem lettem hegedűművész, csodálatos élményeket köszönhetek a zenének. Az Aelia Sabina Zeneiskola ifjúsági vonószenekarában játszottam évekig. Részben itt ismertem meg a legjobb barátnőimet, akikkel később többek közt Olaszországban és Spanyolországban utcazenéltünk, és akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyunk. A Mókus nyolc éve után aztán elhagytam Óbudát, az Arany János Gimnáziumba jártam, a Sas hegyre.

Óbuda később még szerepet játszott az életedben?

Tizennyolc évesen visszatértem, amikor az egykori Varga Rajzfilmstúdióban dolgoztam a Raktár utcában mint fázisrajzoló. Igaz, nem tanultam se a Képzőművészeti, se az Iparművészeti Egyetemen, rajzolni szerettem. Az ötlet anyukám barátnőjétől jött, aki mondta, hogy bedobtak hozzájuk egy szórólapot, amelyen az állt, hogy a Varga Stúdió rajzolókat keres. Anyukám kérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni, mire mondtam, hogy persze. Akkoriban amúgy is ráértem, mivel elsőre nem vettek fel az ELTE-re művészettörténet szakra, így felszabadult egy évem. A stúdiónál elvégeztem egy rajztanfolyamot, aztán fázisrajzoló lettem. 

Miért döntöttél a rajzolás mellett?

Amikor először láttam a Házibuli című filmet, nagyon megfogott, hogy Vic (Sophie Marceau) anyukája rajzfilmrajzolóként dolgozik. Ahogy láttam a lámpafénynél az asztalon rajzolni, éreztem, hogy ezt egyszer nekem is ki kell próbálnom. A Varga Stúdióban a Baby Blues, a Sheeep (sic!) és a Kipper című amerikai rajzfilmekben dolgoztam. Akkor jöttem el, amikor a stúdió elkezdte a Mr. Bean animációs sorozatot.

Beszéljünk a regényedről. A történet főhőse, az éppen a férjétől válni akaró Vera egy eléggé nemtörődöm anya, amit a családja előtt sem rejt véka alá. Nemcsak a lakásában nem akar rendet rakni, de olykor semmi kedve sincs a gyerekeivel foglalkozni. Mennyire mintáztad magadról?

Ez a kérdés az olvasókat is eléggé érdekli. A rendrakás terén Vera és én nagyon különbözünk. Én alapvetően rendszerető vagyok, bár ma reggel éppen nem fest jól a lakás. Vannak viszont olyan életesemények, amiket kölcsönadtam Verának, de ő máshogy gondolkodik és máshogy viselkedik mint én, olyan dolgokat is megcsinál, amit én nem tennék. Egyébként mindegyik karakter részben én vagyok. Benne vagyok a férjben, Péterben is, és ott vagyok Vera apjában. Ő például szeret mindenben takarékoskodni. Egy nap, otthon, amikor elkezdtem lejjebb tekerni a termosztátot, a férjem meg is jegyezte, hogy kezdek olyan lenni, mint a könyvben Vera apja.

A regényben a szereplők több oldala is megmutatkozik: a férjről megtudjuk például, hogy gondoskodó a gyerekeivel. 

Nem így terveztem. Nyolc évvel ezelőtt, az írás kezdetekor Péter még egyértelműen rosszabb karakter volt, Vera pedig egyértelműen jobb. Aztán, ahogy haladtam a történettel, éreztem, hogy Verát muszáj lesz „elrontanom”, Péterhez meg hozzá kell tennem valami jót is. Persze nem akartam erkölcstankönyvet írni. Ahogy a szereplők tulajdonságait sem akartam patikamérlegen kiegyensúlyozni. A sztori sem lehetett teljesen objektív. Mégiscsak Vera, egy válni készülő anya szemszögén keresztül látjuk benne a világot. Az egyes szám első személyben beszélő szereplő alapból egy megbízhatatlan narrátor. Szerettem volna érzékeltetni, hogy amit Vera mond, az nem biztos, hogy úgy van a valóságban. Ezt maga is fejtegeti a könyvben: „Ki tudja, hol az igazság? Ha levetítenék előttünk a történéseket, vajon ugyanazt látnánk, amit elmondtam?”.

Milyenek az olvasói visszajelzések?

Nagyon vegyesek. Az olvasók általában együttéreznek Verával, sajnálják, hogy bántalmazták. De aztán sokaknál eljön egy kritikus pillanat. Valakinél ott, amikor Vera az új pasijával elkezd kokainozni. Másnak már az bosszantó, hogy Vera kimondja, idegesítik a gyerekei, szeretne egyedül lenni, és néha nehéznek érzi az anyaságot. A legtöbb embernél az veri ki a biztosítékot, amikor Vera indulatos lesz, és megrázza az egyik gyerekét. Persze, íróként tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen szóval átírható egy jelenet. Más lett volna, ha Vera egy pofont ad a gyerekének. Vagy ha a kokain helyett füvezik, vagy alkoholizál. Máris máshogy viszonyulnánk hozzá. Ezeket meg is írtam egy-egy korábbi verzióban, aztán elvetettem.

Milyen variációk léteztek Vera alakjára?

Próbálkoztam sok mindennel. Vera először egy nagyon gazdag családból származott, a szülei pedig elhanyagolták. Volt olyan változat is, amelyben az anyja nagyon depresszív volt. Ezeket aztán elhagytam. Nem tetszettek, a sztori sem volt elég erős. Nem jöttek úgy a mondatok. Szóval inkább a főhősből indultam ki. Nehezen találtam meg Vera hangját, de amikor ez megtörtént, akkor írta magát a könyv. A főhős magától cselekedett, így voltak olyan jelenetek, amiket nekem is nehéz volt leírni.

A többi női karakter esetében mi volt a szándékod?

Vera anyja eredetileg egy rosszkedvű, nehezen elérhető szülő volt, de valahogy nem kedveltem, „kiugrott” a szövegből. Ezért aztán változtattam rajta, erősebb lett a kapcsolódása Vera apjához, akivel ketten egy komikus párt alkotnak. A főhős barátnőjét, Andit pedig az olvasók egy része úgy értelmezte, hogy ő valójában Vera szuperegója, a felettes énje, hiszen mindig ő próbálja jobb útra téríteni. Tetszett ez a gondolat, hisz amikor a két barátnő beszél, az olyan mintha Vera saját magával vitatkozna. Andi alakját amúgy tíz barátnőmből gyúrtam össze. Igaz, a könyvben nem tudunk meg róla sokat. Azt tudjuk csak, hogy Portugáliában él, de azt nem tudjuk, hogy mit dolgozik, hogy mi van a pasijával. De szerintem ez nem gond. Nem akartam a mellékszereplőkről túl sok infót adni. Ha minden apróságot megírok, akkor ez egy másik regény lenne, egy lényegesen nagyobb. Én azonban csak Verára akartam koncentrálni, az ő fejében lenni, az ő gondolatait bemutatni. 

A történetben szó esik Szent Ritáról, a középkori szentről, aki a lehetetlen ügyek védőszentje. Hogy látod: vannak az életben olyan ügyek, amiket lehetetlen megoldani? 

Azért nehéz erre válaszolni, mert egy komplikált ügy esetében a kérdés lényegében az, hogy mi számít megoldásnak. Az, hogy csak az egyik fél jár jól? Mert azt egyes esetekben meg lehet oldani. De ha mindkettő jól akar járni, akkor lesznek érdekellentétek, ami miatt az ügy megoldatlan marad. Szent Ritának egyébként a házassághoz köthető történetei vannak, lehet, ebből a szempontból lett ő a lehetetlen ügyek védőszentje.

Te katolikus vagy. Vera hogyan áll a hit kérdéséhez?

Nem áll biztos alapon, de nincs ezen mit csodálkozni, hisz egy bántalmazó kapcsolat után az ember sok mindent megkérdőjelez. Ugyanúgy, ahogy az anyaságban, a nőiségben, az alkotásban, Vera ebben a kérdésben is még keresi a helyét. Hogy mit talál, mire jut, arra a könyv már nem ad választ. Engem viszont nagyon érdekel ez a téma, a következő regényem részben erről is fog szólni. Az istenkeresésről és a csodavárásról, a profán és a szakrális világ találkozásáról.

Az is Óbudán fog játszódni?

Nem, ez már Pesten, a belvárosban. A harmadik könyvben viszont azt tervezem, hogy visszatérek Óbudára. Ez egy családregény lesz, reményeim szerint igazi vaskos könyv, két helyszínen játszódik majd, a másik Chicago lesz.

Nincs olyan családi ebéd, hogy ne beszélnénk Óbudáról. 

Ez a sokadik mondat, amit elkezdek írni, eddig mindegyiket kitöröltem, mindegyikkel volt valami baj. Először leírtam, hogy Óbuda a szívem csücske, de ahogy leírtam, semmitmondónak tűnt, túl elhasználtnak.

Kezdjem a nagyszüleimmel, vagy még korábbról? Vagy meséljek arról, miért szeretem Varga Imre várakozó esernyős nőit? Vagy egyszerűen soroljam fel, hogy hány szállal kötődöm ide, hogy itt születtem, a Szent Margit kórház régi téglaépületében, és ha elmegyünk mellette a villamossal, mindig mondom a gyerekeknek, ez a régi Margit kórház, látjátok, itt születtem, ők pedig legyintenek, és kórusban válaszolják, tudjuk, már mondtad. Persze, hogy mondtam, már mindent mondtam, mindent megmutattam. 

Gyerekkoromban engem sem érdekeltek a régi történetek, most pedig legszívesebben csak ezeket hallgatom, mert ha Óbudáról beszélünk, itt van az egész családom, az ükanyámtól kezdve a dédszüleimen át a nagyszüleimig, és persze az anyukám, a nagynéném, és itt vagyunk mi is, a férjem, aki fellép a Kobuciban, és a gyerekeim, akik ide járnak iskolába, és én is, akinek a kedvence a Szent Péter és Pál templom előtti nagy gesztenyefa és a bajszos Szent Flórián szobor.

Egy valamirevaló római polgár szemében a görög atlétika a legionariusok katonai kiképzéséhez képest hajítófát sem ért. A tógás nép fiai nem is vitték túlzásba az atletizálást, nagy nyilvánosság előtt zajló, csoportos meztelenkedés keretében pedig különösen nem. Persze, már a bús antik időkben is akadtak polgárpukkasztó, kozmopolita fiatalok, akik nem átallottak gátlástalanul pőrére vetkőzni, és a görög sportolók mintájára olajjal kenegetni magukat (meg persze egymást) a gyakorlópályán, de kaptak is érte hideget–meleget a konzervatív entellektüelektől.

Utóbbiak szerint ugyanis a kollektív pucérkodás keretében űzött sporttevékenység meglehetősen egyenes utat kövez ki a pederasztiához és a lelki degenerációhoz.

Azt viszont még a legvaskalaposabb erkölcscsősznek is el kellett ismernie, hogy a görög sport végső soron mégiscsak az egészséget és a testi szépséget szolgálja, ezért, ha valaki otthoni magányában, kíváncsi szemektől elzárva, vérbeli amatőrként végzi a gyakorlatokat, az tulajdonképpen nem követ el hibát. Érthető, ha e sajátos attitűd a rómaiakat a görög sportrendezvényeknek inkább lelkes szemlélőjévé, semmint résztvevőjévé tette.

A görög sportágak, különösen a három nehézatlétikai versenyszám (amelyeket ma már az atlétika ügyességi számaitól megkülönböztetendő küzdősportoknak hívunk) – a birkózás, ökölvívás és pankráció – nagy népszerűségnek örvendtek a birodalom nyugati tartományaiban élő szurkolók körében is. E hatás alól Aquincum gazdag polgársága sem vonhatta ki magát, amint azt a „Hercules villa” fürdőtraktusának ökölvívókat ábrázoló mozaikja, vagy az aquincum–polgárvárosi „nagy lakóház” birkózójelenetes padlója is tanúsítja.

Amikor 2020-ban a XXXII. nyári olimpiai játékok évébe fordult a világ, az esemény tiszteletére – e folyóirat hasábjain – megemlékeztünk a „Hercules villa” ökölvívókat bemutató mozaikjáról és a sportág görög–római kultúrában betöltött szerepéről. Most, hogy 2021-ben újfent a XXXII. nyári olimpia évében járunk, érdemes vigyázó szemünket az egyik legősibb sport, a birkózás ókori történetére vetnünk, nem feledkezve meg arról sem, mit adott hozzá Aquincum földje e hosszú és heroikus történethez.  

„Vagy te emelj, vagy tégedet én.”
Aquincum, 3. század

Réges–régen, az aquincumi régészet hőskorában – amikor még a szentendrei vicinális sem zötyögött keresztül a polgárvárosi rommezőn – látott napvilágot egy elegáns római magánház fürdőtraktusa. A fürdő padlómozaikja egy antik birkózómérkőzés pillanatfelvételét villantja fel. Mielőtt azonban mélyebben beleásnánk magunkat a jelenet elemzésébe, nem árt dióhéjban összefoglalni az ókori birkózósporttal kapcsolatos tudnivalókat. 

Birkózójelenetes mozaikpadló, 3. század. „Nagy lakóház”, Aquincum-Polgárváros, Budapest

A birkózásnak az ókorban – csakúgy, mint ma – két szakága volt: a homokon zajló állóbirkózás és a földharcra alapozó sárbirkózás. Az előbbiből fejlődött ki a modern birkózósport (jelentékeny francia fazonszabászatot követően), amely az utóbbi időben főleg azért küzd, hogy az olimpiai játékok műsorán maradhasson. A sárbirkózás mindeközben ledér hölgyek cicaharcává silányult, amely kevés sportélményt nyújt, bár ezt a többnyire italos befolyásoltság alatt álló, jellemzően férfiakból álló közönség nemigen szokta bánni. (És valószínűleg azt sem érzékeli, hogy a sarat néha iszap, olaj vagy méz helyettesíti.)       

A sporttörténettel foglalkozó szakemberek úgy tartják, hogy az állóbirkózás a klasszikus forma, amely a nehézatlétikai versenyszámok közül elsőként mutatkozhatott be Olympiában. Történt mindez Kr. e. 708-ban, a 18. játékok alkalmával. (Érdemes megjegyezni, hogy a sportág az öttusával együtt debütált az addig csak futószámokból álló olimpiai játékok műsorán. A két ügyességi szám egyidejű bemutatkozása nem a véletlen műve, a pentathlon zárószámát ugyanis szintúgy a birkózás jelentette). A sportág szabályait a szicíliai Archidamos foglalta rendszerbe a Kr. e. 8. század folyamán. A birkózás alapvetően tiltásokra épülő, nagyjából minden alattomosságot kizáró szabályrendszere mai szemmel nézve is fogyasztható szurkolói élményt biztosított. A játék célja állásból indulva földre vinni az ellenfelet. Az a versenyző nyert, aki előbb tudta ellenfelén a harmadik sikeres akciót végrehajtani. (Egy mérkőzésen belül tehát legfeljebb ötször feszülhettek egymásnak a felek, kiegyenlített erők harcában a győztes fél 3:2 arányban diadalmaskodott.) Bár a modern birkózósportban a kötöttfogású szakágat nevezik görög–rómainak, a hellének homokon zajló küzdelme a szabadfogású stílushoz állt közelebb, megfűszerezve néhány, a mai cselgáncsra jellemző lábtechnika – külső, belső horgok, lábsöprés – alkalmazásával. Minthogy a játék célja pusztán a levitel volt (és nem a két vállra fektetés), a modern birkózósportra jellemző földharc ebben a szakágban nem bontakozott ki: minden sikeres akció végrehajtását követően állásból folytatódott a mérkőzés. A földharc mint olyan, teljes eszköztárával együtt a már említett sárbirkózás, illetve a kombinált küzdősport, a pankration (’minden erő’) tárgykörébe tartozott. [Fontos megjegyzés! A pankration (latinosan: pancratium) egyenes ági leszármazottjának a ketrecharc (MMA: mixed martial arts) tekintendő, és nem a pankráció név alatt futó, közjátékokkal tagolt, koreografált mérkőzésfüzérből összeállított showműsor.] 

A pankrationhoz és ökölvíváshoz hasonlóan a birkózásban sem voltak súlycsoportok, csak korcsoportok, mégpedig az alábbiak szerint: gyermekek (ma ifjúsági sportolóknak hívnánk őket), „szakálltalanok” (juniorok) és felnőttek (felnőttek). Súlycsoport–beosztás híján sikeres birkózókarrierről leginkább a tagbaszakadt fiatalemberek szőhettek színes álmokat, bár nem ismeretlen előttünk néhány kisebb termetű, ám technikai tudása révén mégis kiemelkedő sportpályafutást magáénak tudható versenyző, mint amilyen a kilikiai Marión vagy az éliszi Aristodemos volt.     

A fentiek alapján most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az aquincumi birkózójelenetes mozaik az állóbirkózás egy jellegzetes mozzanatát örökíti meg.

Két, feje tetején a nehézatlétákra jellemző, apró kontyot (cirrus) viselő birkózó összecsapása éppen a vége felé közeleg. Egy mögé kerülés utáni kiemelést láthatunk a sötét bőrű versenyző részéről, amelyet nyilvánvalóan dobás követ majd. A kétségbeesett fehérbőrű versenyző igazán nincs irigylésre méltó helyzetben, tudniillik bal karja is beszorult a derékkulcsolásba. Sötétre színezett(!) jobb karjával próbálja ugyan – elég reménytelenül – bontani a fogást, jobb lábát pedig ellenfele térdhajlatába akasztani, hátha kibillentheti egyensúlyából a fekete bőrű fiút, de az látszólag már sziklaszilárdan beleállt a dobótechnikába. Nemigen kétséges a jelenet kimenetele.

A kép jobb oldalán látható a győztes számára odakészített pálmaág, a birkózók feje fölötti geometrikus keretre akasztva pedig a nélkülözhetetlen olajos kancsó mellett csüngenek le az atléták bőrén összegyűlt olajos–verejtékes–homokos szennyeződés eltávolítására szolgáló vakarókések. A háttérben egy építészeti elemre fektetett győzelmi koszorú ugyancsak leendő gazdájára vár. 

Az aquincumi mozaikpadlón bemutatott derékkulcsolásos kiemelés a birkózósport védjegyévé vált. Aki képes volt ennek kivitelezésére, az teljes ellenőrzést gyakorolt ellenfele teste fölött. Aki pedig úgy nyert meg egy tornát, hogy minden ellene irányuló derékkulcsolási kísérletet elhárított, a bajnoki cím mellett az amesolabétos (’derékkulcsolatlan’) jelzőre is igényt tarthatott. Nem csoda, ha a görög és római képzőművészet epikus birkózómérkőzéseket bemutató alkotásain ez a technika figyelmeztet a hérósok küszöbönálló győzelmére. A közvélekedés szerint Héraklés is ezzel a műfogással emelte ki Antaios-t, a ’szembejövőt’, Gaia, a Földanya gyermekét, hogy az ne tudjon anyja, a talaj érintéséből új erőt meríteni. Abban az esetben Antaios speciális rekreációs lehetőségei miatt a kiemelést nem követhette dobás, a hérós-nak meg kellett tartania ellenfele súlyát, amíg az a levegőben végzetesen el nem gyengült. Azután fojtás következett, amíg csak Antaios-szal szembe nem jött a Halál. Héraklész halálos kimenetelű birkózásainak forgatókönyvét a Vakvégzet írta, az aquincumi mozaikon bemutatott mérkőzéshez hasonló összecsapások tisztaságát ellenben a viadalt testközelből szemlélő versenybíró és (síp híján) az ő mindig ütni kész pálcája biztosította.

A történeti időkben a sportág szabályrendszerét a már említett szicíliai Archidamos alkotta meg. A mítoszírók ezzel szemben úgy tudták, hogy a birkózás művészetének alapjait fél évezreddel korábban a Minótauros–ölő Théseus fektette le. Akárhogyan is történt, annyi bizonyos, hogy a sportág eredete a követhetetlenül távoli múltba nyúlik vissza. Hosszú története során szép számú bajnokot adott a világnak, közülük számos nagyágyú neve a mai napig kitörölhetetlenül tündököl a sporttörténet egén. Legfőbb ideje néhányukat bemutatni. 

„Gyakran a halál is hőköl a hőstől…”
Héraklés, a félisteni non plus ultra

Az olympiai játékok ötletgazdájának kiléte körül már a régi görögök körében is folyamatosan lángolt a vita, bár a többség mégiscsak azt vallotta, hogy az ünnepi játékokat maga Héraklés alapította atyja, Zeusz tiszteletére. És ha már úgyis benne volt a szervezési és lebonyolítási munkálatokban, mindjárt meg is nyerte – ráadásul egyetlen napon! – a birkózás és a pankráció döntőjét. Ebből is látható, hogy a hős a Palaimón (’birkózó’) melléknevet nem éppen tombolán nyerte, bár valószínűbb, hogy a névadás hátterében nem annyira olimpiai sikerei, mint inkább földi pályafutása során megvívott, számtalan élet–halál harca húzódik meg.

Nemcsak hősökkel, de alakváltó vagy tűzokádó szörnyszülöttekkel és minden rendű–rangú egyéb rémalakokkal is összemérte birkózótudományát, legyőzőre mégsem talált.

Mérlege mégsem maradt makulátlan, hiszen az athéni Théseusszal kénytelen volt döntetlenben kiegyezni. Ez utóbbit leszámítva azonban Héraklés minden összecsapása külön–külön gyöngyszem, zengedezésre méltó hősköltemény. A csúcspont azonban, amely fémjelez egy egész kort, kétségkívül Thanatos, azaz a Halál ellen vívott mérkőzése volt.

Történt, hogy útban Thrákia felé, ahonnan Diomédés király emberhússal táplált csodaparipáit készült elkötni, Héraklés betért vendégbarátja, a thessáliai Admétos király palotájába. Éppen akkor kísérték temetőbe Alkéstis királynét (aki egyébként a férjétől vállalta át a halált). Héraklés nem törődött bele vendégbarátja veszteségébe, a gyászmenet után vetette magát, és nemcsak birokra kelt a síremlék mögött sandán várakozó Thanatos-szal, de epikus küzdelemben le is győzte őt, visszanyervén így Alkéstist az élet számára. Egy mérkőzésnek kétségkívül jó volt, a maga halálával azonban még a nagy Héraklés sem tudott megbirkózni, amikor eljött az ő ideje.  

Antaios és Héraklés. Márvány, 2. század. Palazzo Pitti, Firenze

„… aki Pisa porondján hét ízben győzött s földet a térde nem ért.”
Krotóni Milón, a sportág óriása

A földi halandók közül Milón, Diotimos fia (Kr. e. 555 körül–510 után), a dél–itáliai Krotón városának szülöttje volt a sportág, de talán az egész ókori atlétikasport legnagyobb alakja. Első olimpiai győzelmét még gyermek kategóriában aratta Kr. e. 540-ben, a 60. játékokon, majd Kr. e. 532-től felnőttként zsinórban még öt vagy hat címet gyűjtött mellé. (Tudományos berkekben még folyik a vita az olajfakoszorúk végső számáról. Állítólag utolsó fellépésén nem nyerte meg hetedik olympiai döntőjét, viszont mi sem bizonyítja, hogy veszített volna a szintén krotóni illetőségű Timasitheos-szal szemben. Elképzelhető hát, hogy az ifjú kihívó taktikus passzivitása miatt a bírák holtversenyt hirdettek. Milón Olympiában felállított győzelmi szobrának Simónidés – vagy egy Simónidés-epigon – által komponált verses felirata mindenesetre hétszeres győztesként említi.) S ha mindez még nem volna elég, ráadásként minden olimpiai ciklusban megnyerte a másik három nagy pánhellén torna – a pythói (Delphoi), a nemeai (Nemea) és az isthmosi (Korinthos) játékok – birkózószámát is, miáltal megcsinálta a görög sport klasszikus Grand Slamjét, azaz hatszoros periódus–győztes (periodonikés) is volt. Edzőként az öttusázó Phayllos volt leghíresebb tanítványa, aki olimpiai címet ugyan nem szerzett, de a pythói játékokon azért három koszorút bezsebelt, és távolugrásban emberfeletti rekordot állított fel. (Nem mellékesen a krotóni atléták hajóskapitányaként alaposan kivette részét a perzsák fölött aratott salamisi győzelemből is.)

Tévedés volna ugyanakkor Milónban csupán egy tehetséges izomproletárt látni. Tagja volt ugyanis Samosi Pythagoras (a2+b2=c2) Krotónban működő filozófiai iskolájának, amely inkább volt politikai hatalomra törő vallási szekta, semmint a tudomány önzetlenségből emelt fellegvára, de ez történetünk szempontjából lényegtelen kérdés, amennyiben így is, úgy is a legkiválóbb helyi koponyákat igyekezett magába tömöríteni. Amikor aztán Kr. e. 510-ben Krotón összerúgta a port az ugyancsak az „olaszcsizma” talpán elhelyezkedő Sybaris városával, Pythagoras elérte, hogy a háborúban Milón legyen a főparancsnok. Kortársai a földre szállt Héraklést tisztelték Milónban, aki nem akarta szétfoszlatni az illúziókat. Egy szál oroszlánbőrben állt a hadak élére – kiegészítőként is csak az olympiai olajfakoszorúkat viselte –, és egy vadolajfa–bunkót lóbálva rohant csatába a hadak élén. A háború egyébként a Berzsenyi Dániel által is említett „rút sybarita váz”-ak teljes vereségével ért véget. Városuk sosem épült újjá, pontos helye is gyorsan feledésbe merült. Így van ez, ha egy vallási reformer áll az események hátterében. Egyébként a Kr. e. 510. év nemcsak Sybaris számára hozta el a végzetet. Ugyanebben az esztendőben bukott meg Athénban a zsarnokság (tyrannis), Rómában pedig a királyság intézménye.

Jean-Jacques Bachelier: La mort de Milon de Crotone [Krotóni Milón halála]. Olaj és vászon (1761–1763). The National Gallery of Ireland, Dublin

Akit sosem láttak nevetni.
Platón, a „kétajtós szekrény”

Egy tárgy népszerűsítésekor igen hatásos módszer rámutatni egy hírességre, akiről mintegy meglepetésként kiderül, hogy élete egy szakasza valamilyen úton–módon kötődik a szőnyegen heverő témához. Platón, a híres filozófus, egyben az athéni demokrácia eltökélt és következetes ellensége Aristoklés néven látta meg a napvilágot Kr. e. 427-ben. Úgy beszélik, hogy a Platón művésznevet edzője, Aristón ragasztotta rá a birkózóedzések hozadékaként szerzett széles (platys) vállai után. Rosszmájú vélemények szerint a név inkább a filozófus széles és lapos homlokára vagy még inkább dagályos ömlengéseire utal. Mindenesetre a filozófuskolléga, a félszemű, s ezért önmagát csak kyklopsnak gúnyoló Phleiusi Timón egyenesen a legszélesebb vállúnak (platystatos) nevezi őt. Mesélik, hogy Platón egyszer még az isthmosi játékokon is pályára lépett. Erre azért senki ne vegyen mérget, az viszont tény, hogy a birkózásnak kulcsszerepet szánt a gyermekek testi nevelésében. Nyilván a tapasztalat beszélt belőle.

Platón. Márvány, 1. század. Glyptothek, München

„What about the Romans?”

Mi a helyzet a rómaiakkal? Az elbeszélés ezen pontján illene bedobni egy akárcsak közepesen sikeres római birkózó nevét, de ilyenről egyelőre – fájdalom – nincs tudomásunk. Annak ellenére sem, hogy az atlétikai versenyek iránti érdeklődés Itáliában is több ünnepi játék megalapításához vezetett. Közülük a két leghíresebb a neapolisi Sebasta és a rómavárosi Capitolia. Előbbi megalapítását Kr. e. (vagy Kr. u.) 2-ben a római senatus kezdeményezte a neapolisi (nápolyi) városvezetéssel egyetértésben Augustus (Kr. e. 27–Kr. u. 14) tiszteletére, míg a capitoliumi játékokat Domitianus császár (81–96) alapította Iuppiter Capitolinus nagyobb dicsőségére a 86. évben. A Sebasta utóbb az olympiai játékokkal azonos rangra emelkedett, úgynevezett isolympiai rendezvénnyé vált. De hiába a játékok népszerűsége, a római polgárok mindvégig megmaradtak kívülállónak. Szívesen nézték a versenyeket, a magánszférájukban talán még edzettek is, de a professzionális küzdést meghagyták a külhoniaknak vagy az alsóbb néposztályok tagjainak, akik jobbára ugyancsak idegen földről származtak. Ha visszagondolunk az aquincumi mozaik birkózójelentére, az ott akciózó fekete bőrű atléta sem éppen egy virtigli római, és ellenfelének sem valószínű, hogy latin volt az anyanyelve, még ha csak fiktív szereplő is egy zsánerképen. Irodalmi adatok szórványosan beszámolnak ugyan egy–két római különcről, akik megpróbálkoztak a versenyzéssel, de kiemelkedő eredményt nem értek el.

Az Itáliában vagy a birodalom nyugati felében születettek teljességgel hiányoznak a győzelmi listákról, és a bajnokok öntömjénező feliratai is kizárólag keleti sportolóktól származnak.

Ha a római történelem lapjain mégis felbukkan olykor egy–egy kósza atléta, biztosra vehető, hogy vagy keleti származású, vagy valami nagy disznóság őrizte meg nevét az utókor számára. Esetleg mindkettő egyszerre. Mint amilyen Narcissus is volt.

„Nem hasonlított ő liliomszálra”:
Nárcisz, az akasztófavirág

„… Commodus római császár, egyébként rohadt csirkefogó, kiváló íjász volt” –sommázta elfogult véleményét a reneszánsz széppróza legnagyobb francia mestere, a csodálatos François Rabelais (1483/1494–1553). Az elejtett megjegyzésből kiviláglik, hogy a gladiátorcsászár hírhedt alakja és annál is hírhedtebb amphitheatrumi fellépései még a későbbi korokban is komoly visszhangot vertek. Rabelais mester megállapításához hozzátehetjük, hogy a (sport)őrült Commodus császár (180–192) nemcsak íjászatban, hanem minden létező fegyver forgatásában különleges jártasságra tett szert. Magas képzettsége tette lehetővé, hogy elsőrangú vadászként (venator) és az ’üldöző’ gladiátorok topharcosaként (primus palus secutorum) sikert sikerre halmozzon az arénák fövenyén (bár utóbbi esetben gyakran megbundázták az összecsapásokat – mégiscsak a császárról volt szó). Az uralkodó tréningjei alkalmával a birkózás iránt is lángoló érdeklődést mutatott. Még személyi edzője nevét is megőrizte a történetírás: ő volt Narcissus. (A Nárcisz akkoriban még férfinévszámba ment.) Összeillett a két parázna szépen, a nárcisztikus Commodus az ő szívélyes Nárciszával. 

Csakhogy a nárciszos történetek végén mindig meghal valaki. Néha többen is. Történetünk sem kivétel ez íratlan szabály alól.

Egy kivégzésre szánt összeesküvői csoport ugyanis preventív jelleggel Narcissusra bízta az uralkodó likvidálását, miután úgy tűnt, hogy Commodus lábon kihordja kedvenc szeretője, a legfrissebb császári halállistán ennek ellenére első helyet elfoglaló Marcia okozta mérgezést. Narcissus, maga is tag a halállistán, a hasi fájdalmaktól görnyedező uralkodót saját lakosztályában fojtotta meg. Commodus ezzel leadta a szerelést, az események azonban továbbgyűrűztek. Marciát a kérészéletű császár, Didius Iulianus (193) végeztette ki Commodus meggyilkolásáért, Narcissust pedig valamivel később Septimius Severus (193–211) tépette szét vadállatokkal, ugyanazért. Mindeközben Commodus már csecsebecseárusként tengődött a Pokolban – legalábbis Rabelais mester szerint.

Fernand Pelez: La mort de l’Empereur Commode. [Commodus császár halála.] Olaj és vászon (1879). Petit Palais, Párizs.

Nincs új a Nap alatt:
„Nemzetközi Atlétikai Szövetség” a Római Birodalomban

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ókori előzménye, az oikumené összes atlétáját tömörítő hierá xystiké sýnodos a 2. század közepén tette át székhelyét Kis–Ázsiából Rómába, miután a kiváló Antoninus császár (138–160) kegyéből telket kapott Traianus thermáinak szomszédságában. A sportversenyek szervezésével és az atléták érdekképviseletével foglalkozó Szövetség nagytekintélyű elöljárója (maga is minden koron kiérdemesült bajnok) egy időben a császári fürdők felügyelői tisztét is ellátta. 

A minden sportágban extraklasszis teljesítményre képes Héraklés–Hercules védnöksége alatt álló Szövetség működésének utolsó időszakából, a 367–375 közötti évekből megőrződött egy szoborbázis, amely egykor a székház (curia athletarum) csarnokában állt. A bázis felirata szerint a szobor az utolérhetetlen Philumenust ábrázolta (nem mellékesen a 373. évi olympiai játékok birkózószámának győztesét), aki a szöveg tanúsága szerint kelettől nyugatig az összes versenyt megnyerte birkózásban, pankrationban és caestusszal is, azaz római stílusú ökölvívásban. 

A szoboravató ünnepségen részt vevők nem is sejtették, hogy az efféle derűs ünnepi összejövetelek napjai már meg vannak számlálva. A Római Birodalom 3. századi gazdasági krízise egyre nehezebb helyzetbe hozta a játékszervezőket. A birodalmat átjáróháznak használó barbár csapatok áldatlan tevékenysége sem könnyített a helyzeten. Olympiát 267-ben a germán herulok földig rombolták, és a legjelentősebb sporthelyszín nem is épült teljesen újjá a későbbiekben sem, bár a játékokat továbbra is megrendezték a kellő időpontban. A sportrendezvényekre azonban a legnagyobb csapást egyértelműen a kereszténység mérte, amely már illegalitásban is ferde szemmel nézett a pogány istenek vagy a római császár tiszteletére rendezett játékokra. 392-ben a Nagynak is nevezett I. Theodosius császár (379–395) Constantinopolisban kiadott edictuma betiltotta a pogány kultuszok ápolását, majd egy évvel később a tilalom már az olimpiai játékok rendezésére is kiterjedt. A játékok beszűkült programmal és suttyomban még folytatódtak ugyan néhány évtizedig, de ez már csak az enyészetbe átvezető agónia volt. Az uralkodóvá váló keresztény korszellem lezárt egy szép hagyományt, de ami addig a sportban történt, az bőven ad mesélni- és olvasnivalót a birodalomból is, Aquincumból is.

Mi is a biológiai invázió? Amikor egy fajt (szándékosan vagy véletlenül) természetes elterjedési területén kívül, sokszor interkontinentális távolságokat áthidalva meghonosítunk, majd ez a faj az új élőhelyhez alkalmazkodva robbanásszerűen terjedni kezd az őshonos fajok rovására, közülük rendszerint többet is kiszorítva, vagy akár kipusztítva, a biodiverzitást drasztikusan csökkentve, az élőhelyet átalakítva, ökológiai egyensúlyát felborítva. Világszerte minden földrész és minden ország érintett ebben a kérdésben, hiszen szinte már teljesen összekevertük a bolygó flóráját és faunáját az elmúlt évszázadokban folytatott felfedező-, kolonizációs és kereskedelmi útjainkkal, később pedig szándékos behurcolásokkal is. Elég csak az ausztrál dingókra gondolni. 

Hazai közismertebb példa is akad: növények között a bálványfa, a selyemkóró, az aranyvessző stb., állatok közt a harlekinkatica, a spanyol meztelencsiga, a pézsmapocok, a nutria, és a sor még nagyon sokáig folytatható lenne. Mosonyi Szabolcs a róluk szóló filmjének címében „csendes gyarmatosítóknak” nevezi az inváziós fajokat, és mennyire találó ez! Azzal a különbséggel, hogy az emberi gyarmatosítókat végső soron egy forradalom útján egyszer talán lehetséges elűzni, ám a biológiai kolonizáció visszafordíthatatlan, az őshonos fajok semmiféle forradalom indítására nem képesek. Az idegenek idegen élősködőket is hoznak, melyek felkészületlenül érik az itteni rokonokat, ugyanakkor a jövevények megszabadulnak az őshazájukban őket egyensúlyban (féken) tartó természetes ellenségektől, így az új élőhelyen nagy előnyökkel indulnak a versenyben, és legtöbbször fölényesen meg is nyerik azt. Különösen erős ez az invázió a zártabb élőhelyeket jelentő hazai vizekben.

A békásmegyeri HÉV-állomás mellett, a töltés oldalából egy helyen meleg termálvíz bukkan elő. Kis erecskét képez, és a 11-es út mellett megkezdi diszkrét csorgását észak felé, a Barát-patak irányába. Ötszázötven métere van, amíg eléri, s ezt a távolságot egy nyílegyenes, betonnal bélelt árokban teszi meg. Az ároknak külön nevéről nincs tudomásom, így jobb híján Barát-ároknak kellene hívnunk, ám én hosszú évek óta csak Pikós-ároknak nevezem.

A tüskés pikó apró testű halfaj, legfeljebb 5-8 centiméteresnek írja a szakirodalom. Mérete miatt védtelennek tűnhet, de több fegyverrel is ellátta a természet, hogy megvédje magát: hátát és hasát hegyes tüskék, oldalát csontvértek védik. Nem őshonos halfajunk, csak a huszadik század óta fordul elő nálunk, akkor érkezett spontán bevándorlóként. Az országos előfordulását bizonyító első előkerült példánya is óbudai vonatkozású: a Tímár utcai Duna-parton fogták 1956-ban. Később a Barát-patakban is egyre gyakoribbá vált, és valami módon feljutott a fent említett termálvizes árokba, ahol igazán optimális feltételeket talált magának.

Még 2007-ben hívta fel a figyelmemet egy újságíró – és halakat ismerő – barátom, hogy szerinte Békásmegyeren tüskés pikók tanyáznak. E hír nyomán jártam először az ároknál. Valóban nyüzsögtek benne, más halfaj nem is volt látható, de nem is igen fért volna már el köztük. Fészkeik sűrűn sorakoztak a part mellett; a tüskés pikó pompás nászruhájú hímje növényi fészket épít, és ebbe próbálja becsábítani a neki tetsző nőstényeket. Életük rövid: mindössze két-három évet él egy-egy generáció, így a szaporodás sikeressége minden évben kulcsfontosságú az állomány számára. 

Ettől kezdve rendszeres látogató voltam a pataknál. 2014-ben megkezdett első filmemnek (Budapest halai) fontos helyszíne volt, s mivel vize szinte teljesen átlátszó, ideális terepnek bizonyult a benne lakozó érdekes halfaj filmezéséhez. Később a Magyar Tudományos Akadémia és a Duna-Ipoly Nemzeti Park kutatóinak is felkeltette érdeklődését ez az élőhely, ám ehhez történnie kellett még valaminek. 

Rákok jelentek meg az árokban. Na nem a mi őshonos tízlábú rákjaink, melyeknek, mint a víztisztaság indikátorainak és mint természetvédelmi értéknek is örülnénk. Először a cifrarák érkezett, behurcolt amerikai faj, mely egy speciális fertőzés, a rákpestis terjesztésével pusztítja ki maga körül az őshonos rokonokat, míg ő maga immunis erre a kórokozóra. Követte a márványrák: ez a faj pár nélkül, spontán szűznemzéssel is tud szaporodni, egy új állomány megalapításához tehát elegendő egyetlen bekerült egyed. Csak összehasonlításképp: ivarosan szaporodó faj esetén a kettő, a négy, a tíz, a húsz egyed is kevés lehet, mert ha tág térben oszlanak el, akkor lehetséges, hogy nem találkoznak egymással szaporodási időszakban.

A márványrák esélye a szűznemzés miatt tehát szinte összehasonlíthatatlanul biztosabb, hiszen csak szétszórja saját magából nőtt utódait, melyek felnőve ugyanezt folytatják a saját utódaikkal. 

Az ausztrál vörösollós rák néhány példánya is előkerült, de az igazi nehézfiú a vörös mocsárrák. Ez a Mexikó és USA határvidékéről származó rákfaj rendkívül gyorsan alkalmazkodott a számára új földrészhez, Európához. Felelőtlen akvaristák engedték szabadon az első példányokat, s ezeket nem is olyan régen, 2015-ben találták meg a kutatók a városligeti tóban. A vörös mocsárrák még ugyanebben az évben kijutott a Duna fővárosi szakaszára, s ma már a folyam főágában és annak a legtöbb fővárosközeli mellékpatakjában folytatja invázióját, komoly károkat okozva mind az őshonos flórában és faunában, mind a partvédművekben. Impozáns és tekintélyes méretű, élénkvörös színű rákok hatalmas ollókkal, melyeket sarokba szorítva akár az emberre is emelnek, jellegzetes „ölelésre tárt” mozdulattal. Aki meg akarja fogni őket, fájdalmas csípésekre és akár vérző sebekre is készülhet.

A sors iróniája, hogy mire a nehézipar hanyatlásának és az európai uniós környezetvédelmi elvárásoknak a hatására a korábban szennyezett Duna és mellékpatakjai annyira megtisztultak, hogy a sokak által hiányolt, jó vízminőséget mutató rákok visszatérhettek volna, addig európai szinten már csaknem befejeződött az a biológiai invázió, mely alighanem őshonos rákfajaink kipusztulásával zárul majd.

Időközben az árok halközössége is változott. A tüskés pikó mellett megjelent a szúnyogirtó fogasponty – melegkedvelő, amerikai eredetű hal, melyet a szúnyogok elleni „biológiai védekezésként” hoztak Európába mintegy száz éve.

Ezidáig csak meleg vizekben tudott megmaradni, de magyar kutatók a Zagyván és néhány más helyen már találtak kisebb állományokat, melyek a hideg vízhez alkalmazkodva át is telelnek. A szúnyogirtó fogasponty leginkább az akváriumi halként közismert guppira hasonlít, és ugyanúgy eleven utódokat hoz a világra, mint amaz. Ezzel a stratégiával felül tudott kerekedni a Pikós-árok névadó pikóinak fészeképítős, ikrázós, tehát mindent összevetve körülményes szaporodási módszerén, és bár nincsenek sem tüskéi, sem csontvértjei, a szúnyogirtó fogasponty máris hatalmas számbeli fölényben lakja ezt az élőhelyet, melyben őshonos halnak vagy ráknak immár a nyomát sem találjuk. A békásmegyeri Barát-patakba és néhány száz méteren belül a Dunába torkolló árok féltucatnyi idegen faj csataterévé vált.

Amikor  az átlag ember növények vagy állatok által okozott természeti kárról hall, hajlamos azt a zsigeri választ adni, hogy „a legkártékonyabb állat az ember”, megfeledkezve róla, hogy az idegenhonos, inváziós fajok is óriási károkat okoznak, ugyanakkor jelenlétükért és az általuk okozott kárért is az ember a felelős. Az ökoszisztémára legveszélyesebb idegen fajok közül jó néhányat ráadásul nem is gazdasági haszonszerzés okán, hanem csupán gondatlan szórakozásból (akvaristák) vagy véletlenül (például kereskedelmi szállítmányokban rejtve maradva) hurcoltunk be, és szabadítottunk rá a természetre. A természetvédelmi szabályozás legtöbbször az események után kullog, és mást nem tehet, mint tiltólistára helyezi a már beszabadult és biológiai inváziójukat megkezdő fajokat, megtiltva kereskedelmüket és tartásukat.

Maguknak a hobbiállat-tartóknak kellene felelős magatartást tanúsítani széles körben: a megunt kedvenceket nem szabadon engedni, a termálvizes élőhelyeket nem telepítgetős játszótérnek nézni. Mindez egyébként illegális, de persze csak papíron.

Amíg nem lesz megfelelően elrettentő a szabályozás, addig semmi esély rá, hogy ne kerüljenek ki további idegen fajok a természetbe, és ne induljanak újabb és újabb biológiai inváziók, egyre több őshonos fajunk térvesztését vagy kipusztulását okozva.

A teljesség igénye nélkül vegyük sorra röviden, mi mindenből áll e városrész turisztikai kínálata. Ha megkérdezzük az embereket, mi jut eszükbe Óbuda-Békásmegyerről, leggyakrabban bizonyára a lakótelepeket, a Római-partot és Aquincumot, no meg persze a Sziget Fesztivált fogják említeni. Ennél szerencsére jóval összetettebb e városrész kínálata. Óbuda a fővárosban, de országos szinten is egyedülálló ókori emlékeivel, középkori, barokk műemlékeivel, ipartörténetileg jelentős épületegyütteseivel és változatos múzeumi gyűjteményeivel a kulturális élmények széles tárházát nyújtja.

Az Árpád-híd két oldalán fekvő múzeumnegyedben a nemzetközi érdeklődésre számot tartó Vasarely Múzeum mellett olyan izgalmas és a maguk nemében egyedülálló gyűjtemények sorakoznak, mint a Goldberger Textilipari Gyűjtemény, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az Óbudai Múzeum, a Kassák Múzeum vagy a Varga Imre Gyűjtemény. A kerület legfontosabb közlekedési csomópontjának is számító területtől kissé távolabb a BTM (Budapesti Történeti Múzeum) két fontos filiáléja, a Kiscelli Múzeum és Fővárosi Képtár, valamint az Aquincumi Múzeum és Romkert is Óbudán található. 

Az épített örökség elemei változatosak, közülük is a legfontosabbak az ókori Pannonia Provincia központ, Aquincum fennmaradt műemlékei: a katonai amfiteátrum, melynek különlegessége, hogy küzdőterének átmérője nagyobb, mint a római Colosseumé, a polgárvárosi amfiteátrum, a legiotábor romjai a Flórián téren, vagy a kicsit távolabb, a felüljáró alatt fekvő Thermae Maiores, az egykori római fürdő megmaradt együttese, hogy csak a nagyobbakat említsük. Az elmúlt évszázadok nyomát láthatjuk, ha a Zichy-kastély udvarán vagy a Kiscelli Múzeum otthonául szolgáló Schmidt-kastélyban sétálunk, ha rácsodálkozunk az egykori kolostor mellett megmaradt romtemplom grandiózus belső terére. A századforduló és az iparosodás emlékeit őrzik a gyárak épületegyüttesei, közülük is kiragyognak az Óbudai Gázgyár néhány éve felújított tornyai, de említhetnénk a Selyemgombolyítót vagy a Hajógyár épületeit is. A 20. század, a modernizálás és a városfejlesztés is rányomták bélyegüket az általunk ma ismert Óbudára. Az ötvenes években megépült az Árpád-híd, mely elválasztotta a Szentlélek tér és a Fő tér környékét az egykor Krúdy utolsó otthonát jelentő negyedtől; az egyre növekvő fővárosi népesség lakhatását segítendő pedig megépültek a ma a látképet is meghatározó hatalmas lakótelepi tömbök.

Az ember alkotta építészeti és kulturális értékeken túl – városi környezetről lévén szó – különösen fontos kiemelni, hogy a harmadik kerület természeti adottságait illetően is nagyon szerencsés, vagy még inkább: szerencsések mindazok a látogatók, akik ezt élvezhetik.

A világ trendjeire rímelve itthon is igaz, hogy a szabadidő aktív eltöltése, az egészséges életmód, a környezettudatosság igényének terjedésével napjainkban egyre inkább felértékelődnek azok a városi területek, ahol a lakosság és az adott városba érkező turisták, látogatók zöld környezetben, jó levegőn aktívan pihenhetnek, sportolhatnak, kikapcsolódhatnak. Óbuda e szempontból különösen előnyös helyzetben van, itt található a fővárosiak egyik legkedvesebb dunai partszakasza, a Római-part, az Óbudai- vagy Hajógyári-sziget és a Hármashatár-hegy, amelyek együtt szinte végtelen számú lehetőséget kínálnak földön, vízen, sőt a levegőben is az aktív kikapcsolódásra. Az evezés, a futás, a kerékpározás, a természetjárás, de még a siklóernyőzés szerelmesei körében is nagyon népszerűek ezek a helyek.

***

Azok a városok, térségek, amelyek jelentősebb turisztikai vonzerővel rendelkeznek, adottságaik feltérképezésével, számbavételével párhuzamosan rendszerint elkészítik ezek megőrzésére, hasznosítására, illetve minél szélesebb körben való megismertetésére és népszerűsítésére vonatkozó turisztikai szempontú koncepciójukat is.

A sokszínű kínálat felsorolása után nem meglepő, hogy az elmúlt másfél évtizedben két átfogó, helyzetfeltáró koncepció is készült, amelyek kifejezetten Óbuda-Békásmegyer turisztikai vizsgálatát tűzték ki célul. E koncepciók készítői felmérték a kerület aktuális turisztikai helyzetét, pozícióját, Óbuda-Békásmegyer turizmusban betöltött szerepét és turisztikai kínálatának elemeit, a kereslet jellemzőit. Ezek a tanulmányok a mai napig is sok szempontból hasznosak, ha Óbuda turizmusát szeretnénk górcső alá venni, a legutóbbi változat teljes terjedelmében olvasható is az önkormányzat honlapján.

Amivel egyik anyag sem számolt – ahogy a világ egyetlen turisztikai célpontja sem korábban –, az a koronavírus megjelenése és hatása lokális és globális szinten az egész világ és benne különösen a turizmus iparág működésére. A megváltozott helyzethez alkalmazkodva minden olyan úti célnak, amely a jövőben látogatókat szeretne fogadni, újra kell definiálnia és pozícionálnia magát, átgondolva, mit szeretne és mit tud nyújtani a leendő turistáknak.

Fontos látni azt is, hogy a sok jó adottság önmagában még nem tesz összefüggő, egységes, bakancslistára kívánkozó célponttá egy-egy helyet, és hiába a sok látnivaló, ha egyesével egyik sem elég vonzó egy utazási döntés meghozatalakor.

Ez Óbudára is nagyjából igaz, a sok-sok értékes, de kisebb vonzerővel bíró látnivaló, attrakció még „nem állt össze” a fejekben, nem tekintenek úgy e városrészre, mint önálló úti célra.

Számos kérdés és dilemma merül fel, ha egy városrész turizmusba való bekapcsolódásáról, abban betöltött szerepéről és lehetőségeiről van szó. Óbuda 1873 óta, lassan másfél évszázada az egyesült főváros része. Talán más is eljátszott már a gondolattal, hogy mi lett volna, ha… Önálló városként a fentiekben felsorolt kínálattal bizonyára a legnépszerűbb hazai városok listájának élvonalában lenne, ahol testi, lelki feltöltődés és remek kulturális élmények várják a látogatókat. Budapest részeként azonban Óbuda nem csak fizikai, de átvitt értelemben is a perifériára szorul – nagyszerű látnivalói és értékes szabadidős lehetőségei ellenére megmarad peremkerületnek (és muszáj ide idézni, hogy „jöjjön ki Óbudára…”), amely nem tud versenyre kelni a belváros „must see” látnivalóival, mint a Parlament, a Hősök Tere, a Budai Vár vagy akár a Vásárcsarnok. Hiszen hiába gyönyörű a Tuileriák kertje Párizsban, ki akarna odamenni, ha még nem látta az Eiffel-tornyot vagy a Louvre-ot? Nem csak az attrakciók vonzereje, de a földrajzi távolság is sokszor nehezíti Óbuda helyzetét. Sokszor hallani azt a kijelentést is, hogy Óbuda „messze van”. Míg az emberek manapság képesek Egerig autózni egy borkóstolóért, vagy leugrani a Balatonra egy strandolás kedvéért, sokak fejében Óbuda távoli hely marad.

***

És ez már kicsit átvezet arra a megközelítésre, amely nem a konkrét, kézzelfogható látnivalók alapján határoz meg egy helyet, hanem egyfajta mentális térképként. Vajon mi kerülhet erre a térképre Óbudáról, és mennyire vonzó ilyen értelemben, mint úti cél?

Tegyünk itt egy rövid fogalmi kitérőt. A turizmusnak számos definíciója létezik, de nagyjából mind egyeznek abban, hogy a turizmus lényege, hogy az ember a megismerés vágyától hajtva, közvetlen lakóhelyét elhagyva ellátogat valahová, hogy felfedezze az úti cél (desztináció) kultúráját, történelmét, hagyományait, szokásait, látnivalóit. A turista pedig az a személy, aki a meglátogatott helyen legalább egy éjszakát eltölt, mégpedig nem a rokonoknál, barátoknál, hanem valamilyen kereskedelmi szálláshelyen (szállodában, panzióban stb.). A turizmus volumenének mércéje épp ezért a világon mindenütt hosszú évtizedekig leginkább az eltöltött vendégéjszakák száma volt. Igen ám, de a harmadik kerületben fővárosi viszonylatban nagyon alacsony a szálláshelyek és a bennük található férőhelyek száma, tehát biztos, hogy fokmérőként ez nem szolgálhat számunkra, máshonnan kell közelíteni a kérdéshez.

Kinek szól az a sok látnivaló és érték? Kit tekinthet Óbuda turistának? Ki a célközönség? Mitől lesz Óbuda turisztikai értelemben hiteles és vonzó?

Sok desztináció feltette már ezeket a kérdéseket magának, és a legújabb trendeknek megfelelően már nem vendégéjszakákban mérik a sikert, hanem az életminőségben, méghozzá nem a turistákéban.

Miközben egy város turizmusáról elmélkedünk, nem szabad elfelejtenünk a tényt, hogy egy város sem azért épült, hogy turistákat fogadjon, hanem hogy élhető és szerethető otthont, praktikus és biztonságos életteret nyújtson az ott élőknek. Amennyiben ez sikerül, és a helyi lakosság szereti saját városát (városrészét, kerületét), jól érzi magát benne, és mindennek tetejébe még valamilyen attrakció is akad a közelben, gyakorlatilag nyert ügye van a turizmusnak is. Az egyik legkézenfekvőbb felismerés volt számos desztináció esetében, hogy nem a turistáknak, hanem a helyi lakosságnak fejlesztenek, hoznak létre jó helyeket, közösségi tereket, szolgáltatásokat, parkot, kulturális rendezvényeket stb., mert ahol a helyi lakosság jól érzi magát, oda a turista is szívesen megy, aki aztán a helyi vállalkozóknál elköltött pénzével fellendítheti a gazdaságot, és a multiplikátor hatás beindulásával hozzájárul a város fejlődéséhez.

Ebben pedig az is sokat segíthet, ha a hivatalos városvezetés ösztönözte fejlesztések mellett a helyi cégek, vállalkozások, szolgáltatók fognak össze és kreatív energiákkal és ötletekkel hoznak létre valamit. Erre tökéletes példa a pandémia „árnyékában” megálmodott Óbudai KultÉj a kerületben működő múzeumok, galériák és kulturális intézmények összefogásával, az Aquincum Hotel Budapest együttműködése a szomszédos zsinagógával, a Krúdy-negyed létrejötte, vagy a legfrissebb, Goldberger Design District néven megvalósult kezdeményezés. 

***

Visszatérve a mental map, azaz a gondolati térkép kérdésére, az emberek fejében található információk és kapcsolódó érzelmeik, sőt érzékszerveik elraktározott emlékei együtt alakítják az Óbudáról alkotott képet, amely ösztönzi vagy gátolja, hogy Óbudára mint látogatásra érdemes úti célra gondoljanak és ide látogassanak. A gondolattérképre pedig a konkrét látnivalókon túl idetartoznak (akár pozitív, akár negatív előjellel) a Filatorigát graffiti falaitól kezdve, a Római-parton lazulás sörrel és hekkel, a K-hídon hömpölygő bulizó tömeg látványán és magán a Sziget Fesztiválon  át, egy koncert a Kobuciban, a lángosos illata az aluljáróban, egy napfelkelte fényei a Guckler Károly-kilátóban és még sorolhatnánk. 

Egy biztos: a harmadik kerület hihetetlen gazdag palettával rendelkezik a múlt kincseiből, de közben folyamatosan fejlődik és formálódik az új energiák által.

Elég csak a Graphisoft Park „magyar szilíciumvölgynek” is nevezett start-up birodalmára, az Óbudán működő három egyetem egyikére, vagy a pár éve a Zichy-kastélyba költözött Hello Wood alkotóműhelyére gondolni. Hogy mindezen értékek közül kell-e (és ha igen, milyen) irányt választani, kijelenteni például, hogy Óbuda A zöld kerület, Az egyetemi kerület, Az alternatív múzeumnegyed, vagy valami más, azon érdemes az érintett szereplőkkel közösen gondolkodni. És addig is, mindenkinek elmondani, hogy mennyi izgalmas kincset rejt ez a kerület. 

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjairól részleteket itt olvashatnak!

TOP 5:

Április 29, Péntek – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Római tavaszünnep (P, Ápr. 29.–Máj. 1.)
2022-ben két év kihagyás után, immár 31. alkalommal kerül megrendezésre Budapest egyik legrégebbi kulturális eseménye, a Floralia, amely a római hagyományokat felidézve kínál háromnapos feledhetetlen szórakozást a látogatók széles rétegének. A rendezvény helyszíne, az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkja autentikus miliőt kölcsönöz a mára már fesztivállá nőtt eseménynek.

Április 30, Szombat – 11:00 ÓBUDAI ANZIKSZ/ESERNYŐS Varázserdő Lovagrend-kaland
Kalandos mesejáték várja az 5 – 10 éveseket, akik Kázmér király lovagjaiként felkutatják a Kiscelli Varázserdő titokzatos új lakóját, hogy eldöntsék a vitás kérdést: hány feje van a Valahány Fejű Sárkánynak.
Boldogság és béke uralta a Kiscelli Varázserdőt és a mellette fekvő falu minden zegét és zugát, egészen addig, míg a falu népe hírét nem vette, hogy a Kiscelli Varázserdőbe beköltözött a Valahány Fejű Sárkány.
Kázmér király most lelkes lovagokat keres, akik felkutatják vele a titokzatos új lakót, hogy eldöntsék a vitás kérdést: hány feje van a Valahány Fejű Sárkánynak.

Április 30, Szombat – 19:00 ESERNYŐS Slammel az Esernyős! Kiteregető All Stars – Slam poetry
Sokan emlékezhetnek az óbudai Esernyős slam poetry versenysorozatára, a Kiteregetőre, ahol sosem voltak tabuk, se összegyűrt kéziratok, csak bivalyerős gondolatok és nevetőizomlázat okozó punch line-ok. Szombaton ismét beindul a slam az Esernyősben, színpadra lép Kemény Zsófi slammer, költő, rapper; Horváth Kristóf Színész Bob országos slam poetry bajnok; Bárány Bence slammer, a Vates márka alapítója; Mészáros Péter országos slam poetry bajnok; valamint Simon Márton költő, slammer.

Május 2, Hétfő – 14:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK / Budapesti Tavaszi Fesztivál (MÁJ. 2., 14:00 – MÁJ. 16., 14:00)
A színházi látványra gyakran gondolunk úgy, mint a szöveges-dramatikus cselekményt kiegészítő környezeti világra: a díszlet- és jelmeztervező a színházi rendezővel szorosan együttműködve olyan látványvilágot alkot, mely a cselekmény kontextusát leginkább támogatja.
Létezik azonban a színházi látványtervezésnek egy olyan megközelítése, amikor az előadásban a vizuális elemek önálló életre kelnek, és nem kiszolgálják, hanem megteremtik, inspirálják a színpadi események sorát. Az ilyen előadások a látványszínház vagy vizuális színház műfajába tartoznak, a kiállításon 3 olyan alkotó munkái szerepelnek, akik ennek a színházi formanyelvnek képviselői.

Május 4, Szerda – 19:00 KOBUCI Tavaszi nagytakarítás: Hét Hat Club vs. hari_drama
A Hét Hat Club és hari_drama kizökkent, felráz és helyreteszi a ph értékedet. Vidd el minden terhed, magányod, mindennapi feszültséged és hagyd, hogy a szürkeséget kiszívják belőled az előadók, és tiszta energiákkal töltsenek fel!

Heti Bontás:

Április 29, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Római tavaszünnep (P, Ápr. 29.–Máj. 1.)
14:00 ESERNYŐS Kortárs művészetről az Esernyős! Arany Rajzszög 20 kiállítás- tárlatvezetések és koncert
15:00 ESERNYŐS MOZGÁSBAN AZ ESERNYŐS! – Tánc világnapi Flashmob az Arum Melati Indonéz Tánccsoporttal
16:00 BUDAPEST GALÉRIA VARIÁCIÓK EMLÉKMŰRE (ÁPR. 29., 16:00 – MÁJ. 1., 19:00)
16:00 AQUINCUMI MÚZEUM XXXI. Floralia – Nulladik Nap
18:00 GOLDBERGER MÚZEUM Concept Bazaar – Goldberger Design District Pop-Up Negyed (ÁPR. 29., 18:00 – MÁJ. 1., 20:00)
19:00 AQUINCUMI MÚZEUM Live at Aquincum Amphiteatre – ATOM HEART MOTHER
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Redőny
19:00 3KÓBUDA SZÍNHÁZ / Szeretettel: a család
20:00 KOBUCI Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák // KOBUCI

Április 30, Szombat:
8:00 RÓMAI Érik ez eper, itt a spárga, sül a lángos, piacozzunk!
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány – Kendőlengetős koncert
10:00 KISCELLI MÚZEUM Finisszázs a porondon
11:00 ÓBUDAI ANZIKSZ/ESERNYŐS Varázserdő Lovagrend-kaland
11:00 GOLDBERGER MÚZEUM A Goldberger gyár és virágzó textiljei a két világháború között – Ingyenes tárlatvezetés
11:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Varázsfuvolácska
19:00 ESERNYŐS Slammel az Esernyős! Kiteregető All Stars – Slam poetry
20:00 KOBUCI Csík Zenekar – vendég: Bagossy Norbi // KOBUCI

Május 1, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT a Budapest Gardenben
10:00 MKVMÚZEUM MESÉS CSALÁDI NAP
10:00 ESERNYŐS Sétál az Esernyős! – Séták napja Óbudán
17:00 ESERNYŐS ESERNYŐS a világ körül! – Jazz koncert – EX AURO trio és Luiz Murá
20:30 DANUBIA Klasszikus Kedvencek – Best of Monarchia

Május 2, Hétfő:
14:00 KISCELLI MÚZEUM TESTMASZKOK / Budapesti Tavaszi Fesztivál (MÁJ. 2., 14:00 – MÁJ. 16., 14:00)
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Pánikzavar és pánikroham – Pszichológiai előadás
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat

Május 3, Kedd:
10:00 TREFORT KERT Bölcsész Napok 2022
19:30 KOBUCI Babcsán Projekt // Ephemere // KOBUCI
20:00 PONTOON Cigánykedd ~ Pontoon

Május 4, Szerda:
17:00 3KÓBUDA Nőkből is megárt…
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat Küzdőtér
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről
19:00 KOBUCI Tavaszi nagytakarítás: Hét Hat Club vs. hari_drama

Május 5, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Bohemian Betyars + Ricsárdgír – Budapest Park
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Amikor a tudomány is csütörtököt mond
19:00 MANYI KULTURÁLIS MŰHELY Arcból arcba – Petri György versek

TOP 5:

Április 23, Szombat – 10:00 ÓBUDAI MÚZEUM Szent Flóriántól Szindbádig – Ingyenes szoborséta Óbudán
A szobornéző séta alkalmával a Fő tér és az Óbudai Múzeum közelében található köztéri szobrok megtekintésére, történeti hátterük és alkotóik bemutatására kerül sor. A szobrok történetén keresztül egyben ízelítőt kapunk Óbuda egy-egy jelentősebb eseményével, meghatározó személyiségével kapcsolatban.

Április 24, Vasárnap – 11:00 KISCELLI MÚZEUM ATLAS ZÁRÓNAP Topor Tündével és Winkler Nórával, valamint K. Horváth Zsolttal
Atlasz, nem hanyatlasz! Avagy milyen típusú mű az, amelynek egy hatalmas, fekete, kolombáriumszerű kocka-építmény adja meg a méltó keretet? Topor Tünde és Winkler Nóra páros vezetése a Kiscelli Múzeum Templomterében, Gerhes Gábor kiállításának zárásán.

Április 24, Vasárnap – 15:00 KASSÁK MÚZEUM KI MOSOGAT EL A FORRADALOM UTÁN?
Vasárnap délutáni tárlatvezetés KÁLLAY ESZTER költő, műfordítóval. A szubjektív tárlatvezetés fókuszában az a munka lesz, ami az élet újratermeléséhez nélkülözhetetlen, mégis sokszor láthatatlan marad: az elsősorban nők által végzett reproduktív munka.

Április 25, Hétfő – 19:00 ESERNYŐS Irodalompszichológiai beszélgetéssorozat – Szél Dávid
Az Esernyős szereti a könyveket, az igazán jó könyveket. Ezúttal Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, a Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben című könyve lesz a fókuszban. Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, egyetemi oktató, író, apa. Sokat foglalkozik az apasággal és a szülőséggel, előadásokat és workshopokat tart. A szerzővel Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője fog beszélgetni.

Április 28, Csütörtök – 19:00 KOBUCI Platon Karataev, Árstíðir – Kobuci Kert
A Lev Tolsztoj karakterről elnevezett zenekar a januárban megjelent, Partért kiáltó c. lemezével tovább folytatja a bolyongást a létezés magja körül. Az új dalok mellett 1-2 régebbi szám és feldolgozás is elhangzik majd a koncert során.

Heti Bontás:

Április 22, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:30 KISCELLI MÚZEUM ATLAS szeminárium – Csoportos interaktív képelemzés Gerhes Gáborral és ATLAS kiállítás kurátoraival
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Most te jössz!-Társasjáték kör
18:00 3KÓBUDA Lelki fröccs – Schäffer Erzsébet: A csoda bennünk van
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Traffic Jam – ifjúsági klub
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Irodalmi kávéház
19:00 ESERNYŐS SZESZTAY DÁVID – Idebenn a csend | szólókoncert

Április 23, Szombat:
8:00 RÓMAI Tavaszi csodás piacozás lángossal és sült kolbásszal a Rómain!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Diafilmvetítés : A számok bűvöletében
10:00 ÓBUDAI MÚZEUM Szent Flóriántól Szindbádig – Ingyenes szoborséta Óbudán
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Anyák napi készülődés- ajándékvarrás
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ismerd meg igazán!

Április 24, Vasárnap:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Cipzár tanfolyam (kezdő)
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Lilla és Tündérbogyó
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
11:00 KISCELLI MÚZEUM ATLAS ZÁRÓNAP Topor Tündével és Winkler Nórával, valamint K. Horváth Zsolttal
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – Manazsériumi Bestiák
15:00 KASSÁK MÚZEUM KI MOSOGAT EL A FORRADALOM UTÁN?
18:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Jazzmaraton // Tóth – Borbély – Dresch

Április 25, Hétfő:
18:00 BEM MOZI “Navalnij” c. dokumentumfilm – még egy vetítés/BIDF EXTRA
19:00 ESERNYŐS Irodalompszichológiai beszélgetéssorozat – Szél Dávid
19:00 BUDAPEST GARDEN HUMORTECHNIKUM 2022 by Stand Up Comedy Humortársulat

Április 26, Kedd:
18:00 KOBUCI Szomorgazmikus Gólem Klubest – KOBUCI
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Cave Talk Part 3 // Workshop + Discussion with Woman Cave and Pinkponilo
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE

Április 27, Szerda:
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand Up EXTRA – Maczkó Ádám ÖNÁLLÓ EST
19:30 KOBUCI Ripoff Raskolnikov Band + Jack Holler // KOBUCI

Április 28, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • április
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Fehér Isten
19:00 KOBUCI Platon Karataev, Árstíðir – Kobuci Kert

TOP 5:

Április 15, Péntek – 15:00 6SZÍN Émile Ajar: Előttem az élet – Freeszfe Egyesület
Az Émile Ajar (Romain Gary) regénye alapján készülő bábszínházi adaptáció, a két főszereplő közös múltját idézi fel a jelenben. Egy közös mesélés, képekbe fogalmazott párbeszéd, gondolkodás arról, hogyan kötnek össze a közös történeteink.

Április 16, Szombat – 8:00 RÓMAI Nagy Húsvéti bevásárlás és élménydús piacozás a Rómain!
A Római parti piac szeretettel várja mind a hosszú hétvégén jókedvűen bevásárolni kívánókat, mind azokat akik csak kikapcsolódni vágynak az ünneplés előtti reggelen.

Április 17, Vasárnap – 17:00 BEM MOZI Jézus Krisztus szupersztár / Jesus Christ Superstar
Az örök klasszikus Jézus Krisztus szupersztárt mindenkinek meg kell nézni egyszer, de sokadjára is ugyan azt a hatást váltja ki mint először. (színes, feliratos, amerikai zenés film, 106 perc, 1973)

Április 20, Szerda – 20:00 GÖDÖR Bujdosó János szóló
Bujdosó János állandó figurája a hazai underground zenei világnak, zenekaraival bejárta Európát, rengeteg formációban fordult már meg, játszott többek között a PopIvánban, a Kistehénben, a Specko Jednóban, az Egy Kiss Erzsi Zenében, az Európa Kiadó jelenlegi szólógitárosa, újságíró, zeneszerző, filmzeneszerző. Saját zenekara, a Bujdosó Trió kilenc éve működik. Izgalmas, többhangszeres szóló zenei projektjét évek óta építi, így lesz minden egyes alakalom egyedi és különleges.

Április 21, Csütörtök – 20:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Zuboly
A Kobuci kert idei első koncertjén a Zuboly broken etno zenéjére nyithatjuk meg igazán a tavaszt. Az etnohiphop-formáció Ágoston Béla kifogyhatatlan zenei inpirációira és MC Busa beatboxára épül, pártalan humorral ötvözi a népzene töredékeit és a popszemétdomb roncsait. Muzsikás és Chris Isaac, csujogató és Michael Jackson, Mozart és a raggamuffin zenei közössége fűszálfújás, bőgő, duda, szaxofon, doromb, harmonika és minden más lehetséges hangszer segítségével megszólaltatva.

Heti Bontás:

Április 15, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 6SZÍN Émile Ajar: Előttem az élet – Freeszfe Egyesület
16:00 PONTOON Pontoon Opening Festival 2022 (ÁPR. 15., 16:00 – ÁPR. 18., 4:00)
19:30 A38 Ősrobbanás 3.0: Tudósok vs. A Kutya Vacsorája // A38 Hajó
22:00 DARK NINE Col:lab pres.: COOH / FREQAX / KANDER

Április 16, Szombat:
8:00 RÓMAI Nagy Húsvéti bevásárlás és élménydús piacozás a Rómain!
10:00 BUDAPEST GARDEN Húsvéti móka a Budapest Gardenben
19:00 AKVÁRIUM OHNODY ‘Sietünk Meghalni’ Lemezbemutató / vendég: Brenka / Akvárium
20:30 LUMEN KÁVÉZÓ Víg Mihály & Víg Sára
21:00 JEDERMANN Szabó-Gyányi Quintet

Április 17, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
17:00 BEM MOZI Jézus Krisztus szupersztár / Jesus Christ Superstar
21:00 HUNNIA BISZTRÓ KHJ (kaukázus) – Feltámadás napi klubkoncert
23:30 A38 Technokunst pres. Oscar Mulero

Április 18, Hétfő:
19:30 BEM MOZI Akira Kurosawa: Derszu Uzala
19:30 IF CAFÉ JAZZ CLUB GÍTA zenél
20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Finucci Bros Quartet feat. Tóth Vera

Április 19, Kedd:
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Cigányok ideje
18:00 KELET KÁVÉZÓ Irányok a gyerekirodalom-kutatásban (Helikon-lapszámbemutató)
20:00 MÜPA Nubya Garcia

Április 20, Szerda:
18:00 BUDAPEST PARK Budapest Park Segélykoncert – Random Trip Allstars
18:00 NEMZETI GALÉRIA Múzeum+
20:00 GÖDÖR Bujdosó János szóló

Április 21, Csütörtök:
18:00 BUDAPEST PARK Dzsúdló, vendég: Oh Babar – Budapest Park
19:00 BEM MOZI Moszkva tér | English subtitles
20:00 KOBUCI KOBUCI Nyitó Hét // Zuboly

TOP 5:

Április 8, Péntek – 18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Napló képekben: Külüs László – Barcsay-díjas festőművész kiállítása
Megnyitja: Révész Emese művészettörténész. Közreműködnek: Hidasi Orsolya gordonkán és Tóth Marianna Maja hegedűn.
Előadásukban válogatás hangzik el Bartók Béla hegedűduóiból. A kiállítás április 29-ig, hétköznapokon, 9.00-16.00 óráig ingyenesen látogatható a Ház nyitvatartási idejében.

Április 8, Péntek – 19:00 3KÓBUDA Párbeszéd sötétben-Költészet napjára
Koncertszínház Csoóri Sándor életműve alapján
Vecsei H. Miklós és csapata Arany János, József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy különleges előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.

Április 8, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Frenk akusztik koncertje
A multiinstrumentalista zenész (ének, dob, gitár, billentyűk) zenekara mellett különleges alkalmakkor egyszálgitáros koncerteket is ad. Frenk a Hiperkarma tagjaként tűnt fel, de emellett több formációban is játszott, valamint a kezdetektől fogva a Budapest Bár oszlopos tagja. Nagyvárosi éjszakák, David Bowie, Zappa, Elvis, korábbi saját dalok és feldolgozások is szerepelnek a koncert repertoárján.

Április 10, Vasárnap – 13:00 KISCELLI MÚZEUM Virágvasárnapi Vigadalom | Családi Délután a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli Múzeum különleges húsvéti programmal készült az érdeklődőknek: épületséta Maczó Balázs muzeológussal, tárlatvezetés Gerhes Gábor képzőművésszel az Atlasz kiállításban és Kelle Botond bűvésszel a Show és business kiállításban. Előkerülnek továbbá a néprajzi gyűjteményből a legszebb mézeskalács ütőfák és Seregély Mirtill segítségével mézeskalács-workshop indul. A múzeum melletti erdőben pedig egy rejtélyes tekercset felkutató expedíció keretei közt megismerhetjük a Schmidt park történetét.

Április 11, Hétfő – 19:00 ESERNYŐS A Magyar Költészet Napja alkalmából – Simon Márton és Háló Gergő estje
Simon Márton és Háló Gergő közös estje különleges fúzió. Felolvasásnak nem hívhatjuk, hiszen a szövegeket élőzene kíséri, és koncert sem lehet, hiszen versek és slamek hangzanak el közben. Akkor mi? Menjetek el, és döntsétek el Ti!

Heti Bontás:

Április 8, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 KASSÁK MÚZEUM SZENIOR SZEÁNSZ – Geometrikus húsvét
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Húsvéti Móka Műhely
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Illatszerek és kozmetikumok növényei
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Napló képekben: Külüs László – Barcsay-díjas festőművész kiállítása
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Egyboglya Traffic Jam – ifjúsági klub
19:00 3KÓBUDA Párbeszéd sötétben-Költészet napjára
19:00 ESERNYŐS Frenk akusztik koncertje
19:00 DANUBIA Angyal

Április 9, Szombat:
8:00 RÓMAI Élményteli, tavaszi piacozás a Rómain lángossal és sült kolbásszal!
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Babaruhabörze
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ XVIII. Gyapjú-nap Csillaghegyen
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Művészet a cilinderből … pardon, a dobozból!
10:30 DANUBIA Tá-dá-dá-dááám!
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek, felnőtteknek
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
17:00 MKVMÚZEUM EZ SÖR! A sernevelőtől a sörgyárig
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő

Április 10, Vasárnap:
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Húsvéti alkotónap
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
13:00 KISCELLI MÚZEUM Virágvasárnapi Vigadalom | Családi Délután a Kiscelli Múzeumban
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós beszélgetőpartnere Balla Gergő zenész

Április 11, Hétfő:
17:00 MAGVETŐ CAFÉ Költészet napja / Fekete Vince és Fehér Renátó kötetének bemutatója
19:00 ESERNYŐS A Magyar Költészet Napja alkalmából – Simon Márton és Háló Gergő estje
19:00 EÖTVÖS10 Szabad a slam! – Költészet napi slam est

Április 12, Kedd:
17:00 MKVMÚZEUM Körner András: Jó lesz a bólesz • könyvbemutató
18:00 B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR Az adaptáció diszkrét bája – Akik maradtak
19:00 MÜPA Eötvös Péter: Sleepless (Álmatlanság) – magyarországi bemutató

Április 13, Szerda:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Kassák kortárs művészeti díj 2022 // Díjátadó
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon • Kenya
19:00 ESERNYŐS Pepita Playback Társulat – Cím nélkül
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben

Április 14, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • április
16:00 BUDAPEST GALÉRIA Változz várossá! | Workshop
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Fehér tenyér
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub

Hány évesen kezdtél zongorázni?

Négyéves voltam, amikor édesanyám tanítgatni kezdett, aztán szinte észrevétlenül ment minden a maga útján. Zeneóvodába jártam, utána csak úgy repültek az évek és a Zeneakadémián találtam magam. 

Kik voltak a mestereid? 

A Bartók Konzervatóriumban Ábrahám Mariann indított el a pályán, később pedig Falvai Sándortól, Gulyás Mártától és Kemenes Andrástól tanultam. Visszagondolva azt lehet mondani, hogy az orosz zongoraiskola mentén nevelkedtem, nem is csoda, hogy az előbbi nevek mellett Eliso Virsaladzét tekintem meghatározó példaképnek, akinek mind játéka, mind személyisége nagyon közel áll hozzám. Rengeteget tanultam Kurtág György, Rados Ferenc és Kocsis Zoltán egy-egy mesterkurzusából is. 

Az orosz iskolát említed. Hogyan lehetne leírni ennek a jellemzőit? 

Ha felületesen közelítünk az orosz iskolához, akkor annak mibenlétét hajlamosak vagyunk egyszerűen egyfajta üzembiztos technikai tudással azonosítani, de itt jóval többről van szó, mint megszámlálhatatlan etűd és skála megtanulásáról.

Amit én kaptam, az éppen annak az eszköztárnak az elsajátítása, amely lehetővé teszi a zongoraművész számára, hogy elő tudjon adni bármit, amit a belső zenei igénye diktál.

A lényeg egy olyan kifejezőképesség kifejlesztése, ami aztán szárnyakat ad az előadónak.

Te magad is ezt képviseled a tanítás során?

Azt semmiképpen nem mondanám, hogy az orosz iskola alapján tanítok, hiszen amit én tudok átadni, az egy olyan ötvözet, amiben azok a tapasztalatok is érvényesülnek, amelyek a saját felismeréseimen alapulnak. Mindig azt tartom szem előtt, hogy az adott darabot akadályok nélkül tudjuk megvalósítani. Feltárjuk a problémákat, a kérdéses pontokat, ezután pedig megtaláljuk ezekre a megoldást.

Fiatal felnőttekkel dolgozol, akik a művészpályát választották. Mennyire kell a zeneszakmaiság mellett pedagógusként is fellépned? 

Teljesen egészséges hozzáállás, ha egy fiatal muzsikus már a konziban olyan víziókkal rendelkezik, hogy meg sem áll a legrangosabb koncerttermekig, és szólistaként ott lesz a világ élvonalában. Hogy mindez teljesül-e, az persze más kérdés, hiszen nagyon sok tényezőnek – többek között a szerencsének – kell ehhez együtt állnia. Azt hiszem, egy ilyen ifjonti lelkesedés elengedhetetlen, amit tanárként – attól függetlenül, hogy adott pillanatban reálisnak látjuk-e ezeket a víziókat – csakis támogatni érdemes, hiszen rendkívül fontos inspiráló erőként hathat a mindennapi munkában. Egyébként az sem igaz, hogy minden fiatal zongoristában megvan egy ilyen ambíció, hiszen valaki eleve tanárnak, vagy zongorakísérőnek készül, amire egyébként van külön szak is. A fiatalokat támogatni kell, hogy mi lesz később, azt majd az élet alakítja. 

Hogyan élted meg a lezárásokat? Mennyire lehetett valóban lelassítani?

A koronavírus kapcsán egy nagyon sűrű időszak van mögöttem. Három gyermekem van, akik folyamatosan otthon voltak, hiszen online zajlott a tanítás. A tervezett koncertjeim nagy részét online megtartottuk, tehát készülnöm is kellett, illetve én is online vittem a saját óráimat. Hirtelen minden, ami fontos számomra, abban az óbudai lakásban koncentrálódott, amit az otthonomnak hívok.

Nagyon sok energia és fegyelem kellett, hogy anyaként, művészként és tanárként mindent abszolváljak, de nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, mert maximálisan a partnereim voltak.

Mennyire indult most be számodra a koncertélet?

Azt hiszem, elég, ha annyit mondok, hogy augusztus és október között tizennyolc, az év hátralevő részében pedig még tizenegy koncertem lesz. Ezek nagy számok, de örülök is, mert ezt az jelenti, hogy nem marad el egyetlen fellépés sem. Az online megtartott előadások mellett most, halaszott időpontban pótoljuk a többit. 

Gyakran hallhatunk téged az Óbudai Társaskörben. Milyen a viszonyod a koncertteremmel?

Sok kamarakoncertet játszom, ezekhez pedig kiváló helyszín az Óbudai Társaskör. Egy nemrég beszerzett fantasztikus zongora is van ott, amin nagyon szeretek játszani. Igaz, a teremhez képest egy meglehetősen nagy Steinway-modellről van szó, ami néha okoz meglepetéseket. Nagyon oda kell figyelni, hogy például dalkíséretben meg lehessen szólaltatni az énekes hangerejéhez passzoló arányokat. Legutóbb egy ilyen esten William Bolcom, Erik Satie, Kurt Weill és Joseph Kosma dalai hangzottak el Óbudán. Kosmáról kevesen tudják, hogy egy Párizsben élő magyar zeneszerzőről van szó, aki főként operetteket és filmzenéket írt. Még a Cannes-i Filmfesztiválon is díjazták. Fantasztikus élmény volt részt venni a Minifesztiválon is, ahol Bátori Évával és Tönköly Józseffel léptünk fel. Kiváló zenészek, akikkel többek között Tóth Péter új, Szappanbuborékok című darabját mutattuk be. Októberben Bársony Péterrel is házimuzsikáltunk Mácsai János műsorában, vagyis a Társaskörön belül is rengeteg féle produkcióban lehetett részem. 

Hogyan alakul ki, hogy mivel foglalkozol éppen? 

Sok minden kerül a látószögembe, és ez jól van így, hiszen a zenében érzem jól magam, de az is biztos, hogy nem mindig tehetem meg, hogy azzal foglalkozzam, ami éppen a szívemhez a legközelebb áll. Kamarazenészként, de szólistaként is nagyon sok tényező alakítja, hogy végül mi lesz egy koncert programja. A magyar zenei életnek és benne a budapestinek van egy olyan sajátossága, hogy egy művész csak úgy tudja megtartani a saját közönségét, ha változó műsorokkal készül. Tapasztalat, hogy ugyanaz a műsor nagyjából három-öt alkalommal hangzik el az országban.

Repertoárod ennek megfelelően a barokktól a kortársig terjed. Mi az, ami igazán közel áll a szívedhez?

Szeretem Bachot és a barokk zenét, időnként orgonán is játszom, és előfordul, hogy kántorként segítek templomokban. Leginkább Mozart és Schubert műveiben érzem jól magam. Az ő életművükkel nem tudok betelni, nagyon szeretem játszani a műveiket.

Nem véletlen, hogy második lemezemet is hasonló tematikában készítettem. Schubert és Schumann darabjait rögzítettem.

Az első lemezedre viszont 20. századi magyar alkotók darabjai kerültek, ezt az albumot BBC Music Magazine díjra is jelölték. Hogyan viszonyulsz ehhez az időszakhoz és a kortársakhoz?  

2014-ig sok kortárs művet játszottam, de az utóbbi években már másra koncentráltam. A kortárs zene egy nagyon különleges terület, ahol állandó és gyors tanulásra van szükség. A szerzőkkel való egyeztetés extrém helyzeteket tud eredményezni. Nem egyszer fordult elő, hogy a koncert előtti napon kaptam egy e-mailt, benne egy, a zeneszerző által megváltoztatott oldallal és egyéb utolsó pillanatos kérésekkel. Különleges kihívás, de nem éppen stresszmentes.

A stresszt említed. Zongoristaként mennyire befolyásol, hogy minden helyszínen egy új, sokszor addig ismeretlen hangszerrel találkozol? 

Ilyenkor mindig Szvjatoszlav Richter jut szembe, aki azt mondta, hogy rossz zongora nincs, csak rossz zongorista. Nem hiszek abban, hogy a hangszeren múlna egy-egy előadás. Egy zongoristának meg kell szoknia, hogy a hangszer adott, ez nem befolyásolhatja a játékot. Ugyanúgy meg kell tudni nyilvánulni rajta. Ez hozzátartozik.

Említetted, hogy több alkalommal találkozhatunk még veled az év végéig. Milyen koncerteket emelnél ki?

Novemberben a Zeneakadémián játszom Kai Frömbgen oboista és Zempléni Szabolcs kürtművész társaságában. Beethoven, Herzogenberg, Schumann és Reinecke műveit adjuk elő. Gödöllőn, a kastélyban Szabadi Vilmossal koncertezem, decemberben pedig Münchenben lesz szólóestem. Tényleg sűrű időszak következik, és persze további lemezfelvételek is állnak előttem. Izgalommal tekintek a jövőbe, hiszen nemrég lettem a Cadenza Arts Management művésze, ami minden bizonnyal további új lehetőségeket rejt. Kíváncsian várom, hogyan tudunk majd együtt dolgozni.

TOP 5:

Április 2, Szombat – 10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Zabaszauruszok
Hallottatok már Rilexről? Tényleg az ő szájában lakik Kunyi, a keselyű? Mesés foglalkozás M. Kácsor Zoltán íróval, a Zabaszauruszok-sorozat szerzőjével. Vár rátok Dínómdánom, a dinók földi paradicsoma! A program 6 éves kortól ajánlott. A helyszínen lehetőség lesz a szerzőtől kedvezményes áron könyvet vásárolni. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Április 2, Szombat – 10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Történelmi Vásár Aquincumban (ÁPR. 2., 10:00 – ÁPR. 3., 18:00)
A Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó ezúttal ókori környezetbe repít vissza minket. Természetesen ezúttal is minden történelem iránt érdeklődőt szeretettel vár az Aquincumi Múzeum.

Április 3, Vasárnap – 19:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0
A Danubia Zenekar és művészeti vezetőjük, Hámori Máté karmester szenvedélye, hogy új utakat építenek a zenéhez, és a rácsodálkozás élményét adják a közönségnek. Akit netán elriasztana a „komolyzene”, A zenegyűlölő 1.0 című előadáson Janklovics Péter humorista kalauzolásával, egy szimfonikus stand-up koncerten próbálhatják meg levetkőzni a műfaj iránti ellenszenvüket.

Április 6, Szerda – 17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
Az Óbudai Múzeum pincéjében látható kiállítás a mai Fő téren álló két középkori templom történetét mutatja be. Kevesen tudják, hogy Óbuda a 11. századtól 1343-ig királyi, majd a török időkig királynéi központ volt. A város középkori épületei azonban áldozatul estek a tatárok és a törökök pusztításainak, majd a Zichyek és a lakosság építkezéseinek. Így ezen épületek romjai nagyrészt a „talpunk alatt” rejtőznek.

Április 7, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS A 20 éves Arany Rajzszög Társaság díjazottjainak válogatás kiállítása
Az óbudai Esernyős Galéria elkötelezett a kortárs képző- és iparművészet bemutatásában. Az Arany Rajzszög Társaság a hazai tervezőgrafika figyelemre méltó alkotásait fókuszba helyező, valamint a kiemelkedő tervezőgrafikai művek alkotóit díjazó szervezet. A tervezőgrafikus tárlaton az elmúlt évek Arany Rajzszög díjazottjainak alkotásai közül válogattak az Esernyős hozzáértői.

Heti Bontás:

Április 1, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
18:00 MKVMÚZEUM Krúdy asztalánál/REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT!
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Traffic Jam Ifjúsági Klub kamaszoknak

Április 2, Szombat:
8:00 RÓMAI Április köszöntő piacozás és lángosparty a Rómain!
10:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Zabaszauruszok
10:00 AQUINCUMI MÚZEUM Történelmi Vásár Aquincumban (ÁPR. 2., 10:00 – ÁPR. 3., 18:00)
15:00 MKVMÚZEUM ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS | záróesemény
15:00 ESERNYŐS EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délutánok a Mit Játsszunk? Vlog csapatával
20:00 MÜPA Branford Marsalis és barátai
22:00 CINEMA HALL BUDAPEST Truesounds Music 18th Birthday w/ Agents Of Time (Afterlife)

Április 3, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak a Budapest Gardenben!
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI Tárlatvezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
15:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0 – délutáni előadás
19:00 DANUBIA A zenegyűlölő 1.0

Április 4, Hétfő:
9:00 MICHAEL JACKSON KIÁLLÍTÁS Michael Jackson Kiállítás Budapest
15:00 PINCESZÍNHÁZ KIRKÉ – Találkozások Homérosszal III.
19:00 DÜRER KERT LowBudget x Butterbros // Dürer Kert

Április 5, Kedd:
10:00 ELTE BÖLCSÉSZTUDOMÁNYI KAR ELTE BTK Könyvbazár (ÁPR. 5., 10:00 – ÁPR. 7., 17:00)
19:00 BUDAPEST GARDEN Stand up comedy LIVE
20:00 IF CAFE JAZZ CLUB SZOLNOKI DÓRA TRIO

Április 6, Szerda:
14:15 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Képző Toalett Tárlat
17:00 ÓBUDAI MÚZEUM Pincetúra, kicsit másképp – Ingyenes tárlatvezetés a föld alatt
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről

Április 7, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS / Cziráki Nándor: Plakát Papír Szimfónia
18:00 ESERNYŐS A 20 éves Arany Rajzszög Társaság díjazottjainak válogatás kiállítása
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet- Beszélgetőkör: Higgy magadban! – Találkozás Csontváry Kosztka Tivadarral
18:30 BEM MOZI Macskafogó / Cat City

72 éves múlt. Milyen időszakokra osztja az életét?

Egész életemben azzal küzdöttem, hogy nem vagyok elég tehetséges, sem rajzban, sem zenében. A kezem mindig is remegős volt, a szemem pedig fiatal korom óta gyenge. Állandóan rajzoltam, de mivel nem éreztem különösebb tehetséget, úgy döntöttem, hogy építész leszek. Ám ott is azt láttam, hogy körülöttem mindenki ügyesebb nálam. Három évig tartott az építész pálya. 

Az volt az óriási szerencsém, hogy elkezdtem gitáron prüncögni. Saját dalokkal próbálkoztam, kezdetben versekhez, természetesen, ez magától jött, később kiderült, hogy csapnivaló szövegíró vagyok. Nincsenek hozzá gondolataim, nincsenek egetverő elképzeléseim. Viszont volt egy jó tenor hangom, a Kalákából pedig pont ez hiányzott. Egy új, meghatározó szakasz kezdődött az életemben. 

A Kalákával való együtt zenélés ösztönzött arra, hogy zeneileg felvértezzem magam. A zenei élet tele volt „konzisokkal”. A Balázs Fecótól kezdve a Mihály Tomiig az Omegából. Ők mind profik voltak, be kellett hoznom a lemaradást. Ráadásul az apám is zenész volt, nagyon precíz és nagy tudású. Az ő tudása elérhetetlen volt számomra, neki a kisujjában volt minden. Fejből írta a partitúrát. Esélyem sem volt felérni hozzá, vele nem lehetett versenyezni. Ösztönzésnek azonban jó volt. 

Elkezdtem zeneszerzést tanulni, gitárt és éneket. Mindig is nagy volt bennem a felhajtóerő, vágytam a kihívást, ez az volt. 

A Kalákával 20 évig voltam együtt. Mikor kiléptem, ismét egy új szakasz kezdődött, mely máig tart. Ez a szóló karrierem időszaka. 

Mindezek mellett persze van ugye a szülői időszak, ami még mindig tart, de egyre lazább. Három gyerekem van és öt unokám. Az unokáim csak ópapának, ópipinek és ócsipetkének szólítanak. Élvezem ezt a szerepet, de nem merülök bele teljesen. Igyekszem élni a magam életét. A gyerekek már alig várják, hogy hozzáöregedjek a nagypapa szerephez, de ez talán sosem jön el. 

Meséljen kicsit a Kalákáról, ez egy hosszú és meghatározó időszak volt, hogyan élte meg, mik a maradandó emlékei? 

Hú! – Péter ekkor elmosolyodott és a távolba meredt. Azután mesélni kezdett.

Kelet-Berlinben 1500 embernek énekeltük József Attila Levegő című versét. A dal előtt egy műfordító felolvasta a közönségnek németül. Már ekkor megállt a kés a levegőben. Azután eljátszottuk a dalt magyarul, a közönség felrobbant. Óriási volt.

A Budapest Sportcsarnokban 12 ezer embernek énekeltük a „Tudod, hogy nincs bocsánat”-ot. A közönség tombolt, dübörgött. Utólag nem is emlékszem semmire, teljesen elszálltunk. 

Nagyon sűrű időszak volt, az egyetem után sorra jöttek a meghívások, hamar tele lett a noteszunk. Imádtam színpadon lenni, ez az, amiért érdemes volt ennyi energiát beletenni. 

Milyen érzésekkel hagyta el a Kalákát? Mihez kezdett azután? 

Sajnos egy pár évvel korábban kellett volna kilépnem, de ezen már nem tudok változtatni. Olyan szépen süt ma a nap, nem szeretnék belemenni a részletekbe.

A Kaláka után az volt a tervem, hogy szólóban játszom. Kitaláltam, hogy Zalán Tibor József Attila díjas költő fogja írni a szövegeket nekem, ő egy fiatal balhés figura volt, tetszett nekem. Rátonyi Robi jazz-zongorista fog zongorázni, én pedig elénekelem a dalokat, ahogyan eddig is. Gondoltam, hogy én bevonzom a Kaláka közönségét, Robi hozza majd a jazzistákat, Zalán pedig a kortárs irodalom kedvelőit. Na most ez a három halmaz nem összeadódott, hanem kivonódott egymásból. A Kaláka-szeretők továbbra is Kalákát hallgattak, a jazzisták lenéztek engem, a költészet kedvelői pedig azt mondták, hogy ők továbbra is inkább olvassák a verseket. 

De ez a nehéz helyzet belőlem a legjobbat hozta ki, nagy kihívás volt talpra állni egy ilyen sikeres 20 év után.

Az első szóló fellépésem után nagyon furcsa érzésem volt, azt sem tudtam, élek-e, és hogy hol vagyok. Egyedül voltam, és ehhez hozzá kellett szokni. Minden rajtam múlt a színpadon is és a dalok írásakor is. Ez erős motiváció volt ahhoz, hogy nagyon jól csináljam.

Hogyan alakult az ki, hogy egész életében gyerekeknek zenél? 

Mi a Kalákával eredetileg nem gyerekeknek zenéltünk, hanem a saját korosztályunknak. Mindenről Levente Péter tehet. Ő egy fellépésünk után azt mondta, hogy ez gyerekműsor. Ekkor a Pelikán című albumunk platina lemez lett, a Kalákát elkezdték gyerekműsorokhoz hívni. Óriási sikerünk volt. Nagyon jó érzés, mikor kijövök egy koncertről, és látom, hogy a hazafelé tartó gyerekek énekelgetik a strófákat. 

Miután kiléptem a Kalákából, szóló karrierbe kezdtem, nem akartam tovább gyerekeknek játszani, de valahogy ismét úgy alakult, hogy gyerekműsorokhoz hívtak. Megírtam a Garabonciás Pétert, és ez megpecsételte a jövőmet, maradok a gyerekközönségnél. Egyébként a dalokat továbbra sem gyerekeknek írom, hanem magamnak. Óriási élvezettel játszom őket, de úgy néz ki, lélekben gyerek maradtam, és ezt érzi a közönségem is. 

Beszélgetés közben többször is felpattant, és eljátszott egy-egy dalt a gitárján. 

Meséljen a magában élő gyerekről!

Óriási a felhajtó erő. Mindenbe belevágok szinte gondolkodás nélkül. És ami nagyon fontos, rajongani tudok a mai napig. Imádom a Vad fruttikat, feltekerem az autóban a hangerőt és full gáz. Ahhhh, nagyon szeretem. 

Vitorlásozni is emiatt kezdtem el. A víz, a szél, a versenyhelyzet nagyon kell nekem. Ezek természetes doppingok vagy adrenalin. A színpadot is ezért szeretem. Olyankor érzem, hogy élek. 

Foglalkoztatja a halál gondolata? Fél tőle? 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolok rá. Ez olyan lehet, mint amikor még meg se születtünk. Akkor se volt rossz nekem, hogy még nem élek, gondolom, a halál után sem fogom hiányolni az életemet. 

Nézze! – ekkor Péter feláll az asztalától, kinéz az ablakon és az utcán parkoló autók felé mutat remegő, ám nagyon dolgos kezeivel. 

Ott parkol mind a két autóm. Az egyik egy vadi új autó és gondolom, hogy ez az utolsó autóm. Miért is ne.

Szeretne még eljutni valahova a világba? 

Nem izgat a világ, szeretek utazni, de olyan jó nekem itthon. Lisszabonba, Barcelonába elmennék még, de ha lejutok Vas megyébe, a házikómba, már akkor boldog vagyok. Ott lenyírom a füvet, és kiülök a kertbe egyedül. Ennél nagyobb boldogság nem kell.

Búcsúzóul meséljen kicsit Óbudáról, mióta él itt, mit jelent magának ez a városrész?

1975 óta élek itt, ekkor született az első lányom. Beleszerettem Óbudába. Itt a Duna, csodálatos vendéglők vannak, remek sörözők.

Rendszeresen jártam kocogni a part közelébe, de szeretem itt, beljebb ezeket a csöndes kis utcákat. Itt lakott Esterházy Péter is. Errefelé rengeteg cinke van és szarkák. És poloskák. De ez, azt hiszem, nem kifejezetten óbudai sajátosság. Itt volt régen a Banán klub, ma is rengeteg hely van, ahol fel lehet lépni, kultúrházak, klubok stb. Óbudai dalaim is vannak, pl az Ékezet apámnak. 

„Tombolt a nép óbudán
Aztán elvonszolt valaki onnan
Most menj haza gyermek
Én rohantam utcákat és én
bennem harangok vertek…”

Sok alkotó ember érzi azt, hogy nem valósította meg igazán önmagát, valami hiányzik, kimaradt, nem volt erő rá, van ilyen érzése? 

Egyfolytában. Azt érzem, hogy a sikerbe belekényelmesedtem, a sok-sok munkába elfáradtam, és feltűnt, hogy nem végeztem komoly munkát. A meglévőkkel learattam a babérjaimat, de új dolgok nem születtek. Ettől függetlenül nem keseredek el, tele vagyok tervekkel. Ezek mind gyereklemez tervek. Folytatom, amit elkezdtem, és addig zenélek, míg egy szál gitárral be tudok ülni az autómba, és el tudom játszani a dalaimat. 

A magyar iskolák jelentős többsége örökségi, de legalább is örökölt épületben működik. Ebben a konkrét esetben is: az AKG általános iskoláját tervezőknek egy száz évvel ezelőtti értékrend által kialakított, térként ekként rögzített struktúrában kellett olyan közeget kialakítani, ami támogatja az iskola alternatív szemléletét.

Milyen is az az épület, amit megvásárolt az AKG-t működtető alapítvány? Bárczy István főpolgármester által 1909-ben útjára indított iskolaépítési program keretei között jött létre az iskola. Az utcáról nézve ennek a szecessziós épületnek a megjelenését uralja a szimmetria: a lányok és a fiúk bejárata szeparált volt, a homlokzaton is jól láthatóan az épület két szélső, magasabb tömbjének tengelyében kapott helyet.

Az iskola természetesen középfolyosós-cellás rendszerű volt, a már említett két oldalról megközelíthető lépcsőházakon keresztül tárult fel, ezt gazdasági bejáratok egészítették ki.

Belső magja az épületekkel körbezárt udvar. Az óvoda szeparált világa eleve bonyolította a földszinten a közlekedést, az elmúlt száz év alatt tovább alakították a helyzetet, így a 60-as években az udvarba bekerült egy kazánház és egy vaskos kémény és az egyetemi használat során is az átjárás számos szinten blokkolva volt. Ebben a közegben komoly kihívás teret adni azoknak az elképzeléseknek, amelyet az AKG aktív pedagógusai és önkéntes szülői közössége megfogalmazott.

A közösség jelenlétét ebben az esetben azért fontos hangsúlyozni, mert mind a már említett terv szinten létező új építés vezetőtervezője (Herczeg László), mind a megvalósult építészeti/belsőépítészeti átalakítás készítői ennek a közösségnek aktív tagjai, előbbi szülőként, Csővári Linda pedig volt diákként vett részt aktívan azokban a helykereső és programalkotó beszélgetésekben, amely már 2016 óta megindultak. Bizalmi helyzetben, az iskola működését, sajátos rendszerét belülről jól ismerő tervezőkkel és sok esetben kivitelezők közreműködésével alakul(t) át az AKG új helyszíne.

A közösség szándéka, hogy az ötszintes épületben, netto 4800 m2-en 6 + 7 évfolyam kerüljön elhelyezésére azzal a céllal, hogy a 6 éves általános iskolai képzés után az AKG pedagógiai struktúrájában folytathassák tovább a gyerekek a gimnáziumi tanulmányaikat akár a Raktár utcában 31 éves múlttal rendelkező AKG Gimnáziumban, akár a helyszínen a felsőbb emeleteken és a tervezett új épületszárnyban. A beruházói–használó közösségben való beavatottság fontos, hiszen az iskola működési struktúrája eltér a szokásos osztálystruktúráktól: a gimnáziumi rendszerben az évfolyamokat kisebb és még kisebb egységekre, kupacokra és csibékre osztják fel, akiket patrónus kísér. A kisebbek osztályaiban pedig a 24-26 gyerekre három pedagógus jut, ami a tanulás szempontjából eleve kisebb csoportokat jelent. A heti leosztású, tantárgyalapú képzés helyett pedig epochális rendszerben tanulnak itt, tehát fontosabb témák vonzásában, belső tudásszinergiák keresésével állítják össze a változatos iskolaévet. Mindez a működés szervezésére természetesen alapvető hatással van: a tantermekben nem arról van szó tehát, hogy a frontális oktatás mellett az egyéb teremhasználatokat is biztosítani szükséges, hanem egy olyan oktatás számára kell inspiráló feltételeket teremteni, ahol a közös munka, a párhuzamosan több tanár jelenléte mellett folyó tanulás, a felfedező, kísérletező, szabályalkotó beszélgetések vagy éppen a projektmunka kialakításához szükséges elvonulásnak kell teret adni.

A tervezés folyamata fokozatosan bontakozott ki: elsőként a közösség a programalkotással és az épület megtalálásával töltött időt: ahogyan az a participációs helyzeteknél már lenni szokott a lassú beszélgetések után egy ponton a folyamat átfordult gyors beavatkozásokká.

Csővári Linda és Demeter Ágota alkotta Fló Architectsnek 8 hónap leforgása alatt kellett leszállítania a bontási tervet, koncepcióvázlatokat és kiviteli terveket a szinte párhuzamosan az induló munkával.

A végeredményt látva, a két fiatal, de már számos középületi munkán tapasztalatot szerzett alkotó a MOMÉn végzett tervező képzésükhöz hűen játékos eszközzel, a belsőépítészet apró részleteire kiterjedő figyelemmel és anyag- és színhasználatát tekintve friss, játékos és lendületes megoldásokkal hangolta át a súlyos, régi épületet. Ennek során, ahol lehetett, a meglévő épület lehetőségeit fordították át értékké. A két meglévő lépcsőház felújítása során, az ott megtalált két figura, egy macska és egy bagoly, kiemelt pozícióba került, kabalává, sőt identitáselemmé vált: olyan Henry Potter-es módon az iskolán belüli „házak” nevét is adta. Apró részlet, de jól mutatja a részletekre és a pedagógusokra való odafigyelést a folyamat során.

A beavatkozás legfontosabb és legösszetettebb, strukturális eleme a közlekedőrendszer újragondolása. A tervezők a korábbi négy bejáratból kettőt megszüntetettek, ez önmagában is átalakította a mélyföldszint működését. Ennek a szintnek az integrálása nehéz feladat volt, korábban ez a rész óvodaként külön bejárattal volt csak megközelíthető, ezért az iskolához való kapcsolás új lépcsők és födémek építését tette szükségessé. Az udvarral való kapcsolódások erősítése alapvető szempont volt: most az iskola két szárnyában lévő terekből, így az alkotóműhely és az étterem közlekedője felől is ki lehet közvetlenül jutni az udvarra. Ugyanakkor a kazánházat nem lehetett elbontani, mert az iskola fűtési rendszere továbbra is innen működik. Vakolat mögé rejtve maradt így Márffy Ödön által készített freskó, ez a murális már közel 60 éve várja, hogy újra meglássák.

Az épület első frontjára került két új lépcsőház: az egyik a földszintet a magasföldszinttel köti össze közvetlenül a bejárat mellett, a másik oldalt pedig a magasföldszintet az első emelettel. A hátsó traktusban pedig egy új, egykarú acéllépcső került a tornaterem mellé, ami a magasföldszinti öltözőkhöz vezet fel. A magasföldszint belmagassága a szinteltolások miatt változó, ez a felsőbb szinteken már nem érzékelhető. Mindezt azért érdemes kihangsúlyozni, mert az utcafrontról kiegyensúlyozottnak és képletszerűnek tűnő épület belső téri elrendezése egészen más élmény: kifejezetten bonyolult, sokféle téri szituációt eredményező. A berakott lépcsőházaknak köszönhetően az átjárások a szintek között egyszerűsödtek, azonban a tájékozódás nem: ez egy összetett belső világ, amelynek kiismerése nem megy az egyik napról a másikra. Ez nem feltétlenül gond, hiszen a saját hely biztonságát megteremtik a karakteres folyosók és benne az osztálytermek, az iskolakutatások szerint pedig a különböző tériségek és útvonalak megismerése a gyerekek számára vonzó lehetőség, felfedezés.

Téri szempontból a legerőteljesebb élmény a tornaterem felett, az első emelet hátsó frontján lévő nagy közösségi tér, amely bár elhelyezésében egyáltalán nem szokványos, mégis betölti a központi tér funkcióját. A  gyerekek ezt a helyet gazdagon és szabadon lakhatják be: a használat itt közelít leginkább ahhoz a térformáláshoz, amit tanulási tájnak neveznek a kortárs iskolaépítészetben.

Közösségi események, színházi programok, mozgással összekötött tanulási folyamatok és egészen különböző foglalkozások tarthatók ott, a térhez egyik oldalon könyvtár kapcsolódik.    

A nagy aula tér mellett fontos hangsúlyozni, hogy a széles folyosók az iskolának a felújított részeiben mindenhol különböző tevékenységek befogadását hívják magukhoz: alapvetően ezt szolgálják a fából készített beülő kuckók, amelyek nemcsak a látvány szempontjából külön terek, hanem, ami legalább ilyen fontos, akusztikailag is azok. Az intenzív színezésű és intenzív használatban lévő folyosók életében egészen különleges szeparált élmény ezekben a kuckókban ülni. Ahol a tér engedi, a folyosókon a bútorzat a sokféle használatot támogatja, így órai munkavégzésre is alkalmas. Nehézség egyelőre, hogy az ablakokhoz húzott zónában nincsen konnektor – ezek a tantermi belső falon vannak – ami pedig fontos lenne, hiszen a diákok számára a digitális eszköz használata mindennapos. 

A magasföldszinten 4, az első emeleten 8 galériázott tanterem található. A tantermek kialakítása érthető módon központi kérdés egy iskolában: mint utaltam már rá, az AKG programjában sokkal inkább az a jellemző, hogy egyáltalán nincsen frontális tanítási helyzet, már csak azért sem, mert egy órán több tanár van jelen. A tantermek egyik jellemzője, hogy a hátsó zóna galériával ellátott, ahova belső lépcsőn lehet felmenni. Nem pihenőtérként szükséges erre a galériatérre gondolni – bár nyilván erre is lehetőséget ad – hanem olyan differenciált helyként, ahol más testhelyzetben, más közelségben, más módon lehet tanulni. Egy ilyen tér épp úgy segítheti az egyén koncentrált munkáját, mint egy csoport együttműködését. Egyes tantermekhez egy kisebb téri is kapcsolódik, amely a tanulási helyzetek további differenciálását teszi lehetővé.  

Az AKG képzésében a kritikus gondolkodás fejlesztése alapvető érték, ebben valamilyen módon a környezet megértése is jelen van. Az iskolai környezet nemcsak tere a szocializációnak, hanem sokkal több: fontos komponense is. A helyek, terek, tárgyak, a színek és a felületek komplex üzenetet hordoznak, (pedagógiai) értékrendet is tükröznek. Az AKG iskola átalakított alsó két szintjén ez a világ színes, vidám, ingergazdag (de nem túlingerlő), felfedezésre hívó és biztonságos. Inspirálóan összetett.

TOP 5

Március 27, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – A mozgóképalkotás legelső technikája: Zoetróp készítés

A Vasárnapi Barangoló egy olyan családi délután, amelyen a gyerekek a múzeum egy kiállításához kapcsolódó foglalkozáson vesznek részt, amíg a szülők az épületben nézelődhetnek. Az ehavi barangoló a Show és business Pest-Budán: kötéljárók, önmozgányok és más világszámok című szórakoz(tat)ástörténeti kiállításunkhoz kapcsolódik.

Március 26, Szombat – 18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ne csak nézz, értsd is – kutya kommunikáció és viselkedés
Te is szeretnéd felismerni és megérteni a kutyád viselkedését? A 3K Óbuda ebben is segíthet. Az interaktív előadásuk során megadnak mindent ahhoz, hogy helyesen tudd megítélni a kutya jelzéseit.

Március 26, Szombat – 19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nőnapi musical és operett gála
Utó Nőnapi gálaműsor a legismertebb musical és operett slágerekkel.
Közreműködik: Egyházi Géza és Szabó P. Szilveszter

Március 27, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM A tudás rendszerbe foglalásának kínzó lehetetlenségéről. K. Horváth Zsolt tárlatvezetése
„A világon minden azért létezik, hogy egyszer egy könyvben lelje meg végső helyét”. Mallarmé: Le livre, instrument spirituel

A tárlatvezetés alkalmával K. Horváth Zsolt társadalomtörénész újabb szempontból értelmezi Gerhes Gábor kiállítását, a vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.

Március 30, Szerda – 18:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI | SKIN CALENDAR – A város bőre
Andreas Fogarasi Skin Calendar – A város bőre című kiállítása egy hosszú távú vállalkozás egyik epizódja, első budapesti állomása. Közös városi emlékeink fragmentumait rajzolja térképre, fogja össze, teszi maradandóvá azzal, hogy nemrég lebontott épületek darabjait rendezi geometrikus absztrakt táblaképekké, kiegészítve azokkal az új anyagokkal, amelyek az átépített vagy új épület meghatározói.

Heti Bontás:

Március 25, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
15:00 KISCELLI MÚZEUM SHOW ÉS BUSINESS PEST-BUDÁN: Sattler képek cseréje és tárlatvezetés
15:00 KASSÁK MÚZEUM SZENIOR SZEÁNSZ – Maszk
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Fonalas Móka Műhely 2.
18:00 FREESZFE Rinocérosz vagy unikornis – a tudás a színpadon is hatalom – Upor László Free Egyetemi előadása
19:00 ESERNYŐS Takáts Eszter koncert

Március 26, Szombat:
8:00 RÓMAI Hello Tavasz! Piacozzunk a Rómain, lángossal és sült kolbásszal, kézműves vásárral!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Logikaland
16:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Az Aranytollú madár
18:00 3KÓBUDA BlöKisokos: Ne csak nézz, értsd is – kutya kommunikáció és viselkedés
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nőnapi musical és operett gála
22:00 ARZENÁL Possession at Arzenal

Március 27, Vasárnap:
9.00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Pata-csata: paripa, lovacska, egyszarvúvarrás
10:00 BUDAPEST GARDEN Tűzoltós Program VASÁRNAPONKÉNT kicsiknek és nagyoknak
10:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Nemzetközi lemez- és CD-börze
15:00 KISCELLI MÚZEUM A tudás rendszerbe foglalásának kínzó lehetetlenségéről. K. Horváth Zsolt tárlatvezetése
15:00 KISCELLI MÚZEUM Vasárnapi Barangoló – A mozgóképalkotás legelső technikája: Zoetróp készítés

Március 28, Hétfő:
11:00 KŐLEVES VENDÉGLŐ Ukrajnából menekülő és külföldi gyermekek a közoktatásban
19:00 KELET KÁVÉZÓ ÉS GALÉRIA Élet és halál
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Március 29, Kedd:
17:00 BUDAPEST ART BRUT GALÉRIA Mélylevegő Projekt: Mutasd meg, ami benned van! – Élet a major depresszióval fotókiállítás
19:00 VÁRKERT BAZÁR Nagyok nagyjai – mindenki olvas – Az Ivan & The Parazol tagjainak könyvespolca
20:00 A38 HAJÓ Hajógyár x A38 / Schoblocher Barbara / Blahalouisiana akusztik / Momentán Társulat

Március 30, Szerda:
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
18:00 BUDAPEST GALÉRIA ANDREAS FOGARASI | SKIN CALENDAR – A város bőre
19:00 ESERNYŐS PT RESPONDS: PEACE PLEASE – Playback Színházi Szolidaritás Fesztivál
19:00 MU SZÍNHÁZ A Freeszfe Egyesület előadása: A nép ellensége

Március 31, Csütörtök:
18:00 BEM MOZI A tanú / The Witness
20:30 GÓLYA Gentry Sultan @ Gólya 03.31.
23:00 TOLDI We Plants Are Happy Plants @ Toldi

Úgy tudjuk, hogy az Óbudai Egyetem életében a modellváltás mellett más újdonságok is vannak.

Igen, modellváltó egyetem lettünk, erről szólnak a hírek, eddig jó tapasztalataink vannak, de két további  újdonságról tudok beszámolni. Az első, kifejezetten az innovációt és az ehhez kapcsolódó folyamatokat érintő változás. Az elmúlt évtizedekben kialakult parkrendszernek, a tudományos, technológiai és ipari parkok ökoszisztémájának volt egy nagy hiányossága. Az ipari parkot mindenki ismeri, az előnyeit is: a cégek egymáshoz közel működnek,  tudják egymást támogatni, egymás üzleti partnerévé, beszállítóvá válni. A tudományos parkot is ismerjük, ahol nagy hozzáadott értékű tudósok megpróbálnák valami alkalmazott eredményt elérni, tulajdonképpen ezt csináljuk mi is piciben, hiszen nem örökérvényű képletek állítunk fel, nem elméleteket írunk, hanem próbálunk valamilyen alkalmazott tudást bevinni az iparba. De a két féle park között nem volt igazi kapcsolat, hiányoztak a technológiai parkok.

A technológiai vagy más néven innovációs park olyan határterület, amelyről kiderült, hogy itt van igazi keresnivalónk alkalmazott és iparorientált műszaki egyetemként.

Tulajdonképpen egy éve aktív tárgyalások folynak arról, hogy milyen régióban, milyen közegben, hogy lehetne ezt jól csinálni. Idén ősszel szerződésben is rögzítettük, hogy három tudományos és technológiai innovációs parkban az Óbudai Egyetemnek kiemelt szerepe van. Az erős ipari bázisok mellett az adott szakterületeken az Óbudai Egyetemtől várják Kaposváron, Székesfehérváron és Zsámbékon a megvalósuló parkok tartalommal való feltöltését. A kaposvári hadiipari, a székesfehérvári mechatronikai és a zsámbéki kreatív fókuszú fejlesztésekben fogjuk az innovációt megjeleníteni. Mindenhol a kis- és középvállalkozásokat célzó, az egyetemi szellemi tőkére alapozó, de helyben realizálódó tudástranszfer folyamatban veszünk részt, és ez úgy az adott térséget, mint az egyetemet erősíti.

A mechatronikát az előző alkalommal kitárgyaltuk, a hadiipart talán nem érdemes bolygatni, a kreatív iparról viszont szeretném, ha mondanál pár értelmező mondatot.

Hagyományos értelembe véve az innováció és a társadalomtudományok összekapcsolása nem megy teljesen zökkenőmentesen itt Európában. Az Egyesült Államokban ez úgy néz ki, hogy minden nagyobb egyetemnél nagyon erős a design. És itt nem a szűken értelmezett ipari formatervezésre kell gondolni, hanem a használhatóság, a megoldás orientáltság szemléletére. A mérnöki képzéseknek szerves komponensét adják azok a társadalomtudományi hozzáadott értékű dolgok, a function by design, a usability, a user experience, amelyekről ugyan már hallottunk, de itthon lövésünk sincs, mi az. Emögött van egy komplett képzési struktúra és iparág, és most már a németországi, amúgy nagyon szögletes mérnöki oktatásban is megjelent az interdisziplináris design központ.

Jobb helyeken dizájnerek, szociológusok és morálfilozófusok együtt foglalkoznak technikai problémákkal, mondjuk az önvezérelt gépjárművek jövőjével, hatásával.

Igen, pontosan erről van szó. A társadalmi és technológiai hatások vizsgálata ezt igényli, és bár mondták, hogy na, majd itt lehet hosszú könyveket és enciklopédiákat írni, de nem erről van szó, hanem teljesen pragmatikusan kell hozzáállni, hogy milyen szabályozás mentén nem szabad mondjuk kiengedni az utakra az önvezető autókat. Vagy milyen törvényi vagy biztonsági szabályozás mellett lehet az önműködő sebészeti robotokat alkalmazni.

Az új technológiák és a szabályozás egy egészen nagy kérdéskör… 

Hagyományosan a reguláció úgy működött, hogy az ipar legnagyobbjai leültek és megállapodtak, hogy hogyan kéne ezt jól csinálni, mert már tudták nagyjából, hogy mi működik, mi nem. A szabványok  követték az ipari folyamatokat, mindig valamilyen status quo-t, állapotot rögzítettek, kodifikáltak, hogy mostantól pl. a konnektor ilyen legyen és 220V meg hasonlók. Amit most megélünk, hogy a technológiai innováció olyan gyors, hogy nincs idő ezeket a szabványosítási utakat bejárni. Nemrég jelent meg a világ első műszaki etikai szabványa, Ethical line design, ez az angol címe.

A kulcsszavak: a transzparencia, az accountability, vagyis, hogy visszakövethető legyen, hogy egy szoftverrendszerben kinek hol van a felelőssége, érvényes, átlátható  legyen a működése.

Ez alapvető mantrája lesz főleg a szoftvertervezésnek; olyan, mint az optimalizálás, mindig van végeredménye, csak el kell tudni dönteni, hogy értelmes-e, és ezt milyen feltételekkel tudjuk beépíteni a mindennapi rendszereinkbe. Ez hatalmas kihívást jelent, és erre nincsenek felkészülve a mai mérnökeink. Nem tanítjuk, nem várjuk el a mai hallgatótól, hogy gondoljon arra, hogy milyen társadalmi következményei lesznek egy olyan innovációnak, ami berobban a köztudatba. Lásd akármelyik közösségi média sikertörténetet.. Mind a mai napig nem kezeljük társadalmi szinten, hogyan alakítják át a tinédzserek szociális viselkedési normáit, és még odáig sem jutottunk el, hogy normálisan mérjük, nemhogy megakadályozzuk, vagy keretek közé szorítsuk. És ez a jellemző a műszaki fejlesztések minden területén.

És akkor a technológiai parkokban az egyetemnek az lesz a szerepe, hogy…

Klasszikus esetben ez úgy néz ki, egy mechatronikai példán bemutatva: a kkv rájön, hogy neki nem kétszázat kell a kulcsfontosságú darabjából gyártani, hanem kétszázezret. Körülnéz, hogy hogy lehet ezt megugrani. És fogalma sincs, mert ehhez fel kell bérelni egy profi gárdát, aki megmondja, hogy milyen gyártási folyamatokat kell ehhez átalakítani, robotizálni, mit kell kifejleszteni stb. Akkor jövünk mi, az egyetemi csapat, aki ehhez ért, aki meg tudja ezt csinálni. Amikor konzumer termékekről beszélünk, meg szoftverről, akkor ez egy sokkal összetettebb folyamat, és ezt is szeretnénk kiszolgálni. 

Mi az egyetem másik nagy újdonsága?

Az Óbudai Egyetem részt vett az ország 16 felsőoktatási intézményét érintő, összehangolt, az egyetemi innovációs ökoszisztémát fejlesztő mechanizmusban, amit azért működtetnek, hogy közös, magasabb szintre emelje az egyetemi innovációt. Húznak egy limitet, hogy ez a minimum elvárás, az elmúlt években ezt teljesítettük. Van szellemi tulajdonkezelési szabályzatunk, egy évig dolgoztunk rajta, hogy legyen, vannak belső innovációs formalizált folyamataink, tudunk mit kezdeni a hallgatói innovációval, el tudjuk juttatni odáig, hogy szabadalmat benyújtson, és ami még szintén fontos, a saját belső szellemi értékeinkre, tudásunkra, a korábbi eredményekre alapozva tudunk szolgáltatásokat nyújtani. Az első másfél év ment le és most ha minden igaz lesz hosszabbítás további másfél évre, hogy ebből álljon össze egy olyan értékajánlat az egyetemek részéről, amit nem csak az ablakba lehet kiállítani, hogy milyen ügyesek vagyunk, hanem ténylegesen szolgáltatási portfóliót lehet kialakítani. Ez vonatkozik az alulról jövő innovációkra is, tehát ha bekopogtat hozzánk egy hallgatói csoport, egy kollégánk, vagy egy csapat a szomszédból, akinek valami laza kötődése van az egyetemhez, és azt mondja, hogy feltaláltam a korszakalkotó-világmegváltó, közösségi médiával hajtott tengeralattjárót, de fogalma sincs, hogy hogyan kell egyről a kettőre jutni: beletette már a pénzét, meg a jelzáloghitelét, mindent, de nem tudja, hogyan lehet többletforráshoz jutni, hiányzik neki némi technológiai támogatás, az egyetlen prototípusból tömegtermelésre átállni, akkor ezekre a kérdésekre-kérésekre mind meg tudunk felelni. És nem csak műszaki értelemben, nem csak annyi a segítségünk, hogy szólok a laborban a srácoknak, hogy gyertek, esztergáljuk ki, 3D nyomtassunk, robottal próbáljuk ki, teszteljük le, hanem a segítség része az is, hogy vannak szakembereink, akik az üzletfejlesztésben is el tudnak vele kezdeni dolgozni, le tudnak vele ülni, hogy nézd, itt van ez a ormótlan exceltábla, az üzleti terv alapja, ezt most szépen átbeszéljük és ha ezeket a kérdéseket megválaszolod, akkor tudni fogod, hogy mit akarsz csinálni. Tudunk a többletforrás megteremtésében is segíteni: már augusztus óta partnerünk a Széchenyi tőkealapok, dolgozunk együtt Hiventuresszel,  szóval a hazai tőkepiac szereplőihez oda tudjuk kísérni, meg van, akit nem is a hazaiakhoz, hanem egyből a regionálisokhoz. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy összeálljon ez az ajánlatcsomag és ebbe szeretnénk bevonzani az ötletgazdákat, startup vállalkozókat.

Ha valaki évek óta szeretne megvalósítani egy csodadolgot, és nem tudta, hogy hova kell bekopogtatni, akkor most már örömmel mondhatjuk, hogy hozzánk lehet.

Ugyanúgy a kkv-knak is, ha valakinek fáj valami és hiányzik a belső fejlesztéshez, hogy legyen egy rendes partnere, vagy nem tudott eddig pályázni, mert nem volt mellette egy olyan nagyobb brand, az egyetem erre is képes. Összeszedtük ezeket a kiajánlható szolgáltatásainkat, a labortechnikától kezdve, egészen odáig, hogy egyéni teszteket tudunk fejleszteni a robotjainkon. Erre van is egy honlapunk, amire ezt összegyűjtöttük.              

Nagyszerű ötletek születtek az Állatorvostudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem (ÓE) közös szervezésű, fantasztikus hangulatú ötletversenyén, a VETATHON-on, „Az állatok és a pandémia” témakörében. A csapatok a 24 órás megmérettetés során egy általuk felállított probléma megoldására tettek javaslatot és demonstrálták is innovatív ötleteiket. Több ÓE hallgató is kiemelkedő teljesítményt nyújtva, az egyik nyertes csapat tagjaként zárta a versenyt. 

A VETATHON célja az volt, hogy a verseny során a két tudományterület (az állategészségügyi és a mérnöki) összekapcsolásával valós problémákra új megközelítésű – akár a pandémiás helyzeten is túlmutató – megoldásokat kapjunk, amelyeknek konkrét hasznosítása is elképzelhető a jövőben. Az eredményhirdetés előtt minden csapat egy angol nyelvű prezentációval készült, majd a zsűri kérdéseire válaszoltak. A verseny ezen része nyilvános volt, így nem csupán a családtagok és szurkolók vehettek részt az online eseményen, hanem a média képviselői is. A hackathon végeredményéről transzparens értékelési rendszer alkalmazása mellett egy jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező zsűri döntött, a mentorok szavazatának figyelembevételével. Összesen 41 hallgató indult, 6 országból és 4 egyetemről: Állatorvostudományi Egyetem, Óbudai Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem és Szegedi Tudományegyetem, így végül 7 vegyes csapat állt a zsűri elé kreatív megoldásaikkal. A 24 órás felkészülés során közel 20 mentor segített a csapatokat. A csapatok egytől-egyig a zsűri elismerését kiváltó ötletekkel rukkoltak elő, így végül igen nehéz volt a döntés. A harmadik helyen a Vengineers csapat (tagok: Molnár Albert, Viktor Patrik, Kovács Evelin, Simon Dániel, Törőcsik Beatrix és Kurucz Kata) végzett, mely csapat mérnök tagjai az Óbudai Egyetemről érkeztek. A Vengineers különböző fertőző megbetegedések elkerülését segítő prevenciós célú kisállatnyakörvre és a hozzá kapcsolódó applikációra irányuló megoldásuk bemutatásával érte el a dobogós helyezést.                      

Aki a természetet szereti, az a legundokabb időszakában is szereti: amikor ködszitálás, ronda szél és ragadós, sáros trutymó lepi el a nyáron andalító tájat. Már nincs napsütés, csak derengés, de még nincs rendes, tüdőtisztító hideg, csak nyúlik-mállik minden. Esetleg 3-4 fok van és vízszintes, apró szemű eső… és éppen ilyenkor érnek be az igazi kincsek!
A gyakorlott túrázók a késő őszre mondják azt, hogy nincs rossz idő, csak rossz öltözet. Én ezt erősen vitatom: van az a pillanat, amikor akar a rosseb kimozdulni – de tény, hogy egy nyálkásabb időszak után tényleg érdemes dagonyaálló gumicsizmát, összesarazható nadrágot, felülre pedig (a sál-sapka nélkül) legalább 4 réteget húzni és nekiindulni a parkerdőnek. 

De mégis miért?!
Hát a csipkebogyóért, a kökényért, a borbolyáért és a testi-lelki jóllétünkért! Az őszi séták egyrészt másfél-két óra alatt (majdnem) olyan sikerélményt adnak, mintha az ember a Spartan összes jelvényét összeszedte volna, másrészt egy rendesebben felszerelt patika teljes vitamin- és étrendkiegészítő-készletét be lehet gyűjteni a bozótosból ennyi idő alatt.
Kezdjük a csipkebogyóval, mert azt mindenki ismeri: az Instagramon szép piros és harmatosan fotogén. Azt általában elfelejtik lefotózni, hogy szúr, mint a vesztés, de vannak olyan változatai, amik nem annyira gonoszak. Csipkebogyóból rengeteg fajta létezik – van, ami alig tüskés, van, ami már most mállósan puha, de van, ami soha nem lesz az, hanem az éretlen állapotból egy-két napos időkapu után ráaszalódik az ágakra. Ne ijedjenek meg egyiktől sem: mérgezni egyik sem fog, feldolgozni pedig ugyanolyan borzalmas folyamat lesz.
A régiek úgy csinálták, hogy miután leszedték a bogyókat, egyenként (!) kettévágták, kikaparták a magjait, a húsát pedig megfőzték lekvárnak (ezt hívják hecsedlinek), vagy megszárították teának. Az icipici, szőrös-szúrós magjai ugyanannyi jótékonyságot tartalmaznak, de olyan kemények, hogy egy háztartási kávédarálót simán meg lehet ölni velük – ezt, ha feldolgozták, akkor kőmalomban tették – én meg soha nem értettem, hogy mekkora kétségbeesés vitte rá őseinket ennyi munkára.

Ma már – háztartási viszonylatban –  elég szitkozódással jár leszedni, otthon megpucolni a hosszabb ágvégektől, felfőzni annyi vízzel és cukorral, ami bőven ellepi – ez eddig 3-4 óra. Aztán, ha megpuhult, lebotmixerezni, de nagyon alaposan és nagyon forrón – ehhez pedig nagyon jó botmixer kell. (Én ebben a szezonban kettőt végeztem ki, aztán vettem egy nagy levegőt és beszereztem egy olyat, ami Marsjárásra is képes. És még szép is.) Utána már csak át kell törni az egész masszát egy nagyon sűrű, ugyanakkor masszív, vagy egy nagyobb lyukú, de konyhai gézzel (textilpelenkával) kibélelt szűrőn, fakanalat és a jobb bicepszünket használva. Ez kb. kilónként egy óra. Addigra a teljes massza kihűlt, úgyhogy a tartósítás érdekében melegítsük újra, mielőtt a csírátlanított befőttesüvegekbe töltenénk. A befőttesüvegek nagyon forrón, azonnal menjenek száraz dunsztba: sok-sok pokróc-párna-paplan közé, ahol napok alatt hűlnek majd ki – és hipp-hopp: kész is a hecsedli!

A kökényt már jóval kevesebben ismerik fel, pedig elvileg nem keverhető össze semmivel. Út melletti, hosszú sövényeseknek kellene kékleniük a bogyóktól. A kökény ugyanis ilyenkorra lehullajtja a leveleit, és már csak a bogyók maradnának az ágakon – ha a Bibliai Hét Csapás átugraná ezt az évet. De nem: a júliusban még benetton zöld bogyóktól roskadozó bokrok szeptember végére az aszály miatt önsorsrontásba kezdtek és ledobálták a bogyóikat: a kökényt idén nagyon keresni kell. Ha találnak egy (akár mostanra kiszikkadt) patakparti, szélvédett sövényt, ott jó eséllyel lesz kökény, de máshol ne is álmodjanak róla. Ha megtalálják, akkor viszont kezdjék ünnepelni és szüretelni! A „majd megcsípi a dér!” mondás azért hülyeség, mert mire megcsípné a dér, addigra már nem lesz bogyó. Régen azért várták meg, hogy koncentrálódjon a cukortartalma, de akkor még sokkal kiegyensúlyozottabb volt az időjárás. A kökény tehát egy nagyon kék-fekete, nagyon tanninos, még lekvár formájában is fintorgásra készetető, apró szemű gyümölcs. A legközelebbi meghatározása: cudar – de ezért szeretjük. Múltkorjában egy pékség-cukrászat kért tőlem egy fél kilónyit, hogy mestercukrász-süteményeket díszítsenek velük, de én visszakérdeztem, hogy kóstoltak-e már nyersen kökényt? Vittem egy pár dekát mutatóba és gyorsan megegyeztünk, hogy nem, nem ez lesz az új sztár: az hagyján, hogy botrányosan fanyar, de jó nagy magja is van, amit képtelenség kiszedni belőle.

A harmadik nagy kedvencet még kevesebben ismerik fel, pedig akár még a házak közötti díszbokrokon is gyakran ott piroslik: ez pedig a sóskaborbolya. Picike, a ribizlinél is sokkal kisebb, de ugyanúgy fürtökben termő bogyóról van szó, ami savanyú-édeskés és szinte szikrázik az ember szájában. Ennek a bokra is szúr, bár messze nem annyira, mint a csipkebogyó, a bogyókat viszont le kell szedegetni a 2-3 centis fürtökről a felhasználás előtt, ami igencsak idegtépő mutatvány. Az íze viszont ebben az esetben is kárpótol: izgalmasan savas-savanyú, ami miatt a török, grúz, azeri, iráni, stb. konyhák nagyon szeretik használni. Próbálják ki egyszer, hogy rizshez főzik, sós fogásként: súlyos borbolyafüggéshez és kísérletezéshez vezet majd! Kiválóan lehet aszalni és az sem baj, ha később találunk rá a bokorra, mert akkor is remekül lehet használni, ha már a természetben is aszalódottnak tűnik. 

Hogyan szedjük őket?
Kisvödörbe, különben kipotyog a kosár résein. A viccet félretéve: a természetben való gyűjtögetésnek vannak írott és íratlan szabályai, amiket már csak azért is be kell tartani, hogy jövőre is vissza tudjunk menni a lelőhelyünkre. A törvény szerint gombákból, gyógynövényekből, gyümölcsökből (hivatalosan erdei mellék- vagy kiegészítő termékekből) egy ember egy napon maximum két kilót gyűjthet szabadon, állami erdőkben. Ez alól kivételt képeznek a föld alatti gombák, amelyek gyűjtése minden esetben szigorúan képesítéshez és külön engedélyhez kötött. Ennek nem feltétlenül az az oka, hogy a szarvasgomba nagyon drága dolog, hanem az, hogy nagyon könnyen tönkre lehet tenni az élőhelyét: ha valaki hozzáértés nélkül vagy mohón áll neki turkálni és ásni a fák gyökerei között, nagyon könnyen kiirthatja a teljes ottani állományt.
Az íratlan szabályok közül a legfontosabb: ne hagyj nyomot magad után! Tehát szemetelni, fákat/bokrokat letördelni, az erdei avart felgereblyézni iszonyú türhő dolog, hiszen nem látjuk és tudhatjuk, hogy éppen mennyi és milyen élőlények élőhelyét dúljuk szét vagy mérgezzük meg. Amit be tudtunk magunkkal vinni az erdőbe, azt ugyanúgy ki is tudjuk hozni. 
A másik, hogy csak annyit gyűjtsünk, amennyire szükségünk van és fel is tudjuk dolgozni: minek leszedni sok kilónyi óriás őzlábgombát, amikor nagyon nehéz tartósítani és 1-2 nap alatt megromlik? Ha találunk valami izgalmasat, de nem vagyunk benne biztosak, hogy mi az, akkor inkább csak fotózzuk le vagy egy-két darabot vigyünk el belőle, hogy később pontosan meghatározzuk. Könnyű ugyanis 5-10-100.000 Ft eszmei értékű védett növényekből összeszedni egy nagy csokornyit, hogy aztán az előszobában kornyadozzanak. Én például pár hete futottam bele véletlenül életem első, vadon termő homoktövisbokrába: még úgy is körbetáncoltam örömömben, hogy sajnos utálom magát a gyümölcsöt, de eszembe se jutott bántani, ugyanis a homoktövis minden vadon élő példánya védett Magyarországon. Ha viszont kifejezetten gyűjtünk valamit, akkor is csak maximum a 30%-át szedjük le annak, amit találunk, hogy jövőre is legyen minek nőnie. Ráadásul egyetlen bokrot sem illik teljesen kopaszra pucolni: a madaraknak és a vadaknak nagyobb szüksége lesz a bogyókra és a C-vitaminra januárban-februárban, mint nekünk. 

Az erdőbe vezető hivatalos út
Természetesen nem elriasztani szeretnék senkit a gyűjtögető életmódtól: hogyan is tehetném, amikor engem például úgy a hatalmába kerített, hogy hiába kezdődik 10-essel az irányítószámom, végigjártam a hivatalos ösvényt és mára engedéllyel, nyilvántartási számokkal és hatósági állatorvosi jóváhagyással rendelkező kistermelőként készítek vadon termett növényekből mindenfélét… A Dzsindzsa-termékek karriere úgy indult, hogy gyerekkorom óta imádok kirándulni, de a túrázást nem értem: szerintem valamit mindig szedni kell! Ebből a járvány első felében annyi minden lett, hogy a baráti kör már nem volt elég ahhoz, hogy fel tudjam velük etetni a lekvárokat, szörpöket, a szeretett növénykéimet.
Így tudtam meg, hogy őstermelővé válni szinte egy mozdulat, ám a NÉBIH területileg illetékes szakhatóságát előkeríteni maga a pokol. Az erdészetek pedig nagyon segítőkészek, de időben neki kell állni a gyűjtési engedélyek kikérésének, mert pontos mennyiségeket és pontosan jelölt térképrészleteket is kérnek – teljesen jogosan, hiszen sok esetben ott kolbászolok, ahol semmi keresnivalóm nem lenne, így jó, ha tud róla legalább egy erdész, hogy én éppen ott vagyok.
De egy-két üveg házi hecsedliért természetesen semmi ilyesmire nincs szükség – sőt, ha Óbudáról indulunk a közelbe, akkor még a hivatalos gyűjtők útját sem fogjuk keresztezni. Az ország más tájain ugyanis belefuthatunk néha abba a kényelmetlen helyzetbe, hogy olyan emberekkel vetekszünk egy-egy dolog megtalálásáért, ami nekünk hobbi, nekik viszont a megélhetésüket biztosítja.  De a Pilisi Parkerdő északi részén sokkal inkább jellemző a turizmus, mint a többi erdészeti társaságnál, ezért a hagyományos erdőgazdálkodáson túl inkább az ezzel kapcsolatos feladatokra kell koncentrálniuk.
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő szóvivője több órát áldozott rám az életéből, hogy kiderítse: gyakorlatilag Budapest és a Dunakanyar területére nem kért hivatalos gyűjtési engedélyt senki semmilyen terményre. Szarvasgomba után érdeklődtek páran, de annak az engedélynek a kiadása mindig külön megállapodás kérdése – és igen, terem Budapest területén szarvasgomba, de természetesen még tippeket sem adunk, hogy merre. Azt majd csak a sorozat következő részében…

Koszka Tamás/ VI. épület

Nyíregyházán született 1954-ben, ahol édesapja – a 40-es években Nyugat-Magyarország válogatottjába is bekerült Kertesi Ignác – akkor éppen futballozott. 1982-ben a Villanyszerelőipari Vállalattól került az Óbudai Gázgyár műhelyébe mint karosszérialakatos, majd annak 1998/99-es megszűnése után a nagyműhelybe mint lakatos. Utóbbi helyen az ő feladatuk volt a Gázművek végül 2004 elején véget ért óbudai kiköltözésének befejezése, a selejtezés és bontás. 2003-ban áthelyezték a Salgótarjáni úti kirendeltség nagyműhelyébe, 2007-ben pedig a nyomásszabályozókat szerelőkhöz, karbantartókhoz. 1993-ban lakáscsere révén költöztek be a tisztviselőtelepre, ahol előttük a Szállítási Osztály nyugdíjba vonuló vezetője és családja élt. Vele lakó párjával, Terikével az Óbudai Gázgyár raktárában ismerkedtek meg, ahová a műhelyből sűrűn járt át anyagot vételezni. 2018 óta nyugdíjas, azóta még több ideje jut a kert és a telek gondozására, a ház körül felmerülő egyéb feladatok ellátására.

Szamosújvári Gábor és Gáborné/ XI. épület

Gábor 1959-ben született Dunaújvárosban, akkori nevén Sztálinvárosban, és labdarúgó pályafutása miatt került fel Budapestre, ahol a Ferencvárosi TC utánpótláscsapatában focizott. 1982-ben kötött házasságot Ildikóval, akinek szülei a Gázműveknél dolgoztak. Gábort 1983-ban vették fel a Szállítási Osztályra sofőrnek, később egy évtizedig ő lett a gázhálózati üzemágat vezető Herczegfalvi József személyi sofőrje. Közben, 1984-87 között a Gázművek focicsapatát is erősítette csatárként, akikkel 1985-ben bajnokként jutottak vissza a budapesti I. osztályba. A 90-es években átképezték a végzettségének jobban megfelelő műszaki ügyintézőnek, azóta is ebben a pozícióban dolgozik. Ildikó 2000-es megszűnéséig a gázgyári konyhán volt étkezési ügyintéző, majd a Graphisoft Park vendégházának lett a mindenese, most már nyugdíjas. 1987 óta laknak a tisztviselőtelepen. Lakásukat és kertjüket mintaszerűen rendben tartják: utóbbi egyik éke a leselejtezéstől megmentett, korábban a telep utcáján álló gázlámpa, amit Gábor villanyvilágításúvá alakított át.

Bíró Róbert/ I. épület

Róbert nagyapja, a Gázgyár Személyzeti Osztályának vezetőjeként költözött ide a családjával 1955-ben. Édesapja ekkor hároméves volt, aki felcseperedve a Gázműveknél gázszerelő lett, és egy pár éves időszakot leszámítva végig hű maradt a vállalathoz. Róbert így a „gázos” kollektíva szellemében nevelkedett, és édesapja nyomdokaiba lépve szintén a gázszerelői szakmát választotta, aminek alapjait a Gázművek Rózsa (Ferenc) utcai tanműhelyében sajátította el 1992 és 1995 között. Ezután négy évig maradt a cég alkalmazásában, 1999 óta előbb magánvállalkozásban, majd egyéni vállalkozóként folytatta, illetve folytatja mind a mai napig gázszerelői tevékenységét, immár kisebb részben vízszereléssel kibővítve. Testvérei elköltözése és édesapja halála óta édesanyján kívül feleségével, Piroskával és lányukkal, Csillával élnek együtt a lakásban. Piroska üzemi menzán dolgozik, Csilla pedig tizennégy éves létére az FTC U17-es női csapatának erőssége. Közös kedvenceik két kutyájuk, Edi és Zeusz, akiket gyakran visznek a Duna-partra sétálni.

Szathmáry Adrienne/ VIII. épület

Adrienne édesapja a Fővárosi Gázművek Hálózatbiztonsági Osztályának, Központi Laborjának és Központi Ügyeletének is vezetője volt, aki csere révén jutott a lakáshoz 1985-ben. Szathmáry Károlynak elévülhetetlen érdemei vannak Budapest gázhálózatának földgázra való átállításában, továbbá az ő javaslatai alapján nevezték el a tisztviselőtelepi utcákat, illetve a Megyeri hidat is. Adrienne 2011-ben költözött hozzá, és 2014 elejéig ápolta őt, amikor sajnos egyedül maradt, de két cicájával, a most 13 éves Charlieval és a 3 éves Vicussal valójában nincsen egyedül. Charlie szeptemberben eltűnt, és csak öt nappal később sikerült megtalálni étlen-szomjan, törött medencecsonttal. Szerencsére az orvosi kezelés és a gondoskodás hatására már sokkal jobban van, a fotók készítésekor járt az eset óta először a kertben. Adrienne jelenleg egy óbudai szálloda recepcióján dolgozik, szabadidejében a csillagászatnak és az asztrológiának hódol, amiről nemzetközi diplomás képesítése van, valamint imádja a kertben lévő rózsákat metszeni, gondozni.

ifj. Rorbacher István/ VII. épület

Gázműveknél dolgozó nagyszülei 1959-ben költöztek a háború után három részre felosztott gyárigazgatói épület egyik lakásába, amiért hármas lakáscsere keretében békásmegyeri házukat adták oda. Nagypapája, Wild Károly kezdetben gázszerelőként, majd anyagdiszpécserként, a futballpályán pedig 1946-57 között játékosként, utána 1996-ig sportvezetőként szolgálta a vállalatot. István édesapja 1981 óta áll a cég, illetve most már annak jogutódja, az MVM alkalmazásában, jelenleg mint műszaki projektmenedzser, és 1978-86 között szintén játszott a Gázművek labdarúgó együttesében. István geográfus végzettsége mellett közgazdász egyetemi diplomával is rendelkezik, amivel ugyan nem követte a családi hagyományokat, de a focicsapatnak gyerekkorától kezdve jár szurkolni, a ma már ASR Gázgyár néven szereplő klub honlapját ő szerkeszti, 2018-ban saját maga írta könyvet is megjelentetett róluk. Szabadidejében emellett nagy jégkorong drukker, szeret utazni, továbbá harminc éve gyűjti az üdítős és sörös dobozokat, amikből már több mint 3000 különböző darabja van.

TOP 5:

Március 19, Szombat –  14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Elfelejtett vízvezetékek nyomában – Titkos kalandozások a föld alatti Óbudán
Az ókori Aquincum vízellátásában nem a mai Római Strandfürdőn fakadó források és az onnan déli irányba vezető aquaeductus játszotta az egyetlen szerepet. Valószínűleg az Árpád-forrás és feltehetően a Tábor-hegyi és kiscelli források vizét is hasznosították. 2022-ben a Víz világnapja alkalmából vetített képes előadás keretében indulhatunk ezeknek a vízvezetékeknek nyomába, sőt mini pop-up tárlat keretében – március 19-től március 22-ig – a múzeum raktárának mélyén lakó vízvezetékcsövek is megtekinthetőek lesznek.

Március 19, Szombat – 17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ STONED – 60 éves a Rolling Stones
Az 1962-ben alakult legendás zenekar a világon szinte egyedülállóan hosszú pályafutással ma is aktív részese a zenei életnek. Tavaly őszi, teltházas turnéjuk, valamint dobosuk, Charlie Watts tragikus elvesztése után fordulnak az ünnepi, 2022-es évbe.

Március 20, Vasárnap – 9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai kiállítás
Újból kitárja kapuit az Ásványbörze és bonsai kiállítás, hogy a pazar ásványok és a meseszerű miniatűr fák és bokrok szerelmesei naphosszat gyönyörködhessenek a hazai és külföldi kiállítók kínálatában.

Március 20, Vasárnap – 15:00 KISCELLI MÚZEUM Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában
A tárlatvezetés alkalmával Mélyi József művészettörténész, kritikus Aby Warburg Mnemosyné atlaszától indulva elemzi a Gerhes-ATLAS különleges felépítését és képzőművészeti utalásrendszerét, rávilágítva az alkotó életművén belüli összefüggésekre is. A vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.

Március 23, Szerda – 19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Dobray Sarolta – Dr. Bánki György
Az Irodalmi-Pszichológiai sorozat következő részében Dobray Sarolta nagysikerű Üvegfal című könyvéről beszélgethetünk. Az írót elkíséri Dr. Bánki György pszichiáter, író, A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című kötet szerzője. A beszélgetést Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztője vezeti.

Heti Bontás:

Március 18, Péntek:
9:15 MKVMÚZEUM Tárlatvezetés a Protokoll és diplomácia kiállításban | Magó Károly – Dr. Török Róbert
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Most te jössz! – Társasjáték kör
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Gyomnövény vagy gyógynövény?
18:30 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Jam ifjúsági klub kamaszoknak
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Irodalmi kávéház: Rák Kati
19:00 ESERNYŐS Villon Trió koncert, vendég: Vaskó Makka

Március 19, Szombat:
8:00 RÓMAI Tavaszköszöntő piacozás a Rómain, lángossal és sült kolbásszal!
10:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Kakaómese – A víz világnapja alkalmából
10:00 GOLDBERGER MÚZEUM JÁTÉKOS KÉKFESTÉS – MŰHELYMUNKA VIDÁK ISTVÁNNAL, A NÉPMŰVÉSZET MESTERÉVEL
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
11:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések az ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS – GÁBOR BÉLA, KIRAKAT és KIÁLLÍTÁS a kezdetektől kiállításban
14:00 AQUINCUMI MÚZEUM Elfelejtett vízvezetékek nyomában – Titkos kalandozások a föld alatti Óbudán
17:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ STONED – 60 éves a Rolling Stones
19:00 3KÓBUDA Válótársas/ Színház
19:30 DANUBIA Schönberg/ Bruch /Adams

Március 20, Vasárnap:
9:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Ásványbörze és bonsai kiállítás
15:00 KISCELLI MÚZEUM Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában
15:00 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
19:30 ZENEAKADÉMIA Végletes érzelmek – Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

Március 21, Hétfő:
17:30 BEM MOZI Balkáni Filmklub: Macska-jaj
19:00 MÜPA Dögkeselyű (1982)
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Március 22, Kedd:
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
19:00 KETTŐSPONT Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés
20:00 HÁROM HOLLÓ Dybbuk – A Freeszfe Egyesület előadása

Március 23, Szerda:
17:30 KELET KULT Mi a SzocOper? – könyvbemutató
19:00 ESERNYŐS Irodalmi – Pszichológiai beszélgetéssorozat – Dobray Sarolta – Dr. Bánki György
19:00 DÜRER KERT CMA BAND and the mildly incorrect history of music × Pandóra Projekt

Március 24, Csütörtök:
18:00 TURBINA The Pontiac x Sorbonne Sexual // Turbina, vendég: Doggos
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – A feleségem története
19:30 GÓLYA Barkóczi Noémi x Captain Average lemezbemutató

Mustra

TOP 5:

Március 11, Péntek – 19:00 GÓLYA CSNK / 10 éves a Gólya!
A Gólya 10. Születésnapján a Csaknekedkislány visszatér az együttes egyik első előadásának helyére, és hatalmas bulit csap. A koncert után a legendás exgólyás *call me laz* aka Ballalaci djézik. 

Március 12, Szombat – 10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
Több napos napsütötte márciusi bográcsozós, örömtáncolós, tűzoltózós, sportolós, vásározós, kacagós GARDENEZŐS programmal vár mindenkit a Budapest Garden, hogy belekóstolhassunk a Garden élet sűrűjébe!

Március 13, Vasárnap – 15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Kemény Zsófi és Agócs Márton
Krúdy Irodalmi Szalon
Irodalmi találkozások, beszélgetések Vecsei H. Miklóssal és vendégeivel.
Beszélgetőpartnerek: Kemény Zsófi író, költő, forgatókönyvíró, slammer és Agócs Márton zenész.

Március 17, Csütörtök – 18:00 KASSÁK MÚZEUM NŐÍRÓK TŰZKÖZELBEN
Újvári Erzsi, aki Kassák Lajos húga volt, fiatalon, szinte gyermekfejjel került be a magyar avantgárd mozgalomba, s vált A Tett és a Ma egyik legtehetségesebb alkotójává – ebből a “tűzközeliségből” költőként, s főként költőnőként sok előnye, ugyanakkor számos hátránya is származott. Munkásságát, s vele együtt az avantgárd lapokhoz csatlakozott többi (csekély számú) nőíró tevékenységét járja körül az előadás arra keresve a választ, hogy milyen fórumokon és szerepekben juthattak szóhoz a nők az avantgárdban és miért tudunk még ma is keveset az aktivitásukról?

Március 17, Csütörtök – 18:00 ESERNYŐS Ötvenhárom éve Óbudán – köztéri fotókiállítás
Az Óbudai Fotóklub Egyesület és az Esernyős Galéria szeretettel várja az érdeklődőket az Ötvenhárom éve Óbudán című köztéri fotókiállításra. A kiállítást megnyitja: dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere

Heti Bontás:

Március 11, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > Záró tárlatvezetés Bódi Kinga művészettörténésszel
17:00 3KÓBUDA Szenior Egyensúly Tréning – Könyvbemutató és mozgásprogram
19:00 GÓLYA CSNK / 10 éves a Gólya!

Március 12, Szombat:
8:00 RÓMAI Hosszú hétvége indító piacozás a Rómain, lángossal, sült kolbásszal!
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
16:00 3KÓBUDA Hangszersimogató klub
18:00 PAVILON Terra Kontra invites – Kernel / Martin Szépe / Zky
18:30 3KÓBUDA Hangutazás és hangfürdő

Március 13, Vasárnap:
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
11:00 ZENEAKADÉMIA Megérthető zene: HANGULATOK – Debussy: Nocturnes
15:00 MKVMÚZEUM Vecsei H. Miklós vendégei Kemény Zsófi és Agócs Márton
20:00 MÜPA Katona Klári: Közelség

Március 14, Hétfő:
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
18:00 TRAFÓ HOUSE TÁP Színház / Szerb Antal: Utas és holdvilág
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Március 15, Kedd:
10:00 BUDAPEST GARDEN Sport Nap a Budapest Gardenben
10:00 BUDAPEST GARDEN Örömbográcsozós tavaszi hosszú hétvége a Budapest Gardenben
19:00 KETTŐSPONT Márciusi ifjak – Héba koncert

Március 16, Szerda:
9:30 SZOLIDARITÁS MENET Diákok a Tanárokért – Szolidaritási Menet
18:00 3KÓBUDA ARGENTIN TANGÓ
19:00 DÜRER KERT Skywalker + supports – Dürer Kert

Március 17, Csütörtök:
12:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Dráma van! közösségi foglalkozás
18:00 KASSÁK MÚZEUM NŐÍRÓK TŰZKÖZELBEN
18:00 ESERNYŐS Ötvenhárom éve Óbudán – köztéri fotókiállítás
18:00 ESERNYŐS Lélek és művészet- beszélgetőkör: A párkapcsolatokról Pablo Picasso életművén keresztül
20:00 A38 Besh o droM / Balkan Taksim / Lenhart Tapes & Tijana Stanković // A38 Hajó

Mi az irodalomterápia, és a szó melyik részén van a hangsúly?

E módszer hivatalos elnevezése biblioterápia, amely a szövegeken, könyveken keresztüli önismereti fejlesztő beszélgetéseket jelenti. Ha a szó első felét nézzük, azért kezdtük el az irodalomterápia kifejezést használni a mindennapi szóhasználatban, mert az egy tágabb fogalom, mint a biblio. A biblio könyveket jelent, és így azt jelentené a szó, hogy a könyvek általi terápia.

Azonban az irodalomterapeuták más szövegekkel is dolgoznak, versekkel, dalszövegekkel, regényrészletekkel, olyan szövegekkel, amik sose kerültek könyvformába.

Azaz az eszköztárunknak ez a megfelelőbb megfogalmazás. A szó másik része pedig a terápia, amire itthon általában a pszichoterápiára asszociálunk, itt azonban nem pszichoterápiáról van szó, alapvetően még a pszicho-ról sincs szó az irodalomterápiás módszerben. Összegezve, ez egy olyan módszer, amit nagyon sok különböző szakember tanulhat meg és utána gyakorolhat és dolgozhat vele. Nem evidens, hogy valaki pszichológusként nyúl ehhez a módszerhez.

Te azonban igen.

Speciel én igen, de nagyon sok könyvtáros, pedagógus dolgozik ezzel a módszerrel, orvosok is alkalmazzák, humán területen dolgozó emberek is foglalkoznak vele – ennek függvényében változó, hogy mit értünk irodalomterápia foglalkozás alatt. Egyáltalán nem mindegy, hogy amikor találkozunk egy szolgáltatással vagy hirdetéssel az interneten, akkor mit értünk alatta. Ki a csoportvezető, milyen végzettsége van, mi annak a csoportnak a célja, ez mind-mind meghatározza, hogy  mi az a kezdőcsomag, amivel ő beérkezik ebbe a terápiába. Ezért is nehéz szűken meghatározni, hogy mi az irodalomterápia, mert egész máshogy mesél róla egy könyvtáros, egy magyartanár, vagy épp egy pszichiáter.

Tegyük fel, hogy valaki még soha nem volt irodalomterápia közelében, elmesélnéd, hogy a sokféleségen belül hogyan néz ki egy irodalomterápia foglalkozás?

Az irodalomterápiának főleg a csoportos formája elterjedt, itthon különösen, mert ahol megtanulható ez a módszer, ott csoportozásra készítenek fel, ezt gyakoroljuk, arra ad jogosítványt a papír. Az irodalomterapeuta egyéb végzettségétől függ, hogy vállalhat-e egyéni üléseket. Ha némafilmként nézzük, akkor úgy néz ki, hogy emberek körben ülnek, elolvasnak egy szöveget, és elkezdenek beszélgetni.

Ha hanggal nézzük, akkor lesz igazán érdekes, mert a beszélgetés fókusza nem mindegy. Itt mindig a saját élmény áll a középpontban.

Az a jó irodalomterápiás foglalkozás, ahol kezdetben elkezdünk a szövegről beszélni, de szépen lassan, vagy akár már az ülés legelejétől fogva, át tudunk térni az önmagunkról szóló beszélgetésre, és meg tudjuk találni azt a fókuszt, hogy bennünk mit indított el az a szöveg, a másikban mit alakított ki az, amit én megosztottam. Akkor kialakul egy egymásra is reflektáló csoportdinamika, amiben nagyon fontos szerepet tölt be a szöveg. Elképzelhető, hogy ez csak a startkőnél fontos szerep, de az is lehet, hogy az egész folyamatot végigkíséri és vissza-vissza térünk hozzá. Fontos alaptétel ebben a rendszerben, hogy nem a szöveg hordozza a megoldást, nem elolvassuk és leszűrjük belőle a tanulságot, hanem az általa elinduló gondolatok, érzések, beszélgetések hordozzák jó esetben a megoldást, vagy az újabb kérdéseket, vagy a még nagyobb bonyodalmakat, de a lényeg, hogy a folyamaton van a hangsúly, nem a szövegen.

Mindig te hozod a szövegeket? Hogyan választod ki? Mitől lesz egy szöveg alkalmas arra, hogy csoportterápián segítsen embereknek problémákat megoldani?

Igen, a csoportoknál általában a csoportvezető hozza a szöveget. Az egyéni folyamatokban úgy tapasztalom, hogy jobban lehet játszani azzal, hogy kipróbáljuk, hogy a kliens hoz szöveget, és nem az én megfontolásom vezeti a dolgot, de csoportban a szakember viszi. Fontos a kliens iskolázottsági szintje, a szókincse, számíthat az életkora, a neme, bármilyen tulajdonsága. Egyszerűen azért, hogy kompatibilis legyen a szöveggel. Például voltam hospitálni Pécsen, a fiatalkorúak börtönében, ahol a bentlakó fiatalkorú fiúknak tartottak irodalomterápiás előadást, ahol nagyon jó foglalkozásokat tartottak például rapszövegekkel. Tudtak kapcsolódni, elindultak bennük gondolatok a szöveg kapcsán. Ott a csoportvezető nagyon jól megtalálta azt, hogy mi az, amivel őket meg tudja ragadni, és mi az, amiben egy kicsit önmagukra tudnak találni, és amit vissza tudnak forgatni. Szóval számít, hogy ismerjük a kliensek paramétereit, és ahhoz illően tudjunk szöveget választani. Számít a tematika, főleg a csoportoknál, általában már a csoport hirdetése is úgy zajlik, hogy ott van, hogy mi lesz a fókuszunk, kiket várunk, lehet, hogy életkort szabunk meg, hogy épp fiatalokkal szeretnék foglalkozni vagy 60 +-osokkal. Lehet élethelyzeten a fókusz, például babaváró csoport, friss házasok csoport, egyetemisták csoport. A szövegválasztást már ez is meghatározza, akkor olyan szövegeket keresek, amiben valamilyen értelemben megjelenik a téma, amivel a csoportban dolgozni akarok. A harmadik elem ebben az egészben, én, a szakember. Nyilvánvalóan van egy személyes szűrő, abban, hogy mi alapján választok szöveget. Ezt is érdemes tudatosan figyelnem, ha nekem megtetszik egy szöveg, azért ne dobjam be másnap egy csoportban, hogy nézzétek, mennyire jót találtam, hanem egy kicsit rágom még, hogy én magam hogy viszonyulok hozzá, ne a csoportban derüljön ki, hogy nálam nagyon érzékeny gombokat nyomogat, és elkezdek magamra figyelni a csoport helyett.

Mint pszichológus ezzel ugyanakkor játszani is tudsz, ha azt is játékba hozod, hogy a szöveg terád hogyan hat.

Abszolút, ez is benne van, de jó, ha előtte ezeket egy kicsit megrágom és nem ott jön a hideg zuhany, és tudom szabályozni, hogy mennyit engedek be és mennyit nem. Fontos szempont az is, hogy engem milyen ingerek érnek. Amilyen szövegeket én saját szabadidőmben olvasok, bizonyos értelemben azokat viszem be a munkába.

Nagyon jó lenne, ha tudnék saját szemüveggel olvasni, meg egy munkaszemüveggel, de azért az a jellemző, hogy egy szemüvegem van.

A nagy irodalomhalmaz bennem átszűrődik, és azok, amiket kiválasztok, ami ezen a szűrőn átfolyik, azt alakítom át irodalomterápiás eszköztárrá. Nagy eltérés lehet irodalomterapeuta és irodalomterapeuta között, mert mindenkinek más a személyes eszköztára, a személyes preferenciája.

Az alapján, amit eddig elmondtál, azt is lehetne gondolni, hogy ez egy fifikás irodalomóra. Azt gyanítom, a könyved olvasása után tudom is, hogy ennél többről van szó. Van valami elképzelés arról, hogy bizonyos történetek, bizonyos fordulatok, hogyan segíthetnek ahhoz hozzá, hogy egy ember másképp lássa magát, kizökkenjen a saját kis mókuskerekeiből, rácsodálkozzon a problémáira? Erről, ha egy kicsit mesélnél, hogy mik a fogások?

A szakmán belül klisé mondattá alakuló alapelv, amivel el szoktuk különíteni a magyarórákat, hogy itt nem az a kérdés, hogy mire gondolt a költő, hanem hogy te mire gondolsz befogadóként. E mögött azért sok minden van, nem egy olyan szövegelemzés, ahol azt próbáljuk megfejteni, hogy ki volt a szerző, milyen társadalmi rendben élt, kik voltak a szeretői, és mit akart megírni ebben a szövegben, mint amit érettségin kérünk vissza belőle, hanem azt próbáljuk megfejteni, hogy amikor találkoztál a szöveggel, benned mi történt. Ez az összes életrajzi, esztétikai adattól teljesen független. Hogy ezt bizonyos mértékig elősegítsük, – hogy ne vigye el az értelmezést ez a sok magyarórás vonal –, nagyon sokszor nem mondjuk meg a szerzőt és a címet. Persze lehet, hogy ettől függetlenül ismeri az illető, de láttam már én is olyan folyamatokat, hogy megmondták a szerzőt, és akkor „jaj én őt nem szeretem”. Persze ezek is mind fontos adalékai a szövegnek, ez egy jó filozófiai kérdés, hogy le lehet-e választani a szerzőt a műről. A lényeg az, hogy irodalomterápián meg kell próbálni. Változó, hogy melyik szakember hogyan indítja el a szövegélmény feldolgozását, van, hogy a szöveg felolvasása előtt azt mondjuk, hogy hallgasd, merülj bele és utána szabad asszociáció szerűen kezdjük el, hogy mi jött hirtelen föl, akkor ugye nincs kérdés a szöveg elhangzása és a válaszok között. Vannak persze irányított kérdések, amiket fel lehet tenni, amivel el lehet kezdeni a beszélgetést. Például, tetszett-e vagy sem, van olyan része, ami különösen megragadt, mire emlékeztet téged, éltél-e már át hasonlót, miről szól a számodra, mert az sem evidens, hogy nekem ugyanarról szól a vers, mint neked. Nagyon sok kérdést fel lehet tenni, ami azt segíti, hogy megvizsgáljam, hogy hogyan érzem én most magam, mik indultak el bennem, a szöveg hatására.

TOP 5:

Március 5, Szombat – 10:30 DANUBIA Mozart kommandó 1.0
Három kommandó mérkőzik meg egymással: vérre menő zenei erőpróba keretében döntik el – a közönség bevonásával – hogy ki lesz a legsikeresebb kommandó, melynek vezetője eljátszhat egy versenymű-tételt a zenekarral. Majd a bosszúszomjas vesztes kommandók „spontán” elfoglalják a színpadot, és előadják a saját versenyművüket is.

Március 5, Szombat – 18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS/Nagy Márton: Utána
Vizualizált érzések egy karanténnal teli évből.
A fotónyomatokat készítette: Pigmenta Art Print Lab.
A kiállítás április 1-ig megtekinthető a 3K nyitvatartási idejében, a belépés ingyenes.

Március 8, Kedd – 16:30 BUDAPEST GALÉRIA Elhallgatva – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete – makett- és könyvbemutató
A nők elleni háborús erőszak társadalmi megítélésének, a társadalmi párbeszéd és az emlékezetpolitikai konszenzus formálásának céljából szakmai és civil szereplők bevonásával indított több pilléren álló projekt, amelynek végső célja, hogy a háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelyet kapjanak a magyar fővárosban. A 2B Galériában március 9-től látogatható kiállításon a legjobbnak ítélt tervezeteket lehet megtekinteni.

Március 8, Kedd – 17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Legyél te is gondos gazdi!
Tudjátok mire van szüksége a kutyátoknak? Hogyan élnek, hogyan gondozzuk őket? Okosságok és érdekességek a hobbiállatként is tartható kedvencekről.
Interaktív program a felelős állattartás aranyszabályairól a platán könyvtár állandó partnerével, az Elveszett Állatok Alapítvány munkatársával Janka kutyus társaságában.

Március 10, Csütörtök – 19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rossz versek
A 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás önsajnálatában a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs. Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom elveszettségére is, ezúton kapunk egy rendkívül szubjektív képet Magyarország jelenéről. (magyar vígjáték, 2018, 97 perc)

Heti Bontás:

Március 4, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Energiahatékonysági Infónap – Óbuda
18:00 3KÓBUDA Boldog kutya – boldog gazdi
19:00 DANUBIA Nő

Március 5, Szombat:
8:00 RÓMAI Március köszöntő piacozás a Rómain!
10:30 DANUBIA Mozart kommandó 1.0
11:00 KASSÁK MÚZEUM BOGÁRTANYA, MÉHECSKEHOTEL, DARÁZSGARÁZS
11:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > SZEMAFOR foglalkozás Kim Katalin zenetörténésszel
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ “Ismerd meg a varrógépet!” Kezdő varrótanfolyam gyerekeknek és felnőtteknek
15:00 ESERNYŐS EGY ASZTALNÁL JÁTSZUNK – Társasjátékos délutánok a Mit Játsszunk? Vlog csapatával
18:00 3KÓBUDA KIÁLLÍTÁS/Nagy Márton: Utána

Március 6, Vasárnap:
14:30 SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM Tárlatvezetés: Korszakok a múzeumban – Klasszikus ókor
19:00 TRAFÓ HOUSE Okuláré Projekt: MŰTŐ – kortárs drámák felolvasóestje
20:00 MÜPA Dánielfy Gergő és az Utazók – Nálad hagytam magam

Március 7, Hétfő:
19:00 TRAFÓ HOUSE A nagy Ibsen-vizsga avagy sehol sem jobb a szobalevegő
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
20:00 MUZIKUM KLUB & BISZTRÓ Jazz Session with the Papp Brothers Quintet

Március 8, Kedd:
16:30 BUDAPEST GALÉRIA Elhallgatva – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete – makett- és könyvbemutató
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Legyél te is gondos gazdi!
19:30 TILOS AZ Á PERFORMANSZ SZÍNHÁZ Biró Zsombor Aurél: Mit csináljak, hogy jobban érezd magad

Március 9, Szerda:
16:00 KASSÁK MÚZEUM RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA PEDAGÓGUSOKNAK
18:00 MKVMÚZEUM Különös tájakon • Jordánia körút – Bibliai tájakon
19:00 ESERNYŐS Rendhagyó Irodalomóra – Horváth Kristóf “Színész Bob” vezetésével

Március 10, Csütörtök:
17:00 AURÓRA A közösségi képzelet műhelye – művészeti eszközök a részvételi akciókutatásban
19:00 ESERNYŐS Esernyős mozi – Rossz versek
19:30 MKVMÚZEUM Bohém-klub

TOP 5:

Február 25, Péntek – 16:30 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Farsangi Kolompos táncház Békásmegyeren
Farsangi jelmezes táncház gyerekeknek, családoknak.

Február 25, Péntek – 17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Ehető és mérgező vadnövények Óbuda határában
Polyák Ágnes gyógynövény-botanikus előadásában megismerkedhetünk azokkal az ehető és mérgező vadnövényekkel, melyek Óbuda határában találhatóak. Az ehető vadnövények azonban nemcsak gasztronómiai különlegességek, hiszen a megújuló természeti források felhasználásával ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük.

Február 25, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Mezaliansz akusztik – Kemény Zsófi és Agócs Márton estje
Agócs Márton, az Aurevoir. frontembere és Kemény Zsófi, író, költő, slammer közös műsora.
Az est folyamán a népdaltól a slam poetry-ig számos stílust érinteni fognak, mindezt egyszál (illetve néha két szál) akusztikus gitárral, és kiderül az is, hogy mi történt Kádár János 2007-ben eltűnt fejével.

Február 26, Szombat – 14:00 KISCELLI MÚZEUM FARSANGI FANTASZTA – családi program a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli múzeum farsangi eseményén nem cask árnyjátékokkal, jelmezversennyel és Virtuális valóság programokkal találkozhatunk, még Kelle Botond bűvész látványos trükkjeivel is szórakozhatunk.

Február 27, Vasárnap – 11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Halász Judit – Óbuda
Halász Judit új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve gyerekek és családok számára megszeretteti a magyar költészet legjavát. Színészi pályafutásával párhuzamosan Halász Judit új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

Heti Bontás:

Február 25, Péntek:
9:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Járóka Baba-Mama Klub
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
13:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetés a Protokoll és diplomácia kiállításban
16:00 KASSÁK MÚZEUM GRAFIKA WORKSHOP: KÖNYVKÖTÉSZET
16:30 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Farsangi Kolompos táncház Békásmegyeren
17:00 BUDAPEST GALÉRIA Winterreise > Tárlatvezetés Tibor Zsolt képzőművésszel
17:00 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Színházi kulisszák mögött – Fővárosi színházak története
17:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Fonalas Móka Műhely
17:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Ehető és mérgező vadnövények Óbuda határában
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Tökéletes esküvő
19:00 ESERNYŐS Mezaliansz akusztik – Kemény Zsófi és Agócs Márton estje

Február 26, Szombat:
8:00 RÓMAI Ráadás FÁNKOZÁS és karcagi birkapörkölt a Rómain!
10:00 EZÜSTHEGYI KÖNYVTÁR Egérke ujjbáb
10:00 ESERNYŐS Kokas Klára Alapítvány: Kendőlengetős koncert
11:00 BUDAPEST GALÉRIA SZEMAFOR+
14:00 KISCELLI MÚZEUM FARSANGI FANTASZTA – családi program a Kiscelli Múzeumban
18:00 ESERNYŐS Searching for T-Art díjasok 2021. című kiállítás katalógusának bemutatójával egybekötött finisszázs

Február 27, Vasárnap:
10:00 VÁRKERT BAZÁR Farsang a Várkert Bazárban
11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Halász Judit – Óbuda
13:30 TURBINA Szevastock x Azure // Kisfesztiválok nagy napja
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos görög táncház

Február 28, Hétfő:
0:00 BUDAPEST GALÉRIA PROLONGED Open Call for Hungarian artists – Košice, Slovakia
19:00 HÁROM HOLLÓ HANGOSAN LÉPEK ÉS VISSZHANGZIK AZ OKTOGON – Z generációs pandémia paradigma (Rendező: Pass Andrea)
19:30 HÁROM HOLLÓ ORESZTÉSZ, MEG A TÖBBIEK // A Gólem Ifjúsági Társulat előadása //
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est

Március 1, Kedd:
19:00 BUDAPESTI ANARCHISTA SZÍNHÁZ Menekülés Godot elől / Escape from Godot
19:00 VÁRKERT BAZÁR Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplója
21:00 BEM MOZI Taxisofőr / Taxi Driver

Március 2, Szerda:
18:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Mesés esték a “nem adom fel” képesség megszerzéséről
19:00 VÁRKERT BAZÁR Platon Karataev – duó koncert
19:30 DÜRER KERT Galaxisok – Dürer Kert 

Március 3, Csütörtök:
15:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések a Mesebolt és Aranyecset című időszaki kiállításban • március
18:00 KASSÁK MÚZEUM KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS
18:00 MANYI -KULTURÁLIS MŰHELY CASTORP FILMKLUB – Magyar rövidfilmek
18:00 TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONT Társas est

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2020/2021. évben közel 93 ezer sajátos nevelési igényű (SNI) tanuló járt óvodába, általános és középfokú iskolába Magyarországon, az összlakosság mintegy 0,94%-a. Ezeket a gyermekeket, tanulókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium a fogyatékosságuk alapján 23 kategóriába sorolja. Hosszú lenne felsorolni a pontos kategóriákat, azonban annyi tisztán látszik az aktuális statisztikai adatokból, hogy mely kategóriákba tartoznak a legnagyobb számban tanulók: legtöbben a súlyos tanulási zavarral rendelkezők vannak (közel 40 ezer fő), majd az enyhén értelmi fogyatékosok (17 ezer fő), az autizmus spektrumzavarral élők (mintegy 7500 fő), illetve a beszédfogyatékosok (6600 fő) következnek. Hazánkban jelenleg a gyógypedagógiai nevelési és oktatási képzésre szorulók, mintegy 490 önálló köznevelési intézménybe járhatnak (óvoda, általános iskola, készségfejlesztő iskola, szakiskola, szakközépiskola, szakgimnázium, gimnázium), amelyek nagy arányban állami fenntartásúak, kisebb részben magánjellegűek. 

Azért nyitottunk ezekkel az adatokkal, hogy jobban lássuk, megértsük és értékeljük azt a hosszú és küzdelmes utat, amely a honi gyógypedagógiai rendszer és oktatás megszületésétől lényegében a mai napig tart. Ennek a történetnek fontos mozaikja az Óbudán zajló gyógypedagógiai nevelés és képzés.

Más európai országokhoz képest Magyarországon viszonylag későn, csak a 19. század első felétől jelentek meg azok a próbálkozások, amelyek a különböző, az átlagostól eltérő testi és szellemi fejlődésű gyermekek nevelési, oktatási módjával foglalkoznak. Ennek legfőbb oka leginkább az évszázadok alatt begyepesedett gondolkodás és látásmód volt, ahogy az átlagemberek a testi és szellemi fogyatékos társaikhoz viszonyultak. Ezen csoporton belül leginkább a vakokkal és a siketnémákkal voltak toleránsak. Nem csoda, hogy az ő gondozásukra, segítésükre jöttek létre az első olyan intézmények, amelyekben velük foglalkozhattak. Az első siketnéma intézet 1802-ben jött létre Vácott, a vak embertársainkkal foglalkozó intézet és iskola pedig 1826-ban nyitotta meg kapuit Pozsonyban. Ez a két intézet természetesen nem tudta országos szinten hatékonyan kezelni a rászorulókat, ráadásul a többségében lévő egyéb testi és szellemi fogyatékosok nem járhattak ezekre a helyekre. Ez az állapot a 19. század második felére változott meg, elsősorban a fiatalkorú, tanköteles testi és szellemi fogyatékos, de valamilyen szinten fejleszthető és gyógyítható gyermekek kaptak lehetőséget, hiszen számuk és helyzetük egyre komolyabb társadalmi viták tárgya lett. Ennek ellenére mégsem az állam tette meg az első lépést és kezdeményezést az érintettek tanításának és foglalkoztatásának ügyében, hanem magánszemélyek. Közülük is kiemelkedett Frim Jakab személye és munkássága.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a honi gyógypedagógia képzés, a fogyatékos gyermekekkel történő tanulás és tanítás megalapítója a Körmenden született Frim Jakab (1852-1919) volt.

Egy tímármester fiaként lépett értelmiségi pályára, aki az érettségit követően képesítés nélküli tanárként kezdett dolgozni, majd 1874-ben szerezte meg a tanítói oklevelét Budapesten. Fiatalon kezdett foglalkozni fogyatékos gyermekekkel, közben lépésről lépésre képezte magát. Egyre jobban elsajátította és megtanulta azokat a módszereket és technikákat, amelyekre építkezve kialakíthatta saját gyógypedagógiai metodikáját, módszertanát. Hazai példák híján, külföldi tanulmányutakon volt módja behatóan tanulmányozni a különböző gyógypedagógiai technikákat és tanulmányi intézeteket. Ebben nagy segítségére volt Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki támogatta a fiatal pedagógus úttörő munkáját.

Ennek eredményeként hozta létre Frim Jakab az első értelmi fogyatékosok tanítására szánt nevelőintézetet Rákospalotán. Az 1875-től működő iskola a „Munka” elnevezést kapta, amelyet két év múlva (1877) átneveztek Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetnek (a hülye a korban nem számított sértőnek a fogyatékosokra vonatkoztatva). Ebben az intézményben csak nagyon korlátozva tudtak foglalkozni értelmi fogyatékos gyermekekkel, illetve az idősebb korosztállyal, amelynek oka a helyhiány és a szűkös anyagi helyzet volt. Frim saját vagyonából és különböző adományokból igyekezett fenntartani iskoláját. Itt fektette le, próbálta ki és alkalmazta azokat a módszereket, amelyek később a hazai gyógypedagógia alapját jelentették. Sorra írt és jelentetett meg szakcikkeket, amelyek egyre szélesebb körben hívták fel a figyelmet a problémára. Ismereteit bővítve pszichológiai tanulmányokat is végzett. Frim bejárta az országot, és a tapasztalatai, felmérései és statisztikái alapján, a helyi szervek segítségével készített egy térképet, amely a testi és értelmi fogyatékosok számarányát jelölte az adott területeken. Ezt a térképet és kutatásai eredményeit személyesen mutathatta be a millenniumi ünnepségeken az uralkodónak, I. Ferenc Józsefnek, aki 1896.  június 18-án tett látogatást az Emberbaráti intézetek pavilonjában. Frim kutatásaiból világosan látszott, hogy a különböző fogyatékosságok és a szegénység között milyen szoros az összefüggés. Statisztika alapján kimutatható volt, hogy fogyatékos gyermekek 75%-ban szegénysorsú családban születnek. Ez Budapesten a nyomornegyedekre és munkáskerületekre nézve volt igaz megállapítás.

A kezdeti sikerek ellenére az állandó pénzügyi gondok miatt Frim úgy döntött, hogy átadja az intézményét az államnak, erre 1897-ben került sor.

Az átvett és elköltöztetett intézményben szervezte meg a korai magyar gyógypedagógia másik kiemelkedő személyisége, Éltes Mátyás, egy önálló kisegítő iskola alapjait, amely a későbbi évtizedekben megnyíló gyógypedagógiai állami intézetek (emberbaráti tanintézetek) mintájául szolgált. A századfordulón 13 ezer tanköteles testi és értelmi fogyatékos gyermek élt az országban. Az I. világháború kitörése előtt, 1913-ban már 38 gyógypedagógiai intézet, iskola működött az országban, de ezekbe csak mintegy 3 ezer tanuló járhatott. A kevés férőhely, a helyhiány állandósult velejárója lett a hazai gyógypedagógiai ellátásnak és rendszernek.

A magyarországi gyógypedagógia pionírjai számára világos volt, hogy hatékony és sikeres képzési rendszer csak megfelelő szakpedagógusok és tanárok által érhető el. Ezért az ő képzésüket is meg kellett oldani, amelynek alapfeltétele volt egy számukra készült iskola létrehozása. Ennek érdekében született meg a Gyógypedagógiai Tanítóképző Vácott, ahol 1900-ban kezdődött meg az oktatás. A két éves képzésre a 30. életévüket még be nem töltött nép- és polgári iskolai tanítók, teológusok és lelkészek (pedagógiai képzettségüket igazolni kellett), okleveles középiskolai tanárjelöltek jelentkezhettek. Az intézmény 1904-ben Budapestre költözött, majd 1928-ban önálló főiskolai rangot kapott, és áttértek a négy éves képzésre. A több évtizedes múlttal rendelkező iskola, 2009-től az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegyetem) önálló főiskolai kara lett, ahol magas szintű és széleskörű gyógypedagógiai-képzés folyik. Jól képzett és elkötelezett gyógypedagógusokra és tanárokra Óbudán is nagy szükség volt a 20. század elejétől.

Frim Jakab tézise, mely szerint a nyomor és a szegényes életkörülmények nagyban meghatározzák a fogyatékos gyermekek születési arányának nagyságát, a századfordulós Óbudára hatványozottan igaz volt.

A hajdani agrár jellegű, elsősorban szőlőműveléssel foglalkozó településből fokozatosan a főváros szegényes külső iparkerülete született meg. A település képe ugyan még sokáig megőrizte falusias, egykori mezővárosi képét és hangulatát, ám a sorra magasodó gyárkémények és a belőlük lankadatlanul kiömlő füst jelezte a változást. A filoxéra és más növénybetegségek következtében kipusztult szőlőföldeken dolgozó óbudai napszámosok zöme ezekben a gyárakban kapott munkát. Azonban ezek az új ipari üzemek a főváros és más körzetekből, az ország távolabbi pontjairól is vonzották az embereket, akik valamilyen megélhetést kerestek. Ennek eredményeként dinamikusan növekedett a városrész lakosságának száma; a századfordulós 37 ezerről 1925-re 55 ezerre nőtt a lélekszám. Természtesen ez a növekedés a gyermekszületésekben is nyomon követhető, amellyel sajnos arányosan nőtt a valamilyen rendellenességgel világra jöttek száma. Ezek a gyermekek különböző fokú és fajtájú testi és szellemi fogyatékossággal éltek, akiknek gondozása és ápolása, illetve esetleges taníttatása komoly nehézséget jelentett a szülők számára. A tanköteles gyermekeket kötelező volt iskolába járatni, ám a valamilyen hátránnyal rendelkező tanulók sorsa az egyes oktatási intézmények, illetve az azokat irányító vezetők kezében volt.

Az 1880-as években országszerte sorra nyíltak az ún. községi elemi iskolák, így Óbudán is megnőtt az oktatási intézmények száma. 1883. szeptemberében indult meg a tanítás az Óbudai Szeszgyár tisztviselőtelepének egyik Raktár utcai földszintes épületében, amely a Munkástelepi Népiskola nevet viselte. Ekkor még többségében német nyelvű gyermekek jártak ide, magyar és pár olasz (!) gyermek mellett (ez utóbbiak a Hajógyárban dolgozó olasz munkások gyermekei voltak). A kéttantermes épület hamar megtelt és kicsinek bizonyult, ezért a szomszédban – a Jéggyár területén – egy barakképülettel bővítették az intézményt. Az 1890-es évek közepére felépült a Miklós tér 5. szám alatt az új iskolaépület, ahová beköltözhetett a két munkásiskola. Az új iskolában indítottak először külön csoportot, osztályt a különböző hátrányban szenvedő gyermekek számára az 1900-as évek elején. Ez az osztály 1911-től már teljesen külön működött az iskola többi tagozatos csoportjától. 

Az igazán nagy előrelépés 1926-ban történt, amikor a Miklós tér 5. szám alatti vöröstéglás épületben létrejött a Gyógypedagógiai Nevelő- és Foglalkoztató Intézet, amelynek első igazgatója Csányi L. József volt.

Az intézetben tanulók és elhelyezettek létszámát 30 főben maximálták, de az induláskor 15-en voltak. Alapításkor az iskolai személyzet az igazgató mellett egy gyógypedagógus tanárból, egy képesített ápolónőből, két nevelőből és két hitoktatóból (csak óraadók voltak) állt, utóbb további segítő személyzettel egészítettek ki (altiszt, fűtők, főzőasszony, mosónők). Bár a fiúk és lányok – eleinte csak budapestiek – együtt jártak iskolába, természetesen külön-külön lakrészt alakítottak ki számukra. Az enyhébb fokú szellemi fogyatékossággal élő tanulók alkották a közösséget, egy ideig felső korhatár nélkül, aztán 1935-ben döntöttek úgy, hogy az intézetből távoznia kell a 18. életévet betöltött tanulóknak.

Az óbudai tanintézményben két részre oszlott a gyógypedagógiai munka. Egyfelől a hivatalos tantervtől eltérő osztályokban – de tagozatok alapján – folyt a nevelő-oktató munka, másfelől foglalkoztató csoportokban sajátíthattak el valamilyen egyszerű, kézműves munkát. Ez utóbbi, gyakorlati képzés (vászonszövés, szalma- és kefekötés, fazekasság, kosárfonás, szőnyegcsomózás, seprűkészítés, háztartásvezetés, kézimunka) nemcsak a gyógypedagógiai, több aspektusból fejlesztő jellegénél fogva volt fontos, hanem nagyban segítette az iskolát elhagyó tanulókat a hétköznapi életbe történő beilleszkedésben. A tanulók bármelyik „szakmát” kipróbálhatták, nem korlátozták vagy írták elő, hogy kinek mit kell elsajátítania. A Miklós téri intézet maga állította össze és dolgozta ki a saját tanrendjét és tantervét, amelynek alapja a tanulók adott szellemi – később testi – szintjének és képességeinek felmérése volt. Ezek alapján alakították ki a foglalkoztató és tanulócsoportokat. Ezeknek a csoportoknak és osztályoknak a formája és száma sokat változott az évtizedek során, de az alapok megmaradtak.

A megnövekedett igények miatt az 1930-as évek elején több új külső és belső helyiséggel bővítették az iskola területét, amely azért is szükséges volt, mert az időközben megszüntetett rákospalotai intézet tanulóit és tanárait is Óbudára költöztették. A kísérleti jellegű, mégis magas szintű oktatás és gyógypedagógiai munka nemcsak az iskola és internátus tanulóit érintette, hanem a szaktanári képzésben is kiemelt szerepet játszott. Az óbudai intézet adott otthont a Gyógypedagógiai Főiskola hallgatói gyakorlati képzésének, ahol élesben szerezhették meg azt a tudást, amelyre alapvetően szükség volt hivatásuk megfelelő szintű elvégzéséhez. Az iskolában még a II. világháború kitörése előtt bevezették a napi két óra sétát, elindítottak egy előkészítő osztályt és testi fogyatékos (mozgáskorlátozott) tanulóknak is lehetővé tették az oktatást. Az itt tanuló és az internátusban lakó gyermekek, akik a szünidőben hazaköltöztek sokszor borzalmas körülmények közé, rendkívül ragaszkodtak az óbudai helyhez, ahol minden szempontból emberszámba vették őket és törődtek velük.

A háborút követően az iskolában hamar újraindult az oktatás és tanulás, továbbfejlődött a korábban alkalmazott gyógypedagógiai módszertár és színvonal. Ebben kiemelt szerepe volt Nagy Kamill munkájának és erőfeszítésének, aki 1949-től mintegy 20 éven át vezette a Miklós téri intézetet.

Ezen időszak alatt az iskola lényegében az ország vezető gyógypedagógiai oktató-nevelő tanintézete és diákotthona lett. Az 1960-as évek legvégén az iskola a Fővárosi Tanács fennhatósága alá került, amelynek egyaránt voltak pozitív és negatív következményei. Ismét bővíteni tudták az iskolát, illetve a legfontosabb, hogy nem vált az óbudai szanálások áldozatává. Azonban az 1970-es években színvonal csökkenés is tapasztalható volt, a tanulói létszám meghaladta a 100 főt (nagy részük állami gondozott). Ez a visszaesés csak átmeneti állapot volt, hiszen a következő évtizedtől ismét egy tudatos, magas kvalitású szakmai úton jár az intézmény, ahol folyamatosak a fejlesztések (intézményi és oktatási területen egyaránt), fókuszba állítva a differenciált, egyénre szabott pedagógiai foglalkozásokat. Napjainkban a Miklós téri intézet, mai nevén Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon durván 150 rászoruló tanulónak, diáknak ad lehetőséget a megfelelő szintű oktatásra. 

A komoly múlttal bíró Miklós téri iskola mellett több hasonló jellegű képzési intézet működik a III. kerületben, amelyek szintén – törvényi előírás és meghatározás szerint – egységes gyógypedagógiai módszertani intézményként (EGYMI) működnek. A többi iskola is szép és tartalmas képzési, valamint oktatási múltra tekinthet vissza, illetve mindegyik rendelkezik valamilyen speciális szakterülettel a fogyatékkal élők tanítása és fejlesztése vonatkozásában. Két intézmény – a Csillaghegyi és a Szellő utcai iskola – esetében közös a múlt is, hiszen eredetileg a Raktár utcai Elemi Iskolában (1955-től Zrínyi Ilona Általános Iskola) működő kisegítő, vagy kis létszámú osztály-iskola volt az otthonuk. A hajdani óbudai református temető területén felépült Raktár utcai Községi Elemi Iskola háromemeletes, tekintélyt parancsoló épületében 1912-ben indult meg a tanítás, közvetlenül a Miklós téri iskola szomszédságában. Már az induláskor igény volt arra, hogy ebben az új intézményben is alakítsanak ki és működtessenek egy ún. kis létszámú osztályt, ahová a speciális képzést igénylő tanköteles gyermekek járhattak. Ez volt az alapja a II. világháború után itt működő Óbudai 1. sz. Kisegítő Iskolának. A Raktár utcai iskola legendás igazgatója, Willinger József volt az a személy, aki kiemelt figyelmet fordított az intézményben működő gyógypedagógiai képzésre. Ő volt az, aki lényegében befogadta a halmozottan fogyatékos tanulókat is, de az ódon épület lehetőségei és mérete, valamint kialakítása szükségessé tette a keretek kibővítését. Az igazgató közbenjárására a halmozottan fogyatékos gyermekek és a velük foglalkozó szakpedagógusok Csillaghegyre költözhettek, az egykori Tiszti Kaszinó épületébe, amely a Ráby Mátyás utcában állt. Itt jött létre 1973-ban a III. Kerületi Csillagház Gyógypedagógiai Általános Iskola.

A csillaghegyi intézményben magas szinten foglalkoznak halmozottan fogyatékos gyermekekkel. Az intézmény 1994-ben egy új, modern épületbe költözött, ahol megfelelő körülmények között zajlik az oktatás.

A pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy speciális foglalkozásokat, illetve tantárgyakat alkalmazzanak, amelyek jobban segíthetik a tanulókat a fejlődésben. Az ilyen jellegű fejlesztőpedagógiai foglalkozásokon különböző művészeti ágak eszközeit vonják be a képzésbe, illetve informatikai oktatás, mozgás- és munkaterápia, valamint kutyaterápiás foglalkozások is zajlanak. A különböző gyógypedagógia módszerek komplex, kiegészítő használatával – pl. a logopédia és beszédtechnika területén a mozgásterápiát is bevonják a fejlesztésbe – jelentős eredményeket értek el a gyerekek a pedagógusok segítségével.

A Szellő utcában működő intézmény – pontos nevén: Budapest III. Kerületi Óvoda, Általános Iskola, EGYMI – 1974-ben kezdte meg önálló tevékenységét. A speciálisan kialakított új iskolaépület az óbudai panelépítkezések első szakaszában épült, belesimulva környezetébe. Ebben az intézményben is több, eltérő fokú fogyatékos gyermek ellátása, oktatása folyik, főleg enyhén és közepes szinten értelmi fogyatékos gyermekek tanítását végzi a gyógypedagógusi kar. A megnövekedett igények miatt az 1990-es évek első felétől már autizmus spektrumzavarral élő gyermekek fejlesztésével, tanításával is foglalkozik az intézmény, amely 2004-től mint egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény működik. Az évek során fokozatosan bővültek az oktatási és képzési lehetőségek, módszerek. Ennek eredményeként napjainkban a sajátos nevelési igényű óvoda mellett 11 osztályban folyik képzés az iskolában.

A San Marco utcában működő Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Szakiskola, EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthon a Frim Jakab-féle első Magyar Gyógypedagógiai Intézmény jogutódjának tekinti magát. A nagyjából 200 gyermek képzése és fejlesztése 12 évfolyamon történik, bár, ha egészen pontosak akarunk lenni, a csecsemőkortól 23 éves korig gondoskodik az intézet a gyerekek tanításáról. Az intézmény 2008-ban költözött a hosszú egészségügyi múlttal rendelkező épületbe – korábban több telephelyen működött, így a Csalogány, a Hattyú és a Reguly Antal utcában is –, amelyet azóta kibővítettek, így közel 8 ezer m2 áll rendelkezésre a tanulók képzésére, ellátására és kollégiumi elhelyezésére. A részben mozgáskorlátozott tanulók mellett főleg középsúlyos értelmi fogyatékos, illetve Down-szindrómás gyermekekkel foglalkoznak az iskolában. Fontos szerep jut a kiscsoportos vagy akár az egyéni képzésnek, illetve itt is alkalmazzák a komplex érzékelésen alapuló foglalkozásokat. Az intézmény híres az itt tanulók sportteljesítményeiről, amely egy kiemelt formája és területe a képzésnek, ennek megfelelően az iskolának saját uszodája is van. A művészeti képzés figyelemre méltó példája az iskola nagysikerű énekkara. A korai gyógypedagógiai hagyományokat folytatva itt is zajlik kézműves foglalkozás, a tanulók különböző szakmákat tanulhatnak meg (pl.: szövés-fonás, háztartásvezetés, gyertyaöntés, asztalos munkák, tűzzománcozás, szőnyegszövés), amelyek nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a társadalomba való beilleszkedéshez és az önálló élethez. 

Egy rövid, összefoglaló írás semmilyen módon és mértékben nem tudja visszaadni azt a sokszor emberfeletti és küzdelmes, mégis talán a legemberibb és legfelemelőbb munkát, amelyet a valamely fogyatékkal élők és a velük foglalkozó szülők, pedagógusok végeznek nap mint nap.

Ez a munka teljes életet igényel. Mégis, egy ilyen írás ráirányíthatja figyelmünket arra a már kiveszőben lévő humánus magatartásra, amely a rászoruló embertársaink iránt elvárható lenne. Ez elsősorban a hatékony, szeretetteli tenni akarásban, a gyerekek tanításának és fejlesztésüknek az elősegítésében kell, hogy megmutatkozzon. Ebben élen járnak az óbudai gyógypedagógiai intézmények. Az ókori bölcs, Cicero gondolatai szerint: „Minden emberen segítsünk, ne nézzük, kicsoda, elég az az egy ok, hogy ember”.

Abba pedig, hogy milyen infrastruktúra szükséges ahhoz, hogy a világ legtermészetesebb módján végezzük a dolgunkat, ösztönös mozdulattal öblítsünk és legfeljebb a csempe színét kelljen kitalálni, valószínűleg a kevésnél is kevesebben gondolnak. A Kiscelli Múzeum hiánypótló kiállítása ugyanakkor valószínűleg egy életre megváltoztatja a csatornázásról és ürítésről kialakított képünket, amennyiben van egyáltalán ilyenünk. A tudásba – amire látszólag nincs feltétlen szükségünk az életében, de nemhogy nem árt, de kifejezetten hasznos – Molnár Álmos és Perényi Roland, a Kloáka, kanális, klozet című kiállítás kurátorai vezettek be minket.

A kiállítás egyébként megnyugtatóan szórakoztató és nem kizárólag a csatornarendszerek kialakításáról és működtetéséről szól, így nyugodtan vihetjük a kicsiket is, bőven talál benne érdekességeket felnőtt és gyerek is, lehet szelfizni piszoárral, fújolni a régi rómaiak székelési szokásain, még Cseh Tamás, Buñuel és a Hídember is bőven megfér a Kiscelli kazamatára, esetleg éppen csatornarendszerre hajazó, régen kvázi óvóhelyként szolgáló pincéjében. Másfél óra és megváltozik az életünk, jobban tiszteljük a köztisztaságot, és adott esetben fennen hirdetjük a reformkor találmányát, amivel a sokáig tartó, végtermékek által terjesztett járványokat szüntették meg – sajnos nem egy életre, de mégis megnyugtatóan. Éljen a vízöblítéses vécé, a kellemes biztosság, hogy legalább az ürítés gondjaival nem kell törődnünk, maximum az ehhez kapcsolódó betegségekkel kell megküzdenünk.

Meglepő módon a modern vízhasználat – klotyó és csapvíz – nem is olyan régi vívmány. Ennek hiányára a szerencsésebb országokban élők – például mi  – nem is emlékszünk, de a pandémia világában nem árt felidézni, hogy a nagy járványok egy része éppen a rendszer hiányából adódott. Budapest például a XX. század elejére érte el azt az állapotot, amelyben a föld alatti hálózatok egészítik ki – és teszik működőképessé – a folyóvíz-ellátást és a szennyvíz elvezetését a lakásokban: ezek nélkül szinte biztosan és gyakrabban számíthatnánk a mostanihoz hasonló, fertőző járványokra.

A kiállítást összefoglalni szinte lehetetlen, ezért kedvcsinálóként inkább furcsa és meglepő részleteket szedtünk össze, hogy a lehető legtöbb emberben felkeltsük a leküzdhetetlen vágyat a téma megismerésére, látogatásra a Kiscellibe és arra, hogy hozzánk hasonlóan hálával tekintsen az eddig teljesen természetesnek vett mindennapi kis- és nagydolog végzésének zökkenőmentes folyamatára.

Mit adtak nekünk a rómaiak? 

Sokaknak ismerős lehet a Brian élete című film egyik kultikus jelenete, amelyben a jeruzsálemi „Júdea Népe Front“ – amely nem összekeverendő a Júdeai Népfronttal, ugye – arról vitatkozik, hogy a megszálló rómaiak adtak-e nekik bármit.

A szürreálisan vicces beszélgetésben elsőként a vízvezetéket és a csatornázást említik, nem véletlenül, mivel a rómaiak rendelkeztek olyan műszaki tudással, hogy csatornahálózatot tudjanak építeni. 

A kiállítás első termében éppen ezt a vitát hallhatjuk a hangszóróból három nyelven, miközben elszörnyülködhetünk a nyilvános latrinán, amelynek érdekessége, hogy egymás mellett ülve, beszélgetve végezték a dolgukat. Ráadásul „vécépapírként“ egy közös tengeri szivacsot használtak, amit egy ecetes vízben áztattak a két használat között. 

Sötét középkor és a trágyagróf 

A sötét középkor elnevezés valójában a középkor elejéhez köthető, ráadásul az írott források hiányára utal. Ekkor már a kolostorokban, várakban használták a rómaiak által kiépített vízvezetékrendszert, sőt, fejlesztették őket. Tény, hogy a városokban a szenny nagy része nem kizárólag a pöcegödrökbe, hanem sokszor az utcára is került, de a nagyobb településeken – így például Budán is – voltak erre szakosodott városi alkalmazottak, akiknek az volt a feladata, hogy a produktumot összeszedjék és a városfalon kívül egy gödörbe elássák.

A nem túl gusztusos munkát végző személynek neve is volt, a takarítókat – német tükörfordításban – trágyagrófnak nevezték.

Női elegancia és az ürítés

Az ürítés problematikájának kezelése sokáig férfiközpontú volt, pedig a XVIII-XIX. századi hatalmas ruhák érthető módon megnehezítették a nők dolgát. Erre találták ki a szószostálra emlékeztető bourdaloue-t, amelyet a szoknyarétegek alá szuszakolva használhattak a hölgyek kisdolguk elvégzésére. Nem csodálkoznánk, ha ennek szükségességét – természetesen kicsit továbbfejlesztett formában – ma is örömmel üdvözölné a női nem. 

Az éjjeliszekrény eredete

A csatornahálózat hiányában a lakás berendezéséhez passzoló árnyékszékeket használtak. A gondos megmunkálás legfőbb oka, hogy nem létezett elkerített rész a dolgok végzéséhez és a tisztálkodáshoz. Az éjjeli szekrény például éppen azért jött létre, hogy az éjjeli edényt abban tárolják, így a szagokat is elzárták valamelyest.

A múzeum több különböző – lássuk be – szebbnél szebb tárgyat mutat be ezekből, de nem kaptunk kedvet ahhoz, hogy egy mobil bilivel egészítsük ki lakásunk enteriőrjét.

Lipótváros és Óbuda

A XIX-XX. században véghez menő urbanizációs folyamat tette végképp szükségessé az elavult csatornarendszerek felújítását és újragondolását, ugyanis Pest-Budán már a barokk korban is voltak csatornák. Ezek viszont a városok lakosságszámának kiugró emelkedésével kevésnek bizonyultak. Lipótváros kiépülése okán – na jó, a külvárosok, például Óbuda is növekedtek, de Lipótváros gyakorlatilag ekkor született – például egyre nagyobb területen vált szükségessé a hálózat bővítése. A nagy árvizek járványveszéllyel jártak, hiszen a felgyűlt produktumot is elterítették  – rámutattak a városi csatornarendszer átgondolásának szükségességére. 

Bunuel 

A rajongók bizonyosan egyetértenek vele, hogy Luis Buñuel volt a szürrealista film egyik atyja. A szabadság fantomja című filmjében a vécézést is a megszokottól teljesen eltérően mutatja, gyakorlatilag fordít egyet az étkezés-ürítés elfogadott helyzetén.

A kiállításon is megnézhető egyik jelenetben ugyanis a társasági élet az asztal körül zajlik ugyan, de a vendégek és a házigazdák is egy-egy fajanszra ülnek le beszélgetni és az étkezésről kifejezetten illetlenség beszélni.

Akire rájön a „szükség“, külön zárt helyiségben ehet, amely előtt előfordulhat az a mindannyiunk számára ismerős helyzet, hogy valaki elfoglalja, így várnunk kell a sorunkra.  

Ne csak a klotyóról szóljunk!

A világháborúk előtti időszakban sokáig nehézséget okozott, hogy a kádba eresztett víz hőmérséklete megfelelő legyen a tisztálkodáshoz. Sokáig ezt egy, a kád alá beépített fűtőrendszerrel is megpróbálták megoldani. Az „ördög fürdőkádjában“ azonban sajnos megvolt az esély arra, hogy a túl forró vízben komoly sérüléseket szerezzenek a fürdőzők. Örüljünk tehát, hogy ma már valószínűleg nem fogunk megfőni, ha megmártózunk a kádban.

A kiállításon természetesen a fentiek mellett őrült sok információval lehetünk gazdagabbak a csatornarendszerekről, fajanszokról, közvécékről, a klozethez köthető irodalomi és művészeti alkotásokról és a székelési lehetőségek fejlődéséről.

Azoknak is jó hírünk van, akik lemaradnak róla, mivel információnk szerint egy könyv kiadását is tervezik a témában, amelyben meggyőződésünk szerint mindenki talál további érdekességeket.

Talán nem akadnak fent sokan a szerkesztőség azon javaslatán, miszerint érdemes akár a mobilok nyomkodása helyett visszatérni a régimódi „trónoláshoz“, amelyhez, a már régimódinak számító módszerrel, újságokat és könyveket halmozhatunk fel a mellékhelyiségben. Hiszen mi lenne annál autentikusabb, mint egy, a klotyóról, kloákáról és kanálisról szóló könyvet forgatni kényszerű magányunkban?

TOP 5

Február 18, Péntek – 19:00 3KÓBUDA Kutyaélet-Színház
Kafka gondolkodó emberi lényként ábrázolja szereplőjét, aki a társadalomban való helyét keresi. Az élet értelmét, alapkérdéseit kutatja gyermeki szenvedéllyel, azonban minél több tudásra tesz szert, annál távolabb kerül társaitól. Saját önmegvalósítása rögös útján halad, miközben szabadságra, és visszaigazolásokra vágyik. Az előadás során a kutya szemszögén keresztül zarándokolunk végig életének fontosabb állomásain.

Február 18, Péntek – 19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet
Szirtes Edina műsorában megzenésített verseket, (Nagy László, Radnóti Miklós, Szép Ernő, Müller Péter, József Attila, Pilinszky János) és sok improvizációt várhat az Esernyősbe ellátogató érdeklődő.

Február 21, Hétfő – 20:00 ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR/MÜPA Müller Péter Sziámi 70
Müller Péter Sziámi, a magyar popzene történetének emblematikus figurája, az URH, a Kontroll Csoport és a különböző névváltozatokkal és felállásokban működő Sziámi zenekarok frontembere hetvenéves. Ebből a jubileumi alkalomból jelenlegi formációja, a Müller Péter Sziámi AndFriends az Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve, valamint egykori zenésztársakkal és más jeles vendégekkel színesítve adja elő a zenész népszerű régi slágereit és egészen friss szerzeményeket úgy, ahogyan azok még sohasem szólaltak meg.

Február 22, Kedd – 18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Ön az űrben él
Az ember létezése számára alkalmas anyag fejlődéséről és feltételek kialakulásáról, továbbá az űrkutatási vizsgálati módszerekről, technológiákról lesz szó Vizi Pál Gábor űrkutató szórakoztatóan tudományos előadásában.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Február 23, Szerda – 18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
Beszélgetések a kávé szerelmeseivel. A hónap témája: A presszók világa
A beszélgetést vezeti Kiss Imre, az MKVM korábbi igazgatója.

Heti Bontás:

Február 18, Péntek:
9:30 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT ICIRI-PICIRI TÜCSÖK-TÁNC Óbudán
16:00 KASSÁK MÚZEUM GRAFIKA WORKSHOP: KÖNYVKÖTÉSZET
19:00 3KÓBUDA Kutyaélet-Színház
19:00 ESERNYŐS Szirtes Edina Mókus looper estje – Vers, Zene, Szeretet

Február 19, Szombat:
8:00 RÓMAI Karnevál a Rómain – Fánkparádé és verklimuzsika!
10:30  GOLDBERGER MÚZEUM Légy te is kékfestő inas! — Ingyenes családi délelőtt a Goldberger Textilipari Gyűjteményben
11:00 MKVMÚZEUM Tárlatvezetések az ÉLETÚT ÉS ALKOTÁS – GÁBOR BÉLA, KIRAKAT és KIÁLLÍTÁS a kezdetektől kiállításban
15:00 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ Télűző szörnyecskék játékkészítő varró workshop kicsiknek és nagyoknak
19:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szeress, ha bírsz!
19:30 DANUBIA Britten/Strauss

Február 20, Vasárnap:
11:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy kis furfang
11:00 MÜPA Matematika a zenében: Mozart kockajátéka
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Sirtos görög táncház

Február 21, Hétfő:
17:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Mentális önvédelem a buddhista lélektan alapján
20:00 BUDAPEST GARDEN Hétfőnként újra QuizNight est
20:00 DANUBIA/MÜPA Müller Péter Sziámi 70

Február 22, Kedd:
15:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Egy diplomata visszaemlékezései
18:00 ÓBUDAI PLATÁN KÖNYVTÁR Ön az űrben él
19:00 MKVMÚZEUM Borvirág Borklub

Február 23, Szerda:
18:00 BEM MOZI Arcélek, útszélek – Bem Mozi
18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Életünk-egészségünk előadássorozat – “Küzdőtér”
18:00 MKVMÚZEUM Kotyogós – Fehéren-feketén a feketéről – kávéismereti sorozat
19:00 P.I.M. Nemes Nagy Ágnes 100 – “Viszonylagos öröklét” #2

Február 24, Csütörtök:
18:00 KASSÁK MÚZEUM Magyar emigránsok a Szovjetunióban
19:00 BUDAPEST GARDEN STAND UP FACTORY a Budapest Gardenben
19:00 MU SZÍNHÁZ Makra Viktória: Héttörpe
20:00 GÓLYA Csángálló@Gólya

TOP 5

Február 11, Péntek-18:00 ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT Szupervízió – Horváth Dániel festőművész – művészpedagógus kiállítása
A kiállítás, mint csoportos tárlat célja egyrészt, hogy Horváth Dániel művészetét ezúttal az oktatói pálya aspektusán keresztül mutassa be, másrészt hogy dialógust teremtsen a mester és egykori tanítványai – mára már sokkal inkább kollégái – között. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy a meghívott alkotók munkái hogyan reflektálnak egykori mesterük művészetére, megtapasztalható-e valamilyen közös szemléletmód a kiállító művészek között.