Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kert

Kertember
Létrehozva: 2007. szeptember 26. 08:10

Sziasztok!

Segíteni szeretnék mindenkinek, aki a kert gondozása, építése során szakmai támogatásra szorul. Bátorítok mindenkit, hogy kérdezzen, mert sokszor egy tanács elég ahhoz, hogy megmentsük legféltettebb növényünket, vagy pénzt spóroljunk a helyes gondozással, kivitelezéssel. Bátorítok mindenkit, hogy válaszoljon, mert tudni igazán csak a gyakorlatból lehet. Aki kertészkedik az tapasztal is, ne szégyellje ezt mással is megosztani, mert másnak ez kincs lehet. Várlak benneteket a virtuális kertünkbe.

Kertember

  1. Torolt_felhasznalo_344654
    Torolt_felhasznalo_344654
    2009. november 8. 15:33576.

    Kedves Kertember!

     

    Csak most jutok hozzá, hogy megköszönjem a válaszodat.

     A tujákról teljes magasságukban nem lehet képet csinálni, a kritikus pontokon így néztek ki kb egy hónapja. Talán csak az őszi lombváltás jeleit mutatták?

     

     

     

    előzmény:
    Kertember (549)
    2009-10-16  20:34
  2. Torolt_felhasznalo_228826
    Torolt_felhasznalo_228826
    2009. november 3. 10:07575.
    szívesen kérek,...a kisdobos,ahol tud ,segít
    előzmény:
    Kertember (572)
    2009-11-03  08:46
  3. 2009. november 3. 09:31574.

    Véletlenül elküldtem a befejezés előtt.

    Még annyit akartam, hogy ne most metszd meg, hanem tavasszal.

    előzmény:
    Kertember (573)
    2009-11-03  09:29
  4. 2009. november 3. 09:29573.

    Szia Mackósajt!

     

    Én is örülök, ha rám találtok.

    Linda fajtanév sokat mond gondolom nem véletlenül választottad. Nagyon jó fajta, nagy gyümölccsel a legismertebb Germersdorfi fajtával majdnem egy időben érő. Friss fogyazstásra, befőttnek is kiváló fajta.

    Sem az orgona, sem a cseresznye különösebb talajelőkészítést nem igényel. Jó lenne tudni milyen a talajod, de enélkül is általánosságban elmondható:

    - a cseresznyének áss 60x60x60-as gödröt

    - a gödör aljába tegyél komposztált marhatrágyát, vagy érett ló-marhatrágyát, erre tegyél 10-15 centi vastag földet, hogy a gyökér közvetlenül ne érintketzzen a trágyával.

    - tegyél a gödörbe talajfertőtlernítő szert is, ami megakadályozza, hogy a drótférgek, pajorok elrágják a gyökeret,

    - majd töltsd fel vízzel, és a fele víz elszivárgása után temesd be, úgy, hogy először a jobb minőségű földet szórd be, majd a rosszabbat

    - a csemete olyan mélyre kerüljön, hogy az oltás helye, ami a gyökere fölött van nem sokkal, ne kerüljön túl mélyre, körülbelül 1-2 centire legyen csak a föld alatt

    - készíts tányért a csemete köré, majd ezt töltsd fel faaprítékkal, az apríték szigetel a tányér pedig begyűjti a csapadékot

    - az orgona esetében hasonlóan járj el

    előzmény:
    Mackósajt (568)
    2009-11-02  18:04
  5. 2009. november 3. 08:46572.

    Szia Evelyn!

     

    Néha gúzsba köt a szakmai ismeret. El kell ismernem, hogy ez nekem se jutott az eszembe. Valóban jó eljárás.

    Köszi a segítséget.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228826 (569)
    2009-11-02  18:24
  6. Torolt_felhasznalo_228826
    Torolt_felhasznalo_228826
    2009. november 2. 21:33571.
    szívesen
    előzmény:
    vaszita (570)
    2009-11-02  21:24
  7. 2009. november 2. 21:24570.
    Koszonom, en meg azt hittem valami kulonleges kezelesi folyamaton kell hogy vegig menjen. Mindig a legegyszerubb dologra nem gondol az ember.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228826 (569)
    2009-11-02  18:24
  8. Torolt_felhasznalo_228826
    Torolt_felhasznalo_228826
    2009. november 2. 18:24569.
    hőkezelt föld:beteszed a tepsibe, és betolod a földet a sütőbe,majd jól átforralod...ezáltal elpuszulnak a benne lévő élősködők és gombák
    előzmény:
    vaszita (567)
    2009-11-02  13:00
  9. 2009. november 2. 18:04568.

    Kedves kertember!

     

    Vettem egy cseresznyefát, Linda nevezetűt (nem tudom hogy fontos-e illetve mond-e valamit). Meg szeretném kérdezni, hogy a cseresznyefa alá milyen földet kell érdees rakni ha kell.

    És vettem egy fehér törzses orgonát. Az alá is kell vmi spéci föld? Táp? Valószínűleg a hétvégén ültetem el őket? Takarást javasolsz? Gondoltam múlccsal felkupacolom őket. De a törzsüket kell/érdemes takarni_? Ha igen mivel? 

     

    Mikor kell őket metszeni? 

     

    Köszönöm válaszaidat, nagyon örülök hogy rád találtam!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. november 2. 13:00567.

    Koszonom a vallaszodat, ki fogom cserelni a foldet rajtuk. ezek szerint ez nem artalmas a novenyeknek, csak nem nez jol ki? Mellegebb nem nagyon lesz, ahozz jobban kellene futeni a lakasban. De ezt mar a nyaron is eszrevetten, mikor a homersekletre nem panaszkodhattak. Az a hokezelt foldet nem tudom itt hogy hivhatjak kanadaban, de majd uttana nezek. A boltban van szaz fele virag fold , a csuda tudja mejik lenne jobb.

      A cikasz palmam tulajdonkeppen tetszik nekem, csak en azt hittem az virag. Hat ennyit ertek hozza. 

    előzmény:
    Kertember (566)
    2009-11-02  08:46
  11. 2009. november 2. 08:46566.

    Kedves Vaszita!

     

    Ez a fehérpenész nem a növényeid betegsége, hanem egy talajlakó gomba, ami megtalálta a fejlődéséhez optimális körülményeket a virágföldedben. A kialakulásához kell az állandó nedvesség, és a nem túl meleg hőmérséklet. Első körben távolítsd el a föld felső néhány centis részét és pótold új földdel, majd próbáld meg alulról öntözni a növényeket, így a föld teteje egy kicsit szárazabb lesz, ez nem kedvez a gombának, ha lehetőséged van tedd a növényeket állandó, és melegebb helységbe (bár nem tudom, most milyen körülmények között vannak). Ha ez nem válna be akkor vásárolj a boltban olyan virágföldet, ami hőkezelt, ültesd át a növényeidet. Ebben a földben ugyanis nincs benne a gomba szaporító képlete, így nem is fog gombásodni. Legvégső esetben javaslom  a virágföld gombaölőszeres beöntözését, amitől gyorsan kipusztul a gomba. 

    Remélem a Növénykedvelők tudtak segíteni a cikász pálma ügyében.

    előzmény:
    vaszita (565)
    2009-11-01  14:19
  12. 2009. november 1. 14:19565.

    JO Reggelt Kertember

     

    Segitseget szeretnek kerni, a belso novenyeimmel tortent valami, mar egy ideje eszrevettem , hogy az egyi viragomon valami feher penesz feleseg van, de most mar kezd elterjedni a tobbire is. Nem tudom , hogy ez artalmas-e . de nem nez ki jol. Nem szeretnem oket elvesziteni, hiszen nem olyan sok van belloluk. itt kuldok rolluk fenykepet. Ha lenne valami jo tanacs, hogy lehetne meg szabadulni tole. Elore is koszonom.

    előzmény:
    Kertember (564)
    2009-10-25  20:28
  13. 2009. október 25. 20:28564.

    Több megkeresést kapok öszi metszés témában. Sajnos van aki azután ír, hogy már megmetszette a növényeit.

    Ne metszetek ősszel. Csak azt vágjátok le a növényekről, ami útban van, a többit majd tavasszal. Ha most megmetszitek a növényeket, akkor az esetleges fagysérüléseket nehéz korrigálni, de az is lehet, hogy ezzel fagy teljesen tövig a növény.

    Aki bizonytalan nézzen utána szakkönyvekben, de én is szívesen segítek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. október 25. 20:23563.

    Sziasztok!

     

    Tegnap elkezdtem írni itt a növényültetésekről, de sajnos elszállt félórai munkám, ezért átmentem a blogba. Ott könnyen el tudom menteni és szerkeszteni.

    Aki gondolkodik növényültetésbe érdemes átmenni a Kert blogba, remélem talál ott hasznos információkat. Még nem fejeztem be teljesen a cikket, de pár nap múlva teljes lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. október 24. 19:53562.

    Sziasztok!

     

    Ha van kedvetek, meginvitállak benneteket egy játékra, amivel nyerni is lehet. A Növénykedvelők fórumon indítottam egy fotóversenyt, melynek címe a növények őszi bogyói. Olyan képekkel lehet versenybe szállni, amit saját magatok készítettetek növények őszi terméseiről. Nevezni korlátlan számú képpel lehet, november 15-ig. Értékelni közösen fogjuk, mindenki szavazhat, aki akr. Díj egy 60-80 cm magas mamutfenyő, melyet hazánkon belül bárhova el tudok juttatni.

    Kedvcsinálónak néhány képet felrakok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. október 20. 15:58561.
    Tényleg nagyon sok van. Majd este leülünk és végignézzük a családdal együtt, megbeszéljük kinek melyik tetszik. Köszönöm a segítséget!
    előzmény:
    Kertember (560)
    2009-10-20  15:25
  17. 2009. október 20. 15:25560.

    Látom már válaszoltál. Akkor azt a csoportot már nem írom le, amik maximum 2 méterre nőnek és lassan.

    Jó keresgélést kívánok. A latin név alapján a google gyorsan kidobja őket. Remélem nem írtam pontatlanul a neveket.

    előzmény:
    embolo (558)
    2009-10-20  15:01
  18. 2009. október 20. 15:21559.

    Több ütemben írom, nehogy elvesszen, amit már megírtam.

    Szélesebbre növők

    Picea abies-Jegnyefenyő

    Picea omorika-Szerb lucfenyő

    Chamaecyparis lawsoniana 'Columnaris-Kék hamisciprus (kék lombú)

    Chamaecyparis lawsoniana 'Lane'-Sárgalombú hamisciprus

    Chamaecyparis lawsoniana 'Alumii'-Zöld lombú hamisciprus (határeset a karcsú, és tömzsi között)

    Chamaecyparis lawsoniana 'Van Pelt's Blue'-Kéklombú hamisciprus (rikítókék)

    x Cupressocyparis leylandii-Leylandi ciprus (Sok fajtája van)

    Cupressocyparis arizonica-Arizonai ciprus

    Juniperus chinensis 'Spartan'-Spartan boróka

    Juniperus scopolorum 'Moonglow'-Kék boróka

    Picea pungens-Ezüstfenyő, vagy Szúrós luc

    Thuja plicata-Óriás tuja

    Taxus baccata-Tiszafa (mérgező)

    Thuja occidentalis 'Brabant'-Brabant nyugati tuja

    Thuja occidentalis 'Smaragd'-Smaragd tuja (legelterjedtebb fajta)

    Lomblevelű örökzöldek (ezteknek vagyok a híve)

    Ligustrum ovalifolium-Télizöld fagyal (enyhe teleken lombmegtartó)

    Punus laurocerasus 'Caucasica'-Babérmeggy

    Prunus laurocerasus 'Schipkaensis'-Babérmeggy

    Prunus laurocerasus 'Zabeliana' vagy 'Otto Luyken'-Babérmeggy (1,5 méter magasra növők)

    Viburnum x burkwoodii-Bangita

    Viburnum rhytidophyllum-Bangita

    Mahonia aquifolium-Kerti mahónia (gyönyörű őszi-téli lombszín)

    Euonymus japonicus-Japán kecskerágó

    Ilex aqifolium-Magyal (szúrós, több szép ilex fajta is van)

    Sasa palmata-Legyezős törpebambusz (erőteljesen terjed)

     

     

    előzmény:
    embolo (554)
    2009-10-20  11:17
  19. 2009. október 20. 15:01558.

    Köszönöm a választ!

    Meg fogom nézegetni őket. Olyan kellene ami minél magasabb lesz, és lehetőleg hamar. De úgy látom sokféle van, keresek róluk képeket!

    előzmény:
    Kertember (557)
    2009-10-20  14:56
  20. 2009. október 20. 14:56557.

    Szia Embolo!

     

    Nem vagyok örökzöld párti, de azért javaslok néhány növényt. Nem tudom milyen széles a helyed, ezért több variáció is lesz. Amiket írni fogok az mind 2 méter fölé nő, ezért, ha nem akarod magasabbra, akkor 2 méternél le kell vágnod a tetejüket. A metszést jól tűrik, ezért nem lesz bajuk. A végén majd írok 2 méterre növőket is, de ezekről tudnod kell, hogy mivel nem nőnek magasra (a 2 méter az csak közepes magasság), ezért lassan is nőnek, tehát 10-12 év alatt lesznek 2 méteresek, vagy esetneként lassabban. Ezért szoktak magasabbra növőket ültetni, majd a kívánt magasság elérésekor (néhány év alatt elérik a 2 métert) levágják a tetejüket.

    Keskenyre növők (szélességük max. 1,5 méter)

    Thuja occidentalis 'Fastigiata'-Oszlopos nyugati tuja

    Juniperus communis 'Bakony'-Bakony oszlopos boróka (szúrós)

    Juniperus communis 'Hibernica'-Hibernica oszlopos boróka (szúrós)

    Juniperus communis 'Meyer'-Meyer oszlopos boróka (kék lombú, szúrós)

    Juniperus scopolorum 'Blue Arrow'- Oszlopos boróka (kék)

    Juniperus scopolorum 'Skyrocket'-Rakétaboróka (van kék és zöld változata)

    Pinus nigra 'Silfid'-Oszlopos fekete fenyő (extra)

    Pinus sylvestris 'Fastigiata'-Oszlopos erdei fenyő (kék lombú, extra)

    Taxus baccata 'Fastigiata'- Oszlopos tiszafa (mérgező)

    Taxus baccata 'Fastigiata Aurea'-Oszlopos tiszafa (sárga, mérgező, extra)

    Thuja occidentalis 'Spiralis'-Spirális lombszerkezetű nyugati tuja

    Thuja occidentalis 'Columna-Columna nyugati tuja

     

    előzmény:
    embolo (554)
    2009-10-20  11:17
  21. 2009. október 20. 14:37556.

    Befejezem a válaszom.

    Kertépítés terén leírtam, amit akartam.

    A képek sajnos azóta sem érkeztek meg, így erről nem tudok nyilatkozni, viszont az ágyásszegélyől igen. Nem javaslom a műanyagot mert:

    - Nehéz függőlegesbe hozni, mert nyekli.nyakli, ferdén pedig eléggé csúnya,

    - Nem lehet igazán szép színben kapni, az a zöld sem igazi természetes, sőt vannak kimondottan undorító zöld színűek,

    - A nap elég jól koptatja őket, néhány év alatt annyira meggyengül a szerkezete, hogy szegélynyíró damiljától is eltörik, ezért igen csúnya lesz, de könnyen rá tudsz menni fűnyíróval is, ezért már az első évtől is töredezett lehet.

    - Annyival nem olcsóbb a fától, hogy ezt részesíteném előnyben.

    A barkácsáruházakban vásárolható ágyásszegélyek minősége kritikán aluli. Persze az ára is kedvező. Javasolnám a Telifa Kft által forgalmazott szegélyeket, amikre 10 év garanciát vállalnak. Ezek ugyanis nagynyomáson kezeltek korhadás elleni szerrel. Vagy vannak keményfából készült ágyásszegélyek. Szóval érdemesebb a minőségre menni, mert azok hosszú életűek.

    Egyenlőre ennyit tudtam segíteni, ha felrakod a képeket, akkor talán többet is tudok.

    előzmény:
    era5 (552)
    2009-10-18  11:07
  22. 2009. október 20. 13:35555.

    Kedves Era!

     

    Nem célom  akertépítők üzletét rontani, de láttam már nagyon sok szép ízléses kertet, amit amatőr kerttulajdonos épített. Egy kert esetében nagyon fontos (fontossági sorrenbe szedve):

    - A tulajdonosnak tetszen.

    - A kerthasználók igényeihez igazodjék (sokannem maguknak építenek kertet, hanem a barátoknak, rokonoknak, üzelti partnerek, sokszor a rongyrázás a lényeg)

    - Csak annyira legyen gondozásigényes, hogy a tulajdonosa ne legyen kertje rabszolgája.

    - Találja meg a kert a saját harmóniáját. A kertet alkotók egymással tudjanak élni. Ember-növény-állat.

    - Hosszú időre szóljon. Ne kelljen évenként alkotókat cserélni.

    - Kivülállók is örömüket leljék benne.

    Aki igazán elhivatott az időt és energiát áldoz arra, hogy utánanézzen a kilakítás szempontjainka, megismerkedjen a növényekkel, és igényeikkel, felkutatja a legalkalmasabb anyagokat stb. Ha mindezt megtesszük szinte biztos a siker.

    Most el kell mennem területre, de folytatom a választ.

    előzmény:
    era5 (552)
    2009-10-18  11:07
  23. 2009. október 20. 11:17554.

    Kedves Kertember!

    Szeretnék az udvaron levő járdarész mellé ültetni egy magas (kb 2méterre gondoltam) tuját, vagyis nem egyet, hanem sorban annyit, hogy betöltsön egy 15 méteres szakaszt. Azért kellene magas, hogy árnyékot adjon nyáron, és a szél ellen is védjen valamennyit.Tudnál valammiylen nönényt ajánlani, amiezeket tudja, és persze szép is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. október 18. 11:16553.

    Elnézést, de túl nagy méretű a kép, próbálom kicsinyíteni és újra csatolom.

     

    előzmény:
    era5 (552)
    2009-10-18  11:07
  25. 2009. október 18. 11:07552.

    Szia Kertember!

     

    A segítségedet szeretném kérni, kertépítésben /vagyis most már inkább átépítésben/. Csatolok  képet az udvarunkról. Az a helyzet, hogy másfél évvel ezelőtt költöztünk, és akkor nem néztem utána, hogyan is kellene kialakítani, csak gyorsan füvesítettünk, kialakítottuk a virágyágyást, hogy végre rendezettnek lássuk. Most, hogy már van egy kis időnk, szeretnénk átalakítani. Igazából van már elképzelésem, csak nem tudom, hogyan tudnánk mi ezt kivitelezni, vagy ezt csak kertépítőkkel tudjuk megcsináltatni.

    Szóval a 2. képen látható a fal melletti ágyás, ami most 60 cm széles, egy kicsit megemeltük, hogy kiemelkedjen a fűből. Na most ezt szeretném átalakítani úgy, hogy egyrészt egy síkban legyen a fűvel, másrészt kicsit szélesíteni és nem egyenes lenne, hanem hullámos. Nem tudom ezt hogyan is csináljuk, illetve milyen ágyásszegyély kell mellé. Most éppen a barkácsáruházakban vásárolható fa ágyásszegélyünk van, de nem bizonyult éppen strapabírónak. Kérdeztem már kertészt is erről, ő azt mondta, hogy gazdaboltokban lehet vásárolni műanyag ágyásszegélyt, ő inkább azt ajánlotta.

    Mivel a házunk mögött társasház van, sajnos egyenlőre az erkélyekről belátni az udvarunkba. Azon az oldalon a kerítés mellett tujákat tervezünk.

    Előre is köszönöm a segítséget.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top