A pozsgások olyan növények,

amelyek szárazságtűrőek, vagyis nem vízigényesek,

másképpen szukkulensek.

Ide tartoznak a kaktuszok és sok sivatagi növény is.

A pozsgásokhoz tartoznak például a Magyarországon is élő

kövirózsák és varjúhájak.

A Kárpát-medencében a pozsgás növények

két nemzetsége található: a varjúhájfélék családjába tartozó kövirózsák (Sempervivum)

és varjúhájak (Sedum) fajai között találunk pozsgásokat (főleg mészkőhegységekben).

A pozsgások nagyon sok érdekes dekorációhoz felhasználhatók.

 Változatos megjelenésűek, kevés vizet igényelnek,

így hosszabb ideig is magukra lehet őket hagyni.

Növekedésükhöz (ami elég lassú) nem kell sok tápanyag,

gyökérzetük kis helyen is elfér, így

tényleg extrémebb helyekre is be lehet őket ültetni,

nemcsak kaspóba. Lásd falikép, kincsesláda készítése...

Eredeti élőhelyükön sok fényt kapnak,

ezt nekünk is biztosítanunk kell számukra.

Tegyük ablakba ezeket a növényeket.

Tavasztól őszig tarthatjuk őket a kertben vagy teraszon is,

de télre a legtöbb pozsgást védettebb helyre kell tenni,

mivel a fagyokat nem bírják (kivétel a mi varjúhájaink és a kövirózsa)

Ha a kertbe tesszük őket tavasszal,

akkor fokozatosan szoktassuk hozzá őket a napfényhez,

a direkt napfény megégetheti leveleiket.

A pozsgás növények megvastagodott, húsos törzsében

vagy leveleiben raktározó sejtekből álló szövetek vannak

az esős időben felvett víz tárolására.

Rendszerint olyan, többnyire meleg éghajlatú helyeken élnek,

ahol hónapokig nincs eső.

Úgy alkalmazkodtak ehhez, hogy szervezetük hosszabb idő alatt

használja fel az egyszerre és gyorsan felvett,

aránylag kevés vizet és a benne oldott tápanyagokat.

Aszerint, hogy szárukban vagy leveleikben tárolják-e a vizet,

a pozsgás növényeket két nagy csoportra:

törzsszukkulensekre és levélszukkulensekre osztják.

Előbbiek közé tartoznak az Amerikából származó

kaktuszfélék nagy többsége mellett az Afrikában honos Euphorbia-fajok.

A másik csoportba, a levélszukkulensekhez soroljuk

az amerikai agávé- és az afrikai aloéféléket és még sok más pozsgás növényt.

A pozsgások életmódja lényegesen eltér a szárazságtűrő,

de nem szukkulens (xerofil, xerofita) növényekétől.

A pozsgások meglepő sajátossága,

hogy sejtnedvük rendkívül híg,

annak ozmotikus nyomása nagyon alacsony.

A kevés vizet tároló talajokból azt

csak a nagy ozmotikus nyomású növények képesek felszívni –

a kaktuszok tehát nem.

A növények sejtfala, tehát a gyökérszőröké is átengedi a vizet

(a benne oldott tápanyagokkal együtt).

A vízinövények ozmotikus nyomása ennél sokkal alacsonyabb,

csak 5 bar körüli, és nagyjából ennyi a pozsgásoké is;

ezek tehát csak akkor tudják felvenni a vizet, ha a talaj nagyon nedves.

Ekkor azonban nagyon gyorsan megtöltik vele víztároló sejtjeiket,

és az így elraktározott vízzel a következő bővizű időszakig

rendkívül takarékosan gazdálkodnak,

amit sejtnedvük vízmegkötő képessége is segít.