Manapság állandó vita tárgyát képezi, kezdeményezhet-e egy nő, ha ismerkedésről van szó. Ha nem ő a kezdeményező, milyen ütemben kell haladni? Be kell tartani a három randis szabályt az első együttlétig? Mikor szabad az első csók csábításának engedni? Mennyire „illik” megjátszani a visszafogottságot?
A lista szinte végtelen. A válasz? Mindenkinek más.
Az egyik konzervatívnak mondható huszonéves barátommal hosszan szoktuk elemezgetni ezt a témát.
–Tudod, ez olyasmi, mint a vadászat – fejtegette. – A férfiak elsősorban vadásznak, vagy, ha úgy tetszik, szeretik ragadozónak érezni magukat… Képzeld el, hogy a vadász meglát, mondjuk egy gyönyörű őzet. Türelemmel, munkával, stratégiával elejti. Amikor a haverjai rákérdeznek, hogyan sikerült ezt összehoznia, van mire büszkének lennie. Milyen lenne, ha e helyett azt kellene mondania; „Öngyilkos lett, én meg hazahoztam”?
– Mi van akkor, ha nekem tetszik meg egy pasi, de valamiért nem vesz észre? – kérdeztem vissza. – Az addig oké, hogy egyáltalán nem érdeklem, de ezek szerint meg se próbáljam felkelteni a figyelmét, csak üljek és várjak, hátha mégis meglát egyszer?
– Azzal nincs baj, ha finoman küldi a nő a jelzéseket. De ne ő próbáljon meg engem meghódítani. Érted?
Elgondolkoztam a hallottakon. Egyet is értettem a hasonlattal, meg nem is, hízelgőnek is találtam, meg nem is.
Hízelgő volt a tudat, hogy egy férfi büszke arra, hogy sikerül meghódítania. Ugyanakkor az, amit a srác mondott, a szememben nem arról szólt, hogy valaki szerencsés, amiért ilyen vagy olyan nőt tudhat az oldalán. Hanem egyszerű igazolása volt a saját egójának, annak, hogy ő hol foglal helyet az alfahímek sorában. Az „elejtett vadak” szimpla trófeák, bizonyítékok voltak az ő szavai szerint, semmi többek.
Ismertem annyira, hogy tudjam, nem így gondolkozik a nőkről, sőt; vonzóbb számára az intellektus, mint egy feszes fenék, mégsem tudtam száz százalékban egyetérteni vele.
Ő kezdeményez, vagy egy nő kezdeményez nála; miért van ennek ekkora jelentősége?
Persze, egy férfi általában több csajnál próbálkozik be, mint fordítva. Az is tény, hogy bár a tinédzserkori hormonháború egyik nemet sem kíméli, egy lány, – általában, – szeret lassabban haladni, míg egy srác, nyomul, próbálkozik, alig várja, hogy elvesztíse azt a „terhet”, amit a szüzesség, a tapasztalatlanság jelent.
Bár egyre kevesebb embert érdekel, egy nőnek hány férfival volt dolga élete során, mégis van bennünk valamiféle ellenszenv, ha a szóban forgó hölgyemény nagyobb „szerencseszámot” tudhat magáénak, mint amennyit elfogadhatónak tartanánk. Nem fest hízelgő képet egy nőről sem, ha válogatás nélkül igent mond, vagy épp, ha minden potenciális jelöltnél bedobja magát. Egy férfinak ennél jóval több kört kell lefutnia, hogy célt érjen. Amikor pedig sikerrel jár, az egyértelmű igazolása annak, hogy mekkora bika.
A kérdés már csak az; kinek a szemében?
Legfőképpen természetesen a sajátjában. Ezután következnek a haverok, de hogy őszinte legyek, nem találkoztam még olyan férfi társasággal – bocs, srácok, biztos vannak kivételek, – ahol nem túlzott volna mindenki az ilyesmiről.
A csajoknak viszont nem fog senki dicsekedni ilyesmivel. Nem végeztem teljeskörű felmérést, de nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy nőnek egyből felcsillanna a szeme, amikor a férfi a korábbi hódításaival kezd kérkedni a gyertyafényes vacsorájuk közben.
Nyilván, izgató tud lenni, amikor a partnerünk tudja, mit csinál, és magabiztos az ágyban, és akárhogy is nézzük, ezen a téren is gyakorlat teszi a mestert. De azt hiszem, beláthatjuk, ez megint csak mindkét nemre igaz.
Régen leáldoztak azok az idők, amikor egy nő legfőbb erénye a szüzessége volt, és az tette a legvonzóbbá, ha szendén lesütött szemekkel, nyakig beöltözve várakozott az ágy szélén a kedvese érkezésére. A pasik is méltányolják az önfeledt fantáziadússágot egy nőben, és erre megint csak azt tudom mondani; gyakorlat teszi a mestert…
Azt hiszem, az elképzeléseink azokról a bizonyos strigurákról, a mi számít túl soknak, túl kevésnek, csak a saját fejünkben léteznek. Az a benyomásom, a férfiak nem igazán tudják jól kezelni, ha egy nő kezdeményez náluk, vonzó magabiztosság ide vagy oda. Miért olyan nehéz elegánsan kezelni ezt a helyzetet, hízelgőnek megélni a közeledést? Valóban ilyen férfiatlan érzés lemondani arról a bizonyos trófeáról?
Olyannyira, hogy még egy addig különlegesnek hitt nő is egyből elveszíti a varázsát, ha nem várja ki, hogy a férfi hódítsa meg?
Vura Hajni
nyitókép: Image by Freepik
Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat. KATTINTS IDE! Köszönjük!
EZ IS ÉRDEKELHET: