Caroline (Noomi Rapace) és kamasz lánya, Vanja egy autóban vesztegel egy alagútban kialakult dugóban. A rádióban zavargásokról, halálos áldozatokról, polgárháborúról esik szó, úgyhogy az asszony gyorsan elkapcsol, de ez nem segít: a hírekben jelzett fenyegetés elérte őket. Álarcos fegyveresek tűnnek fel, és – rövid kézitusa után – elhurcolják Vanját.

E felütést követően már katonaként látjuk viszont Caroline-t. Egy eligazításon megtudja: a jelenlévőkkel együtt azért hívták ide, mert a tenger befagyott, így a jég hátán, korcsolyával kell eljuttatniuk két kapszulát egy kutatóbázisra. Hogy mi van a tárolóedényekben, arról mit sem tudhatnak: nem nyithatják fel őket, és semmiképp sem kerülhetnek az ellenség kezére. 

Hogy dolguk még nehezebb legyen, csak éjszaka mozoghatnak: száz mérföldet kell megtenniük anélkül, hogy felfigyelnének rájuk. A címben szereplő Fekete Rák hadművelet tehát kockázatos, merész vállalkozás, de sikere megváltoztathatja a háború kimenetelét. 

Caroline – aki korábban gyorskorcsolyázó volt, emiatt esett rá a parancsnokság választása – kezdetben fásultan fogadja, hogy kiválasztották, az eligazítás végén azonban megtudja: a hadsereg egy határ menti menekülttáborban megtalálta a lányát, aki jelenleg szintén a bázison tartózkodik. Az asszony tehát azzal száll jégre, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy elérje a helyet, és újra együtt legyen Vanjával.

A Fekete Rák hadművelet első pillantásra a háború idején zajló, öngyilkos küldetések történetét elmesélő darabok sorába illeszkedik. Olyan filmek tartoznak ide, mint például a Navarone ágyúi (1961), A sas leszállt (1976) vagy éppen a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (2016).

Aztán kiderül: a korcsolyás különítmény tagjainak nemcsak a sötétséggel, a hideggel, a távolsággal, valamint üldözőikkel kell megküzdeniük az úton, de saját érzéseikkel és késztetéseikkel is. A film középső harmadában így nem az a fő kérdés, hogy missziójuk sikerrel zárul-e, sokkal inkább az, mennyire képesek megbízni a hadvezetésben és a társaikban. És a csapat egyik tagja ki is mondja az egyik legkifejezőbb mondatot:

Nem rákok vagyunk, hanem egy kígyó. Ami felfalja saját magát.

(Az utalás egyaránt vonatkozhat a különítményen belül zajló folyamatokra,  valamint a hátteret adó polgárháborús szembenállásra.) 

A harmadik harmadra azonban háttérbe szorul mindez, hogy kezdetét vegye valami nehezen hihető és öncélú – az utolsó félóra kis híján elfeledteti a nézővel az addig eltelt nyolcvan-egynéhány perc erősségeit.  

Mert az első fél óra kimondottan feszült és talányos, elsősorban a konkrétumok hiánya miatt. Ugyanis nem tudjuk meg, miért robbant ki és mióta tart a harc, ahogy azt sem, melyik országban játszódik a cselekmény és kik a hadviselő felek. Ha valóban polgárháború dúl, mely törésvonalak mentén hullott szét a társadalom? 

A kép azonban a későbbiekben sem tisztul, így a végére már egyenesen zavaró a homályosság és a háttér kidolgozatlansága: pontosan mi volt abban a két kapszulában? Igazából mit terveztek vele a kutatóbázison? Ki áll a jó és ki áll a rossz oldalon a konfliktusban? 

A konkrétumok és a tágabb összefüggések mellőzése persze tudatos volt az alkotók részéről.

A Fekete Rák hadművelet ugyanis csak formailag akciófilm és thriller, összességében több akart lenni: általános érvényű, pacifista elmélkedés a háború mibenlétéről, az emberi természetre gyakorolt hatásáról. 

Csakhogy a közönségfilmek direktsége és a művészfilmek elvontsága – az előbbi explicitása, az utóbbi stilizáltsága – általában egymás ellen hat, ahogy jelen esetben is történt. A Fekete Rák így erőtlen hibrid lett: akciófilmnek vontatott és üres, háborúellenes drámának sekélyes és súlytalan – ráadásul nem képes meghaladni a hasonló alkotások által már közhelyessé koptatott üzenetet: bárkiből lehet ellenség, a hadakozás rossz, a háború maga a (fagyos) pokol.

A társforgatókönyvíró-rendező Adam Berg eddig csupán rövidfilmeket és videóklipeket készített, ez az első nagyjátékfilmje. A Fekete Rákban így a rutintalanságból eredő gyöngeségek és követezetlenségek is megtalálhatók: a játékidő túlságosan hosszú (legalább húsz percet könnyen ki lehetett volna belőle hagyni); Caroline-on kívül az összes szereplő papírmasé figura marad; a cselekményt rendre megszakító (s az anya-lánya viszony árnyalására hivatott) flashbackek tulajdonképpen feleslegesek; a különítmény tagjai pedig anélkül lépnek a tenger jegéről a szárazföldre, hogy kiderülne, lecserélték a korcsolyáikat.

De nem lehet mondani, hogy mindezek mellett nincsenek meg a maga erősségei. A főszereplő – A tetovált lány svéd változatában feltűnt, s jó tíz évig Hollywoodban dolgozó Noomi Rapace – hihetően hozza az egyszerre sebzett és kemény, a gyermeke viszontlátásáért sok mindenre képes anyát. 

A befagyott felszínen haladó emberi alakokat – no meg a jégsivatag a maga kíméletlenségében is lenyűgöző szépségét – bemutató képek igazán erősek, a színvilág megválasztása találó: a csaknem örökös kékesszürke árnyalat nagymértékben meghatározza a film reménytelen, lemondó hangulatát, melyet szavakkal talán az eligazítás végén, egy főtiszt szájából elhangzó versrészlet fejez ki legjobban:

Eljő a fegyverek, a farkasok ideje, / midőn nincs irgalom. // Testvér testvérnek gyilkosa, / szülők a gyermekeiket veszejtik el. // Felfalják a Napot, s zord tél követi / majd a telet, mely telet követ.

A legemlékezetesebb jelenetek kétségkívül azok, melyek a háború mindenütt jelenlévő nyomait tárják elénk: láthatjuk a papírlapként átégetett toronyházakat, az elveszített otthonokat helyettesítő sátortáborokat, és egy ponton borzongó pillantást vethetünk egy dermedt hullákkal feltöltött jeges tömegsírba is. 

A film az orosz–ukrán konfliktus elmérgesedése előtt készült, az alkotóknak tehát nem állt szándékában a Putyin elnök által indított háborúra reflektálni, az mégis különös megvilágításba helyezi az alkotást.

(Az első negyedórában elhangzó közlés – „sok a pletyka meg a propaganda” – erős kapcsolóelem a fiktív és a valóságos összecsapások sorozata között.) 

Sőt a film újabb, napjaink valóságáig vezető asszociációs lehetőséget is kínál: bizonyos elemei  láttán csaknem mindenkinek a Covid–19-járvány fog eszébe jutni. Mintha a producerek eljátszottak volna a gondolattal: vegyünk egy posztapokaliptikus történetet, tegyünk bele olyan fordulatokat, melyek a mindennapjainkat átformáló, valós és lehetséges fenyegetésekre vetett oldalpillantásként is értelmezhetők, helyezzük skandináv környezetbe, spékeljük meg néhány szép tájfelvétellel és némi borongós északi hangulattal, és az egészet bízzuk egy elsőfilmes rendezőre (már ami a nagyjátékfilmek mezőnyét illeti). Vajon milyen alkotás kerekedne ebből?

És a válasz: pontosan olyan, mint A Fekete Rák hadművelet.

A Fekete Rák hadművelet/Svart krabba/Black Crab. Szinkronizált svéd akciófilm, thriller, dráma. Játékidő: 114 perc. Rendezte: Adam Berg, 2022. Elérhető a Netflix kínálatában.

Borítókép: Noomi Rapace a film egy jelenetében (Fotó: Netflix)