Herényi megismételte: letartóztatásokkal kezdene egy DK-kormány

A volt MDF-es politikus megismételte: a DK már a kormányra kerülésének másnapján letartóztatásokkal, kirúgásokkal kezdene.

2024. 03. 07. 21:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, letartóztatásokkal, kirúgásokkal kezdene a DK már a kormányra kerülésének másnapján, de a bírókat és az ügyészeket sem kímélné – erről beszélt Herényi Károly a napokban a DK TV vendégeként. – Ha itt nem lesz olyan elszámoltatás, ami elmaradt 1990-ben, akkor ugyanott maradunk, ahol voltunk – jegyezte meg az MDF egykori frakcióvezetője. Szerinte csak úgy lehet rendet tenni, hogy mindenkit eltávolítanak majd, helyreállítva a jogállamot. Azt azért hozzáfűzte, természetesen nem akasztásokra gondolt, de büntetésekre szükség van – jelentette ki,

Ezt a véleményét most megerősítette az egykori MDF-es politikus a sonline.hu-nak. Úgy fogalmazott: azok sem számíthatnak más elbánásra, akik az Orbán-rendszer fennmaradásában „szerepet vállaltak”. Herényi Károly, aki egyébként a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület elnöke, A sonline.hu-nek azt hangsúlyozta: „azért kell előzetesbe tenni embereket, hogy ne tudják eltüntetni a nyomaikat”, majd úgy folytatta: „a tisztességes jogi eljárás a lényeg, hiszen a jogállamiság megkérdőjeleződött a mai Magyarországon”.  

Mint a sonline.hu megjegyzi, Herényi Károly leginkább függetlennek vallja magát. Elnökségi tagja például annak a Somogyi Függetlenek Szövetségének, amely a vármegyei választáson szerezne képviselői helyeket. A szövetség elnöke a volt jobbikos országgyűlési képviselő, Steinmetz Ádám. 

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.