Tüttő Kata elindult a Belvárosban, mire Leisztinger Tamás cégéből kiszállt a Fidesz-közeli társ

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2019. július 24.

Belpol

Adnak a látszatra.

Pár hete történt egy jelentős változás abban a belvárosi cégben, amely a Magyar Narancs oknyomozó riportja után került többször is a figyelem középpontjában. Ennek a változásnak pedig politikai vonatkozásai is lehetnek – de nézzük előbb, milyen vállalkozásról is van szó!

Közvagyon bagóért

Először márciusban foglalkoztunk behatóan a Duna-parti, Belgrád 27. szám alatti ingatlanfejlesztés sajátos szereplőgárdájával és körülményeivel.

A belvárosi mutyi legsötétebb szeglete: a szoci pénzember, Rogán bizalmasa és egy híres épület kalandja

Két friss ingatlanügy mögött is felsejlik Rogán Antal titokzatos bizalmasának, Kertész Balázsnak az alakja az V. kerületben. Miközben a Belvárosban Kertész ma is meghatározó szereplő, épp az ő családi körénél landolnak önkormányzati ingatlanok. És feltűnik: Leisztinger Tamás. Amikor 2006-ban Rogán Antal először lett polgármester a Belvárosban, T.

A történet alapjául szolgáló forgatókönyv unalomig ismert volt, merthogy jól illeszkedett a belvárosi ingatlanmutyik Rogán Antal által megalapozott, a sajtó által részletesen feltárt hírhedt hagyományába. Az új tulajdonos először bérelte, aztán 30 százalékos engedménnyel megvette a korábban önkormányzati tulajdonban álló ingatlant. Így a város egyik legértékesebb pontján található, Gellérthegyre néző panorámával rendelkező 1400 négyzetméteres helyiséget alig 250 ezer forintos négyzetméteráron szerezte meg.

false

 

Fotó: Németh Dániel

De nemcsak az ingatlan megszerzésének sajátos módja érdekes, igazán pikánssá a történet szereplői teszik. Ugyanis a Belgrád 27. Ingatlanhasznosító Kft. egyik tulajdonosa Leisztinger Tamás baloldaliként elkönyvelt milliárdos (pontosabban egy érdekeltsége), a másik pedig egy Kertész Balázshoz köthető szereplő volt.

Márpedig Kertész nem akárki, ő a Belváros legendás figurája, az egykori fideszes polgármester,„Rogán Antal sötét oldala”, mi is számos alkalommal foglalkoztunk vele. Furábbnál-furább üzletei megannyi kérdést vetnek fel, s aligha tévedünk nagyot, ha a fent leírt több tízmilliárdos belvárosi ingatlanbiznisz mögött alapvetően őt látjuk irányító alaknak – például az önkormányzati ingatlanos cégnél betöltött vezető szerepe miatt. Nem mellékesen Kertész több éven át fideszes önkormányzati képviselő is volt.

Mutyi nagykoalícióban

Kertész egyébként azért kerül szóba, mert a Leisztinger-féle Belgrád 27. másik tulajdonosa az a Duó Consulting nevű cég volt, amely a Polimetikus Zrt-én keresztül egyetlen részvényeshez köthető: az ügy­vezető Pozsgai Péterhez. Aki viszont nem más, mint Kertész Balázs jelenlegi vagy korábbi (erről eltérő információink vannak) sógora, Kertész (jelenlegi vagy korábbi) feleségének a testvére.

Rogánig érő szálak

Kertész jelenlegi vagy korábbi felesége, Pozsgai Petra pedig sokáig tulajdonos volt abban a MobilSign Kft.-ben, amely évekig a Kertésszel közös budai ingatlanjukba volt bejegyezve.

A MobilSignról a Népszabadság írt először: ez volt az a cég, amelynek két másik tulajdonosa, Csík Balázs és Lengyel Balázs közös elektronikus aláírási szabadalmat jegyzett a híres magyar politikus-feltalálóval, Rogán Antallal, amiért utóbbi kapott is 25 millió forintot a cégtől. Tavaly a 24.hu írta meg, hogy Rogán feltalálótársai a svájci Zugba „léptették le” az uniós támogatásokból meggazdagodó cégük nyereségét, oda, ahol Kertész Balázsnak lakása volt.

A Magyar Narancs pedig azt tárta föl tavaly, hogy Kertész egy gellérthegyi álomvillába költözött be, amelynek tulajdonosi szálai úgyszintén Svájcban válnak láthatatlanná.



false

A Polimetikus – amely a lakóépület-építéstől a bontáson, vakoláson át egy sor olyan tevékenységgel foglalkozik, ami jól jöhet egy építkezésnél – tekintélyes, 100 millió forintos törzstőkével indult. Ez elég nagy összeg, ha figyelembe vesszük, hogyan teljesítettek Pozsgai cégei a múltban. A vállalkozónak a Polimetikuson kívül csupán egy veszteséges reklámcége van, illetve tag egy kis, mindössze pármilliós nyereséget hozó családi vállalkozásban. Éppen ezért a 100 millió forint eredetéről, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó terveiről is érdeklődtünk nála – sikertelenül, mert nem válaszolt.

És jött az MSZP!

A sztori ott lépett szintet, hogy a Leisztinger korábbi partnere, a vállalkozó gyermekének édesanyja, a XII. kerületben politizáló, MSZP-s Tüttő Kata tavasszal bejelentkezett közös ellenzéki polgármesterjelöltnek a Belvárosban.

Megtalálta a baloldal a tökéletes jelöltet a Belvárosban: az MSZP-s, aki családilag érintett a sötét ingatlanügyekben

Tüttő Kata ott lenne polgármester, ahol Leisztinger Tamás ingatlanozik a fideszes kerülettel. A zuglói Fidesz-MSZP-s nagykoalíciós parkolási mutyihoz hasonló történet van kibontakozóban a 2014-ig Rogán Antal vezette V. kerületben, miután szombaton bejelentették: az MSZP-s Tüttő Katát indítanák a körzetben a baloldal jelöltjeként. Leisztinger-Fidesz-tengely? Tüttőnek ugyan nincs túl sok köze Belváros-Lipótváros Önkormányzatához, lévén jelenleg a XII.

Tüttő indításában az a legmeglepőbb, hogy az őt jelölő ellenzéki pártok nyilvánosan semmi kivetnivalót nem láttak abban, hogy a politikusra rávetül a milliárdos üzletember ügyleteinek árnyéka. Ami kikezdhetővé teszi azt a narratívát, hogy az ellenzék el akarja számoltatni Rogánt és útodát az ingatlanmutyik miatt, le akar számolni a korrupcióval.

Viszont az utóbbi időben kiderült, azt maguk is érzik, hogy valami nem kerek, hiszen az összefogásban részt vevő Momentum alelnöke, Donáth Anna a múlt heti lapszámunkban így magyarázta az ügyet: „Nem szerencsés egyáltalán nem reagálni ezekre a felvetésekre, mert annál több kérdőjel jelenik meg a választók fejében. Jobb ennek elejét venni, főleg, ha az ember lelkiismerete tiszta.”

Tüttő Kata a szintén ingatlanpanamával megvádolt Hunvald Györggyel fotózkodik

Tüttő Kata az ingatlanpanamával megvádolt Hunvald Györggyel fotózkodik

Fotó: MTI

Aztán a hét elején meg is történt „fordulat” a Leisztinger-Tüttő-ügyben: a hétfői Népszava elég sajátosan, de jelezte, hogy Leisztinger Tamás és Tüttő Kata már nem alkotnak egy párt. Ez abból az interjúból derült ki, amit maga a főszerkesztő-helyettes készített Tüttővel, s amelybe a kényes V. kerületi ingatlanmutyi vagy Rogán neve elő sem került – inkább a fákról és a zöld Belvárosról beszélgettek. Majd az interjú végén a Népszava pár mondatban megjegyezte: Tüttőt "igazságtalanul támadták" a Leisztingerhez fűződő kapcsolata miatt. Pedig - hangsúlyozta a Leisztinger Tamás tulajdonában lévő lap – "a valóság az, hogy már évek  óta nem élnek együtt, külön utakon járnak".

Más kérdés, hogy Tüttő jelölésében a legfőbb probléma nem valamiféle jogilag kifogásolható összeférhetetlenség, hanem az, hogy az ellenzéki pártok valamilyen rejtélyes oknál fogva képtelenek egy olyan jelöltet találni a NER szimbólumának is számító, korrupcióval fertőzött V. kerületben, akinek háttere, múltja minden szempont szerint megfelelő lenne egy jó lelkiismerettel leadott vokshoz. (De erről már írtunk korábban.)

Tüttő egyébként a Népszavának azzal magyarázta belvárosi indulását, hogy igenis van kötődése a kerülethez, hiszen hosszú évekkel korábban élt már ott, illetve bejárt dolgozni az ott található főpolgármesteri hivatalba.

Itt az igazi fordulat!

A Népszava-interjú, a szakítás zavarba ejtően furcsa bejelentése mellett történt még valami, ami arra utal, épphogy Leisztinger környezetéből próbálják elhordani az akadályokat Tüttő Kata jelöltsége elől.

A cégnyilvántartás szerint ugyanis május közepén – jóval azután, hogy az ellenzék bejelentette, kit indítana a Belvárosban, mi több, azt követően, hogy a Leszitinger ügyét feltáró cikkünk megjelent – a Belvárosban papíron megszűnt a baloldaliként titulált vállalkozó és a belvárosi kormánykörök közti híd. Ugyanis a strómangyanús, Kertész-közeli szereplő (Duó Consulting) kiszállt a Belgrád 27. Kft.-ből. Eltűnt a „fideszes szál”.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az érintetteket, hogy mi áll a lépés mögött, ha válasz érkezik tőlük, közzétesszük. A helyszínen épp folyik az 1400 négyzetméteres helyiség átalakítása, a Narancs.hu információja szerint ún. „kapszulahotel” lehet itt hamarosan.

Felkavart állóvíz

Jelenleg egyébként négyen indulnak a fideszes jelölttel szemben: Tüttő Katán kívül Szabadai Viktor (Liberálisok), illetve Losonczy Pál (Jobbik), valamint Schmuck Andor. A szinte mérhetetlen népszerűségű Liberálisok jelöltje, Szabadai, illetve Losonczy arra hivatkozva indult el, hogy Tüttő nem jó jelölt.

Érdekes, hogy Tüttő csak azt követően igyekezett tisztázni a milliárdos vállalkozóhoz fűződő viszonyát, amikor már politikai ügy lett belőle, és akadtak, akik jelezték: elindulnak vele szemben. Szabadai indulására válaszként kiadtak egy MSZP-s közleményt, hogy már nem élnek együtt. Csakhogy amikor a Narancs.hu először számolt be arról, hogy a Leisztinger ingatlanügyei rossz fényt vethetnek rá, mint belvárosi polgármester-jelöltre, külön megkerestük kérdéseinkkel, de akkor még nem tartotta fontosnak közölni, hogy "már rég külön utakon járnak".

Figyelmébe ajánljuk