A siketfajd a XIX. század környékén Magyarországon is megtalálható volt a Soproni- és a Kőszegi-hegységben, alkalmasint az osztrák siketfajdállomány megnövekedésének köszönhetően.
Utoljára 1948-ban számlált közel 200 egyedes állomány majd’ tíz év alatt teljesen eltűnt az országból. Az utolsó példány észlelését 1985-ben jegyezték fel Szalafőn. A siketfajd hazai kipusztulásának számos oka volt. Miután az ’50-es években az erdő állami kézbe került, a kisparaszti szálalást nagyüzemi erődgazdálkodás váltotta. Nagy tarvágások zajlottak ekkor, így történt ez az Őrségben is, amikor 1962-ben jelentős fenyves letermelését hajtották végre az erdészek. Az élőhely pusztulása mellett az orvvadászat miatt pusztult ki végérvényesen hazánkból a siketfajd.
A siketfajdkakas poligám, ezért az áprilisban történő dürgés idején egy kakasra több tyúk is jut. A tojóknak ilyenkor hanggal, tánccal és pózolással udvarol.
A hagyományok szerint vadászidénye a dürgés idejére esik, április–május között, de a román hatóságok a nászidőszak helyett őszre módosították a siketfajd vadászati idényét. Eredendően a vadászata az éj leple alatt kezdődik, a sötétben a vadász kimegy a dürgőhelyek egyikére, majd virradatkor becserkeli a fán dürgő kakast, de mivel a madárnak hallása és látása is kiváló, a fajdot megközelíteni csak akkor lehet lépésről-lépésre időszakosan, mikor köszörül, vagyis mikor se nem lát, se nem hall.
A 2022-es siketfajdvadászati törvénymódosításnak igen nagy visszhangja lett,
A vadászidényt dürgési időn kívül, őszi időszakra jelölték ki, és egy vadászidény alatt mindössze 239 egyed elejtésére van lehetőség. Ez azt jelenti, hogy egy vadászterületre átlagosan egy kakas elejtése jut, ezt a mennyiséget azonban a román vadásztársadalom kevesli. Ez tíz százalékos kilövési kvótát jelent, ha Románia előző siketfajdállomány-jelentési periódusban az EU-nak közreadott 2500-6000 közötti egyedszámú kakasmennyiséget vesszük figyelembe.
A legutóbbi jelentési periódusban Románia adathiányt jelentett, vagyis állománybecslési adatok nélkül tették mégis vadászhatóvá a siketfajdot. Ráadásul mivel majd’ minden országban csökken a siketfajd populációja Svédországon kívül, adatok hiányában is valószínűsíthető, hogy a románoknál sem sokkal rózsásabb e téren a helyzet, ettől függetlenül kismértékű, megközelítőleg az ottani állomány 10 százalékának az elejtését mégis engedélyezte a román hatóság. Hogy milyen újabb fordulat várható az ügyben, arra azt hiszem, az egész Kárpát-medencei vadásztársadalom kíváncsi.
