Balázsolás
A kifejezés jól ismert a keresztények körében, hiszen az egyik legismertebb népi- vallásos hiedelem, amelyet a fiatalok főleg Babits verse által ismerhetnek. A költő a balázsáldás régi hagyományát idézi fel versében. Gyermekként őt is megáldotta a pap a templomban, felnőttként pedig szent Balázshoz fordult segítségért a műtétje előtti napokban. A kérdés persze az, miért épp Szent Balázshoz, ki is volt ez a szent?
A hagyomány szerint Szent Balázs örmény születésű, példamutató keresztény életet élő ember volt, akit Szebaszte népe püspökké választott. Visszavonult egy magányos hegyi barlangba, innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, amelyek háziállatok módjára engedelmeskedtek neki. Miután 316 táján Szebasztéban még folyt a keresztényüldözés, Balázst hiába védték a vadállatok, ő ellenállás nélkül megadta magát a helytartónak. Hitének megtagadására nem tudták kényszeríteni, ezért vízbefojtásra ítélték. A legenda szerint azonban Balázs rövid áldást küldött a kijelölt tóra, és ahelyett, hogy belefulladt volna, nyugodtan sétálni kezdett a víz felszínén. Balázst ezek után lefejezték. Halála előtt még azt kérte Istentől, hogy a torokbajban szenvedőket, akik hozzá fordulnak, gyógyítsa meg.
Egy asszony malacát elvitte egy farkas, de a szent imádságára vissza is hozta azt. Az asszony hálából gyertyát és ételt vitt a már börtönben raboskodó püspöknek, aki megígérte, hogy mindenkit megáld, aki hozzá folyamodik. Egyszer 2 égő gyertyát kereszt alakban egy gyerek álla alá tartotta, aki a torkán akadt halszálka miatt fuldoklott. Azóta ha valakinek torkán akad a szálka, azt kell mondani: Balázs vértanú és Krisztus szolgája mondja: Vagy le, vagy föl!
A balázsolás során a pap a szent mise végén két keresztalakba illesztett gyertyát tart a gyerekek álla alá, miközben e szavakat mondja:
A balázsolás, vagy balázsáldás tehát a katolikus egyház egyik áldása. Ezt a szertartást február 3-án, vagy az azt követő vasárnapon végzi az egyház Szent Balázs püspök és vértanú emlékére
E naphoz fűződik a ma már alig gyakorolt, balázsjárásnak nevezett népszokás: jelmezes gyerekek csákóval, süveggel a fejükön járták a falut, diákokat toboroztak és adományokat szedtek, (ami a tanítók, iskolai alkalmazottak jövedelemének kiegészítését szolgálta). Szintén balázsolásként említik azt a szertartást, amely során a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik azért, hogy ezzel a betegséget okozó gonoszt elűzzék.
